AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2005. V. 11-8. sz. SZENT ISTVÁN KIRÁLY ÜNNEPE Az idei évben is, augusztus 20-án, Szent István király ünnepén a budapesti Szent István Bazilika előtti téren szentmisével és az országos Szent Jobb körmenettel emlékezünk meg első szent királyunkról. Az ünnepi koncelebrált szentmisére szeretettel várom a paptestvéreket, a szerzeteseket az egyesületek és mozgalmak tagjait és minden kedves hívőt. Részvételünkkel, közös imádságunkkal és énekünkkel járuljunk hozzá az egyházi és nemzeti ünnepünkről való méltó megemlékezéshez. A rendezvény helyszínének megközelítéséhez szükséges belépőjegyet el fogom juttatni a Főegyházmegye minden papjához, az eseményre hívó plakátot pedig a felelős lelkipásztorokhoz. Csoportok a Szent István Bazilikában jelentkezhetnek. 46-15. sz. PAPSZENTELÉS ESZTERGOMBAN Az idén június 18-án az esztergomi bazilikában pappá szenteltem Frankó Tamás, Kovács Zoltán, Licskó Szabolcs, Papp Zoltán és Török László diakonusokat. A papszentelésen együtt ünnepeltünk Főegyházmegyénk jubiláló papjaival. 2122. sz. AZ EUCHARISZTIKUS ÉV ÜNNEPI LEZÁRÁSA Főegyházmegyénk ünnepi keretek között zárja be az Eucharisztikus évet. Az elmúlt esztendőben számos alkalom adódott, hogy figyelmünket a
mindig jelenlévő és az Egyház közösségét építő Jézus Krisztusra fordítsuk. A Szent István Bazilikában szeptember 16-án 17 órától 17-én reggel 6 óráig (péntek-szombat) „Ünnepelni, imádni és szemlélni” jövünk össze, ahogyan II. János Pál pápa az Eucharisztia évét meghirdető apostoli levelében olvashatjuk. A program 16-án 17 órakor kezdődik, majd 18 órakor szentmise lesz. Ezt követően egész éjjel szentségimádásra lesz lehetőség, melyet a felkért plébániák és közösségek vezetnek. A rendezvény egyházmegyei felelősének Várnai Péter egyetemi lelkészt kértem fel. Erre az éjszakai rendezvényre különös szeretettel hívom a Főegyházmegye budapesti plébániáinak papságát és híveit. Szintén a Bazilikában, szeptember 17-én kerül sor a Nemzeti Eucharisztikus Kongresszusra. Az egész napot felölelő alkalom egyben lezárása is lesz az év közben tartott rendezvényeknek, amelyre az összes magyarországi egyházmegyékből érkeznek püspökök, papok és hívek. A rendezvény előkészítését az Országos Lelkipásztori Intézet végzi. A nyomtatott információs anyag júniusban már megérkezett a plébániákra. Az előzetes jelentkezés a plébániákon keresztül történik. Kapcsolódó információk elérhetők: www.katolikus.hu/nek,
[email protected],
[email protected]. 8-4. sz. ŐSZI BÉRMÁLÁS Kérem a felelős lelkipásztorokat, hogy augusztus 31-ig szíveskedjenek jelezni, ha templomukban ez év őszén bérmálást szeretnének tartani. A bérmálás kiszolgáltatását kérő levélben két alkalmas időpontot szíveskedjenek megjelölni és jelezzék a bérmálkozók várható létszámát.
