APRÓ KÖZLEMÉNYEK ÁLLATTENYÉSZTÉS Zuzott vagy zuzatlan zabot adjunk-e a lovaknak? Ezen kérdésben még mindig véleménykülönbségeket hallhatunk. Egyik gazda azt véli, hogy gazdasági lovaknak a zabot zuzatlanul adjuk, mert ezek emésztıszerveit zuzott vagy bármi uton elıkészitett takarmánynyal csak elkényeztetnık; az igásökröknek, melyektıl tehát munkabirást és edzettséget kivánunk, sem adunk soha gızölt, zuzott vagy forrázott takarmányt, noha tapasztalásból tudjak, hogy a hízóállatoknak és fejısteheneknek éppen az utóbbiak valók. Luxuslovaknál azonban másképen áll a dolog; az angol trainerek a versenyparipáknak zuzatlan zabon kívül zuzott zabot, sıt langyos zabfızetet is adnak. Sok valószinüséggel bir azon föltevés, hogy a megzuzott vagy megdarált zabot az állatok kevésbé jól emésztik meg, s így nem olyan jól értékesítik, mint a zuzatlant, mert azt nem rágják meg, s így nem nyálazzák be annyira, mint az az emésztéshez szükséges volna. Peters és Haubner szerint általában véve fölösleges a zabot megzúzni; csak a hibásfogu lovak, tehát különösen fogváltáskor, továbbá elkopott fogu vén lovak és végül olyanok, melyek mohón falják és rágatlanul nyelik le a szemes takarmányt, kapjanak zuzott zabot. A fennemlítettek nem tapasztalták, hogy az elıbbi esetektıl eltekintve, a lovak a zuzott zabot jobban értékesítették volna a zuzatlannál. Maga a darálás határozottan káros az emésztésre, mert a nyálmirigyek válmánya a rágás által fokoztatik, s így minél finomabb a dara, anná1 kevésbé rágja és nyálazza be az állat. Sanson legujabb vizsgálatai szerint a zab héjában levı avenin veszít a ló szervezetére különben gyakorolni szokott hatásából a zuzás által és éppen azért a zuzott zab etetését csak igen kivételes esetekben tartja megengedhetınek. Hogy a zuzatlan zabból is kevés menjen veszendıbe és ne üríttessék ki egy része az állatból emésztetlenül, a zabot 1½–2 c/m hosszura vágott szalmaszecskával keverten adjuk a lovaknak, hogy kényszerítsük ıket a jó megrágásra és benyálazásra.. Ha ez megtörténik, akkor egészséges, kifejlett és jó fogazattal bíró lovakkal mindig elınyösebb a zuzatlan zabot etetni. Ha azonban – mint fentebb is említettük – a ló nem bir kellıleg kifejlıdött, erıs fogazattal, vagy fogazata már elromlott, vagy az állat beteg, vagy gyorsan kell megetetni sokszor idı hiányában, akkor a zuzott zab etetése elınyös leend. Így péld. Krafft szerint a párisi omnibus-társaság nem kevés takarmányt kimél meg, mióta a percheronokat zuzott zabbal eteti. A zabot azonban nem szabad megdarálni, hanem csak megzúzni, hogy a héj felpattanjon és a mag szétnyomassék. A lovak sózása. Amint a lovak só iránt kedvet mutatnak, nem szabad a sót megvonni tılük, mert a só fokozza étvágyukat, ízletesebbé teszi a takarmányt, fényes, sima szırt eredményez és megakadályozza a dugulást s a kólikát. Azon istállókban, hol a lovakat rendesen sózzák, a veszedelmes kólika ritkábban szokott elıfordulni. Továbbá a kevésbé kívánatos és talán kis mértékben megromlott takarmány, melyet etetni kénytelenek vagyunk, a sózás által nemcsak ízletesebb, de az egészségre is ártalmatlanabbá lesz. Így például a nem egészen hibátlan szénát, ha az etetés elött kiporoljuk s azután 100 k/g-ra 1 k/g sót vízben feloldván, ezen sós vízzel befecskendezzük, akadálytalanul lehet etetni. A lovaknak naponkint és fejenkint 12–15 g/ sóra van szükségük, különös esetekben azonban 20 g/-ot is adhatunk. Legjobb a kısót a jászolba tenni, amikor a lovak egyéni szükségletük szerint nyalnak belıle. Ha a lovak a falat, a szíjakat, a jászlat és farészeket stb. nyalnak és rágnak, az a jele, hogy ásványi tápanyagokra, különösebben pedig sóra van szükségük.
