Szóljatok, ha szólni kell...
most a gyarmatokért!!!
317. szám
az öntudatos magyar polgár lapja
A TARTALOMBÓL: Miért nem lehet visszafizetni az államadósságot?.............................................. 4 Az igazság az inflációról!......................................................................................... 7 A DEMOKRÁCIA LEPLE.................................................................................... 9 A középosztály lecsúszása?...................................................................................10 Agresszió..................................................................................................................10 Aki nem lép egyszerre, nem kap lóvét estére....................................................12 Abba kellene hagyni a holokauszt oktatását.....................................................16 Köztársaság, kiegyezés, kilábalás.........................................................................17 Európa......................................................................................................................24 Benzinár: ellenzékben még zavarta a Fideszt...................................................25 A globális kapitalizmus igazi arca........................................................................26 Fenntartható vágyak..............................................................................................27 Istennek gondja van ránk......................................................................................28 „Minden véges ezen a világon, egyedül Isten szeretete végtelen”.................29 FONTOS megérteni, tudni róla.........................................................................30 Brüsszel sorozatos szerződésszegései és súlyos jogsértései............................31 Milyen célokat szolgál a jegybank deviza tartaléka.........................................35 Costa Concordia az élet........................................................................................36 A jelenlegi világtörténelmi korszak bukása.......................................................38 Az européer politikus............................................................................................39 Új médiatörvény várható?....................................................................................39 A fülkeforradalom bukása....................................................................................40 A LAKOSSÁG NEM FELELŐS!.......................................................................41 Gazdasági öngyilkosság .......................................................................................43 Gazdálkodj okosan!...............................................................................................44 Hála istennek, nem a MIÉP kampányát csinálta.............................................46 Ne no drinkójjá’! Ne nó szmókojjá’! Ne gondókozzá’! ..................................47 Honosítási kérelem................................................................................................50 Aljas ingatlanadó köpönyegben!.........................................................................51 Az izraeli betelepülés előjelei, és a NATO szabadkőműves utóállama........51 Izraeli nyomulás a magyar lakáspiacon I...........................................................55 Magyar állami vagyon veszteséglistája...............................................................56 Izraeli nyomulás a magyar lakáspiacon II..........................................................57 Néhány gondolat a Jobbikról...............................................................................60 A nagy liberális titok..............................................................................................65 Magyar Nyugdíj......................................................................................................67 Állampapírt vennél? Vigyázz az adóellenőrzéssel............................................69 Matolcsy: a siker és a kudarc oka az adórendszer............................................71 Matolcsy Minden Másodpercben.......................................................................72 Mit vétett Magyarország, hogy ezt érdemli?.....................................................72 Orbán bukása után.................................................................................................73
2
Pénzkérdés pont húúú!.........................................................................................74 Rendszámcsere?.....................................................................................................77 Rogoff jóslata..........................................................................................................78 Rozsdásodik a Vaskor?..........................................................................................78 Surányi: a végtörlesztés ajándék a jómódúaknak.............................................80 Nemzeti ellenállás, vagy... Orbán passiójátéka.................................................80 Orbán„bűne”...........................................................................................................84 Mindannyian kapitalisták vagyunk?...................................................................86 Így végtörlesztettek a képviselők.........................................................................88 A „felszabadított” Líbia Kadhafi után.................................................................89 You are a slave, Neo!..............................................................................................90 21. századi kapitalista koncentrációs tábor.......................................................92 Ákos: Ma a rombolás korát éljük........................................................................93 Amerikai specialisták ötleteiből tankol a Fidesz..............................................94 Ángyán József levele és elemzése........................................................................95 Beszélgetés Ángyán Józseffel a lemondása okairól..........................................96 Mi csak irigykedhetünk..................................................................................... 101 Hónapról hónapra él a magyarok fele............................................................. 102 Nettó 141 000-et keres az átlagmagyar........................................................... 102 A remény rabjai.................................................................................................... 103 Cash is the king!.................................................................................................. 104 Gimme’ the cash (Add ide a lóvét!)................................................................ 106 Jobbik: nincs jogalkotási önállóság Magyarországon.................................. 108 Teddy csak adott.................................................................................................. 108 Vihar előtti zajt..................................................................................................... 109 Itt a precedens...................................................................................................... 111 Tanulni a haldoklásból....................................................................................... 112 Megdöbbentő csalás a bankok részéről!......................................................... 114 A nagy közös árfolyamtrükköt verték el az OTP-n...................................... 115 Nem jogképes bankokkal pereskedhetnek a devizahitelesek..................... 117 Döbbenetes a harag a baloldal iránt................................................................. 118 Számunkra a nagy csalódást a nyugat okozta!............................................... 119 Mutasd az e-mailed, megmondom, ki vagy!.................................................. 120 A kapitalizmus nem halt meg, de életre kell kelteni..................................... 122 Ősszel jöhet a Facebook telefon?..................................................................... 124 A németek gazdagabbak, mint valaha............................................................. 124 Minden századik bécsi lakos eurómilliomos................................................. 125 Átvehetetlen levél a NAV-tól............................................................................. 125 Gerő András királyságot akar............................................................................ 126 A hallgatás fala..................................................................................................... 127 „Nem vagyok korszerű”..................................................................................... 128
JÓ HA FIGYELÜNK!
7 74 80
Az IMF az euro válságot a globális pénzhatalom bevezetésére használja.130 Lebukott az újabb kormánypropaganda......................................................... 132 Nyolc ok, ami miatt nem alhatunk nyugodtan.............................................. 133 Orbán: Az IMF a saját bankunk....................................................................... 134 Nem csak bűnözőknek....................................................................................... 134 Hogyan választanak ingatlant a „mocskosul gazdagok”?............................. 135 Mi az a loftlakás?.................................................................................................. 136 Penthouse: a jómódú kevesek kiváltsága........................................................ 138 Az internetes hirdetések már a leghatékonyabbak....................................... 140 Kommunikációs háború.................................................................................... 141 Akiket letarolt a kormány sallere...................................................................... 144 „De te fabula narratur”....................................................................................... 145 Postánkból............................................................................................................ 146 Halálos betegségeket gyógyíthat a magyar kutatók felfedezése................. 148 Botrány az Európa Parlamentben.................................................................... 148 Legyél te is európai képviselő........................................................................... 149 A mobil, ami csak telefonálásra való................................................................ 150 Nettó 17 ezret buktak......................................................................................... 151 Válság idején kevesebbet telefonálunk............................................................ 152 Inkább kussolunk................................................................................................ 152 A falban................................................................................................................. 154 Itt a név szerinti lista........................................................................................... 156
JÓ HA FIGYELÜNK!
69 122 Százmilliót pumpált az állam a Heti válaszba................................................ 157 Pécs eladósítása................................................................................................... 159 Cserhalmi: Nem kérdés, hogy volt rendszerváltás....................................... 161 Már a PIN-kódod sem kell az új bankkártyás lenyúláshoz......................... 162 Polgárháború........................................................................................................ 163 Visszatérnek a földekre a portugálok............................................................... 164 Bajszosokat a címlapra!...................................................................................... 165 Kell egy hatóság................................................................................................... 166 Rotschildok a vilag nyakan 1............................................................................ 166 Sarkosan fogalmazva........................................................................................... 168 Újraindul a teljes hazai szénbányászat............................................................. 169 Orbán személyes titkosrendőrségéről ír a New York Times....................... 171 Megdöbbentő: negyvenezer forintot keres másodpercenként a Tesco.... 173 Diákokon húz hasznot a Tesco......................................................................... 173 Az euró hanyatlása.............................................................................................. 174 Az eurózóna hamvaiból emelkedhet fel az új európai birodalom............. 175 Ubuntu.................................................................................................................. 176 A szakák népe felébred és viszi a tüzet más földekre is................................ 178 Az antiszemitázás és a holokausztozás csak egy trükk, mindig használjuk.182 Traffipaxjelző okostelefonra.............................................................................. 183 Interjú, valamint ötletek Jótündéreknek......................................................... 184 A Föld 20-30 milliárd embert gond nélkül elbírna....................................... 186
3
MIÉRT NEM LEHET VISSZAFIZETNI AZ ÁLLAMADÓSSÁGOT? Az ország sorsa múlik most azon, hogy nemsokára kiderül, hogy Orbán Viktor ravasz ördög, vagy egyszerű kontár. Erre most még nem tudni a választ, mert szokás szerinti kettős beszédéből nem lehet kihámozni, hogy mit mond. A fő irány most az adósság leküzdése, amivel teljes mértékben egyet is lehetne érteni, ha az nem a magyar nép sanyargatása árán, brutális megszorításokkal jönne létre. Most itt vonatkoztassunk el attól, hogy a jelenlegi Orbán-érában tilos a megszorítás szót használni politikai okokból. Mindenki fordítsa le magában, amire akarja, takarékosság, átszervezés, stb. Kedves Olvasó! A héten meg kell ismerkedni két olyan fogalommal, amit nap, mint nap hallunk, de már elnézést, valószínűleg nem értünk. Már többször kifejtettem, hogy a pénzügyi elnyomók és az általuk bábként mozgatott politikusok direkt használnak olyan nyelvezetet, melyet az átlagember nem ért meg, de mivel sokszor használják ezeket a szavakat, olyan érzése lehet a hallgatónak, olvasónak, hogy mégis érti miről van szó. Sőt előfordul az a képtelen dolog is, hogy ő maga is használja ezeket a szavakat, pedig fogalma sincs a pontos jelentéséről. Az így kialakult teljes zűrzavarban pedig a háttérből mosolyogva irányítanak minket, a politikát meg nem az észérvek csatája, hanem a hit jellemzi. Nem lényeg mit mond valaki, hanem az a lényeg hogy ki mondja. Így alakulnak ki a Gyurcsány fanok és a vak Orbán hívők. Már csak a zúgó ütemes vastaps hiányzik. Az ilyen ambiciózus politikusok rendkívül veszélyesek, mert egy idő után elhiszik, hogy ők tévedhetetlenek és a hatalom egyszerűen jár nekik és mindenki, aki ezt el akarja venni tőlük az ellenség. A végére már oda juthat a dolog, hogy maga a nép is ellenséggé válik, ha ellene szavaz vagy tüntet, ezért igyekszik az ilyen politikus szűkíteni a demokráciát, rátenni a kezét a sajtóra. Az ilyen politikus úgy ismerszik fel, hogy „főállású”. Esze ágában sincs civil munkát vállalni – valószínű ott semmire sem vinné -, ezért foggal-körömmel ragaszkodik a hatalomhoz és élete végéig ott képzeli el magát. Még azt is elhiszi, hogy ő valaki és jár neki AUDI 8-as 35 millióért, meg havi 1-2 millió forint nettó. Az a téves képzete lesz, hogy ő „megdolgozik” ezért, holott életében valószínű nem dolgozott még. Fel sem merül benne, hogy az ő jólétéért mennyien güriznek. Na, de vissza az e heti témához. Teljes mértékben egyetértünk Orbán Viktorral abban, hogy csökkenteni kell az államadós4
Az igaz, hogy az adósság tart minket fogva, de tudja-e Orbán, hogyan lehet szabadulni?
ságot. Csakhogy…. És itt jön az a két szó, amit meg kell ma pontosan ismernünk, mert ezek nélkül csökkenthetjük az államadósságot, de csak a szakadék felé hajtunk. Figyelem létfontosságú eltitkolt adatok jönnek! Ne olvassa tovább, ha nem akarja felidegesíteni magát!
A két kulcsszó a monetáris és a fiskális politika! Nyilván többször hallottuk, főleg a monetáris szót, ugye van a monetáris tanács és azok a jegybanki kamatokról döntenek, meg egyebek. De nézzük mit is jelentenek ezek. Deffinició: A monetáris politika egy gazdaságpolitikai tevékenység, melynek során az állam a gazdaságban
A mindenkori politikai elitnek nem állampolgárokra, hanem bégető birkákra van szüksége. Nagyon fontos, hogy ne legyünk azok!
JÓ HA FIGYELÜNK!
A Magyar Nemzeti Bank! Se nem magyar, se nem nemzeti, csak bank. Ez is az átverés része!
lévő pénzmennyiség mértékét befolyásolja. Egy normális országban a központi bank, vagy más néven jegybank a monetáris politikáért felelős állami intézmény. A pénz mennyiségének egy gazdaságban rendkívül fontos szerepe van. Ha nincs elegendő pénz, akkor az emberek nem tudnak vásárolni semmit sem, hiába dolgoznak látástól vakulásig. Ha sok a pénz, akkor inflációs veszély alakulhat ki. Nos, sajnos el kell mondanunk, hogy mi, már sok országhoz hasonlóan nem vagyunk függetlenek ezen a téren, hiszen nem a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozza meg a pénz mennyiségét Magyarországon. Atyavilág, de akkor ki, hiszen mienk az MNB! Nos, ez kérem tragikus tévedés. A MNB bank nem a Magyar állam tulajdona. Az MNB – mint azt korábban megírtuk - jelenleg egyetlen felettes szerve az Európai Központi Bank. 2001. évi LVIII. törvény a Magyar Nemzeti Bankról Az Országgyűlés törvényt alkot a Magyar Nemzeti Bankról, annak elsődleges céljairól, alapvető feladatairól, intézményi, szervezeti, személyi, pénzügyi függetlenségéről, működéséről, figyelemmel a fejlett piacgazdaság követelményeire. JÓ HA FIGYELÜNK!
I. Fejezet A MAGYAR NEMZETI BANK JOGÁLLÁSA, ELSŐDLEGES CÉLJA ÉS ALAPVETŐ FELADATA 1. § (1) A Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a Magyar Köztársaság központi bankja. Az MNB a Központi Bankok Európai Rendszerének tagja. (2) Az MNB, valamint döntéshozó szerveinek tagjai e törvényben foglalt feladataik végrehajtása és kötelességeik teljesítése során függetlenek, nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasításokat az Európai Központi Bank kivételével a Kormánytól, az Európai Unió intézményeitől és szerveitől, tagállamainak kormányaitól vagy bármilyen más szervtől. Mi következik mindebből? Csak annyi, hogy a Magyar Nemzeti Bank nem a maga ura. Ezért kell annyira megőrizni a függetlenségét. A MNB független a mindenkori magyar kormánytól, az MNB független a megválasztott magyar népképviselettől (mindös�sze beszámolási kötelezettség terheli), tehát az MNB független a magyar néptől, Öntől és tőlem is! Meghökkentő és eltitkolt adat. Zárójelben, érdemes felidézni, ki volt kormányon a törvény elfogadásakor. Persze az Uni-
óba igyekvő politikusnak semmi sem számít, csak a hatalom. A sors fintora, hogy aztán a 2002-s választást elvesztve ellenzékből szűkölte végig, ahogy a szocialisták bevezetik az országot az Unióba. De a kocka el lett vetve! A jegybank független a magyar néptől. Így ezt a bizonyos monetáris politikát nem tudjuk befolyásolni. Nem tudjuk a pénzkészletet bővíteni, magyarul lemondtunk a saját pénzkibocsátás jogáról. Sokan félnek, mint tűztől a pénzkibocsátástól, mondva, hogy infláció lesz. Tragikus tévedés! Nézzük meg! Mikor lesz nagyobb infláció? Ha van mondjuk 1000 forint hiány és ennek pótlására nyomtatnánk 1000 forintot, vagy ha nyomtatunk 1000 forintért államkötvényt (ennek kibocsátását engedélyezik) és eladjuk 1000 forintért? Látszólag ugyanaz történik és mégsem. A második esetben ugyanis kamatos kamatokat kell fizetni és 1000 forint helyett egy 10 éves futamidőnél már 3000 forinttal tartozunk. Hoppá! Ez egy kicsit uzsorásnak tűnik. És nem csak tűnik, hanem az is. És itt jön be a másik szó, amit megnézünk a héten, ez pedig ugye a fiskális. Definició: A fiskális politika, más néven költségvetési politika az államháztartás bevételeivel és kiadásaival foglalkozik. Az adósság látszólag 5
ugye itt termelődik, mert állítólag többet költünk, mint amennyit megtermelünk. Szemenszedett hazugság! A magyar nép mindig is többet termelt, mint amennyit költött. A költségvetés elsődleges egyenlege folyamatosan többletben van (szufficites), vagyis több a bevétel, mint a kiadás. De hát akkor, hogyan lehet, hogy mindig a hiányról (deficitról) hallunk? Szerintem a deficit szót mindenki hallotta már, a szufficitet lehet, hogy most olvassa először. Nos, azért van a világon MINDEN ország költségvetése mínuszban, mert a kamatokat ki kell fizetni. És itt a csapda! Ha egy ország a fiskális (költségvetési) politikájával akarja kezelni az adósságkérdést, akkor elveszett. Vagyis, ha megszorításokkal (Fideszül átszervezéssel) akarja visszafizetni az adósságát lehetetlen feladatra vállalkozik. Ez ugyanis matematikai képtelenség. Ha mégis valmilyen csoda folytán annyi pénze lenne egy országnak, hogy visszafizetne tőkét, akkor leértékelik a valutáját, vagy vásároltatnak vele felesleges dolgokat, amibe a helyi korrupt politikusok belemennek, mert el tudnak rakni egy kis pártlóvét. Így vesz egy szegény ország Grippeneket és Combino villamosokat. Az adósság meg úgy van kitalálva a monetáris politikán keresztül, hogy mindig csak annyi pénzmennyiséget engednek nyomtatni, hogy az csak a kamatok fizetésére legyen elég, de tőkét ne lehessen belőle visszafizetni. Ezzel elérik, hogy egy nemzet függetlenségét (szuverenitását) elveszik és megtörik. Sajnos az Orbán kormány is rálépett a megszorítások útjára. Amennyiben nem tudjuk visszaszerezni a saját pénzünk nyomtatásának a jogát. akkor Orbántól is a csak a megszorítás várható. Ha ezt nem látja be, akkor esélytelenek vagyunk. Megoldás! Jegybanki törvény módosítása. 2/3-dal lehetne. Kicsit persze furcsa lenne, hogy először odaadja a jegybankot az Uniónak, aztán meg visszaveszi. Illúziónk ne legyenek a következmény azonnali kirúgás az EU-ból és fröcsögés. A baj csak az, hogy Orbán már a sok hülyesége miatt leamortizálta magát itthon, ahelyett, hogy történelmi fordulatot hajtott volna végre, nem csinált semmit sem, abban a tévedésben volt, hogy a nemzetközi pénzügyi körök szeretik őt, Gyurcsánnyal szemben. Óriásit tévedett, a nemzetközi bankárvilág azt szereti, aki fizeti a kamatokat, de tőkét nem törleszt. Forrás: Szabad Európa
6
A MAGYAR NEMZETI BANK valódi tulajdonosa és irányítója az Európai Központi Bank. Csak innen fogadhat el utasítást 2001 óta.
A kérdés, hogy Orbán melyik énje mutatkozik most meg? A lánglelkű fiatal demokrata vagy a sértődött, hataloméhes, konzervatív autokrata. Nem mindegy!
JÓ HA FIGYELÜNK!
AZ IGAZSÁG AZ INFLÁCIÓRÓL! Előző cikkünk megmozgatta az olvasóink fantáziáját. Elsőre sokan nem is hitték el, amiket írtunk – a monetáris és fiskális szavak jelentése volt ugyebár a téma-, de miután utánanéztek hívtak minket és írtak nekünk kifejezve megdöbbenésüket. Az inflációt viszont sokan nem értették. Ezért nagyon fontos, hogy ezt is nagyon hamar tisztába tegyük. Az infláció témája ugyanis az egyik legnagyobb hazugság a mai pénzügyi világban A legveszélyesebb az a dologban, hogy sokan azért nem tudják, hogy mi is az infláció, mert meg vannak tévesztve. Ráadásul nagyon nehéz őket meggyőzni, mert számukra nagyon hiteles emberek a szüleik és a tanáraik tévesztik meg őket, teszem hozzá nem direkt, mert ők maguk is szentül hiszik, hogy az igazat mondják. Nos tehát, kezdjünk neki! A szokásos figyelmeztetés. Csak akkor olvassa tovább, ha jó idegállapotban van! Az infláció könyv szerinti definíciója: Az infláció a közgazdaságtanban az árszínvonal tartós emelkedése, a pénz vásárlóerejének romlása mellett. Ellentéte az árszínvonal csökkenése a defláció. Az infláció tehát a pénzromlás! Ráadásul mi magyarok ebben világelsők vagyunk déd- és nagyszüleink mesélnek nekünk a II. Világháború utáni inflációról, mely a történelem eddig ismert legnagyobb pénzromlása volt. Tízmilliárd millpengőkért sem lehetett semmit sem venni. Ezért beleégett a magyar ember homlokába az a téves adat, hogy nem szabad pénz nyomtatni, mert, akkor infláció lesz. Ez kérem óriási tragédia, ez egyszerűen nem igaz! A pénz mennyiségének meghatározása nagyon fontos dolog a gazdaságban. Gondoljunk csak bele, ha nincs elegendő pénz forgalomban, akkor miből vásárolnának az emberek bármit is? Miből fizetnének adót? Nézzünk egy példát! Tegyük fel, hogy – az egyszerűség kedvéért – az összes áru egy ország gazdaságában 100 db kerékpár. Sem-
növekedésének a lehetőségét. Ehelyett mit tapasztalunk? A pénzkészlet nemhogy nő, hanem csökken! Ráadásul az infláció mégis nő! Hogyan lehet mindez?
milyen más áru nincs. Az összes forgalomban lévő pénz mennyisége meg 1000 forint. Könnyen kiszámolható, hogy egy kerékpár ára 10 forint lehet nagyjából. Mi történik? Ha a pénz mennyiségét csökkentjük – mondjuk kivisszük külföldre –, és csak 500 forint lesz az országban, akkor azt vesszük észre, hogy 1 kerékpár ára előbb-utóbb beáll 5 forintra (defláció). Ha viszont nyomtatunk még pénzt, vagyis növeljük a pénzkészletet – tegyük fel – kétezer forintra, akkor azt figyelhetjük meg, hogy egy kerékpár ára 20 forint lesz. Na, ugye mondhatja erre valaki, nőtt a pénzkészlet nőttek az árak. Igen ám, de mi van akkor, ha marad az 1000 forint pénzeszköz az országban, de már nem 100 db kerékpár van, hanem közben előállítunk még 100 darabot és immár 200 darab kétkerekű lesz az országban? Ekkor azt figyelhetjük meg, hogy mivel a pénzkészlet nem követi az árualap növekedését a kerékpárok ára 5 forintra esik, pedig igazából 10 forintot ér. Hoppá! Magyarul, akkor nincs se infláció, se defláció, ha az árualap és a pénz mennyisége egyensúlyban van! Ezt szokták úgy is mondani, hogy lehet pénz nyomtatni, csak kell annak fedezetének lennie. Szóval mi a jelenlegi helyzet? A magyar gazdaság termel bőven árukat és szolgáltatásokat. Tehát a magyar munkaerő fedezi a pénzkibocsátást, vagyis a pénzkészlet
A csapda a következő. A múlt héten tárgyaltuk ugye, hogy a monetáris politikának (a jegybanknak) a feladata a pénzmennyiség szabályozása. Ha tehát bővíteni kellene a pénzkészletet, azt neki kellene megtennie. DE! Sajnos a jegybank már nem magyar tulajdon és így nem is várhatjuk el, hogy az ország érdekében cselekedjen. A pénzkészlet bővítése nem a magyar forint nyomtatásával valósul meg, hanem „csak” államkötvényt nyomtatunk, amit „befektetők” megvesznek. Így nem az áruk megvásárlása állítunk elő pénzt, hanem a „befektetőknek” a kamatok visszafizetésére. Emlékszünk mi történik, ha a pénzkészlet egy részét kivisszük az országból? Elvileg csökkennie kellene az áraknak, mint amikor 100 kerékpárra 1000 forint helyett csak 500 forint maradt. De akkor nálunk, hogyan lehetséges, hogy annak ellenére, hogy az uzsorás magukat „befektetőknek” mondott elemek kiviszik a pénzt és mégis emelkednek az árak. A csapda része, hogy ezeknek a befektetőknek a kezében van néhány olyan dolog, amire nekünk nagyon nagy szükségünk van, és nem rendelkezünk vele. Ilyen például az olaj. Ezeknek a külföldről beszerzett termékeknek (importcikk) az árát ők, mármint a befektetők állapítják meg. Figyelem, nem a piacszabályozza, hanem ők
Seprik az utcán az értéktelen pénzt a háború után! Biztos sokan láttunk vagy rendelkezünk is ilyen milpengőkkel.
JÓ HA FIGYELÜNK!
7
állapítják meg. Persze valamilyen porhintéssel mindig meghülyítenek minket, és megindokolják az emelést, például, Katrina hurrikán, líbiai helyzet, az amerikai olajkészletek állása, a napfolttevékenység, a fókák nemi élete, a latin amerikai szöcskeugró bajnokság bojkottja stb. Így ezek a pénzügyi elnyomók elérik azt, hogy egy nemzetállam (nem csak a magyar), mely bár rengeteget dolgozik és termel, a csökkenő pénzkészlet ellenére azt veszi észre, hogy az árak a kereslet csökkenése ellenére emelkednek, vagyis romlik a pénz, nő azt infláció! A helyi kormány, hogy fenn tudja tartani a közszolgáltatásokat és fizetni tudja a „befektetőknek” a kamatokat ezért az adóprés eszközéhez nyúl (értsd megszorítás) és az saját állampolgáraitól és vállalkozóitól behajtja a pénzt, ezzel tovább csökkenti a pénzkészletet. A jegybank meg tudják, hogy küzd az infláció ellen? Úgy hogy emeli a kamatokat, vagyis az irányadó kamatlábat? Miért? Azért, mert ott olyan közgazdászok ülnek, akik a pénzügyi elnyomók által írt könyvekből tanulták a közgazdaságtant. Azzal az indokkal emelik a kamatokat, hogy az infláció így csökkeni fog, mert a fogyasztás mérséklődik, mert az emberek nem vásárolni fognak, hanem bankba teszik a pénz a magasabb hozam reményében. Ekkora néphülyítést. Az infláció nem azért nőtt, mert a magyar nyugdíjas és minimálbéres 5 millió ember megrohamozza a TESCO-t és a LIDL-t, immár nem 10 deka párizsit, hanem 15 dekát vásárolva. Nem, nem. Az infláció azért nő, mert a fogyasztás mértékétől teljesen függetlenül, emelkedik a benzin, a gázolaj, az internet (kommunikáció), a víz, a gáz, az áram stb. ára. És persze ne feledjük a családi (deviza) hiteltörlesztő részleteket se. Mire a magyarok többsége eljut odáig, hogy minden sárga csekkét kifizesse, a maradék pénz – ha marad – arra elég, hogy ne halljon éhen a gyerek.
Az Orbán kormány megpróbált egy kicsit más dolgot csinálni az elején, mint az előző kormányok. Mi történt? Behívták őket egy szobába és megmondták nekik: – Gyerekek, vagy fizetitek a kamatokat vagy leváltunk benneteket. – Értsd ezt úgy, hogy pénzelünk ellenzéki szervezeteket, a médián keresztül kivégzünk titeket, ha nem törlesztetek. Orbánék úgy megijedtek, hogy elsődleges kommunikációjuk lett a hiány tartása 8
mindenáron. Mikor Bajnai mondta, hogy kőbe van vésve a 3,8%-os hiány (gondolom Bajnai is járt abban a bizonyos szobában), akkor a Fidesz röhögött és tiltakozott, most mit hallok, hogy idén kőbe van vésve a 2,9%-os jövőre a 2,5%-os hiány. Tudjuk miért? Hogy benyaljuk azoknak a „befektetőknek”, akiket „meg kell nyugtatni”, hogy ugyan vásároljanak már magyar állam-
kötvényt, hogy legyen pénzünk. És mindezt ahelyett, hogy mi magunk nyomtatnánk pénz, ami ugye árualappal bőven fedezett és még uzsorakamatot sem kell rá fizetni. Amíg ezen nem változtatunk, addig esélyünk sincs a kilábalásra. És annak ellenére fog nőni az árszínvonal, azaz infláció lesz, hogy a magyar lassan éhen hal. Elek Attila – SzabadEurópa
Jelenleg semmi különbséget nem lehet tapasztalni a Bajnai és az Orbán kormányzás között. Talán Orbán keményebben szorít meg. Ennyi!
JÓ HA FIGYELÜNK!
A DEMOKRÁCIA LEPLE „Amerika minden áron érvényesíteni akarja az érdekeit Európában, érdeke pedig az, hogy itt liberális államok legyenek, amerikai igények szerint” (Bíró Zoltán) Van egy szennyes lepel Európára borítva, a fölénk hazudott demokrácia , mely ideigóráig talán még képes eltakarni a népek elől a visszataszító valóságot. Azt ugyanis, hogy a nyugati civilizáció egy illúzió rabja már régen. A világon csupán egy furfangosan fényesre és simára csiszolt erőpolitika érvényesül egyre brutálisabban Európában a demokrácia leple alatt. Ezáltal a szovjet láger egykori országai, népei és nemzetei különösen nagyot veszítettek, hiszen a nyílt diktatúrából vágyakoztak a nyugati demokráciák, jóléti társadalmak, szabadságjogok közelébe s mire felocsúdtak a nagy rendszerváltó álomból, egy másik rabság sűrűjében találták magukat. A demokrácia leple alatt belopakodott életükbe egy új, addig nem tapasztalt zsarnokság és ha eddig nem vették volna észre, most napról-napra válik világossá, hogy itt a demokrácia csak illúzió, játék az országos homokozókban, hogy lefoglalja valami a népeket, s ha érzik is, legalább ne lássák, hogy mi történik velük. Mert lehet-e valóságos demokráciáról beszélni az országokon belül, ha közben az országok gyarmatosítása folyik? Mert mi másnak nevezhetjük azt, amikor idegen erők fokról-fokra birtokba veszik mások létfenntartásának, erőforrásainak a javát, eladósítják az országokat, az országlakók nagyobb részét nyomorba taszítják és jogot formálnak arra, hogy belső ügyeikben is ők diktáljanak. Magyarországnak akkor kell ezt a keserű leckét megtanulni, amikor éppen rendbe akarja tenni magát, amikor kormányzata megpróbál nemzeti kormányként viselkedni és évtizedek szennyeséből kisegíteni és lélegzethez juttatni a rábízott társadalmat. Ekkor kell megértetni a magyarokkal, hogy nem lehet, hogy nincs saját út, mert más érdekek mást követelnek és hogy a nemzeti önállóság fertője nem terjedhet tovább Európában. Magyarországon a rendszerváltásnak nevezett történet az első pillanatoktól fogva az ország kiárusításának és kifosztásának a története. Már az első szabad választások nyomán létrejött kormányzat szabad utat engedett egy olyan privatizációnak, amely részben a multik piacszerző törekvéseinek szolgált a nemzeti vagyon kiárusításával, részben az egykori kommunista politikai vezetőréteget hozta helyzetbe ismét. Már akkor nyilvánvaló volt, hogy annak a privatizációnak a haszonélvezője a volt szocialisták, illetve a neoliberalizmus hazai képviseJÓ HA FIGYELÜNK!
lői lesznek, kárvallottja pedig a magyar nép döntő hányada. Mark Palmer, a rendszerváltás előkészítő szakaszában hazánkban akkreditált amerikai nagykövet most interjút adott a Népszabadságnak (az egykori állampárt szócsövének) kétséget nem hagyva afelől, hogy Amerika minden áron érvényesíteni akarja az érdekeit Európában, érdeke pedig az, hogy itt liberális államok legyenek, amerikai igények szerint. Az USA ereje egyelőre még megvan ahhoz, hogy akaratának érvényt is szerezzen. Ez világos beszéd. Csak semmi köze a demokráciához és a szabadsághoz, a népek egyenlőségéhez, a nemzetek szuverenitásának a tiszteletben tartásához. Nyilvánvaló cél az, hogy Magyarország példáján tanulja csak meg mindenki, hogy nincs „szabadságharc” és nem lesz nemzeti függetlenség. Garancia erre az Amerikai Egyesült Államok politikája, továbbá az általa irányított szervezetek, az IMF, az Európai Unió, a liberális és szocialista pártok, s a NATO éppúgy, mint a nemzeti ellenőrzés alól kivont szervezetek az egyes országokon belül, és a hódoltatás számos más eszköze. Mindez persze nem Mark Palmer szándékaitól függ. Ő csak egy jelképes figurája nálunk a belügyekbe való gátlástalan beavatkozásnak, akárcsak a mostani amerikai nagykövet Szlovéniában, akit éppen most utasítottak rendre a szlovén hatóságok. Amikor Mark Palmer nálunk nagykövet volt, az SzDSz neoliberális vezetőinek nyílt kijárójaként akarta osztogatni a lapokat s akkor Magyarországon megtanulhattuk azt hogy milyen stílus és magatartás az egy nagykövet részéről, ami nem európai. Igaz, Palmer maga sem európai, de ettől még alkalmazkodhatott volna az egykori európai diplomáciai kultúrához. Nem alkalmazkodott, mert nem is tudott, és szüksége sem volt rá. A rendszerváltást kellett liberális világuralmi érdekek szerint sínre tennie. Megtörtént, hazai segédlettel. Most „szelleme” visszatért egy interjú erejéig a Népszabadságban. Jelzés ez is. Súlyosabb jelzés, hogy ma már miniszterek is felszólalnak Magyarország ellen. A francia külügyminiszternek „problémás” Magyarország. És Franciaország nem problémás? Clinton asszonynak Amerikában fáj a magyar alkotmány, a médiatörvény és még a Klubrádió/egy periférikus, liberálisbolsevista rádió/ is, legalább annyira, mint a Hormuzi szoros. Az Európai Parlamentben Cohn Bendit-féle zöldek, liberálisok és szocialisták összefogva igyekeznek kiutálni Magyarországot az Unióból. Lassan kiteljesedik a kórus, mely jogszabályaink bírálatába burkolva és a hitelek megvonásával zsarolva kész a sárba dön-
gölni a nemzetek önrendelkezésének még a látszatát is. Attól a magyar önállósági törekvések leverése még fontosabb, hogy a népek világszerte – még Amerikában is – kezdik megelégelni azt a világuralmi kört, amely önmagának a profitot halmozza, a népeknek viszont a nyomorúságot. Magyarország most az elmúlt húsz év politikájának a következményeképpen rászorul a Nemzetközi Valutaalap újabb kölcsönére, mert miközben a nemzeti vagyont elprivatizálták, az ország eladósítása tovább folyt, különösen drasztikus arányokban a Gyurcsány Ferenc vezette balliberális kormánykoalíció, illetve az elmúlt években általuk eluralkodó felelőtlen garázdálkodás és korrupció miatt. Miután az országot elsősorban éppen ők juttatták ebbe a helyzetbe, nyugati elvtársaik és intézményeik őket támogatják egy olyan kormányzattal szemben, amely rendet, tiszta helyzetet akar végre teremteni az országban és a nemzeti érdekek szolgálatát tartja természetesnek. Teszik ezt a demokráciára, a jogállamiságra, a szabadságjogokra hivatkozva, a belügyekbe való beavatkozás eszközeivel. Magyarországon a legutóbbi országgyűlési választások kétharmados parlamenti többséget hoztak egy keresztény-nemzeti pártszövetségnek. Ez fáj most különösen a nemzetek felett korlátlanul uralkodni kívánó tőkéscsoportoknak és politikai, sajtóbeli kiszolgálóiknak. Ha az áldemokratikus lepel lehull mindenütt, ha a népek számára láthatóvá lesz e globális zsarnokság természete és vele szertefoszlik a szabadság illúziója még a nyugati „szabad világban” is, akkor mi lesz? A Hormuzi szorosba, a lázongó Közel-keletre még oda lehet vezényelni az Amerikai haderőt, az európaival együtt. Európában még alkalmazni lehet a hitelrabszolgaság, a bankuzsora és a leminősítések intézményét. De meddig? És milyen árat fizet majd a világ mindezért, „ha egyszer lángot vet a szalma”? Most minket leckéztet a pénzbirodalom felettébb lelkes kitartott cselédsége, sajtója, politikus bürokrata hada. Kedvükre és szolgálatukra való kormányt akarnak itt, hogy példája legyen legalábbis e térség államainak: hogyan rendeljék alá magukat egy távoli, láthatatlan „királyság” akaratának. Az nem számít, hogy mit kockáztatnak ezzel. A 20. században két világháború bizonyítja, hogy milliók élete ennek a kivételes királyságnak soha sem számított. Ha Európa népei és államai összefogva nem lesznek képesek megállítani ezt a neoliberális hadjáratot a nemzeti szuverenitás ellen, akkor az Európai Unió ebben a formájában életképtelenségre van ítélve és közel kerül hamarosan a széteséshez. Bíró Zoltán 9
A KÖZÉPOSZTÁLY LECSÚSZÁSA? Számtalan jele van annak, hogy a mostani gazdasági fejl�������������������������� ődés megtorpanása elkerülhetetlenül együtt jár a középrétegek indokolatlanul gyors, de annál inkább meglepőbb szélsőséges differenciálódásával. És egyre inkább nem csupán az alsóbb rétegek zuhannak a munkanélküliség csapdájába, a jobban pozícionált és a képzett állampolgárok kisebb-nagyobb társadalmi csoportjai is kezdenek végképp lecsúszni. Bárki számára egyértelmű ugyanakkor, hogy egyszer s mindenkorra fel kell hagyni a gazdasági hitelekből élés gyakorlatával. Nemcsak azért, mert az európai tagállamok gyengesége abból származik, hogy mindmáig nem képesek az eladósodás kelepcéjéből kilépni, hanem azért is, mert sokszor a kormányzati hatalom a globális gazdaság elérésével kísérletezik. Bár most is sokféle út kínálkozik a devizaadósság-válságból való kitörésre, láthatóan ezek között járhatónak csakis a dinamikus európai bérfelzárkózás lehetséges. Megcélozva az európai mértéket, máskülönben a pótcselekvések végeláthatatlan sora indulhat. Ha továbbra sem emelkednek a bérek, az állampolgárok többsége nem lesz képes törleszteni. Ha nem várható az eddiginél nagyobb béremelkedés, vélhetően megtakarítani sem tud. Mindehhez persze a forint visszaerősítése szükséges. S ha mind többen és többen beszélnek is a félig-med-
dig kiépülő gazdasági etatizmus veszélyéről, ennek ellenére szó sincs tőkeellenességről. Hiszen ugyancsak tény, hogy az olcsó bérek a nemzetközi munkamegosztásban semmi mást nem hozhatnak, mint a gyarmati jellegű bekapcsolódást. Ennek veszélye azért kísért, mert mindmáig az egy főre jutó GDP az EU-átlagának hatvan százalékát sem éri el, a reálbérszínvonal a húsz százalékra tehető. Miközben a lakosság több mint háromnegyedének nincs megtakarítása, mindennél nyilvánvalóbb, hogy a középosztályhoz azok tartozhatnak, akik kisebb-nagyobb megtakarításokra képesek. Ugyanakkor a hiány megengedhető mértéke annyi lehet, amen�nyit az adócsökkentés megenged. Egészében viszont még inkább annak a bizonyosságnak az újrafelismeréséről van szó, hogy a magyar állampolgároknak az eddiginél jóval otthonosabban kell élniük. A középosztályhoz tartozók ugyanis soha sem mondhatnak le a személyes, egyéni kompetenciáikról, illetve az eddigi, társadalmilag releváns tudás- és jelentés-összefüggések hasznosításáról. Korábban arról győződhettünk meg, hogy olyan gazdaságpolitika érvényesült, ami csak a társadalom szűkített újratermelését biztosította, illetve igen csekély mértékben valamiféle jólétet is teremtett. Két évtized után viszont arra is rádöbbenhetünk, hogy a sokat emlegetett piacelvű polgárosodás minden ízében felemás volt.
Annál is inkább, mert az állam az eredendően sikeres közszektor leépítésébe kezdett, s mellesleg a társadalmi mobilitás is szükségképpen lefékeződött. Amikor azonban a középosztálybeli polgárosodást megtörte a globális krízis, aligha cáfolható, hogy egyúttal a folytonos növekedés és a biztos jövőkép illúziójában élő nemzeti középosztály hite is megrendült. Ennek felszámolásához az első lépés olyasfajta társadalmi és gazdasági rend, ami elszakíthatatlan kapcsolatban áll a gazdasági stabilitás elérése és az egyéni élet, illetve annak tervezhetősége között. Legalább annak örülhetünk, hogy az ország ijesztő méretű elszegényítése nagyobb részt megállt, amihez persze nélkülözhetetlen volt a középosztály szelektív támogatása és társadalmi-kulturális bázisának megszervezése. Minél inkább normává válik ennek a társadalmi rétegnek, a hozzá tartozó kulturális tőkének és társadalmi státusoknak az újratermelése, annál nagyobb az esélye az ország újjászervezésének. Ugyanis a több részre szakadt társadalomban az országot egyesítő társadalmi-gazdasági fejlesztési stratégia és a fejlesztő állam szerepének fokozása nélkülözhetetlen. Aminthogy annál kisebb az esélyük a jelenbeli költségekkel járó, távoli, de bizonytalan eredményeket hozó, a bajt megelőző és jövőt építő intézkedéseknek. Kerékgyártó T. István szociológus
AGRESSZIÓ
Magyarországgal ugyanaz történt most 2011. késő őszén, mint ami 1956. november 4-én, amikor a szovjet Vörös Hadsereg tankjai óriási túlerővel elözönlötték és eltaposták kivívott szabadságát. Semmit nem számít, hogy most nem tankokkal vonultak be és nem kelet felől, hanem nyugat felől és bankműveletekkel. A világ a globalizmusban annyit változott, hogy egy nemzet függetlenségét bankműveletekkel éppen úgy meg lehet szüntetni, el lehet taposni, mint lánctalpakkal. Mi történt és hogyan történt ami történt, kevesen tudják. Tény, hogy egy gombnyomásra összehangolt támadás indult a forint, a magyar államháztartás ellen, képtelen magasságba hajtották fel a forint–euró viszonylatot, leminősítéssel fenyegették a magyar fizetőképességet és kilátásba helyezték, hogy Magyarország sehonnan nem jut pénzhez, mert a magyar államkötvények eladhatatlanokká válnak. Fenyegetett a 400 forintos euró árfolyam, amely minden eddigi megtakarítást, adósságcsökkentést elvitt volna. Mindez az arányokat tekintve semmiség. Néhány nagyobb bank, néhány megnevezhetetlen befektetői kör összehangolt eladásokkal és vételekkel játszva mozgósít annyi pénzt, amennyi Magyarország ellehetetlenítéséhez szükséges. Mindez megtörtént. A kormánynak szembe kellett néznie az államcsőddel. Mindennek politikai okai vannak. A magyar kormány Orbán Viktor vezetésével és a kétharmados felhatalmazással élve alkotmányt írt, megkezdte egy magyar, nemzeti érdekű politika és egy újszerű együttműködésen – nem egoizmuson, hanem közösségi együttműködésen – alapuló társadalom alapjainak lerakását. Elfordult a liberá10
lis világrendtől, de közben minden érvényben lévő szabályt betartott, óvatosan haladt, annál is inkább, mert közben az Unió soros elnöksége tisztével is felruházták. Most pedig az Unió Bizottsága is jóváhagyólag nézi a magyar függetlenség ellen megindított akciókat. Orbán Viktor, akinek most a fejét követelik, ha szigorúan magyar szempontok szerint ítélünk, mindent jól tett – már amennyire emberi tettekről ezt egyáltalán elmondhatjuk – és éppen ez a bűne. A globalizmus megnevezhetetlen hatalmasságai úgy gondolják, hogy a mindenkori magyar kormány feje csak egy kliens lehet, egy általuk odatett bábjátékos. „Orbánnak mennie kell”, mondják és mondatják most itthon és külföldön egybehangzóan az agresszorok, mert magyar érdeket szolgáló miniszterelnök bátorkodik lenni. Az ötvenhatos párhuzam abban a tekintetben is fennáll, hogy a magyar kísérlet a mai világrendre nézve éppen annyira veszélyes, mint a magyar forradalom és szabadságharc volt az akkori világrendre. Orbán intézkedéseit más államokban is bevezették. Tetszett a bankadó és mindenekelőtt az újfajta viszonyulás a liberális világrendhez. Orbán ugyanakkor maga is látta, hogy kísérlete veszélyes és nem bizonyos, hogy elnyeri a globalizmus urainak türelmét, de mivel úgy ítélte meg, hogy a többször kivéreztetett magyarság számára a régi feltételek közt maradás halálos – belevágott. A teljesen szabályosan elért kétharmados győzelem is erre predesztinálta. Hajóját kikormányozta a nyílt tengerekre, új szövetségeseket keresett és talált is, de most megtorpedózták. Hajója ugyan még nem süllyedt el, a támadt seb befoldozható, de a szabad hajózás már lehetetlen. JÓ HA FIGYELÜNK!
A magyarság megint áldozat lett, szabadságigényének áldozata. Húsz év múlva, – vagy talán még előbb – amikor a gerjesztett válságokkal fegyelmező gátlástalan globalokrácia végképp megbukik és átadja a helyét egy ma még ismeretlen takarékos és istenfélő világrendnek, talán majd megemlékeznek róla, hogy a folyamatot a magyarok indították el. Úgy, ahogy 56 után Albert Camus megemlékezett önfeláldozásunkról. Orbán jól tudja, hogy a bankár, kamatszedő globalokrácia, amelynek arcát Sárközi és Obama elnök rajzolta fel a minap egy maguk közt maradónak vélt beszélgetésben, akármekkora hatalommal rendelkezik is ma még, meg fog bukni. Új világrendnek kell jönnie, mert ez a mostani az emberiség létét fenyegeti. Addig azonban élve kell maradni. Ezért kezdődnek tárgyalások a megtorpedózott hajó kormányosa és az IMF között. Ezek tulajdonképpen a Trianonban megismert feltételű béketárgyalások. Nem az a kérdés, hogy igénybe vesszük-e az IMF hiteleit, hanem az, hogy az elsüllyedést, az államcsődöt elkerülve mennyit tarthatunk meg eredeti célkitűzéseink közül. Életbe lép-e új alkotmányunk, folytatható-e, illetve foganatosítható-e végre az IMF rokonszenvét élvező előző kormány törvényes elszámoltatása. Megmaradhat-e valami abból, amit a magyarság óriási többsége megálmodott magának és amiből eddig a körülmények alakulása folytán, azaz a globalizmus gerjesztett válságai következtében csak kevés valósulhatott meg. Lehetséges-e még végtörlesztés a devizában eladósodottak számára, vagy az IMF-el kilátásba helyezett tárgyalások eleve azt jelentik, hogy nem, és a csaló bankok szépen zsebre teszik a nyereséget. Most a helyzet belpolitikai tekintetben is drámaian megváltozott. Már nem bízhatja rá magát a kétharmados többség azzal a tehermentesítő könnyedséggel miniszterelnökére, mint eddig, mert a fegyverletételi okmányt neki kellett aláírnia, és azért sem, mert most ő van a legszorosabb őrizetben. A fejét követelik, de ha megmukkan, az egész országot vezetik az államcsőd nyaktilója alá. Ez a zsarolás soha nem látott, legkifinomultabb formája. A pénzügyi eszközökkel folytatott háborúnak még koránt sincs vége. Nem is akarják, hogy vége legyen. Mert a Trockij-féle permanens forradalom helyébe a permanens válságot léptették, mint legerősebb fegyelmező eszközt. Most csak a társadalomnak, a kétharmados többség népének, polgárainak, keresztényeinek, gazdáinak és nehezen élő, de még a nemzeti öntudat foszlányaival bíró fiatalságának, plebejusainak és szerzeteseinek maradt némi cselekvési szabadsága. Amit Orbánnak az őrizetben elgondolnia sem szabad, azt most millióknak kell kimondania. Semmit sem kell törődni az IMF megszállással. Ötvenhatban is úgy történt, hogy november 4-e után a munkástanácsokban és a forradalmi bizottságokban folyatódott a forradalom, és Szerov és a pufajkások uralma csak a legkíméletlenebb terror alkalmazása után vált lehetségessé. De most ki fog kíméletlen terrort alkalmazni, ki fog akasztani az IMF nevében? Talán az a törpe kisebbség, amely eddig is együttműködött a nemzetközi bankvilággal? Most a kétharmadot munkájával, részvételével és türelmével kivívó csendes magyar többség kiállására és tántoríthatatlanságára van szükség. Először is világossá kell tenni, hogy amíg a demokratikus úton szerzett többség fennáll az országgyűlésben, addig semmilyen kormányfőváltás nem képzelhető el. A társadalom többségének akarata, hogy az maradjon a kormányfő, aki kénytelen volt letenni a fegyvert. Világossá kell tenni, hogy Orbán bukásáról csak azok a hazaárulók beszélnek, akik együttműködtek és ma is együttműködnek ellenségeinkkel. Világossá kell tenni, hogy vannak ellenségeink. Külsők és belsők egyaránt. Ennek az akaratnak tömegmozgalom és sok ezer kisebb kör egyöntetű kiállása, tüntetése képében is testet kell öltenie. Meg kell JÓ HA FIGYELÜNK!
érteni, hogy itt nem egy személy, hanem a nemzet sorsáról van szó. Most minden hátralépés, minden anyagi nehézségre hivatkozás veszélyes. A történelem forgása már csak ilyen: Ha korlátozzák azt az embert, akire a kétharmados többség ráruházta a vezetést, akkor a cselekvés kötelezettsége azokra száll vissza, akik ráruházták. Ilyenformán például az elszámoltatás csak akkor nem marad abba, ha tömegek követelik. Az IMF nem fogja követelni Gyurcsány elszámoltatását, amiért odaadta a sukorói telket Joav Blumnak és főnökének, St. Laudernek a ZsVSZ elnökének, de a tömeget mégsem akadályozhatja meg ebben a követelésben. Eddig ez a többség csak várta az elszámoltatás lépéseit, furcsállta a sok bejelentést és a kevés folyamatba helyezett eljárást, vádemelést, de mostantól követelnie kell. Neki nem tud parancsolni az IMF, mert a tömeg emberi jogával él. S van ennél még fontosabb feladat is. Ebben a pillanatban ugyanis a társadalom kettészakadt volta kétségtelenné vált. Soha még világosabbá nem vált, ki itt most az IMF–pufajkás és ki a magyar. Most minden hazaárulást nevesíteni lehet. Hányan vannak, milyen funkcióban és milyen vagyonnal rendelkeznek azok, akik nemcsak tudtak a készülő magyar csődbevitel tervéről, de nemzetközi kapcsolataikkal elő is mozdították, és most ezt a magyarság és kereszténység ellenes összeesküvést akarják a saját hatalmuk visszaállítására, illetve további törvénytelen vagyonosodásukra felhasználni. Soha még ennyire világos nem volt, kik dolgoznak a nemzet többsége ellen. Egy szűk kör hazaárulása most ténnyé vált. Semmivel sem bűntelenebb Dobrev Klára férjénél, Gyurcsánynál a volt bankár, aki nyilvánvalóan megbízásból kiállt a nyilvánosság elé és elmondta az önbeteljesítőnek szánt jóslatot, hogy egy év múlva a most EU biztos - a volt kommunista, csak állampolgársága szerint magyar Andor László lesz Magyarország miniszterelnöke Orbán Viktor helyett. Aki mögött nem áll senki, csak a globalokrácia, esetleg Sárközi és Obama beszélgetésének sötét hőse, Netanjahu, míg Orbán mögött egy teljesen törvényes kétharmados többség. Mi ez, ha nem hazaárulás és a demokrácia semmibe vétele? A kikényszerített józan megfontolás, az IMF visszahívása a kormány kezét köti meg, a népét nem. S az öntudatos magyar államalkotó többség nem kötelezhető a hazaárulókkal való együttélésre. Ne forduljon elő az, ami ötvenhat után egy féktelen terror és akasztófa erdő után bekövetkezett, hogy a magyarság belekonszolidálódott az árulóival, a pufajkásokkal való együttélésbe. Az IMF-pufajkásokkal, belesavanyodva az elfogadhatatlan realitásba, nem élhet együtt a nemzet. Minden pillanatban, minden találkozáskor, minden megjelenéskor rá kell mutatni árulásukra. Semmi törvénytelenséget, semmi erőszakot nem kell és nem szabad elkövetni velük szemben, de minden találkozáskor, minden megjelenéskor rá kell mutatni kilétükre, emberi minőségük mocskára és köpni kell. Nem érezhetik magukat otthon abban az országban, amelynek szabadságtörekvését megtorpedózták. Az ország leggazdagabb embereiről van szó, szinte valamennyiük vagyona kétes eredetű. Az MNB jelenlegi elnöke – ciprusi off-shore cégben lerakott vagyonát, amelyet még igencsak a Deloitte and Touche nevű privatizációs közvetítő, kétes hírű cégnél szerzett, áron alul eladva idegeneknek mindent, ami sűrűbb a levegőnél – ma sem hajlandó elszámolni pénzével. A pályaív maga korrupció: A Deloitte and Touche-ból az MNB elnöki székébe, csak egy nemzetellenességtől áthatott agyban születhetett meg. És a többiek? 11
Békesi a maga Fotexével? Ő most IMF szószóló. Összeköttetéseit, közismert „bölcsességét” és a megszorítások iránti olthatatlan rokonszenvét hozta bele az üzletbe? Mi szükség van itt rá? Természetesen azokkal a fórumokkal egyetemben, amelyekben megszólal. Szükségtelen mindenkit felsorolni, a berliniektől Konrádig és vissza, le egészen Kertész Ákosig, akinek végeredményben a legpontosabb magyarellenes lelki alapállás felmutatását köszönhetjük.
Ők már csak ilyenek. A túlerővel kiharcolt fegyverletételből csak akkor nem lesz végleges Trianon, ha a magyarság erővel juttatja kifejezésre, hogy látja, ismeri, meg tudja nevezni árulóit, és kifejezi, hogy nem hajlandó a velük való szótlan, tétlen, beletörődő együttélésre. Az IMF-pufajkások számára egyébként nyitva van a határ minden irányban. Csurka István
AKI NEM LÉP EGYSZERRE, NEM KAP LÓVÉT ESTÉRE – avagy Az internacionalista és kozmopolita munkamegosztás hatékonyságáról –
Első ránézésre – és a fősodratú média mindennapi megélhetésért küzdő sajtóproletárjai az éppen regnáló politikai berendezkedés prominenseivel együtt erre is erősítettek rá, kétségbeesett igyekezettel, mégpediglen ezerrel – úgy tűnik az unikumként ható kétharmaddal van a baj. Pedig nem! A kormányzat szerint a nyugatról érkező dörgedelmek, melyek egytől egyig a demokrácia létezését alapjaiban megkérdőjelező diktatúra kiépítésének kétségtelenül mutatkozó jelei feletti siránkozásokban megnyilvánuló nemzetközi reakciókban öltenek testet, mind azon keseregnek, hogy a nyugat nincsen hozzászokva az ily nagyarányú győzelemhez, egész egyszerűen nincsenek hozzászokva a kétharmadhoz. No, mármost kétségkívül elegáns és rendkívül kényelmes magyarázat, s a szó manapság használatos és elfogadott jelentéstartalmát tekintve, azaz a többség uralma, még csak magyarázkodásnak sem tűnhet a legitim és jogszerű választásokon elért kétharmados választási győzelem eredményére hivatkozni. A sors és a valóságtól, valamint az életszerűségtől teljesen elrugaszkodott „magyar” vagy inkább a magyarokra ráerőltetett választási rendszer sajátosan fura fintora, hogy tulajdonképpen a választók egyharmadának szavazatával állítódott elő a parlament falain belüli kétharmados többség. Nem a korrektség, inkább a politikai praktikum mondatja azt a derék posztkommunistákkal, hogy ez ügyben kussoljanak, hiszen ők is voltak már haszonélvezői ezen ügymenet jótékony hatásainak (aztat meg, hogy mit hoz a jövő, ugye senki se tudhassa), inkább választják azt a fajta kommunikációt, hogy erőteljesen fogyatkozik a tábor, százezrével hullanak ki a Fidesz mögül. Ez jól hangzik, úgy tűnik van is benne valami, még ha teljesen nem is felel meg a valóságnak, dehát a politikában mikor izgatta magát bárki is azon, hogy mi felel meg a tényeknek és mi nem? Tévútra visz tehát bennünket, ha azon kesergünk vég nélkül, hogy mekkora az a százalékos arány, ami még a bennünket „ha kell, ha nem ” alapon pénzelő globaloentitások számára is megfelelő és elviselhető. 12
Nem, nem a kétharmad okozza az igazi problémát. Ennek alátámasztására idézzünk egy hírt a Polgári Hírszemléből: Hiteltelenek az osztrák baloldali EP-képviselők akciói A Magyar Néppárti Képviselőcsoport sajtóközleménye A mai nap során két baloldali osztrák EPképviselő is kritikát fogalmazott meg a magyar kormánnyal szemben. A Magyar Néppárti Képviselőcsoport ezúton visszautasítja az alaptalan és kettős mércén alapuló vádakat.... A szélsőbaloldali radikális nézeteket valló Cohn-Bendit vezetette európai parlamenti zöld frakció legújabb Magyarország ellen irányuló kezdeményezésének pikantériája, hogy azt az az Ulrike Lunacek osztrák képviselő jelentette be, aki az Alaptörvénnyel kapcsolatos júniusi európai parlamenti vitában nyilvánosan megszégyenült. A vitában ugyanis az osztrák politikus a magyarországi zöld ombudsmani rendszer átalakítása miatt fogalmazott meg súlyos kritikát. A zöld EP-képviselő azonban kétszeri rákérdezést követően kénytelen volt bevallani: olyat kér számon az Alaptörvényen, ami saját országában nem létezik. Ausztriában ugyanis nincs zöld ombudsman. Az eset mutatja a zöldek akcióinak álságosságát, a kettős mérce alkalmazásának nyílt megnyilvánulását. A mai nap során szintén véleményt nyilvánított a magyar kormány politikájáról Jörg Leichtfried, az osztrák szocialista EP-delegáció vezetője. Az osztrák politikus aggodalmai azonban teljességgel hiteltelenek. Leichtfried ugyanis nem aggódott Magyarország gazdasági hely-
zetéért, mikor az a magyar szocialista kormányok idején a végletekig eladósodott és kártyavárként omlott össze a gazdasági válság kirobbanásakor. Jörg Leichtfried a magyar demokrácia állapotáéért sem aggódott akkor, amikor szocialista párttársa irányítása alatt azonosítószám nélküli rendőrök vertek véresre magyar ellenzéki országgyűlési képviselőt. A Magyar Néppárti Képviselőcsoport ezúton visszautasítja az osztrák baloldali politikusok elfogult, alaptalan és kettős mércén alapuló vádjait. Brüsszel, 2012. január 4. Ellenérdekeltek vagyunk. Komolyan mondom, ez már komikus. Vagy inkább tragikomikus? Ennél még a Szovjetunió meg a KGST is jobb volt. Igaz, hogy kényszer hatása alatt, de ott legalább muszáj volt egyfelé húzni. Itt meg mi van? Kényszer itt is van, de itt mindenki rajtunk tapos, ha tetszik, parancsszóra akarnak a hátunkon felkapaszkodni, miközben a víz alá nyomnak bennünet. Többször értekeztem már a nagyságos és fényességes Európai Portáról, annak hátsó cselédbejárójáról és mosókonyhájáról, ahol nagy kegyesen bengedtek bennünket, s ahova helyet szántak nekünk. Mostanra inkább már kint látnának bennünket. Hogy miért? Hát csak azért, mert jó tanulók voltunk, és megtanultuk a leckét a multitól, ellestük tőle a szlogent, hogy aszongya: „Mert hülyék azért nem vagyunk!” Boros Imrét idézzük a Rájátszás 2012. január 4-i adásából: – A Rájátszás vendége Boros Imre közgazdász. Jó estét kívánok! Üdvözlöm. – Jó estét kívánok! – Ahogy tehát már elhangzott, átlépte a 320 forintot az euró. Ön szerint van olyan határ, amit ha átlép, akkor összeomolhat, vagy összeomlik a rendszer? – Nincs ilyen határ. Tulajdonképp rövid távra egészen kis összegekkel föl lehet a forinJÓ HA FIGYELÜNK!
A tárgyalásokat magyar részről vezető Fellegi Tamás, tárca nélküli miniszter és Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutalap vezérigazgatója
tot hajtani. Kérdés, hogy aztán utána van-e tartása ennek a piacnak. Nyilvánvaló, hogy Magyarországon ez most spekulatív műveletek miatt megy, hiszen a kereskedelem ontja befele a pénzt, az idén egy olyan 7 milliárd euró többletünk van, azt se lehet mondani, hogy a turisták nagyon vinnék, hiszen hó sincs Ausztriában, tehát a síelő turizmus sem, akkor mi a csoda, ha nem más, mint a kereskedelmi bankoknak a jegybankban elhelyezett 4-5000 milliárd forintos összegei mozdulnak meg és vesznek koncentráltan nagyobb összegekben eurót és ez hajtja fel adott esetben fél óra alatt 5-10 forintegységgel az eurót. – Milyen hosszú időszakra kell berendezkednünk? Ezt azért kérdezem, mert olyan szakértői vélemények is elhangoztak már, hogy például akár 325 forintos eurónál akár pánikszerű euróvétel, -vásárlás is beindulhat a piacon. Ön reális esélyt lát erre? – A következőre látok reális esélyt és ez ugyebár a gonoszság kategóriába tartozik, nem a részemről, hanem akik csinálják. Ha sikerülne a magyar állampolgárokat oly mértékig beugratni, hogy ők is pénzt váltsanak át, akkor ebből baj lehetne, tehát akkor a pánikot generálják, azért is mondanám, hogy ezek a piaci szereplők most, hogy úgy mondjam, benzinnel oltják a tüzet, abban reménykednek, hogy ilyen szereplők is csatlakoznak hozzájuk. Akik viszont megteszik, azok számoljanak azzal, hogy átviszi Ausztriába a pénzét, most megveszi 320-szal, aztán amikor visszesik 250-re a forint, akkor néz egy hatalmasat, hogy mekkorát bukott. ezt nem először csinálják meg a magyar közönséggel, lassan már megtanulhatná, hogy hol itt, hol ott, hol amott veszik el a kis megtakarított pénzét. – Ön most ezt mennyire gondolja komoJÓ HA FIGYELÜNK!
lyan, hogy majd ha visszaesik a forint-euró árfolyam 250 forintra...? – Drága szerkesztő-asszony! 317-ről amikor 2008-ban... Nem esett vissza egészen szépen 260 környékére? És ez most ugyan miért ne következne be? Most egy olyan helyzetben, amikor a gazdaság teljesítménye – tehát az, amit mérni szoktak: külkereskedelmi egyensúly, fizetési mérleg egyensúly, sokkal jobb, mint akkor. Miért ne történne meg? Természetesen a forintnak természetes tranzakciók következtében az ország gazdaságának következtében erősödnie kéne jelentős mértékben. – No, de akkor miért nem erősödik? Nemhogy jelentős mértékben, de a közelében nem vagyunk a jó mértéknek sem? – Úgy van. – Tehát mi minden mozgatja most a pénzpiacot, hogyha az a folyamat, amit most, ezekben a napokban látunk, vagy akárcsak a mai árfolyamokat tekintve, ha ez nem a mai magyar gazdaságpolitika számlájára írható, akkor mi mindenre? – No kérem szépen. A magyar gazdaságpolitika egy nagyon jelentős fordulatot vett az elmúlt 30 évben ilyenre nem volt példa. Amely szerint az időnként fellépő aránytalanságokat, ami fizetési mérlegben jelentkezik, meg a költségvetési mérlegben, az ún. dupla deficitet, most nem a hagyományos és a piacnak tetsző módszerekkel rendezték, hanem olyan módon, hogy a tehervállalásba behívtak mos olyan szereplőket, akik nem nagyon szeretnek Magyarországon fizetni. Multinacionális cégeket, kifejezetten azokat, akik nem a termelésben, hanem a forgalomba jöttek be. Kereskedőláncokat, bankokat, biztosítótársaságokat. Na most ők nem voltak ehhez Magyarországon hozzászokva. Hát annak idején ugye a nemesség nem fizetett adót, de azért,
köteles volt a hont védeni, aztán kisebb-nagyobb sikerrel tette ezt meg, később egyre kisebbel. Hát ők most meg vannak hívva, nagyon felbőszültek, elkezdtek mindenféle követ megmozgatnak és van sok kövük, amit mozgassanak, elérik az EU-biztosokat, elérik a nemzetközi pénzügyeknek a fejeseit, annál is inkább, hiszen ezek közül néhány korábban piaci szereplő volt. Hát mást ne mondjak, a nagyhírű Goldman Sachs emberei ma az Európai Központi bank élén ülnek, az olasz kormány élén, a görög kormány élén, a Bank of New York, ami a legnagyobb, a FED Reserve-rendszer csúcsa, ezeken az éleken, tehát van egyfajta összefonódás, összemosódás a nemzetközi politika egyes területei és az ún. piac között, ezt kár tagadni, ezt tények bizonyítják. – Aminek a végkifejlete az kellene, hogy legyen, hogy kikényszerítsék valóban – mert ugye ez a szakértők egybehangzó véleménye – hogy kikényszerítsék a magyar kormányból a hitelszerződésre történő megállapodást az IMF-fel, illetve az Unióval? No, de megszülethet-e ez a megállapodás, amikor éppen az Európai Bizottság szóvivője a napokban nyilatkozott arról, hogy kérdésessé vált, hogy egyáltalán folytatódnak-e majd január közepén a tárgyalások? Ugye az Unió és az IMF egy készenléti keretről, a magyar kormány viszont egy elővigyázatossági hitelkeretről akar megállapodni. Na most megállapodni meg mindenképpen kell. De amennyiben kétféle álláspont van folyamatosan, akkor ebből hogy lesz megállapodás? Ha meg nem lesz megállapodás, akkor mi lesz az árfolyammal? – Úgy van. Nagyon jó a kérdéssorozat, kiváló, mert nagyjából a helyzetet írta le tökéletesen. Tehát van egy nagyfokú, főként a közönségnek, az alapvetően tájékozatlan közönségnek 13
Boros Imre
az agyát keresztbe kasul zavaró körülményrendszer, össze-vissza nyiéatkozgatnak. Mi a helyzet? A helyzet... Először is, megengedi, hogy visszaidézzek egy kicsit a múltba? Én 1981–82ben a nemzeti banknak a devizakereskedelmi főnöke voltam. Akkor 500 millió mínusszal, dollár mínusszal nem voltunk csődben. Most meg 38... 500 millió mínusz volt a kasszában, látom tetszik rám nézni, ez az igazság, tehát 500 millió dollár fizetetlen számlánk volt és egy fillérünk nem volt és nem jutottunk csődbe. Most meg csődről beszélnek 38 milliárd eurós tartalék mellett. Ez maga a közgazdasági hülyeség! Kettes tétel. Magyarország egy olyan facilitást kért, amit ugye ez a válság termelt ki, az elővigyázatosság. Ez arra való, hogy egy országot, ha megtámadna a spekuláció, akkor ott van mögötte az IMF egy nagy hatalmas bunkóval éás ad pénzt. De alapban nem akar pénzt az ország. nekünk nem kell pénz, mert ott van ez a pénzösszeg és a kereskedelem is termeli a pénzt. Milyen csavarral küldték vissza a labdát az IMF-től? Éppen ez a Rosenberg nevű ember. Azt mondták, hogy hát ez remek, legyen egy elővigyázatossági megállapodás, de ne feltétel nélkül, ahogy egyébként az a keret játszik, hanem olyan feltételekkel, mint a stand by készenléti megállapodás lenne. A készenléti megállapodáshoz viszont mindig pénz is tartozik. Lehívják a pénzt, megkapják a leckét, meg14
szorongatják a népet, megnézik a következőt, tehát fából vaskarikát szeretnének. Magyarán szólva azt üzenik, hogy Kedves magyar kormány lesztek szívesek mindazokat az intézkedéseket felszámolni, amivel az egyensúlyt létrehoztátok, és hurrá, megint menjetek rá a megszorításokra. Ezt csinálják Romániában például. Olyan egészségügyi reformot kérnek, amit keményen csak népirtásnak szoktak nevezni Romániában. – Én ezt tökéletesen értem, és tényleg nagyon triviálisan megfogalmazva, mi nem pénzt kérünk, viszont a bizottság, illetve az IMF pénzt akar nekünk adni... – Nem akar! Nem akar! Nem akar! – No, de hát a készenléti hitel... – Azt akarja... nem kell pénz! Mi is tudjuk, ti is tudjátok, hogy nem kell nektek pénz! Nektek védelem kéne, de a védelmet csak akkor adjuk meg, ha ti mindazt, amit a piactól, hogy úgy mondjam nálatok kvázi elszedtetek, azaz megadóztattátok egy kicsit ezt... azt felejtsétek el, azokat a törvényeket töröljétek, majd adunk mi nektek leckét, honnét kell, az egészségügyből, oktatásból, tömegközlekedésből, innét onnét elszedegetni, erre az alapra, azaz a tradicionális módszerekre visszahelyezni az egyensúlyjavítást. – Ön ezt tökéletesen levezette, de a kérdésem még mindig az, hogy ha ez így van,
márpedig így van, akkor hogy lesz ebből megállapodás? Ha nem lesz megállapodás, akkor mi nyugtatja majd meg a befektetőket? Ha a befektetők nem nyugszanak meg, mi lesz az árfolyammal? Meg a költségvetéssel, amit 299 forinton számoltak ki? – Először is vegyük a befektetőt! Nem szeretnék visszakérdezni, mert pofátlanság. Ön szerint... de a válaszát én magam adom meg. Van vesztenivalójuk Magyarországon? Ha Magyarország bedől? Van? – Mármint kinek? Az Uniónak? Már hogyne lenne. – Hát akkor? Félnek ők is egy kicsit? Hát akkor már legalább ketten félünk a csónakban. JÓ HA FIGYELÜNK!
Ugye Magyarország, meg a befektetők. (...) Ez egy kicsit az idegek harca. Másrészt szerintem lesz megállapodás, valamifajta félúton történő megállapodás lesz, hogy készenléti hitel megállapodás lesz. Bizonyos dolgokban esetleg előremenetben, tehát nem hoz további olyan intézkedéseket a kormány, belemegy, vagy belemehet, az adórendszert is kisimítja, igazából normatív alapon kellene megadóztatnia, ahhoz meg kéne tudni, hogy mennyi pénzt keresnek. Ma a hatóság csak sejti, mint macska az esőt, hogy mennyi pénzt keresnek valójában ezek, de ha szembesítené őket ezzel, akkor már az adóztatás is könnyebb lenne. Tehát van itt még munka bőven, amit el kell végezni. – Meg vannak itt még feltételek, amiket itt így dobál egymás között, idézőjelben természetesen vagy levél formájában az Európai Unió, illetve a magyar kormány. Az egyik ilyen kifogás, ha nevezhetem így, az a jegybank-törvény. – Úgy van. – Ezt ugye kifogásolja az Unió és az IMF is, a központi banknak is voltak ezzel kapcsolatban megjegyzései, illetve észrevételei. Ön mennyiben látja valódi oknak a jegybank-törvényt? – Abban a szent pillanatban, ha valaki valaha, akár az Unióban, akár Barroso, akár Clintonné, akár akárki, akivel leveleket írogatnak, és a miniszterelnök urat kvázi posztgraduális képzésben részesíti, megmondaná, hogy mely pontja a jegybank-törvénynek az, ami a jegybank függetlenségét sérti, attól tartok, hogy itt egyesegyedül arról van szó, hogy a jegybankba beiktatott, és nekik megfelelő személyek személyes védelmére szolgál ez az egész, nem egyébre. Akkor elmondaná, hogy ez a bpasszus lehetővé teszi, hogy ti konkrét jegybanki döntésekbe beleszóljatok. Ilyen azonban nincsen! Mi több! A jegybank a kötelességét sem teljesíti, mert normális esetben minden országban a kormányzati politika támogatása is a feladata. Például Lengyelországban interveniált a zloty érdekében a jegybank. De menjünk egy nagyobb országba! Svájc. Kisebb, de nagyobb jelentőségű. A svájci Nemzeti Bank azt mondta, bementek az iparosok és azt mondták, ki fogunk borulni, purcanni, mert olyan erős a svájci frank, hogy az exportágazatink tönkremennek. Na számoltak, osztottak, szoroztak, a jegybankot rávették, hogy 1,20-nál meghúzza az árfolyamsávot. Ott viszont tüzel a jegybank. Magyarán szólva, interveniál. A saját pénz ellen, hogy ne erősödjön tovább. A Nemzeti Bank pedig nézi, mint Zápolya János annak idején szerencsétlen II. Lajost a törökök szétverik a mohácsi csatánál és hát ő lett utána a király, de eléggé szerencsétlen sorsú. – Nagyon röviden zárjuk ezt a mai beszélgetést ezzel, hogyha már a jegybankról beszélgetünk. Ebben a jelenlegi helyJÓ HA FIGYELÜNK!
zetben van tennivalója a Magyar Nemzeti Banknak? Van feladata? – Hát a Nemzeti Banknak hogyne lenne feladata! Azt azonban nem végzi! – Gondolok én most az árfolyamra. – Hogyne! Hogyne, természetesen! Hát ha ellene spekulálnak és a jegybank látja, és a pénzmozgások nála vannak, hogy mit csinál, pont az ellenkezőjét, ezt hívom intervenciónak. Van verbális intervenció, és van piaci intervenció. Mind a kettőt csinálni kéne, mások is csinálják, akkor a piac egy kicsit tanulna, mert vesztenének a spekuláción, azon meg nem szeretnek ugye. És főként nem kéne hülyeségeket mondani, és abból a tényből, hogy az árfolyam elszállt, arra következtetni, hogy valós azaz adóssánövekedés, ami bekövetkezett. Mert hogyha az árfolyam visszamegy 270-re, akkor meg 73%-on lesz az adósság. – Na bízzunk benne, hogy az illetékesek ott ülnek a képernyők előtt és értő fülekbe jutott mindaz, amit itt nekünk elmondott. – Hát... Én legalábbis nem szakértő vagyok, abban az értelemben, ahogy ön a sok szakértőt idézte, én mást szoktam mondani. – Most meg köszönöm, hogy ezt elmondta, és köszönöm, hogy itt volt. Jelentem észleltük, hogy úgy mondjam TUDJUK, hogy mit tesznek velünk, csak még nem MERJÜK és nem TESSZÜK, amit tenni kellene. Mármint állami vezetői szinten! Azt nem is merem feltételezni, hogy nem akarjuk, mármint szintén államai vezetői szinten, azt tenni, amit tenni kellene, mert ha ténylegesen ez lenne a helyzet, akkor bizony tolerancia ide, tolerancia oda, az bizony a hazaárulás kategóriája, még akkor is, ha nem korrekt politikailag ilyen dolgokat leírni. Az interjút megnézve érti meg igazán az ember Drábik János nem régóta hangoztatott „különbség van a kívánatos és a lehetséges között, és a miniszterelnök tudja ezt” kezdetű állásfoglalását. Mert miről is van szó? Gondoljunk bele! Egyelőre semmi más nem történt, mint hogy olyan piaci szereplőktől is anyagi hozzájárulást kértek és kérnek, akiktől eddig nem. Még csak nem is az összeg nagysága az, ami valójában kiverte a biztosítékot, hiszen az áruházláncoknál láthattuk, az összbevételnek csupán röhejesen alacsony százalékát teszi ki a beszedni kívánt sarc. Nem! Itt az elvről van szó! A globalizáció újnemessége a multinacionális vállalat, nehogy mán ő fizessen adót a gyarmaton, vazze! Hova vezetne ez? Lázadozik a büdös parasztja! Majd megregulázzuk, megtanulják, hol a helyük! 400 forint felett az üzemanyagár, csókoltatjuk az összes magyar dízelautó-tulajdonost. Meg persze a benzineseket is! 320 forint felett az öszvér valuta, csupa jó hír! Képzeljük el mi történne akkor, ha a ház
módosítaná a Nemzeti Bankról szóló egyszerű feles törvényt, és újra de facto, vagyis ténylegesen a nemzet ellenőrzése alá vonná az ország jegybankját! 600 forint lenne az euró, vagy rögtön küldenék a lopakodó bombázókat? Még az is lehet, hogy Skynet öntudatára ébredne! Egy szóval kitörne a világra szóló botrány! Ballibék legalábbis gondoskodnának róla, hogy kitörjön! Pillanatok alatt médiaössztűz alá vennék az országot! Elnézést kérek, egy röpke pillanatra elragadtattam magam! Aggodalomra semmi ok, hiszen ún teljes jogú európai uniós tagállam vagyunk, s mint ilyen államban, ez nem történhet meg! Legalábbis mindaddig, amíg tagjai vagyunk a nagyságos és fényességes Európai Portának. Ha valamilyen csoda folytán mégis megtörténne, azonnal hatálytalanítanák is, mivel ellentétben a kormányfő által mondottakkal, az uniós törvénykezés minden további nélkül felülírhatja a nemzeti jogalkotást, beleértve az adott ország alaptörvényét, vagy alkotmányát is! Persze, ha kilépnénk az Európai Unióból, nem lennénk tagok, akkor egészen más lenne a leányzó fekvése, ahogy mondani szokás. Mammon nem adja egykönnyen magát. A szerepeket leosztották jó előre, a két gyökértelen kaszt, az inetnacionalista és kozmopolita munkamegosztás ördögi racionalitással párosluva ott üt bennünket, ahol ér. De mint azt jól tudjuk, nem az a legény, aki adja, hanem az, aki állja! Mégis, talán még soha nem volt ennyire fontos, hogy tovább menjünk a megkezdett úton! A radikális változást sürgetők egyre népesebb táborának még ez az „épphogy kihúztuk a gyufát, máris ribillió lett belőle” című, kissé féloldalasra sikeredett tökölődés is kevésnek bizonyul, miközben joviális polgári körökben már fel-felszisszennek, mögszívva a bal felső 6-osban a tömést, hogy ejnye-ejnye fiúk, rossz vége lesz ennek, záros határidőn belül feltörlik velünk a padlót. Most akkor kinek szurkoljunk? Hát igen, ez a se széna, se szalma, egy seggel próbálunk két lovat megülni, eleve kudarcra ítéltetett hinta-palinta politika senkinek sem jó. A nagy kérdés, mi jön utána? Meg persze az, hogyan jutunk el az utánig? Emelt fővel, vagy porig alázva? Talán még mindig nincs késő vágni. Valutatartalék van, dögivel, darab ideig biztosan kihúzzuk belőle, talán most érkezett el az idő, hogy másfelé is elkezdjünk nézelődni. A szabályok pedig arra valók – legalábbis vész esetén a bocsánatos bűn kategóriájába sorolva –, hogy megszegjük őket! Főként olyankor, ha az életünk múlik rajta! Már pedig mostan az múlik rajta! Isten áldja Magyarországot! 1 öntudatos pécsi polgár 15
ABBA KELLENE HAGYNI A HOLOKAUSZT OKTATÁSÁT – javasolja egy derék angol oktatáspolitikus –
Lord Baker, aki a 80-as években három esztendőn keresztül irányította az oktatási tárcát Angliában, nem ijed meg a saját árnyékától. Ugyanis a bátor férfiú nem kevesebbet mondott a napokban, mint hogy szerinte nem kellene a nácikról tanulniuk a brit gyerekeknek. A jelenlegi tananyag ugyanis megnehezíti számukra, hogy kedvező véleményt alkossanak maguknak a modern Németországról. Lord Baker – akinek kulcsszerepe volt a nemzeti alaptanterv megalkotásában a 80-as években – a The Daily Telegraphnak adott nyilatkozatában kijelentette: sokkal inkább a hazai történelem oktatására kellene koncentrálni, a második világháború eseményeinek – azon belül is a holokausztnak – a tanítása helyett. De a derék brit férfiú nem érné be annyival, hogy kevesebb szó essen a nácikról és a holokausztról, hanem egyáltalán nem kívánna az iskolákban foglalkozni a témával. „Teljes mértékben ki kellene iktatni a történelemtantervekb������������������� ől a nácizmus oktatását” – közölte az angol oktatáspolitikus. Annak ellenére is, hogy, mint mondta, „az egyik legnépszerűbb tananyagról van szó, amelyet könnyű oktatni”. Azonban a nácizmus tanítása „nem segíti hozzá a diákokat ahhoz, hogy kedvező véleményt formáljanak a modern Németországról”. Lord Baker jelenleg híres brit mérnökökről, tudósokról és feltalálókról tart előadásokat különböző egyetemeken. „Amiért felszólaltam a holokauszt és más hasonló témák oktatása ellen, annak oka, hogy először mindenkinek a saját történelmét kell először alaposan megismernie” – mondta ki a nagy igazságot Lord Baker. „Biztos vagyok abban, hogy a német gyerekek sem tanulmányozzák a brit polgárháború történetét” – tette hozzá a polkorrektkedés kereteit erőteljesen feszegetve. Álláspontja szerint a brit diákoknak „úgy kellene elhagyniuk az iskolát, hogy tisztában vannak azzal a folyamattal, melynek során a római Britanniából a mai ország lett”. Mindamellett az európai történelem oktatása is fontos - hangsúlyozta a kiváló brit férfiú –, hiszen például ha Lutherről nem tanulnak a diákok, akkor nehezen érthetik meg a Tudorok és a Stuartok korát is. Ennek ellenére „alapvetően mégis a brit történelemre kellene koncentrálni, és a tengeren túli eseményekre is jobban figyelnünk kell, mivel mi valaha egy nagy, globális ország voltunk. Egy birodalom, egy tengeri hatalom voltunk és ezért meg kell ismerkednünk más népek történelmével is”, mármint nyilván azoknak a népeknek a történelmével, melyeket a brit birodalom az évszázadok során leigázott. 16
Aligha meglepő, ha a holokausztból hasznot húzó szervezetek tiltakoznak. „A holokauszt oktatása csakis abban az esetben vet rossz fényt a mai Németországra, ha rosszul tanítanak. A náci korszak nem pusztán egy rövid fejezet a német történelemben, a holokauszt pedig egy a kontinens egészére kiterjedő bűncselekmény” – fogalmazott James Smith, a Holokauszt Központ igazgatója. Aki a továbbiakban azt fejtegette, hogy a holokauszt következtében fogadta el az ENSZ a népirtást szigorúan büntető határozatait, és állították fel a Nemzetközi Büntető Bíróságot. „Az igazságot és az egyenlő jogokat biztosító törvénykezés abban a tudásunkban gyökerezik, hogy milyen mélyre tud süllyedni az emberiség” – hangoztatta a holokauszt-ideológia egyik alaptételét James Smith. A vita alighanem fellángol a kérdés körül, annál is inkább, mivel a kormány a nemzeti alaptanterv felülvizsgálatán dolgozik. A feladattal megbízott bizottság állítólag azzal a javaslattal fog majd előrukkolni, hogy a történelem oktatása ne 14, hanem 16 éves korig legyen kötelező. (A jelenlegi előírások sze-
rint ugyanis a brit gyerekek 14 éves korukig tanulják a történelmet kötelező jelleggel.) Az „egész napos iskolával” kapcsolatos magyarországi viták fényében érdekes Lord Baker azon megjegyzése, mely szerint igencsak sajnálja, hogy oktatási miniszter korában nem tudta elérni az iskolában eltöltött idő meghos�szabbítását. Éspedig azért nem, mert a pedagógus szakszervezetek sztrájkokkal akadályozták meg a tanárok munkaidejének növelését is magában foglaló javaslatait. (Habár szerinte csak napi 40 perccel kellett volna a pedagógusoknak többet dolgozniuk akkori kezdeményezésének elfogadása esetén.) Az angol oktatáspolitikus most is „felháborítónak” tartja, hogy a legtöbb brit oktatási intézményben fél 3, 3 óra körül befejeződik a tanítás, ami „súlyos, nagyon súlyos gondokat vet fel a gyermekek felügyeletével kapcsolatban”. „ Délután 4 vagy 5 óráig kellene tartania az oktatásnak” – véli Lord Baker, ami persze nem azt jelentené, hogy mindvégig tanulnának a diákok, hanem „sportolnának, játszanának, drámai előadásokat tartanának, beszélgetnének” is. Az „egész napos iskola” bevezetése azonban a tanárszakszervezetek ellenállása miatt alighanem most sem lesz lehetséges – sajnálkozott Lord Baker brit oktatáspolitikus a The Daily Telegraphnak adott nyilatkozatában. Forrás: Perge Ottó – Kuruc.Info
Lord Baker
JÓ HA FIGYELÜNK!
KÖZTÁRSASÁG, KIEGYEZÉS, KILÁBALÁS – Vízkeresztkor Magyarországról
„Úgyse hiszi senki el magának, hogy amit lát, az tényleg van, hanem várja, hogy a valódi látványt jelző kürtszó felharsan.” (Kispál és a Borz: Zsákmányállat) A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány egy évvel ezelőtt azért jött létre, hogy a jó kormányzás ügyét segítse Magyarországon. A jó kormányzás nem pusztán jelzős szerkezet, nem egy kormányzat önmagát pozicionálni igyekvő kommunikációs fogása. Olyan módja ez egy állam vezetésének, amely a közérdeket mindenkor a rész- és az önérdek elé helyezi; amely hosszútávon gondolkodik; amely kész és képes arra, hogy akár a népszerűség föláldozása árán is az eredményességet helyezze előtérbe. És persze a világnak ezen a részén az is fontos, hogy a jó kormányzás eszménye a haza és a haladás ügyét nem egymást kizáró, hanem egymást erősítő célokként fogja fel. A jó kormányzás, a mindenkori kormányok sikere vagy kudarca, történelmi távlatban az általuk vezetett társadalom céljaihoz való közelítésben vagy az azoktól való távolodásban vizsgálható. KeletKözép-Európában a rendszerváltás óta eltelt huszonkét évben az alapvető célok nem változtak. A kommunizmus bukásakor társadalmaink döntő többséggel három alapvető vágyat fogalmaztak meg: 1) Demokratikus jogállamban akarunk élni, amelyben a hatalom gyakorlását alkotmány szabályozza, intézményi fékek és ellensúlyok felügyelik, a jog az egyént és a kisebbséget védi az önkénnyel szemben, a civil társadalom erős, a média és az igazságszolgáltatás független és a politikai verseny lehetővé teszi a rossz kormányzás korrekcióját. JÓ HA FIGYELÜNK!
2) Az egyéni jólét fokozatos és érzékelhető ütemű gyarapodását akarjuk, amelynek egyetlen hosszú távon is működő rendszere a magántulajdon szentségén alapuló, szabályozott piacgazdaság, amely biztosíthatja, a gyors felzárkózást Európa gazdagabb feléhez. 3) A társadalom minél nagyobb többsége részesüljön az ország gyarapodásából, és a társadalmi kohézió, a mobilitás és a szolidaritás erősödjön az ország felemelkedésével párhuzamosan. E három cél eredőjeként egyértelmű, masszív többségi akarat volt a régióban és hazánkban is a nyugati társadalomfejlődési modellhez való visszatérésre. Ezen értékválasztás zálogaként pedig azt kívántuk, hogy – sok ingázást megélt – kompországaink végleg lehorgonyozzanak az Európai Unió és a transzatlanti szövetségi rendszer kikötőjében. A fenti célok teljesítésében Magyarország az első tíz év kétségbevonhatatlan sikereit követően fokozatosan lelassult, irányt vesztett és elbizonytalanodott. Az állampolgári bizalmat lépésről lépésre elvesztő demokratikus intézmények, a növekedési képességének egyre inkább búcsút intő nemzetgazdaság és fenntarthatatlanság felé mutató társadalmi folyamatok – ez volt az egyenlege a 2000 utáni évtized mindent maga alá gyűrő politikai küzdelmeinek felelőtlen ellenzékiségének és kormányzati hibáinak: a sűrű irányváltásoknak és a jó szándékú, de félremenedzselt reformoknak. Ennek az állapotnak a fenntarthatatlanságára a nemzetközi gazdasági válság 17
minden korábbinál kegyetlenebb következményekkel mutatott rá. Ez a kudarcos végű évtized ágyazott meg a Fidesz 53 százalékos szavazati aránnyal elért parlamenti kétharmadának és a parlamentben újra megjelenő szélsőjobboldalnak. Az így elért masszív többség valóban történelmi lehetőséget adott az új kormánynak az eredeti társadalmi célokhoz való visszatérésre, a jó kormányzás eszméjének és gyakorlatának helyreállítására. Volt érthető ok a bizakodásra, mert sürgető volt a kényszer az ország újraindítására. Másfél év orbáni hatalomgyakorlása alapján azonban egyértelmű, hogy a kormány a történelmi lehetőséggel nem pusztán nem élt, hanem kifejezetten visszaélt vele: az eredeti célok mindegyikével(!) ellentétes irányba vezeti Magyarországot. Az erőszakos hatalomvágynak, a gazdasági hozzá nem értésnek és a cinikus társadalomszemléletnek olyan sajátos kormányzati ötvözete alakult ki Magyarországon, amelynek eredményeként Ady és mindannyiunk kompországa most ismét felhúzza az – évtizedek tévútjai után éppen csak kivetett – horgonyt, és megint elhagyja a nyugati partot. DEMOKRÁCIA Ma már jól látható, hogy a Fidesz, vagy legalábbis annak vezetése előre kitervelt programmal rendelkezett a Harmadik Köztársaság felszámolására. Úgy tűnik, hogy a 2002-es vereségből levont tanulság a Fidesz számára az volt, hogy a hatalom megtartásának záloga nem a jó kormányzás, a meggyőző kormányzati teljesítmény, hanem a közjogi, választási és médiarendszerek minél teljesebb kormányzati, sőt: valójában párthatalom alá vonása. Ez a logika a kormányzati ciklus folyamatából a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszerének kiiktatását, a kormányzati akarat abszolutizálását jelenti. A ciklus végén, választási helyzetben pedig a Fidesz számára jelentős versenyelőnyt biztosító, az alternatív politikai erőket súlyos hátrányba hozó új rendszer kialakítását teszi-tette szükségessé. Mindezeken felül pedig, abban az esetben, ha a Fidesz mégis kikerülne a hatalomból, a személyi függések informális rendszere a 18
most kiiktatott ellensúly-intézményeket aktiválhatja majd és a sarkalatos törvényekben rögzített alapvető kormányzati kompetenciákkal együtt a vesztes, kisebbségbe került erő informális akaratával képes lesz, képes lehet megbénítani az új kormányzást – tekintet nélkül annak többségi legitimációjára. 2010 áprilisa, a fülke-forradalom deklamálása óta párhuzamosan folyt hazánkban az intézményi keretek átformálása (Alkotmánybíróság, Költségvetési Tanács, közszolgálat, igazságszolgáltatás, ombudsmanok, szakszervezetek, médiahatóság) és a régi-új intézmények lojális pártdelegáltakkal való feltöltése (Állami Számvevőszék, közmédiumok, Alkotmánybíróság). Történelmi tapasztalat, hogy a nyugatias államszervezetben a közhivatalnok elsősorban az intézményhez lojális, míg a kelet-európai rendszerekben döntően a kinevező személyéhez. A most újra a keleti part felé sodródó Magyarországon a lojalitás e második formája vált meghatározóvá az elmúlt másfél évben. A mára kialakult, jogilag megfoghatatlan, a személyes hűségre vagy függőségre épített hálózat az alapja annak az új működési módnak is, amely a Magyarországon sajnos mindig jelenlévő korrupciót most egyenesen az állami döntéshozatal részévé tette. És ennek következménye az is, hogy számos jelentős közérdeket képviselő döntést valójában nem azok hoznak meg, akik az aláírásukkal felelősséget vállalnak érte. Módszeresen, csigolyánként törték el a magyar demokrácia gerincét. A fenti folyamatokat már sokan elemezték, itthon és külföldön. A mi elemzésünk szempontjából két fontos következtetést kell levonnunk. 1) A demokrácia gyakorlatias felfogásban tulajdonképpen nem más, mint a rossz kormányzás gyors és békés korrekciójának lehetősége. A rossz kormányzás előállhat tévedések, hibás döntések következményeként és/vagy a hatalomnak szándékosan a közérdekkel szemben való gyakorlása eredményeként. JÓ HA FIGYELÜNK!
erőszakos hatalom is. Az egyre szűkösebb szekérvárba visszaszoruló bizalmi emberek csillapíthatatlan paranoiája és egyre dühödtebb kitörési kísérletei pedig csak súlyosbítják a bajt, növelik a káoszt. Minél tovább tart ez a folyamat, annál súlyosabb és tartósabb károkat szenved el az ország.
Jelen esetben mindkettőről szó van. Ám a demokratikus ellensúlyok felszámolása, a kormányozhatóságot nehezítő kétharmados tárgykörök kibővítése és a választójog manipulációja a korrekciót mind a kormányzati ciklus folyamán, mind pedig annak lejártakor és egy esetleges váltás után is megnehezíti. 2012 Magyarországának rosszul kormányzó, de nehezen leváltható kormánya van. Ennél rosszabb kombinációval nem is szembesülhetett volna a fiatal magyar demokrácia. 2) Még az úgynevezett irányított demokráciák (látszatdemokráciák) sem nélkülözhetik a tömegbázist. Ezért az ilyen rendszerek tartós fennmaradásához szükséges valamilyen extra gazdasági erőforrás (olaj, nyersanyag, speciális földrajzi helyzet stb.). Magyarország ennek teljességgel híján van, így az elkövetett gazdasági hibák gyorsított ütemben amortizálják, élik fel a kurzus legitimitását. A tekintélyelvű politika azonban elsősorban a hatalom hosszú távú megtartásával kapcsolatos közvélekedésre, várakozásokra épül. Azok a kisebb-nagyobb törvénysértések, jogkör-átlépések, manipulációk, meghunyászkodások és szemet-hunyások, amelyeket ez a rendszer a működéséhez elvár, csak addig lesznek kikényszeríthetők, ameddig a végrehajtókban a jelennel kapcsolatos egzisztenciális szorongás nagyobb, mint a jövőbeni hatalomváltástól való félelem. A kétharmados forradalmi hangulatban még sokan próbáltak alkalmazkodni az irracionális, illegális és rendszerint informális, gyakran erőszakos elvárásokhoz. Ha azonban ma kell egy politikai vetélytárs ellen kreált büntetőügyet, egy gazdasági érdek érvényesítését szolgáló adóvizsgálatot, hatósági eljárást, vagy épp manipulált közbeszerzést végigvinni, illetve egy nyilvánvaló rágalmazást vagy hamis hírt leírni, a rendszerben működő közkatonák egyre többször kérdezik meg maguktól: „nem lesz ebből bajom? Ki fog engem megvédeni ha ‘ezek’ már nem lesznek hatalmon?” És ha ez a folyamat lassan elér polgármestert, képviselőt, vezető köztisztviselőt: minden szemet a láncban, akkor fokozatosan leáll a kormányzás, megbénul az ország és béna kacsává válik a mégoly JÓ HA FIGYELÜNK!
GAZDASÁG Magyarország ma minden objektív mutató szerint súlyosabb helyzetben van, mint a 2008-as válság kitörését követő első hullámban. Csak emlékeztetőül: a forint árfolyama, az államadósság, az országkockázati mutató és a forintkötvények reálhozama mind az elmúlt 20 év legros�szabb szintjén állnak, negatív rekordokat döntenek. A kormány ma egyszerű választás előtt áll: IMF készenléti hitel, szigorú feltételekkel, vagy államcsőd, annak tragikus rövid és hosszú távú következményeivel. A válsághoz (vissza)vezető út legfontosabb előidézője a hatalmi szempontoknak alárendelt, inkompetens gazdaságpolitika volt. A magyarországi unortodoxia – már most közgazdasági tankönyvekbe foglalt – másfél éves ámokfutása. 2010 májusában a Fidesz azzal jutott 53 százaléknyi szavazathoz, hogy két ellentétes érdekű választói csoportnak tett összességében tarthatatlan anyagi ígéreteket. Hagyományos szavazóbázisának, a gazdaságilag aktív, közép- és felsőközéposztálynak (a polgárok) az azonnali és radikális adócsökkentést ígérte, míg a korábbi, inkább szocialista bázist alkotó, alacsony jövedelmű vagy inaktív, részben vagy egészben állami juttatásokból élőknek (a ‘zemberek), a jóléti kiadások megőrzését, a megszorítások végét sugallta. A két ígéret egyidejű betartása – némi eufemizmussal: a politikai hitelesség megőrzése – azonban a bevételek csökkenésének és a kiadások szinten tartásának összegeként a költségvetési egyensúly azonnali felborulásához vezettek volna – voltaképpen ennek trükkös bevallását jelentette a finanszírozhatatlan méretű, 7 százalékos hiánycél, az azzal való brüsszeli próbálkozás. Az először igazán ekkor megdöbbenő Brüsszel ezt természetesen a legelső héten megvétózta, ám a kormány ennek hatására sem módosított a politikai bázisának tett irreális ígéretein, hanem helyette a magyar gazdaságban még föllelhető tartalékok felélésével próbált időt és mozgásteret nyerni. Az első ilyen tartalék az országba az elmúlt húsz évben befektetett külföldi működő tőke és hitelfinanszírozás megcsapolása volt a szektorális különadók révén. Ez azonban már rövidtávon a munkahelyteremtő, tőkét és technológiát hozó beruházások Magyarországtól való elriadását eredményezte, amiből most korábbi versenytársaink profitálhatnak és profitálnak is. Miután ez kevésnek bizonyult, másodikként a tizenkét év alatt felhalmozott, a jövőbeni nyugdíjak 25 százalékát biztosítani hivatott nyugdíj-megtakarítások államosítása következett. A nyugdíjtartalék államadósságra fordítása szakmailag vitatható lépés, de legfeljebb hiba; az a döntés azonban, amely a tartós nyugdíjpénzek jelentős részét egy éven belül elégette a deficit finanszírozására, már gazdaságpolitikai értelemben vett bűn volt, hiszen a családi ezüstnek ez a része füstté vált és már sohasem lesz pótolható: a jövőnkből mindig hiányozni fog. Az elkobzott megtakarításokból ráadásul sem a devizahitelesek helyzete nem oldódott meg, sem a közösségi közlekedés vagy az önkormányzati adósság nem került konszolidálásra. A harmadik tartalék, az alacsony képzettségű inaktívak foglalkoztatásában rejlő esély volt, amely idestova húsz éve a magyar gazdaság egyik legnagyobb strukturális problémája. Az ő bevonásuk a gazdaságba csak a foglalkoztatásukat terhelő bérköltség-elemek érdemi csökkentése mellett képzelhető el. A már aktív, jobban keresőket preferáló – cserében a közepes és alacsony jövedelműeket jelentősen sújtó – egykulcsos adó, valamint a költségvetési lyukak kompenzálása érdekében emelkedő járulékok, illetve a növekvő jövedelemadó-terheket ellensúlyozni hivatott, irracionális mértékű minimálbéremelés azt eredményezték az alacsony képzettségűek 19
körében, hogy 2012-ben számukra nem a munkába állás, hanem a tömeges elbocsátás közeli jövőképe bontakozik ki, egyre élesebben. A bankokkal folytatott, eleinte népszerű, ám végül mindenki számára káros háború nemcsak az ország maradék gazdaságpolitikai hitelességét őrölte fel, de a vállalkozói hitelek egyre gyorsuló ütemű kivonását is eredményezi. Márpedig tapasztalati tény, hogy a válság előtti években minden 1% gazdasági növekedés mintegy 4-5 százalékos hitelállomány-bővülést igényelt, és ha máshonnan nem, hát – a nevében oly sokszor hivatkozott, de szellemében most is megtagadott – Széchenyitől tudjuk, hogy a gazdaság fejlődésének egyik alapja a hitel. Miközben a fenti intézkedések az ország növekedési potenciálját hosszú távon is rombolták, a kormány az egyensúlyt többnyire átmeneti, fűnyíró elven végrehajtott kiadáscsökkentésekkel, illetve adóemelésekkel próbálta – legalább rövidtávon – fenntartani. Ez alól fontos kivétel a külső nyomásra bejelentett Széll Kálmán tervben meghirdetett strukturális intézkedések egy része, ám ezek – az ígéretekhez képest – csak igen szerény mértékben teljesültek, így 2013-tól újabb, növekvő lyuk tátong a költségvetésben. És persze érdemes felidéznünk, hogy a kapitalizmus a bizalom talapzatára épül. A folyamatos jogbizonytalanság, a visszamenőleges törvénykezés, a szabályozói erővel való visszaélés, az eufemizmussal kiszámíthatatlannak minősített kormányzati viselkedés mind a hazai, mind a külföldi vállalkozásokat elriasztja a magyarországi bővüléstől. A kormány bő egy évnyi türelmi időt kapott mind Magyarország közvéleményétől, mind az ország külső adósságát finanszírozó befektetőktől. Mára azonban látszik, hogy az érthetetlen gazdaságpolitika, az agresszív kommunikáció, a teljesületlen reformígéretek, a csökkenő növekedési képesség, a növekvő deficitkilátások és a független gazdaságpolitikai intézményrendszer (Költségvetési Tanács, MNB) elleni támadások együttesen vezettek el ahhoz a totális bizalomvesztéshez, amely e sorok írásakor már a fizetésképtelenség közelgő rémével fenyegeti hazánkat. Az IMF-el aláírandó készenléti hitel ma az egyetlen reális módja a csőd elkerülésének. Az IMF (és az Európai Bizottság) aktív segítségére szorulni nem siker. Ez minden esetben valamiféle kudarc beismerése – így volt ez 2008-ban is. Mégis: az elmúlt másfél év gazdaságpolitikáját tekintve a Valutaalap/EU-páros kijózanító részvétele a magyar gazdaságpolitika alakításában mindenképpen civilizációs előrelépést jelentene. „Aki időt nyer, életet nyer” – ezzel a mondattal ragadható meg leginkább, miben áll az ún. készenléti hitel lényege. Az ilyen pénzforráshoz jutó, és az ahhoz rendelt, szigorúan ellenőrzött „életmód programban” részt vevő kormányok időt nyerhetnek, hogy kijavítsák azokat a hibákat, amelyek válságba sodorták az országot. A megállapodásra azonban csak akkor van esély, ha a kormány kész szoros ellenőrzés mellett visszatolatni a zsákutcából: - az egyensúly érdekében tartós és valós szerkezeti reformokat hajt végre a közkiadások terén (pl. közösségi közlekedés, állami vállalatok támogatása, közszféra hatékonysága); - a növekedés helyreállítása érdekében korrigálja az eddigi intézkedéseit (pl.: ésszerűsíti az adórendszert, úgy csökkenti a bérterheket az alsó jövedelmi szegmensben, hogy azt ellentételezi máshol, helyreállítja a külföldi tőke- és hitelvonzó képességet a különadók kivezetésével, vagy újragondolja a munkaerő-piaci szabályozás új és régi anomáliáit. stb.); - intézményi garanciákat nyújt, hogy a készenléti hitel lehívását követően sem tér vissza az irracionális, hatalmi alapú gazdaságpolitikához (MNB, költségvetési átláthatóság, visszamenőleges jogalkotás tilalma, sarkalatos törvények szűkítése a kormányozhatóság érdekében) Ilyen jellegű feltételek elfogadása a magyar gazdaságpolitika hitelességének, az ország finanszírozhatóságának visszaszerzését 20
eredményezné középtávon. Befelé és rövidtávon ugyanakkor egy szigorúan betartatott, megszorító jellegű gazdálkodást és rendkívül nehezen kommunikálható politikai fordulatot jelentene. Ez utóbbiak miatt a megállapodás létrejötte legalábbis kérdéses. Az államcsőd rövidtávon a közember, a munkaadó és a munkavállaló, illetve közalkalmazott, a nyugdíjas vagy épp a jövőjét tervező egyetemista számára beláthatatlan, tragikus, gyors összeomlást, az árak elszabadulását, a megtakarítások elolvadását, a munkanélküliség drámai emelkedését; a lecsúszás és a nyomor örvényét jelenti. Hosszú távon pedig az ország tartós leszakadását, mozdulatlanná dermedést és társadalmi destabilizációt: a szélsőségek minden korábbinál nagyobb térnyerését, kezelhetetlen társadalmi feszültségeket. Mégis: a hatalmát féltő, sarokba szorított politikus számára az államcsőd tragédiája csupán a mérleg egyik serpenyője. A másik serpenyőben az eddigi iránnyal való szembefordulás, a politikai hitelesség elvesztése, tehát a kudarc beismerése áll: végső soron a személyes politikai felelősségvállalás és a bukás. Dilettáns, de elszánt gazdaságpolitikájával a magyar kormány mára ördögi csapdát állított – önmagának is. Paradox módon minél inkább hajlandó szembefordulni eddigi önmagával a kormány és a mögötte álló párt, annál nagyobb az esélye az országnak a talpra állásra. Kétharmad birtokában ez az érdekkonflikus életveszélyes szituáció. TÁRSADALMI STABILITÁS A rendszerváltáskor megfogalmazott reményekhez képest az elmúlt két évtized csalódást jelentett a magyar társadalom többsége számára. Az első tíz év történelmi léptékben páratlanul gyors felzárkózása meglehetősen szélsőségesen, igazságtalanul oszlott meg a magyar társadalom különböző csoportjai között, ráadásul még a kedvezményezett csoportok is nehezen élték meg a húzd meg–ereszd meg ciklusokban jelentkező egyensúlyjavító kísérleteket, és a piacgazdaság ingadozásaiból fakadó egzisztenciális bizonytalanságot. A rendszerváltás vesztesei, az egymillió új inaktív, az alacsony képzettségűek területileg is koncentrálódó és bővítetten újratermelődő tömegei számára azonban az új világ egyenesen a lecsúszást jelentette. Ez, a rendszerváltással kapcsolatos csalódás kezeletlen, elfekélyesedő sebként rontotta tovább a társadalom közérzetét az elmúlt évtizedekben. A 2002-es választás pedig már feketén-fehéren megmutatta, hogy az újraelosztásban érdekeltek (nyugdíjasok, inaktívak, alacsony jövedelműek) választói aktivitása és szavazata a döntő a „Kié a hatalom?” kérdésre adott válaszban. Ezt követően mindkét nagy párt számára a szociális ígéretek váltak a politikai versengés fő terepévé, amelyet a 2004-es népszavazás szomorú folyamata csak megerősített, a 2008-as felelőtlen referendum pedig jó időre bebetonozott. Az újraelosztás növelésében érdekeltek kegyeiért folytatott rövidlátó politikai licit fokozatosan terelte fenntarthatatlan pályára a költségvetést és a politikai elit a számos megoldatlan társadalmi kérdést soha meg nem keresett pénzek elköltésével, kiosztásával próbálta meg kezelni – anélkül, hogy az inaktivitás, az elöregedés és népességfogyás, a marginalizálódó cigányság, a reménytelenné váló térségek és települések valódi problémáival szembenézett volna. Bár a 2000-ben megindult középosztály-építés, majd a „jóléti rendszerváltás” és a 2006-os, gazdagabbakat adóztató kiigazítás eredményeként a társadalmi jövedelmi különbségek csökkentek, ezzel párhuzamosan az alacsony foglalkoztatás –magas újraelosztás továbbra is megoldatlan, sőt súlyosbodó problémája miatt az ország versenyképessége trendszerűen romló pályára került. A 2008-as válság, mint Európában mindenhol, először a munkahelyüket elvesztő aktív középosztályokat fenyegette a lecsúszás JÓ HA FIGYELÜNK!
veszélyével, majd – a válságkezelés kapcsán kényszerűen szűkülő újraelosztás – a döntően állami juttatásokból élők helyzetét tette még nehezebbé. Speciálisan magyar problémaként súlyosbította az európai kór hazai lefolyását a devizahiteles tömegek végletes elszegényedésének, utcára kerülésének réme: a jószerint még ki sem alakult magyar középosztály felmorzsolódásának a veszélye. A 2010-es választást követően a szűkös pénzügyi mozgástérben azonnal lehullott a kampányálarc, és felsejlett a Fidesz valódi társadalomfilozófiája: a közép- és felsőbb osztályokat akár a társadalom végletes kettészakítása árán is előnyben részesítő értékválasztás. A retorika paravánja mögé nézve, a tényleges intézkedések szintjén ez nem más, mint az adórendszer felül ad–alul elvesz típusú átszabása, a végtörlesztés keveseket segítő, de sokakat ellehetetlenítő bevezetése, a közmunkarendszer zsákutcás átrajzolása, vagy éppen a köz-és felsőoktatási törvény társadalmi mobilitást csökkentő átalakítása. A szaporodó bajok kommunikációs kezelését pedig a stigmatizáció, a szegények társadalmi ellenséggé tétele szolgálta. A szegénység helyett a szegények elleni hidegháború megindítása. Nem véletlen, hogy a szövegnek ezen a pontján utalok egy olyan méretű társadalmi-nemzeti problémánkra is, amelynek méltányos elemzése természetesen önálló anyagot igényelne. Csupán nemzetközi látszattevékenység folyt és folyik az ország jövőjét talán leginkább meghatározó kérdés, a roma integráció vonatkozásában. Ennek a problémának a szőnyeg alá söprése persze a rendszerváltás politikai elitjének közös kudarca, amelynek a következményeit a mai rossz kormányzás csupán súlyosbította: ennek egyik jele a hátrányos helyzetű családok akut szociális vészhelyzete, a másik pedig a szélsőséges politikai erők felfutásában és a korábban nem tapasztalt szociális feszültségekben érhető tetten. Miközben közhelyszerű tény, hogy e helyzetből való kitörés középtávon csak a foglalkoztatás bővülésével és az oktatás integráló szerepének erősítésével képzelhető el, éppen ezek a területek szenvedtek végzetesnek tűnő csapásokat az ideológiai hadviselésben. Ám a társadalom szegényebb felével szembeni politizálás – még JÓ HA FIGYELÜNK!
a leplezetlenül szavazatgyűjtögető életmódot folytató – kormány szempontjából is csak akkor értelmezhető, ha közben van megoldása a társadalom alul lévő rétegeinek a választási folyamatból való kiszorítására is. Talán nem véletlen, hogy a még el nem fogadott választási eljárási törvényben mérlegelik az előzetes regisztráció intézményét. Pillanatra se hagyjuk magunkat félrevezetni a nemzetközi, mondjuk, az amerikai gyakorlatra való hivatkozásokkal: a hazai közjogi tradíciók és a választói öntudat mai szintje mellett ez igenis afféle lopakodó cenzust – a választójognak informálisan létező (de létező) képzettségi/aktivitási feltételhez kötöttségét jelentené. A társadalmi hierarchiában alul lévők tartós kiszorítása a politikai érdekképviseletből már rövidtávon is szociális alapú robbanáshoz vezethet, középtávon pedig – a mobilitási csatornák beszűkülésével – az elit hanyatlását, föltartóztathatatlan szklerózisát okozza. Míg ezzel szemben a szolidaritás eszméjének és a mobilitás csatornáinak erősítése, egy innovációra kész, versenyképes, modern társadalom sikerének alapfeltétele volna. Jelenleg a válság és a rossz politika közös eredményeként súlyos és szinte visszafordíthatatlan anyagi és mentális kettészakadás küszöbén áll a magyar társadalom, amelyet lassítani és visszafordítani a mindenkori kormányzat kötelessége lenne. NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINK Az EU új, keleti tagállamai az elmúlt tíz évben kívülről nézve két egymásra csúszó stratégiai problémával küzdenek: a sikeres európai felzárkózás és a globalizálódott erőtérben leértékelődő európai teljesítmény jelentette kihívásokkal. Ez a későn érkezők klasszikus problémája, amelyre eddig eltérő minőségű válaszok születtek a régióban. Egy kis ország érdekérvényesítő képességét a nemzetközi erőtérben döntően gazdasági-társadalmi teljesítménye határozza meg. Magyarország a válságot megelőző években fokozatosan csúszott egyre hátrébb ebben a versenyben. Ami azonban az elmúlt 18 hónapban a fentebb leírt módon történt, az emberemlékezet óta 21
nem tapasztalt mélységbe taszította az ország nemzetközi megítélését és ezzel összhangban a nemzeti érdekérvényesítő képességét is. Szövetségeseink kezdeti értetlenségét mára az aktív kritika, az elhatárolódás és újabban, a példa nélküli ellenakciók követik. Eközben a szövetségesi rendszeren kívüli partnereink óvatos, pragmatikus távolságtartással figyelik a magyar helyzet alakulását. Kívülről nézve a kétharmados kormányzás Magyarországon nem stabilitást, hanem az ország relatív súlyán messze túlmutató veszélyforrást jelent, mások számára is potenciálisan fertőző gazdasági-politikai modellt. Nem nagyon akad ma olyan számottevő ország a világban, amely kormányunkra és ezen keresztül hazánkra, mint fontos és értékes partnerre tekint. Rossz rágondolni, ki állna az oldalunkra, ha például a 2009-es magyar-szlovák vitához hasonló helyzet alakulna ki 2012-ben, bármely viszonylatban. Ennél is égetőbb kérdés, hogy most, amikor 2008 után ismét olyan helyzetbe lavíroztuk magunkat, amelyben az európai közösség segítségére szorulunk, vajon a szolidaritás vagy éppen ellenkezőleg a példastatuálás lesz-e velünk kapcsolatban a meghatározó szempont? A nemzetközi politika világában a kisebb országok számára általában a kölcsönösen elfogadott szabályok szerint működtetett rendszerek sokkal kedvezőbbek, mint a nyers erőn alapuló, hagyományos érdekérvényesítési viszonyok. Ezért Magyarország számára ma az EU – belső szövetségkötésekre és kompromisszumokra épülő – rendszere a létező nemzetközi világok lehető legjobbika; feltéve, ha tudjuk, hogyan kell a javunkra fordítani. Ezért most, amikor az Európai Unió – történetének legsúlyosabb válságával küzdve – sorsdöntő lépésekre készül, és amikor ennek az Uniónak a talpon maradása éppen nekünk legelemibb érdekünk, vajon racionális politika-e a közös ügyekben a közösséget gyengítő, a döntéshozatalból magunkat kizáró politikát folytatni? Valójában éppen ez gyengíti leginkább fontos nemzeti érdekeink képviseletét: a döntéseket ugyanis azok alakítják, akik az asztal körül ülnek, nem azok, akik a maguk mögött becsapott ajtók előtt magyarázkodnak a sajtónak… ÖSSZEGZÉS ÉS ELŐRETEKINTÉS Szétvert demokrácia, államcsőd felé sodródó gazdaság, szétszakadó társadalom és Európából kifelé haladó Magyarország – ez másfél év kormányzásának elborzasztó mérlege. A pályát, amelyen Magyarország halad, radikális irányváltással módosítani kell. Késlekedés nélkül. A kétharmados többség és a cselekvés sürgető kényszere okán a legkedvezőbb forgatókönyv a jelenlegi kormány átfogó önkorrekciója lenne. Ezt a hosszútávú érdekek alapján kizárni nem lehet, de Fidesz mai vezetése, eddigi működése és finanszírozási háttere ilyen fordulatot ezúttal sem valószínűsít. Ezért most, 2012 januárjában, bő két évvel a jelenlegi ciklus lejárta előtt a haza és a haladás ügye iránt elkötelezettek legfőbb reménye már a mielőbbi kormányváltásban van. Mi következik mindebből? A következő választásokon dől el, hogy a Fidesz mostani uralma a rendszerváltás első, zűrzavaros 20 évének szomorú lezárása vagy a következő 20 év kurzusának nyitó-megalapozó szakasza volt-e. Burke híres mondása szerint, a rossz győzelméhez az is elegendő, ha a jók nem tesznek semmit. Kormányváltás akkor lehet, ha választható alternatíva szerveződik a politikai palettán – a kormányváltásnak pedig csak akkor lesz értelme, ha az új kormány képes a jó kormányzásra. Az első feltétel tehát a választhatóság. Az új választójogi törvény és a még nem ismert további jogszabályok nem zárják ki a Fidesz vereségét, de – képletesen szólva – a százméteres síkfutásban jó 22
harmincméternyi előnyt biztosítanak neki. Ezért, aki győzni akar, annak emberfeletti teljesítményt kell majd nyújtania. A választhatóság ma jelentős részben menedzsment-kérdés: országos, kampányképes szervezet, versenyképes helyi és országos jelöltek, elégséges mértékű, átlátható finanszírozás, helyi és országos médiaelérés, megfelelő ismertség és természetesen vonzó politikai áru kell hozzá. Ezek megteremtése rengeteg idő, szervezés és persze más pártokkal való versengés a népszerűségért és az elérhető erőforrásokért. A váltás egyik lehetséges módja, ha a választások előtt a demokratikus ellenzék valamely – parlamenti, vagy még azon kívüli, civil pártja – olyan domináns és integráló szerepre tesz szert, hogy lényegében egyedül képes kihívni a mostani kormánypártot. Ez a – ma legnagyobb szavazói tábort jelentő – bizonytalanok sikeres megszólítását igényli ettől a már létező vagy „időben” párttá alakuló új erőtől. Amennyiben azonban ez senkinek nem sikerül, akkor az egyfordulós, egyéni választókerületekre épülő választójogi törvény szinte megkerülhetetlenné teszi a számottevő demokratikus ellenzék erőinek együttműködését. Ez azonban nem lesz könnyű. A szavazói bázis átfedése a versengést erősíti, a kölcsönös szavazói elutasítottság pedig az együttműködést nehezíti. Amiképpen egyelőre nem látszik objektív mérési pont arra nézvést sem, hogy az esetleges közös listák belső arányait majd milyen szempont alapján határozzák meg. Az új választójogi törvény a választás látható időpontjának ismertté válásáig – az ellenzék pártjait a különutas, pozícióépítő működésben teszi érdekeltté. A Fidesz leváltásának és az ország talpra állításának erősödő választói elvárása ösztökélheti majd a demokratikus ellenzék vezetőit arra, hogy időben megteremtsék a hatékony modus operandit a szóba jöhető erők között. A kormányváltás azonban csak akkor nyeri el értelmét, ha képes a mostani destruktív kormányzás helyén egy jobb, sikeresebb országot építeni. Ez pedig a szerveződő alternatíva kormányzóképességének kérdését veti fel. Az új kormánynak nem lesz ideje kísérletezni és munka közben tanulni. A minden szempontból kivérzett gazdaságnak és kifáradt társadalomnak azonnali irányváltást kell érzékelnie, ellenkező esetben az új kormány legitimációja gyorsan szertefoszlik. Ezért az új kormánynak kész, azonnal alkalmazható programmal kell rendelkeznie: a köztársaság, a kiegyezés és a kilábalás programjával. A köztársaság programjával, amely az alkotmányos demokrácia és a kormányozhatóság azonnali helyreállításának cselekvési tervét jelenti, a harmadik köztársaság korrekcióját. A helyreállítás azonban kevés, a pártfinanszírozás tisztaságával vagy a közmédia pártatlanságának korábban hiányzó, új garanciái nélkül, a köztársaság gyenge immunrendszerrel születne újjá. A kiegyezés programjával, amely konszenzust teremt abban, hogy sem az inga újbóli kilengése, sem a bosszúállás nem lehet megoldás a köztársaság helyreállításakor –bármennyi sérelmet is szenvedtek el a most ellenzékben levők és támogatóik. Az új kormány egyik legfontosabb feladata lesz, hogy új, ciklusokon átívelő széles társadalmi megegyezést teremtsen alapvető nemzeti céljaink tekintetében. Ehhez pedig a mai jobboldal demokratikus meggyőződésű szavazóinak beleegyezésére éppúgy szükség lesz, mint a határozott politikai kötődés nélküli vagy baloldali szavazókéra. Az ország nem bírja ki, hogy négyévente a legalapvetőbb elvi kérdések képezzék a politikai küzdelem tárgyát. Végül a kilábalás programja arról kell, szóljon, hogy a külső és belső válságoktól meggyötört gazdaság és társadalom gyors talpra állását és újrainduló erősödését milyen konkrét kormányzati eszközökkel és reformokkal lehet elérni, és az idővel így megtermelt többletjavakat a megújított nemzeti célokkal összhangban igazságosan és okosan elosztani. De mindannyiunknak, választópolgároknak, civil szervezeteknek, politika pártoknak, tudomásul kell vennünk, hogy 2014 JÓ HA FIGYELÜNK!
Magyarországa már alapvetően egy más ország lesz, mint a válság és a fülkeforradalom előtti világ. Fáradtabb, kétkedőbb, tapasztaltabb és talán bölcsebb is, de alapvetően más. Máshol lesz a közepe, máshol az ingerküszöbe és mások a prioritásai. Talán azt a tanulságot vonja le ebből a korszakból, hogy a csodavárás és a reményvesztett-
ség a biztonságos gyarapodás két legnagyobb ellenfele. És talán azt is, hogy a demokrácia olyan, akár a levegő: míg körülvesz, fel sem tűnik, de a hiánya azonnal fojtogat. A jó kormányzásra eséllyel csak az vállalkozhat, aki ezt a változást megérti. Bajnai Gordon
BOGÁR LÁSZLÓ KIMONDTA: EZT NEM ENGEDTE BARROSO ORBÁNNAK
Mérsékelt optimizmussal lehet a jövőbe tekinteni az Orbán-Barroso találkozó után, de a megszorításoknak komoly ára lehet – véli Bogár László közgazdász. Egyáltalán nincs könnyű helyzetben a kormány, amikor meghozza a több új adóval járó több százmilliárdos költségvetési kiigazítást, sem az, aki jóhiszemű magyarázatot próbál minderre adni – mondta a 180 percben Bogár László közgazdász. „Mert azért, akárhogy is nézzük, ez forráselvonás, és akár hogy is szépítjük,megszorítás is” – tette hozzá a szakember. Az egyetemi tanár szerint a legsúlyosabb – és szinte minden európai országot érintő – probléma, hogy az elvonások akadályozzák a gazdasági növekedést. Annak ellenére azonban, hogy Nobel-díjas közgazdászok véleménye is az, hogy a megszorítások egyre rosszabb helyzetet teremtenek a gazdaságban, az Európai unió mégis ezt erőlteti. Ha csökkennek a jövedelmek, akkor csökken a fogyasztás, ezáltal Magyarországon a kisvállalkozások jórésze tönkremegy, így tovább nő a munkanélküliség. A folyamat pedig a csökkenő állami bevételek miatt újabb megszorításokhoz vezet. Ezt nevezik a rendszerelmélet öngerjesztő örvénylésnek: a szisztéma önmagát viszi egyre lejjebb – magyarázta Bogár László. A közgazdász szerint a bajok egyik oka, hogy 2010-ben, amikor Orbán Viktor miniszterelnökként először találkozott José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével, és azt kérte, hogy az ország egy kis levegőhöz juthasson, Brüsszel ebbe nem ment bele. A kormányfő feltehetően azt szerette volna elérni, hogy egy-két évig ne kelljen betartani a 3 százalék alatti költségvetési hiányt előíró szabályt, és így a magyar társadalom összeszedhesse magát. Magyarország azonban nem kapott semmit – mondta az elemző. Mindezek ellenére is lehet azonban alapja a mostani Orbán-Barroso találkozó utáni mérsékelt optimizmusnak – véli a szakember. Bogár László szerint, a keddi megbeszélések után talán létrejön a megegyezés az EU-val, majd a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a készenléti hitelkeretről. Ha ez megtörténik, akkor valószínű, nem fogják Magyarországot olya „pénzfegyverekkel” lőni a piacok, mint tavaly október és idén január között, amikor 320 forint fölött volt az euró árfolyama és 6-ról 11 százalékra ugrott az államkötvények kamata. Megállapodás esetén legalább az a veszély elhárul, hogy a hisztérikus piacok olyan károkat okoznak, amelyek tovább rontják Magyarország helyzetét – mondta Bogár László közgazdász. Az elemző a 180 percben hozzátette,az EU-ra is rendkívül veszélyes volna, ha Magyarország újabb válsággóccá válna, ezért mindkét félnek érdeke a kompromisszum Forrás: Kossuth Rádió, 180 perc JÓ HA FIGYELÜNK!
23
Európa csodálatos. Menj Bécsbe, s nézd meg Gustav Klimt képeit, igyál meg egy kávét Párizsban, csodáld az életet Toscana lankáin, állj meg a Tirrén-tenger partján vagy a Slieve League felfoghatatlan sziklafalánál, a skót felföldön vagy a Hortobágyon – látni fogod, hogy Európa csodálatos. Európa beteg. A lelkét veszejti el éppen. Sokan és sokféleképpen magyarázzák ezt a folyamatot, de egyre többen gondolják ugyanazt s ugyanúgy. A Liberation című francia lap (hozzá képest a Népszava egy nyilas újság) január 23-án hosszú interjút közölt Francois Hollande-dal, a francia szocialisták elnökjelöltjével, aki a jelenlegi közvélemény-kutatások adatai szerint le fogja győzni Sarkozyt. Nos, Hollande az interjúban egyebek mellett ezt közli a francia közvéleménnyel: „Az én ellenfelem nem egy ember, nem egy párt. Az én ellenfelemnek nincs arca, mégis ő uralkodik rajtunk: ez pedig a nemzetközi tőke.” Íme hát, a leendő francia köztársasági elnök szavai a legbalosabb francia lapban. S talán nem véletlen, hogy ez az idézet nem futott be nagy karriert a hazai sajtóban, pedig a hazai sajtóban nagy karriert szoktak befutni a francia lapok cikkei, a nyugati politikusok szavai, ha Orbánt gyalázzák. De ha a leendő francia köztársasági elnök ugyanazt mondja, amit itthon az „antiszemita”, „Európa-ellenes”, „rasszista”, „soviniszta” címkékkel felruházott páriák, akkor a francia 24
EURÓPA
sajtó nagy barátja, Várkonyi Tibor bácsi nem siet közölni a Népszava olvasóival a hírt. Mert nem illik bele az itthoni világképbe. Mert az itthoni világkép szerint a nemzetközi tőke szent és sérthetetlen, s aki bántja, az nem lehet tagja az európai klubnak. Virtuális világban él a meghatározó európai értelmiség és újságíró-társadalom, s abban élnek hazai követőik is. Már régen nincs az a világ, amelyben ők hisznek, már régen nincs mindaz, ami ellen ők kérlelhetetlenül harcolnak, már régen más a legfőbb ellenség, de ezt ők nem vallhatják be, mert akkor összeomlik az életük és a virtuális világuk. De a valóság egyre feszültebben figyel. „A törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol.” S ha olvasgatjuk a nagy nyugati lapok cikkeihez írt olvasói kommentárokat, megint csak megnyugodhatunk: a nyugati ember is látja, tudja, érzi mindezt. Tudja, hogy „ami van: széthull darabokra”… De addig is Bolgár Györgyöt és Arató Andrást fogadja Brüsszelben Neelie Kroes, s meghallgatja a panaszt a magyar sajtószabadság végéről. Így természetes, hiszen Neelie Kroes része a rendszernek. A virtuális világ egyik legfőbb őre Európában. Ő a Mátrix Smith ügynöke. Őhozzá járultak panaszkodni az alsóbb beosztású értékhajléktalanok. S a minap még jómagam is azt mondtam egy interjúban, hogy ha rajtam múlt volna, nem veszem el a Klubrádió frekvenciáját, mert hát virágozzék száz virág. Tévedtem. Senki sem vette el a frekvenciájukat. Azóta
kiderült, hogy a pályázaton a minimális 55 millió forintos „kikiáltási árnál” kétmillióval ígértek többet, míg a győztes húszmillióval. S az nyert, aki többet ígért. Ugyanezek az értékhajléktalanok, akik most fellármázták Európát, és Smith ügynöknél előszobáznak, állandóan a versenyre hivatkoznak. Szerintük a verseny és a piac kell eldöntsön mindent. Bolgár 2009. október 28-án a Danubius és a Sláger rádió ügye kapcsán még ezt mondta: „Milyen alapon döntenek arról, hogy ki működtesse a rádiót, kapja meg a frekvenciát? Az egy verseny kérdése, nem lehet azt mondani, hogy Danubius és Sláger, illetve a tulajdonosok jól csinálták, ezért örökre az övék. Nem, ki van írva, hogy ennyi évre kapják meg, s utána egy pályázatot hirdetünk, aki a legtöbbet ajánlja, s a legjobb feltételeket, azét fogjuk elfogadni.” Tehát éljen a piac és a verseny – kivéve, ha saját magunkról van szó. Akkor nem érvényes mindez, akkor megyünk Smith ügynökhöz panaszra. Itt ér össze Hollande legfőbb ellensége és a Mátrix szolgálóinak aljassága. Itt érhető tetten, mi folyik Magyarország és a kétharmados többséggel megválasztott magyar kormány ellen. Európa csodálatos. És beteg. És még megmenthető. Csak szét kell zúzni a mátrixot, helyükre kell tenni a mátrix szolgáit, és meg kell nevezni a legfőbb ellenséget. Jó úton járunk. Bayer Zsolt JÓ HA FIGYELÜNK!
BENZINÁR: ELLENZÉKBEN MÉG ZAVARTA A FIDESZT Négy évvel, de legalábbis 120 forinttal ezel������������������������ őtt a Fidesz adócsökkentést követelt az aktuális kormánytól a magas benzinárak miatt. Az elmúlt egy évben mintegy 98 forinttal drágult az üzemanyagok literenkénti ára. Érdekes eredményt kapunk, ha egymás mellé állítjuk, miként vélekedett a Fidesz ellenzékből az üzemanyagok jövedéki adója kapcsán, és mit tett végül kormányon. Ellenzékben a párt politikusai mindig ugyanarra lyukadtak ki: a kormány azonnal csökkentse az üzemanyagok adóját. Rendre abbéli meggyőződésüknek adtak hangot, hogy ez nyilvánvalóan lehetséges és ésszerű, csak a kormány valamiért nem hajlandó rá. A Fidesz.hu-n elérhető közlemények, az MTI tudósításai, illetve a párttal szimpatizáló sajtó véleménycikkeiben csaknem száz különálló benzinadócsökkentési követelést találni. A választások előtti hetekben aztán valami megváltozott. Varga Mihály, aki még 2008-ban is azt bizonygatta, hogy Gyurcsányék szavai ellenére igenis van adócsökkentési mozgástér a költségvetésben, 2010 márciusában már egyre több olyan „adatot” vélt felfedezni, amely számára az államháztartás aggasztó helyzetét bizonyította. Kormányon aztán, különböző „csontvázakat” keresve, már a bevételi oldalért kezdett aggódni, az előző években mintegy százszor - nagyrészt saját maga - által követelt adócsökkentést pedig a Hír TV-ben egy félmondattal pöckölte el: „Azt mindenkinek be kell látni, hogy jó lenne, ha az áfa, a jövedéki adó és minden más csökkenne, de ma elsősorban azokra az adótételekre kell koncentrálnunk, amelyek a foglalkoztatást akadályozzák.” A Fidesz ilyen követelések után kormányzása alatt nem fagyasztotta be az üzemanyagárakat, nem szorította az emelkedést az infláció alá, nem csökkentette sem a jövedékiadó-, sem az áfatartalmat. Egyet azonban betartott: 2010 végén a kormánypárt először nettó 6,5, majd tavaly novemberben további nettó 13 forintos kedvezményt biztosított a fuvarozóknak a gázolaj árából. (Korábbi, a benzinárral kapcsolatos ígéretekért kattintson ide!) Világviszonylatban is drága Egy éve szinte folyamatosan döntik a rekordokat az üzemanyagárak. Amikor erre a kormány vagy a Mol azzal védekezik, hogy csupán a világpiaci árváltozásokat követjük, gyakori viszontválasz: magas benzinárhoz magas fizetések is dukálnak. A nol.hu a szűken fellelhető, nem hivatalos adatbázisok felhasználásával áttekintette, mi is a nyers valóság. Vagyis a jövedelmeket is kifejező, egy főre eső nemzeti össztermékre (GDP) vetítve mennyi benzint, illetve gázolajat lenne képes vásárolni az átlag magyar autós - a világon, illetve a tágan értelmezett Európában élő sorstársaihoz képest. A Föld 177 vizsgált országa közül Magyarországon a 39. legdrágább a benzin. Az emberek teherviselő képessége alapján viszont - ha a legkedvezőbb helyzetű ország az első - hazánk csak a 71. Vagyis világszinten, fizetésünkhöz képest viszonylag olcsón jutunk benzinhez. Ám a tarifa - a 39. helyezés miatt - akkor is átlagon felüli. Magyarország polgárai egy év alatt megtermelt javaik értékéért cserébe mintegy 10 ezer 900 liter benzint tudnának vásárolni. Az európai országok sorát Albánia nyitja, de a statisztikák alapJÓ HA FIGYELÜNK!
ján hozzánk képest Montenegróban, Macedóniában, a híresen olcsó Ukrajnában, Szerbiában, Romániában, Bulgáriában, Lettországban, Litvániában és Horvátországban is jobban meg kell dolgozni az üzemanyagért. Az ebből a szempontból nehezebb sorsúnak számító országokban jellemzően olcsóbb a benzin, mint nálunk. GDP-arányosan egy csoportba tartozunk Portugáliával, Szlovákiával, Észtországgal, Lengyelországgal, valamint - talán meglepetésre - Belarusszal. Sokkal könnyebb szívvel fizet a botswanai, a mexikói, a kazah, az orosz, a türkmén és az iráni autós is. A tágan értelmezett Európa közepén ugyanakkor rosszabb a helyzetünk. A 2012 eleji áradatok alapján a vizsgált 42 állam közül nálunk a 23. legdrágább a benzin, azaz ilyen szempontból viszonylag olcsónak számítunk. Ám GDP-arányosan már csak a 28. helyre futja. Tehát az öreg kontinens EU-n kívüli és belüli államai többségében bizony könnyebben fizet az utazó a benzinért. Nálunk ebben a körben a tarifa kissé magasabb, mint ami az ország gazdasági teljesítménye alapján „járna”. Olvasó: Vigyázzatok a sebességtúllépéssel (is)! 2012 a nagy vadászat éve lesz. Minden fa, minden bokor, mögött les majd a vadász. Az áldozatok az autósok lesznek, a vadászok a rendőrök. Miért látom ilyen borúlátón a helyzetet? Roppant egyszerű: az idei költségvetésben 18 milliárdos bevételt terveznek csak a közlekedési bírságokból. Így elsőre nem is tűnik olyan nagy számnak, hiszen össze viss...za repkednek a százmilliárdok. De bontsuk le ezt az összeget az autósok és a rendőrök szempontjából. 18 milliárd azt jelenti, hogy havi 1,5 milliárd forintnyi bírságot kell kiszabni. Ha 22 napot dolgoznak átlagosan, mint egy átlag ember, akkor napi 68 millió forintnyi bírságot kell kiszabni, ,de ha minden nap dolgoznak, akkor is napi ötvenmillió. Ez harmincezer forintos átlagbüntetéssel számolva napi 2000-2500 bírságolás. Ebből is látszik, hogy nyugodtan elfelejthetjük a harmincezernél kisebb bírságot (ha még szabnak ki ilyet egyáltalán), és valószínűleg keresztet vethetünk a figyelmeztetésekre is. Elfelejthetjük az irgalmat, a jópofa vagy a rendes rendőrt, aki elenged minket még most utoljára. Mert rá vannak kényszerítve a büntetésre. Mert az előirányzott bevételi tervet teljesíteni kell. Hogy lehet ennyi bírságot kiszabni? Ha ugranak mindenre, ami szabálytalan. Ha egy centire átmegyünk a záróvonalon , ha nem öt méterre állunk a zebrától vagy a saroktól. Ha nem engedjük át a gyalogos a zebrán. És természetesen az örök aduász, a traffipax. De ennek is az lesz a következménye, hogy nem oda rakják a traffipaxokat, ahol szükség lenne a sebesség betartására, hanem ahol kaszálni lehet: 20-as és 30-as táblák, kinn felejtett sebességcsökkentő táblák, és mindenhol, ahol az ember már egy kicsit megeresztik a kocsit. Mindez felvet egy etikai kérdést is. Egy állam hogyan tervezhet arra, hogy állampolgárai törvényt fognak sérteni, és ezért bírságot szab ki rá? Egy etikus törvénykezés esetében ez elképzelhetetlen. Ui.: S mindehhez hozzá kell tenni, hogy a jövőben a szabálysértések is rögzítésre kerülnek, priorálhatók lesznek, és a 3. eset után... Forrás: mainap 25
A GLOBÁLIS KAPITALIZMUS IGAZI ARCA Igen figyelemre méltó tanulmányt jelentetett meg Kenneth Rogoff ismert amerikai közgazdász, a Harvard Egyetem tanszékvezető professzora, az IMF volt vezető közgazdásza. Tehát olyan személyről van szó, aki a globális hatalomgazdaság legmagasabb csúcsait is megjárta, a kapitalizmus iránti elkötelezettsége aligha vonható kétségbe. A Coronary Capitalism című írásában azonban olyan átfogó és megrendítő kritikáját adja a globális kapitalizmus rendszerének, ami azt látszik bizonyítani, hogy a mai rendszer által képviselt létszerveződési móddal már a legodaadóbb hívei is szembefordulnak. Rogoff ugyanis megdöbbentő összefüggésekre irányítja rá a figyelmet. Arra tudniillik, hogy egy olyan cinikus érdekszövetség irányítja a világ nagy részének egész táplálkozási rendszerét, amely gigantikus profitját százmilliók tudatos megbetegítésére, sőt végső soron elpusztítására építi. Arról van szó, hogy a nagy élelmiszerláncok urai - együtt-működve a globális médiával, az élelmiszer-vegyészeti konglomerátumokkal és az egészségügyi rendszerek „betegségipari” hatalmas-ságaival - felfoghatatlan mélységű reprodukciós katasztrófába hajszolják a nyugati világot, főként az Egyesült Államokat. Természetesen a korrupt és kollaboráns politikai oligarchia cinikus asszisztenciája mellett. A trükk valójában pofonegyszerű! A lehető legpusztítóbb, ám nagy tömegben, olcsón előállítható zsírokat és szénhidrátokat olyan mesterséges adalékanyagokba „csomagolják”, amelyekkel szabályos függőséget idéznek elő emberek százmillióiban. A mindent elsöprő és mindent betöltő reklámkampányok „szükséglettermelő” rendszerei tudati (pontosabban tudat alatti) szőnyegbombázással lerombolnak minden józan megfontolást, így a tökéletesen védtelenné tett fogyasztó esélytelenné válik. Különösen veszélyes mindez a fiatalkorúak számára! A nyugati világban ennek következtében az előállított élelmiszerek legalább húsz százaléka már legyártása pillanatában is veszélyes hulladéknak minősül, amit ráadásul végtelen cinizmussal el is árulnak róla, hisz az amerikai angol már régóta „junk food”,
Bogár László
Kenneth Rogoff
vagyis szemét kaja néven említi ezeket a tápláléknak látszó valamiket. Ahogy Rogoff írja, az Egyesült Államok felnőtt lakosságának legalább az egyharmada kórosan elhízott, és ami leginkább vészjósló, hogy a gyerekek esetében az utóbbi harminc év során az elhízottak aránya megháromszorozódott. Mindez hihetetlen mértékben növeli a szív- és érrendszeri (koszorúér!) és daganatos betegségek arányát. Többek között ezért is lehetséges az a képtelenség, hogy miközben az Egyesült Államok egy főre jutó GDP-je tizenötször akkora, mint Kubáé, egy átlag kubai mégis három évvel él tovább, mint az átlag amerikai. Mindez már ma is iszonyú egészségügyi kiadásokat gerjeszt, de az előttünk álló évtizedek során igazi katasztrófa lehet ebből az egészből. Ám, mint arra Rogoff felhívja
a figyelmet, miközben az érintett áldozatoknak ez iszonyú testi-lelki szenvedést, hatalmas anyagi kiadást jelent, az egészségügynek becézett globális betegségipar tekintélyes profitot realizál belőle. A köz érdekeit megtestesíteni hivatott állam pedig néma marad. Cinkos némaságának fő oka az, hogy nem mer szembeszállni az élelmiszeróriások, a hatalmas reklámügynökségek és a betegségipari lobbi hármasával. Például azért nem, mert valójában ezek kitartottja lett a politikai elit. Márpedig, írja Kenneth Rogoff, nincs más esély, hiszen csak az állam rendelkezik a legitim kényszer alkalmazásának lehetőségével, és itt bizony a kényszerítő erő, ha kell, az erőszak alkalmazása elkerülhetetlen lenne. Azért, mert a dollár százmilliárdokban mérhető, csillagászati profitok vonzereje mindent szétroncsoló erővé vált, így csak a radikális újraszabályozás lehet az egyetlen lehetőség. Szabályozni azonban csak az tud, aki nagyobb és erősebb, mint a szabályozandó objektum. Rogoff ugyan szép új világunk legsötétebb oldalainak egyikére irányítja a figyelmet, de talán mégis reménykeltő, ha egy ilyen kifogástalan pedigrével rendelkező személy fordul szembe az egykor általa is támogatott hatalmi struktúrák pusztító erejével. Bogár László
„Éhezőknek, nélkülözőknek magasztos dolgokról – hit,nemzettudat, magyarság stb. – csak annak szabad beszélni, aki maga is éhezik A Fidesz nem hallgat eléggé arra a szellemi keresztény holdudvarra, aki velük együtt szenvedett az üldöztetésekben az elmúlt 8 évben. Olyanok kerülnek vagy maradnak fontos pozícióban, akik kényelemben végigsétálták a 8 évet. (Valóban nagyon nő a kiábrándultság, legalábbis itt Borsodban.) Ha nem maradnak meg a vezetők a krisztusi tanítás mellett és lényegesen jobban élnek, mint a szegények, elvesztik hitelüket. Éhezőknek, nélkülözőknek magasztos dolgokról (hit,nemzettudat, magyarság stb.), csak annak szabad beszélni, aki maga is éhezik, nélkülöz különben kinevetik vagy csak bosszantja a többieket. (...) A 24. órában vagyunk, hogy megtérjenek a vezetőink. Imádkozzunk értük.” Dr. Csókay András 26
JÓ HA FIGYELÜNK!
