Jelentes a 4. het vegen
Amint az meg van irva, ime, jelentem, mi tortenik varhatoan mi fog kovetkezni a jovoben.
eppen, mi tortent eddig , es hogy
2006. marcius 17-e, Franciaorszag, Parizs. Itt, a vilag egyik legnagyobb fovarosaban nem unatkozik az ember, ha kicsit is feltalalja magat. Fokkepp, ha mint én, gyakornokkent vesz reszt a varos eleteben. Az elso ket heti szallaskeresesi kalamajka utan, ma mar abszolut nyugodt korulmenyek kozott hajthatom alomra buksi kis fejem. Az alberlet kivalo, es e mellett meg diakarfolyamon kaphato melegetelbol sem szenvedek hianyt. Elvezem megtapasztalni a babeli kuszasag eredmenyet. Nezegetem a szines, nagyvarosi nepet az utcan, izlelgetem a francia konyhak- és tavoli tajak eteleit, igyekszem kihasznalni a kulturalis szorakozasi lehetosegeket, nem mulasztom el az epiteszeti- es mas muveszeti agak remekeinek megtekinteset, es meg sorolatnam… A munkahelyem Parizs egyik izgo-mozgo keruleteben, nagy nemzetkozisegben, fodraszuzletek, ettermek, palyaudvarok, egy kisebb diadaliv, es ejjeli pillangok kornyezeteben található. Itt, a Rue du Faubourg Saint-Denis 55-ben is a kinti vilaghoz hasonlatosan zajlik az elet . Ugyan ez teljes mertekben francia legkor, megsem szol masrol, mint az allando versengesrol, a kapitalista vilag kovetelmenyeinek valo megfelelesrol. A profil nem egyseges. Egykori egyetemi jobaratok toltik meg tartalommal ezt a hosszu, foldszintes kis studiot. Zommel onalloan dolgoznak a sajat, kulonbozo projektjeiken, de akad azert koztuk egy-egy, aki mas epiteszeket is alkalmaz. No, az en fonokom is ebbe a kategoriaba tartozik. Vegul is velem egyutt, harman dolgozunk az o munkain. Mint kiderult, vegyesen tervez minden felet. Legutobb egy kilato- es muzeum epuleten es egy muteremhazon dolgozott, jelenleg pedig egy negyven-lakasos tarsashaz van az asztalon. En, személy szerint a mult hettol kezdve, egy lyoni lakas belsoepiteszeti terszervezesen faradozom. Ez a feladat, azt hiszem jo alkalmat ad arra, hogy elsajatitsam a Vector Works hasznalatanak minden csinjat binjat. A mult het az alaprajz-variaciok kialakitasaval telt, a legutobbi pedig a metszetek, homlokzatok, es egy munkakozi makett elkeszitesevel. Jo és tetszik is a dolog, csak amig az ember tanul, nem tul rutinos. De majd az lesz. Az irodaban a legkor kellemes, igazabol inkabb barati. Nem szol ala- es folerendeltsegi viszonyokrol. Ez pedig nem hat rosszul az en kozerzetemre sem... Az elso fizetesemet is megkaptam rendben . Tulajdonkeppen bekoltoztem ide, es azt hiszem elegge otthon erzem magam. No, azert egy dolog; a francianyelv tanulasara juthatna egy kicsivel tobb ido. Meg talan-ezt inkább csak a vicc kedveert irom-, de jo lenne neha nem megnezni, vagy eppen megismerni valamit. Konnyen kialakul az emberben az az erzes, ha idecsoppen, hogy lemarad az eppen kinalkozo jobbnal jobb lehetosegekrol…
Szalontai Balint
Jelentes a 6. het vegen. 2006. àprilis 1-e, Franciaorszag, Parizs Telnek mulnak a hetek, es lassan mar azt sem kovetem, mikor mit teszek. Azaz, e heten mar nem is irogattam fel minden nap, hogy mi is tortent aznap. Most, hogy sorra vennem az esemenyeket, igazabol nem sok erdekesseg jut eszembe, bár nem az elobbiek miatt. A munka halad - a maga nem tul gyors tempojaban. Megcsinaltam a lyoni lakas makettjet,kiigazitottam az első tervvazlat reszeit, a konyhat, a metszeteket, keszitettem rola fotokat es elkuldtuk penteken a megrendeloknek. Ha minden jol megy, ezutan kovetkezhet a reszletesebb kidolgozas, azt hiszem. Penteken megtortent a nagy vizit is. Molnarka Gergo es kisirete meglatogatta az irodamat es lerottuk a tiszteletkort Parizs egy-ket nagyja elott. Sétàltunk egyet a Pompidou kozpontnàl, elmetroztunk a Défense negyedig, majd a Diadalivhez. Szombaton mindenki elte sajat kedve szerint való parizsi eletet, de vasarnap egyutt ebedeltunk nalam, Montrougeban. Jol telt a hetvege, bar most kivetelesen csendesebben, mint altalaban. A szombati nagy programot az esti mozi es az azt koveto St. German negyedben eltoltott sorozes jelentette. Erdekes elmeny Parizsban ugy moziba menni, hogy az ember bajlodik a nyelvvel, de minden esetre ezt is ki kellett probalnom. Vegul is egy egyszeru vigjatekot valasztottunk, A Dublort. A kepek magukert beszeltek... Viszont amint veget ert a film, kilepven az utcara, olyan volt, mintha a kockak leperegve a vetitovaszonrol, korem tekeredtek volna. Igazabol nem ereztem a kulonbseget a film es a valosag kozott. Az emberek tovabbra is furcsan erthetetlenul beszeltek korulottem, es a helyszin meg mindig Parizs volt… Kulonos volt ezt atelni, sohasem tapasztaltam meg ilyet.
Nos, ugy talalom, hogy tobb dolog ide mar szovegszeruen nem tartozik, inkabb csatolok nehany kepet az irdarol es a makett aktualis allapotarol.
