A XVI.-XIX. századi ácsolt tetőszerkezetek Magyarországon

A XVI.-XIX. századi ácsolt tetőszerkezetek Magyarországon

16-19. SZÁZADI ÁCSOLT TETŐSZERKEZETEK MAGYARORSZÁGON

A régi ácsolt tetőszerkezetekkel az ismert szakirodalom alig-alig foglalkozik annak ellenére, hogy azok az épületek megjelenésének meghatározó elemei. Egy-egy leíráson túl csak néhány 18-19. századi mintakönyv nyújt némi tájékoztatást erről a fontos, de anyagában pusztulékony szerkezetről. Lassan harminc éves tervező és műemlékhelyreállító munkám során, mely kiterjedt a mai Magyarország egészére, mind többször találkoztam érdekes, ácsolt tetőszerkezetekkel. A lassan bővülő ismeretanyag rendszerezése egyre indokoltabbnak látszott és fokozatosan nélkülözhetetlenné vált.1 A rendszerezést erőtani szempontok szerint hajtottam végre, ezt indokolta, hogy a megismerés célja majd minden esetben a tetőszerkezet megőrzése, helyreállítása volt és így a szerkezetekkel való elméleti foglalkozásom igen közel került a gyakorlati felhasználhatósághoz. A feldolgozás során elkülönítettem a középkori, illetve a középkori jellegű és a barokk szerkezeti rendszert, megfigyeltem egy, mindkét rendszer elemeit felhasználó, ún. kevert csoportot is.

amely az áthidaló gerendán nyugszik. Ezekből a merev síkháromszögekből egy tetőszerkezeten belül általában két megoldás található, melyek közül azt, amely a hossztartó függőleges oszlopához kötődik főszaruállásnak (a), míg a többi mellékszaruállásnak (b) nevezhető. Mindkét fajta szaruállásban megtalálható az alsó kétoldali kötőgerenda, amely az áthidaló gerendát és a szaruzatot kapcsolja össze, valamint a vízszintes torokgerenda (vagy torokgerendák) a két oldalsó szarufa között A főszaruállások további kötőgerenda párjai vagy az áthidaló gerendából, vagy a hosszrács oszlopaiból indulva emelkednek a torokgerendáig vagy a szaruzatig, így biztosítva annak újabb megtámasztási pontokat. A mellékszaruállás kötő-

Középkori szerkezeti rendszer A középkori szerkezeti rendszer két fő alkotó eleme két egymásra merőleges, többszörösen határozatlan síkbeli merev szerkezet, melyek önmagukban nem bírnak stabilitással. Összekapcsolásukkal alakult ki az a térbelileg merev szerkezeti rendszer, amely biztosan támaszkodva a teherhordó falakra, hosszú időn át képes alakváltozás nélkül hordani a külső héjalást. A két összekapcsolódó szerkezetet az épület tengelyéhez képest elfoglalt helyük szerint haránt, illetve hossz szerkezetnek nevezem. A haránt-szerkezet az épület hossztengelyére merőleges, általában 45 foknál nagyobb dőlésszögű oldalakkal, Önmagában merev, függőleges tengelyére szimmetrikus síkháromszög,

35. kép- Kötőgerendák kereszteződése és fél fecskefarkos kötés

gerendapárjai az áthidaló gerendáról - vagy nagyobb méretek esetén a torokgerendáról is indulva - emelkednek a szaruzatig, hogy azt megtámasszák. A kétfajta szaruállás általában egymást váltogatva (a-b-a-b) vagy a mellékállások megismétlésével (a-b-b-a) ritmusban kerül elhelyezésre, de az azonos állások ismétlése is létezik (a-a-a). A hossz-szerkezet az épület hossztengelyével párhuzamosan elhelyezkedő hosszrács vagy, nagy méretek esetén hosszrácsok - a haj-

Középkori magyar ácsolt tetőszerkezetek 1/24

36. kép. Forró, r. k. templom, főszaruállás

lításra igénybevett áthidaló gerendákra támaszkodva épül meg és a szerkezet hosszirányú merevségét biztosítja. A hosszrács mindig talpgerendán nyugszik, melyről oszlopok és merevítők indulnak a fejgerendáig. Nagyobb mértek esetén a rács többszintes olymódon, hogy a fejgerenda a következő szint talpgerendájának a szerepét is betölti. A többszintes rácsok oszlopai minden esetben egy darabból készülnek, míg a merevítők vagy szintenként, vagy átfutó elemként kerülnek kialakításra. A hosszrács oszlopai a főállásokban helyezkednek el és a haránt irányú kötők az oszlopba metszenek bele, vagy arról indulnak. A mellékszaruállás kötő elemei a hosszráccsal sohasem találkoznak. A hosszrács fejgerendáira ülnek fel általában a szintenként elhelyezett torokgerendák, de ettől független elhelyezkedésre is van példa. A középkorinak nevezett szerkezeti rendszerben a szerkezet egyes elemei erőtanilag is több fajta igénybevételnek vannak kitéve. Az áthidaló gerenda összefogja a falakat és hordja a hosszrácsot (hajlítás). A torokgerendák összefogják a szaruzatot és kitámasztják a hosszrács fejgerendáját (húzás és nyomás). Az erőtani elemzés arra mutat, hogy a készítők a szaruzat síkját kívánták a sok megtámasztással alakváltozás mentessé tenni, és különleges jelentőséget tulajdonítottak a szerkezet hosszmerevségének. A funkcióknak az ilyen módon történő elválasztása és a teljes szerkezet egységes kezelése az, amely ezt a rendszert lényegesen megkülönbözteti a barokk tetőszerkezeti rendszertől. A középkorinak nevezett tetőszerkezetek jellemző anyaga a bárdolt tölgyfa. Az elemeket feles lapolással, fecskefarkos kötéssel és ke-

37. kép. Forró, r. k. templom, mellékszaruállás

ményfa vendégcsappal, illetve variációikkal kötik egymáshoz. (35. kép) Ez a kötésmód, a beépített gerendára húzást és nyomást egyaránt át tud adni és a vendégcsap az elhelyezés síkjára merőleges mozgást is képes felvenni. Egyegy ilyen csomópont vagy a kötések rengetegével szabdalt oszlop a mesterségbeli tudásnak különleges tanúja. Az ácsok teljesítményének értékét tovább emeli, ha figyelembe vesszük, hogy csak a ferdeszögű ácsszekerce, bárd és véső, valamint a fúró állott rendelkezésükre az anyag erdei kitermelésétől a beépítéséig. Az építési technológia menetét sajnos nem ismerjük. Valószínű, hogy az épület méreteinek ismeretében zsinórpadot készítettek az építők és itt szabták, illesztették az egyes elemeket keresztmetszetekre, illetve a hosszrácsos tartóra bontva a szerkezetet. Az így elkészült teljes szerkezetet aztán a falak megépülte után a helyszínen állították össze. Ezt látszik alátámasztani, hogy az elemeket számozták és betűjelzéssel látták el, mely jelzések egyértelmű feloldása mindezideig nekem nem sikerült. A feltételezettnek azonban nagymértékben ellentmond, hogy a megismert szerkezetek precízek, pontosak, holott az élő anyag (a tölgyfa különösen) a leszabás és a beépítés közötti időben jelentős mértékben változtathatja alakját. A hossz- és keresztirányú elemek találkozást pedig csak a teljes szerkezet „szárazon" való összeállításakor lehet pontosítani. A másik lehetséges megoldás á teherhordó falak elkészülte után az áthidalógerendákon kialakuló szinten történő azonnali megmunkálás és összeállítás. Ezt támasztja alá például az avasi templom fedélszerkezetének különleges nagy mérete, s az, hogy a szerkezetet a gyakorta alkal-


