AFRIKAI-MAGYAR EGYESÜLET AFRICAN-HUNGARIAN UNION
AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE ---------------------------------------------------------------------------VAJDA László Az őstársadalmak művészete Eredeti közlés/Original publication: 1952, Budapest, Népművészeti Intézet, 12 old. Elektronikus újraközlés/Electronic republication: AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR – 000.000.834 Dátum/Date: 2013. október / October – 2014. május / May 10. Az elektronikus újraközlést előkészítette /The electronic republication prepared by: B. WALLNER, Erika és/and BIERNACZKY, Szilárd Hivatkozás erre a dokumentumra/Cite this document VAJDA László: Az őstársadalmak művészete, AHU MATT, 2014, pp. 1–14. old., No. 000.000.834, http://afrikatudastar.hu Eredeti forrás megtalálható/The original source is available: hazai könyvtárakban Megjegyzés / Note: ellenőrzött és szerkesztett szöveg / controlled and edited text Kulcsszavak/Key words magyar Afrika-kutatás, vallási összetétel Afrikában, keresztény missziók iskola és kórház-alapítási tevékenysége, a törzsi vallásúak (animisták) az iszlámra váltanak, nyolcvanas évektől az amerikai új egyházak megjelenése, Big Man Model,verseny az iszlámmal African research in Hungary, religious composition in Africa, school and hospital foundation’s acitivies by the Christian missions, the tribal religious (animist) people are changing to Islam, from the eighties the release of American New Churches, Big Man Model, competition with Islam
2
Vajda László
---------------------------------------------------------------------------AZ ELSŐ MAGYAR, SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ, ELEKTRONIKUS, ÁGAZATI SZAKMAI KÖNYV-, TANULMÁNY-, CIKK- DOKUMENTUM- és ADAT-TÁR/THE FIRST HUNGARIAN FREE ELECTRONIC SECTORAL PROFESSIONAL DATABASE FOR BOOKS, STUDIES, COMMUNICATIONS, DOCUMENTS AND INFORMATIONS * magyar és idegen – angol, francia, német, orosz, spanyol, olasz és szükség szerint más – nyelveken készült publikációk elektronikus könyvtára/ writings in Hungarian and foreign – English, French, German, Russian, Spanish, Italian and other – languages * az adattárban elhelyezett tartalmak szabad megközelítésűek, de olvasásuk vagy letöltésük regisztrációhoz kötött/the materials in the database are free but access or downloading are subject to registration * Az Afrikai Magyar Egyesület non-profit civil szervezet, amely az oktatók, kutatók, diákok és érdeklődők számára hozta létre ezt az elektronikus adattári szolgáltatását, amelynek célja kettős, mindenekelőtt sokoldalú és gazdag anyagú ismeretekkel elősegíteni a magyar afrikanisztikai kutatásokat, illetve ismeret-igényt, másrészt feltárni az afrikai témájú hazai publikációs tevékenységet teljes dimenziójában a kezdetektől máig./The African-Hungarian Union is a non-profit organisation that has created this electronic database for lecturers, researchers, students and for those interested. The purpose of this database is twofold; on the one hand, we want to enrich the research of Hungarian Africa studies with versatile and plentiful information, on the other hand, we are planning to discover Hungarian publications with African themes in its entirety from the beginning until the present day.
Az őstársadalmak művészete
3
AZ ŐSTÁRSADALOM MŰVÉSZETE Vajda László A szerkesztő jegyzete / A note by the Editor: Vajda professzornak ez az írása kitűnő rövid összefoglalása a megjelölt témának. Más kérdés, hogy ebből a (vélhetően egykor talán kiállításhoz katalógusként szolgáló) füzetből nem sikerült olyan példányt találnunk (Néprajzi Múzeum Könyvtára, MTA Könyvtára), amelyhez az elemzett 14 kép mellékletként is kapcsolódik. Szívesen vennénk, ha valaki ilyen példány létezésének lehetőségéről tájékoztatna bennünket. (B. Sz.)
