Az élet öröme. Cserkészavatás. Régi és új kincsek. Katekumenjeink. Lássátok meg testvéreim

www.gyongyos.ofm.hu

Karács on y

XVI. évf. 3. szám 2011. december

Az élet öröme Cserkészavatás

Régi és új kincsek

Katekumenjeink

“Lássátok meg testvéreim ...”

A C s a l á d é v e 2 0 11

Köszöntő

M

ár többször nekiugrottam a köszöntőnek, egyszer írtam is pár gondolatot, de nem lett az igazi. Kicsit nosztalgiáztam, a gyerekkori karácsonyok villantak be. De túl személyes lett az írás, úgy éreztem, sokat adok magamból. Ami a legtöbbször nem is baj, csak kellenek olyan pillanatok, amit az ember nem oszt meg másokkal. Amit elraktározunk az agyunk leghátsó részébe, és elővesszük a hideg januári estéken, esetleg évekkel később. Most mégis engedje meg a kedves Olvasó, hogy egy nem is olyan régi karácsonyról nosztalgiázzak. Három évvel ezelőtt készítettünk mézeskalácsot először a lányommal. Emlékszem, fogta ő is a habverőt, gyúrta a tésztát, miután kisült, mint minden rendes gyerek, harapott belőle. Vagyis csak próbált volna. Közölte, hogy kemény, beletörik a foga. Igaza volt. De mégis az első közös mézeskalácsos sütésünk volt. Idén újból próbálkozunk. Felkutatjuk a legjobb receptet, és a Kicsit is bevonjuk a maszatolásba. Lehet, hogy újból kemény lesz, és a fára kerül díszítésként, de talán tudunk is enni belőle. Egy újabb személyes pillanat, amit megosztottam a kedves Olvasóval. Talán nem bánják. Úgy sejtem, mindenkinek akad egy-két régi emlék, amit a karácsonyfa alá tehet a szeretteinek ajándékul. Áldott, boldog karácsonyt kívánok Mindenkinek! Hegede Márta

2.

Ez történt... Zarándoklat

A

ttila fiamat még tavaly kérdeztem meg először, hogy eljönne-e velem a szentkúti zarándoklatra. Jött volna, de az éjszakai hatalmas vihar miatt nem mertem magammal vinni, inkább nagymamája meleg gondoskodására bíztam. Nagyfiú, 12 éves idén, augusztusban. Elindultunk - az utolsó napon barátja is elhatározta

Régi és új kincsek

A

z egy éve tartó felújítás fejleményeiről a november végi sajtótájékoztatón számoltak be az előadók. A templom restaurálása mellett a könyvtári könyvek műemléki helyreállítása és a látogatói útvonal bővítése volt a cél. A quadrumban emlékkút készül Kiss Szaléz atya tiszteletére. A felújítás a terveknek megfelelően halad, jövőre befejeződik. Kázmér testvér gyakorlati bemutatóval kezdte az előadását, szemléltetve a műemlék könyvek restaurálását, Temesvári Pelbárt könyvét mutatta be, amit 1514-ben nyomtattak ki. A sekrestye szekrény mögött egyedülálló dokumentumra bukkantak a restaurátorok. A dosszié a rendház naplóját, a Historia Domus feljegyzéseit tartalmazza az 1950-es-51-es eseményekről, a rend feloszlatásáról. Kázmér testvér részleteket olvasott fel a megdöbbentő feljegyzésből. Ennél hitelesebb beszámoló aligha létezik az 1950-51-es eseményekről, a plébános úr szerint is egy újabb kincs került elő a felújítás alatt. A dosszié még egy 1664ből való pápai oklevelet is tartalmaz és az 1950-es évekből származó Mária tiszteletet övező kérdőívre a válaszokat. Harsányi István főépítész a nemrégi-

Életünk-Karácsony

magát- így két kamaszgyerekkel. Nem elég, hogy megtették velem ezt a hosszú és szép utat, néha sírva, de egy percre sem feladva, most még a kérdéseimmel is nyaggattam, hogyan élte meg, mesélje el. Nem abban a korban van, amikor igazán beszédes lenne, megbeszélte a barátjával és néhány mondatot azért leírt: Az egész egy gyónással kezdődött, a gyónás után este korán kellett volna ben talált gyóntatófülkékről tartott beszámolót. Az oldalhajó két oszlopába befalazott gyóntatófülkék egyedülállóak Magyarországon. A XVIII. század elején épültek, valószínűleg a következő században falazták be. A főépítész úr beszélt még a kriptalejárat restaurálásáról és arról, hogy az udvaron kiszolgáló épületet terveznek a látogatóknak. Győri Lajos festőrestaurátor arról beszélt, hogy a templomban a ma is látható festést kell helyreállítani. A legrosszabb állapotban a templom előtere volt. Már csak 2-3 hetes munka van hátra. A stallumok és a sekrestye szekrény restaurálását Szőnyi Zsuzsanna végzi. Férje és s e g í t ő j e , Wegroszta Gyula számolt be a folyamatban lévő és a már elvégzett feladatokról. Végezetül Zarándi Ágnes projektmanagert hallgattuk meg. A pályázat elemeit foglalta össze tényekben és számokban. A pályázat tervezett vége 2012. május 31., legkésőbb július 31. Bár nagylelkű adományok érkeztek cégektől és magánszemélyektől is, még 9 millió forint hiányzik a költségvetésből. Ezúton is kérjük a kedves Testvérek további nagylelkű adományait! Hegede Márta

2011./03.

A C s a l á d é v e 2 0 11 elaludni, ami persze lehetetlen volt, mert telihold volt. Volt két szándékom, ami miatt elindultam a szentkúti zarándoklatra. Már fél négykor benn is voltunk Gyöngyösön és négyre összegyűlt mindenki. Elindultunk négy óra után, hat megállót tartottunk, a zarándoklat végére már mindenki anyukám kenőcsét kérte. Szerintem az a rész volt a legszebb, amikor az első megállónál felkelt a nap, a másodiknál pedig az , hogy az erdő közepén vertünk tábort, a következő pedig azért nem volt rossz, mert a sokadik lépés után végre lepihenhettünk. A negyedik megállónál az volt a jó, hogy végre ebédelhettünk. Az ötödik pihenő egy ősi templom mellé keveredett, ahol felvettük a Mária szobrocskát. Végre megérkeztünk a Bazilikába, ahol kipihenhettük magunkat. Nem túl sok, amit magától közölt, mert én arra is emlékszem, hogy megérkezés után a két fiú nagy talpraesettséggel segítette ki a lányokat, asszonyokat a sátorállítás és az összehajtogatás művészetében. Most is látom magam előtt, amikor szombaton reggel magunk között csak „kegyes vegyesnek” emlegetett bazárban kevéske zsebpénzét egy bólogató kutyusra kívánta elkölteni, szépérzékem tiltakozott, így szigorú anyaként tiltottam meg számáa, a felesleges pénzkiadást. Megszégyenülten engedtem meg, amikor megtudtam, hogy nővérének szánta, akit ezzel szeretett volna felvidítani. Arra is emlékszem, amikor Bence barátjával együtt a tömegben sorban álltak áldozni, áldást kapni felnőtt komolysággal átélve annak valóságát, súlyát. Nagy örömmel emlékszem arra is vissza, hogy a remetebarlangokban egymást túllicitálva próbálták kitalálni, hogyan élhettek a remeték, milyenek lehettek a hétköznapok és az ünnepek. Melyik volt a konyha, az éléskamra, esetleg a fürdő, hol alhattak, mire használhattak egyegy falmélyedést, megcsodálták a falba vésett feszületet, az oltárt. Tudom és érzem, hogy Isten előtt becses és drága az a „két szándék” is, ami miatt elindult ez a fiú és barátja, Török Attila Farkas és Kovács Bence. Török Julianna

2011./03.

Egyházközségi kirándulás a Mátrába

N

ovember 12-én az ősz utolsó szépnek ígérkező napján egyházközségi kirándulást szerveztünk a Mátrába. Közel hetvenen gyűltünk össze a buszoknál, idősektől a gyerekekig. Mátraházára három busszal jutottunk fel s Kázmér atya vezetésével innen indultunk a Csór-réti víztározóhoz. Utunk gyönyörű bükk szálerdőn keresztül vezetett, a reggeli napsütés át meg átszűrődött a fák között, de túl sok meleget még nem adott. A meredek hegyoldalakon leereszkedve mindenki fázósan húzta össze a kabátját a metsző hideg szélben s kapaszkodott a másikba, hogy a térdig érő avarban ne essen el, a gyerekek pedig vígan szánkáztak a faleveleken. A víztározó védett üzemi területére csoportosan léptünk be, ahol a lelkes alkalmazottak bemutatták az üzem működését. Kimerítő részletességgel elmagyarázták a víztisztítás és a vegyszeradagolás technikáját, a szűrőberendezéseket, a gépházakat működés közben is láthattuk. Megtudhattuk, hogy ez a vízmű látja el a Mátra felső településeit ivóvízzel, aszályos nyarakon, -mint az idei is- még Parád irányába is biztosítja vízellátást. A dolgozók megvendégeltek bennünket teával, kenyérrel, s kicsit fölmelegedhettünk az ebédlőben.

A

Cserkészavatás

cserkészet 2010 őszén újjáéledt a plébániánkon. Sok lelkes kis és nagy gyerek jelentkezett. Az elmúlt egy év során megismerkedhettünk a cserkészet alapjaival. Közösen túráztunk és játszottunk, ez által jobban megismertük egymást. A nyáron a Bacsó-réti cserkésztáborban addigi tudásunkból számot adtunk. Megtanultunk sátort verni, csomózni, elsősegélyt nyújtani az apró-cseprő sérülések révén, elsajátítottuk a tűzgyújtás fortélyait, közösen sokat énekeltünk és játszottunk, alaki gyakorlatoztunk. Megismerkedtünk a világ és a magyar cserkésztörténelemmel. A tábor végén 18 gyerek tett sikeres vizsgát a tudományából. Kapisztrán Szent János halálának 555. év fordulóján október 23-án vasárnapi szent mise keretében 18 újonc várta a cserkésszé avatását. Kázmér atya és vezetőink mögött vonultunk be. Az újjáalakult cserkészcsapat tiszteletére megjelentek a még élő öreg cserkészek. Kázmér atya a miséjében áldását adta ránk. Az ünnepélyes fogadalomtétel után átadásra kerültek a cserkész jelképek. A cserkészet nekem egy lelki biztonságot ad. Új kapcsolatokat alakítottam ki. Sok közös élményekben van részem a csapatban. Rozgonyi Róbert

A tó partján még egy kicsit élveztük a bágyadt napsütést, a gyerekek kacsáztak és kishajókat gyártottak,szaladgáltak, majd útnak indultunk az őszi erdőn át a hazafelé. A fáradtabbak buszra szálltak, aki pedig még bírta, tovább gyalogolt a turistaházig és innen tért haza. Olyan különleges helyen járhattunk mindannyian, ahová egyszerű turistaként egyáltalán nem léphettünk volna be, és a kristálytiszta vizű Csór-réti tóba is belekóstolhattunk! Nagyon szép kirándulás volt! Morvay András


3.