mazott görbe, elcsavarodott fákhoz igazították. Nehéz elképzelnünk azonban, hogy ilyen ideiglenes állványokon ilyen pontos munkát végeztek volna. Így tehát a munkamenet kérdéseit ma sem látom megoldottnak. Az előzőekben főbb vonalaiban körülhatárolt tetőszerkezeti rendszert, azért neveztem középkorinak, mert a legkorábbi ismert magyarországi ilyen tetőszerkezet a 15. század végéről való2, mert hasonló szerkezeteket építettek a 16. században is, s végül azért, mert jellegzetesen különbözik a 18. századi később tárgyalt barokk tetőszerkezetektől. A mai Magyarország területén a kutatás az egy sopronitól eltekintve, a töröktől meg nem szállt keleti, észak-keleti vidékeken talált középkori tetőszerkezetekét. A fellelhető emlékek a középkori építésű templomok fölött találhatók és némelyikről feltételezhetjük, hogy az a kőszerkezetekkel egyidős (Korlát ref. tpl.). A továbbiakban részletesen ismertetem három templom tetőszerkezetét, majd röviden a többi általam ismert, középkori jellegű fedélszerkezetet. Forró, római katolikus templom (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) A falu közepén emelkedő, a nyolcszögű három oldalával záródó szentélyű, keletelt gótikus templom, 14-es számjelzésű szaruállásának áthidalógerendáján a következőket közli az ácsmester, latin nyelvű vésett feliratában: (betű szerint) IAC ROS.MO.FA.PRI SECUNDO.MICHA GOMBOS PASTORIS MO AL VA.KE. QUI REPAR.TEMP.HOC.ANO DO. 1591. TEMPORE.IVDEX PR.IA.SEL.GR.PA COLE IO KO.IVR.VABOR.ST.SI NI V TO CE

Azaz: a templomot 1591-ben állították hely-re, Alattyáni Mózes lelkipásztorsága idején, és a második mester Gombos Mihály volt. Úgy véljük, ő véshette fel ezt a szöveget 3 , melynek további részei még feloldásra várnak. A közölt felirat ugyan helyreállításról beszél, azonban fel kell tételeznünk, hogy nem egy korábbi fedélszerkezet javításáról, hanem a meglévő templom falainak rendbehozataláról és egy új fedélszerkezet készítéséről értesít bennünket a mester. Ezt látszik bizonyítani a szerkezet egységes volta és a szaruzat folyamatos számozása is. A tetőszerkezet tehát 1591-ben készült.

38. kép. Forró, r. k. templom, hosszmetszet

A tető két keresztmetszetének szerkezeti elrendezésében, illetve erőjátékában alapvető különbség nem észlelhető: az oszlop a hosszmerevítő rendszer része. Ennek ellenére a könynyebb tárgyalhatóság érdekében (mint korábban jeleztem) - főszaruállásként (a) és mellékszaruállásként (b) fogom a különböző keresztmetszeteket értelmezni, itt és a következőkben is. (36-38. kép) A minden szaruállásban lévő áthidaló (tartó) gerenda a teherhordó falakon nyugvó sárgerendára támaszkodik és olyan mértékig nyúlik a falak külső oldalán túl, hogy a főpárkány kialakításához helyet biztosítson a fölötte lévő vízcsendesítőket fészkes horgolással kötötték a gerendavégekre, így adtak lehetőséget a további kiülés megoldásához. Ezt a megoldást a későbbi átalakítások megszüntették. A szarufákat a sárgerenda fölött, egyszerű beeresztéssel kapcsolták az áthidaló gerendákhoz, így azok távolsága a gerendavégektől elegendő biztonságot nyújtott az esetleges kiszakadás ellen. A nagy vízcsendesítő is az indokoltnak tartott távolság kialakítását biztosította. A szarufák alsó részéhez és az áthidaló gerendához kapcsolódó ferde kötő az egyik legjellemzőbb eleme ennek a fedélszerkezet típusnak. Jellemzők a vízszintesen elhelyezett torokgerendák is, melyekkel a gerincnél lévő feles lapolású kapcsolat elkészítése után a keresztmetszet már önmagában merevnek tekinthető. Változó elemként jelenik meg a mellék-szaruállásban a két torokgerendát is átmetsző, ferde kötőgerendapár, a főszaru-állásban pedig az oszlophoz csatlakozó 3 x 2 darab ferde kötőgerenda. A kötőgerenda kifejezést kénytelen vagyok jobb híján használni a továbbiakban is, a ke-


resztmetszet alkotó elemeinek megkülönböztetéséhez. A hosszirányú rácsozat talp és fejgerenda között elhelyezkedő és oszlopokat metsző elemeit, megkülönböztetés céljából ferde merevítőnek vagy egyszerűen merevítőnek fogom nevezni. Egyik megfogalmazás sem fedi teljes mértékben a valóságot, hiszen ezek a szerkezeti elemek erőtanilag és tényleges feladatuk figyelembevételével is lehetnek egyformán húzottak és nyomottak is (dúcok vagy kötők). Feltételezem, hogy a szerkezet építője is hasonlóan gondolkodott, hiszen az alkalmazott kötésmód mindkét erőfajta felvételére alkalmas és a statikailag határozatlan szerkezetben mind-két erőfajta előfordulhat. E kis - magyarázatul szolgáló kitérő után visszatérünk a tárgyalt tetőszerkezetre. Érdekes, de nem szokatlan, hogy a torokgerendák a fejgerendától függetlenül kerülnek elhelyezésre, vagyis nem támaszkodva ez utóbbiakra. A kialakuló szerkezeti rendszerben a 10/12-es szarufák hat, illetve hét ponton kerülnek megtámasztásra, ami figyelembe véve a kis súlyú zsindelyfedést, és a nagy tetőhajlást, bőségesen elegendő az alak-változás nélküli fennmaradáshoz. Az áthidaló gerendák középen elhelyezett talpgerendán merevítő párokkal kialakított, egyszerű szerkezetű hosszrács nyugszik, amelynek külön érdekessége a magasan lévő fejgerenda és a merevítőpárok lényegében könyökszerű elhelyezése. (Az általánosabb megoldású az oszlopokat vagy csak az oszlopot átmetsző merevítő elem elhelyezésére itt nem került sor). A szerkezet különlegessége az az igen szép faragású függő, rövid konzolsor, amely a főszaruállásokban lévő áthidaló gerendák alján található és amelyet díszes könyökök (kötők) kapcsolnak a tartókhoz. Ez a szerkezetileg jelentéktelen, szinte csak díszként felfogható konzolsor a templomtér felől az építés után egy ideig valószínűleg látható volt: nyitott vagy részben nyitott fedélszerkezetre következtelek. Ilyen szerkezeti megoldás csak a közeli Korlát református templomából ismert, de ott a gótikus boltozatok fölött található meg ez a konzolsor. Hasonló vagy közel hasonló konzolokat azóta több templomon is találtam. a külső oldalon (Kölese, katolikus, Sonkád, református, Kisszekeres, református stb.) és a boltozat nélküli falak összefogása lehetett készítésük célja. A fedélszerkezet anyaga bárdolt tölgyfa a szaruállások szépen faragott számozással vannak jelölve.

