AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK HADEREJÉNEK ALLOKÁCIÓJA 1969-TŐL NAPJAINKIG GOTHÁRD PÉTER
BEVEZETÉS Korunk egyik legnagyobb haderejével vitathatatlanul az Egyesült Államok rendelkezik. Jövőre vonatkozó fejtegetésekbe egyelőre felelőtlenség lenne bocsátkozni, azt azonban talán már az elején leszögezhetjük, a globális értelemben vett amerikai katonai dominancia 2020-ig csak rendkívüli körülmények hatására kerülhet veszélybe, hiszen jelenleg nincs még egy haderő a világon, amely hasonló magas szintű technológiai, anyagi és eszközi képességekkel-adottságokkal rendelkezne. Hogy mi történik majd 21. század második évtizede után, egyelőre megjósolhatatlan, az azonban kétségbevonhatatlan tény, hogy a 2003-as év folyamán megkezdett nagy amerikai haderőreform páratlan a maga nemében. Ez a reform alapvetően változtatta meg a haderő szerkezeti struktúráját és szervezeti felépítését. Hagyományos háborús körülmények között talán legyőzhetetlen, aszimmetrikus hadviselésben, a gerillatípusú hadikultúrával szemben azonban már korántsem olyan magabiztos az Egyesült Államok hadserege. Elég itt csak az Afganisztánban és az Irakban elszenvedett veszteségekre, vagy akár az 1993-as szomáliai fiaskóra gondolnunk. Összetettebb képet csupán akkor kaphatunk, ha történelmi léptékben, globális szinten értelmezzük az amerikai katonai jelenlétet. Ennek megfelelően történelmi kontextusban kell vizsgálni az amerikai haderő csapattelepítési politikáját és szokásait. A megfelelő rálátás érdekében érdemes három részre bontani a vizsgált időszakot: a hidegháború éveire, a kilencvenes évtizedre és a terror elleni háború újdonsült időszakára. A hidegháború időszaka A republikánus Richard Nixon elnökké választásának évében, 1968-ban az amerikai hadsereg létszáma Vietnamban elérte tetőpontját. Mintegy 750000 ezer katona állomásozott Kelet-Ázsiában és az óceániai térségben, többségük – közel 500000 ember – Dél-Vietnamban. Az elkövetkező hat év során, a háborús veszteségek és a belpolitikai események hatására az Egyesült Államok fokozatosan kivonult a régióból 103
A A E Á
és ennek következtében geostratégiai szempontból drámai mértékben lecsökkent az állandó amerikai katonai jelenlét a térségben. 1974-re, Nixon lemondásának évében már csak 150 katona és tanácsadó maradt Dél-Vietnamban és csupán 140000 KeletÁzsiában.1 Ez utóbbi csapattestek nagy részét a Japánban, Dél-Koreában és Thaiföldön állomásoztatott katonák tették ki. (2. táblázat) Ugyanebben az időszakban az amerikai haderő az átalakítások következtében elvesztette aktív állományú legénységének egyharmadát, ez valamivel több, mint egy millió embert jelentett. Ennek hátterében a kötelező sorozás megszüntetése keresendő, mely a kizárólagosan önkéntesekre épülő hadsereg visszaállítását eredményezte. Ez részben a vietnami katasztrófa következtében kialakult morális hullámvölgy hatására alakult így, mivel az Egyesült Államok nem kívánt a továbbiakban fenntartani egy hatalmas, az egész világon jelen lévő katonai erőt. Az egyetlen kivétel a Közel-Kelet volt, ahol 1969 és 1974 között az USA megduplázta katonai erejét (983 főről 1460 főre). Az amerikai tengerentúli haderő létszámának alakulása a Nixon-adminisztráció alatt:2 •
1969 3132766 fő
•
1970 2718027 fő
•
1971 2392412 fő
•
1972 2111403 fő
•
1973 2006926 fő
•
1974 1945818 fő 1975. április 30-án elesett a dél-vietnami Saigon, mely után megkezdődött az ame-
