Nov.
GOGOLÁK: TÓT VOLT-E MADÁCH?
293
hogy a párizsi békék körül valami hiba történt. Nos, ami engem illet, elképzelni is alig tudom, hogy annyi szenvedélyes béke-akarás után Európa népei belenyugodjanak abba, hogy ne teremtsenek maguknak olyan eredményesen működni képes szervezetet, amely saját törvényeiknek megváltoztatását el tudja végezni, ha azt a körülmények szükségessé teszik. De még hihetetlenebb az, hogy a szenvedélyes békét-akarók között olyan kevesen érezzék annak szükségességét, hogy szükség van olyan állandó intézményre, amely nemcsak papíron, hanem valóságban is végre tudja hajtani az évek múlásával szükségessé vált változtatásokat. Ebben van az európai kérdés leglényegesebb pontja, de mi a lényeges pontokról legszívesebben megfeledkezünk, mert sokkal kényelmesebb a problémák elől kitérni, mint becsületes nyíltsággal és őszinteséggel szembenézni velük." MÁTHÉ ELEK
TÓT VOLT-E MADÁCH ? Z ifjú csehszlovák köztársaság tudós agg elnöke: Massaryk Tamás a L közelmúltban, félretéve állama ú. n. demokrata és minden multat megA vető irányzatát, ismét beutazta a ,feudális" és magyar-tót emlékekben oly gazdag Szlovenszkót és e szokásos körútja során módot talált arra is, hogy megjelenvén Alsó-Sztregován, Madách Imre szülőhelyén, koszorút helyezzen az ugyanott pihenő nagy költő sírjára. Ritka jelentős aktus lett volna ez, az ottani magyar kisebbség iránti némi megértést is szimbolizált volna tán, ha nem kísérték volna az elnök részéről oly kijelentések, melyek nyomán rögtön elült a magyar kisebbség minden reménye az esetleg üy közeledések révén elérhető kulturális engedményeket illetőleg. Ellenkezőleg, — az elnök úr kegyetlenül belegázolt az ottani magyarság lelkivüágába, — ismét elárulta, hogy semmi érzéke nincs Szlovenszkó múltja, jelene és az ott élő népek békéje iránt,— kegyetlenül el akarta konfiskálni egy nagy költő alkotásait nemzetétől és ezt egy oly nép nevében tette, melyhez az üy kijelentések egyáltalában nem illenek és amelytől az elnök úr, minden hajdani tót származása ellenére végtelenül idegen. Azt emlegette ott, hogy nemcsak a költő iránti kegyelet puszta ténye hozta a sírhoz, hanem egyúttal az a tény is, hogy Madách szlovák volt és ő a szlovák költő sírjára helyezi koszorúját. Ahogy határon innen, határon túl a magyar lelkekben némileg fölengedett a megdöbbenés csöndje, a legváltozatosabb sajtóközlemények követték e szavakat, — nem is szólva a csehszlovák sajtóról, mely hozsannázva kísérte útján tovább kulturális Trianonunk újabb kiteljesítőjét: Massaryk G. Tamást. E hangok, e cikkek világosan mutatják az ottani ahistorikus és dilettáns történetszemléletet és az új sovinizmus beteges tobzódását. De a mi sajtónk sem emelkedett a támadás visszautasításában igazi magaslatára, nem akadt oly közlemény, mely a régi Felvidék viszonyainak, múltjának és fejlődésének elvárható ismeretéről tanúskodott volna. Lapjaink szépen tárták elénk a magyar álláspontot, de nem a felvidéki magyar történelmiség szempontjából vizsgálták a kérdést, ahogy pedig kellett volna, és így bizonyos fokig csak hálásak lehetünk az elnök úrnak kijelentéseiért, hisz alkalmat ád, épp Madách kapcsán, a felvidéki szellemű magyar álláspont némi kifejtésére. MADÁCH IMRE régi nemesi származása jólismert közvéleményünk előtt, mely a jelenlegi és közelmúlt helyzetet szem előtt tartva, valamint befolyásoltatva a letűnt évtizedek szemléletétől, ezt hajlandó egyszersmind a magyarnyelvűséggel is identifikálni. Lehet, hogy más országrészeinkre nem
294
MAGYAR SZEMLE
1930
