A füzet hátuljára ragasszuk be még év elején
Antal Ilona hitoktató HITTANFÜZETE 2.osztály
1. 2. 3. 4.
Advent – karácsony összefoglaló képet - félbehajtva Nagyböjt – húsvét képet - félbehajtva Az A4 méretű saját éneklapot – 4-be hajtva A Jézus hív képet – tetszőlegesen körbevágva
A húsvéti ének / Jézus meghalt pénteken/ - A4, az Amit másért tettél lap – A5, és a Bűn és jóvátétele képregény – A5 a tananyagban tárgyalt helyen legyen beragasztva. Félbe vagy négybe hajtva, az alsó felét ragasztózva – kinyithatóan ragasszuk be a lapokat. Így nem lóg ki a széle.
ELSŐÁLDOZÓK KÖNYVE I. Megismerkedünk Jézussal A tankönyv leckéihez hitoktatói gondolatok Dr Rédly Elemér Kézikönyve felhasználásával
Nem óravázlatot terveztem ide, hiszen maga a hittankönyv áttekinthető és bő vázlatot ad az óra megtartásához. Amire a hangsúlyt fektettem az évi munka végiggondolásánál: - az énekanyag beépítése az órákba: imára hangolásként, imaként, ismétlésként, új anyagként és közben a liturgiánk aktív bekapcsolódóit is neveljük így./Jelölések: Ho – Hozsanna énekeskönyv, é – a hitoktató közös éneklapja, Sé – a hittanos saját lapja a mellékletből/ A hitoktató éneklapját érdemes sokszorosítani, és órákon kiosztaniösszeszedni. A gyerekek azt az éneket szeretik, amit tudnak – ezért van annyi ismétlés az év folyamán. - a tankönyv rendszeres és értelmes használatára: a mai, rohanó világunkban is próbálkozzunk meg azzal, hogy üljünk le Jézus lábához, és hallgassunk-olvassunk; - a rendszeres füzetvezetésre a matricák segítségével: abban az évfolyamban, ahol nem tudnak még „sokat” írni, ugyanakkor segíti a tanulást, a jó szokások alakulását a gondos füzetmunka. Irányítás csak a matrica, lehet mást is rajzolni, írni mellé, lehet színezni. - A hitoktató „hordozható eszköztára” a parancsolatok, a Rózsafüzérképek, a szentségek és alkalmas történetek. Ha van dia vagy DVD vetítési lehetőség, használjuk, de ne szorítsuk háttérbe a tankönyvet. A DVDvetítéssel a plébániai hittanra csináljunk kedvet.
A hittanos füzetképe
Ezen az oldalon a hittanos hittanfüzete látható. Az ajánlott matricákat mutatom itt oldalanként, a mellé javasolt szöveget, és mindig van hely saját ötletű rajznak, szövegnek. Néhány helyen konkrét feladatot adhat a hitoktató – a feladatra a hely itt van, a hitoktató felszólítása a feladatra a párhuzamos oldalon.
Szervezési feladatok Nevelési cél: Egymásra figyelve, együtt lesz a munkánk eredményes Oktatási cél: Gyakorlati tenni-tudnivalók
Bemutatom a saját füzetem, és a mellékletet, amiből ki-ki elkészíti folyamatosan a saját „naplóját”. A füzet végére ragasztjuk be az adventi és húsvéti lapot, félbe hajtva, kinyithatóan – és amikor aktuális, hátralapozunk majd. Minden lecke új oldal! Matrica – írás – rajz
Énekek: Szívem csendben az Úrra figyel … /5./ Jézus szeret, én is Őt /9./ Jézus enyém, s én az Övé, mert Jézus a szeretet … Kedvencek éneklése …. Kedvenc történetem Jézusról ….
Jézus engem is vár!
1. lecke Jézussal találkozunk
Jézussal találkozunk
Nevelési cél: Örömmel figyeljünk Jézusra Oktatási cél: Templomi ismereteink felelevenítése Énekek: Jézus szeret/9/, Szívem csendben az Úrra figyel /5/ Mikor Jézus földön járt / új!/ - éneklap/Sé 4./ Rajzold oda magad a Jézust hallgatók közé!
