ADALÉKOK A RÁKÓCZI SZABADSÁGHARC TÖRTÉNETÉHEZ

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXX.

71

ADALÉKOK A RÁKÓCZI SZABADSÁGHARC TÖRTÉNETÉHEZ

MÓNUS IMRE

A

Rákóczi szabadságharc történetének tárgyalásakor az előzményekből kell kiindulnunk, azt a történelmi hátteret, nyomort és elkeseredést ismertetni, amely az ország népére nehezedett. A hegyaljai felkelés 1697. június 30-án vette kezdetét a jobbágyok, kisnemesek, szegénylegények és bujdosó vitézek rajtaütésével a sátoraljaújhelyi vásárt vámoló katonaságon, melynek sikerén felbuzdulva a felkelők Sárospatak várát, és a legerősebb erődítményét, Tokajt is elfoglalták. Ezt követően az egész Hegyalját magával ragadó felkelés robbant ki. Ez a terület hadászati szempontból kiemelkedő jelentőségű volt. Itt haladtak el az Erdélyt Lengyelországgal összekötő kereskedelmi utak, melyek a máramarosi sóbányák, a hegyaljai borok és a felső-magyarországi bányavárosok kapcsolata szempontjából fontosak. A császári ezredek ezt a gazdaságilag kulcsfontosságú vidéket már 1687 után megszállták, majd a hivatalnokok, nemesek elárasztották. A lakosságot valóságos gazdasági blokád alatt tartották. A nagy értékű szőlők a császárhű vezetők kezébe kerültek, de a közterheket a szőlőtulajdonos parasztokra, mezővárosokra rótták. A Hegyalja népét Erdélytől Lengyelországig terjedő hosszú fuvarokra parancsolták. A Bodrogon és Tiszán rendszeresen vontattak velük teherszállító hajókat. A jobbágyok szabad költözködését több rendelet is tiltotta. A fiskus érdeke a jobbágyok örökös röghöz kötését követelte meg. Ezen tendencia érvényesülését azonban egyéb körülmények is segítették. A mezővárosok, hajdúvárosok, privilegizált helyek adómentességükkel együtt vonzó erejüket is elveszítették, népességgyarapodásuk is megállt. 1676-ban Wesselényi Pál kurucai pusztították Nánás, Dorog lakosságát, az elnéptelenedett Hajdúdorog lakosságát Csáky István gróf felsőmagyarországi főkapitánynak erőszakkal kellett visszatelepítenie. Nánás, Dorog, Hadház a Habsburg király segítségét kérte az újabb kuructámadások visszaverésére. A Hajdúkerület elöljárósága drákói rendszabályokkal korlátozta a hajdúvárosi lakosok elköltözését. Az erről szóló szabályrendeletet 1698. november 22-én a hadúvárosok szövetsége megalakulása napján fogadták el. A szabályrendelet 16 pontba foglalta össze a városlakók jogait és kötelességeit. Az első ponttól az utolsóig szigorúan meghatározták ki hogyan éljen, lakóhelyéről el nem szökhet, akit elérnek szökésében, a magisztrátus elé idézik és felelősségre vonják. A város határát felügyelet alatt kell tartani, hogy messze elkerüljék a kóborlók. A városlakó házába kóborló idegent, tolvajt, gyilkost, paráznát be nem fogadhat, ha erről az elöljáróság

72

Mónus Imre: Adalékok a Rákóczi szabadságharc történetéhez

értesül, szigorú büntetést szab ki. A szabályrendelet többi pontja az élet más területeire is kiterjed. – A szabályrendelet a Hajdúkerület közgyűlési jegyzőkönyve I. kötetében található. Csökkent a helyaljai mezővárosok népessége is. A jobbágyság nemcsak az adóval jobban terhelt helységekből és tájakról menekült, hanem a telekről is, és adómentes foglalkozásokat keresett. A század végén nincs uradalom, ahol ne lettek volna pusztatelkek. Az adóköteles ingatlan ára országszerte zuhant. A jobbágy személyi értéke emelkedett, mint munkaerő és mint adóalany konjunkturális helyzetbe került. A század utolsó évtizedében meg növekedett a szabadmenetelő, szerződéses jobbágyréteg. A régen fegyverrel szolgálók, a kétlakiak, a katonaparasztok és a földesúri hajdúk általában költözési szabadságukat biztosítva, árendát, taxát fizetve tudtak megalkudni a földesurakkal, miként Ónod, Putnok vagy más helységek példája mutatja. A jobbágyság ezekben a rendkívül válságos években is igyekezett a megélhetést megtalálni. A lakosság a válságos állapotot nem tudta huzamosan elviselni, és a hegyaljai felkelést a mezővárosok és a Thököly-katonák közös szervezése készítette elő. A szervezkedés behálózta a Tisza vidéket, Szatmár, Máramaros, Ugocsa és Bihar vármegyéket. A tiszántúli mozgalmat Esze Tamás sókereskedésből élő tarpai jobbágy és Kiss Albert jobbágy vezette, a hegyaljai felkelés élére Tokaji Ferenc egykori jobbágy, Thököly Imre gyalogos hadnagya állt. I. Lipót császár elrendelte, hogy a fegyvereket parasztságtól szedjék össze. Károlyi Sándor, Szatmár vármegye főispánja pedig Esze Tamást és Kiss Albertet elfogatta. A Tiszaháton tehát elmaradt a hegyaljaival összehangolva tervezett támadás. Tokaji Ferenc nevét kevesen ismerték, de a vármegyék vezetése sem segítette őket, a Hajdúkerület is elzárkózott a hegyaljaiak hívása elől, sőt fegyverkeztek ellenük. Így a tiszaháti és hegyaljai csapatok összehangolása elmaradt. A hegyaljai felkelés katonai kibontakozását nyugat és délnyugat felé Ritschan császári ezredes megakadályozta. Dél felé vonultából, parancsra sem várva, visszafordult, maga mellé vette az egri vár magyar katonáit, az ónodi helyőrséget, egy rác lovasezredet és a török határra rendelt császári hadseregből ugyancsak a Hegyaljára forduló Pál Deák ezredét, s megerősített seregével 1697. július 6-án Bőcs falu melletti harangodi mezőn a felkelők 11 zászlóaljnyi seregét megtámadta és szétugrasztotta. A hevenyészve, paraszthadnagyok alá szervezett, hiányosan felszerelt csapatok Pál Deák ezredével szemben július 11-én ismét csatát vesztettek, és Tokaj meg Sárospatak várába vonultak vissza. Az udvar Haditanácsa mindent megtett, hogy a felkelést minél gyorsabban leverje. Koháry István bányavidéki főkapitány, Pálffy János pozsonyi főispán, Bercsényi Miklós főhadbiztos és Károlyi Sándor szatmári főispán a felkelők ellen csapatokat toborzott és körül vették Tokaj meg Patak várát. A felkelők a rohamot napokig állták, majd kitörtek a várból és a Kassa környéki hegyekbe húzódtak. Ezután a megtorlás következett, felakasztás és karóba húzás. Az otthon maradottakat sem kímélték, asszonyokat, öregeket, gyermekeket egyaránt kardélre hányták. Tokaji Ferenc fejére 1000 tallért tűztek ki, fogságba esett. Augusztus első napjaiban Északkelet-Magyarországot, Debrecent és a hajdúvárosokat ismét felkelésre szólító körlevelek árasztották el, de ezek már célt nem


