Alapfeladat-e a tehetséggondozás?

ÚJ KATEDRA

Új Katedra

Pedagógusok lapja Kiadja: COMMITMENT Kommunikációs Iroda Kft., 1095 Budapest, Máriássy u. 5–7. Tel.: 412-09-09, fax: 412-09-08 Felelős kiadó: dr. Guller Zoltán Alapító-főszerkesztő: Pecsenye Éva Felelős szerkesztő: Varga Gabriella [email protected] Szerkesztőbizottság: Kojanitz László (elnök), Barlai Róbertné, Szebedy Tas Főmunkatárs: Horváth Gábor Miklós Munkatársak: Gyulai Zsófia, Simonyi Gáspár Tervezőszerkesztő: Molnár Tamás Olvasószerkesztő: Nagy Márton A szerkesztőség címe: 1095 Budapest, Máriássy u. 5–7. Tel.: 412-09-09, fax: 412-09-08 Ügyfélszolgálat: Tel.: 52/541-442, Fax: 52/541-474 E-mail: [email protected] Hirdetésfelvétel: Kovács Balázs, 30/337-9962 www.ypsylonmedia.hu Nyomdai munkák: OOK Press, Veszprém Felelős vezető: Szathmáry Attila ISSN 0865-6177 (nyomtatott) ISSN 1788-3709 (online)

A tartalomból Törvénymódosítások futószalagon������������������������������2 Költségvetés félidőben��������������������������������������������������3 Iskolai erőszak – eszköztelen pedagógusok������������������4 Emo: veszély vagy divat?��������������������������������������������10 Példakép(telenség)������������������������������������������������������12 A szakképzés helyzete napjainkban����������������������������16 Szép magyar ének – könyv Béres Józseftől����������������24 Lábos Szabolcs, a kreativitás kalandora����������������������26 A legbátrabb város – Matúz Gábor filmje������������������30 Bucz Magor Szent Korona-másolatot készített����������33

2009. november

Beköszöntő

Alapfeladat-e a tehetséggondozás? Az elmúlt időszakban több olyan, a kormánypártok oldaláról induló kezdeményezés történt, amelyek jogos aggodalomra adtak okot a tehetséggondozó programokban részt vevő intézményekben. Először az Arany János Tehetséggondozó Programot érte kellemetlen támadás, majd a nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetésének ötlete merült fel, a 2010. évi költségvetési javaslat pedig a két tannyelvű középiskolák kiegészítő támogatását szüntette volna meg, s úgy tűnik, jövőre felére csökken az Útravaló program támogatása. Az Arany János programnál hibára hivatkozott a tárca, és hajlandó volt a korrekcióra, eseti megoldás született, de a programban részt vevő intézmények egy évre azért fellélegezhettek. A nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetését célzó javaslat benyújtásakor a kormány és a minisztérium jobbára hallgatott, igaz, a kezdeményezés végül nem került az Országgyűlés napirendjére. Most úgy tűnik, a két tannyelvű intézmények is megúszhatják támogatásuk megkurtítását, bár a kiegészítő normatíva kifutó megszüntetésének lehetősége továbbra is fennáll. Az Útravaló program esetében ugyanakkor hajthatatlannak tűnnek a kormánypárti képviselők és a tárca. Ennek legfőbb oka alighanem a programot érintő botrány, melyet jelenleg az ügyészség is vizsgál, bár az is kétségtelen, hogy az idei évben rendelkezésre álló összeg sem volt már elegendő, az elmúlt években nőtt a pénzhiány miatt elutasított pályázók száma. A legtöbb tanulsággal a több mint két évtizede eredményesen működő két tannyelvű intézményeket érintő előterjesztés sorsa szolgál. A kormánypárt oktatási munkacsoportjának vezetője kezdetben még védte a javaslatot, mondván, a „két tannyelvű oktatás nem számít oktatási alapfeladatnak”. A nagyvonalúságot mi sem igazolja jobban, mint az, hogy elmondása szerint nem akarják megszüntetni ezt a képzéstípust, csak a finanszírozást szeretnék az önkormányzatokra vagy a szülőkre testálni. A botrány kirobbanását követően ugyanő már úgy nyilatkozott, hogy csak tévedésnek tudja minősíteni a történteket, s módosító javaslatot nyújtanak be a támogatás visszaállítása érdekében. Azt azért látni kell, hogy a tehetséggondozás, s általában az egyéni, differenciált fejlesztés ellehetetlenülésének folyamata nem most kezdődött. Sokkal inkább arról van szó, hogy az elmúlt időszak folyamatos költségvetési megszorításainak következményeként jószerével ezek a programok maradtak meg e tevékenység szigeteinek. Az alaptámogatások csökkentése miatt a többi intézményben erre a célra már nem jut finanszírozott idő, eltűnt, vagy az ingyen, lelkesedésből elvégzett feladatok körébe sorolódott a korrepetálások, a szakkörök vezetése, a versenyekre való felkészítés. A 2010. évi költségvetés – történjék bármi is a két tannyelvű iskolákkal, az Arany János vagy az Útravaló programmal – tovább ront ezen a helyzeten. A jelentős forráselvonás és az ezzel összefüggő intézkedések, köztük a maximális osztálylétszámok emelésének lehetősége vagy a nem tanórai foglalkozásokat érintő szabályozás fellazítása tovább szűkíti a fenntartók és az intézmények lehetőségeit. Ez a logika „az esélyegyenlőség az, ha mindenki ugyanannyit kap”, „a hatékonyság pedig az, ha valami minél olcsóbb” logikája. Nem veszi figyelembe azt, hogy minden gyerek, minden intézmény, minden település más, következésképpen ugyanannak a feladatnak az elvégzéséhez, ugyanolyan eredmény elérése az adottságoktól függően jelentősen eltérhet egymástól. Az esélyegyenlőség azonban – az Alkotmányból is levezethetően – a közoktatásban azt jelenti, hogy minden gyerek jogosult a képességei, tehetsége kibontakoztatásához szükséges támogatásra. Ebből pedig nem következik más, mint hogy az egyéni képességfejlesztés – s így a tehetséggondozás is – a közoktatás alapfeladata, ennek finanszírozása pedig az állam kötelezettsége. Kellene, hogy legyen…

1

Súlypont

ÚJ KATEDRA

Törvénymódosítások futószalagon Éppen csak túljutott a parlamenti zárószavazáson a közoktatási törvénynek a nem szakrendszerű oktatás kiterjesztését célzó módosítása, máris újabb két, kormánypárti képviselők által beterjesztett önálló javaslat tárgyalása kezdődik meg. A kapuzárási pánik jeleit mutató szocialista és szabad demokrata képviselők ámokfutása tehát folytatódik; a koncepciótlanságot jól mutatja, hogy a kisebb lélegzetű, még el sem fogadott, tárgyalási szakaszban lévő módosító javaslatot a másik, nagyobb terjedelmű salátatörvény máris módosítaná. S ha ez nem lenne elegendő: a két javaslat aláírói lényegében ugyanazok. A korábban benyújtott, mindössze két passzust tartalmazó javaslat az iskolai erőszak, pontosabban annak egy vékony, ám a médiában annál nagyobb hírverést kapó szeletét, a tanár-szülő konfliktusokat lenne hivatott megakadályozni. Ezt a célt azonban aligha sikerül majd azzal elérni, hogy az iskolai szervezeti és működési szabályzatokat, házirendeket kiegészíteni rendeli olyan szabályokkal, amelyek az intézmény biztonságos működését garantálják, mert betartásuk mindenki számára kötelező. Már csak azért sem, mert ez ma is többnyire része ezeknek a dokumentumoknak, különösen ott, ahol ezek a konfliktusok gyakoribbak. A javaslat újdonsága tehát nem ez, hanem az, hogy ezáltal a szabálysértésekről szóló kormányrendelet kiegészülhet, s így az, aki egy oktatási intézményben botrányt okoz, akár 150 000 forintos pénzbírsággal is sújtható lenne. Könnyű belátni, hogy ez tüneti kezelés. Nem a szülő-tanár konfliktust megelőző diák-tanár konfliktust próbálja akár preventív módon megoldani, hanem a végső ponton megjelenő erőszakos cselekedetet büntetné. De kérdéses az is, hogy milyen visszatartó ereje lesz egy olyan büntetésnek, amit az esetek többségében nem lehet majd végrehajtani, mert az elkövető fi-

zetésképtelen. Az indulatok viszont aligha csillapulnak ettől, sőt könnyen lehet, hogy visszájára sül el a fenyegetés. Nagyobb lélegzetű a közoktatási, a felsőoktatási és az önkormányzati törvényt egyszerre módosítani kívánó javaslat. Ez utóbbi elem egyúttal alighanem eleve reménytelenné teszi elfogadását, hiszen az önkormányzati törvény elfogadásához kétharmados többségre van szükség. Ennek fényében valószínűsíthető, hogy egyszerű alibikeresés történik, mintegy a szocialista képviselők jó szándékát demonstrálva. A javaslat szerint a kormány visszavenné azt a jogot a felsőoktatási intézményektől, hogy eldöntsék, megkívánják-e a hozzájuk jelentkezőktől az emelt szintű érettségi vizsgát vagy sem. Ez visszatérés a kétszintű érettségi eredeti koncepciójához, amit a 2002-es kormányváltást követően éppen a most is pozícióban lévők rúgtak félre. A módosító csomag ezen elemével így akár az ellenzék is egyetérthetne, ám a felkészülési idő rövidsége miatt (a képzés szintjén már 2010-től át kellene állni az új rendszerre, azaz alig néhány hónapjuk lenne a diákoknak a döntésre, illetve az intézményeknek a képzés megszervezésére) jó eséllyel ez sem teljesül.

Kell-e tartani a nem szakrendszerű oktatás kiterjesztésétől? A kormány elfogadta a közoktatási törvény azon módosítását, mely szerint azokban a többcélú intézményekben, amelyekben az általános iskolai képzés mellett gimnáziumi, szakközépiskolai vagy szakiskolai képzési programot is működtetnek, az 1–6. évfolyamon akár teljes egészében folyhat nem szakrendszerű oktatás. A változtatás ugyanakkor ezt a lehetőséget – bizonyos feltételek megléte esetén – kiterjeszti valamennyi általános iskolára is. A módosítás tehát egyszerre visszalépés a tavaszi javaslathoz képest, amely a többcélú intézményekben kötelező jelleggel törölte volna el a szakrendszerű képzést az 5–6. évfolyamon (kérdésessé téve ezzel a nyolcosztályos gimnáziumok létét is), és továbbterjeszkedés, amennyiben az önálló általános iskolákban is megengedi ezt a lépést. A feltételek nem túl szigorúak: az oktatást úgy kell megszervezni, hogy az ne okozzon indokolatlan hátrányt a tanulóknak. Ez a puha szabály, könnyű belátni, nehezen értelmezhető, és könnyen vissza lehet élni vele. A javaslat elfogadása azt jelzi, hogy a volt szabad demokrata miniszternek sikerült meggyőznie (vagy csak a költségvetés elfogadása előtt valahogy rábírnia a támogatásra) korábbi koalíciós partnerének képviselőit arról, hogy történjen lépés a 6+6-os iskolaszerkezeti váltás irányába. Az elfogadott módosításból ugyanakkor az is kiderül, hogy támogatói képtelenek vagy nem akarnak a nagyvárosokon kívüli világról tudomást venni. Pedig nem nehéz belátni, hogy amennyiben ez a spontán, irányítatlan folyamat végbemegy a közoktatásban, úgy könnyen kettészakadhat a közoktatás, az esélykülönbség, a leszakadás pedig drámai mértékben növekedhet. A javaslat elfogadása ellen szólhatott volna az Oktatási Hivatal által a nem szakrendszerű képzés 5–6. évfolyamon történő részleges, kötelező bevezetésének tapasztalatairól szóló vizsgálat eredménye is. Eszerint ugyanis bár az intézmények 95%-a eleget tett a törvényi kötelezettség-

2

nek (5% azonban lényegében megtagadta azt!), a megvalósítás az iskolák alig harmadában éri el az elvárható szintet. Az intézmények több mint felében alapvető módszertani problémák tapasztalhatók, minden nyolcadik intézményben pedig nagyon súlyosak a hiányosságok. Ezek az eredmények jól jelzik, hogy a döntés előkészítetlen volt, így bár az iskolák engedtek a kényszernek, a rendelkezésnek inkább csak formálisan, adminisztratív szinten tudtak vagy akartak eleget tenni. Jellemző adat, hogy a rendelkezésre álló, a tanítási idő 20–50%-át kitevő időkereten belül csak a minimális mértéket éppen meghaladóan (24,5%) végeztek nem szakrendszerű képzést. A passzív ellenállás oka azonban aligha csak ez. Mert bár a nem szakrendszerű oktatás nem jelenti a tantárgyak vagy a tananyag eltörlését, csupán ez utóbbi a fejlesztendő készségek alapján történő tömbösítését, az eredmény a kialakulatlan gyakorlat miatt könnyen káoszhoz vezethet, amikor mind a tanulás, mind a pedagógusok munkaszervezése összezavarodik. Vitatott az is, hogy a nem szakrendszerű képzés esetén kiváltható-e az a ma élő gyakorlat, hogy a diákok mindent kétszer tanulnak meg, először egy alacsonyabb, majd egy magasabb szinten. Egyes tantárgyak esetében (pl. matematika) ez igaz, mi több, ezeknek az ismereteknek az oktatása ma is lineárisan történik. Más tárgyak, így például a történelem tanítása esetében már felmerül az a kérdés, hogy vajon 12 évesen és 18 évesen ugyanolyan mélységben sajátíthatók-e el egy-egy történelmi kor ismeretei vagy sem. A válasz nyilvánvalóan nem. A tapasztalatok mindenesetre arra intenek, hogy ahogyan más intézkedések (szöveges értékelés bevezetése, buktatás tilalma stb.) esetében is történt, az akarnok, türelmetlen, a felkészülést mellőző bevezetés több kárt okozhat, mint amennyi haszonnal jár. Az úszást sem úgy tanítjuk, hogy mély vízbe dobjuk a gyereket.

2009. november

ÚJ KATEDRA

A módosítás másik eleme bővítené a nevelőtestületek, a szülői és diákszervezetek jogosítványait az intézményvezető-választás folyamatában. A javaslat szerint a vezetői megbízás annak adható, aki a szavazásra jogosultak legalább negyven százalékának a támogatását megszerzi. Ez több súlyos problémát is felvet. Egyfelől lehetővé teszi a többségi akarat figyelmen kívül hagyását, ami felveti azt a kérdést, hogy mi szükség van egyáltalán a szavazásra. Másrészt durván korlátozza a fenntartó kétharmados törvényben biztosított jogosítványait (ezért is része a törvénymódosítási mixnek az önkormányzati törvény módosítása). Végül látni kell azt is, hogy bár a szakszervezeti lobbi erőteljesen támogatná a nevelőtestületek ilyen jogosítványait, a javaslat végül

Súlypont is szembe megy a józan gyakorlattal: az intézmények vezetőit szinte sehol sem a munkavállalók választják meg. A javaslat szintén értetlenségre okot adó eleme az, amely lehetővé tenné, hogy a pedagógus-továbbképzéseken részt vevők a követelményeket – a gyakorlati ismeretek kivételével – akár személyes jelenlét nélkül elsajátítsák. Szakmailag nehezen támogatható javaslat, hiszen ez a módozat éppen az egymástól tanulás lehetőségét korlátozza. Az egyetlen érv az ötlet mögött valószínűleg az lehet, hogy a pedagógus-továbbképzés támogatása 2010-ben megszűnik, s ily módon a képzések olcsóbbá tehetők. Olcsóbbá és kevésbé hatékonnyá, azaz egy rossz döntés hozta magával az újabb rossz döntést. (celia)

Költségvetés félidőben – Vesztésre áll a közoktatás Félidőhöz érkezett a 2010. évi költségvetés vitája. A kezdeti heves tiltakozás után mintha csendesedne a vita, miközben csupán kisebb kedvező módosulás történt az eredeti javaslathoz képest – például a hátrányos helyzetű gyermekek étkeztetésének támogatása terén. Ugyanakkor lapzártakor nincs elmozdulás az alaptámogatásokat illetően, a kormány a közoktatás támogatására továbbra is 60-70 milliárd forinttal kevesebbet kíván biztosítani jövőre, mint teszi azt 2009-ben. A médiában a legnagyobb visszhangot a kedvezményes étkeztetéshez nyújtott állami támogatás csökkentésének terve kapta. A javaslat szerint az idén 65 000 Ft-os támogatás 2010. január 1-jétől a harmadára, 22 500 Ft-ra csökkent volna. Ez az elvonás lehetetlen helyzetbe hozta volna a fenntartókat. A normatíva eddig sem fedezte az étkeztetés költségét, a nagyvonalúnak pedig nehezen nevezhető napi 250-260 Ft-os támogatás napi 100 Ft alá csökkentése pedig azt jelentette volna, hogy az önkormányzatoknak még mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk, hogy biztosítani tudják az ingyenes vagy kedvezményes étkezést a diákoknak. Látva a felháborodást, a kormány rövid ötletelés után (felmerült az a megoldási javaslat, hogy a hátrányos helyzetű települések pályázhassanak a teljes támogatási összegre, míg a többiek a harmadára zsugorított hozzájárulással kellett volna, hogy beérjék) visszakozott. Így, ha értékéből veszít is ez a támogatás, nominálisan legalább változatlan ös�szegű marad jövőre is. Hasonló visszalépés történt a két tannyelvű iskolák esetében is, ahol a kiegészítő normatíva összege jövőre is az idei szinten marad. Ugyanakkor, hogy azért senki ne dőlhessen nyugodtan hátra, továbbra is él az a kormánypárti felvetés, mely szerint kifutó rendszerben később mégis megszüntetnék az ilyen intézmények kiegészítő támogatását, s részben fizetőssé tennék ezt a képzési formát. Némileg javult a művészetoktatás költségvetési helyzete is, ami azonban nem jelenti azt, hogy az elmúlt évek elvonásai után jövőre kimaradna a megszorításokból. A módosító javaslatok nyomán azonban a normatíva „csak” ugyanolyan mértékben, azaz 7,5%-kal csökken, mint legtöbb társa, s ez a változás is csak 2010 szeptemberétől él majd. Azzal, hogy a költségvetési támogatás az eredetileg tervezettnél kevésbé csökken, együtt jár, hogy a diákoktól kérhető térítési díj mértéke sem nő a korábban javasolt mértékben.

2009. november

A legsúlyosabb probléma továbbra is az alaptámogatások, az ehhez kapcsolódó kiegészítő normatívák összegének 7,5%-os csökkentése, amely reálértéken számolva 10-12 százalékkal alacsonyabb összegű támogatást jelent. Mindez pedig már január 1-jétől, azaz tanév közben megvalósulhat, hiszen az erről szóló törvénymódosításnak már csak a zárószavazása van hátra. A szakmai programok támogatása esetében is hajthatatlannak tűnik a kormány. Jelen állás szerint marad a pedagógusonkénti 14 000 Ft összegű szakkönyv-vásárlási támogatás 4000 Ft-ra csökkentése, a pedagógus szakvizsgára és a továbbképzésekre fordítható teljes összeg elvonása, jelentősen csökken az informatikai fejlesztések támogatása, és egyetlen fillér sem jut a mérési, értékelési feladatok elvégzésére, valamint a pedagógusok minőségi munkáját támogató teljesítménymotivációs alapba. Nem kaptak kormánytámogatást az Útravaló programot érintő módosítások sem, így jövőre az idei összegnek csupán a fele, 1,1 milliárd forint jut erre a célra. Még az eredeti tervekben szereplő elképzelésnél is súlyosabb csapás érheti ugyanakkor az érettségi vizsgát. Már a benyújtott törvényjavaslat is igen szigorú megszorítást tartalmazott, amikor is több mint 70%-kal, 1 milliárd forintról 288 millió forintra javasolta csökkenteni az érettségi vizsga megszervezésével összefüggő intézményi feladatok elvégzésének támogatását. A kormánypártok ugyanis a vita során megszavazták Magyar Bálint korábbi miniszter javaslatát, mely szerint a teljes erre a célra szánt összeget vonják el, a vizsga menedzselését pedig oldják meg a fenntartók a maguk erejéből. Mindez azt jelenti, hogy a vizsgáztatással összefüggő szakmai és adminisztrációs feladatokat a pedagógusoknak nagy valószínűséggel ingyen kell majd elvégezniük, ugyanakkor – tekintettel arra, hogy az Oktatási Hivatal e célra fordítható forrásai is jelentősen csökkennek – az érettségi vizsga lebonyolításának biztonsága is komoly veszélybe kerülhet. (fl)

3

Súlypont

ÚJ KATEDRA

Iskolai erőszak – eszköztelen pedagógusok Az iskolai agresszióról készített kutatást a Kölöknet 2009 tavaszán (www.koloknet.hu). A cél az volt, hogy feltérképezzék, a különböző erőszakos cselekedetek hol és milyen gyakorisággal fordulnak elő, milyen problémákat vetnek fel, ezekre milyen megoldásokat alkalmaznak vagy alkalmaznának az érintett intézmények, s ehhez mire lenne leginkább szükségük. A kutatás eredménye – nem meglepő módon – azt jelzi, hogy az intézmények közül a szakiskolák, az országrészek közül pedig Kelet-Magyarország az a terület, ahol a legsúlyosabb gondok mutatkoznak. Eközben a pedagógusok jelentős része eszköztelen, s külső segítők részvételét igényelné az iskolai agresszió csökkentéséhez, megelőzéséhez. Az iskolai agresszió gyakori témája a médiának. Egyes vélemények szerint csupán a sajtó élénk érdeklődése miatt tűnik úgy, hogy az erőszak gyakoribbá vált a közoktatási intézményekben, mások úgy gondolják, a helyzet valóban rosszabbodott ezen a területen. A nemzetközi összehasonlító vizsgálatok mindenesetre azt jelzik, hogy a probléma létező, s azt is, hogy a magyar társadalom és a pedagógusok az erőszakos megnyilvánulásokra érzékenyebben reagálnak (lásd Új Katedra 2009. szeptember, TALIS 2008 kutatás). A Kölöknet vizsgálata szerint a tanulók egymás közötti konfliktusai a leggyakoribbak, s kezelésük hasonló mértékben okoz gondot akkor, ha a problémát a diákok egymás között próbálják orvosolni, mintha ehhez a pedagógus közbelépése is indokolttá válik (a válaszadók 60,3%-a, illetve 53,9%-a érzékelte ezt intézményében nagy vagy közepesen nagy problémának). Iskolai zaklatásról – legyen szó akár fizikai, akár lelki megfélemlítésről – az intézmények mintegy 30,7%-ában, a tanárok és a diákok között konfliktusokról 30,6%-ában, bűncselekmények kezelésének szükségességéről 18%-ában számoltak be, mint olyan gondról, aminek kezelése jelentős erőfeszítést igényel. Nyilván mindezektől nem függetlenül az iskolák valamivel több mint felében súlyos problémaként merül fel a pedagógusok kiégésének megelőzése. Az intézménytípusokat külön-külön vizsgálva jól érzékelhető eltéréseket tapasztaltak a kutatás során: egyértelmű, hogy a legnagyobb gond a szakiskolákban van, őket követik

Az egyes problémák kezelése az intézmények hány szá­zalékában okoz nagy vagy közepes gondot

Diákok kommunikációja Diák-diák konfliktus Tanár-diák konfliktus Tanár-szülő konfliktus Szülő-szülő konfliktus Fegyelmi vétségek Bűncselekmények Iskolán kívüli konfliktusok Szexuális megnyilvánulások Iskolai zaklatás Pedagógusok kiégése

Általános iskola

Középiskola szakiskolával

50,9 58,2 31,9 21,7 19,1 32,7 19,5 22,3

71,8 72,2 46,5 10,8 5,6 46,2 24,6 23,1

Középiskola szakiskola nélkül 35,1 20,4 12,2 16,9 1,2 25,1 6,6 5,9

9,9 31,3 51,5

12,5 47,2 56,6

4,0 15,4 40,5

az általános iskolák, míg a legkevesebb ilyen jellegű problémával a középiskolákban kell megküzdeniük a tanároknak. A szakiskolákban lényegesen, három és félszer gyakoribbak a tanári beavatkozást is igénylő diák-diák konfliktusok, mint az ilyen képzéssel nem foglalkozó középiskolákban. Még rosszabb a kép a tanár-diák konfliktusokat illetően (ahol több mint négyszeres az eltérés), s majd minden második szakiskolában szembesülnek ezzel a gonddal. Az iskolai zaklatások és a bűncselekmények esetében sem jobb a kép. Előbbiek esetében az érintett szakiskolák aránya közelíti az 50%-ot (míg a többi középiskolában Az iskolák szerint nagy vagy közepes problémát jelentő területek ez a mutató alig haladja meg a 15%ot), utóbbi magatartásforma pedig minden negyedik szakiskolában (a többi középiskola közül azonban csak minden tizenötödikben) jelent megoldandó feladatot. Az adatokból kiolvasható, hogy – összességében – az általános iskolák sem nevezhetők a „béke szigeteinek”, ám ha az adatokat az intézmények területi elhelyezkedése alapján vizsgáljuk, sokkal árnyaltabb képet kapunk. Kelet-Magyarországról jelzik a legsúlyosabb gondokat, az itteni intézményekben gyakoribb a konfliktusok erőszakos kezelése, s nem csupán a városi, de a községi iskolákban is.