rikai csapatok teljes kivonása egy olyan végérvényesen elvesztett háborúból, amelyben több mint 60000 amerikai és sok százezer vietnami katona és polgári személy vesztette életét. A vietnami kudarc megtörte az amerikai haderő rohamos innovációját, közel egy évtizedig nem hajtottak végre számottevő fejlesztéseket az ágazatban, miközben nem került sor átfogó katonai beavatkozásra sem. 1976-ban az Egyesült Államok 1500 fős kontingensének jelentős részét kivonta thaiföldi bázisairól, abból az országból, ahol már az 1950-es évektől meghatározó katonai erővel volt jelen. A Carter-adminisztráció alatt az amerikai külpolitika egyértelműen a Közel-Kelet térségére fókuszált, elsősorban az 1973-as olajsokk hatására előtérbe került energiaellátási kérdések következtében. 1977 és 1979 között Carter elnök személyesen közreműködött az egyiptomi-izraeli béketárgyalásokban, melyek többek közt a már 1967 Frontline – US Military Deployment 1969 to the present http://www.pbs.org/wgbh/pages/frontline/shows/ pentagon/maps/ 2 Uo. 1
104
A A E Á
óta fennálló „határvitát” voltak hivatottak rendezni. Ebben az időszakban a Szovjetunió megszállta Afganisztánt3, iszlám radikálisok felgyújtották az USA pakisztáni nagykövetségét, valamint fegyveres milicisták megdöntötték az amerikai támogatással uralkodó iráni Pahlavi sah hatalmát, és közel 100 túszt ejtettek a teheráni amerikai nagykövetségen. A túszok kiszabadítására indított kommandós akció kudarcát követően az Egyesült Államok kivonta összes szárazföldi haderejét a térségből, elsősorban Iránból, ahol ezt megelőzően közel 1000 főt állomásoztatott.4 Washington a haditengerészet kijelölt egységeinek a térségbe vezénylésével igyekezett fenntartani a stabilitást, több mint 18000 főt állomásoztatva ezek után a Perzsaöbölben. 1979. január 1-én az Egyesült Államok helyreállította diplomáciai kapcsolatait a Kínai Népköztársasággal, ahova ezek után tíz főből álló katonai tanácsadó kontingens érkezett, 1947 óta először. A kommunista vezetéssel történő tárgyalásokat követően az USA végleg kivonta 700 főnyi haderejét Tajvanról. A Carter-érát követő neokonzervatív Reagan-adminisztráció indította el Amerika történetének legnagyobb, „békeidőben” végrehajtott fegyverkezési programját, ugyanakkor fontos megemlítenünk, hogy ez a projekt elsősorban új fegyverek gyártására és egy nagyszabású nemzeti rakétavédelmi rendszer kiépítésére szánta a pénzt és nem a tengerentúli csapattelepítésekre. 1969 óta először emelkedett az aktív állományú katonák létszáma, 1987-ig közel 100000 fővel bővült az amerikai haderő. 1983-ban amerikai csapatok avatkoztak be a politikailag instabil karib-szigeteki Granadában, mely Vietnam után az első éles harci bevetése volt az amerikai katonáknak. A kis hidegháborúnak nevezett időszak (1979-1985) nemzetközi vitákat kiváltó, az amerikai-szovjet viszonyt alapjaiban befolyásoló problémáira válaszul, az Egyesült Államok erőteljes csapattelepítési programba kezdett Nyugat-Németországban, melynek következtében az NSZK-ban állomásozó amerikai kontingens létszáma 1984-re elérte a 250000 főt, ami körülbelül 25000-el több katonát jelentett a Carter-adminisztráció utolsó évéhez képest. (1. táblázat) 1984-ben az USA megújította diplomáciai kapcsolatait Irakkal, és az 1967-es arab-izraeli háborút követően először nyolc amerikai katonát rendeltek a közel-keleti országba. A republikánus Ronald Reagan elnökségének minden évében emelkedett az amerikai csapatok létszáma a fülöp-szigeteki támaszpontokon is. Ezt annak félelme indokolta, hogy amennyiben nem tudják megelőző módszerként ellensúlyozni 3 4
Az afganisztáni szovjet intervenció kezdete 1979. Frontline - US Military Deployment 1969 to the present http://www.pbs.org/wgbh/pages/frontline/shows/ pentagon/maps/3.html
