Arcápolás – 35 év felett – Ecollagen
Bőrfeszesít ő, nappali krém 15-ös fényvéd ővel 2127 Bőrfeszesít ő szemránckrém 2128 Bőrfeszesít ő éjszakai krém 2129
Bőrtípus: Bármilyen
Az egyetlen olyan, a bőr öregedését gátló sorozat, amely 100%-kal serkenti a bőr természetes kollagéntermelődését.
Az évek múlásával a bőrben lelassul a kollagén termelődése, amely felelős a bőr simaságáért, teltségéért, feszességéért, így megjelennek a bőrfelszínen a ráncok, barázdák.
Hogyan serkenti az Ecollagén a kollagéntermelődést? Ez a 100%-osan természetes Tripeptid Komplex a bőr saját, természetes kollagéntermelődését fokozza (laboratóriumi hatástanulmányok szerint). Az Oriflame kutatóinak először sikerült összekapcsolni 3 természetes peptidet, amelyek szinergikusan, egymás hatását erősítve működnek. Ez a Tripeptid Komplex fokozza a kollagéntermelődést, a sejtek energiatermelését, és a bőr védekező mechanizmusát. Az Ecollagen természetesen, belülről tölti fel a ráncokat. (Laboratóriumi hatástanulmányok szerint).
Arcápolás – 35 év felett – Ecollagen Technológia
Tri-Peptide Complex Az Oriflame kutatóközpontja kifejlesztett egy 100%-osan természetes Tripeptid Komplexet, ami 3 peptid kombinációja, amelyek mindegyike célzottan és specifikusan a bőr működésére hat.
Hatása:
• Serkenti a bőr saját kollagéntermelődését. • Természetesen, belülről feltölti a bőrt. • Észrevehetően csökkenti a ráncokat.
ENERGIZÁLÓ PEPTID Rizsből nyert fehérje, amely növeli a sejtek energiáját.*
KOLLAGÉN PEPTID Élesztőből nyert fehérje, amely fokozza a kollagénszintézist* és újramodellezi a bőrt. ANTIOXIDÁNS PEPTID Búzából nyert fehérje, amely fokozza a bőr védekező mechanizmusát.*
**Laboratóriumi hatástanulmányok szerint.
A KOLLAGÉN BőRFELTÖLTő HATÁSA
Előtte: A kollagén mennyiségének csökkenése a ráncok kialakulásához vezet.
Hatás: A természetes Tripeptid Komplex fokozza a kollagéntermelődést.*
Utána: A ráncok belülről töltődnek fel. A bőr simábbnak és észrevehetően fiatalabbnak látszik.
Arcápolás – 35 év felett – Ecollagen
Bőrfeszesítő, nappali krém 15-ös fényvéd ővel 2127
Bőrtípus: Bármilyen
Hatása
• A bőr nap mint nap ragyogó, védett, a ráncok belülről töltődnek fel. • 15-ös fényvédővel védi a bőrt az UV-sugaraktól • Az édesmandula-olaj azonnal simábbá teszi a bőrt.
Technológia
Tripeptid Komplex: 100%-osan természetes komplex, amely fokozza a bőr kollagéntermelődését, és belülről tölti fel a ráncokat.
Kulcsfontosságú összetevő.
Édesmandula: Aktív összetevő, amelyet az édesmandula biopolimereiből nyernek, és amely azonnal ránctalanító hatást* fejt ki, ráadásul jelentősen javítja a bőr tónusát. * Két óra elteltével.
A vásárlók véleménye:
Észrevehetően csökkennek a ráncok: 79% egyetért* A bőr simábbnak hat: 78% egyetért* Javul a bőr tónusa: 81% egyetért**
* 54, a felmérésben részt vevő hölgy véleménye a nappali és az éjszakai krém együttes,
Bőrfeszesítő, nappali krém 15-ös fényvédővel 8 heti*, 2 heti** alkalmazása után.
Textúra
Dús, selymes állagú
Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt
Kiszerelés
50 ml-es üveg tégely, karton dobozba csomagolva.
Alkalmazása
A bőr tisztítása és tonizálása után vigye fel minden reggel az arcra és a nyakra, majd finoman simítsa bele a teljes felszívódásig
Fokozott hatáshoz
Használja együtt az Ecollagen szemránckrémmel (2128) és a Bőrfeszesítő éjszakai krémmel. (2129) A bőr tisztításához és tonizálásához válasszon a bőrtípusának megfelelő Optimals készítményekből.
Arcápolás – 35 év felett – Ecollagen
Bőrfeszesítő éjszakai krém 2129
Bőrtípus: Bármilyen
Hatása
• Ultra tápláló krém, kifejezetten éjszakai alkalmazásra kifejlesztve, amikor a bőr legjobban befogadja a hatóanyagokat. • Antioxidáns hatású fehérteával készült, amely segít megvédeni a bőrt az idő előtti öregedéshez vezető szabadgyököktől. • A bőr ébredéskor erősebb, belülről feltöltött, simább és láthatóan fiatalabb lesz.
Technológia
Tri-Peptide Complex: 100%-osan természetes komplex, amely fokozza a bőr kollagéntermelődését és belülről tölti fel a ráncokat.
Kulcsfontosságú alkotóelem
Édesmandula: Az édesmandula biopolimereiből nyert, azonnali ránctalanító hatást* kifejtő aktív komponens, amely jelentősen javítja a bőr tónusát. *Két óra elteltével. Fehértea: A tealevelekből nyert csersav antibakteriális, nyugtató és antioxidáns hatást fejt ki. Napraforgóolaj: Természetes bőrlágyító szer, amely fontos zsírsavakat (F-vitamint) tartalmaz, amely védőrétegként óvja a bőrt a vízveszteségtől. Linolsav tartalmának fontos szerepe van az UVB-sugarak elleni harcban.
Ultra tápláló, bőrfeltöltő hatású ránctalanító éjszakai krém A vásárlók véleménye:
Észrevehetően csökkennek a ráncok: 79% egyetért* A bőr simábbnak hat: 78% egyetért* Javul a bőr tónusa: 81% egyetért**
* 54, a felmérésben részt vevő hölgy véleménye a nappali
és az éjszakai krém együttes, 8 heti*, 2 heti** alkalmazása
után.
Textúra
Gazdag állagú, a bőrbe beleolvadó.
Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Kiszerelés
50 ml-es üvegtégely, kartondobozba csomagolva. Alkalmazása A bőr tisztítása és tonizálása után vigye fel minden este az arcra és a nyakra, majd finoman simítsa bele a teljes felszívódásig. Fokozott hatáshoz A bőrfeszesítő éjszakai krémet használja együtt a bőrfeszesítő nappali krémmel (2127) és az Ecollagen szemránckrémmel (2128). A bőr tisztításához és tonizálásához válasszon a bőrtípusának megfelelő Optimals készítményekből.
Arcápolás – 35 év felett – Ecollagen
Bőrfeszesítő szemránckrém 2128
Bőrtípus: Bármilyen
Hatása
• Eltünteti a szem körüli sötét karikákat. • Helyreállítja a szem körüli terület ragyogását.
Technológia
Tri-Peptide Complex: 100%-osan természetes komplex, amely fokozza a bőr kollagéntermelődését és belülről tölti fel a ráncokat.
Kulcsfontosságú alkotóelem
Édesmandula: Aktív összetevő, amelyet az édesmandula biopolimereiből nyernek, és amely azonnal ránctalanító hatást* fejt ki, ráadásul jelentősen javítja a bőr tónusát. * Két óra elteltével. Szemvidítófű: Kivonatának nyugtató és tonizáló hatása van. Elhalványítja a szem körüli árnyékot. Koffein: Segíti a zsírfelesleg eloszlását és vízhajtó tulajdonsága van. Javítja a bőr kontúrjait.
A vásárlók véleménye:
Észrevehetően kisimítja a szarkalábakat: 98% egyetért* Láthatóan csökkenti a szem körüli sötét árnyékot: 72% egyetért** Helyreállítja a szem körüli b őr ragyogását és
Szemránckém, amely belülről tölti fel a ráncokat erejét: 85% egyetért*** 54, a felmérésben részt vevő hölgy véleménye a készítmény *2 heti**4 heti ***6 heti alkalmazása után.
Textúra
Dús, selymes állagú
Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Kiszerelés 15 ml. Tubus.
Alkalmazása
Alkalmazza minden reggel és este a szem körüli bőr tisztítása után, ha szükséges a nap folyamán többször is. Finoman simítsa bele a bőrbe a teljes felszívódásig.
Fokozott hatáshoz
Használja együtt az Ecollagen, bőrfeszesítő nappali krémmel (2127) és az Ecollagen éjszakai krémmel (2129). A bőr tisztításához és tonizálásához válasszon a bőrtípusának megfelel ő Optimals készítményekb ől!
Arcápolás – életkortól függetlenül – Optimals Balance
BALANCE
Bőrtípus: Zsíros/kombinált
Bőrkiegyensúlyozó, mattító arctej Bőrkiegyensúlyozó éjszakai zselé Bőrkiegyensúlyozó nappali gél 8-as fényvédővel Bőrkiegyensúlyozó, frissítő tonik Bőrkiegyensúlyozó, hűsítő arcradír zsíros/kombinált bőrre Bőrkiegyensúlyozó, habzó arctisztító
7115 7116 7117 7118 7119 7120
Továbbfejlesztett bőrápoló család, a tökéletes megoldás zsíros/kombinált bőrre
Az Optimals Balance tökéletes megoldás a zsíros /kombinált bőrnek. Enyhe hidratáló komponensei mellett gazdagon tartalmaz ezüstnyírfa kivonatot és bőrkiegyensúlyozó komplex összetevőt, ennek köszönhetően az Optimals Balance-termékek finoman kontrollálják a zsíros területeket, miközben hidratálják az orcákat. Hatására a bőr tiszta érzetű, kellemes és egészséges lesz. Tökéletes egyensúlyt teremt!
Arcápolás – életkortól függetlenül – Optimals Balance Hatása
Az Optimals Balance-sorozat ezüstnyírfa kivonatot és egy bőrkiegyensúlyozó komplexet tartalmaz, amely mélyen tisztítja a bőrt és megakadályozza a zsíros/kombinált bőrön a pattanások kialakulását, összehúzza a pórusokat.
• Kontrollálja a bőr zsírosságából adódó problémáit a T-zónában.
• Kellemes érzetűvé és simábbá teszi a bőrt a vízhiányos területeken.
• Gazdagon tartalmaz ezüstnyírfa kivonatot és bőrkiegyensúlyozó komplexet.
A vásárlók véleménye: • Növeli a bőr tisztaságát – 83% egyetért* • Redukálja a pórusokat – 74% egyetért*
Előtte: Vízhiányos a bőr az orcákon, és zsíros a T-zónában.
Utána: A bőr kiegyensúlyozott, a vízhiányos területek hidratáltak, a zsírosak kontrolláltak.