Az ősművészet A polgárság a művészetet csak az élet gyönyörködtető, önmagáért való járulékának tartja. Valójában azonban a művészetnek igen nagy jelentősége van a társadalomban: kifejezi vágyainkat, rámutat a hibákra, hitet és erőt kölcsönöz a munkához. Ez nemcsak ma van így;, a művészetnek már az ősidőkben is valóságos, az élettel elválaszthatatlanul összefüggő szerepe volt. Hogy erről megbizonyosodjunk, évezredekkel kell visszanyúlnunk az emberiség történetében. Meg kell vizsgálnunk azt az időt, amikor jégkori őseink az alaktalan kőből és fából ügyes kézzel elkészítették azokat az első szerszámokat, amelyek a fejlődés során az embert a természet urává tették. De az őskor művészete önmagában nem nyújt teljes képet. 1. A Földnek csak aránylag kis részén folytak eddig rendszeres ásatások, hatalmas területek vannak még, amelyeknek az őskori művészetéről alig tudunk ma valamit. 2. Az ásatások anyaga különben sem lehet teljes, a földben megmaradtak őseink kő-, csont, és agyageszközei, de csak nagyon ritka esetben maradtak fenn fa- és textiltárgyak vagy más, romlandó anyagból való készítmények. 3. A legnagyobb nehézséget pedig az jelenti, hogy az őskori műalkotások használatára, életére legfeljebb csak következtetni tudunk, hiszen az ásatások aligha deríthetik ki, hogy pl. egy szobrot az ősember
4
Vajda László
vallásos célra használt-e, vagy – mint némelyek feltételeznék – hajlékát díszítette-e vele. A természeti népek művészete Hogy az őskorra vonatkozó ismereteink hiányosságait betöltsük, meg kell vizsgálnunk azokat az embercsoportokat is, amelyek még ma is, vagy a közelmúltban (míg a civilizáció hatása alá nem kerültek) az ősemberhez hasonló módon éltek. E népek távoli világrészek lakói: törzsi szervezetben élő négerek, indiánok, óceániai bennszülöttek stb. Történetük alakulása olyan volt, hogy műveltségük fejlődése meglassult vagy megállt, esetleg vissza is hanyatlott. Eszközeik nem biztosítanak számukra olyan fölényes uralmat a természet fölött, mint a civilizált népek számára a gépek, ezért természeti népeknek nevezzük őket. A természeti népeket sokszor vadembereknek nevezik, ezt az elnevezést azonban ne használjuk. Velünk egyenlő értékű emberek ők is, közöttük sem ritkábbak a kiemelkedő tehetségek és a tiszteletreméltó jellemek, mint Európában, vagy Ázsiában. A természeti népek emberei lényeges vonásaikban nem különböznek tőlünk. A műveltség az, amiben szerencsésebb körülményeink folytán felülmúltuk őket. Különbségek A természeti népek élete, gondolkodásmódja azonban nem teljesen azonos az őskori emberével. 1. Más éghajlat, más növényzet stb. szabja meg életlehetőségeiket, már pedig egyáltalán nem mindegy az, hogy a természettől nagy mértékben függő, kezdetleges felszerelésű ember trópusi őserdőben, vagy pusztai tájon kénytelen-e gondoskodni fennmaradásáról. 2. Az évezredek során a természeti népek kapcsolatba jutottak fejlettebb műveltségű népekkel, maguk is gyűjtöttek tapasztalatokat, és így többé-kevésbé eltávolodtak eredeti életmódjuktól. 3. Az a tény, hogy a természeti népek gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődése egy bizonyos fokon megrekedt, szükségszerűen legalább is átmeneti hanyatlást jelent, – szemben az őskor kezdetleges, de a legtöbb esetben állandó fejlődést mutató műveltségével.
