Megtakarítás biztosítási védelemmel ötvözve: megoldás a felelősségteljesen gondolkodó emberek számára. „Egy bölcs ember úgy éli az életét, hogy cselekszik, nem pedig a cselekvésről gondolkodik.” – Carlos Castaneda –
Termékbemutató az Aranyszárny egyszeri díjas, befektetési egységekhez kötött életbiztosításhoz A megtakarítások elhelyezéséről érdemes időnként újra elgondolkodni! Az Aranyszárny egyszeri díjas (G60E) életbiztosítást elsősorban azoknak az ügyfeleinknek ajánljuk, akik már korábban összegyűjtött pénzüknek versenyképes befektetési lehetőségeket keresnek és mindezek mellé biztosítási védelmet is igényelnek.
Magas biztosítási összegű és akár többfajta biztosítási védelmet választ megtakarítása mellé? Konstrukciónk egyetlen szerződés keretén belül eszközalapok választása mellett megtakarítási lehetőséget és egyben biztosítási védelmet is nyújt. Így a szerződés funkcionálhat – alapvetően megtakarításként, minimális életbiztosítási elemmel ötvözve, vagy – anyagi biztonsági bázisként, úgy, hogy magasabb életbiztosítási védelmet és számos kiegészítő biztosítást választ hozzá. Az, hogy a biztosítási védelem milyen arányban szerepeljen szerződésében, a szerződéskötést megelőzően gondos előkészületet és mérlegelést kíván, mivel a kifizetés/kifizetések mértékét – függetlenül a befektetési eredménytől – ez jelentős mértékben befolyásolja. A biztosítási védelemnek ára van. A kockázati díjak a befizetett egyszeri díjból kerülnek levonásra, így csak a megtakarítási díjrésszel tud számolni távlati céljai megvalósításához. Amikor jelentős összeget szán befizetéseiből a biztosítási védelemre, ezzel a befektetésre szánt összegen felül pluszként kalkuláljon!
Miért jó mint befektetés? ¾ Különböző kockázati szintű eszközalapokból lehet választani, amelyekből a kockázatvállalásának megfelelő befektetési portfólió állítható össze. ¾ A szerződésen lehetősége van eseti díjakat elhelyezni, hogy váratlan helyzetekben is rendelkezésre állhasson egy nagyobb összeg, illetve, hogy ezzel is növekedjék a kitűzött célra szánt megtakarítás. ¾ Elképzeléseinek megfelelő időpontokban anyagi segítséget tud nyújtani a távolabbi célok megvalósításához. ¾ Lehetőség van eszközalapok között bármikor átváltani.
Nysz.: 16213
¾ A legkedvezőbb árfolyam kivárásához a szerződés meghosszabbítható.
1
Milyen hozam érhető el ezzel a megtakarítási formával? A befektetési egységekhez kötött életbiztosítás olyan megtakarítási forma, amely hosszabb távon (legalább 3 év) nyújthat versenyképes hozamot, s amelynek sajátosságai miatt más típusú megtakarításokkal – pl. bankbetétekkel – nem hasonlítható össze. Az életbiztosításon elérhető megtakarítás hozamát a választott eszközalapok teljesítménye, a biztosítási elemekre levont költségek, valamint a biztosítási szerződéssel kapcsolatos egyéb költségek befolyásolják.
Miért jó mint biztosítás? ¾ Azonnali készpénz-segítség váratlan tragédia esetén, amelynek összege a biztosítási összeg és a befektetési egységek aktuális értéke. ¾ Lehetőség van széles körű baleset- és egészségbiztosítási védelem választására!
Kinek ajánljuk az Aranyszárny egyszeri díjas (G60E), befektetési egységekhez kötött életbiztosítást? ¾ Azoknak, akik egyéb befektetéseik mellett pénzügyi diverzifikációra törekszenek, és ezért egyéb alternatívát is szeretnének választani. ¾ Azoknak, akik a befektetési alapokhoz hasonló, a biztosító által felkínált eszközalapból saját befektetési portfóliót szeretnének összeállítani. ¾ Azoknak, akik a befektetési eszközalapok árfolyam-változásaival együtt tudnak élni, és ezzel vállalják a befektetési kockázatot. ¾ Azoknak, akik megtakarításaik elhelyezése mellett biztosítási védelmet is szeretnének.