A templomban kikkel találkozol? Rajzold ide! Templomos ének / Ez a templom, ez a tornya …. /
A hittanórán segítjük egymást! Okos Ottó Figyelmes Fanni
Biztató Péter Együttérző Evelin Kérdező Kata
A templomban Jézussal és egymással is találkozhatunk!
1.a.lecke és 3. a lecke Jézus első munkatársai és hallgatói
Jézus munkatársai és hallgatói
Nevelési cél: Nyitott szívvel fogadjuk Jézus tanítását Oktatási cél: Jézus munkatársai régen és ma
12 apostol
Ének: Olvassuk már a Szentírást /Sé 2. /
Ma: püspök pap hitoktató
A magvetőről szóló példabeszéd megbeszélése
Akik hallgatják Rajzold ide egy-egy körbe, milyenek ezek a gyerekek! / Karcsi – lefelé ajk Péter – ferde mosoly Gábor – egyenes ajk András – szép mosoly/
Karcsi
Péter és társa
Gábor
András
2. lecke és 2.a. Mennyei Atyánk
Mennyei Atyánk
Nevelési cél: Mennyei Atyánk szeret, szeressük viszont Őt Oktatási cél: Isten teremtette a világot és gondoskodik is róla Ének: Ki teremtette/27/ …Ne aggodalmaskodjál /2/Jól vigyázz, kicsi szem/4/Minden mi él …. /Sé1/
Ránk bízta a világot
A megköszönés rajzban!
Szülőket, testvéreket adott Köszönöm!
3. lecke Isten gyermekei vagyunk
Isten gyermekei vagyunk
Nevelési cél: Jósággal köszönjük meg istengyermekségünket! Oktatási cél: A Mennyei Atya gyermekévé fogadott, szeretete bennünk él!
keresztelés víz + ima
Ének: Kicsiny kis fényemmel világítani fogok/3/, Ne aggodalmaskodjál/2/Olvassuk már a Szentírást/Sé2/
A szívet, a belőle kinyíló többszirmú virággal a hittanos rajzolja le! A kereszteléskor megkapott isteni életet ápolni kell – később a bűnfogalom alakításánál megbeszéljük: a virág nemcsak akkor pusztul el, ha leszakítom, hanem ha a szirmait, levelét tépkedem /halálos bűn-veszélyes bűn/
Szentírás – Isten szava
Jézussal beszélgetünk 4. lecke
Jézussal beszélgetünk
Nevelési cél: Szívesen szólítom meg Isten, és figyelek rá. Oktatási cél: Amikor imádkozunk, Istennel beszélgetünk Ének: Kicsiny kis fényemmel/3/, Jézus szeret, én is Őt/9/, Jézusom, én szeretlek, /Tk./, Szívem csendben az Úrra figyel /5/
Hálát adok /23-24/
Tankönyvben hátul: 103. oldaltól Ismerkedni, megkeresni … értelmezni
Összefoglalás Összefoglalás Nevelési cél: Jó nekem, hogy Isten szeret, és megköszönhetem! Oktatási cél: Észreveszem Isten szeretetét életemben Ének: Hálát adok /23-24/ Tüzed, Uram Jézus /25/
Két kőtáblán 10 parancsot adott Isten … Kicsi szem …
Szeresd szüleidet! 5. lecke és 5.a.
Szeresd szüleidet!
Nevelési cél: Szeretettel, jósággal viszonozzuk szüleink gondoskodását! Oktatási cél: Szüleinknek, nevelőinknek engedelmeskedni kell!
József – ács
Ének: Ne aggodalmaskodjál /2./… Mindig bízzál az Úrban /Sé 10./ Kicsi szem /4/
Rajz! Mit tehetek, hogyan köszönhetem meg szüleim szeretetét?
Írd le a pap/atya nevét! Írd le a tanítód nevét!
Jézus neki segít, őt utánozza
Köszönöm!
23.a. lecke
Halottak Napja
Nevelési cél: Imádkozzunk a meghalt hívekért, hozzátartozóinkért! Oktatási cél: Imáinkkal segíthetjük halottainkat, és ők is közbenjárnak értünk! Ének:
Halottak Napja
Volt egyszer egy király /1./ Édes Jézus, neked élek /Ho 113./ Krisztus feltámadott /Ho 88., Sé 12/ Kicsi szem /4/
Temetőben jártam
6. lecke
Szeresd embertársadat!