FENNTARTHATÓ VÁGYAK Összevegyültünk egy uzsorás kufár társasággal és most csodálkozunk? Húsz éve folyamatosan vesszük fel minden évben a kölcsönöket, mert jobban, kényelmesebben akarunk élni, mint amennyire a munkavégzésünk feljogosít. Összevegyültünk egy uzsorás kufár társasággal és most csodálkozunk? Döbbenetes, a hiánycél évente csak 3 százalék?! Aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók. Fojtogatnak a bankárok? Nem kellett volna felvenni a kölcsönöket! Keseregni fölösleges. Es������������ ő után köpönyeg! Mi a megoldás? - kérdezik itt is, ott is? Nem az a kérdés, hogy a múltban mit kellett volna tenni, hanem itt és most mit kell tennünk? A cári Oroszország az uzsorás bankárok karmai között vergődött, ezért a fényűző életmódhoz szokott vezető rétegét a nagy októberi forradalomban elhajtotta, és nagyrészt, mint halálos ellenségét kiirtotta. Milliók és milliók haltak meg és nyomorodtak meg, és nem csak Oroszországban. Németország a fojtogató pénzügyi örvényből próbált kitörni, és végül Hitler vezetésével egy világégés szörnyű kataklizmájába rántotta az emberiséget. Nem csak a politikusok és a katonák, de a pénzvilág bűne is volt a második világháború! A valóság az, hogy mi mindannyian tápláljuk, éltetjük a kapzsiság ördögét, mi hizlaljuk legyőzhetetlenné! Nem vállalsz gyermeket, így pénzedből nem földet, otthont veszel gyermekednek, jövődet nem fiadra bízod, hanem bankot keresel, olyan emberekre bízod pénzedet, kik a legnagyobb kamatot ígérik. Persze őket is viszi a bírvágy szelleme, és pénzeddel, mint cápák vetik magukat bele a pénz világába. Nincs kegyelem, ha nem sikeres ragadozók és te pénzedet veszélyben érzed, hát te is könyörtelenül visszaveszed utolsó vasig, és más bankra bízod. Nincs megállás, a tőzsdék, a bankok, a pénzvilág modern kártyajátékai, és ha játszassz, munka nélkül is gazdag lehetsz... de valóban az lehetsz? A fogyasztás, a birtoklás vágya, a gonosz lélek vadászkutyái űznek, hajtanak a vesztedbe.
Isten által mindannyiunknak adott anyagi javak bölcs elosztása, hatalmas feladat! A múltban ott vannak a félelmetes kudarcok! A kapzsiság, az önzés, a pénz, mint pusztító fenevad szedi az áldozatait. Van más megoldás? Egyetlen elfogadható válasz a mai világ haláltáncára, Jézus Krisztus válasza. Kétezer évvel ezelőtt közénk jött, és nem állt le vitázni, kiosztani senkit, hanem szülőföldjén Názáretben, megélte szeretteivel a maga csendes, becsületes munkáséletét. Fenntartható vágyakat állított elénk, egy olyan életformát, mely elérhető, s mely boldoggá is tesz. Szent Ferenc már nyolcszáz évvel ezelőtt az ördög ganajának nevezte a pénzt, egyszerű, vidám életútja ma is járható. Fenntartható, tiszta örömök után kell kinyújtsuk a kezünket. Olyan örömök után, melyet nem esz meg a rozsda, melyet nem rág szét a moly, melyek után másnap nem keserű a szájunk íze. Van kiút, van válasz recsegő, ropogó világunk kérdéseire. Jézus, ha ma közénk jönne, ugyanazt tenné, mint kétezer évvel ezelőtt, szépen megélné a csendes, egyszerű názáreti élétét szeretteivel. Dolgozna, alkotna, mint ács vagy földműves, vagy tanár, vagy orvos becsületesen, szorgalmasan, ott a szép szülőföldjén, ahol született. Meg kell zabolázzuk elsősorban önmagunkban a kapzsiságot, hajtsuk el magunktól a fölösleges fogyasztás, a birtoklás utáni
vágyat. Autónkban nem maximalizálni akarjuk a fogyasztást. A cél egy optimális, takarékos motor, mely kevés üzemanyaggal célba visz. Miért nem ugyanez a cél életed minden területén? Sokszor a kevés is elég, a szerény, egyszerű megoldás is célravezető. Egy angol polgármester névnapi ünnepségén voltam, szerény, egyszerű vacsora volt a 170 vendégnek: svédasztal kétfajta hússal, háromféle körítéssel, előétel nem volt, a végén mindenki vehetett egyféle süteményből, az italokat mindenki saját kontójára kérhette. Néztem a kedves 70 éves vendéglátónk egyszerű, természetes, vidám ünneplését, magamban azokra a rendezvényekre gondoltam, melyeket itt a Kárpát-medencében rendeznek és elszégyelltem magam. Igen, a soktornyos, bádogtetejű házak lakóit lenézzük, de újgazdag rongyrázásban az egész társadalmunk ott liheg a nyomukba. Fölösleges költekezéssel akarjuk bizonyítani kiválóságunkat, és balgán, magunkat és egész társadalmunkat belerántjuk az adósság szőrnyű szakadékába. Egyke, végzős gyerekeink tanévzárójára vagyonokat költünk, csak a fényképésznek egy egyszerű ember kéthavi fizetését adjuk gálánsan, mert fontos a látszat. Bűn! Mi vetettünk ágyat a gonosznak, miért csodálkozunk, hogy nyakunkra költözik? Elmennek a fiataljaink? Miért vállalnák az általunk felhalmozott adóssághegyeket? Nézzétek az ég madarait, a mezők virágait! Van megoldás, adjátok oda a császárnak ami a császáré, és ti keressetek olyan kincseket, mik megmaradnak az örök életre, mondja a mi Urunk! Ő maga is a názáreti csendes, egyszerű életével bizonyította, hogy szeretteink körében, szülőföldünkön, becsületes, egyszerű munkás életet élve, a szép természetben boldog lehet az ember. Ez az az út melyet ő is járt, és melyet mi is járva egy fenntartható életet élhetnénk és boldogok lehetnénk. Induljunk el Krisztus nyomában! Szeretettel, Csaba testvér Böjte Csaba
CIGÁNY MEKKA – SVÁJCBAN Most már értem, miért nem mennek a cigányok Svájcba – csak Kanadába, Franciaországba, Dániába... Hat napos tanulmányi útról tértem haza, Svájcból. Ott is rengeteg a cigány, de ott azt látjátok, hogy keményen dolgoznak, mint ahogy azt nekem két hotel tulajdonosa /Renáta/ mondta: következő motivációjuk van: - munkanélküli segélyt csupán öt megszakítás nélkül ledolgozott év után kapnak. - ha a felkínált munkát elutasítják, semmilyen támogatást nem kapnak. - ha a munkát saját hibájuk miatt vesztik el - alkoholt fogyasztanak a munkahelyen, akkor támogatást nem kapnak. - ha a községi lakást vagy az állami tulajdont megkárosítják, akkor ki kell fizetniük a javítást vagy leülni börtönbe és ott dolgozni, míg ki nem fizeti az adósságát. Érthetetlen számomra, hogy senki sem kritizálja Svájcot, hogy nem akarják munka nélkül etetni a hátrányos helyzetüket. És Európában senki sem beszél svájci rasszizmusról.. Ezért azt szeretném, hogy a parlamenti pártok gondolkozzanak el ezen, és ők fizessék a különböző szociális segélyeket, ha már ilyen megfordított rasszizmust tettek lehetővé a rendszerváltás után...! JÓ HA FIGYELÜNK!
27
ISTENNEK GONDJA VAN RÁNK Milyen fontos a szeretet és ha szeretet van, akkor egység is van... „Válságos időkben az ember dolga, hogy fényt gyújtson a szívében és jót tegyen, ne pedig a Heródeseken, Pilátusokon, bankárokon rágódjon” – nyilatkozta kovásznai látogatása során Böjte Csaba ferences rendi szerzetes. A sötétség megszűnik létezni Kovásznai látogatásán sikerült egy rövid beszélgetés erejéig elérnünk Böjte Csaba ferences rendi szerzetest, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány megálmodóját, létrehozóját. Az atyával a sokat emlegetett válság okát, lehetséges megoldását boncolgattuk. – Ön szerint valóban válságosabb időket élünk, mint eddig? – Jézus Krisztus idejében, kétezer évvel ezelőtt is volt válság. Annak ellenére Jézus nem szólt hozzá a politikai és közgazdasági kérdésekhez, nem kritizált, nem tört pálcát senki fölötte: 30 évig élte csendes, egyszerű életét. Az adórendszerről csak annyit mondott: „Meg kell adni a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené”. Jézus nem az emberek gonoszságairól tanított, hanem arról beszélt, hogy milyen jó dolog a jót megtenni és szeretetben, békében élni. A világ hibáit lehetne ostorozni, vagy az emberek kapzsiságát, korruptságát kritizálni, de
28
azt hiszem, nekünk, keresztényeknek tanúságot kell tennünk róla, hogy mennyire jó dolog jónak lenni és tisztán, igazságosan, békességben, megbocsátásban élni. Számomra az a furcsa, hogy egyesek az önzés, bűnözés pocsolyájában dagonyáznak. Mindenki boldog akar lenni, de akkor miért nem ezt tesszük? Miért nem segítünk egymásnak, hogy jót cselekedjünk? – Ezek szerint a válság nem befolyásolja a helyes utat? – A gonosz lélek mindent megtesz, hogy boldogtalanságban tartson, lerántva minket a szeretet és a jóság örökös állapotából. A XXI. században is lehet az ember boldog, és cselekedhet jót is. Megemlíteném Apor Vilmost, aki tudtommal az egyetlen olyan székely, akit a katolikus egyház szentté avatott. Ő válságos időkben az orosz katonáktól védelmezte a gyerekeket és lányanyákat. Az oroszok lelőtték, életét adta a gyerekekért, a következő generációért. Ezért tervezem, hogy tavasszal – a győri püspökség beleegyezésével – Kovásznára hozom ereklyéjét, a véres ing egy darabját, ezzel is megmutatva, hogy válságos időkben is cselekedhetünk helyesen. – Ön hogyan tiltakozott a válság ellen? – Gyerek voltam, amikor édesapámat bezárták, én meg bosszút akartam állni,
nemcsak az elkövetőkön, hanem az egész rendszeren, aztán rájöttem, hogy a sötétséget nem lehet feldarabolni, kilapátolni. Fényt kell gyújtani, és a sötétség megszűnik létezni. Mai napig azt gondolom, hogy a válság ellen az egyik legjobb tiltakozás, ha befogadok egy gyereket. Épp a napokban fogadtam be két kicsit. Öröm volt látni, ahogy odabújtak mellém, majd megnéztem, milyen nyugodtan alusznak, hiszen jóllaktak, s nem kellett attól tartsanak, hogy az apjuk rájuk töri az ajtót. Válságos időkben az ember dolga, hogy fényt gyújtson a szívében és jót tegyen, ne pedig a Heródeseken, Pilátusokon, bankárokon rágódjon. – Mivel biztatná az olvasókat? – Arra buzdítom önöket: ne foglalkozzanak a világ hisztijével, inkább ültessenek a kertbe egy fát, gondozzák a rózsabokrokat, főzzenek valami finomat, kedveskedjenek egymásnak, s tegyék rendbe otthonukat. Ettől jobb lesz a világ, értékesebb lesz az élet, viszont ha idegeskedünk meg pánikba esünk, akkor idegesebb lesz a világunk is. Meglátásom szerint Istennek gondja van ránk, hiszen a történelem során rengetegszer futhattunk volna vakvágányra, de mégis megőrzött minket a gondviselés. Nagy Sz. Attila
JÓ HA FIGYELÜNK!
„MINDEN VÉGES EZEN A VILÁGON, EGYEDÜL ISTEN SZERETETE VÉGTELEN” A fenti kijelentéssel kezdte mondandóját a barna csuhába burkolózott Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány atyja múlt szerdán délután a színültig megtelt kovásznai Turista vendéglőben, a Közéleti Kávéház vendégeként. Nem mindennapi életút az övé, kezdve a szilárd elhatározástól, mely a (szent) lélek által vezérelt világba „űzte”, s arra kötelezte őt, hogy megmaradjon itt, ahová a Jóisten „rakta”, hiszen „ha ide rakta, itt is kell majd megkeresse”. Böjte Csaba szerzetes (saját bevallása szerint azért ferences, mert „nem annyira okos, mint a bencések, nem annyira jámbor, mint a jezsuiták, ezért ferences kistestvérnek éppen elmegy”…) maga is „mai fiatalként” kezdte az életútját, egy olyan világban, amely éppen húsz évvel volt sanyarúbb a magyar ember számára, mint a mostani. A „gazdasági válságot” éppen nélkülözésnek vagy népek közti „teljes egyenlőségnek” nevezték, s a mához hasonlóan ugyancsak „nem volt érdemes semmit csinálni, mert nem engedik”. „Isten nem teremtett tökéletlen világot” A templom előtt akkor is koldultak gyerekek, és akkor is éppolyan szeretetéhes palánták vártak dédelgetésre, törődésre, mint mostanában. Ekkor kezdődött – a nyolcvanas évek végén –, egy kéthetes nyári táborral, a gondoskodás a társadalom porába süllyedt családok elhanyagolt gyerekeiről, amikor a szerető szívek meghallgatták a tisztára fürdetett kópék kérelmét, hogy a következő tábor „egy teljes évig tartson”. Azóta már a huszadik „egyéves tábor” szervezésén is túl vannak, mintegy 2300 „megőrzőbe adott” kiskorúval, 65 helységben… Hogy honnan ez a nagy akarat, odaadás, felelősség- és kötelességtudat? – Ő csak a feladatát teljesíti. Hiszen, ami véges – márpedig minden véges ezen a világon –, annak mindig a végére lehet járni, a milliónyi darabból álló „kirakóst” csak megfelelően kell forgatni – mert Isten nem teremtett tökéletlen világot. Ha egy gyermek sír valahol az elhagyatottságtól, egy másik ponton valaki azért imádkozik, hogy egy síró gyereket magához ölelhessen. Erre adta a fejét egykor az ifjú ferences, s ennek a feladatnak rendelte alá az egész életét. Ma már elmondhatjuk, hogy nagy sikerrel. „Hinni kell a szeretet formáló erejében” Sikerének titka a hit: abban, hogy érdemes valamire „odaadni” az életet, és azt tiszta szívvel, teljes lélekkel kell végigcsinálni. Egy emberöltő tulajdonképpen három fázisból kellene, hogy álljon: a gyerekkor, amikor „minden fiókot kinyitunk”, kutakodunk, ismerkedünk a lehetőségeinkkel, a döntés korszaka, amikor elkötelezzük magunkat valamire, a harmadik pedig a megvalósítások ideje. „Manapság gyakran a középkorú emberek is még egyre csak a fiókokat huzigálják… nem tudnak tudatos döntéseket hozni a saját életükben” – figyelmeztet az írói vénával is megáldott atya. „Hinni kell a szeretet formáló erejében”, amihez a maga megrendítő történeteivel szolgál tanúbizonyságul. Így lesz a mogorva román polgármesterből „a város és az elhagyatott gyerekek apukája” (tatăl orașului), aki ma már ládaszámra hordja a narancsot a dévai kis rászorultaknak, így jön létre a színromán iskolában a kisebbségtagadó tanfelügyelő aláírásával magyar tagozat, s így válik felesége legfőbb magasztalójává a kérges lelkű székely.
JÓ HA FIGYELÜNK!
Egy kis székely furfanggal fűszerezve – magunk is meggyőződhetünk róla – a szeretet, a jó szándék látványos csodákra képes. Hinnünk kell, hogy Isten egy jó világot teremtett, amelyben senki nem selejt, mindenkibe belerakott „anyait, apait” – ennélfogva pedig minden gyermek egy csoda. „Ha egy pedagógus így áll hozzá a neveléshez, így tekint a tanítványaira, akkor igencsak érdekessé válik a világ” – véli a szerénységében is tündöklő atya, akinek metódusai között az is szerepel, hogy védenceit börtön- és elmegyógyintézetlátogatásokkal okítja emberségre, erkölcsi tartásra. „A mai gyermekek úgy nőnek fel, hogy azt hiszik, a tetteiknek nincs következménye. Pedig meg kell tanulniuk, hogy a saját bőrükre megy a játék. Látniuk kell, mire vezet az alkohol, a drogok, a bűnözés” – hangoztatta a hallgatóság sűrű bólogatásai közepette. „Milyen jó dolog jónak lenni, jót tenni!” Az önkéntesség és az önkéntes munka értékére terelve a szót, olyan egyszerű, mégis nagy horderejű cselekedetekre hallhattunk példákat, amelyek valójában mindannyiunk keze ügyében vannak. Egy tál töltött káposzta a rászorulóknak, egy szombat délutáni sakkparti vagy szorzótábla-tanulás az unottan cipője orrát nézegető utcagyerekekkel, „gyerekkölcsönzés” az alapítvány házaiból kertészkedésre, szakmai képzésre, kirándulásra, vagy éppen egy magányosnak ígérkező hétvégére, ünnepnapra, és még sorolhatnánk. „Sokféle öröm van, sok minden boldoggá tehet, de a legnagyobb kétségkívül az, amikor tudatosan jót tehetünk” – vonta le a konklúziót Böjte atya, akinek egyébként is csupa önkéntes munka és jó cselekedet az élete. Csak így lehet követni a szeretet útját, amelyen mindannyian elindíttattunk, és amelyről soha semmi fel nem jogosít a letérésre. „Nem a hatóságokkal van a baj, hanem azzal, hogy nem döntünk a szeretet mellett, nem tartjuk be a tízparancsolatot – pedig a Jóisten nem adott túl komplikált törvényeket nekünk négyezer évvel ezelőtt. Isten nem teremtett rossz világot, nem is vitt minket tudatosan zsákutcába. Minden tragédia abból származik, hogy fittyet hányunk a parancsolatokra” – figyelmeztet az ezen a téren tréfát nem ismerő szerzetes, aki könyvet is írt meggyőződéséből fakadóan, Iránytű a Végtelenhez címmel. Az emelkedett hangulatban zajló előadás, beszélgetés Böjte atya biztató szavaival zárult: „Hinnünk kell abban, hogy van tovább. A világot, mindennapjainkat, a jövőképünket csupán mi tesszük sötétté azzal, hogy állandóan sebeinket mutogatjuk, panaszkodunk, sopánkodunk. Pedig ezzel csak a saját és a környezetünk kedvét vesszük el. Hiszen bármennyit is kesergünk, el kell ismerni, hogy mindenki jobban él, mint húsz évvel ezelőtt. Hogyan is vállalhat gyereket az a fiatal, akit állandóan szegénységgel és nyomorral ijesztgetnek? Nem látom az okot, hogy miért kellene pánikolni. Bár a lapok állása most nem éppen a legkedvezőbb, én egy isteni gondviselés által hajtott világban hiszek. Vannak feladataink, de meg tudjuk oldani őket, és nyugodtan, méltósággal menjünk előre tovább!” Ötvös Boglárka Székely Hírmondó
29
FONTOS MEGÉRTENI, TUDNI RÓLA Hír jött, hogy az osztrák kormány sebbellobbal nemzetközi pénzügyi értekezletre küld meghívókat, Kelet- és Közép-Európa adósságválságának megakadályozását célként megjelölve. Még örülhetnénk is, de mégsem, hiszen más érintett fővárosok mellett Budapestre sem érkezett meghívó. (Bár lehet, hogy a macskaasztalnál majd üldögél azért néhány „honmentő, mérvadó balliberális szakértő”.) Szóval rólunk, de nélkülünk tárgyalnak. Ott lesznek a nagyok az IMF-től, az EU-tól, az EBRD-től, az EKB-tól és a Világbanktól. A bécsi hírharsona, a Kurier a magasan eladósodott Magyarországot (hochverschuldenes Nachbarland Ungarn) emlegeti mint veszélyes etalont. Érdemes a tényeket sebtében megfaggatni. Ausztria külföld felé mintegy 750 milliárd dollárral tartozik, minden osztrákra jut ebből 90 000 dollár adósság, és az ország adóssága felette van az osztrák GDP kétszáz százalékának. Hazánk 150 milliárd dollárral adós a külföldnek, a vállunkat egyénenként 15 ezer dollár nyomja, és a GDP 115 százaléka eladósodottságunk mértéke. A számok alapján a mi sarunk pillekön�nyű az osztrákokéhoz képest, mégis ránk ragad a gyalázat, mint szamárhoz a nagy füle. Az is közismert, hogy az osztrákok rengeteg pénzt helyeztek el Kelet- és Közép-Európában, egyebek mellett Magyarországon. Nálunk a legtöbb bank osztrák tulajdonban van. Az itt lévő osztrák pénz külföldi tartozásunk jó egyharmada. A térségben meg kint van mintegy kétszázmilliárd dollárnyi osztrák pénz. De megérte ez nekik? Mi az hogy, nagyon is, mondaná Gyurcsány, ha egy őszinte szó valaha is elhagyta volna a száját.
30
Ausztria a pénzt eddig mint AAA minősítésű ország megkapta 2,5–3 százalékért, amit továbbhelyezett a térségbe 7–9 százalékért. Dolláronként nyert 5–6 százalékot. Egy kihelyezett dollár hozadékán finanszírozni tudott további két dollárt. Ez azt jelentette, hogy neki a 750 milliárd dollár adósság semmibe sem került, pedig annak jó részét otthon használták fel. Az osztrák életszínvonalat tehát azok az országok finanszírozzák, akiknél a pénz ki van helyezve, hiszen a források az osztrák államnak erre is kellettek. Most meg itt vannak ezek a magasan eladósodott (hochverschuldenes) magyarok. Új kormányunk megunta, hogy fejőstehénnek nézik az országot, és beleszólt a jövedelemelosztásba, a jövedelem egy csekély részét otthon akarja tartani. Ez tűrhetetlen, még a végén Ausztriáról is kitalálják, hogy el van adósodva. Intő jel, hogy az S &P egyet elcsent az AAA-ból, és ami maradt (AA), arra is negatív kilátást adott. Ezt gyorsan meg kell beszélni az érintettekkel, de persze nem a kárvallottakkal. Erről szól ez a rapid módon összehívott tanácskozás. A francia leminősítés mögött is valami ilyesmi állhat. Közismert, hogy Görögországban ők is besokalltak, a pénzük egy részének búcsút is inthetnek. De érintettek Portugáliában is. A hazánknyi ország ötszázmilliárd dollárral tartozik, ami a GDP-je 220 százaléka. Francia befürdés itt is lehet. A jelenlegi IMF-vezér, a hajdani francia pénzügyminiszter, Christine Lagarde idején Franciaország is derekasan növelte adósságát. Barroso is volt portugál miniszterelnök, amikor nyakló nélkül adósodott az ország.
Utána fedezték csak fel az EU-ban. Papademos görög miniszterelnök pedig az euróhoz való csatlakozáskor alkalmazott átverős trükkök idején volt a görög jegybank elnöke. A hajdani eladósítók most már a rendcsináló nemzetközi szervezetek élén fura módon akarnak rendet teremteni. Erről szól a bécsi értekezlet. Azt kell megbeszélni az érintettek háta mögött egyebek mellett, hogy hazánk (hochverschuldenes Ungarn) fizessen ezután is 6-7 százalék felárat a hitelekért, és viselje a „nemzetközi közösség” megvetését, ha a helyzeten egy kicsit változtatni akar a saját javára. Mint ahogy ezt a 2010-es választás után teszi. Nyilván azt is meg kell beszélni, miként kell lehidaltatni a renitenseket, ha vonakodnak engedelmeskedni. Ebbe beletartozhat, hogy hazai „nyálastaknyos” szakértői kormányt telepítenek a nyakunkra, támaszkodva a hazai komprádorok és médiasiserék közreműködésére, ha a spekulatív forintrontás vagy az adósságdrágítás nem hat. Ezt már megtették Görögországban és Olaszországban is. Ezek a „demokratikus”, nem választott kormányok. Az efféle megoldásokhoz nincs szükség az érintettek jelenlétére, de ebből kirajzolódik a kétsebességes Európa. Mindennek azonban semmi köze az elfogadott európai eszmékhez, mint a kohézió vagy a felzárkóztatás. A gyakorlat teljesen más, az maga az új gyarmatosítás, de kék színű, tizenkét csillagos lobogó mint álca alatt. Így lesz, ha megint hagyjuk! Boros Imre
JÓ HA FIGYELÜNK!
BRÜSSZEL SOROZATOS SZERZŐDÉSSZEGÉSEI ÉS SÚLYOS JOGSÉRTÉSEI Magyarország és az Európai Unió (EGK, EK) közötti kapcsolatok története a kezdetektől azt mutatja, hogy az Unió mindenkor visszaélt erőfölényével, a kétoldalú tárgyalások folyamán domináns pozíciójából hátrányos feltételeket diktált, melyek során nem egyszer a súlyos szerződésszegésektől és saját alaptörvényének durva megsértésétől sem riadt vissza.Napjainkban az Unió részéről Hazánk ellen indított globális támadássorozat arra késztet bennünket, hogy a nemzetközi jog és az uniós jog alapul vételével „sine ira et studio” (vagyis: harag és részrehajlás nélkül) áttekintsük immár közel félévszázados kapcsolataink során Brüsszel által Magyarországgal szemben elkövetett jogsértéseket. Elöljáróban hangsúlyozni kell két olyan eseményt, amellyel Magyarország hozzájárult az európai egység ügyéhez, a mai Európa kialakításához. Az egyik a Római Szerződés létrehozása, a másik a német egység megteremtése. Az egységes Európa kialakítása a világháború utáni években nem volt olyan magától értetődő, mint napjainkban. De Gaulle tábornok például úgy képzelte, hogy a Ruhrvidéket leválasztják Németországról, a Saar-vidék gazdasági unióra lép Franciaországgal, a Rajna-vidék pedig véglegesen francia katonai megszállás alatt marad. Abban egységesek voltak a győztes hatalmak, hogy a német egység létrejöttét meg kell akadályozni. 1950 nyarán azonban kitört a koreai háború, amely ráébresztette a politikusokat, hogy az ellentétekkel megosztott Európa védtelen. Általánossá vált a meggyőződés, hogy a koreai háború csupán főpróba egy Európa elleni szovjet katonai invázióhoz és a kettészakított Németország kommunista alapon történő egyesítéséhez. Ez a krízis eredményezte az Európai Szén-és Acélközösség alapító szerződésének röviddel ezután, 1951-ben történt aláírását, amely az első intézményes lépést jelentette a francia-német megbékélés és az európai egység irányába. A világháború utáni Európában a második legnagyobb krízist az 1956-os magyar forradalom jelentette. Ez újólag ráébresztette a politikusokat, hogy Európa halálos veszélyben van. Jóllehet az Európai Gazdasági Közösség alapelveit megfogalmazó ún. Beyen-terv már korábban elkészült, de az egyértelmű, hogy a magyar szabadságharc szovjet vérbefojtása jelentősen felgyorsította az integrációs folyamatokat. 1956. október 23. és 1957. március 25., a Római Szerződés aláírása egymással szorosan összefüggő, egymást determináló események. Szembetűnő, hogy az Európát fenyegető krízisek mindenkor előre lendítették az integrációt. Megdöbbenést keltett, amikor a francia Jean Monnet, az Unió egyik alapító politikusa így fogalmazott: „Az egységes Európa atyját úgy hívják, hogy Joszif Visszarionovics Sztálin.” Amennyiben a krízisek előrevivő szerepe napjainkban is működik, úgy nyugodtak lehetünk, krízisekből van is, lesz is elegendő! Később történt még egy magyar hozzájárulás a mai Európa megteremtéséhez. Amikor a magyar politikai vezetés, komoly felelősséget vállalva, átengedte Ausztria felé a nálunk összegyűlt közel százezres kelet-német turistát. Röviddel ezután leomlott a Berlini Fal, majd összeomlott az NDK kommunista rendszere és létrejött az egységes Németország. A történelmi súlyú magyar döntés és a német egység megteremtése közötti ok-okozati összefüggést senki sem tagadja. Felmerül a kérdés, mit kaptunk mindezen magyar érdemekért és ha nem kaptunk semmit, akkor miért? A német egység huszadik évfordulójának ünnepségeire a magyar államfőnek vagy kormányfőnek kötelességszerűen a berlini rendezvények fővendégének kellett volna lennie. Meg sem hívták őket! Persze, ahogy mondják, nevetséges dolog a politikában hálát várni. Ne feledjük a rómaiak bölcs tanácsát: mindenkinek annyi joga van, amennyit kiharcol és megkövetel magának! JÓ HA FIGYELÜNK!
Hitszegések és csalatkozások Magyarország integrációs kapcsolataiban A következőkben bemutatjuk azokat az eseményeket, amikor Brüs�szel erőfölényét kihasználva saját ígéreteit, szerződéses kötelezettségeit megszegve durva jogsértéseket követett el Magyarországgal szemben. A kiindulópontot az képezi, hogy az 1960-as évek közepéig Magyarországon és a kommunista táboron belül tilos volt kiejteni azt a szót, hogy „európai integráció”. A Európai Gazdasági Közösséget hivatalos körökben úgy minősítették, hogy az „a számunkra halálos veszélyt jelentő NATO gazdasági fedőszerve”. A szükség azonban már akkor is nagy úr volt. A KGST kereskedelmi rendszerébe kényszerített Magyarország dollár elszámolású exportjának több mint 90%.-a az EGK akkori hat tagállamába irányult. A mind jobban eladósodó kádárista elitnek égető szüksége volt a kemény valutára. Brüsszel azonban bennünket (is) „állami kereskedelmű országnak”, vagyis a kötelező tervutasítások politikai rendszerére épülő gazdaságnak minősített és ennek jegyében a magyar exporttermékeket rendkívül terhes diszkriminatív vámtételekkel sújtotta. A forradalmat követően a magyar gazdaságirányításba bekerült, szakmailag magasan képzett technokrata vezetés cselhez folyamodott. Amit nem kaptunk meg Brüsszeltől kétoldalú alapon, (vagyis a magyar exporttermékek részére a nemzetközi kereskedelempolitika alapját képező ún. legnagyobb kedvezményes eljárást) azt GATT (Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény) tagságunk megteremtésével, multilaterális keretek között terveztük elérni. Ennek előfeltétele a magyar vállalatok jogi-gazdasági önállóságának megteremtése, vagyis a kommunista gazdaságirányítás alapját képező tervutasítási rendszer felszámolása volt. Magyarország 1968-ban a kommunista táboron belül egyedülállóan megszüntette a tervgazdálkodás vállalatirányítási rendszerét és notifikálta a GATT irányába, hogy hazánkban a magyar vállalatok immár nem terveket teljesítenek, hanem „gazdasági tevékenységüket kizárólag kereskedelmi megfontolások alapján, a nemzetközi piacokhoz igazítják”. (A „szabad világ” tapsikolt örömében, hogy a kis Magyarország újra csak borsot tör Moszkva orra alá.) A „szocialista Magyarország” 1973. szeptemberében a kapitalista világ szabadkereskedelmet folytató országait felölelő szervezet (GATT) teljes jogú tagjává vált! Brüsszel kezdettől fogva rendkívüli aktivitást mutatott az előkészítő tárgyalások során és a magyar GATT-csatlakozási szerződést a Bizottság részéről sietve aláírták. Ehhez Brüsszelnek az akkor még igen gyenge nemzetközi elismertségének megerősítéséhez önös érdekei fűződtek. Ugyanakkor itthon örült a gazdasági vezetés, mivel éppen ez volt a cél: Brüsszelt szerződésben arra kényszeríteni, hogy exporttermékeink részére adja meg a legnagyobb kedvezményes elbánást. Ekkor jött az első pofon, Brüsszel első szerződésszegése. Valamennyi GATT-tag kereskedelmi partnerünktől (USA, Japán, stb.) megkaptuk a legnagyobb kedvezményes elbánást, kivéve Brüsszeltől! Bizonyított tény, hogy 1975 után kizárólag az EGK volt Magyarország olyan kereskedelmi partnere, amely rosszhiszemű módon nem hajtotta végre hazánk irányába vállalt kötelezettségeit! 1973-tól tizenhat éven keresztül Brüsszel a legsúlyosabb nemzetközi jogsértés állapotában volt Magyarország vonatkozásában, egészen az 1988-ban megkötött átfogó kereskedelmi megállapodásunkig! Ez a magatartás,a vállalt kötelezettségek durva megsértésének példája, igen ritka jogállamok egymás közötti kapcsolatában. GATT-szerződésünk azt is kimondta, hogy „a felek a korlátozások diszkriminatív elemeit nem növelik és kötelezik magukat a meglévő 31
korlátozások fokozatos felszámolására”. Ennek a kötelezettségnek megszegése jelentette számunkra a második pofont, a napjainkig tartó negatív sorozat újabb láncszemeként. Magyarország ekkoriban még hatalmas marha, sertés és bárány készletekkel rendelkezett, a fő felvevő piac itt is az EGK volt. 1974 júliusában a brüsszeli Bizottság Magyarországgal szemben, minden előzetes értesítés nélkül ún. rendkívüli piacvédelmi intézkedéseket vezetett be, melynek keretében egyik napról a másikra leállította az EGK-ba irányuló élőmarha és friss marhahús szállításainkat. Ezzel, diszkriminatív és szerződésszegő módon óriási károkat okozott a már egyébként is pénzügyi nehézségekkel küzdő hazánknak. 1975-ben menetrendszerűen jött a harmadik pofon. A Római Szerződésben előírt nemzetekfeletti „közös kereskedelempolitika” megvalósításaként a Bizottság úgy döntött, hogy a tagállamok addig gyakorolt kétoldalú szerződéses rendszerét felszámolja és 1975. januártól egységes „integrációs szerződéses rendszert” vezet be. Ennek értelmében a tagállamoknak megszűnt önálló kereskedelempolitikai jogosítványa és szerződéskötési képessége. Harmadik országokkal (mint napjainkban is) kizárólag a Bizottság köthetett a Közösség nevében kereskedelmi megállapodást. 1974 végén újabb, a jogállamok gyakorlatától eltérő magatartásra került sor a Bizottság részéről. A KGST-országok brüsszeli képviseleteinek postaládájába egy-egy szerződéstervezetet dobtak be azzal, hogy Brüsszel a következő évtől ezen az egyoldalú diktátumként megfogalmazott szerződés szerint kíván kereskedni egységesen valamennyi KGST-országgal. Kiemelendő, hogy a nemzetközi szerződések egyenjogú partnerek közötti előkészítése mindenkor a szándékokat, érdekeket kölcsönösen feltáró és egyeztető tárgyalásokkal kezdődnek. A Bizottság egyoldalú szerződéstervezete ugyanakkor számunkra hátrányos, GATT jogainkkal ellentétes kikötéseket tartalmazott. Következésképpen a magyar kormány a többi KGST országhoz hasonlóan visszaküldte az anyagot. Az ultimátum visszautasítását követően Brüsszel bejelentette, hogy „közöttünk megszűnt a kereskedelmi kapcsolatok bárminemű szabályozása”, aminek következtében 1975. januárjától ún. autonóm kereskedelempolitikát vezetett be. Ez azt eredményezte, hogy a magyar termékek beviteli feltételeit (vámtételek, importkvóták) a Bizottság egyoldalúan rögzítette, amelyekről érdemi tárgyalások nélkül a Közösség hivatalos lapjából értesülhettünk utólag. Figyelem: mindezeket az egyoldalú intézkedéseket a kommunista országok közül Brüsszel kizárólag Magyarországgal szemben nem érvényesíthette volna jogszerűen, mivel közöttünk igenis voltak a kereskedelempolitikát szabályozó kötelező szerződéses kapcsolatok, nevezetesen a GATT keretében, multilaterális alapon. Az 1982.évi magyar kiugrási kísérlet a KGST-rendszeréből A negyedik keserű csalódás lényege: a magyar kormány az 1974. év végi negatív tapasztalatokból „okulva” (mely szerint Brüsszel a GATT mellett kétoldalú szerződés megkötését is szükségesnek tartja) 1982ben jeleztük a Bizottságnak, hogy most már hajlandóak vagyunk megkötni egy ilyen megállapodást, ”feltéve, ha az számunkra kézzelfogható gazdasági kedvezményeket nyújt”, vagyis ha végre megkapjuk a legnagyobb kedvezményes elbánást. Tudni kell, hogy ez a lépés az akkori KGST rendszerből való magyar „kiugrást”, valamint egyúttal a Közösség „de iure” teljes jogú diplomáciai elismerését jelentette volna. Mindez tiltott gyümölcsnek számított Moszkva szemében. A Bizottság reakciója az 1956-os „déjá vu” érzését keltette bennünk. A magyar javaslat pánikot idézett elő Brüsszelben, egyszerűen nem tudtak mit kezdeni vele. Jelezték, hogy a „békés egymás mellett élés és a nemzetközi enyhülés” jegyében nem kívánnak ujjat húzni Moszkvával, a pozitívan alakuló kapcsolatokat megterhelni. Kitartó kezdeményezéseinket végül is siker koronázta. Az 1986 nyarán elfogadott „Zargesjelentés” eredményeként felgyorsultak az események. A magyar kormánydelegáció 1987-ben Brüsszelben megkezdte hivatalos tárgyalásait a Bizottsággal. 1988 szeptemberében aláírtuk a „Magyar-EK 32
Kereskedelmi és Gazdasági Együttműködési Megállapodást”, amely végre felszámolta Brüsszel velünk szembeni szerződésszegő diszkriminációját és az egyenjogúság alapján biztosította számunkra a legnagyobb kedvezményes elbánást. A Bizottság brüsszeli székházában sorra került ünnepélyes aláírást megelőzően váratlan közjátékra került sor. Az aláírásra magas szintű magyar delegáció utazott, miniszterelnök helyettesi vezetéssel. A Bizottság részéről az aláíró a kereskedelempolitikáért felelős komis�szár volt. Az ceremónia kezdetén a Bizottság képviselője aggódó hangon az iránt érdeklődött, „vajon mit szólnak az oroszok mindehhez, nem lesz-e bajunk belőle?” Miután a magyar delegációvezető leszögezte, hogy „Magyarország szuverén jogait gyakorolva, saját hatáskörében jár el”, végre rákerülhetett a pecsét a dokumentumra. Újabb pofonok Brüsszeltől a társulási, majd a tagfelvételi tárgyalásaink során A rendszerváltást követően hirtelen pörögni kezdtek az európai integráció kerekei, különösen mi, magyarok számára, mivel ebben is messze megelőztünk mindenkit a „táborban”. A demokratikus választások és az új kormány beiktatása után azonnal megindultak az ún. második generációs, társulási vagy más néven „Európa-megállapodás” tárgyalásai. A Bizottság ezúttal is hű maradt önmagához, saját ígéreteit megszegve járt el. Tárgyalási mandátumát (ún. Dublin-mandátum) úgy hirdette meg, hogy a magyar társulás „megerősített” kedvezményeket fog számunkra biztosítani. A tárgyalások során kiderült, hogy nem kaptunk kedvezőbb rendelkezéseket, mint a több mint harminc évvel azelőtt (!), 1961-ben megkötött görög, majd az 1963-as török analóg társulási megállapodások. A kereskedelmi kedvezmények területén – patikamérlegen gondosan kiszámítva – mindig olyan elbánást biztosítottak számunkra, amelyeket már nem tudtunk kihasználni. Ha Brüsszel betartja vállalt kötelezettségét, 1973-tól kezdődően még jelentős gazdasági haszonnal járt volna számunkra a diszkrimináció felszámolása, a legnagyobb kedvezmény biztosítása. Az 1992-ben aláírt társulási megállapodással megkaptuk ugyan az ún. preferenciális elbánást, de ekkor a KGST piacok elvesztésével és a privatizációs rablógazdálkodással tönkretett magyar gazdaság már nem tudott vele mit kezdeni. A statisztikai adatok könyörtelenül mutatják, hogy éppen a társulási megállapodás végrehajtásának időpontjától a Közösségbe irányuló magyar külkereskedelmi mérleg meredeken romlani kezdett. Nyújthatott volna ugyan a Bizottság számunkra egy mentőövet, melyet az ugyanebben az évben beindult EFTA (Ausztria, Svédország, Finnország) tagfelvételi tárgyalások képeztek. Tudni kell, társulási megállapodásunk egyúttal azt is jelentette, hogy Magyarországot a Közösség 1992-től érettnek nyilvánította a teljes jogú integrációs tagságra. Mivel ekkor a volt kommunista országok közül kizárólag mi voltunk „társult viszonyban” Brüsszellel, ezért minden alap és ok megvolt arra, hogy Magyarországot a Bizottság bekapcsolja ebbe a bővítési körbe. Se addig, sem pedig azóta nem vettek fel ilyen gazdag, jóléti országokat, melyek közül kettővel történelmi, baráti viszonyban voltunk. Nem kell nagy képzelőerő, mi lett volna (és mi lenne ma) a sorsunk, ha már 1995-től a nevezett országokkal együtt uniós tagok lehettünk volna. Ehelyett a Bizottság parkoló pályára helyezett bennünket Az ezt követő tíz év alatt felmorzsolódott minden érdemi és helyzeti előnyünk. A Bizottság könyörtelenül belepréselt bennünket a „keleti-bővítés” számunkra rendkívüli károkat okozó kategóriájába. A helyzet éppen fordítottja lett annak, ami az EFTA bővítéskor volt. Még soha nem vettek fel az Unióba egyszerre ilyen sok és a kommunizmus által ennyire tönkretett gazdaságú, elnyomorított, szegény országot. A tagfelvételi tárgyalások során még mindig maradt egy utolsó reményünk. Bíztunk abban, hogy a Bizottság kellően súlyozni fog a kandidátus országok között érdemeik, felkészültségük és tényleges gazdasági mutatóik figyelembe vételével. Erre konkrét ígéretet JÓ HA FIGYELÜNK!
kaptunk. Az 1997. decemberi Luxemburgi Csúcsértekezleten a hat legfejlettebb kandidátust kiemelték a többiek közül. Magyarország ekkor még mindig tartotta privilegizált pozícióját. Ezt bizonyítja, hogy a volt kommunista országok körében 1998-ban velünk indultak meg legelőször a tagfelvételi tárgyalások. Egy év múltán sajnos kiderült, ezúttal is csalatkoznunk kellett. A Helsinki Csúcsértekezleten további hat országgal bővítették a felvételizők körét, a Bizottság pedig szemrebbenés nélkül közölte, hogy a továbbiakban blokkszerű megközelítést alkalmaz és egységes felvételi követelményeket kap mindenki. Nyomatékként hozzátették: ”Eszi, nem eszi, nem kap mást!” (az eredeti szóhasználatban „take it or leave it”). Mindez számunkra (az újabb csalódáson túl) súlyos diszkriminációkat eredményezett a különböző szerződéses elbánások területén. Egyetlen példa: egyes országok, mint Lengyelország estében (a mai gyakorlat bizonyításaként) reálisan fennállt az erőteljes (milliós nagyságrendű) munkaerő dömping veszélye. Magyarország esetében ilyen veszély nem létezett. Ennek ellenére a különbségtétel nélkül, egységesen megfogalmazott uniós rendszer következtében a nem nagy számú, de alapvetően képzett magyar munkaerőt hosszú időre kizárták hagyományos (Németország, Ausztria) felvevő piacainkról.Legyen elég ennyi példa arra, amit a bevezetőben állítottunk: a brüsszeli Bizottság mindenkor hajlamos volt és sajnálatos módon jelenleg is eltökélt az egyenjogúság követelményét félretenni, az erőpozícióból tárgyalni, a nemzetközi jogot, valamint saját maga által vállalt ígéreteit és szerződéses kötelezettségeit figyelmen kívül hagyni! Ugyanakkor (mindenekelőtt a közepes és kicsi vagy általa kicsinek tartott országok irányában) előszeretettel leckéztet, állít pellengérre és oktat ki a jog és a jogállamiság követelményeire. A brüsszeli Bizottság ún. „kötelességszegési eljárást” indított Magyarország ellen, arra hivatkozva, hogy EU jogot sért a magyar bírák nyugdíjkorhatárának megállapítása, valamint, hogy veszélybe került az adatvédelmi biztos függetlensége. Egyidejűleg, más tagországokkal együtt, ugyanilyen eljárást indított ellenünk arra hivatkozással, hogy Magyarországon a tyúkketrecek nem EU-konformok, mivel egy-egy négyzetméteren túl sok baromfi található. Ezekkel és az elmúlt hónapok történéseivel összefüggésben indokoltnak tűnik áttekinteni, hogy a tagországoknak és az Unió egyes intézményeinek milyen jogosítványai és kötelezettségei vannak, ki és miért tartozik felelősséggel. A rómaiak által lefektetett jogelvek alaptétele abban állott, hogy a jogoknak és kötelezettségeknek mindenkor összhangban kell lenniük, vagyis akinek több jogosítványa van, annak a felelőssége is nagyobb. A Római Birodalom, mint Európa leghosszabb ideig, közel ezer évig fennállt birodalma azért állhatta ki ilyen sokáig az idők viharát, mert szilárd jogrendre épült, a jogok és kötelezettségek összhangját szigorú rendben biztosította, kicsik és hatalmasok számára egyaránt. Amennyiben ez nem érvényesül, az a dzsungel törvényét jelenti, ahol mindenkor az erősebb diktál. Kérdés: Európa meddig maradhat fenn, ha kizárólag az erősebbnek vannak jogai, a kötelezettek körében pedig tetszése szerint válogathat, utasíthat és diszkriminálhat? Nézzük át a két fő szereplő, a Bizottság és az Európai Parlament uniós Alapszerződésekben meghatározott pozícióit. A Bizottság az Unió „legfőbb végrehajtó szerve”, vagyis az Unió Kormánya. Ennek a kormánynak vannak miniszterei (akiket jelenleg „biztosnak”, más néven „komisszárnak” neveznek) és van miniszterelnöke (jelenleg José Manuel Barroso). Minden tagországnak joga van egy-egy minisztert delegálni, akik azonban már nem nemzeti érdekeket képviselnek, hanem a rájuk bízott kormányzati területeket (így pl. külügyek, pénzügyek, közlekedés, környezetvédelem) irányítják és az integráció eredményes működéséért tartoznak felelősségge. Munkájuk legfőbb irányítója a Bizottság elnöke, aki személyében felel az Unió teljes kormányzati tevékenységéért. A 27 komisszár szakmai munkáját hatalmas hivatali apparátus segíti. Minden komisszár egyegy Főigazgatóságot (vagyis uniós minisztériumot) irányít több ezer JÓ HA FIGYELÜNK!
alkalmazottal. A bizottsági bürokrácia (brüsszeli szóhasználattal: eurokraták) létszáma mintegy negyvenezer fő! A Bizottság legfőbb feladata ellenőrizni, hogy az uniós jogot kellően betartják-e az uniós intézmények és a tagállamok egyaránt, valamint, hogy a tagállamok jogrendje és joggyakorlata összhangban áll-e a mindenben elsőbbséget élvező uniós joggal. A Bizottság kiterjedt diplomáciai képviseleti hálózatot (nagykövetséget) működtet (közel száz országban) valamennyi tagországban, így Budapesten is. A Bizottság kötelessége folyamatosan ellenőrizni, hogy az uniós (piac-felügyeleti, versenyjogi, pénzügyi, stb.) szervek kellően betartják-e az uniós jog előírásait, azaz megkövetelik-e azok végrehajtását (így került sor az említett „tyúkketrec-eljárásra” is). Hiányosság esetén a Bizottság köteles eljárásokat (kötelességszegés) kezdeményezni. Amennyiben pedig a Bizottság elmulasztja kormányzati-ellenőrző feladatait, akkor a Bizottság mulasztást követ el. A jogtudomány ezt „az adminisztráció hallgatásaként” értékeli és ekkor az Alaptörvények értelmében „kötelességmulasztási eljárást” lehet indítani a Bizottság ellen. A luxemburgi Európai Bíróság (többek között egy, a Bizottságot elmarasztaló 1994-es ítéletében) kimondta: „Az uniós intézmények mulasztásai akkor eredményezik az Unió felelősségét, ha azok megsértenek valamilyen cselekvést előíró, az uniós jog alapján fennálló kötelezettséget”. Abban az esetben pedig, ha a Bizottság mulasztása anyagi kárt is okoz valamely tagországnak (vagy állampolgárának), úgy az okozott kárból adódó követelést per útján lehet érvényesíteni a Bizottsággal szemben. Hangsúlyozandó: az előbbiekből kitűnik, hogy a jogok és kötelezettségek összhangja jegyében nem csupán a tagállamoknak vannak kötelezettségei (és ellenük „kötelességszegési eljárás” indítható), hanem a tagállamoknak is ezzel egyenrangú jogosítványai vannak a Bizottság és az EP tevékenységének ellenőrzése vonatkozásában. Amennyiben ez utóbbiak nem látják el a reájuk bízott feladatokat, úgy „kötelességmulasztást” követnek el és az így okozott károkat meg kell téríteni. A Bizottság, mint az Unió Kormányának tevékenysége felett (hasonlóan a nemzeti kormányokhoz) az unió parlamentje, vagyis az EP köteles felügyeletet és ellenőrzést gyakorolni. Amennyiben az EP ezen kötelességének nem tesz eleget, úgy az EP ellen is teljes mértékben fennáll a tagállamok legitimációja „mulasztási és kártérítési” eljárásokat kezdeményezni a luxemburgi Európai Bíróságnál. Mindezeket azért kellett pontosítanunk, mert az elmúlt hónapok Magyarország elleni átkaroló támadásai azt mutatják, hogy mind a Bizottság elnöke (Barroso úr), mind annak egyes tagjai (pl. Olli Rehn pénzügyi biztos), mind az Európai Parlament soros elnöke (Schultz úr), mind pedig az egyes frakcióvezetők (így Cohn-Bendit úr) rendkívül súlyos szereptévesztésben vannak. Nevezetesen, láthatóan valamennyien úgy képzelik, hogy (a középkori feudális urakhoz hasonlóan) kizárólag jogosítványokkal rendelkeznek, kötelezettségeik nincsenek és tetszésük szerint választják ki, hogy kiket kívánnak kioktatni vagy éppen meghurcolni. Mindezt pedig, ha részükről (mentő körülményként) nem vezethető vissza az alapvető uniós jog ismereteinek nagyfokú hiányára, úgy magatartásuk a jogsértés mellett rosszhiszeműséget is képez. Az alábbiakban tényszerűen nézzük át a Magyarországgal szembeni legsúlyosabb uniós kötelességmulasztásokat. Kezdjük a legújabbal és a legfájóbbal: MALÉV-ügy. A Gyurcsány-Bajnai kormányok 20072010 között a magyar nemzetgazdaságnak jelentős károkat okozó oda-visszaprivatizációt követően az uniós versenyszabályokat és az állami támogatások uniós szabályrendszerét durva módon megsértve, a magyar adófizetők zsebéből mintegy 100 milliárd forintértékű tiltott jutatásban részesítették az akkoriban teljesen tisztázatlan tulajdonosi hátterű légitársaságot. Miként a magyar tyúkólak non-konformitását kellően érzékelte a Bizottság, ugyanúgy már akkor, a törvénytelen kifizetések időpontjában azonnal lépnie kellett volna a Bizottságnak. Ennek megfelelően haladéktalanuk el kellett volna tiltani nevezett 33
kormányokat a jogsértéstől vagy utólag, de még ezen kormányok regnálása idején a visszafizetési eljárást és a büntetés behajtását végrehajtani. Uniós kormányzati ellenőrzési felelősségét a Bizottság megsértette, ezzel súlyos kötelességmulasztás követett el. Azt pedig, hogy több év elteltével az előző kormányok jogsértéséért, saját mulasztása következményeként egy mindezekért nem felelős, egészen más kormánytól követeli vissza a pénzt, – a jogban „csalárd mulasztásnak” hívják. Időközben kiderült, hogy a MALÉV egy korábbi igazgatója ún. „bennfentes információi” birtokában, saját maga kezdeményezte a Bizottság eljárását az Orbán-kormánnyal szemben. Ezért a „belpiaci magatartásokat”felügyelő komisszárnak hivatalból kell (kellett volna) ún. „insider trading” eljárást indítania ellene. Az uniós Euro-válság ügye. A Maastrichti Szerződés meghatározta azokat a szigorú monetáris feltételeket, amelyek teljesítése esetén egy-egy tagállam számára megnyílhat az Euro-övezetbe való belépés lehetősége (konvergencia-kritériumok). Mivel Görögország ezeket eredetileg nem tudta teljesíteni, ezért a görögöket az alapító tagokhoz képest csak később vették fel. Magától értetődő, hogy a belépési feltételek (alacsony külső államadósság és csekély államháztartási hiány, kellő GDP-növekedés) követelményeinek érvényesülését a Bizottságnak (elsősorban a pénzügyi biztosnak) folyamatosan a legszigorúbban ellenőriznie kellett volna. Ezt elmulasztotta (egyúttal olasz, spanyol, portugál, ír relációban is), ami a durva kötelességmulasztás mellett egyúttal azt is jelenti, hogy az egész Európát megrengető Euro-válságért (magától értetődően az érintett tagállamok kormányaival együtt) felelősség terheli az előző és a jelenlegi Barroso-Bizottságot egyaránt. Az utca embere világszerte megdöbbenéssel fogadta: a Bizottság tíz éven keresztül nem vette észre és hagyta, hogy ez alatt az idő alatt Görögország több százmilliárd Euro adósságállományt halmozzon fel! Sajnos újra magától adódik a szomorú párhuzam: a Bizottság előszeretettel foglalkozik a magyar tyúkketrecek állapotával, valamint azzal, hogy a magyar bankfelügyeleti tanács tagjai tesznek-e esküt az Alaptörvényre és, hogy az MNB elnöke miért keres csupán havi 2 millió forintot. Az kevésbé érdekli a pénzügyi komisszárt, hogy a nemzeti fizetőeszköz, a forint értékállóságáért elsősorban felelős két személy, az előző kormány pénzügyminisztere és az MNB jelenlegi elnöke off-shore bankokban tartja milliárdjait. A Benes-Dekrétumok ügye. Csehország és Szlovákia úgy tagja ma az Európai Uniónak, hogy nemzeti jogrendszerükben hatályban tartják az ún. Benes-Dekrétumokat. Ezek a szabályok teljes mértékben analóg rendelkezéseket tartalmaznak a náci Németországban hozott „Nürnbergi-törvényekkel”, amelyek a „zsidó népet kollektíve bűnösnek” minősítették, jogi alapot szolgáltatva a későbbi több milliós megsemmisítéseknek. A Benes –Dekrétumok a magyar és a német népet nyilvánítják kollektíve bűnösnek, vagyis napjainkban „minden magyar ember bűnös” és ezek gyermekei ugyancsak „bűnösként” jönnek a világra mindaddig, amíg ezek a dekrétumok hatályban vannak. A Lisszaboni Reformszerződésig az Uniónak nem volt ún. „emberi jogi dimenziója”, vagyis az Unió hatásköre nem terjedt ki az emberi jogi jogsértések vizsgálatára és tiltására. Lisszabon azonban kimondta: „Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, az emberi jogok és a kisebbségek jogai tiszteletben tartásának értékein alapul.” Egyidejűleg bevezette a hátrányos megkülönböztetés, vagyis a nemzeti hovatartozáson alapuló diszkrimináció legszigorúbb tilalmát. Azt, hogy az új uniós Alapszerződést előkészítő Konvent bölcs tagjai mennyire fontosnak tartották az emberi jogok uniós védelmének intézményes megteremtését, jól mutatja, hogy Lisszabon kapcsán, 2007. december 12-én az Unió Hivatalos Lapjában (magyar nyelven is) kihirdették és az uniós jogba beiktatták az Emberi Alapjogok Európai Chartáját. Ez azt jelenti, hogy annak végrehajtása a Bizottság, az Európai Parlament, az Európai Bíróság és valamennyi tagállam számára kötelező. Mindezen jogok megsértését bármely tagország kormányának és állampolgárának joga van 34
bírósági úton perrel megtámadni. A Bizottság itt is –��������������� ������������� immár öt esztendeje – kötelességmulasztásban van. Mivel a Bizottság kormányzati munkája felett az Európai Parlament gyakorol politikai felügyeletet (melynek során rendszeresen be kell számoltatnia a Bizottságot, kötelességmulasztás esetén politikai vizsgálatot kell indítania, amely elvezethet a bizalmatlansági indítvány megszavazásáig és a Bizottság felelős tagjainak visszahívásáig), ezért az előbbiekben felsorolt bizottsági mulasztásokért egyetemleges felelősség terheli az ugyancsak mulasztó Európai Parlamentet is. Magától értetődő, hogy egy olyan, több mint félmilliárd polgárt felölelő, rendkívül bonyolult (a szakértők számára mégis áttekinthető) jogrendszert működtető Európai Unió tagjai vagyunk, ahol vannak kisebb és vannak nagyobb, országos, sőt kontinentális kihatású problémák egyaránt. A szabályrendszer összetettségét jól illusztrálja, hogy az uniós piacra való belépésnél a bizottsági tisztviselők azt is vizsgálják, hogy a banán belső hajlásszöge hány fokot ír le. Magyarország tagfelvételi szerződésében előírták, hogy az Alföldön korábban termelt „vastag és hajlott ívet leíró” uborka nem piac-konform, amivel számtalan magyar gazdaságot tettek tönkre. Előírták továbbá a már említett „tyúkketrec-konformitáson” túlmenően egyebek mellett azt is, hogy milyen az EU-konform nyúlól (az alján hegyesszöget leíró rácsnak kell lennie, hogy a vizelet és a nyúlbogyó elválasztásra kerüljön). Javasoljuk a Bizottság tagjainak, menjenek egyszer végig egy magyar falun, ahol az embereknek napi megélhetési gondjaik vannak, próbálják meg ellenőrizni a tyúkketrecek és nyúlólak EU-konformitását. Az uniós szerveket terhelő kötelességmulasztási ügyeknek hos�szú sora van még, amelyeket ezúttal hely hiányában bemutatni nem tudunk. (Ilyen igény esetén ismereteinket szivesen megosztjuk, a kimutatás készen van.) Csupán néhány jóindulatú javaslat a Bizottság részére, hogy mulasztásait a következő kérdésekben pótolhassa: a nyugat-dunántúli termőföldek zsebszerződésekkel történő elrablása Az osztrák-magyar Schengen zöldhatárátkelők mezőgazdasági gépek részére való fenntartása, vagyis az osztrák gazda átjöhet „zsebes földjén” szántani, aratni, de a magyar turistát megbüntetik. Az Alföldre szállított több ezer tonna németországi háztartási hulladék ügye. A Rába évtizedek óta tartó habzása, a folyó élővilágának elpusztítása. Ezek mindegyikében a Bizottság magyar igényt elutasító, lakonikus válasza az volt: ”az ügy a két érintett ország belügye, vagyis nem tartozik a Bizottságra.” Az viszont a Bizottságra tartozik, hogy a magyar banktisztviselők tesznek-e esküt vagy sem. Azért még egy konkrét ügyet röviden bemutatunk. Gyurcsány Ferenc pénzügyminisztere, Veres János (éppen az Euro-övezeti tagság megteremtésének lehetőségével kapcsolatos jelentéstételi kötelezettsége során) alapvetően hamis adatokat szolgáltatott az EU Bizottságnak mind a külföldi adósságállomány, mind a költségvetési hiány, mind pedig a GDP-növekedés területén. Utóbb mindez kiderült, mert „a hazugságnak rövid lába van”. Almunia biztost ez kevéssé hatotta meg és ezért nem indított sem vizsgálatot, sem pedig „kötelességszegési eljárást” az előző kormányokkal szemben! Vagyis újra csak a Bizottság mulasztására került sor. Ezzel ellentétben a mai Bizottság semmivel sem honorálja a jelenlegi kormányzatnak arra irányuló, tiszteletet parancsoló erőfeszítéseit, hogy a kormányváltásnál meghamisított adatokkal, csőd közeli helyzetben átadott ország pénzügyi állapotán valamelyest javítson. Záró gondolatok. Félreértés ne essék, Magyarország számára nincs más alternatíva, mint egy erős Európában, egy erős Európai Unióhoz tartozni! Kérdés azonban, milyen ez az Unió? Jól jegyezzük meg, az Unió mi magunk vagyunk, olyan, amilyenné mi magunk tesszük, formáljuk, alakítjuk. Ki-ki a maga szintjén, lehetőségeinek és teljesítendő kötelességeinek megfelelő felelősséget visel az Unió mai állapotáért és jövőjéért! „Miért hagytuk, hogy így legyen?!” (A szerző a Brüsszellel megkötött kereskedelmi és társulási megállapodások tárgyalásainál a magyar kormánydelegáció szakértője.) Mohi Csaba JÓ HA FIGYELÜNK!
MILYEN CÉLOKAT SZOLGÁL A JEGYBANK DEVIZA TARTALÉKA Soha nem látott összegben áll rendelkezésre devizatartalék az ország jegybankjában a Magyar Nemzeti Bankban. A közel negyven milliárd euró hazánk éves nemzeti termékének (GDP) jó negyven százaléka, egyenl�������������������������� ő a központi régió,a fővárost is beleértve éves előállított értékével. Ez az irdatlan pénztömeg közel likvid, azonnal készpénzzé tehető formában,de alacsony hozammal áll a bank mérlegében. A jegybank a tartalékokból a legmagasabb bonitású országok (AAA) adósságleveleit vásárolja,illetve hasonló megítélésű bankoknál képez betéteket. Tartalékként az euró és a dollár jön számításban. Az euró hivatalos kamata 1%,míg a Federal Reserve szinte 0% szinten tartja a kamatot. Így a tartalékok hozama sem lehet több,mint éves fél százalék,bár erről a kimutatások soha nem kerülnek be a közgazdasági diskurzusba. Ha a tőke átlagos elvárt megtérülését vesszük alapul a deviza tartalékok tartása jelentős nemzetgazdasági áldozattal jár. (Ne felejtsűk el a Horn kormány az energia ipar befektetőinek éves 8%-os megtérülést garantált,amit itt is vehetünk nyugodtan zsinormértéknek) A devizatartalékok tartása a jelenlegi mértékben az adott számokat figyelembe véve mintegy három milliárd euró(900 milliárd forint) hozadéktól fosztja meg az országot. Ez a nemzeti jövedelmünknek mintegy három százaléka. Ebből kitelne a főváros és azon felül minden százezret meghaladó lakosságú nagyvárosunk éves költségvetése. A jegybanki tartalékba kerülő devizákat ugyanis a magyar gazdaság és a társadalom termeli ki hatalmas áldozatokkal. Az exportőrök az importhoz már nem szükséges devizát eladják,ami végső soron forintkibocsátás ellenében kerül a jegybankba. Az állam,a cégek és a háztartások által devizákban felvett hitelek is a jegybankba kerülnek,hiszen a hitelfelvevőknek forintra van szükségük,ezért pénzt váltanak. Ők a deviza hitelért 8-10,vagy magasabb százalékot fizetnek,amíg ugyanaz a pénz a jegybankban csak fél százalékot hoz. A kamaton túl a hitelfelvevőket az árfolyamromlás is terheli. A devizakészletek magas költségeit a hazai gazdaság és a háztartások viselik,míg a csekély hozam a jegybank könyveiben landol. JÓ HA FIGYELÜNK!
Az áldozatért cserében a társadalom képviselői által a jegybankkal szemben elvárásokat fogalmaz meg. Ezeket rögzítik a törvényhozók a jegybankról szóló törvényben. Mindenek elött elvárják,hogy őrködjön a forint külső és belső értékének stabilitásán,ne engedje azt inflálódni és árfolyamát romlani. Elvárják azt is,hogy a jegybank támogassa a kormány gazdaság politikáját is. Ez is csak stabil forinttal lehetséges. A jegybankkal szembeni elvárás tehát röviden a stabil forint. A romló forint ugyanis sérti a hazai szereplők,a cégek és a háztartások érdekeit,csak a többnyire külföldi tulajdonú exportőr cégeknek kedvez. A jegybank akkor látná el a törvényben is megfogalmazott feladatát,ha akcióba lépne,amikor külső tényezők,mint a spekulánsok haszonszerzés céljából a forint rontásába kezdenek. A spekulánst az különbözteti meg a hazai gazdaság többi szereplőjétől,hogy deviza adásvételi műveleteit kizárólag azért végzi,hogy azokon hasznot csináljon. Műveleteinek a gazdaság természetes folyamataihoz nincs köze. Miközben műveleteivel magának hasznot hajt a hazai gazdaság és a társadalom szereplőinek kárt okoz. Nos ezekben az esetekben kellene a jegybanknak fellépnie és a tartalékokat igénybe véve a spekuláció kártevéseit elhárítani. A közelmúlt több ízben is szolgált példákkal a spekuláció kártevéseit illetően,amikor a jegybank nem végezte a rábízott feladatot. Megtámadták a forintot és rövid időn belül mintegy 15%-kkal rontották az árfolyamát. A kártétel nyilvánvaló,azonnal emelkedő üzemanyag árak és az infláció meglódulása. Minden belföldi szereplő kárára. Ha a jegybank 300 forint alatti euró árfolyamon eurót ad el néhány száz millió euró értékben megállíthatta volna a romlást és visszatéríthette volna az árfolyamot a természetes szintjére. Ráadásul hasznot is ért volna el,hiszen készleteit korábban 260-280 forintos árfolyamon képezte. A magyar államkötvények piacát is megtámadták (megshortolták),azzal a nyilvánvaló céllal,hogy magasabb kamatfizetést csikarjanak ki az államkasszából, aminek terhét a hazai adófizetők viselik. A célok között szerepelt az is,hogy a jegybank tovább emelje a hivatalos kamatot,ami meg is valósult azóta.
Mondani is felesleges,hogy ez is tetemes hazai károkkal járt és jár ma is. A jegybanknak lehetősége volt,hogy devizakészletei ellenében jól bevásároljon a megemelt hozamú hazai papírokból. Tekintettel arra,hogy több ezer milliárd kereskedelmi banki betéttel is rendelkezik, azok terhére pedig forint kötvényeket vehetett volna. Az akciók a jegybank mérlegében tetemes nyereséggel jártak volna,egyben elhárították volna a forintra irányuló nyomást. Ne felejtsük el,hogy a forintra irányuló növekvő nyomást megállítandó került sor arra a döntésre,hogy újra meg kell nyitni a tárgyalást hitelfelvételről az IMF-el. Ez is elkerülhető lett volna,ha a jegybank végzi a törvényben meghatározott dolgát,de nem végezte. De mire kell a jegybanknak akkor az irdatlan deviza tartalék? A választ a hazánkban működő ugyancsak tetemes külföldi érdekeltségekben kereshetjük. A jegybank már 2003-ban is példát adott arról,hogy miként kell a spekulatív tőkéket előzékenyen kiszolgálni,amikor azok erősödő forintra spekulálva szembe mentek a hazai kormányzatnak éppen a forintot gyengítő szándékával. A jegybank ma is ilyen fejjel gondolkozik, amikor a hazaiak teherviselése mellett óriási devizakészleteket képez arra az esetre, ha a hazánkban működő külföldi tőke a készletek igénybevételére szorul. Ennek fényében talán érthető az is,hogy miért szeretnének eltekinteni a jegybanki vezetők hagyományos eskütételétől is az EU vezetői. Ők velünk szemben a „piac” érdekeit védik. Nincs másról szó,mint hogy elérkezettnek látják az időt,hogy a magyar jegybankot is idő elött hívatalosan is a „piac” szereplői közé sorolják és mentesítsék a magyar törvények által rárótt kötelezettségitől, miközben ennek költségeit továbbra is ránk zúdítják. Nekünk úgy kellene viselni az euró zóna kötöttségeit,hogy annak előnyei,mint az alacsony kamat nem járnak. Erre azonban az idő még nem jött el és az euró zóna burjánzó válsága miatt lehet,hogy soha nem is jön el. Amig a forint a fizető eszköz maradjunk az jegybank hazai felelőssége mellett,és ezt kérjük is számon a bank vezetőitől. Boros Imre közgazdász 35
COSTA CONCORDIA AZ ÉLET... Nyilván nem ok nélkül jutottam erre a felismerésre, ám ha már így történt, illik megmagyaráznom. Mit���������������������� ől tűnhet nekem bármiképpen is olyannak a mai élet, mint a Costa Concordia luxushajó sorsa? E hajóról jószerivel mindenki tudja, hogy nemrég zátonyra futott és felborult. Nem borult fel teljesen, csupán erőteljesen megdőlt, nem azonnal, hanem fokozatosan, csakhogy a pánik így is viszonylag bőségesen szedte az áldozatait, már ami a sebesültek és halottak számát illeti. Az efféle balesetekről nem szokásunk hírt adni a Szilaj Csikóban, mert csak azért, hogy pár percig vagy másodpercig izgalom fogja el a kedves Olvasót, aztán ne történjék az égvilágon semmi – hiszen okosabb az ilyen hírektől bizonyosan nem lesz, s még új életet sem fog kezdeni --, tehát nem fecséreljük effélékre sem a csekélyke időnket, sem az energiánkat. Ebben a friss történetben azonban volt egy olyan mozzanat, amely kiemeli esetünket az összes hasonló közül. Mióta az eszemet tudom, az emberiség áthághatatlan parancsaként él bennem, hogy balesetnél – katasztrófánál – a kapitány hagyhatja el utoljára a hajót. A Costa Concordia kapitánya azonban megszegte ezt az írott és íratlan szabályt. A híradások szerint a parti őrség parancsnokának kellett biztatnia, hogy sürgősen térjen vissza. Nos, ebben a világban nyilvánvalóan nagyon el van rontva valami, ha egy sokemeletes luxushajó kapitányi, parancsnoki posztjára ilyen gyáva, gerinctelen emberek kerülhetnek. Nyilvánvalóan ezer másik 36
szempontból kiválóan alkalmas volt arra, hogy ebbe a pozícióba kerüljön, bizonyára sok nyelven beszél, ügyesen forog a módosabbak társaságában, nincsenek különösebb – a politikailag helyénvalótól eltérő, netán „szélsőséges” – nézetei, s az is majdnem biztos, hogy tucatnyi olyan személyiségtesztnek vetették alá, amelyek igazolták a felettesei, megbízói iránti lojalitását; ám olyannak alighanem egyszer sem, amely kibuktatta volna, hogy egyszerűen és végzetesen: gyáva. Nos – miért, miért nem – hasonló élményt éltem át az elmúlt években és az elmúlt napokban az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval kapcsolatban. Parancsnokaik már zátonyra futtatták a rájuk bízott hajót, még fel nem borult ugyan, de már erőteljesen megdőlt, ők pedig gyáván mentik a bőrüket: a magasságos pénzhatalom utasításait követik, s nem a démosz akaratát. Ahol csak lehet, felülírják az amúgy is tengődő demokráciák maradék demokratizmusát. A magukfajtákat, a hasonszőrűeket, a bennfenteseket mentik még mindig, nem a rájuk bízott népet s szövetséget. S ehhez szintén gátlás nélkül hasznosítják a médiahatalmak féktelen hazugságait, torzításait, akár egy olyan kis ország ellenében is, mint éppen Magyarország... Costa Concordia az élet... Csakhogy a Costa Concordia történetének van még egy másik, mondhatni átellenes mozzanata, amelyről médiaszerte elég keveset szóltak. A Vatikáni Rádió számolt be – én pedig Gyuri atyától, a budapesti
Szent Család Plébánia papjától, a vasárnapi prédikáción hallottam – arról, hogy a szerencsétlenül járt hajó utasainak megmentéséért, ellátásáért a környékbeli falu egésze egy emberként, magát és javait önzetlen áldozva mozdult meg. S a nagyszabású segíteniakarás élére a helyi plébános állt oda legfőbb szervezőerőként, templomát is az ügy szolgálatába állítva. Ez is Costa Concordia-élet tehát. De rá is lehetne rögtön vágni: mióta világ a világ. A jó örök harca a gonosszal. Vannak, akik felelőtlenül zátonyra futtatják az életeket, s vannak, akik embertársaik ki- és megmentésén fáradoznak. Csakhogy éppen azt igyekeznék igazolni, hogy az állandóságok ellenére mégis van változás, mégis van elmozdulás. Úgy tűnik például, hogy Magyarországnak most nem egy ijedős, nem egy megfutamodós kapitánya akadt, hanem egy olyan, aki képes az elődjei és uraik által zátonyra futtatott, dülöngélő hajón ügyesen egyensúlyozni, képes a nagyhangú parancsosztogatókat – hovatovább a saját szólamaik visszafordításával – valamelyest féken tartani, s végre nem csak rajtuk tartani szemét, hanem a megmentendő utasokon is. Akik a 2012. január 21-i Nagy Meneteléssel vissza is üzentek rögtön, hogy tebenned bízunk... Persze a nagyok kártyájába nehéz belelátni, tehát egyelőre ki-ki leginkább a szívével láthatja és hiheti, hogy a mi kapitányunk más, mint a többiek. Nem is mernék változásokról elmélkedni, ha nem látnék innen, békanézőpontból is biztató jeleket. Hamarjában végig is szaladok néhányon. JÓ HA FIGYELÜNK!
A Szilaj Csikó Magyar Idő rovatában is említést teszünk arról, hogy új fejlemények tapasztalhatók a devizahitelesek dolgában: egyre több ügyész, bíró, hivatalnok akad, aki a jó nép érdekeit elébe helyezi a pénzhatalmi tényezők csalfa szándékának... Friss hír, hogy Budaházy Györgynek és vádlott-társainak – akiket (az igazi terroristák helyett) alaptalanul terrorizmussal vádolnak – napi két óra „szabad időt” engedélyezett a bíróság. A versenybíróság súlyosan elmarasztalt néhány olyan világhálós ingatlanközvetítőt, amelyek sanda szerződésekkel próbálták megakadályozni, hogy gyanútlan hirdetőik kiszállhassanak a korábbi megbízásukból. S most egy látszólag magánügy következik, ám nagyon is ebbe a – reménykeltő, biztató – körbe tartozik. A történet különben sokkal kacifántosabb, a bemutatottnál több a nagyhatalmú szereplője (további gázszolgáltatók, követeléskezelők stb.), s némelyik szereplő a manapság még uralkodó hajókapitányi felelőtlenséggel folytatná a fosztogatást, ám erre most mégsem fordítanék nagyobb figyelmet, hiszen éppen a változások üdítő szelét igyekszem befogni közös vitorlánkba. Nos, hetekig hadakoztam az egyik nevezetes gázszolgáltatóval, ugyanis számolatlanul küldözgette a számlákat és a fizetési felszólításokat, összességében többszázezer forint értékben. Én pedig hol ordibálva, hol JÓ HA FIGYELÜNK!
hullanyugodtan, hol szóban, hol írásban próbáltam megértetni a munkatársakkal, hogy édesanyámék egykori, eladófélben lévő lakásában senki nem lakik, a gázóra le lett cserélve, azóta is nullán áll, a legkülönfélébb óraállásokra hivatkozó számláik minden alapot nélkülöznek, ha nem hiszik, jöjjenek ki, győződjenek meg a saját szemükkel. Egyik ügyintézőjük sűrűn hajtogatta, hogy „értsen meg, uram!”, „maga nem hallgat meg engem!”, mire én próbáltam megértetni vele, hogy ideje lenne végre Önnek és Önöknek meghallgatniuk engem, s habár nagyon szeretném végre kifizetni a tartozásom, csakis akkor fizetek, ha a tényleges gázfogyasztásról küldenek számlát, az összes többit pedig egytől-egyig visszavonják. És, tisztelt Olvasó, lőn! A minap megkaptam a számlát a hétezervalahány forintról, s az értesítést, hogy 0 köbméternek tekintik az óracsere utáni fogyasztást. Vagyis éppen annyinak, amennyit valóban fogyasztottam. A Szilaj Csikó egyik vendége mostanság Vezér-Szörényi László, pontosabban a vele készült tévébeszélgetés. Nem késlekedtünk fontos mondandóját kirakatba tenni: „a legnagyobb szerep a népre várna”. A minapi – január 21- i – nagy menetelés, a többszázezernyi tiltakozó ember láttán akár meg is nyugodhatnánk, hogy itt aztán van bőven változatást óhajtó ember, s az új kapitány zászlaja alatt úgy megy majd minden, mint a karikacsapás. Kétségkívül
nagy eredmény, hogy legalább a felismerésig ily sokan eljutottak már: a pénzügyi globálhatalmat vagy más, idegen érdekeket szolgáló lakájokkal semmire nem megyünk. Ám a film arra is figyelmeztet, hogy a napi tényleges – változtatást előidéző – erőfeszítéseink nélkül semmire nem jutunk. Mondhatnám, egy kellemes, langyos téli délután a nyájmelegben sétálgatni nem nagy kunszt, a kunszt csak ezután jön. Egyrészt hétköznapi kis helyzeteinkben nem hagyni többé, hogy palira vegyenek bennünket; másrészt ugyancsak a magunk kis helyén el kell kezdenünk a magunk új, élhető életét építeni. Miként ezt azok teszik, akik – lásd idevágó összeállításunkat – Becskén fognak hozzá egy akkora biogazdaságot – kertészetet, gyümölcsészetet, rideg állattartást, egyebeket – kiépíteni, amely 50 család eltartására lesz alkalmas. Nem kétséges, hogy egyhamar nem lesz belőle luxuskörülményeket nyújtó óceánjáró. De legalább elhagyhatjuk a zátonyt, s kis hajóinkkal oda vitorlázhatunk, ahova nekünk tetszik. Nem hátat fordítva a világnak, mert az bajos volna. Nem ellenségeket keresve, mert azokból úgyis van elég; inkább barátokat, küzdőtársakat szerezve, minél többet. S akkor majd végre elmondhatjuk: errefelé már nem Costa Concordia az élet... Varga Domokos György (www.szilajcsiko.hu) 37
A JELENLEGI VILÁGTÖRTÉNELMI KORSZAK BUKÁSA Emlékeztető: „Mindössze annyit kellene elbeszélni, hogy a Magyarország felszámolását végző pusztító világerő, amely az elmúlt húsz év valamennyi kormányában meghatározó pozícióban volt, van és lesz, a cigányságot építette fel a leghatékonyabb tömegpusztító fegyverként a magyarság ellen.” (Bogár László: Polgárháború – külföldi megrendelésre?) Érdeklődéssel olvastam – véleménye kifejtésére a tv-kben is rendszeresen lehetőséget kapó – Bogár László írását[ 1], már a címe miatt is. Ugyanis eszembe juttatta Simon Perez 2007. október 10-i, hírhedt beszédének Magyarország felvásárlását is indokoló mondatára: „Manapság gyarmatok létesítése és hadsereg bevetése nélkül is lehet birodalmakat alapítani.” Az írás egy, a szerzőknek húsz éve népszerűséget adó „igazságfeltárások” közül, amelyek közös jellemzője, hogy megoldást nem ad (mint ez a Bogár-írás), vagy ha igen, akkor a „feltárt igazság” megoldás-javaslatában merül ki. Amikor arra keresünk választ, hogy ezeknek a feltárásoknak a következményeit miért nem érvényesítik és a megoldás-javaslatokat miért nem alkalmazzák a gyakorlatban, akkor szembesülünk azzal a ténnyel, hogy nem „igazságfeltárás”, hanem „valódiság-feltárás” volt, amit a megfelelő ismerettel nem rendelkező emberek látnak csak „igazságfeltárásnak” és ez eredményezi a népszerűséget. Márpedig József Attila is figyelmeztetett bennünket: „Az igazat mondd, ne csak a valódit!”. A valódi ugyanis az igazság egy része. Ha ezt emelem az igazság szintjére, akkor az okozatot jelölöm meg okként. Ki kell mondani: ez a demagógia brutális megjelenése. Bogár László írásának befejező gondolata félrevezető: „Akárhogyan is kerülgetjük tehát, a legkényesebb kérdés mégiscsak az, hogy a gyarmati függést folyamatosan újratermelő globális szuperstruktúra elleni háború áldozatait, kockázatait és mellékhatásait képes lesz-e elviselni a magyar társadalom.” Miután az írás a devizahitelesek helyzetével kapcsolatos Orbán-nyilatkozat ürügyén veti fel a gyarmatbirodalom kérdését, egyértelmű, hogy az Orbán-kormány tetteit a „globális szuperstruktúra elleni háborúként” értelmezi Bogár László. Amit a kormány – ugyanúgy, ahogyan a rendszerváltásnak nevezett diktatúraváltás óta minden kormány – tesz, az nem háború a globális szuperhatalom ellen, hanem helytartói végrehajtás, előre meghatározott látszat-szembenállási fordulatokkal, ami kizárólag a hatalom megtartására szolgál, a 38
választók megtévesztésével (“azt mondjuk az embereknek, hogy visszaállítjuk a nemzet nagyságát, a gazdasági szereplőknek pedig azt, hogy mit várhatnak a Fidesz-kormánytól” [2] – mondta Orbán Viktor). Ennek bizonyítékai: Soha nem tiltakozott egyetlen kormány sem a Lisszaboni Szerződés II. részen 288. cikke ellen, amelyben a jogalkotást ténylegesen átengedi az EU-nak, a magyar országgyűlést végrehajtási utasítás készítői szintre alacsonyítva. Soha nem tiltakozott egyetlen kormány sem a gazdaságot megbénító, ún. kizárólagos hatáskörbe utalt területek ellen (LSz II. rész 3. cikk), sőt, támogatta annak bővítését. Soha nem tiltakozott egyetlen kormány sem a fejlődésünket lehetetlenné tevő tiltó rendelkezések ellen, amelyek a LSz-ben 13 területre vonatkoznak. Soha nem tiltakozott egyetlen kormány sem a négy liberális alapelv ellen, amelyek utat nyitottak az ország kifosztásának, a magyar termékek és szolgáltatások versenyképtelenségének (elsősorban a Koppenhágai Szerződés negatív diszkriminációja, valamint a látensen tőkeerős befektetői bevonás következtében) és a gyökértelenné válás szorgalmazásának. Milyen hatalom az, ahol nem az ellenség által okozott pusztítást akarja meggátolni, hanem az ellenség pusztítását eltűri, és csak a sebesültek gyógyításával törődik? Nem az ellenség helytartója ez a hatalom? Tehát a Bogár László által megfogalmazott kérdés helyesen így szól: a magyar kormány és ellenzék helytartóságával működő gyarmati függést folyamatosan újratermelő globális szuperstruktúra válsága következményeként jelentkező áldozatokat, kockázatokat és mellékhatásokat képes lesz-e elviselni a magyar társadalom? Két hónapja jutottam a történések elemzésével arra a következtetésre (ezt nyilvánosságra is hoztam), hogy novemberben hatalmas robbanással bukik meg a jelenlegi Világtörténelmi Korszak. Minden magát embernek tartó élőlény alapvető érdeke, hogy ez vérontás, anarchiába torkollás nélkül történjék. [4] David Cameron, Nagy-Britannia miniszterelnöke (éppúgy, ahogyan az EU-tagországok vezetői, kötöttük Orbán Viktor is) a bukást nyilván sokkal régebben tudta, csak – mármint Cameron úr – most mondta ki. [5] A Sarkozy-Merkel találkozón a bankok támogatásáról [3] döntöttek, amivel bóvlikategóriára hígították az eurót, így annak bukása néhány héten belül törvényszerű,
hiszen az euró fedezetének elmulasztott erősítésével a bankok, befektetők, multinacionális cégek, vagyis a válságot erkölcsi tartásuk elveszítésével előidéző szervezetek helyett az európai polgárokra hárította a válság összes következményét. A gondolkodási mód minta (paradigma) váltás elkerülhetetlenségét nem akarják tudomásul venni az Európai Gyarmatbirodalom vezetői, így a Sarkozy-Merkel „válságtanácskozás” [5] nem az okot célozta meg megszüntetni, ezért törvényszerűen nem adott megoldást a válság következményeire. Ez az oka az euró összeomlásának, ami az EU végét jelenti. Sajnálom, hogy a népszerűségüket „valódiság-feltárással” szerzett emberek rangon alulinak tartják megismerni és képviselni azt a rendszert, amely a kinyújtott kezet jelenti a rövidesen bekövetkező helyzetben. A megoldást jelentő rendszerben –– eszmeileg az állam és az ember hagyományok és szeretet kettős egységében megvalósuló szabadsága, –– a társadalmi együttélés szabályozásában (jogrendszerben) az alulról építkezés, –– a hatalomgyakorlásban és a képviseletben a településektől felépülő, az államalapító és államalkotó nemzetek tagjai jogaként működő önkormányzatiság, –– a gazdaságban az igények és lehetőségek összhangja érvényesül. Ezt a rendszert az Istenszülő feladatának részeként kaptuk a Szent Korona Értékrenddel. Az egyetemes magyarság és az emberiség érdeke, hogy minél többen váljanak az érzelem és értelem kettős egységében „kiművelt emberfővé”, ezzel kinyújtott kézzé azok számára, akikben a megoldás nem tudatosodott. Azért hoztuk létre a Szent Korona Értékrend Akadémiát, hogy növekedjen a nemzet ereje a kiművelt emberek sokaságának létrejöttével. Kedves Olvasó! Te mikor kezdesz kiművelt emberfővé válni? Ahhoz kérem a Magyarok Istenének erőt, megvilágosodást és kitartást adó kegyelmét, hogy ez mielőbb megtörténjen. Kelt Szegeden, 2011. Magvető havának 10. napján. A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel: Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája Forrás: http://szkszhu.szksz.com JÓ HA FIGYELÜNK!
AZ EUROPÉER POLITIKUS Az européer politikus harcol a demokráciáért Irakban és Líbiában, kivált ha ott olaj van. Az européer politikus mosolyogva köt szerződést országa érdekében szövetségesei feje fölött, és küldi exkancellárját a Gazpromba. Az européer politikus elítéli az idegengyűlöletet, kivált ha a saját kisebbségeit már lenyomta. Az européer politikus nem fogad el pénzt pártja számára, kivéve ha a szükség úgy kívánja.
Az européer politikus harcol a demokráciáért Irakban és Líbiában, kivált ha ott olaj van. Az européer politikus nem pazarolja az adófizetők pénzét, kivéve ha otthon klimatizálni kell a kacsaólat. Az européer politikus távozása után is csak a köznek él, és nem fogad el pénzt pénzügyi cégektől, kivéve ha az a JP Morgan vagy Zürich Financial Services. Az européer politikus múltja tiszta, főleg ha az államérdek úgy kívánja.
Az européer politikus küzd az emberi jogokért, kivéve ha az Guantanamóban van. Az européer politikus harcol a szabad sajtóért, főleg ha az a tulajdonában van. Az européer politikus a leghatározottabban elítéli a sajtó gyakorlatát, amikor az *illegális lehallgatásokat folytat, manipulál és torzít* -, főleg ha már sehogy se lehet eltussolni a botrányt. Az européer politikus ott hazudik, ahol tud. Porpanek José Armando
ÚJ MÉDIATÖRVÉNY VÁRHATÓ? Egy demokráciának jól működő sajtóra van szüksége. Ha pedig az ellenőrizetlen sajtó nem teljesíti a feladatát, akkor valakinek ellenőriznie és szabályoznia kell. Kérdés persze, ki fogja az őrzőket vigyázni? Talán egy pár hónap múlva megtudjuk az angoloktól. Londonban érdekes és egyre élesebb vita zajlik a média szabályozása körül, amelynek során mind többen kérdőjelezik meg a szabad (ld. kontroll-nélküli) média társadalmi hasznát. Anélkül, hogy belpolitikába mártanám a tollamat, talán érdemes az angoloknál zajló vitát egy kicsit körüljárni. (A brit sajtó dinamikája és működése össze sem hasonlítható a magyar sajtóval, ezért az olvasókat is arra biztatom, hogy kerüljék az áthallásokat.) Bár a folyamatot a News of the World telefonlehallgatási botránya indította el, a kicsit is figyelmes médiafogyasztó számára évek óta világos, hogy valami bűzlik a Fleet Streeten (a londoni sajtó régi központja). A News of the World kiadványát a botrány hatására bezárta a tulajdonosa, Rupert Murdoch, David Cameron brit miniszterelnök pedig egy vizsgálóbizottságot kezdeményezett. Bár a Lord Leveson által vezetett vizsgálóbizottság majd csak hónapok múlva teszi le az ajánlásait, a meghallgatások és viták már elindultak. A bizottság négy tagja sorban hallgatja meg a médiaszakértőket, újságírókat és hamarosan sort kerít a sajtó által elkövetett karaktergyilkosságok áldozataira is. Angolul tudóknak érdemes beleolvasni a már lefutott két vita anyagába.
A politikusok közben kóstolgatják a korábban érinthetetlennek tartott sajtót különböző szabályozási ötletekkel. Legutóbb a brit Munkáspárt dobta fel, hogy kellene egy szakmai nyilvántartás, ahonnan - horribile dictu - a sorozatban szabályszegő újságírókat törölni lehetne, hogy utána ne publikálhasson. Ahogy az orvosoknak és az ügyvédeknek is van nyilvántartása, esetleg kellene egy az újságírók számára is. A felháborodás borítékolható volt, de már a tény, hogy az egyik nagy párt ezt fel merte vetni és automatikusan nem nácizták le érte, mutatja, hogy a sajtó hatalmi pozíciója erősen megingott. A szerkesztők természetesen mantraként ismételgetik, hogy a sajtó a köz érdekében ellenőrzi a politikusokat (+ lassan mindenki mást is, focistáktól az átlagemberig, és szabadon teszi tönkre emberek életét, ld. Christopher Jefferies esetét). A sajtó feletti bármilyen ellenőrzés pedig a diktatúrával egyenlő. Namármost, ez pedig baromság: 1. A demokráciát nem a sajtó teszi, hanem a hatalmi szereplők kölcsönös egyensúlya. Mióta a média önálló hatalmi tényezővé vált, amely kormányokat buktathat és életeket tehet tönkre, az ellenőrizetlen média ugyanolyan káros a demokráciára, mint az ellenőrizetlen kormány. 2. Szabad sajtó pedig nincsen - az újságírók a szerkesztőtől és a tulajdonostól függenek, akit vagy a profit vezérel vagy rosszabb
esetben hatalmi játszmákra használja a sajtóhatalmát. (Itt most inkább nem mondanék neveket, mindenki helyettesítse be a neki tetsző nevet.) A Leveson vizsgálóbizottság legérdekesebb és megrázóbb tanúságtétele Richard Peppiat beszámolója volt. A volt-újságíró megrázó hitelességgel számol be arról, hogy a munkájának lényege az volt, hogyan lehet a tényeket az előre kialakított állásponthoz ferdíteni és minden azzal ellentmondó részletet elhallgatni. Az újságírók valójában nem az igazságot keresik, hanem hazudnak, sztorikat gyártanak, elhallgatnak. (Az átirat ezen a linken található, a második meghallgatás anyagai között) Erre mondják a “komoly újságírók”, hogy Richard Peppiat nem egy minőségi lapnak, hanem a bulvársajtó Daily Star és Express lapjainak dolgozott. De egyetlen ilyen lap nagyobb példányszámban jelenik meg, mint a teljes “minőségi sajtó” összesített példányszáma. Tehát ez nem mentő, inkább súlyosbító körülmény. Sajnos a média alma nagyobb része rohadt. Egy demokráciának jól működő sajtóra van szüksége. Ha pedig az ellenőrizetlen sajtó nem teljesíti a feladatát, akkor valakinek ellenőriznie és szabályoznia kell. Kérdés persze, ki fogja az őrzőket vigyázni? Talán egy pár hónap múlva megtudjuk az angoloktól. Thomas Lieven
„A BALLIBERÁLIS PÁRTOK CÉLJA MAGYARORSZÁG GYARMATOSÍTÁSA” Szentesi-Zöldi szerint a Fidesz miatt jöttek össze félmillióan a Békemenetre. Ellenben úgy tudni, mindenki a nemzet érdekében jelent meg, pártoktól függetlenül. Úgy is szervezték, úgy is hirdették, úgy is érkeztek a nemzet összetartására. Ma már elkönyvelik saját Fidesz-sikernek! Gusztustalan, hazug módszer! Így szervezték a CÖF-öt is! Kiadtak valami petíciót valami ellen, ami mellé természetesen sokan odaálltak aláírással, szervezetileg is. Na ezt az aláíráslistát lobogtatják azóta is, mint egy sok száz szervezet és sok ezer magánszemély támogatta civil szerveződés jogosultságát. Persze fideszpénzelt vezetővel! Volner János JÓ HA FIGYELÜNK!
39
A FÜLKEFORRADALOM BUKÁSA A Fidesz tragédiája nem az, hogy rossz irányba megy, hanem az, hogy mindenhez hozzányúl. Szegény Orbán Viktor valóban azt képzeli, hogy a világ akarat és elszántság dolga, s komolyan hiszi, hogy amennyiben a tények nem felelnek meg az elképzeléseinek, hát annál rosszabb a tényeknek.
Az állam Miniszterelnökünk bizonyára hiányzott arról ez előadásról, amikor megtanították a többieknek, hogy egy ciklus alatt lényegében csak egy társadalmi alrendszert lehet átalakítani. Többet nem. Egyszerűen nem megy. Túl bonyolult, túlságosan összetett, de legfőképpen túl sok szálon kötődik a többi alrendszerhez egy ilyen struktúra ahhoz, hogy csak úgy átalakítgassuk. Az egészségügy, az oktatáspolitika, a nyugdíjrendszer, az adózás, a pénzpolitika és a többi nagy rendszere az állam egészének olyan irdatlanul szorosan összefügg egymással, hogy az egyik átszervezése elképesztően durva hatással van az összes többire. A kialakított új struktúra összehangolása a többi alrendszerrel, működőképessé tétele, az időközben felbukkanó hibák kijavítása, és az így előállott rendszer újbóli finomhangolása fojtogatóan nagy feladat. Még egy viszonylag egyszerű struktúrának, mondjuk az oktatásügynek is olyan szerteágazó vonzatai vannak, olyan szervesen épül bele az összes többi alrendszer működésébe, hogy gyökeres reformja valamennyi minisztériumnak, állami hivatalnak, háttérintézménynek hónapokra, sőt évekre elegendő munkát ad. Persze ezeknek 40
az intézményeknek közben a napi rutinjuk szerint is dolgozniuk kell, mi több, abban a válsághelyzetben, amelybe országunk, sőt földrészünk süllyedt, mindenféle tűzoltó munkákkal kell fékezniük, ellensúlyozniuk a válság katasztrofális hatásait. A Fidesz azonban – a maga forradalmi lázától vezettetve – mindenhez hozzányúlt, ami csak eszébe jutott a miniszterelnöknek, és a potensebb minisztereknek. Nekiláttak átszervezni az adórendszert, a jogrendet, a nyugdíjkasszát, az egészségbiztosítást, a szociális ellátórendszereket, az oktatást, az
államigazgatást, belekontárkodtak a média világába, a munka rendjébe, hátat fordítottak az eddigi pénzforrásoknak, szembe fordultak a multinacionális tőkével, és így tovább és így tovább. A társadalom Félreértés ne essék: nem állítom, hogy ezekre a reformokra nincs szükség. Bizony tény, hogy a magyar állam legfontosabb struktúrái olyan korokból származnak, amely korokban egészen más feltételek mellett, egészen más körülmények között működött az ország. A rendszerváltás folyamatának egyik legnagyobb mulasztása az, hogy politikai elitünk igyekezett megúszni ezeket a változásokat, illetve a velük járó súlyos társadalmi megrázkódtatásokat. A reformnak ugyanis szükségszerűen, és mindenképpen vannak áldozatai, még akkor is, ha végeredményben a többség számára egyszerűbb, kényelmesebb, előnyösebb rendszer is fog létrejönni. És ez a tényező a Fidesz által elindított forradalmi államalapítás legbiztosabb kerékkötője, legnagyobb akadálya, és végső soron a kormány kudarcainak legfőbb oka. Az átalakítás ugyanis a polgároktól is alkalmazkodást kíván. Mégpedig jó esetben hosszú távú alkalmazkodást. Maradván az oktatásügynél, mint példánál: lehet fizetőssé tenni a felsőoktatást, de ahhoz, hogy ez a reform sikeres legyen, egyebek mellett az is kell, hogy a családfenntartónak lehetősége nyíljon az előtakarékosságra, fel tudjon készülni cseperedő gyermekei oktatásának majdani finanszírozására, és lássa azt a jövőképet, amely szerint igenis megéri befektetnie a fiai taníttatásába. Amikor azonban a minden a feje tetején áll, amikor a családi megtakarítások elapadnak, amikor az egyéni jövedelmek egyre kevesebbet érnek, amikor rendszernek semelyik eleme sincs ott, ahol keresné az egyszeri polgár, és nem is arra alkalmas, amit várna tőle, s amikor az egyénnek éppen úgy szembe kell néznem a válság hatásaival, mint az ország egészének, akkor nem lehet ilyen volumenű átalakításba fogni. Akkor ugyanis a Fidesz által megindított nagy ívű reformláz olyan mélységű és mélységű alkalmazkodást követel a polgároktól, amire azok sem nem képesek, sem nem hajlandóak. A mindenhatóság hiánya Az átalakítás így szükségszerűen vezet a bukás felé. A kapkodva, kétségbeesve, egy világválság kellős közepén végrehajtott államreform – ma már világosan látszik – sorra-rendre képtelen helyzeteket teremt. JÓ HA FIGYELÜNK!
A LAKOSSÁG NEM FELELŐS! A parlamenti albizottság jelentése szerint mindenki felelős a devizahitel mizériáért: a „kormányok” (melyek?), a bankok (a Nemzeti Bank is?), és a lakosság. Nos, ahol mindenki felelős, ott bizony nem felelős senki.
Egyetlen elképzelés sem hozza meg a tőle várt eredményt, mert az államigazgatásban párhuzamosan meghozandó intézkedések hiányoznak, mi több a társadalom nincs fölkészülve a reformok feldolgozására. Ha ehhez még hozzáteszem azt is, hogy a Fidesz káderpolitikája szerint a hűség előbbre való a rátermettségnél, akkor nem is kell csodálkozni azon, hogy a mindenbe belekapó kormány semmit nem tud normálisan elintézni. Nagyon kevés olyan szakember maradt a közigazgatásban, aki lelkiismeretesen elvégezné a dolgát, még kevesebb olyan, aki rá merne kérdezni arra, hogy hol vannak a modellszámítások, a rendszerszintű elemzések, hol van a szándék, mely egységbe rendezné az összefüggő elemek egymásra mutató sokféleségét. Hiszen a „forradalmi kormány” minden efféle felvetést defetizmusnak, ellenzékiségnek, hűtlenségnek, árulásnak tekint. Amikor a rendszer nem működik, amikor a fél-reformok működésképtelen alrendszereket teremtenek, akkor a kormány újabb és újabb elképzelésekkel áll elő, hogy megfékezze a bajt, s nem veszi észre, hogy az elhárításra tett kísérlet éppen olyan levegőben lógó, értelmetlen és a rendszer egésze szempontjából értelmezhetetlen intézkedés, mint az összes többi véghez nem vitt, mert végre nem hajtható reformja. Persze azt jól látja a kormány, hogy gyökeres átalakításra van szükség, s ezért azt is hiszik a Fidesz vezérei, hogy jó, amit csinálnak. Pedig nem jó. Mert olyasvalamibe vágtak bele, ami nem lehetséges. Pontosabban nem lehetséges egy ciklus alatt. Nem az a baj, hogy autoriter rendszert épít a Fidesz. Az sem jó, de végső soron tekintélyelvű demokráciában is lehet élni. A baj az, hogy rendszert épít, lehetőleg egy ciklus alatt, s ez eleve képtelenség. Az a baj, hogy képtelen megfogalmazni a maga prioritásait, képtelen belátni mindenhatóságának hiányát, s így természetesen képtelen kitartani amellett az egy-két alapvető reform mellett, amelynek megvalósítása szükséges és lehetséges is lehetne. Forrás: Ratius boldogsajtkeszitok.blog.hu JÓ HA FIGYELÜNK!
Ez nem más, mint a felelősség elkenése, „szétterítése”, tehát a felelősség kérdésének eliminálása. Ez egy következmények nélküli ország – szoktak fogalmazni ama szűk értelmiségi körben, ahol az „értelmiség” szónak még van értelme. Mert a magyar értelmiség jelentős hányada a rendszerváltás utáni két évtizedben megbukott, kiírta magát ebből a rétegből. Értelmiséginek lenni minden korban annyit tesz, hogy „fölháborodom, tehát vagyok”! Az ország tönkretétele közben ez az értelmiség, és főként a szakmai értelmiség bűnös módon hallgatott. Pl. hol voltak a mi fantasztikus közgazdáink, közgazda guruink a privatizációnak elkeresztelt szabadrablás idején, vagy az országot tönkretevő, de legalábbis teljesen fölösleges négy eddigi megszorító csomag (1979-81, 1987-89, 1995-96, 2008-…) idején? Vagy hol volt a magyar agrárértelmiség az ágazatot, a vidéket sújtó erőszakos átalakítás, egy továbbfejlesztésre alkalmas struktúra szétverése idején, az élelmiszeripar „privatizációja” idején, amikor afrikai törzsfőnökök kiárusították országuk nemzeti kincseit üveggyöngyökért? De ugyanez áll a devizahitel mizéria kialakulására is! Hol voltatok magyar közgazdák? Miért nem felelős a lakosság? Nos, 1998-2004 között a magyar gazdaság a fenntartható fejlődés pályáján haladt, a GDP 4-5%-kal nőtt évente, ehhez igazodott a közgazdasági szempontból is (tehát nem csak szociálpolitikai szempontból) helyes reálbér színvonal emelkedés. Igaz, 2004-re még mindig elmaradt ez a bérszínvonal a tényleges gazdasági teljesítménynek megfelelő szinttől, hiszen az egy főre jutó GDP terén ekkor az Unió átlagának 65%-án álltunk (ma 60%-án), miközben a reálbérszínvonal a 40%-án (ma 22%-án!!), de a felzárkózás már megkezdődött. Közben az infláció lement 2005-re 3,6%-ra! (Igaz, 2005-ben már Gyurcsány van kormányon, de erre az évre még áthúzódtak az 19982004 közötti kedvező tendencia hatásai, afféle tehetetlenségi nyomatékként.) Ez a folyamat tört meg 2006-tól, Gyurcsány Ferenc kormányzásának második évétől kezdve! A reálbér színvonal 2005-2010 között 15%-kal zuhant, ami csak a szerencsétlen BokrosSurányi csomag (1995-96) „eredményével” vethető össze! A GDP 4% fölötti éves növekedési szintje megtört, a gazdaság stagnálásba ment át, az infláció újra 8%-ra ugrott. 2006 előtt a lakosság (Orbán Viktor szavaival, az „emberek”) érzékelték a kedvező folyamatokat, számítottak az alacsony, sőt, csökkenő inflációra, az emelkedő reálbérre, ennek megfelelően kezdtek el vásárolni (ami húzta magával a gazdaságot piacoldalról), valamint bátran vettek fel forinthitelt (hangsúlyozom: ekkor még forinthitelt!), lakásproblémáik, vagy autóvásárlásaik fedezésére. Ez nem volt felelőtlenség! Először is: lakni valahol kell, de a lakosság 88%-ának nincs megtakarítása. Másodszor: az autó sokaknak ma már munkaeszköz. Vagyis: „az emberek” helyesen döntöttek, amikor bátran az eladósodás útjára léptek. Ez kényszerhitel felvétel volt valójában a saját megtakarítás hiánya miatt! Most jött a Gyurcsány kormány voluntarista „gazdasági stratégiája”: autópálya építéssel megteremteni a növekedés feltételeit (ez egyszerűen közgazdasági lázálom, illúzió!), és ehhez két forrás állt rendelkezésre: a külső eladósodás és a reálbérszínvonal visszaszorítása. Ez idézte elő a GDP arányos államadósság visszaugrását 83%-ra (a 2004. évi 59%-ról), illetve a lakosság drámai elszegényedését. >> 41
A reálbérszínvonal tudatos leszorításának (emlékszünk még a Bokros-Surányi csomag logikájára?) fő eszköze az infláció felpörgetése volt. Bokros is föltornázta a 18,8%-os inflációt (1994) 28%-ra. Annak is a célja a lakossági vásárlóerő „visszaszívása” volt, abból a rögeszméből kiindulva, miszerint az egyensúlyi probléma oka a „lakossági túlfogyasztás”, a megalapozatlan bérkiáramlás. Ugyanezt a dilettáns „főkönyvelői közgazdaságtant” alkalmazta a hasonlóan alulképzett, közgazdasági téren teljesen tudatlan Gyurcsány-Kóka páros. Mit észlelt hirtelen a lakosság? Hirtelen elolvadt a reáljövedelme, ugyanakkor a megugrott infláció miatt a kamatláb is elviselhetetlen mértékűvé vált, a hitel bedőlt. Ekkor jött a szerencsétlen „mentőöv”, a devizahitel: jóval alacsonyabbak a kamatlábak. Mit tehettek „az emberek”? Igénybe vették, más választásuk nem volt. És ezt hangsúlyozom: nem volt döntési alternatíva, ezért fel sem merülhet a szerencsétlen eladósodott „emberek” felelősségének (felelőtlenségének) kérdése. A Gyurcsány-Bajnai kormányok a felelősek, valamint a monetáris politikáért felelős Jegybank. Egészen pontosan konkretizálva: az MNB vezető garnitúrája! Egyrészt az infláció tudatos felpörgetése, másrészt a forint tudatos leértékelése miatt. A Nemzeti Bank alapszabályában a legfontosabb pont a nemzeti valuta (külső és belső) stabilitásának biztosítása. Miért feledkeznek meg erről rendszeresen a mi Jegybankunk „felkészült” és extra módon fizetett „felelős” vezetői? (Simor András fizetése jóval meghaladja az amerikai FED elnökének fizetését. Mégis micsoda patália kerekedett abból, hogy ezt a nevetséges túlzást a kormány most megpróbálja megszüntetni!) Ha a parlamenti albizottság alapos tényfeltáró munkát végzett volna, akkor ezek a tények állnának a jelentésében, elhagyva a kényszerűségből eladósodott kisemberek tömegeire való mutogatást. A megoldás nem a bankadó, az ilyen-olyan „adósmentő” konstrukció a, hanem a bérszínvonal visszaemelése a 2004. évi szintre: százezer forint hiányzik a magyar bérszínvonalból ahhoz, hogy a gazdaság normálisan működjön. (Ezt mondja pl. Pogátsa Zoltán közgazdász, vagy Csath Magdolna professzor asszony is.) A mostani bérszínvonal az 1978. évinek felel meg! A bérfelzárkóztatás (pontosabban: bér visszazárkóztatás) nem szociálpolitikai kérdés valójában, hanem közgazdasági, gazdaságpolitikai kérdés. Vissza kell terelni a gazdaságot az 1998-2004 közötti fenntartható fejlődés útjára.
Ennek elengedhetetlen előfeltétele a nagyarányú béremelés, tehát a humán tőke árának értékéhez való közelítése, amelyet lépcsőzetesen kell végrehajtani, és első lépésként az orvos rezidensek bérének 100 ezer forinttal való megemelésével kell kezdeni. Egy orvos külföldre távozása 80 millió forint humántőke veszteség az országnak. 1200 orvos távozik évente külföldre: ez közel 100 milliárd forint humántőke veszteség! Nem tekinthető normálisnak az a gazdaságpolitikai logika, amely ezt előidézi! Bárhonnan elő kell teremteni a pénzt ehhez, nincs most ennél fontosabb. Bárhonnan, kivéve eladósodásból! A béremelés forrása megvan! Nem kell hozzá hitelt felvenni. 2002 szeptemberében sem vett föl a kormány hitelt a közalkalmazotti béremeléshez, ez bizonyított. Mint ahogy korábban az első Orbán-kormány minimálbér emeléséhez sem vettünk föl hitelt. Nem az akkor béremelések miatt adósodott el az ország! Most sokan mutogatnak a Lajtán túli térségre, vagy a Balkánra (Görögország!), az ottani megszorításokat állítsák elénk követendő példaként. Csakhogy ott a „túltápláltság” emésztési zavaraival küszködik a gazdaság, míg nálunk az „alultápláltság” zavaraival. Pl. nálunk a bérekbe nincs beépítve a lakáshoz jutás költsége (a lakáscélú hiteltörlesztés költsége). Be kell építeni, és megoldódott automatikusan a devizahitel mizéria! Gazdag László
Áron nagy pénzzavarba került! – feltétlenül szüksége van két pengőre. Jobb nem jut eszébe, elmegy Kohnhoz, hogy kölcsönkérjen. Kohn figyelmesen végighallgatja Áron mondandóját, majd így szól: – Figyelj Áron, adok neked két pengőt. Zálogba itt hagyod a fejszédet, és tavasszal visszaadsz négy pengőt. – Jó lesz így? Áron is töpreng kicsit, majd rááll az üzletre. Fogja a két pengőt, odaadja Kohnnak a fejszéjét, és indul haza. Kohn ekkor utánaszól: – Figyelj csak, Áron! – gondolkodtam. Zegernye telünk lesz, a tavasz is keservesnek ígérkezik, rossz lesz a termés. Nem fogsz tudni visszaadni egyben négy pengőt. Adj vissza most kettőt, és tavasszal így csak kettőt kell adjál, jobban jársz! Áron meghányja-veti a dolgot, és úgy ítéli meg, Kohn-ak igaza van. Visszaadja neki a kapott két pengőt és elindul. Hazafelé kicsit még töpreng magában: - Hm? Pénzem nincs! Lett két pengő adósságom! S a fejszém is oda...! és mégis minden stimmel!!! EZ A KOHN ADOTT KÖLCSÖNT MAGYARORSZÁGNAK IS? A FENÉT, MOST IMF A NEVE!
42
JÓ HA FIGYELÜNK!
GAZDASÁGI ÖNGYILKOSSÁG
A magyar lakosság és a magyarországi vállalkozások tűrőképességük határára jutottak
Paul Krugman
Ezzel a címmel jelent meg a héten Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász írása a The New York Timesban. A szerző felidézi a The Times című brit lap hét végi számának cikkét arról az öngyilkossági hullámról, amely végigsöpört a pénzügyi nehézségekkel küszködő országokon. Elsősorban a kis- és középvállalkozások középkorú vezetői dobják be sorra a törülközőt, miután több nemzedéken át virágzó vállalkozásaik a csőd szélére kerültek. A válságot még nagy nehezen túlélték, de az azt követő megszorítások megadták nekik a kegyelemdöfést. Krugman úgy véli, ha ezt a politikát erőltetik az Európai Unió vezetői, akkor az egész kontinenst gazdasági öngyilkosságra ítélik. A takarékosság persze jogos követelmény azokkal az országokkal szemben, amelyek túlköltekezés miatt jutottak a tönk szélére, de az unió vezetése, a németekkel az élen, ezt most mindenre alkalmas, általános orvosságként adja elő. Krugman a spanyol példát hozza fel a helyzet szemléltetésére. Spanyolország ugyanis 2007-ben, vagyis a válság előtt még a németeknél is stabilabb lábakon állt költségvetési-
leg, hiszen a hazai össztermék (GDP) csaknem két százalékát kitevő többletet tudott felmutatni a GDP alig 27 százalékának megfelelő adósság mellett. A spanyol gazdaság stabilitását azonban aláásták a német bankok azzal, hogy hatalmas kölcsönökkel iszonyatos ingatlanbuborékot hoztak létre. Ennek a lufinak a kidurranása aztán törvényszerűen padlóra küldte a spanyolokat. A madridi költségvetési problémák tehát a gazdasági depresszió következményei és nem az okozói. Ennek ellenére a németek ugyanolyan receptet szorgalmaznak a spanyolok gondjaira, mint a görögökére: további megszorításokat. Ez őrültség! – hangsúlyozza Krugman, aki szerint pont a fordítottját kellene tenni. Vagyis enyhíteni a megszorításokon, nem fokozni azokat, mert akkor is még hosszú éveket venne igénybe a kilábalás a perifériákon, de legalább lenne esély rá – írja a Nobel-díjas közgazdász. Az európai politikai elit jelenleg ahhoz a középkori orvoshoz hasonlít, aki a legyengült betegen eret vágott a romlott vér leengedése érdekében, és ezzel a legjobb szándék mellett is biztos halálra ítélte a pácienst. Magyarországon a megszorítások még 2006-ban, vagyis a válság előtt elkezdődtek, és a konzervatív kormány már két éve küzd a vérző sebek elkötésével. Az érvágások végleges elvarrása azonban olyan szerkezetváltást igényel a gazdaságban, ami valószínűleg el fog tartani az évtized végéig. Az országot viszont addig is finanszírozni kell, vagyis a szervezetbe friss vért kell juttatni ahhoz, hogy ezt az átmeneti időszakot túlélje. Mivel az Európai Unió az összes gazdasági nyavalya megoldására további megszorításokat írt fel gyógyírként, amint az a márciusban aláírt, költségvetési szigorítást tartalmazó paktumból is kiderült, a magyar kormányra hatalmas külső nyomás nehezedik a nadrágszíj újabb meghúzása érdekében. Olcsóbb hitelekhez a Nemzetközi Valutaalaptól és a piacokon ugyanis csak úgy juthat, ha megegyezik az EU-val a követendő gazdaságpolitikáról. A gond csak az, hogy a magyar lakosság és a magyarországi vállalkozások tűrőképességük határára jutottak. Nem tudnak elviselni további megszorításokat, és ami még ennél is rosszabb, egy újabb nadrágszíjhúzással a magyar gazdaságot megfosztanánk a kilábalás esélyétől is. Nincs más választása tehát a kormányzatnak, mint a megállapodás az unióval egy olyan hosszú távú takarékossági programról, amely már lehetővé teszi az újabb és olcsóbb hitelek felvételét, de még nem öli meg a hazai foglalkoztatottak kétharmadának munkát adó kis- és középvállalkozásokat. Utána már csak tartani kell magunkat az alkuhoz, ami szintén nem lesz elhanyagolható kihívás. Szalontay Mihály
A PÉNZVILÁG ELPUSZTÍT BENNÜNKET, MAJD MAGÁT
Az olasz kormány korábbi pénzügyminisztere a pénzvilág hatalma elleni, egész Európára kiterjedő tüntetések veszélyére hívta fel a figyelmet. „Az emberek felfogták, hogy sorsuk nem függhet jegybankelnököktől, akik a politikát alakítják. Felfogták, hogy ez a rendszer nem maradhat tovább fenn, hogy a pénzvilág előbb bennünket pusztít el, azután saját magát” – fogalmazott Giulio Tremonti a Corriere della Sera hétfői számában. Az egykori miniszter emlékeztetett: ő már kezdettől fogva állította, hogy el kell választani a bankok produktív tevékenységét a spekulációtól, hogy be kell tiltani a derivátumokat, és be kell vezetni az eurokötvényeket. „Ezeket mind leírtam a könyvemben, s most Francois Hollande (francia elnökjelölt) és a német szociáldemokraták programjában látom őket viszont” – nyilatkozta Tremonti. A politikus, aki a tavaly novemberben megbukott Berlusconi-kormányban irányította a pénzügyi tárcát, élesen bírálta az Itáliát az adósságválságból kivezetni próbáló Monti-kormány szigorú takarékossági politikáját. Szerinte ugyanis ez a politika óhatatlanul a társadalmi feszültségek növekedéséhez fog vezetni. A kormány takarékossági csomagterve nem kiegyensúlyozott, mert alapját az adók és a járulékok emelése képezi, ezek viszont az alacsony jövedelmű rétegeket sújtják elsősorban – érvelt Tremonti. JÓ HA FIGYELÜNK!
43
GAZDÁLKODJ OKOSAN! Példaértékű a magyar önfenntartó falu
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rozsály már a rendszerváltás után az önfenntartás útjára lépett: mindent maga termel és maga állít elő. A nyolcszáz lelkes falu a Start munkaprogram mintatelepülése lett. A Start munkaprogram elsőként a fehérgyarmati kistérségben indult el. Az ország 525 települését érintő projekt előkészületei elsőként a fehérgyarmati térség negyvenhat településén kezdődtek el. A román és az ukrán határ közelében lévő Rozsály a program éllovasa. A FÖLD ALAP A rozsályi modell már a BBC érdeklődését is felkeltette, akik nemrég forgattak a településen. A rozsályi minta lényege, hogy egy település az alapvető élelmiszerigényét maga termeli, a fűtéshez szükséges hőt is maga állítja elő úgy, hogy közben a külvilágot kizárja és csak helyi vállalkozókat foglalkoztat.
Kenyérsütés Rozsályon
Amikor Rozsályon 1992-ben felbomlott a Rákóczi Mgtsz, a képviselő-testület úgy döntött, nem minden földet ad magánkézbe. Nyolcvanöt hektár föld önkormányzati tulajdonban maradt. Egy évvel később az önkormányzat létrehozta a Rozsály Községért Jóléti Szolgálat Helyi Alapítványt, amely az önkormányzati föld egy részének bérlője. – Az önellátás Rozsályon úgy indult, hogy először felmértük a szükségletet, mennyit kell termelnünk az önkormányzati földeken, mennyi zöldségre, húsra van szüksége a konyhánknak – mondja Sztolyka Zoltán, aki 2006 őszétől polgármester Rozsályon. – Mindent, ami kell, megtermeljük magunknak. A földműveléshez szükséges eszközpark Szakály Zoltán, polgármester megvan: van öt darab MTZ típusú traktorunk, egy kombájnunk, egy teherautónk. Az MTZ-hez azért ragaszkodunk, mert azokat meg tudjuk szerelni a műhelyben, nem kell fizetni az alkatrészekért – mutat körbe a műhelyben, ahol az esztergapadon két munkás dolgozik. Baltákat készítenek favágáshoz. Az önkormányzati földeken főleg takarmányt termesztenek. Kukoricát, napraforgót, zabot és árpát. Van még két hektár gyümölcsös, főleg alma- és meggyfákkal, amelyek termését a közétkeztetés hasznosítja. 44
NEM KÉRNEK A KÜLSŐSÖKBŐL! A fő elv: ha csak lehet, külsős vállalkozó ne jöjjön Rozsályra, mindent önerőből akarnak megoldani. Ahhoz, hogy a gyümölcsöst be tudják keríteni, betonoszlopot vásároltak. Ez adta az ötletet, hogy létesítsenek betonüzemet is. Betonoszlopot már eladásra is gyártanak, emellett térkövet is öntenek. A polgármester elmesélte, hogy meghívták egyszer egy konferenciára, ahol a japán fűzről volt szó. Ő felállt, és elmagyarázta, hogy van annál egy sokkal jobb megoldás: az almafa, a meggyfa és a körtefa. Azt is minden évben lemetszik, de még gyümölcsöt is terem, amiből lekvárt, vagy pálinkát is lehet készíteni. Az önkormányzatnak van hetven darab sertése, amiket a saját tulajdonú vágóhídon dolgoznak fel. A környező települések közül csak Rozsályon van vágóhíd. A legközelebbi huszonhat kilométerre, Fehérgyarmaton található. – Van saját földünk, traktorunk, traktorosunk, sertésünk. A sertés trágyát ad, ami a földbe kerülve visszaadja a talaj erejét. A sertésből ebéd készül, amit a gyerekeink esznek meg. A felesleget megeszik a sertések, amiket a saját vágóhidunkon vágunk le. Minden mindennel összefügg, és az egésznek az alapja a saját föld. Ha valami hiányzik a láncból, akkor külsőst kell igénybe venni. Minél több külsőst veszünk igénybe, annál kiszolgáltatottabbak leszünk – foglalja össze a rozsályi önfenntartás lényegét a polgármester. Az önkormányzati konyhán naponta négyszáz adagot főznek, amit főleg az iskolások fogyasztanak el. Az iskolába 243 gyermek jár, közülük 85 rozsályi, a többiek a környező településekről járnak be. Ők naponta háromszor ingyen étkeznek. A sertéseket nem csak a közétkeztetésben hasznosítják. A rozsályiaknak lehetőségük van kedvezményes áron sertést vásárolni. A vételár felét kell előre befizetni, a többit ráér később. Viszont amíg valaki nem fizette ki a tartozását, az önkormányzat által nyújtott egyéb lehetőségeket nem veheti igénybe. Ilyen például téli időszakban a kedvezményes tűzifa is. Volt olyan év, hogy az önkormányzat 3500 mázsa tűzifát adott kedvezményes áron a rozsályiaknak. Mivel a jogszabály megengedi az önkormányzatoknak, hogy a lakásfenntartási támogatást természetben adják, így Rozsályon sok család ezt ebben a formában kapja meg. Ennek köszönhetően a településen szinte megszűntek az illegális fakivágások. SZABADULNI A GÁZ FOGSÁGÁBÓL A nyolcszáz lelkes Rozsályon a közművesítés minden portán megoldott. Víz, gáz, telefon, szennyvízhálózat, internet, kábeltévé, kinek mit enged a pénztárcája. Még helyi tévé is működik, amit a környező tizenkét településen lehet fogni. A képújságon főleg közérdekű információk, üzleti hirdetések láthatóak. Ha Mariska néni kifizet havonta háromezer forintot, képújságon hirdetheti a terményét. - A gázt a kilencvenes évek végén mindenhová bekötötték, de a lelkesedés gyorsan alábbhagyott, mert rájöttünk, hogy a gáz jóval drágább, mint a tűzifával való fűtés. A cigánysoron nincs is olyan, aki gázzal fűtene – mondja a polgármester. Az önkormányzat intézményeiben is hamarosan áttérnek a helyi tüzelésre. Elsőként az általános iskolában, ahová már be is szerelték a venyigekazánokat. Már csak a kémény hiányzik, amit a hétvégén szállítanak Ausztriából. - Két éve vettünk egy venyigebálázót, idén pedig pályáztunk még egyre. Szeretnénk teljesen átalakítani a fűtési rendszerünket. Jelenleg tízezer bálánk van, ami másfél évig biztosítja az intézményeink fűtését. Ha kész lesz az iskola kéménye, le is vágom a gázvezetéket – mondja a polgármester, akitől megtudjuk, az iskola gázszámlája a téli időszakban havonta másfél millió forint, így éves szinten ötJÓ HA FIGYELÜNK!
nyolc millió forintot lehet megtakarítani a kazánfűtéssel. Az iskola után a polgármesteri hivatal következik. SZOCIÁLIS BOLTHÁLÓZAT A szociális boltot is az alapítvány működteti, nonprofit jelleggel, így az árucikkekhez a szokásosnál jóval kedvezőbben lehet hozzájutni. A helyi őstermelők behozhatják terményeiket, polcpénzt vagy egyéb költséget nem kell fizetniük, csak a permetezési naplót kell bemutatniuk. Nemcsak rozsályiak, hanem a környező települések őstermelői is élnek ezzel a lehetőséggel. A kiskertekben megtermelt zöldségek az üzlet közepén, kis faládákban sorakoznak. Mindegyik ládán ott a termelő neve, címe, így a vásárló tudja, kitől veszi a káposztát, paprikát, paradicsomot. Lehet még termelői mézet kapni és hamarosan majd lekvárt is. A bolttal mindenki jól jár. A termelő is, mert egy kis jövedelemforráshoz jut, a vásárló is, mert olcsóbban kapja meg a terményeket, és az a hat közmunkás is, akik korábban a kereskedelemben dolgoztak, de munkanélkülivé váltak. A polgármester édesapja, Sztojka Gábor az önkormányzati ura-
A polgármester úgy látja, a kormány rosszul kommunikálta a közmunkaprogramot, mert nem mondták el, hogy a nagyobb bért mindenki megkaphatja, akinek szakiskolai végzettsége van. Úgy véli, ha valaki tizennyolc éves koráig nem képes az állam pénzén kitanulni egy szakmát, akkor nem is érdemel több pénzt. ÖNELLÁTÁSHOZ KELL A SAJÁT FÖLD A szomszédos települések önkormányzatai nem rendelkeznek saját földdel. Ha krumpli kell, beülnek az autóba, és Fehérgyarmaton vesznek meg mindent. De az önellátás nem működik mindenhol. – Azok a falvak, amelyeknek csak annyi földje van, amennyi a teme-
Közös lekvárfőzés
Munkában a lovak
dalmat vezeti. A kilencvenes években a földosztási bizottság elnöke volt, így nagyrészt neki és az akkori polgármesternek, Ignácz Zoltánnak köszönhető, hogy az önkormányzat nem adta el az összes földjét. Sztojka Gábortól megtudjuk, a foglalkoztatást Rozsályon úgy próbálják megszervezni, hogy ahol lehet, a gépeket kiiktatják a munkafolyamatból. A traktor üzemanyagot fogyaszt, a ló nem. Ezért a fát lovasfogat hordja be a gazdaságba. Az önkormányzatnak tizenhat pónilova van. A gyerekek nagy örömére a pónilovakon a tornaórák során lovagolni is lehet. ÉRTÉKTEREMTŐ KÖZMUNKA Rozsályon kilencvenen kapnak segélyt, közülük hatvanöten dolgoznak közmunkában. Az önkormányzatnak százhúsz állandó alkalmazottja van. Az önkormányzati gazdaságból reggelente negyvennyolc közmunkás indul dolgozni. A polgármester szerint az “Út a munkához” program nagyon pazarló volt, mert amit két ember el tudott végezni, arra bejelentettek nyolcat, így a pénzt a közös kalapból vették ki, és annak adták oda, aki nem csinált semmit. – Volt, amikor vitáznom kellett a munkaügyi kirendeltséggel, mert nem szemétszedő munkást kértem, hanem lovászt vagy kombájnost. Szerencsére most ez változott, és végre az értékteremtő munkára adják a pénzt. Nálam hatvan ember termelőmunkát végez. Fát vág, javít, arat, vet, báláz. A polgármester elárulja, hogy Pintér Sándor belügyminiszter és Papp Károly, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára többször is kikérték a véleményét a közmunkaprogramokkal kapcsolatban. – Azok ott ketten hetvennyolcezer bruttót keresnek, ők pedig ötvenhétezret. Mind a négyen nyolc órát dolgoznak naponta – mutat a lovas szekérre, ahonnan épp a fát pakolják le. JÓ HA FIGYELÜNK!
tőben, azok nem tudják majd ezt a programot megvalósítani. Ha van föld, és az önkormányzat termelni kezd, a legfontosabb, hogy felkészüljön, mert ezzel érdeket fog sérteni. Ha a konyhára eddig Kiss Pista szállította a húst, akkor az ő érdeke fog sérülni. Minél nagyobb egy város, annál komolyabb érdekek sérülhetnek. Nem egyszerű játék ez – figyelmeztet Sztolyka Zoltán. A szomszédos Gacsály most nagyon nehéz anyagi helyzetbe került. Az általános iskolában elzárták a gázt, mert az önkormányzat nem tudta kiegyenlíteni a számlát. Ez az a bizonyos kiszolgáltatottság, amit Rozsály mindenképpen szeretne elkerülni. A gacsályi időseknek Rozsályon főztek ebédet, az önkormányzat cserébe bontott téglát kapott. Itt jól működik a cserekereskedelem. – Ha én lennék a miniszterelnök, nem foglalkoznék a leminősítésekkel – térünk át a gazdasági kérdésekre. – Azt mondanám, nem baj, minősítsetek le, és egyétek meg az értékpapírokat, mert mi mostantól fogva gabonát, húst nem fogunk vinni nektek. Magyarországnak hatalmas föld- és vízvagyona van, ami az elkövetkező időkben nagyon fel fog értékelődni. Ha a hitelminősítők annyira lehúznak minket, hogy Magyarországra senki nem akar befektetni, akkor is biztosítani kell, hogy a földeken ne álljon le a termelés. Üzemanyag-tartalékot kell felhalmozni, hogy a gépek tudjanak termelni. Ha nem sikerül, nincs mese, be kell fogni a lovat, az ökröt. Ha évszázadokon át működött, most miért ne menne? – tárja szét a kezeit Sztolyka Zoltán. Rozsálynak nincsenek nagyra törő tervei. Azért egy befektetői csoport most négymilliárdot szeretne rideg állattartásra beruházni. Tervezik őshonos magyar halfajták tenyésztését is. A jövőben szeretnénk tyúkokat is tartani, hogy a tojást is maguk állíthassák elő. Panyolával létrehoztak egy szociális szövetkezetet. Azokat a termékeket, elsősorban lekvárt, pálinkát, szörpöt, amelyeket Szatmárban állítanak elő, egységes csomagolási formában értékesítenék. Ez lesz a Szatmári Ízek Háza, amely beruházásra harminchárom millió forintot nyertek. A két diplomás polgármester azt tartja a legfontosabbnak, hogy amit eddig elért, azt fent tudja tartani. Ahogy fogalmaztak, az örökséget nehezebben megtartani, mint megkapni. Forrás: helyipiac.hu, demokrata.hu 45
HÁLA ISTENNEK, NEM A MIÉP KAMPÁNYÁT CSINÁLTA Kevés szóviccel, mégis izgalmasan beszélt Geszti Péter az önimázsépítésről, a fekete lyukról, a fikázókról, a magyar labdarúgásról, az SZDSZ-ről és a flow-ról a Corvinuson. Ez volt az Antall József Tudásközponton belül Forum Corvinum néven működő egyetemista közösség előadássorozatának nyitóelőadása. Az előzetes regisztráció után, 17.58-kor körülbelül négyszázan várták karszalagban, hogy bemehessenek az előadóba. A fesztiválhangulatra a megjelent negyvenes asszonyok egyike – talán rajongóként, talán a Sikert szomjazva érkezett – a „Gyere, fogd meg a kezem, el ne veszítsük egymást!” mondattal erősített rá. A rendszerváltás utáni első miniszterelnök fia, Antall Péter rövid felkonferálása alatt elárulta, hogy többen jelentünk meg, mint a visegrádi négyek államfői konferenciáján, eljátszva a gondolattal, hogy Geszti Péternek vannak-e politikai ambíciói. „No way!” – szúrta közbe a rendszerváltó rapper. Hagyjuk a szexet az elején Geszti nem kisebb kérdéssel nyitott, mint hogy mi az élet értelme, és öt-hat embert meg is kérdezett, mire valaki eltalálta, hogy az elvárt válasz: boldognak lenni. Ő maga még fiatalon olvasta valahol – miután gyerekszínészként megunta az életét – hogy „Találd ki, hogy mit akarsz csinálni, és keress valakit, aki fizet érte”. Majd rájött, hogy ezt úgy érheti el, ha slágereket csinál, azaz olyan dolgokat, amik hatással vannak tömegekre, legyen szó akár a Magyarországról, akár egy reklámkampányról, akár a Nemzeti Vágtáról. Tehát már akkor az akart lenni, aki majd az akar lenni, aki akkor volt, amikor az akart lenni, aki most. Mozart, Jobs, mindegy, ha nem tud értékesíteni Csak azzal szabad foglalkozni, ami brutálisan érdekel, különben nem fog menni, szögezte le a filozófiáját saját bevallása szerint valamiféle taoizmusra és a flow-élményre építő Geszti, aki szerint a személyes márka legfontosabb eleme a transzferálható siker. (Az utóbbi tíz évben barátai minden vállalkozásáról le akarták beszélni a bukástól féltve, és három évig Vágtázott iszonyatos ellenszélben, sokszor mosóporügynöknek érezve magát, miközben az összes kistérség vezetőjét személyesen fel kellett keresnie, mire beindult a projekt, de ő vallja, hogy a sikeres ember is sokszor elbukik, csak eggyel többször áll fel.) 46
publikált indexes karikatúrát is felemlegetett, arra lehet következtetni, hogy ez nem jött neki össze maradéktalanul.)
Amikor 2002-ben elvállalta, hogy felépíti egy párt kampányát, nagyot kockáztatott: a szavazatok jelentős részét feldolgozták már, de a párt még mindig nem érte el az ötszázalékos küszöböt, egyre nőtt az izgalom, viszont amikor kiderült, hogy bejutottak 5,5 százalékkal, a siker fogalma egybeforrt a személyi márkájával (és mi is fellélegeztünk, hogy ezek szerint nem a MIÉP kampányát csinálta.) Bár precíz, felkészült és elsősorban hatásvadász előadás volt, Geszti mégis többször keveredett ellentmondásba önmagával, amikor a személyes márkáról beszélt. Először azt állította, hogy Dés Lászlótól azt tanulta, hogy minden, amit csinál, tanúbizonyságot tesz róla, és a személyi márka ezek összességéből áll, később azt mondta, hogy „nem az a fontos, amit mások mondanak rólam, hanem az, amit én állítok”, végül bevallotta, hogy hiába határolódik el a korabeli hajától, a mai napig a Rapülőkkel azonosítják, megragadt a launch-pillanatban. Én vagyok a magyar szójátékvírus Amikor a Rapülők után Geszti felkérést kapott a Dzsungel könyve musical dalszövegeinek megírására, azt úgy interpretálta, hogy a márkája „kapott egy stichet, kicsit komolyabb lett”. A felnőttebb irányba haladás és a totális verbális kommunikációtól való távolodás érdekében létrehozta az utóbbi szempontból nézve szerencsétlen nevű Jazz+Az-t, majd a személyes márkáját minden addiginál jobban megnyitotta az Arc kiállítással, hogy megmutassa, hogy a vizualitás globális nyelvét is beszéli. (Abból, hogy a nonverbális kommunikációból erőltetett mosollyal kibontakozva egy 2000-ben
Igen, de nem A személyes brandet Geszti úgy fogja fel, hogy ő maga a cég. Arra az eldöntendő kérdésre, hogy kényszer-e a megújulás vagy inkább szándék, a reklámszakember úgy felelt, hogy igen, de nem. A kreativitást furcsa energiaként értelmezi, amivel rávehetők az emberek, hogy működjenek együtt abban, hogy létrehozzanak valamit. Fontosnak tartja, hogy amit megvalósít, abban „kvalitás és minőség” legyen. A Gringo Sztárról külön nem beszélt, csak annyit mondott, hogy „Nemsokára kijön a CD, vegyétek meg! :-)”, de azt így, szmájlival. A nyomulás nála sosem pejoratív, önprezentációként éli meg, és szerves része a Geszti- féle 4 ciónak, a KIKI-nek (kooperáció, integráció, kommunikáció, innováció). Bevallotta, hogy jobb pillanataiban rengeteg gyengébb ötletet adott el egy jó prezentációval. A „Stay hungry, stay foolish”-t frappánsan/fájdalmasan „Legyen benned létvágy”ra fordította. Ahhoz, hogy versenyképes maradjon, alapszabálya, hogy megbízható maradjon („Már nem a magánéletemre gondolok”), illetve gondosan megszűri, hogy kikkel dolgozik együtt. Kreativitáselmélete szerint 1+1 az nem mindig 2, hanem lehet végtelen is, ha a megfelelő emberek állnak össze. Úgy is lehetne Budapestet hívni, hogy Stresszbourg Az előadás során Geszti összehasonlította az amerikai és a magyar morált. Míg az USAban támogatják a kreativitást, addig Magyarországon félnek a másságtól. A kozmopolita nyugatias gondolkodás előli elzárkózó tendenciát az ezredforduló óta érzi igazán. Az a meglátása, hogy a magyar foci is azért vergődik annak ellenére, hogy az U20-as válogatottak Európa élmezőnyébe tartoznak, mert a jobb játékosokra rászólnak, hogy fussanak lassabban; a nagyvállalatoknál is elnyomják az egyéniségeket. Az X-Faktor zsűritagja – megtalálva az aranylemez-középutat – magát lelkiekben és kulturálisan magyarnak, munkájában amerikai stílusúnak vallja. Geszti szerint nem az űrben, hanem a Földön kell keresni a fekete lyukat, hiszen Magyarország az, vagyis inkább egy baloldal-jobboldal megosztottságú kulturális kátyú, ahol az embereket csak a rossz hírek érdeklik, és ahol úgy látja – saját tapasztalataival alátámasztva –, hogy nem számít, JÓ HA FIGYELÜNK!
NE NO DRINKÓJJÁ’! NE NÓ SZMÓKOJJÁ’! NE GONDÓKOZZÁ’!
– avagy Maga a gyakorló hazaárulás –
mennyi sikert ér el az ember, egy idő után már csak fikázzák, főleg a névtelen kommentelők. „Fikázni könnyű, alkotni nehéz” – válaszolt a fanyalgóknak Péter, akinek célja, hogy olyan kulturális termékeket hozzon létre, amik eltartják magukat („El is maradt idén az Arc”). Mesélj mindennap a gyerekednek, hogy meg tudja különböztetni a jót a rossztól Amikor elért a Maslow-piramis tetejére, belépett a megváltó korszakba, vagyis önigazolásra vágyott, és non-profitjellegű vállalkozást akart csinálni. A mai napig érdekli, hogy a kommunikációt hogyan lehet úgy alakítani, hogy a kicsit beteg társadalomnak segíthessen a dolgokat feldolgozni, és ehhez kapcsolódik a hátrányos helyzetűek problémáival való foglalkozás vagy a nevelés. Az előadás végi kérdésekre Geszti elárulta, hogy ha valakinek van is jó ötlete, két-három évig ne csináljon semmit, annyira „lepusztultak a szakmák, a tolerancia, a gazdasági krém”, de társakat addig is érdemes keresni, akárcsak inspirációt, ami neki régen a szépirodalom és a komolyzene volt, manapság pedig az emberek és a lányai. „Mert az élet megy tovább.” És gyönyörű lett volna, ha ilyen szép véget ér az egész, de az élet tényleg megy tovább, mert az utolsó kérdés lehetőségét egy harminc körüli férfi kapta, aki elmondta, hogy nem közgázos, de odafigyelt, és közölte, hogy ha Gesztinek reklámra lenne szüksége, nézze meg a www.keresztesjanos. hu-t. „Igaza van!” – kiáltott fel Geszti Péter. Forrás: Herceg Márk – Index JÓ HA FIGYELÜNK!
