AXIÁL SZAKM AI NAP MELLÉK OK LET
Várjuk Önöket mintegy 30 000 m2-en Baján az Axiál Szakmai Napokon ahol a szakma, szórakozás és gasztronómia hármasában mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Kérjük Partnereinket, feltétlenül hozzák magukkal vonalkódos meghívójukat, mellyel ingyenesen léphetnek a rendezvény területére! A meghívóval nem rendelkezők 500 Ft-os áron válthatják meg belépőjegyüket a bejáratnál, a befolyt összeget jótékony célra ajánljuk majd fel. Programok, útvonaltervező, bővebb információ: www.aszn.hu
A rendezvény tartalma változatlan: szakma, szórakozás, gasztronómia. Azonban idén minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kívánunk helyezni a szakmára, illetve a mezőgazdasági és építőipari gépesítés fejlesztéseire, a jövőt jelentő innovációkra. Március 22. és 24. között, a 11. Axiál Szakmai Napok keretében minden érdeklődő bepillantást nyerhet az ország egyik legnagyobb, gépekre és műszaki szolgáltatásokra specializálódott vállalkozásának kínálatába. A mezőgazdasági árutermeléssel foglalkozó termelők és cégek jelentős részével rendszeres a kapcsolatunk, ami az Axiál full-liner voltának is köszönhető. Az agrárium gépesítését tekintve ugyanis kevés olyan terület található, amire ne lenne ajánlatunk. Csak traktorból háromfélét forgalmazunk, de összességében, a mezőgazdaság területén, 19 különböző gyártó gépeit kínáljuk. Az építőipar és anyagmozgatás gépesítésében további hat márkát képviselünk Magyarországon. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az összesen mintegy 200 kiállított gépből több mint 150 lesz az új mezőgazdasági eszközök száma. Mindenekelőtt hangsúlyozni szeretném, hogy egyértelműen a szakmára helyezzük a hangsúlyt, és továbbra is a szakmaiságunkkal szeretnénk ismertek lenni a piacon. Ebben hiszünk, mert úgy gondoljuk, hogy ahová eljutottunk, alapvetően ennek köszönhető – nem pedig annak, hogy látványos show-kat tartottunk. Az Axiál Szakmai Napok márciusi időpontja abból a szempontból különösen szerencsés, hogy kétévente – s ilyen az idei esztendő is – az előző évi hannoveri Agritechnica kiállítás után pár hónappal már „testközelből” is láthatók az újdonságok. Egy ilyen rendezvényre – ahogy például Hannoverbe is – nem csak akkor és azért kell elmenni, mert valaki éppen megteheti, és új gépet akar venni. Egy nagy értékű beruházást hosszú távon gondolkodva kell előkészíteni. Aki nyitott szemmel jár a világban, észrevehette, hogy az elmúlt években igazi világújdonságokat, új technológiákat, gépeket nem mutattak be a gyártók. Viszont a háttérben gőzerővel folynak a 2
fejlesztések – még ha azok első ránézésre esetleg nem is látszanak a gépeken. Az ilyenek egyik tipikus példája a motorok fejlesztése, a károsanyag-kibocsátási normák szigorodásának megfelelve, vagy a GPS-alapú flottakövetési és gépvezérlési technológia, ami az Axiál kínálatában is megtalálható. Ezek a munkagépekben és erőgépekben egyaránt megjelenő GPS-alapú komplex rendszerek nagy részben függetlenek a mezőgazdasági gépgyártóktól, de azok is fel tudják fűzni rá a gépeiket. Ezzel együtt ez egy olyan koncepció, ami, úgy tűnik, öt év múlva a gépek 80 százalékában benne lesz, és az emberek használni is fogják. Fontosnak vélem szem előtt tartani, hogy árutermelőként nemcsak a közvetlen körzetükben, hanem terményeiken keresztül egész Európában, sokszor a világpiacon mérettetnek meg a hazai gazdálkodók is. A fejlődő technológia gyorsabbá teszi a munkát, lehetőséget ad a költségcsökkentésre, a hozamok növelésére. Éppen ezért nemcsak azoknak szól az Axiál szakmai napok rendezvénye, akik jelenleg gépberuházásban gondolkodnak, hanem azoknak is, akik tájékozódni szeretnének. Több mint 500 szakemberünkkel a piac egyik meghatározó szereplője vagyunk, a nyugati gépgyártókat képviselve ismerjük a gondolkodásukat, a fejlesztéseiket, így egyfajta irányt tudunk mi is mutatni. Ezeket az irányokat a gazdálkodóknak is ismerniük kell, hogy a megfelelő időben megtehessék a megfelelő lépéseket. Ha ugyanis éveken keresztül nem fejlesztenek, behozhatatlanná válik technológiai lemaradásuk, miközben a világpiacon olyan termelőkkel kell versenybe szállniuk, akik közben már olcsóbban üzemeltethető vagy nagyobb termésmenynyiséget eredményező technológiákkal dolgoznak. Az Axiál Szakmai Napok tehát egy olyan tájékozódási pont kíván lenni, ahol az ország egyik legnagyobb mezőgazdasági gép- és technológiaforgalmazója megmutatja, hogy mit lát a világból, mit lát a tendenciákból, és a gazdáknak merre lehet vagy kell menniük ahhoz, hogy tartósan versenyképesek legyenek.
Harsányi Zsolt tulajdonos-ügyvezető
naponta 10:30, 12 és 14 órától
Sztárvendégek: Tóth Gabi Vastag Csaba Mc DC (Veres Robi) Nagy-Kuthy Zoltán & Mercédesz Kertész Richárd "Ricsi fiú" Starmachine zenekar A nagy érdeklődésre való tekintettel a Gépshow előadásaira
Témáink: • GPS rendszerek használata a hatékonyság jegyében • Szelektív katalizátoros redukció, azaz a Fendt SCR • Teljes lett a CLAAS traktorkínálata • Bemutatkozik a Horsch új szemenkénti vetögépe • Hazai gyártású Framest M-sorozat a kisgazdaságok részére
előregisztrációs lehetőséget biztosítunk
a www.aszn.hu oldalon. Foglalja le a helyét, hogy biztosan beférjen! 3
GÉPÚJDONSÁGOK - MEZŐGAZDASÁG
Növelje a kapacitást! Megoldás a permetező cseréje helyett
Pataki Balázs
A tavalyi növekedési ütemet képesek leszünk tartani. Világpiaci igényeket elégítünk ki, s az Oroszországban és Ukrajnában meredeken felfelé ívelő értékesítéseink következtében teljes árbevételünk 40 %-a immáron exportból származik. A gazdasági év nálunk szeptember 1 –től augusztus 31 –ig tart, s az újonnan beérkező rendelésekre mintegy 3,5 – 4 hónapot kell várnia az új gépet megrendelő partnereknek. A front függesztésű tartály azoknak a Berthoud tulajdonosoknak jelenthet megoldást, akik úgy akarják növelni a gépük kapacitását, hogy nem cserélnek permetezőt.
területi képviselő Bertohud
Berthoud Tandem Alacsony költséggel + 100 liter tartálykapacitás Új, a traktor elejére 3 ponton függeszthető tartállyal rukkolt elő nemrégiben a Berthoud. A francia gyártó kiegészítő permetlétartályként funkcionáló egysége önálló tisztavíz tartályként (’’Tisztavíz’’ típus) és centrifugál szivattyúval egybeépített, permetezőkörbe bekötött tartályként is rendelhető (’’Permetlé’’ típus). Ezen utóbbi esetben a tartály feltöltése a permetezőgép vegyszerbekeverő tartályán keresztül történik. A permetlé bekeveréséről szivattyú gondoskodik és ez továbbítja azt a géphez, ami elvégzi a kijuttatást. Ezzel a megoldással már csekély költség vállalással 1000 literrel tovább növelhető a vontatott permetezőgép tartálykapacitása.
Új generációs szőlőpermetező gép A korábbi függesztett és vontatott után egy félig függesztett
Pataki Balázs
Hogy miért újdonság ez? Azért mert a permetezés-technikában nem jellemző ez a fajta tagoltság, ugyanakkor ezzel a megoldással egyesítjük a függesztett és vontatott gépek előnyeit. A szórókeret és a ventilátor a traktor függesztő karjain helyezkedik el, míg a tartályt vontatja maga után. Mivel a szórókeret együtt mozog a traktorral, nincs jelentős terhelés – így talajtaposás-növekedés sem – a traktor hátsó tengelyén. A vontatott tartály tengelyének pozícionálása miatt teli tartály esetén csak 24 kg-al terheli a vonószerkezetet.
területi képviselő Bertohud
Berthoud Twist’air Félig függesztett légrásegítéses permetezőgép A Twist’air a 3 ponton traktorra függeszthető, ventilátorházra erősített szórókeretből, valamint egy 600, 800 vagy 1000 literes vontatott tartályból áll. Fordulási sugara nagyon kicsi, fordulási szöge csupán 90°. A vontatmány kialakításnak köszönhetően a tartály nem befolyásolja az erőgép stabilitását egyenetlen talajkörülmény között sem. A kiváló elülső/hátsó egyensúlyi viszonyoknak köszönhetően kevesebb a zökkenés, a rázkódás és a traktor is sokkal jobban képes követni a talajfelület egyenetlenségeit. A nagy teljesítményű, megbízható radiál ventilátoros technológia lényege a célfelület optimális elérése, valamint az elölről történő légbeszívás anélkül, hogy a permetet magunkba szívnánk. A megerősített erőátvitel és indexált kézi leállító az üzembiztos munkavégzést segíti.