4

2009. november

ÚJ KATEDRA

Mindez azt jelzi, hogy a hátrányos helyzetű régiókban működő, a leszakadó családok gyerekeivel foglalkozó intézményekben lenne szükség a leggyorsabb segítségre. Már csak azért is, mert az iskolák többségében nincs olyan segítő szakember, aki a pedagógusok munkáját támogathatná. Minden negyedik iskolában van csupán pszichológus, s még ennél is kevesebb helyen alkalmaznak szociális munkást, mentálhigiénés szakembert vagy szociálpedagógust. A vizsgálat érdekes eredménye az is, hogy pszichológusokat gyakrabban alkalmaznak a szakiskolai képzéssel nem rendelkező középiskolákban, mint az ilyen képzési programmal is rendelkező középfokú intézményekben vagy általános iskolákban, miközben az agresszív megnyilvánulások éppen ezekben az intézményekben a legkevésbé gyakoriak és súlyosak. Ugyanakkor a többi segítő szakember alkalmazására éppen a szakiskolákban kerül sor gyakrabban, s valószínűleg éppen azokon a helyeken, ahol a legsúlyosabbnak érzékelik a problémát. Ez a helyzet ugyanakkor azt sejteti, hogy míg a kedvezőbb helyzetben lévő középiskolákban a külső szakemberek alkalmazása inkább prevenciós céllal történik, addig a súlyosabb gondokkal megküzdeni kénytelen szakiskolákban és általános iskolákban a már kialakult helyzetek kezelésére veszik igénybe munkájukat.

Súlypont gusokkal, mentálhigiénés szakemberekkel, szociális munkásokkal) is, alkalmazásukra az igény ennél jóval nagyobb, s nagy igény mutatkozik az akut helyzetek megoldásában jártas szakemberekre (pl. mediátorokra) is. A különböző megoldások használata és használati igénye iskolatípusonként (%)

Különböző szakképzettségek megjelenése az iskolákban programtípus szerint (%)

Az iskolai agresszió kezelését az intézményekben túlnyomó részben a pedagógusok együttműködésére, a védőnőkkel, a gyermekjóléti szolgálattal, illetve a nevelési tanácsadókkal történő közös munkára alapozzák. Jelentős a rendőrség szerepe is, leginkább ott, ahol már megtörtént a baj, azaz munkájuk inkább konkrét ügyekhez kapcsolódik, s kevésbé van a hangsúly a megelőzésen. Bár az iskolák mintegy fele együttműködik más külső szakemberekkel (pszicholó-

A kutatás módszertana A kölöknet 2009. március 26. és április 22. között on-line kérdőíves kutatást végzett az iskolai agresszió témakörében. Ennek során 4486 intézményvezetőt kerestek meg, melyre 493-an válaszoltak. Az adatokat utólagos súlyozással tették országosan reprezentatívvá. A mintába került intézmények közül 355-ben van általános iskola, 104-ben szakiskola, 113-ban szakközépiskola és 64-ben gimnázium. A szakiskolák magas számát indokolta, hogy a kutatók feltételezték, az iskolai erőszak ebben az intézménytípusban a leggyakoribb és a legsúlyosabb. A kutatás a tanulók egymás közötti, a tanulók és a tanárok közötti, a tanulók családja és az iskola közötti erőszakos viselkedésformák előfordulását vizsgálta (a pedagógusok részéről megnyilvánuló agresszióval a vizsgálat nem foglalkozott).

2009. november

Az érintett diákokkal való hatékonyabb foglalkozás érdekében az intézmények több mint felében (55%) kap hangsúlyt a délutáni foglalkozások szervezése, s majd minden második iskolában (45%) drámapedagógiai foglalkozásokat is tartanak. (Más kérdés, hogy ezek a foglalkozások éppen ott hiányoznak, ahol a legnagyobb a baj, ahol a legkevesebb az idő a A problémák személyes foglalkozásokra, ahol megoldásához mire lenne szükség (%) a pedagógusok a leginkább túlterheltek – a szakiskolákban.) Minden ötödik intézményben használják a nemrégiben kifejlesztett szociális kompetenciákat fejlesztő programcsomagokat, és kétszer ennyi azoknak az iskoláknak az aránya, akik szívesen csatlakoznának ehhez a programhoz. Az igazgatók szerint az iskolai agresszió kezeléséhez leginkább pénzre, szakképzett segítségre, több időre és a pedagógusok jobb megbecsülésére lenne szükség. Ugyanakkor az is érzékelhető, hogy tudják: önmagában a több pénz nem jelent megoldást. Csak az hozhat előrelépést, ha ezt értelmes szakmai feladatok mentén tudják elkölteni, ha ennek segítségével megoldási eszközökhöz jutnak a pedagógusok.

5

Hírek

ÚJ KATEDRA

Befektetés a jövőbe Az Európai Unió támogatásával európai színvonalú intézménnyé válik a kölcsei általános iskola A 2010-es tanévben már irigylésre méltó körülmények között tarthatják az órákat a kölcsei Kölcsey Ferenc Általános Művelődési Központ Általános Iskolájában. A nagyközség önkormányzata a civil szervezetekkel összefogva jövőbe mutató, a térség megtartó erejét növelő, átfogó fejlesztési koncepciót dolgozott ki az iskolaépület megújítására, melynek megvalósítása során több mint 420 millió forint európai uniós támogatáshoz jut a település, ami a beruházás összes költségének 95%-át fedezi. Az iskolaépület 1978-ban épült és jelenlegi állapotában nem felel meg a XXI. század követelményeinek: rossz a hőszigetelése, a fűtése hatalmas összegeket emészt fel, eszközellátottsága hiányos, konyhája korszerűtlen és a kapacitása sem elegendő, a mellékhelyiségek elavultak, az akadálymentesítés feltételei nem megoldottak, hiányoznak a szaktantermek, az egyéni, differenciált fejlesztésre alkalmas helyiségek, kevés az audiovizuális taneszköz, a tornaterem kis mérete korlátozza a tanórai és szabadidős tevékenység lehetőségeit. A település és az iskola vezetői tudják, hogy az elmaradott térségekben a megélhetési nehézségek legfenyegetőbb következménye az elvándorlás, ami az oktatás színvonalának emelésével megállítható, ezért az a kép, ami egy év múlva fogadja majd az iskolába látogatót, már egy egészen más intézményt mutat. Kölcse, Sonkád és Fülesd valamennyi közoktatási intézményének mikrotérségi intézménybe történő összevonása 2007-ben fejeződött be az óvodák integrálásával, az általános iskolai oktatást már 1991-től közösen biztosították az önkormányzatok Kölcse székhel�lyel. A mikrotérségi feladatellátás biztosítéka a magasabb színvonalú oktatásnak. A mostani beruházás olyan minőségi javulást tesz lehetővé, amely irigylésre méltó körülményeket biztosít a három település gyermekei, sőt egész lakossága számára. A fejlesztés keretében természettudományi, informatikai, művészeti szaktantermek épülnek, megvalósul a komplex akadálymentesítés, a fejlesztőpedagógiához elengedhetetlen helyiségeket alakítanak ki, sőt egy krízisszobát is berendeznek – ez utóbbit saját forrásból – az átmenetileg nehéz helyzetbe került családok számára. Lecserélik az elavult taneszközöket, felszereléseket és bútorokat, ezzel lehetővé válik korszerű pedagógiai módszerek alkalmazása, például a kooperatív tanítás-tanulás, az új napközis foglalkoztatóban pedig családias hangulatban folyik majd a leckeírás, korrepetálás.

6

Az új tornaterem és aula a tanulók, illetve a mikrotérség lakosai számára a szabadidő eltöltésére, sportolásra alkalmas közösségi terek létrejöttét biztosítják. A fejlesztés során kiemelt szempont a környezettudatosság – a beruházás során környezetbarát megoldásokat alkalmaznak, az energiatakarékos fűtést napkollektor és hőszivattyú segíti, hőszigetelt nyílászárókat építenek be, a bontási hulladék nagy részét is újrahasznosítják. A megújult iskolában szelektív lesz a hulladékgyűjtés, sőt még egy biokertet is létesítenek gyakorlás céljára. A projekt megvalósulásával lehetőség nyílik további kistérségi bázisintézményi feladatok ellátására, a korszerű módszertani ismeretek átadására, továbbképzések, szakmai találkozók szervezésére. Ha van olyan intézmény, mely kiérdemelte a támogatást, a kölcsei általános iskola biztosan ezek közé tartozik: 279 tanuló­ja közül 207 hátrányos, illetve 58 halmozottan hátrányos helyzetű, ami komoly pedagógiai kihívást jelent. Az intézmény azonban nem folytat szegregáló gyakorlatot, a tantestület már korábban kidolgozta és alkalmazza a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztató és tehetséggondozó integrációs programját, 1999-től biztosítják az integráltan oktatható fogyatékkal élő gyermekek nevelését. A felújított iskola a kedvezőtlenebb szociális háttérrel rendelkező gyerekek számára is megteremti az esélyegyenlőséget a stabil ismeretek megalapozásához, az alapkészségek elsajátításához, a versenyképes szakmai képzettség megszerzéséhez, vagyis a boldogulás lehetőségéhez. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A projekt ünnepélyes megnyitóján megjelent és beszédet mondott dr. Tilki Attila, SzabolcsSzatmár-Bereg megyei országgyűlési képviselő, a beruházás részleteiről pedig Sira Gáborné Tóth Zsuzsanna, Kölcse polgármestere és Ombodi Károly iskolaigazgató adott részletes tájékoztatást.

2009. november

Hírek

ÚJ KATEDRA

Tanulható-e a kreativitás? Nem az éghajlatváltozás, hanem az emberi gondolkodás az első számú világprobléma, ugyanis a kreatív problémamegoldási készség az életkor előrehaladtával drámaian zuhan – állítják a hazánkban első alkalommal induló Kreatív gondolkodás mesterkurzus szervezői. Ez világtendencia, és sokkal súlyosabb probléma, mint a környezet megóvásának kérdése, tekintettel arra, hogy ez utóbbira hatékony válaszokat találni lehetetlen magas szintű, tudatos, kreatív gondolkodás nélkül – támasztja alá az állítást Kaszás György kreatívigazgató és tréner. Az EU 2008-ban végzett kutatása szerint Magyarország innovációban mintegy 34 évvel maradt le az unió és a világ vezető országai mögött. A problémára az egyik leghatékonyabb megoldási irányt dr. Edward de Bono, az EU Kreativitás és Innováció Évének európai nagykövete kínálja, akinek könyvei és eredeti kreatív gondolkodási

metódusai cégek és pedagógusok tömegét hódították meg világszerte. A mesterkurzus szervezői szükségszerűnek látják, hogy minél többen ismerjék és használják a de Bono nevéhez fűződő tudatos, szabályozott kreatív gondolkodási módszereket, amelyeket világszerte mindenütt sikerrel alkalmaznak az iskolákban, az üzleti életben, sőt még az amerikai Nobel-díjasok konferenciáján is. Az Edward de Bono módszereit bemutató Kreatív gondolkodás mesterkurzus november elején indul a reklámszakmából jól ismert Kaszás György vezetésével. Az oktatott képzésről és a módszerekről a www.mesterkurzusok.hu oldalon olvashatóak bővebb információk, melyet cégek vezetői­nek, munkatársainak, pedagógusoknak, diákoknak, kreatív és kommunikációs szakmában dolgozóknak ajánlanak a szervezők. (FISZ Hírügynökség)

A szakemberek véleménye: legyen kötelező az emelt szintű érettségi! 2010 még nem lesz a drasztikus változások éve a felsőoktatási felvételi rendszer szempontjából – erre utalt előadásában dr. Bakos Károly, az OKM szakmai főtanácsadója a Felvételi Információs Szolgálat VI. Országos Oktatási Konferenciáján. Bár jövőre 200 ponthoz kötik a minimum bejutási feltételt, emellett az osztatlan általános orvosi, fogorvosi, állatorvosi és gyógyszerész szakokon elvárásként szerepel majd az emelt szintű érettségi, komolyabb módosítások nem várhatóak a pontozási rendszerben. A most tizedik és tizenegyedik évfolyamosoknak azonban érdemes tájékozódniuk, hiszen már konkrét döntés született az érettségi tárgyak számának 2011-es csökkentéséről, a többletpontok mértékének változásáról – tudtuk meg Bakos Károlytól. A tanulmányi pontoknál a kötelező természettudományos tárgy bevezetése 2012-re várható, amelynek értelmében a magyar, matematika, történelem és idegen nyelv tantárgyi csoport egy természettudományos tárggyal egészülne ki. Az utóbbi időszakban a felvételi ponthatárok kiegyenlítődtek, a pontok felfelé integrálódtak, a rendszer feltöltődött hallgatókkal, az államilag finanszírozott helyek száma több ezerrel csökkent, mégis vitatott téma a felsőoktatásba bekerülő fiatalok teljesítménye, tanulás iránti elkötelezettsége. A túlképzés problematikáját Sió László, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Oktatási Műhelyének vezetője is felvetette, és a várhatóan 2,7 milliárd forintos forráskivonás ellenében a felvett diákok létszámának bővüléséről beszélt, amelynek eredménye lesz a szakmai és minőségi színvonal gyengülése. A „Mit ér a diploma?” sokat felvetett kérdése abból is következik, hogy még mindig nem történt érdemi döntés annak érdekében, hogy a köztudottan közpénzből finanszírozott felsőoktatásba (kivétel a költségtérítéses képzések) csak a legtehetségesebb fiatalok jut-

2009. november

hassanak be, és ehhez Sió László szerint elengedhetetlen, hogy sztenderdvizsgává váljék az emelt szintű érettségi. Hasonlóképpen vélekedett dr. Csikesz Tamás, a Felvételi Információs Szolgálat elnöke is, aki a magasabb matúrát kötelező feltételként jelölné meg, erre előadásában részletesebben és számadatokkal alátámasztva is kitért. Bár a változtatások mindig bizonytalanságot eredményeznek, az emelt szint értékének növelése azért is szükségszerű, mert már a diákok is tisztában vannak azzal, hogy a belépéshez bizonyosságot kell tenniük tudásukról: 80 százalékuk tervezi a nehezített vizsgát az elkövetkező időszakban – mondta Csikesz Tamás. Az évente megismétlődő Országos Középiskolai Kutatás egyik fókuszpontja az emelt szintű érettségi, amelynek népszerűsége megtörni látszik, még akkor is, ha néhány preferált szak esetében elengedhetetlen lenne a bizonyítványban egy emelt vizsga. Kevés fiatal ismerte még fel a nehezített vizsga előnyeit, amelyre a 2009-es év adataiból is következtethetünk, hiszen idén a diákok együttesen 494 773 vizsgát tettek le, amelyből csupán 24 997 volt emelt szintű; háromezerrel kevesebb, mint tavaly – ismertette az eredményeket Pongrácz László, az Oktatási Hivatal főosztályvezetője. A többlettudás motivációt generálhat a diákokban, amelynek mértéke meghatározhatja a későbbi felsőoktatási tanulmányok eredményességét, és egyértelműen megnövelheti a boldogulás, a diplomások álláskeresésének esélyeit. A tudatos és koncepciózus döntéseknek (így az emelt szintű érettségi, mint belépési feltétel) – amelyekről Antal János, az Általános Vállalkozási Főiskola főigazgatója beszélt – következménye lehetne az erők és erőforrások helyes koncentrációja, vagyis egy olyan felsőoktatás, amely rendet teremt, és nem engedi a továbbiakban, hogy az intézmények kapacitásuknak alig felével működjenek a jövőben. (FISZ Hírügynökség)

7

Hírek

Indul az első Blogakadémia Tizenöt év alatt több mint százmillió blog keletkezett a világhálón, mióta Justin Hall 1994-ben elkezdte írni az első blogot. A blogolók legnagyobb kihívása jelenleg kitűnni a milliók közül, miközben olvasói oldalról egyre nagyobb az igény a minőségi írások iránt. A Blogter és a Magyar Író Akadémia Blogakadémia néven szakmai együttműködést indított, hogy felhívja a figyelmet a kiemelkedő írásokra, és felfedezze a tehetségeket a hazai bloggerek között. A Blogakadémia mindenki számára nyitott, tartalmi megkötések nincsenek, de a szervezők jelzik, hogy szívesen olvasnának irodalomhoz, színházhoz, kultúrához kapcsolódó bejegyzéseket, ajánlókat, helyszíni beszámoló­kat, kritikákat, olvasói/hallgatói/nézői véleményeket, vagy akár önálló irodalmi alkotásokat is.  A blogok első megmérettetése már el is kezdődött, ahol november 17-ig a szervezők a témafelvetést, az íráskészséget, a gondolatmenet követhetőségét, az eredetiséget, a helyesírást értékelik majd, de a közönség szavazatai alapján is kihirdetik a legjobb blogot. A Blogakadémiával kapcsolatban bővebb információk a www.iroakademia.hu és a www.blogter.hu honlapokon olvashatóak. (FISZ Hírügynökség)

Vidám lovas kocsikázás, tánc a szüreti felvonuláson Nagy megtiszteltetés érte csoportunkat: a mi gyerekeink táncolhattak a község szüreti felvonulásán! A gyerekek örömmel fogadták a hírt, hiszen szívesen mozognak, táncolnak. Nagyon szeretjük a népzenét, a kicsik is sok népdalt, népdalfeldolgozást ismernek, s tánclépésekkel is próbálkoztak már. Most azonban többre volt szükség: figyelniük kellett a zenére, saját mozgásukra és egymásra is. A kezdeti nehézségek után hamar ráéreztek a zene és a közös tánc ízére, és szívesen gyakoroltak. Közben rengeteget fejlődött a figyelmük, zenei hallásuk, ritmusérzékük, térbeli tájékozódásuk, együttműködésük, fegyelmük. Kb. egy hónap „kemény” munkájának eredményét láthatták az érdeklődök a felvonuláson. Az idő ragyogó volt, a gyerekek szépen felöltözve, vidáman, de kicsit izgatottan érkeztek a megbeszélt időpontban a művelődési központ parkolójába. Ámulva nézegették a feldíszített fogatokat és a lovasokat. Jókat kacagtak, amikor egy-egy ló az útra „pottyantott”. A mi kocsinkat Őrsi László hajtotta, aminek nagyon örültünk, hiszen ismerjük józanságát, megbízhatóságát, ami elengedhetetlen a gyerekek biztonsága miatt. Indulás előtt az ülésekre plédek kerültek, és minden gyerek és felnőtt „úti batyut” kapott a szervezőktől. Az útvonal az elmúlt évekhez képest lerövidült, köszönet érte. Ez sokkal jobban megfelelt a kicsiknek. Gyere-

8

ÚJ KATEDRA

keink két helyszínen szórakoztatták az egybegyűlteket, igyekezetüket tapssal jutalmazták. Szeretnénk megköszönni a kedves szülőknek mind az előkészületekben, mind az egész út során nyújtott segítségét, valamint a gyerekek munkáját. Nagyon büszkék vagyunk rájuk. Emlékezetes, vidám délutánt töltöttünk együtt. A Búzavirág Óvoda „Breki” csoportjának gyerekei és dolgozói, Kiskunlacháza

Senior Mentor Program Október 1-jén, az ENSZ Idősek Világnapján a Senior Mentor Program második tanévének kezdete alkalmából sajtótájékoztatót tartott a Civil Vállalkozások. A sajtótájékoztatón jelen volt Aichelburg Márton, a Senior Mentor Program kitalálója, Nyíry Jenőné (Éva néni) nyugdíjas pedagógus, Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság ügyvezető elnöke és Veigl Helga, az Új Reformkor kezdeményezés képviselője. „Megette a fene az iskolát, hogyha az csak a pedagógusokra van bízva” – jelentette ki Trencsényi László, aki szerint az iskolának a társadalommal organikus egységben kell működnie. Véleménye szerint minden olyan megoldást támogatni kell, amely az iskola társadalom számára való visszaadását valósítja meg. A Senior Mentor Program új lehetőséget kínál az 55 év feletti magyarok számára, hogy a köz szolgálatába állítsák felhalmozott tudásukat. A Senior Mentor Program jelenleg hat önkormányzati általános iskolában működik, olyan égető társadalmi problémák megoldását célozva, mint például a gyermekek olvasási és szövegértési gondjainak felszámolása. Ma több mint 30 egyéni tag – oktatóként és mentorként – teljesít szolgálatot kihívásokkal küszködő általános iskolákban iskolai tanítás utáni programokban, hogy segítsék a gyerekeket az olvasás elsajátításában és magabiztosságuk növelésében, valamint azon készségek megszerzésében, melyek szükségesek a siker eléréséhez mind az iskolában, mind pedig az életben. A Senior Mentor Program a Civil Vállalkozások fő programja. A Civil Vállalkozások egy független – magánalapítású – nonprofit szervezet, amely társadalmi hálózatok létrehozására törekszik a közösség kiaknázatlan erőforrásainak megfelelő helyre való becsatornázása érdekében. A Civil Vállalkozások olyan stratégia és üzenet megfogalmazását kezdeményezi, amely elkezdi újraértelmezni a nyugdíjas életformát, és amely segít másként gondolkozni a nagyszámú és egyre növekvő nyugdíjas népesség mozgósításáról a civil társadalmi munka felé.

2009. november

Hírek

ÚJ KATEDRA

Egy kisváros nagy dobása, avagy

Kőszeg Európa szellemi térképére lép A Társadalomtudományok és Európa-tanulmányok Intézetének Alapítványa több mint 222 millió forintot nyert az Európai Gazdasági Térség és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus által támogatott pályázaton. A nemzetközi szintű tudásközpontba elsősorban az uniós országokból, a volt szovjet tagállamokból, illetve a Balkánról várják majd leendő hallgatóikat, esélyegyenlőséget és egyedülálló lehetőségeket biztosítva számukra az európai felsőoktatási térben. Ki ne ismerné a Gyöngyös patak völgyében meghúzódó csodaszép kisvárost vagy a híres várvédő Jurisics Miklós történetét Szulejmánnal, melynek helyszínéül a mai napig álló kőszegi vár szolgált? A történelmi múltat falaiban őrző település ki­váló természeti adottságai révén is méltán közkedvelt a hazai és külföldi turisták között, a különleges atmoszférát pedig áthatja a kőszegiek vendégszeretete és nyitottsága is. Valószínűleg ez utóbbi ténynek is köszönhető, hogy a városka nem elégszik meg eddig elért eredményeivel, hanem folyamatosan az újat, a fejlődés újabb útjait keresi. Jelenlegi tervük egy olyan európai színvonalú egyetemi és kutatóközpont létrehozása, ahol az unió jövendő közéleti szereplői és gondolkodói nőhetnek fel. A hallgatók eddig is számos magas színvonalú képzés közül választhattak. Az intézmény a Nemzetközi és Európai tanulmányok mellett doktori, PhD-képzéseket is indít, valamint továbbra is megszervezi a ’97 óta megrendezésre kerülő Savaria Nyári Egyetemet. Ismert és elismert kutatási programjaik – Preparity és Széchenyi-program – eredményét a hazai és nemzetközi szakmai közvélemény is méltatja, előadásaikon, rendezvényeiken neves előadók bevonásával mélyíthetik el tudásukat a hallgatók. A projekt célja posztgraduális egyetemi és kutatóköz­pont megteremtése a határon, valamint a már műkö­dő Európai Egyetemi Intézet továbbfejlesztése. Az intéz­mény az uniós tagállamokból, valamint a Balkán­ról és a volt szovjet tagállamokból is várja majd hallga­tóit, egyenlő eséllyel biztosítva számukra fejlődésük feltételeit. Az innovatív, munkaerő-piaci igényeknek megfelelő képzést és az ehhez szükséges könyvtári hátteret szeretnék elsőként megteremteni, valamint az Európai Egyetemi Intézet infrastrukturális és infokommunikációs rendszerének fejlesztésébe is belefognak. Terveik között szerepel az e-learning rendszer kidolgozása és bevezetése, a Nemzetközi és Európai tanulmányok mesterképzés ösztöndíjas rendszerének elindítása, valamint a „Kulturális örökségmenedzsment és fenntartható fejlődés” elnevezésű új képzés feltételeinek a megteremtése. Megújul és kibővül a szakmai hátteret biztosító könyvtár, nagy hangsúlyt fektetnek a professzor- és diákcsereprogramokra, a nemzetközi egyetemekkel közösen indítandó kutatásokra, valamint hallgatószerzés érdekében új alapokra helyezik képzési promócióikat is. A projekt egyik fontos mérföldköve a már meglévő tár-

2009. november

sadalomtudományi könyvtár továbbfejlesztése, illetve az új, „Kulturális örökségmenedzsment és fenntartható fejlődés” képzéséhez kapcsolódó könyvbázis megteremtése. A Chernel Kálmán Városi Könyvtár nemcsak a szakszemélyzetet biztosítja majd, de a hallgatói igényeknek is megfelelő nyitva tartással várja új olvasóit. Tervezett ösztöndíjprogramjaikkal azokat a kedvezőtlen anyagi helyzetben élő, de tehetséges hallgatókat segítenék, akik a már meglévő „Nemzetközi és Európai tanulmányok” iránt érdeklődnek. A későbbiekben a „Kulturális örökségmenedzsment és fenntartható fejlődés” képzés keretében is átvállalják húsz, elsősorban magyar diák tanulmányainak anyagi terhét. Az intézet vezetői úgy látják, hogy a fenntarthatóság és a biztos működés érdekében elkerülhetetlen a képzések e-learning formájú bevezetése is. Az elektronikus alapú oktatással a hallgatói létszám is növekedhet, illetve a hátrányos helyzetű célcsoportok oktatási esélyei is pozitív irányba mozdulnak el. Az ehhez hasonló modern technikák integrálásával teremtik meg azokat a feltételeket, melyek a nemzetközi akadémiai és egyetemi hálózatba való részvételnek is feltételei. A kommunikációs infrastruktúra megléte vagy hiánya egyaránt minősíthet egy egyetemet, ezért is fontos a rendszer mihamarabbi kiépítése. Létrejöttével a távoktatás és a videokonferencia minden – eddig hiányzó – feltétele megvalósulhat. Az alapítvány reméli, hogy versenyképes képzéseikkel, infrastrukturális és informatikai beruházásaikkal hozzájárulhatnak a jövő közéleti személyiségeinek oktatásához, tudásukkal pedig segíthetik a nemzetközi kutatások sikerét.