Mi az, amiben ez az életbiztosítás többet tud nyújtani más befektetési és megtakarítási formáktól? ¾ Egy szerződés keretén belül komplex megoldás: befektetés és biztosítás egyben. ¾ A szerződés kedvezményezettjei szerződéskötéskor név szerint megjelölhetők, és a későbbiekben bármikor módosíthatóak. ¾ Az életbiztosítás nem vonható – a gyakran hosszan elhúzódó – hagyatéki eljárás alá. A biztosító rövid határidőn belül teljesíti a kifizetést, így nem marad pénz nélkül a megjelölt kedvezményezett. ¾ Ehhez örökösödési és illetékmentességi kedvezmény is tartozik. ¾ Az életbiztosítás nem vonható végrehajtás alá. ¾ A megfelelő ideig számlán tartott befizetésekkel élvezheti a kamatadó kedvezményt, illetve a kamatadómentességből származó előnyöket. Részletes információk: www.generali.hu/Szolgaltatasok/Elet_es_nyugdij/jogszabalyok.aspx. ¾ A biztosítási esemény alapján történő kifizetések (kockázati szolgáltatások) összegei szintén mentesülnek a kamatadó alól.
2
A biztosítási szerződésben szereplő fogalmak Szerződő Az a személy, aki a biztosítóval szerződéses jogviszonyban áll, vállalja a díjak fizetését, valamint számos tranzakció kezdeményezésére is jogosult. Szerződő lehet természetes vagy jogi személy.
Biztosított Az a természetes személy, akinek az életével, egészségi állapotával kapcsolatos eseményekre a szerződés létrejön, s aki egyben a szerződés szerződője is lehet.
Kedvezményezett Az a személy, aki a biztosítási szolgáltatásra jogosult. A kedvezményezettet – a biztosított írásbeli hozzájárulásával – a szerződő nevezi meg. A baleseti halál szolgáltatás kivételével a baleset- és egészségbiztosítási szolgáltatásokat a biztosító a biztosítottnak fizeti ki.
Biztosítási szolgáltatások A biztosítási szolgáltatás a szerződéses tartam lejáratakor, vagy a biztosított halálakor történik, illetve kiegészítő biztosítások választása esetén a vonatkozó biztosítási feltételekben leírtak szerinti események bekövetkeztekor, így például a biztosított betegsége, egészségkárosodása, balesetből eredő sérülése esetén. A biztosítási szerződésben megjelölt bármelyik esemény bekövetkezésekor a biztosító kifizetést teljesít. A szerződés végén a szerződésen nyilvántartott befektetési egységek aktuális értékét, a biztosított halála esetén a befektetési egységek aktuális értékén felül a biztosítási összeget vagy összegeket fizeti ki társaságunk. A szerződést minimum 500 000 Ft-os haláleseti biztosítási összeggel lehet megkötni. A biztosító egyes esetekben mentesülhet a szolgáltatások teljesítése alól, vagy teljes mértékben kizárhat eseteket a kockázatviselésből, melyeket a szerződés általános és különös feltételeiben részle-tesen szabályoz.
A szolgáltatás kifizetésének határideje A biztosító a szerződés lejáratát követően, vagy a biztosítási esemény bejelentését követően a teljesítéshez szükséges dokumentumok beérkezését követő 15 napon belül kifizeti a szolgáltatást.
Kockázatviselés kezdete és várakozási idő Az érvényesen létrejött szerződés kockázatviselése annak a napnak a 0 órájával kezdődik, amikor az első díj vagy díjelőleg a biztosító számlájára beérkezik, vagy az első díjat vagy díjelőleget a biztosítási ügynök nyugtával igazolható módon átvette. A biztosító ügynöke 250 000 forintnál több készpénzt nem vehet át, és 48 órán belül köteles a biztosító felé elszámolni. A biztosító a szerződés kezdetétől számított 6 hónapon (várakozási időn) belül korlátozottan, csak a balesetből eredő biztosítási eseményekre szolgáltat. Ez a korlátozás azonban egy orvosi vizsgálattal elkerülhető és a biztosított így már az első perctől kezdve teljes körű védelmet élvezhet.
