Athoszi Paisziosz szerzetes ATHOSZI HÁDZI GEORGISZ SZERZETES

Athoszi Paisziosz szerzetes ATHOSZI HÁDZI GEORGISZ SZERZETES 1809-1886

A Theológus Szent János Evangélistának szentelt Kolostor kiadása Thesszaloniki-Szuroti

© Copyright Thesszaloniki-Szuroti, Theológus Szent János Evangélistának szentelt Kolostor 570 06 Vasziliká Thesszaloniki Greece A magyarországi Görög-Keleti Egyház címe: Konstantinápolyi Egyetemes Pátriárchátus Magyarországi Exarchátusa Metropolita Arszeniosz Kardamakisz 1056 Budapest, V. kerület, Váci u. 55. sz. Tel.: 06 1 317-92-30, 212-67-60 Első kiadás 1985 A fordítás a 2010-ben megjelent 11. görög eredeti kiadás alapján készült a Kolostor engedélyével. Fordította Horeftosz Konstantin 2013 Magyarországon kiadja: A Szentesi Görög Nemzetiségi Önkormányzat 6600 Szentes, Könyök u. 1/A [email protected] A Kolostor írásbeli engedélye nélkül tilos a kiadványt részben vagy egészben sokszorosítani, fordítani vagy bármely módon felhasználni, díszítő elemeit is beleértve.

3

ELŐSZÓ

A

z utódoknak mindig szent kötelességük, hogy megírják koruk Szent Atyáinak magasztos cselekedeteit és jóravaló küzdelmét, amit véghezvittek, hogy megközelítsék az Istent. Természetesen, azzal, hogy Szentjeinkről írunk, a mi hasznunkra is válik, mivel ily módon emlékezünk rájuk és próbáljuk őket utánozni, és ekkor a Szentek még inkább meghatódnak és segítenek rajtunk, hogy mi is a közelükbe érjünk. Ha tehát az igaz lelkek (Szent Atyáink) erényeiről beszélnünk és írnunk kell, mennyivel inkább nem hallgatnunk az igaz lelkű, de nagyon igaztalanul megítélt Szent Atyáinkról, akiket gyötörtünk üldözésekkel és száműzetésekkel, mi, a gyengeséggel, irigységgel, rosszindulattal telt szerencsétlen emberek!... Az igazságtalanok, ha megbánásuk őszinte, maguk is megmenekülnek. Akikkel pedig az igazságtalanság történt, nem csak megmentetnek, de még kárpótoltatnak is, és legszeretettebb gyermekei az Istennek! „Az Úr szereti az igazakat.” (Zsoltárok 145. 8.) A Szent Írás is az igazak lelkét,magasztalja. ”Igen hathatós az igaz ember buzgó könyörgése.”(Jakab 5.16.) Az igazságtalanságban részesített Egyházatyáink között van tehát a Fölöttébb-tisztelt Georgisz Atya, a Hádzi-Georgisz, aki egy korunkbeli Szent, de mondhatjuk, hogy nagy Szent a mi időnkben. Nagy nevet hagyott a Jerondasz. „Nagy aszkéta és nagyon böj-

4 tölő!”, mondták. A neve is rámaradt a nagyon böjtölőkre: „Ő egy Hádzi-Georgisz!”, mondják. Mint általában a kezdő szerzetesek, a Szent Hegyre (Athosz) érkezve, én is bejártam a Szűzanyácska Kertjét (Athosz). Kerestem a kert illatozó virágait, a Szent Jerondaszokat ( Szent életű lelki Atyákat) hogy gyűjtsek egy kis lelki virágport. Hallottam, mily nagy odaadással és csodálattal beszélnek mindannyian a Hádzi-Georgiszról! Mindaz, amit akkor hallottam még nagyobb tiszteletre és érdeklődésre ösztönzött iránta. Ezért kapcsolatba léptem unokáival (vagyis a tanítványaival), csak úgy, mint Kappadókiai honfitársaival, úgy, mint Sztephanosz Atyával az Eszfigmenu Kolostorból, az Öreg Vasziliosszal a Karakalinoval, Papa-Szerafimmal, az ikonfestővel, és más falubelijeivel a Jerondasz Hádzi-Georgisznak. Amit tehát akkor megtudtam, feljegyeztem az emlékezetembe, hogy hasznomra váljék, és most szükség lett rá, hogy feljegyezzem füzetbe, hogy hasznára váljék valamely más léleknek is. Sok dolgot tudtam még meg tiszteletre méltó Oroszoktól, akik nem csak Hádzi-Georgiszról, hanem még a Jerondászáról (az ő Lelki Atyjáról), sőt még a Lelki Nagyapjáról, Jero-Avkszendioszról is írtak. Úgyszintén adott még az iszihaszta (elvonult Remete Szerzetes) Orosz Papa-Antoniosz, a Karuliotisz is sok adatot. Természetesen bármennyit is ír valaki, úgy is kevés lesz a Hádzi-Georgiszról! Áldása legyen rajtunk. Ámin.

5

Szent Atyánk Hádzi-Georgisz élete

A

Fölöttébb-tisztelt Atyánk, Georgisz a Keszáriai Kermirában született, Kappadókiában, 1809-ben. A szülei gazdagok voltak, nem csak erényekben, hanem az Isten javaiban is, amit szívük szerint osztottak a szegényeknek. Az édesapját Jordanisznak hívták, és Kermirából való volt, az édesanyja pedig a Mária nevet viselte, és Gelveriből származott. Miután két gyermekük megszületett, Gavril (Hádzi-Georgisz) és Anasztasziosz, azután már lelkiekben éltek, szeretetben, mint a testvérek, szüzességben éltek. Édesanyjának, Máriának, kiskorától fogva aszketikus lelkülete volt, mivel a nővére szerzetes, Aszkéta volt, akit Mária gyermekeivel többször meglátogatott. A kis Gavrilnak, tehát, aki hallotta a nagynénje történeteit a különböző Aszkétákról, már korán vágy gyúlt gyermeki szívében, hogy szerzetes legyen és próbálta utánozni az Aszkétákat, szigorú böjtökkel és imádságokkal. Édesatyja, Jordanisz, szintén istenfélő volt. Kereskedelemmel foglalkozott, és gyakran úton volt. Ez persze alkalmat adott Máriának, hogy egyszerűen éljen és ne törődjön és foglalkozzon sok dologgal (Lukács 10, 41.). Így foghatta a kis Gavrilt, akinek már nagy áhítata volt, és virrasztott más asszonyokkal együtt, hol barlangokban, hol kápolnákban. Mondhatjuk tehát, hogy a tej is, amit az áldott Anyától kapott Gavril, aszketikus volt! Amikor Gavril nagyobb lett, iskolába ment, de nem tudott megtanulni olvasni, pedig nagyon okos volt. Úgy látszik, Isten rendelése volt, hogy isteni módon tanulja meg az olvasást, ez a megszentelődött gyermek. Négy teljes évig oktatták az iskolában a kis Gavrilt,

6 de nem bírt még betűzni sem. Mivel szidták szülei és tanára, ezért ha alkalmat talált elment a barlangokba. Ott a Kermirai vagy Kermili barlangokban voltak a Nagy Vértanú Szent Georgisz nyomai, ahová legtöbbször elvonult a kis Gavril. Nagyon sokat böjtölt és imádkozott, sok földig borulást végezve, és amikor kimerültséget érzett azokból a füvekből evett, amik a hegyen termettek. Egyszer még egy egész hónapra is eltűnt, és kapcsolatba lépett az Aszkétákkal, akik a környező barlangokban laktak, és ő is a közelükben aszketizált egy barlangban. Később megtalálták a szülei és onnantól nem szidalmazták, amiért nem tud olvasni. Egy napon az édesanyja kedvesen így szólt hozzá: Gavril, gyermekem, menjél el a templomba, és kérd meg a Panagiát (Szűz Mária, Isten Szülő), hogy segítsen neked olvasni tanulni. Az egyházközségükben az Isten Anyjának csodatevő ikonja volt. A kis Gavril, miután három napig böjtölt és sok földig borulást végzett órákon át, elindult imádkozni a templomba éjnek idején, hogy ne lássák őt az emberek. Ám a templom kapuja zárva volt, ezért a küszöbbre borulva, kint imádkozott, hódolattal és könnyekkel. Amint kérlelte a Panagiát: „Add meg nékem, Mennyek Királynője, hogy olvasni tanulhassak!”, hirtelen kitárultak az ajtó szárnyak, és az Istenszülő, kézen fogva vezette be a kisfiút, a Krisztus Ikonja elé és mondta: „Fiam, add meg a kis Gavrilnek, hogy megtanuljon olvasni.” És ahogy később Gavril elbeszélte, ezekkel a szavakkal kezével megáldotta, megcsókolta és mondta: „Most megtanultál olvasni”, és utána bement az Oltár Északi Ajtaján. Látva Gavril, hogy nem jön ki a Panagia, odament és kereste az egész templomban, de nem találta Őt! Ahogy eljött a szertartás ideje, megérkezett a sekrestyés az előkészületekre, és látja, hogy az ajtók nyitva és Gavril benn a templomban! Elámult és meglepetten kérdezte: Hogy kerültél ide? Gavril részletesen elmondott mindent, ami történt. A sekrestyés, hogy meggyőződjön az igazságról, adott neki egy könyvet, hogy