illenek rá azok a viszonyok, melyek oly érdekessé és harmonikussá teszik a régi Felvidéket, — mégis meg kell állapítanunk, hogy itt az esetleges és igen gyakori tótnyelvűség nem jelentett a magyarság testétől való merev idegenséget. Egy eltemetett mult áll előttünk és lépésről-lépésre haladva kell kihámoznunk szegény menekülő lutheránus prédikátorok, tudós plébánosok ódon könyveiből azt a lelkivüágot, melyet a XIX. század elsöpört és semmivé tett. A XVII. és XVIII. század felvidéki kulturája tót nyelven hirdeti azt a nagy igazságot, hogy Szlovenszkó minden idegszálával délhez van kapcsolva, — más föld, mint a déli magyar, más alkatában, embereiben és emlékeiben, de mégis egy vele. E felvidéki autochton kultúra megítélésénél individuális szempontokat kell figyelembe vennünk, nagy irodalmi közösségekről ekkor még nálunk szó sem lehet, különösen itt, ahol minden völgy önálló primitív kultúrhely volt, minden kúria és paplak a viszonyokhoz mért kultúrgóc és sok ma fakó és elmaradt kisváros messze ragyogó emporium. Azt kell néznünk tehát, hogy ki alkotta az ottani kultúrát, — melynek természetesen tótnyelvűnek kellett lennie, kinek elgondolásai váltak valóra az egyes alkotásokkal, kinek is szóltak ezek az alkotások? E szempontokat figyelembe véve azt kell látnunk, hogy ezt a vallásos és ekkor még protestáns jellegű kultúrát a magyar nemesség hívta életre, — engedve a reformációs kor szükségleteinek, melyek a népi nyelvek érvényesülését követelték. Most nem kutatjuk, hogy miért is lesz épp most a Felvidék a kolostorok latin kúlturájú földjéből igazi nemesi, feudális földdé kulturális értelemben is. E magyar nemesség nyelve pedig igen nagy részben a romlatlan és tiszta, ősi tót nyelv volt, melyet ugyan a huszita-cseh irodalmi forma a könyvtermelés terén elburkolt, de megsemmisíteni sohsem tudott, és e nemesség mindig magyar, „hungarus" volt, a török és kuruc időkben egyaránt, néha a megtépett és széttört nagy magyar egység egyetlen hordozója és harcosa, hogy lett volna hát az ifjú tót irodalom idegen a magyarság történelmi lelkétől? A tótnyelvűség burka alatt rejlő vérségnek és távoli származásnak ebben az összeolvasztóan magyar vüágban, mint látni fogjuk, semmiféle jelentősége nem volt és nem is lehetett. A dalmát vagy horvát földről eredő Madáchok családja hamarosan egyike lett a Felvidék kiválóbb családjainak. Tehát máris nem állhat meg az okmányszerű bizonyítékok súlya alatt a közvetlen tót származás ténye. Ott voltak a huszita, a török és a kuruc harcokban. Madách László ejti foglyul 1469-ben Podjebrád Viktorint, a csehszlováknak bélyegzett Madách Imre őse a cseh király fiát,— Madách Péter, Rimay János nagybátyja, a törökök foglya, — egy másik Madách Péter Thököly generálisa és ő foglalja el 1682-ben Kassát. Oly harcok voltak ezek, melyekben ott küzdött, oklevélileg és népi hagyományok alapján is bizonyítólag a tót nép zöme is uraival együtt, kik a századok folyamán egyek lettek vele fajban, nyelvben, lélekben és így magyarságban is. Ennek a tót népnek, mely így egy test lett a felvidéki nemességgel, csináltak kultúrát a mi nemes uraink. A „cuius regio, eius religio" gyermeteg és köznemesi alkalmazása, a jobbágyok vallásos szükségletei kielégítésének kötelessége, a jámbor köznépnek az új hitbe való terelése, vagy visszavitele a régi egyházba, ez hajtotta arra őket, hogy irodalomról gondoskodjanak, amiben szintén híven utánozzák a Felvidéknek német példákon haladó nagyurait. Éppígy néha maguk is beállanak az újabb szellem munkásai közé, ahogy papjaik munkáit szintén ők bocsátják saját költségükön a vüág elé. Ilyen család volt azoknak a Madáchoknak a családja is, kiknek ősi fészke, Sztregova még nincs oly mélyen a tót nyelvterületben, hogy addig el ne jutottak volna a magyarnyelvűség hullámai, melyek a török idők alatt bizony jól elözönlötték az egész Felvidéket. A Madáchok e századok folyamán nem-
Nov.