A C s a l á d é v e 2 0 11 F á j d a l m a s

Pilinszky János: A várakozás szentsége

M

ire is várakozunk ádvent idején? Jézus születésére, arra, hogy a teremtett világban maga a teremtő Isten is testet öltsön. Arra várakozunk, ami már réges-régen megtörtént. Ez a magatartás, ez a várakozás nem új. A felületen az ember köznapi életét mindenkor könyörtelenül meghatározza az idő három - múlt, jelen és jövő - látszatra összebékíthetetlen fázisa. A felületen igen. De nem a mélyben. Ott, a mélyben mindig is tudta az emberiség, hogy tér és idő mechanikus határait képes elmosni a

4.

b ú c s ú

k é p e k b e n

minőség, a jóság, a szépség és igazság ereje. Elég, ha a nagy drámákra vagy a nagy zcneművekre gondolunk, melyek titokzatos módon attól nagyok, hogy többek közt alkalmat adnak arra is, hogy a jövőre emlékezzünk, és a múltra várakozzunk. A minőség ideje időtlen. Amikor Bach passióját hallgatjuk: honnét szól ez a zene? A múltból? A jelenből? A jövőből? Egy bizonyos: mérhetetlenül több mint kegyeletes megemlékezés és sokkalta több mint reménykedő utópia. Egyszerre szól mindenfelől. Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk.


Persze, erről a várakozásról és erről a vágyódáról csak dadogva tudunk beszélni. Annál is inkább, mivel Isten valóban megtestesült közöttünk, vállalva a lét minden súlyát és megosztottságát. És mégis, túl idő és tér vastörvényén, melynek - megszületvén Betlehemben - maga a teremtő Isten is készséggel és véghetetlen önátadással vetette alá magát. Ádvent idején mi arra várakozunk, és az után vágyódhatunk: ami megtörtént, és akit kétezer esztendeje jól-rosszul a kezünk között tartunk. Vágyódunk utána és várakozunk rá, azzal, hogy Isten beleszületett az időbe, módunkban áll kiemelkedni az időből. Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valóban mindennél távo-

2011./03.

A C s a l á d é v e 2 0 11 labb áll tőle. Valódi várakozás. Pontosan úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban vágyakozik az után, akit magához ölel és örök újszülöttként a karjai között tart. Forrás: Új Ember, 1975. december 14.

Adventi kísértések…

P

ár hét és újra advent…Mit is kéne tennem, hogy ne szippantson be a drága,bóvli áruk forgataga, amit karácsonyi vásárnak neveznek? Elmegyek gyónni és fogadalmat teszek, hogy rendszeresen járok majd rorátékra. Így lesz teljes és meghitt a karácsonyom… Igen, de vívódom. Már előttem van a korai felkelések mellbeszaggató jéghideg érzése, a meleg, puha ágy kísértése… Kifogásokat keresek miközben a takarót még szorosabban

2011./03.

magamra fonom. Majd holnap, holnap nem leszek ennyire fáradt. Másnap már a vekkert sem állítom be, érzem egyre inkább legyőz! Még mindig a karácsony szelleme hajt, de már más irányba tartok. Kisiklottam, de már észre sem veszem. Ajándékok halmazát vásárolom, a lakást díszítem- szinte már megszállottan. Bíztatom magam még sütnöm is kell, hogy meglephessem szeretteim. Mennyi mindent meg kell csinálni még a nagy ünnepig. A lelkemben üresség, de én tovább harcolok, nem számítanak a veszekedések, a harag, a közöny, a megbántás-én tovább folytatom. Lelkiismeretem nem lázadozik, én csak követem a többieket.Hajnalban még erőlködöm, felkelek és ösztönzöm magam az indulásra. Nincs is hideg, győzködöm magam. Kilépek és érzem, ahogy a templom felé közeledve egyre izgatottabb vagyok. Felmordul az orgona és száll az ősi ének: Ébredj ember mély álmodból, megszabadulsz rabságodból!- kicsit álmosan ugyan, de már én is éneklem. Gondolataimban távolodik a karácsonyi zsibvásár, a külsőségek süllyesztő világa. Valami régi, meghitt érzés önti el lelkemet, érzem Őt kerestem.Már nem fontos a plafonig érő karácsonyfa, az ajándékok sokasága, a roskadásig megpakolt ünnepi asztal, hiszen ezek csak emelik az ünnep fényét, de a lényeget nem mutatják.Eláraszthatnak bennünket drága ajándékkal, ehetjük a legfinomabb karácsonyi menüt, ha ő nem kopogtat szívünk ajtaján és mi nem halljuk meg a Megtestesült Ige érkezését ő nem erőszakoskodik.. Előházi Rita


Tudtad-e… …hogy Rómában már Kr. u. 336-ban megünnepelték a Karácsonyt? A Birodalom két felében azonban más-más napokon tartották az ünnepet: nyugaton december 25-én, míg keleten január 6-án. Azóta a legtöbb keleti egyház már átvette a decemberi dátumot, ám például az örmény és az etióp egyházban mind a mai napig január 6. maradt Jézus születésének a napja. …hogy bár a „Karácsony” szó eredete vitatott, valószínűleg a szláv „korciti” szóra vezethető vissza, ami annyit jelent: fordul, lép? Ez utalás lehet a téli napfordulóra és az azt megelőző várakozásra. …hogy fenyőfát először Németországban díszítettek a 16. században, almát és más gyümölcsöket akasztva rá? Akkoriban népszerű színdarabnak számított Ádám és Éva kiűzetése a Paradicsomból, ehhez díszítettek fel a Karácsonyfát, ami az Édenkert közepén álló „jó és rossz tudásának fáját” szimbolizálta. A színdarab a Messiás eljövetelének próféciájával zárult, ezért gyakran adták elő az adventi időszakban. …hogy egyes legendák szerint, amikor az „eredeti Mikulás”, Szt. Miklós püspök egy szegény családot szeretett volna megsegíteni, felmászott a háztetőre és a kéményen keresztül ledobott egy pénzzel teli erszényt a lakóknak? A kémény alján pedig éppen a házigazda egyik lányának zoknija száradt a parázs fölött, így az ajándék pont abba pottyant – innen ered a népszerű angolszász „zoknilógató” szokás Karácsony napján. …hogy Karácsony másnapját az angol ajkú országokban „dobozoló napként” (boxing day) emlegetik, mivel a templomok ilyenkor felnyitották az adományos perselyeket, hogy tartalmukat szétosszák a szegények között? A szokás az 1200-as években kezdődött és mind a mai napig él. …hogy Japánban a Karácsony nem számít hivatalos ünnepnek, ám a jelenlegi császár, Akihito születésnapja (december 23.) igen? …hogy a világon a leghosszabb ideig a Fülöp-szigeteken ünneplik a Karácsonyt? Már szeptember elsejétől karácsonyi dalokat énekelnek az emberek és az ünnepnek hivatalosan az újév első vasárnapján van vége. …hogy Csehországban Karácsonyi szo-

5.

A C s a l á d é v e 2 0 11 kás, hogy a lányok cipőt dobnak át a válluk felett? Ha a cipő orral érkezik a földre, az illető hamarosan férjhez megy. …hogy a népszerű, pásztorbot alakú karácsonyi cukorkát a 17. században egy kórusmester ötletére kezdték el készíteni? Az említett kórusmester állítólag azért ajándékozta ezeket a gyerekeknek, hogy azok a különböző istentiszteletek alatt csendben maradjanak… Hegedűs Ádám

Gyertyák, Fények...

G

yertyák. Fények. Fehérek, pirosak és kékek. Aranyozott angyalkák egész hada és még több ember, akik körülveszik a forgatagot. Akárki joggal hihetné, hogy a Karácsonyról beszélek, pedig nem így van – ez Mindenszentek napja. Az imént ecsetelt látványt Egerben fedeztem fel, amikor is az említett napon egy temető mellett sétáltam el és igencsak elgondolkoztatott a dolog. Hirtelen úgy éreztem, mintha egy hatalmas karácsonyfát látnék, teljes pompájában… Ám még egy magára igencsak sokat adó karácsonyfa is elszégyellte volna magát a nagyobbnál nagyobb és díszesebbnél díszesebb mécsesek láttán a temetőkertben. Az élmény olyannyira furcsának tűnt, hogy azon sem lepődtem meg, amikor az út szélén álló, magányos fenyőfa egyszer csak mélabúsan megszólított: Ajjaj, idén kissé elaludhattam. Lemaradtam a Karácsonyról… – sóhajtott nagyot a fa, miközben mindketten a kerítés túloldalán ügyködő embereket figyeltük. Nem maradtál le semmiről. – válaszoltam – Még csak november eleje van. November? Az meg hogy lehet? Ugratsz engem! Hiszen a bolond is lát-

6.

hatja a sok színes fényt, meg az aranyszínű angyalokat! – kacagott fel a fenyőfa és a nevetéstől majdnem a fejemre pottyantott egy jókora tobozt. Márpedig ezek a fények a halottainkért gyúltak, minden egyes láng. Így emlékezünk rájuk. Legalábbis azt mondják. Hmm… – tűnődött a fa – Nekem innen sokkal inkább úgy tűnik, mintha valamiféle vidám ünnepség készülődne… Miért fontos ez annak, aki már eltávozott? Emlékeznünk igenis illik és kell, hiszen az elhunyt szeretteink is figyelnek minket odafentről. Az ilyen látványosságok azonban szerintem csak az élőknek fontosak. De mit számít az, hogy melyik sír van jobban feldíszítve? Gyújthatunk mi akár máglyát is a hantokon, ha a szívünkben még egy apró gyertyalángot sem tudunk fellobbantani… Érdekes… – mondta a fenyő, miközben elgondolkozva suhogtatta ágait – Karácsonykor is szoktam ilyet látni: az emberek roskadoznak a sok vásárolt étel, ital és ajándék súlya alatt, ahogy a járdán sietnek el mellettem. Aztán amikor egyegy ház ablakán benézek és látom, hogy hazaérnek, akkor mintha elfelejtenének mindent. Türelmetlenek lesznek és mérgesek, néha még kiabálnak is a másikkal… Miért van ez? Talán, mert az emberek kezdik elfelejteni, hogy nem a rengeteg készülődés és sütés-főzés jelentik az ünnepet, hanem éppen ezek vannak azért, hogy Jézus születésére és a szeretet erejére emlékezzünk. Nahát… Akkor a testvéreimet is ezért díszítik fel olyan csodásan minden évben? Hogy Jézus születésére és a szeretet erejére emlékezzünk... – ismételte mormogva a fa, aztán mégis szomorúan megjegyezte – Én már évek óta itt állok az út szélén, mégsem díszített fel még senki. Én is szeretnék karácsonyfa lenni és hirdetni a jót és a szeretetet! Ne aggódj, – mosolyodtam el a fenyőfa lelkesedésén – nem kell karácsonyfának lenned ahhoz, hogy ezt