Díjfizetési kötelezettség nélküli szolgáltatások Ha a biztosítási szerződésben szereplő élet-, baleset- és egészségbiztosítások együttes kockázati díja az alábbiakban megjelölt biztosítási esemény bekövetkezésének időpontjában eléri a hatályos Díjszabásban meghatározott értéket, akkor a biztosított – közlekedési baleseti halála esetén további 1 000 000 Ft-ot – közlekedési balesetből eredő maradandó egészségkárosodása esetén további 1 000 000 Ft-ot fizet a biztosító a szerződésre vonatkozó feltételeknek megfelelően. Értékkövetés a szolgáltatásokra nem kérhető.
3
Eszközalap-választék Ön több különböző kockázati szintű eszközalapból állíthatja össze egyéni portfólióját. Kockázatfelmérő kérdőívünk segít döntése meghozatalában, az Önnek megfelelő kockázati szintű eszközalapok kiválasztásában. Az eszközalapok megválasztásakor az eszközalapok kockázati szintjén kívül a befektetés tartamát is figyelembe kell venni. Javasoljuk, hogy a biztosító honlapján rendszeres időközönként aktualizált Befektetési információk között található „Portfólióajánló” alapján évente tekintse át a szerződéséhez tartozó eszközalapokat.
Eszközalapok árfolyamainak közlése A biztosító az eszközalapok aktuális vételi árfolyamát naponta, két nappal korábbi értékelési napra vonatkozóan teszi közzé, ezért egy adott napon a két nappal korábbi értékelési napra érvényes árfolyamot ismerheti meg. A szolgáltatások teljesítéséhez a biztosító a bejelentés beérkezését követő értékelési napra érvényes árfolyamot alkalmazza.
Eszközalapokkal járó kockázatok Az eszközalapok megválasztásakor ügyelni kell arra, hogy az eszközalapok befektetési kockázattal járnak, mely befektetési kockázatot minden esetben Ön viseli. A biztosító a szerződéssel kapcsolatban hozam- vagy tőkegaranciát nem vállal. A felkínált eszközalapok közül a részvényalapok a legkockázatosabbak. Az eszközalapok árfolyamváltozása, a megtakarítás átlagon felüli növekedését, de ugyanakkor jelentős csökkenését is eredményezhetik. Szélsőséges esetben megtakarításának jelentős részét akár el is veszítheti.
Eszközalapok felfüggesztése Amennyiben a pénz- és tőkepiaci események azt indokolják, a biztosító határozatlan időre felfüggesztheti az eszközalapok értékelését, az eszközalapokhoz kötött befektetési egységek vételére, áthelyezésére és eladására vonatkozó tranzakciók teljesítését, valamint a biztosítási szolgáltatásra vonatkozó teljesítést a felfüggesztett eszközalap vonatkozásában. Ez az eljárás az Ön számára azért kedvező, mert ezzel óvjuk pénzét az esetleges veszteségtől. A biztosító a felfüggesztés idejére a tranzakciók végrehajtását és a szolgáltatási igények kifizetését elhalaszthatja. Erről részletesen a Befektetési egységekhez kötött életbiztosítások általános szerződési feltételeinek III.1.2 pontjában olvashat.
A szerződést terhelő költségek A biztosítást terhelő költségeket és díjakat – a kockázati díjak kivételével – a Kondíciós lista tartalmazza. A biztosítási elemek költségeiről a kiállított kötvényből, valamint a biztosítási évfordulót követően küldendő számlakivonatokból tájékozódhat.
Kezdeti költségek levonásának módja A biztosító a szerződéskötéskor meghatározott egyszeri díjból kezdeti befektetési egységeket képez, melyek darabszámát a szerződés tartama alatt, de maximum 10 éven keresztül minden biztosítási évfordulón 1%-kal csökkenti. Az eseti befizetésekből felhalmozási befektetési egységek keletkeznek, melyekre nem vonatkozik a visszavásárlási táblázat.
