AZ ATYA ÉS A FIÚ
Megszólalt tehát Jézus, és ezeket mondta nekik: "Bizony, bizony, mondom néktek: a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya; mert amit Ő tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonló módon. Mert az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit Ő tesz. Sőt még nagyobb feladatokat is fog rábízni, hogy ti csodálkozzatok. János 5,19‐20
A Szentírás szerint üdvösség kérdése az, hogy kinek tartjuk Jézust. Annak hisszük‐e Őt, akinek önmagát kijelentette, s akinek a mindenható Isten is mondotta, vagy pedig másnak, kevesebbnek. Ebben a bibliai részben Jézus részletesen bemutatkozik. Előbb egyes szám harmadik személyben beszél önmagáról, azután első személyben vall. Elmondja a programját is, mintegy a színfalak mögé enged látni, és szól arról, hogy mik cselekedeteinek a mozgatórugói, milyen célokat követ, és milyen eszközöket használ. Azt állítja magáról, hogy Ő Isten Fia, aki egyenlő Istennel és mindenben az Ő akaratát hajtja végre. Ugyanakkor Ő az az Emberfia is, akiről Dániel könyvében olvasunk, aki a világ ítélő bírája. Célja, hogy az Ő isteni életét átadja azoknak, akik hisznek benne. Eszköze egészen egyszerűen az Ő beszéde. Aki az Ő beszédeit hallja és meghallja, vagyis komolyan veszi, befogadja, az hinni fog és az kapcsolatba kerül vele. Mindez, főleg a kiindulás, az emberi értelem számára érthetetlen. Mert ha egy Isten van, akkor hogyan van Fia neki, aki egyenlő vele? Ha egyenlő vele, akkor miért függ mégis ennyire mindenben tőle? Ha különálló személy, akkor mi magyarázza ezt a teljes egységet közöttük, hogy mégsem önállóan, függetlenül cselekszik? Az egyistenhívő vallások, a zsidóság és az iszlám istenkáromlásnak tekinti a Bibliának ezt a tanítását. Noha ők többször elismerően írnak Jézusról, embernek tekintik Őt. Az a gondolat, hogy Istennek Fia van, vagy hogy egy embert Istenként tiszteljünk, elviselhetetlen mindkét vallás számára. Egészen természetesnek kell tartanunk, hogy emberi értelemmel felfoghatatlan az, amit a Biblia Isten lényegéről, a Szentháromságról mond. Hogyan egy a három, és hogyan három az egy? Azért nem tudjuk ezt megérteni, mert Isten személyének a titka, Isten lénye, lényege mérhetetlenül nagyobb, mint értelmünk befogadóképessége, és a nagyobb soha nem fér bele a kisebbe. Viszont ha meg akarjuk ismerni Istent, tudomásul kell vennünk, hogy Ő így jelenti ki magát a Szentírásban, és aki ezt hittel elfogadja, azt utólag az értelmében is meggyőzi. Péter apostol és Jézus egyik beszélgetéséből szépen kiderül ez, amikor Péter Jézus kérdésére válaszolva azt mondja: "mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, a Messiás, az élő Isten Fia."
Elhittük és megismertük, hisszük és tudjuk. Ez a sorrend mindig. Akiben van annyi alázat, hogy bizalommal komolyan veszi Isten kijelentését, még akkor is, ha azt olykor az értelmünkkel nem tudjuk megfogni, azt Isten utólag értelmileg is meggyőzi, és teljes bizonyosságra segíti el. Ehhez kétségtelenül félre kell tenni a mi nagy öntudatunkat és a gőgnek mindenféle formáját, és térdet, fejet hajtani az önmagát kijelentő Isten előtt. Már megszoktuk, hogy Jézust úgy emlegetjük, mint aki Isten Fia. De ne feledjük, hogy az akkori füleknek ez szörnyű állítás volt. Nem véletlen, hogy Saul‐Pál minden erejét összeszedve ki akarta irtani azokat, akik ezt a "borzalmat" vallották, vagyis Jézus akkori tanítványait. Egészen addig, amíg az élő Jézus Krisztus megszólította őt a damaszkuszi úton, és egy rövid párbeszéd során felismerte Saul‐Pál, hogy ki az a Jézus, aki most beszél vele, és akiben sokan már hittek is. Ettől kezdve viszont semmi mást nem akart, csak engedelmeskedni Krisztusnak. Meggyőződött tapasztalatai alapján is arról, hogy igaz volt a róla szóló kijelentés. Hogyan kell azt érteni, amit itt Jézus sokszor említ, hogy Ő Isten Fia, és miért olyan fontos, hogy ezt higgyük? Ezt egyébként maga a mindenható Isten jelentette ki, amikor Jézus megkeresztelkedett a Jordánban: "Ő az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, Őt hallgassátok!". Ez már akkor is érthetetlen és hihetetlen volt azoknak, akik ott voltak. Amikor pedig Jézus arról kezdett beszélni, és a tettei ezt illusztrálták, hogy Ő egyenlő Istennel, de mégis mindenben tőle függ, akkor ez az értetlenség csak