Jelentes a 7- 8. hetről 2006. aprilis 14-e, Franciaorszag, Parizs Munka teren a valtozasok ma mar szinte semmisegnek tunnek. A lyoni terv folyamatosan kisebb korrekciokra szorul, ezert akadt meg vele tennivalo. A mult het es a jelenlegi esemenyei kozott gyakorlatilag semmi kulonbseg nem volt. Talan a mult heten tobbszor voltam vasarolni es mintha tobb akadt volna az egyeb, tervekkel kapcsolatos feladatokbol- mint a terv osszefuzese, nyomtatasa, fenymasolasa. Orommel tolt el, hogy az angol mellett, kezdek tudni hosszabb mondatokban is franciaul beszelni, es hogy kezdenek lecsillapodni a dolgok korulottem. Nem kell mar azon aggodnom, mit varnak el tolem, es hogy mennyi valojaban a nekem szant munkaido intervalluma. Egyre rutinosabban hasznalom a tervezoprogramot es igyekszem megoldani sajat kutfobol az éppen aktuális problemakat, igyekszem rahangolodni a valos epiteszeti tervek formajara, kovetelmenyeire. Ezekkel az elejen kuzdottem a nyelv miatt sokat. Hogy semmit se felejtsek ki, be kell szamoljak az uti elmenyeimrol is. Meg a mult heten, csutortokon es aztan penteken is Saint-Germain en-Layeban voltam, karpitos anyagmintakert. Ez a hely, Parizs eszak-nyugati kulvarosa tulajdonkeppen, halalmas kastellyal es parkkal a kozepen. Egy kis lapos dombra epult, ahonnan jo idoben Parizsba is el lehet latni. A varos tele van hangulatos uzletekkel megtöltött utcakkal, terekkel, van itt egy klasszicista templom, es sok-sok gazdag ember. Igen, mert hát ez –koztudottan- nem az Ile de France (Párizs környéki) regio legszegenyebb vidéke. Parizsi elmenyeim egyik legkedvesebbike sokszor maga az utazas. Nem nagyon telik el ugy nap, hogy a metron, vagy az RER-en (a tavolsagi metron) ne zenelne, vagy enekelne valaki. Rengeteg utcazenesz szall fel egy vagy ket dal erejeig, hogy penzhez jusson. A legaltalanosabb a gitaros zenesz, de akad aki dalol is , es vannak roman szomszedok is, akik a sajat slagerukre reppelnek. Nem ritka a hetkoznapi, sajt kedvere dalra fakado polgar sem, de azt hiszem, itt valahogy nem surolja a « bolond », vagy az « …ez nem normalis !!! « kategoriajat. Annak ellenere, hogy EU-s tagallam vagyunk, otthon azt hiszem mar regen gyanus lenne, ha valaki csak ugy razenditene. Ez is azon nagyon jo elmenyeim egyike, amit jo lenne Magyarorszagon is megtapasztalni, es nem allandoan a melankolikus, vagy kerdo tekintetekkel talalkozni. Mas utazasi elmeny pedig a Husvet hetvege folyaman varhato. Mint azt talan mar irtam, az egyik lakotarsam meghivott a barataival egyutt hozzajuk, Caenba, Normandiaba. Tervbe van veve a Bretagne partjainal fekvo Mont St-Michel apatsag is, mely kulon erdekessege lesz ennek a par napnak. Ezen kivul mas elore elgondolt uticelunk nincs, rabizzuk magunkat az aktualis ingereinkre. Errol talan jovo heten irok majd bovebben. Addig is kellemes idotoltest kivanok mindenkinek az Unnepre, elvezze mindenki sajat kedve szerint ezt a hosszabbacska pihenot !
Jelentes a 9. het esemenyeirol 2006. majus 3-a, Franciaorszag, Parizs Orommel írom, partraszalltam Normandiaban, es magamhoz vettem a mar oly reg ota nelkulozott hust is! Thibaut es Michael tarsasagaban indultam utnak Nagypenteken Normandia fele. Az ENy -franciaorszagi akcio elso allomasa Caen volt, Normandia egyik forgalmas, tenger menti varosa. A tortenelem ugy hozta, hogy a regi kozepkori varosmagbol nem sok mindent hagyott, de a Var, es nehany temlpom nem lett a az emberi butasag aldozata. Mivel nem kifejezetten turisztikai indittatasu volt az utazas, nem adodott mod a nevezetessegek felkutatasara, viszont annal tobb ido a tartalmas kikapcsolodasra. A varos tengerpartja ejszakai fenyben pazar. Az epiteszek sem tetlenkedtek, ugyanis kozvetlenul a tenger melle nyaralokat, tarsashazakat emeltek, elg szep szamban. Nagy uvegablakos erkelyekkel a tenger feloli oldalon. Nem lehet egy utolso eleterzes reggelente a nappalibol a tenger latvanyara, a siralyok rikoltozasara ebredni… Masnap tovabballtunk, tettunk egy kort a tengerpart menten az egykori masodik vilaghabrus partraszallas szinhelyen . Szabadteri muzeumi erdekessegkent a parton hagytak tank, es tartaly maradvanyokat, ami igy eloben eleg fura erzest keltett az emberben. Nem is nagyon tudjuk elkepzelni –azt hiszem mondhatom a generaciom neveben-, hogy mi is tortenne valojaban, ha ismet haborura kerulne sor. Itt viszont, ha nem is egy jovobeli csatakep, de egy halovany, multbeli haborus emlek elott tunodhetunk el az elet dolgain. Az eso esett szinte vegig, ami a normann videkeken nem is meglepo. Kell is az eso, hiszen a Camembert alapanyagok nem lennenek kepesek dus legelok hianyaban olyan izletesse es hiresse erlelni magukban a tejet. Normandia a parizsi regioban elso szamu tejtermekszallitonak szamit. Szinte az osszes sajt es tejtermek innen szarmazik. Vasarnap tovabbi nagy elmenyekkel gazdagodtam. Az elozo beszamolomban emlitett Mont Saint-Michelnel tett latogatas nem volt kutya. A tengerrel korulvett sziget valojaban Bretagne es Normandia hataran talalhato. A hely nagy egyedisege termeszeti eredteu. Az apaly-dagaly jelensegnek koszonhetoen, a tenger vizszintje naponta ketszer hat orankent- es kulonosen a nap-ej egyenloseg idejen egy-ket perc alatt egy kb. 15 kilometeres szakaszon megemelkedik. Viszont ketszer hat orara szabad a terep egy nem kisse veszelyes seta megetelehez is! Ket oraba telik mig az ember atmassziroztatja a talpat a tengerfenek homokos-iszapos, gyakran ingovanyos, mocsaras reszein, kisebb folyokat, patakokat keresztezve. Vannak helyek, ahol az ugralosvarak gumifeluleten lepkedve tapasztalhato ingatag erzes koszon vissza a homok tetejen setalva. Hat ez csak igy egyszeruen, allati erzes ! Es meg meg sem emlitettem magat a celpontot. Ugyanis a sziklara epitett apatsag sem hagyja cserben a mar utkozben elamult latogatot. Fel nem lehet fogni, mikent es mennyi ido alatt, mennyi munka aran termett oda az acsodalatos kis kozeg ilyen korulmenyek mellett. Ma mar, az 1800-as evek ota toltesen is ide lehet jutni a partrol,de ez regebben nem letezett. Kulonben kaphat az ember izelitot a lohaton valo kozlekedesbol is. Sok turista program kozul az egyik lehetoseg az, hogy nyeregben ulve « vagtatunk at » a homokon. Nos, seta kozben bameszkodva, pusztan a lovak tengeri vagtaja is valami gyonyoru elmeny.
