3
®
F a i p a r
B ú t o r g y á r t á s
L a k b e r e n d e z é s
12. o ldal Ligeti Studió A Ligeti Stúdió alkotói a múlt értékeinek felhasználásával a jelent építik olymódon, hogy kiérdemeljék a jövõ nemzedékek megbecsülését. Ez a szakmai hitvallás a folyamatosság záloga, ugyanakkor megóvja õket attól, hogy múló divatirányzatok áldozatául essenek. A bútorgyártás alapját az európai fafajták adják, melyek gondos válogatás, természetes és mesterséges szárítás után kerülnek felhasználásra.
2007. XI. évfolyam 3. szám
28. o ldal Magastetõk faanyagvédelme Nagyon fontos a tetõszerkezet megfelelõ védelme, hiszen ha beépítjük a tetõteret, jószerivel mindent eltakarunk. Ha nincs, vagy nem kielégítõ a védelem, akkor ezekben az eltakart terekben vidáman élnek a károsító gombák és rovarok, ameddig tönkre nem teszik az egész szerkezetet. Ha nem épül be a tetõtér, akkor is csak valamivel jobb a helyzet, hiszen senki sem fogja vizsgálgatni a padláson, hogy van-e valamilyen károsítás. Igaz viszont, hogy ha mégis fellép egy gomba-, vagy rovarfertõzés, az utólagos kezelés jóval egyszerûbb, mint beépített tetõtér esetén.
Minõséget fûzfavesszõbõl, nem félpénzért Sajátos helyet foglal el a fát alapanyagként felhasználó népi mesterségek között a vesszõfonás, hiszen ez a legkorábbi fejlõdési szakaszában levõ, egy éves fából dolgozik. A ’80-as években még 150-160 ember ûzte a vesszõfonást Nagyszalontán, nagyüzemi rendszerben. Napjainkra egyetlen mûvelõje maradt a mesterségnek, ifjabb Csõsz Béla személyében, aki kosarat már kevésbé, inkább bútorokat, használati és lakberendezési tárgyakat készít. 16. o ldal
3
4
impresszum
–
tartalom
Aki fát mond, erdõt is mond Két országos fatelepítési akció kezdõdött egyidejûleg március idusán. Az erdészeti igazgatóságok által szervezett Erdõ Hónapja keretében egyedül Bihar megyében több mint 120 hektár erdõsítését vették tervbe, és hasonló nagyságrendû területet fásítanak más megyékben is. A Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium égisze alatt folyó, Millió ember, millió fa elnevezésû akció facsemetéknek társadalmi munkában, közterületen, települések közelében való ültetését célozza meg. Bár az ilyen jellegû akciókat egy kicsit propagandisztikusnak érzem, hiszen részben a sajtónak, s azon keresztül a közvéleménynek szólnak, hasznos mivoltukat illetõen nincs kétségem. S hasznukat nem csak az elültetett facsemeték számában mérhetjük le, hanem abban is, ha ráébresztenek embereket arra, hogy Romániában, s azon belül Erdélyben, immár nem dúskálunk erdõkben. A National Geographic-nak a mértéktelen romániai erdõirtásról a közelmúltban közölt cikkéhez mellékelt mûholdfelvételen mint nyílt sebek tátongtak - elsõsorban az Erdélyi szigethegységben és a KeletiKárpátok székelyföldi szakaszán – a nagyobb tarvágásoknak a megmaradt erdõk sötétzöldjétõl elütõ foltjai. Az ésszerû, a természeten gyógyíthatatlan sebet nem ejtõ erdõgazdálkodás mindannyiunk, s így a fafeldolgozó ipar érdeke is. Ökológia és faipar nem antagonisztikus fogalmak, szakértelemmel és józan ésszel felvértezett technokraták és környezetvédõk együtt megtalálhatják az arany középutat. Hiszem, hogy itt, Erdõelvén, van elég tér úgy a sokaknak megélhetést biztosító faiparnak, mint a vadnak menedéket, pihenni vágyó embernek felüdülést nyújtó rengetegeknek. Pengõ Zoltán
INTARZIA® www.intarzia.ro
5
Havonta megjelenõ, független faipari szaklap IGAZGATÓ Pál Zsuzsanna 0722-435517, E-mail:
[email protected] KERESKEDELMI IGAZGATÓ Péter István Zsolt 0722-435 513 E-mail:
[email protected] FÕSZERKESZTÕ Pengõ Zoltán 0747498444 E-mail:
[email protected] FORDÍTÓ Murányi János
TERJESZTÉS ÉS ELÕFIZETÉS-FELVÉTEL Barabás Mózes 0726-746856, 0266-210 255 E-mail:
[email protected] TITKÁRNÕ Okos Magdolna 0020-545 500, 0266-218 083 E-mail:
[email protected]
7
8
HONLAP-ADMINISZTRÁTOR Sav Sándor E-mail:
[email protected] WEBMASTER Demény Huba E-mail:
[email protected]
MUNKATÁRS Pápay Márta KORREKTOR Oláh István PR REFERENS Nagy Enikõ 0730-556 651, 0266-210 255 E-mail:
[email protected] MÛSZAKI SZERKESZTÉS ÉS DESIGN Ács János, Ercsei Loránd, Trucza Mária Szende, Józsa István E-mail:
[email protected]
KIADJA IMAGELINE KFT. RO – 535600 – Székelyudvarhely, Postafiók. 72 Bethlen Gábor u. 55., Harghita megye Tel.: +40-266-218 083, +40-266-210 255 Fax: +40-266-214173 Nyomda: Infopress Rt, Székelyudvarhely
12
ISSN: 1453-4487
Minden jog fenntartva. A kiadványban közölt jogvédett reklámok nem sokszorosíthatók sem részleteikben, sem egészükben és nem átadhatók semmilyen (elektronikus, mechanikus, fénymásolt vagy egyéb) formában, mert az Imageline Kft. tulajdonát képezik. A közölt információk helyességéért a teljes felelõsség a cikkek szerzõire és a hirdetõ cégekre hárul. A folyóiratban megjelent cikkek és fényképek teljes vagy részleges átvétele illetve reprodukálása a szerkesztõség írásbeli jóváhagyása nélkül tilos.
Reklámjegyzék
Anticimex EET Felder Forest Infowood Interzum Leitz România P & P Mixt Palisander
Megjelenik minden hónap 20-án. Lapzárta elõzõ hónap 5-én.
26 19 32 2 11 11 3 19 20, 21, 30,31
14 16 19 23 28
mérföldkõ A két, fából faragott fétis... események Kós Károly nyomdokain FINITEH – hatodik alkalommal info-flash További pénzalapok korszerûsítésre Workshop: a faanyagok védelme
5
7 27
8 8
Konyhabútorokra vonatkozó európai szabványok Drasztikus intézkedések a törvénytelen favágás megakadályozására Sapard program: az erdészetitámogatás-igénylések értéke túllépte az elõirányzott pénzalapok volumenét ZOW, Németország: A holnap technológiájának és termékeinek seregszemléje Rövidesen létrehozzák az Erdészeti Üzleti Információs Központot A Parlament elutasította a rönkvágó berendezések szakvéleményezési jogszabályát A hulladék-újrahasznosítás az Európai Parlament napirendjén Románia erdészete 1 milliárd eurót kap 2013-ig A fahulladékkal rendelkezõknek pontos nyilvántartást kell vezetniük
8 8
9 10 10 10
design Ligeti Studió 1 – Kompromisszumok nélküli formakultúra
12
cégismertetõ Németországba ügetnek a háromszéki hintalovak
14
a fa kultúrája Minõséget fûzfavesszõbõl, nem félpénzért
16
gazdaság Faipari vállalkozók gondjai
19
apróhirdetések
24
faanyagvédelem Magastetõk faanyagvédelme, különös tekintettel a tetõtér beépítésére
28
9 9 9
mérföldkõ
Mérföldkõ 1997 A két, fából faragott fétis a népibútor-kft.-k hajnalán Milyen volt tíz esztendõvel ezelõtt a világ? Ha kurta az emlékezet, megtoldjuk a kor sajtójával, így válik szükségképpen dokumentummá mindaz, ami annak idején - esetünkben 1997-ben - a nap újdonsága, ritkábban szenzációja volt. Kérdezhetnénk úgy is, tényleg oly sok újdonsága volt napnak-esztendõnek? Vagy idõközben annyit változott a nagyút az erdõtõl a piacig, hogy megéri számbavenni már a puszta különbségeket is? Meglátjuk közelebbrõl. Abban szinte biztosak lehetünk, hogy az akkori valóságdarabokot most sincs hogyan másként értelmeznünk, egyrészt mert akkor is eléggé beláthatóak voltak, s e belátható helyzetek a belátható következményekkel együtt nem szorulnak nagyobb korrekcióra. Ezzel egyben közelítéseinket magyarázzuk a tíz esztendõvel ezelõtt megjelent Intarziához is, a mûvelet nem több egy bõ tallózásnál, az ilyenkor kellõ és illõ rövid kommentárokkal. Mindenképpen szubjektív s mûhelyszempont, mert két hírbõl csak az egyikre hivatkozva jogos a kérdés: miért épp a szóban forgó információra pillantottunk évtized teltén, mert a másik esetleg fontosabb… Erre csak azt mondhatjuk, egyáltalán nem ellenszenves számunkra a kétely kritikája. Az elsõ évfolyam elsõ számának címoldala eléggé szerkesztett látvány: zöldektõl tobzódó tisztásra ráhordva egy illesztéseiben gömbölyített, mûfából készült irodai íróasztal. S a szöveg! „A fák szépsége (használatuk) sokoldalúsága és minõsége serkentõleg hat munkánkra. Kiadványunk egyebek mellett a felhasználási, megmunkálást lehetõségek közül azokat mutatja be, amelyek a megnyugtatóan hagyományostól a szenvedélyesen újító megoldásokig terjednek.” A szöveg írójával minden felhajtás nélkül megállnánk egy kis pontosításra. Véleményünk szerint a jel-
zõsítés támadható, ha a hagyományost megnyugtatónak, a mai,a kortárs szerkezeti, formai megoldásokat pedig szenvedélyesen újítónak mondjuk. Szenvedélyesen újított annak idején a barokk (Erdélyben, Magyarországon, Európában), amikor eljött a korszakváltás ideje, és az új stílusnak bizonyítania kellett az addigi „divatossal” szemben, hogy igenis, megérett a székfoglalóra. Ámbár az is lehet, nem is a „bútortörténeti korszakok” jelzõsíthetõk ilyenformán, inkább azok a mesterek, akik a korszakváltást véghezvitték. Dobay Tibor, a székelyudvarhelyi Famos vezérigazgatója (akinek nagy érdemei vannak az Intarzia születésében-meglétében) az ezredfordulós bútorgyártásról cikkezett, és egy nyugat-európai tünettel egybõl az egyetemes szabad gazdaság két fétisére, a piacra és a konkurenciára hívta fel a figyelmet: a kontinens nyugati országaiban ádáz harc folyik a piacért, „a megspórolható másodpercekért, a kilowattok töredékének megnyeréséért, az anyagfogyasztás csökkentéséért...” Másfelõl a bútorral mint fogyasztási cikkel szemben „egyre növekvõ minõségi követelmények fogalmazódnak meg, mivel a bútor köztudottan nem tartozik a legfontosabb javak közé, és a gazdasági pangás körülményei között piacrészesedése csökkenõ tendenciát kellene mutasson.” Ebben az egzakt, mindenesetre tizedmilliméternyi pontossággal behatárolt gazdasági körülményrendszerben hogyan boldogul a hazai és ezen belül az erdélyi, székelyföldi bútoripar – nos, erre építkezik a folyóirat eddigi tíz évfolyama. Már az elsõ lapszámban (és utána még néhányszor) a brassói Mina Margitot, a népi festett bútorok mûvészét látjuk, aki alkotásain szerencsésen hozza össze a székely és szász végvidékek bútormûvészetét: Háromszék, Barcaság, Szászföld mind jelen van
5
6
mérföldkõ
asztalainak,-székeinek,-tékáinak mintakincsében és színeiben. Szerintünk ez az igazi, és a jó értelemben vett erdélyiség nála, és általában. Mina Margitot mégis csak fél szájjal mondhatnánk népmûvésznek amit csinál s ahogyan, természetesen népmûvészet. Maga a népmûvész, a cím, hivatás hagyományos viselõje, ez az, amin fönnakadtunk. Vagy mégis fogadjuk el a megjegyzéssel, hogy mint annyi minden más, ez is tartalmi korrekcióra szorul. A fogalomba egyre biztosabban belefér, hogy a népmûvész felsõfokon képzett, egyetemet végzett profi, viszont lényege szerint azt csinálja, amit három elemivel a tehetséges parasztember a közelmúltban: gyintáros ládaszekrényt. Az igazi mester asztalosnak is jó volt, bútorfestõnek is, a többit már a vásári szerencse hozta. Könynyen lehet, hogy ez a brassói epizód az erdélyi magyar népibútor-kft. kezdeteivel egyidõs. Tény és való, nálunk, a Székelyföldön nagyjából ezzel egyidõben kezdõdött meg a tömegszakasz, amikor a népmûvészet délutáni és esti iskoláiban nekiláttak csoportosan kiképezni a minden rendû-rangú-korú népmûvészeket.
vesebb nyolc éven belül megoldható, a faipar stratégiai szintjén érezhetõ erõs szakemberhiányon. Az 1994-es szándéknyilatkozatnak elõzménye is volt, éspedig: esztendõvel korábban az Erdélyi Mûszaki Társaság faipari tagozatának alakuló ülésén felvetõdött e kapcsolat gondolata is: hogy biztosítani kell a magyar anyanyelvû szakértelmiségi utánpótlást, és ezt anyaországi faipari egyetem, illetve tagozat révén. Mindezt azért részletezzük, hogy tudjuk, amit amúgyis tudtunk - mennyire logikusan és rokonszenvesen építkezik egyik megoldás a másikra, s a végeredmény sem rossz: mûködni kezdett Székelyudvarhely elsõ egyetemi tagozata, még ha távoktatásos is volt! Idõközben alkalmunk volt találkozni betanító soproni professzorokkal, éppen szessziózó diákokkal, A minden hõskorszak romantikája nem hiányzott innen sem, ahogyan az elõadók-vizsgáztatók szinte vagy teljesen ingyen vállalták a leutazást, a konzultációt, és az is elõfordult, hogy amerikai ismerõseik jóindulatára apelláltak, némi pártfogást-pénzt kérve, nehogy befulladjon a felsõfokú faipari szakoktatás Székelyföldön. Mert az ipar - ezt mi tesszük hozzá - csakis akkor nemzeti, ha nem csupán a végrehajtó, a szakmunkás magyar, hanem a mérnök is. Aztán mégis le kellett szállni a pályáról, ez megint egy történet, ám most, az elsõ évfolyam elsõ számainak tallózásakor a folytatást nincs honnan tudnunk. Egyelõre még eléggé riadalmas dolgokat tudunk. Kovács Judit írta A szerkesztõ jegyzetében /2. szám/: „Egyre csökken a hazai vásárlóerõ, visszaesett az általános fogyasztási cikkek forgalma. A bútorforgalom csökkenése Európában…négy százalékosra tehetõ. A fa- és asztalosipari ágazatban számos cég szüntette be tevékenységét.”