Az őstársadalmak művészete
5
Azonosságok De a különbségek ellenére is, a természeti népek műveltsége lényeges vonásaiban összehasonlítható az őskori emberével. A tudomány számos egyezést állapított meg az őskori és a természeti népek eszközeiben, életmódjában. Az új-guineai pápuák ma is olyan cölöpökre épült házakban laknak (1. kép), amilyenek pl. Svájc területén a kőkor végén és a bronzkor elején használt az ember. Az angol gyarmatosítók által kipusztított tasmániai bennszülöttek kőeszközei (2. kép) hasonlóak a jégkori európai ember szerszámaihoz. Az őskori és a természeti népek legfontosabb közös vonása az, hogy eszközeik fejletlenek, és állandó, kemény harcban állnak a természettel. A civilizált népek sorsát – az osztálynélküli társadalom felépüléséig – a társadalmi osztályok harcai alakítják. Az őskori és természeti népeknél éppen az eszközök fejletlensége, a szegényes életmód miatt még nem alakultak ki, vagy csak éppen kialakulóban voltak a társadalmi osztályok. De az ő életük sem kevésbé küzdelmes, mint az európai emberé, sőt, még sokkal nehezebb; csakhogy a küzdelem súlypontját náluk nem a társadalmon belüli ellentétek, hanem a természettel folytatott harcok jelentik. Élet és művészet E népeknél egészen nyilvánvalóan megfigyelhető, hogy a művészet a mindennapok életéhez kapcsolódik, az életet fejezi ki, és nemcsak gyönyörködtető célt szolgál, hanem a (valódi, vagy elképzelt) hasznosság az alapja. Varázslat Művészeti alkotásaik jelentős részének varázserőt tulajdonítanak: megvédi őket a csapásoktól, vagy előmozdítja vállalkozásaik sikerét. Ennek megértéséhez tekintetbe kell vennünk, hogy a fejlettebb eszközöket nem ismerő ember számára a természet titkai nagyrészt megoldhatatlanok. Nincs lehetősége arra, hogy kísérleteket végezzen, nincs írása, hogy tapasztalatait összegyűjtse. Nem tudja megmagyarázni, mi a villám, mi a mennydörgés, mi hozza létre a fákat és hegyeket, milyen erők irányítják a természet egész életét. Ezért a természeti jelenségek okának varázslatok,
6
Vajda László
később pedig démonok és istenek működését tartja, és feltételezi, hogy e földöntúli hatalmak ellen védekezni lehet, sőt, varázslással irányítani is próbálja viselkedésüket. Művészetüknek kimeríthetetlen változatosságot ad ez a varázs-hit: az amulettek, bálványok, varázs-eszközök minden díszítményének, formájának, színének stb. megvan hite szerint a maga különleges varázsereje. Nem egyszer tisztán díszítő-elemnek látszó motívumokról kimutatható, hogy stilizált ábrázolásai vagy jelképei valóságos dolgoknak. A zegzugos vonal villámot vagy kígyót, a kereszt kiterjesztett szárnyú madarat jelenhet, amit eredetileg természethűen ábrázoltak, de idővel – mint mondani szokás – stilizálódott, elnagyolt formában, csak a lényegesnek tartott vonásokat megőrizve, jelképpé vált. Közlés Már akkor a művészet valaminek a megörökítésére vagy másokkal való közlésére ad lehetőséget, szinte az írás ősének tekinthető. Az északeurópai lappok régi dobjaira festett képek (3. kép) elsősorban nem díszítő célt szolgáltak, hanem inkább az ősök életének fontos eseményeit megörökítő „krónikák”, egyúttal pedig varázs-ábrázolások. Valószínűleg ilyen gyökerekből alakultak ki a középkori nemesi családok címerei is. Anyag és munka De a varázslás és a közlés megörökítés szándékánál még ősibb formáit találjuk a művészetnek. Gyakran tudatos művészi szándék nélkül alakultak ki a későbbi díszítmények, valamilyen eszközök előállítása közben. Ilyenkor a ,,művészet” magából a technikából adódik. A fában levő csomó elhelyezkedése élénkíti a fatárgy felületét, középpontja lesz a későbbi díszítésnek. Az agyag-csíkok összesodrásával készült edények ráncos „dísze” az egyszerű technikából adódik (4. kép). Ugyancsak magából a készítésből ered az agyagedények ujjnyomatokkal való díszítése (5. kép) vagy a keleti fémedények kalapács-jelei. Látjuk tehát, hogy a művészet és a mindennapos kézművesség között nehéz megvonni a határt. A művészet, a díszítés eszerint nemcsak társadalmi szerepét tekintve, hanem formai fejlődésében is a mindennapi élet valóságaihoz igazodik. Japánban a gyakori földrengések miatt papírfalú házakat építenek, itt tehát nem fejlődhetett ki az európai freskófestészet-
