Szerződésszám: AAV-06577 ADÁSVÉTELI SZERZÖDÉS a Nemzeti Földalapba tartozó rőldrészlet tulajdonjogának átruházásáról Amely létrejött egyrészr ől a Magyar Állam képviseletében a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (továbbiakban Nfatv.) 3. § (1) bekezdése alapján eljáró tulajdonosi joggyakorló Nemzeti Földalapkezel ő Szervezet (NFA), székhely:1 149 Budapest, Bosnyák tér 5. képviseli Nagy János elnök megbízásából Gergely László kormánytisztvisel ő meghatalmazott, mint Eladó, 'a továbbiakban NFA vagy Eladó, másrészről Baranyi Cson2or (születési név: Baranyi Csnrnnr. ‚5331 Kenderes, Vasút Út 56. szám alatti lakos, mint Vevő, a továbbiakban Vevő, Eladó és Vevő a továbbiakban együtt mint Szerzöd ő Felek között az alulírott helyen ős napon az alábbi feltételek szerint: 1. Szerz ődŐ Felek rögzítik, hogy Eladó kizárólagos tulajdonát képezi a Kisújszállás kü lterület 0196 helyrajzi szám alatt felvett, ‚ Szántó m űvelési ágú, 666175 ha térmérték ű Ingatlan 63294/408354 tulajdoni hányada, mely 105.48 AK tiszta jövedelemmel rendelkezik, (a továbbiakban: Ingatlan). A CP tulajdoni lap 111, részének tanúsága szerint az Ingatlan vonatkozásában az alábbi terhek állnak fenn: Magyar Állam tulajdoni hányada tehermentes. A Felek rögzítik, hogy az Ingatlan haszonbérletijoggat terhelt 2016-10-15 -ig. Az Nfatv.3. * (1) bekezdése értelmében a Nemzeti Földalap felett a Magyar Állam nevében a tulajdonosi jogokat és kötelezettségeket az agrárpolitikáért felel ős miniszter az NFA útján gyakorolja. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos polgári jogviszonyokban az államot - törvény eltér ő rendelkezése hiányában - azNFA képviseli. Az Nfatv. 21. § (3a) bekezdés b,) pontjában foglalt terílletniagyságot meghaladó méret ű fbldrészletnek eladás útján történ ő hasznosítására árverés útján kerülhet sor. A Felek rögzítik, hogy a Vev ő Szolnok városban 2016.03.02 napján lebonyolított nyilvános árverésen nyertes árverez őként megállapításra került, Szerz ődő Felek a jelen szerz ődést a Nemzeti Földalapba tartozó töldrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló 262/2010. (XI. 17.) Kormányrendeletben (továbbiakban R.) meghatározott feltételekkel kötik meg. Szerz ődő Felek rögzítik, hogy az erd őről, az erd ő védelmér ől és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. tv . S. * (9) bekezdése értelmében az osztatlan közös tulajdonú erd ő és erdögazdédkodási tevékenységet közvetlenül szolgáló fbldterület állami tulajdonban lévő hányadának a használatára, hasznosítására, a Nemzeti Földalapba tartozó vagyonra vonatkozó általános szabályokat kell alkalmazni. Az Ingatlan nem min ősül védett természeti területnek. Amennyiben az Ingatlan a mai napon hatályos ingatlan-nyilvántartás adatai szerint Natura 2000 területnek, vízvédelmi területnek, régészeti lelöhelynek, vagy régészeti véd őövezet részének min ősül, az adásvételhez a természetvédelemért felelős miniszter, Illetve a vízügyi igazgatási szervek irányításáért felel ős miniszter hozzájárult. Eladó elad?, Vevő megvásárolja az ingatlant minden tartozékával együtt, úgy, ahogy az a mai napon a természetben megtalálható. Vev ő kijelenti, hogy az ingatlan elhelyezkedését ős határait ismeri. Az Ingatlan természetbeni állapotának ős ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett m űvelési ágának egyezőségérő l a Vevő köteles meggy őződni. A Vevő tudomásul veszi, hogy ennek elmaradása esetén szavatossági, kártérítési, illetve egyéb igénnyel az Eladóval szemben nem élhet. Az esetleges eltérésekért az Eladó a felel ősségét kifejezetten kizárja. Az Eladó tájékoztatja a Vev őt, hogy amennyiben a jelenlegi fbldhasználó az Ingatlanon az Eladó engedélyével értéknövel ő beruházást hajtott végre, úgy a használati jogviszony (haszonbérlet) lejártát kó'. et ően a haszonbérleti szerződében foglaltak szerint a Vevó a haszonherlovel elszámolni köteles Vevő cá kiféjezetten tudomásul veszi ős kijelenti, hogy a haszonbérleti szerz ődést megismerte. A Felek ögzítik, hogy az Ingatlan vételára az értéknövel ő beruházás elszámolási értékét nem tartalmazza.
