Az Archaeopteryx feltüzeli a kedélyeket (Seppo Kanerva)
E mű az Urantia Alapítvány által kiadott The Urantia Book magyar nyelvű fordításából [© 2010 Urantia Foundation, 533 Diversey Parkway, Chicago, Illinois 60614, USA; +1 (773) 525-3319; http://www.urantia.org; minden jog fenntartva.] származó idézeteket használ fel. Az itt kifejtett nézetek a szerző(k) sajátjai, és nem feltétlenül tükrözik az Urantia Alapítvány, illetőleg az alapítványi szervezetek, továbbá ezen, az alapítványtól független internetes lap szerkesztőjének nézeteit.
Meglehet, hogy a 2002-ben megjelent Bones of Contention (John Murray, London, 2002), mely terjedelmes tanulmánynak a szerzője az angol mikropaleontológus, Paul Chambers, tekinthető a legfrissebb tudományos összefoglalónak abban a sorban, melyben ornitológusok – a madarak életét tanulmányozók – és paleontológusok – akik a fosszíliákat, vagyis az ősi növény- és állatvilág megkövesedett maradványait vizsgálják – közlik, hogy mit fedeztek fel és mit tudhatunk a madarak eredetéről és törzsfejlődéséről. Valószínűleg nem közismert, hogy mind a paleontológiának, mind az ornitológiának a megvannak a maga elméletei arról, hogy hogyan is kellene meghatározni a madarak eredetét és miként kell értelmezni és magyarázni a szárnyas és tollas állatok kövületeit tartalmazó leleteket. Egy teljesen más történet az, hogy a bibliai teremtéstörténetben hívő emberek és a darwini evolúcióelméletet elutasítók miként magyarázzák ugyanezeket a fosszíliákat. De mielőtt még elmerülnénk a modern tudománynak a madarak életével kapcsolatos elméleteiben, tekintsük át a tárgyban az Urantia könyvben közölteket.
Az Urantia könyv és a madarak evolúciója
Az élethordozók hozták a biológiai életet az Urantiára 550 millió évvel ezelőtt, és három, egymástól igen messze eső helyszínen végezték a telepítést. Az általuk idehozott életsejtanyag az élő szervezetek teljes evolúciójához szükséges kódot hordozta, melyből mintegy 50 millió évvel ezelőtt létrejöttek az első méhlepényes emlősök és amely végül nagyjából egymillió évvel ezelőtt elvezetett oda, hogy a főemlősök leszármazottjaként megszületett Andon és Fonta, az első emberpár. Vagyis a biológiai törzsfejlődés úgy zajlott, hogy 550 millió éven át hirtelenül újabb és újabb fajok megjelenését hozta magával. Bár módosulások és alkalmazkodások továbbra is végbemennek a ma létező fajokban, teljesen új fajok többé nem fognak megjelenni; a biológiai élethez tartozó kódban eredendően meglévő kifejlődési lehetőségek már mind kimerültek, legalábbis ami az új fajok megjelenését illeti. Durván 450 millió évvel ezelőtt zajlott le a növényiből az állati életbe való átmenet; megjelentek az első többsejtű állatok. A világ mintegy 400 millió évvel ezelőtt volt tanúja a trilobiták családja megjelenésének, melyet végül a tengervízi életnek már több tízezernyi tagja alkotott. 140 millió éven keresztül uralták is a tengereket, majd úgy nagyjából 260 millió évvel ezelőtt kihaltak. A gerinces állatok első családja, vagyis a
halaké, hirtelenül fejlődött ki az ízeltlábúakból nagyjából 250 millió évvel ezelőtt. Mintegy 210 millió évvel ezelőtt a kétéltűek (békák) kifejlődési potenciálja, mely eredendően megvolt a biológiai kódban, hirtelenül tényleges formát öltött, mégpedig mind az ízeltlábúak családjából, mind a halak családjából való leszármazás útján (59:5.5, 65:2.6), s ezzel az állatvilág kimászott a tengervízi élet vízi világából a szárazföldre. A növényvilágnak, mely jóval korábban meghódította a szárazföldet, ekkora már léteztek a magvas növény képviselői. Mintegy 140 millió évvel ezelőtt a békák közül kifejlődve jelent meg a hüllők változatos és sokrétű családja, mely aztán viszonylag rövid idő alatt előállt az ugyancsak változatos dinoszaurusz-családdal. Voltak nagyon testes dinoszauruszok, és voltak igen kicsiny méretűek is. A pteroszauruszok, vagyis a repülő hüllők durván 110 millió évvel ezelőtt jelentek meg. Bár tudtak repülni, mégsem ők voltak a madarak ősei. A dinoszauruszok 100 millió éves uralma lassan hanyatlani kezdett, de a