GOGOLÁK: TÓT VOLT-E MADÁCH?
295
csak karddal vitézkedtek, hanem jó felvidéki nemesek módján kitűntek a szép és gyakorlati tudományok mezején is a magyar és a tót nyelven egyaránt. Érdekes megfigyelni, épp őnáluk, hogy a magyar és tót nyelv művelése szinte egy és ugyanazon időben, ugyanazon személyeknél a legszebb egységben jelentkezik, jeléül annak a nyelvi és szellemi harmóniának, mely ekkor a Felvidéken uralkodott s melyet még az új csehszlovák iránynak oly heves harcosa, mint Skultéty is ismételten hangsúlyoz. Madách Gáspár, az 1628ban megjelent „Haazy Apatéka" szerzője, kora jeles orvosa, magyarul végrendelkezik. Egy másik Madách Gáspár pedig érdekes módon vetíti ki magából a felvidéki ember lelke mélyén élő magyar-tót kettősséget és egyúttal egyik első képviselőjévé válik a ma annyit emlegetett magyar-cseh, illetőleg az ennél sokkal fontosabb magyar-tót kulturális közeledésnek. Csehből fordítgatott különféle vallásos dolgokat a saját gyönyörűségére, — ám ezeknél sokkal fontosabbak azok a tót népdalfordításai, melyeket 1636-ban adott ki „Igen szép énekek" címen. A két nép lelke közeledik üyenkor egy-egy nemesi költő lantján, amint azt Beniczky Péter esetében is látjuk. Ezen években még igen erős a Felvidéken a magyar nyelv uralma és ez megtermékenyítőleg hatott a kezdő tót literaturára is, de nemsokára jön az ú. n. nemzetietlen XVIII. század, az önálló felvidéki kultúra virágkora, de egyszersmind végső ideje is. Most emelkedik erős kontúrokkal elénk költőnk dédapjának, Madách Jánosnak alakja, — Oerteliussal levelezik, olvassa kora politikai irodalmát és mint nyakas lutheránus vezetőember, hitsorsosai ügyében Bécsbe járogat, míg végre ott megunva zaklatásait, kitiltják onnan, szép életet él és így családját szegényen hagyja hátra az északra vetett grand-seigneur. Erős költői tehetséggel verselt tótul és vallásos énekei, melyek 1783-ban még önállóan jelentek meg, 1828-ban bekerültek a tót lutheránusok híres énekeskönyvébe, a „Cythara Sanctorum"-ba; anyját, Ujfalussy Zsuzsannát tót verssel dicsőíti és mind e mellett magyarul levelezik és barátait Gyöngyösi-modorú költői levelekkel örvendezteti meg. És még elegen vannak a Madáchok papok, tudósok, otthon ülő urak, kik egyformán élnek a magyar és a tót nyelvvel, nem látva a kettő között semmi ellentétet, néha maguk is támogatva, még a család protestáns korában, a tót vallásos irodalom kezdő lépéseit. A már említett Madách Gáspár és Madách György adnak otthont az 1680-as években az annyit hányatott lutheránus költő-papnak, Pilarik Istvánnak, ki hét évig készült Sztregova nyugalmában későbbi szenvedéseire. Magyarok voltak, tótul írtak és ha valaki oly kérdéssel fordult volna hozzájuk, hogy mely nemzethez: magyarhoz vagy tóthoz tartozónak vélik magukat, e kérdés lényegét nem igen értették volna meg. Történeti és politikai tudományaink mai állása mellett ugyanis szinte már közhellyé vált, hogy mily veszélyes és helytelen a jelen, avagy a közelmúlt fogalmainak a múltba való visszavitele, — a legképtelenebb következtetések és eredmények röpülnek ily módon világgá és vésődnek be a köztudatba. Ezek között, mint a sovén csehszlovák kultúrpolitika egyik jelentős eszköze, szerepel mindazon magyar kiválóságoknak, kiknek Szlovenszkóhoz valami közük volt, tóttá való egyszerű és tendenciózus átminősítése. Massaryk szóban forgó kijelentése korántsem az első Madách képzelt totságára vonatkozólag ; habár finomabb módon, de mégis mégelőzte őt ebben Kréméry István a „Slovenske Pohlady" 1923 januári számában, midőn a Petőfi és Madách centennáriumok kapcsán célozgat a két költő tótságára, de siet mégis rögtön hozzátenni: „nem lehettek a mieink, mert nem nevelődtek a mi irodalmunk hagyományaiban". Az itt következőkben épp azon okokra igyekszem rámutatni, melyek miatt Madách Imre nem lehetett szlovák, hanem magyar költő.
