36
KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP • ALAPÍTVA 1899-BEN MEGJELENIK PÉNTEKEN • ÁRA 158 FT XXIII. ÉVFOLYAM • 36. SZÁM • 2009. OKTÓBER 16.
Keresd a nõt! Akár egy izgalmas közösségi társasjáték szlogenje is lehetne a fenti cím, mely arra szólít fel, hogy vegyük észre környezetünkben a nõk által közvetített és létrehozott értékeket. Mert bár azt tudjuk, hogy sok sikeres kezdeményezés hátterében állnak nõk, mégis ritkán kerülnek elõtérbe.
fotó • Krizbo
Az elmúlt hétvégén két fontos esemény is rávilágított a nõi jelenlét fontosságára, valamint az általuk végzett értékes alkotó- és közösségi munkára. Az egyik Ligeti Erika szobrászmûvész köztéri mûvének avatása, a másik a helyi közösségekért tevékenykedõ nõk elismerésére létrehozott Promenád díj átadása volt. Mindkét program szervesen illeszkedik az önkormányzat által meghirdetett „Nõkre szabott város“ célkitûzéseihez, mely egy élhetõbb, „nõbarát“ várossá kívánja formálni Szentendrét. FOLYTATÁS A 13. OLDALON
Koreny Viktória
Pelczné dr. Gáll Ildikó
Losonci Miklós
A Kert utca-Jókai utca találkozásánál a hét végén felavatott szobrot Ligeti Erika kisplasztikája alapján Koreny Viktória készítette. Az avatáson Pelczné dr. Gáll Ildikó országgyûlési képviselõ is jelen volt (1-13. oldal). Losonci Miklóst 80. születésnapja alkalmából köszöntötték a Szentendrei Szalon elõadásán (13. oldal). A Magyar Honvédség Központi Kiképzõ Bázisán a legénységi állomány kibocsátóját ünnepelték, melynek díszvendége volt Tömböl László mérnök vezérezredes, a Honvédelmi Minisztérium honvéd vezérkari fõnöke (5. oldal). Képviselõk félidõben sorozatunkban Fülöp Zsolt hívja fel a figyelmet a várost érintõ, fontos kérdésekre (7. oldal).
Biobrikett kapható!
ZÖLDPONT Összeállításunk lapunk 10-11. oldalán olvasható
Tömböl László
Fülöp Zsolt
arcok Építõ fenyõ faáru:
4700 Ft/100 kg
Gerendák Padlók 44.000 Ft+áfa-tól Deszkák
P E L E T FA ester u. 2.
Hajópadló, lambériák:
hm é C • Z Á POMKft. telephely) (Zsalu
Brutto 1750/nm-tõl
Egyéb faipari munkák: gyalulás, faimpregnálás, kerítésdeszkák gyártása
Tel: 20/9866-895 Nyitva tartás: H-P 7-15.30-ig
2 város KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP
KERTI ZÖLDHULLADÉK BEGYÛJTÉS I. ütem: OKTÓBER 31. Körzet: Püspökmajorlakótelep és környéke (László-telep - Kovács L. u. Dunakanyar krt. - Vasúti Villasor által határolt terület); Pannónia telep (Vasúti Villasor - Pannónia u. - Telep u. - Dera-patak által határolt terület) II. ütem: NOVEMBER 7. Körzet: Boldogtanya Petyina - Tyukosdûlõ Papsziget - Szarvashegy városrészek, valamint az Ady Endre út; Pismány (Sztaravodai út - Dunakanyar krt. - Cseresznyés út - Napos sétány által határolt terület) III. ütem: NOVEMBER 14. Körzet: Belváros (Dunakanyar krt. - Duna által határolt terület); Izbég (Kovács L.u. - Füzespark Vasvári ltp. - Sztaravodai út - Dömörkapu által határolt terület) A kerti zöldhulladékot zsákokban, illetve darabolva szállítják el. A zsákokba helyezhetõk: lomb, fa és bokor nyesedék, nyírt fû, gyom. A vastagabb faágakat, dísznövényeket darabolva (maximum 1 m hoszszig), összekötve lehet a zsákok mellé helyezni! A kerti zöldhulladékot legkésõbb szombaton reggel 8 óráig kell kihelyezni, a késve kihelyezett zöldhulladékot nem szállítják el. A zöldhulladékos zsákokba tett háztartási vagy egyéb hulladékot sem szállítják el. A kerti zöldhulladék a VSZ ZRT. Szabadkai utcai hulladékudvarába ingyenesen bevihetõ. További információ: www. vszzrt.hu, (26) 501-026
FELHÍVÁS VÁROSI KITÜNTETÕ DÍJ JAVASLATTÉTELÉRE Szentendre Város Önkormányzat Képviselõ-testülete a 10/2008. (II.20.) Önk. sz. rendeletében szabályozza a Városi kitüntetõ díjak közül, a Szentendre Város Mecénása díj adományozásának rendjét. A rendelet értelmében e kitüntetõ díj minden évben egy személynek, vagy csoportnak adományozható Szentendre Város Képviselõ-testületének határozata alapján. SZENTENDRE VÁROS MECÉNÁSA DÍJ adományozható azoknak a személyeknek, közösségeknek, csoportoknak, akik anyagi hozzájárulással kiemelkedõ módon támogatják Szentendre város jó hírnevének öregbítését, értékeinek növelését, megõrzését. Szentendre Város Mecénása Díj jutalmazottja Asszonyi Tamás szobrászmûvész Vujicsics téri közszobrának kicsinyített mását veheti át. SZENTENDRE VÁROS MECÉNÁSA DÍJ-ra beérkezett javaslatokat a Képviselõ-testület Kulturális, Oktatási, Kisebbségi és Sport Bizottsága véleményezi, ezt követõen 2009. decemberi ülésén dönt Szentendre Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete. A kitüntetõ díjat a Polgármester 2010. januárjában, az újévi koncert keretében rendezett ünnepségen adja át. A díjra javaslatot tehet: a) a polgármester, a jegyzõ b) a képviselõk, a képviselõk mellett mûködõ bizottságok tagjai c) szentendrei szakmai, civil szervezetek, egyesületek, intézmények d) legalább 10 állandó szentendrei lakóhellyel rendelkezõ polgár. A díjakból minden évben csak egy adományozható, ezért fontosnak tartjuk a város Polgárainak véleményét, javaslatát. Kérjük a javaslattevõket, hogy a méltatás szövegét 10-15 gépelt sorban fogalmazzák meg az adatlapon, mely a hivatal ügyfélszolgálatán átvehetõ, vagy a honlapról letölthetõ. A javaslatok beérkezési határideje: 2009. október 30. péntek 12 óra A javaslat beadásának helyszíne: Szentendre Város Polgármesteri Hivatal iktatója (2000 Szentendre, Városház tér 3.) A javaslatokat az adatlap kitöltése után e-mail-ben is el lehet küldeni a fent megadott határidõre:
[email protected] További felvilágosítást kérhetnek Nyolczas Csabánétól a jegyzõi titkárságon a következõ telefonszámon: 26/503-365
XXIII. ÉVFOLYAM • 36. SZÁM • 2009. OKTÓBER 16.
Bursa Hungarica „A” típusú pályázati felhívás Szentendre Város Önkormányzata az Oktatási és Kulturális Minisztériummal együttmûködve kiírja a 2010. évre a Bursa Hungarica Felsõoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsõoktatási hallgatók számára a 2009/2010. tanév második és a 2010/2011. tanév elsõ félévére vonatkozóan. A pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkezõ, hátrányos szociális helyzetû felsõoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik a képzésre vonatkozó keretidõn belül, teljes idejû (nappali tagozatos) alapfokozatot és szakképzettséget eredményezõ alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményezõ mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben vagy felsõfokú szakképzésben folytatják tanulmányaikat.
„B” típusú pályázati felhívás Szentendre Város Önkormányzata az Oktatási Minisztériummal együttmûködve kiírja a 2010. évre a Bursa Hungarica Felsõoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsõoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára a 2010/2011. tanév elsõ félévére vonatkozóan. A pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkezõ, hátrányos szociális helyzetû fiatalok jelentkezhetnek, akik: a) a 2009/2010. tanévben utolsó éves, érettségi elõtt álló középiskolások; vagy b) felsõfokú diplomával nem rendelkezõ, felsõoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek; és a 2010/2011. tanévtõl kezdõdõen felsõoktatási intézmény keretében teljes idejû (nappali tagozatos) alapfokozatot és szakképzettséget eredményezõ alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben vagy felsõfokú szakképzésben kívánnak részt venni. A pályázók közül csak azok részesülhetnek ösztöndíjban, akik 2010-ben elõször nyernek felvételt felsõoktatási intézménybe és tanulmányaikat a 2010/2011. tanévben ténylegesen megkezdik. A pályázatokat pályázati ûrlapon kell benyújtani legkésõbb október 30-ig Szentendre Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának. A pályázati ûrlap átvehetõ és a pályázati felhívás részletes feltételeirõl felvilágosítás kérhetõ a Polgármesteri Hivatal Közigazgatási és Népjóléti Iroda Népjóléti Csoportjánál (tel.: 26-503-319). Dr. Molnár Ildikó jegyzõ
Ház állott, most (még) kõhalom… Ütemesen halad a Szentendrei Szakorvosi Rendelõintézet Bükkös-parti épületének átépítése. A patakpart felé esõ régi szárnyat már teljesen lebontották, s megkezdõdött az új épület alapozása. A munkálatokról lapunk hasábjain idõrõl idõre beszámolunk. B. T.
A szerkesztôség címe: Szentendre és Vidéke hetilap, 2000 Szentendre, Duna-korzó 18. II. emelet, Tel: (26) 505 120, fax: (26) 312 647, mobil: 06 20 260 4642, e-mail:
[email protected] • Kiadó: Szentendrei Közmûvelôdési, Kulturális és Városmarketing Kht., felelôs kiadó: Závodszky Zoltán igazgató, felelôs szerkesztô: Németh Erika, tipográfia: Kemény Zoltán ötlete alapján Bolgár Attila, munkatársak: Maros Emõke, Miser István, Széles Nóra • Lapzárta: hétfô, 12 óra • Hirdetések felvétele: a szerkesztôségben (Duna-korzó 18.), hétfôn, kedden 9–17-ig, illetve az Oázis Ingatlanirodában (Sztaravodai út). Apróhirdetést a megjelenés elôtti keddig fogadunk el. • Nyomda: Pharma Press 1039 Budapest, Vörösvári út 119-121. • Index: PFH/88/1987 • HU ISSN 0239068 X • www.szentendreprogram.hu • www.szevi.hu
város 3 KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP
Mûemlékvédelmi konferencia
1956
Az ETK Önkormányzati Klub mûemlékvédelmi konferenciát tartott szeptember 24-én a Gundel Étteremben.
Szentendre Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves családját az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségre október 23-án 17 órára a Városháza Dísztermébe Köszöntôt mond: DR. DIETZ FERENC polgármester Ünnepi beszédet mond: DR. FÓNAGY JÁNOS országgyûlési képviselô Az ünnepség keretében sor kerül a városi kitüntetések átadására: Szentendre 1956 Emlékérem, Szentendre Város Szolgalatáért Dij, Szentendre Város Közmûvelõdési Díja, Szentendre Varos Közegészségügyi Díja, Szentendre Város Testnevelési es Sport Díja, Szentendre Város Tisztes Iparosa Díj, Szentendre Város Civil Szervezete Díj, „Talentum“ Szentendre Jövõjéért Támogatói Ösztöndíjak Narrátor: Juhász Károly, színmûvész Ünnepi mûsor: Chopin: Forradalmi Etûd, Asz-dúr keringõ, h-moll keringõ, h-moll Scherzo Elõadja: Hámori Angelika zongoramûvész Beethoven: Himnusz az estéhez Elõadják a Vujicsics Tihamér Zeneiskola növendékei: Berta Zalán, Krajzel Márk, Molnar Dominic, Türk Balázs Felkészítõ tanáruk: Szilágyi István Tûz Tamás: Megfútták a harsonákat A verset elmondja: Íjgyártó János, a Református Gimnázium 11/A osztályos diákja
„Minden mûemlék örökség, de nem minden örökség mûemlék. A mûemlék, nemzeti szinten jelentõséggel bíró elem, de az utókor igénye avatja mûemlékké“. – mondta bevezetõjében dr. Fejérdy Tamás, a KÖH elnökhelyettese.
K. Zs.
Pályázati felhívás Szentendre Város Önkormányzata pályázatot hirdet Szentendre Izbégi sporttelepen sportlétesítmények kivitelezése és egy részük üzemeltetése céljából. Az ajánlattételi határidõ: 2009/11/16. Idõpont: 8.30 óra. A részletek az alábbi linken találhatók: http://www.kozbeszerzes.hu/lid/ertesito/pid/0/ ertesitoHirdetmenyProperties?objectID=Hirdetmeny. portal_20175_2009 Polgármesteri Hivatal
56 csepp vér A Pest Megyei Könyvtár színháztermében (Szentendre, Pátriárka u. 7.) október 23-án, pénteken 19 órakor 56 csepp vér címmel az Érsekújvári Rockszínpad elõadását láthatjuk. A darabot Stugel Tibor rendezte. Belépõ: diákoknak, nyugdíjasoknak 1500 Ft, felnõtteknek 2000 Ft. Jegyrendelés: (26) 312 958, 06-20-310-4142.
Sechurba-workshop „Sechurba-workshop“-ot tartottak október 9-én délelõtt a Városháza dísztermében. A „Sechurba“ elnevezésû Európai Uniós projekt célja a történelmi városrészek energiatudatos átalakításának támogatása a kulturális örökség figyelembevételével. A tapasztalatcserén dr. Matolcsy Károly és Meszlenyi László tartottak elõadást az energia- és környezettudatos építészetrõl, az energiahatékonysági lehetõségekrõl Szentendre történelmi belvárosában, majd Kocsis Gáspár ismertette a Szuromi Imre vezetõ tervezõ és csapata által készített városrehabilitációs terveket.