/ Magyar Állam Gergely László eladó
Baai i Csongor vevő
dr. Veres István Ügyvéd
2. Az Eladó 6 100 000,- Ft, azaz hatmillió-százezer forint vételár (ellenszolgáltatás) ellenében adásvétel jogcímén a Vevő tulajdonába adja az Ingatlant, a Vev ő az Ingatlant megveszi. 3. Szerzöd ő Felek rögzítik, hogy az Eladó és a Vev ő szolgáltatása oszthatatlan. A Vev ő köteles a vételárat - függetlenül attól, hogy az saját er őből, vagy pénzügyi intézmény által nyújtott kölcsönböl kerül kiegyenlítésre - az Eladó Budapest Banknál vezetett 10101511-89973353-41004006 számú letéti számlájára, legkés őbb a szerződés záradékolásának napját követ ő 90. napon teljesíteni. Szerződő Felek rögzítik. hogy Vevő a teljes vételárból a jelen szerz ődés megfizetésének napjáig mindösszesen 610 000.- Ft, azaz hatszáztízezer forint vételárrészt, árverési biztosíték jogcímén megfizetett. Az Eladó a szerződést az elővásárlásra jogosultakkal hirdetményi úton történ ő közlését (a továbbiakban: kifüggesztési eljárás) követ ően záradékkal látja cl, melyben rögzíti, hogy az adásvételi szerz ődés a Vevő és közötte jött létre, a Vevőt a kifüggesztési eljárás során el ővásárló nem el őzte meg. A letéti számlára megfizetett vételár akkor min ősül teljesítettnek, ha a letéti számlára megfizetett önrész, vételárrész és kölcsön esetén a közvetlenül folyósított kölcsönösszeg együttesen eléri a teljes vételárat. A vételár hiánytalan teljesítésével a vételár megfizetettnek min ősül, a letéti számlán elhelyezett vételárról az Eladó önállóan, sajátjaként rendelkezik. A Vev ő, illetve az Ő teljesítése érdekében vételárrészletet teljesít ő harmadik személy, bármely a letéti számlára történ ő teljesítés során köteles a közlemény rovatban feltüntetni a szerz ődésszámot, a Vevő adóazonosító számát és az Ingatlan helyrajzi számát a település nevének megjelölésével együtt. Egyéb adat a közlemény rovatban nem tüntethet ő fel. 4. Felek rögzítik, hogy az Eladó a kölcsönt nyújtó pénzintézet részére a letéti számla egyenlegér Ől tájékoztatást ad annak igazolására, hogy a letéti számlán a vételár nem kölcsönb ől fedezett része, illetve a kölcsön folyósításához szükséges önrész elhelyezésre került-e. Az Eladó kizárólag a letéti számla egyenlegéről és a befizetések adatairól közvetlenül, vagy a letétkezel ő adatszolgáltatásával - adhat tájékoztatást, melyhez a Vev ő kifejezetten hozzájárul. A Vev ő a jelen szerződés aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy az Eladó a jelen adásvételi szerz ődés megkötésével kapcsolatban rendelkezésére álló, a Vevőre vonatkozó személyes, vagy Üzleti titoknak min ősülő adatokat a kölcsönnyújtás és a kölcsönszerződés teljesítése érdekében történ ő kezelés céljából a kölcsönt nyújtó pénzintézet részére átadja. S.
A Felek rögzítik, hogy az Ingatlanon, mint a Nemzeti Földalapba tartozó fbldrészleten a R. 29. § (6) alapján az Ingatlan vonatkozásában az Eladót, a szerz ődés megkötésétől számított 20 éves id őtartamra a szerződés szerinti vételáron - visszavásárlási jog illeti meg. A visszavásárlási jog biztosítására az Ingatlant 20 éves id őtartamra elidegenítési és terhelési tilalom terheli. A Felek rögzítik, hogy jelen szerződéssel az Eladó javára visszavásárlási jogot alapítanak, annak biztosítékául pedig elidegenítési és terhelési tilalmat kötnek ki, melynek ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséhez jelen szerz ődés aláírásával közösen feltétlenül és visszavonhatatlanul hozzájárulnak, és annak bejegyzését kérik az illetékes ingatlanügyi hatóságtól. Az elidegenítési tilalom törléséhez az NFA - az Ingatlan törvényes örökös általi elidegenítésnek az esetét kivéve - a 20 éves id őtartam lejárata el őtt nem járulhat hozzá.
