Absztrakt feltöltése az ITDK 2013 konferenciára 1. regisztráció A rendszer használatához elıször is regisztrációra van szükség. Ezt a felhasználó a kezdıképernyı jobb felsı sarkában lévı „Bejelentkezés” fülön tudja megtenni:
Ennek az ablaknak a kinyitása (pl. azzal, ha az egeret fölé visszük) a következı képet eredményezi:
Amint látható, így lehetıvé válik a regisztráció (amennyiben még nem rendelkezünk felhasználóval). Ezt a Regisztráció linkre kattintással tudjuk elindítani, melynek eredményeképpen a következı alapvetı adatokat kell megadnunk:
Elıször egy felhasználónevet kell választanunk, majd a teljes nevünket kell megadni (pl. Kiss Mária). Ezután a Hallgató szerepkört kell választanunk. Mindezeket egy tetszılegesen választott jelszó (javasoljuk erıs jelszavak megválasztását biztonsági okok miatt – számok, kis- és nagybetők vegyes alkalmazásával) kétszeri bevitelével, illetve a
valós email címünk megadásával zárhatjuk. A Mehet gombra kattintva egy rövid idıre felugró ablak értesít a kezdeti regisztráció sikerérıl, illetve a megadott email címünkre egy levél érkezik. (Ha az adatok megadása során hiba történik, a rendszer nem enged tovább, és a hiba okát az adott mezınél többnyire jelzi.) A regisztráció befejezéséhez a postafiókunkba érkezı levél (mely az innentıl alkalmazható felhasználói nevünket és jelszavunkat tartalmazza) aktivációs link-jére kell kattintanunk, ennek hatása alább látható:
Akár a “Tovább” gombra kattintva, akár késıbbi látogatásunkkor az oldalon az email-ben megkapott felhasználói név/jelszó párossal tudunk bejelentkezni. Legelsı bejelentkezésünkkor zárul a regisztráció, amikor is a rendszer a még hiányzó adatokat kéri a rólunk:
Ki kell választanunk az oktatási intézményünket (PE), majd ezen választás után megjelenı menübıl a Karunkat, ezután pedig a Kar által definiált szakok közül kell megadnunk, mi melyik szak hallgatójaként adjuk be a dolgozatot. Ezután kiválasztjuk a képzési szintünket, formáját, megadjuk az aktív féléveink számát (MSc-n a BSc félévek száma nélkül!!!), valamint a születési dátumunkat. Végül a „Bevitel” gombbal tehetjük teljessé a regisztrációnkat. 2. absztrakt feltöltése már létrehozott felhasználóval Absztrakt feltöltéshez bejelentkezett állapotban kell lennünk, melyet az email-en megkapott felhasználói név/jelszó párossal tehetünk meg az 1. pontban már említett módon a képernyı jobb felsı sarkában. Ekkor a következı képernyı fogad bennünket:
A képernyı jobb oldalán található „Absztrakt feltöltése” pontra kattintva tudjuk az absztraktot bevinni. Ekkor a következı őrlapot kell kitöltenünk:
Meg kell adnunk a pályamunka címét, kulcsszavait. Ezután ki kell választanunk a témavezetı(i)nket. Ezt a „Hozzáad” gombbal tudjuk elkezdeni, mely a következı felugró ablakot eredményezi:
A legördülı menübıl a már a rendszerben bent lévı felhasználók közül választhatjuk ki témavezetınket. Elsı lépésben ezt kell megpróbálni, amennyiben nem szerepel itt a témavezetınk, akkor a következı módszerrel nekünk kell megadnunk ıt: Az oldal jobb oldalán lévı „Felhasználó meghívása” feliratra kell kattintani, ezután a következı ablakban pedig az alapvetı adatokat megadni, úgy, mint a nevét, az email címét, illetve a feladatkörénél a „Témavezetı”-t kell kiválasztani.
Amennyiben az adott email címmel már létezik felhasználó, a rendszer hibát jelez, és az elıször taglalt, listából történı kiválasztásnál meg kell jelennie a bevitelre szánt témavezetınek. Ha több témavezetınk van, akkor a „Hozzáad” gomb ismételt használatára van szükség. Amennyiben a témavezetıinket tévesen adtuk meg, törölhetıek az „Újra” gomb megnyomásával. Ekkor az összes megadott témavezetı neve törlıdik a pályamunka adatait tartalmazó oldalról. Társszerzık megadása a témavezetı(k)éhez hasonlóan történik. Ezután ki kell választanunk azt a szekciót, melybe nevezni szeretnénk a pályamunkánkat, végül pedig az absztraktot kell beírnunk a szöveges mezıbe minimum 100, maximum 3000 karakter hosszan. Az absztrakt preferált formátuma a szabad szöveg. Elıfordulhat mégis, hogy az absztrakt olyan elemeket tartalmaz, melyek így nem írhatóak be (pl. képletek, képek). Erre az esetre van fenntartva a képernyı alján az „Inkább dokumentumot töltök fel” feliratú mezı. Ennek kiválasztásakor ennek CSAK végsı lehetıségként való alkalmazására egy figyelmeztetı ablak is felugrik:
Ha mégis ragaszkodunk a fent vázolt okok miatt az absztrakt feltöltéséhez a beírás helyett, akkor a következı módon változik meg a beviteli lehetıségünk:
Ekkor eltőnik a szöveges beviteli mezı, és a „Tallózás” gombra kattintva választhatjuk ki a feltölteni kívánt .doc vagy .docx file-t. Sikeres feltöltés esetén az alábbi módon láthatjuk, illetve 2013. október 18. 22:00-ig módosíthatjuk absztraktunkat (Az absztrakt melletti „Letöltés” gomb helyett az absztrakt szövege látható szabad szöveges beviteli móddal felvitt absztrakt esetén):
FONTOS: az absztrakt legelıször alkalmazott megadási módja (szabad szöveges vagy file feltöltése) az absztrakt esetleges késıbbi módosításakor már NEM VÁLTOZHAT!!! További akciók céljából az absztraktunk feltöltés után már a „Tennivalók” fül alól érhetı el. Ha valaki több pályamunkával nevez, itt is lehetısége van azt létrehozni (akárcsak a jobb oldali „Absztrakt feltöltése” gombbal. Az absztrakt feltöltése után kijelentkezni a rendszerbıl a jobb felsı menüpontok közül a „Kijelentkezés”-t választva tudunk.