Abfoi GUn.es
A VÉGZETEM
Vrearii válogatáa
írta: Abbi Glines A m ű eredeti címe: Existence Fordította: Dr. Dávid Katalin Zsuzsanna Szerkesztő: Vajna Gyöngyi Nyelvi korrektor: Vass Alexandra M űszaki szerkesztő: Szuperák Attila © Abbi Glines 2011 © Dávid K atalin 2015 © M axim Könyvkiadó Kft. 2015 A kiadvány a szerző engedélyével készült. A fordítás alapjául szolgá ló m űvet kiadta: Sim on Pulse, mely a Sim on & Schuster, Inc. része. Borítóterv: Botos Tamás ISSN: 2063-6989 ISBN: 978 963 261 614 8 (puhatáblás), kiadói kód: M X-905
0 Kiadja: M axim Könyvkiadó Kft. Cím: 6728 Szeged, Kollégiumi út 11/H Tel.: (62) 548-444, fax: (62) 548-443, e-mail: info@ maxim.co.hu Felelős kiadó: Puskás N orbert Nyomda: A duprint Kft., felelős vezető: T ó th Béláné M inden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítást, a m ű bővített, illetve rövidített változata kiadásának jogát is. A kiadó írásbeli engedélye nélkül sem a teljes m ű, sem annak része semmilyen form ában - akár elektronikusan vagy m echanikusan, beleértve a fénymásolást és bárm ilyen adattárolást - nem sokszorosítható.
ELSŐ FEJEZET lX e nézz rá, és eltűnik. Ezt ismételgettem m agam ban, m i közben az iskolai szekrényem felé tartottam . H atalm as ön uralom ra volt szükségem, hogy ne pillantsak vissza. N em csak azért, hogy ne hívjam fel magam ra a figyelmét, de nem akartam látni az üres tekintetét, egyébként is olyan gáz ez az egész. A folyosó m ár tele volt diákokkal. H a követett volna is az iskolában, könnyen észrevettem volna a nagy tolongásban. Ahogy a többiek, ő is külön álldogálna, moz dulatlanul és bámészkodón. - Hú! L áttad Leifet? Ő szintén, a legszexisebb pasi, akit valaha láttam! - lelkesedett M iranda W outers, miközben elkapta a karom at. Általános óta a legjobb barátnőm . - N em láttam . A fociszurkolóknak bizonyára bejön - válaszoltam erőltetett mosollyal. A legkevésbé sem iz gatott, hogy L eif M ontgom ery mennyire szívdöglesztő. M iranda a szemét forgatta, és kinyitotta a m ellettem lévő szekrényt. - Pagan, hogy a francba tudsz ennyire immunis lenni egy ilyen szuper pasira? 5
Szívből elmosolyodtam, és a vállamra csúsztattam a tás kám. - M ég hogy szuper? Ezt m ost komolyan mondod? M iranda vállat vont: - El se hiszem, hogy ilyen vagy! Óvatosan hátralestem. A folyosó normális, élő emberek kel volt tele. Beszélgettek, nevettek és az órarendjüket néze gették. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Ez volt az utolsó tanévem első napja a középiskolában. Szerettem volna jól érezni magamat. - N a, mi az első órád? - kérdeztem lazán, m ost először azóta, hogy észrevettem a halott fickót a büfé előtt téblábolva, ahogy üres tekintettel engem bámult. - Algebra 2, dögunalom! Tavaly annyira jó volt a geo metria! Annyira utáltam az algebrát m ár elsőben is, és már előre érzem a negatív kisugárzást, ami a tankönyvből árad. M iranda drám ai előérzete mindig megmosolyogtatott. - Nekem angol irodalom lesz. - M indnyájan tudjuk, hogy mennyire odavagy érte. N éé-ézd! Ugyan, nézd már! O tt van! - suttogta M iranda, mi közben a fejével abba az irányba m utatott, ahol Leif álldo gált, és a többi focistával beszélgetett. - Bocs, de nem tudok együtt lelkesedni veled egy ilyen nyálas fickóért! Ez nem az én stílusom - M iranda hirtelen visszanézett rám , hatalmas barna szemeit forgatta, legyin tett egyet, m ielőtt Leif nyomába eredt. Az üres helyiségeket általában teljesen érdemes volt el kerülnöm. M ost mégis megnyugtató volt az a tény, hogy a csengő még öt percig nem fog megszólalni, így biztos, hogy az elkövetkező négy percben ez a hely üres m arad, és 6
nyugtom lesz. H a kinn m aradtam volna a folyosón, akkor nem úszhattam volna meg, hogy M iranda ne ráncigáljon arra, ahol Leif álldogált a haverjaival körülvéve. Azzal kap csolatosan pedig semmi kételyem sem volt, hogy Leifnek semmi kedve Mirandával beszélgetni. Tizenegy éves korunk óta járunk ugyanabba az iskolába vele. Akkor költöztek va lahonnan északról le Floridába, Breeze-be, a mi tengerparti kisvárosunkba, de ő tudom ást sem vett rólunk. N em m intha érdekelt volna. Sohasem volt az esetem. Az ablakhoz legkö zelebbi pádhoz sétáltam, és leraktam a táskámat. A szemem sarkából észleltem egy mozdulatot, amelynek hatására felállt a szőr a karomon. Jobb lett volna nem ebben az üres terem ben lenni. De most m ár itt voltam, és elfutni rosszabb lenne. Ugyanazzal a szellemmel találtam magam szemben, akit m ár odakinn észrevettem; a tanterem hátsó felében üldögélt, a lábát az előtte lévő szélinek tám asztot ta, karjait lazán keresztbe tette a mellkasán. H onnan tudja, hogy én látom? Kifelé ennek semmilyen jelét sem m utattam . Normális körülmények között a szellemeknek szükségük volt egy apró megerősítésre, hogy észrevegyék, hogy látom őket. De valami m ost mégis teljesen más volt. Elkaptam a tekinte tem, és hátrafordultam. Lehet, hogy jobb lenne Mirandával lenni kinn a folyosón. H a úgy teszek, m intha nem látnám, és visszamegyek a folyosóra, azt fogja hinni, hogy tévedett, és akkor továbbáll, vagy a falon keresztül távozik. -
Ugye nem akarod büntetni m agad ilyen értelm etlen
időtöltéssel? - törte meg a csendet egy hideg, nyugodt hang. 7
Hirtelen annyira megmarkoltam a mellettem lévő m ű anyag széket, hogy az ujjaim elfehéredtek. Elnyomtam ma gamban a sikolyt - majdnem üvöltést - , amely kis híján kitört belőlem. N em kellene észrevennem? Válaszolnom kellene? Tudta, hogy észrevettem őt, ezt nem tudtam m ár meg nem történtté tenni. Az nem volt újdonság a számomra, hogy ha lottakat látok, az viszont merőben új volt, hogy beszél hozzám. - Nagyon megijesztettelek. M eg tudsz bocsátani ne kem? - m ondta lágyan. M ost volt a hangjában egy kis vontatottság. - T e tudsz beszélni - néztem mélyen a szemébe, tudat nom kellett vele, hogy nem félek. Mindig is boldogultam a bolyongó lelkekkel, legalábbis szerettem ezt gondolni egész életemben. N em ijedtem meg tőlük, de inkább nem vettem tudom ást róluk azért, hogy eltűnjenek. Bármikor észrevet ték, hogy látom őket, követtek. Továbbra is szórakozott arc kifejezéssel nézett rám. Észrevettem, hogy a széles mosoly hatására egy apró gödör jelent meg az arcán, amely sehogy sem illett a hideg, arrogáns viselkedéséhez. Bármennyire is idegesített a jelenléte, nem tehettem róla, de be kell, hogy valljam, ezt a lelket rettentően vonzónak találtam. - Igen, beszélek. Azt hitted, hogy néma vagyok? N ekitám aszkodtam a csípőmmel a padnak. - Az igazság az, hogy igen. Te vagy az első, aki megszólított. A hom lokát ráncolta. - Az első? Valóban meglepettnek látszott, hogy nem ő az első ha lott, akit látok. O volt a legkülönlegesebb lélek, akivel eddig találkoztam. Olyan holtról, aki tud beszélni, aligha lehetett 0
nem tudom ást venni. M eg kellett ezt emésztenem, és meg szabadulni tőle. A láthatatlan cimborákkal való csevegés rontaná az imázsomat. H a nem akartam szédült tyúknak látszani, aki m agában beszél, abba kell ezt hagyni. -
Pagan M oore, micsoda mázli! - A nevem hallatán
m egfordultam, és W yatt Tuckert pillantottam meg, aki idő közben észrevétlenül somfordált be a terembe. Mosolyt erőltettem az arcomra, m intha nem a semmivel beszélgettem volna. - Ledobta magát a mellettem lévő szék be. - Hogy telt a nyarad? N em találkoztunk túl gyakran. Reménykedve hátralestem a szellem felé, hogy üres-e a széke. M egkönnyebbüléssel vegyes csalódottságot érez tem . További kérdéseket feltenni nem igazán lett volna jó ötlet, de nem tehettem róla, szerettem volna. M ás lelke ket m ár próbáltam faggatni ez előtt, „M iért követsz?” vagy „M iért láthatlak?”, de mindig ném ák m aradtak. Gyakran el is tűntek, amikor elkezdtem kérdezgetni őket. Újra Wyatthez fordultam figyelmesen, és mosolyt eről tettem m agam ra, m ielőtt válaszoltam. - Fenn voltam egész nyáron Eszak-Karolinában a nagynéném lovas farmján. W yatt hátratám aszkodott a székében, és megrázta a fe jét: - N em vágom igazán, hogy az emberek mi a fenéért m ennek el egész nyárra, amikor a világ egyik legszebb ten gerpartján élnek? N em rajtam múlt, de nem igazán akartam ezt megma gyarázni Wyattnek és senki másnak sem. A többiek is kezd tek beszállingózni a terembe, őket végül Mr. Brown, az angolirodalom-tanárunk követte. 9
-
N a mizu, Wyatt? - robbant be Justin Gregory, és for
dult felénk a maga megszokott stílusában. A táskája Wyatt válla fölött repült, majd a pádon landolt. Justin megjelenése, hála istennek, elvonta Wyatt figyelmét rólam. Ahogy a taná ri asztal felé fordultam, ismét megpillantottam a szellemet. Közvetlenül a falnak támaszkodva a padommal szemben állt, és nézett. Elkezdtem bámulni, és láthatóan nagyon szó rakoztatta őt a nemtetszésem. A gödröcskéje újra feltűnt, és utáltam, hogy ezt szexisnek találtam. H át ez egyáltalán nem emberi! Hatalmas önuralomra volt szükségem, hogy elkapjam róla a tekintetem, és a táblára figyeljek, amelyre Mr. Brown a feladatunkat írta. Eddig mindig sikerült eze ket a kellemetlenkedő szellemeket kizárni, és el is tűntek. De most képtelen voltam túltenni magam azon, hogy ez tu dott beszélni. H a nem tudom figyelmen kívül hagyni, akkor rám ragad, és mindig a nyomomban lesz.
- Rühellem, iszonyúan rühellem - mérgelődött M iranda, miközben a tálcáját hatalmas robajjal az asztalra dobta. H a m ár egész délelőtt ki kell bírnom az algebrát és a ké miát, akkor legalább lenne valami apróság, ami feldobja az embert. De neeem! Ehelyett megkapom G retchen irgal matlan szörcsögését és Craig undorító böfögését. Kis híján megfulladtam a szendvicsemtől, így a kezem be kaptam az üvegemet, hogy egy kis vízzel öblítsem le az ételt. Amikor m ár biztos voltam abban, hogy nem fulladok 10
meg, pillantottam M iranda nyugtalan arcára. - N eked ak kor kell az em bernek ilyen dolgokat m ondanod, amikor tele van a szája? - kérdeztem. M egrándította a vállát. - Bocs, hogy mondom! D e azt nem gondoltam , hogy elfelejted megrágni az ételt! - Át nyúlt, és megragadta a kezem. - Egyre tökéletesebb. Sze rinted, idén újra összejönnek Kendrával? Tavaly csúnya volt a szakításuk, megcsalással és egyéb bonyodalmakkal teli. Szerintem biztos, hogy Leif végre továbblép. H araptam még egyet a szendvicsemből, mivel nem akartam ezt kommentálni. N em érdekelt, hogy Leif M ontgomery kivel jön össze, de igen, szinte biztos voltam abban, hogy újra együtt fog járni Kendrával. Ok voltak az ideális álompár. M indenki tudta ezt, és ezt várta. Az ilyenektől nem is várhat egyebet az ember! - H úzd vissza a nyelved, Miranda! Úgy nézel ki, m int egy szomjas kutya. -W yatt huppant le velük szemben, miközben jót m ulatott a saját poénján, M iranda pedig zordan nézett rá. - Kösz szépen, de a nyelvem nem lóg ki a számból. Wyatt rám kacsintott, és megrázta a vállát. - Nekem pedig úgy tűnt. M it szólsz hozzá Pagan, lógott a nyelve, vagy sem? Ú jabb falatot haraptam a szendvicsemből. N em igazán akartam ebben részt venni. Wyatt elkezdett nevetni, amikor m utattam neki, hogy teli a szám. M iranda oldalba lökött. N e állj az oldalára! Csak provokál. Nagy korty vízzel öblítettem le az ételt, aztán szúrósan M irandára pillantottam . - Felm elegíthetitek a kapcsola totokat, ha ezt akarjátok, de én nem akarok ebben részt 11
venni. Ahányszor úgy döntöttetek tavaly, hogy több lesz a kapcsolatotokból barátságnál, végül m indig rosszul sült el. Ez nem az én dolgom. Hagyjatok békén! - Gyorsan b e kaptam a következő falatot, hogy ne kérdezzenek semmi egyebet tőlem. H a ezek ketten rájönnek, hogy azért sér tegetik egymást, m ert nincsenek túl egymáson, az m eg könnyítené az életemet. Akkor m egint egyedül lennék. Jay Potts, a barátom hónapokkal ezelőtt költözött el, és nem beszéltem vele azóta, hogy a nénikém hez utaztam az idén nyáron. - Ez nem erről szól! A legkevésbé sem érdekelt, hogy nem tudtad kivenni a nyelved Katié torkából, pedig csak egyszer nem néztem oda - m ondta dühösen M iranda. - N em volt a nyelvem senki más torkában, csak a ti édben, M iranda, de te nem hiszel nekem, és m ár belefá radtam , hogy magyarázkodjak. - Wyatt felállt, felkapta a tálcáját, amelyen az étel még érintetlen volt, és elviharzott. - Seggfej - m orm ogta M iranda, miközben nézte, hogy átült a sportolók asztalához. Rossz volt ezt látni. M i hárm an harmadikos korunk óta voltunk jó barátok. Akkor még Wyatt vézna volt. M ost m indenki fölé m agasodott erős, izmos testével. M irandát nem hagyta hidegen tavalyi hirtelen átalakulása. D e mos tanában ki nem állhatta. - Ide hallgass, Miranda! Gondolkodtam, és szerintem ha ti ketten megbeszéltétek volna a történteket anélkül, hogy megvádolod, a dolgok rendbe jöhettek volna. - Próbálkoz tam már ezzel korábban is, de rám sem hederített. 12
Természetesen elkezdte rázni a fejét, miközben bar na fürtjei ide-oda ütődnek az arcán. - Tudom , mi történt, Pagan. N em akarok beszélni erről vele. Ő egy megrögzött hazudozó. - Dühösen beleharapott az almájába, miközben folyamatosan Wyatt felé nézett. - Nézd, hogy játssza az eszét, m intha azokhoz tartozna az asztalnál. M it képzel magáról? Követtem a tekintetét. Wyatt a székének dőlve ült, neve tett valamin, amit a másik kosaras m ondott. Úgy tűnt, hogy élvezik Wyatt társaságát. Rendes körülmények között mindig velünk ült. Idén a dolgok másképp mennek. Felsóhajtottam, és azt kívántam, bárcsak ne kellene ezt a tényt közölnöm Mirandával. - O az egyetlen pasi ebben az iskolában, akinek a főiskolák megfigyelői, akik a sportolókra vadásznak, eljön nek megnézni a játékát. És ő tényleg jó. Leif lehet, hogy nagy ász a focipályán, de még egyetlen megfigyelőt sem láttam kopogtatni az ajtaján. Lehet, hogy dühös vagy rá, de Wyatt tartozik a leginkább ahhoz az asztaltársasághoz. M iranda rám nézett, és hirtelen elkom orult a tekintete. - M ehet főiskolára kosárlabda-ösztöndíjasként, és akkor fűzheti a pomponlányokat. Figyelmeztetnem kellene őket - a hangja szomorú volt, ahogy felállt, és a szemeteskosár felé tartott. Elnéztem őt, és arra vágytam, bárcsak rendbe hozhatnám a dolgokat kettőjük közt. Valaki leült a m ellettem lévő székre, amelyet M iranda épp m ost hagyott üresen. O dafordultam , kicsit abban re ménykedtem, hogy majd a szellemet fogom megpillantani. D e csodák csodája a meglepetésemre a szellem helyett az arrogáns fickó volt. 13
MÁSODIK FEJEZET - r i é , Pagan, Mr. Yorkley azt m ondta, hogy beszéljek ve led. - Leif hangja riasztott fel pillanatnyi meglepetésemből. H a M r. Yorkley küldte, akkor bizonyára valamilyen iskolai segítségre van szüksége. Azonban én egyáltalán nem vol tam biztos abban, hogy akarok segíteni, és nem is akartam megkönnyíteni neki a kérést. K érdően néztem rá, és csend ben vártam. Leif a torkát köszörülte, és farm ernadrágjának a térdét simogatta, m intha nagyon zavarban lenne. -
Nos - kezdte - , a helyzet az, hogy szükségem lenne
a segítségedre szónoklatból. Ez nem az én ötletem, hanem Mr. Yorkley említette, hogy te is részt veszel a m entorprog ram ban - maga elé nézett, miközben beszélt. M ég rám sem pillantott. N em bírtam ezt a srácot. Végül felém fordult a tekintetével. Biztos, hogy mindig ezt a sajnálatraméltó, re ménykedő nézését vetette be annak érdekében, hogy elérje a női nem nél, amit akart. A gyomrom elárulta, hogy én sem tudtam közömbös maradni, a meggyőző, ártatlan nagy kék szeme hatására megremegett. Utáltam , hogy ilyen hatást tudott kiváltani belőlem. 14
- Épp csak elkezdődött a suli. Hogy lehet, hogy m ár is segítségre szorulsz? - kérdeztem olyan hangon, amely remélem, eléggé undokul hangzott. N em vagyok én szép lelkű idióta, akit néhány szempilla-rebegtetéssel meg lehet hatni, még ha a testem úgy tűnik, ezzel nem is ért egyet. Va lószínűleg Leif enyhén elpirult, legalábbis úgy képzeltem. - N os, én és M r. Yorkley tudjuk, hogy küzdeni fogok. m ondta egy kicsit védekezőn. Leif mindig is jó tanuló volt. Jó néhány közös óránk volt az elmúlt években. - M iből gondolod, hogy sokat fogsz m ajd küzdeni? Biz tos, hogy nem félsz mások előtt megszólalni az órán. A fejét rázta, és újra maga elé bám ult. - N em , azt nem. V ártam , de nem folytatta tovább. Érdekes m ódon felébredt a kíváncsiságom. - N em igazán tudom , hogy m iért lenne szükséged a se gítségemre. Ez annyira egyszerű. A m egadott témáról meg írod a beszédedet, és aztán szóban is előadod. Egyszerű, semmi extra körítés vagy erőlködés. Szom orú mosollyal az arcán fordult felém. - N ekem ez nem ennyire könnyű - megállt, és úgy tű n t, m intha még szeretett volna m ondani valamit, de aztán m egrázta a fejét, felállt. - Sem m i baj, felejtsd el, hogy m egkérte lek! - N éztem , ahogy rajongói padjai előtt haladt el, és kifelé ta rto tt a dupla üvegajtón keresztül. Egy pillanatra b ű n tu d ato t éreztem , hogy ennyire csúnyán bántam vele. Idejött, hogy segítséget kérjen, én pedig hülyét csináltam belőle. H aragudtam m agam ra, m ert olyan szemét voltam
15
vele. M egfogtam a tálcám. „Szem ét”ez a jelző inkább rá vonatkozik.
Nagy puffanással landolt a táskám a konyhai pulton, hogy jelezzem, megérkeztem. A hütő felé tartottam . Jó kedvem lett, amikor eszembe jutott a narancslé, amelyet tegnap olyan nagy erőfeszítéssel facsartam. - Pagan, édesem, te vagy az? - szólt anyám hangja lent ről, a haliból. A dolgozószobájának sarkába húzódva egy hatalmas bögre kávéval dolgozott a számítógépén. N em is kellett, hogy lássam, úgyis tudtam . író. A számítógépe m ö gött verítékezve dolgozott. - Igen - válaszoltam. M ielőtt töltöttem volna m agam nak a narancsléből, hallottam papucsának csattogását a fa parkettán, ami meglepett. Ez különös volt. Ritkán szakítot ta félbe az írást, ha hazajöttem a suliból. Általában vacsora előtt tüntetett ki a jelenlétével. - Örülök, hogy egyenesen hazajöttél. Fontos, hogy be széljünk, m ert aztán át kell öltöznöm. Átizzadt, bő Atlanta Braves-es pólójára mutatott. Rogerrel vacsorázok, de ne iz gulj, nem maradsz éhen, itt a pénz, rendelj pizzát! - Kihú zott egy bárszéket, barátságos arca hirtelen elkomolyodott. Kezdtem rosszat sejteni. Ezt a fajta komolyságot ritkán ta pasztaltam nála. - M i van? - kérdeztem miközben a poharam at letet tem. 16
Anyám tekintete ridegebb lett, mialatt a torkát köszö rülte. „Csalódtam benned” kifejezés jelent meg a szája csücskében. H irtelen elkezdtem azon gondolkozni, vajon mivel húztam fel, de semmi sem jutott az eszembe. -
É pp a tizenötödik fejezet közepén jártam , am ikor
kaptam egy hívást M r. Yorkiey-tól. H át persze, tudja, hogy mi történt Leiffel. - Mr.Yorkley? - kérdeztem, tettetve az ártatlant, m intha semmiről sem tudnék. Anya bólintott, és oldalra fordította a fejét, m intha azt vizsgálná, vajon hihet-e nekem, hogy fogalmam sincs róla, m iért hívta fel a tanárom . Ez a fejmozdulata mindig felidegesített. Felkészítettem magam. H am arosan megka pom a magamét. Milyen undok vagyok, semmi m entsé gem sem lehet. Úgy fölényeskedtem, és gúnyoltam ki mást, m intha én tökéletes lennék. -V a n egy fiú, akinek tanulási zavarai vannak, azt mondták neki, hogy keressen meg téged, m ert majd korrepetálni fogod. Extra pontok kedvéért csatlakoztál a mentorprogramhoz. Azt szeretném tudni, Pagan, miért nem akarsz segíteni egy olyan diáktársadnak, aki komoly diszlexiával küzd? Annak a fiúnak, akiről beszélek, a kiváló atlétikai képességei miatt ösztöndíjat ajánlottak fel, de képességzavara miatt segítségre szorul bi zonyos tárgyakból. Fontos, hogy segítsen neki valaki a beszé dek megfogalmazásában és leírásában. Ez nem igényel ennél komolyabb magyarázatot. Te pedig azt mondtad, hogy részt kívánsz venni a mentorprogramban. Magyarázd meg, hogy akkor m ért utasítottad vissza a fiú kérését? - Hátradőlt, és karjait keresztbe fonta a mellkasán, várakozó tekintettel. 17
Leifnek diszlexiája van? Ez csak egy tréfa! Egy iskolába járok vele, amióta az eszemet tudom . A lányok, M irandát is beleértve, m indent tudnak róla. M iranda egy alkalommal még azt is elmesélte, hogy hol van anyajegye. N em m int ha érdekelt volna. Hogy lehet, hogy Leif M ontgom erynek diszlexiája van, és senki nem tud róla? Visszagondoltam Leifre, hogyan kért tőlem segítséget az ebédlőben, és én hogyan viselkedtem. Az a felisme rés, hogy L eif diszlexiás, m eglepett, és az is, hogy sike rült mégis ilyen jó jegyeket szereznie. Szerettem volna azt gondolni, hogy ez átverés, és ő csaló. Ő az, akinek m in dig piszkos mázlija van. D e m ost, ahogy visszaidéztem, milyennek tű n t ma, am ikor odajött segítségért, elszorult a gyomrom. Felnéztem anyámra, és lassan m egráztam a fejem. - Fo galmam sem volt róla, hogy tanulási zavara van. Ő mindig olyan öntelt és magabiztos. M eg is lepődtem, amikor se gítségért fordult hozzám, és megkérdőjeleztem, hogy m iért éppen ő szorul segítségre. Anyu előrehajolt a pulton, és az indulata is eltűnt. - Nos, még rendbe hozhatod. Ennél együtt érzőbbnek neveltelek. Bólintottam, és az iskolatáskám után nyúltam. - T u dom, ne haragudj! Rendbe hozom. Úgy tűnt, megnyugodott. - N em szeretem, ha m iattad hívnak az iskolából. Különösen akkor nem , amikor egy gyilkosság helyszínénél tartok. Elmosolyodtam, és beraktam a poharam a mosogató gépbe, m ielőtt visszafordultam hozzá. - Bocs, próbálok 18
visszaemlékezni. ... H a jól tudom , ez m ár a második randi ezzel a Roger nevű fickóval? Elpirult. - Igen. Úgy tűnik, órákig tudunk beszélgetni. Kedvelem, hogy ilyen intelligens, és beutazta m ár az egész világot. M indig megmozgatja a fantáziám at, amikor olyan helyekről és dolgokról mesél, ahol nem jártam , és amit nem láttam még. M egvonta a vállát. - Én mindig történeteken töröm a fejem. Felhúztam a szemöldököm, és közelebb hajoltam hozzá: - És még ráadásul jó pasi is! K uncogott, ami nem igazán volt jellemző anyámra. H át nem ez az, am iért kedvelem. Az intelligenciája és a be szélgetések miatt. H angosan felnevettem. - Persze, anyu, te még m agad nak is hazudsz. - Rendben. Tényleg nagyon vonzó. - Anyu, ő nagyon jó pasi, és ezt te is tudod. Pontosab ban egy öreg jó pasi. - N em is öreg. Korombeli. - Pontosan. Láttam , ahogy m egpróbált sértődöttnek tűnni, m ielőtt megadta magát, és nevetett. - H át jó, öreg vagyok. A pénz a pulton, majd ha elkészülsz, rendelj pizzát! N em igazán élveztem, ha egyedül m aradtam otthon. Amikor magam vagyok, a szellemek, amelyek körülöttem vannak, zavarnak. K ülönösen azóta, hogy ma az egyikükkel beszélgettem. Könnyebb volt arra emlékeztetnem magam, 19
hogy ártalmatlanok, ha némák. M ost azonban ki voltam egy kicsit borulva. Bezártam a hálószobaajtót, kivettem a zsebemből a mobilom, és felhívtam M irandát.
- Lássuk csak, tényleg jól értem? - M iranda a kanapén ül dögélt a kezében egy szelet pizzával és üdítővel a lába közt, és eközben rám bámult: - Leif M ongom ery, a szívdöglesz tő, megkért, hogy segíts neki a szónoklatban, és te lekop tattad? Te tiszta hülye vagy! Pagan. É n tényleg mindig azt hittem , hogy csak megjátszod az idiótaságot, amit időről időre megvillantasz, és van józan eszed. D ühösen dobtam egy szelet pizzát a tányéromra. - H ol nap reggel majd rendbe hozom. Azért nem bankot rabol tam! N e csinálj m ár belőle ekkora ügyet! Tudom , hogy túl lőttem a célon. Tényleg szüksége van segítségre, én meg tényleg jelentkeztem m entornak. H a pedig extra krediteket akarok, segítenem kell azoknak, akiket Mr.Yorkley hozzám küld. M iranda szemei kikerekedtek: - Ó, egek a környék legszuperebb pasiját küldte az utadba! Szerintem ez m ár tra gédia, mi van veled? M ost sehogy sem találtam m ulattatónak M iranda drá máját. M ás körülmények között mindig megmosolyogta tott, ahogy elefántot csinált a bolhából. -
H ibát követtem el, hogy nem ajánlottam fel a segít
ségemet. És ez az előítéletem m iatt történt, am it az ilyen 20
srácokkal szemben táplálok. D e nem azért fogok segíteni neki, m ert szerinted annyira jó pasi. Azért fogok, m ert se gítségre van szüksége, és vállaltam, hogy segítek azoknak, akiknek szüksége van rá. M irandának kikerekedett a szeme, és hirtelen lefagyott, a pizzája hirtelen megállt a kezében a szája és a tányér kö zött félúton. - Várj csak... ezek szerint hozzátok fog járni? M ert ha igen, én is itt akarok lenni. Végre észre fog venni engem is, és rájön, hogy milyen veszettül belém van zúgva, és aztán együtt járunk középsuli alatt, aztán érettségizünk, összeházasodunk, és kisbabáim lesznek tőle. A kóla kispriccelt a számból, és teljesen beterítette a piz zám at a tányéron. - M i van? - mosolygott, és m egrántotta a vállát, m ielőtt bekapta a kólamentes pizzáját. - Először is el kellene végezni a főiskolát, m ielőtt há zasságon és gyerekeken járna az eszed! És N EM . N em fog idejárni. De ha mégis, akkor sem fogom engedni, hogy itt legyél, főleg ilyen őrült kijelentések után! Az a legutolsó dolog, hogy összehozzam a barátnőm et egy olyan pasival, akivel házasságról és gyerekekről fantáziái rögtön a gimi után. M iranda csalódottan sóhajtott, és barátságtalanul rán colta össze a homlokát, ebben egyébként is nagyon jó volt. - Ez egyáltalán nem vicces, Pagan! Ú jabb pizzaszeletet vettem ki a papírdobozból, és a kis asztalra tettem . - Valójában, m iért is akarsz engem oltal mazni? - M ert szeretlek! 21
- Én is. M iranda felállt. - Utálom , hogy a legmeghittebb beszél getést szakítom meg, de pisilni kell - leugrott a kanapéról, és elrohant a nappaliba, a mosdóba. M indig az utolsó pil lanatig tartogatta. Sokáig azt reméltem, hogy idővel kinövi, de sajnos nem sikerült. Amikor végre elszánta m agát az in dulásra, azt mindig őrült rohanás követte. - Érdekes barátnőd van. Tényleg nagyon szórakoztató. - A pizza, amelyet éppen a számhoz emeltem, kiesett a ke zemből, az ölembe. Visszafojtottam az ijedt kiálltásomat. Nagyon megijesztett, de aztán felismertem a vontatott be szédet. A beszélő szellem üldögélt az egyik bárszéken. H át cso dás! A szexis, hátborzongató - m ert tud beszélni - halott srác hazakísért. - M it keresel itt? - kérdeztem halkan, és azt kívántam, hogy hagyjon m ár békén, és menjen el, mészsze a világ másik pontjára. M erev tekintete felgyorsította a pulzusom, nagyon féltem. - N em m ondhatok mást, csak azt, hogy m ost még nincs itt az ideje. Ráadásul csak azt ígérhetem, hogy nem fogok elmenni egyhamar. Gyorsan hátrapillantottam , hogy M iranda visszatért-e, aztán visszafordultam hozzá. - Miért? H a nem veszek tu dom ást rólatok - szellemekről vagy mikről - , ti mindig odébb álltok. Összehúzta szemöldökét, előrehajolt, és alaposan szem ügyre vett. - M it jelent az, hogy nem veszel tudom ást „ró lunk, szellemekről”? 22
H irtelen nem éreztem biztonságban m agam at a pad lón, ahogy feltekintettem rá, kivettem a pizzát az ölemből, és felálltam, hogy szemmagasságba kerüljek vele. - N em vagy különleges! Egész életemben láttam szellemet, vagy lelkeket, vagy nem is tudom , mi vagy. Szellemek m inde n ü tt vannak. A házunkban, az utcán, áruházakban, mások otthonában, és én látom őket. N em veszek tudom ást róluk, legalábbis úgy teszek, és akkor elmennek. Lassan felállt, és egy lépést tett felém. A magassága fé lelmetes volt, de a közelsége akkor is m eghátrálásra kész tetett volna, ha történetesen alacsony lett volna. - Látod a szellemeket? -T é g e d is látlak. Lassan bólintott. - D e én más vagyok. Állítólag látsz engem. De a többiek... N em valószínű, hogy látod őket. A fürdőszobaajtó nyílt ki egy kattanással. H átrafordul tam , és M irandát pillantottam meg mosollyal az arcán. Csak nem m agadban beszéltél m ost is? M egvontam a vállam, és mosolyt erőltettem az arcomra. - H m . De igen. Nevetett, és visszaült a kanapéra. Mély levegőt vettem, és aztán visszalestem a szellemre, aki visszaült ugyanarra a fehér fonott székre, és figyelt engem. Az egyetlen m ód az lenne, hogy befejezzem ezt a beszélgetést, és távozásra bír jam, hogy hazaküldöm M irandát. Olyan szellemmel társa logni, akit ő nem lát, nem lenne túl jó. M ég nem meséltem neki arról a képességemről, hogy látom a szellemeket, és nem is állt szándékomban m ost elkezdeni. 23
A szellem, úgy tűnt, várta, hogy milyen döntésre ju tok. Az a gondolat, hogy kettesben m aradjak vele, meg ijesztett. Lehet, hogy szexi, de akkor is halott, és hazáig követett. A rém ületem leírhatatlan volt. N em hagyhattam, hogy M iranda elmenjen. Növeltem a távolságot köztem és a szellem közt, a kanapéhoz indultam , hogy a barátnőm mellé üljek. - Van kedved a Vámpírnaplókhoz? - kérdez tem, abban a reményben, hogy a szellem érti a célzást, és eltűnik. - O, igen. A m últ héten lem aradtam róla. A kezembe vettem a távirányítót, megkerestem a lis tát, kiválasztottam, és elindítottam . Szükségem volt arra, hogy elvonjam a figyelmem a szobában lévő halott srácról. Tíz perc múlva, amikor M iranda D am on és Elena szerel mén olvadozott, visszatartva a lélegzetemet, hirtelen abba az irányba kukucskáltam. A szék, ahol korábban üldögélt, üres volt. M egkönnyebbülten sóhajtottam föl.
Egész reggel azt gyakoroltam m agam ban, hogy m it fogok Leifnek m ondani. N em tudtam eldönteni, hogy mi lenne jobb: ha értésére adom, hogy tudok a diszlexiájáról, vagy egyszerűen csak azt m ondani neki, hogy lássunk mie lőbb hozzá a tanuláshoz, amikor készen áll rá, és mellőz ni m inden magyarázatot. M ár arra is fel voltam készülve, hogy azt mondja: köszönöm, nem kérek a segítségedből. H átha m ár sikerült másik m entort találnia, akkor viszont 24
m egúszhatom ezt az egész kellemetlenséget. N em fogok senkit sem kényszeríteni, hogy fogadja el a segítségemet, ha ő nem akarja, de én sem vagyok a plusz kreditjeim ellen sége. Bárhogy legyen is, nagyon nehéz helyzetbe kerültem. Egy valamit semmi esetre sem akartam , hogy M iranda ott legyen velem, rebegtesse a pilláit, és idétlenül nevetgéljen. Az időzítés m indennél fontosabb volt. Kémia után a fo lyosón vártam rá, ez volt az egyetlen tárgy, amely ebben a félévben közös volt. Szerencsére egyedül sétált ki. - Leif, bocs, beszélhetnénk? - kérdeztem, ahogy kilépett a teremből. Felém nézett, és hirtelen a hom lokát ráncol ta. Látszott, hogy komolyan azt fontolgatja, hogy elmegy, m intha észre sem venne, de megfordult, és egyenesen előt tem állt meg. A falnak támaszkodva kezeit keresztbe fonta a mellkasán, és várt. Az volt az érzésem, hogy nem fogja megkönnyíteni a helyzetemet. - Nagyon sajnálom, ami tegnap történt, nagyon durva voltam. Vállaltam, hogy m entor leszek plusz kreditért, és nem lett volna szabad úgy bánnom veled. - Abbahagytam. Bizonytalanul abbahagytam, reménykedve, hogy válaszol valamit. De meg sem m occant, és semmilyen jelét nem adta annak, hogy válaszolni fog. Mély levegőt vettem, és eszembe jutott, hogy ez az egész csakis az én hibám. - H a még mindig azt szeretnéd, hogy én legyek a m entorod, ak kor boldogan vállalom - fejeztem be nem igazán boldogan. D e ez legalább udvariasan hangzott, miközben a némaság m ár kezdett idegesíteni. Úgy tűnt, m intha unná már. N e kem pedig rendkívüli önuralom ra volt szükségem, hogy ne 25
húzzam fel magam ezen, és ne hagyjam ott. Visszaidéztem, hogy mennyire durva voltam hozzá tegnap, egyedül ez se gített megőrizni a türelmemet, hogy végül kivárjam a vá laszát. Kiegyenesedett, a folyosót bám ulta a vállam fölött, m int aki figyelembe se veszi, amit az előbb m ondtam neki. Épp mikor azt éreztem, hogy jobb is, ha nem kéri a segítségemet, unottan rám nézett, és azt kérdezte: - Mr. Yorkley m iatt vagy itt? Ő kért meg? Anyám tegnapi szavai jutottak eszembe, és elcsodálkoz tam. H a ő nem ragaszkodott volna ennyire hozzá, hogy helyrehozzam, vajon felajánlanám m ost a segítségemet? Ez a népszerű, tehetséges, körberajongott fickó mégis rám bízta a titkát. Én ugyan nem kedvelem őt. Talán nem is is merem, de valamilyen okból kifolyólag m ost mégis segíteni akartam neki. -
Azért voltam annyira undok tegnap, m ert nem igazán
kedvellek. De rájöttem , hogy tévedtem, és valójában nem ismerlek olyan jól, hogy véleményt alkothassak rólad. Azért ajánlom a segítségemet, m ert szükséged van rá. Ezért je lentkeztem, és vagyok m ost is itt. Úgy tűnt, nagyon elgondolkodott azon, amit egy perc cel ezelőtt m ondtam neki, aztán hirtelen egy kis mosoly jelent meg az arcán. - N em kedvelsz? Egy kicsit kihúztam magam, és védekezőn magamhoz szorítottam a könyveim. M eglepő, hogy milyen nehéz re agálni elbűvölő mosolyára. Különösen azután, hogy épp m ost vallottam be, hogy mennyire nem kedvelem. M iért kell neki ilyen rettenetesen cukinak lenni? Kicsit megráztam 26
a fejem, és ő kajánul felnevetett. - Nos, ezen dolgozhatunk, hogy megváltoztasd a véleményed. Feljebb csúsztatta a vál lán az iskolatáskáját, és kedves mosollyal nézett rám. - Ak kor, szia! Elm ent. Kissé felkavart ez a beszélgetés. N ehéz volt elnyomnom a vágyat, hogy ne forduljak meg, és nézzem, ahogy elballag. Lassú tapsra riadtam , és hirtelen megfor dultam , hogy lássam a beszélő szellemet, aki a szekrénynek tám aszkodott, és hihetetlen kaján vigyorral nézett rám. -
M egindító. Ahogy egy nő kellő öntudattal ismeri el,
hogy tévedhet, bocsánatot kér, és felajánlja, hogy helyre hozza a dolgokat. Kikerekedett a szemem, és felsóhajtottam, mivel tu d tam , hogy a folyosó még nem ürült ki annyira, hogy vála szolhattam volna. -T ű n j el - suttogtam , m ielőtt a büfé felé indultam .
27
HARMADIK FEJEZET nappaliban álldogáltam , és rettentően frusztrált, hogy Leiffel kapcsolatban az események kicsúsztak az irányí tásom alól. A könyvtárba m entem , hogy összeállítsam a m entortervet, és kitöltsem a naplót, amelyet Mr.Yorkley adott m inden m entornak. Komoly nehézségeket okozott olyan terv elkészítése, amely Leif számára m űködőképes lesz, a foglalkozások napja és időpontja m iatt. Előírtam neki, hogy m it hozzon magával, és milyen szem pontok szerint jegyzeteljen az órákon. M inden úgy tű n t, hogy egy szerű és világos. Ennek ellenére semmi sem a tervek sze rint haladt. N em vettem ugyanis számításba, hogy Leiffel lehetetlen az utolsó órában tanulni, mivel az utolsó órán m inden focistának megbeszélésre kellett m ennie. És per sze nem gondoltam a délutáni edzéseire, és arra, hogy esténként a nagybátyja szörfboltjában dolgozik. A csengő megszólalt, még m ielőtt tovább hergeltem volna magam azon, hogy semmi sem m űködik úgy, ahogy terveztem. N em tudtam kizárni a feszültséget, ahogy ajtót nyitottam neki. 20
Leif bocsánatkérően mosolygott. - N e haragudj! N a gyon sajnálom, hogy újra kellett csinálnod a beosztást. Azt is tudom , hogy az este hét m ár későn van, bocs. A feszültség, amit azért éreztem, hogy Leiffel kell együtt dolgoznom egész este, elszállt. Őszintének és egy kicsit ide gesnek tűnt. N em ezt vártam tőle. Hová tű n t az arrogan cia? Lehet, hogy nem is volt neki. Ő az a pasi, aki az elmúlt két évben a déli p art legdögösebb boszorkájával randizott. H átrébb léptem, hogy beengedjem. - Nincs semmi baj. Gyere, és ülj le az asztalhoz, én meg hozok valami innivalót. Kérsz egy kis üdítőt? - kérdeztem, miközben a hűtő felé tartottam, így nem kellett ránéznem. - Jó lesz, kösz. H úztam az időt, kivettem az üdítőket a hűtőből, és ki nyitottam őket, m ielőtt visszamentem volna a konyhaasz talhoz. Ez az első alkalom, hogy tényleg beszélgetek vele, a tegnapi és a mai nem számít, m ert az csak igen rövid és a lényegre szorítkozó volt. - Elhoztam az óra teljes tematikáját, amely ebben a kurzusban várható. Egy hét múlva lesz az első beszéd, és valami olyan tém át kell választani, ami iránt elkötelezett vagyok. Rendben. Én a m entora vagyok - nyugtattam meg m a gam. Ő csak egy másik diák, aki a segítségemre szorul. -T e h á t el kell döntened először, hogy mi iránt lelke sedsz! - Felnevetett, és hirtelen felnézett a füzetéből. - M i iránt? - kérdeztem, amikor derült arckifejezését láttam. - M iért lelkesedem? 29
Kikerekedett a szemem, és felemeltem a füzetét. - Tu dod, valami olyasmi, ami fontos a számodra. M int például valamilyen cél vagy nézet. Bólintott, de még mindig az a vigyor ült az arcán, ami az előbb megjelent. - Lelkesít, kedvelem. G ondoljuk csak végig, mi is az? Sokáig fog tartani, hogy megtalálja. Foci vagy valami lyen sporttém a kavargott a fejében. Elvettem a füzetét, és kinyitottam. - N a, van m ár ötleted? - kérdeztem. Úgy tű n t mélyen elm erült a gondolataiban. Ez egy kis sé m eglepett. M ennyire képes valaki elmélyedni, amikor fociról van szó? - Az örökbefogadás fontossága - bökte ki. Elkezdtem leírni a válaszát, ahogy a szavai elhagyták a száját. Örökbefogadás? Az örökbefogadásról akar írni? -
R endben - feleltem csodálkozva, miközben furdalt a
kíváncsiság, hogy vajon m iért ezt akarja megvitatni. Telje sen egyetértettem a téma fontosságával, de m iért foglal koztatja ilyesmi Mr. Tökéletest? A ceruzát bám ulta, m iközben ujjai közt pörgette. M on d h attam volna, hogy magyarázza el, hogyan ju to tt erre a döntésre, m iért akar az örökbefogadásról írni. Szerencsére sikerült csendben m aradnom , és nem te t tem . Végül felnézett rám . - Ö t évig éltem nevelőotthon ban, m ielőtt örökbe fogadtak. Kilencéves korom ban m ár feladtam a rem ényt, hogy lesz valaha is családom , m ert a legtöbben kisbabát akarnak. D e végül m egkaptam az esélyt, am iről a legtöbb kilenc éves állami gondozott csak álmodozik. 30
H a kínaiul beszélt, akkor sem lehetett volna nagyobb a megdöbbenésem. Adoptálták? Leif M ontgomeryt? Tény leg? - O, nem is gondoltam volna! M ost m ár értem, hogy m iért ennyire fontos téma a számodra. Amikor azt m ond tam , hogy nem ismerem Leif M ontgomeryt, nem is tudtam , mennyire igaz volt ez a megállapítás. A nevelőotthonban élő kisfiú szülők nélkül, tanulási nehézségekkel, sehogy sem il lett bele abba a képbe, amilyennek most tűnt: a H arbor gimi folyosóján királyi méltósággal sétáló öntelt fickó. M indaz, amit eddig nem szerettem benne, az most lenyűgöző teljesít ménynek tűnt. Úgy ítélkeztem, hogy nem is ismertem. Csak m ert a lányok megőrültek érte, és a fiúk öntelt hülyének tar tották. Az egyetlen hülye, ítélkező, magát tökéletesnek tartó tyúk én vagyok. - H allottad, amikor azt m ondtam , hogy örökbe fogad tak? - szakította félbe a gondolataimat a hangja, és zavar tan pillantottam rá. Egy gyenge vigyor jelent meg az arcán. - Olyan megrendültnek látszol, hogy azt hittem, a boldog befejezésről lemaradtál. - Bocs. Csak ezt tényleg nem vártam. M indig meglepsz engem. H átradőlt a székében. - Úgy tűnik, hogy rengeteg elkép zelésed van velem kapcsolatban. Az biztos, hogy elég sokat gondolsz valakire, ahhoz képest, hogy nem igazán kedveled. Az arcom felforrósodott, és éreztem, hogy enyhén elpi rultam. - Ki tudja, Pagan, talán meg fogsz kedvelni, mire túl leszünk ezen.
31
H árom egymás utáni éjszaka dolgoztunk a beszéden, mire elkészültünk. Csak három éjszaka telt el, hogy rájöjjek, tényleg megszerettem a H arbor gimi sztárirányítóját. Leif M ongom ery semmilyen szempontból nem volt olyan, m int azt m indig is feltételeztem. M ég mindig lelkiismeret-furdalásom volt az előítéletem m iatt, amit vele szemben táplál tam. H abár m inden este két órát töltöttünk együtt, a suli ban semmi sem változott. Igaz, hogy Leif rám mosolygott, és biccentett, amikor a folyosón találkoztunk, de még sem volt könnyű felvállalni a barátságunkat az iskolai élet min dennapjaiban, ami idő közben kialakult közöttünk. - Oöö, szóóóóval az a helyzet, hogy Wyatt meg én be szélgettünk, és elhívott az iskolai bálra. N eked is m ár ideje lenne randiznod, és jó lenne, ha eljönnél. Tudom , hogy azt terveztük, hogy ma este együtt megyünk moziba, de... M iranda zavartan pislogott rám az asztal másik oldaláról. - Nagyon feldob, hogy te és Wyatt kibékültetek. De azt ki nem állhatom, hogy m indketten hülyét csináltok belő lem. - Én sem. H át nem szívás? - szólt közbe Wyatt, miköz ben lehuppant M iranda mellé, aki ragyogó tekintettel né zett rá. Én hirtelen kicsit feleslegesnek éreztem magam. - Pagannelc is kell egy partner a bálra. N em m ehetünk nélküle. M ondta M iranda, mialatt Wyattre mosolygott. - M eg vagyok győződve arról, hogy Pagan tu d pasizni, ha akar - harapott bele Wyatt a hamburgerébe. M egértet tem, hogy le akarta állítani M irandát, hogy ne akarjon a szárnyai alá venni. Hálás mosolyt küldtem felé. 32
- Nincs senki sem, akivel lenne kedvem bálba m enni - Ez hazugság volt, és én tudtam ezt. Nehezem re esett, hogy ne nézzek Leif asztala felé, m ert akkor könnyen le lepleződtem volna. Wyatt azonban éppen odapillantott, és aztán vissza rám önelégült vigyorral az arcán. Szeren csére M iranda lem aradt erről a finom célzásról, és Wyatt úgy döntött, hogy nem mondja ki hangosan, mire gondol. A legkevésbé sem hiányzott, hogy M iranda észrevegye ér deklődésemet Leif iránt. - De nélküled nem lesz jó - biggyesztette le az ajkát. It tam még egy kis teát. N em akartam erről vitatkozni vele. Gyerünk, Pagan, m ár hat hónap telt el, amióta Jay elment. N ekünk is hiányzik, de épp ideje, hogy továbblépj. Újra randiznod kellene! Ez volt az első alkalom, hogy a volt barátom nevét em lítették, és engem ez nem szomorított el. Kilencedikes vol tam , amikor elkezdtünk járni, ő tizenegyedikes. M iután le érettségizett, májusban főiskolára m ent, és a szülei is másik államba költöztek. M indketten egyetértettünk abban, hogy egy távkapcsolatot nagyon nehéz m űködtetni hosszú távon, és szakítottunk. Először magamba roskadtam , összetört a szívem. Nagyon ham ar rájöttem , hogy hiányzik a kapcsola tunk. M élyen m agunkban m indketten tudtuk, hogy valójá ban jó barátok voltunk. Ugyanazokat a dolgokat szerettük, és ugyanazok a dolgok érdekeltek bennünket. - Ez nem Jay m iatt van. Egész egyszerűen még eddig nem találkoztam senkivel sem, aki érdekelne.
33
Wyatt nagyon vigyorgott, miközben egy jó nagyot hara pott a hamburgeréből. Igazán lehetne figyelmesebb, külön ben lefagyasztom az arcáról azt a kaján vigyort. M iranda szomorúan sóhajtott fel. - Milyen kár, hogy m inden estét együtt vagy Leif Montgomeryvel, és te nem kedveled őt. N em is értem. Wyatt erre hirtelen felhúzta a szemöldökét, és összerán colta a homlokát: - M i van? M iranda az ajkait csücsörítette, és m egpróbált komoly nak tűnni. - Nyugi, Wyatt, tudod, hogy szeretlek. Wyatt áthajolt, és futólag megpuszilta M iranda száját, mielőtt folytatta az evést. A barátnőm idétlen mosollyal az arcán fordult vissza hozzám, és m ajdnem nevettem. - Csak azt akarom m ondani neked, hogy ha nem tudsz változtatni azon a tényen, hogy nem kedveled Leifet, nagy lehetőséget hagysz ki. Egy pillanatig azt gondoltam , hogy feltétlenül meg kell őt erősítenem abban a hitében, hogy nem kedvelem Leifet. H abár ez nem volt korrekt tőlem. M egérdemelte, hogy megkedveljem őt, azt viszont nem, hogy mások előtt az el lenkezőjét állítsam. -
M ost már nincs semmi bajom vele. N em olyan, mint
gondoltam. Tévedtem vele kapcsolatban. Azonban ez még nem jelenti azt, hogy odavagyok érte - felkaptam félig a tekin tetem a tálcáról, attól tartottam, hogy M iranda esetleg meg sejtett valamit a mondataimból, de úgy nézett ki inkább, mint egy csapdába ejtett őzike. N em rám nézett, hanem tekintete valamire, vagy valakire szegeződött, áld mögöttem volt. 34
- N os, nagyon örülök, hogy nem vagy oda értem. Egy gonddal kevesebb. G örcsösen hunytam be a szemeim, azt remélve, hogy csak képzelődöm , és ez nem Leif hangja. D e a válla az enyém et súrolta, miközben leült m ellém , én lassan nyi to ttam ki a szememet, és láttam , hogy W yatt milyen m eg lepetten nézett. A torkom at köszörültem , és mosolyt eről tettem az arcom ra, m ielőtt odafordultam , hogy Leifre nézzek. - Szia - m ondtam egyszerűen, és ő kuncogott, gyengé den megbökte a vállamat. - Nyugi, Pagan, nincs semmi baj! Tudtam , hogy régeb ben nem igazán csípted a burám, de hála az égnek, most már nem állok olyan rosszul nálad. Ez szuper! - Nehezen tudtam ellenállni, hogy ne sóhajtsak fel a megkönnyebbüléstől. - Nos, mi szél hozott ide a pórnép asztalához? - kérdez te Wyatt, jót vigyorogva a saját poénján. Leif meglepetten húzta fel a szemöldökét, és visszapil lantott rá. - Ja, ez szerinted a pórnép? Eszembe sem jutott. A sztáratléta, akiért a főiskolák versengenek - fordult Wyatt felé, - a barátnője - nézett M irandára - , és a tavalyi gimi bálkirálynő - m ondta, és rám mosolygott. Tágra nyitott szemekkel néztem rá. - Ugye tudod, hogy ez csak a tavalyi párom nak volt kö szönhető? - kérdezte. - N em , nem tudom . Tudtam , hogy elpirultam, és ez nagyon ciki volt. A tekin tetem találkozott M irandáéval, és felfogtam, hogy m inden 35
szót értett. Ez nem volt jó. M ég a pirulásom ról sem m aradt le. - M iért jöttél? - kérdeztem. Próbáltam nem goromba hangot megütni. Úgy somolygott, m intha képes lenne olvasni a gondola taimban. - Csak azt akartam m ondani, hogy ötöst kaptam szónoklatból a beszédre. - H át ez nagyszerű! Ez egy igazán jól sikerült beszéd! Nagyon jó volt az anyagod. - Igen, de a segítséged nélkül nem sikerült volna! Elmosolyodtam, és az ételre bám ultam . Senkinek sem beszéltem, M irandát is beleértve, Leif diszlexiájáról vagy örökbefogadásáról. Ezek nem olyan dolgok, amelyekről másoknak is tudnia kell. - Eljössz ma este a meccsre? - kérdezte. H irtelen fel kaptam a fejem, és rászegeztem a tekintetem et, mivel a kér dése nagyon meglepett. - H m . Valószínűleg nem. Összeráncolta a homlokát, majd bólintott, és felállt. Nos, még egyszer kösz, akkor hétfőn újra találkozunk. - Rendben. Sok sikert estére! - válaszoltam. N em volt vajon bántó, hogy nem megyek el este a meccsre? Vissza fordultam , ésW yatt a fejét csóválta. - M i a baj? - kérdeztem. - Szegény srác, nem kellett volna elhajtanod - m ondta, és nagyot kortyolt a tejből. - Elhajtottam volna? - kérdeztem zavartan. Visszatette a papírdobozt a tálcájára, és komolyan nézett rám , olyan tekintettel, amiW yattől szokatlan volt. 36
- Azt szerette volna, ha elmész a meccsére, te pedig, ne m et m ondtál. Összeráncoltam a hom lokom , hogy megpróbáljam fel idézni, hogy tényleg meghívott-e. Biztos voltam abban, hogy csak azt kérdezte tőlem, hogy tervezem-e, hogy el megyek a meccsre. N em úgy hangzott, m int egy meghívás. - N em is. W yatt kajánul vigyorgott, és a fejét csóválta. - Te Jayhez szoktál hozzá. Az emberek leggyakrabban nem közvetlenül hívnak randizni. Jayt értetted, m ert ő olyan, m int te, egye nes és komoly. N em m inden pasi ilyen, sőt a legtöbb nem. - A fejét Leif felé fordította, aki épp Kendrával beszélgetett. - H idd el, ő elhívott. -W y att elment, és én Leifre néztem. K endra hosszú, szőke fürtjeit tekergette az ujjai köré, miközben rámosolygott. Épp egy héttel ezelőtt még azt gondoltam , hogy ilyen felszínes szépséget érdemel. M ost m ár jobban ismertem. Felpillantott, és észrevette, hogy őt nézem. A szeme úgy tűnt, hogy m ondani akar valamit, de nem értettem , és amikor m ár kezdtem volna kapizsgálni, udvarias arckifejezésre váltott. Újra K endrára figyelt. Za vartan és kissé dühösen ragadtam meg a tálcámat, és fel álltam. Éppen elköszönni készültem M irandától, amikor észrevettem, hogy mindvégig engem bám ult, még a szája is kissé tátva maradt. - M i van? - kérdeztem védekezőn, m ert az arckifejezé séből tudtam , hogy levette a helyzetet. -T e e e szerelmes vagy belé__—m ondta lassan m egrö könyödésében. 37
T ágra nyílt szemekkel néztem rá, és nevettem . - Aligha. - Fogtam a tálcám , és a szemetes felé indultam , miközben M iranda egy percre sem vette le rólam a tekintetét.
