Az évi sváb kitelepítés előzményei, történései és következményei Leányváron

Tartalomjegyzék: Az 1945-46 évi sváb kitelepítés előzményei, történései és következményei Leányváron Szent Erzsébet Asszonyról születésének 800. évfordulóján AKI ÁLMODNI IS CSAK GŐZMOZDONYRÓL ÉS GOLFPÁLYÁRÓL SZOKOTT „A lelkem mélyén a mai napig leányvári vagyok” Beszélgetés Dr Bartos Zoltán egyiptológussal Egy emberöltő munkássága az egészségügy szolgálatában Jó harcot harcoltam, a hitet megtartottam.” Beszélgetés a 78 éves Nagy József kőbányász lőmesterrel

2 6 10 15 15 20 25 34

Az 1945-46 évi sváb kitelepítés előzményei, történései és következményei Leányváron Március 24.-én lesz 61 éve annak, hogy falunkból 11: 30-kor elindult a vasútállomásról a svábokkal zsúfolt legszomorúbb vonat az ismeretlen idegenbe, Németországba. Az évfordulóra emlékezve szeretném közzé tenni könyvtári és levéltári gyűjtőmunkám témára vonatkozó jegyzeteit. A korabeli kimutatások jegyzőkönyvek, levelezések, rendeletek, törvények, kommentár nélküli, felsorolásszerű közlésére vállalkoztam, annak érdekében, hogy mindenki maga formáljon véleményt történelmünk e szomorú időszakáról. Igyekeztem megjelölni a kutatási forrásokat, a dokumentumokban szereplő nevek közlésétől csak akkor tekintettem el, ha a ma is köztünk élő leszármazottak személyiségi jogai azt indokolták. A második világháború utolsó periódusában a szövetséges hatalmak már a háború lezárását követő időszak helyzetét taglalták. 1944 októberében Moszkvában Churchill, Eden, és Sztalin megállapodtak abban, hogy Magyarországot a Szovjet érdekszférához csatolják. 1941-be a Potsdami- Konferencián a cseh és lengyel kitelepítésekhez „hozzácsapták” a magyarországi németek kitelepítését. A magyar ideiglenes nemzeti kormány 1945-ben felállította a Népgondozó Hivatalt, amelynek feladata volt „a fasiszta németek kitelepítése”. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt ellenében minden parlamenti párt a svábok kitelepítésére voksolt, s Nagy Ferenc miniszterelnök aláírta a hírhedt rendeletet. A 12330/1945 M.E. sz. miniszterelnöki rendelet már részletesen tartalmazza, hogy a kollektív büntetés alapján kit kell kitelepíteni. Ez időben fogalmazza meg Bibó István figyelmeztetését, mely szerint a szélsőséges gyűlölködés „Bakyiék szörnyeteg akcióira”, a zsidóüldözésekre emlékeztetik. Nagy Imre ekkori belügyminiszter 70 010/1946. B.M. sz. rendeletében már négy fejezetben taglalja a névjegyzékek, a vagyonleltárak és szállítási kérdések részleteit. A sajtó naponta tálalta a „svábok bűneit”. A Nemzeti Paraszt Párt központ lapja a Szabad Szó közli Kovács Imre „Egy batyuval” című írását „Ki az országból a sváb hazaárulókkal! „adta ki a jelszót a „gatyás kommunisták” pártja, a Nemzeti Paraszt Párt, amelynek vezér szónokai a népi írók voltak. „Gerinces magyarokat” követeltek a földigénylő és nemzeti bizottságokba. 1946 tavaszán a belügyminiszter felfüggeszti a kitelepítésre kijelölt községekben- így Leányváron is- az önkormányzatokat és a járási főjegyző helyettük kijelöli a nemzeti bizottság tagjait. A leányvári önkormányzat 1946. 03. 09.- én alakult. Tagjai: Bikfalvy Ernő bíró (MKP), Gerstner Ferenc bíró II. (!) (FKG), Boros Zsigmond közgyám (MKP), Kulik János (MKP), Szabó József (MKP), Marton Ferenc (MKP), Herrhoffer Ferenc (FKG) esküdtek. A nemzeti bizottság tagjai: Bikfalvy Ernő, Ali János, Orvos Gyula, Pléli András, Oláh András, Schnell József, Fink József, Gerstner Ferenc és Erdély Ferenc. A kitelepítés időszakában a miniszteri biztos kijárási, gyülekezési és szesztilalmat rendelt el. Az 1945 évi választásokon a sváb lakosság nagy részétől megvonták a szavazati jogot. Dr. Benczur Gyula miniszteri biztos kinevezi a II. kitelepítési bizottságot, amely felelős Leányvár, Máriahalom, Szomor sváb lakosságának kitelepítéséért. Leányváron 1946 március 4.-én, megalakul az összeíró bizottság, március 8.-án közzé teszik a kitelepítendők listáját, a mentesítést kérőknek öt nap fellebbezési határidőt adnak. Az összeíró bizottság A,B,C,D listákat készít. Az A listán a kitelepítendők szerepelnek. A II. számú kitelepítési bizottság 1210 főben jelöli meg a községünkből kitelepítendők számát, amely az össz lakosság 85%-a. Német és magyar nyelvű nagy

plakátokon közlik, hogy „személyenként 7kg liszt, tészta vagy kenyér, 1kg zsír, 2kg húsnemű 2kg hüvelyes és 8kg burgonya” lehet, amit magukkal vihetnek a kitelepítettek. Ez lett az „egy batyuból”. 1946. március 8.-án háromtagú bányász küldöttség keresi fel Bán Antal iparügyi minisztert és a bányászok kitelepítés alóli mentesítését, kéri. Szepessy Géza miniszteri osztályfőnök a leányvári vasútállomáson a már bevagonírozott bányászokat kéri az itthon maradásra. A dorogi bányákban dolgozó csolnoki sváb bányászok szolidalítást vállalva nem szállnak le a bányákba. Március 15.-én a III. menetesítő bizottság Stefanik György (FKG) elnökletével 138 bányászt mentesít a kitelepítés alól. A kitelepítendők listája szinte óránként változik. A „végső mentesítés után” 124 bányász maradhatott itthon (77 aktív, 44 nyugdíjas, 3 hadifogoly). Családok, rokonságok szakadnak ketté, teljes a bizonytalanság. „Te fiatal vagy, elkezdheted az életedet még egyszer, de én megöregedve, férj nélkül (fogság!) mit kezdhetek a bizonytalan idegenben”- mondta anya a lányának. „Wir ziehen hin und her, und haben keine Heimat mehr” írták a marhavagonokra („Mi ide- oda költözünk, és nincsen már hazánk” ) A kitelepítettek számáról pontos adatok nincsenek. Egy 1947 évi telepfelügyelői jelentés 151 kitelepített családról ír, a község lakóinak számát 750- 800 főre becsüli, melynek fele sváb bányász, fele telepes. „A jegyzői ház gangja (folyosó) tele volt a kitelepítettek lakáskulcsaival”- mondja az egyik visszaemlékező. A telepítés „szervezettségét” minősíti, hogy William Key amerikai vezérőrnagy 1945. december 10.-én Vorosilov marsaltól, a SZEB szovjet képviselőjétől levélben kéri, hogy az induló vonatoknak parancsnokai kapjanak angol és német nyelvű utasítást. Felhatalmazásuk nélkül Magyarországról vonatok ne induljanak, a vonatok indulásáról, uticéljáról, útvonaláról a berlini amerikai hatóságokat értesítsék. A kitelepítést megelőzően főleg Békés megyéből érkeztek magyar telepesek a községbe. A Szabad Esztergom 1946 május 10.-én, írja, hogy Leányvárra 120 család lett telepítve(60 földműves, 10 iparos, 24 vasutas, 26 bányász ). 1946. 01. 16.-án a leányvári telepesek levelet írtak a belügyminiszternek, melyben az olvasható „a Népgondozó Hivatal 1945. június havában 48 családot telepített le Leányvár községben”. A kitelepített svábok házaiba telepeseket, költöztettek. A nagypolitika helyi „igazságszolgáltatói” is megjelentek községünkben. Aki tegnap még nyilas keresztes karszalaggal szaladgált, az mára meggyőződéses antifasiszta lett, egy- egy volksbundistából magyarságáért üldözött mártír lett, aki nappal a törvényről szavalt, az éjszaka fosztogatni járt. Kiszolgáltatott embereket félemlítettek meg. A község jegyzője 1946. március 24.-én, közli a győri kereskedelmi és iparkamarával, hogy „az alábbiaknak a német kitelepülés folytán ipari foglalkozása a mai napon megszűnt” (40 név felsorolva). Kik voltak az elűzöttek és a „honfoglalók”? A levéltárban „Kimutatás Leányvár község volksbundos lakóiról” felsorol 320 nevet, számontartva és részletezve kinek milyen vagyontárgyai voltak. Közülük többen voltak német katonák vagy az SS-ben szolgáltak. A többség, az ártatlanok közé tartozott. Bünöségükhöz elég volt magyarosított nevük visszanémetesítése vagy az 1941. évi népszámláláson bejegyzett német nemzetiség vagy anyanyelv, ez alapján már „fasiszta érzelmű” volt az illető, de ez Antonescu Romániájában vagy Tito Jugoszláviájában nem számított, onnan nem volt kitelepítés. „A németeknek két pártjuk van , a magyar svábok és a hitlersvábok” A magyar svábok a magukat magyarnak valló német nemzetiségűek voltak. Többnyire ők kerülhettek a mentesítési listákra. Akik helyükre jöttek az úri Magyarország kisemmizett, nincstelen földönfutói voltak, akiknek szegénységéről ugyanazok a népi írók írtak a legtöbbet, akik a svábok kitelepítését a leghangosabban követelték. A két náció kezdeti együttélése nem volt gondmentes. Idézetek az Esztergom megyei alispán jelentéseiből. 1946. március 9. „a községek lakosságának hangulata

megnyugtatónak mondható, egyedül Leányvár község, ahol a telepesek, és a kitelepítés után visszamaradó lakosság egyetértésre jutni nem tud. Ennek oka a telepesek túlkapásai és a még a községben lévő sváb lakosság a betelepülőkkel szembeni merev elzárkózása. „ 1946 április 13 „A svábok nem dolgoznak és a telepeseknek nem áll rendelkezésükre megfelelő igavonó állat. Szükséges azonban, hogy a telepesekkel szemben jóakaratot is tanúsítsanak.” 1946. január 16. i már említett telepesek által a belügyminiszternek írt panaszlevél szerint „Mindannyian bucsai nincstelen magyarok vagyunk, akik a föld szeretetétől áthatva jöttünk, úttörői voltunk egy újabb honfoglalásnak. Szűnjön meg végre a svábok uralma felettünk, saját országunkban, ne vezessenek újra és tovább a régi hazaáruló, országpusztító sváb barátok és svábok.” 1945 október 18.-án az Eszergom megyei főispán írja: „A telepesek nagy száma a mezőgazdasági munkához nem ért, azt intenzíven folytatni nem tudja.” 1945 június 28-án kelt jegyzőkönyvben a megyei főispánhoz érkezik egy hét aláírásos panaszbejelentés, mely szerint a telepesek és svábok között igazságtalanul került elosztásra a lábon álló gabona. A főispán rendelkezése: „helybeli ellátatlan lakos 303, ellátatlan betelepülők 264, összesen 570 személy” 142 kat. hold alapján 4 személyre jut egy kat. hold ; 5 mázsa /hold termésátlag és 300pengő/ mázsa búza árral számolva „a gabona ilyen formájú szétosztásának június 29.-e reggel hat órát tűzi ki.” 1946 március 5.én hat telepes a községi irodatiszt és a jegyzőkönyv vezető aláírásával panaszos beadvány készült a községi bíró ellen „ a bírói háznál tartott lakodalomban olyan sütés- főzés ment, ami még a békebeli körülményeket is meghaladja. Így például biztos tudomásunk szerint sütöttek 500 db zsemlyét, 9kg lisztből vajas kiflit, 140 tepsi süteményt, 70 kenyeret, egy sertést és egy borjút vágtak” A panasz alapján március 9.-én a „ sváb Remény József községi bírót a járási főjegyző felmentette és helyette Bikfalvy Ernő telepest nevezte ki.” 1946 április 1-jei feljegyzés szerint „ a legjobb beszolgáltatóknak az oroszok sót és gyufát adtak, a 27kg sóból és 104 doboz gyufából a telepesek összesen 6kg sót és 24doboz gyufát kaptak” panaszolják a telepesek Reményi bíró igazságtalan intézkedését. (A lakosság a szovjet jóvátétel fejében a Vörös Hadsereg részére élelmiszer és takarmány beszolgáltatására volt kötelezve.) Hogy milyen volt az együttélés a svábok és telepesek között a mindennapok során? Szinte naponta készültek jegyzőkönyvek a különböző panaszos ügyekről a községi jegyzőnél. 1946. 01. 04.-én K. Frigyesné részére kiutalásra került (a mai Ibi fodrászat) épület pékműhelye. Mellette volt a községi orvosi rendelő, ahova Szekeres József a földigénylő bizottság helyi elnöke felesleges ingóságait betárolta, ezért az orvos január 2.án nem tudott rendelést tartani. K. Frigyesné kérte Szekeres Józsefet az ingóságok elszállítására. „ A doktorúr vizsgáljon, ahol akar, ott az ól vizsgáljon, ottan vagy vizsgáljon az anyja p…-ban” volt a pöfeteg bizottsági elnök válasza.1946 január 2.-án Éliás József panaszt tesz Dr. Korpás Pál jegyzőnél és elmondja „csak akkor juttatnak számára 8 hold földet, ha tanúsítom, hogy Grosz János főút 108 sz. alatti lakos a volksbund tagja volt. A hamis vallomást nem vállaltam.” 1945 december 22.-én Ébelle Antalné és Kurcz Mihály panaszosok jegyzőkönyvbe mondják: „Szekeres József földigénylő bizottsági elnök elvitte a következő tárgyakat: 2db rádió, 1db singer varrógép, 1pár férfi csizma, egy db vadonatúj lavór, 2db üvegezett ablak tokkal együtt, 2zsák burgonya, 1zsák búza, 1db fejsze.” 1946. január 4.-én Máté László helybeli telepfelügyelő és a helyi földigénylő bizottság több tagja „Péter Ferencné, Huy Mária Szent István u. 47 sz. alatti lakostól elvittek: 5mázsa szén, 1 üst, 2tyúk, éjjeliszekrény, tükör, gyúrótábla, vejling, 3db 2 m-es villanyoszlop (!), kisfejsze, villanyóra” „Elvitték, elvitték, elvitték”, olvashatjuk két- három tucat jegyzőkönyvben. A közölt példákkal, csak azt igazolom, hogy nem voltak válogatósak a rekvirálók. Amit nem

vittek el, arról – a belügyminiszteri rendeletnek megfelelően- „leltárt” készítettek, prezentálva a törvényes eljárást. 239 ilyen leltárívet találtam a levéltárban, amely mind azzal zárul, hogy „az aláírás megtagadva”. 1946 01. 09.-én Klotz Mihályné született Perger Anna 151 hsz. háza (utca nincs jelölve). Vida István telepesnek lett juttatva. „A telepes a következő élő gyümölcsfákat vágta ki: 3db spanyol meggyfát cca. 25-30évesek, 2db szilvafát, magvaváló cca. 13évesek. Tanú Ecker Lőrinc községi mezőőr.” Emlékezők szerint a fára tüzelőként volt szükség. 1946. január 21.-én Kollár Károly felvidéki telepes kéri a részére átadott ház hiányosságaink jegyzőkönyvezését, nehogy később a hiányzó tárgyakért őt tegyék felelőssé 1-7 pontban, foglalja: „az istálló ajtója hiányzik, villanyóra nincs meg, 1db 80cm magas 150literes káposztás hordó nincs meg…” Különösen kegyetlenül durván bántak el Engler Pálné, Czivisz Anna Kálvária u 251 sz. alatti lakossal. 1945. 01. 07.-ei jegyzőkönyv szerint Szekeres József elvitte tőle a kecskéjüket, amely négytagú családjának biztosította a napi tejet „a gyerekeket nem sajnálom, azoknak nem kell tej” volt a könyörgésre a pökhendi válasz. 1946. 02.19.-én készült özv. Fink Jánosné (született Herháger Erzsébet) Szent Erzsébet u.i lakós panaszáról a jegyzőkönyv „1945. november 3.-án a községi földosztó bizottság, mint 79 éves öreg, állandóan beteg asszonyt lakásából kitették ,úgy hogy szalmazsákon felemelték és másik lakásba vitték.” Akár csak a népmesékben, ahol a gonosz a mese végén elnyeri méltó büntetését: a kitelepítési krónika utolsó dossziéja „Bikfalvy Ernő fegyelmi ügye”. 1946. április 13.-án a járási főjegyző felfüggeszti állásából a telepes Bikfalvy Ernő nemzeti bizottsági elnököt „megokolás: íratok, jegyzőkönyvek szerinti ingóságok megőrzéséről nem gondoskodott, az őrizetére bízott és lezárt lakások kulcsait a telepesek között kiosztatta, és így a leltárba vett ingóságok eltűntek.” A községünkben élő felvidékiek kitelepítése is a „hontalan magyarok” csehszlovákiai tömeges és szélsőséges megalázását igazolják. Ezek részletei egy külön írást igényelnek, de ide kívánkozik, hogy az ismertetett jegyzőkönyveket Dr. Korpás Pál községünk akkori jegyzője vette fel, aki 1945. április 7.-én Garamkövesdről települt át Magyarországra a Csehszlovákiából való „kiutasítás megelőzése okán”. Hosszú oldalakon olvasható a „leányvári” azonosító névjegyzék, amelyben minden lakos megkapta a listák szerinti besorolási számát. 32-es sorszámú Eifert Antal III/270 besorolási számon, 33.-as sorszámon neje III/241-es besorolási számon adataik között szerepel Eifert Rozália, mint hat éves gyermek, későbbi nejem, aki a rendszerváltás utáni első kisebbségi önkormányzati választásokon az elnöke lett a leányvári német kisebbségi önkormányzatnak, mint egy bizonyítva, hogy az emberek származásuk, hitük, nyelvük különbözősége ellenére is a békességben és közös munkájukban megtalálják egymást. Az idáig vezető időszak rögös útjáról a „cselédlányokkal” folytatott beszélgetéseimben olvashatnak a következő számokban. Így köszönnek ránk a korabeli dokumentumokból, szüleink, nagy és dédszüleink életének legszomorúbb napjai. Legyenek a korabeli dokumentumok figyelmeztető üzenetek községünk kitelepített és mai lakóinak. Ilyet soha többé nem akarunk! Ne válasszon szét bennünket vallás, ideológia, pártok, származás, anyanyelv. Hisszük, hogy a közéletünkben eluralkodó durvaságok, kölcsönös vádaskodások, kirekesztő útszéli nacionalista megnyilatkozások nem torkolnak szélsőségekbe és előbb utóbb nagykorú tagjai leszünk az Európai Unió népes családjának.