növekedett. Kicsoda hát valójában Jézus? Mondhatnánk azt, hogy Isten akaratának a végrehajtója. Vagy egy képpel, ami nyilván mindig pontatlan, mondhatnánk, hogy Ő Isten karja. Benne van Isten ereje, Isten teljhatalma, de ezt a teljhatalmat semmire nem használja az Atyától függetlenül. Önálló személy, és mégsem önállósítja magát. Csak azt teszi, amit az Atya neki mond. Mi ennek a tökéletes egységnek és teljes engedelmességnek az alapja? Így olvastuk ezt a 20. versben: "Mert az Atya szereti a Fiút..." Ennek a tökéletes engedelmességnek a táplálója a szeretet. Az Atya szereti a Fiút ‐ csakhogy az Atya szereti ezt a világot is, az ellene fellázadt, vele szembehelyezkedett világot. "Úgy szerette ezt a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,16). Ezért nyújtotta le az Ő karját. A 18. zsoltárban olvassuk, boldogan mondja Istenről a zsoltáros: "Lenyúlt a magasból, és felvett engem." Jézus Krisztus az Isten utánunk nyújtott karja. Ez a kép így pontatlan, de mégis a lényeget szemlélteti. Őbenne hajolt a Mindenható olyan mélyre, amilyen mélyre mi zuhantunk, hogy innen kiemeljen minket, hogy aki hisz Őbenne, ne pusztuljon el, hanem visszanyerje az elveszített igazi, teljes, örök életet. A Jézusban való hit, a benne való megkapaszkodás az egyetlen lehetőség az ember számára, hogy visszakerüljön Istenhez, visszanyerje elveszített pozícióját. Erről beszél Jézus ebben a hosszú beszédében. Ezt szemlélteti Ő itt hétféle vonatkozásban is. "Megszólalt Jézus, és ezt mondta: "Bizony, bizony mondom néktek: a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya; mert amit Ő
tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonló módon. Mert az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit Ő tesz. Sőt még nagyobb feladatokat is fog rábízni, hogy ti csodálkozzatok. Mert ahogy az Atya feltámasztja a halottakat, és életre kelti őket, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya nem ítél senkit, az ítéletet egészen a Fiúnak adta át, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik. Aki nem tiszteli a Fiút, az nem tiszteli az Atyát sem, aki Őt elküldte." Ami azt jelenti, hogy igazi istenismeretre senki nem juthat Jézus Krisztus nélkül. És aki azt mondja, hogy hisz Istenben, vagy mint ahogy mondani szokták gyakran: ő hisz a gondviselő jó‐Istenben, de Jézussal nem tud mit kezdeni, az bálványt imád. Egy elképzelt istenséget, aki nem azonos az Ábrahám, Izsák és Jákób Istenével, a Jézus Krisztus Atyjával, ennek a világnak a Teremtőjével, aki úgy szerette ezt a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta érte. Az szó szerint, betű szerint igaz, amit itt olvasunk majd egy kicsit később a János evangéliumában: senki sem mehet az Atyához, csak Jézus által. "Én vagyok az ajtó" ‐ mondta egy másik helyen Jézus. Ő az egyetlen bejárat a mennybe. Csak rajta keresztül, csak vele együtt, csak Őreá való tekintettel juthat vissza Istenhez bárki. Ezért üdvösség kérdése az, hogy kinek tartjuk Jézust. Mivel Jézus ennyire függött az Atyától, ilyen végérvényes és totális igen‐t mondott Isten akaratára, ezért mondott mindig egyértelmű nem‐et minden ördögi ajánlatra. Soha nem tett engedményt Isten ellensége számára. És ebből a teljes engedelmességből senki sem zökkenthette ki. Még az anyja sem. Emlékezzünk a kánai menyegzőre, ahol elfogy a bor. Mária figyelmezteti diszkréten Jézust, hogy nincs boruk, és várja, hogy Jézus valamit cselekedjék. És mi Jézus válasza: ez nem rám, és nem rád tartozik, "nem jött még el az én órám." Ez mit jelent? Nem az, hogy nem érdekel, nem fogok tenni semmit, ez azt jelenti: vettem az adást, de minden az Atyától függ. Most nem ugrom azonnal azért, mert te azt szeretnéd. Majd eljön az ideje, majd meglesz a módja, de ez nem rám és nem rád tartozik, hanem az Atyára. Ez a teljes függés, ez a teljes engedelmesség az, amivel Jézus nekünk példát is adott. Mert aki mindezt hiszi, amiről eddig szó volt, annak a számára ennek következményei vannak. Tudniillik Jézus többször azt mondta az övéinek: "ahogyan engem küldött az Atya, én is úgy küldelek titeket." Amilyen engedelmes Ő volt az Atyának, olyan engedelmesek legyenek a benne hívők Őneki. Ahogy Ő függött Küldőjétől, ez a bizalomteljes, szeretetteljes függés kell hogy jellemezze a benne hívőket is. Ámen.