A sziget teli van kozepkori eredetu, favazas, fazsindelyes epuletekkel, kohazakkal, no meg turistakkal. Sok itt az etterem, a palacsinteria, a kavezo, a fogado, van itt posta, imahaz, muzeum, temeto, egyszoval minden ami « let kerdese ». Nem olcso ugyan, de megfizetheto. Franciaorszagban, ha jol tudom, minden templomba ingyenes a bemenet, tehat nagyon valoszinu, hogy ezt az apatsagot sem kell kihagyni, csak a belepo dija miatt. Viszont nem art odafigyelni a nyitvatartasra. Mire odaertunk, sajnos mar bezart. Kenytelenek voltunk beerni a tovabbiakban egy naplementevel, a visszahuzodo tenger latvanyaval, es egy ejszakai uttal Bretagne egyik nagy halaszvarosaba, Saint-Maloba. St.-Malo szinten tengerparti, halasz varos. Nem kis kikotoje mellett, egykori epsegeben lehet megcsodalni az ovarost az azt korulolelo tenger menti varfal tetejerol. Hallgatva a madarakat, bamulva a szebbnel szebb regi egymas hegyen-hatan tornyosulo lakohazakat nem nagyon tudtam hova lenni... A Husvet Hetfo mar leginkabb a csendes, autokazos hazateres jegyeben telt. A normandiai epiteszet jelentesre melto epuletei kozul en csak az eredeti kohazakat emelnem ki. Sajatossaga van a taj epiteszetenek. A kozeli hegyekbol kitermelt kovek adjak az epulet falat, az erdok fai pedig a nyilaszarokat, a tetoszerkezetet. A ko lathato, vakolat kivulrol sok esetben nincs. Leginkabb csak az ablaknyilasok szegelye van feher szinnel vakolva, kiemelve. A bejarat nem tul hangsulyos, nem egyszer csak egy kis fa eloteto jeloli ki a helyet. Persze nem altalanosithatok, azt hiszem ez minden esetben a tulajdonos igenye szerint változik. Varosban, falvakban a lakohazak sok esetben kozvetlenul az ut melle epultek, mig a dombok, legelok kozott - a marhatartas miatt- kisebb majorsagokkent, hazi gazdasagokhoz illoen kiszolgalo epuletekkel egyutt allnak. Parizs fele igyekezven athajtottunk meg a Pont du Normandie-n is, ami a kornyek egyik legnagyobb es talan legforgalmasabb hidja is egyben. Ez Le Havre kikotojenek kozeleben iveli at a Szajnat. Nem kicsi. Nagy gyonyorkodesunk kozepette prozai modon rendorok allitottak le bennunket kozvetlenul a hid utan. Eletemben nem motoztak meg meg, nem szaglaszott korbe kutya, es nem kutattak at a cuccaimat ilyen tuzetesen. Kb. 20 percig alltunk a kocsi mellett, hogy mindent rendben talaljanak vegul. Jokat nevettem magamban a rendorok komoly abrazatan, nobár nekik ez a dolguk.. A 9. het munkaugyileg a lyoni lakas terveinek vegso kiigazitasaval, nyomtatassal telt. A terv megvalositasahoz szukseges elokeszuletek megtortentek. Lebontottak a regi almennyezetet es meglepetesunkre ket gerendat talaltak mogotte. Megoldva az ebbol adodo meretbeli problemakat, a tervek itt-ott modosultak, de vegul is elkeszultek. Ha minden igaz, a mult heten mar el is kezdtek az elemek gyartasat.
Folytatasa kovetkezik… Szalontai Balint
Jelentes a 10. het esemenyeirol. 2006. majus 3-a, Franciaorszag, Parizs Ujdonsag kerult az eloterbe epiteszeti munka teren. A lakas-ugy most hatterbe szorult, helyette egy Parizshoz kozeli Goincourt nevezetu kis telepules viszonylag nagy meretu kastelyanak tervein dolgozom. Az epulet klasszicista jellegu, elhanyagolt, es egy masodik vilaghaboru utan hozzaepitett szarnnyal egyutt kepez egy tulajdont. Vagyis ezek az epuletek es egy nagy park egyuttesen. A tulajdonosok kedvezo aron jutottak hozza, de jelenleg nem tudjak mit kezdjenek vele. A varos rendezesi terve eloirja a kastely egeszere es parkjara is vonatkozo a komplett felujitast. Egy uj funkcio meghatarozasa most a nagy kerdes. Az en feladatom egyelore a regi tervek szamitogeppel valo ujrarajzolasa, majd pedig a lehetseges tervjavaslatok megtetele lesz. Kozben a fonokuram elutazott Japanba ket hetre, es emiatt egy masik terv latvanykepen is dolgoztam. A hosszu, majus elsejet megelozo het vegen sem unatkoztam. Amelie Poulaine eletebe kukkantottam be kicsit. Bar nagyon nem kellett leskelodnom.. Megneztem, merre kacsazik a Saint-Martin Canalnal, meg hogy hogyan fut le es fel a Gare du Nord es a Gare de l’Est kozott a lepcson, lattam a fenykepezomasinat a palyaudvaron, meg utaztam egy kicsit tok egyedul a metron. Vasarnap pedig a Pere Lachaise temetoben eltem meg parizsi eletem egyik legszebb napjat, Chopin, Edith Piaf, Jim Morison, es meg tengernyi hires lelek tarsasagaban. A mostani het veget meg Aronnal egyutt - Parizs, a turista szemevel c. program keretei kozott - toltottem, a nagy nevezetessegeken logva, azva, alldogallva, alamenve, korbejarva.
