Anyagvizsgálati módszerek a bűnüldözésben Okmányok kriminalisztikai vizsgálata
Dr. Gál Tamás i.ü. vegyészszakértő Bűnügyi Szakértői- és Kutató Intézet
2010.12.01.
1
Vázlat • Az okmányok csoportosítása, szerkezeti elemei, • Az okmányok előzetes vizsgálata, • Az okmányok szakértői vizsgálata: – optikai mikroszkópi vizsgálatok – analitikai vizsgálatok
2010.12.01.
2
Írásszakértés? Grafológia? Okmányszakértés?
2010.12.01.
3
2010.12.01.
4
A kriminalisztikai írásvizsgálat két fő fajtája a technikai és a grafikai vizsgálat.
A technikai munka része például a törölt, elhalványult, égett, tépett, elváltoztatott iratokon az írás részleges vagy teljes helyreállítása, az eredeti szövegtartalom rekonstruálása, az írásbenyomódások vizsgálata.
A grafikai vizsgálat az írásszakértés sajátosságfeltáró,összehasonlító szakasza, amely során a szakértő a vitatott anyag(ok) kézeredetét állapítja meg. 2010.12.01.
5
A grafológia
görög eredetű szó, mely a grafo (=írás), valamint a logosz (=tudomány) szavak összetételéből keletkezett, jelentése: írással foglalkozó tudomány. Valójában azonban a grafológia nem tekinthető tudománynak, mert tudományosan megalapozott kutatások nem igazolták a grafológia kijentéseit. Tárgya az emberi kéz által létrehozott grafikum: rajz, firka, de leginkább a kézírás.
2010.12.01.
6
A Grafológia célja, feladata a személyiségjellemzők feltárása a kézírás alapján.
Az írásszakértés kézírásra vonatkozó feladata elsősorban az írásazonosítás. Különböző módszerekkel dolgoznak, vizsgálatuk tárgya azonban megegyezik, így szakmai kompetenciahatáraik érintkeznek.
Az írásszakértés csak a látható és bizonyítható egyezések és eltérések vizsgálatával foglalkozik, amelybe a személyiségre vonatkozó elvont, intuitív következtetések nem tartozhatnak bele. 2010.12.01.
7
Az írásszakértői vizsgálat feltárja:
-az írásszínvonal, -a koordinációs szint, -a vonalminőség, -a dőlés, -a zónarány, -a méret, -a kéznyomás, -a kiterjedés, -az ékezetek elhelyezése, -az írás-vonal iránya, formája, -a sortávolság, -a margóméret, -a szótávolság, -a mozdulatirány, -a méretarány, -a helyzeti sajátosságok, -a kezdő- és befejezővonalak, -a vonalvégződések….
jellemzőit, 2010.12.01.
8
Kriminalisztikai okmányvizsgálatok •
A hamisítás során az okmányelemek valamelyikében jól körülhatárolható jellegzetességek keletkeznek.
•
A kriminalisztikai okmányvizsgálat összehasonlító vizsgálat, az okmány valamennyi elemére ki kell terjedni. – Csak természettudományos ismereteken alapuló, jól bevált,
megbízható eszközök és módszerek alkalmazhatók.
(Daubert kritériumok) – Olyan vizsgálati módszereket kell alkalmazni, amelyek
szükség esetén megismételhetők, és nem okoznak sérülést az okmányban. 2010.12.01.
9
Az okmányok csoportosítása • A bizonyító erő szerint – közokirat, magánokirat
• A benne foglaltak szerint – tanúsító, rendelkező, beismerő
• Tartalmuk szerint, büntetőjogi értelemben – A tartalom valódisága szerint: valótlan tartalmú, valósághű – Az okmány valódisága szerint: valódi, hamisított,valótlan, hamis, fiktív
• Köz és magánéletben betöltött szerepük szerint – személyi, úti, értéket képviselő
• Védelmi elemekkel való ellátottság szerint – általános, – BIZTONSÁGI OKMÁNYOK 2010.12.01.
10
Biztonsági okmányok Személyi és jogosultságot igazoló okmányok, belépési engedélyek, stb.
