TOPOLÁNSZKY ÁKOS
Az egyházak szerepvállalása a drogprobléma kezelésében Én azt gondolom, hogy munkát közösen a legjobb végezni, akkor tud az ember hatékony lenni.
1. Az egyházak szerepvállalásának elvi alapjai Elÿször beszéljünk arról, milyen szerepet vállalnak az egyházak drogosok kezelésében. A dolog nem magától értetÿdÿ, hiszen a Bibliában nincs egyértelm és rögtön azonosítható utalás erre vonatkozóan, a Bibliából nem lehet közvetlen felhatalmazást, utasítást kapni arra, hogy az ember drogosokkal foglalkozzon. A jelenség a mai modern társadalomnak egy nagyon sajátos problémája. Aki kereszténynek vallja magát (természetesen idetartoznak az egyházak is), az elkötelezÿdött, hogy segít megoldani a problémákat.
2. Történelmi hagyományok Bizonyos értelemben a szociálpolitikának az egyház, a kezdeti idÿszaktól kezdve, mindig résztvevÿje volt. Sÿt a szociálpolitikának a – nevezzük most így – nem tudatos idÿszakában is az egyházak voltak azok a nagy rendszerek, amelyek az ellátások legnagyobb részét nyújtották. Csak egy-két egyházi szolgálatot sorolok fel: • amokoniumok, amelyek kórházakat jelentettek, • az orphoktoniumok, amelyek árvaházak voltak, • a gerontolóniumok, ezek voltak az öregotthonok korabeli megfelelÿi, • a tronophóniumok, szegényekkel való foglalkozások különbözÿ intézményeit jelentette, • az asyliumok, amelyek nevüknek megfelelÿen menekültekkel kapcsolatos intézmények voltak.
202
Ezek mind azt jelzik, hogy már a középkorban kialakult az intézményi ellátások egyfajta differenciált rendszere. Ennek a fejlÿdésnek az alapja a „diakónia” szónak a tartalma, üzenete. A diakónia (szolgálat, szeretetszolgálat) egy olyan tevékenység, amely nagyon sok formában jelenik meg a Bibliában. Egyrészt az asztal körüli szolgálatra, a vendéglátásra vonatkoztatható, másodrészt az emberek nagyon sok módon lehetséges szolgálatára. Mégpedig azon emberek szolgálatáról van szó, akik hiányt szenvednek valamilyen szempontból (pl.: az özvegy, a szegény, a beteg, a kivetett stb.). A szó jelentéstartalma Jézusnak az emberre és a teremtett világra vonatkozó szolgálatában teljesedik ki. Ez a gondolati alapja az egyházak feladatának a szociálpolitika – és ezen belül a drogkezelések – területén.
3. A közelmúlt története Jelentÿst ugorva a történelem lapjain, fontos tudni, hogy a XX. század elejére a történelmi egyházak és azok gyülekezetei körül nagyon nagy civil szervezÿdések alakultak ki, amelyek a társadalomban – az akkor még meglehetÿsen kezdetleges állami szociálpolitika ellátási rendszere mellett – jelentÿs feladatokat láttak el. Ezek olyan alapítványok, egyesületek voltak, amelyek kisebb-nagyobb szolgálatokat (ma talán szolgáltatásoknak neveznénk), illetve különbözÿ intézményeket, intézményrendszereket hoztak létre, és tartottak fenn. Több ezres volt ezen egyesületeknek és alapítványoknak a száma. Igen jelentÿs és fontos részét képezte ez a „szektor” a társadalmi m ködésnek, az ellátások rendszerének. Ezeket 1949-tÿl 1951-ig folyamatosan, majd 1951-ben egy csapásra felszámolták. Mégpedig olyan módon, hogy maguknak az egyházaknak az ilyen típusú értékrendszerét, m ködését tiltották meg a társadalmi ellátás területén. Az egyházaknak a hitéletre kellett korlátozni szolgálatukat, ami csupán az egyik része az egyházak tevékenységének. Az egyházakat bezárták saját falaik közé, elvágva ezzel társadalmi leágazásaikat, a társadalmi jelenlét lehetÿségét. Szeretném megemlíteni a dábár szót, amely héber eredet , már a Szentírás elsÿ oldalán megtalálható, és két jelentésben is használják. Az egyik jelentése az, hogy szó, a másik az, hogy tett. Érdekes, hogy számunkra két eltérÿ fogalom, héber nyelvben egy közös egységet jelent. A teremtés is kétféle módon jelenik meg a Bibliában. Az egyik, amikor Isten megteremti a mindenséget, tehát végrehajt valamit, tesz valamit. A