A polgármester
naplója Október 16. (péntek)
08.00 Tervtanács ülése 09.00 Tv Szentendre elnökével megbeszélés 09.30 A Szentendrei Óvónõk Néphagyományt éltetõ Közösségének köszöntése a Skanzenben 12.00 KMRFT ülése 18.00 A Borsódy család kiállításának megnyitója az Izbégi iskolában 19.30 A Levente Alapítvány Jótékonysági estje a Péter-Pál templomban
Október 17. (szombat) 11.00 „Nõkre szabott város“ témában elõadás a Lakitelki Népfõiskolán 18.30 Nagycsaládosok Szentendrei Egyesületének Jótékonysági Gálaestje
Október 18. (vasárnap) 09.30 CAC kutyakiállítás megnyitója a Pap-szigeten 15.00 Nyugdíjas Nosztalgia klubdélután megnyitója
Október 20. (kedd) 08.00 A Skanzen fõigazgatójával egyeztetõ megbeszélés 09.00 Alpolgármesteri beszámoló 10.00 TÖOSZ kibõvített elnökségi ülés 14.00 Állami Számvevõszék vizsgálati ütemezésérõl egyeztetés 14.30 VSZ Zrt. vezérigazgatójával megbeszélés 15.00 DPÖTKT irodavezetõjével megbeszélés 16.00 Szentendrei Új Kulturális Központ ügyvezetõjével egyeztetés
Október 21. (szerda) 10.00 Francia kultúrattasé fogadása 14.00 Álláspályázók meghallgatása 16.00 Állampolgársági tanácskozó megbeszélés
Október 22. (csütörtök) fotó • Miser István
A konferencia polgármesterek és önkormányzati szakemberek részvételével jogszabályi változásokról és aktuális gyakorlati kérdésekrõl szólt. Tudvalévõ, hogy az önkormányzatokra az értékvédelem terén nagy teher hárul. Nemcsak anyagi vonatkozásban, hanem az épített környezet védelmérõl szóló rendeletek hatósági betartatásában is. A kerekasztal-beszélgetésen részt vett dr. Nagy Gergely, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke, dr. Fejérdy Tamás, a KÖH elnökhelyettese és dr. Dietz Ferenc, Szentendre város polgármestere. Dr. Dietz Ferenc elmondta, hogy a gyakorlatban problémákat okoznak a forráshiányos építkezések, a beruházási érdekek ütközése, s szükség lenne a mûemlékvédelem területén egy olyan típusú nevelésre, amely megjelenhetne egyrészt az iskolai oktatásban, másrészt a már jól bevált kulturális programokban, mint például a Magyar Örökség Napja. A városban ilyen irányú kezdeményezés a nemrég megindult Szentendrei séták elnevezésû program, amely egy civil egyesület szervezésében valósult meg. A polgármester szerint szükséges lenne az építéshatósági területen a feladat- és hatáskörökkel együtt a normatívák átgondolására is. Dr. Dietz Ferenc külön kiemelte a civil aktivitást, a civilekkel való együttmûködés jelentõségét a mûemlékvédelem, az épületek megóvásának területén is. Ebbõl a célból hozták létre Szentendrén a Városképi Beruházási Alapot és az Egyházi, Mûemléki Beruházási Alapot.
XXIII. ÉVFOLYAM • 36. SZÁM • 2009. OKTÓBER 16.
10.00 Szamos Marcipán marketing vezetõjével megbeszélés 13.00 A felújított leányfalui Móricz Zsigmond Általános Iskola átadó ünnepsége
4 város KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP
XXIII. ÉVFOLYAM • 36. SZÁM • 2009. OKTÓBER 16.
Csökkennek a távhõdíjak! Ritka, mint a fehér holló: jövõ hónaptól kevesebbet fizetnek a hõfogyasztók Nagy távhõszolgáltató cégeket is megszégyenítõ fába vágta a fejszéjét a Városi Szolgáltató Zrt.: távhõdíjcsökkentést kezdeményezett, amelyet a városatyák jóvá is hagytak. A döntés hátterérõl, a siker okairól és a megtakarítható összegekrõl kérdeztük az ülés után Horváth Józsefet, a cég vezérigazgatóját. – Október 8-án, a képbet fizetünk majd a távviselõ-testület elõtt optihõért. Mekkora mértékben mistának és derûsnek látcsökken az ár? szottak a Városi Szolgál– A jelenleg ismert tõzsdei tató képviselõi. Mi volt az nyersanyag jegyzési árak és öröm oka? devizaárfolyamok alakulása – A vállalkozások a jelenalapján a távhõdíj az aktulegi nehéz gazdasági helyálisan hatályos legmagazetben bõvülés helyett insabb, 3.745 forintos GJkább a piaci pozícióik onkénti nettó hõdíj-egymegõrzését tûzhetik ki ségárhoz képest 10-20% Horváth József közötti csökkenést fog célul, ehhez képest a Városi Szolgáltató Zrt. növekedési pályára mutatni az aktuális devizaárfolyamtól állt, amelyet jól mutat elsõ féléves függõen. beszámolója. A cég elsõ féléves, nem – Mi állt a döntés hátterében? auditált, rendezõtételek nélküli ered- – Cégünk egy szakmai elõterjesztést ménye árbevétel-arányosan 5,2%-ot nyújtott be engedélyezésre a Magyar mutat a cég egészére nézve. Energia Hivatalhoz, amely igen borsos – A pozitív eredmény mellett áremel- áron, Szentendre esetében 500 ezer kedés várható a köztisztasági felada- forintért hagyta jóvá a távhõdíj-csöktoknál. Milyen mértékû lesz ez? kentésrõl szóló kezdeményezést. A – Két kalkulációt adtunk be az említett jóváhagyott elõterjesztést az önkortestületi ülésre, egyet a téli útüzemel- mányzat képviselõ-testületének kell tetésrõl, egyet pedig a köztisztasági megtárgyalnia, és ennél magasabb árat szerzõdés módosításáról. A Központi nem, legfeljebb alacsonyabb maximális Statisztikai Hivatal honlapján a kiadá- hatósági árat hagyhat jóvá. Azért sok részletes csoportjainak árindexei alkottuk meg a javaslatot, mert a 2005. szerint a hulladékszállítási szegmens- évi távhõtörvény kimondja, hogy a ben 14,3%-os áremelkedés tapasztal- kapcsolt villamosenergia-termelésbõl ható 1-8 hónapra kumuláltan, 2008. származó gazdasági és környezetvédeldecemberi bázison. Az általunk kidol- mi elõnynek meg kell jelennie a fogozott kalkuláció egyaránt figyelembe gyasztó oldalán is. A csökkentés révén veszi az önkormányzatok jelenlegi a szolgáltató és a képviselõ-testület is nehéz anyagi helyzetét és az Ország- maximálisan eleget tesz ennek a gyûlésben még tárgyalás alatt lévõ feltételnek. A 2008 júniusában szüköltségvetési törvény várható kihatá- letett testületi döntés alapján elindult sait. Mivel a köztisztasági divízió a a nettó 460 milliós beruházás, amelycégünknél nyereséges, a VSZ Zrt. köte- nek része volt a fûtõmû gázmotorjálességének érezte, hogy eredményének nak megvétele. Ennek megvásárlásáterhére vállaljon néhány százalékpon- val összefüggõ gazdasági elõny tehát tot az áremelkedésbõl. A gazdálkodási most már jelentkezni fog a távhõfokényszer miatt végül csupán 10,5%-os gyasztóknál. emelkedést terjesztettünk elõ, amely – Összegszerûen mennyit spórolhat2010. január 1-jén lép majd életbe. nak majd a lakók? – Ugyanilyen mértékben drágul a téli – Az idei kemény telet kísérõ távhõútüzemeltetés is? számlákat alapul véve azt mondhatjuk, – Ott kisebb mértékû lesz az emelés: a hogy egy átlagos, 55 négyzetméter felhasználandó szóróanyagok árának körüli püspökmajori lakás hõdíja az változatlanul hagyása mellett a gépi idén januári bruttó 27 ezer forint óradíjakra 9%, a kézi munkavégzésre helyett ugyanilyen mértékû fogyasztás és az átalánydíjakra, azaz a rendelke- esetén körülbelül 5 700 forinttal zésre állási díjra 7%-os emelkedést csökken. Egy 70 négyzetméter körüli hagytak jóvá a képviselõk. A testület lakásban ugyanilyen számítási módszegyhangúlag fogadta el a változtatá- errel csaknem 7 000 forintos havi megsokat. E döntések nyomán kijelent- takarítás jön ki. hetõ: a cég eleget tett annak az el- – Mikor szembesülnek majd elõször a várásnak, amely szerint jövõre is biz- távhõfogyasztók a díjcsökkenéssel, tonságosan és megfelelõen tud majd és mi a garancia arra, hogy ez így is mûködni. marad? – A VSZ Zrt szempontjából a távhõdíj- – Az Energia Hivatalhoz benyújtott számítási metodika és annak elfo- távhõdíj-módosításkor az érvényes gadtatása volt a legfajsúlyosabb egyetemes szolgáltatói gázárból szátéma. Ennek eredményeként keveseb- moltuk ki a testület által elfogadott
legmagasabb hatósági távhõdíjat, amely 3.573 Ft/GJ. A gázszolgáltató vállalta, hogy amennyiben a világpiaci ár az egyetemes szolgáltatói gázár fölé megy, akkor is ez utóbbi alapján állítják ki a számlát. Ez egy felsõ korlátot szab a világpiaci ár alakulásának. Persze ez az összeg sincs bebetonozva, hiszen a világpiaci ár növekedésével az egyetemes szolgáltatói ár is növekszik, de jóval korlátozottabb mértékben. Egyúttal elfogadta a testület azt a számítási metódust is, amely a lakosság számára kedvezõ szisztémát alkalmaz. Az ármegállapításról szóló 1990. évi törvény ide vonatkozó paragrafusa alapján a távhõszolgáltató a legmagasabb hatósági árnál alacsonyabb árat is alkalmazhat. A november 10-e körül kiszámlázandó fûtés-, hõdíj- és melegvízszámlákon, amelyek az októberi teljesítéseinkhez kapcsolódnak, a szolgáltató már érvényesíteni fogja a most rendeletbe foglalt árcsökkentést. – Hogyan követhetik a fogyasztók a távhõfogyasztásuk adatait?
– A szolgáltató a honlapján minden hónapban közzéteszi a számla ellenõrzéséhez szükséges adatokat: a tõzsdei jegyzési árakat, a gázszolgáltató számlakiállításának napján érvényes HUF/USD deviza MNB középárfolyamot, és a képlet feltüntetésével az abból levezetendõ nettó hõdíj egységárat. Ezzel a szolgáltatásunk színvonala emelkedik, hiszen minden egyes felhasználó személyesen kontrollálhatja a saját számláját, miután tavaly szeptember 15. óta minden lakótömb hõmennyiségét önálló hõmennyiségmérõ méri. – Kikkel mûködtek együtt, hogy ez a díjcsökkentés megvalósulhasson? – A rendeletmódosítást megelõzõen jegyzõi hatáskörben a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságot kellett megkeresni, mert az õ véleményezésük nélkül a rendeletmódosítás nem volt végrehajtható. Október 7-én, a képviselõ-testület elõtt egy nappal megérkezett a véleményezés, amely a VSZ Zrt. „gondos és sokrétû elõkészítõ tevékenységét“ méltatta, kiemelve: a benne foglalt számítási módszer elõnyös a fogyasztók számára. A hatóság fogyasztóvédelmi szempontból tehát semmilyen kifogást nem talált. Nagyon konstruktív volt a Püspökmajor Baráti Körrel folytatott együttmûködés, a távhõrendelet módosítását megelõzõ, velük folytatott elõkészítõ megbeszélés is igen eredményes volt. Bokor Tamás
Megszûnik az importkorrekciós tétel Utoljára a decemberben kibocsátott, novemberi fogyasztásra vonatkozó távhõszámlán fog megjelenni a rejtélyesen hangzó „importkorrekciós tétel“, így alacsonyabbá válik a fizetendõ összeg. 2008. október 1-jétõl az import gázár és a közüzemi hazai viszonteladói ár közötti eltérés következtében a gáz hazai importõreinek – az E.ON Földgáz Trade Zrt.-nek és a TIGÁZ Zrt.-nek – jelentõs vesztesége származott a közüzemi piacon. Az államot képviselõ Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium 66 milliárd forintot ismert el a beszerzési ár alatti értékesítési ár miatt keletkezett hiányból („bevételi hiány“). Az emiatt készült törvénymódosítás végrehajtását az említett minisztérium úgy szabályozta, hogy a fogyasztóknak 2009. III. negyedévére 17,51 Ft/m3-t (515 Ft/GJ-t), 2009. október 1-jétõl 2010. december 31-ig pedig 3,128 Ft/m3-t (92 Ft/GJ-t) kell befizetniük a rendszerirányító által létrehozott alapba az elfogyasztott gázmennyiség alapján. Az összeg az E.ON Földgáz Trade Zrt.-nél és a TIGÁZ Zrt.-nél keletkezett veszteség megtérítésének forrását biztosítja. A fentiek alapján a 2009. augusztustól 2011. januárig terjedõ idõszakban a fogyasztók a számlájukban egy új tétellel találkozhatnak, amelyet a Városi Szolgáltató Zrt. a földgázkereskedõjének számlája alapján épített be. Az új tételt, amely nettó módon, ÁFA-mentesen kellett a felhasználóknak megfizetniük, a szolgáltató azonnal továbbutalja a rendszerirányítónak, utóbbi pedig a két energiaszolgáltatónak. A szentendrei távhõfogyasztók számára a nemrég megjelent tétel hamarosan a múlté lesz. A VSZ Zrt. ugyanis a távhõszektorban, egyedüliként belépett a Gázár Érdekegyeztetõ Fórumba, amelynek keretein belül sikerült kiharcolni, hogy a továbbiakban már nem kell importkorrekció jogcímen megfizettetnie a fogyasztókkal ezt az összeget. A 2009. július 1-jétõl 2010. december 31-ig terjedõ idõszak helyett így a módosítás értelmében a szolgáltatóhoz tartozó fogyasztóknak csak a 2009. október 31-ig történõ fogyasztás után kell megfizetniük az importkorrekciós tételt, utoljára tehát a decemberben kibocsátott, novemberi fogyasztásra vonatkozó számlán fog szerepelni ez a díjnövelõ tényezõ. B. T.
város 5 KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP
Kéklámpás hírek TÁBLAVADÁSZ AKCIÓ A Pest Megyei Rendõr-fõkapitányság táblavadász akciót hirdet az állampolgárok részére. A megmozdulás célja, hogy aki Pest megye bármely útján indokolatlannak tûnõ, esetleg megtévesztõ KRESZ-táblát észlel, az a tábla fotóját és a beazonosításhoz szükséges helyszín pontos leírását, illetve a forgalomtechnikai probléma leírását juttassa el a tablavadasz @pest.police.hu e-mail címre. A bejelentéseket 2009. október 1. és 2009. november 1. közötti idõszakban várják a rendõrök. A program csak a jelzõtáblával kapcsolatos bejelentések megtételére ad lehetõséget. A bejelentéseket egy bizottság megvizsgálja, egyeztetett megoldási javaslatokat tesz, amelyeket azután eljuttat az érintett közútkezelõnek. A leghasznosabb észrevétel beküldõjét a Pest Megyei Rendõr-fõkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya díjban részesíti.