Olyan kémiai, technológiai, technikai, adminisztratív védelmi elemeket tartalmaznak, amelyek biztosítják a hamisítás elleni védelmet és a hamisítás gyors felismerését
2010.12.01.
11
hamisított okmányok
2010.12.01.
fiktív okmányok
12
Okmányok szerkezeti elemei • Hordozóanyagok: papír, textil, műanyag, stb. • Nyomdatechnikai elemek: alnyomatok, előnyomtatott szövegek, keretvonalak, sorszám, stb. • Az okmány összeállítás anyagai: ragasztók, cérnák, drótok, vásznak, stb • Kitöltő, érvényesítő és hitelesítő anyagok: tinták, bélyegzők, nyomtatók, címkék, stb.
Minden szerkezeti elem vizsgálható vizuális, optikai és műszeres analitikai módszerekkel!
2010.12.01.
13
Okmányok előzetes vizsgálata - közvetlen megfigyeléssel érzékszervek útján, UV megvilágítással -
kézi okmányvizsgáló készülékek
Látszólag egyforma 5000 Ft-osok 2010.12.01.
14
A B
A hamis 5000 Ft-oson (A), a hologram hatású csík nem csillog, az MNB feliratok elmosódottak 2010.12.01.
15
B
A
A hamis 5000 Ft-osról (A), hiányzik a vízjel 2010.12.01.
16
A
B
A hamis 5000 Ft-osról (A), hiányzik a biztonsági fémszál 2010.12.01.
17
B
A A hamis 5000 Ft-oson (A), a domború azonosító pöttyök nem domborodnak ki 2010.12.01.
18
A
B
A hamis 5000 Ft-os (A), világít UV lámpa alatt, a papír optikai fehérítőt tartalmaz 2010.12.01.
19
Vizuálisan vizsgálható biztonsági elemek, biztonsági okmányokon dombornyomtatás optikailag változó színű festék
3D hologram
francia vízjel
fólia dombornyomat
2010.12.01.
20
Okmányok szakértői vizsgálata
Optikai mikroszkópi vizsgálatok látható, UV, IR tartományban, polarizációs feltéttel
2010.12.01.
Speciális okmányvizsgáló készülékek
Műszeres analitikai vizsgálatok RAGASZTÓANYAG MŰANYAG TEXTIL FESTÉK VIZSGÁLATOK VIZSGÁLATOK VIZSGÁLATOK
21
UV aktív biztonsági elemek mikroszkópi vizsgálata
2010.12.01.
22
Változtatások
Felül: ráeső fény Alul: átvilágítás 2010.12.01.
23
2010.12.01.
24
2010.12.01.
25
Vonalkereszteződések mikroszkópi vizsgálata Elvékonyodás A felül lévő zöld golyóstollal húzott vonal elvékonyodik a piros golyóstoll vonalának árkában.
A felül lévő piros golyóstollal húzott vonal elvékonyodik a zöld golyóstoll vonalának árkában.
2010.12.01.
26
Elvékonyodás A felül lévő kék golyóstoll vonala elvékonyodik a piros golyóstoll vonalának árkában.
A felül lévő piros golyóstoll vonala elvékonyodik a kék golyóstoll vonalának árkában.
2010.12.01.
27
Festéktócsa képződés A felül lévő függőleges golyóstoll festékanyaga a vízszintes golyóstoll vonal által képzett árok széleinél tócsásodik.
2010.12.01.
28
Átugrás
keresztezett polarizátorállás
párhuzamos polarizátorállás A felül lévő függőleges golyóstoll vonalában a megszakadás jelzi, hogy a toll hegye elhagyta a papírt a vízszintes vonalárok szélénél. A felül lévő fekete golyóstoll vonalában a megszakadás jelzi, hogy a toll hegye elhagyta a papírt a piros golyóstoll vonalárkának szélénél.
2010.12.01.
29
Elfolyás
A felül lévő kék toll festékanyaga elfolyt a sárga filc vonalát keresztezve.
A felül lévő kék toll festékanyaga elfolyt a piros filc vonalát keresztezve.
2010.12.01.
30
IR-lumineszcenciával kimutatható vonalsorrend
A friss tintavonalat a keresztező (vízszintes) vonal elmaszatolja 2010.12.01.
