A M AGYA ROR SZ ÁGI METODISTA EGY H Á Z PÉCSI KÖR Z ETE
HÍRLEV ÉL XX. évfolyam 6. szám
2016. június
„Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem.” II. Mózes 15:2/a
Évi Jelige „Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket.” Ézsaiás 66:13 Eg yházunk 2016. Évi Jeligéje: „Szedjük össze erőinket! Az Úr pedig tegye azt, amit jónak lát!” II. Sámuel 10,12 Te r v e z e t t j ú n i u s i p r o g r a m j a i n k : 5.-én vasárnap: Gyülekezetünk küldetése - úrvacsorai istentisztelet 12.-én, vasárnap: Dicsőítés, magasztalás, imádat 19.-én, vasárnap: Lelki érettség és közösségi elköteleződés Aznapi persely-gyűjtést a püspöki kerületünk missziós alapjá- ba (FOND) küldjük el 20-24.-ig Ökumenikus missziós konferencia lesz Révfülöpön 25.-én szombaton Hajléktalan szolgálat. 26.-án, vasárnap: Vallás - megvallás - hitvallás 26.-tól -július 3.-ig Egyházzenei tanfolyam lesz Kistokajon Rendszeres programjaink: Szerdán 17 órakor bibliaórát tartunk Hidason, 19 órakor ifjúsági óra van Csütörtökön 17 óra 30 perckor házicsoport van (változó helyszínnel) Vasárnap 1000 órakor istentisztelet van Pécsett, 1500 órakor Hidason Első vasárnapokon Úrvacsorai istentisztelet van. Minden harmadik vasárnap Siklóson 1800 órakor istentisztele- tünk van az evangélikus imaházban. Az esetenkénti időpontváltozásokról lelkészünknél lehet érdeklődni. Média programok 5.-én vasárnap Ifjúsági műsor lesz az MTV Duna csatornáján 24.-én pénteken Rádiós félóra műsor lesz a Kossuth Rádióban fél 2-kor 26.-án vasárnap Metodista Magazin műsor lesz a Duna csatornán
2
Születésnaposoknak Krisztus támogass és vezess engem törékeny voltomban, add, hogy ágacska lehessek a te nagy törzseden. Benned bízom. Ph Mel anchthon Kívánjuk, hogy tapasztalják meg ezt a mindennapjaikban! Staféta átadás Magyarországon Ahogy a püspökünk látta a 2016. Évi Konferenciánkat A Magyarországi Évi Konferencia Budapesten ülésezett 2016. április 14.-től 17.-ig. Ennek során kiemelkedő esemény volt, amikor Csernák István szuperintendens vezetői felelőségét átadta utódjának, Dr. Khaled A. Lászlónak. Csernák István (62) a Magyarországi Metodista Egyházban betöltött szuperintendensi szolgálatának 20 évére tekinthet vissza. Ezekben az években értékes találkozásokra és jelentős fejlődésekre került sor, amelyek közül néhányat a szombat esti hivatalos búcsúztatóján idéztünk fel. A következő napon utódját, Dr. Khaled A. Lászlót új szuperintendensként ünnepélyes istentisztelet keretében iktattuk be. Mindkét alkalmon a Református Egyház, az Evangélikus Egyház, a Római Katolikus Egyház, a Baptista Egyház, a Magyar Pünkösdi Egyház, a Heted Napos Adventista Egyház, az Üdvhadsereg és a politikai hatóságok képviselői is részt vettek - és mindnyájan kihangsúlyozták a Magyarországi Metodista Egyházzal való jó együttműködést. Az Évi Konferencia, a maga 45 résztvevőjével jól áttekinthető volt. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a napokat a jó találkozások és beszélgetések,
3
megható istentiszteleti ünnepségek, és szívélyes vendéglátás jellemezték. Ha a más egyházak képviselőinek jelenléte a Magyar Metodista Egyház ökumenikus tevékenységét fejezi ki, akkor a Svájcból, Németországból és az USA-ból érkezett vendégek az egyház nemzetközi kapcsolatait tükrözik. A Magyarországi Metodista Egyház nagyon aktív a misszió terén - ez nagyok világosan jutott kifejezésre a Missziós Tanács jelentésében is, mely sok, nagyon különböző kezdeményezést fog össze: női munka, gyermek és ifjúsági munka, romák közt végzett munka, nemzetközi partnerkapcsolatok és sokrétű médiatevékenység (folyóiratok és könyvek kiadása, rádió és TV-adások előállítása). Nagyon mély benyomást keltő és örvendetes tény az, hogy milyen értékes jó minőségű munkát végez egy viszonylag kis létszámú motivált munkatársi gárda. A missziói kezdeményezés két különleges példája: az alsózsolcai roma gyülekezetben ébredési hangulat uralkodik, folyamatos növekedése oda vezetett, hogy időközben a Magyarországi Metodista Egyház legnagyobb létszámú gyülekezetévé vált. Ezt hangsúlyozza ki a szép új templomépület a hozzá tartozó közösségi helységekkel. Ehhez az állam is pénzügyi támogatást nyújtott, feltételként egy hozzá kötött szociális programot kapcsolva. Így utólag 4 mosógépet szereztek be, ezzel az alsózsolcai embereknek lehetőséget teremtettek ruháik gépi mosására. A Magyarországi Metodista Egyház által átvett Forrai Magániskola is folyamatosan növekszik. 