Keskeny úton
1
Az Árpádföld - Cinkota – Mátyásföldi Református Egyházközség Lapja XiI. évf. 4. Szám
2010. október - December
„Akikre nem volt méltó a világ; bolyongtak pusztákban és hegyeken, barlangokban és a föld szakadékaiban.” (Zsidókhoz írt levél 11,38) A fenti gondolat egy hosszabb felsorolás végén áll. Az egész fejezetet magába foglaló történeti visszatekintés refrénként ismétlődő szókapcsolata: „hit által”. Hit által élték meg az ószövetségben Isten kiválasztottai mindazt, amit ígéretként kaptak. Nem féltek hinni Isten szavában, és hitük bizonyságot nyert. Sokan megmenekültek, megszabadultak, kiválasztattak és győzelmet arattak. Mások üldöztettek és kitartottak a szenvedésben, a menekülésben, vagy vállalták a mártírhalált. Szavuknak nem hittek, üzenetüket megvetették, életüket kioltották. A Szentírás így jellemzi őket: „akikre nem volt méltó a világ”. Karácsony éjjelén két bolyongó szürke árny tűnik el egy sötét istállóbarlang mélyén. Törékeny és védtelen élet születik odabent. Messze a palotától, a világ eldugott kis zugában
születik az Isten Fia, „akire nem volt méltó a világ”. „Nem volt számára hely” és mégis érkezett, mert Isten nem a világ méltatlanságára tekintett, hanem önmagára, szeretetére. A világ ma sem méltó az Isten Fiára, de nagy szüksége van rá. Milyen sokszor felmerül a kérdés bennünk: ki mire méltó? Saját magunkat emeljük abba a dicsfénybe, hogy a minket körülvevő gonosz világ egyetlen igaz harcosának lássuk magunkat, aki mindenkinek megfizethet azzal, amire méltó. Ki méltó a szeretetemre, ajándékaimra, cselekedeteimre, a karácsonyomból való részesedésre? És ha egy hirtelen mozdulattal mindezt megfordítjuk? Kinek a szeretetére vagyok én méltó, megérdemlem-e mások jóságát, figyelmességét, hűségét és elviselő szeretetét?
Keskeny úton
2
Az adventi készülődéseink (vásárlásaink, vendégeskedéseink, terített asztalaink) tudatos vagy tudatalatti gondolata is így kísért bennünket: méltóvá lenni, rászolgálni, kiérdemelni, a magam számára eszközökkel biztosítani a szeretet ünnepének kívánt ajándékait. Okot adni arra, hogy szeressenek. Mindezek az emberileg érthető próbálkozások és kísérletek jelen vannak a karácsonyainkban, de ugyanakkor az ebben szerzett kudarcaink is. Még magamat sem szeretem olykor, haragszom a rossz döntéseimért, elüldözöm magam mellől azokat,
szavaimmal, természetemmel, akik szeretnek. Saját magam elviselése is nehéz sokszor. Így miért is szeretne bárki, miért ünnepelne velem bárki?! A karácsonyi örömhír a magukat méltatlanoknak vallók gyógyulását segíti: „ne félj, mert kegyelmet találtál Istennél”(Lk.1,30). Ebből a kegyelemből lehet teljessé az a szép ünnep, amire „nem méltó a világ”, és amit mindannyian csupán „hit által” ajándékba kaphatunk. Bíró Botond lelkipásztor
Advent 2010-ben Első adventi gyertya Jézusunk neked égjen Hitünk lángoljon Érted – égi fényben
Harmadik adventi gyertya Jézusunk fénye lészen Szereteted sugára Lelkünknek része légyen
Második adventi gyertya Jézusunk érted égjen Reményt adtál a szívbe S a bűnünk feledésben
Negyedik adventi gyertya Jézusunk születése S hogy újra eljössz Legyünk mindig készen.