9

Interjú

ÚJ KATEDRA

Emo: veszély vagy divat? Beszélgetés Tari Annamária pszichológussal Erősen feketére satírozott szemek, gyönyörű porcelánra festett arc, félszembe fésült haj, szűk nadrág, piercing és rengeteg csuklópánt. Néhány éve még a tizenévesek egy része is csodálkozva szemlélte szokatlan külsejű kortársait, az emókat. Ma a húsz év alattiak körében alig akad, aki ne ismerné betéve a stílus teljes kelléktárát, és ne tudná pontosan definiálni, mit is jelent az emo. Az őket körülvevő felnőttek azonban még mindig vitatkoznak: depressziósok, boldogtalanok, vagy egyszerűen csak az éppen aktuális kamaszdivatot követik az emók? Abban azért többnyire egyetértés van, hogy az élet értelmén való hosszas merengés, a szembefordulás a szülőkkel, a viszonzatlan szerelem felett érzett szomorúság vagy a megbotránkoztató külső nem ad okot az elkeseredésre. Az emo azonban nem merül ki a ma már klasszikusnak mondható kamaszos kelléktárban. Ha nem is feltétlenül aggasztó, mindenesetre elgondolkodtató jelenség, hogy az emo-boyokat sokszor nehéz megkülönböztetni az emo-girlöktől, hogy az átlag emo 12-14 éves, és hogy az emo életérzés kötelező kellékei között ott szerepel az öngyilkosság gondolatával való foglalkozás, vagy éppen az öncsonkítás, a falcolás. Az emóról Tari Annamária pszichológussal beszélgettünk. – Az emóval foglalkozók – zömében publicisták, kisebb részben szakemberek – erősen megosztottak abban, hogyan kellene tekinteni az emóra: mint ártatlan, múló divathullámra, tiniőrületre, vagy mint bizonyos veszélyeket magában hordozó jelenségre, szubkultúrára. Ön évek óta foglalkozik ezzel a témával. Az azóta eltelt idő mit bizonyított: veszélyes az emo? – Úgy gondolom, azoknak a felnőtteknek, akik a kamaszkorosztály kö­ ze­lében vannak, mindenképpen fog­ lal­kozniuk kell az új trendekkel. Nem megengedhető ma már, hogy a felnőttek világa teljesen elutasító vagy érdektelen legyen, mert akkor nő a kommunikációs és érzelmi szakadék a generációk között. Az emo önmagában nem veszélyes, de azzá lehet, ha olyan kamaszt ér el, akinek a már meglévő depresszív érzéseire ráerősít. Alapvetően nem a közvetlen életveszély tehát a fenyegető, hanem az, hogy a kiskamasz-kamasz korosztály egy kiábrándult, depressziós érzésvilágban kezd mozogni, amit magáénak érez, ahelyett, hogy élvezné a gyerekkorát. Úgy gondolom, hogy a felháborodás helyett sokkal inkább azon kellene elgondolkodni, hogy miért tud ma harsány divattá válni az önsajnálattal teli nyafogó-kultúra. – Miért tud harsány divattá válni? – A jelenség a maga módján vészjelzőként kellene hogy tudassa a túlontúl elfoglalt felnőttekkel, hogy semmilyen kapcsolatuk nincs a gyermekeikkel, akik teljesen magukra hagyva élnek az interneten. A hagyományos, verbális kommunikáció annyira lecsökkent az utóbbi 10-15 évben, hogy az identifikációnak a kialakulása nem annyira a családban történik meg, hanem inkább az interneten, virtuális módon. – Ennek hosszú távon milyen hatásai lehetnek?

10

– Az interneten kialakult egy grafikus nyelvezet, egy új kommunikációs nyelv, amit a felnőttek már nem is értenek. De ez nagyon szűk lehetőség arra, hogy egy gyerek megtanulja kifejezni magát. Ezért próbálnak képileg megjeleníteni érzelemutánzó vagy az érzelmeket kifejező ikonokat (mosolyog, kacsint, ordít, sír stb.), de mégiscsak arról van szó, hogy az identifikációnak nem az összes kommunikációs csatornát használja a gyerek, hanem kizárólag egy nonverbálisat, annak is egy szűkítettebb fajtáját. Ráadásul úgy, hogy büntetlenül tudja magát bárki klónozni, szankció nélkül állíthat magáról bármit, és a konfliktushelyzetekből akkor pattan ki egy klikkel, amikor kedve tartja. Csak két dolgot nem fog megtanulni, ami az életben mindig fontos lesz: megállni a helyét olyan szituációban, amelyben konfliktus van, és felvállalni saját magát olyannak, amilyen ő valójában. E két dolog mellett süvítve siklunk el az utóbbi tizenöt évben. Mintha nem lenne fontos. Pedig némely internetkutató figyelmeztet, hogy vannak veszélyei az interneten történő identifikálódásnak, amely a kiskamasz korosztályt jellemzi. Oda kellene figyelni – és mégsem történik semmi. Márpedig az internetnek épp az a lényege, hogy nincs gát, nincs szabály, nincs korlát, nincs tilalom – nincs semmi. És ha nincsen szabályozás, akkor bármi megtörténhet. – Vannak becslések arra vonatkozóan, hogy a mai 1215 éveseknek mekkora hányada vallja magát emónak, illetve közülük mennyien valóban veszélyeztetettek? – Az egyik legkedveltebb site, a MySpace, amit ez a korosztály is használ, 200 millió profilt tartalmaz. Kutatási adatok bizonyítják, hogy a feltett információk nagy része szól veszélyes magatartásról. Ez nem azt jelenti feltétlenül, hogy az illető kamasz valóban szexualitásában, magatartásában, életvezetésében vagy drogfogyasztásában veszélyeztetett, de

2009. november

ÚJ KATEDRA

azt mindenképpen, hogy a jelenség a kommunikáció szintjén jelen van, és ettől akár vonzó is lehet. – Vannak olyan társadalmi vagy pszichológiai „paraméterek”, amelyekkel valamelyest körbe lehet írni, hogy milyen társadalmi vagy családi hátterű fiatalokat érint meg az emo? – Még mielőtt azt gondolnánk, hogy emós csak a „lumpen” réteg gyerekéből lesz, azt kell mondanom, hogy itt is a Gauss-görbe érvényesül: a nagyon gazdag és nagyon szegény szülők egyaránt szembetalálkozhatnak ezzel a jelenséggel, pontosan annak függvényében, hogy milyen elvárásaik vannak a gyerekeikkel szemben. Az a szülő, aki elvárja, hogy a gyereke ugyanannyit vagy valamivel többet teljesítsen, mint ő, az hibázik. Az sem ritka, hogy egy 8-10 éves gyerek a heti elfoglaltságot tekintve többet teljesít, mint a szülei, akik mondjuk egy multi cég alkalmazottai. Gyakorlatilag a gyerekek hihetetlen kizsákmányolása zajlik – vagy ennek a totális ellentéte, ami a magyar falvakban elég gyakori: az egykor, fél kettőkor véget érő tanítás után a nagy semmit, az űrt kell valahogy kitölteni. Ezekből az unatkozó vagy éppen agyonterhelt gyerekekből aztán sorstárs közösségként formálódnak az emós csoportok, méghozzá főként ugye chaten, vagyis hálózaton. A szülők pedig, szerte a világon, hajtják a mókuskereküket, minden erejükkel igyekeznek megtartani a már elért egzisztenciális nívót, de egyre fáradtabbak és intoleránsabbak. A családtagok kevéssé figyelnek egymásra, a kérdéseik praktikusak és nem érzelmi indíttatásúak, miközben majdnem állandóan jelen van a vágy a szavak mögött: „csak ne történjen semmi, nyugalomra van szükségem”. Ez a légkör általában a gyerekeket – tekintet nélkül életkorra, iskolázottságra és anyagi viszonyaikra – távolítja a családi rendszertől, a kiüresedett kommunikáció őket is frusztrációval tölti el, és viszonylag rövid időn belül leszoknak arról, hogy beszélgetési igényük legyen, órákat, hétvégéket töltenek el a szobájukban egyedül. – Generálja az emo a depressziót, a komor hangulatot, vagy csak kifejez valamit, amit a mai tizenévesek közül sokan éreznek? Depresszióra hajlamosabbak, frusztráltabbak a mai fiatalok? – A mai fiatalok életérzéseikben hajlamosak lennének a vidámságra is, bár feladataik és az élet elvárásai sokszor nyomasztóak. A baj az, hogy ők napi 5-9 órát is eltöltenek a monitorok előtt, ami a depresszió megjelenését sokszor aktiválja, mert a tényleges interperszonális kapcsolatok és a testmozgás, szabad levegő hátrányára történik. – Ha valaki 16-17 évesen még emo, az már cikinek számít a kortársai körében. Az emo korszak tehát nagyjából abban az életkorban ér véget, amikor a korábbi korsza­ kok kamaszos-lázadó szubkultúrái elérték a fiatalokat. A személyiségfejlődés-korszakok átrendeződésének lehetünk szemtanúi? – A mai fiatalok sokkal korábban érnek, hamarabb jutnak olyan élményekhez, amihez a szüleik generációja esetleg 5-10 évvel később jutott. Lázadnak ők is, csak éppen ez már egy „kereskedelmileg támogatott” lázadás, vagyis a fogyasztói

2009. november

Interjú Néhány szó az emóról: Az emo az angol emotional (érzelmes, érzelgős) szó rövidítése. Eredetileg a hardcore punk zene lágyabb, dallamosabb ágát nevezték emónak, mára azonban lényegesen megváltozott és kitágult a szó jelentése. Az emo „hívószó” egy zenekar neve előtt ma már sok esetben nem több, mint egyszerű reklámfogás. A magukat emónak tituláló fiatalok egy része csak zenei ízlésében és megjelenésében követi ezt a stílust, mások számára az emo sugallta érzékenység az élet központi rendező elvévé válik, és viselkedésükre, gondolkodásukra is kihat. Az „igazi” emo nem rejti el érzelmeit, alapélménye a szomorúság, a meg nem értettség, a magány, egyfajta világfájdalom. Sok emo kidtől a depresszió és az öngyilkossági gondolatok sem állnak távol. Rengeteget fotózzák önmagukat, a képek között nemritkán látni egymással csókolózó fiúkat vagy lányokat, illetve rituális öncsonkítást (falcolást) megörökítő felvételeket.

társadalom divat- és szépségipar-piaca jelentős kiszolgáló és fenntartó is. – Az emo külső jegyeinek egyik legfeltűnőbbike a nemek közötti határok összemosása, az ideológia szintjén pedig az érzékenység nemek felettiségének hangsúlyozása. Ez az androgün külső, a fiúk feminin, metrószexuális megjelenése és viselkedése hosszú távon ki fog hatni a nemi szerepek, vagy akár a nemi identitás alakulására? – A nemek valódi összemosása talán nem következik be, de a felszínen átjárhatóbbá váltak a divatstílusok. A metrószexualitás reneszánszát éli, úgyhogy vélhetőleg a felnőtt korcsoportban tartósan jelen lesz. – Kezd lecsengeni az emo, vagy változatlanul hódít a mostani 12-14 éves fiatalok körében? Egyes források szerint az amerikai fehér fiatalok körében továbbra is az emo örvend a legnagyobb népszerűségnek, illetve Európában is dobogós. – Dobogós, de hamar lecseng egy scéna, és felváltja a helyét egy újabb. Most az emo mellett beindult a vámpírkultusz, ami már nem annyira depressziós, de jegyeiben ismét azt látjuk, hogy a „nem akármilyet” keresik. – Mi a helyzet a már nem emós fiatalokkal? Ők visszanyerik életkedvüket, vidámságukat, vagy valami hasonlóan pesszimista, borúlátó, depressziós, de eggyel felnőttebb világba, szubkultúrába lépnek át? – Aki nem lép ki ebből a szubkultúrából, azt vélhetőleg már a saját személyiségének a depresszív működése tartja ott. Optimális esetben lehet valakiből még életvidám, de bölcs kamasz, aki már sok mindent látott, de az életszeretetet választja. Ha a környezet viszont tartósan depresszív, akkor beláthatjuk, nincs nagyon hová kilépni, vagyis marad a rossz hangulat. Gyulai Zsófia

11

Harmónia

ÚJ KATEDRA

Példakép(telenség) Míg bő negyed évszázaddal ezelőtt még az irodalom kiemelkedő alakjai, a tudomány, a történelem elismert képviselői, a szülők és a pedagógusok számítottak a gyermekek legfontosabb példaképeinek, addig a legújabb szociológiai kutatások szerint mára átvették helyüket a média szereplői, a popzenészek és a sztársportolók. Gyermekkorban különleges szerepe van a példaképek megválasztásának. A példakép egyfajta modell, amellyel érzelmileg azonosul a gyermek: gondolkodásmódja, véleménye, viselkedése mintául szolgál és beépül saját életébe. A választott ideál erkölcsi értékrendje, életútja példa lehet a gyermek számára, kapaszkodó a bizonytalan világban, ami akár a gyermek tanulására, pályaválasztására, sőt világnézetére és erkölcsi magatartására is hatással lehet. Mivel a gyermek ebben az időszakban a saját és a mások tetteit egyaránt hozzá méri, ezért megfelelő példakép híján akár szerepzavar is kialakulhat nála. Példakép lehet élő személy, a történelem, a tudomány kiemelkedő személyisége, de akár irodalmi alkotás fiktív hőse is. A családban és az iskolában a felnőttek azonban igyekeznek olyan személyeket példaképül állítani, akik egy-egy kor és társadalom erkölcsi és kulturális normáit testesítik meg. Ezen elvárások változásával párhuzamosan természetesen a példaképek is korról korra változnak, változhatnak. Gyakran a gyermekkel közvetlen kapcsolatban levő vagy távolabbi környezetében található felnőtt szolgál modellként számára. A kisgyermek utánozza a felnőttet, szeretne érzelmi alapon azonosulni vele, így az óvodába, majd az iskolába kerülést követően a szülő mellett a pedagógus válik meghatározó személyiséggé az életében. Ő ösztönzi tanulási kedvét, segíti személyisége fejlődését, fokozza önbizalmát és egyengeti iskolai pályafutását. A pubertáskor eljövetelével a példaképválasztás is megváltozik, és sokkal inkább a külsődleges jegyek, jellemzők alapján (erő, szépség, öltözködés, státusszimbólumok, hírnév stb.) történik. Továbbá a serdülőkor önállósodási, függetlenedési törekvései miatt a gyermek csak ritkán választ a szűk családi körből, közvetlen környezetéből példaképet: ki akar lépni a családból, hogy olyan embereket keressen, akik elfogadják őt. Ekképp a kortársai, illetőleg más felnőttek véleménye lesz mérvadó számára. Azonban jó esetben ez egy átmeneti időszakot követően megváltozik, és a fiatal ismételten az értékálló normákat követi majd. Napjaink példaképei Az utóbbi években több kutatást is végeztek szerte a világban a fiatalok példakép-választási szokásairól. A változás sokkal drasztikusabb, mint azt elsőre bárki is gondolhatta volna. Egy angol kutatás eredményei szerint míg huszonöt esztendővel ezelőtt az akkori gyerekek legtöbbje tanár akart lenni, a mai tinédzserek célja már az, hogy híressé váljanak. Példaképnek legtöbbjük sportolót, színészt vagy énekest választ; a hagyományos szakmák képviselői eközben sokkal kevésbé népszerűek: ügyvéd a gyerekek 9, orvos

12

6, tanár pedig mindössze 4 százalék szeretne lenni. A brit tudósok és szociológusok azonban még nagyobb problémának látják, hogy a szigetország fiataljainak 34%-a nem talál közvetlen környezetében olyan felnőttet, akinek viselkedése modellként szolgálhatna. Ugyanis az így kialakult identitászavarok miatt verődnek utcai bandákba a tinédzserek, amelyek komoly politikai és szociális problémákat okoznak Nagy-Britanniában. A magyarországi helyzetfelmérés sem sokkal szívderítőbb: a hazai fiatalok nagy része népszerű filmek sztárjaira és valóságshow-k faragtalan, semmittevő szereplőire néznek fel leginkább. Egészen a negyedik osztályig egyértelműen a szülők dominanciája figyelhető meg a példaképek között, ám ekkortól kezdenek a gyermekek fogékonnyá válni az őket érő média- és reklámhatásokra, aminek következtében a hatodik osztályban már közel azonos százalékban szerepelnek a televíziós személyiségek, énekesek, színészek a követendő modellek között. A változásért a szülők közül sokan a médiát, illetőleg az általa felépített szárkultuszt okolják, és nem is járnak mes�sze a valóságtól. Norvég kutatók szerint ugyanis az 1950es évek, vagyis a televíziózás rohamos elterjedése jelentette a fordulópontot a példaképek drasztikus átalakulásában: a háború utáni kiábrándultságot követően a televízió segítségével berobbant sztárok sikerei hamar száműzték a történelmi és irodalmi figurákat a példaképek soraiból. Az emellett végbemenő, a külsőt és a sikerességet sokkal jobban előtérbe helyező társadalmi folyamatok csak még inkább ráerősítettek erre a változásra. Sajnos a társadalom egyre kevésbé tudja kezelni a példaképek hiányából, illetőleg az értéktelen modellek követéséből fakadó problémákat. A helyzet javítására szolgáló kezdeményezések (például az EU által a pedagógiai intézmények elé kitűzött cél megfogalmazása a női példaképek számának növeléséről, a tanulóknak a reklámok és a mozgóképi közlés formanyelvi alapjaival való megismertetése stb.) mellett azonban nem szabad megfeledkezni a szülők és a pedagógusok felelősségéről sem ez ügyben. Mert valójában nekik kell követhető példát mutatniuk az ingyenélő valóságshow-hősök és elérhetetlen messzeségben csillogó popsztárok nyújtotta üres világban. Simonyi Gáspár

2009. november

Tanulmány

ÚJ KATEDRA

Történelemoktatásunk kérdőjelei – a „forrásközpontú” tankönyvcsalád tükrében A közelmúltban Budapesten megrendezett történelem szakmódszertani konferencia résztvevői kivétel nélkül egyetértettek abban, hogy napjaink felgyorsuló kultúraváltásának s az általános műveltség elemeinek átalakulása során, a természettudományok, a közgazdaságtudományok mellett, mintegy azokkal korrelatív kapcsolatban, a társadalomtudományok, köztük elsődlegesen azok „közvetítő nyelve”, a történettudomány, illetve tantárgy, továbbra is meghatározó helyet kell hogy elfoglaljon az iskolai stúdiumok között. A fentiek alapján le kell szögezni, hogy különösen hic et nunc, a XXI. század első évtizedének vége felé, az Európai Unió keretei között, a kelet-közép-európai régióban, a rendszerváltozás – finoman szólva – anomáliái közepette a történelem hatványozottan központi szerepet kell hogy kapjon a magyar oktatásban. Nem szabad közhelyszerű megállapítássá süllyeszteni a célt, hogy a felnövekvő nemzedéknek tisztában kell lennie azzal, hogy kik vagyunk, milyen volt múltunk, szerepünk a világban, Európában, a régióban, a Kárpát-medencében. „A történelem az élet tanítómestere” ókori bölcsességnek nemcsak az a hozadéka, hogy a múlt hibáit felemlegessük, hanem, hogy a sok sebből vérző jelent stabil jövővé változtassuk. Számos történelmi példa igazolja ezt. Szalay László, a reformkor nagy politikusa például nem véletlenül a szabadságharc bukását követően – mint Schütz Antal piarista professzor írta róla az 1930-as években – „nemzetének nagy összeroppanása után a történelem tanulmányozására vetette magát – nemzetének múltjából akarta kiolvasni, van-e jövője”. Valamennyien a jövő formálói kell hogy legyünk, de sokszorosan igaz ez a mostani tizen-, huszonéves korosztályra. A múlt és a jövő között azonban ott feszül a jelen, s a jövő mindig utópiák elméletébe hanyatlik, ha formálói nem tudják – a múlt példáinak konstruktív felhasználásával –, hogy mi a szerepük, helyük, lehetőségeik az adott térben, időben és szituációban; mit kell elfogadni, mire kell nemet mondani. Ez pedig nemcsak „úgy általában” vonatkozik a társadalomra, hanem annak minden egyes tagjára. Ezek után, csupán két jellemző eset kapcsán nézzük meg, hogyan állunk a „tudatos múlt ismerettel”. Mélységesen elgondolkodtató az a még 1999 közepén lezajlott közvélemény-kutatási „eredmény”, mely akkor, a közelgő millennium kapcsán a résztvevőket arra kérte, hogy rangsorolják a magyar történelem legjelentősebb személyiségeit. A megkérdezettek legnagyobb része első helyre Hunyadi Mátyást tette, míg a második helyre Kádár János került. De az is intő példa kell hogy legyen, amikor 2006-ban, éppen október 23-a előtt, Nagy Imre szobránál valamelyik tévécsatorna riporterének arra a kérdésére, hogy kit ábrázol a mű, egy megállított tizenéves némi tétova töprengés után visszakérdezett: „Miért? Tudnom kellene?” Sajnos valamennyien szereztünk számos hasonló tapasztalatot. Ezek után joggal hihetjük, hogy a történelem

2009. november

tantárgy értékét, helyét, szerepét a tőle társadalmilag elvárható feladatnak megfelelően értékelik. Természetesen – különböző indíttatásból, megfontolásból – nagyon sokan tisztában vannak súlyponti helyével, a történettudomány által garantált minőségével. Ám hány történelemtanár szembesült már fogadóórákon azzal a szülői megjegyzéssel, hogy „Mondtam a gyereknek, a történelemhez csak szorgalom kell, olvasd el többször, s akkor jó jegyet kapsz. Nem igaz?”; és hány osztályozó konferencián hangzott el a kissé „jópofizó” vélemény: „Még történelemből is kettest kapott? Akkor nagyon buta lehet szegény gyerek!” Ahhoz, hogy a történelem tantárgy a történettudományhoz viszonyítva, az iskolai oktatáshoz viszonyítva és az iskolai oktatás rendszerében megerősítse stratégiai szerepét, s ezáltal a széles társadalmi és köztudatban is rögzítse értékeit és hasznát, szükség van egy általánosan elfogadott és követett módszertani szemléletváltásra. Jelen sorok szerzője, több metodikus kollégához hasonlóan, nem egy tanulmányában rámutatott, hogy a történelemoktatásnak, tehát nemcsak a tanításnak, a tanulásnak is olyan komplex, gyakorlatorientált munkaformákra van szüksége, melyek segítségével a tanulók ismereteiket ne csak mint történelmi tudást sajátítsák el, hanem olyan tudásként kezeljék, melyet az iskolán kívül is, s majd tanulmányaik befejeztével, a hétköznapi életben, konkrét helyzetekben hasznosítani tudnak. Segítségével el tudnak igazodni az információáradatban, meg tudják különböztetni a valós és az álhíreket, ígérgetéseket, felismerik a szavak mögötti szándékot, választani tudnak, megalapozott véleményt formálhatnak, értéket alkothatnak. Nagy tévedés azt hinni, hogy mindez „magától” létrejöhet olyan történelemórákon, ahol a tanári élőszó dominál, s legfeljebb néhány a tanulókhoz intézett kérdés szakítja meg a monológot, s egy-egy felolvasott forrás vagy bemutatott kép „színesíti” az elhangzottakat, miközben a tanulók legtöbbje jó esetben jegyzeteli az elhangzottakat, rossz esetben… de ezt inkább hagyjuk. Természetesen sokunknak voltak kiváló történelemtanárai, akiknek élvezetes órái eligazodást jelentettek akár egy életre, de napjaink információs forradalma új oktatási stratégiát és taktikát követel, hiszen a tanulók már nemcsak az iskolai órákon s nemcsak a tankönyvből szerzik ismereteiket. Be kell őket vezetni a szerzett információk, ismeretek kezelésének értékközpontú rendszerébe.