105
A A E Á
a közeli szovjet haditengerészeti bázisok erejét5, úgy egy kommunista hátterű puccs indulhat meg a népszerűtlen Marcos-rezsim ellen. Amikorra 1986-ben Marcost törvényes úton, népszavazással leváltották és száműzték, már közel 16000 fős amerikai kontingens állomásozott a szigetországban. Közben Afrikában, a Közel-Keleten és Dél-Ázsiában is folytatta Reagan az amerikai haderő létszámának növelését, amely 1987-ben érte el a csúcsát. Ugyanebben az évben az Egyesült Államok Légiereje bombatámadásokat intézett a líbiai Tripoli ellen, megtorlás gyanánt, mivel bizonyítottnak látták, hogy Kadhafi elnök terroristatámadásokat finanszírozott és kiképzőbázisokat működtetett. Erre az időszakra a világméretű csapattelepítéseknek köszönhetően az amerikai haderő létszáma elérte a tengerentúli területeken a 2174217 főt. Ez már a vietnami-háború időszakra emlékeztető számadat volt.6 A kilencvenes évek – a stagnálás évei George H. W. Bush kevesebb, mint egy évvel elnökké választása után, 20000 főnyi hadsereget küldött a közép-amerikai Panamába. Az akció egyik fő célja Manuel Noriega tábornok, panamai diktátor elfogása volt, akit az Egyesült Államokban drogkereskedelem vádjával akartak bíróság elé állítani. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a Bush-adminisztráció olyan geopolitikai változásokkal szembesült, mint a berlini fal leomlása, a kelet-európai kommunista hatalmak összeomlása, vagy a Szovjetunió felbomlása és ezzel párhuzamosan a hidegháború vége. Ennek következtében az Egyesült Államok radikális mértékben csökkentette az Európában állomásozó csapatai számát, az addigi 350000-ről közel 200000-re.7 Ebben az időszakban, az 1988-ban még 135000 főt számláló kelet-ázsiai kontingens méretét is nagymértékben csökkentették, olyannyira, hogy 1992-re már csak a 95000 főt számlált az itt állomásozó egységek nagysága. (3. táblázat) Ezzel párhuzamosan hatalmas csapatösszevonások zajlottak az észak-afrikai, közel-keleti és dél-ázsiai térségben is. 1991-ben az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyásával a koalíciós erők megindították Irak elleni hadjáratukat, melyhez az Egyesült Államok 70000 katonát csoportosított át más térségekből.8 Az amerikai A vietnámi háború után a szovjet haditengerészet jelentős erőre tett szert a térségben, elsősorban vietnámi tengerészeti bázisokat használva. Frontline - US Military Deployment 1969 to the present http://www.pbs.org/wgbh/pages/frontline/shows/ pentagon/maps/5.html 7 Frontline - US Military Deployment 1969 to the present http://www.pbs.org/wgbh/pages/frontline/shows/ pentagon/maps/6.html 8 Gulf War: http://en.wikipedia.org/wiki/Gulf_War 5
6
106
A A E Á
haderő feladata a Kuvaitot megszállva tartó iraki inváziós erők kiszorítása és/vagy megsemmisítse volt. 1992-re a Közel-Keleten állomásozó csapatok létszáma visszacsökkent az 1989-es szintre. (4. táblázat) Hivatali ciklusának lejárta előtt Bush elnök felhatalmazást adott 25000 amerikai katona Szomáliába küldésére. A vallási és etnikai konfliktusok, valamint súlyos humanitárius válság sújtotta kelet-afrikai ország a terroristák egyik legbiztonságosabb búvóhelyének számított. Clinton elnök, beiktatását követően rövid idő alatt 5000 főre csökkentette az Afrika szarvánál található államban bevetett harccsoport létszámát, majd egy 1993-as, 19 ranger halálát követelő akció után végképp kivonta az amerikai csapatokat. Ugyanakkor egy másik, 25000 főt számláló kontingens haladt Haiti partjai felé azzal a feladattal, hogy véget vessenek az 1991 óta tartó polgárháborúnak.9 A hutuk és a tuszik között tomboló 1994-es ruandai polgárháború során fél év alatt közel 800000 ember halt meg, a népirtást követő nemzetközi beavatkozásban az USA azonban csak minimális erőkkel vett részt. Washington lényegesen fontosabbnak tartotta a délszláv konfliktusba történő beavatkozást. 