31
Elkenődés
A felül lévő piros filctoll vonala mentén a kék toll festékanyaga elkenődött.
2010.12.01.
32
Kihagyás A felül lévő fekete bélyegző festékanyaga alig színezte meg, ‘kihagyta’ a piros golyóstoll vonalát.
Fordított sorrendű kereszteződés, felül a piros golyóstoll, alul a fekete pecsét nyomata.
2010.12.01.
33
Kihagyás A felül lévő fekete bélyegző festékanyaga alig színezte meg, ‘kihagyta’ a zöld golyóstoll vonalát.
Fordított sorrendű kereszteződés, felül a zöld golyóstoll, alul a fekete pecsét nyomata.
2010.12.01.
34
Kihagyás A felül lévő kék golyóstoll festékanyaga alig színezte meg, ‘kihagyta’ a sárga filctoll vonalát.
Fordított sorrendű kereszteződés, felül a sárga filctoll, alul a kék golyóstoll nyomata.
2010.12.01.
35
A lézernyotatóval készült névaláírás helyét jelző pontsor, és a golyóstoll nyomvonalrészletének mikroszkópi képe keresztezett polarizátorállásnál (A), és párhuzamos polarizátorállásnál(B)
A
B 2010.12.01.
36
Okmányelemek műszeres analitikai vizsgálata Az okmányelemek komplex vizsgálatára a textíliák, festékek, műanyagok stb. esetén alkalmazott analitikai módszerek együttesen alkalmazása. • • • • • • • •
pásztázó elektronmikroszkóp (SEM) UV-Vis. mikrospektrofotometria SEM-EDS PyGC-MS FTIR spektrofotometria, FTIR-ATR mikroszkópi Raman spektrofotometria kapilláris elektroforézis
TLC stb.
2010.12.01.
37
Okmányokon lévő festéknyomatok analitikai vizsgálata • • • •
tollak, pecsétek, bélyegzők stb. nyomatai hagyományos nyomdaipari eszközökkel készült nyomatok nyomtatóval, fénymásolóval készült nyomatok stb. lézernyomtatás offset
tintasugaras nyomtatás
mátrixnyomtatás
2010.12.01.
flexografikus nyomtatás
mélynyomás
38
Tollak festéknyomatának analitikai vizsgálata
2010.12.01.
39
Kék golyóstoll nyomatok Raman spektroszkópiai vizsgálata
2010.12.01.
40
Fekete golyóstoll nyomatok Raman spektroszkópiai vizsgálata
2010.12.01.
41
papír 3500
3000
2500
2000
1500
1000
2500
2000
1500
1000
1500
1000
golyósirón színezőpaszta
3500
3000
golyósirón színezőpaszta nyomata a papíron
0.0
0.2
0.4
Absorbance Units 0.0 0.2 0.4
0.0
0.2
0.4
Kék golyóstoll nyomat FTIR-ATR vizsgálata
3500
2010.12.01.
3000
C:\Program Files\OPUS55\MEAS\tonerek\Festékkeresztezõdés\papir.0
2500 2000 Wavenumber cm-1 papir
C:\Program Files\OPUS55\MEAS\tonerek\Festékkeresztezõdés\fekete golyós tinta.0
42
20x ATR Objective fekete golyós tinta
20x ATR Objective
04/10/200
05/10/200
Tintasugaras nyomtatók nyomatának analitikai vizsgálata
2010.12.01.
43
Tintasugaras nyomtatótinták Raman spektroszkópiai vizsgálata
2010.12.01.
44
2010.12.01.
45
Tintasugaras nyomtatótinták vizsgálata kapilláris elektroforézissel PDA - 590nm HP_magenta_DeskJet710C
0.0300
PDA - 590nm HP_magenta_2500C
PDA - 590nm HP_magenta_BusinessInkjet1200
0.0300
0.0250
0.0250
0.0225
0.0225
0.0200
0.0200
0.0175
0.0175
0.0150
0.0150
0.0125
0.0125
0.0100
0.0100
0.0075
0.0075
0.0050
0.0050
0.0025
0.0025
0.0000
0.0000
-0.0025
-0.0025
AU
0.0275
AU
0.0275
0
2010.12.01.