Tarpa, református templom (Szabolcs-Szatmár megye) Az igen nagyméretű, egyhajós középkori templomot a 18. század végén bővítették kelet felé A fedélszerkezet középkori részén, két egymás mellé épített főszaruállás közötti függőleges és a hozzá csatlakozó vízszintes gerendák, amely a középső hosszrács részét képezi, a következő magyar nyelvű vésett felirat olvasható: EZEN TEMPLOM EGÉSZ KORONA (?) épült 1592-be. AMELYBŐ E M. NYUGOTI KŐFALA KATEDRAL MARADT MER A N KELETI RÉSZE KŐFALÁVAL FELIVEL ÉS A TORONNYAL ÚJRA ÉPÍTTETETT 17968- és 8 DIK AZOKNAK A FELIRE (?) MÉSZÁROS ANDRÁS ÁLTAL HETEI JÁNOS F.BIRÓSÁGÁBA ÉPÜLT E PEDIG MOST A R ÉGINEK HELYÉBE ÉP ÜLT BATFI ISTVÁN F BÍRÓSÁGÁBA UGYAN TARPAI MÉSZÁROS AND ÁLTAL SEGÍTŐ LEGÉNYEK MÁDI MIH: GUDTILS: CZAPIS. SZÜGY JA:A:BODNÁR MIHÁLY: MÁRDI (?) KURÁTOR KERESZTEJI JÁNOSSSS:A.FRANCIA MEGBÉKÉLÉSKOR 1812. A nehezen olvasható felirat arról tudósítja az utókort, hogy a fedélszerkezet egy része 1592-ben, míg a templom bővítése, javítása az 1796-98-as esztendőben, de a felirat 1812-ben készült. (40. kép) Az egyszerű, középkori fedélszerkezetek általános elemei: a nagy vízcsendesítő, melyet a későbbi átalakítás felszámolt, az alsó ferde kötők és a két szinten elhelyezkedő torokgerendák, valamint a hosszrács itt is megtalálhatók.

39. kép. Tarpa, ref. templom főszaruállás


rácsoszlopok a felső fejgerendán is túlnyúlnak és a szarufák alatt külön be-kötés nélkül érnek véget, mintegy bizonyítva, hogy szerkezeti szempontból feleslegesek. A felirattal kitüntetett ponton a főszaruállást megkettőzték. A hajó fesztávolsága 9,5 méter a tető hajlása 60 fok körüli és a szarufák osztástávolsága 1,1 méter. A fedélszerkezet anyaga bárdolt tölgyfa. A beépített faanyagot számozással látták el. A szerkezet csomópontjai precízen megmunkáltak és különösen szépen alakították ki. Miskolc, Avasi református templom (BorsodAbaúj-Zemplén megye)

40. kép. Tarpa, ref. templom, vésett felirat a hosszrácson

A főszaruállásokban lévő rácsoszlopokat alsó ferdekötők (könyökök) merevítik, míg a mellékszaruállásokban a ferde kötőpár egymást keresztezve emelkedik az áthidaló gerendától a szarufáig. (3941. kép) A szarufák megtámasztása öt, illetve hat ponton történik. A középső hosszrácsot szintén csak könyökpárokkal merevítik mind a két szinten. Érdekes megfigyelni, hogy a

41. kép. Tarpa, ref. templom, mellékszaruállás

A későgótikus templom fölött áll Magyarország legnagyobb, középkori jellegű tetőszerkezete. A háromhajós csarnoktemplom karcsú pillérekre támaszkodó boltozata 1544-ben pusztult el. Amikor 1560 körül református templommá lett, újjáépítették, a korábbi pilléreket körbefalazták, rájuk hevedereket emeltek, s erre támasztották az új, vízszintes mennyezetet. Minden bizonnyal akkor készült a hatalmas te-tőszerkezet is. (44. kép) Ha nem akkor, hát az 1585-ös tűzvész után, de mindenképp 1626 előtt, ez az évszám ugyanis már egy javítólétrán található. A miskolci templom tetőszerkezetének áthidaló gerendái szintén sárgerendákon nyugszanak és különleges hosszúságuk miatt az alaprajzi elrendezéshez, a teherhordó falakhoz igazodóan három darabból vannak. Hogy volt-e vízcsendesítő azt nem tudjuk, mert egy át-alakítás az eredeti gerendavégeket eltüntette.

42. kép. Tarpa, ref. templom, hosszmetszet


43. kép. Miskolc, Avas, ref.templom, főszaruállás

44. kép. Miskolc, Avas, ref. templom, fedélszerkezet axonometrikus képe


45. kép. Miskolc, Avas ref. templom, mellékszaruállás

A számozással jelölt szaruállások két fajtája a-b-a-b ritmusban váltakozva készült, de köztük jelentős a szerkezeti eltérés. A főszaruállásokban (14+2 darab) négy szinten megtalálható a szokásos torokgerenda és alul az al-só kötők, mindkét oldalon. (43. kép) Az alsó áthidaló gerenda és a második torokgerenda között a hosszrácsok oszlopainak bekapcsolá-sával két-szintes keresztirányú rácsos szerke-zetet alakítottak ki, 3 x 2 kötőgerendapár be-építésével. A kötőgerenda-párok a hosszrácsok oszlopain feles lapolással keresztezik egymást, az alsó oszlopmező közepe táján. A szélső ferde kötők már természetesen a szarufát támasztják meg, az alsó torokgerenda fölött, ennek a bekötésnek a hiányát a második szinten egy-egy könyökkel pótolják. A következő szinten a második torokgerendáról in-dulóan már csak egy-egy kötőgerenda pár in-dulóan a szarufák megtámasztására, a közép hosszrács oszlopaihoz csatlakozóan, A legfel-ső szinten a kötők, a középső hosszrács oszlo-paira támaszkodva, a legfelső torokgerenda helyzetét rögzítik és kötnek be a szarufába. A mellékszaruállások meglepően üresek. Az al-só kötőn túl egy-egy kötőgerenda és két to-rokgerenda merevíti a keresztmetszetet, mely-ben a két szélső hosszrács fejgerendája mint

46. kép. Miskolc, Avas ref. templom, főállás részlete


„szelemen" ad a szaruzatnak egy további megtámasztási pontot. A három hosszrács közül a "két szélső kétszintes, míg a középső, melynek oszlopai a gerincig emelkednek, ötszintes. Szerkezeti rendszerük azonos, a talpgerendákról szinte könyök jellegű merevítők indulnak, melyek az oszlopokból induló merevítőkkel való kereszteződés után az oszlopokba kötnek be, míg az előbbiek a fej-gerendába. Ez a rendszer minden szinten és minden főszaruállásban lévő oszlopnál megismétlődik. A kötőgerendák oszlopokkal való találkozása, valamint a talp és fejgerendán azonos helyeken találkozó merevítőkkel kialakított csomópontok mestermunkára vallanak. A helyszűke minden esetben

47. kép. Miskolc. Avas ref. templom, hosszmetszet

fokozott pontosságot igényel, a fél fecske farkos kötések kialakításánál. A helyreállítás során eredetileg a teljes szerkezetet meg akartuk emelni, mert az áthidaló gerendák egy részének állapota aggasztónak látszott és így lehetőség nyílott volna acélszerkezetű kiváltók elhelyezésére és az eredeti födémsík megőrzésére. A feltárások és a további vizsgálatok azonban bizonyították, hogy kiváltók elhelyezésére csak a középső mezőben van szükség. Ott ez meg is történt. A mester- és fiókgerendákból álló hegesztett acélszerkezetre váltakozó magasságú támaszok kerültek, amelyek a fedélszerkezetet alakváltozás utáni helyzetében rögzítették. Emelésre csak a szentély fölötti részen került sor, ahol a jelentős alakváltozások a gerendák töréséből származtak. Így a templom festett fafödémének középső szakasza, mintegy 40 cm-rel lejjebb került, mint a szélső mezők, de ez a 12 méter magas templomban alulról már nem észlelhető, mert a mezőket a pillérsorok és a hevederek elválasztják egymástól. 48. kép. Korlát, ref. templom, mellékszaruállás 49. kép. Korlát, ref. templom, hosszrács részlete