végleges eltűnésük az élőlények sorából csak mintegy 35 millió évvel ezelőtt következett be. Mintegy 55 millió évvel ezelőtt a hüllők családja váratlanul életet adott az igazi madarak családjának, és mintegy 50 millió éve a méhlepényes emlősöknek. Ezt követően e két család került a biológiai színpad közepére és azóta is uralják azt. A repülő hüllők evolúcióját illetően az Urantia könyv III. részéből megtudhatjuk, hogy az első repülő állatok a pteroszauruszok voltak: [110.000.000 évvel ezelőtt (...) a szárazföldön dúló elkeseredett versengés miatt két másik [dinoszaurusz-] fajta a levegőbe kényszerült. Ám nem e repülő pteroszauruszok voltak a későbbi korok valódi madarainak ősei. Ezek az üreges csontú, ugráló dinoszauruszokból fejlődtek ki, a szárnyaik pedig denevérszárnyszerűek voltak, hat-nyolc méter fesztávolsággal. Ezek az ősi repülő sárkánygyíkok három méter hosszúra nőttek, és a mai kígyókéhoz nagyban hasonló, kiakasztható állkapoccsal rendelkeztek. Egy időre úgy tűnt, hogy e repülő hüllők sikeresek lesznek, azonban nem tudtak úgy továbbfejlődni, hogy légi vándorokként túlélőkké válhassanak. Ezek jelentik a madárősök kipusztult fajait. (60:2.12) Sok fosszíliáját ásták ki ezeknek a réges-régen kihalt, terjedelmes, repülni képes, ámde tollatlan dinoszauruszoknak. A pteroszauruszok nem képezik viták tárgyát. [60.000.000 évvel ezelőtt] [s]em az előző korszakok gázló és úszó elő-madarai, sem a repülő dinoszauruszok nem voltak sikeresek a levegőben. Ezek rövidéletű fajok voltak, rövidesen ki is haltak. Őket is utolérte a dinoszauruszok gyászos végzete, a kipusztulás, mert a testtömegükhöz képest túl kicsi aggyal rendelkeztek. A levegőben való utazásra alkalmas állatok létrehozására irányuló második kísérlet (...) megbukott[.] (60:3.21) A fenti bekezdésbeli utalás vélhetően a tollas repülő dinoszauruszra vonatkozik, melyet a paleontológusok archaeopterixnek neveztek el s amely 150 éve képezi tudományos vita tárgyát. 55.000.000 évvel ezelőtt a törzsfejlődés menetét az igazi madarak első fajának, egy kis, galambszerű teremtménynek a hirtelen megjelenése jellemezte, mely madár lett minden madárélet őse. Ez volt a földön megjelent repülő teremtmények harmadik válfaja, és közvetlenül a hüllők csoportjától származott, nem pedig a kortárs repülő dinoszauruszoktól, és nem is a szárazföldi fogasmadarak korai fajtáitól. És innen kapta ez az időszak a madarak kora és a hüllők hanyatlásának kora megjelölést. (60:3.22) 45.000.000 évvel ezelőtt (...) [e]gy nagytestű, struccszerű szárazföldi madár három méter magasra fejlődött és huszonháromszor harminchárom centiméter befoglaló méretű tojásokat rakott. Ezek lettek az ősei azoknak a későbbi vándormadaraknak, melyek nagyon értelmesek voltak, és egykor emberi lényeket is szállítottak a levegőben. (61:1.9)
A vándormadarakkal, vagy másként a fandorokkal kapcsolatban olvashatjuk azt is, hogy Ádám és Éva koráig szállítottak embereket, de több mint 30.000 évvel ezelőtt kihaltak. A békákból fejlődtek ki a hüllők, egy gyakorlatilag kihalt nagy állatcsalád, melyből azonban még a kipusztulás előtt megjelent a teljes madárvilág és az emlősök számos rendje. (65:2.8) Az ember előtti törzsfejlődésben talán a legnagyobb ugrás akkor következett be, amikor a hüllőből madár lett. A mai madárfajták — sasok, kacsák, galambok és struccok — mind az óriási hüllőkből származtak le réges-régen. (65:2.9) A 65:2.10 bekezdésben a szerző megemlíti, hogy a hüllőktől származó madarak családja részleges fejlődésre képes. A madarakon és a rovarokon kívül a denevérek is repülő állatok. A denevérek méhlepényes emlősök, és semmilyen tekintetben nem leszármazottai a repülő dinoszauruszoknak, és nincsenek is rokonságban a madarakkal. A denevérek a madaraknál jóval később jelentek meg; a dinoszaurusz-család csak mintegy 50 millió évvel ezelőtt adott életet a méhlepényes emlősöknek. A kinyilatkoztatásból megtudhatjuk és igaznak is fogadhatjuk el, hogy a felsőbbrendű repülő állatoknak három fajtája létezett. Ezek közül kettő már kihalt; így marad a madarak családja.