296
MAGYAR SZEMLE
1930
A tót nemzeti öntudat születését az 1830—1840-es évekre tehetjük. Szép és romantikus ideje volt ez a tót öncélúságnak, mely immár a magyarságtól elfordulva a messze szláv milliókra vetette tekintetét. Azok az egyéniségek, kik ekkor fölbukkantak, mind nagyfiailettek népüknek; tőlünk idegen és nekünk akkor érthetetlen utakon vezették népüket, mégis oly értékeket termeltek, melyek egyszer még becsült részei lesznek a kárpátaljai kis népek eszmevüágának. Becsületesen és gyakran a kor áramlataival végzetesen dacolva vallottak színt nemzetiségük mellett. De hol van közülük kortársuk, a szlováknak nevezett Madách Imre ? ő akkor már szintén egész más utakon járt: a nacionalista magyarságnak az új nacionalista tótságtól eltérő útjai voltak ezek. Madách, ha akarta volna, akadály nélkül áühatott volna Stur és Hurbán ifjúsága közé. A francia forradalom óta, mely időtől fogva él közöttünk a mai fogalmazású nemzed eszme, az individuum a nemzethez való egyéni hozzátartozás forrása, — az egyéni állásfoglalás dönti el a nemzethez való tartozás mértékét — bárhogy is dolgozik az utódállamok kultúrpolitikája ezen elv megtörésén. Madách Imre nyüvánvalóan nem vaUotta magát tótnak, tehát nem is lehetett szlovák költő. A másik, ezzel parallel kritérium, mely főleg a mi zűrzavaros nyelvi viszonyaink között tett szert nagy jelentőségre és mely az egyéni bevallás meüett másik döntő szempontja a nemzetiség helyes fölismerésének : az anyanyelv, ületőleg a legszívesebben használt nyelv. Madách magyar volt, magyarul írta meg az Ember Tragédiáját és nem tótul, amit ha tót lett volna, szintén jogában állott volna megtennie. Ki akadályozta volna meg őt egy üy remekmű tótul való megírásában és kiadásában, amint hogy ki akadályozta meg Sladkoviőot épp e korban gyönyörű eposzai megírásában? A nemzetiség elvét individuális és liberális kor adta a vüágnak, tehát ezen elv érvényesítésénél az egyéniség bír döntő joggal és nem az egyént körülvevő közösség, bármekkora is legyen az. Madách magyarságára sem lehet árnyat vonni szülő- és lakóhelyének tót többsége hangoztatásával. Mikor Madách Imre a világ elé lépett, a magyar és a tót nemzetiség fogalmát elválasztó határokat már rég megvonták annak a kornak uralkodó eszméi. A francia eredetű nemzeti eszmének hazai térfoglalása kettős irányú lett: a magyar nemzeti ébredéssel együtt járt a többi honi népek ébredése is. A Felvidéken ezek az eszmék az eddigi szociális és nyelvi harmóniát bomlasztó módon jelentkeztek. A gyakorta tótnyelvű, de régi módon dühös patrióta magyar, „hungarus" nemesség jóbirtokú része hamar magáévá tette a magyar faj és nyelv uralkodó voltának hódító elméletét. Uralkodó elem volt eddig is rendi értelemben, most természetesen azon igyekezett, hogy ezen állását továbbra is megtartsa s az ekkor már bilincseit javában rázogató magyar nyelv fölvételével ezt az állását a fölszabaduló tót jobbágysággal, immár szabad parasztsággal szemben így is kifejezésre juttassa. így igen könnyen és könnyelműen is elszakadt a tót néptől, melynek új és szükségszerű nacionalista nevelése így a magyar állameszmétől teljesen idegen nagyratörő új tót intelligencia kezébe került, melyet természetesen már egyáltalában nem köteleztek a magyar mult hagyományai és emlékei. Neki magának kellett saját nacionalista szükségleteire újabb irodalmat és kultúrát termelnie, mely így egészen más karakterű lett, mint a régi nemesi jellegű, tehát kissé feudális kenyéren élő vallási irodalom. Hogy követelhető tehát, hogy Madách Imre ez új nacionalista tót, Hurbán- vagy Kollár-féle irodalom hagyományaiban nevelődjön, mikor ez az irodalom épp az ő ifjúsága idején forrott ki és így akkor még egyáltalában nem voltak hagyományai? Semmi nyom sincs arra vonatkozólag, hogy a tót mozgalmak egyáltalában érdekelték volna is. Bizony az előkelő családból született nemesifjú nem igen vegyült azok közé a rajongó és elhanyagolt, szegény apostolok közé, kik paraszt- vagy lelkész-, tanítói,
Nov.