• A bőr üdébb és ragyogóbb lesz – 89% egyetért*
*Az Optimals Balance, bőrkiegyensúlyozó nappali gél 8-as fényvédővel (7117) alkalmazása után.
A bőrtípus megállapításához használja az Oriflame Bőrtípus meghatározó papírteszterét.
Kulcsfontosságú alkotóelem
Ezüstnyírfa Az észak-európai hegységek erdeiben honos. A leveleiből nyert kivonat gazdagon tartalmaz flavonoidokat és olyan organikus savakat, mint a C-vitamin. Tisztító, pórusösszehúzó és antibakteriális hatása mellett tonizáló tulajdonsága is ismert, ezért a zsíros bőrre készült termékek kitűnő hatóanyaga.
normalizálja a bőr zsíros területeit. A nyírfa rügy közismert bőrkisimító és antibakteriális tulajdonságáról, és segít fenntartani a bőr egészségét.
Technológia
Bőrkiegyensúlyozó komplex Ez a komplex egy különleges biopolimerből és nyírfa rügyből nyert kivonatból tevődik össze. A biopolimer megtartja a nedvességet a bőr felszínéhez közeli rétegben, miközben egyidejűleg csökkenti a faggyútermelődést és
© Oriflame Kozmetika Kft. 2006.12.07.
Bőrkiegyensúlyozó komplexet és ezüstnyírfa-kivonatot tartalmaz* Mattítja a zsíros területeket és hidratálja a vízhiányosakat.
* 7115, 7116, 7117, 7118, 7119, 7120
Arcápolás – életkortól függetlenül – Optimals Balance
Habzó arctisztító 7120
BALANCE
Bőrtípus: zsíros/kombinált bőr
Hatása
• Teljesen eltávolítja a sminket és a szennyeződéseket. • Mélyen tisztítja a zsíros/kombinált bőrt. • Puhítja a vízhiányos területeket.
Technológia
Bőrkiegyensúlyozó komplex: Megtartja a nedvességet a bőr felszínéhez közeli rétegben, és csökkenti a faggyútermelődést, ezáltal normalizálva a zsíros területeket. Segít a bőr egészségének megőrzésében.
Kulcsfontosságú alkotóelem
Az ezüstnyírfa leveleiből nyert kivonat: A levelek gazdagon tartalmaznak flavonoidokat és olyan organikus savakat, mint a C-vitamin. Ennek a kivonatnak tisztító, pórusösszehúzó és antibakteriális hatása mellett tonizáló tulajdonsága is ismert, ezért a zsíros bőrre készült termékek kitűnő hatóanyaga.
Habzó arctisztító Textúra
Gazdag, habzó arctisztító
Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt
Kiszerelés 200 ml
Alkalmazása
Távolítsa el kíméletesen a sminket és a szennyeződéseket ezzel a revitalizáló hatású, habzó arctisztítóval, majd használja a frissítő tonikot a maradványok tökéletes eltüntetéséhez.
Fokozott hatáshoz
Alkalmazza az Optimals Balance, bőrkiegyensúlyozó, frissítő tonikkal (7118), a Bőrkiegyensúlyozó, hűsítő arcradírral (7119), az Optimals Balance, bőrkiegyensúlyozó, mattító arctejjel (7115), az Optimals Balance, bőrkiegyensúlyozó nappali zselével (7117) és az Optimals Balance, bőrkiegyensúlyozó éjszakai zselével (7116) együtt.
Arcápolás – életkortól függetlenül – Optimals Balance
Bőrkiegyensúlyozó, frissítő tonik 7118
BALANCE
Bőrtípus: Zsíros/kombinált
Hatása
• Tisztítja a zsíros/kombinált bőrt • Frissít és élénkít
Technológia
Bőrkiegyensúlyozó komplex: Megtartja a nedvességet a bőr felszínéhez közeli rétegben, és csökkenti a faggyútermelődést, ezáltal normalizálva a zsíros területeket. Segít a bőr egészségének megőrzésében.
Kulcsfontosságú alkotóelem
Az ezüstnyírfa leveleiből nyert kivonat: A levelek gazdagon tartalmaznak flavonoidokat és olyan organikus savakat, mint a C-vitamin. Ennek a kivonatnak tisztító, pórusösszehúzó és antibakteriális hatása mellett tonizáló tulajdonsága is ismert, ezért a zsíros bőrre készült termékek kitűnő hatóanyaga.
A vásárlók véleménye:
Észrevehető bőrfeszesítő hatás: 92% egyetért .
Bőrkiegyensúlyozó, frissítő tonik Textúra
Finom, frissítő hatású tonik.
Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Kiszerelés 200 ml
Alkalmazása
Nedvesítsen meg egy vattakorongot a tonikkal, majd törölje át vele az arcát, a sminkmaradványok és a szennyeződések végső eltávolításához. Utána használja a megfelelő krémet.
Fokozott hatáshoz
Alkalmazza a Bőrkiegyensúlyozó, mattító arctejjel (7115), a Bőrkiegyensúlyozó, hűsítő arcradírral (7119), a Bőrkiegyensúlyozó, mattító arctejjel (7115), a Bőrkiegyensúlyozó nappali zselével (7117) és a Bőrkiegyensúlyozó éjszakai zselével (7116) együtt.
Arcápolás – életkortól függetlenül – Optimals Balance
Bőrkiegyensúlyozó, mattító arctej 7115
BALANCE
Bőrtípus: Zsíros/kombinált
Hatása
• 6 órán át matt bőrfelületet biztosít. • Hidratálja a vízhiányos területeket. • Tisztítja a bőrt, és összehúzza a pórusokat. • 8-as faktorú fényvédővel óvja a bőrt az UVsugaraktól.
Technológia
Bőrkiegyensúlyozó komplex: Megtartja a nedvességet a bőr felszínéhez közeli rétegben, és csökkenti a faggyútermelődést, ezáltal normalizálva a zsíros területeket. Segít a bőr egészségének megőrzésében.
Kulcsfontosságú alkotóelem
Az ezüstnyírfa leveleiből nyert kivonat: A levelek gazdagon tartalmaznak flavonoidokat és olyan organikus savakat, mint a C-vitamin. Ennek a kivonatnak tisztító, pórusösszehúzó és antibakteriális hatása mellett tonizáló tulajdonsága is ismert, ezért a zsíros bőrre készült termékek kitűnő hatóanyaga.
Bőrkiegyensúlyozó, mattító arctej E-vitamin: Fokozza a bőr felső rétegeinek hidratáltságát és nyugtatja a bőrfelszínt.
Textúra
Könnyű zsírtalan folyadék.
Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Kiszerelés 75 ml
Alkalmazása
Megtisztított, tonizált bőrre alkalmazza nappali krémként.
Fokozott hatáshoz
Alkalmazza az Optimals Balance, bőrkiegyensúlyozó, habzó arctisztítóval (7120), a Bőrkiegyensúlyozó, frissítő tonikkal (7118), a Bőrkiegyensúlyozó, hűsítő arcradírral (7119), a Bőrkiegyensúlyozó nappali zselével (7117) és a Bőrkiegyensúlyozó éjszakai zselével (7116) együtt.
Arcápolás – életkortól függetlenül – Optimals Balance
Bőrkiegyensúlyozó, hűsítő arcradír 7119
BALANCE
Bőrtípus: Zsíros/kombinált
Hatása
• Kontrollálja a T-zóna olajos csillogását. • Simává és kellemes érzetűvé teszi a vízhiányos területeket. • Mélytisztító hatásával kiemeli a pórusokból a szennyeződéseket.
Technológia
Bőrkiegyensúlyozó komplex: Megtartja a nedvességet a bőr felszínéhez közeli rétegben, és csökkenti a faggyútermelődést, ezáltal normalizálva a zsíros területeket. Segít a bőr egészségének megőrzésében.
Kulcsfontosságú alkotóelem
Az ezüstnyírfa leveleiből nyert kivonat: A levelek gazdagon tartalmaznak flavonoidokat és olyan organikus savakat, mint a C-vitamin. Ennek a kivonatnak tisztító, pórusösszehúzó és antibakteriális hatása mellett tonizáló tulajdonsága is ismert, ezért a zsíros bőrre készült termékek kitűnő hatóanyaga.
Bőrkiegyensúlyozó, hűsítő arcradír Mentol gömböcskék: Hűsítő érzetet adnak, a bőr felfrissül és felélénkül.
Textúra
Élénkítő hatású habzó radír.
Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Kiszerelés 75 ml.
Alkalmazása
Nedves bőrre vigye fel heti egy-két alkalommal, és dörzsölje át vele az arcát. Tiszta vízzel mossa le, majd használjon nappali krémet!
Fokozott hatáshoz
Alkalmazza az Optimals Balance, bőrkiegyensúlyozó, habzó arctisztítóval (7120), a Bőrkiegyensúlyozó, frissítő tonikkal (7118), a Bőrkiegyensúlyozó, mattító arctejjel (7115), a Bőrkiegyensúlyozó nappali zselével (7117) és a Bőrkiegyensúlyozó éjszakai zselével (7116) együtt.
Arcápolás – életkortól függetlenül – Optimals Balance
Bőrkiegyensúlyozó nappali zselé 7117
BALANCE
Bőrtípus: Zsíros/kombinált
Hatása
Bőrkiegyensúlyozó nappali zselé A vásárlók véleménye:
• Mattítja és kontrollálja a zsíros területeket. • Intenzíven hidratálálja a vízhiányos felületeket. • Tisztítja a bőrt és összehúzza a pórusokat. • 8-as faktorú fényvédelmet jelent az UVsugarak ellen.
Fokozza a bőr tisztaságát: 83% egyetért Összehúzza a pórusokat: 74% egyetért
Bőrkiegyensúlyozó komplex: Megtartja a nedvességet a bőr felszínéhez közeli rétegben, és csökkenti a faggyútermelődést, ezáltal normalizálva a zsíros területeket. Segít a bőr egészségének megőrzésében.
Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Technológia
Kulcsfontosságú alkotóelem
Az ezüstnyírfa leveleiből nyert kivonat: A levelek gazdagon tartalmaznak flavonoidokat és olyan organikus savakat, mint a C-vitamin. Ennek a kivonatnak tisztító, pórusösszehúzó és antibakteriális hatása mellett tonizáló tulajdonsága is ismert, ezért a zsíros bőrre készült termékek kitűnő hatóanyaga. COMBI-SKIN: Egy ásványi összetevő, ami táplálja és hidratálja a bőrt.
Textúra
Könnyű, gyorsan felszívódó
Biztonság
Kiszerelés
50 ml üvegtégely kartondobozba csomagolva
Alkalmazása
Vigye fel minden reggel a zselét az arcra és a nyakra a bőr tisztítása és tonizálása után, majd gyengéden simítsa bele a bőrbe a teljes felszívódásig.