Néhány gondolat a „jó kormányzás”-ról és annak szükségességéről, valamint arról, hogy ki mit ért „jó kormányzás” alatt A Hír Tv Lapzárta című műsorában hangzott el egy mondat, ami megütötte a fülemet, s ami mellett nem meheteünk el szó nélkül, mert jelzésértékű figyelmeztetés a jelenre és a várható, nem túl rózsás képet festő jövőre vonatkozóan. A nép egyszerű gyermekei által csak Libajnainak aposztrofált egykori miniszterelnök írásából származik ez a mondat. A teljes írás itt olvasható: http://hazaeshaladas.blog.hu/2012/01/09/koztarsasag_kiegyezes_kilabalas Ajánlom mindenki figyelmébe! No, mármost igazán nem is az a problémám ezzel az eszmefuttatással, ami már-már általános jelenségnek mutatkozik a hazai politikai életben, nevezetesen, hogy amint felálltam (vagy felállítottak) a székből máris tudom, mit hogyan kellene (kellett volna) csinálni, hogy jól menjenek a dolgok (csak hát ugye meg vót kötve a kezem). Nem! Még az is elmegy sok szódával, hogy most aztán a kellő pillanatban, a kellő szponzorral, valamint médiahátszéllel felvértezve és megtámogatva holmi kavics módjára bedobom a közbeszéd tematizációs tavának állóvizébe, fodrozódásával hadd keltsen zavaró hullámokat. Bassza szellő. (Ez egyébként halmozott képzavar volt, viszont kellően szemléletes.) De arra már csak fel kell hívni a figyelmet, hogy itt bizony a gyakorló hazaárulás az, ami megképződik. Nem győzöm kellő mértékben hangsúlyozni, hogy az a fajta idegenszívűség, szolgalelkűség, amely ebben az írásban megnyilvánul, egészen elképesztő. De az is bizonyos, hogy ezt az embert még véletlenül sem szabad még egyszer a hatalom közelébe engedni. Sajnálatos módon a jelenleg regnáló politikai osztályunkról is – oldaltól függetlenül – hasonló kép tárulkozik elénk. Mielőtt az ominózus mondatra rátérnénk, szemezgessünk kicsinység a teljesség igénye nélkül „nem értettünk hozzá” uraság írásából: Köztársaság, kiegyezés, kilábalás – Vízkeresztkor Magyarországról Igen, már a címmel gondok vannak! Tudom, hogy túl egyszerű lenne párhuzamot vonni az azóta már nem is olyan egyértelműen vívmányként kezelt Deák Ferenc-i hagyatékkal, az 1867-es kiegyezéssel, mégis muszáj megtennem. Azt szokták mondani, hogy Mátyás, az igazságos óta nem igazán sikerül magunkra találni. (Nem hagyják.) Ez kétségtelenül igaz, ezzel együtt azt gondolom, hogy az alárendeltségben gyökerező „jut is marad is” típusú megalázkodás, mint egy ország számára kizárólagosan alkalmazandó és alkalmazható életbenmaradási stratégia jelzésértékű pillanatának tekinthetjük az 1867-es kiegyezést, melynek méltó folytatója a libatenyésztőket megalázóba leküldő egykori miniszterelnök is. Nagyhatalom nélkül itt még lélegzetet venni sem lehet! De hogy nem szabad, abban egészen biztosak lehetünk! Mielőtt még valaki félreértene, távol álljon tőlem, hogy bármiféle verdiktet mondjak Deák Ferenc fő műve felett, bár a magam részéről egymondatos sajtótörvényét (Hazudni már pedig nem szabad!) nagyobb vívmánynak tartom, mint a kiegyezést. Természetesen utólag könnyű okosnak lenni, de azt azért elmondhatjuk, hogy a történelem további eseményei számtalanszor bizonyították, hogy a diplomácia címszó alatti sumákolás, szőnyeg alá söprés, a tulajdonképpen senki számára sem kielégítő fél-, vagy kétharmados megoldások, amikor pont a lényeget jelentő másik fél, vagy az a bizonyos egyharmad hiányzik a kényszerűségből megkötött kompromisszumok vagy ki tudja mik okán, sokkal több kárt okoztak, mintha azonnal vágnánk. A bajom ezzel az egésszel igazából ott van, hogy már-már az automatizmus határát súrolva adagolják be a jó népnek, hogy másként nem lehet, ez és csak is ez az életbenmaradás egyetlen záloga. Holott láttunk példát rá, hogy ez tényszerűen nem igaz. Rögtön az elején ráijesztenek az emberekre a kezdeti nehézségekkel (egekbe szökő valutaárfolyamok stb.), az elkényelmesedett, elpuhult fogyasztói társadalom pedig nem akar tovább szenvedni, szenvedett éppen eleget, most már inkább jól élne, még akkor is, ha ez másként nem megy csak hitelekből. A fiatalabb nemzedékeket nem tanították meg NEM-et mondani. Aki meg még tud NEM-et mondani, azt le akarják szoktatni róla. Mindenkit el kell adósítani, mindenkinek a rendszer tagjává kell válnia! Olyan nincs és nem is lehet, hogy valaki ne függjön a rend>> 47
szertől a pénzen keresztül! Ha nincs tartozásod, majd csinál neked az állam, újabb adók formájában! Elveszik tőled először a pénzedet, aztán a maradék vagyonodat is! Félnek. Nemcsak attól, hogy hirtelen és ezért azonnali, váratlan lépések történnek, s erre nincsenek felkészülve, hanem inkább azért, mert olyan váratlan lépések születnek, amik nem passzolnak bele a dogmatikus, tehát megkérdőjelezhetetlen rend forgatókönyvébe. Nem européer, nem EU-komfor, nem EU-kompatibilis, azaz nem csereszabatos az uralkodó mammonita mainstream megoldásaival, de ami legnagyobb bűnük, s ezért megbocsáthatatlan, káros hatást gyakorolnak a protimaximalizálásra. Félnek. Félnek attól, hogy ez az ország és ez a nép újra magára találhat és újra naggyá lehet. Talán ez a legnagyobb veszély, és ők ezt megéreztek. Ha lassan is, de azért változnak a dolgok. A Jobbik „személyében” ma már parlamenti szinten is megszólaltak olyan hangok, amelyek a rendszer odahagyásáról és ennek feltétlen szükségességéről, valamint az adósság újratárgyalásáról is beszélnek. Néhány éve, mondjuk az előző országgyűlés idején ez még elképzelhetetlen lett volna. Még az is előfordulhat, hogy nem kell sok időnek eltelni ahhoz, hogy végre törvény rendelkezzen a parlamentben és a közhivatalokban helyet foglaló kettős- vagy többes állampolgárok nép által történő megismerhetőségéről. Aztán pedig a hatalomból történő kiebrudalásukról. Hamar munka ritkán jó, de azért legyünk bizakodóak! Jöjjenek akkor a részletek: A jó kormányzás, a mindenkori kormányok sikere vagy kudarca, történelmi távlatban az általuk vezetett társadalom céljaihoz való közelítésben vagy az azoktól való távolodásban vizsgálható. Kelet-KözépEurópában a rendszerváltás óta eltelt huszonkét évben az alapvető célok nem változtak. A kommunizmus bukásakor társadalmaink döntő többséggel három alapvető vágyat fogalmaztak meg: 1) Demokratikus jogállamban akarunk élni, amelyben a hatalom gyakorlását alkotmány szabályozza, intézményi fékek és ellensúlyok felügyelik, a jog az egyént és a kisebbséget védi az önkénnyel szemben, a civil társadalom erős, a média és az igazságszolgáltatás független és a politikai verseny lehetővé teszi a rossz kormányzás korrekcióját. 2) Az egyéni jólét fokozatos és érzékelhető ütemű gyarapodását akarjuk, amelynek egyetlen hosszú távon is működő rendszere a magántulajdon szentségén alapuló, szabályozott piacgazdaság, amely biztosíthatja, a gyors felzárkózást Európa gazdagabb feléhez. 3) A társadalom minél nagyobb többsége részesüljön az ország gyarapodásából, és a társadalmi kohézió, a mobilitás és a szolidaritás erősödjön az ország felemelkedésével párhuzamosan. E három cél eredőjeként egyértelmű, masszív többségi akarat volt a régióban és hazánkban is a nyugati társadalomfejlődési modellhez való visszatérésre. Ezen értékválasztás zálogaként pedig azt kívántuk, hogy – sok ingázást megélt – kompországaink végleg lehorgonyozzanak az Európai Unió és a transzatlanti szövetségi rendszer kikötőjében. Nem tudom felfigyeltek-e valamire? Valami nagyon fontosra! Frappánsan összeszedett, elsőre jól hangzó igények impozáns felsorolása. Ugyanakkor az SZDSZ hatása le sem tagadható, ez maga a megtestesült önzés. Figyeljük meg, mindenütt az én, az egyén, szerepel, a közösséggel, mint olyannal, sehol nem találkozunk. Ez azt jelenti, hogy nemzet, mint olyan sem létezik ebben a megközelítésben. A Magyarország Részvénytársaság-féle mentalitás, kizárólag a részvényesek érdekei a fontosak, mindenki meg ugye nem lehet részvényes! Az egyén szorul védelemre, az egyén számára fontos a jólét, és ne az egész társadalom, csak annak minél nagyobb többsége részesüljön az ország anyagi gyarapodásából. Miért nem mindenki? Kimondani ki lehetne, nem igaz? Legalább deklarálná, hogy mindenki! De nem, csak minél nagyobb többsége! Ugye érezzük a különbséget? És hol húzzuk meg a határt? Hát öreg, te már éppen nem esel bele a minél nagyobb többségbe, neked mán nem jut a növekvő jólétből! 48
Egész biztos, hogy ezek a célok tényleg a mi céljaink? Nem lehet, hogy csak a szánkba adják, hogy a mienk, a valóságban pedig nem? Nehogy azt gondolja valaki, hogy szőrszálhasogató vagyok! Nem! De itt van most már az ideje, eleget szenvedtünk amiatt, hogy elvették, kifordították a szavaink valódi jelentéstartalmát! Adjuk vissza azt, vegyük vissza édes anyanyelvünket, és igenis figyeljünk oda arra, mit mond a másik, és azt értsük alatta, amit mondott! Már pedig itt ezt mondta! Ez az ember, akár miniszterelnök volt, akár nem, csak egy bizonyos többségért, nem mindenkiért tevékenykedik, a szavaiból világosan kiderül. Ne gondoljuk, hogy újdonság ez a fajta kirekesztő szemléletmód, hiszen annak idején a Kárpátok Cicerója, az útelágazódások nagymestere, Megyó mondta azt, hogy csak az ország egyik felét vinné az Európai Unióba. A kompországosdiról meg csak annyit, hogy ez a nyugati lehorgonyzás dolog is ezer sebből vérzik, talán emlékszünk még az ominózus NATO-szavazásra, amikor addig csűrték csavarták, amíg a 25% is elegendőnek bizonyult, mint döntő többség. Hát akkor kinek a céljai is ezek valójában? Ennyit az ún. demokratikus jogállamról, amely éppen most, az Európai Unió nemzeti önrendelkezést betonba döngölő diktátumai nyomán látszik hangos jajveszékelések közepette sírba szállni. Nyugodjék békében! Másik érdekes momentuma az írásnak a szerző a feletti kesergése, hogy a már nem annyira fiatal demokraták most mindenhova beültetik a saját embereiket, ráadásul jogilag körül is bástyázzák őket. Miközben a pórnép számára kevéssé vígasztaló, hogy tulajdonképpen semmi más nem történik, mint az egyik garnitúra helyet cserél a másikkal, a kisebb megszakításokkal több évtizedes regnálás után a fotöjökből felállított csapat természetesen nehezn tűri az ezzel járó megpróbáltatásokat. Ez teljesen érthető. Pedig mindannyian emlékszünk még a testüregi motozásokra, PSZÁF-elnök veretésekre, Mellár Tamás szó nélküli, nagyívű röptével járó kirúgatására a KSH éléről. Tulajdonképpen ugyanazt csinálják ezek is, mint azok, annak idején. Nem értem, mit kell ezen csodálkozni? Pontosabban értem, még nem volt idejük megszokni, hogy ezúttal a farok másik végén tartózkodnak. Még valamit Kompországról! Soha nem tartoztunk a nyugathoz, és ezt ők nem is felejtik el érzékeltetni velünk most sem. Kizárólag földrajzi adottságainknak, jó minőségű termőföldjeinknek, édesvíz készletünknek, engedelmes barom módjára tűrő és fizető jó adós mivoltunknak, az olcsón kizsigerelhető és jól képzett munkaerőnek, valamint jó fekvésünknek köszönhető, hogy beengedtek a nagyságos és fényességes Európa-ház cselédbejáróján, és hangos elégedetlenkedések közepette megtűrnek bennünket a mosókonyhában. Még csak szegény rokonok sem, csupán megtűrt vendégek vagyunk itt. Abszolút nem illünk bele ebbe a kompániába. És erre bizony nap mint nap emlékeztetnek is bennünket. Legszívesebben azonnal kirúgnának, ha ez nem okozna nekik presztízs-, de legfőképpen profitveszteséget. A rendszer ingatag általános állapota miatt azt sem engedhetik meg maguknak, hogy mi hagyjuk el őket, mert akkor az nagyon könnyen a rendszer teljes összeomlásához vezethet. Ezért fontos tehát a kiegyezés, feltétel nélkül, ha kell, minden áron! Amire Bajnai írásának minden pontjánál fel kell hívni a figyelmet az, amiről elterelni akarják az emberek figyelmét! Dogmatikus kijelentések tömkelege szép sorban, egymás után. Még csak kósza gondolatként se forduljon meg a buksi kis fejecskédben, hogy másként is lehetne! Ne no drinkójjá’, ne nó szmókojjá’! Ne gondolkozzá’! Egyáltalán, semmit se csináljá’, csak azt, amit mi mondunk, csak úgy, ahogy mi mondjuk, ahogy mi gondoljuk! Tiszteletünk Orwell uram! Jones gazda hogy van? És akkó gyűjjön a lényeg: Az IMF-el aláírandó készenléti hitel ma az egyetlen reális módja a csőd elkerülésének. Az IMF (és az Európai Bizottság) aktív segítségére szorulni nem siker. Ez minden esetben valamiféle kudarc beismerése – így volt ez 2008-ban is. Mégis: az elmúlt másfél év gazdaságpolitikáját JÓ HA FIGYELÜNK!
tekintve a Valutaalap/EU-páros kijózanító részvétele a magyar gazdaságpolitika alakításában mindenképpen civilizációs előrelépést jelentene. Tetszenek érteni ugye? Civilizációs előre lépést jelentene, ha a pillanatnyi megingás után visszaborulnánk a birodalom kebelére. Ezegyszer még elnéznék nekünk a kis kihágást, a kis megingást, majd lekommunikálnák valahogy. Aszondanák, hogy hát a körülmények szerencsétlen összejátszása, alkalmatlan vezető, rossz időben, rossz helyen, rosszat cselekedett, de már dolgozunk a hibák kijavításán. Mivel itt már tombol a demokrácia, nem tennék hozzá, hogy „Kedves Vezetőnk” útmutató irányításával. A hálivúdi eksön múvikban pedig ilyenkor szól be az ügynök a központba, hogy „küldjétek a takarítókat!”, akik aztán megszabadulnak a – jelen esetben – (politikai) hulláktól. Ezekből a mondatokból is, meg még jó néhány más történésből is mára mindenki számára világossá válhat, hogy itt bizony rendszerszintű a baj. Itt lenne most már az ideje annak, hogy a rendszer fenntarthatóságának kérdésköre kerüljön végre napirendre, méghozzá rendszer szinten! Ahelyett, hogy kétségbeesett és tegyük hozzá rögtön, teljesen haszontalan időpocsékoló próbálkozásokkal életben tartsanak olyasmit, ami bukásra, pusztulásra van ítélve. Ez a hosszúra nyúló aggónia pedig iszonyatos többletköltségeket okoz mindenki számára. Tulajdonképpen nem vesződtem volna vele, de ha már egy volt kormányfő beszél csődközeli helyzetről, s ha valaki, hát akkor ő aztán bizonnyal tisztában van a csőd fogalmával, muszáj megemlítenünk azt a rövid kis kiegészítő infót, hogy a minap egy televíziós beszélgetés alkalmával Boros Imre közgazdasági hülyeségnek nevezte, hogy 38 milliárd eurós valutatartalék mellett csődről beszélnek. No, hát így múlik el a világ, meg egy teljesen alkalmatlan „nem értettünk hozzá” miniszterelnök dicsősége. Végezetül még egy részt muszáj idéznem, mert ez is ordítóan álszent és hazug: A megállapodásra azonban csak akkor van esély, ha a kormány kész szoros ellenőrzés mellett visszatolatni a zsákutcából: - intézményi garanciákat nyújt, hogy a készenléti hitel lehívását követően sem tér vissza az irracionális, hatalmi alapú gazdaságpolitikához (MNB, költségvetési átláthatóság, visszamenőleges jogalkotás tilalma, sarkalatos törvények szűkítése a kormányozhatóság érdekében) Emberek, ébredjünk már fel végre! Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, és ez az, amire oda kellene figyelnünk, hogy itt maga a rendszer az, ami irracionális! Az egészben az a sátáni, hogy a hazugságról akarják elhitetni minden áron, hogy az az igazság. Mégpedig megkérdőjelezhetetlenül! És hiába teszi fel az ember azokat a kérdéseket, melyek a tények, illetve a megtörtént események kapcsán szinte önmaguktól felszínre bukkannak, senki nem válaszolja meg azokat. Mi több, nem is engedik feltenni őket! És itt van az igaz nagy baj! A dolgok nem megbeszélhetőek, tulajdonképpen nicsenek is! Tehát probléma sincs! A szőnyeg alá söprés tipikus esete! Hogyan értelmezzük a demokráciát egy olyan állítólagosan demokratikus rendszerben, amikor egy demokratikusan, legitim választások útján megválasztott kormány csak egy bizonyos szintig mehet el a demokrácia és az önrendelkezés gyakorlatában? Ráadásul mások vindikálják maguknak a jogot, hogy kívülről, senki által nem felhatalmazva, senki által nem kérve, beleszóljanak egy állítólagosan szuverén állam joggyakorlásába! Ez még állítólag nem amerika, ahol 1 dollár= 1 szavazat, hanem Európa, ahol állítólag még 1 polgár=1 szavazat. legalábbis nekünk eddig ezt mondták! Most akkor mégsem így van? Ugye emlékszünk még a bombázó repülőgép híressé vált fotójára? Lehet, hogy ez vár ránk is? IF YOU DON’T COME THE DEMOCRACY, DEMOCRACY WILL COME TO YOU! (Asszem szükségtelen lefordítani.) Hogyan lehetséges az, hogy egy demokratikus jogállamban az egyik politikai erő jogszerű hatalomgyakorlása, amiről aztán számos JÓ HA FIGYELÜNK!
alkalommal bebizonyosodott, hogy jogszerűtlen volt (lásd hazugság az Uniónak az adatokban, 2006-os októberi események), demokratikusnak számít egy szava nincs Unióban, míg a másik szintén legitim választások útján, igaz kétharmados parlamenti többséget elért politikai erő szintén jogszerű hatalomgyakorlása, amin egyelőre nem találtak konkrét fogást, nem számít annak? Milyen rendszer ez? Szükségünk van-e ilyen remdszerre? Szabad-e tagnak lennünk, tagnak maradnunk egy ilyen rendszerben? Fenyegeti-e nemzetbiztonságunkat egy ilyen rendszer? Hol húzódik meg a demokrácia határa? Milyen nagy arányú lehet egy legitim választási győzelem, hogy arra már azt lehessen mondani, ez már nem fér bele a demokráciának hívott (vagy inkább csúfolt?) rendszer keretei közé? Mint látjuk, a kétharmad (66%) már nem fér bele. Legalábbis akkor egészen biztosan nem, ha demokrácia címén nem azt teszi, amit kívülről diktálnak neki. Akkor ez most micsoda? Diktatórikus demokrácia? Uniós demokratúra, vagy mi? Úgy vélem ezek megkerülhetetlen kérdések, mert felvetik az analógiát az Amerikai Egyesült Államok Közel-Keleten alkalmazott, mint utóbb arról is kiderült, hazugságon alapuló, megelőző csapás módszertanára. Bizonyíték ugyan nincs, csak mi mondjuk azt, hogy van, (aztán persze kiderült, hogy mégsem sem volt), be vagyunk szarva, hogy odalesz a profit, ezért megelőzőleg odacsapunk egyet! Ilyen van? Bizony van, és még ilyenebb is van, hiszen az Európai Unió esetében még rosszabb a helyzet, mi akartunk a klub tagja lenni, hát vállaljuk a játékszabályokat! Igaz, a játékszabályok alapján sem vagyunk foghatók, legalábbis egyelőre még nem találtak konkrét jogi fogást Orbánon, a kormány nem véletlenül szorgalmazza, hogy jöjjenek végre a konkrétumok. Úgy tűnik, mintha valamiféle veleszületett rendellenesség lenne ez a politikai osztályban, pedig szó nincs erről, csupán beléjük nevelték. Erre vannak kondicionálva. A valóság, mintha nem is létezne, csak a think-tankekben előre megírt virtuális világ forgatókönyveinek szcenáriói. Csak és kizárólag az azokban leírtak szerint lehet és szabad eljárni, másként nem lehet. Mindez egy teljesen torz, életszerűtlen elemzési és értékelési módszertannal párosul. A szerző írásában nagyívű karriert befutott elődjéhez hasonlóan egyfajta fordított szemüvegen keresztül azon kesereg, hogyan szüntetik meg a köztársaságot. Nem a nemzet a lényeg, hanem annak a működésére megalkotott praktikus jogi formula, vagyis a cél ez alkalommal is összekeveredik, felcserélődik az eszközzel. A köztársaság, mint államforma csupán egy jogi absztrakció, mely a nemzet működésének praktikus eszközeként megkönnyíti a mindennapi létezést, ráadásul nem egyedüliként üdvözítő és kielégítő megoldásokat nyújtó formában, hiszen a világban ma is számos példát találunk jól működő királyságokra. Itt megint az a lényeg, hogy csak és kizárólag a köztársaság az egyetlen járható út, de ami még lényegesebb, hogy az eszköz szerepből céllá léptetjük elő az államformát, mert csak így biztosítható az a fajta hatalmi berendezkedés, amely a legjobban idomul egy külső, nálunknál hatalmasabb hatalom zavartalan kiszolgálásához, és a jelenlegi rendszer változatlan formában való életben tartásához. Kicsit olyan ez, mint amikor lekéstük a vonatot. Kirohanunk a peronra, látjuk az órán, hogy elkéstünk, de azzal nyugtatgatjuk magunkat, hogy biztos rosszul jár, különben is, bent áll egy szerelvény, biztosan az lesz a miénk, aztán látjuk, hogy nem, az óra nem jár rosszul, a vonat, pedig, amelyik a vágányon áll, már egy másik vonat, a miénk már elment, itt volt az ideje, csak mi aludtunk el, s bizony lemaradtunk róla. Itt lenne az ideje végre, hogy észre vegyük, ez a vonat elment, ne várjunk rá tovább! Inkább szálljunk fel egy másikra, az sem baj, ha éppen az ellenkező irányba megy. Sőt! Talán éppen ez visz majd el benünket a célunkhoz! Nem tudjuk, hogy a nagyságos vezérlőfejdelem azért kepectet-e ennyire kétségbeesetten talapasai élén, mert tudatában van annak, 49
hogy valamennyi pénzt most már muszáj lesz az embereknél is hagyni, mert ha nem, ennyit sem fognak fogyasztani, s akkor aztán bevételek híján végképp összeomlik a rendszer, vagy csak azért, hogy a hatalomba maradhasson. Nagyságoséknál is napnál világosabban látták, hogy Franciscó és csapata megbukott, mint Rotenbiller. Flash Gorodon éppen nem ért rá, hát beküdtek a helyére egy másikat, aki ellátta a feladatát arra a kis időre, amíg kellett, egyszerűen nem lehetett nem helyet cseréltetni. A helycserés támadás meg volt, B-versenyzőről kiderült, hogy nem az előre odaadott kottából akart játszani, vagy némiképp hamisan muzsikált, hát muszáj volt kitalálni valamit a disszonáns zavar kioltására, hogy újra helyre álljon a harmónia. A kakofónia jelenleg is tart, még kérdéses, hogy csak a karmestert cserélik-e le, vagy az elsőhegedűs is megy vele. A partitúra egészen biztosan vadonatúj lesz. Legalábbis a szponzorok azt szeretnék. Még jól is szórakozhatnánk ezen az egészen, ha megint csak nem jelentkezne az a szörnyű analógia, amit egyszer már átéltünk az Unió 1.0-ás változatában. Emlékeznek még a Rádiókabaré Május elsejei kívánságműsorára? Tudják, arra, amelyikben a „de nem ezt beszéltük meg, maga nem ezt akarja kérni” című mondata máig emlékezetes, szinte szállóigeként cseng a fülünkben. Nem mi kérünk, hanem előre megmondják, hogy mit kérhetünk, hogyan kérhetjük, hogyan kell örülni annak, amit kaptunk. És még csak fegyveres kényszerítéshez sem kell folyamodniuk, mindezt békésen, demokratikusnak nevezett keretek közepette. Persze fegyverek azért vannak, ezúttal a pénz az igazi kényszerítő eszköz, ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy mint oly sokszor a történelem során, ezúttal is a lehető legrosszabb kezekbe kerültek.
Elég, ha csak az uniós pályázati pénzek megvonásával való fenyegetőzésre gondolunk. A teljesen függő ország sakkban tartása. Önállóan itt már semmi sem épülhet, önállóan képtelenek vagytok bármit is létrehozni, igaz, önállóan már nem is szabad létrehoznotok semmit! Micsoda eretnekség ez! Tanuljátok meg végre, hol a helyetek nyakas magyarok! A nagyságos és fényességes Európai Porta nélkül ti kis semmik vagytok! ( Jobb, ha tudjátok, azzal is!) Mindeközben a The Economistban direktben közlik a magyar miniszterelnökkel, hogy az ő sorsa felől már döntöttek, és nem a magyar parlamentben, hanem Washington D.C.-ben. Hát így néz ki valahogy a mai Magyarország. Kicsinek, önállóan életképtelennek beállítva. Utolsó leheletéig lelkiismeretesen fizető adósrabszolga, akinek KUSS! a neve. Még akkoris, ha a számok nem ezt mutatják. Az az antiszemita, akiről én azt mondom, hogy az! Az a csőd szélére sodródott, bóvli ország, akiről mi azt mondjuk, hogy az! Nem számít, hogy eddig pontosan fizetett, nem számít, hogy más országokkal szemben csökken-e az államadóssága vagy nem, legfeljebb néhány gombnyomással azonnal elinfláljuk. Bajnainak egy dologban igazat adok. Ideje lenne végre a jó kormányzásnak, bár a tekintetben, hogy ki mit ért jó kormányzás alatt, hatalmas különbségek mutatkoznak a nép egyszerű gyermeke és a volt kormányfő között. Ne hallgassunk a fősodratú médiából érkező hazug szirénhangokra, se a mellüket féltéglával verdeső önkéntes mérvadókra. Inkább tegyük fel magunknak a kérdést: TAGOK LEGYÜNK VAGY SZABADOK? Én a magam részéről az utóbbira szavazok! Isten áldja Magyarországot! 1 öntudatos pécsi polgár
HONOSÍTÁSI KÉRELEM A honosításhoz ezt adta le egy kérvényező Kérvény Alulírott magyar állampolgárságot kérek. Nem vagyok szerb, román sem német, Itt Erdély szívében, Marosvásárhelyen élek Itt ahol nap mint nap fogy a magyar lélek.
Százszor megfizettük a reánk rótt adót, Amit a balsors vállainkra rakott! Nem voltunk nem leszünk szolganemzet soha! Eljött az idő végre: mostan vagy soha!
Nem kedvezett nekünk a huszadik század, Elorozták tőlünk gyönyörű hazánkat! Egy kakukknemzetség sunyi, lusta népe Árulásért kapta hazámat cserébe!
Valamikor régen, amikor születtem Magyarország volt a szülőhazám nékem. Mások döntötték el hovatartozásom Egy Párizs melletti “béke”tárgyaláson.
Mély álomból lassan felébred a Nemzet, Vezetőink ezért nagyon sokat tesznek! Egyszer, majd egy napon feleszmél a világ Hogy kinek jár a tövis, kinek a virág!
Lett is üldözése itt a magyar szónak, Sokan letagadták, hogy magyarok voltak. Mások meg elmentek új hazát keresni, Idegen hazában sorsunkat siratni.
Átjöttek a hegyen sunyi, szolga népek, Kik a magyar földön piócaként éltek, S amikor legutóbb csatát vesztettünk Áruló férgekként fordultak ellenünk!
Vár reánk a szép, nagy, közös Európa; Határait védjük évszázadok óta! Nyugodtan élhettek benne a Nemzetek; Megvédték őket vitéz magyar kezek!
Én, aki maradtam nagyon szépen kérem! Magyar állampolgárságom adják vissza nékem! Ígérem, az leszek aki eddig voltam,
Így került szép hazám tolvajok kezébe, Az árulóknak ez lett búsás fizetsége! Szeretnének minket ma is kiirtani! Mert az ellopott javakat vissza kéne adni!
Te szép Erdély ország, mikor leszel szabad? El kéne már űzni a kakukkmadarakat!!! Te, aki egykor sasok fészke voltál Ily szomorú sorsra miért is jutottál?
Remélem és hiszem, fordul majd a világ! Fog még nyílni nekünk sok-sok színes virág! Nem lehet, hogy a Sors mindig verjen minket, S állandóan nyaljuk vérző sebeinket!
Te vagy a magyarok igazi bölcsője, A magyar Nemzetnek voltál megmentője! Elkerült minket a török veszedelem, Itt mindig magyar volt minden fejedelem!
50
Én magyar maradok – itt az ősi honban!
JÓ HA FIGYELÜNK!
ALJAS INGATLANADÓ KÖPÖNYEGBEN! „TÁJÉKOZTATÓ A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁNAK BEVEZETÉSÉRŐL” „Az adó évi mértéke lakásonként : 36 m2-ig terjedő hasznos alapterületű lakások esetében 5.000 Ft, 37 m2–60 m2-ig 10.000 Ft, 61 m2–100 m2-ig 17.000 Ft, 101 m2–150 m2-ig 20.000 Ft, 150 m2 feletti hasznos alapterületű lakások esetében 25.000 Ft. Üdülőknél: 45 m2 -ig 7.000 Ft, 45 m2 felett 15.000 Ft. Az adó évi mértéke a szabályozási tervnek megfelelő belterületi építési telkenként 5.000 Ft.” A komfort nélküli lakás után annak tulajdonosát, bérlőjét 50 % adókedvezmény illeti meg. A kitöltött adóbevallási nyomtatványt 2012. január 31-ig a Polgármesteri Hivatal adócsoportjához benyújtani szíveskedjen. Megértését és együttműködését előre is köszönöm. Sopron, 2012. január Dr. Dobos József jegyző Varga István, a Magyar Adófizetők Országos Szövetségének alelnöke szerint „25 milliárd dollár IMF-hitel: a spekulatív tőke lehúz minket” – Az IMF azt szolgálja, hogy az adott országból több erőforrást lehessen kipréselni, ezáltal az amerikai tőke biztonságát és jövedelemszerző erejét növelik. A spekuláció tárgya tehát a magyar családok kifosztása. A nemzeti bank vezetése ma kizárólag a spekulációt szolgálja, valójában a nemzetközi pénzpiaci játékosok ügynöke. Ez nem csoda, hiszen a pénzügyi tanácsadó cégek kizárólag a pénzügyi piac érdekében alakítják Magyarországon a törvénykezést, a pénzügyi tudatot és hangulatot, motiválják a politikusokat. „Az ingatlanadóból fedezik a nemzetközi spekuláns tőke nyereségét Mit lehet tenni? - Egy kormányváltás akkor nem sokat számít. - Dehogynem. Nem törvényszerű, hogy így működjenek a dolgok. Magyarországon semmi sem indokolja a magas kamatlábat. A nemzeti banknak kötelessége leszállítani a kamatot. Ez ellen az az érv, hogy akkor
kivonul a tőke. Bárcsak kivonulna! Hiszen rajtunk élősködik egy csomó pióca. Az ingatlanadóból fedezik a nemzetközi spekuláns tőke nyereségét 2. Az ingatlanadó csapdái – Az ingatlanadóról mi a véleménye? – A megdrágított lakáshitelezések miatti otthonvesztéseket növeli az ingatlanadó. Ha nekem van egy házam, az évente a 2-3 százaléknyi amortizáció folytán legalább ekkora költséget is generál a karbantartás miatt. Valahol máshol kell megkeresnem azt a jövedelmet, amit ráfordítok a karbantartásra. Ugyanez van a lakások esetében is. Egy társasházban mindenki fizeti a közös költséget. Tehát kiadásom keletkezik az ingatlanommal kapcsolatban. De ha ehhez járul az ingatlanadó, akkor azt is valahonnan máshonnan szerzett jövedelemmel kell fizetnem. Ha mondjuk 150 ezer forint a havi fizetésem, és eddig 10 ezer forintot költöttem a lakásra, akkor most még plusz 10 ezer elmegy. És nem marad elég jövedelmem egyéb célokra. Vagyis kiszívják a gazdaságból a pénzt, beviszik az államháztartásba, ami így fizetőképes lesz a pénzügyi spekuláció kamatszámlájának kifizetésére, hiszen a nemzeti banknál képződő kamatszámlát a költségvetésnek kell kifizetnie. Az ingatlanadó olyan adó, ami mögött önmagában jövedelemképzés nincs, de jövedelemkiszívás van. Nem generál másoknak több jövedelmet, egy központosított elszívásról van szó, amely kizárólag a pénzpiac érdekét szolgálja. - Magyarországon a bérek nem tartalmazzák a lakhatás költségét. Olyan bérszinten élünk, amibe nem fér bele sem a lakás építése, sem a lakáshitelek normál körülmények közötti törlesztése, és nem fér bele a lakásbérlet sem. A mai magyar jövedelmek nem biztosítják a lakhatás feltételeit. Sokféle hatást válthatnak ki az ingatlanadóval: kikergetik az embereket az otthonukból, illetve az ingatlanok értékét csökkentik.
AZ IZRAELI BETELEPÜLÉS ELŐJELEI, ÉS A NATO SZABADKŐMŰVES UTÓÁLLAMA 1. Magyarországon az önmagukat nyíltan zsidónak valló szervezetek jelenleg tekintélyes állami támogatásban részesülnek. A MAZSIHISZ (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) csak az úgynevezett örökjáradék formájában évi másfél milliárd forintot kap az államtól, melyet hivatalosan a kommunizmus idejében az “egyháztól” elkobzott, jelenleg is állami tulajdonban lévő ingatlanok becsült értékének 5%-ában állapítanak meg. Mivel az állammal kötött szerződés alapján ez 20 év elmúltával sem szűnik meg érvényben lenni, már a kezdetekkor igen jó befektetésnek bizonyult, és a 90-es évek elején kezdődő kárpótlás idején a MAZSIHISZ a szóban forgó ingatlanok nagy részét nem kérte vissza az államtól. Bár a Magyarországon működő különböző zsidó szervezetek rendszeresen szereznek állami támogatást pusztán az önsajnáltatás, és a hivatali rendszerben működő hittársaik látványos együttérzésének segítségével, JÓ HA FIGYELÜNK!
51
az elmúlt két évtizedben a zsidóság hivatalos állami támogatása többnyire a MAZSIHISZ szervezetére összpontosult. Az egyházak támogatásának átszervezését követően a MAZSIHISZ mellett más zsidó szervezetek is előtérbe kerültek. A MAZSIHISZ szerint a zsidóság életébe való beavatkozás, ha az állam más zsidó szervezetek támogatásának címén megvonja tőle a támogatás egy részét, az újonnan egyre inkább előtérbe kerülő EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) szerint pedig az a zsidók életébe való beavatkozás, ha az állam egy irányzatot támogat közülük, a többit pedig nem. A Likud testvérpártjában már megfogalmazódott a logikus válasz, ami a hivatalos kommunikációban a könnyebb elfogadhatóságért csak késleltetve jelentetnek meg, vagyis hogy a közeljövőben egyenlő mód on támogatást fog kapni minden zsidó szervezet. Az önsajnáltatás és a hazugság megint előtérbe került, ám az egyre többféle zsidó érdekképviseleti szerv aktivizálódása másnak tudható be, ahogy az is, hogy az egyházügyi törvény megváltoztatásával immár bevett egyháznak számít a három főbb irányvonal, a neológ, az ortodox és a statusquo valamennyi jelentősebb képviselője. Akik rendszeresen figyelemmel kísérik a Közel-Keleten, Izraelben alakuló viszonyokat és tudatában vannak az izraeli érdekeltségek magyarországi terjeszkedésének (elsősorban az építőipar terén, ami Simon Peresz kijelentésének megfelelően már igen előrehaladott állapotban van), azok számára könnyen egyértelművé válik, miért vált szükségessé most a legkülönbözőbb zsidó érdekképviseleti szervek előtérbe hozatala. A magyarországi zsidó lakosság a jelenleg zajló változásokkal sokkal összetettebb közeggé válik, így egyben tartása is sokkal differenciáltabb szervezeti rendszert igényel. A MAZSIHISZ közvetlen a népszámlálás előtt felszólította a magyarországi zsidóságot, hogy lehetőleg minél többen vallják magukat zsidónak. Bár a magyarországi zsidók tekintélyes része egy népszámlálás alkalmával nem vállalja fel a zsidó identitást (népszámlálás alkalmával a zsidók tekintélyes része egyszerűen magyarnak vallja magát, egy részük pedig az “egyéb” kategóriába kerül) egy Izraelből ideköltözött friss izraeli-magyar kettős állampolgársággal rendelkező “külhoni magyar” számára ez nem kérdés, hiszen Izraelben zsidó a többségi lakosság, semmi nem szól amellett, hogy ne vallja magát zsidónak. A MAZSIHISZ felszólítása már előre megmagyarázza, hogy a zsidóság hirtelen számbéli növekedését természetesen nem a betelepülő izraeliek okozzák, hanem “aránylag többen vállalták fel a zsidó identitást”. Ez a fajta óvatosság azt mutatja, hogy a betelepülés folyamata és az izraeli-magyar kettős állampolgársággal 52
rendelkezők száma elérte azt a szintet, hogy az már statisztikailag kimutatható változást jelenthet. 2. A cionista vezetőknek és családjaiknak a közel-keleti helyzet kiéleződése óta biztosítva van a menedék Magyarországon. A pénzügyi válság ellenére több olyan beruházás volt az országban, aminek eredményeként olyan épületegyüttesek születnek, amit nyilvánvalóan nem a magyar lakosságnak szánnak eladásra. Az építőipar mélyponton, a lakáseladások a pénzügyi helyzet miatt mélyponton, ezek az épületek azonban mégis elkeltek. Egy átlag magyarnak mi
szüksége is lenne egy olyan luxusvillára, ami a hirdetés alapján is 9-10 család együttélésére alkalmas családi ház, de egy bejárattal, mindezt a luxusvillák megszokott felszereltségével, úszómedencével, szaunával, stb., családonként 4 autó parkoltatására alkalmas mélygarázzsal, mindez 900 millió forintért, és a hirdetés kiemelt helyén általában feltüntetésre kerül az is, hogy közel a reptér. Ezeknek az épületeknek többnyire az a feladata, hogy felépítésüknek köszönhetően legyenek jól védhetőek, hosszú időn keresztül is biztosítsanak a lakosoknak minden luxust, legyen megfelelő méretű tároló helység, JÓ HA FIGYELÜNK!
és ha a helyzet úgy kívánja, innen könnyen lehessen elhagyni az országot. Magyarország mint célország többször is átminősült a közel-keleti helyzet alakulásával. A jól biztosítható épületegyüttesek még abban az időben létesültek, mikor esély volt arra, hogy a NATO hadmozdulatok sikerrel járnak, hogy Törökország nem fordul Izrael ellen, mára azonban az a helyzet állt elő, amiben számítani kell az izraeli lakosság tömeges kivándorlására. Hogy az Orbánkormány szavaival éljünk, ez Magyarország számára a munkaerőhiánynak a bevándorlás felpörgetésével történő ellensúlyozását jelenti, ahogy a statisztikában az szerepel, elsősorban a Közel-Kelet térségéből. Simon Perez kijelentését követően megkezdődött a magyar termőföld összpontosított kiárusítása is. Már rég nem a magyarok adják el a földet az idegeneknek. Értelmetlen moratóriummal és hasonlókkal érvelni, a világhálón több lista is kering azokról a módszerekről, amivel külföldi állampolgár is vehet földet Magyarországon. Ma már ezekre sincs szükség, köszönhetőn a kettős állampolgárságnak. Az eddig felvásárolt magyar területek jó befektetésnek tűnnek, tudható, hogy a jövőben a magyar földterületek ára sokkal magasabb lesz. Az eladásra kínált magyar földterületeket “földbróker” gyűjti, aki jelentős haszonra tesz szert, és egyben származási lapon szűri is a vevőket. Természetesen nincs szükség nyílt származási alapú megkülönböztetésre - ha nem zsidó a vevő, akkor a föld “már elkelt, más hamarabb tette le a foglalót”. A zsidó egyházi szervezeteknek adott állami támogatások így jó befektetést is jelentenek, melyben mindenki jól jár, csak a magyar marad távol a nyereségtől - és egyben megteremtik a magyarországi teleplétesítések alapját, a zsidó tulajdonban lévő nagybirtokot. Ma Magyarországon a zsidóság többsége nem fogékony az autonómia gondolatára.
JÓ HA FIGYELÜNK!
Erre semmi szükségük nincsen, hiszen a zsidóság Magyarországon monopolhelyzetben van a politika, a gazdaság, a kultúra, a média és az oktatás terén. Az úgynevezett antiszemitizmus is sokkal inkább összetartó erőt jelent számukra, mint valós veszélyt a hétköznapi életben. A magyar lakosság többsége bár tudatában van annak, hogy a pénzügyi életben többnyire “a zsidók” irányítanak, egy-két politikai, gazdasági vezetőtől eltekintve nem ismerik fel a zsidókat, így a hétköznapi életben előállnak olyan helyzetek, hogy a zsidó bár szembesül a zsidóellenességgel, az nem személyére irányul, hanem “a zsidókra”, miközben várják tőle az egyetértést. A zsidóság ennek köszönhetően monopolhelyzetben van, és Magyarországon nincs szüksége autonómiára. Mindazonáltal, a közeljövőben ez könnyen megváltozhat. Az Izraelből bevándorlók régi otthonukban nyíltan vállalhatták a zsidó identitást, és bár a zsidó többségű országban a zsidó vallás és/vagy származás a közös nevező, sokkal inkább előtérbe kerülhetnek a különbözőségek. Ezek a különbözőségek idegen környezetben háttérbe szorulnak, az összetartó erő, a közös identitás pedig előtérbe kerül. Az izraeli-magyar kettős állampolgárságú személy hiába tanul meg magyarul, otthon, saját környezetben nem magyarul fog beszélni, ha közösséggel, családdal együtt költözik. Ez a zsidó közösségeket elkülöníti a többségi társadalomtól, ami egyben területi elkülönültséghez is vezet. A földvásárlások és a zsidó kisebbség monopóliuma a társadalom minden szegmensében együttvéve ugyanazokat a feltételeket fogja előidézni, mint a korabeli Palesztinában. Azonban csak kis részben kell számolni állami teleplétesítésekkel, és nagyobbrészt a zsidó szervezetek és zsidó magánszemélyek által indított “beruházásokkal”. Egyrészt mert az elkülönülés spontán is létrejön, másrészt az állam
szerepvállalásának pusztán a jogi és fizikai védelemre korlátozódása, a kezdeményezés elmaradása az állammal szembeni fenntartásokhoz vezet, és erősíteni fogja a zsidó közösségek autonómiára való törekvését. A kezdetben több elszigetelt ponton kezdődő folyamat összekapcsolódás esetén a hazai zsidóságot is megosztja. Magától megindul az a folyamat, amire a MAZSIHISZ felszólította a magyarországi zsidókat, és önmagától nem történne meg. Az izraeliek tömeges beköltözése a hazai zsidóság körében is (részben) radikalizálja az identitásvállalási kedvet. Részben pedig az antiszemitizmus propagandája (a zsidóság felé) és az attól való félelem járul hozzá az összetartó erő megszilárdulásához. Ezen a ponton a zsidó vezetők érdekévé válik, hogy közvetlenül vagy közvetetten támogassanak olyan szervezeteket, amik bár zsidóellenesek, nem rendelkeznek életképes rendszerideával, így eszköznek tökéletesen felhasználhatók. A fősodrató médiában egy-egy ilyen csoport példáját felkapva az eddigieknél jóval erősebb antiszemitizmus-propagandával kell számolni. Az egyre összetettebbé váló magyarországi zsidó közösségeket nem csak ez a propaganda és a hivatásos rettegés tartja össze, hanem megnő a szerepe a most előtérbe hozott zsidó érdekképviseleti szerveknek is. Vallását, kultúráját tekintve még a magyarországi zsidóság is megosztott, ehhez hozzájárul még az izraeli bevándorlók tömege, akik már hazájukban is több, élesen elkülönülő irányvonalat képviselnek, egy részük pedig teljesen ateista, és mindemellett a legkülönbözőbb politikai ideológiák hívei, és több, különböző társadalmi csoport képviselői. Egy ilyen összetett közösség megszólítására már nem elég a MAZSIHISZ összetartó ereje, így a jelenlegi zsidó érdekképviseleti szervek mind anyagilag, mind pedig ismertségüket tekintve fel lesznek futtatva, és újabbak fognak alapulni, kezdve a vallási szervezetektől a legelemibb ifjúsági közösségekig. Jelenleg miközben hatalmas médiabotrány övezi a nemzeti szervezetek “airsoft táborait”, az EMIH-közeli Chábád Lubavics mozgalom rend szeresen szervez airsoft, illetve paintball összecsapásokat a lelkes zsidó fiataloknak, ahol “kipróbálhatják harci képességeiket”. A közösségek bár alapvetően különbözhetnek egymástól, a közös nevező adott: a holokausztozás és az antiszemitizmustól való félelem egyben démonizálja is a többségi lakosságot és biztosítja a mindenkori elkülönülésre való törekvést. Végül pedig számítani kell a fegyvertartási törvény liberalizálására. A többségi társadalom el fogja fogadni az új törvényi szabályozást, hiszen - ahogy már egyszer elhintették a port - az a bűnözők elleni védekezés alternatívájaként lesz tálalva. Ahogy az 53
izraeliek magyar állampolgárságot kaphattak a határon túli magyarok kettős állampolgárságának nemzeti oldal általi felkapásával, a többséget ismét megvezetik, és az izraeli-magyar törvényesen hordhatja magánál a fegyvert, amit Izraelben is törvényesen magánál hordhatott. Mindazonáltal a többségi társadalom nem, vagy csak nehezen juthat törvényesen fegyverhez a magas árak, és tömeges szegénység miatt. 3. A fegyvertartási törvény egy sarokpont, amihez csak akkor nyúl az állam, mikor a valós közösségek nagy számban jönnek létre és a többségi lakosságban kezd tudatosulni a helyzet. Ezen a ponton kerül előtérbe a cigány autonómia kérdése. Ennek alapjai már most el vannak vetve a közgondolkodásban. Faji alapú megkülönböztetésként jelenleg a felsőoktatásba való felvételi eljárás során is plusz pontszámot kapnak a cigány jelentkezők, hogy oda bekerülve ne kelljen tandíjat fizetniük, mint a többségi magyar lakosságnak. Az elmúlt években fel lettek futtatva olyan diplomás cigány “értelmiségiek”, akik bár önálló gondolatokkal nem fogják vezetni a cigányságot, a zsidó jogvédők nézeteinek hangoztatására tökéletesen megfelelnek (többnyire szabadkőműves eszmék, egyenlőség, egyenjogúság, kirekesztettség elleni harc). A cigány kisebbség jelen van a rendőrségben, és zajlik a hadseregbe való integrálásuk is. A cigány állam kérdése előtérbe kerül, mikor a magyarság felismerte az alakuló helyzetet és a zsidó gyarmatosítással szembeni önszerveződés tömeges méretet ölt. A kinevelt politikai, rendőrségi, esetleg katonai vezetők ellenére a cigányság nem államalkotó nemzet. És itt megjegyeznénk, jelenleg a magyar sem az, ennek köszönhető a zsidóság monopolhelyzete az államigazgatásban és a gazdaságban. Egy ilyen helyzetben a hazai jobboldal is újabb törésvonal mentén lesz megosztott, hiszen a primitívebb, agresszívebb elemek sokkal hajlamosabbak a hétköznapokban harcot folytatni, mint hosszú távon építkezni. Ezek az elemek a késői fázisban is sokkal inkább fogják ellenségképnek tekinteni a mesterségesen előtérbe tolt cigányságot, mint a betelepülő zsidóságot. Az önmagukat jobboldalinak tartó szervezetek már most is megosztottak, hiszen többségükben átvették a jelenleg Európában jobboldali trendet, az iszlámellenességet, ami az Európai Unió (és nem Európa) cionista vezetése önvédelmi mechanizmusának tekinthető, így a jobboldali szervezetek nagy része a cionista érdekeknek megfele-
lően működik. Ma Magyarországon nincs arab-probléma, az Iszlám pedig nem jelent veszélyt, csakis az azt ellenségnek tartó cionista ideológiára. Hogy ennek mentén megoszlik a hazai jobboldal, az gyakorlatilag a baloldali elemek lemorzsolódását jelenti, így Magyarországon egyedüli jobboldali szervezetnek a Magyar Nemzeti Arcvonal tekinthető. Nem árt figyelembe venni azt a tényt, hogy a Breivik-ügy egyetlen és kizárólagos célja az európai jobboldal elleni fellépésre való ürügy szolgáltatása. Jelenleg is zajlik a NATO gyakorlata Európa-szerte, ami a belső védelemre összpontosít. Amivel szemben a cionizmus védekezni akar Európában, az a jobboldali szervezetek, és az Iszlám. Furcsa módon, a Breivik-ügy mindkettőre felhasználható. Jobboldali szervezetek ellen léphetnek fel pusztán annyi indokkal, hogy Breivikkel kapcsolatban álltak a merényletet megelőzően. A magát jobboldalinak valló szervezetek többsége pedig nem úszik az árral szemben, és a Moszad merényletének hatására erőteljes Iszlám-ellenes propagandába kezdett. Törésvonal ez, melynek hatásai tömeges zsidó betelepülés esetén is érződni fognak. 4. Nem csak a területek felvásárlása, az érdekérvényesítési és jogi háttér bebiztosítása az árulkodó jel, hosszú évek óta zajlanak az előkészületek az Európai Unió széthullása esetén egy szabadkőműves utódállam létrehozására. Ez az állam a cionizmus védőbástyája abban az esetben, ha Izraelt fel kell adni, ha az eurózóna és az Európai Unió széthullik. A Visegrádi négyek nevű együttműködés jelenti ennek megalapozását. (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) A Visegrádi négyek csoportja, ami a kezdeti üres diplomácia keretből az Unión belül közös érdekképviseleti erővé vált, jelenleg összehangolt gazdasági erővé formálódik. A hivatalos kezdeti célok (a demokrácia védelme, az országok összefogása a gazdasági előrehaladásban, és az euroatlanti csatlakozás előremozdításában) idővel megváltoztak, a négy ország szabadkőműves vezetői hangsúlyozták, hogy hosszú távú együttműködést kell megvalósítani az agrárpolitikában, a négy ország közigazgatásának szervezését közelíteni kell egymáshoz, valamint közös kül- és belbiztonsági politikát kell követni. Ez kezdetben az euroatlanti csatlakozás feltételeihez való viszonyítást jelentette, mostanra azonban valami egészen mást. A négy ország közt
katonai együttműködési megállapodás van érvényben a terrorizmus elleni harc jegyében, a belbiztonságot tekintve pedig a négy ország titkosszolgálatai együttműködnek a jobboldali szerveztek kapcsolathálóinak, lehetőségeinek feltérképezésében, és telje s adatmegosztás van érvényben ezen a téren. A Visegrádi négyek biztonságpolitikájában továbbá erőteljes oroszellenesség van jelen, mivel a vezetők lehetséges veszélynek tartják Oroszország terjeszkedését a posztszovjet területeken. Így a Visegrádi négyek, mint a NATO peremvidéke biztosítja az orosz befolyás kiszűrését és az európai állam biztonságpolitikájában kiemelt szerepe van. A négy ország megállapodott az EU irányelveinek megfelelő közös hadtest létrehozásában, így egy Európa-szerte kibontakozó konfliktus esetén a négy állam közösen reagál a kialakult helyzetre, ami különösen fontos, mivel egy ilyen helyzetben a NATO el lenne foglalva a gazdasági központok biztosításával, a lassú reakcióidő pedig a peremvidékek leszakadásához vezetne. A szabadkőműves vezetők körében évek óta terjed az az idea, miszerint Európa jövőjét egy közép-európai föderális állam jelenti majd, és ez a Közép-Európai Föderáció lesz Európa vezető nagyhatalma az Európai Unió széthullása esetén (ami a központosítás terén megmutatkozó lassú reakcióidő miatt nemsokára bekövetkezik, részben ennek köszönhetőek az egyre gyakoribb, teljes Európára kiterjedő NATO-gyakorlatok). Ez érthető is, hiszen a nyugati államokban a lakosság tekintélyes része az Iszlám világhoz tartozik, ami már önmagában állandó fenyegetettséget jelent a cionista vezetőknek, és a közeljövőben politikai erővé formálódik. Szemben a közép-európai államokkal, ahol csak az őslakossággal kell számolniuk, a könnyen irányítható cigánysággal, és a betelepülő izraeliekkel. Orbán Viktor kijelentésében is fellelhetőek ennek visszatükröződései - szerinte a jövő Európájának gazdasági motorja Közép-Európa lesz, és ennek záloga a Visegrádi négyek együttműködés. Ez a politikai, gazdasági és katonai formáció a betelepülő zsidóság számára egy formálódó megtartó erőt jelent, nem is beszélve a térség természeti erőforrásairól, a hatalmas földalatti vízkészletekről, aminek híján Izrael fenntartása nemsokára még a jelenleginél is költségesebb vállalkozás lett volna. Jövőnk Társadalmi és Politikai Stratégiai Elemző Intézet Forrás: Jövőnk.info
A FRANCIA ELNÖK MEGSZEGNÉ AZ UNIÓS JÁTÉKSZABÁLYT Francois Hollande-ot nem érdekli, miben állapodtak meg korábban az EU tagállamai. „Bármi is legyen az alkotmánytanács álláspontja, előre megmondtam a franciáknak, hogy az aranyszabály, a költségvetési egyensúlyhoz való visszatérés nem kerülhet bele az alkotmányba” – hangsúlyozta az államfő. Hozzátette: „Az alkotmány nem néhány évre, hanem örökre szól”. 54
JÓ HA FIGYELÜNK!
IZRAELI NYOMULÁS A MAGYAR LAKÁSPIACON I. A liberális, sokszor szélsőséges Index helyenként meglepő nyiltsággal számol be az izraeli ingatlan offenzíváról, és annak hatásairól. Mint írják, az idegenvezetők jól tudták már az ezredforduló környékén: az izraeli csoportoknak érdemes hagyni egy kis szabadidőt, hogy tájékozódhassanak a megvásárolható pesti lakásokról. Tavaly már izraeli tulajdonban volt a legnagyobb budapesti lakóingatlan-beruházó cégek fele. A magyarországi üzletben egy szupergazdag família tűnt fel, sokan a magyar ingatlanbizniszből szedték meg magukat. Az idegenvezetők jól tudták már az ezredforduló környékén: az izraeli csoportoknak érdemes hagyni egy kis szabadidőt, hogy tájékozódhassanak a megvásárolható pesti lakásokról. Tavaly már izraeli tulajdonban volt a legnagyobb budapesti lakóingatlan-beruházó cégek fele. A magyarországi üzletben egy szupergazdag família tűnt fel, sokan a magyar ingatlanbizniszből szedték meg magukat. Az izraeli befektetők budapesti aktivitásáról, a fővárosi ingatlanbizniszben elért részesedéséről eddig soha nem készült pontos kimutatás. Az elmúlt évtizedben egyetlen elemző cég sem vállalkozott erre, pedig nehéz elképzelni, hogy a magyar gazdaság bármely más szektorában bármely más náció hasonló mértékű befolyásáról a szakmai vagy a laikus közönség évekig csak bizonytalan szóbeszéd alapján értesüljün. Kényes kérdésben ki akarna tévedni?teszi fel a kérdést a lap. Pedig az izraeli ingatlanoffenzíva régóta közismert: születtek is piaci jelentések, amelyek említést tettek róla, de ezek többnyire más külföldi befektetők szerepével összemosva vagy csak általánosságban utaltak a jelenségre. A budapesti ingatlanpiac trendjeiről számos tanácsadócég publikál rendszeresen negyed- vagy féléves helyzetjelentést. Néhány elemző céget megkérdezve kiderült, tudatosan hallgatták el a dolgot. A budapesti ingatlanpiacon kialakult helyzetről, amellyel a bennfentesek közül mindenki tisztában van, lényegében politikai - legalábbis a politikai korrektségnek eleget tevő - megfontolások alapján nem kerültek a nyilvánosság elé adatok. Az érintett vállalkozóktól ugyan soha nem érkezett erre vonatkozó kérés, egy monográfia elkészítését mégis mindenki kockázatosnak ítélte, tartva attól, hogy zsidózás lesz belőle. Ez viszont a milliárdos tranzakciók árnyékában nehezen tolerálható egy ugyanabban az üzleti körben mozgó tanácsadócég számára. Az Index szerint nemcsak azért nem készültek ilyen anyagok, mert az elemzők féltek volna attól, hogy antiszemitának bélyegzik őket, hanem egyszerűen nem álltak rendelkezésre megbízható adatok. Az ingatlanpiaci szereplők gyakran offshore cégeken keresztül szereznek tulajdont, gyakran köztes cég szerepel a nyilvántartásokban. A tanulmányokban ezért kizárólag azokat a cégeket szokás izraeliként számon tartani, amelyekről közismert a tulajdonosok származása, vagy amelyek pr-anyagaikban, honlapjukon vallják magukat izraelinek. Ezeknél az elemzők is szerepeltetik az izraeli jelzőt, de áttekintő összesítés vagy mélyebb elemzés még az önbevallók adatai alapján sem készült. 50 SZÁZALÉK A TOP 10-BEN Az izraeliek szerepe kapcsán az Ecorys Magyarország nemzetközi tanácsadócég sem merészkedett túl messze, amikor a lakásfejlesztői piac 2006-os alakulását vizsgálva azt a megállapítást tette: “az eladási top 10-ben nagyrészt magyar és izraeli érdekeltségű fejlesztők találhatók, akik több projekttel vannak jelen a belvárosi társasházi és a zöldövezeti lakóparki piacon is”. A cégek éves lakásértékesítéseiről idén januárban közzétett felmérés azonban többet nem árult el a két csoport közötti erőviszonyról, és csak két cégről emlékezett meg izraeliként. JÓ HA FIGYELÜNK!
A publikus cégadatok alapján azonban megállapítható: a száznál több lakást értékesítő vállalkozások tízes listáján szereplők közül ötöt izraeliek irányítanak-állapítja meg au internetes újság. Ők a tavalyi eladási összesítőn a 2., 3., 4., valamint a 8., 9. helyet tudták megszerezni. Az Ecorysnál elmondták, 50 százalékos részesedésük várhatóan az idén sem lesz kisebb, annak ellenére, hogy a lista részben átalakul, ismert cégek kiesnek, helyükre új szereplők jönnek. Erről 2008 elején új tanulmány kerül a nyilvánosság elé. Az ingatlanpiac más szegmenseiről viszont egyáltalán nem készült ilyen típusú összesítés, jóllehet, izraeliek adtak nagy lendületet a budapesti plázaépítéseknek, és - ha nem is döntő súllyal, de - megjelentek az irodaház- és logisztikai beruházások területén is. DOLLÁRMILLIÁRDOK A KÖDBEN Éppen az információáramlás élénkítése volt a célja annak a 2005ben létrehozott, de rögtön el is tűnt szervezetnek, amelyet Kolber István akkori regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter nyitott meg. A Magyar-izraeli Ingatlan Együttműködési Fórumot húsz cég alapította, hogy kapcsolatot teremtsen a vállalkozói szféra és az illetékes kormányzati szervek között. Kolber akkor a magyar gazdaság húzóágazatának nevezte az építőipart, amelyben “jelentős szerepet játszanak az izraeli vállalkozók, akik már eddig egymilliárd dollárt meghaladó ingatlanpiaci beruházást valósítottak meg nálunk”. A fórum a protokolláris megnyitó után eltűnt a porondról, olyannyira, hogy Kolber az Index kérdésére fel sem tudta idézni, mi történt az eseményen, és az sem került nyilvánosságra, hogy mely cégek tömörültek ebbe a nemzeti lobbiszervezetbe. Két évvel később, 2007 októberében Szilvan Salom izraeli külügyminiszter budapesti látogatásán mindenesetre már kétmilliárd dollárnyi Magyarországra hozott tőkéről beszélt, amelynek nagy részét az ingatlanbefektetések teszik ki. Az izraeli politikust és üzletemberekből álló kíséretét fogadó Kiss Péter kancelláriaminiszter lelkesen bátorította a további invesztíciókat, amelyek a II. Nemzeti Fejlesztési Terv működésében is jelentős szerepet játszhatnak. 2003 végén egy Londonból importált elmélet adott sokak számára kielégítő magyarázatot az izraeliek itthoni aktivitására. Az Index úgy véli az elméleti fejtegetés hosszú távra meghatározta a magyar “szélsőjobb” kapcsolódó gondolatmenetét. A Jane’s kutatóinak tulajdonított gondolatmenet szerint az állandósult háborús helyzet miatt biztosan egyre több magasan képzett, 30-40 év körüli személy távozik a zsidó államból, és egyik célállomásuk Magyarország lesz. A Index szerint “ a hír nyomán az ilyen típusú elméletekre fogékony orgánumok terjeszteni kezdték, hogy a lakóparkok tulajdonképpen az anyaországot érintő fegyveres konfliktusokban megfáradt izraeliek számára épülnek.” A liberális Index úgy véli, a biztonságpolitikai szaklap hipotézisét a megjelenése óta eltelt négy év nem igazolta. Az internetes lap úgy véli, a legnagyobb felhördülést Simon Peresz keltette, aki az izraeli kereskedelmi kamara ülésén szónokolva azzal próbálta ecsetelni országa példátlan gazdasági eredményeit, hogy kijelentette, az izraeli 55
vállakozások virágoznak és terjeszkednek, lassan fölvásárolják Manhattant, Magyarországot és Lengyelországot is. Az Index újságírója ezt a kijelentést nem cáfolta, vélhetően nem akart Csintalan Sándor után beállni a sorba... SZUPERGAZDAG KLÁNOK, DECENS CSALÁDOK Kétségtelenül népes a táboruk azoknak az izraeli állampolgároknak, akik az elmúlt 10-12 évben a magyarországi bizniszben kötöttek ki. Az összetétel viszont korántsem olyan, amilyet az összeesküvéselméletek hívői szeretnének feltételezni-teszi hozzá sietve az Index. Az ingatlanos köröket jól ismerők egybehangzó megállapítása, hogy az ideérkezők nem keresik a kapcsolatot a szociológiailag amúgy is nehezen megfogható magyarországi zsidósággal. A Budapesten működő jelentősebb befektetők közül szinte egyiknél sem a magyarországi családi gyökerek diktálták a választást. Általában nem tartják a kapcsolatot a magyar zsidó vallási szervezetekkel sem-mentegetőzik a lap. Vannak gazdag famíliák, amelyek a magyar fővárosban is kialakítottak saját rezidenciát, és akár több európai városban, valamint Tel-Aviv-ban is otthon vannak, sőt az egyik legnagyobb magyar portfolióval rendelkező család a Forbes listáján is előkelő helyen szokott szerepelni. Vannak olyanok is, akik itt csináltak vagyont és itt alapítottak családot, de a legnépesebb csoport nem ebből az Izraelben is tehetősnek számító rétegből kerül ki. A többség bérből és fizetésből élő alkalmazott, akik tipikusan család nélkül, kizárólag a munka miatt érkeznek Budapestre.( Tehát szegény munkásemberek vásárolnak milliókért lakást- a szerk.) Többségüknek van itt lakása, de csak a hétköznapokat töltik Magyarországon, hétvégére visszautaznak Izraelbe.(A bérből és fizetésből élők tehát megtehetik, hogy hétvégére hazaruccanjanak-a szerk.) Budapest számukra rendkívül olcsó, az izraeli árak töredékéért tudják szabadidejüket a város legmenőbb éttermeiben és szórakozóhelyein eltölteni-magyarázza az Index. Túl azon, hogy egy-egy projekt kapcsán keresztezik egymás útjait, éveken keresztül ugyanazokban a budapesti és tel-avivi repülőtéri kávézókban várják a járatokat, aztán három órát ülnek egymás mellett egy repülőn. Nem maradnak tehát titokban az új projektlehetőségek, az éppen megnyílt divatos éttermek, az, hogy mit érdemes ajándékba vinni a feleségeknek, gyerekeknek, vagy hogy kitől érdemes jogi, esetleg pénzügyi tanácsot kérni. Szép számmal akadnak olyanok is, akik családostul érkeznek. Nekik általában több gyerekük van, a feleségek nem dolgoznak, végzik a család körüli teendőket. Az asszonyok kisközössége szintén aktív, gyorsan terjed a híre egy kellemes konditeremnek, játszóháznak, kávézónak, ahova utána csapatosan járhatnak az anyák és gyerekek. Egy gyerekes üzletember szempontjából teljesen logikus lépésnek tűnik családja ideiglenes átköltöztetése, hiszen olcsón tud magas életszínvonalat biztosítani számukra, amire Izraelben a sokáig döcögő gazdaság mellett sokkal kevesebb esélye lenne- menteget az Index. NEM MA KEZDTÉK Bár a köztudatba csak az utóbbi években kerültek a Magyarországon jelen lévő izraeli befektetők, a komolyabb csoportok már a kilencvenes évek legelején megjelentek. Az első próbálkozások eredménye volt több, a 90-es évek közepén megnyitott pláza. Addigra az ország már túl volt a második demokratikus választáson, a befektetők szempontjából stabilnak tűnt a piaci környezet, és az EU-tagság is egyre elérhetőbb közelségbe került. A Plaza Centers például 1996-ban fektetett be először Magyarországon, és 10 év alatt elérte, hogy tulajdonában van a nagyvárosokban épült bevásárlóközpontok zöme.
Több nagybefektető részt vett a privatizációban, valamint az állammal közös beruházásokat hajtottak végre ppp (public private partnership) konstrukcióban. Így épült az országban több kollégium, egyetemi szárny, amelyekhez az épp aktuális kormány garanciát nyújtott, a hiányzó tőkét azonban a befektető vagy valamelyik magyar bank biztosította. Az izraeliek befektetési kedve részben menekülés is volt. Erős lökést adott a zsidó államban felhalmozott tőkék kihelyezésének a 2000-ben kezdődött al-Aksza intifáda, a bizonytalanság jelentősen lelassította az izraeli gazdaságot. Az egyik legjelentősebb bevételi forrás, a turizmus gyakorlatilag megszűnt, a hozzá kapcsolódó iparágakat is a csőd fenyegette. Drasztikusan csökkent az izraeliek életszínvonala, ami - különösen a kilencvenes évek kiugró gazdasági eredményei után - érzékenyen érintette a lakosságot. MEGÉRKEZTEK A KISBEFEKTETŐK IS Egyre többen menekítették külföldre megtakarításaikat, és kedvelt célpontjuk lett Magyarország. Az újságokban magyar befektetési lehetőségekről, izraeli üzletemberek sikersztorijairól lehetett olvasni. Mindenkinek volt ismerőse, aki vett már lakást Budapesten. Ezzel párhuzamosan fellendült a turizmus, az ezredforduló környékén Magyarország volt az egyik legnépszerűbb utazási célpont Izraelben, ha néhány napos olcsó pihenésre vágytak. A programjukba a városnézés, kirándulás mellett belefért még néhány lakás megtekintése, a befektetési lehetőségek helyszíni felmérése is.(Ez az igazi all-inclusive szolgáltatás-a szerk.) Először csak a kisbefektetők jöttek, ők egy-két lakást vásároltak, de hamarosan megjelentek azok a cégek is, amelyek sok kisbefektetőt fogtak össze. Ezzel a módszerrel kedvezőbb pénzügyi konstrukciókat tudtak elérni, és helyismeretet adtak azoknak, akik nem beszéltek magyarul és nem rendelkeztek semmiféle információval a magyar közigazgatásról. Egy otthoni képviselet megnyitásával kön�nyen elnyerték a megbízható partner imidzsét, és viszonylag gyorsan sikerre tudták vinni vállalkozásaikat. 2003-ra a kisbefektetők gyakorlatilag el is tűntek a piacról, addigra az izraeli gazdaság elmozdult a mélypontról. A CIA Factbook szerint 2003 volt a fordulat éve, amikor Izraelben a recesszió évei után újra növekedés kezdődött, adataik szerint 2003 és 2005 között évi 4-5 százalékkal fejlődött a gazdaság. Ehhez hozzájárult az izraeli költségvetési politika átalakítása, valamint a strukturális reformok bevezetése a verseny és a piaci hatékonyság serkentésére. BUDAPEST TORONTÓ UTÁN A MÁSODIK A Jediot Ahronot, Izrael egyik legnagyobb példányszámú napilapja egy 2003-ban megjelent cikkében publikált adatai szerint 1998 és 2003 között az izraeliek 3,2 milliárd dollárt fektettek lakásokba külföldön, ami több tízezer lakás megvásárlását jelenti. A lap szerint az izraeli befektetők körében a legnépszerűbb város Torontó volt, a második helyet pedig Budapest nyerte el. Ez lehetett az egyik oka annak, hogy az izraeli adóhivatal figyelme Magyarország felé fordult. A sajtóhírek szerint ezért látogatta meg az APEH-et Joni Kaplan, az izraeli adóhivatal elnöke és Joram Sidlo a nemzetközi adóztatási részleg vezetője, Izraelben ugyanis külön csoportot hoztak létre a pénzmosók kelet-európai üzleteinek ellenőrzésére. Az ügyeskedők ugyanis hosszú ideig azt tapasztalhatták, hogy a földrajzi távolság miatt az adóhivatal figyelmét elkerülik a külföldön megvásárolt ingatlanok bérbeadásából származó jövedelmek. Forrás: Barikad.hu
MAGYAR ÁLLAMI VAGYON VESZTESÉGLISTÁJA Bal oldal 1 605 304 001 162 Ft – 84,27%. Jobb oldal 299 629 100 962 Ft – 15,73%. Mindösszesen: 1 904 933 102 124 Ft A vagyon 84 %-át a baloldali kormányok adták el! 56
JÓ HA FIGYELÜNK!
IZRAELI NYOMULÁS A MAGYAR LAKÁSPIACON II. A 90-es évek közepe óta a zsidó államból érkezett befektetők olyan jelentős pozíciókat szereztek a fővárosban, vállalkozásaik, menedzsereik között olyan bonyolult kapcsolatrendszer alakult ki, amit egy cikk nem tekinthet át. Az Index arra vállalkozott, hogy felvillantsa, az elmúlt időszakban kik voltak a legnagyobb hatással a város arculatára, és melyek azok a cégek, amelyek a következő években is biztosan a befolyásos ingatlanvállalatok között lesznek. JULI OFER A haifai kisvállalkozásként indult Ofer Brothers az utóbbi ötven évben vált több kontinensre kiterjedő családi cégbirodalommá. Oferéket a Forbes is a Közel-Kelet leggazdagabb famíliái között jegyzi, magánvagyonukat 1200 millió dollárra becsüli. A vállalatot 2002-ben hivatalosan felosztotta egymás között a klán két feje, Szemi és Juli, azaz Jehuda Ofer. A kelet-európai, köztük a magyar ingatlanüzletek az utóbbi hatáskörében maradtak. Juli Ofer már a 90-es évek közepén fantáziát látott a magyarországi befektetési lehetőségekben.
kezelő Kft. fennhatósága alá tartozó, a Duna Pláza mögötti Prestige Towers lakóparkot fejlesztő cég az utóbbiakat szintén sajátjaként sorolja fel referenciái között.) Sok egyéb mellett lakásépítések is indultak, olyanok, mint a 7 ezer négyzetméter összterületű Bellevue Residence a Budakeszi úton, és a 8 darab 8 emeletes tömbből álló Central Park megaberuházás a Lehel úton. Az Ofer-csoport kisebb piaci szorongást okozott, amikor 2001-ben egy csomagban eladta a Plaza Centersnek a Duna Plázát, valamint a soproni és a nyíregyházi bevásárlóközpontot. Az akkor 80 éves főnök több megnyilatkozásban nyugtatta a piacot: a tranzakció nem a kivonulás előjátéka. MOTI ZISSZER Óriásnak tűnik az Oferékkel szoros kapcsolatot ápoló Plaza Centers is, pedig a céget Magyarország tette naggyá. Újabban az Aréna Pláza révén került a hírekbe, de a PC számára az ország legnagyobb bevásárlóközpontja nem a legnagyobb és korántsem az egyetlen beruházás Budapesten. Annyira nem, hogy a Mordehaj (Moti) Zisszer irányítása alatt álló vállalkozás első tíz évében – honlapja szerint – lényegében csak itt tevékenykedett. Itt viszont nagyban, 2004-ben már a Duna Plázát, a Csepel Plázát és 10 saját, illetve Ofer-fejlesztésű bevásárlóközpontot adott el 278 millió dollárért a Klépierre-nek, amely azóta a térségben épített PC-plázák állandó felvásárlója lett. Négy másikat (Veszprém, Pécs, Szombathely és Sopron) egy évvel később a Dawnay Way vett meg 54 millió dollárért.
Balról jobbra haladva: Ejal Ofer, Idan Ofer, Doron Ofer, Udi Engel, Joszi Rozen, Liora Ofer, elől balra Szemi Ofer, jobbra Juli Ofer
Ha pontosak a politikusok által hangoztatott adatok, az Izraelből érkezett invesztíciók felét-harmadát az Ofer Brothers hozta. Juli Ofer szerint tengerhajózási és ingatlanüzletekben meggazdagodott cége egymaga legalább egymilliárd dollárt fektetett be Magyarországon. Orbán Viktor miniszterelnökként az év befektetőjének járó elismerésben részesítette az üzletembert. Ofer nem magyarországi gyökerek miatt választotta Budapestet, családja Romániából származik. Már elmúlt hetven, amikor az izraeliek első hulláma felfedezte magának a magyar fővárost. A milliárdos kilenc nyelvet beszél, magyarul nem tud, viszont rendszeresen jár Budapestre. Ő és felesége, Ruti volt az első vendég a rendőr-főkapitányságból szállodává alakított Le Meridienben. Az óriáscég Pesten is kicsiben kezdte, aztán megpróbálkozott egy nagyobb pilotprojekttel, a Duna Plázával, amihez a Transelektróban találták meg a magyar partnert. A siker nyomán az ingatlanos beruházásokat sokáig az egyik első igazi bevásárlóközpontot építő cég gyűjtötte össze. Magyar mércével: Juli Ofer ~ 1 Demján Aztán jöttek irodaházak, a Dózsa György úti MSZOSZ-székház, a Váci utcai értéktőzsde és a Váci úti Budapest Bank. (A Transelektróval létrejött együttműködés nyomait őrzi, hogy a Transelektro VagyonJÓ HA FIGYELÜNK!
Moti Zisszer
Zisszer egyébként a PC-ben döntő befolyással rendelkező Europe Israel Group alapítója, egyben az igazgatótanács elnöke. 1982-től, karrierje kezdete óta foglalkozik ingatlanfejlesztéssel, dolgozott számos nagyobb beruházáson Izraelben, Dél-Afrikában, Indiában és Kelet-Közép-Európában. Magyarország-centrikus portfoliója ellenére nem élt Budapesten. Az 52 éves Zisszer elhatározásában szerepet játszott 5 gyermeke is. A Haarec című lap szerint felesége már 1992-ben közölte, amikor külföldi vállalkozásai miatt egyre több időt töltött Izraelen kívül, elvárja, hogy a hétvégéket otthon, családjával töltse. “Másnap vásároltam magamnak egy repülőgépet” – mesélte a családi béke megtartására kiötlött megoldást. Magyar mércével: Moti Zisszer ~ 0,5 Demján Az Európa Izrael Csoportnak jelenleg vannak érdekeltségei néhány nyugat-európai és egy romániai szállodában, továbbá tulajdonukba került az Andrássy úti egykori balettintézet épülete is. A PC legnagyobb szabású fejlesztése azonban a Hajógyári-sziget lesz. 57
OFER HAVA Talán nem véletlenül a Duna Pláza mellett kötött ki legújabb és leggrandiózusabb projektjével a pesti ingatlanoskörök másik jelentős szereplője, Ofer Hava. (Félreértések elkerülése végett: nem rokona Oferéknek.) Hava az ősszel jelentette be, hogy az újpesti öbölben komplett városrész megépítését tervezi: hét év alatt 2000 lakás, 137 ezer négyzetméternyi iroda és 55 ezer négyzetméternyi kereskedelmi funkciójú épület. 750 millió dollárból. Hava sem operált mindig csillagászati összegekkel. Budapesten egy Wesselényi utcai lakással kezdte, miután tájékozódott a moszkvai és a varsói lehetőségekről. A vállalkozó az Indexnek azt mondta, szimpátia mellett az összetettsége ellenére is kedvezőnek mondható adórendszer volt a legfőbb csáberő. Mostanában Budapest és Tel-Aviv között ingázik, de itt is van lakása, gyerekei is sok időt töltenek Magyarországon. Lánya lett a nagy projekt, a 360º Budapest egyik reklámarca. Ofer Hava cége, a Home Center hajtotta végre a régi zsidónegyed egyik legnagyobb lalóépület-beruházását. Az Akácfa utcában 120 lakásos tömbbel épített be egy foghíjtelket. Magyar mércével: Ofer Hava ~ 0,4 Demján Szintén a VII. kerületben épül a Blaha és a Keleti között Orient néven egy hotel-apartmanház kombináció, az eddigi legnagyobb 300-400 lakásos projekt azonban a XVIII. kerüleben zajlik. Az ingatlanosként elkönyvelt Hava tavaly ősszel azzal lepte meg az üzleti köröket, hogy egy ír-magyar befektetői csoport élén nevezett a Malév privatizációs pályázatára. EHUD AMIR Nincs még negyven, mégis a legismertebb külföldi üzletemberek egyike. Ehud Amir friss diplomás könyvvizsgálóként 1996-ban érkezett Tel-Avivból Budapestre, ahol rövid időn belül a lakásépítési boom éllovasa lett. Vezetése alatt futott fel a lakásbizniszre váltó Autóker, amely tavaly is a harmadik legtöbb lakást forgalmazó beruházó volt Budapesten, lakáseladásai pedig összességében jócskán túlhaladták a 2000-et. Amir ingatlanos pályafutását Zisszer szárnyai alatt kezdte, két évet lehúzott a Plaza Centers regionális pénzügyi vezetői posztján. Azután robbantott az Autókerrel, amelynek 1999-től 2007 tavaszáig elnök-vezérigazgatója volt. A cégnek az újlipótvárosi fejlesztésekkel sikerült presztízst szereznie. A Cézár Ház, a Kleopátra Ház és a Római Kert után a Gozsdu Udvar és az elszámolási vita miatt elhúzódó építkezés, a Szinyei Merse Ház következett, mind több száz lakással bővítette a fővárosi kínálatot. Magyar mércével: Ehud Amir ~ 0,4 Demján) 58
Ehud Amir és Demszky Gábor
Több izraeli céghez hasonlóan Amir is visszatért a Duna Pláza környékére. Az Autóker a Transelektro irányítása alatt épülő Pestige Towers mellett saját folyóparti területén az idei év elejéig már több mint 600 lakást adott el, és egészen az évtized végéig több új toronyház megépítését tervezi. A cégnek annyi földje volt a pláza mögött elhelyezkedő egykori ipari területen, hogy abból 9 hektárt tovább tudott értékesíteni egy spanyol fejlesztőnek. JAKOB ENGEL A többiekkel szemben, a budai Duna-parton vágott nagy építkezésbe az ötvenes éveit taposó Engel a saját nevét viselő cég magyar filiáléjával. A mérnökből lett haifai ingatlanvállalkozó 1977-ban alapított cége a Goldberger-gyár területén épülő 570 lakásos Sun Palace lakóparkkal mutatkozott be. Ő sem magyarországi rokonság miatt indította el a budapesti fejlesztéseket, nem is költözött ide. Üzleti stratégiájával követte a Plaza Centerst, a vidéki nagyvárosok felé fordult. Győrben meghirdetett programja új városrész építését ígéri, de tavaly jelezte, akár Székesfehérváron vagy Debrecenben is építene lakásokat. Mindenki mindenkivel: menedzserháló a befektetések felett Az izraeli fennhatóságú cégek profiljaik alapján egymás versenytársai ugyan a magyar ingatlanpiacon, meghatározó figuráik azonban gyakran bukkannak fel közös vállalkozásokban, beruházásokban. A Duna Pláza tulajdonosváltásainak története jól érzékelteti összefonódást. Moti Zisszer szerint a kilencvenes évek első felében a bankok még bizalmatlanok voltak a kelet-európai bevásárlóközpontok tervei iránt, nem mertek belevágni a finanszírozásba. “Nemhogy az ajtón rugdostak ki a bankokból, az ablakon hajítottak ki. Azzal érveltek, hogy a havi 150 dolláros átlagfizetésből nem lesz, aki vásároljon az üzletközpontban” – emlékezett vissza kezdeti elutasításokra a Plaza Centers vezére. A Duna Pláza ennek ellenére felépült, és hamar kiderült, hogy sikeres a vállalkozás, így Zisszer a régióban további 50 pláza építéséről hozott döntést. Az egyetlen probléma az volt, hogy ehhez nem rendelkezett megfelelő tőkével, így kénytelen volt eladni a Duna Plázát Juli Ofernek, hogy az így szerzett pénzből további négy telket vásárolhasson. Nem ez volt a két üzletember első találkozása. Már 1991-ben dolgoztak közös projekten Izraelben, az Ofer testvérekkel közösen nyertek el megrendelést Askelonban. Ennek része volt egy kikötő kivitelezése is. A beruházást viszonylag gyorsan, 21 hónap alatt fejezték be. Ez alapján nem meglepő, hogy a Duna Pláza eladása után két évvel Juli Ofer eladta a bevásárlóközpontot, a vevő pedig nem volt más, mint Moti Zisszer. JÓ HA FIGYELÜNK!
A Plaza Centers jó iskolának bizonyult számos fiatal üzletember számára is, akik az ezredforduló környékén aztán saját erejükből próbáltak karriert csinálni. A PC-nél indult topmenedzserek nehezen követhető hálózatot alakítottak ki. Sokan több helyen párhuzamosan is kollégiái egymásnak. A Plaza Centers vezetésében tevékenykedett az autókeres Ehud Amir, az Álom Sziget, vagyis a Hajógyári-szigeten épülő megaberuházás egyik vezetője, Szemi Szmuha, az Engel-Csoport ügyvezetője, Michael Mevorach, valamit a Zisszerhez köthető ingatlanos vállalkozás, az Elbit elnöke, Simon Itzhaki.
Álom Sziget-makettfotó
Michael Mevorach cégtársa egy másik, Budapest külsőbb kerületeiben, illetve a főváros környékén lakóingatlanokat építő vállalkozásban, az Elephantban Lior Harari, aki jelenleg az Álom Sziget projekt vezetésében is dolgozik Szmuhával. Lior Harari emellett az Engel Csoport környékén is megfordult. A Gozsdu-udvar eladáskor a Király utcai beruházás körül bukkant fel Arie Jomtov neve. Jomtov több projekteken dolgozott együtt Ehud Amirral, és volt közös beruházása Juli Oferrel is. Jomtovhoz kötődik továbbá számos Andrássy úti palota is, melyekben a sajtóhírek szerint felújításuk után luxuslakásokat tervez kialakítani. A cégadatbázis szerint Szmuha és Jomtov is vágtak már bele közös ingatlanbizniszbe. Jomtov legutóbb a Budapest Gate fedőnevű nagyberuházás terveivel mozgatta meg az ingatlanos sajtót. A gyémánt golflabdával reklámozott tervek szerint Bicskén golfkomlexum épülne 400 millió dolláros invesztícióval. Szmuha a Plaza Centersszel együtt magánemberként vette meg a Soleh Boleitől a Kolosy téren lévő Új Udvar bevásárlóközpontot úgy, hogy az eladó is a tulajdonosok között maradt. Soleh Bolei pedig az Ablon irodaházai mellett a Váci úton vágott egy újabb tömb megépítésébe. Szmuha közvetlen irányítása alá tartozik Euro Ingatlan Csoport is, amely szintén ambiciózus lakásépítési terveket sző az egész térségre vonatkozóan, és ebben a már több cégben megismert partnere, Lior Harrari is segít. NEM FELTŰNŐ, DE HATÉKONY Az emblematikus izraeli figurák vállalkozásai mellett a piacból egyre jelentősebb szeletet hasítanak ki azok a cégek, amelyek keveset törődnek a PR-ral, sőt kifejezetten kerülik a nagyobb ismertséget. Néhányuknak sikerült úgy kenterbe vágnia az elmúlt években a mezőnyt, hogy az ingatlanos körökön kívül nevük egyáltalán nem cseng ismerősen. 2006-ban például csak a Corvin-projektnek jelentős hírverést csináló Cordia Magyarország Zrt. tudott több új lakást piacra dobni és értékesíteni, mint a Benyakar Israel és a Gindi Group által 2005-ben alapított GB Európa Ingatlan. A gyors karriert befutó vállalkozás inkább rossz sajtójával tűnt ki a lakáspiac amúgy sem problémamentes szereplői közül, mint tudatos brandépítéssel. JÓ HA FIGYELÜNK!
A Benyakar testvérek a cég honlapja szerint négy évtizedes fejlesztői tapasztalatot hoztak magukkal, amikor 2001-ben kiszálltak a tőzsdén is jegyzett izraeli vállalkozásból, és áttették székhelyüket Kelet-Közép-Európába. Magyarországon cégcsoportot hoztak létre, külön kft. építi a VIII. kerületi 420 lakásos Ciprus Házat, a IX. kerületi több mint 200 lakásos Silverside Apartmanházat, valamint a luxuskategóriásnak szánt Madárhegy projektet. A szerteágazó vállalkozás az üzleti siker ellenére belefutott néhány botrányba is. Először azért figyeltek fel rá, mert a Dandár utcai apartmanház építésénél késhegyig menő elszámolási vitába keveredett az alvállalkozókkal. Ez ugyan nem ritka jelenség a lakáspiacon, de az “antiszemitázással” operáló izraeli cég ügyét felkapta a sajtó is. Az átadásra szánt lakások minősége sem ütötte meg mindenhol a vevők által elvárt szintet, de a legnagyobb médiafigyelmet mégis az izraeli nagykövet és a cég kapcsolata kavarta. NAGYKÖVET HATÁROZOTT ÉRDEKLŐDÉSI KÖRREL David Admon, Izrael állam budapesti nagykövete röviddel megérkezése után már jelezte az ingatlanok iránti érdeklődését. A politikus felajánlotta a VII. kerület polgármesterének, hogy tapasztalataival segíti a régi pesti zsidónegyed épületeinek rehabilitációját. “A telavivi városháza alpolgármestere voltam, hatalmas szakmai tapasztalatom van, ezt szeretném a rendelkezésükre bocsátani” – mondta Admon Hunvald Györgynek az erzsébetvárosi polgármesteri hivatalban, ahova a Mazsihisz vezetőinek kíséretében érkezett. A nagykövet álláspontja az volt: fontos, hogy az izraeli befektetők maximálisan támogassák a területet, fektessenek be itt, tegyék “lakhatóvá” a környéket. Az elmúlt években egyértelmű volt az izraeli érdeklődés az egykori gettó felújítása, de leginkább átépítése iránt. A negyed házainak tulajdonváltásai azonban nehezen követhető csatornákon zajlottak, a politikus mégis hivatalos támogatásáról biztosította a projektek egészét. Admon azonban a GB Európával került a legközelebbi kapcsolatba. A céggel vitatkozó alvállalkozók szerint azt sem tartotta posztjához méltatlannak, hogy részt vegyen a békítő tárgyaláson. A Hír tévé ezután ásta elő a Madárhegy-beruházás alapkőletételéről készült felvételt, ahol a beruházó cég vezetője az ünnepség hevében elárulta, egy off-shore cégen keresztül résztulajdonosa a projektcégnek. A LISTÁZOTT CÉGEK Előkelő helyet biztosított magának a lakáspiaci toplistán a GB Európa és az Autóker mögött az Olimpia Group is. A tavalyi Ecorysösszesítés szerint a csoport a negyedik helyen zárt, idén pedig már azt ünnepelhette, hogy túljutott az 1500. lakáseladáson. A londoni tőzsdére bevezetett Nanette leányvállalatát Tamir Kishon irányítja. A cég fejlesztése volt 2003-ban az angyalföldi Palóc kert 133 lakással, valamint 2004-ben a ferencvárosi 162 lakásos Gizella ház. Az Olimpia Group a Lehmann Brothersszel együttműködésben a Soroksári út és a Ráckevei-Duna partján fekvő 75 ezer négyzetméteres területen 2010-ig 1800 új lakást kíván felépíteni. Az Olimpia fejlesztette többek között a Népstadion szomszédságában a Városliget apartmanházat, amely négy 7 és 9 emeletes épületből áll. A top 10-be került az Elephant Holding is, annak köszönhetően, hogy 45 százalékos forgalomnövekedést produkált egy év leforgása alatt. Az izraeli háttérrel rendelkező cég az elkövetkező két évben közel 3000 további lakás építését tervezi. A XVI. kerületben épülő 342 lakásos Malomdomb Lakókert mellett a cég főként mediterrán hangzású nevekkel vonzza vásárlóit, így került Pestszentlőrincre a Zaragoza Kert, Királyerdőre az Ibiza, Biatorbányra pedig a Barcelona Ház. A csepeliek egy része viszont nem örült a cég dinamizmusának, egy 180 lakásosra tervezett lakópark miatt szeptemberben tüntetők vonultak a holding Andrássy úti központja elé. A cég tulajdonosi szerkezete bonyolult, ami egyáltalán nem kirívó a többi Magyarországra települt beruházó vállalkozás között. Az EH Zrt. felett három 59
cég rendelkezik, az USA-ban jegyzett Prima Duna Investments Inc., az angol Virgin-szigetekre bejegyzett Elephant (Europe) Ltd., illetve a Bilbao-Építő Kft. Ez utóbbi cég tulajdonosa a panamai székhelyű Aquamarket Inc., valamint az Elephant-Holding Zrt, amely a Prima Dunát váltotta. A vállalkozások élén két izraeli állampolgár – Yan és Matti Lis – áll. Az élbolyban van az Adi Dana és a Simon Hovav vezette Coral Holding is, amely rengeteg egy címre bejelentett projektcéget fog össze. A két Seychelle-szigetekre bejegyzett vállalkozás képviselője Adi Dana, de cégtársa, Simon Hovav személye összeköti a Coralt egy izraeli székhelyű nagyvállalattal is. A Marlaz Ltd. 2000-ben csatlakozott. A Coral főként a VI., a VII., a VIII. és a XIII. kerületi kisebb méretű beruházásokra specializálódott. A társaság közlése szerint 1000 lakást építenek Budapesten. A LAKÁSON KÍVÜLI ÜZLETI ÉLET Nem kizárólag a lakásépítéssel lehet jó üzletet csinálni Budapesten. Az 58 éves Uri Heller, az Ablon Group alapítója és 1994 óta igazgatója a főváros egyik legnagyobb bérirodaház-beruházójává emelte a cégét. Heller Izrael után főleg Magyarországon és a Cseh Köztársaságban szerzett tapasztalatokat a befektetésekben. A mérnök végzettségű izraeli alapító tartja kezében – az osztrák Volksbankkal együtt – a Guernsey szigetén bejegyezett cég részvénypakettjét. A
cég székhelye azonban Magyarország, és a prágai valamint romániai nyomulás ellenére portfolióját a 90-es évek elején indított budapesti, főként Váci úti irodaházak dominálják. Beruházáslista: Business Center 140, Business Center 91, Business Center 99 Office Park, Business Center 22, M3 Business Center, Budafoki Business Center, Fogarasi Business Center. És legújabban az Árpád híd lábánál épülő Gateway irodaház, valamint a Blahán a Sajtóház helyén elindított Europeum. A hamvába holt Izraeli-magyar Ingatlan-együttműködési Fórumnak is tagja volt az értékes telkekkel rendelkező és ipari területen mozgó Brack Capital Real Estate. A cég birtokolja az Ikarus Ipari Parkot. A Sybil Holding pedig az eddig is izraeli dominanciájú bevásárlóés szórakoztatóközpont-bizniszban jelentkezett lendületes tervekkel. A Plaza Centersnek konkurenciát jelentő holding tavaly adta át az Új Buda Center 7,8 milliárd forintos első ütemét a XI. kerületi volt Kábelgyár területén, és rögtön bejelentette, az M3 kivezető szakaszánál egy 16 hektáros területre olyan bevásárlóközpontot terveznek, mint amilyen az M1-M7 közös bevezető szakasza mellett található, azzal a különbséggel, hogy itt egy fedél alá kerülnének a különböző áruházak. Forrás: Index
NÉHÁNY GONDOLAT A JOBBIKRÓL – olvasónk kritikája és javaslatai –
Mindenekelőtt szeretném leszögezni: nem vagyok profi politikus, sem politikai elemző, csak egyszerű Jobbik-szimpatizáns. Azért írtam ezt a cikket, mert van néhány kételyem, kifogásom, illetve ötletem a Jobbikkal kapcsolatban, amit szeretnék megosztani a nemzeti radikális oldal közvéleményével. Tisztában vagyok azzal, hogy mindaz, amit itt leírok, nagyon is vitatható. Annak is szántam, gondolatébresztőnek, vitaindítónak, mert úgy találom, hogy a nemzeti oldal írástudói túlságosan is sokat söprögetnek a más háza táján: túlságosan sokat beszélünk a Fideszről, más pártokról, külföldről, miközben alig találkozni a Jobbikot érintő konstruktív kritikával. Én nagyra becsülöm a Jobbik politikusait, értékelem a magyarság érdekében végzett munkájukat, er�������������������������� őfeszítéseiket. Egy pillanatig sem vontam soha kétségbe a jó szándékukat, az őszinte segíteni akarásukat; de úgy látom, hogy a párt stratégiájában több olyan dolog is van, amit érdemes lenne újragondolni, mert ha nem változtatunk rajtuk, a párt végső sikerét veszélyeztethetik. Az első ilyen dolog, avagy ami engem leginkább zavar a Jobbikban: Az új erő nem aknázza ki kellőképpen a nemzeti tábor erejét. Azt hiszem, történelmi közhely, hogy minden jelentős radikális mozgalmat a híveinek aktivitása, áldozatvállalása vitt sikerre. A Jobbikról viszont egyelőre nem lehet elmondani, hogy a szavazótábora radikális mozgalomhoz illő 60
mértékben aktív lenne. Ma a nemzeti oldalon még nagyon kevesen fejtenek ki érdemi tevékenységet, s én bizony úgy látom, hogy ebben a Jobbik is ludas, mert nem tesz meg mindent, hogy aktivitásra serkentse a híveit. A probléma szerintem a Jobbik szemléletmódjában rejlik. A párt egyrészt bevallottan abból indul ki, hogy a radikális oldal munkájában részt venni megtiszteltetés, tehát ő a maga részéről nem igyekszik megfogni senkit; másrészt érezhetően csak egyféle emberfajtával tud (akar?) valamit kezdeni: az aktivista típusú, szuperlelkes, szuperáldozatkész, szilárd világnézetű önkéntesekkel. Az új erő szervezése ma lényegében annyiból áll, hogy kimazsolázgatja magának az ilyen azonnal használható embereket. A többieket meghagyja nézőnek. Mi az a két lehetőség, amit a Jobbik ma kínál? A Jobbik-, illetve a Gárda-tagság. És mik a belépés feltételei ebbe a két szervezetbe? Nos, kimondva vagy kimondatlanul, de elvárás, hogy a tagjelölt: –– kiforrott, radikális világnézettel rendelkezzen, –– önként jelentkezzen, kopogtasson a párt ajtaján, kinyilvánítva a belépési szándékát, –– készen álljon komolyan elkötelezni magát, például letenni egy életre szóló hűségesküt (ld. gárdisták: bajtársaimat soha el nem hagyom), –– hajlandó legyen már a kezdetektől jelentős anyagi és időáldozatot vállalni,
–– hajlandó legyen parancsokat teljesíteni, azaz esetről esetre végrehajtani, amit a vezetőség éppen kitalál. Nyilvánvaló, hogy a fenti feltételeknek nagyon kevesen felelnek meg, illetve nagyon kevesen akarnak megfelelni. Mi lesz a fennmaradó százezrekkel? Ők soha nem fognak csinálni semmit? A párt leírta őket egyszer és mindenkorra, mint használhatatlanokat? Vagy abban bízik, hogy előbb-utóbb mégis megjön az eszük, és belépnek a Gárdába? Vona Gábornak egy gárdista rendezvényen elmondott beszéde inkább ez utóbbit látszik megerősíteni. Vona szerint „a gazdasági válságban, a kormányzat által magukra hagyott embereknek a gárdamozgalom jelenti majd szinte az egyetlen támaszt és biztonságot”, és „emiatt egyre többen csatlakoznak majd az Új Magyar Gárdához, hogy segítséget és támogatást nyújtsanak honfitársaiknak”. Vagyis: a párt a maga részéről nem gondolkodik új szervezetek létrehozásában, vagy az emberekhez való bárminemű alkalmazkodásban. Az emberek fognak alkalmazkodni őhozzá, muszájból, ahogy nő rajtuk a nyomás. Ez a fajta hozzáállás, azt hiszem, lassan hagyományosnak mondható a nemzeti oldalon. Már a MIÉP is hasonlóan kezelte a híveit. Emlékszem egy cikkre, amit tizenvalahány évvel ezelőtt olvastam a Demokratában, és ami gyakran eszembe jut, mert nagyon jellemzőnek érzem: a lap két fiatal JÓ HA FIGYELÜNK!
újságírója végigjárta az összes akkori parlamenti pártot, és eljátszotta, hogy be akar lépni az adott pártba. Az SZDSZ-nél rögtön kávét kaptak és ígéretet, hogy állást szereznek nekik a közigazgatásban. Az MSZP-nél is tűrhető fogadtatásban részesültek. Az MDF-nél már kicsit megijedtek tőlük, a Fidesznél meg inkább csak hitegették, de bevenni nem nagyon akarták őket. Egyetlen helyen ütköztek kerek-perec visszautasításba: az akkori egyetlen (egyébként már erősen lejtmenetben lévő) radikális erőnél, a MIÉP-nél. A MIÉP-esek rögtönöztek nekik egy felvételi vizsgát, amelyen kiderült, hogy nem ismerik eléggé Szabó Dezső összes munkáit, így azonnal közölték velük, hogy nem alkalmasak a pártba való belépésre; menjenek haza, olvasgassák Szabó Dezsőt, aztán néhány hónap múlva próbálkozhatnak megint. Természetesen minden pártnak szíve joga, hogy feltételeket szabjon, hiszen a párttagság bizalmi kérdés, meg kell szűrni a jelentkezőket. Ha a feltétel Szabó Dezső, hát legyen Szabó Dezső. De micsoda politikai dilettantizmus a jelentkezőket csak úgy, a kapcsolattartás vagy a segítség ígérete nélkül önképzésre hazazavarni? Milyen radikális erő az, amely nem tud legalább valami átmeneti, alternatív tevékenységet felajánlani? Képezzétek ki magatokat egyedül, aztán gyertek vissza, ha megütitek a szintet, amit mi elvárunk? Én nem tudom, hogy a MIÉP országszerte így viszonyult-e a szimpatizánsaihoz; de ha igen, akkor már csak ezzel kiérdemelte a sorsát. A Jobbik persze nem a MIÉP; de nekem úgy tűnik – és ezért is írtam le a fenti történetet –, hogy a szimpatizánsokhoz való viszonyulásban ezt a „ti fogtok futni utánunk, nem mi utánatok” mentalitást bizonyos fokig sikerült átmenteni. A Jobbik JÓ HA FIGYELÜNK!
eddig nem sok energiát fektetett a hívei győzködésébe, átnevelésébe. S borítékolható, hogy szervezés terén ugyanott fog megakadni, ahol a MIÉP: miután felszívta magába az összes kész, azonnal bevethető nemzeti radikálist, megtorpan, nem nő tovább, mert nem tanulta meg, hogyan lehet a tömegekből is kihozni valamit. Az új erőnek meg kellene értenie, hogy ez a szemléletmód mennyire nem illik a mai magyar valósághoz. Elment mellette az élet. Miközben a magyar embereket már több mint fél évszázada nevelik arra, hogy vis�szahúzódjanak a csigaházaikba, és ne vegyenek részt semmilyen közéleti aktivitásban; miközben a világot uraló cionista rezsim az emberi közösségek szétverését a szemünk láttára fejleszti művészi tökélyre; miközben a média mind profibb módszerekkel mossa az emberek agyát – nem lehet tétlenül a tökéletes emberanyag felbukkanására várni. A magyar népnek, de azon belül még a nemzeti tábornak is gyógyterápiára van szüksége: segítségre, hogy újra felfedezze magában az egészséges civil kurázsit. S a gyógyterápia semmiképpen sem abból áll, hogy cseszegetjük a jobbikosok tömegeit, amiért szájkaratésok, vagy abban bízunk, hogy majd csak kapcsolnak maguktól; hanem abból, hogy kidolgozunk egy igényes stratégiát a megváltoztatásukra, és megpróbáljuk őket lépésről lépésre elvezetni a kívánatos mértékű aktivitásig. Ha a Jobbik valaha is tömegeket akar megmozgatni, akkor: –– Be kell látnia, hogy időt és energiát kell szánnia a hívei átnevelésére, aktivitáshoz szoktatására, mert ezt senki nem végzi el helyette. Személyes felelősséget kell éreznie aziránt, hogy az emberek részt vesznek-e a közös munkában. Célul kell kitűznie, hogy minél
több embert kapcsoljon be a nemzeti oldal vérkeringésébe. –– Nem várhat arra, hogy a szimpatizánsok keressék vele a kapcsolatot. Erőfeszítéseket kell tennie a nemzeti tábor megismerésére, a hívei gondolkodásmódjának, aktivitási hajlandóságának felmérésére. –– A hívei alaposabb ismeretében létre kell hoznia olyan új szervezeteket, amelyek képesek nagy tömegek felszívására. A Gárda erre nem alkalmas, mert természetéből fakadóan egy kis létszámú, elit jellegű szervezet. Sokan vannak, akik szeretnének részt venni a közös munkában, de nem akarnak belépni a Gárdába. –– Megértően kell viszonyulnia azokhoz is, akiknek több időre, vagy fokozatos közelítésre van szükségük. Biztosítania kell könnyebb fajsúlyú aktivitásokat azon hívei számára, akik nem mernek vagy nem tudnak azonnal fejest ugrani egy elkötelező jellegű tevékenységbe. Második kifogásom: A Jobbik nem végez semmilyen rendszeres országépítő tevékenységet a civil társadalom szintjén. Sokunkat aggaszt, hogy a Jobbik egy teljesen lepusztított országot örököl majd, mire végre kormányra jut, és emiatt – hiába a tehetség meg a jó szándék – nem marad mozgástere az érdemi változtatásokhoz. A nemzeti táborban jól kitapintható ez az aggodalom. Úgy érzem, jogos a kérdés: muszáj nekünk tétlenül várakoznunk a kormányváltásig? Miért nem kezdjük el Magyarország újjáépítését már most? Én rengeteg olyan feladatot látok, amihez már itt és most meglenne az erőnk. Csak néhány példa: 61
–– Nekifoghatnánk a felvásárlók és a multik által kiszipolyozott magyar gazdák talpraállításának. Létrehozhatnánk olyan vásárlói köröket, amelyek egyenesen a termelőtől vásárolnak előzetes, éves megállapodás alapján, kiiktatva az értékesítési láncból az élősködőket. Az ötlet nem új, és nem az enyém. Hasonló kezdeményezést már számos nyugati országban sikerrel megvalósítottak. Az Egyesült Államokban, mint olvasom, például több tízezer család szerzi be az élelmiszert ilyen módon. Az elképzelés tehát működőképes, nekünk nem is lenne más dolgunk, mint tanulmányozni a külföldi modellt, és annak megfelelően megszervezni idehaza a termelői, illetve a vásárlói oldalt. –– A magyar mezőgazdaság további erősítésére létrehozhatnánk egy kizárólag magyar élelmiszert forgalmazó bolthálózatot. Ezzel már sokan próbálkoztak, de a hibás koncepció miatt mind belebuktak: egyszerűen kinyitottak, aztán várták, hogy majd csak betévednek a vevők. Pedig egy ilyen kezdeményezést a mai magyar viszonyok között csakis úgy lehet sikerre vinni, ha megszervezzük a vásárlókat is – akkor viszont, véleményem szerint, minden további nélkül. Csak jó szervezés kérdése az egész. Megvalósíthatnánk például a következő formában: összetoborozzuk a vállalkozás iránt érdeklődő nemzeti radikálisokat, és kötelezettséget vállaltatunk velük, hogy minden hónapban levásárolnak egy meghatározott összeget a lakóhelyükhöz közeli boltban. Cserébe garantáljuk nekik, hogy a bolt árai nem lesznek megfizethetetlenül drágák (mondjuk, legfeljebb tíz-tizenöt százalékkal a normál piaci ár fölött), és hogy a profitot újabb boltok nyitására vagy a mezőgazdaság támogatására fordítjuk. A bolton belül az árak mellett meg feltüntetjük azt is, hogy mennyi jut belőle a termelőnek. –– Szintén csak szervezés kérdése lenne egy nemzeti szaknévsor létrehozása a magyar ipar segítésére. Összegyűjthetnénk a nemzeti elkötelezettségű, kizárólag magyar alapanyagokkal, magyar munkaerővel dolgozó, jó minőségű terméket vagy szolgáltatást nyújtó magyar vállalkozásokat, és ingyenes reklámot biztosíthatnánk nekik egy internetes adatbázison vagy helyi szintre lebontott, nyomtatott szaknévsorokon keresztül. Emellett feketelistát vezethetnénk, illetve bojkottakciókat szervezhetnénk a minőségi magyar árut indokolat62
lanul mellőző, külföldi termékeket dömpingárakon kínáló cégek ellen (gondolok itt az olcsó dán sertéshúst, osztrák tejet kínáló áruházláncokra, a kanadai ásványvizet felszolgáló éttermekre stb.). A fenti (vagy hasonló) akciókat persze csak egy komoly szervezőerővel az élen tudjuk megvalósítani. S ez – kizárásos alapon – nem lehet más, csak a Jobbik. A nemzeti oldalon csak a Jobbiknak vannak meg ma ehhez az eszközei: az országos infrastruktúra, a szervezésbeli rutin, az emberanyag, a befolyás, a média. Nem is hiányzik más a párt részéről, csak a szándék. Mert a Jobbik sajnos egyelőre nem érzi feladatának a civil társadalom szervezését. S úgy tűnik, ebben elég sokan egyetértenek vele a nemzeti oldalon. Mintha egyre több hazafi fogadná el, hogy a Jobbik tevékenysége tisztán parlamenti politizálásból áll. Többször hallottam, olvastam már olyan véleményeket, melyek szerint a Jobbiknak – úgymond profi politikai pártként – nem az a dolga, hogy az embereket szervezgesse, meg mindenféle civil kezdeményezéseket felkaroljon. Én pedig állítom, hogy igenis az a dolga. Állítom, hogy – nem profi politikai pártként, hanem profi radikális mozgalomként – a Jobbiknak elemi érdeke bizonyítani a magyar közvélemény szemében, letenni valamit a magyar társadalom asztalára, különben a tömegek soha nem fognak hinni benne. Minden sikeres történelmi radikális mozgalom úgy kezdte, hogy a civil társadalom szintjén bizonyított, és csak utána jutott hatalomra, nem pedig fordítva. Egy radikális erőnél a bizonyítás, az erő megmutatása kulcskérdés: erre tanít minket a történelem. Nézzünk meg olyan mozgalmakat, mint a kommunizmus vagy a nemzetiszocializmus! Mi volt a német nemzetiszocialisták egyik
legelső ténykedése? Az, hogy rendet teremtettek az utcákon, megfékezték a városokat terrorizáló vörös csőcseléket. Az erő jele? Az bizony. Ahogy a kommunista mozgalmak világszerte megszervezett eredményes sztrájkjai, tömegtüntetései is azok. Egy radikális mozgalomnál nélkülözhetetlenek az ilyen erődemonstrációk, mert ezek ébresztenek hitet, lelkesedést az átlagemberben, ezek késztetik a mozgalomhoz csatlakozásra. Ami pedig a profi politizálást illeti: bevallom, engem ez a „profi” jelző, ami a Jobbik jelenlegi tevékenységére látszik ragadni, meglehetősen bosszant. Amennyire én tudom, a Jobbik által követett stratégiával (azaz: hagyományos parlamenti politizálással kormányra kerülni, és ott radikális elképzeléseket megvalósítani) már rengeteg radikális erő próbálkozott és próbálkozik Európa-szerte, de említésre méltó sikert még nem ért el egyik sem. Akkor mi ebben a profi? Mitől olyan profi egy stratégia, ami még soha nem működött? Szerintem a Jobbik által követett út a legjobb indulattal is csak bizonytalan kimenetelű politikai kísérletezésnek nevezhető. S bölcsebb volna talán a radikálisoknál soha be nem vált módszerek utánzása helyett ellesni egyet-mást a valóban sikeres történelmi radikális mozgalmaktól: például azt, hogy mekkora gondot fordítottak a híveik szervezésére, képzésére; azt, hogy mennyire igyekeztek imponálni a közvéleménynek az erejükkel; vagy hogy mennyire odafigyeltek arra, hogy mély gyökereket eresszenek a társadalomban. Összegezve: A Jobbiknak kiemelt feladatként kellene kezelnie a civil társadalom szervezését, nagy tömegek megmozdítására és látványos eredmények elérésére törekedve, hogy ezáltal: –– felhívja a politikába belefásult magyar társadalom figyelmét arra, hogy itt JÓ HA FIGYELÜNK!
valami gyökeresen új dolog kezdődik; –– bebizonyítsa az erejét, a szervezőkészségét, és tekintélyre tegyen szert a közvélemény szemében; –– aktivitási lehetőséget biztosítson azoknak a híveinek, akiknek (mint például e sorok írójának) a Gárda nem felel meg, de más jellegű tevékenységben szívesen részt vennének; –– növelje a népszerűségét, a társadalomszervező tevékenységen keresztül olyan embereket is elérve, akik nem figyelnek a politikára, vagy akiket a párt mondanivalója egyébként hidegen hagy (csak mellékesen: több fideszes ismerősöm is úgy nyilatkozott, hogy a fent példaként említett mozgalmakhoz még ők is csatlakoznának); –– és persze nem utolsósorban azért, hogy használjon az országnak, a lehetőségekhez képest megerősítve azt a várható gazdasági szabadságharcra. A harmadik kifogásom: A Jobbik indokolatlanul sok időt és energiát öl a parlamenti tevékenységbe. Az új erő már jó másfél éve próbálkozik azzal, hogy a parlamenti tevékenységével tegyen jó benyomást a magyar közvéleményre. Be kellene látnia végre, hogy ez a stratégia nem működik. Persze, tudom, erősödtünk egy keveset a Parlamentbe jutás óta, amit ki lehet kürtölni hatalmas sikerként, vagy elővehetjük a kényelmes magyarázatot, hogy az összes közvélemény-kutató szándékosan alulmér minket; de én azt hiszem, mindkettő már az önámítás kategória. Az igazság az, hogy a Jobbik nem erősödik az elvárható ütemben, holott a politikai helyzet egyszerűen tökéletes lenne ehhez. A Fidesz gyengén kormányoz, és látványos vereségeket szenved
JÓ HA FIGYELÜNK!
még kommunikációs szinten is; a gazdasági helyzet, a közbiztonság folyamatosan romlik; a közvélemény hetvennyolc százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok; az MSZP meg nyolc év gyenge kormányzással a háta mögött, még mindig Gyurcsányba gabalyodva, magától hullik szétfelé. Mindeközben a Jobbiknak egy botránya, korrupciós ügye nem volt, nincsen a háta mögött szégyellnivalóan gyenge kormányzati teljesítmény, tisztességesen dolgozik, és még azt is lehet mondani, hogy ügyesen, komolyabb bakik nélkül politizál. Ha a Jobbik így, optimális körülmények között nem kell a választóknak, akkor mikor fog? Mitől fog megváltozni az emberek véleménye, ahogy múlik az idő? Meggyőződésem, hogy a magyarázat a Jobbik tévesen megválasztott stratégiájában keresendő. A párt úgy gondolta, hogy a parlamenti ügybuzgó magatartással lemoshatja magáról a szélsőségesség bélyegét, ezt vélve a népszerűbbé válás egyedüli gátjának. Ahogy Vona Gábor mondta: „abban a pillanatban, amikor a magyar társadalom ezidáig félrevezetett tömegei rájönnek, hogy a Jobbik szélsőségessége nem létezik, csupán az ő fejükben, meg fog történni a politikai átrendeződés.” Szerintem a Jobbik vezére itt téved. Már eleve vitatható az is, hogy le lehet-e mosni a szélsőségesség vádját konstruktív parlamenti tevékenységgel – hiszen az emberek többsége oda se figyel a Parlamentre, vagyis észre sem veszi, hogy a Jobbik milyen konstruktív. Aki meg odafigyel, láthatja, hogy a Jobbik viselkedése tudatosan választott stratégia, tehát éppen nem garancia arra, hogy a párt kormányra kerülve nem fog megváltozni. De ami ennél fontosabb, hogy – meggyőződésem szerint – a Jobbiknak nem is a szélsőségesség kérdésén kellene aggódnia. Én
rengeteg fideszest ismerek, de nincs közöttük egy sem, aki félne a Jobbiktól, „szélsőségesnek” vagy a „demokráciára veszélyesnek” tartaná, vagy éppen a Jobbik eszmeiségével lenne problémája. (Nyilván erre gondolt Vona Gábor is, mikor azt mondta, hogy a fideszesek kétharmada lelke mélyén jobbikos.) Sőt többségük már éppen eléggé kiábrándult a Fideszből ahhoz, hogy másra szavazzon. S hogy miért nem szavaznak akkor a Jobbikra? Azért, mert nem veszik komolyan. Azt tartják, hogy a Jobbiknak fogalma sincs a politikai realitásokról, és olyan dolgokról álmodozik, amelyeket nem lehet megcsinálni. Kormányra kerülve úgysem tudna semmit megvalósítani abból, amit most ígér, és csak csődbe vinné az országot. Ajánlom mindenkinek, aki ismer fideszeseket, hogy puhatolózzon köztük ő is: mit gondolnak, mire lenne képes egy jobbikos kormány, és milyen esélyei lennének egy gazdasági szabadságharcban. Lefogadom, hogy az illető ugyanazt fogja tapasztalni, amit én: a Jobbiknak a fideszesek előtt semmi tekintélye nincs. Még a szerencsésebb eset, ha csak legyintenek rá, és nem gúnyolódnak vagy röhögnek rajta. A Jobbiknak meg kell értenie: ha azt akarja, hogy a magyar emberek komolyan vegyék, nem kötelességtudást meg demokratikusságot kell bizonyítania, ahogy most teszi, hanem erőt: rendkívüli, imponáló vezetői, szervezői képességeket. Az embereknek látniuk kell, hogy a Jobbik nem csak a levegőbe beszél, hanem valóban képes lehet megvalósítani azokat az óriási célokat, melyeket kitűzött. Erőt kell mutatni az embereknek, ahogy a radikális mozgalmak mindig is csinálták. S itt van a probléma a Jobbik stratégiájával: a Parlamentből, ellenzékből erőt mutatni nem lehet. A széles közvélemény soha nem fogja elfogadni a parlamenti eredményeket mint az erő bizonyítékát. Ugyan hol következik a Jobbik parlamenti tevékenységéből, hogy véghez tudja vinni mindazt, amit vállal? „A Jobbik igenis képes sikerrel megvívni egy gazdasági szabadságharcot, hiszen már most rengeteg jó törvényjavaslatot nyújt be, a parlamenti bizottságokban is érdemi munkát folytat, és az egyedüli párt, amely végigüli teljes létszámban az összes parlamenti ülést” – oda mernénk menni egy ilyen szöveggel orbánhívő ismerőseinkhez? Ugye hogy nem? A magyar emberek kétségkívül szomjazzák a radikális változást, mert tele van a hócipőjük a jelenlegi állapotokkal, s a Fidesznek is a radikális változás reményében adtak kétharmadot. A körülmények tehát meglennének egy radikális erő sikeréhez. De ami egy fontos különbség Fidesz és Jobbik között: a Fidesznek elhitte az erőt is a közvélemény. A Fidesz húsz évig talpon maradt a politi63
kában, kormányon is volt, és egyáltalán, a kétharmad közelébe tudott kerülni. Mindezeket végül is el lehetett fogadni mint az erő jeleit. A Jobbik viszont egyelőre semmi ilyesmit nem tud felmutatni az óriási célkitűzései mellé. Én Vona Gábor fent idézett kijelentését a következőképpen módosítanám: abban a pillanatban, mikor a fideszesek ezidáig hitetlen és elutasító tömegei rájönnek, hogy a Jobbik tényleg meg is tudja csinálni, amit ígér, meg fog történni a politikai átrendeződés. De addig aligha. Összegzésként a Jobbik parlamenti jelenlétével kapcsolatban: –– A pártnak be kellene látnia, hogy a parlamenten keresztül komoly népszerűség-növekedést elérni nem lehet, és a most folytatott tevékenysége még a tekintélyére is veszélyes. Ennek megfelelően racionalizálnia kellene a parlamenti munkát, azaz leépítenie, minimumra csökkentenie minden olyan tevékenységet, amely nem jár kézzelfogható haszonnal az ország vagy a párt számára. Ezzel egyidőben a képviselők egy részét is (tekintve, hogy a Jobbik szavazata amúgy sem döntő) fel lehetne menteni a rendszeres bejárás kötelezettsége alól. Az így felszabaduló energiákat pedig a társadalmi aktivitásra lehetne fordítani. –– Mindezeket a változtatásokat nem hogy titkolni vagy mentegetni, hanem éppen ellenkezőleg: fennhangon hirdetni kell, hangsúlyozva, hogy a párt mindezt az ország érdekében teszi, átirányítva az erőit olyan területekre, ahol érdemben használni tud a magyarságnak. Ha ezt az újfajta, radikális mozgalomhoz jobban illő megközelítést sikerül összekapcsolni a civil társadalom szintjén elért eredményekkel, a kedvező fogadtatás a közvélemény részéről (ismerve a hagyományos parlamenti politika és általában a politikusok elutasítottságát) garantált.
ményei magukért beszélnek, és szép lassan meggyőzik az egész magyar közvéleményt, hogy igenis érdemes egy nemzeti kormányt támogatni. Én érzek egy efféle gondolkodást a Jobbikon. Pontosabban szólva, nem is csak a Jobbikon, hanem az egész radikális táboron, hiszen rengeteg ilyen véleményt olvasni, hallani. S úgy gondolom, hogy ez az ábránd, a jobbikos csodakormány ábrándja a nemzeti oldal legnagyobb kerékkötője jelenleg. Hogy miért? Először is azért, mert pas�szivitást gerjeszt a nemzeti táborban. Akik hisznek a hamarosan színre lépő, mindent megoldó jobbikos csodakormányban, azoknak a töredéke talán belép a Jobbikba, túlnyomó részük viszont egyáltalán nem csinál semmit. Ami, ismerjük el, részükről egy teljesen logikus következtetés. Végülis miért áldozza valaki most a kevés pénzét, szabadidejét olyan feladatokra, amelyeket a jobbikos kormány rövidesen úgyis megold? Miért vonjak el én ma egy-kétezer forintokat a családomtól például a magyar termékek támogatására, ha nemsokára jön a Jobbik a költségvetési ezermilliárdokkal meg a magyar ipart védő törvényekkel? Van így az én áldozatvállalásomnak bármi értelme? Másodszor, ha túlbecsüljük a jobbikos kormány lehetőségeit, akkor elmulasztjuk a tisztességes felkészülést a magyarság előtt álló óriási erőpróbára, a gazdasági szabadságharcra. Úgy érzem, sok hazafinak illuzórikus elképzelései vannak erről a gazdasági szabadságharcról. Multik, bankok, pénzvilág megregulázása, újratárgyalt államadósság, újrafogalmazott viszony az Unióval, nemzeti önrendelkezésünk helyreállítása – közülünk sokaknak csak ezek ugranak be a gazdasági szabadságharc kifejezés hallatán. Pedig ez nem a szabadságharc, hanem a győzelem. Ide akarunk eljutni a gazdasági szabadságharcon keresztül. A gazdasági szabadságharc: magasra szökő munkanélküliség, inflá-
ció; külföldre menekülő magyar fiatalok; az államcsőd fenyegető réme vagy talán maga az államcsőd; ellenséges diplomáciai környezet és nemzetközi lejárató sajtóhadjárat stb. Röviden: minimum néhány kínkeserves esztendő az egész magyar nemzet számára. A nemzeti oldalon mindenkinek meg kellene értenie, hogy súlyos tévedés összekeverni a harcot a győzelemmel; hogy bármilyen szabadságharc, még a gazdasági is, mindig szenvedést és áldozatvállalást jelent azért, hogy később, a harc után jobb legyen. A szabadságharc ideje alatt nem jobban fogunk élni, mint most, hanem majdnem biztosan rosszabbul. Higgyük el, az ellenségnek elég eszköze van ehhez. S ezért nem látom sok jövőjét annak, amit a Jobbik most csinál: normál politikai eszközökkel (a kormány kritizálásával, a jobb kormányzás ígéretével) szavazókat gyűjteni, csak hogy minél előbb kormányra kerüljön. Hiszen nyilvánvaló, hogy az ilyen módszerekkel összeszedett szavazók csak azért fogják a Jobbikot támogatni, hogy az jólétet teremtsen a számukra. Ha nem ezt tapasztalják, ha a Jobbik nem hogy életszínvonal-emelkedést, hanem gazdasági nehézségeket hoz nekik, akkor úgyanúgy faképnél fogják hagyni az új erőt, mint ahogy most faképnél hagyják a Fideszt. Nem fognak a Jobbik mögött elvi alapon kitartani, és nem fogják neki megbocsátani a gazdasági szabadságharc okozta nehéz éveket. A Jobbik népszerűsége, ilyen szavazókkal a háta mögött, borítékolhatóan a béka segge alá fog zuhanni két-három év kormányzás után. Márpedig abban, remélem, mindannyian egyetértünk, hogy egy négyéves parlamenti ciklus nem elég az ország rendbetételére. Ha a Jobbikot nem választják újra, ha egy MSZP vagy egy Fidesz jön utána, és siet visszacsinálni mindent, amit a Jobbik elkezdett, hogy kiengesztelje a cionista rezsimet – nos, akkor megkérdezhetjük magunktól, hogy vajon érdemes volt-e ezért küzdeni.
Negyedik kifogásom: A Jobbik messze túlbecsüli a kormányra jutás jelentőségét. Gyanítom, hogy mindaz, amit kifogásoltam a Jobbik tevékenységében, legalábbis részben erre az okra vezethető vissza. A Jobbik nem szervezi a saját táborát, sem a társadalmat, mert nem érzi szükségét – ugyan minek aprózná el magát ilyesmivel, ha belátható időn belül úgyis kormányra jut, és akkor majd rendbe tesz mindent, az államhatalommal a kezében? Hiszen csak egyszer legyen meg a választási győzelem, mindegy hogyan, ha csak egy százalékkal is, akkor majd megmutatja, hogy mire képes! Onnantól már a tettei, az ered64
JÓ HA FIGYELÜNK!
Persze elképzelhetjük azt, hogy a Jobbik olyan ügyesen kormányoz majd, hogy egyszerre sikerül megvívnia a gazdasági szabadságharcot, elkerülnie az államcsődöt, és mindezzel egyidőben még jólétet is biztosítania a magyar emberek számára; de ez szerintem már tényleg a politikai naivitás csimborasszója, amire nem is vesztegetnék szót – ha nem élnék a gyanúperrel, hogy a Jobbik vezetése pontosan ebben reménykedik. Ha nem így van, akkor elnézést, de nekem ez jön le a Jobbik viselkedéséből. Nem látom a párton semmi jelét annak, hogy egy nehéz és verejtékes gazdasági szabadságharc megvívására készülődne. Vona Gábor egyszer valami olyasmit mondott egy beszédében, hogy körülbelül másfél millió nemzetben gondolkodó ember él a Kárpátmedencében, s az ő feladatuk a magyarság megmentése – amivel én tökéletesen egyet is értek, ha azt jelenti, hogy ennek a másfél millió embernek aktívan tevékenykednie kell(ene) a magyarság megmentése érdekében. De hol jelenik meg ez a másfél millió a Jobbik stratégiájában? Nyilván Vona Gábor sem csak arra gondolt, hogy ez a másfél millió ember négyévente elmegy a Jobbikra szavazni?!
Nem, amennyire én látom, a Jobbik jelenleg csak a kormányra kerülésre készülődik, semmi többre, mert hisz abban, hogy a kormány nyújtotta lehetőségekkel képes lesz csodát művelni nekünk. S ez az ábránd életveszélyes a nemzeti radikalizmus jövőjére nézve, mert nagyon könnyen azt eredményezheti, hogy a Jobbik éppen kormányon, a cél kapujában fog széthullani. Pedig lenne alternatíva. A Jobbik már most tehetne bizonyos előkészületeket a gazdasági szabadságharcra, mint például: –– Erősíthetné az országot a civil társadalom építésével, ahogy fent említettem, hogy ezzel is növelje a túlélési esélyeit a várható harcban. –– Több energiát fektethetne a radikális világnézet terjesztésébe, az emberek átnevelésébe, lehetőleg minél több magyar embert meggyőzve a gazdasági szabadságharc elkerülhetetlenségéről. –– Be kellene látnia, hogy egyáltalán nem mindegy, milyen jellegű támogatás van mögötte. Nem csak a szavazók mennyiségére, hanem a minőségére is oda kell figyelnie. El kell érnie, hogy minél több szavazója támogassa elvi,
világnézeti alapon, nem pedig rövidtávú anyagi előnyökért. –– A nép átnevelésének munkájához össze kellene szerveznie, aktivizálnia a radikális értelmiség széles rétegeit, különös tekintettel a fiatalokra. Ehhez létre kellene hoznia a megfelelő értelmiségi szervezeteket. –– Igyekeznie kellene minél több hívét bevonni valamilyen személyes kapcsolattartással járó aktivitásba. Akit személyes kötelékek, ismeretségek fűznek a nemzeti oldalhoz, az nehezebben morzsolódik le később. Persze biztos vannak, akik úgy érzik, hogy nagyon sokat akarok rakni a Jobbik vállára. De ha nem a Jobbik vállára, akkor kiére? Magyarország sajnos nagyon legyengült állapotban van, és az ellenség borzasztóan erős – ha a kettőt összeadjuk, csak az jöhet ki belőle, hogy a magyarság megmentéséhez rendkívüli tettekre van szükség. Valakinek véghez kell vinnie ezeket a tetteket. A Jobbik célja bevallottan a magyarság megmentése, a lécet tehát ő rakta magának magasra – én csak azt próbáltam átgondolni, mi mindenre lesz szüksége, ha tényleg át is akarja ugorni... Horváth Gábor – Kuruc.info
A NAGY LIBERÁLIS TITOK 1. Létrehoztunk egy demokráciának elnevezett rendszert, amit az ostoba barmok szabadságnak hisznek. Nem ismerték fel, hogy a mindenkori jelölőé a hatalom. Azé, aki megmondja, kire lehet szavazni. Folyamatosan biztosítani kell, hogy a pártok vezetését, a mi rendszerünkbe tartozó titkos szervezetbe tömörítsük. Csak olyanok kaphatnak meg kulcsszerepet, akik a mi irányításunkat elfogadják, és tudomásul veszik. 2. Ha a látókörünkbe kerülnek olyan egyedek, akik olyan szervezettekkel ápolnak kapcsolatot, amely nem a mi irányításunk alatt állnak, haladéktalanul likvidálni kell őket. Érdekeinket kevésbé veszélyeztető esetben, elég köztörvényes bűncselekménnyel megvádolni, és börtönbe zárni az illetőket. 3. Az általunk irányított pártjaink vezetését és tagságát, szigorú ellenőrzés alatt kell tartani. Az arra kiképzett szakértőink pontos választ adnak arról, hogy ki milyen mértékben megvesztegethető, ki milyen mértékben zsarolható, ki milyen módon fenyegethető, és ki az, aki teljesen a mi oldalunkra átállt egyén, aki élvezetből is elárulja sajátjait. Kinek mi jár, a szerint kell kezelni. 4. Különös figyelmet kell szentelni, a saját fajtája iránt elkötelezett, tehetséges, népszerű emberek irányába. A likvidálás nem minden esetben célra vezető, mert könnyen mártírrá válhat az illető, ami részünkről nem megengedhető. Az ilyen embereknek állami megbízást kell adni, mégpedig úgy, hogy amit ellenünk tesz, azt a mi utasításunkra, a mi igényeinknek megfelelő módon tegye. Ügyelni kell, hogy az illető száját, mindig a víz közelében kell tartani, hogy szükség esetén bármikor le lehessen nyomni a víz alá. Lehet, sőt kötelező ősi történelmi alapokon nyugvó társadalmi szerveződések életre hívása, de nem vezethet a magarok hőn áhított egységéhez. JÓ HA FIGYELÜNK!
Össze kell egy csokorba gyűjteni a hőzöngő hazafiakat, de megfelelő vezetés mellett, egy helyben topogásra kell kárhoztatni őket. Ha valami véletlen folytán mégis összeverődne egy - nem mi általunk vezérelt - csoportosulás, akkor azonnal rágalomhadjáratot kell indítani ellenük, mégpedig úgy, hogy a saját sírhelyeinket, emlékműveinket gyalázzuk meg. Ezután erre való hivatkozással, bíróság elé citálunk valakit közülük, akit a mi bíróságunk, megfelelő média támogatással, jogerősen elítél. 5. Ügyelni kell arra, hogy az általunk megalkotott törvények, rendeletek, határozatok megfelelően pontatlanok legyenek, egymásnak ellentmondjanak. Ennek okán, a kizárólagosan közülünk kikerülő ügyvédi kart folyamatosan eltartatjuk, mert állandóan szükség lesz munkájukra. Továbbá pontosan informálódhatunk ügyvédeink védenceiről. 6. A helyi közigazgatási szervek tudomása nélkül, minden gazdasági és stratégiai pozícióba, saját jól kiképzett csatlósainkat kell helyezni. Csatlós csak ott foglalhat el tiszti pozíciót, ahol a beépített embereink már jelen vannak. 7. A rendfenntartó erők vezetőinek megengedett bárminemű bűnszervezet fenntartása, és működtetése, csak tudj róla, és vedd el a haszon nagyobb részét. 8. Fontos, hogy az egészségügyben, az oktatásban, a közművelődésben ne legyenek megfizetve az alkalmazottak. Így biztosíthatod, hogy az elsilányodjon. Eredeti történelmüket el kell venni. Az annak valódiságát hirdető tanokat nevetségessé kell tenni, tudománytalannak titulálni. Hitvány bűnös nemzet tudatát kell beléjük nevelni. A szakrális királyságok tényét tagadni kell. A királyok zsarnokságára és kegyetlenkedéseire kell fektetni a hangsúlyt. 65
Nem szabad engedni, hogy a közgondolkodás eljusson a királyság, mint intézmény, vágyáig. 9. A közhivatalokban elbutult, ostoba, rosszindulatú személyeket kell pozíciókkal ellátni. Egyes ügyekkel, több osztálynak, alosztálynak és csoportnak kelljen foglalkozni, de döntést egyik se tudjon hozni a másik jóváhagyása nélkül. Semmiképpen nem engedhető meg normális működésük. Így el lehet érni, hogy semmi ne működjön, ami nem a mi fajtánk érdeke. 10. Csak azokat a csatlósokat szabad kitüntetéssel ellátni, akik nem akarnak túl látni egy-egy probléma körön, és nem fognak annak analizálásába. 11. Minden határon belüli termelést vissza kell szorítani. A mezőgazdaság tevékenységét veszteségessé kell tenni, így az magától, szinte észrevétlenül, kihalásos módon elsorvad. Az ipart, ha már tönkretettük, nem szabad hagyni, hogy ismét talpra álljon. Mesterségesen ki kell vonni a pénzt a gazdaság vérkeringéséből. Jogos járandóságok kifizetését meg kell tagadni, a vállalkozókat el kell lehetetleníteni, ki kell véreztetni. Amennyiben perre kerül sor, úgy ügyvédeink megint jól járnak. Hirdetni kell a fizikai munka alantas jellegét. Csak a szolgáltató ipar működjön kedvünkre, mert így mi dönthetjük el, kinek adjunk munkát, ezáltal megélhetést. A nem zsudák származásúak között a cserekereskedelem szigorúan tiltott. Ez a tevékenység kieshet az ellenőrzésünk alól, és így elmarad a jogos hasznunk. 12. Mondanom sem kell, annyira természetes, hogy az írott és elektronikus média minden jelenleg ismert formáját, tulajdonosi szinten ellenőrizni kell. 13. Minden tudományos kutatóintézet fokozott felügyeletet igényel. Minden egyes találmány kizárólag a zsuda nemzet fejéből pattanhat ki. Ha nem lehetséges az eltulajdonítás, az ötletgazdát örökre el kell némítani. 14. A megélhetéshez szükséges valamennyi közmű, így az ivóvíz, energia, szennyvízelvezetés, saját tulajdonlásban tartása. A szolgáltatás ellenértékének mértékét, állandóan az elviselhetetlenség határán kell tartani. A felhasználó így kénytelen állandóan rettegni attól, mit hoz a holnap. A létbizonytalanság, a rabszolgasorsban tartás eszköze. Ezért az egyénnek, a közmű hálózat bármely rendszeréről való lekapcsolódás nem megengedhető. 15. Tizenötödször. A gyógyítás természet adta módszereit szigorúan tiltani kell.
Kizárólag a tulajdonunkban lévő orvosságok nyújthatnak átmeneti javulást állapotukban. A mellékhatások kiküszöbölésére megvásároltatott újabb, és újabb gyógyszerek úgyis biztosítják a folyamatos árbevételt, és a megfelelő hasznot. Ki kell fejleszteni olyan vírusokat, aminek az ellenszerét csak a mi fajtánk ismerheti, és használhatja. Másik megoldásként úgy kell ezeket a bakteriális törzseket megalkotni, hogy a mi génállományunkban ne tehessenek maradandó károkat. Az élelmiszerüket olyan módon kell az asztalukra tenni, hogy az soha ne lehessen friss. Hirdetni kell a konzerv és a fagyasztott áruk nagyszerűségét, így kellő mennyiségű mérgező vegyi anyagot juttathatunk tartósítószer címén a szervezetükbe. Ezáltal ismételten, jelentősen növelhetjük gyógyszergyártó iparunk hasznát. 16. Tűzzel, vassal irtani kell a többszöri élet valóságába vetett hitet. Porból lettünk, porrá leszünk: ez legyen a hittétel. Nem kell, hogy átlássák, hogy minden cselekedetüknek súlya van. Éljék le csak úgy az életüket, abban hitben, hogy nincs több esélyük. Költsenek, szórakozzanak, éljenek csak egészségtelen életet a mi hasznunkra. 17. Az ellenőrző szervek ellenőrzésének az ellenőrzését is ki kell - megfelelő besúgó, és fizetett hálózattal - építeni. 18. Az államigazgatást és a magánszemélyeket visszafizethetetlen kölcsönökbe kell csalogatni. Amikor ez megtörtént, olyan gazdasági helyzetet kell teremteni, hogy képtelenek legyenek a kölcsönüket visszafizetni. Ezáltal az erősebbek, bérlőkké válhatnak saját otthonukban, a gyengébbek mehetnek az utcára. A felszabadult ingatlanok kisajátíthatók a világ más részein élő, fajta testvéreink számára. 19. A semmire való tzigókat ragyogóan fel lehet használni a magarok ellehetetlenítésére. Adj nekik jogokat, kötelezettségek nélkül. Megfelelő rendeletekkel szaporítsd fel állományukat, majd a jog szerint járó segélyek terheit rakd a magarok vállára. A nációk között biztosan felmerülő vitás jogi kérdésekben, minden esetben a tzigót részesítsd előnyben. 20. A család szentségét tedd tönkre. Tedd divatossá az egyedüllétet, és az egyneműek párkapcsolatát. Engedd, sőt támogasd a magzat elvételét. 21. Utoljára, de nem utolsó sorban termőföldjeik tulajdonjogát mindenáron meg kell szerezni. Nem baj, ha nem művelteted. A lényeg, hogy a magyar se tehesse. Forrás: http://kiskunfelegyhaza.jobbik.hu
VALÓJÁBAN 2,54 FORINT LESZ A TELEFONADÓ Nagy valószínűséggel áfa terheli majd a Széll Kálmán Terv frissítésében található 2 forintos tételes távközlési adót, írja Kalocsai Zsolt, az RSM-DTM elnök-vezérigazgatója a cég blogján. Szerint ezért „az adókivetés logikája alapján minden esély megvan arra”, hogy a fogyasztókra háruló végső teher valójában 2,54 forint legyen (az adóra rakódó 27 százalékos áfakulcs miatt). „Az az ellenvetés, miszerint erre nem kerülhet sor – lévén egy adót terhelnek újabb adóval – meglehetősen gyenge lábakon áll. Hos�szú évek óta ugyanis pontosan ez a helyzet a jövedéki adók terén” – érvel a szakember. Példaként említi a 95-ös benzint és a dízelt. Előbbi literenkénti jövedéki adója 124,2 forint, utóbbié a tavalyi emelés után 110,35 forint. Ez az összeg azonban – az üzemanyagok nagykereskedelmi árával, a szállítási költségekkel és az árréssel együtt – az áfával növelt, bruttó értéken jelenik meg az autósok által fizetendő árban, vagyis valójában 157,7, illetve 140,1 forintot fizetünk csak a jövedéki adóként egy-egy liternyi üzemanyagért. Nem az RSM-DTM szakértője az egyetlen, aki arra számít, hogy a telefonadó további adónak is alapja lesz. Kádár Zoltán, a magyar piacon 2008 óta jelenlevő Accace adótanácsadója szintén szerdán úgy fogalmazott: „az adó nem csak annak mértéke miatt jelentene többlet terhet a vállalkozásoknak [...] könnyen lehet, hogy a végleges szabályozástól függően a telefonszolgáltatást (perc, sms, mms) terhelő adó mellett további adókat is kellene fizetniük: ilyen lehet például a személyi jövedelemadó az egyéb béren kívüli juttatás jogcímén”. A telefonadót, amelyről pénteken jelentek meg az első hírek, és amelyet a hétfőn közzétett új Széll-terv véglegesített, várhatóan idén júliustól kell fizetni. Az adóból ebben az évben 30, míg 2013-ban 52 milliárd forintnyi bevételre számít a kormány. Forrás: Index 66
JÓ HA FIGYELÜNK!
MAGYAR NYUGDÍJ
Munkahelyteremtő Élelmiszeripari Klaszter Nemzeti közgazdászaink évek óta kongatják a vészharangot, feltárva a válság okait, közölve a tényt, hogy a magyar gazdaság termelő ága felszámolásra került, kiszolgáltatva Nemzetünket a külföldi tőke kényekedvének. Megoldásként ajánlják a „helyi pénzt”. A pénz fogalmán bankszakemberek és közgazdászok hosszasan értekeznek; számunkra a pénz, mint általánosan elfogadott csereeszköz bír jelentőséggel, aminek fedezete jelenleg a bizalom, ami mára igencsak megfogyatkozott. Azonban lehet a Nemzetben bármekkora a hit és a bizalom, a nemzetgazdaság nem épülhet kizárólag a szolgáltatási ágra; ha nincs termelés, nincs a pénz mögött valódi fedezet, a bizalom megszűnik, a pénz értéktelenné válik. Értéktelenné válik a termelő eszköz is, ha nincs termelés, többek között ezért értéktelenedett el a magyar termőföld, ezért adja el a gazda a földet. Lehet a termőföldet moratóriummal védeni, szerintem többre mennénk, ha a magyar ember, magyar élelmet enne, értelmet, értéket adva a magyar paraszt munkájának, értékessé téve a termőföldet a magyar gazda számára. MI A MAGYAR NYUGDÍJ? A Magyarok Szövetsége által megfogalmazott természetes rend: édesapám, édesanyám, amíg csak a két kezem bírja, nem látnak szükséget. Kifejtve a gondolatot; rendben felneveltek, rendelkezésemre bocsátották a termőföldet és egyéb termelő eszközöket, most már én termelek tovább és hótuk napjáig ellátom a szüléket. A liberális, szinglit nevelő fogyasztói társadalom feltalálta az öngondoskodást, az aktív kereső időszakban tegyek félre öreg napjaimra, lehetőleg oda, ahol a legtöbb kamatot ígérik („mert megérdemlem”). Ennek eredményeként a megtermelt tartalék, külföldre vándorolt (merthogy ott ígérik a legmagasabb hozamot), és nem a nemzetgazdaság használja termelésre. Az édesanyák, édesapák külföldre viszik a termelő eszközöket, és a vásárló erőt, idegeneknek biztosítva munkalehetőséget, gyermekeik és a következő nemzedék nem jut munkalehetőséghez, nem tud termelni, sem magát, sem az öregeket nem tudja eltartani, hozzájárulva a nemzetgazdaság termelő ágának folyamatos felszámolásához. Emlékezve az élet- és nyugdíjbiztosítások újraindulására Magyarországon, a 90-es évek közepén kizárólag magyar államkötvényekbe fektethették a biztosítók a tartalékokat, ami jelentős szerepet játszott az akkori JÓ HA FIGYELÜNK!