13

Tanulmány Ezen a ponton lép be az úgynevezett kompetenciaközpontú oktatás a történelem tantárgy területére is. Anélkül, hogy helytelenül túlértékelnénk e társadalmilag a közvélekedésben sok vitát kiváltó, valójában nem eléggé vagy éppen félreértelmezett tartalmi, pedagógiai, tanuláslélektani stb. rendszert, a következő gondolatot szeretnénk megosztani. Figyelemre és elemzésre méltó jelenség, hogy míg a természettudományos tantárgyak, a magyar és idegen nyelvek, az irodalom, a művészeti tantárgyak területén mindenki szükségszerű és természetes módszerváltásnak könyveli el a kompetenciaközpontú oktatást s az ennek vezérfonalául szolgáló tankönyvcsaládokat, addig a történelem esetében még mindig a tradicionális „történelemoktatás” tartalmi és követelményrendszere mellett voksolnak. Amikor 2006-ban útjára indult az új „forrásközpontú” tankönyvcsalád, mely a mostani, 2009/2010-es tanév kezdetére komplex kiadvánnyá teljesedett ki, „borítékolni” lehetett a legtöbb ellenérvet, amelyek szerint e művek terjedelmükben és mélységükben minimálisra csökkentik a történelmi ismeretanyagot, s ezáltal a tanulók még felületesebb ismeretekkel rendelkeznek; ráadásul a hagyományos tankönyvi szövegek helyét felváltó nagy mennyiségű és műfajú források, képek, térképek átláthatatlanná és követhetetlenné teszik az összefüggéseket. Akik csak belelapozgatnak a sorozatba, akik különkülön értékelik elemeit, azok megragadnak a fenti érvelésnél. Ám akik már a tankönyvcsalád kötetei alapján dolgozzák fel a tananyagot, egyre többen tanúsítják taníthatóságának és tanulhatóságának erényeit. Különösen népszerű a ta­nulók körében, és nem a leckék rövidsége miatt, hanem a tanulást segítő, az érettségire és versenyekre is felkészítő, az érdeklődést felkeltő módszerek, feladatok kapcsán. Egyre többen látják igazoltnak a Kaposi József– Száray Miklós szerzőpárosnak (akik maguk is gyakorló, profi történelemtanárok, a hazai és nemzetközi módszertani kutatások élvonalbeli munkatársai) mottóját, hogy tudniillik „a kevesebb sokszor több”, s ezt igazolják a Pálinkás Mihály rendkívül igényes, szakavatott szerkesztői munkájának is köszönhető tankönyvcsalád részegységei. A tankönyvcsalád műfaji elemei minden tantárgy esetében a tankönyvek mellett azok feldolgozását segítő kiadványokat tartalmaznak. Esetünkben az érvényben lévő tantervi, érettségi követelményrendszer alapján négy részegységben jelenik meg a teljes történeti ív az őskortól a jelenkor történetéig a szaktudomány által elfogadott kronológia alapján. A négy egység egy-egy tankönyvet, munkafüzetet, CD-t tartalmaz, mely utóbbiak a tankönyvi képek, ábrák, térképek tanórai feldolgozásának újabb eszközeiként jelennek meg. A fejezeteken belüli tananyag egységei, ha úgy tetszik: „leckéi”, három részelemből tevődnek össze. A mintegy másfél-két oldalas főszövegből, amely jól érthető, ugyanakkor korrekt tudományos nyelvezetével, szerkezetével a tanulói megértést segíti. Ehhez társul, ahogy a szerzők ajánlásukban írják: az archívum és a múltba törté-

14

ÚJ KATEDRA

nő „mélyfúrásokat” lehetővé tevő nézőpontok rész, amely vitás kérdésekkel, személyiségekkel vagy problémákkal foglalkozik források segítségével. Az archívum anyagai kínálatot jelentenek a tanórai munkához. A főszövegben megjelenő alfejezetek mindegyikéhez kapcsolódik valamilyen típusú forrás. A forrásokhoz kérdések, feladatok tartoznak, így valamennyi alkalmas a kívánt készségek és képességek megszerzésére, új követelményeknek megfelelő felkészülésre. Tartalmukban a kötetek a történeti múlt korábban politikacentrikus ábrázolását a teljes spektrum megjelenítésévé szélesítik; így a politika, a gazdaság, a társadalom, a kultúra, az életmódtörténet egymás kölcsönhatásában jelenik meg. A korábbi „személytelen” történeti ismeretanyaggal szemben felvonultatják a korszakokat meghatározó személyiségeket. A szakkönyvek mindegyikében megtalálható kronológiai táblázat, s az adott periódusban érvényesülő, tematikusan rendezett fogalomtár ugyanúgy segíti a tanárok és tanulók tevékenységét az oktatási folyamatban, ahogy a tankönyvekben alkalmazott jelölések, melyek a források tartalmi jellemzőiről, a fejlesztendő kompetenciákról és a feladatok feldolgozási módjairól adnak felvilágosítást. Rendkívül népszerűek a kötetek érdemi részeként ös�szeállított Érettségi adattárak, melyekben a szerzők összegyűjtötték azokat a lexikális adatokat, melyek a tananyagból fontosak lehetnek az érettségi vizsgán. A mostani tanévkezdetre pedig a tankönyvcsalád legújabb tagjaként napvilágot látott az önálló kötetben is megjelent teljes Adattár, mely évfolyamonként, illetve ennek megfelelően kronológiai sorrendben tartalmaz az évszámok mellett fogalmakat, földrajzi és személyneveket stb. A történelmi kislexikon, a történeti tér- és időszemléletet kialakító kötet bizonyára alapvető munkaeszközzé válik. Külön szeretnénk a történelemoktatásunk iránt őszintén aggódók kételyeinek enyhítésére ajánlani az előbb említett Adattár mellett a munkafüzetek és CD-k behatóbb tanulmányozását. Azt, hogy az alkotók kiemelt célként kezelték az önálló tanulói munkát, az is jelzi, hogy a mű ajánló sorait a diákoknak címezték. Az ajánlásban pedig nemcsak a munkafüzetek használatát, hanem a történelemtanulás erkölcsi, szakmai célját is felsorolják. (Miért tanulunk történelmet – miért elemzünk forrásokat? Mire jó a munkafüzet, hogyan segíti a munkafüzet az érettségire való eredményes felkészülést?) A munkafüzet használata című rész pedig az elsajátítandó képességeket és megszerzésük taktikai lépéseit sorolja fel. A feladatok válogatása, sorrendje, tipográfiai sajátosságai azt mutatják meg a tanároknak és a tanulóknak, hogy a megoldásokkal lépésről lépésre hogyan alakíthatók ki az egyes képességek, illetve hogyan fejleszthetők tovább. Kicsit olyan kapcsolatot alapoz meg a munkafüzet tanár és diák között, mint ami a sportolók és edzők között a versenyre felkészülés során jön létre.

2009. november

ÚJ KATEDRA

Ugyanakkor a tantárgy tudományos garanciáját szolgálják az Ismerkedés a forrásokkal című nyitó feladatsorok, melyek az írott és képi források értelmezésébe, a történészi kutatómunka „rejtelmeibe” vezetik be a tanulókat. Engedtessék meg, hogy néhány konkrét példával érzékeltessük a forrásközpontú történelemoktatás erényeit, és ne is a kompetenciaközpontúságot hangsúlyozzuk, mert ez okozza talán a legtöbb tévhitet. A lényeget a múltat megidéző források képezik. De hogy ezek a társadalmi és nemzettudat maradandó részévé váljanak, szükségesek a megszólalásukat segítő képességek s a felhasználhatóságukat biztosító kompetenciák. (A „klasszikus” öt kompetencia, melyet az érettségi vizsgáig kell kialakítani: a források használata és értékelése; a szaknyelv alkalmazása; tájékozódás térben és időben; az eseményeket alakító tényezők feltárása; a történelmi események és jelenségek problémaközpontú bemutatása.) Közismert, hogy a tanulási folyamatban mennyire fontos az összefüggések felismerése. Például a középkori magyar társadalom IX–XIII. század közötti nagy átalakulási folyamatának menetét rendszerezik azok a feladatok, melyek a tankönyv vonatkozó leckéinek forrásaira támaszkodva, a logikai menetet megjelenítő ábrák és írott források alapján kiegészítésekkel, rendszerezéssel, adatgyűjtéssel, sőt egy korabeli fiktív „jegyzőkönyv” kitöltésével hozzák életközelbe a XXI. század tizenévesei számára már igen kevéssé érzékelhető, ám a nemzeti önértékelés fontos részét képező fejlődést. A rendszerváltozásig jobbára a tömegek történelem­ átalakító szerepét hangsúlyozó szemlélettel szemben a történelmi személyiségek sokoldalú megismerését és értékelését is központi feladatnak tekintették a szerzők. Elmélyedt tanulói munkát igényel például az ugyancsak a tankönyvi részekhez illeszkedő feladatsor, mely Széchenyi István és Wesselényi Miklós reformkort elindító tevékenységét elemezteti, vagy ugyanígy a Martinovics Ignác ellentmondásos személyiségét források alapján feltáró „disputa”. A korábbi, ugyancsak „egy nézőpontú” történelemszemlélettel és értékeléssel szemben a tankönyvcsalád köteteiben a több nézőpont alapján kialakítandó értékelés dominál. Például a tatárjárás pusztítását nemcsak a kortárs Rogerius közismert munkája, hanem Dzsuvajni XIII. századi művének ütköztetésével, összehasonlításával kívánja teljessé tenni. Vagy például történelmileg men�nyire korrekt, hogy számos adatot felhasználva s mintegy az események részesévé téve a tanulókkal dolgoztatják fel Trianon tragédiáját és következményeit. (Az is lényeges, hogy e feladatokat nem szabad kiragadva, egyetlen nézőpontból megítélni, megítéltetni. Így az utóbbi feladatnál nem lehet elhamarkodott ítéletet mondani a szerzőkről, amennyiben a konferencia szerepjátékos vitájában csak a „négyek”, valamely szomszédos állam, illetve a nemzetiségek képviselői vesznek részt, míg a magyar résztvevők hiányoznak. Hiszen éppen ekkor kell rádöbbenniük a tanulóknak, hogy békeszerződés helyett diktátummal döntöttek az ország és a magyarság jövőjéről.)

2009. november

Tanulmány Ugyancsak az empatikus készséget fejlesztő feladattípust alkalmazzák a kötetek például a különböző korok életmódjának megismertetésére, illetve a régészeti leletek „megszólaltatására”. Egyik ilyen feladat az ókori Róma építészetének és életének megelevenítésére szolgáló szerepkártyák alkalmazása, melyek segítségével a tanulók felidézhetik a légiók mindennapjait, vagy hírmondót készíthetnek egy amfiteátrumban történtekről. Talán egyik legnagyobb missziója az aktuális magyar történelemoktatásnak, hogy képessé tegye a tanulókat a valóság felismerésére. Ezt igazából ugyancsak a „forrásközpontúság” biztosíthatja, amely nem a tankönyvírók kizárólagos véleményén nyugszik, hanem a valóság feltárását segítő dokumentumokon s a feldolgozásukat biztosító kérdéseken, feladatokon. Számtalan ilyen feladatból e helyen példának azt hozzuk fel, mely a Szovjetunió 1936-os alkotmánya néhány pontjának és Szolzsenyicin A Gulág szigetcsoport című műve néhány sorának összehasonlításával „tapasztaltatja meg” a diákokkal a kommunista diktatúra természetét. Ugyanilyen megdöbbenéssel szembesülhetnek a tanulók, amikor a tankönyv vonatkozó részei s Andrej Wajna filmjének megtekintését ajánlva egy korabeli plakát s egy titkosított levél részletei alapján nemcsak a filmhez kell írniuk 4-5 soros ajánlást, hanem a katyini tömegmészárlás szovjet elkövetésének bűnét leplezhetik le. Végezetül szükséges még néhány megállapítást tenni, melyek kétségkívül érintik a feladatorientált történelemoktatást. Nem szükségtelen hangsúlyozni, hogy a forrásközpontú tankönyvcsalád alkalmazásával a történelemórákon nem szűnik meg a hagyományos tanári élőszó szerepe, ellenkezőleg: tudatosabb és kiemeltebb feladathoz jut a tanár mind az óravezetésben, mind az ismeretek feldolgozásának irányításakor, a képességek fejlesztésekor. Kétségtelen azonban, hogy a frontális óravezetés eddig szinte privilegizált szerepét fel kell hogy váltsa a tényleges oktatás, ahol a tanítás és tanulás aránya a feldolgozandó ismeretanyag alapján kell hogy érvényesüljön. Az sem igaz, hogy ezután a történelemórák feladatmegoldások egymásutánjából állnak, hiszen a lényeg – ismételten hangsúlyozzuk – az adott ismeretanyag feldolgozása, ahol természetesen kiiktathatatlan volt és marad a tanári magyarázat, elbeszélés, jellemzés. Ugyanakkor ennek szerves kísérői a forrásfeldolgozások: lehet, hogy egy órán csak egy, lehet, hogy kettő, három stb., de ez már a tantárgypedagógia kompetenciakörébe tartozik. Ahogy ugyancsak szakmai kérdés, hogyan valósítható meg mindez heti 2-3-óra során. Annak a bizonyos szemléletváltásnak azt is jelentenie kell, hogy az éves tanmenet tervezésekor és az óravázlatok összeállításakor (mely utóbbiak valahol mindig az óra „dramaturgiáját” jelentik) szakítanunk kell a régi beidegződésekkel. Nem könnyű, s történészek, metodikusok, vezetőtanárok, szakértők együttes és állandó műhelymunkáira, továbbképzésekre s kiemelten a tanárképzésre feladatok sora vár. Dr. Sávoly Mária

15

Vélemény

ÚJ KATEDRA

A szakképzés helyzete napjainkban Gőzerővel folyik a szakképzés rendszerének átalakítása, a szakképzés intézményeinek szak­kép­zés­ szer­vezési társulásokba történő integrálása. Tényként állítható, hogy az elmúlt 6-8 évben az általános iskolákban, az érettségit adó középiskolákban és a felsőoktatásban olyan folyamatok indultak el, amelyek ezen iskolatípusok eredményességét alapjaiban kérdőjelezik meg. Ezekről az anomáliákról igen sok elemzés és tanulmány látott napvilágot, ezért a szakmai közönség előtt jól ismertek. A szakképzés rendszerének átalakításáról, annak következményeiről, hatásairól azonban az általánosságok szintjén mozgó, semmitmondó, inkább politikai jellegűnek, semmint szakmainak mondható megnyilatkozásokon túl keveset hallani. Ha az iskolai rendszerű oktatás minden szintjén – sokak véleménye szerint – átgondolatlan, dilettáns szabályozókat vezetett be az oktatási kormányzat, akkor vajon miért gondolja bárki, hogy ez a szakképzés területén másként lenne? Induljunk ki abból, hogy milyen típusú problémák megoldása céljából kellett hozzányúlni a szakképzéshez. A legtöbbet hangoztatott probléma, hogy nem a munkaerőpiac által kívánatos szakmákat tanulják a diákok. Ezért bizonyos térségekben, bizonyos szakmákból hiány alakul ki, míg más szakmákból túlképzés van, a végzetteket nem tudja felszívni a munkaerőpiac. A döntéshozók úgy gondolták, hogy a korábbi struktúra alkalmatlan a vázolt probléma megoldására, ezért – külföldi modell alapján – új struktúrát hoztak létre. A szakképzés regionális irányainak és arányainak meghatározására létrejöttek a Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságok (RFKB), melyek döntései gyakorlatilag törvényerejűek. Vajon alkalmasak-e ezek arra, hogy „irányokat” és „arányokat” határozzanak meg, illetve érdemes-e ennyire erős jogosítványokat hozzájuk telepíteni? Hogyan fogják a bizottságok az „irányokat” és „arányokat” értelmezni? Úgy látom, ez utóbbi kérdésre a bizottságok – a lehetséges alternatívák közül – megtalálták a lehető legrosszabb választ. A szakmákat kiemelten támogatott, támogatott és nem támogatott csoportokra osztották. Az Észak-alföldi Régió RFKB-elnökének előadásából tudjuk, hogy a döntés előkészítése során kérdőíves felmérést végeztek a régió munkáltatói körében. Így született meg az a végeredmény, amely önmagáért beszél. A régióban a szakképzés összes szereplője a döntést érthetetlennek és szakszerűtlennek tartja. Azonban mielőtt a döntéshozatali mechanizmust górcső alá vennénk, vizsgáljunk meg egy másik alapvető kérdést: milyen igényt elégítsen ki a szakképzés? A foglalkoztatók (jellemzően közepes és nagyvállalatok) vagy a továbbtanulni akaró diákok és szüleik igényeit? A kétféle igény sok esetben nagyon távol áll egymástól, és észrevehető az a tendencia, amely szerint a két szereplő igényei a jövőben még távolabb fognak kerülni. Nézzük, miért! Amikor a nyolcadikos (vagy tizedikes) diák – jellemzően a szüleivel együtt – azon gondolkozik, milyen szakmát (és nem szakmacsoportot!) tanuljon, sokféle szempontot mérlegel: a tanulmányi eredményt, az iskola távolságát lakóhelyétől, a baráti tanácsokat, személyes tapasztalatait, a családi hagyományokat stb. A legfontosabb szempont azonban az, hogy a választott szakma birtokában a távoli jövőben (10-15 év

16

múlva) mire számíthat, mekkora jövedelemre tehet szert, keresett lesz-e az adott szakma, a szakma birtoklása tud-e hosszú távon megfelelő életszínvonalat biztosítani. Vagyis a diákok és szüleik távlatokban, perspektívában gondolkodnak. Sokszor hallani azt a sopánkodást, hogy a diákok nem a vállalatok által „keresett”, hanem a „divatos” szakmákat választják, holott a „keresett” szakmákban kiemelt jövedelemre tehetnének szert. Talán szerencsésebb lenne a „keresett” szakma helyett a „került” szakma kifejezés használata, ugyanis ami a vállalatok oldaláról „keresett”, az a fiatalok szemszögéből „került” szakma. Mégis, vajon miért nem a „keresett” (került) szakmák felé tolonganak a jelentkezők? Vajon miért „divatos” egy szakma, és miért „került” szakma egy másik? A válasz roppant egyszerű: egyrészről a „keresett” szakmáról nem gondolják, hogy hosszú távon is „keresett” lesz, másrészről a „keresett” szakmával elérhető „átlagon felüli” jövedelmet és fényes karriert az emberek hétköznapi tapasztalata nem igazolja vissza. Tipikus „keresett” szakma például a fémforgácsoló. A munkáltatók kiemelt jövedelmet, könnyű munkát, tiszta munkahelyeket ígérnek. Azonban a hétköznapi tapasztalat más: minimálbér, napi 10 órás, nehéz, koszos és büdös munka. A nagyvállalatok (multik) a szakmunkásokat komoly szakmai karrier lehetőségének ígéretével csábítják, vonzó munkakörülményeket, magas jövedelmet, előrelépési lehetőséget, fiatal és dinamikus kollektívát ígérve. A valóság persze egészen más. A nagyvállalatok ugyanúgy tekintenek a munkásokra, mint bármilyen más erőforrásra, és ugyanúgy maximalizálni igyekeznek a belőlük nyerhető profitot is. A vállalatoknak olyan munkásokra van szükségük, akik valamely adott feladat megoldásához szükséges utasításokat pontosan és hibátlanul képesek végrehajtani. Lényegében a ma még nem vagy nehezen automatizálható feladatokhoz keresnek szakmunkásokat, vagyis „szerves robotokat”. Ez persze – vállalatirányítási szempontból – nem baj, de ebből nem következik, hogy a képzési rendszernek csak és kizárólag a nagyvállalatok „szerves robot”-igényét kellene kielégíteni. Ráadásul nem garantálható, hogy azok a munkafolyamatok, amelyeket ma még nem lehet automatizálni, a jövőben is megmaradnak ilyeneknek. A multinacionális nagyvállalatok a folyamatosan növek-

2009. november

ÚJ KATEDRA

vő profit első apró megingására azonnal és elsőként a szakmunkások elbocsátásával reagálnak. A kollektív emlékezetbe mélyen bevésődtek azok a traumák, amelyek elsősorban a nagyvállalatoknál dolgozó munkavállalók tömegeit érintették hátrányosan – többek között – a rendszerváltozást követő években a szocialista nagyipar összeomlásakor, a textilipari krízis idején vagy a mezőgazdaság átalakulása során. Jelen pillanatban a gazdasági válság közepette is ugyanezt tapasztalhatjuk a cégek részéről: tömegesen bocsátják el dolgozóikat. Ezek a jelenségek vezettek el ahhoz, hogy az emberek többsége számára nem vonzó az olyan életpálya, amit egy nagyvállalatnál szakmunkásként befuthatnak. Tulajdonképpen a nagyvállalatok magatartása a felelős azért, mert a szakmák egy része „keresett”, „került szakma” lett a munkavállalók körében. Az RFKB-k bizonyára azért soroltak kiemelten támogatott körbe bizonyos szakmákat, mert a felméréseik alapján hiány van belőlük a munkaerőpiacon. Fogalmazzunk pontosabban: a munkaerőt kereső cégek álláshirdetéseire nem jelentkeznek olyan számban munkavállalók, mint amennyit a cégek elvárnának. Vajon lehet-e ebből okszerűen arra következtetni, hogy a keresett szakmunkásokból kevés van? Továbbmenve: lehet-e azt a következtetést levonni, hogy a keresett szakmunkásokból keveset képeznek a térség szakképzőiben? Minden gazdasági válság jellemzője, bizonyos ágazatok visszaszorulnak, míg más ágazatok előretörnek, de nem lehet előre megjósolni, hogy ez mely ágazatokban következik be. Éppen ezért ilyen helyzetben a szakképzésre vonatkozó döntéseknek olyanoknak kellene lenniük, amelyek nagyfokú rugalmasságot biztosítanak a képző intézményeknek. Az úgynevezett „divatos” szakmák esetében mindenki túlképzésről, elhelyezkedési nehézségekről beszél, mégis nagy az érdeklődés irányukban. Nyilván azért, mert az emberek hétköznapi tapasztalata szerint ezeken a területeken nincs túlképzés és nincs elhelyezkedési nehézség. Az érdeklődő diákok a „divatos” szakmák megszerzése révén gondolják hosszú távon biztosítani maguknak azt az életpályát, amely számukra elfogadható. Nem is olyan régen, a tervgazdálkodás időszakában a szocialista nagyipar munkaerőigényét oly módon elégítették ki, hogy a gyár leadta szakmunkásigényét az illetékes helyen, és aztán az iskola „leszállította” a megrendelést a gyárnak. Mivel a gazdaság egésze az ötéves tervek alapján működött, a szakképzés is ennek megfelelően jól tervezhető volt. A rendszerváltozást követően egyrészt megszűnt a tervgazdálkodás, másrészt megszűntek a szocialista típusú vállalatok (és ezzel az üzemi tanműhelyek nagy része), harmadrészt a szakképzők önkormányzati fenntartás alá kerültek. Így aztán sokkal nehezebb és összetettebb feladat lett annak eldöntése, hogy mely szakmákat oktassák az intézmények. A közelmúltra – a beiskolázott létszámot és az oktatott szakmákat illetően – kialakult egy sokszereplős (szülők, diákok, kamarák, vállalkozók, fenntartó stb.), érdekegyeztetésen alapuló, finoman beszabályozott, a különböző szereplők érdekeit egyensúlyban tartó, azok változását gyorsan és rugalmasan követni tudó képzési struktúra. Ezt a

2009. november

Vélemény rendszert most durva és türelmetlen módon fenekestül felforgatták, új szakképzés-irányítási, -szervezési rendszer jött létre. Ennek kulcsszereplője az RFKB. A vállalatok az igényeiket (a kamarákon keresztül) most már nem közvetlenül az iskolák felé, hanem a bizottságok felé fogalmazzák meg, melyeket ők – jobb híján – nagy súllyal vesznek figyelembe. A kamarák igényeit döntően a nagyvállalatok szükségletei befolyásolják, hiszen – a nem kötelező tagság miatt – a kisvállalkozók, de különösen az egyéni vállalkozók többsége nem tagja a kamaráknak, míg a nagyok szinte mindegyike kamarai tag. Ez azért probléma, mert vannak olyan területek, szakmák (pl. fodrász, villanyszerelő), amelyek esetében szinte kizárólag egyéni vállalkozói (esetleg mikro- vagy kisvállalati) formában tevékenykednek a piac szereplői. Azok az érdekvédelmi szervezetek (Iposz, Kisosz stb.), amelyek tagsága szinte kizárólag egyéni vállalkozókból tevődik össze, nem tudják kellő erővel érvényesíteni szakmunkásigényüket. Fokozza a gondot, hogy ez a kör gyakran fel sem ismeri, ha sürgetővé válik a szakember-utánpótlás. Mi több, piaci megfontolásból abban lehet érdekelt, hogy minél nagyobb legyen a szakemberhiány. Ezzel mesterségesen magas keresletet, ezáltal magas jövedelmet lehet elérni. A nagyvállalati kör érdekeltsége ezzel éppen ellentétes. Abban érdekelt, hogy nagy legyen a szakemberkínálat, mert ebben az esetben nagy lesz a merítési lehetőség, és alacsonyan lehet tartani a béreket. (Persze a nagyvállalatoknál a szakmunkásbér így is kellően alacsony ahhoz, hogy senki számára ne legyen vonzó.) Az is látható, hogy a vállalati kör szakmunkáshiánya nem feltétlenül jelenti azt, hogy az adott szakmunkásokból hiány lenne. Azok az emberek ugyanis, akik szeretik a szakmájukat, tudnak és szeretnek dolgozni, minőségi munkára képesek, sokkal inkább választják a vállalkozói létformát, mint a nagyvállalati szakmunkás létformát. Így előfordulhat, hogy ami egy vállalat számára hiányszakma, az a valóságban távolról sem számít hiányszakmának. Csak hát egy nagyvállalat számára sokkal olcsóbb egy szakipari munkát alkalmazottakkal elvégeztetni, mint vállalkozóval, vállalkozási szerződés keretében. Saját tapasztalat: Hajdúböszörményben igen sok asztalos vállalkozás működik, amelyek folyamatosan munkaerőhiánnyal küszködnek. A válság ellenére folyamatosan hirdetnek munkaerő-felvételt. 2008-ban a Veress Ferenc Szakképző Iskolában 23 asztalos tanuló végzett. Közülük mindössze ketten dolgoznak a szakmájukban, a többiek más területen helyezkedtek el. Ilyen adat ismeretében vajon értelmes kijelentés-e az, hogy kevés az asztalos a munkaerőpiacon? Jelenleg nincs olyan információs csatorna, amely annak a területnek az igényeit vagy érdekeit közvetítené az RFKB felé, amelyet döntően az egyéni vállalkozói kör fed le. Így aztán a bizottságok nem látják ezt a területet, döntéseiknél nem tudják figyelembe venni érdekeiket. Pedig ma Magyarországon – eltérően az EU legfejlettebb országainak munkaerőpiacától – egymillió fölött van az egyéni, valamint a mikro- és kisvállalkozók száma. Ezért hiba, hogy olyan külföldi szakképzés-szervezési szisztéma magyaror-