ÚJ KENYÉR ÜNNEPE
A magyar ember mindenkor „Életnek” nevezte a búzát, a legfontosabb kenyérnövényünket. És valóban „Élet” minden egyes gabonamag. Mert ezek a kicsi magok bármikor képesek életre kelni. Magukban hordozzák az „Életcsírát”, a magba zárt kozmikus energiát. Magyar elődeink a legkorábbi időktől foglalkoztak gabonatermesztéssel. A legrégebbi nyomok öt gabonafélére, a KÖLESRE, az ÁRPÁRA, a HAJDINÁRA,
a BARNA RIZSRE és a BÚZÁRA utalnak. Ezekből kenyeret, lepénykenyeret, langallót‐ lapónyát, kövön sűlt leppencset és hamubasült pogácsát sütöttek. Emlékét népmeséink is őrzik. A gabonavetés az acatoláson kívül nem sok gondozást kívánt, legfeljebb a madarakat kellett ijesztőkkel távol tartani, ha már sárgult a gabona. A búza érésének szakaszait így határozzák meg: Szent‐Györgynap (április 24.) táján szárba indul a vetés, májusban kihányja a fejét, Vid napján (június 15.) abbahagyja a növekedést, Péter‐Pálkor (június 29.) megszakad a töve, ettől kezdve már csak érik, és lehet kezdeni az aratást. Az aratás napját gondosan megválasztották. Új holdkor nem kezdtek hozzá, de Illés napját sem tartották szerencsésnek, nehogy a villám beléjük csapjon. Ha éppen péntekre esett volna az aratás első napja, akkor már csütörtökön levágtak egy kévére valót, hogy a szerencsétlennek tartott napon ne kelljen a betakarítás legnagyobb munkájához hozzáfogniuk. Az arató részesek a végzés napján szándékosan lábon hagytak egy kis gabonát, amit másnap reggel levágtak. A lányok kalászokat és mezei virágokat harang alakúra köröttek össze. Néhol szalmából készült csigaszerű fonadékkal vagy táblákkal díszítették, a helyi szokásnak megfelelően. Ezt lányok vagy legények botra akasztva vitték hangos nótaszóval, esetleg cigányzenészek kíséretében a gazda udvarába . A gazdasszony néhány csepp vizet hintett rá, hogy jövő évben a termés ne legyen üszkös, közben az aratógazda versben köszöntötte a ház gazdáját. A koszorút a mestergerendára, az asztal fölé akasztották, és alatta megkezdődött az ebéd vagy vacsora, melyről a bor sem maradhatott el. Ezután következett az arató‐ vagy kepebál, mely éjfélig, de sokszor hajnalig is eltartott. Az aratókoszorút sok helyen karácsonyig őrizték, és akkor a madaraknak adták, míg máshol a legszebbeket a templomban, kápolnában tartották, vagy útszéli keresztre akasztották. Az aratás befejezése örömünnepnek számított, melyet a szokások és hiedelmek gazdagon átitattak. A magának arató család nem rendezett a munka befejezésekor különösebb ünnepséget, erre a szegényebbeknél csak akkor került sor, ha a munkát kölcsönös segítséggel végezték. Ilyenkor a megvendégelés kötelessége a házigazdáé a munka közben éppen úgy, mint annak befejezésekor.
A módosabb gazda már részes aratókkal dolgoztatott. Amikor először kiment megnézni a munkát, az asszonyok és lányok szalmakötéllel fonták körül a lábát, és csak akkor engedték szabadon, ha pénzt adott, bort vagy ennivalót ígért. Azt tartották, hogy ennek elmulasztása esetén nem eresztene jól a búza. Az aratás befejezésekor néhány szálat a földön hagytak, hogy a zivatar, vihar a következő évben ne tegyen kárt a vetésben. Az élesztős kenyér újabb "találmány", Közép‐Ázsiában lepény‐lapónyát, készítenek a mai napig, ahogy azt korábban őseink is tették. A bibliai bölcsesség irodalom ezt a természeti képet /aratás/ már átvitt, lelki értelemben használja, példálózik vele. Az ember cselekedetének következményét mondja aratásnak. Ezért senki sem veheti félvállról az Istent, mert Ő szabta meg a törvényt: amit vet az ember azt fogja aratni! És ezt nem lehet megváltoztatni! Minden vető maga dönt, milyen lesz az aratása! Minden ember maga dönt milyen lesz az élete. A történelem félreérthetetlenül ismétli, a világ valamilyen módon erkölcsi /Isteni/alapokra van építve. "Ezért, fiam az én tanításomról el ne feledkezzél!" ‐ Példabeszédek 3:1 1. "Aki álnokságot /igazságtalanságot/ vet, bajt, /veszedelmet/ arat." ‐ Példabeszédek 11:24‐26; 22:8 2. "A bolond bolondságot beszél, de a nemes nemes dolgokat." ‐ Ézsaiás 32:6‐8. 3. "Aki szelet vet, vihart arat." ‐ Hóseás 8:7; 10:12; 12:2. 4. "A vészt vetők, vészt is aratnak." ‐ Jób 4:8. 5. "A rossz fa rossz gyümölcsöt terem, a jó fa jó gyümölcsöt terem." ‐ Máté 7:17. 12:33 6. Pál is megerősíti, "amit vet az ember, azt is aratja." ‐ Galata 6:7‐9; 2. Korinthus 9:6. Pál figyelmeztet, hogy ne lankadjunk meg a jó cselekvésében, mert nem lehet a vetés utáni napon azonnal aratni. Ez csak a Messiási időkben lesz így! ‐ Zsoltárok 126:5‐6. A jutalom biztosan követni fogja a hűséges vetést a maga idejében! ‐ Zsidó 6:10; János 4:36. 7. Én mit vetek? Vetettem? S mit fogok aratni? ‐ Zsidó 12:12‐15; 2. Péter 1:5
"Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma." Úgy legyen, jusson mindenkinek.