2016. őszén még egyszer újabb osztályok indítására lesz lehetőség, ami által az iskola kapacitásának határait fogja elérni. A Magyarországi Metodista Egyház itt nem csak egy fontos lelkigondozói és hitoktatási szolgálatot kínál, hanem tudatosan arra törekszik, hogy olyan fiatalokkal létesítsen tartós kapcsolatot, akiknek egy része alig rendelkezik valamilyen egyházi kötődéssel. E háttér alapján nem véletlen, hogy a 2017. Évi Konferencia számára súlyponti témaként a „Z generációt” (fiatalokat, akik 1995 és 2010 között születtek) határozták meg. Ifj, Szuhánszki Tamást újonnan a Magyarországi Metodista Egyház helyi lelkészévé választották, Vadászi Dániel ősszel gyakorlati évét kezdi meg. D r . Pa t r i c k S t r e i f f p ü s p ö k Fordította Schauer mann Henrik
4
84. Évi Konferencia Budapesten a Kiscelli utcai Egyházközpontban tartottuk az Évi Konferenciánkat Dr. Patrick Streiff a Metodista Egyház Közép- és DélEurópai Centrál-konferenciájának püspöke elnökletével. A megnyitó istentiszteleten az igehirdetés szolgálatát Dr. Khaled A. László kijelölt szuperintendens végezte, az ekkor elhangzott legfontosabb gondolatai: „Légy erős és bátor, ne félj és ne rettegj, mert veled van az Úr, a te Istened! - szólt Isten Józsuéhoz, aki folytatni készült Mózes szolgálatát. Olyan mondatok ezek, amelyek visszhangként ismétlődnek a Szentírásban. Olyan szavak, amelyek szívdobbanásként ismétlődnek, és adnak erőt nekünk ma is, amikor a gyengeség vesz körül, amikor a nehézségek aggasztanának, amikor legszívesebben elengedné magát a mai ember, hogy a félelmekre és a rossz hírekre fókuszált életet éljen.” Az istentiszteletet úrvacsora követte. A konferencia három napján a különböző bizottságok munkáinak beszámolóját beszélték meg, kezdve a szuperintendensi jelentéssel. 2016. április 16.-án ünnepélyes istentisztelet keretében a leköszönő Csernák István szuperintendens húsz esztendei szolgálatát köszönték meg. Dr. Patrick Streiff püspök április 17.-én vasárnap beiktatta szuperintendensi tisztségébe, szolgálatába Dr. Khaled A. László lelkészt. Az új egyházvezető rövid beszédben fogalmazta meg terveinek súlypontjait: nyitott és missziós egyházat szeretne, fontosnak tartja a cigánymissziót és az intézményekben való szolgálatot. Külön figyelmet érdemelnek a kisközösségek, a falusi és kisvárosi gyülekezetek, amelyek evangéliumi vitalitása megerősítésre szorul. Wesley nyomán szeretné, ha egyháza a mai időkben is biblikus úton maradna, megtartva az evangéliumi tisztánlátást. Kívánjuk, hogy Isten áldja meg életét ebben a szolgálatban, és adjon bölcsességet ehhez a nehéz megbízatáshoz!
5
A záró istentiszteleten püspökünk felolvasta a lelkészen szolgálati helyét: Óbudai gyülekezet Pásztor Zsófia Pesti gyülekezet Jávor Ferenc Budakeszi gyülekezet Szuhánszky Gábor Miskolci körzet Kovács Zoltán Alsózsolcai gyülekezet Erdei-Nagy László Nyíregyházi gyülekezet Hecker Márton Szolnoki körzet Szuhánszky István Szegedi körzet Sztupkai Mihály Kaposvári körzet Vígh Bence Hetesi gyülekezetben helyi lelkészként ifj. Szuhánszki Tamás Dombóvári körzet Hajdúné Csernák Erzsébet Szekszárdi körzet Gyurkó Donát Pécsi körzet Kurdi Zoltán Vadászi Dávid teológiai tanulmányai előtt gyakornokként Nyíregy- házára kerül szeptembertől. Dicsőfi Balázs, aki most fejezi be a Baptista teológiát, Moson magyaróváron házicsoportot vezet, és kérésük alapján egyhá- zunkhoz csatlakoztak. Gyülekezeti munkájukat szervezetileg a Pesti gyülekezet (Felsőerdősor) támogatja. Összeállította Schauer manné Márta A szeretet példája Dirk Willemset a spanyol katolikusok kemény diktatúrája idején Hollandiában elítélték, és börtönbe zárták. De ő megszökött úgy, hogy az ablakon át rongyokból összecsomózott kötélen leereszkedett. Átszaladt egy tó vékony jegén, amely a börtön mögött volt. Az egyik börtönőr észrevette és utána eredt. Dirk biztonsággal szaladt át a tavon, mivel a sovány börtönkoszton igencsak lefogyott. Üldözője alatt azonban - akinek bőségesen volt enniinnivalója - beszakadt a jég. Amikor a fegyőr segítségért kiáltott, Dirk megfordult, és megmentette. De a hálátlan fegyőr megragadta Dirk-et, és visszavitte a börtönbe. A foglyot áldozatos tette ellenére hitéért elégették.