4
GÉPÚJDONSÁGOK - MEZŐGAZDASÁG
Töltse Ön is fóliatömlőbe! Raktározás siló vagy fedett épület nélkül
Dr. Udo Weber
Egyre több helyen töltik fóliába a zöldtakarmányt vagy a biogáz üzemekhez szükséges anyagokat. Úgy gondoltuk, hogy ezeket a tömlőket fel lehetne használni szemes termények tárolására is. Olyan helyeken is tudunk ezzel a módszerrel raktározni, ahol nem áll rendelkezésre fedett épület vagy siló. Ez a technológia használható az ömlesztett műtrágya tárolására is, így még könnyebben meg tudjuk védeni az állagát. Előszeretettel használják ezt a módszert azok a vállalkozók, akik több száz vagy ezer hektárt bérelnek egy bizonyos időszakra, de nem akarnak beruházni raktárak építésébe.
Ügyvezető igazgató Budissa Bag
Budissa Bagger Szemes termények vagy műtrágya tárolására Magyarországon a silót már több gazdaságban töltik fóliába. A BUDISSA BAG által gyártott FARM BAGGER-rel szemes terményeket vagy ömlesztett műtrágyát tudunk 2,7 vagy 3 méter átmérőjű fóliatömlőbe tölteni. A 2 köbméteres fogadó tartályba átrakókocsival, vagy rakodóval tölthetjük a terményt, de lehetséges pótkocsiról egy fogadó garatba is billenteni az árut. A traktor kardánjáról meghajtott csiga tömöríti az anyagot a fólia tömlőbe. Amikor a beállított nyomást elértük, a csiga automatikusan tolja előre a traktort. A kitárolást egy csigarendszerrel kialakított géppel lehet megoldani. Ez a gép elvágja a tömlőt, és magára tekeri a fóliát, a feltekert fólia pedig húzza magával a meghajtó traktort. A középre terelt terményt vagy műtrágyát egy nagy teljesítményű csiga továbbítja a szállító járműre.
Aki vezet Fendt-et vezet! Jó befektetés, hosszú távú megtakarítás = Fendt
Wolfgang Möhrer
Az új Fendt 700 Vario SCR egy új traktorgeneráció viszonyítási alapját jelenti. Egyesíti a nagy teljesítményt és a hatékonyságot a rugalmassággal. Ez a legjobb komplex ajánlat, amit egy ügyfél elvárhat. A legújabb motortechnológiával kombinált Vario hajtás biztosítja az általános hatékonyságot és a legnagyobb üzemanyag megtakarítást. Az újonnan kialakított Visio Plus kabin kiváló kilátást biztosít minden irányba és a Vario kezelési koncepciójával biztonságos és kényelmes munkavégzést tesz lehetővé.
Brand Business Manager Fendt
Fendt 700 Vario SCR Napi 1920 kézmozdulattal kevesebb Az új 700 Vario SCR széles körben bevethető erőgép, mely könnyű ápolási munkáktól, a lendületes szállítási feladatokon át a homlokrakodós alkalmazásokig mindennel könnyűszerrel megbirkózik. A Fent Efficient Technológia segítségével a gép üzemeltetése gazdaságosabb és környezetkímélőbb elődeihez képest. A traktor 240 LE maximális teljesítményre képes 50 km/h maximális sebességgel a kiemelkedő szállítási teljesítményért. A Fendt Variotronic vezérlés mostantól a 700 Varioban is elérhető. Naponta 1920 kézmozdulattal kevesebbet kell tennie a kezelőnek, ha az állítható karfára helyezi a kezét és a multifunkciós vezérlőkar segítségével irányítja a traktort és a munkagépet. A fordulóautomatika segítségével szinte kizárt a hibás kezelés.
5
GÉPÚJDONSÁGOK - MEZŐGAZDASÁG
A legkisebbtől a legnagyobbig Hosszú fejlesztőmunka eredményeképpen
Rainer Mersmann termékmenedzser CLAAS
A CLAAS a 2012-es évtől új traktorokkal egészíti ki és teszi teljessé kínálatát a nagytraktorok terén. Az Axion család a 920, 930, 940 és a 950-es típusokkal bővül, melyek 320, 350, 380, és 410 lóerőt vonultatnak fel az ISO 14396 elvárásai szerint. A súlyelosztás, a hosszú tengelytáv, és a traktor rövid hosszának megtartása mellett, számos forradalmian új megoldást alkalmazott a gyártó, hogy a Közép- és Kelet –Európa területén található nagygazdaságok igényeinek megfeleljen. Intelligens motorvezérlésének köszönhetően mindig csak a szükséges teljesítmény kerül mozgósításra, a motor és a hajtómű véglehajtásainak összehangolása pedig kiváló motorteljesítményt eredményez.
Claas Axion 900-as sorozat Ezzel teljes a CLAAS traktorkínálata! A teljesen új, kimondottan közép- és kelet-európai viszonyokhoz fejlesztett traktorban egy 8,7 literes, 6 hengeres FPT Cursor 9, SCR technológiájú erőforrás dolgozik. Hosszú tengelytáv mellett, rövid traktor hossz és közel 50-50%-os súlyelosztás biztosít kategóriájában kimagasló terepjárási képességeket. Erőátviteli rendszere a ZF ECOOM 3.0 fokozatmentes hajtómű, mellyel 50 km/h-s maximális haladási sebesség elérésére képes. A hatékony teljesítmény átvitel érdekében a hátsó gumiabroncsok mérete 2,15 méter, míg az elsőké 1,7 métert is elérheti, melyek ikerkerék használatára is alkalmasak. A kezelőfülke, kiváló kilátást és kényelmet biztosít. Megtalálható benne a CEBIS irányító és információs rendszer és a CMOTION multifunkciós menetkar.
Minden terményhez és körülményhez Egyedülálló kínálatunk lefedi teljes szélességében az igényeket
Thierry Bonhomme Senior termékmenedzser CLAAS
Ez a gép az eddigi jól működő és megbízható típusokat egyesíti a 90 cm magas bála iránti igénnyel és számos újítással felvértezve méltán foglalja el helyét a dobogón. A gép 90%-a a már bizonyított és jól üzemelő 3200-as típus részegységeiből áll, ezért megbízhatósága megkérdőjelezhetetlen. A gép fejlesztésének elején egy új utat kezdtünk bejárni, mivel éveket töltöttünk a tesztelésekkel mielőtt kijöttünk a típussal. Ennek köszönhetően már vannak olyan gépeink, amelyek több mint 40.000 bálát készítettek, így mi is legalább ennyi bála tapasztalatával rendelkezve vezethetjük be Magyarországon.
Claas QUADRANT 3300 Új mérföldkő a nagybálázók kínálatában Az gép új fejlesztésű rotorja dupla rotorcsillagokból áll és a nem aprítós kivitelnél is alapfelszereltség. Az automatikus előtömörítés az éppen aktuális rendnek megfelelően változik a kezelő beavatkozása nélkül. A bála visszarugózását gátló szerkezetnek köszönhetően a dugattyú visszavonulása után nem tágul vissza a már „beütött” bála. A bálacsatorna vége új kialakítást kapott, mely során a kész bála még a gépen ki tud feszülni a zsinegek ellenében, így nincs deformáció leeséskor A fenti újításokkal együtt, az eddig is kimagasló teljesítményt nyújtó CLAAS szögletes nagybálázók verhetetlen napi teljesítményt biztosítanak a felhasználóik számára. Ezzel a géppel garantáltan 40 másodpercenként elkészül egy több mint 430 kilós bála. Ez a sebesség biztosítja, hogy napi akár 120 ha fel legyen bálázva.
6
GÉPÚJDONSÁGOK - MEZŐGAZDASÁG
A kiváló munkaminőségnek alárendelve A Framest már az év elején két újdonsággal jelent meg a piacon.
Nyárádi Attila tulajdonos-ügyvezető Framest Kft.
Azt hiszem a kisebb területen gazdálkodók is keresik a lehetőséget az olcsóbb talajműveléshez. Mi egy különleges gépet adunk a lehetőség megvalósításához. Első körben egyszerűen jobb munkát tudnak így végezni, másodsorban pedig lehetőségük lesz az összevont műveletekre is a gépeinkkel. A „több az egyben” elv itt egyszerűen beruházási költséget takarít meg, a vevő azt veszi meg elsőként, amivel leggyorsabban tud költséget megtakarítani, majd ezt követően beszerezheti a teljes sor opciót is. 1-2 órát igényel ugyan az átszerelés, de egy kis számolás rövidtávon is igazolja a gondolatot.