elérd. Lehetnél te akármilyen drága díszekkel teleaggatva, hogyha a szívedben nincs melegség, fabatkát sem ér az egész. Viszont ha emlékszel az Úr jóságára, hogy elküldte hozzánk egyetlen fiát és mások felé is az Ő szeretetével fordulsz, akkor olyan díszeket szerezhetsz a lelkedben, amit egy aranyműves vagy szobrász sem tudna kifaragni. Ezután a fenyőfa egy darabig csendben állt és már-már kezdtem azt hinni, hogy megbántottam valamivel, amikor egyszer csak hirtelen megszólalt: Mostanában egyre gyakrabban fordul elő, hogy az ágaimon egy kis mókus szalad át. Sosem láttam még ezelőtt, de ahogy elnéztem, biztosan éhes szegényke és fázik is a hidegben. Szerintem csinálok neki egy odút a törzsemben, hogy el tudjon bújni, ha akar és van egy-két igazán friss tobozom is arra az esetre, ha megéhezne… Nem is rossz ötlet! – mosolyodtam el ismét a szavak hallatán, majd elbúcsúztam a zöld óriástól. Advent harmadik hete volt, mikor ismét arra a környékre vetett a sors. Meg is kerestem hát a fenyőfát, ám az nem volt beszédes kedvében – egy szót sem szólt hozzám soha többé. Ám mielőtt otthagytam volna, még egy utolsó pillantást vetettem rá és akkor vettem csak észre, hogy a csúcsán egy kis, fehér csillag ragyog. Hogy véletlen volt-e, vagy tényleg a mennyek ajándékozták meg a fenyőfát vele, nem tudom. Az viszont biztos, hogy az az egyetlen, apró, őszinte csillag szépségben messze túlragyogta a novemberi temetőkert minden színes mécsesét… Hegedűs Ádám

“Lássátok meg testvéreim Isten alázatát”(LRend 28.)

M

unkám címét Szent Ferenc atyánk egyik írásából merítettem. Ez a felhívás a maga teljességében az „Egész Rendhez írt levél”- ben található, mely elsősorban a Kisebb Testvérek Rendje tagjainak szól. Természetesen mi nem szeretnénk (s nem is lehet) azt kisajátítani. Mint ahogyan Ferenc karizmája is megérintett - és megérint - minden rendű és rangú, különböző életállapotú embereket, úgy a testvéreihez írt leveléből is mindannyian a Lélek ösztökélését

2011./03.

A C s a l á d é v e 2 0 11 meríthetjük. Amikor minden hónap utolsó péntekének estélyén a kitett Oltáriszentség elé kuporodunk, kis szentségimádó közösségünkkel, Ferenc buzdítását hallgatjuk, melyet szó szerint is idézek: „Rettegjen minden ember, reszkessen az egész világ, és örömtől repessen az ég, midőn az oltáron a pap kezében nyugszik Krisztus az élő Isten Fia. Ó, csodálatra méltó nagyság és bámulandó méltóság! Ó, fölséges alázatosság! Ó, alázatos fölség, hogy a világegyetem Ura, Isten és az Isten Fia, annyira megalázza magát, hogy üdvösségünkért a kenyér szerény színe alá rejtezik. Lássátok meg testvéreim, Isten alázatosságát és öntsétek ki szíveteket előtte. Alázzátok meg magatokat, hogy felmagasztaltassatok általa. Semmit se tartsatok tehát vissza magatokból, hogy egészen magához fogadjon benneteket az, aki egészen odaadja magát értetek.” (LRend 26-29) Ezek a szavak, különös értelmet nyernek Urunk Születésének ünnepén, amikor a legtöbb katolikus templomban – de most már köztereken is – igyekszünk vizuálisan is megjeleníteni a betlehemi éjszaka eseményét. Mert az emberben ott motoszkál a látás vágya. Látni, „átérezni”, szemlélni akar. Ez az „örök emberi” ott volt Szent Ferenc atyánkban is, hiszen maga a betlehem állítás is az ő ötletéből született. 1223-ban történt, hogy Ferenc a Rietivölgyben található Greccio-ban tartózkodik, amikor szokatlan gondolata támad. Szeretné a Karácsony titkát mintegy színpadon megjeleníteni, a szabad természetben. Egy pásztorjátékkal egybekötött szentmiséhez kéri a pápa engedélyét. Amikor elérkezik a nagy nap, valóságos tömeg gyülekezik a jászol elé. A szentmisén Ferenc diákonusként énekelte az Evangéliumot, és prédikált az erőtlenségben is hatalmas, a halálban is élő és a gyermeki alakban is mérhetetlen Istenről. Ferenc felismerte, hogy Isten Jézus Krisztus nélkül elérhetetlen marad. Krisztusban mutatkozik meg, hogy kicsoda Isten: „Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.”(Jn 1,18) Jézus az a nyelv, amelyen Isten beszél az emberekhez. Isten a mi emberségünkben és gyengeségünkben mondja ki magát. Ami összeférhetetlen, az itt mégis össze-

2011./03.

fér: Isten alázatos és csak így mindenható. Ő a legkisebb és csak így a legnagyobb. Halandó és igazán élő. Törékeny és mégis megtörhetetlen. Gyöngeségében is erős. Ártatlan és ártalmatlan. Bárány. Maszületett! Ahogyan Anton Rotzetter OFMCap írja: „Nem szabad a hit e paradoxona fölött túl gyorsan átsiklani. Az alázatosság az a horizont, ahol Isten megjelenik. Ha az ember nem ebben az irányban keresi, az nem fog vele találkozni. Ferenc felvázolja ezt a horizontot, szavak, jelek, sőt egész élete által is. Isten alázatának alakjai: a megtestesülés, a szegénység, a kereszt, az Eucharisztia. Ezek a horizont kontúrjai, amelyen Isten eljön az emberhez.” Isten és ember találkozásának első állomása Jézus születése. Ferenc megkülönböztetett odaadással és végtelen örömmel ünnepli ezt a misztériumot. A fentebb említett greccio-i karácsony kapcsán már írtunk róla, hogy Ferenc testi szemeivel akarta látni és láttatni, hogy mennyire emberi, kicsiny és törékeny lett az Isten „értünk és a mi üdvösségünkért”.(Hitvallás) A karácsony iránti lelkesedésében odáig is elmegy, hogy megpróbál egy új törvényt kieszközölni a császártól. Ez a törvény kötelezné a polgármestereket és a várurakat, hogy karácsonykor bízzanak meg embereket, akik búzát és más magvakat szórnának ki az utakra. Mert ezen a nagy ünnepen a pacsirtáknak és más madaraknak is lakmározni kell! Ugyanígy az Isten Fia iránti tiszteletből – aki jászolban és barmok között nyugodott - azt szerette volna, hogy minden ökör és szamár testvér elé bőséges abrakot tegyenek. Egy másik jellemző mozzanat Ferenc életében: amikor egyszer a karácsony ünnepe éppen péntekre esett, egy testvér megjegyezte, hogy


nem lenne szabad húst felszolgálni az asztalnál. Ferenc azonban azt mondta neki: „Testvér! Vétek lenne ezt a napot pénteknek nevezni, hiszen ezen a napon született meg a Gyermek. Azt szeretném, hogy ezen az ünnepen még a falak is húst egyenek, vagy legalább, hogy zsírral kenjék meg őket, mivel nem tudnak enni.” Ferenc teljesen azonosul a betlehemi Gyermekkel. Az egyik életrajzban azt olvassuk, hogy a „Betlehem” szót szinte bégetve ejti ki. A mai ember számára szokatlan és talán egy kicsit megmosolyogtató az érzelmek ilyen kifejezése. De tévedés lenne azt hinni, hogy Ferenc egyoldalúan csak az érzelmi oldalát látja a Megtestesülés titkának. Az általa szerkesztett zsoltárokban, amit „Officium Passionis”-nak hívunk, szemünket mélységes belátásokra nyitja fel. Ezekben az imádságokban a paradoxonok Istenéről beszél, ahogyan azt fentebb már említettük. Ferenc ujjongva dicséri Istent, aki ennyire társa lett az embernek a szenvedésben. Átgondolja: ez a születés a szenvedés kezdete és egyúttal tükör minden Krisztus követő ember számára. E tükörben szemlélve önmagunkat, nevetségessé válik minden gőg és kevélység, amellyel ösztönösen mások fölé akarunk kerekedni. Ferenc éppen az ellenkező irányt ajánlja. Mások szolgálatára állni, „kisebbekké” lenni! Ez legyen vágyaink netovábbja! fr. Szász Zsombor OFM

7.

A C s a l á d é v e 2 0 11

Az élet öröme

M

i értelme van Karácsonyt ünnepelni? Mi újat tud adni nekünk? Évről évre ugyanaz a forgatókönyv: ajándékötletek (amit egyre kisebb keretből kell kinyögni), ünnepi menü, szervezkedés a családban, mikor, hol és miként gyűljünk össze, aztán egy kis pihenő és „elmúlik karácsony”. Két napig ég a „szeretet lángja”, aztán végre vége. Egy magazinban olvastam egy fiatal hölgy vallomását arról, hogyan gondoskodik egyedülálló szülőként kisfiáról. Amit írt, engem nagyon megdöbbentett. Ezért is kezdtem bele e sorok megírásába. A rendkívül elfoglalt anyuka így fogalmazott: „A karácsony például szigorúan kettőnké, annyira, hogy nem hagyom vásárlási őrülettel meg főzési hajrával elrontani, ilyenkor kettesben elvonulunk egy kellemes wellness-szállodába.” Elgondolkodtató mondat. Vásárlási és főzési őrület helyett wellness-száloda. Ekkor átfutott az agyamon a gondolat: Húsvétkor mindenki menekül a hagyománytól elszakadó locsolkodás elől. Sokan kirándulni mennek, elutaznak, kihasználva a hosszú hétvégét. A karácsony elől is el kell menekülni? Szóval az is egyfajta hosszú hétvége? Szomorú tendencia, legalábbis engem elszomorít. De mindez érthető, ha szem előtt tartjuk, hogy ünnepeink értelmüket veszítik. Ha húsvéthétfőn locsolkodni kell, karácsonykor pedig főzni és méregdrága ajándékokat vásárolni, akkor én is elmenekülök. Amiért mégsem szállodában töltöm a Szentestét annak oka az, hogy érzékelek valamit abból, amit ünnepnek nevezünk. Mi is ez? „Ébredj fel ember, mert Isten érted lett ember!” Ugye ez már szívet melengető idézet? Szent Ágoston mondja, és hozzáteszi: „Elvesznél, ha ő el nem jött volna.” Kemény mondatoknak tűnnek, ám az 1600 éves üzenet ellentmondást nem tűrő szavai kellenek most is ahhoz, hogy valamit megsejtsünk karácsony ünnepének lényegéből. Itt most nem az édeskés csengőszó hangzik fel, de nem is a fenyőfa alatti ajándékokra vetül fény. Az őskeresztények kikristályoso-

8.