A Pterodactylus és az Archaeopteryx
A pteroszauruszok csoportjába számos faj tartozott. A nagyobbakat pterodactylus-oknak nevezik. 1842 óta százával ásták ki a különböző pterodactylus-ok kövületeit. A fosszíliák többsége jó állapotban maradt fenn, némelyiknél még a fej bőrredői is kivehetők. Az Urantia könyvben a pterodactylus-ról rajzolt kép (60:2.12) tökéletesen egyezik ezeknek a kövületeknek a tanulmányozásából megismerhető képpel. A pteroszauruszok tollatlan, testes lények voltak; hosszú farkuk, hüllőszerű fejük volt, a szájukban fogak helyezkedtek el, s denevérszerű szárnyakkal rendelkeztek. A szárnyuk elülső peremén volt két éles karmuk, melyeknek az állat a fák törzsére való felkapaszkodáskor vette hasznát. A madárra és hüllőre egyaránt hasonlító tollas állatnak, mely nagyon hamar viták tárgyává lett, az első kövületét 1861-ben találták az egyik solnhofeni mészkőbányában, a dél-németországi Pappenheim közelében. A pappenheimi régióból származó mészkövet több mint kétszáz éve használták a litográfiában. Az Urantia könyv ennyit közöl a délnémetországi mészkőről: [120.000.000 évvel ezelőtt] [e]zen alámerülés időszakában rakódott le a délnémetországi csodálatosan szép rajzolatú kőzet, azok a kőzetrétegek, melyekben úgy őrződtek meg az ősi rovarok törékeny szárnyai is, mintha csak tegnap kerültek volna oda. (60:2.6) E dél-németországi területek csak mintegy 50 millió évvel ezelőtt emelkedtek ki az akkoriban Európa nagy részét már évmilliók óta elborító tengerekből. Itt említhetjük meg egyébként azt, hogy a geológusok láthatólag pontatlanul határozták meg a Föld litoszféráját alkotó különböző rétegek és területek korát; mindegyik meghatározás túl korainak és túl réginek mutatja a korukat. Több tízmillió éves tévedésekről beszélhetünk. A jura időszakot (a dinoszauruszok uralma teljének korát)
például 205-140 millió évvel ezelőttre teszik a geológusok és a paleontológusok, pedig a helyes kormeghatározás a 125-100 millió évvel ezelőtti időszak lenne. A kinyilatkoztatás tükrében úgy is fogalmazhatunk, hogy a jura időszak még el sem kezdődött, amikor a tudományos kormeghatározás szerint már 15 millió éve lezárult. A solnhofeni mészkőben rovarok is eltemetődtek, megőrződött még a törékeny szárnyuk lenyomata is, de más is megmaradt. A pappenheimi körzet bányáiban talált paleontológiai jelentőségű leletek nem csak a jó minőségű rovar és hüllő fosszíliákról nevezetesek, hanem az ott kiásott páratlan pterodactylus kövületekről is. A solnhofeni bányákban 1861-ben talált első kövület, valamint az 1877-ben talált második s kétségkívül ugyanazon fajhoz tartozó állat még jobb minőségben megőrződött kövülete jellegzetesen eltér a többi pterodactylus lelettől. E fosszíliák korát hozzávetőleg 150 millió évben állapították meg. Hála a kinyilatkoztatásnak, tudjuk, hogy ez a kormeghatározás több tízmillió évvel hibádzik: a leletek mészköve 120 millió évvel ezelőtt kezdett el lerakódni, és a kinyilatkoztatásból azt is tudhatjuk, hogy ezek az állatok 110 millió évvel – és semmi esetre sem 150 millió évvel – ezelőtt jelentek meg. A solnhofeni megkövült állatok szembetűnően tollas lények voltak, és a tollazatuk nagyon hasonlított a ma élő madarakéhoz. Semmi kétség, ezek egykor repülő állatok voltak. A szárnyuk elülső peremén két éles körmöt hordtak a felkapaszkodáshoz. Az állat koponyája nagyon hasonlított a dinoszauruszéhoz, és a szája, benne a számtalan apró foggal jellegzetesen dinoszauruszra utalt; szája és állkapcsa egyáltalán nem hasonlított madárcsőrre. Az állat tollas farka ugyan a gerinc meghosszabbítása volt, mindazonáltal nagyon is egy madáréra hasonlított; és a csontváza is sok tekintetben hasonlított a madarakéhoz. Ennek az állatnak a tudományos neve archaeopteryx lett. Az első archaeopteryx kövület útja számos vargabetű után a londoni British Museumban ért véget, mely szerfölött magas árat fizetett érte. De még így is megmaradt az egyik