16
61-3. sz. NYUGDÍJAZÁSOK DR. CSÁNYI JÓZSEF pápai prelátust, az Örökimádás templom igazgatóját, KÁDASI ISTVÁNT a Rákospalota-Kertvárosi Szent Margit plébánia plébánosát és PÁLMAI IMRE c. prépost, érdemes esperest a Tabán Alexandriai Szent Katalin plébánia plébánosát, miután betöltötték 75. életévüket, és benyújtották lemondásukat, f. év augusztus 1-jével nyugállományba helyeztem. Amikor megköszönöm mindhármuknak több mint fél évszázados áldozatos és nehéz körülmények között végzett munkájukat, kérem számukra Urunk bőséges áldását. 60-3. sz. SZEMÉLYI VÁLTOZÁSOK Folyó év augusztus 1-jével az alábbi személyi változtatásokról intézkedtem. PLÉBÁNOSI FELMENTÉSEK ÉS KINEVEZÉSEK: HEGYI BALÁZS nagytétényi plébánost felmentettem a nagytétényi Nagyboldogasszony plébánia vezetése alól és a nyugdíjazás folytán megüresedett Tabán Alexandriai Szent Katalin plébánia plébánosává neveztem ki. FÜLÖP ÁKOST, a Kőbánya Szent Család plébánia plébánosát felmentettem eddigi lelkipásztori beosztása alól és az áthelyezés folytán megüresedett nagytétényi Nagyboldogasszony plébánia plébánosává neveztem ki. FELDHOFFER ANTAL dunabogdányi plébános urat – felmentve eddigi plébánosi és h. esperesi beosztása alól – a nyugdíjazás folytán megüresedett Rákospalota-Kertvárosi plébánia plébánosává neveztem ki. UGRÓCZKY GYULÁT – felmentve az angyalföldi plébánián betöltött kápláni beosztása alól – a Kőbánya Szent Család plébánia plébánosává neveztem ki. CZAP ZSOLTOT a Pestszentlőrinc-Főplébánia káplánját – felmentve eddigi beosztása alól – a rendi ellátásból visszavett Pestszentlőrincszemeretelepi Szent István király plébánia plébánosává neveztem ki.
NERUDA KÁROLYT az Örökimádás templom káplánját – felmentve eddigi beosztása alól – az áthelyezés folytán megüresedett dunabogdányi plébánia plébánosává neveztem ki. P. Havasi József SDB tartományfőnök úr kérésére augusztus 15-ei hatállyal felmentettem P. BAJI JÁNOS SDB plébános urat az Újpest-megyeri Nagyboldogasszony plébánia vezetése alól és utódául P. VENDREY GÁBOR SDB urat neveztem ki. TEMPLOMIGAZGATÓI KINEVEZÉSEK: DR. SZÉKELY JÁNOST – miután felmentettem a Központi Papnevelő Intézetben betölött spirituálisi megbizatása alól – a nyugdíjazás folytán megüresedett Örökimádás templom igazgatójává neveztem ki. P. Havasi József SDB tartományfőnök úr prezentálására augusztus 15-ei hatállyal P. ÁBRAHÁM BÉLA SDB urat felmentettem az óbudai Segítő Szűz Mária templomigazgatóság vezetése alól és P. CSÁNY PÉTER SDB urat neveztem ki templomigazgatónak. Szintén tartományfőnök úr előterjesztésére augusztus 15-ei hatállyal P. HALÁSZ ISTVÁN SDB urat felmentettem a péliföldszentkereszti kegytemplom igazgatása alól. Utódjául P. ÁBRAHÁM BÉLA SDB urat neveztem ki. P. Borsos János József OSPPE tartományfőnök úr prezentzálására július 31-i hatállyal P. IMRE JÁNOS CSANÁD OSPPE urat felmentettem a Sziklatemplom igazgatói tisztségéből és P. BOTFAI JÓZSEF LEVENTE OSPPE urat neveztem ki a Sziklatemplom igazgatójává. KÁPLÁNI ÁTHELYEZÉS: KÁLMÁN ANTALT a Külső-Váci úti Szent Mihály plébánia káplánját – felmentve eddigi beosztásából – a krisztinavárosi Havas Boldogasszony plébánia káplánjává neveztem ki. ELSŐ LELKIPÁSZTORI BEOSZTÁSOK: TÖRÖK CSABÁT, miután befejezte római tanulmányait, a Terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz plébániára neveztem ki. FRANKÓ TAMÁST a Külső-Váci úti Szent Mihály plébániára; LICSKÓ SZABOLCSOT Soroksár Főplébániára;
17
PAPP ZOLTÁNT Pestszentlőrinc Főplébániára; TÖRÖK LÁSZLÓT az angyalföldi Szent László plébániára küldtem első kápláni beosztására. KISEGÍTŐ LELKÉSZEK FELMENTÉSE ÉS KINEVEZÉSE: SÁNTA PÁL gyulafehérvári egyházmegyés pap egyházmegyénkben végzett szolgálatát befejezve augusztus 1-jével távozik egyházmegyénkből. ANDROVICH TAMÁST felmentettem a krisztinavárosi plébánián betöltött kápláni beosztása alól és tanulmányainak folytatása mellett a Magyar Szen-tek templomának kisegítő lelkészévé neveztem ki. P. Borsos János József OSPPE tartományfőnök úr kérésére P. PUSKÁS RÓBERT ANTAL OSPPE urat július 31-vel felmentettem a Sziklatemplomban betöltött kisegítői beosztása alól és P. GYÖRFI BÉLA SZABOLCS újmisés atyát bíztam meg e feladat ellátásával. 2123 sz. ÚJ HITOKTATÁSI FELÜGYELŐ KINEVEZÉSE Rendi elöljárójának kérésére FOGASSY JUDIT SDSH hitoktatási felügyelőt – megköszönve eddig végzett munkáját – augusztus 1-jével felmentettem hitoktatási felügyelői feladata alól. A Főegyházmegye új hitoktatási felügyelőjévé – jelenlegi lelkipásztori beosztását értintetlenül hagyva – BÁRÁNY BÉLA zuglói káplánt neveztem ki. 2124. sz. RÓMAI ÖSZTÖNDÍJAK KOVÁCS ZOLTÁN újmisést tanulmányai folytatására a római Anima kollégiumba küldtem a következő évre.