Ha a sóval a takarmányt akarjuk ízletesebbé tenni, akkor a sót vízzel feloldjuk s a takarmányt vele egyenletesen meglocsoljuk. 1 H/l zabra 115–160 g/ sót vehetünk. Azon lovak, melyek kevés zabot kapnak, de gyök- és gumós növényekkel tápláltatnak, a sózáson kívül a takarmánycsontlisztet (phosphorsavas mész) is igen meghálálják, különösen a növekedésben levı csikók, melyek csontjainak kifejlesztésére igen sok phosphorsavra van szükségük, gyakran jóval többre, mint amenynyit az éppen említett takarmányfélékben találnak; már pedig, ha a lovat erıkifejtésre akarjuk használni, gondunk legyen arra, hogy csontjaik, melyek a munkánál mint emeltyők mőködnek, kellıképen megvastagodjanak és állományuk tömött legyen, mert ezek az állati gépezet legfıbb részei. A sertések takarmányának elıkészítése. A sertés mindent evı állat, a gyomra épúgy van ellátva izmokkal, mint a húsevı állatoké, bélcsatornája ellenben tízszer oly hosszu lévén, mint a test, a növényevıkéhez hasonlít. A sertés tehát képesítve van akár hús, akár növényi élelemmel táplálkozni. Ha azonban azt akarjuk, hogy a takarmányt a sertés jól használja ki, valami módon elı kell azt készítenünk, mert a sertés oly falánk s oly mohón eszik, hogy a takarmányt jórészt rágatlanul nyeli el, s így azt megemészteni nem birja. Ez a fıoka többnyire annak, hogy a sertéstenyésztés vagy hizlalás nem jövedelmezı. Lehmann tanár kísérletei azt mutatták, hogy midın egy 1½ éves sertést szemes takarmánynyal etetett, a magvaknak közel fele emésztetlenül lett kiürítve. Legjobban lehet a takarmányt fızés vagy gızölés segélyével elökésziteni. Oly vidékeken azonban, ahol a tüzelı drága, ezen eljárás költséges volta nem vitatható, a költséget a takarmány jobb kihasználása azonban feléri. Azon gazdaságok ellenben, melyek valamely mellék-iparágat őzvén, gızzel rendelkeznek, a legkönnyebben végezhetik a takarmány fızését. A takarmány füllesztése, czefrézése, savanyítása esetén ne téveszszük szem elöl, hogy a legnagyobb pontosság és tisztaság kivánatos, pedig ez éppen a sertések gondviselıinél ritkán tapasztalható. Ha pedig a mívelet nem sikerült, ez nemcsak a sertések egészségét veszélyezteti, de a takarmányt is vagy egészen elrontja, vagy legalább tápértékét csökkenti. Különösen ügyeljünk arra, hogy a föletetendı takarmány ne legyen nagyon meleg, minek következtében hihetetlenül sok sertés pusztul el. Végül arra is ügyeljünk, hogy az eleség borsot ne tartalmazzon, a bors valóságos méregként hat a fiatal állatokra, s így a konyhahulladékok etetésénél e körülményt ne téveszszük szem elıl. A trieur-hulladék mint takarmány.A tharandi magvizsgáló állomáson a rozs trieurözésénél származó hulladékot vizsgálták meg és találtak 1000 g-ban: 721.4
g
/
rozstörmeléket,
9.2
„
búzatörmeléket,
10.2
„
polyvát,
46.1
„
kavicsot és homokot,
2.0
„
anyarozsot,
3.4
„
egérganajt,
207.7 „ g
1000.0 /.