17

Vélemény szági bevezetésére került sor, amely országok munkaerőpiaca, gazdaságának szerkezete nem hasonlít a hazaira. Az új struktúrában a kormány a szakképzés rendszerén keresztül lényegében ismét csak a multinacionális nagyvállalatok profitszerző képességét finanszírozza. Az előbb azzal példálóztam, hogy a tervgazdálkodás évei­ ben a vállalatok hogyan közvetítették igényeiket a képzők felé. Jelenleg a vállalatok az RFKB felé jelzik szakmunkásigényüket, melyet az RFKB a szakképzés-szervezési társulásokon keresztül érvényesít a képzők felé. Vajon miért érzik a szakképzés szereplői közül sokan azt, hogy a régi beidegződések újraélednek? Csakhogy míg a szakképzésben ismét bevezették a tervgazdálkodást, addig a gazdaságban és a munkaerőpiacon (és más egyéb piacon) nincs tervgazdálkodás. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a tervgazdálkodással szabályozott szakképzés egy olyan gazdasági rendszer munkaerőigényét akarja kielégíteni, amelytől távol áll a tervezhetőség. Másképp fogalmazva, egy nem tervezhető rendszer munkaerő szükségletét próbálják az RFKB-k megtervezni. Elképesztő, hogy húsz évvel a rendszerváltás után ennyire félreértelmezik a szakképzés és a gazdaság kapcsolatát, ilyen mértékben újraéledt a „tervgazdálkodás” szemlélete. Nem lenne gond a „tervgazdálkodással”, ha az RFKB pontosan fel tudná mérni a jövőbeli munkaerő-piaci helyzetet. De nemhogy a jövőbelit, még a jelenlegit sem tudja pontosan megismerni. Egyrészt a már fentebb elmondottak miatt, másrészt azért, mert a nagyvállalati munkaerőigényt egy-két évvel korábban összeállított – rendkívül hiányos és távolról sem reprezentatív – felmérés alapján igyekszik feltérképezni. Márpedig a gazdaság egyes ágazatai olyan gyorsan változnak, hogy ami pár évvel ezelőtt hiányszakmának számított, azt olykor egy-két év múlva már a kihaló szakmák között tarthatják számon. A jelen kor leghatékonyabb gazdaságaira nem a tervezettség, hanem a szabályozottság a jellemző. A szabályok azokat a kereteket jelölik ki, amelyek mentén a gazdaság szereplői tevékenykedhetnek. Nem lenne ördögtől való gondolat, ha – hasonlóan a gazdasághoz – a szakképzés szereplői számára nem terveket, hanem kereteket adnának. A tervgazdálkodás már most látható módon megbukott, hiszen éppen azokon a területeken van nagyarányú munkaerő-leépítés, amely területeken az RFKB korábban kiemelten támogatott szakmákat jelölt meg. Az persze külön kérdés, hogy a gazdaság jelenlegi állapotában a leendő munkavállalók számára nem az a fő probléma, hogy nem olyan szakmával rendelkeznek, amely „keresett” a munkaerőpiacon, hanem az, hogy nincs és nem is képződik kellő számban annyi munkahely, ahol a frissen végzettek elhelyezkedhetnének. Mi több, még a meglévő munkahelyek száma is csökken. Ezért nyilván nem az új szakképzés-szervezési struktúra a felelős. Persze a korábbi sem volt tökéletes, számos sebből vérzett az is. Egyik szisztéma sem tud mit kezdeni azzal, hogy hosszú távon (5-10 éves távlatban) minden 100 szakmunkásból átlagosan kb. 10 marad az eredeti szakmájában, a többiek más területen keresik boldogulásukat. Ennek

18

ÚJ KATEDRA

nincs köze sem a képzési rendszerhez, sem a pillanatnyi munkaerő-piaci helyzethez, sem pedig ahhoz, hogy egy szakma divatos-e vagy sem. Azonban amikor az RFKB irányokat és arányokat határoz meg, talán érdemes lenne ezt a jelenséget is figyelembe venni. (Így például az Észak-alföldi Régióban az RFKB a kőműves szakmát – „hiány”-szakmaként – a kiemelten támogatott körbe sorolta, miközben a régió szakképző iskolái évtizedeken keresztül a kőműves szakmunkások ezreit bocsátották ki. Ezek az emberek itt élnek közöttünk, de – nyilván okkal – nem akarnak egy vállalatnál kőművesként dolgozni, amelyért nem biztos, hogy ők hibáztathatók.) Ugyancsak független a szakképzési rendszertől az a probléma is, hogy a ma szakiskolába jelentkező fiatalokat már nem lehet olyan színvonalon a szakmai ismeretekre megtanítani, amelyekre a 15-20 évvel ezelőtti fiatalokat még meglehetett. Abban az időben (vagy még régebben) a nagyvállalati szakmunkás-életpálya még a jól tanulóknak is vonzó lehetett. Ma már a közepes tanulóknak sem az. A szakmai és vizsgakövetelmények, valamint a szakiskolai tanulók képességei között hatalmas szakadék tátong. A szakiskolák többségében az oktatók egyre kevésbé pedagógiai, sokkal inkább szociális jellegű tevékenységre kényszerülnek. A pedagógusok az egyre agresszívabb fiatalok megfékezésével, az iskola vagyontárgyainak megvédésével, illetve saját testi épségük megóvásával vannak elfoglalva. Új jelenség, hogy a cigány származású tanulókkal a vállalkozók nem akarnak tanulószerződést kötni a szakmai gyakorlati képzés idejére. Eközben a cigány tanulók száma ebben az iskolatípusban rohamosan emelkedik, így ez a probléma rövid időn belül hatalmas feszültséghez fog vezetni. A jogszabályok előírják, hogy mely szakmákban kötelező a szakmai gyakorlati képzést vállalkozásoknál megszervezni. Ugyanakkor az adótörvények közelmúltbeli megváltozása olyan hátrányosan érintette a tanulók gyakorlati képzését felvállaló vállalkozókat, amelynek hatására tömegesen mondták fel a tanulószerződéseket. (Más kérdés, hogy később a jogszabály korrekciójára került sor, így a körülmények csak olyan mértékben romlottak, amely már elfogadható a vállalkozók számára.) Iskolai tanműhelyek viszont – éppen a fent hivatkozott jogszabályok miatt – nem állnak kellő számban rendelkezésre, és forrás sincs a kialakításukra. A szakmai gyakorlati képzés vállalkozásoknál tanulószerződés keretében történő megszervezése kapcsán el kell mondani, hogy nagyon sok vállalkozás a tanulók szakmai gyakorlatát kitűnőre értékeli, miközben a szakmunkásvizsga előtt a képző intézményeknek néhány hónapos vizsgafelkészítőt kell tartani a tanulóknak azért, hogy ne bukjanak meg. A kamara ugyan vizsgálja a vállalkozókat abból a szempontból, hogy rendelkeznek-e tanulóképzéshez előírt feltételekkel, de túlságosan nem keménykedhetnek, mert akkor alig maradna olyan vállalkozás, amely minden tekintetben megfelel az elvárásoknak. Ugyancsak hatalmas a szakadék a szakmai és vizsgakövetelmények és a vállalatok által a szakmunkásoktól elvárt

2009. november

ÚJ KATEDRA

készségek között. Eközben a döntéshozók rózsaszín álmokból szőtt elvárásokat támasztanak az iskolákkal szemben. Elgondolkodtató, hogy míg a szakiskolások 60-70%-a funkcionális analfabéta, vagyis az írott szöveget nem vagy csak nagy nehézségek árán tudják értelmezni, valamint 90% fölött van azok aránya, akik a követelmények töredékét sem képesek elsajátítani, addig az írásbeli szakmunkásvizsgán a tanulók több mint 90%-a sikeresen levizsgázik. A Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságok által a szakmák három csoportba sorolása és ezzel az „arányok” meghatározásának célja az, hogy a képzőkön keresztül a fiatalokat olyan szakmák tanulása felé terelje, amelyek a „kiemelten támogatott” csoportba tartoznak. Ez mindenképpen egy adminisztratív, felülről elrendelt korlát mind a képzők, mind a fiatalok irányába. A szakiskolások társadalmi rétegződését figyelembe véve olyan szakmák tanulása felé terelni a tanulásban egyébként is alulmotivált tanulókat, amelyeket csak felülről jött nyomásra kénytelenek tanulni, több mint felelőtlenség. Már csak azért is, mert a 18 éves korig tartó tankötelezettség miatt a fiataloknak mindenképpen tanulniuk kell valamit, még akkor is, ha nem feltétlenül azt, amit egyébként szerettek volna. A szakképzők nemcsak szakmunkás-utánpótlási feladatokat, hanem közoktatási feladatot is ellátnak. A két funkciónak eltérőek a céljai, mégis egyszerre kell a képzőknek a két feladatot ellátniuk, úgy, hogy a kettős feladatellátásból eredő ellentmondások feloldása senkit nem érdekel. A közoktatási feladatokra és az iskolai rendszerű szakképzésre igaz, hogy az eredményes munkához egyszerre van szükség hosszú távon is kiszámítható stabilitásra és az új kihívásokhoz alkalmazkodó változásra. E két feltétel egyszerre történő teljesülése látszólag ellentmond egymásnak, de lehet olyan kereteket és feltételeket teremteni, amely közepette a stabilitás és a változás jól megfér egymással. A jelenlegi keretek és feltételek azonban nem ilyenek. Stabilitás egyáltalán nincs, a változások sok esetben átgondolatlanok, ötletszerűek, szakmaiatlanok. Az új rendszerről nyilatkozóktól gyakran elhangzik: a korábbi kínálat vezérelte képzési piacról át kellett térni a kereslet vezérelte piacra. Aki azonban ezt mondja, úgy vélem, tévúton jár. Itt ugyanis két piacról van szó. Az egyik a munkaerőpiac, a másik a képzési piac. Mint minden piacnak, így e két piacnak is két: keresleti és kínálati oldala van. Megfigyelhető, hogy akik valamelyik piacról beszélnek, oly módon teszik, mintha az adott piacnak csak egyik (vagy a keresleti, vagy a kínálati) oldala volna, és a másik oldal nem is létezne. Ez a kisebbik baj, nagyobb az, hogy egyrészt nincsenek tudatában a kétféle piac létezésének, másrészt összekeverik a két jól elkülöníthető piac keresleti és kínálati oldalát. A munkaerőpiac kínálati oldalán a munkavállalók, vagyis a már végzett szakmunkások, keresleti oldalán a munkáltatók vannak. A képzési piac keresleti oldalán (iskolai rendszerű képzés esetén) a nyolcadikos (vagy tizedikes) tanulók és azok szülei, míg kínálati oldalán a képzők állnak a maguk képzési kínálatával.

2009. november

Vélemény Látható, hogy a kétféle piac keresleti és kínálati oldalán nincs semmiféle átfedés. A közvélekedéssel ellentétben tehát az iskola nem része a munkaerőpiacnak sem a keresleti, sem a kínálati oldalon. A munkaerőpiacot és a képzési piacot kettő-öt év választja el egymástól, épp annyi idő, amennyi ahhoz szükséges, hogy a nyolcadikos (vagy tizedikes) diák eljusson a szakmunkásvizsgáig. Egy példával megvilágítva a helyzetet: ha valaki bútort akar készíttetni, akkor az asztalosműhelynek kell leadnia a megrendelést, és nem annak az erdésznek, aki az asztalosüzemnek szállítja a fát. Éppen ezért nagyon fontos, hogy ha munkaerőpiacról vagy képzési piacról beszélünk, tudjuk, miről van szó. De sokan nem tudják. Nézzük ismét a vállalati igényeket! Amikor egy vállalat szakmunkásigényét ki akarja elégíteni, azt csak a már szakmával rendelkezők köréből tudja megtenni. A vállalatoknak lehetőségük lenne arra, hogy közvetlenül a továbbtanuló fiatalokat meggyőzzék arról, hogy az általuk „keresett”, de a tanulók által „került” szakmát válasszák, bemutassák a hiányszakmák előnyeit. De nem ezt tették régen sem, most sem ezt teszik, és a jövőben sem fogják ezt tenni. Ha nincs elég keresett szakmunkás, akkor a vállalat leadja a „megrendelést”. Korábban az illetékes elvtársnak, most az RFKB-nak, mert úgy gondolja, a képzőknek az a dolguk, hogy az ő szakmunkásigényüket „legyártsa”. Az előbbi példával élve, a helyzet ahhoz hasonlatos, mintha a bútor megrendelője nem az asztalosüzemnek, hanem az erdésznek adná le a megrendelést. A vállalatokat nyilvánvalóan mindaddig nem érdekli, hogy az adott szakma a tanulók körében mennyire „divatos” vagy „került”, amíg a rendszer számukra elfogadható szinten biztosítani képes a szakmunkásokat. Nem szabad szó nélkül elmenni amellett, hogy ma Magyarországon – bizonyos feltételek megléte esetén – bárki alapíthat iskolát. Azoknak a kamaráknak, amelyekben a nagyvállalati kör a leginkább befolyással rendelkezik, lehetőségük lenne önálló szakképzőket alapítani munkaerőigényük kielégítésére. De nem teszik! Mindaddig nem is teszik, amíg a jelenlegi rendszer közpénzből finanszírozva kielégíti az igényeiket. Ők egyszerűen csak jövőbeni termelési eszközként tekintenek a fiatalokra. Számukra sokkal egyszerűbb megoldás, ha az RFKB-n keresztül az iskolákra hárítják azt a feladatot, ami egyébként nem az iskoláké. Az iskola egy szakmát csak megtanítani képes. Pontosabban csak képes lenne, ha a követelmények összhangban lennének a szakiskolások mentális befogadóképességével. Arra azonban biztosan nem alkalmas, hogy valamely „került” szakmával egy multinacionális vállalatnál elérhető életpálya előnyeiről és szépségeiről meggyőzze a fiatalokat. Erre csak a vállalatok lennének képesek és alkalmasak. Az iskola ugyanis nem a munkaerőpiacnak, hanem a képzési piacnak a szereplője. A RFKB mégis a munkaerőpiac szereplőit elemezve fogalmaz meg elvárásokat a képzők felé, anélkül, hogy a képzési piac sajátosságait figyelembe venné. Vagyis amikor a jövőbeli szakmai képzés arányait és irányait meghatározza, akkor a munkaerőpiac múltbeli információira tá-

19

Vélemény

ÚJ KATEDRA

maszkodik, illetve semmilyen információja sincs a képzési piac szereplőinek igényeiről. Megdöbbentő, de tény: előfordulhat, hogy a bizottságok tagjai között egyetlen olyan személy sincs, aki a képzési piac hétköznapi bugyraiban otthonosan mozogna. Így a döntések jelentős része azért elhibázott, mert hiányzik a megfelelő információ, sőt sok esetben valószínűleg azt sem tudják, hogy ez a helyzet fennáll, vagyis hogy információk hiányában hozzák a döntéseket. A képzők, bár nem szereplői a munkaerőpiacnak, mégis a két piac közötti kapcsolatot ők teremthetik meg. De ezt a kapcsolatot olyan módon semmiképpen sem tudják megvalósítani, ahogyan azt ma elvárják tőlük. A kétféle piac időben túlságosan távol van egymástól ahhoz, hogy a képzők a beiskolázás szempontjai között hangsúlyosan vegyék figyelembe a gazdaság elvárásait. Mi több, az új rendszer nemhogy közelítené egymáshoz a kétféle piacot, hanem – óriási anyagi ráfordítással – távolítja egymástól. A szakképzés-szervezési társulások tanulólétszámát a szakképzésről szóló törvény minimum 1500 főben rögzíti. Egy újabb teljesen felesleges, értelmetlen és értelmezhetetlen (miért pont 1500 fő?) adminisztratív korlát. Bevezetését

azzal indokolták, hogy a régi rendszer úgymond „átláthatatlanul szétaprózott” volt, nem pedig azért, mert a gazdaság részéről valamilyen igény ezt indokolta volna. Érthetetlen, hogy az oktatási kormányzat vajon miért nem látott át egy viszonylag nem túl nagy rendszert. A helyzet az, hogy a magyar gazdaság szerkezetéhez egy még a korábbi rendszertől is szétaprózottabb képzési rendszer tudott volna legjobban alkalmazkodni. Úgy tűnik, a józan észt felülírja a mindenáron való központosítás csinovnyik szemlélete. Persze az új struktúrának vannak pozitív előremutató elemei is. Az új OKJ ilyen elem, bár a moduláris rendszerhez illesztett vizsgarend túlzottan bonyolult és bürokratikus, illetve a szakmai és vizsgakövetelményeken is akad csiszolnivaló. Ha már létrejött ez az új struktúra, amely számos elemében rosszabb, mint a korábbi volt, ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne jobbá tenni. Lehetne. A zsákutcából kivezető útra világos és logikus javaslatok léteznek. De ez már egy másik történet! Kathy Zsigmond igazgató, Veress Ferenc Szakképző Iskola, Hajdúböszörmény

KÖZoktatás kérdéskör

pedagógusoknak, közoktatási szakértőknek és az intézményfenntartói feladatokért felelős szakembereknek is. Amennyiben további közoktatási problémához kapcsolódó kérdése merülne fel, közoktatási és munkajogi szakemberekből álló szakértői szolgálatunk segít önnek a megfelelő válasz megtalálásában. Honlapcímünk: www.complex.hu/ kozoktatas. (A kötet ára: 3000 Ft + 5% áfa, 3150 Ft.)

Aktuális KÖZoktatási kérdések és válaszok A népszerű KÖZ­ok­tatás – kérdések és válaszok című folyóirat, amelynek nagy része előfizetőink által beküldött kérdésekből és szakértőink válaszaiból áll, négy éve segíti az olvasók mindennapi munkáját. Kötetünkben az elmúlt időszak legérdekesebb kérdéseit válogattuk össze, a válaszokat azonban a 2009. október 1-jén hatályos jogszabályoknak megfelelően átdolgoztuk. A példatár az Ön előtt álló feladatok megoldásához nyújt segítséget, hiszen gyakorlati oldalról közelíti meg a felvetett szakmai kérdéseket. A KÖZoktatás Kérdéskör című könyvvel elsősorban a nehezen értelmezhető jogszabályok alkalmazásához kívánunk segítséget nyújtani, azáltal, hogy az aktuális és sokakat érintő témakörökből gyűjtöttünk össze válogatást. Figyelmébe ajánljuk ezért nem csupán intézményvezetőknek, hanem

20

Játékunk eredményhirdetése Előző lapszámunk Kottavarázs rovatában meghirdetett játékunk kérdéseinek helyes válaszai: 1. Melyik színház tagja jelenleg Papadimitriu Athina? Budapesti Operettszínház 2. Melyik színház tagja Trokán Anna? Budapesti Kamaraszínház 3. Melyik színház tagja Trokán Nóra? Kecskeméti Katona József Színház Az OK Cast Produkciós Iroda jóvoltából Papadimitriu Athina Latin érintés című albumát nyerte: Szebeni Gyuláné, Budapest Bereczkiné Nagy Erzsébet, Karcag Nyereményüket postáztuk.

A szerkesztőség

2009. november

ÚJ KATEDRA

Sulitéka

A gyerekek versenyeztetése a fő probléma Budapesten járt Elliot Aronson Columbine után című, diákgyilkosságokat elemző szociálpszichológiai tanulmánya magyar fordításának megjelenése alkalmából igen nagy érdeklődés mellett szólt az iskolai agresszió lehetséges okairól és kezelési módjairól a budapesti Városháza Dísztermében rendezett Tolerancia napon a kaliforniai Stanford Egyetem nyugalmazott professzora, a tudományos munkásságával jelentős eredményeket elért és elismeréseket szerzett Elliot Aronson. Miért üti meg a gyerek a tanárt? Mi visz rá két, rendezett családból érkező fiatalt, hogy egy nap vérfürdőt rendezzen iskolájában? Kik hibáztak? Csak ők? A szülők vagy a tanárok? Esetleg az osztálytársak? És hol a média felelőssége? A kérdések egymást szülik. 1999. április 20. nemcsak Amerikában, de Európában is megváltoztatott valamit: az iskola többé nem számít nyugodt, biztonságos helynek, a Columbine-ban történt tragédia – melynek során Eric és Dylan végzett tizenkét diáktársával és egy tanárával – ezt tudatosította a világban. Az akkori sokk kínos kérdéseket vetett fel, de a közvélemény többnyire csak egyre volt kíváncsi: ki a hibás? Ez ugyan tisztázó szándékú, de épp az önvizsgálatot utasítja el – állítja a pszichológus. „Mások hibáztatása remek társasjáték. A média, az agresszív számítógépes játékok, a vallás térvesztése a legtipikusabb bűnbakreakciók. Ennek megállapítása után jöhettek az azonnali eredményt hozó megoldások: fémdetektorok felállítása az iskolákban, az átlátszó hátitáskák kötelezővé tétele, a tízparancsolat kifüggesztése a folyosókon, sőt akár a diákok megfigyelése is. Ezeket hívom én tipikus kútlezáró megoldásoknak. Nem az okokat keresik, csak megnyugtató látszateredményeket akarnak. Nyilvánvaló, ha átvilágítják a gyerekeket, ki lehet szűrni sok mindent, de annak megértéséhez nem jutunk közelebb, hogy Eric és Dylan miért tették azt, amit. Engem pedig ez érdekelt” – fogalmazott a professzor. „Ericet és Dylant osztálytársaik kívülállóknak, darkoknak, gótoknak tartották, mert fekete ruhában jártak, télen-nyáron hosszú viharkabátot viseltek, és meglehetősen maguknak valók voltak” – írja könyvében Aronson, aki arra a következtetésre jut, hogy a gyilkosság valódi oka a frusztrált elszigeteltségben keresendő. „A verseny elszigeteli a gyerekeket, ilyen közegben nincs tapasztalatuk egymásról, és csak egy valami nyújt biztonságot: a másikra aggatott bélyeg.” Állítja: a gyerekek versenyeztetése a fő probléma. Emiatt a diákközösségben hierarchia alakul ki, ahol az „erősek” folyamatosan érzékeltetik a hatalmukat a „gyengékkel” szemben. Lealáznak, kirekesztenek, ha „nem vagy olyan, mint ők”. A magyar iskolai erőszak szimbolikus eseteiről, a tanárverésekről így vélekedett: „Nem ismerem túl jól az eseteket, egyvalami azonban biztos: a látszat ellenére nem a tanároknak szól az erőszak. Ez a vandalizmus – s idetartozik az épületrongálás is – az iskolát támadja. Az amerikai diákgyilkosságok mögött a többiektől elszenvedett megaláztatások okozta tömérdek frusztráció áll. A magyar helyzet más természetű: ha unalmasak az órák, ha nem foglalják le a gye-

2009. november

rekeket, akkor feleslegesnek érzik magukat, és fellázadnak, még a tekintély ellen is.” Aronson, ha nem is menti fel a médiát, úgy véli: az erőszakban nagyon kevés szerepe van. Mozaikmódszeréről szólva elmondta: a hetvenes években a Texas állambeli Austinban egyik napról a másikra bevezették az integrációt: a spanyolajkúak, az afro-amerikaiak és a fehérek hirtelen egy osztályba kezdtek járni. Először azonban nemhogy csökkent volna, de nőtt az agresszió, hiszen az akkori oktatás versenyszelleme felerősítette az ellentéteket. Ezen segített túllépni a mozaik­módszer: a lecke egy részét a csoport egyik tagja csinálta, a többit egy másik. Saját érdekük volt, hogy összefogjanak, és az új helyzetben, amikor egyszerre csak partnerként tekintettek egymásra, megváltozott az egymás iránti attitűdjük: az agresszió egyből csökkent, a tolerancia nőtt. Saját érdekükben kellett észrevenniük a másik jó tulajdonságait, az értékeit. A pszichológus állítja: ez a fejekben dől el. „Ha valaki a csapattársam, arra máshogy nézek, az egyből megszépül.” A két iskolatípus különbsé­geit bizonyítandó, légi felvételeket készítettek egy hagyományos, illetve egy integrált, kooperációs módszerrel dolgozó iskola udvara felett a szünetekben. A különbség döbbenetes volt: amíg előbbinél klikkeket lehetett látni, addig utóbbinál arányosan oszlottak el a tanulók. „Meg kell egymást tapasztalni! Természetesen hasznos lehet egy jó könyv vagy egy film, de a részvétellel, az együttműködés élményével egyik sem ér fel!” Elliot Aronson úgy látja, az elmúlt években nem nőtt az erőszak. „Noha vannak olyan gazdasági periódusok, amikor ez megugrik és hirtelenszerűen emelkedik – vélte –, ám ez összességében nem zárja ki, hogy a tendencia csökkenjen. Az embereknek meg kell tanulniuk egymással beszélni, és meg kell tanulniuk tisztelni a különböző értékeket. Ezt pedig a gyerekeknél a leghatásosabb elkezdeni, hiszen kilencévesen jó irányba is könnyebben befolyásolható valaki. Egyértelműen a gyerek a kulcs. Bennük kell megállítani a gyűlöletet, és ráébreszteni őket, hogy az agresszió nem vezet sehova. Ha így nőnek fel, az már egy sokkal toleránsabb, elfogadóbb társadalom lesz.” A tiltásról is elmondta véleményét: nem megoldás, mert az mindig vonzóbbá teszi a tiltott dolgot. S végül sommás megállapítást jelentett ki az agresszió elkerülésére: „Ha van szeretet a családban, akkor az erőszak nem tud befészkelődni.” (Forrás: internet)

21

Sulitéka

ÚJ KATEDRA

Örök mintául szolgál az értelmiség számára Jakab Antal nem alkudott kényelemből, érdekből vagy félelemből Megjelent Varga Gabriella és Vencser László Megalkuvás nélkül című könyve az idén száz éve született Jakab Antalról, a gyulafehérvári (erdélyi) egyházmegye egykori nagy püspökéről. „Jakab Antal életpályája túlmutat az egyházi szolgálat szerepkörén (…), örök mintául szolgál a népéért felelősséggel és alázattal munkálkodó, közössége vezetését vállaló értelmiségi számára. Egy élet a céltudatos folytonosság és a másokra figyelés jegyében. (…) Értjük-e ma ezt? Vajon érti-e a ma embere, hogy milyen is az effajta sors? (…) Ismerjük-e mi, mai nemzedék, igazi közösségi értékeinket? (…) Nyúlunk-e bátran hagyatékunkhoz, és hasznosítjuk-e mai életünkben vagy az új körülményekre való hivatkozással csak történelemnek tekintjük, felmenteni próbálva magunkat a cselekvés felelőssége alól, (…) két évtizedes helyben topogásunkra, megalkuvásainkra mentségeket és nem megoldásokat keresve?” – teszi fel húsbavágóan őszinte, a létezés lényegére tapintó kérdéseit a könyv utószavában Borsos Géza, a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány kuratóriumának elnöke. „A nagy embereket – a szenteket is! – nem az különbözteti meg kortársaiktól, hogy nincs bennük emberi gyengeség vagy különlegességüket aláhúzó, nemegyszer számunkra szokatlan jellemvonás. A nagy embereket az különbözteti meg kortársaiktól, hogy ha egyszer rátaláltak, többé soha nem tévesztik szem elől a célt. Az egyszer megismert – igaz – útról nem térnek le bámészkodni vagy virágot szedni. Nem Varga Gabriella publicista és Vencser László teológus profes�szor beszédes címet választott Jakab Antal portréját megrajzoló kötetük címének: Megalkuvás nélkül. A püspök úr sok megpróbáltatással járó történelmi időkben élt, és jelleme, személyisége ugyanolyan törhetetlen apostoli alkat volt, mint ikonná magasztosult elődjéé, Márton Ároné. A több mint háromszáz oldalas könyv jelentős forrásértékű dokumentumgyűjtemény – ötvenoldalnyi színes fotóalbummal kiegészítve. Az érdeklődő olvasó azonban nem valami lexikális adatgyűjteményt talál lapjain. A szerzők – eredeti szándékuknak megfelelően – életszerű és élvezetes olvasmányként tárják a nagy püspök életét elénk. Írásuk nyomán megismerszik egy korszak, és kirajzolódik a tragikus sorsú főpásztor nemes arcéle. A könyv különös értéke, hogy minden pátosz nélkül, közvetlen emberi gesztusokkal mutatja meg nekünk őt. Következetes és szigorú egyházvezetőt ismerhetünk meg, egyszersmind derűs, kedves és esendőségét vállaló embert, akinek tartását és egy nemzedéket meghatározó tekintélyét éppen megalkuvást nem ismerő őszintesége alapozta meg. (Csíksomlyó Magazin, 2009)