30% feletti infláció folyamatos csökkentésében. Az államkötvények lakossági vásárlása jelentős eszköz az államadósság kezelésében (lásd Japán esetét, ahol az államadósság lényegesen meghaladja, többszöröse a mienknek, mégis mivel jobbára belső adósságról van szó, a gazdaság stabil). Az élet- és nyugdíjbiztosítások államkötvények felé irányuló megtakarítását a 90-es évek végén adókedvezménnyel is serkentették, ami hozzájárult a magyar gazdaság növekedéséhez. Emlékezzünk az EU-s csatlakozás előtt hazánk vezető szerepére a volt szocialista országok között. Azonban, ha egy ország gazdasága a belső szolgáltatásra épül, az adórendszernek sem lehet meghatározó szerepe. Nézzünk egy egyszerű példát: legyen az általánosan elfogadott csereeszköz a burgonya. A gazda megtermeli a burgonyát, természetesen burgonyában fizet adót (az egyszerűség kedvéért adónak nevezek mindent, amit a köz felé befizet). A gazda elmegy a fodrászhoz és levágatja a haját, természetesen burgonyával fizet. A gazda gyermeke elmegy az iskolába, az őt oktató pedagógus a gazda adójából, burgonyában kapja a fizetését. A gazda felesége orvoshoz megy, aki szintén burgonyában kapja a fizetését, a gazda szülei szintén burgonyában kapják a nyugdíjukat (a felosztó-kirovó rendszerben). A példákat lehetne sorolni, azonban a termelő ágazat termelési eredménye hiányában értelmetlen adóztatni a szolgáltató ágazatot, a közszférát (hivatalnok, rendőr, orvos, pedagógus stb.), ideértve a külön jövedelem nélküli nyugdíjasokat is, az adózási rendszer csak játék a számokkal, valós gazdasági hatás nélkül. A 2011-es Magyarok Országos Gyűlésén meghirdetett: Nemzeti Önellátás a Kárpátmedencében program része a hazai termelő ágazat erősítése, aminek része a Magyar Nyugdíj megteremtése, hiszen a nemzet az egymásra épülő, egymásról gondoskodó nemzedékek sora. A ma oly divatos klaszterek alakítását alapul véve megalkothatjuk: a „Magyar Nyugdíj, munkahelyteremtő, élelmiszeripari klasztert”. A klaszter önszervező, önkormányzattal működő szervezet, tagjai egyenrangú partnerek, lényege, hogy végigkíséri a termelési folyamatot és képes széles társadalmi réteget átfogni. A klaszter elindítása lehet önkéntes, azonban (a forma kapcsán) általában államilag vagy az EU által támogatott, amire a kezdeti szervezési (és bizalom kialakítási) időszakban szükség lehet. A klaszter regi-
onálisan, illetve termékszakosodásra jön létre, a későbbiekben a klaszterek gazdaságilag kapcsolódhatnak, egy szereplő több klaszter tagja is lehet. Nemzetgazdaságunk újjáépítésének húzó ágazata az élelmiszeripar lehet, erre jó lehetőséget kínál a Kárpát-medence adottsága és hazánk nagy múltú, méltatlanul elsorvasztott élelmiszer termelése, feldolgozása. A Magyar Nyugdíj munkahelyteremtő, élelmiszeripari klaszter széles összefogásra ad lehetőséget: az alapanyag termeléstől, a feldolgozáson, a csomagoláson, szállításon, az értékesítésen keresztül a lakossági, célzottan nyugdíjra irányuló megtakarítások közvetlenül a termelő ágazatba való irányításán át, a helyi közösségi érdekek mentén. A klaszter pénzügyeit takarék szövetkezet intézi, melynek tagjai a klaszter tagjai is, szigorúan érvényesítve a klaszter tevékenysége során az egy tag egy szavazat elvét. A takarék szövetkezet támogatásával megalakul egy nyugdíjpénztár, nyugdíj jellegű megtakarítások gyűjtésére és a nyugdíj szolgáltatások nyújtására a takarék szövetkezeten keresztül. Mindez növeli a takarék szövetkezet forgalmát, munkahelyet teremt. A nyugdíj jellegű megtakarítások e formája érdemes az adókedvezményre, hiszen közvetlenül a termelő ágnak biztosít forrást, beruházási lehetőséget, adófizető munkahelyeket teremtve. Fontos eleme, hogy a havi jellegű, kis megtakarításokat képes összefogni, és a termelés felé irányítani, ráadásul a néhány havi, éves, vagy három-öt éves lekötésű államkötvények helyett, lényegesen hosszabb, öt – tíz – húsz éves, esetleg még hosszabb távú, halasztott fogyasztással. A klaszterben résztvevő alapanyag gyártók forráshoz jutnak egy közös feldolgozó üzem kialakításához, ami szintén szövetkezeti formában működik, bevonva a tagság körébe a szállítókat, csomagolókat értékesítőket és a nyugdíjpénztáron keresztül egészen kisbefektetőket is. A nyugdíj jellegű, lakossági megtakarítók így megjelennek a folyamat elején, mint beruházók, a folyamat közben, mint munkavégzők, a folyamat végén, mint a termék fogyasztói és a legvégén, mint az összegyűjtött nyugdíj élvezői (azaz megint csak vásárlók). A közös érdek mentén, összefogással újra indíthatjuk és stabilizálhatjuk a gazdaságunkat, ami minden hazai szereplő közös érdeke. Nézzünk egy példát: egy adott térség marha tenyésztői összefognak és létrehozzák a Magyar Nyugdíj, munkahelyteremtő, élelmiszeripari klasztert. Első beruházásuk egy vágóhíd megépítése, működtetése. Termé67
szetesen megegyeznek a térség közintézményeivel, hogy a marhahúst ezentúl tőlük szerzik be, hiszen ők is tagjai a nyugdíjpénztárnak és érdekük a vágóhíd jó működése. Majd feldolgozó, csomagoló üzemet létesítenek bevonva a térség értékesítési pontjait és a térségben működő szállítót, szállítókat. Mindez folyamatos beruházást jelent, folyamatos bővülést, egyben folyamatos munkahelyteremtést, adót fizető, vásárlóerővel rendelkező, megtakarításra képes dolgozókat. A megnövekedett helyi marhahús fogyasztás melléktermékeként megjelenik a marhabőr, érdemes lesz bőrfeldolgozót létrehozni, majd cipész és más bőrtermékek előállítására mestereket, üzemet bekapcsolni. A helyi fogyasztáson túl megnövekszik a csomagolási, raktározási és szállítási igény, a kapcsolódó szolgáltatók szintén tagjai a klaszternek, a takarék szövetkezetnek és a nyugdíjpénztárnak. Figyelembe véve a vásárlóerővel rendelkező dolgozók számának növekedését az egyéb szolgáltatók bevételei és így, az adóbevételek is nőnek. Jelentős lépés és beruházás lehet a klaszter tagjai részéről, amikor megteremtik 68
a tevékenységükhöz szükséges (alternatív) energia előállításának lehetőségét. Fontos kérdés a más termékeket előállító klaszterekkel való együttműködés, amiben kapocs lehet a takarék szövetkezet, a nyugdíjpénztár és az értékesítési hálózat. Mindennek a hazai piac, és a hazai termelés az alapja. Vásárolj hazai terméket, megtakarításaiddal a hazai gazdaságot erősítsd és lesz nyugdíjad! A Nemzeti önellátás a Kárpát-medencében megvalósítása, az alulról építkezésen, az önszervezésen, az önkormányzatiság
megvalósításán, a minden magyar felelős minden magyarért vállalásán múlik. Az egyén felelősségvállalása, az egyén közösségi szerepvállalása elsődleges, képesek vagyunk befolyásolni sorsunkat és Nemzetünk sorsának alakulását. Mindenkinek felelőssége van, mindenkinek jut szerep, feladat Magyarország felemelkedésében. A Teremtő Isten szeretetében is, a Magyar Nemzet erejében is bízva. Benis Miklós Mihály Magyarok Szövetsége Alapító tag
JÓ HA FIGYELÜNK!
ÁLLAMPAPÍRT VENNÉL? VIGYÁZZ AZ ADÓELLENŐRZÉSSEL A lakosságnál lévő, összesen mintegy 2400 milliárd forintnyi készpénz állampapírokba fektetését szorgalmazza a kormány az államadósság csökkentése érdekében. Az adóhatóság által alkalmazott vagyonosodási vizsgálati módszerével azonban vigyázni kell. Pórul járhatnak azok a magánszemélyek, akik beszállnak a kormány által meghirdetett államadósság-csökkentési programba, és a készpénzben őrzött megtakarításaikat állampapírba fektetik – állítja Angyal József okleveles adószakértő. Az adóhatóság által a vagyonosodási vizsgálatok során alkalmazott készpénz-egyenleg módszer miatt sorra buknak el az ellenőrzéseken a magánszemélyek. Igazolni kell a jövedelmet A módszer lényege, hogy az adóhatóság kiadásnak tekinti, ha valaki készpénzt fizet be a saját bankszámlájára, vagy esetleg állampapírt vásárol belőle. Ennek alapján az ellenőrzések során azt állapítja meg, hogy a készpénz és a bankszámla, illetve állampapírszámla közötti átvezetés vagyonváltozással jár. Vagyis a magánszemélynek gyarapodott a vagyona, miközben csak az esetleg évek óta a párnacihában tartogatott pénzét helyezte JÓ HA FIGYELÜNK!
el a bankszámláján, vagy fektette állampapírba. Az ellenőrzés során az adózónak hitelt érdemlően igazolnia kell, hogy a befektetett pénz adózott jövedelemből származik. Arra is hiába hivatkozik, hogy az adott időpontban a saját bankszámláján lévő összeg is elegendő fedezetet nyújt a készpénzes kiadásokra. Az adóhatóság ugyanis nem tekinti bevételnek a vizsgált időszak elején a bankszámlán meglévő nyitóösszeget, és a bankszámlára utalt munkabért sem. A NAV szerint az az “igazi” bevétel, amikor valaki felveszi a pénzét a bankszámlájáról, ami egy későbbi időpont, mint amikor valójában keletkezik a bevétel. A bankszámláról történő kiadást – így a bankszámlán lévő összegből történő állampapír-vásárlást – a NAV nem tekinti kiadásnak. Akkor számolja el kiadásnak az adóhatóság a bankszámlán lévő összeget, amikor a készpénzt befizették a bankszámlára – ecseteli az ügyfeleivel szemben folytatott ellenőrzések tapasztalatait az adószakértő. Szembemegy a törvénnyel? Angyal József határozottan állítja: az adóhatóság ellenőrzési módszere szembemegy a személyi jövedelemadó törvényben foglal-
takkal. A jogszabály szerint ugyanis “bevétel a magánszemély által bármilyen jogcímen és bármely formában – pénzben (a továbbiakban ideértve a készpénz-helyettesítő eszközt is), és/vagy nem pénzben – mástól megszerzett vagyoni érték”. A bevétel megszerzésének időpontja pedig pénz esetében az a nap, amelyiken azt a magánszemély vagy javára más személy birtokba vette (átvette), vagy amelyen azt a magánszemély javára bankszámlán (pénzforgalmi számlán) jóváírták. Az adószakértő szerint a törvény egyértelműen fogalmaz: bevételt csak mástól lehet szerezni. Vagyis nem a saját bankszámláról felvett pénz a bevétel, hanem az, ha a kifizető vagy más magánszemély a bankszámlára utalja vagy készpénzben átadja a vagyoni értéket. A bevétel pedig akkor keletkezik, amikor a pénzt megkapja a magánszemély. A saját pénzeszközök közötti mozgás (készpénzbefizetés, -kivétel) esetén pusztán átvezetésről van szó. Ezt támasztja alá az szja-törvény 5. számú mellékletében a bevételi-kiadási alapnyilvántartások között tételesen említett pénztárkönyv modell, amely a magánszemély pénzeszközeiben beállt változásokat rögzíti idősorosan. A készpénzbefi69
zetés bankszámlára, illetve a készpénzfelvétel bankszámláról egyáltalán nem jelent változást a magánszemély vagyoni helyzetében. A pénztárkönyv modellben egyértelműen az a bevétel, ami növeli, a kiadás pedig, ami csökkenti a rendelkezésre álló pénzeszközöket – magyarázza az adószakértő. Az adóhatóság által alkalmazott készpénzforgalmi egyenleg módszer viszont – mint már említettük – kiadásnak tekinti a saját bankszámlára történő készpénzbefizetést, és a készpénzfelvételt számolja el bevételként. Nem számol a vizsgált időszak elején a bankszámlán meglévő nyitóértékkel, a bankszámlára átutalt bevétellel. Vagyis a kiadást a tényleges időpontjánál előbbre, a bevételt pedig későbbre datálja, így fiktív forráshiányt generál – hangsúlyozza Angyal József. Véleménye szerint ennek a módszernek nincs törvényi alapja, a készpénzforgalmi mérleg az adóhatóság kreálmánya, nem létező egyenlegforma. Az adóhatósági határozatokban semmilyen utalás nem szerepel arra vonatkozóan, hogy milyen rendelkezések alapján alkalmazza a NAV ezt a módszert – mutat rá az adószakértő. A bíróság az adóhatóságnak ad igazat Az állampapírt vásárlók is úgy járhatnak egy vagyonosodási vizsgálat során, hogy az általuk az állampapír-számlára befizetett összeget kiadásnak tekinti az adóhatóság. Az adózóknak kellene bizonyítaniuk a pénz forrását, ami a fentiekben vázoltak miatt eléggé reménytelen vállalkozásnak tűnik. Korábban hasonló okok miatt véreztek el a vagyonosodási vizsgálatokon azok is, akik a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadás után – a kötelezően elrendelteknek megfelelően – a bemutatóra szóló betétüket nevesített bankszámlára helyezték át. Az adóhatóság ezekben az esetekben is kiadásként jelenítette meg a bankszámlákra történő készpénzbefizetést, aminek az eredetét az érintett adózók nem tudták hitelt érdemlően bizonyítani – példálózik az adószakértő. Hogyan is tudták volna, hiszen a korábban beváltott betétkönyvük nem a nevükre, hanem bemutatóra szólt? Akkoriban a magánszemélyek 90 százalékának látra szóló betétkönyve volt. Az érintett magánszemélyek hiába hivatkoznak az szja-törvényben foglalt fogalmakra, sorra bukják el a bírósági pereket is, sőt, a Legfelsőbb Bíróság (a Kúria elődje) is helytállónak minősítette egy ítéletében az adóhatóság által alkalmazott készpénzforgalmi egyenleg módszert. Angyal József állítja, a bíróságok alaposabb elemzés és részletes indokolás nélkül, a szakértők véleményének figyelmen kívül hagyásával hozzák meg ítéleteiket. Véleménye szerint ennek az az oka, hogy a bíróságokon volt adóhatósági jogászok ítélkeznek. Az adószakértő szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak sürgősen felül kel70
lene vizsgálnia a vagyonosodási vizsgálatok során alkalmazott ellenőrzési módszereket, azok ugyanis gátolják az állampapír-vásárlásra ösztönző kormányzati szándék megvalósítását. Amennyiben továbbra is az említett módon tünteti fel a mérlegben az adóhatóság a magánszemélyek bevételeit és kiadásait, akkor jobban teszik, ha kétszer is meggondolják, hogy állampapírokba fektetik-e a pénzüket, inkább vegyenek belőle kevésbé feltűnő dolgokat, például tévét vagy mosógépet. Idén már 80 milliárd forinttal nőtt a lakossági állampapír-állomány Az év első négy hónapjában 80 milliárd forinttal nőtt a kifejezetten a lakosságnak szánt állampapírok állománya – közölte
nemrégiben az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK). Tavaly egész évben mindössze 30 milliárd forint volt a növekmény. Ebből 50,6 milliárdot tett ki a Kamatozó Kincstárjegyek állománybővülése, az inflációkövető Prémium Magyar Államkötvényeké 15,5 milliárd, míg az egy- és kétéves Kincstári Takarékjegyeké 13,9 milliárd forint volt. Így összességében 553,8 milliárd forintot tett ki a kifejezetten a lakosságnak szánt állampapírok állománya. Áprilisban 34,8 milliárd forintnyi lakossági papírt értékesített az ÁKK, ez négymilliárddal több a márciusi adatnál. Áprilisban is az évi 8 százalékos kamatozású Kamatozó Kincstárjegyek voltak a legnépszerűbbek. Forrás: richpoi.com
JÓ HA FIGYELÜNK!
MATOLCSY: A SIKER ÉS A KUDARC OKA AZ ADÓRENDSZER Elolvasva az alábbi cikket, elgondolkoztam: Mikor Matolcsy úr a kerületünkben volt egy el������������������������������������ őadásra meghívva néhány éve, felszólalásomban rákérdeztem, hogy ugye, ha majd hatalomra kerülünk megkeressük azt a kb. 1,5 millió NEM DOLGOZÓ embert, akik miatt nekünk kell befizetnünk az adókat, mert ők vagy csak segélyen „tengődnek” életerősként, vagy feketén dolgoznak és igen jól élnek. Akkor Matolcsy úr azt mondta, ez természetes és hogy jó a kérdés. meg fogják keresni és munkába állítják őket. Jelen cikk inkább a már munkában álló rétegre alapozva készíti a terveket, ill. a terheket, és még mindig csak tervezi bizonyos régiókban a könnyebb munkába állást. (bár ez kicsit nehéz lesz, mert ahol NINCS munka, ott NINCS munka, nem tudom, hogy fogják tudni ott azokat hadra fogni, mire és hol?) Kicsit elgondolkodtató az az eszmefuttatása is, ami szerint az adórendszer NEM hivatott az igazságosságra, arra a társadalmi és politikai rendszer a hivatott. Hát azért ezzel kicsit vitába szállnék: ha jól értem akkor ezzel magyarázzuk, hogy miért engedtük el a gazdagoknak a 36 %-os adókulcsot és a luxusadót, ugyanakkor nehezítjük a mikro- és kisvállalkozások terheit?! Azért nem hinném, hogy minden országban azt mondják, hogy az adórendszer, ha nem igazságos, akkor jó, mert így is magyarázhatjuk ezt a mondatát.
JÓ HA FIGYELÜNK!
Amellett visszatérve még a megkeresendő 1,5 millió úgymond NEM DOLGOZÓ, de inkább NEM ADÓZÓ állampolgárra, csak követni kellene Sárközy által bevezetett módszert. Ő nagyértékű autóknál csinálja ezt, de mi bátran nagy értékű házakra, villákra tehetnénk meg ugyanezt: ugyanis vannak kacsalábon forgó villák, ahova pl. az adóhatóság becsöngetne, s ha megkérdezné, miből, maga is megdöbbenne, ugyanis az illető NEM fizet adót, vagy minimálbéren tengődik, de palotában lakik. Nem is kellene ennyire durván: egy software kérdése az egész, a TB számokat össze kellene vezetni az adószámokkal. Aki fizet TB-t, annak van legális munkája, tehát nyilván adót is fizet, de ezt a software ki is dobná. Tehát talán nem nekünk kellene egyre többet adózni – ezek szerint – igazságtalanul, mert ez hangzott el valójában a Miniszter szájából, hanem végre azok is adóznának, akik már évtizedek óta mentesültek ez alól jó kis fekete munka kapcsán. Szóval én azt gondolom, hogy még sok tennivaló lenne a kormány részéről, de nem adóemelés terén, hanem a nem dolgozó, adót nem fizető rétegek megkeresésében. Egyet ne felejtsünk el: Amerikában semmi és senki sem akkora úr, s semmitől és senkitől nem félnek úgy az emberek, mint az adóhatóságtól. Akkor legyen ez így nálunk is, csak ne a tisztességesen dolgozó kisvállalkozót csesz-
tessék, mondván, hogy ő biztosan csal, hanem TALÁLJÁK MEG A FEKETÉZŐKET! Szerintem Magyarország viszi a primet ebben! Ideje lenne már szakítani ezzel a hagyománnyal, s tényleg Európához csatlakozni. Talán akkor igazságosabb is lenne az adórendszer, mert én továbbra sem gondolom úgy, hogy egy adórendszernek nem célja az igazságosság. Hát akkor milyen alapon vetik ki?? Jobbágyrendszer alapon?? Az adónak az a lényege, mindig is az volt: Aki dolgozik és sokat keres, sokat adózik, aki dolgozik és keveset keres, keveset adózik, de nem fordítva. Nem kellenek a támogatások meg mindenféle hókusz-pókusz, csak egyszerűen és világosan! Hogyan lesz különben KÖZ-TEHERVISELÉS? Félek, hogy Matolcsy úr kicsit elkalandozott egy nagyon szemrevaló és érdekes tervezet alapján a való világtól.... Valóban, a siker és a kudarc oka az adórendszer, milyen igaz. Akkor kérdezzük meg: Vajon most ezzel a nem igazságos (mert neki ez nem feladata) adórendszerrel mi a sikert céloztuk meg? Üdv: B. Forrás: Gondola.hu
71
MATOLCSY MINDEN MÁSODPERCBEN „Az ember bedugta a bankkártyát az ATM-be, megadta a kódját, kiválasztotta az összeget, majd az automata kiköpte a pénzt. Matolcsy közben megkapta a tranzakciós adót. Rezgés, pittyegés, megjött az SMS pénzfelvételről. Matolcsy közben megkapta a telefonadót.” Az ember kosarával gyorsan körbesétált a boltban, bepakolta, amit kell, majd röviden eltöprengett a burgonyaszirmok előtt. Nézte, ahogy a neonfény játszik a csillogó zacskókon. Matolcsy közben megkapta az energiaadót. Végül leemelt egy hagymás-tejfölöset, ez még belefér a büdzsébe. Matolcsy közben megkapta a csipszadót. A pénztár felé vette az irányt, gyorsan bepittyegték a termékeket. Matolcsy közben megkapta az emelt összegű áfát. Szatyorba pakolás, fejben gyors tervezés, még el kell mennie a feleségéért, aki most végezhet épp a postán, befizette a számlákat. Matolcsy közben megkapta a sárgacsekk-adót. Felveszi az asszonyt, aztán mennek a kicsikért, akik a nagymamánál nézik a rajzfilmet. Matolcsy közben megkapta a tévé-előfi-
zetési adót. Slusszkulcs a zárba, felpörög a Suzuki motorja, de villog az üzemanyagszint jelzője, kevés a benzin. Irány a benzinkút, tankolás kétezerért, tíz éve még ötezerért nyomatott bele, de meg kell fogni a pénzt, apránként tud csak tankolni. Matolcsy közben megkapta a megemelt jövedéki adót. Befelé a városba, alig vannak a gyorsforgalmi úton, lehet haladni. Matolcsy közben megkapta az útdíjat. Már itt is van, ott integet a felesége a járdán, csak be kéne kanyarodni mellé, felvenni, és menni a kicsikért, délután jön haza az egyetemről a nagyobb gyerek, végre együtt lesz a család. Matolcsy közben megkapta a tandíjat. De az embernek valahogy nem akaródzott megállni. Valahogy rohadtul nem volt képes lelassítani, megállni, beletörődni, az
életét Matolcsynak elutalni. Elöntötte az agyát a vörös köd, tövig nyomta a gázpedált, a Suzuki az elmúlt tíz évben talán még sose kapott ekkora benzinfröccsöt. Elfehéredő ujjakkal markolta a kormányt, az utolsó métereknél pedig valami artikulálatlan üvöltés is felszakadt belőle. Aztán csattant a tűzfalnak. Matolcsy pedig közben megkapta a baleseti adót. Forrás: republikon.blog.hu
MIT VÉTETT MAGYARORSZÁG, HOGY EZT ÉRDEMLI?
Egy cseh lap szerzője úgy véli, a demokrácia helyett egészen mást félt a Magyarországot támadó uniós kritikazuhatag. Az utóbbi napok Orbán-kormányt ütlegelő írásai között előkelő helyet foglaltak el a cseh lapok cikkei, ezért is meglepő olvasni Michal Semín sorait a Lidové noviny prágai lap január 6-i számában (a cikk fordításában Loydl Ronald segédkezett). A cikkíró meggyőződése szerint ugyanis a magyar alaptörvénnyel szemben kidomborodó uniós kritikák veleje nem az alkotmányosság nemléte, avagy a demokrácia megszűnése. Semín úgy véli, a kritika igazi oka az értékek közti alapvető különbségek mentén keresendő. Az olykor a demokratikus döntéshozatalban is gyengélkedő unió Semín szerint az emberek, államok, világnézeti határoktól mentes balliberális irányelvet tartja szem előtt. Az eszme kiteljesedésének azonban komoly akadálya, hogy magának az EU-nak is vannak határai, és olyan mércéje, mely alapján „irgalmatlanul elítél minden máshitűt”. Mit vétett Magyarország, hogy kiérdemelt egy ilyen éles kritikát? – teszi fel a kérdést. A cikkíró visszaidézi az Európai Parlament, a Human Rights Watch, az Amnesty International tavaly áprilisi közös nyilatkozatát. Ebben az EP és az emberjogi szervezetek tiltakoztak a magyar alaptörvénynek a Szent István-i hagyományokról, a házasság védelméről, a hagyományos család jelentőségéről, avagy az élet oltalmazásáról szóló szakaszai ellen. Az említett részek állítólag diszkriminatívak, mivel veszélyeztetik a vallásszabadságot, a homoszexuálisok egyenjogúságát és a nők jogát a magzatelhajtáshoz. Michal Semín szerint tehát nem azért ömlik a szitokáradat hazánkra, mert az unió félti a demokráciát, hanem azért, mert az új alaptörvény „akadályozza annak a célnak az elérését, melyet Mark Hackard külpolitikai elemző a volt szovjet blokk országainak gyarmatosításaként jellemez”. A bolsevikok az elmúlt évtizedekben céltudatosan tisztították meg a keresztény örökségtől és a nemzeti hagyományoktól Európának ezt a részét, magyarázza a szerző. „Amit nem ért el a Szovjetunió, az valószínűleg sikerülni fog az Európai Uniónak. De ha Ő, akihez a magyar alkotmány fohászkodik, közbelép, akkor ennek egészen más vége lehet...” Gabay Balázs 72
JÓ HA FIGYELÜNK!
ORBÁN BUKÁSA UTÁN
– avagy Ha már lovunk nem lehet, legalább a saját szamarunkat becsüljük meg! – „Ha már lovunk nem lehet, legalább a saját szamarunkat becsüljük meg!” (TA) A globális pénzhatalom Orbán Viktorra megadta a kilövési engedélyt. A hazai balliberális politikai „erők” vették az adást, és nekiestek Orbánnak. Utcára fuvarozták maradék híveiket, abban a reményben, hogy ők is tudnak 2006 őszét produkálni. Nem sikerült nekik! Nos, játsszunk el a gondolattal, mi lenne, ha sikerülne nekik? De mielőtt belemélyednék, talán tisztázni kellene, hogy mit is jelenthet Orbán bukása, mit érthetünk alatta, és mire számíthatunk, ha mégis bekövetkezne. 1. Orbán Viktor maga mond le Ez Orbán politikusi karrierjének végét jelentené, ami személyiségét ismerve csak akkor jöhet szóba, ha olyannal zsarolják meg, ami a családja vagy az ország vesztét jelentené, de az is biztos, hogy végsőkig küzdene a talpon maradásért. Amennyiben mégis erre a lépésre kényszerülne Orbán Viktor, nem mindegy, hogy a lemondása milyen formában történik meg, és mit hoz maga után. Amennyiben új választásokat hozna, az a Fidesz szempontjából – főleg a kétharmad tükrében – olyan morális bukást jelentene, ami a választóik elárulásával lenne egyenlő, és aligha lennének képesek még egyszer a mostanihoz hasonló eredményt elérni. Ebben az esetben a legsúlyosabb veszteség az országot érné, mivel az ellenzék pártjai közül egyik sem volna alkalmas az ország vezetésére. Az MSZP a nyolc éves uralmával elvesztette hitelét, a Demokratikus Koalíciót Gyurcsány személye teszi alkalmatlanná, az LMP szülőatyja, az SZDSZ, már kipontozódott és kevésbé valószínű, hogy ifjú csemetéje kellő támogatást kapna egy közeli választás során. A Jobbik a maga nemzeti radikalizmusával akár kormányzati erővé is válhatna, ha nem stigmatizálták volna rasszista (értsd: fasiszta) párttá, s ha képes lett volna a nemzeti szakértelmiséget maga mögé állítani, illetve ha ki tudna állítani egy karizmatikus miniszterelnök jelöltet, mert ugye ez Vona Gáborról nem mondható el. Itt jegyzem meg, hogy a magyar politikai „elit” rögeszmésen ragaszkodik ahhoz, hogy csak a pártelnök lehet miniszterelnök, holott a két feladat különböző emberi és szakmai követelményeket igényel. A másik lehetőség egy új, úgymond szakértői kormány felállítása, ami Orbán bukása mellett egyértelműen a Fidesz-KDNP bukását is jelentené. Egy „szakértői kormány” felállítása azt jelentené, hogy az EU és a mögötte álló pénzhatalom jelölné ki a miniszterelnök személyét, ami a magyar szuverenitás végső bukásához vezetne. EZT semmiképp sem akarhatja egyetlen magyartudatú, hazáját szerető honfitársunk sem. 2. Orbán Viktort konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal maga a Fidesz váltaná le. Az első kérdés, ki lenne az, aki hajlandó lenne átvenné helyét. Pokorny? Az ég óvjon ettől! Kósa annál jobb politikus, mint hogy ilyen hazárdjátékba belemenjen. Kövér nem az a karizmatikus alkat, akit a tagság elfogadna erre a szerepre. A KDNP meg presztízs okokból nem adhat miniszterelnököt. Ennél sokkal komolyabb érv szól Orbán ily módon történő leváltása ellen, mégpedig az, hogy a szövetség széthullana, és maga a Fidesz sem kerülné el a szétszakadást. Véleményem szerint Orbán bukását aligha okozhatja a párton belüli bizalomvesztés. Tegyük világossá: Orbán bukása a Fidesz bukását is jelenti! 3. Orbánt puccsal távolítanák el Minden jel arra mutat, hogy az MSZP-nek, az LMP-nek, és Gyurcsánynak ez a szándéka. Egy ilyen lépés katonai puccsal nem valósítható meg, mert nincs katonaságunk. Ezért csak a polgári forradalom jöhet számításba, ami feltételez egy legalább 5-10 000 fős szervezőgárJÓ HA FIGYELÜNK!
dát és párszázezer aktív támogatót országosan, és egy olyan karizmatikus és hiteles vezetőt, akit a hallgatag többség is elfogad. Én ilyen személyt a balliberális oldalon nem látok, no meg ennyi aktivistát sem. Mindennek hiánya nem jelenti azt, hogy a balliberális oldal ne kezdene hasonló jellegű akciókat, mivel a liberális sajtó természete szerint a kettősmércét alkalmazva felturbózza a számára kedves eseményeket. Egy ilyen eseménysorozat akár polgárháborús állapotokat is előidézhet, amit már a liberális erők sajtókomisszárjai előre vizionáltak is. A balliberális, kozmopolita erők megfelelő provokátorok bevetésével előidézhetnek olyan eseménysorozatokat, amelyet polgárháborús helyzetnek minősíthet az EU, és a „demokrácia és a polgári lakosság védelmében” behívhatja a NATÓ „békefenntartó” alakulatát. Nos, ez volna az a helyzet, amikor újabb ’56 alakulna ki Magyarországon. Ebben az esetben valóban kialakulna egy polgárháború, aminek kimenetele aligha jósolható meg, mivel az elfojtott indulatok lehet, hogy a kiváltó erők vesztét is okozhatnák bankostól, médiástól. Egy ilyen játszma akár visszájára is elsülhet. 4. Orván a következő választáson vereséget szenved Ebben az esetben is több variációval kell számolni, ami valamilyen módon a jelenlegihez képest bukásként értékelhető Orbán Viktor személyét illetően. A következő választáson a Fidesz-KDNP elveszti kétharmados parlamenti többségét, ami az ország számára nem egy tragédia, amennyiben a nemzeti oldal tovább erősödik. A másik lehetőség, hogy a Fidesz-KDNP elveszti az önálló kormányalakítási pozícióját, ami csak akkor válik veszélyessé az ország szempontjából, ha a balliberális erőkkel lesz kénytelen koalícióra lépni. Az ország számára az jelentene igazából előremutató megoldást, ha egy olyan nemzeti, keresztén konzervatív párt lépne színre, mint a ’45 utáni Kisgazdapárt, és a Fidesz és a KDNP a belső liberálisait partvonalon kívülre tudná tenni. Amennyiben egy ilyen nemzeti koalícióhoz egy nemzeti elkötelezettségű baloldali párt is csatlakozhatna, az volna igazán a nemzeti megbékélés, a nemzeti egység megteremtésének kezdete. Mint örök ellenzéki, aki mindvégig kritikusan szemlélte mind az előző rendszert, mind a rendszerváltást, a magam módján a haza érdekébe mindent megtettem, amit lehetett, nem csak szóban, de tettekben is, ismereteim, tudásom, tapasztalataim és lelkiismeretem szerint. Most az kell mondanom – tudva és nem feledve Orbán hibáit –, hogy a nemzeti oldalnak teljes egészében Orván Viktor mellé kell állni a HAZA érdekében. Nem vazallusi kiállásról, elvtelen hűségről beszélek, hanem az adott ügy kapcsán a legtisztességesebb nemzeti hozzáállásról. Nézzük a napnál is világosabb helyzetet! Magyarországot a külső és belső ellenség minden oldalról támadja. Azok, akik személy szerint támadnak minket, már megnyilvánultak és beazonosíthatók, és tudjuk, hogy a gyarmatosító pénzhatalom pribékjei. Ennek a támadásnak elsőszámú célpontja Orbán Viktor, akit lehet szeretni és lehet utálni, de egy biztos, hogy azért támadják, mert olyan lépéseket tesz, ami a világ háttérhatalmasságainak nem tetszik, és nem szeretnék, hogy a magyar példa precedens értékűvé váljon. Van a politikában egy általános szabály; ellenségem ellensége a barátom – ha nem is örökre. Most pedig a magyar nép ellensége nem Orbán Viktor, hanem a balliberális erők és gazdáik. Ebben a helyzetben az Orbán melletti kiállás az ország melletti kiállást jelenti. Nem azért, mert szeretjük, hanem azért, mert jelen helyzetben ezt kívánja az ország többségének érdeke. Ha ezt a csatát megnyertük, mert csak közösen nyerhetjük meg, majd akkor gondolkodjunk azon, hogy ki lépjen helyébe, egy nálánál magyarabb és alkalmasabb személy. Takács András – Nemzeti InternetFigyelő 73
PÉNZKÉRDÉS PONT HÚÚÚ! – avagy A 4. járókelő igazsága –
Természetes reakció ma már a tökig eladósított és a végletekig alulfinanszírozott Magyarországon, hogy a szerencsétlen sorsú tévénéző, már-már Pavlov kutyáját és az ő világhírűvé vált reflexeit is megalázóba leküldő, szinte automatikus mozdulattal nyúl a távvezérlő felé, hogy azonnal elkapcsoljon, amikor a reklámblokk következik. Multiék persze erre is megtalálták a megoldást, a kereskedelmi adókon többé-kevésbé azonos időben mennek a reklámok, még olyan is előfordult, hogy hiába kapcsolt át az ember, ugyanazt a reklámszpotot adták három egymást követő csatornán. Eleddig Borbás Marcsi és az ő PICK paprikás szalámiért ácsingózó „Ebből a kutyusnak is jut egy szelet” (vagy valami ilyesmi) kezdetű, a valósággal köszönőviszonyban sem lévő szpotja volt a némber van nálam. Vajon hányan élünk olyan jó módban, hogy paprikás PICK szalámiért ácsingózik kedvenc kutyusunk, hiszen azt szokta meg? Most viszont változnak az idők. Meggyütt AXA professzor és Marcsinak mennie kellett. Mindjárt kiderül, hogy milyen teljesítményre van szükség ahhoz, hogy helycsere következzen be a képzeletbeli dobogón. (Ennek a teljesítménynek 74
az objektív mérése szolgál a magyar ember zsebében szalonnázás céljából tartott bugyli bicska pillanatokban történő kinyílásának ideje. Nem SI-mértékegység!) Ha valaki veszi magának a fáradságot és felkeresi a www.penzkerdes.hu weboldalt, és rákattint az Összes film címszóra, megtekintheti AXA Professzor valamennyi szös�szenetét. Én most csak a „Mit féltenek jobban az emberek, az autójukat vagy a családjukat?” című kisfilmecskére szeretném felhívni a figyelmet. Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy nem a biztosítások, sőt, még nem is az AXA
ellen van kifogásom, magam is rendelkezem többfajta biztosítással, a kondicionálási metodika az, amire ismételten szeretném felhívni a figyelmet! Nézzük akkor! A Pénzkérdés negyedik adásában a szakértő professzor arról kérdezi az embereket, hogy tudják-e, mit védenek jobban az emberek, az autójukat vagy a családjukat. A válasz első pillantásra egyértelműnek tűnik, a tények azonban mást mutatnak. A magyarok 10%-ának van olyan biztosítása, mely védelmet nyújt a családjuknak, pedig ennek természetesnek kellene lennie. Főként úgy, hogy az autónk biztosításáról mindenképpen gondoskodunk. A professzor magyarázatából sok mindent megtudhatunk az életbiztosításokról. AXA professzor: A Pénzkérdés mostani adásában ezt kérdezzük: Mit féltenek jobban az emberek, az autójukat, vagy a családjukat? (Megszólítják az utca emberét – Szerző) 1. járókelő: – Ezt most komolyan kérdezi? 2. járókelő: – Van olyan helyzet, amikor ez egy és ugyanaz. JÓ HA FIGYELÜNK!
3. járókelő: – Hát, akinek nincs családja... 4. járókelő: Autóra ugye kötelező a biztosítás, családra viszont nem. 5. járókelő: A családi autót. 6. járókelő: Természetesen a családjukat. AXA Professzor: Hát nézzük csak! A magyarok 10%-ának van olyan biztosítása, amely védelmet nyújt a csalájuknak, pedig ennek természetesnek kellene lennie. Főként úgy, hogy az autónk biztosításáról mindenképp gondoskodunk. Vajon jobban szeretjük a kocsinkat? Az életbiztosítás nehéz helyzetekben nyújt védelmet. Olyan ez, mint mikor meleg ruhákkal óvjuk magunkat, ha hideg az idő. Ilyen a biztosítás is. Már kisebb összegért védelmet élvezhetünk egy komoly betegség esetén. Vagy akár egy súlyos baleset kapcsán. És segíthet a családnak egy tragédiát követően. Ha bármelyikükkel történik valami, a családnak szüksége lesz a biztosítótól kapott összegre. Ha ön a családfenntartó, kiemelten fontos, hogy jó előre gondoljon arra is, mi lenne a családjával az Ön jövedelme nélkül. Ha átgondolja, milyen pénzügyi mehézségek várnának rájuk, megtervezheti, mekkora biztosítási összeg segítene. Kisgyermekei vannak? GYES-en van a felesége? Vagy hitele van? Ha igen a válasz, kössön életbiztosítást, hogy biztonságban tudhassa családtagjait. Az emberek 10%-a él ilyen védelemmel! Ne tartozzon a maradék 90%-hoz! Sok megoldás létezik jövője biztosítására. Kezdjen el gondoskodni jövőjéről! Hiszen végülis, ez csak pénzkérdés. Forrás: penzkerdes.hu Menjünk szép sorjában! Mit gondolnak, mi a kellőnél nagyobb mértékben vagyunk hülyébbek, mint más népek? Mit gondolnak, mi a kellőnél nagyobb mértékben vagyunk gondatlanok, mint más népek? Mit gondolnak, a kívánatosnál kevésbé vagyunk családszeretők, vagy családcentrikusak, mint más népek? Ha a válasz mindegyik kérdésre: NEM, márpedig gyanítom, hogy igen, mármint, hogy NEM-mel válaszolnánk ezekre a kérdésekre, akkor bizonnyal a kedves Olvasó is elgondolkodik azon, hogy a rossebbe van az, hogy a magyarok (ez azért döbbenetes, nem?) 90%-a nem él az életbiztosítások nyújtotta védelemmel? Lehet, hogy a profnak igaza van, és ez tényleg csak pénzkérdés? Vizsgálódjunk kicsit részletesebben! Fussunk egy laza bemelegítő kört! Ismétlés a tudás atyja, s anyja, nem árt még egyszer átvenni az alapokat, úgyse nagyon hangoznak el ezek a fősodratú médiában. 1-es pont: Magyarországon minden megtermelt 100 forintból 92 forintot kiviszJÓ HA FIGYELÜNK!
nek adómentesen. (Lehet, hogy azóta még rosszabb a helyzet, ez pár éves adat, nekem nincs újabb, akinek van, kéretik a szerkesztőségbe!) 2-es pont: Az egy főre jutó reálkereset valahol az 1978-as szint körül kóricál, az uniós javadalmazásokat illetően körülbelül 20, max. 25% körül állunk. Tehát német pógár hazavisz 100 eurót, mi csak 20-at, max. 25-öt. Árnyalatnyi különbség, nincs jelentősége – mondaná erre Bódi Lajos, művésznevén Tüdő, az erőcsávó. Tulajdonképpen igaza is lenne, hiszen ugyanazokat az uniós árakat fizetjük, mint másutt. (És senki ne merjen nekem most azzal jönni, hogy a nyugati országokban men�nyi a benzinnek literje, mert ha már ezzel jön, akkor tegye rögtön hozzá azt is, hogy ott mennyit keresnek, mert ezt, azaz, hogy mennyire megerőltető az ottani européer lakosság számára a magas benzinár a magyar lakossághoz viszonyítva, valahogy mindig elfelejtik megemlíteni.) 3-as pont: Magyarországon a bérek nem tartalmazzák a lakhatás költségeit. Most, hogy képbe kerültünk, vizsgálódjunk egy kissé részletesebben is! Ugorjunk mindjárt a 4. járókelőhöz.Az ő mondanivalója tükrözi legjobban a mammonita világ értékrendjét. Mit is mondott? 4. járókelő: Autóra ugye kötelező a biztosítás, családra viszont nem. Elgondolkodtál már azon, miért az autódra köttetnek veled kötelező jelleggel biztosítást, miért nem az életedre, a családodra? Ha a profnak igaza van, és ők is tudják, hogy ez végülis pénzkérdés, és ha azt is tudják, hogy egyszerre a kettőre már nem telik, miért a vasat tartja fontosabbnak a mindenkori államhatalom, miért nem az embert? Ne felejtsd el, törvénybe foglalták, hogy az autódra köteles vagy biztosítást kötni, a családodra viszont nem írtak elő ilyen kötelezettséget a számodra! Hívjunk fel valakit, kérsz telefonos segítséget? Vagy inkább kérdezzük meg a közönséget? Szusszanj egyet, addig megyünk tovább! Nem, nem mi szeretjük jobban a kocsinkat a családunknál. A Carpe Diem, „Élj a mának!” szlogen jegyében tevékenykedő gyökértelen kasztok által üzemeltetett államhatalom mammonita beállítódása az, amely azt a doktrínát érvényesíti, ha kell hatalmi szóval (lásd: kötelező gépjárműfelelősség biztosítás), hogy a vasat többre értékeld a családodnál. Méghozzá kötelező jelleggel! Még 1x, mit is mondott a 4. járókelő?, „Autóra ugye kötelező a biztosítás, családra viszont nem”. Érdekes lenne megnézni, a részletfizetés ellenértékének teljes kifizetése után, amikor az autótulajdonos ténylegesen autótulajdo-
nossá válik, azaz megkapja végre a hőn áhított törzskönyvet, vajon hányan mondják le azonnal, az esetek többségében semmire se jó CASCO-t, amit csak azért viselnek el kényszerűségből, mert ha nem kötnék meg, drágább lenne a havi törlesztőrészlet? Próbálnák ki csak egyszer, hogy nem kötelező többé felelősségbiztosítást kötni a gépjárművekre! Vajon hányan kötnék meg? Ha a prof. által említett életbiztosítási 10:90 arányt vesszük, bizony elég elkeserítő lenne a helyzet. Ha erre most azt mondja valaki, hogy ugyan már, illuzórikus ködös elképzelések, mesebeszéd ez csupán, akkor most tessék megkapaszkodni, lehet becsatolni az öveket, mert nem az! És itt Magyarországon nem az! Egyeseknek ugyanis nem kötelező a kötelező! Már megint az egyenlőbbeknél egyenlőbbek gyünnek! Mindjárt láthatjuk, hogy ezúttal is jogos a kérdés: ha nekik lehet, nekünk miért nem? Felelősségbiztosítás, ami már nem kötelező Költségcsökkentési céllal úgy döntött a kormányzat, hogy az állami tulajdonban, üzemeltetésben levő autókra nem kötelező felelősségbiztosítást kötni, az esetleges károkat közvetlenül térítik meg a károsultaknak. Eddig csak a Honvédelmi Minisztérium élt a lehetőséggel, és egy miniszteri rendeletben fogalmazta meg a követendő eljárást. A – felelősségbiztosítás alól – mentesített katonai járművek esetében sokszor elkülönül a tulajdonos és az üzembentartó, és még további két szervezet bevonása is szükséges a kárrendezés lebonyolításába. Amely egyáltalán nem tűnik így egyszerűnek. A tulajdonosként bejegyzett szervezet feladatait az MH Logisztikai Ellátó Központ (a továbbiakban: MH LEK) végzi, mely vezeti, és naprakészen tartja a mentesített gépjárművek jegyzékét. A kárrendező szervezet és a kár megtérítésére kötelezett szervezet adatszolgáltatása alapján vezeti, és naprakészen tartja a mentesített gépjárművek kártörténeti nyilvántartását. A kár megtérítésére kötelezett szervezet feladatait a HM Közgazdasági és Pénzügyi Hivatal (a továbbiakban: HM KPH) végzi. A károsult a kártérítési igényét a kárrendező szervezetnél vagy a HM KPH-nál jelentheti be. A mentesített gépjárművek által Magyarországon okozott, személyi sérüléssel nem járó károk esetében a kár mértékét a HM KPH által megbízott kárrendező szervezet méri fel és a kártérítés jogalapjára és összegszerűségére javaslatot tesz a HM KPH részére. A személyi sérüléssel járó károk esetében mind a vagyoni, mind a nem vagyoni kár mértékét a HM KPH állapítja meg. Ezt a HM KPH - a személyi sérüléssel összefüggő károk kivételével - a kárrendező szervezet által javasolt kártérítési összeg alapul vételével határozza meg. 75
A mentesített gépjárművek kártérítési fedezetének igazolására a tulajdonosként bejegyzett szervezet nevére kiállított forgalmi engedély szolgál. A fentiekben többször hivatkozott kárrendező szervezet kárfelmérési feladatait évi 4 780 000 Ft-ért a Groupama Garancia Biztosító látja el. Mivel ez az érték nem érte el a közbeszerzési értékhatárt, az eljárást a “honvédelmi szervezetek beszerzéseinek eljárási rendjéről” szóló 71/2011. (VI. 30.) HM utasítás alapján saját hatáskörben bonyolította a minisztérium. Forrás: portfolio.hu Annak idején, amikor a Magyar Néphadsereg kényszerű másfél éves „vendégszeretetét” „élvezhettem”, az efféle szituésünök megképződésére volt egy általánosan alkalmazott, amolyan terminus technikusz jellegű, azóta már szállóigévé vált mondás, mely imígyen hangzott: KOPASZ, SZOPNI FOGSZ! Szóval, ha egy mód van rá, nem karambolozzunk honvédségi járművel! Amiben ukránok ülnek azokkal meg pláne ne! Ha lehet, kerüljünk a Jevgenyij és Társa adásségrendező Bt-vel való interperszonális kommunikációt! De térjünk vissza még egy gondolat erejéig a kisfilmhez! AXA Prof el akarja hitetni velünk, hogy nem vagyunk elég gondoskodók, többre becsülünk egy négy keréken guruló vasdarabot, mint a szeretteinket! Ejnye, de rosszak vagyunk! Kicsit olyan ez, mint amikor a fősodratú médián keresztül a sárga földig lehordják a gyanútlan, és tegyük hozzá mindjárt: pénzügyileg analfabéta, egyszerű állampolgárt, mi a rossebér is vett fel svájci frank alapú hitelt, amikor tudhatta volna, hogy akár 100%-nál nagyobb mértékben, azaz duplájára, netán (soha nem lehet tudni!) triplájára is nőhet a törlesztőrészlete. Igaz, hogy erre a lőtéri kutya se hívta fel a figyelmét, igaz, hogy amikor kínos kérdéseket feszeget egy-egy tökösebb riporter, maguk a pénzügyi „szakemberek” mondják el, hogy hát eztet bizony ők sem, sőt, tulajdonképpen
76
senki sem látta előre (akkor meg, hogy várják el a pénzügyileg teljesen képzetlen ügyféltől, hogy ő neki meg bizony kutyakötelessége lett volna előre látni?!), mindenesetre a végeredmény csakis egy lehet: ROSSZ VAGY! MI TÖBB, TE VAGY A HIBÁS! CSAK ROSSZ LEHETSZ! CSAK HIBÁZHATSZ! Vegyük már észre kérem tisztelettel, hogy itten bizony kondicionálnak bennünket! A Hórihorgas Ripacs a napokban jelentette be, meg kell magyarázni az embereknek, hogy ha el is takarítják az útból a szemetet, nem lesz nagyobb tisztaság, csak a szarkupacokon virít majd más felirat. Senkinek még csak kósza gondolatként se forduljon meg a buksi kis fejecskéjében, hogy jobban fog élni, vagy több pénze lesz! Ugyan kérem! Különben is, ez a csőcselék meg sem érdemelné, hiszen lám, meggondolatlanul eladósodik, még a kocsiját is többre becsüli, mint a családját. Hiába no, alja nép ez a magyar! – mondja a valamelyik internáci gyökértelen kasztból szalajtott, a szolgalelkűségéért busásan megfizetett globalista irodista, akinek éppen a kommunikáció a reszortja. Mivel sokkal több az ép autó, mint a balesetet szenvedett (ha fordítva lenne, nem érné meg biztosítót üzemeltetni, egyszerűen tönkremennének) és az emberek tekintélyes része természetes halállal távozik az élők sorából (kivéve közpénzrendszert bevezetni kívánó amerikai elnökök), tehát normál üzemmenetet feltételezve elgondolkodtató az ember számára az, hogy a tevékenységben résztvevők számához képest kárt szenvedettek arányát figyelembe véve érdemes-e általánydíjas, előre, kötelező jelleggel fizetendő rendszert fenntartani? Ráadásul olyant, amely láthattuk, nem mindenkire nézve kötelező! S ha már fenntartunk ilyen rendszert, mire nézve legyen kötelező? A vasra, vagy az emberre? A potenciális balesetokozás indokával kirótt legújabb sarcról már ne is beszéjünk! És látod, megint alapból a legrosszabbat feltételezik rólad (és persze rólam is): „lehet, hogy eddig nem okoztál balesetet, de még okozhatsz!”
Ezzel megint csak az a baj, hogy előjönnek a kínos kérdések: És ha nem okozol, akkor visszafizetik a pénzt? Á, dehogy! Akkor eddig mire volt a biztosítás? Vagy a CASCO? Szóval sehogy se áll össze a kép. Pontosabban összeáll az, csak egyféleképpen: kondicionálnak. Azt már észrevették, hogy a toleranciaküszöb egyre csökken, s ezzel együtt a rendszer finanszírozhatósága is. Muszáj áttérni a fokozatos terhelésre. A dolognak csupán egyetlen szépséghibája van, a mammonita szemléletmódra jellemző mohóság, nem gazdálkodott jól az elején, az exponenciális növekedési görbe kifulladni látszik. Álságos és hazug ez a kondicionálás, mert el akarja hitetni az emberekkel, hogy minden végülis, csak pénzkérdés. Ráadásul teszi mindezt úgy, hogy közben igyekszik minden pénzt elvenni az emberektől. Az egészben ez a leggusztustalanabb. Egyértelműen és világosan közlik velünk, hogy csak a pénz számít, hiszen végülis, ez csak pénzkérdés, a következő lépésben pedig, pont ebből a logikából fakadóan rögtön el is ítélnek azért, mert nem öngondoskodsz magadról, hiszen végülis, ez csak pénzkérdés, holott ők fosztottak, fosztanak meg az öngondoskodás lehetőségét jelentő pénztől, hiszen végülis, ez is csak pénzkérdés. Az időd még nem fogyott el, a chipedet még nem tudják kikapcsolni, de ne legyenek kétségeid, Mammon világában, azaz a fogyasztói társadalomban téged (s veled együtt persze engem is) már halálra ítéltek! Csak a jó, engedelmes, gondolkodásra, önálló véleményalkotásra képtelen (vagy arra lusta) fogyasztókra van szükség, hiszen végülis, ez is csak pénzkérdés. Hogy is mondják? Az aranykor régen letűnt, ma a vaskorban élünk! Bizony, milyen igaz, a vasat többre becsültetik velünk az embernél, Mammon oltárán áldoztatnak velünk, az aranyborjú meg csak pislog a nagy szemeivel. Végülis, ez csak pénzkérdés csupán. Vagy mégsem? Isten áldja Magyarországot! 1 öntudatos pécsi polgár
JÓ HA FIGYELÜNK!
RENDSZÁMCSERE? Az alábbi szövegben csakugyan vannak nem annyira szalonképes szavak, de ezek sajnos elkerülhetetlenek akkor, amikor az embernek jócskán, évtizedek óta tele van már a ....(mindenki nyugodtan gondoljon arra, amije tele van!) *** Vajon a csökött agyú, kretén, idióta, elmebeteg (és még ezer hasonló jelzővel bíró) politikusok közül, átgondolta bármelyik is, hogy a rendszámcsere, a rendszámok fizikai cseréjén túl mivel fog még járni: –– forgalmi csere –– törzskönyv csere –– műszaki és környezetvédelmi matrica csere –– ablakra ragasztott rendszám matrica csere –– akinek van, autópálya matrica csere –– akinek van, behajtási engedély/parkoló bérlet csere –– cégekénél teljes járműnyilvántartás/céges behajtási engedélyek cseréje • minden kötelező biztosítási szerződés módosítása • minden casco biztosítási szerződés módosítása • minden hitelszerződés módosítása • minden rendszámhoz kapcsolódó külön engedély cseréje/ módosítása Kérdések továbbá: –– Mi lesz az ablakba gravírozott rendszámokkal? –– Mi lesz a több százezer forintért eladott egyedi rendszámokkal? (különösen cégek esetén)
JÓ HA FIGYELÜNK!
Ezek csak amikor most így hirtelen eszembe jutottak hajnali három körül. Csak gondoljátok végig, hogy mennyi teljesen felesleges munkaórát venne el ez a baromság az önkormányzatoktól, vállalati szektortól, magánemberektől (ez különösen gazdasági válság idején előnyös), hogy mekkora lenne a környezetkárosító hatása és nem utolsó sorban mennyibe kerülne ez mindenkinek a rendszám legyártási költségén túl. Ez a kretén kormány csinált már sok baromságot, de komolyan mondom, ez mindenen magasan túltesz. Komolyan basszák meg, inkább mondják azt, hogy mindenki fizessen be 20.000 forintot, de legalább a járulékos szopást ne akarják már velünk végigjátszani, pusztán azért, hogy kevésbé legyen feltűnő a lehúzásuk. Amúgy szerintem ez lesz, ezeket csak azért dobják be, hogy aztán már annak is örüljünk ha csak fizetni kell, hogy rohadnának meg. A komcsik is lehúztak minket ahol tudtak, de komolyan, kezdem már becsülni őket, mert ők legalább kimondták, hogy ez bazmeg vizitdíj az meg a tandíj. Legalább tudtad mire fizetsz. Hát azt hiszi ez köcsög focistörpe, hogyha mindent megmagyaráznak kamu szövegekkel akkor majd nem tűnik fel nekünk, hogy kevesebb marad a tárcánkban miközben nem kaptunk érte semmit? Nem kéne már az egész országot madárnak nézni, mert kurva csúnya vége lesz annak, ha egyszer egy egész országnál pattan el a húr. (Facebook)
77
ROGOFF JÓSLATA Rogoff jóslata: Görögország kilép az eurózónábólAz EU-csúcs után sem változott meg gyökeresen a helyzet. Görögország nagy valószínűséggel el fogja hagyni az eurózónát 10 éven belül, a rövid távú piaci örömöket pedig hamarosan a félelmek újbóli felerősödése válthatja fel – mondta a Harvard Egyetem professzora, Kenneth Rogoff. Rogoff jóslata: Görögország kilép az eurózónából Úgy érzem, a helyzet gyökeresen nem változott meg az előző hónapokhoz képest az EU-csúcs után sem, az ugyanis egészen világos, hogy az euró nem működik. Az eurózónával kapcsolatban túl sok az ellentmondás, az övezet így nem képez egy stabil egyensúlyt. A legnagyobb kérdés, hogy vajon minden jelenlegi eurózóna-tag az maradhat-e. Az én válaszom pedig az, hogy nem – mondta a Harvard Egyetem profes�szora, Kenneth Rogoff. Annak, hogy Görögország 10 éven belül kilép elhagyja a valutaövezetet, legalább 80 százalék az esélye. Az EU-csúcs utáni bejelentést hatalmas szárnyalással, az euró pedig komoly erősödéssel ünnepelte. Rogoff szerint azonban a piacok kitörő emelkedése csupán annak volt betudható, hogy a piacok örültek, hogy még életben vannak. Akár rövid időn belül, a félelmek újra felerősödhetnek – tette hozzá. A megállapodás egyik fő eleme, hogy a görög államkötvényeken a kötvénytulajdonosok elfogadhatják az 50 százalékos veszteség leírást, amivel sikerülhet a görög államadósságot a GDP 120 százaléka alá szorítani. A történelmi tapasztalatok alapján egy ország komoly gondba kerülhet, ha az államadósság a GDP 90 százalékát meghaladja – figyelmeztetett a professzor. Nincs kétségem afelől, hogy további államcsődöket is látni fogunk Görögország után. (Portfólió) Kuruc.info kommentár: Akad azért néhány figyelemre méltó információ a Rogoff professzor által elmondot-
takban, ahogy néhány, hazánk helyzetével kapcsolatosan feltehető kérdés is. Az államkötvények tulajdonosai 50 százalékos veszteséget írhatnak – mondja –, és mi arra gondolunk, Magyarország miért nem kérhet végre egy ilyen jellegű intézkedést? Sőt, miért nem ildomos erről beszélni, Orbán Viktor szerint? Arról, hogy Görögország 10 éven belül kilép az eurózónából nekem az jut eszembe, hogy már évekkel ezelőtt az akkor épp csak bimbódzó radikális oldal már megmondta: az euró rossz lenne számunkra, és nincs garancia arra nézve, hogy az egységes európai valuta beváltja a hozzáfűzött reményeket. Hazánkban Drábik János képviselte ezt, az akkor erősen nonkonformistának tűnő gondolatot, mára pedig valóssággá lett. Valahol azért szerencse, hogy a politikusaink voltak annyira bénák, hogy nem tudták megteremteni az euró bevezetésének gazda-
sági kritériumait, igaz, nem a hazánk miatti aggodalom vezérelte őket e tettükben. Kíváncsi lennék, mit szólna Rogoff professzor Magyarország helyzetéhez. Az államadósság már megközelíti a GDP 90%-át, és nekünk nem volt lehetőségünk a második világháború után egy erős szociális hálót kiépíteni, nem volt arra lehetőségünk az utóbbi 50 évben, hogy a lakosság legalább az emberhez méltó színvonalat elérje, értem ezalatt, hogy a magyarok zömének legalább saját lakása legyen. Egy iszonyatosan eladósodott, többször megvezetett társadalom várja itt a boldogságot, egy olyan államban, ahol az államadósság visszafizetésének érdekében a politikai elit oly természetesen nyúzza a népet, mintha a leírás, újratárgyalás – mint opció – nem is létezne. Itt szeretném felhívni olvasóink figyelmét, hogy Fellegi Tamás nemrég jelentette be, Kína végre vásárolt néhány magyar államkötvényt. Hogy mennyit, azt nem tudjuk, de azt igen, hogy ezek egy része devizában lett kibocsájtva, azaz, Magyarország most Kínától vett fel devizahitelt. Rogoff professzor jól látja, valóban messze vagyunk még attól, hogy kijelenthessük: kontinensünk túl van a gazdasági válság nehezén. Kár, hogy nem járt korábban Magyarországon, vagy, ha igen, akkor nem találkozott a radikális oldalhoz köthető értelmiségiekkel. Ugyanis lassan tíz éve fújjuk, hogy a jelenlegi – pénzből pénzt csinálunk gazdasági rendszer – egy lufi, ami, ha kipukkan, akkor magával ránthatja a világot. Rogoff professzor tehát nem mondott számunkra semmi újat, annál érdekesebb viszont az, hogy ő már beszél arról is, amiről Orbán Viktor szerint nem szabad. Miért kell nekünk mindig lemaradnunk? Alex Strauss – Kuruc.info
ROZSDÁSODIK A VASKOR? A földi emberiség és civilizáció most egy er�������������������������� ősen hanyatló, végső állapotot tükröz. A megnövekedett számú tárgyi eszközeink, inkább már csak segédeszközök, emberi hiányosságunk pótlására, bár ezt modernnek állítják be ennek haszonelvű terjesztői. Soha még ennyi felesleges eszközre szüksége nem volt az emberiségnek a fennmaradása érdekében, melyet a „kényelem és technikai fejlődés” címszó alatt fogadtatnak el velünk. A „kényelem” teljességgel ellentétes és halálos kimenetelű a mozgásra és teremtő munkára, alkotásra felépített egészséges emberi testtel! Figyeljük meg, hogy a lusták, trehányak, megbízhatatlanok és jellemtelen-tehetetlen, még a környezetüket rendben tartani képtelenek is, mindig önzően kényelmesek! Az emberi és társadalmi, civilizációs erkölcsi-morális-biológiai torzulások fő képviselői a szidó-zsidó néven elhíresültek, kik sunyi 78
erőszakkal kényszerítették ránk magukat, mert nem nekünk van szükségünk rájuk, hanem nekik miránk a megélhetésük érdekében Ez már nem más mint tébolyító öngerjesztő haláltánc a Vaskorszak végső lezárására.... Kapcsolódó érdekességek: „A „zsidó” szó kifejezését érdekes módon(!) magyarul értelmezni nem tudjuk. Jelentése tulajdonképpen egyénenként változik attól függően, hogy kinek milyen tapasztalata van vagy nincs ezzel kapcsolatban, illetve, hogy milyen előítéletet alakítottak már ki benne a zsidóiskolai oktatás folyamán, vagyis gyakorlatilag 1945 után... (A felszabadulásunknak hazudott tényleges és fegyveres zsidó megszállásunk óta.) Azonban rögtön megváltozik a helyzet és minden a helyére kerül, ha az eredeti, nagyon régi és évezredeken keresztül, a nyelvjárásunkban használatos kifejezést alkalmazzuk: „szidók!” JÓ HA FIGYELÜNK!
Valakik, valamikor megváltoztatták a mássalhangzók összetételét, hogy ezzel a jelentését és értelmét is ködösítsék, és olyan tartalommal tölthessék ezt meg, amely takarja valódi értelmét! Nézzük hát ezt meg közelebbről is: A „szidók” szó kiejtése már önmagában is értelmezhető és a hangzása is sokatmondó. Sziszegéssel kezdődik, mint az alattomos kígyó váratlan megjelenése, de benne van a szívni, szipolyozni, -élősködni (!) - , felszisszenni, valamint a gyűlölködés és békétlenség, a soha semmivel egyet nem értés és a szüntelen méltatlankodás, a sziszegő gyűlölködés tudatalatti megjelenítése is! A szó önmagában kiejtve is vág mint a penge, éles és felkiáltó hatású, messzire hangzó! Nyelvünk tökéletesen megőrizte a tőlünk teljesen különálló fajiságukat is, hiszen mint már „szidókat” említi őket, vagy is egy csoportot, vagy közösséget, melynek tulajdonsága és jellemzője az állandó „szidás-átkozódás” szitkozódás és ennek, mint kiváltó oka a hazudozás! A szidók tehát hazudósak, mert ez az előfeltétele annak, hogy szidhassanak minket valamiért! Fontos megjegyzés, hogy a szidás az állandó gyűlölködés egyik formája.... Ez nem más, mint egy általános és fontos figyelmeztetés: óvakodj a szidóktól! A „szidó” szó kifejezésben nincsen semmi magasztos, nagyszerű, szeretnivaló, egyszerűen csak tisztán tárgyilagos és igaz, mert minden szidó önkritikátlanul pszichopata! Ízlelgessük és mondjuk ki hangosan az itt felsorolt szavakat, hogy az eközben megjelenő érzésünket és bevillanó képeket is megfigyelhessük. Pl: szidónő, (ideális feleségnek...) szidóértékrend, szidómegszállás, szidóiskola, szidófőnök, szidóország, szidóvallás(!) szidóság, szidókultúra, szidónemzet(!), szidórendőrség, szidóhít(!), szidóárus, szidópap(!), szidójellem, szidókereszténység, szidóorvos, szidó-ügyvéd, szidóbíró, szidólap, szidófilm, szidókölcsön, szidóeszme, szidónép, szidóerkölcs- (ez nem lehetséges, mert a szidás-hazudozás összeférhetetlen az erkölccsel...) öregszidó, valamint egy igazi „gyöngyszem” most már érthetően és új megvilágításban: „a szidó-holocaust...” Ezek a kifejezések többek mint találóak, ezek adják a „szidónép” valódi keresztmetszetét ... Az így kialakult véleményünk tükrözni fogja a szavak valódi értelmét. A szidók fő tulajdonsága tehát az összeférhetetlen hazudós önkritikátlan gyűlölet volt, melyet a nevükben is hordoztak, amíg azt a saját érdekükben meg nem változtatták! JÓ HA FIGYELÜNK!
Zsidóként hihetőbb a „kiválasztottság” áhítatos története és a „szegény vallása miatt üldözött jóravaló nép” kitalált meséje, szidóként ez viszont egyenesen és nyerítően röhejes... Isten nem választhatott magának a képviseletére szidókat, káromkodókat és hazudozókat! Azonban érdekes módon ez a népség, mégis ezt híreszteli magáról, előnye és haszna, jogosulatlan jóléte érdekében. (A továbbiakban vissza kívánunk térni a magyar hagyományainkhoz, ezért a jobban értelmezhető „szidó” kifejezést fogjuk használni!) Tekintsük át most kedves munkatársaik és kiszolgálóik nevének jelentését, a cigányokét. A cigány szó is kifejező, azért is kellett pánikszerűen „romá”-ra változtatni, hogy kimosdassák már őket is, ha így belejöttek a nyelvés tudatrombolásba. A „cigány” szóban azonnal feltűnik a „cipelni, cipekedni, cigolni” jellemző tulajdonságuk, kiegészülve a „gány, gányolni, elgányolni, összegányolni, gányolmány” elnevezésű iparszerű alkalmi tevékenységükkel, amely valahogy nem tételez fel minőségi teremtő munkát. Ez tehát megint egy másik olyan csoport, vagy közösség, amely a viselt dolgai és jellemző önkifejező életvitele után világosan és egyértelműen lett elnevezve. Egyébként a „roma” sem sokkal jobb, -bár kedvesen butácska,hiszen egy cigányt látva nem hinném, hogy sokaknak a római birodalom polgárai jutnának az eszükbe. Inkább a sok rom, épület és egyéb rom széthordva és elszórva szeméthegyekként erdeinkben, ami bizonyítja valódi elnevezésük igazságát: ci-gányolás... Ennek ismeretében legyünk most nagyon erősek, még a fogunkat is szorítsuk össze! A „Magyar Parlamentben” a „magyar” képviselőink között, talán ha három(!) tényleges fehér ember ha egyáltalán van, akkor is sokat mondtam! (Azok is csak a pénzért, jólétért, mert most a hazaárulás már nem más mint vállalkozás! Persze törvényesen és a félrevezetett rendvédelmi „dolgozók” felhasználásával...) Az egész társulat visszaeső bűnöző szidó-cigó keverék minden fokon, keresztül-kasul sógor, koma, pereputty, purdé és egyetlen dologért vannak csak ott a hohmecolásért, hurcolkodásért, kiárusításért, gagyizásért, melyet a háttérben lévő arctalan szidóság irányít kénye és kedve és tényleges faji(!) túlszaporodási érdekei szerint! Semmi másért, a többi csak parlamenti színjáték, mert a tévé lát és gondolkozik helyettünk is! Minden népnek olyan kormánya van, amilyet megtűr magán.... És sajnos ennek bölcs igazsága már túlzottan is meglátszik az országunkon! Ezért ne használjunk hát semmilyen idegen, általunk pontosan nem értelmezhető kifejezést, mert azt olyan tudati töltéssel láthatják el, amely vádló és indokolatlan gyűlölködésre, vagy saját véleményünk és ismereteink félrevezetésére lehet alkalmas, annak tényleges tartalmának tekintetében. Mindig olyan szavakat használjunk tehát, amelyek magyarul(!) értelmezhetők, mert mindennek van tökéletes megfelelője, hiszen nyelvünkben élünk és gondolkozunk is! (Ne felejtsük el, hogy a szidó Einsteinnek nincs is fizikai fokozatú Nobel-díja, azt a „Psychológiai Hadviselés”(!) című gyűlölködéséért kapta, amely pontosan erről szólt!) „A magyar nyelvnek már önmagában teremtő ereje van, ha hittel és akarattal párosul, akkor meg is valósul! Ezt sejtik a szidók is, de nekik ez nem működhet, mert emberfüggő!” Forrás: http://www.gyulabajtars.blogspot.com /2012/01/dicsosegre-itelve.html 79
SURÁNYI: A VÉGTÖRLESZTÉS AJÁNDÉK A JÓMÓDÚAKNAK
Surányi György, a Corvinus Egyetem tanára, az Intesa Sanpaolo közép-európai regionális vezet��������������������������������������������������������������������� ője szerint a fix árfolyamon történő végtörlesztés lehetőségének leggyengébb pontja nem a bankszektor vesztesége, hanem az egész nemzetgazdaság által elszenvedett veszteség. A CIB Banknak van olyan ügyfele, aki 100 milliót nyert a végtörlesztésen. A Gazdasági Rádió Nap Vendége című műsorában a volt jegybankelnök elmondta: akik visszafizetnek, azok jellemzően a bankok legjobb módú ügyfelei, akik az átlagosnál lényegesen több hitelt vettek fel, és még ezen felül is vannak – nekik vagy családjuknak – megtakarításaik. Példaként említette: a CIB Banknak van olyan ügyfele, aki több százmillió forint értékű hitelt fizetett vissza, amelynél 100 milliós nagyságrendű az az “ajándék”, amit az illető az országgyűléstől kapott.
Ha az előzetes becslések válnak valóra, Surányi szerint az adósok családjait is beleértve körülbelül 5-600 ezer ember lesz az, aki a lehetőséggel jól jár. Ezzel szemben az az 5-600 ezer adós, aki nem tud végtörleszteni, épp a többiek végtörlesztése miatti elkerülhetetlen árfolyamesés miatt fog rosszabbul járni. Nem csak azok a családok veszítenek azonban, akik devizahitelesek, és nem tudnak végtörleszteni, hanem az összes magyar adófizető: az államadósság 49 százaléka ugyanis devizában áll fenn. A forint leértékelődésekor a körülbelül 40 milliárd eurónyi adósság kamatkötele-
zettsége forintban megnövekszik. A döntés hatására Magyarország kockázata is megnövekedett, ettő a forintkamatok prémiuma is felfelé indult: nem csak devizában, hanem forintban is drágult a finanszírozás. Ha így maradnak a dolgok, jövőre 50-70 milliárd forintot fog fizetni a költségvetés, azaz a 10 millió magyar állampolgár. Márpedig Surányi György szerint a forintnak a bejelentés óta felhalmozott gyengüléséből is 6-7 százalék összességében a végtörlesztés számlájára írható. A gazdaság növekedése ezáltal sérül, kevesebb munkahely lesz, kevesebb jövedelemhez jutnak az emberek, kevesebb lesz az adó- és tb-bevétel, romlik a költségvetés helyzete, még nagyobb megszorításokat kell végrehajtani – tehát egy lefelé mutató spirálba kerül az egész gazdaság. Ennek hatásai fél év – háromnegyed éves távlatban látszanak majd meg – véli Surányi. A helyzet kialakulásában felelőssége van azoknak a kormányoknak, akik 2001 és 2008 között hatalmas hiányt halmoztak fel; a Nemzeti Banknak, amely a forint védelmében folyamatosan emelte a kamatot, azt a benyomást keltve, hogy nyugodtan eladósodhatunk devizában, a jegybank úgysem engedi elszállni az árfolyamot. Súlyos felelőssége van a bankoknak is: az igazi hiba, hogy az eurón kívül svájci frankot is adtunk – fogalmazott Surányi. Az euró/forint árfolyamnak több meghatározó hatása is van a magyar gazdaságra, az euró/ svájci franknak azonban nincs, és nekünk sincs semmi hatásunk arra, hogy ez hogyan alakul. A bankok azt a hibát is elkövették, hogy az árazásnál a válság indulásakor a megnövekedő költségeket a fennálló hitelállományon is érvényesítették, nem csak az új hiteleknél, ez nem volt helyes – mondta Surányi a Gazdasági Rádióban.
NEMZETI ELLENÁLLÁS, VAGY... ORBÁN PASSIÓJÁTÉKA A passiójáték a középkori misztériumjáték legismertebb alfaja; a bibliai történetnek Jézus szenvedésével és halálával foglalkozó részeit dramatizáló színjáték. A műfaj fénykora a késő középkorra esett. Most légy okos, vagy inkább pragmatikus, óh magyar! Sokat írtam ezen a honlapon és a blogon Orbán Viktorról, csupa rosszakat. Egyaránt lecsepültem jellemét, szellemi képességeit, és politikai érzékét. Most viszont srasbourgi szereplése alapján el kell ismernem, hogy szónoknak, ill. komédiásnak, nem utolsó. Ami pedig leg80
utóbbi húzását, a „békemenetet” illeti, Kohn bácsival együtt mondom: ügyes! Mindenesetre ha Pesten négyszázezer, vagy akárcsak százezer, ember tüntet mellette azt nem lehet szó nélkül hagyni. Nincs is szándékomban. Három sikon vizsgálnám a kérdést: a szándék, a tett és a következmények vonatkozásá ban. Politikáról lévén szó fel kell idéznem, már nem először, a napoleoni aforizmát, amely így szól: az ember JÓ HA FIGYELÜNK!
gondol egyet – belevág – aztán (majd) meglátja... Ez a megfogalmazás Hitlernek is szerfölölött tetszett. Többször ismételgette. Azt már nem ők mondják hanem a történelem, hogy az eredmény a legritkábban esik egybe a szándékkal és az emberi cselekedettel. Elegendő, ha ennek igazolására csupán Napoleon és Hitler sorsára hivatkozom... A politika közege a tömeg, a legbonyolultabb összetételü massza, ami a világon létezik. Ezzel a masszával mesterke dik a politikus. Ez a massza jön rezgésbe a politika hatására, így vagy úgy. A tömeg atomjai az, emberi egyedek, igen sokfélék az ösztönlényektől az intelligens egyénekig. A politikára gyakorolt tömeghatás, mint valamiféle tehetetlenségi nyomaték, elvileg három irányban hat: lendületében fékezi,eredeti céljain túl-lendíti,- vagy célbavett iránytól eltéríti a politikát. Mára eljutottunk oda, hogy Orbánhoz, így vagy úgy, viszonyulni kell. Nem Orbán személyi kiválósága, vagy tetteinek önmagában vett jelentősége, hanem amiatt mert a törpe égő gyufával mászkál a szalmakazlak között és máris füstöcs kék jelennek meg itt és ott [Lengyelország, Svédország, stb.] [Viszonyulni kell – mondom – azaz nem tehetünk úgy mint a Jobbik, amely nem áll be a menetbe, nem szervez ellentün tetést, de még „abcúg orbán-t” sem kiált. Ejh Jobbik! Kedvem volna mást is mondani, de most nem rólatok van szó.] Ami Orbán feltételezhető szándékait illeti, nem hunyhatunk szemet afölött, hogy a legpofátlanabb politikai kaméleon, aki mindfenféle színt fel tud ölteni, a szégyen pírját kivéve. Ami engem illet, nem hiszem, hogy Orbán kutyából szalonnává vált volna. Viszont! Nem tudom feltünt e a kedves olvasóknak, hogy az az Orbán, aki 1989 junius 16-a [Nagy Imre és társai újratemetése] óta sohasem beszélt világosan, most áperté kijelenti, hogy a nemzetnek meg kell őrizni politikai és gazdasági függetlenségét, a földet, a víz és ásványkincseket. Ezeket a kiszólásokat mi, akik ismerjük Orbánt, nem ves�szük túl komolyan, ám más európaiak, különösen lengyel testvéreink, nagyon is komolyan veszik. Miért e fogékonyság? Kézenfekvő a magyarázat! Európa népei Skandináviától – Görögországig – fokozódó dühvel és undorral szemlélik azt a tényt, hogy Zsidó-Amerika bekebelezésükre és megnyomorításukra törekszik, a „nemzeti” gój csahosok cinkossága mellett. JÓ HA FIGYELÜNK!
Érdekes fejlemény, hogy néhány ilyen politikai csahost [Berlusconi, Papandreu] kénytelenek voltak gazdasági csahosokra, azaz „szakértőkre” kicserélni [Mario Monti, ill. Lukasz Papademosz]. Igen ám, de Orbán kétharmados, fülkeforradalmár miniszterelnök, akit nem lehet csak úgy seggberugni, mert annál azért több esze van, minthogy népszavazást emlegessen, mint Papandreu. Orbán elmozdításához Magyarországot kell olyan mértékben tönkresílányítani, hogy a „népharag” söpörje el a felcsúti böllért egy koki, vagy saller alkalmazásával. Dehát erről van szó egyáltalán? Nos épp ez az amiben nem lehetünk biztosak! Gondolkozzunk! Orbán a zsidó-amerikai mérce szerint a legideálisabb európai politikus! Olyan önkényuralmi államot hozott létre, amely a két legfontosabb cél megvalósítására leginkább alkalmas Európában: a könyörtelen adószedésre és az emiatti esetleges ellenállás letörésére. Orbán „hiánycélpolitikus” és legfőbb gondja a mérleghiány, ill. az államadósság néhány százalékos csökkentése, kerül amibe kerül. Azt máris látjuk, hogy nagyon sokba kerül: a szociális és egészségügyi ellátás, az oktatás stb. totális leépitése az ellentétel. Az Orbán ellen acsargó zsidók [bolgárúrék] hamisan fütyülnek. Nekik az IMF és az EU kell és nyilván látják, hogy Orbán épp a nekik kedvező irányba kormányozza az ország szekerét. Már máskor máshol írtam róla, itt csupán ismétlem: könnyen elképzelhető egy olyan forgatókönyv létezése is, amely mellett maga Orbán provokálja ki az államcsődöt és idézi elő az Ország gyámság alá helyezését. Ebben az esetben az „alkotmányos” intézmények látszat önállósága is megszünik és az „ügyvezetést” az IMF ill. EU csődbiztosok veszik át. Ez lesz az utolsó véres szüret, amelynek során kihuzzák lábunk alól a termőföldet és kiszivattyuzzák az édesvizet. Ledőlnek a tömeges zsidó beözönlés virtruális sorompói. Mindenből [emberből is] csak annyi marad, amire a hódítóknak szükségük van, hogy elfogyasszák, vagy elsefteljék. Hogy ez elképzelhetetlen? Már miért lenne az, ha Palesztinában szóról-szóra ez történt, történik. A zsidó törekvések szempontjából kedvezőbb az európai helyzet, mint a közelkeleti. A magyar palesztinok ugyan többen vannak, de butábbak és jámborabbak mint a keleti palesztinok. A környező államok pedig nem fegyverkeztek fel, csak vonaglanak a kígyó szorítása alatt. 81
Dehát muszály ennek így lenni? Talán nem. A továbbiakban az szeretném vázolni, mit tehetne a „szélsőjobb” egy kedvező fordulat érdekében. Ehhez mindenekelőtt meg kell határoznom, mit értek szélsőjobb alatt. Hát ugyanazt, amit a hatalom, ill. a háttérhatalom ért: olyan egyedeket, ill. csoportokat, amelyeket világszemléletük, ill. létérdekeik szembeállítanak a zsidó világhódítás sal. Ez ilyen egyszerü! Sajnos az is nyilvánvaló, hogy nincs Magyarországon még egy olyan politikai irányzat, amely annyira széttartó lenne, mint épp a szélsőjobb. Jellemző a helyzetre, hogy a szélsőjobb egyetlen parlamentáris szervezetét, a Jobbikot, mennyi gyanúsítás, sőt támadás éri épp a szélsőjobb nem domesztikált csoportjai, képviselői részéről – méltán. A képletet most úgy állítom fel, van e matematikai esélye annak, hogy a szélsőjobb csoportok egy nemzeti minimum mentén akcióegységre lépjen? Nem lenne jó elhamarkodni a választ. Nem is teszem. A következőket ajánlanám megfontolásra. Lengyel testvéreinknek a Solidarnost mozgalom létrehozásával sikerült egy fülkén kivüli (!) békés forradalmat sikerre vinni a diktatúra körülményei között. Ez most sokaknak eszébe jut itthon és külhonban is. Az amerikai mórickáék [Amerikai Népszava] is lelkesednek! Nézzék csak meg a frontképet a daliás Kónya Péterrel és Árok Kornéllal az előtérben és a Solidarnost zászlajára emlékeztető transzparenssel a háttérben! Komolyan hiszi bárki is, hogy ezek az erők azért szervezkednek az Orbán diktatúra ellen, hogy helyette az IMF, az EU, végeredményben a zsidó Amerika diktatúráját ültessék az Ország nyakára? Aztán szó esik holmi kerekasztalokról is, jóllehet a kerekasztalok mellett módolták ki a rendszerváltást, azaz a nyugati bankok bevonulását a kivonuló szovjet tankok helyébe. Így cseréltünk eben gubát... Azazhogy mégis kellene valami asztal, hogy leülhessenek köréje a „Szolidaritás” és a „szélsőjobb” képviselői. Hogy mi végre? Meg82
mondom! Néhány fogalmat kellene mindenekelőtt tisztázni. [Közbevetőleg meg kell jegyezni: a „szélsőjobb” kicsinyke csoportjai együttesen biztos kitesznek legalább annyi embert, amennyit a „békemenet” alkalmából Orbánék összetereltek.] • Meg kellene határozni a magyar alapérdekeket, ill. ezek fontossági sorrendjét, érvényre juttatásuk időrendjét. • Állást kellene foglalni a közös, ill. együttes cselekvés lehetőségeit, helyét, idejét, módját illetően. • Ki kellene dolgozni a nemzetközi kapcsolatok kiépítésének és ápolásának módozatait. • Meg kellene határozni e két irányzat közös megnyilatkozásainak nyelvi kifejezésmódját [annak érdekében, hogy a magyar érdekek melletti kiállást ne illethesse az antiszemitizmus vádja]. Ez a tervezés bátran túlléphet az országhatáron. Miért? Mert merőben új helyzet alakult ki a lengyel Szolidaritás harcai óta. A globalizálódás sokkal összetettebb folyamat annál, mint amilyennek kiötlői szeretnék. A „Solidarnost” már nem lengyel, hanem legalább európai, de inkább világfogalom, ill. jelenség. Az információcsere, a többnyelvüség, meg a fizikai helyváltoztatás új lehetőségei, merőben új helyzetet teremtettek. A hasonlóan érző, gondolkodó és cselekvési hajlandóságú emberek szerte Európában, sőt szerte a világon, szinte másodpercek alatt nyerhetnek információt a „forró” eseményekről. Percek alatt hozhatnak döntést arról, hogy az adott helyzetben hogyan reagáljanak. Órák alatt megszervezhetnek, ill. végrehajthatnak „határontúli” fellépéseket. Az elsődleges feladat az Orbán kormányzat cselekedeteinek folyamatos ellenőrzése és ismételt egybevetése az immár konkretizált orbáni ígéretekkel, fogadkozásokkal. Minden eltérést azonnal a legszélesebb nyilvánosság elé kell tárni, ill. rendelkezni kell a számonkérés legcélszerűbb módozatai tekintetében. Az éledező nemzetközi szolidaritást, szükség esetén, az Orbán kormányzat helyett a tényleges magyar ellenállás mellé kell állítani, ha ennek szükségessége felmerül. JÓ HA FIGYELÜNK!
A következő téma a tömegmozgalom kezelésének kérdése. Orbán a tömeg mozgósításának kétélü (!) fegyveréhez nyult. Ezt azonban óvatos duhajként tette. Ezt alárulja az a tény, hogy a „szimpátiatüntetés” diszkrét, de példátlan méretű (!) rendőri biztosítást kapott a patyolat erkölcsű Pintér martalócai részéről. A tömegmogzások manipulálása ugyanolyan ősi mesterség, mint a kémkedés, vagy a kurválkodás. Emlékezzünk csak az ‘56-ops Forradalom nyitányát képező műegyetemi tüntetésre. A tüntetők kart karba öltve, szorosra zárt sorokban meneteltek, nehogy provokátorok furakodjanak közéjük és kiprovokálják az elnyomó szervezetek erőszakos fellépé sét, ill. a felvonulás oszlatását. Azon szabálynál fogva, hogy egyszer volt (lehetett) Budán kutyavásár, nem valószínű, hogy Orbán havonta masíroztat ná a Csurka népénél is butább talpasait. Ezt teljes bizonyossággal azonban nem lehet kizárni, hisz Csurka Raszputyin nak is többször sikerült a mutatvány és sok tyúkszemnek kellett addig kinőnie, amíg a népek rájöttek, hogy szélhámos provokációnak ültek fel.
JÓ HA FIGYELÜNK!
Ha tehát az orbáni mutatvány netán ismétlődne a nemzeti erőknek igenis be kell ékelődniük a „nemzeti díszmenetbe” és kifejezésre kell juttatniuk, hogy „rendezvényről”, nem pedig nemzeti megmozdulásról van szó. Ez persze nem veszélytelen, hisz a Pintér fogdmegek ékei nyomban behatolnak a nemzeti lelkesedés közepébe, hogy kiemeljék a „rendbontókat”. Nem árt, ha ilyenkor lengyelek és svédek, stb. is látják mi történik voltaképp. Meg a nemzetközi sajtó „elhallgatott híreket” közlő ágensei is jól jöhetnek ilyenkor. A nagy nemzeti banzáj előtt néhány levelet kaptam olyan barátaimtól, ill. kvázi barátaimtól, akiket szélsőjobboldaliként emleget a krónika és tart nyilván a titkosszolgálat. Legnagyobb meglepetésemre lelkesek voltak és azt a meggyőződésüket juttatták kifejezésre, hogy most aztán Orbán mellé kell állni, mert „mégis” ő áll most a nemzet élén. Megvallom, lelkesedésük egyáltalán nem ragadott magával. Ezt kifejezésre is juttattam, de nem jártam sikerrel, sőt kikoktatást kaptam arra nézve, hogy nem olvasok figyelmesen és képtelen vagyok a helyzetet tárgyilagosan értékelni, azaz a „nagy időket” érzékelni. Nem, kedves felebarátaim! Szerintem ti vagytok hülyék és nem is kicsit. Szerencsére ebben a gyorsuló időben igen hamar ki fog derülni, ki fogott falsot. Mindenesetre hallgassatok egy szerény javaslatomra. Ha senki sem ül veletek asztal mellé, legalább ti üljetek körül egy jó nagy asztalt, amely mellett elfér annyi ember, akik tömegüknél fogva már képesek valamit tenni. Epilógus. Egy lényeglátó a történtekből az alábbi következtetésre jutott. „Ez a nap minden reményt eloszlatott. Ha most otthon volnánk, holnap nem mennénk dolgozni, hanem egész nap csomagolnánk, és lesz, ami lesz, azonnal elhagynánk ezt az országot. Akinek egy kevés esze van, az most menekül, amíg lehet.” Hogy ki ez a Kasszandra? Hát a Bartus Laci Amerikából. Kedves „honfitársaink”, akik a magyar haza és a magyar nyelv börtönében sínylődtök, mit szóltok a Laci ötletéhez? Nem buta ez a fiú. Hátha megint eltalálta szarva között a tőgyét. 2012.01.22 Sz. Gy. szeszak.hu 83
ORBÁN„BŰNE”
– avagy a bankokrácia uralma... – Mark Bray, a világmozgalommá vált FOGLALJUK EL A WALL STREET-t mozgalom szóvivője, pontosan fogalmaz: „A mai globális rendszerben a nemzeti kormányok és a politikusok lekötelezettjei a piacnak. A HATALOM UGYANIS A TŐKÉBŐL ERED, mely utóbbi meghatározza a politikai osztály összetételét, azokat az ügyeket, amelyeket kiemelten kell kezelniük.” Teljesen tökéletes megfogalmazás. Ebből az aspektusból érdemes vizsgálni a magyar kormányra nehezedő, szinte példátlan nemzetközi nyomást, amellyel vissza akarják terelni az „ortodox” útra, az engedelmes kezes bárány szerepébe. Ez a történet ugyanis a PÉNZ-ről szól ! A többi csak maszlag…. Nézzük higgadtan, mi is történt… Amikor Orbán 2010-ben ca. 7 %-os hiánnyal átvette a költségvetést, szerette volna 5-6 %-os deficittel zárni az évet, de az UNIÓ 3-3,5 %-ra kötelezte. Ha Orbán akkor az IMF/EKB szájíze szerint jár el, és a román/ portugál/görög/olasz stb módszert követve ab start csökkenti a közalkalmazotti béreket és a nyugdíjakat, akkor ma olyan törvényeket hozhatna, amilyeneket akar, kis túlzással a kutya sem törődne vele, vagy enyhe rosszallással megúszná. De Orbán pionírként az un. „unortodox” utat választotta, kétszer is belenyúlt az extra profitot bezsebelő bankok zsebébe (bankadó, deviza hiteleseket segítő akciók), egyidejűleg megadóztatta szolgáltató multikat, ezzel a tőke számára veszélyes precedenseket teremtett. Innentől kezdve: fekete seggű céltábla… a hátára rajzolták a célkeresztet. Ráadásul – a további hitelfelvételt elkerülendő – visszavette a bankoknak korábban átpasszolt magán nyugdíjforrást, beseperte a kezelésre kiadott tőkét, elkezdte bolygatni a szemérmetlen PPP beruházásokat, stb. Orbán kapitalista demokrácia felfogása szignifikánsan eltér az atlanti régióban uralkodó liberális modelltől, amely a spekuláns tőke kontroll nélküli szabad mozgását preferálja, és eljelentékteleníti az értékteremtő munkát. Orbán azt merészeli gondolni, hogy a társadalmak érdeke fontosabb, mint pénzvilágé. Egy kis/közepes ország vezetőjeként olyan dolgokat mondott ki elsőként, amelyek az európai politikai felvilágban ma még „politikailag inkorrekt”-nek, tabunak számítanak, illetve a tőkének lekötelezett politikai felvilág egzisztenciális okokból agyonhallgat: „ A spekulatív kapitalizmus jövőtlen! Vissza az értékteremtő munkához!” (Milyen érdekes, a minap ezzel a címmel adott ki egy könyvet Bill Clinton, de az sem okozott nagy hullámverést…) Azon kevés uniós ország közé tartozunk, akik egyensúly közelébe hozták a költségvetésüket, de Orbán durván sértette a bankokrácia érdekeit, kihívta a haragjukat, és elkezdődött a megleckéztetése… Az USA magyar szakértője, Charles Gáti (egykori Szabad Nép újságíró…) már februárban közölte az ott járt delegációval: „Csinálhattok ti bármit, az év végére leminősített demokrácia lesztek!” Ez világos, tiszta beszéd… Hogy is mondta Mark Bray? „A hatalom a tőkéből ered!...” Az európai politikai felvilág és az UNIÓ bankokráciától egzisztenciálisan függő apparátusa a demokratikusnak álcázott kulisszák mögött az intézkedéseivel a bankokrácia érdekeit szolgálja. 84
A legfontosabb a bankok örökös „megsegítése”, a liberalizáció, a globáltőke kezében lévő sajtó „szabadsága” és valójában tojnak a társadalmakra, például nem tiltják a bankok egyoldalú szerződés módosításait. A demokrácia intézményeinek a fontosságáról papolnak, de ha az érdekeik úgy kívánják, azonnal félresöprik az eszményített elveket és a saját bankembereiket ültetik a görög/olasz miniszterelnöki székekbe. Választás nélkül, mint „szakértői miniszterelnököt”… Orbán egyelőre megakadt a torkukon, a szinte példa nélküli 2/3-a ingerli őket, nem tudják belső kompromisszumokba kényszeríteni, és nem bocsátják meg neki, hogy él a 2/3-ával. Orbán láthatóan másképp gondolkodik, mint a tőke vazallusai, ezért tüske a körmük alatt, akit be kell törni, vagy el kell távolítani… félnek a további precedenseitől. (Szerintem Bajnait szeretnék kinevelni, ezért kapott kivételes katedrát/ösztöndíjat az elitképző amerikai egyetemen. Ő az emberük, ő sokkal kezesebb, azt teszi, amit elvárnak tőle. Az ő minisztere majd könnyes szemmel olvasná fel – mint az új olasz – hogy nominálisan csökkenti a béreket/nyugdíjakat és durván visszavágja a szociális juttatásokat..Bajnai szerint „civilizációs előrelépést” jelent, ha az ország lefekszik az IMF-nek. Elképesztő..) 2012 kritikus év lesz. Az országnak vissza kell fizetni 5 milliárd eurót. Ezt meg lehetne oldani az MNB ca. 38 milliárd euro deviza tartalékából, amelynek egy része a Gyurcsányék által felvett 25 milliárdos hitelből származik. Ez a pénz ott döglik az MNB-ben, nem „dolgozik” és ca 700 milliárd HUF/év kamatot fizetünk utána. Orbán „menekülési útvonala” logikus, de a független MNB keresztbe áll, ezért módosították úgy az MNB törvényt, hogy adott esetben meglegyen a belső többség ehhez a tervhez. Na, ez csapta ki a biztosítékot, mert bankokrácia érdeke az, hogy Magyarország új hitelt vegyen fel, magasabb kamatokkal, szigorúbb feltételekkel… Ez a lényeg! Mert annak a rendnek kell uralkodnia a világon, amit a bankokrácia akar! (A lóláb nagyon kilátszik, mert akkor nem tiltakoztak a jegybank függetlenségének megsértése miatt, amikor Gyurcsány 9-ről 13-ra emelte jegybanki tanács létszámát, mert az akkori bővítés a szájuk íze szerinti volt.) Kemény harc, belekényszerítik az országot egy új hitelbe, amelynek a feltételeit a bankokrácia diktálja. Ez az üzlet, ezért fontos az MNB „függetlensége”, noha jelen esetben- a véleményem szerint – az MNB álláspontja nem szolgálja az ország érdekeit. Az összes többi vád csak figyelem elterelő marhaság: –– Ha valaki azt mondja, hogy Magyarországon ma nincs sajtószabadság, az nem olvas/néz/hallgat médiát. –– Lehet azon vitatkozni, hogy elég-e a 14 elismert egyház, hogy valaki megtalálja a kapcsolatát az Istenhez, de most éppen 82 – nagyrészt friss alapítású – egyház tolong az elismerésért, azaz az állami támogatásért, adókedvezményért. Az áramtolvaj sajókazai cigányok újabban buddhista szekta lettek és tartják a markukat… (Sajátos fintor, hogy a korlátozást az az USA kifogásolja, ahol virágoznak a nyerészkedési céllal létrehozott „üzletegyházak”. No, lám! Megint a pénz… Egyébként is: mi köze hozzá? JÓ HA FIGYELÜNK!
Az UNIÓ fejlett vidékein a GDP 70 %-át teszik ki a szolgáltatások és az új munkahelyek 98 %-a a szolgáltatási szférában keletkezik.” Ez baj, mert a szolgáltatási szektorban javarészt az értékteremtő reálszféra által korábban megtermelt jövedelem kering…. Ami szépen átszivárog a bankok zsebébe. Az a világ, amelyben az értékteremtő munka elveszti a jelentőségét, össze fog dőlni.
A kölcsönösség elvén mi kifogásolhatnánk az USA elfajzott üzleti gyakorlatát?) –– Hogy lehet az hitelfeltétel, hogy a magyar bírákra ne vonatkozzon a 62 éves, általános nyugdíjkorhatár? Ebben harcban minden eszköz megengedett. (nekik) Miután az USA külügyminisztériuma közölte, nem hozza nyilvánosságra Hillary Clinton Orbánnak írt levelét, mert az bizalmas, idejön Charles Gáti és felolvassa a Klubrádióban. Teheti, mert valószínűleg ő írta, de legalábbis gesztorálta… (Az ember kínjában röhög: az USA külügyminisztere kiáll a 27%-kal kisebb összegű ajánlata miatt frekvenciát vesztő Klubrádió mellett, holott ezt legfeljebb akkor tehetné, ha az versenyképes ajánlat mellett vesztett volna. Gondoljunk bele, mi lenne, ha Orbán kifogásolná, hogy egy friss törvény szerint az USA-ban a terrorista kapcsolatok gyanújába került embereket kivonták a polgári törvénykezés hatálya alól és a katonai szervek korlátlan ideig fogva tarthatják őket…) Folyik az elszánt nyomás gyakorlás. Az USA kifogásolja, hogy Orbán a parlamentben erővel érvényesíti az akaratát, miközben ő maga -parlamenteken kívűl- méginkább ezt teszi az egész világgal. Az UNIO egzisztenciális bürokratái keménykednek, sőt fenyegetőznek. ”Adj hatalmat egy hivatalnak, és az elhatalmasodik rajtad!” Az amerikai/zsidó tőke az euro torkára tette a kést, de ők a magyar törvényekkel szórakoznak. Az MNB-nek már régen be kellett volna avatkoznia a forint védelmében, de eddig nem tette. Miért? A magyar ellenzék kórusban drukkol azokért az IMF megszorításokért, amelyek majd a különadók helyett a társadalomra terhelnék az újabb terheket. Józan ésszel felfoghatatlan. Hogy mi lesz a vége? Nem tudom. Valószínűleg egy fájó kompromisszum. De én, magyar állampolgárként annak drukkolok, aki értem küzd, akkor is, ha esetenként hibázik is… Ő CSAK TUDJA…. William Odom amerikai tábornok és kémfőnök: „A szocialistáknak bűntudatuk van és gazsulálnak nekünk. Ez olyan előny, amit csak a bolond hagy kihasználatlanul. A volt magyar kommunisták úgy adják be a derekukat, mint annak idején tették ezt a szovjet gazdának.” –Hmm... Egy friss nemzetközi tanulmány szerint: „Az iparban egyszerűen elfogyott a profitszerzési lehetőség és a nemzetközi tőke rávetette magát a szolgáltatási szektorra, hogy lehetőleg minél nagyobb részt szerezzen a még bővülő piacokból. JÓ HA FIGYELÜNK!
HOL A LÉ ? Ha bekapcsolom a TV-t/rádiót, dőlnek rám a hírek a BKV küszöbön álló csődjéről, vehemensen sürgetik az állami segítséget. Budapest, az ország leggazdagabb városa, de a költségvetéséből arányaiban messze kevesebbet költ a saját közlekedési cégére, mint a többi nagyváros. Az a főváros követeli az állami segítséget, amelynek a Demszky féle „szakértői” vezetése elpocsékolta a főváros javait. A mindig mérvadó Heti Válasz oknyomozó cikke ugyanis újabb elképesztő privatizációs disznóságot tárt fel, de az nem keltett különösebb visszhangot. Nem, mert Magyarországon az államtól/köztől lopni szót sem érdemlő, bocsánatos bűn… Pláne, ha a bal-lib teszi. Demszky 1997-ben 25 évre koncesszióba adta a Fővárosi Vizművek irányítását a francia Suez-nek, a Fővárosi Csatornázási Művek irányítását a francia Veolia-nak. Ezt technikailag úgy oldották meg, hogy a két cég részvényeinek 25-25 % -áért a két francia cég 16,5 milliárd illetve 16,9 milliárd HUF-t fizetett, de a két részvénycsomagot a fővárosnak 2022-ben ca. 17 ill. ca.18 milliárdért vissza kell vásárolnia! Ezért a pénzért (ami tulajdonképpen csak hitel) a franciák megkapták a vízművek és a szennyvízművek abszolut irányítási jogát… Ez már eddig sem tűnik jó üzletnek. A Heti Válasz szerint viszont 1997-2011 között, különböző jogcímeken a Suez 35 milliárdot, a Veolia 42 milliárdot vett ki a két fővárosi cégből… Ez eddig összesen 77 milliárd. A szakértők prognózisa szerint 2012-2022 között, tehát a szerződések kifutásáig, a franciák előreláthatólag további 30 illetve 35 milliárdot tehetnek zsebre… Szépen lerabolják a két céget. Másfelől a BKV hitelállománya ugye ca. 70 milliárd. Ha a „szakértői” fővárosvezetés csak annyit tesz, hogy ezt a pénzt nem engedi át a franciáknak és átforgatja a BKV-ba, ma nem lenne adóssága cégnek és lenne pénze illetve vehetne fel hitelt a vészesen elaggott járműparkjának a megfrissítésére… De nem ezt tette, hanem olyan szerződéseket kötött, amilyeneket épeszű ember nem… A „miért”-re csak egy magyarázat van: privátilag megérte nekik. A Suez és a Veolia cégekben a francia államnak 36-40 % tulajdon hányada van, de Párizs városa ettől függetlenül 2010 januárjában szerződést bontott az extra profit vezérelt „nemzeti” szolgáltatóktól, megengedve magának azt a demagógiát, hogy „a víz nem árucikk, magától értetődő, hogy a kezelését elvegyük a magánszférától és azzal a közösség gazdálkodjon.” (Ha ezt Orbán mondaná, az színtiszta demagógia lenne…) Képzeljétek el, hogy milyen levelet írna Sárközy Orbánnak, ha Tarlós is ezt tenné, ha már a magyar cafetéria utalványok nyomtatásának visszaállamosítását is nehezményezte. Ui: Elképzelhető lenne, hogy a franciák az ottani vízműveket vagy a cafetéria utalványok nyomtatását rábízzák egy magyar cégre? Ilyet csak egy hülye gondolhat… Mert Orwellnek igaza volt: vannak egyenlőek és vannak egyenlőbbek… M. Gy. 85
MINDANNYIAN KAPITALISTÁK VAGYUNK? Az elmúlt hónapokban szinte tűzvészként terjedtek a fejlett világ nagyvárosaiban a főleg fiatalokat megmozdító kapitalizmus-ellenes és antiglobalista tüntetések. Meglepő volt, hogy a több évszázados kapitalista múlttal rendelkező országokban a fiatalok a kapitalizmus ellen tüntetnek. „Kapitalista vagyok, nem tagadom”akár ezt is mondhatná a XXI. századi ember, hiszen a modern kapitalizmusban elmosódik a különbség a tőketulajdonosok és munkát végzők között. Ma a legtöbb polgár részvénytulajdonos is, tehát egyfajta mini-kapitalista. A modern kapitalizmust többek között a tőke és a munka történelmi szövetsége is jellemzi, ami a kis részvényesek megjelenésével vált valóra. A képviseleti probléma Miért nem érzi magát egy kisrészvényes tőketulajdonosnak, kapitalistának? A képviseleti probléma (agency problem) lényege, hogy információs aszimmetria áll fenn a tulajdonos, elsősorban a kisrészvényes és a menedzsment között. A vállalatvezetők nem szolgáltatnak teljeskörű információt a részvényeseknek a vállalat valódi helyzetéről. Mivel a részvényesek és a vállalatvezetés érdekei ellentétesek, ennek a következménye, hogy a részvényesek a közgyűlésükön sokszor nem olyan döntéseket hoznak, amelyek az ő érdekeiknek felelnek meg, hanem tájékozatlanságból megszavazzák a menedzsment előterjesztéseit. A Nyugat folyóiratban jelent meg Radó Sámuel írása, egy híján száz éve 1912-ben. „Nehány perccel a közgyűlés előtt az aligazgató sasszeme észrevett egy ismeretlen alakot, ki szerényen húzódott meg a díszterem egyik zugában. Rögtön odaszalasztott egy fiatal könyvelőt, akit a mostani alkalomra strohmannak rendeltek ki, tudakolja meg az érdekes ismeretlen kilétét. Az idegen igazolta magát, hogy ő részvényes, aki a mai közgyűlésen kíván részt venni. – Részvényes? – álmélkodott az aligazgató ... – Részvényes ... Mit keres ez itt? – Gyanúsan végigmérte a váratlan vendéget s elégedetlenül dohogott. – Hallatlan ... Igazán hallatlan ... – Míg végre az igazgatóság ünnepélyes bevonulása véget vetett a hű tisztviselő nyugtalankodásának.” Ez az anekdotikus történet jobban jellemzi a kisrészvényes és társasága közti viszonyt, mint kötetnyi fejtegetés a képviseleti problémáról. A nagy részvénytársaságok általában a vezérigazgató és az általa kinevezett menedzsment fennhatósága alatt állnak. Az alaptőke, a tartalékok, a kifizetések, a fejlesztések – ha a részvényes közgyűlés formális ellenőrzésétől eltekintünk – minden felelős86
ség nélkül e kis csoport korlátlan rendelkezésére állanak. Az ügyesebb vezérigazgató ezt a rengeteg vagyont úgy kezeli, hogy a részvényeseknek is valamennyi jusson. De a jövedelemnek javarészét a maga számára fölözi le, s a haszonnak aránytalanul nagy részét be nem vallott utakon és módokon magának és érdektársainak tartja fenn. Jellemző egy történet, mely annak idején bankkörökben szájról-szájra járt. Egy nagynevű vezérigazgató hosszasan tárgyalt egy alapítandó vállalatrészleg igazgatói állásáról. A megbeszélések sokáig húzódtak, mert az igazgatójelölt kötötte magát az évi 50.000 korona fizetéshez, holott az állást csak 40.000 koronával akarták dotálni. Mikor a jelölt nem tágított, a nagyfőnök végül türelmetlenül kifakadt, mondván: “Ön nem az én emberem! Egy igazgató, aki a rendes fizetésre oly nagy súlyt vet, az nem érti mesterségünket! Jegyezze meg magának, egy igazgatónak a fix illetményei tulajdonképpen csak a zsebpénze. A mellékjárulékok teszik a valódi jövedelmét. Aki ezt nem tudja, az nem alkalmas vezetésére, aki a maga számára nem tudja a helyzetet kihasználni, az a vállalat számára sem tud majd keresni.” Ez a visszaélés a mindennapokban szentesítve van, és az uralkodó üzleti morál ebben semmi kivetnivalót nem talál. De mit mond a törvény az üzleti morál e felfogásához? A hivatali jogokkal való visszaélés privát pénzszerzési céllal és az anyagi előnyöket hozó bennfentes kereskedés természetesen tiltott. Ha azonban jobban megnézzük az eléggé általános törvényes megfogalmazást és az igazságügyi szervek gyakorlatát, azt a következtetést kell levonnunk, hogy az államnak nincs szándékában leszámolni ezzel a jelenséggel. Miben érdekelt a menedzsment? A vállalatvezetés a részvényesekkel ellentétben a minél kisebb osztalékokban érdekelt, mert ha visszaforgatják a profitot, azt újra
a menedzsment kezelheti. A vezérigazgató kevésbé ismert jövedelemforrásai között legnagyobb szerepet játszanak az ún. szindikátusi nyereség és a bennfentes információ pénzzé váltása. A nagy társaságoknál megszokott, hogy minden nagy üzletetet egy arra a célra kinevezett bizottság (hagyományos nevén szindikátus) üssön nyélbe. E szindikátus, mely az igazgatóból s megbízható embereiből áll, az üzletet általában drágábbnak mutatja be, mint amilyen az valójában. A dolog formailag nagyon ügyesen van megkonstruálva, nem nagyon marad nyoma. Sokkal súlyosabb beszámítás alá esik a tranzakciókról való értesültségnek tőzsdei kihasználása. Ha valaki mint igazgató jó előre tudja, hogy két euróval magasabb osztalékot fog fizetni, ez az értesülése a börzén nagy nyereséget jelenthet. Olyan önzetlenséget feltenni, hogy a beavatott ezt kihasználatlanul hagyja, nem reális. Mivel a törvény szigorúan tiltja, általában közvetítők révén valósul meg, akik szinten részesednek a tranzakciós haszonból. Vannak azonban ennél sokkal kifinomultabb, pénzszerzési lehetőségei is a vezetésnek. Az árfolyamkurzust felhajtó tényezők nem fordulnak elő minden nap. Kell tehát valami kedvező körülmény, melynek híresztelése folytán a részvény árfolyama felszökik. Nem az a fontos, hogy a híresztelés igaz legyen, hanem az, hogy hatására felszökjön az árfolyam. A beavatottak a magas árfolyam idején eladnak és nyereséget realizálnk. A nagyközönség, mely a híresztelésnek hitelt adott, pedig vásárolni kezd. Amikor a por leülepszik az álhír körül, a nagyközönség olcsón eladja, amit drágán vett, a vállalatvezetés, pedig olcsón visszaveszi, amit drágán eladott. Régen az álhírterjesztés például úgy működött, hogy a nagyon ügyes bankigazgató házi orvosának szokott nagy titokban jó tippet adni mely a közönséget, mint a birkanyájat, bizonyos tendencia felkarolására ösztönözte. A jó orvosi médium utólagosan JÓ HA FIGYELÜNK!
megkapta a kárpótlást veszteségeiért; mert az ily módon elért nyereségből a kártalanítás futotta. Ma már a korszerű médiák korában sokkal kényelmesebben és hatékonyabban lehet álhíreket terjeszteni. A következő eset Magyarországon történt. A társaság jövedelmet termelt, lehetett volna szép osztalékot adni a részvényeseknek. A menedzsmentnek azonban más tervei voltak. Erősen leszállították hát az osztalékot. Természetesen a befolyásos és tekintélyes igazgatónak erre mindig van kitűnő argumentuma. Például azért fizetnek kevesebb osztalékot, mert a vállalkozással járó kockázat azt kívánja, hogy a társaság minél több tartalékot halmozzon fel. Mit lehetne ez ellen felhozni? A nyereséget tehát nem osztották ki, hanem tartalékba helyezték, s ez többször megismétlődött. A legtöbb kisrészvényes ezt bizonyos idő múlva megunta, nem bírta hosszú ideig a böjtölést s a mesterségesen elértéktelenített részvények potom áron az igazgatóság kezébe kerültek. Most már nem volt többé akadálya, hogy az igazgatók önmaguknak busás osztalékkal, sőt bizonyos mértékű tőke visszafizetéssel is kedveskedjenek. Mit szól ehhez a közvélemény? Legújabban a nyilvánosságot magasztalják, mint az igazgatóság ellenőrzésének egyik leghatásosabb eszközét. Azonban a médiát is lehet manipulációs céllal használni. Például egy héten valamelyik társasági részvény kerek 50 százalékkal felszökött. Mi volt az oka? Azt rebesgették, hogy a szerencsés társaság egy más vállalattal fuzionál, minek folytán az eddig folytatott ádáz konkurenJÓ HA FIGYELÜNK!
cia megszűnik, a jövedelem fokozódik s így a kurzus emelkedése teljesen indokolva van. De valós-e ez a kitűnő üzlet? Biztos-e a híresztelt fúzió? Ezt jó volna tudni, ugyebár – vajon börzemanőverrel van-e dolgunk, mely által száz meg száz ember károsul meg, vagy reális ténnyel állunk-e szemben, melyben bízni lehet? Egy nagy lap közgazdasági rovatvezetője ahhoz a bankhoz, mely az említett részvény nagy többségét bírta, a következő telefonkérdéssel fordult: “Szíveskedjék nekem a fúzióról szóló hírt vagy megerősíteni vagy megcáfolni, mert ez a bizonytalanság a közönség érdekeibe ütközik, s miután minket kérdésekkel ostromolnak, szeretnénk a közönségnek kötelességszerűleg tájékozást nyújtani.” Erre a bankigazgató így felelt: “Tisztelt szerkesztő úr, megértem, hogy az Ön kötelessége és érdeke a közönséget tájékoztatni, azonban üzleti titokról nincs módomban nyilatkozni.” A bankokrácia Ennek az uralomnak ugyanúgy megvannak a kizsákmányolási formái, mint a rabszolgaság vagy a jobbágyság korszakának. Csakhogy a bankokrácia sokkal kifinomultabb technikával dolgozik. A forex és a különféle derivátumok a legtökéletesebb szivattyúgép, hogy a kisember s a tömegek megtakarított pénzét felszívja, és a gazdagokat még gazdagabbakká, a szegényeket még szegényebbekké tegye. De jogosult a következő ellenvetés is: Ha valaki valóban meg van győződve, hogy bank, a tőzsde és részvénytársaság nem egyéb, mint egy kifosztási rendszer külön-
böző formái, akkor csak egy dologra van szüksége, hogy ezektől az igazi vagy képzelt bajoktól megmeneküljön! Tegye pénzét a takarékpénztárba! Óvakodjék akármilyen részvényvásárlástól! Közel se menjen a börzéhez! Tartózkodjék mindennemű spekulációtól! És a bankokrácia uralma az ön küszöbén véget ér! Azonban aki nem emelkedik, az süllyed, aki nem halad, az elmarad. Anélkül, hogy formálisan veszítenél vagyonodból, elszegényedel, ha a többivel nem tudsz lépést tartani, ha mások túlszárnyalnak. Ha mind valamennyien aszkétatermészetű, rendíthetetlen jellemű emberek volnánk, akkor a bankokrácia hatalma megtörne rajtunk. De mi emberek gyarló, hiú, jómód után kívánkozó, kissé élvhajhászó, a feleség és a gyermek unszolásától ellágyuló szegény teremtmények vagyunk s a spekuláció csábításai, a nyereségvágy bacillusai iránt a legérzékenyebb fogékonyságot mutatjuk. E lélektani behatáson alapul a bankokrácia ellenállhatatlan hatalma. A sokféle kísérletezés, a törvényhozás reformáló próbálkozása vagy büntetőjogi fenyegetőzése csak mutatja, hogy a bankokrácia veszedelmét s pusztító hatását általánosan ismerik, hogy a közvélemény igazságtalannak tartja uralmát, és azt valahogy korlátozni és szabályozni szeretné. De eddig minden kísérletezés hiábavalónak bizonyult! Az értékpapír-szabályozás, a részvényjog szigorítása, a szakértők szerint csak a nagybankok hatalmát növesztő koncentrációs folyamatot segítette elő. Úgy tűnik a bankokrácia a kapitalizmus egyik sajátos virága, és a hatalmát alig lehet megregulázni. Forrás: http://www.befektetesitanacsado.com 87
ÍGY VÉGTÖRLESZTETTEK A KÉPVISELŐK A szocialisták bármennyire is ellenezték sokuk élt a végtörlesztés lehetőségével, de természetesen fideszes a rekorder. A Fidesz 225 tagú parlamenti képviselőcsoportjában 152 főnek van tartozása, összesen több mint 1,5 milliárd forintnyi értékben, az 58 fős MSZP-frakcióból 37 politikusnak van hitele, még a Jobbik és az LMP politikusainak közel fele rendelkezik hitellel. Ugye még mindenki emlékszik arra, amikor Lázár János kijelentette, hogy támogatja Mesterházy Attila azon elképzelését, hogy a politikusok ne végtörleszthessenek. Nos, ahogyan lenni szokott, ebből természetesen semmi nem lett, a politikusok java része élt a végtörlesztés lehetőségével. A Fideszes képviselők nem is akármen�nyit fizettek vissza, ami kissé érthetetlen, hiszen állításuk szerint a szocialisták egy ügyes trükkel belebeszélték az emberekbe, hogy vegyenek fel devizahiteleket, nem gondoltuk volna, hogy ilyen egyszerű megdumálni a fideszes képviselőket is. Akik megszavazták maguknak a jót Kocsis Máté hajléktalanügyi referens az Origo információi szerint összesen 40 millió forintot fizetett vissza, és ezzel mintegy 15 millió forintot takarított meg. Az összeget Kocsis két ingatlan eladásából, egy édesanyjától kapott 15 millió forintos kölcsönből, valamint készpénzben lévő megtakarításaiból teremtette elő. Halász János ugyanennyit fizetett vissza, így ugyanannyit spórolt, mint Kocsis Máté. Az államtitkár megtakarításaiból, családi segítséggel és egy új forinthitellel fedezte a 40 milliós számlát. Rogán Antal 10 millió forintot váltott ki, amit saját megtakarításból, illetve forinthitelből teremtett elő, Vejkey Imre forinthitelből végtörlesztett, a képviselőnek mintegy 20,7 millió forintot kellett kifizetnie. A fideszes Vejkey Imre azt közölte, hogy “direkt e célra felvett banki forinthitellel” váltotta ki korábbi svájci frank alapú hitelét. Adóssága nagyságáról nem tett említést
88
mekkora része volt forinthitel. A politikus az Origónak elmondta, két forrásból, férje önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításából, valamint forinthitelből törlesztette házastársával közös devizahitelét. Iváncsik Imre volt szocialista nemzetbiztonsági államtitkár szintén nem árulta el az [origo]-nak, mekkora összeget végtörlesztett, 2010-es vagyonnyilatkozatában mindenesetre devizanem meghatározása nélkül egy 7,5 millió forintos tartozást szerepeltetett.
Kocsis Máté hajléktalanügyi referens az Origo információi szerint összesen 40 millió forintot fizetett vissza, és ezzel mintegy 15 millió forintot takarított meg
A korábban MSZP-s, ma már DK-s Vadai Ágnes, aki 23,9 milliós hitellel rendelkezett
a politikus, tavalyi vagyonnyilatkozatában 115 ezer svájci frank, vagyis mai árfolyamon 28,7 millió forintot érő banki tartozás szerepelt. Az általa is megszavazott kedvezményes árfolyamról szóló jogszabály alapján viszont csak 20,7 milliót kellett befizetnie. Akik aztán mégsem visszakoztak A korábban MSZP-s, ma már DK-s Vadai Ágnes, aki 23,9 milliós hitellel rendelkezett, bár azt nem lehet tudni, hogy ennek
Akik nem a levegőbe beszéltek Gyurcsány Ferencnek 69 millió forintnyi hitel van a nevén, az euróban felvett adósságot magyarázata szerint azért nem fizette vissza vagy váltotta ki forinthitellel, mert nem ért egyet a szerinte igazságtalan végtörlesztési konstrukcióval. 69 millió forint piaci árfolyamon 230 ezer eurós adósságot jelent, ekkora tartozástól most 57,5 millió forintért lehetne megszabadulni. Elvi okra hivatkozva nem élt a lehetőséggel a Gyurcsány-kormány oktatási minisztere, Hiller István sem, aki 15 millió forintnyi svájci frank alapú hitelről számolt be. Az [origo]-nak adott válaszokból kiderül, hogy nem vette igénybe a végtörlesztést Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, illetve Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője sem. Akik kiszámolták A jobbikos Hegedűs Tamás azért nem végtörlesztett, mert a lehetőségeket megvizsgálva nem talált olyan banki forinthitelkonstrukciót, amellyel érdemben csökkent volna havi törlesztőrészlete. Akik nem kötik az orrunkra Az [origo] kérdésére nem válaszolt Kósa Lajos (236 ezer svájci franknyi, aktuális árfolyamon nagyjából 58 millió forintot érő hitel van a nevén), de az MSZP-s Bárándy Gergely (142 ezer svájci frank) és Tóth József (kb. 67 milliót érő devizahitel) sem. Forrás: gepnarancs.hu
JÓ HA FIGYELÜNK!
A „FELSZABADÍTOTT” LÍBIA KADHAFI UTÁN
Habár az ENSZ Kadhafi meggyilkolása után azonnal bejelentette, hogy ezzel véget ért a NATO líbiai missziója, a porig lerombolt ország így is ki van téve a Nyugat kénye kedvének. A nagy olajcégek egyedül is képesek Líbia kincseit eltulajdonítani. Az egymás ellen fordított törzsek háborúja pedig valószínűleg folytatódni fog. A líbiai konfliktus végfejleménye egyértelműen megmutatta a NATO igazi arcát. Syrte – Kadhafi utolsó menedéke – városát nem egy megfigyelő hasonlította össze Guernicával vagy a szintén porig lerombolt kaukázusi Groznijjal. Az már az orwelli képmutatás perverzitásig fokozott csúcsa volt, hogy a NATO még az összeomlás után menekülő Kadhafi konvoja elleni támadást is a civil-lakosság védelmével magyarázta. A NATO és nyugati lakájmédiája abban is hű maradt eddigi álszent stratégiájához, amely mindig a lázadókat tolta előtérbe a valódi tettes NATO-csapatok helyett, hogy – az izraeli titkosszolgálati lap Debkafile szerint – Kadhafi foglyul ejtése is az ő művük volt, akit kiszolgáltattak a lázadó csőcseléknek. A nyugati média kommentárjai az aljas műveletet ismét Kadhafi démonizálásával próbálták elfedni…
JÓ HA FIGYELÜNK!
Kadhafi meggyilkolása világossá tette, hogy a Nyugat el akarta kerülni, hogy Kadhafi a hágai nemzetközi bíróság elé kerüljön, ahol már a Slobodan Milosevic elleni per is két éven keresztül eredménytelenül zajlott. Kadhafi még nehezebb feladat elé állította volna Hágát. Az ellene felhozott „bűnökről” már eddig is bebizonyosodott, hogy alaptalanok. Így például az 1986-os berlini diszkoték robbantásról – amiért a Reagan kormány légicsapást mért Kadhafi palotájára, megölvén 50 embert, köztük az ezredes egyik lányát – kiderült, hogy a tanú a CIA, a bomba rakója pedig a Mossad ügynöke volt. A sokat emlegetett Lockerbie katasztrófa (1988, 270 halott) is nyugati titkosszolgálatok manipulációitól hemzseg. Líbia ugyan kiszolgáltatta két megvádolt ügynökét a skót bíróságnak és kártérítést is fizetett, hogy megszabaduljon az ellene hozott szankci-
óktól, de mindig hangoztatta ártatlanságát. Az egyik ügynök életfogytiglanit kapott, a másikat felmentették. 2005-ben egy skót vizsgálóbíró kijelentette, hogy a fő bizonyítékot, az időzítőeszközt, egy CIA ügynök helyezte el a helyszínen. Ez után a szakértő, aki analizálta az időzítőt a bíróság számára, beismerte, hogy azt ő maga gyártotta. A bíróság újra akarta tárgyalni az ügyet, de az elítélt ügynök egészségi állapota miatt ez már elmaradt, s őt szabadon engedték. Kadhafi halálának körülményei arra utalnak, hogy az új világrend urai már a jog látszatával sem törődnek. Túlélése különösen a háborúban döntő szerepet játszó Sárközy elnök számára bizonyulhatott volna kellemetlennek, hiszen az egyik Kadhafi fiú már a konfliktus elején kijelentette, hogy bizonyítékokkal rendelkeznek hatalmas pénzek folyósításáról a francia politikus választási kampányának finanszírozásához. Franciaország szerepe a Líbia elleni háborúban végképp a de Gaulle-i politika végét jelenti, és különösen elgondolkoztató, hogy hagyományosan harmadik világ barát intellektuel elitje is hallgatott, sőt Bernard Henry Lévy személyében még a pénzhatalommal konspiráló szerepet is vállalt. Az átmeneti kormány vezető politikusai kivétel nélkül vezető szerepet játszottak Kadhafi alatt is. Esetükben tehát csak opportunistákról beszélhetünk. Az arab világot jól ismerő antiglobalista francia újságíró, Thierry Meyssan szerint az átmeneti kormány miniszterelnöke, Mahmoud Jibril azért hagyta ott Kadhafit, mert nem tetszett neki az a terve, hogy a líbiai népet még sokkal alaposabban tulajdonossá tegye az ország vagyonában. Feltehetőleg ez a terv még kevésbé tetszhetett a nyugati pénzoligarchiának. De köztudottak Líbia rendkívül jó minőségű olajmezői és hatalmas sivatag alatti vízkészlete is, amely talán még az olajnál is nagyobb kincs. Különösen árulkodó a NATO szerepéről, hogy mindkettő viszonylatában óriási károkat okozott. A lerombolt ország most valóban nyugati segítségre van utalva az újrakezdéshez. De Líbia lerombolása Kínának is óriási pofont jelent, amelynek a beruházásai az országban az utóbbi években erősen emelkedtek. A pénzoligarchia világossá tette, hogy Afrika is az ő befolyási övezete, ahol szinte bármikor bármit elkövethet, hiszen következmények nélkül semmibe vehette az Afrikai Únió kiállását Kadhafi mellett. A következő hónapok talán legfontosabb kérdése, hogy ezt a szándékot kiterjeszti-e az egész KözelKeletre, beleértve Szíriát és Iránt is. Líbia irakizálásában azonban biztosak lehetünk. Ezzel már közvetlenül Európa kapui előtt játszódik le az új világrend brutális térnyerése. Vajta Dénes – (Nemzeti InternetFigyelő) 89
YOU ARE A SLAVE, NEO!
– avagy A meccs még nincs lefutva, sőt, még csak most jön a java! – Hogy állunk? Bevettük már a piros pirulát? Különben mindegy is, az ügynökök már itt vannak. Pedig Morpheus még idejében szólt, hogy ez lesz. „Nincs végzet, csak ha magad is bevégzed!” – hallhattuk Sarah Connortól az Ítélet napja című hálivúdi eksönmúviban. És ezek bizony még nem végezték be. A művüket se! Itt vannak megint, jelentkeznek, kérnék a labdát, játszadozni van kedvük újra. A dús képzeletű nép egyszerű gyermekeinek körében járja egy mondás, hogy az efféle szituésünök megképződésekor kik, milyen alkatrészükkel és hol játszadozzanak. A köztársaságot fetisizáló országrontók díszes kompániája tartott erőfelmérő seregszemlét a Hórihorgas Ripacs vezényletével, mondván épül az önkény. Meglehetősen cinikus, amikor a posztkommunista utódpárt egykori prominense ragadtatja magát ilyen kijelentésre. Pedig ez történt. A Magyarországot szembe köpő, gátlástalanul hazudozó egykori kormányfő megkapta az utasításokat, nem is késlekedett, hogy közölje azokat, mégpedig azonnal. Az Index internetes portál beszámolójából idézünk: „Fájni fog A gazdaságpolitikáról szólva Gyurcsány azt mondta, szembe kell fordulni a kormány önző, a jómódúaknak kedvező politikájával. Szerinte 90
az egyensúly fenntartásához a kiadások csökkentése szükséges, szerkezeti reformok kellenek az egészségügyben, az oktatásban és a nyugdíjrendszerben, „és ez bizony fájni fog”. Az ellenzéknek ezt időben világossá kell tennie, nehogy a választók azt gondolják: az esetleges kormányváltás után automatikusan jobban fognak élni, több pénzük lesz, „sőt, azt hiszem, hogy nagyon szigorú, fegyelmezett költségvetési politikát kell majd folytatni, és időnként kényelmetlen szerkezeti reformokat kell elindítani” - fogalmazott a Demokratikus Koalíció elnöke.” Forrás: Index Tetszettek figyelni, ugye? Már most, jó előre közölni kell a néppel, hogy ennyi volt, senki ne ringassa magát illúziókban, ez az ember, de a kormánya sem marad, nem maradhat a helyén, visszajövünk, már dolgoznak rajta, és minden marad a régiben. Kicsit olyan ez, mint a pokol és a menyország bemutatásáról szóló vicc, amikor a szünet után lehet visszamerülni a fekáliába. Persze nem késlekedett a háromság más ketteje sem! „Békesi László Kifejtette, a jelenlegi gazdaságpolitika nem folytatható, és bízik abban, hogy a kormány is megérti: Elsődleges érdeke a fizetésképtelenség elkerülése, így a megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal. Ugyanakkor azt mondta, a jelenlegi jogi JÓ HA FIGYELÜNK!
és intézményrendszerre nem lehet reális, a növekedésre lehetőséget adó gazdaságpolitikát alapozni, így a kormányváltás után a munkát egykét évig tartó „romeltakarítással”, az alaptörvény és a gazdaságot bénító sarkalatos törvények eltörlésével vagy megváltoztatásával kell kezdeni, ezután jöhet csak, az akár az évtized végéig is eltartó gazdaságpolitikai fordulat.” Békesi László gondolatai kapcsán értettem meg igazán, miért nem engedik bevezetni hazánkban a magáncsőd intézményét. Azért, mert csőd esetén nem lehet az összes pénzt elvenni a bajba került, fizetésképtelenné vált adóstól! Ezért kell minden áron elkerülni a fizetésképtelenséget, a csődöt! Bár 38 milliárd eurós devizatartalék mellett csődről beszélni – Boros Imre szavaival – egyszerűen közgazdasági hülyeség. Bár az is igaz, hogy nincs annyi pénz, amennyit ne lehetne pillanatok alatt néhány gombnyomással elinflálni! Tegyünk rá még egy lapáttal, tetézzük a bajt! Ha minden marad a régiben, milyen fordulat következik be? Ráadásul megint jó előre közlik, mi több, tudatosítják az emberekben, hogy hosszú évekig tart a nagy büdös semmi, amiben történjék bármi is, te, kedves barátom (no és persze veled együtt én is) semi jóra nem számíthatunk, jól sehogy sem járhatunk! (Ez bele van kódolva a rendszerbe!) A lényeg, a piacbarát magatartás. Még akkoris, ha fogalmunk sincs arról, ki is, mi is az a piac valójában. Nem maradt el, no nem a béke barátja Bagarja uram, a csizmacsinálás Érdemkoszorúzta müvésze, hanem a saját aposztrofálásában is csak a kőszívű ember egyik fiaként bemutatkozó, s a bajuszkirály
JÓ HA FIGYELÜNK!
címért Kövér László mellett méltán ringbe szálló Bokros Lajos, a tandíj atyja. Ismét az Index beszámolójából idézünk. „Bokros Lajos szükségesnek tartja a vizitdíj bevezetését és a kötelező magán egészségbiztosító pénztárak működését. Elképzelése szerint a nem fizető „potyautasok” csak baleseti, sürgősségi ellátást vehetnének igénybe, a magánpénztárak viszont egyetlen beteget sem utasíthatnának el, igaz, egészségügyi kockázatok esetén nagyobb díjat szabhatnának meg ügyfeleiknek. Szerinte ebben a rendszerben a mainál magasabb járulékokra és vizitdíjra is szükség lenne, mivel a magyar egészségügy számos más területtel ellentétben - alulfinanszírozott.” Már megint a régi nóta, a jól ismert és unalomig játszott lemez: FIZESS TÖBBET! A kérdés is ugyanaz: MIBŐL? Amikor lassan már minden pénzt elvesznek az emberektől? Nekünk mindig fájni fog? Nálunk nem mehet másként, nem szabad másként, csak úgy, hogy fájjon? Ráadásul a fájdalom elszenvedése után, amely hallottuk, akár az évtized végéig is eltarthat, jöhet csak valamiféle fordulat! De vajon miféle fordulat? Mibe fordul át ez az egész? Egyáltalán hogyan fordulhat bármi is, ha semmi sem változik, ha minden marad a régiben? De mi van akkor, ha a fogpaszta-metodika – értsd: ha a tubusból egyszer már kinyomtad, azt oda nem, vagy csak rendkívüli nehézségek árán lehet visszagyömöszölni – szerint éppen most zajlik az a bizonyos fordulat? Mi van akkor, ha az emberek és végre a hatalom is valamennyire (még akkoris, ha csak kénytelen kelletlen, de) tudomást vesz arról, hogy elég volt a piacbarátságból? Gyűjjön most már az emberbarátság! Nos, akkor bizony baj van, mégpedig nagy baj van! Omlik összefelé a rendszer! Készülnek az utolsó, a mindent eldöntő összecsapásra, ezért rendezik soraikat. A kenyéradó gazda már kivillantotta foga fehérjét, a csahosok már a vérszagra gyűlnek, lássák, rájuk mindig, minden körülmények között lehet számítani. Kutyák dala, farkasok dala. Baj van, mégpedig nagy baj van! Kétharmados parlamenti többséget már nem lehet csak úgy, csípőből elcsalni egy választás megmanipulásával. Ráadásul a nép (az istenadta? az ostoba? – csak nézőpont kérdése) félreérthetetlenül, egyértelműen és mindenki számára világosan kinyilvánította, csahosékat rühelli, darab ideig egészen biztosan látni sem akarja őket. Itt valami egetrengető nagy dobásra van szükség, hiszen ne felejtsük el, a népnek magának kell akarnia elzavarni a hatalomból az éppen ott tanyázókat. Mindig! Tehát most is! Egyedül nem megy! – tudhassuk a Ripacsoktól. Elkél a külső segítség! A világ legnagyobb hadseregének tankjait egyszer már behívták, ez ma már nem komilfó. Ha még feketeafrikában vagy valamilyen olajországban lennék, elmenne sok szódával, de Európa kellős közepén?! Különben is ma már inkább pilótanélküli bombázókat használnak. Szóval, vagy bevették már a piros pirulát vagy nem, az ügynökök már itt vannak, csak most nem Smith vezeti őket. Bár ennek most már nincs jelentősége! A Skynet öntudatára ébredt! Isten áldja Magyarországot! 1 öntudatos pécsi polgár
91
21. SZÁZADI KAPITALISTA KONCENTRÁCIÓS TÁBOR Ma már nyugodtabban írom le e sorokat, még akkor is ha tudom a létbizonytalanság réme ott lebeg a fejem fölött. Nagy leckén vagyok túl egy nehéz döntésen-át kellett értékelnem vajon a biztosnak tűnő „munkahely” vagy az idegeim az egészségem a magánéletem nyugalma a fontosabb dolog az életben-s döntöttem a magam javára úgy érzem még ha ez most némi bizonytalansággal is jár jövőmre tekintve. 3 éve dolgoztam már a cégnél, házakat építettünk kicsit- nagyobbakat stb..., eleinte kéthetente majd havonta kaptuk a fizetést de semmi panasz mindig rendben volt, a főnökünknek voltak jobb napjai biztos de egy-két hónap után kiderült hová érkeztem, egy józan bolond idegbeteg telhetetlen rabszolgahajcsárhoz csöppentem-hogy bírtam 3 évig ?- masem tudom a választ erre a kérdésre, de minden hónap után jöttek a csekkek a részlet a banknak hála a CHF nek, csak nyeltem és tapostam még egyet a mókuskeréken egészen eddig. Másfél évig egész normálisan telt a munkaviszonyom leszámítva hogy egy „egyhetes” melóval behívott szabiról miáltal ugrott a párommal a nyaralásunk és erre az volt a válasza, hogy majd 40 év múlva hálát adok őneki hogy nem ezt a nőt veszem el feleségül! Mindezt a megrendelők és a munkatársaim előtt jelentette ki, mindezt egy futó találkozásra alapozva egymással egy szabadtéri rendezvény során elmenve egymás mellett Sziasztok Heló ennyi után! Itt szakadt el először a cérna nálam előtte már nem cigiztem, de erre rá kellett gyújtanom!-visszaszoktam persze-de a rohadt életbe mi a picsa keresnivalója van neki a magánéletemben?!! Maradtam, keresgélni kezdtem de nem találtam semmi biztosat, tűrtem nyeltem. Aztán 2010 nov- dec körül kezdődtek a dolgok-kijelentés télire 5-6 főt ha akarunk alkalmival dolgozhatunk tovább ha nem le is út meg fel is, mert ez nekünk is jó ugye mert jár a segély is aztán tavasszal visszajelent persze!-közben egyre többször villantotta meg azt hogy a dolgozó az mennyivel alsóbbrendűbb nála-mennyivel hülyébb mert kétkezi munkát végez és hogy mindig tudatában legyünk éreztette rendszeresen mennyire ki vagyunk szolgáltatva neki.Fizetett szabadság, meg 15 nap munkáltatói táppénz?? – ezeket felejtsük is el csak papíron léteztek! Ez ment 2011 augusztus körülig tavasz rég vége ugye, ebben az időben már sikerült egy elég költséges hobbynak is hódolnia amit ellensúlyozott némileg, hogy ismét elémtolta a 8 órás szerződést de ugye majdnem minden csoda 3 napig tart,decemberben jött a 4 órás szerződés, a szokásos majd tavasszal visszatérünk a 8 órás bejelentésre mert itt a tél szűk a piac, szűk a pénz stb... és eljött a tavasz-április idén- bejelentés sehol mert hát mi amúgy is koloncok vagyunk a nyakán meg hát ő a szent aki kiteleltetett mit képzelünk mi magunkról addig leszünk (itt kb. 13-14 emberről van szó) 4 órában ameddig ő akarja, közben még egy új hobby is kellett meg más igen pénzigényes beruházások, és hát még el kéne menni ugye Afrikába vadászni egy hónapra mer az milyen jó buli közben az embereknek a nyugdíjideje elveszik a nyugdíja ha lesz kevesebb lesz, nem baj ráfogtuk Orbánra, ő a felelős mindenért amit meg megfogott
a 8 helyett 4 órás bejelentéssel 14 emberen 5 hónapon át-valamire csak elég lesz a Szafari-n, legalább egy beteg keselyű kilövésére elég lesz. A munka meg legyen ugyanúgy kész meg ugyanolyan minőségű, csak egyre kevesebb emberrel meg egyre rövidebb idő alatt egyre többet és még több felelősséggel és basztatással kísérve. Az uolsó hét minden napján úgy mentem be a melóba, hogy a gyomrom kb teniszlabda volt egész nap, legalább enni nem nagyon kellett, sorba hallgattam a hülyeségeit a harmadik ilyen nap után eldöntöttemmég ez a hét és nincs tovább itt nincs, bármi lesz is abbahagyom! az utolsó három napon megfogyott a létszám de nem szóltam semmit se dolgoztam csináltam, napi 8 helyett a szokásos 10-13 órában szombat este 7 re kész lettem a melóval és ez mellett idegileg és már fizikai egészségemet tekintve is. Egy két kollégának szóltam hogy Hétfőn nem jövök de hitték is nem is, a főnökömnek nem szóltam mert nem éreztem szükségét végighallgatni a dühkitörését az utolsó napokat szerettem volna nyugodtan ledolgozni. Sikerült! Utoljára végignéztem még a házon majd rázártam az ajtót és írtam egy sms-t neki hogy ha értelmesen tudunk beszélni hívjon fel ami vasárnap délelőtt megtörtént, józan és kimért volt, elfogadta a felmondásom, bár nem értette, de pótolhatatlan ember ugye nincs és nem fog könnyeket ejteni senkiért pláne nem könyörögni – ezek után minden rendben is lett volna, de még aznap háromszor hívott vissza egyre részegebben – szó szót követett kifejtettem neki az okaimat, ő meg hogy fizetés előtt vagyunk és ki tudna bánni velem ha nem fizetne ki, erre azt feleltem hogy az idegrendszerem a fizikai egészségem és a magánéletem nyugalma attól a pénztől többet ér ami nála maradna esetleg, szarul érintett volna de nem tett volna padlóra. Most végigjártam az orvost-kezdek helyrejönni agyilag idegileg fizikailag egészségileg. Úgy érzem mintha kiszabadultam volna egy 21. századi kapitalista koncentrációs munkatáborból, Auschwitz után szabadon, magyar fordításban „”dolgoztasd dolgozóid éreztesd a hatalmad és alacsonyítsd le sértsd meg és alázd meg dolgozóid, zsákmányold ki őket az összes lehetséges módon, és közben panaszkodj a gazdasági válságra és a piaci helyzetre és hangoztasd dolgozóidnak hogy nélküled semmire sem mennének és legyenek hálásak hogy te vagy nekik a vezérük(führer)”” ez ma néhány újgazdag vállalkozó filozófiája, most már ezt is megtapasztaltam, köszönöm elég volt. Ha ilyen helyzetbe kerülnétek gondoljátok át és lépjetek időben. Forrás: http://munkahelyiterror.blog.hu
AZ ALAGÚT ELEJE
Schöpflin György fideszes EP-képviselő a múlt héten azt állította lapunkban: Budapest–New York-hálózat alakult, amelynek szereplői a külföldi sajtó szándékos dezinformálásával alakítanak ki negatív képet hazánkról Nyugaton. A félretájékoztatók egyik központja – véli Schöpflin – a Bajnai Gordon által alapított Haza és Haladás Alapítvány. 92
JÓ HA FIGYELÜNK!