dott igazságát szemlélhetjük: „Isten emberré lett, hogy mi megistenüljünk.” François Varillon, neves francia jezsuita teológus, A hit öröme az élet öröme című könyvében e mondat felidézése után hozzáteszi: „Vajon ez-e az önök hitének lényege?” Túlzónak tűnhet a fenti állítás, hogy megistenüljünk. Még inkább az lehet, ha az eredeti értelemben használjuk a kifejezést: Istenné legyünk. Ám ez mégsem káromkodás, hiszen, ha nem ez volt a Fiú Isten megtestesülésének célja, akkor az nem lenne több az Isten részéről, mint egy földön tett látogatás. Eddig talán azok is eljutnak, akik még nem menekülnek a karácsony elől, eljönnek az

éjféli misére, meglátogatják a betlehemet, és mindezek hatására melegség tölti el a szívüket, majd pedig „elmúlik karácsony”. De ha leülünk egy percre Advent szent idején vagy netán a karácsonyi „hosszú hétvégén”, és belegondolunk ebbe a tanításba, elmélyedünk benne, sok izgalmas meglepetésre bukkanhatunk. Varillon ezután igen meredek dolgot ír, de ez szorosan összefügghet az anyuka fent idézett szavaival. Érdemes szó szerint idézni: „Ha ez nem így lenne (mármint a megistenülés –HL), azt kellene mondanunk: Isten felvette emberi alakunkat, és megjelent közöttünk egy bizonyos időre,


hogy olyan erkölcsi tanítást hirdessen nekünk, amely vitathatatlanul felülmúl minden más erkölcsi tanítást, majd pedig visszaszállt a mennybe, és onnan figyeli, hogy s mint tevékenykedünk idelent, hogy aztán megjutalmazzon, ha a keresztény erényeket gyakoroljuk, vagy megbüntessen, ha inkább bűnben élünk: tessék, itt vagyunk a mitológia kellős közepén! Ne csodálkozzunk, ha kortársaink, különösképpen a fiatalok, nem hajlandók belemenni ebbe a játékba. Ha ennyiből áll a hit, minden intelligens embernek az a dolga, hogy a lehető leggyorsabban otthagyja.” A megistenülés tehát a legkülönlegesebb ajándék, amit kaphatunk Istentől. Ő ezzel a meglepetéssel készül minden karácsonyra. Mi a megistenülés? Hogy azt az életet élhetjük, ami az Istené. A szülők gyermeküknek azt az életet adják, amit ők élnek, nem igazi szülői szeretet, ha a gyerek nem kaphat meg mindent, amit a szülők. Ki az, aki nem melegíti fel csemetéi szobáját, míg ő izzad a sajátjában? Vagy melyik apuka, anyuka eszik finomat, míg abból a kicsiknek nem ad? Jó szülő az, aki szép ruhákban jár, míg gyermeke a rongyos, kinőtt nadrágját hordja? A Mennyei Atya végtelenül gazdag életét akarja fiainak adni. Jézus azért vállalta az emberséget miden küzdelmével, nehézségével, korlátjával, hogy ezeket megszentelje. Véget akar vetni az ember végességének. Nem azért kell kereszténynek lenni, hogy megembereljük magunkat, hanem hogy megistenüljünk. Nos, ajándékunk van, nem is akármilyen. Már az sem csekélység, hogy Isten Fia belépett az emberi történelembe, és milyen csodálatos, hogy ezért tette mindezt. Van mit ünnepelnünk? Ennek tudatában van értelme menekülni a karácsony ünneplése elől? Tudjuk már, mi az oka az örömnek? Az öröm nem akkor teljes, ha másokkal osztjuk meg? Így tehát minden családi összejövetel az öröm továbbadását és megosztását jelképezi, még akkor is, ha megkopott az értelme. Az ajándékozásnál pedig vegyük figyelembe Szent Jakab apostol gondolatát: „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről van” (Jak 1, 17). Hegede László

2011./03.

A C s a l á d é v e 2 0 11

Egy régi karácsony

2

011. adventjének idején, karácsony közeledtével a gyermekeinknek és unokáinknak adandó ajándékok beszerzése közben jutott az eszembe egy hatvanöt évvel ezelőtti karácsony. 1946 decembere volt, a világháború utáni első békeév utolsó napjaiban jártunk. A családunk akkor dédnagyanyámnál egy kis szobában húzta meg magát, ugyanis a házunk a háború alatt teljesen leégett. Nagy szegénységben éltünk, mint ahogy akkor a lakosság legnagyobb része, de mi azt, mint apró gyerekek különösebben nem érzékeltük, pedig a foltos ruha és a lyukas cipő nem volt ritkaság. Édesapám – legnagyobb örömünkre – néhány nappal azelőtt érkezett haza a hadifogságból. Advent utolsó hetében izgatottan számoltam a napokat, hogy mikor is hozza majd az angyalka a karácsonyfát a Jézuska ajándékaival, amiről az édesanyámmal történt előző beszélgetések során szereztem tudomást. A korábbi karácsonyokra ugyanis koromnál fogva alig emlékeztem. Elérkezett a várva-várt nap, a Kisjézus születésnapja. A délutánt „valamilyen oknál fogva” nagyapáméknál töltöttem, és amikor este onnan hazahozott édesapám, már az utcai kapu becsapódása után csengőszót hallottam. A kezét elengedtem, és ész nélkül futottam a szobába, eközben az angyalkák már elszálltak, én viszont ámulva láttam, hogy a karácsonyfát az asztalunk közepén hagyták. Bizony a mai gyerekek legtöbbjének szemével nézve szerény kis fácska volt az. Néhány viaszgyertya pislogott rajta, s a szülők által készített színes papírból kivágott díszek, sztaniolba burkolt dió és alma ékesítette. Nekem viszont maga a csoda volt. Amikor körülálltuk és együtt imádkoztunk, majd az ismert karácsonyi dalokat énekeltük, csak akkor fedeztem fel, hogy a fa alatt milyen

2011./03.

játékok is vannak. Ügyeskezű édesapám a már otthon töltött napjai alatt saját kezűleg barkácsolt játékait pillantottam meg. A legértékesebbnek tartottam azt a szépen kifestett, fából és vastag kartonlapokból összeragasztott, tornyokkal, bástyákkal ékes várkastélyt, amit még évekig, kisiskolás koromban is nagy becsben tartottam. (Természetesen ezeket a karácsonyi „titkokat” csak évek múlva tudtam meg.) Ekkor álltam elő én édesapám felé fordulva a számára tartogatott meglepetéssel. Elszavaltam neki a távol Gyöngyöstől, még Németországban írt Fogságban című versét, amit egy már kicsit korábban hazatért hadifogolytársa adott át édesanyámnak, és amit ő megtanított nekem. Valamit talán már gyerekfejjel is megéreztem belőle, hogy mi is az a honvágy, és mit jelent a szerető család hiánya. Amikor befejeztem a verset, és megláttam édesapám szemében a kibuggyanó könnycseppeket, akkor már tudtam, hogy tulajdonképpen a legszebb karácsonyi ajándékom az ő hazaérkezése volt, ha azt néhány nappal meg is előlegezte a Jézuska. Késő estig beszélgettünk, játszottunk, nem álmosodtam el. Valószínű az volt az első éjféli mise az életemben, amire akkor vittek el a szüleim a barátok templomába. Azóta sok karácsonyt éltünk meg, más-más körülmények között. Már

évek óta gyermekeim és unokáim körében egymást megajándékozva ünnepeljük Jézus születésnapját, ami mindig az esztendő legszebb ünnepe. Számomra azért a legemlékezetesebb, a legkedvesebb mindig az a régi, 1946-évi marad. Hatala Zoltán Végtelen rónánkon, szentelt berkeinkben ismét vihar tombolt, mindent, mit vetettünk, amit építettünk, a földig lerombolt. Hatalmas forgószél derékba kettétört ezeréves fákat, sziklákat görgetett... Szédülve néztük e borzalmas csodákat. (...) A szelek zúgása hallatszik távolról, otthonunkból talán üzenetet hoznak. De nem értjük szavuk, hiába hallgatjuk. Miért hagytunk el mindent, apánkat, anyánkat, drága fiainkat? Egyikünk sem tudja, egyikünk sem érti, csak a szívünk kérdi. (...) Valahol a Mátra alján ebben az időben delet harangoznak. Egy elárvult csöndes házban, megterített asztal előtt éppen imádkoznak. Leülnek, de nem esik jól ma sem kis ebédjük, ottmarad a tállal. "Mondd anyukám,mikor játszom este újra a szőnyegen drága jó apámmal?" (...)

Hatala Pál: Fogságban (részlet)


9.

A C s a l á d é v e 2 0 11

Legyen nekem a te akaratod szerint

T

anúságtétel ez, amit most olvastok, elvállaltam, hogy elmondom, mit jelent nekem Isten, hogyan lépett be az életembe. Aztán egyből meg is ijedtem, nem szeretnék levetkőzni, pőrén mutatkozni előttetek, de gyávának sem lenni, hogy elhallgassak bármit előttetek. Ott kezdődött, hogy negyvenévesen egy baleset után, kaptam egy pofont. Nehéz dolog volt, de ábeli gondolat ébredt bennem: mi végre vagyok-e világban? Kívülről nézve tökéletesen sikerült eddig minden, két szép gyermek, jól menő vállalkozás, 20 éve tartó házasság. Közben a valóság: gyerekek a mamánál, a vállalkozás hitelektől roskadozik és a férjemről azt sem tudom, hogy éppen merre jár. Ateistaként éltem, úgy gondoltam, mindent meg tudok oldani, mégsem sikerült megoldanom házasságom válságát, és itt voltak ezek a gyötrő gondolatok az élet értelméről. Segítséget kerestem, ügyvéd, pszichiáter, aki tanácsot adott, de a tanácsaik, amelyek logikusak és gyakorlatiasak voltak, nem elégítettek ki, mert hiányzott belőlük a teljes igazság. Egy alkalommal üzleti ügyben a helyi plébános keresett fel bennünket, rákérdezett közben, hogy járunk-e misére. Nem, hiszen nem érünk rá, válaszoltam, szétnéztem, vasárnap délután volt, befüggönyözött szobában épp tévéztünk. Fel kellett ismernem a hazugságot szavaim és a valóság mögött. Következő vasárnap elkísértem a lányomat a templomba, aki épp az elsőáldozásra készülődött. Ügyetlenül viselkedtem, kislányom segített eligazodni, a homília alatt leforrázódtam, mert minden gyötrő kérdésemre nyílt egyenes és teljes választ kaptam. A házasságomról, az élet rendjéről. Mélyen megrendültem. Hallani akartam mindent, ezután minden vasárnap elmentem a templomba. Akkor is, amikor a férjem rákérdezett, hogy elmúlt már az első áldozás, meddig járunk még, és azután is, amikor végleg elhagyott bennünket. Megsebzetten, sebeimet nyalogatva Bogácson pihentünk gyermekeimmel és

10.