KEMENES: KOMMUNISTA
ÉS POLGÁRJOG
297
vagy jegyzői családokból jőve, nacionalizmusuk friss lobogásába belevegyítették elnyomottságuknak és félrelököttségüknek, valamint lenézettségüknek nagyon is megindokolt és megérthető érzetét. Nem hallgatta tanulókorában épp Pesten, a Deák-téri evangélikus templomban Kollár gyújtó beszédeit, melyeket pedig valláskülönbség nélkül nagy áhítattalfigyeltaz egész itt tanuló szláv ifjúság, közöttük Gáj Lajos. Később talán hatott rá valamelyest a kihaló nemesi és magyar jellegű irodalom egy terméke: Dolezal Ágostnak az első emberpár sorsát tárgyaló verses tragédiája: „Pametná celemu svetu tragoedia", melyet az otthoni könyvtárból ismert meg. A tót irodalomtörténészek által emlegetett szlovacizmusai, melyeket Arany János javítgatott át, éppen nem oly jelentősek, hogy ezekből csak halványan is lehetne következtetni tót voltára, ezek csupán oly botlások, melyek megtalálhatók minden oly felvidéki ember magyar beszédében, kinek magyarnyelvűségét még nem volt alkalma a színmagyar vidékeken megerősítenie. Akkor tehát, mikor már komolyan szó lehet egy valamely nemzethez való kizárólagos és mai értelmű fönntartásnélküli tartozásról, Madách Imre már rég magyar volt, mert már magyarnak született bele ebbe a mereven elhatárolt nacionalista világba, s az akkori ifjú, szép és lendülő magyar világ nevelte őt nyelvileg és lelküeg is egyaránt magyar és egyúttal európai nagyságú költővé. ÍME, így fest a valóságban Madách Imre szlováksága az adatok és a kor elfogulatlan tükrében. Nyüvánvaló rosszakarat, döbbenetes tájékozatlanság az, mely őt és magyar elődeit el akarja ragadni tőlünk oly nemzet számára, mely erre úgy múltjánál, mint karakterénél fogva egyáltalában nem szorul rá. A magyarság sem követeli magának a történelmi és a régi nemesi származás joga alapján Országh Pált, avagy Kukuéint (Benczúr Mátyás), a tót szellem e nagy héroszait: tót költők voltak, tótul írtak és így végeredményben örökre a tót nemzetéi. Ne követelje tehát Madách Imrét sem az elnök úr a tót nép irodalma számára, amihez joga nincs, bárhogy is követeli, amúgy is a magyarságé marad egész élete, származása és működése alapján. E sorokat pedig szlovák testvéreink ne véljék ellenük irányzottaknak, a jogos féltés és Önvédelem, de nem a gyűlölet és a ragadozás szavait hallattuk csak — távol atyáink földjétől és mégis Szlovenszkó és népe iránti régi szeretettel és hűséggel. GOGOLÁK LAJOS
NYERHET-E KOMMUNISTA AMERIKAI POLGÁRJOGOT?
H
A az alábbi sorok valami szenzációéhes boulevardlap számára íródnának, hangzatosabb címük lenne — Mikszáth Kálmánt plagizálva — „A Tapolcsányi János fiú esete Samu Bácsival", az utóbbi alatt Uncle Sam-ot, az Északamerikai Egyesült Államokat értve. De nem szenzációs riportot szándékozunk itt adni, hanem rövid objektív krónikáját egy jogesetnek, amely nemcsak jogászokat, hanem mindenkit érdekelhet, aki figyelemmel kíséri a világ szociális viszonyainak alakulását. Jelen társadalmi helyzetünkben kétségkívül az egyik legfontosabb s így — érdekesebb viszony az egyénnek valamely államhoz való polgársági köteléke. S ha a konkrét esetben magyar születésű egyénnek amerikai állampolgárságáról, illetőleg az ezzel kapcsolatos bonyodalomról van szó, az ügy