Leányvár, 2007. február 24.

Dr. Szakmár János

Szent Erzsébet Asszonyról születésének 800. évfordulóján „Kis gyermekségétől fogva, az Istennek / Szolgála szüntelen, édes mesterének. / Szép áhítatossággal példa vólt mindennek, / Mint kellyen keresni úttyát idvességnek.” Cantus Catolici Pázmány Péter esztegomi érsek 1629-ben, Nagyszombati zsinaton elrendelte a katolikus népénekek összegyűjtését és kiadását. A Lőcsén megjelent első kottás magyar katolikus énekgyűjteményben a fenti szép sorokkal emlékeznek a szentéletű asszonyról. A mai jubileumi évben sok szép kiállítás, könyv, emlékünnepség ismerteti az ő szent életét. Írásomban arra teszek kísérletet, hogy életének egy-két eseményén keresztül közelebb kerüljünk mai hétköznapjainkhoz, történelmünk korabeli eseményeibe illesztve keresem a választ a leányvári Szent Erzsébet-kultusz eredetére, kialakulására. Számos településnél olvashatjuk, hogy róla nevezték el az Isten házát. A mi templomunk oltárképének témáját találjuk a mogyoródi, a galyatetői, a zebegényi, a ditrói, a kosdi templomok oltárképeként. A vatikánai magyar kápolnát, a párizsi Szent Erzsébet templomot, a prágai Szent Vitus templomot díszítik szent életének képei. Egy Európa szerte szeretett és tisztelt szentünk, II. Endre és meráni Gertrú gyermeke 1207-ben Magyarföldön, Sárospatakon született. Testvére IV. Béla királyunk, nagynénje volt Árpád-házi Szent Margitnak és V. Istvánnak. Kortársa volt Assisi Szent Ferenc. Négyévesen Thüringiába viszik, s ott nevelkedve 14 évesen feleségül megy IV. Lajos thüringiai őrgrófhoz, s három gyermekkel ajándékozza meg őt. (Herman, Zsófia és Gertrúd). Férje 27 évesen a keresztes háborúba menet Otrantóban, Erzsébet 24 évesen szeretett férjét gyászolva Marburgban halt meg. A szentéletű asszonyt halála után négy évvel IX. Gergyely pápa 1235 Pünkösd vasárnapján Perugiában az egyház szentjei közé emelte, és november 19ét Erzsébet emléknapjává nyilvánította. Az első Szent Erzsébet templomot sógora Konrád építtette Marburgban, és itt kerültek 1236-ban végleges elhelyezésre Szent Erzsébet hamvai. Tengernyi sokaság volt részese a megindító szertartásnak. Gyermekei, sógorai, érsekek, püspökök, főúri előkelőségek és messze földről érkezett zarándokok álltál körül koporsóját. II. Frigyes német-római császár fejéről levette koronáját, és Erzséber koporsójára helyezte: „Ha nem tudtalak császánővé koronázni ezen a földön, fogadd hódolatom jeléül ezt a koronát, aki Isten országában már királynő vagy.” A magyar egyháznak alig van tárgyi emléke Erzsébetről. A hercegasszony ágyából faragott botot az Esztergomi székesegyház kincstárában őrzik. Az életét elemző kritikai vizsgálatok (Gábriel Asztrik) a templomi oltárképünkön is megörökített legendás rózscsodát nem Thüringiába, hanem még leánykorában II. Endre királyunk óbudai udvarába helyezi. Nagy prédikátorunk Temesvári Pelbárt, (az esztergomi bencés gimnázium névadója) a késő középkorban ízes magyarsággal így fogalmaz: „Mikor még kicsi volt megtörténék egy napon, mikor nagy hideg volna, hogy úgy mint senki sem látá, vinne apró maradékot a várkapuja elébe a szegényeknek. És íme elöl talála az ő atyját, csodálkozni rajta az nemes királynak leánya, miért szeérmes vala, nagyon megszégyenlé magát, és megijede, és nem tudva félelmében mit felelni. – Ím rózsát viszek- (mondá). Az ő atyja pedig, mint eszös ember, meggondolá, hogy nem volna rózsvirágzásnak ideje. Hozzá hívja, s meglátá kebelét. Hát mend szép rózsavirág: azaz jó apró portéka. Ó nagy ártatlanság, ó szeplőtlenségnek halhatatlan malasztja! Íme az áldott mennyei király nem hagyá ő szerelmetes szolgálólánya beszédét hamisságban. „ Milyen földi és égi emelkedettség!

Forráskritikák szerint (Győrffy György) Erzsébet „Eczilburg” várában vagyis Óbudán született. Házassága (1221) Pest városában a mai Belvárosi templom helyén álló templomban köttetett. A hercegnő szent életének híre mint Magyarföldön mint Európában elterjedt. Bátyja IV. Béla király a Gellért-hegy lábánál lévő Alhévízen a szegények számára ispotályt emelt, melyet Szent Erzsébet ispotálynak nevezett el, s mely egészen a középkor végéig betegek ezreit gyógyította. A Szent Erzsébet-kultusz jellemző emléke a tömeges XII-XIV. századi Erzsébet névadás. Ssak szűkebb családjába: az ő nevére kereszteltette egyik lányát V. István és Kun László. Erzsébetre változtatta nevét Kun László felesége, Anjou Izabella. Sírhelyét zarándokok látogatják. Szobrok, üvegablakok, könyvek állandó témája a szent élete. Szent Erzsébet oratóriumát a szerző Liszt Ferencünk maga vezényelte Marburg várának 700 éves jubileumi ünnepségén. Richard Wagner a Tanhauser oprában emlékezik a szentre. Becses nyelvemlékünk, az Érdy-kódex ismeretlen szerzőtől Szent Erzsébet legrégebbi ismert magyar nyelvű életrajzát közli. Mayer István első magyarországi Szent Erzsébet életrajza 1841-ben jelenik meg. Térségünkben, a Duna mentén, a Pilis és budai hegyek vonulatában ment végbe a magyar királyságnak és az ország vezető egyházmegyéjének szervezés imunkája. Esztergom az ország fővárosa volt, Óbuda III. Béla és II: Endre királyi szálláshelye oklevelekkel bizonyított. Budán, Pesten és Óbudán meg a peremvidékein mintegy száz templom tornyában kondult meg a harang. A középkor írója Magyarországot Boldogasszony virágos kertjének nevezi. A megalakuló kolduló rendek barátai a krisztusi szegénység szellemében agitálnak, élnek és terjeszkednek. Szent Domonkos 1221-ben alapítja rendjét. Az első domonkosok Esztergomban és Pesten kezdték térítő munkájukat. Assisi Szent Ferenc 1219-ben alapítja rendjét. A franciskánusok Pesten, Óbudán, a budai várban és a Nyulak szigetén alapítja kolostoraikat. Ők fordították elsőként magyarra a Szentírást. 1225-ben Szent Erzsébet ferences kolostort alapít Eisenachban. 1246-ban Boldog Öszéb esztergom kanonok megalapítja az egyetlen magyar alapítású rendet, a pálos rendet. Első kolostoruk a mai Kesztölc Klastrompusztán épült. A szegénység és az egyszerűség életeszméjét vallja az 1113-ban alakult ciszterciek rendje. Hatalmas monostorukat Pilisszentkereszten emelik. A kolostort II: Endre, Szent Ertsébet atyja az alapítás ünnepén 250 kiló ezüsttel (100 márka) ajándékozza meg. A ciszterciek híres építők voltak. Építészi munkájuk a magyar építészettörténet jelentős korszaka. 1213-ban pilisi monostorukban temetik el Szent Erzsébet meggyilkolt édesanyját Meráni Gertrúd királyné. (Története ismert Katona József Bán bánjából.) Malmaik voltak, értettek a szőlőműveléshez. Bertold kalocsai érsek, - Meráni Gertrúd öccseis jelentős szőlőket adományoz a rendnek. A premontreiek a zsámbéki Szent János kolostort építették. Ők III. Béla francia feleségével kerültek Magyarországra. A Nyulak-szigeti domonkos rendi apácák földszerzéseikkel az ország egyik legjelentősebb földesuraságává váltak. Megindul a királyi földadományok lavinája, övék lesz Pomáz (1278), Tököl (1280) Sáp (1279) (a mai Sárisáp), Csolnok vásártartási joggal (!) (1290) Solomárpuszta (1255) (a mai Solymár), Piliscsaba (1322), Csév (1276), Dorog (1278) és még vagy kéttucatnyi település birtokai. Csolnokon vásárvámokat szednek a dominikánák. Károly király özvegye, Nagy Lajos király anyja, Piaszt Erzsébet az 1340-es években alapította a ferences klarisszák hatalmas óbudai kolotorát. A főurak és királyi családi rokonok gazdag mecénásai voltak a rendnek. Az özvegy anyakirályné tinnyei birtokaival gazdagon megajándékozta a rendet. És a történelmi és egyháztörténeti kitérő után a Pilis gazdag történelmi emlékei közepette érkezzünk vissza Leányvárra.

A leányvári templom hegy mögötti völgyében létezett a királyi erdőőrök faluja, Aberthis. 1278 után a Nyugat- szigeti dominikánák kaptak itt birtokot. A középkorban Pilis vármegyéhez tartozott községünk, és Walmod volt a neve. 1570-ben az esztergomi szandzsák része, lakatlan falu, amely Dorog pusztájává vált. Csak a XVIII. Században népesül be újra. 1608-ban a mai község területe a budai klarisszák birtokába kerül. A klarisszák nagy tisztelő és ápolói voltak Szent Erzsébet emlékének. A svájci Königsfelden az egykori klarissza kolostortemplom üvegablaka is Szent Erzsébetünket ábrázolja a kettős aposoli kereszten. 1732-ben báró Sándor Mihály bajani földesúr veszi bérbe a klarissza birtokú mai Leányvárt. (Sándor Móric az ördöglovas egyik őse.) mikor a Szent Erzsébetre keresztelt templom után kutattam, a legrégebbi írott forrásokat, a kanonika vizitációkat tekintette át. (Egyházközségi jegyzőkönyvek). A források megerősítették, hogy a község birtoka a budai klarisszáké volt, majd a vallásalap tulajdonába került. Következtetéseimmel eljutottam a felismeréshez, hogy a mai templom helyén állott királyi kápolna (capelle regie) évadói a dominikánák vagy a klarisszák lehettek. Ezt erősítő körülmény, hogy Leányvárt először az 1755-ben készült Canonica Visitatio említik, mint Bajna (!) leányegyházát. Bajnáról mint anyaegyházról 1732-ben is készül visitatio, de abban még csak Sárisáp, Nagy-Sáp és Epöl szerepel leányegyházakként. (filiálé) 1755. évi visitatiókban már rövidített formában találkozunk leányvári bejegyzéssel is. A birtokot bérlő bajnai Sándor báró lehet a magarázata a bajnai anyaegyházhoz csatolásnak. A visitatiók a kor szintjén készült alapos és részletes feljegyzések egy-egy anyaegyház és leányegyházai részéről. Annak elkészítését a hercegprímás rendelte el. Készítésékor jelen voltak a földesúr (kegyúr) vagy gazdatisztje, a megyei hatóság képviselője, a falu elöljárói. A gyönyörű kézírással készült nagyalakú feljegyzések latin nyelven, tíz fejezetre osztva taglalják: mely szent tiszteletére épült a templom, mikor van a búcsú napja, mekkora a templom vagyona, megtekintik az anyakönyvet, hívektől tudakozódnak a plébános kötelességteljesítéséről, az iskolamester (kántor) munkájáról, fizetségéről. A Leányvárt először említő Canonica Visitatiót 1755-ben Csáky Miklós hercegprímás megbízásából Kusznics György esztergomi apát, kanonok készítette. Bajna anyaegyház kettes számú leányegyházaként Leányvárról a következőket tartalmazza: „Leányvár a Sándor-család által újon telepített falu, mely Csolnoktól egy órányira fekszik. Temploma nincs, mindnyájan katolikusok: 198, ezek közül 65 nem gyónóképes. A plébános járandósága 16 frt. (forint), /száz ezüst denár = 1frt=20 közönséges garas=60 krajcár/, 20 pozsonyi szapu gabona és ugyanannyi zab. Három szekér széna és hat öl fa, továbbá egy teleknek megfelelő, azaz 36 pozsonyi szapu alávaló földjét művelik részben. A kántortanítói teendőket stóla fejében (papi illeték) a csolnoki végzi. Az egyházlátogató a falut inkább N. /nagy/ Csévhez óhajtaná csatolni úny és Dágh helyett. Csakhogy akkor a plébánosnak magyarul, németül és tótul is kell tudnia.” Így fogalmaz Villányi Szaniszló forrásokkal megjelölt művében. /egy pozsony szapu= 75 itcz vízzel=63,6 liter; egy pozsonyi akó= 64 itcz= 0, 54 hektoliter vízzel/ E szerint a nótában énekelt „100itcz bort ide az asztalra” 85 liter bor felszolgálását jelenti. Az „újon telepített falu” utalás a svábok betelepítésére, mely 1750-55 között történt, s telepítők a Sándor grófok voltak, s nem a több helyütt megjelölt Grassalkovich Antal. 1755-től azután a csolnoki anyaegyházhoz tartozott a község, és 1812-ig annak leányegyházaként került sor három visitatióra. Csolnok vonatkozásában nem jelenthetett gondot a plébános nyelvtudása. A helyi Szent Erzsébet kultuszt az az indirekt okfejtés is erősítheti, miszerint a községet birtokló dominikánák és klarisszák jelentős szőlő -és borgazdálkodást folytattak. A forrásmunkákban utalást találtam a fejltett helyi szőlőtermesztésre. A leányvári híres borok a XVIII. században Pozsony és Győr megyéig is eljutottak.

A község XVIII-XIX. századi viaszpecsétjén látható szőlőfürtök is igazolhatják ezt. Hipotézisem, hogy a szorgalmas szőlőtelepítő rendek nemcsak a bortermelés kultuszát, hanem rendtársuk, Szent Erzsébet szeretetét és tiszteletét is magukkal hozták településünkre. Egy alternatív okfejtés lehetne az is, mely szerint a leányvári templom 1822-ben épült. Építése éveiben a Mária Terézia uralkodása időszakában betelepült svábság volt a domináns községünkben. Ők is elnevezhették épített templomukat Szent Erzsáébetről, hiszen Németföldön ugyanúgy szentként ünnepelték őt a katolikus betelepültek. A szőlő és bortermesztés kultúráját ők is ismerték. 1812 július 22.-ei keltű Canonica Visitatiókban először szereple önálló anyaegyházként Leányvár, s már itt szerepel Szent Erzsébet, mint községünk védőszentje. Itt olvashatjuk először községünk első plébánosának ékes aláírását, Josephi Gianone volt a neve. S a visitatióban találjuk az első betelepülőkből választott községi elöljárókat. A nevek az utódok révén ma is élnek: Georg Jillich, Georg Stadtmüller, Jakobi Pregitzer, Joannis Gölcz, Jakobi Weisenburger – voltak ők. S ha Szent Erzsébet tíz évvel a templomépítés előtt már a község patrónus szentjeként volt említve, akkor csak erősödhet az a gondolat, hogy a helyi Erzsébet-kultusz a községet birtokló rendtársai szeretetéből, tiszteletéből eredeztethető a templomépítő betelepült svávbság tiszteletben tartotta a már létező Szent Erzsébet. Kultuszt, s a templomot is róla nevezték el. Az istenhívő katolikusok és plébánosuk bizonyára tudta, hogy ki volt a szentéletű Erzsébet, hiszen a pápai szentté avatás az egész katolikus világban ismertté tette őt. Áttekintettem a levéltárban megtalálható legrégebbi képviselő-testületi jegyzőkönyveket. Ezek az 1873-95-ös időszakra vonatkoznak. Ezekben a templomépítéssel, Szent Erzsébettel kapcsolatos utalásokat nem találtam, de temetőnkben meg van még a síremléke Eifert Jakabnak, akit negyvenéves korában, 1889-ben választottak községünk bírójává. Érdekes döntéseket hoztak, sokat tanulhatnának tőlük mai képviselőink is, de ez már legyen egy másik írás témája. S mi most jöjjünk vissza községünk védőszentjének ünnepéhez. A falu búcsúja mindig is a falu kiemelt ünnepe volt. A gyermekek a búcsúfiának, a hintázásoknak örültek, a felnőttek az imádság mellett a földi mulatságokra, búcsúbálokra készültek. Az emberek a falu ünnepére készülve kicsinosították portáikat, takarítottak, meszeltek, rendet, tisztaságot tartottak, s így várták vendégésébe a faluból elszármazott rokonaikat, ismerőseiket. Ma a vendég autóval érkezik, s mindig siet. A bálok, a meghitt beszélgetések elmaradnak, a gyermekek az ajándékokat többnyire nem értékelik, az ünnepi készülődés már munkának tűnik, a falu kicsinosítása már régen nem jellemző. Mára e szép tradíciók már elkoptak, elvesztették egykori izgalmukat, örömüket, szépségüket. Szent életű Erzsébet igazságai felértékelődtek, s ma is aktuálisak. Ma is vannak nélülöző szegények, gyógyításre szoruló betegek, elhagyott gyerekek, és ma is vannak a másikat semmibe néző dölyfös élvhajhász pukkoncsok, vagyont harácsoló törtetők, akik csak önmagukért élenk. Ha életünket úgy szervezzük, hogy örömünkből másnak is jusson, ha másnak gondjában, bajában segítünk, ha egymásra is vigyázunk és segítünk, akkor olyat cselekszünk, amely méltó Szent Erzsébet életszentségéhez, példás alázatához. Az igaz értékeket nem kezdi ki az idő, azok átélik az emberöltőket, az évszázadokat. Szent Erzsébet élete, tanítása és cselekedetei ezt bizoyítják nekünk. Legyünk méltók az ő földi életéhez, példájához itt e kis hazában, és szűkebb otthonunkban, Leányváron.