203
másik módja a teremtésnek a szó, amikor Isten azt mondja, hogy amit teremtett, az jó. Isten szavával teremt. A szó és a tett összetartozik, ami az egyházaknál is – optimális esetben – megfigyelhetÿ. Ilyen módon érthetÿ meg az, hogy 1951-ben kényszer ségi okokból kifolyólag, féllábas egyházak teremtÿdtek meg, mert a szóra, a hitéleti tevékenységre korlátozódott a tevékenységük, és azt is csak a templomban, a liturgikus térben végezhették. Ha az egyházak h ek önmagukhoz, akkor a tett és a szó természetes egységben jelenik meg életükben. Azzal párhuzamosan, ahogyan ez a politikai idÿszak kezdett fellazulni, természetes módon kezdtek újra megfogalmazódni az igények az egyházi szolgálatok újrateremtésére. Bizonyos értelemben az egyházak tett jelleg szolgálatának beindulása volt az egyik legelsÿ önszervezÿdÿ tevékenysége az újra önmagára találó társadalomnak. Fontos jellemzÿje ennek a folyamatnak, hogy a totalitárius rendszer felpuhulását folyamatosan követte az egyházi aktivitások megjelenése. Azt is mondhatjuk, hogy a társadalmi erÿszak által teljes mértékben nem ellenÿrzött területeket a legelkötelezettebb egyházi aktivisták azonnal „belakták”, társadalmasították, diakonizálták. Az egyik ilyen elsÿ szolgálat, amelyet újra létrehozhatott az egyház, az a gyülekezetek területén ösztönös, majd egyre tudatosabb formában m ködÿ, hivatalossá nem tett, de m ködtetett ellátási rendszer a szegényekkel, illetve a bármilyen lelki gondozásra szorulókkal kapcsolatban. Késÿbbiekben, – amikor, bár még mindig nem hivatalosan, de elt rve, folytathatta ezt a tevékenységét az 1970es években – azonnal elkezdÿdtek a tényleges szolgálatok, a szolgáltatások újraalakulása, és ez – az újraalakulás – valóban jellemzÿ vonásuk, hiszen a szolgálatoknak évszázados elÿzményei voltak. Az egyik ilyen példa az alkoholistákkal kapcsolatos tevékenység, amely a hetvenes évek közepe táján szervezÿdött újra. 1983-ban alakult meg a Kallódó Ifjúságot Mentÿ Misszió, amelyet a protestáns egyházak m ködtettek. Ez a misszió kifejezetten a kallódó, és ezen belül elsÿ alkalommal Magyarországon, nevesített formában is, a drogos fiatalokkal kívánt foglalkozni. Ne felejtsük el, hogy ebben az idÿszakban politikai tiltás létezett kábítószer-problémák társadalmi kommunikációjára vonatkozóan. Az 1980-as évek elején indult el a társadalmi beilleszkedési zavarokat feltérképezÿ kutatási program, ahol elÿször jelent meg a drogprobléma, mint társadalmi probléma, akkor is, még csak tudományos keretek között. Az ezt követÿ idÿszak a nyolcvanas évek közepétÿl kezdÿdött, amikor a reformszocializmus politikai önprezentációs igényekkel jelent meg. Be kellett bizonyítani, hogy a társadalom javítható, demokratizálható, és ez a társa-
204
dalmi önszervezÿdésekben is felmutatható. Hogyan lehet bizonyítani azt, hogy ez az ország egy modern társadalomnak ad helyet? Paradox módon, többek között azzal, hogy nekünk is van drogproblémánk, ugyanúgy, mint a nyugati társadalmaknak, azzal a különbséggel, hogy mi ezt kezelni is tudjuk! A drogprobléma kezelésének következÿ idÿszakában a kábítószerhelyzet és az azzal összefüggÿ teljes jelenségkör igazából nem nagyon volt fontos, mert az országnak rengeteg feladata volt, hiszen egy teljes politikai rendszert kellett megváltoztatnia. Ez a nyolcvanas évek vége, a kilencvenes évek eleje.