51. kép. Korlát, ref. templom, főszaruállás 52. kép. Korlát, ref. templom, mellékszaruállás

50. kép. Korlát, ref. templom, csomópont

Korlát, református templom (Borsod-AbaújZemplén megye) Itt az ácsmester a megszokottnál is fontosabbnak tartotta a keresztmetszet megfelelő kimerevítését mind a fő-, mind a mellékszaruállásban (hétpontos szarufatámasztás a 8 méteres fesztávnál) és ezért a kötőpárokat az alsó torokgerenda alatt megduplázta és a felsőnél is egy-egy párt épített be. Ugyanez a túlzott szilárdságra való törekvés a kétszintes rácsos hossztartónál is megfigyelhető. Ennek a szerkezetnek külön érdekessége, a már említett alsó konzolsoron kívül a huszártorony indításának módja. (48-53. kép)

53. kép. Zubogy, ref. templom, hosszmetszet

Zubogy, református templom (Borsod-AbaújZemplén megye) A fő - és m el l ék s z aruál l ás ok ri t m u s a a-b-b-a. A hosszrács fejgerendája, a ferdemerevítők jó elhelyezhetősége miatt, amit az oszlopok távolsága befolyásol, igen magasra kerül. Mindkét szaruállás fajtában megjelenik egy,


az alsó kötővel párhuzamos további kötőgerenda a magasra került torokgerenda miatt. Egyházasdengeleg, római katolikus templom (Nógrád megye) A nógrádi dombok között megbúvó, különleges alaprajzú kis románkori templom gótikus hajóbővítménye fölötti fedélszerkezet a-b-a ritmusú szaruállásai közül a mellékszaruállás érdemel külön figyelmet. (54-57. kép) Az alsó kötővel párhuzamosan egy-egy újabb kötő beépítésére került sor, a nagy magasságban lévő torokgerendák miatt. A hosszrács érdekes, aszimmetrikus elrendezése hasonló a tákosi református templomban láthatóhoz. Nagylóc, római katolikus templom (Nógrád megye) A 15. század végi, közepes méretű, jól megépített gótikus templomot a 20. század elején kereszthajóval bővítették, szerencsére olymódon, hogy hajója és szentélye fölött az eredeti szer-

54. kép. Egyhézasdengeleg, r. k. templom, főszaruállás

kezetet megtartották, és az új külső szaruzat alatt csak a vízcsendesítők kerültek eltávolításra. A hagyományosnak mondható szerkezetben a főszaruállásokban egy egészen szokatlan elempár található, amely az alsó kötők és a hosszrács oszlopai közé került elhelyezésre. A fő- és mellékszaruállások ritimusában is változást találtam (a-b-b-a). A szerkezet különleges érdekes részei az elemeken látható változatos formájú, igen szép, vésett ácsjegyek. (58-65. kép) Kömörő, református templom (SzabolcsSzatmár-Bereg megye) A nagyméretű templom a fedélszerkezetét a festett fafödémen elhelyezett ún. koporsón lalálható felirat 1801-re datálja. A 8 méteres falközt csak főszaruállások építésével (a-a-a) talp és fejgerenda nélküli, igen sűrű hosszráccsal oldották meg hosszirányú merevítőkkel és haránt irányú kötőkkel merevítve az egész szerkezetet. A késői, de szerkezetében még középkori jellegű fedélszerkezet tölgyfából készült és a héjalás dőlésszöge is 60 fok körül van.

55. kép. Egyhézasdengeleg, r. k. templom, mellékszaruállás

56. kép. Egyhézasdengeleg, r. k. templom, hosszmetszet 57. kép. Egyhézasdengeleg, r. k.. templom, fedélszerkezet axonometrikus képe


58. kép. Nagylóc, r. k. templom, főszaruállás

59. kép. Nagylóc, r. k. templom, mellékszaruállás

50. kép. Nagylóc, r. k. templom, hosszmetszet

61. kép. Nagylóc, r. k. templom, vésett ácsjegy

Piricse, református templom (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) A kisméretű, románkori templom szentélye fölötti fedélszerkezet szaruállásainak ritmusa, a-b-a. A hosszrács fejgerendája itt egészen alacsonyra került és a ferde merevítők szabálytalan elhelyezésük ellenére is szinte szabályos rácsos tartó képét mutatják. A gerincig felfutó oszlopok nagy magasságba emelkednek a fejgerenda fölé és ezek megtámasztását további ferde merevítők beépítésével biztosították.

(66. kép) Szamosbecs, református templom (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) A kisméretű templom fölött a helyreállítást megelőző kutatás, illetve a felmérés egyszerű,

kétszállószékes új szerkezetet talált, de annak legtöbb eleme bontott tölgyfa volt, melyen a korábbi beépítés kötéseit is láthattuk. A másodlagos elemek számbavétele után lehetőséget láttunk (Koppány Tibor és dr. Oláh M. Zoltán) a rekonstrukció megvalósítására, mely végül is csak a szentély fölötti szakaszon volt szakmailag kifogástalan módon megvalósítható. Az elemek felmérése, és az ácsjegyek elemzése nyomán, hagyományos elrendezésű középkori szerkezeti rendszerű tetőt rekonstruáltunk alsó kötőkkel és aszimmetrikus középső hosszráccsall melynek magasra emelkedő középoszlopai talpgerendán nyugszanak. (67-70. kép) A nem egyenletes szarufatávolságuk ellenére a-b-a elrendezésű mellék- és főszaruállások találhatók itt. A talpgerendára rávésték, hogy mikor készült a tetőszerkezet: l729-ben.



62-65. kép. Nagylóc, r. k. templom, főszaruállás és vésett ácsjegyek

Tákos, református templom (Szabolcs-SzatmárBereg megye) A paticsfalu kis templom fölött, egyszerű középkori rendszerű fedélszerkezet található, melynek rácsos hossztartóját asszimmetrikus, szinte szabálytalan elrendezésű ferde merevítők adják. (71. kép) Az egy-egy csomópontban érkező elemek azonos, igen míves betű-jelzéssel vannak ellátva. Ezek

rendszere

itt egy-értelműen az összeállítást szolgálta. A betűjelzést a hosszrács talpgerendáján, a torony felöli végfaltól indulóan, körülbelül az ABC sor-rendjében vésték. Minden merevítőt és oszlopot egyegy betűvel láttak el a talpgerendán lévőnek megfelelően. Az oszlopból induló kötők, az oszlop jelét viselik. Külön jelzéssel csak a fejgerenda fölötti merevítőelemek bírnak (R, S). Az alkalmazott betűtípus egyenletesen, szépen faragott, általában íves formálású. A kis- és nagybetűket azonban keverten alkalmazták.