6. Az Eladó vállalja, hogy a vételár pénzintézet által folyósított kölcsönb ől történő teljesítése esetén a vételár teljesítését követően, az Ingatlan megvásárlásához kölcsönt nyújtó pénzintézet javára, a folyósított kölcsön biztosítékául, legfeljebb a vételár összegéig terjed ő jelzálogjog alapítása érdekében, az Eladó részére átadott jelzálogszerz ődés alapján a Vevő tulajdonjogának bejegyzése érdekében indított ingatlan-nyilvántartási eljárás keretén belül gondoskodik a pénzintézet javára történ ő biztosítékok bejegyzéséröl, úgy, hogy mint a visszavásárlási jog, illetve az annak biztosítékául bejegyzésre kerül ő elidegenítési és terhelési tilalom jogosultja, külön okiratban hozzájárulását adja a pénzintézet javára történ ő jelzálogjog és elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzéséhez. 7. Amennyiben a Vev ő a vételárat kölcsönböl kívánja kiegyenlíteni, a pénzintézet javára történ ő jelzálogjog és egyéb biztosíték bejegyzésének feltétele, hogy az Eladó és a pénzintézet a pénzintézet javára alapított jelzálogjog törlésével kapcsolatos nyilatkozat kiadásának rendjér ől és együttműködésükről külön megállapodásban rendelkezzenek. 8. Az Eladó az alábbiak szerint jár cl, ha az Ingatlan vételárának kiegyenlítése pénzügyi intézmény által nyújtott kölcsön felhasználásával történik és a pénzügyi intézmény teljes bizonyító erej ű magánokiratban foglalt nyilatkozatával értesíti az Eladót a kölcsönszerz ődés felmondásáról, és az érte ' éshen: ...........
Lagyar Állam GeelyLászI . eladó
aranyi Csongor vevő
. dr. Veres István ügyvéd
a) megjelöli az értesítés keltének naá e-inálló teljes követelését, valamint azt, hogy, a követelés naponta milyen összeggel (napi kamat ett'eedik, továbbá azt a bankszámlaszámot. ahova a követelés összegét utalni kéri, és bvállalja, hogy ha a követelésee k az aatiaztn a javára alapított jelzáaa sszegéig terjedc visszavásárlási vételárat, a banksz.att. tttataáéktalanul jóváírják, az Eladó részere ryc napon belül kiadja ajelzálogjog törlésére vonatkozó eozetiá yt: Az Eladó él az államot megillet ő visszavásá.tás ozza . ér a visszavásárlási ár összegéből a pénzügyi intézmény fenti értesítésében megjelölt, abeezyzeto ezálogjog összegéig. a követelést az értesítésben ,, az3kkal növelten a pénzügyi intézmény javára meghatározott, a fizetés napjára számot na2 ., Ka — legkésőbb az értesítés kézhezvételét ől szá7ot 60 rt belül megfizeti a pénzügyi intézmény által az értesítésben megadott bankszámlára t őrtérc ás A pénzintézet értesítése csak hatályos-h pénzintézetnek az értesítésben nyilatkozn <e 9.
coáás esetében közölhet ő az Eladóvai, melyr ől a-
A Vevő kifejezetten és visszavonhatatlanul hozzái hogy az Eladó, visszavásárlási jogának bármely ootl.•att oeghatározottak szerint közölt értesítése okból történő gyakorlása esetén a pénzintézet 8. a) alapján, az értesítésben meghatározott összeget, mely e5e ebb az eredeti vételár összegéig terjedhet, a pénzintézet részére, az értesítésben meghatározott szátot aszáo. ra teljesítse. A Felek rögzítik, hogy az Eladó a visszavásárlási vételár, közvetlen a pénzintézet rász:e történő teljesítése esetén a felmondás jogszerűségét és az értesítésben meghatározott összeget nem vizsgálja. A visszavásárlási vételár nem közvetlenül a pénzintézet részére történ ő teljesítését, illetve bármely okból történ ő teljesítésének tiltását