7 olvassa... és Gavril elkezdett olvasni, szépen és tisztán. Akkor a sekrestyés azt mondta neki: Valóban, Ő a Panagia volt! Ezután a szent esemény után, hogy isteni módon a kisfiú megtanult olvasni, a szülei és az összes rokonai tiszteletbe tartották őt. Gavril azonban újból barlangokba ment aszketizálni. Összegyűjtötte még a barátait is, és kis kolostort és templomot építettek meg kelliket (szerzetesi remete lak), Gavrillel, mint Igumennel (kolostor főnök). Tizennégy éves korában szüleivel Konstantinápolyba, mert megtudták, hogy ott lakó nagybátyja törökké lett. Ahogy átmentek egy elhagyott tájon, azt mondta neki a gondolata, hogy ott remetéket találhat, akiket kérhetne, hogy imádkozzanak a nagybátyjáért, aki törökké lett. Otthagyta tehát az útitársakat és kutatott az erdőben, de nem talált egy aszkétát sem. Elvesztette azonban az utat és útitársait, szomorkodva kérte Szent Györgyöt, hogy segítsen. Hirtelen megjelenik neki a Szent, tiszti egyenruhában, ragyogó arccal és szól hozzá: Valóban elvesztetted az utat, Gavril? Igen, elvesztettem – válaszolta a kisfiú. Gyere velem - mondta neki Szent György, és felvette a lovára, és azonnal utolérte az útitársakat, akik csodálták és dicsőítették az Istent! Amint Konstantinápolyba értek, nagy fájdalommal látogatták meg a nagybátyját, akinek nagy rangja volt II. Mahmut Szultán (1808-1839) udvarában. Egyszer, mivel megparancsolta, hogy különböző munkákat végezzenek el a hazájában, az Örmények megirigyelték és megrágalmazták őt a törökök előtt. Hogy kikerülje a halálos büntetést, ami várt rá, sajnos törökké lett (felvette a muzulmán hitet). Következésképp ezután a Szultán jobban bízott benne. Miután kérlelték nagybátyját, hogy gondolja meg magát, a rokonok vissza tértek otthonukba. Gavril azonban mellette maradt Konstantinápolyban és nagyon imádkozott érte. Kemény küzdel-

8 meket is tett, hogy ismét visszatérjen a Kereszténységbe, nem csak a nagybátyja, hanem egy pap is, néhány más emberrel együtt, akik törökké lettek, szintén félelemből. Gavril forró imái, a böjtökkel és a sok földre borulással segítették a szent beavatkozást és először rejtett Keresztények lettek, és később Szmirnába mentek ahol a nagybátyja sekrestyés lett egy templomban és jóravalólag küzdött sok bűnbánattal, és megbékélt a Feltámadás Dicsőséges Napján. A Pap és a többiek szintén jóravalóan küzdöttek, töredelmesen, bűnbánatban és megbékéltek Keresztényként Szmirnában. A négy év alatt, amíg a Szultán udvarában volt, felkeltette a Szultán figyelmét a fiatal Gavril aszketikus élete, és csodálta! „Egy ifjú, hogy ne induljon meg egyáltalán az emberi dicsőségektől és a világi élvezetektől! Hogy egy sötét alagsorban pihen, és egyszer eszik napjában, egy adag főtt árpát! Egész éjszaka imádkozik és leborulásokat végez, órákon át, folyamatosan!” Csodálkozik mindezen a Szultán, és azt mondja az udvarbelieknek: „Ki tanította meg ezt a fiút így böjtölni, és imádkozni?” A kis Gavril szent élete még magát a szultán is megváltoztatta, és ő is rejtett Keresztény lett. Gavril (a későbbiekben Hádzi-Georgisz) később a következőket mondta:„Mahmut Szultán aztán szerette a Keresztényeket. Míg előzőleg a Keresztények még rom templomot sem építhettek újjá, ő körülbelül kétezer firmánt (rendelkezést) adott ki templomok tatarozására. Két nagy ikont is ajándékozott, Keresztelő Szent Jánosét, és atyjáét, Zakariás prófétáét és egy ezüst csillárt. Ezen kívül nagy kegyességet mutatott a Jeruzsálemi Patriarchátus iránt, aki harmincezer arany lírával tartozott a zsidóknak. A Szultán elvette a tartozás összes iratát és megsemmisítette őket és szigorúan megparancsolta a zsidóknak, hogy ne követeljék többet a tartozást a Jeruzsálemi Patriarchátustól. Ezen kívül megváltoztatott még sok török népszokást, és nagyon segített a Keresztényeknek. Várható volt, hogy meggyilkolják a törökök és azt mondják, hogy meghalt.” Gavrilt tehát, négy évi tartózkodása után a Városban (Konstanti-

9 nápoly), és többek megtérte után a Krisztushoz, tizennyolc éves korában immár nagyon foglalkoztatta a saját megváltása és könnyek között kérte a Panagiát, folyamatosan, éjjel-nappal, hogy vigye ki őt a Szultán udvarából és mutassa meg neki a megváltás útját. Egyszer, amikor Szent Liturgián volt a Patriarchátus templomában, az Istenszülő Ikonja előtt, ami a Patriarchai mozaik trónus mögött van, könnyekkel kérlelte a Panagiát, hogy vezesse őt. Amikor véget ért a Szent Liturgia, ő nem ment ki a többiekkel együtt, hanem utána is nagy hittel és gyermeki egyszerűségével kérlelte a Panagiát, hogy igazítsa el, mit tegyen. Egyszer csak, ahogy meséli, látja a Mennyek Királynőjét, ahogy az Ikontól felé tart, hófehér ragyogó öltözetben és megkérdezi őt: Mit kívánsz? Szeretnék megmenekülni (üdvözülni)! – válaszolta Gavril. Az Istenszülő így szólt: Menjél a Fanari (Patriarchátus épülete) külső kapujához, a rakparthoz, ahol látni fogsz egy Szerzetest, vele menjél el a Szent Hegyre. Ezeket mondta a Panagia, majd visszament az Ikonjába. Gavril ezután boldogan futott a mólóra, és látott egy tiszteletre méltó Szerzetest, soványat, hosszú ősz szakállal. A Grigoriosz Kolostor Igumenje volt, Grigoriosz a Szent Hegyről. Gavril a lábához borul, és kéri, hogy vigye magával az Athoszra. De a Szent Hegyi Igumen így felel: - A Szent Atyák és a Patriarchátus rendelkezései szerint tilos az Athoszra vinnünk, nem csak gyerekeket, mint te, hanem még azokat sem, akiknek nincs szakálluk. Így van, és ne szólj, az Athoszra egyelőre nem jöhetsz. Amikor hallotta ellenkezését, nagyon fájt Gavrilnek, és akkor rákényszerült, hogy elmesélje neki, hogy látta a Panagiát, és Ő mondta, hogy szóljon az Igumennek, hogy vigye az Athoszra. De a Jerondasz, sajnos, semmi áron nem akarta elfogadni, hogy a Szent Hegyre vigye, és az Istenszülő kegyét se méltatta figyelemre, aki az emberi rendelkezések ellen is cselekedhet, bármennyire is jónak tűnnek.

10

11 Mindezek felkeltették egy hajó kapitányának figyelmét, aki sajnálta és így szólt Gavrilhez: Szállj fel, gyermekem, titokban a hajóra, és jelenj meg a Jerondasz előtt, amikor az Athoszra érünk. Konstantinápolyból Gavril 1828-ban ment el, és néhány nap múlva a hajó a Grigoriosz Kolostorhoz érkezett. Kiszállt Gavril is, és az Igumen lábához borulva mondta: „A Panagia a Szent Hegyre hozott”, és könnyek futottak a szeméből. Az Igumen azonban megint csak nem akarta felvenni a Kolostorba, még látni sem akarta. De a Kolostori Atyák meggyőzték az Igument, és befogadta őt. Azonnal a segéd szakács diakóniáját (szolgálatát) bízták rá, ahol készségesen szolgált és jóravalólag küzdött lelkiekben. Még kezdő volt (a szerzetesi fogadalmat még nem tette le), amikor Szent Miklós ünnepére készült a Kolostor. A rossz idő miatt azonban nem tudtak halászni, és az Atyák bánatosak voltak, hogy nem lesz haluk az ünneplő látogatók megvendégelésére. De Gavril nem szomorkodott emiatt, mert nagyon egyszerűnek tartotta Szent Miklós számára, hogy ellássa őket. Megkérte tehát Szent Miklóst, és csodálatos módon sok és nagy hal vetődött ki a Kolostor mólójára, az ünnepre. A testvérek felvitték őket a Kolostorba örömmel, és elkészítették, dicsőítve az Istent. Ezután a szent esemény után a Grigoriosz Kolostorból – ahol körübelül két hónapot töltött - elment Kavszokalivába, hogy ne tisztelhessék őt az Atyák a halas csoda tétel miatt. Már korábban hallott egy tapasztalt Lelki Atyáról, Papa-Neofitoszról más néven „Karamanliszról”, az Isten sok Kegyelmével teljes aszkétáról, aki mellesleg földije is volt, és a Kavszokaliva Szkitijében (a Kolostortól távolabb eső kisebb-nagyobb házikók, a nagyobb magányra vágyó szerzetesek számára) élt. Elment tehát és megtalálta őt a Kavszokalivai Szent Georgiosz Szkitijében. Papa-Neofitosz, amint meglátta a fiatal Gavrilt, azonnal örömmel magához vette, mivel látta az Isten Kegyelmét megjelenni az ifjú arcán. Mivel azonban nagy török haderő volt a Szent Hegyen abban az időszakban a Forradalom (1821-1830) miatt, Gavrilt

12

13 Szent Nifonosz barlangjában hagyta, ahol maga is többnyire tartózkodott, és aszkézist folytatott, hogy megóvja a fiatalt a barbár törököktől. Ott a barlangban keményen küzdött jóravalólag négy évig anélkül, hogy embert látott volna a Jerondászán (Lelki Atyján) kívül, aki meglátogatta és megáldoztatta őt a Szentségekkel. Amikor már idősebb lett, valamelyest csökkent a török haderő, és visszatérhetett a barlangból a Szkitibe. Itt, a Szent György Kalyibában, Jerondásza, Papa-Neofitosz közelében élt, ahol másik kilenc testvér is lakott. Annak ellenére, hogy még kezdő volt Gavril, már az előrehaladott szerzetes jeleit hordozta. Vagyis az Isten Hírnöke volt. Egyszer aztán míg imádkozott, hallotta a Jerondásza hangját, amint szól hozzájuk: „Gyermekeim mentsetek meg!” Azonnal futott és szólt a legidősebb testvérnek, de az sajnos leszidta: -Na, menjél, megtévedt, végezd a kötelességedet, hogy hallottad volna a Jerondasz hangját? Gavril engedelmességet tanúsított és a kellijébe ment. Amint azonban elkezdte az imádságát, ismét hallja a Jerondája hangját, hangosabban, szívszaggató hangon, amint mondja: „Gyermekeim mentsetek meg! Veszélyben vagyok, a hegyi Kereszt közelében, a Zigonál, Keraszja előtt. Segítsetek rajtam!” Megint megy Gavril a testvérhez és így szól: A Jerondaszunk veszélyben van, magasan, a Keresztnél. Ő azonban még jobban leszidta ezúttal: Ennyire megzavarodott vagy? A Jerondasznak hangját hallod a Kereszttől? Akkor Gavril fájdalmasan kérte őt: Végezz Atyám, a füzéren egy keresztet és légy figyelmes, és látni fogod. Amint tehát ő is elkezdte az imát végezni egy-két keresztnyit a füzéren, hallotta a Jerondaszuk szívszaggató hangját. Azonnal ves�szőket erősítettek a lábukra, madzagokkal, hogy ne süppedjenek a hóba, és elindultak. Körülbelül fél napig haladtak a helyig, ahol a Jerondaszuk volt, mivel nagyon nagy hó esett. Egy méteres volt,