Szeresd embertársaidat!
Nevelési cél: Jézus kedvéért legyünk jók mindenkihez! Oktatási cél: Amit akartok, hogy veletek tegyenek, ti is azt tegyétek Ének: Amit másért tettél – szereposztásban! – éneklapot félbehajtva beragasztani
Árpád-házi Szent Erzsébet
„Amit másért tettél, nekem tetted te mindazt, nékem segítettél!” Olvasni, írni te tanítottál, magányban mellettem te állottál Jöjj azért jobbomra, Atyám házába. Amit másért tettél … Amikor éhes vagy szomjas lettem, te adtál ennem és innom nekem Jöjj azért jobbomra, Atyám házába. Idegen vidéken otthont adtál, két dolgos kezemnek napi munkát, Jöjj azért jobbomra … Hontalan voltam, te befogadtál, ruhátlan voltam, te ruhát adtál, Jöjj azért jobbomra … Sebemet kezeddel bekötözted, barátot kerestem, s megleltelek, Jöjj azért jobbomra … Könnyező szememet megtörölted, megcsúfolt fejemet megölelted, Jöjj azért jobbomra …
Esik a hó, fúj a szél - körkörös mozdulat Jó Mikulás útra kél. – lábunkkal, helyen lépegetünk Pásztorbot van a kezében, - mintha botot fognánk Püspöksüveg a fejében. – a fejünk fölé rajzoljuk két kezünkkel Nagy csizma van a vállán, - a lábunkat megemeljük a csizmára utalva Tele puttony a hátán. – meghajolunk a cipekedéstől Puttonyában sok-sok jó, - taps jobbra és balra Játék, alma mogyoró. – számoljuk az ujjunkkal De csak az kap belőle, - játékos, fenyegető mutatóujj Kinek névét előre Aranyos angyalka - mellünkön keresztbe tesszük kezünket Ezüst könyve beírta. – író mozdulat Én Istenem, de jó lenne, - kicsit széttárjuk kezünket vágyakozva ha az enyém is benne lenne! Édes-kedves őrangyalkám, - összekapjuk magunkat, imádkozunk szépen kérlek, gondolj reám! Írd be majd a nevemet, - író mozdulat Ígérem, hogy jó leszek. – fejünket lehajtjuk, kezünket hátul kulcsoljuk
Szent Miklós püspök
7. lecke
Teljesítsd kötelességedet!
Teljesítsd kötelességedet!
Jézus: ács tanító
Nevelési cél: Teljesítsük, amit Mennyei Atyánk kíván tőlünk! Oktatási cél: Mindenkinek megvan a maga feladata, kötelessége
Ének: Mikor Jézus földön járt/Sé 4/ Két kőtáblán Tízparancsot adott Isten/Sé3/ Volt egyszer egy király /1./
Rajzold le !
Iskolában
Feladataim: -
Otthon
7.a. lecke
Tégy jót!
Tégy jót!
Nevelési cél: Jézus kedvéért legyünk jók mindenkihez Oktatási cél: Jót tenni jó! – Nagy öröm adni! Ének: Volt egyszer egy király/1./ Amit másért tettél/beragasztott lap/ Szeretet áradjon köztünk /7/ Árpád-házi Szent Erzsébet példája nyomán mit tehetünk mi?
Ki a jó ember?
8. lecke
Légy őszinte!
Nevelési cél: Szavainkat és tetteinket az igazság és szeretet vezesse! Oktatási cél: Mindig igazat mondunk és másokról szeretettel beszélünk!
Légy őszinte! Igazat mondunk!
Ének: Szeretet áradjon közünk/7./ Mikor Jézus földön járt/Sé4./ Amit másért tettél /beragasztott/ Mindig bízzál az Úrban /Sé10./
Szeretettel beszéljünk másokról!
A ránk bízott titkot megőrizzük!
