Az öngyógyítás útján II. Előző számunkban áttekintettük, hogy miért folytatunk életünk nagy részében (vagy mindvégig!) önvédelmi játszmákat emberi kapcsolataink megvalósításakor. Láttuk, hogy a lélek félelmei ösztönzik ezeket, és kialakulásuk újrameg-újra lehetőséget ad az előéletekből származó –és energiatestünkbe vett- téves hitek gyógyítására. Az öt tipikus védekezési stratégiát a legtöbben felváltva, avagy keverten alkalmazzák, de gyakran felismerhetjük magunkban (vagy másnál) egy-egy karakterstruktúra központi szerepét. Bemutattuk a skizoid karaktert, mely az anyagtestben élés egészével kapcsolatban bizalmatlan, így erős menekülési készenléttel próbál védekezni. Ezúttal az orális (beszélő) és a pszichopata karakterekkel foglalkozunk kissé bővebben. Az orális (beszélő) karakterstruktúra Ennek a védekezésmódnak a lényegét jól jelzi a neve, amely a szájra, az anyag-világ megújuló el-elfogadását megvalósító táplálkozási kapura utal! A karakter hordozó-inak központi félelme a táplálás elégtelensége körül alakult ki. Több inkarnáción keresztül voltak szűkösek a dolgokhoz való hozzájutási lehetőségeik, igen valószínűen éhínségben éltek (esetleg éhen is haltak), megtapasztalva az elégtelen készletekből való részesedés keserveit. Hiányzik tehát a jóllakottság elégedettségének élménye, és újabb életválla-lásuk fontos célja annak a tévhitnek a meggyógyítása, mely szerint: „nincs elég…”. A gyógyítandó hit (a téves minta) aktiválása érdekében olyan kisgyermekkori körülményeket vonzanak, amely előtérbe helyezi az elégtelenség kérdését. Elhagyatott-ságot tapasztalnak meg kicsiként, melynek nem annyira a mértéke nagy, mint az átélés mélysége és módja. A leginkább tipikus történetekben ténylegesen a csecsemőkori táp-lálás mikéntjével gondok voltak, de lélektanilag a tápláltság és táplálás élménye messze több az étkezésnél, hiszen minden jó kapcsolat „tápláló” (feltölt tanulsággal, örömmel, ön-becsüléssel, stb.). Az elhagyatottság fájdalmát pont a kapcsolatban elnyerhető jók hiánya indítja be. Az orális védekezés létrejöttében alapvető szerepe szokott lenni azoknak az é-desanyáknak, akiknek (valamiért) nincs elég idejük a kicsi szoptatására, ezért nem várják meg, amíg kicsinyük jelzi elteltségét. Helyette ők maguk döntik el, hogy „ennyi elég ne-ki”. A nem is oly rég még beágyazott magzatként élő csöppség számára mamájában testesül meg az Isten-anya, és a szoptatás intim egyesülésében önmaga Isten szeretetére méltóságát, individuumának isteni lényeggel feltöltését tapasztalja meg (anyag-testben). Ha azonban a szoptatás nem elégedettséggel zárul, akkor szeretettsége –és evvel önszeretete- képességét tanulja meg! Kialakítja (ebben az életben mozgósító) hitét, hogy neki gondoskodással,”tápláló” támogatással tartozik a világ. Tudattalanul elvárja, hogy helyette megtegyenek dolgokat, esetleg egyenesen kiköveteli a gondoskodást. Ennek egyik alapvető útja-módja, hogy ismételten, ill. krónikusan gyengültséget, betegséget produkál, miáltal a Napnál is világosabb, hogy ő nem képes önmagáról maradéktalanul gondoskodni, pláne nem képes másokat táplálni! De térjünk még vissza a csecsemő jóllakatásához! Ha a szoptatások ismételten megszakadnak az elteltség előtt, akkor a csecsemő idegesebben lát hozzá, ami által fokozódik a gondja, ugyanis valójában nem tud gyorsabban nyelni. Etetés után (elszenderedés helyett) hamarosan felsír. Ha ekkor a
1