Dr. Szakmár János

Leányvár, 2007. november 5.

AKI ÁLMODNI IS CSAK GŐZMOZDONYRÓL ÉS GOLFPÁLYÁRÓL SZOKOTT Beszélgetés a 78 éves Soproni Lászlóval életéről, munkájáról, sikereiről

Többször megtörtént már, hogy idegenekkel találkozva magyarázom, hogy Leányvár a 10 sz. főút mellet Dorog és Budapest között található. Igen, most már beugrott a kép összetévesztettük a fürdőhellyel, Leányfaluval. Azaz a község ahol a falu elején olyan szépen gondozott a fű, és fehérre meszelt szegély díszíti az utcát? Így asszociálnak többen Leányvárra, akik a főváros felé autózva érintették községünket. Soproni László és Családja Bécsi u.8 sz. alatti otthonának látványos, gondozott utcarésze ad tekintélyt a pázsitok és gyepek mesterének, a falunkban köztiszteletben álló Laci bácsinak. Rég óta készülök egy vele való hosszabb beszélgetésre, de dologidőben Őt nehéz elérni. Tavasszal, mikor a természet ébredőre fordul, Ő is mint a költöző madarak, elindul szokott helyeire. Neki a kert, a fű, a gyepek és a golfpályák jelentik a megújulást, az életet. Laci bácsi ismeri a község múltját, megszállott lokálpatrióta, mindenkinek készséggel segít, aki igényes környezetére, szépíti kertjét, udvarát. Az Ő egész élete azt példázza számunkra, hogy minden helyzetben meg lehet találni boldogulásunkat, ha szorgalmas, következetes igyekezettel végezzük munkánkat. Otthoni környezetében és tanuló éveiben már ifjú korában megszokta az alaposságot, a rendet. Az esztergomi bencés gimnáziumban jó tanuló volt. Szülei szerették volna ha történelem és magyar tanár lesz, de Ő a vasas szakmát választotta. Lakatos lett, majd a korszak nagy gépei, a gőzmozdonyok hozták lázba. Mozdonyvezető lett. Úgy beszél a gőzparipájáról, mint egy huszonéves, szíve választottjáról. Vigyázta, óvta, gondozta a rábízott szépséget. Gőzösöm úgy ketyegett, mint egy vekker óra. Nem lassult, nem nyögött mikor a Piliscsév utáni emelkedő szakaszhoz ért a szerelvény. Oda paskoltunk neki és ő még a késői indítások időveszteségét is behozta az úton. Beszél a régi vasutas életről, a rendről, a gondozott pályaudvarokról, a virág kertes takaros őrházakról. 1956- ig volt mozdonyvezető, majd később forgalomvezénylő vasúti tiszt lett. Dorogon 37 gőzösöm volt – mondja a rábízott „jószágokról”. 1956 az Ő életében is változást hozott. Feleségével és 2 éves kislányával elhagyta az országot. Hatvan ezer (!) magyar honfitársával együtt Kanadába került. A hosszú tengeri úton, a három napig viharban hánykolódó hajón kétségbe esve imádkozott szeretteiért. Kanadában az első benyomásai kedvezőek voltak. A tisztaság, a rend, a fegyelem és a szorgalom soha nem volt idegen tőle. Két év alatt megtanult angolul. Napi 30 angol szó megtanulása és begyakorlása volt az önként vállalt házi feladata. Sajnálattal konstatálta, hogy Kanadában már nem voltak gőzmozdonyok Egy golfpálya építkezéséhez került, ahol több magyar sorstársával, valamint spanyol és portugál segítőikkel elkezdték egy pálya építését. Ő, a szürke eminenciás gondosan kijegyzetelte a Turf Manegament for Golf Curses című, 650 oldalas golfbibliát, „A golfpálya építés vezérfonalát” (Ezt az agyonolvasott kézikönyvet ma is használja Laci bácsi. ) A jó Isten irányított bennünket mert sikerült hat nap alatt (!) egy szeméttelep helyére golfpályát varázsolnunk. Később egy gazdag bankár kastélyát kellett lebontanunk és végrendelete szerint a kastély és az azt körülvevő park helyére építettünk egy golfpályát Megismertem és megszerettem e felelősségteljes és szép munkát. Kanadában minden évben értékelik a golfpályák minőségét, szépségét. Laci bácsiék pályája a mintegy 150 golfpálya (!)

vetélkedésében a harmadik helyezett pálya lett. Ekkor Laci bácsi 3 éve volt már greenkeeper (golfpályamester). A Torontó melletti Humber Walley Golf Club építésének és gondozásának sok nehéz feladatát oldotta meg Laci bácsi, ím már nem szürke, hanem zöld eminenciásként. A vasúti mozdonyok mestere itt is pályamesterként elöl menetelt és vezette a „szerelvényt”, a rábízott szorgalmas embereket és drága gépeket. Szakmai tudása alapján azon kevés hazai greenkeeper közé sorolható, aki a szakma háború utáni hazai újraélesztésében tevékenyen részt vett. Egy-egy magyar golfpályakrízis levezénylésében elméleti és gyakorlati tudása ma is nélkülözhetetlen. Ő a betegeskedő pázsitok egyik biztos kezű, tapasztalt hazai gyógyítója. Pontosan megnevezi a napot, 1966. július 2.-át, amikor Családjával együtt hazatért. Több sorstársával együtt Őt is haza hozta a szíve, honvágya. Itthon ismét a vasútnál vállalt munkát, de ekkor már egyre többen keresték kanadai greenkeeperként szerzett elméleti és gyakorlati tudása miatt. Könyveit és szakmai tapasztalatát is magával hozta. Házat építettek és elkészült a ház kertjében és utcai részén a minta pázsit, amelynek mindenki csodájára jár. A minőségi fűkezeléshez nélkülözhetetlen első, úgy nevezett forgó késes, kézi fűnyíróját egy házi füstöltsonkáért hozta neki Németországból egy ismerőse. Itthon a gardenia márkájú kertápoló gépcsalád akkoriban még ismeretlen volt. Részletesen elmagyarázza e kézi gép előnyét a motoros gépekkel szemben. A fűszálak merev, élben való elmetszésére és a gépi, tépésszerű „nyírásra” még színében is eltérően viselkedik a gyepszőnyeg. Egy tudományos kurzus alapja lehetne, ami a szép golfpázsit feltétele. Csak címszavakban és nem a teljesség igényével: a talaj kémhatása, szerkezete, vízháztartása, öntözés, tápanyagigény, a talajerő utánpótlás módja és gyakorisága, éghajlati tényezők, a fűfajták sokféleségéből az optimális összetételű vetőmagkeverék összeállítása, a fűnyírás minősége és gyakorisága, a talaj gondozása, lazítása, szellőzése, kártevők (gombák, talajférgek, emlősök) elleni védekezés módszerei, permetező szerek, locsoló rendszerek építése, kezelése. És még eddig csak a pázsitról volt szó, s ha ehhez hozzávesszük, hogy ezeknek a munkáknak a folyamatos elvégzésére – a pályákon folyó sportolás következtében – nagyon kevés idő áll rendelkezésre, akkor érzékelhetjük, hogy egy minden részletében összehangolt, precíz, igényes csapatmunkáról van szó. A golfpályák 100 hektáros méretei, és az időjárásfüggő gondozási lehetőség, további finomításokat és teljesítménynövelő technológiákat igényelnek. A golfpályák pázsitja rendkívül igényes. Egy jó állagú gyepfelület folyamatos odafigyelést igényel. Több esetben előfordul, hogy egy-egy fertőző gombabetegség elhárítása órapontosságú azonnali beavatkozást igényel. Egy szépen gondozott golfpálya nagyvonalú, hányaveti munkával akár 6 hét alatt is tönkre tehető. Itt milliókban mérhetőek a keletkezett károk. A lelkiismeretes pályamester a kora hajnali pályaviziteken, a napfelkelte első sugaraitól ébredő gyepszőnyeg „leheletéről” ismerheti fel legelőször a kezdődő betegségek, elváltozások jeleit – mondja Laci bácsi. A beteg gyep nem tud beszélni, mutogatni, hogy hol milye fáj, nem tud orvoshoz menni, ezért gondozója az ő mindennapos állapotából konstatálja, hogy milyen a „páciens” állapota. Fokozatosan tágul a kép. A golfozás öröme nem csak egy gondozott pázsitot igényel, hanem sok egyéb költséges beruházást is szükségessé tesz. A teljes összkomfort nem csak egy sportszenvedélyt, hanem egy életformát is jelent. A pázsit, az ősparkok, a telepített vízi szárnyasok, tavak, konferencia termek, szállodák, kaszinók, klubházak, éttermek, kávézók, wellness létesítmények, parkolók, utak mind-mind fontosak egy golfcentrum életében. A golfturizmus egy új idegenforgalmi szakterületté vált. Egy több százéves múltú labdajáték napjainkban milliárdos iparággá bővül, ahol a sportsiker egy ember teljesítményét, fizikai képességét jelzi. A világon 70 millió (!) ember hódol az újszerű életformának, a golfozás örömeinek. Egy – egy golfpálya bejárására közel 5 óra szükséges, miközben élvezhetjük a játékot és a táj természeti szépségeit.

A fizikai állóképesség, az egészséges környezet kiegészül a játék szigorú etikettjével, amely önfegyelemre, a szabályok betartására, őszinteségre, udvariasságra nevel. Ez utóbbi előnyeiért kifejezetten honatyáinknak lenne ajánlható az egykor „elit” sportnak titulált szórakozás. Az „urak sportja” beidegződést igazolja, hogy a háború után hazánkban elsorvasztották e szép játékot. Egyesek még a golfütőiket is elásták, a felszabadítók pedig radarállomást építettek az egykori budapesti golfpálya helyén. Napjainkban egy három hetes sí üdülés áraihoz hasonlítható egy éves golfklub tagsági és pályahasználati díja. Ennek ellenére szegényedő, inflálódó országunkban még mindig csak a középosztályok tehetősebbjei és a gazdagok kiváltsága a golfozás. Napjainkban nő azoknak a száma, akiknek olcsóbb szórakozásra sem telik. Az első fővárosi golfpálya a svábhegyen épült. Szlávy Béláné sz. Hevesi Erzsébet 1924-től 18 alkalommal megnyeri a magyar bajnokságot. 1926-ban Ő Európa legjobb, és a világ ötödik legjobb női golfozója.. A híres versenyzőnő fia, annak a tatai Old Lake Golf Clubnak ajándékozta édesanyja híres golfütőjét, amelynek pályáját Soproni László tervezte. A híres golfütőt a club díszes vitrinében őrzik. Laci bácsi egy 120 (!) hektáros területen elhelyezkedő pályát tervezett, területén 12 tóval. Kivitelezése közben érte Őt szerencsés kimenetelű szívinfarktusa, s így a pályaépítés egy jelentős részében az unokára, Zoltánra várt, aki ekkor még a Villányi úti Kertészeti Egyetem hallgatója volt. A hatodikként épült tatai magyar golfpálya 3 év alatt 1998-ra elkészült. Laczkó Zoltánnak és csapatának nagy része volt abban, hogy a tatai golf club 2005-ben az év hazai legjobbja lett. Zoltán diploma munkáját már a golfpályák növényvilágáról írta. A diploma védéskor az unoka már egy megépített golfpálya tapasztalatainak, és nagyapja elméleti és gyakorlati ismereteinek birtokában érvelt és indokolt az őt faggató szaktekintélyeknek. Imponáló tudása alapján Ő lett a tatai golfklub vezető greenkeepere. Az egyetem büszke volt tehetséges tanítványára, Zoltánra, a nagyapa pedig a legszebb ajándékot kapta unokájától, aki azt folytatta amit Ő tanított neki először. Soproni László egy tengerentúli országban megtanult egy - akkor Magyarországon a háború után alig ismert - szakmát, hazaérkezve aktívan részt vett e szakma itthoni népszerűsítésében, és két unokájának Zoltánnak és Tamásnak is megtanította e szép szakmát, a foglalkozás szépségeit, mesterfogásait. A családi triumvirátus ma Magyarországon mindent tud, ami a golfpályák építéséhez és gondozásához tartozik. Községünkben ilyen tehetséges emberek nevelkedtek és dolgoznak, és ez nem kevés! Legyünk valamennyien mi leányváriak is büszkék rájuk! Laci bácsi az első tervezők és építők szűk csapatához tartozott. Akkor, 1981-ben, amikor Gáti Ferenccel, a Magyar Golf Szövetség alapító elnökével együtt elkezdték a háború utáni első hazai golfpályának, a kisoroszi golfpályának építését még mindig politikai kérdés volt a golf. Soproni László vitatkozott, érvelt a döntést engedélyező korifeusok előtt, és az akkor merésznek tűnő jóslatai mára valósággá váltak. 2006- ban Magyarországon 7 golfpálya működött, igaz a régió Csehországában ekkor már 63 pályán sportoltak. A jelentős beruházási igényű golfcentrumok többnyire magántőkével épülnek. 2007- ben Bicskén kitűzték a helyét annak a golfpályának, amelynek 2010-re tervezett elkészülte után – a Forma I analógiájára – Bicske lehet Magyarország Mogyoródja. Az unokák nemzedéke már teljesen más feltételrendszerben végzi munkáját. Korszerű pályákkal, nagy értékű karbantartó gépekkel, képzett szakmai csoportokkal, világcégek szponzorálásával folyik a munka. Ezeknek a pályáknak beruházásigénye és folyamatos karbantartása több százmillió forintos (!) nagyságrendű. Ha csak a pályáknál maradunk: a 255o mm-re vágott ideális gyep évi átlagban 120-130 fűnyírást jelent. A pályaméret akár 150 hektáros nagyságrendű is lehet, amelynek locsolóvíz igénye 220-250 ezer köbméter/ év (!). (Községünkben egy átlagos háztartás évi vízigénye 120-150 köbméter) Egy-egy