Összefoglalás
- Advent
Nevelési cél: Türelmesen és tevékenyen várakozzunk! Oktatási cél: Advent a találkozásra készülés időszaka Adventi képhez lapozunk – megkeressük az ünnepeket, a készülődés lehetőségeit, rajzait! / Az A5-ös méretű lapot felébe hajtva – kinyithatóan ragasztottuk be!/
Adventi készülődésként „jótettekkel” színezhetik a gyertyákat Az adventi koszorú gyertyáiból az aktuálisat színezzék Később, az aktuális ünnepkor utalni lehet a történetre, színezni a rajzokat /Karácsony: dec.25. Urunk megkeresztelkedése – Gyertyaszentelő Boldogasszony- febr. 2. / Ének: Ó jöjj ó jöjj, Üdvözítő … / Sé 11./ Szent Miklós a hulló hóban … DU
Az Úristen megígérte,/Megváltót küld majd a földre Erre várunk az adventben / zsidó népre emlékezve /Ó jöjj, ó jöjj dallamára/
9. lecke Jézus édesanyja
Jézus édesanyja Názáretben Szüz Mária és Gábor angyal
Nevelési cél: Szeressük meg Jézus Édesanyját! Oktatási cél: Isten akarata, hogy Mária legyen Jézus édesanyja Ének: Ó jöjj, ó jöjj Üdvözítő … Az Úristen megígérte, / Megváltót küld majd a földre Erre várunk az adventben / zsidó népre emlékezve /Ó jöjj, ó jöjj dallamára/
A Betlehemes énekeinek bemutatása, tanulása a történet kapcsán /Ho 21 – Dicsőség, mennyben az Istennek, Ho 25- Mennyből az angyal, Pásztorok keljünk fel /
Erzsébettel találkozik
Imádkozz érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Ámen. Tk.: 103, 104,
10. lecke Karácsony Nevelési cél: Ajándékozással ünnepeljük Jézus születésnapját! Oktatási cél: Jézus szüleivel és ajándékaival is ismerkedjünk.
Ének: A Betlehemes énekei Ó gyönyörű szép /Ho 29 /é 12./
Karácsony Születésnap: dec. 25. Jézusnak ajándék!
Szüleimnek ajándék!
Jézusról tudjuk – ismétlés Nevelési cél: Szívesen beszélünk Jézusról, családjáról Oktatási cél: Jézus életének eseményei, környezete
Ének: az ismétléshez kedvenc énekeiket „használhatják” Az isteni Gyermeket Ho 43. é 14. Mindig bízzál az Úrban /Sé10./
Jézusról tudjuk
11. lecke Jézus megkeresztelkedése
Jézus megkeresztelkedése
Nevelési cél: Megköszönjük Jézusnak, hogy közénk jött Oktatási cél: Jézus azért jött, hogy megszabadítson minket és elvezessen az örök életre
Ének: Az isteni Gyermeket /Ho 43/ János áll a part felett /Ho 45/ Mikor Jézus földön járt /Sé 4./
Rosszaságom elhagyom, csak Istenre figyelek!
Szeretnék jó lenni!
11.a. lecke A jeruzsálemi templom
A jeruzsálemi templom
Nevelési cél: A templom Isten háza, ahová szívesen megyünk Oktatási cél: A jeruzsálemi templom és a mi templomunk összehasonlítása Ének: Mikor Jézus földön járt Templomos ének /Ez a Lelkem az Urat dicsérd Mindig bízzál az Úrban
/Sé4./ templom, ez a tornya, stb./ /Sé 5./ /Sé10./
Mit tanított a pap vasárnap?
Kivel találkoztam?
A mi templomunkban történt
12. lecke Jézus szenvedése Nevelési cél: Jézust követve vállalom nehézségeimet Oktatási cél: Jézus szenvedéstörténetének állomásai
Jézus szenvedése Nagycsütörtök – utolsó vacsora
Ének: Jézus, te közénk eljöttél /Sé8./ Volt egyszer egy király /1./ Édes Jézus, neked élek /Ho 113./
Nagypéntek – keresztút - halál
Köszönöm! /böjt, bűnbánati nap/
Pénteken bűnbánati napot tartunk – így emlékezünk Jézus áldozatára. Ezen a napon lemondunk a húsról vagy valamiről vagy jót teszünk, vagy többet imádkozunk – így mutatjuk meg szeretetünket, köszönetünket! Rajzolj
Húsvét 13. lecke Húsvét Nevelési cél: Én is felajánlom életem Jézusnak Oktatási cél: Jézus szenvedésével, halálával és feltámadásával váltott meg minket
vasárnap Ének: Jézus meghalt pénteken /rajzos éneklap/ Édes Jézus, neked élek /Ho113./ Jézus, Te közénk eljöttél /Sé8/
Üres a sír Megjelent a Feltámadott
A feltámadás tanúi
Ének: Jézus meghalt pénteken /beragasztani!/
14. lecke Jézus visszatért az Atyához Nevelési cél: Legyünk földön járó, de égre néző emberek! Oktatási cél: Jézus ma is velünk van
Jézus visszatért az Atyához Kereszteljetek…
Ének: Halleluja, Jézus feltámadt, és reánk az Ő sírjából ragyogó fény áradt /é18./ Jézus meghalt pénteken értem a kereszten- külön lap Jöjj, jöjj hozzám, élet forrásához / Sé 9./
Veletek maradok a világ végéig!