édesanyámmal azon a nyáron, alkalmam volt egyedül, mindennap részt venni a Szentmisén. A templomban találtam egy emlékkönyvet, olvasgattam a beírásokat ki ezt kért, ki azt, ki hálát adott, egész héten gondolkodtam mit írjak bele, mit is kérjek, egy jó férjet, anyagi biztonságot ilyesmiket gondoltam. Amikor elérkezett az utolsó nap nem volt más, írnom kellett és nem tudtam mást írni: ” legyen nekem a te akaratod szerint.” Azóta megtaláltam az igét is :(Lk 1,38) Mária így válaszolt: “Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Ami ezután történt, hiszen csak néhány év telt el, szinte hihetetlen, engem az idegent a templomban egy szerető közösség fogadott be, egyháztanácstaggá választottak, gyermekeim egyházi iskolában tanulnak, barátaim által munkát kaptam amiből tisztességgel el tudom gyermekeimet tartani, a katolikus egyházon belül karizmatikus közösséget leltem ahol a válásom sebeit begyógyították, szolgáló közösségre találtam ahol elkötelezetten élhetek. Amikor nehézségeim miatt panaszkodtam, hallani véltem a következő igét. (Mt 16, 24)„Aki követni akar, vegye fel keresztjét, és kövessen engem.” Amikor bűneim miatt összetörtem, a zsoltár segített megtalálni a bűnbocsánat szentségét. (Zsolt 32, 3 ) Ameddig hallgattam, velőmig sorvadoztam, sóhajtozásomnak nem volt vége. Hogy hová vezet engem az Úr? Legyen nekem az ő akarata szerint. Egy verssel szeretnék elbúcsúzni tőletek, Ady Endre versével:

Bemutatkoznak a katekumenek Horváth Gergely vagyok, gyöngyösi lakos. Miért szeretnék megbérmálkozni? Úgy érzem ez egy elhívás, amely által befogadjuk Krisztust, Krisztusban pedig az Atyát, aki őt küldte, hogy a mindennapi életünket az ő tanítása szerint éljük, hogy ez által részesei lehessünk az ő tervének. A Mennyei Atya terve pedig az, hogy majdan mindnyájan, akik meghívottak vagyunk, az ő dicsőségében élhessünk, amikor eljön uralmával. Én ezekben az időkben részesültem a meghívás kegyelmében. Olykor mintha kisebb félelem fogna el, de ha a Szentlélek által is meg leszek keresztelve, akkor már nem lesz bennem félelem, és akkor már nem csak a testvérek előtt, hanem azok előtt is meg merem vallani hitemet, akik még nem részesültek ebben a meghívásban. Mert mint katekumeneknek és híveknek, az a feladatunk, hogy a Szentlélekkel eltelve, úgy éljük napjainkat, hogy cselekedeteinkben a Krisztustól kapott tanítás mutatkozzon meg, mert ez által másokat is hozzásegíthetünk ahhoz, hogy közelebb kerüljenek az Atyához. Kik segítettek abban, hogy közelebb kerüljek a Krisztusba vetett hithez? Kisgyermekként gyakran lehettem részese a Szentmiséknek, és alkalmam adódott hittantáborba is elmenni. De valami még hiányozhatott belőlem, és néhány év úgy telt el, hogy eltávolodtam az egyháztól, és Szentmisére is ritkán jártam. Később elkerültem Egerbe, és most lassan öt éve, hogy az Érseki Szent

AZ ÚR ÉRKEZÉSE Mikor elhagytak, Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten. Nem harsonával, Hanem jött néma, igaz öleléssel, Nem jött szép, tüzes nappalon De háborus éjjel. És megvakultak Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom, De őt, a fényest, nagyszerűt, Mindörökre látom. Török Julianna


2011./03.

A C s a l á d é v e 2 0 11 József kollégium lakója lehetek. Az itteni környezet és azok az emberek, akikkel megismerkedtem, hozzásegítettek ahhoz, hogy újra közelebb kerülhessek az Egyházhoz, az Egyház által pedig Krisztushoz. Újra elkezdtem Szentmisére járni és egy mise alkalmával egy kedves idős mezőkövesdi hölgy megszólított, és bár akkor találkoztunk először, még is órákat beszélgettünk. Ez a beszélgetés megerősítette bennem, miért is fontos, hogy megbérmálkozzak. 2010. szeptemberében indult a katekumen felkészítő, amit Zsombor testvér tart nekünk szombatonként. Az itteni környezetet leginkább úgy tudnám jellemezni, ahogy azt a Szentírásban is olvashatjuk, Jézus tanítása szerint: „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok köztük.” Ezt érzem, amikor szombatonként beszélgetünk, és jó érzéssel tölt el, hogy mindig bátran fordulhatok hozzájuk, legyen bármilyen kérdésem. Valamint szeretném megemlíteni Hegede Lacit, aki elfogadta a felkérést, hogy kezesként a lelki segítőm legyen, különösen a befogadási időszakra készülve, amikor úgy érzem, a legnagyobb szükségem van rá. Szeretnék ezért hálát adni az Istennek, mert segített rátalálni erre az útra és erre a közösségre.

Írnom kellene magamról egy pár sort kaptam a feladatot az én drága barátomtól egy pár napja. De csak lesek az üres monitorra kábán és nem jut eszembe semmi sem. Fehéren ásít rám a fény innen a szekrény aljából és nem zörrenek a billentyűk sem, a gondolat kába, síri csend honol. Ugyan ki vagyok én? Teszem fel a kérdést magamnak, immár sokadszor. Lesek az üres lapra és próbálok betűket ejtegetni a légüres térbe.

2011./03.

Fontos-e ez valójában, hogy ki is vagyok én? Szerintem egy cseppet nem - nyögöm kényszeredetten és ennek a mondatnak a ki kínlódására csupán negyven fogcsikorgatott évre volt szükség. Mert nem úgy indul az ember serdülőkorban, hogy senki lesz, hanem álmok keringenek körülötte és csábítják erre-arra. Aztán meg úgyis az az út marad, amit be kell járnia. Sokáig hittem, hogy nekem valamit tartogat az ég és naná, leszek egyszer valaki, mert nem pusztulhatok meg csak úgy egyszerűen, mint annyi halandó, nyomot, lépést sem hagyva maga mögött e szürke golyóbison. De az álom az álom maradt, én meg az lettem, aminek születtem. Ennyit hát az örökkévalóságról szőtt hiú ábrándjaimról. Csak az elpazarolt évek súlya törte fel puha széltől-fagytól féltve óvott tenyerem. Így jártam hát én Önmagammal. Persze vannak életrajzi adataim, születtem a hatvanas évek végén, akkor amikor Hopper nekivágott a 66-os útnak, és Neil, az égenjáró meglépte híres lépését. Apám jóravaló munkás ember, ekkor már 2 éve házas, a felvégi Kőrösiék egy szem lányával. Lakóterünk persze lakótelep és hát hol nem, mint a nyolcvanas szélén a város utolsó utcájában. De jó itt, mert csend van és van tesó, meg cimbik is, akiket lehet nyaggatni, ha éppen nem a sínek közt múlatom a még tengernyi időt. És idő az van – temérdek. Játszótér az utca – mi más, mint akkoriban itt mindenkinek és ez megint csak jó. Autó még ritkán jár - errefelé meg pláne. Így egész nap lehet tengózni a szénnel vésett pályákon vagy csak feküdni keresztben az úton és figyelni az apró bogarak páncélján táncoló napot. Persze mind ez ma már nosztalgia. Hol van az a nyár, hol van már a régi szerelem, és bár a tér, mint az idő is kinyílt előttem – ahogy nőttem, furcsamód minden-minden úgy lett egyre szűkebb körülöttem. Tanultam is, de nem túl sokat. Nem érdekelt. Akkor éppen nem. Most már érdekelne és tanulnék is, de már nem megy és értelme sincsen. Persze akkor azért még átrugdostak ott, ahol kellett, hogy ne rontsam a statisztikát, így aztán szakmunkás lettem. De az országot már nem kellet építenem. Talán jobb is így, az országnak mindenképp. Változás jött és elsöpört mindent, amit akkor – így hittük - legalább működött. Előtte volt


munkakönyvem is és benne egy csomó bejegyzés, helyekről, hol dolgoztam, vagy csak úgy tettem, mintha dolgoznék. Ma már csak a puszta hajtás maradt. Tíz évig rúgtam, rugdostam néha bódultan a taposómalmot aztán elegem lett az egészből és kiugrottam. Közben család is kerekedett; két gyerek – pimók meg a fiúcska – és egy folyton izgő-mozgó asszony. Most egy jó ideje már csak futok és lopott pillanatokat égetek a kompaktdiszkre ezer szám – ez a munkám. És bár még hitegetem magam, hogy ez fontos és megmarad, valójában nem fontos és nem is marad meg. Ha visszagondolok, ezen negyven esztendő alatt igazából nem történt velem semmi, tettem amit kellett, éltem mint bárki. Hitelem nincs, tehát mások szerint igazán szerencsés vagyok. Nem tudom. Valószínűleg igazuk van, de nem úgy A! Én már rég nem hallgatom a mások szavát. Az utolsó, hogy másra hallgattam sem sült el ránk nézve valami vidáman. De nem haragszom, nem bánt már, sőt! Pár éve már, hogy befordultunk a szélesre tárt kapun, amely ott magaslott mindannyiunk felett. És lám most itt – vagy ott – ragadtunk. Most már nem kérek semmit, talán csak a gyermekoromban elcsodálkozott időből egy cseppet és talán egy kis teret a sóhajnak, ami apró kavicsként hull be ama rég nem látott szobába, ahol csendesen minden előzmény nélkül éppen abban a pillanatban ered el a csendesen szitáló eső. Pici zivatar ez, nem úgy, mint az elkopott barátoktól kapott utolsó ajándék. Akiknek hiába könyörögtem, hogy ne hagyjanak magamra. Törvényt törtek felettem, és huss tovaszálltak, mint buta kísértetek. Itt most lustán hömpölygő nyugalom van. Egymásnak vetjük a hátunkat és hallgatjuk a cseppek által keltett kedves zajt. Mint Ima. Nem kér, nem követel tőlem – tőlünk - semmit. Csupán van és már ez is gyönyörű ajándék. Mert hiszem, vagy csak hinni szeretném - az érzés szempontjából tulajdonképpen teljesen mindegy -, hogy itt van velem és nem hagy el soha. És végre nem vagyok egyedül, bár magam vagyok. Hogy ki is, mi is vagyok Én – lesek a már telerótt lapra. Csupán csillagpor a végtelen űrben, kósza atomok tánca vagy egy csöppnyi mozgás egy pillangó szárnya nyomán kavarta légben. Egy

11.

A C s a l á d é v e 2 0 11 aprócska csillám Isten végtelen szerelmében. Czímer Tamás János Evangyélioma 13 5-6 Monda néki Tamás: Uram, nem tudjuk hová mégy; mimódon tudhatjuk azért az útat? Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam. Ha megismertetek volna engem, megismertétek volna az én Atyámat is; és mostantól fogva ismeritek őt, és láttátok őt.