A HÁZASSÁG DICSÉRETE
Miért hallunk az utóbbi időben olyan sok okos előadást a család védelmében? Mert politikai és egyházi vezetők, pedagógusok, szociológusok, statisztikusok megriadtak: Néhány évtizede az ősi társadalmi intézmény, a család világméretekben, látványosan és rohamosan bomlik fel. A család a közösségi élet sejtje, minden egészséges társadalom alapja. Ha nincs törvényes keretek között lüktető egészséges családi élet, akkor nincs gyermekáldás, nincs szaporulat, elsorvad a nemzet. A nemzetközi házassági hét nemrég lezárult. Nem lehet felmérni, milyen eredménnyel. Engedtessék meg, hogy a sok elhangzott bölcs és riasztó tanításhoz, tanácsokhoz kiegészítésként én is fűzzek néhány megjegyzést, mint gyakorló házastárs. Az okok kutatásában a felszíni jelenségek regisztrálása helyett jó lenne a gyökerekig lehatolni. Mennyi téves, divatos felfogás terjed modern liberális‐haladó‐halódó világunkban! Például kérdezek egy nyegle fiatalembert, aki összeköltözött egy nagyon bájos fiatal nővel: „Mi ez? Futó kaland, vagy tartósnak tervezett kapcsolat?” Szeretik egymást, és együtt kívánnak maradni – feleli. Akkor miért nem veszi feleségül? – kérdem. Fölényesen, gúnyosan válaszol: Mit számít az a rongy papír? Másutt is hallottam ezt a lebecsülő kifejezést az anyakönyvi bejegyzésre, ami a házasságkötési fogadalomtételt rögzíti és törvényesíti. De persze e mögött valami sokkal több, súlyosabb ok van: a házasságnak, mint társadalmi‐jogi intézménynek a megvetése. Pedig mennyivel több az, ha esküvel kötöttük össze életünket, mintha csak szabad akaratból elhatároztuk, hogy együtt élünk. Miért kellett az őseinknek is a házasság? Mindenkor mankó volt a hűséghez. Ez a magabiztos, haladó fiatalember vagy nem ismeri önmagát, vagy túlértékeli az emberi természetet. Nem tudja, hogy az a biztos hűség, amit most érez, mennyire törékeny, mulandó. Népi mondás: A szomszéd kertje mindig több gyümölcsöt terem, a szomszéd tehene több tejet ad. A szomszédasszony sokkal kívánatosabb, mint az én megunt párom. A törvényes és esküvel megpecsételt házasság béklyó. Tudatosan, vagy ösztönösen nem vállalom az örökös rabságomat. Ha meguntam élettársam és kölcsönösen teher vagyunk egymásnak, szétköltözünk, nem kell költséges és hosszadalmas válóper. Erre én: Micsoda szerelem az, amely csak néhány évig kíván együtt élni szerelmével? A szerelem több mint szexualitás. A házasság jóval több, mint
szerelem. Ha a párkapcsolat csak a nemi kielégülés kerete, akkor 50–55 év között minden házasság felbomlana. De nem bomlik fel. Miért? Mert van olyan vőlegény és menyasszony, akik Istentől rendelt szövetségnek fogják fel a házasságot. Istentől kértek egy életre szóló társat. S itt a szabad szerelemes, liberális fiatalok másik kapitális tévedése: azt hiszik, mint autonóm emberek maguk határoznak sorsuk, életvitelük felöl. Mivelhogy „minden szabad, ami jólesik.” Holott „minden szabad, de nem minden használ.” Isten az embert arra teremtette, hogy Őt szolgálja, neki engedelmeskedjék, Őt dicsérje. Isten akkor is van, ha nem veszünk tudomást róla, ha úgy élünk, mintha Ő nem lenne. Az is hatalmában van, aki tagadja Őt. Pedig ami Isten felől tudható, az Ő örökkévaló hatalma és istensége az Ő alkotásaiból megérthető és látható, de aki elfordul tőle, örök okoskodásaival, annak félresiklik az élete, oktalan szíve elsötétül, bölcseknek (haladóknak) tartják magukat, holott balgatagokká lesznek. Az egész világirodalom, költészet, drámák, filmek és operák nyüzsögnek a szerelmi tragédiáktól, kisiklott emberi történetektől. „Mindenki mást szeret?” Mi köze Istennek a házassághoz? Először is az, hogy Ő rendelte. A házasság szereztetési Igéje mindjárt a teremtéskor hangzott el. A Teremtő a magányos emberen, Ádámon akart segíteni, látva, hogy nem jó néki egyedül lennie. Elhatározta, szerez neki társat, hozzá illőt. Hogy Isten rendelte a házasságot, ebből három dolog következik: A házastársak közötti viszony felváltja az addigi legszorosabb kötést, a szülők és gyermekeik közöttit, de nem szünteti meg a szülők iránti gyengéd szeretet és gondoskodás kötelezését. „Elhagyja azért az ember apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez és lesznek ketten egy testté”. A másik Istentől határozott rend az egynejűség. A többnejűség akkor hatalmasodott el, amikor a keleti társadalmak egyre inkább úgy találták, hogy a házasság lényege a testi kielégülés. A több feleség (illetve szolgálatos rabnők) tartása megvolt az Ótestamentumban is, de a keserves példák megmutatják, hogy nem működött. Az egynejűséget az Újszövetsége állítja vissza és teszi egyetemlegesen kötelezővé a keresztyén világban. A harmadik vonása az Istentől rendelt vonása az Istentől rendelt házasságnak az, hogy egy életre szól. „Holtomiglan, holtáiglan hozzá hű leszek.” További tévedés, hogy megvolt az esküvő, jöhet a boldogság, jönnek a mézeshetek, esetleg a mézes évek. Nem éppen így van. Jönnek a kisebb, nagyobb csalódások. Nincs két egyforma ember a sokmilliárdos emberiségben. Valakinek, vagy az asszonynak, vagy a férjnek azonosulnia