Feladat! Hogyan adhatom tovább - kinek adhatom tovább Jézus örömhírét? /Beszélgetés – rajz!/
15. lecke és 15.a. Jézus feltámasztja Jairus leányát
Jézus feltámasztja Jairus leányát
Nevelési cél: Bízzuk rá magunkat Istenre! Oktatási cél: Jézus isteni erejének megsejtése Ének: Jöjj, jöjj hozzám, élet forrásához /Sé 9./ Halleluja, Jézus feltámadt /18/ Mindig bízzál az Úrban /Sé10./ Egy mosolygós szívet rajzolva mutassuk meg, hogy bízunk Jézusban!
Jézus Isten Fia!
Jézus a vízen jár ! A történetnek azt a részét rajzold le, amikor Péter Jézusra nézve képes a lehetetlenre is, tud a vízen járni! Vagy Hogyan történt az az eset, amikor te rábíztad magad Jézusra és a nagyon nehéz is sikerült?!
16. lecke
A kánai menyegző
Nevelési cél: Tegyük meg, amit Jézus mond Oktatási cél: Jézus tud és akar segíteni - ismét
A kánai menyegző A szentmise csodája
Ének: Jöjj, jöjj hozzám /Sé9./ Jézusom, én szeretlek /Tk. 34.o./ Ne aggodalmaskodjál/2./ Minden, mi él … /Sé 1./ Áldjad ember /22. Ho 109//
Rajzolj kelyhet és ostyát – ez a szentmise csodája!
Jó ott lenni!
Rajzold mosolygós szíveket, akikkel a szentmisén találkoztál vagy szerettél volna találkozni!
A vihar lecsendesítése
17. lecke A vihar lecsendesítése Nevelési cél: Isten gondoskodik, vigyáz ránk Oktatási cél: Aki Istent szereti, annak minden a javára válik Ének: Mindig bízzál az Úrban /Sé10/ Ó Jézus, emlékezni rád /Sé 6/
Áldjad ember /22./
Baj – jóra fordul
Együtt Jézussal
Rajz, arról, hogy megtapasztaltam Jézus segítségét!
Hiszünk Jézusban, aki velünk van összefoglalás Nevelési cél: A szentmisében megtapasztalhatjuk Isten jelenlétét Oktatási cél: A szentmisén való részvétellel valljuk meg mindazt, amit Jézusról, Istenről hiszünk Ének: Volt egyszer egy király /1./ Mikor Jézus földön járt Sé 4/ Ó Jézus, emlékezni rád /Sé 6/
Áldjad ember /22/
18. lecke
Jézus betegeket gyógyít
Jézus betegeket gyógyít
Nevelési cél: Jézus példája nyomán legyünk jók mindenkihez Oktatási cél: Ismerjük fel, hogy rossz a betegség, rossz a bűn /bűnfogalom!/ Ének: Jézus, te közénk eljöttél /Sé 8/ Édes Jézus, neked élek Ho 113 Ó Jézus, emlékezni rád /Sé 6/
Testi • Béna • Vak • Néma • Leprás
-
BŰN: szándékos rossz
Súlyos A lustaság bűnre vezet /könyv történetének megbeszélése – rajz!/
veszélyes
A lustaság bűnre vezet
lelki BŰN
19.lecke
Jézus megmenti a bűnösöket
Nevelési cél: Ismerjem fel, köszönjem meg Jézus szeretetét Oktatási cél: Jézus értünk jött, adta életét Ének: Jézus, Te közénk eljöttél /Sé 8./ Hozzád sóhajt a lélek Urunk /Ho 223/ Jól vigyázz kicsi szem /4./
Jézus megmenti a bűnösöket Jézus – pásztor Én – bárány
Bocsánatot kérek • Istentől • embertársamtól
Jóra törekszem! Rajz: miben szeretnék változni – jobb lenni?