22

állnak meg az elért sikerek babérjain megpihenni. Nem alkusznak kényelemből, személyi érdekből vagy félelemből – se magukkal, se korszellemmel, se másokkal” – írja dr. Tempfli Imre teológus, történész, a stuttgarti Szent Gellért Magyar Katolikus Egyházközség lelkésze a közel négyszáz oldalas kötet előszavában. A könyv civil és papi szerzője mindent megtett azért, hogy az Előszóban és az Utószóban Jakab Antalról megfogalmazottak tisztán és világosan kerüljenek az olvasó elé. Igyekeztek az életével kapcsolatos, minden ma fellelhető dokumentumot megismerni, egyéniségének, munkásságának tanúit, tanártársait, tanítványait, egyházmegyéje papjait, családtagjait megszólaltatni. Az eredmény önmagáért beszél: a könyvet elolvasva azt érezzük, mint egykori tanítványa, Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke: „Ha rá gondolok, betölt a belőle áradó határozottság, csendes alázatos konokság, az a fény, mely mindent olyan egyszerűvé tesz. (…) Élő szenttel nemigen találkoztam, de úgy gondolom, Jakab Antalt megismerve, hogy nagyon jó lehet közéjük tartozni.” Egykori tanáráról írt, személyes hangú emlékezésében Vencser László így fogalmaz: „Olyan emberrel és püspökkel találkozik ebben a könyvben az olvasó, aki születése által kapott tehetsége, a nevelés, a szorgalmas tanulás, a fáradtságot nem ismerő önképzés révén egy egyházának, híveinek, népének, papjainak áldást jelentő életet tudott felmutatni. (…) Úgy teljesítette szolgálatát, hogy közben megtette a legfontosabbat: egy vallásellenes, egyházellenes és kisebbségellenes rendszerből átmentette Márton Áron örökségét.” Jakab Antal szülőfalujában, Kilyénfalván járt általános iskolába, majd Gyergyószentmiklóson középiskolába. Felsőfokú tanulmányait Gyulafehérváron és Rómában végezte. Tanárként, majd püspökként is folyamatosan képezte magát. Magyarul, románul, latinul, olaszul, németül, franciául és angolul beszélt. Mintha mindig is tisztában lett volna azzal, hogy az élete örökös harcban telik el. Akinek nem volt fogalma eddig arról, hogy milyen pusztítást végzett az első világháború az olyan kicsi erdélyi falucskában is, mint Gyergyókilyénfalva, az igen érzékletes leírást kap a könyvből. Az első világháború minden elképzelést felülmúlóan tette próbára a hétgyermekes Jakab család életét is. Nem kímélte a családot a második világégés sem: Antal öccse, Menyhért, bár írásos értesítés sohasem erősítette meg, valószínűleg a fronton esett el vagy orosz fogságban hunyt el. A „felszabadítás”

2009. november

ÚJ KATEDRA

után néhány évvel egyértelművé vált, hogy a kommunista vezetők fő ellenségüknek az egyházakat tartják. Az állam megfosztotta a gyulafehérvári egyházmegyét óvodáitól, általános, közép- és főiskoláitól, és elkobozta a fenntartásukat szolgáló vagyonát is. Felszámolták nyomdáit, megszüntették folyóiratait. (Évtizedekig az éves falinaptár volt Erdély egyházmegyéinek egyetlen engedélyezett kiadványa.) Olyan vezetőket szerettek volna látni az egyház élén, akik vállalják a rendszerbe való teljes beilleszkedést. Az együttműködésre nem hajlandó Márton Áron püspököt letartóztatták, Jakab Antalt, akit a püspök titkos utódjának nevezett ki, közel tizenhárom évig börtönbe zárták. Szabadulása után – pedig akkor már 1964-et írtunk! – újabb csalódások érték: a börtönviselt papok gyakran évekig nem kapták meg az államtól a szükséges működési engedélyt, természetesen sokáig ő sem kapott állást. Jakab Antal, fizikai ereje visszatértével, hogy eltartása ne okozzon gondot rokonainak, minden lehetséges földmunkában részt vett. Paptársai többsége örömmel fogadta, de néhányan nem akartak találkozni vele, mint börtönviselt emberrel. Így járt több iskolatársával és ismerősével is. Sok feljelentést írtak ellene. Két plébános sem engedte meg, hogy szülőfalujának templomában misézzen. Visszatérve végre a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola katedrájára, kiderült, hogy az épületegyüttes egy részét elvették, összezsúfolva, salétromos falú épületekben tudták elhelyezni növendékeiket, de nem vártak különb körülmények a tanárokra sem. „Fürdőszobájuk” a szobájukban volt: egy hideg vizes csap. Az oktatás azonban magas színvonalon folyt az intézményben. Csedő István tekerőpataki plébános így emlékszik vissza egykori tanárára: „Előadásaiban igényes volt. A néha száraz jogi Úttörő kommunikációkutatás Lapunk felelős szerkesztője, Varga Gabriella elsőként végzett kommunikációkutatást az erdélyi római katolikus egyház viszonylatában. A gyulafehérvári római katolikus egyházmegye kommunikációja a rendszerváltozás előtti évtizedben, dr. Jakab Antal megyéspüspöki ideje alatt címet viselő, ám valójában az egyház kommunista diktatúra ideje alatti kommunikációját csaknem teljes egészében áttekintő munkája a Szent István király által alapított főegyházmegye millenniuma és a Jakab Antal-centenárium mellett a Magyar Nyelv Éve előtt is tiszteleg. A magyar nyelv ékességét felmutató és féltő versekkel, valamint tizenhárom nem mindennapi melléklettel tarkított kötet különlegessége, hogy ingyenes: a szerző minden érdeklődőnek megküldi, aki jelzi igényét a [email protected] e-mail címen.

2009. november

Sulitéka anyagot is élményszerűen oldotta fel az életéből vett tapasztalataival. Megkövetelte a fegyelmet és a pontosságot.” Bara Ferenc, Jakab püspök volt titkára, jelenleg csíkdánfalvi plébános emlékeiben is hasonlóképpen él tanára: „Szerettem őt, mint tanárt. Annyira precíz volt, és annyira ismerte és szerette az anyagot, amit leadott, hogy én is megkedveltem az általa tanított tantárgyakat. (…) Szigorú tanár volt, sokat követelt, a maximumot. Nagyon szeretett tanítani. Hivatásszerűen tanított, felülmúlhatatlan szaktudással, magas igénnyel önmagával és növendékeivel szemben.” Segédpüspökké szentelése sem mindennapi körülmények között zajlott. Az állam félt a külföldi vendégek jelenlététől, illetve a lehetséges tömegmegmozdulástól, nem engedélyezte tehát, hogy Márton Áron a kolozsvári Szent Mihály-templomban szentelje fel Jakab Antalt. Így Rómában szentelte püspökké VI. Pál pápa, aki Márton Áront is meghívta, de ő ezt – tiltakozva a román állam magatartása ellen – nem fogadta el. A püspökszentelés körüli konfliktusok már előrevetítették árnyékát annak, hogy továbbra sem lehetséges az ellenséges magatartású, ateista, magyar- és katolikusellenes állam követeléseit egyeztetni az egyház elvárásaival. „Emberfeletti dolog volt a kommunista diktatúra évtizedeiben megmaradni magyarnak és katolikusnak, építeni lelkeket és templomot, megkeresve és kihasználva a tiltó törvények tömegében a réseket, apró lehetőségeket” – olvashatjuk erről Kolumbán Csilla hitoktató, Jakab Antal unokahúga írását a könyvben. „Rendkívüli feladatok teszik próbára ma is, amikor népe nehéz sorsa már a világközvéleményt sem hagyja közömbösen. (…) Jakab Antal olyan korban került vezetői posztra, amikor a romániai magyar nemzetiségi diszkriminációnak külön egyházpolitikai vonatkozásai is vannak” – közölte Virt László az akkor nyolcvanéves Jakab püspököt köszöntő cikkét az Új Ember 1989 tavaszán. Jakab Antal a legnagyobb harcot az úgynevezett „numerus clausussal” szemben vívta, amely jelentősen korlátozta a kántoriskolába és a teológiai főiskolára felvehető diákok létszámát. Az ötvenes évekkel ellentétben ekkortájt „a hatalom emberei kifelé az együttműködés és békekeresés színében tetszelegtek, de intézkedéseikkel a nemzeti kisebbségekhez tartozó népcsoportok felszámolását tűzték ki célul” – olvashatjuk a könyvben. Az állam „együttműködéséről” és „békekereséséről” Jakab püspök egykori munkatársa, Máté Pál visszaemlékezéséből tudhatunk meg részleteket: „1990 januárjában pár lelkes fiatal román katonatiszt szedte össze a püspökségen lévő lehallgató készülékeket. Egy a püspöki palota főbejárata mellett egy telefonos dobozban volt elrejtve. Egy régebbi készüléket Márton Áron püspök dolgozószobájának parkettapadlója alól szedtek ki…” A gyulafehérvári intézet azonban fellegvára maradt a katolikus magyarságnak, annak a papképzésnek, amely Márton Áron és Jakab Antal irányításával nem volt hajlandó az államhoz „lojális” békepapokat útjukra bocsátani. (Kairosz Kiadó, 2009) H. Gábor Miklós

23

Sulitéka

ÚJ KATEDRA

„Énekelni, ha szeretsz, nagyon boldog lehetsz” Béres József harca három plusz egy hungarikumért Béres József, a család nevét viselő vállalkozás vezetője eddig testi nyavalyáinkon igyekezett segíteni cseppekben adagolt készítményeivel, a Béres Egészség Hungarikum Programmal és a tokaji borával. Idén napvilágot látott Szép magyar ének című gyűjteményes kötetével már szellemi és lelki táplálékkiegészítőkkel is szolgál minden zeneszerető embernek. – Erdélyi Zsuzsanna írja szépen könyvét ismertető re­ cenziójában, hogy vannak gyerek- és ifjúkori dalélményeink, amelyek az idők során elhomályosulnak, és gyakran már csak címek, félsorok, dallamfoszlányok maradnak meg bennünk. „Ilyenkor kell elővenni ezt a könyvet, és kiegészíteni a botor emlékezetet, élettel telíteni meg a múlt emlékeit, fölidézni képeit, színeit, zsongító hangjait.” – Pontosan ezért fogalmazódott meg bennem több mint öt évvel ezelőtt, hogy össze kellene állítani egy zsebkönyvet, amelyben megtalálható minden olyan ének, amit a családban születés- és névnapokon, egyházi ünnepeken, játék közben vagy tábortűz mellett énekelni szoktunk. Olyan univerzális könyvet tudniillik nem találtam, amiben minden témakörből szerepeltek volna a kedvenc dalaim. Szeretjük a zenét, a családban akad képzett zenész is, felelősségét éreztem annak, nehogy a feledés homályába vesszen az a sok-sok gyönyörűséges dallam és vers, amit gyerekkoromtól felnőttkoromig ismertem meg. Mi, magyarok, népdalainkban, archaikus népi imáinkban, egyházi énekeinkben különlegesen gazdag örökség birtokosai vagyunk. – Egy másik, a gyűjteményről szóló cikkben olvasható: „Kiveszőben van az együtténeklés szokása. Kiveszőben van gyülekezeteinkből is, hiába van ott minden református templom padjaiban az énekeskönyv, hiába vetítik ki egyre több katolikus templomban az oltár közelében elhelyezett vetítővászonra az énekek szövegét.” – Ahogy kezdtem beleásni magam a munkába, egyre több dalról éreztem: ha már énekeskönyv összeállításába fogtam, benne kell lennie a gyűjteményben. Gyermekdalokból, népdalainkból, népies és zeneszerzői dalokból, görög és római katolikus, illetve protestáns egyházi énekekből válogattam a legszebbeket. Rengeteg könyvet,

24

gyűjteményt néztem át, megszámlálhatatlan lemezt hallgattam meg, viccelődtek is a gyerekeim, hogy: „Na, a papa elmenekült előlünk”. Munka közben kristályosodott ki bennem, hogy a legkülönfélébb alkalmakkor jól használható, gyakorlatias, széles forrásból merítő, igényes énekeskönyvet kell összeállítanom. Úgy éreztem, minden szép dalnak, aminek akár egy apró részlete a fülembe cseng, szerepelnie kell a könyvben, mert ez másnak is örömet szerez. És tegyük hozzá: nemzetünk fennmaradásában is igen lényeges elem a magyar dal megmentése. Fontos szempontnak tartottam, hogy valóban a szép énekek tárháza legyen a könyvem, megalázó, becsmérlő, egymást pocskondiázó, silány minőségű énekek ne kerüljenek a gyűjteménybe. A dalszövegek mellé jól énekelhető hangnemben írott kottákat tettünk, és az énekeket érdekes magyarázatokkal, adatokkal láttuk el. Így nemcsak énekeljük majd például a Kis kece lányomat, de azt is tudni fogjuk, mi a kece. A könyv a dalok címét és a magyarázatokat angolul is tartalmazza. Ezt azért tartottam fontosnak, hogy a magyar kultúra iránt érdeklődő külföldiek, vagy az országtól elszakadt magyar családok ifjabb tagjai, akik esetleg már nem tudják jól elődeik anyanyelvét, szintén kedvvel forgathassák. Nos, a tervezett zsebkönyvből egy közel hatszáz oldalas, több mint négyszáz dalt tartalmazó kötet született… – Milyen fogadtatásra talált ennek az öt évig tartó, szívós munkának a gyümölcse, a Szép magyar ének című könyv? – A háromezer példány év végéig minden bizonnyal gazdára talál. A kiadók szerint ez a teljesítmény a mai viszonyokhoz képest nagyon jónak mondható, különösen, ha figyelembe vesszük az árát is: on-line könyváruházakban sem kapható 3790 forintnál olcsóbban. Ha hozzászámítjuk a postaköltséget is, nagyjából a bolti áránál, 4800 forintnál tartunk. Én természetesen akkor lennék igazán boldog, ha minden családban helyet

2009. november

ÚJ KATEDRA

kapna. Ami a kritikákat illeti, nagy örömömre csupán elismerő szavakat olvastam a gyűjteményről. – L. Simon László például egyenesen úgy fogalmaz, hogy a könyv „a régi, egészséges nemzeti identitásunkhoz való visszatalálásnak lehet a sorvezetője… nemzedékekre lehet a magyar dal bibliája”. – Azt persze fel lehet tenni kérdésnek, hogy a mintegy kétszázezer magyar népdalból miért éppen ezek kerültek bele a könyvbe, esetleg miért nem szerepel belőlük több mondjuk Kallós Zoltán gyűjtéséből. Erre azt szoktam válaszolni, hála az Istennek, hogy mi magyarok a világon a leggazdagabbak közé számítunk, legalább a népdalkincsünket tekintve. Én annyit markoltam belőlük, hogy egy kötetben megjelentethető legyen, és természetesen egyfajta szubjektivitással „törzsanyagnak” a ma még nagyjából a köztudatban élő dalokat választottam. A célom nem volt, nem is lehet a teljességre törekvés, a kezelhető méret pedig korlátot jelent. Ám valóban vannak olyan énekeink – elsősorban a gyönyörű erdélyi dalainkra gondolok, amelyeket az anyaországban csak egy szűk réteg ismer –, melyekről azt tartom, hogy mindenkinek ismernie kellene. Ezért még az is lehet, hogy egyszer lesz folytatás… Bevallom, már megfordult a fejünkben egy bővített kiadás lehetősége is, talán egy vékonyabb papíron még működne az egykötetes koncepció. Egyelőre azonban azt szeretném nagyon, hogy ez a gyűjtemény bekerüljön a családokba, ahol természetesen ne a könyvespolcon porosodó díszként találja meg a helyét, hanem gyakorta forgatott használati tárgy legyen. E tekintetben máris optimista lehetek: nagyon sok visszajelzést kapok, mondják, hogy szívesen forgatják a könyvet, a kották lapozgatása során rég elfelejtett élményeik jöttek elő lelkük legmélyéről. Van, aki a könyv hatására énekklubot szervezett, van, aki az unokáját tanítja belőle, egy fiatal anyuka énektanárhoz kezdett járni, hogy szépen tudja énekelni a népdalokat. Az első családi „koncerten” már sikeresen túl is van… A mi családunkban is nagyon népszerű a könyv, amit még nem tudunk, tanulgatjuk, csak úgy, a magunk kedvére. Magam is énekelgetek belőle a zongora mellett, Mersét, a kisebbik fiamat, aki amellett, hogy a Csillagszeműeknél táncol, remekül zongorázik és szépen énekel, olykor rajtakapom, amint új dallal ismerkedik. Örömmel hallottam arról is, hogy a gyűjteménynek komoly szerepet szánnak a görög katolikus pap- és kántorképzésben. – Gyerekkönyvtárak, oktatási intézmények nem jelentkeztek? – Hatalmas küldetéstudattal járjuk az országot a gyűjteménnyel! Előbb-utóbb mindenki, aki hozzánk hasonlóan élményt talál a szép magyar dalok éneklésében, ránk talál.

2009. november

Sulitéka Könyvbemutatóinkon „megszólal” a könyv is: a szereplő művészeken kívül mindig megénekeltetjük a közönséget is. November 17-én Miskolcon egy református közösséghez vagyunk hivatalosak, Budapesten november 20-án a Budavári Esték sorozatban, december 17-én a TF-estéken szerepelünk, és szó van még egy bemutatóról a Magyarok Házában is. – „Énekelni, ha szeretsz, nagyon boldog lehetsz, mert az ének égi jó” – idézte valaki egy könyvbemutatójukról írt beszámolójában Luther Márton szavait. – Hiszem, hogy gazdag nemzeti zenekincsünk e darabkája minden magyar és a kultúránk iránt érdeklődő ember számára éppúgy tárháza a hasznos ismereteknek, mint forrása erőnek, jókedvnek, örömnek és szeretetnek. – Innen már csak egy lépés, hogy azt mondjuk: a Szép magyar ének egyenes folytatása eddigi munkájának, igazi hungarikum! – Hungarikumnak tekintem azt, ami reánk, magyarokra jellemző, kellő mértékben és határainkon túl is ismert, a jelenben is köztudott és az időben tartósan fennáll, és nemzetközi mércével mérve is minőséget közvetít. A hungarikum nem csupán magyar különlegességet, hanem magas minőséget, értéket kell hogy képviseljen. A Béres Részvénytársaság fennállásának húsz éve alatt kezeink között kifejlődhetett egy új hungarikum, a Béres Csepp, amely – a létrejöttét megalapozó kutatómunkát is beleértve – legfeljebb ötvenéves. Jó érzés, hogy tokaj-hegyaljai vállalakozásunkon, a Béres Szőlőbirtokon keresztül tenni tudunk a magyar bor hírnevéért, s ezen belül kiemelten egy legalább 500 éves hungarikumért, a tokaji borért. Mindkét vállalkozásunkban mindig és folyamatosan a minőség volt, és az is marad az elsődleges szempont. Közel három éve útnak indítottunk egy országos mozgalmat, a Béres Egészség Hungarikum Programot, melyen nagy lelkesedéssel és sokat dolgozunk, s amelynek az a célja, hogy váljék a magyar ember egészsége hungarikummá. Ilyen értelemben valóban szorosan ehhez tartozik, hogy nem hagyjuk elfelejtődni a jól ismert dallamainkat, hogy segítjük újjáéledni az együtt énekelés vidám szokását a családokban, a baráti társaságokban. Gondoljuk meg azt is, hogy a mai nehéz gazdasági helyzetben milyen nagyon fontos értékek ezek. Az egymást szerető, összetartó közösségeknek az ereje az, ami segíti a lelki egészség megőrzését, amire támaszkodva könnyebb a nehézségek viselése. H. Gábor Miklós

25

Kottavarázs

ÚJ KATEDRA

Lábos Szabolcs, a kreativitás kalandora Világzene a meditatív dallamoktól a tüzes dél-amerikai „chacarerá”-ig A riporter egyáltalán nincs könnyű helyzetben, amikor Lábos Szabolcsot szeretné bemutatni az olvasónak, mert a beszélgetés során egyre csak nő és növekedik a „kihagyhatatlan” érdekességek lajstroma. Ember legyen a talpán, aki ebből a témadzsungelből épkézláb cikket képes faragni. A szimpatikus nevű 7Határ együttes zenésze „civilben” belgyógyász és klinikai farmakológus orvos szakértő, hangszer-, söralátét-, vállfa-, csiga-, kagyló-, ásvány- és lepkegyűjtő, valamint a világ minden tájáról igyekszik beszerezni képeslapokat. A legnagyobb szorgalommal persze Erdőbényéről, ahonnan családja származik, és Lábass Juciról, a múlt század első felében élt igen népszerű színésznő rokonáról (csak a nevét írja kicsit másképp). Ha különleges üvegre talál, előbb-utóbb az is a házi kollekciójába kerül. Édesapja pincéjét pedig telehordta régi bútorokkal és pecsétes téglákkal… Lábos Szabolcs éppúgy feltűnik barátaival a főváros egy-egy izgalmas helyszínén, ahol lomtalanítás zajlik, mint zenésztársaival a legnagyobb nyári fesztiválokon, különleges művészeti eseményeken. – Szenvedély nélkül nem gyűjtő a gyűjtő! Jól gondolom, hogy tulajdonképpen mindent a gyűjtőszenvedélyének köszönhet? – Érdekes megközelítés, lehet benne valami! Belgyógyászként az Erzsébet Kórházban a betegeink történeteit gyűjtöttem, arra gondoltam, hogy majd valamikor papírra vetem, de később kiderült: írásban nem tudom úgy megfogalmazni, hogy az másoknak is élményt szerezzen. Ha a 7Határ együttest mindenképpen bele akarjuk tenni valamilyen skatulyába, akkor azt mondhatjuk, hogy világzenét játszik. Saját szerzemények és magyar népzenei feldolgozások mellett különböző népek – török, afgán, arab, afrikai, dél-amerikai, japán, indiai – zenei motívumait is játsszuk. Olyan dallamokat és szövegeket „gyűjtünk”, amelyeket szívesen mutatunk meg a közönségnek, mert azt gondoljuk, hogy hasonló hatást gyakorol rájuk, mint amikor mi találkoztunk először ezekkel a szövegekkel és dallamokkal. Az ember, ahogy keresgél ritmust, verset, dallamot, olyan gyöngyszemekre talál, mint például a fiatalon elhunyt, XIX. századi nagy költőnk, Komjáthy Jenő Vallomás című verse. Amióta elénekeltük a koncertjeinken, küldözgetik egymásnak neten a fiatalok a „nóta szövegét”, annyira megtetszett nekik. Sokan nem is tudják, hogy ki írta, de nagyon megfogta őket. Már nem játsszuk, de a vers tovább él. – Honnan válogatnak szövegeket? – Az Arcanum Kft. Verstár kiadványa szenzációs, mindenkinek tudom ajánlani! Koronként csoportosították a költeményeket, mindenki talál a hangulatának, szándékának megfelelőt, ha kicsit böngészni kezdi. Előfordul, hogy egy vers juttat eszünkbe valamilyen zenei stílust, különleges előadásmódot, amely feltétlenül fontos a megszólaltatásához, ezért jó, hogy nem cövekeltünk le a rocknál, a dzsessznél

26

vagy a magyar népzenénél, boldogan játszunk funkyt, latint vagy mindezt együtt, ha éppen úgy érezzük, hogy ötvözni kell. Valamikor azt képzeltem, hogy semmi pénzért el nem hagyom a rockszínpadot. Úgy éreztem, vérbeli rockernek születtem, Nagy Gabi (Nagy Feró lánya) énekelt a zenekaromban, mégis hiányérzetem volt. A 7Határ ad igazi szabadságot, teremti meg a lehetőségét annak, hogy azt játsszuk, amit akarunk, nem vagyunk korlátok közé szorítva. Csak „szabadon választott gyakorlataink” vannak. – Ez a magyarázata annak, hogy nincs lemeze és több koncertje a zenekarnak? – A szabadságnak ára van, de gyönyörűségei is! Énekesnőnk, Kozák Simon Katalin például egy erdélyi szereplése alkalmával az úton hazafelé Berecz Andrást tanította népdalokra. Kati hamisítatlan erdélyi hang, egyébként a balassagyarmati művészeti iskola népdal- és néptánctanára. Szülőfalujában, Csíkkarcfalván a polgármester-helyettest tanította annak idején néptáncra. Dobosunk, Hána László a sepsiszentgyörgyi színház zenei vezetője volt, gitáron és szintetizátoron is remekül játszik. Budai Sándor a roma nagybőgős hagyományok kiváló folytatója, aki Hegyaljai Boros Zoltán brácsásunkkal együtt Zeneakadémiát végzett. Fuvolásunk, Szabó Sándor utca- vagy inkább aluljárózenész, profi hangszerkészítő, zeneileg sok szempontból dél-amerikaibb a dél-amerikai indiánoknál, akikkel régen sokat zenélt együtt. Sanyi saját készítésű egyenes fuvoláival az összes hangnemet képes elfújni, amire az indián zenészek nem szívesen vállalkoznak, így előfordult, hogy ő képezte tovább az indiánokat ezeken a hangszereken. – Ne hagyjuk ki a másik különleges hangszert sem, a sazt. Ennek is különös története van… – Egy kongresszuson vettem részt Isztambulban, kiküldött

