Anton bácsi a háború alatt gazdagodott meg. Akárcsak annak idején Banská Štiavnicán, itt is fehérnemű- és fűzőkészítő műhelye volt

Anton bácsi a háború alatt gazdagodott meg. Akárcsak annak idején Banská Štiavnicán, itt is fehérnemű- és fűzőkészítő műhelye volt. Negyvenben sikerült egy megrendelést szereznie a brit hadseregtől. Ezer darab alsónadrágot kellett leszállítania. Felvette az első varrónőt. Az áru hibátlannak bizonyult, így hamarosan megkapta a második megrendelést is, ám ezúttal már háromezer darabra, újabb munkaerőt vett hát fel. A katonákkal folytatott beszélgetései során megtudta, hogy a hadsereg szabályzata szerint kizárólag a kincstári alsónadrág viselhető, ami egyeseket zavart, mert a gatya csúnya volt és kényelmetlen. Anton rájött, hogy olyan fehérneműt kell kitalálnia, amely szabásában és homokszínével emlékeztet a kincstárira, de szebb és jobb annál. Hamarosan két modellt is kreált: egy felül fehérrel szegett alsónadrágot, amelyen a fehér szegélyt be lehetett hajtani, s így egy pillanat alatt a hadsereg előírásainak megfelelővé varázsolni, meg egy másikat, amelyen az elülső varratok háromszöget alkottak, amitől úgy tűnt, mintha a gatya az átlagosnál nagyobb hímtagot rejtene. Végül egyesítette a két modellt, és a negyvenegyes év derekán kiállította új műhelyének kirakatába a fehérrel szegett, háromszögvarratos alsót. A szabvány katonai gatyával szemben a gyártás tizenöt százalékkal többe jött ki, de a háromszoros ár mellett ez igazán nem számított. Még civilek is vásárolták. Anton bácsi ezután a katonafeleségekre fordította figyelmét. Nyitott egy kis boltot kizárólag hölgyek számára, és a szokásos bugyi- meg fűzőkínálaton felül kétfajta áttetsző csipkebetétes, csábító melltartómodellel jelentkezett. Lerövidítette a hálóingeket, ezzel spórolt az anyagon, az árat viszont a felével megemelte. A hálóinget vitték, mint a cukrot. Negyvenhat végén az áru nagy része már az USA-ba vándorolt. Rosenberg a vezetéknevéből megalkotta a Rose and Black márkát,

108

RANKOV_Szeptember elsejen 2011 m108 108

2011.03.18. 15:46:42

mely állandó helyet vívott ki magának néhány fehérmű-szaküzletben. Mindig új típusú terméket, vagy legalábbis a régiek újított szabású változatát dobta piacra, például csábító korzetteket, elülső vagy oldalsó betétes melltartókat, vállpánt nélküli vagy lekapcsolható pántú melltartókat kizárólag nagyon fényes anyagból, olyan melltartókat, melyeket a kosarak közé rafináltan elrejtett szalagok segítségével lehetett levenni, sőt beigazítani. A hölgyek számára továbbá rövid kimonókat kínált, a dekoltázsban vagy a fenékrészen csipkével díszített, combvillantó hasítékkal készült neglizsét, oldalt, elöl, hátul vagy mindenütt masnis bugyit. Az uraknak a fürdő- és alsónadrágon kívül erotikus pénisz-boxot tartogatott a legintimebb pillanatokra. Elsőként hozott forgalomba speciális, szexi pizsamát homoszexuálisok számára, amelyen elöl és hátul is volt hasíték. S ha már nem tudott a konkurenciától különböző fazonnal előállni, bevetett egy-egy érdekes színt, merész mintát vagy ábrát. Nem meglepő, hogy a Rose and Black márka effajta árujához a palesztin piac túl konzervatív volt. A bácsi a nagybani eladással, üzletszerzéssel foglalkozott, kuncsaftokkal tárgyalt, Anna néni pedig a gyártást felügyelte. Ugyanolyan jószívű, egyszerű lélek volt, mint annak előtte. Gabriel egyszerű munkásként kezdett náluk dolgozni. Férfi- és női pizsamákat varrt össze géppel. A lakásért nem kellett fizetnie. Szobája a legfelső emeleten volt, Annáé mellett. Gyönyörű kilátás nyílt belőle a térre, a közepén álló szökőkútra. Az ételt nem kapta ingyen, sőt, a bácsi olyan sokat kért a kosztért, hogy Gabriel inkább a városba járt ebédelni és vacsorázni, vagy pedig boltban szerezte be az ennivalót. Ezt azzal magyarázta, hogy intenzívebb kapcsolatba kell kerülnie a héber nyelvvel, ami még mindig nem megy neki túl jól. És ez igaz is volt. Az étlapokon szereplő fogások betűi a szeme láttára pördültek át jobbra vagy balra, a pincérek a megjegyezhetetlen nyelvnek mindig más szavaival vagy inkább hangjaival fordultak hozzá. Rémes volt belegondolnia, hogy ezentúl olyan emberek között él majd, akiknek a nyelvét sosem lesz képes rendesen elsajátítani. Azt is nehezen szokta meg, hogy az ünnepnap itt a vasárnap helyett a szombat. Szülei Levicében nem tartották a sábeszt.