kell társához. Ez bizony súrlódásokkal jár. Még az is ösztönös, hogy az udvarlás idején a jegyesek persze legjobb arcukat mutatják annak, akit meg akarnak hódítani, csak mikor egy ágy és asztal köt össze, derül ki, hogy nem is olyan lenyűgözően szép a menyasszony, nem is gáncs nélküli lovag férjem‐uram sem. Nincs olyan nagy szerelem, hogy ne legyenek súrlódások fiatal házasok között. Ezek a nem is mindig csendes perpatvarok elmérgesedhetnek. Ezek miatt el is idegenedhetnek egymástól, sőt idővel bekövetkezhet a válás is. Különösen, ha hatalmi vetélkedés üti fel a fejét: ki viseli kettőnk között a kalapot? A hitbelileg közömbös házasságban nem tudnak mit kezdeni a bűnnel, ami elválasztja még azokat is, akik szeretik egymást. A hitben járó házasok még éles viták után is meg tudják oldani az ellentéteket. Mindketten tudják, hogy őket Isten rendelte egymásnak és hibáival, botlásaival együtt is el kell fogadja férjét, feleségét, mint Isten ajándékát. „A ház és a marha atyától való örökség, de az értelmes feleség az Úrtól van”. (Péld 19,14) Egy házasság sem kezdődik tökéletesen. Építeni, csiszolni kell éveken át, hogy megközelítse azt, amivé teremtő Ura szánta, hogy áldás legyen a házastársak számára, de környezetük számára is. Irigykedem katolikus testvéreinkre. A katolikus dogmatikában a házasság szentség. Mint mondtam, a házasságot Isten szerezte és a Szentlélek áldása van rajta, ha figyelünk sugalmazására. „Megnyerte a jót, aki talált feleséget, vett jóakaratot az Úrtól.” (Péld 18,22) Az Újszövetségben az Efézusi levél 5. fejezete foglalkozik lényegbevágó tanácsokat adva a keresztyén házasságra. Azért úgy szeresse a férfi a feleségét, mint Krisztus szerette az egyházat és életét adta érte. Úgy engedelmeskedjék az asszony a férjének, mint az Úrnak; de az is meg van írva, hogy egymás iránt kölcsönösen engedelmesek legyetek. Persze az éva‐ádámi átöröklött természet eltorzította a házasságot is. Lehet szentségtelenül is megélni. Erről is tud a Szentírás. A mindenkori emberi gyarlóság iránt nyersen őszinte ószövetségi közmondásgyűjtemény, a Példabeszédek könyve ezt mondja a félresikerült házasságról, ahol a házsártos asszony viszi a kalapot: „Jobb a tető ormán lakni, mint háborgó asszonnyal közös háztartásban”. (Péld 21,9) Hogy is van ez? Van, aki 5–6 évnyi házasság után azt mondja: Ó, bár ne ismertelek volna meg soha. Mióta férjed (feleséged) lettem, eltorzult az életem. De olyan is van, nem is kevés, aki azt mondja 5, 10, 20, 40 év házasság után is, egy férfi magában fél ember. Én azóta érzem, hogy kiegészültem, kielégültem, amióta mellettem a párom, lelkem jobb fele. Nem szentség a házasság? Jó. Ne legyen sákramentum, de mindenképpen szent dolog. Ha a teremtő és megváltó Atya annyira magasra értékeli egy férfi és nő egy életre szóló testi‐lelki kapcsolatát, hogy a mennyei Vőlegény
és jegyese (menyasszonya), azaz Krisztus és az Egyház bizalmas, szoros egységéhez hasonlítja, akkor bizony szent dolog a házasság. Itt az ideje, hogy a polgári életben is helyreálljon a házasság becsülete. Karczagi Sándor
SAINT STEPHEN, KING OF HUNGARY (975‐1038)
Coming from the east under a chief called Árpád, a fierce group of people called Magyars came in the central part of the Danube valley during the last years of the ninth century. It was not for a hundred years, however, that the Magyars gave serious attention to the Christian Church. This was in the time of Géza, the third duke after Árpád. He was shrewd enough to see the practical desirability of Christianity as a protection against the inroads of his Christian neighbors on either side. He had the choice of turning to the Eastern Church at Constantinople or to the Church of Rome. Although Rome was more distant, he chose the Western Church, in fear that if he accepted Christianity from the east his domain would be incorporated in the recently revived Eastern Empire, the boundaries of which extended to the Danube. Géza's first wife was one of the few Magyar women who were truly Christian. Of this union was born, about