Az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) program FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet Eperjesi Tamás Igazgató Magyar Vidék Napja
2010. szeptember 24.
Mit kell erősítenünk?
A vidék népességmegtartó erejét. Hogyan? IKSZT modell program
Fejlesztési célok
• A közösségek megerősítése, megerősödés feltételeinek megteremtése • Jó színvonalú közszolgáltatások hozzáférésének biztosítása a legelmaradottabb térségekben • A pusztulófélben lévő közösségi infrastruktúra revitalizálása
Közösség
Szolgáltatás
Infrastruktúra
Az IKSZT modell •
Épület, amely keretet biztosít minden ágazat, szakterület számára, hogy közszolgáltatásait elérhetővé tegye a vidéki településeken és térségekben
•
Szolgáltatásszervezési modell, amely hozzájárul az egyes (köz)szolgáltatások fenntarthatóságához, szakmai és finanszírozási szinergiájuk megteremtéséhez
•
Közösségi tér – a helyi közösségi indíttatású kezdeményezések, Helyi Aktivációs Műhely (HAM) befogadó, támogató (szín)tere, – a közszolgáltatásokat végponti jelleggel, a közösségi tudást hatékonyan elérhetővé tévő, kisugárzó kultúraközvetítő tér
Szolgáltatás
Épület
Közösségi té r
Elvárt eredmények •
A működés eredményeként a közösség igényeivel lépést tartó, célszerűen megújuló és bővülő közösségi, közművelődési infrastruktúra Infrastruktúra
•
Az igényeknek és szükségleteknek megfelelően épülő és elérhető jó színvonalú közszolgáltatások, közösségi, közművelődési szolgáltatások
Szolgáltatás
Közösség
•
Hatékony és eredményes közösségi szolgáltatásokat használni és fenntartani képes, gazdasági, kulturális és közéleti értelemben reproduktív („méltóságában teljes”) közösségek
Előre látható eredmények Az IKSZT megvalósulási helyszíne, azaz a beruházással érintett épület
21,81% 33,64%
44,55%
jelenleg is működő közösségi tér a beruházást követően, annak következtében válik működő közösségi térré több, jelenleg is működő funkciót ellátó hely, mely keretében az IKSZT is kialakításra kerül
Az IKSZT működése
Kötelező feladatok
Választott (kötelező) feladatok
Vállalt szolgáltatások aránya a címbirtokos szervezetek körében Vállalt szolgáltatások aránya Helyszín biztosítása civil szervezetek számára
97,5
Közösségfejlesztési folyamatok generálása, folyamatkövetése
93,4
Egészségfejlesztési programok megvalósítása
74,2
Állami Foglalkoztatási Szolgáltatások (ÁFSZ) információs pont kialakítása Elektronikus közigazgatási végpont szolgáltatások biztosítása (Közháló végpont) Üzlethelyiség(ek) kialakítása a helyi vállalkozók támogatása érdekében A gyermekek (különösen a 0-5 évesek) foglalkoztatását, óvodai felkészítését célzó nappali, délelőtti szabadidős, fejlesztő programok Az iskolai felzárkózást segítő, a középiskolai tanulmányokra felkészítő, tanítási időn túli tankör megvalósítása 6-18 éves
66,3 57,9 29,1 22,6 13,2
Postai szolgáltatás nyújtása
5,1 0
10
20
30
40
50
60
70
80
90
100 %
IKSZT pályázati program A program az ÚMVP III. tengelyén belül az „5.3.3.2.1. A vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások” intézkedésének része. Az IKSZT-k kialakításának keretét kétlépcsős pályázati rendszer adja: 1. az „IKSZT cím” elnyerését célzó pályázati felhívás (címpályázat) két alkalommal került meghirdetése: • •
IKSZT/2008/1 kódszámú felhívás beadási határideje: 2008.09.30. IKSZT/2008/02 kódszámú felhívás beadási határideje: 2008.10.31.
2. A 112/2009. (VIII.29.) FVM rendelet alapján a címpályázaton eredményes szervezetek 2009. 09. 01. és 2009. 10. 15. között nyújthatták be támogatási kérelmüket az eljáró MVH felé.
IKSZT pályázati program (I. kör)
Címpályázat: (IKSZT/2008/1 és IKSZT/2008/02 pályázati felhívás) A pályázók (önkormányzatok, civil és egyházi szervezetek) az IKSZT keretében tervezett munkájukról adtak tájékoztatást. Az elbírálás szempontja – többek között – a helyi szükségletek és az arra adott szolgáltatási válaszok egységessége, illetve a tervezett szolgáltatások szakmai programjának összhangja volt. A címpályázat teljes lebonyolítását és feldolgozását az FVM VKSZI Kiemelt Projektek Osztálya végezte.