6
A halálos ellenséggel szembeni rendkívüli szeretet ily példái is megtanítanak bennünket arra, hogy a helyes utat válasszuk. A „ M á r t í r o k t ü k r é”-b ől Ve t é s é s a r atá s 1997/3 Bizalom Istenben Könnyű akkor Istenben bízni, amikor láthatjuk őt, és utunk áttekinthetően áll előttünk. De bízni benne, mikor minden oldalról be vagyunk zárva, és egyetlen menekülési útvonalat sem látunk... ez az igazán jó és kedves Isten előtt! John We sl ey Hála Istennek! Hálaadás, mint életforma „Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” 1.Thessz.5,18 „Aki hálaadással áldozik, az dicsőt engem, és aki ilyen úton jár, annak mutatom meg Isten szabadítását.” Zsoltár 50:23 A hálás embereknek kisugárzásuk van. Csakúgy, mint azoknak, akikben nincsen hála. Mindkét csoport egy bizonyos módon viszonyul az élethez, és ez a viszonyulás meg is látszódik rajtuk. A hálás emberek tudják, hogy az élet döntő tényezőit, eseményeit nem tudják irányítani, ezért úgy tekintenek azokra, mint értékes ajándékokra. Ez a hozzáállás mindennek a kulcsa. A hála tehát nem az örömteli eseményektől és a jó életkörülményektől függ, bár ezek természetesen fokozzák a hálaérzést. Az is igaz azonban, hogy a sikertől nemcsak örömöt és megelégedést érezhet az ember; megjelenhet a büszkeség és az fennhéjázás is, illetve elkezdhetünk még többre, még jobbra vágyni. Mivel ezeket a folyamatokat mi magunk is jelentős mértékben befolyásolhatjuk, fontos feltennünk a kérdést, hogy mi tölti be a szívünket, illetve mi kezdett el bennünk felnövekedni. Miken szoktam elmerengeni, miben és mikor parancsolok megálljt magamnak? Mitől függ, hogy hálás vagyok-e vagy zúgolódom? A kettő közül melyik
7
jellemző rám, és miért lettem ilyen? Érdemes ezt a témát végiggondolni és őszintén szembesülni önmagunkkal. Azok, akiknek látszólag mindenük megvan, nem lesznek magától értetődően hálás emberek. Annak azonban, ami ezeket a hálás embereket összeköti, nincs köze beteljesült vagy be nem teljesült vágyakhoz. Az a közös bennük, hogy felnyílt a szemük, és észreveszik Isten ajándékait, amelyeket Ő kész mindig és mindenkinek odaadni. Az, hogy ezeket az ajándékokat meglátjuk és elfogadjuk, rájuk csodálkozunk és hálát adunk értük, hatással van egész életvezetésünkre, és alakítja személyiségünket is. Ezt a folyamatot Isten Lelke akarja elindítani bennünk, mert érlelni és teremni akarja életünkben a Lélek gyümölcsét. Egy hálatelt szív a legjobb védelem az ellen, hogy a gondok eluralkodjanak rajtunk, és le tud állítani, amikor elkezdjük összehasonlítgatni a magunk helyzetét azoknak az életével, akiknek most látszólag jobban megy. A hála Istent dicsőíti, egyben meggazdagítja a magam és embertársaim életét. A keresztyén hálaadás középpontjában végső soron Isten áll. Az az örökkévaló Király, aki naponta megmutatja hűségét, és már most készíti helyünket az örökkévalóságban. Ezeket az értékes megtapasztalásokat szívesen osztjuk meg a világgal. Martin Auch, missziós igazgató Kü l m i s s z iói H í r a d ó, 2 016/0 2 „Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!” Zsoltárok 106,1 Ha ezt gyakoroljuk, csoda történik: egy egyszerű szokásból szép lassan egy hálás életgyakorlat alakul ki. Istennek hála akár a kevésért, akár a sokért. Nyelvlecke A köszönöm oroszul szpaszibo. Ez a szó a szpaszi (szabadíts meg) és a bo (Bog = Isten) szavakból tevődik össze, és így nap mint nap többször is arra emlékeztet, hogy Jézus a Szabadító, amiért hálát adhatunk neki. Kü l m i s s z iói H í r a d ó, 2 016/0 2
8