legfigyelemreméltóbb és legjobban őrzött múzeumi leletnek. A második archaeopteryx fosszília jelenleg Berlinben található. Az utóbbi években öt további archaeopteryx kövületet találtak; az egyik a hollandiai Haarlem Museumba került. Londonban paleontológusok, ornitológusok, biológusok és más zoológusok 1862 óta vizsgálhatták a kövületet. És ezzel el is kezdődött a viták sora! A kövület már a felfedezése pillanatában feltüzelte a kedélyeket. Paleontológusok, ornitológusok, biológusok, más tudósok, anglikán püspökök és papok, valamint az úgynevezett közvéleményt alkotók a sajtót és a nagy nyilvános összejövetelek emelvényét vették igénybe, hogy néha kíméletlen vitákat folytassanak kifejezetten erről a kövületről és az evolúciós elméletről úgy általában. A vitázókat az tüzelte fel igazán, hogy Charles Darwin 1860-ban megjelentette híres, nagyszabású művét, A fajok eredetét, melyben leírta a természetes kiválogatódáson alapuló evolúció-elméletet. A vita tárgyát számos ilyesféle kérdés képezte: Vajon az archaeopteryx madár vagy hüllő? Honnan származott le? Vajon az archaeopteryx az őse a mai madaraknak? Mi volt a menete a madarak és a szauruszok kifejlődésének? Evolúció vagy teremtés eredménye az archaeopteryx? Vajon az archaeopteryx a „hiányzó láncszem” a hüllők és a madarak között, melyet a darwinisták annyira kerestek? Nemsokára az egész világ tudományos közösségére átterjedt a londoni vita. Számos új kövület megtalálása ellenére a fenti kérdésekre sem a 19. századi, sem a 20. századi tudósok nem tudtak általánosan elfogadható válaszokkal szolgálni. A vita folyik tovább. A bibliahívő püspökök, papok és tudósok általában nem állnak az evolúció elmélete mellé. Sokuk 7000 évesnek hiszi a világot. Isten teremtett mindent, beleértve az archaeopteryxet, a madarakat, a dinoszauruszokat, a hüllőket és egyebeket is, mégpedig hat nap alatt, s a hetedik napon megpihent – vagy mert az Isten előtt egy nap annyi, mint ezer év, és ezer év annyi, mint egy nap, a teremtés befejezéséhez talán 6000 év kellett; akárhogy is, a hat nap borzasztóan rövidnek tűnik még Istennek is ahhoz, hogy
végrehajtson egy olyan nagy gondosságot igénylő tervet, mint a világ teremtése. A legfanatikusabb bibliahívők azon a véleményen vannak – függetlenül annak hihetetlen voltától – hogy Isten teremtette még azokat a kövületeket is, amelyeket az ember a földből kiás. A Bibliában hívők viszont nem vallanak ennyire szélsőséges nézeteket, hanem inkább azt a nézetet fogadják el, hogy az új életformák a már korábban létezett formákból fejlődnek ki s bizony gondban vannak, amikor a bibliai teremtéstörténetben azt olvassák, hogy a madarakat a szárazföldi állatoknál előbb teremtették, miközben tudományos tény, hogy a szárazföldi állatok már jóval a madarak kifejlődése előtt léteztek. A dogmatikus teológia és a jámbor tudomány gyakorta vezeti az embert alaptalan következtetésekre. Az evolúció elméletét megalapozottnak tekintő paleontológusok általában úgy vélekednek, hogy a tollas, repülő archaeopteryx volt az az állat, melyből a madarak viszonylag rövid idő alatt kifejlődtek. Az archaeopteryx és a madarak fajai egymás kortársai voltak, mígnem az archaeopteryx kihalt. Ezek a paleontológusok úgy gondolják, hogy a dinoszauruszok mint állatcsalád nem teljesen veszett ki, hanem a madarak tollálcájában mint család fennmaradtak. A paleontológusok között azonban vannak olyanok is, akik szerint az archaeopteryx nem az a dinoszaurusz volt, amelytől a madarak családja leszármazott, hanem inkább maga is egy korai madár lehetett. Két neves csillagász is bekapcsolódott a vitába. Ők álltak elő a pánspermia elmélettel. Ezen elmélet szerint pánspermiumok, azaz egysejtű élő organizmusok rajai, mint vírusok lebegnek és keringenek az űrben, és amikor a Föld a pályáján haladva beleér egy ilyen rajba, ezek az egysejtű lények leszállnak a földre, ahol módosítják és mutációra késztetik az élő szervezeteket