1995 folyamán az Egyesült Államok és NATO szövetségesei többször is csapást mértek a boszniai szerbekre, hogy a négyéves elkeseredett küzdelem után végre lezárják a véres polgárháborút. 1995 és 1996 szeptembere között majdnem 19000 amerikai katonát vezényeltek a három volt Jugoszláv tagállamba, különböző missziók keretében.10 A földrajzilag távol eső térségekben történt beavatkozások dacára az első Clintonadminisztráció folytatta a Reagan-időszakban felépített haderő csökkentését. A reform keretében közel 30%-kal csökkentették a hadsereg létszámát, melynek következtében az 1988-ban még 2140000 főből álló hadsereg 1996-ra 1470000-re redukálódott. A demokraták Clinton második elnöki ciklusa során is folytatták a katonai költségvetés lefaragását, illetve visszavonták a csapatokat több olyan térségből és országból is, ahol látszólag megteremtődtek a stabilitás és béke feltételei. Ennek köszönhetően az Egyesült Királyságban állomásozó csapatok létszáma 1992 és 2000 között, 20000-ről 11000-re csökkent. Panamában az előbbinél is fokozottabb volt a kivonás mértéke: az ott tartózkodó 10000 fős csoport létszáma összesen 20 katonára redukálódott. Ezalatt az Egyesült Államok és más NATO tagországok újból a beavatkozás mellett döntöttek A rend helyreállítására indított katonai akció sikeresnek bizonyult, a kilencvenes években nem történtek nagyobb incidensek az országban. Az ezredforduló után kitört zavargások, ugyanakkor bebizonyították, hogy egy amerikai katonai beavatkozás hosszabb távon képtelen megoldani a felmerülő belső ellentéteket. 10 Frontline – US Military Deployment 1969 to the present http://www.pbs.org/wgbh/pages/frontline/shows/ pentagon/maps/7.html 9
107
A A E Á
a Balkánon. Céljuk az volt, hogy megakadályozzák a radikális szerbek és albánok által előidézett humanitárius válság és népirtás kiszélesedését a dél-szerbiai tartományban, Koszovóban. Az 1999-es konfliktus csúcspontján összesen 13500 katona állomásozott a környező országokban, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és Macedóniában.11 Ezzel egyidőben Washington a világ egy más pontján is csapattelepítésekbe kezdett: 1997 és 1999 között több mint a duplájára, 29800 főre emelték a Közel-Keleten állomásozó haderő létszámát. Ennek oka elsősorban az volt, hogy Szaddam Husszein iraki diktátor kiutasította a nemzetközi megfigyelőket, ezáltal megszüntetve az utolsó akadályt is a feltételezett vegyifegyverek gyártása előtt. Az erők nagy része tengeren (16100), másik része pedig a szárazföldön várakozott a felsőbb utasításra.12 A konfliktus egy rövid, pár napig tartó bombázás után ideiglenesen megoldódott.13 Közben új, már globális szinten is kihívást jelentő ellenség jelent meg: a nemzetközi terrorizmus. A tanzániai és a kenyai amerikai nagykövetségek ellen 1998-ban elkövetett al-Kaida merényletekre válaszul, az Indiai-óceánon őrjáratozó hadihajók cirkálórakétákat lőttek ki Afganisztán és Szudán feltételezett terrorista bázisaira, szárazföldi erők bevetésére ez alkalommal azonban még nem került sor.14 A harmadik évezred – a terror elleni háború A 2001. szeptember 11-én végrehajtott terrortámadásokból felocsúdva, az Egyesült Államok megkezdte Afganisztán bombázását, annak érdekében, hogy megbüntesse, illetve