109

RANKOV_Szeptember elsejen 2011 m109 109

2011.03.18. 15:46:42

A tel-avivi élet ugyan nyugodtnak tűnt, mégis minden pillanatban szóba került, hogy valahol lőttek vagy hogy csakhamar kitörhetnek a harcok. Ez elrémítette Gabrielt. Európából eljött, pedig ott béke volt. Itt meg háború készült. Az aranynál is értékesebb volt minden levél, ami apjától, nővérétől, Petertől vagy Máriától érkezett. Az otthona csak ilyen apró foszlányokkal hatolt be ebbe az egzotikus, érthetetlen idegen országba. Ján szórványos látogatásai még jobban elcsüggesztették. Látta, hogy a barátja egyre otthonosabban mozog ezen az idegen földön, építgeti új életét. Arról fogalma sem volt, hogy sok minden van, amiről Ján inkább nem is beszél. Ján vagy egy hónap után kereste fel Gabrielt első ízben. Akkor már egy kibuc konzervgyárában dolgozott, valahol Haifa és Názáret között. A férfi, akivel a gyűjtőtáborban beszéltek, nem feledkezett meg Jánról. Gabriel távozása után néhány nappal egy idősebb nő kereste őt. Ez az asszony egy évvel korábban alapított egy kibucot a férjével. Elmondta, hogy a kibucnak neve ugyan még nincs, de beindítanak egy kis konzervüzemet, saját termésük és a környékbeli áru feldolgozására. Úgy hallotta, Ján dolgozott már ilyen helyen, így lehet, hogy hasznát tudnák venni. Elmagyarázta neki a kibucban érvényes szabályokat, de azt mondta, nem kell kibuctaggá válnia, ha nem akar, lehet egyszerűen csak alkalmazott. Szállást is kaphat. Az üzem tulajdonképpen egyetlen gyártósorból állt, ezen készültek a befőttek, lekvárok. Ján fizetése alacsony volt, csakúgy, mint a hét-nyolc arab munkásé, akik a közeli falvakból jártak be dolgozni. Az üzem egyetlen helyiségében arab, héber, jiddis és angol szavak kavarogtak. Jánnak felajánlották, hogy Johanannak fogják szólítani, de ő azt mondta, hogy egyelőre inkább ne. Mindezt Gabrielnek is elmesélte az első látogatás alkalmával. Arról azonban nem beszélt, hogy más kibucbeli fiatalokkal együtt kijár a sivatagba, ahol azt tanulják, hogyan kell lőni pisztolyból és géppisztolyból, gránátot dobni, adó-vevőt használni és gyújtópalackot gyártani. Mindez titkos volt. Ján még a parancsnokai nevét