4. A kezdetek 1992-tÿl kezdÿdött a heroin, és általában a nyugati típusú drogok tömeges megjelenése. 1994-tÿl az amfetaminfogyasztás hirtelen megnövekedésével, tényleges epidémiai jelleg vé válásával megjelent, láthatóvá vált a drogprobléma. Letagadhatatlanul, feltartóztathatatlannak t nÿ formában, és immáron a társadalom számára is jól érezhetÿen mutatkozott meg. Az egyházak a legelsÿk között reagáltak erre a kihívásra, s 1983-ban kezdték el a m ködésüket ezen a területen a Kallódó Ifjúságot Mentÿ Miszszió létrehozásával. 1986-ban pedig létrejön az elsÿ drogterápiás intézmény a református egyház alapításában. A társadalom szociológiai keresztmetszete valamilyen módon leképezÿdik, megjelenik a gyülekezeteken belül is, még akkor is, ha ezzel maga a gyülekezet nem vagy nem szívesen szembesül. Ezt azért fontos tudni, mert a gyülekezeteknek van egy befelé ható elkötelezettsége, vagyis a különbözÿ ellátásokat a saját tagsága számára is biztosítania kell, amennyiben nem akar elszakadni a valóságtól, és szembesülni kíván azokkal a tényleges problémákkal, amelyek miatt, valamilyen úton-módon, és valamilyen szükséglettÿl vezéreltetve, a tagjai eljönnek a gyülekezetbe. Ezzel szembesülni nem egyszer dolog. A harmóniára, a belsÿ összhangra törekvÿ gyülekezeti térben nem egyszer ugyanis szembesülni azzal, hogy a tagok maguk is a társadalmi problémákkal, szociális és morális defektusokkal, deviációkkal küzdenek. Milyen válaszok születhetnek erre a helyzetre?
205
5. Milyen lehet a gyülekezet reakciója? • Az elsÿ „megoldás” a gettó gyülekezeté. Ez a befelé élÿ gyülekezet, amely kifelé semmiféle „vegyértékkel” nem rendelkezik. Ebben az esetben a gyülekezet megerÿsíti saját falait, elszigeteli magát, távol tartja magát a sz kebb-tágabb környezet behatásaitól, szükségszer en ellenségképeket kreál, mintegy lÿréseken kandikál kifelé, de nincs közvetlen kapcsolata a társadalommal. Általában a gyülekezet szociometriája is központosított, a vezetÿ uralja el a kapcsolatrendszereket, minden hozzá érkezik, hozzá képest fogalmazódik meg. Ez a gettó gyülekezet. • A második a normál gyülekezet. Erÿs vezetéssel rendelkezik, egy vagy több személy vezeti a közösséget, és határozza meg a cselekvési teret is. hozzá(juk) viszonyulnak a tagok. De már vannak vegyértékei, vannak elkötelezettségei, segít a környezetében lévÿ bizonyos problémák ellátásában, vagy látogat, vagy rendszeresen szolgál (például a gyermekotthonok munkájában segítenek). • A harmadik a szolgáló gyülekezet, amely olyannak t nhet, mintha rendetlenség lenne, de ez valójában egy rendezett rendetlenség. Sok vegyértéke van, sok módon megszólítható, a gyülekezet sok módon lesz segítÿtárssá a szükségleteivel megjelenÿk számára, a különbözÿ problémák ellátásában, és állandó partneri viszonyban van. Ez adott esetben kaotikussá is teheti a helyzetet, hiszen egy adott problémakör felvállalásával túlvállalhatják, vagy egyes esetekben túlterhelhetik magukat. Elÿbb-utóbb a körülmények az intézményesítés felé terelik a tevékenységüket.
6. Terápiás elvek, terápiás munka az egyházi szervezettségÿ drogellátásban A szakirodalom leírja, hogy a drogfüggÿkkel foglalkozó terápiás közösség valahol mindig egy hitközösség is, még akkor is, ha nem transzcendens hiten, hanem kvázi szekuláris hiteken alapulnak. Ilyen lehet például a szeretet, a közösség, a kapcsolat, az érintés. Ezen a területen mind a tapasztalat, mind a felmérések megerÿsítik, hogy az együttéléses közösség, a közösség típusú program nagy mértékben alkalmas értékátadásra, éppen ezért a gyógyításra is.