66. kép. Piricse, ref. templom, főszaruállás, mellékszaruállás és hosszmetszet

67. kép. Szamosbecs, ref. templom, főszaruállás

68. kép. Szamosbecs, ref. templom, rács oszlop


67. kép. Szamosbecs, ref. templom, fedélszék hosszmetszete és alaprajza

Tiszaszentrmárton, református templom (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) A kis dombon álló, gótikus templom igen magas belső tere fölött 1801-es dátummal jelzett szokatlan tetőszerkezetet találunk a-b-b-a elrendezésben. Az alsó kötők itt is meg vannak és a talpgerendán nyugvó hosszrács is, ez azonban inkább csak

kikönyökölt fejgerendaként van jelen. A torokgerendák minden állásban meg vannak, de a mellékállásokban 2-2 oszlop jelenik meg, mely a torokgerendák fölött támasztja a szaruzatot és így az ötpontos megtámasztásúvá válik. Az oszlopok egy része függőleges, míg a többi, a feltételezett vízszintes erők felvétele


70. kép. Szamosbecs, ref. templom, keresztmetszet

céljából kifelé dől. A szerkezetnek eredeti, de szokatlan kontyolása van, anyaga bárdolt tölgyfa. A középkori tetőszerkezeteket illetően meg kell említeni, azok közeli rokonságát és nagybani hasonlóságát az ország ugyane táján fellelhető szépszámú harangtornyokkal. A fentebb leírt példákon túl, természetszerűleg még jelentős számú középkori tetőszer-kezet meglétéről tudok, illetve tudunk. (Nagy-szekeres, (72-75. kép) Nyírbátor, Csenger, Vámosoroszi, Gacsály vagy például a szentendrei skanzenben felállított templom).

renda a teherhordó falakon fekvő egy, esetleg két sárgerendán nyugszik, általában kötés, csa-polás nélkül s egyben az alapját és részét is képezi a szaruzat hossztengelyre merőleges merev síkháromszögének. Az áthidaló túlnyú-lik a sárgerendán, így biztosítja a szarufa be-kötés nyírásra igénybe vett csomópontjának helyzetét Ez a túlnyúlás egyben a nagykiülé-sű barokk főpárkány leterhelését is biztosítja. A főpárkányt a sárgerenda felső lapjáig falazták fel a külső oldalon, és a héjalásnak megfelelően ferdére vágott vég hordja az első cse-réplécet vagy, ha van, a vízcsendesítőt. A szarufa talpán nyomásra igénybevehető és a közép harmadban elhelyezkedő csapszár van, amely a megfelelően kialakított fészekbe támaszkodik. A szarufákat egy vagy két, különlegesen nagy méretek esetében három vízszintes torok-gerenda kapcsolja egymáshoz. A torokgeren-dákat harmados csapolással és az ehhez tartozó szokásos keményfa vendégcsappal kapcsolják a szaruzathoz. A szarufák fölül egyszerű ollós-csappal vagy feles lapolással kapcsolódnak össze

A barokk szerkezeti rendszer A továbbiakban ismertetendő szerkezeti rend-szert a megjelenésének korában általánosan el-terjedt építészeti stílusról neveztem „barokk-nak"- Magyarországon a 17. század végén je-lennek meg ezek a tetőszerkezetek, ismerete-im szerint ma is látható kiforrott formában. A barokk szerkezeti rendszerben készült tetőszerkezetek két jól elkülöníthető részből állnak össze. Ezek egyike a tényleges tartószerkezet, míg a másik csak a héjalás hordására hivatott szaruzat. Ez a megoldás egyszerűbb "szerel-hetőséget" és esetenként előregyárthatóságot is biztosított. (76. kép) A héjalást hordó szaruzat az áthidaló ge-renda két végére támaszkodik. Az áthidaló ge-

71. kép. Tákos, ref. templom, szaruállás



72. kép. Nagyszekeres, ref. templom, csomópont 73. kép. Nagyszekeres, ref. templom, szerkezeti részlet 74. kép. Nagyszekeres, ref. templom, szaruállások 75. kép. Nagyszekeres, ref. templom, hosszrács

és természetesen itt is elhelyezésre kerül a vendégcsap. Az így kialakuló síkháromszög minden barokk szerkezetben, minden szarufaállásban egy-formán megtalálható elem. A barokk szerkezetben tehát nincs főés mellékszaruállás, csak fő-és mellékállás. A barokk fedélszerkezet szaruzata más elemekkel, a tartószerkezet egyéb részeivel sehol sem érintkezik, ezért erőjátéka tiszta és világos. Érdekes azonban megfigyelni, hogy az építők inkább tartottak a cserépléc lehajtásától, mint a szarufáétól, és ezért az utóbbit mindig "lapjára" fektetve helyezték el, vagyis a tényleges teherhordás síkjára merőlegesen kisebb vastagsági méretet. Ennek az elhelyezésnek a helyességét természetesen a nagy (1 2 x 16) faméretek mellett, a hosszú igénybevételi idő is igazolni látszik. (Keszthely, ferences templom, Sopron. Szt. György templom stb.) A tartószerkezet alapját a mindkét oldalon, minden áthidaló gerendára kettős fecskefarkos lapolással kapcsolt, ötszögletű gerenda alkotja, melynek külső oldala a szaruzattal párhuzamos, felső lapja arra merőleges. Az ötszögletű gerenda (talpfa) általában a belső sárgerenda fölött, vagy annak közelében kerül elhelyezésre (Vasszécsény, Ebergényi kastély). A talpfák szaruzatra merőleges síkjára 3-6 méterenként nagyméretű, változó keresztmetszetű ferdedúcok (székoszlop?) támaszkodnak. A ferdedúcokat csapolással eresztik be a talpfába. Itt is megfigyelhető a tiszta erőjátékra való törekvés: az áthidalókba ez az elem nincs bekötve, pedig a kialakuló feltámaszkodási felület ezt lehetővé lenné. Az egymás fele hajló ferdedúcok között található a nagyméretű feszítő (zárófa) mellgerenda, amely különleges kötéssel kerül rögzítésre. A ferdedúc és a feszítő zárófa között a szögfelezőre merőlegesen, mindkét oldalon egy-egy gondosan bekötött, jelentős méretű szögletkötő (könyök) helyezkedik el. Ez az elem a keményfa vendégcsapokkal, melyekből mindkét végén egy vagy két darab található, a szerkezetet szinte sarokmerevvé, nyomaték felvételére alkalmassá teszi. A ferdedúcolat fölül mintegy fej-gerendaként egy újabb ötszögletű gerenda kapcsolja össze. Ennek külső oldala a szaruzattal pár-huzamos, alsó fele arra merőleges, felső oldala pedig vízszintesen helyezkedik el.