gyommagvat,
A rozs- és búzaszemeket a cséplıgép törte össze. A kavics között borsószemnagyságu is találtatott. A gyommagvak között a Polygonum convolvulus volt 149 grammal képviselve, ennek magvai lisztesek és nem ártalmasak, s így ha vastag héjuktól eltekintünk, kár nélkül etethetık; ezenkívül volt azonban 57.6 g/ konkoly is és 2 anyarozs és más mérges magvak, mint farkasfütej-mag és más mérges növények magvai, melyek bár csekély számban lévén jelen, kárt nem igen okozhattak ugyan, de hatásuk mindenesetre fokozta a konkoly s az anyarozs mérgezı hatását. A hulladék botanikai vizsgálata nem kevesebb, mint 72 különbözı növénymagot mutatott; lehet-e azután csodálkozni, hogy ezen takarmányként eladott s olcsó ára miatt kapós anyag etetése folytán elvetélés és más mindenféle baj lép fel az istállóban; a tömeges elvetélést még ragályosnak is minösítheti az állatorvos, ha nem szerez magának tudomást arról, hogy ezen abraktakarmánynak tartott anyaggal került a baj az állatok közé. TEJGAZDASÁG Hibás tej és régi fejıstehén. A vajhibák legnagyobb része arra vezetendı vissza, hogy igen sokáig fejik a teheneket. Míg a tehenek borjazni kezdenek, tejök mindinkább apad és legtöbben nem akarják a még várható tejhasznot elszalasztani és túlságos mennyiségü répa, káposzta levél stb. etetésével akarják a tejmennyiséget fokozni. A tej ısz felé – tekintve, hogy a takarmány is silányul, a borjazás is közelget – nem olyan jóizü, sıt némi szaga is van, mi természetesen a vajra is átszármazik. Ez esetben még a friss vaj is némileg avas izü, mit sokan az erısebb sózással akarnak eltakarni, holott ez esetben még czélszerőbb kevésbé sózni a vajat, mint rendesen. Ami a hibás tejet illeti, általában ismeretes, hogy egypár tehénnek a teje az egész istállóból nyert vajnak kellemetlen ízt kölcsönöz, miért is igyekezzünk az ilyen teheneket fölfedezni s ezek tejét a többitıl elkülöníteni; ez alkalommal nemcsak a régi fejéső teheneket értjük, de vannak tehenek, melyek, noha az elléstıl távolabb állanak is, a megváltozott takarmány folytán vagy más okból rosz izü tejet adnak. Igaz ugyan, hogy nagyobb istállókban nem kis fáradsággal jár minden tehén tejének külön való megvizsgálása, azon nézet azonban, hogy sok jó tej között a kevés rosz is elegyeledvén, elcsuszik, – merıben téves. A rosz tejet kinézése, íze, szaga és arról ismerjük meg, hogy állni hagyva, nem savanyodik meg vagy csak sokára. A tejvizsgálatnál következıkép járunk el. A fejésre felügyelvén, minden egyes tehén tejét odahozatjuk s egy kis alkalmas edénynyel mindenikbıl kimerünk egy keveset egy számozott üvegpohárba, melynek számát a tehén számával s egyéb észrevételekkel együtt följegyezzük. A tıgyet a próbavétel elıtt tisztára ki kell fejetni, mert az elsı tej hígabb lévén, könnyen hibát követünk el. Már ekkor fel fog tőnni, mily különbözı teje van az egyes teheneknek; az egyik kékes-fehér, a másik tiszta fehér, a harmadik sárgás, a negyedik vöröses, anélkül hogy véresnek volna mondható. Az egyik híg, a másik sőrő, a harmadik nyulós stb. A frissen fejt tejnek a szaga ritkán árulja el annak hibás voltát, ízlés által azonban rövid gyakorlat után hamar kiismerjük a hibás tejet. Van tej, amely olyan édes, mintha meg lenne czukrozva; ez azonban a vajnak nem árt, hanem az olyan tej, mely sós izü vagy kesernyés, vagy éppen nyulós, sárgás színő, nem használható a vaj készítésére. Legfeltőnıbbek a különbségek, ha a tejet megmelegítjük és 25–30 C° állani