Akkoriban egy másik fontos mozzanatot is jegyzett az Intarzia, s ez az iskolavárosnak mondott Székelyudvarhelyrõl, lehetõségeinek a szó szoros értelmében felsõfokú bõvülésérõl szólt: távoktatási tagozat létesült a városban, harmincnyolc fiatal számára. Az emberért, a holnapért Alapítvány képviselõi és a Soproni Egyetem faipari karának vezetõi szándéknyilatkozatot írtak alá még 1994-ben, mert „úgy vélték, hogy az erdélyi fiatalok számára a magyar nyelvû faipari szakképzés csak kihelyezett - távoktatási - képzés formájában valósítható meg,” A távoktatásos tagozaton faipari gazdasági mérnököket képeznek ki, ezzel ugyan nem konkurálhattak, nem is akartak az ország egyetlen felsõfokú, egyébként román nyelven szervezett Jöhet ennél rosszabb? Igen, jöhet, de jobb is. Ha szakintézményével, a barassói egyetemmel, arra viszont jó volt az a soproni kapcsolat, hogy enyhítsen a élünk, meglátjuk. Oláh István hirtelen fellépõ, és optimista becslések szerint legke-
események
7
Kós Károly nyomdokain KORTÁRS ERDÉLYI MAGYAR ÉPÍTÉSZEK MUNKÁIT BEMUTATÓ KIÁLLÍTÁS VOLT GYERGYÓREMETÉN ÉS GYERGYÓSZENTMIKLÓSON érdeklõdõk például, amikor a tervezõ egy, a hagyományos székely építészetre jellemzõ, fából készült harangláb külsejét kölcsönözte egy mai modern épületnek.
Építészek és mesteremberek
A remetei érdeklõdõknek Köllõ Miklós mûépítész szolgált szakszerû tárlatvezetéssel
A mai faépítészet remekeit is felsorakoztató kiállítást mutatott be Gyergyóremetén és a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban az Országépítõ Kós Károly Egyesülés erdélyi tagozata. A kiállított fotósorozatokon az egyesülés mûépítészeinek remekbeszabott, esetenként a hagyományos székely építészet jegyeit viselõ munkáit csodálhatták meg a jelenlévõk. A remetei polgármesteri hivatal tanácstermében tartott tárlat alkalmával Köllõ Miklós mûépítész szakszerû tárlatvezetéssel is szolgált, amelyet jelen lévõ kollégái, Máthé Zoltán, illetve Bogos Ernõ mûépítészek egészítettek ki. Többek közt kiderült, hová rejtette el a leleményes tervezõ a csutakfalvi ravatalozó tervében az elmúlást szimbolizáló sarlót és bárkát, de arra is fény derült, hogyan szövõdött életre szóló barátság tervezõ és megrendelõ között egy hagyományos lakóház restaurálása alkalmával. Ezek mellett olyan bravúros építészeti csodákat is láthattak az
A 2005 októberében alakult egyesülés létrejöttét Makovecz Imre, Kossuth-díjas mûépítész szorgalmazta, és célkitûzései között szerepel az építész Kós Károly szellemiségének õrzése, továbbvitele. Ennek szellemében az építészeket és mesterembereket tömörítõ egyesülés hivatásának tekinti a több mint negyven éve kerékbetört népi építkezési stílus újraélesztését, mába hozását. Amint arról a tárlaton is meggyõzõdhettek a jelenlévõk, az egykor fában megálmodott motívumokat néha boszorkányos bravúrokkal ötvözik a mai modern építészet anyagaival, sok esetben olyan formában, hogy a kívülrõl teljesen hagyományos építkezési jegyeket viselõ épület modern, a mai kor emberének minden igényét kielégítõ belsõt takar. Az építészek nemes vállalása korántsem egyszerû feladat, hiszen amint Köllõ Miklós is említette, az egyetemen csupán két kurzus erejéig foglalkoztak a fából való építkezéssel. Ezt a hiányt próbálja valamiképp pótolni az egyesülés keretében mûködõ vándoriskola, ami lényegében az építészek utóképzése a témában. „Az építészet a vizuális kultúra részét képezi” – hangoztatta Köllõ, és sok múlik az építészeken egy-egy település arculatának alakításában. Bogos Ernõ, az egyesülés igazgatója viszont arra is kitért, hogy az egyesülés tagjai feladatuknak tekintik az emberek ízlésének alakítását is, amit éppen a már bemutatott tárlatokhoz hasonló rendezvények által kívánnak megvalósítani. A tárlat anyagát a közeljövõben több városban is bemutatják, köztük Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen és Kolozsváron. Jánossy Alíz
8
info-flash
Hírek infowood.ro
Hírrovatunk írásai a www.infowood.ro faipari internetes portálon is olvashatók. A szerkesztõségünk gondozásában naponta frissített portálon ön is közzétehet rövid, saját cégével vagy szakterületével kapcsolatos cikkeket (kereskedelmi híreket, sajtóközleményeket, beszámolókat stb.) – a közérdeklõdésre számot tartó írásokat az Intarzia Fabula oldalain is közöljük.
magas hõmérsékleten, gyantás impregnálás, kórokozók klasszikus vegyszeres irtása maximális hatásfokkal és minimális környezetszennyezési kockázattal. A rendezvényen több mint 20 ország mintegy száz szakemberének részvételére számítanak. Tájékoztatás és feliratkozás céljából látogassa a www.unitbv.ro/il/cost37 honlapot.
Konyhabútorokra vonatkozó európai szabványok
További pénzalapok korszerûsítésre A Kis- és Közepes Vállalatok és Szövetkezetek Országos Hatósága (ANIMMC) ebben az évben kibõvített, 500 millió lej költségvetéssel folytatja a 2002–2006-os idõszakra meghirdetett több éves országos program életbeléptetését. A program célja az újonnan alapított, illetve korszerûsítést tervezõ kis- és közepes vállalatok beruházásainak támogatása. A támogatás a projektek értékének 60%-áig terjedõ, legtöbb 50.000 euró értékû, vissza nem térítendõ finanszírozások formájában történik. Ehhez járul még a projekt összértékének meghatározott százalékát kitevõ hitel és az igénylõ 15%-os saját hozzájárulása.
Workshop: a faanyagok védelme A Brassói Faipari Egyetem két figyelemreméltó nemzetközi tudományos rendezvényt szer-
Az új szabványosítás a konyhabútorok, elektromos és egyéb sajátos háztartási cikkek kompatibilitására vonatkozik. vez július hónap folyamán: Workshop COST E37 (2007. július 18–19.) – A faanyagok élettartamát növelõ új mûszaki megoldások szerepe a fenntartható fejlõdésben, valamint az ICWSE 2007 elnevezésû értekezlet (2007. július 20–21.). A „COST” betûszó a mûszaki tudományos kutatások terén folyó legátfogóbb európai program nevének rövidítése, amely minden érdeklõdõ számára nyitott munkamûhelyek (workshop) szervezésével lehetõséget nyújt a szakemberek számára, hogy széles körû kutatási és mûszaki tevékenységet bontakoztassanak ki. A Brassóban szervezett Workshop COST E37 – A faanyagok élettartamát növelõ új mûszaki megoldások szerepe a fenntartható fejlõdésben elnevezésû rendezvény tárgya a faanyagvédelem, célja olyan nem szennyezõ faanyagkezelési eljárások kifejlesztése és alkalmazása, amelyek növelik a faanyagok ellenálló képességét a biológiai és környezeti károsító behatásokkal szemben. A tárgykörbe tartozó új technológiák: a vegyi kezelés, hõkezelés
A DIN EN 1116 euronormatív a Német Szabványhivatal elgondolásában és kivitelezésében látott napvilágot, vonatkoztatási jellegû intézkedéseket ír elõ a konyhabútorok (beleértve a munkalapokat is), mosogatók és dekor-panelek tekintetében. A szabvány meghatározza a bútor a számára szükséges térfogat, valamint a kiegészítõk és más konyhai berendezések méreteit (magasság, szélesség, mélység), oly módon, hogy mindezek egységes egészet alkossanak. Az európai szabvány a vendéglátóipari berendezésekre nem érvényes. Az elõírásokat a Német Szabványhivatal szakemberei dolgozták ki, együttmûködve az AMK Mûszaki és Szabványhivatal, illetve más európai országok (Ausztria, Hollandia, Franciaország, Olaszország) szakembereivel.
Drasztikus intézkedések a törvénytelen favágás megakadályozására A Mezõgazdasági, Erdészeti és Vidékfejlesztési Minisztérium eddig páratlan informatikai rendszert létesít, amely megfelelõ hátteret biztosít a faanyagok törvényes kereskedelmének megelõzõ ellenõrzése céljából. Az elgondolás a minisztérium keretében mûködõ Erdészeti Fõosztályon született meg, és a múlt hét végén nyilvánosan is megvitatás-
info-flash
ra került azon a találkozón, amelyet a WWF rendezett a minisztérium, az ASFOR küldötteinek, valamint az AAP, civil szervezetek és faipari cégek képviselõinek részvételével. Minden faipari és kereskedõ cégnek ingyenesen rendelkezésére fogják bocsátani azt a számítógépes programot, amely elvégzi a faanyag analitikus könyvelõi nyilvántartását és egy központi szerverhez továbbítja a faanyag kereskedelmére vonatkozó adatokat. Az adattovábbítás után részletes szúrópróbaellenõrzésekre kerül sor, összevetik a szállítások dokumentációit, kiszûrik a hamis vagy illegális okiratokat és a cégek könyveléseiben mutatkozó eltéréseket.
A megbeszélés résztvevõi úgy vélekedtek, hogyha sikerül a rendszert 2007. december 31-ig üzembe helyezni, kitûnõ megelõzõ szerepet fog játszani, hatékonyabbá és kevésbé bürokratikussá teszi az ellenõrzést, ami által jelentõsen csökkenni fog a törvénytelen favágások aránya.
Sapard program: az erdészetitámogatás-igénylések értéke túllépte az elõirányzott pénzalapok volumenét A Sapard keretében háromszor nagyobb értékû támogatásra érkeztek igénylések, mint az erdészeti finanszírozásokra szánt összeg. A Sapard program 3.5-ös Intézkedése erdészeti támogatásokat irányoz elõ: építkezések és épületfelújítások, a fa elsõdleges megmunkálására, a faanyagok tárolására és forgalmazására szolgáló gépek, felszerelések és berendezések vásárlása, a hulladékoknak erdõtulajdonosok és magáncégek által történõ feldolgozásával kapcsolatos költségek. Az erre a célra fordítható és támogatásnak örvendõ befektetések maximális összege projektenként 500.000 euró lehet. 2006-ban erdészeti támogatásokra 31 millió eurót irányoztak elõ, amit a 80 millió összértékû igény-
lések jócskán meghaladtak. A Sapard keretében támogatott befektetések finanszírozási aránya 50% magánrész és 50% közösségi támogatás. A „Fakitermelõ utak” elnevezésû Alintézkedés esetében a támogatás mértéke elérheti a támogatható költségek összértékének 100%-át.
ZOW, Németország: A holnap technológiájának és termékeinek seregszemléje Az idei ZOW éppen azokat az újdonságokat nyújtotta a bútoripari és belsõépítészeti szakembereknek, amelyek révén növelhetõ a termékek bel- és külpiaci versenyképessége. Németországban nemrég zárta kapuit a fa- és bútoriparnak szánt alkatrészek, kellékek, elõregyártott elemek és szolgáltatások hagyományos vására, az idén 13. alkalommal megrendezett ZOW kiállítás. A 2007. február 26. és március 1. között lezajlott rendezvényen az érdeklõdõk közel 700 cég érdekesebbnél érdekesebb, rendkívüli változatosságot mutató termékeit tekinthették. A Bad Salzuflen-i kiállítóközpontban évente megrendezett ZOW vásár eszményi alkalom új kapcsolatok létesítésére, a tapasztalatcserére. Az idei vásár három fõ tárgykörben mutatta be a kiállítók termékeit: „Kellékek: a mozgatható bútor”, „Elemek és rendszerek: a bútor hozzáadott értékei”, valamint „Anyagok és felületkezelés: a bútor formatervezése és védelme”. A kiállítók standjai több mint 41.000 m²-nyi felületet foglaltak el a 19–23-as pavilonokban: a részt vevõ cégek legfrissebb termékeikkel és újításaikkal rukkoltak elõ. Nagyszámú látogató élt a lehetõséggel, és kereste fel a standokat, hogy tudomást szerezzen a bútorés faipar eme szegmensének újdonságairól és trendjeirõl. A bútorkellékeket és -vasalatokat gyártó cégek szakemberei olyan új gyártóvonalakat láthattak, amelyek tetszetõs formatervezéssel kombinált, eléggé bonyolult mûszaki megoldásokat kínálnak. Ezek között fiók- és ajtóvasalatok, csúszórendszerek, illesztõszerkezetek, higiénikus burkolóanyagok szerepeltek: megannyi kiváló minõségû, tartós és elegáns formatervezésû darab. A különféle anyagokból, kitûnõ ízléssel gyártott fogantyúk és gombok csak fokozták a bútorok megnyerõ hatását. Az egyszerû vonalvezetésû, szögletes fogantyúk továbbra is népszerûek, de az aszimmetrikus formák is kedvezõ fogadtatásra találtak. Ismét találkozhattunk a különféle anyagkombinációkkal, amelyek jól illeszkedtek a fa és bõr expresszív mintázatához. Ami az ajtófrontokat és felületkezelt külsõket illeti, ezek legfontosabb ismérvei a minõség és elegancia voltak. Továbbra is uralkodó ten-
9
dencia a mogyoró- vagy gyümölcsfa (cseresznye-, alma-, körtefa) mintázatot expresszív módon idézõ díszítõelemek használata. Egyéb, nagy sikernek örvendõ felületkezelési megoldásnak a sötét (teak, zebrano és paliszander) árnyalatok alkalmazása bizonyult. Ugyancsak divatosak a határozott granulációjú felületek és fémdíszítmények, amelyek kissé szofisztikált jelleget kölcsönöznek a bútoroknak.
Rövidesen létrehozzák az Erdészeti Üzleti Információs Központot A központ szerepe, hogy szaktanácsadással szolgáljon az egyéni vállalkozók számára, és elõsegítse a kapcsolatteremtést a faipar ágazatai: erdészet, fakitermelés, szállítás, elsõdleges és másodlagos feldolgozás területei között. Az Erdészeti Üzleti Információs Központ a mezõgazdasági, Erdészeti és Vidékfejlesztési Minisztérium által futtatott Erdészeti Fejlesztési Program harmadik összetevõje és a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank által finanszírozott erdészeti fejlesztési projekt szerves része. A központ a faipar és rokon ágazatai számára nyújt tanácsadást. Új technológiákra, piacokra és árakra, higiéniai és exportkövetelményekre, termékpromócióra és márkabejegyzésre, partnerkapcsolati lehetõségekre, illetve adományokra és hitelekre vonatkozó információk elemzésével és továbbításával áll majd a szakemberek rendelkezésére.
A Parlament elutasította a rönkvágó berendezések szakvéleményezési jogszabályát
10
info-flash
A Képviselõház plénuma véglegesen elutasította a gömbfa felvágására szolgáló berendezések szakvéleményezésére vonatkozó törvényjavaslatot. Az efféle típusú berendezések kötelezõ szabványosításának és engedélyeztetésének kérdése továbbra is nyitott marad. A rönkszabászati berendezések engedélyeztetésére vonatkozó jogalap 2002 óta létezik: a 64/2002-es Törvény 2. cikkelye szerint „a törvény hatályba lépésétõl számított 60 napon belül kormányhatározattal szabályozzák a gömbfát feldolgozó berendezések engedélyeztetését és mûködését”. Az Erdészeti Központi Hatóság szerint egy ilyen normatív jogszabály megalapozását a feldolgozás hatásfokára, minõségére és a hulladék értékesítésére vonatkozó minimális szabványok szükségessége indokolja. A hatóság ugyanakkor arra is hivatkozott, hogy az engedélyeztetés kötelezõvé tétele megkönynyítené a bizonyítottan törvénytelen eredetû faanyagot feldolgozó gazdasági szereplõk kiiktatását.