Eg yvonalban Istennel „Van a magánynak olyan állapota, amikor az ember a felszínen vagy felszínesen él, és hiányolja Istent. Keresi, de nem találja kapcsolataiban az őszinteséget, a mélységet. És akkor, ebből a felszíni buboréklétből menekülve megszünteti a kapcsolatait az energiavámpírokkal, a perc-emberkékkel, és elkezd önmaga mélységeibe ereszkedni. Lehet, hogy először ürességet talál, de nem adja fel, tovább keres” – vallja Simon András. Az egyvonalas rajzairól ismert grafikusművésszel budapesti műtermében beszélgetünk alkotásról, tehetségről, szeretetről, az élet értelméről. Röviden szólva: mélyre mentünk. Egy humorista ismerősöm panaszolta, gyakran kérik, hogy mondjon spontán egy jó poént. Ettől a kéréstől aztán idegessé válik. Gondoltam kipróbálom, ön hogyan reagál, ha megkérem, hogy rajzoljon egy vonalat! Nincs ellenvetésem, szeretek rajzolni. Bár egyszer egy kereskedelmi televíziót visszautasítottam. Azt szerették volna, hogy egy stúdióbeszélgetés alatt a háttérben készítsek egyvonalas rajzokat arról, amiről éppen szó esik. Ezt a felkérést megtagadtam, mert az egyvonalas stílus bármilyen attraktív is, mégsem cirkuszi mutatvány. Nem arra való, hogy az ember saját rajzkészségét fitogtassa. Számomra a rajz az Istennel való bensőséges kapcsolat gyümölcse, olyan, mint az imádság. Nem lehet másoknak mutogatni. Miben hasonlít az imádság és a rajzolás? Imádkozás közben az ember a lelke belső szobájába vonul. Ebben a belső magányban csak Isten van jelen. Amikor fontos egyvonalas rajzot kell készítenem, nem tudok senki mással együtt lenni, be kell zárkóznom. Mit rejt a vonal? Érdekes kérdés, nem is tudok pontos választ adni rá. Talán belső titkot rejt, aminek én is csak akkor jutok birtokába, amikor már megrajzoltam. Sokan azt gondolják ró-
9
lam, hogy zseni vagyok: leteszem a ceruzát a papírra és föl sem emelem addig, amíg el nem készül egy szép egyvonalas rajz. De ez nem igaz! Amikor egyvonalas rajzot készítek, ugyanolyan dadogó alázattal keresem a vonal irányát, mint ahogyan az imádkozó ember is dadogva keresi a szavakat, hogy megszólítsa Istent. Az alkotás szeretetteljes tusakodás Istennel, néha pedig saját kishitűségemmel. Nem mondja komolyan, hogy kishitű? Nem vagyok az, hiszen annyi ajándékot kaptam Istentől, hogy alázatosnak kell lennem. Egyszer hallottam Szász Endrétől, hogy nincs szüksége a múzsa csókjára, mert bármikor csettint, jön a múzsa. Szász Endre tudta magáról, hogy zseni. Az én kérdésem inkább az, hogy mit kezd valaki a zsenialitásával? Megköszöni Istennek, vagy azt hiszi, hogy Isten nélkül is tehetséges? Tudom magamról, hogy tehetséges vagyok, de ehhez nekem nem sok közöm van, mert a tehetségem isteni ajándék. Így én csak Istennel tudom elkészíteni a rajzaimat, másként nem megy. Mindig Isten beszél a munkáiból? Ezt csak a nézők tudják megmondani, erről nem nyilatkozhatom. Popper Péter pszichológusnak volt egy idevágó mondata: „Azt, hogy én szeretem-e a feleségemet, csak a feleségem mondhatja meg hitelesen. Én állíthatom ugyan, hogy szeretem, de hogy igaz-e, csak a feleségem igazolhatja vissza.” A grafikával ugyanez a helyzet: a nézőnek kell megmondani, hogy érzi-e benne Istent. Egyszer azt mondta, hogy mások gondolatait nem igazán szereti ábrázolni. Így van ez most is? Ha a másik ember gondolata a sajátommá válik, és transzformálni tudom a személyiségembe, akkor nincs semmi gond. De amikor régebben tankönyveket illusztráltam, és megrendelésre rajzoltam ábrákat a pöt�työs labdától kezdve a dolmányos varjún át a Lenin-portréig, föllázadtam. Ezentúl egész életemben az lesz a feladatom, hogy azt rajzoljam meg, amit mások mondanak? Szeretett mesterem, Szecskó Tamás grafikus számos könyvet illusztrált, például az Ablak Zsiráfot, és kihívást látott ebben a munkában. Zseniális volt, és bármit megrajzolt, de én más vagyok: nem tudom belesűríteni az érzéseimet a dolmányos varjúba. Szétnézve a műtermében elég nehezen tudom elképzelni Lenin-portré készítése közben... Ugye? Akkor jól is van ez így, köszönöm.