A szerződés visszavásárlással történő megszüntetése A szerződés visszavásárlásakor a biztosító a szerződés mindenkori visszavásárlási értékét fizeti ki, amelyet a visszavásárlási táblázat (a szerződési feltételek II. számú melléklete) alapján állapít meg. A visszavásárlási táblázat kizárólag az egyszeri díjból származó kezdeti befektetési egységekre vonatkozik. Rövid távon (1-3 év) az eszközalapok hozama a szerződés költségeit nagy valószínűséggel nem tudja ellensúlyozni, ezért a szerződés megszüntetése a tartam első éveiben veszteséggel járhat. Ha sürgősen a megtakarításához szeretne jutni – a szerződés befektetési jellege miatt - nem mindegy, hogy milyen időpontban teszi ezt meg.
4
Az eszközalapokhoz kapcsolódó tranzakciós lehetőségek Átváltás: a számlán lévő, egyes eszközalap(ok)ban lévő befektetési egységek áthelyezése más eszközalap(ok)ba. Részleges visszavásárlás: kezdeti és felhalmozási befektetési egységekből kérhető kifizetés. Az egyszeri díjból származó kezdeti befektetési egységekre a biztosító a visszavásárlási táblázat alapján számítja ki a kifizethető összeget.
Egyszeri és eseti díjfizetés A biztosító a befizetett összegeket a szerződő által meghatározott eszközalapokban befektetési egységek formájában helyezi el. A befizetett egyszeri díjon felül eseti díj bármikor fizethető a szerződésre. Mind az egyszeri mind pedig az eseti díjra vonatkozóan ajánlott a befektetési időszakot alaposan mérlegelni, hiszen versenyképes hozam csak az eszközalapok jó teljesítménye esetén érhető el. Ezért nem mindegy, hogy mikor és milyen árfolyamokon történik a befektetési egységek megvásárlása és eladása, valamint mely időpontokban indít átváltási tranzakciót. Befektetési egységeket venni (befizetni) alacsony árfolyamon, eladni (részleges visszavásárlás, teljes visszavásárlás) magas árfolyamon érdemes.
Trendfigyelő szolgáltatás Trendfigyelő szolgáltatás a nagyobb veszteségek elkerüléséhez! A Trendfigyelő Szolgáltatás keretében a biztosító szakértői a magas kockázatú eszközalapok árfolyammozgását minden egyes értéknapon figyelik. Az adott eszközalap árfolyamai 120 napos mozgóátlagának figyelembevételével, a tőzsdén is gyakran alkalmazott technikai elemzés segítségével állapítják meg a szakértők a trendfordulókat, amiről automatikusan értesítik azokat az ügyfeleket, akik ezt az ingyenes szolgáltatást kérik. Negatív trendforduló esetén kizárólag azon ügyfeleket tájékoztatja a biztosító, akiknek van befektetési egysége az adott eszközalapban, pozitív trendfordulónál mindenkit, akinek a szerződéséhez választható az adott eszközalap. Trendforduló esetén automatikus átváltásra is lehetőséget nyújt a biztosító. Negatív trendforduló esetében a magas kockázatú eszközalapokból egy alacsonyabb kockázatú eszközalapba váltja át a befektetési egységeket, míg pozitív trendforduló esetében ennek éppen fordítottja történik – amennyiben az ügyfél ezt a szolgáltatást is kéri. Figyelem! A negatív trendfordulón történő automatikus átváltás az átváltás értékelési napján esetlegesen előálló árfolyamveszteség realizálását jelenti. A Trendfigyelő szolgáltatás segítséget nyújt – az eredeti portfólió folyamatos újragondolása nélkül – az átmeneti nagyobb árfolyamcsökkenések kivédéséhez, így elkerülhetőek az azokból adódó veszteségek. Hosszú távon az egyéni portfóliók várhatóan nagyobb hozamot érnek el a Trendfigyelő szolgáltatás alkalmazásával. A Trendfigyelő Szolgáltatás kizárólag a Generali online szerződéskezelő rendszerén keresztül igényelhető.