73

értek, a hajdúvárosok már egyébként sem voltak könnyen hadba hívhatók, de az újabb felkelés sem vezetett volna eredményre. A pataki és tokaji várból kitört felkelők közül viszont 500-600 főnyi lovascsapat eljutott Temesvárra a török táborba. A tőlük kapott tájékoztatásnak nyilván része volt abban, hogy Thököly javaslatára a nagyvezír megváltoztatta haditervét. Miután Titelt elfoglalta, Szeged felé indult, hogy azután a Maroson átkelve Felső-Magyarországra törjön. A válságosnak ítélt helyzetben a Haditanács Savoyait óvatosságra intette, nem engedte, hogy csatába keveredjen a török haderővel. 1697. szeptember 11-én értesülve róla, hogy a török hadsereg Zentánál átkelőben van a Tiszán, összevonta haderejét és délután öt órakor megindította a támadást. A balszárny parancsnoka Starhemberg Guidó lovasaival a hídfőig tört előre, s a bekerített janicsárezredek elkeseredett kézitusában elvéreztek. A nagyvezír mintegy 20 ezer katonájával holtan maradt a csatatéren. A szultán Temesvárra menekült, Thököly a holt tetemek között rejtőzködve várta meg míg az éjszakai sötétségben átúsztathatott a Tiszán. Zentai győzelmével a hegyaljai felkelést is lezárhatta Savoyai, mert a hegyek között Thökölyre várakozó felkelők átvágták magukat Moldvába és Havasalföldre, de nyugalmat nem teremtett, egy új országos mozgalom csiráját hordozta magában. A Habsburg- kormányzat 1698-ra Magyarországra az előző adó kétszeresét vetette ki, amely teljesíthetetlen volt, mivel a felkelés miatt a Hegyalján és a FelsőTisza vidékén a teljes évi termés és jövedelem kiesett, s a jobbágyság eljutott a teherbíró képességének a végső határáig. Ez a helyzet a nemesség adómentességét a gyakorlatban alaposan kiélezte, a nemesi rend adómentességének elvi megszűntetését döntés alá ítélték. Főúri-nemesi szervezkedésbe kezdtek. Az északkeleti országrészben a hegyaljai felkelés közvetlen következményeit tapasztalva sokan felismerték, hogy országos változásra van szükség. Északkelet-Magyarország zömmel protestáns nemességének különösen elevenébe vágtak a Habsburg berendezkedés súlyos gazdasági és politikai következményei. Sérelmeiket Bercsényi Miklós gróf az 1690-es években többször megfogalmazta. Bercsényi Miklós gróf személyiségében a magyar politikát illetően az új arisztokrácia minden jellemvonása egybeötvöződött. Pályája Eszterházy Pál nádor segítségével az ország első főméltóságai közé ívelt, vagyonát, grófi címét a török háborúnak, jó házasságának és a gazdasági lehetőségek jó kihasználásának köszönhette, hogy sikeresen kihasználta az 1680-90-es évek lehetőségeit. Mint Ung vármegye főispánja és országos főhadbiztos megkövetelte, hogy az adót pontosan hajtsák be. Javaslataival Lipót császár elé is eljutott, aki az északkeleti országrész főúri elöljárójának ismerte el. A nyugat-magyarországiak között visszatetszést keltett, hogy az adó elosztásában Felső-Magyarország számára kedvezőbb helyzetet vívott ki más országrészekkel szemben. A hegyaljai felkelés leverése után lemondott felső-magyarországi főhadbiztosi hivataláról, mert az országrész katonai főparancsnoki tisztségét szerette volna elnyeri. Eszterházy politikai csoportjától távolodott, és a szomszédos Rákóczi birtokok tulajdonosával, II. Rákóczi Ferenccel egyre szorosabb kapcsolatba került. II. Rákóczi Ferencet gyerekkorában a Zrínyiek és az erdélyi fejedelmi hagyományok szellemében uralkodásra nevelték. Munkács kapitulációja után 12 évesen Bécsbe vitték, anyjától elszakították, a jezsuiták kollégiumában és a prágai egye-

74


temen az abszolutista állam főhivatalaira felkészítő nevelést kapott. Azt oktatás konzervatív volt és formalitások közé zárt szelleme nem elégítette ki sem természettudományos érdeklődését, sem más tudományok iránti érdeklődését. Legfogékonyabb éveiben Bécsben az udvari arisztokrácia franciás műveltségű köre hatott rá. A korabeli főúri ifjak neveltetését befejező itáliai utazása után megnősült. Feleségül vette a német Sarolta Amália hercegnőt, és német–római szent birodalmi hercegi méltósághoz illő nagy udvartartással hazatért, számára a magyar világ idegen volt, de őt is idegennek tekintették. Német ruhában járt, magyarul alig beszélt, az Eszterházy Pál körül csoportosuló nemesektől távolt tartotta magát. 1697-ben magyarországi birtokait is német birodalombeliekre megpróbálta elcserélni, de a bécsi udvar nem járult hozzá és visszatért Magyarországra. Azt tapasztalta, hogy birtokait a hegyaljai felkelést megtorló katonaság letarolta, így az újjáépítés és korszerűsítés gondolata foglalkoztatta. 1698 őszén - miután Bercsényi szorosabb kapcsolatot teremtett közte és a 13 vármegye köznemesi politikusai között - szervezkedésbe kezdett. A protestáns köznemesség, amely eddig bizalmatlan volt iránta német felesége, viselete, udvartartása, külföldi neveltetése és katolikus vallása miatt, örömmel ismerte fel benne az erdélyi fejedelmek leszármazottjában, a Habsburg-hatalom ellenében szóba jöhető tekintélyes, befolyásos személyt, akit nemzetközi kapcsolatai országos politikai mozgalom szervezésére és vezetésére képessé tesznek. Rákóczit mélyen áthatotta az országért érzett felelősségtudat, s meggyőződött róla, hogy a panaszok, kérések mind hiábavalóak, az iga lerázásáról kell gondolkozniuk, fegyveres felkelést kell indítaniuk. Fejedelmi elhivatottsága, a nép iránti szeretete, s az a tudat késztette a veszélyes vállalkozásra, hogy igaz ügyért, az ország alkotmányának védelméért fog fegyvert. Rákóczi a felkelést csak jól felszerelt, rendesen fizetett, hivatásos katonákból álló hadsereggel látta érdemesnek megindítani. Hazai erőforrásokból - mint jó katonaanyagra - főleg a volt végvári vitézekre és a rác határőrökre számíthattak. Kivételes diplomáciai, udvari összeköttetései, és nem mindennapi irodalmi tájékozottsága révén a mozgalom széleskörű külpolitikai teveit alakította ki, s a szervezkedést az ország rendi főméltóságainak bevonásával kívánta országos méretűvé tágítani. Erdély politikusait is igyekezett megnyerni. 1700 nyarán hazatért Felső-Magyarországra, elhatározta, hogy a magyar rendek felkelési szándékát a francia királlyal közli, és segítségét kéri. Óvatosságból nem a bécsi vagy konstantinápolyi Francia követen át kereste az összeköttetést, hanem egy lotaringiai származású Longue százados felajánlott szolgálatát vette igénybe, aki Patak környéki állomásozása idején megnyerte bizalmát, s éppen szabadságra készült Franciaországba. Longue áruló lett, mert Rákóczi levelét bemutatta Lipót császárnak, és útját úgy folytatta tovább. Így a császár a szervezkedés hírét vette, 1701 április 18-án Rákóczit letartóztatták, és a bécsújhelyi börtönbe hurcolták, hogy felségsértés vádjával külön törvényszék elé állítsák. A mozgalom számos résztvevőjét, legalább 60 főt, többek között Vay Ádámot és testvéreit, még Szirmai Istvánt is elfogták. Bercsényi Szirmai Miklóssal idejében Lengyelországba menekült. A főúri szervezkedés ügye tehát Bercsényire maradt, s 1701 feszült nemzetközi légkörében új irányt kapott.