10
Azt vallja, hogy minden ember élete üzenet, de az ember sokat változik az élete folyamán. Ezzel együtt változik az üzenet is? Az üzenet lényege nem változik. A lényeg átérezni, eltelni Isten szeretetével, és továbbadni azt másoknak. Hogy ez az életnek milyen területén és hogyan valósul meg, az már tejesen mindegy. Lehet, hogy éppen játszom az unokáimmal, és önfeledten gyönyörködöm bennük, lehet, hogy éppen a halálos ágyamon fekszem, és hálát adok Istennek, hogy annyi mindennel ajándékozott meg az életem során. Szeretni kell, ez a lényeg! Csupa jóságról beszél, de milyen üzenete van egy gyilkos életének, vagy annak, aki sokat ártott másoknak? Neki ugyanezt az üzenetet kellett volna továbbadnia. Meg kell vizsgálni, hogy miért nem sikerült. Talán nem is hallott a valódi szeretetről. Hogy valaki milyen üzenetet tud átadni, abban nem csak ő a felelős, hanem azok is, akiknek segíteniük kellett volna, hogy az illető felismerje, mit akarhat vele az Isten. Konkrétan válaszolva: egy gyilkos életének az üzenete az lehet, hogyan nem szabad élni. A világon minden a szeretetről és a szeretet hiányáról szól. Azt mondta, hogy az élet értelme a szeretet átadása. Hogyan történik ez meg a hétköznapokban? Az első lépés, hogy az ember elfogadja és felismerje, hogy szeretett lény. Akinek nincs ez a fajta biztos érzelmi tudása, az valószínűleg pótszerek után néz majd. Sokak ars poeticája, hogy „egyszer élünk, élvezzük az életet!”. A helytelen önszeretet arról szól, hogy valaki folyamatosan önmagát ajándékozgatja, és ez sokszor sajnos mások rovására történik. „Most moziba megyek, bocs, nincs időm segíteni neked!” Az ilyen és ehhez hasonló kijelentések az egoista „mert megérdemlem” szlogen gyümölcsei, és ezekből nem lehet erőt meríteni. Csak az képes szeretettel gyógyítani a világban, aki érzi, hogy az ő szeretet-élménye, elfogadottsága nem az emberektől függ. Állandó csalódások táptalaja lehet, ha mindig azt vizsgálgatom, hogy ki szeret engem és ki nem. Ha azonban érzem és tudom, hogy a Mennyei Atyám a tenyerén hordoz, és elég nekem az Ő szeretete, akkor ebből lehet adni másoknak is. Nem hiszem, hogy lenne
11
olyan ember, aki mélységesen átéli, hogy Isten nagyon szereti, miközben ő félve menekül az emberek elől, és senkivel sincs jó viszonyban. Derűt és nyugalmat érzek, ahogyan erről beszél. El tudom képzelni, hogy ön boldog ember. Van olyan pillanat, amikor különösen boldognak érzi magát? A boldogságérzés váratlan pillanatokban suhan át rajtam, ami irracionális. Meg tudom könnyezni, amikor a szüleimre gondolok: milyen mérhetetlen „szerencsém” van, hogy szeretetteljes, jó szüleim voltak. Ajándékpillanatok, amikor boldognak érzem magam: ilyenek az alkotás, és az emberek visszajelzései. Semmilyen szakmai klikkbe nem tartozom, sőt lehet, a szakma nem is ismeri a nevem, ezért eleve nincs esélyem arra, hogy bármilyen állami, művészeti elismerést kapjak. Viszont van egy díjam, amit nem minden művész kaphat meg. A szakma sem értékeli túl sokra, szerintem mégis ez a legjelentősebb: a közönségdíj. Harminc éve a művészetből el tudom tartani a családomat, ez számomra azt jelenti, hogy amit csinálok, megérintette az embereket, ad nekik valamit. Újra és újra jönnek, több ezer magyar család otthonát díszítik a képeim. Mi ez, ha nem a legnagyobb dolog, amit egy művész elérthet? Azért is kérdeztem a boldogságról, mert a Nyolc boldogság című könyvében érzékletesen ír arról, hogy Isten a boldogság szót olyan létállapotokhoz köti, amit mi a hétköznapi életben boldogtalanságként észlelünk: „boldogok a szegények, az üldözöttek, a gyalázatban élők”. Vagyis boldogok a boldogtalanok? Jó kis provokáló kérdés! Maga írta... Hát igen... nem térhetek ki a válasz elől. Az első, ami eszembe jut, hogy a világ szemében boldogtalannak látszó embereknek óriási esélyük van a boldogságra, mert nem a világ értékrendje szerinti külső jegyek miatt boldogok, hanem a belsők miatt. A másik, hogy aki átéli a boldogtalanságot, olyan helyzetbe kerül, hogy vágyakozik a boldogság után. A boldogságot nem lehet elérni és átélni vágyakozás nélkül. Azért nem szeretném magam célba érkezettnek érezni, mert félek, hogy akkor nem vágyakoznék eléggé Isten megtartó kegyelmére. A keresztény Nyugat hanyatlását az anyagi jólét is okozta, az emberek Isten iránti vágyának megszűnése. Aki úgy érzi, hogy eltelt a javakkal, mert a Mercedest futár hozza a ház elé, az valószínűleg nem vágyakozik többé. Talán ellentmondásnak látszik, mégis azt mondom: a boldogság egyik alapfeltétele éppen a hiányérzet, a