Fokozott hatáshoz
Alkalmazza az Optimals Balance, bőrkiegyensúlyozó, habzó arctisztítóval (7120), a Bőrkiegyensúlyozó, frissítő tonikkal (7118), a Bőrkiegyensúlyozó, hűsítő arcradírral (7119 és a Bőrkiegyensúlyozó éjszakai zselével (7116) együtt.
Arcápolás – életkortól függetlenül – Optimals Balance
Éjszakai zselé 7116
BALANCE
Bőrtípus: Zsíros/kombinált
Hatása
• Mattítja és kontrollálja a zsíros területeket. • Intenzív hidratálást biztosít a vízhiányos bőrfelületeknek. • Kreatintartalma fokozza a sejtek energiáját az éjszaka folyamán, és a mélyebb rétegekig fejti ki bőrmegújító hatását.
Technológia
Bőrkiegyensúlyozó komplex: Megtartja a nedvességet a bőr felszínéhez közeli rétegben, és csökkenti a faggyútermelődést, ezáltal normalizálva a zsíros területeket. Segít a bőr egészségének megőrzésében.
Kulcsfontosságú alkotóelem
Az ezüstnyírfa leveleiből nyert kivonat: A levelek gazdagon tartalmaznak flavonoidokat és olyan organikus savakat, mint a C-vitamin. Ennek a kivonatnak tisztító, pórusösszehúzó és antibakteriális hatása mellett tonizáló tulajdonsága is ismert, ezért a zsíros bőrre készült termékek kitűnő hatóanyaga. Kreatin: A szervezetben természetesen jelenlévő aminosav származék. Rendkívül hatékony az UV-sugarak okozta sejtkárosodás elleni
Éjszakai zselé
védelemben, illetve annak helyrehozásában.
Textúra
Könnyű krémes
Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Kiszerelés
50 ml. Üvegtégely kartondobozba csomagolva.
Alkalmazása
A bőr tisztítása és tonizálása után minden este vigye fel a krémet az arcra és a nyakra, majd finoman simítsa bele a bőrbe a teljes felszívódásig.
Fokozott hatáshoz
Alkalmazza az Optimals Balance, bőrkiegyensúlyozó, habzó arctisztítóval (7120), a Bőrkiegyensúlyozó, frissítő tonikkal (7118), a Bőrkiegyensúlyozó, hűsítő arcradírral (7119) és a Bőrkiegyensúlyozó nappali zselével (7117) együtt.
Arcápolás – életkortól függetlenül – Optimals Comfort
COMFORT
Bőrtípus: Normál/száraz
Hidratáló arctisztító hab Hidratáló hatású, krémes arcradír Hidratáló arclemosó tej Hidratáló tonik Hidratáló nappali krém 8-as faktorú fényvédővel Éjszakai krém Arctisztító kendő
7121 7122 7123 7124 7125 7126 4651
Továbbfejlesztett bőrápoló sorozat, amely hatékonyan tisztítja és ápolja a normál/száraz bőrt.
Az Optimals Comfort készítmények hatékonyan tisztítják, és azonnali ápolást nyújtanak a száraz bőrnek. Gazdagon tartalmaznak törpemálnamag-olajat és hidratáló komplexet, ennek köszönhetően regenerálják és puhítják a bőrt. A száraz bőrnek kellemes közérzetet biztosítanak.
Arcápolás – életkortól függetlenül – Optimals Comfort Hatása
Optimals Comfort Az Optimals Comfort termékek fontos komponense egy hidratáló komplex és a törpemálnamag-olaj. Ennek köszönhetően mélyen táplálják és hidratálják a száraz bőrt,
hatásukra az puha, és sima lesz. • Alaposan feltölti a száraz bőrt.
• Hatására a bőr kellemes érzetű, sima lesz.
• Gazdagon tartalmaz törpemálnamag-olajat és hidratáló komplexet.
A vásárlók véleménye: • Fokozza a bőr hidratáltságát: 95% egyetért*
• A bőr puhább és simább lesz: 84% egyetért* Előtte: Nagyon száraz, feszülő a bőr
Utána: A bőr hidratált, védőrétegének működése helyreállt.
• Fokozza a bőr komfortérzetét: 86% egyetért* *Vásárlók véleménye a Optimals Comfort, hidratáló nappali krém 8-as faktorú fényvédővel (7125), alkalmazása után.
A bőrtípus megállapításához használja az Oriflame Bőrtípus meghatározó papírteszterét.
Kulcsfontosságú alkotóelem
Törpemálnamag-olaj Az Optimals Comfort készítmények fő hatóanyaga a törpemálna (Rubus Chamaemorus), amely az északi félteke egyik legtáplálóbb gyümölcse. A növény az éjszakai napsütés energiáját magába szívja, s azt cukorrá, zsírsavakká és létfontosságú vitaminokká alakítja, amelyre a sarkvidéki törpemálnának a legnagyobb szüksége van. Kivonatában a bőr számára olyan fontos alkotóelemek vannak, mint a linol és alfa-linol zsírsav, antioxidáns hatású E-vitamin. UV-szűrő és sejtmembrán erősítő tulajdonsággal is bír. Kiváló a száraz bőr hidratálására.
Technológia
Hidratáló komplex Jelentős vízmegkötő tulajdonságú polimer. Segít megelőzni a vízveszteséget, mintegy védőréteget képezve a bőr felszínén. A száraz bőrt hidratálja, alkalmazása után annak kellemes, sima érzetet biztosít.
Hidratáló komplexet és törpemálnamag-olajat* tartalmaz Helyreállítja a bőr védőrétegét.
*a 7122, a 7125 és a 7126 tartalmazza.
Arcápolás – életkortól függetlenül – Optimals Comfort
Hidratáló arctisztító hab 7121
COMFORT
Bőrtípus: normál/száraz
Hatása
• Pillekönnyű, ultratisztító állagú. • Kíméletesen eltávolítja a sminket és a szenynyeződéseket.
Technológia
Hidratáló komplex: Mintegy védő filmréteget képezve a bőrön, segít megelőzni a vízveszteséget és megkötni a nedvességet. Hidratálja a száraz bőrt, hatására az kellemes érzetű, sima lesz. Kulcsfontosságú alkotóelem B5-vitamin: Hidratálja a száraz bőrt. Biztosítja annak kellemes közérzetét és simaságát.
Textúra
Légiesen könnyű hab.
Arctisztító hab Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Kiszerelés 150 ml.
Alkalmazása
Kíméletesen eltávolítja a sminket és a szennyeződéseket a revitalizáló hatású, arctisztító hab. Utána használja a hidratáló tonikot a maradványok tökéletes eltüntetéséhez.
Fokozott hatáshoz
Alkalmazza mellette a Hidratáló arclemosó tejet (7123), az Arctisztító kendőt (4651), a Hidratáló tonikot (7124), a Hidratáló hatású, krémes arcradírt (7122), a Hidratáló nappali krémet 8-as faktorú fényvédővel (7125) és az Optimals Comfort éjszakai krémet (7126).
Arcápolás – életkortól függetlenül – Optimals Comfort
Hidratáló hatású, krémes arcradír normál/száraz bőrre 7122
COMFORT
Bőrtípus: normál/száraz
Hatása
• Megújítja, az arcbőrt és visszaadja egészséges megjelenését. • Finoman hámlaszt. • Javítja és egyenletessé teszi a száraz bőr textúráját.
Technológia
Hidratáló komplex: Mintegy védő filmréteget képezve a bőrön, segít megelőzni a vízveszteséget és megkötni a nedvességet. Hidratálja a száraz bőrt, hatására az kellemes érzetű, sima lesz.
Kulcsfontosságú alkotóelem
Törpemálnamag-olaj: Rendkívül tápláló vadmálnából származik. A bőr számára olyan fontos alkotóelemeket tartalmaz, mint a linol és alfa-linol zsírsav, antioxidáns hatású E-vitamin. UV-szűrő és sejtmembrán erősítő tulajdonsággal is bír. Kiváló a száraz bőr hidratálására.
Enyhe, hidratáló arcradír Textúra
Enyhe, hidratáló arcradír.
Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Kiszerelés 75 ml.
Alkalmazása
Nedves arcra vigye fel heti 1-2 alkalommal, és gyengéden dörzsölje át vele a bőrt, majd tiszta vízzel mossa le. Utána használjon arckrémet.
Fokozott hatáshoz
Alkalmazza mellette az Optimals Comfort, hidratáló arctisztító habot (7121), a Hidratáló arclemosó tejet (7123), az Arctisztító kendőt (4651), a Hidratáló tonikot (7124), a Hidratáló nappali krémet 8-as faktorú fényvédővel (7125) és az Éjszakai krémet (7126).
Arcápolás – életkortól függetlenül – Optimals Comfort
Hidratáló arclemosó tej 7123
COMFORT
Bőrtípus: normál/száraz
Hatása
• Alaposan tisztít a bőr kiszárítása nélkül. • Ceramidokat tartalmaz, amelyek segítenek helyrehozni a bőr nedvességtartalmát.
Technológia
Hidratáló komplex: Mintegy védő filmréteget képezve a bőrön, segít megelőzni a vízveszteséget és megkötni a nedvességet. Hidratálja a száraz bőrt, hatására az kellemes érzetű, sima lesz.
Kulcsfontosságú alkotóelem
Törpemálnamag-olaj: Rendkívül tápláló vadmálnából származik. A bőr számára olyan fontos alkotóelemeket tartalmaz, mint a linol és alfa-linol zsírsav, antioxidáns hatású E-vitamin. UV-szűrő és sejtmembrán erősítő tulajdonsággal is bír. Kiváló a száraz bőr hidratálására. Ceramidok: Ceramidok, koleszterol, phytosphingosine és zsírsavak koncentrált keveréke, amely fokozza a bőr nedvességtartalmát és védelmét.
Arclemosó tej Textúra
Gazdag, tejszerű.
Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Kiszerelés 200 ml.
Alkalmazása
Távolítsa el kíméletesen a sminket és a szennyeződéseket ezzel a revitalizáló hatású tisztító tejjel!
Fokozott hatáshoz
Alkalmazza mellette az Optimals Comfort, hidratáló arctisztító habot (7121), az Arctisztító kendőt (4651), a Hidratáló tonikot (7124), a Hidratáló hatású, krémes arcradírt (7122), a Hidratáló nappali krémet 8-as faktorú fényvédővel (7125) és az Éjszakai krémet (7126).
Arcápolás – életkortól függetlenül – Optimals Comfort
Hidratáló tonik 7124
COMFORT
Bőrtípus: normál/száraz
Hatása
• Ultra hidratálást biztosít. • Alkalmazása után a bőr puha, rugalmas és hidratált lesz.
Technológia
Hidratáló komplex: Mintegy védő filmréteget képezve a bőrön, segít megelőzni a vízveszteséget és megkötni a nedvességet. Hidratálja a száraz bőrt, hatására az kellemes érzetű, sima lesz.