pályagondozó csapat 10-12 fővel és 120-150 millió forint (!) értékű gépparkkal végzi munkáját. Ez a golfpálya már inkább egy jól szervezett nagyüzem. Csak a játékosok küzdelme, a szabályok, az eszközök, a pályák természeti szépsége emlékeztet a múltra. Egy felmérés szerint napjainkban az uniós gazdaság nagyobb üzleteinek mintegy kétharmadában golfozás közben döntenek. Zoltán és Tamás szakmai sikerei már e világhoz tartoznak. Az újabb- kori első budapesti golfpálya, a Highland Golf Club pályája a tétényi fennsík 36 hektáros természetvédelmi területén épült. Idézem a Hungarian Golf Portálból Lehoczky Gábor golfigazgató kiemelésében: A Laczkó testvérek a Highland Golf Club csapatát erősítik. Laczkó Zoltán és testvére Laczkó Tamás szakmai felkészültsége és tapasztalata a garancia, hogy a golf játék felületeinek minősége eléri a golfozók várakozását, sőt remélhetőleg meg is haladják majd azt. Örömmel üdvözöljük őket a Highland csapatában. Zoltán azzal köszöni meg az üdvözlést, hogy számunkra azért igazán öröm a Highland Golf Kft-vel kötött szerződés, mert így ifjú magyar szakemberekből álló csapatunk a kezdetektől fogva vehet részt a budapesti golfélet fejlesztésében. E minősítéshez már nem igen lehet kiegészítést fűzni, hacsak azt nem, hogy Laci bácsinak a szerény, segítőkész, volt kanadai golfpályamesternek ilyen lelkes unokák magas szintű szakmai elismeréséért haza „kellett” jönnie. Ez a legszebb fizetsége tudatosan vállalt munkájának. Az idézett tudósítást egy ragyogó mosolyú kép egészíti ki a két testvérről. Mosolygó arcuk egyfajta tömény igenlés, válasz a megfogalmazott kihívásra, mintha csak azt mondanák, hogy „abban biztosak lehetnek, hogy rajtunk nem fog múlni” A budapesti golfpályán 2000 db facsemete telepítése, és a gyepfelületek felújítása már a testvérek szorgalmát és szakértelmét dicséri. Zoltán rendszeres publikációi a szakmai berkekben közismertek és olvasottak.. Laci bácsi hétköznapi örömei is kifejezőek. Mikor a helyi Katica óvoda udvarát szépítettük, addig nem kezdhettünk a gyepesítés munkáihoz, míg nem mutatta meg a helyszínen, a talaj előkészítés, a fűmag szórás és hengerezés részleteit. Mutatta, magyarázta hogyan kell kézzel, határozott mozdulatokkal egyenletesen elszórni a fűmagot. Mi nagyon igyekeztünk, de ahol Ő szórta a magot ott nem foltokban jöttek elő a fűszálak. Ahogyan Laci bácsi mondta, pontosan 8 napra megjelentek a barnás, zöldes pamacsok. Megvigasztalt, mondta ahol nem nőtt ki a fű ott valószínű fordítva került a fűmag a talajba, mert nem jó szórtuk azt. Derültünk a szakmai élcelődésén. A 3 óránkénti locsolás és az őszi meleg után szép, egyenletes zöld udvarunk lett, s az első óvodások Laci bácsival és velünk együtt örültek a szép udvarnak. Az első fűnyíráshoz is az Ő „füstöltsonkás” fűnyíró gépét használhattuk Egy meleg vasárnap délelőtt a. házuk előtt beszélgettünk. Egy utasok nélküli csuklós busz állt meg a ház előtt, s mi azt hittük, hogy felforrt a hűtőfolyadék és segítséget kér a buszsofőr, de ő a pázsitokról kérdezett. Laci bácsi készségesen és örömmel tartott rögtönzött szaktanácsadást, miközben megint kihűlt a már tálalt ebéd. Másik esetben egy amerikai rendszámú autó utasai érdeklődésére angolul adott szakmai útbaigazítást. Az amerikaiak nem győztek csodálkozni az anyanyelvükön fogalmazott szakmai tájékoztató hallatán. Búcsúzóul a pázsit felé fordulva, imára kulcsolt kézzel kérték Isten áldását e szépséges munkára. Volt olyan érdeklődő, aki a közeli Leánykában vásárolt négy üveg hűtött sörrel tért vissza és vallatóra fogta a „zöld doktort”. Laci bácsi azt mondja, hogy aki pázsitját összetapossa, vagy szemetet szór ki az autójából a háza előtt az neki olyan, mintha Őt személyesen bántanák. Ezen a télen is négyszer permetezett már egyes pázsit részeket. Az autózók sokszor dudálnak és mosolyognak. Elmondja, hogy az igaz, hogy ilyenkor nincs gombabetegség, de a fagyos, jeges hótakarótól nem „lélegzik” rendesen a talaj és a gyökérzet a fű pedig „kipállik”.

Ilyen az Ő munkája és napjainak sok-sok apró öröme. Ő egy örökmozgó, kedves, segítőkész ember. Neki azzal szerezhetünk örömet, ha a virágos kertek és udvarok szépítéséhez segítségét kérjük. Ha rajta múlna akkor Leányvár minden portája szép lenne és szépségdíjas mintaközség lennénk. Ha mernénk álmodni talán még golfpályánk is lehetne, de mi úgy elálmodoztunk, hogy fejünk fölött még azt a szép füves fotbalpályánkat is eladták, amelyen egykor Laci bácsi és társai is kergették a labdát. Napjainkban nem csak a vidéki sportpályák zsugorodnak, hanem divatba jött egy másik „fűfajta” a parlagfű is. Irtására kevés hatékonysággal szintén százmilliókat költünk évente, miközben a világon egyre bővül, a zöldek népes tábora., nő a különböző zöldpártok befolyása. Az ő céljuk nem a hatalom megszerzése, hanem a természet értékeinek óvása, megtartása. Falunk szépet kedvelő lakói nevében mondok köszönetet Laci bácsinak. Ő és Családja olyan házban lakik, amelyet nem a házszámáról, hanem gondozott utcarészéről jegyeznek meg az emberek Örültem, hogy Laci bácsi közreadta ismeretei, élményei egy részét. Ő nem szeret sokat beszélni – ahogy Ő mondja dicsekedni – Ő inkább megmutatja, hogyan kell a szépet megcsinálni. Ő nem csak a pázsitokhoz és a mozdonyokhoz ért. Ő olyan lakótársunk, aki ha valamit tesz, alkot az csak tökéletes lehet. Örömére van, ha igyekezetében mások is követik. Ő az igényes rendpártiak zsugorodó táborához tartozik, aki mozdonyvezetőként is, golfpálya mesterként is a szerelvény és a csapat elején haladt és vezette azt. Első szakmájához is rokonítható egy régi szólás amely szerint „A kalauz után nem mesterség eltalálni az utat”. Ő szeretteinek is megmutatta az utat, szakmai tudását tovább adta szorgalmas és tehetséges unokáinak. Szerelmetes munkája friss, fiatal, tehetséges erőkkel megújulva, mindnyájunk örömére tovább él, folytatódik. Az Ő egész eddigi élete egyszerűen csak erről szól és ez nem kevés! Köszönjük LACI BÁCSI!

Leányvár, 2oo9. február 22-én

Dr Szakmár János

„A lelkem mélyén a mai napig leányvári vagyok” Beszélgetés Dr Bartos Zoltán egyiptológussal

Eddigi írásaimban több mint két tucat leányvári lakótársam életéről, sorsáról, sikereiről gyűjtöttem történeteket, dokumentumokat1. Törekvésemben egy-egy sikeres leányvári életút bemutatásával igyekeztem igazolni, hogy kis faluközösségünk milyen derék embereket adott egy-egy családnak, szakmának, intézménynek, munkahelynek. Mindnyájan községünk fáklyavivői. Sorsuk révén megismerhettük az elmúlt idők hétköznapi hőseit, szűkebb vagy tágabb környezetük alakítóit, formálóit. Egy elszármazott, de magát ma is leányvárinak valló egykori lakótársunkkal, Dr Bartos Zoltán 49 éves egyiptológussal beszélgettem életéről, munkájáról, sikereiről, terveiről. Ő az egyiptológia mai hazai képviselői közé tartozik, munkasikerei egy több mint 3000 éves kultúra kutatásáról, feltárásáról szólnak. Zoltán az egyszerű, szerény falusi gyerekek életét élte. Leányváron töltötte gyermekéveit, itt járt óvodába és általános iskolába.. Édesapja korai halála miatt szűkös keresményét kellett beosztania a kétgyermekes özvegyen maradt dolgos édesanyjának. Zoltán már gyermekkorában kitűnt szorgalmával és példás tanulmányi előmenetelével. Nagyon szeretett olvasni. A helyi könyvtár szorgalmas és állandó látogatója volt. Második osztályos kora óta általában heti két-három könyvet olvasott. Szeretettel gondol Erdélyi Jenő iskolaigazgatóra, Meszes Mihályné és Kuti Gáborné tanárnő kre. Iskolánk német nyelvoktatására ma is úgy emlékszik, hogy a keserves kezdés után megszerette a nyelvórákat, s az 1975 tavaszán tartott megyei német tanulmányi versenyen a megye iskolásai közül a harmadik lett. Előfordult, hogy a szomszédban lakó id.Engler Gyuribácsi segített neki a német házi feladatok elkészítésében. Kuti tanárnő a történelmet és a magyart tanította a fogékony Zoltánnak. Tanárai munkájának legszebb elismerése, hogy Zoltán az általános iskola elvégzése után már tudatosan választotta a budapesti Kossuth Gimnáziumot, ahol tovább bővíthette német és történelem tudását, s innen már szinte evidens volt, hogy a jó képességű fiú a budapesti Eötvös Lóránt Tudomány Egyetemen, a történelemnémet szakra jelentkezzen. A német nyelvismeret meghatározó voltára többször hivatkozik. Leányváron már hetedik osztályos korában német könyveket olvas, és az Engler családhoz érkező németországi Perger gyerekekkel már örömmel társalog németül. Az egyetemen a második év után differenciálódott az oktatás. Ő az egyiptológiát választotta,.. s ekkor látta igazi előnyét német tudásának. A 19. század második felétől az angol és a francia mellett, német nyelven jelentek meg a legjelentősebb egyiptológiai szakkönyvek, s német nyelven jelenik meg 1863-tól az első egyiptológiai folyóirat is. Zoltán szakmai előmenetele is megfogalmaztatja velem azt a fontos körülményt, ami talán nem eléggé kap hangsúlyt óvodánk és iskolánk mai megítélésében. Öt éves uniós tagságunkkal, az óvodák és iskolák integrációjának időszakában hatványozott jelentősége van annak, hogy gyermekeink az óvodás koruktól kezdve német nyelvet is tanulnak Községi intézményeinkben ez minden tanulónknak biztosított és nem kell drága különórákra, nyelvi kurzusokra beiratkozni.

1

A leányváriakról írtakat az Internet szakmarjanos.mlap.hu címen találják

Az egyiptológiai alapozóra Zoltán évfolyamából tízen jelentkeztek, s Zoltánnal együtt három fő fejezte be a kurzust. Szorgalmat, kitartást követelő, nehéz időszak nyert sikeres befejezést. Az egyetemi tanszék vezetője Kákosy László professzor, az egyiptológia nemzetközileg ismert szaktekintélye volt. Professzor úr valamennyi külföldi útjáról válogatott szakkönyvgyűjteménnyel tért haza. Szinte már rituálé számba ment , hogy egy-egy külföldi kiküldetés első napja a legfrissebb szakirodalom. begyűjtésével telt el -mondja Zoltán. A professzor úr végrendeletében az egyetem tanszékére hagyatékozta gazdag könyvtárát Az első magyar vonatkozású egyiptomi régészeti feltárásra 1907-1908 folyamán, Back Fülöp műkedvelő kereskedő költségén került sor a Nílus parti Sarunában. Az asszuáni gát építésekor az Unesco égisze alatt, 1964-ben a magyar Castiglione László folytatott nubiai feltárásokat.. Kákosy professzor úr kutatócsoportja 1983-ban kezdte meg a Krisztus előtti 13. században II. Ramszesz és fia Merneptah uralkodása alatt élt Dzsehutimesz királyi írnok thébai sírjának (TT 32) feltárását. . Az egyiptológia története fordulatokban gazdag, izgalmas regény. A Napóleoni egyiptomi expedíció kincse az angolok hadizsákmányaként került a londoni British Múzeumba, de azért jutott a párizsi Louvre-ba és a berlini Pergamon Múzeumba is Egyiptom nagy értékű kincseiből. A francia Champollion 1822-ben megfejti az óegyiptomi hieroglifák titkait. Kincskereső kalandorok, diplomaták, katonatisztek, ügynökök, királyok, kormányzók szerezték meg potom áron a felbecsülhetetlen értékű műkincseket, és adták tovább azokaz valóságos vagyonokért. A magyarok kutatta Dzsehutimesz-sír híres szarkofágfedele is kalandos úton került a torinói múzeumba. Az 1848-49-es szabadságharcunk törökországi emigránsai közül többen kerültek Egyiptomba. Közülük került ki Sipos György, az alakuló kairói Magyar Egylet elnöke. Ő küldte haza Sesonk trónörökös herceg szobrát. A budapesti Szépművészeti Múzeumban 1939-ben nyílt meg az első állandó egyiptomi kiállítás. A ma látogatható kiállítás a harmadik a múzeum állandó egyiptomi kiállításainak sorában. Zoltán tanulmányai előrehaladtával egyre inkább elköteleződött az egyiptológia iránt. Mikor utolsó egyetemi vizsgáit követően professzora a tegeződést kezdeményezte, érezhette, hogy a szakma tagjai sorába fogadta. Ez idő tájt már az egyiptomi kutatómunka engedélyezését korlátozták, szigorú szakmai és tudományos feltételekhez kötötték. Napjainkban az Egyiptomi Régészeti Hivatal többnyire csak egyetemeknek és múzeumoknak ad kutatási koncessziót. 1983-ban Kákosy professzor kapott engedélyt a már említett thébai feltárásra. 1990-ben, az akkor 3o éves Bartos Zoltán jelentős megbízást kapott professzorától: Kákosy László Őt bízta meg az expedíció állandó egyiptomi képviseletével, az ásatási szezonok munkálatainak előkészítésével. Zoltán öt évet töltött Egyiptomban Ez időszakban eredményes munkája alapján négyszer hosszabbították meg megbízását. A Dzsehutimesz-sír feltárása még a professzor életében befejeződött, az angol nyelvű publikáció 2004 –es megjelenését azonban Kákosy László már nem élhette meg. Zoltán két vaskos nagyalakú kötetet mutat, amelyekben tudományos alapossággal dolgozták fel az ásatások részletes eredményét. A nagyméretű magán sír három udvarból, öt egymásból nyíló teremből, 67,5 m hosszú lejtős folyosóból, nyolc méter mély aknából, és az akna alján kialakított sírkamrából áll- mondja Zoltán A feltárásokról szóló két kötetes tudományos munkát 400 példányban adták ki Budapesten. Ez nem nagy példányszám, de elegendő ahhoz, hogy a világ jelentősebb egyiptológiai gyűjteményei és egyetemi tanszékei beszerezhessék, és az újbirodalmi sírok feltárására specializálódott szakemberek olvashassák a kiadványt.

A feltárások részletes leírása a legizgalmasabb olvasmányokkal vetekszik. Az angol nyelvű köteteket öt magyar egyiptológus – Kákosy László, Gaál Ernő, Bács Tamás, Fábián Zoltán és Bartos Zoltán írta. A Szépművészeti Múzeumban folytatott munkája mellett Zoltán olykor az ELTE hallgatóinak is tart előadásokat, ott ahol egykor Őt is okították e szép hivatásra. Az egyetemi speciális kollégium hallgatóinak az óegyiptomi .állatkultuszokról beszél. Az ELTE múzeumpedagógiai tanszékén azt részletezi hallgatóságának, hogy hogyan ismerte meg Európa az egyiptomi kultúrát. A beszélgetés izgalmas témái mellett szinte alig esik szó munkahelyéről. Február 1-én lesz 22 éve, hogy a Szépművészeti Múzeumban dolgozik. A Múzeumpedagógiai Osztály vezetőjeként munkatársaival az elmúlt években sok szép kiállításhoz kapcsolódó rendezvény előkészítő, kivitelező feladatát oldotta meg. A múzeumi foglalkozások sikerét igazolja, hogy irányításával a múzeumban 2006-ban 2277 (!) 2007-ben pedig már 3300(!) tárlatvezetést és osztályfoglalkozást tartott a Múzeumpedagógiai Osztály.. Múzeumi munkáját 2004-ben nívós elismeréssel, Arany Érdemkereszt adományozásával értékelték. Örült a kitüntetésnek, de az igazi sikerének az egyiptomi feltárásokat és azok jó hírű publikációját tartja Ezeknek örülök igazán – mutat az asztalon lévő kiadványokra. Megemlíti, hogy az újabb kori lexikonkiadásunk sikeres vállalkozása, a 19 kötetes Magyar Lexikon, .mintegy 350 egyiptológiai vonatkozású szócikkét írta meg. Megajándékoz 3-4 egyiptológiával kapcsolatos írásával. Mikor Családja felöl érdeklődöm örömmel és elégedetten beszél gyermekeiről, feleségéről. Családjával egy kedves Budapest közeli városban, Szigetszentmiklóson él. Felesége korábban a tanári pályán dolgozott, ma köztisztviselő. Lányuk, a 15 éves Ágnes és fiuk, a 13 éves Mátyás a szigetszentmiklósi gimnáziumban tanul. Ők még tervezgetik jövőjüket, de Zoltán fontosnak tartja, hogy a gimnáziumi képzés akár két középfokú nyelvvizsgát is elérhetővé tesz számukra. Vajon Mátyás – aki nagyapja nevét viseli – egyiptológus lesz? Nekik már bizonyára könnyebb lesz, hiszen szüleik kvalifikált értelmiségi hátterével folytathatják a tanulást. Beszélgetésünk vége felé tolakodnak a kíváncsi kérdések. Mit jelent számodra leányvári gyermekkorod? Milyen a kötődésed a mai leányváriakhoz? Mit jelent számodra az első iskolád? Ő pátosz nélkül, de tömören és emelkedetten fogalmaz. A lelkem mélyén a mai napig leányvári vagyok. Én Leányvárra mindig haza megyek. Családommal többször kirándultunk a leányvári határban. Ha időm engedi és Családom nem tud velem tartani, egyedül is meglátogatom Leányváron élő Édesanyámat és édesapám sírját. A leányvári iskolások már többször voltak tárlatlátogatáson a Szépművészeti Múzeumban. A leányvári tanulóknak egykori iskolámban a zsibongóban, a felnőtteknek pedig a kultúrotthonban tartottam előadásokat. Kedves Zoltán, a leányvári iskolában megőrizték a zsibongóban, 1999 november 15-én tartott egyiptológiai előadásod videó felvételét. A 78 perces előadásodon a tanulók és nevelőik áhítatos csöndben hallgatják színes, érdekfeszítő mondataidat. A vetítő vásznon látjuk a sok szép színes amulettet, szarkofágot, korabeli bútorokat, munkaeszközöket. Egyszerű szavakkal szóltál az óegyiptomiak halotti kultuszáról, a túlvilági életben való újjászületésről, az állatkultuszról, a mumifikálás szertartásszerű gyakorlatáról. Visszavezettél bennünket egy 3000 éves kultúra ünnep- és hétköznapjaiba. Ma is élményt jelent a felvétel megtekintése.