the year 975, a son named Vajk, the future king and saint. His mother took great care of his early training, and he had excellent Italian and Czech tutors. Géza and his young son were baptized in 986, Vajk being given the name of the first martyr, Stephen; a number of the Hungarian nobles were baptized at the same time. For most of them it was a conversion of expediency, and their Christianity was merely nominal. The young prince, on the contrary, became a Christian in a true sense, and his mature life was spent spreading the faith and trying to live according to its disciplines and tenets. At the age of twenty Stephen married Gizella, sister of the duke of Bavaria, the future Emperor Henry II. Since Hungary was then at peace with its neighbors, Stephen devoted himself to rooting out idolatry among his people. In the guise of a missionary, he often accompanied the Christian preachers; sometimes he had to check their tendency to impose the faith forcibly. There had recently been a migration of German Christian knights into the rich and fertile plains of Hungary. Many Magyars not unnaturally resented this infiltration, which they thought jeopardized their territorial rights and their ancient pagan customs. They rose in
revolt under the leadership of Koppány, a man of great valor. The historic battle took place at Veszprém in 998, and though Stephen's forces were inferior in size to those of the rebels, with the help of the German knights he won a famous victory. To give God the glory for his success, Stephen built near the site of the battle a monastery dedicated to St. Martin. Known since that time as the archabbey of Pannonhalma, it flourished down to modern times. It is the mother house of all Benedictine congregations in Hungary. Stephen now followed up his plans by inviting priests and monks to come from Germany, France, and Italy. They continued the work of taming the Hungarian nation by teaching the Gospel; they built churches and monasteries to serve as centers of religion, industry, and education. Stephen sent Abbot Astricius to Rome to obtain from Pope Sylvester II the confirmation of these foundations, and at the same time he asked the Pope to confer on him the title of king. Pope Sylvester had prepared a majestic royal crown to send him with his blessing. He delivered this famous crown to Stephen's ambassador, and at the same time by a bull confirmed all the religious foundations Stephen had erected. It was this same Abbot Astricius who anointed and crowned him king in the year 1001. To support churches and pastors and to relieve the poor, King Stephen started the collection of tithes, and every tenth town was required to maintain a church and support a priest. He passed edicts for the severe punishment of blasphemy, murder, theft, and adultery. He commanded his subjects to marry, with the exception of monks, nuns, and clergy; he forbade marriages between Christians and pagans. Easy of access to persons of all ranks, Stephen was always ready to listen to the complaints of the poor, knowing that in helping them he honored Christ. Widows and orphans he took under his special protection. He also undertook the political reorganization of Hungary. He abolished the old tribal divisions and partitioned the land into counties, under a system of governors and magistrates, similar to that of the Western Empire. He also developed a kind of feudalism, turning the independent nobles into vassals of the crown, thus welding them into a political unity. He retained direct control over the common people. Without a living heir, on his deathbed, king Stephen raised with his right hand the Holy Crown of Hungary, and prayed to the Virgin Mary, asking her to take the Hungarian people as her subjects and become their queen. Stephen died on the feast of the Assumption in 1038. His tomb became the scene of miracles, and forty‐five years after his death Pope Gregory VII, ordered his relics enshrined and placed in the rich chapel which bears his name in the church of Our Lady at Buda. King Stephen was canonized in 1083. In 1696 Pope Innocent XI appointed his festival for September 2, the day on which Emperor Leopold won Buda back from the Turks. In Hungary his feast is still kept on August 20th, the day of the enshrinement of his relics. King Saint Stephen merits the highest veneration for his accomplishments in both secular and religious matters, and, most especially, for having been an exemplar of justice, mercy, charity, and peace in a cruel age.