Kulcsfontosságú alkotóelem
Hamamelisz: Közismert pórusösszehúzó hatásáról, ennek köszönhetően kíméletesen tonizálja és felfrissíti a bőrt.
Hidratáló tonik Textúra
Kíméletes ultra-hidratáló tonik.
Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Kiszerelés 200 ml.
Alkalmazása
Nedvesítsen meg a tonikkal egy vattakorongot, és törölje át vele az arcát. Utána használja a szokásos nappali krémjét
Fokozott hatáshoz
Alkalmazza mellette az Optimals Comfort, hidratáló arctisztító habot (7121), a Hidratáló arclemosó tejet (7123), az Arctisztító kendőt (4651), a Hidratáló hatású, krémes arcradírt (7122), a Hidratáló nappali krémet 8-as faktorú fényvéd ővel (7125) és az Éjszakai krémet (7126).
Arcápolás – életkortól függetlenül – Optimals Comfort
Nappali krém 8-as fényvédővel 7125
COMFORT
Nappali krém 8-as fényvédővel
Bőrtípus: normál/száraz
Hatása
• Azonnal helyreállítja a bőr rugalmasságát és komfortérzetét. • 8-as fényvédővel óvja a bőrt az UV-sugarak ellen. • Ceramidokkal javítja a bőr védőköpenyének működését.
Technológia
Hidratáló komplex: Mintegy védő filmréteget képezve a bőrön, segít megelőzni a vízveszteséget és megkötni a nedvességet. Hidratálja a száraz bőrt, hatására az kellemes érzetű, sima lesz.
Kulcsfontosságú alkotóelem
Törpemálnamag-olaj: Rendkívül tápláló vadmálnából származik. A bőr számára olyan fontos alkotóelemeket tartalmaz, mint a linol és alfa-linol zsírsav, antioxidáns hatású E-vitamin. UV-szűrő és sejtmembrán erősítő tulajdonsággal is bír. Kiváló a száraz bőr hidratálására. Szezámmag-olaj: Puhítja a bőrt és a felső rétegén egyedülálló hidratáló hatást fejt ki. E-vitamin: Fokozza a felső bőrréteg hidratáltságát, ezáltal enyhülést ad a bőrnek. Ceramidok: Ceramidok, koleszterol, phytosphingosine és zsírsavak koncentrált keveréke,
amely fokozza a bőr nedvességtartalmát és védelmét.
A vásárlók véleménye:
Fokozottan hidratálja a bőrt: 95% egyetért Puhítja és kisimítja a bőrt: 84% egyetért Növeli a bőr komfortérzetét: 86% egyetért
Textúra
Gyorsan felszívódó.
Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Kiszerelés
50 ml. Üvegtégely, kartondobozban.
Alkalmazása
Megtisztított, tonizált bőrre vigye fel az arcra és a nyakra minden reggel. Könnyedén simítsa bele a bőrbe a teljes felszívódásig.
Fokozott hatáshoz
Alkalmazza mellette az Optimals Comfort, hidratáló arctisztító habot (7121), a Hidratáló arclemosó tejet (7123), az Arctisztító kendőt (4651), a Hidratáló hatású, krémes arcradírt (7122), a Hidratáló tonikot (7124) és a Éjszakai krémet (7126).
Arcápolás – életkortól függetlenül – Optimals Comfort
Éjszakai krém 7126
COMFORT
Bőrtípus: normál/száraz
Hatása
• Kreatintartalma fokozza a sejtek energiáját az éjszaka pihenés közben, és a mély bőrrétegekig fejti ki bőrfiatalító hatását. • Jelentősen fokozza a bőr hidratáltságát.
Technológia
Hidratáló komplex: Mintegy védő filmréteget képezve a bőrön, segít megelőzni a vízveszteséget és megkötni a nedvességet. Hidratálja a száraz bőrt, hatására az kellemes érzetű, sima lesz.
Kulcsfontosságú alkotóelem
Törpemálnamag-olaj: Rendkívül tápláló vadmálnából származik. A bőr számára olyan fontos alkotóelemeket tartalmaz, mint a linol és alfa-linol zsírsav, antioxidáns hatású E-vitamin. UV-szűrő és sejtmembrán erősítő tulajdonsággal is bír. Kiváló a száraz bőr hidratálására. Kreatin: A szervezetben természetesen jelenlévő aminosav származék, amely rendkívül hatékony az UV-sugarak okozta sejtkárosodás elleni védelemben, illetve annak helyrehozásában.
Éjszakai krém Textúra
Gazdag, krémes.
Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Kiszerelés
50 ml. Üvegtégely kartondobozba csomagolva.
Alkalmazása
A bőr tisztítása és tonizálása után vigye fel minden este, majd finoman simítsa bele a bőrbe a teljes felszívódásig.
Fokozott hatáshoz
Alkalmazza mellette az Optimals Comfort, hidratáló arctisztító habot (7121), a Hidratáló arclemosó tejet (7123), az Arctisztító kendőt (4651), a Hidratáló tonikot (7124), a Hidratáló hatású, krémes arcradírt (7122) és a Nappali krémet (7126).
Arcápolás – életkortól függetlenül – Optimals Comfort
Arctisztító kendő 4651
COMFORT
Bőrtípus: normál/száraz
Hatása • Tisztító hatású komponensei eltávolítják a szennyeződéseket és a sminket. • Kíméletes, a bőrt nem szárítja, a komfortérzetét javítja.
Textúra
Ez a továbbfejlesztett készítmény kíméletes, alkoholmentes, a bőrre szárító hatást nem fejt ki. A szennyeződések eltávolításához tisztító adalékot tartalmaz.
Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Arctisztító kendő Kiszerelés
24 törlőkendő visszazárható tasakban.
Alkalmazása
Vegyen ki egy kendőt, és finoman törölje át vele az arcát és a nyakát a szennyeződések eltávolítására. A tasakot zárja vissza.
Fokozott hatáshoz
Alkalmazza mellette az Optimals Comfort, hidratáló arctisztító habot (7121), a Hidratáló arclemosó tejet (7123), a Hidratáló tonikot (7124), a Hidratáló hatású, krémes arcradírt (7122), a Nappali krémet (7126) és az Éjszakai krémet (7126).
Arcápolás – életkortól függetlenül – Optimals Sensitive
SENSITIVE
Bőrtípus: Érzékeny
Arctisztító tej Nyugtató tonik Nyugtató nappali krém Nyugtató éjszakai krém
érzékeny érzékeny érzékeny érzékeny
bőrre bőrre bőrre bőrre
7128 7131 7129 7130
Továbbfejlesztett arcápoló család, amely nyugtatja a bőrt és csökkenti a hiperérzékenységét.
Az Optimals Sensitive család ideális megoldást jelent az érzékeny bőrre. Gazdagon tartalmaz echiumolajat és nyugtató komplexet, ezáltal nyugtatja a bőrt és csökkenti hiperérzékenységét.
Skin Care – For all ages – Optimals Sensitive Hatása
Az Optimals Sensitive-sorozat nyugtató komplexet és echiumolajat tartalmaz, amely finoman ápolja és kellemes komfortérzetet biztosít a bőrnek. A nyugtató hatás mellett táplálja és védi a bőrt.
• Csökkenti a bőr hiperérzékenységét.
• Csillapítja és nyugtatja az irritált bőrt.
• Echiumolajban és nyugtató komplexben gazdag.
A vásárlók véleménye: • Fokozza a bőr rugalmasságát: 74% egyetért
• Javítja a bőr komfortérzetét, az simább lesz: 79% egyetért
Előtte A bőr kipirosodott és viszkető
Utána: A bőr megnyugodott
• A bőr kevésbé érzékenynek látszik és annak érződik: 66% egyetért *Vásárlói vélemények a 7129 Nyugtató nappali krém érzékeny bőrre alkalmazása után
A bőrtípus megállapításához használja az Oriflame Bőrtípus meghatározó papírteszterét.
Kulcsfontosságú alkotóelem
Echiumolaj Az antioxidánsokban gazdag olajat az Echum Plantagineum (kígyószisz) magjából nyerik. Ez a kivonat fenoltartalmú vegyületeket és fontos zsírsavakat is tartalmaz. Ennek köszönhetően hidratálja, nyugtatja és védi a bőrt, amely létfontosságú a bőr egészségének fenntartásában.
Technológia
Nyugtató komplex A bőrfelszín nyugodtabb, kellemesebb közérzetű és kevésbé érzékeny az érintésre, a hőre és bármilyen irritációra. A nyugtató komplex csökkenti a bőr túlzott érzékenységét, azokat a kellemetlenségeket, mint a szúró, égő érzés.
Echiumolajat és nyugtató komplexet tartalmaz* Csökkenti a bőr túlzott érzékenységét
*a 7129, 7130, és a 7131 termék
tartalmazza
Arcápolás – életkortól függetlenül – Optimals Sensitive
Arctisztító tej érzékeny bőrre 7128
SENSITIVE
Bőrtípus: Érzékeny
Hatása
• Eltávolítja a szennyeződéseket. • Hidratálja az érzékeny bőrt.
Kulcsfontosságú alkotóelem
Kamillakivonat: nyugtatja és hidratálja a bőrt
Textúra
Enyhe, illatmentes, tejszerű
Arctisztító tej érzékeny bőrre Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Kiszerelés 200 ml.
Alkalmazása
Távolítsa el kíméletesen a sminket és a szennyeződéseket ezzel a revitalizáló hatású arctisztító tejjel, majd a maradványait törölje le Optimals Sensitive, nyugtató tonikkal! Fokozott hatáshoz Alkalmazza mellette az Optimals Sensitive, nyugtató tonikot (7131), az Optimals Sensitive, nyugtató nappali krémet (7129) és az Optimals Sensitive, nyugtató éjszakai krémet (7130).
Arcápolás – életkortól függetlenül – Optimals Sensitive
Nyugtató tonik 7131
SENSITIVE
Bőrtípus: Érzékeny
Hatása
• Védi, nyugtatja és hidratálja a bőrt. • A bőrt puhává, sima érzetűvé teszi.
Technológia
Nyugtató komplex A bőrfelszín nyugodtabb, kellemesebb közérzetű és kevésbé érzékeny az érintésre, a hőre és bármilyen irritációra. A nyugtató komplex csökkenti a bőr túlzott érzékenységét, azokat a kellemetlenségeket, mint a szúró, égő érzés.
Kulcsfontosságú alkotóelem
Echiumolaj: Az antioxidánsokban gazdag olajat az Echum Plantagineum (kígyószisz) magjából nyerik. Ez a kivonat fenoltartalmú vegyületeket és fontos zsírsavakat is tartalmaz. Ennek köszönhetően hidratálja, nyugtatja és védi a bőrt, amely létfontosságú a bőr egészségének fenntartásában.