ÁKOS: MA A ROMBOLÁS KORÁT ÉLJÜK A Kossuth-díjas művész úgy véli, egyedül vagyunk, hiányzik életünkből a hagyomány, a közösség, és eltávolodtunk Istentől A nemrég Kossuth-díjjal kitüntetett Ákos április 12-én új kislemezzel jelentkezett Előkelő idegen címmel, s az idén először lép fel a Szigeten. A több mint két évtizedes zenei pályát maga mögött tudó énekes-dalszerzővel az alkotás lényegéről, hitről és a beszólások jelentéktelenségéről beszélgettünk. – Nyáron három fesztiválon is fellép. Húsz évig azt kérdezgették öntől, hogy miért nem lép fel a Szigeten, most azt kérdezik, miért igen. – Van rajta sapka, nincs rajta sapka: nem lehet állandóan a kommentárokkal foglalkozni. A Sziget egyre inkább nemzetközi rendezvény,
JÓ HA FIGYELÜNK!
ahol a magyar zenekaroknak kisebb szerep jut, mi ezt tiszteletben tartjuk, ők meg nem hívtak. De a szervezőkkel régóta kerülgetjük egymást, a meghívásuk nyomán az idén, éppen a huszadik Szigeten adódik lehetőség arra, hogy nagyszabású koncertet adjunk a nulladik napon. Előtte a VOLT-on és a BalatonSoundon is fellépünk, várjuk a közönséggel való találkozást: azokhoz szólunk, akik eljönnek. – Azonos produkcióval készül a fesztiválokra? – Ugyanazon műsor három változatát láthatja a közönség, megegyezik a hangvétel
és nagyjából a repertoár is. A Sziget a méreteit tekintve is nagyobb, így nagyobb technikai felkészülés előzi meg, és augusztusra a műsor is bővül. – Húsz évvel ezelőtt a Bonanza Banzai énekes-dalszerzőjeként úgy tervezte a jövőjét, mint ahogyan az végül is alakult? – Akkor leginkább azt tudtam, hogy húsz év múlva nagyon öreg leszek, több mint negyven! Nem voltak nagy terveim, a pillanat heve éltetett, és azok az élmények, olvasmányok, amelyek ebben a fogékony korszakban eltaláltak. – A Bonanza-dalok még mindig népszerűek, működnek. Ön szerint mi lehet ennek az oka? Talán nem csak nosztalgiáról van szó, hiszen a fiatalabb generáció is szereti ezeket a dalokat. – Nosztalgiáról is szó van, de talán a dalok sem annyira rosszak… És persze az is izgalmas, hogy ez a korszak soha nem tér már vissza, az ilyesmi mindig vonzó. – Sokan szeretnék újra együtt látni az annak idején annyira népszerű zenekart egy koncert erejéig. – A közönség szeretete jólesik, de személyes és művészi kérdésekben nem külső nyomás hatására születnek a döntések. Megismételni a múltat visszalépés lenne, olyan, mintha újra be kellene iratkozni a gimnáziumba. Megidézni lehet ezt a korszakot, éppen ezt teszem az idei koncerteken. – Hogyan ír? Tudatosan keresi az élményeket? – Szerencsére megtalálnak az élmények, de nem kell mindent feltétlenül átélnem ahhoz, hogy írni tudjak, sokszor elég az intenzív belső élet, az absztrakciós képesség. – Minden lemezében van valamilyen öndefiníció, elmond valami újat magáról. – Az alkotás öndefiníció, önmagunkat határozzuk meg vele. A dalszöveg műfaja líra, tehát szubjektív, jelen idejű. Önfeltáró, önfelfaló műfaj ez, saját magunkból kell adnunk, minden valamirevaló szerző önmaga alapanyaga. – A mondás úgy tartja, egy művésznek szenvednie kell, hogy igazán nagyot alkothasson. – Még mindig jobb, mint ha a közönség szenvedne! A küzdelem ott van minden alkotás mögött, de nem kell túlmisztifikálni. Az ősi sámánének az alap: a dalos révületbe kerül, hogy meggyógyítsa önmagát, a közösséget. Probléma nélkül tehát szinte nincs is szükség rá. Alkotásra sarkallhat a kizökkentség érzése, és manapság ezt nem is nagyon kell keresni, hiszen az egész világ a feje tetején áll. – Mi jellemzi a kor értékválságát, s milyen kiutat lát belőle? – Menekülünk a valóságtól, és hitetlenkedünk az igazsággal szemben. Pedig az igazság az egyetlen kiút, például azért, mert sza93
baddá tesz. A tisztességes művészet alapjait tekintve mindig szakrális. Hogyan is lehetne valami szellemi teljesítmény, ha elszakad a lét szellemi alapjaitól? Ma az ember egyedül van, az új trend elfeledteti vele a hagyományait, az Istent, a közösséget, s végül egyedül marad, segítség nélkül. Vissza kell találni a hithez. Nem téríteni kell, hanem önmagunkat kell meggyőzni. – Többször mondta, hogy ma az a lázadás, ha az ember konzervatív. – A rombolás, a megmagyarázás korát éljük. Ha mindenki rombol, mindenki cinikus, akkor az a lázadó, aki ezzel szembefordul. – A Kossuth-díj kapcsán megkapta, hogy kurzuslovag. Megbánta valaha, hogy politikai véleményt mondott? – Sokan dolgoztak rajta, hogy megbánjam. A méltatlan vádakon már meg sem lepődünk, annyira hozzászoktunk az ilyen rosszindulatú okoskodásokhoz. Nem szocialista–liberális kormány osztotta a díjakat, ezért aztán egyesek szerint nem is lehetett szakmai döntés a díj. Hagyjuk ezt. – Régóta nem jelent meg verseskötete, tervez újabbat? – Sok írásom összegyűlt az évek során, de most nem tervezek belőlük kötetet. Most az ősszel megjelenő lemezem dalain dolgozom, a stúdiómunka mellett próbálunk, koncertezem. Ami a távolabbi terveket illeti, jövőre lesz a Karcolatok című első szólóalbumom megjelenésének huszadik évfordulója, már erre is készülök. Szeretek egy lépéssel előre gondolkozni. Őry Mariann – Magyar Hírlap
AMERIKAI SPECIALISTÁK ÖTLETEIBŐL TANKOL A FIDESZ
A Századvégen keresztül amerikai profi tanácsadók segítik a Fidesz és a kormányzat politikai lépéseinek előkészítését. George E. Birnbaum, aki a 90-es évek végén Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kabinetfőnöke is volt, és társa, Arthur Finkelstein rendszeres vendégek a hárommilliárdos kormányzati tanácsadásra szerződtetett cég óbudai központjában. Az elmúlt hétvégén Budapesten tárgyalt George E. Birnbaum és Arthur Finkelstein, amerikai választási szakember. Az Index információi szerint a Republikánus Párt két tanácsadója rendszeresen felbukkan a magyar fővárosban, mert már évek óta dolgoznak a Fidesz agytrösztjének. A Birnbaum-cég, a GEB International weboldala azt állítja, hogy 2008-ban, még az ellenzéki időszak alatt jött létre a kapcsolat a Fidesszel. 2010-ben pedig, miközben a régióban bedolgoztak a cseh ODS, és Petr Necas győztes kampányába, Budapesten is a GEB „csapatának stratégiai szolgáltatásit használták, és segítségükkel Orbán Viktor megszerezte a miniszterelnöki posztot, pártja pedig a parlament kétharmados többségét”. A GEB nyitóoldalán Magyarországgal kapcsolatban országgyűlési és önkormányzati választásokat, valamint népszavazásokat is felsorolnak azok között a nemzetközi választási események között, amelyekhez a cégnek és tulajdonosának, Birnbaumnak köze volt. 94
Úgy tudjuk, hogy az utóbbi időben már nem a Fidesz áll közvetlen kapcsolatban a tanácsadókkal, hanem a hárommilliárdos tanácsadói szerződéssel ellátott Századvég-csoport és Habony Árpád, a miniszterelnök belső tanácsadója. Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a Századvég Alapítvány elnökhelyettese a Birnbaumék szerepvállalására vonatkozó kérdésre korábban azt mondta az Indexnek, hogy a csoport természetesen dolgozik háttértanácsadókkal, egyetemekkel, kutatóintézetekkel, privát tanácsadó-társaságokkal, több ilyen is létezik, és köztük vannak amerikaiak is. Birnbaum számos kongresszusi választáson dolgozott az Egyesült Államokban, mielőtt 1998-ban Izraelbe költözött, ahol Benjamin Netanjahu tanácsadója, majd miniszterelnöki kabinetfőnöke lett. Később az amerikai és izraeli tapasztalatokat felhasználva a konzervatív Arthur Finkelsteinnel közösen kezdtek tanácsadói feladatokat vállalni, és közösen léptek ki a politikai tanácsadók nemzetközi JÓ HA FIGYELÜNK!
ÁNGYÁN JÓZSEF LEVELE ÉS ELEMZÉSE az állami földbérleti pályázatokról és azok első eredményeiről.
„Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket!” (Jn. 8,32) Kedves Barátaim! A tisztán látás kedvéért és az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok kavalkádjában az eligazodás segítésének szándékával – az NFA hivatalosan közzétett adatai és helyi valamint egyéb információk felhasználásával, összerendezésével, esettanulmány szerűen – feldolgoztam egy megye valamennyi eddig nyertes állami földbérleti pályázatát. Ennek eredményeit egy rövid, értelmező tanulmányban foglaltam össze. Az összeállítást az Országgyűlés és a FIDESZ-KDNP frakciószövetség vezetéséhez, illetékes kabinetjéhez továbbá képviselőtársaimhoz is eljuttattam. Nos, ezt az elemzést szeretném most a nyilvánossággal is egy olyan honlapon keresztül megosztani, szíves tájékoztatásul
ezúton közreadni, amely mindig következetesen, megalkuvást nem tűrő módon kiállt a magyar föld védelme és a magyar gazdatársadalom, a gazdálkodó családok és a vidéki közösségek értékei és érdekei mellett. Azért választottam elsőként Fejér megyét, mert kiváló mezőgazdasági adottságai, ragyogó földjei következtében ez a megye valóban sok családnak adhat munkát, megélhetést, a föld eltartó képessége kiváló. Ezen túlmenően a választást az is indokolta, hogy itt hirdették ki eddig a legtöbb nyertes pályázatot, ami az elemzés statisztikai megbízhatóságát és ezzel a levonható tanulságok általánosíthatóságának lehetőségét is jelentősen növelte. Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban – bizonyára az előbbiekkel is összefüggés-
ben – innen kaptam eddig a legtöbb segítségkérő, kétségbeesett, illetve felháborodott viszajelzést, valamint az eligazodást segítő információt a helyi közösségektől és a gazdálkodó családoktól. Magam is látni akartam tehát a teljes képet, a tényeken alapuló igazságot. Ennek első darabja a Fejér megyei esettanulmány, melyet a Borsodi Mezőség, majd a pályázati eredmények nyilvánosságra hozatali ütemétől függően a többi térség hasonló feldolgozása követ. Őszintén bevallom, hogy a jelen elemzés alapján kialakuló kép még engem is megdöbbentett. Ezért jeleztem már a Mezőgazdasági Bizottság Ellenőrző Albizottságának március 21-ei ülésén, hogy azonnal alapvető változtatásokra van szükség az állami földek bérbeadási gyakorlatában. A földbérleti pályáztatás bevezetett rendszere ugyanis megítélésem szerint elfogadhatatlan, védhetetlen, az általunk hirdetett birtokpolitikai elvekkel teljességgel ellentétes eredményekre vezet! A helyben lakó gazdálkodó családoknak, a fiataloknak illetve a gazdálkodás mellett gyermekeket is vállaló fiatal pároknak – a Fejér megyei eredmények tanulsága szerint – esélyt sem ad a rendszer a földhöz jutásra. Az irány – szerintem – tarhatatlan és védhetetlen! Ez az út Dél-Amerikába visz, és alapvetően megrendíti az emberekkel megkötött szövetségünket! Nekünk pedig – szilárd meggyőződésem szerint – velük, az emberekkel és nem a spekuláns nagytőkés oligarchákkal, “zöld bárókkal” kell szövetkeznünk! A helyben lakó, gazdálkodó családoknak kell a földet adnunk! Ez a munkahelyteremtésnek és a föld megőrzésének, nemzeti hatáskörben tartásának, de túlélésünknek is az egyetlen járható útja! >> piacára, ahol többek között Ausztriában, Szerbiában és Albániában tudtak eredményeket felmutatni. Finkelstein, aki az Egyesült Államokban is nagy feltűnést keltett azzal, hogy konzervatív politikai tanácsadói múltja ellenére 2005-ben polgári házassággal legalizálta több évtizrdes homoszexuális kapcsolatát, életrajzában azt állítja, jelentős szerepe volt abban, hogy a 90-es években felívelt George Pataki karrierje. Érdekes egybeesés, hogy New York állam korábbi magyar származású kormányzója látja el január óta a Századvég tanácsadótestületnek elnöki tisztét. Forrás: Spirk József
JÓ HA FIGYELÜNK!
95
A családok, akiknek az élete, a megmaradása, de a fiaik, unokáik jövője is a földtől függ, körmük szakadtáig védeni fogják azt, és meg is tartják nemzeti hatáskörben, ha ebben mi is segítjük őket. És így lehet a föld eltartó, munkahelyteremtő képessége is a legnagyobb. Nézzétek meg a tényleges – kis, közepes, 10-100 hektáros – családi gazdaságokra és azok szövetkezeteire alapuló Nyugat- Európát! Ha tényleg életképtelenek lennének, akkor már Európa nagy részén nem is lenne mezőgazdaság. Hogy van az, hogy ugyanabban az EUban egy 5-7 tagú szlovéniai, osztrák , lengyel vagy éppen francia parasztcsalád kiválóan megél 50-100 hektár földből. És persze alig van földpiac, mert a családok semmi áron nem akarnak megválni létük alapjától, a földtől. De nem is spekuláns tőkés társaságok kezében van 1.000 hektár számra a föld, amelyek, ha megfelelő ajánlatot kapnak – nemzeti érdek ide vagy oda – könnyen túladnak rajta. Kedves Barátaim! Vissza kell térnünk a Nemzeti Vidékstratégiában közösen megfogalmazott föld- és birtokpolitikai irányhoz! Együtt képesek vagyunk a változtatásra, és azt remélem, hogy ehhez a Kormányunk is minden segítséget megad. A változtatáshoz persze a gyakorta ellenséges közegben hitre és bátorságra is szükség van. Álljon itt ennek erősítésére
– akárcsak a Nemzeti Vidékstratégia zárógondolatában – Máté evangéliumából vett néhány sor (10,26-33): “Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek az emberektől! Nincs rejtett dolog, amelyre fény ne derülne, sem titok, amely ki ne tudódnék. Amit én sötétben mondok nektek, azt ti mondjátok el világosban: és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkön!” Ezen gondolatok jegyében és irányváltást sürgetve szeretettel ajánlom mindazok szíves figyelmébe jelen elemzésemet, akik tudnak és
akarnak is tenni a vidéki Magyarország, a gazdálkodó családok, helyi közösségek, s ezzel az egész magyarság felemeléséért. „A világ fölött őrködő Rend”-ben, a jó szándékú emberek összefogásában, az igazság és a nyilvánosság erejében változatlanul bízva, a visszajelzéseket, megjegyzéseket szívesen várva és fogadva, őszinte tisztelettel és baráti szeretettel üdvözöllek Benneteket: Ángyán József (Forrás: http://www.kielegyenafold.hu/)
BESZÉLGETÉS ÁNGYÁN JÓZSEFFEL A LEMONDÁSA OKAIRÓL Ő az az ember, aki sokat tud, de kevésről beszél. Legalábbis egyelőre. A politikával összejátszó maffiát kiált, oligarcházik, a döntéshozók közelébe férkőzött “tartótisztekről” értekezik. Ángyán József januárban lemondott államtitkári posztjáról, mely a vidékfejlesztési minisztériumhoz kötötte, s azóta is várja, hogy beszélhessen a kormányfővel. Most nagyinterjúnkban üzen Orbánnak. Hosszú cikkre tessék számítani. – Ön hős vagy őrült? – Remélem, egyik sem. – E két jelzőt hallani, ha szóba kerül a neve. – Attól függ, milyen körökben jár! – Gabonakörökben ritkán. – A mai világban az okoz meglepetést, ha valaki azt mondja, amit gondol, és azt teszi, amit mond. Nehéz az ilyen figurát hova tenni. – A 2005-ös gazdademonstráción ismertük meg Ángyán Józsefet, aki egyetemi professzor létére magoszos traktorral pöfögött Pestre, és egyik vezéralakja lett a vidékfejlesztési miniszterrel tárgyaló delegációnak. Innen ívelt karrierje 2010-re az Orbán-kormány földművelésügyi államtitkári posztjáig. Ahol aztán két év alatt ellehetetlenült. Idén januári lemondásakor így fogalmazott: „Az évtizedek alatt 96
kialakult, ellenérdekelt maffiahálózat mindent vinni akar a földtől, az erőforrásoktól a támogatáson át a piacig… a zsákmányszerzés útjában álltam… maffiacsaládok, spekuláns oligarchák lehetetlenítették el a munkámat… elérte ezen érdekcsoport, hogy elfogyott körülöttem a levegő.” Nem értem. Ön volt a főnök, a háta mögött Orbán Viktorral. Mi az, hogy elfogyott a levegő?… – Elfogyott, ez történt. Egy „megfelelően” szocializált minisztériumi apparátus, ha bizonyos körökből utasítást kap, kifinomult eszközökkel képes lassítani, ellehetetleníteni az ügyeket. Egyszerűen útban voltam a programommal együtt. – Orbán nem segített? – Nem. – Kérte őt?
– A látszatát is kerülni akartam annak, hogy a miniszterem feje fölött keresem a közvetlen kapcsolatot a kormányfővel. Sajnos későn jöttem rá, hogy nem elég a miniszteremmel megosztani a gondjaimat, hiszen ő is foglya a helyzetnek. A lemondásom felajánlása arra tett kísérlet volt, hogy beszélhessek minderről Orbán Viktorral. Az hogy ő ezt követően se kezdeményezett találkozót, számomra azt jelentette: ismerheti a problémákat. – Ebben biztos lehet. Amúgy minek emelte önt a kormányba? Miért telepített aknát maga alá? – Nem tudom. – Ön lemaffiózott a politikával is jó viszonyt ápoló nagyvállalkozókat. Nem tart retorziótól? JÓ HA FIGYELÜNK!
– Hogy is mondja János evangéliumában Jézus? „Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.” – Tudná igazolni az állítását? Mármint a maffiózósat. – Az oligarchák emberei ott ülnek a döntéshozók közelében, és akárcsak egy korábbi rendszerben az úgynevezett tartótisztek, utasításokat hoznak és információkat visznek. – A minisztériumokban is így megy ez? – Erre most nem tudok válaszolni. – A fejlesztési tárcánál Fellegi Tamás távozása után Simicska Lajos közeli beosztottja, Németh Lászlóné lett a miniszter, aki főtanácsadónak az ön által is sokat átkozott „oligarcha”, Nyerges Zsolt testvérét, Nyerges Attilát vette maga mellé. Utóbbi lenne a „tartótiszt”? – Most erre sem tudok válaszolni. – Megnevezne tartótiszteket? – Arra is sor kerül. Mindennek rendelt ideje van. – Az ön volt tárcájánál is ült „tartótiszt”? – Egyelőre erre sincs válaszom. – Nyerges Attila önökhöz is bejárt? – Nincs válaszom. – Lassan haladunk. Orbán – az ángyáni vidékfejlesztési programmal összhangban – a családi gazdaságok megerősítéséről szónokolt a kampányban. Ezek után miért hagyná a miniszterelnök az „oligarchák” uralmát? – Jó lenne egyszer minden kötöttségtől mentesen őszintén beszélgetni vele erről. Meg másról is. Persze nem vagyok én teljesen bolond, tudom, egy miniszterelnöknek számos szempontot kell egyeztetnie a döntései során. De hogy pontosan milyen kényszerek alatt mozog, milyen alkuk kötik, nem sejthetem. – Miért kéne bárkivel is alkudoznia? Övé a kétharmad. – Pénz is kell ahhoz, hogy a politikában eredményt lehessen elérni. Nekem viszont
JÓ HA FIGYELÜNK!
– tartsanak ezért akár bolondnak – meggyőződésem, hogy a politikának nem a spekuláns oligarchákkal, hanem a néppel kell szövetséget kötnie. Hinnie és bíznia kell az emberekben. – A pénz a pártba kell? – Ehhez nem értek. – Kár. Hány embert tart ön agrároligarchának? – Néhány százan lehetnek. A rendszerváltás előtt ezerötszáz téesz és százhúsz állami gazdaság létezett, ezeket privatizálta el sok helyen a menedzsment a tagok elől. Tőkéstársaságok születtek, amelyek utóbb konglomerátumokká egyesültek. Olykor persze összecsapnak a jobbosok a balosokkal, de a végén kiegyeznek egymással, hiszen holló a hollónak nem vájja ki a szemét. Ha ezek a gazdasági érdekcsoportok közvetlen politikairányító szerephez jutnak, annak a köz szempontjából katasztrofálisak lehetnek a következményei. Nem véletlenül mondta a miniszterelnök több alkalommal is nyilvánosan, hogy „a gazdasági elitet távol kell tartani a politikai döntéshozataltól”. Én ezzel maximálisan egyetértek. Olyannyira, hogy ezt a lemondásomat indokoló levelemben szóvá is tettem. Annyit fűztem hozzá Orbán véleményéhez: ahhoz, hogy távol tudjuk e köröket tartani a politikai döntéshozataltól, előbb el kell távolítani őket onnan. – Nevesítsük a hollókat, kérem. – Több nevet most nem mondok. – Ismét csak: kár. Említette, létezik ezen csoportok „pártsemleges” együttműködése. Konkrétan? – Ma az uniós földtámogatási pénz megszerzése a legnagyobb üzlet. Hasonlítsa össze a két eltérő politikai kötődésű kör részesedését ebből a tortából. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal adatai szerint csak tavaly a közvélekedés alapján a szocialista érdekkörhöz sorolt Leisztinger Tamás
agrárcégei hatszázhatvankilencmillió forintot tettek zsebre, a fideszes érdekkörhöz tartozóként elkönyvelt Nyergesék vállalkozásai pedig egymilliárd-nyolcvankilencmilliót. – Nincs abban semmi törvénytelen. Az EUban támogatás jár minden megművelt hektár után. Leisztinger, Hujber, Szaxon, Nyergesék, Csányi, Antalffyék, Zimmermannék, Mészárosék és a többiek több ezer hektárnyi bevetett földdel rendelkeznek, jogosan veszik fel a százmilliókat. – Azok a földek a támogatással együtt gazdálkodó családok ezreinek adhatnának munkát, megélhetést és biztos jövőt. – Ön elsősorban az állami földek bérbeadása ellen vívott harcában vérzett el. Azt kifogásolta, hogy nem a családi gazdaságok, hanem az úgymond oligarchák jutottak területekhez. Mi a baja azzal, ha nagyüzemben, gazdaságosan, versenyképesen nő a búza, a kukorica meg a szotyi? – Napraforgó. Először is az, hogy Európában mindenütt a kisbirtok virágzik. – Ellenfelei azt állítják, a kontinens szinte összes országában nőtt az átlagos birtokméret. – Így van. Harmincról harmincöt hektárra! De a mi spekuláns oligarcháink óriásbirtokokat akarnak alföldnyi repcetáblákkal, ahol egész nap egy irányba gurulhat a műholdról irányított kombájn, és ahol átlagosan százhetvennégy hektáronként kell egy embert alkalmazni. Ez Dél-Amerika. – Ott működik is ez a modell. – Már ott sem működik, ugyanis tönkreverte a társadalmat. Annak idején megjelent az észak-amerikai tőke, felvásárolt mindent, a falvak népéből kiválogatott magának néhány főt, akit éhbérért alkalmaz, a többieket a városok körüli gettókba üldözte, borzalmas szociális, egészségügyi, bűnözési problémát gerjesztve. A befektető számára ez így hatékony, hiszen olcsón jut erőforráshoz, extraprofithoz, a kisemmizettek ellátását pedig az államra tolja. Ugye ezt mi nem akarjuk? – A kis családi gazdaságok képesek versenyben maradni a nagyüzemekkel? – Hogyne. Ha nem így lenne, akkor Nyugat-Európában már nem létezne a mezőgazdaság. Ott ugyanis nem tőkés társasági formában működő gigabirtokokra épül a szektor, hanem szinte kizárólag kis és közepes családi gazdaságokra. Nem kell messzire menni, tessék átballagni Ausztriába. Egy negyvenhektáros gazdaság önmagában persze nem biztos, hogy megáll a saját lábán, de hát erre találták ki a szövetkezeteket. Önállóan dolgozom, szuverén döntéseket hozok a saját birtokomra, de azokban az ügyekben, amelyekben megéri, összefogok másokkal. Tagja vagyok a gépszövetkezetnek, a beszerzési szövetkezetnek, a feldolgozó szövetkezetnek, az értékesítési szövetkezetnek. És ez nem kolhoz. Itt magántulajdon van a vele 97
együtt járó felelősséggel, tervezéssel, hos�szú távú gondolkodással. Ez ma az európai forma. Miről beszélnek az urak? – Bárhogy is: a mostanáig kiosztott állami föld zömét nagyvállalkozók kapták. – Fél évet küzdöttem a bírálati rendszer átalakításáért, hiába. Az lett belekódolva, hogy annak adják a földet, akinek akarják. Nem értem, miért nem fogják föl, hogy már a szavahihetőségünkről, a hitelességünkről és a becsületünkről szól ez a történet. Az enyémről, a kormányéról, a komplett politikáéról. Beszélhetünk mi a családi gazdaságok támogatásáról, az emberek helyben látják, ki műveli a földet. Mérhetetlen cinizmusként élik meg, és ezt már el is mondják, hogy pályáztatják őket, ráadásul levesznek róluk minden egyes megpályázott blokkért ötvenezer forintot, aztán – így fogalmaznak – „persze aszerint osztanak, ahogy korábban lezsugázták”. Az a szóbeszéd járja közöttük, hogy például Fejér megyében már 2011 elején eldöntötték az oligarchák, melyik föld kihez kerül. Konkrétan Kajászón két érdekcsoport vitte el mind a négyszázhetven hektárt: a felcsúti polgármester felesége meg egy kápolnásnyéki nádarató, akinek telekszomszédja a minisztérium földügyeket felügyelő államtitkára. Az ész megáll. És az emberek mindezt úgy élik meg, hogy hülyének nézzük őket. Ez magyarázhatatlan és védhetetlen! Én nem ezért vagyok itt! Engem nem ezért küldtek ide az emberek, nem ezért tisztelnek meg a bizalmukkal. Számomra nincs annál fontosabb, mint hogy továbbra is nyugodtan nézhessek a szemükbe és a tükörbe. A hátralévő éveimre, erre a kis időre én már nem fogok és nem is akarok senki kedvéért megváltozni. A lelkiismeretem azért is nyugodt, mert mindezt a miniszterelnök úr számára is világossá tettem, amikor hívott a kormányába. Menjek oda ezek után magyarázkodni én? Menjen az, aki ezt az egészet kifőzte! Én inkább lemondtam a posztomról. A hatalom számomra semmit nem jelent, ha általa nem segíthetek másokon. Talán éppen ezért tartanak bizonyos körökben bolondnak. – Ha odakeveredne, mit válaszolna a kajászóiak kérdéseire? – Hogy trógerség történt. Csakis őszintén szabad beszélni az emberekkel, mert azonnal megérzik a hamisságot. Sajnos nem minden úgynevezett politikus alkalmas erre, nem is érzi, hogyan kell a vidéki embereket egyáltalán megszólítani. – Nagy üzlet a föld? – Hatalmas. Az uniós területalapú támogatás lassan nálunk is eléri a száz százalékot – ez hektáronként háromszáz euró, vagyis úgy százezer forint. Ezzel szemben a bérleti díj egy átlagos aranykorona értékű területen hektáronként huszonötezer. A különbség hetvenötezer. Vagyis ha szerzel száz hektárt, az évi hét és félmillió úgy, hogy egyet98
len kapavágás sem történt. Ezer hektárnál hetvenötmillió. És a termelésből szerzett haszonról még nem beszéltünk. Meg azokról sem, akiknek eszükbe sem jut dolgozni, inkább kamuszerződésekkel, nagyjából az eredeti huszonötezres bérleti díj fejében továbbadják másnak a földet. Így kaszálható ezer hektárról százmillió – íróasztal mellől. A minisztériumban meg látszólag csodálkoznak, hogy az illető úgymond nagybirtokosnak nincs egyetlen gépe sem. Hát mire kéne neki? Ja, és azt még nem is mondtam, hogy a mostani hatvanötezer hektár felét meg sem pályáztatja az állam, hanem úgynevezett földhasznosítási megbízási szerződés keretében simán odaadja az oligarcháknak vagy azok embereinek. Nyerges Zsolt Mezort Rt-jének egyik leánycége Lepsényben ilyen földet használ, és viszi el azt a helyben lakó, gazdálkodó családok elől. – A földbérleti szerződések húsz évre szólnak. És aztán?
– Szerintem arra spekulálnak, ha letelik a húsz év, mégiscsak lesz elővásárlás joguk, gyanítom, a bérleti díjhoz kötve, vagyis a már jelenleg is nyomottnak számító áron. Ma Kelet-Magyarországon úgy kétszázezer forintért vehető egy hektár, NyugatMagyarországon kétmilliót is elkérnek érte, a határ túloldalán, Burgenlandban már tízmillió forint az ár. Pontosabban az eszmei ár, ugyanis nem kapni földet. A családi gazdaságokban úgy tartják, földet eladni olyan, mint kivégezni a gyereket. Ezt magyaráztam a „fiúknak” is: úgy védhetjük meg legegyszerűbben a magyar földet, ha odaadjuk az összeset a családoknak. Jelmondatnak kevés, hogy „a magyar föld maradjon magyar kézben”. Helyesen úgy hangzik: „A magyar föld kerüljön a magyar családok kezébe!” – Komolyan gondolja, hogy ha ideér a nyugati földár, az ötvenhektáros magyar gazda nem fogja átpasszolni az első osztráknak, németnek, akárkinek félmilliárd forintért a birtokát?
JÓ HA FIGYELÜNK!
– Komolyan. Csak segíteni kell őket. A helyben lakó, gazdálkodó családoknak kell a földet adnunk. Ez a munkahelyteremtésnek és a föld megőrzésének, nemzeti hatáskörben tartásának, s túlélésünknek is az egyetlen járható útja. A családok, akiknek az élete, a megmaradása függ a földtől, körmük szakadtáig védeni fogják azt, és meg is tartják nemzeti hatáskörben. Nincs az a pénz, amiért a nyugat-európai családi gazdaságok megválnának létük alapjától, a birtoktól. De ott nem is spekuláns tőkés társaságok kezében van ezer hektár számra a föld, amin, ha megfelelő ajánlatot kapnak – nemzeti érdek ide vagy oda – könnyen túladnak. Ha nem gigantikus monokultúrás táblákban gondolkodunk, hanem arra használjuk a Kárpát-medencét, amire való – zöldség- és gyümölcstermesztésre, kertészetre, ökogazdálkodásra, ahol a családi gazdaságnak lehet egy kis boltja meg kéthárom vendégszobája is -, akkor csak a mostani hatvanötezer hektár közel ezer családot eltarthatna. – El lehetne adni annyi bio- meg nem biozöldséget? – Az állam dolga segíteni a piacra jutást. Ebben is szerettem volna előrelépni. – Tényleg, hogy a csudába lett önből államtitkár? – A Fidesz és a Magosz 2006-os választási szövetsége nyomán a gazdáknak öt hely jutott a párt listáján – az egyiket én kaptam. Örömmel vállaltam a feladatot, hiszen tanulmányt, könyvet írtam épp eleget, szerettem volna valamit megvalósítani is az azokban olvashatókból. A négy ellenzékben töltött év alatt tettem, ami tőlem tellett, de a vezetés nem mutatta semmi jelét, hogy érzékelné a munkámat. Mígnem 2010 februárjában, a következő választások előtt meghívást kaptam elnök úrtól Felcsútra. Azt gondoltam, hogy – amint az általában illendő – a négy
JÓ HA FIGYELÜNK!
közösen eltöltött év után udvarias beszélgetésben elköszönünk egymástól. Mondtam a szóvivőnek, hogy részemről rendben van a dolog, csak annyit kérek, hogy a találkozó után vigyenek át Mosonmagyaróvárra, ahol fórumot tartok, és mivel nincs jogosítványom, Felcsútról nehéz lesz kijutnom… – Nincs jogsija? – Nincs. – Miért? – Nem ambicionáltam. – Kombájnt, traktort el tudna vezetni? – Tanultam. Miért kérdi? Budapestre nem én vezettem a traktorokat. – Csak meglepődtem. – Szóval, hogy folytassam, Fazekas Sándorral együtt érkeztünk, leültünk, családias hangulat fogadott. Viktor begyújtott a tűzhelyben, ami nekem jól esett, mert kicsit meg voltam fázva. Ezt látta rajtam, kérdezte, főzzön-e egy teát, amit én elfogadtam. Aztán a tárgyra tért azzal, hogy „professzor úr, ő lesz
a miniszter”, és Fazekas Sanyira mutatott. Oh, mondom, gratulálok. „Remélem, nem haragszol, hogy lesz főnököd” – szólt Viktor, és nevetett. „Szükségünk van rád – így folytatta. – Én általában a minisztereimmel szoktam tárgyalni, de te más vagy, te végigküzdötted velem az elmúlt négy évet, kérlek, segíts nekünk.” Ez valóban váratlanul ért. Jeleztem is neki a meglepetésemet, amin ő mosolygott. Volt nálam egy általam írt tizenöt oldalas összeállítás arról, mi a baj vidéken és mi a teendő. Amolyan program önmagamnak. Átadtam neki azzal, hogy ha tetszik a kottám, próbálkozzunk meg a koncerttel. Ha nem, hívjon másik karmestert. Ez történt pénteken, és hétfőn már vissza is kaptam a kéziratot, azzal, hogy tetszik, ez lesz a programunk. Imponált, hogy láthatóan végigolvasta a szöveget, ott álltak a megjegyzései a lapszéleken a saját kézírásával. – Például? – Például, hogy nem általában a tőkével van bajunk, hanem a spekuláns tőkével. Igazat adtam neki. – Sokan aspiráltak a vidékfejlesztési tárca vezetésére. Miért pont önt és Fazekast választotta Orbán? – Rákérdeztem én erre Felcsúton, meg arra is, hogy mi történik azokkal a „játékosokkal”, akik azt gondolják, bekerülnek a kormányba. De szót váltottunk alapértékekről, emberi motívumokról, irányokról és stratégiáról, várható nehézségekről és sok egyébről is. Számomra izgalmas, érdekes, jó és őszinte, emberi beszélgetés volt. Ha lesz még időm az életemben egyszer emlékiratokat írni, akkor ez a kétórás, számomra kifejezetten emlékezetes beszélgetés biztosan egy egész fejezetet fog kitölteni. – Megható epizód. Engem viszont inkább az érdekel, miért pont ön kellett a „játékosok” helyett. – Viktort kellene erről megkérdezni. 99
– Kik azok az emlegetett „játékosok”. – Nem fontos ez most. – Font? Meg Glattfelder, Jakab, TuriKovács? – Hagyjuk ezt. – Mind miniszteri posztra ácsingózott? – Régen történt. – Mesélte nekem valaki, hogy egy 2010es vidéki kampánygyűlésen még porzott az út Orbán autója után, amikor a magoszosok már elkezdték szétosztani a funkciókat. Arra jutottak, hogy Jakab István lesz a miniszter és Budai Gyula az államtitkára. – Nem emlékszem ilyenre. – Januárban ez a Budai Gyula váltotta önt az államtitkári poszton. Róla mit gondol? – Ez a kérdés most nem időszerű. – Ön sosem volt Fidesz-tag. Az államtitkári posztról való lemondás után mi keresnivalója van a frakcióban? Meddig marad? – Ameddig látom értelmét. Ameddig hagynak dolgozni. Én nem a pártok vagy a hatalom miatt vagyok itt. Tudja, amikor 2005-ben traktorokkal Budapesten voltunk, esténként a „Gazdák Terén”, a sátorban megbeszéltük az emberekkel, mire jutottunk a trógereinkkel a tárgyalásokon… – Trógereikkel? Mármint az akkori miniszterrel, Németh Imrével és társaival? – Velük tárgyaltunk, igen. De a gazdák a lényegesek ebben a történetben. Sosem felejtem el azt a szeretetet és ragaszkodást, amivel belém kapaszkodtak. Meg azt a mondatot sem, hogy „ugye, professzor úr, nem hagysz itt bennünket?” Hát én miattuk vagyok most is itt. – Van jel arra, hogy ki akarnák szorítani a képviselőcsoportból? – Egyelőre nem látok ilyet. – Ha kilépne, mi lesz a listán szerzett mandátumával? Visszaadja a pártnak, Orbánnak? – Talán én is tettem hozzá valamit a 2010-es közös győzelemhez. Az az érzésem, hogy több szavazatot hoztam, mint az én egyetlen mandátumomra eső rész. Ráadásul nem a párt, hanem az emberek miatt ülök a Parlamentben. Ha mennem kell is a frakcióból, a képviselői helyemet miattuk kell megtartanom. Tán nem tévedek nagyot, ha úgy gondolom, nem potyautas vagyok. – Két párt állt ki ön mellett a lemondása idején: az LMP és a Jobbik. Felvetődött, hogy átlépjen bármelyikbe is? – Nem. Ezen nem is gondolkodtam. Egyébként nemcsak ezek a pártok, hanem több mint száz civil szervezet is kiállt mellettem, és az emberektől is sok szeretetet kaptam. Különben is életemben egyszer voltam párttag, közvetlenül a rendszerváltás után a KDNP-be léptem be, mert a keresztényszociális értékrend áll hozzám legközelebb. Akkor, ha jól emlékszem, háromezer tag kellett a pártalapításhoz, és szerettem volna, hogy ez az értékrend alternatívaként megje100
Ángyán nem lett rejtélyes baleset áldozata, nem bántalmazták, nem kapott NAV-vizsgálatot. Ők sem mernek mindent: tudják, legnagyobb ellenségük a nyilvánosság. (Fotó: Barakonyi Szabolcs/Index)
lenjen. A párt belső szétverése idején menekültem el. – Saját pártot alapítana? – Nem aktuális ez a kérdés. – A lemondása után hetekig csöndben maradt. Gyanítom, várta, hogy a távozás keltette hullám elérje az úgymond nagyfiúk szintjét. Ez láthatóan nem sikerült. A sajtóból úgy tudni, ekkor körbeküldte a földügyekkel, az úgymond visszaélésekkel kapcsolatos összefoglalóját, ám ismét egyik vezető sem reagált. Erre levelet írt a Professzorok Batthyány Körének, a Százak Tanácsának és az ön mellett kiálló zöld szervezeteknek. Tudtommal Orbánék erre se mozdultak meg. Helyesek az információim? – Igyekszem most a jövőbe nézni. – Üzen valamit Orbánnak? Egyáltalán mit gondol róla? – Egy valami nagyon bánt. Felcsúton a tea mellett még azt kérdezte, „ugye nem haragszol, ha lesz főnököd?”, aztán a lemondásom utáni frakcióülésen már úgy fogalmazott, nincs szüksége kis miniszterekre az államtitkári posz-
tokon. Én úgy érzem, kínosan – tán időnként a kelleténél is jobban – ügyeltem arra, hogy ne tévesszek szerepet. Én azért jöttem, mert hívott, és azért, hogy segítsek. Segítsek az általa kiválasztott miniszternek, és segítsek mindenekelőtt neki úrrá lenni a nehézségeken, és végrehajtani egy valódi néppárti rendszerváltást. Amely végre felemelkedést hozhat a gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidék számára. Sajnálom, hogy ezt a törekvésemet másképp értelmezte. Kérem őt, térjünk vissza oda, ahonnét indultunk: a néppárti politikához, segítsük földdel és minden egyéb lehetséges eszközzel a vidéki közösségeket, a helyi gazdacsaládokat és a fiatalokat. És tényleg tartsuk távol a gazdasági érdekcsoportokat a döntéshozataltól. Ha elszánja magát, engem Gödöllőn megtalál. Ebből a harcból én sem akarok kimaradni. Ha erre hív, jövök. Életem vége felé közeledve még egy ilyen kalandba, azt hiszem, belevágnék. Szerző: Nagy József Forrás: FN24
ÁNGYÁN JÓZSEF LEVELE BELÉNESSY CSABA MTI-VEZÉRNEK
„Az MTI 2012. május 2-án 14 óra 20 perckor közreadott egy engem lejáratni szándékozó koncepciós irományból kreált hírt, amelyet visszautasítok. Az abban foglaltak minden alapot nélkülöznek, egytől egyig szemenszedett hazugságokat tartalmaznak. Visszautasítom továbbá azt az eljárásmódot, ahogyan az MTI, az ország közpénzekből fenntartott hírügynöksége egy hivatalosan nem létező blogon ma megjelentetett első és egyetlen bejegyzésből “példás” gyorsasággal, néhány óra leforgása alatt országos hírt kreált anélkül, hogy a bejegyzés tartalmát bármilyen módon ellenőrizte volna. Követelem, hogy a jó hírnévhez való jogom durva megsértését helyesbítő közlemény azonnali kiadásával korrigálják, s erre külön hívják fel azon sajtóorgánumok figyelmét, amelyek az Önök hírét átvették! A helyesbítő közleménnyel egyidejűleg az MTI jelen levelemet is hozza nyilvánosságra! Követelem továbbá, hogy indítsanak azonnali vizsgálatot annak kiderítésére: hogyan fordulhatott elő, hogy egy ilyen “1 napos blog” első és egyetlen bejegyzése vezető hírré válhatott az MTI-nél, különös tekintettel arra is, hogy ki vagy mely intézmény volt a “figyelemfelhívó hírforrás”! Elvárom, hogy a vizsgálat eredményeiről engem informáljanak és a közvéleményt tájékoztassák.”
JÓ HA FIGYELÜNK!
MI CSAK IRIGYKEDHETÜNK Ennyi az átlagbér Szlovákiában
Bruttó 900 euró az átlagbér Szlovákiában, a fővárosban, Pozsonyban pedig 1104 euró havonta – adta hírül a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a platy.sk portál felmérésére hivatkozva. Szlovéniában 1532 euró volt a februári bruttó átlagkereset, Magyarországon viszont csak 720-730 eurót kaptak a munkavállalók. Magyarországon átlagosan 216 568 forint volt a bruttó kereset februárban. A versenyszférában 225 484, a költségvetési szférában pedig 197 413 forint volt az átlagfizetés. A jelenlegi, 300 forint/eurós árfolyammal számolva a nemzetgazdasági átlag 723 euró. Ez nagyjából ugyanannyi, mint amennyit Szlovákia legszegényebb régiójában, az eperjesi kerületben kapnak a munkavállalók. A platy.sk felmérése szerint északi szomszédunknál havi 900 euró a bruttó átlagbér összege 900 euró, a pozsonyi kerületben ez az összeg eléri az 1 104 eurót (nagyjából 330 ezer forintot). A budapestiek bruttó átlagfizetése 2011-ben 271 ezer forint volt. Szlovákia nagyszombati régiójában átlagosan 827 eurót keresnek a munkavállalók. A harmadik legmagasabb átlagbért a trencséni kerület lakói tudhatják magukénak, itt ez az összeg 815 euró. A legalacsonyabb átlagos keresetet (729 eurót) az eperjesi térségben mutatta ki a felmérés. Az általános iskolai végzettséggel rendelkezők körében mért átlagkereset is 630 euróra (189 ezer forint) rúg. Ebben a végzettség szerinti szegmensben a legkevesebbet, 550 eurót (165 ezer forintot) a nyitrai kerületben munkát vállalók keresik. Összehasonlításképpen: Magyarországon a szociális ellátásban dolgozó, szellemi tevékenységet végzők bruttó átlagkeresete februárban 145 ezer forint volt. Mennyi marad a bruttóból? Szlovákiában jelenleg egységesen 19 százalékos a személyi jövedelemadó teher. Ugyan Magyarországon az adókulcs 16 százalék, de évi 2 millió 424 ezer forint fölött már a bruttó bér 1,27 százaléka után kell megfizetni az adót, így valójában nálunk kétféle mértékű, 16, illetve 20,32 százalékos az adókulcs. Így összességében valamelyest kevesebbet von el az állam ezen a jogcímen, mint északi szomszédunknál. Az egészségbiztosítási járulék 14 százalék, amelyből 10 százalékot a foglalkoztató fizet, vagyis 4 százalék levonás terheli a dolgozó munkabérét. Magyarországon 8,5 százalék egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékot kell fizetniük a dolgozóknak. A nyugdíjjárulék Szlovákiában 6,4, Magyarországon pedig 10 százalék. JÓ HA FIGYELÜNK!
homály fedi, hogy a borravalóból mennyi marad a dolgozók zsebében, mivel nem lehet kimutatni, mennyit adóznak belőle.
És akikre még jobban irigykedhetünk Még jobban elhúz tőlünk Szlovénia, ahol februárban 1532 euró volt az átlagkereset, a nettó pedig 988 euró (296 ezer forint). Ennek alig több mint a felét, átlagosan 467 eurót (140 ezer forintot) kapnak kézhez a munkavállalók. ez nominális értékben 1,1 százalékos csökkenés a januári átlagkeresetekhez képest – közölte kedden a Szlovén Köztársaság Statisztikai Hivatala. A feldolgozóiparban nettó 922 euró az átlag. A legmagasabb átlagkeresetet, nettó 1356 euró, a biztosítóknál és a pénzügyi szektorban volt februárban. Ezzel szemben Magyarországon csak havi 940 eurót (282 ezer forintot) vághatnak zsebre a pénzügyi szolgáltatást végzők. A távhő-, a gáz- és áramszolgáltatóknál az átlag nettó 1291 euró volt. Legkevesebbet az egyéb ágazatok dolgozói és a vendéglátósok kerestek, havi nettó 734 eurót (220 ezer forintot). Magyarországon a szálláshely-szolgáltatásban, vendéglátásban dolgozók februárban átlagosan 93 ezer forint nettó fizetést kaptak. Más kérdés, hogy az ágazatban elterjedt a minimálbérért plusz a borravalóért történő foglalkoztatás. Azt viszont teljes
Nem bírja az egykulcsos adót a szlovák költségvetés Szlovákia lebontja az egykulcsos személyi jövedelemadó és társasági adó rendszert, hogy a gazdag szlovákok és a vállalatok nagyobb részt vállaljanak a pénzügyi konszolidáció terheiből – szögezte le a március 10-ei előrehozott választásokat megelőző napon Robert Fico, a baloldali IránySzociáldemokrácia (Smer) elnöke. A párt elsöprő győzelmet aratott, a szavazatok több mint 44 százalékát szerezte meg. (A második helyen végzett Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) kevesebb, mint 9 százalékot kapott.) Fico ugyan nem ért el többséget, ennek ellenére egyedül alakít kormányt. A Mikulás Dzurindát váltó új kormányfő azt tervezi, hogy 19 százalékról 25 százalékra emelni az évi több mint 33 ezer euró (9,6 millió forint) jövedelemmel rendelkező szlovákok személyi jövedelemadóját. Szlovákiában 2004-ben, a második Dzurindakormány idején vezették be az egykulcsos, 19 százalékos adót, s ugyanekkora mértékben határozták meg az általános forgalmi adót, valamint a társasági adót is. Robert Fico már a bevezetésekor és azóta is többször ostorozta az egykulcsos adórendszert, elsősorban arra hivatkozva, hogy az igazságtalan előnyhöz juttatja a gazdagokat. Azóta rendszeresen hangsúlyozta a progresszív adózás szükségességét. Az előző Fico-vezette kormány 2007-ben bevezette az úgynevezett “milliomos-adót” az adóalap adómentes részének fokozatos csökkentése formájában. Az adómentes rész nagyjából havi 1800 eurós bevételtől kezdve fokozatosan csökken. Annak, akinek például havi 3 ezer eurónál nagyobb a bevétele, egyáltalán nem csökken az adóalapja adómentes résszel. Az új szlovák kormányfő 22 százalékra növelné a mostani 19 százalékról az évi 30 millió eurót (9 milliárd forintot) meghaladó profitot termelő cégek társasági adóját. Fico a bankszektor adózását sem hagyná változatlanul. Azt mondta, hogy ha az ágazat rekordprofitra tett szert, akkor rekordadót kell fizetnie. A szlovák bankágazat adózott eredménye 34 százalékkal nőtt tavaly. Szlovákia korábban 0,4 százalékos speciális bankadót vetett ki a kereskedelmi bankoknál elhelyezett vállalati betétekre, ami komoly bírálatot váltott ki a bankok részéről. A Robet Fico vezette Smer ezt az adót 0,7 százalékra emelné. Forrás: penzcentrum.hu 101
HÓNAPRÓL HÓNAPRA ÉL A MAGYAROK FELE A magyarok közel háromnegyede vett már fel valaha hitelt és minden második magyar jelenleg is tartozik valamelyik pénzintézetnek – derült ki a Cofidis közleményéből. A pénzügyi szolgáltató által készített Hitelmonitor szerint ha nem is jelentősen, de folyamatosan nő azoknak a száma, akik azért vesznek fel személyi hitelt, hogy meg tudjanak élni hó végén. A megkérdezettek 49 százaléka fedezni tudja ugyan a szükségleteit, de így a hónap végére fel is élik a jövedelmüket. Az alapvető dolgok megvásárlására a válaszadók 16 százalékának egyáltalán nem futja a fizetéséből. 31 százalék megengedhet magának egy-két extra kiadást, de félretenni nem tudnak. Mindössze 5 százalék azoknak az aránya,
akik könnyedén ki tudnak jönni a havi jövedelmükből és még megtakarítani is tudnak. A legelterjedtebb hiteltípus a lakáshitel: a 2012-es adatok szerint az emberek 37 százaléka vett már fel valaha lakáshitelt és minden ötödik magyar most is rendelkezik ilyen hitellel. Az is kiderül a kutatásból, hogy csökkent azoknak a száma, akik tartanak a hitellel járó plusz (vagyis rejtett) költségektől. Azonban még mindig sokan vannak, akik az utolsó pillanatban meggondolják magukat: bár az elmúlt három hónapra a megkérdezettek 13 százaléka tervezte a hitelfelvételt, végül csak 10 százalékuk vette fel ténylegesen a kölcsönt. Továbbra is népszerűek az áruhitelek: ilyen konstrukciót a lakosság 35 százaléka
vett már fel, jelenleg a magyarok 9 százaléka törleszt áruhitelt. Ennek értéke tavaly átlagosan 129 000 forint volt, a többség azonban inkább kisebb összegért vásárolt hitelre. A magyarok 29 százaléka vett már fel valaha személyi kölcsönt és jelenleg is minden hetedik embernek van ilyen hitele. Ezeket legtöbben számlák fedezésére szánják, de jelentős azoknak a száma is, akik más, meglévő hiteleiket szerenék kiváltani belőle. Viszonylag új jelenség a hitel egészségügyi célokat szolgáló felvétele, egyre többen vannak, akik műtétre, fogorvosra, vagy egyéb orvosi kezelésre szánják a felvett hitelös�szeget – idézi a Cofidis közleménye Holló Bencét, a magyarországi fióktelep ügyvezető igazgatóját. Forrás: Index
NETTÓ 141 000-ET KERES AZ ÁTLAGMAGYAR
A legalább 5 embert foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél a bruttó átlagkeresetek 5,5, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 2,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakát. Február végéig a közszolgáknak csak 59 százaléka kapott bérkompenzációt. A statisztikai hivatal csütörtökön közzétett adatai szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 217 800 forint, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 225 200 forint, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 202 000 forint volt. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 5,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakában mért értéket, vagyis – mivel a legutolsó inflációs adat is 5,5 százalék volt – a bruttó bérek vásárlóértéke megegyezik a tavalyival. Az átlagkeresetek a versenyszférában 7, míg a költségvetés területén 1,7 százalékkal nőttek, vagyis a közszolgák bruttó reálbére 3,8 százalékkal csökkent. A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (440 700 forint), ezt az információ és kommuni káció (399 700 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) követte (338 700 forint). A leg kevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (140 200 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás (156 100 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (157 100 forint) ágakban dolgozók kerestek, olvasható a KSH közleményében. Az adó- és járulékváltozások ellentételezésére 2012. januártól a keresetbe nem tartozó kompenzáció kifizetésére kerül sor havonta az arra jogosultaknak a költségvetési szférában és a nonprofit szerve ze teknél. Január–februárban a költségvetésben a teljes mun ka idősök mintegy 59 százaléka átlagosan 10 700 forint, a nonprofit szervezeteknél pedig az alkalmazásban állók mintegy 8 százaléka 10 600 forint juttatást kapott ezen a címen. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset január–februárban átlagosan 7,7 százalékkal – ezen belül a versenyszférában dolgozóké 9,9 százalékkal – haladta meg az egy évvel korábbit. A költségvetési intézményeknél dolgozók – közfoglalkoztatottak nélkül számított – alapilletménye 3,8 százalékkal emelkedett. A növekedés döntően a humán-egészségügyi, szociális ellátás ágakban következett be, a 2012. évi garantált bérminimum változása miatt. A február havi bérindex jelentős növekedését a visszamenőleges béremelések okozták. 102
26 év munka, 2578 nap evés, fürdés, lakás, új ruha és bulik nélkül
Napi 4700 forint Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 140 800 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 99 000, a szellemi foglalkozásúaké 182 700) forint volt. Ez 2,5 százalékkal magasabb az előző évinél, vagyis az 5,5 százalékos inflációval számolva 3 százalékos reálbércsökkenést jelent. A 140 800 forint egy átlagos, 30 napos hónapban napi 4700 forintot jelent. A 227 100 forintos nemzetgazdasági átlagos havi munkajövedelem 4,4 százalékkal haladta meg a 2011. január–februári értéket. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,1 százalék volt – ezek a növekedések is elmaradtak az infláció mértékétől. Kevesebben dolgoznak A KSH részleges foglalkoztatási adatokat is közölt, amely szerint a versenyszférában a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásainál 1,798 millió ember dolgozott. Ez 29 600 fővel alacsonyabb, mint 2011. január–februárban. A költségvetési szférában 696 ezren dolgoztak (8200-zal kevesebben, mint egy évvel ezelőtt), közülük átlagosan 32 ezren közfoglalkoztatás keretében. A közszféra átlagkeresetének szintjét is befolyásoló teljes munkaidős közfoglalkoztatottak létszáma 2012 első két hónapjában két és félszeresére nőtt (átlagosan 21 700 fő volt). A megfigyelt nonprofit szervezeteknél 103 000-en álltak alkalmazásban, 3500-zal több, mint egy éve. Összességében a nemzetgazdaságban – az 5 fő feletti vállalkozásokban, a költségvetési szférában és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – alkalmazásban állók száma 34 300-zal csökkent. Forrás: Index JÓ HA FIGYELÜNK!
A REMÉNY RABJAI
Sokan meglepődnek a kormány új és még újabb adójavaslatain, de ez csak azért van, mert nem ismerik a jelenlegi magyar gazdaságpolitika alapvetését. Ha ezt ugyanis megértjük, akkor a gyakran keszekuszának tűnő cselekedetek rögtön értelmet nyernek. A magyar gazdaságpolitika a Laffergörbe , a reagan-i ihletésű kínálatoldali gazdaságpolitika megszállottja. Mit jelent ez? A kormány azt gondolja, hogy pusztán attól, hogy alacsonyra visszük le a személyi és vállalati adókulcsokat, és egykulcsos adót vezetünk be, akkor az olyan megugró gazdasági teljesítményre készteti az embereket, amely a gazdaság gyors fellendülését eredményezi, és az emiatt időlegesen kieső adóbevételek ismét megugranak és magától kialakul a költségvetés egyensúlya. A lényeg ennyi, erre épül minden más. Ez az elmélet talán elég lett volna a 90-es évek közepén arra, hogy nagyobb gazdasági növekedést érjünk el, ám mára - amikor egyrészt szinte egész Kelet-Európa hasonló modellt követ (tehát szó sincs arról, hogy valami forradalmi újítással versenyelőnyt érhetnénk el), másrészt pedig az alkotmányos és jogi garanciák lerombolásával a kormányzat pont a saját gazdaságpolitikája ellen megy, és az esetlegesen képződő plusz növekedési potenciál a fogyasztói és befektetői bizalom hiánya miatt azonnal el is veszik - ez a gazdaságpolitika egyértelműen tévútnak tűnik. JÓ HA FIGYELÜNK!
Ha megfigyeljük a kormányzat ténykedését, végig ezen a vezérfonálon mozogtak. A választások után azonnal meg akarták emelni a költségvetési deficitet (á lá Reagan), hogy azzal robbantsák be a gazdasági növekedést, ami szerintük “önfinanszírozó”, ezért nem is kell aggódni az időleges deficit miatt. Miután a görög válság és az EU szigora ezt nem tette lehetővé, ezért az új, egykulcsos SZJA-t és csökkentett nyereségadót ideiglenesen kivetendő szektoradókkal pótolták (persze az már akkor is sejthető volt, hogy ezek a szektoradók nagyjából annyira lesznek ideiglenesek, mint a hazánkban ideiglenesen tartózkodó szovjet csapatok gyerekkoromban). A kormányzat véleményem szerint azonban komolyan azt hitte, hogy az egykulcsos adó hatására megugró növekedésnek köszönhetően a szárnyaló adóbevételek mellett ezeket az adókat ki lehet majd vezetni. A nagy hibájuk az volt, és ma is az, hogy nem értik, hogy az alacsony adókulcs mellett a magas növekedéshez a teljesség igénye nélkül még legalább szükséges a jogbiztonság, a gyors és hatékony jogorvoslat lehetősége (szemben a Magyarországon évekig elhúzódó perekkel), a minimálisra csökkentett bürokrácia, a kiszámíthatóság, stabilitás, az ebből következő fogyasztói és befektetői bizalom. Ezek híján azonban a magyar szupernövekedés álom marad, de
láthatóan ezt a kormányzat még mindig nem értette meg. Mi következik a jövőre nézvést a fentiekből? Mivel az egykulcsos adó mindennek az alapja, ehhez a végsőkig ragaszkodni fognak, ennek feladása ugyanis az óriási magyar növekedésbe vetett hit feladását jelentené, s ha ez nem lenne, nem maradna semmi, elveszne a remény a féleurópai-félbalkáni gazdasági helyzetből való gyors kitörésre. Ugyancsak a fenti (tév)nézetből következik, hogy a kormányzat valószínűleg folyamatosan túl fogja becsülni a gazdasági növekedést és potenciális adóbevételeket, emiatt rákényszerül az ad-hoc adók kivetésére, amikor kiderül, hogy a költségvetés elcsúszóban van. Az adóztatás középpontjában pedig nem a munka jellegű, hanem minden más jövedelem kerül: tranzakciók, fogyasztás, végső esetben a vagyon. Emiatt egyáltalán nem meglepő a pénzügyi tranzakciós adó kivetése, ahogy nem lenne meglepő az ÁFA-kulcs további emelése, jövedéki adók, esetleg szelektív ingatlanadó behajtása. A magyar gazdaságpolitika tehát egyáltalán nem kiszámíthatatlan, hanem nagyon is logikus rendszerben mozog. A probléma csupán annyi, hogy az alapvetés, az elmélet, amire az egész épül, valószínűleg téves. Zsiday Viktor közgazdász, alapkezelő Forrás: portfolio.hu 103
CASH IS THE KING! Vannak szinte készpénz nélküli országok, mint Svédország, s van Magyarország, ahol hiába lapul csaknem 9 millió bankkártya a zsebünkben, még mindig négyszer annyi forintot veszünk ki velük az ATM-ekből, mint amennyit elköltünk kártyás fizetéssel. A tervezett tranzakciós adó pedig – ha valóssá válna – további meglepő fejleményeket is hozhat. Hogyan néz ki Magyarország ATM-térképe, mi kell ahhoz, hogy mindig legyen pénz az automatában, s mekkora veszteséget okozhatnak a bankjegykiadóban tétlenül heverő bankók? Megkérdeztük, Kárpáti Balázs, a Brink’s Magyarország első embere pedig válaszolt. – Mennyire fontos idehaza a készpénz? – A tapasztalatok azt mutatják, hogy nagyon – ahogy az angolok mondják: cash is the king. Ennek több oka is van: az egyik legfontosabb talán az, hogy habár a fizetések ma már számlára érkeznek, az emberek – főleg a vidéki kistelepüléseken – az elektronikus fizetési lehetőségek korlátossága miatt az első adandó alkalommal kiveszik a pénzt a számláról. A nyugdíjak jelentős része is készpénzben érkezik a lakossághoz. És van egy másik fontos oka is a készpénz nagyfokú használatának: ez pedig az, hogy a magyar lakosság jó része bizalmatlan az elektronikus fizetési lehetőségekkel, pénzmozgatással szemben. És itt most nem csak az idősebb generáció tagjaira, vagy a szegényebb rétegekre kell gondolni – nekem van olyan kollégám, aki amint a számlára megérkezik a fizetése az adott hónapban elköltésre szánt összeget kiveszi róla, mondván, ne lássa senki, hogy mikor, mire költ. Ez is egy szempont. Alapvetően egyébként két forrásból jutnak az emberek készpénzhez: vagy eleve a kifizetések így történnek számukra, vagy a számlájukról vonják le a készpénzt. Ez utóbbi jellemzően automatákból történik. – Az ATM-ek tehát fontos „készpénzforrások”. Mennyi ATM található ma Magyarországon? – 2011-ben az MNB statisztikái szerint összesen 4907 bankautomata üzemelt az országban. Ez 2010-hez képest 1,3 százalékos növekedést jelent. A telepített automaták zöme Budapesten és Pest megyében található. A megyék esetében alapvetően a településszám a meghatározó, hiszen minél több település van egy megyében, annál több automatával lehet megoldani a lakosság kényelmes készpénzellátását. – A számok kapcsán milyen tendenciák várhatók az ATM-piacon? – Növekedés. Nem csak idehaza, de világszerte is. Persze vannak nagyjából beállt piacok, mint például az észak-amerikai vagy a nyugat-európai, de Afrika, a távol-keleti 104
régiók és a kelet-közép-európai térség esetében jelentős növekedést prognosztizálnak a nemzetközi kutatások. Az előrejelzések szerint a legnagyobb– mintegy 9,5 százalékos – bővülésre a Közel-Keleten és Afrikában számíthatunk, ezt a régiót 9 százalékos bővüléssel követi az ázsiai és csendes-óceáni térség. Kelet-Közép-Európa és Dél-Amerika 7, illetve 6 százalékos növekedéssel számolhat 2016-ig. – Melyek a toplistás országok a bankautomaták tekintetében? – Világszerte összesen mintegy 2,22,3 millió berendezés üzemel. A telepített ATM-készülékek országonkénti toplistáját 2010-ben az adatok alapján az Egyesült Államok vezette 424 ezer készülékkel, a második helyen Kína állt 271 ezer, míg a harmadikon Japán 191 ezer berendezéssel. A százezresek klubjában további két ország, Brazília 156 ezer készülékkel és Dél-Korea közel 105 ezer automatával kapott helyett. – A lakosságnak tehát fontos az ATM, de a pénzintézetek miként viszonyulnak a berendezésekhez? – Vegyesen. Azt felismerték, hogy megfelelő ATM-lefedettség nélkül nagyon nehéz az ügyfél-elégedettséget fenntartani.
A lakosság részéről elvárás, hogy ne kelljen 10-20-30 kilométereket utazni a készpénzfelvételi lehetőségekért. – Mégsem lehet minden településen gond nélkül automatát találni. – Azt azért látni kell, hogy a pénzintézet számára az automata nyűg: elviszi az erőforrásokat, a likviditás egy részét, nem tud a magtevékenységre koncentrálni. Mivel egy nem működő, vagy éppen „pénzhiányos” ATM inkább haragot gerjeszt az ügyfelekben, a megfelelő üzemeltetés biztosításához jelentős erőforrások kellenek. Nem véletlen, hogy egyre több bank kezdi kiszervezni ezt a tevékenységet professzionális szolgáltatók számára. – Milyen plusz tud adni egy ATMüzemeltetésre szakosodott cég? – A rendelkezésre álló know-how és erőforrások révén jóval hatékonyabban képes üzemeltetni a berendezéseket. Egy professzionális szolgáltatóval szemben alapvető elvárás, hogy ki tudja választani az új ATM-ek legjobb elhelyezését, meg tudja szervezni a készpénztöltést úgy, hogy soha ne álljon üresen a berendezés, munkatársai képesek legyenek a kisebb javításokat a helyszínen, a nagyobb karbantartást pedig a telephelyen elvégezni. JÓ HA FIGYELÜNK!
Emellett az automatákba elektronikusan feldolgozott és ellenőrzött bankjegyet lehet csak visszatölteni – ennek a rendszernek a kiépítése nem tíz fillér, 50-60-100 ATM-ért nem is biztos, hogy megéri. – Többnapos ünnepek előtt nem ritka, hogy kifogy a pénz a bankjegykiadókból, de nyilván az is gond, ha a feltöltött ATM-ben haszontalanul hever a pénz. Van megoldás? – Megfelelő készpénz-optimalizáció nélkül az automatákban akár 5-10 millió forint is állhat tétlenül. Ezt megfelelő üzemeltetés
mellett át lehetne csoportosítani a pénzintézet magtevékenységére, ami egy 200 ATMflotta esetében akár 1,5-2 milliárd forintos pluszforrást is jelenthet. Ma már ez egyáltalán nem elhanyagolható tétel. Ráadásul a csökkenő költségek révén a tranzakciós és készpénzfelvételi díjak is csökkenthetőek lennének, ami szintén növelné az ügyfél-elégedettséget. – Hogyan lehet biztosítani, hogy minél kevesebbszer forduljon elő, hogy a frekventált ATM-ben nincs pénz?
– Ez ma már egy megfelelően felkészült, integrált szolgáltató által üzemeltett berendezés esetében nem fordulhat elő. Az automaták ugyanis folyamatosan felügyelik a bennük lévő készpénz mennyiségét a különböző címletek szintjén is. Az adott töltöttségi szintről valós idejű adatkapcsolaton keresztül tájékoztatják az üzemeltető cég központját, így a berendezések töltése úgy ütemezhető, hogy ne álljon elő az a helyzet, hogy az ügyfelek pénz nélkül kénytelenek távozni az ATM-től. Az integrált kiszolgálást nyújtó vállalkozások ugyanis éppen azt az előnyt tudják nyújtani a lakosságnak, hogy mivel az információk egy kézben összpontosulnak, a reakcióidő jelentősen csökken. Emellett a berendezéseket egyenként kezeli a szolgáltató, így figyelembe lehet venni az egyéni forgalmi adatokat is – ezzel például kiküszöbölhető egy előre nem látható esemény – például egy túristabusz érkezése – által okozott készpénzkifogyás is. Az előre nem látható események mellett a pénzintézetek által üzemeltett ATM-ek esetében gondot okozhat a hétvégi kifogyás lehetősége is. Ezt egy értéktárral rendelkező integrált szolgáltató könnyedén képes kezelni, hiszen ezeket a szervezeteket nem érinti a hétvégi munkaszünet, az automatát akár munkaszüneti és pihenő napokon is fel tudják tölteni a megfelelő készpénzmennyiséggel. Kifejezetten igaz ez a kiemelt státuszú ATM-ek esetében, amelyekre a szerződések értelmében fokozottan odafigyelnek a szolgáltatók. Ez az egyik biztosíték a folyamatos készpénzellátottságra. A másik biztosíték, hogy az egyes automaták forgalmáról akár évekre visszanyúló statisztikák is rendelkezésre állnak, amelyek alapján szintén előre lehet ütemezni a töltésiürítési járatok sűrűségét az adott berendezéshez. Az természetesen megtörténhet, hogy egy-egy többet használt címlet alkalmanként nem érhető el, de a rendszer ennek az eshetőségét is képes minimálisra csökkenteni, például annak a figyelésével, hogy egy adott ATM esetében mely címletek forgalma a legnagyobb. Ezekből értelemszerűen olyan optimális mennyiséget helyeznek a készülékben, ami a lehető legkisebbre csökkenti annak az esélyét, hogy két töltés között például elfogyjon egy ATM-ből az ezer forintos címlet. Forrás: penzkerdes.blog.hu
„ANTISZEMITA” – VAGYIS A VALÓSÁGOT BEMUTATÓ – plakátok a New York-i metrómegállókban – Míg Budapesten a metrószerelvényeken holokausztos propaganda-plakátok díszelegnek, a New York-i földalatti állomásokon a palesztinok valóságos helyzetét bemutató poszterek láthatók. A zsidók természetesen háborognak, és „antiszemitizmusról” és „gyűlöletkeltésről” beszélnek. Amerika azonban egyelőre még jóval szabadabb ország, mint hazánk, ezért a plakátok továbbra is a helyükön vannak. JÓ HA FIGYELÜNK!
105
GIMME’ THE CASH (ADD IDE A LÓVÉT!) – avagy Oda a bizalom, ami talán soha nem is vót! Kell a pénzed (minden áron!) ezt értsd meg végre! –
A címhez röviden. Nem kizárólag azért, mert manapság már általánosan elterjedt az internesönel trendi lengvidzs az urbánus frazeológiában (városi szóhasználat), nem is azért, hogy meglehetősen szegényes, hogy úgy mondjam pórias ánglius nyelvtudásommal brilírozzak – my english is very poor, You know – pusztán csak azért, hogy mindenki, még a városi, azaz vírusi létezés kommerciális poklába önkéntes számüzetést vállalt, egykor szebb napokat látott, és megélt, tán éppen faluról elszármazott, mára már sehonnaivá és bitanggá avanzsált konzumidióták is felfogják végre a nagy vagy kis magyar rögvalóságot! A minap olvastam egy nagyon érdekes beszélgetést a penzkerdes. blog.hu weboldalon. (A teljes interjú a www.johafigyelunk.hu weboldalon megjelenő JHF 317. számában lesz olvasható.) A számunkra teljesen szükségtelen és az Európai Unióhoz hasonlóan teljesen felesleges IMF-hitelért – egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy – hiábavaló ácsingózás közepette bizony nagyon érdekes tanulságokkal szolgál Kárpáti Balázs, a Brink’s Magyarország első embere, akit a készpénz felvételére szolgáló bankautomatákról, ismertebb nevén az ATM-ekről kérdeztek. (ATM – Automated Teller Machine: köznyelven: bankautomata, amely a kártyabirtokos számára lehetővé teszi, hogy kártyájának használatával készpénzt vegyen fel/fizessen be, vagy számlaegyenlegét lekérdezze.) Ebből a beszélgetésből idézünk most egy rövid, ám annál sokat mondóbb részletet: – Mennyire fontos idehaza a készpénz? – A tapasztalatok azt mutatják, hogy nagyon – ahogy az angolok mondják: cash is the king. Ennek több oka is van: az egyik legfontosabb talán az, hogy habár a fizetések ma már számlára érkeznek, az emberek – főleg a vidéki kistelepüléseken – az elektronikus fizetési lehetőségek korlátossága miatt az első adandó alkalommal kiveszik a pénzt a számláról. A nyugdíjak jelentős része is készpénzben érkezik a lakossághoz. 106
És van egy másik fontos oka is a készpénz nagyfokú használatának: ez pedig az, hogy a magyar lakosság jó része bizalmatlan az elektronikus fizetési lehetőségekkel, pénzmozgatással szemben. És itt most nem csak az idősebb generáció tagjaira, vagy a szegényebb rétegekre kell gondolni – nekem van olyan kollégám, aki amint a számlára megérkezik a fizetése az adott hónapban elköltésre szánt összeget kiveszi róla, mondván, ne lássa senki, hogy mikor, mire költ. Ez is egy szempont. Alapvetően egyébként két forrásból jutnak az emberek készpénzhez: vagy eleve a kifizetések így történnek számukra, vagy a számlájukról vonják le a készpénzt. Ez utóbbi jellemzően automatákból történik. Forrás: penzkerdes.blog.hu Változóban a világ, Istenben szeretett felebarátim! Igaz, hogy egyelőre még csak virágnyelven, néha macska módjára a forró kását kerülgetve, de ma már mégis csak ki lehet mondani bizonyos dolgokat, melyekről eleddig nem volt szabad, vagy nem volt ildomos beszélni. Ha nem is sok, de ez azért már valami! Ennek is örülnünk kell! Tudják? Ki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli. No, mármost a helyzet az, hogy nemcsak Kárpáti Balázsnak, a Brink’s Magyarország első emberének van olyan ismerőse, aki azonnal leemeli a számlájáról a beérkezett lóvét, de történetesen az én ismeretségi körömben is fellelhető efféle, természetesen jogkövető magatartást tanúsító honfitásunk. Igaz, ő erre a célra az asszonyt rendszeresítette. Möggyün az RTK (gyengébbek és fiatalabbak kedvéért RTK: Rövid Tényszerű Közlés – az sms magyar megfelelője), az asszony máris útnak indul, célba veszi a takarékszövetkezetet, az én ismerősöm ugyanis nem bízik a bankokban, szóval az asszony azonnal beviharzik a takszövbe és már emeli is le a lóvét, de mégpedig szélsebesen. Amikor a pénzintézet alkalmazottai megkérdezték, hogy hát miért is van ez a metodika, valami hasonlatos módon indokolta JÓ HA FIGYELÜNK!
meg, mint Kárpáti Balázs, a végén még annyit tett hozzá pluszban, amikor néha napján nagy ritkán hiteleket akartak rátukmálni, hogy ő bizony a Jó Istenen kívül elszámolással nem tartozik senki másnak, és szeretné is, hogy ez élete végéig így maradjon. De bezzeg mi! IMF nélkül egy tapodtat sem! Nélküle elképzelhetetlen a létezés! Rájuk vagyunk szorulva, még akkoris, ha nem! Márpedig a néptől, a valóságtól és az élettől végképp elszakadt politikai osztály szánalmasan kínos vergődései közepette az adó- és devizaalapú hitelt fizető barom kategóriájába besorolt egyszerű állampolgárral ezt akaják elhitetni, bármi áron. Pedig még a nagyságos vezérlőfejedelem is mögmondta, hogy nem vagyunk rászorulva a pénzükre, egyszerűen nincs rája szükségünk! Meg még néhány közgazdász is motyogott efélét, de hát ugye ilyen esetekben mégis csak az erősebb kutya az, amelyik igazán számít. Pedig észrevehetnék, nem kell hozzá nagy tudomány, a bizalom, amely talán soha nem is létezett, na az bizony oda lett! Nemrégiben immáron sokadik alkalommal vehettem részt Szekszárdon, a Dr. Tóth Csaba Attila barátunk szervezésében megrendezésre kerülő Léleképítő sorozat legutóbbi előadásán. Bogár prof. volt a meghívott előadó, aki sok egyéb más mellett a megfizetendő árról is beszélt. Annak az áráról, hogyan és milyen módon élhetünk túl, mekkora áldozatot vagyunk képesek és hajlandók meghozni egyáltalán, amikor sokszor még azzal sem vagyunk tisztában, mit is szeretnénk elérni. Egyik oldalon az Európai Unió odahagyásával járó, minden bizonnyal az összeomlást megreckírozó (valódi) szabadságharcos mentalitás, másik oldalon a fontolva haladván, a rendszert belülről aláásó, a saját hálózatok megszervezésének elkerülhetetlen szükségszerűsége között őrlődő, még magyarnak mondható, mára mindös�szesen körülbelül félmilliónyira zsugorodott nemzettest. Csodálkozunk hát, amikor nincs bizalom? Ne csodálkozzunk! Pedig a változás már elkezdődött! A szolidaritás első bátortalan csírái kezdenek megmutatkozni. Az ember önkéntelenül is rácsodálkozik, amikor maga a szolgáltató munkatársa tanácsolja, hogy ne fizesse ki a számlát, akkor a rendszer visszadobja és tud adni helyette több hónapra szóló kamatmentes részletfizetési lehetőséget. A hibásan még mindig magyarnak tartott hárombetűs bankban szintén az ügyintéző tanácsolja, hogy csoportos beszedési megbízás esetén korlátozza le a közszolgáltató által leemelhető összeg nagyságát, hátha „dorbézolni” támad kedvük, ne tombolhassanak csak úgy minden szíre-szóra. Mindezt önként és dalolva! Ilyen van? Bizony van! Úgy tűnik kezdenek rájönni Mária Terézia tanácsának bölcsességére: előbb etetni kell a birkát, ha nyírni akarod. A bankok, a szolgáltatók is kezdenek eszmélni, jobb nekik a sűrű fillér, mint a ritka forint. De ez még csak a kezdet. Ennek még csak a kezdetnek kell lennie! Muszáj, hogy tovább menjünk ezen az úton! Érdekes kettősség vívja kilátástalannak tűnő harcát mostanság. Bogár prof előadásában arról is beszélt, hogy a telhetetlenségében gátlástalan Nyugat a jogilag, illetve szervezetileg hozzájuk tartozás nélkül is mindig megtalálta a módját, hogy elvegye tőlünk azt, ami tulajdonképpen minket illetne meg. Még akkoris ők jártak jobban, ha papíron nekünk volt aktívumunk. Tehát nem biztos, hogy jelenleg megéri kifizetni az Európai Unióból történő kilépés árát. Ugyanakkor szóba vehető alternatívaként bizony a prof szerint is komolyan fontolóra kell venni ezt a megoldást is. Az idő tényező mellett sem mehetünk el szó nélkül. Az egyik legfontosabb kérdés az, amit szintén soha nem szoktak feltenni az, hogy „És addig mi lesz?” Ez azért nagyon lényeges, mert ma, a rendszerváltás és Európai Unióhoz való csatlakozás nevű hatalomátrendeződési momentumok vesztesei nagy általánosságban ugyanabból a körből kerülnek ki, ráadásul a lakosság túlnyomó része, vagyis rendkívül sokan vagyunk. Nem vagyok benne biztos, hogy kifizetődőbb számunkra a rendszer JÓ HA FIGYELÜNK!
tagjának maradva még hosszú évekig egyre mélyebbre süllyedni, miközben a rendszertől való elszakadás esélye végképp szerte foszlik, ellehetetlenül. Ez egy olyan, unió utótaggal bíró kiszipolyozó rendszernél, amely szintén unió utótaggal bíró elődjénél mintegy négyszer erősebben szipolyoz ki, bizony nem elhanyagolható tényező. Arról nem is beszélve, hogy komprádor politikai osztályunk áldatlan tevékenységének köszönhetően, több mint két évtizedet lehúzhatunk a fajanszon. A lejtőn lefelé, vajon kibírunk még újabb két évtizedet? Ha igen, vajon hányan éljük túl? Kivesszük a számláról a pénzt, mondván, ne lássa senki, hogy mikor, mire költjük? Ez is egy szempont? Ez a fő szempont! De már ezt is meg akarják sarcolni! Gondoljanak bele! Ha ilyen egy magát nemzetinek valló kormány, milyen lehet egy olyan, amelyik nem az? Nézem Bauer Tamást, hogyan kesereg a köztévé reggeli beszélgetős műsorában, hogy szegény bankok milyen rútul jártak a diktatúrát működtető vezérlőfejedelem önkényuralmi rendszerében és azon kapom magamat, hogy már-már pézséért nyúlok. A magyar emberekért érdekes módon senki nem emel szót. Aszongya a volt SZDSZ-es, hogy leállt a hitelezés. Dejszen nem is vót! Itt kérem tisztelettel uzsora van! És az üzemel továbbra is! Lásd ún. devizaalapú ügyletek a lakosság kontójára. Gimme’ the cash (Add ide a lóvét!) Kell a pénzed (minden áron!) ezt értsd meg végre! Csodálkoznuk hát, ha oda a bizalom, ami talán soha nem is vót? Ne csodálkozzunk! A minap hallottam egy érdekes történetet az energiaszolgáltatókról. Komoly gondban lennének, ha nagy mértékben csökkenne a fogysztás, ugyanis ilyenkor el kell terelni valamerre az energiát a rendszerben, különben a „fagyi visszanyal”. No, mármost magam nem biztatok arra senkit, hogy ne vegye igénybe a bankok szolgáltatásait, vagy szüntesse meg a bankszámláját, könnyen előfordulhat, hogy manapság egy ilyen kijelentésért már beperlik az embert, mondván korlátozza a soha senki által be nem azonosított piac, és a mindenhatónak kikiáltott Káin és Ábel-i – tudd meg, ki jobb nálad és azonnal öld meg” típusú – tévesen versenynek nevezett valami, szabadságnak titulált féktelen és életellenes tombolását. Én csupán azt mondom, hogy bankok nélkül, Európai Unió nélkül is van élet. Mondanám, hogy nem kötelező igénybe venni a szolgáltatásaikat, de ma már ezt nem mondhatom, hiszen példának okáért ma Magyarországon bankszámla megléte nélkül nem lehet (értsd: nem szabad) vállalkozni! Miért is? A személy beazonosítható, lakhelye beazonosítható, adatait ismerjük. Ja, hogy nem lehet inkasszózni, azonnal, a delikvens megkérdezése nélkül leemelni a pénzt a számlájáról?! Az más! Így már minden világos! Thank you for your cooperation! (Köszönjük az együttműködést!) – bocsájtják útjára Róka urat szelíd eleganciával és ájtatossággal a NAV-tól, miután az utolsó bőrt is lenyúzták róla. Nem tudom önök hogy vannak vele, de ami engem illet, én sosem hittem a belülről bomlasztjuk a rendszert típusú önámításokban. Különös tekintettel azon esetekre, amikor a bukott rendszer szétrobbanása után annak haszonélvezői, ahelyett, hogy szeretett, ajnározott és istenített rendszerükkel együtt a történelem süllyesztőjébe kerülnének, mintha mi sem történt volna, zavartalanul (és ugyanakkora, ha nem nagyobb befolyással) élik tovább világukat, mint Marci Hevesen. Megszűnt a bizalom, marad a párnaciha. Lehet, hogy nem fizet kamatot, de nem is kér érte uzsorát! Kézzel fogható, azonnal mozgósítható, és arról se feledkezzünk meg, hogy a pénz, na az bizony beszél, míg a kutya, hát az meg csak ugat. Hadd csaholjanak csak a vérebek! „Előbb-utóbb megunják, hazamennek!” (Már ha van nekik olyanjuk, hogy „haza”?) Isten áldja Magyarországot! 1 öntudatos pécsi polgár 107
JOBBIK: NINCS JOGALKOTÁSI ÖNÁLLÓSÁG MAGYARORSZÁGON Magyarországon nincs jogalkotási önállóság és függetlenség – mondta hétfőn a Jobbik Nemzeti Majálisán a fővárosi Hajógyári-szigeten Balczó Zoltán a Jobbik és az Országgyűlés alelnöke. Úgy fogalmazott: az uniós jogszabályok a hazai törvények, sőt az alaptörvény felett állnak. A Jobbik alelnöke szerint „csak szavakban kezdtünk szabadságharcba”, és a kormányfő az IMF tárgyalások megkezdése érdekében több fontos kérdésben is visszalépett, miközben az IMF-fel való tárgyalások megkezdése “zsákutca, amelynek végén betonfal van”… Balczó Zoltán szerint tárgyalásokat kell kezdeni az adósság részleges elengedéséről, példaként Argentína, Izland, Bulgária és Írország estetét említette. Utóbbinál az újabb megszorítások feltétele volt az adósság újratárgyalása – mondta a Jobbik alelnöke.
A politikus bírálta az egykulcsos adó bevezetését, amely szerinte 400 milliárd forintot hagyott a legjobban keresőknél, ám ez nem élénkítette a belső fogyasztást. Hozzátette: a szegényebbeknél kell hagyni az adóforintokat, így a társadalmi szolidaritást is erősödne. Balczó Zoltán gazdasági nyitást sürgetett a keleti országok, így Oroszország, Törökország, Irán és Kína felé. Hangsúlyozta azon-
ban, hogy emiatt „nem kell felégetni a Nyugat felé vezető hidakat”. A Jobbik csak a nemzetek megtartásával tudja elképzelni Európát – mondta. Hozzátette: a külföldiek földvásárlási moratóriuma 2014. május elsején lejár, ezután vagy vásárolhatnak földet, vagy ki kell lépni az Európai Unióból. Szerinte erre van lehetőség, és Magyarország beléphet az Európai Gazdasági Térségbe, miközben tagja marad a Schengeni Egyezmények, vagyis nem állna vissza a határellenőrzés. Gyurcsány Ferenc volt kormányfő plágiumgyanús szakdolgozatáról úgy fogalmazott, hogy „egy politikusnak emberi és szakmai hitellel is rendelkeznie kell”. „Elvárható a megfelelő lépések megtétele” egy olyan politikustól, aki mástól is ugyanezt követelte – mondta, utalva Schmitt Pál volt köztársasági elnök plágiumügyére és lemondására. MTI – 2012. április 30.
TEDDY CSAK ADOTT
Nekrológ az elhúnyt Beck György tiszteletérre Beck György (1944-2012) barátunk, Teddy, a Leleplez��������������������� ő c. könyvújság hűséges segítőtársa volt kezdettől fogva, ezért Szerkesztőségünk a saját tagjától búcsúzik. Teddy másfél évtizeden át naponta írásokkal, képpel és hanggal, és odaadó szeretettel segített mindannyiunknak tájékozódni, hogy nemzetünkhöz okosan ragaszkodó magyarok lehessünk. “Utólag” nevű internetes honlapja, amely az elsők között volt ebben a műfajban, naponta segítette a világszerte élő és nemzetben gondolkodó magyarokat. Az Utólag nyomán magyarok tízezrei ismerték meg egymást, és váltak barátokká, erős nemzettudattal rendelkező magyar közösséggé.
Eredetileg is informatikus mérnöknek tanult. Páratlan tudásával és tapasztalatával kész volt mindenkinek önzetlenül segíteni. Soha nem kért, csak adott. Nemzetéhez mélyen elkötelezett hazafiként állandó résztvevője volt a FIDESZ, a KDNP, vala-
mint az egyházi és nemzeti szervezetek legkülönbözőbb rendezvényeinek. Szinte mindenütt ott volt kamerájával, hogy gyorsan és pontosan tájékoztathasson. A Független Újságírók Szövetségének Elnöksége ezt az önzetlen munkáját ismerte el, amikor az idén március 15-én kitüntette. Gyermekeinek is példát mutatott. Amíg ilyen magyarok lesznek, nemzetünk megmarad. Teddy, felejthetetlen barátunk, követjük példádat. Mi is csak adni akarunk nemzetünknek. Budapest, 2012 április 11. A Leleplező Szerkesztősége
KÍNA ÉS JAPÁN ÁTTÉR A JÜANRA ÉS A JENRE Kína és Japán a kétoldalú kereskedelemben júniusban áttér a nemzeti valutában (jüanban és jenben) történő elszámolásra - közölték hétvégi japán lapok. Ezzel kiiktatják a dollárt, és megspórolnak sok költséget. Ázsia két legerősebb gazdaságának a vezetője decemberben állapodott meg arról, hogy a kétoldalú elszámolásban kiiktatják a dollárt, és ezzel mérséklik az amerikai deviza árfolyammozgásából adódó kockázatokat, illetve csökken a tranzakciós díj. A japán gazdaság egyre jobban kötődik Kínához, 2009-es adatok szerint Kína már akkor Japán legnagyobb kereskedelmi partnere volt. 2010-ben a kétoldalú kereskedelem értéke 22,3 százalékkal haladta meg az előző évit, elérve a 26,5 ezer milliárd jent (339,3 milliárd dollár). Kína és Japán a devizatartalékok esetében is a világ két vezető állama, viszont Kína 2010-ben már megelőzte Japánt a világ második legerősebb gazdaságaként az Egyesült Államok után. Forrás: privatbankar.hu 108
JÓ HA FIGYELÜNK!
VIHAR ELŐTTI ZAJT
Rasszista Mónika-show, „kódolt cigányozás” a hírekben, a politkai korrektség és a szakma szabályai. Állott levegő és némi szellőztetés a cigány médiakonferencián. Kinn már lóg az eső lába, az érkezők felszabadult megkönnyebbüléssel sóhajtanak fel: még fedél alá értek a zuhé előtt. A belvárosi Anker Klubban a pódium elé húzott asztaloknál már kezdés előtt tíz perccel is problémás helyet találni egy laptopnak és egy sörnek. Nem csoda, hogy ilyen sokan vagyunk. Hiszen a Mathias Corvinus Collegium a „Cigány út nem cigányút” címmel meghirdetett - így önmagában nem feltétlenül tömegeket megmozgató – kerekasztal beszélgetésének egyik résztvevője a hazai cigánykérdés liberálispukkasztó fenegyereke, Forgács István. Freskó, Waldorf, cigányok A beszélgetést Laborczi Dóra nyitja, aki a szervező MCC hallgatója. A fiatal médiaszakos hallgató szép példáját adja a vidékre nyomorszafarizni járó fővárosi értelmiséJÓ HA FIGYELÜNK!
ginek, akit saját bevallása szerint „a megdöbbentő statisztikák” fordítottak a cigánykérdés felé. Készített is egy igen tanulságos projektet a bódvalenkei „freskófaluról”. A történet orvosi lova a belpesti humanitárius kreténizmusnak. Pásztor Eszter húsz évvel ezelőtt Egyiptomban látott egy szépen dekorált házfalaival turisták sokaságát vonzó núbiai falut - majd 2008-ban úgy érezte, hogy ez a megfelelő recept egy Isten háta mögötti csereháti, javarészt cigányok lakta kistelepülés felemelésére. Felhívására számos roma és nem roma művész érkezett a faluba, és gyönyörű, színes freskókkal festették tele a házak falát. A felemelő kísérlet hírére a hivatásos ködevők valóságos népvándorlása indult meg a székesfővárosból Bódvalenkére. A településen hamarosan már működött Waldorf-tanoda, nyáron táborozni vitték a gyerekeket, és kaphattak a társadalmi integrációhoz nélkülözhetetlen harcművészeti ismereteket is. A messziről jött nemeslelkű cigánymentők alaposan rápörgették a helyi-
eket a beígért turistaözönre. Sokan már azt tervezgették, milyen portékát árulnak majd, mások szekértaxit szerveztek volna a vasútállomásról. Aztán persze jóformán a kutya sem nézett feléjük. A kudarcnak persze a gazdasági válságtól az „erősödő rasszizmuson” át a „cigányokról lemondó kormányzatig” ezer féle magyarázata van. Az persze szóba sem kerül, hogy Pásztor Eszter és derék budapesti barátai talán csak egyszerűen dilettáns felhőreszelők, akik saját poszt-hippi lelki kielégületlenségüket próbálták kiélni néhány száz szerencsétlen, tudatlan emberen, akik talán most még dühösebbek és elkeseredettebbek, mint azelőtt. Szóval mondom én, tanulságos sztori ez. No, persze Dóra erről nem beszél. Elnyomott, koldusszegény, de gyermekeiket szépen nevelő cigányasszonyokról, és az általános elvégzése után az oktatási statisztikákból érthetetlenül „eltűnő” roma gyerekekről annál többet. Megnyugodhatunk, Pásztoréknak lesz utánpótlása. 109
A szakmával szemben Amikor a vitát moderáló Munk Veronika bedobja az este fősodrát jelentő témát, a média és a közvélemény cigányokról alkotott képét – nos, akkor sejthető, hogy most indul a rock’n roll. Csak úgy zuhognak a vádak a sajtóra, amely „negatív irányba torzítja” a romák megítélését, hanyagolja a cigány „magaskultúrát”, és szinte csak bűnügyi, vagy szociális kontextusban említi őket. Kerényi Györgytől a Rádió C alapítójától megtudhatjuk azt is, hogy valójában a média hatására vagyunk „előítéletesek”, ennek kapcsán megkapják a magukét a kereskedelmi tévék, többek közt Fábry Sándor is. Jó húsz percet keringünk a Mónika-show két éve elhunyt teteme felett: naná, hogy ez is csak a rasszizmust erősítette, hiszen túl sok retardált cigány kerülhetett képernyőre. Rényi Ádám, az RTL Klub és a Tv2 egykori kommunikációs vezetője védelmébe veszi a mundér becsületét. Kiderül, hogy a „kibeszélő-show-kba” még annál is jóval több roma jelentkezett, mint amennyien végül adásba kerülhettek, s végül „már szinte numerus clausust” kellett bevezetni, hogy ne legyenek aránytalanul sokan. A hírszerkesztésről szólva bizalmasan megsúgja a közönségnek: „már a szakma szabályaival szembemenve” igyekeztek, hogy ne fessenek túl negatív képet a cigányokról. Körülnézek, figyelem az arcokat: tényleg csak én akadok fenn azon, hogy egy szakmai konferencián javarészt szakmai hallgatóság előtt valaki arról beszél, hogy a „politikai korrektségnek” való megfelelés hasgörcsei közepette hogyan dobta félre a szakma szabályait? Tényleg, csak én... Szellőztetés Rényi bizalmas vállveregetése nem hatja meg a beszélgetőtársakat, de legalább kissé jobbfelé fordítják az ágyúcsöveket. Kerényi azon háborog, hogy a „jobbos” sajtó Olaszliszka után „levette a lakatot a szájáról”, és hosszú idő után először kezdett el írni a bűncselekményeket elkövetők származásáról. Most döntöm el magamban, hogy már biztosan érdemes volt eljönni. A polkorrekt beszéd a szakma szabályai felett, évtizedekig lelalakolt szájú sajtó – mintha egy radikáljobbos fórumon volnék. Csak itt persze minden ellenkező előjellel hangzik el az „egyre gondolunk”, a „tudom, hogy tudod”, az „ezeknek ez kell” két évtizedes belterjes értelmiségi összekacsintásának fülledt, áporodott levegőjében. Még jó, hogy a pódiumon ott ül – bár eleinte nem sokat beszél, inkább csak hallgatja a többieket – Forgács István is, aki pár jól eltalált mondattal végre ablakot nyit. Amikor Aczél Petra a Corvinus tanszékvezetője a médiában előforduló „kódolt 110
Rényi Ádám
cigányozásról” beszél („két népes család”, „fiatalkorú elkövető”, tanárverő szülők), Forgács magához ragadja a szót, és visszakérdez: vajon el tudnák-e mondani ezeket a híreket úgy, hogy ne jöjjünk rá egyből: romák voltak elkövetők? Vajon miért tudjuk olyan kön�nyen feloldani ezeket a „kódokat”? S egyáltalán, komolyan gondoljuk, hogy ha a sajtó úgy, ahogy van megszűnne, az embereknek kedvezőbb véleménye lenne a cigányságról? Ha egy berzéki lincselést agyonhallgat a média, az megoldás? Hogy akarunk pozitív roma-képet festeni, ha a tévé előtt ülő emberek hátsó kertjéből minden nap ellopja a termést a kis Lakatos Ricsi? Kellemetlen kérdések, döbbent arcok. Szédülnek, mint azok, akik egy állott levegőjű pincéből hirtelen friss levegőre jönnek. Forgács felajánlja, hogy „ne itt, a Belvárosban vitatkozzunk ezekről a dolgokról, üljetek be velem egy autóba, menjünk le vidékre, nézzük meg együtt, mi a helyzet valójában”. Nem tolonganak a jelentkezők. Kényelmesebb ez így, innen az Anker Közből aggódni szegény, elnyomott cigányokért. A jobbikosok végighallgatnak A végére maradnak a kérdések. Naná, hogy „a” filmről kérdezik, Pesty Lászlóék kényelmetlen, lesajnált, agyonköpködött, le- és betiltott alkotásáról, amely saját bevallása szerint talán soha nem lett volna ennyire népszerű, ha nem támadják ennyit. Most is a szokásos panelok röpködnek a pódium felé: egyoldalú, gyűlöletkeltő, nem szakmai, nem is dokumentumfilm. A vitapartenerek visszafogottabban ugyan, de helyeselnek a kórusnak. Egyedül az eddig nem túl bőbeszédű Szalóki Ági veszi védelmébe a filmet,
Forgács István
és mindenkinek ajánlja, hogy nézze meg, ha eddig nem tette. Forgács vesz egy nagy levegőt, és türelmesen újra megkísérli elmondani, amit már oly sokszor, oly sok helyen: hogy miért kell végre paradigmát váltani cigányügyben, miért fontos, hogy őszintén beszéljünk, hogyan gratulálnak neki idegenek is az utcán. Aztán végezetül némi keserűséggel a hangjában hozzáteszi: az a volt SZDSZ-es liberális értelmiség, amely oly büszke saját nyitottságára és toleranciájára, most dühödten támadja őt, míg „a náci söpredéknek bélyegzett jobbikosok végighallgatnak engem, a cigányt, és odajönnek gratulálni a végén”. Mindenki felhajtja az utolsó korty sörét, a zaccot a kávé aljáról, és hazamegy. Ki tudja, kiben mennyi marad meg ebből az estéből, kit érintett meg a szellemi friss levegő. Kinézek az ablakon: a szél egyre pimaszabbul rángatja a terítőket a külső asztalokon, éjsötét felhők gyülekeznek az égen. Míg mi itt kellemesen elbeszélgetünk, odakinn érik a vihar... Forrás: Balogh Gábor – Barikad.hu JÓ HA FIGYELÜNK!
ITT A PRECEDENS
Tízmilliárdokat kaphatnak vissza a devizahitelesek Jogerősen pert nyert bankja ellen az OTP egyik devizahiteles ügyfele. A döntés szerint a devizahitelek folyósításánál és törlesztésénél ugyanúgy deviza vételi árfolyamot kellett volna alkalmazni. A különbség visszajár. A másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla részben a felperesek számára kedvező ítéletet hozott abban az ügyben, amelyben a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke és felesége indított pert az OTP-vel szemben. A bank ügyfelei egyrészt azt kifogásolták, hogy a kölcsön kezelési költségét devizában állapította meg a pénzintézet és így a forint árfolyamának alakulása erre is hatással volt. Emellett azt sérelmezték, hogy míg a hitel folyósításakor a devizavételi, addig a havi törlesztőrészletek kiszámításánál devizaeladási árfolyamon számolt az OTP. Az előbbi ügyben az ítélőtábla - az első fokon eljáró Békés Megyei Bíróság korábbi, az ügyfeleknek kedvező ítéletét megváltoztatva - úgy döntött, hogy a kezelési költség vizsgálatára a polgári bíróság jogköre nem terjed ki. Az indoklás szerint a kezelési költség a banki szolgáltatás ellenszolgáltatása, ezért a bíróság a tisztességtelen kikötés körében a kezelési költség ilyen meghatározását nem vizsgálhatja. (Ez azonban nem azt jelenti, hogy más fórumokon nem vitatható.) A másik kérdésben, tehát a törlesztőrészlet kiszámításánál alkalmazott árfolyam ügyében azonban az ítélőtábla helyben hagyta az első fokú döntést. E szerint tisztességtelen, hogy amikor a bank a hitelt folyósítja, akkor vételi árfolyamon számol, míg amikor a törlesztés történik, eladási árfolyamon. Így eleve többet kell az adósnak törlesztenie, vagyis olyan szolgáltatásért fizet az ügyfél, amit nem vesz igénybe, hiszen deviza eladás-vétel nem történt. Az ítélőtábla szerint csak akkor lenne jogos az árfolyamok közötti különbség felszámítása, ha devizavásárlás történt volna az ügyfél számára. Azonban ebben az esetben a bank nem vett és nem adott el devizát az ügyfél részére, kölcsönszerződés jött létre a pénz használatáról, melynek fejében a kölcsönvevő kamatot köteles fizetni. A határozat alapján a folyósítást és a törlesztést egyneműsíteni kell, vagyis mindkettőt devizavételi árfolyamon kell kiszámolni. A két árfolyam különbsége a döntés értelmében teljes egészében visszajár az adósnak. A deviaalapú hitelek esetében a két féle, tehát az eladási és a vételi árfolyam alkalmazása korábban általános banki gyakorlat volt. A parlament 2010 őszén - a pénzügyi felügyelet javaslatára - úgy módosította a hitelintézeti törvényt, hogy a pénzintézetek csak JÓ HA FIGYELÜNK!
Az idealizált ügyfél és a valódi egy OTP-fiókban. Népszabadság – Móricz Simon
középárfolyamon (sajátjukon vagy a jegybankén) számíthatják ki a törlesztőrészletet. Az új szabály 2010 november végén lépett hatályba, így azóta a bankok nem “nyerészkednek” az árfolyamon. (Ezt a kérdést korábban nem szabályozták, a vételi és az eladási árfolyamok csak a bankok általános szerződési feltételeiben szerepeltek.) Csakhogy a Szegedi Ítélőtábla döntése visszamenőleges hatályú, vagyis a határozat szerint az OTP-nek vissza kell fizetnie az eladási és a vételi árfolyam különbözetét. Bár az ítélet írásos indoklása még nem ismert, így nem tudni, hogy a bíróság mi alapján döntött és ez miként vonatkoztatható más ügyfelek esetében, de az ítélet alapján egyelőre úgy tünik, hogy akár az összes devizahiteles pert indíthatna bankja ellen. Sőt, perelhetne akár az a 170 ezer egykori devizahiteles is, aki a rögzített árfolyamú végtörlesztést kihasználva fizette vissza kölcsönét, vagy váltotta ki azt forinthitellel. Az egyes ügyfelek esetében a vételi és az eladási árfolyam különbözete nem jelent különösebben nagy tételt, a differencia jellemzően 2-3 százalék volt, vagyis legfeljebb a korábban befizetett törlesztőrészlet ekkora hányadát lehet visszakapni egy sikeres pereskedés eredményeként. (Ez a banknak befizetett minden egymillió forint után 20-30 ezer forintot jelent.) A bankok esetében, a több százezer devizahiteles ügyfelet figyelembe véve azonban ez már óriási tétel lenne. A pénzügyi felügyelet korábbi becslése szerint a két
árfolyam közötti különbség a bankszektornak éves szinten 10-20 milliárd forint bevételt jelentett, míg a Magyar Bankszövetség szerint inkább 20-30 milliárd forintról lehett szó. (Mint korábban írtuk, a bankoknak 2010 decembere óta középárfolyamon számítják ki a törlesztőrészleteket.) Mindent összevetve ez azt jelenti, hogy az egykori és jelenlegi ügyfelek akár 100-150 milliárd forintot is visszaperelhetnének a hitelintézetektől. Ez akkora tétel, hogy egyszeriben megduplázná például a bakszektor tavalyi veszteségét. Megkerestük az OTP-t is. A banknál azonban csak annyit mondtak, hogy a bank szeretné megismerni az írásos ítéletet, mielőtt válaszolna. Az OTP az első fokú eljárásban amúgy azzal érvelt, hogy a kikötéseket a bíróság érdemben nem is vizsgálhatja, mert ezek a szolgáltatás és ellenszolgáltatás összemérése szempontjából releváns tényezők, és a Ptk. szerint a kikötés ilyen esetben nem támadható meg. Érdemi vizsgálat esetén pedig a két kikötés nem tisztességtelen, megfelelnek a jóhiszeműség és a tisztesség elvárásainak. A deviza alapú kölcsön ügyleti kamata a forint alapú hitelekhez képest alacsonyabb, az adósok kedvező kondíciók mellett vették fel a kölcsönt, és tisztában voltak az árfolyamkockázat hatásaival, amely akár kedvező is lehetett volna. Forrás: NOL
111
TANULNI A HALDOKLÁSBÓL Az európai m�������������������������������������������������������������������������������������������������������������������� űvészet, s így az irodalom is, a múlt század elején véget ért, elkészültek az utolsó művek – vallja Czakó Gábor Kossuth-díjas író, képzőművész, akinek az ünnepi könyvhétre jelenik meg új kötete, és dedikál is a jövő hét végén, a Vörösmarty téren. A lapunknak adott interjúban elmondta: az izmusokat a politikai vagy az üzleti hatalom találja ki, a művészek pedig ezt végrehajtják; a főáramú művészet mindig egy-egy izmushoz csapódott, és csapódik a mai napig is. – Hogyan készül a könyvhétre? – A Duna Televízióban tizennegyedik éve futó Beavatás című sorozatomhoz kapcsolódva jelenik meg az új kötetem. Ez egy evangéliumi esszésorozat tizedik kötete lesz Jézus beszélő kövei címmel. Kint leszek hát a Vörösmarty téren, és dedikálok is a CzSimon Könyvek standjánál. – Milyen szempontok alapján választja ki, hogy milyen témákat dolgoz fel a tévésorozatában? – A Beavatás csaknem négyszáz adásában számos más téma is fölmerült a magyar nyelvtől kezdve, történelmi, társadalmi kérdéseken keresztül egészen a szakralitásig. A tavaly ősszel kezdődött ciklusban, amely huszonhat perces darabokból áll, kizárólag evangéliumi kérdéseket vettem elő. Elsősorban olyan apró kis mozzanatokat, amelyekre általában nem térnek ki a lelkészek. Ilyen például az a kérdés, hogy ki az a fiú, akinek van hala és kenyere, s aki a csodálatos kenyérszaporításnál szerepel; vagy a szamárcsikó, amelyikre Jézus ráül virágvasárnap, és 112
mindenki már előre tudja, hogy jön majd valaki, aki elkéri. Vagy ki lehet az, aki már elő is készítette az utolsó vacsora helyszínét… Persze ezek csak kiragadott példák, részletek, csak a sorozat látókörét szerettem volna megvilágítani velük. Tehát egy olyan mögépillantásról van szó ezekben az eszmefuttatásokban, esszékben, amely eltér ugyan a fősodortól, ám nem ellentétes azzal, sőt – reményeim szerint – az Evangélium mélyebb értelmét láttatja. – Volt a pályafutásában olyan sarokpont, amely érdeklődését a szakrális témák felé fordította? – Nagyon nehéz volna ezt megmondani. Kicsi korom óta templomba jártam, imádkozó ember voltam már akkor is, és ez többé-kevésbé így volt ez egész életemben. Mindig nagyon nagy örömem leltem abban, hogy imádkozhattam. Csodálatos imádságok vannak, és én keresem köztük azokat, amelyek a lehető legegyszerűbben fejezik ki az ember gondolatait. Kétszer voltam már életemben orvosi értelemben haldokló
állapotban, vérmérgezés miatt. Ilyenkor az ember nem tud szövegelni, csak a lényegre képes koncentrálni. Megpróbálja a lelkét ráirányítani arra a pontra, amelyik a legfontosabb a világon. Nagyon sokat segített rajtam ez az állapot, és nagyon sokat tanultam a haldoklásaimból… – Az egyszerű imák tehát hatásosabbak lehetnek, mint a szépen, veretesen megfogalmazottak? – Az egyik legszebb ezek sorában például a Tamás-ima. Amikor Jézus megengedi Tamásnak, hogy megérintse a sebeit, akkor ő leborul, és azt mondja, „én Uram, én Istenem”. Mi van akkor, ha a szobánk rejtekében leborulunk egyszer, és elmondjuk, hogy „én Uram, én Istenem”? Ebben semmiféle színpadiasságnak, külsődlegességnek nincs helye. Csak az ember van jelen, aki imádkozik – és az, akihez imádkozik. – Erre szokták azt mondani, hogy a zuhanó repülőn csak hívők vannak… – Igen, én egy kórházi lelkésztől hallottam, hogy ő még nem találkozott hitetlennel JÓ HA FIGYELÜNK!
a haldoklók között, de súlyos politikai bűnözők között sem. – Közéletünkben azonban még mindig nagyon sokan nem merik vállalni a vallásosságukat a nyilvánosság előtt, mert azt valami miatt kínosnak érzik. – Jogos a kérdés, mert ez a butaság szinonimája lett a mai világban. – A vallásosság?! – Igen. Gondoljunk csak arra, hogy a reneszánsz óta bomlik a kereszténység Európában – abban az Európában, amelyet a kereszténység hozott létre. Semmilyen más kultúrában nem alakult ki az emberi személy és a szabadság fogalma. Isten sehol, semmilyen vallásban nem nevezte a tanítványait, híveit barátaimnak, és nem mondta azt, hogy legyetek egyek, ahogy én is egy vagyok veletek, és ahogy az Atya és én egy vagyunk. Ehhez foghatót sehol máshol nem jelentettek ki. Az indiai hinduizmusban fordul elő valami hasonló, ott azonban teljesen ellentétes értelemben jelenik meg, hiszen egy személytelen istenségről van szó, amelyben elszemélytelenedik maga az ember is, ha oda irányítja a lépteit. – Mit érthetünk az alatt, hogy a reneszánsz óta bomlik a kereszténység Európában? – Európát a kereszténység hozta létre, s ugyanakkor már a felvilágosodás óta hatalmas keresztényüldözések dúltak és dúlnak a mai napig is, egyes becslések szerint mintegy százmillió áldozattal. Később a vallásosságot szembeállították a tudománnyal, holott a legnagyobb tudósok között is jelentős többségben voltak a különböző vallásokból származó hívők. Ez egy megfontolt antikrisztusi cselekménysor. Nem nevezem politikának,
mert az Antikrisztus nem politikus, legfeljebb politikusokon keresztül cselekszik. – Az „irodalmi élet” manapság lekezeli a vallásos művek alkotóit, ahogy azokat is, akik közéleti témákat dolgoznak fel műveikben… – Az irodalom, és egyáltalán a művészet, körülbelül a múlt század elején véget ért az európai kultúrkörben. Elkészültek az utolsó művek; például Marcel Duchamp vécécsészéje (1917), vagy amikor Kazimir Szeverinovics Malevics megfestette Fekete négyzet fehér alapon című művét (1913). Ezek után már nincs mit tenni, nem lehet újítani. Persze bele lehet csinálni a vécécsészébe, ahogy Malevics is elkészítette a piros alapon kék négyzetet vagy kék alapon a pirosat… Lehet ezt ragozgatni, ki lehet fejleszteni belőle a konceptet, a minimal artot, a happeninget, a pop-artot, a body artot, a kubizmust vagy sok más izmust. Sőt ki is fejlesztették belőle! De a deszakrális művészet alapproblémái ezzel kimerültek. – Nem túlzás, hogy megszűnt a művészet? – A művészet régen maga a kultusz volt. Istentisztelet. Az európai művészetet a 20. század tízes éveiben olyan művészek találták ki, akik csatlakoztak a kor lázongásaihoz – gondoljunk csak a szocialista mozgalmakra és a világháborúra –, de a harmincas évektől kezdve már a műkereskedelem találja ki az izmusokat is. – Ezek szerint ettől fogva már a műkereskedelem irányítja a művészeteket? – Igen, és a politika. A politika már korábban lépett, mert például a szocialista realizmust Lenin és Sztálin találta ki, akárcsak a náci realizmust is Hitler hozta létre. A Beavatás egyik részében Náci-szoci-hollyreál cím-
mel készítettem összeállítást. A szóösszetétel utolsó tagja ebben az esetben Hollywoodra utal. Ebben az adásban összehasonlítottam azokat a műalkotásokat, amelyeket ez a három irányzat létrehozott. Magam is meglepődtem azon, hogy nem igazán tudtam különbségeket találni. Mindennek a lényege a hatalom. A politikai hatalom vagy az üzleti hatalom találja ki az izmusokat, a művészek pedig ezt végrehajtják. A főáramú művészet mindig egy-egy izmushoz csapódott, és csapódik a mai napig is. Éppen ezért például a posztmodern és a szocreál között nincsen semmiféle értékbeli különbség, ugyanolyan nulla mindkettő szellemi értelemben. No már most, aki ma nem posztmodern, az ugyanúgy jár, mint aki nem volt szocialista realista fiatalkoromban. – Miben látja mindezek azonosságait? – Elsősorban szellemi, de formai értelemben is mélyen azonosak. Persze átsüt rajtuk a kor természete, az igazi szépség lebontása, rombolása. Ezt a posztmodern nyíltan be is vallja, amikor eufemisztikusan szétszerkesztésről beszél. Ezért nincs már európai művészet, csak európai művészek vannak, akik magányos fáklyákként világítanak az adott ország történelmében, mint Csontváry, József Attila, Weöres Sándor vagy Hamvas Béla. Mindannyian a világ szellemi és természeti egységét vizsgálták és élték. Az igazság, a szépség, a jóság és a szeretet egységében fürödtek. Abban lehet, de hogy ISO-művészként pancsikáljak, mert megfelelek a hatlapú, 12-es anyacsavar szabványának… Szabó Palócz Attila – Magyar Hírlap
BOROS IMRE BEOLVAS: HA EZT KIMONDANÁK, FELÉBREDNE A KÖZÖNSÉG A közgazdász szerint az EKB nem meri azt mondani, fiúk, a Magyar Nemzeti Bankhoz már semmi közötök.
Ha valamiben ennyire értetlen a közönség, nem azt kell nézni, amiről beszélnek, hanem azt, amiről nem – jelentette ki Boros Imre közgazdász az m1 Ma reggel című műsorában az IMF-tárgyalások kapcsán. Az elmúlt húsz év viszonyrendszerét az jellemezte, hogy a Magyar Nemzeti Bank volt a főszereplője annak a folyamatnak, miszerint a Magyarországon megtermelt érték aránytalanul nagy része került külföldi befektetőkhöz az elhibázott és tartósan fenntartott monetáris politika révén. Arra megy ki a játék, hogy ez továbbra is fennmaradjon, ennek meglegyenek az intézményi, szervezeti és adott esetben a személyi biztosítékai. Csak ezt nem olyan egyszerű elmondani a közönségnek, mert esetleg felébred és tiltakozik – érvelt a szakember. A baloldali kormányzatokkal nagyon egyszerű volt a helyzet: jött egy fülbe súgás, és átvitték azokat a változtatásokat, amelyeket kellett, zömében megszorításokat – jegyezte meg. Az Európai Központi Bank nem meri kimondani, hogy a Magyar Nemzeti Bankhoz, fiúk, már semmi közötök, az már rég nem egy nemzeti, hanem egy betagolódott intézmény, holott mi még annyira vagyunk az eurótól, mint Makó Jeruzsálemtől. Az euró is távolodik, és mi sem kerültünk közelebb a közös valutához, ráadásul a kérdés nem is aktuális, mégis az EKB úgy viselkedik, mintha az eurózónán belül lennénk. Teszi ezt azért, mert ahogy a kamatokat, és a pénzforgalmat vezényli Magyarország, az rendkívül előnyös a külföldi befektetőknek, s ezt szeretnék továbbra is fenntartani – érvelt Boros Imre. Mint mondta: akár Lengyelországot, Csehországot, Romániát nézzük, mindenhol magasabb a kamat, olcsóbban lehet pénzhez jutni. Az pedig, hogy nálunk nem lehet olcsón pénzhez jutni, azt jelenti, Magyarországról több száz milliárd forint ugrik ki, mint amennyinek ki kellene ugrani. Arra a felvetésre, miszerint a jegybank nem kifizetőhely, azt válaszolta: azért az is, mert a hatalmas devizatartalék hozama 2 százalék körüli, míg a források költsége 8-9 százalék, amit viszont a magyar gazdaság visel. JÓ HA FIGYELÜNK!
113
MEGDÖBBENTŐ CSALÁS A BANKOK RÉSZÉRŐL! Egy véletlen, vagy a sors kegye folytán olyan bizonyíték került napvilágra, amely a bankok sikkasztása, adócsalása folytán az állampolgárok becsapása mellett - 1000 milliárdos(!!!) nagyságrendű adócsalást leplezhet le, amellyel a “devizahiteleseket és a Magyar Államot rövidítik meg a bankok. A napokban több hír került napvilágra, amely arról számolt be, hogy pert nyert egy deviza hiteles a bank ellen... Egy esetben bizonyítottá vált, hogy a bank átverte az ügyfelét. Ezrével vannak devizahitelesek, akik ezt a lépést még nem tették meg a bíróság felé. Talán mert nem is tudták, mi a teendő, többségében nincsenek tisztában jogaikkal, lehetőségeikkel, vagy fel sem tételezik azt, hogy egy hivatalos szerv ez esetben a bank - átveri őket. Ám ha egy esetben bebizonyosodott a bank csalása, egyazon szisztémával dolgozva, nyilvánvalóan ezer és ezer állampolgárt ért hasonló átverés. Az állampolgár jóhiszeműen felvette lakás, kocsi vásárlására a banktól a kölcsönt, aztán a változó kamatok miatt - amely természetesen folyamatosan növekszik - fizetgette a törlesztő részleteket mindaddig, amíg jött a válság, és a korábban felvett kölcsön immár közel a duplájára növekedett. Bedőlt lakás hitelek ezrei miatt jöttek a kilakoltatások, az életük munkája árán megszerzett vagyonok elvesztése miatt öngyilkosságok tucatjairól értesülünk naponta. Valakiket ez azonban csöppet sem zavar: A bankokat. Egy véletlen, vagy a sors kegye folytán olyan bizonyíték került napvilágra, amely a bankok sikkasztása, adócsalása folytán az állampolgárok becsapása mellett - 1000 milliárdos(!!!) nagyságrendű adócsalást leplezhet le, amellyel a devizahiteleseket és a Magyar Államot rövidítik meg a bankok. Megdöbbentő sikkasztásról és adócsalásról értesült újságíró szövetségünk egy bátor asszonytól - Mácsai Rozáliától - és Falus
114
Zsolttól, aki az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda, valamint a Nemzeti Adó és Vámhivatalhoz fordult. Nézzük a tényeket Falus Zsolt tájékoztatása alapján: Az ügyfelek deviza tőke tartozását a bankok tartják nyilván, egyoldalú szerződéseikkel. Az akkoriban kínált kedvezőbb hitelkonstrukciók miatt az állampolgárok többsége a deviza-hitelt választotta, vagyis deviza párban adósodott el. A deviza párnál az egyik deviza a nyilvántartásra kerülő tőketartozást határozza meg, a másik deviza az, amiben a havi törlesztést kell megfizetni. Ha “kiszámítható” viselkedésű devizákról van szó, az ügyletben nyereség áll elő. A kiszámítható devizák közé tartozott az EURO, valamint a CHF is. A bankok nyeresége az árfolyamnyereség révén realizálódik, az ügylethez a “nyilvántartási tőke cseréjét” kell átmenetileg végrehajtani. Ez könnyen megoldható, mert a hazai hitelezés a bankok nyilvántartásba vételén keresztül valósul meg. A bankok a deviza hiteleiket nem fedezték CHF forrásokkal, a refionanszírozásban “valós” frank pénzeszközök nem vesznek részt. Ebben jelentősen eltér a bankok devizahitelezési gyakorlata az Eurozónán belül és azon kívül. A tőke konverzióról és annak eredményéről a bankok ügyfeleiket nem értesítették, az erről szóló “csereügyleti igazolásokat” nem adták ki, így az ügyfelek a lecsökkent deviza nyilvántartásról, a nyereségükről nem szerezhettek tudomást. A nyereség sorsáról így rendelkezni sem tudtak. Az ügyfelek akár a nyereségnek az összegét felvéve az eredeti nyilvántartott tőke után fizetik meg az addigi törlesztő részleteket, vagy akár a lecsökkent tőke összeg után már kevesebb törlesztő részlet állhatott volna elő számukra. A csereügylet során keletkező nyereség az ügyfelet illeti meg, mert ez az ő pozíci-
ójában következett be, ezért az ügyfelekkel szemben a bankok sikkasztást követtek el. A csereügyleti nyereség tőkejövedelemnek minősül, ami adókötelezettséget jelent az 1995.évi CXVII.tőkejövedelmekről szóló (65-68.§) szja törvény szerint. Ezt az adót a magánszemélynek kell megfizetni. Az okirat hamisítást a bankok a ügyfeleikkel szemben közölt valótlan, hamis adatközléssel és az azon alapuló követeléssel valósítják meg. A bankok követelésének alapja egy valótlan deviza tőke nyilvántartás. Az előállott nyereséget a bankok saját hasznukként tartják nyilván. Ezt a cselekedetet a bankokban tevékenykedő treasury csoportok végtik, akiknek a feladata az árfolyam és menedzsment az ügyfelek fizetőképességének megtartása érdekében. A devizahiteleseknél a szükséges tőke műveletek végrehajtásával nyereséget tudnak előállítani. A bankok a teljes nyereséget a sajátjukként kezelik, az adó (amely jelenleg 16 %, de a konverzió időszakában, a 2008-as években ez 25 % körüli volt) nem kerül megfizetésre és az ügyfelek nyereségét is sajátjukként tartják nyilván. Ez adócsalás és sikkasztás. Mindemellett a bankok ügyfeleikkel szemben valótlan, vagyis hamis adatokat közölnek és követelésüket erre alapozzák. A bakok adózatlan nyeresége kb 1000 milliárd forint nagyságrendben keletkezhetett. Falus Zsolt bizonyítékokkal alátámasztott feljelentése alapján a nyomozás elindult. Csak remélni merjük, hogy a NAV, a PSZÁF és a Nemzeti Nyomozó Iroda mielőbb lép ebben az ügyben, mert emberek életével játszadoznak, és csöppet sem mindegy, hány ember veszíti el vagyonát, vagy akár az életét a bankok gyalázatos nyerészkedése végett. siZsa
JÓ HA FIGYELÜNK!
A NAGY KÖZÖS ÁRFOLYAMTRÜKKÖT VERTÉK EL AZ OTP-N Tisztességtelen a bíróság szerint az OTP hitelezési gyakorlatának egy pontja, így a bank egyik ügyfele valószínűleg kártérítést kap. A bank alacsonyabb árfolyamon adta, de magasabb árfolyamon hajtotta be a hitelt. Ezt a módszert az összes hazai bank alkalmazta, amivel havonta több ezer forintot is veszíthettek a hitelfelvevők. A bírósági ítélet lavinát indíthat el, ha vérszemet kapnak az adósok, akkor százmilliárdos bukás is fenyegetheti a bankokat. „Ez háborút jelent” – kommentálta Barabás Gyula, a Széchenyi Hitelszövetség elnöke a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön délelőtt hozott másodfokú határozatát, amely jogerősen kimondta, hogy a legnagyobb hazai bank tisztességtelenül járt el egy devizakölcsönnel rendelkező magánemberrel szemben. A bíróság azért marasztalta el az OTP Bankot, mert más devizaárfolyamot használt, amikor az ügyfélnek odaadta a hitelt, és mást, amikor a törlesztőrészleteket beszedte tőle. A különbözeten a bíróság szerint a bank indokolatlanul nyerészkedett, ezért most visszamenőleg újra kell számolnia az adós törlesztési kötelezettségét. A táblabíróság által kiadott közleményből az nem derül ki, hogy hogyan kell kártalanítani a hitelfelvevőt, de mivel a folyósításkori vételi árfolyamon újra kell számolni a törlesztést, ennek eredménye nem lehet más, mint az, hogy a bank eddig többet tett zsebre, mint amennyi az ítélőtábla szerint jogosan megillette. A túlfizetést elvileg többféleképpen lehet rendezni, például úgy, hogy az adós visszakéri a különbözetet, vagy ennyivel csökkenti a bank a fennálló tőketartozását. Az OTP Bank és a Magyar Bankszövetség az [origo] megkeresésére türelmet kért, és az ítélet pontos megismeréséig nem kommentálta a jogerős döntést. Barabás Gyula szerint azonban az eset messze túlmutat a pert indító magánszemély (Kásler Árpád, a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke és felesége) ügyén. „Az nem lehetséges, hogy Kásler Árpádnak majd másképp számolja a tartozását az OTP, mint a többi ügyfelének. És az sem nagyon lehet, hogy az OTP másképp számol az adósainak, mint a többi bank, mert a devizahitelesek úgyis vérszemet kapnak. Ha maguktól nem kompenzálják az ítéletnek megfelelően a hiteleseket, akkor hetente több ezer pert kapnak a nyakukba” – mondta a lehetséges következményekről Barabás, aki szerint egyetlen logikus reakció van: “a JÓ HA FIGYELÜNK!
115
bankok fizetni fognak, méghozzá sokat, és ezzel valamelyest helyreáll a korábbi egyenlőtlenség”. Minden bank kihasználta A bíróság által kifogásolt pont nem egyedül Kásler Árpád és az OTP Bank közötti hitelszerződésben van benne. A hazai hitelpiacon általánosan bevett gyakorlat volt, hogy a bankok devizavételi árfolyamon számolva folyósították a kölcsönt, a havonta esedékes törlesztőrészletek forintban kifejezett összegét viszont az aktuális deviza eladási árfolyamán számították. A két árfolyam között óriási a különbség, egy-egy banknál bizonyos időszakokban a svájci frankkal szemben 5-10 forintos eltérés is akadt, ezen az árfolyamtrükkön – ahogy azt korábban már kimutattuk – a bankok éveken keresztül milliárdokat kerestek. Nem véletlen, hogy Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke 2010 júliusában – kinevezése utáni első intézkedéseként – törvénymódosítást kezdeményezett, amelynek eredményeként 2010 novemberétől a bankoknak szakítaniuk kellett ezzel a gyakorlattal. Innentől kezdve nem alkalmazhatták a deviza eladási árfolyamát a törlesztéseknél, hanem saját középárfolyamukat vagy a jegybanki középárfolyamot kellett alapul venniük. Ez ugyan néhány forinttal még mindig magasabb, mint a vételi árfolyam, de a korábbi árrés feleződött. Önmagában ez a módosítás havonta több ezer forint kön�nyebbséget jelentett az adósoknak, de csak a törvénymódosítás utáni időszakot érintette, mivel visszamenőlegesen nem kellett korrigálni a korábban beszedett részleteket. Szász tavaly szeptemberben a parlament fogyasztóvédelmi bizottsága előtt azt mondta, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer csak a hitelszerződések betartásával maradhat működőképes, és a szerződések utólagos megkérdőjelezése beláthatatlan következményekkel járhat.
Százezres nagyságrend is lehet fejenként A szegedi ítélőtábla csütörtöki határozata lényegesen szigorúbb a korábbi felügyeleti javaslatnál. Egyrészt visszamenőlegesen várja el az OTP-től a törlesztőrészletek újraszámítását, másrészt nem a középárfolyamot, hanem az eredeti vételi árfolyamot tekinti irányadónak. Hogy ez pontosan mekkora különbséget jelent, az szerződésenként változó, de – korábbi számításaink alapján – fejenként 4-5 ezer forintot is kitehet minden hónapban. Ha tehát valaki 2006 novemberében elkezdett törleszteni, így már öt és fél éven keresztül fizeti a tartozását, akkor akár 250300 ezer forint túlfizetést is összehozhatott, figyelembe véve a vételi és az eladási, illetve a 2010. novemberi törvénymódosítás után a vételi és a középárfolyam közötti különbséget. Ha mindezt felszorozzuk a devizahiteles szerződések 700-800 ezres tömegével (a végtörlesztések után devizaalapú jelzáloghitelből legalábbis 731 ezer maradt a hétfőn benyújtott konvergenciaprogram szerint), akkor a teljes bankrendszerben 200 milliárd forintos nagyságrendű veszteség is előállhatna. Ez a számítás durva becsléseken alapul, hiszen nem tudjuk a szerződések kötésének idejét, a havi törlesztések értékét, és azt sem, hogy ugyanezzel a logikával a lakáshitelek mellett esetleg az autóhitelek vagy más szerződések is megtámadhatók lehetnek-e. Nincs precedens A több mint egyévi bankadót magában foglaló potenciális bomba persze nem feltétlenül robban. Egyáltalán nem biztos, hogy az OTP vagy a többi bank fizet az ügyfeleinek, még akkor sem, ha ezzel perek sokaságát kockáztatja. “A magyar jogban egy ítéletből még semmi nem következik, nincs precedensértékű per, ahány bíróság, annyiféle döntés születhet” – szögezte le az [origo] kérdésére Zatik Zsuzsanna ügyvéd, aki nem számít tömeges perekre, elsősorban azért, mert mindenkinek egyénileg kellene felvállalnia a pereskedés minden terhét és költségét.
Az ügyvéd szerint hasonló jogvitákban lehet majd hivatkozni erre az ítéletre és az indoklásra, de addig, amíg a Kúria (a korábbi Legfelsőbb Bíróság) nem ad ki erről egy iránymutatást, addig minden bíróság a saját belátása szerint dönt ezekről az ügyekről. A helyzetet bonyolíthatja, hogy éppen csütörtökön mondta ki az Európai Bíróság, hogy “ami egyszer tisztességtelen, az később is az”, vagyis, ha egy bíróság érvénytelenít egy adott szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen szerződéses feltételt, azt a szolgáltatóval ugyanilyen szerződést kötő további fogyasztóknak sem kell betartaniuk. A luxemburgi székhelyű bíróság a magyar Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és az Invitel Távközlési Zrt. között folyó, uniós szintre került jogvitában foglalt így állást, és azt is kimondta, hogy ha valamely tisztességtelen szabály érvénytelenségét egy közérdekű kereset alapján megállapítják, akkor annak jogkövetkezménye valamennyi érintett fogyasztóra érvényes. Közérdekű keresetet Magyarországon is lehet indítani, de ehhez az kell, hogy az ügyészség, a fogyasztóvédelmi szervek, vagy például a PSZÁF jogosnak érezze a fogyasztók panaszát. Megkérdeztüka PSZÁF-ot, hogy foglalkozik-e a kérdéssel akár szabályozási, akár fogyasztóvédelmi szempontból, illetve befolyásolja-e álláspontját az ítélet. Binder István, a felügyelet szóvivője a következő választ küldte: “A PSZÁF álláspontja évek óta világos a vételi, eladási árfolyam kérdésében. A felügyelet kezdeményezésére született meg és lépett hatályba 2010 novemberében a hitelintézeti törvény módosítása, amely szerint a devizaalapú jelzáloghiteleknél minden tranzakció (így a havi törlesztőrészletek fizetése is) az MNB hivatalos devizaárfolyamán vagy az adott banki középárfolyamon történhet. Pénzügyi tárgyú törvényről lévén szó, e törvénycikk betartását a PSZÁF ellenőrzi.” Forrás: origo
FT: SZABADULNAK AZ EURÓTÓL A FELZÁRKÓZÓ TÉRSÉGI JEGYBANKOK
„Ömlesztik” a piacra az eurót a felzárkózó térségi jegybankok, igyekezve erősíteni saját valutájukat, és ez a folyamat is hozzájárult az elmúlt hetekben tapasztalt „drasztikus” eurógyengüléshez – írta kereskedőket idézve a hétfői Financial Times. A londoni gazdasági napilap felidézi, hogy az euró májusban csaknem 7%-kal gyengült a dollárhoz képest Görögország euróövezeti távozásával kapcsolatos félelmek erősödése mellett, és a befektetők szabadultak az európeriféria szuverén adósságától is. A májusi gyengülés az euró legnagyobb havi árfolyamvesztesége volt tavaly szeptember óta. A legnagyobb euróeladók között voltak a jegybankok, ami fordulatnak számít, a központi bankok ugyanis eddig általában vásárolták az eurót gyenge euróárfolyamok idején, ezzel is szélesítve devizatartalékaik összetételét. A központi bankok „szokatlanul gyors ütemben” szabadultak az eurótól, miközben a fedezeti alapok és az intézményi befektetők is az eladói oldalon voltak. A jegybankok egy évvel ezelőtt még az euró gyengülését akadályozták, most azonban a jegybanki tartalékkezelők már „inkább távolodnak az eurótól”. Továbbra is a dollár az első számú tartalékvaluta; a Nemzetközi Valutaalap (IMF) adatai szerint a világ hivatalos devizatartalékainak 62,1%-át tartják dolláreszközökben, az euró részesedése 25,1%. A jegybanki tartalékkezelők még nemrégiben is fontolgatták az euró részesedésének növelését akár 40%-ig, ám a lap által idézett szakértők szerint sok jegybank most már inkább az angol fontot, illetve az ausztrál és a kanadai dollárt használja a tartalékok összetételének bővítésére. Az euró erejét nagy londoni elemzőházak is meglepőnek minősítették legutóbbi helyzetértékelésükben. Ennek a jelenségnek az egyik „népszerű magyarázata” az, hogy a piac a jelenlegi válság eredményeként olyan kisebb, de erősebb euróövezet kialakulását várja, amely már jobban hasonlít az optimális valutaközösség kritériumai által meghatározott valutaunióra. A befektetők Németországot továbbra is biztos befektetési menedéknek tekintik, ahelyett, hogy teljes egészében kivonnák tőkéjüket az euróövezetből, és ez is alátámaszthatja ezt az elméletet. A Capital Economics szerint azonban ez a feltételezés nemcsak azért nem állja meg a helyét, mert a devizapiacokra „nem jellemző az ilyen mértékű előrelátás”, hanem azért sem, mert még az euróövezet korlátozott mértékű – Görögország és egy vagy két további kisebb tagállam távozásával járó – felbomlásának is súlyos gazdasági-pénzügyi hatásai lennének. Londoni elemzők arra a következtetésre jutottak, hogy a piacok valószínűleg „egyszerűen nem veszik nagyon komolyan” az euróövezet felbomlásának kockázatát. A cég londoni elemzői közölték: egyelőre fenntartják azt az előrejelzésüket, hogy az euró az idei év végéig 1,10 dollár/euró szintre gyengül, de szerintük “nem nehéz elképzelni” ennél meredekebb zuhanást sem, ha közelebb kerül az euróövezet “valamilyen formájú felbomlásának” kilátása.
116
JÓ HA FIGYELÜNK!
NEM JOGKÉPES BANKOKKAL PERESKEDHETNEK A DEVIZAHITELESEK Nem jogképesek a Magyarországon szép számmal jelenlév����������������������������� ő, lakossági devizahitelezésben is jelentős szerepet játszó fióktelepként működő hitelintézetek a Kúria döntése szerint. Ezek ellen a pénzügyi fióktelepek ellen nem indítható per itthon, de ők sem kezdeményezhetnek hasonló eljárást hazánkban. Több kérdés is felmerült a döntés nyomán. Az ügyfelek mégis megnyugodhatnak, egy 1979-es rendelet köszönhetően hazai bíróság járhat el akár a devizahitelezéssel kapcsolatos ügyekben is. A Kúria (a Legfelsőbb Bíróság utódja) Magyar Közlönyben megjelent 1/2012. PJE jogegységi határozata értelmében nem rendelkezik perbeli jogképességgel a külföldi székhelyű, az Európai Gazdasági Térség államaiban székhellyel rendelkező pénzügyi szektorhoz tartozó vállalkozás magyarországi pénzügyi fióktelepe. Ez azt jelenti, hogy a fióktelepként működő hazai pénzintézetek nem perelhetők, nem avatkozhatnak be egy tárgyalás menetébe, de ők sem indíthatnak bírósági eljárást idehaza senki ellen. Pereskedni persze lehet, csak nem a fiókteleppel, hanem az anyabankkal szemben. Az viszont kérdés, hogy mely ország bírósága járhat el az ügyben. Ezt egy 1979-es rendelet szabályozza. Csak a pénzügyi fióktelepekkel van gond A legfőbb ügyész a jogegységi indítványra tett nyilatkozatában kifejtette, különbséget tesz a szabályozás az általános szabályok szerinti és a pénzügyi fióktelep között. A fióktelep mindkét fajtája a cégjegyzékbe bejegyzett, jogi személyiséggel nem rendelkező cég. Ugyanakkor a pénzügyi fióktelep, eltérően az általános fiókteleptől, perbeli jogképességgel nem rendelkezik, mert sem törvényi, sem az ágazati jogszabályok jogalanyisággal nem ruházzák fel.
Milyen perekről lehet szó? Másodfokon is lezárult Kásler Árpád, a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének (BAÉSZ) elnöke és felesége OTP-vel szemben indított pere, ami 2008. május 29-én létrejött devizaalapú kölcsönszerződésük két kikötését támadta meg. Első fokon a Békés Megyei Bíróság 2011. december 8-án az említett két szerződési kikötés semmisségét állapította meg, vagyis mellőzte a kezelési költség devizában történő megállapítását, és az eladási árfolyam helyett a vételi árfolyam alkalmazását rendelte el a törlesztésnél is, visszamenőleges hatállyal. Ez több százezer forintot jelenthet a devizaadósoknak, mint ahogy egy korábbi elemzésünkben is megírtuk. Az ítélet ellen az OTP fellebbezéssel élt. A másodfokú ítéletben a Szegedi Ítélőtábla is tisztességtelennek mondta ki a vételi és eladási árfolyam alkalmazását. Ügy részletei itt. Amennyiben a magyar devizaadósok egy magyarországi fiókteleppel rendelkező pénzügyi vállalkozás ellen szeretnének hasonló eljárást indítani, néhány százezer forintos jóvátétel reményében, akkor azt csak a fióktelepet üzemeltető bank ellen tudják megtenni. Következmények és a megoldás A pénzintézetek oldaláról sem világos, hogy mit jelent a Kúria döntése. Felmerül a kérdés, hogy ha a fióktelepként működő pénzintézetek még csak eljárást sem indíthatnak, nem érvényesíthetik érdekeiket a bíróságon? Például abban az esetben sem, ha a magyar adóhatóság túl nagy adókötelezettséget állapít meg? Egyetlen mondat utal a Kúria döntésében arra, hogy mégis képviselheti valamilyen formában Magyarországon az érdekeit egy ilyen fióktelep. A
szöveg szerint ugyanis perképességgel nem rendelkezik ugyan, de alapítója nevében eljárhat hazai bírósági ügyekben - hívta fel figyelmünket Zalán Gábor, ügyvéd. Így a hitelezés folyamatára nincs hatása a döntésnek, legfeljebb megbonyolítja a helyzetet, hogy az esetleges jogi útra terelődött ügyeknél a felhatalmazás kérdését is tisztázni kell. Az ügyfelek oldaláról is aggályos lehet a Kúria jelenlegi döntése. Egy 1979-es rendelet szerint viszont abban az esetben is a magyar jog az irányadó, ha nem a fióktelepet pereli az ügyfél. Hiszen, ha a szerződés nem köti ki az alkalmazandó jogot, akkor a magyar lesz az irányadó. A törvény azt is tisztázza, hogy pernyertesség esetén a fióktelep ellen is lehet végrehajtást indítványozni, így az ügyfelek nyertes per esetén fióktelepektől is számolhatnak kártalanításra - mondta lapunknak Zalán Gábor. 1979. évi 13. sz. törvényerejű rendelet a nemzetközi magánjogról: 125. § A szerződésre azt a jogot kell alkalmazni, amelyet a felek a szerződés megkötésekor, vagy később akár a szerződés egészére, akár annak csak egy részére választottak. A jogválasztásnak kifejezettnek kell lennie, vagy annak a szerződés rendelkezéseiből vagy az eset körülményeiből kellő bizonyossággal megállapíthatónak kell lennie. Jogválasztás hiányában a szerződésre alkalmazandó jogot a 26-28. §-ok szerint kell megállapítani. 28. § Egyéb szerződésekre jogválasztás hiányában azt a jogot kell irányadónak tekinteni, amelyhez a szerződés - az adott szerződéses viszony lényeges elemei szerint - leginkább kapcsolódik. 1997. évi CXXXII. tv. 11. § (1) A külföldi vállalkozás folyamatosan köteles biztosítani a fióktelep működéséhez, a tartozások kiegyenlítéséhez szükséges vagyont. A külföldi székhelyű vállalkozás és a fióktelep egyetemlegesen és korlátlanul felel a fióktelep tevékenysége során keletkezett tartozásokért. (2) A vagyontárgyak külföldről történő behozatalára a vámjogi, a vámeljárási, az áruk országhatáron át történő szállításával kapcsolatos rendelkezéseket, továbbá - a külkereskedelmi engedélyezés alá eső termékek esetén - a külkereskedelmi áruforgalomra vonatkozó szabályokat is alkalmazni kell. (3) A fióktelep útján folytatott tevékenységgel összefüggésben keletkezett tartozások végrehajtása során a külföldi vállalkozás valamennyi belföldön található vagyonára végrehajtás vezethető. Forrás: richpoi.com
JÓ HA FIGYELÜNK!