75

A magyarországi főúri-nemesi szervezkedést azonban a Habsburgkormányzat nem tudta felgöngyölíteni. A részvevők példásan összetartottak, Rákóczi pedig a börtönből megszökött és Bercsényi mellett Lengyelországban talált menedéket. A politikai bonyodalmak, a rossz gazdasági helyzet következtében Thököly kurucaiban, a hegyaljai felkelés jobbágyaiban a szabadság eszméje tovább élt, a Tiszaháton – Szatmár, Bereg, Ung, Ugocsa vármegyékben 1702-ben a szegénylegények mozgalma országos jelentőségűvé terebélyesedett, vezetőjükké a sókereskedő Esze Tamást választották. Később a váradi börtönben raboskodó Kiss Albert is hozzájuk csatlakozott. Rákóczi felé minden bizonnyal a tiszaháti bujdosók figyelmét Esze Tamás tudatos és átgondolt politikája fordította. Rákóczit keménykezű, birtoképítő földesúrnak ismerték meg jobbágyai. A kamarai igazgatás zűrzavara után rendet és nyulamat teremtett birtokain, védelmet, igazságos elbírálást nyújtott a hatalmaskodókkal szemben, szerették és becsülték. 1703 májusában a breznai várban Rákóczi Ferenc herceg szerződést között Esze Tamással, hogy a Habsburgok ellen Magyarország állami önállóságáért háborút indítanak. A kiáltványt Rákóczi Bercsényivel együtt május 6-án bocsátotta ki: nemeseket és nemteleneket, világi és egyházi személyeket, fegyverviselőket és otthonlakókat fegyverbe szólítanak. A porcióztató és adóztató monopóliumokat állító hatalom ellen az országot fegyverbe szólítják. A követeknek a „ Cum Deo pro Patria et Libertate ” feliratú zászlót adta, hogy hitelük legyen a lakosság előtt. 1703. május 12-én Esze Tamás sereggyűjtő felhatalmazással, tiszti kinevezésekkel, a breznai kiáltvány több példányával indult Magyarországra. Nem sokkal ezután Rákóczi Bercsényivel együtt elhagyta Breznát, hogy a támadáshoz szükséges pénzt, hadsereget és fegyvereket megszerezze. Eközben a hazatérő Esze Tamást robbanásig felszült légkör fogadta. Megtudták, hogy Nigrelli felső-magyarországi főkapitány parancsára a vármegyék Szatmár várparancsnoka támogatásával és Károlyi Sándor szatmári főispán vezetésével május 21-én a Tiszán átkelve a szervezkedők ellen készülnek. A felkelők erre május 20-án kitörtek a hegyek közül, elfoglalták a tiszai révet, s meghiúsították a vármegyék támadását.1703. május 21-22-én Rákóczi zászlóit Tarpa, Vári és Beregszász piacán kibontották. Ugyanekkor Károlyi Sándor gróf, szatmári főispán vezetésével a felkelők ellensereget szerveznek. A felkelők ezt nem várták meg, a Tisza vonalát megszállták és a kezükben tartották a Kárpátok hágóit, elrekesztették egymástól Szatmár, Huszt és Munkács császári őrségét. Három fő kisnemes Rákócziért kiutazott, hogy a seregek élére hívja. Esze Tamás csapata a Tisza vonalától északra Kiss Albert seregével egyesült, június 6-án Dolhára vonult, hogy bevárja Rákóczi válaszát. Eközben a környező vármegyéket Károlyi fegyverbe szólította, hogy kidolgozzák a felkelők bekerítésének tervét. A hajdúvárosok és a Debrecenben állomásozó Montecuccoli-ezred segítségére is számított. Bihar, Szabolcs és a hajdúvárosok azonban távol maradtak. Károlyi Sándor serege Dolhánál a borba és álomba merült felkelők csapatát szétszórta., Esze Tamás a lengyel határ felé, Kiss Albert a munkácsi uradalomba menekült. Ez a vereség Rákóczit döntés elé állította. Ha nem akarja feladni szándékát, hogy változtat Magyarország helyzetén, azonnal be kell jönnie az

76


országba. Mivel külső segítségre nem számíthatott, a felkelők szétszórt csapataiból, jobbágyokból, szegénylegényekből, kisnemesekből, a népből kellett megteremtenie hadseregét. Úgy döntött, hogy a felkelők élére áll. 1703. június 16-án átlépte a magyar határt és a szabadságharc vezetője lett. A Rákóczi serege 3000 főre szaporodott, elfoglalta Munkács városát és körülvette a várat, sikeresen kivédte a túlerőben lévő Montecuccoli bekerítési kísérletét, s visszavonult a hegyek közé. Rákóczi támadásának híre országos jeladásul szolgált. Ocskai László és Borbély Balázs vezetésével a császári ezredek szökevénykatonái csatlakoztak hozzá, valamint a jászkunok és hajdúvárosok szervezői által toborzott egységek is. A sereg első győztes csatáját július 14-én Tiszabecsnél aratta. A Tiszántúlra érkező hadjáratot a felkelő jobbágycsapatok és előre megszervezett jobbágyfelkelések győzelemre vitték. A kállói vár rövid ostrom után megadta magát, meghódolt Debrecen. Biharban a tiszai átkelés hírére Rákóczi beszervezett hívei, Bóné András és Gödény Pál vezetésével felkelés tört ki. A hajdúvárosokat azonban Bercsényinek erővel, Szoboszlót egyenesen fegyverrel kellett Rákóczi hűségére hajlítania.1 Hajdúvid határában Verébsár neve emlékeztet a böszörményiek harcára 1703. augusztusából. Elmaradt a rác határőrök gyors csatlakozása, mert a császári kormányzat megakadályozta. Rákóczi a hajdúvárosok behódolása után sikeres harcaihoz a jól harcoló hajdú vitézekre számított, akik nem is hagyták cserben. A fejelem körüli külön hajdú lovas ezred Budai István parancsnoksága alatt működött 600 fő körüli létszámmal. Érthető tehát, hogy a fejedelem a hajdúk kiváltságát kétszer is megerősítette. A sikeres tiszántúli hadjárattal 1703. őszén Rákóczi kezére került a Tisza, a Kárpátok, az erdélyi hegyek a Körösök vonaláig. Elfoglalták Kőrös, Kecskemét környékét, Bercsényi megkezdte Tokaj ostromát, Rákóczi Szatmár várát ostromolta, Szolnok várát is bevették. Elkezdődött az ónodi, füleki vár ostroma. Megnyílt Szendrő, Krasznahorka, Rimaszombat, Fülek, Losonc kapuja. Korpona, Selmecbánya, Léva területét és a Garam völgyét is elfoglalták. Budai tábornok az Ónodról Kassára vonuló Montecuccoli-ezredet megverte, körülzárta Kassát és Eperjest. Kevesebb mint fél év alatt Rákóczinak sikerült elfoglalnia, vagy ellenőrzés alá vonnia Magyarország gazdasági kulcshelyeit és a fontos hadászati támaszpontokat. Rákóczi haderejét úgy teremette meg, hogy a fegyverfogó jobbágyoknak és a különböző jobbágyi sorba visszataszított volt katonacsoportoknak a földesúri kötelékekből és mindennemű úrbéri szolgálat alól felszabadítást ígért. Az 1703. augusztus 9-én kibocsátott fejedelmi pátens a rácoknak örökös szabadságot, adómentességet és hajdúvárosi státust nyújtott, amely földesúri terhektől mentes életet jelentett. Az először 1703. augusztus 28-án kibocsátott, majd többször megújított vetési pátens három fontos döntést tartalmazott:2 1./ Minden egyes fegyvert fogott jobbágy a fejedelem oltalma alatt áll. 2./ A jobbágykatonák közvetlen családjukkal együtt mentesülnek mindennemű földesúri teher és úrbéri szolgálat alól, s a hadélelmezés kötelezettségén kívül közmunkával, fuvarszolgálattal, vagy bármilyen vármegyei, illetve községi adóval nem 1 2

Magyarország története 1686-1790 Akadémia Kiadó Budapest. 176 p. U.o. 179. p.


77

szabad terhelni őket. Az ősz beálltával a katona-beszállásolás súlyos terhe alól is mentesülnek. 3./ Az otthonlakos jobbágyok viszont kötelesek a régi rend szerint szolgálni a földesurakat. A vetési pátens megnyugtatta a földesurakat, hogy hatalmuk otthonlakos jobbágyaik felett sértetlen. Hadba állott jobbágyaikról a földesuraknak le kell mondaniuk. A katonai szolgálatot vállalt jobbágyok helyett nem végeztetheti el annak családjával, feleségével az úrbéri kötelezettségeket. Károlyi Sándor gróf 1703. októberében nemesi tisztként Rákóczihoz csatlakozott, amely gyökeres változás jelentett a gróf politikájában, hisz tavasszal még a felkelők bekerítését szervezte. Károlyi gróf és a csatlakozó nemesek fenntartás nélkül magukévá tették és igyekeztek a vármegyékkel és a földesurakkal is végrehajtatni a jobbágykatonaságot tehermentesítő fejedelmi elhatározást. A nyugati vármegyékből a nemesek egy része Bécs felé menekült, mert a támadás váratlanul érte őket. A Dunántúlról és a Garam vonalától nyugatra eső országrészből sokan menekültek Bécsbe, Gráczba, Horvátországba. Ezt Rákóczi érzékelte, és tudta, hogy a nemesi vármegyék nélkül a támadás nem lehet országos szabadságharc, hisz így a nemes-jobbágy ellenét a parasztfelkelés útjára sodorja a háborút. Felszólította a nemesi rendet, hogy a nemesi szabadságuk védelmében személyenként jöjjenek táborba és fogjanak fegyvert, ha ellenállnak a haza árulóinak tekintik őket. Mint már írtuk, vetési pátens értelmében a hadbavonult jobbágyokról a földesúrnak le kellett mondania. A sereg létszáma gyarapodott, 1703. októberére 30 ezer fő volt. 1703. őszén a keleti részeken megnyitotta kapuit Bártfa, Késmárk, kapitulált Lőcse az odaszorult szepesi kamarai tisztekkel és vármegyei nemesekkel együtt. Északnyugat-Magyarországon a kurucok elfoglalták Lévát és a bányavárosokat, megnyitotta előttük kapuit Galgóc, Nagyszombat és Zólyom vára. A császári ellentámadás az év végére összeomlott, Rákóczi csapatai 1703 végére elérték az ország nyugati határszélét. A győzelemmel Rákóczi tábora nem csupán gazdag országrész birtokához és nagy hadizsákmányhoz jutott, a császári ellentámadás meghiúsításával nemcsak erkölcsi sikert ért el, hanem utat vágott az állami önállóságért vívott háború eddig el nem ért társadalmi forrásaihoz. Most áll majd Rákóczi zászlaja alá a nyugati vármegyék népe, a Vág-völgyi községek magyar és szlovák lakossága. Csatlakoztak Rákóczihoz a Fehér-Kárpátok vidékének kis mezővárosai, és csoportosan mentek át hozzá katonák és tisztek a császári ezredekből. Bottyán János Esztergomba vonult vissza, hogy megnyissa a várat a kurucok előtt. Most állt végleg Rákóczi mellé az északnyugat-magyarországi nemesség. Ezt a politikai tapasztalat és hadi ismeretek szempontjából egyaránt iskolázott réteget friss vállalkozó szellem, jó gazdasági érzék, és európai látókör jellemzi, mint például Gerhard Györgyöt, Vay Ádámot, Bulyovszky Dánielt, vagy Kajali Pált és Ráday Pált, akik a nógrádi követség élén mentek Rákóczi tokaji táborába. 1703 végén Rákóczi sereggyűjtő hadnagyokat küldött át a Dunán, s a dunántúli szervezkedés vezetői – kisnemesek, végvári katonák, vármegyei tisztek december 20. körül megtartott pápai gyűlésükön elhatározták, hogy csatlakoznak a szabadságharchoz. Követségük 1704. január 3-án érkezett Bercsényihez, s január 11-én Károlyi Sándor 5 ezer főnyi haderővel átkelt a Dunán. A dunántúli sereg élére