s betegségeket okoznak. Ezek a csillagászok 1978-ban felvetették, hogy az evolúció nem folyamatos és nem egyenletes; inkább hirtelen kitörésekben mutatkozott meg s hogy az evolúció során megfigyelhető hirtelen ugrások nem a természetes kiválogatódás miatt mentek végbe. E nézet nem áll távol az Urantia könyvben közölt igazságoktól, azonban a két csillagász nem állt meg ezen a ponton. Kijelentették, hogy azok a hirtelen változások az evolúció során valójában földönkívüli eredetű „genetikus viharok” következményei voltak, melyeket a pánspermia váltott ki. Az evolúció elméletében többnyire hívő ornitológusok azonban nem értenek egyet azzal a nézettel, hogy a madarak az archaeopteryxből fejlődtek ki. A soraik között van egy olyan csoport is, melyet gyakran tekintenek politikai pártnak, ez a BAND, az angol „Birds Are Not Dinosaurs” (magyarul: a madarak nem dinoszauruszok) szókapcsolatból alkotott betűszó. A BAND párt igen befolyásos. Az e társasághoz tartozók úgy gondolják, hogy a madarak és a dinoszauruszok egy időben éltek és mindkettő egy korábban létezett, ismeretlen, krokodilszerű hüllőtől származik. Vannak aztán olyan ornitológusok is, akik szerint minden madár egy nagytestű, struccszerű, repülni nem tudó állattól ered, mely ugyancsak egy ismeretlen hüllőből fejlődött ki. A darwinisták számára az archaeopteryx óriási szerencse volt. Darwin evolúció-elmélete szerint a fajok már előzőleg létezett fajokból fejlődnek ki természetes kiválogatódás útján, ami azt jelenti, hogy a környezeti feltételekre adott válaszok, a gyengék fölébe kerekedés, valamint az erősebb túlélése hosszabb időtávlatban mutációkat okoz a fajban, és sok ilyen mutáció után a faj végül átalakul egy újabb fajjá. Darwin 1860 tavaszán hozta nyilvánosságra ezt az elméletét. A tudományos világ és a közvélemény megdöbbenéssel és dühös elutasítással s tiltakozással fogadta. A tudományos közösség elsöprő többsége és az Egyház egésze egymás mellé állt és elítélték, elutasították az átkozott evolúciós elméletet. Az elmélet ellenzői úgy hitték és úgy hiszik ma is, hogy a fajok nem alakulnak át más fajokká; egyetlen változást fogadnak el, mégpedig némely fajok kihalását. Az ellenzők kezében komoly fegyvert jelentett az a tény, hogy a darwinisták nem tudtak felmutatni egyetlen kövületet sem, mely az evolúció átmeneti szakaszait megmutatva igazolta volna az elméletet. Más szóval az evolúciónak „hiányzó láncszemekre” volt szüksége, mert csakis a „hiányzó láncszemek” tudták volna igazolni Darwin elméletének igazságtartalmát. A diadalittas és ujjongó darwinisták most végre
hivatkozhattak az archaeopteryxre, mint az evolúció elméletének igazolására. Az archaeopteryxet nem lehetett sem dinoszaurusznak, sem madárnak besorolni. Tehát az archaeopteryxnek kellett a dinoszaurusz és a madár közötti „hiányzó láncszemmé” válnia. Az Urantia kinyilatkoztatás, mely dinoszaurusznak tekinti az archaeopteryxet (bár nem nevezi nevén), azt tanítja nekünk, hogy a „hiányzó láncszemeket” sohasem fogjuk megtalálni, mert azok nem is léteztek: (...) mégsem fogjátok tudni megtalálni az összekötő kapcsot az állatvilág nagyobb osztályai között, sem pedig az ember előtti legfejlettebb állatfajták és az emberi fajok előemberei között. Az úgynevezett „hiányzó láncszem” mindörökre hiányzó marad azon egyszerű oknál fogva, hogy soha nem is létezett. (58:6.2) Darwin istentelen tudománya nem hisz abban, hogy az evolúció előre meghatározott minta és kód szerint bontakozik ki; az evolúció olyan, hogy benne a változások hirtelenül mennek végbe, akár volt előttük fokozatos átalakulás, akár nem. A darwini természetes kiválogatódás teljesen gépies és véletlenszerű. Az Urantia kinyilatkoztatás jobb magyarázatot kínál nekünk és segít annak megértésében, hogy az organizmusoknak a környezeti hatásokra és feltételekre válaszul megjelenő alkalmazkodása, mely alkalmazkodásnak eredményei az átalakulások, előre meg van tervezve.