A két ötszögletű gerenda között egy, vagy esetleg két egymást keresztező vagy egymásnak döntött gerenda kerül elhelyezésre, ez biztosítja mindkét oldalon a ferdedúcok oldalirányú moz-dulatlanságára. Ezek az elemek is csapolással és vendégcsappal kerülnek rögzítésre. A felső ötszögletű gerenda felső vízszintes ol-dalához, fogazással kötődnek a szaruállások to-rokgerendái. Ez a kötésmód biztosítja azt, hogy a szaruzatról átadódó függőleges erők a legrövi-debben jussanak le a falakhoz, és a vízszintes erők felvétele se okozzon alakváltozást a tető sík-jában. A torokgerenda így egyformán igénybe-vehető húzásra és nyomásra is, a változó szél-iránynak meg felelően. Lehetőség van kiegészítő elemek elhelyezésé-re is. Az áthidalók lehajlásának csökkentésére pá-ros lengőoszlopok fémkapcsolatokkal, a sarok merevség biztosítására pedig újabb könyökök helyezhetők el. A térbeli hosszmerevség növelésé-re beépíthetők tengelyirányú gerendák a torok-gerendák alatt. Érdekes jellegzetessége a barokk szerkezetek-nek a páros lengőoszlop folytatása a mellgeren-da (feszítőfa) fölött a gerincig, mely idővel jel-legzetes alakváltozási forma külső megjelenésé-ben válik láthatóvá. A fentebb leírt két szerkezetrész összeépítése adja az ideálisan tiszta barokk fedélszerkezet rendszert. Ebben a formában csak kisebb épüle-tek fölött található a szerkezet (6-8 méteres fesz-távval). Az idők folyamán fokozatosan bővítik, módosítják, egyszerűsítik vagy komplikálják a szerkezetet. Mivel az áthidaló gerendákra a víz-szintes térlehatárolásnál, azaz födémeknél már nincs szükség és jelentős húzóerő csak a nagyméretű (16/22-26/40) ferdedúcok alatt keletke-zik, azok csak a főállásokban maradnak meg és megjelenik a fiók és a hozzá rendelt fiókváltó. Az erőtani elemzés azt mutatja, hogy a jól meg-tervezett és folyamatosan összeállítható, térbelileg merev tartószerkezetre, mint csontvázra építik fel az épület megjelenését is meghatározó szaruzatot. Ez a szerkezet minden állásban azonos. A tetőszerkezet további fejlődését a teherviselésben egészen új szerepet betöltő szelemen megjelenése jelenti majd a 19. század elején. Ez a hajlított elem támasztja meg közvetlenül a héjalást hordó szaruzatot. Az így kialakuló fe-délszerkezet már joggal viselheti a megkülön-böztető fedélszék nevet, hiszen szelemeneit székoszlopok tartják. Középkori magyar ácsolt tetőszerkezetek 17/24

76. kép. Barokk fedélszerkezet általános elemei és azok csapolásai a. Kettős fecskefarkú kötés a kötőgerendán b. Felső ötszögletű gerenda c. Alsó ötszögletű gerenda d. Szögletkötő csapja e. Szarufa felső vége f. Ferde dúc alsó vége g. Szarufa alsó vége h. Torokgerenda vége i. Ferde dúc felső vége k. Fiókváltó és fiók bekötése

A székoszlopok a kötő-gerendában ülnek és térbeli helyzetük szerint állók és dőltek lehetnek. Ezt az egyszerű szerkezetet fejlesztik tovább és variálják a historizmus korában fogófákkal, mellszorítókkal, függesztő és feszítőművekkel, így jön létre a rendkívül bonyolult tetőfelületek megoldására is képes új szerkezeti rendszer. A barokk szerkezetek jellegzetes anyaga a vörösfenyő, de elvétve lehel tölgy szerkezetekkel is találkozni. Kapcsolatai a fakötések szabályainak

megfelelően elsősorban csak nyomásra vehetők igénybe, és a korábbiaknál jóval összetettebbek, de az összeállítást nagyban segítő keményfa vendégcsapok itt is megtalálhatók. Az erdei faválaszték méretre vágása általában bárdolással történik, annak ellenére, hogy a vízzel hajtott fűrészmalmok már a középkor óta dolgoznak (pl. Kács, Borsod megye). Ennek a műveletnek szinte egyetlen szerszáma még mindig az egy vagy kétkezes bárd, melyet a mesterek, hihetetlen ügyességgel kezel-

nek. Az építőfa végső megmunkálása az építkezés helyszínén történik, néhány egyszerű, máig is használatos szerszám segítségével (cigányfúró, ácsszekerce stb.). A szerkezeli rendszer összefoglalása után nézzünk most már néhány részletkérdést és részletmegoldást. A megváltozott szerkezeti rendszer és anyag új csomóponti megoldásokat is követel. Az erőknek és hatásoknak figyelembevételével a csapolások, horgolások és kötések barokkosan bonyolult, de szakmai tudás elmélyült ismeretét is és a szerszámok virtuóz használatát is megkövetelő rendszer alakul ki. Közben a zsindelyfedést is felváltja lassanként a 120-150 kg/m 2 súlyú cseréphéjalás. (Az ország egyes részein a cserepet máig is zsindelynek hívják.) A meredek tetőn nehezen rögzíthető cserép bizlos elhelyezéséhez csökkentik az idáig általános hajlásszöget és elterjedté válik a 45 fok körtili tetőszerkezet. Ez a kiválasztott hajlásszög, mint a derékszög felezője, csak a ma emberének látszik egyértelműnek. A tetőszerkezet tényleges hajlásszöge a legritkább esetben kerek érték. Az építőmesterek az épület szélességének felében határozták meg a tető gerincmagasságát, és ez a szélesség lehet a főfal belső, vagy külső síkja vagy akár a főpárkányok távolsága is. Az áthidalandó fesztávok növekedésével és a feszítőfa magasabbra helyezésével esetenként szükségesnek látszik a szögletkötők megduplázása. Ennek erőlani szerepe nagy hosszúsá-ga és nehézkes elhelyezhetősége miatt azonban kérdéses (Budapest. I. Úri u. 47.; 77-78. kép) A méretek növekedése folytán az áthidaló vagy kötőgerenda lehajlásának megakadályozására ún. függőoszlopot helyeznek el a fedélszerkezet tengelyében. Ez a függőoszlop általában két darabból készül és kétoldalról fogja közre a feszítő zárófát, és alui hasonló módon kapcsolódik a kötőgerendára. Ezt a megoldást sűrű áthidalók esetében is meg lehet találni, aholis a függőoszlopra hosszgerenda kerül azok összefogására (Vasszécsény, új Ebergényi kas-

tély; 79-81. kép)

Szép és szellemes megoldása az alulra elhelyezett és a függőoszlophoz vaskötőkkel kapcsolt mestergerendás megoldás (lenti vár, barokk fedélszerkezete), A függőosztop szerkezetidegenségére utal az, hogy kötéseinél szinte minden esetben különböző fémelemek közbeiktatására van szükség. De az is, hogy nem tudják hol abbahagyni, fölfelé gyakran folytatják a szarufák találkozásáig, ahol aztán a tető egyenletes alakváltozását gátolja. A feszítőfa


77. kép. Budapest, Úri u. 47. főállás

78. kép. Budapest, Úri u. 47. mellékállás


79. kép. Vasszécsény, új Ebergényi-kastély, főállás

80. kép. Vasszécsény, új Ebergényi-kastély, mellékállás

már nem tölthetik be eredetileg elképzeli feladatukat (Sopron, Templom u. 12. elbontott fedclszerkezei) a kötőgerendák és a függőoszlopok a feszítő zárófák alakváltozása (lehajlása) után a falakra támaszkodnak. Az éleken és a vápákban is hasonló szerkezetű rendszerű félfőállások kerülnek beépítésre, ezek azonban már az átlagos fesztávolság esetén és a megnövelt faméretek ellenére sem képesek feladatukat ellátni. Így az egyébként is legkönnyebben meghibásodó részeken gyakran keletkeznek jelentős alakváltozások és károsodások. Kevert rendszerű fedélszerkezet 81. kép. Vasszécsény, új Ebergényi-kastély, hosszmetszet

fölött emelkedő függőoszlopot kénytelenek a torokgerendákról egy-egy ferde elem közbeiktatásával merevíteni (Vasszécsény), holott ezt semmiféle tényleges erőhatás nem indokolja. Ha nagy az épület szélessége, előfordul, hogy a szerkezetet a torokgerendákra mint áthidalókra támaszkodóan mégegyszer, esetleg kétszer is megismételik. A sopronkeresztűri (Burgenland) kastély fedélszerkezete például szabályos megismétlése annak a szerkezetnek, amelyet a vasszécsényi Ebergényi kastélyban alkalmaztak. A keresztúri épület körülbelül három méterrel szélesebb, ezért a feszítőfa alacsonyabbra történő helyezésével a felszerkezetben szükségszerűvé vált a főtartószerkezet teljes megismételése, természetesen a héjalás helyzetének figyelembevételével. A szélesség további növekedésével újabb függőoszlopok elhelyezése is szükséges-sé válhat. Ilyen méretben a szerkezeti elemek