térdre kényszerítse és kiiktassa a merényletekért elsődlegesen felelősnek tartott, Oszama bin Laden vezette szélsőséges iszlámista tálib rezsimet. Mivel az amerikai Védelmi Minisztériumnak nem voltak megbízható felderítési adatai az ellenséges erők pontos létszámáról és elhelyezkedéséről, ezért a lehető legrosszabbra készülve egy 18000 fős alakulatot küldtek a térségbe. A tapogatózás és a sok elemző szerint nem kellőképpen előkészített amerikai beavatkozás miatt kezdetben nagyobb harcokra még nem került sor.15 2003. március 19-én a későbbiekben sok vitát kiváltó diplomáciai előkészítést követően, homályos – és mint kiderült, téves, vagy manipulált – titkosKosovo War: http://en.wikipedia.org/wiki/Kosovo_War Frontline - US Military Deployment 1969 to the present http://www.pbs.org/wgbh/pages/frontline/shows/ pentagon/maps/8.html 13 Az amerikai légitámadások hatására az iraki vezetés ismét hozzájárult a nemzetközi szervezet ellenőreinek munkájához az ország létesítményeiben. Ma már egyértelműen megállapítható, hogy az ellenőrök azért nem találtak semmilyen ABV fegyvert, mert az ország nem rendelkezett ilyenekkel. 14 Az al-Kaida elnevezésű nemzetközi terrorszervezet első nagyobb támadása amerikai célpontok ellen. Az akciók miatt végrehajtott amerikai megtorló csapások csak részben jártak sikerrel. 15 Operation Enduring Freedom: http://en.wikipedia.org/wiki/Operation_Enduring_Freedom 11
12
108
A A E Á
szolgálati adatokra hivatkozva megindult az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb, amerikai vezetésű hadművelete, Irak inváziója. Az Egyesült Államok mintegy 200000 katonával vett részt a hadjáratban és az előzetes várakozásokhoz képest lényegesen rövidebb idő alatt elfoglalta szövetségeseivel Irak déli és középső részét, valamint bevette a fővárost, Bagdadot is. Amikor Bush elnök 2003. május 1-jén befejezettnek nyilvánította a nagyobb hadműveleteket, túlzottan optimistán vélekedett, mivel a reguláris hadviselést olyan gerillaháború váltotta fel, amely ellen a koalíciós erők a mai napig nem képesek eredményesen felvenni a küzdelmet. Ennek következtében folyamatosan emelkednek a veszteségek, illetve az amerikaiaknak még mindig igen nagy létszámú haderőt kell a térségben állomásoztatniuk.16 A terror elleni háborúnak, mint a Bush-doktrína egyik alappillérének megfelelően a világ egyes pontjain folyamatosan növekszik az amerikai fegyveres erők létszáma.17 Erre jó példa a kelet-ázsiai és az óceániai térség, ahol Észak-Korea nukleáris fenyegetése miatt 92000-ről több mint 100000-re nőtt a harcolni képes haderő létszáma. Párhuzamosan a csökkentésre is találunk példákat, mégpedig általában olyan térségekben, ahol Washington stabilan és hatékonyan tudja érvényesíteni az érdekeit és ezért nincs szüksége katonai alakulatok támogatásra. Érdemes kiemelni Európa esetét, ahonnan az elmúlt években közel tízezer főnyi katonát és temérdek hadi felszerelést szállítottak át kevésbé biztonságos térségekbe. Jelenlegi telepítések Az amerikai haderő távoli és közelmúltbéli eseményeit átnézve, térjünk át a jelenlegi telepítési helyekre, illetve az elmúlt néhány évben történt változások bemutatására. A haderő létszámára és a telepítés helyére vonatkozó adatokat az 1999-es és a 2005-ös tárgyévben közé tett információkra alapozva mutatjuk be. Előbbi a Clinton-adminisztráció leköszönésének éve, míg utóbbi az afganisztáni és az iraki háború megindítását követő számokat tükrözi. Az 1999-es statisztika két részből áll, tengerentúli és kontinentális erőkre bontható, melyek eloszlása az alábbiakban összegezhető.