Confuciusornis – egy igazi madár
Eddig még nem találtak olyan kövületet, melyet okkal lehetne tekinteni az Urantia könyv 60:3.21 bekezdésében említett gázló és úszó elő-madarak maradványának. Viszont amikor az 55 millió évvel ezelőtt kifejlődött igazi madárról beszélünk, a kép teljesen megváltozik: a fosszíliát a közelmúltban megtalálták és a lelet azt bizonyítja, hogy az Urantia könyvbeli adat tökéletesen helytálló! Az 1990-es évek elején kínai paleontológusok észlelték, hogy a kövületek feketepiaca hirtelen felbolydult. Megtudták, hogy a Pekingtől 400 kilométerre lévő Liaoning tartományból származnak a tiltott kereskedés erősödését okozó kövületek. E tartományban sok kőfejtő működik, ahol a helyi gazdálkodók építőanyagot bányásznak. A kitermelés során gyakran bukkannak fosszíliákra, amelyek aztán a tiltott, ámde mohó piacon kötnek ki. A fosszíliákról megállapították, hogy azok dinoszauruszok és más hüllők kövületei, de néha nem tudták meghatározni az állatok faját. A liaoningi kőfejtők egy egykori tó fenekét alkotják, melynek közelében egy akkoriban még működött tűzhányó van. A tófenék korát tévesen 120 millió évesnek határozták meg. A téves kormeghatározás eredményeként a paleontológusok most úgy gondolják, hogy a madarak élettörténete mintegy 120 millió évvel ezelőtt kezdődött. A kínai paleontológusok meghívtak két amerikai ornitológust, hogy segítsenek nekik az egyik különös Liaonin-kövület vizsgálatában, mely kinézetre madár volt, de lehetetlen, hogy az legyen, hiszen ők úgy tudták, hogy a madarak 70 millió évvel ezelőtt fejlődtek ki s a kövület pedig 120 millió éves. A megkövült állatnak madárkoponyája volt és szaru állagú madárcsőre; a csontváza egy madáré; az állat testét teljes egészében tollazat borította, és a szárnytollak pontosan olyanok voltak, mint a mai madaraké. A gerinc meghosszabbítását képező farka nem volt, hanem inkább egy rövid, csontos pygostyle, vagyis a faroktollak rögzítésére szolgáló csont, farokmaradvány látszott. A szárnyak elülső peremén nem voltak kapaszkodókarmok. Ez az állat – a tudósok szavaival – egy galambszerű, galambméretű teremtmény volt, mely teljesen alkalmazkodott a repüléshez; ez lett a legkorábbi ismert
MADÁR. A tudósok idézhették volna az Urantia kinyilatkoztatást a kövület jellemzésekor: egy kis, galambszerű [teremtmény] (...) lett minden madárélet őse. (60:3.22) A nagy kínai bölcselő tiszteletére a madarat Confuciusornis-nak nevezték el. Az első kövület megtalálását követően kínai földművesek tucatjával ástak ki további confuciusornis-okat; így aztán ma már a világban minden magára valamit is adó múzeum büszkélkedhet egy-egy ilyen confuciusornis kövülettel.
Forrás: Kanerva, Seppo: The Archaeopteryx Makes Passions Fly High. In: UAI Journal, Vol. 13, No 2. 2006. p.11-15.
