Az Angyalföldi Szent László Plébánia lapja

2014. Szent Mihály havának 7. napján

BékeHír

57. szám

Az Angyalföldi Szent László Plébánia lapja I ma

a

L élekért

Adj nekünk Uram, látó szemet, szerető szívet és mély lélegzetet. Amikor látó szemet kérünk Tőled, ezért könyörgünk: add nekünk, hogy mint Te, úgy lássuk a világot, az embereket és történelmünket; és a magunk élete történetét. Add, hogy napról napra, óráról órára olyanok legyünk, amilyennek elgondoltál. Tégy bennünket lassan-lassan azzá, amire teremtettél. Tégy készségessé szavad iránt, mely megvilágosít és átformál minden életet. Adj nekünk szerető szívet, hogy igazán szeressünk, megfeledkezve önmagunkról. Kell, hogy a Te szíved ültesd belénk a miénk helyébe, melynek verése olyan kihagyó, amikor másokról van szó. Uram, Te szeress általunk! Uram, adj Lelket nekünk, hogy ne fulladjunk ki az úton, hogy tiszta lélegzet, hogy élet lehessen bennünk. Segíts, hogy a holnap felé mehessünk, vissza nem tekintve, erőfeszítésektől sosem vonakodva. Adj Lelket, hogy remélhessünk újra, mintha ma kezdődnék az élet. Adj reményt a viharok között is, mert akkor is mellettünk állsz, és mi Benned remélünk. Hordozzuk az emberek reményét, de sok-sok gyötrelmét is. Adj Lelket nekünk, a Te Lelkedet, aki az Atyától származik. A Te Lelkedet, aki ott fúj, ahol akar, esőben, szélben, vagy a szelíd fuvallatban, amellyel megérintesz minket. Add a Te Lelkedet, hogy mélységből is imádkozhassunk Hozzád, eljöveteledet várva, az Úr teljessége után vágyakozva. Amen L.J. Suenens bíboros A tartalomból:

Antal atya bemutatkozása • Mese • Vers • Atyáink búcsúztatója • Szentek élete • Humor + képregény

57. szám

BékeHír

2014. szeptember 7.

2014. szeptember 7.

Róbert és Tibor atya búcsúztatója

A templomi búcsú után, amikor plébániánk életében valóságosan kitör a nyár, és megkezdődik a vakáció, megtudtuk a hírt, hogy kedves papjainkat máshová rendelte az egyházi küldetés. Ezért aztán valahogy nem úgy alakult sokunk napjaiban a pihenés, ahogy gondoltuk, hiszen szerettünk volna egy szép, meghitt és szeretettel teljes búcsúztatót tartani, amivel kifejezzük hálánkat eddigi áldozatos munkájukért, és szomorúságunkat a hirtelen és megrendítő erejű elválás miatt. A búcsúztató napja július 27-ére esett, amikor a kórusunk szolgálatával egy szép, meghitt és bensőséges szertartáson, és az azt követő családias hangulatú agapén fejeztük ki papjaink iránt érzett hálánkat és szeretetünket. Szerettünk volna valami különsen emlékezetes, de nem hivalkodó és tolakodó ajándékot, emléket adni számukra. Nagyon reméljük, hogy sikerült is. Itt most közzé adjuk azt a búcsúztató szöveget, mely a misén elhangzott, melyben említés van az ajándékokról, és arról, hogy miért, milyen szándékból kerültek az oltárra, majd kedves atyáink birtokába: Még tartott a tanév, amikor egyik napon nyolc óra után értem be az iskolába a kisfiammal, és szabadkozva kértem elnézést a tanár nénitől a késedelem miatt. Erika néni rám nézett, és kicsit elfátyolosodott tekintettel azt mondta: „Ugyan már, apuka! Ez nem baj. A baj az, ha már nem tudjuk elmondani valakinek, hogy szeretjük.” Baj, hogy Róbert atya nyugdíjba megy? Szívünk, lelkünk, értelmünk azonnal azt vágja rá: igen, baj. De mégis: itt áll mellettünk, közöttünk, és tudjuk, érezzük, hogy amíg a Jóisten élteti, lélekben közöttünk is marad.



Nem gyászolni jöttünk ma össze. Nem siránkozni, felelősöket keresni, összesúgva jól értesültnek mutatkozni…nem! Hálát adni jöttünk ma ide, hálát adni: Isten végtelen jóságáért, kegyelméért, szeretetéért, hálát adni két emberért, akik egyszer régen – ki előbb, ki később – átvették Uruktól talentumaikat, a rájuk bízottakat, bennünket, Isten hívő népét. Ma, itt, és most visszatérő Királyt köszöntjük. Fenségesen belép, maga elé hívatja szolgáit, és kérdőn a szemükbe néz: „Mutasd meg, mit tettél a rád bízott 2