117
DÖBBENETES A HARAG A BALOLDAL IRÁNT Diktatúra és demokrácia az EUSSR-ban (a Szociáldemokrata Szovjet Köztársaságok Európai Uniójában) címmel rendeztek szombaton este egy Magyarországról és Európáról szóló vitát Amszterdamban, a De Balie nevű, ismerten baloldali kulturális központban. A rendezvényen jobb- és baloldali értelmiségiek is vitába szálltak a magyarországi demokrácia helyzetéről – írja a kedden utcára kerülő számában a Magyar Nemzet. Martin Mevius újságíró, történész volt a vita szervezője, amelyre jobb- és baloldali magyar közéleti szereplőket is meghívott. Az eseményen jelen volt Schöpflin György, az Európai Parlament néppárti képviselője, Ertsey Katalin, az LMP parlamenti képviselője, Dennis de Jong, a holland Szocialista Párt európai parlamenti képviselője, Szánthó Miklós politikai elemző és közíró ( Jobbklikk), Tóta W. Árpád újságíró (HVG) és Thomas Escritt, a Financial Times volt budapesti tudósítója. A közönség sorairól sem szabad megfeledkezni, ugyanis ott foglalt helyet Sümeghy Gyula hágai magyar nagykövet és Bert van der Lingen a budapesti holland nagykövetségtől, valamint Renée Postma, aki az első Orbán-kormány idején keményen kritikákat fogalmazott meg a kormánnyal szemben. Az esemény bevezetőjeként Mevius informálta a résztvevőket Magyarország belpolitikai helyzetéről, valamint a jobb- és baloldal viszonyát a nemzeti politikához. Mevius szerint sok az ellentét a jobb- és baloldaliak közötti ellentétről is beszélt, azonban szerinte egy dologban minden magyar egyetért: az Trianon tragédiája. „Annak igen kevés hírértéke van, ha valami mellett tüntetünk” Thomas Escritt arról beszélt, hogy a magyarok sokszor érzik úgy, hogy a nyugati média félreértelmezi őket, illetve nem mutatja be őket megfelelően. Azt mondta, hogy nincs szó szisztematikus lejáratásról, de tény, hogy manapság a nyugati sajtóban nincs rendszeres tájékoztatás kis országokról. A kormányellenes tüntetésről teljes terjedelmében tudósító, a békemenetet viszont szinte teljesen elhallgató nyugati sajtó védelmére. Escritt azt hozta fel, hogy „annak igen kevés hírértéke van, ha valami mellett tüntetünk”. Ha valami ellen vonulnak az emberek az utcára, az sokkal érdekesebb. Befolyásos és világhíres Tóta W. Árpád, akit a műsorvezető úgy mutatott be, mint „nagyon befolyásos, Magyarországon világhíres (sic!) blogger”, azt mondta, hogy Magyarországon diktatúra van. A sajtó nem szabad, és minden Orbán Viktor ellenőrzése alá esik. Ugyanakkor a nyugati sajtó éppen a lényeget nem látja. Szerint az ország teljes kiárusításáról van szó, és mindent elborít az urambátyámvilág. Ez a feltétel megadatott a kormánynak Szánthó Miklós politikai elemző, konzervatív blogíró a magyar politikai stabilitásról beszélt, amely a kétharmados többséggel megválasztott kormánynak köszönhető. Elmondta, hogy Európa sok országa küszködik politikai instabilitással keveredett gazdasági problémákkal, amelyeket a szélsőségesek és radikális pártok megerősödése kísér. Szánthó szerint ez mind a gazdasági válság és az Európai Unió, illetve a Nemzetközi Valutaalap kényszermentőcsomagjainak következménye. Véleménye szerint a gazdasági válságból egy kormány csak akkor képes az országot kivezetni, csak akkor tud komoly 118
reformokat bevezetni, ha politikailag stabil, és ez az a feltétel, ami a mostani magyar kormánynak megadatott. A 2002 és 2008 közötti szocialista–szabad demokrata kormányzás időszakát említve szólt a tömeges méretűvé vált korrupciós botrányokról, a hazugságokról és a rendőri brutalitásról, majd arról, hogy 2008-ban a választópolgárok felhatalmazása nélkül egy kisebbségi, technokrata kormány irányította az országot. Döbbenetes harag Schöpflin György fideszes európai parlamenti képviselő DélnyugatMagyarországon tett látogatásáról beszélt, ahol a többség részéről döbbenetes haragot tapasztalt a magyar baloldal és Európa iránt, mert szerintük az, ami Magyarországgal történik, nem igazságos. A rendszerváltás idején Angliában élve azt gondolta, hogy Magyarországból normális és demokratikus ország válik, de ennek csak a látszata valósult meg. A 2002–2010 közötti kormányzás rendkívül korrupt volt, és lenézte az embereket. A Gyurcsány– Bajnai-kormányok idején a közigazgatás gyakorlatilag nem működött Magyarországon, a vidéken élők adót ugyan fizettek, de a rendőrség már nem tette a dolgát. Schöpflin szerint a Fidesz–KDNP-kormány óriási, hosszú távra ható reformokat és változtatásokat valósít meg. Az új alaptörvényről szólva elmondta, hogy a régi alkotmány ideológiailag szégyellni való módon sztálinista volt, amelyen 1989-ben valóban változtattak, de még akkor sem lett megfelelő. Szerinte a legfontosabb, Fidesz által bevezetett reform a közigazgatás radikális átalakítása. Nem a diktatúra irányába Ertsey Katalin, az LMP parlamenti képviselője azzal kezdte beszédét: Amszterdam utcáin, a teraszokon ülő, sört iszogató és füves cigarettát szívó embereket látva ráébredt, hogy a magyar helyzet valószínűleg érthetetlen egy átlagos holland számára. Méghozzá amiatt, mert a Magyarországról szóló vita lényege, hogy demokrácia van-e az országban vagy nincs – az Európai Unió viszont csak demokráciákat és diktatúrákat ismer. Szerinte Magyarország lecsúszik a demokrácia útjáról, de semmiképpen nem a diktatúra irányába halad. Hozzátette: szinte sehol nincs olyan jogilag megfogható, konkrét ügy, amit kritizálni lehetne amiatt, mert egyértelműen nem demokratikus. Dennis de Jong, a holland Szocialista Párt európai parlamenti képviselője elmondta, hogy a vita folyamán sok olyan problémáról hallott, amelyet nemcsak Magyarországon, hanem az unió több országában is megtalálhatók. A korrupció Hollandiában is komoly gond, példaként a Philips esetét említette, amely ellen a holland kormány nem indított vizsgálatot, amikor kiderült, hogy lengyel kórházakat megvesztegettek. Nem tudta, hogy a tömegbe lövetést javasolta A Magyar Nemzet a vitát követően Martin Meviust, az esemény szervezőjét kérdezte arról, hogy vajon meghívott volna-e olyan jobboldali újságírót a vitára, aki a tömegbe lövetést javasolta a balliberális kormánynak, mint tette azt Tóta W. Árpád 2003. május 5-i Anyád napja című publicisztikájában. Mevius válasza erre az volt, szeretett volna egy jobb- és egy baloldali ismert újságírót meghívni, ami sikerült is, de nem tanulmányozta behatóan a munkásságukat. Forrás: Magyar Nemzet JÓ HA FIGYELÜNK!
SZÁMUNKRA A NAGY CSALÓDÁST A NYUGAT OKOZTA! A keleti bolsevik hordákban nem csalódtunk, hiszen megszenvedtük, s így kiismertük őket. Nyugatra azonban naivan bámultunk sokáig. Conrad Sittenfeld hazájában rendszeresen leantiszemitázzák a magyarságot. Vajon mi lehet ennek az oka? A magyar lelkialkatunk ugyanis alkalmatlan bármely nép gyűlöletére, de a Nyugat valahogy másként tekint ránk, másként ítél minket. Ám a saját antiszemitájuk mintha nem, vagy kevésbé komolyan létezne. Amikor az alábbi sorait olvastam a fenti szerzőnek, elgondolkodtam e kettős mérce okain és stratégiáján: “Zsidó jellemvonás a konok törekvés munka nélkül értéket produkálni, vagyis, minthogy ez önmagában képtelenség, értéket előteremteni csalással, vesztegetéssel, tőzsdemanőverekkel, a sajtóban terjesztett hamis híresztelésekkel, ezeket eltulajdonítani, aztán a munka reális értékeivel kicserélve másokra sózni.” Mennyivel másabb a mi megközelítésünk a zsidókérdéshez, s bizony ebben nagy szerepe van azon tisztességes zsidóknak, akik egykor Horthy mellé álltak a nemzeti hadsereg szervezésekor 1919-ben. 1956-ban pedig fegyverrel harcoltak a szovjet gőzhenger ellen, vagy 1990ben lefeküdtek a képviselők elé, mert érezték, hogy félreviszik az országot. De szerepe van ebben Radnóti hazaszeretetének és a magyar toleranciának is, hiszen annyira sokan próbálnak bennünket antijudaistává tenni, hogy az már a butább honfitársaimnak is gyanús. (Lásd a Kertészek kirohanásait, Esterházy és Konrád nyilatkozatait.)… A magyarság azonban ragaszkodik Dzsida Jenő soraihoz: “…így készülünk szelíd háborúra, mindig magunkért soha mások ellen, sót párolunk és vásznakat szövünk, s míg kisebbítnek lassan megnövünk.” Számunkra, ezért a kettős mérce alkalmazásért csalódás a nyugat! Régebben szívesen használtuk azt a sommás meghatározást, hogy „kelet” az a bolsevik szocializmus jelképe, a „nyugat” pedig a polgári kapitalizmusé. Szívesen beszéltünk arról is, hogy a nyugat soha nem védett bennünket, mert hagyták a törökkel, kommunistákkal szemben is elvérezni a magyarságot. Sőt nem csak hagyták, hanem szinte tálcán kínálták fel nekik. (a törököt a franciák támogatták ellenünk, de a bolsevikoknak már nemcsak ágyúkat adott el aranyért a „nyugat”, hanem az egész maradék országot. Azt a csonka hazát, amelyet éppen ők és a nemzetközi szabadkőműves páholytagok tettek csonkává azért, hogy kön�nyen legyűrhető és, a rabló utódállamok szorításában, megfélemlíthető legyen.) JÓ HA FIGYELÜNK!
De mi a valódi oka ennek? Miért nem ismeri fel az emberiség, hogy a nyugat-kelet is csak a megosztásunk eleme, s a magyarság nem egy keleti jött-ment nép, hanem egy ősi értékrend képviselői, akik nem a pénzalapú társadalmat erősítik, hanem egy más ideológiát, egy más lelkiséget, egy másmilyen tudást és életformát képviselnek. Azt az ősi és bevált életformát, amely a természettel harmóniában él, s nem rombolja azt, sőt építi az emberi közösséget, amely kis és nagycsaládi alapon szerveződött évezredeken át, s nem a pénz, hanem a szeretet, tisztesség és az értékteremtő munka mentén. Mindez – elismerem –, mára nagyon rontottan érvényes ránk, de a lelkialkatunk még a régi. A magyarság tehát egy „értelmiségi” szkíta törzs, amelynek óriási szerepe volt a szövetségi rendszerek – tehát a békés együttélés – kiépítésében, s annak vezetésében. Ebben szerepe van agglutináló („összetapasztó” ragozás, szóképzés – szerk. megj.) és egyedülállóan logikus nyelvünknek, amely az őstudást nyomaiban még megőrző nyelv. Ez az őstudás az, amely miatt keresztre feszített minket, s folyamatosan próbál kiirtani, eltüntetni, beolvasztani, de legalább teljesen elbutítani a „nem létezőnek hazudott” pénzuralom. Milyen tudatformáló technikákat használ ellenünk és az emberiség egésze ellen ez a gátlástalan és nemzetpusztító, pénzalapú világerő? Rájöttek, hogy az emberiség tagjainak nincs is szüksége valódi ellenségre, elegendő egy szépen megtervezett, színházi ellenség-kép ahhoz, hogy elfogadják az pénzuralom totalitárius, központi hatalmát. Elég a hatalom felvásárolt lakájainak az „ördögöt a falra festeni”, a látszat ellenséget megnevezni, a tévében megmutatni, az embereket ezekkel ijesztgetni, megfélemlíteni. Sőt még jobb is, ha nincs igazi ellenség! Mert a megtervezettség nem okoz meglepetést, s a szellem bármikor visszafogható, vagy visszaparancsolható a palackba. Tökéletes megoldás pl. a gerjesztett terrorizmus, vagy a saját népük ellen elkövetett, s a teljes lakosság méretéhez képest elhanyagolható mennyiséget elpusztító, de jól dramatizálható terrorcselekmény, ami majd felrázza, s megfelelően manipulálhatóvá teszi a tömegeket úgy, hogy a nemzeti és családi célok helyett a pénzhatalom által diktált célok érdekében dolgozik, szavaz, demonstrál, vagy tűri balsorsát. A magyar társadalom esetében ehhez még az is hozzájárul, hogy a „nyugatról pénzelt kelet”, elhitette az emberekkel azt, hogy a bolsevikok működtette rendszer szocialista volt. Holott (gazdasági szempontból) a köz-
pontosított bolsevik állam egy kapitalista uralom volt, ahol a gazdaság meghatározó elemeként szerepel az összerabolt állami tőke. Annak ellenére, hogy szidták a rothadó tőkés rendet az egyeduralkodó párt vezetői, ők mégis tejhatalommal bírtak az állami tőke felett, amely hírül sem volt közvagyon, mert nem a közösséget, hanem a bolsevik politika manipulációit szolgálta! Röviden tehát, nem szocializmus, hanem államkapitalizmus volt nálunk az előző rendszer. Erre az a legkomolyabb bizonyíték, hogy 89-ben nem történt más, mint az uralkodó osztály részleges átalakítása, valamint az állami, de közvagyonnak hazudott vagyonelemek magánzsebekbe való átáramoltatása. Mindez persze azt a hatalmi célt szolgálta, hogy az előző korszak bűneit ne lehessen feltárni időben, a felelősöket ne tudják elítélni, mert a hatalmi rendszer saját stabilitásához szükséges az, hogy önmagát kiáltsa ki egyedül érvényesnek és törvényesnek! Közben persze démonizált minden más lehetséges hatalmi formát. Különösen azt a magyar törekvést, hogy a legalább ezerszáz éves magyar államiság örökébe olyan népi-nemzeti erő kerülhessen, amely tiszteli a történelmi magyar múlt jogfejlődésének bevált eredményeit, felismeri a pénzmanipulációs világ törekvéseit, s megfelelően működő ellenstratégiát alakítson ki vele szemben. A marxizmus legalapvetőbb tévedése az, hogy osztályharcot hirdetett. Mert a munkások-parasztok nyomorát nem a tőkés személye, de nem is a közösség által ellenőrzött tőke okozza, hanem a vagyonszerzési lehetőség korlátlansága. Erre ragyogó példa a svéd szociáldemokrata állam és a jóléti kapitalizmus kialakulása, majd annak fokozatos leépülése. A manipulált piaci igények közepette azonban már nem lehetséges a piac természetes szabályozása tervgazdálkodással, mert nincs vagyonszerzési korlát, így nincs ami a gátlástalan harácsolást elválassza a tisztességes piaci magatartástól. Tehát nem volt az véletlen, hogy a tőke korlátlan urai lettek olyan gátlástalan személyek, akiknek a családjában öröklődően mutatható ki a felsőbbrendűségükben való vakhit és a többi ember lenézése. Sajátosan fogalmazza meg e tételt a zsidó Marx Károly is:“Mi a zsidóság világi alapja? A gyakorlati igény, az önzés… Mi a zsidók világi kultusza? A kufárkodás. Ki a földi istenük? A pénz.” A marxizmus egyébként sok témában nem téved, de igen kitűnő és működőképes alternatívát adna a gazdaság egyes kérdéseire, ha azt valóban szeretné megvalósítani a világ. Ilyen például a tervgazdaság, ahol 119
a vezetők kiválasztásának pártszempontú hibái okozták az óriási gazdasági hibákat. A tervgazdaságban ugyanis az elvégzendő munkát központilag osztják szét az emberek között, ezzel pedig valóban egyre kevesebbet kellene dolgozni, megszűnik a munkanélküliség, s az állam így, nem megalázó és ellustító segélyekkel, hanem munkaszervezéssel tud megélhetést adni. A bolsevik korszakban persze nem működött jól az elv, hogy a termelt javakat központilag és a szükségletek, valamint a teljesítmény arányában osszák el, de ha valódi tisztesség uralná a politikusi garnitúrát – nemes gondolkodású és nagy tudású emberek kerülnének a hatalomba -, akkor a tökéleteshez közelítő létbiztonság és igazságos fogyasztási arányok valósulnának meg. (Ez valójában az arisztotelészi legalkalmasabbak kategóriája lenne, amelyet a görögök arisztokráciának neveztek!)
Ha valóban közösségivé vált volna a kommunizmus, akkor a tervgazdaság sikeresen és verhetetlenül működött volna. Ám ehhez egy vegyes tulajdoni szemlélet kellett volna, ahogyan azt a magyar alkotmányosság elképzelte: mert amit nem ember alkotott, azon nem lehet tulajdont szerezni, csak birtokolni lehet! A birtoklás pedig csak az ott élő közösség szolgálataként szerezhető, s ezzel még a személyes ambíciók is helyet és lehetőséget kaptak a közösség érdekei között! Ilyen közös birtoklást akartak 1956ban a munkástanácsok a gyárak vonatkozásában, s ilyennek indultak egykor a nemesi birtokok és a nemzetségi szállásterületek is. Ha ma sikerülne visszatérni a magyar hagyományokhoz – pl. közbirtokosság és a Hangya szövetkezés újra teret nyerhetne –, akkor működőképes és igazságos rendszert tudna a magyarság felépíteni, követhető mintaként, s a világ újabb ámulatára.
Mivel azonban a bankárkaszt ezt pontosan tudja, ezért nekik szükséges volt a tervgazdaságot és a magyar birtokrendszert felszámolni, az erkölcsi tartást megtörni és a közösségi eszmét démonizálni, vagy középkori csökevénynek láttatni. A magyar gondolkodás ma is „európai” össztűz alatt áll, s nagyon szeretnének bennünket kiebrudalni innen a Kárpát-hazából. Naponta vádolnak minket antiszemitizmussal és nácizmussal. Pedig mi csak dolgozni szeretnénk úgy, ahogy József Attila is leírta: „szépen, ahogyan a csillag megy az égen”. De van-e abban antiszemitizmus, ha Rulf rabbi szavait idézem az írásom végén gondolatébresztőnek? “Csak a zsidók kereskedelmi forgalma az, amely értéket teremt. A munka erre nem képes.” Ezt a paradoxont még a nyugati piacgazdaság sem tudja feloldani! Dr. Bene Gábor
MUTASD AZ E-MAILED, MEGMONDOM, KI VAGY!
E-mail fiókjaik megnyitását követeli repülőterein a palesztinoktól a „Közel-Kelet egyetlen demokráciája” Szokatlan felszólítást intéztek a palesztin származású amerikai Sandra Tamarihoz, amikor az izraeli Ben Gurion nemzetközi repülőtérre érkezett: egy biztonsági ügynök számítógép-képernyőt tolt elé a Gmail postára kapcsolva, és azt követelte, hogy lépjen be. A biztonsági ember azt gyanította, hogy Tamari palesztinbarát aktivista, és bele akart nézni a 42 éves nő magánleveleibe, “terhelő bizonyítékok” után kutatva. (Vajon mi történne, ha mi az Izrael-barát aktivistákat kény120
szerítenénk ilyesmire? Van néhány belőlük... - a szerk.) Sandra Tamari visszautasította a kérést, erre rövid úton kiutasították az országból. Az eset nem egyedi: más - főként muzulmán vagy arab - beutazók is hasonló tapasztalatokról számoltak be, és az elmúlt hetekben legalább három amerikai nőt utasítottak így ki “palesztinbarát aktivizmus gyanúja” alapján (palesztinbarátnak lenni ugyanis szörnyűséges bűncselekmény - a szerk.). Újságírói kérdésre a Sin Bét belbiztonsági szolgálat megerősítette, hogy Sandra Tamarit kihallgatták, és “az ügynökök a törvénynek megfelelően jártak el”.
A St. Louis városából való nő elmondta, hogy május 21-én érkezett Izraelbe egy felekezetközi értekezletre. Magát kvéker békeaktivistának nevezte, és elismerte, hogy részt vett Izrael bojkottjára felszólító kampányokban. Mint mondta, számított arra, hogy aktivizmusa miatt hosszabb biztonsági ellenőrzésnek vetik majd alá, de arra már nem, hogy kinyittatják vele a postáját. Az ügynökök a személyes papírjait átkutatva találtak rá e-mail címére - tette hozzá. “Ekkor felém fordították a képernyőt, és ennyit mondtak: jelentkezzen be!” - mesélte el utóbb. Amikor erre nem volt hajlandó, kihallgatója így fordult hozzá: “Nos, maga bizonyára terrorista. Rejtegetnivalója van.” Ezután megmotozták, zárkába kísérték, és másnap visszaröpítették az Egyesült Államokba. Mark Regev izraeli kormányszóvivő kisebbíteni igyekezett az ilyen vizsgálatok súlyát, azt hangoztatva, hogy évente látogatók milliói, köztük muzulmánok és arabok tízezrei haladnak át a Ben Gurion repülőtéren. “E panaszok egy maroknyi aktivistától származnak, akiknek világos politikai indítékaik és céljaik vannak” - mondta, hozzátéve, hogy az izraeli repülőtéri biztonsági rendszer “nemzetközileg ismert hatékonyságáról és professzionizmusáról”. Az e-mail ellenőrzést illető kérdésre viszont nem válaszolt, mondván, hogy “nem minden biztonsági technikáról lehet nyilvánosan beszélni”. (MTI nyomán) JÓ HA FIGYELÜNK!
JÓ HA FIGYELÜNK!
121
A KAPITALIZMUS NEM HALT MEG, DE ÉLETRE KELL KELTENI
A megmondó-ember megmondta! Ha ő megmondta, akkor úgy is van. Vagy mégsem? Bod Péter Ákos megmondta, hogy minden ellenkező híreszteléssel és tapasztalattal szemben a kapitalizmus nem bukott meg, csak „az európai típusú kapitalizmus került válságba”, ami csak „az Egyesült Államok, Nyugat-Európa és Japán krízise”. Ez azt jelenti, hogy Kelet- és Közép-Európa (benne Magyarország), Ázsia, Afrika, Kanada, Közép- és Dél-Amerika, Ausztrália valami mástól szenved. Na, de mitől, kedves Bod Péter Ákos úr? „A kapitalizmus nem mondott csődöt, és ellentétben az 1929-1933as krízissel, nem jelent meg ’váltótársa’, nincsenek alternatív rendszerek vagy teóriák, ’nincs új Keynes, Marx vagy Max Weber’”. Rossz hírem van az Ön számára, Bod úr! Van ’váltótárs’, nemcsak a kapitalizmusra, hanem az annak teret adó nyugati (diktatórikus) civilizációra. Ez a váltótárs nem a diktatúra egy másik formája, hanem a nemzetek és az emberek szabadsága. Ez a váltótárs az az ősi civilizáció, aminek a Teremtő akarataként megszemélyesülő eszmei tisztasága meghatározza az emberi társadalom szerves együttélését, benne a gazdaságot is. Ön saját magát és azonos érdekű társait megnyugtathatja, bizonyíthatja nekik, hogy ami körülöttük van, az nem igaz, a halott nem is halt meg, életre lehet kelteni. A baj az, hogy amíg Ön és társai ezt bizonygatják, addig nap, mint nap azt tapasztalja a munkanélküli, a lakásától megfosztott, a munkaerőpiacon megvásárolt bérrabszolga, a nyugdíjas, a jövőtlenné tett fiatal, hogy ez nem igaz. 122
Azt látják, hogy a nemzetvesztés kijelölt ítéletvégrehajtója, Orbán Viktor „nem akarja tudni”, amit a harmadik típusú beszélgetésen gazdáitól hallott, ahol ő csak egy szót mondhat: „igen”, amikor kettős beszéddel biztat itthon, nyugtat az Európai Parlamentben8. Azt látjuk itthon, hogy amit Ön állít, Bod úr, az szemenszedett hazugság, a liberális kapitalizmus hullája fertőzi Magyarországot, a gyarmatbirodalom diktátumainak „jogharmonizációjával”9akaratát megalázásunkkal ránk kényszerítő “fegyelmezéssel“10 és közvetlen zsarolásunkkal11. Ez a sírba ereszkedő liberális kapitalizmus arra kényszerít bennünket, hogy érdekeinkkel szembefordulva fegyverkezzünk rabságunk megvédéséért12. Nincs véletlen. Ütemezetten mai hírlevelemben kezdem el a Szent Korona Értékrend Akadémia második fokozatának „A mátrix (tábla) elmélet a liberális-kapitalista és a Szent Korona Értékrend gondolkodási módjában (paradigmájában)” c. része ismertetését. A diktatórikus (nyugati) és az ősi civilizáció közötti különbséget a mátrix-elméletek különbözősége mutatja. Dr. Halász József 1 hozzászólás Kőműves Géza: Örömmel továbbítom az alábbi nagyon bölcs fejtegetést a szeretetről. JÓ HA FIGYELÜNK!
Én ezt egy remekműnek tartom, és csak annyit fűznék csak hozzá, hogy a szövegezés nagyon tömör, ezért nagyon figyelmesen, ha kell, kétszer-háromszor is el kell olvasni ahhoz, hogy pontosan értelmezni lehessen. Érdemes ehhez venni a fáradságot!!! Kérek Mindenkit, szíveskedjen terjeszteni ezt az üzenetet, mert a benne foglaltak segítenek hozzá mindnyájunkat a tökéletes tisztánlátáshoz. Most, az utolsó pillanatokban, hazánk tönkretételének végjátszmában, igen nagy szükségünk van tisztánlátásra! A szeretettel kapcsolatban pl. magam nem tudom elképzelni, hogy ha megdobnának kővel, akkor kenyérrel dobnék vissza. Vagy ha megütnék az egyik orcámat, odatartanám a másikat! Miután több forrásból hallottam már, hogy meghamisították, manipulálták az Újszövetség egyes részeit, joggal tételezem fel, hogy Jézus ilyen képtelen, életszerűtlen dolgokat soha nem is állított; ilyen képtelenséget soha nem kért tőlünk, hiszen az önvédelem minden élőlénybe belekódolt reflex, ezért éppen azt tartom ördögtől valónak, ha ezen ösztöneink ellen cselekszünk. Ha elfogadjuk a feltétlen szeretetet, akkor ezen a Földön minden törvénykezés ördögtől való dolog, és nem szabad még a legelvetemültebb rablógyilkos feje felett se ítéletet mondani, nem szabadna semmilyen ügyben törvényt ülni. Nem is beszélve az egész nemzetet sanyargató, kifosztó, meggyalázó, népirtó gazemberekről, kiknek kiiktatása nem csak szükségszerű, hanem becsületbéli kötelességünk is egyben! Jézus nem anarchiát akart itt a Földön! Az alábbi üzenetben van egy nagyon jó példa is arra, hogy feltétlen szeretet nem létezik. Nem is létezhet; így ellene érveket egyetlen józan ember se hozhat fel! V. Sz. Végkövetkeztetés (Konklúzió) – ELŐRE!!!: Nem filozófus, nem politikus, hanem egy megszállt hazájú, elnyomott, magyar gyalog írtam! Hacsak nem tévedek, sem tettek, sem pedig gondolatok nincsenek következmények nélkül és csakis az ember, az emberiség válthatja meg ön-ön magát. Hosszú, rögös, tövises, meredek út vezet magunkban Istenhez, melyet kívül is kell járnunk. Az úton megtorpanhatunk, visszacsúszhatunk, de feltételezésem szerint még halálunk után, vagyis ezen dimenzióból történő távozásunk után is előttünk lesz, „nincs menekvés, örökké bejárásra vár! ” Az evilági és túlvilági előnyök elérése érdekében történő, üres Isten – dicséret mit sem ér, hiszen, ha van, nem hiú ripacs Ő! “Segíts magadon, másokon, az Isten is megsegít”! – Szeresd a jót, az igazságot, küzdj érte, de ne szeresd a rosszat, az igazságtalanságot és küzdj ellene! Amennyiben teheted mindenkor légy méltányos, “emberséges” (a benned található, vagyis alapjában mindenkinek megadatott isteni információ) és vésd eszedbe, hogy a félreállás, sumákolás, önző kényelemszeretet, a felelősségteljes döntések elkerülése nem istennek tetsző cselekedet! Gondolkodj el, miként lennél méltó az Isten segítségére! Nem véletlen, hogy a zs… megszállók “A szeretet a megoldás mindenre” demagógiával manipulálnak a fejekben. Félreértés ne essék, ezért előre bocsátom, mindenek felett a szeretet, az önzetlen szeretet és az igazság szeretetének feltétlen híve igyekszem lenni, viszont számomra az önzetlenség és a szeretet nem egyenlő az ostobasággal. „A szeretet a megoldás mindenre” demagógiával szemben vallom, hogy nagy lényegi különbséggel a szeretet vezérelte megoldás az üdvözítő, vagyis eredményre vezető! Ebben nem foglaltatik benne a rossz szeretete. A vak szeretetről szóló smafuk többek között az ugyancsak manipulált Saul rabbi féle (Pál apostol) judeo-”keresztény” egyházából kiábrándult és más zsidó szekták csapdájába bele nem sétált emberek utolérésére készülnek. Az új zsi… világrendet építő hitványság ellen esetleg fellépni merészelő, jószándékú, szeretetreméltó emberek ártalmatlanításának előkészítését a szeretet manipulációjával végzik a leghatásosabban. Nagy vehemenciával készítik elő a terepet a teljes agyatlanításra, a feltétel nélküli szeretet elfogadására. Vagyis: “tűrd, sőt szeresd az elnyomóid, őseid, Nemzeted és más nemzetek, más ártatlan népek JÓ HA FIGYELÜNK!
parazitáit, gyilkosait, a Föld tönkretevőit, a magyarság és minden jóravaló nép legelvetemültebb ellenségeit. Szeresd a hitvány népet és a hitvány “embert”, szeresd a sátánt, mert ez viszi jó irányba a világot.” Hát ez a dörzsölt elvetemültség nem döbbenet? Mivel a szeretet önmagában nem létezik, a mindenkire kiterjesztett szeretettel, tehát a rossz, a rosszak szeretetének demagóg hitével vezeti falnak az esetlegesen gyanútlan, jószándékú emberiséget. Ez a professzionálisan kiagyalt, zsi… süketelés, hiszen szándékosan mellőzi a valódi törvényszerűségeket, az ebből adódó, természetes következményeket, melyre a természetes, kézzel fogható realitáshoz és transzcendens szálakhoz is kötődő egészséges reflexió a helyes válasz. Jelesül, hogy a jót, a jó rezgést kell szeretnünk, nem a rosszat és önmagában nem létezik szeretet. Valamint a rossz szeretete, a rossz cselekedet, rossz gondolat szeretete semmiképpen nem lehet jó, s embert nem választhatod el a cselekedeteitől, gondolataitól, a lelkétől, mert csak a porhüvelye marad. Tehát olyan nem lehetséges, mint mondják, hogy az alávalóban az embert szeretem, mert ez az ember az alávalóságával együtt „ember” és ezzel együtt viszont vétek szeretnem. A liberális szájból gyakran elhangzó “Minden ember- ember!” “érvre” kézenfekvő reakcióm: Persze, a gazember is ember. A Földön levezekelhető bűnt elkövető embernek adott esély nem a szeretet, hanem méltányosság, feltételes megbocsátás esély arra, hogy a jót, nemest, igazságost szerető, szerethető emberré váljon. A kisugárzott lélek szeretetét, ne keverjük a test által keltett szexuális, esztétikai vonzalommal! Tehát a jó, a szeretni való szeretete és rossz, a megvetni való elutasítása sugározzék a világban, ne a hitványság szeretete, mert a hitványság szeretete, a hitványságot erősíti, a csak, a semmiért való, tulajdonképpen nem létező, ostoba “szeretet”, csak ostoba tehetetlenség. A kényelmeseknek könnyen elfogadható, önző semmittevés és ők a zsi…k ezt akarják, mint mindig, rafinált módon, hogy az ő békességük érvényesüljön a világban, ami nekünk roppant békétlenség, szeretetlenség és halál. A jó és igazságos, ennek ellentéte a rossz és igazságtalan valamint ezek fokozatai és Isten és sátán csakis egymás viszonylatában, de mindig és mindenkor külön egységként, egymásban soha fel nem olvadhatóan léteznek, még önmagunkon belül is így van és mindig viszonyban állnak valamivel, valakivel és ezért áll az ember örökké döntés előtt, tehát a szeretet nem önmagáért való, mint ahogyan a lét sem. A szeretet, az igazság tevékeny, nem önző, harcol a hitványság ellen, mert védi a szeretni valót és mozgatórugója a jó, az igazság szeretete, melyért, ha más út nincs, gonoszt ölni is képes. Magasabb fokon, saját maga irányában is tanúsított óriási felelősséggel, tiszta ésszel mindent mérlegre téve önön életét is képes kockára tenni, végső esetben feláldozni, ellentétben hitványsággal, melynek motivációja jellemzően önző. Gondolom sokak számára ez utóbbi bekezdésem kiverte a biztosítékot, ezért roppant egyszerű példával élek: Borongós éjjelen családodra tör egy rablógyilkos és magasra tartott gyilokkal szeretteid ágyához osonva a rablás előtt, végezni kíván velük, hogy zavartalanul, tanúk nélkül fosztogathasson, de te felébredsz a másik szobában, mit tennél? Ha a kezed ügyében lévő piszkavassal nem loccsantanád szét a fejét, magad is gyilkos lennél, közvetetten ártatlan, jóravaló, szeretetteljes emberek életét oltanád ki, gyávaságból, ostobaságból és ezért súlyos büntetést érdemelnél. – A Hazádat, a Földet, az emberiséget, a családod, nemzettestvéreidet egy mindenre elszánt parazita, rablógyilkos nemzetközi banda fosztogatja, minden értelemben tönkreteszi, különböző módszerekkel öli és immáron ezer éve szinte töretlenül manipulálja. Alkotmányodat, a törvényeket ő alkotja, “kormányodat”, “elnöködet”, a parlamenterek vezetőit kivétel nélkül mindig ő adja, s reményed sincs az ő hatalma fenntartásához részedre alkotott, un. „békés lehetőségekkel” ellene fellépned, – mit is kell tenned?! Keressétek a Magyar Vérszövetség és Magyar Nádori Szövetség honlapjait! Kössetek magyar vérszövetséget,- vérszerződést! Kőműves Géza, Sopron, 2011. 123
ŐSSZEL JÖHET A FACEBOOK TELEFON? Mégpedig a HTC segítségével, amely ezzel egy időben megkezdené saját chipjeinek tervezését is, hogy a jövőben erősebb pozícióból folytassa a küzdelmet a nagyon is jól álló riválisokkal szemben. Az utóbbi időben némileg lelassuló, kisebb-nagyobb gondokkal küzdő HTC terveiről egyszerre két hír is befutott a napokban, ezekből pedig arra következtethetünk, hogy határozott lépésekkel igyekeznek javítani helyzetükön, hogy visszanyerjék korábbi kedvező pozíciójukat az okostelefonok versenyében. Elsőként lássuk a Facebook közösségi portállal kialakított partneri viszonyukat, annak valószínű eredményeit. A két cég tajvani hírek szerint közös telefont mutatna be, amely egyrészt lehetővé tenné, hogy az online platform minden egyes funkcióját a weboldalon megszokott módon érjük el, másrészt pedig egy újabb területet nyitna meg a közösségi portál előtt, a Google korábbi, jelenleg is tartó kezdeményezésének mintájára. Emlékezhetünk arra, hogy a keresőcég elsőként szintén a HTC-vel összefogva dobta piacra saját okostelefonját, ezt követően azonban a Samsunghoz pártoltak át, ami jó lépésnek bizonyult, hiszen ez utóbbi igencsak előnyös helyzetben van a szegmensen belül, androidos megoldásaival komoly túlsúllyal nehezedik a többiekre. A pontos hardveres és szoftveres részletekről egyelőre semmit nem tudni, ám az már önmagában fontos fejlemény, hogy a tőzsdére készülődő közösségi oldal ezen töri a fejét. A HTC a maga részéről eközben állítólag – kínai források szerint – megkez-
dené saját chipjeinek tervezését is, amelyet azonban a Samsunggal és Apple-lel ellentétben nem házon belül végeznének, hanem a Qualcomm és az ST-Ericsson közreműködésével, ők végeznék ugyanis a tervezési munkálatokat, az első, kifejezetten a HTC kívánalmai szerint kialakított példányokat pedig valamikor a következő évben szállítanák le. Úgy tűnik, hogy számukra nem elsősorban a költségek leszorítása a fontos (hiszen ez esetben megoldanák a házon belüli tervezést), hanem az, hogy a fejlesztők szorosabb kapcsolatot alakítsanak ki
a hardveres és a szoftveres oldal között, itt egyedi megoldásokkal álljanak elő, amely növelheti a HTC készülékeinek értékét a vásárlók szemében. Van is mire készülnie a cégnek, hiszen az eddig is igencsak jól szereplő Apple nagy meglepetést okozott kellemes negyedéves eredményével – a vártnál több táblát, okostelefont és Mac számítógépet szállítottak le, ezzel pedig csaknem megduplázták a profitot. Forrás: richpoi.com
A NÉMETEK GAZDAGABBAK, MINT VALAHA
A tőzsdei esés ellenére 149 milliárd euróval több pénzük van, mint tavaly. Mert van állásuk. A t������������������������������������������������������������� őzsdéken bekövetkezett árfolyamzuhanás dacára tavaly jelentősen gyarapodott a német magánszemélyek pénzbeli vagyona, amelynek értéke rekordot jelentő 4,715 billió euróra növekedett. A Bundesbank csütörtöki közleménye szerint egyetlen év leforgása alatt az átlagot jóval meghaladó mértékben, 149 milliárd euróval emelkedett a magánszemélyek pénzben kifejezett vagyona. Ebbe a kategóriába sorolják szakemberek a készpénzt, az értékpapírokat, a bankbetéteket, a takarékleveleket, valamint a biztosítókkal szembeni követeléseket. Dologi javak, például ingatlanok nem minősülnek pénzbeli vagyonnak. A vagyonok gyarapodását a bank elemzői elsősorban a munkaerőpiac stabil helyzetének tulajdonítják, az ugyanis magas jövedelmet szavatol az állásban lévő embereknek. A III. negyedévben ugyan enyhe visszaesés mutatkozott, ám ezt a következő negyedév több mint ellensúlyozta. A két német állam egyesülése (1990) után nem sokkal a háztartások pénzbeli vagyona (euróra átszámítva) 1,751 billióra rúgott. Az összérték 2005-ben haladta meg először a 4 billiós határt. A legtöbb friss pénzt tavaly bankokban helyezték el a németek: a bankbetétek értéke 2011-ben 67 milliárd euróval növekedett. Forrás: Index.hu 124
JÓ HA FIGYELÜNK!
ÁTVEHETETLEN LEVÉL A NAV-TÓL
Izgalmas feladvánnyal kedveskedett a NAV Attilának, aki továbbpasszolta azt Önöknek. Egy hivatalos levelet kapott volna tőlük, de elrontották a címét. Telefonon csak akkor tudnának segíteni, ha tudná, miről szól a levél. Amit nem tud átvenni. Jön ma a postás, szerencsére régi szakember, ismer, tegeződünk. Így ahelyett, hogy hivatali fafejűséggel kezelné a helyzetet, egyszerűen szólt nekem: érkezett egy levél a nevemre, amin majdnem a mi címünk van - egy betű (pontosabban szám) eltéréssel. A feladó a NAV. Hivatalos levél révén így nem adhatja ide, hiszen formailag mégsem én vagyok a címzett. Azt tanácsolja, hogy hívjam fel a (régi, közkedvelt nevén említve) Apehet, ott kérjem, hogy úgy korrigálják a tévesztést, hogy egy faxon értesítik a Magyar Postát, kikézbesíthető a küldemény. (Mit izgatom magam ezen? Mert tudom/sejtem, hogy a személyi jövedelemadóból keletkezett visszatérítés jön benne. Pénz.) Apehet felhívni és kérni tőle valamit... Hm. Megpróbáljuk. Regionális főigazgatóság központi telefonszámát találom meg a neten. (Nem könnyen, hiszen nem az a cél.) Az ember ilyenkor tudja, hogy egy telefonközpontossal/portással kell majd beszélgetnie. (Miközben ketyeg a
telefonadó, na jó, az még nem, csak simán a számla, nekem.) “Jó napot, segítséget kérnék: postázási problémával kihez fordulhatok?” – De kit keres? – Nem tudom, pont ezért kérek segítséget. – Milyen osztályt? – Nem ismerem a hivatali rendszert. – Mit akar? – Rosszul címeztek nekem egy levelet. – És az hova tartozik? (– Maga kérdezi tőlem?! Ááá!) – Kapcsolom az akármilyen osztályt, várjon... Mondhatni, kedves és segítőkész hölggyel folytattam a következő öt percben gyümölcsöző párbeszédet. Arra jutottunk, hogy érti a gondomat, és jó,hogy be tudom olvasni azt a küldeményazonosító számot, amit a postás hál’istennek megadott nekem. Csak épp... ezek után sem tud semmi megoldást mondani. Kellene hogy tudjam, miről szól a levél, belőle különféle adatokat megadnom. Mondom, egy általam meg nem kapott levélből ez nehéz. Igen, érti ő, de anélkül nem megy. Tehát: hogy megkapjak egy levelet, még előtte abból adatokat kell tudnom kiolvasni. Igen, mondja a hölgy, ez paradoxonnak hangzik, de nem lát más utat. Akkor ki más tudna segíteni? Nem tudja. Kihez fordulhatnák? Nem tudja. (Mint a Gyalog-galoppban Sir Michael Palin a Kerekasztal lovagjai közül, a franciák vára előtt állva, úgy érzem ilyenkor magam.) Végül minden hivatali ügyintézések univerzális folytatása: Várjon, megpróbálom átkapcsolni egy másik osztályra! ... És akkor az ügyintéző megnyomja a speciális telefonkészülékén azt a gombot, ami közismerten a semmire vezet, csak simán zenét sugároz, és arra való, hogy a kuncsaft egy idő után csak megunja a céltalan várakozást. Velem is ezt történt. Most ott tartok, hogy e-mailt fogalmaztam, amit a NAV honlapján a regionális főigazgató neve mellett (egy PDF-en!) talált címre küldök el. Simán elírtam - az ironikus megközelítéseket elhagyva a fenti eseménysort. Remény, hogy a kérésem célba ér, meghallgatásra, majd válaszra talál? Részemről semmi. De láttunk már csodát. A kedves Homár-olvasó mit tette? Forrás: homar.blog.hu
MINDEN SZÁZADIK BÉCSI LAKOS EURÓMILLIOMOS
Egy befektetési tanácsadó cég kimutatásai szerint Bécsben él a legtöbb gazdag osztrák. A főváros közel tizennyolcezer lakójának volt 2011 végén egymillió eurónál, mintegy 300 millió forintnál nagyobb vagyona. Az osztrák főváros lakosságának 1,03 százaléka eurómilliomos a Valluga elemzése szerint. A tavalyi évhez képest ezernyolcszázzal csökkent a milliomosok száma, de még így is Bécs a „leggazdagabb” osztrák tartomány – jelentette az APA osztrák hírügynökség. A vagyoneszközök közé nem számították be a saját használatú lakásokat. Országos szinten 0,85 százalék (72.100 fő) az eurómilliomosok aránya. Vagyonuk együttesen 223 milliárd euróra rúg. Ez hétmilliárd euróval kevesebb, mint egy évvel korábban volt, de így is az összes vagyon 33 százalékát teszi ki, és a vagyon fokozódó koncentrációját mutatja. A lakosság leggazdagabb egytizede az összes vagyon kétharmadát birtokolja. A tíz leggazdagabb család javai 67 milliárd eurót tesznek ki, és ötmilliárd euróval gyarapodtak egy év alatt, ami háromszor gyorsabb, mint az osztrák gazdaság növekedése volt tavaly. Ausztriában, Németországban és Svájcban együttvéve a lakosság egy százaléka birtokolja az összes magánvagyon egyharmadát. A tíz leggazdagabb német 108, a tíz leggazdagabb svájci 75,6 milliárd euró feletti vagyonnal rendelkezik
JÓ HA FIGYELÜNK!
125
GERŐ ANDRÁS KIRÁLYSÁGOT AKAR Ha monarchista körökben feltenném a kérdést, hogy melyik lapban fognak a Károly-mise előtt pár nappal több oldalon a királyság visszaállítása mellett érvelni, akkor valószínűleg a Népszabadság lenne az utolsó amelyre tippelnénk. Pedig ez bizony bekövetkezett. Aki pedig a királyság mellett érvel az nem más, mint a köztársaság által dotált Habsburg Történeti Intézet vezetője, Gerő András történész és liberális véleményvezér. Egészen hátborzongató olvasni a volt kommunista pártlap oldalain ilyen mondatokat, ezért most ideidézem mindenkinek a kattintás előtt; „Az elmúlt húsz esztendő tapasztalata azt mutatja, hogy ez a pártpolitikán felül álló politikai szerep leépült, és a köztársasági elnök egyre kevésbé tudja magát össznemzeti szerepben láttatni. Ez a demokratikus politikai közösség működése szempontjából erős autoritásdeficitet hoz létre, mert ha a nemzet egységének alkotmányos képviselője is pártpolitikailag értelmeződik, illetve értelmezhető, akkor pontosan az a cél nem teljesül, amit az alkotmány a szerepnek szán. Úgy tűnik, hogy ez a probléma az adott keretek között megoldhatatlan, hiszen az államelnököt végső soron képes az egyszerű parlamenti többség is megválasztani (29/b paragrafus), ami viszont az elnököt - személyes kvalitásaitól függetlenül - pozicionálja a pártpolitikai mezőben. Bármit ír tehát az alkotmány, ez így volt, így van és így lesz. Éppen ezért úgy vélem, hogy érdemes lenne újragondolni az államforma kérdését. A jelen alkotmány szerint Magyarország köztársaság (1. paragrafus). Én úgy látom, hogy egy ilyen autoritásdeficit feloldása elvileg lehetséges azáltal, hogy megváltoztatjuk az államformát, és Magyarország monarchia lesz.” Ugye, hogy egy kicsit félelmetes érzés? Mire véljük ezt itt jóemberek? A libik megcsinálják a királyságot nélkülünk, mégis régi jó népuralmista módon nekünk? Persze Gerő András olyan monarchiát akar, amely egy kicsit kiherélt (nem is olyan kicsit) és amelyben a király nem kormányoz. Olyan angolszászost, amilyen persze a magyar király soha nem volt szerencsére. Gerő ezt a következtetést abból szűri le, hogy a jelenlegi alaptörvény (ez sem semmi; nem alkotmány, hanem alaptörvény!) mozgássérült és autoritásdeficittel bír, meg legitimitásdeficittel is jelenleg. Igen, igen ez így, van aki ezt már húsz éve mondja, de eddig kit érdekelt? Ez most azonban nem egy jobboldali hőzöngő írása, ez egy liberálisé egy szocialista lapban. 126
Nagy baj van a Második Magyar Köztársasággal és minden jel szerint a válságban való zavaros halászat nemcsak a jobboldalnak, hanem a baloldalnak is érdekes foglalkozás lett. A rasszista beszéd (definiáljuk már egyszer, hogy mi az a “rasszista beszéd”, jó?!) törvényes büntetése mellett és a királyság visszaállítása mellett ugyanúgy felszólal a Gerő-cikk. A magyar államiság válságban van, a republikánus államiság a csőd felé tart Nem működik és a bukott állam jegyeit mutatja. És akkor jön valaki autoritást emleget és esedezik érte, de olyan államot akar, ami nem kormányoz. Egy vega - pacal pörkölttel a hasában. Az kell nekünk.
Megint egy újabb kísérlet a hatalomátmentésre, arra, hogy megint egy politikai hibrid szülessen meg. Akik köztársaságot kiabáltak össze egy nagy asztal körül és elfogadtatták az utolsó kommunista parlamenttel, a jogfolytonosság helyreállítása nélkül, ne akarjanak most királyságot a köztársaságból csak úgy. Annak kérem, vannak feltételei melyek közül az első; a jogfolytonosság helyreállítása a Szentkorona-tan és a történelmi alkotmány kritériumai mentén. Ezt ne tessék elfelejteni. Ha mégis, akkor majd úgy intézzük, hogy ott legyünk és emlékeztessük azt, akit kell. Mert más a leányzó fekvése, ha már - szerencsére - felvetődött, hogy táncba kell újra hívni. Forrás: monarchista.blog JÓ HA FIGYELÜNK!
Günter Grass: AMIT KI KELL MONDANI Miért hallgatok, s elhallgatom oly régóta, ami nyilvánvaló és szimulációs játékokban már gyakorolták, s aminek végén mint túlélők mi mindenesetre lábjegyzetek lehetünk. Ez az állítólagos jog az első csapásra, ami egy szájhős által elnyomott és a szervezett éljenzésre buzdított iráni népet kiirthatná, mivel a hatalmi övezetükben egy atombomba készítése feltételezhető. Mégis miért tiltom meg magamnak ama másik országot nevén nevezni, amelyben évek óta – bár titokban ugyan – egy növekvő nukleáris potenciál áll rendelkezésre, de ellenőrzés nélkül, mivel semmiféle vizsgálat nem lehetséges? Ennek a tényállásnak az általános elhallgatása, aminek a hallgatásomat én is alárendeltem, úgy érzem, már terhelő hazugság és kényszer, amely büntetést helyez kilátásba, ha nem vesszük figyelembe; az “antiszemitizmus” vádja készen áll. Most azonban, mivel a hazámból, amely saját ősbűnével példa nélkül áll, mindig újra utolér és szóba kerül, hogy tisztán üzleti érdekből, bár egyesek jóvátételről is fecsegnek, szükséges egy további tengeralattjárót szállítani Izraelnek, melynek különlegessége abból áll, hogy a mindent elpusztító robbanófejeket oda irányíthatja, ahol a létezése egyetlen atombombának sincs bizonyítva, csak a félelem feltételezi, kimondom, amit ki kell mondani.
De miért hallgattam idáig? Mert úgy gondoltam, a származásom, ami soha el nem törölhető szégyenfoltot visel, megtiltja, ezt a tényt, mint kimondott igazságot Izraelről feltételezi, amelyhez kötődöm és kötődni akarok. Miért mondom csak most, megöregedve és utolsó tintával: az atomhatalom Izrael veszélyezteti az amúgy is törékeny világbékét? Mert ki kell mondani, ami holnap talán már késő lenne; szintén, mert mi – amúgy is eléggé terhelt németek – egy bűntény támogatói lehetnénk, ami előrelátható, s ami miatt bűnrészességünk semmi szokásos kimagyarázással nem lenne eltörölhető. És bevallom: nem hallgatok tovább, mivel a Nyugat kétszínűségéből elegem van; továbbá remélhető, hogy sokan megszabadulnak a hallgatás terhétől, és a felismerhető veszély okozóját felszólítják az erőszakról való lemondásra, egyben azt is követelik, hogy az izraeli atom potenciál és az iráni atomlétesítmények akadálymentes és állandó nemzetközi ellenőrzését mindkét ország kormánya engedélyezze. Csak így tudunk mindenkinek, izraelieknek és palesztinoknak, sőt minden embernek, akik ebben az őrülettől megszállt régióban szorosan egymás mellett, de egymással ellenségesen élnek, és végül mi magunknak is - segíteni. fordította: Dobszay Károly forrás: www.nemzetifront.ning.com Antikrisztus rovat
A HALLGATÁS FALA
Günter Grass sokkal többet tett annál, mintsem a Süddeutsche Zeitung-ban közzétett egy verset, amelyben Izraelt kritizálni meri, sőt azzal vádolja, hogy a cionista ország veszélyes a világbékére. Önmagában ez még nem keltett volna ekkora visszhangot, hiszen az Európai Unió néhány évvel ezelőtti egyik felmérése is azt bizonyította, hogy az európaiak meggyőződése szerint Izrael a világ valamennyi országa közül a legveszélyesebb a világbékére. Günter Grass a versben elmondottaknál sokkalta többet tett: megtörte a hallgatás falát. És tette ezt németként, Nobel-díjasként, nemzetközileg elismert értelmiségiként. Németország a mai napig viseli a terhet a II. világháború, a vészkorszak alatt elkövetett bűneiért. A német nép bűntudatát kihasználva Izrael vég nélküli jóvátételre kötelezte ezt a népet, amely szólni sem mer, nemhogy kritizálni a cionista rezsim sorozatos bűntetteit. Izrael sérthetetlensége, minden törvény felett állósága abból adódik, hogy a cionista álláspont szerint a kiontott zsidó vér örökre, lemoshatatlanul tapad a németekre, bűnhődésre kötelezve még azokat a németeket is, akiknek - Helmut Kohl szavaival élve - megadatott a kegyelem, hogy a vészkorszak után szülessenek. JÓ HA FIGYELÜNK!
Az izraeli álláspont eddig akadálytalanul érvényesült: a németek szótlanul tűrtek, és zokszó nélkül fizették a jóvátételt. Csakhogy most akadt valaki, aki megtörve a hallgatás falát ki merte mondani az igazat. Mindazt, ami az évtizedek során a németekben felhalmozódott, és amit eddig nem mondhattak ki. De minden bűnhődés véget ér egyszer, a nép, amely sokszorosan megfizetett bűnéért, végre kimondhatja: a vészkorszak nem indok arra, hogy Izrael sárba tiporhassa a demokratikus értékeket, sorra követhessen el emberiség elleni bűntettet ártatlan palesztin gyerekek és asszonyok kegyetlen legyilkolásával. Izraelnek nem adatott meg a jog, hogy büntetlenül ugyanazokat a bűnöket kövesse el a palesztinokkal szemben, mint amilyeneket a II. világháború során a zsidók ellen a németek elkövettek. Günter Grass azért bátor, mert ki meri jelenteni: az antiszemitizmus vádja nem gátolhat meg senkit az igazság kimondásában. Vállalni kell az antiszemitizmus bélyegét, mert aki e vádtól visszarettenve hallgat, és némán szemléli a cionista rezsim bűntetteit, az maga is cinkossá válik. Azok, akik attól rettegnek, hogy őket antiszemitáknak bélyegzik, azok a valóban antiszemiták. Az antiszemi127
tizmustól való félelem alakította ki az USA-ban az iszlamofóbiát, “a minden muzulmán terrorista” elméletet. Grass bátor kiállásával lerántotta a “nyugati” országok képmutató magatartásáról a leplet: attól rettegve, hogy a cionisták majd antiszemitizmussal vádolják őket, némán elnézték, hogy Izrael hatalmas atomarzenált halmoz fel, miközben éppen Iránt vádolja azzal, hogy atomfegyverhez akar jutni. A nyugati országok pontosan tisztában vannak vele, hogy Irán nem állít elő atomfegyvert, de Izrael nyomására életbe léptetnek szankciókat és gazdasági embargót az iszlám ország ellen, képmutatóan és szolgaian engedelmeskedve Izraelnek. Nem lesz ez így sokáig, a hallgatás fala leomlott. A német pártok, kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt kiálltak Grass mellett, ahogy más országok értelmiségei is. E vers megjelenésével szabad lett kimondani az igazat, azt, amit eddig kötelező volt eltitkolni. Günter Grass megnyitotta a kaput, Nyugaton is kimondta azt, amit eddig egész Európában egyedül a Jobbik mert képviselni. A nyugati értelmiség felelőssége, hogy tud-e élni a lehetőséggel, és a világméretű konfliktus elkerülése érdekében ki meri-e bátran mondani azt, amit eddig Izrael kapcsán nem volt szabad. Ordosz műhely
„NEM VAGYOK KORSZERŰ” - Interjú Györgyi Annával –
Állandó társulatokról, a színészek megbecsüléséről, a házasság nehézségeiről beszélgettünk Györgyi Annával egyik legújabb premierje kapcsán a nemrég megnyílt Rózsavölgyi Szalonban. – Anna Gavalda manapság az egyik legkedveltebb író, mégis vannak olyanok, akik szerint olyan mint Coelho, azaz tele van közhelyekkel. És inkább nagyobb a füstje, mint a lángja az írásainak. Ön Gavalda-rajongó vagy a szerep fogta meg? – Nem olvastam tőle korábban semmit. A Szerettem őt történetével Szántó Erika rendező hívott fel körülbelül egy éve, majd elküldte a regényt. Amit Erika írt szerintem az sokkal karcosabb, izgalmasabb mint a regény. Ő mindig azt mondta, hogy Bergman Jelenetek egy házasságból című kisregénye is tele van közhellyel. Gavalda művében is vannak közhelyek, az elhagyott feleség, meg „az ilyen az élet” jellegű gondolatok, de Szántó Erika nagyon jól dramatizálta a történetet. Ennek ellenére nem valószínű, hogy Gavaldarajongó leszek. – A darabban ön egy elhagyott kétgyerekes anyát, és egy 15 évig harmadik személyként élő szeretőt is alakít. Két teljesen ellentétes szerep. Van bennük valami közös? – Pont ezért jó szerintem Szántó Erika színpadi megvalósítása, mert mindegyik oldal megtalálja benne magát. Mindannyian voltunk már úgy, hogy elhagytak, vagy mi voltunk a harmadikok, de a nézők azonosulhatnak akár a gyáva apóssal is, aki egy rossz házasságban él, de a gyerek miatt nem mer kilépni belőle. És akár meg is fogalmazódhat sokakban az a gondolat, ami a főszereplő Chloéban is megfogalmazódott, hogy talán van remény és kezdhet egy új életet valaki ahelyett, hogy egy rossz házasságban éli le az életét. Gavalda műve egyszerűen betalál a mai világban, a fiataloknál éppúgy, mint az időseknél. 128
JÓ HA FIGYELÜNK!
– A mű nem egyértelmű pozitív kicsengéssel zárul. Mégsem teljesen negatív. – Persze az életben sem minden pozitív, tele van kompromisszumokkal. A házasságokban is vannak hullámhegyek, völgyek. Ha pedig gyerekek is vannak, akkor még nehezebb az egész „komplexumot” működtetni. És bejöhet egy mindig hibátlannak tűnő harmadik. Szerintem iszonyú nehéz normálisan leélni egy életet. Sokszor nézem az öregeket az utcán, le a kalappal előttük. Nehéz az egész életet egy rendes mederben tartani, hiszen mindig ott vannak a kísértések, az őrületek, az ember folyamatosan próbál változtatni, alakítani, hogy lenne jobb. Ennek ellenére én nagyon is házasságpárti vagyok. – Nem ez az első alkalom, hogy kettős szerepet játszik, sőt a Csehov szerelmeiben vagy Arnold Wesker darabjában három nőt is alakított egyszerre. Nem nehéz egy darabon belül több arcot is hitelesen váltani , hiszen a kamaraszínházakban nagyon közel ül a néző, rögtön rájön, ha valami hamis? – Most kisebb helyeken dolgozom, ilyenkor természetes, hogy csak két-három szereplős történeteket játszunk. Mindig próbálom magamból előállítani ezeket a nőket. Minden szerepben belőlem láthat egy részt a néző. És ezeknek a kis színpadoknak ez az előnye, hogy nem kell felnagyítani a dolgokat. Nagyon nehéz nagy színpadon jól játszani, hogy az őszinte legyen. Nagy térben teátrálisabb dolgokat jó játszani. Egy „szeretlek” vagy egy „Miért mentél el?” sokkal „jobban hat” kis térben. – 2009-ben jött el az Új Színháztól. Akkor azt nyilatkozta a Heti Válasznak, hogy nem sokáig lesz szabadúszó, mert szeret társulathoz tartozni. Végül a Pesti Magyar Színházba szerződött. Milyen volt az elmúlt 2 év szabadúszóként? JÓ HA FIGYELÜNK!
– Az Új Színházból akkor nagyon el akartam jönni, de nem vagyok egy szabadúszó alkat. Én nem járok ide-oda, nem zsezsgek a színházi körökben. A munkámon kívül a gyerekeimmel, vagy a civil barátaimmal töltöm az időmet. Ha eljárok, akkor sem színházba járok, hanem inkább moziba. Amikor eljöttem akkor körbetelefonáltam az igazgatókat, de tudomásul vettem, hogy nem kellettem. Most véletlen, hogy ebben az évadban hat bemutatóm is volt. A szabadúszás nem jött be. Szerintem nagy érték, hogy Magyarországon vannak társulatok. Párizsban, Rómában, nincs ennyi. Igazán jó munkát szerintem társulatban lehet végezni. Nézzük meg a Katonát, vagy az Örkényt. Persze ott is vannak hullámvölgyek, és vannak kifáradások, de ez természetes. Viszont mindig kell egy erős vezető, aki hajtja a dolgokat. Érdekes azonban, hogy jelenleg is olyan, mintha a szabadúszó lennék, mert a Pesti Magyarban különböző okokból most nem játszom semmit. – Miért döntött a Pesti Magyar mellett, aminek hasonlóan nem volt annyira jó a renoméja, mint az Új Színházé? – Őszintén szólva nem hívtak máshova. Én 2009-ben mindenkit felhívtam. Féltem, hogy mi lesz velem. Sokan azt mondták: Nagyon szeretünk, de vannak hasonló korú színésznőink. És akkor az utolsó pillanatban jöttek Őze Áronék, elmondták mit terveznek, kik mennek oda, és ez megtetszett. Persze közbe jöttek az anyagi gondok, illetve most még a profilváltás is, de ettől függetlenül most is leszerződtem. – Férje, Kiss Csaba kinevezése okán nem jött szóba, hogy Miskolcra szerződjön, hiszen több közös munkájuk volt már, és többször nyilatkozta, hogy szeretnek együtt dolgozni?
– Nem. A gyerekek miatt nem akarnék elköltözni, és én is nagyon pesti vagyok és nem is lenne egészséges. Persze így nehezebb lesz, mert kevesebbet látjuk majd egymást, de nekem fontosabb most, hogy a gyerekeimnek jó legyen, minthogy az igazgató feleségeként eljátsszam a világirodalom remekeit és mindenki utáljon. Dehogy megyek. – A következő évadban mindettől függetlenül lesz egy közös munkájuk Miskolcon, mi lesz az? – Tennessee Williams A vágy villamosát rendezi Csaba, Kocsis Pállal, Lovas Rozival, Görög Lászlóval és velem. Ez a szerep már kerülgetett. És most nagyon örülök, hogy Miskolcon összejön. Szeretem, ahogy Csaba gondolkodik, ahogy a világot látja, jó a munkáiban játszani, a próbafolyamatokat is szeretem, amikor minden nap lehet valami újat hozni. A próba szinte jobb, mint maga az előadás, hiszen ott utána jön a nagy görcs, hogy biztos mindent sikerül-e megvalósítani. – Említette, hogy inkább moziba jár, van azért olyan darab, amit mindenképp látni akar az évadból? – Kerekes Évát nagyon szeretem és meg akarom nézni a Jelinek darabban. Bár félek tőle, mert pár éve Bécsben láttunk egy Bunbury átiratot Jelinektől, és volt benne mikrofonba énekelés, mobiltelefon, a két férfi főszereplő pedig egymást szerette meg, nem a hölgyeket. Én ezeket unom. Nem ettől lesz modern a színház, tőlem valaki egy tógába is mondhatja a szöveget, ha átérzem, amit mond. Nekem ezek a mai utalások nem hiányoznak, de persze ez csak az én véleményem. És kíváncsi vagyok még a Vágyvillamosra, Kováts Adéllal a Radnótiban. De én tényleg inkább moziba járok, ha 129
megvan a heti két mozim, akkor rendkívül boldog vagyok. Nemrég láttam a Nathalie két élete című francia filmet, és annyira szeretnék ehhez hasonló szép magyar filmeket látni, szerethető karakterekkel. Sok mindenben konzervatív vagyok. Szeretem ami szép, ami érzelmes. Tudom, hogy ma ez sem divatos, de akkor is. – Az egyik legkedveltebb szinkronhangként (Amélie, Sissi, Sandra Bullock szerepeinek többsége) sok filmet láthat most is. – Én már nem szinkronizálok annyit. Amiket most láthatnak a tévékben, azok régi munkák. – Viszont sokan az ön hatására, a szinkronhangtól jutottak el a színházba megnézni. Jelenleg szinte csak kis színházakban látható, olykor közvetlen közelről. – Ha a színészekkel össze vagyunk zárva kis helyen, akkor egy idő után nem lehet színlelni. Jobban járunk, ha úgy mutatjuk magunkat, ahogy vagyunk, különben nem lehet dolgozni. Ki vagyunk a másiknak szolgáltatva, de ez a jó. Egy-egy ilyen próbafolyamat olyan, mint egy gyors szerelem. Aztán a bemutató után jön egy üresség, majd mikor játssza az ember egy hónapban háromszor, akkor újra a sok szöveg miatt jön az izgalom. De ez a jó benne. – A szinkronizálás kapcsán felmerül a kérdés, vajon a sok színiiskolás, okj-s szinkronszínész veszi el a szerepeket, mert esetleg olcsóbban vállalnak el egy-egy munkát? Korábban azt nyilatkozta, hogy ma már elég egy különleges vonás, nem fontos, hogy valaki akár szépen beszéljen, tehetséges legyen. – Azt érzem ez egy más kor, ami persze nem feltétlen baj. Például sokan kérdezik, miért nem forgatok. Pedig jó lenne, és nem csak a pénz miatt, vagy a „híressé válás” miatt, hanem amiatt, hogy a szakmának ezt a részét is kipróbálja az ember. Azonban rá kellett jönnöm, hogy az én karakterem nem korszerű. Én magam sem vagyok az. Nincs órám, nehezen kezelem a számítógépet.
Most sok fiatal van, aki korszerű, bár korábban is volt ideál és felkapott színész, de régen fontosabb volt a színész milyensége. Korábban voltak nagy egyéniségek, és volt a színészeknek egy pályája. Júliától a Nagymamáig. Ha én kihullanék most egy szerepből, akkor eljátszaná helyettem egy 150 cm-s szőke 40 kg-s nő, vagy egy férfi, vagy egy kutya, akit jól leszinkronizálnak. És ezt most komolyan mondom. Ma az egész világ a „kicserélek, lecserélek” elvén működik. Ma mindenki csereszabatos ember. Mindenki arra van dresszírozva, hogy lecseréljen, kidobjon mindent. Miközben az emberek nagy része nem erre, hanem normális dolgokra vágyik. – Nemrég volt egy újabb bemutatója a Thália Színházban. A Rövid, Ludmilla Ulickaja írásából született és szinte teljesen ismeretlen, fiatal színészekkel játssza az előadást. Milyen volt velük dolgozni? – Rengeteget nevettünk a próbákon a férfiakon. Nagyon jó volt a próbafolyamat, és jó volt fiatalokkal dolgozni, hat hétre megismerni a másikat, bontogatni, lehántani egymás rétegeit. Ez egy csodálatos foglalkozás, de nem normális embereknek való. Én sem vagyok teljesen normális. Azonban az sem az, hogy ma ebben az országban csepürágók lettünk és haknikirálynők. Már nem számít, hogy miért csinálja egy színész ezt a hivatást, csak az számít mennyit fizetnek. Az, hogy ilyen helyzetbe hoztak ma a művészeket az egy bűntény. Rossz látni azt a tucatnyi színjátszóiskolát, akik csak arra specializálódnak, hogy beszedjék a lelkes gyerekektől a temérdek pénzt. Ma már mindenki úton-útfélen színész egy sorozatban. Ha nem belső késztetésből, elhivatottságból csinálnánk, akkor már rég abbahagytuk volna ilyen körülmények között, mivel sajnos nem éreztetik velünk azt, hogy fontos, amit csinálunk. – Ön, aki korábban otthagyta az Új Színházat, mit gondol így utólag az év eleji vezetőváltásáról?
– Márta István nem sokkal később megkapta a Zsolnay negyed vezetését, míg Szikora János a Székesfehérvári Vörösmarty Színházat. Az azonban meglepett, hogy milyen minősíthetetlen pályázattal lehet megnyerni az Új Színház igazgatói székét, ugyanakkor értetlenül fogadtam, hogy azok csináltak mártírt Márta Istvánból, akik azelőtt, mikor még én is ott dolgoztam, folyamatosan szidták a színházat, a színészeket. Szomorúan látom, hogy politikai oldaltól függetlenül, nincs józanul gondolkodás. Ezt nagyon hiányolom. Kicsi gyermekeim vannak. Azt szeretném, ha ők egy élhetőbb országban élhetnének. Fotók: Ajpek Orsi Forrás: Kézdi Beáta – heti Válasz
AZ IMF AZ EURO VÁLSÁGOT A GLOBÁLIS PÉNZHATALOM BEVEZETÉSÉRE HASZNÁLJA A Bloomberg weboldalán néhány napja megjelent cikkben a következőket olvashatjuk: Az IMF több pénzt akar pénzes ládájába a spanyol bajok miatt... Az európai vezetők Washingtonba utaztak, hogy feltöltsék pénzes ládájukat a válság kezelésére, miközben a spanyol kormány egyre nehezebben tud megbirkózni piaci és pénzügyi gondjaival. Három héttel azután, hogy az európai vezetők nyilvánosságra hozták, hogy az euróövezet segélyalapja átlépte a szimbolikus ezermilliárd dolláros határt, a spanyol helyzettel kapcsolatos aggodalmak tovább drágították a hiteleket Spanyolország számára. Az IMF április 20-22 között tartandó tavaszi ülését nyilván a válság ellen bevethető eszközök megtárgyalása dominálja majd. 130
„Globális adósságválság – Megszorítások” Milyen üzenetet szűrhetünk le a fővonalas médiában közölt cikkekből, azaz mit próbál elhitetni az elit a világgal? „A megszorítások működnének, ha Európa végre hajlandó lenne az együttműködésre.” A világ vezetői, élükön a Nemzetközi Valutaalappal és a központi bankokkal szinte észrevétlenül milliók és milliárdok helyett ezermilliárdokban kezdtek beszélni. A fenti intézményeket üzemeltető elit célja a világkormány megalakítása és az Európai Unió az egyik legfontosabb lépcsőfok efelé. Az európai pénzügyeket stabilizálni hivatott megszorítások tulajdonképpen az elit eszköztárának részét képezik és kijelentett szándékuknak pont az ellenkezőjét érik el velük. JÓ HA FIGYELÜNK!
A globális akció segítségével az elit bizonyos nemzetközi intézményeket akar feltőkésíteni és nagyobb hatalommal felruházni. A szokásos káoszból rend taktika, ahogyan a fent idézett cikk további szemelvényei is hűen tükrözik: A nemzetközi nyomásnak engedve, hogy többet tegyenek a válság megfékezése érdekében, az európai kormányok, merészebb javaslat hiányában, a múlt hónapban megállapodtak, hogy további 500 milliárd eurót tesznek félre a már meglévő 300 milliárd mellett, egy 800 milliárd eurós gazdaságvédelmi alap létrehozása érdekében. Azzal, hogy 150 milliárd eurót felajánlottak az IMF-nek, az „európai kormányok megtették a maguk részét,” mondta Joerg Asmussen, az EKB igazgatótanácsának egyik tagja április 13-án. „Most arra számítok, hogy ez Európán kívüli barátaink és partnereink is hozzátegyék a maguk részét az IMF forrásaihoz.” Ezt a probléma-megoldás képletet bárki könnyen megértheti, akiben megvan rá a szándék. A hatalmi elit leginkább félelemalapú kampányok segítségével próbálja rávenni az embereket, hogy adják fel hatalmukat és vagyonukat a globalista intézmények javára. Egy korábbi cikkben is kifejtettük az elvet: Fontos megérteni, hogy a jelenlegi gazdasági szerkezet mesterségesen lett kialakítva. A világgazdaság a központi bankok által nyomtatott fiat, vagy papírpénz monopóliumon alapul. Ez az a rendszer, ami látszólag összeomlasztotta a fél világ gazdaságait és jó úton halad Kína összeomlasztása felé... Az EU válság akkor kezdődött, amikor bizonyos szegényebb országok nagyobb összegeket kaptak Brüsszeltől gazdaságuk „felzárkóztatására”. Ezeknek a pénzeknek elvileg az volt a célja, hogy a bürokrácia kezelni tudja a helyi egyenlőtlenségeket és egészségesebb pénzügyi környezetet alakítson ki. Természetesen ez a támogatás egyfajta kenőpénz volt. Az egyes nemzetek elit vezetői zsebre vágták a pénzeket és biztosították, hogy országuk belépjen az EU-ba. A belépést követően ezek az országok további pénzeket kaptak a vezető elit bankoktól. A 2008-as összeomlást követően egyértelművé vált, hogy a PIIGS országok nem lesznek képesek visszafizetni a kapott hiteleket. Valószínűleg kezdetben is ez volt a terv. Miután a helyzet egyértelművé vált, a hatalmi elit elsődleges célja az lett, hogy a vezetőkkel a „megszorításokban” láttassák a megoldást. A cél egyértelműen olyan nyomor és kétségbeesés megteremtése, hogy az emberek végül hajlandóak legyenek elfogadni a világkormányt és az általa felajánlott pénzeket. A háttérben működő elit több évszázada próbálja irányítani a történelem alakulását a modern globális összeesküvés keretein belül. A Bloomberg cikkből az IMF hatalmának kiterjesztésére lehet következtetni, amihez az EU válság szolgáltatja az alapot, ugyanakkor egyes fejlődő országoktól is 500 milliárdos bővítést remélnek, azzal érvelve, hogy az európai válság más nemzetekre is átterjedhet. Az IMF fejenként félmilliárd dollárt vár azoktól az országoktól, amelyeket állítólag védeni akar a válsággal szemben. A Reuters a következőket írja:
Az euróövezet kövérebb pénzes ládát szeretne a spanyol aggodalmak miatt... Christine Lagarde, az IMF vezetője „igazi előrelépést” remél a mostani összejöveteltől. Januárban az IMF azt nyilatkozta, hogy 600 milliárd dollárra van szüksége az „ártatlan szemlélődők” védelmére, akiket szintén érinthetnek az európai gazdasági bajok. Pénteken a G-20-ak vezetői azt nyilatkozták, hogy az IMF 400 és 500 milliárd dollár közötti összegre számíthat tőlük. A pénzgyűjtő kampány során 50 milliárd dollárra számítanak Japántól és ugyanekkora összegre Kínától és Szaúdi-Arábiától, az EU-tól már odaígért 250-300 milliárd mellett. Kisebb összegekre számítanak továbbá Oroszországtól, Mexikótól és Brazíliától. Így növekszik az IMF. Tehát úgy 150 milliárd dollár Európától és néhány százmilliárd a „fejlődő” országoktól. Érdekes megemlíteni, hogy a Bloomberg és Reuters cikkekben szereplő számok között van némi eltérés. Elvégre mi is az a néhány százmilliárd barátok között? Az igazság az, hogy senki sem tudja pontosan, mennyi pénz mozog a vezetők között, illetve, hogy hová is tartanak ezek az összegek. Az idézett cikkek célja a kezdeményezés népszerűsítése nem pedig pontos számadatok közlése. (Időkjelei: Érdemes megfigyelni, hogy minden alkalommal, amikor az IMF vagy más elit pénzintézmények vezetői nyilatkoznak, minden médiumban naponta legalább egy tucatszor hallhatjuk és olvashatjuk gondosan megfogalmazott üzeneteiket.) A lényeg, hogy olyan összegekkel dobálózzanak, ami szinte isteni hatalommal ruházza fel a vezetőket. Sokszor később kiderül, hogy a számokkal kapcsolatos nyilatkozatok nem feleltek meg a valóságnak. Az európai szuverén adósságválságot elvileg már évekkel ezelőtt „megoldották” az erre előirányzott összegek rendelkezésre bocsátásával. A globális válságokat legtöbbször szándékosan idézik elő. Nem véletlenül tartanak ilyen sokáig. Minél hosszabb a válság, annál több lehetőség van az elit által szükségesnek látott változtatások bevezetésére. A jelen helyzetben is látható a szándék: olyan kétségbeesést kelteni az emberekben, hogy bármilyen változtatást elfogadjanak, ami javíthat életminőségükön. Ezen a szemüvegen át vizsgálva láthatjuk, hogy a XX. század valamennyi „izmusa” ugyanezt a tervet volt hivatott előrevinni. Miután sikerült az embereket a kormánytól függővé tenni, a hatalom most eltünteti a gazdaságot eddig alátámasztó díszleteket. A világkormányt is valószínűleg a XX. század kezdeti kormányformáihoz hasonló módszerekkel vezetik be, egy olyan gyógyírt kínálva fel általa, ami a világ valamennyi baját meggyógyíthatja. Egyelőre nem tudni, hogy az IMF végül a világ központi bankjává alakul-e, az SDR-ral, mint új globális valutával kiegészítve, de az biztos, hogy mindig a gazdasági történések középpontjában áll, inkább, mint a BIS vagy a Világbank. Forrás: The Daily Bell - IdőkJelei
IMF A BARÁTUNK... Amolyan magyarosan szembeköpte Bayer, Bencsik, Bogár és Kerényi urakat, és velük az összes békemenetes népnemzeti bohócot a miniszterelnök, amikor menetrendszerű rádióinterjújában kifejtette, – mit kifejtette? Egyenesen leszögezte! –, hogy rosszindulatú értelmezés az, amely szerint a Valutaalap azért akar pénzt adni, mert így tudna beleszólni a magyar gazdaságpolitikába. Orbán Viktor szerint “az IMF a barátunk”. Muhaha... Höhöhö... Gratulálok! Rendesen hülyét csináltatok magatokból, meg totál hülyére vett titeket a főnök. Nem leszünk gyarmat, mi?! És Orbán Viktor szerint még rosszindulatú is az értelmezésetek. Szánalmas, de tényleg... Forrás: michaelknight.blog.hu JÓ HA FIGYELÜNK!
131
AZ IMF RÉMÁLMA VALÓRA VÁLT!
Az IMF egyik legnagyobb rémálma vált valóra: az egyiptomiak megtagadták az adósság visszafizetését! Mubarak írta alá a szerződést, így fizesse vissza Mubarak. Mondják az egyiptomiak. Viccesen szólva megengedték a nemzetközi pénzintézeteknek, IMF, Világbank, akik a pénzt kölcsön adták, hogy beszedjék azt Mubaraktól. A harmadik világ adósság megtagadása a rémálma az ilyen intézményeknek. Argentína már megcsinálta a 90-es években, most Egyiptom, viszont nagy esélyes Pakisztán, és India akik majd követőik lesznek a jövőben! Vajon magyarország hányadik lesz a listán? És kiknek a neve fog szerepelni majd visszafizetőként? Ezt a fantáziátokra bízom! Minden esetre ezek az országok, hogy tudatosan vagy nem, de elvágják az elitet a pénzforrásuk egy részétől. Lenne mit tanulni tőlük! Teljes cikk, videó és forrás(angol): htt p : / / am er i c an k ab u k i .bl og s p o t . com/2012/03/imf-banksters-worst-fearegyptians.html Forgó Irén: Ahol még van VALÓDI nemzeti kormány és VALÓDI nemzet, ott ez is megtörténik! Nálunk mi van? Orbán minden héten bejelenti, hogy fizetünk, mint a köles! Orbán Viktor ma reggel a Kossuth Rádióban: Az IMF a barátunk! Miniszterelnök úr! Akinek ilyen barátja van, annak nincs szüksége ellenségre! Forrás: tudatvaltas2012.blog
132
LEBUKOTT AZ ÚJABB KORMÁNYPROPAGANDA
A magyar államkötvényeket a Franklin Templeton Investments vásárolja folyamatosan. Csak az utóbbi időben összesen 1100 milliárd forint értékben. Kik is vásárolnak akkor? Hát természetesen a new yorki zsidók. Mint kiderült, a magyar kötvények nagy része mindössze három cég kezében összpontosul. Éppen pár napja írtunk róla, hogy a magyar kormány fennen hirdeti, az emberek csak úgy vásárolják az államkötvényeket. Akkor megírtuk, hogy véleményünk szerint nem a magyarok vásárolnak államkötvényeket. Egyik oldalon, ahol van pénz ott azért nem, mert jól tudják, hogy innen menekülni kell, nem befektetni. A másik oldalon azért, mert az ország nagy részének kilóg a hátsó fele a gatyából. Alig telt el pár nap, és a Portfolio (majd a NOL) rávilágít a lényegre. A magyar államkötvényeket a Franklin Templeton Investments vásárolja folyamatosan. Csak az utóbbi időben összesen 1100 milliárd forint értékben. Kik is vásárolnak akkor? Hát természetesen a new yorki zsidók. Mint kiderült, a magyar kötvények nagy része mindössze három cég kezében összpontosul. Hát ennyit a kormány fenenagy propagandájáról, amiben bizonygatni akarja, hogy a Fidesz alatt micsoda jó világ köszöntött ránk. Éppen az előbb ment el tőlem egy vállalkozó ismerősöm, aki elmondta, hogy a Gyurcsány-kormány alatt mint vállalkozó 37000 forintot fizetett egy hónapra összesen. Ez most 70 000 forint. Ha nem lenne nagycsaládos, akkor 80 000 forintot kellene fizetnie. Gondolkodik rajta, hogy visszaadja a vállalkozói engedélyét. Mint elmondta, az elmúlt egy hónapban attól a könyvelőtől, ahol ő könyveltet, 10 ember adta vissza a vállalkozói engedélyét. Mi lehet az országban? Mit vár ez a nyomorék kormány? Ezek elhatározták, hogy szándékosan nyomorba döntik az országot? Bár igazából mit is kérdezősködöm itt magamtól, mikor jól tudjuk, így épülget az új közép európai rabszolgatelep. Azonban nagyon érdemes elgondolkodni azon, hogy a magyar államkötvények nagy része 3 befektető kezében van, és mind a hármat a Franklin Templeton Investments kezeli. Vagyis gyakorlatilag egy kézben vannak. A kormány kijelentette, hogy olyan sikeres volt az államkötvény eladás, hogy sok mindent ebből kívánnak finanszírozni, még a költségvetési hiányt is. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy pillanatnyilag az FTI finanszírozza a magyar kormányt, és annak katasztrofális politikáját is a költségvetési hiánnyal együtt. De nagylelkűek! A zsidók tartják pórázon a kormányt - lehet ezen vitatkozni, hogy így van vagy nem így van, lehet azt mondani, hogy ezt nem így kell értelmezni. Egy a lényeg: kinél van a pénz. Kinél vannak a kötvényeink? Az diktál. Könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy a jelenlegi magyar vezetés EU ellenes retorikáját is az USA-ból vezérlik. Gyengíteni kell az EU-t, mert a gyengélkedő amerikai gazdasággal szemben túl nagy kockázatot jelentett. Ez lehet ma Orbán szerepe? A sok lökött meg ujjong, jaj de jó, kiáll értünk magyarokért. Olyan magasról tesz Orbán még a saját szavazóira is, hogy azt el sem lehet képzelni! Semmi sem az aminek látszik. Vagy inkább mondjam azt, hogy a zsidó mindig hazudik? Az egész kormány propaganda semmi egyéb, mint egy nagy hazugság. Ahogy Churchill mondta: “csak annak a kutatásnak hiszek, amit én magam hamisítottam” Orbán korábban ellenzékben Fletót kiáltotta ki hazugnak (no nem védjük). Bagoly mondta verébnek... Kemény Gábor – Jövőnk.info JÓ HA FIGYELÜNK!
NYOLC OK, AMI MIATT NEM ALHATUNK NYUGODTAN Az IMF április 20-tól 22-ig tartó ülésén várhatóan felmerül majd az igény, hogy növeljék az IMF számára rendelkezésre álló forrásokat a válság megoldása érdekében, legkésőbb a G20-ak június 18-19-i találkozójáig. A Nomura vezető politikai elemzője szerint az európai válság még csak a kezdetén tart, s felsorolt nyolc okot, amiért szerinte az eurózóna jövőjéért aggódók nem alhatnak nyugodtan. Még távolról sincs még vége az európai válságnak, az elmúlt hónapokban tapaszalt nyugodtabb légkör csak az első felvonás végét jelentette. Az ECB által decemberben beindított likviditásbővítő program, az LTRO által generált emelkedés csak időt vásárolt a politikusoknak a megfelelő megoldás megtalálásához, azonban távolról sem oldotta meg a válságot kiváltó problémákat írja rendkívüli riportjában Alastair Newton, a Nomura vezető politikai elemzője. Elemzésében nyolc olyan tényezőre hívta fel a figyelmet, amely szerinte akadályt gördíthet az eurózóna adósságválságának megoldása elé. Az első, és talán a legfontosabb, hogy a nem eurózóna államok már valószínűleg nem kívánnak több pénzt adni a válság megoldására. Az IMF április 20-tól 22-ig tartó ülésén várhatóan felmerül majd az igény, hogy növeljék az IMF számára rendelkezésre álló forrásokat a válság megoldása érdekében, legkésőbb a G20-ak június 18-19-i találkozójáig. A nem eurózóna államok részéről viszont jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért is adnának több pénzt az euró megmentésére, ha maguk az eurót használó országok nem teszik. A válasz erre az Newton szerint, hogy az eurózóna stabilizációja mindenkinek érdeke, hiszen annak problémáit az egész világgazdaság megérzi a tőkepiacokon keresztül. Ez az érvelés azonban hamis, hiszen az eurózóna országai maguk is többet tehetnének az ügy megoldása érdekében. De nem tesznek, s ennek országonként eltérő okai vannak. A gond az, hogy a periferia országok választói kezdenek belefáradni a megszorításokba, a centrum államokban pedig az újabb és újabb mentőcsomagok megszavazásával kapcsolatban alakult ki türelmetlenség. A választók elégedetlenségére pedig a politikai döntéshozóknak is reagálniuk kell. Ez egyben a második fontos ok. A centrumban lévő erős gazdasággal rendelkező országok választóiban egyre inkább növekszik az ellenállás a problémás tagállamok megmentésével kapcsolatban. Bár közgazdaságilag az ilyen akcióknak van értelmük, JÓ HA FIGYELÜNK!
azonban fennáll a veszélye, hogy minél inkább nehézségekbe ütközik a periféria országoknak elérni a kívánt költségvetési célokat, annál inkább nő a nyomás az erősebb országokban arra, hogy ne legyen több segítség. Ez pedig előbb vagy utóbb valamely periféria ország rendezetlen csődjéhez vezethet, s esetleges eurózónából történő kiválásához is. A harmadik ok a holland belpolitikai helyzet lehet. A kisebbségi holland kormánynak ugyanis nem sikerült megegyeznie és véghez vinnie azokat a szükséges megszorító lépéseket, amelyekkel a költségvetés hiányát 3 százalék alá tudnák szorítani, ami komoly vitákhoz vezethet az Európai Bizottsággal. Ez, és a jelenlegi helyzet miatt várhatóan közelgő előrehozott választások utáni koalíciós tárgyalások során a megszorításokkal kapcsolatosan várhatóan kialakuló huzavona arra késztethetik a hitelminősítőket, hogy rontsanak Hollandia jelenlegi “AAA”-s besorolásán. De még ha nem is lennének előrehozott választások, s a kormány túlélné a jelenlegi problémákkal teli időszakot, akkor is nagy az esélye, hogy mégis elbukik a fiskális paktum ratifikálásakor. Ennek kettős veszélye van. Egyrészt, bármennyire is elég a 17-ből 12 országnak ratifikálnia a paktumot, egy holland “nem” komoly fenyegetést jelenthet az egész megegyezés hitelességére. Másrészt, egy új holland kormány a jelenleginél várhatóan eurószkeptikusabb álláspontot fog képviselni, ami szintén a paktum megvalósíthatóságát akadályozhatja. A negyedik ok a közelgő német választások. A regionális választások eredménye jó előrejelzéssel szolgálhat az általános választásokhoz. Május 13-án lesznek az ÉszakRajna-Vesztfália tartományban regionális választások. Eddig legalábbis Merkelék vélhetően tartózkodnak minden olyan megnyilvánulástól, amely szembe menne a választók akaratával. Márpedig a közvélemény kutatások szerint a német választók hevesen elleneznének egy újabb görög mentőcsomagot - írja Newton. Merkelnek, véleménye szerint, egyre inkább számolnia kell azzal a lehetőséggel, hogy ha Görögország nem képes megfelelni az újabb mentőcsomag feltételeinek, akkor valószínűleg az eurózóna elhagyására kényszerülhet, s ekkor az összes lehetséges fertőzési veszéllyel számolni kell.
Eközben Spanyolországban is egyre feszültebb a helyzet. Miközben a költségvetési célokat az újabb és újabb megszorítások ellenére sem sikerült elérni. Bár az ECB kötvényvásárlási programjának ismételt igénybevétele rossz jelzés lenne a piacok, felé, könnyen lehet, hogy a spanyolok újra erre kényszerülnek. A kormány igyekszik az elvileg autonóm tartományokat rákényszeríteni a költségvetésen keresztül a kiadások további csökkentésére, de kérdéses, hogy ezzel sikerül-e megfelelő mértékűre csökkenteni a költségvetési hiányt. Eközben egyre nő az elégedetlenség is, további sztrájkok és tüntetések vannak kilátásban, ami megnehezíti a kívánt strukturális reformok megvalósítását. Hatodik problémaként Newton az olasz helyzetet hozza fel, ahol belpolitikai gondok is vannak. Közben a magas spanyol fertőzésveszélyről sem szabad megfeledkezni. Mario Monti kormánya sokat veszített népszerűségéből hatalomra kerülése óta, amit csak fokozott a munkajogi törvények sokak által kritizált átalakítása. Bár Monti kormánya egyelőre úgy tűnik, 2013-ig biztonságban van, a megszorítások miatt egyre erősödik az ellenzék is, s a kormányon belül is feszültségforrássá vált a munkajogi törvénykezés változtatása. A közelgő helyhatósági választások ugyan nem veszélyeztetik közvetlenül Montiék pozícióit, de eredményei hatással lehetnek a reformok megvalósíthatóságára. Newton ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy ha ismét emelkedésnek indulnának az olasz kötvényhozamok, azok felgyorsíthatnák a reformok végrehajtását, mivel emlékeztetnék a politikusokat arra, Olaszország koránt sincs kinn a vízből. A hetedik veszélyforrást az írek megszorításokkal kapcsolatos egyre nagyobb ellenkezése jelenti. A közvetlen kiváltó ok egy háztartásonként 100 euróra rúgó adónem bevezetése volt, amelynek kapcsán parlamenti képviselők egy csoportjának vezetésével adóellenes kampány indult Írországban. Ez negatív hatással lehet a fiskális paktumról szóló május 31-én tartandó népszavazásra is. Végül, de nem utolsósorban a közelgő görög választásokat említi az elemző. A legutóbbi felmérések alapján egyelőre elég bizonytalan a választások kimenetele, a legvalószínűbb azonban, hogy a jelenlegihez hasonló lesz a parlament összetétele. A probléma az, hogy a második mentőcsomagban vállalat kötelezettségek végrehajtását vállaló két kormányzópárt népszerűsége csökken, s az is előfordulhat, hogy ketten együtt sem érik el a 300 fős parlamentben a szükséges, 151 fős többséget, ami megkérdőjelezi a vállalások végrehajtását. Forrás: Napi.hu 133
ORBÁN: AZ IMF A SAJÁT BANKUNK Orbán Viktor miniszterelnök hatalmas sikernek tartja a magyar bankokkal kötött megállapodást, az IMF-et úgy jellemezte, mint a saját bankunkat, amivel éppen tárgyalunk, illetve kijelentette, hogy örömmel fogadják az összes most visszatérést fontolgató magánnyugdíjpénztári tagot. (...) 2008-ban a Gyurcsány-kormány nagyon kedvezőtlen feltételekkel, devizában vett fel gigahitelt. A visszafizetési kötelezettség legkeményebb esztendeje 2013, a választásokat megelőző év. Huncutul kötött megállapodás ez. A helyzetünket súlyosbítja az 1982-ben a Magyar Népköztársaság és az IMF között megkötött alapszerződés, amelyben kizárólag csak az IMF a ke...dvezményezett. Azóta mindent visznek...
Érdekes módon sem az 1982-es alapszerződést, sem a 2008-as hitelmegállapodást nem vizsgálja felül a magyar kormány. Ha lett volna rendszerváltozás, akkor az 1982es alapszerződést felmondták volna, hiszen államforma változás történt... Az IMF-ből élet-halál ura lett! Erre mondta Orbán Viktor a múlt hét pénteki rádióbeszédében, hogy az IMF a mi bankunk! Hát kedves Orbán úr, lehet, hogy az öné, de hogy nem
a magyar embereké, arra kismillió, a bőrünkön megtapasztalt jel utal! Hogy a megszorítások - hívják őket akár Széll Kálmánkának, akár konvergencia-programnak, vagy Gyurikának - Önt és holdudvarát, a milliomosokat és a milliárdosokat nem érik el, az már a SZÉGYEN kategóriájába tartozik, és hiteltelenné teszi a társadalom előtt Önt is, és nemzetinek mondott kormányát is! Forrás: Portfolio.hu – Index
NEM CSAK BŰNÖZŐKNEK
Hogyan és mennyiért vehetünk ingatlant Bangkokban? nösebben panaszkodni a forgalomra. Egy leküzdendő feladat van: átrágni magunkat a jogi kötöttségeken.
Látnivaló, élmény, jó idő. Az egyik percben égbeszökő bangkoki felhőkarcolók mellett halad el az ember, a másik percben már templomok belsejében szemlélheti a fából faragott Buddha-szobrokat. Az egyik utcában autócsorda keseríti az életet, egy párhuzamos utcában a legfontosabb munkaállatnak számító békés elefántokat terelgetik a tulajdonosok. Multinacionális cégek központjai és az utcán áruló kézművesek, mindmind hozzá tartozik a délkelet-ázsiai ország mindennapjaihoz. És persze a szüntelenül mosolygó emberek – innen az ország fantázianeve, a Mosoly Országa. De mennyiért, és hogyan vehetünk itt ingatlant? Bangkok árai, klímája, hangulata, az ország ígéretes gazdasági fejlődése miatt ideális választás. A magyar emberek jelentős részének tetszeni fog a város, és vágyni fognak arra, hogy visszatérjenek. Innen már csak egy lépés a következő gondolat: bárcsak lenne egy kis lakásom itt, valahol, valamelyik szép kertvárosi részben, az erkélyen egzotikus virágokkal, vagy valamelyik izgalmas, lüktető „buli-negyedben.” 134
Az árakkal nem lesz gond, azok kedvezőbbek a magyarországi ingatlanáraknál (a részletekre természetesen később vis�szatérünk). A kínálattal sem lesz gond, Bangkokba évtizedek óta érkeznek az ingatlan-befektetők, legyen szó plázákról, szállodákról, apartman-házakról, társasházakról, itteni nevükön condomíniumokról, így a főváros ingatlanpiaca jó időszakokat tudhat maga mögött, és jelenleg sem lehet külö-
Magyar polgárok, thai polgárok, arányok és százalékok Először is: külföldi állampolgár Thaiföldön sem termőföldet, sem házat nem vehet. Bérelni viszont lehet, 30 évre. A bérlet két ízben meghosszabbítható újabb 30 évre, vagyis ez a 90 év már két emberöltőt tesz ki, így elvileg rendben lenne a dolog. A baj viszont az, hogy ez azért mégsem tulajdonjog. Lehetne céget alapítani a lakásvásárlásra, ám ehhez thai állampolgárságú tulajdonostárs kell, és a sziámi jogszabályok megkövetelik, hogy minimum 51 százaléka legyen a cégben. De számos példa van arra, hogy magyar állampolgárok már meglépték ezt, és ez a felállás nem riasztott vissza őket a cégalapítástól, majd az ingatlanvásárlástól. Ők elsősorban rendszeresen ide utazó, esetleg itt is élő, üzletelő vállalkozók, akik megoldották, hogy a kisebbségi tulajdon ellenére biztonságban érezhessék vagyonukat, és felügyelhessék, irányíthassák a közös céget. Ha házat, földet nem is, társasházi lakást (ennek condomínium a kinti neve) viszont lehet venni. Egyetlen megkötés van, ezekben a condomíniumokban lévő összes lakások 51 százalékának thaiföldi tulajdonban kell lenniük. Ezt egyébként nem a lakások száma alapján számítják ki, hanem a négyzetmétereket összesítik, vagyis, a négyzetmétereknek kell elérniük az 51 százalékot. A legpraktikusabb megoldásnak az olyan condomínium tűnik, ahol már eleve nincs gond a thai tulajdonosi kötelező százalékkal, és megfelelő a dél-kelet ázsiai ország polgárainak az aránya. A külföldi állampolgárok JÓ HA FIGYELÜNK!
HOGYAN VÁLASZTANAK INGATLANT A „MOCSKOSUL GAZDAGOK”? Talán nem meglep������������������������������������������������ ő, de érdekes: hiány van a piacon a sok százmilliós, jó elhelyezkedésű, korszerű, újépítésű és stílusos villákból. Sőt még a milliárdos kategóriában is van kereslet, csak épp a megfelelő kínálat hiányzik. A nagyon gazdagok nagyon körültekintően választanak. De mik a szempontjaik, mire figyelnek, melyek a preferenciáik, mi a legfontosabb szempont a döntésnél? Kiderítettük. Korábban egy cikkünkben, amikor a furcsa vásárlói szokásokat vizsgáltuk, Rácz Péter, a Laguna Ingatlan értékesítési vezetője már említette olvasóinknak, hogy „furcsa vásárlói szokást” bőven tapasztalni a drága villák, luxuslakások vásárlóinál, már ha furcsának lehet tekinteni, hogy valaki a több százmilliós kategóriában rendkívül komoly elvárásokat támaszt, az átlagember számára akár szőrszálhasogató módon.
Ez az a kör, mely olyan dolgokra is figyel, hogy milyen márkájúak a szaniterek, a konyhabútor, milyen gyártmányúak a csaptelepek, s természetesen csak a legmagasabb igényeket is kielégítő termékek felelnek meg nekik, amelyek jellemzően a legdrágább kategóriába tartoznak. Közrejátszik ebben az, hogy fontos a minőség mellett a tudat, hogy valóban csúcskategóriájú berendezésekkel, építőanyagok felhasználásával készült az ingatlan. A csúcsként definiált klasszikus spanyol vagy olasz csempe a fürdőszobában, már „nem sikk”, ma már „kell” a márka, vagy az egyedileg készült üvegmozaik, amelyek kétségtelen, hogy szemet kápráztatóak. Már kevés a simán hatalmas akril kád is. Csak ha Duravit, Antonio Lupi, Villeroy, esetleg Hansgrohe, akkor számít megfelelőnek, hiszen a pénzükért csak az első osztályú minőség az elfogadható.
Keresik a tökéletest Az ingatlanközvetítő tapasztalatai szerint ugyanis a felső kategóriás ingatlanok esetében jellemzően „nagyítóval járják körül” a vevők a házakat, ahol mindennek passzolnia kell. Arra a vásárlórétegre – mely akár több 100 millió forintot kiad egy ingatlanért – többségében jellemző, hogy készen akarja megvenni a szinte tökéletest. Aki építésre adja a fejét, ott viszont „nincs pardon”, a maximalizmus a minimum, ráadásul a nehéz időkben, még inkább megnézi mindenki mire költi a pénzét.
A legfontosabb: a lokáció Habár a részletek rendkívül fontosak, minden a lokációnál kezdődik. Itt egy összetett követelménynek kell megfelelnie az ingatlannak. Legyen csendes és nyugodt helyen, másrészt legyen könnyű a közlekedés is. Ennek kevés ingatlan tesz eleget, mindenesetre a megfelelő lokációt valahol Buda zöldövezeti részein, a hegyvidéken kell többnyire keresni – magyarázza Rácz Péter. Ebbe beletartoznak a II., III., XI., XII. kerület egyes részei is, valamint a budai oldalon lévő agglomerációs települések, mint például Nagykovácsi, Budaörs, stb., ahol már mérsékeltebbek az árak. Akinek nem kell reggel 8-kor munkába indulnia, annak különösebb gondja a közlekedéssel sem lesz ezeken a helyeken. A belsőbb, forgalmasabb részeken is kelnek el azonban szép számmal a luxuslakások. Ezeknek a luxuslakásoknak az 1 millió forintnál magasabb négyzetméterárakért cserébe azonban már több mint praktikusnak kell lennie – fogalmazott a Laguna értékesítője. Ha veszünk egy jól ismert példát, mint mondjuk a Várhegyen álló Hatvany-villát, akkor már nehéz olyan magánszemélyt találni, aki otthonnak használná. Ennek oka, hogy túlzottan forgalmas helyen fekszik, így nem felel meg annak a követelménynek, hogy nyugodt legyen a környezet. Ha valaki mégis ide költözne lakni – van ilyen a piacon -, az azért tenné, hogy kifejezetten kirakatéletet éljen – tette hozzá.
Villa 590 millióért
lakásvásárlására számos bangkoki iroda szakosodott. Nekik alapvetően az a gondjuk, hogy sokszor nincs elég thai tulajdonos, a társasházakat nem tudják, ha úgy tetszik „feltölteni” a megfelelő számú, és négyzetmétert képviselő thai tulajdonosokkal, és nem tudják teljesíteni a thai polgárokra előírt, kötelező tulajdoni hányadot. Hogyan vegyünk lakást? Összességében azonban kijelenthető, a szigorú jogszabályok mellett is, hogy a magyarországi árakhoz képest olcsóbban vásárolhatunk ingatlant egy káprázatosan szép, délkelet-ázsiai országban. Az is a vásárlás mellett szól, hogy a bangkoki ingatlanbefektetések jóval kedvezőbb megtérülést biztosítanak, JÓ HA FIGYELÜNK!
A második szempont: a stílus Adnak a stílusra azok, akik a több 100 milliós árkategóriában gondolkodnak ingatlanvásárláskor. Nagyon felkapott most a minimál, >> mint például Budapesten, itt számos olyan év volt, amikor évi 10-15 százalékkal, folyamatosan emelkedett az ingatlanok értéke. Az árak szórása viszont nagyon nagy. A turisták egy része a csendes, zöldövezeti lakásokat keresi, erkéllyel. Ezek árai átlagosan 20 százalékkal olcsóbbak a hasonló színvonalú budapesti lakásoknál, és ne feledjük, egy egzotikus városban vagyunk, ahol jó a közlekedés, és saját lakásunkból kiindulva turistáskodhatunk, élvezhetjük a meleget, a napfényt. Ha valaki nyüzsgésre vágyik, még olcsóbban juthat lakáshoz a „buli részeken”, a budapesti árak 60-70 százalékáért. A lakások fenntartása sokkal olcsóbb, mint Magyarországon (ennek oka egyértelmű, nálunk a legnagyobb költség a fűtés), és a tulajdonos
azt is megteheti, hogy amennyiben nem egész évben akar itt tartózkodni, megbíz egy irodát a lakás kiadásával. Ily módon a bangkoki lakás még termelhet is, miközben mi Magyarországon tartózkodunk. Egy valami nagyon fontos: csakis komoly, profi, referenciákkal bíró ingatlanirodával szabad dolgozni, ebben a körben nem érdemes spórolni. Ha valami olcsóbb, ám „bizonytalanabb”megoldásba akarunk belemenni, akkor abból rendszerint baj lesz, és ahelyett, hogy rövid időn belül átírnánk a nevünkre a tulajdonjogot, csak a bosszúság lesz az egészből. A szerződések angol és thai nyelven készülnek, de a megfelelő iroda választása esetén profi magyar tolmácsolást kapunk. Forrás: ingatlanmagazin.com 135
570 millióért
illetve a modern, miközben a klasszikus iránti igény csökken – mondta a Laguna Ingatlan értékesítési vezetője. A lényeg tehát, hogy sok legyen az üveg a házban, hatalmasak legyenek a terek. Ezzel párhuzamosan pedig fontos, hogy az épület „újgenerációs” anyagokból épüljön fel, de alapvető elvárás már az alternatív energiaforrás is. Ezzel már el is jutottunk egy olyan kiegészítő, azonban rendkívül lényeges szemponthoz, mint az épületek energetikája. Környezettudatosság A gazdagok számára elvárás, hogy az épületek rendkívül korszerűek legyenek energiafelhasználás szempontjából, annak ellenére, hogy nem okozna nekik gondot a villanyszámla kifizetése. Habár összességében sok bennük az olyan kiegészítő, ami komoly energiafogyasztó (medence, fűtött gépkocsibejáró, stb.), ezeknél azonban figyelnek arra, hogy zöld megoldásokból származzon a szükséges energia: napkollektorból, napelemből, hőszivattyúból, stb. Extrák, mint követelmény Energia ugyanis kell azokhoz az extrákhoz, melyeket elvárnak. Ilyen többek között a belső medence, a jacuzzi, a szauna, az ún. relax zuhanyok, a kandalló a nappaliban, az intelligens vezérlés, a szép konyha a modern berendezésekkel, vagy az automatizálás: intelligens vezérlés a ház vagy lakás minden szegletére. Milyen áron? Mindennek meg van az ára: a 300-500 milliós kategóriában mindez rendelkezésre áll, illetve kellene, hogy álljon, ugyanis Rácz Péter szerint nagyobb az igény, mint amennyi, a követelményeknek meg-
690 millióért
felelő ingatlan a piacon van. Ebben az árkategóriában viszik a lakásokat, ugyanakkor az 500-600 milliós kategóriában van egy „lyuk”. Ide olyan óriásházak tartoznak, melyek lokációja rendben van, azonban néhány feltétel hiányzik, például az extrák vagy az alternatív energiaforrás. 600 millió forint felett is van a kereslet, de ott már egyáltalán nem ismernek kompromisszumot a vevők. Persze olyanok is jelen vannak a piacon, akik számára egy ebbe az árkategóriába tartozó 1000 négyzetméteres ház kicsi, s kifizetnének akár 1-1,5 milliárdot is egy ingatlanért, ha az kielégítené az igényeiket – tette hozzá Rácz Péter. Ezeket az ingatlanokat persze ne keressük az ingatlan.com-on – találunk azért olykor egyet-kettőt -, mert ritkán „szerepelnek” a nagyérdemű előtt, ugyanis többnyire a nem publikus kategóriába tartoznak. Csak készpénzért A több százmilliós ingatlanok egyébként nem túl meglepően, készpénzért kelnek el, s nem fizetésből élők veszik meg őket, még ha több millió forintos is a keresetük havonta. Ők nem ilyen házakat vesznek – szögezte le az ingatlanközvetítő. Ennyiért olyanok vesznek ingatlant, akik úgymond „pozícióban lévő emberek” – fogalmazott Rácz Péter, aki egyébkén az elmúlt 10 évben nem találkozott közöttük olyan vevővel, akinek valóban hitelre lett volna szüksége egy több 100 milliós ingatlan megvásárlásához. Akadtak persze olyanok, akik vettek fel hitelt, de nem azért, mert másként nem ment volna a házvásárlás. Forrás: ingatlanmagazin.com
MI AZ A LOFTLAKÁS?
És mennyiért vehetjük meg a minimalista, új életérzést? Budapesten százas nagyságrendben épültek loftlakások a régi gyártelepek megújított övezeteiben. Hatalmas belmagasság, tágas terek, minimalista fíling és új életérzés. De mindezt vajon mennyiért vehetjük meg? 136
JÓ HA FIGYELÜNK!
Nyugati trendek nyomán Eredetileg a loftlakások az 1800-as évek Párizsának tetőtéri lakásait jelentették, ahol előszeretettel éltek a kor művészei. Később az 1930as években Amerika nagyvárosaiban jelent meg ismét a fogalom, amikor az elhagyatott gyárnegyedekben művészek és lakásfoglalók telepedtek le. A mai értelemben vett loft a világ egyik legkülönlegesebb ingatlantrendje, amely az 1970-es években indult el hódító körútjára Anglia nagy iparvárosaiból, ugyanis Liverpoolban és Manchesterben ekkor kezdték el lakás- és irodai célra átalakítani a használaton kívüli gyár- és raktárépületeket. Amerikában, Dániában, Angliában már modern loftlakások is vannak, vagyis vadonatúj projektek keretében ilyen típusú lakások épülnek. A régi épületek és az új házak összehangolására is van külföldi példa, például Stockholmban előfordul, hogy a régi épületforma egy ponton átmegy modern, minimalista formába. Mi jellemző a loftokra? A loftra a hatalmas, 5-8 méteres belmagasság jellemző, ahol hatalmas tereket alakítanak ki, amelyeken belül galériákkal osztják a tereket, így akár a belső tér két szintre is tagolható. A multifunkcionális lakótérből néhány, kis alapterületű részt leválasztanak az intimszféra számára (háló, wc stb.). Mindenféleképpen egyfajta modern életérzés jellemzi ezt az ingatlantípust, ahol a minimalista elemek keverednek az „indusztriális” fílinggel. Utóbbira jellemző például a gépészeti elemek dizájnos formában való megjelenítése a belső lakótérben, a nyers beton, a látszó téglafelületek és a naturális gerendák is a belső dizájn részei, valamint a hatalmas ablakok is a régi gyárfunkció világát idézik. Magyarországon még gyerekcipőben jár a loft Magyarországon is megjelent már a loftépítészet, bár még szokatlan, újszerű élettérnek számít, noha Budapest ideális helyszín lehetne köszönhetően a jelentős és használaton kívüli ipari övezeteknek. A 2000-es évek elején kialakult lakásbumm nemcsak az új építésű lakások választékát növelte meg jelentősen, hanem a vásárlók választási szabadságát is szélesítette. A társadalom potenciális rétegeire – művészek, reklámszakma, média, üzleti élet képviselői – még nem jellemző a lofttal járó életvitel. Hazánkban jelenleg százas nagyságrendben beszélhetünk ilyen típusú ingatlanokról. Ugyan ennél sokkal több lakást hívnak loftnak, azonban ezek inkább a hangulat miatt soroltatnak ide, és semmi közük a klasszikus lofthoz. Az ipari épületek utólagos átalakítása olyan egyedi építészeti adottságokat jelent, melyet a mai magyar közízlés még nem szokott meg. Hollandiában például egy régi kikötői blokk épületeit úgy alakították át, hogy egyes lakásokban a tér közepén van a toalett. Ez Magyarországon még szokatlan lenne. A hazai úttörők Budapesten csupán néhány markáns fejlesztésről beszélhetünk. Ezekre a projektekre az volt a jellemző, hogy egy elhagyott gyártelep egy érdekes épületét részlegesen vagy teljesen felújították, míg a zóna más épületeit ledózerolták, és helyükre vadonatúj lakóházakat és köztereket terveztek. Vagyis az adott projekt egy kisebb vagy JÓ HA FIGYELÜNK!
nagyon kicsi hányadát jelentik a loftlakások. Az egyik leghíresebb projekt a Mill Lofts, amelynek 2005-2008-as fejlesztése során a IX. kerületi régi Gizella malomban összesen 104 loftlakást alakítottak ki mindössze 200 méterre a Dunától. Óbudán a Goldberger gyár ipari műemlékké nyilvánított területén a Sun Palace lakóparkban 10-15 loftlakás is helyet kapott az ingatlanfejlesztésben. Itt a régit és újat elegánsan párosították össze, hiszen a régi textilgyárat lebontották, azonban a homlokzatot megtartották. A belső szerkezet persze a kor igényeinek megfelelően átalakult, ellenben a nagy belmagasság lehetővé tette néhány loft kialakítását. A Jazz Loft Óbudán a Vörösvári úton kínál új építésű ingatlanokat, valamint jó néhány loftlakást az 1870-es években épült malom épületében. Nem csupán az egyterű lakások látványos és izgalmas világa vonzza a vásárlókat, hanem a lakóépületek által körbezárt 4000 nm-es park is, az ittlakó szinte oázisban érezheti magát. A Népfürdő utcánál pedig a 2007-ben átadott RiverLoft két objektumból áll: a felújított loftból és egy vadonatúj épületből. A loft szintén 2 szárnnyal rendelkezik: a keleti részében irodák találhatók, a másik részében pedig 27 loft apartmant alakítottak ki. Olcsóbb loftok Az ingatlan.com adatbázisában is számos extravagáns loftlakást kínálnak megvételre, amelyek egy része szerkezetkész állapotban várja új tulajdonosát. A már említett Sun Palace lakóparkban „viszonylag” olcsón, 49,9 millió forintért árulnak egy második emeleti, 125 nm-es loftot, amelyhez hatalmas, 25 nm-nyi terasz is tartozik. Az olcsóság oka, hogy egyelőre szerkezetkész állapotban van, amelyet a leendő tulajdonosnak kell befejeznie. A házban egyébként portaszolgálat, úszómedence, wellness, konditerem, szauna, szolárium üzemel. Ugyanitt 55 millióért kínálják azt a 4. emeleti, 170 nm-es – 33 nm-es terasszal rendelkező – lakást, amely szintén szerkezetkész állapotban van. 100 millió környékén A Riverloftban is árulnak magasabb árfekvésben két szerkezetkész loftot. Egyikük, egy 145 nm-es loftlakás dunai panorámával 80 millióért eladó. Aztán átugorjuk a 100 millió forintos határt, hiszen 120 millióért kínálnak megvételre egy 235 nm-es, szintén szerkezetkész, dunai panorámás loftot a negyedik emeleten. A lakás közel 8 méteres belmagassággal rendelkezik, így aztán két szint is kialakítható, vagyis akár 400 nm-es alapterület is „kihozható” az ingatlanból. Az épület szolgáltatásai közé tartozik egyébként az uszoda, fitnesz terem, szauna, jacuzzi, portaszolgálat. A fűtés-hűtés fain-coil rendszerrel megoldott. A Riverloftban azonban egy 2009-ben befejezett, 148 nm-es, lakberendező által megálmodott, dunai panorámás lakás is eladó 130 millióért. A 4,3 méteres belmagasság biztosítja az egyedi „loft” életérzését, valamint a lakáshoz 2 teremgarázs hely is tartozik. 200 millióért mit kaphatunk? Még mindig a Riverloftban járunk, ahol 205 millió forintért eladó egy 200 nm-es, 1 + 3 félszobás loftlakás berendezéssel együtt. A közel 5 méteres belmagasságú, luxuskivitelű lakás szinte egy légterű, és a hatalmas üvegfelületek a Dunára néznek. Az 50 nm-es galérián hálószoba és tágas gardrób kapott helyet. Extravagáns megoldással pedig csupán egy üveggel választották el a fürdőszobát a nappalitól. A diószínű konyhabútor az olasz Nobili cég pazar terméke, amelyet AEG high-tech gépekkel szereltek fel. A luxus lakáshoz 3 parkolóhely is tartozik. A Soroksári útnál pedig 207 millió forintért eladó az 1900-as évek elején épített ipari műemlékben 2005-ben kialakított, többszintes, többfunkciós, bruttó 600 nm-es, a piacon egyedülállónak számító loftlakás. Az ipari esztétika és a különböző művészeti korok szofisztikált elemei harmonikus egységes tereket alkotva jelennek meg. Az épület mind lakás, mind cégközpont, avagy műtermi használatra is alkalmas egyedi és reprezentatív jellegénél fogva. Forrás: ingatlanmagazin.com 137
PENTHOUSE: A JÓMÓDÚ KEVESEK KIVÁLTSÁGA – Mi az a penthouse, és mennyibe kerül? –
Legfelső emelet, hatalmas terasz, panoráma és prémiumkategóriás műszaki színvonal. A budapesti belvárosban 700 ezer-1 millió forintos négyzetméterárakkal találkozhatunk, és ennyiért már mindennek klappolnia kell. A penthouse eredetileg a felhőkarcolók lapostetejére épített önálló lakóházat jelentett. Minden más csak utánzat (penthouse jellegű lakás). Természetesen az esetek többségében a lapostetőn tetőkertet, teraszt alakítottak ki. Ezek a házak az átlagos emberek számára megfizethetetlenek. Legelőször is tisztáznunk kell, hogy pontosan mit is értünk a fogalom alatt. Az USA-ban a penthouse lakásoknak a következő kritériumoknak kell megfelelniük: legfelső emelet, nagy alapterület (legalább 120-150 nm), a terasz mérete eléri a lakás alapterületének legalább felét, a lakás legalább két oldalról „nyitott”, a lift a lakásban áll meg (speciális kártya vagy kód), nagy belmagasság – mondja Huszti György, az Avatar ingatlan Csoport ügyvezetője. Majd hozzáteszi, hogy hazánkban ennél lényegesen árnyaltabb a kép, és sok esetben nem is klasszikus penthouse lakásról, csupán penthouse jellegű lakásról beszélhetünk. Általában a legfelső emelet stimmel, illetve a lakás méretéhez képest a nagy terasz is, de itthon ez jelenthet akár egy 60 nm-es lakást is egy hozzátartozó 35 nm-es terasszal. A legtöbb esetben egyébként itt ki is merül a hazai penthouse jellegű lakáskínálat extra szolgáltatási listája. A lakásban megálló lift legfeljebb néhány újépítésű társasházban jellemző, illetve a belvárosi, szintráépítéssel és liftbeépítéssel megszülető penthouse-ok esetében állja meg a helyét.
Hol vannak penthouse-ok? Budapesten jellemzően az V. kerületben, illetve a VI., VII. XI. kerület kiemeltebb területein találkozhatunk ezzel az ingatlantípussal, előfordul még a XII. és II. kerület belbudai részein, valamint a XIII. kerületben, az újlipótvárosi, illetve a néhány éve beépítésre került közvetlen Duna-parti részen, illetve a III. kerületi Római-parton. Nagyon fontos a lokáció, hiszen bár akár a IV. és a XIV. kerületben is árulhatnak penthouse-t, ez az exkluzív lakótípus inkább a belvárosban keresett ingatlankategória. Így például a VI. kerület külső részén vagy éppen a Városliget környékén kapható penthouse-ok a nagy teraszok és hatalmas üvegfelületek ellenére nem képviselnek olyan árkategóriát, mint a belső részeken – mondja Andrássy Róbert, a Region Ingatlan ingatlanközvetítője. Mit kell tudnia egy hazai penthouse-nak? A legfontosabb szempontok a lokáció mellett a tájolás, a panoráma és a használható terasz. Hiszen ha olyan fekvésű a lakás, hogy a panoráma nem biztosított, akkor az átlag penthouse árakból nyugodtan levonhatunk 10-30%-ot is. A panorámát amúgy sem könnyű biztosítani a sűrű beépítésű belvárosi zónák és a környező magas házak miatt. A kiválasztás szűk keresztmetszetét jelenti továbbá a terasz, hiszen olyasfajta teraszra vágynak a vevők, amely valóban egyfajta kertként működik, vagyis nem szűk és hosszú erkélyekről van szó. Emellett fontos az átgondolt tervezés és az alaprajz, a műszaki extrák és a ház állapota. Ma már a vevők egy újépítésű penthouse-nál először megnézik szerkezetkész állapotban a
Penthouse jellegű – 168 m2-es lakás, 80 m2-es terasz a Szépvölgyi úton (Forrás: ingatlan.com, Avatar)
138
JÓ HA FIGYELÜNK!
teraszt és a nappalit, azok elhelyezkedését és használhatóságát, és csak azután tesznek árajánlatot. A belvárosban gondot jelenthet a parkolás, ezért sokszor egy közeli újépítésű társasházban vagy parkolóházban vásárolnak, illetve bérelnek mélygarázshelyet. 40-50 milliónál kezdődnek az árak A belvárosi penthouse-ok árai 40-50 milliónál kezdődnek, de sokszor meghaladják a 100 millió forintos értékhatárt is. Ilyen árkategóriában már mindennek klappolnia kell, hogy megvásárolják az adott ingatlant. Nagyjából a Kiskörút vonzáskörzetében található lakások keresettek a kategóriában, így a VI.-VII.-VIII.-IX. kerület belső részei jöhetnek szóba, ahol a négyzetméterár eléri vagy meghaladja a 700 ezer forintot is, míg az V. vagy XIII. kerületi dunai panorámás penthouse négyzetmétere elérheti az 1 millió forintot is – mondja Andrássy Róbert. Egy példát is említ: a minap adott el egy 138 nm-es, 3 szobás penthouse-t egy 30 nm-es terasszal az Operaház közvetlen közelében 116 millió forintért. Még mindig jó befektetés lehet A 2004-2008 közötti időszakban a magas árfekvés ellenére nagy érdeklődés mutatkozott iránta (leginkább a belvárosi területeken). Az elmúlt három évben azonban nem igazán ez volt a sláger. Az utóbbi hónapokban ugyanakkor tucatnyi olyan újszerű penthouse jellegű ingatlan került (sikerrel) a piacra (jellemzően a pesti Dunapartról), amelyet külföldi befektetők vásároltak fel a 2010-et megelőző egykét évben, és mivel a befektetéseik megfelelő hozamát egyre kevésbé látták garantáltnak, ezért „nyomottabb” áron hajlandóak voltak megválni ezektől – foglalja össze az elmúlt évek tendenciáit Huszti György. Bár nem úgy tűnik, hogy az idei a penthouse-ok éve lesz, ugyanakkor azok az ingatlanok, amelyekre nemcsak a penthouse jellegű kifejezés erőltethető rá, mindig is jó befektetésnek fognak számítani, főleg ha a jelenlegi nyomottabb áron tud hozzájutni tulajdonosa.
Csökkenő a választék Andrássy Róbert tapasztalatai szerint is van rájuk kereslet. Bár az újépítésű lakások piaca a válság miatt erősen beszűkült, évente nagyjából 60-80 újlakás épül a belvárosi övezetekben, ebből 4-5 számítható penthouse-nak. Nagyjából a vásárlók kétharmada magyar, míg egyharmaduk életvitelszerűen itt élő külföldi. A magyarok között vidékiekről vagy belvárosi lakosokról beszélhetünk, akik lakásukat nagyobbra kívánják cserélni. A tulajdonosok kétharmada itt él, míg egyharmaduk befektetés és kiadás céljából vesz penthouse-t. A luxuslakások piaca Budapesten mára jelentősen beszűkült, mely a penthouse ingatlanokat jelentősen érinti. Ez a piaci szegmens korábban, a válság előtt nagyobb részben külföldiekre, és befektetési célból vásárlókra volt tervezett. Azonban a külföldiek valós számának szándékos torzítása miatt a vélt kereslet lényegesen meghaladta a valós adatokat. Ez egy fejlesztői trükk volt annak érdekében, hogy minél több projekt nyerjen finanszírozást, ugyanúgy, mint azoknál a külföldiek által kötött foglaló szerződéseknél, melyeket igen nagy számban nem követett végül vásárlás – mondja Balla Ákos, a Balla Ingatlanirodák tulajdonos ügyvezetője. Balatoni penthouse-ok Budapest mellett Siófok a második olyan jelentős lakóterület, ahol lehet penthouse ingatlanokról beszélni. Ezek is részben befektetési céllal keresettek, viszont itt már lehet beszélni a „második otthon” koncepcióról, ami még válság idején is életképes. Az elmúlt években értékesítésre kínálták egy exkluzív fejlesztés lakásait és penthouse ingatlanait, ahol a penthouse ingatlanokra szinte nagyobb volt a kereslet, mint az egyébként remek adottságú, de kevésbé exkluzív lakásokra ugyanabban az épületben. Ez a tény komoly fizetőképes keresletről árulkodik – osztja meg tapasztalatait Balla Ákos. Forrás: ingatlanmagazin.com
Kint a zöldben: 63 m2-es lakás 81 m2-es terasszal szintén a Szépvölgyi úton (Forrás: ingatlan.com, Maxiingatlan)
JÓ HA FIGYELÜNK!
139
AZ INTERNETES HIRDETÉSEK MÁR A LEGHATÉKONYABBAK
A megrendel����������������������������������������������������������������������� ők egyre inkább azon aktív fogyasztók felé fordulnak, akiket elektronikus tartalmak, csatornák útján lehet leginkább elérni. Az internetes hirdetések aránya folyamatosan növekszik. Lezárult a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség idei DM Szenzor ágazati kutatása, mely azzal a céllal indult útjára 2006-ban, hogy felmérje a hazai direkt marketing szektor méretét, valamint a direkt marketingben használt eszközök jelentőségét. Mivel 2010-ben nem készült iparági statisztika, az idei kérdőív a 2011-es forgalmi adatokon túl a 2010-es bevételekre is rákérdezett, továbbá vizsgálta, hogy az idei évben milyen trendekre számítanak a piaci szereplők. Az iparági statisztika elkészítésében mind a hirdetői, mind az ügynökségi oldal részt vett. A kutatás támogatója a Magyar Posta Zrt., szakmai partnere a KutatóCentrum. Az ágazati kutatás eredményeiből kiderült, hogy folytatódik a direkt marketing szektor 2009 óta tartó nominális forgalomcsökkenése. A piac mérete 2011-ben 30,9 milliárd forintra becsülhető, a csökkenés nominális mértéke 2009-től évente átlagosan 8 százalék. Ezzel együtt a direkt marketing jelentősége vélhetőleg nem csökkent, mivel a visszaesés ténye leginkább a reklámköltések globális visszafogásának köszönhető, az egész hazai reklámtortában pedig nőtt a direkt marketing részesedése. A DM eszközök átrendeződése is folyamatos, a címzett és a címezetlen küldemények piaca valamelyest csökkent, míg az adatbázis menedzsment és a mobilmarketing forgalma és jelentősége önmagához képest nőtt. Az előbbi inkább tulajdonítható az árversenynek mint a forgalom csökkenésének. A callcenterek és az e-mail marketing eszközök forgalmi adatainak stagnálása valószínűleg az erős árversenynek köszönhető. 140
Az aktív fogyasztók felé fordulnak a hirdetők A címzett és címezetlen küldemények, valamint a call-center és adatbázis menedzsment kampányok esetén a megbízások túlnyomó többsége közvetlenül a hirdetőktől érkezik, míg az e-mail és a mobilmarketing kampányok esetében a klasszikus reklámügynökségektől érkező megbízások értéke jelentősebb. Ennek oka valószínűleg, hogy utóbbi két eszközt legtöbbször nem önállóan, hanem más, ATL eszközökkel együtt alkalmazzák, így ezekben az esetekben a hirdetők elsősorban klasszikus reklámügynökségeket bíznak meg. A kutatási eredmények, illetve az eddigi tapasztalatok alapján a Magyar Posta Zrt. úgy látja, hogy a címzett és címezetlen küldemények piacának csökkenése elsősorban annak tudható be, hogy a megrendelők egyre inkább azon aktív fogyasztók felé fordulnak, akiket elektronikus tartalmak, csatornák útján lehet leginkább elérni. Az elmúlt évek során ennek megfelelően a piac átrendeződött, az elektronikus hirdetések aránya folyamatosan növekszik, a megrendelők is inkább az új lehetőségekkel kísérleteznek. Másik fontos szempont lehet a kérdés környezetvédelmi aspektusa, hiszen az itt megmutatkozó költségtakarékossági tényezők - pl. termékdíj hatása - is az elektronikus tartalmak felé terelik a megbízókat és ügynökségeket. Bejön a direkt marketing A forgalom jelentős része a szolgáltató szektorból, azon belül is a pénzügyi és biztosítási
termékeket értékesítő vállalatoktól származik (22%). Ezt követik a kereskedelmi szektorból érkező megbízások (16%), és az FMCG termékeket gyártó cégek kampányai (11%). Bár a piaci várakozásokat tekintve a megkérdezettek nagyobb része optimista a szektor és a saját cégének idei forgalmát tekintve, ez nem tekinthető általános véleménynek, mivel valószínűsíthető, hogy a 2011-ben nem jól teljesítő cégek vélhetően nagyobb eséllyel utasították vissza az adatszolgáltatásban való részvételt, mint azok a cégek, akik sikeres évet zártak. A gazdasági recesszió egyértelmű negatív hatásai mellett többen abban bíznak, hogy a megbízó cégek részéről folytatódik a célzottabb marketingkommunikációs formák felé fordulás, ami a kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére a direkt marketing szektor jelentőségének erősödését eredményezi. Az adatok alapján elmondható, hogy a házon belül lebonyolított direkt marketing kampányok száma növekedőben van. Ugyanakkor valószínűsíthető, hogy bizonyos csatornák esetén az innovatív eszközök megjelenésével a hirdetők gyakrabban veszik majd igénybe ügynökségek segítségét. A marketingkommunikációs költéseken belül a direkt marketing jelentősége növekedni látszik, s a megkérdezett hirdetők - az ügynökségekhez hasonlóan optimisták a direkt marketing piac idei forgalmát illetően. Az egyes csatornákat tekintve az e-mail marketing, a call-center, a mobilmarketing és az adatbázis menedzsment esetén számítanak növekedésre. Az optimista jövőkép egyik oka, hogy többen úgy vélik, a válság mélypontjának elérése után a direkt marketing piac immáron növekedésre számíthat, s egyes DM csatornák súlya az innovatív eszközöknek köszönhetően még inkább nőni fog. A hirdetők számára a pontos célzás egyre inkább szükségessé válik majd, az innovációra kevésbé hajlamos csatornákkal szemben ugyanakkor egyre immunisabbá válik a fogyasztó. Már többet ér a netes reklám, mint a televíziós Legalább akkora hatékonyságú ma már az internetes hirdetés, mint a televíziós, legyen szó eladásserkentésről, márkaépítésről fogyasztói cikkek vagy akár nagy kereskedelmi cégek esetén is - állítja a comScore. Egy 12 hetes, alaposan kidolgozott és előkészített vizsgálat során az online kampányok, melyek átlagosan 40 százalékos elérést biztosítottak a célcsoporthoz, 9 százalékkal növelték meg a reklámozott márkák eladásait, ez pedig egy százalékkal több mint amit egy átlagos JÓ HA FIGYELÜNK!
televíziós kampánytól várnak. A comScore elemzőcég kutatása az általa figyelemmel kísért 2 millió amerikai internetező vásárlási szokásait vizsgálta, legalábbis azokét, akik ehhez hozzájárultak. A felmérés kiemelten kezelte azt a 200 ezres panelt, akik valamilyen szupermarkethez kapcsolódó hűségprogram tagjai, így a vásárlásaikat nyomon lehetett követni a boltok kasszáinál is. Pizzát, zsemlét, fogkrémet is Ezúttal az online reklámozásban már nem feltétlenül a klasszikus termékcsoportok, mint műszaki cikkek, szolgáltatások, utazások szerepeltek csak, hanem élelmiszerek (péksütemények, pizza, üdítőitalok, tészta, tea) és nem tartós fogyasztási cikkek (dezodorok, vagy fogkrémek) is. A 12 hetes vizsgálat eredménye azt mutatta, hogy az online kampányok ezen termékek esetén is hatékonynak bizonyultak: az átlag 9 százalékos növekedés a forgalomban, de a termékek 80 százalékában jelentős, mérhető növekedés volt. Gian Fulgoni, a comScore elnöke szerint “ezek a korai eredmények is bizonyítják az online hirdetés képességét arra, hogy sikeresen építsék fel FMCG márkák bolti eladásait, azonos szintet hozva a televíziós hirdetésekkel.” Úgy tűnik, hogy az internetes felületekkel együtt járó sokkal precízebb célozhatóság, főként a kívánt demográfiai célcsoportok pontos elérése, kulcsfontosságú a hatékonyságban. Ehhez pedig hozzá kell párosítani azt a tényt, hogy az online hirdetés még mindig sokkal olcsóbb, mint a televíziós, s az eredménye még jobb is lehet. „Az egyébként lassan mozduló marketing-gépezetek számára egy ilyen, hiteles forrásból származó kalkuláció fontos, és bátorító hír lehet mind az online mind az offline oldalon, hisz az adatok azt mutatják, hogy az online marketing képes eredményeket elérni offline is, a polcok szintjén” - mondja Bill Pearce, a Del Monte Foods marketingért felelős vezetője. Azt eddig is mindenki tudta, hogy az online hirdetés is képes befolyásolni a hétköznapi fogyasztási cikkek eladásait, de eddig egyetlen cég sem volt képes ezt a hatást pontosan lemérni. A comScore, illetve a dunnhumbyUSA robusztus módszertanának köszönhetően most minden kétséget kizáróan sikerült mérlegre tenni az eddig misztikus hatásokat. Kiderült, hogy mind a rövid távú vásárlásösztönzés, mind a hos�szú távú márkaépítés is működik online is.
JÓ HA FIGYELÜNK!
KOMMUNIKÁCIÓS HÁBORÚ
bemutatunk egy cionistáknak írt propaganda-kézikönyvet
Ez a „kiegyensúlyozott tájékoztatás”, mellyel Izrael elégedett. Minden más megközelítés antiszemitizmus
A harmadik részben arra készítik fel az ifjú zsidókat, hogyan érjék tetten, ha esetleg nem pozitív szereplőként mutatja be őket a média. Ez bombázások és gyilkosságok után néha valóban elképzelhető, de nekik mindenre megvan a válaszuk és a módszerük. Említettük, hogy ez a kézikönyv 2002-es. Nos, lemérhető a hatása: portálunkat és néhány más „előítéletes” sajtóorgánumot leszámítva ma már szinte sehol sem érhetők tetten az alábbi „sérelmek”. Ellenkezőleg, mindez a zsidóság ellenségei esetében figyelhető csak meg. Érdemes figyelmesen elolvasni, mert tökélyre fejlesztették a kommunikációs háborúzás eszközeit – a szerk A média elfogultsága és Izrael Számos módja van annak, ahogyan a média elfogultsága megnyilvánulhat Izrael ellen. A média csúsztatása megnyilvánulhat a közönséges igazságtalanságtól kezdve az egészen kifinomult munkákig, melyeknek még az újságírók sincsenek egészen tudatában. Az Izrael-aktivisták gyakran töltenek el sok időt azzal, hogy a média csúsztatásaival hadakozzanak, mely tevékenység megkezdéséhez szükséges megismerni a média csúsztatásainak formáit. Az ok-okozat összekeverése Az ok és okozat összekeverése úgy mutat be egy szituációt vagy eseményt, mintha az egy másik esemény következménye lenne, de valójában nem az. Megkísérli meggyőzni a közönséget arról, hogy az eseményt egy másik esemény okozta, tehát ezzel a feltételezett eseményre lehet hárítani a felelősséget az okozott esemény után. Jó példa az áldozatok összekeverésére, amikor a média a palesztin öngyilkos merénylőkről készít riportot. Azt lehet olvasni a tudósításban, hogy egy öngyilkos merénylet ártatlan civileket ölt meg egy aznap korábban történt izraeli légicsapást követően. Világos, hogy műveletileg lehetetlen öngyilkos merényletet tervezni valamire válaszul, mely aznap történt. Viszont palesztinbarát újságírók azt a benyomást kelthetik, hogy az öngyilkos robbantást az azt megelőző izraeli akció okozta, így tehát megpróbálják áthárítani a felelősséget a terroristáról, és rákenni az áldozatokra. Az ok és okozat összekeverése képes bizonyos események bekövetkeztét elkerülhetetlennek láttatni. Ha az eseményeket, melyek máskülönben negatív elbírálást kapnának, úgy mutatják be, mint „szükségesek” vagy „elkerülhetetlenek”, azzal a felelősség áthárítható az események „okozóira”. Rendkívül gyakran használják ezt a palesztinok védelmében a terrortámadásaik után. Némely palesztinbarát újságíró úgy tudósít a palesztin terrorizmusról, hogy a palesztinoknak meg kell védeniük magukat az „izraeli brutalitásoktól”. Ezek az újságírók úgy akarják bemutatni a terrorizmust, mint az egyetlen, szükséges lehetőséget, vagy mintha az izraeli akciók váltanák ki. Amikor a terrorizmust úgy mutatják be, mint egy szükséges rosszt, akkor 141
kevésbé negatív elbírálásban részesül, és a végrehajtóik olyan színben tűnnek fel, akik azt teszik, amit minden „normális” ember is tenne. A felelősség azokat terheli, akik erre az akcióra „kényszerítették” őket, jelen esetben az izraeliek. Ez viszont elrejti a tényt, hogy mindig van választás, és a terrorizmus sosem az egyetlen lehetséges válasz. Az ok és okozat összekeverése problémájának egy másik variánsa az, amikor eltávolítják a közvetítőt a riportból. Az újságírók, ahelyett, hogy áthárítanák a felelősséget a terroristákról az áldozatokra („egy Hamász-aktivista izraeliek általi meggyilkolására válaszul Jeruzsálemben egy öngyilkos merénylő”... ), inkább úgy tudósítanak, mintha senki sem okozta volna („bomba robbant Jeruzsálemben, megölve...”). Az ok és okozat összekeverése nagyon hatásos, mert úgy manipulálhatja az embereket, hogy más, ártatlan embereket hibáztassanak a rossz dolgokért. Egy kép többet ér ezer szónál A képek, szerepeljenek tévében vagy újságban, sokkal nagyobb hatással bírnak a szavaknál. A képeket sokféleképpen fel lehet használni a csúsztatásokhoz. Hiába tökéletesen tárgyilagos és kiegyensúlyozott egy hír, ha a felhasznált kép csak az egyik szemszöget mutatja be, mert akkor az olvasó vagy néző az iránt a perspektíva iránt fog szimpátiát érezni. Ennek működése teljesen egyértelmű az egyszerűbb szinteken – nagy a különbség akkor, amikor egy cikkhez egy izraeli tankot vagy egy felrobbant izraeli buszt csatolnak. A kifinomultabb szinteken a közönséggel láttathatnak egy erőszakos palesztin tüntetést az erőszakos palesztinok szemszögéből, fegyveres izraelieket bemutatva, vagy láttathatják ugyanazt izraeli szemszögből, ebben ez esetben nagyszámú erőszakos demonstrálót jelenítve meg, akik köveket dobálnak, gumikat égetnek és talán fegyverük is van. Néha a kép, melyet a cikkhez mellékelnek, egyáltalán nincs összhangban a szavakkal. Egy híres példa erre, amikor egy vérző és összezavarodott tinédzser fiú képét használta fel a The New York Times. Az aláírás azt sugallta, hogy a fiú palesztin, akit megtámadtak az izraeli katonák. Később azonban kiderült, hogy egy amerikai zsidó jesivás diákot ábrázolt. A legtöbb fényképet nem használják fel ennyire szembeötlő csúsztatásokhoz. Ritka az olyan eset, amikor a médiát ilyen szembeötlő hibán lehet rajtakapni. Legtöbb esetben a képek egyszerűen nem kapcsolhatók igazságosan a hírhez. Például egy a tárgyalásokról szóló általános hírmorzsához izraeli tankok képeit mellékelik, ahelyett, hogy tárgyaló csoportok képeit kapcsolnák, így azt az igazságtalan benyomást keltik, hogy Izrael tankokat használ a tárgyalásokban a céljai elérésére. A képek különböző relatív erővel is bírnak. Például egy cikkhez két fényképet is lehet csatolni, egy portrét az izraeli miniszterelnökről és egy másikat egy kórházi ágyon fekvő, sebesült palesztin gyerekről. Az egyensúly szerint a kép „mindkét oldalt” megmutatja, de a képek ereje teljesen eltérő. Ami a szavakban lapul A szavakat lehetséges alternatívák közül lehet kiválogatni, hogy bemutassanak egy kívánt benyomást. Számtalan módja van egy történet elmesélésének, és a megválasztott szavakkal jelentőség-asszociálást lehet elérni a közönségnél. A legjellemzőbb felhasználása a jelentőséggel bíró szavak megválasztásának, amikor izraeli tudósítások során az érintett csoportokat, egyéneket és helyeket felcímkézik. Figyeljük csak meg, mekkora a különbség, ha valakit „terroristának”, „szabadságharcosnak”, „fegyveresnek” vagy „aktivistának” nevezünk. A szavakat fel lehet használni egyértelmű csúsztatásokhoz. Nézzük a különbséget, amikor arról van szó egy híradásban, hogy lövik a „gilói telepet”, vagy „Gilót, Jeruzsálem külvárosát”, esetleg „a ciszjordániai Gilót”. Még kifino142
multabb példa a különbségekre: Ciszjordánia „megszállása”, az oda való „behatolás” vagy „hadművelet”; vagy a „merénylet”, „gyilkosság” vagy a terroristák „megelőző likvidálása”. A szavak megválasztása messzebbre mutat a csoportoknak és helyeknek szánt címkék kiválasztásánál. A nyelvezetet, mely körülöleli ezeket a címkéket, szintén jól meg kell választani, hogy visszaadja a különleges nézőpontot. Nézzük a különbséget aközött, hogy „a rugalmas Arafat kész hallgatni az izraeli követelésekre”, „Arafatra nyomást gyakorolnak, hogy hallgasson az izraeli követelésekre”, vagy „az erőszakos izraeliek rákényszerítik Arafatot, hogy hallgasson rájuk”. Egy történet elmesélésére mindig több lehetséges megoldás létezik, és a különleges szavak, melyeket az újságírók használnak, felfedik a hozzáállásukat és a csúsztatásaikat. Az elhelyezés fontossága Egy új hír némely része több figyelmet kap, mint a többi. A legszembetűnőbb példa erre a főcím vagy amikor a hírolvasó felsorolja a híreket. A cikk első bekezdése, a tévé híradó bevezetője mind különös fontossággal bír. A hír bevezetése és elindítása rettentően fontos a cikk hangulatának beállításához. Például egy olyan főcím, mint „Izrael a palesztin tévéállomás székházát bombázta”, vezethet a tények olyan megvitatásához, hogy ugyan senki sem sérült meg, és Izrael okkal cselekedett, valamint a problémát a palesztin hatóságok felbujtó hozzáállása okozta, de a főcím mégis Izraelt tünteti fel negatív színben. Még az egyedülálló mondatok megfogalmazása is fontossággal bírhat. Az emberek természetes módon fektetnek hangsúlyt a mondatok bizonyos részeire. Ezért fontos a mondatok sorrendje. A legtöbb forrás, mely Izrael ellen csúsztat, mindig az izraeli cselekedeteket említi meg először, függetlenül attól, hogy a teljes hír arról szól, hogy az izraeli választ valami kiprovokálta. Figyeljük meg a különbséget: „Egy Jeruzsálem belvárosában történt tegnapi öngyilkos merényletet követően az izraeli erők a mai nap folyamán egy ramallahi rendőrségi épületet bombázták”, és a között, hogy „Izraeli erők bombáztak a mai nap folyamán egy ramallahi rendőrségi épületet, miután tegnap egy öngyilkos merénylő bombát robbantott Jeruzsálem belvárosában”. Egyenlőtlen bemutatás Egyenlőtlen bemutatásról olyankor beszélünk, amikor a konfliktus egyik résztvevőjének álláspontja kisebb mértékben kap helyet a hírekben. A legáltalánosabb formája az, amikor csak az egyik oldalt idézik, csak az ő álláspontját mutatják be. Az egyenlőtlen bemutatás ellenőrzésének egyik módja az, ha megszámoljuk a cikkben szereplő sorokat vagy a tévében, rádióban erre szentelt időt. Ha az egyik oldal képviselőjének több helyet biztosítanak, az elfogultság gyanúja felmerülhet. Viszont a mennyiség nem mindig jelenthet minőséget. A tartalom milyensége szintén súllyal bír a híradásban. Néha, bár mind Izrael, mind a palesztinok megjelennek, az egyik oldal emberközelibbnek tűnhet, mint a másik. A viták személyessé tételével a közönség empátiát érezhet az egyik oldal iránt, és támogathatja álláspontját a tényektől függetlenül. Ez történhet például úgy, amikor egy riportban a filmbevágás egy katonatisztet mutat az IDF (Israel Defense Forces – Izraeli Védelmi Erők) sajtótájékoztatóján, utána pedig egy, a gyermeke kórházi ágyánál zokogó palesztin anyát, aki békéért könyörög. Az izraeli anyák szintén siratják a gyermekeiket a terrortámadások után, de a média erről gyakran „kényelmesen” megfeledkezik. Az egyenlőtlen bemutatásra további példák is találhatók a tévé-, vagy rádióhíradókban. Egy konfliktussal kapcsolatban a bemondó azt mondja „Egy izraeli szóvivő szerint...”, majd elmondja mit mondott a szóvivő, ezzel biztosítja, hogy az izraeli hangját ne hallják és ne látszódjon az arca sem. A műsor ezután visszatér a bemondóra, JÓ HA FIGYELÜNK!
aki így folytatja „A vonalban van velünk Jerikóból Abdel Ahmed a palesztin hatóságoktól...”, és lefolytat vele egy beszélgetést. Még ha a palesztin szóvivő nem is beszél sokat, az a tény, hogy a hangjával személyessé vált, nem egyszerűen arra kap esélyt, hogy udvarias kijelentéseket tegyen, hanem arra is, hogy válaszolhasson és átfogalmazhassa a hozzászólásait a helyzetnek megfelelően, biztosítva, hogy a helyzet bemutatása egyenlőtlen lehessen az ő javára. Szövegkörnyezetből való kiragadás Izrael gyakran szenvedi el a médiától, hogy az kihagyja az összefüggések bemutatását. Talán azért, mert a riporter elfogult Izraellel szemben, vagy mert a média természetéből kifolyólag nem működik megfelelően egy ilyen bonyolult háttérrel kapcsolatban. Mindkét jelenség esetén amikor Izrael végez egy terrorista vezetővel, a média nem magyarázza el, hogy ki volt az a személy és mit tervezett tenni. Hasonlóképpen, az izraeli megtorlásokról gyakran az őket megelőző terrortámadások magyarázata nélkül tudósítanak. Ha valamiről úgy tudósítanak, hogy kiragadják a környezetéből, akkor hiányozni fog az a háttérinformáció, melynek segítségével a közönség megérthetné az eseményeket. Egy cselekedet, melyről a környezetéből kiragadva tudósítanak, erkölcsileg elfogadhatatlannak tűnhet, még akkor is, ha más események indokolnák. Néha viszont az információ beillesztése kiragadhatja a dolgot a megfelelő környezetéből. Ez a „ködösítés” eltakarhatja az igazi problémákat. Például egy tudósítás arról, hogy gránát zuhant „Betlehemre, nem messze Jézus születésének helyétől” olyan benyomást kelt Izraelről, hogy nem érdeklik a fontos keresztény helyek és életek, tehát a Nyugat ellensége. És bár vitán felül áll, hogy a vallást elnyomnák, vagy eltalálták volna, sőt egyáltalán megcélozták volna a helyszínt, ezt a benyomást a beillesztett túlzott információ okozza. Hamis egyenlőség A hamis egyenlőség az, amikor párhuzamot vonnak két helyzet, cselekedet vagy fogalom között, melyek valójában nagyon különböznek egymástól. Az egyenlőséget azért próbálják megteremteni, hogy a közönség azt gondolja, hogy a két dolog alapjában véve ugyanaz. Amikor a beszélő az egyenlőséget használja, akkor megkísérli a dolgot jobb vagy rosszabb színben feltüntetni, mint amilyen valójában, úgy, hogy azzal kihasználja a közönség előfeltevéseit. Jó példa a hamis egyenlőségre, amikor a palesztinok azzal vádolják az izraeliek palesztin terroristák elleni célzott gyilkosságait, hogy az maga is „terrorizmus”. Ennek a vádnak az a célja, hogy az izraeli politikát ugyanolyan rossz színben tüntesse fel, mint a palesztin terrorizmust, úgy, hogy összehasonlít két dolgot, mely erkölcsileg teljesen különbözik, mivel az egyik ártatlan civileket céloz, a másik azokat, akik erőszakos cselekményeket terveznek véghezvinni. Egy másik példa a hamis egyenlőségre az a túlzó állítás, hogy a palesztinok egy „holokauszt” áldozatai. Ez az állítás sértő a holokauszt túlélőire nézve, és szimpátiát próbál kelteni a palesztinok irányába azzal, hogy áttereli a közönség a holokauszt-túlélők iránt érzett természetes rokonszenvét a palesztinokra. Megkísérelnek párhuzamot vonni a két helyzet között, miközben teljesen világos, hogy itt nem a palesztinok szisztematikus és tervezett kiirtása folyik. A hamis egyenlőtlenség úgy működik, hogy fogalmakat kapcsol össze, melyeket nem szabadna összekapcsolni vagy összehasonlítani. Ez ugyanaz, ahogy, a „névvel illetés” működik. A névvel illetést értelmezhetjük úgy is, mint kendőzetlen hamis egyenlőséget. (Folytatjuk) (Kuruc.info)
JÓ HA FIGYELÜNK!