2125. sz. DIAKÓNUSOK PLÉBÁNIAI GYAKORLATA A következő tanév első félévére BARABÁS BENCÉT a kelenföldi Szent Gellért plébániára; PAPP GÁBORT a zugligeti plébániára; TÓTH JÓZSEF MIKLÓST a terézvárosi plébániára; VARGA ZOLTÁNT a Pestszentlőrinc-Főplébániára küldtem féléves diakonusi gyakorlatra. 2126. sz. TUDOMÁNYOS FOKOZAT ELNYERÉSE HARMAI GÁBOR, az Esztergomi Hittudományi Főiskola főigazgatóhelyettese, a Szeminárium prefektusa doktori fokozatot szerzett. Szeretettel gratulálok és kívánom, hogy így megszerzett tudása segítse az oktatásban és a papnevelésben végzett munkájában. 2127. sz. BÉRMÁLÁSOK UTÁNI TALÁLKOZÁSOK A HÍVEKKEL Örömmel venném, ha azokon a plébániákon, ahol személyesen szolgáltatom ki a bérmálás szentségét, a liturgiát követően alkalmam lenne találkozni a képviselőtestület tagjaival. Kérem a felelős lelkipásztorokat, hogy tegyék lehetővé ezeket a néhány perces találkozásokat. 2128. sz. SZEMÉLYES TALÁLKOZÓ AZ ÁLLANDÓ DIAKONUSOKKAL
Az Esztergomi Papnevelő Intézet két növendékei kapott ösztöndíjat a következő tanévtől római tanulmányokra.
Amint a paptestvérekkel volt alkalmam négyszemközti találkozásokon megismerkedni, ugyanígy szeretettel várom a Főegyházmegye állandó diakonusait is egy rövid, személyes találkozóra. A találkozók időpontját a Főegyházmegyei Hivatal fogja egyeztetni a tisztelendő diakonus urakkal.
BERÉNYI LÁSZLÓ a római Germanicum et Hungaricumban, ELEK LÁSZLÓ pedig a Seminario Maggioréban folytatja ősztől tanulmányait.
2129. sz. KATOLIKUS ISKOLÁK MEGLÁTOGATÁSA
FORRÓ JÓZSEF tanulmányait a Pápai Diplomata Akadémián folytatja a következő tanévtől.
A Főegyházmegye oktatási intézményeinek megismerésére szándékomban áll személyesen meglátogatni a ezeket az intézményeket. A következő tan-
18 év folyamán a Főegyházmegyei Hivatal fel fogja venni a kapcsolatot az iskolák vezetőivel e találkozás ügyében. 2130. sz. EGYHÁZMEGYEI PAPI LELKIGYAKORLAT A nyár végén sor kerül az egyházmegyés papi lelkigyakorlatra is, amely a lelki megújulás egyik fontos feltétele. Az idei lelkigyakorlat helye az Esztergomi Papnevelő Intézet. Időpontja: 2003. augusztus 22. 18 órától – augusztus 25. 15 óráig. Előadó: Dr. Gaál Endre nagyprépost, főigazgató Téma: Az Egyház élete és kibontakozása az Apostolok cselekedetei szerint Részvételi díj: 7000,- Ft. Megkérjük a paptestvéreket, hogy fontos elfoglaltságuk mellett, fordítsanak nagyobb figyelmet a lelkigyakorlaton való részvételre, mert ezzel egyéni elmélyülésüket és az egész Egyház lelki és szellemi gazdagodását szolgálják. Jelentkezni a már korábban kiküldött lapon, vagy más írásos formában lehet a Budapesti Érseki Hivatalban. 2131. sz. VILÁGI LELKIPÁSZTORI KISEGÍTŐK ENGEDÉLYÉNEK MEGHOSSZABBÍTÁSA Ez év augusztus 31-vel lejár azoknak a világi lelkipásztori kisegítőknek az engedélye, akik már több mint egy éve végeznek ilyen szolgálatot. Kérem a felelős lelkipásztorokat, hogy időben gyűjtsék össze és küldjék fel a meghosszabbítandó igazolványokat. Használják fel ezt az alkalmat, és azoktól a munkatársaktól, akik már nem végeznek ilyen szolgálatot – az esetleges visszaélések elkerülése végett – vonják be az engedélyeket és erről levélben tájékoztassák a Főegyházmegyei Hivatalt. 2132. sz. A BUDAPESTI HIVATAL NYÁRI SZABADSÁGA A szükséges felújítási munkák és nyári szabadságok miatt július 16-31-ig a budapesti főegyházmegyei hivatal zárva tart. Ez alatt az idő alatt halaszthatatlan ügyekben az esztergomi főegyházmegyei hivatal az illetékes.