BékeHír

57. szám

kincsekkel, amíg távol voltam?” „Nézd Uram…” kezdené az idősebb, de a Király felemeli a kezét, és körbenéz. Szeme megpihen az oltár körül álló fehér ruhák sokaságán. Rátekint az imára kulcsolt kezekre, a könnytől csillogó szemekre. Az egymás kezét fogó házastársakra, a keresztelőkútnál hancúrozó gyermekeikre, és a rózsafüzért imádkozó nagymamára. Látja a gyóntatószék csendjében megtérő bűnöst. Látja a kórházak magányában végső szentségekhez járulókat, az élelmiszer-konzervvel távozó hajléktalant, és az itt szemmel nem látható lelkek végtelen sorát, az üdvözülteket. Tekintete visszatér az előtte álló szolgákra, és így szól: „Hűséges és derék szolgák! Ne örüljetek: a feladatnak nincs vége. Bárki mondta, igaza volt: jó pap holtig tanul. Holnaptól új kincset bízok rátok.” Igen, Isten gondviselő szándéka valami mást tartogatott, mint amire számítottunk. Papjaink más feladatot kaptak, és most eljött a búcsú pillanata. Szomorú a szívünk, de ahogy mondtam: az volna a baj, ha már nem tudnánk elmondani valakinek, hogy szeretjük. Tibor atya pár év alatt belelátott a lelkek gondozásának óriási felelősségébe. Kívánjuk neki, hogy új helyén is megtalálja a legjobb, leghatékonyabb módját Isten országának hirdetésére. Három ajándékkal bocsátjuk útjára. Egy kehellyel, egy paténával és egy szentlelket ábrázoló, még némileg üres pendrive-val. Azt jelképezzük vele, hogy mindennapi profán munkájában, ugyanakkor a liturgikus életben is emlékezzen ezekre az évekre, melyet ebben a közösségben töltött, és a mai könyvnek megfelelő adathordozóra – mely ez esetben jelkép - sok-sok szent és szép történetet gyűjtsön. Róbert atyánk számára a jelképek szintén a hármas számra épülnek. Három különleges ajándék van az oltáron, mintegy megszentelődve, közvetítve Isten kegyelmét. Látszatra ugyanaz, mint mindig: kenyér, bor, és egy könyv. De ezek most nem a megszokott módon vannak jelen. Kezdjük a kenyérrel. Amit itt látunk, egyszerű pogácsa. Tarisznyába szoktuk tenni, s közben azt énekeljük: „Gaudeamus igitur, Juvenes dum sumus” Igen, ballag már a vén diák, a lélekben örökifjú, a jó pap, aki holtig tanul. Feltarisznyázzuk őt, mint a népmesék legkisebb fiúját csodatévő pogácsával (sok kis kenyérrel), belesütve szívünket, lelkünket, önmagunkat, ha majd további vándorútján megéhezik, vegye elő, kóstoljon bele, jussunk eszébe együtt és külön, és mondjon el értünk egy imát. Jöjjön a bor. Egy kis szöllőszemecske megfogant. Szívta magába a tavasz ragyogását, a nyár melegét, az ősz bársonyos napsugarát, és a novemberi fagyok deres harmatát. Igen, mert őt az emberek különlegesnek szánták, Tokajban nevelkedett, 3

57. szám

BékeHír

2014. szeptember 7.

nemesi családba született, aszú lett belőle. Ennek ma 24 éve. Ez a bor akkor született, amikor Róbert atya átlépte a Szent László plébánia kapuját. És ahogy Róbert atya féltő gonddal érlelte bennünk a hitet, úgy érlelődött a bor lelke, 15 évig tölgyfa hordóban, aztán áttetsző üvegpalackjában ragyogtatva gyönyörű aranyát. Ha majd egyszer, egy szép ünnepen megkóstolja, szálljon rá mindaz a sok áldás, amit azok mondanak, akiket elindított, nevelt, gondozott, érlelt és nemesített a hit útján. Hátra van még a könyv, amiről tudnia illik, hogy ez bizony egy világraszóló könyvritkaság. Olyan ritka, hogy nincs is belőle több, csak ez az egy. Vallomások, féltett titkok, személyes, bensőséges gondolatok, tanúságtételek íródtak le benne azoktól, akik szeretik őt, és akik szerették volna ezt elmondani neki. Nem hangoskodva nagy dobra verve, hanem úgy, hogy csak ő lássa, ő olvassa a szívek elrejtett titkait. Híveinek levelei, gondolatai, köszönő, bátorító sorai vannak itt, mint gyémántok egy kincsesdobozban, de tudjuk; amit hordoznak, hívő ember egy zsák gyémántért sem adná oda. És van benne egy vers. Ez az egy megosztható másokkal is, és ezt most meg is tesszük:

Sík Sándor: Á ldot t, /részlet/

aki előre néz.

Áldott, aki előre néz. Szellő szemedbe fütyörész, Forró a föld, piros a menny: Előre menj! Míg a jövendőnek birod Szögezni márvány homlokod, Nincs addig darvadozni mért, Mi jön, ne kérdd. Régi bölcsesség: ami vár, Réges-régen megírva már Szíved piros redőiben, – De nem pihen. A rejtelmes redők alatt Izzik az Élő Gondolat, Amely öröktől örökig Munkálkodik. Eredj és tárt szívvel fogadd, Amit diktál a pillanat. Cselekedd, ami rajtad áll. Nincsen halál. Az eltelt 24 évben Róbert atya – napi egy szentmisével számolva – 8760-szor áldotta meg híveit. Itt az idő, hogy viszonozzuk, és most mi áldjuk meg őt, szeretett kórusa elénekli neki és Tibor atyának az ároni áldást. Végezetül pedig kérem, hogy mielőtt kilépünk a templomból, a szép keresztény hagyomány szerint áldást mondva mindenki érintse meg a kitett mocétumot, 4

BékeHír

2014. szeptember 7.

57. szám

amely ennek a szolgálattal teli élet elismerésének a jelképe, és gondoljon valami nagyon személyes, konkrét dologra, melyet ajándékul nyújt át Róbert atya számára. Valahányszor magára ölti, érezze hívei el nem múló szeretetét. (Dr. Szolnoki János) *** Egyházunk nem hagyta magára plébániánkat, és Dr. Kálmán Antal atya személyében új plébánost kaptunk az Egyhámegyétől 2014. augusztus 1. napjától. Ha valaki vendégként belép egy házba, új családtag születik, az otthoniak szeretettel fogadják őt, és ez nálunk, plébániánk belső családi életében sem lehet másként. A beilleszkedés néhány hetét követően szeptemberben Veni Sancte alkalmával köszöntjük Antal atyát, és „hagyományosan” megajándékozzuk egy kis meglepetéssel. A köszöntő szövege itt olvasható:

A ntal

atya köszöntése:

Az emberek életében fontosak az első benyomások. Egy új plébános és hívei tekintetében ilyen alkalom az első szentmise. Nem tagadom, megmaradt bennem is, a csodálatos kenyérszaporítás emlékének vigíliája volt, augusztus másodika, szombat. A szentbeszéd is e köré a téma köré fonódott, és rámutatott az egymás felé fordulás, a cselekvő hit fontosságára, mi több: arra, hogy enélkül nem is lehetünk valódi, tanúságtevő keresztények. A homília számomra legérdekesebb része egy különleges történet volt, egy történet, mely szerint a tudósok egy feltárás alkalmával egy barlangot találtak, benne réges-régen megfagyott emberekkel. A régészeti leletek esetében ez nem szokatlan, csakhogy ezek mellett az emberek mellett tűzifát is találtak, és rejtély maradt, hogy miért nem fűtöttek be, miért hagyták magukat, és egymást ilyen keserű sorsra juttatni. Antal atya megpróbálta megfejteni a rejtélyt, megérteni, hogy talán az irigység, az önzés, a figyelmetlenség, a túlzott óvatoskodás eredményezte, hogy egyikük sem rakott a tűzre a saját fájából, és ezáltal a hibás döntés következtében nem csak embertársa, hanem ő maga is életét vesztette, belehalt. A rejtély nem hagyott nyugodni, vissza-vissza tért a fejembe, és persze rejtély marad, de annak a megoldására nekem is támadt egy elképzelésem. Ezeknek az embereknek – legyenek bárkik is – nem volt vezetőjük. Nem volt közöttük senki, akit elfogadtak, tiszteltek volna, akiben megbízhattak, és ráhagyatkozhattak volna életük sorsdöntő pillanatában. A barlangba visszatérve: ha lett volna valaki, akiben ezek a vándorló emberek megbíznak, azt mondta volna: nézzük meg, kinek mennyi fája van? A vékony, könnyen gyúló fával gyújtsuk meg a tüzet. A te fád nedves? Tegyük ki előbb száradni. Mindenki szorosan üljön a tűz körül, akkor is, ha nem az ő fája ég. Beosztjuk és óránként váltjuk egymást, mindig legyen őr, aki az éjszakában vigyázza a lángot. És együtt maradunk, ameddig el nem érjük utunk célját. Egy bölcs, okos és hűséges vezető segítségével azok az emberek életben maradhattak volna. Mert az emberi közösség sorsa, életének jó vagy rossz iránya attól függ, ki, hogyan és merre vezeti azt. A történelem, a Szentírás, és Katolikus Anyaszentegyházunk kétezer éves története fényesen igazolja ezt a tételt. És most itt ülünk a padsorokban, képzeletbeli zsákunkban tűzifánkat – jó és rossz tulajdonságainkat, képességeinket, szándékainkat, tehetségünket – szorongatva, és itt áll közöttünk 5

57. szám

BékeHír

2014. szeptember 7.

valaki, akit Egyházunk a Szentlélek kegyelméből e kis közösség pásztorává rendelt. Nézzünk magunkba, kedves testvéreim! Nyissuk ki zsákjainkat, nyissuk ki szívünket egymás felé, és ajánljuk fel képességeinket egymásnak, és lelkipásztorunknak, hogy a közösség hasznára válhassunk. Csengjenek most vissza korábbi plébánosunk, Róbert atya kérései, hogy utódját fogadjuk szeretettel, és segítsük őt mindenben és mindenkor. Hiszek abban, hogy ezt a kérést nem nehéz teljesíteni, mert hisszük, reméljük, hogy Antal atya bölcs, okos és hűséges vezetője lesz ennek a kisded nyájnak. Hogy a gyengét erőssé, a kicsit sokká, és a jót jobbá teszi Isten kegyelméből. Bárkivel is beszélgettem erről az eltelt hetek során, mindenkitől a megújulás és az előrelépés reményteli várakozása csendült vissza. Isten országának építése, egy plébániai közösség vezetése nem könnyű feladat, és nem lenne méltányos, illendő, hogy felelősségteljes munkálkodásához nem adnánk neki valami munkaeszközt. Hoztam is magammal, mindjárt kettőt. Itt van az egyik kezemben egy kiló só, a másikban egy zacskó kovász. Ki ne ismerné a mesét a királyról, aki elkergette a lányát, mert azt mondta neki: úgy szeretlek, mit az emberek a sót. Aztán mikor rájött a király, hogy só nélkül semmit nem ér az étel, könnyezve kért bocsánatot a lányától. De a só nemcsak a mesék része, hanem az Úrjézus tanításának egyik legszebb tanítása, példabeszéde: „Ti vagytok a föld sója!” - mondta tanítványainak, és üzente ezáltal nekünk, Őt követő keresztényeknek. Ma már kevesen gondolunk arra, hogy Jézus korában, sőt még a múlt században is a sót alapvetően nem ízesítésre, hanem tartósításra, a romlás elleni védelemre használták: hűtőgépek, jég hiányában a só volt az, ami meggátolta a kóros baktériumok elszaporodását, lehetővé tette az élelmiszer tárolását, megóvását, és így biztosította a közösség fennmaradását. Mi tehát a só? És mi a feladatunk ebben a világban? Védeni a világot a romlástól, biztosítani az élet folytatásához szükséges dolgokat, és ízt adni a semleges, közömbös dolgoknak. Ezért adjuk most át ezt a kicsi zsák sót. Kérem szépen, hogy markoljon bele nyugodtan, ne csak csipegesse. Sózza meg jó alaposan ezt a közösséget, védje meg a romlástól, eltévelyedéstől, szétszóródástól. És ha már sóz, tegye ízessé..majdhogy azt találtam mondani: sózzon oda, ha kell, de ez utóbbit inkább spirituális értelemben gondoltam. És ha már itt tartunk, másik példabeszédében említi Jézus a kovászt: „Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet egy asszony megfogott, és belekeverte három mérőnyi lisztbe, amíg meg nem kelt az egész.” Augusztusban, mikor Antal atya idekerült közénk, akkor kezdtem nevelni ezt a kovászt, ősi recept szerint, és sokat nézegettem, furcsálkodtam: ilyen lenne a mennyek országa?Persze ez csak külsőség, forma; a tartalom a lényeg, a kovász által megváltozik a tészta, átalakul, értékesebb, magasabb rendű dologgá, kenyérré válik, szent dologgá, amelyről Jézus még a legszentebb ima tanításakor is megemlékezett. Egyszóval itt a szükséges munkaeszköz, amelyhez jár egy kis használati utasítás. Kérjük Antal atyát: éles�sze fel, kelessze meg, gyúrja át ezt a hívő közösséget, hogy általa a környezetünk, országunk, és a világ is átalakuljon, csodás illatú, ropogós kenyérré váljon! Segítsen, vezessen, irányítson bennünket abba az irányba, hogy már itt a földön megtapasztalhassuk a másokért tenni akaró szeretet gyümölcseit, és elmondhassuk Jézus urunkkal: „ A mennyek országa közöttetek van.” 6

2014. szeptember 7.