Gyöngyösre 1989-ben költöztünk szüleimmel, előtte Nógrád megyében Rétságon éltünk. Édesapám katonatiszt volt, így abban az időben templomba nem járhattunk. De ennek ellenére Édesanyámmal, be-betértünk a templomba, nagyon sokszor titokban. Megkeresztelésem is szintén titokban történt egy másik faluban. Elsőáldozásom így már házasságkötésünk előtt volt. Azt elmondhatom, hogy hívő családból származom, példaképeim elsősorban Édesanyám, Keresztanyukám, Édesapai Nagymamám, az első imakönyvemet is tőle kaptam, amit máig féltve őrzök.( Édesanyai Nagymamámat sajnos nem ismerhettem.) És hát a csodálatos Nagynéni, Marika néni, Édesanyám Nagynénje, Ő még egy nagy példaképem, amilyen hite van. Imádom Őt! Még Férjem Keresztanyukáját szeretném megemlíteni, hogy hitemet segített

12.

kibontakoztatni. Mióta Őt megismertem, sok tanácsot és biztatást kaptam és imákat tanultam tőle. Hál Istennek az egész családom, rokonságom mélyen hívő. A Ferences Plébániával 1995-ben Lányunk keresztelése alkalmával ismerkedtem meg. Azóta is hű maradtam hozzájuk. Egy kis idő kihagyással, de ezután kezdtem rendszeresen járni Szentmisékre, életem éppen abban a szakaszában, amikor lelkileg kissé össze voltam törve. Amikor kb. a második alkalommal voltam a szentmisén, a napi ige mintha csak nekem szólt volna: ,,gyertek hozzám, kik meg fáradtatok és terheket hordoztok…”ezt nagyon mélyen magamba véstem, először el sem hittem, pont akkor hallom ezt, mikor teljesen magam alatt vagyok? Igen, gondoltam így lesz, Uram jövök hozzád! Olyan segítséget kaptam életem azon szakaszában, hogy teljesen fel tudtam építeni a lelki egyensúlyomat Krisztus segítségével. Nem tudok elég hálás lenni érte! A karácsonyi és húsvéti szertartások azok, amik nagyon megérintettek, nem tudom szóval ezt kifejezni, csak azt tudom, hogy jönnöm és jönnöm kellet, minél többet, mert jó nekem itt lenni. 2009 húsvétján meghívást kaptam a Jézus Szíve családba, amiért nagyon hálás vagyok, mert ezzel is egy kérésem teljesült. Az utóbbi időben szívesen jöttem a takarításban is részt venni és ezután is természetesen, sőt megtiszteltetésnek veszem, hogy erre a feladatra is befogadott a közösség. (Ezzel még egy kérésem teljesült). Még nagyon nagy élmény nekem, hogy a Fájdalmas Anya búcsún is részt vehettem és tevénykedhettem már második alkalommal. Nagyon sok mindenkit megismertem a pár év alatt. Nagyon megszerettem ezt a közösséget, van, akire nagy tisztelettel és szeretettel nézek fel, akik annyi sok mindent megtesznek az egyházközségért szível- lélekkel, és látom, mennyire mélyen hisznek. Tóth Terike, Viki néni, Rózsika, Tanár néni, Éva néni, (nagyon szeretem őket!) és még nagyon sokan. Tudtam, hogy valami még hiányzik az életemből, hogy teljes legyen, hogy Krisztushoz való tartozásomat megerősítsem. A bérmálás szentség felvétele. Igazából akkor jöttem rá, amikor a lányom elsőáldozásra készült. Egy kis időkihagyással, de végül eldöntöttem, hogy elkezdek hittanra, és a katekumen közösségbe járni. Nagyon


jól érzem magam a kis csapatban, nagyon örülök, hogy megismerhettem csoporttársaimat. Remek emberek! Zsombor testvérnek pedig nagyonnagyon sokat köszönhetek, hogy még közelebb vitt Krisztushoz, Krisztusban való hitemhez, és sok mindenre választ kaptam Ő általa, amire én magam nem jöttem rá és nem értettem. Örök hálám neki! Ahogy Ő szokta mondani: A hitet azt Ő nem tudja adni, az ajándék. Ez így van, ajándék, de még mekkora ajándék nekem. A legcsodálatosabb dolog, ami még történhetett ezek után, hogy Lányommal együtt készülünk a bérmálás szentség felvételére. Laczóné Győri Valéria

Czímerné Vas Borosi Csilla vagyok, 39 éves és két (16 és 18 éves) gyermek édesanyja. Eddigi életünkre visszatekintve, hitünk felszínes volt, és nem gyakoroltuk a vallást, sőt a szertartások gyakorlati részéről sem volt sok fogalmunk. Hogy hogyan kerültünk a jelenlegi katekumen csoportba? Egy rövid kis történetbe foglaltam. Férjemmel már régóta kíváncsiak voltunk a püspöki kistemplomra, szerettük volna megtekinteni belülről is, így az egyik téli vasárnap ellátogattunk a szentmisére. Meghúzódtunk az utolsó padban,, bízva abban, hogy észrevétlenek maradhatunk, de természetesen a kis összeszokott közösség rögtön kiszúrta az „idegeneket”. A mai napig hálásak vagyunk a közvetlen viselkedésükért, a

2011./03.

A C s a l á d é v e 2 0 11 befogadásunkért, mind Ica néninek és Lajos bácsinak, aki ha teheti, minden mise előtt személyesen üdvözöl mindenkit a templom bejáratánál, de hálával tartozunk Misiéknek, és drága Marika néninek, aki ismeretlenül is kitárta szívét nekünk egy mise után, egyszóval már az első alkalommal is, azt éreztük, hogy otthon vagyunk, „megérkeztünk”. Fura ezt így kimondani, mert valójában csak akkor indultunk el az „úton”. Persze azóta már sokat gondolkodtunk ezen, hogy valójában akkor ott mi történhetett, de Ámos és Zsombor testvér segítségével azóta már megfejtettük, hogy a szentlélek rögtön „dolgozni” kezdett és számunkra már akkor ott megmutatta erejét. Kedves Ámos testvér prédikációi segítségével hétről hétre megtapasztaltuk, hogy nem vagyunk soha egyedül akár örömünk, akár problémánk van, Isten szeret minket, és ha a neki tetsző életet éljük, mindig megjutalmazza azt. Húsvét előtt szerettük volna jó keresztényhez méltóan elvégezni a szentgyónást, de mint mondottam nem volt ezirányú tapasztalatunk, így egy kínos gyóntatószéki beszélgetést követően, Ámos testvér azt ajánlotta, hogyha közelebbről, mélyebben szeretnénk foglakozni a hitéletünkkel és a vallással, akkor van egy felnőtteknek szóló lehetőség a parókián, majd összehoz az illetékesekkel. Így kerültünk Zsombor testvérhez, akinek szintén hálával tartozunk, hogy van türelme hozzánk. Már bő egy éve hétről hétre sokat tanultunk tőle, tapasztalatokat és bizonyosságokat gyűjtünk. Én ez idő alatt megtanultam a fohászkodás mellett hálát adni, mert valljuk be, gyarló emberként hajlamosak vagyunk csak a jó dolgokat várni és elfogadni, pedig az életben egyaránt előfordul jó és rossz. Az én életemben a hit segít a mindennapi életben, a kellemetlen dolgokat megtanultam feldolgozni, vagy elfogadni általa. A katekumen csoportban, bár nem vagyunk sokan, sokfélék vagyunk. Mindenki más életkorú, családi hátterű, más életutat járt be, de van egy dolog, ami mindannyiunkat összeköt, a hitünk. Ez szerintem egy örömteli dolog, mert jó érzés tudni, de még jobb megtapasztalni - én e szerencsések közé tartozom , hogy Isten van, szeret engem, vár és számít rám.

2011./03.

Mint kamilla a réten A kamilla kicsiny, egyszerű virág. Megbújik szerényen a többi közt, nem hivalkodó. De üres lenne a rét nélküle. Sokoldalú a felhasználása, nélkülözhetetlen a mindennapi életünkben. Rovatunkban olyan virágszálakat, egyéniségeket mutatunk be, akik templomunk közösségét erősítik. Akik dolgoznak értünk, a közösségünkért, mégis a háttérben maradnak, szinte láthatatlanul, egyszerűen, akár a kamilla.

I

tt az idő, hogy a mi szerkesztőségünkről szóljon a Kamilla! Mert ám nem tudja a kedves olvasó, mennyi vér és verejték hullik például ezen szám létrehozása közben is. Mennyi álmatlan éjszakát, mennyi fáradságos nappalt kell átvészelnünk, amíg a gondolatból kézzel fogható nyomdai cikk lesz. Törtem a fejem, hogyan mutassam be a mi kis szerkesztőségünket. Mivel mindenki szanaszét dolgozik, amikor az egyik ráér, a másik nem, így egy nagy közös beszélgetés kivitelezhetetlen lett volna. Egyesével felkeresni mindenkit, azt én nem bírtam volna.(Mármint idővel, idegekkel még csak-csak.) Hogy elküldjem a kérdéseket emailben? Brr. Hiteltelen. Vagyunk annyira jó kapcsolatban, hogy ezt a hideg és személytelen kapcsolatteremtést mellőzzük. Mert igenis egy nagyon jó közösség a mi szerkesztőségünk. Amikor összejövünk a végtelen hosszúra nyúlt szerkesztőségi értekezletek, lapzárták, tördelések alkalmával, a komoly érdemi munka mellett sokat viccelődünk. És évek óta együtt vagyunk. Hogy igazából milyen a mi szerkesztőségünk, beszéljen helyettem az alábbi írás, egyik kedves szerkesztőnőnk tollából. (én nem tudok ilyen jót írni!) Egy lazább nap a szabadban, még tavaly kora ősszel játszódik a történet. A nevek rövidítésként szerepelnek, a kedves Olvasó feladata, hogy az újság hátoldalán felsorolt tagokkal azonosítja őket. Akik kezdőbetűi nem ismerősek,


ők a szerkesztőség gyermekei közé tartoznak. Jó szórakozást kívánok az olvasáshoz! A Nagy Nokedli Főzés Története

Kedves Olvasóim! Névtelenségbe kell burkolóznom a történet veszélyes mivolta miatt. A Nagy Nokedli Főzésről számolok be, amelynek szereplői a kínos történetekben való szerepük okán akár veszélyessé is válhatnak! Egy helyi egyházi újság szerkesztősége, amelyet szintén nem nevezek meg, csak annyit róluk, hogy nem a felsővárosi. Szóval a szerkesztőség elhatározta, hogy ülését kihelyezi, megunták a ropi ropogtatást, és inkább pörköltet ennének. Ehhez szponzort is szereztek K. testvér személyében. Szükséges eszközök és alapanyagok beszerzése után egyenként szállingózva Mátraházára befutottak a bizottság jeles személyiségei, magukkal hurcolva kiskorú személyeket is. Hosszú gondolkodás után H. L. szerkesztő bizottsági tag rájött, hogy tűz is kell,és mivel nehezen sikerült, némi ráolvasással (amit tagad T. J. szerkesztő bizottsági tag.) sikerült. A hús kockázásának kockázatát Zs. testvér magára vállalta, mivel ő még ilyet nem tett, nagyon precízen, és nagyon lassan végezte, szerinte tökéletesre fejlesztett technikával. A szerkesztőbizottság női tagjai többször átbeszélték, hogy mikor kell paprika, vagy egyáltalán kell-e ilyen az ételbe. Szerkesztőbizottsági határozatban végül is megállapodtak, nem kell. Többen másként emlékeztek, de L. K. szerkesztő bizottsági tag szegedi származásával meggyőzte őket tévelygésükről. Miután vígan rotyogott a pörkölt(?) H.Á. szerkesztőbizottsági tag többször gondolta kevergetni, de őt is meggyőzték (T.J. szerkesztő bizottsági tag), hogy azt egyáltalán nem úgy kell, ezért elvonult és megírta az újságot. Ezek után a női tagok belefogtak a történet címében is szereplő fogla-

13.