Szalontai balint
Jelentes a 11. het torteneseirol 2006, majus 9-e, Franciaorszag, Parizs Majus 1-e, a munka unnepe. A Parizs-jaro hetveget kovetoen nem is jott mar rosszul…Bar meg egy pihenonap is jar ebben a honapban, ez pedig a majus 8-a , a masodik vilaghaboru vegenek unnepe. Mivel a fonok uram meg mindig a japan kertek bamulatos szepsegeben gyonyorkodott, tovabbra sem nyomott agyon a munka terhe. Nehany latvanykep atalakitasa, eddigi tervek javitgatasa, nyomtatasa, karton vasarlas, es ilyen, ehhez hasonlo aprobb dolgok vartak ram. Kihasznalva viszont a hosszu hetveget, es az adódott anyagi lehetőséget, tettem egy nem tul hosszu latogatast a toscanai Firenzeben. Kedves olaszországi magyar delegáció fogadott be hangulatos otthonába. Mivel az uticelom nem az volt, hogy mindent megnezzek, nem zavarodtam ossze a sok latnivalotol, mint ahogy kinai izgo-mozgo nepek szoktak. Iszonyuan jol esett leulni este a varos ekszeruzletekkel teli kis hidjan, hallgatni az utcazeneszeket, kostolgatni az olasz fagylaltot, figyelgetni az erre fele szokasos ujdonsagokat, az epuleteket, a folyopartot , az Arnot…. Ma mar elmondtahom, hogy ettem eredeti olasz pizzat- amirol azert nem allitom, hogy eletem legjobbja volt, de legalább kipróbaltam, meg hogy ittam jo edes olasz bort es ettem fantasztikus lasagnet. Lattam, amit ennyi idő alatt lehetett. Megneztem a domot, a Pitti palotat es elbuszoztunk este Fiesolébe. Érdekes élmény volt Parizsbol egy mas, de mégis - kulturalis értékeit tekintve- nem kevésbé jelentos varosba latogatni. Olyan ez mint mikor a tavoli rokon ellatogat a tapasztalt unokatestvérénél valo vendégeskedés utan az ugyancsak kedves és bajos, de kissé szétszort unokahugahoz. Nagyon élveztem, igazi kikapcsolodas volt, mar szinte filmbéli élmény... Hamar vissza utaztam, helyt kellett allni a munkaban, ugyanis kedden érkezett vissza CharlesHenri.
Szalontai Bálint
Jelentés a 12. hét eseményeiről
Még Firenzében kaptam a hírt, hogy a Nagymamán, aki már elég sok év óta az egyetlen nagymamám volt, vasárnap meghalt. Igazából nem tudtam mihez kezdeni a hírrel, nagyon rosszul érintett. Én azt gondolom, hogy mi, akik nem párban indultunk neki a nagyvilágnak, talán jobban érintettek vagyunk a magány érzésének átélésében. Most persze nem a drasztikus egyedüllétről beszélek, hanem inkább a nyelvi, a kommunikációs magányról. Az én szituációmban, rajtam kívül magyar emberek háromdimenziós kiterjedése nem túlzottan jellemző. Amit nagyon nem is bánok- általánosságban véve, de az ilyen élmények megosztására ugye nem jelent garanciát. Egy hétre berekedtem, elment minden hangom, és ha körbe néztem magam körül, ezennel nem értettem, mit keresek Párizsban. Tehát a firenzei feltöltődést egészen gyorsan követte egy lemerülés. Nagyon nem jó érzés, ha az ember nem tud rendesen beszélni a körülötte élők nyelvén, no és ha ehhez még egy fizikai némaság is társul… Csütörtökön hazautaztam egy hétre. Charles-Henri teljesen megértett engem, sajnos ő is éppen ilyen helyzetben találta magát. Még a hazautat megelőző kedden és szerdán dolgoztam, egy Párizshoz közeli kastély terveit vittem számítógépre. Valamint meghívtak a kollegák az építészkongresszusi házba, ahol Jean Nouvel mutatta be a barcelónai toronyházát a párizsiaknak. Jó kis vitafórum működik ott. Az előadás után beszélgetni is lehet az éppen aktuális előadóval. Ez jó, ilyen kéne sok otthon is, hogy majdan az utca embere is be merjen tévedni egyszer egy ilyen helyre, és hogy ne mondja vállat rántva , ez nem neki szól. Mert igen is, ez itt mindenkinek szól. És ahogy azt észrevettem, elég nagy arányban voltak csak a pusztán szakmán kívüli érdeklődők is. Szalontai Bálint
13. hétről Május 22-e, Párizs, Franciaország Nagymamám halála miatt hazautaztam. Pár napot a családommal töltöttem, majd visszautaztam és folytattam a munkát.
Jelentés a 14. hét végén 2006. május 28-a, Párizs, Franciaország Az otthon történtekről nincs mit írnom, ezért rögtön a 14. heti hírek következnek. Visszaérkezvén Párizsba, folytatódott a már megszokott, nem túl ideges munkatempó. Legújabb feladatom, az éppen aktuális tervek egyikének, konkrétan a betonból épülő alkotóműhelyek és lakások együtteséből álló ház makettjének elkészítése. Azt leszámítva, hogy a terv szinte minden lehetséges mérete folyamatosan változik, elég jól haladok vele. Azaz szinte sehogy. Ma mikor már kivágtam a falaknak készülő karton darabokat, épp egy újabb igazítás történt… Hát én ezen inkább csak mosolyogtam. Végül is nem nekem a legfontosabb, hogy elkészüljön. Én dolgozgatok, amint azt kell, a modell pedig csak elkészül egyszer… Akik tüzetesen olvasgatják az irományaimat, azok valószínűleg hamarosan guillotine alá tolnak, mert ismét egy francia ünnepnapról írok. Számomra is meglepő módon- bár erről azért olvastam valahol-, csütörtökön megünnepeltük Jézus mennybemenetelének napját. Hát nyílván egy olyan országban, ahol a katolikus vallás dominál,ez azt hiszem érthető is. Ezzel kapcsolatosan eszembe jutott, hogy míg Normandia falvait, városait szeltük át autóval, lépten-nyomon gótikus templomokba, mi több, néha még - nálunk is kicsinek mondható városban - katedrálisra is rábámulhattunk. Vagyis leginkább csak én. Mert az természetes, hogy éppen a Thibaut- lakótársam falvának közepén is gótika kora béli templom áll. Itt nagyon sok régi épület megmaradt, és sokat helyre is állítottak. Nálunk valahogy nem hozta ilyen jól az élet… Hétvégén a srácokkal reggae koncerten voltunk, vacsoráztuk a Latin negyedben, valamint vasárnap a tetőn sütkérezve szippantgattam a párizsi levegőt… Szalontai Bálint