mama ismét ne-kilát megetetni, szinte kiképzi kicsinyét arra, hogy követelő legyen, illetve arra, hogy bár-milyen nehézség, ill. bánat esetén az evés a vigasztaló teendő! Innen egyenes az út ahhoz, hogy kövér és elégedetlen emberré cseperedjen. Még rosszabb esetben a csecsemő megtanulja elhagyni anyját (az emlőt), még mielőtt az hagyná el őt! Az elégedettség, az isteni forrás belül léte helyett csak hiányt és gyengeséget él át első időszakában, anyját (de meglehet, hogy apját is!) energiaelszívó-ként ismeri meg. Sajnálatos módon az anya (ill. a szülő) a 3. csakra „fonalain”, ill. bio-plazma nyalábokon át valóban fordított táplálási helyzetet valósíthat meg: energiát szív-hat el a kicsitől! Például akkor, ha a gyerek világra hozatala mögött valamilyen érdek (a partner megtartása, stb.) húzódik meg… Ha ezt a fordított táplálást leány-csecsemő éli át, akkor többnyire komoly az esélye, hogy anyaként –tudattalanultovábbadja a problémát kicsinyének (ugyanis nem akarja táplálni, hisz ő sem volt elégedett csecsemő), pl. hamar elapad a teje, netán meg sem indul. A csecsemőkori elégedettségélmény hiánya gyakran el-húzódó utó-kompenzációs játszmába torkollik, túlkötődés, ill. érzelmi zsarolási szokás a-lakul ki: mind a szülő, mind a (felnőtt) gyermek követelőként fordul a másik felé! Az orális védekező akciójának lényege: energia-elszívás a másik embertől. Ez lényegében a 3.(köldök-)csakra fonalain keresztül történik,de – természetesen akaratla-nul- a viselkedés több mozzanata is gyengítően hat a másikra,miközben tesz azért,hogy az ne távolodhasson el egyhamar. Az orális védekező felismerését ezért sokszor „tapa-dása” segíti elő. A mélyen szemekbe meredő, csendesszomorú (szemrehányó) tekintet; a túl halk, és túl puha, hosszú mondatos beszédmód… a másik marad, még tán közelebb is hajol, hogy jobban értse… és eközben (akaratlanul) már táplálja is a tapadó energiamezejét. A megállíthatatlan és követhetetlen közlésáradat célja is gyakran a megszólított „le-bilincselése”, és közben energetikai „meglopása”. A hazai zsargon kifejezés telitalálat: „hű, de lefárasztott ez a… a dumájával!”. Igen, az orális védekező társasága fárasztó! Mivel a legtöbben nem szeretnek az ilyen védekezők közelében lenni, azok új-rateremtik elhagyatottságukat, azt a tapasztalást, hogy „nincs elég” semmiből. Ördögi kőr! Hogyan lehet nekik segíteni? Egyfelől fontos, hogy a „tapadás” észlelésekor ne me-neküljünk (erre a skizoid karakter alig képes!), pl.”nem érek rá, sietős ügyem van” típusú közléssel, ill. bántó letorkollással. Másfelől érdemes rászánunk magunkat, hogy részben megadjuk nekik, amit kívánnak. Ezáltal inoghat meg tévhitük, hogy számukra „nincs e-lég…”. Ez a gyakorlatban pl. úgy történhet, hogy a tapadás megkezdésekor pozitív megállító közlést alkalmazunk: „Sajnos, most mennem kell, de holnap 10 körül benézek”. És csakugyan tartsuk be az ígéretet, másnap közelítsünk hozzá, és szánjunk némi időt rá! Ha ezt ismételten megvalósítjuk, letesz a védekezésről, azaz a hosszas (lefárasztó) tapadásról! (Ha csak hessegetjük, akkor az orális védekező egyre inkább ránk szokik.) Mit tehet az, aki felismeri, hogy önnön maga orális védekezésre hajlik? Amikor felismered, hogy elborít az elégedetlenség és a tehetetlenség érzete… amikor nekiindulsz, hogy keress valakit, akinek hosszan elpanaszolnád helyzetedet, kérve, hogy tegyen meg neked valamit, akkor legelőször is állj meg egy percre! Állj meg, vegyél mély lélegzetet.. Majd még néhányat… és lélegzetről lélegzetre lazulj el (akár le is ülhetsz!)… érezd, amint kellemes laza ernyedtség csurog végig rajtad, fejtetődtől kiindulva, törzseden át a lábaidba, a talpakig! Gondolj arra, hogy kár sietni, van időd bőven! Ismételd ezt a felismerést, és tudd: a világon minden idő a tiéd! Ezáltal bármit meg tudsz tenni… bármit elérhetsz majd! Önmagad által
2