78


a végvári katonasággal szoros szervezeti, családi kapcsolatban lévő köznemesek kerültek. A végvárak régi, részben elbocsátott, részben letelepített katonaságának, és a fegyvert fogott jobbágyoknak köszönhető, hogy Rákóczi csapatai rövid idő alatt felszabadították csaknem az egész országrészt. Megnyitotta kapuit többek között Veszprém, Székesfehérvár, Kőszeg, Sárvár, Szombathely, Körmend és Szentgotthárd, felkerültek Rákóczi zászlói Tata, Siklós, Simontornya, és a Balaton melléki várak tornyaira. A hadi sikerek tovább folytak. 1704. január 9-én megadta magát Tokaj vára, majd Murány és Ungvár, s Rákóczi katonái veszik át Munkács őrhelyeit. Rákóczi első kiáltványától kezdve következetesen hangsúlyozta, hogy külföldi hatalmak támogatásával fogott fegyvert. Az önálló államiság megteremtését két úton vélte elérhetőnek, a fegyveres harc és a diplomácia útján. 1704. januárjában Rákóczi Ferenc XIV. Lajos francia király anyagi segítségével lépéseket tett, hogy a nyugati tartományokat harcba hívja a Habsburgok ellen, számítva a francia seregek érkezésére is. Ez azonban nem történt meg. XIV. Lajos a magyarországi támadás sikeres kibontakozásának hatására havi 10 ezer tallér segélyt folyósított Rákóczinak, s elküldte hozzá megbízottját. Kormánya 1704. januárjában lépéseket tett, hogy a bajorok felvegyék Rákóczival a diplomáciai kapcsolatot, s a francia hadak pedig a közvetlen összeköttetést. 1704 elején a szabadságharc katonai lendülete megtorpant. Elmaradt Pozsony ostroma és Bécs tervezett megtámadása. Miksa Emánuel hosszú időt vesztegetett el Tirolban, így a kuruc sereg nem egyesülhetett a bajor és francia hadakkal. A Habsburgok az itáliai és nyugati harctérről több csapatot átvezényeltek Magyarországra. Savoyai utasította a rác határőrök főparancsnokait, hogy aki Rákóczival tárgyal, azt végeztessék ki, jószágait kobozzák el, s mindenképpen vegyék elejét, hogy a rácok a magyarokkal megegyezzenek. Lipót császár pedig megújította a rácok privilégiumait, megerősítette Sopron és Horvátország kiváltságait. Válaszul a horvát rendek 15 ezer katonát ajánlottak fel a császárnak. 1704. elején a nemzetközi visszhangot keltő sikerek ellenére Rákóczinak súlyos nehézségekkel is szembe kellett néznie. Az eredeti haditerv, hogy hadai gyorsan eljutnak a nyugati határra, s egyesülve a francia és bajor csapatokkal ostrom alá veszik a császárvárost, hiú reménynek bizonyult. A Habsburg-kormányzat pedig időveszteség nélkül és sikeresen szervezte meg a védelmet. Rákóczi az anyagi gondokkal is reálisan számolt, a francia királyon kívül mástól segítséget nem remélhetett, az ország anyagi lehetőségeit már számba vették, a kizsákmányolt jobbágyok és nincstelenek millióinak anyagi helyzetéről már szóltunk. A fejedelem és köre reálisan számolt vele, hogy a háború sikere mindenek előtt azon múlik, rendelkeznek-e elegendő anyagi bázissal. Az ország várható jövedelmét már 1700-1701-ben számba vették. Franciaország 1703. november 15-től 1705. május 15-ig havi 10 ezer tallér segélyt adott, – amelyet már említettünk, – de az 1705. májusában 16 666 és kétharmad tallérra felemelt összegből is csupán 4 ezer katona eltartására futotta. A szabadságharc első hónapjai után bebizonyosodott, hogy az ország anyagi erejét túlbecsülték. A pénzügyi gondok megoldására a fejedelem mindent megtett, 1704. április 20-án országos levélben jelentette be a vármegyéknek és városoknak, hogy rézpénzt bocsát ki. 1704. folyamán összeíratta, majd 1704. december 13-án kelt rendeltével


79

kivette a helységek és egyes földesurak kezéből a dézsmabérleteket, s leszögezte, hogy a dézsmaszedés joga egyedül az államot illeti meg. Ez súlyosan sértette az egyházi és földesúri érdekeket. 1705. május 5-én meghalt Lipót császár, fia I. József az uralkodást átvéve a Habsburg kormányzat politikájában jelentős irányváltást vezetett be. Az ifjú uralkodó I. József császár és magyar király amint trónját elfoglalta, kicserélte apja avítt garnitúráját. Új kormányzati módszerekkel, a régebbinél célratörőbb politikával igyekezett kihasználni a Habsburg- dinasztia terjeszkedésére alkalmas lehetőségeket. Az erők összefogására törekedett, a harcok súlypontját Itáliába helyezte át, s ebből is következően szerette volna Magyarországon mielőbb fejezni a háborút. Szorgalmazta, hogy béketárgyalásokat kezdjenek Rákóczi Magyarországával. Ugyanakkor friss katonai erőket küldött Magyarországra, új katonai főparancsnokot nevezett ki és ellentámadásra szólította fel. Az országban belső válság lett, melyet Rákóczi reformjaival igyekezett felszámolni, két hadműveletet indított el. Az egyik sikerrel járt, Szeben, Fogaras és Brassó kivételével Erdély teljesen a fejedelem birtokába került. A másik hadjárat balul végződött, Károlyi serege 1705. március 31-én Kilitinél csatát vesztett, a kurucok kiszorultak a Dunántúlról. Rákóczi 15 ezer főnyi rendezett hadserege élén a Duna bal partján észak felé fordult. Katonasága azonban súlyos ellátási hiányok és helyzetük szociális rendezettsége miatt a morális összeomlás szélére jutott. Július 3án a gyömrői táborban Rákóczi hadiszemlét rendelt el, és tudatta katonáival, hogy átérzi helyzetüket, de saját boldogulásuk és a haza szabadsága elválaszthatatlan egymástól. Bátorságot és kitartást kért. Az első konföderáció válságát a belső társadalmi és politikai feszültségek a külső körülményekkel annyira elmélyítették, hogy Rákóczi és kormányzóköre országgyűlésen kívánta rendezni a viszonyokat és megújítani az államhatalmi szervezetet. A Dunántúli csatavesztés miatt a Rákos mezejére tervezett országgyűlést Szécsénybe helyezték át, és 1705. szeptember 12-én egyházi és katonai szertartással a szécsényi Borjúpást mezején nyílt meg. A fejedelmi propozíció leszögezte, hogy a császári béketárgyalásoktól nem zárkóznak el, de külső hatalmak közvetítésével csak az állami önállóságot biztosító feltételek alapján szabad megegyezni. Rákóczi vezérlő fejedelem esküt tett, és az országgyűlés teljhatalommal ruházta fel, a békéről tárgyalhat, de megegyezésről csak a konföderáció, államszövetség dönthet. A megerősített konföderáció szövetséglevele és az esküszövege szerint a konföderáció nemcsak a nemességet foglalja magába, hanem a szabad királyi városokat, a hajdú- és mezővárosokat, a jászkunokat és a vitézlő rendet is. Ezzel szélesebb társadalmi alapra helyezték az állami önállóságért harcolók politikai egységét. 1705. szeptember 13.-án Thököly Imre gróf, erdélyi fejedelem Törökországban meghalt. Emlékét, történelmi jelentőségét Rákóczi országgyűlési törvénycikkbe foglalva örökítette meg. Erdélyben az egykori Thököly-párt híveit még maga mellett tudhatta és összehívta a fejedelem-beitató országgyűlést, de ezt a császár meghiúsította. Az Erdélyen végigvonuló császári csapatokat Károlyi és Bottyán János seregei nem tudták megzavarni, így Rákóczi próbálkozott, de Zsibónál csatát vesztett. A császári hadsereg bevonult Erdélybe, elfoglalt több fontos várat és végig dúlta az