14 lent Kavszokalivánál, mennyi lehetett magasan a Keresztnél! Papa-Neofitosz ugyanis fent járt Szent Anna szkitinél, és vissza tértében, a Keraszja felé, a Kereszt mellett, télen a rossz időben, már kimerülve a fáradtságtól, és egy lyukba süppedt, és már nem tudott kijönni. Amikor odaértek a Szerzetesei, majdnem holtan találták, teljesen behavazva. Azonnal fogták őt, ahogy volt, dermedten és először Keraszjába vitték, hogy magához térjen. Ám ami megmentette a Jerondaszt, az én gondolatom szerint, nem a meleg, száraz ruha volt, amit emberileg adtak neki, hanem Gavril forró imája. Ahogy Pap-Neofitosz jobban lett, lementek Kavszokalivához, a Szent György Kolostorba, és nem sokkal ezután Szerzetesnek nyírták fel Gavrilt, ott a Kalyibájukban. Az új neve Georgisz lett, és később Szent Földi zarándok útja után „Hádzi-Georgisz”. Mivel Papa-Neofitosz tanítványainak száma gyarapodott Kavszokalivában, felmentek Keraszjába, hogy nagyobb nyugalmuk is legyen. Először négy évig voltak a Szent Apostolok Kellijéban, míg elkészítették Szent Demeter Nagy Kellijét, és Szent Mináét, ahol elfért az egész Testvériség. Ott Keraszjában, Papa-Neofitosz látomást látott, és szigorú rendszert vezetett be, állandó böjttel és szünet nélkül való imádsággal. Papa-Neofitosz 1848-ban Karieszba költözött egy Szimonopetriai Kellibe, a Szent Miklósba, hogy, mint karizmatikus Lelki Atya, hogy több zarándoknak és több fájó léleknek segíthessen. Jerondasznak maga helyett, ott hagyta a Hádzi-Georgiszt. Közösségének tagjai Keraszjában, nagy lelki biztonságot éreztek Hádzi-Georgisszal is, mivel előzőleg ő is alárendelt volt és meg tudta érteni az alárendelteket. Atyai lelkülettel használta az egyéni akarat korlátozását. Vagyis lemetszegette, hol a gyermeki egoizmust, hol pedig megfékezte a túlzott elragadtatást. Más szavakkal körültekintően metszett, és nem nyírbált, tekintet nélkül. Mivel a Jerondasznak szentsége volt, Szerzetesei tiszteletből és nem félelemből rendelték magukat alá. Magához nagyon kemény volt, és folyton növelte aszké-

15 zisét. Azt mondta a Jerondasz: „Amikor kimerül valaki, a böjttöl, a virrasztástól, az imádságtól, és elfogynak testi erői, és a teste sóhajtozik és panaszkodik a nehézségben, és az aszkézis küzdelmében, akkor kell még inkább figyelmesnek lennünk a gondolatok harcára. Ugyanis akkor kísértenek emlékünkbe az egykori világi élet napjai. Akkor kell vigyáznunk, hogy ne akadályoztassunk a megváltás útjában, elveszítve lelkünket.” Hádzi-Georgisz, e hosszú éveken át tartó küzdelmek következtében kimerült, de át is szellemült. Fájtak a lábai az egyenesen való állástól, az imádság alatt, és különösen a térdei, a sok térdepléstől, és általában az egész teste az aszkézistől. A Jerondasz azonban folytatta szigorú élet rendjét és sosem evett gyógyszert. Mondta pedig a tanítványainak, és a látogatóknak: „A legjobb gyógyszer a rendszeres áldozás, Krisztus Szentségével. A rendszeres Gyónás és Áldozás a legfontosabb és elengedhetetlen feltétele a földi lelki örömnek és a Mennyei gyönyörűségnek.” És a következő példát hozta nekik: „Egy Remete megkérdezte az ördögöt: Melyek a legfélelmetesebb dolgok az életetekben? Válaszolta az ördög: Bizony vannak ilyenek. Mik azok? – kérdezte a Jerondasz. -Na, mik azok: a Keresztség Szentsége, amivel teljesen elveszítjük a hatalmat és a jogot felettetek, a Kereszt, ami kínoz bennünket, elüldöz, és eltüntet bennünket és főleg az Áldozás. Az Áldozás, folytatta az ördög – számunkra még az örök tűznél is félelmetesebb. Nem csak, hogy nem tudjuk megközelíteni azt, aki méltón áldozott, hanem még megpillantani is félünk őt. De bármennyire is halálosak ezek nekünk, mi hálásak vagyunk az embereknek, hogy figyelmetlenségükkel és bűnös szokásaikkal eltávolítják a szentségek erejét önmaguktól. Így ők maguk adnak jogot, hogy uralkodjunk szíveiken.” Ezzel a történettel a Hádzi-Georgisz még élőbben rámutatott, hogy milyen fontosak a Keresztények számára a Szentségek. Magának pedig a Jerondasz, hogy örömmel tartson ki az asz-

16 kézis megpróbáltatásai és fájdalmai mellett, a lelke megváltásáért, mindig a következő történetet idézte fel, amit Jerondászától, Papa-Neofitosztól hallott. „Egyszer egy beteg elvesztette türelmét és kiáltozott az Úrhoz, kérve, hogy váltsa meg őt rettenetes fájdalmaitól. Ekkor megjelent neki egy Angyal, és így szólt: A Jóságos Isten meghallgatta imádságodat és kívánságod szerint tesz, azzal a feltétellel azonban, hogy egy év szenvedés helyett a földön, amivel minden ember, mint az arany a tűzben, megtisztul a bűntől, elfogadod, hogy eltöltesz három órát a pokolban. Mivel a lelkednek szüksége van rá, hogy megtisztuljon a betegség megpróbáltatásával, el kéne még viselned a haldoklást, még egy évig. Ez nehéznek tűnik neked, gondolj bele azonban mit jelent a pokol, ahová az összes bűnös jut! Ezért próbáld ki, ha akarod, csak három órát, és utána a Szent Egyház imáival megváltást kapsz. A beteg így gondolkodott: „Egy év gyötrelem a földön, hosszú idő! Jobb, ha elviselek három órát, mint egy évet.” Beleegyezek a három órába a pokolban mondta az Angyalnak. Az Angyal ekkor gyengéden a kezébe vette lelkét, otthagyta a pokolban és eltávolodott, mondva: Három óra múlva visszatérek. Az örökös sötétség, ami uralkodott ott, a sivítás, a kárhozottak hangjai, amik fülébe jutottak és vad megjelenésük, mindez rettenetes rémületet és szomorúságot keltett a szerencsétlenben. Mindenhol gyötrelmeket látott és hallott. Sehol örömhang a pokol végtelen mélységében. Csak a démonok lángoló szemei látszottak a sötétben, készen, hogy gyötörjék őt. Kezdett remegni a meggyötört és kiáltozni, de hangjára és hörgésére csak a pokol mélysége válaszolt. Úgy tűnt neki, hogy teljes századok szenvedése telt el, és pillanatról pillanatra várta, hogy eljöjjön hozzá az Angyal, de ez nem történt meg. Végül, elkeseredve, hogy nem látja soha a Paradicsomot, kezdett üvölteni és sírni, de senki sem foglalkozott vele. A bűnösök a pokolban csak önmagukra gondoltak, és a démonok örültek szen-

17

18 vedéseiknek. De ni csak, íme az Angyal tündöklő ragyogással megjelent a mélységben paradicsomi mosollyal megállt a meggyötört felett, és megkérdezte: Hogy vagy, óh ember? Nem hittem volna, hogy az Angyaloknál is létezhet hazugság! – lehelte elhalóan a megkínzott. Mit jelentsen ez? – kérdezte az Angyal. Hogy-hogy mit jelentsen? – folytatta a szerencsétlen. - Megígérted, hogy elviszel engem innen három óra múlva, és akkortól évek, teljes évszázadok elteltek, elviselhetetlen kínok között. Áldott, mit évek, mit évszázadok? – mondta meglepetten az Angyal. – Csak egy óra telt el, onnantól, hogy elmentem, és itt kell még maradnod két órát. Mit? Két órát? Óh! nem bírom elviselni, nincs erőm! Ha lehetséges, és ha az Úr akarata, könyörgök neked, vigyél el innen. Jobb a földön szenvednem évekig, az Ítélet napjáig, csak vigyél el engem a pokolból! Szánj meg! Kiáltozott hörögve az elgyötört, felemelve kezeit az Angyal felé. Jó - felelt az Angyal - A Jó Isten, mint Gondoskodó Atya, meg fog könyörülni rajtad. Ezeknél a szavaknál kinyitja szemét és látja, hogy úgy, mint előzőleg betegágyán van. Tehát a Jerondasz efféle gondolatokkal tette érzéketlenné magát a testi megpróbáltatásokkal szemben. A lélek megváltás iránti érdeklődése alázatossá teszi a testet és megöli a vágyakat. Ilyen emberfeletti aszkézis után, amit a Jerondasz végzett, és ilyen türelem és megtartóztatás után, amit a szörnyű fájdalmakkal szemben mutatott, és ilyen alázatos gondolatokkal, amiket táplált, nagyon bűnösnek érezve magát, várható volt, hogy bőségesen adatik neki az Isten Kegyelme, és nem betegszik meg soha egész életében. Hiszen megszentelt volt már anyja méhétől fogva. Georgisz Atya nagyon sajnálta, hogy ha valaki a Szerzetesség első lépéseit, épp csak elkezdve a lélek megváltásáért a harcot, elvesz-