XXIII. ÉVFOLYAM • 36. SZÁM • 2009. OKTÓBER 16.
sérüléssel járó, valamint halálos kimenetelû balesetek. A balesetek megoszlását az alábbi táblázat mutatja: BALESETEK kimenetel szerint
2008
2009
Könnyû sérült Súlyos sérült Halálos Anyagi káros
55 36 5 349
46 44 8 301
Összesen:
445
399
A Szentendrei Rendõrkapitányság illetékességi területén idén eddig összesen 399 baleset történt, ez a tavalyi évben történt 445 db balesethez képest kevesebb. 2009. év augusztus 31-ig 98 esetben a baleseteknél személyi sérülés is történt, ez csaknem megegyezik a tavalyival. Az említett 98 esetben összesen 136 személy sérült meg. Statisztikai szempontból négy kategóriába sorolhatók a baleseteke: "csak" anyagi kárral járó, könnyû-, súlyos
Idõsek Világnapja A SZIA Alapítvány, a Dunakanyar Nõszirom Egyesület és az ÉDISKE Egyesület közös szervezésében került megrendezésre október 3-án délután az Idõsek Világnapja. Nemcsak Szentendrérõl, de a kistérség más településeirõl is érkeztek a gálamûsorra a korábban születettek. A rendezvénynek a Pest Megyei Könyvtár színházterme adott otthont, melyet ezúton is köszönünk Biczák Péter igazgatónak. A délután különlegességét az adta, hogy nyugdíjas egye-
A júliusban bevonult legénységi állományú kiképzettek kibocsátóját ünnepelték katonák és hozzátartozóik a Magyar Honvédség Központi Kiképzõ Bázisán, Szentendrén október 8án, csütörtökön délelõtt. E napon került sor a visegrádi négyek (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) védelmi minisztereinek évi rendes egyeztetõ összejövetelére is. Az eseményen díszvendégként megjelent és méltató beszédet mon-
A balesetek legfõbb okai: • Gyorshajtás (nemcsak az abszolút, hanem a relatív gyorshajtás (nem az út- és látási viszonyoknak megfelelõ sebesség megválasztása) is gyakori baleseti ok) • Az elsõbbségi jogok meg nem adása • A követési távolság be nem tartása A balesetek okozóinak megoszlása: 1. személygépkocsi-vezetõk 2. motorkerékpár-vezetõk 3. segédmotorkerékpár-vezetõk
BALESETI STATISZTIKA
Különleges sorsvállalók
A személyi sérüléses balesetek bekövetkezésének szempontjából „veszélyes“ napszakok (órákban): 1. 12-18 óra között (43 eset) 2. 7-12 óra között (21 eset) 3. 18-22 óra között (19 eset) 4. 22-07 óra között (15 eset)
sületek, nyugdíjas klubok produkciói kápráztatták el a hasonló korú közönséget és a kétórásra nyúlt mûsor minden perce óriási élményt nyújtott a jelenlevõknek. A fiatal korosztály képviselõjeként Szabó Dávid, a Fõvárosi Operettszínház fiatal mûvésze, a Neoton musical fõszereplõje énekeltette meg a közönséget. A fellépõk között találhattuk még a Pomázi Kertbarátok Énekkarát, a Visegrádi Férfi Dalkört és Szentendrérõl azt a Kossuth Kulturális Egyesület Mediterrán Együttesét, melynek fellépéseikor – akár egy rockkoncerten – tombol a közönség. Köszönjük az összes fellépõnek különleges és színvonalas mûsorát.
1% Szeretnénk megköszönni mindazoknak a segítséget, akik adójuk 1%-ával a Hétszínvirág Alapítványt támogatták. A 2008-2009-es tanévben a felajánlott összegbõl udvari fajátékot vásároltunk a gyerekek nagy örömére. Kérjük, hogy továbbra is támogassanak minket. Alapítványunk adószáma: 18665879-1-13, számlaszáma: 64700076-10018118
Összeállította: Bokor Tamás
A rendezvény fõvédnöke Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter volt, akinek jóvoltából az idõsek ünnepén, jelképes ajándékként, három ajándékkosár került kisorsolásra a közönség tagjai között. Magyar Judit SZIA Alapítvány
dott Tömböl László mérnök vezérezredes, a Honvédelmi Minisztérium honvéd vezérkari fõnöke. Amint fogalmazott: – A honvédségi kiképzés a katonák alapvetõ szocializációs környezete, amelynek során megszerzik a hazáért végzett szolgálatról, a honvédelmi tevékenységrõl és a honvédségrõl az oly fontos elsõ benyomást. Mint mondta, a Magyar Honvédség professzionális haderõt szervez, amelyben kiemelkedõ szerep jut a jól képzett, több nyelvet beszélõ és folyamatos fejlõdésre képes katonáknak, akik nemcsak idehaza, de a Nyugat-Balkánon, Afganisztánban, Irakban és késõbb esetleg Afrika különbözõ területein is vállalhatnak missziós feladatokat. – Különleges sorsvállalás a katonák részérõl, amikor átlépik a Központi Kiképzõ Bázis küszöbét, a honvédség kapuját – tette hozzá a magas rangú katonai vezetõ, aki egyúttal köszönetet mondott a honvédek hozzátartozóinak a támogató családi háttér biztosításáért. Búcsúzóul elmondta: – Az egyenruha nem egyszerû védõeszköz vagy munkaruha, hanem a magyar államot szimbolizálja. A körülbelül egy századnyi ember kibocsátását végignézték a szeptemberben bevonult tiszthelyettes-jelöltek, az angol nyelvtanfolyamon résztvevõ honvédek, valamint az OKJ-s képzésben részt vevõ hallgatók is, így ismét megtelt az alakuló tér. Az ünnepség végén szokás szerint sor került a legjobban kiképzett és a legsportosabb honvéd, valamint a legeredményesebb kiképzõ címek és jutalmak kiosztására, majd a hozzátartozók látogatást tehettek a laktanya különbözõ területein. Bokor Tamás
Gazdasági Ellátó Szervezet Szentendre pályázatot hirdet takarítói munkakör betöltésére Pályázati feltételek: • Általános iskolai végzettség • Büntetlen elõélet • Cselekvõképesség
lásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényben, valamint a 77/1993.(V.12.) kormányrendeletben foglaltak az irányadók. • A kinevezés határozatlan idõre szól, 3 hónap próbaidõ kikötésével. Pályázat benyújtása: Gazdasági Ellátó Szervezet Szentendre, Kálvária út 18. e-mail:
[email protected] Pályázat benyújtásának határideje: október 28.
Pályázathoz csatolni kell: • Iskolai végzettséget igazoló irat hiteles másolata • Önéletrajz • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány
Pályázat elbírálásának határideje: október 30. A döntésrõl a pályázót legkésõbb 8 napon belül írásban értesítjük
Feladatköre: • Polgármesteri Hivatal helyiségeinek takarítása
Állás betöltésének várható idõpontja legkorábban: 2009. november 2.
Juttatások: • Közalkalmazotti kinevezés, jogállására, illetményére és juttatásaira a Közalkalmazottak jogál-
A pályázattal kapcsolatban érdeklõdni lehet: 06-26-311-624; 500-624-es telefonszámon Szabóné Klement Borbála igazgatónál
6 város KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP
XXIII. ÉVFOLYAM • 36. SZÁM • 2009. OKTÓBER 16.
Bükkös takarítás-Bükkös Pályázat 2009. yönyörû õszi napsütés várta a Bükkös-parti takarítás résztvevõit az elmúlt hétvégén. Már bevett rend szerint takarít, majd ünnepel a csapat minden õsszel. Persze mindig vannak új arcok! Az ismerõsök találkozása mellett távolabbi szomszédokat, patak partiakat hoz össze a Bükkös party. Patakot szennyezõ szemétbõl egyre kevesebb van, hiszen a VSZ ZRT. végzi a dolgát, és az idei évben a patakpartra kihelyezett 20-25 új közterületi szemétgyûjtõ is érezteti már pozitív hatását, de azért így is volt munka bõven. Most elõször gyûjtöttük külön konténerekbe a zöld és a kommunális hulladékot. A Bükkös part 7 helyszínén voltak kihelyezve konténerek: a 11-es úttól a parktáborig.
G Postaláda
Munka és becsület Szeretnék közreadni egy történetet. Tizenvalahány éve kaptam egy zsebkést ajándékba, amit szerettem használni, ám sajnos meghibásodott, ezért felkerestem a készítõjét, a Dumtsa Jenõ u. 9. szám alatti céget, hogy javítsák meg. A javítás kiváló minõségben megtörtént. Mikor megkérdeztem, hogy mivel tartozom, meglepetésemre azt közölték, hogy semmivel. Ez késztetett engem arra, hogy közreadjam e lap hasábjain, hogy van még egy-két helyen becsület a mi városunkban is. Ilyen ez az immár három évtizeden keresztül üzemelõ késes bolt, melyet a Sztankovics család mûködtet. Jellemzõ a családra a hagyományok ápolása, a szakma szeretete, és amit én megtapasztaltam: a becsület. Mint azt megtudtam, vettek már itt sokan kést, többek között Jimmy Carter, az USA korábbi elnöke, Sára Sándor neves filmrendezõ, Bodrogi Gyula, a közszeretetnek örvendõ ismert színész, Kepes András író és még sokan mások. Kívánom, hogy munkájukban továbbra is találják meg örömüket és a megérdemelt megbecsülést. Id. Szabó Gyula
Pataktakarítás: idén harmadszor
varázsolt mosolyt kicsik és nagyok arcára. A szentendrei óvónõkbõl álló mesejátszó kör ezúttal is sziporkázott. A rendezvény résztvevõi a Szamos Cukrászda jóvoltából marcipán édességet kaptak, Szentendre Város Önkormányzatának támogatásával: csokit, üdítõt, fornettit, színes
A Sasvári-testvérek gyönyõrû csángó népdalokat adtak elõ
A pataktakarításba az itt élõkön kívül aktívan bekapcsolódtak az Izbégi Általános Iskola diákjai, az „Érted“ menhely néhány lakója. A takarítást követte az ünnepség: Deli Gabi tanárnõ vezetésével aszfaltrajz-versenyt szerveztünk, majd a Fuszulyka Mesejátszó Kör elõadása
ceruzát valamint egy-egy régi Bükkös-patak képeslapot – hátoldalán a következõ felirattal: „A Duna fölött fekvõ falu, amelynek jobb felén az Apurig nevû patak folyik“ (1009-bõl származó oklevél részlet) Az 1000 éves Szentendre és Bükkös patak köszöni a segítséget: Bükkös Egyesület.
Szentendre „Értékei” Sikeresen lezajlott szeptember 18-án a Szentendrei Önkormányzat Oktatási Alapjának támogatásával a Szalamandra Egyesület által szervezett Szentendre „Értékei“ címû játékos vetélkedõ. A program célja az volt, hogy rácsodálkoztassuk a diákokat Szentendre ismert vagy éppen kevésbé ismert értékeire és ezáltal a lokálpatriotizmust erõsítsük bennük. Azokat a helyi értékeket kerestük, amelyek hozzátartoznak egy adott településen, térségben, tájegységen élõk azonosságtudatához és hovatartozásához. A Szentendrén levõ hat általános iskola 6. osztályait vontuk be a programba. Hét darab 4-5 fõs csapat jelentkezett az alábbi iskolákból: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium 6.A és 6.B, Izbégi Általános Iskola 6.A és 6.B, Barcsay Általános Iskola 6.A és 6.B és Templomdombi Iskola 6. osztály. A vetélkedõ során a gyerekek feladatlapok segítségével „kincskeresõ” játékban vettek rész, majd visszatérve a Napórásházban totó formájában számot adtak tudásukról. A vetélkedõt a Barcsay Jenõ Általános Iskola 6.B osztályának csapata nyerte. Gratulálunk nekik! Szalamandra Egyesület
Idén harmadszor hirdettük meg a Bükkös pályázatot: a díjakat Kun Csaba alpolgármester és dr. Pázmány Annamária képviselõ asszony adták át. Az elsõ díjat Szamos László és családja kapta azért a lelkes, önzetlen támogatásért, amivel a Bükkös menti takarításokat részesítik lassan 10. éve. Kósa Klára gyönyörû kerámiatálját a család nevében Szamos Annamária vette át. 2009. Bükkös part legszebb kertje díjat Balogh László festõmûvész és családja kertje, és a Bükkös part 22. alatti társasház kertje kapták. Deli Gabi szép kertjéért díszoklevelet kapott. 2009. Bükkös part legszebben karban tartott partszakasza díjat is többen megosztva kapták: a Varga család, Malomsoky család és Bódog Józsefné házaik elõtti partszakasz és Riesz Zoltán és családja háza elõtti partszakasz, a Hamvas Béla tér. A díjazottak Lukács Tibor és Riesz Zoltán 1-1 festményét, díszoklevelet, valamint 1-1 kapujukra felszerelhetõ táblát kaptak, melyek hirdetik, hogy õk nyerték el 2009. év legszebb patakparti kertje, legszebben karbantartott partszakasza díjakat. A takarítást megelõzõen Bá-
donyi Kinga tanárnõ vezetésével a Mûvészeti Iskola diákjai kijavították a Bükkösaluljáró gyerekrajzait. Ezt a javítást évente kétszer végzi az iskola a Bükköspartiak Baráti Köre Egyesület támogatásával. Az elkövetkezõ egyik hétvégén pedig a Bükkös-patak piaci hídját fogjuk lefesteni a Baptista Egyház fiatal híveinek segítségével, Dani Zsolt lelkipásztor irányításával. A Bükkös party sikeres lezajlásáért köszönetet mondunk a rendezvény támogatóinak: Szentendre Város Önkormányzatának, a VSZ ZRT-nek, a SzeVi-nek, a Szentendre-Gondolat Tévének, a Szamos Marcipán Cukrászdának, a Kósa Reneszánsz Kerámiamûhelynek, Riesz Zoltán és Lukács Tibor képzõmûvészeknek, Szûcs Sándor papírmolnárnak, Nagy Sándor képkeretezõnek, Kovács Endre kovácsmesternek, a Pharmapress Nyomdának. Köszönet a segítõknek: Sándorné Vincze Viktória környezetvédelmi referens, Herczeg Ábris (Kulturális Kht.), Pálinkás Attila és Tóth Ferenc (Vsz Zrt.), Benkó Ági, Udvarhelyi Edina, Szeneiné Andornaki Edit, Sinkovits család, Lehosik család, Szurmai Ferenc, Herber Dénes, Weszelits András, Agy Tanoda szervezésben nyújtott segítségéért, valamint Herber Ágota tanárnõnek és az izbégi szülõknek a gyerekek szervezéséért, az Érted Hajléktalan Szálló lakóinak, és a takarításban, partrendezésben résztvevõ valamennyi segítõnek. Köszönjük a közremûködést: Bádonyi Kingának, a Fuszulyka Mesejátszó Körnek, Sasvári testvéreknek, Deli Gabinak, Kun Csabának és dr. Pázmány Annamáriának. Zakar Ágnes elnök, a rendezvényt szervezõ: Bükköspartiak Baráti Köre Egyesület nevében