A C s a l á d é v e 2 0 11 ülésre minden egyes tag külön-külön autóval érkezett. Zs. testvér igazát az is alátámasztja, hogy M. nevű Labrador kutya sem volt hajlandó a neki szánt porciót megenni. A mérsékelten sikeres étkezés után tört ki az igazi botrány, ugyanis (H.M, L.K., T.J. szerkesztő bizottsági tagok) jónak látták, hogyha ennyit dolgoztak, akkor a szerkesztőség férfitagjai mosogatnak. Miután elfelejtették rendesen elrejteni, előkerült a bűnjel; a nokedli főzőedény, és az is kiderült, mi az oka a nokedli kozmás ízének. latosságba, először 1-2 majd 3kg lisztet gondolván kikeverni egyéb adalékokkal. A bizottság női tagjai egyébként saját bevallásuk szerint már végeztek hasonló tevékenységet. H.M. főszerkesztő bizottsági tag többször, L.K. szerkesztő bizottsági tag néhányszor, T.J. szerkesztő bizottsági tag legalább egyszer. A pörkölt(?) rotyogott. Kiskorú T.V. vallomása alapján kiderült, hogy többen (H.L. szerkesztő bizottsági tag biztosan) L.K. szerkesztő bizottsági tag;és H.Á. szerkesztő bizottsági tag valószínűleg több alkalommal, mikor senki nem volt a környéken, úgy gondolta, megtoldja egy kis borral a pörköltet. H.L. rakta a tüzet, a két kiskorú fiúgyermek pedig visszamászott a fára Darwin tételeit ellenőrizvén, Zs. testvér pedig egyre gyakrabban tekintett be a konyha ablakán, míg benn lázas munka folyt órák óta. Csak a nokedli nem akart feljönni a víz tetejére. Többen emlékeztek, hogy pedig ezt így szokta tenni. Végre valahára az elkészült(?) nokedlit T.J. szerkesztő bizottsági tag megkóstolta…és kissé furcsának minősítette. Emiatt a szerkesztőbizottsági hölgykoszorú úgy ítélte, hogy a nokedlinek további munkafolyamaton kell átmennie, mint mosás…öblítés…sózás, és hasonlók. A tálalás viszonylag egyszerűen ment, utolsó pillanatban sikerült a pörköltet is megmenteni, H.L. szerkesztő bizottsági tag, míg senki se figyelt T.J. szerkesztő bizottsági tag fedezete alatt belecsempészte a paprikát is. Az étkezés alatt többen (Zs. testvér) gyanúsan méregették a nokedlit és nem kértek többet. Kiskorú T.V. többször is evett, de az ő véleménye nem számít, mivel kollégista. Az étkezéshez szánt bort nem sikerült elfogyasztani, mivel a szervezés csúcsait döngető

14.

A bizottsági ülés lezárása hosszas kapirgálásba és súrolásba fulladt, többen (Zs. testvér) megállapították, hogy egyes szerkesztőbizottsági tagok, úgymint (H.M, L.K., T.J. szerkesztő bizottsági tagok) NEM TUDNAK NOKEDLIT FŐZNI: Az igazságnak ki kellett derülnie. EGY NÉVTELEN JÓAKARÓ

“Szegények mindig lesznek veletek, és mindig tudtok jót tenni” Pál apostol

A

gyöngyösi Ferences Plébánián 17 éve működik a Karitasz csoport önkéntesekkel az elesettek és a szegények szolgálatára, segítésére. 8 éve rendszeresen járunk imádkozni a gyöngyösi idősek otthonába, ahol 40-45 fős imacsoport vár bennünket imádkozó szeretettel. Hajléktalan otthonban lakó 40 embernek készítünk meleg vacsorát karácsony estére és húsvétra, élelmiszer csomagot viszünk az említett ünnepeken a rászoruló kisgyermekes családoknak, és folyamatosan a megszorultaknak. Édességet, könyveket és gyümölcsöt gyűjtöttünk a Berze Nagy János Gimnázium tanulóinak adományából, melyet Kárpátaljára és Erdélybe juttattunk el kisgyermekes intézményekbe. Rendszeresen látogatjuk édességgel, gyümölccsel a Gyermekek Átmeneti Otthonában élő kisgyermekeket. Zarándoklatot szervezünk Szentkútra az idős magányos embereknek, akik másképpen nem jutnának el. Havonta nyugdíjas találkozót szervezünk a Plébánián előadók felkérésével. Látogatjuk a bete-


geket, és segítünk hivatalos kérelmeik elkészítésében. Minden évben karácsony előtt meghívjuk a magányos idős híveket a plébánián megrendezett karácsonyi megemlékezésre, szentmisére és utána az általunk szervezett szeretetvendégségre. Élelmiszer, háztartási gép, és gyermekruha, cipőadományokat továbbítunk szükséget szenvedő családoknak. Aki egyszer megtapasztalta, hogy milyen jó érzés Krisztus szeretetét vinni az elesettekhez, az a hitét a szeretet tettével tudja igazolni. Ahogy Sík Sándor írja versében: „Tekintet nélkül arra, hogy másoknak tetszik-e vagy sem, tekintet nélkül arra, hogy látják-e vagy sem, tekintet nélkül arra, hogy lesz-e sikere vagy sem: Tedd a jót! Tégy minden jót, amit megtehetsz, Ott, ahol vagy, Úgy ahogy teheted, akkorát, amekkorát tehetsz, de mindig, szüntelenül ez legyen a programod!” Aki szeretné megtapasztalni a jócselekedetek örömét, hogy “JÓT TENNI JÓ”, azt szeretettel várjuk az önkéntesek Karitász csoportjába.

Barna Józsefné

Segítség intézményes formában

S

okan, ha meghallják a szociális munkás kifejezést, valamiféle közmunkát végző emberre gondolnak, aki a közjó érdekében tevékenykedik minimális juttatásért vagy akár ingyen. A szó eredeti értelmében a történeti visszatekintést ismerve ez az elgondolás igaz is, főként ha abból indulunk ki, hogy az első szociális munkás tulajdonképpen maga Jézus Krisztus volt, aki a társadalomból kiszorított, mások által megvetett, beteg, bűnös embereket felkarolta. Ha jól belegondolunk, Jézus lehet a példaképe minden szociális szakembernek, még akkor is, ha csak nagyvonalakban igaz a rokonítás, és általában a Megváltót nem szociális munkásként emlegetjük. A szakirodalmak többsége nem megy vissza a bibliai időkig, de a fejlet-

2011./03.

A C s a l á d é v e 2 0 11 tebb társadalmak mutatója mindig az, hogy mennyire tud vagy képes gondoskodni a szegényebb, elesettebb néprétegekről. Érdekes végiggondolni, hogy a régebbi társadalmi modelleknél alulról szerveződő módon valósult meg a gondoskodás, míg modern társadalmunkban állami szerepvállalással felülről szervezetten próbáljuk megvalósítani a „felebaráti szeretetet”, merthogy erről van szó. Milyen messze esik a mózesi törvény 2. parancsolata: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat; a több tucatszor módosított szociális törvényünktől! Nem véletlen, hogy a hatékonyság kérdése sokakat foglalkoztat, és az új kormányzati elgondolás is egyre nagyobb szerepet szán a civil társadalomnak, egyházi szervezeteknek. De nézzük, hogy milyen lehetőségei és eszközei vannak egy szociális szakembernek, aki ma úgy gondolja, hogy a peremhelyzetbe került embereknek próbál segíteni hivatásszerűen. Ez alaposan megváltozott az idők kezdete óta! A szakirodalom gyakran emlegeti az empátia, a bizalom képességét, és a legkülönfélébb társadalmi ismeretekben való jártasságot igényli; a jogtól a pedagógián át a pszichológiáig sok egyéb területen. A szociális munkának több szakterülete van, hajléktalan ellátás, idősgondozás, családsegítés. Ez utóbbira érdemes több figyelmet fordítani, nem csak azért, mert én egy ilyen intézményben dolgozom, hanem azért, hogy felhívjam a figyelmet bizonyos problémára. Nevezetesen arra, hogy NEM szégyen segítséget kérni. Valahogy mindannyian úgy vagyunk kódolva, hogy nehezen hozakodunk elő problémáinkkal, nehezen osztjuk meg hozzánk közel álló családtagjainkkal is a ránk nehezedő terheket, pedig együtt könnyebb lenne. A kívülálló szakember pedig csak végső esetben jöhet számításba, amikor már nagy a baj. Elmondható, hogy a legtöbb probléma forrása anyagi természetű és mivel a családsegítő családgondozója nem tud pénzt adni, sokan úgy vélik, fölösleges hozzá fordulni. Ezzel szemben viszont az is megfigyelhető, hogy a legtöbb esetben egy nagyobb összegű pénz sem jelentene megoldást. A családgondozó egyébként segítséget tud nyújtani különféle szociális támogatások hozzáférésében, kapcsolatot tart civil

2011./03.

szervezetekkel, de ennél talán fontosabb, hogy kívülállóként jobban rálát az egyén elakadásaira, a család működési zavaraira, ami segítség lehet a bajok elmélyülésének megelőzésében. Ha kompetenciáján kívül esik az adott eset, meg tudja ítélni, hogy milyen szakemberek bevonása szükséges: pszichológus, pszichiáter, családterapeuta, jogász stb. A hivatali bürokrácia útvesztőjében sem egyszerű eligazodni, ebben is tud támpontot nyújtani. A különféle intézményekkel való kapcsolattartás révén megkönnyítheti az ügyintézést. Valóban sokat változott a szociális munka Jézus óta, és nem merül ki egyszerűen adományosztásban. Egy dologban viszont biztosan nem változott, hogy tudunk önzetlenül, jó szóval, odafigyeléssel egymásnak segítségére lenni különösebb szaktudás nélkül. Ha nem is vagyunk jogosultak bűnöket bocsátani és gyógyítani, tudunk egymás lelki életében támasz lenni a krisztusi úton. Ha bizalommal vagyunk egymás iránt, akkor könnyebben tudunk segítséget adni és elfogadni is. Sőregi Ildikó családgondozó, szociális munkás