12
rászorultság. Az, hogy rászorultnak érezzem magam Isten szeretetére. A boldogság viszont azt is jelenti, hogy úgy érzem, mindenem megvan. A keresztény ezt úgy élheti át, hogy felteszi magában a kérdést: mid van, amit nem Istentől kaptál? Nem is olyan rég megfogalmazódott bennem, hogy ha ettől a perctől kezdve már semmi jó nem történne velem, akkor is csak áldani tudnám Istent, mert még hátralévő éveimet is bearanyozza annak a sok jónak a fénye, amit eddig tett velem. A grafikái mellett sok más alkotását is ismerheti a közönség, de könyvírásra is adta a fejét. Miért? Egy pár évtizeddel ezelőtt komoly és hosszan elhúzódó magánéleti válságba kerültem. Azt éreztem, hogy ebből nem lehet belső eszmefuttatással, egyszerűen kikeveredni, hanem ki kell írni magamból. Így született meg az első kötet. Azt írja le, amit nem tud ábrázolni egy vonallal? Pontosan megfogalmazta! Amit nem tudok vonallal kifejezni, azt leírom. Mi a legfontosabb vezérgondolat a könyveiben? Mindegyik Isten és ember, ember és ember kapcsolatáról szól. Amikor megérkeztem, megmutatta a műtermét. Megakadt a szemem a bakancslistáján. Elég hosszú lista! Az egyik nagy vágyam, hogy írjak egy önéletrajzot. Elkezdtem ugyan hét éve, de félbemaradt. Azért szeretnék önéletrajzot írni, hogy emlékművet állítsak az életemben jelen lévő kegyelemnek, másrészt hogy a gyermekeim és unokáim megismerjék a valódi, talán még előttük is rejtett énemet, amelynek lényegét az Istennel való személyes kapcsolatom adja. Amikor spontán meglátogatom a gyermekeimet és iszunk egy kávét, vagy amikor játszom az unokáimmal, az nem az az alkalom, amikor a legmélyebb lelki átéléseinkről beszélünk. Van valami, amit nem tudott kifejezni szóban, írásban, alkotásban? Sokan meglepődtek, amikor tilinkózni kezdtem. Autodidakta módon tanultam játszani, a kottát sem ismerem. Úgy tűnik, hogy az érzéseimet lerajzolom, megírom, vagy ha nem megy másképp, elfújom tilinkón. De jó lenne megtanulni szájharmonikázni is! Azt hiszem, lenne hozzá érzékem, a technikát kellene alázatos szorgalommal elsajátítanom. A bakancslistáján feltűnt egy furcsa bejegyzés: életvezetési tanácsok. Ez mit takar?
13
Életem legcsodálatosabb könyve a Szentírás. Mérhetetlenül bölcs életvezetési tanácsok vannak benne az élet minden területére vonatkozóan: az udvarlástól, a szexuális élettől kezdve a gyereknevelésen át az Istenhez tartó útkeresésig. Ezeket a főként az Ószövetségben található tanácsokat szeretném kigyűjteni, és ellátni széljegyzetekkel, aztán odaadni az útkeresőknek. Ön a Biblia szerint él? Például a Biblia szerint udvarol? Másnak kellene megítélni, hogy így élek-e, mindenesetre próbálok a Biblia szerint élni. Nekem már nem kell udvarolni, mert harmincöt éve házasságban élek, bár voltak a kapcsolatunknak nagyon rögös, nehéz időszakai, de megtartottam a családom és a hitem. Hálás vagyok a feleségemnek, hogy szeret, és ő is kitart mellettem. Jól érzem, hogy élete legnagyobb értékeit sorolta fel? Igen, ezek a legfontosabbak: a család, a gyermekek, az emberekkel való közösség. Ha boldognak látszom, azért van, mert igyekszem továbbadni az Istentől kapott szeretetet, ami visszasugárzik rám, ezért jól érzem magam. Azt írja egyik könyvében, hogy elindult az önismeret keskeny ösvényén. Hol tart ezen az úton? Egy szám jutott eszembe: 75 százalék. Azt hiszem, elég alapos önismeretre jutottam. Tudom, honnan jöttem, miért vagyok itt, és merre kell haladnom. Szembenéztem a bennem Isten ellen küzdő szellemi és testi indulatokkal, gyarlóságaimat nem tagadom le. Szeretetre vágyó, küzdő ember vagyok. Simon András alkotásait a simongaleria.hu oldalon láthatja, könyveit, képeslapjait a pécsi Gránátalma Könyvesboltban is megtalálja. Fe k e t e Z s u z s a - Fo t ó: Fü l e Ta m á s w w w. p a r o k i a p o r t á l . h u Nagy különbség van a gyümölcs és a cselekedetek között. Ez utóbbi erőlködés eredménye, a gyümölcs az életből támad. A gonosz ember is tehet valami jót, de a kiszáradó fának nincs jó gyümölcse. Hu dson Tay l or
14
Mint a madár szárnya „Krisztus keresztje olyan teher, mint a madárnak a szárnya - az emeli a magasba” Clairvauxi Bernát Teher a szárnyad, suhanó madár? Repülsz! Kék egek végtelenje vár. Repülsz-fényében aranynapsugárnak. Por rabja volnál, ha nem lenne szárnyad. Teher a kereszt, a Krisztus keresztje? lehet, gyenge vállad már felsebezte. De olyan teher mint a madár szárnya. Nélküle magasság hiába várna. Nélküle a célt soha el nem éred. A kereszt emel egyre feljebb téged. Repülsz-fényében aranynapsugárnak. Por rabja volnál, ha nem lenne szárnyad