A 15-16. hétről… 2006. június 11-e, Franciaország, Párizs Nem tudom szakmailag jelentősen megkülönböztetni az elmúlt hetek eseményeit, ezért inkább összefoglalván hagyok nyomot az utókornak… Továbbra is a maketten dolgozom. Azt hiszem még soha nem töltöttem ennyi napot pusztán egy épület modellezésével. A munka halad, csak akad sok – szerintem- teljesen logikátlan részlet ezen az épületen. Persze nem kezdtem formaelemzésbe, mert ez most nem is erről szól, de a saját véleményem kezd kialakulni róla. Jövő hétre maradt a ragasztás, de már szárazon is egész szépen összeállt a kép. Más hír, hogy kibővült a kollektívánk. Egy 18 éves lány, Adeline is ezekben a napokban kezdte meg egy-két hónapos szakmai gyakorlatát. Fura ezt látni, mert ugye néhány hónapja még én voltam az ő szituációjában, most viszont szinte veteránnak érezhetem magam. Vicces. Jól telnek a hetek, napról napra jobb az idő, ami a mai napon már a 30 Celsius-fok körüli hőmérsékletet jelenti. Iszonyú meleg van. A tavaszi meleg beköszönte óta, jó néhány alkalommal a napsütötte színház lépcsőkön ebédelünk, de a helyszín azt hiszem módosulni fog, mert lassan árnyék nélkül nem lehet már bírni. A hétvégi kalandok a természetbe, az utcákra, terekre kerültek most. Párizs azért- hála az égnek- nem az Eiffel toronnyal egyenlő. A parkokba is éppúgy érdemes ellátogatni, mint az ezernyi más nevezetességhez. Ha nyugalomra, vagy változatosságra vágyik az ember, akkor kifejezetten ajánlott célpont például a Vincennes-i, vagy a Boulogne-i erdő. Egy esti piknik a Szajna parton, meg fotózgatás a természetben nálam is jó programnak bizonyultak. Pünkösdhétfőn gyalog indultam útnak, és csak mentem, amerre a szívem húzott. Így bukkantam rá a Liszt Ferenc térre, a Montmarte-on egy érdekes művész stúdiójára, egy Dalíés Picasso kiállításra, a Sacre Coeur lépcsőjén gitározó zenészre, a tangóharmonikás lányra, az egymás hegyén-hátán, turistáknak festő művészemberekre. Bejártam néhány párizsi utcát, megcsodáltam a fantasztikusan szürke és unalmas modern kori épületeket. Le Corbusier házát eddig még csak kívülről sikerült feltérképeznem, de ez kivétel azért. Ebben van gondolat, mint ahogy azt mindannyian tudjuk, de sajnos elég rosszul lehet megközelíteni minden irányból. Nagyon szűk a ház környezete, ami miatt nem lehet jól még rálátni sem. No, majd egyszer belülről is meg nézem én ezt! Kíváncsi vagyok, mit vált ki belőlem „a nagy mester” palotája három dimenzióban… Annyira nagy élmény itt minden óriás alkotó életművét a valóságban megtapasztalni, hogy ezt valószínűleg akkor értékelem majd igazán ha hazautazom. Könnyen el tudom viselni az ilyesmit- hehh- és nem nagyon húz mostanában haza semmi. Ennyi idő eltöltése után, azt mondhatom, nekem is otthonommá vált egy kicsit ez a város. A város, és nem a hely, ahol lakom. Ha véget ér a gyakorlat, minden megváltozik, és ugye nem ide fogok visszajönni, még ha netán így is adódna egyszer. Párizs viszont az enyém marad, minden apró-, nagyon kellemes- és kellemetlen élménnyel megtarkítva. Megint én, Szalontai Bálint követtem ezt itt el…
A 17. hetem 2006. június 20-a, Franciaország, Párizs Munka= makett. Úgy tűnik összeforrottam az épülettel végleg, mint szerelmesek az éjszakai fényben tündöklő Eiffel torony tövében… Nem is hiába. Egészen eredményes szépség születik meg a kezeim között, ami külön örömmel tölt el a mellett, hogy végre a hétköznapok sem csak a számítógép előtti üldögéléssel teltek. Eddig nem nagyon szerettem modellt készíteni, mert soha sem szántam rá megfelelő mennyiségű időt. Most viszont a térben körvonalazódó újdonság látványának apró örömei mellett, úgy érzem nagyon sok toleranciát, odafigyelést, pontosságot, és a munka iránti elkötelezettséget is tanulok. Ami jól esik, hiszen a (sz)épülő ház a kollega urak elismerését is nekem adományozza. Egy számomra kedves hírt is kaptam ezen a héten, miszerint befejeződött a tavasszal tervezett lyoni lakás belsőépítészeti munkája. Ez azt jelenti, hogy megszületett életem első háromdimenziós tere, melyben emberek élik majd a mindennapjaikat. Hát, nekem ez nagy élmény, és egyben iszonyú nagy felelősségérzet is elkapott vele együtt, amit még nem nagyon tudok hova tenni. Mivel színekre vonatkozó javaslatot nem tettünk, nem tudom mi fogad majd, ha megnézem. Minden esetre a terek, a méretek, a szobák hangulata, a beépített bútorok használhatósága most élőben is világossá válik. Izgulok, bár még nem tudom pontosan, mikor utazunk, hogy lássuk. Remélem, élvezettel használja majd Claire és Antoine! A múlt hétvégémet Szajna parti pálinka és palacsinta parti tette teljessé anglofón környezetben, egy jó magyar, egy görög-amerikai, egy ausztrál és sok-sok francia-kanadai ember társaságában. Most szombaton pedig lakótársammal együtt tettem tiszteletemet Versaillesban. A hely pontosan olyan gigantikus, mint amilyen a nemzettudattal átitatott francia építészet általában. Ebben az országban, ami igazán jelentős épület, és valamit képvisel is, az gyakran már kilóméterekről beépül az ember látószögének középpontjába. Szerintem ez jó trükk. Oly sokáig kénytelen nézni az ember, hogy mire a közelébe ér, már tud róla mindent, és nem felejti el soha… Mivel a lakótársam ide járt gimnáziumba, a barátai is itt laknak többnyire. Emiatt a délutáni palotalátogatót követően autóval utaztunk át Cergybe, a környék állítólag legfiatalabb városába. Ezen a helyen az átlagéletkor harminc év körül mozog, a helyi oktatási intézmény és az új lakókörnyezet miatt. Erre a hétvégére boldogot-boldogtalant magához ragadott a hely a jól szervezett programokkal. Nem csalódtam, a szabadtéri koncert igazán kiváló élményt hagyott bennem. Míg mi a zenétől felhevülve szórakoztattuk magunkat, mögöttünk a Nap- és a színpad hátterében megbúvó párizsi „nagyok” is beöltöztek éjszakai jelmezükbe. Másnap pihentem, és elképzeltem, hogyan ébredt fel a város az autók kürtjeitől és a templomharangoktól zengő délelőttre és költötte el a vasárnapi ebédet helyettem is, igazi megszokott, párizsi varázsában… Szalontai Bálint