19 tette bátorságát, és megrendült, és nem viselve a megpróbáltatást, engedelmeskedett a kísértésnek és elhagyta a Szerzetesi Rendet és a Megszentelt Athoszt, anélkül, hogy átérezte volna az Istennek tett ígéretek komolyságát. Azt mondta tehát, hogy alázatossággal és türelemmel kell viselnünk minden megpróbáltatást és szomorúságot, amit az Isten küld, hogy teljesen megtisztuljon a lelkünk, a tudott és nem tudott bűneinktől. Akiken látta a Jerondasz, hogy elhatalmasodik rajtuk a bizonytalanság, azokat vigasztalta és lelkileg intette őket. És azoknak, akik nem akarták viselni a Szerzetesi Élet Keresztjét, és el akarták hagyni a Szent Hegyet, a Jerondasz a következő esetet mesélte el. „Egy Athoszi Szerzetes, akinek jövőbelátó képessége volt, látta a démonok hordáit, akik közül egyik csúfabb volt, mint a másik. Mindegyik között azonban egy olyan ocsmánynak nézett ki, hogy hányinger volt, még csak ránézni is! Az Aszkéta látva ezt, tűnődött, honnan származik ez a félelmetes csúnyasága. Miért nézel ránk ennyire csodálkozva, szerzetes? - kérdezte sátáni iróniával egy démon. Mindezek, akiket látsz, azok, akik a Szerzeteseket háborgatják, és minden eszközzel próbálják őket megakadályozni megváltásukban, bizonytalanságot, aggodalmat ültetve gondolataikba rokonaikról és az otthonukról. Sugallják, hogy hagyják el a Hegyet, és térjenek vissza a világba. Azoknak, akik aztán el is mennek, az eldobott reverendájuk rám esik, és hordoznom kell azokat vállaimon a hajóig, de a reverendák kieszik így a nyakamat és a hátamat. És én viszem őket nem csak a hajóig, hanem az elutazókkal együtt a világba. A Jerondasz keresztet vetett és minden eltűnt” Hádzi-Georgisz mindenkinek személy szerint adott tanácsot, körültekintőleg, és bátorította a lelkeket és segített szívbéli imádságaival. Az arca ragyogott szent életétől, és hintette a Szent Kegyelemet a fájó lelkeknek. A szent Jerondasz híre elért mindenhová és mindenünnen igyekeztek az emberek, hogy lelki segítségét venni. Reggeltől estig gyűjtötte a szenvedők fájdalmát, és reményt öntött a szíveikbe lelki szeretetével, ami tavaszi napsütéshez volt ha-

20 sonló. „A jó nap reggeltől látszik.” Eljött az otthonából a kis gyermek, elválva szüleitől a Krisztus szeretetéért, kivéve szeretetét kis családjából, és így isteni szeretethez jutott, úgy, hogy az egész világot érezze testvérének, és az Isten Ádámjának és nagy családjának gyermeke lett! Nem voltak saját tervei, ezért az Isten az Ő szent tervét sugallta neki, Lelki Atyává tette. Mivel megismerte az Angyali Rend (Szerzetesség) nagy értékét, nem vágyott más rangokra. Sokan akartak tanítványai lenni, és különösen fiatal gyerekek, akiket nem fogadtak a Kolostorokba, Hádzi-Georgisz megsajnálta, és befogadta őket tizenöt éves kortól, és óvta őket, mint gondoskodó Atya, de úgy is, mint jó Anya. És, hogy ők is azt higgyék, van szakálluk, és, hogy örüljenek összemaszatolta őket szénnel. Annak ellenére, hogy sok kisgyermek volt a Közösségében, nem csak, hogy nem okoztak nehézséget, a szigorú Hádzi-Georgitiko szabályzatban, hanem ellenkezőleg, a kicsik túltettek az aszkézisben a nagyokon. Harminc testvér volt, de a Szent Demeter, és Szent Minah Kellikben később az ötvenet is elérték. Közösségében mindig volt hat-hét fiatal más kolostorokból vagy közösségekből, míg ki nem sarjadt valódi szakálluk és lelki szárnyaik a Szent Jerondasz mellett. Mivel forró lelki atmoszféra vette körül Hádzi-Gerogiszt, és az Isten Kegyelme áradt ki belőle, felhevültek a testvérek is lelkileg, következésképpen nem volt szükségük sok anyagi tápálékra, kalóriákkal. Szokásos élelmük száraz magvak, és méz volt. Kenyérfélét soha sem ettek, se olajjal készült ételt. Húsvétkor pedig tojás helyett krumplit főztek és pirosra festették. Az összes Szent napot a Hádzi-Georgiáteszek lelkileg ünnepelték meg, és nem jó ételekkel. Az Isten Kegyelme testileg is erősítette őket és makkegészségesek voltak. Ha néha megfázott egy testvér, a Jerondasz kicsit begyújtotta a kemencét, és amikor csökkent a hőmérséklet, kezével kipróbálta, és akkor bement a megfázott testvér és jól lett. Ha éppen valami más baj esett, az ikonosztáz elé tették és egész éjszakán át tartó imádságot végeztek. Kérték a Panagiát, és a Szent Liturgia végén a Szentségeket vette magához gyógyszer

21 helyett, és meggyógyult. Kivétel volt persze, hogyha valamelyik Jerondáki a végét járva szenvedett, amikor Krisztus magához vette, hogy már örökre megpihenjen. Kegyelme volt az Isten előtt a Szent Jerondasznak, csak úgy, mint Közössége Atyáinak, mivel olyanok lettek, mint az Angyalok. Természetesen a többségük előzőleg is Angyalka volt, mennyivel inkább tehát később az emberfeletti aszkézissel, amit végeztek! Átszellemültek bizonyos módon, és magasan szárnyaltak. Elméjük mindig az Istennél volt. Voltak más alárendelt tanítványai is, idősebbek, körülbelül száz, más kellik környékén. Mivel nehezen alkalmazkodtak a szigorú Hádzi-Georgiátiko szabályzathoz, felőlük gondoskodott és ellátta őket a szükségesekkel, hogy ne legyen vele gondjuk és imádkozzanak a megváltásukért, és az egész világ megváltásáért. Ezek közül az idősek közül a legtöbb orosz volt. Végül velük lakott még három-négy elkényelmesedett, egoizmustól vezéreltet szerzetes, hogy őket is valamilyen módon HádziGeorgisz igazi gyermekének tekintsék. Aztán lassan-lassan befolyásoltak néhány testvért a Közösségből, még egy képzett szerzetest is, Theofániszt, származása szerint moldávot, hogy panaszkodjanak a Lavra Szent Kolostoráránál, hogy Hádzi-Georgisz változtassa meg szigorú szabályzatát, mivel ők hárman-négyen nem tudtak alkalmazkodni! A Szent Jerondasz azonnal engedelmeskedett a Kolostornak, és onnantól minden szombat, vasárnap fogyasztottak olajat és zöldségeket főztek. Egyszer egy nagy vaddisznó bement a kertjükbe és tönkre tette a veteményt, és a Szerzetesek jelentették a Jerondasznak. Azt mondta, hogy figyeljék és amint látják, értesítsék őt. Egy este tehát, amikor a fenevad betörte a kerítést, hogy bejusson, futottak és szóltak a Jerondasznak. Hádzi-Georgisz amint meglátta, megáldotta a Kereszt jelével, és az mozdulatlan maradt álltó helyében. Utána a Jerondasz fülön fogta, és a vaddisznó, mint bárány követte őt az istállóig, ahová is büntetésből bezárta őt három órára, étlen. Három óra múlva

22

23 kinyitotta az istállót, szabadon engedte, és így szólt hozzá: „Áldott állat, nem elég neked az egész Athosz és még ide jössz elpusztítani ezt a kevés zöldséget, amit annyi lélek vár, hogy megelégítse őket? Menj most békével és máskor ne gyere, mert dupla büntetést szabok ki.” Valóban attól fogva nem jött újból. Természetesen ez nem valami nagy dolog a már érett lelkiállapotban lévő Jerondasz részéről, mivel sok mást is cselekedett, nagyobb dolgokat, gyerekkorában, és mint próbaidős is. Egy hasonló eset történt Kavszokalivában is. Ott is bement a kertjükbe egy vaddisznó és kárt okozott. Papa-Neofitosz Gavrilt küldte, hogy fogja el, kösse meg szíjával és vigye hozzá, ahogy történt is. Akkor a Jerondasz kiadta, hogy etessék meg rizzsel, és zöldséggel, készítsenek neki helyet az istállóban és mondta a vaddisznónak: „Ha megéhezel, gyere ide, hogy megetessenek a Szerzetesek, és ne pusztítsd el az Atyák kertjét a környéken.” A vaddisznó már szelíd lett, és mikor megéhezett kellijükhöz ment ebédre. Megint máskor a Jerondasz Keraszjából ment tanítványával, Ábrahámmal, magasan az Athosz hegyre, valami szükséges fákért. Miután eleget kivágtak, kötelével átfogta őket és szólt Ábrahám Atyának, hogy vegye fel. Ő megdöbbent mivel rengeteg volt – négy állat sem bírta volna vinni őket -, de hitt a Jerondásza szentségében és nekiállt, hogy felemelje. Később ő maga mondta: „Mintha egy könnyű paplan lett volna a hátamon.” Jövőbelátó képessége is volt a Jerondasznak, vagyis lelki televíziója. Sokszor hagyta abba hirtelen munkáját és kimenve az útra odament emberekhez, ismeretlenül és megvigasztalta őket segítve nekik, hogy megmenekedjenek. Hádzi-Georgisz arcán az emberek isteni tündöklést láttak és könnyen kinyitották fájó szíveiket és meggyógyultak. Mindenki csodálattal és hódolattal beszélt a Jerondaszról. Görög és szláv Athoszi Szerzetesek elfogadták aszketikus mivoltát és szentségét, ami szétáradt és beragyogta az Athoszt. Isteni sugallatúak voltak gondolatai a vendégszeretete pedig Ábrahámi! Duplán látta el a látogatókat. Volt két Lelki Atya is a