Frontline – US Military Deployment 1969 to the present http://www.pbs.org/wgbh/pages/frontline/shows/ pentagon/maps/9.html 17 War on Terrorism: http://en.wikipedia.org/wiki/War_on_terror 16
109
A A E Á
Tengerentúli erők: 1999-ben az USA harminc különböző országban rendelkezett katonai bázissal, melyek közül a legnagyobb kontingenseket fogadó államok a következők voltak: •
Németország
69395 fő
•
Japán
35307 fő
•
Dél-Korea
32744 fő
•
Olaszország
12258 fő
•
Egyesült Királyság
11093 fő
Kontinentális erők: Ide tartoznak azok az erők, amelyek az Amerikai Egyesült Államok kontinentális, valamint külső területein, illetve szoros befolyási övezeteiben és hadihajóin tartózkodnak. Az 1999-es adatok szerint pontosan 1112684 személy teljesített aktív feladatokat e zónákban: •
kontinentális terület
900088 fő
•
Hawaii
33343 fő
•
Alaszka
17714 fő
•
tengeren
109119 fő
•
Guam
3784 fő
•
Puerto Rico
1552 fő
A 2005-ös statisztikából sokkal átfogóbb képet kaphatunk az Egyesült Államok érdekeinek prioritási sorrendjéről a föld eltérő régióiban. Fontos azt is kiemelni, hogy az allokációs felmérés során megjelenik a harci zóna megnevezés is, így az ott bevetésre került egységek nem számítanak ahhoz a katonai erőhöz, amely az adott területen tartózkodik. Jelenleg három harci zóna létezik: az egyik az iraki, ahol a 2003-as invázió óta közel 170000 katona látja el feladatát, állandó utánpótlással, feltöltésekkel, illetve cserékkel, mely során szinte a teljes harcoló állományt az újonnan érkezett, friss erőkkel váltják fel.18 2001 óta a harci zónák közé tartozik Afganisztán is, mely a jelenlegi állapotokból kiindulva valószínűsíthetően még sokáig az is marad. A NATO-művelet keretében oda telepített amerikai erők létszáma jelenleg eléri a 20000 főt, ami azért érdekes, mivel a 2001-es támadás során még a 18000 főt is túl Deployments of the United States Military http://en.wikipedia.org/wiki/Deployments_of_the_United_States_Military 18
110
A A E Á
soknak tartották.19 A csapatbővítés elsődleges oka, hogy a támadó műveletek helyét lassan az újjáépítési munkálatok veszik át, amelyekben a NATO csapatokra szintén nagy szerep hárul, lévén a közigazgatás kiépítése hasonló intenzitású, folyamatos fegyveres biztosítási tevékenységet igényel. Az utolsó és egyben harmadik harci zóna Koszovó, amely az előzőekhez képest sokkal stabilabb térség, így csupán 1700 főnyi amerikai haderő állomásozik a KFOR kötelékében a tartományban. A harci zónákon kívül továbbra is megtalálhatóak a regionális felbontások: Afrika: közel 800 amerikai katona állomásozik különböző afrikai országokban. Ázsia: az amerikai haderő 97000 fős személyi állományt tart fenn. Ausztrália: Körülbelül 200 főnyi amerikai katona tartózkodik az országban, többségük a követség védelmét látja el, illetve tanácsadóként és összekötőként működnek az ausztrál haderő mellett. Európa: Jelenleg 116000 katona tartózkodik a kontinensen, főként Nagy-Britanniában, Németországban és Olaszországban. Közép-Ázsia: Nagyjából 1000 fő állomásozik a térségben. Közel-Kelet: Összesen 6000 fő. Egyesült Államok: 1168195 fő aktív szolgálatos katona. LEHETSÉGES JÖVŐKÉPEK A jelenlegi zavaros nemzetközi helyzetben nehézkesen, csak gondos, körültekintő kutatással lehetséges felmérni, illetve felbecsülni azokat a még nem egyértelműen kialakult kockázati tényezőket, veszélyforrásokat, amelyek az elkövetkező húsz évben potenciális biztonságpolitikai tényezővé léphetnek elő. A napjainkban kibontakozó folyamatokat szemlélve lehetségessé válhat ugyan bizonyos diplomáciai, gazdasági lépések előrejelzése, ez azonban a katonai allokáció területén nem működik. Nagy valószínűséggel állítható, hogy az elmúlt ötven év komoly ütközőzónái és válsággócai legfeljebb kis részben fognak áthelyeződni, módosulni, e konfliktusok végleges lezárására kevés az esély, mivel napról-napra sokasodnak a rendezést gátló tényezők. Ennek következtében feltételezhető, hogy az USA Közel-Keleten és Kelet-Ázsiában meglévő markáns katonai jelenléte a közeli és a távoli jövőben is fennmarad. 19
Az amerikai erők az afganisztáni hadműveletek során ugyanabba a csapdába estek, mint a szovjet csapatok két évtizeddel ezelőtt. Az országot viszonylag kisméretű haderővel is meg lehet szállni (a 2001-es hadműveletek 90%-át amúgy is az Északi Szövetség végezte), de megtartását és a béke megteremtését csak jelentős nagyságú haderővel lehet elérni. Amennyiben a béke egyáltalán lehetőségként felmerül Afganisztán vonatkozásában.
111
A A E Á
A napjainkban kialakított status quo-t csak az amerikaiak elsietett iraki kivonulása tudná romba dönteni, mely után bizton megrendülne Washington amúgy is ingatag pozíciója a térségben. Az amerikai erők Közép-Kelet-Ázsiából történő kiszorítására inkább politikai, illetve elsősorban gazdasági úton kerülhet sor. A markáns nagyhatalmi jelenlét miatt – Kína, Oroszország – a katonai erők összecsapására minimális az esély e térségben. Biztosnak látszó folyamatként értelmezhetjük Európa leértékelődését az amerikai geostratégák szemében, mely politika Közép-Európa számára is kihívásokat tartogathat, lévén Oroszország kezd talpra állni a kilencvenes évek során bekövetkezett gazdasági összeomlás okozta sokkból, és minden erejével azon van, hogy gazdasági-politikai értelemben komoly befolyási övezetet alakítson ki nyugati és déli szomszédságában. Az Egyesült Államok számára jelentős kihívást jelenthet a közeljövőben néhány dél-, illetve közép-amerikai ország is, melyekben nyíltan Washington-ellenes forradalmi jellegű baloldali kormányok kerültek hatalomra az elmúlt évek során. Ezen földrajzi értelemben is szomszédosnak nevezhető térség radikális Amerika-elleneségét látva jogosan merül fel a kérdés, hogy érdemes volt-e szinte minden katonai erőt kivonni a térségből és csak az anyaországi fegyveres erőkre koncentrálni. A későbbiek folyamán könnyen megbosszulhatja magát e stratégiai hiba, mely egyaránt veszélyeztetheti az USA nyersanyaggal való ellátását, valamint a jelentős felvevő piacok meglétét. TÁBLÁZATOK Az USA haderejének állomáshelyei területi és időbeni bontásban 1. táblázat Afrika, Közel-Kelet, Dél-Ázsia