JÚNIUS HAVI GYÜLEKEZETI ESEMÉNYEK
Június 1: az istentisztelet keretében a gyülekezet az 1920. június 4‐i gyászos trianoni békediktátumról emlékezett meg. Az istentisztelet utáni ebédet készítette és adományozta Sárkány Zsuzsanna. Június 8: az istentisztelet keretében a gyülekezet megünnepelte pünkösd ünnepét. Az úrvacsoraosztás alkalmával kb. 35 személy élt az úrvacsora szentségével. Június 15: az apáknapi piknik vasárnapja. A bevásárlást, az ételek elkészítését, a ki‐ és bepakolást, a felszolgálást következő személyek végezték: Megyesi Gizella, Fövenyessy Katalin és Károly, Magyary Ilona és András, Torma Veronika és József, Tompa Júlia, Kozák‐Gábris Ágnes, Danku Attila és Krisztina, Bordás Piroska, Herczeg Tamás, Körösy Jackie és Ted, Kozák Piroska, Csöregi Andrea, Márton Erika, Amy Lazicky, Jenei Zsolt, Mirzagha Mónika, Licko Zsuzsi, Jászka Zoltán, Herzeg Barbara, Magyari‐ Köpe Gábor, Göde Zoltán, , Richard Hayes, ifj. Orly Elvira és mások.
A gyülekezet szívből köszöni az önkéntesek munkáját és az adományozók nagylelkűségét, az Úr áldjon meg minden jóindulatú és segítőkész embert. Június 22: az istentisztelet keretében Isten Igéjét Nt. Szabó Sándor Sacramento‐i lelkipásztor hirdette. Az istentisztelet utáni ebédet készítette és adományozta Fövenyessy Katalin, Göde Zoltán és Magyary Ilona. Június 29: az istentisztelet keretében Isten Igéjét Nt. Kócs Júlia lelkipásztornő hirdette. Az istentisztelet utáni ebédet készítette és adományozta Sárkány Zsuzsanna és Magyary Ilona.
JÚNIUS HAVI ADAKOZÓK NÉVSORA:
Csaplár András és Roberta, Hites Sándor és Edith, Jakaby József, Jenei Zsolt, Kádas Jutka, Körösy Ted és Jackie, Mandel Martin és Anna, Vogt Enikő.
Dunai Magdolna, apáknapi piknikre………………………………$100.00
JÚLIUS HAVI GYÜLEKEZETI ESEMÉNYEK
Július 6: az istentisztelet keretében Isten Igéjét Nt. Lányi Gábor lelkipásztor hirdette. Az istentisztelet utáni ebédet készítette és adományozta Kozák‐ Gábris Ágnes. Július 13: az istentisztelet keretében Isten Igéjét Nt. Lányi Gábor lelkipásztor hirdette. Az istentisztelet utáni ebédet készítette és adományozta Fejér Anna. Július 20: az istentisztelet utáni ebédet készítette és adományozta Bordás Piroska és Zoltán. Július 27: az istentisztelet utáni ebédet készítette és adományozta Vörös Ilona, készítette Fejér Anna.
JÚLIUS HAVI ADAKOZÓK NÉVSORA:
Hajnal Ilona és Zoltán, Dittert László és Edith, Joe Elek és Patricia, Göde Zoltán és Norma, Jakaby József, Körösy Ted és Jackie, Magyary András és Ilona.
JÚLIUS HAVI RENDKIVÜLI ADOMÁNYOK
Bordas Zoltán és Piroska, szüleik emlékére…………………..……$100.00 Magyary András és Ilona, Cseusz Judit emlékére………..........$100.00 Vörös Ilona, templom légkondicionálására…………………………$1000.00 Vörös Ilona, ebédek készítésére…………………………………………$200.00
A Presbitérium nagy szeretettel köszön minden adományt és segítséget. Az Úr Isten gazdag áldása legyen adakozó testvéreinkkel!
JÚNIUS HAVI RENDKIVÜLI ADOMÁNYOK
Magyary András és Ilona, édesapám emlékére…….……….$500.00 Göde Zoltán és Norma, pünkösdre………………………………..$50.00 Kozák Piroska, húsvétra…………………………………………………$100.00 Kozák Piroska, pünkösdre……………………………………………..$100.00 Magyari‐Köpe Gábor és Blanka, apáknapi piknikre……….$100.00 Hajnal Blanka, apáknapi piknikre…………………………………..$100.00 Vörös Ilona, apáknapi piknikre………………………………………$100.00
HIRDETÉSEK:
‐ Kedves egyháztagok, gyülekezetünk barátai és támogatói, hirdetjük önöknek, hogy 2014. augusztus 24‐én, új kenyér ünnepe alkalmából, az
istentisztelet keretében úrvacsoraosztásra kerül sor. Mindenkit szeretettel várunk!