24 Közösségben, hogy gyóntassa a zarándokokat, Papa-Izsák és Papa-Antonisz. Kézimunkájuk az Ikonfestés volt. Egy neves Ikonfestő is volt közöttük, a tiszteletre méltó Szerzetes Pap, Minász. Végeztek ezen kívül más munkákat is, de nem szűntek meg munkálkodni szellemileg az állandó imádsággal. Amelyik Atyákat úgy látta, hogy jobban szeretik a többieknél az esdeklést és az imádságot, mentesítette őket a diakónia (szolgálat) alól és mondta, hogy folyamatosan csak imádkozzanak, könyörögjenek az egész világért, mivel a Szent Jerondasz odafigyelt a világ összes lelkének megváltására. Próbált még törököket is megkeresztelni, ahogy keresztelt is az Isten Kegyelméből. Köztük volt egy Parancsnok Agája a Szent Hegynek, akit sok imádság és böjt után keresztelt meg a Jerondasz, mivel az aga ingadozott. Annak ellenére, hogy állandóan kemény aszkézist folytatott, mégis egészséges volt és könnyedén járt-kelt, bátran szárnyalva. Szemei ragyogóak voltak és mindig nyitottak. Arca sugárzott és volt egy vöröses árnyalata. Nyaka előre hajlott fejével, mint egy érett kalász. Közepes termetű volt, sovány, és szinte csak csontból, inakból és bőrből állt, mivel testét feláldozta az aszkézissel, jóravalóságból az Istennek. Örült a virrasztásoknak és megelégült belőlük lelkileg. Mindenki az ágyba pihen, és Hádzi-Georgisz a padjában állva imádkozik. Kellijét szinte nem is látta, mivel éjszaka a templomban volt, nappal pedig a fájdalmat hordozó emberekkel. Tanítványai nem fárasztották őt, mivel lelki érettségük volt, annak ellenére, hogy kor szerint fiatalok voltak. Egy pillantással, amit a Jerondasz szerzeteseire vetett, mielőtt még elmondták volna gondolataikat, ő olvasott bennük, csakúgy, mint szíveikben, mindent látó képességével. Egyszer előre látott egy balesetet is, ami az orosz Cár családjával történt volna. Megírta a Cárnak, hogy egy bizonyos napon és egy bizonyos hídon ne menjen át a családi hintóval. A Cár, amikor olvasta a Jerondasz levelét, mosolygott és mondta: „A Szerzetes valami ajándékot szeretne, küldjenek neki néhány rubelt.” Hat hónap

25 múlva azonban, kocsija, a családdal, pontosan a Jerondasz által előre megjelölt napon és helyen haladt át, és felborult, de nem lett semmi bajuk, megmenekültek mindannyian, csodálatos módon! Akkor visszaemlékezett Hádzi-Georgisz prófétikus szavaira, és megértette, hogy imái által menekedtek meg. Onnantól a Cár nagy becsben tartotta Őt, és magas rangú hivatalnokokat küldött tanácsáért. Várható volt, hogy ez irigységet kelt néhány orosz Szerzetesben, hogy az oroszok Hádzi-Georgiszhoz mennek, aki görög, és nem mennek tanácsért azokhoz, akik oroszok. Sok orosz aki meggyógyult imádságai által, ajándékokat is küldött a Jerondasznak. Mivel azonban nagyon aszketikusan élt Közösségével, ő is tovább ajándékozta ezeket, más aszkétáknak, vagy bőkezűleg szegényeknek. Ezért maradt fenn a mondás is: „Úgy ad, mint Hádzi-Gerogisz”, ha valaki könnyeden ajándékozott a szegényeknek. Maga a Jerondasz egy öltözetű volt, egy reverendával, és egy nadrággal. Mindig mezítláb járt, és csak a templomban hordott valami vastag zoknikat. A Jó Isten melengette őt nagy szeretetével, mivel hű szolgája volt a Krisztusnak. Másképp emberileg nem magyarázható, hogy valaki fenn él Keraszjában, ott ahol az Athoszi csúcsról nagy hidegek jönnek le, és a teleket is szinte mezítelenül tölti, elenyészően kevés élelemmel! Akik ismerté a Jerondaszt, Szentként tisztelték, ahogy természetesen szent is volt. Sok istenfélő orosz zarándok vitt Hádzi-Georgisz fényképeiből Oroszországba lévő betegeknek, akik hittel megcsókolták, és meggyógyultak. Hádzi-Georgisz fényképei az oroszok ikonosztázionjain voltak, a Szentek Ikonjaival együtt. És a szenvedő emberek imájukban segítségül hívták, és segített is a Szent Jerondasz az Isten Kegyelmével, ahogy a Szentek. Pedig még az Athoszi Keraszjában volt. Mindezek a csodálatos jelek, az emberek hódolata, beleértve a Cárét is, ahogy említettem, irigységet szültek némely Athoszi orosz Szerzetesben, Hádzi-Georgisz személye iránt. Ezért megrágalmazták őt a görögöknél, hogy úgymond túlságosan szereti Oroszor-

26 szágot és a Cárt, míg ők látszólag szerették Görögországot… Volt pedig akkor, sajnos néhány gyanakvó görög aki elhitte ezt, mivel abban az időszakban emberi gyűlölködés volt, a valóban létező orosz propaganda miatt. A Szent Jerondasz kapcsolata azonban az oroszokkal tisztán lelki volt. Ugyanebben az időben egy újabb kísértés állt a görögök és az oroszok közé, a Szent Pantaleimon Kolostorában, ami nagy széthúzást eredményezett. Elhívták tehát Jerondasz Hádzi-Georgiszt, hogy kibékítse őket, és ő két hónapig járt oda és imádkozott. Akkor látomásban megjelent neki a Panagia, egyenlően osztva áldást a görögöknek és az oroszoknak. Megértette a Jerondasz a látomásból, hogy a görögöknek és az oroszoknak is a Szent Pantaleimon Kolostorban kéne maradni, szeretetben. Mind két részről voltak azonban botrány keltők. akiknek nem felelt meg a békesség és a szeretet. Nem csak hogy nem engedelmeskedtek a Jerondasz HádziGeorgisz tanácsának, ami a Panagia kívánsága volt, de még meg is egyeztek, hogy elűzik a Kolostorból, hogy folytathassák civakodásaikat, ahogy aztán történt is. A Jerondasz visszatért Keraszjába, de ott is folyton háborúságot kapott az oroszoktól és a görögöktől. Az orosz szerzetesek irigyelték, hogy görög létére hozzá járnak tanácsért magasrangú orosz személyek. Azzal rágalmazták tehát HádziGeorgiszt a görög szerzetesek elött, hogy a Jerondasz orosz barát. Néhány gyanakvó görög pedig, mivel feszült volt akkor a helyzet, el is hitte, ahogy mondtam és megosztották Hádzi-Georgisz Angyali Testvériségét Keraszjában. Csak egy Szerzetes Papot, Minászt, és másik három görög Szerzetest, Gavrilt, Vikentioszt és Szimeont hagyták a Szent Demeter Kelliben. Az idősebb Atyák szétoszlottak a Szent Hegy különböző részeire, kettesével vagy hármasával. Ide a Kutlumusziáni Szkitibe három Atya jött Hádzi-Georgisz Közösségéből: Ábrahám Atya, Izsák Atya és Georgisz Atya, aki később szülőföldjére, az Észak Ipiroszi Ráhovába látogatott és magával hozta két vér szerinti testvérét a Közösségükbe. Periklészt (Lukács Atyát), Jerászimoszt és Szerzetesek lettek Szent Jerászimosz nevű Kalyibájukban.

27

28 Később hozzájuk csatlakozott még Sztoijasz Jeraszimosz, földijük a Konitszai Plikátiból, aki sokat mesélt nekem Hádzi-Georgisz szent életéről. Karijesz fölött, ahol Kapszala kezdődik, a Szent György „Faneromenosz” Kelliben lakott hat Hádzi-Georgisz tanítvány. A Jerondaszuk pedig, a legidősebb testvér volt, a tiszteletre méltó Evlogiosz Atya. Úgyszintén, a Kutlumusziu Kolostor közelében a Szent Theodoroszok Kellijében voltak még ketten. A Jerondasz Hádzi-Georgisznak azonban kötelezettsége volt a kicsik felé is. Elment az első helyére a Grigoriosz Kolostorba és épített egy Kellit, a Szent Sztefant, magasan az erdőben, és egybe gyűjtötte a Közösségbe az összes kis Szerzetesét, mint jó Apa, és gondoskodó Anya, és vigyázott rájuk. Mivel azonban sok világi munkás dolgozott a Grigoriosz Kolostor erdejében, ahol fakitermelést folytattak, a Jerondasz azt mondta a kis Szerzeteseknek, hogy nem csak ne beszéljenek világiakkal, de kerüljék is a találkozást velük. Amikor aztán a környéken volt dolguk, és munkásokat láttak a kis Szerzetesek, elbújtak a lombok közé, és mondták az imát, míg azok eltávolodtak. Sajnos azonban ezt megint csak kihasználták bizonyos emberek… és újból megrágalmazták a Szent Jerondaszt a Grigoriosz Kolostornál, mondva: „Hádzi-Georgisznak megint sok szerzetese van rejtőzködve a hegyen, akik nincsenek is felírva a Kolostornál, és rejtegeti szándékait…” Ennek folytán gondolkodóba estek a Grigoriszbeliek és elzavarták környékükről. Akkor a Jerondasz, egyik tanítványa Kellijébe volt kénytelen vendégeskedni, Evlogiosz Atyánál, a Szent György „Faneromenosz” Kelliben, és utána megkapta Szent Sztefan orosz Kellijét, Kapszalában. Nem szűntek meg azonban ott se, az irigy áskálódások ellene. Végül is a skandallumot keresők, meg győzték az Athosz Hegy Szent Tanácsát és aláíratták Hádzi-Georgisz száműzetését, vagyis hogy elüldöztessék a Szent Hegyről! „A Szent Közösség 1882-es, október 27-i döntésével, engedve az orosz Kolostor kérésének, kizárja a görög Hádzi-Georgiszt a szent Sztefan Kelliből, mint olyat, aki nem alkalmazkodik Szent helyünk rendjéhez.”