hagyjuk; mikor is az illetı tehenek teje elkülönitendı, s ha az ok a borjazás közelsége, a teheneket nem fejetjük tovább, ellenkezı esetben a tejet sertéshizlalásra stb. használjak addig, míg az teljesen megjavult. A tehéntejrıl, mint a betegségek valószinü okáról, tartott Gibson Ádám felolvasást. Megfigyelte a körülményeket, melyek között egy városban tiphoid-láz ütött ki. A város egészen jó ivóvíz birtokában volt, s így az okot másban kellett keresnie. Tudomására jutott, hogy a láz azon családoknál volt otthon, melyek egy bizonyos tehenészetbıl kapták a tejet. Fertızés volt az ok, mely egyszerően a tejtıl eredt, jóllehet az állatok jó vizet kaptak és egészségi állapotukról is látszólag gondoskodtak. Rájött azonban, hogy a tehenek idıközönkint a közeli legelıre hajtatnak, melyen keresztül egy patak hozódott, maga körül egész mocsarat képezvén. Ebbe a patakba szokták hordani a szemetet és mindenféle piszkot. A tehenek a legelés alatt egyedül e piszokfészekbıl juthattak vízhez. A vizet vizsgálva, annak 10 %-át képezte a szárazanyag, mely bıvelkedett bomlékony anyagok és mikroorganismusokban. A víz csaknem ihatatlan; pedig a tehenek ebbıl kétségkívül ittak, s így a tiphoidepidemia oka ebben volt. Utánjárása igazolta, hogy csak azok szenvedtek e lázban, kik e tehenészetbıl kapták a tejet és minden körülmény oda utalt, hogy a tehenek, mivel a piszkos vízbıl ittak, oly betegség által támadtattak meg, mely az emberi szervezetbe a tej által egyenesen átvitetvén, tiphoid-lázat okozott. Gibson szerint ez eset új világot vet a tehéntej s a tiphoid epidemia közti összefüggésre, s a késıbb veszély kikerülése megérdemli a tehenészetek nagyobb gondozását, ellenırzését. BAROMFITENYÉSZTÉS. Kacsatenyésztés. A kacsatenyésztés nagyon jövedelmezı, különösen oly helyeken, hol a vizekben maguk kereshetik meg élelmüket; mert ez esetben elegendı esténkint egy fejre 15– 30 g/ szemes eleséget szórni eléjök s bıven tojnak és jó pecsenyével szolgálnak. A kacsák jobb szeretnek a víz mellékén tojni, azért reggelenkint tarunk addig bezárva ıket, míg meg nem tojtak, mert a kacsa rendszerint vagy éjjel vagy korán reggel tojik. Ha jó gyepes hely áll rendelkezésünkre, a kacsák víz nélkül is jól megvannak; ez esetben azonban nagy alacsony kádakat állítsunk fel, melybe hetenkint kétszer friss vizet töltünk. Fürödni jobban szeretnek ugyan a kacsák friss vízben, azonban iszapos mocsarakban is szívesen tartózkodnak, folytonosan táplálék után fürkészve, mindent elnyelnek, amihez hozzájuthatnak: férgeket, békát, apró halat, egeret, bogarakat, kenyeret, halikrát, húst stb. Minden öt-hat kacsára egy gácsért kell tartani. Márczius végén kezdenek tojni, s ha a tojást, egyet hagyva a fészekben, rendesen eltávolítjuk, 90 tojásra számíthatunk. A kacsatojásokat tyukokkal vagy pulykákkal szokás kiköltetni; egy tyúk alá 12–14, egy pulyka alá 16–18 tojást tehetünk, a tojások 28–30 nap mulva kelnek ki. A kis kacsákat eleintén korpával fıtt burgonyával, húsliszttel, kenyérhéjjal, szétvagdalt zöldséggel tartjuk. Legjobban szeretik azonban a férges gödrökbıl a lárvákat, mely a nagyban való kacsatenyésztésnél semmivel sem pótolható. Légypondrók, fızött pohánkával keverve, a legjobb elesége