- A lányok a te korodban nem szoktak szórakozni járni, vagy valamit csinálni a hétvégén? - Ez alkalommal képte len voltam visszafojtani a belőlem hirtelen kitörő sikolyt. Szerencsére anyu nem volt otthon, így nem hallotta. M eg fordultam , és a beszélő szellemet pillantottam meg, aki az ágyamon ülve nézett engem. -
Lennél szíves megkímélni, hogy nem bukkansz fel
ilyen váratlanul, és hozod rám a frászt! M i a csodát keresel a szobámban? Tűnj el! - dobtam rá az ingem, amelyet ké szültem épp a szekrényembe visszaakasztani. Jól céloztam. Kénytelen volt megállni. Az egyik szemöldökét felhúzta. - Te egyébként nem vagy ennyire érzékeny! H angosan mérgelődve az ablakhoz léptem, és kinyi tottam , aztán visszafordultam hozzá. - Kérlek, repülj el. Tartsd távol magad a szobámtól! Lehetnék meztelen is! A mélyről feltörő kuncogása különös melegséggel töl tötte el a testem. Az ájulás kerülgetett. - Tényleg azt aka rod, hogy elrepüljek? Ez cuki! N em akartam cuki lenni, de nem tűnhettem őrültnek sem. Különös bódultság tört rám. Vajon a nevetése okozza ezt a kellemes melegséget a testemben? 30
- N em , de valóban van képességem ahhoz, hogy a szo rongást vagy a pánikot uraljam másokban. A nevetésem mel viszont nem tudok ilyen hatást elérni. M intha csak a gondolataim ban olvasna, vagy hangosan is kim ondtam volna? Úgy tűnt, szórakoztatónak találta bi zonytalanságomat, önelégült vigyorából erre következtet tem. M ás körülmények között dühösnek kellene lennem rá. D e ez egy beszélő halott fickó. - N em az volt a szándékom, hogy megijesszelek, sajná lom. D e ha a szekrényedben jelenek meg előtted állva, az kevésbé lett volna ijesztő. Elképzeltem, ahogy elém kerül és gyenge nevetés tö rt fel belőlem. Igaza volt. Valószínűleg elfehéredtem. D e leg alább m egpróbálhatott volna kopogni, vagy valami. Várj csak, a szellemek tudnak kopogni, vagy az öklük keresztül megy az ajtón? - Értelek - válaszoltam, és elkezdtem becsukni az abla kot, aztán furcsa érzésem tám adt. Nagyobb biztonságban éreztem magam, amikor nyitva volt. - M iért vagy itt? - M iért vagy itt? - válaszolta. Rejtvényekben fogja foly tatni a beszélgetést? - Itt lakom. M egvonta a vállát. - Igen, de fiatal vagy. Vannak baráta id. Itt a hétvége. Tudom , hogy jól érzik magukat, akkor te m iért vagy itt? Nagyszerű, a beszélő szellem kíváncsiskodni akar. Nincs kedvem szórakozni. - A focista srác miatt? 39
M it tud Leifről? Átsétáltam a szobán, és leültem a plüssfotelbe, a sarokba, ahol olvasni szoktam. Úgy látszik, kény telen leszek beszélgetni vele, ha azt akarom, hogy elmenjen. - N em igazán. Inkább azért, m ert nem akarok felesleges harmadik lenni. - Pedig tudom , hogy a barátnőd felhívott, és megkért, hogy tarts velük. A hangjából nekem úgy tűnt, hogy őszin tén akarta, hogy velük legyél. H onnan tudja, hogy felhívott? H irtelen felültem, és m a gam alá gyűrtem a lábaim. M egpróbáltam dühösnek m u tatkozni a sunyisága m iatt, de nem sikerült. - T e kémkedsz utánam ? - kérdeztem, miközben a hazugság jeleit igyekez tem felfedezni az arcán. H uncut mosollyal pillantott rám, kezét a feje mögé tet te, majd maga mellé. - H etek óta, Pagan, hetek óta. - Hetek? - nyitottam ki a szám, és csuktam be, nem vol tam biztos abban, hogy érdemes kimondani, amit akartam. Látott meztelenül is? És tényleg szeretném én ezt tudni?! Hogyan rejtőzött el előlem? Akkor is a szobámban volt, ami kor aludtam? M egráztam a fejem, mintha így próbáltam vol na kitisztítani belőle a benne felgyülemlett kérdéseket. - Viszlát. Anyukád itthon van. - Hirtelen felemeltem a te kintetem, közben idegesen tördeltem a kezeimet, de az ágy már üres volt. - Pagan! Gyere, segíts behozni a szatyrokat! - szólt anyu lentről, a lépcső aljáról. Nagyot sóhajtottam , és felálltam, még egyszer visszasandítottam az üres ágyra, m ielőtt lesza ladtam, hogy segítsek kipakolni az autóból. 40
N em igazán tudtam a hétvége hátralévő részében alud ni. N yitott ajtó m ellett próbálkoztam , a gardróbban égve hagytam a villanyt. Nevetséges, de attól tarto ttam , hogy megijeszt a sötétben. A szemem alatti sötét karikák ma reggelre sem tűntek el teljesen. A vállamra vettem az is kolatáskám at, és átvágtam a zsúfolt folyosón. L eif m el lett haladtam el, aki udvariasan bólintott. H a nem né zek rá, akkor észre sem vett volna. N em tudtam , hogy a figyelmetlensége m iért váltja ki belőlem azt az érzést, hogy milyen jó lenne hazam enni, és visszabújni az ágy ba. Ráadásul az is megerősíti bennem ezt, hogy a szexis kukkoló szellem m iatt képtelen voltam aludni, és teljesen kim erültnek éreztem magam. - A következő alkalommal ne nézz rá! Ez meg fogja őrjíte ni - az ismerős vontatott beszéd most m ár nem ijesztett meg. M ár szinte vártam. Rettenetesen hiányzott szombat délután óta, amikor elmondta, hogy hetek óta figyel. Persze most nem volt lehetőségem, hogy válaszoljak, és ő ezt tudta. Megfor dultam a szekrény felé. - Próbálja megjátszani, hogy nehéz megszerezni őt. Ez azt bizonyítja, hogy mennyire gyerekes, de úgy látom, ez zavar téged. - N em érdekel - m ondtam a fogaim közt, ahogy kinyi tottam a szekrényt. - Dehogynem. Van egy apró ránc a két szemöldököd között, és az alsó ajkad harapdálod, ez mindig olyankor van, amikor valami zavar. 41
Tudtam , hogy nincs értelme ránéznem, m ár úgysem se gíthetek a helyzeten. Elfordítottam a fejem, és a hajam on ke resztül kukucskáltam rá. A szekrénynek dőlve állt mellettem, karjait a mellkasán keresztbe fonva, és engem nézett. Ezelőtt senki sem figyelte meg ennyire pontosan az arckifejezése met, amikor valami zavart. Különös, de nagyon jól esett. -
A barátaid egymás iránti ragaszkodásukat túl nagy nyil
vánosság előtt művelik. Jó lenne, ha egy kicsit lehűtenéd őket. - Az ajkamba haraptam, hogy ne nevessek fel. N em is kellett megfordulnom, hogy tudjam, miről beszél. Miranda és Wyatt képes volt túlzásokba esni. - Ez már sokkal jobb. Szeretem, amikor mosolyogsz. H a a focista kölyök továbbra is kavar, ak kor majd magam veszem a kezembe a dolgokat. - Kinyitot tam a számat, hogy tiltakozzak, de addigra m ár eltűnt.
Az órára pillantottam . Leif bármelyik pillanatban itt lehet. Anyu fél órája elment egy újabb randira Rogerrel. Egye dül sétáltam le-föl a házban, és a szellemet kerestem, úgy látszik, képtelen vagyok megszabadulni tőle. N em tudtam , hogy vajon hol találom. N em olyan srácnak tűnt, m int aki valahol üldögél, és semmit sem csinál. H a itt lenne, bizo nyára megpróbálná megm ondani, hogy mit csináljak, kér déseket tenne föl olyan dolgokról, amelyek nem tartoznak rá. Mégis kerestem őt. M eg szerettem volna vitatni vele a megjegyzést, amit korábban tett. A csengő félbeszakította a kutatást, és siettem vissza a nappali felé, hogy ajtót nyissak. 42
- Szia! - léptem beljebb, hogy beengedjem Leifet. A nap hátralévő részében nem is foglalkoztam vele. N em biztos, hogy jót tett, de úgy döntöttem , nem érdekel, hogy beszél-e velem vagy sem. - Szia - válaszolt, és belépett. A konyhaasztalhoz vezet tem, és vártam , amíg előveszi a könyveit. - A biztonságos szex - szólalt meg. Lefagytam, és rábám ultam , nem voltam biztos benne, hogy jól hallok. Komoly arca kaján vigyorra váltott, és az tán elkezdett nevetni. - Bárcsak láttad volna az arcodat! - m ondta, és közben röhögőgörcsöt kapott. -T é n y le g azt m ondtad, hogy biztonságos szex? - kér deztem, és próbáltam kitalálni, hogy mi az, ami ennyire vicces ebben. N em volt akkora poén. B ólintott, és felemelte a papírlapot. - Ez az e heti beszé dem témája. É n is nevettem egy kicsit. - N os, érdekes módja a tém a bejelentésének - válaszoltam, és m ár a hűtő felé indultam az üdítőkért. - Remélem, hogy te jól tájékozott vagy a témával kap csolatban, m ert nekem halványlila elképzelésem sincs róla. - Miii? - csattantam fel. Újra nevetett, és én csak álltam, arra várva, hogy végre abbahagyja. - Bocs - m ondta. - De annyira cuki vagy, ami kor le vagy sokkolódva. A cuki szóra teljesen lederm edtem , és arra vágytam, bárcsak ne lennék az. A bban a reményben, hogy nem vette 43
észre a reakciómat, mély levegőt vettem, és azért fohász kodtam, hogy a szemeim el ne áruljanak, amikor vissza fordulok. N em akartam, hogy L e if lássa a változást rajtam, hogy nem igazán akarom, hogy azt gondolja rólam, hogy cuki vagyok. Lehetek vonzó vagy csinos, de semmi esetre sem cuki. A szó említése segített arra ráébredni, hogyan hogy is állunk mi egymással. Bármiféle illúziót is táplál tam, hogy kettőnk kapcsolata több m int barátság, rögtön szertefoszlott. - Azt hiszem, nem szükséges semmilyen tapasztalat. Ele gendő, ha vannak elképzelések a témáról vagy annak jelen tőségéről. - N em mertem a szemébe nézni. Odahajolt hozzám, megfogta az állam, így m ár nem volt választásom. - Te zavarban vagy. - Elfordítottam a szemem, és ő mosolygott. - Ez annyira cuki. O, már megint visszatértünk a cukisághoz! Visszanéztem rá. - Kérlek, ne mondd nekem azt, hogy cuki. Ez olyan sértő! Összehúzta a szemöldökét, ahogy levette a kezét az ál lamról. - Hogy lehet ez sértő? Megvontam a vállam, nem akartam beszélni róla, és bár csak csukva m aradt volna a szám. - M ert az. Senki sem sze retne cuki lenni. A kutyakölykök cukik. - A kezembe vettem a füzetét, és a témára koncentrálva felolvastam a címet, vagy legalábbis megpróbáltam úgy tenni, mintha azt olvasnám. - Nos, semmi esetre sem nézel ki úgy, m int egy kölyök kutya - m ondta kaján vigyorral. - Legalább ez m ár valami. - Tém át kellett váltsunk, és meg kellett tanulnom megfékezni a nyelvemet. 44
-T e h á t mi az a három fő ok, am iért fontosnak tartod a biztonságos szexet? - H átha végre leszakadunk rólam, és a cukiságomról. N em felelt, visszapillantottam rá. Komoly kifejezéssel az arcán nézett engem. - N em tudod? N em válaszolt. - N a jó, mi a helyzet a fiatalkori terhességgel? Ez egy jó kiindulópont. Senki sem szeretne szülő lenni gyerek fejjel. Ismét meg sem szólalt, így leírtam. - Érzem, megbántottalak - m ondta csendesen. Megfagy tam, de még mindig a papírt bámultam. - N em akartalak megsérteni - folytatta. Tagadni akartam, de értékeltem a bocsánatkérését is, és mielőbb folytatni szerettem volna, ez volt a lehető legjobb megoldása ennek a helyzetnek. - Rendben. Folytassuk az esszéírást! Lefelé meredt a papírra. - A tinédzserkori terhesség egy igen fontos tényező - értett egyet. - És a nemi betegségek? - javasoltam, és m ár írtam is. - Igen, ez is fontos. Elkezdtem írni, de ő elvette tőlem a füzetet. M eglepőd tem, felkaptam a fejem, hogy megnézzem, mit akar csinálni. Bocsánatkérő mosollyal az arcán nézett rám. - Bocs, de nem jutott eszembe jobb dolog, hogy végre rám figyelj! N em tudtam , hogy mit mondjak, ültem csendben, és vártam, hogy befejezze. 45
- N em cuki vagy. H anem olyan cuki arccal tudsz néz ni, és cuki dolgokat csinálsz, de te nem vagy cuki. - Ahogy hallgattam a magyarázkodását, olyan butaságnak éreztem mindazt, amit korábban mondtam. - Rendben - motyogtam. Visszacsúsztatta a füzetet nekem. - M ost pedig mi a helyzet az óvszerrel, befolyásolja a gyönyört, ezt is megvi tathatjuk? Félrenyeltem a kólát, és elkezdtem köhögni, Leif a há tam at ütögette. Amikor sikerült összeszednem magam, fel pillantottam , és láttam, ahogy elnyomta a mosolyát. - M ég egyszer, rengeteg cuki dolgot művelsz, de te azért még nem vagy cuki.
46
NEGYEDIK FEJEZET nem jelentkezett, hogy befejezzük a beszédét, pedig az m ára volt esedékes. Ez nem igazán jellemző rá. M inél több idő telt el anélkül, hogy hívás érkezett volna tőle, an nál inkább kezdtem idegeskedni. Végül befejeztem egye dül, és ki is nyom tattam . Legbelül nagyon bíztam abban, hogy jó oka van rá, és kegyetlenség lenne hagyni, hogy rossz jegyet kapjon em iatt. Belenyúltam a táskám ba, hogy kivegyem belőle a beszédet, hogyha összefutunk a folyo són. Azt rem éltem , hogy am ikor m egtalálom , és a kezébe nyom om a papírt, valami elfogadható magyarázattal szol gál a tegnap este m iatt. H a őszinte akartam lenni m a gam hoz, nem lett volna könnyű igazán jó indokkal előáll nia. Ez nem norm ális, hogy ilyen sokat foglalkozok Leif M ontgomeryvel! -
H é, csajszi, mizu? Nagyon hiányzol. - M iranda karjai
val átfogta a derekam, és a vállamra hajtotta a fejét. N ekem is hiányzott. Tavaly, amikor ő és Wyatt elkezdtek randizni, akkor én Jay-jel voltam. N em éreztem m agam elszigetelőd ve, amikor összejöttek. Én egyedül, és ők ketten párban... 47
N em tehettem róla, de m ost harm adik keréknek éreztem magam. - T e is hiányzol. Ki kéne együtt ruccannunk valame lyik nap. Esetleg egy csajos este?! - dobtam fel, miközben a diákok töm egében a folyosót vizslattam, hátha felbuk kan Leif. -
Nagyszerűen hangzik! M it szólnál a hétvégén az egyik
estéhez? - H irtelen elhallgatott, és összeráncolta a hom lokát. - Vagy esetleg a jövő hétvégén. - A tőle szokatlan homlokráncolás annak a jele volt, hogy nincs ínyére, hogy azt mondja, nem ér rá. Vállat vontam, és mosolyt erőltettem az arcomra. Semmi gond. Bármikor, ha van időd. - Ú jra a folyosó felé lestem, és ez alkalommal sikerült elcsípnem Leifet a szek rényénél. H átat fordított a tömegnek. O dafordultam M i randához. - Ezt oda kell adnom Leifnek. Ebédkor majd összefutunk. N em tű n t sűrűnek a tömeg a folyosón, ahogy átvereked tem magam a szekrények felé. Amikor áttörtem magam az utolsó sorfalon is, amely köztünk volt, észrevettem, hogy Kendra támaszkodik a szekrényének, és mosolyog rá. Azt gondoltam, hogy sarkon fordulok, mivel nem akartam ez előtt a csaj előtt átadni a papírt, de aztán eszembe jutott, hogy a szónoklat az első órája. Lelassítottam, és megálltam mögötte. Amikor meg akartam kopogtatni a vállát, K end ra nyújtotta a kezét felé, és ujjaival beletúrt Leif hajába. U ndorító volt ezt látni. O olyan jó pasi volt, és Kendra egyszerűen ördögi. 48
- N em volt túl nagy gáz, hogy tegnap este átjöttél? N em akarok bekavarni közted és a barátnőd közt - búgta. -T u d o d , hogy nem járok vele, K endra. N e nevezd a barátnőm nek! Aztán m ajd elkezdesz pletykálni - a hang ja nagyon ideges volt. Úgy tű n t, szám ára igen kellem et len lenne, ha bárki azt gondolná róla, hogy engem szeret. G om bócot éreztem a torkom ban, elfordultam , és el akar tam futni, m ielőtt észrevett volna. -T ú lság o san sokszor vagy náluk, és mindig téged bá mul. - O a m entorom , és nem is bámul. Te csak paranoiás vagy, amikor nincs is rá semmi okod. Ökölbe szorult a kezem, ha arra gondoltam , hogy egész idő alatt hülyített, csak megjátszottá, hogy milyen rendes srác. Épp olyan hitvány és számító volt, m int K endra. Va jon tényleg örökbe fogadták, vagy az is csak előre elterve zett hazugság volt, hogy megsajnáljam? Én hülye meggyőz tem magam, hogy Leif olyan valaki, aki a párom lehetne. Azt terveztem, ha következő alkalommal odajön az ebédlő asztalunkhoz, hogy elhívjon a meccsére, akkor elmegyek, és hagyom, hogy történjenek az események. - Biztos vagy abban, hogy ő is tudja, hogy nem a ba rátnőd? M ert úgy tűnik, követ téged - dohogott K endra. Visszafordultam, miközben rettenetesen kínos volt érezni a forróságot az arcomon. Az biztos, hogy lángvörös. - Ó, Pagan. Készültem, hogy megkereslek, hogy el nézést kérjek a tegnap estéért. - Bólintottam , azok után, amiket hallottam már, nem akartam megbeszélni semm it 49
sem, csak a kezébe nyomtam a papírt. - Erre, gondolom, szükséged van. Szórakozottan nézett a papírlapra, majd elvette. M eg fordultam , hogy elmenjek. - Várj, tegnap este készültelek hívni. Csak nagyon lekötöttek. Kösz - emelte fel a lapot. Kendra karja az övébe fonódott, és a lány édesen mosoly gott rá. - Azért ez nem igaz, Leif, én sose szoktalak lekötni. - Aztán mélyen a szemembe nézett, és diadalittas mosoly jelent meg az arcán. Míg én nekifogtam, hogy befejezzem a beszédét, ő Kendrával hetyegett. Milyen hülye vagyok! Csak az időmet vesztegetem egy beszéd írására egy olyan valaki nek, akiről azt gondolom, hogy szüksége van a segítségemre, miközben abba az illúzióba ringatom magam, hogy ő milyen rendes srác, akibe még bele is tudnék szeretni. Lehet, hogy nem is volt annyira igazságtalan a korábbi véleményem! Le het, hogy teljesen passzol Leif M ontgomeryre az a jellemzés, amit az elmúlt években gondoltam róla. Fáj a felismerés, hogy az a kép, amit az utóbbi időben alakítottam ki róla, csupán illúzió. Idiótát csináltam magamból. Fennm aradtam a kedvéért, hogy megírjam neki az esszét. Én is csak egy va gyok a sok liba közül, akinek összetörte a szívét. Nagy nehezen sikerült kinyitnom a szekrényem, és meg találni a könyveket, amelyekre az első órán szükségem volt. M egálltam, behunytam a szemem, és mély levegőt vettem. Ez jó lecke volt, sikerült m egtanulni, és nem is szabad el felejteni többé. K ét könnycsepp folyt végig az arcomon, gyorsan letöröltem, m ielőtt bezártam a szekrényt. Még meg is ríkat! H át ez nagyszerű! 50
- Pagan! A francba! U tánam jött. N em hagyhatom , hogy sírni lásson. A megalázó jelző nem fejezi ki elég pontosan azt, hogy m it éreznék, ha L eif látná a könnyeim et. K özöm bös arckifejezést erőltettem m agam ra, és m egfordultam . - Igen? Feszültnek látszott. Bárcsak képes lennék meggyőz ni m agam ennek őszinteségéről. - Bocsáss meg, kérlek! N agyon sajnálom! N em is gondoltam , hogy befejezed a beszédem et. É n vagyok a hibás, és felkészültem , hogy rossz jegyet kapok m ajd. H ívnom kellett volna, de... Ráztam a fejemet, hogy leállítsam. - N em nagy cucc. De m ostantól, légy szíves, szólj előre, ha nem tudsz jön ni a megbeszélt időpontban. És m ost, ha megbocsájtasz. - M egfordultam , és az órám ra siettem. - Pagan! Kérlek, várj! M egálltam, és azt fontolgattam, hogy elküldöm a po kolba, de aztán m eggondoltam magam, m ielőtt szembefor dultam vele. - M i van? - Éppen indulni készültem hozzád, amikor K endra fel hívott. A fejem ráztam. - N em érdekel. Csak a következő al kalommal, légy szíves, hívj fel! - hátat fordítottam , és az órám ra igyekeztem, de amikor odaértem , hirtelen m egtor pantam . Későn érkezve mindenki tekintetének kereszttü zében lenni, jelen állapotom ban, lehetetlen volt. K inyitottam az iskola ajtaját, és kiléptem. N em szok tam ilyet tenni. M a a történtek m iatt fordult elő, és én 51
rettentően szégyelltem magam. Csak haza akartam menni. Kizárólag a sértett büszkeségemmel foglalkoztam. - N e menj! M iatta nem éri meg. - Az ismerős, mély hang úgy tűnt, m intha oltalmazni szeretne. M ellettem lép kedett. Az arca feszült volt, és a vigyor, amihez m ár annyira hozzászoktam, nem díszelgett a képén. - N em akarok m aradni. D ühös vagyok, és el akarok tűnni innen. - Kérlek, Pagan, ne szállj kocsiba! M enj vissza! Felejtsd el azt a hülye srácot, és érezd jól magad a nap hátralévő részében. Kérlek, ne tedd, hogy e m iatt az őrült m iatt szá guldozol! H irtelen megálltam, és rápillantottam . - M it törődsz azzal, hogy elmegyek? Te vagy az új folyosókamera, és hiá nyozni fogok a memóriádból? Ráncai elmélyültek, kék szemei jéghideg színre változ tak, m intha tűz lobbant volna mögöttük. - Könyörgök ne ked, menj vissza az iskolába! - M iért? - A keze végigfutott sötét selymes haján, és dühösen m orgott. - N eked mindig m indent meg kell kér dezned? N em tudnál csak legalább m ost az egyszer szót fogadni? Ez az. Ez m ár túl sok volt nekem egy napra. Először Leifről bizonyosodik be, hogy egy N B l-es szemét, aztán meg a szellem, aki nem hagy békén, húzza fel magát m i attam. - Elmegyek. N em tudsz megállítani. N em kell szót fogadnom neked! H a nincs jobb érved, akkor nincs olyan ok, ami itt tarthatna. - Sarkon fordultam , és nagy léptekkel 52
az autóm hoz siettem. Idegesítő pasik, akár élők, akár hol lak, m ár nem érdekeltek többé. Gyorsan beindítottam a kocsit, és arra figyeltem, hogy mielőbb eltűnjek az iskola parkolójából. N em akartam , hogy bárki is meglásson, és szóljon, m ielőtt kijutok innen. N em tudtam elhinni, hogy tényleg sírok. N em voltam eh hez hozzászokva, és valószínűleg azt sem tudtam , hogy kezeljem a helyzetet. Beállítottam a visszapillantó tükröt, hogy megnézzem, tényleg olyan borzalmasan nézek-e ki, m int ahogy attól annyira tartottam . Féltem , hogy anyu meglát, amikor elő bújik a dolgozószobájából, amikor hazaérek. H a a sm in kem el van kenődve, anyukám észreveszi. N em fogom tu d ni elrejteni előle a kiborulásomat. A mosoly mímelése nem az erős oldalam. Sóhajtottam , és visszanéztem az útra. M egpróbáltam rendezni az arcom víz és szappan nélkül, ez rem énytelen vállalkozás volt. A piros lám pa, amely m ár milliószor ál lított meg, hirtelen m eglepett. N em figyeltem, és elfelej tettem lassítani. M ár túl késő volt fékezni. Épp am ikor felpillantottam , láttam , hogy egy teherautó közvetlenül nekem tart, egy m ásodperc tö rt része alatt m ár nekem is csapódott. N em tudtam megállni időben. M inden elsötétült, a kerekek csikorogtak, őrült dudálás törte meg a csendet. Úgy éreztem, pörgők, és éles fájdalom hatolt a testembe. M egpróbáltam segítségért kiáltani, de nem jött ki hang a torkomon. Fuldokolni kezdtem. Vala mi erős nyomás nehezedett a mellkasomra, és nem tudtam 53
lélegezni. Levegő után kapkodtam, és a sötétségben segítsé gért rimánkodtam. Lélegeznék, ha az a hatalmas súly eltűn ne a mellkasomról. Küzdöttem, hogy kinyissam a szemem, de sötétségben maradtam. Melegség áradt szét bennem ott a sötétben. M ajd megdermedtem, hirtelen különös érzés volt, hogy újra kapok levegőt. Majd újra fényeket láttam, és a világ vakító fényben ragyogott. Képtelen voltam kinyitni a szemem a fájdalomtól. Valaki felkapott, cipelt, aztán érez tem a hűvös talajt magam alatt. Az abnormálisán meleg ke zek, amelyek tartottak, eltűntek. Próbáltam tiltakozni. Nem akartam, hogy a megmentőm otthagyjon, de képtelen vol tam megszólalni. M egpróbáltam felülni, de az intenzív fáj dalom legyőzte a testem. A világ elnémult. M egejtően édes hangokat hallottam a sötétben. A fe jemet forgatva szerettem volna megtalálni, honnan jön. A nyakam merev volt, és a fejem olyan hangosan zúgott, hogy csak a zene volt képes tom pítani, aminek sehogy sem találtam a forrását. Abbahagytam a mocorgást, és csukva tartottam a szemem, arra várva, hogy elmúljon a fájdalom. -
Eszméleténél van - m ondta egy hang a sötétben.
Felismertem, és ahelyett, hogy megijesztett volna, inkább megnyugtatott. A zene újra elkezdődött, és rájöttem , hogy ez egy lágy gitárnak a hangja. Halk dúdolás is kapcsolódott hozzá, és én még mindig feküdtem és hallgattam a sötét ben, öröm öm re a muzsika betöltötte az űrt, megnyugta tott, és éreztem, hogy nem vagyok egyedül. L átnom kell őt. K inyitottam a szemem, és felfedez tem , hogy leoltották a lám pákat. M ég m indig fekszem, 54
miközben a szemeim hozzászoknak a szoba sötétjéhez. Nem a hálószobám ban vagyok. A m ellettem lévő gép és a tü a karom ban, azok a jelek, amelyekre szükségem van. ligy kórházi szobában vagyok. A gitárzene abbam aradt. I 'élek m egfordítani újra a fejem, inkább óvatosan a tesicmmel fordulok. A szellem egy sötét sarokban üldögél, és engem néz. Mit csinálsz? - sikerült végre megszólalnom rekedt sutto gással. Elmosolyodott, felállt, és odajött hozzám. - N os, azt hi szem, ez elég nyilvánvaló - felm utatta a kezében lévő gitárt. Nemcsak beszélni tu d o tt a szellem, de hangszeren játszani is. M ég szerettem volna kérdezni, de a torkom rettenetesen fájt. Letelepedett egy székre, amelyet valaki az ágyam m el lé húzott. - N em szükséges m ost beszélned. Autóbalesetet szenvedtél, komoly sokkot kaptál, a bordáid eltörtek. Rá adásul csúnya zúzódásaid is vannak. Emlékszem a tilos jelzésre, és a teherautó is túl gyorsan jött felém, és tudtam , hogy nem fogok tudni megállni időben. —
Be volt kapcsolva a biztonsági öved, és a teherkocsi
az autód hátulját kapta el. A kocsi néhányszor m egpördült. Anyukám vajon tudja? M eg fog ijedni. M ennyi ideje történt? M iért egy szellem az egyetlen lény, aki velem van? Felpillantottam a gépből kilógó zsinórokra, amelyekkel össze voltam kapcsolva, és tisztán észleltem, hogy életben vagyok. A jövőtől való félelmem, hogy esetleg m eghalha tok, enyhült, és belebám ultam azokba az intenzív sötétkék szemekbe. 55
- Anyu? - sikerült a száraz, fájdalmas torkom on kipré selni. A szellem mosolygott. - Épp csak egy kávéért ugrott ki néhány perccel ezelőtt. M indjárt visszatér. Anyu itt van, és néhány perc múlva látni fogom. Úgy éreztem magam, m int egy kislány a sötétben. Könnyek m ardosták a szemem, az ajtó irányába sandítottam abban reménykedve, hogy ham arosan ki fog nyílni, és megjelenik anyu. Egy rövid, barna, göndör hajú nő jött be a szobámba, anélkül, hogy az ajtót használta volna. Figyeltem őt, és rám mosolygott, de megbám ulta a szobában tartózkodó m á sik szellemet is. Egyszer, amikor tízéves voltam, kórházba kerültem, m ert tüdőgyulladásom volt, akkor fedeztem fel, hogy milyen sok az eltévedt, bolygó szellem a kórházakban. Ez a lélek a virágok fölé hajolt, amelyeket még eddig nem vettem észre az ablak előtt. Úgy tűnt, azokat szagolgatta, és gyengéden megbökte a „jobbulást!” feliratú lufikat, ame lyek egy tucat százszorszéphez voltak erősítve. Visszalestem a szellemre, aki mellettem üldögélt. Úgy tűnt, engem mé regetett fürkésző tekintettel. - Ugye látod őt? - kérdezte, és én bólintottam . A höl gyet figyelte, ahogy visszasandít rám még egyszer, m ielőtt a falon keresztül távozik. - M indig is láttad őket? Sikerült úgy mosolyognom, hogy sejtetni engedtem, hogy nem ő az egyetlen. Felhúztam a szemöldökömet, és félreérthetetlenül rám eredtem . - Te is egy vagy közülük suttogtam. 56
- Igen, úgy tűnik. De van egy kis különbség köztem és ;i szellemek közt. Összeráncoltam a homlokom. - Mi? - Azt tudtam , hogy i ud beszélni, és a szellemek sose szóltak hozzám, de ő ettől még egy test nélküli szellem m aradt. - N em m ondhatom meg, hogy mi vagyok. M ár így is megszegtem a törvényt. - Inkább a m ögöttem lévő gépre nézett csak, hogy ne találkozzon a tekintetünk. A szobám ajtaja nyílt, és belépett anyám. M agán érezte a tekintetem , szipogott, m ielőtt odaro hant hozzám. - Pagan, fenn vagy! Ó, édesem, bocsáss meg, hogy nem voltam itt veled, amikor magadhoz tértél, telje sen egyedül és összezavarodva a sötét kórterem ben. M ögé sandítottam , és láttam a szellemet, ahogy ott állt a szexis mosolyával, amely tökéletesen szép ajkain ült, és amelyhez kezdtem kötődni. - Szükségem volt egy kis kávéra, és aztán elszaladtam ezért az újságért is - m ondta, és felemelt egy zöld műanyag táskát. - H add szóljak a nővérnek! Nyugodj meg! Egy kicsit összetörted magad, de nemsokára meg fogsz gyógyulni. Könnyek szöktek a szemébe, és a kezével eltakarta a szá ját. - N e haragudj! - m ondta, és könnyes tekintettel nézett rám. - Csak az autón gondolkodom, hogy nem zúzott össze teljesen téged, ha nem zuhantál ki az ülésből. Én mindig azt m ondtam , hogy kösd be a biztonsági övét, és pont az m en tette meg az életedet, hogy nem fogadtál szót. - Kisebb zo kogás tört ki belőle, és bocsánatkérőn mosolygott rám. - Ó, kicsim. Annyira boldog vagyok, hogy kinyitottad a szemed! 57
M osolyogtam rá, leplezni próbáltam zavaromat. - R end ben - suttogtam. Lehajolt, és megpuszilta a homlokomat. - Rögtön itt va gyok. Szólnom kell egy nővérnek. M ár nagyon várják, hogy m agadhoz térj. Az ajtó felé indult, és én a szellemre néztem , aki a sarok ban álldogált kezében a gitárral. Olyan különös volt látni őt egy gitárral. Szoktak az emberek gitárt látni lebegni a levegőben? Úgy látszott, anyu sem vette észre, bár nem is nézett más felé, csak rám. -
A biztonsági öv - suttogtam száraz ajkakkal. Bekötöt
tem a biztonsági övét. Én mindig becsatolom. A szellem is azt m ondta, hogy milyen jó volt, hogy be volt kapcsolva. M iért gondolja anyukám, hogy nem volt, és épp ez m entet te meg az életemet? Közelebb lépett, és így közvetlen kö zelről nézett rám. Az arckifejezése azt m utatta, hogy nem tudja, mit válaszoljon. M ielőtt felelhetett volna, az ajtó is m ét nyílt, és visszahúzódott a sarokba. Egy nővér érkezett nagy vehemenciával, és m ögötte édesanyám. A válasz a kérdésemre még váratott magára.
A szellem elment, mielőtt a nővér végzett volna velem, és nem tért vissza. A következő alkalommal, amikor felébredtem, gyorsan körbekémleltem a szobát, abban a reményben, hátha visszajött, de most anyukám ült abban a sarokban, és bőszen dolgozott a laptopján. Rám tekintett, és elmosolyodott. 58
- Jó reggelt! - Az a félelem, amit tegnap este láttam az arcán, eltűnt... Kevésbé tű n t feszültnek, és újra kezdett olyan lenni, m int amilyen szokott. M ost hogy m agamhoz tértem , és a nővér megnyugtatta, hogy ham arosan felépü lök, kevésbé látszott feszültnek, és újra a régi volt. M osolyogtam. - N eked is - a torkom is egy kicsit jobb volt, hála a jégkockáknak, amit megettem. A csészémért nyúltam, és anyu gyorsan felpattant. - N e mozogj! A törött bordáidat még egy darabig pihen tetni kell. - A szívószálat az ajkaimhoz tette, és én hideg vi zet kortyolgattam. Nagyon jólesett a torkom nak. - M iran da m ár hívott ma reggel, és m ondtam neki, hogy magadhoz tértél tegnap este. M ost úton van ide Wyattel. - Anyu tar tott egy kis szünetet, és hátrapillantott az ajtó felé. - Leif M ontgom ery a váróban volt egész éjjel. O tt aludt. K im en tem hozzá, és szóltam neki, hogy felébredtél, és kértem , hogy menjen haza, m ert úgysem tudsz látogatókat fogadni, de m aradt. A nővérek megsajnálták, és adtak neki párnát és takarókat - váltott tém át, m intha nem lenne semmi fo galma sem arról, hogy m iért akarta a váróban tölteni az éjszakát. Annak emléke, hogy nem jött el tanulni hozzánk K endra m iatt m ár átalakult. N em éreztem szomorúságot és csalódottságot ezzel kapcsolatban. Azok a könnyek, am i ket a viselkedése váltott ki belőlem, értelm üket vesztették. Anyu az alsó ajkát harapdálta. - Azt m ondta, hogy m iat ta jöttél el dühösen az iskolából. Én nem kérdezem, m iért nem voltál az iskolában, vagy mi történt, hogy feldühített - abbahagyta, és közben méregetett, várta, hátha m ondok 59
valamit. M it mondhatnék? Az az igazság, hogy nem szíve sen találkoznék Leiffel. Kis híján kinyírtam magam ezzel a balesettel, és úgy viselkedtem, m int egy bolond szerelmes lány. - Egész éjjel itt volt? - kérdeztem, és vártam , hogy meg erősítse, hogy jól értettem -e. Bólintott. - Azóta van itt, mióta értesült a balesetről. M irandával ésW yattel együtt jött, de nem m ent el velük. - Oké, ha akar, hadd jöjjön be, rendben. Anyu láthatóan megkönnyebbült. Tuti, hogy attól tar tott, hogy esetleg azok után, hogy szegény srác az egész éjszakát egy kényelmetlen váróban töltötte m iattam , nem akarom majd látni. K irohant az ajtón, hallottam , ahogy M irandával pusmog, ahogy elhaladt mellette. N em volt kétséges, hogy azon vitatkoztak, hogy beengedjék-e Leifet hozzám. M iranda lépett be, kezét a csípőjére tette, és szé les, derűs mosollyal nézett rám. - D e jó, hogy magadhoz tértél! - m ondta, és odajött hozzám, leült az ágyam melletti székre. Megfogta a kezem, és csillogó tekintettel a szemembe nézett, közben a könnye ivel küszködött. M egszorítottam a kezét, és szertefoszlott a tettetett mosolya. Zokogásban tört ki, könnyek folytak le az arcát. Föltekintettem Wyattre, aki m ögötte állt, és en gem nézett. Bólintott, és erőltetett mosolynak nevezném, ahogy rám sandított. M irandát zokogás fojtogatta. - Bocsáss meg! Azt m ond tam, hogy nem fogok sírni. Tényleg felkészültem, hogy vi dám és derűs leszek, de eszembe jut az autód, és ahogy 60
hallom azokat a szavakat, hogy balesetet szenvedtél, és kórházban fekszel eszméletlenül, újra és újra visszatérnek. M egtörölte az arcát, és a könnyein keresztül rám m o solygott. - M ost annyira boldog vagyok! Tegnap volt éle tem legborzasztóbb napja. - A szájához emelte a kezem, és megpuszilta. -T u d o m - m ondtam egyszerűen. M ert nekem is az volt. H a a helyemben lenne, és ő feküdne az ágyban itt, én is ugyanígy meg lennék rémülve. -
H át nem érdekes? Egy nap két szabályt is m egsértet
tél, lógtál az iskolából, és nem kapcsoltad be a biztonsági övét, ez utóbbi azért érdekes, m ert te m indig is biztonságiöv-fanatikus voltál, aki állandóan arról papolt, hogy meny nyire fontos a használata. M i történt a tisztesség szobrával? - kérdezte széles vigyorral az arcán Wyatt. M osolyogtam, m ert a nevetés fájt, és M iranda tágra nyílt szemekkel nézett rám. - Azt hiszem... - szerettem vol na tisztázni, hogy be volt-e kötve az övem, de nem tudtam megmagyarázni azt, am it magam sem értettem , így csend ben m aradtam . Kopogtattak, és M iranda rám sandított, idegesen az alsó ajkát harapdálta. Lehalkult, szinte suttogta. - Azóta nem m ent el, hogy tegnap eljött velünk. M ég a fociedzéséről is lógott. Leifre néztem , ahogy belépett a szobába. Találkozott a tekintetünk, egy pillanatra m egtorpant, m ielőtt beljebb jött volna a kórterem be. Fogalm am sem volt, hogy mit m ondjak neki, vagy esetleg ő m it fog m ondani nekem . Ő volt az a srác, akit m entoráltam , és a váróban töltötte 61
az egész éjszakát, m ert nekem sikerült ekkora felhajtást csinálnom az elm aradt óra m iatt. Valószínűleg ideges, és szerintem az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy W yatt és M iranda is itt van. Én sem szándékoztam világgá kür tölni, hogy a balesetem az ő hibája volt. Főleg, hogy nem is gondoltam így. T udom , hogy én okoztam . Túlságosan egyszerű lett volna őt hibáztatni. A zonban a két legjobb barátom előtt iszonyú ciki lenne. N em szeretném , hogy elm enjenek, m ert a jelenlétükben nagyobb biztonságban éreztem magam . V isszapillantottam Leifre, a szeméből láttam , hogy a m ondandójához nem hiányzik közönség, de nem kérhette meg őket, hogy távozzanak. Tekintetbe véve, hogy az egész éjszakát a váróban töltötte, m ert b ű n tudata volt, ez nem tű n t igazságosnak. Fontos volt, hogy elrendezzük a dolgokat, hogy nyugodt szívvel hazam e hessen. M irandához és Wyatthez fordultam. - Hagyjatok m a gunkra egy percre, légy szíves! M iranda ingerülten Leifre tekintett, és bólintott. Fi gyeltem, ahogy felállt. Az, ahogy Leifet bám ulta, nem volt újdonság, de a harag, ami a tekintetében volt, az igen. M i után lerendeztem a dolgokat Leiffel, a barátaim m al is tisz tázni kell a történteket. M iután becsukódott m ögöttük az ajtó, teljes figyelmemmel felé fordultam. -T e g n a p ... istenem... - Kezével kócos, szőke hajába túrt, és behunyta a szemét. - Az én hibám , hogy itt vagy. Tudom , azért mentél el a suliból, m ert dühös voltál. Lát tam a szemedben, de nem tudtam , hogyan beszéljük meg 62
hirtelen ismét elhallgatott, és mélyen a szemembe nézett. Nem tudom elmondani, mennyire sajnálom! M egráztam a fejem. - N em a te hibád. Én hoztam rossz d öntést. - N em , az én hibám. Láttam a könnyeket a szemedben, Pagan, és ez nagyon rettenetes volt, de akkor sem találtam a megfelelő szavakat. M eg szerettem volna magyarázni, de tök béna voltam. N em hagyhattam , hogy magát okolja a hülyeségem mi att. - Hagyd abba az önostorozást! El kell, hogy ismerjem, én viselkedtem idiótán, m ert nem jöttél, és nem telefonál tál. N em kellett volna felhúznom magam, m ert K endrával voltál, ez hülyeség volt. - N em is tudom , m iért lettem dühös egy ilyen apróság miatt. Egy srác után sírni, ez nem én vagyok. A könnyeimmel küszködtem, és ez annyira fel kavart, hogy m ennem kellett. A kezével a pezsgőszínű rózsák felé nyúlt, amelyekből két tucat hevert az ablak melletti asztalon, és lágyan meg érintette az egyiket. - Azért m entél el, m ert m egbántot talak. Ez pedig az én saram - m ondta egyszerűen. N em akartam , hogy tovább gyötörje magát emiatt. T ú l kellett, hogy tegye m agát a történteken, és haza kell mennie. - Leif, én a m entorod vagyok. M ég barátok sem va gyunk. Lógtál az egyik óráról, és elfelejtettél szólni nekem, em iatt nem lett volna szabad m egsértődnöd. Túlértékel tem a kapcsolatunkat. Te sosem céloztál arra, hogy köz tünk több is lehetne, m int közös tanulás. A suliban sosem beszélgetünk, nem találkozunk, csak nálam, amikor együtt 63
dolgozunk. Ez az én hibám volt. Ne hibáztasd magad töb bé, és nyugodtan menj haza! - Ez utóbbit olyan lágy han gon m ondtam , hogy nem volt bántó egyáltalán. A hom lo kát ráncolta, és odalépett az ágyamhoz. - Azt hiszed, hogy én csak a m entorom ként tekintek rád? - kérdezte. Bólintottam, nem értettem , hogy mire gondol. Szomorúan mosolygott rám. - Ez is az én hibám. Sosem jelentett számomra problém át, hogy kifejezzem, ha érdekel egy lány, eddig... - Fogalmam sem volt, hogy mire akar kilyukadni, így csendben m aradtam . Leült arra a szék re, amelyet néhány perccel ezelőtt M iranda hagyott üresen. - Tudtam , hogy nem kedvelsz, amikor elvállaltad, hogy mentorálsz. N em kellett aznap a folyosón m ondanod, m ert anélkül is észrevettem. M indig is tudtam , hogy nem csípsz, de én mégis azt szerettem volna, hogy te segíts nekem. Azt akartam , hogy te legyél az egyetlen, aki tudja a titkomat. Sosem gondoltam volna, hogy az a lány, aki lenéz, olyan vicces. Nagy meglepetés volt megtapasztalni, hogy azt a lányt, akit első óta figyelek, éppolyan gyönyörű belülről, m int amilyen vonzó kívülről. Megleptél, nem tarto tt soká ig, hogy ezt felfogjam. - Szomorú mosoly suhant végig az arcán. - Mivel a suliban mindig olyan megközelíthetetlen voltál, így m egtartottam a távolságot. Próbáltam veled be szélgetni, és még randira is megpróbáltalak elhívni, de a te közömbösséged ijesztő volt. N em akartam , hogy az estéink kínosak legyenek, így nem próbálkoztam többé. Alig vár tam , hogy az estéink egész napra változzanak. N em akar tam tönkretenni. 64
Tekintete az ölében ökölbe szoruló kezére esett. - Aztán Kcndra felhívott, és elkezdett sírni, azt m ondta, hogy m ost beszélnie kell valakivel, és én vagyok az egyetlen, akiben megbízik. M ondtam neki, hogy m ost máshová kell m enncm, de ő egyre keservesebben sírt, és könyörgött. M eg ígértem, hogy beugrók hozzájuk. O tthoni problémákkal küzd, amelyekről m ár tudtam korábban is, és szüksége volt valakire, aki meghallgatja. Amikor rájöttem , hogy nem foi;om tudni otthagyni, hívni akartalak, de képtelen voltam (.-lőtte telefonálni, hogy megmagyarázzam. így nem is ke rült rá sor. Inkább felkészültem egy rossz jegyre. Fogalmam sem volt, hogy ez téged ennyire bánt majd. - Felpillantott rám fájdalmas kifejezéssel a tekintetében. -T év e d te m , so hasem voltam ennyire dühös magamra. - Állt, a kezét megsemm isülten a farmerzsebébe tette. M osolyogtam. - N e légy dühös magadra! N em hibáz tatlak. - M ég szerettem volna m ást is m ondani, de nem tettem . Rám nézett, m ielőtt bólintott. - M aradt még esély, nem rontottam el teljesen m indent kettőnk közt? - kérdezte. - M i az, ami m iatt aggódsz, hogy elrontottad? A m ento rod m aradok, ha ez az, amit kérdezel. Lágyan felkacagott, és gyengéden megfogta a kezem. N agyon hálás vagyok, hogy a m entorom maradsz, de én nem ezt kérdeztem. Voltam m ár betojva, hogy m indent el rontok, de azt hiszem, hogy m ost m ár úgysem tudom job ban elszúrni. - Visszaült a mellettem lévő székre, és ártat lan nagy kék szemekkel bám ult rám, amelyeket sűrű pillái 65
kereteztek. - N em akarom, hogy csak a m entorom legyél, hanem az a lány, akit m inden reggel keresek a folyosón, foglalom a helyet neki a menzán. Szeretném, ha te várnál rám, amikor lejövök a meccs végén a pályáról. Szeretném, ha te lennél az, akit ha felhívok, mosolyt csalsz az arcomra. - M élyen a szemembe nézett. Leif M ontgom ery idegesnek tűnt. Várta, hogy megszólalok. Láttam a kérdést a szemében. Leif azt akarta, amit korábban én is szerettem volna. Akkor m ost m iért olyan nehéz ezt elfogadni? Szorongás volt a sze m ében, és végül sikerült bólintanom . Beleegyeztem, hogy megváltozzanak a dolgok kettőnk közt, de valahogy mélyen éreztem, hogy ez nem helyes.
66
ÖTÖDIK FEJEZET ü g y egész hetet töltöttem a kórházban. M inden éjjel lágy gitárzene dallamára merültem álomba. Amikor az éjszaka kö zepén felébredtem, sohasem az üres kórterem, hanem a sötét, rejtélyes szellem miatt, akihez egyre inkább kötődtem. Az ár nyékban üldögélt, altatódalt játszott, amely nekem szólt. Leif minden nap közvetlenül a fociedzés után bejött, és becsempészte a táskájában a kaját, amit előzőleg kértem. Együtt megcsináltuk a házit, és aztán tévéztünk, és felfaltuk, amit hozott. Szórakoztató volt a jelenléte. Im ádtam minden pillanatot, amit együtt töltöttünk. Azonban éjjel, amikor a szellem a szobámban üldögélt, és nekem játszott, úgy tűnt, a zene betölti a magányos helyet. Szükségem volt rá, és nem értettem. Vágyakozásom a szellem után megrémített, és le nyűgözött. Utolsó éjjel a kórházban a gitármuzsikához ének is társult. Az altatódalnak szövege is lett. A z élet, mit élek, megköti kezem, s a fontos dolgokat veteti el velem, e sötét világban kóborolva nem tudom, mi az igaz, 67
5 ki vagyok én, habár már tudtam azt, míg te meg nem jelentél. A z élet számomra örök vándorlás volt, tudtam, semmi sem tarthat itt e földön, míg te meg nem jelentél. Érzem minden szív fájdalmát, amit elveszek. Érzem a vágyat, hogy visszaadjam, és nő benne a gyűlölet a sötétség iránt, mely szorosan ölel, de a fény már vonzza a lelkem, az űr, mit fájdalommal töltöttem, többé már nem ural, nem szólít engem, mert te megjelentél... A pilláim elnehezedtek, és az álom legyőzött, de fájt a szí vem a szavaitól. A szavak, amelyeket ism ertem , számára sokkal többet jelentettek, m int amit én m egértettem . A dal, amellyel álomba ringatott, sokkal mélyebb volt, m int azt képes lettem volna valaha is felfogni.
