A Windows Vista telepítése A Windows Vista újdonságairól már sok szót ejtettünk, ahhoz azonban, hogy élvezhessük az új rendszerrel járó számtalan előnyt, előbb értelemszerűen fel kell azt telepítenünk. A következőkben áttekintjük a Vista telepítését egyszerű, otthoni környezetben, majd kicsit belemélyedünk a vállalati automatizált telepítés lehetőségeinek tanulmányozásába, miközben azt is megtanuljuk hogyan készíthetünk egyéni, testreszabott telepítőcsomagot. A Windows Vista szinte minden területen megújult, ez alól a telepítési folyamat sem kivétel. Mint azt később láthatjuk, a telepítő szöveges része eltűnt, ehelyett rögtön egy grafikus felületen, az úgynevezett előtelepítési környezetben (WinPE - Windows Preinstallation Environment) végezhetjük el a kezdeti beállításokat. Elsőként a hagyományos, egy gépes telepítési módot tekintjük át, melyet az eredeti telepítőkészlettel végzünk. Ha a Windows Vista hardverkövetelményeire kíváncsi, tekintse meg korábbi cikkünket. Helyezzük a DVD-t a megfelelő meghajtóba, majd kapcsoljuk be, vagy indítsuk újra a számítógépet. Bizonyosodjunk meg róla, hogy a számítógép a DVD-meghajtóról kezdi majd meg a rendszerbetöltést, ezt a BIOS-konfigurációban állíthatjuk be. Ha a boot folyamat megkezdőtött a "Press any key to boot from CD or DVD..." (nyomjon le egy billentyűt a CD-ről vagy DVD-ről való indításhoz) üzenet jelenik meg a képernyőn, ekkor üssünk le egy tetszőleges billentyűt. A körülbelül 130 MB méretű WinPE előtelepítési környezet betöltése megkezdődik. A WinPE gyakorlatilag egy "mini-Windows" alapvető utasításkészlettel és egy gyárilag testreszabott kezelőfelülettel, mely lényegében maga a telepítővarázsló. A WinPE működését a következő részben bővebben is tanulmányozzuk.
Miután megjelent a telepítővarázsló első képernyője, válasszuk ki a használni kívánt billentyűzetkiosztást, majd kattintsunk a "Next" gombra. A következő oldalon lehetőségünk van a Windows telepítésének megkezdésére vagy a már korábban installált rendszer helyreállítási eszközeinek (memóriadiagnosztika, bootkonfiguráció helyreállítása, javítókonzol) indítására. Ha az "Install now" lehetőséget választottuk következő lépésként a telepítőcsomagban megtalálható eredetiséget igazoló matricán szereplő termékkulcsot kell megadnunk. A telepítőlemez tartalmazza az összes Vista-változat binárisát, az aktuális verziót a telepítőkulcs határozza meg. Lehetőségünk van kihagyni a kulcs megadását is, ebben az esetben nekünk kell bejelölni, mely változatot kívánjuk telepíteni. Ha így döntöttünk, telepítés után 30 napig használhatjuk a rendszert aktiválás nélkül, utána meg kell adnunk termékkulcsunkat vagy az interneten vásárolhatunk egy új licencet. Ha nem adunk meg érvényes termékkulcsot, a Windows nem engedélyezi a bejelentkezést.
A következő képernyőn a tiszta, illetve a frissítéses telepítés között választhatunk. Ha a telepítő által detektált lemezek egyikén sincs frissítésre alkalmas korábbi Windows verzió - vagy új rendszert szeretnénk építeni - tiszta telepítést kell végrehajtanunk. A sort a lemez partícionálásával folytatjuk, a Windows felsorolja az összes érzékelt merevlemezegységet és az azokon található partíciókat, ebben az ablakban lehetőségünk van szabadon törölni, módosítani, illetve új partíciót létrehozni. Amennyiben SATA/RAID meghajtótömbbel rendelkezünk a "Load Driver" gomb megnyomásával tölthetjük be a gyártó által szolgáltatott megfelelő illesztőprogramot. Újdonság, hogy mostantól nem csak floppy-lemezről, hanem CD-ről, DVD-ről vagy akár USB-tárolóeszközről is betölthetjük a drivert. Az "Extend" hivatkozásra kattintva a kijelölt partíciót "nyújthatjuk meg", ehhez azonban nem lefoglalt (nem partícionált) területre van szükségünk közvetlenül a már meglévő mögött. Ha létrehoztuk és megformáztuk a kívánt méretű partíciót kattintsunk a "Next" gombra, majd találjunk egy 25-30 perces egyéb elfoglaltságot magunknak - ennyi időbe telik ugyanis, amíg ismét emberi beavatkozásra lesz szükség. A telepítés ezen fázisa alatt a WinPE kicsomagolja az installációs képfájlt, majd felépíti a Windows könyvtárszerkezetét és rendszerleíró-adatbázisát. A számítógép ezalatt két-három alkalommal újraindul.