A köztiszteletben álló egykori tanárnője, Meszes Mihályné így emlékezik Zoltánra: A búcsúzó nyolcadikosok osztályfőnöke voltam, amikor Zoltánék osztálya elköszönt iskolánktól. Jól emlékszem, egy nagyon szerény visszafogott fiú volt, őt minden érdekelte, nyitott volt az új ismeretek iránt, nagyfokú önállóság és szorgalom jellemezte. Önálló gondolkodását jól jellemzi, hogy egy német nyelvű ünnepi szavalatra készülve, még a tisztelt és szigorú igazgató úrnak is érvelt, hogy ő hogyan értelmezi, miként hangsúlyozza, tagolja a vers sorait. Az igazgató úrnak is és nekem is szimpatikus volt Zoltán racionális és önálló gondolkodása. Zoliból lehetett volna egy jó matematikus is, mert minden iránt nyitott volt, de egy 3 napos székesfehérvári osztálykirándulásunkkor tapasztalhattam, hogy Zoltánt szinte elbűvölte a tárlatvezető történelmi ismertetője. Megértettem, hogy az ő igazi világa más, mint amire én gondoltam. Tudtam, hogy Zoltán érti a számok világát is, de van ami ennél is jobban lázba hozza őt. A tanárnő Eötvös József egy szép gondolatát idézi: „Vannak dolgok, amelyeket csak az érez akinek esze, s vannak olyanok, amelyeket csak az ért akinek szíve van.” Zoltán gondolkodása, és értő szíve is imponáló volt. Három alkalommal látogattam el 10-12 fős leányvári felnőtt csoporttal a Szépművészeti Múzeumba. Zoltán volt a házigazdánk. Mit érzek mikor ilyen szintű tanítványommal találkozom? – kérdezte tőlem csoportunkból Mártai Jánosné. Az ilyen tanítványokkal való találkozás a mi munkánk igazi fizetsége, öröme. Ekkor kap igazolást sok éves munkánk eredményessége, ettől lesz szép pedagógus hivatásunk. A tanárnő hangsúlyozza Zoltán édesanyjának áldozatos munkáját. Ő mindent elkövetett, hogy a két korán félárván maradt gyermek ne érezze édesapjuk hiányát. Búcsúzóul egy 34 éves fénykép is előkerül a tanárnő gazdag képgyűjteményéből. A fénykép Zoltánnak, az utolsó leányvári tanévzáró ünnepélyen, a bizonyítványosztáskor az osztályfőnökétől, való búcsúkézfogását örökítette meg. Iskolánkban a tanárnő hosszú éveken át nemzedékeket nevelt jóra, tisztességre, a számok szeretetére. Községünk a köztiszteletben álló tanárnőnek, Meszes Mihálynénak a díszpolgári cím odaítélésével értékelte több éves eredményes munkáját. Az is beszédes, ahogyan Zoltán egykori történelem tanárnője, az esztergomi Kuti Gáborné, emlékezik eminens tanítványára.. Íme: 1968-ban kerültem a leányvári tantestületbe. Zoltán osztályát, a 2. osztályt tanítottam. Jól emlékszem Zoltánra, aki legkedvesebb tanítványaim közé tartozott. Csendes, szerény, tisztelettudó és nagyon szorgalmas fiú volt. 5.-es korában lettem Zoltán osztályfőnöke. A történelem tanítás az óegyiptomi, görög és római kultúrák tanításával kezdődött. Zoltánon már akkor észrevehető volt, hogy rendkívüli az érdeklődése és figyelme az óegyiptomi történelem és kultúra iránt. A 8. osztályt csak félévig vezettem. Ma is emlékszem az utolsó órára. Az osztályterembe benyitva, az osztály tanulói kisírt szemekkel csak némán álltak. Nekem is nehéz perceim voltak. Néma, csendes és megható búcsú volt. Tudtam, hogy tanítványaim megértették a „Magasabb szempontból” című írást, amelyet egy magyar órán olvastam fel nekik. Az írás egy tanítványaitól elváló tanító nehéz napjairól szólt. Éreztem, hogy Zoltáné volt a szeretet és ragaszkodás e rendhagyó ötlete. Büszke vagyok Zoltán szakmai és tudományos sikereire. Később a dorogi Eötvös iskolába kerültem, de Zoltánnal való kapcsolatom megmaradt. Meghívtam Zoltánt, hogy tartson egy előadást dorogi tanítványaimnak az egyiptológiáról. A gyermekek és tanártársaim előtt nagy sikere volt Zoltán oldott, átfogó, szabatos előadásának. Kuti tanárnő mutatja a Zoltántól ajándékba kapott értékes, kézzel festett egyiptomi papirusz képet, amely szép lakásukat díszíti. Az 1968-69.- évi 2. osztályosok fényképén látjuk a mosolygós képű Zoltánt és osztálytársait Grósz Henit, Barlangi Györgyit, Mayer Évát, Sallay

Csillát és a többieket. Egy másik képen a tanárnő az osztály két él-tanulójával, Zorics Ilonával és Zoltánnal látható. A fénykép 1975-ben, a ballagásról készült. Zorics Ilona és Barlangi Györgyi, Zolival együtt tanultak tovább a Kossuth gimnáziumban. Dorogon a „Hír harang” c. helyi lap nyugdíjba vonulásakor riportot készített Kuti tanárnővel. Az írás címe „A tehetséges tanítványai sokra vitték”. A tanárnő az interjúban Bartos Zoltán és Sallay Csilla leányvári tanítványairól, mint elsőkről emlékezett meg. Úgy érzem sokunk köszönetét fogalmazhatom meg a példás pedagógus leányvári munkájáért, aki egy rövid időszakra iskolánk igazgató helyettese is volt.. A közel három órás beszélgetés után Zoltán az egyiptomi kiállítás egy-két érdekességének megtekintésére invitál. Éppen egy látogató gyermekcsoport ismerkedik a kiállítással. A gyermekek kezében papír, ceruza. Jegyzetelnek, rajzolnak. Az un. négyzethálós módszerrel saját fantáziájuk szerint alakítják tovább az ásatásokon feltárt templomok és sírok falát díszítő töredékeket. Keresik a töredékek kiegészítésére alkalmas korabeli motívumokat. Igazi pezsgés egy 3000 éves kultúra budapesti relikviái között. Zoltán szerényen egészíti ki a kiállított tárgyak magyarázó szövegeit. Mikor egy faltöredék aprólékos kőfaragását csodálom, Ő megadja a hieroglif felirat magyar értelmezését, jelentését. Az óegyiptomi íráskultúrát igazolják a híres írnok szobrok is. A budapesti Imhotep, vagy a kairói Egyiptom Múzeum és a párizsi Louvre kiállított töröküléses írnok szobrai e műfaj világhírű remekei. Mutatja az óegyiptomi állatkultusz múzeumi darabjait. Ki hinné, hogy már akkor is volt macska temető. A borjak közül választott szent Apisz bika pusztulásakor országos gyászt tartottak, a bikát állami költségen mumifikálták és gránit szarkofágban temették. Ebből a pompából még Napóleonnak is csak a gránit szarkofág jutott. A bölcs óegyiptomiak állataikat istenítették, a civilizált 20. században embereket istenítettek, amelyért több millió embertársunknak kellett lágerekben, háborúkban elpusztulnia. A vitrinekben amulettek, ékszerek, használati tárgyak sokasága, műves istenszobrok, fakoporsók, szarkofágok. Igazi varázslat, tömény élményanyag a szépség kedvelőinek. Zoltán ebben a közegben él és dolgozik Egy délelőtti találkozás végére érve mivel is búcsúzhatnék Zoltántól? Egykoron óvodánk, iskolánk adott rangot neked azzal, hogy tanított, nevelt, befogadott. Az idő múlásával kiteljesedő életed, eszmélésed e kis faluban indult. Az egyszeregy százszor ismételt igazsága, az ABC első görcsös rajzolatú betűi, a der, die, das monoton következetessége indulásodkor talán a legnehezebb volt, de azután mindig fényesebben ragyogott a Nap, kezdted érteni és értékelni a betűket, a számokat majdan iskolánk, falunk egyik büszkesége lettél. Akkor Te voltál a büszke iskolás, ma pedig iskolánk büszke rád, akkor téged tanítottak ma pedig te tanítod gyermekeinket, és józsefattilásan szólva nem középiskolás fokon. A szépség szentélyében ezt csak így szabad tenni, ez méltó hozzád! Te és a hozzád hasonló szorgos, igyekvő emberek munkája ad rangot, tekintélyt egy közösségnek, kis falunknak. Mi akik itt élünk, mindig hazavárunk, sikereidre büszkék vagyunk, és örömünkre van, hogy egykoron egy parányit annak alakítói is lehettünk.

Leányvár 2009.január 23

Dr Szakmár János.

Egy emberöltő munkássága az egészségügy szolgálatában Érdi Ferencné, Julika községünk betegápolója ez év augusztus 31.-én, 38 évi leányvári aktív munkája után vonult végleges nyugdíjba. Vele történt beszélgetésem alapján egy szegény sorsú család keserves helytállása, és egy felelősségteljes, szép hivatás bontakozik ki. Julika a Beke család legfiatalabb gyermekeként 1941. december 10.-én született, a Szolnok megyei Rákóczifalván. A Varsány nevű Árpád kori településen, II. Rákóczi Ferenc 1706-ban vadászkastélyt építtetett, melyet 1892-ben lebontottak, s ez után 1900-ban kapta mai nevét a nagyközség. Említést érdemel rákóczifalvai híres Novotny-féle gyümölcsfa iskola, amely az 1920-as években országos hírű volt, mintegy jelezve az intenzívebb, belterjes mezőgazdasági termeléshez való adottságot, és hajlamot. E faiskola hagyományai nyomán ma is működik csemetekert a nagyközségben. A Középtiszai Tájvédelmi Körzet településének 5600 lakója zömmel katolikus. Julika gyermekkorában a megélhetést leginkább a föld biztosította, később a szolnoki, és martfűi üzemek (TVK, cukorgyár, cipőgyár), a paraszti életforma domináns jellege mellett ipari munkalehetőséget is biztosítottak. Az édesapa, Beke Lajos a helyi gazdáknál munkát vállaló földtelen, szegény paraszt volt. Ez időszakban a magyar paraszt társadalom 65- 70%-a sorolható ide. Julika másfél éves volt, mikor az apa sok sorstársával együtt megkapta az orosz frontra szóló behívóját. Lajos bátyja ekkor kilenc éves, nővérei Erzsébet hat, Mária, pedig négy évesek voltak. Az édesanya Vizsnyei Erzsébet egyedül maradt a négy kiskorú gyermekkel, és a szegényparaszti gazdasággal. Az apáról már csak két hazatért hadifogoly mesélte, hogy hol voltak utoljára együtt. Ő is hősi halált halt a hazáért a Don kanyarban. Beke Lajos félárván maradt gyermekeinek, és az anyának is jutott nyolc hold föld a földosztáskor, hogy aztán később a tagosítások időszakában visszakerüljön az „össznépi tulajdont” reprezentáló közösbe. A családfő nélküli élet nem csak nélkülözést, hanem korai és nehéz fizikai munkát jelentett a gyermekeknek, és az anyának is. Lajos tizennégy éves volt, amikor három hold (!) búzát learatott a család segítségével. A paraszti munka alig biztosította a megélhetést . A „beszolgáltatási lapon” előírták, hogy a földterület nagysága, és aranykorona értéke után hány búzakilogramm volt a beszolgáltatási kötelezettség. Egy búzakilogrammnak (egy kiló búza értékének) 1,7 kg bab vagy borsó, 1,3 kg napraforgó, 0,85 kg kukorica, árpa vagy zab, 0,33 kg burgonya felelt meg. Az 1950. évi beadási rendelet a fejadagon, és a vetőmagon kívül minden terményre kiterjesztette a beadási kötelezettséget. A háborús élelmezési nehézségekre tekintettel 1944-ben még Jurcsek Béla, a fasisztoid Sztojay kormány fölművelés ügyi minisztere készítette el 55 oldalas beszolgáltatási rendeletét, mely a háború után még 1956-ig szabályozta a beszolgáltatás igazgatási mechanizmusát. Milyen bájos a konszenzualitás az úri és a „népi demokratikus” Magyarország urai között! A háború utáni koalíciós évek falusi társadalomtörténete a paraszti társadalom erodálását, felbomlási folyamatát jelentette. Julika édesanyja is a termelőszövetkezetbe kényszerült, de hogy jusson kenyér az éhes gyerekeknek, még két munkát vállalt. Reggel a tűzéptelepen kiadta az árút, napközben a Tsz kertészetében kapált, este, pedig a mozi pénztárban „pihent”. E szomorú éveket jól tükrözi a falu névváltozása is. A Rákoczifalva előbb Rákosifalva, majd Szabadságfalva lett, hogy aztán újra Rákóczifalva lehessen. 11 településünk nevében szerepel szabadságharcunk legendás vezetőjének neve. Szabadság előtagú településnévből is 11 van. Rákosi előtagú települést nem találtam a helységnévtárban. Julika 1956-ban végezte el az általános iskolát. A gyermekéveiből emlékezetes képként él benne ma is, amikor a szövetkezetből kapott kenyérnek örültek. Egy ültükben megették a friss kenyeret az asztalnál, a mama a küszöbről nézte a négy éhenkórászt, s mikor megkérdezték: „édesanyánk evett már?- igen” – volt az éhes anya csendes válasza. Nagy

udvarunk volt. Az egész utca gyermekei nálunk játszottak. A családban a nélkülözés mellett a szeretet, és az énekszó volt a jellemző. Bátyám szépen fülyülte a népdalokat, mi meg énekeltünk hozzá. A karácsonyfára nem futotta, de egy fenyőágat a tükörre erősítettünk, és saját készítésű díszekkel ékesítettük. Csengőszóra jött a Jézuska – meséli. Tizennyolc évesen dolgozott a martfűi cipőgyárban, amikor édesanyjával meglátogatta a szolnoki kórházban fekvő unokatestvérét. A kórházlátogatás után határozta el, hogy ő az egészségügyben fog dolgozni. Gyermekorvos szeretett volna lenni. A Szolnok- megyei Tanács Ápolónőképző Iskoláját kitűnő eredménnyel végezte. Akkoriban a végig jeles előmenetelű tanulmányi eredményt vörösdiplomával ismerték el. Julikának 1962-ben adták át a vörösdiplomát, amelyben tanúsították, hogy „a betegápolókról vezetett országos nyilvántartásba 115/14-8 szám alatt felvéttetett.” A szakmai gyakorlatra a tatabányai kórház baleseti sebészeti osztályára helyezték. Egy fényképen látom, 22 évesen büszke tartással, ahogy korosabb betegeivel van a szépen vasalt fejkendőjével, és apró csíkos nővér ruhájában. Az első szakmai sikerei között sorolja egy balesetes újraélesztését. „Jól megijesztettem magukat” volt a beteg első reagálása. Ha teát vagy fájdalomcsillapítót kértek, vagy éppen arra kérték, hogy mossa meg a fogyasztani kívánt szőlőt- mindent szívesen és segítően csinált. A beteggel igyekeztem együtt érezni, segítettem, ha kellett szóval, mosollyal, biztatással. A beszélgetés során az emberi kapcsolatok fontosságára többször is visszatér. Sokan nem bírták a fizikai vagy idegi terhelést, mások a kevés fizetésért hagyták el a pályát - meséli. A gyógyult beteg nekünk sikerélményt jelentett, és ez megtartott a pályán. Munkája során találkozott egy kedves fiatalemberrel, aki az 51/1-es ágyon feküdt vakbélgyulladással. A megoperált beteg gyógyulása után telefonon kért randevút Julikától. Így kezdődött a leányvári Érdi család története a tatabányai Fekete Gyémánt vendéglőben. Feri aknászképzőt végezve visszakerült Csolnokra, ahol a volt Reimann aknán (I. akna) dolgozott. Az esküvő 1963. november 16.-án volt. Julika a dorogi kórház belgyógyászati osztályára került. 1968-ban az Érdi házaspár Leányváron vett házat, majd 1977-ben a Bécsi út 31/a számú házhelyen építették meg családi házukat. Mint ekkoriban sokan, ők is kivették részüket az alapozástól a betonozásig sokféle segédmunkából. Elkészült az új otthon. Julika az akkor nyugdíjba vonuló Albert Károlyné – ugyancsak Julika – megüresedett állását pályázta meg. Hét- nyolc jelentkező közül a bizottság Julikát fogadta el, és 1969. április 1.jétől Ő lett a körzeti ápolónő Leányváron. Dr. Zsemberi Dezső kórházigazgató a két gyermekre tekintettel „kiengedett Leányvárra a dorogi kórházból.” Judit lányuk négy, Mónika, pedig két éves volt. Heinz Jánost és Gölcz Józsefnét született Gerstner Rozáliát említi, mint első leányvári betegeit, akiket még a dorogi kórházban ápolt. A leányváriak az első pillanattól befogadtak, nem tudtam előre köszönni. Úgy érzem az emberek, megbecsülnek, tisztelnek. Én is igyekeztem. A betegeknek nem kellett a hétvégi ügyeletre menni injekcióért, a gyógyszereket elvittem nekik. 11 évig gyalog jártam a betegekhez – akkor még nem voltak olyan hatékony, jó gyógyszerek, és sok injekciót kellett adni. Kérésemre felsorolja, hogy Dr. Bednár Attilával, Dr. Major Margittal, Dr. Várnai Bélával, Dr. Szvath Péterrel, és 1981-től Dr. Hargitai Zoltánnal dolgozott a leányvári orvosi rendelőben. 1973-ban gimnáziumi érettségi vizsgát tett, majd 1981-ben szakosító iskolán jeles eredménnyel körzeti ápolónői vizsgát tett, és 41/2/E számmal országos nyilvántartásba került. Kérésemre sorolja társadalmi tevékenységeit. (Napjainkra már nem csak ezt a tevékenységet sorvasztották el, hanem a kifejezés is anakronisztikussá kezd válni.) A kórházban szakszervezeti bizalmi volt. A helyi vöröskeresztben, a véradásszervezésben, tüdőszűrésben, az idősek napjának szervezésében, mindenütt ott volt, ahol az emberek egészségéről volt szó, még a helyi vízmű társulati vezetőségi tagságát is az egészséges ivóvíz ellátással hozhatjuk összefüggésbe. 1989től négy évig volt a helyi önkormányzat szociális bizottságának tagja. 1993-tól 2003-ig