BékeHír

57. szám

Ehhez kívánunk neki erőt, egészséget, kitartást, és kérjük munkálkodására a Jóisten áldását. Isten hozta a Béke téren! (Dr. Szolnoki János)

Interjú Antal atyával, új plébánosunkkal:

A jó riport mindig úgy születik, hogy a riporter „felkészül” az interjúalany személyes ismeretéből és így fogalmazza meg a kérdéseket. Mivel Antal atya most lépte át a templomunk küszöbét, ezúttal erre még nem volt mód, így kérdéseink is inkább az ismerkedést, az új plébánosnak a hívekkel való megismertetését célozzák. »» Megosztana pár főbb állomást, kedves történetet eddigi életéből, gyermek és fiatalkorából? Arra, gondoltam, hogy leírok néhány gyerekkori élményemet, néhány életképet. Egy nagy családban nőttem fel, 9-en vagyunk testvérek. Én volt a legkisebb. Étkezéskor az egész család összegyűlt, és ilyenkor mindig közösen imádkoztunk. Édesanyám főzött, mindig nagyon finomat ettünk. (tudom, hogy ő is fogja olvasni ezt a cikket). A mi szobánk a családi ház emeletén volt. Az elején négyen laktunk benne, de aztán ahogy a bátyáim kirepültek, ketten maradtunk az ikertestvéremmel. Igen, vagy egy ikertestvérem, aki nagyon hasonlít rám. Ez néha jól jön. Volt már olyan, hogy helyette tartottam meg egy esküvőt, és az ifjú pár észre sem vette a különbséget, illetve néha ő segített be nekem. Most legutóbb itt a Béke téren mondta el helyettem a misét. Szerintem a legtöbb hívőnek fel sem tűnt. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy Józsi atya szintén pap, ő a Budakalászi Plébánián vezeti a közösséget. Én az Esztergomi Szemináriumban tanultam, és ott is voltam egy évig diakónus. Egy alkalommal Józsi atya sétált a városban, és csak az tűnt fel, hogy vadidegen emberek köszönnek neki. Persze mindenkinek udvariasan visszaköszönt, mintha 100 éve ismerné. Az első kápláni helyem a Babér utcában volt. Három évet töltöttem ott, és nagyon sok mindent tanultam. A gimnáziumban trombitáltam, és a Babér utcától nem messze lakott Kriska Gyuri bácsi, akinél Esztergomban tanultam trombitálni, így tovább tudtam folytatni a trombitálást. Aztán Herboly László segített tovább fejlődni. Amikor nem készültem, vagy nem tudtam elmenni az órára, akkor mindig azt mondta, hogy nem baj, egy héttel később lesz belőlem trombitaművész. Sajnos művész nem lett belőlem, de nagyon szívesen trombitálok, főleg táborokban reggeli ébresztő gyanánt. Vigyázó Miklós atyától (ő volt a Babér utcában akkor a plébános) azt kellett megtanulnom, hogy nem szabad kapkodni, a nyugodtsága, és az emberekhez való türelme, fontos iskola volt számomra. Három év után a Krisztinavárosba kerültem káplánnak. Itt a kihívást a Szent Gellért Gimnázium jelentette. Szerettem a cserkészekkel foglalkozni, kirándulni, a táborokban részt venni. Nagyon értékes emberekkel találkoztam, és megtapasztaltam azt, hogy a hit hogyan képes az embert átsegíteni a nehézségeken. A fiatalok elhatározták, hogy jó lenne valami darabot előadni. A majd egy évig tartó előkészü-

7

57. szám

BékeHír

2014. szeptember 7.