M iranda odaszaladt hozzám. Elérkezett a pillanat, hogy Leif kinyissa az iskolaajtót, és addig tartotta, amíg be nem léptem. Az arcán tükröződő izgalom hatására barna szemei idegesen pislogni kezdtek. Mosolyogtam, vártam , hogy megmagyarázza az eufórikus viselkedését. M ióta hazatér tem a kórházból, rengeteget voltunk együtt. Visszatérésem az iskolába nem lehetett ennek oka. 68
H irtelen m egtorpant, és Leifre pillantott, aki a torkát köszörülte. - N éhány perc múlva jövök vissza - m entette ki m agát mosolyogva, és egyenesen a szekrényem felé tartott, hogy odavigye a könyveimet. -
Nagyszerű, elment. M ost m ár áruld el, hogy mitől
vagy ma reggel ennyire feldobva! - kérdeztem. Kezét az enyémbe öltötte, és a fülemhez hajolt. - D ank Walker itt van, m árm int a mi iskolánkban. Beiratkozott a sulinkba. El tudod ezt képzelni? Azt hiszem, hogy tavaly A labamában, M obile-ban járt gimibe, amikor a bandájá val megcsinálták a nagy slágerüket, amelyet az Államokban m indenütt elkezdtek játszani, csak itt délkeleten nem. O, el se hiszem! Nálunk? Fogadjunk, hogy ha ide fog járni a gimibe, a mi kis tengerparti városunk iránt is megnövek szik az érdeklődés. Tényleg nem tudom elhinni! N em tehetek róla, de mosolyognom kellett M iranda iz gatottságán, még akkor is, ha halvány fogalmam sem volt arról, ki a csoda D ank Walker. Sohasem hallottam róla vagy a bandájáról ezelőtt. Követtem M iranda lökött tekintetét, és hirtelen felfedeztem a szellemet. M últ éjjel nem akartam elaludni, hogy lássam, amikor megjelenik a szobámban, és énekel nekem, hogy elaltasson. De nem jött. M ost, hogy láttam , m egkönnyebbülten sóhajtottam fel. Nagyon meg ijedtem attól a gondolattól, hogy nem láthatom többet. Rámosolyogtam, habár tudtam , hogy úgy kellene viselked nem , m intha nem lenne ott, de képtelen voltam rá. D e ak kor rádöbbentem , hogy tényleg jelen van. Sötétkék szeme boldog volt, és kevésbé volt riadt, m int emlékeimben. Oda 69
akartam m enni hozzá, és m ondani neki valamit, de nem tudtam , mivel a folyosó tele volt emberekkel. Bólintott, m intha egy kérdésre válaszolna, de le sem vette rólam a szemét. Kedves mosoly jelent meg az arcán, az elégedett mosoly helyett. Aztán lassú mozdulattal a szőke lány felé fordult, aki ott állt és vihorászott, egy magazint lebegtetett, és egy tollat nyújtott át neki. Úgy néztem, m intha egy különös álom foszlana szét, mivel mosolygott, és bólogatott a lány szavaira. Aláírta az újságot, amit a lány a kezébe nyomott, aztán visszaadta. Hallottam , ahogy M iranda m ond valamit mellettem, de úgy tűnt, m intha mérföldekkel odébb volna. Valami baj van. Tettem felé egy lépést, képtelen volt elnézni másfelé. M osolygott rám szexis, széles vigyorral, aminek következ tében megjelent az arcán a vonzó gödröcske. H irtelen bocsánatkérően somolygott rám, majd ismét elfordult, hogy elvegyen valamit egy másik lánytól, hogy aláírja. M egder m edtem , próbáltam felfogni, hogy mit is látok. -
Pagan, m ost m ár jó lenne, ha leállnál. Jön Leif, és ha
meglátja, hogy úgy bámulsz D ank Walkerre, m intha fel akarnád falni a szemeddel, akkor baj lesz. Elkaptam a tekintetem a szellemről, és hirtelen a barát nőm re m eredtem . - Miii? - sikerült kipréselni magamból a fejemben kavargó rengeteg kérdés közül. M iranda vigyorgott, és a fejét rázta. - H é, te csaj, roszszabb vagy, m int én. Én legalább nem m entem oda, hogy bepróbálkozzak, amikor az irodában láttam. Természe tesen, úgy látszik, hogy nem vette észre az érdeklődésed. 70
Még szerencse! N em is értem , hogy mi történ t veled, te mindig olyan távolságtartó vagy... Értetlenségem ben a fejemet ráztam. - Miii van? - kér deztem újra. -
M ár értesültem a nagy hírről - szólalt meg mögülem
Leif, és tudtam , hogy felé kellene fordulnom , és ránéznem , de még képtelen voltam. M indenki látja a szellemet! Sem mi kétség! Behunytam a szemem, mély levegőt vettem, és aztán kinyitottam, hogy lássam M irandát, aki derült arccal bám ult rám. - T e látod őt? - kérdeztem suttogva. Figyelmeztetően pillantott mögém, ahol tudtam , hogy Leif áll, és aztán egy szerre tekintettek oda, ahol a szellem álldogált. Egyszer csak a szeme találkozott az enyémmel, és las san bólintott. - Igen, de melyikükről is van szó? - kérdezte halkan suttogva. Gyorsan abba az irányba fordultam , ahol a szellem még mindig álldogált, és a diákokkal beszélgetett, miközben autogram okat osztogatott. M iranda közel hajolt a fülemhez. - O D ankW alker, mindenki látja őt. Bevetted m ár a gyógyszereidet ma reggel? M ert igencsak furán vi selkedsz. DankW alker. A szellem, az én szellemem, DankW alker, a rocker? Egy kéz pihent a vállamon, és lassan fordultam Leif felé. Tekintete éppolyan aggódó volt, m int M irandáé. M egráztam a fejem, hogy kicsit kitisztuljon, és mosolyt erőltettem az arcomra. - Anyu beadott néhány fájdalomcsillapítót, és szerintem egy kis kavarodást okoztak a fe jem ben - hazudtam , és elfogadtam M iranda bocsánatkérő 71
mosolyát. Leif is somolygott, és karjai oltalmazóan fonód tak vállaimra. - M ajd én vigyázok rád! Gyerünk, m indjárt kezdődik az első óra. M ár nálam vannak a könyveid. - Lépkedtem Leif mellett, megkönnyebbülve, de csalódottan, hogy el sétálunk a szellem mellett. Várakoztam, hátha felébredek ebből a különös álomból, és hallom a szellemet lágyan gi tározni a szobámban. O daértem az angolirodalom-órára, m ielőtt észrevettem volna, hogy Leif abba az irányba terelt. Aztán szembefordí tott magával. - H a szükséged lesz rám, csak szólj, és rögtön itt termek. Rendben? - Bólintottam , és még gyorsan adott egy puszit, mielőtt megfordult, és otthagyott a terem ajta jánál. Beléptem, miközben próbáltam elnyomni a vágyat, hogy ne pillantsak vissza a szellemre, akit sokan vettek kö rül, és akit DankW alkernek hívtak. Az első padba ültem le, és épp kinyitottam a könyvem, amikor meleg bizsergés sza ladt át a testemen. Riadtan kaptam fel a tekintetem . D ank felém tartott. A többi srác között kukucskáltam. M indenki őt nézte. A csajok kuncogtak, és sugdolództak. Ez csak egy őrült álom. M ögöttem ült le, és igyekeztem úrrá lenni a re megésen, amit a közelsége miatti melegség érzése váltott ki. Ilyen még sohasem fordult elő velem azelőtt. - N em hiszem, hogy ismerjük egymást. D ank Walker vagyok - az ismerős, lassú hanghordozás... biztos, hogy nem álom. M egfordultam , hogy ránézzek. Ha bevettem volna a fáj dalomcsillapítóimat ma reggel, meg lennék győződve arról, 72
hogy tévedek. De nem volt semmiféle mentségem erre a hallucinációra. - N em értem - m ondtam egyszerűen.
Egy bocsánatkérő mosoly jelent meg az arcán. Az ajkai teltebbek voltak m ost, hogy húsvér volt. - Tudom , bocs. T úl nagy kérés lenne, hogy elmondja, mi történik? H a ez a valóság, akkor borzasztóan jó lenne, ha elmagyarázná nekem, hogy lehet, hogy ilyen hirtelen az élők világában mindenki látja őt. Egyébként pedig m iért hiszik róla azt, hogy rocksztár. N em szólt többet, de le sem vette a sze m ét rólam. Valaki odajött hozzá, és autogram ot kért tőle, megrázta a fejét, anélkül hogy levette volna rólam a tekin tetét. A terem ben úgy tűnt, mindenki bennünket bámul. Itt nem tudtam beszélgetni vele, és lehetetlen volt, hogy választ kapjak a kérdéseimre. Elkaptam a szemem meleg tekintetéről, és visszafordultam a padom felé. Úgy tűnik, ha nem ébredek fel ham arosan, akkor kénytelen leszek be érni annyi magyarázattal, hogy: bocs. - Csendesedjenek m ár el! - hatolt keresztül Mr. Brown hangja az izgatott suttogáson és idétlen vihogáson. - Én m egértem , hogy nagyon izgalmas, ha egy - M r. Brown ke zével D ank irányába m utatott - olyan fiatalember van kö rünkben, akinek tehetsége sokuknak nyújt élvezetet. Azon ban m ost m ár ideje, hogy abba a szépségbe m erüljünk el, am it az angol irodalom tartogat. M r. Walker nagyságának pedig ebédidőben adózzunk. - M a befejezzük Shakespeare életm űvének tanulm á nyozását. Az idén m ár csak érintőlegesen foglalkoztunk 73
vele, úgy érzem, fontos, hogy más híres drám aírókra is fókuszáljunk, akiknek a m unkássága nagy hatással volt rá. Az ókori görög szerző, Aiszkhülosz is nagy hatással volt rá a műveivel. Valójában a különböző ókori források szerint hetven és kilencven közöttire tehető a neki tulajdonítha tó színdarabok száma. Azt hiszem, pénteken m egkértem önöket, hogy olvassák el az Aiszkhüloszról szóló fejezetet, és mivel itt volt közben a hétvége, tudom , hogy ez túl nagy kérés volt. A zonban van önök között valaki, aki mesélne nekem valam it arról, am it olvasott? - M r. Brown össze kulcsolta a kezét a mellkasán, a nagy kerek hasa fölött. A terem csendes m aradt. A hétvégém et azzal töltöttem , hogy m egpróbáltam bepótolni m indazt, am iről lem arad tam a suliban, és Aiszkhüloszról olvasni pedig nem volt annyira fontos. M ég a figyelés is nehezem re esett jelen esetben. - Csak hat tragédia m aradt ránk teljesen: Perzsák, H e ten T héba ellen, Oltalomkeresők, az Oreszteia-trilógiaként ismert három tragédia: Agamemnón, Aldozatvivők és az Eumeniszek. - D ank selymes hangja hatolt át a term en, és Mr. Brown meglepődve bám ult hátra. - H ét, M r. Walker. M egfeledkezett a Leláncolt Prom é theuszról. - A Leláncolt Prom étheusz szerzősége vitatott. Szé les körben elfogadott, hogy ez egy későbbi szerző műve D ank hangjában volt némi unalom. M r. Brown hirtelen kiegyenesedett, és D ankre m eredt, lassan mosoly jelent meg az arcán. - Ezért ez az inform áció 74
nem is került bele az önök tankönyvébe. Széles vigyorral pillantott az osztály m aradék részére, m intha valakitől egy tucat fánkot kapott volna. - Úgy tűnik, zenész barátunk igen alaposan felkészült. C sendes kuncogást hallottam m agam m ögül, és a vállam fölött D ankre sandítottam , hogy vajon engem néz-e. Olvas
a gondolataim ban?
K ülönleges
képességekkel
rendelkezik? Elfordultam tőle, behunytam a szememet, és próbáltam elraktározni azokat a kérdéseket, amelyek Dankkel kapcsolatban m erültek fel bennem az órán. - Nagyon jó. Az idei tantervnek megfelelően be kell szerezniük az Oreszteia köteteit: az A gam em nónt, az Aldozatvivőket és az Eum eniszeket. Aiszkhülosz tanulm á nyozását az Agam em nón olvasásával kezdjük. Ki hozta el a könyvet, am it pénteken kértem? - A tankönyvem re és a füzetem re pillantottam . L eif nem tudta, hogy ki kell vennie a szekrényből. - O, h át új diákunk ism ét meglep! Feltekintettem , és láttam , hogy M r. Brown D ank asztala felé bólint. - Az a könyv a padján nem az, M r. Walker? - D e igen, uram - válaszolta D ank, és önkéntelenül m egrem egtem . Azt hiszem , újabb lágy kacagást hallottam a hátam mögül. - N os, akkor lenne olyan kedves, hogy el is kezdi az olvasást? Mivel úgy tűnik, hogy a többiek hiába voltak itt pénteken, emlékezetkieséssel küzdenek. D ank a torkát köszörülte, és elkezdett olvasni. - O, Istenek, szabadítsatok meg minden fájdalomtól, amelyet nekem tar togattatok, egész évben az Atreidákat védtem, és szolgáltam 75
őket, hűséges kutyaként. Ismerem a csillagokat, az éj seregeit, akik vezérelnek mindeneket, akik havat hoznak vagy a nyár termését, megadnak mindent, az ég csodálatos királyai, is merem őket, amikor felemelkednek, és elbuknak... és most látom a fényt, a jelzőtüzet kitörni Trójából, azt kiáltja, Trója elveszett. így parancsol, hatalmas reménnyel teli... Az óra igen gyorsan telt el, D ank hipnotikus hangjával uralta a term et. A csengő hangjára riadtam fel. M egráz tam a fejem, hogy megpróbáljak az olvasásával előidézett transzállapotból magamhoz térni. Felálltam, és a könyve im ért nyúltam, tudtam , hogy Leif az ajtóban lesz, és rám vár, hogy elvigye a következő órára. Nagy erőfeszítés volt, hogy ne pillantsak Dankre. A vihorászó lányok és a rajongók tábora m iatt sikerült elérnem Leifet anélkül, hogy tolonganom kellett volna, és D anket néztem volna. - H át nem volt szórakoztató az óra? - húzta fel a szem öldökét, és m utatott a fejével abba az irányba, ahol D ank álldogált hölgyrajongói körében. Vállat vontam. - N em igazán. Tragikus, görög darabok, csak a szokásos. - Leif egy könnyed mosolyt küldött felém, mielőtt a könyveimért nyúlt. - Örülök, hogy m ár beléptem a képbe, m ielőtt D ank Walker feltűnt - m ondta viccelődve, de egy kicsit élesen. Fel sem néztem. - M ire célzol? - Vajon észrevette a hal vány pírt az arcomon, amikor D ank nevét említette? Iste nem, remélem, nem. 76
- A csávó úgy tűnik, le sem veszi a szemét rólad. N em hibáztatom . - Leif a vállam köré csúsztatta karjait, és kö zel húzott m agához, m intha nagyon fontos lenne, hogy így tartson. H irtelen b ű n tu d a t tö rt rám . Az, ahogy rem eg tem , és olvadoztam D ank közelségében, nem volt korrekt Leiffel szemben. Egy különös belső erő arra késztetett, hogy m egforduljak, és elkapjam L eif oltalmazó karját. Lehet, hogy ez álom?! Olyan volt, m intha egy külső erő m egpróbált volna arra kényszeríteni, hogy megállják, és visszaforduljak. - M inden rendben? - kérdezte Leif gondoskodón. T ud tam , hogy azt hiszi, elvesztettem az eszem. M inden arra utalt, hogy nem viselkedek normálisan. M egnyugtatóan mosolyogtam rá. - Jól vagyok. - Lehe tetlen volt a láthatatlan gyeplővel harcolni, visszapillantot tam , és rögtön felfedeztem a lányokkal körülvett D anket, de a szeme rajtam időzött. M ég ilyen távolságból is érez tem a melegséget, tekintetének erejét. - Úgy tűnik, elég vonzó jelenség - motyogta Leif, m ert tekintetével követte az enyémet. Visszafordítottam a fejem, és nagyon dühös voltam m agam ra, hogy így m egadtam magam , és bám ultam . Leif hangjának komolysága figyel m eztetett erre. Rendeznem kellett a helyzetet. - N em is tudok mit kezdeni ezzel a rockzenész dolog gal. Őszintén halványlila fogalmam sincs, hogy m it énekel és milyen bandában játszik. Leif hom lokon csókolt. - Bárcsak ezt a rocksztár is hal lotta volna. - Úgy tűnt, megnyugodott. 77
- E z nem igaz, Pagan! Nagyon is élvezed a te kis privát koncertjeid, amit minden éjjel kapsz, amíg alszol. Lemerevedtem, miközben Leif karja szorosan tartott. Mi a fene volt ez? D ank olvas a gondolataimban? Istenem, ez csak álom lehet! M indjárt megőrülök. Elengedtem Leif karját, és olyan erősen csíptem meg magam , amennyire csak tudtam . - M it csinálsz? - kérdezte Leif zavart tekintettel az ar cán. Az arcom felforrósodott. Ereztem, hogy m ásodper ceken belül teljesen elvörösödök. N em tudtam eldönteni, hogy ez annak köszönhető, hogy D ank valamit a fülembe súgott, pedig egy egész folyosó választott el bennünket, vagy m ert túl erősen sikerült megcsípni magam. - Nyugodj meg, Pagan, csak te hallasz engem. Tüntesd el a bájos pírt az arcodról! Különben a barátod, aki veled van, azt fogja hinni, hogy megőrültél. M egfordultam , ekkor szükségem volt arra, hogy lás sam, hol van. D ank hangja volt, ebben biztos voltam. Olyan tisztán hallottam , m intha közvetlenül m ellettem állt volna, és a fülembe súgta volna. Pedig D ank nem volt m ellettem . O tt álldogált, ahogy emlékeztem, a fo lyosó túlsó felén, egy vörös fejű elsős csajt hallgatott, aki a m ennyországban érezte m agát attól, hogy a rocksztár kitüntette a figyelmével. H unyorított, és egy h u n cu t m o solyt küldött felém, m ielőtt visszanézett az oldalán lévő lányra. Elnyom tam a félelmet, amely átfutott rajtam , és elfordultam tőle. Tényleg ő szólt hozzám a folyosó túlol daláról, és senki sem hallotta? 78
- Jól vagy, Pagan? - Leif hangja szakította félbe a páni komat. Sikerült mosolyt erőltetnem az arcom ra, és bólin tottam . - Igen, csak azon gondolkodom, hátha elfelejtettem va lamit, de nem. Leif kuncogott. - A gyógyszer még mindig összezavar? kérdezte úgy, hogy segített visszatérnem a valóságba. - H m . Azt hiszem, igen. - Bárcsak bevettem volna a gyógyszert ma reggel, m int ahogy állítottam , akkor leg alább m indezt arra foghattam volna. D e tudtam az igazat. N em vettem be semmit. Egyszerűen csak saját magamtól kezdek megőrülni.
- Beszéltem Leiffel a szónoklatórán, és azt javasoltam, hogy mi négyen m enjünk el moziba ma este, és ünnepel jük meg az iskolába való visszatérésedet - m ondta M i randa a büféasztal másik feléről. Annyira belem erültem a gondolataim ba, hogy észre sem vettem , hogy leült velem szembe. Felkaptam a tekintetem . - Ez nagyon jó ötlet! M iranda a hom lokát ráncolta, lehajtotta a fejét, és közel hajolt hozzám. - M inden rendben? M osolyogtam, és bólintottam . N ehéz volt meggyőzni a legjobb barátnőm et, hogy nem vagyok kikészülve. Ahogy gondoltam , felhúzta a szemöldökét, és „egy szavad sem hiszem ” kifejezéssel az arcán nézett vissza rám, miközben 79
visszaült. Szerencsére Wyatt jókor csatlakozott hozzánk, hogy esélye se legyen a további kérdezősködésre. - M a este m iután Leif túl lesz a fociedzésen, moziba megyünk, hogy együtt ünnepeljük Pagan felépülését. Wyatt aggódó arccal pillantott rám. - Biztos, hogy jól vagy? Bólintottam. - Biztos, sokkal jobban vagyok. Szüksé gem van egy kis kiruccanásra, és hogy végre valami nor mális dolgot csináljak. M iranda mosolya újra felragyogott. - Akkor m inden rendben. M ost m ár csak azt kell eldöntenünk, hogy mit fogunk megnézni. M iranda elkezdett bámulni valamit a fe jem fölött. - Ez aztán csúcs! - m ondta undorral a hangjá ban. Visszapillantottam, hogy lássam, mi volt ennyire ide gesítő a számára. K endra sétált el D ank karjába karolva, félénken mosolygott rá, miközben a fiút hallgatta. Nyilván valóan élvezte a lány figyelmét. N em ő lesz az első hím, aki áldozatul esik a figyelmének. K endra maga a megtestesült tökély, kivéve a személyiségét. Visszafordítottam a fejem, és abban reménykedtem, hogy sikerül palástolni a gyomrom ba feltörő érzéseket. Kettejük látványa, ahogy kéz a kézben voltak, egy kicsit megviselt. - N em is ő lenne, ha nem startolna rá a rocksztárra m ondta M iranda megvetéssel a hangjában, m ielőtt beka pott egy falat salátát. - Remélem, nem féltékenységet hallok a hangodban! K ülönben elszáll m inden önbizalmam - ugratta Wyatt, és M iranda rámosolygott. 80
- H át persze, hogy nem. Csak azt kívánom, hogy D ank Walker bárcsak ne ezzel a lotyóval nyomulna. Rengeteg inás szép lány van ebben az iskolában, aki sokkal jobb fo gás lenne. Wyatt hangosan kuncogott. - M int ki? M iranda vállat vont. - N em tudom . Csak más legyen, m int Kendra. - Wyatt hangosan felnevetett, és a fejét rázta. - M iről m aradtam le? - kérdezte Leif, ahogy mellém telepedett. - Semmiről - vágtam rá egy kicsit túl gyorsan. Wyatt a fejével odam utatott, ahol D ank és K endra ket tesben egy asztalnál üldögélt. - M iranda úgy véli, hogy bárki jobb fogás lenne a rocksztárnak Kendránál. Leif bólintott. - Bizonyára igaza van. De am int abba hagyja a csajommal a szemezést, engem nem érdekel, hogy kivel kavar. M iranda meglepődve pislantott rám. - Tényleg, veled szemez? Kikerekedett a szemem. - N em - hirtelen válaszom, még számomra sem volt hihető. - De igen - m ondta Leif, és az asztal alatt megfogta a kezem. Egy kicsit megszorította, m intha beleegyezést vár na. Sóhajtottam , és lazítottam. Semmi értelm e a vitának. Tudtam , hogy gyakrabban nézett rám, m int a többiekre. Fel sem fogtam, mekkora birtoklási vágyam volt iránta, míg meg nem láttam Kendrával. Lehet, hogy K endrához is elmegy, hogy álomba ringassa a gitárjával, és lenyűgöz ze a gyönyörű zenéjével. Halk kuncogást hallottam , Leif 81
és Wyatt felé fordultam , akiknek teli volt a szája. M egder m edtem , és visszalestem arra az asztalra, ahol D ank ben sőséges beszélgetésbe m erült Kendrával. Levette a szemét róla egy pillanatra, hogy egy derűs pillantást vessen rám, m ielőtt újra visszafordult a mellette ülő szőkéhez.
92
HATODIK FEJEZET —F o g a d ju n k , hogy ez életed első focimeccse! - m ondta anyu, és szélesen mosolygott. A mosogatónál álldogált, ahol a tésztát szűrte le. Vállat vontam. - Azt hiszem. Rám pillantott. - És utána randizol az irányítóval? épp elkezdtem válaszolni, amikor egy szellem sétált be aNyomás és kötés: A duprint Kft. Felelős vezető: T ó th Béláné ügyvezető igazgató konyhába a csukott hátsó ajtón keresztül. H irtelen le derm edtem . Régen járt szellem a házunkban. Fiatalnak látszott. A haja hosszú, göndör, szőke fürtökben om lott le a vállára. Úgy tűnt, m intha a derekát is körbefonná. A szo kásos m ódon kezdtem viselkedni, és úgy tettem , m intha nem látnám , de ő megállt közvetlen előttem , és alaposan szemügyre vett. Szemei áttetszőek voltak, szempillái hihe tetlenül hosszúak, de mivel szőkék, alig láthatóak. A fejét az egyik oldalra billentette, miközben egyre közelebb jött, és úgy tanulmányozott, m intha egy különleges tudományos kísérletet látna, ami lenyűgözi őt. 83
- Édesem? - anyu hangja ébresztett fel a transzból. El kaptam a tekintetem et a szellemről, aki még vizsgálgatott. Annyira közel állt hozzám, hogy elérhettem és megérint hettem volna. - Igen, bocsánat - m ondtam . Anyu m ár nem tű n t olyan vidámnak. K om or tekintettel nézett rám , még a tésztaszűrő is vé letlenül a kezében m aradt. - Jól vagy, Pagan? Lehet, hogy jobb lenne, ha itthon m aradnál, és pihennél. Első h ét ez az iskolában, és egyébként is túl sok volt neked, am in az utóbbi időben keresztülmentél. - Igyekeztem, hogy ne kezdjek el rem egni, am ikor a hideg kéz m egérintette a h a jam. - Csinos - a szellem dallamos hangja megijesztett. T á volabb húzódtam tőle. - Pagan? - Mély levegőt vettem, és megpróbáltam mo solyogni, reméltem, hogy ez az adott helyzetben normális. - Jól vagyok, csak egy kicsit ideges. Be kell, hogy fejez zem a készülődést, mielőtt M iranda ésW yatt befut. Anyu bólintott, és visszatért a mosolya. - Rendben. É rt hető az idegességed, amikor ilyen jó pasival randizol - hu nyorított, és én tettetett mosollyal néztem rá, míg meg nem fordultam, és a szobám felé nem menekültem. Becsuktam a hálóm ajtaját, hátrafordultam, hogy megnézzem, követett-e a szellem. - Engem keresel? - a dallamos hang mögülem szólalt meg. M eglepetten fordultam meg, és ijedt sikoly szakadt ki belőlem. 84
- M it csinálsz? - kérdeztem zavartan. M iért kezdtek beszélni velem a szellemek? - Felkacagott, és a hangja ha rangjátékhoz hasonlított. - Itt az idő - m ondta egyszerűen, és közelebb jött. Vé dekezőn kinyújtottam magam elé m indkét karomat, m int ha ez segített volna. - N e gyere közelebb! - kiáltottam, életemben először most éltem át, hogy egy szellem teljesen megrém ített. A hom lokát ráncolta. - N em vagy valami barátságos. Idegesen nevettem fel. - Mi? N em vagyok barátságos, egy szellemmel, aki belibbent az otthonom ba, és elkezdett tapogatni? Nos, bocs a durvaságom ért, de ez egy kicsit túl sok a jóból! Arckifejezése egy kicsit m egértőbbnek tűnt. - O, igen. Fogadjunk, hogy m ár hozzánk szoktál. Tehát tudja, hogy látom a szellemeket. - Ki vagy te? - kérdeztem újra, és közben azt kívántam, hogy határo zottabb legyen a hangom , és ne remegjen. N em felelt, de visszajött, hogy csendesen tovább vizsgálgasson. - El kell készülnöm, mire megjönnek a barátaim . H a nincs semmi egyéb dolgod itt, lennél olyan kedves, és más házában bolyonganál?! Csilingelő nevetése ismét betöltötte a szobámat. - Én nem bolyongok mások otthonában - mondta ezt olyan hangnem ben, mintha ez lett volna a legbutább kijelentés, ami eddig hallott. - Itt az idő - ismételte, és ragyogóan mosolygott. M eg akartam kérdezni tőle, hogy mire vonatkozik ez a m ondat, amit ismételget, de egyedül álltam a szobámban. 85
K örbenéztem , és arra számítottam, hogy látom majd fel bukkanni, de elment. Szükségem volt, hogy halljam anyám hamis énekét, míg főzte a vacsorát, ez olyan normális volt. így odam entem az ajtóhoz, és kinyitottam. Találkoznom kell Dankkel! Válaszokat akartam. D ank felbukkanásáig nem beszéltek hozzám a szellemek. Ez így elviselhető volt. Szeretném, hogy ez így is m aradjon. Rémes volt annak a gondolata, hogy a szellemek odajönnek hozzám, megérin tenek, és beszélgetnek velem. Tudtam kezelni a helyzetet, ha megjelentek, de sokkal inkább szerettem nem tudom ást venni róluk, m ert akkor élhettem úgy, m int bárki más. Még egyszer tüzetesen átnéztem a szobámat, és csendesen be csuktam az ajtót. Némi távolságot hagyva az ajtó és magam közt, átm entem a szoba túlsó felébe. Az a legkevésbé sem hiányzott, hogy anya meghallja, mire készülődök. -
D ank - m ondtam hangosan. Mivel a zsúfolt folyosó
túlsó végéből szólt hozzám, rájöttem, hogy képes bárhol hallani engem. De aztán nem voltam szakértő abban, hogy szellemet idézzek. Ezelőtt sohasem éreztem annak szük ségét, hogy bármelyiket meginvitáljam. V ártam , de nem történt semmi. H átrafordultam , hogy megnézzem, nincs-e m ögöttem. - Dank? - ismételtem, és közben hülyén érez tem magam. A szoba üres m aradt. M egadó sóhajjal m en tem vissza a hálóm ajtajához, és újra kinyitottam. Abba kel lett hagynom a természetfölöttivel való játszadozást, hogy időben elkészüljek.
86
Hajrá, Kalózok! - drukkolt hangosan mellettem M iran da. M ár két touchdow non voltunk túl, és a töm eg vadul éljenezni kezdett. Csak négy perc volt hátra a meccsből, és nem láttam D anket sehol. Feltehetően K endra sem talál kozott vele, m ert láttam , hogy a focipályán csápolt. A tö megben ő is kereste. Az ő célja, am iért találkozni akart vele, teljesen más volt, m int az enyém, természetesen. N em is beszélve arról, hogy az övé közel sem volt olyan fontos. K om or tekintetéből tudtam , hogy nem találkozott D ank Walkerrel. M eg kell találnom őt, m ielőtt véget ér a meccs. Leif jön, és aztán megünnepeljük a győzelmet, a fel nem tett kérdések pedig megakadályozzák, hogy önfeledten jól érezzem magam. -
Abbahagynád a töm eg fürkészését, hogy megtaláld
a rocksztárt, inkább koncentrálj a pasidra! - súgta a fü lembe a barátnőm . Tudhatnám , hogy ő m indent könnyen észrevesz. A hom lokom at ráncoltam . - N em a rocksztárt keres tem. Csak a foci olyan unalmas. M iranda nevetett, és kikerekedett a szeme. - Egy észve szejtő irányítóval jársz, és azt m ered m ondani, hogy még a focit sem szereted! Vállat vontam, és újra a pályán zajló eseményeket fi gyeltem. Egy pillanatra a pillantásom K endrára esett, lát tam , hogy hirtelen felderül az arca, ahogy a nézőtér aljának irányába tekint. Én nem láttam a helyemről, de tudtam , hogy megérkezett. Ez lehetett az egyetlen magyarázata an nak, hogy K endra ideges arckifejezése hirtelen vidámra 87
változott. M irandára és Wyattre pillantottam , akik a játékot bámulták. N em foglalkoztak Kendrával. A kezembe vettem a táskámat. - Veszek üdítőt, hozzak nektek is? - kérdeztem, abban reménykedve, hogy a vála szuk nem lesz. N em akartam rohanni. K ettesben akartam Dankkel beszélni, és megkapni a válaszokat. M iranda rám m eredt, ahogy felpattantam , és a fejét rázta. - N em , a meccsnek majdnem vége, és aztán úgyis a Grillbe megyünk, és ünnepiünk. O tt majd ihatunk. A táskám at a vállamra csúsztattam. - D e én m ost va gyok szomjas. A pályán majd találkozunk, ha véget ér. M iranda rám sandított, majd a tömegbe. N em is kellett kérdeznem, úgyis tudtam , hogy tekintetével D anket keresi. Szerencsére nem volt látó közelségben. M iranda visszanézett rám , és vállat vont. - Rendben. M egfordultam, és gyorsan leléptem, m ielőtt még kiszúrja Danket, vagy úgy dönt, hogy mégis kér valamit a büféből. D ank keresztbe tett karral ácsorgott, m intha unatkoz na, miközben a meccset nézte a pályán. A szemével akkor fedezett fel, amikor a saroknál jártam. Apró mosoly jelent meg az arcán. N em volt idő, hogy szóvá tegyem, mennyire örülök a találkozásunknak. -
Négyszemközt kell beszélnünk, most! - súgtam oda
neki, miközben elhaladtam mellette a sötét parkoló felé. N em fordultam meg, hogy megnézzem, követ-e. Éreztem a jelenlétét. Amikor biztosan tudtam , hogy senki sem lát, megfordultam, és a szemébe néztem. - Ki az a lány? - fag gattam. 00
D ank a hom lokát ráncolta. - Légy szíves, beszélj világo sibban, kire gondolsz! Sóhajtottam , és behunytam a szemem védekezésül, liogy ne hozzon zavarba a pillantásával. H a látom a holdlényben, akkor nehéz rá figyelni. - Az a szőke hajú szellem, aki eljött hozzám, m egérintett, és megszólított. Azt m ondta kétszer, hogy „itt az idő” . D ank láthatóan feszült lett, és közelebb lépett hozzám. Mi? - kérdezte m eglepett arckifejezéssel. - Egy szellem keresett fel, m egtapogatott, és beszélge tett velem. A szellemek sohasem szólítottak meg azelőtt, kivéve téged. M ég a hálószobámba is bejött - suttogtam , attól tartottam , hogy valaki kihallgat bennünket. - Azt m ondta, hogy „itt az idő”? - kérdezte egyfajta éllel a hangjában. Látszott, hogy megpróbál uralkodni magán, én nem értettem , m iért ilyen dühös. Bólintottam , és m é lyen a szemébe néztem. Beljebb lépett a sötétségbe, és aztán dühösen az ég felé fordult. - N e piszkáljátok! - mondta hangosan, ridegen és keményen. Hátrahúzódtam, nem tudtam , kivel üvölt. H átat fordítva álldogált, és mélyeket lélegzett, és én várakoztam, arra vágyva, hogy bárcsak kihozhatnám őt sötét magányából. Lassan megfordult. M ég a sötétben is tisztán láttam a kék szemét. A nap zafírsugarára emlékeztetett. - U tána nézek - a hangja sokkal mélyebbnek tűnt, m int korábban. Riadtan hátrébb léptem egyet, amikor megláttam szemé nek ijesztő fényét, és m eghallottam a mellkasából felszaka dó mély morgást. 09
- H a ő vagy bármelyik más szellem közelítene hozzád, és megszólítana, akkor figyelmeztesd őket, hogy velem gyűlik m ajd meg a bajuk. Érted? - M eg voltam ijedve, de nem Danlctől, hanem valamitől, amiről nem tudtam ... - Ki ő? —kérdeztem ismét. Elgyötört kifejezés jelent meg az arcán, mielőtt elfordult tőlem. - Valaki, aki azért jött, hogy kijavítsa a hibát. Közelebb léptem hozzá, m ert szükségem volt, hogy en nél többet tudjak meg. D e ő tiltakozóan a fejét rázta, aztán elment. Sokáig álldogáltam még egyedül a sötét parkoló ban. A történtek fényében nem volt kedvem egyedül lenni itt kinn. M ég akkor sem, ha tudtam , hogy elég közel van, hogy jöjjön, ha hívom. Örömujjongás tö rt ki a pályán, je lezve, hogy a meccs befejeződött. A kérdéseim még mindig megválaszolatlanok maradtak. D ank viselkedése és kitérő válasza azért frusztrált, m ert úgy tűnt, ő az oka életem je lenlegi bonyodalmainak. Gyorsan elindultam vissza a ra gyogóan kivilágított stadionba. Amikor visszaértem, a pá lya teli volt a Kalózokat ünneplő diákokkal és szülőkkel. Elkezdtem M irandát ésW yattet keresni. Ismerős kacagásra lettem figyelmes, megfordultam, és K endrát pillantottam meg, ahogy keze D ank mellkasán pihent, és ő pedig mo sollyal az arcán nézett le a lányra. M egderm edtem . Úgy tűnt, teljesen gondtalan, és boldoggá teszi a sző ke pomponlány érdeklődése, pedig néhány perccel ezelőtt még szidta az eget, és azt m ondta, hogy megfenyít minden olyan beszélő szellemet, aki felveszi velem a kapcsolatot. Nehéz volt ellenállni a késztetésnek, hogy ne menjek oda 90
Kendrához, és cibáljam meg a haját, ha csak százméteres körzetben közelít Dankhez. Levette a szemét K endráról, és rám pillantott. Bólintott, m intha elköszönne, m ielőtt visszanézett a karjaiban lévő lányra. Nyeltem egy nagyot, miközben ezt árulásnak éreztem tőle, és elkaptam a tekin tetem róluk. D ank nem tartozott hozzám, így valójában meg sem csalt. D e nem lettem jobban ettől a felismeréstől. Ekkor úgy tűnt, m intha D ank Walker és a szellem két kü lönböző lény lenne. A szellem, akiben bízok. D ank Walker, aki megzavar engem. - Pagan! - M iranda hangja szűrődött át az ünneplők üdvrivalgásán. M egfordultam , de korántsem volt biztos, hogy jó a szeme elé kerülni. Sokáig néztem a parkoló felé, azon gondolkodtam , hogyan m enekülhetnék el. D e otthon sem tűnt biztonságosabbnak többé. Féltem a gyönyörű szőke szellemtől. - Pagan? - szólt M iranda ismét, és én újra a töm eg felé fordultam , tudtam , hogy oda kell m en nem hozzá. Leif bizonyára várt. Egyébként sem érdemli tőlem ezt. N em is örültem vele a győzelemnek. Helyette az ismeretlentől remegek. - M enj velük! Itt vagyok. Biztonságban vagy! - tö rt át D ank hangja tisztán az izgatott töm eg hangzavarán. Épp úgy, m int korábban, m ost sem hallotta senki más. Az arco kat bám ultam , hátha felfedezek egy ismerőset. - Hééé, Pagan, süket vagy? Hol voltál? Gyere! - M i randa megragadta a karom, és elkezdett visszahúzni a lel kes tömegbe. Hagytam magam, és közben mosolyogni próbáltam . Leif elvárta. M iranda és Wyatt is. Végül még 91
elmebajosnak nyilvánítanak, ha nem szedem össze magam gyorsan. -
Itt van! - kiáltott, és húzott Leif felé. Aki épp ekkor
került elő az öltözőből, felvette a koptatott farmerját és egy tiszta felsőt. Mély levegőt vettem, és mosolyogtam. Felénk pillantott, és én integettem neki. Széles vigyor jelent meg az arcán, és elkezdett futni felém. Mire észrevettem, m ár ma gához is húzott. N em volt időm ráhangolódni, hogy ajkai hamarosan az enyémhez tapadnak. Karjai lágyan öleltek a gyógyuló bordáim miatt. Jelenléte melegséget és biztonságot jelentett. Kezem a mellkasára tettem, abban a reményben, hogy tovább tart az ölelés, és még tovább ringathatom ma gam a biztonság illúziójába. Kezével a hajamba túrt, és feje m et egyre hátrébb húzta, ahogy a csók során nyelvével egyre mélyebben hatolt a számba. Teljesen átadtam magam. Szük ségem volt, hogy normálisnak érezzem magam, szükségem volt erre a hamis biztonságérzetre. Leif valóságos volt, és ki fejezett m indent, ami az. Szükségem volt arra, hogy kapcso latom legyen a világgal. M ost mindennél jobban kellett az, amit ő tudott csak nyújtani. Bennem azonban legbelül egy másik száj iránti vágyakozás sejlett fel, amely úgy tűnt, még vadabbul kavarta fel a bensőmet. Ez a kínzó sóvárgás kife jezte mindazt, amitől rettegtem. Szorosan zártam le a sze mem, megpróbáltam kizárni magamból D ank forró ölelése és tökéletesen formált ajka iránti vágyódást. Leif jelentette számomra a biztonságot, és egyben az egészséget is. Leif bontakozott ki először a csókból, és húzódott egy kicsit el, ekkor vettem észre, hogy a légzése szaggatott volt, 92
.i/ enyémtől eltérő m ódon. Úgy tűnt, m intha elkábult volna. I '•:/ fantasztikusabb volt, m int ahogy álmodtam - m ondta levegő után kapkodva. B űntudat nyilallt újra belém, ameIvet azóta próbáltam elhallgattatni, hogy D ank az idegeimre 11
iont azzal, hogy megkérdőjelezte a választásom helyességét. H át, elhiszem, hogy ti m ost a föld fölött jártok, de
légyszi, gyertek vissza, m ert én m ár nagyon éhes vagyok törte meg Wyatt józan hangja az idillünket, ami a nagy lömeg közepén született. Leif kedvesen rám hunyorított, és átkarolt. - H át akkor együnk! - m ondta, és úgy mosolygott, m int egy jóllakott óvodás. Szorosan hozzábújtam, m ert ugyan nem rá vágya koztam, de segített feledtetni azt, akire igen. Ennek a gon dolata fokozta a lelkiismeret-furdalásomat.
- A ma esti meccs után nem tudom , hogy lehet a főisko lai megfigyelőket majd távol tartani - m ondta Wyatt széles vigyorral az arcán nekünk, miközben a büfé előtt ácsorogtunk. Leif kuncogott. - Egy meccs még nem jelent belépőt a főiskolára, tudod. Wyatt egy sült krum plit emelt a szájához. - M ég néhány alkalom, és tuti, hogy vissza sem lehet tartani őket - erősí tette meg előbbi kijelentését. Leif hüvelykujjával a kezemet simogatta. M indig megfogta a kezemet, bárm ikor együtt voltunk. Ez olyan édes volt. 93
- Pfuj, nekik még ide is el kellett pofátlankodni? M i ért nem vitte rögtön egy hotelszobába ezt a piócát? Igazán hagyhatták volna, hogy legalább nyugodtan együnk - csat tant fel M iranda dühösen, ahogy észrevette, hogy milyen irányba nézek. Valóban, amikor felnéztem, D anket pillan tottam meg, ahogy K endra piócaként tapadt rá. Felemel tem a vizemet, és elhatároztam, hogy a poháralátét alatt lévő névjegykártyát fogom olvasgatni. - Szerintem csak úgy tudja Kendra ennyire közel tar tani D anket magához, hogy a lábaival is kapaszkodik, így kényszeríti, hogy cipelje - jegyezte meg M iranda undorodWyatt vihogott. - Rendben, M iranda. Szállj m ár le ar ról a szegény csajról! Úgy tűnik, annyira tele van a keze a rocksztárnak vele, hogy így védekezik, hogy a lány ne szedje szét. Egyébként meg nincs szüksége ilyen rosszmájú megjegyzésekre. - M iranda felkacagott, és előredőlt, a fejét Wyatt vállára hajtotta. -V édekezik, hogy ne szedje szét? Ez nagyon tetszik. Bárcsak nekem jutott volna az eszembe! -W yatt a fejét ráz ta, és közben újabb sült krum plit töm ött vigyorgó szájába. Leif felsóhajtott. - Megvan az oka, hogy így viselkedik. - Rám eredtem , m ert m egértettem , hogy sokkal inkább ag gódik m iatta, m int szórakozik rajta. M irandának kikerekedett a tekintete. - Te biztos, hogy tudod. Hiszen három évig jártál vele. Leif rám nézett. - Igen, de csakis azért, m ert az a lány, akit annyira akartam , úgy tűnt, hogy egyáltalán nem kedvel. 94
M osolyogtam, és m egszorítottam a kezét. - Hülye volia in. Ez igaz. Leif mélyebb megismerése arra tanított, hogy mások megítélése nem csak hogy helytelen, de ennek kö vetkeztében m ajdnem olyan különleges em ber barátságá ról m aradtam le, m int ő. Az arca elkomolyodott, és előrehajolt az ajkamhoz, hogy a magáéhoz érintse. - Fantasztikus vagy! Kicsit lassú felfo gású, de kétségkívül fantasztikus. - Ajkával gyengéden ért az ajkamhoz. Ismét biztonságban éreztem magam. Egy mélyről jövő morgás riasztott meg, visszahúzódtam, és Leifre tekin tettem, hogy lássam, ő volt-e. A zavart arckifejezése azt m u tatta, hogy nem. A hüvelykujjával az alsó ajkamat simogatta, és a morgás újrakezdődött. Kétségkívül nem Leif volt az, aki ezt az állati hangot produkálta. - Jól vagy? - kérdezte lágyan. -
Bocs, azt hittem , hogy m ondtál valamit - magyaráz
kodtam , miközben mosolyt erőltettem az arcomra. A m or gás elült, és én körültekintettem a helyiségben. D ank a pult egyik sarkán üldögélt, mellette K endra, aki úgy tűnt, izga tottan beszélgetett egy másik pomponlánnyal. Sötét sze mével engem nézett, és tudatta velem, hogy ő volt. O m orgott. De hogy csinálta? M agam on éreztem M iranda tekin tetét, és nem akartam , hogy további kérdéseket tegyen fel. Visszafordultam a kajámhoz, és sült krum plit erőltettem magamba. Leif és Wyatt folytatták a társalgást a meccsről, így időt nyertem, hogy figyelmemet elvonjam Dankről, és a barátaim ra koncentráljak. Leif hátával a büfé falának dőlt, elengedte a kezem, karjával átölelte a vállam, és gyen géden magához húzott. 95
M iranda mosolygott. - Szóval, mikor megyünk kiválasz tani a ruhákat a sulibálra? - kérdezte tőlem. Összeráncol tam a homlokom. Leiffel m ég nem is beszéltünk a bálról. Csak együtt járunk, de még nem említette, hogy szeretne elvinni a bálba. M ár eldöntöttem , hogy otthon maradok, régi filmeket fogok nézni, és pattogatott kukoricát fogok ropogtatni egész este. M iranda hirtelen levette a tekinte tét rólam, és Leifre pillantott, és ezt párszor megismételte, hogy felmérje a helyzetet. - Elhívtad már? - kérdezte idegesen. Leif elfordította a fejét, és rám nézett. - Azt hittem , hogy ez nyilvánvaló. Fel sem m erült, hogy ez kérdés lehet! - Az aggódó kifejezés az arcán nagyon ara nyos volt. Rámosolyogtam abban a reményben, hogy meg fogom nyugtatni. N em akartam felizgatni. Úgy tű n t, érzel mileg igen sebezhető. - Leif, igenis azt feltételeztem, hogy meghívod a bálra. N em elég hinni, hogy ez nyilvánvaló. - M iranda kioktató stílusa m egnevettetett. Leif szorongása eltűnt, és ujját az állam alá csúsztatta, és gyengéden megcirógatott. - Pagan, lennél olyan kedves hozzám, hogy az iskolai bálon a párom leszel? Annak a lehetősége, hogy nem ta rt hatlak egész éjjel a karjaimba, összetöri a szívem. M iranda nagyot sóhajtott az asztal túlsó feléről. - H át ez gyönyörű volt! M iért nem így hívtál el? - kérdezte Wyattől. Wyatt egy ideges pillantást vetett Leifre. - Koszi haver! Következő alkalommal, am ikor kitör rajtad a romantika, lehetne, hogy kettesben legyetek? 96
Nevettem, és Leif még m indig engem nézett. Bólintot tam, és ő odahajolt hozzám, hogy megcsókoljon. Lelkileg lel készültem a morgásra, és amikor m eghallottam a mély és dühös hangot a fülemben, m ár mosolyogtam.
97
HETEDIK FEJEZET rx b b a n a pillanatban, amikor megpróbáltam kinyitni a be járati ajtót, zárva találtam , tudtam , hogy bajban vagyok. Anyu cetlit hagyott a hűtőn, hogy Rogerrel éjszakai mozi ba mentek, hirtelen jeges félelem öntött el. N em akartam egyedül lenni otthon. N em kértem meg M irandát, hogy jöjjön át hozzánk, m ert azt terveztem, hogy anyuval együtt az ágyában alszom. Beosontam a hálószobámba, amelynek m inden négyzetcentiméterét átvizsgáltam, hogy nem talá lok-e hosszú szőke hajszálat. Semmi jelét sem láttam a fé lelmetes szellemnek. H átrapillantottam a fürdőszoba felé, és a tusolásra gondoltam, amire m ár annyira vágytam. D e eszembe jutott annak a horrorfilmnek a jelenete, am it lát tam, és amiben szörnyű dolgok történtek, amikor az egyik szereplő zuhanyzott. N em tudtam tusolni, ha anya nem volt otthon. A francba! Iszonyú büdös leszek. H a sikerül meggyőzni anyut, hogy bejöjjön a fürdőszobába velem, ak kor tudok tusolni, de azt fogja hinni, hogy valami baj van. Behuppantam az ágyamba, és elkeseredett sóhaj szakadt ki belőlem. 90
M i baj van? - szólalt meg egy hang a bejárati ajtóból. Ijedt sikoly tört ki belőlem. De hirtelen abbam aradt, ami kor megláttam , hogy D ank az, az ajtófélfának dőlve ácsor góit, és engem nézett. - D ank - mély levegőt vettem, hogy megnyugodjak, kis híján kiugrott a helyéről a szívem. - Bocs, nem is gondoltam rá, hogy ilyen feszült vagy! mondta, összeráncolta a homlokát, és besétált a szobába. Visszatelepedtem az ágyamra, és ironikusan elmosolyodtam. - Kérlek, nézd el nekem, hogy egy kicsit kiborulok, ha idegen szellemek bukkannak fel az otthonom ban, beszél getnek velem, m egérintenek, - néztem rá számon kérő te kintettel. - Ráadásul, amikor erről kérdezlek, akkor károm kodsz, a sötétséget szidod, és dühbe gurulsz. Odaballagott, és leült az ágyam szélére. - N e haragudj ezért! N em lett volna szabad ezzel megijesztenem téged! Őszinte megbánás volt a hangjában. - H ajlandó vagy végre elárulni, hogy mi a fene történik, és ki az a szőke lány? - kérdeztem. A fejét rázta, és hirtelen elkapta rólam a tekintetét. - N em , ez az egyetlen dolog, amit nem tehetek meg ér ted! Kérdezz tőlem bárm i m ást a világon, Pagan, és biztos lehetsz benne, hogy megkapod a választ, de ezt nem te hetem . - A hangja határozott és fájdalmas volt egyszerre. C salódottnak éreztem magam, de tudtam , hogy teljesen értelm etlen lett volna a tém a további erőltetése. - Akkor m it keresel itt? - kérdeztem, és eszembe jutott, egy órája sincs, hogy a büfé sarkán még Kendrával láttam , 99
aki teljesen rá volt gyógyulva. Felállt, és az ablakhoz sétált, majd kifelé bámult. -
Amíg nem tudom , hogy m inden rendben van... amíg
nem sikerül kitalálni, hogy m i legyen, addig itt fogom töl teni az éjszakákat a szobádban. - Fordult felém határozott arckifejezéssel. - Vigyáznom kell rád! - Az ajtó felé indult. H a tényleg szeretnéd azt a tusolást, biztosítalak, hogy biz tonságban leszel, amíg zuhanyzói. Pokolian akartam azt a tusolást. Elkezdtem feltápászkodni, de aztán visszaültem, miközben rásandítottam . Tudsz olvasni a gondolataim ban? - N em ez volt az első alkalom, hogy tudta, mire gondolok. H uncutul vigyorgott rám . —N em egészen. Megérzem a félelmeidet, amikor felerősödnek. - Bólintottam , és viszszagondoltam arra, amikor kacagott, és csak én hallottam, m intha hallotta volna a kávézóban, amit róla és Kendráról gondoltam. Visszanéztem rá. - H allottál engem a kávézóban, ami kor Kendrával voltál, pedig akkor nem is féltem. Kissé felhúzta a szemöldökét. - Tényleg? - Az arcom felforrósodott, elfordultam, és elhagytam a szobát, mielőtt észrevehette volna, hogy elpirultam . Készültem becsukni a fürdőszoba ajtaját, amikor meg fordultam , és a falra néztem, mivel tudtam , hogy a szelle mek bárm ikor megjelenhetnek. Dankre bám ultam , aki az ágyamon fekve lebzselt. Úgysem látja a szellemet, ha bejön a fürdőszobába. H irtelen felém fordult, és lassan pajkos mosoly jelent meg az arcán. 100
Szívesen csatlakoznék hozzád a fürdőszobába, amikor msolsz, ha olyan perverz lennék, m int gondolod, kihasz nálhatnám a helyzetet. Azonban nem teszem, és ne izgulj, m ert azt is megérzem m ár, ha bármelyik szellem akár csak arra gondol, hogy belépjen ebbe a házba. Azonnal ott le szek, még mielőtt ez m egtörténne. Biztonságban vagy, ha itt vagyok - fejezte be, és hunyorított. Gyorsan becsuktam az ajtót, m ielőtt bárm i arcpirítót m ondott volna.
Rövidnadrágot és egy bő pólót kaptam m agam ra, a szoká sos hálóingem helyett. H a m ár társaságot kapok éjszakára, ruhát akartam viselni. A szívem m ajd kiugrott a helyéről, ha arra gondoltam , hogy D ank a hálószobám ban lesz, az ágyam közelében, mély levegőt vettem, hogy megnyugod janak a gondolataim és az érzéseim. - Pagan, drágám, a fürdőszobában vagy? - szólalt meg anyu a nappaliban. Kinyitottam az ajtót, és amikor rápil lantottam , akkor haladt el az ágy mellett, ahol D ank még mindig ott feküdt. - Nyugi! N em lát és hall engem. Visszanéztem anyura, aki az ajtónál mosolyogva álldo gált. - Jól érezted magad Leiffel? - Igen, megnyertük a meccset, és aztán M irandával és Wyattel lógtunk, elm entünk a G rillbe.T ök jó volt - m ond tam , és arra gondoltam , ahogy megcsókolt, és aztán újra 101
eszembe jutott az a hihetetlenül szexi, nem emberi pasi a szobámban, akit úgy tűnik, képtelen vagyok kiverni a fe jemből. Anyu nevetett. - Jó volt? Szegény fickó, fogalma sincs, hogy te milyen kemény dió vagy! M ég szerencse! Aztán egy nap be fog toppanni az igazi, de te őt is elszalasztod, m ert nem tudod majd felismerni. Legalább addig érezd magad jól másokkal! - Megpuszilta az arcomat, és felm ent a szo bájába. Amikor beléptem a szobámba, és lepillantottam , úgy tűnt, hogy D ank alszik. Óvatosan becsuktam a hálószobám ajtaját, nem akartam, hogy felébredjen. Kinyitotta a sze mét, és felnézett rám mosolyogva. - Nincs semmi esélyem arra, hogy m egengedd nekem is, hogy az ágyon aludjak? A fejemet ráztam, és nevettem. - N em , semmi! Sóhajtott, és felült. - Pedig egy pillanatig m ár azt hit tem , hogy reménykedhetek abban, hogy a „kemény dió” megszán. Összeráncoltam a homlokom, utáltam , hogy hallotta, amit anyukám m ondott. N em igazán akartam , hogy D ank tudja, hogy nem vagyok teljesen belezúgva Leifbe. A szek rényemhez léptem, hogy megkeressem a hálózsákomat, amit a tavalyi nyári kempingezés kedvéért vettem. - N em alszom, Pagan, csak vicceltem. M egfordultam , és grimaszoltam. - Persze, ez így van normális szellemek esetében. Nekik nincs testük, de ne ked van, aztán meg nincs. Úgy látszik, hogy te szabadon 102
Jönthetsz, hogy emberi vagy szellemi testet öltesz. Ez sze rinted normális? - kérdeztem, de egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy fog-e reagálni. Egy dolog biztos volt, liogy semmi sem volt úgy, ahogy nekem mindig is tanítotlák. Úgy látszik, a vasárnapi iskolában tévedtek. Felkacagott, és leült a kétszemélyes kanapéra az ablak mellé. - Én nem vagyok szellem. Ennyi az, amit tudhatsz. - A gitárért nyúlt, amelyet észre sem vettem, hogy a sarok ban, a szék m ögött van. - M enj aludni! Pagan! Biztonságban vagy, pihenésre van szükséged! - Elkezdte pengetni a gitárt, befelé fordul tam az ágyban, és magamra húztam a paplant. A lámpa fénye kialudt, és Dankre pillantottam . - N incs szükség arra, hogy a lámpa égjen, amíg alszol. Egyébként is látok - magyarázta. Bólintottam , és behuny tam a szememet. Szerettem volna még további kérdéseket feltenni, de tudtam , hogy úgysem fog válaszolni m a éjjel. A muzsika dallama megnyugtatott. D ank mély hangja a gi tárral együtt nagyon kellemes volt, lassan belem erültem a hangokba és a biztonság érzésébe, amelyet az ő jelenléte adott... „ Téged nem ajégnek szántak, s nem fájdalomra születtél, nem lehetsz része a világnak, mi a bensőmben él, kastély vár rád, s hogy napfényben élj, a hidegtől, mi ben nem van, menekülj, félj! mégis maradsz, kitartasz mellettem, a kezed nyújtod, hogy ellökjem. 103
Nem a hidegségnek szántak, te mégis adsz, itt maradsz, velem maradsz, a jég betölti ereim, és nem érzek fájdalmat, a melegséged iszonyú félelemben tart. Nem érezhetem ezt, nekem jég kell, mely ledermeszt, a te melegségedben elveszek, mert mindent felolvaszt, s tudom, nem bírom ki azt. így ellöklek, s a neved üvöltöm, nem kelthetsz nekem, te mégis adsz, s itt maradsz, velem maradsz, a karod nyújtod, bár ellö köm azt. Nem a hidegséget szánták neked, mégis maradsz, velem maradsz. A sötétség az én pajzsom, mellyel magam oltalmazom. Te a fény vagy, mely elől rejtőzöm, s nem engedhetem, hogy velem időzzön. Körülöttem sötétség, mint ereimben jég. A z én gyógyítóm: a hidegség. S te itt a nem szívesen látott vendég. Gyűlöllek, mégis szeretlek, nem akarlak, mégis szüksé gem van rád. A sötét lesz mindig köpönyegem, s te fenyegetsz, így menj. Menj, és tüntesd el az emlékedet. Szembe kell néznem az életemmel, melyet nekem, szán tak. Ne maradj, és pusztítsd el minden vágyad. Nem lehet a tiéd a lelkem, én nem vagyok ember. Üres a testem, a meleget nem érezhetem. Ellöklek téged, menj el örökre, kedvesem! 104
De te mégis te maradsz. Velem maradsz.”