206
7. A keresztyén alapozású terápia három pillére: 7.1. A munka A munka a terápia egyik fontos értékmozzanata. Tudjuk, hogy a különbözÿ társadalmak a munka fogalmához különbözÿ módon viszonyultak. Tudjuk azt is, hogy a felvilágosodás után került az európai gondolkodás középpontjába a közösség javára is folytatott munkatevékenység. Utána, elsÿsorban a protestáns etika szellemisége alapján, egyre inkább fontossá vált mint az ember társadalomba való részvételének és szerepének a mérÿfoka. A munka mint értékmezÿ egyrészt azért fontos, mert azt a társadalom fontosnak tartja, és sokfajta módon szankcionálja annak tagadását (kivéve, ha valaki már olyan jól menedzseli magát, hogy immár kifejezetten a nem dolgozása válik társadalmi értékké). Más szempontból, lelkileg és pszichológiailag is nagyon fontos, mert berendezi, mintegy strukturálja az ember életét. Tagolja a napokat, kezelhetÿvé teszi azokat a nagyon nehéz, szenvedéssel teli idÿszakokat, amelyekben a drogos a leválással küszködik. Harmadrészt nagyon fontos a munka értékvonatkozása. Egy drogos mindig szükségszer en – nem önmaga alapértéke szerint, hanem a drogozása következményeképpen – rendkívül önzÿ, élÿsködÿ típusú személyiséggé válik. Nem tud más lenni, mert a droggal való viszonya határozza meg ezeket a személyiségjegyeket számára (legalábbis a drogos életepizód tartamában). Ezzel szemben a munka alkalom arra, hogy a drogos kilépjen önmagára szorult világszemléletébÿl, megszervezze társadalmi kötÿdéseit, és tudatosítsa magában is, hogy értékes és hasznos tud lenni mások számára.
7.2. A közösség A közösség a terápia másik kiemelkedÿen fontos eleme. A drogos nem tud közösségben gondolkodni, éppen az elÿbb említett okok miatt. A kábítószerfüggÿ és a drog, amelyet fogyaszt, olyan pszeudoközösséget alkot, amely a normális szociabilitást folyamatosan gyengíti, rombolja. A terápia folyamán a közösségbe való visszatalálás, az „én központú” világból a „mi központú” világba való áttérés mozzanata döntÿ hatású a gyógyulás esélye szempontjából. Segít elhelyezni magát és lehetÿségeit a környezet viszonyrendszerében, megtámogatja a társas visszajelzések felhasználását, a korábban „egyes szám elsÿ személy ” világkép feloldását, „többes számúvá” válását. Ez a közösségeknek, a terápiás közösségeknek nagy ideálja, lehetÿsége és begyakorlási terepe.
207
7.3. A hit Ez az elem bizonyos mértékben a keresztyén-, keresztényterápiás beavatkozások exkluzív értéke. Azt a másságot és többletet adja, amely az egyházi alapozású terápiákat megkülönbözteti más terápiás rendszerektÿl. A hit azonban sokkal kevésbé az eszköze a terápiának, mint inkább megalapozása, elsÿsorban a munkatársak identitása és éthosza szempontjából. A hit ebben az esetben olyan alapja a terápiás kommunikációnak, amely mindig értékorientált. A kliens szempontjából természetesen a hit, vagy késÿbb a hitre jutás nem feltétele sem a felvételnek, sem a terápiás folyamat és szerzÿdés fenntartásának. Ugyanakkor egy olyan nyelv, amelyen a kezelÿhely, és a munkatársak beszélnek. Ennek az adottságnak az elfogadása alapvetÿ esélye a terápiás folyamat eredményességének. Ebbÿl a szempontból egyetlen elvárás fogalmazódik meg a kliens, a „lakó” iránt, hogy ne destruálja, hanem használja ezt az értékvilágot. Hiszen itt is minden terápiás foglalkozás értékorientált, amelyek olyan alapvetÿ kérdésekrÿl szólnak, mint a szeretet, közösség, a másik emberhez, a természethez és a világhoz, a társadalomhoz való viszony stb. A hit világába a gyógyulás minden esélye belekódolt. Ezt kell az egyházi terápiás intézményeknek nem erÿszakosan, hanem felajánló módon használnia.