Jelentés a 18. hét eseményeiről 2006. június 25-e, Franciaország, Párizs Ez alkalommal leginkább munkán kívüli elfoglaltságokról számolhatok majd be, de azért munkáról is annyit, hogy legutóbbi helyzetképem óta, három napot töltöttem az irodában, a makett csinosításával valamint modell-kellékeket forgalmazó üzletek felkeresésével. Különlegességként ezen a héten a Zene ünnepét említhetem meg. No, ez nem munkaszüneti nap, viszont annál nagyobb hangulatú ünnep. Ezen a napon Franciaországban aki kicsit is zenésznek érzi magát, az kiáll a publikum elé és megmutatja amit csak lehet. Előbújnak a hétköznapok metrósztárjai, az elhagyatott próbatermek fiatal szárnypróbálgatói, a távol-keleti világ ütős-együttesei és alkalmi rajongói, a közép-európai országok néptánccsoportjai, no és még sorolhatnám. Színpad ezen a napon az utcasarok, a járda, a Pompidou központ előtere; díszlet a szökőkút, a fa, az épület, és reflektor a nap, az utcai lámpa, az öngyújtó, a tűzijáték. Zenéről írni, éppen olyan, mint építészetről beszélni. Nem érdemes. Nem ad vissza semmit, ha nem hallja és éli át ott helyben az ember. Amit minden itteni programmal kapcsolatban érzek, az most is éppúgy igaz. A művészet szeretetének jelenléte, a problémamentes lebonyolítás, rajongás, felhőtlen örömök átélésének lehetősége. A város ezen a napon nem fekszik le túl korán, de a másnapi munka sem marad el. Meló után ebédszünetben, a helyi bisztróban kávét szürcsölgetve mindenki megoszthatja az előző este élményeit, és garantáltan hallhatunk a saját programunktól különböző még vagy tíz másik nagyszerű tippet is a jövő évi Fete de la musique-re vonatkozóan. Én a városközpontban kóborolva töltöttem az estét. Tekeregtem, mint a Szajna. Szombaton az Európai Fotózás Múzeumában tettem látogatást. Azt gondoltam, áttekintő jellegű, állandó kiállításra megyek, ahol a fotózás Európához kötődő művészeinek képeiből látok majd néhányat. Nem így lett. Jelenleg konkrétan olasz fotósok alkotásaiból készült gyűjteménnyel találkoztam. Mondhatnám azt is, hogy „Képek a nagyvilágból” címmel, mindenféle témáról készültek fotók. Ja, és láttam egy nagyon jó kis videót Kuba hétköznapjairól. A szombat gulyásleves vacsorával zárult egy kedves magyar barátomnál, a már említett kanadai-ausztrál társasággal.
Szalontai Bálint
Jelentés a 19. hét akcióiról 2006. július 3-a, Franciaország, Párizs Kipihenvén a múltkori magyaros vacsora eseményeit, megújult erővel folytattam az irodai tevékenységeket. Apró feladatok mellett, egy párizsi külvárosba is elutaztam a héten. A terv, mely ehhez a városhoz kötődik, egy lakópark létrehozásáról szól. Az angol partner számára kellett néhány fotót készítenem a helyszínről, amin aztán a hét második felében dolgoztam tovább. A fotókból panorámaképeket készítettem, Photo-shopban korrigáltam őket, végül két egyszerű tablóba rendeztem őket a többi tervlapnak megfelelően. Fura látvány tárult elém ez alatt a kis buszos kiruccanás alatt. A célállomást, ahol a fotókat készítettem, Saint Pierre du Perray-nek hívják, ami egészen kicsi település. Ettől pár kilométerre, a város határában a busz két helyen állt meg. Először egy teljesen új építésű épülethalmaz mellett, ami talán nem is település. Leginkább alvóvárosnak, vagy inkább alvókörnyezetnek nevezhető, ahonnan minden nap ingázik a nép a közeli munkahelyekre, iskolákba, a fővárosba. Az egész miliő számomra az értelmetlen, gyökértelen, hagyományoktól megfosztott élettér tökéletes mintapéldájának tűnt. Lakóházak sorakoztak egymás mellett, hol egy-, hol két- vagy többszintesek, látszólag logikus rendben, a hatalmas búzatáblák mellett, városias beépítésnek megfelelően, de a városoktól megszokott egyéb kiszolgáló épületek nélkül. Több hektárnyi területen. A bekötő utakat ültetett rózsabokrok övezték és a nagy préri közepén, egy útelágazásban kiépített jelzőlámpa irányította a nem létező forgalmat. Viccesnek találtam a helyzetet. A busz a lakóházak után egy hatalmas bevásárlóközpont előtt állt meg. Az épület pont úgy nézett ki, mint az itthon is épülő, vagy már megépült plázáink akármelyike. Jellegtelen, tipikusan ipari típusú szerelt épület, fém-és műanyag burkolati elemekből kreált homlokzattal. A feliratok alapján valamiféle szórakoztató központtal egybefüggő vásárcentrum és tv sudió lehetett. A megállóban zömmel középiskolás korú fekete, fehér és távol-keleti lányok, fiúk szálltak fel, képviselve a mai tv-klippekből jól ismert McDonald’s generációt. Szétnéztem magam körül: tőlem jobbra az előbb említett építmény, balra pedig az aranyló gabonatáblák, és néhány 6-8 méter magas frissen ültetett fa tarkította a tájat. Ekkor teljesen megkeveredtem. Nem tudtam, hol vagyok. Vidéken, vagy a legmodernebb nagyvárosban? Európában? Afrikában? Ázsiában? Hmm… Rövid gondolkodás után kitisztult minden. Persze! Hát a Buszon vagyok! - döbbentem rá a nagy felismerésre. Így már minden világos volt, és csupán csak azt nem értettem teljesen, hogy én mit keresek ezen a helyen. Én, Szalontai Bálint, magyar huszonéves gyakornok, a szabadszállási Kiskunság fia, valahol mélyen átitatva Petőfivel, József Attilával, a helyi tájszólással, a tanyák világával, az állatok és mezők illatával, a szőlők borával, valamint a jövőre vonatkozó elképzeléseimmel… Szalontai Bálint