2009. november

ÚJ KATEDRA

a munkahelyem, és csatangolásaim során hihetetlenül olcsón meg tudtam venni egy török pengetős hangszert, amit már régóta kinéztem magamnak Pesten: a sazt. Ebből a hangszerből kb. tíz lehet Magyarországon, abból kettő az enyém. Negyedhangokon lehet rajta játszani, nagyon népszerű Törökországon kívül még a perzsa-kurd területeken. Hangszerbemutatóval fűszerezett gyerekműsorainkban nagy sikere van. – Ha a zenekar tagjai éppen nem érnek rá, nélkülük is vállal fellépéseket. Ez történt például Visegrádon, az Ekszpanzió Nemzetközi Kortárs Művészeti Találkozón is. – Ez egy háromnapos, műfaji és földrajzi határokat nagyvonalúan átlépő, több mint két évtizede létező rendezvénysorozat, amelyre a szellem zarándokait és a kreativitás kalandorait várják a szervezők Verőcén és Visegrádon. Tavaly az utolsó nap utolsó eseménye az volt – Ladik Katalin vajdasági költő performansza előtt –, hogy Mezey Péter fuvolán, Jersabek Tibor ütőhangszereken én pedig pengetős hangszereken játszottam Verőcén. – Bölcsen megállapítottuk, hogy végeredményben a gyűjtőszenvedélyének köszönhet mindent, de minek vagy kinek köszönheti a gyűjtőszenvedélyét? – Édesapámnak  nagy szerepe volt a gyerekkori gyűjtögetéseimben, mert ő rendelkezett szakirodalmi ismeretekkel. Ekkor kezdtem csigát, kagylót, ásványokat és lepkéket gyűjteni. Kamaszkoromban szünetelt az akció, mert nem akartam lepkehálóval a kezemben találkozni emberekkel a kedvenc lelőhelyeimen. Harmincéves korom körül aztán újra rohangálni kezdtem a lepkék után. Ásványokat nagyapám gyűjtött, képeslapokat pedig az egyik dédszülőm rokona. – Milyen szempontok alapján válogat? – Azt szeretném, hogy a több száz darabos gyűjtemé-

Kottavarázs nyemben minden magyarországi település és minden ország szerepeljen. Sajnos anyagi okok miatt nem sokáig tudok lépést tartani a nagy profikkal. Kuriózumnak számít viszont az erdőbényei és a Lábass Juci-kollekcióm. Vállfákból a bolhapiacon nincsen nagy kínálat, de ami van, az legalább olcsó. A kevésbé szép darabokat rendeltetésszerűen használom, a többi dísztárgyként funkcionál a gázcsövön és a falakon. Tetszik az alakjuk, és érdekesek a felirataik. A legrégebbi darabom százéves. Egy idő óta már a régiségboltokban is megjelentek a vállfák. A régi üvegeimtől már alig férek el a konyhában. Időnként szelektálnom kell, ha érkezik valami különlegesség, némelyiket pedig napi használatra fogtam. – Az üvegeken kívül hoz valamit a konyhára ez a gyűjtögető életmód? – A régi bútor az igazi jó befektetés! Állandóan nő az értékük, az újaké pedig általában rohamosan csökken. Apámék pincéjében tárolhatom a pecsétes tégláimat, vannak vagy százan. Nagyobbak, mint a maiak, de sokkal szebbek. Domborvagy mélynyomással készültek a monogramjaik. A legrégebbi téglám 1745-ös. Tagja vagyok a Sörcikkgyűjtők Egyesületének. Alátétet, poharat, címkét gyűjtök: cserélek, vásárolok. A régi hangszergyűjteményem két becses darabja egy százéves, felújításra váró bécsi stájer citera, egyszer még szeretnék játszani is rajta. A másik pedig a saz. – Állandóan suvickolja a gyűjteményét, vagy nincs rá ideje, hogy hizlalja a szemét rajta? – Ahogy az egy igazi gyűjtőhöz illik, a kedvenc tárgyaimmal naponta foglalkozom. Berakom a többi közé az új darabokat vagy katalogizálok, egyesületekbe járok, kérdezősködöm, fölszaladok a netre tájékozódni. Nem szeretnék semmiről lemaradni. H. Gábor Miklós

Magyarország a Joy of Europe Fesztiválon Belgrádban 1969 óta rendezik meg a Joy of Europe gyermekfesztivált, amelyen Európa országainak gyermekei ta­ lál­koz­nak, mutatkoznak be tánccal, énekkel, színházi produkciókkal; játszanak, beszélgetnek, jól érzik magukat, miközben megismerkednek más népek kultúrájával. Az idei, 2009. szeptember 30. és október 6. között megrendezett 40., jubileumi évfordulón Magyarországot az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium képviselte. Húsz, 10-11 éves tanuló készült fel egy 10 perces üveges és botos, illetve egy 3 perces Dunántúli Ugrós néptáncos produkcióval a fesztiválra, koreográfusuk, Giegler Ildikó vezetésével. „A gyerekeket szerb családoknál szállásolták el, és bizony kicsit aggódtunk, hogyan fognak boldogulni az idegen környezetben – tájékoztatott Puszta Lajosné igazgatóhelyettes –, ám a családok kedvessége és a gyerekek találékonysága mind a két részről hamar átlendítette őket a kezdeti nehézségeken.” Október 1-jén a magyar néptánccsoport nyitotta meg üveges és botos táncával a fesztivál nemzetközi rajzversenyének kiállítását, este hat órakor pedig kezdődött a részt

2009. november

vevő tizenkilenc ország felvonulása, amely a várból indult, és Belgrád főutcáján, a Knez Mihajlo utcán keresztül a Köztársaság téren fejeződött be. Másnap ugyanezen a téren tartották meg a szabadtéri előadásokat, egyet délelőtt, egyet pedig este rendeztek, melyeken más országokkal együtt Magyarország is zajos sikert aratott. A gálakoncertet a négyezer ember befogadására alkalmas Sava Központban rendezték, ezt a televízió élőben közvetítette. A magyar csoport sikerét mutatta, hogy meghívták őket az RTS televízió délelőtti műsorába is, ahol Dunántúli Ugróst táncoltak, csakúgy, mint este a gálaelőadáson. A gyerekek a szereplést követően kicsit fáradtan, de „Európa Örömét” megélve és átérezve érkeztek haza.

27

Mesevilág

ÚJ KATEDRA

Többet ésszel, mint karddal Ide lehet ülni? – mutatok a fal melletti kis zugra. – Mindenhova lehet ülni, csak a mobilt kapcsolja ki – fogad a színjátszóterem ajtajában egy esős őszi vasárnap délelőtt Fodor Tamás igazgató-rendező, aki egyben a jegyszedő feladatát is ellátja. – Gyerek előtt nem ül senki? – kérdezi a direktor közvetlenül a kezdés előtt, oly szigorúan, hogy ijedtemben hátranézek, pedig tudom, csak a fal van mögöttem, aminek támaszkodom. Az első pillanatokban egyértelművé válik, hogy a Stúdió „K” gyerekelőadásán a gyerek az első: jól lásson, jól halljon, ne zavarja meg semmi a színdarab átélésében. Esett, szürke volt az ég, semmi remény arra, hogy kicsit is kisüssön a nap. Mindezek mellé még vasárnap is. Minden afelé mutatott, hogy inkább teázom otthon olvasgatva, mintsem fogom magam, és elmegyek gyerekeknek szóló előadást nézni, ami ráadásul a görög mitológiából vette témáját, amely témakörben már a főiskolán is nehezen mélyültem el. Úgy emlékeztem, lefelé kell menni a pincébe, hogy megtaláljam a Stúdió „K”-t, de hamar rájöttem, én egy régebbi játszóhelyét ismertem a társulatnak. Egy pohár tea, izgatott, kellemes, főként kulturált gyerekzsibongás, kis barangolás a csöppnyi Ráday utcai térben máris segített, hogy vizes kabátommal együtt a melankolikus hangulatomat is a fogason hagyjam. A korábban érkező kiskorúaknak a „falifogasos” szobában, amely egyben a ruhatár szerepét is betölti, alacsony asztalokon papír, színes ceruza, szülőknek, tanároknak, felnőtteknek színházi folyóiratok a tea-kávé mellé. Mindenfelé bábok, előadásfotók, melegséget árasztó szőnyegek, rongyok a falakon (még a lámpákat is letakarták valami áttetsző anyaggal, a melegebb hangulat kedvéért), régi lócák a kávézóban, ezeréves írógép a gyermeki kíváncsiságot felpiszkálandó, hiszen még én is nehezen álltam meg, le ne üssek egy-két billentyűt rajta. Körülnézek, és óhatatlanul a hallgatózás itt A Stúdió „K” Színházi Alkotóközösség első generáció­ ja, akkor Orfeo Stúdió néven 1971-ben mutatkozott be az Etoile című, Semprun A háborúnak vége c. műve nyomán készült előadással. Ennek a korszaknak emlékezetes produkciói: Büchner Woyzeck és Genet Balkon c. előadásai eljutottak Bécsbe, Firenzébe, Varsóba, Belgrádba, Caracasba, Londonba, Amszterdamba. 1995-től az együttes egy ferencvárosi pincében saját kis színházat épített. A felnőtteknek szóló előadások mellett gyerekeknek is játszik (Andersen, Grimm, Balla Zsófia, Szilágyi Andor, Kántor Péter, Arany János, Mosonyi Aliz, Zalán Tibor), és Ringató foglalkozást is tartanak itt. Jelenleg futó gyermekelőadások: Csipkerózsika, Diótörő Ferenc és a nagy szalonnaháború. Szeptember 25-én, péntek este adták át az egyik legrangosabbnak számító szakmai elismerést, a Színikritikusok Díját. Szokás szerint idén is a Színházi Kritikusok Céhe tagjainak titkos szavazásával döntött a díjazottakról, tizennégy kategóriában. A legjobb gyerekelőadás kategóriában a díjat a Rettentő görög vitéz c. előadás kapta.

28

talán bocsánatosnak tekinthető bűnébe esem (szeretem, ha gyerekek csacsognak körülöttem), és máris mosolygok. – Tök jó ez a hely, nem? – így az anyuka. – De – néz körül a kiskamasz. – Járjunk ide. – A Csipkerózsikát láttátok? – mutat valaki az említett előadás fali montázsára. – Az is nagyon jó. Belépve a terembe: – Ez sokkal jobb színház, mint az az izé – szól egy anyuka, aki gondolom, a hagyományos színpadi függönnyel elválasztott játszó térre gondol. Itt nincs függöny, nagyon fekete, nagyon „alter” minden a szó jó értelmében. Minden az előadást szolgálja: nem veszi el figyelmünket az aranyozott csillár, nem csattogtatjuk a széket: széles fekete lépcsőkön, párnákon ülünk – maga Fodor Tamás gondoskodik arról, mindenki feneke alá jusson a puha ülőalkalmatosságból. Gondoskodása tiszteletre méltó. Kár lett volna otthon maradni – ez az első percekben kiderül. Antik mesejáték iskolásoknak – hirdeti az alcím, és valóban, már az indulásnál képbe helyezik a nebulókat: nagyméretű térképen mutatják a történet helyszínét, Thészeusz vándorlásainak állomásait, és klasszikus, tankönyvi rajzokhoz hasonló görög maszkokkal játszatják főhősünk szüleit. A főszereplő, kellemes arcú és megjelenésű bábfigura, a 16 éves nyegle, ámde vagány és öntelt kamasz Thészeusz, aki nem akar meleg harisnyát venni, a görög srác, akinek ciki az aranysaru, majd „bereccsent” az általa felemelésre váró kőszikla alatt, kardját sem az oldalára köti, mint elődei, hanem laza mozdulattal mozgatója hajába szúrja. Hú, gondolom, itt figyelni kell minden apró mozdulatra, hangra, ha nem akarok lemaradni a poénokról...

2009. november

ÚJ KATEDRA

A Rettentő görög vitéz című előadást nemcsak azok élvezik, akik jó ismerői Thészeusz történetének vagy szeretik a bábelőadásokat és 18 év alattiak, hanem minden korosztály. Többször hangosan felnevettem Zalán Tibor nyelvi leleményein, rímes fordulatain és a színészek bravúros bábjátékán. Vagy a bábok bravúros színészi játékán? A kétszer félórás előadás (amit szerintem az arra tévedő még elnézne egy darabig) Thészeusz életéből nem a legismertebb epizódot dolgozza fel, a Minotaurusz megölését, majd a labirintusból Ariadné fonalával való visszatérést, hanem az odáig vezető utat. Furfangos, leleményes, ravasz, egy magyar népmese legkisebb fiúja, aki elindul szerencsét próbálni. Thészeusz is elindul apjához Athénba. Nagy meglepetésére úton-útfélen meg akarják ölni. Kimondhatatlan nevű rémségek állják útját, akiket saját gyilkolási technikájuk visszafordításával küld az alvilágba. Segítségére vannak a bábokat mozgatók, akik időnként, kilépve szerepükből, egyegy félmondattal „isteni” segítséget nyújtanak Thészeusznak, továbbgördítve a játékot, hogy hősünk eljusson a krétai labirintusba, ahol halálra csiklandozhatja a bikafejű szörnyet. A rémséges bábok említése és a gyilkosságsorozat ne szegje senki kedvét. A bábok valóban rusnyák, de annyira karakteresen otrombák – és nem is rondák, hanem randák –, hogy a gyerekek előbb nevetnek rajta, mintsem megijednének tőle. Ez minden bizonnyal köszönhető a remek „színészi” alakításoknak, a fantasztikus összjátéknak, koncentrációnak, ami

2009. november

Mesevilág

jelen esetben még fontosabb, mint a hagyományos színjátszásban, mert sokszor egy-egy mozdulatsorhoz kettőnél több kéz kell, így egyszerre többen mozgatnak egy bábot. Pillanatok alatt képesek a színészek azonosulni az épp mozgatandó karakterrel, így veszítenek a bábok félelmetességükből, és nyernek vicces külsőt. S nem utolsósorban látni a tizenkét szerepet játszó öt színészen, mennyire élvezi a játékot. A ritmus általában véve is elengedhetetlen része a dramaturgiának, de különösen így van ez a Rettentő görög vitéz esetében. Ám itt nemcsak a rímek, a zene, a dalok, hanem a mindenféle hangok és zörejek is kiemelten ezt a célt szolgálják. A gyerekek tán észre sem veszik Spilák Lajost, aki szerepe szerint „a zenék szféráját” játssza a bejárat melletti kis kuckóban, rengeteg ismerős és ismeretlen hangszer társaságában. Neki, ha lehet ilyet mondani egyáltalán, még jobban kell koncentrálnia, mint a színészeknek: minden rezdülést egyszerre figyel, miközben a kezével és a lábával egyszerre akár több hangszert is megszólaltat: üti, vágja, fújja, húzzavonja, ami csak a keze ügyébe kerül. A „zenebona” azonban nem öncélú. Túl azon, hogy egy majdnem teljesen önálló dimenziót megnyitva, a darab egészével mégis szoros szimbiózisban, annak meghatározó részeként varázsolja elénk a történetet, még az előadás humorának is elengedhetetlen tartozéka az esések, csúszások, ütések, puffanások hangja, amit nem a színfalak mögül hallunk, mi több, még láthatjuk is a „zajongót”. Az előadást át- meg átszövik a hangok, zörejek, dallamok. Az az érzésem támadt, hogy minden bizonnyal akkor is követni tudnánk a cselekményt, ha csak a „kísérőzenére” volnánk hagyatkozva, és semmi mást nem látnánk és hallanánk, mint a zenészt és az ő produkcióját. A végére idekívánkozik még egy aprócska megjegyzés: senki nem rivallt rá az érdeklődőbb gyerekekre, ne piszkáld, tedd le, ne nyúlj hozzá, ha épp valaki végighúzta az ütőt a faxilofonon, vagy kipróbálta a kalimbát, skandálva hozzá az előadás zárómondatát: „Többet ésszel, mint a karddal, / rólam szól majd minden kardal!” Szereplők: Nagypál Gábor, Nyakó Júlia, Hannus Zoltán, Homonnai Katalin, Lovas Dániel. Báb, maszk, díszlet: Németh Ilona, Bodor Kata. Előadások vasárnap délelőttönként 11.00 órától. További információ: www.studiokszinhaz.hu. Baracius Krisztina Fotó: Bácsi Róbert

29

Szertenéző

ÚJ KATEDRA

A legbátrabb város Matúz Gábor filmje Trianonról

„A háború elveszett… A dicső győzelemről szőtt álmok a porba hulltak. A vonatkerekek monoton zakatolása, a jeges szél zúgása – minden a fájdalomról, a megaláztatásról, a bukásról beszél. A tél mintha örökre maradni akarna, úgy borította be nemcsak a végtelen tájat, de a visszatérő katonák lelkét is. 1918 végén egy reményt vesztett, vert sereg maradéka közeledett hazafelé.”

Matúz Gábor filmje ott kezdődik, ahol látszólag minden véget ért: Magyarország elvesztette az első világháborút, a hadsereg szétesett, a sosem létezett történelmi Szlovákia és a Csehszlovák nemzetállam elgondolásával előrukkoló Masaryk és Beneš egyre agresszívebb területi követelésekkel lépett fel, majd – az antant jóváhagyásával – csapataik megszállták a Felvidéket. A Károlyi-kormány tehetetlen pacifizmusa és az antant csehbarát politikája megbénított minden védekezést. Miközben a világ

30

vezető politikusai a párizsi békekonferencián az ország szétszabdalásáról tárgyaltak, néhány maroknyi lelkes balassagyarmati civil hazafi és egy csapatnyi közelben állomásozó honvéd megpróbált fordítani egyet a történelem szekerén. Történt ugyanis, hogy 1918 telén az antant támogatásától megmámorosodott cseh légió átlépte a demarkációs vonalnak kijelölt Ipoly folyót, hogy irányítása alá vonja a vasúti közlekedés szempontjából stratégiai fontosságú Balassagyarmatot, és – kész helyzet elé állítva a nagyhatalmakat – még délebbre tolja születőfélben lévő országának határvonalát. A város vasutasai és polgárai, Petrovics József mozdonyvezető és Rózsa András kalauz vezetésével és egy kisebb csapat katona segítségével azonban megtagadták a magyar kormány által is sürgetett behódolást, és önerőből késztették távozásra a cseh csapatokat. Bátorsággal, hittel és nem kevés fondorlattal: az ellenséges haderők felderítésének feladatát egy cigarettaárusnak öltöztetett kisfiú végezte el, egy fegyverrel cselekvésre kényszerített váltóőr a cseh haderő helyett magyar katonák szálláshelyére irányította a kézihajtánnyal menekülő cseh tiszteket, a város polgársága pedig órákon át

2009. november

Szertenéző

ÚJ KATEDRA

kollégáik szemszögéből is értelmezik, magyarázzák a történéseket. Az önmagában is izgalmas történet részben ennek a többszempontú megközelítésnek, részben a játékfilmes jelenetek adta drámai erőnek és a hiteles díszletnek, jelmezeknek köszönhetően vásikerrel keltette azt a látszatot, hogy a csehek főhadiszállását képzett katonák tartják ostrom alatt. Matúz Gábor úgy meséli el a balassagyarmati történések izgalmas epizódjait, hogy a városi események minden apró mozzanatát mesteri ügyességgel helyezi el a világ-, a kül- és a belpolitika ok-okozati

függv é n y rendszerében. Teszi mindezt úgy, hogy a szakértői kommentárok nemcsak neves magyar történészek, de cseh és francia

2009. november

lik igazán szívszorító és sokoldalú alkotássá. A kor meghatározó szellemeinek – Ady Endrének, Sigmund Freudnak és Tormay Cécile-nek – éleslátó észrevételei ezt tovább erősítik. A film nemcsak egy város hősiességének és maroknyi ember bátorságának állít méltó emléket, de tetteiket felmutatva egyúttal a hit és a bátor helytállás példáját hirdeti mindannyiunk számára. Balassagyarmat 2005 óta törvény által elismerten viseli a Legbátrabb Város, azaz a Civitas Fortissima címet. A filmet novembertől országszerte több mozi műsorára tűzte, november 5-től a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház is vetíti. Gyulai Zsófia Fotó: Moys Zoltán

31

7határ

ÚJ KATEDRA

A szabadságharctól a határnyitásig Az elmúlt hetekben egyszerre idéztük fel 1956-os forradalmunk és szabadságharcunk felemelő, majd a megtorlás drámaian lesújtó pillanatait, a szabadságért és az igazságért vívott küzdelmet, amelyben – Gosztonyi Péter történész szavai szerint – „magára talált a nemzet, visszanyerte önbecsülését, vizsgát tett magyarságból és demokráciából”, és elevenítettük fel a vasfüggöny húsz évvel ezelőtti leomlásának eufórikus eseményeit, amelyről az akkori miniszterelnök, Németh Miklós így vall: „Csapatmunka volt, amiben benne volt a civilek, az egyházak, az ellenzék támogató egyetértése is.” – Az ötvenhatért való küzdelem a rendszerváltás igazságáért való küzdelemmel fonódott össze – mondta ünnepi beszédében Sólyom László köztársasági elnök az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján a Műegyetem aulájában tartott ünnepi megemlékezésen. – „Ne engedjük ötvenhat viszonylagossá tételét. Ne lehessen válogatni a múltból, kivenni a kinek-kinek kedvező mozzanatokat, későbbi érdekeket visszavetíteni. Noha a forradalmat mindenki másként élte át, a sokféle szál, a fegyveres harc, a munkástanácsok, a forradalmi bizottságok, pártok alakulása együtt, elválaszthatatlanul alkotják '56-ot. Amikor Dobi István 1956-ban azt mondta Bibónak, »sokféle szemüvegen lehet nézni ezt a magyar ügyet«, Bibó István válasza ez volt: »sokféle szemüvegen lehet nézni, de ha az ember leteszi a szemüveget, csak egyféleképpen«. (…) Az államszocializmussal való gyökeres szakítás, a folyamatosság tagadása volt az 1989/90-es rendszerváltás lényege, s ezért az ’56-hoz való hűség, a forradalomra hivatkozás jogossága áll vagy bukik azon, engedjük-e összemosni a szabad Magyarországot az 1989 előttivel. Nem lehet ötvenhattal is, Kádárral is folyamatosságot vállalni…” – fogalmazott a köztársasági elnök Bécsben, az ausztriai magyarok közös megemlékezésén. Ötvenhat nélkül nincs nyolcvankilenc – jelentette ki dr. Vencser László teológusprofesszor Stuttgartban, majd több mint három évtized politikai, közéleti vonatkozásain keresztül vázolta az egyház szerepét a kommunizmus bukásában. Magyarország-

Korruptivity – stratégiai és taktikai társasjáték Két, harmincas éveiben járó fiatalember, Lőrincz Gábor és Tanai Gyula úgy gondolta, ideje a harmadik köztársaság alatt felnövekvő generációnak létrehozni egy olyan családi-baráti stratégiai társasjátékot, amely méltó utóda lehet a „Gazdálkodj okosan!”-nak – az ő gyermekkoruk egyik nagy legendájának –, és a rendszerváltozás óta eltelt húsz év eseményei és tapasztalatai alapján kifejlesztették a könnyen elsajátítható Korruptivityt. Gábor a játék korrupciós gépezetét találta ki, Gyula a kártyalapok karikatúráit rajzolta. A Korruptivity valós társadalmi és politikai problémákból építkezik. Itt is mindenki eldöntheti, melyik oldalra áll, mennyire lesz becsületes, avagy korrupt. A játék pártatlanul dolgozza fel Magyarország valamennyi morális anomáliáját, és kíméletlenül tükröt tart minden politikai oldal és hatalmasság elé. Kétévnyi fejlesztése és készítése során az alkotók szem előtt tartották az összes aktuálpolitikai eseményt, ám hangsúlyozzák: a játék a valódi közéletet nem tudja, és nem is akarja modellezni, mindössze ihletet merít belőle. A Korruptivity egy jópofa köntösbe bújtatott, zseniálisan egyszerű – leginkább a pasziánszhoz hasonlítható –, több mint 200 különböző,

32

nak a páneurópai piknikben, országhatárai NDK-s menekültek előtti megnyitásában kifejeződő szerepét Németh Miklós akkori miniszterelnök szavaival érzékeltette, aki a húsz évvel ezelőtt történtekről egy a Magyar Nemzetnek adott interjúban így vall: „Isteni szerencsének tartom, hogy én ültem akkor a kormányfői székben, bár szerintem más is meghozta volna a szükséges döntéseket. 1989 márciusában már kész tényként közöltem Gorbacsovval, hogy lebontjuk a vasfüggönyt. Ekkor nagyon fontos mondatot hallottam tőle. Miközben verte a székét, azt mondta, hogy: »Amíg én itt ülök, addig 1956 nem ismétlődhet meg.« Néhány hónappal később azonban olyan információk jutottak el hozzánk, hogy Gorbacsov helyzete nem olyan stabil. Arról kaptunk híreket, hogy kritikus hangon bírálják őt, a politikai és a központi bizottságban is. Ezért, amikor Alois Mock osztrák és Horn Gyula magyar külügyminiszter 1989 nyarán jelképesen átvágta a már kétszer újraépített vasfüggönyt, kíváncsi voltam, mi fog történni. Mondtam is Gyulának, menjél, igyekezzetek, mert nincs már időnk. Kíváncsi voltam, hogy kapok-e telefonhívást, a szovjet nagykövet azonban nem jelentkezett be…” A Magyar Köztársaság Bécsi Nagykövetsége kezdeményezésére és szervezésében szeptember 7-én, Kismartonban az Esterházykastély Haydn-termében megtartott nagyszabású megemlékezésen – amelyen a magyar és az osztrák házelnök asszony mellett öt magyar és három osztrák miniszter, a burgenlandi tartomány feje, továbbá a politika, a gazdaság és a kultúra vezető köreiből közel ezren vettek részt, Pozsgay Imre elmondta: a határnyitást a közhangulat is követelte, majd hozzátette: valóban nagy bátorság volt a határnyitás, de ahhoz még nagyobb bátorságra lett volna szükség, hogy a menekülteket visszaküldjék hazájukba. Emlékezéseinket mi más is tehetné teljessé, mint a költő – ehelyütt Babits – szavai: „Mert erős a fegyver és nagy hatalmasság, / de leghatalmasabb mégis az igazság. / Útja, mint a Dunánk és csillagok útja: / nincs ember, aki azt torlaszolni tudja.” Varga Gabriella vicces grafikával és szöveggel ellátott kártyalapot tartalmazó társasjáték, amelyben mindenki kipróbálhatja, milyen lehet a háttérből irányítani a közélet eseményeit és saját kezűleg írni a napi híreket, aktualitásokat. A Korruptivity több játékvariáció kipróbálására kínál lehetőséget a könnyed kikapcsolódástól a komoly taktikai kihívásokig, az Álhírgyártól a mozgalmas Kitalált közéletig. Utóbbiban a játékosok ügymeneteket alakítanak ki a kijátszott lapokból, a fordulók során pedig egyre nagyobb hatalomra próbálnak szert tenni, a népszerűséget és a korrupció határait kínosan szem előtt tartva. Ha jól alakulnak a dolgok, egy-egy ügylet megvalósulhat, ám sokkal valószínűbb, hogy lesznek, akik keresztbe tesznek… A lapok számtalan lehetséges kombinációjának köszönhetően minden lejátszott forduló egyszeri és megismételhetetlen. Ha a játékosok a sikeres vagy bedőlt ügyletekké összefűzött „hírmorzsákat” hangosan felolvassák, ha kijátszott lapjaikat hangosan kommentálják, a játék még szórakoztatóbb társasági élményt nyújt. Az ötezer játék első ötszáz darabját az alkotók saját kézírásukkal, egyedileg sorszámozva dobták piacra. Nem titkolt szándékuk, hogy „minden magyar háztartásban legyen egy ilyen játék”! További információ: www.korruptivity.hu.