80


országot. Rákóczi erdélyi hadserege a Partiumba, Moldvába, Havasalföldre húzódott. Ráday Aranyosmedgyesen tárgyalt a Partiumba menekült erdélyi rendekkel, a miskolci tanácsülés elhatározta, hogy Husztra országgyűlést hívnak össze az erdélyi konföderáció megkötése céljából. A huszti országgyűlés 1706. március 8-20 között volt, s kijelentette, hogy a két országnak közösen kell harcolnia az állami önállóságért. Közös nyilatkozatot adtak ki, kölcsönös segélynyújtásra kötelezték magukat, valamint arra, hogy egymás tudta nélkül nem kötnek békét. Bottyán seregei nyugatra vonultak és 1705. végére elfoglalták a Dunántúl nagy részét a Sió és Lajta vonaláig, de hadműveletei délnyugatra tartottak Horvátország felé, és a horvát rendeket is felszólították, hogy Rákóczihoz csatlakozzanak. Vak Bottyán kitűnő hadvezér volt, aki a sereg hadműveleteit jó hadvezéri érzékkel és megfelelő anyagiak birtokában irányította. Hadvezéri tehetségén kívül sikereit társadalmi források táplálták. Ezredei (30 ezer fő körül) el voltak látva felszereléssel, ruhával, élelmezésüket, fizetésüket biztosították. Bottyán generális többször költött saját erszényéből a katonaság fizetésére. A hadjárat költségeire Bercsényi Miklós is 20 ezer forintot fordított. Rákóczi 1706-ban a Dunántúl felszabadítása után és erdélyi támaszpontok birtokában a magyar államot elég számottevőnek látta, hogy tárgyalások útján próbálja meg rendezni az ország viszonyát a Habsburg-dinasztiával. A szövetségeseivel feszült viszonyba került I. József császár tehát a Habsburg-kormányzat tagjainak szorgalmazására, engedve a Bécsben élő magyar főméltóságok és magyar főurak ösztönzésének, elküldte megbízottait, hogy Rákóczi államával tárgyalásokon rendezzék a Habsburgok és Magyarország viszonyát. 1706. június 13-án Nagyszombaton béketárgyalások és fegyverszünet kezdődtek. A feltételeket 23 pontban foglalták össze, melyben a Magyar Királyság és Erdélyi Fejedelemség önálló államiságát biztosították, a Habsburg család örökös jogát a királyi méltóságra elismerték, a nemesi előjogok biztosításán kívül a hajdúvárosok és a Jászkun kerület szabadságát szavatolták.3 Az udvar mégis el akarta érni, hogy Rákóczi a politikától vonuljon vissza, mondjon le birtokairól és cserébe német birodalmi fejedelemséget ajánlott fel. Rákóczi kész lett volna ezt elfogadni, ha megfelelő biztosítékot kap az ország állami önállóságáról. 1706. július végén a fegyvernyugvás lejárt, s bár Rákóczi és a meditátorok szerették volna meghosszabbítani, az udvar erre nem volt hajlandó, így a békekonferencia megszakadt. Szeptember 16-án Rákóczi serege hat heti ostrommal bevette Esztergom várát, a dunántúli újabb hadisikerek után Bottyán Jánost a Dunántúl főkapitányává nevezte ki. A fejedelem a devalválódott rézpénz értékét stabilizálta, 1707. tavaszára Marosvásárhelyen országgyűlést hívott össze, ahol kimondták, hogy Erdély elszakad a Habsburg-háztól és uralkodójának II. Rákóczi Ferenc fejedelmet tekinti. (Rákóczi ekkor 1707. május 6-án átutazóban járt Hajdúböszörményben) A vármegyei ellenállás Rákóczi politikájával szemben 1706 adóügyi, hadsereg-szervezési és gazdaságpolitikai intézkedései nyomán bontakozott ki. Tiltakoztak az ellen, hogy a nemesi szabadságot sértve új terheket rakjanak és büntetéseket 3

U.o. 212.p.


81

szabjanak ki rájuk. Az ország jövedelmeiről csak az országgyűlés dönthet, Rákóczi a rendek megkérdezése nélkül nem verettethet több pénzt, nem változtathatja meg a rézpénzről kiadott korábbi rendeleteit. Megállapították, hogy a földesurak több terhet nem tudnak viselni, jobbágyaikról a hadsereg javára nem mondhatnak le, és visszakövetelik a régebben katonának állott úrbéreseiket is. A fejedelem a felgyülemlett politikai és pénzügyi feszültséget 1707. május 31-én az Ónod mellett, a körömi mezőn megnyílt országgyűlésen akarta feloldani. A vármegyei nemesség nem jelentéktelen része rendi kiváltságaiért készült síkra szállni. Az országgyűlésen részletesen szólt a fejedelem a béketárgyalásokról, vázolta a megegyezést meghiúsító császári álláspontot, majd visszautasította a szervezkedő megyék vádjait. Leszögezte, hogy a háborút a régi utakon folytatni nem lehet. A változtatásra már megtették az előkészületeket. Kidolgozták a nemesi közteherviselés tervét. Emellett elkészültek az állandó hadsereg megvalósítását szolgáló végzések: a hadi törvénykönyv, és a jobbágykatonaság felszabadításának, szabad földön való letelepítésének terve. A nyílt ellenét az adó tárgyalásánál robbant ki. A katonaság és kisnemesség hangosan helyeselte Rákóczi javaslatát, a vármegyei követek úgy vélték, elegendőek az országos jövedelmek és tiltakoztak az adózás ellen. Rákóczi elítélte a vármegyék közös fellépését, minden vármegyétől és nemestől külön véleményt kért, s a vita hevében felelősségre vonta az ellenállás szervezőit. Két Turóc vármegyei követ (Rakovszky Menyhért alispán és Okolicsányi Kristóf főjegyző) Rákóczi ellen fejtette ki véleményét, a fejedelem elégtételt kért, a gyűlésen kifogásolja, hogy a turóciak körleveleikben a fejedelmet rosszabbnak tartják, mint a Habsburg császárt. Kardok villantak mellette, Bercsényi majd Károlyi halálosan megsebzik Rakovszky Menyhértet és Okolicsányi Kristóf is véresen menekült, az előbbit felkoncolták, az utóbbit később halálra ítélték.4 Több turóc megyei nemest lefogtak, a vármegye pecsétjét összetörték, zászlóját szétszaggatták. Ezután az országgyűlés a nemesi közteherviselés tervét kidolgozta, a rendek az új adó rendjét megszavazták, mely az adó alapjául nem a portát, a porták számát, hanem az egyén jövedelmet tette. A fejedelem a jobbágyságot az adózással kapcsolatos túlkapásoktól védte, és kitartott amellett, hogy a jobbágyköltözködést nem korlátozzák. A jobbágyság felszabadításának tervét elkészítették, elfogadta az országgyűlés a hadirokkantak, hadiözvegyek, hadiárvák állami gondozásának ügyét. 1707. július 13-án az országgyűlés kimondta a Habsburg-ház trónfosztását, mely egész Európában nagy visszhangot keltett. Ezt az önálló magyar államiság érdeke és az erdélyi konföderáció kívánta így. 1708 nyarán a konföderáció Magyarország jó részét a kezében tartotta, de augusztus 3-án a fejedelem hadserege, – amely Sziléziába tartott, de Érsekújvár alatt megállt – helyi hadműveletet kezdett, Trencsén alatt a vár megsegítésére érkező császári seregtől vereséget szenvedett, melynek hatása súlyos volt. Az 1708. november 28-án összehívott sárospataki országgyűlés főleg az erők összefogását szolgálta, a rézpénzt is devalválták, érvényre emelték a hadseregtoborzás új rendjét, és hajdúvárosi kiváltságot kapott Tarpa, Esze Tamás szülő-helye, és törvénybe iktatták, 4 Történelmi szemle 2000. 3-4.sz. Köpeczi Béla: A nemzetiségek a Rákócziszabadságharcban 194.p.