Framest M sorozat Hiánypótló hazai megoldás a kisebb gazdaságoknak A fejlesztés annyira új, hogy egyelőre hivatalos néven nem kerültek még forgalomba a gépek, a gyárban a fejlesztés során M3000 és M3100 névre hallgattak. Egyazon könnyű eszközhordozó vázra teljesen más funkcióra is alkalmas művelő elemek szerelhetők, ezzel a gépcsalád egy 80-120 lóerős traktorral gazdálkodó számára egy jól átszerelhető univerzális eszközt jelent. A FRAMEST gépeknél már megszokott elemek érvényesülnek kisebb méretben, viszont az alapelvek legalább akkora mértékben. Minden a kiváló munkaminőségnek van alárendelve: könnyű beállíthatóság, megfelelő tömeg, egyszerű, józan konstrukció, jó minőségű alapanyagok és alkatrészek. A most bemutatott két géppel nem ér véget a sorozat. Hamarosan egy könnyű kultivátor és egy igazi műszaki meglepetés, egy vetőkultivátor következik a sorban.
A lazítás fontos! A harsányi székhelyű Framest Kft. nem lazít, fejleszt.
Nyárádi Attila
A lazítás nemcsak a káros rétegek eltávolítására szolgál, hanem a megfelelő talajszerkezet kialakításával a jó víz és levegő háztartást is-, így a biztonságosabb termést is megelőlegezi. A FRALAZ C azért került a gyártásba, mert bár a kés formájával adott esetekben fenntartásaink vannak, jó talajon, megfelelő nedvességtartalom esetén kiváló munkát végezhet. A C sorozat váza lehetőséget nyújt a standard FRALAZ kések és alaphengerek átszerelésre is, így több feladatnak is meg tudunk felelni ezzel a géppel.
tulajdonos-ügyvezető Framest Kft.
Framest FraLaz C A jól bevált lazító továbbfejlesztett változata A FRALAZ szárnyas középmély lazító tervezése a jó lazítás négy feltételéből indult ki: a lazítás a szükséges mélységig történjen, a teljes keresztmetszet legyen átrepesztve, NE kerüljenek a felszínre elmunkálhatatlan hantok, valamint a felszín legyen lezárva a kiszáradás ellen. A már jól bevált FRALAZ vázakat új, előre nyúló ívelt késekkel szereltük fel, mögéjük pedig hidraulikusan állítható, két sorba fűzött csillagkapás hengereket állítottunk munkába. A késekre hantbontó orompenge és a sekélyebb rétegeket is átforgató ferdeszögű szárnyak szerelhetők. A hengerek talajjal bezárt szöge és a késekhez viszonyított pozíciója is állítható.
7
GÉPÚJDONSÁGOK - MEZŐGAZDASÁG
A gép, amely kivívta a szakma elismerését A 2012-es év gépe
Szász Zoltán
A hannoveri Agritechnica kiállításon hét újdonságot mutattunk be, ezen gépek többségét az Axiál Kft. is forgalmazza. A legfontosabb fejlesztés és újdonság a Maestro szemenkénti vetőgép, amely többek között elnyerte a 2012-es év gépe címet is Hannoverben. Ez a gép a szemenkénti vetőgépek csúcskategóriájához tartozik, nagy sebesség mellett képes a kukorica, napraforgó, répa, szója, repce precíz vetésére és nagy mennyiségű műtrágyát is magával tud vinni. A Maestro vetőgépet a 2012-es szezonban vezetjük be a piacra, a következő évtől pedig már nagy szériagyártásban lesz.
országfelelős Horsch
Horsch Maestro 12 SW 12 soros vetőgép új, szabadalmaztatott adagolóval A Maestro 12 SW – 12 soros vetőgép, 7000 literes műtrágya tartályához, 2000 literes központi magtartály társul. Ezekkel a paraméterekkel egy műszak alatt két műtrágya és egyszeri vetőmagtankolás elegendő, így sokkal folyamatosabb lehet a munka. A vetőgép erőssége az új és szabadalmaztatott adagolóból áll. A vetőtárcsa CD lemez nagyságú, nem furatos, hanem kifelé ívelt nútokkal van ellátva, az új lesodró ezekből a nútokból a vetőmagot egy jól meghatározott ponton ejti az ejtőcsőbe, ezáltal nagy pontosságra képes. A vetőtárcsa és a ház között nincs tömítés, nincs súrlódás, az adagolót meghajtó elektromotor pedig 1 – 1,5 ampert vesz fel, így még egy 24 soros vetőgépet is el tudunk üzemeltetni a traktor akkumulátoráról.
A magyar gazdák igényeire szabva Magyarországon, Ausztráliában és Japánban is más igények fogalmazódnak meg
Thomas Daimer értékesítési igazgató Agrifac
Agrifac 1986 –ban kezdte el önjáró permetezőgépek gyártását, vagyis mára több, mint 25 éves tapasztalattal rendelkezünk ezen gépek fejlesztése terén. A Condor típusú permetezőgép piacon történő megjelenését 10 éven át tartó kutatási és fejlesztési munkák előzték meg. Mivel világszerte értékesítjük gépeinket, s minden piac más-más követelményeket támaszt és fogalmaz meg, ezáltal gépeink rendkívül széles opcionális felszereltséggel rendelhetőek. Magyarországon például ilyen igény a nagy hasmagasság, melyre a ClearancePlus opciónk ad választ.
Agrifac Condor Új önjáró permetező debütál kínálatunkban Az Agrifac Condor a német, holland és brit önjáró permetezőgép piacok meghódítása után indult el a keletebbre fekvő országok felé. A nyugat-európai országokban történt térhódítást olyan megoldások tették lehetővé, mint a 125 és 200 cm közötti tartományban hidraulikus munkahengerekkel állítható hasmagasság, a hidraulikus nyomtávállítás, a 4 kerék kormányzás, az egyedülállóan egyenletes menetstabilitást kölcsönző Stabilo Plus alvázszerkezet és az akár fúvókánkénti szakaszolás. Számos további tartozék megléte a biztosítéka a legkorszerűbb, legpontosabb és legkényelmesebben elvégzett permetezési munkálatoknak. Kategóriájában minden igényt ki tud elégíteni, egyszerű kezelhetőségét pedig a hazai felhasználók is meg fogják ismerni bemutatóinkon.
8
GÉPÚJDONSÁGOK - MEZŐGAZDASÁG
15 év alatt közel 2000 eladott traktor Magyarországon A magyar piac nagyon fontos számunkra
Andrea Leonardi országfelelős, értékesítési vezető Landini
A gyárban a fejlesztőmunka folyamatos. Jelenleg 2 új széria tesztelésén, finombeállításain dolgozunk, melyek 2013ban mutatkoznak be, ezek a 4-es és a 6-os széria. Ezen felül sok munkát ad fejlesztőmérnökeinknek az EURO III/B károsanyagkibocsátási szabványnak megfelelő motorok bevezetése, adaptálása traktorjainkba. A szakmai napokon látható Powermondial 115 egy olyan univerzális gép, ami választ ad a sokoldalú traktorokat igénylő modern gazdák elvárásaira, és a gépi bérvállalkozók – teljesítményéhez képest – nagy tömegű, robosztus erőgépre vonatkozó igényeire egyaránt.
Landini Powermondial 115 AgLeader GPS rendszerrel A precíziós gazdálkodás tökéletes eszköze A Powermondial gépcsaládot 2 évvel ezelőtt mutatta be a gyártó a párizsi SIMA kiállításon, röviddel ezután sorozatgyártásba kerültek és hazánkban is bemutattuk őket. Az idei évtől a Powermondial 115 típusokat az amerikai gyártmányú professzionális GPS termékekkel, az AgLeader Technology rendszerével is kínáljuk. A 110 lóerős alaptraktor felszereltsége tág határok között változtatható. A hagyománytisztelők számára elérhető például mechanikus szinkronváltóval és hozzá tartozó karos hidraulika szabályzással, de évente nő a powershiftes EHR-es Top verziók értékesítési darabszáma. Mindkét verziónál jó szolgálatot tesz és az ügyfelek háláját eredményezi a nagy önsúly és a több mint 125 éves traktorépítési tapasztalatból adódó, egyedülállóan jó súlyelosztás.