a Vevő a kölcsönszerződés hatálya, illetve annak felmondását követ ően a későbbiekben sem kérheti, hozzájárulását érvényesen nem vonhatja vissza. Az e tekintetben tett hozzájárulása a Vev őnek az adásvételi szerződés létrejöttének feltétele, mely hiányában az nem jött volna létre. A visszavásárlási vételár és a pénzintézet által közölt követelés különbözetét az Eladó a visszavásárlás gyakorlásávai kapcsolatosan felmerült költségei levonásával köteles a Vev ő részére megtéríteni. 10. Az Eladó a vételár megfizetését biztosító, pénzintézet átal nyújtott kölcsön felmondásának esetén túlmenően kizárólag akkor él a visszavásárlási jogá' a..ba tudomást szerez arról, hogy a Vevő a fhldrészlet elidegenítése vagy megterhelése érdekáb eti iroázkedést tett. Amennyiben a Vételár teljesítése részben pénzügyi intézmény által nyújtott kó !c sároc :örténik. az Eladó a visszavásárlási jogának gyakorlása esetén. amennyiben az nem a 8. perobar oteghatározott felmondás következtében kerül sor, köteles a visszavásárlási jogának gyakorlásá eg áe áleg a kölcsön jogosultját értesíteni, hogy az a 8. a) b) pontban meghatározottak szerint közó.. e az Eladóval a követelését. Az Eladó a ot L.Zcú meg, melyhez a Vev ő kifeezetter visszavásárlási vételárat a 8. pontban meghatározottak
ér visszavonhatatlanul hozzájárul. 11, A visrásárlási jog gyakorlásának esetében az Elauv tyoidaiú visszavásárlási nyilatkozatának megku .. ével azonnal jogot szerez az Ingatlan birtoklására, a Vev ő birtokláshoz való joga külön értesítés, vagy birtokba adás nélkül megsz űnik. A Vevőnek semmilyen jogcímen visszatartási j nincs. a birtokláshoz való jogáról kifejezetten ér visszavonhatatlanul lemond. Amennyiben a Vevo vitatja a visszavásárlási jog, illetve a kölcsönszerzödés felmondásának jogosságát, a vitatás az E
birtokláshoz való jogát
ér
a Vevő birtokláshoz való jogának azonnali megszűnését nem érinti, a.z a
visszavásárlási jog közlésével megsz űnik. Ilyen esetben a jogvitától függetlenül az Eladó jogosult
önhatalommal birtokba lépni. Amennyiben a jogvita joger ős elbírálását követően megállapításra kerül, hogy az Eladó visszavásárlási jogát nem jogszerűen gyakorolta és az érvénytelen, a Vev ő visszaszerzi birtokláshoz való jogát amennyiben a Joger ős ítélet, vagy hatósági határozat másként nem rendelkezik. A visszavásárlási jog gyakorlását az Eladó a Vev ő jelen szerződésben meghatározott címére történ ő ajánlott Postai küldeménnyel közli. A visszavásárlási jog gyakorlása a feladás napjától számított S. munkanapon a kézbesítéstől függetlenül közöltnek minősül. A Vevő a jelen szerződésben rögzített bármely adatának változását követ ő 8 napon belül köteles azt az Eladóval, ajánlott küldeményben postai úton közölni. Ennek elmaradásánakjogkövetkezménye kizárólag a Vevőt terheli. 12. Az Eladó visszavásárlási jogának gyakorlása esetén, amennyiben arra kölcsönszerzödés pénzintézet altajfJia...yag a 10 pontban meghatározottak alapján kerül sor, a Ve%o az Ingatlanon talalhato 1é
4r z Ingatlani negvalositott értéknövel ő neruhazas elszámolásara nem jogosu
.véről vjssz.....ihatatlanul lemond.
ar Ali Geh Laszle elaJó
Csongor eo
Baranyi
Ist an ügy,., ed
e
li