A hulladék-újrahasznosítás az Európai Parlament napirendjén Az Európai Unió minden eddiginél jobban szorgalmazza a hulladékok újrahasznosítását. Az európai parlamenti képviselõk ebben a hónapban olyan konkrét megoldások mellett döntöttek, amelyek gátat vetnek a hulladékanyagok további felhalmozódásának. Elgondolásuk szerint 2012-re meg kell állítani, 2020-tól pedig csökkenteni kell a hulladékmennyiség korábban növekedését. Az európai képviselõk az elmúlt napokban 651 igen, 19 nem és 16 tartózkodó szavazattal elfogadták azt a keretdirektívát, amely a hulladékfelhalmozódás meggátlását célozza. A Direktíva
meg is határozza a feldolgozási mûveletek preferenciális sorrendjét: újbóli felhasználás, újraértékesítés, más értékesítési eljárások, és végül biztonságos, környezetkímélõ megsemmisítés. A képviselõk arra kérik a tagállamokat, hogy az elkövetkezõ 18 hónap folyamán dolgozzanak ki
megelõzõ nemzeti programokat, amelyek a direktíva hatályba lépése után azonnal megvalósításra kerülnek. A faanyag újrahasznosítása tekintetében változatos megoldásokra és fõleg azok gyakorlati alkalmazására van szükség. Ilyen értelemben figyelemreméltó a Seva Group cég kezdeményezése: a németországi Weimarban elkezdték a fa-, textil-, mûanyag maradékok nagy teljesítményû berendezésekkel történõ feldarabolását (beleértve a szétszedetlen kisbútort vagy raklapot is). Hogy a hulladékok másféle további eljárásokkal is feldolgozhatók legyenek, a felszerelés kiegészíthetõ egy fémanyag-válogató berendezéssel is. A továbbiakban az õrölt hulladék raktározási térfogata brikettálással 100%-ról 10%-ra csökkenthetõ. Más fûtõanyagokkal ellentétben a briketta elégése után csak kis menynyiségû hamu marad vissza, ami eszményi tüzelõanyaggá teszi. Az Európai Uniónak a hulladékok újrahasznosítására vonatkozó stratégiája szerint, amikor csak lehetséges, bármiféle hulladékot valamilyen módon újra értékesíteni kell.
Románia erdészete 1 milliárd eurót kap 2013-ig Az Európai Bizottság jóváhagyta a 2007– 2013as idõszakra szóló Országos Vidékfejlesztési Programot. Románia uniós alapokból 8,022 milliárd euró összértékû támogatást kap vidékfejlesztésre. Ebbõl megközelítõleg 1 milliárd eurót a román erdészeti szektorba irányítanak. A Mezõgazdasági, Erdészeti és Vidékfej-
lesztési Minisztérium által közzétett adatok szerint Románia erdészeti szektora 2007–2013 között több mint egymilliárd euró uniós támogatást fog kapni. Ezt az összeget szakmai képzésre, az erdõk gazdasági értékének feljavítására, az erdészeti termékek hozzáadott értékének növelésére, infrastruktúra-fejlesztésre, mezõgazdasági és mûveletlen területek erdõsítésére fogják fordítani, de ebbõl fizetik a Natura 2000 programba foglalt erdõs területekért járó kiegészítõ költségeket, valamint az erdészeti környezetvédelmi és nem produktív beruházási kiadásokat is. A pénzalapokat a Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Hatóság, illetve a Mezõgazdasági Kifizetési és Intervenciós Hatóság fogja kezelni.
A fahulladékkal rendelkezõknek pontos nyilvántartást kell vezetniük A hatályos jogszabályok arra kötelezik a fahulladékkal rendelkezõ cégeket, hogy a fafeldolgozásból származó maradékot szelektív módon, különleges berendezésû helyeken tárolják. A cégek kötelesek betonozott felületû helyen, külön-külön tárolni a fakérget, fûrészport, forgácsot, hasított hulladékot, szélhulladékot és egyéb visszamaradt faanyagot. Ha a hulladékot fûtõanyagként értékesítik, tilos ezeket vegyi anyagokkal kezelni és mûanyag fóliával letakarni. A tulajdonos köteles pontos nyilvántartást vezetni és betartani a hulladékot eredményezõ tevékenységre kibocsátott környezetvédelmi engedéllyel járó elõírásokat.
11
12
design
Ligeti Studió I. – Kompromisszumok nélküli formakultúra
1.
2.
3.
4.
5.
Ligeti Stúdió jogelõdje 1987-ben alakult. Építészeti, belsõépítészeti tervezésre, illetve kivitelezésre és gyártásra szakosodott. 1990-ben létrehozta önálló gyártóüzemét Bernecebarátiban. A cég alapítója Ligeti Ferenc építészmérnök. Eddigi tevékenységére a magas mûszaki színvonal, a kompromisszumok nélküli formakultúra, a hazai tradicionális gondolkodás, a régi mesterek tudásának átörökítése jellemzõ. Miután a fa élõvilágunk fontos alkotóeleme és egyben nagy értéke, a gazdaságos felhasználás minden szakember kötelessége. A Ligeti Stúdió ebben úgy kíván részt venni, hogy rangjának megfelelõ színvonalra emeli azt a kész termékben. Ez a hozzáállás csupán az egyedi, és a kisszériás bútorgyártást teszi lehetõvé. “Ligeti Ferenc bútorait szemlélve talán nem véletlen, hogy Vitruvius három állandó fogalma az erythmia, mint az optikai igazítás, a symmetria, mint a számokkal leírható, illõ harmónia és a proportio mint a megvalósítás során alkalmazott arány jut eszünkbe. A régmúlt építészeti kánonjaiban szereplõ, de máig idõszerû tanítások ezek. Ligeti bútoraira a fentebb említett építészeti szabályok töretlenül érvényesek. A tagolásban, a részletképzésben, a magasság-szélesség arányosításában, a világos szerkesztésben, a formai zártságban a quattrocento építészetéhez hasonlóan a matematika és a logika szabályaira támaszkodik és szerkesztési módszereiben is a reneszánsz kvadratúrája fedezhetõ fel. Alkotásainak szépségét az ideális arányokra való törekvés és a geometriai szervezettség adja. “ (1998/2. Átrium folyóirat) 1. Egyenes háttámlájú ágy lerakókkal: A minimalizmus jegyében fogant bútor tömör fából készül. Ágy, lerakó, hátfal egy szerkezeti egységben. Lapra szerelhetõ, stabil szerkezet. A képen látható darab anyaga tömör gesztenyefa. 2. Faragott háttámlájú ágy: Jelentõs részben tömör fából kézi munkával készül. A népi kultúra stílusjegyei is fellelhetõk a háttámla kialakításában. Faragott betét díszíti. Kiegészítõje a. Alapanyaga tömör cseresznyefa. 3. Íves háttámlájú ágy bõr betéttel: Az egyedi, kézi berakással díszített vastag marhabõr, a fém és a fa egysége teszi impozánssá a bútort. Kiegészítõje lehet az és az A képen látható darab anyaga lécbetétes bútorlap amerikai dió- furnérozással, kézi berakással díszített vastag marhabõr és rozsdamentes acél. 4. Háromfiókos íves éjjeliszekrény, üveglappal: Jelentõs részben tömör fából kézi munkával készül. Hálószoba-garnitúra részeként, a kiegészítõjeként, de önállóan is használható. A bemutatott darab anyaga tömör cseresznyefa és lécbetétes bútor-lap cseresznye- furnérozással, 5 mm vastag profilcsiszolt float üveg. 5.Íves lerakó fém lábakkal: Tiszta vonalvezetésû kisbútor a fa és a fém társításával. Hálószoba-garnitúra részeként, az kiegészítõjeként, de önállóan is használható. A bemutatott darab anyaga lécbetétes bútorlap amerikai dió-
design
6.
7.
furnérozással és rozsdamentes acél. 6. Íves felnyitható bõrbetétes lóca: Egy bútor sok funkcionális lehetõséggel, változatos megjelenéssel. Például térbe állítható ülõalkalmatosság, vagy tároló elõszobában, hálószobában; A teleszkópok segítségével könnyen kezelhetõ. Hálószoba-garnitúra részeként, az kiegészítõjeként, de önállóan is használható. Alapanyaga lécbetétes bútorlap amerikai dió- furnérozással, kézi berakással díszített vastag marhabõr és rozsdamentes acél. 7. Íves paraván: Lakások, üzletek napjainkban újból népszerûvé vált kiegészítõje. Stabilitását hullámos alakja biztosítja. 8.Pipereasztal ovális tükörrel: Jellegzetesen a hálószoba vagy a fürdõszoba bútora. Az íves vonalvezetés, a kecses lábak, a kidolgozott részletek a bútor nõies jellegét hangsúlyozzák. A bútor anyaga tömör cseresznyefa és szemes jávor, illetve MDF cseresznye és szemes jávor -furnérozással, rozsdamentes acél, profilcsiszolt tükör. 9. Szöcske pipereszék: Az állatvilágból kölcsönzött formája különös egyediséggel ruházza fel ezt a bútort. A mellé társítható, de egyéb bútorok társaságában is figyelemfelkeltõ elemmé válik. 10. Balance ruhásszekrény: Nagyméretû tároló ruhák vagy egyéb tárgyak részére. Jelentõs részben tömör fából kézi munkával készül, rejtett fogantyúval (alsó bemarás). A kváderes front építészeti stílusjegyeket mutat. Hálószoba-garnitúra részeként, de önállóan is használható. 11. Étkezõasztalok: többnyire kihúzhatók, rusztikus vagy modern formájúak. A hatról tízszemélyesre bõvíthetõ étkezõasztalt /11.a/ a különleges rozsdamentes acél lábrögzítõ- vasalatok teszik egyedivé. A vendéglapok az asztal “tarisznyájában” tárolhatók. Kihúzott állapotában is stabil szerkezet. A /11.b / egyszerû, tiszta megformálású. Elsõsorban a kényelmes, zavartalan étkezés biztosítása a legfontosabb cél. Ezért a lábak a semleges zónába kerültek, a masszív szerkezet a biztonságérzetünkre van kedvezõ hatással. A tömör fa szerkezet érzékeinkre van jótékony hatással: a finom megmunkálás a tapintásra, a kiváló minõségû anyag a szemre. 12. Körasztal faragott lábakkal: A képen látható darab anyaga tömör amerikai dió és rozsdamentes acél. Különleges csapozási technikával összeállított “csontrendszer”. A központi gerincbõl kiálló karok-lábak formai és szerkezeti egységet mutatnak. Az üveglap az asztalnál ülõk számára is látni engedi ezt az egyedi szerkezetet. Tiszta kézi munka tömör fából. Alapanyaga tömör diófa és 8 mm vastag profilcsiszolt float üveg. Méretek: átmérõ: 114 cm, magasság: 76cm.
13
8.
9.
10.
11a.
11b.
Pápay Márta 12.
14
cégismertetõ
Németországba ügetnek a háromszéki hintalovak A MAXIMO IMPEX gyermekbútort és játékokat gyárt a nyugat-európai piacra Háromszéki munkások keze alól kikerült bútorok és játékok a kedvelt tartozékai egyre több nyugatt-eeurópai gyerekszobának. A németországi PINOLINO Kinderträume GmbH cég leányvállalataként mûködõõ árapataki MAXIMO IMPEX kft. kizárólag exportra dolgozik.
Mosógép, kassza, munkapad, bolti polc, kályha, festõállvány s a felnõttek világának jó néhány egyéb tárgya készül kis méretben, fából, a gyermekek szórakoztatására a MAXIMO IMPEX gyárában. Az árapataki cég termékei között természetesen az olyan klasszikus gyermekjátékok is megtalálhatók, mint a hintaló, babaágy, babaszekrény, babakocsi vagy kincsesláda. Érdekes színfoltot jelentenek a termékskálán a vastag szövetbõl készült farsangi jelmezek, mint a pingvin, sárkány, katicabogár, lovag, kalóz, melyekhez kartonból és fából készült kiegészítõk - kard, pajzs, sisak - járnak. Ami a gyermekbútorokat illeti, a cég elsõsorban bébiszobák berendezésére szakosodott, mózeskosarat, többféle bölcsõt, kiságyat, pólyázókomódot, pólyázóasztalt, szekrényt és ülõgarni-
A termékeket évrõl évre bemutatják a kölni és nürnbergi nemzetközi vásáron
A MAXIMO IMPEX gyermekbútorai a praktikum és esztétikum jegyében fogannak
túrát gyárt. A termékskálát tizenéves gyerekek számára készülõ bútorokkal kívánják szélesíteni, a közelmúltban kezdték el az emeletes ágyak gyártását. A modernitás térhódítása óta, termelõknek, elõállítóknak és iparmûvészeknek egyaránt komoly kihívást jelent a leginkább megfelelõ alapanyagok kiválasztása, nyilatkozta lapunknak Olosz Ionel, a MAXIMO IMPEX mérnök-igazgatója. Interjúalanyunk azt mondja, hogy Romániában is egyre szélesebb körben terjed a különbözõ anyagok kombinálása, illetve a változatos technikák alkalmazása, ami ugyancsak próbára teszi az alkotómûvészek és a bútort összeállító iparosok türelmét, s az uniós csatlakozás következtében ez a tendencia még nagyobb teret hódít. A mûanyagtermékek népszerûségének csökkenésének köszönhetõen ismét felvirradt a fából készült, ámde újabb és újabb technikákkal elõállított használati tárgyak napja. A fa újabb térhódítása érthetõ, hiszen a mûanyag dol-
cégismertetõ
15
gok és tárgyak, bár modernek, egyfajta idegenséget hordoznak magukban, akár rikító színük és olykor formájuk által is, a fából készült objektumok azonban mindig magukban õriznek egy bizonyos fokú melegséget, otthonosságot is, ami nyilvánvalóan nagyban növeli értéküket, mondja a szakember.
Tûlevelû és bükkfa Hogyan lehetséges a fa és a mûanyag sikeres kombinálása? Erre a kérdésre kerestük a választ a MAXIMO IMPEX kft. vezetõtanácsa tagjainak, Olosz Ionelnek, Olosz Edit ügyvezetõnek és Ene Dorin fömérnöknek a segítségével. A siker egyik záloga az volt, hogy e nagy kapacitású Kovászna megyei cég megpróbálja átmenteni, a modern ipari termelési módszerekhez alkalmazni az e tájakon évszázadokon át megõrzött famegmunkálási hagyományokat. Ez a filozófia jó ajánlólevélnek bizonyul a határok nélküli Európában. Részben ennek köszönhetõen válhatott a MAXIMO IMPEX kft. egy nagy termelõkapacitású, kiválóan jövedelmezõ egységgé. Az 1997-ben, a németországi PINOLINO cég leányvállalataként létrehozott gazdasági társaság havi forgalma 3,50-4,00 millió euró. A MAXIMO IMPEX jelenleg 170 háromszéki és Brassó megyei dolgozónak biztosít munkát. Mindezen számok önmagukért beszélnek, fõleg annak fényében, hogy a 10 évvel ezelõtti kezdéskor a vállalatnak csupán 15 alkalmazottja volt. A felvásárló németországi hálózat hetenként 3-4 bútorelemekbõl, gyermekszobabútorból, valamint egyébb fatárgyakból álló szállítmányt fogad. A termékek alapanyaga 98 százalékban az országban kitermelt, többnyire tûlevelû fából és bükkfából áll.