A teleszkópos rakodógép több mint „egy” gép A Manitou válasza a teleszkópos rakodógépek piacán jelentkező igényekre
Wojciech Rzewuski
Rájöttünk arra, hogy a teleszkópos rakodógép több mint „egy” gép a gazdaságokban, emiatt olyan gépet akartunk gyártani az MLT 840 személyében, amely használata megtérül a mindennapi munkában és biztosítja a megnövelt teljesítményt az előző szériához képest. Automatikus vagy kézi váltásban, minden azért dolgozik, hogy a gép a csúcsteljesítményét nyújtsa bármilyen munkában, miközben a fogyasztást is kontroll alatt tartja. Biztonság, komfort és könnyű használat kéz a kézben. Ezek a tényezők segítik csökkenteni a gép tulajdonosának költségeit.
országfelelős Manitou
Manitou MLT 840 A megújuló MLT széria első tagja Az MLT 840 már megfelel az EUR III/B normáknak, és jövőbemutató megoldásokkal szerelték fel. A gép maximális emelési kapacitása 4000 kg, emelési magassága 7,55 m, ugyanakkor megtartotta kompaktságát, hiszen szélessége mindössze 2,39 m, magassága 2,4 m és fordulási sugara 3,98 m. Két különböző teljesítményű motorral szerelik, egy 115 LE-s erőforrással, amelyhez 150 l/min hidraulika teljesítmény párosul, és egy 137 LE-s erőforrással, amelyhez a piacon kimagaslóan nagy 180 l/min szabályozható hidraulika teljesítmény érhető el. A gépet Classic, Premium és Elite felszereltséggel lehet majd rendelni, de leghamarabb 2012 második felében érkezhet meg Magyarországra, mert a sorozatgyártását csak az év elején kezdték meg.
9
GÉPÚJDONSÁGOK - MEZŐGAZDASÁG
Megújult a DPX műtrágyaszóró család A kisgazdaságok igényeihez alkalmazkodva A Magyarországon már jól ismert DPX műtrágyaszóró család került 2012-re megújításra. A sorozat egy újabb taggal gazdagodott, mely 800 l-es tartályával és 9-18 méteres szórásszélességével kiválóan alkalmazkodik a kisgazdaságok igényeihez. A DPX 18 névre keresztelt modellel egy olyan vásárlói réteget kívánunk elérni akik – kisebb gép nem lévén – eddig sajnos nem profitálhattak a DPX műtrágyaszórók által nyújtotta előnyökből.
Dr. Zrubecz Péter Regionális menedzser Sulky
Sulky DPX Pontos és fokozatmentes szórásszélesség állítás A DPX rendszer az egyenletes szórásképpel már egész Európában bizonyított. Az egyedi kialakítású szórólapátok többszörös átfedéssel dolgoznak, ami javítja a szórási pontosságot függetlenítve a szél hatásától. A szórótányér alacsony fordulatszáma és a rugalmas boltozódásgátló biztosítja, hogy a műtrágyaszemek ne sérüljenek, ezzel is segítve az egyenletes szórásképet. Minden DPX rendszerű műtrágyaszórónál kiterjedten használják a korrózióálló anyagokat (szórólapátok, szórótányérok, tartályfenék, védőlemezek, csavarok), ezzel is növelve a gép élettartamát. A gépek felső részeinél speciális festést alkalmaznak, melyet a SULKY kifejezetten az agresszív műtrágyákhoz fejlesztett ki. A gépek hajtóművei tömítettek, speciális kenőanyaggal feltöltöttek, melyekre 3 év garanciát vállalunk.
Még tartogatnak meglepetéseket Folyamatos fejlesztés, egyre több automatika
Dr. Zrubecz Péter
A GPS alapú automatikus tolózárvezérléssel felszerelt Stop&Go gépek megjelenése és FERTITEST néven már korábban bemutatott beállítást segítő webes szolgáltatás mellett további újdonságokra lehet számítani a jövőben. Még nem szeretném elárulni ezeket, megtartva ezzel annak lehetőségét, hogy meglepetést okozzunk vevőink és versenytársaink számára egyaránt. Az érdeklődő gazdák előtt már amúgy is ismert tény, hogy a szórástechnikában a költségcsökkentés és környezetterhelés érdekében végzett automatizálás fejlesztésének korát éljük.
Regionális menedzser Sulky
Sulky Xeos Új pneumatikus vetőgépcsalád Hatalmasat léptünk pneumatikus vetéstechnikában is. Egy francia tengerészeti és aerodinamikai kutatóintézettel együttműködésben hoztuk létre az ADS rendszer névre hallgató új, szabadalmaztatott SULKY központi elosztófejet, melynek segítségével akár a mechanikus vetőgépekét is túlszárnyaló egyenletességű soronkénti magadagolás válik lehetségessé. Ezt az újításunkat pedig mindjárt bele is rejtettük egy új pneumatikus vetőgép családba melyet Xeos névre kereszteltünk és három méretben, illetve technikai felszereltségben hozunk forgalomba. Ezek a hagyományos szántásra alapozott művelésben felhasználható Xeos MD és Xeos HD, illetve a mulcsvetésre tervezett Xeos PRO.
10
GÉPÚJDONSÁGOK - MEZŐGAZDASÁG
Fejlesztések az elvárásoknak megfelelően 210 éves szakmai tapasztalattal
Urbán Csaba termékmenedzser Grégoire Besson
A Grégoire Besson közvetlenül Hannoverből hozta el Bajára az újdonságait. Az Agritechnica kiállításon mutattuk be a legújabb fejlesztéseket, a tervezők előkészítő munkájának az eredményét. Ezek a fejlesztések érintették a váltvaforgató ekéket, tárcsás boronákat, talajlazítókat, kombinált talajművelő gépeket egyaránt. A munka során igyekeztük mindig maximálisan figyelembe venni a felhasználók javaslatait, a gépekkel, eszközökkel szemben megfogalmazott elvárásokat. Emellett a fejlesztő csapat szakmai tudása, elhivatottsága, a Gregoire Besson gyár 210 éves szakmai tapasztalatais visszaköszön ezekben a gépekben.
Grégoire Besson RW 8 Függesztett váltvaforgató eke Az új típusú függesztett váltvaforgató eke 5-6 ekefejes kivitelben érhető el, és elsősorban nagyteljesítményű traktorokhoz ajánlható. Ezzel a típussal megvalósítható magas színvonalú szántási művelet a kabinban elhelyezett „Controlbox”-nak köszönhető. Segítségével könnyen és egyszerűen valamennyi funkció állítható a traktor kabinjából, úgy, mint a keresztirányú vízszintesség, eketestek fogásszélessége, első eketest fogásszélessége, főváz szöge, mélységszabályozás. Egyszerű használat, könnyű állíthatóság, gyors munkahelyzet-szállítási helyzet átállítás jellemzi. A kormánylemezek széles választéka, valamint különböző kialakítású előhántók és beforgató lemezek közül tudnak az felhasználók választani.
Új 8 soros összecsukható vázú vontatott vetőgép Szolgáltatók és nagyüzemek részére
Emmanuel Portier Export menedzser Monosem
Ez a gép kukorica és napraforgó vetésére kiválóan alkalmas. Előnye, hogy ez a típusú váz az alacsony teljesítményű traktorokkal használható. A váz ugyanaz a 7 colos váz, mint ami az Amerikai fejlesztéseken alapul, ugyanis ez a gép gyakorlatilag a kistestvére annak a 12 soros vontatott gépnek, amit már immáron évek óta forgalmazunk külön magyarországi felszereltséggel, hogy tökéletesen megfeleljen a piaci igényeknek. A vázba integrált rendszer segítségével, oly módon oldható meg az összecsukás, hogy lehetőség van 70-75-80 cm-es sortávolság beállítására, valamint nem utolsó sorban, szállítási helyzetben a szárnyak úgy csukhatóak, hogy az közúton 3 m-es szélességgel szállítható.
Monosem NG+4 TFC 8 soros vontatott vetőgép Ez az új MONOSEM vetőgép főképp a szolgáltatóknak, nagyüzemeknek készült. Akik a 8 soros technológiát szeretnék használni és nem feltétlenül nagy teljesítményű traktorral. Ellentétben, a piactársakkal, ez a vetőgép 4 kerékegységgel van felszerelve, amely biztosítja, hogy nagyobb stabilitása és jobb teherbírás legyen a gépnek. Nagy átmérőjű kerekkel van szerelve (7.5x20), amelyek meghajtják a vetőelemeket, valamint biztosítják a műtrágyaadagoló meghajtását is. Amellett, hogy erős a váz és kiváló a magadagoló egység, gondoltunk a könnyű beállítására is. Annak érdekében, hogy egyszerűsítsük a beállításokat, ez a gép fel van szerelve egy tőtávolság állító karral, amely lehetővé teszi, hogy beállítsuk a gépet anélkül, hogy megérintsük a láncot vagy a lánckereket.
11
II. KIÁ L L ÍTÓI CS A RNOK GÉPSHOW
ÉTKEZŐ CS A RNOK HASZNÁLT GÉPEK
I . K I Á L L ÍTÓI CSAR NOK
HASZNÁLT GÉPEK
KÉZMOSÓ WCC BÉREMEL ÉS
GÉPMIX GÉPBEMUTATÓ K
OKTATÓTEREM OKTAT
V IP
L ÁTO G ATÓ I BE B E J ÁR Á R AAT
JEGY
SZ E R VIZ MŰHELY
WC
M OTOR FFE LÚ JÍTÓ ÉS F ÉKTEREM
K I Á L L Í TÓ I B E J Á R AT
VETERÁN GÉPEK J ÁTSZÓHÁ Z AXIÁL S HOP
A L K ATRÉS Z LOGIS ZTI K AI KÖZPON T
IFJÚ GA ZDA KON F ERENCIA
GÉPÚJDONSÁGOK - ÉPÍTŐIPAR ÉS ANYAGMOZGATÁS
Elérhető magasságok Minőség a raktártechnológiában
Spaltenberger Tamás termékmenedzser Axiál Kft.