2133. sz. A FŐEGYHÁZMEGYEI OSTYAELLÁTÓ NYÁRI SZABADSÁGA A Főegyházmegyei Ostyaellátó kérésére tájékoztatom a Paptestvéreket és az ostya és bor beszerzésével foglalkozó munkatársakat, hogy szabadságolás miatt július 11-16-ig az ostya eladás, július 14én, 20-án és 21-én pedig a bormérés szünetel. Kérem, hogy ezeket az időpontokat vegyék figyelembe a beszerzések során. 2134. sz. SZENT ERZSÉBET KARITÁSZKÖZPONT NYÁRI SZABADSÁGA A Szent Erzsébet Karitászközpont a nyári szabadságolások miatt július 18-29-ig zárva lesz. 2135. sz. BALATONI NYÁRI MISEREND Soraimhoz mellékelve megküldöm a Balaton környéki települések nyári miserendjét. 1600-50. sz. EGYHÁZMEGYEI ÚJSÁG A Főegyházmegye Esztergom-Budapest című lapjának következő, idei harmadik száma az új tanév kezdetére jelenik meg. Kérem a felelős lelkipásztorokat, hogy szélesebb érdeklődésre számot tartó őszi rendezvényeikről küldjenek előzetes információt augusztus 15-ig Tóth János Csaba sajtóreferensnek. 1737. sz. FILM II. JÁNOS PÁL PÁPA ÉLETÉRŐL A Budapest Film filmet készített II. János Pál pápa életéről, amely DVD-n és VHS-en vásárolható, illetve rendelhető meg utánvéttel az Odeon-Lloyd, 1136 Budapest, Hollán Ernő u. 7. címen. A DVD ára 3490,- Ft/db, a videokazetta 2490,- Ft/db áron. Utánvétes rendelés esetén a postaköltséget is felszámítják. 72-6. sz. CÍM- ÉS TELEFONSZÁMVÁLTOZÁSOK Az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság új helyre költözött. Címe: 1035 Budapest, Kórház u. 35. Tel.: 368-9869, 453-2723
19 A Budapest-Felsőkrisztinavárosi plébánia telefonszámai az alábbiak szerint változtak: plébános:356-0089/45 mellék káplán: 356-0089/34 mellék fax: 356-0089/32 melllék A Budapest-Terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz plébánia telefonszámai az alábbiak szerint változtak: plébános:267-4754, e-mail:
[email protected] káplán: 267-4753 iroda: 342-0534, e-mail:
[email protected] sekrestye: 321-8886 Esztergom Város Önkormányzatának határozata alapján Pilisszentlélek neve Esztergom-Pilisszentlélek-re változott. Postai irányítószáma egyelőre 2500 maradt. 1977. sz. CD AJÁNLÁS A Magyar Katolikus Püspöki Kar javaslata értelmében szeretettel ajánljuk a KALÁKA együttes AMOR SANCTUS című CD-jét. A CD Babits Mihály: Amor Sanctus című kötetében szereplő énekek közül tartalmaz 15-öt. A CD a bolti árnál jóval olcsóbban, 3000,-Ft/db áron beszerezhető a Háló Egyesület központjában (Budapest, Ferenciek tere 7/8, III. lépcsőház II. emelet.) 62-8. sz. KÖNYVAJÁNLÁS A Tertia Kiadó gondozásában jelent meg az Árpád-házi Szent Erzsébet c. könyv, amely Európa 20 országából és Jeruzsálemből tartalmaz Szent Erzsébet ábrázolásokat. A könyv, amely magyar, német, olasz és angol nyelvű 7490,- forintos áron kapható, de a kiadónál kedvezményesen megvásárolható (1154 Bp., Bercsényi u. 95/a. Tel/Fax: 4162772). 28-29. sz. HALÁLOZÁS Életének 92., papságának 67. évében, május 26án az örökkévalóságban költözött DR. BALÁS JÁNOS tb. kanonok, érseki tanácsos, ny. templomigazgató.