Igen ritkán fordul elő, hogy a középkori jellegű és a barokk tetőszerkezetek sajátosságait egyetlen tetőben együtt, egymás mellett alkalmazzák. Ezeket kevert rendszerű fedélszerkezetnek neveztem el. A kevert rendszer lehet szerkezeti jellegű, de a keverés megfigyelhető az alkallmazott kötéseknél és csomópontok kialakításánál is. Túrisvándi, református templom (SzabolcsSzatmár-Bereg megye) A gótikus templom a hitújítás során került a református egyház kezébe. Mai megjelenési formáját a 19. században nyerte el, de fedélszerkezete, melyre a külső szárazai mint kiegészítő elem került, akkor már állt. Jogosnak látszik a feltételezés, hogy a 17. század legvé-gén vagy a 18. század legelején építették. Ré-gies vonása az is, hogy tölgyfából készült, bár


ezen a vidéken még 1801-ben is építettek tölgyfából templomfedelet. (82-84. kép) Középkori jellegű vonás, hogy a sárgeren-dákon sűrű, tehát minden szaruállásban, áthidaló vagy akár kötőnek is neveztető gerenda van. A lapjára fektetett szaruzatot, melyet csapolással és vendégcsappal kötöttek az áthidalókba, kétkét csapolt torokgerenda fogja össze. Ezen felül hagyományos módot csatlakoz-nak egymáshoz. Négyméterenként azonban megjelenik a jellegzetes barokk szerkezet, a nagyméretű ferdúc, amely azonban nem a talpvagy ötszögletű gerendára ül föl, hanem csak a kötőgerendára. Itt ebben a szaruállásban a kötőgerenda megnevezés helyénvalónak látszik, míg a többi megnevezésére, az áthidaló lenne a legkifejezőbb. A szaruzattal párhuzamos, kétoldali szélrács el helyezésére beiktattak egy alsó és egy felső gerendapárt. Ezek között kialakításra kerül egy ferde merevítőkből álló rácsrendszer, melynek egyes kereszteződései éppen a ferdedúcokra esnek és így abban jelentős keresztmetszet-csökkenést okoznak. A szélrácstartó felső fejgerendája sem ötszögletű és elhelyezésénél is csak a harmados csapolást használták az építők. Hasonló módon csak csapolva került elhelyezésre a felső feszítő is, de szögletkötők bekötése még hagyományosan alakult, az egyoldalú, fecskefarkos lapolással és vendégcsappal. A torokgerenda nem a felső fejgerendán nyugszik, így a barokk szerkezetek ismertetett, húzásra és nyomásra is egyaránt igénybe vehető kötését sem tudták elkészíteni. A fedélszerkezet tengelyében elhelyezkedő függőoszlop itt nem kettős (ez a barokk szerkezeteknél is előfordul nagyritkán) de a hozzájuk kapcsolódó, majdnem szabályos hossz-

83. kép. Túrisvándi, ref. templom, főállás

rácsot is már a középkori szerkezeti rendszer maradványának kell tekinteni. A hosszrács oszlopait, amelyek a függőoszlopokkal azonosak, az építők talpgerendára állították és keresztirányban fecskefarkos kötőkkel merevítették, míg a hosszirányban egymást keresztező ferdemerevítőket is elhelyezlek. A keresztkötés i t t is a főtartó elem, az oszlop gyöngítését okozza. A teljes szerkezet rendszerének kettősségét a torokgerendák magassági helyzete is bizonyítja, azzal, hogy a hosszrács fejgerendájától független az alsó sor. A fentebb vázolt szerkezet-rendszert a kis fesztávú (6,3 méter) hajó és a még szűkebb szentély fölött is megépítették, egymástól független szerkezeti kivitelben. A másik igen szép átmeneti szerkezetről már néhány szó említés történt a tarpai református templom középkori fedélszerkezetével kapcsolatosan. (85-87. kép) A szövegből (lásd ott) nemcsak az építés idejéről (1796-98), de a mesterek, a főbíró és a tiszteletes személyé-ről, sőt a kurátor és a mester segédeinek nevé-ről is tudunk.

82. kép. Túrisvándi, ref. templom, hosszmetszet

84. kép. Túrisvándi, ref. templom, mellékállás


Az áthidald és kötőgerenda rendszer képe-zi a nagyfesztávolságú tér síkmennyezetét és a fedélszerkezet alapját. A lapjára fektetett szarazatot minden szaruállásban két-két torokgerenda fogja össze, de egy további támasz beépítésére is sor került. Ez az alsó kötő, mely az ismertetett középkori szerkezetek mindegyikében megtalálható. Itt a barokkos ferdedúc megtámasztására is használják, valószínűleg azért, hogy minden szaruállásban meglegyen. A ferdedúc alatt a talpgerenda elmarad, de a szaruzattal párhuzamosan elhelyezkedő szélrács fejgerendája megtalálható. A szélrács mereví-tőit ezért csak a ferdedúcból indíthatták, így azok egymást keresztezve, közel 45 fokos hely-zetben helyezkednek el. A fejgerenda nem öt-szögietű, mint a barokk rendszerben, de az al-só torokgerenda sor erre támaszkodik (a be-kötés pontos módja i t t nem ismeretes). A rákö-tések nagy része régiesen fecskefarkos, míg más része a barokk fedélszerkezetnek megfele-lő módon kerül kialakításra. A függőoszlop itt is egy darabból van és talpgerendára támasz-kodik, a fesztáv felezőjében. Keresztirányban rövid kötőkkel merevítenek, míg hosszirány-ban a talpgerendáról induló rövid, valamint a fejgerendát is keresztező, hosszú ferdemerevítők képezik a „rácsos" tartót. A műemléki helyreállítások gyakorlata és tapasztalatai A történeti tetőszerkezetek helyreállítása igen nehéz feladat. A problémákat és a lehetséges megoldási módokat a következőkben részlete-

85. kép. Tarpa, ref. templom, főállás

zem, az Országos Műemlékvédelmi Hivatalban az általunk követett helyreállítási gyakorlata alapján. A felmerés: A teljes szerkezet felmérése képzett szakemberek hiányában csak a fő szerkezetekre, illetve azok elméleti rendszerére terjedhet ki. Az eredetileg is görbe tengelyű, kézi munkával kiformált elemek, melyek az idők folyamán még tovább deformálódtak, csak manuálisan mérhetők fel fotogrammetria alkalmazására - részben anyagi okokból - még csak kísérlet sem történt. A felmérés a csomóponti megoldásokra, álló szerkezet esetében nem is igen terjedhet ki, hiszen a csapolások, horgolások tényleges megoldásai nem láthatók, sőt gyakran a szerkezeti rendszerben elfoglalt helyük miatt elérhetetlenek. Így a rendelkezésre álló felmérések a legtöbb esetben hiányosak és legfeljebb az elméleti tájékozódásban nyújtanak segítséget. Ezt erősíti az is. hogy a fedélszerkezetekkel mindezideig igen keveset foglalkozott mind az építészet, mind az építészettörténet. A beépített faanyag minősítése: A még álló szerkezete vizsgálata általában szúrópróbaszerűen történik és a csomópontokra nem terjed ki. Az „élő" anyag szilárdsági szempontból történő minősítése megoldhatatlannak látszik. A minősítés a legtöbbször azzal az eredménnyel jár, hogy a tető bontására tesznek javaslatot. A szakértő ezzel hárítja el a maga felelősségét, a kivitelezőnek is a bontás az érdeke. (Erre példa, a csaposgerenda fö-