Az olasz gépgyártó cég története 1968-ig nyúlik vissza. Kezdetekben az építőipari és a mezőgazdasági vállalkozások számára készítettek különféle fémszerkezeteket, vázakat. A következő mérföldkő a vállalkozás életében 1975, erre az időre a cég megrendeléseinek száma szükségessé tette egy új üzemcsarnok felépítését. A bővítésre az észak-olasz kisvárosban, Gonzagaban került sor. Az OMG központja jelenleg is itt van. 4 évvel később, előbb saját részre kezdtek el anyagmozgató gépeket gyártani, majd 1983-ban már olasz piacra készítettek gépeket OMG márkanév alatt. Az 1980-as évek végére a termelés nagysága már a külföldi piacok kiszolgálását is lehetővé tette. Az OMG mozaikszó az olasz „Officine Meccaniche Gonzaga” elnevezésből származik, amelynek jelentése „Gépgyártó Művek – Gonzaga”.
OMG Raktártechnológia Logisztikai központunkban tesztelve Az OMG raktári anyagmozgató gépek a teljes raktári anyagmozgatás gépigényére kínálnak megoldást. Az olasz gyártó széles termékválasztékkal rendelkezik, ami az elektromos raklapszállítókat- és emelőket illeti. Ugyanakkor egyéb speciális anyagmozgató gép is megtalálható kínálatában, mint például a komissiózó gépek, a szűkfolyosós magas raktározás emelői vagy éppen a toló oszlopos targoncák. A cég felkészültségét és vevőközpontúságát jelzi az is, hogy akár egyedi igényekre szabott anyagmozgatógépet is legyártanak. A cég forgalmának átlagosan 20%-át az ilyen speciális emelőgépek gyártása adja. Az emelőgépek magas műszaki színvonalához kedvező ár párosul, így méltán reméljük az OMG márka ugyanolyan közkedvelt lesz hazánkban, mint Európa-szerte.
A legszélesebb rámpakínálat Európában Rámpák 200-28.000 kg teherbírásig
Spaltenberger Tamás termékmenedzser Axiál Kft.
Az alumínium rámpák mellett számos szerelőállást, gyalogos hidakat gyártunk, azonban kétségtelen tény, hogy a rámpáink a legnépszerűbbek. Sikerességünket bizonyítja az évente legyártott közel 35 ezer rámpa is. A legfontosabb követelményeknek - alacsony tömeg, biztonság, tartósság - minden C.L.M rámpa megfelel. Rámpáink abban is különlegesek, hogy szabadalmaztatott kialakításunknak köszönhetően kb. 15-20%-kal könnyebbek más gyártók termékeinél. Az alapanyag kiválasztásnál nem ismerünk kompromisszumot. A minőségi alapanyag a C.L.M. termékek sikerességének egyik kulcsfontosságú tényezője. Több, mint 300 alap modellt kínálunk, ugyanakkor egyedi igények figyelembevételével speciális rámpákat is gyártunk.
CLM rakodó rámpák Hiánypótló termékek az Axiál Kft. kínálatában Az egyes gépek tréleres szállításához elengedhetetlen a biztonságos felállást lehetővé tevő rámpa. Az Axiál Kft. kínálatában elérhetővé váltak az olasz gyártmányú C.L.M. alumínium rámpa-család- és rakodórendszerek. A CLM a piac egyik meghatározó szereplője. Palettáján a hagyományos alumínium rámpáktól kezdődően, a mobil szerviz platformig számos termékcsalád megtalálható. Termékeik magas szilárdságú alumínium ötvözetből készülnek, a speciális T-kialakításnak köszönhetően mindehhez kis súly párosul. Az egyik legnépszerűbb termékcsalád a standard, páros rámpa, amely teherbírás tekintetében a 200-14.000 kg tartományban közel 100 modellt kínál. A Clean Pass család a hagyományos rámpa kialakítás mellett speciális felületének köszönhetően tisztítja a kerekeket és láncfelületet.
14
GÉPÚJDONSÁGOK - ÉPÍTŐIPAR ÉS ANYAGMOZGATÁS
Az új 62 SS kotró-rakodó Cégünk konszolidációs folyamatának mérföldköve
Erdem Akan országfelelős Hidromek
Szeretnénk, hogy új modelljeink az ügyfelek széles köre számára optimális megoldást nyújtsanak. A Hidromek HMK 62 SS kotró-rakodó gépek ügyfeleink visszajelzései alapján fejlesztettük. A központba ennek köszönhetően olyan tényezők kerültek, mint a teljesítmény, a sokoldalúság, a kezelő kényelme és nem utolsó sorban a biztonság. A HMK 62 SS-t mérete, és hajtásrendszere képessé teszi arra, hogy a legszűkebb környezetben is kiváló munkát végezzen, legyen szó akár mezőgazdasági, akár ipari felhasználásról. A géphez számos speciális mezőgazdasági munkaeszközt kínálunk pl.: trágyavilla, így a válaszom egyértelmű igen, arra a kérdésre, hogy a gép mezőgazdasági munkában is megállja-e a helyét.
Hidromek HMK 62 SS Közel 30 éves gyártói tapasztalat eredménye A Hidromek legújabb kotró-rakodógépe a HMK 62 SS az idei évben debütál a magyarországi rakodógép piacon. A kompakt méretekkel rendelkező kotró-rakodógép előnyei az igazán szűk, keskeny munkaterületeken mutatkoznak meg leginkább. 59 LE-s Kubota motor gondoskodik a közel 3,5 tonnás munkagép dinamikus teljesítményéről. Mind a homlokrakodó, mind a hátsó kanálszerelékre számos, hidraulikus működtetésű munkaeszköz felszerelhető, így a kompakt kotró-gép további, speciális munkafeladatok ellátására lehet alkalmas. Így például bontókalapács, különféle kanalak, megfogók, talajfúrók érhetők el a géphez. A speciális munkaeszközöknek és a csúszó kormányzású meghajtó rendszernek köszönhetően akár mezőgazdasági, állattartó telepi felhasználásra is ideális. Az alapfelszereltség részét képezi – többek között -, a 4:1-ben kanál, légkondicionáló, mechanikus gyorscsatlakozó.
Megújult építőipari teleszkópos rakodók Anyagmozgatási munkák korszerű eszközökkel
Bodnár József termékmenedzser Axiál Kft.
3 évvel az MT Privilige bevezetése után, a francia Manitou gyár elérkezettnek látta az időt a vezető építőipari teleszkópos rakodók fejlesztésének. A jövőben a „PRIVILEGE” nevet már nem használják az MT 14-18 m szériájára, mivel csak az MT volt az egyetlen fixvázas teleszkópos rakodó sorozat, amit ezzel a jelzővel láttak el, olyan döntés született, hogy megfosztják ettől a névértéktől, és csak az MRT prémium kategóriás, forgózsámolyos teleszkópos rakodókra alkalmazzák a jövőben. Az előzőleg 12 modellt tartalmazó MT paletta a gyártás racionalizálása okán 8 modellre redukálódott a 14-18 m szériában.
Manitou MT 1840 Az építőipari rakodás modern kiszolgálói Az MT 1840 számos innovatív megoldást, kezelőbarát rendszert tartalmaz. A fedélzeti diagnosztika lehetőséget nyújt a kezelő számára, különösen a bérgép flottát üzemeltető cégeknek, hogy módosításokat végezhessenek bármilyen beállításon, különleges eszközök alkalmazása nélkül. Az „EASY CONNECT SYSTEM” (ECS) amely alap felszereltségként elérhető az MT 1440 és MT 1840 gépek a hidraulikus tartozékok le- és felvételét segíti a kisegítő ág nyomás csökkentésének köszönhetően. A „TILT LEVER LOCK” (TLL) megelőz minden balesettel járó villamozgást, amely szintén az alapcsomag része a JSM lezárásával együtt. Az új „INCHING” opció rugalmasságot és precíz mozgást kölcsönöz, csökkentett sebességnél, mely rendelkezésre áll a nyomatékváltós modelleknél is.
15
Licitáljon Ön is a helyszínen!
Licitáljon és vásároljon Ön is használt gépet a 2012-es Axiál szakmai napokon! A cég bajai központjában több mint 150 használt mezőgazdasági és építőipari gépet tekinthetnek megg az érdeklődők. Itt van az ország egyik legnagyobb használtgép-készlete, ahol a vetőgépektől ől a kombájnokig, a gumikerekes kotróktól a targoncákig szinte minden megtalálható. Újdonság, hogy a rendezvény minden napján 5-5 gépre nyílt ajánlatételi lehetőségük lesz a helyszínre látogatóknak délelőtt 9:00 és délután 16:00 óra között. Az adott gépre a legmagasabb gasabb ajánlatot tevő a megajánlott áron a gépet megvásárolhatja. A licitálást segíti, hogy az aktuálisan megajánlott legmagasabb ajánlati nlati ár a helyszínen egy monitoron folyamatosan nyomon követhető lesz.