Jelentés a 20-21. hétről 2006. július 16-a, Franciaország, Párizs Az irodában továbbra is képszerkesztéssel töltöttem az időt. A Saint Pierre du Perray féle tablók mellé, a helyszíni közművezeték-hálózatról szóló tervlapot is elkészítettem, ami után az új épületek homlokzatának színterveire kellett néhány variációt kitalálnom. A képernyő színei és a nyomtatott színek közti különbség miatt gyakran módosítottuk a korábbi változatot. Az előbbiek után a számítógépekben tárolt mappák és fájlok rendszerezése várt rám. Káoszban állt minden, ezt kellett kicsit átláthatóbbá tenni. Mivel nem vagyok az a típus, akit semmi áron sem lehet elszakítani a masinától, ezért nem most éltem át építészeti élményeim katarzisát- be kell vallanom. Ennek ellenére igyekeztem megfelelni a feladatnak. Július 14-e péntekre esett, tehát hosszú hétvége következett. Jó alkalom adódott a múzeum látogatásra, a kisebb kirándulásra, vendégfogadásra. Édesanyámmal és Húgommal töltöttem a hétvégét, ami –azt hiszem, mondanom sem kell- programbőségben, elég hamar elröppent… Szalontai Bálint
22. heti gondolatok 2006. július 24-e, Párizs, Franciaország Nyár van. Igazán. 35-40 Celsius fok. Ritka az efféle kánikula Párizsban, de most úgy tűnik, hagyományteremtő szándékkal beköltözik a város életébe. A Szajna parton már napok óta várja a jónépet a plázs, pálmafákkal, homokozókkal, büfékkel és egyéb csudajó felüdülési lehetőségekkel… Az irodában az amúgy sem létező szellőzőrendszer felmondta a szolgálatot. Nyitott ajtók- és ablakok mellett igyekszünk tűrni a már valósággal elviselhetetlen hőséget. Rajtam is és belém is patakban folyik a víz, a munka folyama nagyon speciális. Mindenki liheg, és türelmetlenül várja, hogy árnyékba kerüljön az összes tetőablak. Globálisan melegedünk felfelé… Én, személy szerint ezen a héten, a Rue du Nord- féle műterem-és társasház nyílászáróinak rajzain dolgoztam. Számba vétel, gyűjtögetés, rendszerezés, elnevezés, korrigálás várt rám. Egyik délelőtt a városi építésügyi hivatalból hoztam el a tervhez szükséges hivatalos dokumentumokat. Nem volt gond a franciával és ráadásul a Bastille-hoz kellett mennem. Ezeket mindig olyan jó hangulatú kiruccanásokként élem meg! A hét végére érkezett a már említett vendég-delegáció második egysége egy Barátom személyében. Megismertem néhány új templomot, hallgattunk egy rövid istentiszteletet a Notre-Dame-ban, megcsodáltuk Delacroix műveit- és párizsi otthonát, újabb képeket készítettem a Diadalív tetejéről és ez alkalommal harmadszor csodáltam meg a várost az Eiffel torony kínálta nézőpontokból. Mindig csodálatba ejtő élmény. Ez a város éjjel egy valóságos ékszerdoboz. Nem csak a reklámok világa teszi azzá, hanem az Invalidusok dómjának kupolája, a kivilágított Sacre Coeur, a Diadalív, a Szajna vizében visszatükröződő városi fények is. Szalontai Bálint
23. heti gondolatok 2006. július 31-e, Franciaország, Párizs Lassan a gyakorlat vége közeledik. Nagyon megszerettem mindent. Már most tudom, hogy hiányozni fog egy csomó dolog, ha hazamegyek. Az új lakótársak, a kollégák, a megszokott ritmus, a hely, a helyek, az ételek, a lehetőségszinte mindenre. A tudat, hogy egy olyan város polgára vagyok, ahol ezerféle kultúrával átitatott ember éli mindennapját, a közlekedés jól szervezett, a város nagy arányban tiszta, gondozott, ahol soksok jó hangulatú bisztró, palacsintázó, étterem, park várja az embert. Ahol ha szórakozni van kedvem, kimegyek a Parc de la Villettebe a fűben ücsörögve szabadtéri- vagy 3D-s mozizni, a Művészetek Hídjára, vagy a Pont Neuf tövébe piknikezni, vagy csak egyszerűen a metróalagutakban zenét hallgatni…Román-, és gótika korabeli templomokat nézegetni, Picasso, Delacroix, Gustave Moreau, Rodin, Monet, Manet, Van Gogh, Dalí, Leonardo alkotásokban gyönyörködni. Egész jól megismerhettem egy új környezetet, ezért már sajátomnak érzem. Ez a tény megerősítette a felfedezett hely iránti szeretetemet. Szalontai Bálint
24 hét után 2006. augusztus 7-e, Párizs, Franciaország Hamarosan eltelik a második három hónap is… A makett, mely most a legújabb feladat a munkában, egy eddig nem emlegetett társasházról készül. Elvileg nagyon egyszerű, szürke kis tákolmánynak indult, a végére mégis többet sejtető modellé vált. Ez volt az utolsó konkrét feladatom, ezután többnyire tervnyomtatással, lefűzéssel, dokumentálással, a fájlok rendszerezésével foglalkoztam. Charles-Henri igazán kedves volt, meghívott egy kétnapos kirándulásra. Hétfő reggelre vett egy TGV jegyet, amivel Burgundiába utaztam. A párizs-lyoni vonalon félúton szálltam le, ahonnan autóval robogtunk tovább. Ezen a vidéken építette meg néhány házát az utóbbi években. Szerette volna, ha hamarabb kerül sor erre a kiruccanásra, de valami mindig közbejött. Végeredményképpen most is szakmai úton voltunk, de a vidéki projektekkel kapcsolatos megbeszélések mellett gyors városnézésre is jutott idő. Sok kis faluban jártunk, ahol egy-egy fotó erejéig én is magamba szippantottam a szőlő ültetvények, a román-kori templomok hangulatát. Igyekeztem megérteni, miként állják meg a helyüket Charles-Henri épületei ebben a hagyományokkal, történelemmel átitatott környezetben. Azt gondolom sikerült. Az ő építészete azt hiszem a folytonosságról, a meglévő értékek megőrzéséről, azok újrafogalmazásáról szól. Nem idegenkedik az újtól, de nem is