Megboldogult Oltártestvérünk 1913. augusztus 24-én született Rimócon. A papszentelésben 1938. június 19-én Esztergomban részesült. Első kápláni megbízatását Márianosztrára kapta, majd még ugyanazon évben Szentmihályfára küldte főpásztora, ahol négy évig szolgált. 1942-ben Érsekvadkerten volt káplán, majd ugyanabban az évben Balassagyarmatra került, mint kórházlelkész. 1945től a Felsővizivárosi Szent Anna plébánia, majd 1946-tól a Középsőferencvárosi Páli Szent Vince plébánia káplánjaként működött. 1957-ben Dömösre kapott plébánoshelyettesi kinevezést, majd 1958-60-ig Újlakon volt ismét káplán. 1960ban bízták gondjaira a margitszigeti Szent Mihály kápolna igazgatását, amelyet 37 éven át, nyugdíjba vonulásáig, de azt követően is nagy gonddal látott el. Főpásztorai 1970-ben érseki tanácsosi, majd 1979-ben tb. kanonoki címmel ismerték el munkáját. Temetését általános helynököm, dr. Udvardy György püspök úr végezte június 4-én, Rimócon. Illő megemlékeznem TÓTH JÓZSEF HUGÓ O. Praem premontrei kanonok, nyugalmazott kápolnaigazgató úrról, akit egész papi szolgálata Főegyházmegyénkhez kötött. József atya Szombathelyen született 1922. december 18-án. Itt nyerte el a papszentelést 1946. június 16-án. 1946-48-ig a premontrei rend keretében folytatott tanulmányokat Budapesten, majd 1948-50-ig a Bokréta utcai Szent József kápolna igazgatója volt. 1950-től 1996-ban történt nyugállományba vonulásáig a Pozsonyi úti Szent Ágoston kápolna előbb kisegítő lelkésze, majd igazgatója. Május 31-én, élete 82., papsága 59. évében érte a hazahívó szó. Temetése június 17-én a csornai Szent Antal temető premontrei parcellájában volt. Szomorúan értesültünk Főegyházmegyénk legidősebb papja, DR. LÁSZLÓ GÁBOR pápai prelátus, ny. plébános atya haláláról. Gábor atya 1913. május 16-án született Budapesten. Esztergomban szentelték pappá 1936. június 21-én. Első lelkipásztori feladatként hittanári megbizatást kapott Budapestre, amelyet 1949-ig töltött be. 1949-től 51-ig Törökőrön volt kisegítő lelkész, majd 1951-1955-ig Dunakilitiben káplán. 1955-ben Esztergom-Vizivárosban, majd 1956-57-ben Esztergom
20 Belvárosban végezte lelkipásztori szolgálatát káplánként. 1957-1961-ig karkáplán és szemináriumi tanár, 1961-1963-ig szabadságvesztését töltötte, majd ideiglenesen nyugdíjazták 1975-ig. Ekkor plébánosi kinevezést kapott Nagybörzsönybe. Ezt a szolgálatot 1991-ig látta el. 1991-ben történt nyugdíjba vonulása után a Budapest-Józsefvárosi Szent József plébánián végezte szolgálatát, mint kisegítő lelkész. Hűségének, emberi, papi helyetállásának elismeréseként 2004-ben a Hit pajzsa (Parma Fidei) kitüntetésben részesült. Személyében az odaadó és rendületlenül hűséges papi szolgálat, a lelki élet mélysége iránti finom érzék, a gyakorlatias kedvesség példáját tisztelhettük. Sok pap és világi lelki
támasza és erősítője volt. A Regnum Marianum közösség nevében Molnár Béla házfőnök atya búcsúztatta, a szentmiseáldozatot és a beszentelés szertartását Balázs Béla püspök atya végezte. Nyugodjanak békében! Budapest, 2005. Szent Bonaventúra püspök és egyháztanító emléknapján † Péter s.k. bíboros, prímás, érsek