a kis kacsáknak, mitıl igen gyorsan növekednek, ha víz áll rendelkezésükre. Ellenkezı esetben azonban vízrıl gondoskodjunk s a vizes edény fenekét 5 c/m vastagon apró kavicscsat kell betakarni. Az elsı költés a legjobb, juninsnál tovább ne költessünk, mert a kis kacsák a hıségben nagyon nehezen nınek. A kacsahizlalás tekintetében megjegyzendö, hogy nem tanácsos a kacsákat egyszerre csak bezárni, hanem lassan-lassan mindig tovább tartsuk ıket az ólakban, s végül szők, sötét helyre zárjuk ıket, hol eleintén fıtt burgonyával, répával, magvakkal etetjük s ezenfelül csuszát
adunk nekik, mely korpa, dara, árpa- vagy kukoriczalisztböl vízzel gyuratik, melylyel addig tömetnek, míg begyük megtelik; fıtt szemes kukoriczával is igen jól lehet tömni a kacsákat. A hizlalás két-három hétig tart. Ha a kacsa többé nem képes szárrnyait keresztbe tenni s a fark tollait legyezıszerüleg kiterjeszti, a hízlalás abbahagyandó és a kacsa leölendı, mert különben saját zsírjában megfulladhatna. NÖVÉNYTERMELÉS. Rétek trágyázása földdel. Különösen nedves rétek azok, melyek e trágyázási mód iránt hálásaknak bizonyultak. Minden gazdasági udvarban vannak kövezetlen helyek, melyek idırıl idıre homokkal takartatnak be, söpredék, csapadékok s egyéb szemét ezt lassankint humozus földdé változtatják. Fagyos idıben ezt a rétekre kell kihordatni s ott elhinteni és tavaszig érintetlenül hagyni. Amint tavaszszal a rétre mehetünk, azt jó erısen megboronáljuk, s ha szükséges, főmagvakat hintünk el rajta és gyengén lehengerezzük. A rét e mővelést igen jól meghálálja s a földdel való trágyázás évrıl évre ismételhetı. A burgonya- és répaprismák kezelése. Tudvalevı dolog, hogy a répa- és burgonyaprismákban keletkezı meleget, mely az illetı termény jó állapotban tételének egyik ismertetıjele, közönségesen egy üres botba szúrt hımérıvel mérjük meg; ezt a prisma közepébe szúrjuk és megállapítjuk annak hımérsékét. W. Martin azon körülményre figyelmeztet, hogy hibás eljárás az, ha a prisma födıanyagának egy részét tavaszszal, midın melegebb idıjárás következik be, eltávolítjuk, mivel az ennek folytán bekövetkezı hirtelen fölmelegedés a burgonya és répa minıségére kedvezıtlen befolyást gyakorol. Tapasztalatai szerint a prisma kifödésével addig kell várni, mig a betakart prisma hömérséke eléri a külsı levegı hömérsékét, hogy a kifödés kárral ne járjon, amit a hımérıvel kell ellenırizni. A vasgálicz hatása a talajra. A. B. Griffithnek 1887 tavaszán közzétett munkálatai által1 indíttatva, Delacharlormy több talajon tett kísérletet a vasgálicz (kénsavas vas, zöldgálicz, vasvitriol) hatásának kinyomozására. A kisérletek réten, luczernával és burgonyával végeztettek. Rétek. Öt különbözı rétrıl, melyek talajának vasoxyd-tartalma 2.9 %, 2.5 %, 1.3 %, 3.6 %, 4.3 %-ot tett, kaszáltatott hektáronkint 1887-ben:
Ezek szerint a vasgálicznak trágyahatása igen jelentékeny, mindaddig, mig a talaj eredeti vasoxyd-tartalma a 3 %-ot el nem éri. Ha a harmadik száma talajon, a csekély vasoxydtartalom daczára, a terméstöbblet nem nagyobb, az annak tulajdonitandó, hogy ezen talaj 0.8 % meszet, tehát csak igen keveset tartalmazott. 1888-ban a kisérletek ismételtettek, azonban az 5. száma talaj helyett egy másik 6.2 % vasoxydot tartalmazó vétetett. A termés kitett:
1
Lásd: „Mezıgazdasági Szemle.” 1886, 475. lap és 1888, 134. lap.