20.lecke
Ki kedves az Isten előtt?
Ki kedves az Isten előtt?
Nevelési cél: Szeretetből bánom bűnömet és törekszem a jóra Oktatási cél: Isten a megtérő bűnösnek szívesen megbocsát Ének: Két kőtáblán 10 parancsot adott Isten /Sé3/ Jöjj, jöjj hozzám, élet forrásához /Sé 9/ Jézus, te közénk eljöttél /Sé 8/
Bocsánatot kérek Sajnálom, hogy megtettem Ezután jó leszek
Jézusra figyelek, követem
Mit teszek?
20.a. lecke
Ki a hibás?
Nevelési cél: Legyünk figyelmesek és a rosszat is jóval viszonozzuk Oktatási cél: Bocsánatot kérni és megbocsátani nem könnyű – de érdemes A könyv történetének felolvasása és megbeszélése után saját példák elmondása. A képregény beragasztása, elolvasása, színezése …
A képregényt félbehajtva ragasztjuk be, hogy kinyitható legyen. Így elfér a matrica is.
Ének: Jézus, te közénk eljöttél /Sé 8/ Édes Jézus, neked élek Ho 113
21. lecke
Bocsánatot kérünk Istentől
Bocsánatot kérünk Istentől
Nevelési cél: Fontos, hogy mindig a kegyelem állapotában legyünk Oktatási cél: Isten megbocsát a bűnbánó léleknek Ének: Lelkem az Urat dicsérd /Sé 5/ Hozzád sóhajt a lélek, Urunk /10/
Lelkiismeret vizsgálat Sajnálom, hogy megtettem Ezután kerülöm Bocsánatot kérek!!!
Mosolygós szív rajza, belőle kinőtt szeretetvirággal – kereszt a szára
Isten megbocsát - a pap kimondja Köszönöm!
A rosszat a jóval tudjuk legyőzni! Összefoglalás – Ki az erősebb? Rajz a történetről – hasonló példákról Nevelési cél: Jézus szeretetével éljünk Oktatási cél: A jóság és szeretet erősebb minden rossznál
Ének: Mindig bízzál az Úrban /Sé 10/ Ne aggodalmaskodjál /2./ Jézus, te közénk eljöttél /Sé 8/
22. lecke
Jézus Egyházához tartozunk
Jézus Egyházához tartozunk
Nevelési cél: Jó az Egyházhoz tartozni! Oktatási cél: Isten gyermekeinek közössége az Egyház Ének: Minden, mi él /Sé 1/ Mindig bízzál az Úrban /Sé 10/ Jöjj Szentlélek, Úristen /Ho 259 –é 21/
Halfogás 12 apostol
Péter – pápa Püspök Pap Mi, katolikus keresztények Jó ide tartozni!
23. lecke A mennyország – együtt az Istennel Nevelési cél: Istenes élettel készüljünk az örök életre Oktatási cél: A mennyország, örök élet fogalma
A mennyország – együtt az Istennel
Mária és a szentek
Ének: Terád vár egy szép ország /6/ Mária, hozzád száll imám /19/ Amit másért tettél, nekem tetted te mindazt /beragasztott/ Isten, hazánkért térdelünk elődbe /Sé 7./
Mi - segítjük egymást
24. lecke
Jézus újra eljön
Jézus újra eljön
Nevelési cél: Mindig kész vagyok Jézus fogadására Oktatási cél: Jézus újra eljön a világ végén
Jézussal találkozni öröm Ének: Volt egyszer egy király /1/ Terád vár egy szép ország /6/ Ne aggodalmaskodjál /2/ Isten hazánkért /Sé 7/
Így élünk mi, keresztények 25. lecke Így élünk mi, keresztények Nevelési cél: Jó együtt élni Jézussal Oktatási cél: Jézus tanítása, elvárása irányít bennünket Ének: Hogyha Jézust követed, boldog lesz az életed /8/ Isten hazánkért térdelünk elődbe /Sé 7/ Mindig bízzál az Úrban /Sé10/
Jézust követjük, rá figyelünk!