82


hogy a háború végéig szolgáló jobbágyok családjukkal együtt a földesúri hatalom alól felszabadulnak, s a letelepedéshez falut és szabad földet kapnak. 1708 őszén a magyar konföderáció már gondolt a háború államhatalmi szintű befejezésének előkészítésére. Félős volt 1709 tavaszán a nyugati országok harcterén pusztító pestis járvány kelet felé terjedése is, valószínű, hogy Bottyán János generális halálát is a pestis okozta. Rákóczi béketárgyalásokat kezdeményezett, az erdélyi fejedelemségről is hajlandó volt lemondani. Így a hágai béketárgyalások következményeként I. József császár alkotmányos formában, a magyarországi háborút országgyűléssel kívánta lezárni, és törvényes uralkodást ígért, cserébe katonát, adót és élelmet követelt. 1710. január 22-én a romhányi csatában egyik fél sem győzött, de a nagy számbeli fölényben lévő kurucok, akiknek a császáriak 700-800 fő veszteségével szemben 406 katonájuk esett el, megteremtették az összeköttetést az ostromgyűrűbe fogott Érsekújvár és a magyar konföderáció hatalma alatt lévő terület között. A pestis a katonaságot, a lakosságot egyaránt tizedelte, a főtisztek és a lakosság körében egyaránt pánikot keltett. A pestisjárvány, a döghalál nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kuruc hadsereg harcértéke a minimálisra csökkenjen. Sok helyőrségben a katonák egy része meghalt, a többi – nem a császáriaktól, hanem a láthatatlan ellenségtől, a rettenetes „gugahaláltól” félve – szerteszaladt. A Rákóczi szabadságharcról eltérőek a vélemények, az azonban egyértelmű, hogy a pestisben sokkal, talán 50 ezerrel is többen haltak meg, mint ahányan a szabadságharc küzdelmeiben elestek. 5 Az 1709 tavaszán Hágában megkezdődő békekonferenciát egész Európa az általános béketárgyalásokat megnyitó fejleménynek tekintette. Az egy évtizede fegyverbe öltözött Európában megkezdődött a háború befejezésének időszaka. A béketárgyalások alkalmával Rákóczi is elküldte megbízottait a tengeri hatalmak képviselőihez és Poroszország királyához. A tárgyalások megszakadása súlyos döntés elé állította. Franciaország a háború folytatását követelte. Anglia és Hollandia képviselői viszont hajlandóknak mutatkoztak, hogy közvetítést és garanciát vállaljanak a Habsburg-magyar megegyezésben, és Magyarországot is belefoglalják az általános békébe, ha Rákóczi béketárgyalást kezdeményez az udvarral, és nem ragaszkodik az Erdélyi Fejedelemséghez. Rákóczi elgondolásai egybevágtak e feltételekkel, és emlékiratban fejtette ki már korábban is leszögezett álláspontját: személy szerint kész lemondani a fejedelemi címéről és erdélyi birtokairól megfelelő cserebirtok ellenében. Egyedül Erdély önálló államiságának elismeréséhez ragaszkodik, s mivel nemzetközi biztosíték ezt garantálni látszik, elfogadja a tengeri hatalmak javaslatát, hogy még az általános béke előtt, – mintegy ahhoz vezető előzményként – békét köt a Habsburg kormányzattal. Rákóczi 1710. augusztus 19-én kelt pátensében tudtul adta a vármegyéknek, hogy külföldi hatalmak közvetítésével elkezdi a békekötés taktikáját. Pálffy János gróf, horvát bán, a császári lovassági hadsereg tábornoka (magyar származású) főparancsnok kezdte el a tárgyalásokat. A 47 éves Pálffy a császári állandó had5 Magyarország Krónikája 7. Tóth István György: Három ország egy haza. ADAMS Kiadó 1992. 57.p.


83

sereg lovassági tábornoka, az egyik legkiválóbb hadvezetőnek bizonyult a magyarországi hadszíntereken is. Lányához I. József császárt erős érzelmi szálak fűzték, s mint befolyásos főrendi politikus már eddig is sikeresen térítette vissza a királyhűségre a konföderáció tagjait. Főparancsnoki hivatalát meglehetősen késve, feltételeket szabva fogadta el. November elején érkezett Pestre. Rákóczi kedvező feltételnek tekintvén, hogy Pálffy János magyar főméltóság kezébe került a háború befejezésének ügye, megbízta a tiszántúli kuruc csapatok főparancsnokát, Károlyi Sándort, hogy a fegyverszüneti tárgyalásokat megkezdje a főgenerálissal. Pálffynak, mint magyar főúrnak az volt az érdeke, hogy a Rákóczi szabadságharc immár szükségszerűnek tekinthető bukása után Magyarország úgy tagozódjon be a Habsburg- birodalomba, hogy a rendek hatalma megmaradjon ne az 1670-es évek lipóti abszolutizmusa, hanem a XVII. század első felének rendi dualizmusa szerint alakuljon ki az új berendezkedés. A kuruc főparancsnok, Károlyi Sándor gróf és a rendi konföderáció szinte egészes ugyanezt akarta, miután a szabadságharc folytatása lehetetlenné vált, igyekeztek megmenteni a rendiség erejéből annyit, amennyit lehetett. 6 A Rákóczi parancsán megütköző és bővebb eligazításért Munkácsra tartó Károlyi útközben kapta meg Pálffy november 14-én kelt levelét, amely a királynak való behódolásra biztatta, s ezt Károlyi a munkácsi tanácskozáson bemutatta Rákóczinak, és úgy döntöttek, hogy Komáromi Csipkés György Bihar vármegyei alispán megy Pálffyhoz. Rákóczi béketárgyalásra való hajlandóságának közlésén kívül Komáromi feladata volt, hogy Pálffynak átadja Károlyi december 9-én kelt, a hódolást elutasító levelét, mely szerint biztosíték fejében hajlandó tárgyalni. A főparancsnok december 17-én Pestről kelt levelében Károlyival közölte, hogy milyen feltételekkel kezdhetik meg a béketárgyalásokat. Károlyi javasolta Rákóczinak, hogy fogadja el a feltételeket. Álláspontját erősen befolyásolták a kedvezőtlen katonai fejlemények. December 10-én a császári csapatok a felvidék nagy részét elfoglalták, ez Károlyit arra késztette, hogy levelet írjon Pálffynak az ország békéjének és szabadságának megalkotásáról. A fejedelem Kállóban hadiszemlét tartott, ott is a békekötésről beszélt. I. József császár Károlyinak teljes bűnbocsánatot ígért, a tárgyalásokra Pálffy teljhatalmat kapott, s ez Károlyit közelebb vitte a megegyezéshez való hajlamra. Pálffy számára Károlyi csak eszköz volt Rákóczi megnyerése érdekében, a cél a magyar konföderációnak és az Erdélyi Fejedelemségnek mint államhatalmi testületnek a megsemmisítése volt. Károlyi 1711. január 12-én 8 napos fegyverszünetet kötött Pálffyval, – Rákóczi ez alatt az orosz cár közvetítése végett Lengyelországban volt tárgyalni 7 – később Tégláson személyesen találkoztak, s a két főparancsnok megegyezett: Pálffy megkapja az időközben meghódolt Sarkadon kívül két várat, Ecsedet, Sólyomkőt és az egész Szabolcs vérmegyét, Károlyi pedig elérte, hogy Pálffy a fegyvernyugvást öt

6

U.o. 57. p. Bánkúti Imre: Károlyi Sándor feljegyzése a béketárgyalások és a békekötés elveiről (1711. január) Történelmi Szemle XXXVIII. 1996. 315-316. p. Károlyi feljegyzéseiből kitűnik, hogy a bécsi udvarral kötendő kompromisszumban látta a háború befejezésének egyetlen lehetséges módját.