Miután a telepítés befejeződött meg kell adnunk egy felhasználónevet, aki az első és egyetlen rendszergazda jogosultságú felhasználója lesz az új Windows-nak. (Később természetesen létrehozhatunk újabb felhasználói fiókokat is.) A felhasználónak jelszót (ajánlott) és jelszóemlékeztető szöveget is megadhatunk, valamint csatolhatunk a fiókhoz egy kis képet, amit később tetszés szerint megváltoztathatunk. Ezután számítógépünket is el kell neveznünk, ha hálózatba kapcsolódunk, a többi gép ezen a néven éri majd el erőforrásainkat. A számítógépnév nem tartalmazhatja a ` ~ ! @ # $ % ^ & * ( ) = + _ [ ] { } \ | ; : . ' " , < > ? karaktereket. A következő lépésben a Windows önkarbantartó képességeit konfigurálhatjuk be. Választhatunk, hogy a termékfrissítések és az Windows Defender anti-spyware program szignatúra fájljai automatikusan letöltődjenek és alkalmazódjanak-e, valamint a Windows önállóan keressen-e megoldási javaslatokat a felmerülő szoftveres problémákra, de mindezekről a nemes törekvéseiről akár egyetlen kattintással le is beszélhetjük. Az időzóna, a pontos idő és a dátum beállításainak ellenőrzése következik, ez általában a telepítés elején megadott nyelvi beállítások és a számítógép belső órájának figyelése miatt nem szokott módosítást igényelni, de azért egy pillantást megér.
A következő képernyő némi magyarázatra szorulhat. Abban az esetben, ha a Windows már a telepítés alatt érzékelte hálózati interfészünket és talált elérhető hálózati kapcsolatot is, felbukkan egy párbeszédpanel, ahol a kapcsolat típusát kell megadnunk. Erre azért van szükség, mert a Vista alapértelmezésként több biztonsági szintet különböztet meg a hálózati kapcsolatok szempontjából. Az "Home" (otthon) és "Work" (munkahely) lehetőségek lazább konfigurációt eredményeznek, ezekben a környezetekben engedélyezésre kerül a fájlmegosztás és a hálózati feltérképezés, melynek segítségével a Windows érzékelheti a hálózaton elérhető további számítógépeket és eszközöket. A "Public location" (nyilvános hely) beállítás - mely tipikusan internetkávézók, repülőterek és egyéb publikus hozzáférési pontok esetén használatos - szigorúbb korlátok közé szorítja a rendszert, letiltásra kerül többek közt a fájlmegosztás és a hálózati feltérképezés is. Amennyiben tartományi hálózatba léptettük számítógépünket alapértelmezés szerint a tartományvezérlőn propagált csoportházirend-beállítások lesznek az irányadók.
A hálózati kapcsolat biztonsági szintjének beállítása Miután minden beállítással végeztünk, a Windows egy különböző tesztfeladatokból (videórenderelés, processzor számítási teljesítmény, memória- és merevlemez elérési sebesség) álló teljesítménymérést végez, melynek eredménye határozza meg számítógépünk kiinduló Windows Experience Index értékét. Amint a vizsgálat elkészült, megkapjuk a bejelentkezési képernyőt, jelszavunk begépelése után pedig a vadonatúj Windows-asztal fogad minket. A rendszert használatba vehetjük, elkezdhetünk programokat telepíteni és élvezni az új Windows minden csodáját.
A telepítés elkészült A Windows Vista meglehetősen informatív és interaktív szerkezetű, így a kezdő felhasználóknak sem kell aggódniuk, hogy lemaradnak valami fontos eseményről - amint valami említésre méltó történik vagy felhasználói beavatkozásra van szükség, a Windows rögtön értesíti a gép előtt ülőket. Egyetlen dologra kell csak ügyelnünk: kezdőként lehetőség szerint ne módosítsunk a biztonsági beállításokon, mert az alapértelmezett mód nyújtja a legnagyobb védelmet. A későbbiekben, ahogy elkezdjük kiismerni a rendszert, előbb-utóbb úgyis tisztába jövünk majd a legfontosabb funkciók jelentésével. Kellemes ismerkedést kívánunk az új rendszerrel! A következő részben betekintést nyújtunk a Windows Vista vállalati környezetben történő, tömeges telepítésének mikéntjébe, valamint saját igényeinkhez szabott telepítőcsomagot is készítünk mindezt ingyenesen elérhető Microsoft-os eszközökkel.