Sifter István
Keskeny úton
3
Ciklámenek az ablakban Vajon tudjuk-e, hogyan kerülnek a gyönyörű szép ciklámenek évről-évre templomunk ablakaiba? Tíz éve már, hogy olyan üzletben dolgoztam, ahol a tulajdonos sok nehézségen ment keresztül, míg végre megtalálta az igazi társát. Építkeztek, gyarapodtak, boldogok voltak, de egy valami hiányzott a kapcsolatuk kiteljesedéséhez: a templomi esküvő. Sokat beszélgettünk erről, míg eljöttek az akkori lelkipásztorhoz, s a jó Isten áldásával, mennyei boldogság közepette megesküdtek Isten színe előtt. „Kérjetek és megadatik Nektek...” (Máté ev. 7.7). Isten azóta is velük van, gyermekük az idén konfirmált itt a Templomunkban. „Mert nincsen Isten előtt személyválogatás...”(Pál levele a Rómabeliekhez 2.11). Hálájuk virágai az adventi ciklámenek gyülekezetünk valamennyi tagjának örömére a templom ablakaiban. „Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek.” (Pál levele a Filippibeliekhez 4.4) Kun Imréné, „Virágos” Éva
Csendeshétvége - Házaskör Mátraháza 2010. A Bibliánk egy igazi „Varázskönyv”. Kinyitod, elolvasod az adott részt, becsukod. És azon kapod magad, hogy valahányszor újraolvasod, mindig mást, másképp mond. VALAKI a sorok között dolgozik. A házasköri csendeshétvégén pl. olyan alapigékkel dolgoztunk, mint Ádám és Éva bűnbeesése, kiűzetése a Paradicsomból, s ennek következményei. S hogy ebben egyes egyenként
mindannyian, és mindannyiunk házassága is érintve van, eltervezett formálás alá vettetett, talán nem is „állt össze” sokunkban. Péntek este a teremtés hetedik napjának titkai fürkésztük, különösen a „nem jó az embernek egyedül” igazságát beszéltük át. Nem jó, mert a társam egészít ki, vele együtt lehetek csak az, amilyennek az Úristen látni akar. Ijesztő volt a felismerés, hogy
Keskeny úton
nemcsak csontomból csont, és testemből test a másik, hanem a közösen élt élet eredményeként üdvösségemből való üdvösség is, haragomból való harag is, bűnömből való bűn is. A házasságban való összetartozás nem véletlen választás eredménye, hanem Isten szeretetmunkájának betetőzése. Szombaton délelőtt mi nők elcsábultunk a kígyó miatt. A férjek meg a Nő miatt. Aztán az alkalom végére be kellett látni, nincs helye a felelősségtologatásnak, senki nem küzdött a Kísértő ellen, és senki nem küzdött a társáért a közös bűn elkerülése végett. És a mindennapokban? Küzdünk egymásért? Figyelmeztetjük őt, ha számára láthatatlanul, de számomra Isten által kapott látásból belép az életébe a bűn? Mi nem közös egy házasságban? És hogyan lesz ebből a jóravaló küzdésből önző, másikat megnyomorító elvárás? Ami már ellenébe mehet annak, amit Isten eltervezett a társam életével. Csak egy egyszerű alapigét olvastunk. Szombaton este még nehezebb kanyarhoz értünk. Isten határozott és végleges büntetése volt a kiinduló ige. Lelkipásztorunk többször is hangsúlyozta, hogy ebben az isteni ítéletben sem átkozta meg Isten saját keze munkáját, az embert, de az Édenkert
4
az új Ég és új Föld alászállásáig bizony mindörökre bezáratott. (Persze elhangzott Jézus Urunk neve is, aki azért rést ütött ezen az átjárhatatlanságon.) A beszélgetésben pedig megnéztük (ki-ki a maga házasságában), hogyan éljük meg manapság a bűneset utáni isteni büntetést? Mit kezdünk az „elnyert” fájdalommal, fáradtsággal? Csak a mi „Varázskönyvünk” 7. oldalán járunk. A vasárnapi istentiszteleten pedig esszenciáját hirdette lelkipásztorunk minden házasságnak, társas, közösségi kapcsolatnak. „Vajjon olyan igaz-é a te szíved, mint az én szívem a te szívedhez?” (2. Kir. 10.15.) Isten akarata szerint csakis Jehónádáb válaszában van minden szeretetközösség továbbvivő szava: - Olyan. És mit mond erre a király? - Ha így van, nyújts kezet. A mátraházi csendeshétvége erről a kézfogásról szólt, ha röviden kellene összefoglalni. És aki a képeket is megnézi, soksok kézfogást lát rajta. Feleségek és férjek egymás iránt való vállalásait, örömét, hitét erősítette meg. Istené a dicsőség ezért!