A vásárlók véleménye:
Fokozza a bőr rugalmasságát: 74% egyetért
Nyugtató tonik Javítja a bőr komfortérzetét: 79% egyetért Csökken a bőr érzékenysége: 66% egyetért
Textúra
Enyhe, allergiát nem okozó tonik.
Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Kiszerelés 200 ml.
Alkalmazása
Nedvesítsen meg a tonikkal egy vattakorongot, majd törölje le az arcáról a szennyeződéseket és a sminket. Utána használja a megfelelő krémet. Fokozott hatáshoz Alkalmazza mellette az Optimals Sensitive, arctisztító tejet (7128), a Nyugtató nappali krémet (7129) és a Nyugtató éjszakai krémet (7130).
Arcápolás – életkortól függetlenül – Optimals Sensitive
Nyugtató nappali krém érzékeny bőrre 7129
SENSITIVE
Bőrtípus: Érzékeny
Hatása
• Azonnal nyugtatja és hidratálja az irritált bőrt. • Védi a bőrt.
Technológy
Nyugtató komplex A bőrfelszín nyugodtabb, kellemesebb közérzetű és kevésbé érzékeny az érintésre, a hőre és bármilyen irritációra. A nyugtató komplex csökkenti a bőr túlzott érzékenységét, azokat a kellemetlenségeket, mint a szúró, égő érzés.
Kulcsfontosságú alkotóelem
Echiumolaj: Az antioxidánsokban gazdag olajat az Echum Plantagineum (kígyószisz) magjából nyerik. Ez a kivonat fenoltartalmú vegyületeket és fontos zsírsavakat is tartalmaz. Ennek köszönhetően hidratálja, nyugtatja és védi a bőrt, amely létfontosságú a bőr egészségének fenntartásában. E-vitamin: Fokozza a felső bőrréteg hidratáltságát, ezáltal enyhülést ad a bőrnek. Jojobaolaj: Kondicionáló agensként alkalmazva, fokozza a krém síkosságát és bőrlágyító hatását, a bőr puha és rugalmas lesz. Sheavaj: Nyugtatja, táplálja és védi a bőrt.
Nappali krém Textúra
Illat- és emulgeálószer mentes krém
Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Kiszerelés
50 ml. Üvegtégely kartondobozba csomagolva.
Alkalmazása
Vigye fel az arcára és a nyakára a bőr tisztítása és tonizálása után, majd finoman simítsa bele a bőrbe a teljes felszívódásig. .
Fokozott hatáshoz
Alkalmazza mellette az Optimals Sensitive, arctisztító tejet (7128), a Nyugtató tonikot (7131) és a Nyugtató éjszakai krémet (7130).
Arcápolás – életkortól függetlenül – Optimals Sensitive
Éjszakai krém 7130
SENSITIVE
Bőrtípus: Érzékeny
Hatása
• Védi, nyugtatja és hidratálja az érzékeny bőrt. • A kreatin fokozza a sejtek energiáját az éjszakai pihenés közben, így a mély rétegekig bőrfiatalító hatást fejt ki.
Technology
Nyugtató komplex A bőrfelszín nyugodtabb, kellemesebb közérzetű és kevésbé érzékeny az érintésre, a hőre és bármilyen irritációra. A nyugtató komplex csökkenti a bőr túlzott érzékenységét, azokat a kellemetlenségeket, mint a szúró, égő érzés.
Kulcsfontosságú alkotóelem
Echiumolaj: Az antioxidánsokban gazdag olajat az Echum Plantagineum (kígyószisz) magjából nyerik. Ez a kivonat fenoltartalmú vegyületeket és fontos zsírsavakat is tartalmaz. Ennek köszönhetően hidratálja, nyugtatja és védi a bőrt, amely létfontosságú a bőr egészségének fenntartásában. Sheavaj: Nyugtatja, táplálja és védi a bőrt. Csipkebogyómag-olaj: Életre kelti és ragyo-
Éjszakai krém
góvá teszi a bőrt, fokozza benne a kollagén és az elasztin szintjét. Kreatin: A szervezetben természetesen jelenlévő aminosav származék, amely rendkívül hatékony az UV-sugarak okozta sejtkárosodás elleni védelemben, illetve annak helyrehozásában.
Textúra
Illat- és emulgeálószer mentes krém.
Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Kiszerelés
50 ml. Üvegtégely kartondobozban.
Alkalmazása
Az arc tisztítása és tonizálása után vigye fel minden este a krémet, és finoman simítsa bele a bőrbe a teljes felszívódásig.
Fokozott hatáshoz
Alkalmazza mellette az Optimals Sensitive, arctisztító tejet (7128), a Nyugtató tonikot (7131) és a Nyugtató nappali krémet (7129).
Arcápolás – 35 év felett – Royal Velvet
Krémes arclemosó Bőrpuhító tonik Hidratáló arctej Szemránckrém Gazdag nappali krém 15-ös fényvédővel 8 órás éjszakai krém
Bőrtípus: Érett, száraz
4638 4639 4640 4641 4642 4643
Páratlan, a bőr öregedését megelőző bőrápolás, amely megőrzi a hölgyek fiatalos szépségét
A Royal Velvet-sorozat a száraz, érett bőrű hölgyek arcápolásához készült. Ezek az értékes készítmények minden reggel és este a luxus érzésével ajándékozzák meg bőrét és érzékeit. A termékek gazdagon tartalmaznak íriszből nyert izoflavonokat. Ennek köszönhetően a bőr erősebb és rugalmasabb lesz.
Arcápolás – 35 év felett – Royal Velvet Hatása
A Royal Velvet a szépség megőrzésére készült, fényűző arcápoló-sorozat. Exkluzív hatóanyaga az íriszkivonatból nyert írisz izoflavonoid, fokozza a bőr erősségét és rugalmasságát, javítja a bőr tónusát, miközben csökkenti a bőr felszínén megjelenő barázdákat. Csökkenti a bőr vízveszteségét, így megakadályozza a bőr kiszáradását.
Kulcsfontosságú alkotóelem
Írisz virág Az illatos írisznek gyönyörű, fehérek a szirmai, nevét a szivárvány görög istennőjétől kapta. A hatalom és a fenség szimbóluma volt már az ókorban is. A mediterrán országokban honos, legalább hároméves íriszfajtákból nyerik az íriszkivonatot. Az írisz virágából készült kivonat
• A bőr selymesen sima, bársonyos lesz. • Újra hidratálja és regenerálja a bőrt. • Fokozza a bőr erősségét és rugalmasságát, határt szab a vízveszteségének és kiszáradásának.
az írisz izoflavon ellensúlyozza a lassuló anyagcseréből adódó folyamatokat. Segít megóvni a bőr kötőszövetének épségét, javítja a bőr tónusát és rugalmasságát, minimalizálja a bőr felületén a ráncokat. Csökkenti a kor előrehaladásával együtt járó problémákat.
Arcápolás – 35 év felett – Royal Velvet
Krémes arclemosó 4638
Bőrtípus: Érett, száraz
Hatása
• Eltávolítja a sminket és a szennyeződéseket. • Írisz izoflavon-kivonatával revitalizálja a bőrt. • Használata után a bőr különlegesen puha és kellemes érzetű lesz.
Kulcsfontosságú alkotóelem
Írisz virág: Segít megóvni a bőr kötőszövetének épségét, javítja a bőr tónusát és rugalmasságát, minimalizálja a bőr felületén a ráncokat. Csökkenti a bőr vízveszteségét, így megakadályozza annak kiszáradását. Sheavaj: Nyugtatja, táplálja és védi a bőrt.
Textúra
Gazdag, krémes.
Biztonság
Krémes arclemosó Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Kiszerelés 200 ml.
Alkalmazása
Távolítsa el a szennyeződést és a sminket ezzel a krémes, tejszerű arclemosóval, majd törölje le a maradványait a Royal Velvet, bőrpuhító tonikkal.
Fokozott hatáshoz
Alkalmazza mellette a Royal Velvet, bőrpuhító tonikot (4639), a Royal Velvet+ hidratáló arctejet (4640), a Royal Velvet szemránckrémet (4641), a Royal Velvet, gazdag nappali krémet (4642) és a Royal Velvet, 8 órás éjszakai krémet (4643).
Arcápolás – 35 év felett – Royal Velvet
Bőrpuhító tonik 4639
Bőrtípus: Érett, száraz
Hatása
• Letisztítja a bőrt és előkészíti azt a krém felviteléhez. • Írisz izoflavon-tartalma revitalizálja a bőrt. • Páratlanul sima és hidratált bőrt eredményez. Kulcsfontosságú alkotóelem Írisz virág: Segít megóvni a bőr kötőszövetének épségét, javítja a bőr tónusát és rugalmasságát, minimalizálja a bőr felületén a ráncokat. Csökkenti a bőr vízveszteségét, így megakadályozza annak kiszáradását.
Textúra
Finom, zselés tonik.
Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt
Bőrpuhító, tonizáló zselé Kiszerelés 200 ml.
Alkalmazása
Tegyen a zselés tonikból egy keveset vattakorongra, majd törölje át vele az arcát a sminkmaradványok és a szennyeződések végső eltávolításához. Utána használjon megfelelő krémet!
Fokozott hatáshoz
Alkalmazza mellette a Royal Velvet, krémes arclemosót (4638), a Royal Velvet+ hidratáló arctejet (4640), a Royal Velvet szemránckrémet (4641), a Royal Velvet, gazdag nappali krémet (4642) és a Royal Velvet, 8 órás éjszakai krémet (4643).
Arcápolás – 35 év felett – Royal Velvet
Hidratáló arctej 4640
Bőrtípus: Érett, száraz
Hatása
• Segít a bőr nedvtartalmának megőrzésében. • Véd az UV-sugarak ellen. • Írisz izoflavon tartalma revitalizálja a bőrt.
Kulcsfontosságú alkotóelem
Írisz virág: Segít megóvni a bőr kötőszövetének épségét, javítja a bőr tónusát és rugalmasságát, minimalizálja a bőr felületén a ráncokat. Csökkenti a bőr vízveszteségét, így megakadályozza annak kiszáradását.
A vásárlók véleménye:
Egész napi hidratálást jelent a bőrnek. 26, a tesztelésre önként vállalkozó hölgy véleménye 4 heti alkalmazás után.
Textúra
Hidratáló hatású, könnyű, bársonyos
Hidratáló nappali lotion Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt
Kiszerelés
75 ml. Üveg kartondobozban.
Alkalmazása
Az arc tisztítása és tonizálása után vigye fel a krémet minden reggel.
Fokozott hatáshoz
Alkalmazza mellette a Royal Velvet, krémes arclemosót (4638), a Royal Velvet, bőrpuhító tonikot 4639), a Royal Velvet szemránckrémet (4641), a Royal Velvet, gazdag nappali krémet (4642) és a Royal Velvet, 8 órás éjszakai krémet (4643).
Arcápolás – 35 év felett – Royal Velvet
Szemránckrém 4641
Bőrtípus: Érett, száraz
Hatása
• Revitalizálja és feltölti a szem körüli érzékeny bőrt. • Segít megelőzni illetve csökkenteni az apró ráncokat, szarkalábakat.