A napi licitre felkínált gépek a következők:
1. nap Azonosító: Minőség: Felszereltség:
Claas VARIANT 280 RC
Claas Axion 820
Claas Disco 3050
Claas Variant 260
JD-582 bálázó
7233 4 -Jó TLT, MON, RC, HK, ZSK
7449 4 -Jó KAB, KL, 4WDRK, EH, FPS, AV, AH, LF1+2
7085 3 -Közepes MSZ3.0, TLT
7363 4 -Jó TLT, MON, BM800-1600
7077 4.5-Kifogástalan TLT, MON, RF1.7, BM0.8-1.6, HK, ZSK
2. nap Azonosító: Minőség: Felszereltség:
Claas ROLLANT 66
Pöttinger 3.1 fűkasza
Claas Ares 557 ATZ
Amazone 601
Landini Mythos 100 Delta
6940 4 -Jó TLT, MON, RF1.8, BM120X150, HK, ZSK
6149 3 -Közepes (TLT), MSZ3.1
7415 4 -Jó KAB, KL, EH, PS, 4WD, AV, LF1+2
7285 4 -Jó MON, (TLT), MSZ6.0, TCS
6131 4 -Jó KAB, KL, 4WD, EH, FPS, AV, LF1+LF2, HR, TEK
3. nap Azonosító: Minőség: Felszereltség:
STILL R 70-25
Linde 3.5
Simba Free Flow 6
Claas Variant 180
Landini Landpower 165 TDI Techno
3923 4 -Jó G, ET2.5, EM7.7, TÖG, VO, TRX, VH900
6436 3.5-Közepes-jó D, KAB, ET3.5, EM3.0, VH1200, OM, TÖG, IKE
6951 4 -Jó MON, MSZ6
7253 4 -Jó TLT, MON, HK, ZSK
7447 4 -Jó KAB, KL, 4WD, MH, AV, AH, LF1+2
A gépeket megtekintheti a www.axial.hu használtgép adatbázisában, ahol az azonosító szám alapján megtalálhatja azokat a keresővel. A felszereltség rövidítések magyarázatát is itt olvashatja és böngészhet további gépeink között. 16
Szervizüzletágunk programjai Oktatóterem HASZNOS TANÁCSOK A GÉPEK ÜZEMELTETÉSÉHEZ Szervizmérnökeink tanácsai alapján Önök is meggyőződhetnek arról, hogy milyen fontos gépeink rendszeres karbantartása és szakszerű használata. RELAXÁCIÓS SAROK Megtapasztalhatják a súlytalanság okozta pihentető állapotot, miközben táncosok produkcióját élvezve kapcsolódhatnak ki. TRAKTOR SZIMULÁTOR Az Axiál traktorverseny játékával egy igazi traktorban ülve játszhatnak az érdeklődők. (A csillagtúra egyik állomása.) ELEKTROMOS TARGONCA VERSENY A versenyben egy terepasztalon elhelyezett távirányítható elektromos targoncákkal kell az akadályokon átjutni.
Motorfelújító- és fékterem FÉKPADI MÉRÉS BEMUTATÓJA 10:00 | 12:00 | 14:30 A fékteremben bemutatjuk hogyan mérjük a felújított motorok jellemzőit és hasonlítjuk össze a gyártók által megadott értékekkel. MOBIL FÉKPADI DIAGNOSZTIKA A géppel álló helyzetben akár 100%-ig lehet leterhelni a motort. Így olyan motorjellemzőket tudunk mérni, amelyeket mozgás közben gyakorlatilag lehetetlen. ÜZEMANYAGELLÁTÓ RENDSZEREK BEMUTATÁSA Különböző üzemanyagellátó rendszerek gyakorlati bemutatása szervizmérnökeink szemléltetésével. MOTORIKUS HIBÁK OKAI Szervizmérnök kollégáink meghibásodott alkatrészeken mutatják be a motorikus hibákat kiváltó okokat és ezek kiküszöbölésének lehetőségeit.
INFORMÁCIÓK A KEZELŐI TANFOLYAMOKRÓL Egész évben folyamatosan gépkezelői oktatásokat tartunk, a kezelési tudás hiányosságaiból adódó hibák kiküszöbölése céljából. ÁTALÁNYDÍJ ÉS KÖTELEZŐ SZERVIZ INFORMÁCIÓK A kötelező karbantartási és javítási feladatok elvégzése mellett az állandó szervizelési együttműködés lehetőségét kínáljuk partnereinknek. GÉPSHOW ÉS SZERVIZFILM VETÍTÉS A szervizműhelynél elhelyezett ledfalon a gépshow előadásait, valamint szerviztevékenységünkről készült filmünket a szemben lévő kávézóból nézhetik végig. DIAGNOSZTIKAI MŰSZEREK BEMUTATÁSA A szervizüzletágunk által használt laptophoz csatlakoztató, valamint önállóan működő, kézi diagnosztikai eszközöket tekinthetik meg működés közben. GPS BEMUTATÓ A GPS sorvezetők és diagnosztikai eszközök működését, a szántóföldi munkában nyújtott előnyeit mutatjuk be.
Szervizműhely „NULL REVÍZIÓS” FOLYAMATAINK Az új gépek átadása előtt szervizműhelyünkben zajló ellenőrzési és készre szerelési folyamatok gyakorlati bemutatása. VONALBAFÚRÓ GYAKORLATI BEMUTATÁSA A vonalbafúró gép elengedhetetlen javító eszköz a modern gépiparban. Függőleges és vízszintes helyzetben egyaránt használható, egymástól távol lévő központos furatok felújítására is alkalmas. CLAAS AQUA NON-STOP BEMUTATÓ Szervizműhelyünkben megtalálható a CLAAS Aqua Non Stop elnevezésű profi köszörűje, melyet működés közben is bemutatunk.
Alkatrészüzletágunk programjai Alkatrész Logisztikai Központ RUHÁZATI, JÁTÉK ÉS MAKETT SHOP Az Axiál Shop egyedi akciókkal várja Önöket a rendezvény ideje alatt az Alkatrész Logisztikai Központban ruházati termékekkel, játékokkal és makettekkel. KRÄNZLE MAGASNYOMÁSÚ MOSÓK A széles körben felhasználható hideg- és melegvizes Kränzle magasnyomású mosók működését bemutató berendezés. KERTÉSZETI GÉPEK KIÁLLÍTÁSA Alkatrészüzletágunk kínálatában tavaly megjelent Makita és Solo kertészeti szerszámok és kisgépek kerülnek bemutatásra. CSILLAGTÚRA GYEREKEKNEK JÁTÉKOS FELADATOKKAL A Logisztikai Központban és az oktatóteremben elvégzett játékos feladatokkal a szórakozás mellett nyerhetnek is a gyerekek. GUIDE TEMÉKBEMUTATÓ FAL A kézvédelem specialistája a Guide szinte teljes kínálatát bemutatja. AUTÓSPORT KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ 11:00 - 14:00 A túraautó-világbajnokság első magyar résztvevőjével Michelisz Norberttel, a Lostus Ladies Cup 2011-es győztesével Bús Edinával találkozhatnak az Alkatrész Logisztikai Központban, ahol kiállítjuk Edina Lotus versenyautóját és Sebestyén Sándor Dakart megjárt terepjáróját is.
17
GpMix
G É P B E M U TAT Ó K M Motorzaj, Gzolajgz, Mozg masink A rendezvény középpontjában naponta két alkalommal mozgalmas gépbemutatót is tartunk. A Michelin közreműködésével zajló fogyasztásmérésen Landini és Fendt traktorokat tesztelünk, de sok más gép mellett bemutatkozik a legújabb önjáró permetezőnk az Agrifac és a Budissa Bag technológia. A bemutatón szereplő gépek:
Farm Bagger FT 900
Condor
Mistral 50
826 Vario SCR
traktor
L Landpower 165 T3 Techno t traktor
gumikerekes kotró
traktor
722 Vario SCR
traktor
R140W-9
930
trágyaszóró
csigás ürítő
ARION 640
traktor
HTS 22.16
E 180T
töltőgép
önjáró permetező
traktor
MRT 1850 Privilege teleszkópos rakodó
SL 4640 SXT
csúszókormányzású rakodó
A bemutatók kezdési időpontja: 10:30 | 12:30 2012-ben is a meg megrendezésre kerülő Axiál Szakmai Napok Nap keretében kerül sor arra a szántóföldi bemutatóra, amely célja, hogy a hatékonyabb és energiatakarékosabb gazdálkodási módszereket mutasson be a gazdálkodóknak. Az AXIÁL Kft. és a Michelin Hungária Kft. közös bemutatóján prezentálja a mai legmodernebb gumiabroncsok használati előnyeit. A bemutató a helyes abroncsnyomásra koncentrál, amelyy időt, pénzt, valamint energiát takarít meg a gazdálkodók számára, mindamellett, hogy a taposási kár csökkentésével a fenntartható fejlődést helyezi előtérbe. A bemutató egy vontató és egy fékező erőgép kapcsolatából áll, amelyen 18
keresztül képesek vagyunk bemutatni a megfelelő abroncsnyomások használatának előnyeit. Egy monitoron keresztül bemutatjuk a gép mért pillanatnyi vonóerejét, valamint a hektárra vetített átlagfogyasztását. A bemutató folyamán kizárólag az abroncsokban lévő levegő nyomását változtatjuk meg tehát sem a vonóerőt, sem pedig a fékezés erejét nem változtatjuk. Az eredmény szembetűnő! ne Ezúton szeretnénk meghívni önt a bemutató megtekintésére, hogy saját vállalkozása is megfeleljen a mai kor követelményeinek.