7

84


nappal meghosszabbítsa. A Lengyelországból visszatérő Rákóczi Vay Ádám javaslatára megbízta Károlyit, hogy közölje Pálffyval, találkozni kíván vele. Rákóczi és Pálffy 1711. január 31-én Vaján Vay Ádám kastélyában találkoztak, kéthetes szabályszerű fegyverszünetet kötöttek, kijelölték a demarkációs vonalakat, és megállapodtak a tárgyalások megindításáról, noha Rákóczi csak államhatalmi szinten – mint a konföderáció választott fejedelme – volt kész tárgyalásokba bocsátkozni, Pálffynak pedig csupán a személyesen meghódolóknak adandó kegyelemre volt felhatalmazása. A fejedelem I. József császárnak levelet írt, melyben személyes hangvételben tudatta, hogy a szent békesség útját keresi, s tájékoztatta a konföderáció létrejöttéről és az abban betöltött tisztéről. Egyidejűleg a berlini angol követ útján eljuttatta békeindítványát a bécsi angol követhez, és ismét kérte Anna királynőt és a holland rendeket, hogy közvetítsék és garantálják az ország szabadságát biztosító megegyezést. Rákóczi Károlyira bízta, hogy várja a választ, és elküldhesse megbízottait a főparancsnokhoz, s Ő február 21-én a Vereckei-hágón át elhagyta Magyarországot, hogy Lengyelországból tartsa a kapcsolatot a tárgyalásokat közvetítő hatalmakkal és szövetségesével. Pálffy és az őt helyettesítő Locher Debrecenbe hozta a választ, és Károlyit felelősségre vonta, hogy a fejedelem miért nem várta meg a császár válaszát. Így a végleges határozati javaslatot csak akkor közlik vele, ha hitet tesz, hogy a katonaságot is megnyeri a megegyezés ügyének. Károlyinak nem volt sok választása, mert közben Tokaj és Sárospatak is a császári seregek harapófogójába került, Ö már lényegében Tégláson elkötelezte magát. A fejedelemmel találkozva a debreceni paktumról nem szólt, de a fejedelem a megfogalmazott deklarációt is kifogásolta. A fejedelem parancsára hivatkozva összehívott szatmári gyűlés résztvevői április 5-én azt hitték, hogy Károlyi a fejedelem egyetértésével kötött deklarációt ismerteti velük. Rákóczi fejedelem Péter orosz cár fogadására készült, amikor értesült a szatmári gyűlés határozatáról. Ekkor Károlyit leváltotta, s helyette főparancsnoknak Vay Ádámot nevezte ki, és közölte, hogy Pálffy és Károlyi megállapodása az ország szempontjából nem fogadható el. A Rákóczi nevében 1711. április 27-re Husztra összehívott gyűlést Károlyi Szatmárra tette át, és Károlyi mint főparancsnok vette kezébe a tárgyalások irányítását, megtévesztve a gyűlés résztvevőit. A megegyezés szövege mindent a császár kegyelmére bízott, 18 hívével az uralkodónak hűségesküt tett. Károlyi a fegyverviselő érdemes jobbágyokat a földesúri hatalom alól kiemeltette, Ráday a tárgyalásokkal megbízott szenátor csak annyit tudott elérni, hogy a jászok, kunok és a hajdúvárosok szabadságát az egyezménybe foglalják bele, az erdélyi feltételek közé pedig felvették, hogy mindez a három nemzetre értendő. Ezalatt Károlyi megkezdte a hadsereg feleskettetésének és feloszlatásának előkészületeit, a külföldön tartózkodó, orosz cár segítségét kérő fejedelemnek április 28-án éjjel megírta a történteket, s kérte, hogy fogadja el. 1711. május 1-én Szatmárban a nagymajtényi síkon hadimustra címen 10 000 főnyi katonaság tette le a fegyvert, és hűséget esküdött a halott császárnak, ugyanis április 17-én himlőben meghalt I. József császár, de a megegyezés sikere érdekében a bécsi udvar ezt titokban tartotta.


85

A szatmári békével szabadságharc elbukott, nem Rákóczi kötötte meg a békét, aki a felkelést elkezdte. A távollétében és hozzájárulása nélkül Károlyi Sándor által megkötött békét nem fogadta el. Ezt az aláírt okmányt békének nem nevezhetjük, mert nem egyenlő felek kötötték, - megbékélés volt ez a király és alattvalói között, a kuruc államról, a rendi konföderációról szó sem esett. A szabadságharc minden résztvevője teljes bűnbocsánatban részesült, visszakapta vagyonát. Ez valamennyi kurucra vonatkozott, beleértve magát Rákóczit is. A király megígérte, hogy megtartja a magyar országgyűlésen hozott korábbi törvényeket, és az újabb sérelmeket is az országgyűlésen orvosolja. Az utóbbi kutatások azt igazolják, hogy Károlyi jól felmérte a helyzetet, megegyezett Pálffy János császári generálissal és megkötötték a békét, amely méltányos volt a kurucokkal és vezéreikkel szemben. A kurucok többsége ekkorra már belátta, hogy a kitűzött cél katonai eszközökkel nem valósítható meg, vissza kell térni a politikai módszerekhez. Az udvar békefeltételei módot kínáltak ehhez. Ez a felismerés tükröződik a szatmári békeként ismert dokumentumban. Pálffy János horvát bán őszintén békét akart, és nem használta ki a királyi haderők döntő erőfölényét. A béke a Rákóczi személyére szóló kegyelem mellett, a várakon kívül viszszaadni ígérte valamennyi birtokát, mind Magyarországon, mind Erdélyben. Ugyanez vonatkozott a Rákóczi híveire, azok özvegyeire és családtagjaira. Elismerte a hadi érdekeikért szabadosi állapotba jutott katonák státuszát. Engedélyezte a szabad vallásgyakorlatot. Általános közkegyelmet hirdetett. A király ígéretet tett Magyarország és Erdély szabadságának megtartására, érvényben hagyta az egyéb kiváltságokat is. A rendek törvényes úton terjeszthették sérelmeiket az uralkodó elé. Kimondta, hogy Rákóczi (aki az egyezmény aláírásakor Lengyelországban tartózkodott) távolmaradása nem akadálya a béke érvénybe lépésének. A békeszerződés nemcsak a konszolidáció alapját képező nagyvonalú amnesztia volt, hanem olyan okmány is, amely helyreállította Magyarországon a török korban kialakult dualista kormányzatot.8 A szabadságharc idején fejedelem céljait a nemzetiségek közül a rutének, szlovákok, románok, a felvidéki német városok és a szászok egy része is támogatta. A szerbek és horvátok – Rákóczi minden próbálkozása ellenére – kitartottak Bécs mellett, ez a bukás egyik oka volt. A felkínált amnesztiát a szabadságharc résztvevőinek legnagyobb része elfogadta. Voltak azonban, nem is kevesen, akik az emigrációt választották. Köztük volt Rákóczi fejedelem is, aki még mindig bízott egy szerencsés külpolitikai fordulatban. A rutének, akik Rákóczi szerint az „igen hűséges nemzet” elnevezést kapták, kitartottak a szabadságharc mellett. A Rákóczi birtok nagy részén ők laktak, sokan emlékeztek gyermekkorára és arra, akikor 1703-ban Magyarországra jött. Rákóczi így emlékezik róluk: „Addigra érkezésem híre elterjedt a munkácsi hercegségben, és alig lehet elképzelni azt a buzgalmat és örömet, amely a népet mindenfelől hozzám vonzotta. Bandákban jöttek kenyeret, húst és más szükséges élelmiszert hoztak. Ezek az emberek feleségestül és gyerekestül jöttek, és amikor messziről 8

A Magyarok Krónikája Szerkesztette: Glacz Ferenc. A „megegyezés” a szatmári béke. 292. p.