110

RANKOV_Szeptember elsejen 2011 m110 110

2011.03.18. 15:46:42

sem tudta, de az kiderült, hogy hívják a férfit, aki azon az első reggelen beszélt velük a gyűjtőtáborban. Egyszer eljött megnézni a kiképzést. A többiek Menahemnek szólították. Ján úgy látta, elég rangos ember lehet. Néhányszor kivitték őket éjszaka autóval, hogy őrizzék a szomszédos kibucokat. Azt mondták, fennáll az arab támadás veszélye. De valószínűleg ez is csak a kiképzés része volt, mert soha semmi nem történt. Ján az éjszakai járőrözésben rászokott a dohányzásra, bár ezt szigorúan tiltották. Ezeket az akciókat követően másnap mindig kialvatlan volt. Peter is kialvatlan volt aznap. Tegnap megint egy kicsivel több barackpálinkát ivott, és reggel fejfájással ébredt. Ránézett az anyja készítette reggelire, és felfordult a gyomra. Csak egy kis hideg vizet ivott, és már szaladt is. Nyolckor kezdődött a járási pártértekezlet. – Nem, elvtársak, nem lassíthatunk, nem hátrálhatunk egyetlen lépést sem – hágott a prágai szónok egyre magasabbra, de a tetőpont előtt megingott egy pillanatra, mert a tekintete megakadt Peter tátott száján. Azt hitte, görcsöt kapott az ifjú elvtárs, és segítségre van szüksége. De csak egy ásítás volt, és a fiatalember szája mindennemű segítség nélkül bezárult. A szónok így rövid szünet után belevágott a fináléba: – Mi kitartunk, elvtársak. A magunk, a gyermekeink és a gyermekeink gyermekeinek érdekében. És valamennyi leningrádi, kurszki, buzuluki, lidicei és telgárti áldozat emlékére. Hosszan zúgott a taps. – Elvtárs, te egyáltalán nem figyeltél rám – szólította meg Petert a szünetben a szónok. – Hogyne figyeltem volna, Novotný elvtárs – védekezett Peter, majd hirtelen ötlettől vezérelve így szólt: – Sőt, a pártlapba is szeretnék írni a felszólalásáról. – Valóban? Hát azt szívesen elolvasom. Mi is a neved, elvtárs? – Rónai. Peter Rónai. – Rónai? Ez magyar név, nemde, elvtárs? – Igen, magyar… de csak a név… – Na ja, Rónai elvtárs, Petr Rónai elvtárs… – ingatta a fejét elmenőben a prágai elvtárs.

111

RANKOV_Szeptember elsejen 2011 m111 111

2011.03.18. 15:46:42

– Ja, jó, nagyon jó – mormogta Peter, és elindult Pavlínka és Danka, a két buzgó ifjú elvtársnő felé, akik egész biztosan lejegyzetelték Novotný elvtárs beszámolóját. Peter feje azokban a hónapokban a reszlovakizációval volt tele. A kommunista párt különféle bizottságokba, munkacsoportokba és választmányokba delegálta. Aztán ott volt az a rengeteg prágai és pozsonyi hivatal, amelyek egymással harcoltak az illetékességért. És neki mindegyiknek szót kellett fogadnia: az Országos Statisztikai Hivatal, a Betelepítési Hivatal, a Szlovák Liga, az Oktatási és Népművelési Megbízotti Hivatal, a Belügyminisztérium, a Belső Telepítés Központi Bizottsága. Számos belső előírásnak kellett eleget tennie, egy csomó tanfolyamon volt, de mindig megtudott valami újat, ami ellentétben állt azzal, amit korábban a fejébe vertek. A reszlovakizációnál figyelembe kellett venni, hogy az elbírálandó személy milyen nemzetiséghez tartozónak vallotta magát az 1930-as népszámlálás során, hogyan viselkedett, cselekedett, sőt érzett Csehszlovákia fokozott veszélyeztetettsége idején 1938 májusától, aktívan bekapcsolódott-e a fasizmus elleni harcba, hozzájárult-e valamilyen módon Csehszlovákia megújulásához, de végül szlovákságának ismérvei döntöttek, úgymint kapcsolata a szlovák kultúrával, nyelvismerete, családi hagyományai, valamint abbéli szándékának kinyilvánítása, hogy saját akaratából a szlovák nemzet tagjává kíván válni. Fontolgatták a magyarok kitelepítését, holott őseik évszázadok óta éltek már ezen a földön; bármely szláv nemzet tagja maradhatott viszont Csehszlovákiában, akkor is, ha csak nemrégiben érkezett. A bolgár Rankov, aki valamikor a harmincas évek közepén jött Levicébe, marad, de tősgyökeres lévai szomszédjának, az öreg Keménynek, aki mindig azzal dicsekedett, hogy az elődeinek már a törökdúlások idején is éppen ezen a helyen állt a háza, mennie kell. Peter alapjában véve egyetértett azzal, hogy a csehszlovák állam ádáz ellenségeit, például Harsányi Gyulát, telepítsék ki Magyarországra, de felmerült benne a kérdés, hogy mi lesz így Magyarországból? Revansisták rezervátumává válik? Ha kitelepítik a legbőszebb ellenséget, annak Csehszlovákiával szembeni haragja és gyűlölete még tovább fokozódik. Peter nem akart bele-