Az őstársadalmak művészete
7
hez hasonló művészet. A vándorló életmód nem kedvez a művészetnek, ezért a nomád népek művészileg aránylag szegények. Viszont az ősök vallásos tisztelete, ami a kezdetleges földművelés jellemző vallási formája, nagy lökést ad az ősöket ábrázoló szobrok készítésének. Még a díszítés is mindig kötött, befolyásolja az anyag, a készítésmód és a tárgy, amit díszíteni akartunk. Érthető pl., hogy a szőttesek mintázata könnyen ölt szögletes formákat, hiszen a fonalak összeszövésekor kerek mintákat előállítani nehéz lenne. Gyakran a díszítés a díszített tárgy természetes tagozódását tükrözi; az edények nyaka, hasa és fogója, a ruhák szegélye, éle és szabásvonalai szinte önként kínálkoznak díszítendő felületül. Az Amerika északnyugati részén lakó tlinkit-indiánok pazarvarázs-köpenye (6. kép) egy középső nagyobb és két kisebb szélső mezőből áll, így a főminta a köpeny viselőjének hátára, a kisebbek pedig mellére jutnak. Még a „leganyagtalanabbnak” mondott művészet, a zene is a mindennapi munkából ered. Gondoljunk csak arra, mennyivel könnyebb és eredményesebb a ritmikusan, esetleg énekkel vagy zeneszóval végzett munka, mint az, amelyet taktus nélkül, össze-vissza végeznek. A terhet húzó munkások ütemes kiáltásai a zene és a költészet legősibb formáihoz hasonlíthatók. Ősművészet és modern művészet A természethűség hiánya A művészet az életet fejezi ki, és az őskori és természeti népek életmódjának megfelelően, művészetük is sokban eltér az általunk megszokott művészi formáktól. Némelyek a természethűség hiányát tartják e művészet legjellemzőbb tulajdonságának, és a művészi képességek hiányával magyarázták azt, hogy az ábrázolások nem mindig élethűek, a rajzok távlatnélküliek, szobrok mereven szembenéznek („frontális beállítottságúak”). Ez a leértékelés azonban teljesen helytelen. 1. Az őskor és a természeti népek művészetén belül nagy különbségeket, számos eltérő stílust figyelhetünk meg. E stílusok között vannak természethűek, nem minden alkotásukra mondhatjuk tehát, hogy nem hasonlít az ábrázolt valósághoz. 2. Az eltérő életmódnak megfelelően az ősnépek és természeti népek gondolkodása, világlátása is sokban különbözik a mienktől. A természethűség náluk (főleg rajzokon) gyermekek rajzaihoz hasonlítható naiv realizmust jelent. Pl. a profilban ábrázolt arcra is két szemet rajzolnak, mert
8
Vajda László
tudják, hogy az embernek két szeme van. Ennek az ábrázolási módnak legfejlettebb formái az északnyugat-amerikai indiánoknál figyelhetők meg: a szemközt rajzolt állatalak tulajdonképpen kettős profilt mutat, mintha a hátán fel lenne vágva és ki lenne terítve (7. kép). Utóbb azután a „kiterített” ábrázolás egyes elemei egymástól el is szakadhatnak, lényegesnek tartott elemek kivételével sok részlet eltűnhet s az eredetileg természethű ábrázolás lassan jelképpé válik: mértanias jelleget ölt. (6. kép.) 3. Gyakran az ábrázolásnak nincs is pontos megfelelője a valóságban, mert démont, szellemet, istenséget mutat be, amint az a készítő képzeletében él. Persze az ilyen képzetétbeli alakok vonásai is visszavezethetők a valóságra, és rendszerint emberi és állati elemek vagy különböző állatok jellemző vonásainak a keveredéséből alakultak ki. (8. kép). A természethűség kérdésén kívül meg kell világítanunk az őskori és