2009. november

Főhajtás

ÚJ KATEDRA

Különleges Szent Korona-másolat Bucz Magor Soma budapesti középiskolás diákfiú, januárban lesz tizenhat éves. Tanulmányait párhuzamosan folytatja két iskolában: délelőtt a Szent István Gimnáziumban sajátítja el a közismereti tantárgyakat, délután a Bartók Béla Zenei Konzervatórium zeneszerzés szakán hallgatja az előadásokat – szabadidejében pedig a zongora mellé ül és gyakorol, gyakorol, gyakorol. Arra a kérdésre, hogy nem nehéz-e két iskolába járni egyszerre, azt feleli: „Nehéz, de igyekszem mind a kettőt felelősségteljesen végezni. Nagyon jó tanáraim vannak mind a két helyen, ez megkönnyíti a dolgomat.” De Magor nemcsak a zongora mellé ül szabadidejében. Van egy „dikics”-asztala is – s ez alatt ne az értelmező szótár szerinti „cipészkést” értse az olvasó: szülei Magor barkácsolását, bütykölését nevezték el „dikicselésnek”. – Mikor és milyen indíttatás alapján határoztad el, hogy ezen a bizonyos „dikicsasztalon” elkészíted a Szent Korona másolatát, és hogyan kezdted el a munkát? – Kiskoromtól kezdve ismerem szent királyaink legendáit, s már akkortól nagy tisztelettel és érdeklődéssel tekintettem a Szent Koronára. Nagymarosi telkünkön, főként szünidőkben gyakran fúrok, faragok, készítek könyvjelzőt, dísztárgyakat, festményt, s idén egy kora tavaszi napon felötlött bennem, hogy kartonpapírból megcsinálom a Szent Korona másolatát. Alaposan áttanulmányoztam a Szent Korona-kutatás vitáit és eredményeit, azután készítettem el egy egyszerűbb, nem százszázalékosan kidolgozott változatot, hogy tapasztalatot szerezzek, megismerkedjem az alkalmazható módszerekkel, technikákkal az aranyfestéktől kezdve a képek foglalatát körülvevő gyöngyök megformálásáig. Amikor pedig felfedeztem, hogy mit lehet még javítani rajta, elkészítettem, ahogy mondani szokás, a Szent Korona „tökéletes mását”. Igaz, a tökéletest nem lehet megközelíteni, főleg nem papírból, hiszen a tökéletes egy remekmű, de mindent megpróbáltam, hogy a Szent Koronát a lehető leghűbben adjam vissza a legapróbb részleteiben is. – Milyen eljárásokat alkalmaztál, és a karton mellett milyen más anyagokat használtál még fel? – A lehető legegyszerűbb anyagokkal dolgoztam. Nagyon fontos volt, hogy a karton minősége megfelelő legyen. Különleges dobozra volt szükség, ami nem vastag, nem vékony, nem túl hajlékony, de nem is túl kemény. Színében is megfelelőnek kellett lennie, hiszen az arany akrilfesték – amiben aranytartalom egyál­ ta­lán nincs, csak aranyhoz hasonló színt ad ki – a különböző színekre másként reagál, az óarany szín minden esetben másként jelenik meg. A pici kis „aranygolyókat”, amelyek a foglalatok széleit alkotják, a műkörmöstől szereztük be… Egyébként teljesen hétköznapi anyagokat használtam: filctollat, különböző festékeket a zománcképek elkészítéséhez, csillámport, a kereszthez almafáról lemetszett faágat… – Mindeközben magad előtt tartottál fényképfelvételeket a Szent Koronáról? Milyen forrásképeket használtál? – Könyvekből dolgoztam, főleg Szelényi Károly fotói alapján. Ez az első nagy fotótár a Szent Koronáról. Nagyon pontos, precíz és minden lehetséges oldalról és szögből tartalmaz róla felvételeket.

2009. november

– Mennyi idő alatt készült el a második, az alaposabban kidolgozott alkotás? – Egy hónap alatt, természetesen nem folyamatos, hanem naponta néhány órás munkavégzés mellett. Nyáron fejeztem be. – Értesüléseid szerint hány Szent Korona-másolat lehet az országban, a Kárpát-medencében? – Nem nemesfémből és nem drágakövek felhasználásával készült fémmásolata a koronaőröknek is van, és a Magyarok Nagyasszonya Szent Korona Lovagrend is rendelkezik ilyennel. Ilyen plasztikus és hiteles kartonmásolatról még nem hallottam, csak egyszerű, sokszorosított papírnyomatról. A művészettörténészek is elkészítettek papírból egy modellt, de nem tudom, hogy az mennyire aprólékos. – Elkészítetted tehát a Szent Korona másolatát, és másfél-kétórás előadást összeállítva hozzá járod vele a várost, az országot, a Kárpát-medencét. – Előadásokat tartottam az iskolámban, augusztus 20-án pedig Szentléleken, a Bükkben. Voltam Erdélyben is, a Szovátán megrendezett Égig Érő Fesztivál keretében a Teleki Oktatási Központban, majd Böjte Csaba atya „gyerekeinek” és munkatársainak a Szent József Gyermekvédelmi Központ kápolnájában mutattam be. Október 28-án Gyálon volt előadásom a római katolikus plébánián. – Hogyan fogadják a diáktársaid, illetve a közönség ezt a különleges alkotást és előadást? – Azt tapasztalom, legalábbis a fiatalok körében, hogy általában nincs olyan természetes módon jelen életükben a Szent Korona, mint nekem kisgyerekkoromtól kezdve, éppen ezért nagy felfedezés számukra, amikor testközelből találkoznak vele, körbejárhatják, megszemlélhetik. Tapasztalom még, hogy a Szent Koronának közösségteremtő ereje van. A története, a hozzá kapcsolódó Szent Korona-tan és misztérium, a képek és az én szerény kartonmodellem erős hatással van a hallgatóságra. A Szent Korona ugyanis nagyon sok jelentést hordoz. Amikor azt mondom: Szent Korona, abban azt is értem: magyarság. Igazság. Az örök igazság. Kárpát-medence. Államalapító Szent István király. Szent királyaink. Ősi hagyományaink. Isteni ajándék. Mária országa... Ez az a közös alap, amely egy közösséggé kovácsol minket, és amelyet a Szent Korona hitelesít. Varga Gabriella

33

Kitekintő

ÚJ KATEDRA

Palacsintás németalföldiek – A holland konyha Amikor a holland gasztronómia kerül szóba, ha más nem is, a sajtok mindenkinek eszébe jutnak. A világ egyik legnagyobb sajtexportőrének területén 2000 éves múltra tekint vissza a sajtkészítés, az edami pedig, amelynek névadója Edam városa, már a középkorban is fontos kiviteli cikk volt. Manapság az elsőséget már a gouda tartja (amely szintén egy városhoz, Goudához kötődik), ezt a sófürdő után néhány héttől akár egy évig is érlelt, többféleképpen fűszerezett sajtot a világ minden részén fogyasztják. A sajtok sok helyen még ma is megtalálhatók a piacokon, s itt lehet megvásárolni a parasztgazdaságokban készített sajtokat is, amelyeknek nemcsak elkészítési módja, de az íze is eltér a nagyüzemekben készülő társakétól. Az edami és a gouda mellett meg kell említeni az édesköménnyel készülő, félkemény leideni sajtot, a házi kecskesajtokat, a kernhemi, nagyon magas zsírtartalmú (60%), tejszínes ízű desszertsajtot, a Mon Chou-t, ami aludttejből készülő, fehérpenészes, lágy sajt, és a leerdami sajtot, amit főként nagy lyukairól lehet felismerni, s aminek állaga a goudára, íze azonban az ementálira hasonlít. Egyes vélemények szerint a hollandok csak gyártják a sajtot, nem nagyevők ezen a téren, és legfeljebb reggelire, uzsonnára fogyasztják. Ha így is van, azért a konyhában is megjelenik, már a legegyszerűbb ételek esetében is. Mint például a héjában megfőzött, majd félbevágott, gouda sajttal megszórt és megsütött burgonya esetében, amit aztán változatosan (bors, köménymag, paprika, bazsalikom stb.) fűszereznek, vagy a sajtos burgonyapüré készítésénél, amikor a hagyományos módon elkészített pürét sajttal megszórják, majd sütőben megsütik. Értelemszerűen a sajt az alapja a többféleképpen is készíthető holland sajtlevesnek is. Zöldséges változatában a

34

húslevesben nagyon puhára főzzük a zöldségeket (sárgarépa, petrezselyemgyökér, karalábé, zeller, hagyma), majd összeturmixoljuk. Tűzálló edénybe tesszük, a tetejére többféle reszelt sajttal megszórt pirítós kerül, majd a sajtok elolvadásáig sütőben sütik. A másik változatban a sajt közvetlenül a levesbe kerül. Először vajból és lisztből rántást készítünk, felöntjük a húslevessel, fűszerezzük, majd beleszórjuk a reszelt sajtot. A sajt olvadása után tojássárgájával összekevert tejszínt habarunk bele, végül apróra vágott snidlinggel vagy petrezselyemmel ízesítjük. A holland levesek közül nem ezek a l e g n é p s ze r ű b b e k , hanem a snert, ami olyan ott, mint nálunk a babgulyás. Alapja nem a bab, hanem a száraz zöldborsó, amit jó sok póréhagymával, zellerrel, nyers, nem füstölt csülökkel készítenek (van olyan változat is, ahol többféle füstölt hús fő a levesben). Akkor a legfinomabb, ha a borsó pépesre fő, ekkor rozs- vagy fekete kenyérrel tálalják, sült szalonnával, esetleg kolbász- vagy szafaládékarikákkal, mustárral. Hasonlóan kiadós a holland paradicsomleves is, amelyben a paradicsom és a hagyma mellett apróra gyúrt húsgombócok is főnek, tálaláskor pedig a tányér aljára öntött tejszínre merik rá a levest. Mint látható, a legnépszerűbb levesek is inkább egytálételként foghatók fel. Nem véletlenül. A régi időkben a korlátozott főzőfelület miatt rákényszerültek arra, hogy egy edényben készítsék el a tápláló ebédet, vacsorát. A paraszti múltra, a szegénységre utal, hogy ezeknek az ételeknek az alapja a burgonya (olcsósága miatt ő főszereplő), a zöldségek, a hüvelyesek és kiegészítésként a marha-, sertés- vagy baromfihús. A nemzeti ételnek számító stamppot sertéshúsból készül, melyet a hús mennyiségével (külön-külön) megegyező súlyú fehér és vöröskáposztával, másfélszer annyi burgonyával főznek meg. A főzéshez vajat, s csak néhány egyszerű fűszert használnak, tálaláskor a húst apróra felkockázzák. A hutspot a másik legismertebb egytálétel. Az alap itt a marhahús, amelyet hagymából, krumpliból és sárgarépából készült pürével tálalnak. A vajjal történő főzés és az egyszerű fűszerezés (só, bors) erre az ételre is jellemző, mint ahogyan az arányok is: egy-egy egység hús, krumpli, sárgarépa és fél egység vöröshagyma szükséges az elkészítéséhez. Meghatározó természetesen a halak és más tengeri állatok fogyasztása is. Egytálétel halból is készülhet, így például a nevére fittyet hányó holland halsaláta, mivel ez az étel sokkal inkább egy rakottas, mint saláta. Az alapja finoman fűszerezett, kelbimbóval együtt párolt tőkehal. Ez kerül majd, mintegy raguként, a főtt és áttört vagy pürésített

2009. november

ÚJ KATEDRA

burgonya – reszelt sajt alapra, majd az egészet jól fűszerezett tejszínes szósszal borítjuk be és megsütjük. Tálaláskor paprikával, sajttal töltött paradicsommal kínálhatjuk. E köretet egyébként érdemes úgy is kipróbálni, hogy a néhány percre, a töltelékben lévő sajt olvadásáig ezt is betes�szük a sütőbe. Holland specialitás a fiatal, még szűz hering, a matjes, amit némi sófürdőztetés után nyersen fogyasztanak, kenyérrel, hagymával és sörrel. De kerülhet hozzá köretként szalonnás zöldbab és krumplipüré is, s készülhet a matjes felhasználásával saláta is almával, reszelt sárgarépával, uborkával, hagymával, kaporral, tejföllel. A halételeket gyakran körítik hollandi mártással, ami tojássárgájából, tejszínből, vajból, só, Cayenne-bors és citrom (esetleg száraz fehér bor) hozzáadásával készül. Számos más meleg mártás alapja (pl. berni, mousseiine-i), elkészítésénél leginkább a folyamatos keverésre és a hőmérsékletre kell ügyelni. Kagylófogyasztásban a hollandok valószínűleg verhetetlenek. A sokféleképpen elkészített fekete kagylót ma már minden hónapban (s nem csak az „r” betűsökben) fogyasztják. Alapváltozat a vajon párolt póréhagymával, sárgarépával, zellerrel, fokhagymával készülő, babérlevéllel, borssal fűszerezett és fehér borral felöntött zöldségágyban megfőzött kagyló. A hollandok nem vetik meg az édességeket sem. A leghíresebb a hatalmas palacsinta, ami azonban nem csak édes formájában ismert. Más az alaptészta összetétele is, mint nálunk szokásos, és más az elkészítés módja is. A tészta nem tejjel, hanem sima ivóvízzel készül, kerül bele viszont egy kis sütőpor, a palacsintákat pedig nem töltik, hanem belesütik az ízesítést. A legnépszerűbb változat a spekpannekoe, a szalonnás palacsinta, amihez először ropogósra sütik a vékonyra szeletelt szalonnát, erre merik rá a tésztát, majd mindkét oldalán megsütik. Aki az édes változatokat kedveli, annak ott a cukorszirupos (a megsült palacsintára csepegtetik az édes lét), a gyömbéres (cukorszirupos gyömbérdarabokat tesznek a tésztára sütés közben) vagy az almás palacsinta. Ez utóbbi elkészítése úgy

2009. november

Kitekintő Mazsolás zsemle A lisztből, élesztőből, tojásból, olvasztott vajból és a langyos tejből tésztát gyúrunk. Megfűszerezzük fahéjjal, szerecsendióval, sóval, majd belegyúrjuk a cukrot és a mazsolát is. Konyharuhával lefedett tálban 50-60 percig állni hagyjuk. Ezután tetszés szerinti nagyságú zsemléket formázunk a tésztából, további 30 percig pihentetjük, majd a tetejüket megkenjük vajjal, és 180 fokos sütőben kb. 20-25 perc alatt megsütjük őket. Vajjal, szárított gyümölccsel, sajttal, lekvárral kínálhatjuk. Hozzávalók 1 zacskó élesztő ½ kg liszt 5 dkg cukor Fűszerek (só, fahéj, szerecsendió) 1,5-2 dl tej (amennyit a tészta felvesz) 1 tojás 10 dkg mazsola Lekvár, sajt, szárított gyümölcs, vaj (a kínáláshoz) történik, hogy a sülő tésztát almaszeletekkel borítják, porcukorral megszórják, s tányér segítségével fordítják meg. Így az alma is megpirul, a cukor pedig karamellizálódik. S ha már alma, érdemes néhány szót vesztegetni a holland almatortára is. Elkészítése 10-12 nappal a torta tálalása előtt kezdődik, ekkor kell ugyanis elkészíteni a mandulamasszát, amely darált mandulából és azonos mennyiségű cukorból (egy tortához kb. 15-15 dkg szükséges) készül. Ezután hagyjuk összeérni a masszát, majd közvetlenül a felhasználás előtt, mielőtt a tortára kerül, egy tojással és némi reszelt citromhéjjal újra átgyúrjuk. A tésztához vajat, citromot (reszelt héjat és kevés levet), cukrot gyúrunk össze a liszttel és kevés vízzel. Pihentetés után a tésztát kinyújtjuk, a tetejére kerül a mandulazselé, ami egyfajta vízzáró rétegként is szolgál, azaz hiába ereszt levet az alma, a tészta mégis ropogóra sülhet. A masszára babapiskótát tördelünk, majd az egészet almából, mazsolából és kevés baracklekvárból készült, fahéjjal ízesített keverékkel borítjuk be. A tetejére jön még egy almaszeletekből álló réteg, s már mehet is a sütőbe. Ügyelni kell arra, hogy az alma ne égjen meg, ezért vagy csak alulról melegítő sütőfunkciót válasszunk, vagy takarjuk le alufóliával a torta tetejét. Az édességek között népszerű még a poffert, a holland kuglóf és a különböző fánkok is. Emellett a hollandok rengeteg, különböző fajtájú medvecukrot fogyasztanak. Állítólag a legtöbbet a világon, bár ehhez a svédeknek és az angoloknak is lenne szavuk. Az édesgyökér levéből készül, ánizssal, mentollal, mézzel, stb. ízesítik, és nagy üvegdobozokban árulják a rágós, fekete édességet.

35

Egészség

ÚJ KATEDRA

Cukorbetegek gyógytornája A pedagógus munkaeszköze a személyisége. Ennek része a megjelenés, a testtartás, az egészségi állapot is. Sorozatunkban ezúttal a cukorbetegek mozgásához, sportolásához ad segítséget Molnár Notti gyógytornász. A szőlőcukor (glükóz) a sejtek legfőbb energiaforrása. Egy része az elfogyasztott táplálékból szívódik fel a bélben, a többit a máj állítja elő különböző anyagokból. A vérből az inzulin segítségével lép be a szervezet sejtjeibe. Az inzulint a hasnyálmirigy termeli, szerepe, hogy segítse a cukor bejutását a sejtekbe, ezáltal csökkenti a glükóz szintjét a vérben. A máj cukortárolóként és -előállítóként viselkedik. Amikor alacsony a vércukorszint, de nincs lehetőség evésre, a máj felszabadítja a tárolt glükózt, ezáltal normál tartományban tartja a vércukorszintet. Cukorbetegségben ez a folyamat zavart szenved. Ahelyett, hogy a cukor bejutna a sejtekbe, felhalmozódik a véráramban. Ez akkor fordul elő, ha a hasnyálmirigy nem termel elég inzulint, vagy ha a sejtek érzéketlenné válnak az inzulin cukorbejuttató hatásával szemben. Az első típusú diabétesz főleg a gyermekeket, fiatalokat érinti. A hasnyálmirigy inzulintermelő sejtjeinek elpusztulása miatt nem termelődik inzulin, emiatt kívülről bevitt inzulinpótlásra szorul a beteg. Az inzulin hiánya miatt a vércukor nem tud a sejtekbe bejutni, a vérben marad, ennek következménye a magas vércukorszint. Mivel a sejtek így éheznek, ennek elkerülésére fehérjéket és zsírokat alakítanak át cukorrá. Ez a folyamat a zsírégetés egyik melléktermékeként felszaporodó ketontest, a magas vércukorszint, valamint a vizelettel távozó cukor és a nagymértékű folyadékvesztés miatt kiszáradást és kómát okozhat. A betegség jellegzetes tünetei a gyakori és nagy mennyiségű vizelet, a fogyás, szomjúságérzet. A második típusú diabétesz inkább idősebb korban jelentkezik. Ilyenkor nem pusztulnak el az inzulintermelő sejtek, ám – mivel az inzulintermelés nem elegendő mértékű, és hatása is csökken – még sincs megfelelő inzulinhatás, így nem jut elég vércukor a sejtekbe. Mivel a cukorbetegség ezen típusánál van inzulin, a vércukorérték lassabban emelkedik, és a tünetek is mások: végtagok zsibbadása, nehezen gyógyuló sebek, bőrviszketés, romló látás. A fizikai terhelés még egészséges emberek számára sem kockázatmentes. Cukorbetegeknél a vércukor ellenőrzésének elhanyagolása, diétahiba vagy az inzulinbeadás elmulasztása, tehát nem megfelelő kezelés mellett válik veszélyessé a mozgás. Éppen ezért a testedzés, a terhelés tervezéséhez szükséges a kezelőorvos és a dietetikus bevonása. Ideális eset, ha alapos szakmai ismerettel bíró személyi edzőt is igénybe vehet a cukorbeteg. Az edzések elkezdésekor szorosabb orvosi ellenőrzés indokolt. A mozgás főleg könnyedebb, az egész vérkeringési rendszert edző, ciklikusan ismétlődő mozdulatsorokat tartalmazó kardio mozgásokból álljon – ilyen a séta, a gyaloglás, a kocogás, a futás, a kerékpározás –, kevesebb mennyiségű

36

erősítő gyakorlattal. A lényeg az állóképesség, az általános edzettség növelése. Heti öt alkalommal, napi harmincperces aerob jellegű edzéssel biztosíthatjuk egészségünk javulását. Fontos, hogy ne kezdjen sportolásba az a beteg, akinek vércukorszintje nincsen egyensúlyban! A kezeletlen hipertónia, az ismeretlen eredetű szívpanaszok szintén az erőteljesebb terhelés, mozgás elkezdésének akadályát jelentik. A cukorbetegeknél már egyszeri terhelést követően is nő az inzulinérzékenység az izomszövetben, ez azonban nem jelent automatikusan jobb vércukorértékeket. A rehabilitáció és mozgásterápia célja a vércukorszint normalizálásával a rosszullétek elkerülése, hosszú távon az ér- és idegrendszeri, illetve a komplex szövődmények megelőzése. A különböző mozgásformák, sportok eltérő mértékben csökkentik az inzulinigényt: az úszás 10%-kal, a könnyűatlétika 20%-kal, a foci 30%-kal. Javulást csak a rendszeres, közel azonos időpontban, azonos ideig és intenzitással végzett testmozgástól várhatunk, ez az, ami jó hatással lehet az anyagcserére. Ezzel szemben a rendszertelen mozgás az alacsony vércukorszint gyakoriságát növeli. A diéta mellett végzett mozgás elősegíti a testsúly csökkenését, amire a betegek túlnyomó részénél szükség is van. Energiaszegény diéta mellett a szervezet lassítja az alapanyagcserét, a zsírraktárakban próbálja tartalékolni az energiát. A rendszeres, megfelelő intenzitással végzett edzés hatására gyorsul az anyagcsere, lehetővé válik a biológiailag haszontalan zsírszövet leadása, és az élettanilag fontos szövetek tömegének megőrzése (csont, izom). Az ideális súly fenntartása is könnyebb rendszeres edzéssel, mint pusztán diétával. Mozgásterápiával késleltethetjük az inzulinterápia bevezetésének időpontját. A mozgásterápia előnye, hogy csökkenti a vércukorszintet, csökken az inzulin igénye is. Jobban tolerálja a szervezet a cukrot a vérben, a cukorbetegek laboreredményeiben is érzékelhető a javulás, csökken a súlyfelesleg, gazdaságosabbá válik a szív és légzőrendszer működése, könnyebb lesz az életvitel és stabilabb az anyagcsere, csökken az érrendszeri halálozások rizikója. A kontroll azonban szükséges, mert fennáll annak veszélye is, hogy leesik a vércukorszint, kóros anyagok jelennek meg a vérben (aceton). A sportoláshoz minden esetben megfelelő ruházat szükséges, kiemelt figyelmet fordítva a lábbeli kérdésére. A cu­korbetegek perifériás idegrendszere és érrendszere károsodott, aminek következtében megnő a lábon a fekélyek kialakulásának kockázata. Egy rossz cipő hatványozottan károsítja a mozgásszerveket, rontva azok statikáját, és kön�nyebben alakulnak ki sérülések, sebek, melyekből akár a végtagot is veszélyeztető fekélyek származhatnak. Molnár Notti

2009. november