86. kép. Tarpa, ref. templom, mellékállás


démek folyamatos és legtöbb esetben indokolatlan cseréje.) Holott a régi anyag sokszor kifogástalan. Megemlítem azt a kb. 500 éves födémben lévő mestergerendát, amely a tehermentesítés után. a fesznáv felében mintegy 10 cm-re emelkedett fel és került szinte eredeti beépítési helyére (Sopron, Pozsonyi u. 1-3.). A tervezés: A felmérésnél már jelentkező problémák a tervezés során tovább bonyolódnak. A többszörösen határozatlan szerkezelek elméleti megközelítése a változatos középkori szerkezetek-nél más és más. Kidolgozott séma nincs és az esetleges megoldás, a szerkezeti ismereteink bizonytalanságai miatt igen körülményesen valósítható meg. A barokk szerkezetek tisztább, de ugyancsak összetett erőjátéka, elméletben legalább olyan nehezen modellezhető, mint a középko-ri szerkezeteknél. Így elsősorban a tapasztalat és a gyakorlat az, amely a tervezőket átsegíti a buktatókon. A tervezés másik, sok bizonytalanságot tartalmazó része, az esetleges szükséges cserék, illetve megerősítések részletekbe menő kidolgozása, amelyre csak tényleges gyakorlat (kétkezi munka a kivitelezési végző ácsok között) adhat igazi támpontot. Esztétikai szempontok: A szamosbecsi fedélszerkezet ismertetett rekonstrukciójánál felmerült a kérdés, hogyan kell a hiányzó elemeket pótolni? Azonos anyaggal? Görbe, szabálytalan gerendákkal? Bárdolt felülettel? Műemléki elveink szerint ezt

hamisításnak tartjuk. Vagy egyenes, fűrészelt faanyaggal? Ez igen furcsa látványt eredményez. Elméleti megoldásként kínálkozik a színben, illetve felületben eltérő és a helyszín adottságaihoz formálható, alakítható műanyag. Ilyen kísérletek még nem történtek. Kivitelezés: A nehézségek közül a szakemberhiány az, ami itt az élre kívánkozik. Ez az új szerkezetek esetében is meglévő probléma, a régi szerkezeteknél még fokozottabban jelentkezik. A kötések módja és a szakmai fogások ismerete fokozatosan elveszik. Az ácsok ma már nem ismerik ezeknek a szerkezeteknek sem az összeállítási rendjét, sem a kötések kialakítását. Sajnos a térben látó szakemberek száma is rettenetes mértékben csökken az építőiparon belül. Az alkalmazható faanyag minőségénél csak a lehetséges méretválaszték a rosszabb. Egy-egy nagyobb keresztmetszetű vagy hosszabb elem beszerzése megoldhatatlan. A minőségi választék fogalma, mely az ilyen szerkezetek helyreállításánál alapvető követelmény, lassan ismeretlenné válik, és jó, ha a legegyszerűbb lucfenyőből sikerül a kívánt faanyagot biztosítani. Az utóbbi néhány évben jelentős változás történt. A javítandó szerkezeteknél szükséges elemek cseréjének, vagy megerősítő szerkezetek beépítésének óriási az élőmunka igénye, és ez az élőmunka általában nem nagyon, vagy csak a minőség rovására látszik gépesíthetőnek. A meglévő szerkezetekhez való illeszkedés feladata nem teszi lehetővé sablon alkalmazását, az egyedi csomópontokhoz csak egyedi munkával lehet alkalmazkodni. A munka természetéből fakadóan csak szabadban és a helyszínen végezhető igen nehéz munkát legtöbbször az idő sürgeti, hisz a beszerzendő faanyag méretei, mennyisége csak a héjalás bontása után pontosíthatók. A kivitelezésnek ebben a fázisában már tető, illetve védelem nélkül áll az épület és ezt mint állapotot, a legrövidebb időn belül meg kell szüntetni.

Konzerválás:

87. kép. Tarpa, ref. templom, hosszmetszet

A jelenleg ismert és alkalmazott konzerválószerek beépített faanyag esetén a legerősebb károsodásnak kitett helyekre (csomópontok, kötések, támaszkodási felületek) nem képesek eljutni. Így a konzerválás elsősorban azokra a helyekre terjed ki, amelyek állapota jobb és


várhatóan a későbbiekben sem fognak jelentősen károsodni. A szakszerű és elfogadható konzerválás (áztatás, itatás) csak az újonnan beépítendő faanyag esetében lehetséges. Szétbontás, újraépítés: Eltekintve a mechanikus bontásból származó nagyarányú károsodástól, az összeérett faszerkezet egyes elemei a szétbontás után új alakot vesznek fel, így visszaépítésükre csak megfaragás (csonkítás) után nyílik lehetőség. Az alakváltozást fokozza a vegyszeres konzerválás is, és a technológiai folyamatuk egymásutániságából származó idő, esetenként térbeli eltolódás is. A részletesen felsorolt nehézségek ellenére, az elmúlt évek során az OMF és más szervek figyelme is fokozottabban fordult a fedélszerkezetek felé. Ebben a fordulatban a szakmai érdekességén túl, az egészséges takarékosság is közrejátszott. Így az elmúlt évek során sikerült kijavítva, megerősítve, részlegesen cserélve megóvni egy sor középkori szerkezetet: Csaroda, református templom Rudabánya, református templom (88—90. kép) Csenger, református templom Egyházasdengeleg, római katolikus templom Sopron, Halász u. 1. Miskolc, Avas, református templom

Szamosbecs, református templom Zubogy, református templom Vámosatya, református templom. A barokk szerkezetek terén áttörésről nem beszélhetek, a szerkezetek nagy száma és mérete, valamint anyaguk fokozottabb károsodása miatt egyelőre az értelmetlen és indokolatlan bontások a leggyakoribbak. Olyan fájó példák, mint a majki remeteházak, devecseri várkastély ellenére a jó példák száma sem elenyésző: Sopron, Storno-ház Győr, Liszt Ferenc u. 1. Budapest, Úri u. 47. Esztergom, Szt. Anna templom Lenti vár (részben) Sopron, Tábornok-ház Keszthely, v. Ferences templom Szeged, alsóvárosi plébánia templom. Tanulmányom legfeljebb az első lépés a hazai tetőszerkezetek megismerésére. A kutatás nagyobb területre kell kiterjeszteni és az itt szereplő példáknál fiatalabb fedélszékeket is vizsgálni kell. Bízom abban, hogy az itt be mutatott, a gyakorlati munkából eredő és abból levont szerkezeti szemlélet a fedélszerkezetek további vizsgálatára és műemléki megbecsülésére egyszerre bíztat.5

88. kép. Rudabánya, ref. templom, főszaruállás


A XVI.-XIX. századi ácsolt tetőszerkezetek Magyarországon

Recommend Documents