képviselőtestületi tagként végzett közösségi munkát, melyet személyes okok miatt a mandátuma lejárta előtt szakított meg. A sok munkája mellett édesanyja példája nyomán, Ő is sokat törődött gyermekeivel. Mind három gyermekükből jó hírű, és szorgalmas felnőtt lett. Judit (42éves) informatikus, közgazdász. Mónika (40éves) hegedűművész, zenetanár. Gabriella (31éves) operaénekes, a Magyar Állami Operaház tagja. Julika szülői házában a dal, a muzsika szeretete visszaköszön a gyermekek foglalkozásából. Büszke vagyok a gyermekeimre, és három unokámra – mondja Julika. Minden oka megvan Julikának a büszkeségre, a legszebb elégtételt kapta a sok munkájáért. Keveseknek adatik meg, az életnek e szép ajándéka, és kicsit tovább bővítve e példás csalási idillt; Julika gyermekkorának szorító szegénysége, és diplomás gyerekeinek szorgalma, és sikerei egy család történetével igazolják, hogy ez az ország valahonnan, valahová eljutott. Tulajdonképpen ez az igazi rendszerváltás. A képzett, művelt emberek lesznek jó követeink a világban, és így hamarább visszatalálunk Európába is. Julika azt is hangsúlyozza, hogy úgy érzi, hogy a családnak szüksége van rá. Az unokákkal való gondos törődés, a sütés, főzés takarítás naponta jelent feladatot, és fáradtságot Julikának, de melyik szülő nem vállalja ezt gyermekei érdekében? Julikának is szüksége van gyermekire, unokáira, mert szerető férjének korai, és tragikus halála miatti gyászát, csak a gyermekek, unokák szeretete oldhatja, enyhítheti. Feri 59 éves korában hunyt el. A beszélgetés befejező részében kiemeli, hogy az énekkarról feltétlenül szólni kell. Lernyei Mihályné hívta őt a kórus próbáira. A társaságban jól érzem magam, szeretek énekelni, szeretek a próbákra, és a szereplésekre járni. (Megint a gyermekkori élményekkel találkozunk.) Kazettás német nyelvkönyveket vásároltam, megtanultam a sváb dialektust, és a német dalszövegeket. Az összefoglaló mondatokban kitér arra, hogy az ő szakmájában is folyamatos a fejlődés, a változás. Új gyógyszerek, új eljárások, módszerek, eszközök jelennek meg, s egyegy feladatot teljesen átalakítanak. Példaként említi a számítógépes beteg, és gyógyszernyilvántartást, amely a mi orvosi rendelőnkben is működik. A beteg kórtörténete, és eddigi kezelésének áttekintése pillanatok alatt a képernyőről olvasható. A tudósítónak, a dorogi rendelőintézetben működött kartonozó jut eszébe, ahol három-négy szorgalmas hölgy a személyi igazolvány alapján nyálazta az elnyűtt szélű kartonokat. A beszélgetés időszakában állandó média téma volt az egészségügy átszervezése. Ő csak annyit mond, hogy tapasztalja, hogy mindig kevesebb pénz jut a gyógyításra. A vizitdíj megalázó neki is, aki csak az adminisztrációját végzi. Búcsúzóul az a mondat is, kibuggyan Julikából, hogy azért „hiányzik a rendelő, és a betegek” Egy svájci gyógynövényforgalmazó vállalkozás menedzsereként kapcsolata maradt a gyógyítással. A munkáját ért elismerések helyett álljon itt három volt ápoltjának, és munkatársának Dr. Hargitai Zoltán körzeti orvosunknak a véleménye. Ők így fogalmaztak: özv. Kusnyár Jánosné (79 éves) Kálvária út 85. Csak járókával tud járni, térdprotézise, magas vérnyomása, és cukorbetegsége állandó otthoni tartózkodásra kényszeríti. Julika hosszú évek óta ápolja, gondozza betegségeiben. Minden hívásra azonnal jött. Sok-sok injekciót adott otthonomban. Mindig kedves, készséges volt. Hozzánk soha morcosan nem jött, ami esetleges baja volt azt mindig otthon hagyta. Utolsó látogatásakor elköszönt, és gyógyulást kívánt nekem. Nagyon emberséges volt. Nekem emberi hangja, és az iránta érzett bizalom néha többet ért, mint a gyógyszer. Id. Simon Sándorné (81 éves) Kálvária út 93. Beteg térdei, és gerinc műtétje miatt a nap nagy részét karosszékben tölti. Hosszú évek óta cukorbeteg, és magas vérnyomása van. Julika minden hónap 20.-a utáni szerdán nyolc óra előtt, 10-15 perccel érkezett cukorvizsgálathoz, vért vett, és megmérte a vérnyomásomat, hozta a szükséges gyógyszereimet. Mikor a térdemmel nagyon beteg voltam, - hogy ne kapjak trombózist - 20

napig minden áldott nap jött, és adta az injekciót. Nagyon, nagyon rendesen végezte dolgát – mondja búcsúzóul. Én csak köszönettel, és hálával tartozom neki. Engler Györgyné (88 éves) Erzsébet út 47. Julika még a dorogi kórházi munkahelyén ápolta férjemet. Gyuri bácsi nagyon sok injekciót kapott, és az otthoniaknak mesélte, hogy egy fiatal nővér nagyon ügyesen mindig jól adja a vénás injekciót. Később, Julika Leányvárra kerülésekor ismerték fel Julikában a fiatal kórházi nővért. Náni néni 2 éve tüdőembóliát kapott. A rendszeres havi vérvizsgálatra Dorogra kellett mennie, ami gyenge állapota miatt nehezen volt megoldható. Julika havonta vette a vérmintákat, és a beteg helyett csak a vért vitték vizsgálatra. Nagyon ügyesen csinált mindent. A rendelési idő előtt mindig pontosan érkezett a megbeszélt időre. Julika mindig barátságos, pontos, és precíz volt. A gyógyulásomon túl nekem még azzal is örömet szerzett, hogy a mi leánykori viseletünkben a fiatalságunkat idéző szép énekeinket megtanulva, és énekelve láthattam őt a nemzetiségi kórusban. Hát így gyógyít ő fiziológiailag, és lelkileg egy idejűen- jegyzi meg a tudósító. Dr. Hargitai Zoltán körzeti orvos. 26 évet dolgoztam Julikával. Mikor Leányvárra kerültem körzeti orvosnak Julika már 12 éve itt dolgozott. Jól ismerte a községet, és a körzeti orvosi gyakorlatot, melynek megismerésében nekem sokat segített. A munkában rövid idő alatt sikerült összeszoknunk. Julika is a baleseti sebészeten dolgozott, és én is sebész lévén jól tudtunk együttműködni. Julika képességei, és sebészeti gyakorlata révén az általános betegápolói szintet meghaladva végezte munkáját. Együtt tanultuk meg a számítógépes betegnyilvántartás részleteit, a program és a számítógép kezelését, amelyet teljes értékű munkatársként látott el. Még szabadságolásunkat is úgy szerveztük, hogy a helyettesítés időszakában Julika minden segítséget meg tudjon adni a helyettes orvosnak. Kezelte a számítástechnikát, és segített beteg és helyismeretével. A betegek ellátásával sok mindet lehetett önállóan rábízni. Örültem annak is, hogy a pihenés éveire is vállalkozott a gyógynövényforgalmazás feladatára, mert ezekkel a készítményekkel sok beteg jó hatással karbantartható. A betegség, és a panasz a betegé. – ezt tiszteletben kell tartanunk. A hozzáértő szakmai javaslatot úgy kell tennünk, hogy soha nem vonjuk el a döntés jogát a betegtől. Jutka jó társam volt e felfogásban. A falu ős lakosságának, és idősebb nemzedékeinek az átlagot meghaladó egészségkultúrája van, és így jól lehet együttműködni a gyógyításban. Jutkával együtt viszonylag könnyebb volt, egy-egy gyógyításban, a szövődmények megelőzésében jó eredményeket elérni. A mi településünkre kevesebbszer kell hívni a kritikus esetekben szükséges rohammentőt. (Ennél szomorúbbak a szaporodó közlekedési balesetek halálesetei. – gondolja a tudósító.) Nagyobb rendelőre, kultúráltabb mosdóblokkra lenne szükség, de jövőre elkészül, a kényelmetlen lépcsőket kiváltó enyhe lejtős betegfeljáró. Ez is régi gondunk. Én is mérvadónak tartom, hogy Jutka is ajánlotta utódját a betegápolói státuszra. Tündinek nehéz lesz a Jutkától már megszokott magas színvonalú munkát ellátni, de biztosan neki is menni fog. Hát mit mondhatunk e beszélgetés befejezéseként? Nekünk is hiányzol Julika! Köszönjük Neked, amit falunk betegeinek ápolásában, gyógyításában tettél. Még az orvosi rendelő, és a fehér köpeny megfontoltságot sugalló miliőjében is melegséget, oldottságot jelentett segítőkészséged, közvetlenséged, emberszereteted. Sokunknak mutattál példát szakmai hűségből, tudásból, szorgalomból. Magasra tetted a mércét utódod Andirko Lajosné, Bányai Margit (Tündi) előtt, akinek munkáját a Te tevékenységedhez viszonyítva értékelik a betegek. Ő is hozzád hasonlóan kezdte a kórházi betegágyak mellett, s ajánlásoddal, leányváriként már eleve jó esélye van ahhoz, hogy méltó utódod legyen. Még sokáig szeretnénk ezután is előre köszönve találkozni Veled. Példás szakmai munkád, és három gyermeketek előmeneteléért vállalt áldozatotok az Érdi családnak tekintélyt, elismerést, és köszönetet követelnek. Helyénvaló egy szép epigrammából átvett gondolat - megcselekedtétek, amit megkövetelt Tőletek a haza. Örülnénk, ha gyermekeiddel fórum-szerű beszélgetés szerveződhetne a kultúrotthonban. E témában, sok sikeres más

falunkbelit is szívesen meghallgatnánk. Lehetne ez akár a sikeres leányváriak fóruma és műhelye egy okos, lokálpatrióta közösségnek, amelyre nagy szükség lenne kis községünkben, és akkor egy kicsit – volt plébánosunk szavait idézve- „szebb lenne körülöttünk a világ.” Árpádházi Szent Erzsébet évében az elesettek, betegek, patrónus szentjét ünnepeljük. A jubileumi megemlékezések ünnepélyessége közepette munkásságodra emlékezni több mint aktualitás, elismerés, és köszönet. Leányvár, 2007. október 2.

Dr. Szakmár János

Jó harcot harcoltam, a hitet megtartottam.” Gondolatok községünk plébánosának, Dr. Németh Jánosnak közel két évtizedes leányvári munkásságáról és életéről 2007. július 29.-ei miséjén búcsúzott el a zsúfolásig telt kis templomunkban leányvári híveitől Dr. Németh János, községünk szeretett és köztiszteletben álló plébánosa. A falunkban töltött közel 20 évi lelkészi munkája a Leányvári Egyházközség egyik legeredményesebb periódusának története. A falunkban a nagy munkabírású, hitének elkötelezetten élő plébános úr közismert volt közvetlenségéről, szerénységéről, segítőkészségéről. Mikor az emlékező írás kereteiről először esett szó, csak hosszas érvelés után vállalkozott egy írásos interjúra. Nem akart ügyet kreálni az ő távozásából, hangsúlyozta, hogy utódjával folytatódik a hitélet községünkben. Az írásos interjúra az új tisztségében töltött első munkanapok során vállalkozott, amikor a nagyobb feladatok ezernyi tennivalóval jártak. Egy életpálya vázlatát csak egy kort jellemző rövid emlékeztetővel és mások véleményével egészítettem ki. Plébános úr születésének évében még csak alig tért magához az ország a háborús pusztításokból, de már körvonalazódtak a sematizmus, az önkény, a törvénytelenségek, a megfélemlítések és a terror legkülönbözőbb formái. Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek és 26 bebörtönzött paptársa még alig szabadult a nyilasok sopronkőhidai börtönéből, mikor 1948 decemberében újra letartóztatják, majd 1949 februárjában életfogytiglani börtönre ítélik. Elkészültek az első kulák-listák… 1950-ben megalakult az ÁVH (Államvédelmi Hatóság), majd a recski, kazincbarcikai, komlói, tiszalöki kényszermunka táborokba, a magyar gulágra kerülnek az osztályidegenek, a „rendszer ellenségei”, a „trockista árulók”, a kulákok, a hazatért hadifoglyok egy része. 1951-ben avatják a lerombolt városligeti Regnum Marianum helyén Sztálin óriásméretű bronzszobrát. Erdélyben letartóztatják Márton Áron katolikus püspököt. Országos bálványimádat kezdődik Sztálin 70. születésnapján. A Mindszenty-per után „behúzódott a lélek”, az emberek nem mertek templomba járni, a megfélemlített szülők nem merték hittanoktatásra beíratni gyermekeiket. Kérdés, hogy az esztelen parancsuralmi rendszernek hány embernél lett foganatja. „Mert a lovat egy ember is a vályúhoz vezetheti, de tíz sem érheti el, hogy igyék is!”- idézhetjük a népi bölcsességet.

„Oly korban éltem én e földön”- sorolja az emberi elaljasodás iszonyatos rémségeit Töredék c. versében a megölt Radnóti Miklós. Dr. Németh János eszmélésének évei ily korban fogantak, és ekkor már a győztesek vigyázták a békét Európában. Az ő mondatainak egyszerűségét, tömörségét, hangsúlyait nem tudnám fokozni, ezért álljon itt, ahogy ő fogalmazott egy-egy témában.

Szülők, család, testvérek (származás, kor, foglalkozás) Édesapám számszaki ember volt, s bár sosem voltunk gazdagok, édesanyámat nem engedte dolgozni, még akkor sem, amikor 1954-ben az Igazságügyi Minisztériumból azért bocsátották el, mert „a marxizmus-leninizmus fellegvárában vallási téren nem lát tisztán.” Két nővérem van. Ilona nemrég halt meg. Ő pszichológiából doktorált, egész életében a gyermekvédelemmel foglalkozott. 24 évig volt az „Aga utcai Gyermekotthon” igazgatója. Mária testvérem építészmérnök, 1982-ben Münchenbe ment férjhez, azóta ott él, 2 nagy fiúk van. Plébános úr születési helye, ideje Angyalföldön születtem, 1950. szeptember 5-én. Gyermekkor (elemi iskola, gyermekélmények, vágyak, gyermekkori emlékek) 1956 november 4-én a külső váci úti lakásunkból egy harckocsilövedékkel kilőttek bennünket. Néhány centin múlott, hogy az egész családunk ott marad. Ekkor kaptuk a Nyugati pályaudvar mellett egy lakást, így én már a Sziget utcai (ma Radnóti) iskolába jártam. Tanítás előtt gyalog, hajnali hatra mentem úszni a margitszigeti uszodába. Nyolc éves koromtól szintén a szigeti Szent Mihály kápolnában ministráltam. Ott egy remek pap volt (Körmendi Béla), s már akkor- talán az ő hatására- pap akartam lenni. Kamaszkori évek (iskola, tanárok, barátok) Bérmaapám, a neves bibliaprofesszor, Szörényi Andor támogatásával gimnáziumba Pannonhalmára kerültem. Itt olyan szilárd alapot kaptam, melyre a mai napig támaszkodom. Különösen mély hatást gyakorolt a szent életű görögtanárom, Korbély Vince, aki megtanított gondolkodni, és a filozófia szeretetére.

Családi kötelék (a család napi élete, gondja, öröme, ünnepei) Sok időt töltöttünk együtt, rengeteget kirándultunk a budai hegyekbe. S bár pénzünk nem sok volt, autóstoppal (akkor még lehetett) bejártuk a „keleti világot” (nyugatra még nem mehettünk), Fekete-tengertől egészen a Keleti-tengerig, gyakran szénapajtákban megszállva. Nagyon vidámak és boldogok voltunk. Egyetemi évek, a felnőtté válás időszaka, kedvenc tanulmányi témái, egy-egy emlékezetes tanára és hatása tanulmányaira, életére 1989-ben érettségiztem, és azon őszön felruházott egyház, álam egyaránt. Alighogy Szeptemberben Esztergomban beöltöztettek kispapnak, októberben Lentiben kaptam katonai egyenruhát. A katonaság számomra jó iskola volt. Nagyon sok olyan tapasztalatra tettem szert, amiért ma is hálás vagyok és hasznosítom. Kár lett volna, ha kimaradt volna az életemből. Állóképességet és alázatot tanultam, vagyis hogy nincs olyan, hogy „nem bírom tovább”, és ne becsüljem túl nagyra önmagam.