13. A vételár határidőben történő teljesítésének elmaradása esetén az Eladó jogosult póthatáridö tüzése és elŐzetes értesítés nélkül, egyoldalú írásos nyilatkozattal a szerzödést ől elállni, amely döntést tértivevényes levélben, köteles a Vev ővel közölni. A kézbesítésre a 11. pontban meghatározottak irányadók. Vevő nyilatkozik, hogy a fizetési késedelme miatt bekövetkezett eladói elállás esetén az Eladóval szemben jelen jogügyiettel kapcsolatos bármilyen jelleg ű igényének. különösen az árverés feltételeként megfizetett. kikiáltási ár 10% összegében megfizetett árverési biztositékról kifejezetten lemond, figyelemmel a R. 33. (1) bekezdésére, valamint arra is, hogy a szerzödés ez esetben Vev őnek felróható okból hiúsul meg. Az Eladó egyéb kártérítési jogát, illetve annak érvényesíthet őségét ez nem korlátozza. 14. A szerződés L pontjában megjelölteken túlmen ően az Ingatlan per-, teher-. és igénymentességét az Eladó szavatolja és kijelenti. hogy az 1aaval kapcsolatban k őztartozása ős ezzel egy tekintet alá es ő egyéb tartozása nem áll fenn. 15. Eladó nyilatkozza, Vev ő pedig tudomásul veszi, hogy az Inga:ar használata következtében keletkezett esetleges környezetvédelmi ksodásokért Eladót felel ősség nem terheli. 16. Vev víaa és kijelenti, hogy az zatlan. mint föld használatát másnak nem engedi ár. azt maga használja, ős ennek során a földhasznosítási kötelezettségének, továbbá vállalja, hogy a földet a tulajdonszerzés számított 5 évig - a mez és erd őQazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (továbbiakban: Földforgalmi tv.) 13. § bekezdésben meghatározott esetek kivételével más célra nem hasznosítja
a
nincs jogerősen megállapított ős fennálló flildhasználati díjtartozása,
b)
co az Ingatlan megszer birtokmaximumot
nem lépi túl a Földforgalmi törvényben rögzített tbldszerzési és
elfogadja ős :..domásul veszi, hogy ha ut őlagoari elvégzett ellen őrzés során joger ősen d) megállapításra kerül a b.) pontban foglalt nyilatkozatának valótlansága, úgy az a Büntet ő Törvénykönyv szerinti büntetőjogi felelősségre vonását, továbbá a jelen szerz ődés tárgyát képező termöfö1 :a::etre vonatkozóan a jogsért ő állapot fennállásának id őtartama alatt részére folyósított költségva:es vagy Európai Uniós támogatásának megfelel ő pénzösszeg visszafizetési kötelezettségét vonja maga jelen tulajdonszerzést megel őző 5 éven belül nem állapították meg, hogy a szerzési korlátozások e) megkerülésére irányuló jogügyletet kötött amennyiben a Földforgalmi tv. 13. 4 bekezdése értelmébe:: az higatlan a g) :ehe 1:, harmadik személy használatában van, a feá!! •z!használati jogviszony i) idörartamát nem hosszabbítja meg, ős ii.) a megszűnését követő id: :e az a. :ntban foglalt kötelezettségeket vállalja. fi
megjelöltek szerint érvényes haszonbérletiimegbízási szerz ődéssel
amennyiben az i. a:a :aszonbérleti. vagyíés megbízási jogviszonnyal terhelt, a vonatkozó s) jogviszony(ok) szerz esa::. eateleit megismerte, azzal kapcsolatosan minden tájékoztatást az Eladótól megkapott ês :c" kerdése nincs, továbbá tudomásul veszi, hogy a vonatkozó iogviszonyokbanaz a: ::aa:a .: mint a vonatkozó asz az: zazo•dés(ek) tekintetében is az Elai jogutódja, a szerződések és a ődősen kívüli jogvz.yokbá igényekkel a szerződések, illetve a polgári jog szabályai at az igényt érvényas:::v. e:sz.c köteles, azzal, hogy ajelen szerz ődés aláirásának napjától valamenr.v igénnve ka:csca:csa: a \ev: kizárólagosan ős közvetlenül helytállni köteles. feltéve, e -zesre kerül hog,v tulajdon joga az tng h)
---
..
.. -
: ..
a
ac:aban álló részarány-tulajdon összesitett
:arba: k.e eze::
:éekének együttes összege nem több mint 300.
részarány tulajdonnal (;s rererazk.
aban es haszonélvezetében allo toabba a
ke mennvlsegere\ .. z...:...
aeszerzeeeTü! ő földterület 17. A -' ?