természeti népek művészetének két további fontos tulajdonságát. Az ismétlés jelentősége A természeti népek énekeikben, táncaikban hosszú ideig ismétlik ugyanazokat a szavakat, hangokat, mozdulatokat. Ez megfigyelhető a díszítésben is: azonos díszítőelemet szívesen ismételnek. Ez az ismétlés tulajdonképpen a ritmus legegyszerűbb formája. A fejlődés során magasabb formákat látunk: különböző elemek ritmikusan váltakoznak. Hasonló a szerepe a részarányosságnak, itt egyik elem a másikat tükrözi és egyensúlyozza. A ritmikus díszítés legszebb példái Peru művészetéből ismeretesek. A szőttesek díszítésének már formája is ritmikus, de egy másik, bonyolult ritmus is megfigyelhető rajtuk: a színezés ritmusa, mely a „hatos egység törvénye” szerint megy, azaz hat különböző színű alak után a hetedik alak színezőse megegyezik az elsővel (8. kép). A hatos szám szerepe itt nem véletlen: a hat világtájat (észak, kelet, dél, nyugat, zenit, nadir) jelképezi, és a díszítménynek mély, vallásos-varázslati jelentőséget ad. A „személytelenség” kérdése Sokakat zavar az, hogy az őskori és természeti népek művészeinek nevét nem ismerjük, alkotásaik „személytelenek”. Sőt, műveik gyakran jellegükben is „személytelenek”: bizonyos típusú alkotások közül az egyik példány alig tér el a másiktól. Itt tekintetbe kell vennünk persze azt, hogy
Az őstársadalmak művészete
9
e művészet számunkra idegenszerű, ezért itt nehezebben különböztetjük meg a formákat, mint a modern művészetben, valójában ezek az alkotások is tükrözik alkotójuk egyéniségét. De gondolnunk kell arra is, hogy a művészet egyik itt is megfigyelhető iránya, az elvont (geometrikus) ábrázolás az egyéniséget valóban megtépázza: az eleven élet, a személyiség mellékessé válik, és helyét átveszik a képzelet alakjai, amelyeket mondáikon kívül művészi alkotásaikban is lerögzítenek, s amelyek uralma a „képzelet világát” végül is jóval színtelenebbé teszik a „szürke hétköznapok” megunhatatlan változatosságánál. Stílusok Az ősnépek és a természeti népek két fő stílusiránya a természethű és az elvont, mértanias ábrázolás iránya. E stílusok fellépése nem a véletlen műve, hanem az eszközök, a gazdasági élet, a társadalom fejlődésével függ össze. 1. A legősibb létfenntartási mód a zsákmányolás: az ember vadnövényt gyűjtöget, állatokra vadászik, halakat fog, – tehát abból él, amit a vad természetben talál. Az ilyen életmód. mellett az ember csak a jelennel törődhet, hiszen minden energiáját igénybe veszi az, hogy kezdetleges eszközeivel biztosítsa fennmaradását. A társadalom nem ismer osztályokat. A vallásban sem istenek és papok, hanem a létet adó vagy elvevő rettegett varázserők játsszák a főszerepet. Az embert csak az érdekli, ami jelen van és hat rá: maga az érzékelt, észrevehető világ. Ezért a zsákmányolás fokán a művészetben a természethű stílus az uralkodó. 2. A fejlődés során az ember fejlettebb eszközeivel áttér a földművelésre: felhagy az állandó vándorlással, „röghöz kötött” lesz. A növények termelése folyamán módja van megismerni a keletkezés és elmúlás jelenségeit. Világképe egyre misztikusabb lesz: láthatatlan hatalmak szeszélyes kezében látja sorsát, azokat igyekszik befolyásolni jó időjárásért, jó termésért. A kezdetleges földművesek világát szellemek, ősök és istenek népesítik be. Az ember gondolkodása eltávolodik az elei mindennapi kérdéseitől, a dolgokat úgy igyekszik megragadni és kifejezni, ahogyan azokat lényegesnek, törvényszerűnek véli. A kezdetleges földművelés fokán a művészei egyre inkább jelképekbe temetkezik, és elvont mértanias jelleget ölt. 3. A termelőerők továbbfejlődése az embert egyre inkább a természet urává teszi. Fejlettebb észközeivel többet tud termelni a mindennapi mi-
10
Vajda László