Anyukám hamis éneke, és a szalonna illata ébresztett fel. N yújtózkodtam , és a délelőtti nap fényének ragyogásában hunyorogva nyitottam ki a szemem. A m últ éjjel emléke lassan derengett fel, felültem az ágyban, és a szék felé te kintettem , ami m ost üres volt. Körbenéztem , és felfogtam, hogy egyedül vagyok. Itthagyott? Bíztam benne, hogy vi gyáz rám. Felkeltem. Ki kell nyitnom az ajtót, és anyu is a közelben van. H át nem igazán dobódtam fel az egyedül lét gondolatára. M egfordultam , és észrevettem a gitárját a sarokban, biztonságérzetem némileg visszatért. Azonban a gitár nem ő, így lerohantam a földszintre. - N o, jó reggelt, angyalom - szólt anyu hangja a tűzhely irányából. Egy szelet szalonnát tett a tányérra. - Jó reggelt! - m ondtam olyan rekedten, m int amikor az em ber mély álomból ébred. Férfi-torokköszörülés ijesztett meg, és ahogy arra fordultam , D anket pillantottam meg, ahogy a kanapén üldögélt, és engem nézett. - Azt hitted, elmentem. M ondtam , hogy nem fogok m ondta mosolyogva. M egkönnyebbülten sóhajtottam fel, és lágyan elmosolyodtam. - Édesem , jönnél, és ennél egy kis rán to ttát szalon nával végre?! A kávé is m ost készült el, ha szeretnél. Felnevetett. - Úgy nézel ki, m int akin keresztül m ent az úthenger. 105
M osolyogtam, és odam entem , hogy szedjek a tányé romra. - Jó az illata - szólt D ank a kanapéról. A homlo komat ráncoltam , m ert rossz érzés volt, hogy nem tudom megkínálni. K uncogott. - N incs semm i baj, Pagan! N ekem nincs szükségem ennivalóra. Csak ugratlak. - Ö ntöttem egy csésze kávét, és összekavartam a cukorral és a tejjel, mi előtt leültem az asztalhoz. - Úgy tűnik, hogy jól aludtál - m ondta, és alaposan szemügyre vett. E lpirultam , m ert eszembe jutott, hogy még meg se fésülködtem , rendbe se raktam m agam , épp csak kibújtam az ágyból. - N e izgasd magad a fésülködés m iatt. Tetszik, nagyon szexi. - Kike rekedett a szemem, és a székre telepedtem . B ekaptam egy falatot. - N a, m it tervezel mára, kicsim? - kérdezte anyu a kony hából. Rápillantottam , éppen a tányérjára pakolt. - H át, elmegyünk ruhát venni a bálra M irandával, Wyattel és Leiffel. D ank felnevetett. - Tehát Leif is ruhában lesz? - m orco sán néztem rá, és aztán anyu felé fordultam , aki az asztal másik oldalán ült. - Szóval Leif elhívott a bálra? Ez nagyon jó! Elviheted a bankártyám at magaddal. Csak semmi sárga vagy piros! Ezek nem állnak jól neked az arcszíned miatt. - Bólintot tam, és bekaptam még egy falatot. - Kék, halványkék - m ondta D ank halkan, m intha azon gondolkozna, hogy mit m ondjon. Én pedig elvoltam a reg gelimmel. 106
-T alálkám van a számítógépemmel ma reggel, m int mindig. A legújabb kéziratom m ár m ajdnem elkészült. I'.miatt jobban izgulok, m int eddig bármikor. - A hangja lelkes volt, ez csak akkor ilyen, amikor az írásról beszél. -V agy még jobb, tényleg, halvány rózsaszín - m ondta Dank, és kihúzta magát. Szavai olyan gyengéden hangzot tak, hogy m inden erőmre szükségem volt, hogy ne kezd jek remegni. K uncogott, és aztán felállt, az ajtó felé indult. Szerettem volna megkérdezni tőle, hogy hová megy, de nem tudtam , mivel anyu is ott üldögélt.
-V ég re m ehetünk enni. Éhen halok - sóhajtott fel Wyatt megkönnyebbülve, vállán M iranda ruhás táskái lógtak. - N em is volt olyan borzasztó! Szerintem sikerült meg találni a tökéletes ruhákat, és ez csupán négy órába telt. M ondhatom , jók vagyunk! - mosolygott M iranda elége detten. Wyatt vigyorgott. - N em , neked tarto tt négy óráig. Pagan egy óra alatt kiválasztotta az övét. Leifnek még volt ideje, hogy elkísérje a kocsihoz, és ú t közben egy tacót is benyomjon, míg én rád vártam! Leif m indkét kezét felemelte. - Engem hagyjatok ki eb ből! - Kezét a derekamra csúsztatta, lehajolt, és megpuszil ta a fejem tetejét. Vele m inden annyira könnyű volt. - N a gyere, megetetünk téged is, Wyatt, m ert olyan kemé nyen dolgoztál - húztam Wyattet, és Miranda jót nevetett. 107
- M i is volt az a kemény munka? A széken üldögéltél, és azt m ondtad m inden ruhára, amit felpróbáltam: hát ez szuper. Felnevettem, és Wyatt a vállát vonogatta. - Mi van? Szerin tem gyönyörű vagy, tök mindegy, hogy milyen ruhát veszel fel. M iranda mosolyogva nézett fel rá, és karjait a derekára csúsztatta. - Szeretlek - m ondta határozottan. Kezdtem ki csit kényelmetlenül érezni magam at Leif karjaiban. Remél tem, hogy neki nem tám adnak ilyen gondolatai, m ert én nem álltam készen arra, hogy ilyeneket m ondjak bármilyen formában. - Én jobban szeretlek - válaszolta Wyatt, miközben lete kintett rá, és somolygott. - N a, elég m ár az ömlengésből! - poénkodott Leif, és a feszültségem elmúlt. Úgy tűnik, ezt bárm ikor megteszi ér tem. Ahogy felpillantottam, egy szellemet vettem észre, ott sétálgatott, az embereket bám ulta, m intha eltévedt volna. N éha ez is történt. M indig kíváncsi voltam, hogy vajon az új szellemek azért vannak összezavarodva, m ert nem tu d ják, hogy mi történt velük. Ez mindig annyira lehangolt. A szellem rám sandított, és én egy kis mosolyfélét küldtem neki, de gyorsan elfordultam. N em akartam , hogy velem tartson, és beszéljen hozzám. M om entán nem volt kedvem egy beszélő szellemhez. - Pagan, hol akarsz enni? - kérdezte Leif, felsandítot tam Wyattre, aki azt súgta nekem: a mexikóiban. Elmosolyodtam, és Leifhez fordultam . - Egy taco nem is lenne rossz! 100
Leif kuncogott. - Biztos? Láttam , és leolvastam én is ;i szájáról, habár Wyatt úgy tűnik, nem vette észre. - Persze. Tényleg mexikói kaját szeretnék. Salsa és sült krumpli... jól hangzik! - Akkor legyen mexikói. M egfordultunk, és elindultunk mindnyájan a mexikói étterem felé, amely a bevásárlóközpontban volt. Bizsergő érzésem tám adt, amit akkor érzek, amikor valaki néz, viszszanéztem. Az a szellem, amelyiket m ár korábban láttam , követett bennünket, megállt, és kellő távolságból bám ult engem. A tétova tekintetéből úgy tűnt, m intha egy átlag szellem lenne. Olyan, amilyenekkel mindig is dolgom volt egész életemben. Elnéztem mellette, m intha nem látnám. N em venni tudom ást róla, ez volt a legcélszerűbb. K ülön ben követni fog, és az időm et vesztegeti. M ost nem tudtam tenni érte semmi egyebet.
- Gyerünk be a szobámba, gyerünk be a szobámba! - zen gett a fejemben, ahogy felfelé tartottam , és elhaladtam anyu szobája mellett, ahol hallottam , hogy erőteljesen gé pel a számítógépén. Beléptem, megkönnyebbülve sóhaj tottam fel, amikor m egpillantottam D ank derült ábrázatát, ahogy kényelmesen terült el az ágyamon. -
M ondtam neked, hogy itt leszek. M iért kételkedsz
bennem? - Vállat vontam, és arra gondoltam , egész nap nem volt velem. 109
- Tényleg azt akartad, hogy az egész randid során rajtad lógjak? - kérdezte, és én mosolyogtam, közben a fejemet ráztam. - N em hiszem. A barátaiddal voltál és nyilvános helyen. M inden rendben volt. Megbizonyosodtam róla természetesen beszélt, m intha nem természetfeletti dol gokról beszélgetnénk. Elismerően bólintott, amikor meg pillantotta a ruhát, amely a szekrényemben lógott. - Hal vány rózsaszínű, nagyon tetszik. Elpirultam arra a gondolatra, hogy kizárólag halvány rózsaszínű ruhákat próbáltam fel. Visszaidéztem, hogy milyen érzés volt, amikor ezt a színt javasolta, és képtelen voltam bármely színre fókuszálni a ruhák próbálása során. Beleegyezően bólintottam , és m entem , hogy felvegyem a hálóruhám at. - K endrán vörös lesz - m ondta egyszerűen, és ben nem hirtelen féltékenység tám adt. A francba! M it érdekel ez engem? És mi a csodáért kell közölni velem, hogy mi lesz rajta? A legkevésbé sem akartam hallani róla bárm it is! H allhatta vagy megérezhette a gondolataimat. M osta nában elég könnyen rá tud o tt hangolódni az érzelmeimre. - Nagyszerű! Biztos elbűvölő lesz! - sikerült ezt úgy m ondani, hogy minél kevesebb méreg legyen a hangom ban. - Legalább annyira utálom a vörös színt, m int a sző kéket - m ondta derűsen. Reagálni készültem, de leállí tottam magam. N em hittem neki, de vajon miért? Talán azért, m ert lehetetlen volt nem észrevenni, ahogy együtt volt Kendrával m inden nap. M intha tő rt döfött volna a 110
s/ívembe, ahányszor m egérintette őt, és a fülébe sutto gott. H átat fordítottam neki, és az ékszeres dobozomhoz léptem, hogy sikerüljön megfelelő kiegészítőket találni. Ez még mindig jobb volt, m int K endrát elképzelni vörös sze relésben D ank karjai közt. Melegség futott keresztül a hátam on, amely hatására az egész testem megremegett. H irtelen belekapaszkodtam a szekrényem szélébe, nehogy elveszítsem az egyensúlyo mat, és a padlóra essek. Tudtam , hogy D ank m ögöttem állt. H abár nem értettem , de tudtam , hogy az érintése vál totta ki belőlem ezt a heves reakciót. Hagytam, hogy a fe jem forró mellkasára zuhanjon. -
Ő semmit sem jelent a számomra - érintett meg D ank
hangja a nyakamon át a mellkasomon keresztül. - Sohasem hazudnék neked Pagan! - suttogta türelm etlenül a fülem be. Kinyitottam a szememet, és felnéztem rá, látni akartam gyönyörű kék szemeit. Ajka m egérintette a fülem hegyét, és aztán egy csíkban végigfutott az arcomon. Karjaival szorosan átölelte a derekam at, és magához húzott. - El bűvöltél. Még senkinek sem sikerült elcsábítania. Én nem vagyok olyan, akit el lehet csábítani, de te Pagan M oore, elcsábítottál. Abban a pillanatban, amikor eljöttem érted, elvesztem. M indent imádok, ami te vagy... - Az egyik ke zét levette a derekamról, és a vállamra tette, és a karom at cirógatta végtelen gyengédséggel. - M egőrjít a vágy irán tad! Először nem értettem . D e m ost m ár tudom . A lelked szólított meg. A lelkek semm it sem jelentenek a számomra. C supán dolgom van velük. De a tiéd m ár a rögeszmémmé 111
vált! - Lehajtotta a fejét a vállamra, és a nyakam hajlatát csókolgatta. A keze az ingem alá csúszott, és a tenyeréből áradó forróságot a gyom rom ban éreztem. Ez a hő végigfu tott egész testem en. Szorosan magához ölelt, nehogy eles sek. - Szeretném m egölni azt a srácot, amikor látom, hogy m egérint téged. - A nyakam csókolgatta szenvedéllyel, és én átadtam m agam , egyre hátrébb nyújtottam a fejem, hogy még jobban hozzám férjen. Sohasem éreztem még eddig ehhez foghatót. Az érintése olyan volt, m int a kábí tószer. - Le szeretném tépni a karjait, hogy soha többé ne érintsenek téged! - Egy mély, ismerős morgás szakadt fel. - De nem lehetsz az enyém, Pagan! N em nekem szántak téged! - A hangja elgyötört volt. Szerettem volna megvi gasztalni. Nagyon m egrázott. Valahogy besétált a világom ba, és végül ő lett a középpontja. Csakis őt akartam! Éppen el akartam m ondani, hogy milyen sokat jelent a számomra, amikor felkapott, gyengéden az ágyra fektetett, és fölém hajolt. Szerettem volna magamhoz húzni, hogy érezzem testét a testem en, de elhúzódott. - Kérlek - suttogtam . D ank görcsösen összezárta a szemét, m intha fájna neki. - N em tehetem , Pagan. M indketten belepusztulnánk. - És aztán eltűnt.
112
NYOLCADIK FEJEZET L^eif egy puszit nyomott az arcomra, mielőtt otthagyott az angolirodalom-terem előtt az ajtóban. M inden reggel együtt m entünk iskolába a kocsijával. Reggelente egyre nehezebb volt D ank világából kilépni, és Leif valóságába megérkez ni. A D ank hangjával a fülemben átaludt éjszakák után úgy tűnt, egyre mélyebben vésődött be jelenléte az életembe. Gyengéd intimitás volt köztünk. M iután átölelt, és az ajká val puhán a bőröm et érintette, m ár semmi sem m aradhatott a régi. M ellettem feküdt tegnap éjjel, és magához szorított, míg el nem aludtam. Szükségem volt Dankre. A szavak, amelyeket a fülembe suttogott, meggyőztek arról, hogy ő is akar engem. Neki is szüksége volt rám, de hagyta, hogy fennálljon a köztünk húzódó láthatatlan határ. A padomhoz tartottam , amikor észrevettem, hogy a mö göttem lévő hely üres maradt. Ez volt D ank állandó helye. H am arosan itt lesz. Letelepedtem a helyemre a padom ba, és elgondolkodtam, hogy pénteken hol is hagytuk abba. M in den alkalommal, amikor belépett valaki az ajtón, felkaptam a tekintetem, hátha D ank az. Kendra fiús hangja és szőke 113
feje bukkant fel az ajtóban, és ő jött mögötte, kezében a lány könyveit cipelve. A torkom ban gombóc volt. Nehezemre esett, de elkaptam a tekintetem. Azt m ondta tegnap, hogy nem szereti a szőkéket, de amilyen gyengédséggel tekintett le rá, teljesen m ást m utatott. A nyitott ajtóra meredtem , anél kül hogy bárm it is gondoltam volna. Vártam, hogy D ank le üljön mögém. De soha többé nem tette. Mr. Brown lépett be a terembe fütyörészve, és kedélyesen ránk mosolygott. - Milyen nagyszerű ilyen izgatott arcokat látni ma reg gel! Az angol irodalom valóságos öröm. M i lehetne ennél jobb dolog, amire az em ber ébredhet? - kérdezte derűsen. M egfordult, és felírta a táblára az e heti tematikát. Szeret tem volna hátrapillantani, hogy D ank ma hová ült le, de aztán sikerült elnyomni m agam ban a késztetést. Éreztem, hogy engem bámul, és semmi kétség, várja, hogy lássa, őt keresem. Nos, én pedig nem vagyok hajlandó m egad ni neki ezt az elégtételt! K ülönben is, biztos, hogy azokkal a hajfürtökkel játszadozik, amiről olyan lelkesen azt állítot ta, hogy utálja. Azt suttogta, hogy engem akar. Én vagyok az egyetlen, akire szüksége van. - Legyen szíves, foglalja össze Önök közül valaki, hogy mely fő tém ák merültek fel az Eum enidesz-tanulmányaink során! - Elkeseredetten próbáltam elterelni a figyelme m et Dankről, ezért a magasba lendítettem a kezem. - Mr. Brown mosolygott, és bólogatott. - Rendben, Miss M oore. - Konfliktus van a régi és az új világ között, a barbárság és a civilizáció között, az ősi törvények és az értelem között - válaszoltam, és Mr. Brown lelkesen tapsolt. 114
- Nagyon jó. Tökéletes témafelvetés! - K örbetekintett az osztályban, és újra felemeltem a kezem. M r. Brown öszszeráncolta a szemöldökét, ezzel kifejezve a meglepetését, hogy ennyire lelkesen kívánom kivenni a részem az órai munkából. - Pagan? - Fejlődés, a régi világ m egújulása, az új istenek m eg jelenése. Zeusz legyőzte a régi istenek nem zedékét, és az ősi istenségek közé tartoztak a fúriák. A fúriák száműzöttek lettek. - A bbahagytam , nem akartam tovább folytatni. - Nagyon jó, nagyon jó. Szeretne még esetleg más is hozzátenni Paganön kívül a témához, hogy hogyan jelent meg Apollón? A terem elcsendesedett, és valaki felvihogott. - K endra esetleg ki tudnál segíteni bennünket a válaszoddal? - for dult M r. Brown a vihogás nyilvánvaló forrásához. - N em , uram! Van élet az iskolán kívül is! N em m inden ki tölti a szabadidejét tanulással, és m entorkodással azért, hogy lenyúlja más pasiját. Ezután újra röhögésben tört ki, és M r. Brown elfordí totta a fejét a másik oldalra. - Kendra, nem hinném , hogy ez a megfelelő válasz, kénytelen leszek gyenge jeggyel érté kelni a mai órai részvételedet. M ost pedig hajlandó esetleg más is válaszolni, vagy ismét Miss M oore-hoz kell segítsé gért fordulnom? - Apollón a férfiasság, az ésszerűség, a fiatalság és a civilizáció szim bóluma. A fúriák a nőiességet, a szenve délyességet, az idejét m últat és az ősit testesítették meg. 115
Aiszkhülosz a mitikus történelem egy olyan különleges pillanatát ábrázolja, amelyben a világ kettészakad: barbár és ősi m últra, valam int a görög civilizáció teljesen új rend jére: amely a fiatal olümposzi isteneké, és az ésszerűségé a vezető szerep. E két világ közötti küzdelem nehézségét m utatja be az A treidák házában tám adó erőszak sorozata, valam int Apollón és a fúriák közötti harc. Senki sem nevetett fel, m iután befejezte. N em volt ben nem semmi kétség, hogy ezt értem tette. Ekkor megfordul tam , hogy megtaláljam, ahol éreztem, hogy ül. K endra mö gött foglalt helyet, akinek az arckifejezése olyan elgyötört volt, m int akit felpofoztak. Egy tökéletes mosolyt küldött felém a kis gödröcskével az arcán. Én sem tudtam eltüntet ni az arcomról a vigyort. -
Nagyon helyes, M r. Walker. M ost reménykedjünk ab
ban, hogy a többiek is meg fogják érteni annyira ezt a m ű vet, amennyire Pagan és Dank, mivel ma még mélyebben fogunk belemerülni Aiszkhülosz világába. D ank sokkal precízebb megfogalmazása segített abban, hogy továbbra is a M r. Brown által felvetett kérdésre fi gyeljek. D e azért még mindig D ank m aradt a gondolataim középpontjában.
A nap végén a szekrényemben keresgéltem, hogy kivegyem azokat a könyveket, amelyekre a házi feladathoz volt szük ségem, amikor két meleg kar kulcsolta át a derekamat. 116
Hiányoztál - súgta a fülembe Leif, hátrafordultam , és i :i mosolyogtam. Te is nekem. De neked nem kellene edzésen lenned? M egrázta a vállát. - Éppen úton voltam, amikor arra gondoltam, hogy a szekrényed előtt álldogálsz, és milyen jó lenne egy apró kitérőt tenni, hogy találkozzunk. -
Örülök, hogy itt vagy. De m ost m ár irány az öltöző,
mielőtt az edző m egbüntet extra körök futásával a késés miatt! Lehajolt hozzám, gyengéden megcsókolta az ajkam. Este találkozunk! - m ondta, és m ár sarkon is fordult, hogy úgy rohanjon a bejárati ajtó felé, m int akit puskából lőttek ki. Álltam és néztem, amíg el nem tűnt előlem, nagyot só hajtottam, és visszafordultam a szekrényem felé, hogy be zárjam. M a lesz az első alkalom, hogy egyedül megyek haza. Reszketés futott át a gerincemen, és m egderm edtem . Ez nem volt olyan kellemes, m int amit D ank idézett elő. Ez egy teljesen más reszketés volt. D e ezt is ism ertem már. A félelem hatására a szívem vadul kezdett kalapálni a mell kasomban. Kétszer mély levegőt vettem m ielőtt lassan megfordultam. A szőke szellem állt velem, szemben a fo lyosón, és nézett. Fürkésző tekintettel nézett rám , éppúgy, m int a legutóbbi alkalommal, amikor találkoztunk. Nyel tem egyet, hogy a torkom ban felgyülemlő félelmet legyőz zem, amely fojtogatott. Egyedül voltam az üres folyosón. M iért is nem m aradtam inkább Leiffel? M egfordultam a bejárati ajtó irányába, de túlságosan messze volt ahhoz, hogy biztonságot nyújthasson. Nevetett, csilingelő hangja 117
megdermesztette a karjaimat. M inden lépésemmel, amit visszafelé tettem , egyre közelebb kerültem hozzá. - Hagyj békén! - kértem , és grim asz torzította el az ar com. Nyilvánvaló volt, hogy szörnyen m egrém ültem . M eglepetten húzta fel a szemöldökét. - N em tehetem - mondta, és egyre közeledett felém. Eszembe jutott, hogy megfordulok, és elfutok, de tudtam , hogy könnyedén elkap. -T akarodj, különben szólok Danknek! - m ondtam neki nem túl meggyőzően, mivel a hangom eközben remegett. Csilingelő nevetés tört ki belőle újra. - Ő t most nagyon lefoglalja a szőke. N em tudom , mi ért is fékezne meg? - m ondta, miközben m ár csak néhány lépésnyire volt tőlem. A mellkasomhoz szorítottam az isko latáskámat, és magamba fojtottam a kiáltást. - Dank! - szakadt fel a torkomból a segélykiáltás suttog va. Abban reménykedtem, hogy hátha meghallja. A szőke teljes pánikban nézett körül egy pillanatig. Aztán visszatért „angyali” mosolya. - Ahogy m ondtam neked, nem ér rá. Kinyújtotta a kezét, hogy megérintsen, én összehúzódtam, felkészültem kezének hideg érintésére. - N em tenném , ha a helyedben lennék - D ank hangja hallatán megkönnyebbültem. Oltalmazó karjai fontak kö rül, és én belem erültem az ölelésébe. - Hagyd ezt! Senkinek sincs joga beleavatkozni! A szőke szellem veszedelmesen gyönyörű szemében ke gyetlenség csillogott, ahogy ránézett. - Sohasem volt jogod dönteni. A törvényeket m inden körülmények között be kell tartani. Be kell teljesíteni. 118
D ank karjai még szorosabban öleltek. - M ost menj, és tartsd távol magad tőle. H a még egyszer ilyen közel jössz hozzá, nem fogom ilyen könnyen megbocsájtani! - Félelem csillant meg a szellem szemében, távolabb lépett tőlünk, és aztán eltűnt. Lábaim behajlottak a m egkönnyebbüléstől. D ank kö zelebb húzott m agához, nehogy a padlóra essek. - H ozzád ért? - kérdezte olyan hidegséggel a hangjában, am it nem vártam . Felem eltem a fejem, hogy visszanézzek rá. A fo lyosót kémlelte. Mély hangot hallottam , amely a mellka sából tö rt elő, ahogy a m ost m ár üres folyosóra m ordult. - Gyere, hazaviszlek. H agytam , hogy átölelje a derekam at, oltalm azzon, m iközben a parkoló irányába kísért. Egy nyitott tetejű, fekete terepjáró előtt m egállt, és kinyitotta az utas felőli oldal ajtaját. Fogalm am sem volt, hogy neki bárm ilyen járm űve is van, de sem m i sem okozhatott volna nagyobb m eglepetést, m int ami ezután következett. Felem elt, és b e ü lte tett a kocsiba, m intha kisgyerek lennék. Aztán át sétált a m ásik oldalra, és b ep attan t a vezetői ülésbe. - H onnan tudtad? - kérdeztem, am int elhagytuk az is kola parkolóját. Rám pillantott. - H allottam a félelm edet..., és aztán a nevemet, és ször nyű elkeseredettséget éreztem ... - fejezte be, és újra az útra figyelt. Egy darabig csendben vártam , hogy befejezi, de ném a m aradt. - Mit? - kérdeztem suttogva.
119
Fájdalmas sóhaj tö rt fel belőle. - Rémítő volt, ahogy megijesztettek téged... hallani olyan félelmet, amely olyan érzéseket vált ki belőlem, amelyet eddig még sohasem ta pasztaltam. Kész lettem volna elpusztítani bárm it, ami té ged merészel bántani. Aztán láttam a szellemet, és tudtam, hogy ezt a helyzetet nem áll hatalm am ban uralni anélkül..., hogy tegyek valamit, ami szinte teljesen elviselhetetlen a számomra, de még mindig elviselhetőbb a másik alterna tívánál. Hallgattam a szavait, de nem értettem azokat. Összerán coltam a hom lokomat, és a fejemet ráztam, meg akartam érteni. Felém fordult, és a kezemet a kezébe tette. - Kér lek, ne akarj tőlem olyat, amit nem adhatok neked! Bármit adhatok neked, csak válaszokat nem ezekre a kérdésekre. Behunytam a szememet, és elfordítottam az arcomat tőle. Gyűlölni akartam őt, am iért nem m ondja meg nekem, hogy ki ő. M eg akartam érteni őt, megérteni ezt a helyze tet, de ő nem fogja elmondani. Képtelen bárm it m ondani róla. Ebben a pillanatban a terepjáró megállt a házunk előtt, m egragadtam az iskolatáskámat, és kipattantam a kocsiból. Távolságra volt szükségem. Képtelen voltam felfogni eb ből az egészből bárm it is, pedig érteni akartam. Becsaptam az ajtót, láttam , ahogy D ank ott áll a terepjárónál teljesen megsemmisült arckifejezéssel. Egy pillanatra megálltam. Iszonyú erős késztetést éreztem, hogy szóljak hozzá, de le gyűrtem, és lágyan csuktam be magam m ögött az ajtót. N em tudtam felfogni, hogy m iért tagadja meg tőlem annak 120
magyarázatát, hogy mi történik. Gyűlölni akartam őt, de az i>vé volt a lelkem egy része, és ezt semmi sem tudta felül írni, vagy megszüntetni az érzéseimet iránta. Megjelenése indította el ezt az őrületet. Azt m ondta, hogy bárm it meg ad a világon nekem, csak azokat a válaszokat nem , amiket annyira akartam , és amelyekre olyan nagyon szükségem lett volna. A táskámat a konyhapultra dobtam , és az egyik bárszékbe huppantam . M a este eljön Leif, és az e heti be szédét fogjuk megírni. Ez egész normális kamasz dolog. Hl fogom játszani, hogy nem egy paranorm ális világban élek. Lehet, hogy még vacsorát is készítek neki. M inden normális lesz és valóságos. Befejeztem a cukkiniszeletelést, am ikor m egszólalt a csengő. Elővettem egy tányért, a konyhaasztalra te t tem , és az ajtó felé indultam . Leif széles mosollyal az arcán lépett be. - M ennyei illa tokat érzek! Kérlek, m ondd, hogy nekem készül, m ert éhen halok. - Lábujjhegyre álltam, és szemérmesen megpuszil tam a száját, m ielőtt visszafordultam a konyhába, hogy italt vegyek ki a hűtőből. - Cukkinit csináltam ma este. Tejföllel vagy guacamole krémmel kéred? - kérdeztem, és rá pillantottam . -T ejföllel - válaszolta. M inden teljesen normális. Sehol egy őrült szőke szellem, aki megpróbál halálra rémíteni. Csak én és a barátom együtt csináljuk a házit. - Rendben, először együnk, aztán lássunk hozzá a be szédhez, tényleg, mi is a téma? - kérdeztem, miközben az asztalra tettem az üdítőt, a tejfölt és a cukkinit. 121
- A főiskolai diploma jelentősége - válaszolta, miköz ben m ár be is kapott egy falatot. Leültem vele szemben. - Egész könnyű. Leif bólintott, és újra a tejfölös cukkini fölé hajol. H ir telen mocorgás zajára lettem figyelmes. Ijedten pattantam fel, m indenre készen, amikor D ank csattogott be a szobá ba. Üdvözölt, és felment a lépcsőkön a szobámba. Néztem, ahogy felfelé tartott, és a szívemet szomorúság töltötte el. D urva voltam hozzá tegnap este, és csak kötelességből jött. T itokban azon rágódtam , hogy ma éjjel fel sem bukkan azután, hogy úgy otthagytam őt. Leifre pillantottam , aki éppen kortyolt egyet az üdítőjéből. - Hm . Felmegyek a szobámba, valamire lenne szüksé gem. Rögtön itt leszek, addig meg egyél nyugodtan annyit, amennyi jól esik - mondtam . O rám mosolygott, és már a következő falatot nyelte le. Felrohantam a lépcsőkön, és amint a szobámba léptem, rögtön az ágy felé pillantottam, de az üres volt. Ahelyett, hogy a szokott módon, az ágyamon lustálkodott volna, a fotelben üldögélt gitárral a kezében. - Helló! - szólaltam meg, igazán nem is tudtam , hogy mit akarok mondani. A széles mosolyának köszönhetően megje lent a gödröcske arca szegletében, és én beleremegtem. - Helló! - válaszolta, miközben a gitárját pengette. M egálltam egy pillanatra, és a dallamot hallgattam, amit játszott, ezt hallottam éjszakánként is, amikor ő azt hitte, hogy m ár alszom. Leültem az ágyamra, és néztem , ahogy játszik. Olyan ellentmondásos volt. A szellem, aki mégsem az, de olyan dolgokat tud művelni, m int amit a szellemek. 122
Kocksztár, aki egy zenészbanda tagja, akik soha nincsenek vele. Ezt eddig sohasem gondoltam így végig mostanáig. - D ank, m iért vagy itt? Úgy értem , ha egy bandában énekelsz, akkor mi hozott ide? - Szom orúan elmosolyo dott, és a kezében lévő gitárjára bám ult. - Akkor énekelek velük, amikor turnéznak. A Cold Sóul még nem sztárbanda. Csak jövök-megyek könnyedén. N em probléma fenntartani a másik életemet is. - Természetesen m indent az ellenőrzése alatt tart. M indenhol ő a nyerő, a gimi szívtiprója, énekes egy bandában, és kénye-kedve sze rint egyszer szellem, máskor a testőröm . Sötétkék szemével komolyan nézett fel rám. - M i a csodát keresel itt, amikor Rómeó odalenn vár? - kérdezte, és abbahagyta a pengetést. Vállat vontam. - N em tudom , úgy látszik, neked van szükséged rám - m ondtam , miközben én is utáltam , ahogy m ondtam . Letette a gitárját, és felállt. Néztem , ahogy le térdelt elém. Ü ltem kábultan, miközben ujjaival végigsi m ította az állam vonalát, és lágyan m egérintette az ajkaim. A vágy olyan erővel ragadta el a testem et, hogy belem ar koltam az ágytakaróba, amelyen ültem. - Szükségem van rád. Az nem kérdés, hogy mennyire vágyom rád. De nem m ost van itt az ideje, hogy ezt felfed jem. Lenn vár rád egy fülig szerelmes srác, akinek szüksége van a segítségedre a házijához - m ondta gyengéden, m i közben felállt, hátrébb lépett tőlem, m egfordult és eltűnt. Álltam az üres hálószobámban, és mélyeket lélegeztem, hogy megnyugtassam őrülten dobogó szívemet, m ielőtt lemegyek a földszintre, hogy segítsek Leifnek megírni az 123
esszét. Éreztem, hogy a kezem még mindig remeg, amikor becsuktam a háló ajtaját magam mögött. H a csak a keze érintése ilyen heves reakciót vált ki belőlem, mi lesz, ha az ajkával ér hozzám. Behunytam a szememet, hogy elnyom jam m agam ban a vágyat és az érzelmi sokkot. Később aznap éjjel, m iután letusoltam , a szobámba léptem , D anket ott találtam a széken ülve, amely a sa rokban volt, a gitárját pengette. Fel sem tekintett rám. C salódott voltam, m ert nem tű n t úgy, hogy folytatni szeretné azt, am it korábban elkezdtünk, az ágyamra te rítettem a takarót, és bebújtam alá. M eg szerettem vol na kérdezni tőle, hogy m iért m ent el, de nem úgy tűnt, hogy kedve lenne beszélgetni velem. Vajon látta, hogy Leif megcsókolt, m ielőtt elköszönt? Haragszik rám? N em hal lottam m ost azt az ismerős m orgást, ami akkor szakad ki D ankből, am ikor szem tanúja, hogy L eif megcsókol. T ö b bé m ár nem fog mosolyt csalni az arcomra. Ez a gondolat a szívembe m art. N em bírtam elviselni annak a gondola tát, hogy bántja őt. - D ank - suttogtam a sötétben, de nem nézett rám. Elkezdett énekelni, miközben a gitáron játszott, én pe dig küzdöttem , hogy ne nyomjon el az álom hangjának m ágikusan m egnyugtató hatására. Csak néztem ném án, míg végül rávettem , hogy rám pillantson. Vajon m egbán tottam? - H unyd be a szemed, Pagan, ne aggódj miattam! Az életet, amit magam nak választottam, az az enyém, ne kem kell elviselni. Nincs értelme, hogy azért aggódj, m ert 124
nekem fájdalmat okoztál. Épp az ellenkezőjét adtad, m int amitől félsz. Néztem őt, és nem voltam biztos abban, hogy m it ért azalatt, hogy az ellenkezőjét. - Ami a csókolózást illeti, igazad van, nem szeretem lát ni. H a azt választom, hogy lássam, az az én hibám. M egol dom. - Ekkor felemelte a fejét a gitárjáról, ami a kezében volt, és mélyen a szemembe nézett. - Az az érzés, am it ki vált belőled, nem igazán heves. Inkább nyugalom, nem pe dig szenvedély az, ami elönti a gondolataidat, amikor téged ölel. - Figyelme ismét visszatért a kezében lévő gitárjához. - Kérlek, ölelj ma éjjel magadhoz! - kértem. Gyönyörű szemével feltekintett, és olyan mély érzésekkel teli tekintet tel nézett rám, hogy a légzésem is elakadt. - Semmi sincs, amit ennél szívesebben tennék, de m a éjjel gyenge vagyok. M ost nem tudnálak ölelni. T ú l so kat akarok. Kérlek, Pagan, ma éjjel csak aludj! - N éztem , ahogy ujjaival az akkordokat fogja, míg végül elnehezültek a pilláim. D anknek igaza volt, Leif volt az én mentsváram. A normális élettel összekötő kapocs. O barát volt. D ank pedig, aki m iatt emésztettem magamat.
125
KILENCEDIK FEJEZET ITLát nem is olyan, m int egy tornacsarnok! Milyen me sésen néz ki! - forgott körbe M iranda, miközben ránk mo solygott, látszott, hogy kifejezetten elégedett a tornaterem díszítésével. Igaza van. K itűnő m unkát végeztek, a terembe sikerült végtelen csillagos éjszakai égboltot varázsolniuk. -
Lenyűgöző! - értettem egyet vele, miközben Leif kar
jával magához húzott. -V a n kedved táncolni? - kérdezte, m ialatt a zene egy lassú számról Lady Gaga Just Dance című dalára váltott. A fejemet ráztam, és az asztalok felé pillantottam . - Ide lehet ülni? N em vagyok biztos abban, hogy a bordáim bírják majd a kiképzést, ha táncolok. - Az asztalok felé vezetett, miközben M iranda elkapta Wyatt grabancát, és a táncpar kettre vonszolta. Wyatt szenvedő arckifejezésén derültem, és éppen odahajoltam Leifhez, hogy m ondjak neki vala mit, amikor észrevettem, hogy teljes figyelmével a bejáratra koncentrál. Bosszúság látszott az arcán. D ank éppen akkor lépett be, lélegzetelállítóan jól nézett ki a farm erében, fe kete pólójában és katonai bakancsában! Egy pillanat múlva 126
mar le is vettem a szemem róla, m ert m egpillantottam kcndrát, ahogy hozzá volt tapadva. Teljesen elolvadt tőle, cs ez áradt még a vörös ruhájából is, amit viselt. Em iatt,
vagy m ásért, de kitűnően nézett ki. Féltékenység fogott el, amikor láttam , hogy D ank karjával átfogja a lány derekát. Visszanéztem Leifre, aki még mindig rosszalló pillantással méregette a párt. - Jól vagy? - kérdeztem, és elkapta a tekintetét K endráról és Dankről. Bólogatott, majd abbahagyta, és egy pillanatra fürké sző tekintettel nézett rám. - Nektek ugye van közös órátok Dankkel, és néhányszor beszélgettetek is már? - Bólintot tam, és el sem tudtam képzelni, hogy mire akar kilyukadni. -V an benne valami, ami aggaszt. K endra néhány kijelenté se arra utal, hogy kiegyensúlyozatlanná teszi ez a srác, kez dek aggódni, hogy nem ilyen fickóra van szüksége K endrának, m int Dank. Sötét és kiismerhetetlen alaknak tűnik. A féltékenységem hirtelen eloszlott, és rettentő dühös lettem. Leif úgy véli, hogy D ank nem elég jó Kendrához, a város ribancához? Sikerült a dühöm et átkonvertálni ne vetésbe, a táncparkettet méregettem , és azt kívántam, b ár csak eltűnhetnék. Szükségem volt rá, hogy lenyugodjak. - Mi van?Tiszta idegnek látszol. N e értsd félre, nem va gyok szerelmes K endrába, Pagan! Ezt az egészet nem azért m ondtam . - A másik kezemért nyúlt, és az arcához húzta. A korábbi ellenséges arckifejezés, ami D anknek szólt, el tűnt. M ost tényleg úgy tűnt, komolyan aggódik, de m ost volt az első alkalom, hogy nem érdekelt, hogy enyhítsem 127
ezt. - Nézz rám! Én nem akarom őt. Te vagy az egyetlen, akit akarok. Szeretlek, Pagan! N em úgy, ahogy Kendrát. Csak nem akarom, hogy sérüljön. N eki... -
Persze tudom , hogy sokat sérült, hallottam m ár - sza
kítottam félbe, mielőtt még megfeledkezem magamról, és jelenetet csinálok. Mély levegőt vettem, hogy emlékez tessem magam at arra, hogy ezt én okoztam magamnak a D ank iránt táplált érzelmeim miatt. - N ézd, ha D ank Walker bármiféle érdeklődést m utat K endra iránt, akkor ez a csaj szerencsésnek érezheti magát. Amennyire sikerült megism ernem őt, ő egy intelligens, őszinte, tehetséges és jószívű srác. Visszapillantottam Leifre, aki úgy tűnt, felfogta a szava imat. Szerettem volna még többet is m ondani, és megvé deni D anket, de tudtam , hogy eleget m ondtam . - Szomjas vagyok. Rögtön jövök - m ondtam , mielőtt m egfordultam, és elsétáltam. Ez nagyon nyers volt, de szükségem volt rá, hogy lehűtsem a dühöm et. M iranda integetett, amikor elhaladtam mellettük, ahol Wyattel táncoltak. Mosolyt erőltettem az arcomra, de to vábbm entem . Kendra testhez tapadó vörös ruhája ragadta meg a tekintetem , és m egfordultam, hogy lássam, hogyan tapad Dankre, nevet és táncol olyan botrányosan, hogy nézni is gáz. Elöntött a féltékenység, a gyomrom a torkom ban volt, amikor láttam, hogy úgy öleli magához, és simo gatja, ahogy engem még sohasem. A büféasztal helyett a hátsó ajtó felé vettem az irányt. Csak azt éreztem, hogy el innen minél messzebb Leiftől és D anktől. Az ajtóban 128
m egtorpantam. Egyedül lenni az éjszakában nem tű n t i álságosán jó ötletnek. K endra érdes nevetése ütötte meg a fülemet, és úgy döntöttem , inkább nézek farkasszemet a rémes szőke szellemmel, m int azt figyeljem, hogyan ölel geti D ank K endrát. Az esti szellő lehűlt az elmúlt pár hétben. Karjaimat a derekamhoz szorítottam, és az elhagyatott focipálya felé tartottam . A bennem kavargó érzelmek következtében némi bátorság szállt meg, ahogy egyre távolodtam a zenétől és a viháncolástól. H irtelen eszembe jutott a tavalyi nyár a nagynéném birtokán, akkor milyen egyszerű volt minden. Az időm et lovaglással töltöttem , és segítettem a nénikém nek a nagybátyám halálát feldolgozni. Anyu javasolta, hogy látogassam meg, így legalább nem lesz egyedül. Beleegyez tem , hogy megyek, m ert arra gondoltam , hogy távol ettől a várostól könnyebb lesz elfogadni, hogy Jay és én m ár soha többé nem leszünk együtt. A másik érv, ami az utazás mel lett szólt, hogy a szellemek sokkal ritkábban fordultak meg ott. Ez is átmenetileg jelentős m értékben megkönnyítette az életemet. Azonban a nyár utolsó pár hetében m ár alig vártam , hogy hazajöhessek. Visszapillantottam a tornacsar nokra, és arra gondoltam , milyen őrültségek történtek ve lem, am ióta visszatértem. -
M iért nem táncolsz odabenn a barátoddal? - törte
meg D ank hangja a csendet, és m egfordultam, hogy lássam őt, a stadion cementfalának támaszkodott. Vállat vontam, lehajtottam a fejem, m intha a lábaimat bám ulnám . N em akartam , hogy észrevegye a szememben a sértettséget és 129
a féltékenységet. Épp elég volt az, hogy tu d o tt róla. - N a gyon elkeseredettnek látszik, ahogy egyedül az asztalnál gubbaszt - m o n d ta D ank csendesen a sötétben. A bűntu dat felébresztése nem volt elég, hogy visszacsaljon. Újra vállat vontam , és kerültem fürkésző tekintetét. Felkacagott, és a mély, szexi hangjának hatására remegés futott keresz tül a testem en. — Szóval engem is megpróbálsz levegőnek nézni újra, h á th a felszívódok? - kérdezte némi hum orral a hangjában. Az ajkam ba haraptam , hogy el ne mosolyodjak, és a fejemet ráztam , hogy nem. - Tudom , hogy ez veled nem működik. - M iért vagy itt kinn, Pagan? M i a baj? - kérdezte csen desen. Vonakodva pillantottam rá. Annyira hihetetlenül gyönyörű volt, ahogy ott állt, és a mellkasán összekulcsolta a karjait. Sötét haja, amelynek végei begöndörödtek, úgy tűnt, táncra perdültek a szélben. - N incs m ié rt aggódnod - hazudtam . A fejét oldalra bil lentette, és rém es vigyorral nézett rám. - T ényleg? Bólintottam . -T ényleg. Kezeit m aga mellé csúsztatta, ahogy eltávolodott a fal tól, és egy lépést tett felém. - N em is zavar, hogy Kendrával táncolok? - kérdezte elfojtott suttogással. A fejemet ráztam, elnéztem mellette, és hátráltam , hogy elutasítsam a közeledését. Olyan erősen bám ult rám, hogy olyan ér zés volt, m intha valóban m egérintett volna. A szívem olyan erősen kalapált, hogy belesajdultak a bordáim . Tekintete a 130
ruhámról újra visszatért az arcomra. -T u d ta m , hogy a hal vány rózsaszín jól fog állni. A lányok többségének előnyte len, de rajtad tökéletes. Nyeltem , attól tartottam , hogy a szívem rögtön kiug rik a mellkasomból. N em akartam arra gondolni, hogy az, ahogy néz, testem m inden sejtjét életre kelti. - Tudod, nem akarlak úgy érinteni, ahogy K endrát. Iga zad van - szavai hidegzuhanyként hűtöttek le, és hátrálni kezdtem, m intha pofon vágott volna. Úgy éreztem, hogy megszakad a szívem, összezsugorodik, gyorsan levegőt vettem, attól féltem egy pillanatra, hogy megfulladok. K i nyújtotta a kezét, hogy megfogja az enyémet, és magához húzott. - Amikor megérintem K endrát, és beleremegek, folytatom a komédiát, hogy érdekel. H irtelen abbahagytam a próbálkozást, hogy kiszabadít sam a kezem, és rám eredtem . Ez volt az, am it hallani sze rettem volna. - Amikor az irántad érzett vágyaim fölött elveszítem az irányítást, és megengedem magamnak, hogy hozzád ér jek, ez felébreszti a bennem élő vadállatot, és attól félek, hogy teljesen elveszek. Olyan érzéseket váltottál ki belőlem, amelyeket sohasem éreztem még. Valami különleges tö r ténik - m egtorpant, és tekintete a szememről az ajkamra suhant - , amikor ilyen közel vagyok hozzád. - Ujjai be gyével lágyan m egérintette az ajkam, és én beleremegtem. Behunyta a szemét, m intha ez fájna. - És amikor te így reagálsz, m int ahogy m ost, m intha belülről marcangolna, ami igazán vagyok. 131
Kinyitotta a szemét, és olyan iszonyú erővel bám ult rám, amely megijesztett, és nem bíztam m ár benne annyira. - Te vagy az egyetlen dolog, amit mindennél jobban szeretnék a világon, mégis az egyetlenegy, amit nem kaphatok meg. M ert téged megszerezni teljességgel lehetetlen. Te nem jö hetsz velem, ahová megyek. Hirtelen megállt, és mindkét kezével megfogta arcom at. - Létem céljába nem fér bele egy társ. Az magányos és rideg. Idáig így tudtam . Aztán ami kor rád került a sor, m inden megváltozott. - Levette rólam a kezét, és hátrébb lépett, mintha végtelenül fájdalmas el keseredés fátyolozta volna be a tekintetét. - Menj, Pagan! Fuss, kérlek, fuss! N em az vagyok, akinek gondolsz. Nem egy intelligens, őszinte, tehetséges és jószívű srác. Amikor hallottam a szavaidat, védekezésem, mintha eltűnt volna, meleg hullám futott keresztül hideg ereimen. Tudni szeret néd, hogy ki vagyok én, de nem mondhatom meg neked. H a tudnád, nem kellene könyörögnöm, hogy menekülj. Felm ordult, és eltűnt előlem, visszavonult a sötétségbe. Képtelen voltam elengedni őt. Futottam utána, és váratla nul megjelent. D ühös tekintete m egrém ített, és megder m edtem. A harag úgy látszott, hirtelen eltűnt a szeméből, és elgyötört kifejezés váltotta fel tökéletes ívű arcvonásain. A lélegzetem is elállt az átalakulás láttán. -
N em érdekel, hogy ki vagy - m ondtam , miközben egy
lépést tettem felé. - N em tudsz elriasztani, és nem fogok elfutni. Hogy is szól az a dal, amit esténként énekelsz? „Te mégis maradsz velem. Kitartasz mellettem, mégis maradsz ve lem, kinyújtod kezed, és én ellököm. A hidegség nem neked való, 132
te mégis maradsz, velem maradsz, te mégis velem maradsz. Pe dig tudom, ez nem neked való.’’'‘ - Idéztem vissza szavait a sötétben. Az arca eltorzult a fájdalomtól. - M enj, Pagan! M ost. N em tudok uralkodni többé m a gamon - suttogta a sötétségben. M ég egy lépést tettem felé. Mély morgás tö rt fel a mell kasából, és magához szorított egy röpke pillanatra. Szája rögtön rátalált az enyémre. Fogaival az alsó ajkamba hara pott, és aztán gyengéden nyelvét a harapás helyére illesz tette. Amikor megéreztem első csókjának ízét, elkezdett forogni velem a világ. Valahogy tudtam m ár, hogy milyen ez. M egm arkoltam D ank ingét. Kellett, hogy szorosan hozzábújjak, végül megkapjam, amire annyira vágyakoz tam . Karjai szorosan fonódtak körém, és nyögést hallot tam a sötétségben, de nem voltam biztos benne, hogy ez az enyém vagy az övé volt. Az életem így teljessé vált. Semmi másra nem vágytam, semmi egyebet nem akartam , csupán ezt. Sötétség szállt le ránk, képtelen voltam felfogni, hogy mi ez pontosan, de még a gyönyör hullámai közepette is tudtam , hogy itt van. D ank csókjaival a nyakam felé ha ladt, és valamit m orm olt, amit nem értettem . Elengedtem az ingét, és m egragadtam az arcát, éhesen közeledett szája az enyémhez. Kezei lassan futottak végig a hátam on, és a bordáim felé csúsztak. A légzésem szaggatottá vált, amikor hüvelykujjával a m elltartóm alján időzött. D ank letépte ró lam a száját, hangosan zihálva. Beleremegtem, ahogy lát tam , hogy ugyanúgy vágyakozik rá, m int én. - N em lehet, Pagan! Pokolian szeretném, de nem lehet. 133
Egy kívülálló szemével úgy tűnt, hogy a focipálya köze pén, a hideg füvön üldögélek egyedül. A légzésem is egye netlen volt, és forgott velem a világ. Hol van Dank? A sze memmel kétségbeesetten kutattam utána a sűrű sötétben. M iért hagyott itt? Az eufória érzése eltűnt vele együtt, és fájt a testem az elvesztése miatt. - Pagan? - szólalt meg egy aggódó hang a hátam m ö gül. N em fordultam hátra, m ert felismertem Leif hangját. Azért jött, hogy megkeressen engem, és én itt ülök a hal vány rózsaszínű ruhám ban, amelyet egy másik srác ked véért vettem, egy elhagyatott futballpálya közepén. Lehet, hogy meg fogok őrülni. Letérdelt elém, helyes arcán féle lem és aggódás jelei látszottak. - Ú risten, rettenetesen megijesztettél! Azért jöttem ki, hogy megkeresselek téged, és látom, hogy elájultál, vagy elestél... Jól vagy? Sajnálom, Pagan! N em akartalak fel húzni. Kérlek! Kérlek, bocsáss meg! - eközben a kezemet szorongatta, de a testéből áradó melegség áthatolt a hide gen, amely egészen átjárt. Feltekintettem rá, tudtam , hogy m ondanom kell valamit. D e m it mondhatnék? - Semmi baj. Csak nem éreztem magam jól. A fejem - magyarázatképp megfogtam a fejem. - N e haragudj, de most haza szeretnék menni. - Felállt, és engem is felse gített, karjával átfonta a derekam oltalmazóan. Keresztül sétáltunk a pályán a csendben, a sötét parkolóba. N em tudtam biztosan, hogy vajon dühös vagy m egsértődött, de most csak arra vágytam, hogy egyedül legyek. Értelm em mel képtelen voltam felfogni, hogy mi történt de abban 134
reménykedtem, hogy D ank ott lesz a szobámban, és vár rám. Legbelül tudtam , hogy így lesz. Egész úton hazafelé egy szót sem szóltunk egymáshoz. Nem bírtam elviselni a csendet, de semmi módját sem lát tam, hogy elmagyarázzam, mi történt. Amikor bekanyarodott a kocsibeállónkra, leállította a motort, és aztán rám pillantott. -
Remélem, meg tudsz bocsátani nekem, hogy eny-
nyire felidegesítettelek! - m éltatlankodott, és felsóhajtott. - Itt vagyok én, aki K endra magánélete m iatt aggódom, miközben a hülyeségemmel m egsértem az egyetlen lányt, akit imádok. - Abbahagyta, és a fejét rázta. - M ég mindig nem gyógyultál fel abból a bajból, amit én okoztam. Sosem panaszkodsz emiatt, de én tudom , hogy még mindig nem vagy túl azon az összeomláson, és még mindig ezt dolgozod fel. N em tudom , hogy képes leszek-e valaha m egbocsátani magam nak, hogy ilyen hülyeségekkel traktáltalak, és ezzel annyira felidegesítettelek - a focipálya irányába m utatott a kezével
hogy kimentéi, és a felindultság hatására, ami
nek okozója voltam, elvesztetted az eszméletedet. K éptelen voltam tovább elviselni, hogy magát okol ja a történtekért. E rőt vettem magam on, hogy legyőzzem a tom paságom at, és megfogtam a kezét. - Leif, figyelj rám! Ami ma éjjel történt, az nem a te hibád! M ég magam sem vagyok biztos abban, hogy mi történt velem ma, de ezért senki sem hibás, talán csak én magam. Te semmiről, érted, semmiről sem tehetsz! A megkönnyebbülés apró jele csillant meg a szemé ben, amely hatására enyhült az arcán látható elgyötörtség. 135
Kezemet a szájához emelte, és megcsókolta. - Szeretlek, Pagan Moore! - és ezt a három szót ismételgette folyama tosan az éjjel. Tudtam , hogy én viszont nem mondhatom ezt neki, pedig nagyon szerette volna hallani. Egy dolgot tehettem csupán; felé hajoltam, és lágyan megpusziltam az ajkait, aztán m egfordultam, és kiszálltam a kocsiból. Az ajtó felé indultam , anélkül, hogy visszanéztem volna rá. A hálószobám üres volt, de valahogy ez nem volt szá m omra meglepő, a lelkem mélyén tudtam . Ma éjjel tör tént valami. N em tudtam , hogy mi, de tudtam , hogy igen fontos dolog. Odaléptem a székhez, ahol D ank mindig az éjszakát töltötte, és rákuporodtam . Ma éjjel nem fog eljön ni. Szükségem volt rá, hogy a közelében lehessek, és erre most nem volt más mód. A csend nagyon fájt, m intha tőrt döftek volna a szívembe, és forró könnycseppek peregtek végig az arcomon. Rettenetesen hiányzott a hangja, amely melegséggel töltötte be a szobámat. N em akarom, hogy elhagyjon. Az az ijesztő gondolat, hogy elmegy, összeszű kítette a teret, értelm ét vesztette az életem. A szőke szel lem, aki megijesztett, többé m ár nem tű n t olyan fontosnak. Iszonyúan fájt D ank hiánya. Képtelen voltam elviselni a csendet tovább, elkezdtem halkan énekelni a sötétségben: „Mégis maradsz. Kitartasz mellettem, mégis maradsz, ellö köm a kinyújtott kezed. A hidegség nem neked való, s te mégis maradsz, maradsz, maradsz. Bár tudom, hogy ez számodra nem jó..