Milyen társadalmi légkörben végezte iskoláit? Általános iskolában – bár osztályfőnököm volt az iskola úttörő vezetője, engem a „nem úttörők rajparancsnokává” nevezett ki. (A negyven főből négyen voltunk ilyenek, és kölcsönösen becsültük egymást.). Pannonhalmán pedig felnyitották szemünk a világ felé. A látszólag zárt kollégiumi élet ellenére sokat tapasztaltunk: hetente volt filmvetítés, koncertek. (Még a Tátrai vonósnégyes is szerepelt.) Egyáltalán nem egyoldalú képzést kaptunk.

Pappá szentelésének helye, ideje, az ünnepség egy-két részlete Esztergomból a harmadik egyetemi évtől Budapestre kerültem. Abban az időben Paskai bíboros úr volt a rektor. Akkoriban készültek el a II. Vatikáni zsinat iratainak fordításai, és ez a reform-lendület uralkodott a házban. Késő éjszakákig beszélgettünk. Közülünk kerültek ki a mostani teológiai tanárok, sőt többen püspökök, érsekek lettek. 1976-ban Lékai bíboros úr szentelt pappá, majd még egy évet Budapesten töltöttem a doktorátus megszerzésére. Közben az egyetemi templom munkájába bekapcsolódva ismereteket szereztem a belvárosi pasztorációból. Felszentelt papként a családtagjaival és civil szakmát választó ifjúkori barátaival való kapcsolata Eléggé „remete természetű” ember vagyok. Mindig csak az éppen aktuális feladattal foglalkozom. Nem igazán szoktam hátra nézni. Haza is csak látogatóban jártam. Bár érdekes, hogy gyakran előfordul, hogy hosszú évekig, sőt évtizedekig nem látott, egykori barátaimmal ott tudjuk folytatni, ahol, ahogy, akkor abbahagytuk. A barátság nem azt jelenti, hogy rátelepedünk egymásra, hanem, hogy mindig számíthatunk a másikra.

Papi tevékenységének állomásai 1977-ben első lelkipásztori beosztásomat az esztergomi Bazilikába kaptam, (ahova most visszakerültem), mint karkáplán. Itt azonban csak három hónapot voltam, miközben az akkor még Esztergomban működő érseki iroda munkáját is tanulmányoznom kellett. Nem is igen titkolva, titkárnak számtak. Az év őszén Rómába küldtek a Pápai Lateráni Egyetemre jogot hallgatni. Hamar rájöttem, ha ezen az úton megyek tovább, nemcsak kompromisszumokat kell majd kötnöm, hanem olyan szolgálatokat is kell majd tennem, amire képtelen vagyok. Így kértem főpásztoromat, hogy küldjön inkább lelkipásztori munkára. Hazatérve rövid ideig először Balassagyarmaton, majd Nyergesújfalun voltam káplán. 1981-ben kaptam meg a piliscsévi plébániát, és egyben először lelkipásztorkodástant, majd erkölcstant tanítottam az Esztergomi Főiskolán egészen 1988-ig, amikor Merva Laci bácsi nyugdíjazásakor Leányvár is hozzám került.

Hogyan éli meg, milyennek ítéli az emberek hétköznapi életének egybeesését vagy eltérését az egyház tanításától, a hit igazságától? (szegénység, jólét, bánat, öröm, munka, szeretet) Az emberek többsége ideje nagyobbik részét a mindennapi megszerzésére fordítja, de még a nyugdíjasok is inkább lefelé, a föld felé néznek, s csak ritkán emelik az ég felé a tekintetüket. Így nemigen veszik észre a hétköznapi szépségeket, apró csodákat. Ebben sajnos az általános közhangulat is nagy szerepet játszik. Istent inkább csak a nehézségek idején hiányoljuk, így a szegénység és a bánat idején inkább fordulunk felé, mint a jólétben vagy az örömben. A munka is inkább teher, ritkán vált ki jó érzést a sikeresen elvégzett feladat. Szeretet helyett pedig egyre inkább az önzés válik uralkodóvá. Magányossá válnak már a gyerekek is: könnyebb magában játszani, mint másokhoz igazodni. Megelégedünk önmagunkkal, nincs szükségünk a másikra, s nem vesszük észre, hogy ez nem adhatja meg benső békénket. Életének egy-egy különösen nehéz illetve örömteli eseménye Mindig igyekeztem észre venni az örömöket, így életem csupa öröm volt. Legnehezebb volt a Lakásotthon kényszerű felszámolása.

Hogyan érintették a nagy társadalmi mozgások, változások? (1945, a személyi kultusz évei, 1956, 1989) Apám elbocsátásáról és ’56-ról már írtam. ’89 nem okozott különösebb változást. Sohase néztem kinek milyen tagsági könyve van. (A Mennyország kapujában sem a Keresztlevelünket fogják kérni!). Igyekeztem mindenkivel megtalálni a kapcsolatot, és ez a legtöbb esetben sikerült. A tanácsi rendszer idején is eredményesen tudtam képviselni az egyházközségek érdekeit. Nem politizáltam ’89 előtt se, de azóta sem. Egyedül a nagyobb mozgási szabadságnak örültem. A változásnak inkább csak a hátrányait tapasztaltam, amikor a politikai nézetek miatt szembekerült családtagok, szomszédok, egykori barátok között kellett békéltetnem. Az egyház tanításának igazságai közül egy-két alapvető, kiemelkedő, életét is meghatározó igazsága, amit a mai nemzedéknek különösen ajánl Talán a legalapvetőbb igazság a Szentírás aranyszabálya: Amit szeretnél, hogy neked tegyenek az emberek, azt tedd te is nekik, és olyat ne tégy, amit nem akarsz magadnak. Ha erre gyakran gondolnánk, szebb lenne az életünk. Leányvári tevékenységek keretében: Mikor és milyen körülmények közepette kapott Leányvárra lelkészi megbízatást? A leányvári hívek hogyan segítették munkáját? Milyen segítségüket tartja említendőnek? 1988-ban Merva Laci bácsi nyugdíjazásakor kaptam „odallagos ellátásra” Leányvárt. A templom „törzsközössége” mindig jóindulatúan viselkedett velem. Hamar elfogadták „gyermekeimet” ( a lakásotthon gondozott gyerekei) is, amit kértem, szívesen segítettek. Különösen sok segítséget kaptam Erdély Jenő bácsitól, majd az ő halála után Mezős Gabitól és lelkes csapatától. A templom takarításakor is mindig akadt segítség. A Német Kisebbségi Önkormányzattól és a Németországban élő leányváriaktól is sok segítség érkezett. Szehr Margit először a gyermekek nevelésével, majd a templom és környékének gondozásával tett kiemelkedő munkát. Milyen természetű nehézségei voltak a beilleszkedés során? Nehézséget nem tapasztaltam. Az új épület, a Szent Erzsébet Lakásotthon új funkciójáról, illetve az azokat motiváló tényezőkről is írnék néhány mondatot. Az új épület – elnevezésének megfelelően – „Hivatásőrző Ház”, a különféle nehézségekkel küzdő papok és egyházi személyek számára kíván szakszerű segítséget nyújtani életük rendezésére és hivatásuk megerősítésére. A Dr. Erdő Péter bíboros úr kérésére vállalt új munkaköreinek pontos megnevezése, új beosztása, székhelye?

Megbízásom három feladatra szól: A Főszékesegyházi (Vár) Plébánia plébánosa, a Bazilika gondnoka és a Kincstár igazgatója lettem. A kriptától a kupoláig, a teremőrtől a biztonsági őrig, a Kincstár anyagának megóvásától a szertartások méltó lebonyolításáig, mind az én felelősségem. A falunkban töltött 20 éves lelkészi munkájának legfontosabb eredményét hogyan összegezné? Lehet, hogy szerénytelenség, de talán azt mondhatom, amit a búcsúzó Szt. Pál: „Jó harcot harcoltam, a hitet megtartottam.” S talán segítettem másoknak is megtartani. Ha erre emlékeznek, többet ér, mint az, amit anyagiakban alkottam.

Milyen gondolatokkal búcsúzik a leányváriaktól? Remélem, hogy a Piliscséven és Leányváron eltöltött békés idők „feltöltöttek” annyira, hogy az itt kapott energia sokáig kitart. Azt kívánom mindenkinek, hogy ők is találják meg belső békéjüket, éljenek másokkal is békességben, és szebb lesz körülöttünk a világ. Hát ilyen tömör és egyszerű szeretett plébánosunk receptje a szebb békességesebb élethez. Felemelő hitvallás ez, s folytathatnám a búcsúmisén fogalmazott szép mondataival. Jézus búcsúját idézte tanítványaitól. Ahogy én szeretlek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást- volt a bibliai történet. Világos és szép üzenet ez falunk lakóinak. S bemutatkozó miséjén a két községet Piliscsévet és Leányvárt a béke szigetének nevezte a zsúfolt bazilikai istentiszteleten. A búcsúmisén többen köszöntötték, és kisebb ajándékokkal hálálták meg munkáját. Mit ajándékozott Ő nekünk? Helyet adott mindenkinek, aki szépet és jót akart kis falunkban. Tisztelte és segítette a község régmúltját ápoló német kisebbség munkáját. Örömmel vette és bátorította a német templomi énekeket éneklő kórust, a keresztút régi német nyelvű táblaképei is visszakerültek a felújított templomba. A falu volt polgármestere helyett, ő adott helyiséget a lakásotthonban a Kisebbségi Önkormányzatnak, amelynek folyományaként hétezer márkás német támogatást kapott községünk. A lakásotthonban tarthatták népi táncpróbáikat a fiatalok. Otthont és ellátást adott a hazalátogató németországi leányváriaknak.

A kitelepítési évfordulón tartott emlékmisén- amelyet a Magyar Rádió egyenes adásban közvetített- a Szent istváni örökség szellemében beszélt az idetelepült svábság értékeiről. A templomépítő őslakosság az Isten házának főoltárát egy szentéletű Árpád-házi királylány alamizsnát osztó képével díszítette, melyet plébános úr restauráltatott. Bízunk benne, hogy a Szent Erzsébet évi helyi ünnepségek keretében is vendégünk lehet a plébános úr. A mi templomunkban Isten és az emberek egymás iránti szeretetéről hallhattunk még akkor is, amikor plébános úr bíztatást kaphatott a megbocsáltás és felebaráti szeretetet honatyáink parlamenti gyakorlatából. Nekünk nem mondták el a templomban, hogy mit csináljunk a szavazófülkében. Bár a léleképítés elsődlegességét többször is hangsúlyozta plébános úr, de alkotási özül mégis kiemelném a lakásotthon megépítését és az azt követő tartalmi munkát. Egy 16 oldalas színes nyomású reprezentatív füzetben magyar és német nyelven fogalmazta meg az építkezés célját, történetét. Felsorolja a támogatókat, a kivitelezőket, az avatás programját. Olvashatunk Leányvár történetéről, a németség történetéről, templomunk védőszentjéről, és annak rózsacsodájáról. Napjaink avatóünnepségein tolakodnak a különböző rangú intézők, szervezők, hivatalnokok. Van ökörsütés meg hordógurítás, szalagvágás. Az említett kiadvány fotóiról csak az elhelyezett gyerekek és az építőmunkások harcai köszönnek ránk. Ezt is úgy csinálta, ahogy életét élte szerényen, egyszerűen, attrakció nélkül. Boldog volt, amikor megtelt a sokat szenvedett gyermekekkel az új, szép épület. Újszerű és modellértékű volt, hogy a különböző intézetekben elhelyezett, gondozott gyermekek Leánybáron testvéreikkel együtt Leányváron kaptak felügyeletet és gondozást. A négy Sándor testvér és a négy Varga testvér az otthon első lakói voltak. Előttem az egyik táncos délutáni kultúrotthoni szereplés, ahol az otthon kis lakói is a töbi gyermekkel együtt népviseletben táncoltak a színpadon, plébános úr pedig mosolygó tapssal vette, hogy a gyermekek lassanlassan visszatalálnak a közösségi életbe. Az összes gondozott gyermek sportolt. Hetente háromszor jártak a jóhírű leányvári cselgáncsozók edzéseire. A gyermekek azóta felnőttekké váltak, és bizonyára egész életükre kiható indíttatást kaptak Leányváron. Községünk egynémelyik „lokálpatriótája” az otthon célját kommentálva a leányvári érdekekről beszélt, nem értette a felülemelkedni tudó általános értékeket. Plébános úr gyakorlatában a szegényeket, elesetteket patronáló Szent Erzsébet üzenete így kapott 20. századi értékelést. Községünk elmúlt hatvan évének legszebb épülete készült el a templomkertben, s nemes, egyetemes célokat szolgál ma is, s ha községünk akkori elöljárói

jobban képviselték volna a helyi érdekeket, megvásárolhatták volna a község számára is a szép, egyházközségi tulajdonban lévő épületet. Felújított, kényelmesen berendezett plébániát és szép, gondozott temlomot bízott utódjára az egyhéz. Bizonyára őt is segíteni fogják azok a szorgalmas és önzetlen hívők, akik a templom rendezvényein, gondozásában mindig is példát mutattak. Gerli Józsefné, Nagy Józsefné (Kálvária út), Párizs Lajosné, Gurály Antalné, Gerstner Ferenc, Ecker Imre, Kovács István, Klotz Ferenc, Papp Pál, Szehr János és még sorolhatnám azokat az idősebbeket, akiknek aprólékos munkája a templomi tiszta szőnyegek, a szép virágok, a hímzett terítők láttán köszön vissza ránk. Szehr Margit munkáját a plébános úr már kiemelte, de a többiekkel együtt neki is köszönjük sok-sok fáradozását, amit a templom, a plébánia és környezete tisztaságáért és rendjéért tettek és tesznek. A búcsúmisén sokunk örömére a helyi önkormányzat döntéseként Tóth János polgármester A Leányvár Díszpolgára oklevelet nyújtotta át plébános úrnak községünkben kifejtett, közel két évtizedes alkotó munkássága szép közösségi elismerést kapott, gratulálunk hozzá!

Tisztelt plébános úr! A búcsú miséjén azt fogalmazta meg részünkre, hogy Önnek az lesz az elégtétel és öröm, ha a leányváriakról jókat fog hallani, hogy itt békességben, egyetértésben, egymást segítve élnek az emberek. Napjainkban ez igazán aktuális kívánság, s mi – remélem a többség is így gondolja- igyekezni fogunk. Távozása egy kis űrt hagyott maga után, de egy csipetnyi öröm és büszkeség is van bennünk, amely abból fakad, hogy a mi plébánosunk a magyar katolikusok legfőbb templomában, az esztergomi bazilikában hirdetheti Isten igazságát. A „béke szigetéről” kívánunk Önnek jó erőt és egészséget új, felelősségteljes munkájához! Sokan és szeretettel gondolunk Önre! Kísérje siker a Jóisten és az emberek szolgálatában végzett további áldásos munkáját!

Leányvár, 2007. augusztus 25.

Dr. Szakmár János

P. S. Plébános úr az emlékező írás megjelenése előtt, szeptember 5-én töltötte be 57. évét. Isten éltesse születésnapja alkalmából!