Kulcsfontosságú alkotóelem
Írisz virág: Segít megóvni a bőr kötőszövetének épségét, javítja a bőr tónusát és rugalmasságát, minimalizálja a bőr felületén a ráncokat. Csökkenti a bőr vízveszteségét, így megakadályozza annak kiszáradását.
A vásárlók véleménye:
Jelentősen hidratálja a bőrt: 86% egyetért. 51, a tesztelésre önként vállalkozó hölgy véleménye 2 heti alkalmazás után.
Textúra
Selymes, puha, krémes.
Szemránckrém Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt
Kiszerelés
20 ml.Tubus kartondobozban.
Alkalmazása
Minden reggel és este vigye fel a szem körüli területre.
Fokozott hatáshoz
Alkalmazza mellette a Royal Velvet, krémes arclemosót (4638), a Royal Velvet, bőrpuhító tonikot 4639), a Royal Velvet+ hidratáló arctejet (4640), a Royal Velvet, gazdag nappali krémet (4642) és a Royal Velvet, 8 órás éjszakai krémet (4643).
Arcápolás – 35 év felett – Royal Velvet
Gazdag nappali krém 15-ös fényvédővel 4642
Bőrtípus: Érett, száraz
Hatása
• Revitalizálja, erősíti és intenzíven hidratálja a bőrt. • Különösen puha bőrt eredményez. • 15-ös fényvédelmet biztosít.
Kulcsfontosságú alkotóelem
Írisz virág: Segít megóvni a bőr kötőszövetének épségét, javítja a bőr tónusát és rugalmasságát, minimalizálja a bőr felületén a ráncokat. Csökkenti a bőr vízveszteségét, így megakadályozza annak kiszáradását.
A vásárlók véleménye:
Egész napon át hidratálja a bőrt: 81% egyetért. Fokozza a bőr erősségét és rugalmasságát: 73% egyetért. Csökkenti a ráncokat: 63% egyetért. 62, a tesztelésre önként vállalkozó hölgy véleménye 4 heti alkalmazás után.
Gazdag nappali krém 15-ös fényvédővel Textúra
Gazdag, bársonyos krém.
Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Kiszerelés
50 ml. Üveg kartondobozban.
Alkalmazása
A bőr tisztítása és tonizálása után vigye fel és simítsa bele a bőrbe a teljes felszívódásig.
A vásárlók véleménye:
Alkalmazza mellette a Royal Velvet, krémes arclemosót (4638), a Royal Velvet, bőrpuhító tonikot 4639), a Royal Velvet+ hidratáló arctejet (4640) és a Royal Velvet, 8 órás éjszakai krémet (4643).
Arcápolás – 35 év felett – Royal Velvet
8-órás éjszakai krém 4643
Bőrtípus: Érett, száraz
Hatása
• Klinikailag bizonyított, hogy 20%-kal csökkenti a ráncok mélységét. • Az éjszakai pihenés alatt helyreállítja a bőr szépségét. • 8-órán át mély táplálást biztosít a bőrnek.
Kulcsfontosságú alkotóelem
Írisz virág: Segít megóvni a bőr kötőszövetének épségét, javítja a bőr tónusát és rugalmasságát, minimalizálja a bőr felületén a ráncokat. Csökkenti a bőr vízveszteségét, így megakadályozza annak kiszáradását.
A vásárlók véleménye:
A mély rétegekig táplálja a bőrt: 86% egyetért Fokozza a bőr erősségét és rugalmasságát: 22, a tesztelésre önként vállalkozó hölgy véleménye 4 heti alkalmazás után.
Pazar, 8-órás éjszakai krém Textúra
Gazdag, a bőrbe beleolvadó, krémes.
Kiszerelés
50 ml. Üvegtégely kartondobozban.
Alkalmazása
A bőr tisztítása és tonizálása után vigye fel a krémet minden este az arcára és a nyakára, majd könnyedén simítsa bele, a teljes felszívódásig.
Fokozott hatáshoz
Alkalmazza mellette a Royal Velvet, krémes arclemosót (4638), a Royal Velvet, bőrpuhító tonikot (4639), a Royal Velvet+ hidratáló arctejet (4640), Royal Velvet, gazdag nappali krémet (4642) és a Royal Velvet szemránckrémet (4641).
Arcápolás – 25 év felett – Skindividual
Nappali krém Éjszakai krém Szemfiatalító szérum Nappali arcápoló folyadék 15-ös fényvédővel
Bőrtípus: Minden bőrtípusra
1165 1195 1105 8165
Az első, személyre szabott bőrápoló sorozat, amely ott hat, ahol a bőrnek szüksége van rá, helyrehozva a bőr öregedésének legelső tüneteit. A hölgyek, 30-as éveikhez közeledve, egyre nagyobb fontosságot tulajdonítanak a bőrápolásnak, de még nem szívesen használnak komolyabb, a bőr öregedését ellensúlyozó készítményeket.Viszont szükségét érzik annak, hogy speciális bőrproblémáikra, mint a bőr egyenetlensége, az apró ráncok megjelenése, a bőr rugalmasságának csökkenése, hatékony termékeket kapjanak. Az Oriflame kutatói megalkottak egy áttörést jelentő, úgynevezett Dermo-AdaptTM technológiát amely a lingonberry, vagyis a svéd vörösáfonya levelei és gyümölcse valamint a legkorszerűbb technológia kapcsolatából született. A svéd vörösáfonyának 50%-kal erősebb antioxidáns tulajdonságai vannak, mint az európai vörösáfonyának, és az Oriflame kutatói hasznosították ennek a növénynek a táperejét a Skindividual termékekben. Felveszi a harcot a szabadgyökökkel, lelassítja a bőr öregedési folyamatait, és ott fejti ki hatását, ahol a bőrnek arra szüksége van, személyre szabottan őrizve meg a bőr fiatalságát.
Arcápolás – 25 év felett – Skindividual Technológia Ezt az áttörést jelentő technológiát az Oriflame Kutató Központjában fejlesztették ki. Bebizonyosodott, hogy a Dermo-AdaptTM technológia több szinten fejti ki bőrfiatalító hatását a bőr hámrétegétől egészen az irharétegéig. Ott fejt ki védő, revitalizáló és regeneráló hatást, ahol a bőrnek arra szüksége van, így testre szabottan őrzi meg annak fiatalságát.
Hatása
• Beazonosítja a bőr szükségleteit, és csak ott hat, ahol arra a bőrnek szüksége van.
• Helyrehozza a bőr öregedésére utaló legelső tüneteket • Több szinten fejti ki a bőr öregedése elleni hatását, egészen a bőr mély rétegéig.
A Skindividual termékek a bőr öregedésének 5 tünetét szüntetik meg: • Kisimítják az apró ráncokat, barázdákat. • Fokozzák a bőr rugalmasságát. • Serkentik a sejtmegújulást. • Egyenletessé teszik a bőr tónusát, fokozzák annak ragyogását. • Finomítják a bőr felületét. V É D E L E M
Csökkenti a szabadgyökök megkötődését. Véd a bőr öregedését előidéző külső faktorok ellen.
REVITALIZÁLÁS
Serkenti a sejtmegújulást. Késlelteti a bőr öregedési folyamatait.
REGENERÁLÁS
Védi a sejtek DNS-ét* Kisimítja a finom ráncokat, barázdákat.**
Kulcsfontosságú alkotóelem
A lingonberry, vagyis a svéd vörösáfonya Skandináviának az Északi-sarkra eső, viszonylag szennyezetlen területein terem. Erős antioxidáns tulajdonságairól ismert. Az Oriflame kutatói felismerték, hogy a vörösáfonya levelei és gyümölcse egymás hatását erősítve 50%-kal
* Laboratóriumi hatástanulmányok szerint ** 88, tesztelt személy véleménye
erősebb antioxidáns hatást érnek el, mint a többi, európai vörösáfonya. A lingonberry vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag és fontos antioxidáns egyben.
Arcápolás – 25 év felett – Skindividual
Nappali krém 1165
Bőrtípus: Minden bőrtípusra
Hatása
• Fokozza a bőr rugalmasságát. • Intenzív hidratálást biztosít. • Segít kisimítani a finom ráncokat, barázdákat.
Technológia
Az Oriflame kutatói által kifejlesztett DermoAdaptTM technológia beazonosítja a bőr szükségleteit.Testre szabottan, a bőr mély rétegéig, több szinten fejti ki a bőr öregedése elleni hatását.
Kulcsfontosságú alkotóelem
Svéd vörösáfonya: Felveszi a harcot a szabadgyökökkel és megszünteti a bőr öregedésének legelső jeleit. E-vitamin: Fokozza a bőr felső rétegének hidratáltságát, a bőr megnyugszik.
Vásárlók véleménye
Kisimítja a finom ráncokat barázdákat: 85% egyetért. Fokozza a bőr rugalmasságát: 86% egyetért. Egyenletesebbé teszi a bőr tónusát, és fokozza a bőr ragyogását: 86% egyetért.
Dermo-AdaptTM technológiával készült, a bőr szükségleteit felismerő nappali krém.Véd, revitalizál és regenerál. Fokozza a bőr rugalmasságát: 86% egyetért. Finomabb lesz a bőr felszíne: 86% egyetért. 88, a felmérésben önként részt vevő hölgy véleménye a készítmény 4 heti alkalmazása után.
Textúra
Lágy, selymes.
Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt..
Kiszerelés
50 ml. Üvegtégely kartondobozban.
Alkalmazása
Minden reggel vigye fel a krémet az arcra és a nyakra a bőr tisztítása és tonizálása után.
Fokozott hatáshoz
Alkalmazza mellette a Skindividual éjszakai krémet (1195), a Skindividual, szemfiatalító szérumot (1105). A tisztításhoz és a tonizáláshoz válassza ki a bőrtípusának megfelelő Optimals termékeket.
Arcápolás – 25 év felett – Skindividual
Éjszakai krém 1195
Bőrtípus: Minden bőrtípusra
Hatása
• Éjszakai alvás közben táplálja és regenerálja a bőrt. • Kisimítja a finom ráncokat, barázdákat.
Technológia
Az Oriflame kutatói által kifejlesztett DermoAdaptTM technológia beazonosítja a bőr szükségleteit.Testre szabottan, a bőr mély rétegéig, több szinten fejti ki a bőr öregedése elleni hatását.
Kulcsfontosságú alkotóelem
Svéd vörösáfonya: Felveszi a harcot a szabadgyökökkel és megszünteti a bőr öregedésének legelső jeleit. E-vitamin: Fokozza a bőr felső rétegének hidratáltságát, a bőr megnyugszik.