Bábszínház és babakocsi, kisfiúk és lányok örömére
Egyre több gyermek alussza álmát Árapatakon készült bölcsõben
Folyamatos fejlõdés A MAXIMO IMPEX-nél a jelszó a folyamatos fejlesztés, mondja Olosz Edit. Bár a lej tavalyi ugrásszerû erõsödése, mely tartósnak bizonyult, hátrányosan érintette az exportra dolgozó cégek tevékenységét, a MAXIMO IMPEX-nél a termelési kapacitás növelését célzó nagyszabású fejlesztési tervet dolgoztak ki. Ennek keretében megvásárolták az árapataki mezõgazdasági termelõszövetkezet két egykori istállóját s elkezdték ezek felújítását, átalakítását. Az egyik èpületböl raktárat alakítanak ki, a másikból pedig munkacsarnok lesz. A növekvõ rendelések, a vásárlóktól érkezõ visszajelzések azt mutatják, hogy az árapataki üzemben jó érzékkel kombinálják, a célszerûség és az esztétikum jegyében, a még mindig népszerû mûanyagot az egyre értékesebbnek tekintett faanyaggal. Kisgyörgy Réka
170 munkás dolgozik a cég árapataki üzemében
16
a
fa
kultúrája
Minõséget fûzfavesszõbõl, nem félpénzért Bútorokat, lakberendezési és használati tárgyakat készít a nagyszalontai Csõsz Béla
Csõsz Béla, a maga készítette házibár pultja mögött
A kenyereskosár elkészítése aprólékos munkát igényel
Sajátos helyet foglal el a fát alapanyagként felhasználó népi mesterségek között a vesszõfonás, hiszen ez a legkorábbi fejlõdési szakaszában levõ, egyéves fából dolgozik. A ’80-as években még 150160 ember ûzte a vesszõfonást Nagyszalontán, nagyüzemi rendszerben. Napjainkra egyetlen mûvelõje maradt a mesterségnek, ifjabb Csõsz Béla személyében, aki kosarat már kevésbé, inkább bútorokat, használati és lakberendezési tárgyakat készít. A vesszõfonás nem volt egy fõleg Nagyszalontára jellemzõ népi mesterség, bár hajdanán szinte minden parasztember meg tudta fonni a saját háztartása számára szükséges kosarat, mondja Csõsz Béla. Interjúalanyunk immár a harmadik generáció a családban, aki ezt a mesterséget mûveli, nagyapja egykoron a magyarországi kosárfonás hazájának tartott Békésen tanulta ki annak minden csínját-bínját. A hagyományt id. Csõsz Béla és felesége vitték tovább, nekik volt köszönhetõ a kosárfonás hajdúvárosi felvirágoztatása. Csõszék kosárfonó kisiparosként keresték a kenyerüket, mígnem az ’50-es években bekényszerítették õket is a szövetkezetbe. Kezdetben egyedüliek voltak, akik ezt a foglalkozást ûzték az Unirea Kisipari Szövetkezetben, ám termékeik annyira kelendõnek bizonyultak, hogy egész részleg nõtt köréjük, ahol a ’80-as években már 150-160 ember dolgozott. A kosarak 99 százaléka nyugati exportra ment, emlékezik vissza ifj. Csõsz Béla, aki egy ideig a részleg vezetõje volt. A rendszerváltást követõen
Vesszõbõl font asztal, rajta az agancsos pohártartóval
a
fa
kultúrája
17
leáldozott a sorozatgyártás napja a kosárfonás területén. Ennek alapvetõ oka az volt, hogy drasztikusan csökkent a fûzzel beültetett terület, ami a nyersanyagár jelentõs emelkedését vonta maga után, ugyanakkor a nyugati megrendelõk sem voltak hajlandóak az addig megszokott árnál többet fizetni a kosarakért. Kénytelen-kelletlen, Csõsz Béla is búcsút mondott a szövetkezetnek, és 1994 után elõször saját kft.-jének keretében majd pedig kisiparosként folytatta a vesszõfonást. Néhány évvel ezelõtt egy helyi üzletember megpróbálta ismét beindítani a fonott kosarak sorozatgyártását, ám a vállakozás rövid idõn belül csõdbe ment. Csak nemesfûzbõl Míg szülei és nagyszülei kezei alól, javarészt kosarak kerültek ki, ifj. Csõsz Béla igen változatos termékskálával büszkélkedhet. A szalontai mester készít asztalt, karosszéket, ágyat, széket, szekrényt, házi bárt, fogast, esernyõtartót, csillárt, állólámpát, pohártartót, hintát, tálcát, képkeretet, bármilyen más használati tárgyat a megrendelõ elképzelései és anyagi lehetõségei szerint. „Megcsinálok mindent, amit az anyag, és a kliens pénztárcája megenged”, mondja Csõsz Béla. A legérdekesebb megrendelés egy életnagyságú motorkerékpár volt, amit úgy kellett volna elkészítenie, hogy ülni is lehessen rajta. „Motort talán nem tettek volna bele”, meséli élcelõdve, árnyalatnyi sajnálattal a hangjában, ugyanis az érdekes munkát végül nem csinálta meg, nem tudtak ugyanis megegyezni az árról a megrendelõvel. Mindezek, a Kálvin utcai mûhelybõl kikerülõ bútorok, használati és lakberendezési tárgyak ugyanazon alapanyagból, amerikai nemesfûzfavesszõbõl készülnek. Bár Nagyszalonta környékén is vannak árterületek, melyek a nemesfûz számára ideális élõhelyként szolgálnak, Csõsz Béla mégis a megye egy távolabbi településérõl, Szentjobbról szerzi be a nyersanyagot. Elmondása szerint az amerikai nemesfûzrõl 10-15 évig lehet vágni a vesszõt, azt követõen, hogy megcsípte az elsõ dér. A zöld vesszõbõl durva, gazdasági kosarat lehet fonni, finomabb tárgyak elkészítéséhez azonban elõször meg kell fõzni, majd le kell hántolni. A vastagság és hossz szerint összeválogatott vesszõt kévébe kötve, száraz helyen ajánlatos tárolni, felhasználás elõtt azonban ismét be kell áztatni. Mivel a tárolás során a vesszõk
Eladásra várókosarak és feldolgozásra váró vesszõktöegek a családi ház udvarán
A mester a mûhelyben
A Csõsz mûhely reprezentatív darabjai közé tartoznak ezek a karosszékek
18
a
fa
kultúrája
megfakulnak, nem árt, ha a felhasználást megelõzõen kiteszik õket a napra, barnulni, árul el egy mesterségbeli titkot interjúalanyunk. Egy hagyományos karosszék elkészítése két, két és fél napot vesz igénybe, a saját tervezésû elegánsabb és igényesebb vátozaté három és fél, négy napot. A karosszékeknek, akárcsak valamennyi bútornak, egy bükkbõl készült favázuk van, azt „öltözteti” be a mester vesszõvel. A vázat vastag vesszõvel hajtogatja be, hogy megadja az ülõalkalmatosság stabilitását, azt követi az ülõke és a háttámla elkészítése. A kész terméket vízzel és kefével lesúrolja, majd a gyermekeknek szánt tárgyak kivételével, egy vékony lakkréteget visz fel rá.
Egy kosárkán végzi az utolsó simításokat id.Csõsz Béla
Ez a karosszék két embert is elbír, állítja a készítõje
Senki sem panaszkodik Vannak vesszõvel dolgozó iparosok akik, elmulasztják a vastag vesszõvel való behajtogatást, mondja Csõsz Béla, ingatag székeket adnak ki a kezükbõl. „Az én székeim nem egy, hanem egyszerre két embert bírnak el, és öt év garanciát adok rájuk. Mostanáig még senki nem jött vissza panaszkodni. Borsosabb az ár, de minõséget adok érte. Viccesen azt szoktam mondani, én adom az Audit és a Mercédeszt”, fogalmazza meg üzletpolitikáját a nagyszalontai mester. A Csõsz-féle tárgyak, bútorok szinte teljes egészében fából készülnek, legfeljebb illesztés, rögzítés funkciót betöltõ csavarokat, szegeket tartalmaznak, de ezek is el vannak takarva vesszõvel. Bútorokból Csõsz Béla leginkább egyedi darabokat készít megrendelésre, használati tárgyakból, tálcákból azonban csinál 10-es, 20-as sorozatokat is. A hántolástól az összeállításig, a mester szinte valamennyi munkafázist kézzel, a hagyományos szerszámokkal végzi. Egyetlen gépet használ, melynek segítségével eltávolítja a vesszõ törékeny, s emiatt hasznavehetetlen belsejét. A kínai veszedelem Bár vannak visszajáró kliensei, külföldiek is, akik idõrõl idõre bezörgetnek a református templom közelében megbúvó, a mûhelynek is otthont adó családi ház ajtaján, Csõsz Béla leginkább népmûvészeti vásárokon ad túl termékein. A Körösvidéki Múzeum által rendezett Népi Kézmûvesek Vásárának hosszú évek óta stabil résztvevõje, de elvitte munkáit hasonló rendezvényekre Szatmárnémetibe, Kolozsvárra, Aradra és Craiovára is. Vásárokra nemigen jár, inkább a múzeumok égisze alatt zajló rendezvényeket részesíti elõnyben, mivel ezeken általában megszûrik a résztvevõket, nemigen tûrik meg a bóvlit. Elmondása szerint a vesszõfonókkal szemben a komoly intézmények eléggé tartózkodóak, mivel sok az olyan iparos, aki rossz minõségû termékeket készít vagy a nagykereskedõktõl megvásárolt tucatárut próbálja meg eladni kézmûvestermékként. „Én elõször bepofátlankodom egy-egy ilyen rendezvényre, aztán miután meglátják, mit csinálok, már nincs baj, hívnak maguktól is”, mesél Csõsz Béla a „marketing-stratégiájáról”. Véleménye szerint a legnagyobb fenyegetést a hozzá hasonló mesteremberek számára a távol-keleti dömpingáru jelenti. „Jön Kína, és mindent bedarál. A Metróban mindent meg lehet kapni. Én 25 lejt kérek egy általam csinált tálcáért, ott 10 lejbe kerül, igaz ugyan, hogy az egy poharat sem bír meg”, mondja interjúalanyunk. Bár bevallja, hogy a pénzkeresés sem elhanyagolható szempont számára, azt állítja, nem csak anyagi megfontolásból mûveli a vesszõfonást. „Jólesik amikor a vásárokban megdicsérik a munkáimat, akkor is, ha nem veszik meg. A foteljeimet és az agancsos pohártartót sokan megcsodálják, mert olyat másnál nem látnak. Ha 1 lejt kérnék minden egyes embertõl, aki kipróbálja a fotelt, már bejönne az ára”, mondja a keze munkájára méltán büszke mesterember megelégedetységével Csõsz Béla.
gazdaság
19
Faipari vállalkozók gondjai ahogyan székelyudvarhelyi vállalkozók látják Románia 2006-os exportmérlege jelentõs javulást mutatott az elõzõévhez viszonyítva. A 2007-es év kilátásai is biztatóak, de ott a nagy kérdés, milyen változások befolyásolják a román cégek kivitelét az ország EU-csatlakozása után, hiszen a legfontosabb partnerek az európai uniós tagországok, a külkereskedelem kétharmadát velük bonyolítjuk le. A fafeldolgozó ipar köztudottan jelentõs arányban szerepel az ország termékkivitelében, az is tény, hogy a szakágazat külkereskedelme nem deficites, sõt, komoly nyereséget jelent a nemzetgazdaságnak. Érvényes ez az ország faiparának egyik jelentõs centrumára, Hargita megyére is, a helyzet mégsem rózsás. Vészharangkongatás szándéka nélkül, több udvarhelyi vállalkozóval folytatott kérdezõsködéseinkbõl leszûrt gondot-problémát foglalunk össze a következõkben, anélkül, hogy ezeket általánosítani óhajtanánk.
Nincs lényeges változás A csatlakozás óta eltelt rövid három hónap nem hozott lényeges változásokat a faipari cégek exporttevékenységében. Amire számítani lehetett: a szigorításokra (uniós szabványok, jogszabályok, az eddig is magas minõségi mérce még magasabbra emelése, környezetvédelem) vagy az esetleges könnyítésekre (vámkezelés, szállítás stb.) – ezekre a körültekintõ cégek javarészt elõre felkészültek. A nagyobb cégek több sikerrel, a kisebbek kevésbé… Viszont most már jobban körvonalazódik a helyzet, amellyel a székelyföldi faiparosoknak szembesülniük kell az európai piacon. Többen is elsõ helyen említik a kiscégek krónikus tõkehiányát. Olyan vállalkozók, akik több mint egy évtizede dolgoznak exportra, még mindig nem jutottak odáig, hogy akkora tõkére tegyenek szert, amely minden gond nélkül biztosítaná a dráguló nyersanyagok, emelkedõ munkabérek, növekvõ illetékek, a korszerûbb gépek vásárlásával kapcsolatos költségeket, befektetéseket. Hiába állít elõ
olyan egyedi terméket, amely kevés anyagráfordítást, sok hozzáadott értéket jelent, rövid idõ teltén után a termék önköltsége olyan nagy, hogy már nem versenyképes (különösen az olcsó munkaerõvel dolgozó ázsiai konkurencia mellett), és kötelezõvé válik a termékváltás.
Pályázat-szkepszis A termékváltás ismét tõkefüggõ: új szaktudás, új géppark, új engedélyek jelentik a pénzt nyelõ „fekete lyukakat”. Ha nem sikerül önerõbõl, marad a támogatások lehetõsége. Vagyis a pályázatok. Érdekes módon, több vállalkozó – eddigi tapasztalataiból kiindulva – nem rajong ezért a megoldásért. „Azért adnak pénzt, hogy még többet vegyenek vissza”, mondta az egyik megkérdezett. Akár banki hitelrõl, akár uniós támogatásról legyen szó, a gyanakvás, az eladósodás miatti aggodalom komoly kerékkötõje a kisvállalkozók túlélési esélyeinek. Szóba került a kézi munka / gépi munka kérdése is. Az elmúlt évek nyugat-európai recessziója sok cég exportpartnerének csõdjét hozta magával. A túlélõk tendenciája pedig az emberi munkaerõ visszaszorítása, az emberpótló gépsorok alkalmazása. A mi vállalkozóink közül is sokan a helyzet hazai ismétlõdésére számítanak. Az eddig olcsó romániai munkaerõ most kezd drágulni, a munkamorál „szintje” közismert – ilyen feltételek mellett a növekvõ bérek kidobott pénznek látszanak. Maradna tehát a létszámleépítés, a vállalat „karcsúsítása”. Csakhogy egy 2-3 fõnyi mûhely exporttermelése abszurdum, kell egy masszív szakembergárda, különösen a faiparban, hogy a cég szilárdan álljon a lábán. Új, jobb és fiatalabb, a CNC-ket kezelni képes szaktudású munkaerõre van szükség. Ez ismét idõ és pénz kérdése. Felvetõdött a külföldi beszállítók megbízhatóságának problémája is. Megtörtént, hogy a lengyel partner a leszerzõdöttnél kisebb sûrûségû HDF-t küldött, a belõle készült ajtókból az udvarhelyi cég néhányat kiküldött tesztelésre a német megrendelõnek – amit az természetesen visszautasított. Az udvarhelyiek is visszaküldték a HDF-lapokat, és maradtak a kárral, meg a presztízsveszteséggel, mert a környéken elterjedt a pletyka, hogy a németeknek nem jók az udvarhelyi ajtók… Kavargó gazdasági és pénzügyi világgal köszöntött be hozzánk az EU, mondják az itteni, exportra dolgozó vállalkozók. Abban viszont mindenki reménykedik, hogy amint eddig is feltalálták magukat, a székelyföldi faiparosok az EU-ban is megállják majd helyüket. Nem lesz könnyû, de nem is lehetetlen: „mindössze” olcsóbban kell a másokénál jobb minõséget produkálni. Murányi János
20
PALISANDER ROM COM
Ajtógyártás 8 perc alatt! Majoros Mihály, a Mafa Centrum tulajdonos-ügyvezetõje 1983-ban indította vállalkozását, és a kültéri nyílászárók, illetve beltéri ajtók irányába specializálódott. Ehhez nyújt nagy segítséget az 5 éve vásárolt Paoloni T150P és a 3 éve vásárolt T160-as marógép. Majoros Mihályt eddigi tapasztalatairól kérdeztük: – Elégedettek a Paoloni gépekkel? – Több, Paliszandertõl vásárolt gép mellett már régóta mûködik nálunk ez a két Paoloni gép és tapasztalatunk szerint nem szervizigényesek. Az elsõ gépünkön egy ékszíjat cseréltünk eddig annak ellenére, hogy mindennap használjuk. Ezek a gépek teljesen megbízhatóak, és szükség is van a profizmusukra, hiszen havonta 500-600 ablakot gyártunk többnyire építõipari cégeknek. – Milyen termékeket gyártanak jelenleg a két Paoloni marógépen? – Jelenleg beltéri ajtókat és kültéri nyílászárókat gyártunk a hazai piacra, de az utóbbi idõben kezdünk már exportra is termelni. A kültéri nyílászárókat és a sorozatokat a T150P-n gyártjuk, az egyedi termékeket és a beltéri ajtókat a T160-as marógépen.