29

30 Megérkezett tehát az Isten embere, Georgisz Atya, száműzetésének helyére, a Konstantinápolyi Marmarába, lelkileg sebzetten és immár elválasztva lelki gyermekeitől, és a Szűz Anyácska Kertjétől, a Szent Hegytől. Pedig sasként szállt az Athoszon, sajnos azonban néhány idegen vásott gyerek, folyton eltörte szárnyait, és tönkre tette fészkét, míg nem el űzte Hádzi-Georgiszt. „A szegletkő azonban akárhová vetik, mindig szeglet kő marad”. Így Hádzi-Geogisz is hamar megtalálta a Konstantinápoly közeli Marmarában, Szent Ermolaosz és Szent Pantaleimon elhagyatott Kolostorát, és ott ismét folytatta aszketikus életét. Hádzi-Georgisz jelenléte Konstantinápolyban, abban az időben, 1883-ban isteni balzsam volt a keresztények fájó lelkeinek, mivel nagyon szenvedtek a barbár Szultántól, Abdul Hamittól. A Szent Jerondasz, nem csak Isteni vigasztalást hintett a fájó lelkeknek, hanem fájó testeket is gyógyított Isten Kegyelmével, amivel bírt. Csodákat tett! Még az öve is csodatevő volt! Betegek viselték és meg�gyógyultak. Nők, akik veszélyben voltak a szülésnél, kérték a Szent Jerondasz övét, és amint felöltötték, azonnal megkönnyebbültek, megszállottak szabadultak meg a démonoktól. Ott Marmarában felkereste őt egykori tanítványa Simon Atya, és a Jerondasz megajándékozta őt, hogy kijavíthassa az elhagyatott Szent Demeter és Minasz Kelliket. Természetesen ez szokása volt Hádzi-Georgisznak, hogy tovább ajándékozzon minden neki adott ajándékot és ő maga mindig szegényebb legyen a szegényeknél. Ily módon azonban gazdagodott lelkileg és Királyi sarj lett, vagyis az Isten gyermeke. Ebben természetesen segítette jóravaló aszkézise, amit utolsó évében is folytatott, amit ágyban töltött. Már az egész teste fájt, és leginkább a lábai, és járni sem tudott. Testének erői elhagyták, ő azonban az aszkézisét nem hagyta el, még betegágyában sem. Csak úgy a szenvedő világ sem hagyta őt el, mivel nagy szükség volt rá, és futottak hozzá a szenvedő emberek segítségért, lelki tanácsokért. A Szent Jerondasz még a fájdalom ágyából is törődött mások fájdalmával.

31 Sokat gondoskodott a Jerondaszról az orosz Szerzetes Pap, Parszeniosz Keraszjából, akit Hádzi-Georgisz egyszer a biztos haláltól mentett meg, és utána lett tanítványa és nagyon tisztelte a Jerondaszt. Parszeniosz viselkedése összességében azonban szintén nagyon feszültté tette a helyzetet Hádzi-Georgisz száműzetésében. A Szerzetes Pap Parszeniosz, egy kicsit szerette a dicsekvést, és a feltünést, ezért Szent Hádzi-Georgisz nevében ténykedett, kihasználva a Jerondasz Szentségét és hírnevét, ezzel problémákat okozva. Azonban nagyon szerette is őt, és mellette maradt, élete végéig. A Szent Atyának élete utolsó pillanatáig világos volt az elméje, és szent sugallattal tanácsolt. Azok között, akik utoljára meglátogatták őt segítséget kérve, voltak olyan emberek is, akik nem lelki segítségért jöttek, hanem pénzügyiért, mert gondolták, hogy a bankban sok pénze lehet. Hádzi-Georgisz akkor az ágyból, kezével az Égre mutatva, mondta: „Ott van az én bankom, itt nincs pénzem, csak egy tartozásom van még.” Úgy értette, hogy lelkének átadása az Isten kezébe. Azután kérte, hogy áldozhasson és megboldogult az Úrban 1886 december 17-én, és Balukliban temették el a Szűz Anya Életadó Forrásának Templomában, ugyanabba a sírba, ahová testvérét Anasztaszioszt temették, három évvel a Jerondasz elszenderedése előtt. Azokban a napokban pedig a Szent Hegyen, ágyban feküdt Papa-Neofitosz is, aki Katunákjában, a Szűz Mária Elszenderedése Kalyibában élt. Beteg ágyában fekve egyszer csak magasra tekintett, és elvesztette érzékeit! Kisvártatva, ahogy magához tért, mondta: Most meg Konstantinápolyban voltam, Hádzi-Georgisznál. És mit hoztál nekünk onnan? - kérdezte őt tanítványa, Papa-Ignatiosz. Hát búzát, a halotti emlékszertartásból. És mit mondott neked? – folytatta a kérdezést Papa-Ignatiosz. Azt mondta: „Három nap múlva érted jövök” – válaszolta a Jerondasz, és nem beszélt többet. „Mi – mondta Papa-Ignatiosz - nem tulajdonítottunk jelentősé-

32 get a Jerondasz szavainak.” De a tanítványok meglepetésére Papa-Neofitosz, anélkül, hogy valami betegsége lett volna az időskori kimerültségen kívül, valóban három nap múlva, vagyis 1886 december 20-án, békésen átadta lelkét az Úrnak. Azon a napon és órában tehát, amit látomása után mondott. Őszintesége III. Joakhim Pátriarcha utasítására Hádzi-Georgisz temetése nagyszabású volt, Viszarionai Dirrahiosz Püspök vezetésével és az egész papság részvételével. Megható gyászbeszéd hangzott el. A Szent Jerondaszt, Hádzi-Georgiszt nagy tömeg kísérte, köztük voltak gyerekek, fiúk és lányok, az Iskola tanulói, akiknek a megboldogult, míg élt, sokat segített. Mindannyiuknak fájt, hogy elvesztették védelmezőjüket, még a törököknek is, mivel sokakat közülük istápolt és meggyógyított különféle betegségekből, amiért tiszteletben tartották. A törökök még „bizim-baba”-nak is nevezték Hádzi-Georgiszt, vagyis „Apánk”nak. Hádzi-Georgisznak kifogyhatatlan tiszta szeretete volt amiből mindenkinek jutott. Mindig békés volt, jó indulatú és megbocsátó. Átszellemült nagy szíve volt, ezért minden és mindenki belefért úgy, amilyen volt. Élve az Angyali életet, Angyal lett, és a Mennyekbe szállt, mivel nem tartott meg semmit, se lelki szenvedélyt, se anyagi dolgokat. Mindent eldobott, ezért is szárnyalt magasan. Mivel a Szent Jerondasz igazságtalanul gyötörtetett az emberektől, hiszem, hogy duplán dicsőíttetett meg a Krisztus Koszorújával, a Szentével és a Mártíréval. Az ő esetében, a fájdalom is keserűbb volt, hiszen keresztényektől szenvedte el, ezért jutalma is édesebb. A kevésből, amiket írtam látható Szent Georgisz Atya Szentsége! A Szent Atya, természetesen, próbált feltűnés nélkül élni, ahogy általában Egyházunk Szent Atyái, ezért igazságtalanság éri azzal a kevéssel, amit tudok és írok róla. Semmi jelentősége nincs, hogy az Egyházunk még nem hirdette ki Szentnek, hogy glóriát adjon neki. Az, aminek nagy jelentősége van a Jerondasz ragyogó élete, az egyszerű és ártatlan csöndes pél-

33 daadása. Telve volt erényekkel, és isteni erőkkel, amiket magával együtt alárendelt embertársai megsegítésére.. Mindenünnen Krisztust hirdette. Csodákat tett, Isteni látomásokat látott, látnoki képessége volt. Isten nagy Kegyelme volt rajta, ami nyilvánvalóvá is lett! Ugyanis amikor kihantolása történt, Evodia, a Szentekre jellemző mennyei illat áradt Szent Ereklyéiből. Jeromonahosz Parszeniosz adott a Szent Ereklyékből Istenfélő oroszoknak, a többi pedig akkor a Karieszi Hiliandario Kolostornak az Örömhírvételnek szentelt Kellijébe került. Imádkozzatok, hogy előkerüljenek, hogy nekünk is jusson egy kis áldás, Szent Ereklyéiből, így, hogy nem éltünk vele egy időben, hogy ő magától lehessen áldásunk. Ámin. Isten Szentje Georgisz, vess egy irgalmas pillantást rám is, a szegény Paiszioszra. „Akszion Esztin” 1983 január 11-e A Kutlumusziosz Kolostor Kellije „Panaguda” Szent Hegy

DICSŐSÉG AZ ISTENNEK!

34

35

A

Szent Jerondasznak a világban is voltak lelki gyermekei, akiket segített és óvott lelkileg, ahogy látni fogjuk egy, a Hioszi Metropolitának írt leveléből. A világban élő Atyák, mondhatni, egyúttal a világon kívül is éltek, mivel betartották ott is, Lelki Atyjuk a Hádzi-Georgisz szigorú szabályait. Jó példájukkal segítették a Keresztényeket, hogy őrizzék Egyházunk Szent Hagyományát, az aszkétikus küzdő szellemet. Abban a korban kezdtek az emberek lassan lassan eltávolodni Egyházunk Orthodox küzdőszellemétől. Hádzi-Georgisz küzdött az az ellazulás ellen. Erre a mi korunkban is figyelnünk kell, mivel a megjelenő nagy lazaságon kívül már odáig is eljutottak a mai emberek, hogy még laza törvényeket is hoznak, és rákényszerítik a küzdőkre, hogy tartsák be őket. Ezért a küzdőknek nem szabad azonosulnia a világ mai szellemiségével, de még attól is őrizkedniük kell, hogy összehasonlítsák magukat a világiakkal. Ugyanis akkor fenn áll a veszélye annak, hogy különbnek, már-már szentnek érezzék magukat, ami ismét csak ellazuláshoz vezet, és rosszabbakká válhatnak, még a világiaknál is. Amikor azonban magunkat a Szentekhez viszonyítjuk, látni fogjuk esendőségeinket, alázatosak leszünk és jobban fogunk küzdeni, jóravalólag, hogy megmenekedjünk. Ámin.