‐ A Presbitérium szeretetettel kéri nőtestvéreinket, hogy a 2014. szeptember 21‐én tartandó Őszi Református Piknik sikerét házisütemények sütésével és adományozásával segítsék. ‐ Magyari‐Köpe Gábor lelkész, a Presbitérium és a gyülekezet szívből köszöni Nt. Szabó Sándor, Nt. Kócs Júlia és Nt. Lányi Gábor lelkészeknek, hogy a júliusi hónap folyamán az istentiszteleti szolgálatokat elvégezték. Az Úr áldja és segítse a lelkipásztor testvéreinket!
NEKROLÓGOK
Kádas‐Lappe Klára (1948. szeptember 27 – 2014. július 27)
Sokaknak Klári, Klárika, Klára, apróknak az iskolában Klaudi, a családnak Ungu, Zsuzsikának mama. 1948. szeptember 27‐én Szikszó városkában született, Magyarországon. Kádas István és Nyiry Ilona házasságából négy gyermek született: Zsuzsanna, Ferenc, Jutka és Klári. Pici korában nagyon sokszor mondogatta "Ungu", így ragadt rá és nőtt fel az Ungu névvel. Zene óvoda, zenei általános, zene gimnázium. A zene töltötte be gyermekkorát és ifjúságát. Hegedült és oboázott, nagy reményeket fűztek tanárai a jövőjéhez. Egy nagyon komoly és veszélyes fül műtét után abba kellett hagynia a hegedülést és oboázást. Később az egri Tanárképzőben fejezte be az énektanári szakot. Az MTV‐nél mint rendezőasszisztens dolgozott, ahol megismerkedett leendő férjével Kovács Gáborral, egyetlen lányuk Zsuzsika édesapjával. Látogatóba jöttek Klári nővéréhez Kalifornia Mountain View városába, ahol hosszú évekig éltek. Az új élet buktatói megviselte kapcsolatukat, és tíz éves házasság után elváltak. Klári keresve a megfelelő megélhetési formát, elvégezte a műszaki rajzoló iskolát, dolgozott Teledyn, GE cégeknél. Amikor a computer átvette a kézi rajzolás világát, az egészségügyi pályán dolgozott. Időközben férjhez ment Funták Roberthez. Évekig elhúzódó, kétszeres próbálkozás után az ő utjaik is elváltak. A sok éves keresés után Klári visszatalált a zenéhez. A Kodály módszert használva elkezdett éneket és zongorát tanítani különböző Montessori iskolákban San Jose, Palo Alto környékén. Végül fő állásként 13 esztendeig Oakland TRIS iskolában tanított éneket és zongorát. Az ott eltöltött évei voltak a legszebbek. Sokszor emlegette
édesanyját, aki mindig azt szerette volna hogy zenének éljen. Tíz esztendővel ezelőtt megismerkedett Alex Lappe‐vel, harmadik férjével, akivel szeretetben élt együtt utolsó napjáig. Lányával Zsuzsival, és családja minden tagjával egy fantasztikus, erős szeretet kötötte össze. Életének szépsége és ereje a megbocsájtó, szeretetet adni és kapni tudó erő volt.
Judy Cseuz (1944. június 3 – 2014. június 21) It seems to me that the stars are shinning just a bit dimmer now that God has called Judy home. Our Hungarian community has lost a precious soul and a shinning representative of our community. Who among us, at least of my generation, has not heard of the Twins ‐ Toni and Judy. I met Toni and Judy while we were still in high school soon after they immigrated to America. They would come to Hungarian gatherings at the Pannonia Club in San Francisco, when all the young men would gather around them, for they were already very attractive and soon to become beauty queens in Marin County. They and their parents had wonderful parties in their Corte Madera home gathering the young Hungarian community where many life long friendships were formed. Judy was always active in the Hungarian community participating in the Hungarian dance group, attending the various Hungarian functions always with her beautiful smile. But Judy was not just outwardly beautiful, she was a person of substance. Family was very important to her and she remained loyal to family friends from her mother’s generation helping when help was needed, sometimes just being there to play cards, sometimes taking much more time and care when family friends were aging and unable to get around. When our Church started baking classes for the younger generations to learn to make the Hungarian desserts their grandmothers had made for them, Judy pitched right in. We were honored to have someone of her experience & ability to demonstrate some of the old recipes. Judy was full of ideas and energy and did beautiful presentations. We all appreciated her participation. She was not aloof, or a primadona, though she could have been. She was down to earth and practical. She was a beautiful, loving person inside and out. I shall always remember her kindness and encouragement and the fun we had with her in the baking classes! On behalf or our Hungarian community, we send our sympathies to her family: husband Kalman, son Charles, daughters Katerina and Kristina and sister Toncsi. May memories of her bring smiles and joy to all who knew her. May our Lord bless her soul and welcome her into the Kingdom of Heaven!
Ilona Orly Magyary, with much love from the Református Egyház baking class!