8. A drogterápiás lánc A drogterápiás lánc megléte ellátásszociológiai szempontból feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a súlyos drogfüggÿ reális gyógyulási esélyekkel rendelkezhessen. • Az elsÿ láncszem a kontaktusfelvétel szintje, a fogadóállomás. A drogfüggÿ a kezelÿrendszerrel kerül kapcsolatba, illetve egy másik megközelítés szerint a deviálódott, marginalizálódott fiatal segítÿ kapcsolat keretében találkozhat a normatív társadalom képviselÿivel. Ilyenek lehetnek az alacsony küszöb intézmények vagy a drogambulanciák is, ahol információt és támogatást kaphat, ahol megszervezÿdhetnek a terápiás folyamat következÿ szakaszai. A fogadóállomás az a híd, ahol a normatív társadalom és a marginális kiscsoport, kistársadalom között kapcsolat teremtÿdik, ahol a „drogost” – a segítÿi attit dbÿl gyökerezÿen – „megszólítják”.
208
• A második: a méregtelenítés, detoxikáció, amely általában kórházi környezetben valósul meg, és szükséges lépcsÿfokot jelent a gyógyulási folyamatban. • A harmadik: a terápia. Ez jelenthet rövid, közép és hosszú távú ellátást. • Az utolsó: az utógondozásnak a rendkívül sokszín , sokformájú világa. Társadalmi méretekben mindezen ellátási szinteknek együttesen és rendszerszer en kell rendelkezésre állnia. Bármelyik elem relatív vagy abszolút gyengesége, fejletlensége kihat a többi elem lehetÿségeire és kapacitásaira is. Egyben biztosítja azt a folyamatot, amely a drogos terápiás szükségleteinek minden fázisában adekvát válaszokat nyújt.
9. A drogos viszonya a társadalmi ideákhoz Az a már sokszor feldolgozott sajátossága a drogos karriernek, a drogos ún. kettÿs kudarca, amely igazán tragikussá teszi ezt a folyamatot. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a drogozás igen gyakran egy ideológiai keretben történik. Eltérÿleg más, társadalmilag elfogadott szenvedélybetegségekkel a drogos nemcsak drogot fogyaszt, hanem ideológiát is. (Példa erre a hippi mozgalom irodalma, a 68-as diáklázadások, a zürichi diákmozgalmak dokumentumai.) A kezdeti idÿkhöz képest a késÿbbiekben a szerfogyasztásnak ez az ideológia töltete talán csökkent, ahogyan a társadalomban elterjedt a drogfogyasztás. A fiatal azonban valamilyen szinten mindig ideologizálja tevékenységét, és a társadalom is ideológiai keretbe ágyazza a drogfogyasztást. Általában elmondható, hogy a drogfogyasztással kapcsolatban kevésbé magával a jelenséggel találkozunk, mint inkább annak jelentéseivel. A drogos maga is egy ideológiát f z a drogozáshoz, amely a normasértÿ cselekvést az önpercepcióban elfogadhatóvá, sÿt szükségessé avatja. Másrészrÿl – paradox módon – a drogfogyasztás olyan legitim lelki-szociális szükségletek miatt kezdÿdik el, amelyek a pszichoszociális fejlÿdés elengedhetetlen feltételei, átélt hiányuk pedig drogfogyasztásra hajlamosító tényezÿ lehet. Ezen szükségletek csoportosított listája a követezÿ: 1. A közösség: a drogos kínzó tapasztalata a családban, az iskolában, a szomszédsági viszonyokban jelentkezÿ közösségi deficit. Vágya ennek meg-
209
valósítására, megélésére egyre növekszik. Mindenhol magányosnak érzi magát, mindenhol fragmentáltak a viszonyai, az adott esetben drogfogyasztó kortárscsoport azonban közvetíthet ilyen közösségiséget, és amennyiben a befogadottság elérésének vágya ezt szükségesé teszi, a drogozás közös élményén keresztül is megerÿsíti csoporttagságát. 2. Az alternativitás, kilépni a társadalom mély nyomásából, a szokásos szociális utakról letérve, valami újat, valami mást, valami nagyon hiteleset létrehozni, m vészettel, filozófiával együtt. Másnak lenni, mint a nagy többség, új utakat találni az önkifejezésre. 