Első évem a koliban

E

bben a cikkben be szeretnék számolni az egri Érseki Szent József kollégiumban eltöltött első évemről. Októbertől ugyanis a Sancta Maria Gimnáziumba járok. Amikor első nap beléptem a kollégium kapuján, egyből egy nagy, ódon épülettel álltam szembe, amin a magyar zászló lobogott. Nagyon megtetszett a kollégium. A portás, Miklós, is kedves ember: mindig mosolyog. Ha valakinek valami baja van, ő mindig felvidítja. A porta mellett van egy játékterem:


csocsó asztal meg rex asztal és biliárd is van. Amellett van a kollégium könyvtára. Egész kis könyvtár ez, nem lehet elveszni benne. A könyvtáros Faragó Dániel tanár úr, aki egyben az 5. csoport vezetője. Az 5. csoport a kollégiumi végzős diákok csoportja. A könyvtár melletti falban van egy Szent József szobor. Mágnes kártyát kaptunk, amivel ki tudunk menni a kollégium területéröl. De kimenő könyvet is rendelni kellett. Az első gyerek, akivel megismerkedtem, egy nagyon értelmes tekintetű fiú volt. Később megtudtam róla, hogy mindig mindenből ötös. Ő volt Marci a 7.-es. Rendes fiú, Ő a hálófőnök. Minden hálóban van egy főnök, aki segít a többi hálótagnak. Négyen vagyunk, én a jobb oldali felső ágyat kaptam, amit később megbántam, mert reggel macerás volt a pokrócot ráteríteni az ágyra. Két osztálytársam is abban a hálóban lakott: Attila és Bence. Lanczki Péter igazgató úr,és Petrovics József Pál az igazgatóhelyettes úr még az elején elmondják és ismertetik a fontos szabályokat, a házirendet. Aztán megismekedtem Hegedűs Zoltán tanár úrral, aki az évben sok érdekes történelmi filmet nézetett velünk. Aztán Juhász József tanár urat volt szerencsém megismerni, ő is nagyon kedves ember. Czakó Tamás lett a nevelőtanárom, ő kicsit szigorú volt, de mindig szépen megmondta, hogy mi lesz. A tanári karban olyan emberek vannak, akik szigorúak, de látszik rajtuk, hogy azért szigorúak, mert tanítani akarnak bennünket, hogy ne maradjunk műveletlenek. Később megismerkedtem több gyerekkel a csoportomból, velük sokat jászottunk, a délutáni stúdiumok után. Én először nehéznek éreztem a kollégiumi életet, de aztán megszoktam. Nehéz beilleszkedni, főleg úgy, hogy 115 gyerek közül 11 évesen te vagy a legkisebb, de megéri a fáradozást. A tanulás mellett vannak csoportfoglalkozások, minden hónap első hétfő este a ciszterciek templomában van szentmisénk. Sokat beszélgetünk, minden délután focizunk. Maradok! Buza Tibor

15.

A C s a l á d é v e 2 0 11

D

ecember 12-14 hétfő-szerda: a betegek karácsonyi gyóntatása, dec. 12. hétfő 17.30: Gyöngyösi Polgári és Közéleti Est – Dr. Veres András püspök atya: A pénzügyi válság okai és következményei. Helyszín: Kékes Étterem. dec. 14-től 23-ig hétköznapokon 15.00-16.30 Szállást keres a Szent Család imakilenced a Szent Ferenc teremben. dec. 15. (cs.) 14.00: Idősek, magányosok, egyedül élők karácsonya (gyóntatás, szentmise, karácsonyi műsor, agapé) dec. 17. szombat 15.00: A Cantare Városi Karácsonyi hangversenye dec. 18. vasárnap 16.00 Karácsonyi ünnep a Családok Átmeneti Otthonában (Menház u. 33), 17.00 Karácsonyi ünnep a Hajléktalan szállón dec. 24. (szo.): 15.00 Betlehemes játék (az esti mise elmarad), 22.30 gyóntatás, 23.00 olvasmányos imaóra (matutinum), a kis Jézus jászolba helyezése (martirologium), 24.00 Barátok Templomában, Püspökiben és Mátraházán éjféli mise dec. 25.(v.): Karácsony, ünnepi miserend (7.00; 9.00; 10.30; 18.00; Püspöki 9.00; Mátraháza 10.30) dec. 27. kedd: Szent János apostol ünnepe, 18.00 borszentelés a szentmise végén dec. 28. (sze.): Aprószentek ünnepe, 18.00 szentmise a megölt magzatokért dec. 31. (szo.): év végi hálaadás Püspökiben 17.00; Barátok templomában: 18.00 anuár 1. (v.): Szűz Mária, Isten Anyja (újév) – parancsolt ünnep, a béke világnapja. Szentmisék: 7.00; 9.00; 10.30; 18.00; Püspöki 9.00; Mátraháza 10.30 jan. 8. (v.) Vízkereszt – délután házszentelés Püspökiben azoknál, akik jelentkeztek.A következő 1-2 héten azoknál, akik a portán feliratkoznak. jan. 15-22 Ökumenikus imahét jan. 21. (szo.) 16.00: ökumenikus imaóra a protestáns testvérekkel, 18.30: 2011ben házasultak találkozója jan. 22. (v.): 9.00: Imádságok átadása az elsőáldozásra készülők részére, 10.30: Exorcizmus szertartása a bérmálásra készülőknek jan. 28. (szo.) 18.00 Szentmise a keresztény pedagógusokért, majd beszélgetés a nevelés lehetőségeiről, nehézségeiről jan. 29. (v.): Gyöngyöspüspökiben egész napos szentségimádás: 9.00 szentmise,

J

majd ünnepélyes szentségkitétel. 17.00kor közös szentségimádás, litánia ebruár 2. (cs.) Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepegyertyaszentelés és körmenet a 10.30-kor kezdődő szentmise elején18.00 szerzetesi fogadalom megújítása febr. 5. (v.): szentmisék után Balázs-áldás, Lourdes-i ájtatosságokat január 30-án, hétfőn kezdjük és február 17-én szombaton körmenettel fejezzük be. Minden hétköznap a Szent Ferenc teremben délután 3 órától ¾ 5-ig tartjuk. febr. 11. szombat 15.00 farsangi bál gyerekeknek, 19.00 Keresztény Farsangi Bál - Kolping Ház febr. 17. péntek 18.00: bérmálásra készülők, felnőtt katekumenek hitük megvallásának szertartása (reddíció, effata) febr. 19. vasárnap 9.00 Az elsőáldozásra készülők kiválasztási szertartása febr. 19-21. (v., h., és k.) a Szt. Bertalan Főtemplomban farsangi szentségimádás és lelkigyakorlat. Délelőtt 9 és 11 órakor, valamint 17 órakor szentmisék. Mindhárom nap délután 16-17 óráig az alsóvárosi hívek imaórája. Ezért templomunkban vasárnap elmarad a délutáni rózsafüzér és a litánia. febr. 22. hamvazószerda, a nagyböjt kezdete. A szentmisék után és a következő vasárnap hamvazkodás. Hamvazószerda napján hétköznapi miserend. Nagyböjtben minden pénteken 17.00 keresztút árcius 11. 10.30: bérmálásra készülők, felnőtt katekumenek kiválasztási szertartása márc. 22-24. (cs., p., sz.) az esti miséken lelkigyakorlatos szentbeszédek márc. 24. (sz.) 9.00-12.00 lelki nap gyermekek számára márc. 25. Nagyböjt 5. vasárnapja, 15.00: Betegek szentmiséje, utána a szent kenet feladása, melynek feltételei: szentgyónás, szentáldozás. márc. 26-28 (h.-sze.) A betegek felkeresése otthonaikban. Jelentkezés a portán. márc. 31. Virágvasárnap: kb. 10.00-kor (a 9 órai szentmise végén, a fél 11-es előtt) ünnepélyes virágvasárnapi barkaszentelés és körmenet a templom előtti keresztnél, az ünnepi misén a Passió éneklése.

F

M

ÉLETÜNK 2011/3. szám Kiadja, szerkeszti és tördeli: G y ö n g y ö s i F e r e n c e s Te m p l o m Felelős kiadó: fr. Kárpáti Kázmér ofm Cím: 3200 Gyöngyös, Barátok tere 2. Telefon/Fax: (37) 311-971 E-mail: [email protected] Honlap: www.gyongyos.ofm.hu Szerkesztői e-mail: [email protected]

8.

Állandó programok:

M

inden hétköznap 6.30-kor és 18.30-kor énekes zsolozsma a szerzetesekkel a templomban (kiv. elsőpéntek reggel, és szombatonként este) izánci liturgia: minden hónap második és utolsó szombatján 9.45-től inden hónap első vasárnapján a templomban délután fél 4-től 5 óráig elimádkozzuk a teljes rózsafüzért, 5 órától szentségimádás, majd a Rózsafüzér Társulat titokcseréje. hónap többi vasárnapján délután 4től fél 6-ig elimádkozzuk a teljes rózsafüzért, utána litániát tartunk. aritasz csoport minden hónap utolsó szombatján 17 órakor megbeszélést tart a plébánia irodájában, melyre várják a segíteni szándékozókat, és a segítségre szorulókat is. inden első csütörtökön 16.30-kor szentségimádás a Jézus Szíve Család vezetésével. inden első pénteken a reggeli szentmise után elimádkozzuk a Jézus Szíve litániát. A nap folyamán fölkeressük a bejelentett betegeket. inden hónap első szombatján a reggeli szentmise után papi és szerzetesi hivatásokért imádkozunk. Ferences Világi Rend Közössége imaórát tart minden hónap első hétfőjén 17.00 órától a templomban; illetve rendi gyűlést tart a hónap harmadik hétfőjén 15.00 órától. Szent Mónika Közösség imaórát tart minden hónap 27-én 16.30-kor a tanácsteremben.

B M A K

M M M A A

Nyitvatartás: Plébánia Iroda: H é t f ő - P é n t e k 8.00-12.00; 16.00-18.00 Porta: Hétfő-Vasárnap 7.00 - 19.00

Szentmisék rendje: vasárnap: 7.00; 9.00; 10.30; 18.00 hétköznap: 7.00 és 18.00 Gyöngyöspüspöki: vasárnap 9.00 Mátraházán: vasárnap: 10.30

SZERKESZTŐSÉG: Főszerkesztő: Hegede Márta; Tördelő-szerkesztő: Lehotai Gusztáv; Fotó-szerkesztő: Hegede László Szerkesztők: fr.Szász Zsombor ofm, Lehotai Katalin, Török Julianna, Hegedűs Ádám, fr.Kis Kornél. Nyomdai munkák: Konturs Nyomdaipari Kft. Megjelenik évente 4 alkalommal, 600 példányban. A Gyöngyösi Ferences Egyházközség támogatásával


2011./03.

Az élet öröme. Cserkészavatás. Régi és új kincsek. Katekumenjeink. Lássátok meg testvéreim

Recommend Documents