:: és egyben izee az I:a.:: t5an, az Eladó közrem űködése nélkül, lep fennallo dőtartamanak meghosszabbítása nélkül Idhasznalati n i .. ..-.. '.. .. - egzesenek napjától függetlenül - annak 7:c -: e e kező két egyuttes feltétel mindegyike: a en'lrtokba venni. - -eea
'1yarAI1ai GereyJzi eladó
BaranyfCsongor vevő
dr. Vs István 'igyvéd
Vevő tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték, továbbá nincs olyan fbldhasznIat[ nyilvántartásba bejegyzett használó. akit a birtokbavétellel jogai rendeltetésszer ű gyakorlásóban akadályozna Vagy zavarna. Amennyiben a Vev ő a tulajdonjoga bejegyzésekor más jogcímen birtokban Van, a birtoklást tulajdonosként folytatja. A Vev ő , tulajdonjogának ingatlan-nvilvántartási bejegyzését ől szedi az Ingatlan hasznait, viseli terheit és költségeit. Felek megállapodnak abban, hogy ha az Ingatlan harmadik személy birtokában van, úgy a M. 5:3, § (4) bekezdése alapján Eladó akként ruházza át az Ingatlan birtokát Vev őre, hogy jelen szerz ődés aláírásával átruházza Vev ő re az Ingatlan kiadása iránti igényét. 18. Felek rögzítik, hogy amennyiben a Vev ő tulajdonjogának bejegyzése napján az Eladó és harmadik személy között az Ingatlan hasznosítására az Nfatv, 18. (5) bekezdése értelmében egy évet nem meghaladó id őtartamra megbízási szerz ődés van hatályban és egyéb, annak lejártát követ ő időszakra vonatkozó használati szerz ődéssel az Ingatlan nem terhelt, a Vev ő a megbízási szerz ődés lejártát követ ő napon léphet birtokba, továbbá, hogy a megbízási szerz ődés fennmaradó idejére az Ingatlan használatáért díjat, az Eladótól.. illetve a harmadik személyt ől nem követelhet. 19. Felek rögzítik, hogy Vev ő nevében az ingatlan-nyilvántartási kérelem a kifüggesztési eljárást követ ően a szerződésnek az Eladóhoz történ ő visszaérkezését követ ően kerül benyújtásra az illetékes ingatlanügyi hatósághoz. Felek jelen adásvételi szerz ő dés aláírásával közösen kérik az illetékes ingatlanügyi hatóságot, hogy a Bejegyzési engedély benyújtásáig, de legkés őbb a jelen szerz ődés benyújtósától számított 6 hónapos határidő elteltéig, a beadvány elintézését az Inytv. 47íA. (1) bekezdésének b) pontja alapján függ őben tartani szíveskedjék. Az Eladó jelen szerző dést szerkesztő és ellenjegyz ő ügyvédnél ügyvédi letétbe helyezi azt a külön okiratot (bejegyzési engedély), amelyben feltétlen és visszavonhatatlan hozzájárulását adja ahhoz, hogy az Ingatlanra vonatkozóan Vev ő tulajdonjoga vétel jogcímén az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerüljön. Letéteményes ügyvéd a teljes vételár megfizetése esetén, az Eladó értesítése alapján jogosult és köteles a bejegyzési engedélyt az illetékes ingatlanügy'i hatósághoz benyújtani. Felek rögzítik továbbá, hogy amennyiben a Vételár teljesítése részben pénzügyi intézmény által nyújtott kölcs őnből történik, a kölcsönt folyósító pénzintézet, az Eladóval kötött külön megállapodása alapján a kölcsönszerződés megkötését követ ően az Eladó részére közvetlenül megküldi a kölcsönszerz ődéshez kapcsolódó jelzálogjogot alapító biztosítéki szerz ődést, melynek ingatlan-nyilvántartási bejegyzését a jelen okiratban meghatalmazott ügyvéd. jelen szerz ődés alapján kezdeményezett ingatlan-nyilvántartási eljárás keretében nyújt be az ingatlanügyi hatósághoz és melynek költségét a Vev ő a pénzintézettel megkötött jelzálogszerz ősében rögzítetteknek megfelel ően kizárólagosan viselni köteles. 20. Vevő kijelenti, hogy teles cselekv őképességgei rendelkez ő magyar állampolgár, szerz ődéskötési képessége sem korlátozva, sem kizárva nincs. íg a jelen jogügylet érvényes létrejöttét jogszabályi rendelkezések nem akadályozzák. Vev ő nyilatkozik továbbá, hogy vele szemben az Nfatv. 19.