3. A szabadság: a normatív társadalom kötöttségeivel szemben szabadnak lenni a kamasz számára nagyon vonzó és önmagában mindenképpen hiteles igény, amely azonban a szociális összefüggésrendszertÿl függetlenedve drogfogyasztásra hajlamosíthat. 4. Az örökkévalóság, a jövÿ: nagyon fontos a drogos szempontjából. A fiatal tapasztalata az, hogy szülei és környezete bele van foglalva a pillanatba, amelybÿl immár nem tudnak, s nem is akarnak kilépni. Ezért a drogos az örökkévalóság, az idÿtlenség gondolatvilágában keres menedéket. 5. Az Élet: ha mindezeket a pozitív vágyképzeteket egy csokorba foglaljuk, valójában körvonalazódik az a kép, ahogyan egy fiatal az élet teljességének értékvilágát látja és láttatja. Hogy ezt az idealizált képet nem valósíthatja meg, semmiképpen sem hibája és b ne, ugyanakkor az erre való törekvés számos csapdával fenyeget, és veszélyekkel járhat. 6. Ha még egyszer végiggondoljuk ezeket az értékeket, összegük egy folyamatos istenkeresésként is értelmezhetÿ. Megegyezik ezzel az a tapasztalat is, hogy gyakorlatilag minden egyes, drogosok által készített írásos m ben vagy akár képzÿm vészeti megnyilvánulásban tetten érhetÿ az istenkeresés. Még akkor is, ha ez Buddhából, Jahvéból, Krisztusból és egyéb mindenfajta istenpanteonokból történelmileg hagyományozott hitrendszerek önkényesen összegyúrt, eklektikus összképében jelenik is meg. A kínként megélt hiányjelenségekre való válaszkeresés paradox módon az értékek temetÿjévé válhat a droggal való viszony történetében a drogkarrier elÿrehaladtával, és adott esetben az eredetileg tételezett értékek ellenkezÿje valósul meg. 1. A közösséggel szemben az elviselhetetlen magány helyzetébe kerülhet a drogos a drogkarrier elÿrehaladtával. Nincsen magányosabb, mindenfajta szociális összefüggésétÿl megfosztott, mint a súlyos dependens. 2. Az alternativitás helyett megsz nik mindenfajta kreativitás, még az a feltétlen szükséges is, amely a mindennapi rutinok fenntartásához kell. Minden megsz nik, ami pozitív és teremtÿ, minden széthullik, ami korábban
210
vonzó volt, mert mindent magába von a drog, fÿleg pedig az alkotás folyamatához feltétlen szükséges szabadságot. 3. A szabadság egyetemes vágyát fokozatosan a vereségérzet, a teljes rabsági helyzet megtapasztalása váltja fel. Az élethelyzetek végletekig lecsökkent variációs lehetÿségei, az ugyanakkor fokozatosan leküzdhetetlennek és megoldhatatlannak bizonyuló újabb konfliktus- és krízisszituációk jellemzik ezt az idÿszakot. 4. Az örökkévalóság, az idÿi dimenzióban a körülvevÿ valóságot meghaladni akaró nagy vágya helyett abszolút mértékben a pillanat fogságában él a drogos, hiszen egész életét immár az anyaghoz való viszonya határozza meg. Az egyre csökkenÿ mérték eufória, valamint az egyre hosszabbodó és intenzívebbé váló elvonási tünet együttes elkerülésének vágya irányítja. Az élet egyetlen témájává a drog válik. 5. Az Élet helyett a halál érzékelhetÿ és tudatosuló közeledése jellemzi a súlyos dependenst, és mindaz, ami egykor a kiteljesedés eszközének látszott, a drog, immár a legalább elviselhetÿ életvezetésnek is akadálya, meghaladhatatlan gátja. 6. Végül Isten helyett a b n válik belülrÿl is félreismerhetetlen valósággá, a b nelkövetés pedig mindennapi gyakorlattá. A drogos elsÿ kudarca tehát az ideológiai többlet felszámolódása, a vágyak elsorvadása a valóság szenvedései alatt. Ezzel párhuzamos a másik kudarc, amikor szellemi, lelki és kreatív szétesés mellett a biológiai önmegsemmisítés megállíthatatlanná, feltartóztathatatlanná válik. Az egészséges fiatal a drogkarrier folyamán önmagán kívül a vágyait is megsemmisíti. Az egyházak lényegüknél fogva az emberi életlehetÿségek besz külésekor kérnek és kaphatnak szerepet a diakónia, a szeretetszolgálat területén. Elkötelezettségük radikalitása és problémaérzékenységük révén a beavatkozások újabb és újabb formáit hozzák létre.