Túr mezei Er zsébet
Bármi is történik velem „Elég néked az én kegyelmem...” II. Korintus 12:9 Isten szavaiban hatalom van! Hatalmuk van arra, hogy embereket megváltoztasson, sőt egy egész életet megváltoztasson. Ez a mondat, hogy „elég néked az én kegyelmem”, Pál apostol számára egy ilyen hatalmas, életet megváltoztató ige volt. És azóta sok más ember számára ugyanezt jelenti. Amikor Isten azt mondja: „elég néked az én kegyelmem”, akkor az tényleg azt jelenti, hogy: az Ő kegyelme valóban elegendő! Most is elegendő! Pontosan ebben az élethelyzetben! Sok éve annak, hogy ez a felismerés a fejemből a szívembe csúszott, és egy hihetetlen lendületet váltott ki bennem. Isten kegyelme elegendő az én számomra - most! Teljesen közömbös, hogy milyen helyzetben vagyok - ez mindig érvényes, és korlátozás nélkül: „A Te kegyelmed most elégséges!” Ha bosszúság és harag akar ébredni bennem: a Te kegyelmed elég most! Nem kell szeretetlenül reagálnom! Ha a gondolataim veszélybe kerülnek, hogy rossz fantáziákba torkoljanak: állj! A Te kegyelmed elegendő arra, hogy a Te hatalmad alatt elmeneküljünk a bűn elől, és ellenálljunk
15
a gonosznak. Ez a bennem lévő Krisztus titka. És ez hasonlóan érvényes minden szituációban, amelyben a hitünket támadás éri. Ami segít, amikor gondokkal küszködöm Ha a soron következő feladataim miatt vagyok gondban: a Te kegyelmed elegendő! Te ebben is jelen vagy! Te nem hagysz magamra engem! Mi meg fogjuk oldani ezt a kérdést! Vagy ha egy nehéz betegségről szóló diagnózis akar félelmet kelteni bennem: a Te kegyelmed elegendő! Erre a napra, a következő lépés megtételéhez! És én megbízhatom ebben: Isten kegyelme holnap is elegendő lesz, nem kell aggódnom! A bennem lévő Krisztus itt van, a feltámadott! Az Ő támogatását igénybe szabad vennem. Ez egy csodálatos felfedezés és egy csodálatos megtapasztalás. Bizony csodálatos az, hogy mi történhet meg, ha Istent a szaván fogjuk. I n „ D i e K l e i n e K a n z e l” F r a n k S p a t z ( K a s s e l ) Fordította Schauer mann Henrik Csendes percek Az első szó reggel Tiéd legyen, mielőtt bárki szólna. Előkerül az öreg Biblia, mennyei világodnak rádiója. Kanyarodnak fekete sorok s felragyog bennük fénylő üzenet. Uram, hozzám szólsz, s szívem közepébe mint röntgensugár, hatol be szemed. Hogy általában mindent tud az Isten: gyermek-hittankönyvbe benne van. Térdem remeg, beleborzong a lelkem: ,,Ennyire mindent? Ilyen pontosan?’’ Elvesztem hát! Ez elviselhetetlen, vesébe látó isteni tekintet… „ De minden bűntől - hirdeti a Könyv Jézus vére megtisztított minket!“
16
És térdre hullva imádkozhatom, bűnvallás, kérés mind felszínre törhet, és hála, hála mindig, mindenért! - Megnyittatik a zörgetőnek… Pár perc pereg le mozdulatlanul. Csodálván mondom, micsoda az ember! Bejárja örökkévalóság tájait, találkozik a Végtelennel: bűnös szíve - a Kegyelemmel…
Sik l ós Józ sef
Együtt örültünk A Jézus szíve plébánia énekkarával már jó ideje rendszeresen látogatjuk a határainkon túli magyar plébániákat. Nem csak énekelünk, hanem kapcsolatokat is építünk. Segítjük, bátorítjuk azokat, akik magukra maradtak, s eközben mi magunk is gazdagodunk. Minden utunknak van valami mottója. Az idén ezt választottuk: „Együtt örülni”. Nem csak azért, mert rájöttünk, hogy az öröm közösségi élmény, igazán örülni csak másokkal együtt lehet, hanem azért is, mert örömünnepre mentünk, két kárpátaljai falucska közösen felépített görög katolikus templomának felszentelésére. Elhatároztuk, hogy már útközben is az öröm hirdetői leszünk. Ez - Isten segítségével - sikerült. Énekünkkel megvidámítottuk a miskolci és a makranci, majd az ungvári magyar testvérek szívét. Amikor két éve Kárpátalján jártunk, Verbőc és Feketepatak közös templomának még csak a csupasz falait láthattuk. Átadtuk plébániánk híveinek adományát, és a cementes-zsákok, meg a malterosládák között egy jó ízűt énekeltünk. Akkor kaptuk a meghívást a templomszentelésre, és most itt vagyunk. Az új, egyszerűségében is nagyon szép templom zsúfolásig tele, a házigazdák alig tudnak helyet szorítani a három püspöknek, meg a közel harminc papnak. Szól a harang, zarándokcsoportok érkeznek, a kívül rekedtek már csak a kivetítőn keresztül követhetik a benti eseményeket. Az ünnepség megnyitásaként zenés áhítatot tartunk. A templomról énekelünk, amely az Isten háza, de amely egyben a benne hívők otthona is.