36

HÁDZI-GEORGISZ LEVELE A HIOSZI METROPOLITÁHOZ

M

éltóságos Szent Metropolitája Hiosznak, Grigoriosz Úrnak alázattal Méltóságos Szent Püspök, Alázattal csókolom szent jobbodat. Kérem jó indulatát Jerotheosz és Makariosz Szerzetes Atyák iránt, akik egyházmegyéjéből itt remetéskednek egy kalyibában, és biztosíthatom, hogy megszerették és választották a jobbik részt, amely mellett bárcsak kitartanának egész életükben! Ők maguk már fogadalmat is tettek, ami nagyképűség volt részükről, de mától hadd bírják Méltóságod áldását is. Hadd legyen nehéz szabályzatuk az étkezés terén, mivel aki alázattal böjtöl bűnösként vagy aszkézisből, az Isten szeretetéből, a Szent Atyák kánonjai nem akadályozzák azt, és sok helyről van erre tanúságunk. Sok Szent egész életében csak füveket vagy főzeléket evett. Aranyszájú Szent János, Szent Jakab, az Úr Testvére egész életében nem vett magához állati eredetű táplálékot és sok más elvonult remete se, és most az én csekélységem se. Kellinkben most harmincan vagyunk testvérek, immár negyven éve egyforma aszkézist folytatva, amit se Húsvétkor, se nagy ünnepekkor nem törünk meg. Hasonlóan mások is, néhány aszkéta, itt ketten, ott hárman, remetéskednek, és ők is böjttel töltik az életüket. A küzdők önmegtartóztatásban élnek és ellenük nincs törvény (Galáták 5. 23.), és „A küzdők valamennyien önmegtartóztató életet élnek.” (Korinthosziakhoz írt levél I. 9. 25.). Hadd legyen most Szentséged imájával és áldásával, hogy ne bántsa őket a lelkiismeret, mint kivetetteket. A szerzetes mindenkor jó példa kell, hogy legyen a népnek – „Ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt” (Máté 5. 16.). Most főképpen nagyon szükséges Szentséged Főpásztori gondoskodása és küzdelme a böjt ellenzőivel, akik manapság sok Ke-

37 resztényt eltérítettek. Hol intéssel, hol értelemmel tanítsa őket Kegyelmességed, hogy ne hágják át a Szent Atyák törvényeit, és Egyházunk Szent Szinódusainak rendeléseit, melyek írják: aki nem őrzi a szerdát, a pénteket, a Nagyböjtöt és a többi kijelölt böjtöt, az legyen kitagadott. Ezért kell, amennyire tudjuk, akadályozni ezeket az embereket, az Isten törvényeinek áthágásában, hogy helyesen cselekedjenek. A testvérek felől pedig, akik jó szándékkal böjtölni akarnak, ne akadályozd, hanem küzdelmüket látva örülj, hogy ilyen erényes embereid vannak az egyházmegyében, és legyenek büszkeségeid. És még ha néha valamiben szükségük lenne, segíts is nekik. Remélem, hogy nagy jutalmad lészen, amikor ilyen embereken segítesz. Figyelmezz jól Szent Püspököm, mivel halálunk is van. Ítélet vár ránk, és akkor az Isten mindenkit tettei szerint ítél meg. Bocsáss meg csekélységemnek, és arcátlanságomnak, mivel nem is vagyok méltó, hogy kinyissam a számat, hozzád szólni, ráadásul hallva a Te jó híredet is. Bárcsak szent imáid mindig velünk lennének. Ámin.

Georgisz Szerzetes Szent Hegy, Athosz, Keraszja 1872 április 15.

38

Lelki elődei a Jerondasz Hádzi-Georgisznak

H

a mindannyiunknak szent kötelességünk, hogy hálásan megemlékezzünk elődeinkről, mivel sokkal tartozunk nekik, mennyivel inkább kötelességünk, Szent Lelki elődeink emlélét őrizni akik segítenek nekünk a Krisztus előtti közbenjárásukkal! Ezért jó lesz, hogy ha beszélek egy kicsit Hádzi-Georgisz Lelki Atyjáról, Papa-Neofitoszról, és lelki Nagyapjáról Jero-Avkszendioszról. A néhai Papa-Neofitosz Karamanlisz, amikor kisgyerek volt még Keszáriában, hallott a Szent Hegyről és gyermeki egyszerűségében gondolta, hogy a Remete Szerzetesek akkor esznek, ha hallják a harangszót, az Égből. Így elhatározta, hogy utánozza őket. Ő is várta, hogy mikor fogja hallani a harangszót, a kilencedik órában – ahogy hallotta is – és akkor leült és evett. Ezt a gyakorlatát sokáig folytatta, 18 éves koráig, amikor a Szent Hegyre jött, és szerzetes lett Jerondasz Avkszendiosz által, Kavszokaliviában és 88 évig küzdött jóravalólag. A Főtisztelendő Porfiriosz Uszpenszki akkor még Arhimandrita, meglátogatta Papa-Neofitoszt, és beszélt vele. A következőket írta róla: „Neofitosz Atya született és felnőtt a Keleten. Jó ideje küzd itt a saját maga és a többiek megváltásáért. Lelki Atya, és nála gyón öt Kolostor Szerzetese és a Főpapok, akik az Athoszon vannak. Ahogy mondja, a Kolostorok szerzetesei gyakran veszik magukhoz a Szentségeket, de szigorú böjt nélkül. Ez a szellemiség nem szolgál Papa-Neofitosz megelégedésére. Ő szigorú. Nagy hatással volt rám, amikor Aranyszájú Szent Jánosnál olvastam, hogy akik magukhoz veszik Krisztus Testét és Vérét, tisztábbnak kell lenniük a napsugárnál is. Meg kérdeztem őt erről és kértem, hogy mondjon valamit hasznomra. Rám nézett, átható tekintetével és mondta: Legyen Istenfélelmed és legyél önmegtartóztató. Ámin! – válaszoltam és aztán az életükről kérdeztem.

39 Tíz tanítványom van – mondta – sehová nem mennek, napközben művelik a kertet és a szőlőt, és éjszaka sok imát végeznek, mindegyikük külön. Aki jobban szereti közülük az imát, mentesül a munkától… Megelégszenek a száraz étellel. Hetente egyszer Áldoznak, gondolataik meggyónása és a feloldozó ima után.” A öreg Neofitosz Lelki Atya, kortársai véleménye szerint Szent ember volt. Halála napját negyven nappal előre tudta, elolvasta az Evangéliumot és az Énekes Könyvet, ő maga ásta meg sírját, magához vette a Szentségeket, áldását adta tanítványainak, keresztet vetett és békességben átadta lelkét az Úrnak. 1860-ban szenderült el, százhat éves korában, amiből nyolcvan�nyolcat az Athoszon élt.

Hádzi-Georgisz lelki nagyapjáról, Jero-Avkszendioszról pedig Germanosz Atya írja a következőket: „Régen, a Kavszokalivák Szkitijében tiszteletreméltó Jerondászok voltak, mint a régi nagy Atyák, akik előtt mi, - mondta az Öreg, - és az egész Szkiti Testvérisége nagy tisztelettel és hódolattal mentünk el. Mint rendíthetetlen oszlopok álltak a virrasztásokon, estétől reggelig, letekintve a templom kövezetére. A templom tele

40 volt ilyen Jerondászokkal. Mindegyik csendes volt, beszélgetés nem létezett náluk, míg a szükségesekről is csak keveset beszéltek és csak akkor, amikor kellett. Őrizték lelki életük gazdagságát. Közülük különösen kitűnt ragyogó életével az Öreg Avkszendiosz Atya. Mindezek között a küzdő Jerondászok között, ő olyan volt, mint egy csillag. A Szent György Nagyvértanú Kelliben lakott. Volt egy agyagedénye, ahol megfőzte magának a füveket, amit a vadonban gyűjtött, és csak ezekkel táplálkozott. Néha evett kenyeret is, de semmi mást. Sok évet élt a Szkitiben az Öreg Avkszkendiosz, körülbelül hatvanat. Halála után tanítványa, Neofitosz „Karamanlisz”, maradt a Kelliben, aki 1860-ban halt meg száz éves kor felett.” Papa-Neofitosz „Karamanlisz” után tehát az Athoszi Keraszjában tanítványa, Hádzi-Georgisz ragyogott, mint a Hajnalcsillag! A nagy Aszkéta és nagyon Böjtölő, aki „Nevet!” hagyott, és neve vezetéknév a sokat böjtölőknek: „Ő Hádzi-Georgisz!” Szent imái legyenek velünk. Ámin.

41

LELKI TÖRVÉNYEK

M

ivel felvetődik a kérdés néhány emberben, miért engedi meg az Isten, hogy üldözéssel, rágalmakkal, stb. próbáltassanak meg az igaz emberek, ahogy az Istennek embere Hádzi-Georgisz is. Pedig ő már kis gyermekkorától fogva tiszta lelkű volt. Jónak tartottam azért, hogy leírjam azt, amit érzek. Természetesen az Isten útjai kifürkészhetetlenek. A sok lehetőség közül, véleményem szerint a következő is lehet magyarázat az ártatlanok megrágalmazására. Ha nem engedné meg az Isten, hogy megrágalmazzanak némely igazakat, hogy válhatnának láthatóvá az igazi bűnösök, akik nem tudják elvetni bűneiket, egoizmusuk miatt. Jóllehet a Föld sem elég nekik, és a démonok keresik az alkalmat, hogy kiúttalanságba taszítsák őket, hogy ártsanak önmaguknak és elkárhozzanak. Az Isten nagy szeretete azonban, hogy ne vesszen el valamely gyenge lélek, megengedi, hogy vádak és rágalmak érjenek igazakat igaztalanul. Persze végül fény derül az igazságra. Ilyen módon rajtunk is segít, hogy jó gondolataink legyenek, hogy ha egy embertársunkról rosszat hallunk, feltételezzük, hogy „talán rágalom”? Akkor természetesen észbe kaphatnak a bűnösök is, és lassacskán érezni kezdik bűnüket, mert a lelkiismeretük figyelmezteti őket, és megjavulnak, ha megvan a hajlamuk a jóra. Kevés szóval tehát, némely alkalommal az Isten könnyít a gyenge bűnösökön azzal, hogy erős igazakat rágalmaznak. Természetesen az igazságtalanságot szenvedők az Isten legszeretettebb gyermekei, véleményem szerint nekik azonban nincsenek ilyen gondolataik. Ellenkezőleg, azt hiszik, hogy ők is lehetnek bűnösök, hogyha elhagyta őket az Isten Kegyelme, és még börtönben is lehetnek, mint bűnösök, és emésztheti őket a lelkiismeret furdalás. Eközben azonban, mint ártatlanok, a szívükben van az ártatlanul meghurcolt Krisztus, és örvendeznek a száműzetésben, és a börtönben, mint a Paradicsomban, mivel ahol a Krisztus, ott a Paradicsom.