város 7 KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP
XXIII. ÉVFOLYAM • 36. SZÁM • 2009. OKTÓBER 16.
Képviselõk félidõben
Merre tovább Szentendre? A SzeVi-ben még tavaly õsszel elindított sorozat a képviselõk körzetben végzett munkájának bemutatásáról szól. Én most mégsem a saját körzetemben végzett munkámról írok, hanem olyan problémára hívom fel a figyelmet, mely minden szentendreit közvetlenül érint, ezért vitaindítónak szánom írásomat. képviselõ és a polgármester négy évre kapja felhatalmazását a város irányítására. A ma hozott döntéseink évek múlva „érnek be“, élvezzük elõnyeit vagy szenvedjük következményeit. Gondoljunk csak a 70-es évek végén hozott tanácsi határozatokra: ekkor dõlt el a 11-es út nyomvonalának kijelölése, lakótelepek építése (Püspökmajor, Pannónia, Vasvári, Füzespark), építési telkek parcellázása (Pismány, Izbég, kertváros). Ezen döntések hatására a hétezer lélekszámú városkából mára 25 ezer lakosú, közepes várossá váltunk. Az akkor elindított „fejlõdést“ folytatta minden önkormányzat. A most hivatalban lévõ polgármester és a képviselõtestület hasonló horderejû döntéseket készül meghozni: a most még beépítetlen területekbõl lakóterületeket alakítanak ki. E döntés meghozatala elõtt az október 8-i testületi ülésre elõterjesztést készítettem, melyben kértem a polgármestert és a testületet, hogy a rendezési tervet készítõ céggel vizsgáltassa meg, milyen más lehetõségek vannak az önkormányzat elõtt, mint a teljes beépítés. Így néhány kérdésre talán választ kaphattunk volna. Elõterjesztésemet azonban a többség nem támogatta, dr. Dietz Ferenc polgármester pedig tartózkodott a szavazásnál.
• Mennyibe került ez a döntés az önkormányzatnak, vagyis nekünk, szentendreieknek, miért nincs minden rövid és hosszú távon jelentkezõ költséget bemutató elemzés a döntés elõtt?
A
Dugó a 11-es fõúton, reggelenként
Ezt az alkalmat nem saját munkám bemutatására használom, hanem egy fontosabb, a város jövõjét jelentõsen befolyásoló döntésre hívom fel a figyelmet
Én ezekre a kérdésekre szeretnék váLaszt kapni: • Muszáj a Pilisi Parkerdõig „kúszni“ a városnak? • Muszáj körbeépíteni a Skanzent családi házakkal? • Mi lesz a most is zsúfolt úthálózattal, hiszen nem lesz szélesebb a 11-es, a Kálvária, a Vasúti villasor, a Sztaravodai út, a Szentlászlói út, az Egres út? • Mit csinál az önkormányzat, ha törvényi kötelezettségeinek nem tud eleget tenni, mert nincs elég bölcsödei, óvodai, iskolai férõhely? • Tudja Ön, hogy a Püspökmajori Óvoda udvarára lakókonténereket helyez el a város, s ezekben játszanak majd az óvodásaink? • Szükség van 5000 új szentendrei polgárra?
Új elnököt választottak A Szentendrei Nemzeti Konzervatív Kör szeptember 5-én megtartotta évi rendes tisztújító közgyûlését. Dr. Filó András alapító elnök lemondott az elnöki tisztségrõl, és a tagság egyhangúlag Berkes Attila eddigi alelnököt választotta az egyesület új elnökévé. Az alelnökök: Berecz István és Kosznovszki József. Az egyesület tagsága és szimpatizánsai október 6-án koszorúzással emlékeztek meg az aradi vértanúkról az Árpád kopjafánál. Berkesi Attila elnök
Itt az idõ szakítani a gondolkodásnak azzal a menetével, ami a fejlõdést csak mennyiségi alapon, új beépítésekkel, családi és sorházakkal, lakóparkokkal, bevásárlóközpontokkal képzeli el. Szentendre lehet más, lehet egyedi, lehet példamutató hazánkban. Ki kell, még ki lehet dolgozni egy új, a mennyiségi szemlélet helyett minõségre összpontosító fejlesztési tervet, mely nemcsak a külterületeket érinti, hanem az üdülõ- és a lakóterületeket is. Ezt nem lehet máról holnapra kitalálni és hatalmi szóval áterõltetni. Az áldemokrácia helyett (hiszen ki lesz függesztve az új rendezési terv a polgármesteri hivatalban) valós tájékoztatás mellett a most még egymás mellett elbeszélõ szervezetek (kárpótoltak, zöldszervezetek, önkormányzat) egyeztetésével, a közösen elfogadott fejlesztéseket akár helyi népszavazással kell megerõsíteni. Ez a népszavazás nem kevesebbrõl szólna, mint arról, hogy milyen városban szeretnénk élni, és milyen várost hagyunk gyermekeinkre. Fülöp Zsolt
Itt állnak majd a kis képen látható konténerek „ideiglenesen“
Szentendrei Családok Szentendre 1000 évében
Szentendre 1000 éves évfordulója alkalmából számos rendezvény mellett egy családi fotókiállítást is szervezett augusztusban Szentendre Város Önkormányzata, melyre 55 család több mint 500 fotója érkezett be. A nagy érdeklõdésre és óriási sikerre is tekintettel a fotókiállítás folytatására hívjuk városunk lakóit. A kiállítás címe: Szentendrei Családok Pillanatfelvételei II. Ideje és helye: 2009. december 1 – 2010. január 31. Polgármesteri Galéria A fotókiállításra képeket várunk az alábbiak szerint: 1. 1989. augusztus 20-a elõtt Szentendrén élt családok 1989. augusztus 20-a után született gyermekeinek fotói 2. 1989. augusztus 20-a után Szentendrére települt családok 1989. augusztus 20-a után készült családi fotói Fotók beküldési határideje: november 9.
Beküldési cím: dr. Dietz Ferenc polgármester, Szentendre Város Önkormányzata, 2000 Szentendre, Városház tér 3. postai úton vagy a Hivatal portájára is leadható zárt borítékban.(Kérjük minden fotóra szíveskedjenek a rajta lévõk nevét és a fotó készültének idejét ráírni, a képeket beszkenneljük, újranyomtatjuk és az eredetit visszajuttatjuk Önöknek.) Bízom benne, hogy millenniumi évünk méltó zárása lesz e kiállítás, melyre várom minden szentendrei lakos felvételét, hogy közösen ismét átélhessük a megörökített pillanatokat! Várom megtisztelõ jelentkezésüket: Dr. Dietz Ferenc polgármester
8 reklám KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP
XXIII. ÉVFOLYAM • 36. SZÁM • 2009. OKTÓBER 16.
millennium 9 KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP
XXIII. ÉVFOLYAM • 36. SZÁM • 2009. OKTÓBER 16.
Érdekességek az ezeréves Szentendre múltjából – Török Katalin rovata
A szentendrei ipartörténet elsõ fecskéi Gyárak és kõbányák Izbégen 19. század második felében létesült Szentendre elsõ olyan ipari üzeme, amit már a kortársi szóhasználat is gyárnak nevezett. Távol a város központjától, Izbégen a Bükkös-patak partján, mert hogy a patakmalmok mellett ezt a gyárat is kezdetben a víz energiája hajtotta. Ahogy múltak az évek, évtizedek, az egykori különálló kis
A
után már nem gyõzték teljesíteni a megrendeléseket. Krachler Ágoston édesapja még korábban téglagyári, mészégetõ kemencék építésére, tervezésére specializálta magát. Ennek köszönhette, hogy õt bízták meg a pesthidegkúti mésztelepen egy nagy teljesítményû, kör alakú mészégetõ kemence építésével, aminek üzembe helyezése sokat
as évek elejétõl indulhatott meg. Ekkor épült az ötletadó Krachler vezetésével a dömörkapui út, ami kettõs haszonnal is járt: munkát adott a frontról hazatért katonáknak és megkönnyítette a kibányászott kõ tengelyén történõ szállítását, mindaddig, amíg el nem készült a hat és fél kilométer hosszú drótkötélpálya Dömörkapu és a HÉV-
Apáti Abkarovics Béla: Kõfejtõk
szerb faluban, Izbégen elkezdtek szaporodni a termelõ üzemek. Áttekintésükben nagy segítséget nyújt Izbég egyetlen, magas életkort megélt, helyi születésû krónikása, Krachler Ágoston, aki közel kilencvenéves korában, ragyogó emlékezõ tehetségének birtokában írta meg a mind máig kéziratban nyugvó visszaemlékezéseit.
A TIZENÖTÖDIK GYERMEK Krachler Ágoston 1902-ben, Péter-Pál napján született, apja második házasságából a kilencedik, de a két házasságot egybevéve, a tizenötödik gyermekként. Az ausztriai születésû édesapa fiatal legényként kitanulta a kõmûves szakmát, aminek igen jó hasznát vette itt Magyarországon, ugyanis Pest nagy lendülettel épült át igazi nagyvárossá az 1870-es évektõl. A nagy építkezésekhez a pilisi mészégetõk szállították a meszet, de egy idõ
segített a pesti építkezések mészellátásán. Krachler kõmûves már az iskolában is kitûnt igen jó rajzoló készségével, éles eszével, kreativitásával. Nem az a típus volt, aki otthon ülve várta, hogy megkeressék a munkával. Elébe ment a dolognak, ahol lehetõséget, fantáziát látott benne. Így adódott, hogy 1912-ben maga mellé vette tizenötödik gyermekét, Ágoston fiát, és mintakövet vitt a Budapesti Mûépítészeti Hivatalba az út- és járdaépítésre kiválóan alkalmas dömörkapui kõbõl. Tette mindezt abban a reményben, hogy munkalehetõséget tud szerezni általa a szentendreieknek és ezen keresztül hozzájárulhat a maga szerény eszközeivel a város gyarapodásához is. A követ ugyan megfelelõnek tartották, de elõször pénzhiány, majd az elsõ világháború mindent átrendezõ és összekuszáló évei miatt a kõfejtés csak az 1920-
végállomás mögötti kõzúzásra kijelölt terület között. A levegõben, csilléken szállított követ az útépítésekhez itt zúzták apróra. Emlékét még ma is õrzi a város jelenlegi iparterületén végigfutó Kõzúzó utca.
KÕZÚZÓK ÉS KÕFEJTÕK A kõzúzó telep 1923-ban kezdte meg mûködését, és folytatta egészen 1960-ig. A kötélpálya és telep tervezését és építését a Laufer József-féle Magyar Kötélpálya Gyár végezte. Kezdetben a mai Kõzúzó utca 8. szám alatti telken fabarakkokban laktak a kõzúzó munkásai, késõbb a cég üzemi lakásokat építtetett részükre. A kõzúzó területén az ún. „kubik-gödörbõl“ termelték ki a lakások építéséhez a vályogtégla alapanyagául szolgáló agyagot. Az elhagyott gödör a késõbbiekben a környékbeli és a kõzúzóbeli gyerekek kedvelt és izgalmakban bõvelkedõ
játszóhelyévé vált. A Dömörkaputól csilléken leérkezett követ különbözõ tevékenységre szakosodott munkások, mint pl.: csillefogadó, zúzóetetõ, liftes, üzemlakatos fogadta. Külön brigád dolgozott folyamatosan a zúzott kõ vagonokba lapátolásával. A dömörkapui kõbányászat, mint arra múlt heti írásom végén már utaltam, jótékony vonzatai mellett egy áldozatot is követelt: neki tulajdonítják ugyanis a híres dömörkapui vízesés megszûnését. Az idõs Krachler és Hauszmann Alajos, korának neves építésze, az izbégi Anna-völgyben gazdaságot és nyári lakot fenntartó mûegyetemi tanár között termékeny munkakapcsolat alakult ki. Krachler Ágoston még idõs korában is jól emlékezett az apjától hallott elbeszélésekre, melyek arról szóltak, hogy mi mindent épített Hauszmann megbízásából. 1896-ban például õt bízta meg a máriaremetei templom három évig tartó építésének a vezetésével. De az idõs Krachler nevét õrzi az 1930-ban épült ún. Szmerdáni-híd is, amit õ tervezett. Ez a híd lett Izbég falu nyugati határa. Krachler Ágoston írott visszaemlékezését útikalauzként használva idézem fel a Bükkös-patak izbégi szakaszának további ipartörténeti érdekességeit. A dömörkapui kõbányát megelõzte egy olasz bányamester, bizonyos Roselli által beindított kõfejtõ hely, a késõbbi Kékibánya. Innen a város felé haladva a Bükkös partján létesült 1865-ben Szentendre legelsõ gyára, a Zimmer-féle Szerszámgyár. Hogy milyen is volt ez a gyármatuzsálem, mesélje el Krachler Ágoston: „Az elsõ években vízikerék meghajtással, az 1880-as évektõl egy gõzgép segítségével mûködött. A két méter átmérõjû, nagy köszörûköveknek egy víziárok adta a vizet. A gyár igen híres volt szerszámkészítésben. Az ország területérõl, de külföldrõl is sokan jöttek szerszámokat megrendelni mindenféle szakma részére: bognároknak, kádároknak, kovácsoknak, ácsoknak készítettek itt kéziszerszámo-
kat. Ha jöttek például valamilyen szerszámot megrendelni, és abból éppen nem volt készen, akkor itt maradtak kéthárom éjszakára az iparosok, a faluban megszálltak, és úgy várták meg, amíg elkészítik nekik. A gyárban kb. húsz-huszonöt falubeli (azaz izbégi) és szentendrei inas dolgozott. Zimmer munkásainak majálisokat rendezett, az 1901-esrõl fénykép is készült. Ezen üzem késõbb Csoknyai és utána Gajári gyár lett.“
VÁROSSZÉLI IPAROSOK A Zimmer gyártól a város felé haladva a következõ ipari létesítmény – nem számítva most a gabonaõrlõ malmokat – az 1880-as években fatalicskákat gyártó Nedelko-féle üzem volt. Ezt követte a két részvényes által szintén a patak mellé telepített Lám- és Korlát-féle szerszámgyár, a késõbbiekben Kocsigyár néven ismert üzem. Bemutatásához ismét átadom a szót Krachler Ágostonnak: „A gyárban lószerszám verítékeket (vereteket) készítettek. A gyár vízi-kerék meghajtásban mûködött, és igen sok dolgozót alkalmazott. Az inasok száma meghaladta a harmincat, negyvenet, akik fõleg menhelyi fiúkból tevõdtek ki. Horvátszlavon fiúk voltak. Négy évig kellett itt dolgozniuk, teljes ellátást, kosztot kaptak, bent a gyár területén laktak. Fizetést nem kaptak, csak néha tíz-húsz fillér mozipénzt adtak azoknak, akik rendesen, szorgalmasan dolgoztak. Itt tanultak meg úgy-ahogy magyarul. Négy év elteltével segédek lettek, volt aki itt maradt, volt aki visszament. A bejáró izbégi dolgozók öntõ, lakatos, esztergályos mesterek voltak. Az 1930-as években új tulajdonosai lettek a gyárnak: Vilcsek és Lovas, akik egy turbina meghajtású zsilipet és csatornát terveztek. A terv csõdöt mondott, és továbbra is Diesel-motor mûködtette az üzemet, ami késõbb kasza-, majd kocsigyár lett“ – majd a rendszerváltás után eltöröltetett a föld színérõl és átadta helyét napjaink divatos létesítményének, egy lakóparknak.