– Milyen megfontolásból gyártják az egyedi termékeket a T160-as csapozómarón? – Az egyedi gyártásnál, és gondolok itt az íves termékeinkre is, nagymértékben segíti munkánkat a programvezérlés, mivel a beállítás pillanatok mûve. Gyakorlatilag egyszer kell a szerszámbeállítást beprogramozni és így nagyon gyors a méretre való visszaállás. Ezzel a géppel elérünk egy olyan szintet, hogy az emberi hiba és a pontatlanság kiküszöbölhetõ, így egységes, jó minõségû munkát kapunk. – Milyen újdonságokat tapasztaltak a gépen? – Nagy segítség a gyors fordulatszámcsere. A csapozófejeket 3000 fordulattal szabad használni, a különbözõ profilozó fejeket magasabb fordulaton. A T160-on egy pillanat alatt át lehet állítani a fordulatot. Emellett fokozatmentesen lehet állítani az asztalnyílást egy elõnyös megoldással, és így már nincsenek gyûrûk. Az asztal mérete is nagyobb, mint egy hagyományos gépen. Ez azt az elõnyt biztosítja, hogy az anyag hosszabb felületen fekszik fel. A gépen való gyors átállásokkal sok idõt megtakarítunk. Tettünk egy próbát: egy ajtó teljes összemarását nyolc perc alatt elvégeztük a gépen, szerszámcserékkel együtt.
21
PALISANDER ROM COM
VIRUTEX kisgépek a kisipar szolgálatában Látogatóban Walter Loránd kisiparosnál. V„álasztani nem könnyû, jól meg kell gondolni, hogy ne csak dísz legyen a marógépbõl” Egy kezdõ vállalkozó tapasztalatai a kisgéppiacról.
ciálisan a faipar részére gyártja. A késõbbiekben tervezem egy AG 52F fóliázó gép és CE 23N csiszológyalu vásárlását is.
A 2007. év elején döntöttem el, hogy önálló leszek, s nem dolgozom tovább mint alkalmazott. Egyre többen keresnek meg, hogy csináljak nekik konyhabútort vagy beépített szekrényt. Munka mellett sokat túlóráztam, és a hétvégéim alatt is dolgoznom kellett, hogy be tudjam fejezni a pluszmunkákat határidõre. A vállalkozáshoz olyan kisgépmárkát kerestem, melynek a gépei ipari felhasználásra készülnek, és olyan feladatokat is meg tudok velük oldani, melyeket barkácsgépekkel nem lehet, s nem utolsó sorban, az ára is kedvezõ legyen számomra. Számos kisgépet forgalmaznak Magyarországon. Megtalálhatók közöttük a drága prémiummárkák, a jó minõségû, kevésbé ismert márkák és a közepes minõségû, korábban nagy nevet szerzett, Kínában összerakott márkák, valamint a bóvli kategóriájú kisgépek. A választék nagy, s ez meg is nehezítette a helyzetemet. Végül megtaláltam a számomra leginkább megfelelõt. A Paliszander Kft.-nél találtam egy 1500 W teljesítményû Virutex felsõmarót. Annyiba került, mint más márkából egy 1000 W teljesítményû, s mokány, robosztus formájával rögtön megnyerte a tetszésemet. Mivel egyelõre nincs asztali maróm, ezzel a géppel készítem a bútorajtókhoz a kontraprofilt és a plattolt betétet is. A Virutex számos olyan megoldást kínál egyedi gépeivel, melyek más márkáknál elõ sem fordulnak. Kisgépeit spe-
Profi felsõmaró fához és mûanyaghoz. Nagyfokú precizitás és stabilitás a marás folyamán. Gyors mélységállítási lehetõség a 6 elõre beállított pozíciónak köszönhetõen. Az 1500 W teljesítményû motor alkalmas kemény, folyamatos munkákra. Ideális élmaráshoz, csomók vágásához, másolómaráshoz, fecskefarkas illesztéshez (a PL11 opcióval), vasalathely marásához stb. Fel van szerelve finombeállítóval a marásmélységhez és az oldalsó vonalzóhoz (alaptartozékként szállítjuk). A motortengely rögzíthetõ a marófej könnyû cseréjéhez. Külsõ porelszívó csatlakozás a tiszta és biztonságos munkaterületért. •• Marásmélység mikrometrikus beállítása. 6 beállított mélységpozíció a kívánt mélység gyors kiválasztásához. ••Mikrometrikus állítással és állítható szabályozással ellátott oldalsó vonalzóval szállítjuk. ••Ki/Be kapcsoló és a fej rögzítése aktiválható a gombról, teljes biztonságot biztosítva a gép használatához. ••A marásmélység teljes rögzítése, ideális fecskefarkazáshoz és egyéb megmunkáláshoz, amely a fej teljes rögzítését igényli. ••Alapfelszereltség: oldalsó vonalzó, porelszívó csatlakozás, 19 mmes vezetõgyûrû a 26 mm-es fogazósablonhoz, szervizkulcs.
Virutex FR160P
PALISANDER ROM COM Tel. 0268-326-720, Fax: 0268-306-328
[email protected] www.palisander.ro
22
Reklam nev
23
ELADÓ KIVÁLÓ MINÕSÉGÛ TÖLGYFA PARKETTA
apróhirdetés Az apróhirdetés a www.infowood.ro honlap „ingyenes hirdetések” rovata mellett mûködik, ingyenes közlést és elérhetõséget biztosítva. Egy hirdetés közzétételére küldje el faxon ajánlatát. A nagyobb hatékonyság kedvéért hirdetését elküldheti a honlapra is.
Tisztelt ügyfél! Moldáviában amerikai technológiával tölgyfa parkettát gyártó cég ajánlja termékeit a román határhoz szállítva. KAPCSOLAT: DECICOM-PRIM Srl, tel.: Ion 0037-369-049336,Natalia 0037-369-744561, e-mail:
[email protected] AJTÓVASALATOK Elõnyös árakon adok el szlovákiai gyártmányú ajtózárakat. KAPCSOLAT: TAVI Srl, tel.: 0230-516309, e-mail:
[email protected] ELADÓ EN-GROS AJTÓTOKOK, PÁRKÁNYOK, FURNÉROZOTT AJTÓLAPOK, PÁLCÁK
T E R M E L Õ KA PA C I TÁ S
M U N KA H E LY AUTO-CAD MÉRNÖKÖK
ELADÓ FAFELDOLGOZÓ ÜZEMEGYSÉG Eladó mûködõ fafeldolgozó és félkész termékeket elõállító gyár Prahova megyében, Câmpina környékén. Részletek: naprakész engedélyek; 3000 m² terület, duplájára bõvítési lehetõséggel; szakképzett alkalmazottak; cég székhely + öltözõk és mellékhelyiségek, felület: 100 m² termelõcsarnok, berendezésekkel: 3 szalagfûrész ISO 9001, vastagsági egyengetõgyalu, lengõ körfûrészek, körfûrészek, élezõgépek, rönkmozgató berendezések, anyag- és áruraktár. KAPCSOLAT: tel.: 0723-257178 VÁSÁROLOK AKÁCRÖNKÖT Cégünk akácfarönköt vásárol, legkisebb átmérõ 26 cm, legkisebb rönkhossz 2 m. Ajánlatokat várunk. KAPCSOLAT: GMB VIVAI GRUP SA, tel.: 0245220780, e-mail:
[email protected] NÉMET IPARI CSARNOKOK Az ön szükségleteinek megfelelõ csarnokokat kínálunk: egyszerû vagy sokoldalú, szigetelt stb. Kínálunk még Németországból hozott új vagy használt berendezéseket, valamint darabológépeket, brikettáló berendezéseket. KAPCSOLAT: SEVA GROUP Srl, tel.: 0268412826, e-mail:
[email protected]
Auto-CAD képesítésû mérnököket alkalmazok bel- és/vagy külföldrõl. Partnerkapcsolatot keresek szakcégekkel az ország egész területérõl. Szakirányú végzõs egyetemi hallgatók további szakképesítését is átvállaljuk. KAPCSOLAT: www.aementerprises.com, tel.: 0722-719904, e-mail:
[email protected] GYAKORLATTAL RENDELKEZÕ ÁCSOK Házak, tetõszerkezetek, tetõterek építésével foglalkozó ács-csoport vagyunk. Cégek vagy természetes személyek megrendeléseit várjuk. KAPCSOLAT: ARPAD, tel.: 0740-227979, e-mail:
[email protected]
ANYAGOK ÉS KELLÉKEK MATRACSZÖVET Direkt importáló cég matracszövetet kínál 1,2 euró/fm. áron. Rendkívül változatos vastagságok, színösszeállítások, mintázatok. KAPCSOLAT: EXFOR, tel.: 0742-077564; 0268418652, e-mail:
[email protected] ABS ÉLZÁRÓK, IDOMOK
Eladok egy lamelláris ajtókat gyártó üzemet, felszereléseket és érvényben levõ szerzõdéseket. KAPCSOLAT: BIROTICA SERVICE Srl, tel.: 0722-308252, e-mail:
[email protected]
ABS élzárók melaminált forgácslapokhoz, ABS felhordott ragasztóval vagy anélkül. A legismertebb forgácslapgyártók: Kronospan, Interspan, Egger, Wodego, Losan termékeit kínáljuk több mint 100 féle színben és méretben. Rendkívül elõnyös árak. KAPCSOLAT: VADAN Srl, tel.: 0788-354954, e-mail:
[email protected]
BÉRBE ADOK TERMELÕCSARNOKOT
SZÁRÍTUNK, ELADUNK FENYÕ FÛRÉSZÁRUT
Bérbe adok egy 700 m² felületû termelõcsarnokot, többosztatúvá alakítható. Teljes felszereltség, 1800 m² hozzá tartozó terület. Jelenleg kisméretû bútorgyár mûködik benne. Rendkívül kedvezõ árajánlat. KAPCSOLAT: BIROTICA SERVICE Srl, tel.: 0722-314123, e-mail:
[email protected]
Eladunk 10% alá szárított fenyõ fûrészárut. 40 m³-es tételekben szárítunk, digitális nedvességtartalom-mérés. Ár megegyezés szerint, a mennyiség függvényében. KAPCSOLAT: GABI IMPEX Srl, tel.: 0766309794, e-mail:
[email protected]
ELADÓ ÜZEMELÕ GYÁREGYSÉG
ELADÓ TELJES ASZTALOSSÁGI GÉPSOR Eladó egy teljes, zöldség-gyümölcsláda gyártására alkalmas asztalossági gépsor. KAPCSOLAT: LEDO LEMN Srl, tel.: 0724-754102
FAANYAGOK BÉLYEGZÉSE ÉS NYILVÁNTARTÁSA A francia gyártmányú Besson személyesített jelzõlapkák használata a faanyag (élõfa, rönkfa, fûrészáru, munkadarabok stb.) gyors, biztonságos, pontos és tartós jelölését és nyilvántartását teszi lehetõvé. További részletekért keres-
sen most. KAPCSOLAT: BESSONA COMPANY S.R.L, tel.: 0234-588971, e-mail:
[email protected]; www.bessonacompany.rdslink.ro ELADÓ VIASZ Készletfelszámolás miatt cégünk angol Fiddes márkájú, „stripped pine” árnyalatú viaszt (wax polish) ad el 20 literes bödönökben. Eladunk még fenyõbútort, panel konyhabútort, tömör bükkfa ajtókat. KAPCSOLAT: DEVOTION IMPEX, tel.: 0742-017634 ELADÓ NAGY MENNYISÉGÛ NYÁRFA RÖNK Nagy mennyiségben adunk el nyárfa rönköt, átmérõ 20–80 cm között, ára 130 lej/m³, ExW Pogoanele, Buzãu megye. KAPCSOLAT: PATRICOM, tel.: 0745-992578, e-mail:
[email protected] PVC-FÓLIA MEMBRÁNOS / VÁKUUM PRÉSHEZ Készletrõl szállítunk membrános vagy vákuumos présekhez használatos PVC-fóliát. Méretek 0,35 × 1420 mm vagy 0,40 × 1450 mm, mintegy 20 színváltozat állandóan készleten. Keressen, és a brassói Expowood vásáron találkozhatunk. KAPCSOLAT: DECORA FOLII DECORATIVE Srl, tel.: 0745-230131, e-mail:
[email protected] KEMÉNY FAFAJÚ FÛRÉSZPOR Magyarországi cég keményfa fûrészport vásárolna. Mennyiség 50–100 t/hónap. E-mailen várunk komoly ajánlatokat. KAPCSOLAT: tel.: e-mail:
[email protected] ELADÓ A/B MINÕSÉGÛ OROSZORSZÁGI FÛRÉSZÁRU A Decicom-Prim Srl oroszországi eredetû erdeifenyõ-fûrészárut szállít a román határig (DAF) . Hossza 6 m, ára 170 euró/m³. KAPCSOLAT: DECICOM-PRIM Srl, tel.: Ion 0037-369-049336,Natalia 0037-369-744561, e-mail:
[email protected] ELADÓ A/B MINÕSÉGÛ UKRAJNAI FÛRÉSZÁRU A Decicom-Prim Srl ukrajnai kárpáti eredetû fenyõ fûrészárut szállít a román határig (DAF) . Hossza 6 m, ára 170 euró/m³. KAPCSOLAT: DECICOM-PRIM Srl, tel.: Ion 0037-369-049336, Natalia 0037-369-744561, e-mail:
[email protected]