42 Az igazak tehát, ezzel a felsőbbrendű szeretetükkel nem várnak Mennyei fizetséget a jóságukért az embertársaiktól, mivel mint Isten gyermekei saját házukban dolgoznak, mármint Krisztus Egyházában jóravalólag. Ha igazán tisztában lenne azzal a lelki haszonnal és azzal a belső örömmel, amit a megbocsátás jelent az igaztalan rágalmazóval szemben akkor még kérni is ezt, hogy hálás lehessen érte. Azt a lelki ellágyulást és örömöt amit az irgalmas ember szíve érez, akár csak egy szelet kenyér adásával egy éhező árvának, semmilyen gyógyír, semmilyen orvosság nem adhatja meg. Még a legjobb szívorvostól, egy zsák dollárért sem tudod megvenni. Ahogy szintén ilyen kimondhatatlan örömöt éreznek azok a Krisztusért harcoló lelkek is, akik virrasztanak, imádkoznak és böjtölnek, és akiket nem tudnak megérteni azok, akik akkor esznek, és akkor isznak bort és üdítőket, amikor kedvük tartja. Természetesen, ahogy bemutattam, Istennek a gyermekei nem mennyei fizetségért munkálkodnak, de még nem is ennek az életnek a lelki örömeiért. Mert a gyermekek az Apától nem kapnak fizetséget, mivel Atyjuk teljes vagyona az övék. Más dolog, hogy az Isten, mint jó Atya, jutalmazza is őket szent ajándékokkal, ebben az életben és az örökkévalóságban. Azok természetesen, akik fizetségért dolgoznak, munkások, és azért kerülik el a bűnt, hogy ne jussanak kárhozatra, azaz a hasznukért cselekednek. Persze ez is jó, de nincs benne előkelőség. Ugyanis, a nagy áldozat után, amit a Krisztus megváltásunkért hozott, már jó szándékból is tartózkodnunk kell a pokolba jutástól. Pokolbeli szenvedésünkkel ne szomorítsuk el a Megváltót. Egyházunk Szent Atyáinak ilyen szeretete volt Krisztus iránt. Közülünk azonban sokaknak, sajnos csak olcsó szeretete van. Olcsó, mivel határa csak addig a pontig terjed, amíg éppen el nem kárhozunk. Ennek a fajta szeretetnek a gyökere pedig a hitetlenségben van, mivel élvezzük a világot, egészen a büntetés határáig, éppen csak hogy bejussunk a Paradicsomba. Ha azt mondaná nekünk Krisztus: „Gyermekeim, a Paradicsom

43 megtelt már, és nincs hová rakjalak benneteket”, néhányan közülünk azt mondanák szemérmetlenül: „És miért nem mondtad ezt nekünk előbb?” Mások futnának, hogy ne vesztegessék az időt, és elszórakozzák utolsó pénzüket és hallani sem akarnának Krisztusról. Azonban a jóravaló gyermekei az Istennek tisztelettel mondanák Krisztusnak: „Egyáltalán ne aggódjál értünk, hiszen az a lényeg, hogy megtelt a Paradicsom. Ez olyan nagy örömet ad nekünk, mintha mi is ott lennénk!”, és igyekvően folytatnák lelki harcaikat, örömmel, mint annak előtte, azért Akit tisztán szerettek. És Krisztus, aki teljes Szeretet, beköltözik ártatlan szívükbe, miként beköltözött a Szentséges Szűzanyára testébe is. Ezek az esetek tehát, mint Hádzi-Georgiszé, amikor megengedi az Isten, hogy erős, igaz emberek szenvedjenek és felvegyék a gyenge bűnösök terheit, segítve ezzel embertársaikon, természetesen kivételesek. Pontosan ezekben az esetekben mondhatjuk azt „Isten rendelése szerint”, és nem amikor mi adunk jogokat a kísértésnek, mert akkor mi engedünk teret az ördögnek. Vagyis akkor lépnek életbe a lelki törvények. „Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.” Ilyen módon működnek a lelki törvények, az én gondolkodásom szerint: Minél magasabbra dobunk egy tárgyat, annál nagyobb erővel ragadja magához a földnek vonzása és lezuhanva elpusztul (fizikai törvény). Amilyen magasra emeli valaki önmagát, olyan nagy lesz a lelki bukása is, büszkeségének nagyságához mérten fog kárt vallani. Ha csak önteltsége nem jut túl az emberin, és ér el az ördögig. Akkor már nem fog rajta a lelki törvény ebben az életben, hanem megtörténik az Apostoli: „A gonosz emberek s a szemfényvesztők a gonoszságban haladnak előre: tévelyegnek s tévelygésbe ejtenek.” Ha azonban az ember megérti büszke felemelkedését és szerényen az Isten bocsánatát keresi, az Isten oltalmazó kezei azonnal örömmel felfogják és lebocsátják gyengéden, anélkül, hogy érezhető lenne bukása. Így nem vall kárt, mivel meg volt előzve szívének sérülése, a megbánással, amit mutatott. Ugyanez történik azzal, aki bosszút áll, de amikor őszintén fáj-

44 dalommal megbánja, nem engedi a Jó Isten, hogy a bosszú legyen jutalma, mivel a megbánó ember szíve megbosszultatik a lelkiismeretétől, és szenved. Akkor az Isten, mint gondoskodó Atya, bosszú helyett gyógyírt ad a fájó szívnek, szent vigasztalást. Ha azonban az ember, aki vétkezett, nagyon kéri az Istent, hogy ebben az életben büntesse őt meg, vétkeiért, pedig megbocsátott neki már az isten és megváltotta őt a lelki törvények alól, megteszi neki ezt a kívánságát is, de készít neki romolhatatlan Égi koszorút. Úgyszintén, aki megtartja az Isten törvényét, és mint Isteni Kegyelmet azt kéri, hogy ő kapja a büntetést embertársai vétkeiért, vagy, hogy ő legyen beteg felebarátja helyett, az nagyon közel áll Krisztushoz, és nagyon meghatódik, gyermeke nemes szeretetétől. Azon a kegyelmen kívül, hogy neki ajándékozza mások bűneit, megenged megpróbáltatásokat is az életében, kitartó kérésére. Ezzel együtt elkészíti neki a mártírok gyémántkoszorúját is, mivel sok ember csak a látszat szerint ítélte meg, mivel azt hitték, hogy az Isten büntette őt meg a vétkeiért, pedig ő szín arany lelki villámhárító lett, mások iránt érzett szeretetével, Krisztus követőjeként. Isten ítéletei között, amik emberileg felfoghatatlanok, láthatjuk a Próféták és a Szentek esetét, és sok ezernyi más esetet is, amikor az Isten nem az emberi okoskodás szerint ítél. Tehát a lelki törvények eltérnek a fizikai törvényektől, mivel a lelki törvények bensőségesek és az embernek a teremtőjével, a végtelenül irgalmas Istennel van dolga. Vagyis amikor a rendetlen gyermek jön, és megbán, és szenved a lelkiismeret furdalástól, akkor az Édesatyja szeretettel megsimogatja őt és megvigasztalja. Az Atya tehát neveli a gyermekeit, szeretettel, azzal a céllal, hogy magukhoz térjenek és a közelébe jöjjenek. És nem bűntetőleg, és nem világi vagy jogi igazság szerint, hanem szent jóakaratból, mindig a gyermekei javát nézve ítél, hogy megmeneküljenek, és hogy örököljék az Ő Égi Királyságát. A Jó Isten tehát hagy hasson ránk, mint Isten, és ne vegye figyelembe siránkozásainkat, csak meneküljön meg az egész világ. Ámin.

45

A

EPILÓGUS

Jó Isten nyugosztalja az összes Jerondászok lelkét, akik megtisztult elméjükben sok dolgot megőriztek az aszketikus életű Szent Atyáról, úgy, hogy amikor kimondták a „Hádzi-Georgisz” nevét, könnyeztek szemeik a meghatódottságtól. Úgyszintén nyugosztalja az Isten az összes istenfélő görög és orosz zarándok lelkét, akik megőrizték feljegyzéseiket a Szent Atyákról, Krisztus Atlétáiról, akik végig küzdötték a harcot jóravalólag, a Szűz Anya Kertjében és hírül adták a világban. Krisztus jutalmazza őket és az összes istenfélőt, akik sokat vagy keveset segítettek a maguk módján, ahogy Papa-Antonisz a Karuliotisz és mások, akik számos adatot adtak nekem oroszul, amiket nagy érdeklődéssel fordított le a diakónius Filotheosz, a Grigoriatisz és Joannisz Tarnanidisz úr tanársegédjével Aposztolosz Karuliával. Úgyszintén a Szuroti Szent János Evangélista Kolostor nővéreit, akik ebben a könyvben is kijavították a helyesírási hibáimat. Elnézést kérek pedig az összes istenfélő olvasótól, minden tökéletlenségéért a könyvemnek. Imádkozzatok, Szent Georgisz közbenjárásával, hogy kijavítsam lelki helyesírási hibáimat, hogy megmenekedjek. Ámin. Természetesen nem volt célom, hogy kiadjam ezt a könyvecskét, csak rendbe akartam szedni az adatokat, amik összegyűjtve voltak, hogy füzetbe legyenek az utánam következőknek. Mivel valahogy arcátlanság, hogy írjak, miközben írástudatlan vagyok. Mivel folyton erőltettek, rákényszerültem, hogy 1986-ban, a Szent Atya Jubileumán, azaz Hádzi-Georgisz elszenderedésének száz éves évfordulójára kiadjam e könyvecskét. Szent imái legyenek velünk. Ámin.