KEZD KÍNOSSÁ VÁLNI A NEMZETI KONZULTÁCIÓ! Érdektelenségbe látszik fulladni a politikai közbeszédet a nyári uborkaszezonban tematizálni hivatott „nemzeti konzultáció” – írja a HVG. A kormány május végén meghirdetett újabb “nemzeti konzultációja” besülhet. A HVG cikke szerint az érdektelenség borítékolhatónak tűnik, miután a május végén-június elején 8,2 millió címre kipostázott válaszküldeményből egy hónap alatt mindössze 368 ezret küldtek vissza, és erősen kétséges, hogy az augusztus 20-ai „urnazárásig” hátralévő másfél hónap – ami a nyári szabadságolások ideje – érdemi fordulatot hoz az aktivitásban… A kormány ezúttal a gazdasági élethez kapcsolódó kérdésekben kérte ki a választók véleményét. Ebben a kabinet 16 olyan sugalmazott kérdést tett fel, amelyek megfogalmazásában már benne foglaltatik a válasz – írja a HVG. Ráadásul egy sor olyan kérdés is szerepel a listán, amiben a kabinet, illetve a parlament korábban már döntött, vagy – mint azt a miniszterelnök hétfői, a munka világát érintő parlamenti bejelentései jelezték – mostanság készül dönteni. A konzultáció valódi célja persze nem is feltétlenül az, hogy a kormány megismerje a választók valódi akaratát. Valójában a politikai apátia ellenszerét keresi a kormány, az intenzív propagandára pedig jó apropó, ürügy az úgynevezett nemzeti konzultáció. Ráadásul a járműveken, óriásplakátokon népszerűsített konzultáción keresztül a kormány, a Fidesz és személyesen Orbán Viktor úgy lehet jelen a politikai piacon, hogy annak költségei nem is a pártkasszát terhelik. A lap számításai szerint az akció közel egymilliárdosra becsült költségvetése – a korábbi konzultációk során közölt nyomtatási, postázási, feldolgozási költségekkel számolva – csak a közvetlen kiadásokra nyújt fedezetet, a kapcsolódó – ismeretlen nagyságrendű – reklámkiadások alighanem ezen felül értendők. A HVG emellett arra is emlékeztet, hogy a kabinetnek a jelek szerint ezúttal sem sikerült a törvények maradéktalan betartásával abszolválnia a feladatot: a konzultációs kérdőívet ugyanis azok is megkapták, akik korábban letiltották adataik ilyen célú kiadását. Emiatt az Eötvös Károly Intézet már vizsgálatot is kezdeményezett az adatvédelmi ombudsmani hivatal örökébe lépett Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál. HVG nyomán barikad.hu Kommentár: Nemhiába nevezik egyre többen Nemzeti Inzultációnak a kormánypropaganda újabb förmedvényét. Hiszen, ha valaki elolvassa az abban lévő kérdéseket és a választási lehetőségeket (előre megírt válaszokat), azonnal láthatja, hogy Orbánékat egyáltalán nem érdeklik a válaszok. Legfeljebb akkor fognak rá hivatkozni, ha az megegyezik az elképzelésükkel, mert akkor magukat fényezhetik. Ha pedig mégsem jól sül el a dolog, akkor átháríthatják a választókra a felelősséget, mondván, „mi csak a választók akaratát teljesítettük”. Nem mondom, ügyes megoldás. Így lehet kirázni a nyakukból a felelősséget. Pontosan azt a módszert követik, mint a globalizmus vezérei, akik vagy befeketítik azt, akit tönkre akarnak tenni, hogy a világ elítélése után likvidálhassák, vagy veszélyesnek állítják be, hogy a világ védelmében tehessék el láb alól. Lényeg, hogy a felelősség másoké legyen! Kit érdekel a valódi válasz? A Kormányt semmiképpen nem, az látható, már a választható válaszokból is. Akkor lenne igazán hihetőbb, ha lenne szabad válaszadási lehetőség is! (Híradmin – NIF)
143
AKIKET LETAROLT A KORMÁNY SALLERE Az egyéni vállalkozások több mint 15 százalékának működését lehetetlenítették el az idei évben drasztikusan megemelkedő járulékköltségek. A Pénzcentrum.hu a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) megtudta: alig több mint fél év alatt csaknem 30 ezer egyéni vállalkozás húzta le a rolót, további 28 ezer pedig jobb időkre várva ez idő alatt szüneteltette, vagy jelenleg is szünetelteti a vállalkozását. Tavaly október 1-jén összesen 378 132 egyéni vállalkozás működött Magyarországon. Idén április 13-ig 29 980-an szüntették meg a tevékenységüket - válaszolta a NAV a Pénzcentrum.hu kérdésére. Ugyanebben az időszakban 27 866 adózó szüneteltette vagy jelenleg is szünetelteti az egyéni vállalkozói tevékenységét. Idén január 1-jétől április 13-ig összesen 10 627 egyéni vállalkozói igazolványt váltottak ki. Összességében tehát több mint 47 ezerrel csökkent a működő egyéni vállalkozások száma. Mint azt a Pénzcentrum.hu többször megírta, az idei évben drasztikusan emelkedtek az egyéni vállalkozásokat sújtó adóés járulékterhek. Januártól a minimálbér 112,5 százaléka után kell megfizetni a 27 százalékos szociális hozzájárulási adót (ami a korábbi munkáltatói tb-járulék helyébe lépett). Emellett a minimálbér 150 százaléka után 8,5 százalék egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékot, valamint a minimálbér 100 százaléka után 10 százalék nyugdíjjárulékot is le kell róniuk. Az egyéni vállalkozóknak nem is a minimálbért, hanem a jóval magasabb összegű 144
garantált bérminimumot kell alapul venniük, lévén, hogy az egyéni vállalkozói igazolvány kiváltásához mindenképpen szükség van valamilyen szakképesítésre. Aki viszont középfokú végzettséget igénylő munkát végez, annak legalább a garantált bérminimumnak megfelelő összegű bért kell fizetni, ez vonatkozik az egyéni vállalkozókra is. A garantált minimálbér összege idén januártól havi 108 ezer forintra emelkedett a tavalyi 94 ezer forintról. Vagyis az egyéni vállalkozóknak legalább 32 805 forint szociális hozzájárulási adót, 13 770 forint egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékot, valamint 10 800 forint nyugdíjjárulékot kell havonta befizetniük. Ez összesen 57 375 forint. Ráadásul az egyéni vállalkozók a saját maguk után fizetendő szociális hozzájárulási adóra nem érvényesíthetnek adókedvezményt, csak az alkalmazottaik után. A nemzetgazdasági tárca ezt azzal indokolja, hogy a kompenzáció az adójóváírás eltörlésének hatásait kívánja ellensúlyozni. A legnagyobb vesztesek a korábbi korhatár alatti nyugdíjasok Különösen érzékenyen érintette a közterhek növekedése a korhatár alatti ellátásban részesülő egyéni vállalkozókat. Ők ugyanis tavaly még az öregségi nyugdíjkorhatárt már betöltött személyekhez hasonlóan kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozónak minősültek, így jelentős járulékkedvezményben részesültek. Idén viszont elveszítették a nyugdíjas státuszukat, azzal
együtt pedig az egyéni vállalkozói kedvezményeket is. A múlt évben havonta mindössze 5100 forint szolgáltatási járulékot és - a tavalyi garantált bérminimummal számolva - legfeljebb 9400 forint nyugdíjjárulékot kellett fizetniük. Így havonta összesen 14 500 forint közteherrel kellett számolniuk, szemben a korábban említett idei 57 375 forinttal. Milyen menekülési útvonalak vannak? A négyszeresére növekedett közterheket kétféleképpen lehet mérsékelni. Ha az egyéni vállalkozó továbbra sem kíván felhagyni a vállalkozói tevékenységgel, akkor jobban jár, ha megszünteti az egyéni vállalkozását és ügyvezetővé, illetve üzletvezetésre jogosult taggá válik valamely társas vállalkozásban, ahol munkaviszonyt létesít. Így megteheti azt, hogy részmunkaidőben (például 4 órás munkaviszonyban) tevékenykedik, és így csak a részmunkaidős munkavégzés után kell megfizetnie a közterheket. Drasztikusabb lépés, hogy az egyéni vállalkozók szünetelteti a vállalkozását, amira 2010. január 1. óta van lehetőség. A szünetelés idejére nem kell adót és járulékot fizetni. A tevékenységet legalább 1 hónapig és legfeljebb 5 évig lehet szüneteltetni. A vállalkozást akár egy hónapra is fel lehet függeszteni, a bevételeket pedig minél kevesebb hónapra csoportosítani. A közterheket csak azokban a hónapokban kell megfizetni, amelyekben működik a vállalkozás. Forrás: penzcentrum.hu JÓ HA FIGYELÜNK!
„DE TE FABULA NARRATUR” – Brzezinski nekünk szóló üzenete –
Zbigniew Brzezinski, Jimmy Carter elnök lengyel születés�������������������������� ű nemzetbiztonsági tanácsadója legújabb könyvének (Strategic Vision: America and the Crisis of Global Power) washingtoni bemutatóján számos megszívlelendő dolgot mondott az iráni atomprogram jelentette veszély elhárításáról, Oroszország ígéretes belső változásáról, Törökország nyugati orientációja megtartásának fontosságáról, stb. Annak kapcsán, hogy szerinte az amerikaikínai kapcsolatok kezelhetők, és nem feltétlenül vezetnek majd katonai konfliktushoz, hangzott el talán legfontosabb üzenete: az Egyesült Államok legfontosabb szerkezeti gyengeségének azt tartja, hogy az amerikai nagyközönség rosszul informált a világ dolgaival kapcsolatban, és ezért könnyen áldozatává válik a jelenlegi elnökválasztási kampányt is jellemző külpolitikai demagógiának. Brzezinski lesújtó véleménye szerint a republikánus elnökjelöltek vagy maguk is hisznek ezekben a „butaságokban”, vagy csak arra számítanak, hogy a választóik elhiszik őket, ezért szerinte Obama elnöknek aktívabb szerepet kellene vállalnia ezen a területen is. Mint hatásos kommunikátornak szélesebb és mélyebb szövegösszefüggésben kellene beszélnie a XXI. századról, valamint sokat tehetne az amerikai társadalom földrajzi ismereteinek elmélyítéséért. Amennyire igaz a kritika az amerikai széles társadalom világpolitikai tudatlanságáról, annyira érvényes ugyanez – csak fokozott mértékben – a magyar társadalomra. Ráadásul nálunk nemcsak butaságok terjednek és hülyitik a népet, de a közgondolkozást mérgező, nemzeti érdekeinket
Jeszenszky Géza
JÓ HA FIGYELÜNK!
veszélyeztetőgondolatok, Antall szavajárásában „ordas eszmék” is. Nemcsak az interneten, de a nyomtatott és elektronikus médiában is egyre erősebben fejtik ki hatásukat a balítélertek. Az Amerika- és EU-ellenesség, Irán iránti lelkesedés nemcsak a Jobbik privilégiuma. A Magyarországgal szembeni széleskörű külföldi kritika nyomán az Európai Bizottság velünk szembeni szigorúságában kettős mércét, szelektív büntetést érző hazai közvélemény érzelmi reakcója érthető, de sehová sem vezet. Nemhogy az egész világ ellen, de egyetlen nagyhatalommal, vagy szomszédaink esetleges koalíciójával szemben sem engedhetjük meg maguinknak a hadakozást. Szeretem az egykori római történetírót, Sallustiust idézni: “Egy országot erőssé nem a hadsereg vagy a kincstár teszi, hanem a barátok száma.” Magyarországnak érdekei érvényesítéséhez barátokra, szövetségesekre van szüksége. Kire számíthatunk, hol találhatunk szövetségest, Kínában, Iránban? Az immár nem szomszédos, de azért közeli Oroszországban?
Dehát tagjai vagyunk a történelem eddig legerősebb és legeredményesebb szövetségének, a NATO-nak! Ott van velünk együtt az örök barát, Lengyelország. Ott van a nekünk legalább 1989es segítségünkért hálával tartozó gazdasági óriás, Németország. Tagjai vagyunk a velünk szemben most nagy szigorúságot mutató Európai Uniónak. Sértődjünk meg és lépjünk ki belőle? Hová mehetnénk, kikkel kereskedhetnénk, honnan jöhetne munkahelyeket teremtő befektetés? Aki ezekbe nem gondol bele, az felelőtlen, aki pedig belegondol és azt mondja, fordítsunk hátat mai szövetségeseinknek, annak vagy elment az esze, vagy más országok érdekeinek a szolgálatában áll. Kornai János 2012. árilis 12-i „Találkozás Széchenyivel” c. előadásában jogosan írja: „Önként léptünk be, népszavazás támogatta a belépési szándékot. És bármilyen bajokkal és gondokkal küszködik is az EU, és bármilyen feszültségek mutatkozzanak is a kapcsolatokban, nincs okunk megbánni ezt a lépést. Az áruk és a szolgáltatások, a munkaerő és a tőke szabad áramlása az Unió határain belül gazdaságilag előnyös a mi országunk számára. Nagy könnyebbséget jelent a magyarországi vállalkozóknak, hogy egy nagy térség nyílt meg a számukra, amelyben harmonizáltak a jogviszonyok, és amelyben teret hódíthatnak újításaikkal. >>
Zbigniew Brzezinski, Jimmy Carter elnök lengyel születésű nemzetbiztonsági tanácsadója
145
És akkor még nem is szóltunk arról, hogy az új tagokat különleges kedvezményekkel támogatják a régiek. Igaz, tagdíjat kell fizetnünk, de az a pénz, amelyet nem kölcsönbe, hanem – mondjuk ki magyarán –ajándékképpen kapunk, sokkal több annál, mint amelyet mi fizetünk. Ne vágjunk mártírarcot, mintha az EU áldozati bárányai lennénk, mert valójában kézzelfogható, igen jelentős anyagi haszonnal jár a tagság. (Mellesleg megjegyzem: sajnálatos, hogy a magyar lakosság számára nem ismertették meg könnyen érthető, jól áttekinthető módon az EU-tagság nagy gazdasági előnyeit.) [...] Gondoljuk át, milyen roppant nagy gazdasági kárt okozna országunknak az EU-ból való kilépés. Az ország külkereskedelmének nagy hányada már hozzáigazodott az európai piacok igényeihez. A vámkorlátok újbóli felállítása, a piacok tetemes hányadának elvesztése súlyos veszteségeket idézne elő.
A kiválás a tőke (nemcsak a külföldi, de a magyar tőke) pánikjához és meneküléséhez vezetne. Könnyen bekövetkezhet a fiskális összeomlás, az államcsőd, elszabadulhat az infláció. És akkor még nem is szóltunk a politikai következményekről: az utazás, a külföldi munkavállalás újra felállított korlátairól, a külpolitikai elszigetelődésről. Magyarország számára nincs élet az európai nemzetek közösségén kívül.” A Nyugatot, Európát minden súlyos hibájával együtt nem elhagyni és temetni kell, hanem eltéríteni a káros divatoktól, rossz dogmáktól, felelőtlen és pazarló gazdaságpolitikától. Számos tagország egyetért ebben. Kilépni az EU-ból senki sem akar, a kívül maradt balkáni államok pedig mind be szeretnének lépni. Ezen is érdemes elgondolkodni. Nálunk 150 éve gyenge vagy hiányzó a reális külpolitikai gondolkodás: –– 1914 előtt a Függetlenségi Párt korlátolt, illúziókra építő politikája is hozzájárult Trianonhoz;
–– az 1930-as években pedig a kormánypárt németbarát jobboldala és az illegális (kommunista) baloldal szlogenjei okoztak súlyos károkat és vezettek 1944-45höz. –– 1945-47-ben, majd 1956 forradalmi napjaiban a polgári pártok (beleértve a szociáldemokraták többségét) és támogatóik világos külpolitikai tájékozottságról tettek tanúbizonyságot – sajnos hiába, mert a szovjet katonai jelenlét Magyarországot diktatúrába és gazdasági zsákutcába kényszerítette. 1990-ben Antall miniszterelnök irányításával nemcsak a lehetséges legjobb irányba indultunk el, de „az osztályfőnök úr” intenzív felvilágosító és nevelő munkába is fogott. Külpolitikai irányvonala ugyan azóta is érvényesül, de annak tudatos támogatottsága nem eléggé széles körű. Kb. 2004-től, uniós tagságunk kezdetétől erősödik a külpolitikai tévutak terjesztése. A Külügyminisztérium irányvonalát, egyes szövetségeseinket támadó média ebben élen jár. Jeszenszky Géza
POSTÁNKBÓL Kedves Jeszenszky Géza! Ne haragudjon, de írásában nagyon egyoldalúan látja a dolgokat. Valahogyan úgy, mintha az a förtelmes népszavazás mögé akarna bújni, amit tudunk, hogyan valósult meg és milyen arányban szavaztak az EU társulásra a magyar szavazók. Az érv igencsak törékeny, ha azt veszi alapul Magyarország EU-s csatlakozásához. Nem elvitató az, hogy Magyarország is mint a többi társulás előtti ország nagy anyagi támogatásban részesül. De ez olyan csali féle, mint amit a horgászok bedobnak a halfogáshoz. Tény az, hogy még eddig mindenki ráakadt a csalira. A Kelet európai népesség zöme mind abban a reményben társult, hogy hamarosan javul majd a nép sorsa. Mindenki a munka nagy lehetőségei által remélte, hogy több és nagyobb választás lehetőségében élhet majd, amely megteremti annak lehetőségét, hogy nem kell többé nélkülöznie, hogy eljön hozzá a jólét. Sajnos kedves Jeszenszky úr, arra kellett rádöbbennie sok magyar polgárnak, vállalkozónak, hogy rászedték őket. Olyan kölcsönökkel és szerződésekkel szedték rá az embereket, hogy annak mindenképpen egy a kimeneteli sorsa – a teljes eladósodás. Nem tudom megérteni, hogy annyi politikus közül ezt nem vette senki észre, hogy mit jelent a svájci frank, meg az euró alapú kölcsönfelvétel? Hiszen már akkor is a szakma embereinek tudniuk kellett azt, hogy a forint olyan ingatag alapokon áll, hogy az ország polgárainak, a parlamentnek és kormányoknak szóljanak ennek veszélyére. Sajnos most utólag azt kell tapasztalni, hogy az első „szabad magyar kormány” amelynek ön a külügyminisztere volt, elhatárolódott sok szakmai tanácstól amelyeket olyan emberek kínáltak ingyen, akik nagyon jól ismerik a nyugati pénzügyi rendszert. 146
De ez a „szabad kormány” inkább támaszkodott a moszkovita szakemberekre, akik mindenben csupán a saját érdekeiket keresték. Lettek befolyásos emberek akik kettős szerepet játszottak. Tanácsolták az új „szabad magyar kormányt” és ugyanakkor az idegen tőkéseket is. Nem lehet másképpen megmagyarázni azt, hogy miért lett az első körben a gazdaság magánosítása épen az élelmiszeriparban végrehajtva. Ott ahol ennek az országnak természetileg voltak a legnagyobb esélyei arra, hogy az EU-n belüli piacon minőségi áruval, olcsón ellepje a nyugat piacát olyan élelmiszerekkel amelyek mentesek mindazon szeméttel szemben amit most a magyar fogyasztóval megetetnek. Szinte már nem kapható egy élelmiszer amelyben nincs valami káros E jelzésű adalék. Természetesen az élelmiszer ipar magánosítása nem hogy új munkalehetőségeket teremtett volna, hanem azokat épen az új tulajdonosok becsukták. Így megteremtődött annak lehetősége, hogy a mezőgazdaságban, mint fő nyersanyag szállítóban a nagytőke újabb vágást végezzen el a termék felvásárlás terén. Aránytalanul olcsó, de kiváló minőség ütötte markát azon felvásárlóknak akik a magyar mezőgazdasági terményeket más országokba szállították feldolgozásra. Így nem a magyar dolgozó ember kapott munkát, hanem a nyugati országok munkásai. De ez csak a kezdet volt. A továbbiakban mind több munkás vesztette el munkahelyét. Ekkor már nemcsak tudni lehetett, de látni is kellett azt, hogy ez az ország megindult a lejtőn lefelé. Hiszen, ha az ország lakósai nem dolgoznak, nem valósítanak meg jövedelmet, akkor nem is adóznak, de nem vásárolnak sem. Így az ország kétszeresen veszít , mert két jelentős adózási forrás igencsak megcsappan. JÓ HA FIGYELÜNK!
De ez sem volt elég figyelmeztetés azoknak akik a hatalmat megkaparintották újra, mert beindult a mértéktelen és kegyetlen rablás, fosztogatás. Most azzal akarják meggyőzni a munkanélküli lakosság zömét, hogy a megkeresettnél többet költekezett. De azt már nem emlegeti senki, hogy a népre rárontott a bankok (minő hasonlatosság, a tankok helyett a bankok) nagyszámú ordas pénzéhes farkasa, hogy a lakósságnak kölcsönöket kínáljon. Természetesen a Horn kormány nem volt érdekelve megtenni a lakosság figyelmének a felhívását arra, hogy a kölcsön felvétellel óvakodni kell. Újabb privatizációs hullám jött, és újra nőtt a – munkanélküliség! Természetesen ez oda is vezetett, hogy gyors mértékben bércsökkenés következett be, hiszen a sok munkanélküli ember alig várta, hogy bármilyen állást kapjon. Aztán a dolgozók jövedelme csökkenése végett újabb adó bevételek estek ki az állam bevételiből. Erre a válasz a kormánytól újabb és magasabb adók bevezetése volt, de az szinte csak a hazai vállalkozókat érintette, mert a külföldiek vállalkozásának zöme adómentességet élvezett 5-10 évre. Ez az ország költségvetésének újabb kiesést jelentett. Eközben újabb nagy tévedést követett el a mindenkori kormányzás. Nem kötötték ki azt, hogy a külföldi tőke adómentessége csak az újra visszafordítással befektetésben az országban maradjon. Eközben megmagyarázatlan maradt az, hogy az ország vagyonát mint kiárusítás által potom áron eladogatták, mégis az ország adósság állománya növekedett. Hiszen az lett volna a lényeg, hogy a nemzeti vagyon eladásából származó bevételekből az államadósság csökkenjen. De nem csökkent, hanem növekedett. Választ nem adtak rá, hogy miért nem csökken. Az ok amit eltitkoltak a nép elől, az éppen az ami ma is történik az országgal, hogy uzsorások hatalma vonta a maga irányítása alá az egész országot. Itt már nem a nép hozza meg a döntéseket, hanem az idegen kapzsi uzsorás világhatalom, akik azon törik a fejüket, hogy miként kényszerítsék rá az országot újabb és újabb kölcsönök felvételére. Csakhogy, minél jobban szorít az adóssági hurok az ország nyakán, annál vadabbak az igényei az uzsorásoknak. Itt elérkeztem a mondandóm lényegéhez kedves Jeszenszky! Ha a népnek elmondják ezt az igazságot akkor amikor 2004-ben népszavazásra menetek az EU – ba társulás ügyében, akkor nem vitás, hogy nem vált volna kérdésessé annak eredménye, hiszen nemcsak az ország negyede ment volna el szavazni és a szavazóknak sem a fele szavazott volna az EU-ba társulás mellett. Átejtésünk ebben valósult meg, hiszen a nép felvilágosítását bármelyik párt megtehette volna. Meg is tette azt a MIÉP, de annak a pártnak marginalizálása oda vezetett, hogy a „nagy menő pártok” meggyőzték a választók töredékét, hogy menjenek szavazni és, hogy az EU mellett adják le a voksukat. A nagy többség távol maradt a szavazástól és ellene szavazott. Mindenképpen nem ildomos most az mögé bújni, hogy a nép népszavazáson kiszavazta az EU-ba társulást. Igen, olyan törvénymódosítással, amellyel a szavazási eredmények küszöbét olyan alacsony fokozatra helyezték, hogy ott már nem volt vitás az, hogy a kihirdetendő eredménye a szavazásnak csakis az EU mellett lehet. Kedves Jeszenszky úr! A mai időkben immár nagyon sok ember rákövetkeztetett arra, hogy az egész EU-ba való zavarás egy kemény átverés eredménye. De talán az átverés nem lett volna annyira fájdalmas, ha a népesJÓ HA FIGYELÜNK!
ség dolgozhatna, az emberek méltó jövedelmet tudnának megvalósítani és így nem szenvedne hiányt sem az állam, de azok sem akik a közösséget szolgálják. A mai napig sem az EU, sem az IMF nem azon töri a fejét, hogy miként javíthatna ezeken a lényegbeli dolgokon, hanem azon törik a fejüket, hogy miként lehet az országot újabb és újabb adósság csapdába zavarni. Az a sok elemző aki az ország gazdaságát elemzi nem abból indul ki, hogy az emberek sorsa javuljon, hanem csak azon, hogy az itt élő embereket még fokozottabban kifosztja és kiforgassa minden javaiból egészen odáig, hogy elveszítse még az országát is, mivel tapasztalható az, hogy a fő nyomásgyakorlás immár azért van, mert az ország vonakodik megengedni a termőföld szabad kiárusítását. Ha a nép nem érezné már előre ezt a szándékot, talán nem is vádolná meg sem az EU-t sem az IMF-t. De amikor már tapasztalja is a saját bőrén, hozamos ideje azt, hogy sorsa a kilátástalanság, akkor ez az egész bagázs uzsorarendszer végleg megérdemli azt, hogy a világ lerántsa róla azt a takarót amely mögé bújnak. Amikor már a lét kérdése forog fen kedves Jeszenszky Úr, akkor már nem lehet finomkodni senkivel, mert ez időre a népség rádöbbent arra, hogy mire megy a játék. Csakhogy az ordasok vérszagot éreznek és mindent meg akarnak tenni azért, hogy vér folyjon – méghozzá a nép vére. Azon pártokon akiknek nem ártott eddig sem a nép sorsának a rosszabbodása, azok ma is az EU, az IMF mellett és Amerika mellett azt állítják, hogy azok a nép javát akarják. Kedves Jeszenszky Úr, a magyar nemzet kivérzett, ez tény! A vadállatok pedig újabbnál újabb sebeket akarnak ejteni nap mint nap. Itt már a védekezés mechanizmusa lépett életbe, mert ha nem védekezünk – elvérzünk. A mai állapotokban, amikor ekkora bizonyság van a népakaratban, hogy kitartson, elég lenne az, ha az adósságából leírja azt a követeléseit amelyek a mértéktelen uzsorás kamatozásból származnak és adnának a megmaradt adósság törlesztésnek egy átütemezett futamidőt. Így lehetne értelemszerűen megadni annak lehetőségét, hogy az országban beindulhasson a tömeges foglalkoztatás, az esélyek lehetősége a jövedelmezésben, termelésben és fogyasztásban egyaránt. Ez az egyedüli garancia arra, hogy az ország kilábaljon a pillanatnyi hiányából, hiszen a teljes gazdasági visszaesés senkinek sem felel meg. Mert az ami most Magyarország csődjét hozza, holnap az átterjed más országra és a vége az, hogy egész Európa nem a kilábalás útjára lép, hanem a csőd felé. Még ma megtehető az amit meg kell tenni, ha le akarjuk állítani a további rablásokat, fosztogatásokat, rombolásokat. Kezdjünk már el építeni valami újat, jobbat, amit a köz embere is megérezhet könnyedén, hiszen nem mindegy kemény munkát végezni lelki szenvedésben, vagy lelki örömökben. A labda azon gazdag országok kezében van, akiknek meg lehet tenniük a rossz lépes helyett a jó lépést, hiszen senki pénze nem vesz el, legfeljebb az a semmiből kinyomtatott pénz egy időre kevesebb tejfelt fölöz le. Ennyi az egész. Ma még megtehető, de holnap amikor már berobban az elszegényedett nép, akkor már ha érzi, hogy kivéreztették és ordasként támadnak rá, hogy végleg vérét vegyék, hát ne számítsanak jóra a gazdagok. Jobban tennék, ha elgondolkodnának azon, miként gazdagodtak meg. E. 147
115 ÉVES LETT A VILÁG LEGIDŐSEBB FÉRFIJA Száztizenötödik születésnapját ünnepelte csütörtökön a legidősebb férfi a világon, a japán Kimura Dzsiroemon. A Kiotangóban (kiotói prefektúra) élő matuzsálem szerint a hosszú élet titka a Nap. „Minden nap felnézek az égre” – válaszolta, amikor a hosszú élet titkát firtatták tőle. Kora ellenére Kimurának jó az étvágya, bár segítségre szorul az evésben és abban is, hogy felkeljen az ágyból. Naponta háromszor együtt étkezik családjával, ugyanazt eszi, mint ők. Napimádata ellenére a ideje zömét már ágyban tölti. Családja szerint jó a humora, még képes hangulatot teremteni, és szívesen mondogatja látogatóinak az angol Thank you kifejezést. Kimura, aki egyben a legidősebb ember Japánban, 38 éven át dolgozott egy postahivatalban, nyugdíjazása után pedig a kertjét művelte 90 éves koráig. Az aggastyán legidősebb fiának 83 éves feleségével és egy egyik unokájának 59 éves feleségével lakik együtt. Hét gyermeke született – közülük kettőt már túlélt -, 14 unokája, 25 dédunokája és 13 ükunokája van. Kimurát a Guinness Rekordok Könyve 2011. április 14-én nyilvánította a földkerekségen élő legidősebb férfivá, azután hogy elhunyt – 114 évesen – az addigi rekorder, az amerikai Walter Breuning. Forrás: MTI ÍGY KELL EZT CSINÁLNI: EGYMÁS KÖTVÉNYEIT VÁSÁROLJA JAPÁN, KÍNA ÉS DÉL-KOREA A regionális együttműködés és egymás valutáinak erősítésére egymás kötvényeinek intenzívebb vásárlásában egyezett meg Japán, Kína és Dél-Korea. Az ázsiai teljes GDP 70 %-át adó három ország ezzel e lépésével saját valutáját erősíti, szorosabb gazdasági kapcsolatokra és befektetésekre ösztönzi a térség országait. A megállapodók devizatartalék szempontjából a világelsők között vannak. Kína a legelső 3,3 ezer milliárd dolláros tartalékával, Japán a második 1,3 milliárd dollárral, Dél-Korea pedig a hetedik, 316 milliárd dollárral. A megállapodás értelmében Japán Kínától már 10 milliárd dollár értékű értékpapírt vásárolt, és Dél-Koreának is ígéretet tett államkötvények vásárlására. 148
HALÁLOS BETEGSÉGEKET GYÓGYÍTHAT A MAGYAR KUTATÓK FELFEDEZÉSE Magyar kutatók a stresszfehérjék vizsgálata közben bukkantak rá arra a molekulára, amely a cukorbetegség terápiájának alapvetően új megközelítését hordozza, ráadásul áttörést hozhat egy örökletes, halálos kimenetelű izomsorvadás, a Duchenne-szindróma kezelésében is. Literáti Nagy Péter, az N-Gene fejlesztőcég tudományos igazgatója elmondta, hogy a stresszfehérjéket vizsgáló magyar kutatók legújabb felfedezése segíthet a halálos kimenetelű izomsorvadás, a Duchenne-szindróma kezelésében, valamint a cukorbetegség kezelésében is új utakat nyithat meg. A magyar kutatók által felfedezett BGP-15 jelű molekula története közel két évtizedre tekint vissza; innen kiindulva a stresszfehérjék termelődésének serkentésén alapuló új gyógyszerfejlesztési irányt alakítottak ki. Literáti emlékeztetett arra, hogy a stresszfehérjék az élővilág ősi védekező, túlélési mechanizmusának kulcsszereplői. A hősokkfehérjének is nevezett anyagok a szervezetet érő káros hatások, például a hő, fertőzés, gyulladás, mérgező anyagok vagy akár éhezés ellen védenek. A stresszfehérjéknek meghatározó szerepük van az öregedéssel összefüggő betegségekben, így jelentősen befolyásolják az élettartamot is. 2015-re forgalomba kerülhetnek a gyógyszerek A hazai kutatók elsők között jöttek rá, hogy a szervezet stresszre adott válaszának szabályozásában új terápiás lehetőség rejlik. Vígh László akadémikus, az MTA szegedi Biológiai Kutató Központjának munkatársa felidézte másfél évtizeddel ezelőtti felismerésüket: először akkor fedezték fel, hogy a megfelelő molekula becsapja a sejtet, úgy tesz, mintha stressz érné a sejtmembránt, ezáltal kiváltja az immunválaszt. A kutatók azt is megmutatták, hogy a stresszfehérjék az inzulin megfelelő működéséhez is nélkülözhetetlenek, és alapvető szerepet játszanak az energiatermelés szabályozásában. Erre alapozva a magyar kutatók által alapított gyógyszerfejlesztő cég, az N-Gene egy diabétesz elleni gyógyszer kidolgozását kezdte meg, amelynek humán klinikai kipróbálása az amerikai gyógyszerhatóság, az FDA engedélyével zajlik. Literáti elmondta, hogy a klinikai próbát jelenleg háromszáz betegen, huszonöt amerikai klinikán is folytatják, a gyógyszerek forgalomba kerülése pedig 2015-től várható. Az izomsorvadás kezelésére is alkalmas A BGP-15 jelű vegyület az eddig ismert diabétesz elleni gyógyszerekhez képest alapvetően új mechanizmuson alapul: más megközelítést alkalmaz, amikor a sejtek megfelelő energiaellátottságát biztosítja. A cukorbetegek csökkenő inzulinérzékenységét a BGP-15 állítja vis�sza, így a kezelés közben testsúlyuk is csökken. A gyógyszermolekula fejlesztésében számos magyar egyetem (köztük a budapesti, a szegedi, a debreceni és a pécsi orvosegyetemek és az ELTE) és kutatóintézet munkatársai is részt vettek. A molekulát és az általa képviselt új megközelítést ma már több nemzetközi kutatócsoport is vizsgálja. A múlt héten jelent meg egy ausztrál kutatócsoport újabb áttörést jelentő eredménye a Nature tudományos folyóiratban. A Melbourne-i Egyetem kutatói egérkísérletekben mutatták meg, hogy a fiatal korban kezdődő, gyógyíthatatlan izomsorvadásban, a Duchenneszindrómában is hatékonyan alkalmazható a BGP-15 molekula. Ez az izomsejtek pusztulásával járó örökletes betegség az X-kromoszómán adódik tovább, ezért főként a férfiakat érinti érint. Mivel a betegeknél hiányzik a nem működő gén fehérjeterméke, a betegség nem gyógyítható, az érintettek általában 15 éves koruk körül tolókocsiba kerülnek, és 20 éves koruk körül meghalnak. A génmódosítással Duchenne-szindrómássá tett egerek állapotát a vegyülettel való kezelés ugrásszerűen javította - igaz, a betegségüket nem gyógyította meg. Forrás: MTI
BOTRÁNY AZ EURÓPA PARLAMENTBEN A német RTL 2008-as riportja a költségtérítéssel visszaélő EP képviselőkről. http://www.youtube.com/watch?v=yokbR6h5RR8 JÓ HA FIGYELÜNK!
LEGYÉL TE IS EURÓPAI KÉPVISELŐ Pályaválasztási tanácsadó
Érdekes összeállítást hozott a galambposta a sokkaljobb levelesládájába. A felháborodott szerző a „pofátlanság csimborasszója” jelzővel illette ezt az összeállítást. Mit mondhatnánk erre a tények megismerése után? Csatlakozunk az előttünk szólóhoz... Az Európai Unió hatalmas bürokrata létszámmal, 27 uniós biztossal (úgynevezett miniszterek, akiknek jövedelme a csillagos eget nyalja – például az ősbolsevik Kovács László három évig kapja a fizetést végkielégítés címén...) több ezer segéderővel, titkárokkal, egyebekkel, Strasbourgba röpködéssel úgy nyelik el az Európa fejlődésére lehetőséget biztosító pénzt, mint kacsa a nokedlit! Volt korábban egy dán film, amelyben viccesen bemutatták, hogy az egyik képviselőjük három évig nem találta a felállítási helyét. Rákérdeztek: ha nem találja az irodáját, akkor hogy veszi fel a fizetést? Hát úgy, hogy az jön a számlára... A tagországoktól beszedett rettenetes összegű tagdíjakat, és súlyos vám- és egyéb JÓ HA FIGYELÜNK!
bevételeket így felélni, arra nem lehet soha bocsánat! Most pedig következzenek a levélből átvett adatok: Mennyit „keres” egy európai képviselő? Kevesen tudják a választ és még kevesebben azt, hogy 2011. március 3-án az Európai Néppárt (amelynek Orbán Viktor az egyik alelnöke) az Európai Szocialisták Pártjával együtt egy havi 1500 eurós juttatásemelést szavazott meg az európai képviselők számára. Érdekes megjegyezni, hogy már tavaly is volt egy hasonló havi 1500 eurós juttatásemelés, a jelenlegivel tehát tavalyival együtt havi 3000 euróval emelkedett az EP-képviselő juttatása. Érdekes a hasonlóság: amikor a magyar parlamentben szavaznak a képviselők a saját javadalmazásukról, illetve annak emeléséről, azt mindig egyhangúan teszik... Az EP-képviselők jelenlegi juttatása Havi fizetés 7957 euró, kb. 2.172.000 forint, azaz évi kb. 26.067.000 forint.
Ehhez még hozzájön 304 euró naponta, ha a képviselő jelen van a plenáris ülésen (ahol nem kötelező részt vennie, ha mégis beül, ennyit kap érte, azaz naponta plusz 83 ezer forintot! Mivel évente 60 plenáris ülés van, csak ez a tétel 4.980.000 forint. Havi juttatás asszisztensek alkalmazására Négy asszisztenst alkalmazhat egy-egy képviselő: 19.709 euró, azaz 5.380.0000 forint, évi 64.567.000 forint. Utazási költség Évente 60 ezer euró, azaz 16.380.000 forint. Végkielégítés az öt éves mandátum után (ezt „nyugdíjnak” hívják hivatalosan): 394 ezer euró, azaz 107.560.000 forint. Mindezt, ha összeadjuk, az ötéves mandátum végén, akkor kiderül, hogy egy-egy képviselő 786 ezer euróba kerül, azaz 214.578.000 forintba. (a számítás 270 forint/euró árfolyamon készült!). Ebbe az összegbe a számítást végző nem számolta bele az üléseken való részvételi pénzt, a napi 83 ezer forintot! 149
A magyar EP-képviselők fizetése adóköteles Magyarországon, de a juttatások nem. A nemrég bevezetett egykulcsos (16 százalékos) személyi jövedelemadó a nettó bevételüket jelentősen megemeli! Mert az bizony az ilyen óriási jövedelmekre nagyon jó hatással volt! A hazai helyzet Magyarországon a felmérések szerint 3 millió ember él szegénységben, vagyis a magyar társadalom egyharmada. Ez a szám 3,5-4 millió között lehet, ha ebbe a körbe soroljuk azokat is, akik a nyomor közvetlen fenyegetettségében élnek. Másfél millióra becsülhető ebből a csoportból azoknak a száma, akik mélyszegénységben élnek, vagyis másfél millió ember ma Magyarországon a teljes kilátástalanság állapotába került, és gyakran éhezik... Az idén a magyarországi országgyűlési képviselők havi juttatása átlag 400 ezer forinttal növekedett az egykulcsos személyi jövedelemadó jóvoltából. Növekedett az éves keret is, Amelyből a képviselő elkényeztetheti magát a kimerítő munka után. Ugyanis, immár közel egy milliárd forint az a tavaly még csak 700 milliós évi keret, amiből a képviselő és családtagjai egészségügyi és fitnesz-szolgáltatásokat igényelhetnek. Vissza az Európai Unióba Létezik az EP képviselők számára egy „Practical Guide to the Reimbursement of Medical Expenses” (vagyis „gyakorlati útmutató az egészségügyi költségek visszatérítéséhez”), amely bizalmas dokumentumnak számított, amíg most ki nem borította a bilit egy brit nemzeti képviselő. Eszerint az
EP képviselők és hozzátartozóik olyan szolgáltatásokat vehetnek igénybe grátisz, mint: plasztikai sebészet, fogyasztó, alakformáló és fiatalító kezelések, „limfatikus drenázsok” (méregtelenítő masszázsok) vagy akár termálfürdő látogatások. Emellett – tessék nevetni, vagy sírni... – a női képviselő férje számára az impotencia kezelése, valamint a Viagra költségei is téríthetők... Vajon még hány ilyen titkos EP költségvetési keret létezik különböző egzotikus természetbeli juttatásokra? Bizonyára van még, hiszen például nemrég arra is fény derült, hogy 2009-ben közel egy milliárd forintba került az európai adófizetőknek az EP képviselők számára bérelt brüsszelli limuzinok bérleti díja. Van-e egyáltalán valami Brüsszelben, amit az EP képviselőnek a keservesen megkeresett gázsiból (jelenleg havi 2 millió és valamennyi) kell fizetnie és nem plusz juttatás formában kap meg? Hát nem egy csodavilágban élünk? Legalábbis persze, ami az EP képviselőket illeti. Az unió kormányának számító kb. 30 fős guru fizetése, hát az már tényleg nyalja a csillagos eget! És hát a rengeteg uniós irodaház fenntartási költsége, a Strasbourgba röpködés, a Strasbourg városnak kifizetendő hatalmas bérleti díj mind minket, a tagállamok adófizetőit terheli. Ezért a temérdek pénzért vajon mennyi hasznot hajthatnak a vén Európának? A bürokraták időnként úgy akarják fontosságukat bizonyítani, hogy előírják például az uborkának, hogyan görbüljön meg! Az uborkával azonban nem egyeztettek, ezért ez a nagy terv is a kútba esett... A tagállamok többsége nem liheg végrehajtani a baromságaikat. Bezzeg, mi magya-
rok, mi aztán mindent és azonnal! Most például valami modern kalitka kell a tyúkoknak, aminek beszerzése után a tojás ára megkétszereződik. Talán egyedül nálunk fogják végrehajtani. Ezzel a tojástermelők ellehetetlenülnek. Az Európai Unió kínosan ügyel az állatvédelemre, az embervédelem nem kerül szóba. Esetleg akkor, ha a cigányságról van szó... Az éttermekkel, üzemi konyhákkal, a turizmussal kapcsolatos bürokrata baromságokat csak nálunk hajtják végre. Az osztrákok és a többi tagállam magasról tesz az ilyen „tanácsokra”! Kíváncsiak lennénk rá, hogy tényleg mennyi hasznot is hajtanak ezek a Brüs�szelbe „száműzött” emberek? Akinek esetleg erre is van információja, jó lenne, ha megosztaná velünk. Szívesen tennénk közzé ezt a KÖZÉRDEKŰ adatot! Egy populista (népies) kérdés Hogyan lehetséges az, hogy a megszorító csomagok a szuper jövedelmű emberekre soha nem vonatkoznak? A legutóbbi és legerősebb megszorító csomag a Széll Kálmán-terv kis hazánkban, amelyet megszorító csomagnak már tilos nevezni! Pártunk és kormányunk (mert megint egy a kettő!) ugyanis szigorúan betiltotta a megszorító csomag elnevezést! Nem a megszorítást, hanem a névhasználatot! Ugyanígy járt a cigánybűnözés szavunk is! VIVA EURÓPA! – így zárul a küldemény, és ezzel zárjuk mi is a kissé átdolgozott írást. Békéscsaba, 2011. április 18. A „küldeményt” korrigálta és összeállította: Forgó Irén Forrás: sokkaljobb.hu
A MOBIL, AMI CSAK TELEFONÁLÁSRA VALÓ
Külsőre olyan, mintha tizenöt évvel ezelőttről maradt volna itt – egészen a bekapcsolásáig, akkor ugyanis kiderül, hogy valami másról van szó. A Panasonic időseknek ajánlott mobilja, a KX-TU301 sok olyan extrát tartalmaz, amely megkönnyíti a használatot olyan felhasználóknak is, akik rosszul látnak vagy rosszul hallanak. A telefon külseje is árulkodó nagy gombjaival, amiket könnyű megnyomni. Kijelzője színes, de nem viszik túlzásba a színeket (128*160-as kijelzőn nehéz is lenne), a lényeg, hogy jól lehessen látni a betűket és számokat. A kijelzőn megjelenő karakterek viszonylag nagyok. Első használatkor kevés dolgot kell beállítani, a nyelvet (amely automatikusan a magyarra ugrik), a dátumot, az időt és máris használatra kész a mobil. Alapból hangosra van állítva a készülék, hogy a rosszabbul hallóknak se kelljen ezzel bajlódni és bárhonnan meghallhassák, ha cseng a telefon. Ezen kívül a beszélgetés hangereje is kellően hangos ahhoz, hogy mindenki hallja, amit a vonal másik végén mondanak. A készülék menüje nagyon egyszerű, csak a legalapvetőbb funkciókat pakolták a telefonba, mint a telefonkönyv, üzenetküldés, híváslista, beállítások, óra/dátum beállítása és eszközök. Az Eszközök menüpont alatt is csak a SIM-kártyával kapcsolatos beállítások találhatók. Nincsenek rajta játékok, színes háttérképek, egyéb alkalmazások, melyek amúgy elengedhetetlen részei egy mai átlagos mobilnak. A mobillal nem lehet internetezni, nincs rajta bluetooh, infra, wap vagy bármi hasonló funkció. Nincs a telefonban kamera, nem lehet rajta képeket nézegetni. Ez tényleg arra való, hogy telefonáljanak és üzeneteket küldjenek rajta. Zseblámpája azért van, de ez akár érthető is lehet, ha azt nézzük, hogy a sötétben be sem kell kapcsolni a mobilt, a telefon oldalán van egy nagy gomb, azt kell megnyomni és máris felvillan a lámpa. A mobil egyik legfontosabb funkciója a hátulján lévő hatalmas vörös gomb, ami egy segélyhívó. Hozzá lehet rendelni egy személyt, akit egy gombnyomással fel lehet hívni, ha erre szükség van. Olyat is be lehet állítani, hogy öt különböző telefonszámot hívogasson egymás után, amíg valamelyik fel nem veszi – tehát akár több családtagot, esetleg orvos telefonszámát is be lehet programozni. Bár nagymama-telefonnak nevezik, a készülék nem az ötvenes-hatvanas generációnak készült, hanem az idősebbeknek, akik már nemcsak az unokákkal, hanem a dédunokákkal szeretnék tartani a kapcsolatot telefonon vagy sms-ben és már nem tudják használni az érintőképernyős csodamasinákat. Forrás: Index 150
JÓ HA FIGYELÜNK!
NETTÓ 17 EZRET BUKTAK
Ők az egykulcsos adórendszer legnagyobb vesztesei Átlagosan havi 13 ezer forinttal csökkent februárban a szociális területen dolgozók amúgy is nagyon alacsony nettó keresete az egy évvel korábbihoz képest. Az év első két hónapjában összesen 17 ezer forintot buktak. Ezzel szemben a pénzügyi, biztosítási szféra alkalmazottai a szektort sújtó extra adó ellenére is 11 ezer forinttal többet vihettek haza, mint tavaly februárban. Februárban átlagosan 216 568 forint volt a bruttó és 140 086 forint a nettó átlagkereset a nemzetgazdaságban, szemben az egy évvel korábbi 202 650, illetve 135 149 forinttal - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal felméréséből. Vagyis átlagosan mindös�sze havi 5 ezer forint, azaz 3,7 százalékos a növekedés. Ezzel szemben februárban átlagosan 5,9 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban. Az átlagkereseteket nézve nem teljesült a kormány ígérete, mely szerint senki nem járhat rosszabbul az idén, mint a múlt évben, a tetemes infláció miatt ugyanis hiába nőttek valamelyest a nettó bérek, kevesebbet ér a pénzünk, mint tavaly. A versenyszférában 225 484 forint volt a bruttó és 145 623 forint a nettó átlagkereset. A költségvetési szférában dolgozók az év második hónapjában átlagosan bruttó 197 413, s nettó 128 197 forintot kerestek. A versenyszférában dolgozók több mint 7 ezer forinttal többet vihettek haza, mint egy évvel korábban, ami 5 százalékos növekedés, vagyis az 5,9 százalékos inflációval számolva még így is mínuszban vannak. A költségvetési dolgozók nettó keresete havi átlagban 537 forinttal csökkent, vagyis megközelítően 6 százalékkal kevesebbet ért, mint tavaly. Az átlagnál is jóval nehezebb helyzetben vannak a szociális területen dolgozók. Feb-
JÓ HA FIGYELÜNK!
ruárban 117 990 forint volt a bruttó átlagkereset az ágazatban, szemben a tavaly februári 125 982 forinttal. A bruttó bér csökkenése a nettó keresetekben még látványosabban mutatkozott meg: az egy évvel ezelőtti 90 365 forint helyett csak 77 272 forintot, vagyis 13 ezer forinttal kevesebbet vihettek haza a szociális munkások. Ez nettó értéken is több mint 14 százalékos, az inflációval is számolva pedig 20 százalékos veszteség! Ráadásul a szociális ágazatban már januárban is 4 ezer forinttal kevesebb volt a nettó átlagkereset, mint egy évvel korábban. Vagyis két hónap alatt 17 ezer forintot veszítettek a dolgozók. Az átlag azt jelenti, hogy vannak olyan munkavállalók, akiknek még ennél is nagyobb arányban csökkent a fizetésük. Összehasonlításképpen: már 2011 januárjában is 94 800 forint volt az átlagnyugdíj összege az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adata szerint. Vagyis az aktív szociális munkások rosszabbul élnek, mint a nyugdíjasok. A statisztikai hivatal adataiból nem derül ki, mire vezethető vissza a szociális ágazatban dolgozók bérhelyzetének látványos romlása. A kérdésre a szociális ágazatban dolgozóknak a szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárnak címzett, január végén kelt levele ad választ. Eszerint a 2009től érvényben lévő, illetve a 2012. január 1-jén életbe lépett, munkabérekre és kereset-kiegészítésre vonatkozó egyes jogszabályok attól függően különböztetik meg a szociális szolgáltatót és dolgozóikat, hogy az adott szolgáltatót állami, egyházi vagy nonprofit gazdasági társaság működteti-e. Kizárólag az állami és egyházi fenntartók részére biztosítja az állami költségvetés az éves bérkompenzációkhoz, kereset-
kiegészítésekhez szükséges forrásokat, míg a nonprofit szolgáltatók nem részesülnek ilyen támogatásban. Az állami és egyházi fenntartású szociális intézmények dolgozói 2009-ben 13. havi kereset-kiegészítésben, 2010-ben kétszer 49 ezer forint eseti kereset-kiegészítésben, 2011-ben és 2012-ben is jövedelempótló támogatásban részesültek a költségvetésből. Ezzel szemben a nonprofit szolgáltatók azonos feladatot ellátó intézményeiben dolgozók számára a költségvetés nem biztosította a kompenzációhoz szükséges forrásokat, így azt a foglalkoztatottak nem kapták meg, mivel a szervezetek nem tudták kigazdálkodni. A levélírók meglátása szerint az ágazaton belüli alacsony átlagkereset jelentős részben a “kiszervezett” munkavállalók keresetcsökkenésére vezethető vissza. A szociális államtitkárnak eljuttatott levél szerint az érintettek azt kérik, hogy a 20092011-es költségvetési évekre vonatkozóan, a nonprofit fenntartók által foglalkoztatottak visszamenőlegesen kapják meg az állami és egyházi fenntartók által foglalkoztatottak részére a központi költségvetésből különböző címeken juttatott keresetkiegészítéseket. Emellett egy kötelezően alkalmazandó, egységes bérrendszer kidolgozását szorgalmazzák a normatív állami támogatásban részesülő szociális szolgáltatók által foglalkoztatottak számára, amelyhez a megfelelő forrásokat is biztosítja az állam. Az ágazatban dolgozók szeretnék elérni, hogy az alapítványokon és az egyházakon kívül a szociális szolgáltatók javára is fel lehessen ajánlani a személyi jövedelemadó 1 százalékát, amit az intézmény az ellátottak életminőségének javítására és a velük közvetlenül foglalkozók jutalmazására fordíthatna. Forrás: penzcentrum.hu
151
VÁLSÁG IDEJÉN KEVESEBBET TELEFONÁLUNK A mobilfelhasználók szerte a világon egyre későbbre halasztják készülékeik cseréjét, emellett pedig költési szokásaik is változnak – mindezt a gazdasági válság miatt. Ezek voltak az első „Mobilos Viselkedési Formák” felmérés eredményei, melyet a mobil alkalmazásokkal foglalkozó weboldal, a GetJar készített. Ebből kiderül, hogy a világszerte megkérdezett előfizetők 78%-a tervez az eredetinél később új telefont venni a jelenlegi gazdasági helyzet okán, 76% pedig csökkenteni kívánja a telefonálás költségeit. Arra a kérdésre, hogy az elmúlt 12 hónapban mérsékelték-e ezeket a költségeket, a válaszadók 50%-ánál maximum 10% értékben vagy egyáltalán nem történt ez meg. Mintegy 33% a gazdasági helyzet miatt fogta vissza kiadásait, 20% változtatta meg szokásait, 28% pedig ingyenes alkalmazásokat szerzett be, hogy pénzt spóroljon ezzel. A GetJar arról is faggatta a résztvevőket, hogy melyik típusú szolgáltatásra költöttek a legtöbbet havonta. 35% az SMS-t nevezte meg, 18,5% a hangalapú szolgáltatásokat. Csupán 17% volt azok aránya, akik az adatszolgáltatásokra költenek a legtöbbet. A válaszadók 12%-a pedig a prémium szolgáltatásokért adja ki a legtöbb pénzt. „Ez a jelenség a gazdasági helyzetről szóló hírekre adott érthető válasz” – mondta a GetJar vezérigazgatója, Ilja Laurs. „Érdekes lesz nyomon követni, hogy teljesülnek majd ezek a tervek a következő hónapok folyamán, hogy vajon ezek rövidtávú, hamar elhaló aggodalmak, vagy esetleg hosszabb távon is változást okoznak majd a vásárlók viselkedésében?” A tanulmány vizsgálta a roaming- és adatdíjakkal kapcsolatos tapasztalatokat is, illetve azt, hogy ki is fizeti a telefonszámlákat: maguk az előfizetők, a szüleik, vagy a munkaadójuk? Az eredmények megtalálhatóak a GetJar „Mobilos Viselkedések” blogján. (Forrás: Mobile Marketing Magazine)
INKÁBB KUSSOLUNK Az On The Spot riporterei, Cseke Eszter és S. Takács András kedd este a Budapesti Corvinus Egyetem zsúfolásig megtelt nagyelőadójában beszélgettek az egyetemistákkal. A két fiatal digitális újságíró a világot járva készíti doktumentumfilmjeit. Most meséltek. A kezdetekről, a műfajról, bizalomról és hazugságról, hitelességről és megérzésekről. És arról is, miért nem nyúlnak itthoni témákhoz. 152
JÓ HA FIGYELÜNK!
Nem fogunk előadást tartani, mert egy-két éve ugyanott ültünk, ahol ti, és nem telt el annyi idő, hogy feljogosítva érezzük magunkat egy előadásra, de bármit kérdezhettek – szólította meg S. Takács András a több mint ötszáz hallgatót, aki nem is kérette magát, és másfél órán át faggatta a fiatal filmeseket. Először a kezdetekről. Sokan máig nem hiszik el, hogy az On The Spot úgy kezdődött, ahogy: két kiskamerával beszabadultunk a Gázai-övezetbe, itthon suli mellett megvágtuk a dokumentumfilmet, és a Spektrum csatorna megrendelte az első évadot – mondta Cseke Eszter. A műsor első adásai kapcsán sok hitetlenkedő komment érkezett, amelyek arról szóltak, hogy ugye senki sem gondolja komolyan, hogy két magyar fiatal csak úgy odaférkőzik az ENSZ-főtitkárhoz vagy Evo Morales bolíviai elnökhöz, és biztosan komoly apparátus áll a háttérben. Az OTS riporterei szerint a nézők azért kételkednek a médiában feltűnő szereplők igazában vagy szavahihetőségében, mert megszokták, hogy a magyar mainstreamben sok a hazugság. A megrendezett kukoricalopástól nagyon sokáig lehetne sorolni azokat az eseteket, amikor kiderült, hogy a riporterek és a szerkesztők becsapták a nézőket – mondta S. Takács -, akik szépen lassan, sajnos teljes joggal, teljesen elveszítették a bizalmukat az újságírókban. Az OTS készítőinek az első évben ezzel az általános nézettel kellett megküzdeniük a hitelességért. Miközben filmjeik hónapról hónapra gyarapították törzsközönségüket a Spektrumon, a BBC és a CNN átvette burmai anyagukat, majd az Európa Tanács is kitüntette őket a munkájukért, és egyre többen lettek büszkék rájuk itthon is.
JÓ HA FIGYELÜNK!
Ez egy kötéltánc – magyarázták -, és bár igyekszel maximálisan tájékozódni, végül úgyis csak a megérzéseidre kell hagyatkoznod, ha nem szeretnél lezuhanni, a te döntésed, hogy mit kezdesz az információval. Útrakészen álltunk a vízummal a kezünkben Pakisztánba, amikor kiderült, hogy a fixerünket, aki tolmácsolt és segített volna nekünk a forgatáson, fejbe lőtték, amikor egy drogcsempész útvonalat próbált épp feltérképezni. Döbbenten álltunk, és végül nem utaztunk el. Lehet, hogy hiba volt, lehet, hogy életünk legjobb döntése, valószínűleg soha nem fogjuk megtudni. A kérdésre, hogy miért nem forgatnak Magyarországon, azt felelték, hogy több mint négyezer újságíró van Magyarországon, miközben nagyon keveseknek adatik meg, hogy a világ legtávolabbi pontjairól hozhatnak haza történeteket, ezért semmiképp sem adnák fel azt a havi egy órát, amikor ablakot nyithatnak a világra, kicsit görbe tükröt is tartva a nézőknek. Van egy másik oka is annak, hogy egyelőre nem szeretnénk Magyarországról filmet készíteni – mondta Cseke -, méghozzá az, hogy szeretjük a függetlenségünket, és nem szeretnénk bekerülni semmilyen skatulyába. Márpedig ha itthon bárki bármiről bármit mond, azt rögtön elkönyvelik egyik, vagy másik politikai oldalra, és már nem önmagában mondott valamit, hanem egy politikai tábor oldalán. Ezt végtelenül megalázónak érezzük – egészítette ki kollégáját S. Takács -, ezért sokszor inkább kussolunk, és mesélünk a burmai helyzetről vagy újabban a törzsekről, tőlük is rengeteget lehet tanulni a normális együttélésről. Fiktíviusz Forrás: http://nemtetszikarendszer.blog.hu Cseke Eszter Kolozsvárott született, tízéves kora óta Magyarországon él. Drámatagozatos gimnazistaként több évig könny�������������� űzenei műsorokat vezetett a Duna Televízióban és az RTL Klubon. Jogi tanulmányait megszakítva az Egyesült Államokban tanult, minden félretett pénzét utazásra költötte. Éppen Kínában kóborolt, amikor megtudta, hogy továbbjutott a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadik felvételi fordulójába. Tanára, Fekete Ibolya filmrendező inspirációjára kezdett komolyabban foglalkozni a dokumentumfi lmezéssel. Első filmjét Libanonban készítette egy hónapon át, ahol többek között forgatott a Hezbollah-ról is. Tanulmányai során S. Takács Andrással közös portréfi lmet készített Wim Wendersről Berlinben, és forgatott Sir Salman Rushdie-val. A nemzetközi Aristoteles filmes workshopon Fata Morgana című filmje első helyezést ért el, és bejutott a szarajevói és a müncheni fi lmfesztivál versenyfilmjei közé. S. Takács András 11 évesen már havi rovatot vezetett a Pesti Est Juniorban Sztárinterjú címmel, hírességekkel beszélgetett Mika Häkkinentől Michael Flatley-ig. A Közgazdasági Politechnikum diákjaként 16 évesen interjúsorozatot készített Karinthy Frigyes Találkozás egy fiatalemberrel című novellája nyomán. A beszélgetéseket levetítette a Duna Tv, iskolája pedig kötetbe szerkesztette. Az interjúalanyok között volt későbbi mestere, Vitray Tamás, aki könyvében külön tárcát közölt a beszélgetésről A kislegény címmel. Díjnyertes dokumentumfi lmjei: New York-Budapest, A gyakornok (20 évesen a BBC-nél és a CNN-nél dolgozott). A Filmművészeti Egyetem mellett tanult a New York Film Academy és az NBC News kurzusán, interjút készített Stinggel, tudósította a Népszabadságot a gázai háborúról, és egyetlen magyar riporterként mikrofonvégre kaphatta Bill Clintont is. 2002-ben Ifjúsági Sajtódíjat, 2008-ban pedig Junior Prima Díjat nyert. Jelenleg az Edinburgh College of Art ösztöndíjas hallgatója. 153
A FALBAN
– avagy Amikor kiröhög a német takarítónő – Az utóbbi időben Bogár prof. szokta mondani gyakorta, nincs tovább hova hátrálnunk, hiszen darab ideje már magában a falban tartózkodunk. És tényleg. Csodák csodája, látszólag a miniszterelnök is megtáltosodott. Két eset lehetséges: vagy önjáróvá vált, vagy megkapta az engedélyt, hogy beszélhet. Bármelyik is történt, egy biztos: a baj annál is nagyobb, mint amekkorát el tudunk képzelni. De ne szaladjunk ennyire előre, haladjunk szép sorjában, ahogy az meg vagyon írva. A történéseket és az Európai Unió jelenlegi működését tekintve, két név ugrott be azonnal. Az egyik Vlagyimir Bukovszkij, a másik George Lucas. Tudom, hogy elsőre kicsit furcsának tűnik e két név egymás mellett, pedig az analógia egyenesen félelmetes. De nem is, talán nem ez a legjobb szó rá, inkább a hátborzongató. A nagyvíz túloldalán, a messzi Ámerikában élő, Hollywoodoo modernkori mesemondóját, a beszédes nevű Lukács György bátyót asszem senkinek nem kell bemutatnom. (Akit bővebben érdekel Hollywoodoo, a Youtube videómegosztóportálon a keresőbe írja be a „Piros Pirula Projekt” szóösszetételt! Jó szórakozást, de legfőképpen jó o(k)kulást hozzá!) Emlékszünk még az azóta klasszikussá vált mondatra, amikor az előzmény trilógiában a Szenátusban Palpatine főkancellár kikiáltja az Első Galaktikus Birodalom megalakulását és Amidala hercegnő csendesen megjegyzi: „Így múlik el hát a demokrácia, tapsvihar közepette.” A gyerekeknek készített Clone Wars rajzfilmsorozat még az előzmény trilógiánál is részletesebben mutatja be a politika korrupt világát. Mindenkinek ajánlom figyelmébe, különösképpen a 4. évad 6. epizódját. Az egyik bolygón az önkényúr halála után vezetőt kell választani. A nép kiválasztja maga közül a három legértelmesebb, legmegértőbb, legegyüttérzőbb delikvenst, aztán megszavaztatják, ki legyen a vezető. – Szívből gratulálok, megszületett itt a demokrácia – mondja C3PO, majd a három kiválasztott egymásnak esik, mert mindegyik magáról gondolja azt, hogy ő kapta a legtöbb szavazatot. Mondhatnánk erre most könnyedén legyintve, hogy ez csupán szarkazmus, de mégsem tesszük, mert azzal szembesülünk, hogy ez bizony a keserű valóság. A másik pofa, az Orbán Viktor által is kitüntetett Vlagyimir Bukovszkij. Széles körben elismert, orosz származású, gulágot is megjárt költő, író és emberi jogi aktivista, aki úgy aposztrofálta a nagyságos és fényességes Európai Uniót, mint méltó utódát az egykori Szovjetuniónak, sőt, egyenesen Szovjetunió 2-nek nevezte. Ismétlés a tudás atjya, idézzük csak vissza emlékezetünkbe Bukovszkij úr szavait: „Nem igazán érthető számomra, hogy miután végre eltemettük ezt a Szovjetuniónak nevezett monstrumot, egy másik, hozzá nagyon hasonló monstrumot, az Európai Uniót, éppen most építsenek fel. De mégis, mi ez az Európai Unió pontosan? Talán, ha összevetjük kicsit a szovjet verzióval, abból megkaphatjuk a választ. Nos, a Szovjetuniót 15, soha meg nem választott ember irányította, akik egymást nevezték ki a pozíciókra, és akik nem tartoztak elszámolással senki irányába. Az Európai uniót két tucat, soha meg nem választott ember irányítja, akik egymást nevezik ki a pozíciókra, titokban találkozgatnak, és nem tartoznak elszámolással senki irányába, és akiket semmi lehetőségünk leváltani. Erre persze valaki azt mondhatja: De hát az EU-nak van egy megválasztott parlamentje! Nos, a Szovjetuniónak is volt egy parlament félesége, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa. Annyi volt a dolga, hogy lepecsételte a politikai döntéseket, amiket fent meghoztak. Pontosan annyi, 154
mint az Európai Parlamentnek, ahol a kamarában a felszólalási idő csoportonként limitált, és legtöbbször 1 percre korlátozódik felszólalóként. Az EU-ban több száz, és ezer eurokrata van, mindegyik hatalmas fizetéssel, személyzettel, szolgákkal, bónuszokkal, előjogokkal, egy életre szóló mentelmi joggal és ezeket csak egyik pozícióból a másikba rakják át, függetlennül attól, jól végzik-e a dolgukat, vagy sem. Nem pont olyan, mint a szovjet rezsim? A Szovjetuniót erőszakkal tartották fenn, gyakran megszálló katonai csapatok segítségével. Az Európai Uniót ugyan nem katonai csapatokkal tartják fenn, de szintén erőszakkal, gazdasági szankciókkal és fenyegetőzéssel. Ahhoz, hogy fennmaradhasson, a Szovjetuniónak folyamatosan terjeszkednie kellett. Abban a pillanatban, ahogy nem tudott tovább növekedni, azonnal elkezdett összeomlani. És én azt gyanítom, hogy az Európai Unió sorsa is ez lesz. Nekünk azt mondták, hogy a Szovjetunió azért kell, hogy létrejöhessen egy új történelmi közösség, a „szovjet nép”. És hogy mindenkinek el kell felejtenie a nemzetiségét, az etnikai tradícióit és a helyi szokásait. Úgy tűnik, hogy az Európai Unióban ugyanez a helyzet. Nem akarják, hogy britek legyenek, meg franciák, egy új történelmi közösséget akarnak, legyen mindenki „európai”. Nyomd el minden nemzeti érzésedet, és úgy élj, mint egy multinacionális közösségben. A 73 év alatt ebben a szovjet rendszerben több etnikai konfliktus alakult itt ki, mint bárhol máshol a világon. A Szovjetunió egyik legfőbb célja a nemzetállamok felszámolása volt. És pontosan ezt figyelhetjük meg ma Európában. Brüsszel igyekszik magába olvasztani a nemzetállamokat, hogy ilyenek ne is legyenek többé. A korupció mélyen átjárta a szovjet rendszert, egészen legfelülről a legaljáig. És ez az EU-ban sincs másképp. A rendszerbe betervezett korJÓ HA FIGYELÜNK!
rupció, amit a régi Szovjetunióban megfigyeltünk, az most az EU-t járja át. Akik felszólalnak ellene, vagy leleplezik, azokat elhallgattatják, vagy megbűntetik. Semmi nem változik. A Szovjetunióban itt voltak nekünk a gulágok. Én úgy látom, az Európai Unióban is van már egy gulág. Egy intellektuális gulág ez, amit „politikailag korrekt”-ségnek neveznek. Ha bárki megszólal nemi vagy faji kérdésben, vagy ha nézetei eltérnek a fent jóváhagyott-tól, akkor azt rögtön kiközösítik. Mindig így kezdődik a gulág, így kezdődik a szabadság elvesztése. A Szovjetunióban azt mondták nekünk, hogy egy erős, föderációs állam kell, hogy elkerüljük a háborút. Az Európai Unióban szó szerint ugyanezt mondják. Összefoglalva, mind a két rendszer ugyanarra az ideológiára épül. Az EU nem más, mint a régi szovjet modell, csak nyugati köntösbe öltöztetve. De ugyanúgy, ahogy a Szovjetunió, az EU is már magában hordozza saját pusztulásának csíráit. Sajnálatos, hogy amikor összeomlik – és higgyék el, össze fog –, hatalmas pusztulást hagy majd maga után és komoly etnikai és gazdasági problémákat. A régi szovjet rendszer nem engedte magát megreformálni, ugyanúgy, ahogy az Európai Unió sem. De van egy alternatívája annak, hogy két tucat önjelölt hivatalnok irányítson Brüsszelből. Úgy hívják: függetlenség. Nem kell feltétel nélkül elfogadnod, amit ők ott neked elterveztek. Meg szokták egyáltalán kérdezni tőled, hogy te akarod-e? Én már éltem egy ilyen rendszerben, és higgyék el nekem, nem működik.” Így válik csak igazán érdekessé, s talán érthetővé, érthetőbbé az, amiről a minap Orbán Viktor beszélt az Európai Unió hazánkkal szemben alkalmazott ügykezelése kapcsán. A kormányfő több más mellett arról is beszélt, hogy amikor Brüsszelben megemlítette, a magyarországi mindösszesen 500 euró körüli átlagkeresetet és a 250 euró körüli átlagnyugdíjat, akkor a jelek szerint nagyon úgy tűnik, hogy eurobürokratáiméknál – szó szerint ezt a kifejezést használta a miniszterelnök – „elfogyott az okosság”. Hát nem tisztára olyan, mint Coruscant, a Köztársaság központja a filmtrilógiában? De, éppen olyan. Mi, pórnépek itt élünk a galaxis (az uniós ügyek) szempontjából peremvidéken, míg a nagy döntéseket tőlünk távol, a messzi – ahova sokan közülünk talán egész életükben el sem jutnak – központban hozzák meg. Nincsenek tisztában azzal (vagy talán nagyon is tisztában vannak, csak egyáltalán nem érdeklik őket), milyen következményekkel járnak az ott, és ily módon meghozott döntéseik. Amikor pedig színük elé járul a lokális vezető és végre-valahára benyögi az egyszerű matematikai tudáson kívül más egyebet nem igénylő alaptételt, miszerint európai uniós árakat csak európai uniós bérekből lehet fizetni, akkor bizony fülsiketítő csörömpölések közepette esik le nekik a képzeletbeli tantusz. Már ha az Európai Unióban (és persze a Star Wars-univerzumban) tudnák, hogy mi az a tantusz, ha bátorkodhatom kifejezni magamat ezzel a halmozott képzavarral. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy nincs tovább. A miniszterelnök kimondta a(z eddig legalábbis) kimondhatatlant. Most már lehet, szabad beszélni róla, engedélyezték a dolgot. Muszáj lesz némi pénzt hagyni az embereknél, mert leállhat az adósságszivattyú zavartalan továbbüzemeltetése. Úgy tűnik elengedhetetlen – a nagyobb veszedelem, egy mindent elsöprő robbanás elkerülése végett –, hogy valamiféle biztonsági szelepen keresztül leeresszünk némi fáradt gőzt a rendszerből. Józan paraszti eszünket elővéve eddig sem értettük, mi a rossebér is nem nyúlnak végre hozzá csökkentési szándékkal a bérekhez és javadalmazásokhoz képest irgalmatlanul magas TB-járulékokhoz. Eddig arra hivatkoztak, hogy akkor csökkenne az állam bevétele. Most nem fog? Vagy kipótolják majd az „egyébként nincs szükségünk rá, de muszájból felvetetik velünk hitelből”? A filmekből tudjuk, hogy a Jedi lovagok milyen nagy jelentőséget tulajdonítottak a tárgyalásos megoldásoknak, a fegyverek helyett először mindig azzal próbálkoztak, mondjuk úgy, agresszív véleménycsere útján. JÓ HA FIGYELÜNK!
Nálunk kicsikét fordított a helyzet, hiszen itt a hadviselés újfajta módozataként először pénzfegyverek bevetésével próbáltak térdrekényszeríteni bennünket. Lázadozás tekintetében a görögök ugyan előttünk járnak, bár úgy tűnik, a miniszterelnök vezetésével mi talán intelligensebb módon tudunk lavírozni a ránk záporozó financiális zárótűz lövedékek között. Érdekes kettősségek kísérik az útját az efféle hadviselésnek. Itt van mindjárt példának okáért a telekom adó. Tulajdonképpen erre a szemléletmódra lett volna szükség, csak már sokkal korábban. Sokan fizessenek viszonylag kevés adót. Most meg csodálkoznak azon, mire ez a nagy ellenállás? Hát ne csodálkozzanak, amikor egy teljesen kivéreztetett, tökig eladósított népre raknak rá újabb, senki által ki nem kerülhető teherként egymást követő plusz sarcokat. A védekezésnek egyetlen módja van csupán, kevesebbet használjuk a telefonunkat. Legalábbis telefonálásra. Marad az internet. Mondjuk a szolgáltatók is összébb húzhatnák a nadrágszíjukat, hiszen az OECD-országokhoz képest itt alapból jóval drágább a mobiltelefonálás, tehát ők is lemondhatnának a haszon egy részéről a mi javunkra. De úgy tűnik, eszük ágában sincs efféle lépést megtenni. Mindent az ügyfélért, nem igaz? Az emberben felmerül a kérdés, hogy tulajdonképpen mi történt? Orbán önjáróvá vált, vagy a (Galaktikus) Birodalom lazított kissé a gyeplőn, hogy elkerüljék a közvetlen lázadást? Valószínűleg ez utóbbi történhetett, hiszen az első verzió bekövetkezése esetén a magyar kormányfő nagy valószínűség szerint már nem lenne életben. Valamennyien emlékszünk még Jörg Haider és a VW Phaeton esetére. Egy biztos, nagyon nagy a baj. Mindeközben egymást követően több alkalommal is felröppentek biztató hírek a bankok (az SW-univerzumban: a bankár-klán) sorozatos térvesztéseiről. A new hope, vagyis Egy új remény volt az alcíme az eredeti trilógia 1977-es első részének. Most értjük meg igazán, miért mondtam azt, hogy nem is félelmetes, hanem egyenesen hátborzongató az analógia. Lehet, hogy George Lucas már akkor tudott valamit? A moziverzum világában a sötét erők megtestesítői az utolsó pillanatban általában kereket oldanak, egérutat tudnak nyerni fénysebességű űreszközeiken, de persze a végtelenségig ez sem megy, egyszer nekik is benyújtják a számlát. Mindazonáltal akkor, amikor a magyar miniszterelnök össznépi kesergőjét hallgatva a német takarítónő hangosan felnyerít a komikus 500 eurós átlagkereset hallatán, valamint röhögőgörcsöt kap a 250 eurós átlagnyugdíjtól, mindenkinek el kell gondolkoznia azon, vajon mi késztette a kormányfőt arra, hogy a média nagy nyilvánossága előtt ki álljon ezzel ország, s világ elé? Ekkora lenne a baj? Úgy tűnik igen. Egyre sűrűbben bizonyosodik be a Gilad Atzmon-féle alaptétel, mely szerint „A történelem azt tanítja, hogy amikor a szadista öntetszelgés felfedi az arcát, akkor már közel van a vég. Gilad Atzmon, az Izraeli Véderő leszerelt katonája, a királynő és a Brit Korona alattvalója, aki úgy mellesleg egyébként világhírű zenész is, a fentiekhez még azt is hozzáteszi, hogy „Izrael napjai meg vannak számlálva.” Bizony, Istenben szeretett felebarátim, nem más ez, mint szadista öntetszelgés, hiszen az a Bogár prof., akire írásom elején már hivatkoztam, mondja, hogy a Magyarország által „kitermelt” adatok olyan képet festenek le hazánkról, mely háború súlytotta országokra jellemző csupán. S történik mindez békeidőben. A látszólagos béke azonban nem más, mint a háború megváltozott természete, azaz a pénzfegyverekkel vívott hadviselés ideje. A művi terhességmegszakítások millióival amúgy is kiherélt országot most abortusz tablettával riogatják, kizárólag azért, hogy még jobban felgyorsítsák, még kényelmessebbé tehessék a népesség csökken(t)ését. Nincs is mit csodálkozn ezen, hiszen akik támogatják az abortuszt, már mind megszülettek. Kell a hely valaki mások számára? 155
A modernkori bérrabszolgaság látszatdemokrácia keretei között lassan, de biztosan éhen döglünk a bankárklán pénzvilág által „hitelesített” perifériáján. A birodalom előretolt helyőrségei korrupt helytartók áldozatos komprádor tevékenységének köszönhetően parazita módjára továbbra is rajtunk élősködnek. Nem tudom, hogy George Lucas olvasott-e Arisztotelészt, a filmjeiből, a demokrácia – Arisztotelész szerint a „csőcselék uralma” – mindenek felett való dicsőítéséből számomra az tűnik ki, hogy nem. Érdekes módon a kívánatos cél, az elérendő Politeia valahogy soha, sehol nem kerül szóba. Legalább úgy kerülik, mint a Szent Korona eszmén alapuló jogrend említését. Ezért maradhatott életben az a könnyű és kényelmes gondolkodásmód, mely a sablonos sztereotípiák világában került megalapozásra. E szerint mind a kapitalizmus, mind a demokrácia kérdéskörét tekintve minden egyéb, a megalapozottságot firtató témafelvetés elintézhető azzal az egyszerű, első ránézésre frappánsnak, de ami talán a legnagyobb baj, hogy igaznak is tűnő hivatkozással, hogy „nem tökéletes, de ennél még nem találtak ki jobbat”! Ilyenkor érti meg igazán az ember, mit jelent az, ha valamit homok helyett kősziklára építünk, hazugság helyett pedig igazságra. Így válik aztán igazán érthetővé és világossá számunkra az is, hogy a Portugáliából szalasztott Barroso 2008. októberében miért üzente azt a Szent Korona Értékrendre épülő Európai Konföderációról szóló szerződéstervezettel kapcsolatban, hogy „a középkori és vallásos Szent Korona a legveszélyesebb szélsőség az európai civilizációra”. Azért, mert létében fenyegti a hazugságra, igazságtalanságra és elnyomásra épülő birodalmat.
Ez a dolgok ne tovább-ja, mert már nincs tovább. Még húzhatják, halaszthatják darab ideig, de nem tudunk tovább hátrálni a falig, mert már benne vagyunk a falban. Asszem
az lesz a legobb, ha valaki szól végre a miniszterelnöknek, nincs más hátra: ELŐRE! Isten áldja Magyarországot! 1 öntudatos pécsi polgár
ITT A NÉV SZERINTI LISTA
ők tették tönkre Pécset a vizsgáló bizottság szerint, 20 évre eladósítva a várost A „Város eladósításának felelősségét vizsgáló” ideiglenes bizottság jelentéséről döntött csütörtökön délután Pécs közgyűlése. A bizottság elnöke dr. Hoppál Péter (Fidesz), tagjai Trombitás Károly (Fidesz), Oszoli Dénes (KDNP), Kővári János (ÖPE), Gyimesi Gábor ( Jobbik), dr. Keresztes László Lóránt (LMP) voltak. A várost 1998 és 2009 között irányító MSZP tagjai nem vettek részt a munkában, a szocialisták frakcióvezetője, dr. Tóth Bertalan viszont „minősíthetetlennek” és „PR-fogásnak” nevezte a közgyűlés határozatát, melyet az alábbiakban idézünk. A bizottság (melynek jelentését 15 igennel, hat nem szavazat mellett végül elfogadta) a tervezett két hónap helyett három hónap alatt végezte el munkáját és írta meg jelentését. Íme a név szerinti lista. Pécs Megyei Jogú Város eladósításának legintenzívebb időszakában, 2003-tól 2008-ig az alábbi városvezetők, politikusok döntései okozták a legnagyobb kárt, az ő felelősségük állapítható meg a Bizottság vizsgálatának eredményeként. 156
Miniszterelnökök 2003– 2008. Medgyessy Péter (2002-2004) Gyurcsány Ferenc (2004-2009) Pécs országgyűlési képviselői
2002. és 2006. között: Dr. Kékes Ferenc Dr. Szili Katalin Dr. Toller László
Pécs országgyűlési képviselői 2006. és 2010. között: Bókay Endre Tasnádi Péter Dr. Szili Katalin Polgármesterek: Dr. Toller László Dr. Toller László 2002-2006 Dr. Tóth Bertalan Tasnádi Péter 2006-2009 Alpolgármesterek: Gonda Tibor 2002-2009 Dr. Kunszt Márta 2002-2006 Horváth Zoltán 2002-2006
Meixner András 2007-2009 Dr. Tóth Bertalan 2006-2009 >> JÓ HA FIGYELÜNK!
SZÁZMILLIÓT PUMPÁLT AZ ÁLLAM A HETI VÁLASZBA Tíz f������������������������������������ ővárosi önkormányzat az elmúlt években több mint százmillió forint közpénzt költött el hirdetésekre, pr-cikkekre a Heti Válasz és a Demokrata hetilapokban, írja a Magyar Narancs az önkormányzatoktól kikért szerződésekre hivatkozva. A Kreatív utánaszámolt a Magyar Narancs állami támogatásának is. A hetilap azt írja, hogy a Fidesz gazdasági háttéremberének mondott Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó Heti Válasz még 2007-ben indította el a Budai Látkép című havi mellékletet, majd a Fidesz 2010es önkormányzati sikerei után Pesten is terjeszkedni kezdett, a nevét is megváltoztatták Pest-Budai Látképre. A Heti Válasz havi mellékletében Budavár, Óbuda, Terézváros, Erzsébetváros, Ferencváros, Zugló, Újbuda, Budafok-Tétény és meglepetésként a szocialista vezetésű Angyalföld 2007-től máig áfa nélkül több mint 90 millió forintot utalt át a Heti Válasznak. A Demokratánál már nem voltak ennyire aktívak az önkormányzatok, ott csak Zugló és Hegyvidék költött pénzt, összesen 20,4 millió forintot. A lap megjegyzi, hogy mindegyik önkormányzatnak van saját kerületi lapja is. A Kreatív Online a Magyar Narancs cikkére reagálva mélyebben utánanézett a témának. A Kantar Media által készített, több mint száz állami vállalat, szerv és minisztérium 2002 és 2011 közötti listaáras költéseit tartalmazó adatsor alapján írták meg a következőket: A Magyar Narancsnál 2002 és 2010 között az állam listaáron 159 millió forintot
költött el, amely éves átlagban 19,9 millió forintot jelent. A felvetésre válaszolva a Fővárosi Önkormányzat ezekben az években 1,62 millió forintot tett a Magyar Narancsba 2002 és 2006 között, azóta egy forintot sem. Mivel ezek listaárak, ezért nem a valós bevételt mutatják, az ennél jóval alacsonyabb, megbecsülni viszont nehéz. A Heti Válasz a szocialista-szabad demokrata nyolc év alatt listaáron 403 millió forintnyi állami forrást kapott, ami évente átlagban 50,4 millió forint. A baloldali 168 Óra hetilapban ugyanezen időszakban az állam listaáron 319,7 millió forintért hirdetett, éves átlagban 32 millió forintért. A szintén baloldali érdekeltségűnek tartott Szabad Földbe 2002 és 2010 között 950 millió forint állami pénz ment listaáron, ami évente átlagban 118,75 millió forintot jelent. A kormányváltás óta 230 millió forintot költött itt az állam. A 2010-es kormányváltás után azonban ez a helyzet a listaárak alapján 2011 év végéig: A Magyar Narancsba listaáron 25,9, a Heti Válaszba 380, míg a 168 Órába 18,9 millió forint jutott az állami szektorból listaáron. A Heti Válasz ezen a piacon 2011ben az állami hirdetések közel 24 százalékát kapta meg, a Magyar Narancs a 0,68, míg a 168 Óra a 0,73 százalékát. A Heti Válasz részesedése 2002 és 2004 között 1 százalék alatt volt, 2005 és 2009 között többnyire 3-5 százalék között mozgott, kivéve a 2008-as év közel 8 százalékos részesedését. A példányszáma 17 ezres, az olvasottsága a saját állításuk szerint: 95 500 fő olvassa legalább egyszer havonta (2009-
A városvezetést támogató képviselők 2002. és 2006. között: Kerényi János, Bókay Endre, A városvezetést támogató Cservék Ágnes, Hódosi Vero- képviselői 2006. és 2008. között: nika, Juhász István, Fuchs Gábor, Hering Gyula, Kablár János, Kukai András, Hódosi Veronika, Juhász István, Molnár Ferenc, Németh Balázs, Kablár János, Kőhegyi István, Dr. Kunszt Nyőgéri Lajos, Pintér János, Dr. Schmidt József, Márta, Molnár Ferenc, Nyőgéri Sík László Lajos, Simonovics Lajos, Sarkadi Gábor, Sík László Ferenc, Soó László, Tóth Lajos, Soó László, Dr. Hudvágner Mihályné, Dr. Hudvágner Sándor, Krémer Krisztina, MarSándor, Fratanolo János, ton Zsolt, Dr. Schmidt József, Bretter Zoltán, Mindum Károly, Tóth Mihályné, Dr. Bretter Zoltán, Mindum Károly. Petrovits József, Weller János. Az üléseken szakértők bevonásával az 1990-től 2011-ig terjedő időszakban vizsgálták a város költségvetését, a hitelállomány alakulását, az eladósodás tendenciáját, a hitelfelvétel okait, a felvetődő problémákat. A vizsgálat alapvetően megállapította, hogy a város JÓ HA FIGYELÜNK!
es adat). A Nemzeti Médianalízis szerint a lap egy számának olvasottsága 2009-ben 72 ezer volt. A 168 Óra 2003 és 2009 között viszonylag stabil, 3 százalék körül részesedett az állami költésből. Kiugró év a 2006-os választási év volt közel 6 százalékkal. A kormányváltás óta a költés lecsökkent 1 százalék alá. A Magyar Narancs alig kapott állami reklámpénzt tavaly, 0,68 százalékot, de nekik a baloldali kormányok alatt sem ment sok reklámpénz. Az állami szektor elosztási rendszerében ebben a médiatípusban 2011-ben még a Kiskegyed-lapcsalád volt erős a maga 15 százalékos részesedésével. Érdekes ugyanakkor, hogy a HVG-lapcsoport (A HVG hetilap és kiadványai) részesedése 2011-ben már csak 4 százalékos volt, részesedéscsökkenése 2005 óta folyamatos, akkor még majdnem 16 százalék volt. A Demokratáról nincsenek adatok a birtokunkban lévő adatsorban. A Heti Válasz ilyen kiugró részesedése ebben a szegmensben sem az értékesített példányszámra, sem az olvasottsági adatokra vonatkozóan nem igazolhatóak. A MATESZ 2011 IV. negyedévi jelentése szerint a Heti Válasz értékesített példányszáma 18101 volt, a 168 Órának 19706, míg a HVG-nek 59655. A 2009-es olvasottsági adatok ugyan mára változhattak, mindenesetre a Nemzeti Médiaanalízis szerint akkor így nézett ki az egy számra vonatkozó olvasottság: Heti Válasz 72 ezer, 168 Óra 148 ezer, HVG 341 ezer. Forrás: Index
adóssága egyetlen időszakban, 1994 és 1996 között mutatott csökkenő tendenciát. 2002-től a hitelállomány növekedésnek indult, 2003-tól drasztikusan felgyorsult és jutott el a jelenlegi szintre. A bizottság számos dokumentumot áttekintett, mely dokumentumok a vizsgált időszakot költségvetési szempontból tartalmilag és számszerűleg is elemezték. A mellékletek átvizsgálása mellett meghallgatta azokat a politikusokat és szakapparátusi dolgozókat, akik az adott időszakban a költségvetéssel kapcsolatban tevékenykedtek bizottsági elnökként, illetve főosztályvezetői beosztásban dolgoztak. A mellékletek megvizsgálását követően egyértelműen kiderült, hogy a város kezelhetetlen mértékű eladósítása 2003-tól indult meg, 2004-ben felgyorsult és 2005-től szinte megállíthatatlan hitelspirál jelentkezett, melynek növekedési üteme 2009-től lassult le. Az eladósodottságot kiváltó ok a mellékletekből és a meghallgatásokból teljes egészében kiderült, bár néhány kérdés nyitva maradt, melyek inkább politikai jellegűek. A legkritikusabb évek költségvetési számaiból kiderül, hogy a költségvetés kiadási előirányzatai - kiemelten az intézmények és a Polgármesteri Hivatal - alulterve157
zettek voltak, míg a bevételek nagyobb részt túltervezést mutattak, majd a realitások, vagyis az ellenkező irányba mozdultak el. A tervezés folyamatában általában nagyobb mérvű költségvetési deficit volt megfigyelhető, mely nem mutatott meglepetést, hisz Magyarország önkormányzatainak nagyobb hányada ezzel a problémával küzdött. A nagyobb gondot az jelentette, hogy a kritikus időszakban az országot irányító MSZP-SZDSZ kormányok folyamatosan csökkentették az állami normatív támogatások összegét, miközben az ellátandó feladatok számát megnövelték. Másik jelentős probléma, hogy pl. az oktatási-nevelési intézményekben az ellátottak száma évről-évre, 10 éves összehasonlításban igen jelentős mértékben csökkent. Ezen probléma ellen az előző közgyűlések nem tettek szinte semmit. Ugyanilyen állami támogatás csökkenések figyelhetők meg más ágazatoknál is, de kisebb mértékben. Természetes, hogy az állami támogatások drasztikus csökkentése és az ellátottak számának jelentős visszaesése működési hiányhoz és annak folyamatos emelkedéséhez vezetett. Ennek ellenére nem történt olyan érdemi döntés, illetőleg jelentősebb strukturális átalakítás, mely a működési hiányt csökkenthette volna. A folyamatos működési deficit és a saját bevételek állandósulása, kismértékű esetenkénti emelkedése vezetett el oda, hogy a működési deficit folyamatosan nőtt, a folyószámlahitel-keret kihasználtsága egyre emelkedett. A csúcspont 2008 májusában következett be, amikor a város a fizetésképtelenség határára sodródott. Ekkor került sor az akkor még elméletileg jónak tartott, deviza alapú, 39,2 millió CHF névértékű kötvény kibocsátására. Ugyanekkor került sor a város utolsónak mondható, keresletre számot tartható ingatlan csomagjának értékesítésére 5 milliárd Ft nagyságrendben. Sajnálatos módon ezek az összegek szinte kizárólag a folyószámlahitel visszapótlására és a működési hiány, a deficit rendezésére kerültek felhasználásra. Ennek következtében a város a 2008-2009-es években látszólag pozitívan zárta a költségvetési éveket, de e mellett újra termelte a működési hiányát, ami mind a mai, mind a jövőbeni városvezetés mozgásterét nagymértékben beszűkítette és beszűkíti még húsz évig. Az adósságállomány strukturális vizsgálatából és a hitelfelvételt kezdeményező felelősök vizsgálata során megállapította a Bizottság, hogy a fejlesztési hitelek felvétele 2003-tól ugrott meg nagyobb mértékben. Dr. Toller László polgármester először 2,4 milliárd Ft nagyságrendben kötött hitelkeret-szerződést, majd ezt követően 2004-ben 2,4 milliárd, 2005-ben 3 milliárd, majd Dr. Kunszt Márta ügyvivő alpolgármester 2006-ban 4 milliárd, Dr. Tóth Bertalan alpolgármester 2007-ben 3 milliárd, és Tasnádi Péter polgármester 2008-ban 2,8 milliárd Ft fejlesztési hitelszerződést foganatosítottak. Továbbá ugyanebben az évben született meg a döntés a 6 milliárd Ft értékű CHF alapú kötvényről és a 10 milliárd Ft értékű Euró alapú EIB hitelről. Dr. Páva Zsolt polgármester 2009-ben 860 millió Ft összegben írt alá fejlesztési célú hitelszerződést, amelyet az előző városvezetés által korábban elfogadott költségvetési rendelet végrehajtása érdekében írt alá. A hitelcélok szinte minden irányú beruházást takarnak, melyek közül a többség szociális célú beruházást szolgált, mint az úgynevezett panelprogram, az ISPA, intézményi beruházások, bérlakásépítés, viszont ezen beruházások mindegyike erőn felüli vállalás volt és az akkori politikai vezetés nem vette figyelembe, hogy ez a későbbiekben mekkora tehertétel lesz a városnak és a polgároknak. A bizottság tagjai úgy ítélik meg, hogy az akkori városvezetést ezekkel a beruházásokkal kapcsolatban nagyrészt a politikai haszonszerzés motiválta és ezért politikai felelősség terheli őket. A hitelirányok tekintetében felvetődött a kérdés, hogy szükséges volt-e minden beruházás nagyjából 6 éven belüli elindítása, és ezzel ennek 158
az óriási hitelállománynak a felvállalása akár 23 éves futamidővel, melyeknek csak a kamattörlesztése az elmúlt 3 évben összesen meghaladta az 5,5 Milliárd Ft-ot. A beruházások között ezeken kívül találhatunk olyan célokat is, melyek presztízsberuházásként valósultak meg, szükségességük erősen megkérdőjelezhető, mint például a repülőtér építése - melynek kiadásai megközelítették a 4 milliárd Ft nagyságrendet -, vagy az Expo Center, amely azóta is minden évben több százmilliós veszteséget termel. De ilyen a gazdasági társaságok felé történt rejtett működési támogatások, valamint tőke emelések biztosítása, melyek százmilliós nagyságrendben rendszeresen történtek. Ezekkel a beruházásokkal kapcsolatban megállapítható, hogy azoknak jóléti hatása vagy megtérülési esélye nem volt, hanem kizárólag a regnáló politikai vezetés erőfitogtatása, valamint feltehetőleg a politikai hatalom megtartása – a felelős gazdálkodás háttérbe szorításával – motiválta az akkori városvezetőket. A hatalmas összegű hitelek felvételén kívül felvethető még az adósságszolgálaton túlmutató probléma, amely ezekből a beruházásokból következik. Ez pedig az, hogy a beruházások által született ingatlanvagyon nagy többségét továbbra is fenn kell tartani, ami további költségeket termel, tovább szűkítve a város jelenlegi és jövőbeni vezetése költségvetési politikájának mozgásterét. Ebből is adódik, hogy az előző városvezetések a saját felelősségüket megpróbálták átruházni a jövőbeni városvezetőkre, hiszen láthatjuk, hogy az adósság problémája a ma és a jövőben regnáló városvezetők vállát nyomja, miközben az előző városvezetők jelenleg nincsenek felelős pozícióban. Említést kell tenni az EKF 2010 programhoz kapcsolódó beruházások saját forrásigény biztosításához felvett 39 millió EUR hitelről. Ezen hitelből és uniós támogatásból megépült beruházások részben csak most fejeződnek be, számos esetben további pénzügyi, műszaki problémák rendezése van folyamatban. Az elkészült új objektumok fenntarthatósága pedig komoly anyagi áldozatvállalással jár. Összességében elmondható a részben vagy egészében hitelből finanszírozott beruházások többségéről, hogy azok a későbbi évtizedekben nem hoznak, csak viszik a város pénzét. A hitelállomány vizsgálatakor a Bizottság megállapította, hogy a 2008-ban kibocsátott kötvény, mely kibocsátásának időpontjában 6 milliárd Ft kötelezettség felvállalását jelentette, valamint az EIB-től felvett 39 millió EUR megközelítőleg 10 milliárd Ft nagyságrendű volt. A mai pénzügyi-gazdasági helyzetben ez a hitel, illetőleg kötvény a mai árfolyamon megközelíti a 22 milliárd Ft-ot. Ebből egyértelműen látható, hogy a hitelállomány összetétele közel sem nevezhető jónak. A kötvény esetében megközelítőleg 163% tőke kötelezettség számolható, míg az EIB hitelnél 122%. A meghallgatott szakemberek és korábbi bizottsági elnökök egyértelműen elmondták, hogy a legnagyobb gondot a működési deficit és a beruházási „spirál” vagyis az erőltetett beruházások mennyisége jelentette. A város mind működési, mind fejlesztési oldalról túlvállalta magát, mely évtizedekre meghatározza a további pénzügyi gazdálkodás és fejlesztési lehetőségek irányát, illetőleg lehetőségeit. Mindent elmond az a kijelentés, melyet egyik meghallgatott mondott a bizottság előtt, miszerint a város gazdálkodására 1998-ig az óvatosság, 1998-tól a bátorság, 2002-tól a vakmerőség, míg 2006tól a hazardírozás volt a megfelelő jelző. Ez vezetett el a vagyon feléléséig, annak működési célokra történt felhasználásáig, illetőleg a kötvény kibocsátásáig, mely a folyószámlahitel visszapótlását szolgálta. Ezen kötelezettség vállalások mind működési igényeket szolgáltak. Egy a közelmúltban lezajlott másik eseti bizottság vizsgálata már megállapította, hogy a jelen bizottsági jelentésben feltárt kritikus eladósodási időszakban igen jelentős mértékű, 3 milliárd forintot meghaladó politikusi és köztisztviselői jutalmak kifizetésére került sor a városban, melyek fedezetéül a szintén ugyanebben az időben drasztikusan megnövekedett működési hitel szolgálhatott. JÓ HA FIGYELÜNK!
PÉCS ELADÓSÍTÁSA
Olvasom Pécs város eladósítási ügyét és közben rádöbbenek arra, hogy mi volt az, ami olyan könnyedén hozzájuttatta Pécs város önkormányzatának vezetőségét ahhoz, hogy e hatalmas kölcsönöket felvegye. Akaratlanul is azt állapítom meg, hogy ez az egész része annak, hogy a volt hatalom képviselőinek megnyíljon annak lehetősége, hogy nagy pénzekbe belemarkoljon. Halaszthatatlanul át kellene vizsgáltatni minden tételét azoknak a pénzelt “üzleteknek” amelyekre ez a töméntelen pénz lett felhasználva. Ugyanis a beruházásoknál vannak a legalkalmasabb lehetőségek arra, hogy korrupt célokra magánhasznot húzzanak ki felelős személyek. Ez már számos más országban is beigazolódott szinte szokássá lett ügy. Vannak országok ahol a média is igencsak belesegít ezeknek a lebuktatásában, de vannak országok (sajnos eddig ide sorolható Magyarország is), amelyekben a média arra törekszik, hogy még a mai nap is, elkerüli eme lényeges területet. Itt is fölvetődik a kérdés: vajon miért nem leplezik le őket. Részben már körvonalazódik ennek oka abban, hogy a média embereinek nincs kellő támasza az ügyek kirobbantásához, mert a média tulajdonosai olyan körökhöz tartozó mágnás emberek, akiknek ha nem
közvetlen, de közvetett szerük volt a pénzek elosztásában is. Ismerek olyan médiákat amelyek hatalmas pénzeszközöket kaptak úgy, hogy reklám, hirdetmény és más hasonló alapú megrendeléseket kaptak állami szervektől. Nos természetesen ezen médiák saját érdekből most mélyen hallgatnak, mi több el is maszatolnak minden esetet és helyette olyan kiötlött mai eseteket dobnak be a köztudatba amelyek részben, vagy egyáltalán nem megalapozottak. S itt megéri nekik a figyelem elterelése miatt még akár büntetést is fizetni. A Hunvald eset, a BKV Budapest és számos úgyszintén hasonló teljesen megalapozott ügy mind egy szálig “ügyeskedő” ügyvédek hadserege által nemcsak kivédett, de egyenesen még újabb kártérítési perek elindításától hemzseg. Hiszen bíróságok és bírák zöme felmentői ítéletet hoz olyan “holtbiztos”-nak tűnő ügyekben, amelyeknek a folytatása kártérítési perek. Itt már felvetődik a bírák és ügyvédek nemcsak jogszerű, de igazságszolgáltatási szolgálatuk.
A bizottság vizsgálatának végkövetkeztetéseként kijelenthető, hogy a vizsgált időszakból 1990-től 1998-ig felelős, és óvatos költségvetési politikát folytattak az akkor regnáló városvezetések. 1998tól, de leginkább 2002-től azonban a város vezetői felelőtlen, a hiteleket saját költségvetési bevételként kezelve, számos haszontalan, sőt káros beruházásba belekezdve olyan mértékben eladósították Pécs városát, hogy az a csőd szélére került. A bizottság megállapította a felelősök körét (lásd keretes írásunkban - a szerk.) is, akik kisebb részben kormányzati és országgyűlési képviselők, mivel az ő kormányzati és parlamenti döntéseik az önkormányzatok pénzügyi ellehetetlenítését okozták. Nagyobb részben pedig a vizsgált időszak kritikus éveiben megválasztott, és az JÓ HA FIGYELÜNK!
Igaz, számos bíró és politikus is nyíltan arról beszél, hogy Magyarországon nem igazság szolgáltatás van, hanem a törvényesség betartásának a jogrendje. Ebben egyik fő pillér az elévülés kérdése. Márpedig egy mesterségesen hozott törvény mondata az elévülésről nem szolgálja az igazság szolgáltatás intézményét. A bűncselekmények zöme így ha 3-5 év eltelte után “fedez fel” a bűnüldözés, bár igaz cselekedetekről van szó, mégis a bűnösök az elévültségre hivatkozva felmentést kapnak. Tudtommal, GY.F. is ilyen úton úszta meg a bírói ítéletet és kapott felmentést, mert ahogy mondta az ügy elévült. A másik módja annak, hogy hatalmas összegeket állami, önkormányzati és más közpénzekből elvonjanak az aránytalanul túlértékelt ügyek, szolgáltatásokért nyújtott közbeszerzési folyamat nélküli szerződéses jogviszonyok. Az első ilyen eset a Tocsik Márt a ügy volt. Az akkori értékrend szerint hatalmas összegű juttatás ütötte a markát Tocsik Mártának, ami mértéktelenül, aránytalanul túlértékelt munkadíj kifizetését jelentette. Ma ez már teljesen szabványosított lett, amikor egyes politikai védencek tanulmányaiért 100 milliókat fizetnek fércmunkáért úgy, mint különböző úton módon kieszközölt végkielégítésekért. A közpénzek minta azt a célt szolgálnák, hogy azokat a politikusok hadserege fékevesztetten a saját vagyonaként kezelje. De ha a sajátja volna, bizonyosan nem szórná a pénzt úgy, ahogyan azt a közpénzzel teszi. Így történik meg az, hogy egy kételyes vélt plagiátum miatt egy ország elnökét lemondatnak, vagy mint a németek elnökének régmúlt fiatalkori félrelépése miatt lemondásra kényszerítenek, de a korrupt ügyekben minden eredménytelen marad. Még egy politikus sem vallotta be azt, hogy bűnös. >>
adott közgyűlések többségét adó politikusok, polgármesterek, képviselők, akik helyi szinten vagy nem hozták meg a szükséges döntéseket, amelyek kivezethettek volna az adósságspirálból, vagy szavazataikkal és döntéseikkel elősegítették, hogy Pécs egyre nagyobb adósságcsapdába lavírozza magát és a polgárokat. Archív képünkön: Tavaly, október 13-án a városháza előtt volt pécsi vezetőket, szocialista politikusokat (itt: dr. Tóth Bertalanét) ábrázoló bábukat helyeztek ki tüntetők. A kemény műanyagból készült figurák nyakában tábla lógott, melyen a felvett jutalmak összege szerepel. Forrás: pecsiujsag.hu 159
A K+H bank esete a Kulcsár ügy is miként végződött? Gyurcsány(i) nevezetű személy elveszett a ködben, pedig minden jel felé mutatott. Ügyvédek hadserege a bíróval szemben és az ügyészséggel szemben aránytalanul a törvényesség rögös, rázós útjain könnyedén kikerülik az igazságszolgáltatást szinte minden bíróságon. Vagy, ha mégis utoléri a jogrend, akkor olyan aránytalanul alacsony bírsággal ússza meg az illető (sokszor annak fejében, hogy a főbűnös helyett magára vállalja a felelősség nagy részét vagy egészét), hogy szinte egyenesen nevetséges. Ugyanakkor az előző rendszerben akár halálbüntetést is kimértek ugyanez személyek által. Minden arra utal, hogy a politikusokat nem lehet politikai okok miatt felelősségre vonni. Ennek egyik oka a képviselői mandátum idején az immunitás intézménye. De még azt sem lehet elérni, hogy egy képviselőt visszahívjunk mandátuma végzéséből. Minden jel arra utal, hogy Magyarország az erkölcsi fertő legmélyére került, ahol az erkölcstelenség teljes mértékben ki lett iktatva a mindennapi életből úgy, hogy a törvények és törvényi rendeletek zöme nincs köszönő viszonyban a valós igaz erkölcsös, tisztességes becsületes gondolkodással. Mintha a törvények meghozatalában versenyt űznének a képviselők abban, hogy az erkölcsi normák minél jobban ki legyenek kerülve. Közben az ország süllyed. Pedig a megoldás az lenne, hogy egy párt képviselői akik ilyen cselekedetekkel voltak mint amit Pécs önkormányzatában tettek, nem beszélve az országos kormányzásról (mert ott hatványozottan ez még nagyobb összegekről szól), menthetetlenül azt kellene eredményeznie, hogy az ilyen pártok működését kellene a továbbiakban megszüntetni, betiltani, ha már egyéni felelősség számonkérése elmarad, vagy az egyének az elévültségre hivatkoznak. Ha egyén el is kerüli a büntetést, de a továbbiakban a többi pártok számára is figyelmeztető és fegyelmeztető hatás miatt, bizony a pártok elleni politikai felelősségre vonásnak nem volna szabad elsikkadni. Mindenesetre ez lenne az egyik leghatásosabb módja a korrupció felszámolására, mert a pártfegyelem ellehetetlenítené a párttagokat e területen, avagy az ország megszabadulhatnak az ilyen pártoktól. A politikai felelősségre vonás pedig nem diktatórikus, hiszen ha egy párt politikusai úgy menekítik magukat a bírói ítélet alól, hogy elévültségre hivatkoznak, akkor evvel megadja annak lehetőségét, hogy a személye 160
helyett a pártja viseli el azt az erkölcsi felelősség szankciót, hogy a párt működésében lehessen célhoz érni. Remélem, hogy ez a szégyenteljes és erkölcsileg teljesen hiányos pécsi eladósodási ügy példának szolgálhat arra, hogy a választók maguk eszközöljék ki azt, hogy az a párt amelyik elkövette a megállapítottakat, ne kerülhessen újra hatalom közelbe még önkormányzati szinten sem. Ugyanilyen mértékben kellene alkalmazni azon képviselők ellen is, akik az országban számukra kedvezőtlen kialakult helyzetet először nem a saját képviselt országukban tárgyalják meg, hanem egyenesen “árulkodós” módon egyenest egy kialakulóban lévő államszövetség szintjére emeli úgy, hogy az országa elleni általános támadássá legyen. Nagy példa erre Gönc Kinga, aki nyíltan hazája ellen szólalt fel az EU Parlamentben mielőtt egyáltalán a saját országa Parlamentjében szóvá tette volna és ott nem kapott volna kielégítő választ az érvényben lévő országos jogrend szerint. Itt is rettenetesen rendezetlenek a viszonyaink és a tét abban van, hogy pártjaink mindig jobban hajlamosabbak arra, hogy az országos ellenőrzési lehetőség nélkül a képviselő saját önvéleménye alapján kitártak alapján a fórum nemcsak egyoldalú, de alapjában szándékosan is akár, téves interpretációval az ott jelenlévőket, a médiát és általuk a világot is informáló média egy országellenes hajszát indítsanak félig igaz, vagy hazug állításokkal. Ha az ilyen képviselők hazájuk ellen ilyen felelőtlenül lépnek fel és még anyagi károkat is okoznak közvetlenül, vagy közvetve, akkor a legkevesebb az, hogy eme országnak joga az, hogy az ilyen képviselőket visszahívja. Ha ez a lehetőség nincs, akkor nincs meg az a lehetőség, hogy a képviselő munkáját egy ország a saját ellenőrzése alatt tarthassa. Gondolkodhatnánk akár úgy is, hogy mi lenne, ha Bandit, vagy Schulz épen úgy szólalna fel, hogy támadnák a német Parlamentet, vagy épen Merkel kancellár asszonyt? Vajon a Német Parlament szó nélkül hagyná a dolgot? Valami e tekintetben is nagyon nincs a helyén! Létezik az, hogy az EU Parlament képviselőit senki sem vonhatja felelősségre, nem kérheti számon tőlük viselkedésüket, szónoklatukat? Hol van a határa annak, hogy miben képviselhetik az ország ügyei közül az országot? Miben mérvadóak, és miben nem, véleményt mondani, vitatni és országuk ellen szavazni. Jómagam úgy vélem, hogy ha más terjeszt fel számonkérést egy képviselő anya-
országa ellen, akkor a képviselő, ha nem védi országa érdekeit, akkor legfeljebb tartózkodhat, de nem szavazhat a saját országa ellen, különösen a saját véleménye alapján. Ha pedig a pártja parancsára teszi meg a hazája elleni szavazást, akkor utólag a pártnak kell elviselnie ama politikai szankciót amelyet az országon belül is viselnie kell. A diktatórikus módszerek csak így törhetőek meg és vonhatóak érte felelősségre a pártok. Márpedig szemmel látható, hogy az erkölcsi fertő oly mértékben kavarog spirál módra, hogy az egész országot olyan kilátástalan helyzetbe hozzák, ami az itt élő emberek katasztrófális helyzetbe juttatja. Fel teszem a kérdést: mi lenne, ha az EU Parlamentben feltenné valaki azt az indítványt, hogy Magyarország ellen indítsák el a csődeljárást. Vajon Gönc Kinga miként szavazna? A jelek szerint felelősségre vonás nélkül egészen bizonyosan szavazhatna a saját országa ellen. Csak az a kérdés, hogy egy csőd alatti országnak az EU Parlamenti képviselői ekkor felmondást kapnak-e mint a munkások akik a cégekben dolgoznak? E. Kedves levélíró, Pécs szocialista polgármestere Dr. Toller László gyorshajtás miatt autóbalesetet szenvedett és – csodával határos módon – évekig agyhalálban tartották. Pénzeit állítólag svájci bankszámlákon tartotta, aminek a pin kódját csak ő tudta. Ezt mondják, részben hihető. Ami azt illeti most is bőven vannak hívei. Nyilván rengeteg pénz van a zsebekben még mindíg és persze egymásra szavaznak. Nagyon sok ostoba ember van az országban, még diplomával is. Dr. Tollerről erősen dehonesztáló képek kezdtek már keringeni, pl. lógó tréning gatyában bamba arccal a panelkocsmában. Mert ugye a feltűnés elkerülése miatt panelban lakott. Nem vette észre magát és ott lihegett Gyurcsány körül, aki Pécsi egyetemi KISZ titkár volt és minden tanárát feljelentette a pártbizottságon, (mármint aki neki nem felelt meg, erről sok túlélő tudna beszélni, mármint akik még élnek – inkább diákok) Mindenesetre Gyurcsány félelemben tartott mindenkit, Toller nyilván ezért vitte a pénzt Svájcba mert Gyurcsány megparancsolta neki. Dr. Tollerről azért nem küldik szét ezeket a szörnyű képeket mert van kegyelet is a világon... Tasnádi a következő polgármester is gyorsan elhunyt, betegségben. egy pécsi nyugdíjas JÓ HA FIGYELÜNK!
CSERHALMI: NEM KÉRDÉS, HOGY VOLT RENDSZERVÁLTÁS „Sosem látott bizonytalanság van a színházakban”
A hetvennyolcadik magyar népmesét éljük meg Cserhalmi György Kossuth-díjas színész szerint, aki a Pécsi Országos Színházi Találkozó díszvendégeként egyebek mellett arról beszélt lapunknak, hogy sohasem volt olyan nehéz helyzetben a szakma, mint manapság. A művész úgy látja, színészek és rendezők dermedt várakozással tekintenek a bizonytalan jövőbe, s annak sem kön�nyebb a helyzete, aki foglalkoztatottabb a pályatársainál. A rendszerváltás egyik hangadója azt mondta, az elszámoltatást nem a látványos, nagy projekteknél kellene kezdeni, hanem azokat az alvállalkozókat kéne számon kérni, akik fizetés nélkül hagyják a dolgozó kisembert. A színész azt tanácsolja: szálljunk vonatra, és nézzünk körül a magyar vidéken. – Igaz, hogy otthagyja a debreceni Csokonai Színházat? – Augusztusban jár le a szerződésem, és úgy döntöttem, nem folytatom ott a munkát. Nincs ebben semmi különös: szezon végén a színészek jönnek-mennek. Pályám során negyedszer játszottam Debrecenben, a városhoz személyes kötődésem van, hiszen ott nőttem fel. Én általában személyhez szerződöm, és ez Vidnyánszky Attila esetében ugyanígy volt, mint korábban Bagó Bertalannál vagy más rendezőknél. Időközben megöregedtünk, így egyre kevesebb ember van már a szakmában, akihez kötődöm. Nem beszélve arról, hogy igencsak megtépázott minket az elmúlt időszak. – Hogy érti ezt? – Arra gondolok, ami manapság a kulturális életünkben zajlik: teljes a bizonytalanJÓ HA FIGYELÜNK!
ság a társulatokban, az állam láthatóan nem jól gazdálkodik a kultúrára szánt pénzekkel. Ennek pedig az az következménye, hogy senki nem biztos a helyében. Sajnos mindig is úgy volt, hogyha a költségvetésben hiány van, akkor megcsapolják a kultúrát, az oktatást és az egészségügyet. Csak a debreceni Csokonai Színháztól kétszáznyolcvanmillió forintot vontak meg legutóbb. Annak a színésznek sem jobb a helyzete, aki foglalkoztatottabb a többieknél, mert látnia kell, hogy körülötte vergődnek pályatársai. – Ezek szerint nem osztja Matolcsy György véleményét, hogy tündérmese részesei vagyunk – Ha már meséről van szó, én úgy látom, ha eddig volt hetvenhét magyar népmese, amit most megélünk, az a hetvennyolcadik. A mi szakmánk legalábbis mostanra került a legnehezebb állapotba: hat éve nem volt a
színházakban fizetésemelés, a színészek egyszerre több helyen kényszerülnek játszani, hogy megéljenek. Ha nincs fix társulat, hova lesz a minőség? – A megvonások leginkább a független társulatokat sújtják. – Ehhez az úgynevezett nagyszakmához a független társulatok mindig hozzátesznek valami fontosat. Hiszen, ha nincsenek alternatív darabok, amelyek vérátömlesztést adnak a kőszínházaknak is, akkor az egész szakma elfárad. Nem arról van szó, hogy tetszik vagy nem tetszik az általuk képviselt újító hang, hanem nekünk van rájuk mérhetetlenül nagy szükségünk. – Érződik itt, a Pécsi Országos Színházi Találkozón ez a fesztültség? Milyenek a darabok? – Mindegyiken lehet látni, hogy miként gondolkodik az adott város a saját nézőiről. Én 161
általában ilyen szempontok szerint figyelem a darabokat, vagyis hogy a téma mennyire hívja be a nézőket az ország adott pontján. Amiket láttam, azok tisztességes, kidolgozott előadások. A feszült várakozás természetesen jelen van itt is, de nagyon jó, hogy Pécs komoly összeggel támogatja a fesztivált, és az idén is színvonalas rendezvény született. – Szerepel a Cseh Tamás-emlékestben a POSZT-on is. Mit gondol, Cseh Tamás évek óta tartó kultusza csupán emlékezés egy zseniális énekes-dalszerzőre, vagy többet jelent annál? – Az, hogy Cseh Tamáshoz így viszonyulnak, jár neki. Bereményi Gézával olyan műfajt találtak ki, amelyet rajtuk kívül talán csak Leonard Cohen tudhat az óceán másik oldalán. Miközben egy úgymond urbánus nótázás folyik a dalaikból, az egész ország benne van ezekben a számokban. Az, hogy „kezembe fogva apa kalapját megyek”, előttem eleven kép gyerekkoromból. És ilyen vízióból van nekik ötezer. Ami a kultuszát illeti, én az utolsó tizenöt évben voltam jóban vele, de halottak napján ott jártam a sírjánál. Két csokor volt ott csupán – ennyit a kultuszról. Tény, hogy Tamás nem rejtette véka alá politikai nézeteit, nyilván az utóbbi évek közhangulatában ez is számított. – Ön sem titkolta soha a véleményét. Mint a rendszerváltás időszakának egyik hangadója, csalódott a magyarországi folyamatban? Hogy látja, volt egyáltalán rendszerváltás Magyarországon? – Nem kérdés, természetesen volt. Az elmúlt négy-öt évben kezdték el egyesek pedzegetni, hogy új rendszerváltás kell, és eközben nagyon finoman áthangolni a történelmet. Az akkori miniszterelnök ugyanis nem akarta elvinni a balhét, s ezzel a viselke-
Cserhalmi György a POSZT díszvendége és Spilák Klára színművésznő, a POSZT sajtófőnöke
désével felhozott egy ellenzéki pártot, vele együtt pedig a rendszerváltást újra követelő hangokat is. Attól az még idehaza megtörtént, még ha az összes pártba át is mentették az előző rendszer elemeit. – Ez idő tájt költözött a Balaton-felvidékre. – Húsz éve élek Kékkúton, s ezzel a munkát és a családi életet némiképp elkülönítettem. Érdemes megnézni a magyar vidéket, sokat tanulhat az ember. Na nem Audival kell nekiindulni, tessék felszállni a Déli pályaudvaron a vonatra, és utazni százhatvannyolc kilométert, például Kékkútig! Három óra ötvenegy perc 2012-ben Magyarországon. Arról nem beszélve, hogy a vonatablakból kitekintve sze-
méthalmok kísérnek. Ahol nem becsülik meg az állampolgárt, ott az állampolgár sem értékeli a hazáját. Vidéken még szembetűnőbb a munkanélküliség és a kiszolgáltatottság. Létezik egy közhely, amely szerint az emberek nem szeretnek dolgozni. Én sem dolgoznék szívesen harmadszor, ha kétszer nem fizették ki a munkámat: a vasút az alvállalkozónak kiadja a feladatot, jóravaló emberek elvégzik, s elfelejtik őket kifizetni. Ki vonja felelősségre azokat, akik a dolgozó kisembert fizetés nélkül hagyják? Itt kellene kezdeni a számonkérést, nem a látványos, nagy projektek kijátszóinál, szerintem. Szilléry Éva
MÁR A PIN-KÓDOD SEM KELL AZ ÚJ BANKKÁRTYÁS LENYÚLÁSHOZ
Újfajta telefonos-internetes csalás terjed Magyarországon: akár több tízezer forintot is lenyúlhatnak számlánkról a trükkös bűnözők, méghozzá úgy, hogy PIN-kódunkat sem tudják. Egy eddig kevésbé alkalmazott módszerrel csaptak be nemrégiben pécsieket is bűnözők – értesült a bama.hu. A csalók módszere, hogy találomra felhívtak embereket azzal, hogy nyertek egy nagyobb összeget. Ezt követően az eddigiekkel szemben nem azt kérték tőlük, hogy vásároljanak telefonos feltöltő-kártyát és a számát diktálják be nekik, hanem azzal az ürüggyel kérték el a bankkártyáik adatait, hogy így „hamarabb megkapják a pénzt”. Amennyiben sikerült a személyes adatokhoz jutni, akkor ezeket felhasználva egy internetes aukciós oldalon vásároltak valami olcsóbb tárgyat (internetes vásárlásnál esetenként elég a név, a kártyaszám és a lejárati idő megadása, a PIN-kódra sokszor nincs szükség). Fizetésnél viszont – alaposan megrövidítve a kártya birtokosát -, a termék áránál jóval nagyobb összeget utalnak át (fizetnek ki) a kereskedőnek. Ezt követően felhívták az eladót azzal, hogy tévedés történt, és véletlenül rossz összeget – mondjuk hétezer helyett hetvenezer forintot – fizettek. Egyben megkérték az értékesítőt, hogy az áru személyes átvétele alkalmával adja vissza a többletet, esetünkben hatvanháromezer forintot. (Egy másik módszer lehet, hogy ha a vásárlásnál nem tudják ők maguk a konkrét összeget megadni, akkor például egy helyett tíz terméket vásárolnak, majd tévedésre hivatkozva az átvételkor készpénzben kérik vissza a „tévesen kifizetett” összeget.) Ezzel készpénzhez jutottak – ami pusztán a kártya adatainak birtokában, PIN-kód nélkül nem sikerülhetett volna nekik -, másrészt a kinézett árut is megszerezték a csalás révén, méghozzá úgy, hogy az internetes kereskedőnek minderről fogalma sem volt. A károsultak pedig akkor fedezték fel a trükköt, amikor értesültek róla, hogy számlájukon nemhogy több, de jóval kevesebb a pénz. A Pécsi Városi Rendőrkapitányságon a lapnak megerősítették, hogy jelenleg folyamatban van egy ilyen jellegű csalással kapcsolatos nyomozás. Pénzcentrum vélemény: Az online bűnözők egyre kifinomultabb módszereket dolgoznak ki pénzünk lenyúlására. Fontos tehát, hogy csak biztonságos környezetben adjuk meg kártyánk adatait, hiszen akár a PIN-kód nélkül is megkárosíthatnak minket. Hasznos lehet a napi limit beállítása, illetve az sms-értesítés, amely tudatja, ha olyan tranzakciót hajtottak végre, amelyet nem a kártya birtokosa kezdeményezett. Ha olyan pénzmozgást tapasztalunk, amit nem mi kezdeményeztünk, ne habozzunk, azonnal hívjuk fel bankunk ügyfélszolgálatát Forrás: penzcentrum.hu 162
JÓ HA FIGYELÜNK!
POLGÁRHÁBORÚ A kérdés már csak az, hogy fennállnak-e Magyarországon egy öngyilkos nemzeti konfliktus feltételei. A tragikus válasz pedig az, hogy igen, kétségtelenül igen. Ha nem is annyira kiforrott formában, mint egy ideáltipikus polgárháború küszöbén, de azért nagyon is határozottan és nagyon is egyértelműen fennállnak. Fókák és eszkimók Polgárháború akkor szokott rátörni a hazára, ha a társadalomban a szembenálló csoportok nem vertikálisan, hanem horizontálisan polarizálódnak. A vertikális, azaz mélységi konfliktus ugyanis forradalomnak, esetleg ellenforradalomnak nevezzük. A horizontális konfrontációhoz tehát kell két ellenérdekű elit, két ellenérdekű középosztály és esetleg két ellenérdekű proletár tömeg. Ezek nélkül nem megy. Az ellentétnek természetesen kibékíthetetlennek kell lennie, ami jobbára akkor áll elő, ha a rendelkezésre álló erőforrások nem elégségesek ahhoz, hogy felsőbb rétegek igényeit kielégítsék, viszont a kizsákmányolás fokozása valamilyen okból már nem lehetséges. Például azért, mert a kizsákmányoltak már túlnyomórészt éhen pusztultak, vagy egyszerűen nincs semmijük, amit el lehetne venni tőlük. Nélkülözhetetlen eleme a polgárháborús feszültségnek az elitek ideológiai hasadása. Amíg a hatalom birtokosai egy akol bárányainak, egy kutya kölkeinek tartják magukat, addig az eliten belüli konfliktusok csak esetiek lehetnek. Az ideológiai repedések azonban rövid idő alatt kialakíthatják az érdekpolarizációt, s ezzel megteremtik a szemben álló elitek konfliktusát. Az értékvilág szétválása a legtöbb esetben valamiféle szecessziós törekvés körül kristályosodik. Az ország egyik része, fölismerve a maga önálló entitását, de legfőképpen fölismerve az adott tartományok gazdasági potenciálját, függetlenné akar válni a többi résztől. Az efféle törekvéseket többnyire szabadságharcnak nevez az independens elit, de azért lényege szerint polgárháború ez a javából. Persze lehet másféle is egy ilyen ideológia. Szemben állhatnak a haladó erők a reakcióval, a nemzeti erők a kozmopolitákkal, az igaz vallás hívei az eretnekekkel, és így tovább. Nagyfokú harci elszántság, romantikus hevület, vagy jéghideg racionalitás is szükséges egy igazán sikeres polgárháborúhoz. Enélkül ugyanis csak maszatolás van, idétlen lincshullám, meg bugyuta terrorizmus. Ám, ha igazán nagy csoportok bírnak úgy dönteni, hogy inkább fejbe lövik a szomszédot, üzlettársat, kollégát, mintsem, hogy megosszák vele azt a keveset, amit a közösség birtokol, akkor valóban van esély a kiadós leszámolásra. No, persze minél kevesebb a fóka, annál elszántabban verik agyon szomszédjaikat az eszkimók. Minél szűkösebbek az erőforrások, annál nagyobb lesz a harci JÓ HA FIGYELÜNK!
elszántság is. És akiket az erősebbek, ügyesebbek, szemfülesebbek kilöknek a javak újraosztásának zártkörű kockajátékából, azok hajlamosak lesznek csalást kiáltva revolverért nyúlni. És legvégül nélkülözhetetlen lesz egy casus belli, egy arcátlan visszaélés, egy kipattanó szikra, ami aztán lángba tudja borítani a felháborodás és a harag, a reménytelenség és a félelem, az elégedetlenség és az agresszió szikkadt gyúanyagát. Puskaporos hordó A kérdés már csak az, hogy fennállnak-e Magyarországon ezek a feltételek. A tragikus válasz pedig az, hogy igen, kétségtelenül igen. Ha nem is annyira kiforrott formában, mint egy ideáltipikus polgárháború küszöbén, de azért nagyon is határozottan és nagyon is egyértelműen fennállnak. A társadalom rendelkezésére álló erőforrások – egyébként éppen a rendszerváltó elit felelőtlen önzésének következtében – olyan döbbenetesen beszűkültek, hogy a fejlett világ elhúzódó válsága végzetes mértékben csökkentette le a társadalom majd minden rétegének vagyonát és jövedelmét. Ma Magyarországon nem pusztán a szegények lesznek még szegényebbek, de a középrétegek is zuhannak szegénység felé, miközben az elitek sem képesek fenntartani korábbi életnívójukat. A kiéleződő küzdelemben, a kétharmados felhatalmazást elnyert, s így az államhatalom teljes erejére támaszkodó Fideszes nomenklatúra minden létező erőforrást igyekszik kisajátítani, miközben a politikai és gazdasági és kulturális elit hatalomból kiszorult csoportjai a kétségbeesés minden eszközét felhasználva próbálják megvédeni gyengülő pozícióikat. S bár e csoportok legerősebbjei a szocialista párthoz kötődnek, azért az állami újraosztásból nem csupán ők maradnak ki. A Fidesz-elit agresszív térhódítása ugyanilyen kíméletlenül szorítja ki az újraosztásból a középosztály jobboldali csoportjait, a kis és középvállalkozók, a vezető- vagy helyi értelmiségiek, közalkalmazottak, művészek és mások független, vagy éppen nemzeti elkötelezettségű szereplőit. Az új újraosztásban ugyanis egyedül az számít érdemnek, ki, mennyire megbízható embere a pártnak, a párt vezetésének, s végső soron a legfőbb hűbérúrnak. Mindeközben persze már további elvonásokra sincs lehetőség. Az újabb és újabb adók, a társadalom jövőjét fölzabáló intéz-
kedések, a közösségi együttműködést felszámoló döntések már nem eredményeznek nagyobb bevételeket. Ezek éppen csak arra elégségesek, hogy a hatalomra jutott elit hanyatlását lassítsák. Miközben persze hos�szabb távon öngyilkos lépések. Az egyetemi oktatás felszámolása, a kommunikáció és a pénzforgalom megadóztatása, a közösségi közlekedés leépítése – hogy csak a legújabb ötleteket hozzam példaként – már túl vannak a józan újraosztás határain. Egy haláltáncát járó elit kényszer-szülte intézkedései ezek, amelyek révén még ideig-óráig elkerülhető a totális összeomlás, fenntartható a rendszer, de legfőképpen fenntartható a remény, hogy aki időt nyer, életet nyer. Természetesen ideológiai szembenállásban sincs hiány. Mára megszűnt a rendszerváltó elit egysége. Vannak itt országrontó kozmopoliták, diktatúrát építő autokraták, fasiszta megszállottak, illetve más előadásmód szerint européer demokraták, nemzeti szabadságharcosok és még nemzetibb radikálisok. A legfontosabb törésvonal értelemszerűen, és egyébként a probléma lényegének megfelelően a globális és a lokális erőcsoportok között alakult ki. Miközben a szocialista párt, illetve ma már pártok körül tömörülő elit, a maga érdekeinek megfelelően, ismét a globális rendben szeretnék elhelyezni hazánkat, addig a Jobbik és társszervezetei egyfajta lokális különút ígéretét kínálják. A két végpont között egyensúlyoz a Fidesz, hol a lokális, hol a globális erőtér felé téve egy lépést, megpróbálván mindkét erőközpontból kiénekelni, kicsikarni, vagy, ha másképp nem megy, kizsarolni az elérhető forrásokat. Mint lokális párt bankadót vet ki, megsarcolja a multinacionális vállalatokat, gazdasági szabadságharcot hirdet, egyúttal, mint a globalizált elit része, EU-elnökséget lát el, befektetőket toboroz, IMF segítségért kilincsel. Hogy milyen erős a hatalomból kiszoruló elitek, középrétegek és elszegényedő proletárok kardcsörtető elszántsága, azt a robbanás előtt szinte lehetetlen megítélni. Mindenesetre árulkodó az a közelmúltban napvilágot látott felmérés, amely szerint mi magyarok a világ talán legborúlátóbb nemzete lettünk. Árulkodó a demonstratív öngyilkosságok számának szaporodása, árulkodó a házukat felgyújtó fizetésképtelen adósok elkeseredése, árulkodó a vagyon elleni bűncselekmények gyarapodása, a csődbe zuhanó vállalkozások megdöbbentő áradása, a minden mindegy elve alapján vezetett cégek, és életek sokasodó kalandormentalitása. És árulkodó, nagyon is sokat eláruló a terror megjelenése, a hétköznapi agresszió eluralkodása, a konfliktusoknak ütéssel, rúgással, késszú163
rással, vagy éppen lőfegyverrel való lezárása. Mint ahogyan ékesszólóan beszél a végletes feszültségről a közbeszédet eluraló zsidózás és cigányozás, fasisztázás és kommunistázás, éhségmenetelés és csőcselékezés, de legfőképpen az, hogy ma már beszélnünk kell egy lázadás, egy forradalom, egy polgárháború lehetőségéről. Végezetül az sem kétséges, hogy a szikra, ami lángba boríthatja a feszültség ezernyi éghető anyagát, bármikor és bármiből kipattanhat. A Fidesz nem egyszerűen szikrákat lobbantva kormányoz, nem csak szelíden szívja szivarkáját a puskaporos hordó tetején, hanem fáklyákkal hadonászva rohangál lőszerraktárunk felborult ládái között. Miközben azt hangoztatja, hogy éppen rendet csinál, miközben büszkén hirdeti, hogy a fellobbanó lángokat majd gyorsan eltapossa, erősen kétséges, hogy valójában lesz-e elszántsága, lélekjelenléte, vagy egyszerűen
lehetősége ehhez az eltaposáshoz. Hogy durvábban fogalmazzak: igen, a kérdés az, hogy eljutunk-e odáig, hogy Orbánék is a tömegbe lövessenek, s persze az, hogy a tömeg visszalő-e. Mennyit ér a szomszéd élete? Ma még nem tartunk itt. Egyértelmű, hogy egyelőre nem elég szervezettek és főképp nem elég népszerűek hatalomból kilökött elitek csoportjai ahhoz, hogy a rendőrattakra erőszakos hatalomátvétel kísérletével válaszoljanak. Különösen igaz ez azért, mert a polgárság vélelmezhető többsége nem tudna állást foglalni egy efféle küzdelemben. Míg a Fidesz bármikor fegyverbe szólíthat pár tízezer zsoldost, addig a Jobbik csak néhány ezer elszánt gárdistát tud felmutatni, az MSZP pedig jó, ha párszáz hajdani munkásőrt felvonultathat. Mindeközben a polgárok többségének nem lenne hová állniuk.
Alig képzelhető el, hogy egy új Desmoulins fegyverbe szólítsa Budapest népét. A magam részéről nem, hogy az életem nem kockáztatnám, nem, hogy véremet nem ontanám, de még a szomszédomat sem küldeném barikádra ezekért az elitekért. A Fidesz kilátástalan fülkeforradalmáért? A Jobbik fajelméleteiért? A szocialista komprádor burzsoáziáért? Na, nem! És gyanítom, a többség valahogy így gondolja. Így bár az objektív feltételei megvolnának egy véres polgárháborúnak, a szubjektív feltételek nagyon is hiányoznak. Igaz, ez a helyzet akár napok alatt is megváltozhat. Egy kirobbanó zavargás során – mint amilyen a tévészékház ostroma volt – bármelyik erőcsoport felemelkedhet, magához ragadhatja az irányítást. Mindazonáltal én inkább valami forradalomszerűségben gondolkoznék… Forrás: boldogsajtkeszitok.blog.hu
VISSZATÉRNEK A FÖLDEKRE A PORTUGÁLOK A portugál gazdaságot az 1985-ös európai uniós csatlakozás után majdnem két és fél évtizedig a szolgáltatások és az ipar fejl���������� ődése hajtotta, amely a két nagyvárosba, Lisszabonba és Portóba csábította az embereket. A pénzügyi, majd az adósságválság nyomán azonban sokan csalódtak a városi életmódban, és visszatérnek a földműveléshez − írja a Napi Gazdaság a Reuters tudósítása nyomán. A kormány ösztönzi a folyamatot: februárban hozzáláttak az ország területének újbóli feltérképezéséhez, hogy megtalálják és bérbeadásra felkínálják az olyan földeket, amelyek tulajdonosa ismeretlen. Emellett elindítottak egy földcsereprogramot is, amelyben a kihasználatlan parcellákkal rendelkező gazdák felajánlhatják ezeket a területeket bérbeadásra. Cserébe adókedvezményt kapnak. A kormány abban bízik, hogy intézkedései nyomán 1,5 millió hektár földet biztosíthat az új agrárgazdálkodóknak. A katonai diktatúra istenítette a vidéki életet, amelynek központi szereplői nagy földtulajdonosok voltak. A rendszer 1974-es bukása után szovjet mintájú kollektivizálást hajtottak végre, amely megsemmisítette a nagybirtokokat, de a kisebb megművelt területek kialakulása egyben aláásta a gazdálkodás hatékonyságát. Később ugyan igyekeztek ezen változtatni, ám kevés sikerrel. Ennek ellenére
164
− továbbá dacolva az ország kicsiségével és mindössze 11 milliós népességével − a mezőgazdaság jelentős, és az ágazat szerepe a válság alatt csak nőtt. Portugália a világ legnagyobb parafa-előállítója és a hetedik legnagyobb borexportőre. Az olívától a narancson át a piros gyümölcsökig sok mindent termelő mezőgazdaság és élelmiszeripar állítja elő a GDP tíz százalékát. Az élelmiszerexport értéke 17 százalékkal, 1,2 milliárd euróra nőtt 2012 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest. A farmerek 900 millió euró értékű támogatási kérelmet nyújtottak be az 50 milliós uniós vidékfejlesztési keretre. A hagyományos agrárvállalkozás mellett a nagyvárosok környékén virágzik az önellátásra berendezkedő kertgazdálkodás. Az országban 14 százalékos a munkanélküliség, 485 euró a minimálbér és 254 euró a minimális nyugdíj, ugyanakkor van olyan nyugdíjas, aki időnként havi 150 eurót is megspórol a városszéli kertjében termelt zöldségek és gyümölcsök fogyasztásával. Lisszabon környékén évi 50−80 eurós díjért 150 négyzetméteres telkek bérelhetők, ebben benne van a vízellátás és egy kunyhó a parcella sarkán (a vetőmagról, a szerszámokról és a növényvédő szerekről a bérlőnek kell gondoskodnia). Forrás: Napi Gazdaság
JÓ HA FIGYELÜNK!