136
TIZEDIK FEJEZET N em jött vissza. Egész hétvégére bezárkóztam a hálószo bám ba, és rá vártam , de többé nem jött. Hétfő reggel anynyira elkeseredetten keltem, öltözködtem, hogy m ajdnem kirohantam a kocsimhoz, hogy elszáguldjak az iskolába. Amikor anyu egyszer csak azt kérdezte: - Leif nem ugrik be ma reggel érted? - ekkor megmerevedett a kezem az ajtókilincsen, nem is tudtam , hogy m it válaszoljak. Egész hétvégén többször próbált hívni, mivel nem vettem fel, az üzenetrögzítőn hagyott üzenetet. M iután meghallgattam a töm érdek üzenetet, végül felhívtam, hogy megnyugtas sam, hogy épp ágyban fekszem, m ert beteg vagyok. O úgy gondolja, hogy ma reggel is ő fog iskolába vinni. Nagy ne hezen rávettem magam, hogy leüljek, és megegyem a reg gelimet, tíz perc múlva be is futott Leif. Valahogy sikerült nyugodtnak m utatkoznom , amíg be nem léptem az iskola főbejáratán. N em éreztem őt. N em volt itt. K endra morcos arckifejezése is m egerősített abban, hogy nem csak előlem rejtőzött el. Egész egyszerűen nem volt itt. M inden egyes órán, amely nélküle zajlott, növekedett bennem az üresség 137
és elkeseredés érzése. Leifben aggódás és elkeseredettség keveredett, ahogy engem figyelt, bár tudtam , hogy meg próbálja elrejteni. Ahogy kicsöngettek, rögtön kiléptem a könyvtárból, és egyenesen hazasiettem. Szükségem volt rá. De nem volt ott. Még két napot kellett elviselni nélküle. C sütörtökön abban a pillanatban, ahogy beléptem az angolirodalom-terembe, éreztem a jelenlétét. A melegség érintését azonnal érzékeltem, m ert annyira hozzászoktam a négy nap alatti hiányának állapotához. H átrapillantottam a terem ellenkező pontjára, ott üldögélt, és erőltetett m o sollyal nézett K endrára, miközben ujjbegyével az állának vonalát simogatta. K endra kéjesen kacagott fel, D ank közel hajolt hozzá, és valamit a fülébe súgott, aminek hatására a lány előrehajolt, és felnevetett. Felém lesett, és diadalittas önelégültséggel vigyorgott. Elkaptam a tekintetem róla, és Dankre néztem, aki úgy tűnt, nem hajlandó rám pillantani. K endrát nézte, és évődve mosolygott rá. D ank megcsókolt, és magam ra hagyott, teljesen felkavart, összezavart, és az tán négy napra eltűnt. M ost pedig úgy viselkedik, m intha semmi sem történt volna köztünk. Elkezdtem bám ulni azért, hogy végre visszanézzen rám, és a tudom ására hozzam, hogy jelen vagyok. D e nem rea gált. M iután képtelen voltam tovább odanézni, visszafor dultam , és elhagytam a term et. Leif még m indig ott ácsorgott az ajtó előtt, ahol elbúcsúztam tőle. Justinnal beszélge tett, és meglepett mosollyal az arcán nézett rám. -
Hé, csak nem felejtettél el valamit? - kérdezte, mi
közben a kezemért nyúlt. N em et intettem a fejemmel, és 138
rettenetesen féltem attól, hogy mások is észreveszik rajtam, hogy teljesen összeomlottam, m ert D ank összetörte a szíve met. Odaléptem Leifhez, és karjaimmal átfontam a derekát. O pedig szorosan magához ölelt. - Haver, majd a következő alkalommal folytatjuk - hal lottam , ahogy Justinnak m ondta a fejem fölött. - M i baj van? - suttogta a fülembe Leif, miközben még közelebb húzott magához. Sírni szerettem volna, am iért nem vagyok szerelmes belé. Ő teljesen belém van esve, és milyen egyszerű lenne ez az egész, ha szeretném. Ő soha sem bántana így, m int D ank. M iért nem tudom inkább őt szeretni? M ég közelebb húzódtam hozzá, attól féltem, hogy megérzi a gondolataimat, és bármelyik pillanatban lelép het. D e Leif nem érezte meg a szorongásaimat. M ég szorosabban húzott magához, és ölelés közben a fejét hozzám érintette. Elkezdtem zokogni, és elviselhe tetlen érzés volt, hogy az ő vállán egy másik srác m iatt sí rok. Leif egy olyan lányt érdemel, aki képes őt szeretni. Aztán a következő percben meggyűlöltem, mivel azt gon doltam , hogy ő azt hiszi, mennyire jó is hozzám. Aztán m a gam at utáltam , m ert tudtam , hogy tényleg túlságosan is jó. N em érdemiem meg őt, de mégis a karjaiban tart. Lehet, hogy nem vagyok belezúgva, de akkor is szükségem van rá. Fogalma sem volt arról, hogy milyen érzések kavarognak bennem , m intha egy darabot téptek volna ki a testem ből, m ert D ank elutasítóan viselkedett velem. - Mr. Brown, Pagan rosszul van. Az orvosiba kell m en nie. Elnézést, de nem bocsátanám meg magam nak, ha 139
most egyedül menne haza - magyarázta a tanárom nak, mi közben magához ölelve tartott. - Nagyon helyes, és aztán hazaviszi? - M r. Brown hang ja aggódással volt tele. - Igen, tanár úr. Az ajtó becsukódott mögötte, és a folyosó elcsöndesedett. N em szerettem volna az orvosiba menni, de tudtam , hogy nem bírom elviselni, hogy Leif az egész napot a folyosón velem töltse, miközben hozzábújok. Egy pillanatig sem volt kétséges, hogy ha ezt akarnám, megtenné. Egy kissé hátrébb húzódtam, hogy a szemébe nézhessek. Az arcán aggodalom ült, miközben az arcomon lévő könnyemet törölte le. - M i a baj, Pagan? - kérdezte csendesen. Nehezen, de sikerült elmosolyodni. - Azt hiszem, a fáj dalmas érzések m ár m egint feltörtek. Újra jól akartam érezni magam. De ez a hétvége rémes volt - vallottam be, fontos volt, hogy legyen ném i igazság abban, am it mondok. Bólintott, és újra a karjaiba zárt. - Ne haragudj, hogy én is hozzájárultam ehhez! N em bírom elviselni, hogy sírsz. Megöl - m ondta lágyan, és magához szorított. Leif volt az összekötő kapocs köztem és a való világ közt, a vigaszforrá som, különösképpen most, hogy épp csak túl vagyok azon, hogy összetörték a szívemet. Mi volt a leginkább félelmetes? Az, hogy még nem is tudom igazán, ki az, aki összetörte. Elm entem az orvosiba, de csak az angolirodalom-óra végéig m aradtam ott. Amikor m ár úgy éreztem, hogy job ban vagyok, megnyugtattam Travers nővért, hogy be aka rok m enni az algebraórára. Ez nem volt közös Kendrával 140
és Dankkel. M ajd csak túlesek rajta valahogy. Leif pedig »itt lesz velem a világtörténelem -órán, így könnyebb D ank jelenlétét kizárnom. Ahogy kiléptem a folyosóra, baljós érzések kezdtek kavarogni bennem , m intha valaki nézne, és ettől a karo m on felállt a szőr. K örülnéztem az üres folyosón, de senki nem volt ott. A torkom at félelem szorongatta, kénytelen voltam mély levegőt venni, hogy kissé lenyugtassam m a gam, m ielőtt az algebraórára mennék, és Travers nővértől elbúcsúztam. A szokásosnál lassabban indultam , azt sze rettem volna, hogy mások is legyenek körülöttem. Ahogy egyedül voltam a folyosón, visszatértek rémítő emlékeim is. K ülönösképp m ost lett volna szükségem arra a bizton ságérzetre, hogy D ank bárm ikor a segítségemre fog sietni. D e ő még rám se hederített, így hogy a fenébe jönne, ha egy szellem megtámadna? Az érzés, hogy ott van valaki, aki engem bám ul, egyre jobban fokozódott, ahogy a folyo són haladtam . M iért van az algebra term e a folyosó túlsó oldalán? A szemem sarkából körbesandítottam , de a folyo só még mindig üres m aradt. Egy jeges hideghullám csapta meg a gerincemet, és elkezdtem rohanni. N em láttam őt, de tudtam , hogy jelen van. A szívem m ajdnem kiugrott a helyéről. A tekintetem et az algebraterem ajtajára szegez tem. M ég mindig túlságosan messze volt, de tudtam , hogy ha kiáltanék, meghallaná valaki. A hideg egyre fokozódott, és a levegőt teljesen betöltötte, így egyre nehezebb volt lé legezni. M eg kellene állnom, hogy oxigénnel töltsem meg a tüdőm et, de ez túl sokáig tartana. 141
Egy ajtó hirtelen kinyílt a közelben, és az oxigénhiá nyom elmúlt, levegővel telítődött a tüdőm . A hidegség el tűnt. Elejtettem a könyveim, és a kezem a térdem re tettem, még több levegőt próbáltam a tüdőm be préselni, és őrül tem kalimpáló szívemet megfékezni. Lépések zajára tértem magamhoz, előrehajoltam futásra készen, amikor Danket pillantottam meg elhaladni mellettem. Az a valami, ami ül dözött, elmenekült előle. Szerencsére a szőke szellem nem vette észre, hogy D ank nem védelmez m ár többé. A szívem m ár nem dobogott a torkom ban, de fájt a visszautasítás. Felkaptam a földről a könyveimet, D ank eltűnő alakját néztem még egy darabig, m ielőtt a terembe indultam.
- H a nincs kedved, hogy elkezdjük a beszédem et írni, nem kell kapkodni - hajolt felém, és súgta a fülembe Leif. Pizzát rendeltünk, és összebújtunk a kanapén, együtt tévéztünk. Az az igazság, hogy nem igazán volt hangulatom , hogy a beszéden dolgozzunk. M indössze csak arra vágytam, hogy a Leif testéből áradó melegség megnyugtasson. Ahogy a kanapén ücsörögtem a barátom hoz bújva, sikerült m agam tól távol tartani a félelmet. Amikor Leif elmegy, egyedül kell bem ennem a szobámba. Az a gondolat, hogy egyedül leszek a folyosón történtek után, teljesen m egrém ített. M i után ma láttam , hogy úgy ballagott el mellettem Dank, m intha nem is ismerne, és nem érdekelné, hogy meggör nyedve állok levegő után kapkodva, teljesen kétségbe ejtett. 142
/\ kezemet Leif keze felé nyújtottam , és belekapaszkodtam. <) volt itt. Bár sejtettem, hogy nem tud megvédeni a pszi chopata szőke szellemtől. Csak D ank képes ilyen... valakit i ávol tartani. D e D ank nem volt velem. C supán Leif, és sze rettem volna még tovább élvezni a jelenlétét. Leif gyengé den fogta a kezemet, és csendben üldögéltünk. M ég abban sem voltam biztos, hogy m it is nézünk. Egyszer-egyszer fel nevetett hangosan, és az ő hangjára én is elmosolyodtam. Ö rültem , hogy boldognak látom. Teljesen el is felejtettem m ostanában, milyen ez az érzés. Telefoncsörgés szakította félbe a gondolataimat, és én a hangra felugrottam. M a éjjel ilyen szélsőséges állapotban voltam. Vigyorgott. - Csak a telefonom, nincs tűz! H űha, ma nagyon hirtelen vagy! A zsebébe nyúlt, és elővette a tele fonját. -
Halló?! - torpant meg - Pagannel vagyok most. É r
tem , de éppen a... M ost fejeztük be. - Leif bocsánatkérően nézett rám. - R endben, m ár indulok is! - m ondta, és a hom lokát ráncolta, miközben letette a telefonját. - Apa volt az. El kell m ennem érte a szerelőhöz, hogy elhozza anyu kocsiját, m ert azzal m ennek holnap reggel dolgozni. Addig nem tud lefeküdni, amíg el nem hozta, és egyébként is két műszakban kell holnap dolgoznia az állomáson. Felültem, és mosolyt erőltettem az arcomra. Anyukám még nincs itthon, és arra a gondolatra, hogy egyedül le szek, szívem szerint összegömbölyödtem és sírva fakadtam volna, de ehelyett összeszedtem magam. - H át, rendben, menj! H olnap is befejezhetjük a beszédedet. 143
A hom lokát ráncolta, és a keze hirtelen végigsiklott a hajam on, hüvelykujjával a fülem tövét birizgálta. - Nagyon feszültnek látszol. N em szívesen hagylak itt. M osolyogtam, és m egrándítottam a vállam. - Egyéb ként is szükségem lenne egy kis alvásra - hazudtam abban a reményben, hogy beveszi. Lehajolt hozzám, és lágyan megcsókolt. A nyaka köré fontam a kezem, és hosszan csó koltam. Leif a kezébe vette az arcom, és az arcához húzta. M agam ba szívtam a közelségének és melegségének bizton ságát. Tudtam , el kell engednem, hogy menjen, segítsen az apukájának, de mégis egyre szorosabban öleltem. H a elen gedem, az azt jelenti, hogy m ehet, és akkor én egyedül m a radok. M ég erősebben bújtam hozzá, nem érdekelt, hogy esetleg összetéveszti a biztonság iránti vágyamat a szenve délyes megkívánással. Leif mélyen sóhajtott fel, és lágyan magához szorított a kanapén, teljes testével hozzám simult. Sohasem jutottunk még el eddig azelőtt. D ank mindig ott álldogált valahol a közelben: m int egy láthatatlan erő, amely távol tartott Leiftől. N em lenne helyes, hogy a dol gok tovább fajuljanak. Az nem lenne fair, hogy abban a hit ben tartsam Leifet, hogy továbbfejlődhet a kapcsolatunk. M indig D ank jár a fejemben. Leif sokkal többet érdemel annál, hogy második legyen. Még ahogy m ost szorosan hozzám tapad, és hallom a légzését, így sem érzek annál többet, bármilyen furcsán hangzik, m int hogy biztonságot tud nyújtani. A keze a blúzom alá csúszott, és tudtam , hogy itt az idő, hogy leállítsam. Épp a m elltartóm alatt járt, ami kor kibontakoztam a csókjából. 144
- Ne! - suttogtam , és lassan levette rólam a kezét. A lég zése kezdett rendeződni, de éreztem, hogy a szíve erősen ver. Lassan felült, és kinyújtotta a kezét, hogy engem is fel segítsen. A kezével szórakozottan borzolta össze a kócos, szőke haját, és zavartan nevetett. - H űha - m ondta mosolyogva. N em is tudtam , hogy mit mondjak, m ert a „hűha”nem igazán fejezte ki azt, amit én éreztem. - N e haragudj, kicsit túlzásba estem - kért bocsánatot, miközben a blúzom at nézte, amely még mindig fel volt gyűrődve. M egigazítottam, és megnyugtató mosollyal néz tem rá. N e érezze úgy, m intha erőszakot követett volna el. - N e kérj bocsánatot. Csak egyszerűen abba kellett hagynunk, m ert apukád vár rád. Leif bólintott, a tekintete még mindig egy kicsit zavart volt, végül felállt. Belebújt a dzsekijébe, felkapta a könyveit és a kulcsait. - M inden rendben lesz, amíg anyukád hazaér? - kér dezte. Nevetni szerettem volna e kérdésre válaszul. Helyette csak bólintottam , és mosolyogtam. Azt mégsem m ondhat tam neki, hogy egy őrült szőke szellem meg akar ölni olyan okból, am it még nem is értek. Az ajtó becsukódott Leif m ögött, és ólomsúly neheze dett a mellkasomra. Arra gondoltam , hogy kimegyek, és egy kicsit álldogálok az udvarunkon, hogy lássam, mások házában hogyan gyúlnak fel a fények, és az embereket, akik ott belül vannak. N em tudom , hogy m iért, de biztonságban 145
éreztem magam attól, hogy a többi em bert láttam odabenn. Visszapillantottam a lépcsőre, de attól a gondolattól, hogy visszamenjek a szobámba, remegni kezdtem. Sétáltam egy kicsit, és megálltam a bejárati ajtónál. Addig álldogálhat tam itt, amíg anyu haza nem ér. H a bárm i történne, ak kor kiszaladhatok az utcára, és segítségért kiálthatok. Tuti, hogy mindenki azt gondolta volna rólam, hogy megőrül tem, de fel tudom hívni a figyelmet magamra. - N em hiszem, hogy ilyen drasztikus lépésekre lesz szükséged. Gyere fel, és feküdj le, Pagan! Itt leszek veled m egfordultam, m ert D ank hangját ismertem fel. Megkönynyebbülést és haragot éreztem egyszerre. Szerettem volna a karjaiba vetni magam, de ugyanakkor egy hatalm asat be mosni a tökéletes képébe. - Örülnék, ha egyiket sem tennéd! Csak feküdj le! hangjának hidegsége rosszabb volt még a félelemnél is. Rám sem nézett, hanem egy sportújságot lapozgatott, amit Leif felejtett nálam. Bakancsát az asztalra tette, miközben a szék támlájának támaszkodott. Könnyek szöktek a sze membe, de nem akartam előtte sírni. Ez olyan megalázó lenne, nem viselkedhetek így. Inkább gyorsan a szobámba siettem. A forró víz lemosta a könnyeimet, mialatt a tusolóban tovább időztem, m int általában. Itt nyugodtan zokoghat tam , anélkül, hogy látta volna. Egyszer csak elapadtak a könnyeim, és nem éreztem m ást tom pa fájdalomnál, el zártam a csapot, kiléptem a hófehér fürdőszobaszőnyeg re, körbecsavartam magam körül a törülközőt. Elkezdtem 146
nézegetni magam a tükörben. A szemem vörös volt, és megdagadt. A hatalmas mennyiségű meleg víz sem tudta lemosni rólam a szomorúságot, amely az arcom on látszott. Ő itt van, és én biztonságban vagyok. N ém i hálát éreztem. N em volt bátorságom megkérdezni, hogy m it keres itt. N em akartam , hogy sírni lásson. N em akartam , hogy meg tudja, fél órán át sírtam m iatta a tusolóban. Esetleg a szíve m et akarja ellopni vagy a lelkemet elvinni? N em tudhattam biztosan, de azt m ár semmi esetre sem engedhettem , hogy a büszkeségemet is elvegye. Szorosabbra fogtam magam körül a törülközőt, és a h á lószobámba m entem . Amikor beléptem, gondoltam , hogy üres lesz. D ank nem akar többé a közelemben lenni. D e a lelkem mélyén reménykedtem, hogy mégis ott ül a sa rokban lévő fotelben, kezében a gitárral. Újabb könnyek gyűltek a szememben. Ú rrá kell lennem ezen a lelki fáj dalmon. A rövid ujjú felsőmért nyúltam, de nem vehettem m agam ra, m ert ez D ankre emlékeztetett, és azokra az éj szakákra, amikor énekelt, miközben aludtam . Inkább elő vettem a hálóingemet, és belebújtam. Halvány rózsaszínű volt. Szom orúan elmosolyodtam, amikor rájöttem , hogy ez sohasem jutott előtte az eszembe. H irtelen le is vettem, és a padlón hagytam. Ezt sem viselhetem. Kinyitottam a szek rényem, és kivettem egy pólót, ami Leifé volt, és felvettem. Leif illata áradt belőle, és visszaidézte számomra azt az idő szakot, amikor D ank az orrom ra koppintott volna emiatt, de mégis magamhoz öleltem Leifet gondolatban, még ha a szívemben másképp is éreztem iránta. Odasétáltam az 147
ágyamhoz, és lefeküdtem, miközben arra a muzsikára gon doltam , amit m ár nem fogok hallani. Csend borult az egész házra, bár tudtam , nem vagyok egyedül. Figyelt. Nem akartam behunyni a szemem, abban reménykedtem, hogy mégis visszajön, leül a fotelébe, és zenélni fog csak nekem. Egyedül a vízcsap lassú csöpögésének hangja hallatszott be a fürdőszobából, egyébként az egész ház elcsendesedett. D ank hátha lenn van, m inden apró neszre felpattantam, és futottam volna az ajtóhoz. Azonban mivel éreztem, hogy valahonnan néz, le tudtam hunyni a szememet, és lágyan elszenderedtem. A muzsika beszűrődött az álmaimba. Az állandóan a fülemben motoszkáló, édes zene meggyógyította összetört szívemet. Mosolyogtam, kerestem a zene forrását, de sehol sem találtam. Csak egy gyönyörű álom volt.
148
TIZENEGYEDIK FEJEZET M ásnap reggelre D ank elment. Sejtettem, de leszaladtam a földszintre, hátha mégis m aradt. Teltek-múltak a napok, és D ank továbbra is úgy viselkedett, m intha nem is len nék a világon. Az iskolában folytatta a flörtölést K endrával. Láthatatlanná váltam, amikor feltűnt. Éjjel besétált a nappaliba, amikor elérkezett a lefekvés ideje, letelepedett a kanapéra, anélkül, hogy tudatta volna velem. Semmi ér telme nem volt ennek. Az se számított neki, hogy olyan sokszor próbáltam rávenni, hogy szóljon hozzám, mindig ném a m aradt. H a van olyan ember, akinek az a sorsa, hogy iszonyú mennyiségű megaláztatást kell elviselnie, akkor ne kem m ost aztán kijutott belőle. H a tényleg ki akar iktatni az életéből, hát legyen. Hagyom, hogy így történjen. -
N em fogadok el semmilyen kifogást! M ég ha szemé
lyesen kell elm ennem hozzátok, hogy felöltöztesselek, bi zony isten inkább megteszem! Aztán Wyatt felkap, és ha kell, a vállán cipel el a koncertre. N em viccelek! - M iranda csípőre tett kézzel állt, és teljes eltökéltség sugárzott a te kintetéből. Lehetetlen volt ilyenkor vitába szállni vele. 149
Wyatt csak röhögött. - Én szívesen elviszem, ha kell, de talán nem kellene ezt először Leiffel is megbeszélni? Egy általán nem vagyok biztos benne, hogy ő is akarná, hogy a csaját a vállamon hordozzam. M iranda széles mozdulattal leintette. - Kizárt, hogy bárm it is tenne, amit Pagan ne akarna. N eked nincs vá lasztásod, neked kell vinni őt, és az én dolgom Leif meg győzése és lefoglalása, amíg te megszökteted. Jóízűen nevettem, és magam is m eglepődtem, hogy milyen jól szórakoztam. - M it is jelent pontosan, hogy le foglalsz? - kérdezte Leif, miközben a keze a derekam köré fonódott. M iranda a szemeit forgatta. - M eg fogom magyarázni Pagannek, de nem fogadok el semmilyen ellenvetést. El fog jönni velünk ma este a koncertre, punktum! Leif szorosabban simult a csípőmhöz. - Tehát kapunk lehetőséget a tárgyalásra, hogy tisztázzuk a túsz szabadon engedésének feltételeit? - kérdezte incselkedve. Wyatt nevetett. - Feltétlenül! Leif rám nézett, évődő mosollyal az arcán. - N a, most fuss, és lássuk, el tudnalc-e kapni? Nevettem , és a fejemet ráztam. - N em ellenkezek, rend ben. Elmegyek, ha ez ennyire fontos M irandának. M irandából egy teátrális sóhaj tö rt elő. - D e jó, nem nagyon szerettem volna a meggyőzés eszközével élni. -
Pedig, de jó lett volna megnézni! - Wyatt diadalm a
san nevetett, és én pedig megpróbáltam nem gondolni arra, hogy épp m ost egyeztem bele, hogy elmegyek arra 150
a koncertre, amelyet a Cold Sóul ad a strandon. Látni fo gom D anket ugyanazzal a gitárral a kezében, amin nekem játszott oly sok éjjel, és hallani fogom a hangját, amely akko ra sebet ejtett a szívemen, de most több ezer emberrel együtt kell elviselnem. Bárcsak tudnám a módját, hogyan lehetne meggyógyítani. Úgy tűnik, nincs semmilyen m ód rá. - Fantasztikus lesz, Pagan! Tudom , hogy téged nem igazán érdekel D ankW alker, de hidd el nekem, hogy ele m entáris lesz! - Eközben M iranda Wyatt karja alá bújt, és ártatlan mosollyal nézett rá. - De ő képtelen három dologra koncentrálni egyszerre, m int te cicus, úgyhogy ne nézz ilyen szexisen, csak rám! mosolygott Wyatt, és megpuszilta a feje búbját. M ost, hogy láttam M iranda szemében a szerelmet, ahogy W yattre nézett, még jobban fájt a szívem. Én sosem fogom ennyire szeretni Leifet. D ank Walker nemcsak öszszetörte a szívemet, de még tovább gyötört. - Csak nehogy elkezdj csöpögni, amikor a rocksztár megjelenik a színpadon. H abár szeretem a zenéjüket, de rögtön meg fogom utálni, ha féltékenynek kell lennem rá. W yatt hangja évődő volt, de senkinek sem lehetett kétsége, hogy amit m ond, azt komolyan gondolja. Leif felnevetett. - N ekem nincs okom az aggodalomra Pagan miatt. A Cold Sóul nem olyan zenét játszik, ami neki bejön. Van egy olyan érzésem, hogy mi nem sokáig m ara dunk. M iranda Leifre nézett. - Csak ne adj neki semmi ötle tet, hogy kifogást találjon. N em viccelek. Én magam foglak 151
fenéken billenteni, ha csak véletlenül is a kijárat felé sandí tasz. - Leif hátrafordította a fejét, és nevetett. -
Nagyon örülök, hogy ilyen jó a humorérzéked
m ondta Wyatt vigyorogva - , a te karjaid sokkal nagyobbak, m int az enyém. Elkezdtem nevetni, de elszállt a jókedvem, amikor meg pillantottam Danket. Kendrával szemben állt, aki hátával a falnak dőlt, miközben D ankre mosolygott. Lehajolt a lány hoz, és a fülébe súgott. Iszonyú erőfeszítésembe került, hogy ne fakadjak sírva, hogy ilyen intim itást láttam kettejük közt. A légzésem elkezdett akadozni a fájdalomtól, amit a szívemben éreztem. Leif észrevette a változást rajtam, m ert közelebb húzott magához, és gyengéden cirógatta a kezem. Amikor eltávolodtunk D anktől, könnyebb lett a légzésem.
Az esti szellő szokatlanul meleg volt ahhoz képest, hogy késő ősz volt. A hatalmas ragyogó fényekkel kivilágított színpadot, amely a strandra nézett, deszkapalló vette körül. T öbb ezer em ber töltötte meg a homokos partot. Ö röm ujjongás hangzott mindenfelől a tömegből. Egy tucat kö zépiskolást m ár elvittek, m ert fiatalkoruk ellenére lerészegedtek. N em ők az elsők és nem is az utolsók ma este. Szorosan kapaszkodtam Leif kezébe, miközben a töm egen át nyomultunk, követve M irandát. Megszervezte, hogy az apukája cége beszerezzen néhány exkluzív helyre szóló je gyet, egy nagy sátor alá, ahol az árak sokkal drágábbak. 152
Nem szívesen csatlakoztam volna a tömeghez a hom okban, de M iranda ezt is m egoldotta. M egálltunk a bejáratnál. - M iranda W outers és három vendég - m ondta fennhélázón, de így csak akkor viselkedett, amikor be akarta vetni apukája hatalm át. Ez nem túl gyakran fordult elő, és m ost is csak azért, hogy gyorsabban kapjuk meg a jegyünket. H aroldW outers tulajdonában volt aW outers Realty. A m e gye m inden jelentős ingatlana aW outers Realty birtokában volt. Egyszóval az övé volt a város. - Rendben, erre Miss W outers - m ondta egy fiatal nő, miközben megfordult, és felvezetett bennünket egy olyan helyre, ahonnan tökéletesen ráláttunk a színpadra. Nagyszerű. Nemcsak, hogy hallanom kell a hangját, amely olyan eszeveszettül hiányzott, hanem még ráadásul jól is fogom látni őt! Leifre pillantottam , akinek éppen le esett az álla, hogy milyen jó helyen fogunk ülni, és aztán lelkesen mosolygott rám vissza. A fejfájás színlelése nem m űködhetett. M iranda csak csettintett egyet, és Leif úgy tűnt, tényleg le van nyűgözve a tökéletes helyektől. - M ár fel is vagyunk mindnyájan dobódva! H át erről beszéltem! - vigyorgott Wyatt, és a tökéletesen elrendezett büféasztal felé tekintett, amelyet a sátor végén állítottak fel. - Fiúk, ehettek, amennyi csak belétek fér! M enjetek, és ne csorgassátok itt a nyálatokat! - m ondta M iranda elége dett mosollyal az arcán. Wyatt cuppanós csókot nyom ott M iranda szájára, és Leifre pillantott. - Gyerünk haver, tám adjuk meg ezt a ka jahegyet! - Leif felém fordult, m intha engedélyt kért volna. 153
Bólintottam. Úgy viselkedett, m int egy öleb. Lehajolt hoz zám, egy gyors puszit adott a számra, és Wyatt nyomába eredt. - N e nézz rám úgy, m intha egy füstös lebujba hoztalak volna! Gyerünk, csajszikám, lazulj m ár el, és érezd magad jól! - Mosolyt erőltettem az arcomra, de ennek hatására M iranda még komolyabb arcot vágott. - M i van veled, Pagan? Annak idején le sem vetted a szemed Dankről, és olyan bolond rajongás volt a szemedben. M ost meg, ami kor találkozol vele, úgy nézel ki, m int akit a rosszullét ke rülget. M egbántott téged valamivel? Ez az, am iért nem akarsz itt lenni? Még hogy megbántott? Sohasem tudhatja meg, hogy milyen csúnyán bánt el velem Dank. A fejem ráztam, és megpróbáltam meggyőzőbben mosolyogni. - Persze hogy nem. Csak rájöttem, hogy mekkora egy gyökér. N em stimmelnek vele a dolgok, olyan hidegség árad belőle, és nem szeretem, ha a közelemben van. - A partnak csapódó hullámok irányába bám ultam . Attól féltem, ha mélyebben a szemembe néz, észreveszi a fájdalmamat. - H át, igen! Szerintem van igazság abban, amit a hideg ségről mondasz. Van benne valami keménység, nem evilági. Fogalma sem volt róla, mennyire nem e világi! A szellő kezdett lehűlni, és a sátor alatti helyeket is el foglalták. Bárhol máshol szívesebben lettem volna, m int itt, ezen a helyen, ahol jól fogom látni a színpadot, amelyen D ank ham arosan megjelenik. A fények kialudtak, és a tö meg egyre vadabbul üvöltött. Leif a vállamra tette a kezét, 154
cn pedig hozzábújtam, abban reménykedtem, hogy a kö zelsége átsegít m indenen. A dobszóló és az elektromos gi tár hangjára olyan vakítóan villantak fel a fények, m intha tűzijáték lenne a fejünk felett. A három tagú fiúbanda tű n t fel a színpadon. Az egyik szőke, hosszú hajú srác a dobok mögött ült, a másik kettő a színpad két sarkán gitárral a ke zében állt. A zene betöltötte az éjszakát, kiáltásokat lehetett hallani a strand felől. A part annyira megtelt emberekkel, hogy nem lehetett látni a homokot. Egy hangos ütés és füsteffektus hatására felpattantam . Az ujjongás és az üvöltözés egyre fokozódott. D ank lépett elő a füstből, és a színpad kitisztult. Láttam , ahogy sötét hajfürtjeivel játszadozott a szellő, a színpad közepén lévő mikrofonért nyúlt. A kezébe vette, és aztán közvetlenül a sátor felé fordult. Felém ... „Azt szeretnéd, ami nem lehet a tiéd, látom a szemeden. A fájdalom, mely betölti éjszakáid, az én hazugságaim tenge re. Kinyitottam neked az ajtót, hogy menj el, szaladj! Hidd el, jobb lesz így, habár szeretném, hogy maradj. Törvényt szegtem, a helyes útról letértem, de tudom, miattad megérte. Kérlek, engedj mennem, mielőtt még túl késő nem lesz, s a szerelem gyűlöletbe nem vész. M enj el tőlem, mielőtt még nem tesz tönkre a vád, hogy nem viszlek magammal oda, hová jönnöd lehetetlen, a poklon át. Menekülj el tőlem, kérlek, fuss el előlem, mert ahová viszlek, az nem a való, s az az út számodra nem járható. Nincs rá mód, hogy velem tarts. A z életet adtam, kedvesem, amikor a halálod volt kezemben. Menekülj el tőlem, kérlek, fuss el előlem. 155
Ahogy látom az életed', tudom, hogy itt boldog leszel. E z az, amit érdemelsz, te ide tartozol, az én világomban elveszel. A m i kor megismertelek, azt hittem, hogy én mentettelek meg, de nem, valójában te mentettél meg engem. Most elfordulok, és hagylak, menekülj el tőlem, bár képtelen vagyok feledni a szenvedélyt, mi érintésedtől lángra lobbant bennem. Bántani nem akartalak, de másképp elűzni nem tudlak. Menekülj el tőlem, kérlek, fuss el előlem, míg nem tesz tönk re a vád, hogy magammal vittelek a poklon át. Menekülj el tőlem, kérlek, fuss el előlem, míg nem tesz tönkre engem a vád, hogy magammal vittelek a poklon át. E zt az utat csak egyedül járhatom, hogy velem tarts, azt nem várhatom. Eletet adtam, kedvesem, amikor halálod volt kezemben. Menekülj el tőlem, kérlek, fuss el előlem!” A kezem elkezdett remegni az ölem ben. Le sem vet te rólam a szemét. A szavai nekem szóltak. N em sikerült levegőt vennem , fájdalom szorongatta a torkom at. M iért teszi ezt? H át még mindig nem gyötört eleget? Könnyek gyűltek a szemembe, m indjárt sírva fakadok, a könnyek végiggördülnek arcom on, és nyilvánvalóvá teszik a baráta im számára is, hogy D ank szavai milyen mélyen érintették meg a szívem. N em tudhatják meg! Senki sem tudhatja meg! Felpattantam , és elm entem . K éptelen voltam ott ül dögélni, és tovább hallgatni. Elkeseredett m ozdulatokkal próbáltam átverekedni m agam at a rajongó töm egen. Ak kor kapok m ajd csak levegőt, ha mielőbb el tudok innen szabadulni, és végre minél messzebb kerülök a szavaitól. 156
Egyszer csak sikerült kilépnem a sátorból, és elkezdtem futni a sötétség felé. El a félelem elől. N em D ank rém í tett m eg, hanem a szavai. El fog hagyni. Ö sszeszorult a gyom rom erre a gondolatra, és még gyorsabban kezdtem futni, amíg el nem értem a hom okos partszakaszt, amely sötét és üres volt. A zene hangja a távolba veszett, hirtelen visszanéztem, hogy lássam, nem követett-e L eif vagy M i randa. Senkit se láttam . Teljesen egyedül voltam. Levegő u tán kapkodtam , és térdre estem. Végre kitört belőlem a zokogás, amelyet azóta fojtottam m agam ba, am ióta D ank elkezdett énekelni. Forró könnyek áztatták az arcom at. A mellkasom annyira szúrt, hogy képtelen voltam mély levegőt venni. Az éjszakai hőmérséklet hirtelen több fokot zuhant. N em a fájdalom jelezte a szellem érkezését, amely akadá lyozott a légzésben, hanem a jeges hidegség. Lassan for dultam meg, tudtam , hogy itt van a szőke szellemlány, és engem néz. M egéreztem a jelenlétét. Ő volt a jeges félelem. A fájdalmat, amit D ank okozott, rém ítőbbnek éreztem en nek a szellemnek a fenyegetésénél is. Felálltam, hogy far kasszemet nézzek vele, a félelem helyett dühöt éreztem iránta. Az ő megjelenése borította ki D anket is, és ezért én is szerettem volna bántani, hiszen része volt abban a fájda lom ban, amit a szívemben éreztem. Amikor rápillantottam , szőke haja szabadon lobogott a szélben. -
M it akarsz tőlem? - üvöltöttem, miközben folytak a
könnyeim. Egy lépést tettem felé, a kezemet ökölbe szorí tottam . N em akartam, hogy azt higgye, meg tud ijeszteni. 157
Azt akartam, hogy azt gondolja, többé nem tud m ár megré míteni. Csilingelő nevetése betöltötte a sötétséget. - Itt az idő - mondta, és hangja egyre nagyobb iszonya tot váltott ki belőlem. - Mire? Hé? Tudod egyáltalán? Védd a nyavalyás éle tedet, és takarodj a pokolba! - közelebb léptem hozzá, el akartam kapni a grabancát, pedig tudtam , hogy ebből sem mi jó nem származik majd. Csilingelő nevetése mély, gonosz röhögéssé változott. Itt az idő, és ő megszegte a kedvedért a törvényt. - A neveté se elcsendesedett, és újra rám emelte tekintetét. - Miattad. Megszegte a törvényt a kedvedért! M iért éppen miattad? Mi van benned? Egy egyszerű emberi lénnyel tett kivételt. Pedig végtelenül egyszerű, de neki mégis olyan nehéz megtennie. - Behajlította a mutatóujját, és így hívogatott. - Gyere csak közelebb, majd én rendbe hozom a hibát. - Nyeltem egyet, és a félelem visszatért, és lassan teljesen letaglózott. Eszem be jutott, hogy Dank is említette, hogy azért jön ez a szőke szellem, hogy helyrehozza a hibát. - Milyen hibát? - kérdeztem. Előrehajtotta a fejét, m intha szeretne közelebbről megnézni. - Te más vagy, m int a többiek. Úgy sejtem , ez keltette fel az érdeklődését irántad. A léte m eglehetősen egyhangú. Nehezen tudtam megfékezni magam , hogy ne essek neki, mivel tudtam , hogy keresztül tudnék m enni raj ta. Ő éppen azt akarta, hogy még jobban megközelítsem. N ekem viszont szükségem volt arra, hogy m egtartsam a 150
távolságot. A fejemet ráztam , és egy lépést hátráltam . Egy szempillantás alatt ott term ett előttem, és a légzésem kez dett akadozni... M egpróbáltam még egy lépést tenni hát ra, de egy jéghideg kéz megragadta a csuklómat, és olyan erővel vonszolt magával, hogy képtelen voltam a hullám ok erejével szembeszállni. A hideg, sós víz első érintése meg ijesztett. Ez valódi. És m ost teljesen egyedül vagyok, senki sem hall engem. Elkezdtem kétségbeesetten rúgkapálni, küzdeni, de to vábbvonszolt befelé láthatóan könnyedén. Semmi esélyem sem volt, hogy életben maradjak a mély vízben. A hullámok egyre nagyobbak voltak, és vitt, egyre befelé. Bele fog foj tani a tengerbe. Vajon m ért nem öl meg egyszerűen, ahogy az iskola folyosóján próbálkozott, m ielőtt D ank megfékez te? A fények és a zene hangja a távolba veszett. Egyedül vagyok, és senki sem fog megmenteni. Különös, de még kiáltani sem akartam. T öbbé m ár nem féltem a haláltól. Csak szerettem volna elbúcsúzni. Behunytam a szemem, a víz m ár az arcomig ért, és a kö vetkező hullám m ár teljesen elnyelt. Ahogy hagytam, hogy testem lassan elernyedjen, és elfogadtam a sorsom at, hal lottam , hogy valaki a nevemet kiabálja. Valaki mégis rám talált? Elkezdtem kiszabadulni a szorításából, és kiáltani, és felderengett, hogy ő azok közül való, aki elveszi az életet. Le kell nyugodnom. Bárki is jött értem , azért jelent meg, m ert nem érdemiem ezt a sorsot. Egy kis fénycsóva világította meg a sötét vizet, és a csuklóm at szorító jéghideg fogás hirtelen lazult, majd 159
elengedett. A víz felszínére evickéltem, és kifulladt tüdőm be levegő áramlott. - Ne! Azt mondtam , hogy ne! Ez az én döntésem volt, és én szegtem meg a törvényt, a hiba is az enyém. N em hagyom megtorlás nélkül a beavatkozásodat. Itt fejezd be, most! Ki szerettem volna nyitni a szemem, hogy lássam Danket. H allottam a hangját, de a sós víz nagyon csípte a szemem, és ez lehetetlenné tette. A következő hullám újra betem etett, kétségbeesetten kapálóztam, ahogy az orrom tele lett vízzel. Meleg karok fonódtak a derekam köré, és én beléjük kapaszkodtam, tudtam , hogy az ő karjai azok. M ost m ár biztonságban vagyok. A fejem kibukkant a víz alól, és alig kaptam levegőt a sós víztől. - H add lássam! - D ank a szememet törölgette egy hi deg ruhával, és lassan m ár el is m últ a csípő fájdalom a szememből, ahogy köhögni kezdtem. Elmúlt, m intha nem is nyomtak volna a hideg tenger hullámai alá. Végül meg pillantottam D ank arcát. A karjaiban tartott. - Pagan, miért? - behunyta a szemét, hom lokát az enyémhez érintette, és mély levegőt vett. - M iért? Tudod, hogy mindig a nyomodban van. M egérezted. M iért jöttél ki ide egyedül? M eg akartad keresni? Azt hitted, hogy ha egyedül nézel vele szembe, akkor majd választ kapsz? A fejemet ráztam, és mélyen a szemébe néztem , oly kö zel volt m ost hozzám. - N em , csak egyszerűen el akartam szökni. Szükségem volt arra, hogy egyedül legyek a gon dolataimmal. Hogy lássalak... - fejeztem be, nehogy még m ást is mondjak. 160
Szomorú mosoly futott át az arcán. - Csak annyit tehelett, hogy m egpróbált megölni téged. Azért, hogy valóban szembenézz a halállal. D e a H alálnak is el kellett volna jön nie, és elvinni. Az viszont nem fog m egtörténni - fejezte be, és levegőt vett, m ielőtt az ajka a fejemhez ért. M ajd az arcomat érintette, m ielőtt a számnál hosszasan elidőzött. R ettenetesen vágyom arra, hogy megcsókoljalak, de nem lehet - lágyan felkacagott. - Te haszontalan lány. Te anynyira más vagy, m int a többiek, akiket eddig megismertem. - M egérintettem az arcát, előrehajoltam, hogy ajkammal megérintsem az övét, de hátrahúzódott, és a fejét rázta. N em - suttogta - , ne tedd! N em tehetem . Te annyira kü lönleges vagy! A vágyam irántad annyira erős, hogy legyőz, és elveszítem a józan eszem, elfelejtem, hogy mi a legjobb neked. N em kockáztathatok megint. - N e hagyj el! - könyörögtem. Ujjbegyével m egérintette ajkaim. - N em foglak. Leg alábbis éjjel.
161
TIZENKETTEDIK FEJEZET —iV lit csináltál a hétvégén? Leif m ondta, hogy nem érez
ted jól m agad a koncert után. Azt hittem , hogy sikerül vala mit m egtudni rólad. D e nem jött össze. A Cold Sóul félel metesen jó volt! Érdemes lett volna még m aradnod a kon cert után. M egism erkedtünk a banda tagjaival, az énekes, D ank kivételével. Ő ham arabb lelépett. N em számít, el képesztő volt. M eg fogom puszilni aput, hogy ennyire jó helyre szerzett jegyeket! - M iranda karolt belém, miközben be nem állt a szája. Alaposan körülnéztem a folyosón, hogy felfedezzem a sok arc között Dankét. - Kit keresel? - volt M iranda hangjában némi él. D ank nem volt sehol a tö megben, K endrát láttam, de nyíltan Justinnal flörtölt. Ez nagyon különös volt. -
L áttad D anket ma délelőtt? - kérdeztem, miközben
M irandára néztem, és azért fohászkodtam, hogy nehogy túl nagy feneket kerítsen a kérdésemnek. A hom lokát ráncolta. - D anket, azaz D ank Walkert, a Cold Sóul énekesét?
162
Bólintottam, és a szekrényeket néztem. - Igen, D anket ismételtem. M iranda zavarodott arckifejezése rettenetesen meglepett. - Te megint bevettél abból a gyógyszerből, édesem? M i a csodáért kellene a Cold Sóul énekesének itt lennie? Valami nagyon nem
stimmel! H irtelen elkezdtem
bepánikolni. - Jó reggelt - m ondta Leif, amikor odaért hozzám, és karjait a vállaim köré fonta. M iranda aggodalmas mosollyal az arcán tekintett rá. Jó reggelt, Leif. Olyan cuki, ahogy hozod a könyveit, és együtt érkeztek. N em gondolod, hogy továbbadhatnád W yattnek a tapasztalataidat? - Ez ki van zárva - kuncogott Leif, és gyengéden simo gatta a vállam. N orm ális körülmények között is sokat segí tett a közelsége, hát még m ost, amikor a pánik ilyen közel volt hozzám. Akkor is meg kell tudnom , hol van D ank, és m iért tűnik úgy, hogy M iranda nem érti, hogy miről be szélek. Leifre pillantottam . - Találkoztál ma m ár Dankkel? ugyanaz a zavart kifejezés jelent meg az arcán. - Kivel? - kérdezte ugyanolyan furcsán. -T ő le m is ugyanezt kérdezte. Szerintem valószínűleg ma reggel is bevett abból a fájdalomcsillapítóból. Még mindig vannak fájdalmaid? T ud róla az anyukád? M ert, csajszikám, igencsak össze lehetsz zavarodva, ha azt hi szed, hogy D ank itt van az iskolában. - M iranda és Leif úgy nézett rám , m intha komoly aggodalomra adnék okot 163
a kérdéseimmel. Ekkor K endrára pillantottam , akit éppen Justin ölelgetett. -
K endra Justinnal jár? - kérdeztem , csak úgy lazán,
legalábbis reméltem, hogy sikerült így feltenni a kérdési, nem szerettem volna, ha a növekvő pánikom at észrevették volna. Leif elképedése csak egyre fokozódott. - M ár hónapok óta randiznak. Jól vagy, Pagan? M osolyt erőltettem az arcom ra, és bólintottam . - Ja, persze, csak elfelejtettem. Jól vagyok. Csak előbb el kell m ennem a mosdóba az első óra előtt. —Lábujjhegyre áll tam , egy puszit nyomtam a szájára, és m ár el is viharzottam a másik irányba. Szükségem volt a rra , hogy eltűnjek a fürkésző tekintetük elől. Elgondolkodtam . D ank elment, és senki sem emlékszik rá. A mosdó hál’ istennek teljesen üres volt. Ledobtam a könyveim a nedves pultra, és a falnak dőltem , hogy egy kicsit megerősítsem magam. A szívem olyan eszeveszetten kalimpált, hogy féltem, hirtelen leáll. Valaki belépett, és én m egfordultam, hogy bemenjek az egyik vécébe. Szükségem volt egy kis magányra a közelgő m entális összeomlásom miatt. De aztán két lépés után rájöttem , hogy a mosdó aj taja egyszer sem nyílt ki. Lem erevedtem , mély levegőt vet tem, és aztán hátrasandítottam , hátha foglalt a másik. Egy sötét hajú tinédzser sietett a falon keresztül. M egfordul tam, egy lépést tettem felé, és észrevett engem . Láthatóan meglepődött, hogy én látom őt, és egy halvány mosoly je lent meg az arcán. 164
-
Ki vagy? - kérdeztem, de csak nézett rám. - Tudsz
beszélni? - Többé m ár nem foglalkoztam azzal, hogy ki zárjam őket. Lehet, hogy ők tudják a választ a kérdésemre. A fejét rázta, és a mosolya eltűnt, szomorúság váltotta fel.