A terméstöbblet tehát ezen esetben is nagyon jelentékeny, a 6 % vasoxydot tartalmazó talajnál ellenben majdnem semmi. Ez okból a vasgáliczot, mint trágyát, minden rétre ajánlhatni, melynek talaja 3.5 % vasoxydnál többet nem tartalmaz. Kisérlet luczernával. A talaj vasoxydtartalma 4.3 %. Termett: vasgálicz nélkül 2.344 k/g, 300 k /g vasgáliczczal trágyázva, 2932 k/g, termésszaporulat 588 k/g = 25 %. Luczernánál tehát termésszaporodás oly földön is mutatkozott, melynek vastartalma a 4 %-ot meghaladta. Kisérlet burgonyával. Egy vas- és mészszegény talajon több kísérlet tétetett, részint csak tiszta vasgáliczczal, részint mészsókkal is egyszersmind. Azon parcellákon, melyek mész- és vasgálicz-trágyában részesültek, a 2500 k/g hektáronkinti átlagtermés 8000 k/g-ra emelkedett; 65 k/g vasgálicz egyedül körülbelül 50 %-kal fokozta a termést; 250 k/g vasgálicz 100 % terméstöbbletet eredményezett. Szénsavas mész alkalmazása mellett jóval több vasgálicz veendı, mint gipszezés mellett; a legjobb hatást gyakorolta 2000 k/g gipsz és 250 k/g vasgálicz. Röviden egybefoglalva, ezen kísérletekbıl a vasgálicznak fölöttébb kedvezı hatás tulajdonitandó és tekintettel ezen anyag alacsony árára, az általa elıidézett tisztajövedelem meglepıen magas. Ezenkívül kisérletek tétettek vasgáliczczal a mohoknak a rétekrıl való elpusztítására, melyek folyamán a kisérletezı következı elveket mondja ki: 1. A vasgálicz kellı módon alkalmazva, a rétrıl a mohokat teljesen kiirtja s ezáltal a füvek bujább növését okozza. 2. Fiatal réteknél a mohok elpusztítására hektáronkint 300 k/g vasgálicz elegendı; ha ez hatástalannak mutatkoznék, az adag megkétszerezendı. Régi füvelıkre, ha a moharéteg 6–10 c /m-re rúg, 2000 k/g is alkalmazható. 3. A vasgáliczot oldat-alakban is használhatjuk, e czélból 5 k/g -ot 1 H/l vízben oldunk, mi 15 m 2 / meglocsolására alkalmas, ha 300 k/g, 10 m/2-re ellenben; ha 500 k/g vasgáliczot akarunk hektáronkint használni. 4. A vasgálicz-trágya legczélszerübben márczius hónap folyamán alkalmazandó, azonban az év egész folyamán, sıt ıszszel is foganatosítható; a belocsolás után a mohok csakhamar megfeketednek, mintha megszenesedtek volna, elpusztulnak, míg a füvek annál bujább fejlıdésnek indulnak. Ezen kísérletekkel egészen egyezı eredményekre jutott L. Destremx is. A kálium szerepe a növényekben. A legujabban tett vizsgálatok szerint bizonyos növények, nevezetesen a közönséges paszuly (Plateolus vulgaris) a teljesen káliummentes vizes oldatokban nem megy tönkre, hanem felhasználva a cotyledonjaiban található parányi káliumot, magvirágokat is képes fejleszteni. A növekvés ugyan minden izében egészen sanyargó, de a növény úgy, ahogy igen csekély káliummal is beéri, mibıl ismét az következik, hogy a kálium nem olyan tápláló anyag, mely a növény egyetlen functiójának
végzésére van hivatva (mint elıbb Nobbe kísérletei után hittük), de hasonlóan a nitrogén, phosphorsav, kén stb.-hez, belıle minden új sejt készítéséhez kell egy bizonyos, bár parányi mennyiség. Miben áll továbbá a kálium növénytápláló hatása, arról az eddigi kísérletek – sajnos – nem nyujtanak semmi felvilágosítást, mert nem ismerünk kémszert, melynek segélyével a káliumot a górcsı alá helyezett élı sejtben fölfedezhetnık.