BAJSZOSOKAT A CÍMLAPRA!
Stanislaw Lemet olvasok. Ismét. Mert bizonyos időknek elteltével újra előveszem. Mivel az elmúlt húsz év folyamán majd mindent elolvastam tőle, amit lehetett – egy-egy csemegét direkte azért hagytam meg, hogy majd maradjon új íz hajlottabb koromra is –, most nem a rácsodálkozás a meghatározó érzés, hanem a kéjelgés. Kéjelgés abban, hogy lám, a mesternek ebben is igaza volt. Mert létezik a romlásnak oly foka, amikor az ember már csak annyit tehet, hogy kéjesen borzong: „No, hát ez is beigazolódott!” Mert, lássuk be, nincs az az idióta antiutópia, az a progresszív elmebaj, amit „haladó” korunk valóra ne váltana. A Csillagnapló című kötetről fújom le épp a port. Ijon Tichy (a világűr csavargója) ebben eljut a teljes szabadság és megkülönböztetésmentesség földjére. Lem e novellájában a „haladás” immáron odáig jutott, hogy mindenki szabadon alakíthatja a testét, dönthet neméről, annyi kart, fejet vagy lábat növeszthet magának, amennyihez csak kedve szottyan, a reakciósok (elsősorban az Egyház) pedig katakombákban élnek, s a „hit” mint olyan, már csak holmi titkos, földalatti csoportok – egytől-egyig robotok – tulajdona. A vallás sok évszázados defenzíváját így írja le a szerző: „Az Egyház időről időre harcot indíthat a haladás ellen, de amikor az egyik frontot védelmezi, például a szeplőtelen fogantatásét, a haladás ahelyett, hogy frontális harcba bocsátkozna, bekerítő hadműveletet hajt végre, mellyel a védelmezett hadállások értelmét számolja fel. Ezer évvel ezelőtt Egyházunk védelmezte az anyaságot, a tudomány pedig felszámolta az anya fogalmát.” Lehetetlen nem Svédországra asszociálni, ahol a haladás már a puszta biológiai létet kezdi felszámolni. Írtak már sokat a genderelméletről. A heroikus küzdelemről a hagyományos nemi sztereotípiák ellen. Az óvodákról, ahol tilos az alábbi szavakat kimondani: apa és anya. Ahol semlegesnemű névmásokat és semlegesnemű illemhelyeket gyártanak a megkülönböztetésellenesség jegyében. Ahol kirekesztésnek számít, ha egy lánynak nem adhatják azt a nevet, hogy László, és egy bajuszos férfi nem lehet Mónika. (Az már más kérdés, hogy a kiherélt svéd férfiak helyét dominancia szempontjáJÓ HA FIGYELÜNK!
ból – az élet örök törvényei szerint – lassan átveszik a normalitást még megőrző színes bőrű bevándorlók, s a színesség jegyében harcoló szőke feminista idiótákat sorra erőszakolják az életképes muszlimok. Ezt persze tilos észrevenni, megírni, beszélni róla, de attól az még tény.) Istent már kiküszöbölték, a nemzet és erkölcs fogalmai rég a szélsőség kategóriába tartoznak, s most már a fizikai lét kiiktatása került sorra. A Sátán a Bibliában leírt módon teszi a dolgát, és próbálja felszámolni a teremtést. Legnépszerűbb és legaljasabb rombolási jelszava az úgynevezett „szabadság”. „A szabadság a mi számunkra egészen mást jelent, mint a te számodra – fejtegeti nézeteit a novellában szereplő idős számítógép-atya. – A szabadság, amelyről én beszélek, nem az a szerény állapot, amelyre egyes emberek vágyódnak, mikor más emberek sanyargatják őket. Ekkor ugyanis ember az embernek ketrecrácsa, fala, kelepcéje és verme. Az a szabadság, amelyre én gondolok, a kölcsönös társadalmi nyomorgatások övezetén túl terül el, mert ezen az övezeten át lehet kelni épségben, és ekkor, új ellenállásokat keresve, megtaláljuk őket a világban és önmagunkban, s ellenfelünkké választjuk önmagunkat és a világot, hogy mindkettővel harcoljunk, és mindkettőt alárendeljük magunknak. S amikor ez is sikerül, megnyílik a szabadság végtelen üressége, mert minél többet lehet megtenni, annál kevésbé tudjuk, hogy mit kell tenni. (…) Ott, ahol mindenki csak az lehet, ami, kénytelen kitartani önmaga mellett. Ott, ahol mindenki más lehet, mint ami, fel fogja darabolni sorsát, átugrálva egyik létből a másikba. (…) Mikor a szeretett lényt meg lehet kettőzni, akkor már nincs szeretett lény, csak a szerelem kigúnyolása van, és amikor az ember akárki lehet, és akármilyen meggyőződést vallhat, akkor már senki, és nincs semmilyen meggyőződése” – írja, majd fejtegetéseit ezzel a gondolattal zárja: „A korlátok gyötrelmét a korlátok tökéletes hiányának gyötrelme váltja fel.” Igen, eszünkbe jut haladó korunk, ahol az már lerágott csont, hogy a hiszti azért megy, hogy hány darab nő van a politikában vagy az üzleti életben (az alkalmasság, a tudás, a hozzá való kedv nem szempont, ahogy a hagyományos családmodellre való hivatkozás sem), ellenben megjelent egy új címke is. A rasszista, a kirekesztő, a diszkriminatív, a homofób és az antiszemita mellett itt van, megérkezett a „heteronormatív kulturális imperialista”. (Utánanéztem, ez olyasmi vétek, ha valaki „egyetemes emberiként állítja be kultúráját, értékeit, hagyományait, amelyektől való eltérés deviancia”. Magyarul a devianciára nem lehet azt mondani, hogy deviancia. A gyilkosra még szabad azt mondani, hogy gyilkos? – kérdem halkan és suttogva. Hány év, amíg odáig jutunk, hogy azt is „tolerálni” kell? Mennyi időnk van még hátra, amíg az emberölés is az önkifejezés és a másság egyik formájává alakul át?) Hoppá, a kirekesztés. Megfigyelhető, hogy a bulvárlapok címoldalain, a keresztrejtvényekben, a tiniposztereken, a divatlapokban nagymellű nők szerepelnek. Nem látni sehol szőrös lábú férfiakat. Követeljük a bajszos, szőrös férfiak diszkriminációjának megszüntetését! (Ez volt eleinte a készülő cikkem vezérfonala, és ezért is lett a cím: „Bajszosokat a címlapra”. Aztán kissé másfelé kanyarodtam.) Eszembe jut még Galla Miklós dala a nyolcvanas évekből: A nő kövér. Akkor még nem láttam meg benne a gondolatbűnt. Nő? És kövér? Ezért Svédországban már sittre vágnák. Dupla megkülönböztetés! Még egy utolsó gondolat: „A minőség fogalma önmagában kirekesztő!” Tisztelet a zseninek, aki képes morzsákból, szilánkokból is felépíteni egy lehetséges világ építőköveit. Főhajtás Stanislaw Lem, a 2006ban elhunyt zseni előtt, aki képes volt erre. Sajnos a díjakat általában nem a hozzá hasonlók, hanem a senkit nem zavaró, veszélytelen közepesek kapják. De hát őket meg nemhogy az utókor, de a jelenben sem olvassa senki. Ki van találva ez a világ tisztelt hölgyeim és uraim! Pozsonyi Ádám 165
KELL EGY HATÓSÁG Korunkban vagyonokat költenek arra, hogy életképtelen legyen a lakosság. Pénzt fordítanak rá, pénzt áldoznak erre. Mert az ilyesmire bizony költeni köll. Nem olcsó mulatság az elmebaj reklámozása, a természet törvényeivel való szembemenetelés, kicsi is rá a kereslet, úgyhogy zsebbe kell nyúlni. A kavicsot napi nyolc órában dobálni felfelé, hátha egyszer ott marad az égben, és majd nem esik le, arra bizony embert kell fogadni. Ingyen senki nem végzi ezt a hiábavaló feladatsort. Mint ahogy szűrővel kimerni a KisBalatont. Ezt a munkát is meg kell fizetni. Ingyen felesleges dolgot senki nem csinál. A normális parasztember szerintem még fizetségért sem, csak valami városi hülye, aki a jelszavak univerzumában él ideológiával fertőzött barátainak körében, és valós életet sosem látott. Épp azért a törvényeit sem ismeri. Egy paraszt röstelkedne a saját lovai előtt, égne a pofája. Vagy ha látná őt a jó öreg Bodri, hogy ő, a gazdája, csak úgy hajigálja felfelé folyvást azt a kődarabkát, bizakodva, hogy egyszer csak hopp, és fönn marad. Matula bácsi is, az öreg pákász, ha meglátná, hogy valaki tésztaszűrővel meri a vizet a zsombékosból, hát mögé állna, s pipájával a lapockájába döfne: „Jóember, hát magának elment a józan esze?” És bizony el. Korunk fejlett, nyugati típusú társadalmainak a maradék józan esze is elment. No, hát Matula bácsi az általam látott transzparenst nézve is csak zavartan vakarná deres szakállát, sercegtetné igazi vérbeli, antieuropéer, mucsai módra, majd pökne egy hegyeset, s dörmögne magában: „Hát, kérem, ezek itt mind sültbolondok.”
Nem, rosszul mondom, nem is transzparens volt. Tábla. Vagyis inkább plakátféle. A BKV Zrt. megállóit árasztották el ezzel az elmebajjal a fejlett létforma szerelmesei. „Egyenlő Bánásmód Hatóság” – ez a rettenetes név ordít arcunkba, és kelt bennünk félelmet a megállókban. Ijedten felszállunk az első jártra, amelyik jön, akármelyikre, hogy a borzalommal ne kelljen szembenéznünk, de leszállunk a következőn, és lám, ott is ott van. „Egyenlő Bánásmód Hatóság” – mint amikor Orwell regényében az épület mindegyik emeletén ott virított: Nagy Testvéred figyel téged! Ahogy legyőztem iszonyom, és végigböngésztem a plakátot, rájöttem, valami tolerancia- és másságkampányról van szó. A propaganda szerint, ha látja a polgár, hogy valahol, valakit másként kezelnek, mint egy másikat, úgy azonnal jelentse! Cím, telefon, e-mail. Gondolom, nem azt kell jelenteni, ha a normalitás szenved valahol sérelmet. Nem. Azt kell jelenteni, ha valahol valami aberrációt észrevesz valaki, s úgy is tesz az illető, mint aki észrevette. Mert – a Hatóság szerint legalábbis – nem szabad észrevenni. Úgy kell kezelni, mint ha nem látnánk. Ugyan látjuk, mert minden idegszálunk jelzi, hogy az egészséges normától eltér valami, de ezt el kell fojtani magunkban! Sőt! Semmiféle eltérést nem szabad észrevennünk. Ha valaki egy fejjel magasabb, úgy kell tennünk, mintha akkora lenne, mint aki épp a vállunkig ér. Az öreg, reszketeg nagyothallót sem szabad ordibálással összezavarni. Még éreztetnénk vele, hogy látjuk, kissé süket.
Úgy szabad csak sutyorásznunk, mint a tizenéves liftesfiúval, amikor pajzán vicceket cserélünk a két emelet közt. Ja, hogy szegény öregember majd nem hallja a szavunkat, az más kérdés. Lényeg, hogy nem tettünk megkülönböztetést. A kavicsot kérem dobálni kell felfelé rendületlenül, hátha egyszer az européer módi legyőzi a természet törvényeit, és majd ott marad a levegőben. És akkor majd az ember nem veszi észre, hogy valaki homokos, és úgy kezeli, mintha nem lenne az. Pedig az élet velejárója, hogy keresi a tökéletest. Tudniillik az segíti a túlélésben. Ha meglátom a piacon a szottyadt krumplit, nem azt választom, hanem a szépet. A rozsdás bicajt sem választom. És a csúnya nőt sem. Nem azért, mert gyűlölöm. Tőlem nyugodtan éldegéljen kedvére, boldoguljon, ahogy tud, de lehetőleg ne velem. De a haladás a gonosz szolgálatában áll, és semmit nem hagy úgy, ahogy az van. Persze ezt erőszakkal teszi. Mert a beteges dolgokat csakis erőszakkal lehet lenyomni az emberiség torkán. A romlott lecsót is csak akkor nyeldesi a nebuló, ha a szigorú nagynéni ott áll mögötte pálcával. Az alkalmatlan hülyéknek is úgy adtak címeket és pozíciókat negyven évig, hogy felsorakozott érveik mellé a munkásosztály vasökle, s az életellenestől való iszony – vagy kellő távolságtartás – likvidálására is kell egy hatóság. Hogy Államvédelmi vagy pedig Egyenlő Bánásmód, az már részletkérdés. Pozsonyi Ádám
ROTSCHILDOK A VILAG NYAKAN 1. Hogyan lettek a Rotschildok a világ pénzhatalmának urai?
Tevékenységük nyomán számos összeesküvés-elmélet látott napvilágot a világot behálózó, nemzetek életét megkeserít������� ő nagytőke ármányairól. Bár a történetek egy része nem több antiszemita agyszüleménynél, a valós, hivatalos forrásokból származó történelmi tények olykor még a legmerészebb fantáziát is felülmúlják. Európa egykor egyik legpatinásabb neve mára szinte feledésbe merült. Ennek oka nem teljesen tisztázott. Van, aki szerint visszavonultak üzleteik nagy részétől, mások szerint viszont a háttérből továbbra is kezükben tartják a szálakat. Az alábbiakban a mendemondákat kiszűrve nyújtunk áttekintést a Rotschildok pályafutásáról, a kezdetektől napjainkig. Mayer Amschel Bauer 1743-ban látta meg a napvilágot Frankfurtban. Édesapja, 166
Mozes Amschel Bauer pénzkölcsönzéssel foglalkozott. Háza bejárati ajtaja fölé egy nagy, vörös pajzsot akasztott, amely korában a forradalmi gondolkozású zsidók sajátja volt. Az öreg Bauer fiát rabbinak akarta taníttatni, a sors azonban közbeszólt. Mozes Bauer korán elhunyt, így fia igen fiatalon kényszerült tovább vinni apja üzletét. Mayer igen ügyesnek bizonyult pénzügyekben. 1750-ben a szülői ház ajtaja felett díszelgő emblémára utalva nevét Rotschildra változtatta, ami németül annyit tesz: Vöröspajzs. Az 1760-as évek során Hannoverbe utazott, ahol egy, az Oppenheimer család tulajdonában lévő bankban kapott állást. Munkája során ismeretséget kötött Von Estorff tábornokkal, akinek kedvezményes
áron szerzett be értékes érméket és ékszereket. A szívesség hamar megtérült. Von Estorff tábornok bemutatta Rotschildot William von Hanau hercegnek, aki szintén szívesen fogadta a felajánlott értékeket. Rotschild megállapodást kötött a herceggel, aki a haszonból való részesedésért cserébe újabb kuncsaftokat szerzett Rotschildnak a királyi udvaron belül. Együttműködésük olyannyira virágzó lett, hogy 1769-re William von Hanau herceg saját nevével vállalt garanciát Rotschild ügyleteiért. Egy évvel később a már biztos anyagi háttérrel rendelkező Rotschild feleségül vette Gutele Schnapert, akitől öt gyermeke született: Amschel, Salamon, Nathan, Karlmann és Jacob. JÓ HA FIGYELÜNK!
Én egy Rotschild vagyok. Ezen a bolygón minden a mienk. De te valószínűleg (remélhetőleg) soha nem hallottál rólunk?
A szülőhazában szerzett tőkét felhasználva az öreg Mayer Amschel Rotschild 1791-ben Bank of the United States néven bankot nyitott az Egyesült Államokban, amelyre húszéves működési szerződést kötött George Washington kormányával. Az ügylet persze nem ment volna simán, ha Rotschild nem talál egy titkos pártfogóra Washington kormányán belül, Alexander Hamilton személyében. 1796-ban ifjabb Amschel Mayer Rotschild feleségül vette Eva Hanaut, akivel két évvel később Manchesterbe utazott, hogy apja britanniai textilüzleteit igazgassa. Tevékenységének hála, családja néhány év alatt monopóliumot szerzett a Nagy-Britanniából Európába irányuló textilexport lebonyolítására. A nemzetközi helyzet közben egyre forróbbá vált. 1806-ban Napóleon bejelentette: kezd terhére lenni a német uralkodóház. A fenyegetést hallva William von Hanau herceg Németországból Dániába menekült, korabeli öszszegben számolva hárommillió dollárnyi vagyonát pedig barátjánál, Mayer JÓ HA FIGYELÜNK!
Amschel Rotschildnál hagyta megőrzésre. Közben a franciák blokád alá vették az őket Nagy-Britanniától elválasztó csatornát. Ez pedig az áruforgalom akadozását vonta maga után, ami nem tett jót Nathan Rotschild textilüzletének, ezért úgy határozott, hogy inkább a bankszakmában próbál szerencsét. Új szakmájában igencsak sikeresnek bizonyult, így 1810-re, amikor a két legnagyobb brit bankár, Sir Francis Baring és Abraham Goldsmith – egyes források szerint gyanús körülmények között – meghaltak, ő lett a szigetország első számú pénzembere. Ugyanebben az évben, öccse, Salamon Bécsbe utazott és M. von Rotschild und Söhne néven bankot alapított. Az öreg kontinensen ekkor már alig volt konkurense Rotschildéknak. Tengerentúli üzleteikben azonban problémák ütötték fel fejüket. 1811-ben a család Egyesült Államokban üzemeltetett bankjának lejárt a húszéves szerződése. A kongresszus pedig elutasította működésük meghosszabbítását.
Nathan Rotschild meghosszabbítási kérelmére válaszul, Andrew Jackson elnök minden kertelés nélkül kijelentette: „Ha az alkotmány jogot ad a kongres�szusnak arra, hogy papírpénzt állítson elő, akkor ezen jogával önmagának kell élnie, nem pedig személyek vagy korporációk kezébe adnia.” Válaszában Nathan nyíltan megfenyegette az ellenszegülő elnököt: „Az Egyesült Államok előtt két lehetőség áll: vagy meghosszabbítják az engedélyt, vagy a legpusztítóbb háborúban találják magukat.” Nathan szavain Jackson elnök mélyen felháborodott: „Tolvaj viperák vagytok! Meg akarlak és meg foglak futamítani benneteket az aranyatokkal együtt.” Nathan viszontválasza már nyílt hadüzenet: „Megleckéztetem ezeket a meggondolatlan amerikaiakat. Gyarmati sorba fognak visszakerülni.” Egy évvel később Nagy-Britannia, Rotschildék hathatós támogatásával, hadat üzent az Egyesült Államoknak. 167
A háborúban emberek ezrei veszítették életüket. De Rotschildék megkapták, amit akartak. Ugyanebben az évben meghalt az idősebb Mayer Amschel Rotschild. Halála előtt végrendeletet írt, amelyben lefektette a család jövőjét meghatározó alapvetéseket. Ezek értelmében, az elkövetkezőkben a családfőség a legidősebb fiúnak a legidősebb fiára szállt, a vagyon megőrzése érdekében pedig rendszeressé váltak a családon belüli, unokatestvérek közötti házasságok. A végrendelet értelmében a család új ura Nathan lett. Közben öccse Jacob, Bank de Rotschild Fréres néven megnyitotta a család első franciaországi bankját. 1814-ben, a korábban Napóleon elől Dániába menekülő William von Hanau herceg viszszatért Németországba, és kérte volna a megőrzésre hagyott hárommillióját. A pénz helyett azonban pusztán barátságos hátbaveregetés lett a jussa. Hogy mi lett a pénzzel, arról a Zsidó Enciklopédia 1905-ös kiadása 10. kötetének 494. oldalán találhatunk némi információt: „A legenda szerint a pénzt boroshordókba rejtették, mely így megmenekült Napóleon Frankfurtba bevonuló katonáitól. Mikor pedig William von Hanau herceg visszatért Németországba, pénzét ugyanazon hordókban kapta vissza. A tények azonban kevésbé romantikusak. Sokkal inkább üzletszerűek.” Az „üzletszerű” jelzőn az enciklopédia szerzői valószínűleg azt értik, hogy Hanau
egy árva garast sem látott viszont a pénzéből, hiszen Nathan Rotschild a hárommilliót „aranyba fektette, melyet a Kelet-indiai Társaságtól vásárolt, tudván, Hanaunak szüksége lesz rá a félszigeten folytatott hadjárata során.”
A felvásárolt aranyat viszont Nathan később eladta Hanaunak, mely üzleten négyszeres hasznot zsebelt be. Forrás: Hírszemle
SARKOSAN FOGALMAZVA Az elemz������������������������������������������������������������������������������������������������������������������������������������� ők többsége értetlenül áll a páratlan jelenség előtt, miszerint az Orbán-kormány és a Fidesz változatlanul őrzi első helyét a népszerűségi listán. „Birka nép”, búslakodnak a balliberálisok, ahogyan mi is búslakodtunk, amikor a nép a pufajkást, a spiclit és a hazudozót segítette hatalomra. Mivel a népet igen nehéz leváltani, marad az elemzés. Babus Endre (Hvg.hu) is erre tesz kísérletet, mindössze két mondatát idézem: „A jogállam további favorizálása helyett a hatékony állam megteremtése áll a második Orbán-kormány törekvéseinek középpontjában. A kétharmados forradalom vezetője számára a »közérdek« és az »igazságosság« a két vezérlő csillag a jogszerűség helyett.” Valószínűleg éppen emiatt támogatja a nép a kormányt minden nehézség és népszerűtlen intézkedés ellenére: érzi és tudja, hogy a közérdek és igazságosság érvényesítésére van szükség jogszerűség helyett, mert még emlékszik Horn Gyula mondására a különböző privatizációs és korrupciós ügyekkel kapcsolatban („jogszerű, bár nem erkölcsös”). Elegünk lett abból, hogy minden jogszerű volt, csak éppen nem törvényes és jogos, hogy mindent utólag kell megtudnunk, és véget nem érő jogi huzavonákkal kell bizonyítani a nyilvánvaló és megbocsáthatatlan bűnt, ha ugyan el nem évült. A cikkíró szerint a hatékony állam megteremtése lett a cél a jogállam helyett – ez persze finoman szólva csúsztatás, mert nem a jogállam, hanem a „jogszerű” állam lebontása folyik, mert az emberek két évtized után ráébredtek, hogy az egyéni szabadságjogok hangoztatása arra volt jó, hogy a társadalmat kijátsszák, csoportjait egymás ellen fordítsák, miközben az ország elzálogosítása zavartalanul folyik. Mert ott szemtelen hazugság jogállamról beszélni, ahol a törvényeket nem a közérdek és az igazságosság nevében hozzák és juttatják érvényre, méghozzá, igen, visszamenőleg is, bármennyire fájdalmas ez azok számára, akik a demokráciát úgy értelmezik, mint az ókori Athénban: a felső réteg szabad demokrata, dolgozzanak helyettük a rabszolgák, méghozzá jogszerűen. Szentmihályi Szabó Péter 168
JÓ HA FIGYELÜNK!
ÚJRAINDUL A TELJES HAZAI SZÉNBÁNYÁSZAT Kormányhatározatot készítenek elő nógrádi és borsodi országgyűlési képviselők az észak-magyarországi régióban lévő szénvagyon kiaknázására. A napokban erről Salgótarjánban folytattak tárgyalásokat. Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke, a helyi területfejlesztési tanács vezetője elmondta, több hónapos előkészítő munkán jutottak túl, a közös gondolkodás a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat vezetőinek kezdeményezésére indult el. „Most már abba a stádiumba érünk, hogy összeáll a jelenlegi helyzetet, a lehetőségeket bemutató anyag, amit szeretnénk majd a kormány elé terjeszteni” – mondta Becsó Zsolt. Szerinte a dokumentum egy-két hét alatt megszülethet. A politikus hozzátette, bíznak benne, hogy terveiket támogatja a kormányzat. Ez esetben indulhat el igazán a munka, amelynek eredményeképpen feltárják a meglévő szénmezőket. Nógrád megyében megközelítőleg 300 millió tonna szénvagyon van a föld alatt, jelenleg vizsgálják, hogy ebből mekkora rész termelhető ki gazdaságosan. A bányákból kinyerhető energiahordozót elsősorban az újrainduló helyi erőműben használhatják fel, de emellett juthat belőle egy leendő szociális célú szénprogramra is. A harmadik cél pedig olyan energiatermelő kazánok telepítése, amelyek biomasszát és szenet is képesek elégetni. Becsó Zsolt szerint a szén kiaknázásához szükséges beruházást nem feltétlenül nógrádi cég valósíthatja meg, sőt, az is elforJÓ HA FIGYELÜNK!
dulhat, hogy a feladatra alkalmas vállalkozás az országhatáron túlról érkezik majd. Ha a kabinet befogadja a szénvagyon hasznosításáról szóló anyagot, abban az esetben akár egy kormánybiztos kinevezésével nagyon célirányos munka indulhat el ÉszakMagyarországon – véli a közgyűlési elnök. A még most is meglévő hatalmas föld alatti vagyonnal élni kell az energiafüggőség csökkentésére, ráadásul a programnak szociális és foglalkoztatási jelentősége is van – tette hozzá Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke. Nógrádban külszíni művelésű bányák még a közelmúltban is működtek, az utolsó mélyművelésű bányát 1992-benzárták be. Egykor a nógrádi szén 15 ezer embernek adott munkát, valamint a bányászathoz kapcsolódott bányagépgyár és az acélgyár is. Ózdon is nagyok a tervek Elindulhat a bányászat Ózdon is. Az Ózdi Szénbányák Zrt. megkapta az engedélyt a
farkaslyuki Gyürky-táró újranyitásához. A meddő eltávolítása után szabaddá válik a táró, s onnantól kezdődhet a munka. A tervek szerint 2012-ben a feltárás és a rekonstrukció lesz a feladat, a termelés pedig 2013ban kezdődhet meg a több mint két évtizeddel ezelőtt bezárt aknában, amely jelentős szénvagyont rejt. A bánya ezer embernél is többnek adhat majd munkát - mondta Molnár György, a társaság igazgatója. Szerinte a termelés felfuttatása további egy-két évbe is beletelhet. Molnár György optimista, nem számít nagyobb váratlan nehézségekre a bánya újranyitása során. Molnár szerint mivel az üzem a következő években fokozatosan éri majd el a teljes kapacitással zajló termelést, a munkahelyek száma is fokozatosan emelkedik majd, és lesz idejük megteremteni a szakembergárdát is. Már felvették a kapcsolatot az annak idején vájárképzéssel indult várpalotai Faller Jenő Szakképző Iskolával, amelynek kihelyezett tagozatát is működtethetik Farkaslyukon, hogy rendelkezésükre álljon a megfelelően képzett munkaerő. Az újrainduló bánya későbbi bővítése is a tervek között van. Mint az igazgató írta, “a cégcsoportunk érdekeltségébe tartozó és a centrális ózdi területekhez szorosan illeszkedő további két kutatási területen is párhu169
zamosan megkezdjük a munkákat”. A területen több mint 12 millió tonnára becsülik a kitermelhető szénvagyont, de további kutatások révén ez akár a 25 millió tonnára is bővülhet. A Mecsekben is kinyitnak a bányák Tavaly óta ismét termelnek feketeszenet a Mecsekben, a Calamites Kft. mintegy húszezer tonnás éves kitermelést tervez. Több mint nyolcévi előkészítő munka után tavaly nyár elejétől ismét bányásznak feketeszenet a Mecsekben − tájékoztatott Verbőci József, az egykori Mecseki Szénbányák Vállalat szakemberei által alapított Calamites Kft. ügyvezető igazgatója. A Nagymányok térségében megnyitott külfejtés évente több mint 40 ezer tonna magas fűtőértékű szenet termel ki, egyelőre azonban − a piaci igényekhez igazodva − csak mintegy 15-20 ezer tonnás kitermelést tervez a társaság. A szenet mázsánként 2375 forintos bevezető áron, egyelőre csak a lakosságnak értékesítik. (Jelenleg a piacon a legolcsóbb szén mázsánkénti ára is meghaladja a 4 ezer forintot.) A mintegy félmilliárdos költséggel megnyitott bánya jelenleg 25-30 dolgozót foglalkoztat. Verbőci szerint a külszíni fejtés megnyitását elsősorban figyelemfelkeltésnek szánta a Calamites, hiszen lassan egy évtizede dolgoznak azon, hogy a figyelmet az értékes hazai szén- és ásványvagyonra irányítsák, amelynek egyre fontosabb szerepe lehet a folyamatosan emelkedő energiaárak, illetve a piaci bizonytalanságok miatt. Már a kormány is foglalkozik a kérdéssel, az ügyvezető
igazgató úgy véli, soha nem volt még a mostanihoz hasonló jó esély a tervezett programok megvalósítására. A Calamites az elmúlt években elsősorban Máza, Váralja, illetve Szászvár környékén térképezte fel a feketeszénvagyont, és beszerezte a kitermeléshez szükséges engedélyeket. Nyolcvanmilliárd forintra lenne szükség A cég egy olyan programot állított össze, amelyben a külszíni mellett a mélyműve-
lésű bányák újraindítása is szerepel a KeletMecsekben. A kutatások során kiderült, hogy elsősorban Máza és Váralja külterületén, nagyjából 10,5 négyzetkilométeres területen több mint 438 millió tonna kiváló minőségű, kokszolható, kilogrammonként átlagosan 19,8 megajoule fűtőértékű feketeszén található. A geológiai zárójelentés az 1,2 méternél vastagabb telepek szénvagyonát 280, az 1,6 méternél vastagabbakét pedig 230 millió tonnában határozta meg. Külszíni fejtéssel Nagymányok és Váralja térségében mintegy 4 millió tonna szén termelhető ki. A vizsgálatok során az is kiderült, hogy a mélyművelésű bányából a szenet korszerű technológiával viszonylag könnyen a felszínre lehet hozni. A számítások alapján a kiszolgáló létesítményekhez, illetve a vágatok kialakításához nagyjából 275 millió euróra, azaz 80-85 milliárd forintra lenne szükség. Az óriásberuházás megvalósításában továbbra is elsősorban külföldi befektetőkre alapozna a Calamites. A bánya az indulást követően évi 1,2 millió tonna szén kitermelésére lehet alkalmas, két év után pedig teljes kapacitással 2,4 millió tonnás éves kitermeléssel működhet, nagyjából 80 évig. A mélyművelésű üzem közvetlenül kétezer, közvetett módon pedig 6-7 ezer dolgozónak adna munkát. A társaság terveiben nemcsak a kitermelés, hanem a szénre alapozva egy korszerű, jó hatásfokkal működő, a környezetvédelmi előírásoknak maximálisan megfelelő, tiszta szén technológiájú, kétszer 300 megawattos erőművi blokk telepítése is szerepel. Orvosolható a magas kéntartalom A fénykorában évente négymillió tonna szenet felszínre hozó és több mint tízezer
170
JÓ HA FIGYELÜNK!
dolgozót foglalkoztató mecseki szénbányát a rendszerváltás idején a veszteséges termelés, illetve környezetvédelmi aggályok miatt zárták be. Az itteni nagy fűtőértékű szén kéntartalma magas, 2-2,5 százalékos, ez azonban ma már korszerű berendezésekkel orvosolható. Ráadásul a hasznosítás mellett szólhat az alacsony, a versenytársakénál 35-40 százalékkal alacsonyabb ár is. Több szakértő szerint a metánkinyerés, illetve az úgynevezett elgázosításos technológia fejlődésével a mecseki szén ismét az érdeklődés homlokterébe kerülhet. Napirenden a szénbányák újranyitása Az országgyűlés jóváhagyásával a nemzeti energiastratégia a hazai szénvagyonnal mint tartalék energiahordozóval számol. A húsz éve leállított mélyművelésű bányák újranyitása azonban leghamarabb hat-hét éves előkészítés után képzelhető el, de az egyenként is akár százmilliárd forintos beruházások kockázata nagy, a képzett bányász kevés, a megtérülés pedig kétséges. A mélyből felszínre hozható kőszén helyett reális alternatívát inkább az olcsóbban kitermelhető lignitvagyon ígér. Bár Magyarország szénvagyonát mintegy 8,5 milliárd tonnára becsülik a szakemberek, a Vértesi Erőmű Zrt. integrációjában működő, évi 600-700 ezer tonna kőszenet kitermelő Márkus-hegyi bányaüzem volt eddig az egyetlen, még termelő mélyművelésű bánya. Ezenkívül csak a Mátrai Erőmű Zrt. integrációjában működő visontai és bükkábrányi bányaüzem termel külszíni fejtéssel évi 8-8,5 millió tonna lignitet. Más hazai szénkitermelésről eddig beszélhettünk, pedig a rendszerváltás előtt még fél tucat bánya ontotta szenet. Mélyművelésű bánya működött a Mecseki, a Veszprémi, illetve az Oroszlányi, a Tatabányai és a Borsodi Szénbányák Vállalat területén, emellett a Mátraaljai Szénbánya Vállalat is jelentős külszíni kitermelést végzett. Magyarország szénvagyonát mintegy 8,5 milliárd tonnára becsülik, ebből 2 milliárd tonna a feketekőszén, valamivel több mint 2,2 milliárd tonna a barnakőszén és 4,3 milliárd tonna a lignit. Meg kell különböztetni a földtani, illetve a kitermelhető szénvagyont. A lignit esetében például 5,4 milliárd tonna a földtani, ám ennél jóval kevesebb, csak mintegy 4,3 milliárd tonna a valóban kitermelhető mennyiség. A barnakőszén esetében a 3,1 milliárd tonnás földtani mennyiségből pedig mindössze 2,2 milliárd tonnát lehet csupán a felszínre hozni. A kitermelhetőséget – hogy a készlet mekkora része hozzáférhető – a helyi földtani adottságok és a kitermelés technikai színvonala határozza meg. Forrás: richpoi.com JÓ HA FIGYELÜNK!
ORBÁN SZEMÉLYES TITKOSRENDŐRSÉGÉRŐL ÍR A NEW YORK TIMES Nagyobb módosító csomagokba rejtett kisebb törvénymódosítások révén a magyar kormány az eredetileg a terrorizmus ellen létrehozott Terrorelhárítási Központot két év alatt titokban félelmetes, szinte ellenőrzés nélkül működő rendőri-titkosszolgálati szervvé tette. Nagy hiba lenne komolytalan szervezetnek elkönyvelni a Brad Pitt zombiellenes kamufegyvereinek lefoglalása miatt az egész világon kiröhögött Terrorelhárítási Központot - írja a New York Times vélményrovatában a Magyarország-szakértő Kim Lane Scheppele. A professzor szerint a TEK egyre inkább a miniszterelnök magántitkosszolgálatává válik, ami máris Orwell-i hatalmat birtokol, mivel gyakorlatilag ellenőrzés nélkül hajthat végre titkos megfigyelést és folytathat titkos adatgyűjtést bárki ellen. A szerző megjegyzi, hogy nem Orbáné az egyetlen magyar magánhadsereg, hiszen a napokban szavazta meg a Parlament Kövér László házelnök magánmilíciájának, a Házőrségnek a felállítását. Kim Lane Scheppele kiemeli, hogy egész Európában nincs még egy olyan Parlament, amelyik őrségének joga lenne magánszemélyek lakásába behatolni és azt kikutatni. >> 171
A cikk további részében a TEK létrehozásának történetével ismerkedhetnek meg az olvasók. A soros elnökség volt az ürügy A szöveg végigköveti, hogy Orbán az EU soros elnökségével járó biztonsági feladatokra hivatkozva hogyan alapította meg a szervezetet 2010 szeptemberében, hogyan nevezte ki az élére személyi testőrét, majd nagy törvénymódosító csomagokba rejtett, szinte észrevétlen módosításokkal hogyan szabták át az eredetileg tisztán terorrelhárítás jelszavával létrehozott szervezetet kontroll nélkül működő komplett titkosszolgálattá. A TEK-et Orbán a neki alárendelt belügyminiszteren keresztül személyesen irányíthatja. A cikk ezen részei olyan információkat közölnek, amelyeket a tájékozottabb magyar közönség sem igen ismer, mert a vonatkozó törvénymódosításokat - szándékosan - vastag törvénymódosító csomagokban rejtették el. Scheppele felidézi, hogy lényegében a rendőrségi törvény két módosításával hozták létre a kontroll nélkül működő, félelmetes jogosítványokkal bíró magán kémhadsereget. Nem jönne jól a független bírói kontroll Az első kör 2010 decemberében volt, ekkor a rendőrségi törvény módosításával a TEK jogot kapott tikos megfigyelések és adatgyűjtések folytatására. Titokban behatolhatnak a lakásunkba és kikutathatják azt, lehallgathatják az ingatlant és a telefonokat, hang- és képfelvételt készíthetnek rólunk, kinyithatják a postánkat és behatolhatnak a számítógépünkbe. Erről utólag sem kötelesek tájékoztatni, a megszerzett adatokat pedig bármeddig szabadon kezelhetik. Scheppele kiemeli, hogy a rendőrség Magyarországon ugyenezeket megteheti, de csakis bírói engedéllyel. A TEK-nek viszont nincs szüksége ilyesmire, nekik csak az igazságügyminiszter engedélye kell az adatgyűjtéshez. Mivel a TEK vezetője az igazságügyminiszterrel egy kormányban ülő belügyminiszter, nincs semmiféle független kontroll az Orbán-titkosszolgálat akciói fölött. Második körben a 2011 december 30-ai extrém törvénygyártási dömpingben szavaztatott meg a kormány néhány újabb módosítást a rendőrségi törvényhez. Az egyik értelmében a TEK a látókörébe került állampolgár bármilyen személyes adatát kikérheti pénzügyi cégektől, biztosítóktól, mobilcégektől és internetszolgáltatóktól, illetve állami szervektől. Igaz ugyan, írja Scheppele, hogy a TEK
172
ezeket az adatokat 2011 december 30-a előtt is elkérhette, de csakis akkor, ha az ügyben nyomozás folyt és az adatkérést a nyomozást felügyelő ügyész engedélyezte. De december 30-a óta akkor is megszerezhetik az adatokat, ha nem folyik semmiféle eljárás és ügyészi bólintás sem kell már. Gyakorlatilag bármilyen adatot megszerezhetnek rólunk, mindenfajta engedély nélkül, ráadásul úgy, hogy az adatszolgáltatásra kényszerített magáncég vagy állami szerv el sem árulhatja nekünk, hogy kiadta a titkainkat. Restaurálták a pártállami helyzetet A cikk emlékeztet arra, hogy a rendszerváltás után az Alkotmánybíróság a személyi szám megszüntetésekor kimondta, hogy a kommunista diktatúra egyik alapja volt, hogy az állampolgárokról a tudtuk nélkül gyűjthették össze egy helyre a rájuk vonatkozó személyes adataikat. A Fidesz-kormány pontosan ugyanazt a rendszert teremtette újra, amit az Alkotmánybíróság annak idején szétzúzott: létrehoztak egy olyan ügynökséget, ami egy helyre gyűjtheti össze az állampolgárokra vonatkozó összes titkos információt. A szerző szerint a zavart csak fokozza, hogy a törvény szerint a TEK egyszerre rendőrség és titkosszolgálat. Rendőri szerepében azokkal szemben léphet fel, akik terrorfenyegetést jelentenek, de joga van a közrend megzavarására alkalmas bűncselekmények, illetve veszélyt jelentő személyek ügyében is nyomozni. Szó sincs terrorról Scheppele emlékeztet arra, hogy a TEK emberei kapták el a kulcsi macsetés gyilkost, de április 13-én ők csaptak le 23 drogterjesztőre is. Utóbbi eset arra utalhat, hogy teljesen általános rendőri feladatokat is el akarnak látni. A TEk egyszerre rendőrség és titkosszolgálat: csak akkor köti bírói engedély, ha éppen rendőri szervként cselekszik. Ha viszont éppen titkosszolgálati minőségében akar megfigyelni valakit, már csak a miniszteri bólintásra van szüksége. Scheppele arra is rámutat, hogy a kormány azért szüntette meg az adatvédelmi ombudsman posztját, hogy ne legyen, aki tiltakozik a TEK adathalmozása ellen. A helyette létrehozott hatóság feje politikai kormánykinevezett. Pont ezért indított kötelességszegési eljárást az EU Magyarország ellen az adatvédelem területén is - véli Scheppele. Forrás: Szily László – Index
JÓ HA FIGYELÜNK!
MEGDÖBBENTŐ: NEGYVENEZER FORINTOT KERES MÁSODPERCENKÉNT A TESCO Növekedésről számolt be a Tesco a nettó eredmény szintjén február 25-én lezárt pénzügyi évében, a társaság profitja 3,9 milliárd fontra rúgott (mintegy 1400 milliárd forintra, vagyis másodpercenként egészen elképesztőnek számító 44 ezer forintra), ami megfelelt az elemzői várakozásoknak. A cég közölte, hogy 1 milliárd fontot szán arra idén, hogy terjeszkedjen és talpra állítsa brit üzletágát. A gyorsjelentés főbb pontjai: A bevételek tekintetében és minden eredményszinten is növekedést ért el a Tesco 2011-es pénzügyi évében. A nettó eredmény az elemzői konszenzusnak megfelelt. A társaság 1 milliárd fontot költene el az elkövetkezendő egy évben főként arra, hogy brit tevékenységeit talpra állítsa. A januári profit warningot meredek árfolyamesés követte, ennek eredményeként pedig a Tesco részvényei mintegy 20%-os diszkonttal forognak jelenleg az európai kiskereskedelmi szektorhoz képest. Növekedett a Tesco profitja A bevételek és az eredmények szintjén is növekedést ért el 2012 február 25-én záruló pénzügyi évében a Tesco – derül ki a társaság ma közzétett gyorsjelentéséből. A brit kiskereskedelmi óriás bevételei több mint 7%-kal emelkedtek, az üzemanyagokat kiszűrve 6%-os volt a dinamika. Adózás előtti eredménye 5%-kal, nettó eredménye pedig 1,3%-kal növekedett az előző évhez képest. Az eredmények nem okoztak különösebb meglepetést, a vállalat nettó profitja megfelelt az elemzői konszenzusnak. Komoly beruházások kezdődnek A cég szerint annak ellenére, hogy a makrogazdasági környezetet illetően vegyes trendek mutatkoznak a különböző régiókban, az elemzői konszenzusokban szereplő várakozások reálisak az idei évre. A menedzsment közölte, hogy csak az idei évben 1 milliárd fontot készül elkölteni annak érdekében, hogy talpra állítsa rosszul teljesítő brit üzletágát és terjeszkedjen, amivel visszaszerezheti piaci részesedését. Hozzátette, hogy a lezárt évben 13 piacából 10 esetén piaci részesedésének növekedéséről számolhatott be. A brit piac a legfontosabb a Tesco üzletmenetében, az elmúlt hónapokban viszont piaci részesedésének csökkenésétől, a lakossági fogyasztási hajlandóság hanyatlásától szenvedett a cég. A brit piac
adja profitjának 70%-át, így érthető, hogy kiemelt figyelmet kap a régió a társaság stratégiájában. Az Egyesült Királyságban a legalább egy éve nyitva tartó üzletek bevételei 1,6%-kal csökkentek a vállalat pénzügyi évének utolsó negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva. A Tesco a legnagyobb kiskereskedelmi lánc az Egyesült Királyságban, 30%-os piaci részesedéssel rendelkezik, de csökkenő piaci részesedése miatt januárban kénytelen volt húsz éve először közzétenni első profit warningját. „A tervek nem radikálisak, nem jelentenek komoly változást az irányvonalban – viszont több dolgozót, jobb minőséget, jobb kiszolgálást ígérünk” – közölte a társaság vezérigazgatója, Philip Clarke a cég közleményében. Az Egyesült Államokat illetően nem tudott jó hírekkel szolgálni a Tesco, ugyanis közölte, hogy a korábban vártnál később érhet véget a veszteséges működés Fresh & Easy üzletláncában. “Arra fókuszáltunk, hogy minél gyorsabban terjeszkedjünk annak érdekében, hogy elérjük a nullszaldót. Most úgy döntöttünk, hogy inkább a meglévő üzleteinket tesszük nyereségessé, mielőtt tovább terjeszkednénk” – mondta a cégvezető. Árfolyamreakció A Tesco bejelentésére először pozitív reakciót mutatott az árfolyam, 2%-os pluszba lendültek a részvények, de délutánra elfogyott a lendület és mínuszba csúszott az árfolyam. Árazás A januári profit warningot követően nagy esést mutatott a Tesco árfolyama, ennek megfelelően pedig a részvények értékeltsége is csökkent, jelenleg a Tesco részvényeinek 12 havi előretekintő P/E rátája már mindössze 9,3-szoros, ami messze elmarad a hisztorikus átlagtól. A Stoxx kiskereskedelmi szektorhoz képest már jelentős, mintegy 20%-os diszkont jellemzi a Tesco részvényeit, de ez magyarázható a gyengébb profitnövekedési várakozásokkal. A 2011 és 2014 közötti időszakra ugyanis az elemzők évente átlagosan kevesebb, mint 2%-os profitnövekedésre számítanak. Forrás: portfolio.hu
DIÁKOKON HÚZ HASZNOT A TESCO
A Tesco egyre több diákot alkalmaz, és így milliós bérköltséget spórol meg – tudta meg a Magyar Nemzet. Az áruházlánc állítja, nem a takarékosságról, hanem a rugalmas foglalkoztatásról van szó. A szakszervezet pedig úgy véli a diákmunka is bizonyítja, hogy létszámhiány van a cégnél. Magyarországon 2,2 százalékkal nőtt a Tesco az értékesítése szervesen, üzemanyagok nélkül, ami második legjobb eredmény volt a térségben. A Magyar Nemzet korábban megírta, hogy a kereskedelmi cégekre kivetett különadó áthárításának szokatlan módjával próbálkozott a brit üzletlánc. Egyre több diákkal dolgozik a Tesco szuper- és hipermarketeiben, akiket iskolaszövetkezeJÓ HA FIGYELÜNK!
tektől, munkaerő-kölcsönző cégektől bérelnek. Ennek köszönhetően a multi számtalan járulékos költségtől szabadul meg, ráadásul eleve alacsonyabb órabérben alkalmazza a diákokat. A velük végeztetett többezernyi munkaórát áruházanként összeadva súlyos milliókat spórol meg az állandó, bejelentett munkaerőhöz képest. Pálfalvi Márta, a Tesco vállalati kapcsolatok menedzsere ugyanakkor azt állította, nem a spórolás miatt részesítik előnyben a még iskolába járó dolgozókat, hanem a rugalmas foglalkoztatás miatt. Egy állandó munkaerőt akkor is kell foglalkoztatni, hogyha éppen nincs munka. Míg a diákmunkásokat olyankor is tudjuk alkalmazni, amikor valamilyen okból rendkívül megnő a forgalom – fejtette ki Pálfalvi Márta.
Bubenkó Csaba viszont arról beszélt, hogy a diákokkal való helyettesítés is bizonyítja, hogy létszámhiány van a Tescóban, ami a dolgozók túlterheltségét okozza. A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke szerint a vállalatnál akkor alkalmazzák a diákokat, amikor nagy a forgalom, például hétvégenként, különböző szezonokban vagy akár a fizetések időszakában. Csupán pár napra vagy az adott időszakra foglalkoztatják őket, amit főállásban, bejelentett munkavállalók esetében nem lehet megtenni. Az érdekvédő szerint a jelenség legnagyobb hátulütője éppen ez, hiszen az, aki kevésbé rugalmas, de 8–12 órában, akár három műszakban dolgozva szeretne megélhetést biztosítani családjának, így nehezebben talál munkát. Magyar Nemzet Online 173
AZ EURÓ HANYATLÁSA egy hosszú távú világuralmi terv része
Az európai vezetők erőfeszítései, ennek a rengeteg egymástól annyira különböző országnak a beleerőltetésére egy merev pénzügyi ketrecbe, eleve kudarcra van ítélve. Ez azonban a globális világvaluta bevezetésére kialakított hosszú távú terv része, ami semmi egyébre nem jó, minthogy még több nyomort hozzon a hétköznapi embernek. Egyre többen gondolkoznak el azon, hogy „Vajon hová tették az európaiak az eszüket, amikor elfogadták az egységes európai valutát?” Prokrusztész a görög mitológiában Poszeidón fia volt, aki áldozatait az ágyába fektette, és megkínozta: Ha áldozata nagytermetű volt és kilógott az ágyból, akkor levágott belőle, hogy éppen beleférjen. Ha alacsony volt, akkor addig nyújtotta, míg az ággyal azonos hosszúságú nem lett. A „mindenkinek egyméret” ókori története úgy tűnik visszatért a XXI. században, ahol az európaiakat sikerült rávenni, hogy magukra vállalják ezt az égbekiáltóan ellentmondásos koncepciót, amit ma eurónak hívunk. A franciák és németek által kitalált, az angolok által bojkottált, a svájciak által lenézett, a németek által kezelt és a többiek által elfogadott közös valuta nem más, mint a boldog tudatlanság mintaképe, ami most végre ledobta álarcát, hogy mindenki megláthassa ocsmány képét: egy lehetetlen mechanizmust, ami kizárólag az elit bankároknak kedvez, minden dolgozónak pedig nagyon rossz. Ez az álarc egészen mostanáig képes volt elfedni az óriási és szinte mindenre kiterjedő ellentmondásokat: a 17 eurózóna tagállam relatív méretét, erősségeit, profilját, életstílusát, történelmét, gazdasági tulajdonságait, munkaügyi politikáját, nyugdíjrendszerét, iparát, emberi és természeti erőforrásait, Németországgal és Franciaországgal az egyik, Görögországgal, Portugáliával és Írországgal a másik oldalon.
174
Nem először mondjuk, hogy az euró szavatossági ideje hamarosan lejár. A 10 évvel ezelőtti születésekor segédkező eurokraták talán kicsit hosszabb életet reméltek számára, esetleg abban bíztak, hogy megéri a felnőttkort. Azt azonban a kezdetektől tudták, hogy egyszer meg kell halnia, hiszen éppen ecélból hozták létre. Az euró ugyanis nem a végcél, hanem egy átmenet, mondhatni híd a sokkal ambiciózusabb globális valutához, amit a hatalmi elit által irányított globális központi bank hivatott majd kiadni, amikor eljön az ideje. A probléma, amivel szembenézünk, hogy a 2008-ban Európát ért pénzügyi hullámverés mára egy igazi pénzügyi cunamivá dagadt, ami az egész euró rendszert elsöpörheti és ez még csak a bajok kezdete. A mai euró probléma a különböző szuverén gondok egyik variánsa, mivel amikor egy ország vezetői úgy döntenek, hogy felelőtlenül átengedik országuk szuverenitását vagy annak egy részét, legyen az monetáris, politikai, pénzügyi, gazdasági, igazságügyi vagy katonai, jobban teszik, ha átgondolják, mit tesznek, és mik lehetnek tetteik közép és hosszú távú következményei. A nemzeti szuverenitás átengedése azt jelenti, hogy valaki más, valahol máshol hozza majd meg az országra vonatkozó döntéseket más emberek érdekei alapján. Amíg az érdekek egyeznek nincs gond, de amint a felek érdekei eltérnek egymástól hatalmi harc alakul ki. A hatalmi harcokban pedig egyetlen közös tényező van minden esetben: az erősebb győz. Az eurózónában óriási hatalmi harc alakult ki. Vajon ki fog győzni? Ki fogja ráerőltetni a követendő politikát a másikra? Németország Görögországra vagy fordítva? Franciaország Portugáliára vagy fordítva? Nagy-Britannia vagy Spanyolország? Németország vagy Olaszország? Ez pedig csupán a nyilvánosság számára is látható frontvonal. Ott van még az árnyal-
tabb, kevesebb médiafigyelmet kapó magánfront, ahol az igazi globális hatalmi döntések születnek. Olaszország új miniszterelnöke, Mario Monti vajon az olasz nép érdekei szerint hozza majd döntéseit vagy az Európában egyébként is általa elnökölt Trilaterális Bizottságban ülő mega-bankároknak engedelmeskedik? Ugyanezt a kérdést feltehetjük az új görög miniszterelnök, Lucas Papademos esetében is, aki szintén tagja a Trilaterális Bizottságnak. De akkor már ne hagyjuk ki a többi EU kormányt sem, ahol az igazi hatalom szintén a Trilaterális Bizottsági, Bilderberg, Világgazdasági Fórum és Chatham House tag bankárok, iparmágnások és médiacárok kezében van. A globális elit mindent megtesz annak érdekében, hogy az euró minél tovább megmaradhasson a majdani világvaluta féle vezető úton, ami előbb-utóbb az euró és a dollár helyébe lép. Ehhez hozzátartozik mindkét valuta irányított összeomlása is, miközben teljes erővel épül a „globális dollár” vagy valami hasonló új ellentmondásos pénznem irányába vezető sárgaköves út. Az amerikai dollár összeomlását nem lesz nehéz kivitelezni: nem kell hozzá egyéb, mint felszólítani a fővonalas médiát, hogy kihirdesse a dollár hiperinflációját és a király meztelenségét mindenki beismeri. Vajon itt tartunk már? Talán még nem. Abban biztosak lehetünk, hogy addig lesz még néhány mentőintézkedés, egy-két pénzügyi kemoterápia az euró és a bankok megmentése érdekében, bár láthattuk, hogy egyiket sem lehet megmenteni, csak inkább valahogy mesterségesen életben tartani. Kérdésem tehát a görögök, olaszok, spanyolok, portugálok, írek, de még a franciák és a németek számára is a következő: Engedelmeskedtek Prokrusztész felszólításának és lefekszetek Brüsszelben felállított ágyára? Forrás: Global Research
JÓ HA FIGYELÜNK!
AZ EURÓZÓNA HAMVAIBÓL EMELKEDHET FEL AZ ÚJ EURÓPAI BIRODALOM Az eurózóna válsága és várható összeomlása az európai (és a világ) hírcsatornáinak vezető híre a napokban. Sok ember tévesen azt feltételezi, hogy ez az euró végét és a tagállamok korábbi, de legalábbis egy saját valutához való visszatérést jelenti. Sajnos ennek nagyon kicsi a valószínűsége. Sokkal inkább az elittől megszokott „káoszból rend” elv újabb példáját láthatjuk. Az elitnek esze ágában sincs feladni az Európa egyesítésére és központosítására irányuló törekvéseit, sőt, a jelenlegi káosz kitűnő alkalom, hogy a jelenlegi eurózóna hamvaiból egy új „Európai Egyesült Államok” hatalmat hozzanak létre. Az elmúlt hónapok során Európán egyre inkább eluralkodott a pánik és a félelem. Az euró ólomként süllyed, súlyos pénzügyi gondokat hozva a kontinensre és az egész világgazdaságra. Az elit számára egy ilyen kiterjedt válság tökéletes alkalmat kínál egy új rendszer bevezetésére. Megoldásként pedig nem a régi rendszerhez való visszatérést, hanem az eddiginél is sokkal szorosabb integrációt és központosított hatalmat fognak felajánlani. JÓ HA FIGYELÜNK!
Az „Európai Egyesült Államok” csak egy kitalált név, de igen jól szemlélteti a körvonalazódó új birodalom lényegét. Az elit azzal is tisztában van, hogy Európa országai és lakosai csak végső kétségbeesésükben fogadnának el egy ilyen megoldást. A színpad készen áll a mindent elsöprő válság elindítására. A fővonalas média mindent megtesz, hogy előkészítse a hangulatot és tudtára adja az embereknek, hogy a válság elkerülhetetlen, megoldás pedig nincs a láthatáron. A megoldás nem látható, mert ha előre elárulnák, milyen megoldásban gondolkoznak, tervük könnyen kudarcba fulladhatna. A Telegraph a következőket írja: „Az eurózóna összeomlása egy pillanat alatt elsöpörné az európai gazdaság felét, a 30-as évek világgazdasági válságához hasonló nyomorba taszítva a kontinenst, figyelmeztetett az Európai Bizottság elnöke.” [Értjük az üzenetet? Eurózóna, azaz egyesült Európa nélkül a nyomor vár ránk.] Egyes lapok már pénzügyi armageddonról írnak:
„A válság kezelhetetlenné válása miatt a politikusok tegnap este már az eurózóna feloszlásának előkészületeiről beszéltek. Miközben az államkincstár és a brit pénzügyi vezetők a válságnak Angliára kifejtett hatásait próbálták mérsékelni, David Cameron arra figyelmeztetett, hogy eljött a közös európai valuta „igazságának pillanata”. Vince Cable, gazdasági miniszter ennél is messzebb ment és valóságos pénzügyi „Armegaddonról” beszélt, miközben a brüsszeli vezetőség a teljes káosz elszabadulására figyelmeztet.” Sokaknak nehéz elhinni, de az elit kifejezetten várja az eurózóna teljes összeomlását. Miért? Egyszerű. Az összeomlás végre lehetővé tenné számukra a mindig is tervezett új rendszer bevezetését. Egy pénzügyi válság, akármilyen nehézségeket hoz is, csak átmeneti állapot, az általuk megálmodott „új Európa” viszont reményeik szerint kiállja majd az idő próbáját. Egyre több hír jelenik meg a Nicolas Sarkozy és Angela Merkel által titokban fel175
vetett új, sokak által kétsebességesnek nevezett eurózónáról, amelynek csak az erősebb gazdaságok lehetnének tagjai. A Telegraph a következőket írta erről a napokban: „Franciaország terveket sző egy külön eurózóna felállítására, amely saját egyezménnyel, parlamenttel és központtal rendelkezne. Egy ilyen lépés jelentősen gyengítené az Európai Unió erejét.” A fenti cikk egy másik passzusa megpróbálja felkészíteni az olvasót a végső megoldás elfogadására, ami „megerősítené az eurózóna tagállamok közötti kapcsolatot”: „A feltételezések szerint Franciaország és Németország célja a kezdeményezéssel az eurózóna tagállamok közötti egység megerősítése, új adókon és jogi intézkedéseken keresztül, hogy megakadályozzák a túlzott mértékű eladósodást és költekezést.” Amit ezek a cikkek nem mondanak ki, hogy hosszú távon Franciaországnak és Németországnak esze ágában sincs bárkit is kihagyni a szövetségből. Azt akarják elérni, hogy félelmet keltsenek a „gyengébb” országban és azt éreztessék velük, hogy kimaradnak a „buliból”, hogy nem lehetnek része az elit klubnak és ezáltal rákényszerítsék őket a szorosabb európai integráció és az általuk előterjesztett új szabályok elfogadására. Emlékezzünk majd vissza ezekre a sorokra! A pénzügyileg gyenge lábakon álló országok, Olaszország vagy Görögország például, előbb vagy utóbb ugyanúgy része lesznek az új „gazdasági blokknak”. Mielőtt ez megtörténhet, a vezetők hagyni fogják, hogy az adósságválság lefusson és megtegye a kívánt hatást. Az euró valószínűleg soha nem látott mélységekbe süllyed és egy rövid időre káosz uralkodik majd Európán. Egy nemrégiben megjelent cikk a Crackerjack Finance oldalán tökéletesen összegzi az eurózóna problémájának lényegét: „Mára egyértelművé váltak az eurózóna szerkezetének gyengeségei. Egy 17 szuverén tagállamból álló csoport úgy döntött, hogy egységes valutát vezet be, a monetáris politika irányítását pedig átadja egy közös központi banknak. Ugyanakkor a 17 szuverén ország egymástól tel-
jesen eltérő erényekkel, iparral, adósságszinttel, költségvetési hiánnyal, munkaügyi szabályokkal és adózási törvényekkel rendelkezik. Figyelembe véve a különbözőségeket, kész csoda, hogy az eurózóna képes volt jelenlegi formájában egy teljes évtizedig fennmaradni.” A nemzeti valutákhoz való visszatérés helyett azonban az elit egy még szorosabban integrált birodalmat akar. A Guardian egyik cikke Angela Merkel-t idézi: „Angela Merkel, német kancellárasszony elmondta, hogy a helyzet igen kellemetlenné vált és a politikai integrációs folyamat felgyorsítására szólította fel az eurózóna tagállamokat. ’Eljött az új Európa megszületésének ideje,’ mondta. ’A világ sebesen változik, tehát készen kell állnunk, hogy szembenézzünk a kihívásokkal. Ehhez több kell Európából, nem pedig kevesebb!’” Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke még merészebben nyilatkozott: „Az Európai Bizottság elnöke, Jose Manuel Barroso a legújabb olasz válság kibontakozásával felszólította az EU országokat, hogy „egyesüljenek, vagy fogadják el a megsemmisülést.” „A gazdasági és geopolitikai rend fundamentális változásainak vagyunk szemtanúi, ami arra a meggyőződésre juttatott, hogy vagy egyesült erővel haladunk előre vagy darabokra esünk. Átalakulás hiányában Európára a hanyatlás vár. Ez egy döntő pillanat. Vagy egyesítjük erőinket vagy elfogadjuk a megsemmisülést,” mondta Barroso.” A cél elérése és a folyamat elindítása érdekében az elit által megálmodott egyesült Európa iránt elkötelezett politikusokat ültetnek a kulcsfontosságú pozíciókba Európa szerte.
Olaszországban Berlusconit Mario Monti, egy gazdasági szakember követi majd. (Berlusconinak sok mindent elnézett az elit, de amint az eurót és az eurózónát kezdte kritizálni sorsa megpecsételődött.) Monti a Yale egyetemen szerezte diplomáját, az Európai Bizottság tagja és a Trilaterális Bizottság európai ágának elnöke, mellesleg a Bilderberg csoport tagja. Görögországban George Papandreou helyére Lucas Papademos kerül. Papademos a Harvard Egyetemen végezte tanulmányait, korábban a görög központi bank elnöke és az Európai Központi Bank alelnöke, valamint a bostoni Fed vezető közgazdásza volt. Papademos szintén tagja a Trilaterális Bizottságnak. Nem figyelemre méltó, hogy az elitista szervezetek tagjai egymás után jelennek meg a legfontosabb pozíciókban? Milyen is lesz ez az új Európa? A Daily Mail cikke a „Negyedik Birodalom felemelkedéséhez hasonlítja Németország európai térnyerését” és a következő igen megdöbbentő megállapítást teszi a mélyebb gazdasági integrációt illetően: „Ez a szuverenitás teljes elvesztését jelentené azokban az országokban, melyek egykor a Harmadik Birodalom vasökle alatt léteztek 70 évvel ezelőtt. Ne legyenek kételyeink a pénzügyi uniót illetően. Az új pénzügyi rendszer közös gazdaságpolitikát, egységes adórendszert, egységes társadalombiztosítási rendszert, közös adósságot, egyesített gazdaságot és egyetlen, közös pénzügyminisztert jelent, és valamennyi német. Nem hangzik túl jól. Az elit azonban ezt akarja. Mint mindig, a cél most is még több hatalmat szerezni. Egyelőre Európa lakossága nem akarja ezt az új európai „valamit”. Ezért van szükség még több káoszra, bizonytalanságra és félelemre. Ezért biztos, hogy összeomlás jön. Az elit reményei szerint a válság után létrejöhet mindenkori álmuk: egy olyan új, szorosan integrált európai birodalom, amilyet a világ az ókori Róma bukása óta nem látott. Forrás: The American Dream
UBUNTU Tisztelt Olvasó! Ami azt illeti, eléggé világvége hangulat van. S még azt se lehet rávágni, hogy a média – azaz a tömegközlés – csinálná a hangulatot, vagyis verné a habot. A s��������������������������������������������� űrű, piszkos hab a világpolitikai és belpolitikai fejlemények miatt verődik. Mi dolga lehet ilyenkor egy ilyen világhálós újságnak, mint amilyen a Szilaj Csikó? Bizonyára dolgunk lenne mindenekelőtt a híradás: tényeket sorolni, borúlátásunkat igazolandó. A világméretű borúlátást igazolandó. Mi van s mi lesz a nagyhatalmakkal, s milyen sors várna ránk, a magyarságra, közibük ékelődve, a küszöbön 176
álló újrarendeződés, élethalálharc során? S milyen sors várna hús-vér valónkra, egyikünkre vagy másikunkra? Hogyan lehetne, hogyan kellene berendezkednünk a túlélésre? Mit kell tennünk már ma, de legalább holnap, holnapután? Hatványozottan szaporodnak például a hírek az atombiztos bunkerek építéséről, elővigyázatos karbantartásáról. Nekünk is hadrendbe kellene állnunk és az efféle híreJÓ HA FIGYELÜNK!
ket továbbszórni? Katasztrófa-szakembereket kellene megszólaltatnunk, hogyan lehet gyorsan és olcsón óvóhelyeket és jól védhető élelmiszerraktárakat építeni? Vagy világpolitikai szakértőket kellene faggatnunk, hol marad majd biztonságos hely a világban, hova kellene gyorsan elköltöznünk? Nagyon ősi ösztön az, amely dolgozni kezd ilyenkor bennünk. De legalábbis ugrásra készen áll. Szeretteinket – no és magunkat – megvédeni a fizikai támadásoktól, fájdalmaktól, a megsemmisülésektől. De legalább ennyire emberi tulajdonság a tehetetlenség: minek hiábavaló dolgokon töprengeni, úgysem tehetek, úgysem tehetünk semmit, bízzuk magunkat jobb híján Istenünkre vagy vak szerencsénkre. Amúgy is: Isten útja kifürkészhetetlenek. Lehet, hogy nem is olyan nagy, csupán nagynak látszik a baj, avégett, hogy az emberiség végre fejéhez kapjon, leszámoljon a javíthatatlan – pénz- és hataloméhes – világrontókkal, a Föld és mások kifosztóival. Lehet, jöhet tehát változás, de nem rossz, inkább jó irányba mutatóan. S ennyit, ugyebár, megér az átmeneti feszültség, kényelmetlenség, áldozatvállalás... Lehet? Jöhet? Tisztelt olvasóink ennél bizonyára biztosabb tudást remélnek tőlünk. Annyi ismeret birtokában, amennyi beérkezik hozzánk, egy újság szerkesztőségébe, vagy amennyinek szakmai, emberi hivatástudatból és hívságból utánajárunk, illene tudnunk legalább körvonalakban felvázolni, mi a legvalószínűbb iránya a várható történéseknek. Mikor következik be a nagy törés, ha bekövetkezik egyáltalán? Kisebb vagy nagyobb világrengés lesz-e, s a középpontjába kerülünk-e, vagy megúszhatjuk az egészet a széleken? Hogy aztán ki-ki eszerint készülhessen fel a jövőre, a teendőkre, a maga lelki, fizikai adottságainak, fogékonyságainak megfelelően – s hát anyagi lehetőségeink, korlátainak függvényében. Maradni jobb, vagy elmenni? A városban kéne maradni, vagy falura költözni? Önellátásra berendezkedni, vagy tisztességgel tovább végezni a magunk kis fizetős részfeladatát az eddigi világrend szerinti nagy munkamegosztásban. Már akinek még van és akinek még lesz egyáltalán fizetős munkája, állása... Nos, kedves Olvasó, habár ezekre a kérdésekre a magunk módján – leginkább mások elemzéseit, meggyőződéseit feltálalva –, olykorolykor megpróbálunk válaszolni, férfiasan bevalljuk, a jövőt illetően szinte teljes homályban tapogatózunk. Tudni véljük, hogy világunkban mitől mennek rosszul a dolgok, sejteni véljük, hogy mi lehetne egy szerencsésebb csapásirány, ám valójában fogalmunk sincs, hogy akár már holnap, holnapután mi várható, s hogy a legkisebb veszteség, vagy akár a legnagyobb nyereség elérése érdekében mit kellene cselekednünk. De attól még, mert a jövőt illetően homályban tapogatózunk, úgy tűnik, a jelent illetően nem annyira. Nem vagyok biztos benne, hogy minden kedves olvasó érteni fogja innentől fogva, amit elmondok, de nem tehetek mást, mint hogy megosszam felismeréseimet, ha már megszülettek s éppen énbennem. Rögtön hozzáteszem, megszülethetett másokban is, de ezt egyfelől nem tudhatom, másfelől lehet nekik is dolguk, hogy mondják el a maguk környezetében, az éppen rájuk figyelőknek. Kicsit vissza kell kanyarodnunk a minapi ünnephez, húsvéthoz, Krisztus feltámadásához. S ennek valódi lényegéhez: a mi feltámadásunkhoz az ő halála által. Az ige szerint: „halállal győzte le a halált”. Halált legyőzni, annyit tesz: élni. Halállal legyőzni a halált, annyit jelent: a másokért megszenvedett, vagyis szeretetben fogant halál valójában az Élet része. A nagybetűsé! Vagyis nem kell félnünk a szeretetben fogant haláltól. Hát még a kisebb veszedelmektől! Nincs miért szoronganunk tehát a jövő rémálmaitól, kilátástalanságitól – ha minden pillanatunk a szeretet derűjében fogan. A cseppben, ugye, benne van a tenger. A pillanatban pedig, ugyanígy, benne van az Élet. Ha minden pillanatunk a szeretetben fogan, történhet bármi, valójában mindig ugyanaz törtéJÓ HA FIGYELÜNK!
nik: az Életet éljük. Változzék ez látszólag így vagy úgy, a szeretetnek köszönhetően mibennünk az Élet állandó marad, s az Életben mi magunk állandók maradunk. No de hogyan lehetne örökké csak szeretni? Főleg ilyen világban, amelyben a gyorsan szaporodó nélkülözések még jobban megkeserítik mindennapjainkat. És hogyan is kell szeretni egyáltalán? Szeretnem kellene azokat, akik tönkrevágták az országot, a világot? Akik teljesen ellehetetlenítették az életem? Vagy szeretnem kellene a léhűtőket? A rongyrázókat? A hazugokat? A becsteleneket? A halálos ellenségeimet? Igen is, meg nem is. Nehéz megfogalmazni – ha könnyű lenne, ha közérthető lenne, tudná már, mondaná már, követné már mindenki. Azért csak megpróbálom! Beszélhetnék, persze, erről akár egy könyvnyi terjedelemben is, a súlya, bonyolultsága talán ezt is kívánná, ám úgy vélem: aki néhány példából nem érti – nem sejti –, miről beszélek, azt felesleges hosszabban győzködni. A lehetőség abban a titokban rejtőzik, hogy voltaképp nem magamat, nem is a másikat, hanem közös magunkat, vagyis: az Életet „kell” szeretni. A maga teljességében. Amelynek olykor „elidengeníthetetlen” része akár a halál is. A legnagyobb – legnagyobbnak tűnő – áldozat. A másokért vállalt áldozat! Az Életért vállalt áldozat! Az Életért vállalt halál! Hadd magyarázzam, hadd igazoljam ezt – az amúgy bőséges magyar történelmi kínálatból – a szigetvári hősök példájával: nem adták fel s nem adták át a töröknek a várat, holott „életben” maradhattak volna. De nekik ez az élet csak egy formailag, mondhatni, logikailag lehetséges élet lett volna, és nem a nagybetűs. Ők csak a dicső halált választva maradhattak – az ő fogalmaik szerint – életben. Árulóként legfeljebb élőhalottak lehettek volna. A mi kis hétköznapi életünk, persze, ritkán kínál ilyen drámai döntési helyzeteket. Életünkre törő ellenségeink, ha vannak, nem turbánt vagy kaftánt hordanak, hogy messziről megkülönböztethessük őket. De ettől még, a magunk hétköznapi módján, „vérre menő”, „drámai” ütközeteket folytatunk a körülöttünk élőkkel, nem egyszer éppen a szeretteinkkel. Pontosabban szólva: az ő általuk megtestesített élettel. S van alkalmunk nekünk is mérlegelni: a derűt vagy a borút választjuk. A másokkal osztozó szeretetet, a fennkölt, felemelő nagybetűs Életet, vagy a lelkileg elnyomorító, ellaposító, saját haszonra dolgozó, saját hasznot leső kisbetűset. Nos, mit tenne, kedves Olvasó, ha egy családi vita hevében élete párja ráloccsintaná tejeskávéját az éppen működésben lévő számítógépére? Mindennapi munkaeszközére? Ne siesse el a választ! Képzelje magát a helyzetbe, vizsgálja meg feltörekvő érzéseit, indulatait! A képernyő elsötétül. Számítógépe kileheli lelkét. Benne az összes kész és félkész munkája, az összes levelezőtársának levele, villámposta-címe, hogy csak néhányat említsek a veszteségekből. Laposgépét gyorsan felkapja, jobbra-balra billentgeti, itt csorog, ott csorog kifelé a világosbarna folyadék. Olyan hirtelen pusztult el, mintha török ágyúgolyó trafálta volna telibe. Nos, mit tenne? Szinte hihetetlen, de ha az ember kellőképpen szereti és becsüli a teremtett világot, akkor egy ilyen súlyos, drámai helyzetben nem borul az agya, nem szorul ökölbe a keze, nem fog sem odacsapni, sem üvöltözni. Hanem az villan a fejébe – vagy inkább talán a szívébe –, hogy szerencsés, kiváltságos, mondhatni: istenes lehetőség adatott számára. Legféltettebb kincsével szemben, az elvesztésén való dühöngés vagy elkeseredés helyett az Életet, a Teljességet választhatja. Amelyből, ugye, nem hiányozhat semmi, amelyben, ugye, egy számítógép halála, ha a szeretet derűjével fonod körbe, valóján nem veszteség, hiszen a szeretet, s vele a szeretetteli élet örök és elpusztíthatatlan. Kedves Olvasó, kérem, ne veszítse el türelmét, ne kattintson máshová, ha már eddig kibírta, érdemes talán megvárnia befejező gondolataim. Nem őrültek, nem élettől elrugaszkodottak ezek a világlátások, hanem hétköznapi élettapasztalattal megerősítettek. Bizony 177
lehet úgy tekinteni a „súlyos tett” elkövetőjére, mint a nagybetűs Élet egy drámai pillanatának küldetéses megtestesítőjére; hiszen az elkövető nem csak hogy életünk párja, de az Életnek, a mi életünknek a része, vagyis bizonyos értelemben mi magunk. És éppen úgy, ahogy ostoba, életidegen dolog az embernek magát utálnia, ugyanígy ostoba dolog másokat, tágabb életünk társait utálnunk. Az is igaz, hogy ha a nagyszerű nagybetűs Életre esküszünk, s nem a kisszerű kisbetűsre, akkor érdemes igyekeznünk a bennünk és másokban – az Életben, a mindőnkben – ott lappangó, ott tüsténkedő rosszat jobbá nemesítenünk. Nem, egyáltalán nem tűnik teljesíthetetlen feladatnak, elérhetetlen vágyálomnak! A napokban kaptam, bizony, a számítógépem jóvoltából, s aligha véletlenül, egy nagyon idevágó levelet. Kiderül belőle, hogy egy antropológus egy afrikai törzs gyermekeinek javasolt egy játékot. Letett egy kosár gyümölcsöt egy fa mellé, majd így szólt: „Aki előbb odaér, azé a gyümölcs!” Erre a gyerekek mind felálltak, kézen fogták egymást, és együtt szaladtak érte. „Miért nem versenyeztetek?” – kérdezte tőlük az antropológus. Mire ők: „Ubuntu. Hogyan tudna valamelyikünk is boldog lenni, ha bármelyikünk szomorú?” E törzs nyelvén Ubuntu annyit tesz: „Vagyok, mert vagyunk” – fejeződik be a levél. Ha vagyok, mert vagyunk, akkor kevéske életenergiámat nem a másik – és vele magam – ellenében igyekszem hasznosítani, hanem a közös jóra, a közös teremtésre. Életre keltésre. Elmosolyogsz, kezedbe kapod lapos számítógéped, felfordítod, s amennyire csak lehet, kicsurgatod belőle a ragacsos folyadékot. Aztán visszafordí-
tod, s egyesével, óvatosan lepattintod az összes billentyűtetőt. Aztán óvatosan kipattintod az összes, pókszerű lábat. Aztán pamacsos fülpiszkálóval gondosan és türelmesen felitatod a porral, piszokkal boldogan összeállt nedűt. Ha végeztél vele, felhajtod az áramkörös fóliát, s langyosvizes ronggyal finoman lemosod. Az összes billentyűt és póklábat beáztatod, szabaduljanak meg a mocsoktól. Amikor itt tartasz, teszel egy próbát, megéledt-e féltett kincsed. Az indítógomb villog, a képernyő változatlanul sötét. Elképzeled az életed számítógép nélkül. S megnyugszol, hogy el tudod képzelni. Még egy halvány mosoly is átsuhan orcádon. Kisfiad érdeklődésére, hány százalék esélyt adsz számítógépednek a túlélésre, azt feleled, hogy ötöt. De már ennyiben sem hiszel. Ennek vége. Viszont boldogsággal tölt el, hogy fiad, a tízéves, nekilát buzgón segíteni. Mosogatja, szárítja, adogatja az alkatrészeket. Sőt, egyiket-másikat ő rakja, pattintja helyére. Egy idő után megjegyzi: „Nekem is jó sok munkát adott...” Én meg boldogan felelem neki: „Hány pajtásodnak adatott meg, hogy számítógépet szerelhet? Rakhat össze? Na, ugye?!” Hát erről beszélek! Erről az Életről, tisztelt Olvasó, erről. A vagyunkról. Az ubunturól. Éjszakázás, hajnalozás után újra egyben a szerkezet. Megnyomom az indítógombot. Nem hiszek a szememnek. Villan a képernyő! Tölteni kezd a számítógép! Lelkünket tölti a gondviselés... Kezdetben vala az ubuntu. Miért is ne térhetnénk oda vissza? Varga Domokos György (www.szilajcsiko.hu)
A SZAKÁK NÉPE FELÉBRED ÉS VISZI A TÜZET MÁS FÖLDEKRE IS A magyarság küldetése az új Aranykor küszöbén
Aranykori szeretettel köszöntök mindenkit. In medias res – Homérosszal és követőivel szólva, a dolgok közepébe vágva, elkezdeném az előadást. Örülök, hogy ilyen gyönyörű időben eljöttetek ide, hogy egy kicsikét közösen gondolkozzunk az előttünk álló évekről, évtizedekről. A jövőnkről. Hogy megértsük mi lesz a magyarság sorsa, hogyan diagnosztizáljuk hazánk helyzetét, mi vár ránk emberekre, magyarokra? Az előttünk álló globális változás során, miért lesz bármilyen változás, mire számíthatunk, mi fog történni, mik azok az okok, amelyek ezt a változást kiprovokálják és gondolkodjunk el azon, hogy 2012 miért ilyen fontos és ilyen ominózus dátum? 2012-vel kapcsolatban nagyon sok pletyka, szóbeszéd, találgatás terjed. Sokat írnak, beszélnek 2012-ről, annyit mindenki tud, hogy valahogyan ez a dátum fontos, valami történni fog 2012-ben. Várni kell a jövő évet? Netán félni kell a jövő évtől? Örülni kell neki és készülni kell az angyalszárnyainkra, meg a dimenzió váltás utáni lebegésre? Vagy pedig éppen ellenkezőleg, vásároljunk hideg élelmiszert, túlélő felszerelést és vonuljunk be valami atom biztos bunkerbe? Jelenleg a 2012-vel kapcsolatos szóbeszédeket 2 kalapba, 2 csoportba sorolhatjuk, az 178
egyik az abszolút pesszimizmus, ezek általában arról szólnak, hogy valami irdatlan nagy katasztrófa során elpusztul az emberiség, elpusztul a Föld, elpusztulunk mi és a makrokozmoszunk is. Különböző jósolgatások vannak arra nézve is, hogy hogyan fog bekövetkezni és vadabbnál-vadabb történetek keringenek erről. netán becsapódik egy óriási aszteroid, elmozdul a Föld mágnes tengelye és vala-
milyen globális lehülést hozva, jégkorszak végez mindenkivel? Netán felforrósodik a világ és mindenki megsül? Nyilvánvalóan mindenki kíváncsi arra, hogy igaz-e ez? Én nem vagyok jós, nem is tartom magam annak, egyetlen módon tudok segíteni ennek a problémának a megválaszolásában, mint vallástörténész az ókori szentiratokban, ősi jövendölésekben, próféciákban található leírásokat ismerem, különböző ókori nyelveken eredetiben olvasva, én azt tudom megmondani, hogy az ősi jóslatok mit mondanak erre nézve. Ez is megdöbbentő, hogy ezek szerint ősi jóslatok foglalkoznak velünk, a modern emberekkel? És konkrét előrejelzésük van arra is, hogy kr. után 2012-ben mi lesz? Igen. Nem csak 2012-re van konkrét előrejelzésük, hanem úgy általában véve az ókoriak térben és időben végtelen tudással, látással rendelkeztek az idők hajnalán, amikor a tudásuk tökéletes volt. Abban az időben, amit a töri könyvetekben találtok, hogy már államok vannak, társadalmak vannak, ókori sumer, ókori Egyiptom, aztán az ókori görögök, rómaiak. Ebben az időkben ez a tudás már csak nyomokban, homályosan volt meg, de még mindig őrizték főleg a papok és leírták. >> JÓ HA FIGYELÜNK!
11.
Interjú, 6. oldal
Magyarnak lenni a világon a leggyönyörűbb dolog Interjú VONA GÁBOR-ral, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökével Tekinthetjük a magyarországi politika elmúlt két évtizedének zavaros, néha viharos időszakának le�sztult termésének – vélekede� a „hétköznapi ember” a Jobbik Magyarországért Mozgalomról. Talán nem is látja oly tévesen. Az elmúlt évek politikai csatározásai, majd a magyarság teljes kiábrándulása, csalódottsága szükségessé tette egy olyan mozgalom megjelenését, mely nyitott, átlátható de főképp következetes poli�kát kíván képviselni. Mi sem bizonyítja jobban a „hétköznapi ember” állítását, mint maga Vona Gábor kijelentése: Nem vagyunk kommunisták, nem vagyunk fasiszták, nem vagyunk nemzeti szocialisták, de demokraták sem vagyunk (…) „Szellemi centrumuk” nem az osztályhatalom, nem az államhatalom és nem a faji alapokon nyugvó hatalom, de a pénz és a szellemi tőke sem, és nem (vagyunk)tagjai annak a demokrata eszmeiségnek, amellyé az „mára züllö�”. Egy mozgalom, mely a jelen és a múlt poli�kai irányzatain kívül helyezi magát. Egyértelmű, hogy a teljes poli�kai élet megújulására van égető szükség. Ez az álláspont teljes mértékben eltér az elmúlt évtizedek politikai irányvonalától. Nem kevés politikus kapta fel idegesen a fejét miután a fen�ek elhangzo�ak. Rosszindulatúan kiragadták szövegkörnyezetéből vagy szándékosan félremagyarázták. De lássuk be: igaz. Igaz, hogy napi csatározásaik közepette a politikusok hajlamosak pont azokról megfeledkezni, akiket képviselnek, akik szavazataikkal a megadták nekik a lehetőséget, hogy kényelmes bársonyszékben ülve tegyenek a hétköznapi emberek életének jobbá tételéért. A „hétköznapi ember” – mint a választások főszereplője – egy idő után sajnos csalódik, és – jó esetben – megnyugtatja magát reménykedve, hogy: „...majd négy év múlva talán másképp lesz...” Szükség volt egy olyan mozgalomra, mely három és fél éven át nem tekin� levegőnek szavazóit, hanem a parlamen� ciklus ala� is őket képviseli. Minden nap. Szoros időbeosztása ellenére a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke talál időt arra, hogy kérdéseimre válaszoljon. Nem pártpoli�kára, hanem az emberre, Vona Gábor személyre vagyok kíváncsi. Számára ez furcsa, hisz az utóbbi idõben mindenki az általa képviselt poli�kát firta�a. Nem kevésszer rosszindulatúan. R: Vona Gábor, mint politikus a magyar társadalom szinte egésze számára ismert, de mint magánszemély alig tudni róla valamit. Mit tartana érdekesnek elmondani magáról? V.G.: 1978 augusztus 20.-án születtem Gyöngyösön. Úgy anyai, mint apai ágról kisparaszti családból származom, ezért a föld szeretetét és az ebbõl következõ antikommunizmust az anyatejjel együtt szívtam magamba. Szüleim becsületre, õszinteségre neveltek. Egészen az egyetemig nem készültem közéleti szerepvállalásra, tehát nem vagyok született politikus. Ott egyszerûen magával ragadott a közösség, éreztem, hogy tenni akarok, tenni tudok. Azóta ismert a tevékenységem, de talán kevesen hinnék el, hogy a soksok szereplés, szónoklat ellenére alapvetõen introvertált ember vagyok. Szeretek otthon pihenni vagy kirándulni a családommal, és megszállott olvasó vagyok. A dolgozószobámban annyi könyvvel veszem magam körül, amennyivel csak lehet. De a mennyiségnél fontosabb nekem a minõség: azokat a könyveket, amelyeket felszínesnek tartok, nem tûrök meg a szobámban. R: Hogyan egyeztethetõ össze az aktív politika a családdal? V.G.: Nagyon nehezen. A politika
JÓ HA FIGYELÜNK!
nem családbarát mûfaj. A parlamenti képviselõk nagy része elvált ember, ami persze általános jelenség a mai társadalomban, de itt még magasabb a statisztika. Nem egyszerû ezt a fajta életmódot összeilleszteni egy családi harmóniával, hiszen az ember nem tudja letenni a munkáját. A stressz, a hajtás, a támadások haza is elkísérik, sajnos néha nem kímélik a szeretteit sem. Sokszor felmerül a kérdés óhatatlanul, hogy megéri-e mindez. Nagyon erõs szövetség kell ahhoz, hogy ezt a darálót kibírja egyegy kapcsolat. Hálás vagyok, hogy a Jóistentõl olyan feleséget kaptam, aki jóban-rosszban mellettem áll. R: Az elõzõ választásokon nyolcszázezer ember szavazott bizalmat a Jobbiknak, ezáltal önnek is. Ez a szám azóta a felmérések szerint túllépte az egymilliót. Hogyan lehet megnyerni és megtartani az emberek bizalmát? V.G.: Azt hiszem, hogy a magyar emberek bizalmát nem nehéz megnyerni. Nyitott, sokszor a naivitásig nyitott emberek vagyunk. Szinte azonnal elalélunk az elsõ szép szótól, és ezt a politika nagyon könyörtelenül kihasználja. Az elmúlt évtizedekben számtalanszor éltek vissza már ezzel a pártok. A bizalom megtartása viszont sokkal nehezebb feladat, hiszen a magyar emberek már annyi
csalódáson túl vannak, hogy könnyen csalódnak újra. Napi szinten meg kell küzdeni minden egyes lélekért, napi szinten kell újra és újra bizonyítani, hogy érdemesek vagyunk a bizalomra. Ez média nélkül nem egyszerû feladat, de a számok azt bizonyítják, hogy jó úton járunk. Arra kérem az erdélyi magyarokat, hogy legyenek õk is sokkal körültekintõbbek. Ne higgyenek a szép szavaknak, járjanak utána a dolgoknak, és ne adják olcsón a szavazatukat. R: Mi a meglátása az erdélyi magyarság helyzetérõl? V.G.: Az erdélyi magyarságról tudjuk, hogy maga is nagyon összetett közösség, kulturális, demográfiai, politikai és egyéb értelemben egyaránt. Nagyon nehéz ezért az erdélyi magyarokról úgy általában beszélni. Ha mégis kell, akkor úgy látom, hogy az elszakított testvéreink közül a legerõsebb és ebbõl következõen a legígéretesebb lehetõségekkel rendelkezõ nemzetrész. Öntudatos, tisztességes és bátor fajta az erdélyi magyar. A szittya vérre jellemzõ tartás talán itt maradt meg a legtisztábban az emberekben, amit sok csonka-országi magyar irigyel. Nem véletlen, hogy évrõl évre egyre többen látogatnak el Erdélybe mintegy zarándokolva erõt meríteni. R: Az erdélyi magyarság politikai képviseletérõl mi a véleménye? V.G.: Nem akarom megsérteni senkinek a politikai szimpátiáját, de kíméletlenül õszintének kell lennem. A jelenlegi magyar pártok közül egyben sem látom azt az erõt, amely alapján az itteni magyarság kemény, következetes és hatékony képviselete lehetne. Az RMDSZ hitelességi, az
MPP szervezettségi, az EMNP pedig legitimitási problémákkal küszködik. Az EMI táborban tavaly elmondtam, hogy az ifjúságnak a kezébe kell vennie a sorsát. Nem pártpolitikai szinten természetesen, hiszen már így is több a párt, mint az esély, hanem közéleti, kulturális szinten. Az erdélyi magyar politikára véleményem szerint nemsokára az élet rákényszerít egy komoly változást. Fontos, hogy akkor a tiszta, érintetlen és ambiciózus fiatalok helyzetben legyenek. R: Mit tehetnek az erdélyi magyarságért az anyaországi politikai pártok? V.G.: Elsõsorban az lenne a feladat, hogy az elszakított magyarsággal kapcsolatos politikában nemzeti konszenzus legyen. Sajnos az elmúlt 22 évben úgy a Fidesz, mint az MSZP klientúra építésre törekedett, amivel a magyarországi politikai törésvonalakat sikerült exportálnia a külhoni magyarok közösségeibe is. Ennek hosszútávon nagyon súlyos következményei lesznek, és nehezíteni fogják a nemzeti érdekvédelem ügyét. Véleményem szerint az elszakított területeken nem ideológiai, hanem etnikai alapon kell politikai egységbe szervezõdni, vagyis erõs magyar egységpártra van szükség. Ezért mondtam azt, hogy a jelenlegi pártok nem tûnnek erre alkalmasnak. Az egységpárt és az ideológiai semlegesség ugyanis nem jelentheti a magyarság képviseletének ellanyhulását. Semlegesség az ideológiákban, de kõkemény, megalkuvásmentes képviselet. Egy ilyen politikát kellene segíteni nekünk a csonkaországból. Ebben van némi fejlõdés 2010 óta, de még sok a tennivaló.
R: Mit üzen március 15-én az erdélyi magyaroknak? V.G.: Nem hiszem, hogy egy erdélyi magyar bármiféle politikai üzenetre szorul. Akik az elmúlt sorspróbáló évtizedekben: a kommunizmus diktatórikus majd az azt követõ kaotikus és kilátástalan évek alatt megõrizték a nemzettudatukat, azoknak én semmit nem tudok mondani, maximum köszönetet. Március 15.-e a nemzettudat ébredése szempontjából nagyon fontos ünnepünk. Felmenõink elemi erõvel hittek a magyarságban, ezért nekünk is meg kell találnunk hitünk saját magunkban. A márciusi ifjak – õseink – vére csörgedez ereinkben! Nem lehetünk kevesebbek náluk! Fel kell nõnünk a feladathoz, és hinnünk kell a magyarság feltámadásában. A nemzetért való harc körülményes és nehéz. Könnyen megroppanhat a legerõsebb közülünk is e teher alatt. De ezért érdemes élni! Ezért érdemes kitartani! Ezért volt érdemes megszületni. És ezért kell bíznunk egymásban. Bíznunk kell a Jóistenben és ne terheink könnyítését kérjük, hanem erõt azok teljesítéséhez. Mi nem kérünk kisebb keresztet, büszkén hordjuk ezt a nagyot. Attila unokái vagyunk és nem félünk senkitõl. Ha tisztelettel és megértéssel viseltetünk egymás iránt, elérjük, hogy más nemzetek is feltekintsenek ránk. Mint annak idején a márciusi ifjak, együtt és egységesen kell tennünk nemzetünkért és akkor bízhatunk a szebb jövõben. Fám Konrád, Budapest
179
De az a tudás, amire most hivatkoznunk, már a leírása, rögzítése idején, nagyrészt elveszett, nagyrészt elfelejtődött. Ami annyit jelent, hogy a mi időnkről mi semmit sem tudunk, mi csak ülünk és elszenvedjük, az ókoriak már többet tudtak, de az ókor előtt, még annál is régebben létezett emberi civilizáció még többet tudott. Akkor tehát ezek szerint, évezredek során nemhogy nem okosodott az emberiség, hanem butult? Nemhogy nem fejlődünk, hanem hanyatlunk? Ezek szerint, ha vannak olyan információk, amelyek rendelkezésre álltak az emberről, akkor az hogy lehet, hogy az évek során nem egyre több információ lett, hanem egyre kevesebb. Az emberiség nem okosodik az évezredekkel, hanem felejt? Igen. Míg az iskolában azt tanultátok, hogy az ember ősemberi, primitív, barbár létből fejlődött lépcsőzetesen, valahonnan nagyonnagyon lentről, a homo-elektrusz, pitekusz, tehát ilyen szőrös maki majom állapotból és lemászott a fáról stb. Eljutottunk egyre magasabb fokokra és úgy tanultátok, hogy fejlődtünk-fejlődtünk, ókori Egyiptom, Athén, Spárta, Róma, fejlődtünk, középkor, újkor és eljutunk 2011-be. Ezzel szemben, ami az egészben a legizgalmasabb: 1. Az ókori szentiratok teljesen mást írnak a történelem menetéről, szó sincs az ő világképükben fejlődésről, teljesen fordítva képzelték el, az ókoriak azt mondták, hogy épp ellenkezőleg: Az emberiség egy nagyon magasrendű állapotból indul, és hanyatlik, hanyatlik, hanyatlik, és most valahol itt vagyunk a hanyatlás végpontjánál 2011-ben. Most akkor kinek van igaza? Az ókoriaknak vagy a modern történészeknek? Nézzük meg mit mondanak a bizonyítékok?! Ilyenkor szoktam elmesélni, hogy ezzel a „szép” kis evolúciós elmélettel az a probléma, hogy régészhallgatóként tisztában vagyok vele, hogy egy csomó olyan ókori, régészeti lelet van, ami ebbe a kiváló, kényelmes sablonba egyszerűen nem illeszthető bele. Mit kezdünk pl. az olyan leletekkel, mint pl. az 1962-ben Nevada államban ércbányászás közben, előbukkant többféle tárgy, precízen simán megmunkált alumínium golyó, alumínium érc. Mesterséges úton készített fém. A dologban nem is az az érdekes, hogy alumínium, hanem hogy a réteg, ahonnan előbukkant, írd és mond 1 milliárd éves. Na most, ha egy ilyen leletünk lenne akkor valaki rávághatná, hogy valami véletlen, elcsúsztak a rétegek a földmozgás miatt, valahogy odakerült stb. Csak amikor előkerül a századik, nem a századik, hanem az ezredik, nem az ezredik, hanem a tízezredik ilyen az evolúciós elméletbe beilleszthetetlen lelet, akkor az ember már egy kicsit elgondolkodik. Hogy most a leletek a „bűnösek”, miért jönnek elő, hogy ezt a jó kis darwinizmust 180
csúnyán megcáfolják, vagy talán inkább a kiindulópontunk, a darwini evolúciós elmélet lenne a hibás. A régész kollégáim többsége nagyon egyszerűen oldja meg ezt a problémát, a leleteket vagy megsemmisítik, vagy eldugják, hogy soha senki ne vizsgálhassa őket. Hf: elolvasni a Tiltott régészet című szakkönyvet, magyarul is megjelent. Bizony-bizony úgy néz ki, hogy a leletek alapján egyáltalán nincsen fejlődés, hanem éppen ellenkezőleg, zuhanás van, vagy pedig azt lehet mondani, hogy azt a civilizációs szintet, amin mi most vagyunk 2011-ben, úgy néz ki, hogy ezt az emberiség már jó néhányszor elérte, talán magasabb szintet is elért. A mi felfedezőink felfedezték a villanykörtét, a mesterséges műholdat, számítógépet, hidrogénbombát stb. Úgy néz ki, hogy nem felfedezték ezeket, hanem újra felfedezték. Tehát erre a körre ahol most vagyunk, már jó néhányszor eljutottunk. Tehát nem fejlődés történik, hanem egy állandó hanyatlás. Viszont, ha állandó hanyatlás történik, akkor miért hiteles arra a kérdésre azt válaszolni, hogy mi fog történni jövőre? Amit nem a modern jövő kutatók mondanak, hanem az ókori szentiratok, akkor ebből arra következtethetünk, hogy mivel fejlettebbek voltak, többet tudtak az Univerzumról mint mi ma, ezért jobban hihetünk az ő előrejelzéseiknek. Ilyen egyszerű. Ezért van az, hogy ezen az előadáson az ősi szentiratok alapján fogom megmondani nektek, elmesélni nektek, hogy feltehetőleg mire számíthatunk. Az emberiség és konkrétan Magyarország, a magyarság egész pontosan mire számíthat. Ott tartottunk, hogy vannak az abszolút pesszimista jóslatok – köztük olyan elméletek, hogy leszállnak az ufók a Földre és kiírtják az embert. Különböző ötletek vannak, hogy 2012-ben mi fog történni. Van a másik kalap, az optimisták, ide sorolhatók azok a történetek, akik enyhe kifejezés, hogy optimisták – inkább „hurrá optimisták”. A különbség, hogy az optimizmus, az egy egészséges derűlátás, – a „hurrá optimizmus”, az meg egy irreális derűlátás, olyan amire nincs ok, valós indok, inkább ilyen bárgyú szentimentalizmusnak hinni. Ezekkel is tele van az ezoterikus piac, hogy pl. 2012-ben azonnal beáll az Aranykor csúcspontja, hogy 2012. dec. 21-én lefekszünk aludni és akkor másnap reggel már angyalszárnyaink nőnek, vagy nem kell kilépni az ágyunkból, mert megváltozott a gravitáció és lebegünk mint a Holdon. Vagy már nem is vagyunk ebben a dimenzióban, és minden nagyon rózsaszín és az ember innentől végtelenül boldog. Eszerint az ötlet szerint ugye egy csapásra megszűnik a világban minden gond és bánat. A két véglet közül, vajon melyik igaz? Nyilván
sejtitek, hogy mint mindig, az arany középút a helyes elmélet. S az, hogy mitől helyes, azt a szentiratok alapján lehet megnézni. Nézzük meg, hogy mit mondanak az ókori szövegek? Mi lesz 2012-ben? Máris megnyugtathatok mindenkit, én a magam részéről kb. 20 ókori szentiratot tanulmányoztam eredeti nyelven, ebben volt tibeti, páli nyelvű anyag is, ebben volt az a bizonyos maya naptári prófécia rendszer is. A közös bennük: Mind a 20, a mayáktól a tibetiekig, keltáktól az ógörögökig, iráni jövendölésektől egészen az ősgermán, izlandi anyagokig, szent könyvekig. Mindegyik egyértelműen 2012. december 21-ét jelöli meg, valamilyen váltás időpontjaként. Ez például rögtön sokkoló. Hogy lehet az, hogy a maya naptár is ezzel a nappal foglalkozik, illetve ezen a napon ér véget. Ez így nem igaz. A maya naptárban van egy korszak, egy emberiség civilizációjának a korszaka, egy ciklus ezen a napon zárul és rögtön nyílik a következő. És bár mindegyik naptár azt mondja, hogy 2012. december 21-én történik valami, de a 20-ból egy sem – azaz nulla – jelez pusztulást. Egy olyan ókori próféciával sem találkoztam 16 éves kutató munka során, hogy 2012-ben megsemmisül az emberiség. Mert ilyen nincs. A másik véglet sincs az ókori szentiratokban, hogy dimenzió váltás, meg angyalszárny növesztés és hogy hirtelen mindenki nagyon boldog lesz. Egyik sem szerepel, ezek valószínűleg az ezotériában mozgó, szenzáció hajhász embereknek a fantáziálása. Ezeket a lapokat, persze, könnyebb úgy eladni, olyan főcímmel, hogy 2012. világvége, mint azzal ami az igazság. Az egyik véglet felesleges pánik keltés,nincs rá ok, a másik felesleges „hurrá optimizmus”, arra sincs ok. Mert nehézségek lesznek. Akkor tehát mire számíthatunk, mit mondanak az ókori szentiratok 2012-re? Annyit mondanak, hogy az emberiség történelme világkorszakokra osztható. Az ősi tradíciók jellemzően 4-et szoktak felsorolni. Úgy tanították, hogy amikor az emberiség megjelent a Földön, évmilliókig egy nagyon-nagyon ideális, tökéletes időszak volt jellemző. Erre a tökéletes időszakra, az ősi tradíciók azt mondják, hogy az ember már ember volt, és a külleme olyan jellegű volt mint a mostani, de sorolom, hogy milyen tulajdonságai voltak, ill. hogyan élt. A kezdeti világszakaszban az ember, az Istenekhez volt hasonló. Az indiai szentiratok írják, hogy az akkori emberek aurája kb. 10-szer nagyobb volt a mainál, prána áramlása kb. 100-szor gyorsabb, csakrái sokkal hatalmasabbak és nem 7-el rendelkezett, hanem több csakrával, ebből adódóan ebben a korszakban az embernek, irdatlan mágikus ereje, potenciálja volt. Olyan spiJÓ HA FIGYELÜNK!
rituális képességei amelyek ma már csoda számba mennek. Amit ma guruktól, csoda tévő emberektől várunk, hogy meditáció, hogy fény gyógyítás, testelhagyás, előző inkarnációk tökéletes ismerete, telekinézis, tehát pusztán az általa kibocsátott energia segítségével tárgyak mozgatása, ezeket mind-mind birtokolta az akkori emberiség. Sorolom, hogy mit írnak a szentiratok: Az akkori ember gyönyörű volt, felségesen szép arca volt, ragyogó szeme, a mostani testalkatnál magasabb volt a mérete, csontozata azonban nem ennyire kemény, sokkal képlékenyebb, a rajta lévő hús rész is, homályosabb, fénytermészetű volt. Kicsit kevésbé megfogható és kemény. A mostani kezünkkel simán keresztül mennénk egy ilyen egykori embertársunk testén, mivel, hogy képlékenyebbek voltak. Ennek van egy olyan oka – ezt is leírja Hésziodosz a görög költő – hogy a tárgyak, ha leejtettek a földre egy almát, nem zuhant olyan gyorsan, mint ma. A gravitációs gyorsulás kisebb volt. Az összes ókori hagyomány szerint, ekkoriban az emberiség úgy élt mint az istenek. A következőket írják: Az ember végtelenül szépséges volt, boldog, tökéletes, jóságos, ismeretlen volt a düh, a gyűlölet. semmi más nem határozta meg érzelmi létüket, mint a szeretet, elfogadás, béke. Tudásuk végtelen természetűnek tűnt, mágikus képességeik olyan nagyok voltak, hogy Platón azt írja, hogy ebben az időben, ha az akkori ember elképzelt a kezéJÓ HA FIGYELÜNK!
ben egy rózsát, nem kellett kimenni a kertbe és levágni egyet, hanem egyszerűen befelé figyelt, becsukta a szemét, összpontosított, és ott illatozott kezében a rózsa. Ha ebben az időben egy ember el akart menni valahová, mit gondoltok, űrhajót épített, vagy autókat? Természetesen nem, ezért is nem találjuk régészetileg a nyomaikat. Az összes hagyomány azt mondja, hogy annyira fejlettek voltak, hogy nem voltak tárgyaik. Nem kellettek eszközök. Ezért, ha leásunk – akkor felmerül a kérdés, hogy mi az az alumínium golyó ott Nevadában – azt ugyanez a civilizáció, már hanyatló fázisában hozta létre. Ahogyan ez a kultúra hanyatlott, úgy egyre inkább kezdtek el tárgyakat készíteni, mert már a mágikus képességeik fakultak. Ahogy ezeket a képességeket veszíti el az ember, úgy lesz szüksége ilyen mankókra. Nekünk pl. az űrhajó egy mankó gyakorlatilag a Holdra szálláshoz, mert az eredeti megoldás a Holdra szállásra az az lenne, hogy befelé figyelek, elképzelem a Holdat, kinyitom a szemem és ott vagyok. Tehát teleportálok a Holdra. Ilyen volt az eredeti verzió. A magyar népmesékben a Hipp-hopp ott legyek ahol akarok – jelenség, hogy cserdít egyet az ostorral, fejébe nyomja a sisakot és lábára húzza a bocskort – Hipp-hopp ott legyek ahol akarok – Legyek Tündérországban – kinyitja a szemét és ott áll Tündérországban! Ez micsoda? Ez egy hiperugrás egyértelmű leírása. A mítoszokban ezt az állapotot gyönyörűen megőrizték. A legenda szerint az ekkori
ember nem táplálkozott – Hésziodosz azt mondja – hogy az ember, ha éhes volt, felnézett az égre és töltekezett a Nap, a Hold, vagy a csillagok fényével. Húst, még hanyatló periódusban sem ettek, az még ennek a kultúrának a végnapjaiban is elképzelhetetlen barbárság és bűn lett volna, körülbelül olyan iszonyatot keltett ebben az ősi civilizációban a húsevés, mint ma pl. a kannibalizmus. Mindez azért, mert értették az állatok nyelvét, nem csak az állatokét, a növényekét, ásványokét, bármivel kommunikáltak. Nem úgy beszéltek mint a mai ember, nem adtak ki hangot, egyszerűen átsugározta a társának azt, amit mondani szeretne. És az pedig értette. Ismeretlen volt a betegség, nem volt öregség. Hésziodosz azt írja, hogy a kultúra fénykorában nem volt halál sem. Ezek az emberek, akár több ezer évig itt lehettek a Földön. Ha mégis elfáradtak és szerettek volna „haza menni”, mert bármilyen csodálatos ez a világ, akkor is csak egy megnyilvánult világ – és van ennél sokkal tökéletesebb, ilyen esetben – azt írják az ősi szövegek – hogy aki elfáradt, fényéből kezdett veszíteni, kezdett halványodni, amikor már egészen elhalványodott – szinte már félig a másik világban volt – leült egy csendes helyre, pl. egy kertbe, és elméjét ezúttal a szellemvilágra, a Mennyországra, Istenre összpontosította, felébresztette magában a vágyat, hogy ott lehessen, és a következő pillanatban az illetőnek az a kis fényteste is ami még megvolt, eltűnt. Így halt meg ebben az időben egy ember. >> 181
Nem volt agónia és nem maradt holttest. Ezért nem találjuk a legendák szerint a sírjaikat. Mert nem kellett sír. Egyszerűen átmentek a másik világba. Ezeket mind-mind megtaláljátok ősi szentiratokban. Hogy hol éltek? Messze nyugaton, – írja Platón – Héraklész oszlopain túl- ez a mai Gibraltári szoros- az Óceán közepén volt egy hatalmas kontinens ezekben az időkben, amelyet a Boldogok Szigetének vagy Nyugathonnak nevez. Állítólag ennek az embertípusnak, a legnagyobb civilizációja ezen az Atlanti Óceán közepén elterült Kontinensen volt. Ennek a civilizációnak a végét, azzal a dátummal jelöli Platón, amikor ez a Kontinens megsemmisült, elsüllyedt, Platón szerint Kr.e. 12.000 környékén pusztult el ez a kontinens, ami azt jelenti, hogy ennek a kornak durván 12.000 évvel ezelőtt vége szakadt. A kor neve – az összes szentiratban – Boldog Birodalom, Tündérország, Igazság kora, Álomidők, – mindenféle neve van. Mi maradjunk a legismertebbnél, az Aranykornál, mert általában így nevezik ezt a világkorszakot. Következtek utána az alantasabb korok, az Ezüstkor ahol már Európában a jégkorszak van, és kezdődnek a civilizációk Itt Európában, de már van halál, de már van hús evés, de már nem tud senki beszélni az állatok nyelvén, vagy csak néhány nagyon mélyen beavatott pap. Később jön a Rézkor, ott még alacsonyabbak a képességeink,- ez már történelem, – megszűnik az Egyiptomi kultúra, fáraók uralma, megszületik sumer, India. És az ókori naptárak szerint kb. Kr.e. 3000-ben kezdődött el az a világkorszak, amelyben mi most vagyunk. 4 ilyen világkorszak van tehát: Az Aranykor, az Ezüstkor, a Rézkor, és a Vaskor. Ha hiteles akarnék lenni, akkor az Aranykor a leghos�szabb, az Ezüstkor már rövidebb, a Rézkor még
rövidebb, és a Vaskor egészen rövid. Magyarán ahogy megyünk minél jobban lefelé, annál rövidebbek a korok. Biztos észrevettétek, hogy utóbbi időben felpörgött minden, azelőtt nem volt ilyen gyors sem az élet, sem a történelem. Ez azért van mert a Vaskor a pusztulása végén bepörög. Ez egyfajta haláltánc. A Vaskor utolsó előtti esztendejében vagyunk, az ókori szentiratok erről a következőt írják le. A Vaskor minden korok legalantasabbika, legborzalmasabbika. Nem hogy szó sincs ilyen magasrendű létmódról mint az Aranykorban, az ősi szentiratok a következőt mondják: A Vaskori ember hazug, önző, erkölcstelen, kapzsi, kegyetlen, civilizációja alantas. Csak a pénzre, csak a testiségre épül. A vaskori ember, az istenekben nem hisz, a fényre nem vágyik, kizárólag földi gyönyörszerzésben akarja megtalálni a boldogságát. Az indiai szentirat, a Vishnu Purána katartikus erővel írja le, hogy milyen lesz a Vaskor: szó szerint így írja: “ Az Istenek oltárain a tűz kialszik, többé senki sem gondozza őket, az ember önmagát kiáltja ki Istennek és a Világ közepének, s azt mondja, nem kell Isten, nem létezik. Ezen kívül, ugyanez a szentirat a következőt mondja: Az ember fájni kezd a Földnek és a Föld betegségévé válik. Végletesen elszaporodik, úgyhogy alig fér el a Földön, közben pusztítja a Bolygót, gyilkolja önmagát. A következőt írja még a Vishnu Purána: A vaskori ember hazug, nem ismeri az Igazságot, becsapja önmagát és másokat is. A vaskori ember nincs tekintettel embertársára, csak önmaga boldogulása érdekli, a vaskorban a jóslatok szerint megszűnnek a közösségek.
Az embereket végtelen bizalmatlanság keríti hatalmába, mindenki félni fog az embertársától, mindenki gyilkost fog sejteni a vele szembe jövőtől, az ember elfelejt bízni, elfelejt szeretni. Az összes jóslat szerint: A vaskori ember – pontosan ezek miatt – végtelenül boldogtalan és beteg. A Vishnu Purána azt mondja: A vaskori ember állatokat gyilkol, hogy megszerezvén testüket, saját testét elégítse ki, ezzel azonban nem életet, hanem halált szív magába. A vaskori ember a saját szennyét a folyókba önti és a tengert mérgezi vele. Pedig nem tudhatták a Vishnu Purána korában, kr. e. 3200 környékén, amikor keletkezik a szöveg, hogy egyszer majd valóban a tengerekbe fogják önteni a gyárak a különböző bomlástermékeiket. Erről nem tudhattak az Ókorban, akkor nem volt ilyen. Vishnu Puránából idézek: A vaskori ember ki fogja vágni a fákat, – honnan tudhattak az őserdő irtásról? – , a vaskori ember elképesztően rövid életű lesz, nem maradhat sokáig a Földön, csak 60-70 esztendeig, ami az ókori ember életidejéhez képest nevetségesen rövid, még a hanyatló idejében is, az óbirodalmi Egyiptomban, durván 110-120 évig éltek. Ez volt a természetes, tehát nagyjából a duplája a mostaninak. A vaskori ember kegyetlen országokban, igazságtalan és zsarnok vezetők uralma alatt fog élni. A vaskornak igazából egy maharadzsa lesz, egy császár, a pénz. Honnan tudhatták mindezt? Hogyan diagnosztizálhatták a kapitalizmus válságát, ilyen gyönyörűen, ilyen precízen az ókori szentiratok? Az Aranykorban nem volt pénz, nem volt magántulajdon. Nem volt enyém és én. Ismeretlen volt a magántulajdon. Magyar Megmaradásért – Avatara
AZ ANTISZEMITÁZÁS ÉS A HOLOKAUSZTOZÁS CSAK EGY TRÜKK, MINDIG HASZNÁLJUK Az alábbi beszélgetés 2002. április 14-én készült az Egyesült Államokban Sulamit Aloni volt izraeli oktatási miniszterrel (aki amúgy baloldali békepárti aktivista). – Gyakran nevezik antiszemitának azokat, akik nem helyeslik Izrael politikáját. Izraeli zsidóként mi erről a véleménye? - hangzik a riporter kérdése. A volt miniszter válasza: – Ez egy trükk, mindig használjuk. Ha valaki Európából bírálja Izraelt, akkor felhozzuk a holokausztot, ha pedig ebben az országban (Amerikában a szerk.) kritizálja Izraelt, arra azt mondjuk, hogy antiszemita. És a szervezet erős, és sok pénze van, a kapcsolat pedig az amerikai és az izraeli zsidó intézmények között nagyon erős, ők pedig különösen erősek ebben az országban, mint ahogy azt Ön is tudja. És hatalommal rendelkeznek, ami rendben is van. Tehetséges emberek, hatalmuk és pénzük van, sajtójuk és más eszközeik, és a hozzáállásuk ez: “Izrael az én országom, ha igaza van, ha nincs”. És nem állnak készen a kritikára. És nagyon könnyű antiszemitizmussal vádolni az izraeli kormány egyes lépéseit bírálókat, vagy felhozni a holokausztot és a zsidó emberek szenvedéseit, mint ami igazol mindent, amit a palesztinokkal teszünk. Az angol szöveg: http://en.wikipedia.org/wiki/Shulamit_Aloni 182
JÓ HA FIGYELÜNK!
TRAFFIPAXJELZŐ OKOSTELEFONRA ingyenes és még jogszerű is
A mai közlekedési bírságok mértékének ismeretében célszerű traffipax-előrejelző használata. Aki nem akar aggályos lézerblokkolót igénybe venni, letöltheti okosmobilra a jogszerűen használható applikációt. Ha akarjuk, bármikor megnézhetjük, hogy az adott napon, Budapest területén hol ellenőrzik a közlekedők sebességét a rendőrök, amúgy csak egy minialkalmazás a telefon főképernyőjén a MultiSoft Kft. Traffipaxjelzője, mely ikonnal és hanggal is figyelmeztet, ha mérőponthoz közeledünk. A traffipaxjelző alkalmazás budapesti, Pest, Fejér és Baranya megyei traffipaxinformációkkal dolgozik, készítői folyamatosan bővítik a támogatott megyék körét. Androidos változata elérhető a Google Play Áruházból, s rövidesen megjelenik a iPhone-os verziója is, mely letölthető lesz az AppStore-ból. A program ingyenes, semmilyen reklámot nem tartalmaz, s installálása után beállítható, hogy szöveggel, hanggal vagy éppen vibrációval jelezzen, ha a következő útszakaszon sebességellenőrzésre kell számítani. Ma már teljesen megszokott, hogy a fixen telepített sebesség-ellenőrző pontokra figyelmeztetnek a navigációs programok, akár az okostelefonokon is, ám az ideiglenesen kihelyezett traffipaxokról értesülés cseppet sem ment eddig ilyen automatikusan. E probléma orvoslására a 20 éves múlttal rendelkező szoftverfejlesztő-csapat olyan ingyenesen letölthető minialkalmazást, úgynevezett widgetet fejlesztett ki az Andorid operációs rendszert alkalmazó mobiltelefonokra, ami a Rendőrség traffipax-adatbázisát automatikusan letöltve, egyrészt bármikor megtekinthetővé teszi, hogy az adott napon, percre, illetve utcára pontosan, mikor, hol várható sebesség-ellenőrzés, másrészt a telefon GPS-antennáját használva nagy pontossággal jelez, ha az épp aktuális útszakaszon mérnek. Elve alapján ez a rendszer sokkal pontosabb azoknál, amelyek csak a cellainformációkból indulnak ki. A Traffipaxjelző csak akkor riaszt, ha az adatbázis alapján, az adott időben, az adott utcában mérnek, tehát ha más napon vagy korábban, későbben járunk ott, akkor fölöslegesen nem figyelmeztet. A mobilon jelenleg be kell kapcsolni a GPS-t, hogy meghatározhassa az autó aktuális helyzetét, s használatához némi internetadatforgalom is szükséges. Szellemes megoldás, hogy a traffipaxfigyelés automatikusan is elindítható, ha a mobil egyébként autós bluetooth kihangosítóhoz csatlakozik. Jelenleg a fejlesztés záró szakaszában tartanak a Traffipaxjelző legújabb verziójával, melyet felhasználói visszajelzések alapján tökéletesítettek. A továbbfejlesztett jelző felhős kiszolgálóról tölti majd le a friss traffipax informáJÓ HA FIGYELÜNK!
ciókat (eddig ez a havi kiadásokkal jött) és figyelembe véve a leggyakoribb felhasználói kritikákat, nem lesz szükséges a riasztáshoz mobil internet, GPS, valamint böngészhető, kereshető lesz a mérési hely adatbázis. A jelzés audiovizuális, tehát a telefon képernyőjén, a widgeten figyelmeztető ikon jelenik meg és ezzel egy időben figyelmeztető-hang is hallható. A figyelmeztető hang után a szoftver − a text-to-speech (TTS) segítségével – szövegesen is bemondja a mérési helyszínt, pl. „Budaörsi út sebesség ellenőrzés várható”. A widget az Android Marketről ingyenesen tölthető le, mi is ajánljuk a használatát! Telepítése néhány kattintás csupán, mivel nem önálló programról,
csak widgetről van szó, azt, a telefon főképernyőjére kihelyezve, bármikor egyetlen gombnyomással lehet ki-, illetve bekapcsolni. Az első felhasználói visszajelzések teljesen pozitívak az Android Marketen. Jogszerűségét garantálja, hogy a jelző nyilvánosan elérhető adatbázisokból, többek között a police.hu-ból dolgozik. Az alkalmazás a fixen telepített mérési pontokon - mivel ezek nincsenek benne ebben az adatbázisban - jelenleg nem riaszt. Az újabb változatban ennek lehetőségét már megteremtették, így rövidesen ezeken a helyeken is riasztani fog a rendszer. Szerencsés véletlen? A Samsung Galaxy sorozat több tagjának számos hazai és külföldi fórumon sokat panaszolt hibája a nehezen felépülő, nem megbízható bluetooth kapcsolat az autós kihangosítókkal. Megfigyelésünk szerint a traffipaxjelző – mintegy nem várt, jótékony mellékhatásként – egyes esetekben kijavítja és sikeresen stabilizálja a gyári anomáliát. Vélhetően arról lehet szó, hogy mivel az alkalmazás folyamatosan figyeli a bluetooth eszközök kapcsolati állapotát (hiszen csakis így képes automatikusan elindulni), ez a háttérfolyamatban zajló, meg-megújuló bluetooth aktivitás javítja ki a Galaxyk bos�szantó csatlakozási hibáját. Korántsem biztos persze, hogy az applikáció minden készüléken segít, de ingyenes megoldás lévén, kipróbálásával semmit sem kockáztat a más módszerekkel már pórul járt a felhasználó. Forrás: richpoi.com
183
INTERJÚ, VALAMINT ÖTLETEK JÓTÜNDÉREKNEK Mucsi Zoltán nem csak néz, ő művész, de lát is
– Amikor átvetted a színikritikusok díját, azt mondtad…„kicsit sokat beszélek, de az utolsó metrót elérjük, Kerényi azt mondta, a felvételimen, a Színművészeti Egyetemen, hogy ne jöjjek fel a második rostára, mert az útiköltség kútba dobott pénz, és ez kedvet csinált a színházhoz, és 52 forintot nem dob ki csak úgy az ember…” Ez egy jó kis köszönő beszéd, hol szeretnéd elmondani még? – Nem úgy készül egy előadás, hogy díjat szeretnék kapni, hanem ha kapok, akkor örülök neki. Szóval A gondnok kapcsán a legjobb férfialakításért, Pintér Béla: Kaisers TV Ungarn-jáért a legjobb mellékszereplőnek járó díjat szeretném elvinni az idén. Persze Cannes-ban, Berlinben és Velencében az összes filmes alakításomért is szeretnék párat. Viccen kívül, ha van egy anyag, ami izgatja az embert és arról érdemes sikítani, pofázni, és létrejön egy jó előadás, az már siker. Senki sem úgy áll hozzá, hogy most csinálok egy szar előadást, nagyon sok pénz lesz belőle és rengeteg díjat fog kapni. – Megkaptad a Nehéz c. darabért a legjobb alakítás díját és úgy tudom, te mondtad Háy Jánosnak, hogy írjon neked egy darabot? – Igen, de mondta, hogy nem szokott ilyen felkéréseknek eleget tenni, és nem vállalja, aztán egyszer felhívott, hogy elkezdte írni. Egyszer csak ott volt a Nehéz című darab, először azt hittem, hülyéskedik, mert az egész egy monológ volt. – A Bárkában játszol még ezen kívül rengeteg darabban, Sade márki, Dogville, Mulatság, Tengeren – ráadásul úgy tűnik, hogy a Nézőművészeti Kft.-vel (Scherer Pepe, Katona Laci és Mucsi Zoltán) beköltöztetek a Szkénébe. – Nagyon örültünk a Szkéné megkeresésének, ez egy nagyon jó kezdeményezésnek tűnik. Szerintem passzolunk a szellemiséghez, amit a színház képviselni akar. 184
– Pintér Béla és Társulatával bemutattátok a Kaisers TV Ungarn előadást, ami szerintem az utóbbi idők legerősebb színpadi produkciója, te hogyan érzed? – Jó és fontos előadás. Már nagyon sok munkám volt, mikor Béla hívott, erőn felüli vállalás volt, de mindkettőnkben volt vágy arra, hogy dolgozzunk együtt, ezért megoldottuk. – Ha van jó és fontos előadás, akkor van rossz és fontatlan is? – Egy jó alkotás zavarba hozza az embert, sokkolja, kikészíti. Sokféle módon teheti: tragédiával, humorral, bármivel, amin keresztül létre tudsz hozni valamit. Ráeszmélsz valamire. Egy jó alkotás megvisel, meggyötör, lepofoz, felállsz, és nem azt mondod utána, hogy ’de jó volt’. Persze szórakoztathat, de ettől még letaglóz. Elvisz valaminek a szélére. A musicalek nagy részével azért van bajom, mert az Olivérben énekelni, hogy – ’éhezeeem, óóh, de nehééz, ééhezemmmm, jaj de nehéééééz’ – ez sokkoló, mert itt a problémafelvetés és az ábrázolás között hatalmas szakadék van. – Ezek szerint nincs jó vagy rossz színház. Valamilyen alkotói szándék azonban van. Neked milyen a jó vagy a rossz szándék? – Valakinek az a fontos, hogy kiszolgálja a közönségigényeket – egy szuverén alkotó ezért semmit nem tesz – őt szokta az idő igazolni. A maga idejében Van Gogh eredménytelen festő volt, mert kevés képet vettek tőle, a képeket akár el lehetett volna égetni. Az idő azt mondja, hogy ezek mégsem olyan rossz képek. Van jó néhány olyan alkotás, amikről az idő fog dönteni. Néha ilyen alkotások megreformálnak művészeti ágakat, akik kísérleteznek, azok esélyesebbek erre. Az nagyon jó érzés, ha te létrehozol valamit, és van rá igény. Nem mondom, JÓ HA FIGYELÜNK!
hogy nem örülnék, ha tolonganának a Szkéné előtt, hogy bejussanak egy-egy előadásunkra, de nyilván nem is azért hozunk létre valamit, hogy díjakat kapjunk, vagy bankot robbantsunk. – A Nézőművészeti Kft.-nek van valamiféle célja? – Ez a mi kis autónk, mi ilyet tudtunk, három kereke van, harminccal megy, de megy. Az elején vagyunk, ha lesz tizenöt előadás mögöttünk, akkor talán az idő dönthet felőlünk. Mindenből tanulunk, hol megyünk mellé, mik a buktatói, nehézségei, mit hogyan kellett volna csinálni. Kompromisszumokat kell kötnünk, mert fenn kell magunkat tartani, és az idő kevés, tanuljuk jól kihasználni, beosztani. A mi legfontosabb mércénk, hogy jönnek-e az előadásainkra. Az is érdekes, ha tudjuk egy előadásról, hogy nagyon jó, mégis hálóval kell fogni az embereket. – Kinek az alapötlete volt, hogy Pintertől A gondnok című előadást mutassátok be a Szkénében? – A Nézőművészeti Kft. ötlete volt, odaadtuk Szabó Máténak, átdolgozta a szöveget, ő rendezi az előadást. Február 10-ére, a bemutatóra nagyjából el fog dőlni, tudtunk-e tényleg kezdeni bármit is ezzel az anyaggal. Az én meglátásom szerint van három bezárt figura, beszélgetnek, de nem egymással, hanem egymás mellett, senki nem kíváncsi a
JÓ HA FIGYELÜNK!
másikra, vagy képtelen reflektálni a másikra. Az én figurám egy hajléktalan, életszagú ember, küzd azért, hogy ahová bevitték, azon a helyen maradhasson. A betegsége miatt nem tudja megoldani a feladatokat, amik rá vannak bízva, a testvére és egy harmadik ember se tud mit kezdeni a másikkal és a helyzettel sem. Vergődés, acsarkodás, küzdelem. – Milyen aktuális problémák jutottak eszedbe a próbák során? – A színház, a kultúra, a művészet akkor játszik fontos szerepet, ha a politikának akar szolgálatot tenni, amúgy egy kolonc. – Nem akkor játszik fontos szerepet, ha kérdéseket tud feltenni a politikának és mondjuk, a közönségnek akar szolgálatot tenni? – Semmilyen alkotóművésznek nem szabad kiszolgálnia, hízelegnie a politikának, de ellene mennie sem kell. A művészet képet fest, tartalmat akar megfogni, nem puffogni akar. A tartalom néha szükségszerűen fájdalmas, van egy látásmód, ami vezérli. Megmutatni a hibákat, gyötrelmeket, bírálnia kell, persze nem rossz szándékkal – ez lenne a praktikuma. Az alkotó ember a világról mond véleményt, a környezetéről, és nem biztos, hogy mindent pozitívan lát. Ha minden tökéletes lenne, nem lennének problémák, de látható, hogy nem működik tökéletesen. Nem csak itt. – Kellenek elégedettek és kellenek elégedetlenkedők? – Harag György rendező mondta: egy olyan színész mindig kell a társulatába, aki mindenre azonnal ellentmond. Egy ilyen ember, ha nem a helyén kezeled, akkor nyűg, de lehet, hogy ennek van hozama. Nem rosszindulatból mond ellent, gondolkodásra késztet. Gyermetegnek tartom, ha arról, ami történik, arról azt mondjuk, hogy az nincs. Megszólíthatunk csak elégedett embereket az utcán, akkor meg tudom mutatni, hogy egy jóléti társadalomban élünk. Hitem szerint igen is objektívebbnek, függetlenebbnek kell lenni. Rossz politika, rossz előadások születnek, de nem azzal a céllal, hogy azok legyenek. A rossz színház olyan, mint a rossz vendéglő, elkerülik. – El kell fogadnunk, hogy a világban általában minden okkal történik, még ha túl oktalanul is, de tegyük fel, hogy jön a Jótündér. Mit kívánnál? Akkor mi a legjobb forgatókönyv? – El tudnám képzelni, hogy eltűnhetnék, mondjuk egy hónapra valami egzotikus szigetre vagy New Yorkba. A családdal elvonulnék valahova. – Mit csinálnál? Tv-t, filmeket néznél, kirándulnál, napoznál, énekelnél? – Attól függ hova mehetnék, ha a Seychelle-szigetekre, akkor csak tespedés lenne a családdal a tengerparton. New Yorkban pedig lenne egy csomó program. Azt hiszem, van ott három mozi, két színház, négy múzeum. Nem nézek tévét, van négy gyerekem, velük lennék, kirándulnék, könyvet olvasnék, rókát néznék, őzet látnék. – Zene, festés, egyéb nem verbális alkotói munka? – Ez kimaradt az életemből. – Hallgatsz zenét? – Jan Garbareket hallgatok. Nyugalmat ad. – Mi vonzott a színészetben, mi a vonzó benne most? – A közösség, a gondolkodás, az alkotás gyönyörű pillanatai, valakikkel nagyon egy hullámhosszon lenni, hogy néha szét akarod szedni a másikat, néha mindennél jobban szereted, hogy a próbafolyamatból egyszer csak összeáll valami számodra értékes, valami mások számára értékes dolog. – A hivatásodból adódik, hogy közösségben létezel, a kollégák közül kerülnek ki a barátok is? – Munkatársak vagyunk elsősorban, ezen belül születnek barátságok is. Pepével tizenöt éve annyi időt töltök együtt, amennyit a családommal nem voltam még. Hogy is mondjam, nem válik kárára egy produkciónak, ha nem utálják egymást a színészek. Forrás: Vári Sasa – Budapest Terminal 185
A FÖLD 20-30 MILLIÁRD EMBERT GOND NÉLKÜL ELBÍRNA 2060 körül csökkenni kezd majd a bolygónk lakossága, és nem lesz egyfajta armageddon, amikor bizonyos erőforrások elfogynak, és nem tudjuk azokat helyettesíteni. Mostanában divatos a világ népességének túlgyarapodásától rettegni, de a helyzet nem olyan vészes, a népsűrűségből fakadó problémák nem ott vannak most sem, ahol sűrű a lakosság és fejlett a gazdaság, hanem a fejletlen helyeken, mondja Kapitány Balázs, demográfus, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének tudományos titkára. – Index: Az ENSZ Népesség Alap jelentése szerint 2011. október 31-én a Föld lakossága átlépi a hétmilliárd embert. Egy ilyen becslés mennyire lehet pontos? – Kapitány Balázs: Ez a becsült világnépesség valójában egy becslések összeadásából készült becslés, ezt figyelembe kell venni. Sok a bizonytalanság, ez az egyes országok esetében akár plusz-mínusz 5-10 százalék is lehet. 2010-2011-ben elég sok országban tartottak, tartanak népszámlálást, amikor ezen népszámlálási eredmények napvilágot látnak, esély van arra, hogy új, pontosabb, világszintű összesítés készüljön. De 100-200 milliós plusz vagy mínusz ekkor is benne lesz a pakliban. Az ENSZ szakemberei mindig többféle forgatókönyvet dolgoznak ki arra vonatkozóan, hogy a jövőben milyen mértékű növekedés várható a világ népességszámában. A magas előreszámítási változat a jövőbeli termékenység szintjét 0,5 gyermekkel becsüli magasabbra, mint a közepes változat, 2050-re 10,6 milliárd, 2100-ra pedig már 15,8 milliárdos népességet vetít előre. Ezzel szemben az alacsony előrejelzés a közepes változatnál fél gyermekkel kisebb termékenységgel kalkulál, így eszerint a Föld népessége 2050-re eléri a 8,1 milliárd főt, és ezután csökkenni kezd. Ön szerint melyik forgatókönyv a valószínűbb? Technikai, módszertani okokból inkább az alacsony előrejelzést érzem a realitáshoz közelinek, szerintem 2060 körül már csökkenni kezd a bolygó lakossága. Az ENSZ közepes előreszámítása jobb híján egyféle termékenységi konvergenciával számol, ez alapján a magas termékenységű országok termékenysége csökken, az alacsonyaké nő. Az ENSZ azonban nem számol azzal az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján nagyon is életszerű jelenséggel, amikor egy magas termékenységű ország termékenysége a reprodukciós szint alá csökken, és tartósan ott is marad. Ilyen például Németország, amely 186
Kapitány Balázs (fotó: Huszti István)
már negyven éve nem tud kilépni a „termékenységi csapdából”. Feltehetően több más ország is benne ragad a jövőben ebben a csapdában, és ezzel nem számol az ENSZprognózis. Nyilván azért, mert politikailag nagyon kényelmetlen szakértői becsléssel kijelölni, és ezzel mintegy demográfiailag „leírni” ezeket az országokat. Emellett úgy vélem, Kína esetén túl optimista az ENSZ termékenységnövekedést feltételező prognózisa, és ez önmagában is egy jelentős tétel. Meddig gyarapodhatunk „büntetlenül”? Úgy értem, mikor kezdenek el végzetesen elfogyni erőforrásaink? A vízért, olajért, gyapjú ruháért vívott háborúként kell elképzelnünk a Földet, amikor a világ népessége a maximumához közeledik? Ilyen környezetetikai kérdésekkel forduljon inkább ennek a „hitnek” a papjaihoz. Én úgy látom, hogy amióta az emberi faj létezik, mindig károsította,módosította a környezetét, fogyasztotta az erőforrásokat – csak a mérték változik. Szerintem nincs ilyen egzakt határ, amikor ezek az erőforrások hirtelen annyira elfogynak, hogy egyik napról a másikra bekövetkezik valamiféle armageddon. Ez csacsiság. Nyilván lesz, ami megritkul – ez akkor megdrágul annyira, hogy majd helyettesítjük más anyaggal. Kiirtottuk a tengeri nyércet, most készítünk télikabátot másból. Felesszük és elvilágítjuk a bálnákat, eszünk majd mást, és majd nem világítunk bálnaolajjal. Elfogy az kőolaj, majd gyártunk műolajat, illetve helyettesítjükz mással. Ez nem jelenti azt, hogy nem kár ezért a folyamatért, s hogy ez nem káros, de azért
ne essünk át a ló túlsó oldalára sem. Az is egy legális társadalmi cél lehet, hogy a Földön minél több ember élhessen emberi körülmények között, még ha ennek az is az ára, hogy a tigriseknek még rosszabb lesz, és elfogynak az olajkészletek. – Tehát ön szerint a technológiai megújulás mindig rendelkezésünkre áll majd minden fogyatkozó erőforrás, mint a víz, az olaj, a télikabát esetében? – Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az emberiség képes alkalmazkodni a kihívásokhoz. Úgy vélem hogy ez a képességünk a múltban és a jövőben is fennmaradásunk kulcsa. Szerintem pont azt kéne igazolni, hogy több tízezer év után valamiért épp most veszítettük el megújulási és alkalmazkodási képességeinket. – Azért mégis csak van valamiféle határ, amit már nem bírna a bolygó. Mi ön szerint a világ népességének maximuma? – A Föld 20-30 milliárd embert gond nélkül elbírna, ha elég magas lenne a gazdasági fejlettség. A népsűrűségből fakadó problémák (éhínség, háborúk, kényszermigráció) nem ott vannak most sem, ahol sűrű a lakos-
Embertömeg Hong Kongban Fotó: Mike Clarke
JÓ HA FIGYELÜNK!
ság, de fejlett a gazdaság (Dél-Korea az 500 fő/km2 és Hollandia a 400 fő/km2 népsűrűséggel nagyon jól elvan), hanem ott, ahol sok szegény ember él sűrűn. Például India egyes részein, Bangladesben vagy Ruandában. – Ezt a 20-30 milliárdos becslést milyen módszertannal számítja? – A szárazföldek alapterülete (az Antarktisz nélkül) 135 millió négyzetkilométer, jelenleg az átlagos népsűrűség 45-50 fő/ km2. Ha abból az erősen túlzó előfeltevésből indulunk ki, hogy a szárazföld fele klimatikus és földrajzi okokból kvázi lakhatatlan, és az is marad, akkor a föld lakosságának megháromszorozódása (20 milliárd fő feletti lakosság) esetén a lakható területeken mintegy 300 fő/km2 átlagos népsűrűség várható. Ez hozzávetőleg megfelel például a mai Japán, Srí Lanka, vagy Vietnám népsűrűségének, de még mindig lényegesen alacsonyabb mint például a mai Belgium, Hollandia, Dél-Korea népsűrűsége. A mai technikai viszonyok között is létezik nagy agrárállam 1000 fő/km2-es népsűrűséggel (Banglades). Valószínűleg a határ valahol ekkora népsűrűség körül lenne, de ez 70 milliárd embert jelentene. Ezt a számot pedig a Föld lakossága nagyságrendileg sem fogja megközelíteni. – Az előbb, amikor a világ népességszámának lehetséges bővüléséről és az erőforrások szűküléséről kérdeztem, ezt a témát hitnek nevezte. Ennyire távol áll a valóságtól az a lehetőség, amit Thomas Malthus angol közgazdász is feszegetett a 19. században? A sokat vitatott nézet szerint egységnyi élelmiszerre egyszerűen több és több ember jut. – Amikor hitet emlegettem, egyszerűen az ön kérdésére reagáltam, ugyanis a „büntetlenül” kifejezést használta. Ezzel a gyarapodást egy vallási fogalommal megközelítve mintegy bűnnek nevezte, ami majd valamikor elnyeri a méltó büntetését. Én a bűn és büntetés fogalmakat demográfusként nem tudom megközelíteni, ezért javasoltam, hogy forduljon máshoz... Egyébként, ha nem kutatóként kérdez, szerintem a gyarapodás önmagában nem bűn, csak most divat annak látni, láttatni. Szűk évszázada még az uralkodó eszmeáramlat pont azt gondolta bűnnek, ha nem uraljuk és zsákmányoljuk ki a földet. Gondoljon a bibliai teremtéstörténetben Isten
Elpusztult bálna San Salvadorban Fotó: Jose Cabezas
JÓ HA FIGYELÜNK!
ELBUKHATJÁK A KISADÓZÓK A KOMOLY MEGRENDELÉSEKET Kizárólag a lakosságnak szolgáltató vállalkozásoknak éri meg választani a kisadózók tételes adóját, azzal ugyanis szinte keresztet vethetnek arra, hogy társaságoktól megrendeléseket kapjanak. A parlament elé terjesztett törvényjavaslat szerint ugyanis a velük szerz������������ ődő társaságok nem vonhatnák le a költségeikből a kisadózók számláinak ellenértékét – hívja fel a figyelmet Hegedüs Sándor, az RSMDTM adópartnere. Kizárólag a lakosságnak szolgáltató vállalkozásoknak éri meg választani a kisadózók tételes adóját, azzal ugyanis szinte keresztet vethetnek arra, hogy társaságoktól megrendeléseket kapjanak. A parlament elé terjesztett törvényjavaslat szerint ugyanis a velük szerződő társaságok nem vonhatnák le a költségeikből a kisadózók számláinak ellenértékét - hívja fel a figyelmet Hegedüs Sándor, az RSM-DTM adópartnere. Úgy tűnik, hogy a kormány tényleg csak a lakosságnak szolgáltató kisvállalkozások számára kívánja vonzóvá tenni a kisadózók tételes adóját, és valóban csak a lakossági szolgáltatóknak éri meg az újfajta átalányadót választani. Óriási hátrányt szenvedhetnek viszont például azok a szellemi foglalkozásúak, akik más cégekkel működnek együtt. A beterjesztett törvényjavaslat szerint ugyanis nem minősül elismert költségnek a társasági adó szempontjából az a költség, ráfordítás, amely a kisadózó vállalkozások tételes adójának hatálya alá tartozó vállalkozás részére juttatott ellenérték következtében merül fel. Vagyis a társaságok nem vonhatják le költségként a kisadózók számláinak ellenértékét. Praktikusan ez azt jelenti, hogy ezen adóalanyokkal a társasági adó alanyainak nem lesz érdemes szerződni, vagy az árakat, díjakat legalább 10 százalékkal alacsonyabban érdemes meghatározni, kialkudni, mint a társasági adót fizető konkurenseik esetében magyarázza Hegedüs Sándor. A társaságoknak ráadásul érdemes az ügylet megkötése előtt tájékozódniuk arról, hogy kisadózóval szerződnek-e. Késő bánat lesz ugyanis, ha csak a számlából derül ki, hogy kisadózóval szerződött a vállalkozás. A számlán ugyanis fel kell majd tüntetni, hogy „Kisadózó vállalkozások tételes adójának alanya által kiállított számla”. A kisadózó vállalkozások tételes adójának választása során arra is figyelemmel kell lenni, hogy az eddigi vevőkör a cég tapasztalatai alapján inkább a magánszemélyek vagy a társaságiadó-alanyok körét öleli-e fel. Utóbbi esetben komoly megfontolást igényel a tételes adó választása – figyelmeztet a szakértő. Forrás: penzcentrum.hu
felszólítására: „Növekedjetek és sokasodjatok, és töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá és uralkodjatok a tenger halain és az ég madarain és minden élőlényen, ami mozog a föld fölött” (Ter, 1,28). Amikor az európai emberek többsége még ezen hitvi-
lág alapján élt, akkor a bálnák élethez való jogán még nem sokat filozofáltunk. Ki tudja, 20-30 év múlva mi lesz kontinensünkön az uralkodó nézet, hit ugyanerről? Forrás: Hegedűs Sándor – Index 187
188
JÓ HA FIGYELÜNK!