Beltéri sejtszerkezetû vagy panelajtókat gyártunk. Ugyancsak kapható nálunk AA minõségû rétegelt panel ajtótok, ovális, furnérozott modell, A minõségi osztály, vésettel vagy anélkül. Méretek: 2150 × 125 × 45 ... 2050 × 90 × 36. „El Portes” típusú bükk- és tölgyfa ajtók 20 euróért! Állandó készlet: bükk, tölgy, cseresznye, dió. Egyszerû ablakpárkányok, L alakú párkányok, pálcák, préselt ajtólapok. KAPCSOLAT: DEHA INT, tel.: 0788-907907, e-mail:
[email protected] ELADÓ FURNÉROZOTT AJTÓLAPOK Beltéri sejtszerkezetû és panelajtók. A minõségi osztályú természetes furnérral borított ajtólapok 9 euróért. KAPCSOLAT: DEHA INT, tel.: 0724-269465, e-mail:
[email protected] VÁSÁROLUNK FURNÉRRÖNKÖT Ajtókat és ajtóelemeket gyártó cég A osztályú, minõségi furnérrönköt vásárol. KAPCSOLAT: DEHA INT, tel.: 0724-269465, email:
[email protected]
S Z O L G Á LTATÁ S O K RENDELÉSRE BÜKKFA SZÉKEKET KÉSZÍTÜNK Rendelésre gyártunk támlás széket, összecsukható széket, gyerek-kisbútort stb. KAPCSOLAT: IANUS COM, tel.: 0744-104548 CONSTRUCTSIMI FAHÁZAKAT ÉPÍT Constructsimi Srl fa tartószerkezetû lakó- és hétvégi házakat épít, „pirosban” vagy kulcsrakészen. Professzionális építõcsapat, verhetetlen árak. KAPCSOLAT: CONSTRUCTSIMI IMEX Srl, tel.: 0723-085085, e-mail:
[email protected] FAESZTERGÁLÁS Cégünk a legkülönfélébb esztergált munkadarabok készítésével foglalkozik. KAPCSOLAT: SPECTRUM Srl, tel.: 0744329245, e-mail:
[email protected] FÛRÉSZSZALAG SZOLGÁLTATÁSOK Fûrészszalagokat edzek, hegesztek és élezek. KAPCSOLAT: SEBMAR, tel.: 0744-341311 KIVITELEZEK ÉPÍTKEZÉSI MUNKÁKAT Új épületek és tetõk kivitelezését vagy régiek felújítását vállalom. Vízszigetelt vakolatok,
24
gipszkarton, különféle szerelések, építkezés téglából és habbetonból (BCA). Nyugdíjasoknak kedvezmény. KAPCSOLAT: tel.: 0724-185683
KÜ L Ö N F É L É K GYÁRTUNK LAMBÉRIÁT, HAJÓPADLÓT ÉS KÜLÖNBÖZÕ FALBURKOLÓ ANYAGOKAT TERMELÕI ÁRON. KAPCSOLAT: tel: 0266-346205 vagy 0740589656 6 FEJES MARÓVAL MUNKÁT VÁLLALNÉK VAGY BÉRBE-, ELADNÁM. KAPCSOLAT: 0744-348096 MARÁST, ESZTERGÁLÁST ÉS SZERSZÁMKÉSZITÉST VÁLLALUNK. KAPCSOLAT: tel: 0629415738 Fax: 0629415738 E-mail
[email protected]
EGYÉB
ELADÓ EGY 3 ÉVES ORMA TÍPUSÚ VÁKUUMPRÉS 260X120-AS TÁLCAMÉRETTEL. KAPCSOLAT: WOODEXPRESS KFT tel:+36/20/343 6572; +36/20/943 6572 Fax +36/1/343 6086 E-mail
[email protected] TÖMÖRFA KONYHAFRONTOK GYÁRTÁSÁHOZ ALVÁLLALKOZÓKAT KERESÜNK, LEHETÕLEG A HATÁR KÖZELÉBEN. KAPCSOLAT: WOODEXPRESS KFT, Tel: 00/36/20/2306197, , Név Táborosi Tamás ELADÓ, BOTTENE TIPUSÚ LENGÕCIRKULA 500AS LAPPAL 1.500 EURO + TVA. SCM típusú tankcirkula 40 KW-os motorral 7.000 euró + TVA. SCM típusú 5 fejes profilozó 6.000 euró + TVA. KAPCSOLAT: 217.836 FELSZÁMOLÁSBÓL ELADÓK HASZNÁLT FAIPARI BERENDEZÉSEK. Használt gépek beszerzésére megrendelést felveszünk. KAPCSOLAT WWW.IPARIGEPEK.ATW.HU tel: 0036305676919, E-mail
[email protected] FELSZÁMOLÁSBÓL ELADÓ PÁROSKÖRFÛRÉSZ 70-es vastagságigyalu kappel., elszivóbeberendezés festõmûhelybe, csapozókocsis maró körfûresszel hosszlyukfúró, vállaljuk igényszerint faiparigépek beszerzését KAPCSOLAT: WWW.IPARIGEPEK.ATW.HU, Tel: 0036305676919, E-mail
[email protected] FAHÁZ BONTÁSRA, VAGY ÉPÍTÕANAYAGNAK ELADÓ. KAPCSOLAT: 0744570573, E-mail
[email protected] RENDELÉST VESZEK FEL MINDENFÉLE PROFESSZIONÁLIS HEGEDÛRE Megrendeléseket veszek fel egyetemisták vagy professzionista zenészek részérõl. Közvetlen kapcsolat neves erdélyi hangszerkészítõkkel, kizárólag kézimunkával kivitelezett darabok, bármiféle pótilleték nélkül. KAPCSOLAT: tel.: 0744-437127
JÓ HÍRÛ BÚTORGYÁR – KULCSRAKÉSZ ÜZLET Kulcsrakész vállalkozást adunk el. ISO 9001 bizonylattal és nyugati gyártási technológiában gyakorlattal rendelkezõ fûrészáru- és bútorgyár. Betonozott udvar, rönktér, gatterek, hangárok, 11.000 m³-es szárítókapacitás, termelõcsarnokok, szakképzett személyzet. KAPCSOLAT: NUME CU TRADITIE, tel.: 0744646997, e-mail:
[email protected] KÍNÁLUNK MÛANYAG EURORAKLAPOT Mûanyagból készült euroraklapokat adunk el jó árakon. KAPCSOLAT: H&G Srl, tel.: 0740-168161, e-mail:
[email protected] ELADÓ SEJTSZERKEZETÛ FAHÁZAK Elõnyös árakon adunk el rusztikus vagy klasszikus kivitelezésû, sejtszerkezetû faházakat. KAPCSOLAT: ECO CONSTRUCT Srl, tel.: 0742277381, e-mail:
[email protected] TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY BRASSÓBAN A Faipari Egyetem két figyelemreméltó nemzetközi tudományos rendezvényt szervez: Workshop COST E37 (2007. június 18–19.) és az ICWSE 2007 konferencia (2007. június 20–21.). Tájékoztatás és jelentkezés érdekében látogassa honlapunkat: www.unitbv.ro/il/cost37 KAPCSOLAT: FACULTATEA DE INDUSTRIA LEMNULUI - UNIVERSITATEA TRANSILVANIA DIN BRAªOV, tel.: 0268-419581, e-mail:
[email protected] ELADÓ FAIPARI GYÁR: RÉTEGELTFA ASZTALOSSÁG, RÉTEGELT GERENDA STB. A gyár felszereltsége: 25 m³/ kapacitású, számítógép-vezérlésû fûrészáru-szárító; 2 asztalossági mûhely 170 + 126 m² felülettel; festöde; kétszintes szociális létesítmény; fûtõközpont 140 kW-os kazánnal; 125 m²-es raktárszín; víz-, csatorna-, gáz-, villanyhálózat. KAPCSOLAT: RECON Srl, tel.: 07233-22616, e-mail:
[email protected] ELADÓ JÖVEDELMEZÕ VÁLLALKOZÁS EU-szabványok szerinti, teljesen felszerelt, forgácslapbútorokat készítõ asztalosmûhely, szakképzett személyzettel. 320 m²-es bérelt csarnok ipari övezetben. Egyedi, rendelt, sorozatgyártás. KAPCSOLAT: GENIMAR Srl, tel.: 0720-388145 ELADÓ BÚTORGYÁR Eladó teljesen felszerelt bútorgyár, érvényes szerzõdésekkel Margittán, Bihar megyében. KAPCSOLAT: MARMOB Srl, tel.: 0744-574990, fax 0259-362380, e-mail:
[email protected] KERESEK ÜZLETI PARTNEREKET 4200 m²-es felülettel (ebbõl beépítve 1700 m²), teljes felszereléssel rendelkezem. Termeléshez keresek üzlettársat vagy anyagraktári felületet. KAPCSOLAT: CARAUS, tel.: 0744-506254, 0746-242303, e-mail:
[email protected] ELADÓ VILLAMOS TRANSZFORMÁTOROK Trafóállomáshoz használatos, 20/0,4 kV, 250
kVA teljesítményû villamos transzformátorokat adok el kedvezõ árakon. KAPCSOLAT: BIROTICA SERVICE Srl, tel.: 0722-314123, e-mail:
[email protected]
KAPCSOLAT: ENERGOLEMN, tel.: 0727-868587, e-mail: ciobanuvalentin73@yahoocom
FÉLKÉSZ TERMÉKEK ÉS KÉSZÁRU RENDELÉSRE KÉSZÍTTETEK ÉS ELADOK MINDENFÉLE HEGEDÛT
90 órán át szikkasztott, friss diófa frízeket vásárolok. L max. = 450 mm, l max. = 50 mm; különféle vastagságok: 25, 38, 50 mm, négy oldalán megmunkálva. KAPCSOLAT: PETRANS Srl, tel.: 0748-570830, e-mail:
[email protected]
Mindenféle vonós hangszereket adok el: hegedût, csellót, nagybõgõt vonóval. Kizárólag kézileg megmunkált, erdélyi (szászrégeni) hangszerkészítõ mesterektõl származó példányok. Piaci ár alatti ajánlat. KAPCSOLAT: tel.: 0744-437127, e-mail:
[email protected] TÖLGYFA FÛRÉSZÁRU HOLLAND EXPORTRA Hollandiai exportra keresünk mindenféle méretû, nyers vagy száraz tölgyfa fûrészárut. Hetenkénti szállítmányok, fizetés átvételkor. Lengyelországból importált, „Made in USA” textil hordozórétegû mûbõr kereskedelemhez keresünk felhasználókat, vásárlókat, importõröket. KAPCSOLAT: www.grinatechnologies.com, tel.: 0722-719904., e-mail:
[email protected] VÁSÁROLOK FEHÉRBÜKK FÛRÉSZÁRUT 8%-os száraz fehérbükk fûrészárut vásárolok, legkisebb méretek: 2100 × 130 × 50 mm. mennyiség 1 m³/hónap. KAPCSOLAT: METRIC PRODUCTION Srl, tel.: 021-256.44.64, e-mail:
[email protected] VÁSÁROLOK 12–14%-OS SZÁRAZ BÜKKFA FÛRÉSZÁRUT Fûrészáru vásárlásában vagyunk érdekeltek: gõzöletlen fehérbükk, nedvességtartalom 12–14%, A minõségi osztály, négy oldalán megmunkált. Méretek és mennyiségek: 22 × 54 × 2000 = 8 m³; 22 × 54 × 1100 = 3 m³; 22 × 54 × 1000 = 8 m³; 22 × 54 × 900 = 3 m³. KAPCSOLAT: ANTEXRIOJA, tel.: 0034-666796794, e-mail:
[email protected] KERESÜNK SEPRÛNYELET GYÁRTÓ CÉGEKET
VÁSÁROLOK DIÓFA FRÍZEKET
GYÁRTUNK BÚTORT, AJTÓT, LÉPCSÕT Rendelésre tömörfa bútort, beltéri lépcsõt, belés kültéri ajtót gyártunk. Vállaljuk vendéglõk, panziók, bárok berendezését bármiféle fafajú termékekkel. Eladó fenyõ félkész termékek és 10% alá szárított fenyõ fûrészáru. Árak megegyezés szerint. KAPCSOLAT: GABI IMPEX Srl, tel.: 0766309794, e-mail:
[email protected] VÁSÁROLUNK FÛRÉSZÁRUT, PALLÓT, FRÍZEKET Nyers és száraz fenyõféle fûrészárut, pallót, frízeket, termékelemeket vásárolunk. Ajánlatot emailen várunk. KAPCSOLAT: ANTEXRIOJA, tel.: 0034-666-796794, e-mail:
[email protected] VÁSÁROLOK JUHARFA RÖNKÖT PIACI ÁR FELETT Juharfa rönköt vásárolok, legkisebb átmérõ 50 cm, minimális hossza 1,3. Lehetõleg a Prahova völgyében, de más vidékekre is elmehetek. Piaci szint feletti árat kínálok. Komolyságot várok el, a helyszínen fizetek. KAPCSOLAT: tel.: 0744-437127, e-mail:
[email protected] GYÁRTUNK LAMBÉRIÁT, PADLÓT, HÁZELEMEKET Lambériát, padlót, házelemeket gyártunk és adunk el, havonta 80 m³-nyi mennyiségben. KAPCSOLAT: SZOCS GATER Srl, tel.: 0744587645, e-mail: m³
[email protected]
Nagy mennyiségben seprûnyelet gyártó céget keresünk. Várjuk ajánlataikat KAPCSOLAT: EURO DEKA GROUP Srl, tel.: 0745-145354, e-mail:
[email protected]
VÁSÁROLUNK ERDEIFENYÕ RÖNKÖT
KERESÜNK TÖMÖRFA AJTÓT GYÁRTÓ CÉGET
VÁSÁROLUNK NYERS FENYÕ FÛRÉSZÁRUT
Tokkal ellátott tömörfa ajtókat gyártó céget keresünk. Lehetõleg gesztenyefa vagy vörösfenyõ termék, esetleg ezekhez hasonló mintázatú felületkezelés vagy furnérborítás. Legnagyobb méretek: 2100 × 900 mm. Az ajtólap lehet egyszerû vagy ablakos, vasalat nélkül. A modellrõl fényképet adunk. KAPCSOLAT: EURO DEKA GROUP Srl, tel.: 0745-145354, e-mail:
[email protected]
Nyers állapotban levõ fenyõ fûrészáru vásárlásában vagyunk érdekeltek. Méretek: 800 × 70 × 14, 800 × 145 × 22, 1200 × 70 × 10, 1200 × 70 × 14, 1200 × 90 × 18, 1200 × 145 × 22 mm. KAPCSOLAT: ANETXRIOJA, tel.: 0034-666796794, e-mail:
[email protected]
ELADÓ FENYÕ FÛRÉSZÁRU Rendelésre fenyõféle (lucfenyõ) fûrészárut gyártunk. Havonta mintegy 200 m³, A és B minõségi osztály, ára 145 euró/m³, fizetés berakodáskor, csekkel vagy akkreditívvel. ExW szállítás.