*-ban rögzített kizárási okok nem állnak fenn. A R. 35. (1) bekezdése alapján Vev ő jelen szerz ődés aláírásával kötelezettséget vállal arra, hogy a Földforgalmi tv. 13. § (3) bekezdésének és a term ő föld védelmér ől szőlő 2007. évi CXXIX, törvény 21. (3) bekezdésének a)—d), e—g) és a 21. § (3a) bekezdés a) pontjában foglaltak kivételével 5 évig más célra nem hasznosítja. Vevő átadja az eljáró jogi képvisel ő nek az ingatlanügyi hatóság által kiállított adatlap-másolatot arról, hogy a földm ű vesek nyilvántartásban szerepel, s ezúton nyilatkozik arról, hogy a nyilvántartásból való törlése iránt eljárás nincs folyatnatban. V evő tudomásul veszi, hogy az Nfatv. 30. (1) bekezdése szerint a szerz ődés tartalmából közérdekb ől nyilvános adatnak min ősül a vevő neve, lakcíme, az eljáró jogi képvisel ő neve és székhelye, a fbldrészlet fekvése szerinti település és az Ingatlan helyrajzi száma, területnagysága, múvelési ága, aranykorona értéke, az ellenszolgáltatás összege, az ellenszolgáltatás teljesítési határideje, ütemezése. 21. A 2013. évi CCXII, tv. 13. § (3) bekezdés alapján a Vev ő nyIatkozik, hogy ő maga az alábbi jogszabólyokés. ranghelyek alapján el ővásárlásra jogosult:
\ Magyar Álla €iergelv László eladó
Barim Csongor vevő
N. dr. Veres István ügyvéd
• 2013. évi CXXII. törvény 18. * (1) e), olyan fbldm űves, akinek a lakóhelye vagy a mezőgazdasági üzemközpontja legalább 3 éve azon a településen van, amelynek közigazgatási határa az adás-vétel tárgyát képez ő fbld fekvése szerinti település közigazgatási határától közúton vagy közforgalom el ő l cl nem zárt magánúton legfeljebb 20 km távolságra van. • 2013. évi CXXII. törvény 18. § (4) (a), családi gazdálkodó/gazdálkodó család tagja. • 2013. évi CXXH. törvény 18. * (4) (b), fiatal Ibidm űvesnek min ősül. 22. Az adásvétellel kapcsolatosan felmerül ő hatósági eljárási költségeket, Így az ingatlan-nyilvántartási eljárás igazgatási szolgáltatási dlját, valamint a személyazonosság- és okmányellen őrzés költségét (személyenként 1.670,- Ft) - teljes egészében a Vev ő köteles viselni. A szerződés megkötésével, valamint a kifüggesztési eIárás és a Vev ő tulajdonjogának bejegyzésével kapcsolatos ingatlannyilvántartási eljárás lebonyolításával összegRiggásben felmerül ő ügyvédi költség és hatósági eljárási díj: 56.600,- Ft + ÁFA, melyet a Vev ő a szerzödés megkötésekor készpénzben, számla ellenében az eljáró ügyvéd részére köteles közvetlenül megfizetni. Amennyiben a vételár teljesítése pénzügyi intézmény által nyújtott kölcsön igénybevételével történik, a pénzügyi intézmény javára alapított jelzálogjoggal, terhelési tilalommal kapcsolatos eljárással. a biztosítéki jogok ingatlan-nyilvántartási bejegyzésével ás feljegyzésével összeg1ggésben felmerül ő ügyvédi költség ás hatósági eljárási díj: 18.700,-. Ft + ÁFA, melyet a Vevő, az Eladó ás a pénzügyi intézmények között létrejött együttm űködési megállapodás értelmében viselni köteles, és melyet számla ellenében a szerződéskötésker, de legkés őbb az ingatlan-nyilvántartási eljárás megindítása el őtt az ügyvéd részére szintén megfizet. Vev ő ezúton hozzájárul, hogy a jelen okiratot szerkeszt ő és ellenjegyző ügyvéd a személyazonosság- ás okmányellen őrzést elvégezze. A Vev ő tudomásul veszi, hogy az Ingatlanra harmadik személy elővásárlási jogosultsága fennáll, A Vevő kifejezetten nyilatkozik arról, hogy abban az esetben, amennyiben harmadik fél, Őt megel őző ranghelyen, érvényesen el ővásárlási elfogadó jognyilatkozatot tesz, úgy a jelen szerződés megkötésével felmerült ás általa megfizetett a személyazonosság- és okrnányellen őrzésének költségét (1670,- Ft), mint az ő érdekében és kockázatára felmerült ás megfizetett költséget visszakövetelni nem jogosult. A megfizetett ügyvédi költséget és eljárási díjat az Őt rnegel őzö ranghelyen el ővásárlásra jogosult, mint végleges vev ő, a Vevővel megegyezően viselni, ás a Vev ő részére közvetlenül megtéríteni köteles. A Felek rögzítik, hogy a Vev ő ás az esetleges el ővásárló elszámolási jogviszonyában az Eladó nem vesz részt, az a felek egymással közvetlenül kötelesek