Közelebb jött hozzám, kinyújtotta a kezét, és m egérintette a hajam at. Semmi. Se remegés, se jéghidegség. Olyan volt, mintha itt sem lenne. Olyan volt, m int azok a szellemek, akikkel egész életem ben találkoztam. - M iért nem tudsz beszélni? - kérdeztem. Arrébb lépett, hogy szembekerül jön velem. A fejét rázta, m intha korrigálni szerette volna a kérdésemet. - N em szabad beszélgetned velem, vagy nem tudsz? - nem féltem tőle. Tudtam , hogy nincs ereje hozzá, hogy bántson. Egyre izgatottabb lett, és ismét a fejét rázta, és lassan hátrált. Egy lépéssel közelebb léptem hozzá. - Kérlek, szeretnék m egtudni valamit, és szerintem, te tudsz nekem segíteni. Az arckifejezése félelmet árult el, és csak a fejét rázta egyre, miközben hátrált, m intha tőlem ijedt volna meg. - Kérlek! - könyörögtem, és az utolsó kérésemre válaszul megfor dult, és eltűnt a falon keresztül. A falat bám ultam , amíg hirtelen ki nem nyílt a m osdó ajtaja, és be nem lépett egy elsős lány. M egtorpant, és alaposan végigmért. Úgy nézhettem ki, m int egy őrült, ahogy o tt álltam, és az üres falat bám ultam . M egnyugta tásul rám osolyogtam . Rem élem , ennek a kis incidensnek a híre nem fog futótűzként terjedni az iskolában. N em m intha nagyon érdekelne, hogy az em berek rólam beszél nek. Csak egyáltalán nem hiányzott, hogy M iranda és Leif 165
tovább aggódjanak m iattam . K ülönben is tu d n i akartam az igazat, és m ár belefáradtam , hogy D anktől várjam a választ. A fiatal szellem nem tu d o tt segíteni nekem, hogy m iért nem , azt nem igazán értettem . Azonban az volt az érzésem, hogy ha kitartóan kutatok, ham arosan találok valakit, aki elmondja. A folyosó m ár teljesen kihalt volt, ami azt jelentette, hogy lekéstem az angolirodalom-órát. Újra éreztem a fájdalmat, amikor arra gondoltam, hogy az órát Dank nélkül kell ki bírnom. M ég amikor itt volt, akkor is levegőnek nézett, de legalább hallhattam őt, érezhettem a nézéséből áradó me legséget. M ost m ár ez az apró vigaszom sem lesz! D e az volt a legfájdalmasabb, hogy úgy tűnt, senki sem emlékezett rá. Ez olyan volt, mintha sohasem létezett volna. Az ajtó előtt álltam. Elviselhetetlennek éreztem, hogy bemenjek. A ke zem a gyomrom fölé tettem, hogy benn tartsam a kitörni ké szülő fájdalmat, és a falnak dőltem. Az üres folyosót bámul tam, és azt kívántam, bárcsak megjelenne egy másik szellem. De a folyosó csendes és üres maradt. Ez az első alkalom az életem során, hogy én próbálok szellemeket találni, de egy sem volt hajlandó felbukkanni. H a egy olyan helyre mennék, ahol csak úgy nyüzsögnek a szellemek, akkor mindegyiket kifaggathatnám. Addig kérdezősködnék, amíg nem találnék valakit, aki tud beszélni, és hajlandó válaszolni is. A mosdó beli eset a fiatal szellemmel azt mutatja, hogy ő tudott volna beszélni, ha akart volna. Meg volt ijedve. De mitől félt? M i től kell a szellemeknek félniük? M ár úgyis meghaltak, vagy legalábbis a testük. 166
A kórház - suttogtam félhangosan. Eszembe jutott az a hely, ahol végtelen sok szellemet láttam. A kórház teli van bolyongó lelkekkel. M egfordultam , és az iskola bejárati ajtaja felé indultam . Be fogok menni, és elkezdem kifaggat ni az összes szellemet, akit csak találok. Valamelyikük csak szól hozzám. Ki fogom deríteni, hogyan találhatom meg Danket. O valóság volt. Én emlékszem rá. Szeretem őt, és meg fogom találni. - Miss Moore? A term ünk erre van - szakította félbe gondolataim at M r. Brown hangja, és kénytelen voltam megállni, m egadóan sóhajtottam , m ielőtt visszafordultam volna, hogy szembenézzek az angolirodalom-tanárral. - Igen, tanár úr, m ost akartam jelentkezni, hogy késtem - mosolygott, és a fejét ingatta. - N em szükséges, de most aztán hajrá, fogjunk hozzá, m ert vár ránk az igazi szépség, amely m int ön is tudja, mindig fikció. Gyerünk, haladjunk! hátrébb lépett, és várta, hogy előbb én lépjek a terembe. Én viszont még mindig azon tipródtam, hogy megforduljak, és az ellenkező irányba egérutat nyerjek. De tudtam , ha anyut felhívják a suliból, hogy lógtam, rettenetesen dühös lesz, és akkor aztán alig m arad esélyem, hogy megtaláljam Danket, mivel a tanév hátralévő részét szobafogságban tölthetem. Beléptem a terem be, és az üres megszokott helyem felé sétáltam az ablak mellett. A m ögöttem lévő szék is üres volt. H átrapillantottam K endrára, és a m ögötte lévő szék re, de azt Justin foglalta el. Épp hogy megjelent, és máris átvette D ank helyét. U ndorító, hátrafordultam . Hogy bír ta D ank m egérinteni és csókolgatni ezt a csajt, aki ilyen 167
könnyen m ár el is felejtette, hogy létezett? Én viszont nem felejtem. O hogy képes erre? Hogyhogy nem érzi a hiánya m iatt azt a hatalmas fájdalmat, amit én? D ank túl jó volt neki! M iért pazarolt annyi időt erre a tyúkra? Leteleped tem a helyemre, és m agam ba fojtottam a hirtelen feltörő érzéseket. Alig bírtam végigülni ezt az órát nélküle. - A mai olvasási feladatot mindenki csendben, a helyén csinálja. N e beszélgessenek a szomszédjukkal. Szeretném, ha teljes némaságban szívnák magukba az írott szavak szép ségét. Fogadják be! Engedjék, hogy az ereikbe hatoljon, és töltse el önöket azzal az áhítattal teli kíváncsisággal, amely ott ragyog a tekintetükben. - Nyögések szakadtak fel, és töltötték meg a term et. - Pszt. Pszt. Pszt. H add ragadjanak magukkal bennünket a szavak, kerüljünk a szépségük ha talmába! - Folytatódott a mocorgás, a hangos lapozgatás hangja töltötte be a term et. Ez m ost a legtöbb diák számára jó lehetőség volt a könyv fölötti lazításra. Én kinyitottam a magam ét, szerettem volna találni valamit, ami elvonja a fi gyelmemet Dankről. Amikor végre túl leszek ezen a napon a suliban, elmegyek a kórházba, és elkezdem a keresgélést. - Pfuj, ez a költői marhaság - hallatszott egy morgós hang a terem végéből. M r. Brown felpillantott a kezében lévő könyvből. - Ó, igen, M r. Kimber, nagyon kedves öntől, hogy hozzászó lásával megtisztel. - M ég nagyobb nyögések, mozgolódás vette kezdetét, közben sikerült megtalálnom azt az oldalt, amely a táblán szerepelt. William W ordsworth műve volt. Kis híján csalódott sóhaj tö rt fel belőlem. N em igazán a 160
romantika első korszakának tanulmányozása volt m ost m inden vágyam. Hová tűntek azok a tragédiák, amelyek annyira megérintettek? - M i közünk van ehhez a szeméthez manapság? - je gyezte meg valaki pimasz, tiszteletlen hangon. Kuncogás tám adt a terem ben. - Csend. C send... - m ondta valaki a padot ütögetve. M r. Brown ismét felnézett egy kissé idegesebb kifeje zéssel az arcán. - U raim , ha az em ber nem tanulja meg a híres rom antikus költők verseit, hogy fogja m egtanulni, ho gyan kell egy hölgynek udvarolnia majd egy napon, akibe szerelmes lesz? Biztosíthatom önöket, hogy okostojás bará tunknak nincsenek a tarsolyában magvas gondolatok ilyen helyzetekre. - Szavai hatalmas derültséget váltottak ki. Én is igen jól szórakoztam, ahogy elképzeltem okostojás lírai udvarlását, nem igazán tű n t meghatónak. Rápillantottam a versre, amit olvasnunk kellett, és kétoldalas dolgozatot kel lett írnunk. William Wordsworth: Egy fiatal hölgyhöz című verse volt. Csak abban reménykedtem, hogy nem a kitartó, hűséges szerelemről szól. Természet drága gyermeke, szép hölgy, kedves, kis fészket rejt mélyen e völgy. Kikötő és csendes menedék, hol te barát és hűséges Feleség, élvezed a boldog napokat: szép ifjú s idős gondokat. Egészségben, mint az ifjú pásztor 169
örökséged öröm, báj és mámor. Minden napod majd gyönyörűség lesz, szépséges gyermekek vesznek körül, áldott csoda,melynek Isten is örül, ez, ami téged asszonnyá tesz. Vágyaid, s szerelem sosem múlik el, ha szürkére vált hajad, akkor sem hagynak el Örök mélabú és szeretet Elő és ragyogó az idős kor A kár az északi fény éjfélkor, sírodhoz is egykor majd elvezet. Gyönyör árad a földön szerteszét, s megleli, ki állhatatosan keresi kedvesét. Összetört szívem hevesebben kezdett dobogni. Elkezd tem írni. A fájdalom, mely az utóbbi időben majdnem megőrjített, áradt ki a papírra. Olyan volt, m intha véreztem volna, a szavak pedig, amiket sietve írtam a füzetbe, m int a vércseppek, csak egyre ömlöttek belőlem. Mivel nem tudtam megosztani senkivel sem a fájdalmamat, így m ost teret nyertem, hogy ezt megtegyem, arra eszméltem fel, hogy a papírt, ami a kezem alatt volt, elvették. Ijedten kaptam fel a fejem. Mr. Brown bólintott felém, és a torkát köszörülte. -
Úgy tűnik, Miss M oore jól ismeri William Words
worth művét, vagy elolvasta a házi feladatot - kémlelte az osztályt a szemüvege fölött. - D e mit is m ondhatnék még? 170
Ú jra az írásomba tem etkezett, és alacsony, köpcös alakja kiegyenesedett. -W ordsw orth a húgára emlékezett, akivel sokszor baran golt együtt a környéken, és tett hosszú sétákat. Az ő életéről elmélkedik, a teljességről, amelyet majd meg fog élni. Sze rencsét kíván neki, illetve arra kéri, hogy inkább élvezze az őt körülvevő szépséget, mint hogy mindig a törvényeket kövesse. Kicsengettek, és a diákok gyorsan csörtettek ki a te remből, attól féltek, hogy M r. Brown arra kényszeríti őket, hogy a fogalmazásomat végighallgassák, vagy ami m ég en nél is rosszabb, megkaparintja az övékét, és hangosan fel fogja olvasni. Visszatette a papírt az asztalomra, és rám m o solygott. - Nagyon feldobott engem, Pagan! Alig várom, hogy a teljes írását elolvashassam. - M egfordult, és kacsázó lépteivel a tanári asztalhoz indult. Leif vigyorogva lépett be a terem be. - N a, jössz, te kis zseni? Tudom , hogy nagyon szereted az angol irodalmat, de azért elég lesz ennyi mára! M r. Brown rám somolygott. - H a bárm ikor kedve tá m ad egy ilyen értékes irodalmi eszmecserére a szépségről, kérem, ossza meg velem. - Köszönöm, M r. Brown. - Ez nem fog bekövetkezni, de ő igazán kedves, idős úr. Egy különc, de nagyon kedves. - N e adjon neki ötleteket, Mr. Brown - poénkodott Leif, miközben kivette a könyveket a kezemből. - Ó, a jóképű lovag, akié a hölgy szíve, és nem szeretne osztozkodni rajta - m ondta M r. Brown kis mosollyal a szá ja csücskében, amely kicsit még kerekebbé tette arcát. 171
Leif kuncogott. - Igen, tanár úr.
- Nos, áruld csak el nekem, mit akarsz csinálni, ami fon tosabb, m int egy tökéletes téli csizma becserkészése a bolt ban? - M iranda jobb kezét a csípőjére tette, és úgy nézett rám, m intha kínaiul m ondtam volna. Feljebb csúsztattam a vállamon a táskámat, és félszemmel m ár a parkolóra sandí tottam. - Önkéntes m unkára akarok jelentkezni a kórházban. - N em morális elvek vezéreltek. N em magyarázhattam el M irandának, hogy hogyan kerekedett kedvem önkéntes munkára, ő egyébként sem tudta elképzelni, hogy valaki önként segít beteg és haldokló embereknek. Az igazság az, hogy utáltam a kórházakat, és ezt M iranda is tudta. Azt nem tudta, hogy m iért, csak azt, hogy utálom . Képtelen voltam elmagyarázni neki, hogy a szellemek, akiktől a kór házi folyosó hemzseg, zavarnak engem. - Szóval sikerült leküzdeni a kórházfóbiádat, m ost, hogy egy hetet töltöttél ott? - kérdezte csodálkozva. Bólintot tam , de tudtam , hogy az ottlétem semmi összefüggésben nem volt ezzel. - Azt hiszem. - D e kitűnő ürügy volt. - Jó akkor, ha m inden áron valami igazán jót akarsz cse lekedni az emberiségért, akkor m iért nem teszed ezt a téli ruhatáram gyarapításáért, m ert azzal velem is nagyon jót tennél! 172
Elm osolyodtam egy pillanatra, aztán L eif kocsija felé indultam . N álam hagyta a kulcsait, azt m ondta, hogy m ajd Justinnal hazafuvaroztatja m agát. B eetettem ezzel a „önkéntes szeretnék lenni” dumával. A zért ez nem volt teljesen hazugság. R ájöttem , ez lesz a legjobb lehetőség, hogy m inél több szellemmel találkozzak, anélkül hogy bárkinek is kedve tám adna zárt osztályra csukatni, m ert bolyongó lelkekkel beszélgetek. így van elfogadható indo kom, hogy ott kell lennem , és rengeteg szellemet találok, akikkel beszélhetek. D e reményeim szerint legalább egygyel, aki hajlandó lesz szóba állni velem. - Hívj, ha hazaértél az önkénteskedésből, elhozom a friss szerzeményemet, és m egm utatom neked. - R endben - intettem vissza, miközben kinyitottam a kocsi ajtaját, és bepattantam . H árom nap óta ez volt az első alkalom, hogy rem ény ébredt bennem . Ú jra felidéz tem D ank arcát péntek éjjel, am ikor a karjaiban tarto tt. N agyon valóságos volt. Az, hogy úgy látszik, senki sem emlékszik arra, hogy valaha is az iskola folyosóján sétálga to tt, nem jelenti azt, m egőrültem . H iszen az is ugyanilyen tény volt, hogy születésem óta olyan em bereket látok, aki ket a többiek nem. Valahogy én más vagyok, m int a tö b biek. Ez m ár nem meglepő. D anknek titkai vannak, és én meg fogom fejteni őket. M eg kell tudnom , m ert szüksé gem van rá. Az eltűnésének oka a titkaiban van, és tudom , hogy rá fogok jönni az igazságra, és akkor m egtalálom őt, és visszahozom.
173
TIZENHARMADIK FEJEZET Az adatlapom ra néztem. Anyu teljesen el lesz ájulva a bol dogságtól. Ez nagyon jól fog m utatni a főiskolai felvételi lapomon. M inél több közösségi m unkát végzek a kötelező nél, annál jobb. Az első naptól kezdve az a dolgom, hogy a gyerekeknek felolvassak, mivel nem találtak senkit, aki nehezebb feladat elvégzésére fel tudott volna készíteni. A gyerekosztály szintjén léptem ki a liftből, három szellem m ellett haladtam el az előző em eleten, csak áll tak, és bám ultak rám . B iccentettem nekik. - Helló! m ondtam mosolyogva, és úgy tű n t, hogy nagyon m egle pődtek. M egfordultam , és azt az irányt követtem , am it a bejáratnál szolgálatot teljesítő önkéntes ad o tt meg nekem. Először fel sem tű n t, de néhány pillanat múlva észrevettem , hogy ez az osztály tele van kóbor lelkekkel. Elsétáltam egy kerekes székes kölyök m ellett, aki kíván csian m éregetett. M osolyogtam rájuk, üdvözöltem őket, ahogy elhaladtam m ellettük. A szívem nem csak D ank hiánya m iatt kezdett el fájni. N em volt könnyű látni a m osolyt a sápadt kis arcokon. Egy hosszú, vörös, göndör 174
hajú kislány keltette fel a figyelmemet. A kórterm e aj tajánál álldogált bám észkodva, nem rám nézett, hanem előbb az egyik oldalam ra, m ajd m ögém nagy kerek cso dálkozó szemekkel, m ielőtt közvetlenül rám pillantott. L elassítottam a lépteim , és h átrasan d íto ttam , akkor vet tem észre, hogy a legtöbb szellem, akikre rám osolyog tam , és akiket m egszólítottam , követnek engem . Ő ket látta a kislány. M egálltam , és szemügyre vettem az édes kis arcát. Felállt egy b o t segítségével. Ú jra h átrap illan to tt a többiekre, és m elegen m osolygott, és végül kis sze m ét rám em elte. - L átod őket? - kérdeztem suttogva, attól ta rto tta m , hogy más is m eghallja, és azt hiszi m ajd, hogy bolond vagyok. B ólintott, és eközben göndör, vö rös fürtjei is lágyan ringatóztak. - T e is? - kérdezte egy kicsit hangosabban súgva. Bólin tottam . - Szuper - felelte széles vigyorral az arcán. H unyo rítottam , és továbbsiettem a játszóterembe. N em állhattam meg, és beszélgethettem egy gyerekkel a folyosón a szelle mekről anélkül, hogy valakinek ez ne tű n t volna fel. Ez volt az első eset, hogy olyan valakivel találkoztam, aki hozzám hasonlóan látta a szellemeket. N ehéz volt csak úgy elsétálni mellette. De tudtam , hogy ham arosan újra fogok találkozni vele. Az volt a szándékom, hogy később megkeresem. M egtaláltam az égszínkék ajtót az idézettel: „M a igazabbul vagy önmagad. Senki sem lehetne elevenebb ná lad.” - festette rá dr. Seuss élénk színekkel. Valószínűleg ez az a szoba. Benyitottam, és rögtön jobb kéz felől meg is találtam a könyvespolcokat. 175
Visszafordultam, és rámosolyogtam azokra a szelle mekre, akik a nyom om ban voltak, és bejöttek velem. Van közületek valakinek esetleg javaslata? - mindnyájan rám bám ultak, volt olyan, aki közelebb jött hozzám , hogy megnézzen vagy m egérintsen. N em éreztem sem m it. Senkinek? - a szoba ném a m aradt. Felsóhajtottam , és visszafordultam a könyvekhez. - H át jó. Akkor választok én egyet. - A kedvencem: Ahol vad dolgok vannak - fordultam meg hirtelen, azt remélve, hogy végül egyikük megszólal. A szellemek valamennyien a vörös hajú kislányt bám ul ták, aki a folyosón volt. A nyitott ajtónál álldogált, és rám mosolygott. - N em fognak beszélgetni veled, tudod. N em tudnak - m ondta, miközben besétált. - N em tudnak? - kérdeztem, és mélyen a szemébe néz tem, amely sokkal idősebbnek tű n t apró testecskéjénél. Szomorúan rázta a fejét, és hatalm asat sóhajtott. —N em , m ár többször megpróbáltam szóra bírni őket. Szeretik, ha beszélsz hozzájuk - hirtelen elhallgatott. - Az igazság az, hogy van köztük olyan, aki szereti, de ők nem tudnak vá laszolni. Ok olyan szellemek, akik azért küzdenek, hogy visszatérhessenek, így itt m aradnak, és céltalanul bolyonganak - sóhajtozva pillantott vissza rájuk a válla fölött. D e később elfelejtik, hogy kik ők, és m iért vannak itt. Ez olyan szomorú. H a továbbm ennének az első helyről, akkor a lelkűk egy másik testet ölthetne, és lehetőségük lenne egy másik életre, e céltalan lét helyett. 176
O dam entem hozzá, és leültem az előtte lévő székre. H onnan tudod ezt? - kérdeztem, elképedve azon, hogy va laki ilyen pici, és mégis sokkal többet tud nálam a szelle mekről, akiket egész életem ben láttam. A fejét rázta. - Tudom , hogy Ő nem akar megijeszte ni engem. Ők mindnyájan félnek Tőle, de tudod, Ő nem akarja, hogy féljek tőle. N em akarja, hogy közülük bárki is féljen Tőle. Azt hiszem, csak azt szeretné, ha nem lennék olyan, m int ezek. A fejemet ingattam, és próbáltam rájönni, hogy kiről be szél. - Kire gondolsz? Ki az, akiről beszélsz? A hom lokát ráncolta, és a szellemek, akik összegyűltek a szobába, hirtelen eltűntek. - Félnek Tőle, m int ahogy az előbb m ondtam . Ő az utolsó dolog, amire még emlékez nek, m ert Ő volt az utolsó, akit még életükben láttak. H át nem butaság. Ez nem az Ő hibája. Csak elérkezett az ide jük. - M egmerevedtem a szavaitól, és belekapaszkodtam a szék karfájába, amelyen ültem. A szívem elkezdett őrülten kalapálni a mellkasomban, amikor megkérdeztem tőle: - M it akarsz azzal m ondani, hogy elérkezett az idő? Egy pillanatig m éregetett, és aztán suttogni kezdett: Elérkezett az idő, hogy meghaljanak. M int ahogy az én időm is közeleg. M ondta nekem. N em jellemző, de Ő meg szegheti a törvényt, ha akarja. Senki sem akadályozhatja meg. Ez kizárólag az Ő döntése, rajta múlik. - Nagyot nyel tem , amikor ez a kislány a saját halálát említette. - Ki m ondta neked? - kérdeztem újra. 177
Csak a fejét rázta. - N e nézz ilyen szomorúan! Azt m ondta, hogy ez a jelenlegi testem nagyon beteg, és ami kor meghalok, azonnal kapok egy újat, és vele egy új éle tet. A szellemek nincsenek arra kényszerítve, hogy a Föl dön bolyongjanak. Csakis azok, akik félnek továbbmenni, m aradnak itt, és töltik az idejüket értelmetlenül. H a úgy döntenek, hogy elhagyják a Földet, akkor új testben fognak visszatérni, és új életet kapnak. A te lelkeddel is ugyanez a helyzet. Ugyanazt m ondta, amit a kedvenc könyvem, a Narnia krónikájának az írója, „nem csupán test vagyunk, hanem testünk van. Igazából lelkek vagyunk.” - és elmoso lyodott, amikor erről a különleges dologról beszélt. Mély levegőt vettem, hogy egy kicsit sikerüljön megnyu godni, m ielőtt tovább faggatom. - Ki az az Ő? A homlokát ráncolta ismét. - A szerző? C. S. Lewis. A fejemet ráztam. - Ki az, aki m indezt neked m ondta? Ki az az O, akitől a szellemek félnek. Összehúzta a szemét, és megfordult, hogy távozzon. - N em , várj még, kérlek... Nekem tudnom kell, hogy ki Ö? - könyörögtem. Visszapillantott rám, és a fejét tagadólag rázta. - Amíg nem érkezik el a te időd, addig nem tudhatod meg - és elment. A kezemben tartottam a könyvet, Ahol vad dolgok vannak, és a gyerekekre vártam, hogy felolvassak nekik, de ő nem jött velük. Mosolyt erőltettem az arcomra, és olyan vidáman ol vastam a szavakat, ahogy gyermekkoromból emlékeztem rá. Sok gyerek más történeteket is követelt, amikor befejeztem, kábultan hoztam a könyveket egyesével, amelyeket választot tak, míg a nővér nem figyelmeztetett, hogy ideje visszatérniük 170
a szobába vacsorázni. Sok-sok ölelés és hála után indultam lefelé a folyosókon át. Ekkor m ár nem törődtem azzal, hogy mosolyogjak a bolyongó szellemekre. N em tudtak nekem se gíteni. Biztos voltam abban, hogy az egyetlen, aki tudott, az a kislány volt, aki beszélt vele, és a lelkem mélyén attól tartot tam, hogy tudom , ki az az O, és mit csinált.
- Van egy meglepetésem a számodra - m ondta Leif, am i kor belépett a nappaliba este hétkor. Felkaptam a fejem a tankönyvből, amely nyitva hevert előttem az asztalon, és rámosolyogtam. Ahogy m egláttam őt, csökkentette a ben nem tátongó űrt. Hozzám hajolt, lágyan megcsókolt, aztán letett elém az asztalra egy prospektust. -
Gatlinburg, Tennesseeben? - kérdeztem, miközben
az előttem heverő prospektus címlapját olvastam, amelyen hófödte csúcsok és ünnepi fényekkel feldíszített utcák képe volt. Somolygott, és leült mellém a székre. - Egy teljes hét vége síeléssel és vásárlással! A nagypapámnak van egy kis hétvégi háza ott, m inden évben ilyenkor oda szoktunk utazni. M ár beszéltem M irandával, aki megbeszélt m in dent az apukájával. Állja M iranda és Wyatt utazásának és ott-tartózkodásának költségeit, az én szüleim pedig a tiédet szeretnék fizetni, mivel olyan sokat segítettél nekem abban, hogy szónoklatból ötöst kaptam. - H uncutul mosolygott. - Azt is tudják, hogy úgysem megyek el, ha te nem jössz. 179
Sítúrára m enni, hát nem ez volt a vágyaim netovábbja most! Érzelmileg még mindig teljesen sebezhető állapot ban vagyok, ráadásul meg kell találnom D anket. Még azt sem sikerült megtervezni, hogy hogyan fogjak hozzá. - Hűha! - erőltettem mosolyt az arcomra. A tettetett öröm öt biztatásnak vette, és kinyitotta a prospektust. Arról kezdett beszélni, hogy mennyi m indent csinálhatunk majd a hegy tetején. M egpróbáltam fékezni magam at, hogy ne mondjak nem et, amikor anyukám jelent meg. - Szia, Leif, ettél már? H oztam egy kis kínait, az ügynö kömmel vacsoráztam. Éhesek vagytok? - kérdezte. - Annyira éhes vagyok, hogy egy egész lovat is felfalnék. - felelte Leif lelkesen. - Koszi, nem vagyok éhes - m ondtam . A gyomrom fel fordult az étel gondolatára is. Ekkor fogtam fel, hogy Leif m ár m indent elm ondott neki a sítúrával kapcsolatban, pá nikba estem, hogy felesleges m inden próbálkozás, hogy visszakozzak. - Olyan fantasztikus lesz, Pagan! Margie néni meghívott bennünket a birtokra a hálaadás napjára, de nem szeretné lek magammal vinni, hogy te is ott legyél, amikor át kell élnie az első hálaadást Ted nélkül. Szüksége van rám , és én akkor nyugodtan el tudok menni, ha te a barátaiddal a he gyekbe utazol, és velük töltőd a szünidőt. N em szeretném, hogy em iatt szenvedj. így teljesen jó lesz. Leif, köszönöm. Fel kell hívom ma este a szüléidét, hogy tisztázzuk a rész leteket. Szeretnék pénzt küldeni Pagannel, nem igazán tet szik a szüleidnek az az ötlete, hogy m indent ők fizessenek. 100
Leif a fejét rázta. - N em , tényleg nem szükséges. Ők akarják fizetni. Legmerészebb álmaikat is sikerült felülmúl ni a szónoklat ötösöm m el, amit Pagannek köszönhetek. Nem is hálálhatnák meg jobban a segítséget, m int így fordult felém pajkos vigyorral az arcán, és aztán udvariasan mosolygott vissza az anyukámra. Ezt jó előre eltervezték, és m inden úgyis alakult, ahogy akarták. Anyu nem m ondott nem et, meg sem kérdőjelez te. N em m aradt más választásom, m int elfogadni, ha csak nem akartam m egbántani Leifet, aki nem ezt érdem el te, ahogy M iranda sem. N em kétséges, M iranda teljesen fel volt dobódva az utazással kapcsolatban, pedig nekem m inden vágyam az volt, hogy felkutassam D anket, de ez nem teljesülhetett. M ost még azt sem tudtam , hogyan lás sak hozzá D ank kereséséhez. M inden tervem dugába dőlt. H irtelen tám adt ötlettől vezérelve utánanéztem , hogy hol koncertezik a Cold Sóul, esetleg elm ehetnék a koncertre, és láthatnám őt, meggyőződhetnék róla, hogy valóságos. Elm úlna az a borzasztó félelem, amely belülről őrölt, hogy ő olyasvalaki, aki nem lehet az enyém, akit nem érinthetek. H a esetleg meg is tudnám venni a jegyeket, az utazás költ ségeit akkor sem engedhetném meg magamnak. -
Lássuk csak, m it kell tenned holnap - m ondta anyu
mosolyogva. Fogalmam sem volt, hogy miről beszél. Felnéztem hirtelen, miközben a hom lokom at ráncol tam. - Mi? K ikerekedett szemekkel nézett rám. - M enj, vegyél téli cuccokat! Sokkal vastagabb téli holm ikra lesz szükséged! 181
Ó, m eglátod, igazán jó buli lesz! M ár annyira izgatott va~ gyök! T i csak csináljátok meg a házit! Én meg felhívom M argie nénit, hogy m ielőbb m egtudja, o tt leszek nála hálaadáskor. - Anyu elviharzott, Leif m egfordult, és dia dalittasan mosolygott, az egyik kezében egy doboz rizs, a m ásikban evőpálcika volt. - M ég az átlagnál is jobb fej az anyukád, de komolyan! Wyatt szüleivel kisebb harcot kellett folytatni. O nagyon könnyen belem ent. - M egpuszilta a fejem búbját, miután visszajött az asztalhoz, hogy leüljön. - Jobb lenne, ha fel hívnád M irandát, és elm ondanád neki is a jó hírt, mielőtt hozzáfognánk. M ár nagyon várja, hogy megtudja a híreket. - Bólintottam, és a telefonom ért nyúltam. El kellett játsza nom Leif és az ő kedvéért, hogy mennyire izgatott vagyok. A telefon csak egyet csörrent, és m ár fel is vette. - Kérlek, m ondd, hogy anyukád beleegyezett! Légyszi, légyszi, légysziii - könyörgött M iranda a vonal másik végén. - Igen, belem ent - válaszoltam, miközben Leif felé so molyogtam. - Fantasztikus! Nagyon jól fogjuk érezni magunkat! Vá sárlás hóban. H át nem romantikus? Valójában úgy értem , hogy mi lehet jobb, m int a havas kis utcák, amelyek tele vannak boltokkal? Na, mindegy! Egy dologra azonban m ár most figyelmeztetlek: nem vagyok hajlandó sílécet húzni a lábamra. Ez az egy ki van csukva! Vásárolni akarok, és nem a sürgősségire menni egy nagyon csúnya esés miatt. Te fogsz síelni? - Leifre néztem , aki nyilvánvalóan m inden szót hallott. Széles vigyorral az arcán nagyon bólogatott. 182
- N em tudom , hogy van-e más választási lehetőségem feleltem. - N ekem van, és én nem fogok. Úgy értem , hogy te nyugodtan elzúghatsz, és hideg és vizes lehet a hátsód! Mindegy! D e én nem fogok. Leif hangosan nevetett. - Téli overall lesz rajtad, M iran da, ne izgulj, ez szárazon tartja majd a hátsó feled! - m ond ta jó hangosan. - Mindegy, én akkor sem fogok! O, fel kell hívnom W yattet, hogy neki is elmondjam. El kell m ennünk vásárol ni, hogy legyenek igazi téli ruháink. Fel kell függesztened a közösségi m unkát legalább egy vagy két délutánra. Akkor, szia! H am arosan folytatjuk! - és m ár le is tette. Én is letettem a telefont, és az asztalra raktam. - Alig fogja kibírni az elkövetkező két hetet! N ekünk sem lesz könnyű vele! - viccelődtem. Leif helyeselt. - Szerintem veled nem lesz semmi baj. H ajolt vissza a székébe. - De mesélj inkább erről az önkén tes munkáról! - Nekem nem volt kedvem erről beszélni. Az előttem fekvő füzetre m eredtem . - N os, a kórházban önkénteskedem. M a felolvastam a gyerekeknek. - Reménykedtem, hogy ez elegendő infor máció lesz a számára. Rásandítottam , és a szeméből ára dó csodálat lelkiismeret-furdalást váltott ki belőlem. N em azért m entem önkéntesnek, m ert másokon szeretnék segí teni. C supán azért, hogy választ kapjak a kérdéseimre. Bár úgy tűnt, amit lehetett, m ár m egtudtam . Az a vörös hajú kislány még csak gyerek, de úgy beszélt, m intha pontosan 183
tudná, hogy miről van szó. Úgy gondoltam, hogy holnap az időseket faggatom ki, de tudom , igen kevés időm m aradt, hogy kiderüljön, valamelyik közülük látta-e ezt az Ő t, akire a kislány utalt. - Nagyon különleges lány vagy Pagan M oore, és én hi hetetlenül szerencsés vagyok - m ondta Leif, a szemében olyan érzéssel, amelyet nem érdemeltem. A fejemet ráztam. - N em , hidd el, épp olyan vagyok, m int bárki más. Tuti! M ost m ár tényleg csináljuk a házit! - gyorsan tém át kellett váltanom, m ert különben sírva fa kadtam volna, és be kellett volna vallanom, hogy milyen borzalmas nőszemély is vagyok valójában. Leif volt az én vigaszom, támaszom, és milyen régóta használom őt erre. M ost pedig a beteg embereket használom ki, hogy segítse nek megtalálni Danket. Vajon feladom valaha is bárm iért ezt a keresést? Ennyire erős ez a szerelem? -T e h á t ezen a héten azzal a velős kérdéssel kell szem besülnünk: M ennyire helyes, hogy a középiskolások a kávé frissítő hatására bízzák magukat reggelente? Ugye milyen fontos téma? - sikerült egy kis nevetést kipréselni magam ból, de igen nehezemre esett. A laptopom ért nyúltam. - Azt hiszem, érdemes lesz utánanéznünk a Googleban. M ert én azok közé tartozom , akik számára a kávé az istenek nektárja, és szerintem szükségünk van rá eszeve szettül. A zonban azt hiszem, hogy a te tanárod ezt m ás képp gondolja. Leif vállat vont. - Annyira utálom ezt a tém át, hogy nem igaz! Szerinted az interneten tényleg találok anyagot hozzá? 184
R ápillantottam , miközben entert nyomtam . - H át per sze. Nézzük csak meg az egészségtudatosak és a Starbucks közötti vitát, egy kattintás, és meg is van. Leif lehajolt, hogy a képernyőre nézzen, és vigyorgott. Remek, és m ost melyik oldalra álljak a beszédemben?
185
TIZENNEGYEDIK FEJEZET Az utcákat m ár feldíszítették, csillogó, fehér karácsonyi fé nyek pom páztak m inden fán. A boltok kirakataiban ünne pi finomságok roskadoztak. Meleg édességek és különle ges nyalánkságok illata töltötte be az utcákat, mivel szinte m ajdnem m inden sarkon volt egy cukrászda. A hó csende sen szállingózott, a kabátunkra tapadt, miközben az utcán sétáltunk. Wyatt m ár öt táskát tartott a kezében, amelyek tele voltak M iranda frissen vásárolt cuccaival. A jeges idő ben m ajdnem lefagyott az orrom. Belebújtam a sálamba, amennyire csak lehetett, az arcom at tekertem körül. N em vagyok hozzáedződve az ilyen hideg időjáráshoz. N álunk Floridában a telek sohasem szoktak ennyire hidegek lenni. Leif szorosabban ölelt magához. - Gyerünk, m enjünk be ebbe a kávézóba, és igyunk valamit, ami egy kicsit felmele gít bennünket! -
Nagyszerű ötlet! Nekem is szükségem van egy kis pi
henésre, túl sok ez az öt táska, és itt legalább tuti, hogy nem talál M iranda semmit, amit megvehet. - Jót nevettem Wyatt nyavalygásán. 186
Kinyújtóztam, majd levettem a sálat, ésW yattre pillan tottam. - N e hülyéskedj! T udod, hogy ő bármelyik áruház ban talál valamit, ahová csak betesszük a lábunkat. Eddig öt helyen voltunk, és öt szatyor van a kezedben. - Ugyan már! - m ondta M iranda, miközben szőrme kesztyűs kezével integetett. - Hogy lehetett volna ellenállni ilyen cuki kis boltoknak? M indenhol venni kell valamit. Leif m ögöttem fulladozott a nevetéstől, mindnyájan oda m entünk az asztalhoz. Felsóhajtottam , mivel a kávézóban olyan jó meleg volt, hogy úgy tűnt, a megfagyott orrom is lassan kienged. Ez volt az egyetlen olyan testrészem, am e lyet nem tudtam beöltöztetni. - M it kérsz? - kérdezte Leif, miközben levette a sálját, és a nagy fekete kabátjára akasztotta, amelyet a mellettem lévő székre rakott. - Karamellás tejet tejszínhabbal - feleltem. M egfordult, és igyekezett Wyatt után, aki a pultnál ácsorgott. M irandá ra pillantottam . - Úgy érzem, az orrom rögtön leesik, annyira megfa gyott - m orgolódtam , és a kesztyűs kezemmel elkezdtem dörzsölgetni. Bólintott, és ő is ezt csinálta. - Teljesen igazad van! M ost, hogy itt vagyunk benn, és m ár nem a vásárlásra kon centrálok, érzem, hogy az enyém is megfagyott. Valami másról kezdtem beszélni, amikor észrevettem, hogy egy szellem a pultnál álldogál, és az embereket bám ul ja zavart arckifejezéssel. M ost m ár tudtam , mi van velük, m iért látszanak olyan elveszettnek, és összezavarodottnak, 187
és azt kívántam, bárcsak tehetnék értük valamit, ami segí tene nekik! M ár több életet megélhettek volna, ha tovább mennek. H a a félelem nem tartotta volna vissza őket, és kárhoztatja őket bolyongásra. - Kit nézel ilyen szomorúan, hogy m ajdnem a könnyeid potyognak? - kérdezte M iranda, miközben az arcához ért a sálja, amit a nyakáról igyekezett lefejteni. Elkaptam a tekintetem et a szellemről, és visszapillan tottam a barátnőm re. - Á, senkit sem, csak elbambultam. - M iranda a válla fölött hátrasandított, de W yattet és Leifet látta csak, ahogy felénk tartottak, a gőzölgő kávéscsészék kel a kezükben. - M ár itt is vagyunk. Lássuk, hátha fagyott tagjainkba végre visszatér az élet! - m ondta Wyatt vidáman, és köz ben M iranda elé tette a tejeskávéját. Én elvettem az enyé met Leiftől, és egy kicsit belekóstoltam, szükségem volt rá, hogy a meleg átjárja a testemet. M iranda a kezébe vette a bögréjét, és az orrához tette. N em bírtam kuncogás nélkül, és Wyatt is nagyot nézett. - Röhögjetek csak ki, nekem ez akkor is olyan jó érzés! - A csészémet nézegettem, aztán úgy döntöttem , nem ér dekel, hogy milyen hülyén néz ki M iranda, én is fel akarom melegíteni az orromat. A csésze melege nagyon kellemes volt az orromnak. - Benneteket, floridai lányokat m ár ilyen kis hideg is megvisel? M iranda lerakta a csészéjét, és kételkedő tekintettel nézett Leifre. - Kis hideg? Ő rült vagy? M intha mínusz 100
harm inc lenne odakinn - sopánkodott, és visszatette a csé szét az orrához. -
A, nem is! Valójában mínusz hat fok van. Vagyis épp
hogy mínusz. A csészémet visszaraktam az asztalra. - Azért a mínusz tíz fok sokkal hidegebb, minthogy kis hidegnek tartsuk védekezett M iranda. Rám somolygott, majd Leifre. Leif karjaival átölelt eközben, én hagytam, és úgy tettem , m int ha az életem normális lenne: szeretem Leifet, és a szívem nem tö rt volna össze egy másik srác m iatt, akit imádok, de nem találom sehol, és attól félek, hogy nem látom többé. A legjobb barátnőm hangos nevetése és boldogsága, a ba rátaim , akik körülvesznek, és ahogy együtt vásárolunk, ez m ind olyan norm álisnak tűnt. Úgy tehettem , m intha rend ben volnék. Tettethettem , hogy boldog vagyok. Viselked hettem úgy, m intha egy bolyongó szellem sem haladt volna át az orrom előtt a falon, Wyatt háta m ögött, aki azért vizs latja a körülötte lévő embereket, hogy hátha valaki tu d ja a választ a kérdésére. Senki sem tud segíteni neki. Alig bírtam tettetett mosollyal üldögélni, de ezt tettem , m ert kizártam a körülöttem lévő természetfeletti világot, ahogy egész eddigi életemben.
- Azon gondolkodtam , hogy ma este elm ehetnénk szó rakozni. Azt hiszem, nem igazán ideális a szüléidén lóg nunk, Leif, bár igen hideg van kinn - ráncolta a hom lokát 189
M iranda, ahogy kitekintett a H um m er ablakán, amit Leli szülei béreltek a szám unkra, hogy használjuk, amíg itt va gyünk. -V agány srácok vagyunk, cicus, ne aggódj! - hajolt föle Wyatt, és megcsókolta M iranda nyakát, aki elkezdett ké jesen nevetni. Visszafordultam az út felé előre, elkaptam u tekintetem et a boldog párról. - W yattnek igaza van, M iranda. A szüleim azért bérel ték nekünk ezt az autót, hogy könnyen eljuthassunk bár hová a környéken, még ilyen jeges időben is. A Palacsin tázó is egy olyan hely, am it szerintem nem szeretnétek kihagyni! Palacsintahegyek vannak ott olyan töltelékekkel és öntetekkel, hogy csak na! Csorog a nyálam m ár attól is, ha rágondolok - felelte L eif széles mosollyal az arcán. - O, száz kiló leszek, mire hazamegyünk innen. Annyit eszünk itt. H a nem állítotok le a jobbnál jobb étterm ekben, sikítógörcsöt kapok - biggyesztette le M iranda az ajkát a hátsó ülésen. Wyatt nevetett. - Vagy pedig m indet végigkóstolod. M iranda incselkedve bökte oldalba. - C sönd legyen! Ne emlékeztess a gyengeségemre, és arra, hogy mennyi fölös kilót szedtem a csípőmre. - Nekem tetszik, pont jó! - felelte Wyatt halkan, érzéki en suttogva, de mi is hallottuk elöl. - Ide figyeljetek, ha nem higgadtok le ott hátul, akkor kiteszlek benneteket az ú t közepén, és aztán gyalogolhattok az étterem be - fegyelmezte meg őket Leif, és egy mosolyt
190
küldött hátra a megszeppent párnak a visszapillantó tükör ből. Én az utat figyeltem, de a hulló hó m iatt egyre nehe zebben m ent. M egsim ítottam a biztonsági övemet, és egy kis nyilalló fájdalmat éreztem, ahogy visszaemlékeztem Dankre, a kórházi szobám ban álldogált, és azt m ondta, hogy a biztonsági öv m entette meg az életemet. D e az anyukám, meg azt m ondta, hogy kirepültem a kocsiból, m ert nem volt bekötve a biztonsági övem, és pont ezen m últ az életem. Ütközéskor a kocsi belsejében m aradtam . Arra emlékszem, hogy valami nagyon súlyos dolog nehe zedik a mellkasomra, ami m iatt alig tudok levegőt venni. A kocsiban voltam, amikor végül abbam aradt a pörgés. Azt hittem , hogy a rám nehezedő súly m iatt fuldokoltam. D e aztán kivettek a kocsiból, és a fűre fektettek. Olyan erős volt a fájdalmam, hogy képtelen voltam kinyitni a szeme met. Hogyan kerültem ki a kocsiból? Valaki kivett onnan. Valaki kikapcsolta a biztonsági övét, és kiemelt az összetört kocsiból, és biztonságba helyezett a fűre. Soha többé nem kérdeztem D anket a biztonsági övről. M ost, ahogy a jeges hegyi utakon autóztunk, lassan m inden részlet összeállt. Az a valaki, aki kiemelt a kocsiból közvetlen a baleset után, ő volt az egyetlen személy, aki tu d ta, hogy be voltam kötve. M iért is nem kérdeztem erre rá még egyszer?Teljesen elfelejtettem, hogy bekapcsoltam -e a biztonsági övét. Leif felbukkant az életemben, és nem volt fontos, hogy mi történt, majd az események ide vezettek.
191
- Jól vagy? - Leif kezét a lábamra tette, és megfogni u kezem. Lepleztem a fájdalmamat, és felé fordultam , hogy ezi egy mosollyal is megerősítsem. - Igen. A fejével a hófödte fenyvesekkel övezett táj felé fordult, kifelé az ablakon. - H át nem gyönyörű? Bólintottam , m ert igaza volt, de azért is, m ert ez jó ürügy volt, hogy elkapjam a tekintetem róla, és a sötétbe bámuljak. - Leif! Figyelj! - törte meg Wyatt kétségbeesett hangja hirtelen a H um m er m otorjának zaját, Leif berántotta a fé ket, és a kocsi letért az útról, az ellenkező oldalára csúszott, mielőtt teljesen megállt pár m éterre attól a kocsitól, ame lyikre éppen akkor zuhant egy hatalmas jégdarab. Leif hirtelen mozdulattal kinyitotta az ajtót. - Hívd a 911et! - kiáltott vissza nekem, és Wyatt is kiugrott a kocsiból. Vakon nyúltam a táskám felé, de nem tudtam levenni a sze memet a füstölgő autóról, hátha látom őket. A lelkeket, a bal esetben meghalt utasokét. Erről tudni fogom, ha meghaltak. - Rettenetes baleset történt előttünk! - hallottam M i randa hangját, ami mögülem jött, és tudtam , hogy megta lálta a telefonját, és m ár telefonál. Eldobtam a táskámat, és Leif ülésére másztam át, hogy kiszálljak az ő ajtaján ke resztül, mivel az én oldalamon a hegy m iatt nem tudtam kinyitni. A felborult autó szikrázott, Wyatt m egragadta Leif karját, és hátrahúzta. - Ne, em ber ne! - m ondta, és Leif úgy tűnt, kitépte magát a szorításából, hogy megpróbáljon segíteni nekik. 192
A szikrák és a füst annyira közel volt a benzintartályhoz, liogy a kocsi bármelyik pillanatban lángba borulhatott és felrobbanhatott. - Vissza! - üvöltötte M iranda, miközben kiugrott a ko csiból, és futott felénk a kezében a telefonnal. - A hölgy azt m ondja a telefonban, hogy el innen. A füst és a szikrák nagyon rossz jel, és azt is m ondta, hogy a m en tők és a tűzoltók m ár úton vannak, de nincs szükségük még több sérültre, akit el kell látni, ez nem fog segíteni a kocsi ban lévőkön. - Igaza van. Leif, gyere vissza! - Leif kétségbeesetten pillantott rám. -V issza, Pagan! - kiáltott. M ielőtt bárki reagálhatott volna, a tűz lángra lobbant, és az előttünk lévő kocsi tel jesen lángba borult. Üvöltés visszhangzott a fülemben, és m egremegtem arra a gondolatra, hogy a benn ülőkön nem tudtunk segíteni. A rém ülettől derm edten álltunk ott mindnyájan, és csak néztünk, semm it sem tudtunk ten ni, hogy m egm entsük őket. M iranda kétségbeesetten sírt, Wyatt nyugodt hangon próbálta csitítani. Leif magához ölelt, távolabb húzott a lángoktól. Hagytam, hogy elvigyen, de a szememet képtelen voltam levenni az autóról. Látnom kell őket, ha meghaltak. - N e nézd, Pagan - Leif hangja lágyan kérlelt. Nem értet te, hogy miért kell, hogy lássam, és nem mondhattam el neki. Aztán m egláttam Danket. A sötétből lépett elő, és egye nesen a tűzbe m ent. Kiszabadultam Leif karjaiból, és a tűz felé szaladtam. Itt van! D ank itt van! 193
- Pagan, ne! - szólt Leif hangja mögöttem. - Állítsd le! - kiabálta M iranda pánikkal a hangjában, de képtelen voltam megállni. Itt van Dank! Benn volt. A tűzben nem sérült meg. M ost értettem meg. Karok ra gadtak meg, és húztak vissza, de nem engedelmeskedtem, viaskodtam velük. - N e fogjatok vissza! Oda kell mennem! Látnom kell! - könyörögtem, miközben küzdöttem Leif karjaival, és le sem vettem a szemem az égő autóról. D ank két emberrel bukkant elő, akik a két oldalán jöttek. Egy fiatal pár volt. Elkezdtem a nevét kiáltozni, mivel Leif nagyon szorosan tartott a karjaiban, és nem engedett el. - Kérlek, légy szíves, engedj el! M ennem kell! - könyö rögtem, láttam , ahogy D ank megállt, és visszanézett rám. A szemei briliánskéken ragyogtak a sötétben, csak nézte, hogyan küzdők, és szólítom a nevén, Leif karjaiból. Itt volt, olyan közel, és az emberek csak álltak mellette, és az égő autót nézték, m intha épp m ost menekültek volna ki belő le. D ank elfordult tőlem, intett, és m indhárm an eltűntek. Rém ülten néztem, ahogy m inden ismét sötét lett. Az autó tovább égett, hallottam , hogy a tűzoltó közeledett. - Gyere, Pagan, hátra, édesem - súgta a fülembe Leif. - M eghaltak - suttogtam , tudtam , D ank ezért jött. Leif magához húzott, és szorosan ölelt. Fogalma sem volt arról, hogy mit láttam. D e nemcsak neki, hanem senki másnak sem. Ok mindnyájan csak a lángoló járművet lát ták. Én pedig a gyönyörű lelket, aki elrabolta a szívemet, a sötétségből bukkant elő, elvitte az égő autóban ragadt 194
emberek lelkét. Ő nem egy átlagos lélek volt. M indig azt m ondta nekem, hogy ő más. M ost m egértettem , hogy mire gondolt. M ás volt. Az ő léte hideg volt és magányos. Zo kogás rázta meg a testem , és Leif mellkasára borultam . Öm löttek a könnyeim, m ert m egértettem , hogy D anknek sohasem volt lehetősége a szerelemre. Szomorúságban élt. A halállal kéz a kézben járt. H allottam Leif hangját, ahogy vigasztalni próbált engem, de képtelen voltam felfogni a szavait. Sem m it sem ért, amit m ondott. D anknek nem volt esélye az életre és a boldogságra. A szívem annyira fájt, hogy a légzésem akadozni kezdett. Ez túlságosan sok volt. Volt egy határ, amit biztosan átléptem. - N em , uram , nem sérült meg. Mi nem voltunk olyan közel az autóhoz, és mindnyájan bekötöttük a biztonsági övét, amikor beszálltunk a H um m erbe. N em tudja feldol gozni azt, aminek a tanúja volt... - Leif hangja vontatott volt. Egy ismeretlen hang beszélt m ögöttem. - Szükség van arra, hogy kórházba szállítsuk, és gyógyszereket kapjon, hogy megnyugodjon. Az ilyen érzelmi traum ának komoly utóhatása lehet. - Szorosan kapaszkodtam Leifbe. N em mehetek m ost kórházba. N em akarok több beteget és elve szett lelket látni. A fejemet a mellkasához érintettem . - M eg van rémülve, és nem hagyhatom, hogy nélkülem menjen. N em hagyhatom. - H allottam , ahogy Leif vitat kozik. - Ö n is vele jöhet, de a hölgynek szüksége van orvosi el látásra. Ez nem normális, ahogy reagált ebben a helyzetben. 195
A másik lány egész jól kezelte a szituációt. Ő úgy tűnik, tel jesen összeomlott tőle. - Értem , de én akkor sem engedem, hogy kórházba vi gyék - zárta le Leif a beszélgetést, hangja ellentmondást nem tűrő volt. - N em akarok kórházba m enni - m ondtam teljes pá nikban. Ellöktem magamtól Leifet, hogy máshol próbáljak menedéket keresni. Senki sem értette, hogy m it láttam , mi történt velem ma éjjel. - N em - hallottam Leifet, ahogy tiltakozik, és egy pilla natra azt hittem , hogy nekem m ondja, amikor hirtelen egy tűszúrást éreztem, és a világ elhomályosult, m ielőtt teljesen elsötétült volna.
- ... nem , adtak neki egy injekciót, hogy lecsillapítsák. M eg próbáltam megállítani őket, de m egtörtént, m ielőtt bárm it is tehettem volna - hallottam Leif hangját a sötétben. - Felhívtam az anyukáját, rettentően aggódik miatta. M ondtam neki, hogy ne jöjjön. N éhány óra múlva odare pülünk - M rs. M ontgom ery hangja teli volt aggodalom mal. - Hogy van M iranda és Wyatt? - kérdezte Leif, mielőtt ujjaival finom an elkezdte cirógatni a karomat. Felismer tem, ez az ő érintése volt. - M indketten jól vannak. M iranda is. Csak nagyon ag gódik Paganért. M egnyugtattam, hogy Pagan csak pihen. 196
- N éhány percre csend lett. Hagytam, hogy simogasson, olyan megnyugtató volt. Segített feldolgozni a rém ületet, ami még mindig bennem volt. Tudtam , hogy fájdalom vár rám , de még nem voltam kész szembenézni vele. - Édesem, ő mindig ilyen labilis? M egértem, hogy egy borzasztó esemény tanúja volt, de ő teljesen összeomlott, nem lehet, hogy valamilyen mentális betegsége van, amiről te eset leg nem tudsz? - Leif nem mondott semmit először, kíváncsi vagyok, hogy vajon a fejét rázta, vagy a vállát vonta-e meg. H allottam , ahogy felsóhajt. - N em tudom , anya! m ondta csendesen. Leif úgy tűnt, sohasem volt képes meg érteni a problémáimat. M indig kíváncsi voltam, hogy vajon észreveszi-e, hogyan nézem és látom a dolgokat, vagy nem képes semm it sem érzékelni. Amikor nagy hangulatinga dozásaim voltak, akkor elnézte nekem. Lehet, hogy sok kal több m indent lát, m int gondoltam. Pánik kezdte szo rongatni a mellkasom arra a gondolatra, hogy Leifet is el fogom veszíteni. N em fogja elnézni a komoly tüneteim et. N em vagyok normális. Sohasem voltam az. - N em ártana átgondolnod a kapcsolatotokat. N em egészséges dolog belehabarodni valakibe, aki érzelmileg ennyire sérülékeny. Azok az emberek, akik érzelmileg enynyire gyengék, veszélyesek lehetnek. - Leif abbahagyta a simogatást. - N em kérdeztem a véleményedet. N e mondj többé ilyen dolgokat Paganről. Érted? Nincs vele semmi baj, ami veszélyes vagy bántó lenne. Csak ő sokkal mélyebb érzésű, m int a többiek. 197
Arra gondoltam , hogy milyen mélyen szeretem Dankel, és nem tudnék vele vitatkozni. Sokkal mélyebbek az érzé seim, m int az normális. -
N e haragudj, édesem! N em lett volna szabad ezt mon
danom, de ez csak anyai aggódás a részemről. A legjobbal akarom neked. Győződj meg róla magad! Szerettem volna kinyitni a szememet, és azt mondani, hogy hallgass anyukádra. Én nem vagyok elég jó neked. De nem tettem , m ert önző voltam, és féltem.
198
TIZENÖTÖDIK FEJEZET N em tudom , milyen hosszú volt az ú t hazafelé. Az idő úgy elfolyt észrevétlenül. N em volt se éj, se nappal. Szinte kép telen voltam időben kibújni az ágyból. Almaim ban ott volt Dank. Ezért mindig csak aludtam volna. N em tudtam be szélni semmiről sem, nem készültem még fel rá. Láttam a kérdéseket és az aggódást Leif tekintetében hazafelé a repülőn, de nem szóltam hozzá. N em akartam a szemébe nézni most, hogy m ár tudta, hogy mentális prob lémáim vannak, még ha nem is tudta, hogy mik ezek. Azt gondolta, hogy őrült vagyok, és ez nem egyedül az én prob lémám. Az volt az igazi bajom, hogy olyan srácba vagyok szerelmes, aki nem lehet az enyém. Olyan lelkeket láttam , akik elveszetten bolyongtak a Földön, és egy lélek m egtá m adott, hogy megöljön. Én voltam az egyetlen, aki em lékezett, hogy D ankW alker az iskolánkba járt, és ha még egyszer csak a nevét is említem, mindenki azt fogja rólam hinni, hogy elvesztettem az eszemet. így voltak problém á im, de nem pszichiátriai természetűek. H anem természetfelettiek. 199
Kopogás riasztott fel gondolataimból, a hang irányábn fordultam , és a csukott ajtóra bám ultam , tudtam , hogy anyukám az. Az én nagyon aggódó édesanyám! Hogyan magyarázhatnám meg neki, hogy olyan mély a lelki fájdal mam, hogy nem is biztos, hogy ez gyógyítható? Olyan vesz teség ért az életemben, amely nem pótolható. - Gyere be! - a hangom rekedt volt, mivel m ár régen beszéltem. Anyukám lassan nyitotta ki az ajtót, és egy pil lanatra megállt belül, m intha próbálta volna átvenni a hely rezgését, m ielőtt odaér hozzám. - M a sem fogsz iskolába menni? - kérdezte mosolyog va, amely nem fejezte ki valódi érzéseit. M ár képtelen voltam követni, hogy milyen nap van, de azt tudtam , hogy nem állok készen, hogy iskolába menjek. N em álltam készen arra, hogy találkozzak Leiffel, M irandá val vagy Wyattel. Magányra volt szükségem, amelyet a szo bám nyújtott, és belső erőre, amellyel képes leszek elviselni az életet. A fejemet ráztam, és színlelt mosolya eltűnt az ar cáról, helyette az aggódás jelei tükröződtek a homlokán. - Drágám , m ár több m int egy hete hiányzol az iskolá ból. Hagytam, hogy itthon maradj, m ert abban remény kedtem, hogy hátha sikerül feldolgoznod azt a traum át, amit átéltél. D e m ost m ár aggódok, hogy nem fogsz tudni kikecmeregni belőle. U tánanéztem a tüneteidnek az inter neten, a poszttraum ás stressz szindróma jelei figyelhetők meg nálad. Szörnyűséges rémálmok gyötörnek, és kiabálsz álmodban, azt üvöltőd dank, vagy reng vagy teng, nem ér tem pontosan, miközben zokogsz. N em vagy hajlandó 200
elhagyni a szobádat, telefonálni, látogatókat fogadni. Ami kor beszélni próbálok veled, akkor m intha nem is lennél jelen. N em figyelsz rám. Ü ltem ott, és hallgattam. Attól szenvedtem, hogy a szí vem darabokra tört, és lehetetlen meggyógyítani, de ezt nem fogom elmondani neki. Csak csendben maradtam . Úgy tűnt, hogy ezt a csendet bátorításnak vette. - Néhány telefo nom ba került, és sikerült egy időpontot kérnem egy pszichi átertől. El kell, hogy vigyelek hozzá. Ő tényleg nagyon jó, és csak kamaszokkal foglalkozik. Nagyon jókat hallottam róla, és nem kell senkinek elmondanunk, hogy elmegyünk hoz zá vizsgálatra. - Könnyek jelentek meg anyukám szemében. Letörölte, és halkan fellélegzett. - Az az igazság, hogy m ár jó néhány évvel ezelőtt is el kellett volna mennünk. Amikor még kicsi voltál, és olyan emberekről meséltél, akik a falon keresztül közlekednek. Azt hittem, hogy ez csak a fantáziád szüleménye, de most m ár kíváncsi vagyok, hogy vajon mi lyen belső problémád van, és ez a traum a, amit most átéltél, mit idézett elő - szipogott. - M agadban beszélsz éjszakán ként. Hallom, mintha valakivel beszélgetnél. Drágám, szük séged van segítségre! Bólintottam . Tudtam , hogy ezzel csillapíthatom a félel mét. Rettenetesen aggódott, és egyik dolgot sem tudtam volna megmagyarázni neki anélkül, hogy ne gondolja azt, hogy őrült vagyok. Mosolygott a könnyein keresztül, és bólintott. - Rendben. Még van egy kis idő, hogy felkelj, és letusolj. Aztán felöltözz, és elmegyünk dr. Hockensmithhez. M a vár bennünket. 201
Bólintottam ismét, és néztem, ahogy anyu kilép a szo bából, az ajtót nyitva hagyta, hogy arra emlékeztessen, fel kell kelnem. Bele kellett egyeznem, hogy a pszichiáter meg vizsgál. Anyu csak a pénzt pazarolja, de tudtam , hogy el kell m ennem , és nem nekem van erre szükségem, hanem anyának. U táltam , hogy felidegesítettem őt, de nem láttam semmi kiutat abból a kétségbeesésből, ami emésztett.