Cégünk gatteren történõ feldolgozás céljára vásárol erdeifenyõ rönköt. KAPCSOLAT: GMB VIVAI GRUP SA, tel.: 0245220780, e-mail:
[email protected]
GYÁRTUNK HÕSZIGETELT ÜVEGET ÉS ABLAKOT A Biohaus Srl Euronorm típusú hõszigetelt üveget és rétegeltfa ablakokat gyárt német technológiával. Megrendelésre egyéb asztalossági termékeket is gyártunk. Termékeinket Tikkurila festékekkel felületkezeljük. KAPCSOLAT: BIOHAUS Srl, tel.: 0728-289121, e-mail:
[email protected]
25
VÁSÁROLOK AKÁCFÁT Nagy mennyiségben vásárolok akácfa rönköt. KAPCSOLAT: DOAGE GORUN, tel.: +40-722120575, e-mail:
[email protected] VÁSÁROLUNK PRÉSELT ÉS MDF-PANELEKET Préselt és MDF-paneleket vásárolunk kedvezõ árakon. KAPCSOLAT: ANTEXRIOJA, tel.: 0034-666796794 ALKALOM! KIÁRUSÍTOM GYERTYÁN- ÉS KÕRISFA KÉSZLETEMET Eurosilva Comp Srl kiárusítja félkésztermékkészletét. Száraz gyertyánfa, nedvességtartalom 8%, méretei változóak mintegy 520 × 100 × 18 mm és 260 × 100 × 18 mm között; nyers kõris félkész termékek, méreteik: 43 × 43 mm, hosszúság 500 és 1100 mm között. KAPCSOLAT: EUROSILVA COMP Srl, tel.: 0744-785535, 0257-228838, e-mail:
[email protected] VÁSÁROLOK FÉLKÉSZ TERMÉKEKET Száraz bükkfa (25 mm vastag) és száraz nyárfa (25 és 35 mm vastag) félkész termékeket vásárolunk. KAPCSOLAT: MOBILUX SA, tel.: 0747-280600, e-mail:
[email protected] KERESÜNK FENYÕ FÛRÉSZÁRUT SZÁLLÍTÓ CÉGET A/B minõségi osztályú, négy oldalán gyalult, 15% száraz fenyõ fûrészárut keresünk az alábbi méretekben: 220 × 45 mm, hosszúsága 8 m; vagy gyalulatlan és nyers állapotban, mérete 230 × 55 mm. Szükséges mennyiség: 40 m³/hét. KAPCSOLAT: CLEVI-HOME Srl, tel.: 0742414433, e-mail:
[email protected]
paneleket gyártunk. A/B, B/B, B/C minõségi osztályok, vastagság 45 mm-ig, hosszúság 6000 mm-ig, szélesség 1200 mm-ig. Bútor- és lépcsõgyártó cégekkel való együttmûködésben vagyunk érdekeltek. KAPCSOLAT: ECOFOREST INTERNATIONAL, tel.: 0237-261544, e-mail:
[email protected] ELADÓ NYÁRFA FÛRÉSZÁRU Eladó 70 m³ A minõségi osztályú nyárfa fûrészáru, hossza 2 m, vastagsága 2,8 cm. KAPCSOLAT: TOTAL CONSTRUCT WOOD Srl, tel.: 0788-282541, e-mail:
[email protected] VÁSÁROLOK FENYÕ FÛRÉSZÁRUT Exportra vásárolok nyers fenyõ fûrészárut ExW feltételek mellett. Méretek: 45 × 110 × 4000, 45 × 150 × 4000, 45 × 190 × 4000. KAPCSOLAT: tel.: 0744-337-333, e-mail:
[email protected] VÁSÁROLOK BÜKK-, ÉGER-, NYÍRFA FRÍZEKET Észak-Olaszországba (Verona), bérmentve (CIF) szállított bükkfa, nyírfa és égerfa hevederfát vásárolunk. Méretek: 34 × 34 mm, 32 × 32 vagy 33 × 33 mm, hosszúság 1500 mm; 2000 mm; 2500 mm a megrendelés függvényében. Külön kiemeljük, hogy ezekhez a hevederfákhoz gyengébb minõségû (D osztályú) nyers bükkfa kell, a szín nem számít: az anyag egyszer használatos zöldség-gyümölcsláda gyártásához szükséges. KAPCSOLAT: PM COMMERCIALE Srl, tel.: 0742-114217, e-mail:
[email protected] LAMBÉRIA Sürgõsen keresek lambériát és padlót gyártó cégeket. KAPCSOLAT: MERKUS GRUP Srl, tel.: 0744329575, e-mail:
[email protected] ELADÓ RAKLAPELEMEK
VÁSÁROLOK EURORAKLAP ELEMEKET Paleuroforest Grup Srl (Mãneºti község, Cocorãºtii Colþ falu,13. sz., Prahova megye) 2007. márciusában új, automatizált, raklapgyártó gépsort helyez üzembe. Nagy mennyiségben vásárolunk fenyõ, nyárfa stb. raklapelemeket. Nagyon hálásak lennénk, ha minél gyorsabban eljuttatná hozzánk termékeire és áraira vonatkozó minél részletesebb ajánlatát. KAPCSOLAT: PALEUROFOREST GROUP, tel.: 0723290067, e-mail:
[email protected] NYÁRFA FÛRÉSZÁRU Ötvenéves gyakorlatunk van nyárfa fûrészáru gyártásában: ez Mehedinþi és Dolj megye jellegzetes fafaja. Megrendelésre, az ügyfél által megadott méretekre szállítunk bútorgyártásra alkalmas szélezett fûrészárut és félkész termékeket. Már leszerzõdtünk 8000 m³ rönkfát. Ne habozzon keresni minket. KAPCSOLAT: COTANGENT Srl, tel.: 0740-208388,0722-354510, e-mail:
[email protected] GYÁRTUNK BÜKK ÉS TÖLGY TÖMÖR PANELEKET Lamelláris és fogas illesztésû tölgyfa és bükkfa
Rendkívül kedvezõ árakon adjuk el az alábbi méretû fenyõ raklapelemeket: 90 × 70 × 1000 = 23 m³; 90 × 36 × 1000 = 3 m³; 90 × 14 × 1000 = 3 m³. KAPCSOLAT: DRAIA VICTOR, tel.: 0788574612, e-mail:
[email protected] ELADÓ FENYÕ LAMBÉRIA Külsõ lambéria fenyõfa deszkából, vastagság 2,5 cm = 25 lej/m², padló vagy lambéria 3,8 cm vastag pallóból = ár megegyezés szerint: Szállítást biztosítunk. KAPCSOLAT: LEADER HOUSE, tel.: 0722400604, e-mail:
[email protected] TÖLGY FÛRÉSZÁRU, FRÍZEK, FÉLKÉSZ TERMÉK, KARÓK Svéd cégek képviselete, egész év folyamán vásárolunk fûrészárut, frízeket, félkész árut, tölgyfa karókat, változatos méretekben és minõségi követelményekkel: fûrészáru, frízek – A, B, C minõségi osztály; karók – D osztály. Nyers vagy száraz áru. KAPCSOLAT: GLM IMPEX DISTRIBUTION, tel.: 0744-439303, e-mail: technosteel@clikcnet ELADÓ SZÁRAZ FENYÕFA LÉPCSÕK Száraz fenyõfa lépcsõket adok el. Megfelelõek
manzárdok, padlások számára. Nagyon jó árak. KAPCSOLAT: EXPO ROMEO Srl, tel.: 0744232605, e-mail:
[email protected] VÁSÁROLOK FENYÕFA RÖNKÖT Fenyõ rönkfát és fûrészárut vásárolok Hargita, Neamþ, Suceava megyékben. KAPCSOLAT: DULGHESTAR Srl, tel.: 0741233854, e-mail:
[email protected] ELADÓ NYÁRFA FÛRÉSZÁRU Nyárfa fûrészárut adunk el az ügyfél által óhajtott méretekre vágva. KAPCSOLAT: FIB SERV COM Srl, tel.: 0723500605, e-mail:
[email protected] BÜKKFA LÉCEK – NEDVESSÉGTARTALOM 10–12% Eladó gõzöletlen fehérbükk fûrészáru, nedvességtartalom 10–12%, A minõségi osztály, négy oldalán gyalulva. Méretek: 20 × 50 × 2000 = 8 m³; 20 × 50 × 1100 = 3 m³; 20 × 50 × 1000 = 8 m³; 20 × 50 × 900 = 3 m³. Tûréshatár 3–5 mm. KAPCSOLAT: CONCORDIA, tel.: 0034-666796794, e-mail:
[email protected] KÉSZÍTÜNK FAHÁZAKAT ÉS KERTI BÚTORT Faszerkezetû lakó- és hétvégi házakat gyártunk. Kerti bútorokat is készítünk. KAPCSOLAT: GLOBAL WOOD Srl, tel.: 0766275754, e-mail:
[email protected] TÖMÖR HÁRSFA AJTÓELEMEK Gyártott termékeink: a legjobb minõségû hársfából készült ajtóelemek, frízek, lapok, keretek, tokok, lécezet. Egész vagy fogasan illesztett panelekbõl készült hársfapanelek, maximális méreteik: 2500 × 1250 × 40 mm. KAPCSOLAT: ENERGIC Srl, tel.: 0743-118224, e-mail:
[email protected]
SZERSZÁMOK, GÉPEK, FELSZERELÉSEK ELADÓ FU 36 FÚRÓGÉP Eladó forgatható asztalú FU 36 fúrógép: osztófej, paralellsatul tartalék marófej, paralell forgósatu. Kifogástalan, mûködõképes állapotban, kopás 5% alatt. KAPCSOLAT: tel.: 0722-668442 VÁSÁROLOK GYALUGÉPET ÉS KÖRFÛRÉSZT Vásárolok egyengetõ és vastagsági, vagy kombinált gyalugépet, valamint állítható asztalú hasító körfûrészt és formatizáló körfûrészt. Fényképes árajánlatot várok. KAPCSOLAT: SPECTRUM Srl, tel.: 0744329245, e-mail:
[email protected] VÁSÁROLOK HIBÁS MARÓGÉPET, MARÓFEJET, ESZTERGÁT Ipari berendezéseket vásárolok, mint: hibás fúrógép, marógép, eszterga, kellékek. KAPCSOLAT: tel.: 0722-207041 ELADÓ COSMEC SOROZATVÁGÓ KÖRFÛRÉSZ Eladó Cosmec sorozatvágó körfûrész, munkaszélesség 300 mm, munkamélység 120 mm, láncszélesség 400 mm. Két darab görgõs asz-
tallal felszerelve, felújított állapotban. Ára 4500 euró. KAPCSOLAT: CENTRUL DE UTILAJE, tel.: 0744-603471, e-mail:
[email protected] ELADÓ S CM FORMATIZÁLÓ KÖRFÛRÉSZ Eladó 1996-ban gyártott S CM formatizáló körfûrész, 3000 mm-es állítható asztallal, elõmetszõvel, dönthetõ vágólappal. KAPCSOLAT: CENTRUL DE UTILAJE, tel.: 0744603471, e-mail:
[email protected] ELADÓ 2 DOBOS KALIBRÁLÓGÉP Eladó egy 900 mm-es, kétdobos kalibrálógép. Svájci import, nagyon jó állapotban. Ára 5000 euró (alkudható). KAPCSOLAT: LEMACO Srl, tel.: 0749-286191, e-mail:
[email protected] ELADÓ SOROZATVÁGÓ KÖRFÛRÉSZ Eladó sorozatvágó körfûrész, vágószélesség 200 mm, munkamélység 120 mm, teljesítmény 19 kW. Ára 5100 euró (alkudható). KAPCSOLAT: LEMACO Srl, tel.: 0749-286191, e-mail:
[email protected] ELADÓ KÖRFÛRÉSZ SIMÍTÓGYALUVAL ÉS VASTAGSÁGI EGYENGETÕGYALU Eladok 2 új gépet szétszerelt állapotban, csak motor szükséges hozzájuk: abrichteres körfûrész és vastagság-abrichter. Mindkettõ ára 1500 euró. KAPCSOLAT: LEMACO Srl, tel.: 0749-286191, e-mail:
[email protected] ELADÓ FAIPARI GÉPEK KEDVEZÕ ÁRAKON Eladó használt faipari gépek: PAH = 3500 lej; MI 400 = 3500 lej; MRG 500 = 3500 lej; állítható asztalú körfûrész = 3500 lej; kalibrálógép 1300 mm-es asztallal = 7500 lej; Balma profi kompresszor = 1500 lej; lapkás marókészlet = 4000 lej. KAPCSOLAT: KLASSZIS Srl, tel.: 0743-089271, e-mail:
[email protected] ELADÓ WEINIG Eladó 5 munkafejes, négyoldali Weinig munkagép, maximális munkaméretek 170/120 mm. Felújított állapotban, garanciával. KAPCSOLAT: AB2 TRADING, tel.: 0723-993405 FA-, MÛANYAG-, RAKLAP-HULLADÉKOT DARABOLÓ GÉPEK Bármilyen hulladékanyagot szükségletek szerint fel lehet aprítani és újrahasznosítani. A faõrlemény brikettálásra is hasznosítható. KAPCSOLAT: SEVA GROUP Srl, tel.: 0268412826, e-mail:
[email protected] ELADÓ ASZTALOSSÁGI FELSZERELÉS Eladó felszerelések: DR 415 típusú kombinált egyengetõ-vastagsági gyalugép = 6000 euró; Paoloni T 112 C típusú állítható asztalú marógép = 3200 euró; elszívó berendezés = 400 euró. A felszerelések mindegyike kitûnõ állapotban van. KAPCSOLAT: LUXMOB Srl, tel.: 0749-076054, e-mail:
[email protected]
26
KIS, KÖZEPES, NAGY KAPACITÁSÚ BRIKETTÁLÓGÉPEK Az apróra õrölt fahulladék és fûrészpor elsõrangú briketta-gyártási alapanyag. A briketta jó fûtõértékû
tüzelõanyag
irodák,
gyárak,
fûrészáruszárító-berendezések fûtésére. KAPCSOLAT: SEVA GROUP Srl, tel.: 0268-412826, e-mail:
[email protected] VILLANYMOTOROK FAANYAG-SZÁRÍTÓ BERENDEZÉSEKHEZ Különbözõ teljesítményû, szárítókamrákban használatos, ventillátorral ellátott villanymotorokat forgalmazunk. Környezõ hõmérséklet max. 70°C, védelmi fokozat: IP 56. KAPCSOLAT: BIOHAUS Srl, tel.: 0728-289121, e-mail:
[email protected] ELADÓ KÖRFÛRÉSZ Eladó Altendorf márkájú forgácslap-szabász körfûrész, asztalhossza 2,3 m. Szucsáva, kifogástalan mûködõképes állapotban, ára 2600 euró (alkudható). KAPCSOLAT: AMEMOB Srl, tel.: 0742-515222, e-mail:
[email protected] ELADÓ CSISZOLÓGÉP
Eladó olasz gyártmányú csiszológép, munkaszélesség 300 mm. Kis méretû darabok megmunkálására alkalmas. KAPCSOLAT: BIROTICA SERVICE Srl, tel.: 0722-314123, e-mail:
[email protected] ELADÓ NÉGYOLDALI GYALUGÉP Eladó román gyártmányú (Iaºi), öttengelyes négyoldali munkagép. Munkaszélesség/mélység: 100/100 mm. Kiváló mûködõképes állapotban, rendkívül kedvezõ áron. KAPCSOLAT: BIROTICA SERVICE Srl, tel.: 0722-314123, e-mail:
[email protected] ELADÓ SZÁRÍTÓKAMRA ÉS NÉGYOLDALI GYALUGÉP Eladó CEAF olasz gyártmányú, 40 m³ kapacitású szárítókamra. Alumínium szendvicsfalak, ásványigyapot-szigetelés, számítógépes vezérlés, bármilyen fafajú anyagok szárításának vezérlésére alkalmas programok. Ára 21.000 euró. Ugyancsak eladó olasz Superset XL típusú, öttengelyes, használt négyoldali munkagép. Ára 28.000 euró. KAPCSOLAT: tel.: 0722-364283 ELADÓ PROFESSZIONÁLIS ASZTALOSMÛHELY Felszerelések: vastagsággyalu és fúrógép, dönthetõ vágólapos körfûrész, kétsebességes
marógép. A gépek jól néznek ki és kiválóan
GYÁRTÓ GÉPEK ÉS GÉPSOROK
mûködnek. Egyedüli tulajdonos. Ára 25.000 lej.
A PM Corali SpA Commerciale Srl kínálata: kü-
KAPCSOLAT: tel.: 0744-523466,
lönbözõ kapacitású fa raklapot és euroraklapot
e-mail:
[email protected]
gyártó gépsorok (70–420 raklap/óra). Kézi szer-
ELADÓ GYÜMÖLCSLÁDAGYÁRTÁSRA ÁTALAKÍTOTT GATTER
számgépek. Zöldség-gyümölcsládát gyártó automata és félautomata gépsorok (1600–3800 láda/óra).
Kiváló, mûködõképes állapotban. Ára 3500 lej.