1969-1974
1975-1976
1977-1980
1981-1984
1985-1988
3323
’75:17036 ’76: 3188
8612
16138
16985
Nyugat-Európa
275840
276762
325007
346747
356442
USA és területei
1715416
1485720
1584214
1598113
1631897
Nyugati félgömb
4864
4432
10274
20893
21268
Kelet-Ázsia, Óceánia
*
105224
124548
130669
130962
Szovjetunió, Kelet-Európa
85
80
169
175
273
* lásd: 2. Táblázat
112
A A E Á
2. táblázat Kelet-Ázsia, Óceánia
1969
1970
1971
1972
1973
1974
726218
596485
383842
209099
161420
141956
3. táblázat 1989-1992
1993-1996
1997-2000
2001-2004
10625
24850
109983
134391
115757
116423
1154431
1165322
Észak-Afrika, Közel-Kelet, Dél-Ázsia
**
Európa
285274
USA és területei
1514719
1308110
Nyugati félgömb
19798
11716
7939
4957
Kelet-Ázsia, Óceánia
114105
95447
96632
96410
Szahara alatti Afrika
378
4508
320
527
** lásd: 4. Táblázat 4. táblázat Észak-Afrika, Közel-Kelet, Dél-Ázsia
1989
1990
1991
1992
11490
73121
33335
21243
A feltüntettet időszakok az elnöki terminusokat jelentik, a leírt számokat pedig főben kell értelmezni.
FELHASZNÁLT IRODALOM Dorr, R. F.: Kézikönyv az Egyesült Államok hadseregéről, Gold Book Könyvkiadó 2005. Helfers, J.: Kézikönyv az Egyesült Államok haditengerészetéről, Gold Book Könyvkiadó 2005. Huntington, S. P.: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása, Európa Könyvkiadó 1999. Tillman, B.: Kézikönyv az Egyesült Államok légierejéről, Gold Book Könyvkiadó 2004.
Internetes források Deployments of the United States Military: http://en.wikipedia.org/wiki/Deployments_of_the_United_States_Military Frontline – US Military Deployment 1969 to the present: http://www.pbs.org/wgbh/pages/frontline/shows/pentagon/maps/ http://www.pbs.org/wgbh/pages/frontline/shows/pentagon/maps/2.html http://www.pbs.org/wgbh/pages/frontline/shows/pentagon/maps/3.html http://www.pbs.org/wgbh/pages/frontline/shows/pentagon/maps/4.html http://www.pbs.org/wgbh/pages/frontline/shows/pentagon/maps/5.html
113
A A E Á
http://www.pbs.org/wgbh/pages/frontline/shows/pentagon/maps/6.html http://www.pbs.org/wgbh/pages/frontline/shows/pentagon/maps/7.html http://www.pbs.org/wgbh/pages/frontline/shows/pentagon/maps/8.html http://www.pbs.org/wgbh/pages/frontline/shows/pentagon/maps/9.html Gulf War: http://en.wikipedia.org/wiki/Gulf_War Iraq War: http://en.wikipedia.org/wiki/Iraq_War Kosovo War: http://en.wikipedia.org/wiki/Kosovo_War Operation Enduring Freedom: http://en.wikipedia.org/wiki/Operation_Enduring_Freedom Relative Size of US Military Spending, 1940-2003: http://www.truthandpolitics.org/military-relative-size.php#intro United States Army, Serving a Nation at War – A Campaign Quality Army with Joint and Expeditionery Capabilites: http://www.hqusareur.army.mil/STRATCOM%20Messages/Documents/Serving%20a%2 0Nation%20at%20War.pdf United States Forces Japan: http://en.wikipedia.org/wiki/United_States_Forces_Japan United States Forces Korea: http://en.wikipedia.org/wiki/United_States_Forces_Korea War on Terrorism: http://en.wikipedia.org/wiki/War_on_terror
114