Hatalm as, kétszintes, fehér stukkós épület volt, amely a Mexikói-öböl fölé magasodott. Anyukám lelassított, és rá nézett a házra, amely akkora volt, hogy legalább öt család kényelmesen elfért volna benne. De ez nem egy családi ház volt. Ez a vidám épület a tengerparton egy olyan hely volt, ahol kamasz lányokat gyógyítottak, akik mentális beteg ségektől szenvedtek. Anyura pillantottam , aki várta, hogy először én moccanjak meg. C sendben otthon összeszed te a dolgaimat, m iután beleegyeztem, hogy pszichiáterhez forduljunk a poszttraum ás stressz szindrómám mal, és elis m ertem , hogy segítségre van szükségem. Kész voltam be leegyezni bárm ibe, amitől anyu gyökeres változást remélt az állapotomban. N em vagyok pszichopata, ez volt az első diagnózis, am it a doktornő adott, és m inden rendben volt, hogy befeküdjek. -
Szeretnél néhány telefont lebonyolítani, m ielőtt be
költözöl? Az egyik szabály itt, hogy nem lehet nálad telefon. -A n y u arckifejezése azt m utatta, hogy félt attól, hogy erre 202
a hírre, hogyan fogok reagálni. Bólintottam , Leifre és M i randára gondoltam. T udatnom kell velük, hogy hol leszek egy darabig. Anyu intett. - Rendben. Elkezdem behordani a cuccaidat, aztán m ajd megnézed, hogy m indened megvan-e - m indezt elcsukló hangon m ondta, m int aki alig bírja visszatartani m agában a sírást. Egész jól kezelte ezt a helyzetet, és nagyon erős volt, mivel azt hitte, hogy erre van szükségem. K inyújtottam a kezemet felé, megfogtam az övét, és megszorítottam. - Anyu. Jól vagyok. Szerintem ez segíte ni fog. N e nézz ilyen szomorúan! M inden rendben lesz! - bólintott, miközben könnyek lepték el a szemét. Tudtam , hogy m iatta kell, hogy jobban legyek. M eg kell találnom a módját, hogyan tudok D ank hiányával együtt élni. Anyu elindult a csomagjaimmal a kezében a lépcső irá nyába, kezembe vettem a telefonomat, és M iranda számát tárcsáztam először. -
N a végre, láttam a nevedet a kijelzőn! Pagan, rettene
tesen megijesztettél! Elmosolyodtam a megkönnyebbüléstől a hangja hal latán. - Sajnálom - mély levegőt vettem. - Poszttraumás stressz szindrómát diagnosztizáltak nálam. Azt várom, hogy felvegyenek ebbe a gyógyintézetbe, ahol hasonló be tegséggel küszködő embereket kezelnek. N em m aradhat nálam a telefonom, de azt m ondták, hogy látogatókat fo gadhatok, ha van kedved eljönni valamikor. - M iranda n a gyon csendben volt, és elkezdtem azon gondolkodni, hogy talán megszakadt a vonal. 203
- Szóval, ők rendbe tudnak téged hozni... m árm int ezt? - kérdezte lassan, m intha teljesen meg lenne rémülve. - Igen, meg fognak gyógyítani - m ondtam megnyugta tóan. De tudtam , hogy ez nem igaz. N em fogok m ár rend be jönni soha többé. M indössze m egtanulom , hogyan éljek úgy, hogy azok, akiket szeretek, ne aggódjanak értem. - Beszéltél m ár Leiffel? - a hangja nem volt olyan vi dám, m int azelőtt, és ez fájt, m ert az én hibám volt. - N em , téged hívtalak először. Sóhajtva m ondta: - Szeretlek. - Ereztem, könnyek lepik el a szememet. Én is szeretem őt. - Hívd fel Leifet! Feltét lenül meg foglak látogatni! - Rendben. Szia! - Kinyomtam, és hívtam Leifet. - Pagan - m ondta ugyanolyan megkönnyebbüléssel a hangjában, m int M iranda. - Szia - m ondtam . M eg kellett erősítenem, mielőtt ugyanazt elm ondom , amit m ár M irandának. - M a m ár jobban vagy? Remélem, Pagan, m ert őrülten hiányzol. - Elmosolyodtam, ahogy meghallottam a meleg séget a hangjában, ez mindig megnyugtatott. - Poszttraumás stressz szindrómám van, Leif. A pszi chiáter állapította meg. - M i az? Gyógyszereket fogsz kapni, hogy rendbe jöjj? a hangjában pánikot éreztem. - Igen. Problém át okoz feldolgozni olyan megrázkód tatásokat, amit átéltünk. T i normálisan megbirkóztatok vele. Én nem. Lehet, hogy ezt valamilyen vegyi egyen súlyhiány okozza, még nem tudják. Ezért itt m aradok egy 204
pszichiátriai központban egy időre. M inden valószínűség szerint ham arosan rendbe jövök. N em tarthatom m agam nál a telefonomat, de látogatókat fogadhatok. Leif úgy tűnt, hogy egy jó nagy levegőt vett. - Tehát meglátogathatlak? M ennyi ideig leszel ott? - Igen, meg, de hogy mennyi ideig leszek benn, még nem tudom pontosan. - Nagyon sajnálom, hogy ez történik veled, Pagan. Anynyira sajnálom - a hangja tele volt fájdalommal és b ű n tu dattal. - Figyelj rám, Leif! Ez azért történik, m ert valami nincs rendben velem. Valami m iatt m ost derült ki. De ham arosan jobban leszek. - N ekem legalább annyira volt szükségem erre a hazugságra, m int neki. M iután még többször is meg nyugtattam , letettem a telefont, és a kocsi ülésén hagytam. A neszesszerem m aradt m ár csak a hátsó ülésen, így azt is magamhoz vettem, és a lépcső felé indultam . Ez lesz az új otthonom , legalábbis egy darabig.
Halványsárgára festett falai voltak a szobának, am it kaptam , egy kis kör alakú ablakkal, amely a tengerpartra nézett. Fél órával ezelőtt búcsúztam el anyától. Arra gondoltam , hogy ezt az egészet csak érte teszem. Segít neki abban, hogy el múljon a félelme, hogy megőrülök. És sikerült a szobámból is kimozdítania, amely D ank emlékével van teli, és talán segít nekem m egtanulni, hogy lehet élni nélküle. 205
Egy idősebb hölgy álldogált kinn a homokon egy zacs kóval a kezében, amelyben úgy tűnt, kenyér volt, amelyet a feje körül repkedő sirályoknak dobált. Nem lehetett idevaló si, m ert nem vette észre, hogy nem így kellene etetnie őket. Lehet, hogy pszichiátriai beteg volt, áld kezelésre szorult, és most a kismadarakról gondoskodott. Nem tudtam eldönteni. Elfordultam az éhes m adarak seregétől, és kis szobá m at kezdtem tanulmányozni, amely feleakkora volt, m int egy átlagos hálószoba. Mivel ezen a helyen huszonöt beteg gyógyítására volt egyszerre lehetőség, amit tíz nővér és két orvos látott el, a szobák nem lehettek túlságosan nagyok, habár a ház kétszintes volt. Egy egyszemélyes ágy volt kö zépen, egy kis kör alakú fehér asztallal, amelyet kagyló for májú lámpa díszített. Egy ovális tükör lógott a falon, alatta egy háromfiókos fésülködőasztal. Szemben a falnál állt egy igen kicsi ruhásszekrény, amelybe összesen tizenöt ruha darabot lehetett beakasztani, és három pár cipőt tartani. A nap folyamán csak egy órát lehetett a szobában tartóz kodni. Ezt lehetett egyben, de elosztva az egész napra. így érték el, hogy a páciensek nap közben minél több időt tölt senek más emberekkel. A magányból fakadó depressziót ennek a szabálynak a bevezetésével is kezelték. Az ébresztőórára pillantottam, amelyet a kerek asztalon hagytak. Tíz percre állítottam be, ennyit terveztem itt tölte ni. Szükségem volt egy kis sétára. Egyébként pedig szerettem volna, ha még marad időm, hogy visszatérhessek. Kiléptem a folyosóra, és becsuktam magam mögött az ajtót. Kaptam egy kis kulcsot, amit a zsebemben tartottam, és bezártam 206
vele a szobámat. Néhány beteg miatt kellett a lopásokat így megelőzniük. Egyébként sem volt megengedve, hogy értékes dolgokat hozzanak magukkal, de azok számára, akiknek ezek hiánya személyiségzavart okozott volna, bárm it bevihettek, csak kisebb mennyiségben. Nekem a ruháimra volt szüksé gem. így bevihettem őket, de csak keveset. Hirtelen egy ajtó nyílt ki a folyosón, és egy bozontos, bar na hajú, nagy kerek keretes szemüveges lány bámult rám, és hirtelen becsapta a szobájának az ajtaját. Hallottam, ahogy a kulcs kattant a zárban. Könnyen megijedt, és megrémült. Ő bizonyára tényleg poszttraumás stressz szindrómában szenved, azaz PTSD -ben, ahogy itt hívják. Tekintetem a töb bi csukott ajtóra révedt, és azon merengtem, hogy vajon itt a folyosón mindenkinek ugyanaz-e a baja. Ha igen, akkor nagyon hangosak lehetnek az éjszakák, a rémálmok miatti kiabálásoktól. Lesétáltam a lépcsőkön a társalgóba, vagy ahogy ők ne vezték, a nagyterembe. Itt voltak a tévék, vígjátékokat lehe tett nézni, az asztalokon pedig társasjátékok voltak. N em volt sem számítógép, sem internet-elérhetőség biztosítva a betegek számára. Az egyik nővér kedvesen mosolygott rám, ahogy elsétált mellettem, kezében egy kosár nassolnivaló val. -
H am arosan uzsonnázunk. Nézelődj még egy kicsit itt
a közelben, aztán bekaphatsz valamit, és a többi beteggel is megismerkedhetsz. Sok hozzád hasonló korú van köztük. - A pszichiátriai betegséggel küzdő kamaszokkal való ta lálkozás lehetősége nem igazán dobott fel. D e semm it sem 207
szóltam. Inkább odasétáltam a hátsó udvarra nyíló terasz ajtóhoz. - N em tudod kinyitni. Bezárták. Tudod, m iattunk, őrül tek miatt, nehogy kedvünk kerekedjen kipróbálni, hogy tu dunk-e repülni. Bár nem gondolnám , hogy a homokra esés közben halálosan megsérülnénk. - M egfordultam, hogy lássam a lányt, akinek festett szőke haja volt, amely körül belül a válláig érhetett, de varkocsba kötötte össze a feje tetején. Élénkvörös rúzst viselt, amely nagyon elütött a sá padt arcszínétől. - Kösz. M egvonta a vállát. - Semmiség. H a szeretnél kimenni, és gyönyörködni a tengerpartban, akkor meg kell kérned egy nővért, hogy veled menjen. De szeretnek kifogásokat keresni, hogy ne kelljen. - Eszembe jutott a hölgy, aki odakinn a m adarakat etette. Ő egyedül volt. N em igazán akartam tudni, hogy ki volt a hölgy, így is mét bólintottam . Egyik oldalról a másikra billegette a fejét, és úgy tett, m intha valamit alaposan vizsgálna. - Te ugye nem vagy dilis? - N em is vártam ilyen pontos megfigyelést egy ilyen különös lánytól. Összességében az orvosok hiszik azt, hogy szükségem van segítségre. Vállat vontam, bizonytalankodtam, hogy m it is válaszoljak. - N os, úgy tűnik, hogy szerintük az vagyok. Felhúzta sötét szemöldökét, amit nem szőkített be. Tévednek. Ahogy m ár azelőtt is. - Azon gondolkodtam, hogy vajon itt magára gondol. A nővérre pillantottam , aki egy íróasztal m ögött ült, és a laptopján dolgozott. Úgy 208
tűnt, nem reagált a vádra, amely az itt élő emberektől érte, egyszerűen nem vette magára. - K arén tudja, hogy igazam van. Csak nem vallja be. Ugye K arén nővér? A szőke lány a nővérre vigyorgott, aki felpillantott, kedvesen nézett, majd visszatért a gépeléshez. - O tudja, csak túlságosan leköti a twitterezés, hogy bevallja. A nővér a mellette lévő papírkazal felé nyúlt, és arrébb rakta, m ielőtt visszanézett a szőke lányra. - Csak a gyógy szereket és vizsgálati eredményeket rögzítem. -
Bla, bla, bla. N a, ne hülyítsen m ár, ez egy Twitter-
lotyó. Ezzel foglakozik a teljes kib... időben. A nővér rendreutasítóan nézett rá. - A stílus, kérem! Tíz percet fog veszíteni a szobájában tölthető idejéből, ha nem vigyáz. A szőke vállat vont, és visszatekintett rám. - Ahogy m ondtam , nem mindig van igazuk itt. Látom a te szemed ben is. Te nem vagy őrült. N eked nincsenek dém onok a szem edben, m int az ittlévők többségének. - Felállt, kinyúj tózott, és kilátszott a nagyon fehér lapos hasa, és a köldökpiercingje. —Egyébként meg Gee a nevem. - A kezét nyújtotta felém, és én is a magam ét, de az utolsó pillanat ban elrántotta. - Egyes számú szabály, hogy senkivel se fogj kezet! Ez a hely tele van elmebetegekkel! Elmosolyodtam. - Fogadjunk, hogy te nem tartozol kö zéjük. Hangos röhögésben tört ki. - Ó, nem , én csak akkor csavarodok be, ha jönnek. - O débb állt, és közben m egütögette a papírokat, amivel a nővér dolgozott, ahogy elhaladt 209
mellette. - N e twitterezzen olyan sokat, K arén, nem tesz jót a szemnek. Álljon le azzal a szarral! - T í z perc, Gee! - m ondta a nővér anélkül, hogy felné zett volna. Gee visszalesett rám, és hunyorított. - N em szeretik az ilyen trágár szavakat, ha csúnyán szoktál beszélni, akkor itt tartsd a szád! -
H úsz perc, Gee! - m ondta újra a nővér, még mindig
a képernyőre koncentrálva. Gee ismét hangosan röhögött, hátat fordított, és az ebédlő felé indult. A nővér felpillantott. - Gee kétségtelenül, egy igen kü lönleges eset. M ajd megtanulod kezelni őt. Itt az uzsonna idő, az ebédlőben ehetsz, ha szeretnél valamit bekapni, és találkozhatsz a többi beteggel is. Elmosolyodtam. - Köszönöm, de nem igazán vagyok éhes. Itt m aradhatok, és nézhetem egy kicsit a tévét? - K a rén nővér bólintott, és visszatért a munkájához. A fotelbe kuporodtam , a tévé képernyőjét bám ultam , és magányo sabbnak éreztem magam, m int valaha.
210
TIZENHATODIK FEJEZET A z étkező hatalmas helyiség volt, öt hosszú asztallal, ame lyekhez egyenként tíz-tíz ember tudott letelepedni, önkiszol gáló jellegű büfé volt, ahol a nővérek töltötték meg a betegek tányérját. Ez volt az egyetlen olyan helyiség, ahol hatalmas ablakok voltak. Az egész déli falon sok nagy ablak volt, ame lyek m ind a tengerpartra néztek. Megköszöntem a nővér nek, hogy a ragyogó piros színű tálcámat telerakta sajtos tésztával, amely nagyon ínycsiklandónak tűnt, valamint grillcsirkecsíkokkal, cézársalátával, zöldbabbal, egy hatal mas magos zsemlével, és egy szelet sütivel, amit már tudtam előre, hogy meg sem fogok kóstolni. Az ablakokhoz közeli asztalok voltak a legnépszerűbbek, mivel m ár alig m aradt hely üresen, és azt a néhányat is siettek elfoglalni, a különle ges kilátás miatt. Úgy döntöttem , hogy az egyik ablaktól tá vol eső asztalhoz fogok letelepedni. N em akartam küzdeni, hogy elvegyem bárki kedvenc helyét. Vettem egy műanyag csésze jegesteát, és a hátsó asztalsor felé indultam. -T ő g y é ’ m á’ cukrot a teádba! N em elég édös, és iszo nyú pocsék n é ’küle - nézett görbe szemmel a kezemben 211
lévő teára egy szálkás, barna hajú, nagy barna, kerek szemű lány. A szemfoga egy kicsit kiállt, az orra pedig szeplős volt. Úgy nézett ki, m intha egy farmról került volna elő. - Koszi, de nem iszom olyan édesen a teám at - m ond tam , és ő az orrát piszkálta. - Ja, té floridai vagy akko’. N em gyüttem m é’ rá, hogy m ér csiná’játok úgy, m intha északról lönnétök. T é sokkal délibb vagy, m int mi a Mississippinél, oszt mi tudjuk, hogy a jegestéába sokka’ több cukor köll. Keményen küzdöttem, hogy megértsem a tájszólása mi att, de mosolyogtam, és visszafordultam az asztal felé, m ert időközben észrevettem, hogy másik két lány is érkezett. Az egyik az a barna, bozontos hajú csaj volt, aki becsapta az ajtót, és bezárta belülről, m iután engem látott, a másik pe dig, Gee. Egy pillanatig haboztam , és azon gondolkodtam , hogy jobb lenne átülni egy másik asztalhoz, amikor Gee kihívó vigyorral az arcán pillantott rám. Gyorsan rájöttem , hogy jobb lesz az eredeti tervnél maradni. Gee azt várta, hogy odébbállok, de én meg nem akartam , hogy azt higgye, félek tőle. Kicsit meglepődtem, hogy ezzel az ijedős lánnyal üldögél. Gee egyébként nem volt annyira félelmetes és ide gesítő személy, m int amilyennek első látásra tűnt. - Té velük, azza’ a kettővel fogsz ülni? - kérdezte a vidéki lány. M egvontam a vállam. - M iért ne? Felvihogott. - M er’ Gee kemény dió, azér’. Én m on dom neköd, hogy ő tiszta dilinyós. - Alig bírtam magamba fojtani a nevetést, mivel hirtelen eszembe jutott, hogy ez a 212
hely tényleg egy elmegyógyintézet. És itt m indenki dilinyós egy kicsit. - Kösz, de megismerkedtem Geevel, és rendes. - A m el lettem lévő lány úgy bám ult rám, m intha komolyabb m eg figyelésre szorulnék. - Ugye te sem skizó vagy? M er’ neköm tudni köll. N em vagyok jól, ha skizók vannak körülöttem. -V isszanéztem Geere, és azt kezdtem találgatni, vajon neki skizofréniája van? A fejemet ráztam. - N em , nekem PT SD -ém van. M egkönnyebbülten mosolygott. - Az jó, azza’ elvagyok. Veled könnyű lesz. Én bipoláris vagyok. Anyám azér’ ho zott be, m er’ m ögpróbáltam kinyírni magam m ostanában. Hirtelen megtorpantam , és rácsodálkoztam erre a barát ságos, ártatlan, egyszerű lányra, hogy lehet, hogy egy ilyen csaj véget akar vetni az életének. - Miért? - szakadt fel be lőlem a kérdés, és hogy megkérdeztem, engem is meglepett. A vállát vonogatta. - N éha annyira elszomorodok, hogy az hihetetlen - m ondta teljesen komolyan, és én elkezdtem vacogni. Képtelen voltam felfogni, hogy vannak olyanok, akik egyidősek velem, teljesen norm álisnak tűnnek, és ilyen belső problémákkal küzdenek. A tálcám at a bozontos bar na hajú lánnyal szemben tettem le. - Jó vo’t veled beszél getni - m ondta a vidéki lány mosolyogva. - N e ülj a közelembe, Henrietta! M iért, Henrietta? M ert azt hiszem, hogy én olyan bántó tudok lenni. M ind járt sírva fakadok itt az átkozott ebédlőben! - m ondta Gee mosolyogva, miközben a távolodó lány alakját nézte. 213
- Hagyd békén! - állította le a barna, bozontos hajú, mielőtt egy falat sajtos m akarónit vett a szájába. Gee visszavigyorgott a bozontos barnára. - D e olyan vicces H enriettát piszkálni. N éha alig bírom ki, hogy ne mondjam: még nem öttem eleget. Haggyá’ m á’, Gee, vagy megmondalak! - utánozta Gee H enriettát élethűen. A bo zontos barna vigyorgott, és lenyelte a szájában lévő falatot. - Szóval nem vagy őrült? Jess vagyok, bocs az előzmé nyekért, de nem szoktam ismerkedni azokkal az őrültekkel, akik jönnek. Én is elég őrült vagyok, és nincs szükségem még több őrültre magam körül. Túlságosan sok időt töl tök Geevel. - Gee röhögött, és kinyújtotta a nyelvét, ahol szintén volt piercingje, de ez ezüstből készült. Meglepődve bám ultam a nyelvét, és ő hangosan felröhögött. - Nyugi, Pagan. N em eszlek meg, nem szoktam embereket enni - szórakozott a megjegyzésén, és a mellette ülő lány felé fordult. - M ondtam én Jessnek, hogy mi jól ki fogunk jönni egymással. Láttam, hogy nincs veled semmi baj. Csak érdekes vagy. Képtelenek voltunk rájönni, hogy neked mi a bajod. A tányéromon lévő étel fölé hajoltam, de idő közben elment az étvágyam. - PT SD - m ondtam , miközben rápillantottam. -T e h á t azt gondolják, hogy ért egy traum a, és az ké szített ki. Mi az igazi bajod, m ert azt látjuk, hogy te nem vagy őrült? M it csináltál, ami m iatt idekerültél? - kérdezte Jess, mielőtt még egy falat sajtos makarónit kapott volna be. Visszanéztem a nővérekre, akik ekkor kezdtek le-föl sé tálni a folyosón. 214
- Ez az, amiről nem igazán szeretnék beszélni. - A ke zembe vettem a zsemlét, és abban reménykedtem, ha el kezdem a számba töm ni, talán abbahagyják a faggatózást. Gee bólintott, és oldalba lökte Jesst. - Nézd Robertát! Épp most fogdossa össze Kim tányérját. A pokolba, ott van Karén nővér! M ost ad egy új tányért Robertának, és ráveszi, hogy mosson kezet. - Gee kaján tekintettel nézett rám. - Roberta az az őrült, aló szuper abban, hogyan koszoljon be m indent... - Ő kényszerbeteg. - fejezte be Jess, és vigyorgott. Való színűleg R oberta baját szórakoztatónak találták. Gee meg kocogtatta a fogával a nyelvpiercingjét. - R ohadt vicces - m ondta vihogva. - Tíz perc mínusz holnap, Gee - hallatszott K arén nő vér hangja mögülem. Jess a szemét forgatta. - M iért csinálod ezt, amikor tu dod, hogy meghallhatja? Gee megvonta a vállát. - M ert megtehetem. Vagy m ert nem szeretek a szobámban lenni.Tudod, a hangok a fejem ben kicsit túl hangosak, amikor egyedül vagyok. - Gee rám somolygott, és újra beleharapott az almás pitéjébe.
M egkönnyebbültem, amikor ágyba bújtam. Vacsora után a társalgóba küldtek bennünket az úgynevezett „társalgási időre”, ami azt jelentette, hogy m indenkit arra biztattak, hogy beszéljen. Én nem akartam beszélni. N em volt mit m ondanom . Annyira unatkoztam , hogy kínom ban azon 215
kaptam magam at, hogy bolyongó lelkeket kezdtem keres ni. Órák óta egy sem bukkant fel, míg végül rádöbbentem , hogy egyet sem láttam még itt, amióta b etettem a lába m at ebbe az épületbe. Valószínűleg a szellemek féltek ettől a helytől. N em is hibáztattam őket. A tenger hullámainak csapódását hallgattam, ami kívülről hallatszott be, és re méltem, hogy ma éjjel csak ezt fogom hallani. Végül egy tompa kiáltást hallottam. Összerezzentem, és a takarómba temetkeztem. N em ijesztett meg igazán, de fájt. Ők valóban olyan dolgoktól szenvedtek, amit én nem értet tem. Másik üvöltés visszhangzott a folyosón. Valaki kinyitot ta az ajtaját, és rémülten rohangált. Az ajtómra pillantottam, hogy meggyőződjek róla, biztos bezártam-e. Egy nővér be szélgetett az üvöltővel, és sok ajtó nyílt ki, és csukódott be. -
Sosem fogok elaludni - motyogtam a sötétben. Kibúj
tam az ágyból, odasétáltam az ablakhoz, hogy nézzem ho gyan csapódnak a hullámok a parthoz a holdfényben. A hul lámokról eszembe jutott az utolsó éjszaka, am it Dankkel töltöttem. A hullámok közül m entett ki, amikor azok már majdnem örökre elnyeltek. M ár elfogadtam a sorsom, míg arra nem eszméltem, hogy a karjai körém fonódnak. Fájda lom ütött a szívembe, a kezem a gyomromra tettem , hogy egyben tartsam magam. Újabb üvöltés hangja jött néhány szobából. Egy forró könnycsepp gördült végig az arcomon. Teljesen egyedül voltam most először az életemben. Vissza ültem az ágyra, a térdeimet felhúztam a mellkasomhoz, és a karjaimmal szorosan átöleltem. A pilláim kezdtek elnehezül ni, a tompa kiáltások kezdtek elcsitulni. 216
Ahogy kezdtem álomba m erülni, a zene megszólalt. K üzdöttem , hogy ébren maradjak. Ismerős dallam volt az, az altató. Az egész napi kimerültség és a végtelen magány érzése úgy tűnt, elmúlik, ahogy felcsendült a dal. D ank hangjának melegsége töltötte be a szívem, és elaludtam.
- M ár van is egy látogatód, és a srác csúcsszuper, ennivalóan cuki - m ondta Gee, miközben büszkén lépett a könyv tárba, ahol tuti biztos, hogy egyetlen percet sem töltött még el eddig. Fölnéztem a Büszkeség és balítélet igen kopott bőrkötéses kiadásából, a könyvespolcon a fal mellett találtam. - Látogatóm jött? - Biztos Leif lesz az. - Kösz. - álltam fel, és követtem Geet a nagyterembe, ahol a látogatások zajlottak. Leif arcáról eltűnt a gondterhelt arckifejezés, amikor megpil lantott, és mosoly jelent meg az arcán. - Pagan - mondta, miközben felállt, és szenvedélyes öle léssel magához húzott. Szorosan bújtam hozzá, nehéz volt el nyomni a könnyeimet. - Annyira boldog vagyok, hogy eljöttél - suttogtam, remél ve, hogy az érzéseim nem sugároznak át a hangomon. -Veszettül hiányoztál, Pagan - susogta a hajam fölött, és álltunk, miközben szorosan öleltük egymást, míg valaki nem kezdte el köszörülni a torkát, ekkor vonakodva ugyan, de elhú zódtam. Karén nővér a szemöldökét ráncolta, és a fejét rázta. - Gyerünk Twitter-lotyó, ez sokkal szórakoztatóbb, mint az a szar, amit a tévében látunk - szólt oda a foteléből Gee. 217
- H úsz perc, Gee! - felelte K arén nővér kifejezéstelen arccal. - M a m ár nem m aradt egy kis kib... időm sem, Karén nővér. Visszanézett rá, és az ujjával Geere m utatott: - Húsz perc m ínusz holnap, és elveszíti m inden idejét erre a hét re, ha még egy szót szól. Gee a szemeit forgatta, és a foteltám láját ütögette. Gyerünk, cuki fiú, csak folytasd! H add lássuk! - m ondta Gee gúnyolódva. - Gee, menj és segíts Ashley nővérnek az ebédkészí tésben! Gee K arenre nézett, és duzzogva felállt. - Ez nagyon jó buli, tudod, Karén! N em vagy túlságosan vicces, ez nem tréfa! - Gee a száját nyalogatta, ahogy L eif m ellett elhaladt, és rám hunyorított. M egfogtam Leif kezét, és a nagyterem legtávolabbi csücskébe vezettem, ahol se tévé, se társasjáték nem volt. M ajdnem üres volt. Leif komoly arccal m éregetett. - Itt m indenki ilyen? - Úgy tű n t, nagyon megviselte a hely. Felkacagtam , és elkezdtem rázni a fejem. - N em , de ő ugye az egyik legborzasztóbb? - L eif még m indig döbbentnek látszott. M osolyogtam. - N agyon szórakoztatóak, ha egyszer m ár tudod, hogy ártalm atlanok. Annyira sajnálom őket Leif! - és a fejemet ráztam . - Egyébként mesélj inkább, mi van a suliban ve letek, M irandával! Hogy vannak a többiek?
218
Leif arcán m egkönnyebbült mosoly jelent meg. - Úgy látszik, sokkal jobban vagy már! - és gyengéden m egérin tette az arcomat. - Ú risten, mennyire hiányoztál! - T e is! K öszönöm , hogy m a eljöttél. Szükségem volt m ár nagyon, hogy a külvilágból valakivel beszélgessek. M esélj, hogy vannak a többiek! Szom orúan elm osolyodott. - A ggódunk m iattad. N a gyon hiányzol nekünk, folyton csak rólad beszélünk. Sem mi egyéb nem történik. - Szerettem volna azt m ondani neki, hogy egész idő alatt csak rá gondoltam , de ez nem igaz, m ert D ankre gondoltam . H allottam őt tegnap este. Itt volt velem az álm om ban. - Elhoztad a házit? - kérdeztem a kezében lévő táskára pillantva. - Igen, itt van. Tényleg itt akarsz tanulni? - A két lány felé nézett, akik nem olyan rég érkeztek, és elkezdtek m onopolizni. D e úgy tű n t, összekülönböztek, és egymás hoz kezdték dobálni a játékpénzt, miközben üvöltöztek. K arén nővér berohant, és próbálta szétválasztani a veszekedőket, miközben közölte velük, hogy mennyi m agány ban eltölthető időt vesztettek el. - M it riogatnak itt m indenkit az idővel? Ez azt jelenti, hogy mennyi időt szórakozhatnak itt? N evettem , és a fejem et ráztam . - N em , épp az ellen kezőjét! N api egy órát tölth etü n k összesen egyedül a szobánkban. Az a bü n tetés, ha ezt az időt lecsökkentik. A szobában egyedül eltöltött idő az, am ire m indenki vá gyik. 219
Leif szomorúan sóhajtott fel, és a fejét ingatta. - Te nem vagy idevaló Pagan - nézett vissza rám a homlokát ráncolva. Vállat vontam. - Csak, m ert nem verekedek, szidom a nővéreket, és a fejemben nem szólnak hangok, az nem je lenti azt, hogy nekem nincs semmi bajom. - Egyetértőén bólintott. Megszorította a kezem. - Szeretlek, nem foglak elhagyni soha - mondta halkan suttogva. Könnybe lábadt a szemem, és a könnyeimen át mosolyogtam rá. -T u d o m - szerettem volna még többet is mondani, de nem tudtam. - O, Rómeó, m iért vagy te Rómeó?! - szólalt meg Gee, aki egy halom törülközővel a kezében éppen a lépcső felé haladt. Hangos nevetés tört ki belőlem. - Ártalmatlan - nyug tattam meg Leifet, de aztán elgondolkodtam egy pillanatra. - Rendben, lehet, hogy annyira nem ártalmatlan. D e nem akar semmi rosszat sem. - Leif arcára visszatért a rémület. - Esténként bezárod az ajtódat? - kérdezte, és közben körülnézett, nehogy valaki meghallja, amit mondott, és megtorolja rajta. Elmosolyodtam, és bólintottam. - De csak m ert olyan sok az üvöltözés és rohangászás éjjel. Az éjszakai hangosko dás, és ehhez hasonló. Mélyen a szemembe nézett. - Kérlek, siess meggyógyul ni, és gyere haza! Ez a hely nem neked való! -T u d o m .
220
Tompa üvöltések hallatszottak, miután lefeküdtem a szo bámban. Betakartam a fejem, és kizártam a hangokat. Egész nap arra vártam, hogy visszabújhassak az ágyamba, és mély álomba merüljek, ahol majd remélhetőleg újra hallani fo gom D ank zenéjét. Sokszor jutottak eszembe azok az idők, amikor nekem zenélt, és a karjaiban tartott, megcsókolt. A szemeim lecsukódtak, és a zene megszólalt. Küzdöttem, szerettem volna nyitva tartani a szemeim, és a szobámban találni őt. O tt volt. Ereztem a jelenlétét. Az altatót játszotta a gitárján, és én kétségbeesetten próbáltam kinyitni a szeme met. Olyan érzés volt, m intha egy fekete takaró borított vol na be, amit képtelen voltam levenni magamról. D e ahelyett, hogy pánikba estem volna emiatt, megmelengetett. Egyelőre elég volt a biztonság érzése, amit a jelenléte adott. A gitáron játszott, majd elkezdett énekelni. Tudta, hogy itt vagyok, és eljött hozzám. N em voltam egyedül. Az üvöltés és ajtócsap kodás zaja elcsitult, és csak a zenét hallottam, amely betöl tötte a bennem tátongó űrt. Szerettem volna megfordulni, a zene forrásának irányába nézni, és a karjaiba vetni magam. De az álom győzött, képtelen voltam tovább harcolni.
- Csak nem te vagy az éppen, első számú kis kedvenc? Gee őgyelgett a szobám körül a folyosón, amikor kiléptem a folyosóra a félórás szundikálásom után. H a nem lenne éjsza kánként a zene, és D ank nem lenne velem, m ár elvesztettem volna az eszemet a hely egyhangúsága miatt. - Látogatóm
n i
érkezett? - kérdeztem tőle, ahogy a szobájába fordult be ép pen. - Igen - m ondta, és becsapta az ajtót maga mögött. Ki van zárva, hogy m aradt magányos ideje mára. A saját fülem mel hallottam, amikor Karén nővér kétnapi idejét vette el a reggelinél. Valaki néhány perc múlva biztos fogja keresni. Elindultam a lépcsőn lefelé, izgatott voltam, ki az, aki lá togatóba jött. Abban a pillanatban, amikor megpillantottam M irandát a bejárati ajtó előtt állni, aki a kezeit védekezőn keresztbe tette a mellkasa előtt, rögtön szaladni kezdtem. - Szólt Gee, hogy látogatód van? - állított meg Karén nővér, miközben a szemöldökét ráncolta, és rám pillantott. Bólintottam, nem akartam bemószerolni Geet, hogy a szo bájába ment. - Hol van? - kérdezte Karén nővér. Felhúztam a szemöldökömet, és vállat vontam. - Azt hit tem, hogy ő is visszajön ide. - Karén nővér a folyosót bám ul ta, a homlokát ráncolta, m intha azon gondolkodott volna, hogy talán csak ő nem vette észre, hogy Gee visszajött. Bó lintott, és visszament a számítógépéhez írni. M iranda magához ölelt, ahogy odaértem hozzá. Olyan jó volt látni! - Kérlek, gyere velem! - súgta a fülembe. Felkacagtam. - N em lehet. - Segítek megszökni. Csajszi, ezek az emberek nagyon di lisek, ki kell innen szabadulnod! - M ajdnem felnevettem. Ez a Gee csaj kemény dió, és nem is jött vissza. Figyeltem őt. H a nélküled jött volna vissza, bizony isten felmentem volna, és saját kezűleg állok bosszút érted - ekkor m ár nem tudtam uralkodni tovább magamon, és hangosan felnevettem.
111
- Gyere, menjünk oda, ott tudunk beszélgetni - megfog tam a kezét, és hátravezettem, ahol Leiffel beszélgettem két nappal ezelőtt. M iranda visszapillantott a lépcső felé. - M ég mindig nem jött le. Lehet, hogy szólni kellene a nővérnek, suttogott m ö göttem. Letelepedtem az egyik fotelbe, és a mellettem lévő másikra m utattam . - Nem . N em m ondok semmit K arén nővérnek. Gee nem rossz ember. Csak szeret hatással lenni az emberekre. Talán több figyelmet igényel, m int mások. És nem akarom bem ártani őt. Kedvel engem, és szeretném, hogy ez így m a radjon. Láttam , hogy mit művel azokkal, akiket nem szeret. - M iranda barna szeme kikerekedett. Próbáltam megnyug tatóan mosolyogni rá. - Nincs semmilyen erőszak, és nem is fejszés gyilkos, nyugi! M iranda láthatóan egy kicsit megnyugodott, és keresztbe rakta a lábait, aztán közelebb hajolt hozzám, hogy jobban lássa a szememet: - Szóval, jól bánnak itt veled? Az őrül tek kedvelnek, és nincs senki sem, aki bánt téged? M ert ha van, akkor én majd lerendezem! N em lesz se közel, se tá vol egyetlen idegbajos sem, aki szemétkedni m erne az én csajszikámmal! Erről biztosíthatlak! - Szemének elszántsága megmelengette a szívem. Somolyogtam. - M indenki nagyon rendes, de koszi a tá mogatást! A válla fölött K arén nővérre sandított. - Remélem, a többi nővér azért jobban figyel a betegekre, m int ez. T u dod, hogy aT w ittert nyomogatja? 223
TIZENHETEDIK FEJEZET 1 agan - dr. Janice sétált oda hozzám a nagyteremben, ahol épp monopoliztam Geevel, aki csalt, és R oberta ellen ségesen méregette Geet emiatt. - Igen, doktornő? - kérdeztem. Rámosolygott a lányok ra. Egy m appát szorongatott a kezében. - Itt az idő, hogy értékeljünk. Kérlek, gyere velem! - fel álltam a földről, ahol lótuszülésben foglaltam helyet. - A francba, annyira élveztem veled a játékot, Peggy Ann. Biztos azt fogják neked m ondani, hogy nem vagy idegbeteg, és hazaküldenek. - Gee nyelvpiercingjét vil lantotta felém, és hunyorított. Az utóbbi néhány napban Peggy Annek hívott. Ez egy kicsit idegesítő volt, de nem ért annyit, hogy szóvá tegyem. M osolyt erőltettem az arcom ra, és követtem a doktornőt. M ég nem álltam készen arra, hogy hazamenjek. D ank jött éjszakánként, és attól féltem, hogy ha hazamegyek, akkor újra elhagy. A mellkasom m ár megint fájt, eszembe jutott, hogy mennyire üres leszek nél küle. Dr. Janice kinyitotta az irodája ajtaját, és addig tarto t ta, amíg beléptem. 224
- Kérlek, nézd el a rendetlenséget az íróasztalomon. Ilyenkor átnézem a heti dolgaimat előre, és mindig kicsúsz nak a dolgok a kezeim közül. - Bocsánatkérően mosolygott rám, az íróasztalához sétált, és megállt mögötte. - Kérlek, foglalj helyet! - m ondta, és rám utatott a mellettem lévő fe kete bőrfotelekre. Beletelepedtem az egyikbe, dr. Janice pe dig a kezébe vette a mappáját. Szemüvegét, amely eddig egy gyöngyláncon lógott a nyakában, az orrnyergére csúsztatta. - Úgy tűnik, hogy te vagy a lelkileg legegészségesebb páciensünk hosszú idő óta. Jószívű vagy, és olyanokkal is barátkozol, akik a nehezebb eseteink közé tartoznak, ez is azt a diagnózist erősíti meg, hogy nem vagy mentálisan beteg. Olyanokkal jó kapcsolatba kerülni, m int Georgia Vain, nem könnyű, és Jess, az ő egyetlen barátnője, aki fé lelemből és önfenntartó ösztönből került vele baráti kap csolatba. A nővérek értékelése is egyértelmű volt, úgy vélik, hogy nagyon kedves és m egértő vagy. Úgy viselkedsz, m int aki megérti, hogy m entálisan beteg emberek veszik körül, és türelm es vagy hozzájuk. Nagyon kedves beteg vagy, de ugyanakkor ez azt m utatja, hogy nagyon stabil is. - Dr. Janice a m appáját az íróasztalra tette, lecsúsztatta a szem üvegét, és óvatosan a mellére ejtette. - Alapvető tény: hogy nem itt van a helyed! Bólintottam , tudtam , hogy semmi értelme nincs a vitá nak a doktornővel arról, hogy mégis beteg vagyok, és m a radnom kellene. Dr. Janice újra az előtte fekvő m appára kukkantott. - Alaposan áttanulm ányoztam a beutalódat, amely azért javasolja a felvételedet, hogy segítsünk annak 225
a traum ának a feldolgozásában, amely ért téged. Egyéb körülmények között nem szeretem más orvosok vélemé nyét felülvizsgálni, de téged alaposan félrediagnosztizáltak. M ost m ár csak az a kérdés merül fel bennem , Pagan M oore, hogy m iért zárkózol ennyire magadba, hogy édesanyád orvosi segítséget kért neked? Nagyot nyeltem, m ert félelem fogott el arra a gondolat ra, hogy m a hazaküldenek, és éjjel nem lesz velem Dank. Ürügyet kellett találnom, hogy maradhassak. Visszanéztem dr. Janice-re, és kíváncsi voltam, hogy ha őszinte lennék hozzá, az igazság m iatt vajon itt tartana-e. H a bevallanám neki, hogy halott embereket látok, vajon meggondol ná-e magát? Elkezdtem beszélni, és elképzeltem anyukám könnyáztatta szemét, amikor tegnap bejött meglátogatni. Nagyon hiányzik nekem, és aggódik miattam . Bántottam őt, pontosabban azért bánkódott, m ert azt hiszi, hogy be teg vagyok. H a beism erném, hogy szellemeket látok, való ban őrültnek titulálnának. Egy teljesen új problémával di agnosztizálnának, és anyukámat felemésztené az aggódás. Csak egy éjszakát próbálok még nyerni. M ég egy lehető séget, hogy halljam Danket, és legyőzzem azt az ólmos ál mosságot, amely megakadályozza mindig, hogy lássam őt. M eg fogom találni a módját, hogy beszéljek vele. - A z autóbaleset nyomaszt még mindig, aminek szem tanúja voltam, és azért zárkózom magamba, m ert nem sze retek rágondolni. Azért egyeztem bele, hogy idejövök, hogy megnyugtassam anyukámat. Teljesen megijesztettem őt az zal, hogy ennyire magamba fordultam. Az itt-tartózkodásom 226
ébresztett rá erre, és ezt a felismerést viszem el innen m a gammal. Az itt élő lányok épp olyanok, m int én, csak nekik mentális betegségük van, amely megnehezíti számukra, hogy normális életet éljenek. De ők ugyanúgy emberek. Ugyan úgy vannak érzéseik, és vágynak arra, hogy elfogadják őket. Nagyon örülök, hogy megismertem őket. Önnek igaza van, nekem nincs pszichiátriai betegségem, m int a többieknek, de így, hogy együtt voltam velük, sikerült megtanulni, hogy elfogadjam, aminek tanúja voltam. Dr. Janice mosolygott. - N os, mindez csak még jobban alátámasztja a diagnózisomat. Teljesen egészséges vagy, és sokkal érettebb a kortársaidnál. Szeretnéd felhívni anyu kádat, hogy te m agad közöld vele a jó hírt, hogy hazame hetsz? - Itt volt az alkalom, hogy még egy éjszakát kérjek. El kell búcsúznom. Ki kell, hogy nyissam ma a szememet, hogy lássam őt. N em mehetek el úgy, hogy nem láttam. -
Dr. Janice, problém át jelentene, ha még ma éjszaka
m aradnék, és csak reggel m ennék el? Szeretnék együtt va csorázni az új barátaim m al, és elköszönni mindenkitől. Dr. Janice elégedett mosollyal pillantott rám, és bólin tott. - Azt hiszem, így lesz a helyes. Az íróasztalán heverő telefonra sandítottam . - Akkor megengedi, hogy felhívjam anyukámat, hogy elmondjám neki, hogy reggel elmehetek? - Az a gondolat, hogy holnap reggel hazamehetek, újra mosolyt csal a doktornő arcára. M egkönnyebbült.
227
A tálcámmal odam entem Gee és Jess asztalához, és lehup pantam velük szemben. Gee a fejét ingatta ide-oda, ezt mindig akkor csinálta, ha valamin nagyon gondolkodott, és többször a nyelvpiercingjét kocogtatta a fogaival. - Ugye el fogsz menni, Peggy Ann? - Rámosolyogtam, és bólintottam . Fájdalmasan felsóhajtott. - Fogadjunk, hogy hazaküldenek, m ert nincs semmi bajod. Szerintem még egyszer sem üvöltöztél éjjel. Persze, neked természe tesen O énekel. Nekem másfajta élményeket tartogat. Be szarnék az ijedségtől, ha a szobámba jönne. Lehet, hogy nem vagy dilis, de az jelent valamit, hogy te nem félsz attól, akivel semmi esetre sem kerülnék összetűzésbe. M egmerevedtem a szavaira. Tudja, hogy D ank éjszakán ként eljön hozzám, és énekel nekem. H onnan tudja? Látta őt? O is lát szellemeket? M i a bajom? Én is skizó vagyok? Ő rült röhögésben tört ki, és rám kacsintott. - Azt hiszed Peggy Ann, hogy te mindenkinél különb vagy? H át nem! D e kib... nem! - suttogta, miközben oda hajolt hozzám, hogy a nővérek nehogy meghallják, hogy káromkodik, és további dolgokat vonjanak meg tőle. - Mi a fészkes fene van veled? Bevetted a mai gyógyszere idet, Gee, m ert úgy beszélsz, m intha az átlagosnál is jobban elment volna az eszed - m ondta Jess a szemöldökét ráncol va, mielőtt belapátolt volna egy nagy kanál fekete borsót a szájába. Gee le sem vette rólam a szemét. Különös fény csil lant a szemében, élvezte, ahogy kiült az arcomra a döbbenet. - Csak azok láthatják, akikért eljön. Peggy Ann! Tudod? Csak azok, akiknek az ideje közeleg. Tudom , m iért van itt. 228
- a fejét ingatta ide-oda, és közelről bám ult rám. - D e ne kem nem énekelt. N em . N em énekelt. Jess hangosan sóhajtott fel, és dühösen nézett Geere. - H a nem hagyod abba ezt a pszichopata szöveget, szó lok K arén nővérnek, hogy nyomjon a nyugtatót seggedbe - zsémbelődött. -
Ki az az Ő? - kérdeztem G eet halkan, attól tartottam ,
hogy valójában ő sem tudja. Szomorú mosoly futott át vörös ajkain, és a fejét rázta. Szóval akkor nem érted jött. H át ez merőben szokatlan! Te láthatod őt, sokat vagy vele együtt, de mégsem érted jött. O az egyetlen, aki ezt megmondhatja neked. - Gee felállt az asztaltól, az étel a tálcáján érintetlen maradt, és elviharzott. Jess csak bám ult rám, és a fejét rázta szomorúan. - M ost is a nyelve alá rejtette a tablettáit, és a vécébe köpte. Szól nom kell valakinek, m ielőtt még jobban meg nem őrül. Fogadni m ernék, hogy túl messzire megy a gyógyszerei nélkül, és valami végzetes dolgot csinál. - Jess bekapta a húsfalatot, felállt, és odam ent Ashley nővérhez. M a este elhatároztam , hogy újra megkérdezem D anket, de nagyobb félelmet okozott, hogy elhagy engem, m int pszichopata barátnőm szavai.
Az utolsó farm erem et is bepakoltam a bőröndöm be, és behúztam a zipzárt. A fiókok is üresek voltak, és a szek rényben sem lógott m ár egyetlen ruhám sem. O dasétáltam 229
a kerek, fehér asztalhoz, a kezembe vettem a képeslapot, amit Leif és M iranda küldött nekem. M inden reggel elol vastam, és mosolyt csalt az arcomra. A neszesszerem első zsebébe csúsztattam , és leültem az ágyamra. Engedélyt kaptam, hogy akkor lépjek be a szobámba, amikor akarok. Az elvonulásra vonatkozó szabály többé m ár nem vonatko zott rám, és egyébként is csomagolnom kellett. A szobám nem volt nagyobb, m int anyukám gardróbszekrénye, de mégis nehéz lesz reggel itt hagyni. Ahogy otthon, itt ez a szoba őrzi számomra Danket. M eg fogja őrizni az emlékét. Ashley nővér sétált végig a folyosón, a csengőt rázva, azt jelezte, hogy kapcsoljuk le a villanyokat. Felálltam, megiga zítottam a takarót az ágyamon, és bebújtam, mielőtt odaha joltam, hogy lekapcsoljam a lámpát. M a éjjel el fog jönni, és beszélek vele. N em kell aggódnom azért, hogy elhagy, és nem jön vissza, m ert reggel hazamegyek. Tudni akartam, hogy Gee honnan tudta, hogy ki O, és esetleg m ást is tu dott-e róla. Ő ugyanaz az Ő volt, akiről a vörös hajú kislány mesélt a kórházban? A kislány azt m ondta, hogy az az O hamarosan jön, hogy elvigye. Dank volt az, aki elvitte azt a párt, akik az autótűzben hal tak meg. Ez lenne az ő dolga? O az a lélek, aki megy, és elviszi a többi lelket, amikor meghalnak? Behunytam a szememet, és vártam. Azon gondolkodtam, amit láttam, és amit Gee és a kislány mondott. Ezek arra utaltak, hogy Dank valamilyen őr féleség lehet. Lehet, hogy angyal. Visszafordultam, és a zenére vártam. Vártam Danket, és azt, hogy énekelni fog. N em jött többé. 230
A reggeli nap megcsillant a halványsárga falon, amikor fel álltam a táskámmal, és körbenéztem, hogy nem felejtet tem-e ott valamit. Válaszok nélkül kell elm ennem . A gon dolataim visszatértek Geehez. A neszesszeremet feljebb csúsztattam a vállamon, és elindultam lefelé, hogy m egta láljam. Szerettem volna beszélni vele még egyszer, mielőtt elmegyek. El akartam köszönni, és megkérni arra, hogy magyarázza el újra, hogy ki is az, akire gondolt, akiről azt gondolja, hogy hallotta a szobámban. A nagyterem üres volt, az ebédlőből szűrődtek ki hangok, ahol mindenki ép pen reggelizett. O tt lesz Gee. A bőröndöm et az ajtó mellé tettem , és bem entem , hogy elbúcsúzzak. M ikor beléptem a zsúfolt ebédlőbe, a távoli asztalra pil lantottam . Jess a végén üldögélt egyedül, és a tányérjába bám ult, miközben az ételt lapátolta a szájába. A felszolgáló pultra néztem, a nővérek éppen befejezték a betegek ki szolgálását. M indnyájan leültek az asztalukhoz, és ettek. K arén nővér odakukkantott felém, bólintott nekem szo m orú mosollyal az arcán. O dasétáltam Jesshez, és leültem vele szemben. - Elm ent - m ondta Jess, miközben újabb sajtfalatot tö m ött be a szájába. - Gee m ent el? Ezt akarod mondani? - kérdeztem za vartan. Akkor láttam őt utoljára, amikor m últ éjjel felmen tem a szobámba, egy másik csapat lánnyal üldögélt, és kár tyázott. 231
Jess rám nézett, és a szemöldökét ráncolta. - Elkezdte püfölni őket ma hajnalban négy körül. Üvöltözni kezdett, károm kodott, és be kellett nyugtatózniuk. Rom lott az álla pota, és dr. Janice nem tartja itt azokat, akik annyira sérül tek, hogy veszélyesek önmagukra. Átszállíttatja a kórházba, ahol a zárt osztályon tartják őket lakat alatt. - Jess a fejét rázta, és egy nagyot kortyolt a kakaójából. - Tudtam , hogy elég ham ar bezsuppolják. A skizókkal mindig ez van. G om bócot éreztem a torkom ban. -T u d o d , hogy melyik kórházba vitték? Jess a fejét rázta. - N em , m ert én sohasem fogok annyira megőrülni, hogy engem is bedugjanak oda. Felálltam. - N os, akkor m inden jót! Örülök, hogy meg ismertelek. - U tólag visszatekintve furcsán hangzott, m ert m indketten tudtuk, hogy nem volt igaz. így egyszerűen el mosolyodtam, és elköszöntem. Bólintott, a szája egy da rab szalonnával volt tele, még nézett egy darabig utánam , ahogy az ablakok felé haladtam , amelyek az öbölre néztek. M egfordultam, és az ajtó felé tartottam . K arén nővér oda jött hozzám. - M ajd anyukádnak alá kell írnia a zárójelentést m ondta, és elindult utánam az ajtó felé. O dafordultam hozzá. - G eet kórházba szállították? A nővértől is szerettem volna hallani. - Sajnos igen. M ár nem volt biztonságos neki itt. Szo rosabb pórázra van szüksége, m int amit mi tudunk biztosí tani. - H irtelen nagyot nyeltem, m ert hatalmas gombócot éreztem a torkom ban, miközben mellette sétáltam lefelé 232
a folyosón. Anyukám várt rám , hogy végre üdvözöljük egy mást. A nagyterem ben ácsorgott, figyelte, ahogy felé köze ledtünk. A vállam fölött K arén nővérre sandítottam , mie lőtt még túl közel értünk volna anyuhoz, hogy hallja. - Melyik kórházban van? - szerettem volna találkozni vele. K arén nővér rám mosolygott. - A M ercy M edicalben. Ez volt az a kórház, ahová önkéntesnek jelentkeztem. Mivel azonban pszichiátriai betegként regisztráltak, nem fogják engedélyezni többé, hogy a kórházban dolgozzak. Annak még kisebb az esélye, hogy látogatóként keressem fel. - Pagan, úgy nézel ki, m int aki savanyú citrom ba ha rapott - m ondta anyu, amikor közelebb értünk. O dajött hozzám, magához ölelt, és szorosan tarto tt egy darabig. Annyira örülök, hogy hazajössz. H am arosan felszedsz egy pár kilót. M osolyogtam, és élveztem a nyugalmat a karjaiban. Biztos, ha korlátlan mennyiségű lesz a pizza és a kínai - ug rattam . Nevetett, és egy kicsit elhúzódott tőlem. - Azt sose m ondtam , hogy én fogok főzni! - A szeme könnyes volt, de tudtam , hogy ezek m ost örömkönnyek.