86


megláttak engem, letérdeltek és orosz módra keresztet vetettek. Bőven hullatták örömkönnyeiket, és ez kifakasztotta az én könnyeimet is. E nép buzgalmának és szeretetének nem volt elég, hogy képessége szerint ellátott élelmiszerrel, hanem hazaküldték asszonyaikat és gyermekeiket, beálltak katonáim közé, és többen sohasem hagytak el.” A szlovák parasztok (tótok) kezdetben a nemesek ellen fordultak… Később a többség beállt a kuruc hadakba, így Ocskay zászlaja alá. Májusban Bercsényi szlovák kiáltványban szólt hozzájuk. A fehérhegyi és Vág menti szlovákok hozzájárultak a kuruc hadak sikeréhez a Ritschan elleni hadjáratban. 1705 márciusában említik, hogy Petrőczy István seregében 3000 szlovák szolgál. A szlovák-német bányászok részvétele is jelentős a szabadságharcban. 1706-ban és 1707-ben a bányászok ezüstpénz követelnek a kongó helyett és Selmecbányán leveretik őket, de ezt a fejedelem elítéli, s igazságosabban jár el… Megfeddi a gazdasági tanács elnökét, hogy a bányászokat fizessék meg, részben ezüstben, részben kongóban. Rákóczi és Bercsényi már kezdetben a lengyelek mellett a románok oldalán jött be az országba. Ahogy a kurucok megjelentek, Hátzogán Mihály 300 katonával állt melléjük. Az Avasban román parasztok csatlakoztak a csapatokhoz. Pekri Lőrinc román katonákkal jött. A szegénység is igyekezett támogatni. Csongrádi Pál írta 1703. december 13-án: „Az egész oláság dézsmát nem akar adni, hanem a helyett egy-egy vágómarhát akar adni minden falu.” Máramarosban a görögkeleti Szuhay Mihály vezetésével román nemesek, a Finták, Tatárok, Papok, Drágosok, Sztánok csatlakoztak. Híressé vált 1703 augusztusában a román szegénylegény, Pintye Gligor, aki be akarta venni Nagybányát, ahonnan a császáriak el akarták szállítani Szatmárra a pénzverő eszközöket. Augusztus 22-én egy Déessy István nevű tanácsos lelőtte. Ügyében a per még 1706-ban is folyt. Maros- és Udvarhelyszéken, Háromszéken, a Barcaságban, Aranyosszéken több nemes parasztjai lettek kurucokká. A széleskörű megmozdulás hátterében vallási ügyek, vallási tiltakozások is feszültek, többek között a görögkeletiek ellenállása. A bukás ellenére az erélyi kuruc román katonák éppúgy, mint a ruténok, vagy a szlovákok mélyen megőrizték a Rákóczi szabadságharc emlékét.9 Ha Rákócziban éltek is még remények, az bizonyos, hogy a szabadságharc folytatására semmilyen reális lehetőség nem kínálkozott. Ezt a természeti csapások is igen akadályozták. A kemény tél, az áradások okoztak ínséges esztendőket már 1707 után. A terjedő pestisjárvány a lakosságot, a hadsereget megtizedelte, s ezt súlyosbította marhavész és a sáskajárás, 1910-ben az országban olyan éhínség dúlt, hogy az egymással szemben álló császári és Rákóczi-párti katonaság erővel sem tudott magának élelmet szerezni. Az ország 1711-ben eljutott teherbíró képességének végső határára. Ez erősen befolyásolta a kurucok helyzetét, hiszen a kicsiny területre visszavonult kuruc sereget fokozottan sújtották a fent írt természeti csapások és megpróbáltatások. 9 . Köpeczi Béla: A nemezetiségek a Rákóczi szabadságharcban. Történelmi Szemle 2000/34.sz 190-197.p.


87

A szatmári megegyezés az ekkor elérhető legjobb kompromisszumot jelentette. Fennmaradt Magyarország, mint a Habsburg-birodalom önálló egysége, és a birodalmi tartományok rendjei közül a magyar rendek voltak és maradtak messze a legerősebbek. A bécsi udvar felszámolta a magyar rendi konföderációt, de politikáját egészen II. József uralkodásáig meghatározta annak tudata, hogy milyen elemi erejű ellenállásba ütközött Magyarországon a lipóti abszolutizmus. Rákóczi és hű alattvalói az esetleges megtorlás elől jobbnak látták az országot elhagyni, mert azt sem tudhatta biztosan, hogy most a bukott szabadságharcot valóban nem megtorlás, hanem az uralkodó és a rendek megbékélése követi. A kegyelmet nem fogadta el, s önkéntes száműzetésbe vonult. A szabadságharc bukása után egy ideig a fejedelem Lengyelországban, Angliában, majd 1713-tól XIV. Lajos udvarában, Franciaországban élt. 1715 nyarán visszavonult a kamalduli szerzetesek grosbois-i kolostorába. 1717-ben a Porta meghívására Törökországba ment azt remélve, hogy a török-osztrák háború lehetőséget ad a szabadságharc újbóli megindítására. A pozsareváci béke (1718) után a török kormány 1720-ban a bujdosók végső lakhelyét a törökországi Márvány-tenger partján fekvő Rodostóban jelölte ki, amely II. Rákóczi Ferenc életének utolsó és szomorú szakasza volt – a bujdosókból alakult kicsiny kíséretével – az 1735-ben bekövetkezett haláláig, de ott Ő mégis a száműzött uralkodó maradt, a sárospataki várában viszont csak alattvaló lett volna. 10 Rákóczit a száműzetésbe többek között elkísérte zágoni Mikes Kelemen, aki 1707-ben apródként került a fejedelem mellé. Apja székely nemes volt, a Thököly-felkelés résztvevője, akit a Habsburgok végeztek ki. Mikes élete elválaszthatatlan volt a fejedelemtől mint apród, később mint kamarás évtizedeken át résztvevője és szemtanúja volt az emigráció életének. Erről adott képet a Törökországi Levelek című fiktív, egy gr. P.E. nevű, Konstantinápolyban élő nénjéhez címzett levélgyűjteményében, melyet valószínűleg a fejedelem halála után írt a francia irodalom példájára, de betekintést ad a fejeledelem hétköznapjaiba, szomorú, egyhangú életébe. A fejedelem emigrációs éveit a diplomáciai tervezés, az emigránsok szervezése és írói tevékenység töltötte ki, emlékiratainak elkészítésén dolgozott, de asztalosműhelyében is sok időt töltött. Rodostóban a szigorú rendet tartó Rákóczi udvara méltósággal állta a szegénység és a diplomáciai kalandorok ostromait, dacolva az elszigetelődés, a kényszerű tétlenség, és a múló idő hullámaival, mint a levert, de meg nem semmisített politika jelképe épült bele a magyar társadalom tudatába. Befejezésként egy részletet idézünk Petőfi Sándor Rákóczi című verséből: Hazánk szentje, szabadság vezére, Sötét éjben fényes csillagunk, Óh Rákóczi, kinek emlékére Lángolunk és sírva fakadunk !

10 Magyarország Krónikája 7. Tóth István György: Három ország egy haza. ADAMS Kiadó 1992. 58. p.

88


Contributions from the history of the Rákóczi fight for freedom Imre Mónus Among the precedents to the Rákóczi fight for freedom, we consider the hegyalja uprising to be the most important. It was caused by the ravaging of the emperor’s military forces over the impoverished serfdom. The burden on the serfs was increased from year to year, and in the Upper-Tisza region the endurance of the serfdom reached the final limit. Their grievances were drawn up by earl Bercsényi Miklós. At Tiszahát Esze Tamás and Kiss stood at the head of the poor rank and file movement. In May 1703 Prince Rákóczi Ferenc II made an agreement with Esze Tamás in the Brenza fortress, to declare war against the Habsburgs for independence of the Hungarian State. Rákoczi’s forces gained their first victory in battle on the 14-th July 1703. This was followed by the successful battles in the lowlands, the highlands, in Transdanubia and in Transylvania. Among Rákóczi’s military leaders, Bercsényi Miklós, Bottyán János, Károlyi Sándor and Ocskai László were prominent. The war of independence was beset by numerous material difficulties, and Rákóczi received assistance only from the King of France. He held parliamentary meetings at Ónod and Sárospatok; the parliament meeting at Ónod was outstanding, where the dethronement of the house of Habsburg was declared. Plague wrought havoc among the soldiers on several occasions, claiming more human sacrifices than the individual battles. General Bottyán János was also annihilated by the plague. Rákóczi did all he could to increase his military force, but the circumstances were not favourable after 1708. In the interest of making peace he attempted to negotiate with the Emperor, but he wanted Hungary to keep its independence, so he went to the Russian Emperor for assistance in the mediation, but the situation developed differently here at home, Count Károlyi Sándor accepted the Emperors conditions for peace and put down his arms in 1711 on the Nagymajtény flats in Szatmár. The Emperor guaranteed safety for Rákóczi, but he and his loyal subjects chose the voluntary expatriation, and the final habitat of the fugitives was designated in Rodostó in Turkey in 1720.

ADALÉKOK A RÁKÓCZI SZABADSÁGHARC TÖRTÉNETÉHEZ

Recommend Documents