Hungarikum borok
tesztje az Axiál szakmai napokon
A Bor és Piac – borpiaci szakmai magazin – a 2012-es Axiál szakmai napok keretében hat hazai borvidék borászait megszólítva hungarikum borok tesztjét tartja Baján, 2012. március 23-án pénteken 11 órától. A szervezők a magyar borászat kitörési pontjának tartják a Kárpát-medencében jelenleg honos és régi magyar fajtákat, a régi, nem magyar eredetű, de hazánkban meghonosodottakat, valamint a magyar szőlőnemesítés keresztezéssel előállított fajtáit. De nemcsak hazánkban, hanem Európa-szerte is egyre nagyobb figyelmet kapnak az adott termőhelyekhez köthető, ún. autochton fajták. A bortesztben, az említett fajtakörre helyezve a hangsúlyt, a Baja környéki hat borvidék, a Villányi, Pécsi, Szekszárdi, Tolnai, Kunsági és a Hajós-Bajai borvidék borászait kívánják megszólítani, illetve lehetőséget kínálni számukra boraik bemutatására. A tervek szerint 15-20 hungarikumfajta bemutatására lesz lehetőség, és a borbíráló bizottsággal párhuzamosan a közönségből is mintegy 50 látogatónak lesz lehetősége a versenyborok megkóstolására.
A borteszten túl az Axiál szakmai napok rendezvényére ellátogatók a növénytermesztés és állattenyésztés gépesítése mellett az Axiál Kft. és további társkiállítók – elsősorban szőlészethez kapcsolódó – gépeit és eszközeit is megtekinthetik.
A kertészeti és szőlészeti munkagép-specialista, a Bartifarm Kft. tizenhárom szőlészeti munkagéppel, köztük 1-1 Faustiniés Marolin-újdonsággal jelenik meg. Ezt a speciális kínálatot egészítik ki az Axiál által forgalmazott ültetvénytraktorok és permetezőgépek. A Landini Mistral keskeny nyomtávú, 40-55 LE közötti teljesítményű ültetvénytraktor-család, valamint a tavaly már másodszor is az év traktora címet elnyert Landini Rex széria, mely a Landininak kifejezetten a szőlő-gyümölcs ültetvényekbe gyártott, 90-110 LE közötti teljesítményű sorozata. A profi felhasználók gépe gazdaságosságának, nagy önsúlyának és nagyteljesítményű hidraulika-rendszerének köszönhetően. A másik kiállított márkát az elmúlt években szintén többszörösen is kitüntetett Fendt ültetvénytraktorok jelentik. Az ültetvénytraktorok csúcsát képviselő Fendt 200 V/F/P széria a piacon az egyetlen, amely fokozatmentes hajtóművel és rendelhető mellső hídrugózással is rendelkezik. A szőlészeti permetezők közül pedig megtekinthető lesz a Berthoud Fructair axiál ventilátoros permetezőgép és a Berthoud Speedair 1500 Airdrive, egy, a piacon teljesen egyedi kialakítású ún. Airmist szórófejszerkezettel ellátott korszerű permetezőgép.
BORVERSENY AZ AXIÁL SZAKMAI NAPOK TÁMOGATÁSÁVAL
19
közös cél lebeg a szemünk előtt Több mint 10 éve rendezzünk meg az Axiál Szakmai Napokat, mely ez idő alatt egy komoly hagyományokra visszatekintő szakkiállítássá vált. A 2009 óta Baján töltött évek alatt a szakmai programok mellett igyekeztük minél többet tenni azért, hogy a család minden tagja megtalálja a kedvére valót, amíg a családfő megvitatja a következő szezon lehetőségeit a szakemberekkel. Társkiállítóink főként a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és az építőipar területéről érkeznek, de az Axiál tevékenységéhez szorosan kapcsolódó szolgáltatók és forgalmazók is megjelennek közöttük. A bor- és pálinkafaluban hazai kiválóságok és tájjellegű konyha várja az érdeklődőket. A két kiállítói csarnokban és a szabad területen elhelyezett társkiállítóink standjainak jegyzékét a rendezvény bejáratánál átvehető kiállítói katalógusban találhatják meg.
Kincses Bácska Élelmiszeripari Gazdaságfejlesztési Klaszter A Kincses Bácska Élelmiszeripari Gazdaságfejlesztési Klasztert 2010. június 1-jén alapítottuk meg az élelmiszergazdaság fejlesztése céljából, 22 taggal. Tagjainkat három csoportba oszthatjuk: termelő cégekre, „tudásbázis”-ra (egyetemek, kutatóhelyek), illetve „szolgáltatók”-ra (marketinges cég, pályázatíró vállalkozás, laboratórium). Tagjaink száma a megalapítás óta 32-re nőtt. Küldetésünket mottóként is említhetjük: „Hagyomány + Innováció = Fenntartható fejlődés”. Hisszük azt, hogy a fejlődés fenntartható, azonban a versenyképességet innováció nélkül nehezen lehet megtartani. Éppen ezért törekszünk a hagyományt, a termelést összekapcsolni a tudásbázissal, találkozási pontot nyújtunk a termelés és a kutatás szereplőinek, hogy a külön-külön megszerzett tapasztalatok, ismeretek gazdát cserélhessenek, ezáltal új, korszerű termékek, technológiák születhessenek, illetve a már meglévőket tökéletesíthessék. Célunk a gazdaság fejlesztése, munkahelyek létrehozása, e cél elérése érdekében lépésről-lépésre kell haladnunk, az agrártermékeinket nagyobb hozzáadott értékkel kell piacra vinnünk. E hozzáadott érték alatt nem feltétlenül csak fizikailag kézzelfogható tényezőre kell asszociálni, hiszen ennél egy ötlet, gondolat gyakran értékesebb lehet. A kiállításon jelen lévő tagok és tevékenységük: • Baja Vagyon Zrt.: ingatlanforgalmazás, ipari park menedzselése • Baja Invest Zrt.: városfejlesztés, területfejlesztés, pályázatírás, projektmenedzsment
20
• • • • • •
• • • • •
• • •
Eötvös József Főiskola: felsőoktatás Né-bar Kft.: sütő-és cukrászipari alapanyagok, édesipari termékek, sütőipari termékek Diamant Malom Kft.: malomipari termékek gyártása, durum és aestivum búza őrlése Júlia Malom Kft.: malomipar, búza és durum búza őrlése, durum búza termeltetés Türr István Szakközépiskola: oktatás, szakképzés Felső-Bácskai Agrolabor Kft. (Bácsalmás): talaj, növények, élelmezési magvak, takarmányok mintavétele és vizsgálata, szaktanácsadás Nacsa Sütőipari Kft.: péktermékek gyártása, forgalmazása, élelmiszerek forgalmazása Koszorús Csaba: sertéshúskészítmények, füstölt áruk gyártása, forgalmazása őstermelői szinten Stranszki Tésztaüzem: Száraztészták készítése, 8 tojásos bajai halászlé tészta készítése TETT Kft.: fémmegmunkálás, fémforgácsolás, lakatos ipari munkák, épületszerkezet, fémszerkezet gyártása Kecskés János: húsipari kisüzem, eredeti, bácskai ízek figyelembe vételével húskészítmények gyártása, adalékanyagmentes termékek hagyományos technológiával Fito Horm Kft.: agrokémiai készítmények gyártása és forgalmazása Sziporka Bt.: kiállítás építés, stand építés, lekvárkészítés Koch-Vin Kft.: Hajós-Bajai bor
Axiál Fiatal Gazda Konferencia 2012. március 24. délután 14:00-től 16:15-ig Az Axiál Kft. és a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA, a 2012 januárjában aláírt megállapodással összhangban a jövőben együtt kíván működni a hazai mezőgazdasági vállalkozások technológiai és gyakorlati ismereteinek a fejlesztésében. Mindkét szervezet számára kiemelt jelentőségű a jövő gazdálkodói generációját képviselő fiatal gazdálkodói kör. Azok a változásra különösen nyitott fiatal gazdálkodók, akik a hosszabb távon fejlődni képes mezőgazdaság működését szem előtt tartva igénylik és keresik az új, innovatív technológia és üzemszervezési megoldásokat. Az Axiál Szakmai Napok keretében március 24-én kora délután egy, a jövőt több szempontból is érintő konferenciára kerül sor az Axiál Alkatrész Logisztikai Központjában. A konferencia címétől eltérően, természetesen életkortól függetlenül várjuk a negyven év alatti és feletti, mezőgazdaságból érkező gazdálkodókat, vállalkozókat.