Beszélgetés a 78 éves Nagy József kőbányász lőmesterrel A köztiszteletben köztünk élő Nagy József élete, munkássága, nagy részt már a háború utáni időszak történetéhez tartozik, de abban a rendhagyó, hogy községünk szinte minden újabb kori jelentősebb fejlesztésében, szépítésében szervezőként és a kétkezi munkájával is meghatározó személyiség volt. Élete ahhoz is adalék, hogy az úri Magyarország mély szegénységéből, hogyan küzdötte fel magát, hogyan lett az uradalmi cselédek gyermekéből elismert ipari munkás, megbecsült vezető példás családfő. Józsi bácsi 1929. október 29.-én a Békés megyei Bucsán született. Apja a dévaványai Nagy József, anyja a szeghalmi Kovács Rozália uradalmi cselédek voltak. József és öt testvére a római katolikus és református felekezetű Bucsán jártak iskolába. A Karcaghoz közeli Bucsa, mint egy háromszor nagyobb lélekszámú település, mint Leányvár. Milyen is volt egy háború előtti magyar agrártelepülés a „paraszti talpazatú országban”? A harmincas években a mezőgazdaságnak birtokszerkezete mutatja legbeszédesebben a bajok okát. Az ország összes földterületének 30%-a, az 1000 kat.hold feletti 1232 nagybirtok, a mezőgazdasági üzemek 0,1%-át jelentette. A szélsőséges birtokmegosztás másik pólusán az 5 kat.holdnál kisebb törpebirtokok száma 1.142.300 volt, az összes birtok 74,5%-a, amely csupán a teljes földterület 11%-án osztozott. A mezőgazdaság külterjes voltát látjuk a vetésterület megoszlásában, a gépesítés fokában, és termelési hozamokban egyaránt. Ez időtájt Békés megyében a föld 30%-án takarmány gabonát termeltek, s az ország legnagyobb sertéstenyésztő megyéje volt. (250 ezer tonna/év) Egy traktorra a megyében 1000 hektár földterület jutott, és a gabona betakarítás még 1958ban is csak 19%-ban volt gépesítve. Ezek az állapotok indokolják a lakósság évi, mint egy 10%-ának elvándorlását. Hogyan tükröződnek Józsi bácsi családja mindennapjaiban e szélsőségek? Visszatérő a nagyfokú szegénység gondja, és a megerőltető gyerekkori munka. A hatezer holdas birtok báró Spinger úré volt, aki Angliában élt. A gazdasági intéző, a két segédtiszttel vezette a gazdaságot. A nagy szarvú magyar szürkemarhákkal gyerekként Józsi bácsi napi 6-8 órát szántott a végeláthatatlan táblákon. „Egyszer az ekére ültem, olyan fáradt voltam, s mikor a hintón érkező intéző rámripakodott mit csinálsz te kölyök? Nagyságos úr pihentetem az ökröket.” – volt a válasz. Ha az én fáradságommal magyarázkodtam volna, másnap már elzavartak volna. – mondja. „Az apám kommenciót kapott az uradalomtól.” Ez havi természetbeni juttatás volt, 10kg liszt, 1kg szalonna, 2kg cukor…- sorolja. Akinek csak egykét gyermeke volt, annál kevesebb éhes száj jutott a kiporciózott falatokra. Ennivaló csak reggelire, ebédre, és vacsorára jutott. „Nem válogattunk, mint a mai gyerekek, mindig éhesek voltunk, és mindet megettünk amit elénk raktak.” Ha a családtagok szántáskor, aratáskor, betakarításkor munkát végeztek az uradalomban, azt hetente nagyon kevés fizetésért tehették. Ebből vásárolták a sót, paprikát, petróleumot, ruhát. „Gyereknadrágunkon folt, folt hátán volt, és csak egy volt belőle.” A gyerekek mákot, takarmányrépát egyeltek, kapáltak, az állatokat őrizték. Minden cseléd tarthatott egy tehenet, és két disznót. Egy hold kukoricát az uradalom biztosított. Háromszáz négyszögölön termelhettek saját részükre krumplit, hagymát, paradicsomot, zöldséget, és egyéb konyhakerti kultúrát. Mi volt a szórakozás? „Munka után fáradtan elbeszélgettünk, néha előkerült egy-egy citera, cimbalom és táncoltunk a cselédházakban.” Megrendülten meséli apjától való búcsúját, amely tulajdonképpen a gyerekkor végét is jelentette. „Apám 1944-ben SAS behívót kapott („Siess! Azonnal! Sürgős!”) Maga elé ültetett, és azt kérte: fiam, te vagy az egyedüli fiú, aki már dolgozhat,

legyél mindig egyenes, becsületes ember, az igazságból, akkor sem engedjél, amikor abból neked hátrányod lenne. Ezt betartottam mindig.” „Apám a Don kanyarból már nem jött haza”- mondja megrendülten. (A második magyar hadsereg 45-50ezer katonája elesett, ugyanennyi sebesült meg, s mint egy 28ezer katonánk fogságba esett.) A búcsú rövid, tömör útravaló volt az apától. Mintha csak a „Puszták népe” a „Kiskunhalom” vagy a „Viharsarok” egy- egy hőse szólna hozzánk. Bajcsy Zsilinszky a megye szülötte „Egyetlen út a magyar paraszt” című munkájában érvel. Veres Péter, pedig így ír :”a parasztság az első és legfontosabb réteg a világon. Legfontosabb társadalmi rétege a nemzetnek is, mint élettani közösségnek a fenntartása szempontjából. A legtöbb gyermeket a parasztság adja. A parasztság megvédelmezi a mezei munka becsületét, nemzetfenntartó erőként funkciónál.” 1945. az ő családjuk életében is gyökeres változást hozott. A nagy belső migráció keretében (a háború alatti illetve az azt követő mobilitás több mint fél millió embert érintett) a munkát, és megélhetést nem biztosító megyékből- szervezett telepítés keretében- családok települtek a munkát biztosító dunántúli megyékbe. A Nagy család 1945-ben Dágra került Vitek Mártonék házába. Józsi bácsi már előzőleg ellátogatott a vidékre, és munkalehetőségekről tájékozódott. Bányász lett. A XII-es aknán dolgozott. „Nem féltem a bányától, kaptam szenet, rendszeres fizetést. Sokkal jobb lett az életünk.” Imre öccse is bányász lett, s a lánytestvérek a kiscsévpusztai állami gazdaságban dolgoztak. Sokat dolgozott, volt hogy havi 32 (!) műszakja volt, mert dupla műszakot is lehetett vállalni. „Kellett a pénz az újrainduló életünkhöz”. Csak azért nem dolgozhatott „csapatban”, mert még nem volt 18 éves. Szorgalma alapján 18. évét betöltve „frontfejtésre” került, ahol több lett a munkája, és a fizetése. „A munkám mellett megszerettem ezt a hegyes vidéket is”- mondja. Fiatalok voltak, s társaival a környező települések búcsúira is jártak. Így került először Leányvárra is. ”Csak egy biciklink volt, és úgy mentünk messzebbre, hogy felváltva használtuk a biciklit.” Az egyik kerekezett, a másik gyalogolt, aztán letette az út mellé a biciklit, és gyalogolt mire a másik használta a következő útszakaszra a biciklit. Ma azért biciklizünk szobakerékpáron, hogy le tudjunk fogyni egy pár kg-t. Micsoda különbség! A munka és szórakozás mellett sportra is jutott ideje. Heti négyszer járt a Dorogi Bányász Sportkörbe, ahol sikeres birkózó lett. 1948-tól 1961-ig volt aktív birkózó. Szombathelyen aratta első birkózó győzelmét, s a honvédségnél is az orosházi sportszázadnál folytatta. Háromszor lett hadseregbajnok. A Leányvárra költözés egyik indítéka volt, a Dorogra való könnyebb utazás, s így az edzésekre is könnyebben jutott. A katonaéveit a határőrségnél töltötte. „Aknakutató” volt a Jugoszláv- Osztrák határszakaszon, ahol még akkor telepített taposóaknák is voltak a határsávban. Ki hitte volna, hogy megéljük, hogy nem csak az aknák és a szöges drót, de még az útlevél is felesleges lesz. Mire vigyáz az őr, ha már határ sincs? Milyen idejét múlt kifejezés lett a határőrség?! Józsi bácsi is megkapta a „ leszerelő kiskönyvét”. A család Leányvárra költözött. A dági házat visszaadták Vitek Mártonnak, mert így érezték tisztességesnek. Egy kiscsévpusztai bálban találkozott először későbbi feleségével Kerecsényi Erzsébettel, aki frissen végzett technikusként (akkor agronomusnak nevezték) az állami gazdaságban dolgozott. A jóképű, sportos testalkatú fiatal legény és a pedáns, és csinos Erzsike alig egy év multával férj és feleség lettek. Erzsike egy tizenhat holdas dunántúli hat gyermekes középparaszti család szeretett lányaként még szülői ellenkezésre is vállalta a házasságot. Akkoriban a falu tagozódása még kemény szigorral nem engedett az érzelmeknek. „Guba a bubához, suba a subához föld a földhöz házasodik”- volt a mondás. A fiatalok szorgalma, induló szép közös életük kezdeti apró örömei a szülők haragját is megenyhítette, s a sógornő lakodalmán megtörtént a megbékélés. A rokonság befogadta a talpraesett, jóképű,

szorgalmas vőt. A fiatal házasok előbb leányvári albérletben laktak, majd a Vasút utcai telket megvásárolva ők is építkezni kezdtek. A ház felépült, de kezdetben csak egy konyhai részen volt lakható. Az építkezés Józsi bácsiéknál is családi, rokoni segítséggel folyt. Az OTP kölcsön és a munkahelyi segítség is kellett. A kőbányában dolgozó emberek építkezéskor 16 m3 ingyenes követ kaptak a házalap elkészítéséhez. A megbékélt após is szorgalmasan segített a házépítésnél, a fiatal feleség Erzsike keverte a betont, hordta a követ, és a téglát. Többnyire így épültek a Vasút utcai házak, az „új honfoglalók” takaros portái. Józsi bácsi a szénbánya után a kőbányát választotta, ahol a munka nem lett könnyebb, csak ez levegő lett jobb. 1954-ben a Pest megyei Kőbánya Vállalat szárazági kőbányájában 18 társával együtt rakták csillékbe a követ, és szállították a három körkemencébe a mészégetés alapanyagaként. Innen ismerőse, Kislaki Kálmán bányamester hívta a Pestvidéki Kőbánya Vállalat somlyóhegyi kőbányájába, ahol nyugdíjas koráig dolgozott. A kőbányában mindig nehéz volt a munka. Nyáron sokszor 50fokos hőségben, télen dermesztő hidegben dolgoztak. Kézimunkával havi 1500 tonna követ termeltek. 12, 5 mázsa volt egy bányacsille kő, amelyből 30csillét rakott meg naponta Józsi bácsi, utána Hegyi Vilmos napi 20 csillével követte, az átlag brigádtag 15 csilléig bírta. Egy csille megrakásáért 5, 50 Ft-t fizettek. Abban az időben ez még jó fizetést biztosított. 16-an dolgoztak a bányában. Akikkel Józsi bácsi kezdte már sokan a temetőben, vannak, de a falunknak végzett sok-sok munkájuk megérdemli, hogy név szerint is felsoroljuk őket. Vadász János, Pléli András, Hegyi Vilmos, Nagy Imre, Jankovics László és István, Horváth Mátyás, idős Tóth János, Hermann Ferenc, Csobán Ferenc, Turoczi István, Izeli Margit, Hutera Imréné, Virág András, Ari Sándor, Zsolnai József, és Krausz Pál. Volt sziklafigyelői, vízhordói, robbantómesteri beosztás. A csillék siklón jöttek le a hegyről, és dömperek később, csepel teherautók szállították a Bécsi úti telepre a kitermelt követ. „Egy- egy robbantáskor 30-40kg paxitot (robbanóanyag) is elhasználtunk”. A lerobbantott nagy tömböket nagy kalapácsokkal verték szét, hogy rakható, szállítható legyen a kő. Józsi bácsi munkabírása, szakértelme bátorságával párosult. Egy téli robbantáskor az összefagyott kőtömbök nem omlottak le, s kötélen lógva próbálta megindítani az egyik kőtömböt. Társai segítségével menekült meg, de a fejére hulló ködaraboktól nagy mérvű halláskárosodása lett. A hatvanas- hetvenes években, Kovács Jenő üzemvezetősége időszakában jelentős gépesítésekre, újításokra került sor. Az osztrák böchler gépekkel fúrták a sziklát, s egy-egy robbantásra 12-13 mázsa lőszert is elhasználtak. Kalapács helyett batározó gép („kopogtató gép”) véste szét a nagyobb sziklatömböket, s megjelent a lánctalpas kanalas, rakodógép is. Havonta 6-7 ezer tonna követ termeltek. Naponta 10-12 vagon kőőrlemény került kiszállításra az ország különböző feldolgozó üzemeibe (házgyárak). 120 ember dolgozott ekkor az üzemben. Turoczi István lőmester nyugdíjba vonulása után Józsi bácsi letette a lőmesteri vizsgát és ő végezte felelősségteljesen e fontos munkát. Később ő lett a kőbánya vezetője. Apja intelmeit megtartva nem volt részrehajló, munkatársaihoz szigorú, de emberséges volt. Munkáját értékelték, véleményére figyeltek. Munkatársai 1972-ben az üzem szakszervezeti titkárának választották. Az irodai munkát, az értekezleteket nem szerette az emberek között, érezte jól magát. Magánéletében, munkájában mindig jó példát mutatott munkatársainak. Mikor munkája elismeréséről kérdezem szerényen mondja, hogy 22-szer lett „Kiváló Dolgozó” hatszor lett brigádja a „Vállalat Kiváló Brigádja”, s fényképeit nézegetve megtalálom a parlament kupolatermében készült felvételt, melyen 1972 májusában az Elnöki Tanács elnökhelyettese Kisházi Ödön adja át részére a „Munka Érdemrend Ezüst Fokozata” kitüntetést. Ma, amikor a „politikai elit” posztkommunistázik és panelprolizik e tényről is pejoratívan, nyilatkoznak, de itt a kétkezi munkásember teljesítményéről van szó, s a mai itészek éppen ezeknek a munkásembereknek az áldozatvállalásaként tanulhattak, juthattak többre, mint szüleik, nagyszüleik. Ma is időszerű a vasutas igazság több gőz kellene a kerekekre, mint a sípra, akkor a vonat gyorsabban haladna.

Józsi bácsi munkája nem lenne teljes, ha nem szólnánk híres brigádjáról, akinek tagjaival munkasikereit elérte. Külön írás tárgya is lehetne az a sok-sok munka, amit ez a lelkes csapat a falu érdekében vállalt. Szinte nincs olyan terület, ahol munkájukkal ne találkoznánk. Sokan emlékeznek még rá, hogy egy-egy kiadós eső után Bécsi út és a Kálvária út találkozásánál nem lehetett a járdán és a Bécsi úton a vastag agyagos iszaptól járni. Az utat vasúti talpfákkal burkolták, és véglegesen megoldódott ez az évente többször előforduló gond. Árpási András a Hazafias Népfront akkori elnöke is részt vett a nehéz munkában, és aztán a dorogi bányagépgyártól hozott targoncával segítette a brigádot, hogy befejezze az útépítést. Az esőzések utána vízmosások eltüntetése a mélyútnál már szinte munkájuk állandó részévé vált. Az intézményeket sorolva az iskola, óvoda, orvosi rendelő, sportöltöző, kultúrotthon, ahol ingyen végeztek nehéz és sok pénzt megtakarító munkát. A kis iskola konyhai részlegének építése, az óvoda kertjének kerítése, udvari játékainak elhelyezése mind az ő önzetlen munkájuk révén valósult meg. Az óvoda teljes külső falazatának javítását, festését Horváth Mátyás és Hermann Ferenc brigádtagok végezték.( Akkor még az óvoda a régi Kreidl féle kocsma épületében volt.) A kb. 150m hosszú, és 2m magas óvoda kerti kerítés nehéz betonpaneljeit egy vasárnap emelte helyére a teljes brigád tagsága. A kultúrotthon építés teljes segédmunkáját a brigád végezte. Hat méteres vasúti síneken kézzel húzták fel, a betonfödém vasbetongerendáit. A födémtálcák Nagy Imre, idős Csobán Ferenc, és Józsi bácsi feladata volt, mert a „tálca- berakás’ veszélyes munka volt. Az orvosi rendelő teljes építkezésének segédmunkáját vállalták. Volt hogy a brigádból egyszerre négyen is szabadságot vettek a munkákhoz. A ravatalozó teljes segédmunkáját is ők végezték, itt is szabadságot vettek a brigádtagok. A ravatalozó előtti betonozás is az ő munkájuk volt. A közösségi munkákon kívül egymásnak is segítettek, saját és gyermekeik házainak építésében. A bánya és kőüzem szállításokkal kővel, homokkal, cementtel segített a munkákban. Kik voltak ők? Balogh Lajos, Nagy Imre, Neubauer András és István, Hegyi Vilmos, Jankovics István és László, Virágh András, Horváth Mátyás, idős Csobán Ferenc, Hermann Ferenc, Kato Antal, Bor Lajos, idős Tóth János és természetesen Józsi bácsi. Köszönet érte azok nevében is, akik talán személy szerint nem is ismerték őket. Amikor a község vezetői a legjobb közösségi teljesítményeket értékelik, sok döntést megkönnyítene, ha ezeknek az embereknek a munkájára is gondolnának. Ők már egyre kevesebben vannak, és annak idején sokat tettek azért, hogy községünk mai viszonylagos komfortja kialakuljon. Az egyik ilyen „értékelésen” az az ízléstelenség is megfogalmazódott, hogy jó-jó, de az még rendszerváltozás előtt történt. Mintha csak onnan kezdődne az időszámítás! Mit privatizált a „rendszerváltó elit”? Amit a rendszerváltás előtt - a háborús pusztítás után - nélkülözések közepette épített az ország népe. És hogyan privatizált? A legkevesebb annak jutott, aki a legtöbbet dolgozott! Józsi bácsi éppen a rendszerváltás évében ment nyugdíjba. Azóta családja körében, fogyatkozó, egészségben végzi házkörüli munkáját, gondozza a szőlőjét, kezeli saját termelésű minőségi vörösborát. Már fáradékony, az izmos birkózó már csípőprotézissel sétabot használatára kényszerül. Gyermekei, menye, és neje, unokái, és szeretett dédunokája is szinte napi látogatói. Felesége a tágas korszerű konyhában készíti a gyerekek kedvenc süteményeit, ételeit, segít a gyermekgondozásban, virágait ápolgatja. Józsi bácsi és felesége társaságában töltött idő mindig igazolja, hogy békeségben és szeretetben élnek egymással, gyermekeikkel, és szeretteikkel. Józsi bácsi csak dolgozott, nem volt nagyravágyó, önző, mértéktelen csak – Petőfi szép gondolatával – „használni, és nem ragyogni akart”. Gyermekei közéleti munkájában tovább él az ő örökös köziránti szorgalma és emberszeretete. Nehéz, de szép élet jutott Neki. Köszönjük Józsi bácsi, amit sok-sok munkáddal közösségünkért, falunkért tettél! Kívánjuk, hogy még sokáig erőben és egészségben érezd mindnyájunk szeretetét, megbecsülését!

Leányvár, 2007. május 28.

Dr. Szakmár János