5
A Generali „Szerződéseim” online szerződéskezelő rendszere A „Szerződéseim” rendszerrel lehetősége van a gyors, hatékony ügyintézésre, valamint szerződését 0–24 óráig bármikor megtekintheti. „Szerződéseim” online szerződéskezelő rendszerünkbe a www.generali.hu honlapon tud regisztrálni. Milyen lehetőségekkel élhet a „Szerződéseim” rendszeren keresztül? – Trendfigyelő szolgáltatás igénylése – Átváltás kezdeményezése – Részleges visszavásárlás igénylése. – Nyilatkozhat eseti díj befizetésekor arról, hogy a biztosító milyen eszközalapokba helyezze el a befizetett összeget. Eset díj befizetéséhez mindig külön kell nyilatkoznia. Amennyiben nem ad díjfelosztási nyilatkozatot, a biztosító 5 munkanapig várakoztatja a befizetést, majd a rendszeres díjra vonatkozó díjfelosztás szerinti eszközalapba/eszközalapokba fekteti a befolyt összeget. – Minden információt megtudhat számlájának alakulásáról, nyomon követheti a kifizetéseket. – Naprakészen láthatja választott eszközalapjai alapján aktuális díjfelosztását, a szerződés aktuális értékének alakulását.
A Generali honlapja A https://www.generali.hu/Online_ugyfelszolgalat oldalon az Ön fokozott anyagi biztonsága érdekében a biztosítási szerződés megkötésére és a díjfizetésre vonatkozóan néhány fontos tudnivalót ajánlunk elolvasásra! A https://www.generali.hu/GeneraliBiztosito.aspx oldalra kattintva az eszközalapokkal kapcsolatban befektetési információkhoz juthat, (pénzpiaci elemzések, gazdasági hírek, hozamszámító, Trendfigyelő, nettó eszközérték), valamint a https://www.generali.hu/Szolgaltatasok termékoldalán részletesen tájékozódhat választott biztosításáról. Amennyiben faxon vagy postai úton kíván tranzakciókat bejelenteni, vagy szerződésmódosítási igénnyel élni, akkor a tranzakciókhoz vagy a módosításokhoz szükséges nyomtatványokat innen tudja letölteni: https://www. generali.hu/Online_ugyfelszolgalat.
A Generali Telefonos ügyfélszolgálata Szerződése adatairól telefonon keresztül is kérhet információt, melyhez hívja a 06-40/200-250 (kék) számunkat. Ugyanitt adat-, és szerződésmódosítási és tranzakciós igényeit is bejelentheti, valamint szerződését érintő igazolást, csekket és nyomtatványt igényelhet telefonos munkatársainktól.
Díjfizetési kötelezettség nélküli szolgáltatások Ha a biztosítási szerződésben szereplő élet-, baleset- és egészségbiztosítások együttes kockázati díja az alábbiakban megjelölt biztosítási esemény bekövetkezésének időpontjában eléri a hatályos Díjszabásban meghatározott értéket, akkor a biztosított – közlekedési baleseti halála esetén további 1 000 000 Ft-ot – közlekedési balesetből eredő maradandó egészségkárosodása esetén további 1 000 000 Ft-ot fizet a biztosító a szerződésre vonatkozó feltételeknek megfelelően. Értékkövetés a szolgáltatásokra nem kérhető.
6
Gyakran előforduló kérdések Mely napon hajtjuk végre az igényelt tranzakciókat? Szerződésmódosítási és szolgáltatási igények esetében: átváltás, eseti díjfelosztás, átvezetés, részleges visszavásárlás és visszavásárlás esetén a 16 óráig beérkezett igényeket tudjuk adott napon beérkezett kérelemnek tekinteni. A 16 óra után beérkező kérelmek esetében a beérkezés napjának a következő munkanapot tekintjük. Mindig az igény beérkezését követő értéknappal hajtjuk végre a kért tranzakciókat. Igényeit az alább felsorolt módok valamelyikén juttathatja el: – interneten a „Szerződéseim” online szerződéskezelő rendszeren keresztül a www.generali.hu/Szerzodeseim címen, – telefonon a Generali Telefonos ügyfélszolgálatán keresztül a 06-40/200-250 telefonszámon, – írásban a biztosító levelezési címére (Generali Biztosító Zrt., 7602 Pécs, Pf. 888) vagy – faxon a 06-1/451-3857-es faxszámra, – személyesen ügyfélszolgálatainkon.