Falviné Hidas Viktória
Keskeny úton
5
Házaspáros csendeshétvége Mátraházán
Önkénteseink Devecserben
Keskeny úton
6
Hírek gyülekezetünk életéből Október 3. Gitáros istentisztelet. Igehirdető: Hanula Gergely a Pápai Református Teológia tanára 22-24. Házasköri csendeshétvége Mátraházán 28. Előkészítő istentisztelet a mátyásföldi templomban este 6 órakor Vető István evangélikus lelkész szolgálatával. 29. Közös előkészítő istentisztelet a cinkotai evangélikus templomban este 6 órakor Bíró Botond lelkipásztor szolgálatával 31. Reformáció ünnepi istentisztelet November 7. Gitáros istentisztelet. Igehirdető Nyikos András beosztott lelkipásztor. 20. Katalin bál 29. - december 4. Adventi esti istentisztelet sorozat teológus hallgatók szolgálatával. December 2. Presbiteri gyűlés 5. Gitáros istentisztelet: Ablonczy Áron első évfolyamos teológus hallgató szolgálatával. 19. Karácsonyi ünnepélyek. Árpádföldön 9, Mátyásföldön 17 órakor.
Ami még előttünk áll: December 24. Szenteste. Istentisztelet. 25. Karácsony első napja 26. Karácsony másodnapja 27. Fiatalok közös karácsonyi kakaózása du. 5 órától a gyülekezeti teremben. 31. Óesztendei istentiszteletek Január 1. Évkezdő istentisztelet és presbiteri újévköszöntő. 2. Gitáros istentisztelet. 17-20. Egyetemes (ökumenikus) imahét.
Keskeny úton
7
Keresztségben részesültek: Kiss-Haypál Csanád Uchlaczki Botond Almási Olivér Hanula Boldizsár Somogyi Fruzsina Izsoó Lázár Varga Márton Horányi Ádám Komló Dániel Zoltán Prebera Diána Éva
Kármán Enikő Fanni Mayländer Samu Teodor Imreh Dominika Imreh Kíra Imreh Anna Bíborka Imreh Zente Ágoston
Felnőtt keresztség: B. Tóth Gábor Lantos Gábor
Halottaink: Kőszegi Mihályné Szabó Bálint Markovics József Lutár Elemér Bordás Sándor Rendes Imre Hallerné Sági Erzsébet Nógrádi Béláné Berzétei Béla
85 éves 73 éves 88 éves 74 éves 52 éves 72 éves 67 éves 86 éves 79 éves
Czene József Korda László Szabados Gézáné Harsányi Kamilla Pusztai Jánosné Kovács Sándor Zombori Béláné Szőke László
78 éves 89 éves 88 éves 59 éves 69 éves 63 éves 88 éves 78 éves
Keskeny úton
8
Adventi várás Fordult egyet a Föld kereke. Eljött megint az Advent este. Valamikor a múlt időben, Megváltó vártak születőben. Tudjuk, hogy eljött kire vártak, Békét hirdetve a világnak. Megbocsájtást és szeretetet, De kigúnyolták az emberek. Megalázták, megkínozták, Gyalázat fára felrakatták! Átkokat szórtak a fejére, Imádkozott, míg folyt a vére. Azokért, akik fára verték, Áldozta ott fel drága testét. De visszajött a sírvilágból, Meg nem törve a haláltól, Megjelent ím újra élve, Égi testben visszatérve. Ember szemtől végig látva, Visszatért az ég-honába!
Drága Uram!... Mi van vélem? Mi ez a vágy mi él bennem? Tudom, hogy vagy, bár nem látlak, Mégis folyton visszavárlak. Ide Uram a keblembe, És itt maradj mindörökre! Nékem Advent minden este, Téged várva és keresve. Bár itt zsong benn az ígéret: Velem leszel amíg élek. Semmi sem elég belőled, Nekem Advent ez az élet! Az is marad, amíg élek.
Szabó István
Keskeny úton
9
Gyerekeknek Mi Jézus születésnapjának keresztrejtvényből
másik
neve?
-
megtudhatod
1 2 3 4 5 6 7 8 9 1 ebből
fakasztott Mózes vizet a pusztai vándorlás alatt 3 ahol a várost körülvevő nagy kőfal leomlott 4 ebben a tóban keresztelte meg Keresztelő János Jézust 5 Jézus mestersége 6 itt volt az egyetlen templom 7 ebben feküdt a kis Jézus az egyik halász akit Jézus a csodálatos halfogás alkalmával 8 elhívott tanítványnak 9 gaz a búza mellett 2 eledel
az
alábbi
Keskeny úton
10
A három napkeleti bölcs követi a fényes csillagot. Segíts nekik megtalálni a helyes utat! Ki is színezheted!