hallhatóan ismételd ezt a rövid mantrát: „Teljes vagyok! … Teljes vagyok… teljes vagyok!”. Érezni fogod, miként csitul el a sürgető vágy, hogy valakinek panaszkodj, hogy mástól kérj valamit. A csitultság állapotában pedig indulj neki, hogy tegyél valamit ma-gadért! Kenj meg egy szelet kenyeret, vagy főzz egy teát magadnak, esetleg vedd meg azt a könyvet, amire már többször gondoltál! És köszönd meg magadnak, amit magadért tettél! A pszichopata karakterstruktúra Azok, elhagyatás bekövetkeztét rettegik. Valószínűleg számos küzdelmes, harcos élet áll mögöttük, meg is nyertek sok csatát (nem feltétlenül fizikai értelemben!). Tudták, hogy jó ügyekért küzdenek, azt is, hogy jó harcosok, ám árulással, cserbenhagyással mégis legyőzték őket (másként nem ment volna). Így vették energiatestükbe azt az (ön-becsülésüket eltorzító) információt, hogy „csak én vagyok elég jó, elég megbízható”. Jelen inkarnációjukhoz ezért olyan szülőpárt választanak, amelyik küzdelmet folytat. Valamelyik szülő nem kap meg valamit a társától, és ekkor a gyermeküknél keres kompenzációt, vigaszt. Az erős „kereszt-kötődés” apa és lánygyermeke, ill. anya és fia között többnyire ezért alakul ki. A szülő igen pozitívnak tűnő „csábitást” alkalmaz:”légy az én remek (okos, ügyes, vigasz-adó, stb.) fiacskámmá/lánykámmá…!”, és a szülő szeretetére éhes gyermek belép a játszmába (nem tehet mást!), küzd a csábítónak való megfelelésért. Az ellentétes nemű szülők túl-fontossá válása persze ritkán torzul oda, hogy testi kapcsolatba is kerüljenek, de az ilyen gyerekkorból felnőtteknél mégis párkapcsolati gondok jelentkeznek. A túlságos jelentőségű anya, ill. apa ugyanis gyakran érezteti (sőt: jelzi), hogy a választott társ „nem elég jó” az ő kedveltjéhez, erősen nehezményezi, hogy gyermeke pont őt választotta, és ez bizony aláaknázhatja a párkapcsolatot. A szerelem a társhoz húz, ám a megfelelési küzdelem szokása a szülőhöz… és ez szétszedő erő. Ha a házassági kötelék igen erős, akkor viszont a szülőhöz való „hűtlenség” terhét kell feldolgoznia a felnőtt gyereknek. Az ellenkező nemű („jó”) szülő szeretetéért harcol, az azonos nemű („rossz”) ellenében, mintegy a belső „árulást” próbálja elkerülni, holott valódi helyzete teljes pártatlanságot kívánna, hiszen ő mindkét szülejének egyaránt gyermeke! Ha szülei megmaradnak a nem boldogító házasságukban, az ugyanolyan nehéz neki, mint ha szétmennek, és a túl fontos szülő új társat vállal. Ezt is (tudattalanul) árulásként éli meg. A pszichopata védekező felhúzza, felturbózza, feltölti magát. Gyerekként nagynak kíván tűnni, hamar felnőtté válni, ezért korai produkálásra törekszik, kiérleletlen túl-teljesítésekbe hevül bele, ám ezáltal még bizonytalanabb lesz belül, hogy „eléggé jó-e” már. Az aura energetikai mezője ennek megfelelően felül jóval nagyobb, mint alul, és mivel akaraterővel mozgósítja magát, a hátsó oldali energiaforgalma túlságos. Ugyanakkor a 4. (szív-)csakra fonalait nehezen,vagy nem hajlamos ellentett nemű partnerek megfelelő csakrájához kapcsolni. Mivel hitük szerint az élet harc a „jóért”, a „helyesért”, agresszíven élnek. Szo-kásuk mások lekicsinylése, leszólása, a jobban-tudó tudálékoskodás, az útviszonyokat nem tisztelő gyorshajtás, az adottságok pocskondiázása, stb., ami által önnön életérzésüket keserítik, és egyben maguknak indokolttá teszik harcra feltöltöttségüket. Személyes kapcsolataikat élve hátoldalon felhalmozott energiáikat a fejükhöz emelik (a szándékaik hangsúlyozása során), és a kapcsolati partnerre irányítják, mintha az ellenfél lenne. Ennek során azonban valójában ők hajtanak végre agressziót
3