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10 Minutes
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
46
Lézernyomtatók nyomatának analitikai vizsgálata
2010.12.01.
47
FTIR mikroszkóp és az ATR objektív - nyomatok töltő és színezőanyagának vizsgálata -
2010.12.01.
Ge ATR kristály48
8
12
Lézer printer festéknyomatának vizsgálata
3500
3000
2500
2000
1500
1000
2500 2000 Wavenumber cm-1
1500
1000
lézer printer festéknyomat a papíron
0
4
8
Absorbance Units 12 0
4
papír
3500
3000
2010.12.01. C:\Program Files\OPUS55\MEAS\tonerek\Festékkeresztezõdés\papir.0
49 papir
20x ATR Objective
04/10/2005
0.7 0.6
Lézer printerek festékei (papíron in-situ )
0.5
1.
3.
-0.1
0.0
0.1
Absorbance Units 0.2 0.3 0.4
2.
4. 5. 3500
2010.12.01.
3000
2500 2000 Wavenumber cm-1
1500
1000 50
C:\Program Files\OPUS55\MEAS\tonerek\LaserJet's\EPSON Aculaser EPSON 1900 S050100 20x Objective 04/10/2005 AcuLaser1900 4100S050100.0 S050149.0 EPSON AcuLaser 4100S050149(II) S050149 20x ATR Objective 03/10/2005 C:\Program Files\OPUS55\MEAS\tonerek\LaserJet's\EPSON Aculaser 4100 S050149 II.0Q2612A EPSONAcculaser Laserjet 4100 20xATR ATR Objective 26/09/2005 4100.0 EPSON AcuLaser 4100 ??? 20x ATR Objective 03/10/2005 C:\Program HPHP 1015 20x ATR Objective Q2612A00.0 1015 Q2612A 20x ATR Objective 03/10/2005 C:\Program Files\OPUS55\MEAS\tonerek\LaserJet's\HP Files\OPUS55\MEAS\tonerek\LaserJet's\HP 1015 1100 Q2612A.0 C4092A.0 HP 1100 C4092A 20x ATR Objective 26/09/2005
Vonalkereszteződések analitikai vizsgálata Az üres papírt, vagy a szerződést írták alá?
2010.12.01.
51
2010.12.01.
52
2010.12.01.
53
Ab s orb a
0 .0
3500
3000
2500
2000
1500
1000
3500
3000
1500
1000
3500
3000
2500 2000 Wavenumber cm-1
0 12
Ab sorb a n ce Un its
04.0
8 .2 0
2 .4 10
FTIR-ATR technika
2500
papir
fekete golyós tinta
12
C:\Program Files\OPUS55\MEAS\tonerek\Festékkeresztezõdés\fekete golyós tinta.0 C:\Program Files\OPUS55\MEAS\tonerek\Festékkeresztezõdés\sok fekete golyós.0 4
1500
1000
20x ATR Objective
8
C:\Program Files\OPUS55\MEAS\tonerek\Festékkeresztezõdés\papir.0
2000
sok fekete golyós
04/10/2005 20x ATR Objective
05/10/2005
20x ATR Objective
04/10/2005
Absorbance Units 12 0
4
0
8
Page 1 of 1
3500
3000
2500 2000 Wavenumber cm-1
C:\Program Files\OPUS55\MEAS\tonerek\Festékkeresztezõdés\papir.0
3500
3000
C:\Program Files\OPUS55\MEAS\tonerek\LaserJet's\HP 4L 92274A.0
papir
2500
20x ATR Objective
HP 4L 92274A
2000
1500
1000
04/10/2005 1000
1500
20x ATR Objective
26/09/2005
0
4
8
Page 1 of 1
3500
3000
2500 2000 Wavenumber cm-1
2010.12.01.
1500
1000
54 C:\Program Files\OPUS55\MEAS\tonerek\Festékkeresztezõdés\papir.0
papir
20x ATR Objective
04/10/2005
Mikroszkópi Raman spektrofotometriás technika
~10 μm 100μm 2010.12.01.
55
Nem érintkező nyomatok
2010.12.01.
56
Tonerszemcsék a papíron
2010.12.01.
57
10mm
2010.12.01.
58
2010.12.01.
59