10 zöldpont KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP
XXIII. ÉVFOLYAM • 36. SZÁM • 2009. OKTÓBER 16.
Aktív környezetvédelem egy passzívházban
N
A PASSZÍVHÁZ-SZEMLÉLET A passzívház energiafelhasználása nem haladja meg a 15 KWh/m2/évet, miközben a mai magyar átlag több mint 200 KWh/m2/év. A kellemes belsõ klíma nyáron hûtés, télen pedig fûtés nélkül biztosítható. A titok a tökéletes hõszigetelésben, a hõhídmentes és légtömör szerkezetben, a háromrétegû nyílászárókban, a déli tájolásban és még sok más apró részletben rejlik. Minden azt a célt szolgálja, hogy megõrizzék és újrahasznosítsák a házban termelõdõ hõt. Legfõbb passzív energiaforrás a déli tájolású ablakokon beérkezõ napfény, valamint a gépek és a bentlakók által leadott hulladékhõ. A passzív energiaforrásokat kombinálják az eltávozó, elhasznált levegõbõl visszanyert hõenergiával. A szellõztetés nem ablaknyitogatós módon történik, hanem egy hõvisszanyerõvel ellátott légkomfort szellõztetõ berendezéssel. Ezáltal csak a kosz és a pára távozik, a hõ viszont bennmarad.
ság és energiatakarékosság kiváló példája. A SZENTENDREI PASSZÍVHÁZ Az építtetõ fiatal szentendrei házaspár németországi tapasztalataik alapján, és egy családi építkezés tanulságait leszûrve döntött a passzívház mellett. A város polgáraiként fontosnak tartották, hogy igazi szentendrei ház épüljön fel, ezért a tervezõépítész, a kivitelezõ építész, sõt még a kert megálmodója is szentendrei. Aktív környezetvédõkként fontos szempont volt számukra, hogy csökkentsék házuk károsanyag-, (mindenekelõtt szén-dioxid-) kibocsátását. Ezen kívül anyagi és életminõségi indokok is befolyásolták õket. Bár az építkezés összköltsége mintegy 20%-kal meghaladta egy hagyományos ház megépítésének kiadásait, hosszú távon ezt ellensúlyozza az épület energiahatékonysága. A ház életminõségi elõnyeihez tartozik a folyamatosan keringõ, por- és pollenmentes, friss levegõ, az egyenletes és optimális hõmérséklet – mindezek magas komfortérzetet biztosítanak majd a ház lakóinak. A GONDOLKODÓ EMBER HÁZA A passzívház a gondolkodó ember háza, vallja a ház építész tervezõje, Lukács Péter, akinek a tervjavaslata egy szakmai zsûri által is értékelt tervpályázaton lett a befutó. Bár passzívházat korábban még nem tervezett, mindig közel állt hozzá az energiatakarékos építési szemlélet. A legnagyobb kihívásnak azt érezte, hogy a megrendelõk igényeinek figyelembevételével, a passzívház funkcionális követelményeit
szem elõtt tartva olyan házat tervezzen, mely esztétikai értékeket is közvetít. Feladata több szempontból is bonyolult volt, hiszen a belváros kapujában lévõ, keskeny és lejtõs saroktelekre kellett megálmodnia a házat. Nehéz volt igazodási pontokat találnia, mert egy rendezetlen, heterogén térszerkezetbe kellett elhelyezni az épületet. Az északi oldal, ahogy a passzívházak többségénél is, zárt, ablaktalan, itt olyan funkcionálisan alárendelt
mányos háztól, hogy kicsit átgondoltabban kell megtervezni.
terek kaptak helyet, mint a gardrób, kamra, fürdõszoba. Déli irányba viszont megnyílik a homlokzat, a nagy ablakok úgy vannak elhelyezve, hogy a téli napfény besüssön a házba, a nyári napsugarak viszont ne tûzzenek be közvetlenül. A nyári túlmelegedéstõl a házat zsaluziák is védik. A ház a városszerkezeti maghoz idomulva, a szomszédos házak ritmusát követve befejezi és lezárja a teret. Reményei szerint sikerült eloszlatni azt a tévhitet, miszerint egy passzívház csak csúnya lehet. Sommás véleménye szerint egy passzívház csak abban különbözik egy hagyo-
olyan városok, ahol csak paszszívházakra adnak ki építési engedélyt. Ezek az épületek az osztrák tulajdonosoknak nem jelentenek nagy megterhelést, hiszen a bekerülési költség csak 5-6%-kal haladja meg a hagyományos épületeket, mivel az ezen felüli költségrészt az állam magára vállalja. Vorarlberg tartományában 2007 óta államilag támogatott szociális lakásépítésnél kötelezõ a passzívházminõség betartása. E házak népszerûsítését szolgálja például a „nemzetközi passzívház látogatási program“, mely során az érdeklõdõk betekintést nyerhetnek a „kulisszatitkokba“.
A SZOMSZÉD HÁZA MINDIG ZÖLDEBB Az elsõ passzívházat a németországi Darmstadtban építették 1991-ben. Idõközben körülbelül 16 000 passzívház épült világszerte, melyek többsége Németországban és Ausztriában található. Ez utóbbi országban komplett lakóparkok épülnek ezen a módon, valamint léteznek
fotó • Krizbo
apjainkban egyre érzékelhetõbbé válnak az erõforrás- és a világméretû környezeti válság jelei. Sokan még mindig struccpolitikát folytatva homokba dugják a fejüket, és nem vesznek tudomást az összeomló rendszer anomáliáiról. A globális felmelegedés, a világméretû környezetszennyezés, a kimerülõ energiaforrások még mindig csak távoli rémképekként derengenek sokunk elõtt. Pedig Magyarország igencsak kiszolgáltatott helyzetben van, többek között az energiaellátás területén is. Hazánkban a külföldi energiafüggõséget a megújuló energiák hasznosítása enyhíthetné, de ezen a téren sem tudunk felmutatni igazán jelentõs eredményeket. A gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan szemléletet kevesen vallják magukénak, pedig ez lehetne az egyik kulcsa a negatív folyamatok megállításának. Szentendrén néhány hét múlva egy különleges családi ház kerül átadásra, mely a környezettudatos-
A MI HÁZUNK TÁJA Magyarországon jelenleg két minõsített passzívház van (a szadai és a tényõi), valamint 10-15 háznak van folyamatban a minõsítése. Felmerül tehát a kérdés, hogy miért ilyen csekély hazánkban az ilyen típusú épületek száma? Magyarországon jelenleg nem részesül állami támogatásban az, aki ilyen házat épít. A támogatási rendszer hiányán kívül a szélesebb körû tájékoztatás sem megoldott. Pedig a passzívházakét megközelítõ energiatakarékossági szint elérése régi épületek esetében is megoldható. Jó példa erre a Solanova mintaprojekt, melynek keretében egy 42 lakásos dunaújvárosi panelépületet újítottak fel energiatudatos passzívház technikákkal. A legnagyobb eredmény, hogy az épület fûtési energiafelhasználása több mint 80%-kal csökkent. Kevés szó esik a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által 2009-es évre meghirdetett Klímabarát Otthon Panelprogramról, mely a lakóépületek széndioxid-kibocsátás csökkentést és energia-megtakarítást eredményezõ korszerûsítését, felújítását támogatja. Az érintettekhez sok esetben el sem jut az információ a hasonló lehetõségekrõl. Jó lenne, ha Szentendre is aktívabb szerepet vállalna a passzívház technikák elterjesztésében. Kopin Katalin
zöldpont 11 KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP
Mindennapi zöld tanácsok! E rovatunkban arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy minden egyes tevékenységünkkel valamilyen módon hatunk a környezetünkre. Azzal, hogy mit vásárolunk, hogyan világítunk, fûtünk, hogyan gazdálkodunk vízkészletünkkel, vagy éppen hogyan közlekedünk, ugyanúgy árthatunk a környezetünknek vagy kímélhetjük azt. HÁZTARTÁSI HULLADÉK: MIT HOVA? papír-rövidítés: PAP- (újságok, folyóiratok, füzetek, könyvek, hullámpapír, csomagolópapír, szórólap, papírdoboz, kartondoboz): szelektív gyûjtõszigetek kék konténerei, hulladékudvarok. A szelektív gyûjtõbe nem szabad bedobni: az élelmiszermaradványokat és egyéb szennyezõdéseket tartalmazó (pl. olaj, zsír, oldószer) papírokat, használt papír zsebkendõt, szalvétákat stb. fehér üveg- rövidítés: GL- ( tiszta, kiöblített italos és egyéb, színezetlen öblös üvegek): szelektív gyûjtõszigetek fehér konténerei, hulladékudvarok. A szelektív gyûjtõbe nem szabad bedobni: színes üveget, tükröt, ablaküveget, villanykörtét, szemüveget, nagyítót, drótszövetes üveget, kerámiát, porcelánt, neoncsövet. színes üveg- rövidítés: GL- (színes italos-, befõttes- és parfümös üveg, öblösüveg): szelektív gyûjtõszigetek zöld színû konténerei, hulladékudvarok. A szelektív gyûjtõbe nem szabad bedobni: fehér üveget, drótszövetes üveget, katedrálüveget, kerámiát és porcelánt. mûanyag- rövidítések: PET, HDPE, LDPE, PP, PS- (üdítõs, ásványvizes PET-palackok, kiöblített háztartási flakonok és azok lecsavart kupakjai: samponos, habfürdõs stb., tejes, joghurtos poharak, margarinos doboz csak kimosva, háztartásban elõforduló tiszta fóliák: szatyrok, tasakok, csomagoló fóliák stb.:
szelektív gyûjtõszigetek sárga konténerei, tejtermékek mûanyagdobozainak kivételével hulladékudvarok. A szelektív gyûjtõbe nem szabad bedobni: zsíros, olajos, háztartási vegyi anyaggal szennyezett (nem kimosott) flakont, élelmiszer-maradványt tartalmazó mûanyagot, hungarocellt, CD-lemezt, magnó- és videokazettát, egyéb mûanyagnak ítélt hulladékot (pl. nejlonharisnya). fém-rövidítések: FE, ALU- fém dobozok (üdítõs, sörös, konzerves stb.) és a háztartási kis fémhulladékok (pl. evõeszközök stb.): szelektív gyûjtõszigetek szürke konténerei, hulladékudvarok. A szelektív gyûjtõszigetbe nem szabad bedobni: nem csomagolási fémhulladékot, barkácsolásból megmaradt hulladék fémdarabot. többrétegû italos doboz (tetra-pak): szelektív gyûjtõszigetek papír vagy mûanyag gyûjtõládája (városa válogatja, hogy hol melyikbe kell bedobni; Budapesten a papírgyûjtõ konténerekben és hulladékudvarokban gyûjthetõ). elem: elemgyûjtõk iskolákban, könyvtárakban, közintézményekben és hulladékudvarokban. használt vagy fáradt fõzõolaj: lakossági hulladékgyûjtõ udvarok. Ez veszélyes hulladék! használt akkumulátor: lakossági hulladékgyûjtõ udvarok. Ez veszélyes hulladék! számítógépek és alkatrészek: számítógép-bontók, pl: 4M elektronikai hulladék (már nem használható gépek): kereskedõk (új áru vásárlása esetén minden elekromos és elekronikai eszközt forgalmazó kereskedõnek vissza kell vennie a régi, leselejtezett terméket) és lakossági hulladékgyûjtõ udvarok. mobiltelefon és akkumulátor: Pannon, T-Mobile és Vodafone boltok. fénycsövek: speciális gyûjtõládák hipermarketeknél és barkácsáruházaknál. kerti zöldhulladék: a megfelelõ zsákba gyûjteni. Nem szabad a zsákba tenni: fennyõgallyat, diófalevelet, vadgesztenyét és levelét. K. I.