112

RANKOV_Szeptember elsejen 2011 m112 112

2011.03.18. 15:46:43

gondolni, milyen következményei lehetnek ennek a jövőben. Az egyetlen kiutat az jelentené, ha Csehszlovákiában és Magyarországon egyaránt a kommunisták győznének. A proletár internacionalizmus elveire építő testvérpártok a Szovjetunió támogatásával biztosítani tudnák az országaik közötti barátságot és békés együttműködést. Rónaiék számára felfoghatatlan volt a hév, mellyel fiuk a csehszlovákiai nemzetiségi feszültség megoldásának ügyébe belevetette magát. Ők mindig magyarnak vallották magukat, és fiaikat is ebben a szellemben nevelték, és tessék: Karcsi magyarsága túl buzgó, Peteré meg semmilyen se lett. – Emlékszel, mennyit imádkoztunk Karcsiért, hogy a nagy bolond hazafiságában el ne kövessen olyasmit, ami miatt nem üdvözülhet majd? – beszélt Peter lelkére az anyja. – Most meg érted imádkozunk apáddal. Igen gyorsan forrtál te szlovákká, de tudod, a jó bornak is idő kell. – De anya, Csehszlovákiában vagyunk – vetette ellen Peter. – Léván emberemlékezet óta több volt a magyar, mint a szlovák. Hagyjátok az embereket békében élni az őseik földjén. Vagy engem is elküldesz a Duna túlpartjára, apáddal együtt? – Magukat senki sem küldi sehova – tiltakozott Peter –, de értsék már meg, hogy a határ most ott van, ahol a háború előtt volt. – Mi meg ugyanazok a magyarok vagyunk, akik a háború előtt voltunk – morogta Rónai. Peter Pavlínka és Danka jegyzetei alapján írt egy rövid beszámolót a lévai pártgyűlésről, és megkérte Máriát, hogy nézze át. A lány kijavította a tömérdek hibát, és nyilván nagyon alapos munkát végzett, mert a párt országos lapjában, a Pravdában változtatás nélkül jelent meg a kurta cikk. Csak a szerző nevét módosították Rónairól Ronajra. És jött egy levél is Hysko, az új főszerkesztő aláírásával, amelyben köszönetet mondott Peternek, és felajánlotta, hogy írjon még. Peter néhány nap múlva írt is az érsekújvári vasútállomás helyreállításáról. A cikket már Ronajként szignálta. – Látod – nevette Mária –, a háború alatt mi lettünk Belajékból Bélaiék, most meg te leszel Rónai helyett Ronaj.

113

RANKOV_Szeptember elsejen 2011 m113 113

2011.03.18. 15:46:43

De a reszlovakizáció Máriának sem tetszett. A fejét csóválta a jelentkezési lap fölött, amit a Szlovák Liga osztogatott a magyaroknak. – Mi ez az ostobaság? A Szlovák Liga – olvasta hangosan –, a csehek és a szlovákok nemzeti államában, melyben a nem szláv nemzetiségeknek helye nincs, megmenti Önt, és lehetővé teszi a visszatérést a nemzethez, amelyből származik. Megmentik a magyarokat? Kitől? A szlovákoktól? A nem szláv nemzetiségeknek nincs itt helye? Deportáljuk őket, mint a fasiszták? – Ez a háború utáni politikai valóság – magyarázta Peter. – Akkor ez a politikai valóság új, selejtes szlovákok gyári előállítását jelenti a régi magyar alapanyagból. Ez nem fog sikerülni.

RANKOV_Szeptember elsejen 2011 m114 114

2011.03.18. 15:46:43