nimális szükségletnél. Megindul a társadalom osztályokra bomlása s az uralkodó osztály az elnyomottak munkájának gyümölcséből él, maga csak harcol és szórakozással tölti idejét. Gondja nincs, a jövőt biztosnak látja, a jelennek él, a valóságos örömöknek. Az ilyen társadalomnak (kezdeti rabszolgatársadalmak) haladó szakaszában az uralkodó osztály művészete ismét az eleven élet felé fordul: természethű lesz. *** Az itt leírt fejlődés első szakaszát az ősművészet egy érdekes részének, a sziklafestményeknek a vizsgálatával próbáljuk meg szemléltetni. Az általunk ismert legrégibb festmények, rajzok és szobrok időszámításunk előtt kb. 20 ezer évvel készültek. E legrégibb műtárgyak felbukkanása olyan korba esik, amikor Földünk arculata sokban eltért a mai körülményektől. Az ún. harmadkor végén Európa klímája lényegesen lehűlt. Északról és a hegyvidékek felől a gleccserek egyre mélyebben nyúltak a völgyekbe, és földrészünk tekintélyes részét jégtakaró borította, a jégmentes sávokon száraz, füves sztyeppe uralkodott. Az addig trópusi jellegű állatvilág kihalt, és helyét új fajták foglalták el. E nagy változás oka valószínűleg a Föld tengelyének időszakos elmozdulása volt. Az eljegesedés azonban nem volt egyenletes; évezredes időközökben bizonyos enyhülés állott be, hogy azután ismét előretörjön a jégtakaró. A jégkor folyamán jelenik meg a Földön az ember. A legrégibb európai emberfajősökre emlékeztettek. A művészet szempontjából oly fontos hüvelykujj nem volt még olyan mozgékony pl. a heidelbergi embernél, mint manapság. Az említett emberfajták azonban részben kipusztultak az utolsó nagy eljegesedés folyamán, részben pedig összekeveredtek az Ázsia és Afrika felől bevándorló ún. aurignaci ember csoportjaival. Az aurignaci ember már egészen közel állt a mai emberfajtákhoz. Lakóterületei közül különösen fontos a Pireneusoktól északra és délre elterülő vidék, melynek számos barlangja menedéket nyújtott a hosszú és hideg tél ellen. Életmódja zsákmányoló volt: a nők vadnövény-gyűjtögetése mellett a férfiak vadászata volt az élelemszerzés legfőbb formája. A földművelést, a fazekasmesterséget nem ismerték, a fémek megmunkálásához sem értettek, a szerszámok és fegyverek egyedüli nyersanyaga a kő, csont és fa volt. Az emberi történelemnek ezt a különben sok-ezer évig tartó fejezetét régebbi kőkornak (paleolitikum) nevezzük.
Az őstársadalmak művészete
11
Sziklafestmények: Észak-Spanyolország és Dél-Franciaország A régebbi kőkor művészeti alkotásai közül főleg az állatokat ábrázoló rajzok és festmények kiválóak. A művész a gyakorlott vadász éles szemével figyeli meg az állati test minden részletét. Sokszor csont- és kőeszközökbe karcolták e rajzokat. A legimpozánsabbak azonban azok a színes képek, amelyeket a barlangok falain és mennyezetein találunk. Az ősember zsírral kevert földfestékkel dolgozott csupán, de művészeti alkotásai mégsem mondhatók „kezdetlegesnek”, a szó mindennapi értelmében. A leghíresebbek az észak-spanyolországi Altamira barlangjának festményei. A barlang egy 15 m hosszú szakaszán a mennyezetet szinte elborítja az álló, mozgó és fekvő színes állat-alakok kusza és festői serege, – olyan kép, amit csak a vadász tudott megalkotni, akinek a leselkedés és üldözés izgalmas perceiben élesen meg kellett figyelnie az állatok mozgását, alakját, hiszen kezdetleges fegyvereivel gyakran hosszú ideig kellett várnia a támadásra alkalmas pillanatot. Bemutatott példánkon (9. kép) láthatjuk e barlangi művészet nagyszerűségét: a bölény fejtartása, a profilképzés sikere szinte megdöbbentő. Olykor emberábrázolások is előfordulnak itt, de ezek meg sem közelítik az állatképek bámulatra méltó életszerűséget. Az életmódnak megfelelően az embert ezen a fokon főleg a természet, a külső világ érdekli. Társadalmi problémái