Csomagolási hulladékok szelektív gyûjtése otthonunkban 21. századi világunk egyik kiemelten kezelendõ problémája a megnövekedett, sokféle anyagból álló hulladékok gyûjtése, tárolása és újrahasznositása. Minél fejlettebb gazdaságilag egy ország, annál több szemetet termel. A probléma nagyságát elõször a G8ak ismerték fel a 60-as évek elején, hazánk a 80-as évek végétõl tesz lépéseket e téren. Világossá vált, hogy az állami közremûködés nélkülözhetetlen, mert kell egy koordináló szervezet, mely mögött megfelelõ szakembergárda és pénzügyi támogató áll. A csomagolási hulladékok csak kis szelete a környezetünk védelmének. Miért foglalkozunk elsõként ezzel? Azért, mert mindenkinek van háztartása, és mi, honpolgárok a háztartásban képzõdött hulladék megfelelõ kezelésével tudunk a legtöbbet tenni a környezet megóvásáért. A 2000-es évekre elértük végre, hogy uniós törvényi szintre emelték és kormányrendeletekben szabályozták a csomagolási hulladék gyûjtését és hasznosítását. Magyarországon a törvény elõirja, hogy a keletkezõ csomagolási hulladéknak legalább a felét újra hasznosíani kell! E nagyszabású program megvalósítására hazánkban az ÖKO-Pannon Közhasznú Társaság vállalko-
zott, mely a PRO-EUROPE nevû hulladékhasznosítást koordináló szervezeteket összefogó nemzetközi rendszer tagja. Az Ö.-P. Kht. a csomagolási hulladékok begyûjtését és hasznosítását koordinálja az önkormányzatok, a csomagolóeszköz-gyártók, valamint a csomagolt eszközök gyártói között. Budapesten kívül már 24 város-
XXIII. ÉVFOLYAM • 36. SZÁM • 2009. OKTÓBER 16.
ban és régióban folytatja tevékenységét. Kiemelten fontos területe a partnerrégiók óvodáinak és általános iskoláinak hulladékgazdálkodási oktatása. Az idei iskolakezdésre az immár harmadik kiadást megért oktatófüzettel, kifestõvel és tanári segédkönyvvel készültek, mely oktatócsomagot a szentendrei Templomdombi
A HÁZTARTÁSI HULLADÉK CSOPORTJAI 1. Háztartási szilárd hulladék: papír, mûanyag, fém, üveg, textil, italoskarton-doboz 1. Háztartási szerves hulladék (komposzt): konyhai zöldhulladék, kerti zöldhulladék, egyéb: állatszõr, tollak, alom 3. Háztartási folyékony hulladék (szennyviz): mosogatószerek, mosószerek, tisztítószerek 4. Veszélyes hulladékok: takarítószerek, festékek, kártevõirtók, gyógyszerek, elemek
Általános Iskolában bevezetett szelektív hulladékgyûjtési modell alapján Csalló Attila készítette. A mostani tanévkezdéskor a visegrádi Áprily Általános Iskola elsõ osztályosai, tanítói és tanárai részesültek ebben az ajándékcsomagban, majd Dunabogdány, Leányfalu és Szentendre több általános iskolája is csatlakozott a programhoz. Oktató és tájékoztató füzeteink megjelentetésében nagy segítséget jelentett, és ezúton is köszönetet mondunk Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszternek, az Országos Közoktatási Intézetnek, valamint a Környezeti Nevelés és Kommunikációs Programirodának. Az ÖKO Panna… sorozat népszerûsítésében külön köszönet illeti a Dunakanyar Nõszirom Egyesület, a SZIA Alapítvány és az ÉDISKE Alapítvány munkatársait. A sorozat következõ témája: a háztartási hulladék „mibenléte“ és a szelektív gyûjtés szabályai. Herendi
Meghívó gazdálkodóknak Ezúton szeretnék minden kedves gazdálkodót értesíteni arról, hogy 2008. évben pályázatot nyújtottam be EMVA – Fiatal mezõgazdasági tanulók részére nyújtandó támogatási jogcímre (6.122.01.01). A sikeres pályázat révén kapott támogatással önálló mezõgazdasági vállalkozást hoztam létre. Ennek bemutatása Diósjenõ 083/3 hrsz-en történik november 7-én, szombaton 11 órakor. A jövedelempótló támogatás és további támogatási lehetõségek igénybevételével vállalom, hogy életképes gazdaságot mûködtetek, és 2011-re a gazdaságom mérete legalább 21,86 EUME lesz. Fõ tevékenységem: gabonaféle (kivéve rizs), hüvelyes növények, olajos mag termesztése. Dombóvári Ildikó 2000 Szentendre, Dunakanyar krt. 50.
Zöld ünnepeink júniusban Október 1. Habitat Világnap
Október 4. Állatok világnapja: Az állatok világnapja október 4-re esik, Assisi Szent Ferencnek, az állatok védõszentjének halála napjára.
Október 8. A Természeti Katasztrófák Elleni Védekezés világnapja, Madármegfigyelõ nap
Október 15. Nemzetközi Gyalogló Nap
Október 21. Földünkért világnap
Október 31. Takarékossági világnap: A világ takarékpénztárainak 1924-ben tartott elsõ kongresszusán hozott határozat értelmében minden év októberének utolsó munkanapján tartják világszerte.
12 kultúra KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP
XXIII. ÉVFOLYAM • 36. SZÁM • 2009. OKTÓBER 16.
A Magyar Festészet Napján október 17-én, szombaton 14 órától a Czóbel Múzeum idõszakos kiállítótermében
CSALÁDI NAP A „Csendes szemlélõdés mestere, Miháltz Pál” kiállításban 14 órától: Krizbainé Szabó Éva múzeumpedagógus díjtalan tárlatvezetést tart 15 órától: Kreatív mûhely gyerekeknek: Építsünk képet színekbõl! Téma: A cirkusz világa Miháltz képein
Gyerekeknek A Püspökmajori Klubkönyvtárban (Hamvas Béla u. 6.) október 17-én, szombaton 10-12 óráig: játék a textillel: rongybaba készítés és patchwork képek. Október 31-én, szombaton 10-12 órakor: gyapjú játékok: játékés ékszerkészítés nemezbõl. A belépés ingyenes.
Elõadássorozat: Az új világrend A Dunaparti Mûvelõdési Házban hét elõadásból álló sorozat indul Az új világrend címmel minden hónap utolsó péntekjén, 18 órakor. Minden anyagrész vélelmezi az elõtte elhangzott elõadások anyagának ismeretét, mivel egymásra épülnek. Belépõdíj alkalmanként 500 Ft.
November 27. 2.TUDATI MÛKÖDÉSÜNK Felettes én, tudatos ÉN, a tudat fogalma, tudatalatti (belsõ gyermek), kozmikus törvények, melyek hatnak ránk! Vonzás, megfelelés, hit, ok-okozat stb. Az álmok és a mélyálom szintek. Hogyan jönnek létre az álmok? A fejlõdés az emberi fajban egyértelmûen a tudati-lelki-szellemi irányba hat, az igazi tudat-fokozás kelléktára, pszichikus képességek.
2010. január 29. 3. AZ AURA Mely rétegekbõl áll össze? Az aurarétegek jellemzõi. Színek az aurában. Mi a prána? Mi az energia? A csakrák. Mit jelölnek a csakráink? A csakrák egészségügyi jellemzõi, mely csakrák alulmûködése, mit jelöl? A HKO (Hagyományos Kínai Orvoslás) filozófiai háttere. Az öt elem tana. A meridiánok, a szervzóna ismertetése. Február 26. 4. REINKARNÁCIÓ – KARMA- DHARMA A „rettegett halál“, ami úgy van, hogy nincs! Evilágimásvilág. Bardó cros grol. Akik tudatuk fényében megélték a klinikai halál állapotát. Szabad-e siratni a halottat? - és meddig? Mennyország és pokol! Március 26. 5. A SIKERES ÉLETVEZETÉSRE VALÓ RÁHANGOLÓDÁS A siker lélektana, a siker összetevõi. A leki törvények ismerete és beépítése
életünkbe. A gyerekkorunk meghatározó szerepe felnõtt életünkre. Önértékelés, énképünk, én ideálunk. Szeretet és szolgálat!
Az Anonymus vendéglõben kellemes, családias hangulat fogad. Nincsenek túl sokan, se túl kevesen. Palyov Péter, a fiatal festõ kézfogással, mosolyogva üdvözöl. Arcán egyszerre látok büszkeséget, és némi zavart. Nem csoda, ez az elsõ kiállítása. Eckensberger Zsolttól, az Anonymus tulajdonosától megtudom, hogy erre is nehezen lehetett rábeszélni. Péter szerényen, elutasítóan fogadta a kiállítás ötletét. Gombai Zsóka galériatulajdonos megnyitója után nézem végig tüzetesebben a képeket. Péter tehetséges, nincs oka szégyenkezni. Munkái önmagukért beszélnek. Bár szobafestõként dolgozik, ecsethasználata bizonyítja, hogy tudása bõven túlmutat a festõhenger helyes használatán. Festményei egy része replika. A szakmát Van Gogh és Monet képeinek lemásolásával, autodidakta módon ismerte meg. Csak ez után, alig három éve döntött úgy, hogy saját érzései és képi világa bemutatásába kezd. Stílusa nehezen meghatározható, az eklektika jellemzi. Kiállításán találkozhatunk impresszionista utcarészletekkel, kubista formákkal és minimalista mûvekkel is. Eszköztára nem korlátozódik a festékre. Munkái között kollázsok és gyûrt, erõsen plasztikus felületek is megtalálhatók. Ahogy eszközei, úgy témái is különbözõk. Mint mondja, szívesen fest dekorációs célokat szolgáló és filozófiai témájú képeket egyaránt. Egy pohár bor mellett mesél arról, mennyire bántja és dühíti a korszemlélet, hogy az emberek készen kapnak mindent. Szupermarketekben kapható instant képeket vesznek, ahelyett, hogy festeni próbálnának valamit.
Április 30. 6. EGÉSZSÉG, TÁPLÁLKOZÁS, MOZGÁS, LÉGZÉS Tisztítókúrák, böjt, salaktalanítás. Alapanatómia. Betegségek lelki hátterei. Egynémely betegség és a rájuk oly jellemzõ tudati, lelki diszfunkciók összefüggése. Táplálkozás – „élõ ételek“ – csírák, „holt ételek“ – fagyasztás, mikrózás. Május 28. 7. SPIRITUÁLIS ÉNÜNK Éterikus testünk (élet testünk), asztrális (érzelmi testünk), mentális (gondolati testünk), kauzális (oki testünk). A teremtés maga kulcsszavakban. Okkultizmus. Mágia. Beavatások. A témákról és az elõadássorozatról bõvebb információ: Hodalik János természet- és lélekgyógyász, 06-30-478-7119
fotó • Krizbo
Október 30. 1. HIÁNYZÓ LÁNCSZEMEK Világkép, vallások, immanens-transzcendens, Logosz, Hármasságok és hetességek, Én-kép, személyiség (ego) egyéniség ÉN (ego), Az ember felépítése: test-lélekszellem. Hogyan alakult a fejlõdés, hol tart ma a fejlõdés? Mi a jellemzõje, jellegzetessége a léttagozatok világának: ásványvilág, növényvilág, állatvilág, embervilág. Mi valójában a lélek? Mi a szellem? Mi az agy?
Autodidakta eklektika
Inkább vásárolnak, mint hogy kreatívak legyenek saját boldogságukért. Kiállítása ékes bizonyítéka annak, hogy a mûvészet nem egy zárt elefántcsonttorony, amibe csak keveseknek adatik meg a bejutás. Eckensberger Zsolt éppen ezért rendez kiállításokat az Anonymusban, így támogatva a fiatal, új generációs mûvészeket. Mindezt kizárólag eszmei okokból, hiszen semmilyen honoráriumot nem vár a kiállítóktól. A vendéglõben immáron több mint száz kiállítást üdvözölhetett a közönség az elmúlt tíz évben, Péter tárlata pedig nem az utolsó. Az Anonymus vendéglõ szeretettel várja a kiállítani vágyókat ezután is. Krizbai Gergely
kultúra 13 KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP
Keresd a nõt! nagyfokú érzékenységgel és empátiával ábrázolt emberi figura. Mûveit, legyen szó akár kisplasztikáról, éremrõl vagy monumentális alkotásról, átszövi a játékosság és a humor, mely olykor az irónia határait súrolja. A most felavatott szobor egy eredetileg 30 cm-es, viaszveszejtéses bronz kisplasztika ihletett és pontos felnagyítása, melyet Koreny Viktória végzett el. Az alkotás felavatásán dr. Dietz Ferenc, Szentendre város pol-
fotó • Weszelits András
NAVIGARE NECESSE EST Egy köztéri szobor mindig egyfajta mementóként áll elõttünk, jel és üzenet egyben. Megállásra kényszerít, megszólít, elgondolkodtat – ha csak néhány pillanatra is, de kiszakít a hétköznapok rohanásából. Egy jól megválasztott szobor névjegy is egyben, vall a városról és lakóiról, tervekrõl és álmokról. Hajózni pedig muszáj! – vélték az ókori Rómában, s vallotta Ligeti Erika is, akinek értelmezésében ez egyet jelentett
Dr. Dietz Ferenc, Koreny Viktória, Kovács Benedek és Pelczné dr. Gáll Ildikó a szoboravatón
a folytonos alkotással, cselekvéssel, mûvek teremtésével. A mûvésznõ a hazai szobrászat és éremmûvészet ki-emelkedõ alakja volt, 1969-tõl haláláig a szentendrei új mûvésztelepen élt és dolgozott. Szobrászatának központi témája a
gármestere elmondta: „Amikor Ligeti Erika fiánál, Kovács Benedeknél a többi alkotás között megláttam ezt a szobrot, akkor még kisplasztikát, lenyûgözött ennek egyszerûsége, s ezzel együtt súlyos üzenete. Úgy gondoltam, hogy ennél az alkotás-
Losonci Miklós 80 éves A Szentendre Szalon, dr. Gyarmati Péter invitálta október 8-án 18 órára a vendégeket dr. Losonci Miklós 80. születésnapjára.