(türelmetlenség, heveskedés, a másik felvetéseinek félresöprése, stb. közben), és ez visszaüt. Vagy új harcba keverednek, vagy a másik elfordulását élik meg, ami megerősíti „elárultatásuk” hitét. Emberi, társadalmi közegük így megcsappanttá, kiürültté válhat az évek múlásával. És meggyengültté, részben kiürültté válik alsó testterületük (ill. csakráik) energiamezeje, ugyanis az energiák feltolásával nagyban kimerítik 1.,és 2.csakrájukat. Gyengének érzik magukat, a földi energiákat csakugyan kevéssé tudják felvenni. Ügyeiket tekintve is, de fizikai állapotukat illetően is kicsúszik alóluk a talaj. Gyakran derékfájósak, deréktáji problémákkal, szexuális gyengeséggel bajlódhatnak. Ez utóbbiban része van a szívcsakra energiáiban fennálló hiánynak is (sekélyes érzelmi kötődés a partnerhez). A csábító kezdeményezésben, a rábeszélésben eredményesek,de kevéssé hajlamosak hosszabb távon,kitartással teljesíteni (kapcsolataikban,vállalásaikban). Kivonulásukhoz, ill. vereségükhöz viszont bőséggel találnak külső „okozót”, cserbenhagyót…”árulót”. Ez a karakter mindig győztes akar lenni, bizonyítandó önnön „jó” mivoltát. Ki-mondottan fél a „rossz” oldalra kerüléstől, ahová –hite szerint- a világ lehúzza őt. Mivel a kitűzés (mindig győzni) túlzó, félelem-hite többnyire megvalósul: nem győz! Pszichopata védekező embertársaink többnyire túlvállalásra hajlamosak, többet vesznek magukra, mint amit jól teljesíthetnének, amiként gyerekként ezt megszokták. Sokszor személyes szükségleteikből is feladnak, eltökéltségüket bizonyítandó, túlórázók, nem engedik meg maguknak a lazítást. Valójában azonban – árulástól félve- teljesen ellenőrizni akarják ügyüket, előresietők. Ez harcmodoruk része, és egyben fokozatosan elmagányosítóvá válik. Agressziójuk nem nyílt, gyakran kimondottan segítőnek mutatkoznak, azonban nem a másik érdeke (java) mozgósítja őket, hanem saját kiválóságuk, jóságuk felmutatása. Túlzásaik jelzésekor, elhárításakor mély sértettséggel reagálhatnak. A pszichopata védekező karakter gyógyulásához legfőképpen a bizalmat kell elsajátítania! Meg kell tanulnia bíznia önmagában is, de egyben másokban is. Természe-tesként kell elfogadnia az egyedi ember (így önmaga) tökéletlenségét, ám bízva az em-beriségben. Szüksége van a jelen elfogadására, a Föld megbecsülésére, arra, hogy a jelenben élést többre tartsa a harcnál (ami mindig valami jövőkép zászlaja alatt dúl). Nagy tanulnivalója a hibák megengedése (önmagának is, másoknak is), és a hibák, ill. tökéletlenségek ellenére észrevenni magában a jót és a biztonságot, egyben tisztelni a másik egyéniségét (olyanként, amilyen). Ezúttal is adok egy gyakorlatot, amely jól szolgál azoknak, akik felismerik magukban a többiekben való bizalom hiányát,a pszichopata védekezés hajlamát: Ha elborít az az érzés, hogy cserbenhagytak… hogy elárult az, akiben bíztál, ÁLLJ MEG egy percre! Tedd fel magadnak ezt az egyszerű kérdést: „Lehet, hogy túl-reagálom a dolgot???” Ne siess válaszolni magadnak, csak kérdezd… kérdezd újból! Próbáld emlékeztetni magadat ember mivoltodra, képességeid végességére… és a másik, az árulónak vélt személy emberségére is. Mondd ki: „Miért is lennénk hibátlanok?!” Most állj meg behajlított térdekkel, vegyél nyugodt, mély lélegzetet… és miköz-ben folytatod a mély légzést, figyelj befelé… összpontosíts a belső érzéseidre! Mit érzel? Megbántottságot? Elhagyatást és megfosztást? Netán FÉLSZ??? Volt ilyen érzésed már máskor is?… Ismételten… talán sokszor is? Gyűjtöd, megnöveszted saját
4
jóságod, kiválóságod tudatát? Energiákkal feltöltöttnek érzed magadat fejmagasságban? Ha igen, mély légzésed ritmusában fokozatosan engedd lejjebb fejedtől ezt az energiagömböt… tudd, hogy jól szolgál majd lentebb is! Engedd fokozatosan végig (be-hajlított) lábaidon… a földig… és érezd a lábaddal szilárdan a földet! Figyelj a Földre, amin minden társadhoz hasonlóan állsz… és merevített lá-bakkal ismételd magadnak (hallhatóan) a mantrát: „Jó vagyok… jóságos vagyok! Biztonságban vagyok!” Kissé fárasztó így állnod és mantráznod? Gondold hát: „Nem baj… másokkal együtt sikerre viszem életünket!”. Még egyszer mondd el a mantrát… egyenesítsd ki ma-gadat,és pihenj meg! Hiszen valóban jók vagyunk,és biztonságban vagyunk. Nem kell szüntelenül védekeznünk! Hegedüs Eta / folytatjuk! /
5