10. Az egyház jelenlegi tevékenysége, lehet ségei Az egyházak igen sokfajta és kiterjedt szolgálatot végeznek a diakónia területén. Az öreggondozás, a fogyatékosgondozás, a hátrányos helyzet ek gondozása, a menekültügy az egyházi szolgálatok hagyományos területei. Az egyházak azonban a szenvedélybetegek gondozásában, érdekképviseletében és gyógyításában is kezdeményezÿ szerepet játszottak. Jelenleg az egyházak
211
öt drogterápiás intézetet tartanak fenn, és az alkoholterápiás ellátási formák is hagyományosan erÿsek. Az egyházaknak az intézményi ellátáson kívül abban is nagy jelentÿségük van, hogy az egyház gyülekezetein keresztül jelen van a helyi társadalom életében szerte az országban. A gyülekezetek egyfajta mentálhigiénés ellátási rendszerként gyakorlatilag minden településen életvezetési és egészségfejlesztési szolgáltatásokat is nyújtanak, és aktivizáló szerepet töltenek be a legkülönfélébb területeken, a szegénygondozástól a lelkigondozásig, a szociális munkától az érdekképviseletig, s – nem címkézetten – a drogterápiás ellátásokban is. Ebben az értelemben azt mondhatjuk, hogy az egyház felfogható úgy is, mint egy hatalmas mentálhigiénés ellátórendszer, amely az ország legtöbb településén jelen van és segíteni próbál. A gyülekezetek mint megannyi szolgáltató irodák többnyire nyitva állnak a problémáikkal tanácsért fordulók elÿtt. Éppen ezért én azt gondolom, nagyon fontos hogy az egyházak egyrészt felismerjék feladatukat a közösségi mentálhigiéné területén, másrészt – részben az állam támogatásával – megerÿsödjenek szakmaiságukban, hivatástudatukban anélkül, hogy elkötelezettségük ne gyengüljön. Ezért fontos, hogy ezeknek a szolgálatoknak szintén megszülessenek a szakmai protokolljai, létrejöhessenek a hatékonyabb szolgáltatás érdekében a szükséges képzések, a lelkészek pedig az ellátás színvonalának emelése érdekében másod- és harmadik diplomát szerezzenek. Ezeket a tevékenységeket az állam már kiemelten fontos társadalmi feladatnak tekinti, ezért szociális normatív támogatást, számos esetben pedig más típusú forrásbiztosítást is nyújt.
11. A droghasználat: bÿn vagy betegség? Biblikateológiai értelemben nem lehet kétséges, hogy a drogfogyasztás b n, az Istentÿl kapott mandátummal történÿ visszaélés. A drogos b nt követ el, mert megrabolja ajándékba kapott lehetÿségeit, elhárítja a másokért való felelÿsségbÿl származó feladatait, és a közösségre is veszélyt jelentÿ életet él. Éppen ezért a drogos gyógyulása szempontjából központi kérdés, hogy szembesül-e saját b ntörténetével. De legalább ennyire fontos, hogy e helyzetfelismerésbÿl tovább tud-e lépni és építkezni? Motiváció lehet, ha az ember rátapint vagy rálát arra, hogy önmagával vagy környezetével szemben milyen b nöket követett el. Ugyanakkor – és ez alapvetÿ – amikor ezt ki-
212
mondjuk, akkor egy szuszra azt is ki kell mondanunk, hogy ilyen értelemben mi is b nösök vagyunk. Sok szempontból, talán kevésbé manifeszt módon, de mi is b nöket követünk el, vagy b nelkövetésre késztetünk. Lehet, más módokon, de a „Tíz parancsolat” generális éthoszát magunk is megsértettük. Ugyanazon a platformon vagyunk tehát, amelynek komolyan vétele a keresztény cselekvés és szeretetközösség alapja. Egyben ez a gondolat, ami közösséget teremt, amely radikális élethelyzetekben is gyógyító erÿvé válik, és ez nem hierarchizálja a kapcsolatot, hanem testvérivé, partnerivé teszi azt. A szembesülés, a megbánás és a megbocsátás, így válik a gyógyulás alapfeltételévé, egyben az egyházi szeretetszolgálat hajtóerejévé.
213