let után a Godspell-t adtuk elő. Hadd írjak le egy rövid történetet a darab előkészítéséből. Elhatároztuk, hogy az előadás bevételét Böjte Csaba atya gyerekeinek fogjuk felajánlani a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak. Ehhez viszont szükségünk lett volna egy előzetes megállapodásra. Már minden lehetséges követ megmozgattam, hogy sikerüljön Csaba atyával, vagy legalábbis valamelyik titkárával találkozni, de nem jött össze. Aztán egy csütörtökön a reggeli mise után - emlékszem, hogy a miseszándék a Szentlélek kegyelmeinek kiáradásáért volt- még írtam egy e-mailt, nem sok reményt fűzve a sikeréhez, aztán elindultam a kocsim felé. A garázskapuban csak úgy véletlenül Csaba atyával futottam össze... A három évi Krisztinavárosi szolgálat után Pilismarót, és Dömös vezetését bízta rám bíboros atya. Az igazat megvallva szívesen maradtam volna a Krisztinavárosban, de elfogadtam az áthelyezést. Erről a hat évről rengeteg mindent tudnék írni, de most csak egy rövid történetet szeretnék megosztani. Ez úgy kezdődött, hogy… szóval közeledett húsvét, és ugyebár ilyenkor mindent elő kell készíteni, hogy szép legyen az ünnep. – Atya! Lesz húsvéti bárány?-kérdezte a sekrestyés néni, hivatkozva arra a képre, ami a Krisztinavárosban készült. – Legyen!- mondtam meggondolatlanul, mint aki nem tudja, hogy mit is vállal ezzel. Itt kicsit könnyebb bárányt szerezni, mint Pesten… van néhány a faluban. Reggel kicsit korábban indultam, egy nagyon aranyos fehér kisbárányt kaptam az egyik családtól kölcsönbe!- tehát vissza kellett adnom. A barika nagy bárányszemeivel úgy bámult engem, mint a pásztorát, (magamban Bírkó Birinek neveztem el) – legalább valaki felnéz rám, aztán be a kocsiba és irány Dömös! Aztán eljutottam vele a Dömösi templomig, pontosabban a sekrestyéig, ahol a kántor kifejtette, hogy utálja a szőrös állatokat, és soha nem fogna meg ilyet.(úgy tűnik, hogy csak a kígyókat, békákat, gilisztákat szereti). Miközben erről társalogtunk, a sekrestye ajtaja nyitva maradt egy egészen kicsit, mire a kisbárány bizonytalanul elindult, de megérezve a szabadság szelét, és erősen megsértődve a kántor hozzáállásán, kirohant a 11-es főútra. Én utána. A főút forgalma csikorogva állt meg kerülgetve hol engem, hol a kisbárányt. Néhány autós kiszállt és megpróbált segíteni elkapni a szökevényt, de jó ritmusérzéke volt Birinek, megnehezítve ezzel a pásztor feladatát. A 11-es úton azon izgultam, hogy ne pörkölt legyen a kisbárányból. A templomban fel kellett volna készülni a körmenetre, - gyertyák, füstölő, baldachin…, de a bárányt sem lehetett kinn hagyni. A misére jövők hangosan köszöntek, és siettek a templomba, hogy el ne késsenek, szóval egyedül próbáltam bekeríteni mind a három oldalról nekiszorítani egy háznak, aztán valaki a kocsmából jött és segített. Volt úgy, hogy sövény mögé szorítottuk, de áttört a sövényen. Aztán a Petőfi téren már elkaptam, de kicsúszott a karmaim közül, kicsit kilyuggatva a gyapjú öltönynadrágomat. Biri „öltönyét” ezzel szemben semmi kár nem érte. Nem tud egy kisbárány harapni, vagy ugatni, de futni, azt elég gyorsan. A végén 4 km kergetőzés után a cigánysoron sikerült elkapni. Úgy lihegett, mint egy kiskutya. A sekrestye közepén gúzsba kötöztük, és ott várta, hogy mikor áldozzuk fel. Amíg Pamlónában bikafuttatást tartanak Saint Fermin ünnepén, addig Dömösön bárány8

2014. szeptember 7.

BékeHír

57. szám

futtatás lesz... A jó pásztor a vállára veszi az elveszett bárányt, és hazaviszi… Én valahogy nem akartam a vállamra venni, de azért utánamentem… De írok egy másik történetet is: Az ádvent meghozta a hideget, és a karácsonyi készülődést. Ilyenkor többen jönnek el a misékre, a kedd reggeli 6 órakor lévő rorátéra, a gyónásukat is többen végzik el. Nem csak vásárlással, hanem belsőleg is készülnek az ünnepre. Mégis az egyik legnehezebb-de talán legörömtelibb feladatom nem a karácsonyhoz kötődik, hanem az ovis hittanhoz. Ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek első látásra gondolnánk. Úgy elmondani valamit, hogy teológiailag igaz legyen, és meg is értse az a 3 éves kisgyerek. Annak idején, mint ministránsvezető még elkövettem olyan hibát, hogy kértem, írják fel a füzetbe, hogy a „Mise részei,” mire nagy kerek szemekkel néztek rám, és kérdezték, hogy hogyan kell írni az M betűt. Szóval az írással nem próbálkozom az óvodában, hanem helyette rajzolunk, éneklünk, és megpróbálok mesélni. A minap az egyik ovis valamit akart mondani, és ahogy rám nézett, zavarba jött. Az anya, vagy apa szavakat nem mondhatta, –bár megesik néha, hogy apának szólítanak az iskolások is, mire én kicsit megijedek, és aztán gyorsan javítják atyára.– Az óvónő szót sem mondhatta, az óvó bácsi szót meg nem ismerte, így maradt a… Szóval azt mondta az egyik ovis, hogy: –Jézus! Kaphatok színezőt? Jól esett a megszólítás, de azért még sokat kell fejlődnöm, hogy tényleg olyan legyek, mint Ő. Végül is ez mindenkinek a célja az életben. Egy következő hittan végén Gergő (már elmúlt 4 éves) megkérdezte, hogy ugye viszek majd nekik karácsonyfát és ajándékot... Azt hiszem, össze kell szednem magam. Két éve a bíboros atya megbízott a a Ministráns Referatúra vezetésével. Ennek a feladatnak több része van. A ministráns-vezetőképző megszervezése, éves ministráns találkozó Esztergomban, a focikupa szervezése, az 5 évente megtartott Római Ministráns Találkozó egyházmegyei szervezése... Szerencsére itt vannak munkatársak, akik nagy segítséget jelentenek a munkában. És hát most itt a Béke téren kezdtem meg a szolgálatomat. Előttem az özönvíz - lehetne mondani. Ahogy ideértem rögtön két akkora eső fogadott, hogy az altemplomot elöntötte a víz. De remélem ennél már csak könnyebb feladatokat kell megoldanom. Antal atya

Elmélkedés A

boldogságmondások margójár a

BOLDOGOK, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek. BOLDOGOK, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz. 9

57. szám

BékeHír

2014. szeptember 7.

BOLDOGOK, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert öröm lesz az életük. BOLDOGOK, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük. BOLDOGOK, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak. BOLDOGOK, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat. BOLDOGOK, akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót, és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is. BOLDOGOK, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csendjük, és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé. BOLDOGOK, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra. BOLDOGOK, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak. BOLDOGOK, akik nem veszik túl komolyan önmagukat, mert környezetük megbecsüli őket. BOLDOGOK, akik figyelnek mások hívására, anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői. BOLDOGOK, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben. BOLDOGOK, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz. BOLDOGOK, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják őket, mert ez a szeretet ára. BOLDOGOK, akik gondolkodnak, mielőtt cselekednének, és imádkoznak, mielőtt gondolkodnának, mert kevesebb csalódás éri őket. BOLDOGOK, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak. BOLDOGOK, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert életesebb lesz az életük. Dr. Gyökössy Endre 10

2014. szeptember 7.