ész nélkül „dobálja” minden felé az aktuális építészeti lapokból ellesett dobozokat. Odafigyel egy táj formakultúrájára és – építész-tájépítész lévén –az újonnan megjelenő építészeti elemeknek a már meglévőkkel való viszonyára, összhangjára is gondol. Nem titok, hogy ennek a kirándulásnak Lyon is célpontja volt. Úton a közös erővel kialakított lakás megtekintése felé, egy jó barátjával is találkoztunk. Együtt ebédeltünk a lyoni opera teraszán, amely többek között Jean Nouvel nevéhez fűződik. Pár éve ugyanis ő tervezte meg az épület felújítását, melynek egyik érdekessége a teljesen feketére festett étterem-terasz. Az ebédet követően elvetődtünk a Kleber térre és bekukkanthattunk végre a várva várt térbe! Antoine, az új tulajdonosok egyike nyitott ajtót. Nagyon készségesen körbemutatott mindent. (Még szép! ☺) Míg ők Charles-Henrival beszélgettek, én fotóztam. Hát, örömöm az volt, elég nagy! És ezen kívül valami fura, de jó érzés is. Tudtam, hogy mire számíthatok körvonalaiban, és ahogy beléptem, hála égnek nem is csalódtam! A lakás 80 százalékban olyan lett, mint az már a fejemben is összeállt, viszont nem tetszett, hogy a kivitelezés során egy-két plusz „dobozzal” megnőtt a lakás berendezéseinek száma. Alapjában véve a tér hangulata maradt a terv szerinti, de jól jött volna néha egy útbaigazító jó tanács az építkezés során-úgy vélem. Van egy falrészlet is, amit a mai napig nem értek, hogy miért nem építettek meg. Ennek hiányában ugyanis elveszik a háló megfelelő, amúgy sem túl nagy intimitása. Összességében véve persze elégedetten hagytam ott a helyet. Nagyszerű volt végre valamiféle kézzel foghatóan is valódi, „saját”térben sétálni. Tudom, hogy utólag már nem nagyon lehet
változtatni semmin, de gondolkodni eztán lehet csak igazán. Most látom jobban, miként használható ez a tér. Jól? Rosszul? Nem tudom. Az építészet is valószínűleg olyan, mint az élet. Ha valami újdonság születik, annak további létezéséről, szükségességéről egyfajta természetes-vagy talán inkább emberi- szelekció dönti el, hogy mennyire lesz jelentős, vagy éppen hosszú életű abban az adott környezetben. Röviden, szeretném azt hinni, hogy, még ha nem is emberöltőkig, de legalább egy adott életciklusig megállja a helyét az én terem is. Nos, következő beszámolóm egyben az utolsó is lesz. E nosztalgikus hangulatnak a kellős közepén hagyom most abba, remélvén, hogy minden egyéb probléma nélkül hazatérhetek szombaton kishazám egészen más miliőjébe.
Szalontai Bálint
Utolsó hetem 2006. augusztus 14-e, Magyarország, Szabadszállás Huszonöt hét Párizsban. Itt ér véget. Az utolsó pár napot Charles-Henri nyári szabadsága miatt magam oszthattam be. Szerettem volna, ha úgy tudok hazautazni, hogy péntek este leteszem a cerkát, és másnap reggel hazarepülök. Nem igazán szeretek búcsúzkodni. A hosszú nosztalgia túl mély érzelmi állapotba juttat. Bőven elég kijutott az elválás, a búcsúzás és a gyász élményéből a félév során. Az itt szerzett emlékeken való nosztalgiázás helyett összeszedtem, milyen szükséges teendők maradtak még szombatig. Mit kell hazaküldenem postai úton, mit viszek majd haza, és hogy mivel búcsúzom a srácoktól. Bevásároltam a megkedvelt sajtokból, borból és vettem bagettet meg tonhalat is. Körbejártam néhány kedvenc helyet. Egyik nap adtam a kultúrának. Ellátogattam a Picasso múzeumba, betévedtem egy tuti kis könyvesboltba a Marais-negyedben, majd hazafelé úton, éjjel meghallgattam az egyik kedvenc énekesnőmet a metróalagútban. Máskor meg, gondoltam majd elnézek a Párizs alatt húzódó katakombákba, az egész város alatt kanyargó alagúthálózatba. (Itt elég kétes eredetű emberi csontok között lehet borzongani.) Viszont ismét - mint más alkalommal való próbálkozásomkor-, most is kígyózó sorban álltak a bejárat előtt. Inkább megnéztem a kortárs művészetek egy új, Jean Nouvel tervezte múzeumát. Agnes Varda kiállítása után vettem egy jó kis szendvicset az utcai büfésnél, aztán a közeli parkban ülve bámultam a galambok éhenkórász vonaglását. Majd miután meguntam, hogy kinézik a számból még a morzsákat is, felpattantam, és egy párizsi palacsintával a kezemben Montrouge felé vettem a sétát. Tudtam, hogy akármerre megyek, nem élhetem újra egyik régi élményemet sem, ezért arra törekedtem, hogy inkább még addig nem ismert dolgokat lássak. Többé-kevésbé sikerült, de azt hiszem, ha valaki Párizsból eljön, teljesen tisztában van azzal, hogy mit lenne még érdemes felkeresnie egy későbbi visszatérés alkalmával. A csütörtök estét - mint az utolsó, albérlőtársakkal való közös esténket-, az Eiffel-torony lábánál töltöttük. Vettünk egy üveg pezsgőt és leültünk a fűbe piknikezni. Jól telt az este. Több libanoni lány is a társaságunkba keveredett, jó sokára értünk haza. Végül úgy esett, hogy hármunk közül az albérletből én utaztam haza legkésőbb. Michael péntek reggel Csehországba, Thibaut este Normandiába indult vissza. Emlékül az együtt töltött hat hónapra, mindkettejüknek festettem egy kis képet a tetőnkről elénk táruló párizsi panorámáról. A haza utat megelőző estére pedig volt még egy tervem. Főnökömtől kaptam egy jegyet búcsúajándékként a vidámparkba, az óriáskerékre. Elhatároztam, hogy ezzel az élménnyel zárom párizsi kalandjaim történetét. Viszont úgy tűnik, fura ha valaki egyedül ül fel a kerékre. Ugyanis szembe velem, beült egy jegyszedő, mire a másik - nem zavartatva magát- jó erővel megpördítette a kosarat. Kapkodva a fejem a centrifugális és függőleges élmények között, így indultam hát az éj csillagos sötétjében utolsó, párizsi körutazásomra…
Szalontai Bálint