Losonci Miklós esztéta és felesége, Losonci Lilla festõmûvész
A Pest Megyei Könyvtár Szántó Piroska terme már fél hattól izgatott készülõdés színhelye lett, s pontban hatkor megérkezett az ünnepelt, felesége, Losonci Lilla társaságában. Dr. Gyarmati Péter elõször felolvasta távollévõ tisztelgõk
nál semmi sem tudja jobban kifejezni városunk 1000 éves múltját, és mozgalmas jövõjét. A mû egyszerre statikus és dinamikus. Egyrészrõl a fõ alak horgonyra támaszkodása jelzi a város 1000 éves hagyományaihoz történõ kapcsolódást, a múlt értékeihez mint biztos ponthoz való kötõdést. Számomra benne van az 1000 éves város, a 80 éves Mûvésztelep, az 50 éves Szentendrei Nyár és a 40 éves Szentendrei Teátrum. Másrészrõl viszont egy fegyelmezett lendületet tükröz, a szobor fején a papírhajó, és a szobor címe: „hajózni pedig muszáj“. Szinte érezni lehet a szunnyadó energiát, a jövõbe vetett hitet, a küzdeni akarást. Számomra egyértelmû a mának szóló üzenet, hogy a politikai szélvihar és a gazdasági hullámok ellenére a hagyományainkra támaszkodva kell itt, a Duna partján céltudatosan munkálkodnunk városunk jövõjéért.“ A polgármester szavai után Pelczné dr. Gáll Ildikó, az Országgyûlés alelnöke, valamint Balás Eszter Munkácsy-díjas szobrászmûvész mondott köszöntõ beszédet. Ligeti Erika mûve, mely egy vashorgonyra támaszkodó törékeny alakot jelenít meg, ki fején papírhajót formázó csákót visel, akár moralizálásra
késztet, akár erkölcsi kérdések feszegetésére sarkall, akár csak játékos kalandra hív – megtette dolgát. Útravalót ad, s szelet lehel olykor hanyatló vitorlánkba. PROMENÁD – A NÕK SÉTÁNYA Van egy park, ahol a fákat olyan nõk tiszteletére ültetik el évrõl évre, akik valamilyen kiemelkedõ tevékenységet végeznek a körülöttük élõ emberekért, közösségekért, nemes célokért. Ez a csöppet sem hagyományos értelemben vett díjazás arra az áldozatos és önzetlen civil munkára hívja fel figyelmünket, melyet a nõk végeznek önös érdektõl mentesen. Ezt az egyedülálló civil kez-
gyarapszik a facsemeték száma az óbudai Flórián téri parkban. Az országos pályázatra érkezett jelölések közül minden évben független társadalmi zsûri választja ki az öt díjazottat. Az alapítvány céljai szerint e program hozzájárul egy olyan szemléletváltáshoz, amely a nõk általános társadalmi megítélését, a döntésekbe való bevonását segíti. Az idei díjazottak ugyan különbözõ területen tevékenykednek, egy valami mégis közös bennük, munkájuk által jobbá, élhetõbbé válik a mai Magyarország. Hrivik Lászlóné Erzsike, népmûvészeti múzeumot hozott létre Dunakömlõdön, Katona Krisztina a „mural painting“ hazai meg-
fotó • Kopin Katalin
FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL
XXIII. ÉVFOLYAM • 36. SZÁM • 2009. OKTÓBER 16.
„Promenád – A nõk sétánya“ idei díjazottjai a szentendrei Promenád étterem tulajdonosának (balra) támogatásában
deményezést 2006-ban indította el a Partners Hungary Alapítvány, s azóta évrõl évre
üzenetét, dr. Szabó János, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektoráét, dr. Répás József, Kiskunlacháza polgármesteréét, valamint Molnár Tamásét és Kárpáti Kláráét, az Árvalányhaj Egyesület nevében, majd átadta az Szentendre Szalon emléklapját, amelyet a jelenlévõk aláírásukkal hitelesítettek. Ezután szólította a köszöntõket. Biczák Péter, a Pest Megyei Könyvtár igazgatója felolvasta dr. Szûcs Lajos, a Pest Megyei Közgyûlés elnökének köszöntõ szavait, aki brüsszeli tárgyalása miatt nem lehetett jelen. „Büszkék vagyunk rá, hogy Pest megye szülöttje, hiszen csodálatosan gazdag munkássága a mi jó hírünket is emelte.“ – írta a megyei elnök. Ugyancsak Biczák Péter adta át a város, dr. Dietz Ferenc polgármester köszöntését és ajándékát, majd a könyvtár nevében egy tortát. Elmondta, hogy Losonci Miklós személyében a könyvtár az egyik legrégebbi, leghûségesebb, legigényesebb olvasóját tiszteli, akinek mûvei a könyvtár gyûjteményét gazdagítják. Sorra köszöntötte az ünnepeltet dr. Ady Endréné, az Ady Társaság részérõl, Ligeti Imre, barátsága jeléül, Nyári László a Szalon nevében, Richterné Bernáth Kinga fiókvezetõ az MKB-tól, dr. Debreczeny István vezérigazgató barátsága jeléül, dr. Bencze József fõkapitány a maga és a rendõrség részérõl, majd Terjék Aranka a Szalon háziasszonyai nevében. A köszöntések után Vedres Csaba zene-esztétikai elõadását adta elismeréséül. Sok boldogságot és alkotással teli éveket kívánunk Losonci Miklósnak!
honosítójaként, elsõként alkalmazza a közösség- és személyiségépítõ falfestés módszerét. Nász Margit, a fogyatékkal élõk és a hátrányos helyzetû emberek életkörülményeinek javításáért tevékenykedik. Ritók Nóra, a roma és mélyszegénységben élõ gyermekek társadalmi integrációjáért fáradozik. Szauer Rózsa, a Nõk a Balatonért Egyesület elnökeként a tó környezeti, természeti és kulturális értékeinek megõrzéséért dolgozik. Október 10-én, a szentendrei Promenád Vendéglõ adott helyszínt az országos „Promenád – A nõk sétánya“ 2009es díjazottai számára tartott fogadásnak. A Promenád projekt célkitûzései egybecsengenek, és összhangban vannak Szentendre város nõbarát programjával. Így az idei évben elindított „Nõkre szabott város“ program mentén hosszabb távú együttmûködés kezdõdik a város, és a Promenád programot szervezõ Partners Hungary Alapítvány között. Kopin Katalin
14 aprók KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP
XXIII. ÉVFOLYAM • 36. SZÁM • 2009. OKTÓBER 16.
ADÁSVÉTEL
KIADÓ LAKÁS
LAKÁS, INGATLAN
Újszerû állapotban lévõ ágynemûtartós heverõ eladó! Tel. 06-20446-6663.
Szentendrén, kertes családi házban kiadó 1 szoba+ fürdõszoba (konyha nincs) 1 fõ részére. Kaució nélkül, havi 45 ezer forint+ rezsiért. Tel. 06-30-540-3516.
Szentendrén, Egres útnál 320 nöles építési telek áron alul eladó 12 millió Ft-ért. Tel. 06-20-3350380.
Albérlet kiadó kertes családi háznál. Tel. 06-30-263-1110.
Antik fajansz kandallócserép eladó. Tel. 06-30-201-6151. Bélyeggyûjteményt, régi képeslapokat, pénzeket, kitüntetést vásárolok. Tel. (26) 385-387. ÁLLÁS Idõs hölgy vagy úr életviteléhez szükséges ápolását – fürdetés, vásárlás, gyógyszerfeliratás, takarítás, mentális segítõbeszélgetés, étkezésben való segítségnyújtás – vállalja több éves gyakorlattal 35 éves, decembertõl szakvizsgával rendelkezõ nõ. Tel. 06-30-668-5444. Szentendrei fodrászüzletbe mûkörmöst, kozmetikust keresek. Tel. 06-20-914-2713. Szentendrei belvárosi üzletembe kozmetikust felveszek. Tel. 0630-740-3332. A Duna House szentendrei és csillaghegyi irodája keres értékesítõket, kiemelkedõ kereseti lehetõséggel. Jelentkezés, információ:
[email protected], Tel. 06-30619-5653. Szentendrei varrodába varrónõt keresek. Gyakorlat szükséges. Tel. (26) 316-503. Fodrász kollégát keresek szentendrei üzletbe. Tel. 0620-569-1768.
A 11-es fõút mellett 50 nm-es ház önálló kerttel, 2 kocsibejáróval, pincével, melléképülettel hosszabb távra kiadó. Buszmegálló, bolt 50 méterre. Tel. 06-30-9344957. Szentendrén, 41 nm-es 1,5 szobás, igényesen felújított lakás kiadó 55 ezer forint+rezsiért. Tel. 06-70-383-5003. Lakóházak: Szentendre belvárosában, Pomázon és Leányfalun kiadók. Tel. 06-30-2990376. Kiadó lakás. Tel. 06-30-586-1715. Kiadó lakás a Püspökmajor-lakótelepen: 45 ezer forint/hó+rezsi. Tel. 06-30-650-5908. Szentendre belvárosában kisméretû lakás kiadó. Tel. 06-20-9237427. Szentendrén, Pismányban családi ház rendezett kertel, kiadó hosszabb távra is. 3 szoba-nappali, 2 fürdõszoba+garázs. Tel. (26) 328-413, 06-20-375-1596. Pismányban, fõút mellett, két buszmegálló között kétszintes családi ház november 1-jétõl kiadó. Tel. 06-70-389-5754. Olcsó lakásbérlet a patakparton fiatal párnak, esetleg nõnek. Tel. 06-70-367-2645.
Sürgõsen Pismányban 825 nm-es telek eladó, érvényes családi ház engedéllyel 18,3 millió Ft-ért. Tel. 06-20-982-5994. Lakások Szentendrén már 5,5 millió Ft-tól eladók. Tel. 0630-299-0376. Szentendrén egyszintes, 90 nm-es lakóház 180 nöl-es kerttel kitûnõ helyen, 30 millió Ft-ért eladó. Tel. 06-30299-0376. Szentendrén, a Barackvirág utcában 160 nöl-es telken 2 szintes, dunai panorámás családi házamat eladnám 48 millió Ft-ért. Kisebb lakást a történelmi belvárosban vagy környékén beszámítok. Tel. 06-20-566-0600. Eladó Szentendrén, a Széchenyitéren I. emeleti, 56 nm-es, felújított, légkondicionált, egyedi konyhabútoros lakás 11,5 millió Ft-ért. Tel. 06-30-257-7493. Szentendrén 90 nöl-es, összközmûves telek eladó 13 millió Ft-ért, 30%-os beépíthetõséggel. Tel. 06-30-605-7199. Leányfalun egy kiváló lakóház (nappali, 3 szoba) 180 nöl-es kerttel 28 millió Ft-ért eladó. Tel. 06-30-299-0376.
OKTATÁS Kínai/Japán: nyelvvizsga, tolmácsolás, fordítás, üzleti nyelvtanítás. Tel. 06-30-972-3351.
Szentendrén 55 nm-es téglaépítésû lakás alacsony rezsivel kiadó. Tel. 06-30-444-5820.
Kínai/japán beszédcentrikus nyelvtanítás Szentendrén, KeletÁzsiában hosszú ideig élt, fiatal egyetemi tanárral, kis csoportokban. Tel. 06-30-972-3351.
Szentendrén, kertes házban lakrész kiadó (szoba, konyha, étkezõ, fürdõszoba). Tel. 06-20225-6023.
Általános iskolások korrepetálását vállalom Szentendrén. Tel. 06-70-543-8136.
Rajz és festés Szentendrén, a belvárosban. Kezdõk és haladók bátran jelentkezzetek! Tel. 06-30-389-2250, Laár Balázs. SZOLGÁLTATÁS
Hûtõ- és klímajavító gyorsszolgálat. Tel. 06-20-9177555.
Kõmûves, kõ és dryvit munkákat vállalok. Tel. 06-20986-0504.
Víz-, gázkészülék-fûtésszerelõ gyorsszolgálat. Tel. 06-70241-8999.
Dryvit hõszigetelés, ablakok utólagos hõszigetelése és cseréje pályázatírással. Festõ-, burkolóés kõmûves munkák megrendelhetõk. Tel. 06-20-283-2378. Sírgondozást vállalok Szentendrén, Pomázon, Csobánkán és Budakalászon. Tel. 06-30-5395297. Asztalos munkát vállal. Fából mindent. Tel. (26) 318-219, 06-30319-7278. Családi házak tervezése, energetikai minõsítések készítése. Nagy István, 06-20-801-2117. Régi nyílászárok felújítása, szigetelése, thermoüvegezése és egyéb asztalosipari tevékenységek: új konyhabútorok, beépített szekrények stb. Tel. 0620-989-4032. Víz-, központi-fûtés, légtechnikai- és klímaberendezések, fûtésrendszerek teljes körû kivitelezését vállaljuk! Kelemen Tamás Tel. 06-30-249-8409. Hûtõgép, fagyasztó, mosógép, villanytûzhely és mikrosütõ javítása sugárzásméréssel! Mezei Sándor, (26) 311847, 06-30-950-4187. Dugulás-elhárítás, csatornaszerviz éjjel-nappal, hétvégén is. Mosogatók, WC-k, csatornák, vizes helyiségek lefolyóinak tisztítása garanciával. Tel. (06-1) 240-8113, 06-30-912-9017, 0620-335-3411. Villanyszerelés-hibaelhárítás 2 órán belül. Tel. 06-70-2479072.
ÁLLÁST KERES
Gyerekszoba figurás falfestését, lakásdekorálást vállalok. Tel. 0630-978-2310.
GARÁZS SZENDVICS BÁR
Középkorú, intelligens hölgy, magánházak, irodák takarítását vállalja. Tel. 06-70-616-5756.
• Party szendvicsek • Klasszikus és reform szendvicsek • Melegszendvicsek • Bio gyümölcs turmixok • Kávé, tea MEGRENDELÉST FELVESZÜNK Céges rendezvényekre, családi ünnepekre
Leinformálható, több éves gyakorlattal rendelkezõ fiatal hölgy bejárónõi, gyermekfelügyeleti munkákat vállal. Tel. 06-70-5182755. Takarítást vállalok. Tel. 06-20237-2485.
ÜZLET Szentendre fõterén üzlethelyiség kiadó. Tel. 06-30-296-6962, 0630-430-1063. Szentendrén, nagyon forgalmas helyen 25nm-es üzlet kiadó. Tel. 06-30-444-5820. Átadó árukészlettel, berendezéssel sok éve bejáratott, jelenleg is mûködõ fehérnemû üzlet 3 millió Ft ért. Tel. 0630-660-1272. Szentendrén, a Bogdányi utcában üzlethelyiség bérbeadó. Tel. 0620-944-1844. Pap-szigeti bejárónál melegkonyás vendéglõ kiadó januártól tetõtéri kilátással. Tel. 06-70313-4091. Mûhelynek vagy raktárhelyiségnek kiadó 110 nm-es terület Szentendre, Kõzúzó utca 24. szám alatt. Tel. (26) 312-422. A Bogdányi utcában igazi szentendrei hangulatot árasztó, nagyméretû, galériás üzlet kiadó. Tel. 06-20-464-3193. EGYÉB Léleklátó szeretettel várja! Tel. 06-30-605-7199, www.leleklato.eoldal.hu.