BékeHír

57. szám

Szentek élete Szent A ntal Padovai Antal 1195-ben előkelő és vallásos szülők gyermekeként született Lisszabonban. Fernando (Ferdinánd) névre keresztelték. Szüleitől mély vallásosságot és egyeneslelkűséget örökölt. Tizenöt éves korában belépett szülővárosának Sao Vincente de Fora nevű ágostonos kanonokrendi kolostorába. Szilárdan elhatározta, hogy meghal a világnak, és csak Istennek él. Amikor azonban kolostora belesodródott a II. Alfonz portugál király és a portói püspök közti viszályba, s kortársai sokat zaklatták politikai terveikkel, már két év után elhagyta szülővárosát, és áttelepült a coimbrai Santa Cruz kanonoki kolostorba, ahol zavartalan békességet keresett a teológiai tanulmányokhoz és a papságra való fölkészüléshez. Ez a kolostor azonban mint a portugál királyok udvari kolostora nagyon gazdag volt. Priorja 1220-ban belevitte kolostorát az Alfonz király és III. Honorius pápa közt támadt konfliktusba. Ezzel szakadást idézett elő a rendi közösségben, amelynek tagjai közül sokan aggodalommal figyelték elöljárójuk politikai nagyravágyását. Fernando életének két esemény adott útkeresésében végleges fordulatot. Az egyik: épp a Santa Cruz konventbe hozták az első ferences vértanúk holttestét, akik Marokkóban lelték halálukat. A másik: találkozott azokkal a közeli -- Santo Antonio dos Olivais nevű -- kicsiny rendházból való testvérekkel, akik a kolostor ajtajánál alamizsnát koldultak. Megszületett benne a vágy, hogy a szegények közösségében éljen. Fernando még 1220 nyarán csatlakozott hozzájuk. Fölvette szegény ruhájukat, keresztnevét templomuk védőszentje, Remete Szent Antal nevére cserélte. Telve a vértanúság vágyával, engedélyt kért, hogy misszionáriusként Marokkóban hirdethesse az evangéliumot. Szerencsésen el is jutott oda, Isten azonban más feladatot szánt neki. Marokkóban súlyosan megbetegedett, és 1221 tavaszán kénytelen volt visszatérni. Egy heves vihar azonban hazája helyett Szicília partjaira sodorta. Onnan a szicíliai testvérekkel az Assisi melletti Porciunkulába ment rendje egyetemes káptalanjára. Az összegyűlt háromezer franciskánus előtt ismeretlen volt, senki sem tudott származásáról és képzettségéről. Ezért amikor a testvéreket az egyes rendtartományokba sorolták, ő ott maradt egyedül. Megkérte tehát Észak-Itália tartományfőnökét, hogy vigye magával, és oktassa a rendi életre, a provinciális pedig Montepaolo remeteségébe küldte, hogy ott szemlélődő életet éljen, és legyen a tesvérek segítségére. Így jött el 1222 nyara, amikor a mécsest, amely addig rejtekben volt, maga Isten emelte lámpatartóra, hogy másoknak is világítson. Történt ugyanis, hogy tartományfőnöke néhány társával együtt Forliba küldte, hogy pappá szenteljék őket. 11

57. szám

BékeHír

2014. szeptember 7.

Ott az ünnep alkalmából valakinek beszédet kellett volna mondania váratlanul, mivel megbetegedett az, akinek ez lett volna a dolga. Készületlenül senki sem merte vállalni, s akkor megparancsolták Antalnak, hogy beszéljen. A csendes, mindaddig rejtettségben élő és figyelemre alig méltatott Antal megmondta, hogy gyakorlottabb a konyhai edények mosogatásában, mint Isten igéjének hirdetésében. A püspök azonban maga bátorította, mgy végül mégis beszélni kezdett egészen egyszerűen. Minél tovább beszélt azonban, szavai annál élénkebbek és melegebbek lettek, láthatóan teljesen eltöltötte a Szentlélek tüze. Hallgatói lélegzetüket visszafojtva figyelték. Nem tudós értekezést hallottak a papság mivoltáról, hanem a legszebb hasonlatokat és a legtalálóbb szentírási idézeteket, valamint a mélységes megtapasztalások szavait a szív bőségéből. Amikor befejezte, társai örömmel vették körül, Grácián testvér pedig áldotta a napot, amikor ez a vándor, rongyos barát segélykérően a köpenyébe kapaszkodott. Minthogy elöljárói nem kis meglepetéssel szereztek tudomást rendkívüli felkészültségéről, nem is sejtett Szentírás-ismeretéről, Felső-Itáliába küldték, hogy a tévtanítók ellen prédikáljon. Ez szerencsés lépésnek bizonyult. Mint ,,Szent Ferenc hűséges fia’’ és az assisibeli Szegény szegény tanítványa Antal először önmaga vállalta az Úr és apostolai életkörülményeit, másoknak csak ezután kezdett beszélni a szegénység türelmes elviseléséről és vallási értékéről. Amikor szegény vándorprédikátorként faluról falura, városról városra járt és a katolikus tanítást hirdette a szegénységről és a birtoklásról, szavait a saját élete hitelesítette hallgatói előtt: ,,A szabadon vállalt szegénység erőt ad az embernek, a gazdagság viszont elgyöngíti. Mert az ember hamarosan vagyonának szolgája lesz, ahelyett hogy uralkodna rajta. Ha ugyanis valakit veszteség ér, és emiatt szomorkodik, ez megmutatja, hogy rabja lett annak, amit előbb, a szerencséje idején birtokolt.’’ IX. Gergely pápa -- csodálattal eltelve Antal egyik beszéde után -- ,,a Szentírás szekrényének’’ nevezte. Mert amikor Antal a tömeghez beszélt, gyakran megesett, hogy a Szentírás szavai jöttek ajkára: hallgatói nem emberi szavakat hallottak, hanem az Írás örök érvényű igéit. A beszédnek ez a módja mély meggyőző erőt kölcsönzött neki. Az emberek, még a tévhitben élők is, csodálták mélységes vallásosságát. Isten szeretete mely egykor a misszióba vitte, és eltöltötte a vértanúság vágyával, most a kereső és tévelygő emberekhez vezette. Ezt vallotta: ,,A prédikálónak le kell szállnia az emberekhez, majd ismét föl kell emelkednie, hogy az elesett embereket magával emelje.’’ Ez a szerető vágyakozás Isten után prédikációs vándorútjai végén mindig visszavitte a magányba és a szemlélődő életbe. Az emberek iránti szeretete azonban hamarosan ismét kiragadta a csendből, ,,mert a jó szónok nem időzhet sokáig a szemlélődő életben, ha másokban is gyümölcsöt akar érlelni’’. Rendtársai azt kérték, képezze ki őket is a szónoki munkára. Kérésüket egyenesen Szent Ferenc elé terjesztették, s Antal megbízatást kapott a tanításra. ,,Azt akarom -- írta Ferenc Antalnak --, hogy a testvéreknek tanítsd a szent teológiát, de úgy, hogy sem benned, sem bennük ki ne aludjék az imádság szelleme, azoknak a szabályoknak megfelelően, amelyeket adunk.’’ - ő lett a teológia első tanára rendjének. 12