Magyar Kukorica Klub A Magyar Kukorica Klub célja, hogy a leghatékonyabb kukoricatermesztési technológiákat elterjeszsze az országban. A cél elérésében jelentős szerepet szánnak a klub tagjai, a Kukorica Termésversenynek, hiszen ennek keretében az alkalmazott technológiák a gyakorlatban is összehasonlíthatók. Működő technológiák, hazai termőhelyek, a közreadott tapasztalatokat pedig minden érdeklődő és termelő a saját termesztési technológiájának fejlesztésére hasznosíthatja.
A Magyar Kukorica Klub idei évindító rendezvénye az Axiál Szakmai Napok keretében szervezett Kukorica Klubnap lesz. A szervezők 2012. március 23-án délelőtt 11:00 órai kezdéssel minden érdeklődőt szeretettel várnak az Axiál Kft. Alkatrész Logisztikai Központjának első emeleti nagytárgyalójába.
KONFERENCIA PROGRAM 13:30
Érkezés, regisztráció
14:00
Konferenciaindító Harsányi Zsolt tulajdonos-ügyvezető, Axiál Kft.
14:10
Előnyben a fiatal gazdák – A Közös Agrárpolitika változásai 2014-től Papp Gergely tudományos munkatárs, AKI Agrárpolitikai Kutatások Osztálya
14:50
Felkészülés gyakorlati szempontból az MVH-s ellenőrzésekre Horváth Barna pályázatíró
15:30
Generációváltás a mezőgazdaságban Székely Erika tudományos munkatárs, AKI Vidékpolitikai Kutatások Osztálya Dr. Weisz Miklós AGRYA társelnök
16:15
Konferencia zárása
Az előadások végén természetesen helyet és időt biztosítunk a témához kapcsolódó kérdéseknek, hozzászólásoknak.
Garabonciás Csemege Kft. Családi vállalkozásunk a kiskérődző állatok tejének feldolgozásával foglalkozik, amelynek meghatározó alapanyaga a Bugac környéki puszták háztáji gazdaságaiból felvásárolt, valamint saját kecskefarmunk mintegy 600 anyaállatából kifejt kecsketej. Sikeres működésünknek és termékeink egyre nagyobb népszerűségének köszönhetően néhány évvel ezelőtt egy saját tejfeldolgozó üzemet építettünk fel Izsákon. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően napi 15.000 liter kecsketejet tudunk feldolgozni. Termékkínálatunkban megtalálhatóak a kecske-, juh- és tehénsajtok, túrók, tejek, a különböző kecskesajt-küülönlegességek,, mint például a faszénporos-, vörösborsos-, zöld zöldfűszedfű fűszeres-, vagy provánszi vánszi lágy kecskesajt. Az alapanyagokat hagyományos hag agyyományos receptúra alapján, pján, de a legkorszerűbb technológiát alkalmazva dolgozzuk lgozzuk fel. Kiemelt figyelmet fordítunk termékeink mékeink magas minőségi (prémium) szintjének intjének megtartására, a magyarr sajtkultúra fejlesztéséhez és az egészséges táplálkozás népszerűsítéséépszerűsítésé séhez.
21
Kisrét Manufaktúra A Kisrét Manufaktúra Kft. 2011 tavaszától, az országban egyedülálló turisztikai programcsomag keretében ad otthont a pálinkaturizmus kedvelői számára. A békéscsabai Árpád Pálinkatanya cégek, családok, baráti társaságok, szakmai érdeklődő csoportok számára kínál kellemes kikapcsolódást és szakmai fejlődést. A főzdében a házigazda Ifj. Nagy Árpád vezeti körbe a vendégeket, akik megismerkedhetnek a cég történetével. A főzőmester áttekinti a pálinkafőzés folyamatát a gyümölcstől a palackozásig. Megkóstoltatja a manufaktúra terméksorait, és kötetlen beszélgetés keretén belül válaszol a feltett kérdésekre, mialatt igény szerint felszolgálásra kerülnek kizárólag Békés Megyében készített hagyományos ételek. Szeretettel várjuk Önöket!
Vadászat Az Axiál Szakmai Napok kiállítói csarnokában idén 250 m2-t szentelünk a vadászatnak. Társkiállítóink a Gemenc Zrt. és a Szerdahelyi Kft. lesznek. A Bedő Albert Középiskola, Erdészeti Szakiskola és Kollégium és a SzSzKSz Kiss Ferenc Erdészeti Tagintézménye kisállat preparátumokat fog kiállítani, melyek környezeti dekorációját a bajai Bereczki Máté Szakképző Iskola biztosítja. A standon mintegy 100 afrikai és európai trófeát és preparátumot állítunk ki. A vadászathoz kapcsolódóan ruházati- és fegyvervásár, valamint a Gemenc Zrt. világszerte ismert vadászati szolgáltatásai várják az érdeklődőket.
Több ezer termék!
Láthatók lesznek hazánk nemes vadjainak kapitális trófeái, a magyar erdők királya, a gímszarvasbika, aranyérmes dámbikák, vadkan, muflon és őzbak trófeák. Afrika (Tanzánia) ragadozói között az állatok királya, az oroszlán, valamint hiéna, leopárd és sok más számukra prédául szolgáló állat is kiállításra kerül.
MEGÚJULT
WEBÁRUHÁZUNK! Kibővült szolgáltatásokkal, termékekkel, termékinformációkkal, vásárlást könnyítő megoldásokkal segítjük Önt. webshop.axial.hu
22
GASZTRONÓMIA a pörkölt éve az Axiál Szakmai Napokon...
A rendezvény vendéglátását a különböző pörkölteket a ZALA – TÓFI Bt. családi vállalkozás biztosítja, a halászlét és az egyéb halételeket pedig a Bajai Halkommandó csapata készíti majd el. A társaság sok éve foglalkozik szabadtéri rendezvények hangulatát jelentősen befolyásoló „látvány konyhák” üzemeltetésével. A már hagyománynak számító faszenes grillsütők mellett nagyméretű „spanyol” sütőkben és bográcsban készítik el az ételeket közvetlenül a konyhák előterében. Így a vendégek az ételek elkészítésének minden mozzanatát nyomon követhetik, hiszen előttük sülnek az ínycsiklandozó falatok, intenzív illatuk és látványuk azonnal élvezhető.
birkapörkölt marhapörkölt pacalpörkölt mangalicapörkölt vadpörkölt körömpörkölt kakas java pörkölt gombapörkölt pincepörkölt
Mini állásbörze Dolgozzon Ön is az ország legnagyobb mezőgazdasági és építőipari gépértékesítésre és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokra szakosodott vállalkozásánál! Álláslehetőség az ország teljes területén, a cég 15 telephelyéhez kapcsolódóan. Az Axiál Szakmai Napok három napja alatt Axiál állásbörze kerül megrendezésre a társkiállítói csarnokban a vadászati standdal szemben. Az állásbörze standon minden érdeklődő tájékozódhat az aktuális állás-
ajánlatokról, a cégnél betölthető munkakörökről, gyakornoki programokról és a jövőbeni lehetőségekről. Tájékozódjon és adja le Ön is önéletrajzát az állásbörze standon!
23
Időhöz kötött programok 10:30 12:00 14:00 3D Gépshow A Gépshow színpadán a legújabb technológiák és énekesek, táncosok, meghökkentő produkciók. Az előadáshoz 3D szemüveget adunk. A nagy érdeklődésre való tekintettel a Gépshow előadásaira előregisztrációs lehetőséget biztosítunk a www.aszn.hu oldalon. Foglalja le a helyét, hogy biztosan beférjen!
10:00 | 12:00 | 14:30 Fékpadi mérés bemutatója A fékteremben bemutatjuk, hogyan mérjük a felújított motorok jellemzőit, és összehasonlítjuk a mért eredményeket a gyártók által közölt értékekkel.
11:00 - 14:00 Autósport közönségtalálkozó A túraautó-világbajnokság első magyar résztvevőjével Michelisz Norberttel, a Lostus Ladies Cup 2011-es győztesével Bús Edinával találkozhatnak az Alkatrész Logisztikai Központban, ahol kiállítjuk Edina Lotus versenyautóját és Sebestyén Sándor Dakart megjárt terepjáróját is.
11:30 | 13:30 Táncos Show Aki szervizszolgáltatásunkat választja, akár a
11:00 | 13:00 Gépmix bemutatók A bemutatón mezőgazdasági és építőipari gépeket egyaránt megmozgatunk a Parkour Frestyle Team társaságában, akik garantáltan megmásszák a legnagyobb masinát is, miközben Hangodi Zoltán quadversenyző is bekapcsolódik a produkcióba.
GpMix
súlytalanság állapotában is végigkísérheti a táncosok produkcióját.