Vásárlók véleménye
Kisimítja a finom ráncokat barázdákat: 81% egyetért. Fokozza a bőr rugalmasságát: 80% egyetért. Egyenletesebbé teszi a bőr tónusát, és fokozza a bőr ragyogását: 90% egyetért. Erősíti a bőrt: 82% egyetért. Finomítja bőr felszínét: 90% egyetért.
Dermo-AdaptTM technológiával készült, a bőr mély rétegéig ható, exkluzív éjszakai krém a bőr pihenés közbeni regenerálására. 88, a tesztelést önként vállaló hölgy véleménye a készítmény 2 heti alkalmazása után.
Textúra
Soft and enriched texture.
Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Kiszerelés
50 ml. Üvegtégely kartondobozban.
Alkalmazása
Az arcára és anyakára vigye fel minden este a bőr tisztítása és tonizálása után, majd simítsa bele a teljes felszívódásig.
Fokozott hatáshoz
Alkalmazza mellette a Skindividual nappali krémet (1165), a Skindividual, nappali arcápoló folyadékot (8165) és a Skindividual, szemfiatalító szérumot (1105). A tisztításhoz és a tonizáláshoz válassza ki a bőrtípusának megfelelő Optimals termékeket.
Arcápolás – 25 év felett – Skindividual
Szemfiatalító szérum 1105
Bőrtípus: Minden bőrtípusra
Hatása
• Eltünteti a stressz és a fáradtság jeleit. • Csökkenti a szem körüli duzzanatot és a sötét karikákat • Erősíti és ragyogóbbá teszi a bőrt.
Technológia
Az Oriflame kutatói által kifejlesztett DermoAdaptTM technológia beazonosítja a bőr szükségleteit.Testre szabottan, a bőr mély rétegéig, több szinten fejti ki a bőr öregedése elleni hatását.
Kulcsfontosságú alkotóelem
Svéd vörösáfonya: Felveszi a harcot a szabadgyökökkel és megszünteti a bőr öregedésének legelső jeleit. E-vitamin: Fokozza a bőr felső rétegének hidratáltságát, a bőr megnyugszik.
Vásárlók véleménye
Kisimítja a finom barázdákat: 80% egyetért. Csökkenti a szem körüli duzzanatot: 82% egyetért. Segít eltüntetni a szem alatti sötét karikákat: 73% egyetért Ellensúlyozza a stressz tüneteit: 80% egyetért
Exkluzív szérum Dermo-AdaptTM technológiával, amely szebbé, üdébbé varázsolja a szem körüli területet, visszaadja annak fiatalos ragyogását Revitalizálja a szem körüli bőrt: 80% egyetért. 56, a tesztelést önként vállaló hölgy véleménye a készítmény 4 heti alkalmazása után.
Textúra
Könnyű szérum.
Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Kiszerelés
10 ml.Tubus, metálszínű golyós applikátorral, kartondobozban.
Alkalmazása
Vigye fel a szem körüli területre az applikátor segítségével naponta többször. Finoman simítsa bele a bőrbe a teljes felszívódásig. Minden reggel és este használja a bőr megtisztítása után.
Fokozott hatáshoz
Alkalmazza mellette a Skindividual nappali krémet (1165), a Skindividual, nappali arcápoló folyadékot (8165) és a Skindividual éjszakai krémet (1195). A tisztításhoz és a tonizáláshoz válassza ki a bőrtípusának megfelelő Optimals termékeket.
Arcápolás – 25 év felett – Skindividual
Nappali arcápoló folyadék 15-ös fényvédővel 8165
Bőrtípus: Minden bőrtípusra
Hatása
• Fokozza a bőr rugalmasságát és ragyogását, korrigálja a finom ráncokat. • 15-ös faktorú fényvédelmet biztosít a káros UV-sugarak ellen. • Kifejezetten a zsíros/kombinált bőrre készült.
Technológia
Az Oriflame kutatói által kifejlesztett DermoAdaptTM technológia beazonosítja a bőr szükségleteit.Testre szabottan, a bőr mély rétegéig, több szinten fejti ki a bőr öregedése elleni hatását.
Kulcsfontosságú alkotóelem
Svéd vörösáfonya: Felveszi a harcot a szabadgyökökkel és kezeli a bőr öregedésének legelső tüneteit. Olíva olajból nyert kivonat: Védi a bőrt a környezeti ártalmaktól, helyreállítja annak rugalmasságát.
Vásárlók véleménye
Kisimítja a finom ráncokat, barázdákat: 79% egyetért. Fokozza a bőr rugalmasságát: 83% egyetért. Fokozza a bőr ragyogását: 83% egyetért. Finomítja bőr felszínét: 81% egyetért.
Exkluzív készítmény Dermo -AdaptTM technológiával. Óvja a bőrt és megőrzi annak fiatalságát. Azonnal hidratálja a bőrt: 93% egyetért. 60, a tesztelést önként vállaló hölgy véleménye a készítmény 4 heti alkalmazása után.
Textúra
Könnyű, gyorsan felszívódó.
Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Kiszerelés
50 ml. Pumpás flakon kartondobozban.
Alkalmazása
Minden reggel vigye fel a készítményt az arcra és a nyakra a bőr tisztítása és tonizálása után, majd finoman simítsa bele a bőrbe a teljes felszívódásig.
Fokozott hatáshoz
Alkalmazza mellette a Skindividual éjszakai krémet, (1195) és a Skindividual, szemfiatalító szérumot (1105). A tisztításhoz és a tonizáláshoz válassza ki a bőrtípusának megfelelő Optimals termékeket.
Arcápolás – Életkortól függetlenül – Tiszta, természetes Aloe Vera
Aloe Vera nyugtató arclemosó Aloe Vera nyugtató tonik Aloe Vera nyugtató arckrém Aloe Vera nyugtató szemzselé Aloe Vera nyugtató ajakbalzsam
Bőrtípus: bármilyen, főleg az érzékeny
10594 10595 10459 10467 10447
Nyugtató bőrápolás a tiszta aloe regeneráló hatásával
Az Oriflame a bőrre jótékony hatást gyakorló, organikusan termesztett alapanyagok tiszta hatóanyagaival kényezteti bőrét. Az Aloe Vera-sorozat 5, a mindennapi arcápolást szolgáló terméket foglal magába. Ezek mindegyike 100%-ban organikus aloe vera-kivonatot tartalmaz, amely minden bőrtípusra természetes bőrkisimító és hidratáló hatást fejt ki, de különösképpen az érzékeny bőrre kiváló.
Arcápolás – Életkortól függetlenül – Tiszta, természetes Aloe Vera
A tiszta, természetes kivonatot 100%-ban organikusan, növényvédőszerektől és műtrágyától mentesen termesztett növényből nyerik, ezért megfelel a legkiválóbb minőségi követelményeknek.
A tiszta, organikus aloe vera-kivonat gazdag nyugtató hatóanyagokban, és közismerten hidratálja és csillapítja az érzékeny bőrt.
• 100%-ban tiszta, organikus aloe verakivonat. • Nyugtatja és hidratálja az érzékeny bőrt. • Bőrgyógyászatilag tesztelve.
BŐRÁPOLÁS
Különlegessége
BŐRTÍPUS: érzékeny HATÁS: nyugtató MEGOLDÁS: Aloe Vera
A bőrtípus meghatározásához vegye igénybe az Oriflame Bőrtípuselemző készülékét.
10 O
EV
ORGAN I
S KU
Fokozott hatáshoz
0%
AL
A legkiválóbb minőségi követelményeknek megfelelő, organikus, növényvédőszerektől és műtrágyától mentesen termesztett aloe verából nyert kivonat. Természetesen gazdag nyugtató és hidratáló hatóanyagokban. Csillapítja a bőrt. Alkotóelemei még tisztábbak, ezért jobb hatása van a bőrre és a környezetre egyaránt.
N
AT
Kulcsfontosságú összetevő
E R A - K I VO
Használja az Aloe Vera nyugtató arclemosót 10594, az Aloe Vera nyugtató tonikot 10595, az Aloe Vera nyugtató arckrémet 10459, az Aloe Vera nyugtató szemzselét 10467 és az Aloe Vera nyugtató ajakbalzsamot 10447.
Arcápolás – Életkortól függetlenül – Tiszta, természetes Aloe Vera
Aloe Vera nyugtató arclemosó 10594
Bőrtípus: bármilyen, főleg az érzékeny
Hatása
• Kíméletesen tisztítja, nyugtatja és felfrissíti a bőrt. • Szabályozza a bőr nedvességszintjét. • Szappanmentes.
Kulcsfontosságú összetevők
Organikus aloe vera-kivonat: természetesen gazdag nyugtató és hidratáló hatóanyagokban. Az organikus aloe verakivonatot növényvédőszerektől és műtrágyától mentesen termesztett növényből nyerik, ezért megfelel a legkiválóbb minőségi követelményeknek. Nyugtatja a bőrt. Alkotóelemei még tisztábbak, ezért jobb hatása van a bőrre és a környezetre egyaránt. Kíméletes, tisztító adalék: segít eltávolítani a
Aloe Vera nyugtató arclemosó szennyeződéseket, hatására a bőr tiszta és üde lesz.
Textúra
Habzó lemosó.
Illat
Kellemes, finom.
Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Töltősúly/csomagolás
150 ml. Zöldre színezett műanyag flakon matt, átlátszó, csavaros kupakkal.
Alkalmazása
Nedves bőrbe masszírozza be, majd mossa le! A szem környékére ne használja.
Arcápolás – Életkortól függetlenül – Tiszta, természetes Aloe Vera
Aloe Vera nyugtató tonik 10595
Bőrtípus: bármilyen, főleg az érzékeny
Hatása
• Eltávolítja a szennyeződéseket és előkészíti a bőrt a krémezéshez. • Tonizál. • Alkoholmentes komponensek.
Kulcsfontosságú összetevő
Organikus aloe vera-kivonat: természetesen gazdag nyugtató és hidratáló hatóanyagokban. Az organikus aloe verakivonatot növényvédőszerektől és műtrágyától mentesen termesztett növényből nyerik, ezért megfelel a legkiválóbb minőségi követelményeknek. Nyugtatja a bőrt. Alkotóelemei még tisztábbak, ezért jobb hatása van a bőrre és a környezetre egyaránt. Allantoin: kiemelkedő nyugtató és hidratáló hatása van. Segít fenntartani a bőr egészsé-
Aloe Vera nyugtató tonik gét. Összehúzó hatás: tonizálja a bőrt.
Textúra
Tiszta folyadékszerű.
Illat
Kellemes, finom.
Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Töltősúly/csomagolás
150 ml. Színtelen, átlátszó műanyag flakon zöld színezéssel, matt, csavaros kupakkal.
Alkalmazása
Itasson át egy vattakorongot, és finoman törülje át vele az arcát és nyakát!
Arcápolás – Életkortól függetlenül – Tiszta, természetes Aloe Vera
Aloe Vera nyugtató arckrém 10459
Bőrtípus: bármilyen, főleg az érzékeny
Hatása
• Visszaadja a bőrnek a szükséges nedvességet. • Csillapítja és nyugtatja az irritált bőrt. • Védelmet nyújt az UV-sugarak ellen. • Puhán és rugalmasan tartja a bőrt.