2014. szeptember 7.

BékeHír

57. szám

1227-ben megkezdte utolsó megbízatását: a hívők erősítését és megszilárdítását. Különösen az 1231-ben Padovában tartott böjti beszédei jelentettek páratlan eseményt. Az emberek már az éjszaka folyamán özönlöttek, úgyhogy nem akadt megfelelő méretű templom, ezért Antal a szabadban prédikált. A beszéd után gyónáshoz tódultak az emberek. Padova városa és környéke szemmel láthatóan megváltozott: halálos ellenségek békültek ki, adósokat engedtek szabadon, uzsorakamatokat és jogtalanul szerzett javakat adtak vissza, rossz nők, tolvajok és más gonosztevők bűnbánatot tartottak. Szavainak hatékonyságáról máig tanúságot tesz az 1231. március 15-én hozott adóstörvény, amely szerint ezentúl az adós csak vagyonával, és nem személyével vagy szabadságával kezeskedik. Ez az óriási munka azonban teljesen felőrölte egyébként is gyenge egészségét, úgyhogy ugyanabban az évben június 13-án, alig harminchat éves korában meghalt. A sírjánál történt számos imameghallgatás, gyógyulás és csoda következményeként IX. Gergely pápa alig tíz hónappal halála után szentté avatta. Csodatevő híre a hívő nép tudatában háttérbe szorította az evangélium hirdetőjének és a segítő szeretet apostolának alakját, jóllehet későbbi legendája szívesen foglalkozott ezzel a tevékenységével. XII. Pius pápa 1946. január 16-án egyháztanítóvá nyilvánította. Ezzel iránymutató tanítóul rendelte számunkra is, akik az evangélium szellemében minden keresztény egységére törekszünk. Ünnepét kezdettől június 13-án ülték meg, s tisztelete gyorsan általánossá vált. Olyan békétlen korban, amikor ,,nem volt biztonságban a vendég vendéglátójától, testvér a testvérétől’’ (Padovai Krónika), Antal áldott békeszerző volt.  A legenda Szent Antal alakját sokféle történettel fonta körül: a gyermek Jézust a karján hordozta, a tengeri halaknak prédikált, mint valamikor Ferenc a madaraknak. Egyszer egészen rendkívüli csoda történt általa: egy eretnek, aki tagadta Krisztus jelenlétét az Oltáriszentségben, azt mondta, hogy nem hisz addig az Eucharisztikus Istenben, amíg öszvére le nem térdel az Oltáriszentség előtt. Néhány nappal később Antal egy beteghez vitte az Oltáriszentséget, és találkozott a gúnyolódóval. És akkor annak öszvére hirtelen két első lábára ereszkedett, és meghajtotta fejét a Szentség előtt. Mindenható, örökkévaló Isten, ki Padovai Szent Antalban népednek hathatós közbenjárót adtál, kérünk, engedd, hogy az ő segítségével törvényeid szerint éljünk, és mindenben érezzük jóságos oltalmadat!

13

BékeHír

57. szám

2014. szeptember 7.

Mese (nem csak gyerekeknek...) A

Egyszer történt egy hajótörés, amit csak egy ember élt túl. Őt a víz egy lakatlan sziget partjára vetette. Azon imádkozott nap mint nap, hogy jöjjön és mentse meg valaki. Mindennap kémlelte a horizontot, hátha meglát egy hajót, ami megmentheti, de hiába. Végül, beletörődve sorsába, épített magának egy kis kunyhót a szigeten. Aztán egy napon, amikor elment halászni, hogy legyen aznapra is mit ennie, szörnyű dologra ért vissza. Az egész kunyhó lángokban állt! Teljesen elégett, úgy, hogy csak hamu maradt belőle. A hajótörött teljesen elkeseredett. Nemcsak hogy hajótörést szenvedett, de mire beletörődött sorsába és épített magának egy kis zárt menedéket, az is oda lett. „Hogy tehetted ezt velem Istenem? Mivel érdemeltem ki ezt a rosszat? Pedig már kezdtem megbarátkozni az egyedüllét gondolatával, és olyan jól éreztem magam ebben a kis kunyhóban, miért kellett ezt is elvenned tőlem?” - kiáltott Istenhez. Másnap kora reggel, amikor kisírt szemét kinyitotta, arra ébredt, hogy kiköt egy hajó. Nem hitt a szemének! Amikor felszállt a hajóra megkérdezte a kapitányt, hogy honnan tudták, hogy ő ott van. „Abból a nagy füstből, amit csináltál. Abból láttuk, hogy van itt valaki a lakatlan szigeten.” - felelte a kapitány. Az ember életében vannak olyan időszakok, amikor mindent elveszettnek érez, mert annyi rossz dolog történik vele. De az életnek minden negatív történésre van egy pozitív válasza! (ismeretlen szerző)

Humor

tudja !