Mennyi idő alatt kapom meg a pénzemet részleges visszavásárlás esetén? A biztosító a kérelem beérkezését követő – amennyiben az hiánytalanul kerül kitöltésre – legkésőbb 15 napon belül teljesíti a kifizetéseket.
Mikor von le a biztosító kamatadót? A hatályos személyi jövedelemadó szabályok szerint abban az esetben, ha a kifizetés kamatadó-kötelesnek minősül, a biztosító a visszavásárlási értéket, a részleges visszavásárlási értéket a kamatadó összegével csökkentve fizeti ki. Adózással kapcsolatos részletes tájékoztatónkat itt találja: https://www.generali.hu/Szolgaltatasok/Elet_es_nyugdij/~/media/szolgaltatasok/elet_es_nyugdij/ado/Adózási%20 tájékoztató%20életbiztosításokhoz.ashx
A szerződéssel kapcsolatos döntései meghozatala előtt javasoljuk, hogy minden esetben tájékozódjon a rendelkezésére álló lehetőségekről és azok következményeiről. Kérjük, hogy a szerződési feltételek pontos megismerésének érdekében olvassa el a Befektetési egységekhez kötött életbiztosítások általános feltételeit és az Aranyszárny egyszeri díjas, befektetési egységekhez kötött, élethosszig tartó életbiztosítás különös feltételeit!
Jelen kiadvány nem minősül ajánlattételnek, kizárólag a figyelemfelkeltés célját szolgálja. Kérjük, hogy a szerződési feltételek pontos megismerésének érdekében olvassa el a Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás általános és különös feltételeit! 7
Együtt az oroszlán szárnyai alatt! A Generali nagy múltú, folyamatosan megújuló, stabil biztosító Egy sikeres történet kezdete A magyarországi piacon működő külföldi biztosítótársaságok közül a Generali büszkélkedhet a legkorábbra visszanyúló és leggazdagabb múlttal. A Generali Biztosítót 1831-ben Triesztben alapították, és az eltelt több mint 180 év után a csoport öt kontinens 60 országában képviselteti magát, 80 000 munkavállalót foglalkoztat és több mint 65 millió ügyféllel rendelkezik. A társaság 1832-ben, azaz alapítása után egy évvel már Pesten is megkezdte működését, s neve rövid időn belül összeforrt a korrekt és szakértő biztosítás fogalmával. Más társaságoktól eltérően, a Generali kezdettől fogva nemcsak a tengeri és szárazföldi szállítások biztosításával foglalkozott, hanem teljes körű biztosítási védelmet, így életbiztosításokat is kínált ügyfelei számára. Jókai Mórt 1887-ben választották be a Generali trieszti igazgatótanácsába, aki regényeiben sokszor megemlítette a társaságot: „…minden ól, pajta, csűr el van látva meszsziről meglátható fényes címereivel a Trieszti Assicurazioni Generalinak…, hogy a gyújtogatóknak elvegyék a kedvüket,” (Az új földesúr).
Jelenleg a Generali Csoport a globális biztosítási szektor egyik legjelentősebb szereplője. A csoport célkitűzései a nemzetköziség, az innováció és a magas technikai színvonal. Erejének bázisa a nemzetközi szakmai tapasztalat, amely pénzügyi stabilitásának garanciájával kínálja magas színvonalú szolgáltatásait. Magyarországon a Generali Biztosító a magyar biztosítási piac egyik legnagyobb szereplője. Fejlődésének alapja a folyamatos alkalmazkodóképesség és megújulás. A változásokra való felkészülés, a proaktivtás ma még elengedhetetlenebb a versenyképesség megtartásához. A kiváló folyamatok, a fejlesztések garanciát jelentenek arra, hogy a társaság ne csak ma, de holnap, holnapután is a megszokott és elvárt Generali minőséget nyújtsa ügyfeleinek, partnereinek. A Generali Biztosító nagy hangsúlyt fektet a társadalmi felelősségvállalásra. A Generali a Biztonságért Alapítvány segítségével elsősorban a magyar lakosság öngondoskodási kultúrájának fejlesztése, a baleset-megelőzés, közlekedésbiztonság és a kockázattudatosság áll a kezdeményezések középpontjában.
8