233
TIZENNYOLCADIK FEJEZET x x lltam , és a konyhaasztalt bám ultam , amely tele volt üres üdítősüvegekkel, két üres pizzásdobozzal, és egy fél csokitortával, amelyen Isten hozott itthon Pagan! fel irat volt olvasható a fehér m arcipánon. Leif, M iranda és W yatt leptek m eg ma este ezzel. Négy órával ezelőtt találtam itt hárm ójukat, am ikor hazaértem , kezükben az üdítőkkel, pizzával, és a tortadobozzal. Jó étvággyal fal tuk be az ételeket, és közben nagyon jót szórakoztunk az elm egyógyintézetben átélt kalandjaim on, amelyekből az derült ki, hogy egész otthonosan éreztem o tt magam . A mosolygó arcuk, önfeledt, ism erős nevetésük felm e legítette a bensőm et, és m egszabadított a hidegségtől, ami m indig áth ato tt m ostanában. L eif szorosan ölelt, m iközben a nappal iban ücsörögtünk, végre m indenem megvolt, ami annyira hiányzott. K endra elesett, m iköz ben a piram isform ációt gyakorolták a pom ponlányokkal, és m egsérült a jobb lába. M iranda arcán inkább elégté tel látszott az eset m iatt, m int együttérzés. A főiskolai megfigyelők is eljöttek, hogy m egnézzék Leifet az egyik 234
újrajátszott m érkőzésén, és m ár két főiskola ajánlott fel neki ösztöndíjat. Leif elvolt nélkülem. Jó volt tudni, hogy rendben volt akkor is, amikor nem vagyok jelen az életében, enyhítette a bűntudatom at. N em köthetem le őt. K ülönösen akkor nem, amikor ennyire sajgott a szívem D ankért. M ég ha nem is találom D anket, akkor is tudtam , ő az egyetlen, aki érdekel. Vissza fog jönni. T udta, hogy szükségem van rá, és vissza fog jönni értem. M ég ha nem is látom, akkor is érzem, hogy közel van hozzám. Felpillantottam a lépcső re, tudom , nem fog eljönni ma. A hálószobám, akkor is biztonságos hely most. M ég ha nem is láthatom , m ondha tom meg neki, hogy szeretem, és bárhová hajlandó vagyok elmenni, csak hogy vele legyek. M ég akkor is, ha azt sem engedi, hogy ismerjem vagy megértsem. Az újrahasznosítható hulladékos kukába dobtam az üdítősdobozokat, amely az udvari kijáratnál van, és elin dultam felfelé, hogy lefeküdjek. A mai nap rémesen kime rítő volt, és holnap újra iskolába megyek. H irtelen eszembe jutott az az üres pad, ahol D ank angolirodalom-órán ült, és ismét hatalmas ű rt éreztem a bensőm ben.
Megszólalt a zene. Egy pillanat alatt kinyitottam a szeme met, amikor felismertem, hogy Dank játssza az altatódalo mat. Felegyenesedtem az ágyamban, és a székre sandítottam, de az üres volt, a muzsika mégis szólt. Csak egy percbe telt, 235
hogy rájöjjek álmos tompultságomon keresztül is, a zene nem a szobámban van, de még csak nem is a házból jön. A muzsika hangja a nyitott ablakon keresztül szűrődik be. Felpattantam, és futottam, hogy lássam, honnan árad. Vajon Dank kinn van az éjszakában? A hátsó udvar sötét volt és ködös. A zene valahonnan az éjszakából szólt. Belebújtam a dzsekimbe, beleléptem a cipőmbe, és aztán irány lefelé, majd ki a hátsó ajtón át. Halkan csuktam be magam mögött az ajtót, nehogy felébresszem anyut. H a a sötétben bolyongás közben elcsípne, jól kiosztana, és visszavinne a diliházba. A zene m ost úgy tűnt, m intha az erdőből jönne. Elm en tem a kerti fészerhez, hogy egy zseblámpát keressek. T ud tam , hogy anyu tart egyet ott az asztalon. Egyszer csak elő került, megnéztem, hogy jók-e benne az elemek, és a sötét udvar felé indultam. M iért van D ank itt kinn a sötétben, és játssza itt az alta tódalomat? A járdán lépdeltem, amit anyukám csináltatott, hogy elsétálhasson a mi hátsó kertünktől a halastóig, az erdőn át. Falevelek ropogtak a lábam alatt. M agam ba foj tottam a félelmet. M eg kell találnom Danket, m ielőtt még néhány fura figura talál rám. A zene egyre beljebb csaloga tott az erdőben. A zseblámpa fénye nem sokat ért. A sűrű köd m iatt szinte semmit sem lehetett látni. Egyre csak az járt a fejemben, hogy D ank itt van valahol. Azt szeretné, hogy rátaláljak. M i m ásért játszaná a dalát, ha nem azért, hogy meghalljam, és kicsalogasson ide? Fény csillant a sötétségben a ködön keresztül. Elin dultam abba az irányba, tudtam , hogy a zene onnan szól. 236
Ahogy közeledtem, úgy lett a fény egyre ragyogóbb. M i után keresztülmentem egy köddel borított szakaszon, egy kis tisztásra értem. Egy fényes gömb lebegett a fák körül, amelyek a tisztást szegélyezték. A zseblámpát a dzsekim zsebébe gyömöszöltem, m ielőtt egy óvatos lépést tettem a fénygömb felé. D ank zenéje a fényből szólt. Zavarodottan, fürkésző tekintettel kutattam át a tisztást, hogy megtaláljam D anket. D e üres volt, csak én és a zenélő fény volt ott. M iért játssza D ank dalát? Lassan iszonyú fé lelem hasított belém. O sohasem csalogatna engem a sötét erdőbe egyedül. Ez valaki más volt. Valaki más az, aki azt akarja, hogy éjnek évadján kibújjak az ágyamból, és ott hagyjam az otthonom nyugalmát. - H allod, hogy kalapál a szíved, majd kiugrik a helyéről, Peggy Ann? - H irtelen hátrafordultam , ahogy meghallot tam Gee hangját. A tisztás legtávolabbi sarkában álldogált, és engem nézett. N em úgy nézett ki, m int G ee az elme gyógyintézetből. Rövid szőke haja lobogott az éjszakai szél ben, vörös ajka ezüstös fénnyel csillogott a holdfényben. Egy lépést hátráltam , azt akartam , hogy a távolság m egma radjon kettőnk közt. - M it csinálsz, Gee? - kérdeztem, miközben megpró báltam elrejteni előle a pánikomat. Csillogó ajkait lebigygyesztette, és a fejét ide-oda billegette. - H m , kis csinibaba. N em is vagy te annyira bombázó. Az egyetlen normális lány a házban, ha-ha-ha! Te voltál csak annyira hülye, hogy barátkoztál velem. - Kétségbeesetten néz tem körbe, azon gondolkodtam, hogy nyerhetnék egérutat. 237
- Jess volt a barátod - feleltem, hogy lefoglaljam, amíg megpróbálom kitalálni, hogyan meneküljek el előle. Gee elkezdett hangosan nevetni. - Jess egy olyan el mebajos volt, akit könnyedén m anipuláltam. Te azonban úgy kerültél közel hozzám, hogy semm it nem tettem ezért. Te önként tetted. Megbíztál bennem . - Elhallgatott, és el kezdett közelíteni hozzám, miközben eszelősen nevetett. Engem küldtek, hogy helyrehozzam a hibát. Én m iattad voltam ott. Első éjjel megpróbáltalak elvinni - m orgott dü hösen. - D e O m ár ott term ett. M ég megölni sem tudtalak, m ert O ott volt. Vigyázott rád. Bolond emberi lény vagy! Egyszerű lélek lakik benned. O vigyáz rá. Elkezdett ide-oda lépegetni előttem, mintha egy hatalmas macska lenne, aki áldozatát készül becserkészni. Még egy lé pést tettem hátra, gonoszán nevetett, mintha így adta volna a tudtom ra, hogy menekülési kísérletem éppannyira elvetélt ötlet, mint amennyire őrült ő. - Ez az O dolga. Engem azért küldtek, hogy rendbe hozzam, amit elrontott. Megszegte a törvényt a te esetedben. Ezt nem engedheti meg magának. Ha nem hozza rendbe ezt a hibát, akkor meglakol. Ki kell javítani. - Elkezdte a fejét ide-oda ingatni újra, úgy tanulm á nyozott, m intha ismeretlen fajhoz tartoznék. Észrevettem, hogy a szemében nem látszik most őrület, inkább olyan volt, mint egy macska. Tekintete furcsán izzott. N em emberi lény volt. N em is egy elmebeteg. Valami... más volt. - Mi vagy te, Gee? - kérdeztem. Mosolygott. - Tényleg tudni szeretnéd? - Abbahagyta a megfélemlítésemet, és körültekintett a tisztáson, m intha 230
valakire várna. M ég van rajta kívül más is itt? - Fogadni m ernék, hogy tudod, amióta lejárt az időd. M indenről tu d nod kellett volna. A te időd m ár régen lejárt. Olyan vagy, m int egy könyvtári könyv, amelynek lejárt a kölcsönzési ideje. Tik-tak, tik-tak. Az értékes időm et rablód. Ez nem az én dolgom. Ez az Ő dolga - sziszegte, miközben ismét a tisztást figyelte, és rájöttem , hogy D ank az, akire vár. - Kicsoda Dank? - kérdeztem. Elvigyorodott a kér désemre, és felhúzta az egyik szemöldökét, amely m ost ugyanolyan szőke volt, m int a haja. - M it gondolsz, ki ő, Peggy Ann? - gúnyolódott. - Ő viszi el azokat, akik meghalnak - feleltem suttogva, magam is féltem kim ondani ezeket a szavakat. Gee eszelő sen vihogni kezdett. - N os, ha ez így lenne, akkor az egész sokkal könnyebb lenne. D e tekintve azt, hogy te még mindig itt vagy, ez ennél bonyolultabb. D ank nem szállító, én vagyok az. - Álltam, és mélyen a nagy, sötét szemébe néztem , amely ugyanúgy csillogott, m int az ajka. - Tehát Peggy Ann, én vagyok az, aki lefelé vagy felfelé viszem a lelkeket - m ondta mogorván. - Te igen könnyű eset vagy. Te fel fogsz menni. Kapni fogsz egy új testet és egy új életet, a lelkeddel ugyanaz lett volna, m int m inden jó lelkekkel. Örökké élnek, újra és újra. D e NEM ! - kiáltott a sötétbe, miközben vörös szikrák repkedtek az ujjaiból. N EM . Pagan, ez nem történt meg. H O G Y A POKOLBA? A helyes kis lelked egy helyes fiatal testben van, és nagyon bájos a mosolyod, a járásod, a nevetésed, és érdekes vagy. 239
Szellemeket látsz, és te olyan bátor vagy, és így tovább. Elhallgatott és mereven rám bám ult. - Elbűvölted. M ég senkinek sem sikerült ez! Elkezdett ide-oda lépegetni, miközben úgy nézett rám, mintha ő sem tudná, mit tegyen velem. - így most nekem kell helyrehoznom ezt a hibát. Túlságosan gyenge, hogy megte gye. Akar téged. N em akarja, hogy a lelkedet felvigyem, és új életet élhess. Képtelen elviselni annak a gondolatát, hogy a dolgok véget érjenek a számodra. - A szemei kikerekedtek, felemelte a karjait, és keserűségében felsóhajtott. - Engem azért küldtek, hogy elvigyelek az O közreműködésével, vagy anélkül. Végül O is itt lesz. N e aggódj! Hamarosan látni fo god a szexi képét! - Gee megint úgy kezdett föl-alá járkálni és ágaskodni, m int egy macska. - M ég mindig nem m ondtad el nekem, hogy ki Ő m ondtam , miközben hátráltam. - Ki? M ég mindig nem tudod? És én még azt hittem, hogy elég világosan beszélek - gúnyolódott, és hirtelen meg állt előttem, hogy vörös körmű ujjaival az arcomat meg érintse. Beleremegtem az ismerős jeges érintésbe. Annak a szőkének volt ilyen az érintése, aki megpróbált megfojtani. - Te voltál az, aki próbált megfojtani! - m ondtam rekedt hangon, keresve a hasonlóságot azzal a szőkével, akiről azt hittem , hogy D ank megölte. Vigyorgott, és a fejét rázta. - N em , Peggy Ann, az nem én voltam. Az Ky volt, egy másik szállító, akit a szerelmed megsemmisített. M ost m ár tényleg láthatod, hogy mennyi re nem szeretem ezt a feladatot, amellyel m ost megbíztak. 240
N em igazán fog nekem örülni. N em akarom, hogy harag jában ellenem forduljon, amikor kinyírom a kis kedvencét. Ki a franc akar a kib... halállal szórakozni?! - Hatalm as gombóc szorongatta a torkomat. - A Halál. - Alig bírtam megismételni. - Engedd el! - töltötte meg D ank hangja a tisztást, és Gee m egderm edt. A szorítása egy pillanatra lazult egy ki csit, de aztán még erősebben markolt. Alig bírtam levegőt venni. - NEM ! - hasított bele D ank hangja a sötétségbe. A szorítása nem engedett. Elállt a lélegzetem, miközben bám ultam őt, ahogy tekintete félelemmel és gyűlölettel volt tele, ahogy D ankre pillantott. - Itt az idő. Engem küldtek. N em szegheted meg a tör vényt! Ő egy lélek, akire egy új élet vár. Újra meg fogod őt találni. Itt a vége - könyörgőtt Gee, miközben D ankre nézett. O dalépett hozzá, és levette Gee kezét a nyakamról. Melegség hűsítette a szúró fájdalmat, amit Gee jeges érin tése okozott. - Sajnálom - suttogta, miközben a szemembe nézett. Bólintottam , bár nem igazán értettem , hogy m iért kér bo csánatot, de tudtam , hogy mindegy, bárm iért is, meg fogok neki bocsátani. A m ögötte feltörő vad kacaj hatására D ank sötétkék szeme csillogó zafírszínűre változott. M egfordult, és haragos tekintettel nézett Geere. - Hagyd őt, és én meg hagyom az életed! - ultim átum a határozott és kemény volt. Gee csak állt, félelemmel a szemében nézett Dankre. - N em hagyhatom, ha csak nem végzed el a dolgodat, és 241
vihetem el ezt a lelket. - D ank a fejét rázta, és úgy tűnt, hogy a szemével fájdalmat okozott Geenek, akinek az arca eltorzult, és hátrált. - Ide hallgass! N em én kértem , hogy én legyek az, akinek packáznia kell a Halállal. Ideküldtek. N ekem nem volt választásom. - Rám m utatott. - Én ked velem őt. Azt is értem , hogy mit látsz benne, de meg kell halnia. Az idő elérkezett. D ank megfordult, és odalépett hozzá. - N EE EEE EE M - üvöltötte. Gee rém ült arccal hátrált. Dankhez fordultam , megfogtam a karját. - Ne, Dank, kérlek! - Megállt, és visszafordult hozzám. - Érted, hogy m it akar? Ő nem a barátod, Pagan, bár nagyon jól játssza a szerepét. Közelebb léptem hozzá. - Te vagy a Halál, és nekem meg kell halnom. - H irtelen levettem róla a szemem, és Geere pillantottam . - És ő el fog vinni. D ank a fejét rázta, és dühösen nézett Geere. - Ez olyan egyszerűnek tűnik. Elhitette veled, hogy meghalsz, és majd új életet kapsz. - Mellkasából morgó hang szakadt ki, és Gee hátrébblépett, teste láthatóan remegett. - D e ez nem így működik, ugye Gee? - m ondta ingerülten, és éreztem, hogy izmai megfeszültek az ujjaim alatt. - Azért vagyok itt, hogy kijavítsam a hibát. Te megsér tetted a törvényt, amit nem lehet. N em tarthatod meg őt, Halál! O nem egy házi kedvenc, akivel játszadozhatsz. O egy lélek, és te csupán annyit tehetsz vele, hogy elveheted a testét, amiben él, amikor elérkezett az idő. N em birtokolhatod a lelkeket. 242
-
N em viszem el a lelkét. Élni fog. A halála nem követ
kezett be. Gee felemelte a kezét haragjában. - Igen, tudjuk. M ert T E megakadályoztad. Neki bele kellett volna halnia az au tóbalesetbe. Azért voltál ott, hogy a lelkét kivedd a testéből. Ky feladata lett volna, hogy felvigye őt. D E NEM ! Kivetted a testét, és m egm entetted. A lábaim felm ondták a szolgálatot, annyira mélyen érintettek Gee szavai. A kórházbeli kislány szavai jutottak eszembe: „Ne nézz ilyen szomorúan! Ő azt mondta, hogy ez a test, amely nagyon beteg, hamarosan meghal, és kapok egy új tes tet és életet. A lelkek nincsenek arra kárhoztatva, hogy a Föl dön bolyongjanak. Csak azok maradnak itt, akik túlságosan félnek továbbmenni. H a úgy döntesz, hogy elhagyod a földet, akkor új testben és élettel térsz vissza. A te lelkeddel is ugyan ez a helyzet. Ugyanazt mesélte nekem, mint az az ember, aki a kedvenc könyvemet írta, a Narnia krónikáját, hogy nem a testünk vagyunk. Testünk van. De valójában lelkek vagyunk.” D ank felém kapott, m ielőtt a földre rogytam. Felnéztem rá. - M egism ertem egy kislányt a kórházban. O találko zott veled. Beteg volt, és közel volt a halálhoz, azt m ondtad neki, hogy a teste beteg, és ne féljen a haláltól, m ert új testet fog kapni. D ank a fejét rázta elgyötört tekintettel. - Tudom , mire gondolsz, és ne! Gee felé néztem, és ő levette rólam a tekintetét, elrévedt a távolba. Volt valami, ami fontos volt, de én nem tudtam 243
róla. Visszanéztem Dankre. - M i az, amit nem akartok el m ondani nekem, Dank? M iért nem viszed el a testem et, és hagyod, hogy újra éljek? Veled lehetek akkor is, s az életem nincs megpecsételve, és neked sem kell törvényt szegni. Gee a fejét rázta, és visszafordult hozzám. D ank lehunyta a szemét. - N em fogsz visszatérni - sut togta rekedten. - M iért? Azt m ondtad a kislánynak, hogy ő visszajön. Gee azt m ondta, hogy egy másik testet kapok, és élhetek tovább, ez az, ami a lelkekkel történik. - D ank kinyújtotta felém a kezét, és megfogta az arcomat. Hüvelykujjával az ajkaimat cirógatta. Szörnyű volt látni a fájdalmat a szemé ben. Szerettem volna véget vetni ennek a fájdalomnak. M i ért nem engedi? - Pagan attól a perctől, hogy beléd szerettem, és úgy döntöttem , hogy megszegem a törvényt, m inden megválto zott. Te vagy a gyengém. Téged választottalak a törvények helyett. H a egyszer elvisznek, ott fogsz m aradni. Soha töb bé nem láthatlak, és esélyem sem lesz, hogy a közeledben legyek. Én a Halál vagyok. Én nem tudok a fényben élni, te viszont ott fogsz. Örökre. Soha többé nem fogsz visszatérni a Földre. Képtelen vagyok ellenállni neked, és nem fogják hagyni, hogy magam mellett tartsalak - lehajolt, és lágyan megcsókolta az orrom. M egremegtem az érintésétől. M eg telt a szemem könnyel. Képtelen voltam elviselni azt a gon dolatot, hogy soha többé nem láthatom őt. - És ha visszautasítja, hogy elvigye a tested, akkor el kell szenvednie ennek a következményét. H ajlandó vagy 244
elm ondani neki ezt is, Halál? H ajlandó vagy elm ondani neki azt is, hogy soha többé nem járhatsz a Földön sza badon H alálként, hanem Pokolra küldenek? Olyan mélyre süllyedsz, m int a bukott angyalok. H a ő él, te lényegében, meghalsz. - Gee állt csípőre tett kézzel, és D anket nézte. - A döntés a tiéd. Egyszer és m indenkorra megfosztanak az erődtől. És leviszlek téged. Az igazat megvallva utálok lemenni. - M ajd hirtelen rám pillantott. -T e élhetsz, örök kévaló életed lesz, míg ő a Pokol tüzén ég a többi bukott angyallal és bűnössel együtt. Vagy velem jössz, hogy a fény ben élj, hagyod, hogy folytassa azt az életét, amelyet az em ber terem tése óta él. Úgy, ahogy mindig is, Halálként.
245
TIZENKILENCEDIK FEJEZET A sötét ég elkezdett háborogni a fénymag körül. M eg ragadtam D ank karját m indkét kezemmel, nehogy el tűnjön. - M i történik? - kérdeztem , m iközben a szél süvítése hallatszott a távolból. D ank a fejét rázta, és G eere nézett. Gee először D ankre, m ajd rám pillantott. - El fogják vinni őt. M iattad kitaszított lesz. Elbukik. Törvényt szegett. - Gee kiabálni kezdett, mivel viharos szél tám adt a tisztá son. Elengedtem D anket, és arrébb léptem, tudtam , hogy ezt le kell állítanom, és ő nem fogja elm ondani, hogyan. - M it tehetek? - kiáltottam Geenek. A m ögöttem álló Dankre nézett. - O nem olyan, m int a többi emberi lény. Ez az, am iért beleszerettél, és senki más nem tudott elbűvölni . H add döntsön ő! - NEM ! - üvöltötte D ank m ögöttem , szenvedéllyel a hangjában, m ár a pánik határán. O dafutottam G eehez, at tól féltem, hogy D ank visszatart. - M ondd meg! - követeltem. Visszanézett rám, ragyo gó vonásai még inkább túlviláginak tűntek. A vihar egyre 246
inkább erősödött. Szőke haját vadul felborzolta, és így kü lönleges halhatatlanság sugárzott a megjelenéséből. - Csak akkor nyerhet megbocsátást, ha te meghalsz. O a Halál, és neki el kell fogadnia a lelkedet. Én csak azt tehe tem , amire felhatalmaztak, megölöm a tested, de ha vona kodik is, végül a Halálnak kell elvennie a lelkedet. - NEM! SOHA SEM FOGOM ! Ő EGY ÚJ LÉLEK! AZ ÉN GYENGESÉGEM M IA TT N E M B Ű N H Ő D H ET! üvöltött Dank mögöttem, és közben húzott vissza Geetől. N em törődött D ank tiltakozásával, folyamatosan engem bám ult, és a vihar egyre nagyobb lett. Az én kezemben volt a megoldás, amit D ank nem fog elismerni, és Gee túlsá gosan meg volt rémülve, hogy elmondja nekem. M ár meg próbálta. A barát, azt hiszem, akit az elmegyógyintézetben szereztem, m inden körülmények között az m arad. N em volt gonoszság a tekintetében, m int amit a másik szállító szemében láttam. Próbált csendesen meggyőzni. M i le gyen? H a D ank a visszautasítja, hogy elvigye a lelkem, ak kor hogyan tud m ajd megölni engem, még ha a karjaiba is sétálok? D ank a karjaival küzdött a vihar ellen, amely ráncigálta őt, de engem és G eet nem. Ez csakis miatta volt. Felpillantottam rá, és m egérintettem szenvedő arcát, amely tele volt eltökéltséggel, hogy m inden áron megm ent, hajlandó volt elfogadni azt is, hogy a Pokol szippantsa be. - Szeretlek - m ondtam , arca eltorzult a fájdalomtól. - Én nem vagyok ember, nekem nincs szívem, amivel szeressek, ahogy az emberek szoktak. Halhatatlan isten vagyok, aki felsőbb hatalommal bír, m ert kezemben van a 247
halál kulcsa. D e te vagy az életem. És én a tiéd. - Könnyeim végigfolytak az arcomon, ahogy az arcára néztem annak, aki sokkal mélyebben fejezte ki az érzését, mint az én gyenge „szeretlek” mondatom . A viharos erejű szél letépte rólam karjait, és állt, m int egy isten, mialatt egy fekete tölcsér for málódott körülötte. A szívem őrülten kalapált a mellkasom ban, és Geehez futottam, tudtam , hogy nem tehetek mást. El tud vinni engem, láttam a szemében. Ez volt az egyetlen mód, hogy megállítsam ezt. Gee nézett rám, ahogy közelebb értem hozzá, észrevettem, hogy remény csillant a szemében. - Segíts neki! Tedd meg, amit lehet! Ne engedd, hogy elvigyék, kérlek! - kiabáltam túl a vihart, amely elszakított a Haláltól. Gee bólintott, és visszapillantott D ankra a vállaim fölött. - M eghozta az áldozatot. Véget ért - jelentette ki m él tóságteljes hangon. Szemeit rám emelte, és m egérintette a fejemet. A levegő eltűnt körülöttem. Többé nem tudtam oxigént szippantani a tüdőm be. M inden akaraterőmre szükségem volt, hogy ne próbáljak levegő után kapkodni. H a D ank látja a küzdelmem, tudtam , hogy harcolni fog értem , hogy megszabadítson Geetől. A hideg, nyirkos földre zuhantam , és testem elernyedt az éles fájdalomtól, amit a tüdőm ben éreztem. A vihar elvonult. N em hallottam többé, és nem éreztem többé. A fájdalom gyorsan elmúlt, és elnyelt a sö tétség.
248
A kávé és a bacon illata töltötte be minden érzékemet. Beszív tam az illatukat, csodásán kellemes volt erre ébredni. Felül tem, és körbepillantottam a szobában. Az ágyamban voltam. Nagyot nyeltem, és összeszorult a torkom a fájdalomtól. Meg érintettem a mellkasomat, és nagyon érzékeny volt, mintha átlyukasztottak volna ott, ahol a tüdőm van. M inden valóság volt! Kábultan álltam fel, és sétáltam az ablak felé, hogy ki nézzek, a házunk mögötti erdőre. Maradt-e valami nyoma a hurrikánerejű szélnek, ami tegnap éjjel itt végigsöpört? A fák ugyanúgy álltak a helyükön, mint amikor tegnap éjjel ott sétál tam. A faleveleket lágyan mozgatta a szellő. Ez nem igaz! Fel ajánlottam magamat a Halálért. Gee el tudott vinni. A magam szemével láttam. Danknek vajon még mindig van hatalma, hogy leállítsa, még ha a Pokol el is ragadta? Életben vagyok, és itthon, lélegzem, pedig azt kértem, hogy itthagyhassam ezt a testet, és legyen vége az életemnek a Földön. -
N em - suttogtam az ablaküveghez érintve az arcom,
és könnyek szöktek a szemembe. - M eg akartam halni. Ez az élet m it sem ér, ha te elmész. N em élhetek tovább ab ban a tudatban, hogy te nem vagy tö b b é ... - Zokogás rázta meg a testem , és a lábaim megrogytak, a padlóra zuhan tam . Testem összegömbölyödött, m int egy labda, csak így voltam képes elviselni a fájdalmat a mellkasomban. így le hetetlen volna tovább élni. Biztos voltam abban, hogy Gee tudta, hogyan m enekülhet meg Dank. Ez. Ez az élet, amelyben D anket Pokolra ítélték, és ne kem pedig úgy folytatódik m inden, m intha semmi sem tör tént volna, maga a pokol. 249
- M ondd, Peggy Ann, te mindig ilyen melodrámai vagy? - összerezdültem Gee hangjára, és a sírástól dagadt szememmel kerestem. Az ágyam szélén ücsörgött. Hoszszú, vékony lábait keresztbe tette, és ide-oda ingatta a fejét, miközben engem bám ult. - H át te igen különleges em ber vagy - m ondta mosolyogva. Iszonyú düh kezdett felforrni bennem , felálltam, és ha ragos tekintettel néztem rá. Átvert. Elhitette velem, hogy meg tudja akadályozni D ank pusztulását. - O, Peggy Ann, légy szíves, ne nézz ilyen pszichopata arckifejezéssel rám, és lélegezz mélyeket! - torpant meg egy pillanatra, és önelégülten vigyorgott. - M ost m ár felléle gezhetsz! - U táltam az önelégült és pimasz stílusát, főleg azután, ami Dankkel történt. - H azudtál nekem! - suttogtam hidegen, miközben kö zelebb léptem hozzá. Gee lassan rázta a fejét. - N em hazudtam . Hagyd abba, hogy engem okolsz a történtekért. Nincs jogod bántani en gem. Hagyd abba ezt a drámázást, drágám! Tudom , hogy szereted őt. Szar ügy, felfogom, hogy sokkal mélyebbek az érzéseid iránta egy szimpla szerelemnél, ami oly gyakori nálatok, embereknél. Tudom , hogy az emberek többsége nem dobná oda vakon a lelkét az örökkévalóságnak, nem is értették, hogy ezt tetted azért, hogy m egmentsd a Halált. Ez valóban igen ritka. - Keményebben kellett volna próbálkoznod! Nála hatal masabb erő ragadta el. Megölhettél volna. Odaléptem hoz zád, felajánlottam magam áldozatnak - a kezemmel befogtam 250
a számat, amikor zokogás tört fel belőlem, és hallottam anyu kám lépteit a folyosón. Lefagytam, nem is tudtam , mit te gyek. M intha kitéptek volna egy darabot a bensőmből. N em volt erőm, hogy enyhítsem a fájdalmat, amit éreztem. A hálószobaajtó kinyílt, anyu az ágyamra kukkantott, elmosolyodott, és finoman becsukta az ajtót. Álltam leme redve, és összezavarodva attól, aminek a szemtanúja voltam. Visszapillantottam Geere, aki még mindig az ágyam szélén üldögélt. Anyu nem is nézett rá. Gee megfordult, és ütögetett valamit a kezével, miközben rám mosolygott. Levettem róla a szemem, és arra a helyre sandítottam , amit üresen hagytam, amikor ma reggel felébredtem, és m ost vettem észre, hogy még mindig ágyban vagyok. Közelebb léptem, és megnéztem, hogy mi az, ami az alvó testemnek tűnik. - Azt hiszem, egy „sajnálom” egyelőre megteszi. Tudod, hogy rám kiabáltál, és csúnya dolgokat m ondtál nekem? Kinda előre figyelmeztetett, hogy itt lenn nem valami ró zsás a helyzet, és majd rám hozzák frászt. - Elkaptam a te kintetem a testem ről, és Geere emeltem, aki felettébb elé gedettnek látszott. - A bocsánatkérésedre várok. Halljuk, Peggy Ann, tudom , hogy ez jár - az ajkait biggyesztette, és közben ide-oda ingatta a fejét. - H alott vagyok? - kérdeztem, miközben újra a testem re pillantottam . - Úgy értem , hogy a testem halott? Gee egy nagyot sóhajtott. - H át persze! M ost m ár itt az ideje, hogy végre kim ondd, hogy mennyire sajnálod, hogy ilyeneket m ondtál, amikor m egtettem azt, amire kértél. N a, gyerünk, hadd halljam! 251
A fejemet ráztam , és még mindig a testem et tanulm á nyoztam, m ielőtt a tükörhöz léptem. Ugyanazt láttam ben ne, m int mindig, csak a hibáim nélkül, amelyek eltűntek az arcomról. Tökéletes volt a tükörképem. - Mi van? M it keresek én itt? Anyukám nem vette észre, hogy meghaltam? Hol van Dank? Elengedték? El fogsz en gem vinni? Vagy én is bolygó lélek leszek? - M ost kezdtem el először reménykedni, amióta felébredtem. Újra a tükörbe néztem, és megérintettem az arcomat. Puha és sima volt, ahol könnyeknek kellett volna lennie. Gee vigyorgott. - Beletelik egy kis időbe, amíg megszo kod, mivel tizenhét évig volt tested, hogy most m ár nincs. Elfelejted, hogy a dolgok, amiket jól tudsz, azok nem úgy vannak, ahogy gondolod. M int az is, hogy annyira zokogtál a padlón, teljes drámai átéléssel, és azt gondoltad, hogy könnyezel, legalábbis azt hitted, hogy érzed. - Gee a fejét ingatta, és felállt. - M ost hova mész? El fogsz vinni? Hol van Dank? - kér deztem újra, és ő felemelte a kezét védekezőn. - H át jó, először is még mindig nem kértél tőlem bocsá natot, és azt hiszed, hogy így követelőzhetsz? - Sajnálom. H ol van most Dank? Gee a szemöldökét ráncolta. - Ez nem hangzott valami őszintén. - Behunytam a szememet, és azt tapasztaltam, hogy hiába csukom be, mégis látok. Félelmetes! - A szeme id nincsenek csukva, Peggy Ann, csak azt hiszed! M ár el magyaráztam, hogy működik, ideje, hogy abbahagyd! M ost olyan bam bán bámulsz, m int ahogy a szellemek szoktak. 252
- Kérlek, bocsáss meg nekem! Csak végre m ondd meg, hol van Dank? - kértem. Gee mosolygott. - Rendben. Az az igazság, hogy én sem tudom pontosan - vont vállat, és sétált el mellettem. - M it akarsz ezzel mondani? M egfordult, és rám mosolygott. - Az egész olyan zava ros. Engedted, hogy megöljem a tested, de term észetesen a szeretett férfiú nem volt hajlandó kivenni a lelked a tested ből. Tudtam , hogy ez fog történni, pedig te hajlandó voltál önként elhagyni a testedet. így én ott hagytam az örvénylő hurrikánt tegnap éjjel, és visszahoztam a holttestedet ide. Tudtam , hogy a lelked vissza fog jönni a tested elpusztítása utáni megrázkódtatás m iatt, mivel a számadás ideje követ kezik. V ártam , hogy lássam, elég lesz-e... - hirtelen m eg állt, és önelégülten somolygott. - Őszintén én egy pillanatig sem kételkedtem. Láttam , hogy milyen elszánt vagy, hogy m egm entsd őt. Tudtam , hogy a lelked mélyéről szólsz, és vártam , hogy elhagyja a lelked a testedet. És valóban így is történt, és így rögtön lehetővé vált, hogy elvigyelek, és aztán irány felfelé. - Az alsó ajkát harapdálta, és vállat vont. - Mi? - kérdeztem, és hatalm asat sóhajtottam a meg könnyebbüléstől arra a gondolatra, hogy D ank még mindig a Halál, és nem a Pokol tüzén ég. - D e semmiben sem vagyok igazán biztos. Kedvellek té ged. Ez volt az, amit bokros teendőim közepette is tudtam tenni, és igen kellemesen telt veled az elmúlt pár hét. Nos, végül, amikor D ank elkergette Kyt, engem bíztak meg a fel adattal, hogy győzzem meg önfejű barátunkat, hogy engedje 253
el a lelkedet. Egyébként az a helyzet, hogy én sem tétlenkedek, és halogathatom a dolgokat azzal, hogy veled beszél getek, és te millió kérdéssel bombázol. A te lelked nem fog jönni. Nem fog elindulni, egy bizonyos erő itt tartja. - sóhaj tott, és komor arccal nézett rám. - Én sem tudom , mi fog történni. Te vagy az első ilyen eset. Lehet, hogy a Halálnak, ha akarja, ha nem, el kell majd vinnie. Fogalmam sincs róla. Az a véleményem, hogy jobban teszed, ha visszatérsz a tes tedbe, és éled az életedet. Attól tartok, hogy a Halálnak nem adnak még egy esélyt a lázadásra. H a nem térsz vissza a tes tedbe, akkor bolyongó lélekként maradsz itt az idők végeze téig. Azt m ondanom sem kell neked, hogy mit jelent bolygó léleknek lenni, m ert azt már jól tudjuk mindketten. M indig látod őket. Szeretnéd ezt a lehangoló létformát? Nézd, nem hagyhatod, hogy elkárhozzon a semmiért. - Odasétált, ahol a testem feküdt élettelenül. - H a m ár a Pokolban kell égnie az idők végezetéig, nem teheted vele, hogy abban a tudat ban legyen, hogy elveszett lélek vagy. Pedig meg fogja tudni. M indent megtesznek, hogy ezt megtudja. Ez mindennél na gyobb fájdalom és szenvedés lenne. M it jelentene a számá ra, ha megtudja, hogy feladtad az örök életet, amiért ő oly keményen küzdött, ez akkora fájdalmat okozna neki, amit te sohasem fogsz felfogni. - Letekintett a testemre. - A te döntésed.Térj vissza, és élj! Miatta! - aztán elment. O tt álltam egy darabig a testem fölé hajolva, és néz tem, könnyek futottak végig az arcomon, habár m ost m ár tudtam , hogy csak a könnyek emlékét érzem. Lélek vol tam. N em tudtam sírni. M egérintettem az arcom at és a 254
testem et, hideg volt. Az a gondolat, hogy visszatérjek bele, és éljek, míg D ank soha többé nem térhet vissza a Földre, teljesen elviselhetetlen volt. - Te vagy az életem értelme, Dank! Hogyan tudnék élni nélküled? - suttogtam a szobá ban, és tudtam , hogy nem számít, milyen fájdalmas is az élet számomra, akkor sem okozhatok neki még több fájdal mat. El kell viselnem az életet, hogy ne kínozza bűntudat m iattam , hogy elveszett lélek lettem. Ő m indent feladott értem. Vállalom a szomorúságot, ha ez az, amivel csök kenthetem a fájdalmát. Visszabújtam az ágyba, és melegség futott át rajtam, ahogy újra összekapcsolódtam a testem mel. A szemem kinyílt, és elkezdtem zokogni. - Pagan, drágám! H ajlandó vagy végre felkelni, és le jönni, hogy egyél? - Anyukám állt a lépcsőnél, és rám m o solygott, fogalma sem volt róla, hogy amikor legutóbb a szobámban járt, egy halott testet látott. - Igen, bocs. Biztos, hogy azért aludtam tovább, m ert újra a saját ágyamban lehetek. - Feljött hozzám, és letele pedett mellém. - Olyan jó érzés, hogy m últ éjjel újra itthon voltál. Itt hon m aradhatsz, ha szükséged van egy napra, hogy egy kicsit összeszedd magad. - Átgondoltam , hogy itthon m aradok a szobámban, és tudtam , hogy sokkal nehezebb lenne. El kellett m ennem , szükségem volt arra, hogy m á sokkal beszéljek. Szükségem volt rá, hogy lássam az életet, és megtaláljam, hogyan élhetek tovább. N em okozhattam fájdalmat Danknek. Im m ár érte élek.
255
HUSZADIK FEJEZET x \n y u elküldte Leifet iskolába nélkülem, és megmagyaráz ta neki, hogy én majd később fogok menni. Leif az egyik olyan dolog volt az életemben, amit rendeznem kellett. Ha ebben a form ában kell élnem, nem használhatom ki to vább. Sohasem fogom őt úgy szeretni, ahogy megérdemli. A barátom volt, a biztonságérzetem forrása. N em engedhe tem meg magamnak, hogy a barátnője maradjak, nemcsak azért, m ert ez nem fair Leiffel, de ez árulás is lenne, hiszen senkié sem lehetek többé csakis Danké. N em élhetek más képp. így is nagyon nehéz lesz. El kell vágnom m inden kö teléket, amely gyötri a m ár amúgy is sérült lelkemet. M ire odaértem az iskolába, m ár az angolirodalom-óra véget ért. A folyosó tele volt diákokkal. Szorosan m agam hoz öleltem a könyveimet, és a késést jelző rózsaszín cet lit pedig a kezemben szorongattam. Csak ezt tehetem. Ez visszhangzott újra és újra a fejemben. M iranda került elő a tömegből, derűsen nézett rám, amikor észrevett. -
Pagan! H urrá, megjöttél! M ár annyira hiányoztál!
M ost m ár nem lesz az ebéd annyira unalmas, és... O, 256
Istenem! Képzeld csak, mi történt! - Alig bírtam követni, olyan gyorsan hadarta a szavakat, és egy percbe telt, mire sikerült felfogni, hogy valamilyen választ vár tőlem a „kép zeld csak” m ondatára. - Mi? - m ár erőltetni sem tudtam a mosolyt. Rám mosolygott, és körbelesett, nehogy valaki meghall ja, m ielőtt visszafordult hozzám. - D ank Walker itt van, m árm int a mi iskolánkban. Beiratkozott a sulinkba. El tudod ezt képzelni? Azt hiszem, hogy tavaly Alabamában, M obile-ban járt gimibe, amikor a bandájával megcsinálták a nagy slágerüket, amelyet az Államokban m indenütt el kezdtek játszani, csak itt délkeleten nem. O, el se hiszem! Nálunk? Fogadjunk, hogy ha ide fog járni a gimibe, a mi kis tengerparti városunk iránt is megnövekszik az érdeklő dés. Tényleg nem tudom elhinni! D erm edten álltam, amikor felfogtam a szavait. D ank itt van? Hogyan? A rocker, akiről beszél, nem él. Pánik lett úrrá rajtam , elszorult a torkom , és mély levegőt kellett ven nem. - Hol? - sikerült megkérdezni, és tudtam , hogy képte len vagyok leplezni a kétségbeesett kifejezést az arcomon. M iranda szélesen mosolygott, és Leif felé intett a fejével. - Jobb lesz, ha m ost eltünteted a sztár iránti lelkesedést az arcodról. O tt jön a pasid. Épp csak Leifre pillantottam , és m ár a barátnőm kezé ért nyúltam. - M ondd meg, kérlek, hol van. Most! - A sze mei elkerekedtek erre a kérésemre. Azt fogja hinni, hogy újra elm ent az eszem. 257
- H át valahol erre. - m ondta jelentőségteljesen, és Leif felé pillantott, mosolyt erőltetett az arcára, de a szeme ag gódó maradt. - Tudtad, hogy Pagan ilyen nagy Cold Soul-rajongó? sandított rám Leif. De időt sem hagytam, hogy reagáljon erre. Szükségem volt rá, hogy megtaláljam Danket. - M ennem kell. M ajd később találkozunk - m ondtam magyarázat helyett, és rohantam , hogy átverekedjem m a gam mielőbb a tömegen. M ár alig bírtam , hogy ne m ond jam ki hangosan a nevét! -Visszavisznek az elmegyógyintézetbe, ha nem hig gadsz le - hallottam D ank hangját a fülemben, ahogy in cselkedett velem, és megfordultam. Természetesen nem a fülembe sugdosott, és nem is volt ott a közelemben. - Hol vagy? - suttogtam halkan. Egy kacagást hallot tam , összerándultam, és hátrapillantottam , de egy elsős párt láttam csak, csókolóztak. - Az asztalnál - m ondta egyszerűen. M egfordultam, és elindultam az iskola főbejáratához. Azon a helyen várt rám, ahol a legelső alkalommal kiszúrtam. M indkét kezemmel belöktem az ajtót, és futásnak eredtem. Épp úgy álldogált ott, ahogy az első nap m egpillantot tam őt, mosolygott felém, ahogy a sarokhoz értem , elejtet tem a könyveimet, és a karjaiba vetettem magam. Zokogás tö rt fel belőlem. Végre itt van! K éptelen voltam szóhoz jut ni, mivel arcom at a mellkasába tem ettem , és sírtam meg állíthatatlanul. Rá akartam nézni, megcsókolni és kérdez ni, de úgy tűnt, képtelen voltam az érzelmeimet kordában 258
tartani, teljesen elragadtak. Az ölébe vont, és visszaült az asztal tetejére. - Örülsz nekem? - kérdezte, miközben közel hajolt a fülemhez. Meleg lehelete csiklandozta a fülemet. A mell kasán nevettem, és bólintottam , még mindig nem voltam biztos benne, hogy meg tudok szólalni. - Jöttem volna m ár ham arabb is, de várnom kellett addig... - fejezte be hirte len, visszahúzódtam egy kissé, hogy az arcába nézzek. - D e mire vártál? - kérdeztem, szükségem volt a meg nyugtatására, hogy nem fog elmenni. D ank ujjaival letöröl te arcomról a könnycseppeket, felemelte az államat, hogy közvetlenül rubinkék szemébe nézhessek. - N em térhettem vissza addig, amíg nem döntöttél. Amíg meg nem hoztad a végső áldozatot, amely felülírta az általam megszegett törvényt. - A fejemet ráztam, nem értettem , hogy milyen áldozatról beszél. - A halálomra gondolsz? Hogy hajlandó voltam meg halni az utolsó éjjel? M i tarto tt olyan sokáig? Gee jött a szobámba, és ő éppolyan tanácstalan volt, m int én. Elmosolyodott. - N em a halálodra gondolok, habár ez sem volt kis áldozat. Azonban az istenek ezt egy kicsit önző dolognak tartják.Tudod, az emberek akkor adják fel az éle tüket, amikor m ár nem bírják elviselni a fájdalmat többé. Könnyebb elmenekülni előle. Arról az áldozatról beszélek, amikor nem meghal az ember, hanem épp ellenkezőleg: él. Homlokával m egérintette az enyémet. -T u d o d , Gee el játszotta a maga szerepét. Ő pontosan tudta, hogy mi tör ténik. N em isten ugyan, de ő is halhatatlan, és ő is itt van 259
az idők kezdete óta. T udta, hogy az önfeláldozás m indent megváltoztat. A teljesen önzetlen cselekedet. A fejemet ráztam, és a szemöldökömet ráncoltam . M ire gondolsz? - Felkacagott, és rájöttem, hogy ez a leg szebb hang a világon. - Te az életet választottad, és nem akartál többé megsza badulni a fájdalmaktól. N em akartál élni nélkülem, mégis amikor m egtudtad, hogy a pusztulásom értelmetlen, nem tudtad elviselni ezt a gondolatot. Azt választottad, hogy m iattam fogsz élni. - Bólintottam , egyetértettem vele, de még mindig nem voltam biztos abban, hogy nincs-e más oka is annak, hogy itt van velem. - Szépséges lelkem - motyogta, és az állam cirógatta. - Amikor a végső önzetlen áldozatot meghoztad, az eltün tette a hibámat. Bebizonyítottad, hogy méltó vagy az oda adásomra. Hogy a Halál szerelme légy. Ujjaimmal m egérintettem tökéletes ajkait, meg akartam csókolni. Olyan közel bújtam hozzá, amennyire csak tu d tam. - Mivel az életet választottam, ezért élhetsz tovább? - kérdeztem meglepetten. Bólintott. - Ez még jobb - m ondta, és megcsókolta az állam, aztán az arcom, meg is feledkeztem arról, amiről beszélgettünk. A közelében teljesen elgyengített a vágy, és egy lágy nyögés szakadt fel belőlem. - O, ez csodálatos - súgta, ahogy csókjaival elindult a nyakam felé, és tovább a kulcscsontomig. A vállaiba ka paszkodtam, mivel tudtam , hogy bármelyik pillanatban elájulhatok a gyönyörtől. Ereztem, hogy meleg nyelve a 260
bőröm et kóstolgatja, és m ajdnem megfulladtam, ahogy egyre szorosabban bújtam hozzá, vágytam rá. Visszahúzó dott, és a légzése szaggatott volt. -V igyázok rád - m ondta, és közben olyan mélyen né zett a szemembe, hogy beleremegtem. - Vigyázol rám? - kérdeztem, megcsókoltam az állát, és elkezdtem csókolni lefelé a nyakáig. - N e itt. N em bírom tovább, Pagan. Olyan erős ben nem a vágy... - m ondta fátyolos hangon, ahogy a mellka sához ölelt. - M ost m ár az enyém vagy. Amíg itt a Földön vagy, hozzám tartozol. Semmi sem bánthat. - Ereztem a hangjában a lágy hum ort. - Teljességgel lehetetlen azt bán tani, akit a Halál véd. - Elmosolyodtam. Azt akartam , hogy örökre a karjaiban maradhassak. D e kérdések m erültek fel bennem , és meg kellett kérdeznem. Vajon m eddig élvezhe tem a jelenlétét? - Akkor örökre veled maradhatok? - kérdeztem, miköz ben le sem vettem a szememet róla. Egy kissé megremegett tökéletes formájú ajka. - N em egészen. Az enyém leszel, amíg a Földön élsz. A tested meg fog öregedni, az öregedést nem tudjuk meg állítani. Egy nap m ajd el kell hagynod ezt a testet, és új életet kezdesz. - M eg fogok öregedni, és el kell hagynom téged, és az tán? Új életet kezdek, és nem is fogok tudni rólad? M eg fogod várni, hogy elég idős legyek, és csak akkor jössz el hozzám? N em , Dank! NEM ! Én ezt nem akarom! Szeret nélek m egtartani örökre! 261
D ank átfogta az arcomat, és a szemembe nézett. - Pagan, te egy egyszerű lélek vagy. Úgy kell élned, m int ahogy a lel kek. Nincs más választásod. Az, hogy szerethetlek téged, és vigyázok rád, amíg a Földön vagy, egy olyan ajándék, amit még remélni sem m ertem . M indössze ennyi lehet a miénk. Én a Halál vagyok, egy istenség. Én nem vagyok, és nem voltam soha lélek. A hideg lelkeket viszem el, vagy azokat a lelkeket, akiknek a teste halott, és oda küldöm őket, amit megérdemelnek. Ezért vagyok a világon. - A fe jemet ráztam, és átöleltem, m intha bármelyik pillanatban eltűnhetne. - H alhatatlan akarok lenni. M indig veled akarok len ni. Nincs semmilyen lehetőség erre? - Szomorúan rázta a fejét, aztán abbahagyta, és mogorva tekintettel nézett el a vállaim fölött. - Menj el, Gee, ez nem a te dolgod! - a hangja olyan jéghideggé változott, ahogy csak a Halál képes szólni. M eg fordultam , G eet láttam, ahogy egyik keze a csípőjén volt, és úgy mosolygott, m intha versenyt nyert volna. - O, de engem ez nem érdekel! Éppen ez a szépség ben ne - m ondta derűsen, és rám tekintett. - N em fog m indent elmondani neked, m ert azt hiszi, hogy az elméd nem al kalmas rá, hogy felfogja a bonyolultságát. N e add fel ilyen könnyen, Peggy Ann! D ank rám ordult. - N e szólítsd így! Gee vigyorgott, és hunyorított felém. Rendben. Fizess, és nyerj!
262
Újra D ankre pillantottam . - M iről beszél, D ank, m ondd el nekem! Bárm it megteszek, am it kell, csak ne kelljen el válnom tőled. N em akarok megöregedni. Olyan akarok m aradni örökre, m int m ost vagyok. Bárhová veled tartok, ahová mész. Kérlek! D ank sóhajtott, karjai a derekam köré fonódtak, és meg szorítottak. - Egyszer majd elm ondom . Amikor itt lesz az ideje. Van egy m ód, de nem lesz könnyű. T öbbet kell oda adnod, m int amit valaha képes leszel. Ilyen döntést még sohasem hoztak, és ez egy egyszerű lélek számára lehetet len. A lelkek olyan gyengék az érzelmeik miatt. Gee hangosan felnevetett m ögöttem. - A lelkek általa bán gyengék érzelmileg, de van egy, aki egyáltalán nem az. Bízz benne legalább egy kicsit! Olyan döntést hozott, amil más lelkek nem tudnak, nem lett volna erejük meghozni. Az ő lelke nem átlagos, vagy sohasem lesz a tiéd. Gyengéden nézett rám, és mosolygott. - Tudom . A szeméből áradó melegség hatására elsötétült előttem a világ. -
Nézz körül, Peggy Ann! - szólalt meg m ögöttem Gee.
N em szívesen vettem le a szemem Dankről, de kénytelen voltam, hogy elköszönjek tőle. M ár el is tűnt. D ank elkeseredetten sóhajtott fel. - H a nem akarót! őt többé látni, biztosíthatlak róla, hogy nem fogod. H irtelen megmerevedtem. - Mi? Ne! Vigyorgott. - Nyugi, Pagan, nem fogom bántani. Min dig mosolyt csal az arcodra, és ő is törődik veled. Ezért örökre biztonságban lesz, és megjutalmazom. 263
M osolyogtam, és megsimogattam sötét fürtjeit. - Szó val, Halál, m it is tegyünk? - Először is szakítanod kell Leiffel, és én is veled leszek. Az a gondolat, hogy összetöröm Leif szívét, nagyon fáj dalmas volt. Előre bűntudat m ardosott azért, m ert fájdal m at fogok okozni neki. A fejemet ráztam, és könyörgő tekintettel néztem Dankre. - Kérlek, engedd, hogy egyedül csináljam. Nem lehetsz ott, az még rosszabbul fog esni neki. D ank arckifejezése hajthatatlan m aradt. Sajnálom, Pagan, de nem engedhetem, hogy ezt egyedül tedd meg. O nem az, akinek gondolod. N em bízom a reakciójában. M egmosolyogtam D ank bizalmatlanságát, hogy azt hi szi, meg kell védenie Leiftől. Leif ártalmatlan. M egtört len ne, de nem veszélyes. D ank felállt, a földre tett, maga elé, és megfogta a ke zem. - Pagan, nem is tudom , hogyan m ondjam el neked ezt, de ... Leif nem ember.
264