eltörpülnek a természettel folytatott küzdelem élethalált jelentő kérdései mellett. Ezért gondolatai és természethűségre törekvő művészeti alkotásai is főleg az állatokkal foglalkoznak. Elvont díszítményekkel alig találkozunk, – a művészt a természet, az élet érdekli. Az alkotások életszerűsége azonban nem jelenti a természet szolgai másolását, hanem a benyomások művészi kifejezését. Az izmok csomóit színes foltok jelzik, a lábak, a fej rajza híven érzékelteti a távlatot, a sötét és világos foltok együttese, a részek színes összhangja egységessé teszi a festményt. E művészet másik jellegzetessége a természethűség mellett a kompozíció hiánya; az egyes figurák válogatás nélkül, összefüggéstelen kuszaságban helyezkednek el. A kezdetleges eszközökkel vadászó jégkori ember számára szinte elképzelhetetlen volt egész nyájak, csordák elejtése; legmagasabb törekvése az volt, hogy legalább egy vadat elejtsen s így elhárítsa az éhezés naponta megújuló veszélyét. E képeket vadászok alkották s az alkotás kifejezi azt a szinte személyes viszonyt, ami a vadász és az elejtett vagy elejteni kívánt állat között fennállt. A képek nem a bölényt, vadlovat stb. általában ábrázolják, hanem mindig egy bizonyos bö-
12
Vajda László
lényt vagy vadlovat, a maga pillanatnyiságában. Néha az állatrajz mellé vagy belsejébe nyilak vannak rajzolva, hogy így varázslat révén is biztosabb legyen majd a vadászat sikere. Ez a vadászvágyakat kifejező, személyes feszültséggel telített művészet ezért nem is juthatott el a kompozícióig. Észak-Afrika, Dél-Spanyolország Észak-Spanyolország és Dél-Franciaország barlangi rajzaitól sokban különböznek az észak-afrikai és dél-spanyolországi sziklarajzok. Ezeket már a szabadban találjuk, hiszen a délies klíma itt nem kényszerítette az embert barlangba. Ennek a déli sziklarajz-vidéknek az alkotásain már gyakoriak az emberábrázolások, és a művészi alkotás természethűsége is csökkenő irányzatot mutat: egyre inkább halad a stilizálás, a mértaniasság felé (10. kép). Ez az eltérés jelzi, hogy a délibb vidékeken az ember élete is könnyebb, és talán már magasabbrendű is volt, mint a Pireneusok vidékén. Az ember többet tudott foglalkozni önmagával, gondolataival, művészete ezért nem az áhítozott vadászzsákmányt igyekszik a természethez híven megragadni, hanem az önmagába tekintő, gondolatait kivetítő ember megnyilatkozása az elvont (vagy legalább az elvontság felé tartó) művészet formanyelvén. A középső kőkor Hasonló irányzatot mutat az európai művészet alakulása a jégkor vége felé, a középső kőkorban (mezolitikum, Kr. e. 800–2000). Az ember elindul a földműveléshez vezető hosszú, évezredes úton. Első kísérleteit végzi az agyagedények készítésének terén. Főfoglalkozása még mindig a vadászat, de éppen abban a stádiumban van, amikor az eszközök fejlődése magasabb életformába vezeti át. A klíma is megváltozott. A vad ritkább, viszont a föld termékenyebb. A növényi táplálék jelentősége ezért növekszik. A technikai fejlődés megszünteti a pillanathoz-kötöttség kényszerét, és ugyanakkor elhatalmasodnak a vallásos gondolatok. Ezért a művészet itt is elvont irányt vesz, egyre inkább távolodik a látható valóságtól, és a feltételezett lényeget igyekszik megragadni, miközben jelképek szent tömegét hozza létre. Az alakok stilizálása sokszor a felismerhetetlenségig
Az őstársadalmak művészete
13