KAPCSOLAT: PM COMMERCIALE Srl,
KAPCSOLAT: tel.: 0744-523466,
Moldovan Marin, Pettenuzzo Giovanni,
e-mail:
[email protected]
tel.: 0742-114217,
HIDRAULIKUS ÉS MECHANIKUS BRIKETTÁLÓ-
e-mail:
[email protected]
GÉPEK PM Commerciale Srl Di Piu’ márkájú hidraulikus brikettálógépeket ad el: HB 120/60 – HB 150/70 – HB 1. KAPCSOLAT: PM COMMERCIALE Srl, Moldovan Marin, Bukarest, str. 22 Decembrie i989, nr. 34 tel./fax: 0365-402421, 0742114217, e-mail:
[email protected], Pettenuzzo Giovanni,
ELADÓ RÖNKVÁGÓ SZALAGFÛRÉSZ, ÉLEZÕGÉP, FESZÍTÕGÉP Eladó: Baldoni típusú, automata (hatmotoros), 90 mm szalagszélességû rönkvágó szalagfûrész; olasz gyártmányú, háromfázisú élezõgép; háromfázisú fûrészszalag-feszítõ gép (250 mm-ig). KAPCSOLAT: DRAIA VICTOR, tel.: 0788574612, e-mail:
[email protected]
e-mail:
[email protected]
ELADÓ WEINIG
ELADÓ „MILITAR” VERTIKÁLIS GATTER
Eladó 6 munkafejes Weinig munkagép, különfé-
Kapacitása 50 cm-ig terjedõ vastagságú rönkfa. Mûködõképes állapotban. Ára 4000 euró. KAPCSOLAT: tel.: 0744-523466, e-mail:
[email protected] ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCSLÁDÁT, FARAKLAPOKAT
le idommaró-készlettel (lambéria, padló, parketta, parketta-szegõléc stb.). Kiegészítve tökéletes, mûködõképes elszívó berendezéssel (ventilátor + 40 m csõ). Ára 14.000 euró. KAPCSOLAT: FAPEX-IMPEX Srl, tel.: 0747-029385
27
esmények
FINITEH – hatodik alkalommal Bukarest május 31–június 1
A FINITEH jelenleg a faipari felületkezeléssel foglalkozó szakemberek egyetlen lehetõsége a találkozásra: a kommunikációs és vitafórumot a jól ismert ICLA cég kezdeményezte és rendezi 2004 óta minden évben. Túllépve egyszerû kereskedõcégi minõségén, az ICLA mindig is megkülönböztetett figyelmet szentelt ügyfelei problémáinak és természetesnek tartotta, hogy kielégítse tájékoztatási igényeiket és a szakma technológiai újdonságai iránti érdeklõdésüket. Felismerve a tapasztalatcserék fontosságát, fõleg a szabadpiaci viszonyok között, és annak tudatában, hogy a termelési feladatok miatt az ágazat szakembereinek nincs elegendõ ideje tájékozódásra és dokumentálódásra, az ICLA a FINITECH megrendezése mellett döntött. Az elsõ FINITEH rendezvényre 2004 májusában Aradon került sor, 2004 õszén Szucsáván találkoztak a szakemberek, majd 2005 májusában országos találkozót rendeztünk Bukarestben. 2005 õszén Kolozsvár is belépett a rendezõk sorába, míg az ötödik szimpóziumot 2006 májusában ismét Bukarestben tartottuk. Az elmúlt három év során a FINITEH résztvevõi örömmel tapasztalták, hogy a szakmai foglalatosságra alapuló beszámolók nemcsak jó információs és ismeretszerzõ források, hanem kiváló alkalmat nyújtanak a kikapcsolódásra is. Errõl tanúskodnak hûséges médiapartnerünk, az Intarzia hasábjain közölt vallomások is. Íme két vélemény: „Engem különösen a felszabadult, minden kötöttségtõl mentes hangulat ragadott meg, bármit kérdezhettünk, ami érdekelt, a megmosolygás és lenézés kockázata nélkül. Az elõadások jól szervezettek, a kifejtett témák vonzóak, a rákövetkezõ kötetlen beszélgetések pedig rendkívül eredményesek voltak, nem éreztem sehol semmi merevséget, érdességet” – Bunea Georgeta, S.C. Mopaf S.A., Vráncsa. „Nagy kiterjedésû tárgykörbe nyertünk bepillantást, sajnos az idõ túl rövid volt ahhoz, hogy a részletekben is elmélyedjünk. Érdekes témákról hallhattunk, és nem tapasztaltam hézagokat. Talán egyik-másik elõadás nem emelkedett arra a szintre, amihez hozzászoktam, ennek ellenére a szimpózium-sorozatot folytatni kell, rendkívüli hasznára válik a résztvevõknek”– Sorin Fozokos, S.C. Hora S.A., Szászrégen. A hatodik alkalommal megrendezendõ FINITEH hagyományos partnerei a FALK CONSULTING, az ALBAKEM, az INTARZIA szaklap, ugyanakkor a rendezvény tárt kapukkal várja mindazokat, akik ismertté akarnak válni a piacon, azokat a cégeket, amelyek közvetlen kapcsolatba akarnak lépni régebbi vagy újabb ügyfeleikkel, és különösen azokat a szak-
embereket, akik tudatában vannak a szakadatlan szakmai tájékozódás és továbbképzés fontosságának. Míg tavaly csak beszélgettünk az EU-csatlakozás okozta várható módosulásokról, az idén ezek a változások már tények. De a kérdések továbbra is megoldatlanok, és gyakorlatba ültetésük olyan dolgokkal szembesít, amelyekre nem is számítottunk, ezek egyike a környezetvédelem. Tehát a FINITEH az idén is várja a felületkezelési szakma hozzáértõit: május 31-én és június 1-én Bukarestben kétnapos elõadássorozatra, nyílt vitákra, termék- és technológia-bemutatóra várjuk önöket. Amint a résztvevõk és a társrendezõk megszokhatták, a FINITEH nemcsak egy szakmai összejövetel, hanem lehetõség a kötetlen kommunikációra is. Ebbõl a megfontolásból május 31. estéje ünnepi estély lesz, amire különösen készülünk. A tapasztalatcsere napirendbe iktatott tárgykörei ezúttal is a szakemberek ama óhajának igyekeznek megfelelni, hogy lépést tartsanak a szakma fejlõdésével. Néhány az érintett területek közül: környezetbarát termékek és technológiák, amelyek révén csökkenthetõ a szerves illóanyagok kibocsátása; a bútorgyártók rendelkezésére álló berendezések, amelyek elõsegítik az anyagfelhasználás csökkentését és az új technológiák bevezetését igénylõ környezetvédelmet; milyen problémákkal szembesülhetünk a környezetvédelmi bizonylatok megszerzése folyamán; ki állítja ki ezeket a bizonylatokat; melyek a bizonylatszerzési eljárás költségei, határidõi, következményei. Számítunk arra, hogy velünk lesznek, várjuk a kisbútorokat készítõ gyárak menedzsereit és szakembereit, várjuk partnercégeiket, amelyek szeretnék a FINITEH keretében bemutatni felszereléseiket és technológiáikat, nem utolsósorban várjuk az önök programgazdagító észrevételeit. Honlapunkat látogatva állandó kapcsolatot tarthatnak fenn az eseménnyel, annak rendezõivel és társszervezõivel, ugyanitt tájékozódhatnak a program és a részvételi feltételek tekintetében. Elõzetesen is köszönjük jelenlétüket és javaslataikat, amelyek segítenek minket abbéli törekvésünkben, hogy a FINITEH – a romániai faipar felületkezelési szakembereinek egyetlen fóruma – még jobban betölthesse küldetését. Mihaela Radu ICLA RROMÂNIA Tel./Fax: 021-2561701, 021-2562232
28
faanyagvédelem
MAGASTETÕK FAANYAGVÉDELME, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A TETÕTÉR BEÉPÍTÉSÉRE
Osszuk a feladatot rögtön két részre, mert más a tennivalónk, ha új tetõt építünk, és részben más, ha egy régi padlástér beépítését határozzuk el. Az új tetõ építéséhez felhasználásra kerülõ faanyagot remélhetõleg már védetten vásároljuk, és akkor csak a munka során levágott, lefaragott felületek kezelésérõl kell gondoskodni. Itt két buktatót kell elkerülnünk. Egyrészt valahogy meg kell gyõzõdnünk arról, hogy méregdrága faanyagunkat tényleg megvédték, vagy csak egy kis festék van rajta. Nem egyszerû dolog. Célszerû a kereskedõtõl, vagy a kivitelezõtõl mûbizonylatot kérni, kétely esetén bevizsgáltatni. Laboratóriumban minden védõszer kimutatható! Másrészt a kivitelezõt kellene rábírni, hogy az utólagos kezelést végezze el. Nehéz faladat ez is. Kõkemény mûszaki ellenõrzésre és lehetõleg színezett védõszerre, vagy elérhetõ távolságban lévõ faanyagvédelmi laborra van szükség. Az Európai Unióban a helyszíni áztatgatásokkal történõ védelemre egyre kevésbé van lehetõség. Nagyobb mennyiségben csak fatelepeken szabad kezelni a faanyagot. (Intarzia 2006 11-12. és 2007. 1. szám) A helyszínen csak az utólagos javításokat végezzük. Megelõzõ védelem céljára rendkívül alkalmas a Wolmanit QB-
Károsodott részek lefaragása egy régi tetõ felújításakor
1, vagy pl. a Bionatur. Sokféle faanyagvédõszer van a piacon, amelyek sokszor hasonlítanak is egymásra, de nem egyformák. Ha van rá lehetõségünk, a legmegfelelõbbet válasszuk és azt, amelyiket meg tudjuk fizetni. Nem jó megoldás, ha gondolkodás nélkül megvásároljuk, és felkenjük a fára a legolcsóbb anyagot. Mérlegeljük, hogy mennyire veszélyeztetett az a hely, ahová a faanyag kerül, mennyire drága és igényes az épület, ahová beépítjük, hogy tudjuk a jövõben megközelíteni stb. Mindig meg kell és meg lehet találni a megfelelõ anyagot. Ha kétségeink vannak, forduljunk szakemberhez. Nagyon fontos a tetõszerkezet megfelelõ védelme, hiszen ha beépítjük a tetõteret, jószerivel mindent eltakarunk. Ha nincs, vagy nem kielégítõ a védelem, akkor ezekben az eltakart terekben vidáman élnek a károsító gombák és rovarok, ameddig tönkre nem teszik az egész szerkezetet. Ha nem épül be a tetõtér, akkor is csak valamivel jobb a helyzet, hiszen senki sem fogja vizsgálgatni a padláson, hogy van-e valamilyen károsítás. Igaz viszont, hogy ha mégis fellép egy gomba-, vagy rovarfertõzés, az utólagos kezelés jóval egyszerûbb, mint beépített tetõtér esetén. Új tetõ tervezésénél nem szabad megfeledkeznünk a faanyagvédelem „vegyszermentes” változatáról sem, vagyis arról, hogy a
Szerkezet „elõnedvesítése” vegyszeres permetezés elõtt
faanyagvédelem
faanyagot úgy építsük be, hogy rontsuk a károsítók életfeltételeit. Fontos a száraz körülmények biztosítása, páralecsapódás elkerülése, átszellõzés biztosítása, túlzott felmelegedés elkerülése stb. Ezek ugyan nem teszik fölöslegessé a védõszereket, de jó körülmények esetén egy fokozattal „szelídebb” anyagok is felhasználhatók. Régi tetõtér esetében akár beépítjük, akár csak rekonstrukciót végzünk, már nem ennyire egyszerû a feladat. A régi szerkezetet különbözõ élõ- és nem élõ károsítók rongálhatják. Célszerû ezért már a tervezés megkezdésekor „faanyagvédelmi szakvéleményt” készíttetni, amelynek ismerete nagyban megkönnyíti a statikus tervezõ munkáját. Több helyen faanyagvédelmi szakvélemény nélkül nem is adnak engedélyt tetõtér beépítésére. Ezután el kell végezni mindazokat a faanyagvédelmi munkákat, amelyeket elõír a szakértõ. Bonyolultabb gomba-, vagy rovarmentesítési feladat esetén célszerû szakcéget igénybe venni, és a szerzõdésben jó hosszú, 8-10 éves garanciaidõt kikötni. A védekezési munkák során általában le kell faragni a felpuhult részeket, amelyek a teherhordásban amúgy sem vesznek részt. Az így megmaradó felületeket vegyszeres védelemben kell részesíteni. Külön vizsgálni és védeni kell a csomópontokat. Nagy figyelmet kell szentelni a felfekvési felületeknek, amelyeket fúrt lyukak segítségével gyakran kell védõszerrel feltölteni. Erre szolgálnak az ún. „megszüntetõ” faanyagvédõszerek, mint pl. a Biokomplex, vagy a Diffusit Holzbau B. Gondosan ügyeljünk, hogy az esetleg szükséges pótlások csak védõkezelt faanyaggal történjenek. Ennek elmulasztása esetén arra kell számítanunk, hogy a régi, kiszáradt csökkent tápértékû faanyagban senyvedõ károsítók rávetik magukat a finom, keményítõvel és tápanyagokkal teli, könnyen emészthetõ új anyagra, és rövid idõ múlva az újonnan beépített faanyag rosszabb lesz, mint a régi. Külön figyelmet kell szentelni a falba „benövõ” gombáknak, amelyek a rekonstrukció befejeztével a falból visszanõve viharos gyorsasággal pusztítják el a beépített új faanyagot. Ha ilyen van, pl. házi kéreggomba, vagy könnyezõ házigomba, okvetlenül szak-
Gerenda feltöltése faanyagvédõszerrel
29
vállalattal végeztessük a mentesítést. (Erre szolgáló speciális védõszer a Diffusit M). A tetõterek beépítésénél nem kell törekedni mindenáron betonfödémek kialakítására. Egy korszerûen kivitelezett, jól kezelt fafödém évszázadokig képes betölteni a feladatát. A fafödémre különösebb kockázat nélkül vizes helyiség is elhelyezhetõ, csak a védõanyagokat kell jól megválasztani és – ami a legnehezebb – a technológiát kell szigorúan betartani. Amennyiben mégis betonfödémet alakítunk ki, a megfelelõen kezelt fafödém akár „bennmaradó zsaluként” is csökkentheti a kivitelezési költségeket. Ezekre a feladatokra általában fában fixálódó oldószeres védõszert használunk. (Ilyen például a Wolmanol Holzbau B). Tágabb értelemben a faanyagvédelemhez sorolhatjuk a tûz elleni védelmet is, ami közösségi célt szolgáló épületek (kulturális létesítmények, iskolák, panziók stb.) esetében kötelezõ. Építéskor a területileg illetékes tûzrendészeti hatóság állásfoglalását ki kell kérni. Beépítésre kerülõ tetõterek esetén a tûzvédelem ott is ajánlatos, ahol nem kötelezõ. Tetõszerkezetek tûzvédelme esetén két fogalmat kell elkülönítenünk: az egyik a „tûzállósági határérték” a másik a „nehezen éghetõség”. (Intarzia 2005. 7. szám.) Elõzõt csak az elemek méretezésével, a másodikat csak vegyszeres égéskésleltetõ kezeléssel érhetjük el. Égéskésleltetéshez hõre habosodó bevonatokat használunk. (Ilyen anyag a Lignotol komplex, vagy a Lignotol komplex transzparens.) Terjedelmi okokból a faanyagvédelmi problémák megoldásának részletezésére nem térhetünk ki, de kérésre szívesen küldünk tervezési segédletet. Telefonos szaktanácsadás magyar nyelven a +36 30 9506773 számon, román vagy magyar nyelven pedig a 0745 776-559 telefonszámon. Babos Rezsõ c. egyetemi docens Nyugat-Magyarországi Egyetem
Pótlás védõkezelt faanyaggal
30
PALISANDER ROM COM
MULTIPROFIL ABLAKGYÁRTÓ SZERSZÁM! Az Omas 2007 elején mutatta be új, a szerszámpiacon egyedülálló 70000W típusú ablakgyártó készletét. Az újdonság, hogy egy szerszámtesttel kétféle profilú ablakot lehet készíteni. Igény szerint választhatjuk a modern stílusú, íves mintájú profilozó lapkákat, vagy a régi idõket idézõ rusztikus profilt. A szerszámot gyártják gazdaságos „vario” és csoportra fûzött kivitel-
ben. Mindkét készlethez rendelhetõek további kiegészítõ szerszámok. A csoport szerszám készlet külön érdekessége, hogy a tokbelsõn kialakításra került egy légkamra, mely a nyomáskülönbség hatására a vízvetõbe vezeti a nem kívánt port és vízcseppeket. Az új szerszámmal rendkívül tetszetõs, minden igényt kielégítõ nyílászárókat gyárthatunk.
PALISANDER ROM COM Tel. 0268-326-720, Fax: 0268-306-328
[email protected] www.palisander.ro