A fiatal plébános új állomáshelyén az első szentmiséjét mondja. Mivel nagyon izgatott, így kezdi prédikációját: – Kedves… kedves testvéreim! Amikor… amikor a mai szent beszédre készültem, csak az Úr és én tudtuk, hogy mit fogok mondani… Most… most pedig úgy érzem, hogy most… most már csak… az Úr tudja…

Köny v-ünnep Két káplán találkozik. – Képzeld, tegnap kisebb ünnepség volt a plébánián, ugyan is a plébánosom most fejezett be egy könyvet! – És ezt megünnepeltétek? Ilyen ritkán olvas a plébánosod?…

L elki

reklám

A jó humorú lelkigondozó ezt a táblát rakta ki a parókia ajtajára: „Ha gondod van, gyere be és mondd el, mi bajod. Ha semmi gondod nincs, gyere be és meséld el, hogyan csinálod!” 14

57. szám

Kondás -hasonlat

lak atlan szigeten

A z Úr

BékeHír

2014. szeptember 7.

A kondás éktelenül káromkodva hajszolta végig a disznóhordát a falun. Amikor a plébánia elé ért, a pap méltatlankodva kiszólt neki az ablakon: – De Jani, nem félsz az Istentől, hogy már kora reggel így kezded? – Ugyan, tisztelendő úr! Ha maga előtt így ugrálnának a Biblia betűi, meg tudná-e szó nélkül állani?

A kik

növekszenek

A kisváros plébánosa kihallgatáson van a püspökénél, és nem győzi sorolni rossz híreit: hétköznaponként egyre kevesebben járnak templomba, csökken az esküvők és a keresztelők száma, vasárnap nagyon kevesen áldoznak a hívek… – Valami jó híred nincs? – kérdi a püspök. – Hát… elmondhatom, hogy a kilences mise közönsége hétről hétre nő. – Ez nagyszerű! Milyen mise az? – Gyerekmise.

Vers Béke Valami furcsa összehangolódás,  Valami ritka rend –  Széthúzó erők erős egyensúlya,  Mély belső bizonyosság idebent –  Bizonyosság arról, hogy élni jó,  Szenvedni elkerülhetetlen,  Szeretni tisztán: megistenülés,  Meghalni szép –  S a Kifejezést meglelni mindezekhez,  Megtalálni a felséges Igét:  Az Igét mindezekhez:  A Béke ez.  Orkán ordíthat aztán odakünt,  Robbanhat ezer bomba: kárbament,  De kárt nem okozott.  Bent:  Csend.  A Béke itt kezdődik.  Bent:  Csend.  Isten hozott. 

Reményik Sándor:

15

16

Templom Templom

Pétek 18 -21

Hónap 2. és 4. szerdája 19 Hónap 1. vasárnapja 17

Hónap 1. csütörtök 17 -18

Hónap 3. vasárnapja 17 -18

Ministránsok felkészítése Felnőtt kóruspróba Imacsoport Nyugdíjas Klub Rózsafüzér Csendes szentségimádás Gitáros szentségimádás

00

Péntek 18

Hónap 2. csütörtök 14 -16

00

Hónap 1. és 3. hétfője 19

Hitbeli elmélyítés felnőtteknek

00

Hétfő 20

Szentségi felkészítés felnőtteknek

00

csütörtök 18

Felnőtt bibliaóra

00

00

00

00

30

00

Boós Klára

Templom

Lányi Enikő

Pakusza Katalin

Lányi Enikő

Klubszoba (fsz.) Tanácsterem (I. em.)

Rajkainé M. Katalin

Antal atya

Klubszoba (fsz.) Tanácsterem (I. em.)

Antal atya

Tanácsterem (I. em.)

VÁRUNK TÉGED IS!!!

BékeHír

Tervezet, változások lehetségesek! Érdeklődjön az irodában vagy az atyáknál!

30

30

Antal atya "Táborhegy" (II. em.) Antal atya

Klubszoba (fsz.)

2014. szeptember 7.

00

"Táborhegy" (II. em.) Antal atya 30

Kedd 19

Ifjúsági hittan

"Táborhegy" (II. em.) Antal atya 00

Kedd 18

Gimnazista (7. osztálytól)

"Táborhegy" (II. em.) Antal atya 00

Kedd 17

4-5-6. osztály

"Táborhegy" (II. em.) Antal atya 00

Hétfő 18

3. osztály

"Táborhegy" (II. em.) Kovács Éva

Hír Katalin 00

Hétfő 17

1.-2. osztályosok

Klubszoba (fsz.)

Hitoktató/Felelős 00

Hétfő 1700 / 1800

Helyszín

2014. szeptember 7.

Időpont

BékeHír

Óvodások I. / II.

Csoport

Hittanórák és plébániai csoportok 2014/15

57. szám 57. szám

17

MEGVÁLTOZOTT MISEREND! Hétfő............. 730 Kedd............. 730 Szerda........... 730 Csütörtök........................................... 1800 Péntek..........(730) csak elsőpénteken............. 1800 Szombat............................................. 1800 Vasárnap...... 730. ....... 900....... 1130....... 1800 Gyóntatás minden pénteken 1700-1800-ig, illetve a szentmisék előtt!

MEGVÁLTOZOTT TELEFONSZÁM! A plébánia mostantól csak az alábbi számon érhető el:

320 - 0766 PROGRAMOK Szeptember: 6. szombat Róbert atya mesterkanonoki kinevezésének ünnepi szertartása 7. vasárnap Veni Sancte 8. hétfő Hittanos szalonnasütés 27. szombat Szeptemberi kirándulás Október: 4. szombat Nagymarosi ifjúsági találkozó 11. szombat Őszi kirándulás (Lehet, hogy 18. szombatra változik!) Várjuk észrevételeiket és javaslataikat! Kiadja: Angyalföldi Szent László Plébánia 1139 Bp. Béke tér 1/a. Tel.:320-0766 Nyomdai munkák: monobit nyomda Kft. web: www.monobit.hu Kapcsolat: 30/231-4355 (dr. Szolnoki János), 20/427-2949 (Czinege Attila) web, e-mail, facebook: beketer.ghost.hu, [email protected], facebook.com/beketer.szentlaszlo Információs lista: [email protected] A lista honlapja: http://lists.ghost.hu/mailman/listinfo/szentlaszlo