Eredmények Beérkezett pályázatok száma: 1003 db (703 db, illetve 300 db) IKSZT címet elnyert szervezetek száma: 972 db Érintett települések összlakosságszáma: mintegy 1,7 millió fő Átlagos településméret: kb. 1730 fő Külterületileg jogosult település: 21 db LHH 33 kistérségben lévő IKSZT címbirtokos szervezetek száma: 234 db
Címnyertes települések eloszlása lakosságszám alapján 8%
2%
1% 21%
14%
14%
23% 17%
500 fő alatti települések
500-1000 fő közötti települések
1000-1500 fő közötti települések
1500-2000 fő közötti települések
2000-3000 fő közötti települések
3000-5000 fő közötti települések
5000-10000 fő közötti települések
10000 fő feletti települések
Címnyertes szervezetek eloszlása jogállás alapján
27%
2% 71%
Költségvetési szerv
Egyház
Non-profit szervezet
IKSZT pályázati program (II. kör)
Beruházási támogatási eljárás (112/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet) A címpályázaton sikerrel részt vevő, azaz IKSZT cím birtokában, jogosultsággal rendelkező szervezetek nyújthatták be kérelmüket a címpályázatban leírt szolgáltatások megvalósítási helyszínét jelentő épület felújítására, bővítésére, illetve az épülethez és szolgáltatásokhoz tartozó eszközök beszerzésére, működési támogatás elnyerésére az MVH kirendeltségeihez.
Eredmények Beérkezett kérelmek száma: 811 db LHH 33 kistérségből beérkezett kérelmek száma: 195 db Támogatást elnyert IKSZT címbirtokosok száma jelenleg: 573 db LHH 33 kistérségből támogatásban részesültek száma jelenleg: 135 db Érintett települések összlakosságszáma: mintegy 1,1 millió fő Átlagos településméret: 1952 fő
Támogatást elnyert települések eloszlása lakosságszám alapján 9%
1%
1%
18%
15%
24%
15% 17%
500 fő alatti települések
500-1000 fő közötti települések
1000-1500 fő közötti települések
1500-2000 fő közötti települések
2000-3000 fő közötti települések
3000-5000 fő közötti települések
5000-10000 fő közötti települések
10000 fő feletti települések
Támogatást elnyert szervezetek jogállás szerinti eloszlása
29%
2% 69%
Költségvetési szerv
Egyház
Non-profit szervezet
Mit kap az IKSZT?
ÚMVP támogatás
Legfeljebb 200 000 euró támogatás igényelhető: • az IKSZT megvalósulási helyszín külső és belső felújítására, bővítésére, korszerűsítésére; • az IKSZT megvalósulási helyszínhez közvetlenül kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztésére; • az IKSZT részét képező szolgáltatásokhoz kapcsolódó eszközök beszerzésére; • működési támogatás az első három évben.
Mit kap az IKSZT?
Megújul a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH rendszere) Az idén tervezetten elindul a Vidékfejlesztési Akadémia rendezvénysorozat. Ennek keretén belül IKSZT módszertani rendezvénysorozat kerül lebonyolításra. Helyszínek: 7 regionális helyszín (tervezés alatt) Időpontja: 2010. október – december Célcsoport: IKSZT-ben foglalkoztatni kívánt munkatársak További tervezett szolgáltatások: • • •
Ifjúsági közösségi teret működtető szervezetek jó gyakorlatainak megismerése, tapasztalatcsere; Papír alapú tematikus MNVH kiadvány; Rövidfilmek;
A VKSZI és Ügyfél közötti kötelezettségek
Szakmai Együttműködési Megállapodás: Az IKSZT címet elnyert szervezetek valamint az ÚMVP Irányító Hatósága nevében az FVM VKSZI között Szakmai Együttműködési Megállapodás került megkötésre a program eredményes és hatékony megvalósításának támogatása érdekében.
Kötelezettségek: FVM VKSZI: az IKSZT-k szakmai, módszertani fejlesztését szolgáló szolgáltatások kialakítása és működtetése (szakmai elvárások, útmutatók, segédanyagok, ajánlások megjelentetése, képzések szervezése, szakmai monitoring) Módszertani Központ felállításával; Címbirtokosok: a Módszertani Központtal történő kötelező együttműködés, időszakos beszámolási, jelentési kötelezettségek.
Módszertani Központ monitoring rendszere
IKSZT módszertani és minőségügyi kézikönyv Előzménye az IKSZT módszertani kézikönyv
Tartalma Módszertani fejezetek • Javaslatok a beruházási rendeletben szereplő feladatok teljesítésének módjai (az összes szolgáltatásra, kapcsolódó feladatokra vonatkozóan) • a működési támogatás elszámolásának gyakorlata, különös tekintettel a dokumentációs követelményekre • az IKSZT működtetése során alkalmazható közösségfejlesztési, programszervezési, stb. módszerek, technikák Minőségügyi fejezetek • Segítség a minőségügyi rendszer alkalmazásához (eljárások, dokumentumok)
Formája • •
Évente megújuló „kapcsos könyv” IKSZT Tudásbank: a módszertani fejezetek, szócikkek internetes, wiki-alapú megjelenítése
Az IKSZT beruházások befejezésének várható ideje
év 1
2014
45
2013
40
2012
217
2011 123
2010 0
50
100
150
Címbirtokosok (db)
200
250
Kötelező arculati elemek IKSZT címbirtokosok részére
Kis projekttábla Mérete: A1 (594 x 841 mm)
Kötelező arculati elemek IKSZT címbirtokosok részére
Az Arculati Útmutatóban a nem infrastrukturális beruházások esetében megjelölt tábla, illetve a gépés eszközdekorációra vonatkozó matrica elhelyezése IKSZT beruházások esetén NEM kötelező!
Mit kell erősítenünk?
A vidék népességmegtartó erejét és ennek a népességnek a képességmegtartó erejét.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket! FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet Vidékfejlesztési és Szaktanácsadási Igazgatóság 1012 Budapest, Attila út 93. Elérhetőségek: www.ikszt.hu
[email protected]