terjed (11. kép). A mozgás, az életszerűség hiányát viszont felejteti az emberábrázolások és az egyre gazdagabb kompozíciók növekvő száma. A busmanok A dél-afrikai busmanok művészete sokban rokonságot mutat a jégkori Európa művészetével. Ennek megértéséhez nem szükséges óriási népvándorlásokat feltételeznünk. Mindent megmagyaráz az, hogy a busmanok életmódja nem sokban különbözik a régibb kőkor emberének életétől. Vadászatból és vad növények gyűjtögetéséből élnek ők is. A fémeket nem ismerik, agyagedényeik nincsenek, eszközeik kőből készülnek. A hasonló életmód következtében az embernek a világról való ismeretei, benyomásai is hasonlóak. Természetes ezért, hogy az emberi életet, a világhoz való viszonyt kifejező művészetek is hasonló lesz az európai jégkor művészetéhez. Ez a művészet is természethűségre törekszik, a pillanatok életteljes valóságát igyekszik megragadni. Mint a paleolitikus művészetben, itt is legelőször körvonalakat rajzoltak csupán, és csak később terjedt át fokozatosan a művészi ábrázolás súlypontja a színekre, a fényre és a mozgásra. Csoportos kompozíciók és emberábrázolások is előfordulnak (12. kép), de ezek későbbiek. A busmanokat a gyarmatosító hollandok, majd az őket felváltó angolok csaknem teljesen kipusztították. Hajdani nagyobb elterjedésüket éppen az általuk készített sziklarajzok előfordulásai bizonyítják. Ezeket megtaláljuk egész Dél-Afrikában, egészen a Zambezi-folyó vidékéig. Ausztrália Ausztráliát az őskorban valószínűleg földhíd kötötte össze Dél-Ázsiával. A két kontinens elszakadása után a tengeri közlekedő-eszközökkel nem rendelkező ausztráliai bennszülöttek elszigetelődtek, kiestek a népek közötti termékeny kapcsolatokból. Ráadásul Ausztrália lakóinak igen nehéz viszonyok között kellett magukat fenntartaniuk. Lakóterületük nagy része barátságtalan sivatag, a források gyakran kiszáradnak. Csak kezdetleges eszközökkel bíró ember nem tud állandó kutakat, víztárolókat stb. készíteni, így folytonos vándorlásra kényszerül. A terület vadban szegény, ezért a bennszülöttek még fokozott mértékben kénytelenek állandóan kóborolni. Mégis néhány helyen már az európai hódítás előtt is eljutottak a
14
Vajda László
yam-gyökér termeléséig, de egészében a bennszülött lakosság zöme csupán a zsákmányoló életmódnál tart. Szerszámaik is kőkori jellegűek. Életmódjukat megközelítőleg az európai középső kőkor emberének életéhez hasonlíthatjuk. Művészetük is megfelel ennek a fokozatnak; a természethűség és az elvontság irányainak átmenetét példázza. Mint a busmanoknál, az ő sziklarajzaikon is az emberábrázolások stilizáltabbak, mint a viszonylag természethű állatfigurák. Pl. egyik híres sziklarajzuk (13. kép) sugárkoszorúval (fejdísz) övezett emberfejet ábrázol. A körvonalak élesek, a kissé elvontan, határozott kontúrokkal jelzett hajon a fehér pontok a gyöngydíszek. A szem és az orr egy vonallal van megrajzolva, a száj hiányzik. Az egész alak merev, mozdulatlan. Az éles körvonalak a mozgásról való lemondást jelentették; a fény játékát az alak határozottsága pótolja. Ugyanakkor a vállak, a kar és a csípők kerek vonalai életteljesek. Néha a legkülönösebb anyagon alkotják meg műveiket, pl. homokba rajzolnak. Kormos fakéregre körömmel vésték a 14. képen látható rajzot, amely a bennszülöttek és az általuk megfigyelt európaiak életéből ábrázol egyes jeleneteket. A kép éles megfigyelőkészségről, a távlat ismeretéről, helyenként kompozíciós törekvésekről tesz tanúságot, és ismét a természethűség és a stilizálás közötti átmenetnek tekinthető. Képek listája 1. Cölöpépítmények észak Új-Guineában 2. A tasmániai bennszülöttek kőeszközei 3. Lapp varázsdob 4. Puebló-indiánok agyagedénye 5. Kisázsiai gabonatartó edény 6. A tlinkit-indiánok varázsköpenye (Északnyugat-Amerika) 7. Medve: a haida-indiánok falfestménye 8. Peruit szőttes a Colombus-előtti korból 9. Bölény: sziklafestmény a régibb kőkorból (Altamira-barlang) 10. Szarvas-vadászat: sziklafestmény Délkelet-Spanyolországból 11. Az ember-ábrázolás stilizálódása a spanyolországi sziklarajzokon 12. Busman sziklarajz (Dél-Afrika) 13. Sziklarajz (Északnyugat-Ausztrália) 14. Kormos fakéregre karcolt rajz (Ausztrália)