NÍVÓ NYELVISKOLA Szentendre Tanfolyamok 2009 ANGOL NÉMET OLASZ FRANCIA SPANYOL OROSZ HORVÁT ROMÁN FINN TÖRÖK ARAB ÓGÖRÖG MAGYAR nyelvbõl
Számviteli, pénzügyi, banki, gyakorlattal nemrégiben nyugdíjazott nõ, hasonló területen elhelyezkedne, Szentendrén vagy környékén, minden megoldás érdekel. Tel. 06-20-215-2048.
Megbízható, igényes nõ takarítást vállal. Tel. 06-30-978-2310.
Eldugult? Segítünk! A kiszállás ingyenes. Tel. 06-20917-7555, www.dugulaselharito.hu.
Szentendre, Jókai u. 2. 26/301- 692, 20/564-6375 nyitva: h-cs: 7-19 óra p-sz: 7-23 óra v: 10-18 óra www.garazs-szendvicsbar.hu
[email protected]
„AZ ÉV INGATLANOSA“
A DUNA HOUSE SZENTENDREI ÉS CSILLAGHEGYI IRODÁJÁBA KERES ÉRTÉKESÍTÉSI TAPASZTALATTAL RENDELKEZÕ, VÁLLALKOZÓI SZEMLÉLETÛ ÉRTÉKESÍTÕKET. JELENTKEZÉS:
06-30-619-56-53
[email protected]
OÁZIS INGATLANIRODA Szentendre, Sztaravodai úti kisposta Tel.: 26/301-106, 30/620-9787 Fax: 26/505-294 E-mail:
[email protected] Website: www.oazisingatlan.hu
Felnõttek, diákok és gyerekek részére kiscsoportos, beszédközpontú tanfolyamok reggel 8 órától délután 18 óráig Angol és német EURO, ECL, BME és ORIGÓ nyelvvizsgákra felkészítõ tanfolyamok Diákoknak fejlesztõ, felzárkóztató, valamint felvételire elõkészítõ tanfolyamok Fordítást vállalunk
Tel.: (26) 301-237 06-30-319-96-34
Szentendre és Vidéke APRÓHIRDETÉS-FELVÉTEL a helyszínen
2000 Szentendre, Kucsera Ferenc u. 7. www.nivonyelviskola.hu
program 15 KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP
P ’A R T MOZI Duna-korzó 18. tel. 26/777 010 www.partmozi.hu Jegyár: 750 Ft, nyugdíjas, diák: 650 Ft
október 16.péntek 18:00 ESKÜVÕ MONSZUN IDEJÉN (114') kh:12 20:00 A REPÜLÕ TÕRÖK KLÁNJA ( 111') kh:12 18.00 MUZSIKUSPORTRÉK 8. (a Szászcsávási banda)
október 17. szombat 16:00 G-FORCE (90') kh:12 17:30 GETTÓ MILLIOMOS (120') kh:12 19:45 OLDBOY (120') DVD kh:18 október 18. vasárnap 14:00 G-FORCE (90') kh:12 15:45 VILÁGOK ARCA: BARAKA (96') DVD 18:00 AZ ÍJ (90') kh:12 20:00 VADÍTÓ SZÉP NAPOK (94') DVD kh:16 október 19. hétfõ 18:00 A REPÜLÕ TÕRÖK KLÁNJA (111') kh:12 20:00 BÁBOK (109') kh:16 október 20. kedd 18:00 HUNCUT FELHÕCSKE (114') kh:18 20:00 AZ ÍJ (90') kh:12 október 21. szerda 18:00 ESKÜVÕ MONSZUN IDEJÉN (114') kh:12 20:15 VILÁGOK ARCA: BARAKA (96') DVD
október 22. csütörtök 18:00 AZ ÍJ (90') kh.12 20:00 HUNCUT FELHÕCSKE (114') kh:18 19.00 EGY CSÉSZE TEA GERLOCZY MÁRTONNAL (kisterem) október 23. péntek 14.00 G-FORCE RÁGCSÁVÓK (90') kh:12 15.30 NANNY MCPHEE A VARÁZSDADA (97) 17:00 56 VILLANÁS (52') kh:12 19:00 SZERELEM OLASZ MÓDRA (105') kh:12 október 24. szombat 14:00 G-FORCE RÁGCSÁVÓK (90') kh:12 15:30 NANNY MCPHEE A VARÁZSDADA (97') 17:30 VADÍTÓ SZÉP NAPOK (94') DVD 19:30 OLDBOY (120') DVD kh:18 október 25. vasárnap 14:00 G-FORCE RÁGCSÁVÓK (90') kh:12 16.00 METAFIZIKAI HÍD KELET ÉS NYUGAT HATÁRÁN III/2. 19:30 VADÍTÓ SZÉP NAPOK (94') DVD kh:16 október 26. hétfõ 18:00 AZ EMIGRÁNSMINDEN MÁSKÉPP VAN (108') kh: 12 20:00 SZERELEM OLASZ MÓDRA (105') kh:12 október 27. kedd 18:00 AZ EMIGRÁNSMINDEN MÁSKÉPP VAN (108') kh:12 20:00 TRANSFORMERS: A BUKOTTAK BOSSZÚJA (147')
XXIII. ÉVFOLYAM • 36. SZÁM • 2009. OKTÓBER 16.
Elõadás SZENTENDREI PETÕFI KULTURÁLIS ÉS HAGYOMÁNYÕRZÕ EGYESÜLET Stéger köz 3. Október 16. péntek 18 óra A JAPÁN LÉLEK Doma Mikó István elõadása Október 23. péntek, 17 óra 56-OS MEGEMLÉKEZÉS A VÁROSHÁZA DÍSZTERMÉBEN KOLPING CSALÁDI EGYESÜLET Török köz Október 17. szombat 16 óra „ÉN TÚLLÉPEK A MAI KOCSMÁN AZ ÉRTELEMIG ÉS TOVÁBB“ (József Attila) Dr. Kellermayer Miklós egyetemi tanár elõadása WALDORF ISKOLA Pilisszentlászló, Szabadság tér 3. Négy alkalom arra, hogy betekintést nyerjünk abba, mit nyújt a Waldorf iskola a felsõ tagozaton, azaz a középiskolai években: Október 20. kedd 18 óra HOGYAN TÁMOGATJA A SERDÜLÕ FEJLÕDÉSÉT TERMÉSZETTUDOMÁNYOK OKTATÁSA? Kökéndy Ákos a Pesthidegkúti Waldorf Iskola tanára November 24. kedd 18 óra MÛVÉSZETEK, MINT AZ ÖNKIFEJEZÉS ESZKÖZEI Pintye Mária és Tóth Adél az Óbudai Waldorf iskola tanárai December 12. szombat 10 óra LEGYÉL EGY DÉLELÕTTRE WALDORFOS DIÁK! Az iskolafelsõ tagozaton tanító tanárai tartanak ezen a napon irodalom, biológia, matematika, festés és dráma órát.
Jótékonysági hangverseny Szvorák Katalin legújabb lemeze: A nap megszentelése a szentendrei Péter-Pál templomban kerül bemutatásra október 16-án este fél nyolckor. Az elõadáson közremûködik Andrejszki Judit (ének, csemballó, orgona), Gombai Tamás (hegedû) és Pejsik Péter (cselló). A hangversenyen népénekek, himnuszok, zsoltárok és imák hangzanak el. A jótékonysági koncertet a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola Levente Alapítványa javára szervezik.
Kiállítás
Megtekinthetõ október 31-ig, a hivatal ügyfélfogadási idejében
ANONYMUS GALÉRIA Kucsera u. 11. PALYOV PÉTER FESTÕMÛVÉSZ KIÁLLÍTÁSA Megtekinthetõ október 23-ig, az étterem nyitvatartási ideje alatt
SZENTENDREI KÉPTÁR Fõ tér 2-5. PAX ET BONUM A szentendrei barátok Kiállítás a ferences rend alapításának 800. évfordulója alkalmából Megtekinthetõ december 6-ig, hétfõ és kedd kivételével 14-tõl 18-ig
PEST MEGYEI KÖNYVTÁR Pátriárka u. 7. Október 16. péntek 17 óra JAPÁN DIÁKOK KÉPEI ART-DECOR GALÉRIA Bercsényi u. 3. Október 17. szombat 16 óra ELSÕ KIÁLLÍTÁSUNK Barton Ede és Barton Viktória (10 éves, a 2008-as BNV rajzverseny I. díjasa) közös kiállítása Megnyitja Fûriné Babits Ágnes rajzpedagógus-festõ Megtekinthetõ október 25-ig, naponta 10-tõl 17-ig VÁROSHÁZA POLGÁRMESTERI GALÉRIÁJA Városház tér 3. KISRAJZOK, KISSZOBROK Páljános Ervin szobrászmûvész kiállítása
CZÓBEL MÚZEUM Templomdomb 1. MIHÁLTZ PÁL FESTÕMÛVÉSZ KIÁLLÍTÁSA Megtekinthetõ december 31-ig MÛVÉSZETMALOM Bogdányi u. 32. AKNAY JÁNOS FESTÕMÛVÉSZ KIÁLLÍTÁSA Megtekinthetõ október 18-ig, naponta 10-tõl 18 óráig SKANZEN GALÉRIA Sztaravodai út KONTINUUM Deim Pál, Deim Péter, Deim Tamás és Deim Balázs kiállítása Megtekinthetõ október 25-ig, hétfõ kivételével 9-tõl 17 óráig
Harcos a szélben A P'Art moziban október 11-én vasárnap délután „Harcos a szélben“ címmel Masutatsu Oyama-ról, a Kyokushin iskola alapítójáról láthattak filmet az érdeklõdõk, majd ezt követõen egy kötetlen beszélgetés keretében a mester tanítványa, Hanshi Adámy István 8. dan osztotta meg a mesterrel kapcsolatos személyes élményeit a jelenlévõkkel.
16 sport KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HETILAP
XXIII. ÉVFOLYAM • 36. SZÁM • 2009. OKTÓBER 16.
Osztatlan siker... ...az elsõ magyarországi IFMA-thaibox OB-n! Az elmúlt hétvégén újra jelentõs állomásához érkezett a Szentendre VSE, hiszen társzervezõként bonyolította az elsõ hazai IFMA amatõr thaibox országos bajnokságot a budakalászi sportcsarnokban. Sokunknak fájt a szíve a helyszín miatt, hiszen szerettük volna itthon tartani a rendezvényt, ám az már az elõzetes becslések szerint is kinõtte a város lehetõségeit. Hatvannál is több meccs két ringben, százhúsz nevezõ a határon túlról is, igazi monstre esemény, „full-contact fieszta“ várta a látogatókat, és hogy teljes legyen a kép, egy profi gála zárta a napot. A szentendrei versenyzõk derekasan helytálltak, megmutatták, hogy nemcsak szervezõként, hanem harcosként is méltó ellenfelei bárkinek! A rendezvény valódi sporttörténelemi esemény is volt, hiszen itt jelentette be Rehák György, a Re-Gym hálózat és a hazai thaibox atyja, hogy meghívását elfogadva a két legnagyobb hazai szervezet, a Magyar Profi Thai és Kickbox szövetség, valamint a Magyar Amatõr Muaythai Sportági Szakszövetség megállapodott, és immár egy zászló alatt folytatja tevékenységét. Fontos dolog ez, hiszen végre pont került egy évek óta zajló vitára, és immár minden sportoló elõtt nyitva áll az út a nemzetközi színterek felé. Fontos dolog ez nekünk, szentendreieknek, hiszen a mi munkánk is benne van, a mi lehetõségeink is adottak immár, hogy hatással legyünk a hazai thaibox alakítására. Köszönet tehát mindazoknak, akik a legfontosabbal, pénzzel is hozzájárultak a sikerhez: a Szentendrei Önkormányzatnak, Simon Lászlónak a Kisgépcentrumból és Dragon Gábornak a Dragéptõl, mert õk azok, akikre mindig számíthatunk, még a nehéz idõkben is, ha sportról van szó! Skrobár
Dunakanyar Kupa Október 10-én ismét a Pest Megyei Könyvtár (köszönet érte) adott otthont a minõsítõ és súlycsoportos testépítõ versenynek. Az ország minden pontjáról érkezett versenyzõk a Piramis Sportegyesület és Szentendrei Városi Sportegyesület színvonalas versenyén vehettek részt. Elõször a még szárnyaikat bontogató versenyzõk mérkõztek meg egymással és a súlyokkal a nézõk lelkes buzdítása közepette. Helyüket a gyengébb nem képviselõi vették át a férfi nézõk nem kis örömére. A rendezvényt a versenyzõ kategória súlycsoportos bemutatója és az abszolút bajnoki címért való küzdelem zárta. A verseny fõdíját az idei évben Kovács Ferenc nyerte.
A Piramis SE testépítõ szakosztály versenyzõinek eredményei: Fitness forma: III. Németi Viktória, IV. Orosházni Daróczi Csilla. -80 kg: V. Surányi Gergely, VI. Marton János. +85 kg: VII. Bacsa András. Utánpótlás: Fekete Attila ezüst fokozat, Sztanó Dániel bronz fokzat, Szabó Norbert bronz fokozat. Köszönet a szponzoroknak: Piramis Fitness Klub, Scitec Nutrition, Bodybuilder.hu, Digiális 2005 Nyomdaipari Kereskedelmi Kft., Update Pékség Szentendre, Perico Építõipari Kft., Shel-Fex 2003 Építõpari Kft., Trendi Stúdió nõi, férfi és gyermekfodrászat, Plánet Oktatásszervezõ és termékelõállító Kft., Copy Endre, Szabó és Fia Szolgáltató Kft., Experiment, Békás Body Shop, Fitness Vital Leányfalu, AVON, Szentendre Gym, Szûcs Judit gyógymasszõr. Tóth Attila
HÉTFÕN ÉS PÉNTEKEN 17:00 - 18:30 KÖZÖTT
SZENTENDRÉN a Kaiser's közvetlen környékén 40-100m m22 alapterületû alapterületû 40-100 frekventált helyen lévõ
ÜZLETHELYISÉGET BÉRELNÉK Tel.: 30/451-19-00 Október a látás hónapja
30%
Máté Fotó Optika kedvezmény minden SZENTENDRE,
Sztaravodai u. 54. Tel. 26/311-841, fax. 26/315-844
[email protected] www.matefotooptika.hu Nyitva tartás: H-P 9.00-17.00 Szo 9.00-13.00
optikai keretre s ! ne lat e gy sgá n I viz s tá á l
OKTÓBERTÕL MÁR PÉNTEKEN IS
KEZDÕ HATHA JÓGA PÜSPÖKMAJORI LAKÓTELEPI KLUB TEL: (20) 981- 9258
(HAMVAS BÉLA U. 6.)