17
Aztán az örömről, amely Istenből árad, és amely óriási erő, mert le tudja győzni korunk egyik legsötétebb árnyát, a lelkeket megbénító depressziót is. Mindennek már lassan egy hónapja. De bennem tovább szól az ének, és lehunyt szemmel arcokat látok. Meghatott, az örömtől könnyező arcokat. Dobos László „Ló a templomban” című köny véből Akiben vakon meg lehet bízni!
Kövess engem! János 21:22
Egy gleccseren lesikló síléceimmel kiszálltam a gondolás felvonóból. Egy gyönyörű lesiklás előtt álltam. De előttem állt egy vak asszony is. Tisztában voltam azzal, hogy nem a gyönyörű kilátás miatt állt itt fent. Sí-csizma volt a lábán. Még egészséges szemmel sem mindig veszélytelen egy ilyen lesiklás. De vakon!? Ezt meg kellett néznem magamnak! A vak síelő hölgy épségben leért Ráállt a léceire, és nekiindult. Jobb kanyar, bal kanyar... Le a kalappal! Valaki elmagyarázta nekem, hogy egy kísérő sportolója van. Előtte siklott egy férfi, aki fejhallgatón keresztül utasításokkal látta el őt. Ezzel meg kellett elégednie. A hölgy saját szemével csak világos-sötét foltokat tudott megkülönböztetni. Ennek ellenére épségben megérkezett a célba. Jézus Krisztus megy előttünk A Jézus Krisztussal járó életre kellett gondolnom. Nem tudjuk mit hoz a holnap. Tudjuk ellenben, hogy ki jár előttünk: a feltámadott Jézus Krisztus. Ő mindent elmond nekünk, amit tudnunk kell ahhoz, hogy épségben járhassuk végig életünk útját, és biztosan eljussunk a mennybe. Egyes kérdések egyenlőre még nyitva maradnak Amikor Jézus ezt a mondatot mondta Péternek: „Kövess engem!” akkor sem adott neki direkt választ a kérdésére. Ezt ismerem én is. Néhány Jézushoz intézett kérdés nyitott marad - még. De nekem nem kell összezavarodva, félve, elkeseredve... elrejtőznöm. Teljes bizalommal követhetem azt, aki előttem jár: Jézus Krisztust. Die K lein K anzel - Fr ank Döhler ének e s e va ng é l is ta, l e l k é sz - Dr e z da Fordította Schauer mann Henrik
18
Vég tel e n a k eg yel e m Véges időm, véges utam, de végtelen a Kegyelem.
Mind véges, mi tőlem való, tudásom és szeretetem,
Tehetségem véges, Uram, de végtelen a Kegyelem.
mind, ami szép, mind, ami jó, de végtelen a Kegyelem. Füle L ajos
Imádság Nem kérek tőled sem egészséget, sem betegséget, sem életet, sem halált, hanem arra kérlek, Te rendelkezz egészségem, betegségem, életem és halálom felett, hogy mindezekben neked adjak tisztességet, és az így válhasson javamra. Te Úr vagy mindenek felett. Azt tedd, amit Te akarsz tenni. Adhatsz és elvehetsz. De azt az egyet kérem Tőled, hogy soha ne akarjak mást, mint Te, hogy teljes alárendeltségben, alázatosan és szent bizalommal fogadjam el örök gondviselésed parancsait, és hogy eképpen imádjalak mindazért, ami Tőled való. Ve t é s é s a r a t á s 1 9 9 9 /4 B l a i s e Pa s c a l (162 3 -16 62) matematikus, fizikus, filozófus Honlap Ajánljuk a pécsi gyülekezet honlapját, korábbi hírlevelek is olvashatók ott, egyéb információkkal, hírekkel és képekkel. Címe: http://pecs. metodista.hu Ezután istentiszteleteink hanganyaga is meghallgatható a honlapon! A honlapra, vagy a hírlevélbe küldendő anyagot a
[email protected] email címre lehet eljuttatni. Tá m o g a t á s Amennyiben adományával támogatni szeretné a Magyarországi Metodista Egyház Pécsi Gyülekezetét, ezen a számlaszámon megteheti: 10402427-50485348-54531009
19
Leköszönő és új szuperintendens püspökünkkel
Csernák István Köszönjük 20 éves szolgálatotokat! Az Úr áldja meg az új helyzetben életeteket, és adjon Évikével együtt még sok örömteli, békés évet!
Dr. Khaled A. László
Kívánunk sok erőt, bölcsességet és örömet Lacinak és Boginak az új megbízatással járó szolgálathoz!
20