Keskeny úton
11
„Élmény?” - beszámoló Devecserből (2010. októberében)
Szombaton reggel értünk Devecserre. A város határában rendőrök felügyelték a bemenő forgalmat. Többfelől kapott előzetes prognózisok és szervezetlenség ellenére Isten mégiscsak tudott valamire használni minket. Délelőtt, miután sikerült beöltöznünk védőruhának nem nevezhető (csak később jöttünk rá) szerelésbe, egy ház helyiségeiből lapátoltuk ki a vörös iszapot. Onnan már rögtön a sűrűjébe keveredtünk és a hétvége nagy részében egy chipsüzem kiürítésében, takarításában vettünk részt. (Éljen, legalább kevesebb egészségkárosító rágcsálnivaló lesz a piacon. Mondhatná, aki nem szimpatizál ezekkel.) Ámde! Ez a Hungaro-chips egy újdonságdíjjal kitüntetett, többségében magyar tulajdonú cég, akik egy új, vákuumos sütési technológiát alkalmazva rákkeltőanyag-mentes zöldség- és gyümölcs chipset készítenek. Ezen kívül jó néhány helyi lakosnak adott munkát. No, hát megszabadítottuk őket kb. 4 ipari konténernyi dobozolt szállításra kész rágcsálnivalótól, majd a csomagolóanyagoktól, alapanyagoktól, bútoroktól, számítógépektől, iratoktól és mindentől ami mozdítható volt. Furcsa érzés volt látni például az üzemvezető asztalán az iszap alatt kirajzolódó billentyűzetet, tollat, cd-
ket, dossziékat. Ott nem volt idő pakolni…. egyszer csak belepett mindent. Az üzem fő épületében még általában bokáig lehetett járni a vörösiszapos szmöttyben. Fél nap után dobhattuk el a teljes felszerelést csizmától kezdve a saját ruháink egy részéig. A másik részét vasárnap dobtuk ki. Szerencsére délutánra és másnapra már kaptunk rendes, csizmával egybefröccsöntött vegyvédelmi ruhát. Ez jelentős előnyt nyújtott nekünk a fehér, vékony, átázós ruhákkal szemben. Persze kétszer azt sem lehetett felvenni, de legalább védett. Ritka volt a megfelelő védőruhába öltöztetett ember. A kastélypark kapuján és 1-2 ház falán látható volt, hogy helyenként 1,5-2 méter itt is volt az ár, pedig nagyjából 5-6 kilométerre van a tározótól. Sok kereszteződésben fegyveres rendőrök posztoltak. Szinte minden utcában voltak katonák, rendőrök, katasztrófa-védelmisek, polgárőrök és tűzoltók az ország minden részéből. No meg az önkéntesek! A helyiek szívesen vették a segítséget és érződött, hogy hálásak érte. Próbálták a lehető legjobban (akár viccelődve) megélni a helyzetüket. Bartha Illdikó, Tihanyi Miklós, Bihari Norbert
Keskeny úton
12
Gyülekezeti alkalmaink Mátyásföld:
Árpádföld: (1162 Menyhért u. 42.)
Istentisztelet Vasárnap 10.30 óra (Az istentisztelet idején a gyülekezeti házban van felügyelet a 4 évesnél fiatalabb gyermekekre)
Istentisztelet Vasárnap Bibliaóra Péntek
14.30 óra
Hittanóra: Vasárnap 10.30 és 11.30 óra
Hittanóra: Péntek
16.00 óra
Felnőtten konfirmáltak érdeklődők bibliaórája: Minden hónap első hétfőjén 19.00 óra Imaóra Szerda 18.00 óra Bibliaóra: Csütörtök 18.00 óra Ifjúsági óra (20-35 évesek) Péntek 18.00 óra Ifjúsági óra (13-15 évesek) Péntek 17.00 óra Ifjúsági óra (15-20 évesek) Szombat 17.00 óra Bibliaóra (35 év fölött) Vasárnap 17.00 óra Gitáros istentisztelet Minden hónap első vasárnapján 17.00 óra Házaskör Minden hónap második vasárnapján 17.00 óra
és
9.00 óra
Hivatali idők: Hétfő: 10-12 óra Csütörtök: 10-12, 16-18 óra Cím: Budapest 1165 Baross Gábor u. 23. Telefon: 403-6855, 06/30-867-89-68 E-mail:
[email protected] Web: http://www.matyasfoldiref.hu