bonyolítani. A Vevő kijelenti, hogy amennyiben Jelen szerz ődés kapcsán érvényes el ővásárlási jognyilatkozat megtételére kerül sor, mely következtében az adásvételi szerz ődés az elővásárlóval kerül megkötésre, Úgy az általa megfizetett ügyvédi költséget ás eljárási díjat, az általa megjelölt Fegyvernek ás Vidéke Takarékszövetkezetnél vezetett 69300121-10003389 számú bankszámlára elfogadja az el ővásárlótól. Ániennyiben a Vev ő által megfizetésre kerül a pénzügyi intézmény javára alapított jelzálogjog és elidegenítési ás terhelési tilalom bejegyzésével kapcsolatos ingatlan-nyilvántartási eljárás lebonyolításával összegfüggésben felmerül ő ügyvédi költség, és Ő, vagy az Öt megel őző elővásárlásra jogosult a vételárat saját er őből teljesíti, az ezzel kapcsolatosan megfizetett díj ás költség minden levonás nélkül az ügyvéd által visszatérítésre kerül. 23. Jelen szerz ődés módosítására csak írásban, mindkét fél által aláírt formában kerülhet sor. Amennyiben a jelen szerz ődés bármely rendelkezése érvénytelen lenne, vagy annak érvénytelensége kés őbb jogerősen megállapításra kerül, az a szerz ődés többi részét nem érinti. Az érvénytelen rendelkezést a szerződéskötéskor hatályos jogszabályoknak megfelel ően, a Felek akaratával összhangban kell pótolni. 24. A szerződésben nem szabályozott kérdésekre egyebekben a magyar jog rendelkezései az irányadók. Esetleges jogviták rendezésére az Eladó székhelye szerint illetékes, hatáskörrel rendelkez ő bíróság kizárólagosan illetékes. 25. Szerződő Felek megbízzák a dr. Veres István Ügyvédi Irodát (székhelye: 1054 Budapest, Hold u. 21. III. em. 1/d.), mint a Dr. Kovács P. Zoltán tgyvédi Iroda (székhelye: 1054 Budapest Hold u. 21.) társügyintézőjét, hogy a jelen szerz ődést elkészítse, ellenjegyezze, továbbá meghatalmazzák mindkét ügyvédi irodát/ügyvédet, hogy a Szerz ődő Feleket a kifiiggesztési eljárásban, valamint a Vev ő tulajdonjogának bejegyzése során - beleértve az adásvételi szerz ődéshez kapcsolódó, pénzintézet javára es teihelesi tilalom bejegyzését -‚ az ingatlan nyilvántartási torteno jelzálogjog es elidegenite eljárásban teljerfrrélképviselje, melyet az ügyvéd elfogad. A megbízás során a meghatalmazottak véjJiás tigyvádjelöltjei is eljárhatnak. ügyvédei, ikima
Magyar Állam Gergely László eladó
‚!
*7
Baranyi Csongor vevő
dr. Veres István ügyvéd
7
26. Ve\ à a z eiró
ba a .'ija venni z I pmla zrnu menwságs a Ni vrerha i!ék n!61. e ea: itn>pamozmaspin M e no\\V adriap ::írásr.
21 Men s z e m ó &s9 (c') c=dei ped á n5b a n kés7ir, relvbI 1:i, es m ely boi kéi bizors piron hjk részére a szúkcs p e i d ányokz
.
mt
2,
vo1c pé l dan,, Uadót, I (egy) szcrz ã dés, Az EJ a
r é úp N éd továhhi.
Szerzödó Fek a elen a~Ai m e =M é v aM e: minden von kozahn mei eit hbn Ő ag aiáirják.
Szolriok2016
c zs ) meharzz4 az
s értI
KaratukkaI
r:n
r
Eladó
Baranyi Csongor
Vevõ
A1lam-,,, k. 'mzri Fö1da1apkieó Szr zct t17áSáb6i \y János hi Xvebe meghsZami7Ott G\ L É M
Magyar
.
AjAn zrz.J.r készrcrrm és Szolnok, 2016. rnjus 12. napján
rjyzem:
Ih. ver" Ts ~ván Üg jj Iroda D' 1,7 res Sf%I ( /yvd I Eu0 213em,j dr. Vcr. 1't\ n la'. éf Yrc dr. Veres hván
Magyar
Állam
Gergclv Lás zló eladó
aranyi Csongor
vev ő
dr. Veres Lstván. ügyd
ZÁRADÉK (KIFÜGG E SZTÉS [ ELJÁRÁS UTÁN, AZ ELADÓ ÁLTAL KITÓLTENDÓ)
Eladó zo1a. bgy Vevot es asarái ranglielyén a k geztési eljárás során szabályos elfogadó jagnirazkczao tev ő eo asarbsra ogoult nem eózze meg:
Y!adó Magyar Állam kbpv.: Xemzei }idaIapkezeo Szervezet epvisc;: Nee Jáncs elnbk Nee ben es ne ghzesából Cergel. Lszikoímányj viseJ megh:
.......... Mavar AHam ‚I GerevLás7, 7 eladó
• Baranyi Csongor
vevő
dr. Veres István ügyvéd
délL. KisúJszáUsTPoTgármesteti HvataI hdet ő tábájára kfúggesztye wwwkistUas.hu városi hon!ap
JMUesztés napj;20 .. év Levétet napja:
20.—. .
iap ................
E határídő jogveszt ő : 20..... év ..............
hó
........ hÓ.,.......
Dr. Varga Zso't