Kulcsfontosságú összetevő
Organikus aloe vera-kivonat: természetesen gazdag nyugtató és hidratáló hatóanyagokban. Az organikus aloe vera-kivonatot növényvédőszerektől és műtrágyától mentesen termesztett növényből nyerik, ezért megfelel a legkiválóbb minőségi követelményeknek. Nyugtatja a bőrt. Alkotóelemei még tisztábbak, ezért jobb hatása van a bőrre és a környezetre egyaránt. UVB-szűrő: védelmet nyújt a sejtkárosodást és leégést okozó UV-sugarak ellen. Hidratáló adalék: jelentős vízmegkötő
Aloe Vera nyugtató arckrém képességével helyreállítja a bőr nedvességszintjét.
Textúra
Nem zsíros krém.
Illat
Kellemes, finom.
Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Töltősúly/csomagolás
75 ml. Zöld, nem átlátszó tubus, csavaros kupakkal.
Alkalmazása
Megtisztított, tonizált arcra és nyakra vigye fel reggel és este, majd simítsa bele a bőrbe a készítmény teljes felszívódásáig.
Arcápolás – Életkortól függetlenül – Tiszta, természetes Aloe Vera
Aloe Vera nyugtató szemzselé 10467
Bőrtípus: bármilyen, főleg az érzékeny
Hatása
• Hűsíti a bőrt, eltüntetve róla a fáradtság jeleit. • Hidratálja és puhítja a szem körüli érzékeny területet.
Kulcsfontosságú összetevő
Organikus aloe vera-kivonat: természetesen gazdag nyugtató és hidratáló hatóanyagokban. Az organikus aloe verakivonatot növényvédőszerektől és műtrágyától mentesen termesztett növényből nyerik, ezért megfelel a legkiválóbb minőségi követelményeknek. Nyugtatja a bőrt. Alkotóelemei még tisztábbak, ezért jobb hatása van a bőrre és a környezetre egyaránt. Hidratáló adalék: jelentős vízmegkötő képességével helyreállítja a bőr nedvességszintjét.
Aloe Vera nyugtató szemzselé
Hűsítő ágens: hűsítő, nyugtató és hidratáló hatása van a bőrre. Megszünteti a fáradtság jeleit.
Textúra
Nem zsíros zselé.
Illat
Illatmentes
Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Töltősúly/csomagolás 15 ml. Zöld tubus.
Alkalmazása
Vigye fel a készítményt a szem körüli területre, és óvatosan simítsa be a bőrbe annak teljes felszívódásáig. Megtisztított bőrre alkalmazza reggel és/vagy este.
Arcápolás – Életkortól függetlenül – Tiszta, természetes Aloe Vera
Aloe Vera nyugtató ajakbalzsam 10447
Bőrtípus: bármilyen, főleg az érzékeny
Hatása
• Hidratálja az ajkat és megvédi a káros UCsugaraktól. • 8-as fényvédelmet biztosít.
Kulcsfontosságú összetevők
Organikus aloe vera-kivonat: természetesen gazdag nyugtató és hidratáló hatóanyagokban. Az organikus aloe verakivonatot növényvédőszerektől és műtrágyától mentesen termesztett növényből nyerik, ezért megfelel a legkiválóbb minőségi követelményeknek. Nyugtatja a bőrt. Alkotóelemei még tisztábbak, ezért jobb hatása van a bőrre és a környezetre egyaránt. Kondicionáló adalék: fokozza a bőr hidratáltságát, ezzel javítja annak konícióját és védelmét. Lágyítószer: puhító és nyugtató hatása
Aloe Vera nyugtató ajakbalzsam van. A bőrfelszínt kiszáradását, az ajak kicserepesedését csökkenti.
Textúra Balzsam.
Illat
Illatmentes.
Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Töltősúly/csomagolás
4,5 g. Zöldszínű stift, színtelen, áttetsző kupakkal.
Alkalmazása
Kenje be vele az ajkát a rúzsozás előtt vagy alkalmazza önmagában.
Bőrápolás – Férfiaknak – Total Age Control
TOTAL AGE CONTROL
Bőrtípus: bármilyen
Bőrfiatalító nappali krém férfiaknak 4851 Bőrfiatalító szemránckrém férfiaknak 4852 Hasformáló zselé férfiaknak 2115
Továbbfejlesztett bőrápoló program a bőr fiatalságának megőrzésére
A férfiak bőre sokban eltér a nőkétől. Alapvetően vastagabb, erősebb, rugalmasabb, de a 40-es éveik után a rugalmasságát kezdi rohamosan elveszíteni. A a tapasztalatok szerint később, de sokkal gyorsabban öregszik. Ráncaik, barázdáik mélyebbek, a szem körüli területen a sötét karikák és a duzzanatok jobban láthatóak. Az Ön bőre sem viselkedik másképp: előbb-utóbbmegjelennek rajta a ráncok, megereszkedik, előtünnek a szem alatti sötét karikák, duzzanatok. Harcoljon ellenük bőrápoló sorozatunk, a Total Age Control segítségével, amelyek ellensúlyozzák a bőr öregedésének tüneteit.
Ez egy továbbfejlesztett bőrápoló-család, amely személyre szabottan biztosítja a bőr számára szükséges javakat, hogy az megőrizze egészségét és fiatalságát.
Bőrápolás – Férfiaknak – Total Age Control
AZ ARCÁPOLÁS
Bőrfiatalító nappali krém férfiaknak 4851
SZAKÉRTőJE
Bőrtípus: bármilyen
Hatása
• Célzott kezelés a bőr megereszkedése, a ráncok és a bőr fáradtsága ellen. • Fokozza a bőr rugalmasságát és erejét. • UVA- és UVB-szűrőt tartalmaz, megvédi a bőrt a környezeti ártalmaktól.
Kulcsfontosságú összetevő
Sarkvidéki gyökér: közismert gyógyhatásáról, és a hagyományos, svéd, népi gyógyászatban is nagy szerepet játszik. Erőteljes antioxidáns, amely revitalizálja a bőrt, védelmet nyújt a környezeti ártalmak és az életkor előrehaladásával együttjáró tünetek ellen. Koffein: serkenti a vérkeringést, és megemeli az arc kontúrjait. Fehér tea-kivonat: hatékony antioxidáns, amely védelmet nyújt a káros körneyezeti hatások, és a bőr idő előtti öregedése ellen. Ginzengkivonat: Stimulálja, energizálja és revitalizálja a bőrt.
Vásárlók véleménye szerint
Szemmel láthatóan csökkenti a ráncokat, barázdákat: 80% egyetért.
Bőrfiatalító nappali krém férfiaknak Fokozza a bőr rugalmasságát: 83% egyetért. Ragyogóbbá teszi a bőrt: 93% egyetért. Intenzíven hidratál: 93% egyetért. 54, a tesztelésre önként jelentkező férfi véleménye szerint.
Textúra
Pillekönnyű, nem zsíros, gyorsan felszívódó összetevőinek köszönhetően ideális a férfiak zsírosabb, vastagabb bőrére.
Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Töltősúly/csomagolás
50 ml. Pumpás. Enyhén áttetsző kupakkal.
Alkalmazása
Naponta használja. Megtisztított bőrre vagy a szokásos borotválkozás után vigye fel, és masszírozza be a krém teljes felszívódásáig.
Fokozott hatáshoz
Használja együtt a Bőrfiatalító szemránckrém férfiaknak készítménnyel 4852.
Bőrápolás – Férfiaknak – Total Age Control
AZ ARCÁPOLÁS
Bőrfiatalító szemránckrém férfiaknak 4852
SZAKÉRTőJE
Bőrtípus: bármilyen
Hatása
• Csökkenti az apró ráncokat, sötét karikákat, erősíti a bőrt. • Azonnal revitalizálja a szem körüli bőrt.
Kulcsfontosságú összetevő
Sarkvidéki gyökér: közismert gyógyhatásáról, és a hagyományos, svéd, népi gyógyászatban is nagy szerepet játszik. Erőteljes antioxidáns, amely revitalizálja a bőrt, védelmet nyújt a környezeti ártalmak és az életkor előrehaladásával együttjáró tünetek ellen. Koffein: serkenti a vérkeringést, és megemeli az arc kontúrjait. Fehér tea-kivonat: hatékony antioxidáns, amely védelmet nyújt a káros körneyezeti hatások, és a bőr idő előtti öregedése ellen. Ginzengkivonat: Stimulálja, energizálja és revitalizálja a bőrt.
Vásárlók véleménye szerint
Csökkenti az apró ráncokat, barázdákat: 93% egyetért. Csökkenti a szem alatti duzzanatot: 80%
Bőrfiatalító szemránckrém férfiaknak egyetért. Csökkenti a fáradtság tüneteit: 89% egyetért. Csökkenti a sötét karikákat: 73% egyetért. 57, a tesztelésre önként jelentkező férfi véleménye szerint.
Textúra
Friss krémzselé (balzsam).
Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Töltősúly/csomagolás
50 ml.Tubus. Enyhén áttetsző kupakkal.
Alkalmazása
Csukja be a szemét, és az ujja hegyével tegyen néhány pöttyöt a szem köré, majd finoman simítsa bele a bőrbe, míg a készítmény tökéletesen beivódik. Használja minden reggel a nappali krém alkalmazása előtt, és esténként az arctisztítás után.
Fokozott hatáshoz
Használja együtt a Bőrfiatalító nappali krém férfiaknak 4851 készítménnyel.
Bőrápolás – Férfiaknak – Total Age Control
A TESTÁPOLÁS
SZAKÉRTőJE
Bőrtípus: bármilyen
Hatása
• Serkenti a gyomor körüli zsírlerakódás lebontását. • Erősíti és tonizálja a hastájék bőrét. • Pehelykönnyű és gyorsan felszívódik.
Kulcsfontosságú összetevő
Koffein: serkenti a vérkeringést, és megemeli a bőrt. Kreatin: fokozza a sejtek energiáját.
Vásárlók véleménye szerint
Feszessebbé és tónusosabbá teszi a hastájék bőrét 4 heti használat után: 72%* egyetért. 57, a tesztelésre önként jelentkező férfi véleménye szerint, négy hét használat után.
Hasformáló zselé férfiaknak 2115
Feszes has négy hét alatt Textúra
Könnyű, gyorsan felszívódó összetevők.
Biztonság
Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Töltősúly/csomagolás
150 ml.Tubus. Enyhén áttetsző, a férfiak által kedvelt kupakkal.
Alkalmazása
Fürdés, tusolás után vigye fel, és masszírozza be a hasi teróületbe a teljes felszívódásig.
Fokozott hatáshoz
Használja együtt a többi, férfiaknak készült Oriflame-termékekkel.