A VITÉZVÁRI BÁRÓ SIMONYI CSALÁD TÖRTÉNETE

Merényi-Metzger Gábor

A VITÉZVÁRI BÁRÓ SIMONYI CSALÁD TÖRTÉNETE A budapesti Kerepesi temető - jelenleg Fiumei úti, vagy más néven a Nemzeti Sírkert -18/1. parcellájában egy nemes vonású férfi mellszobrával díszí­ tett sírbolt áll. A fekete márványból készült sírkövön, arany betűkkel írva a követ­ kező felirat olvasható: ITT PORLAD barbácsi és vitézvári báró SIMONYI JÓZSEF "A LEGVITÉZEBB HUSZÁR" A WAGRAMI, LIPCSEI, ASPERNI CSATÁK HALHATATLAN HŐSE A 4. SZÁMÚ CS. KIR. GRÉWEN HUSZÁREZRED VOLT PARANCSNOKA A MÁRIA TERÉZIA-REND VITÉZE, AZ OROSZ SZENTGYÖRGY REND ÉS A FRANCZIA BECSÜLET-REND LOVAGJA, S 64 MÁS VITÉZSÉGI RENDJEL TULAJDONOSA. SZÜL. 1773. MÁRCZIUS 18. MEGH. 1832. AUGUSZTUS 23. Emléke minden magyar szívében örökké élni fog.

báró SIMONYI LAJOS VOLT KERESK. ÜGYI MINISTER ÉLT 70 ÉVET, MEGH. 1894. DECZ. 12. W. né, P R E T Z N E R K A R O L I N SZÜL. 1851. JUN. 18 + 1919. FEBR. 9. A "vitézvári" előnevet, illetve néhány dokumentumban - nem egészen jogszerűen — a "Barbácsi"-t is viselő báró Simonyi család nem tartozik a magyar arisztokrácia legismertebb famíliái közé. Ennek magyarázata, hogy a család már a második generációjában — mind fi-, mind leány ágon — kihalt, így nevét nem volt módjában különösebben ismertté tenni a széles közönség előtt. Két felnőtt­ kort megélt tagja azonban oly tettekkel írta be nevét a magyar történelem arany oldalaira, hogy emlékük felidézése szinte kötelességünk. A két említett férfiről, báró Simonyi Józsefről — közismertebb nevén Simonyi óbesterről — és fiáról, Lajosról már igen sok helyen jelent meg publiká­ ció. Ezek szinte mindegyikében található azonban olyan tévedés, amelyeket — a jelenleg^felkutatott új források adatainak alapján — korrigálni kell, illetve meg-

fogalmazódnak kérdések, amelyekre talán most sikerül választ találni. Ez foko­ zottan vonatkozik az egyébként nem túl bőséges genealógiai szakirodalomra, ahol a család történetének, leszármazásának közlésekor szintén sok hibás adat ke­ rült ismertetésre. Pedig a báró Simonyi család történetében — rövidsége ellenére — e tévedések nélkül is előfordulnak homályos pontok, rejtélyek, amelyeket tisz­ tázni kell az utókor számára. A források szempontjából sajnálatos tény, hogy a család levéltára csak tö­ redékében maradt fenn. Ez a 150 fólió terjedelmű iratanyag, amely 1896 után ke­ rült a Magyar Országos Levéltár őrizetébe, leginkább Simonyi óbester katonai pályájának dokumentumait tartalmazza. Szoros értelemben vett családi irat csu­ pán igen kevés található közöttük. Egy — két iratot azonban sikerült innen-onnan — más levéltárakból, magántulajdonból — felkutatnom és feldolgoznom. A másik — a források szempontjából — nehézséget okozó tényező a csa­ ládtagok anyakönyvi adatainak beszerzése volt. Szerencsére azonban ezt a felada­ tot szinte maradéktalanul sikerült végrehajtanom a különböző plébániai levéltá­ rakban — Arad, Baden, Bécs, Budapest, Kisjenő, Nagykálló, stb. — való kutatá­ saim során. így az eddig többnyire ismeretlen anyakönyvi források most, mint nóvumok kerülhetnek közlésre. A következőkben kizárólag a báró Simonyi és rokon családok történetéről lesz szó. Jelen tanulmány így például nem foglalkozik Simonyi óbester fantaszti­ kus katonai karrierjével, vagy báró Simonyi Lajos politikai pályafutásának rész­ leteivel. E dolgozat témája kizárólag a családi viszonyok és az ehhez szorosan kapcsolódó események részletesebb ismertetése. 1

A b a r b á c s i Simon család A báró Simonyi család minden valószínűség szerint a "barbácsi" előnevet viselő nemes Simon családból származik. Abarbácsi Simonok 1637. december 24-én nyertek címeres nemeslevelet III. Ferdinánd magyar királytól. A címereslevélben szereplő Simon Benedek, va­ lamint gyermekei, János és Erzsébet a következő évben, 1638. április 26-án hir­ dették ki nemességüket Vas vármegyében. A család történetében az ő személyük­ kel kapcsolatban merül fel az első rejtélyes kérdés. A királyi adománylevél pon­ tos szövege szerint ugyanis, Simon Benedek és lányai - "ac per ipsum füiabus — János és Erzsébet - "Joanni et Elisabethae" — nyertek nemességet. Az utóbbi két szónál, a keresztneveknél azonban jól kivehető vakarás látszódik, amely arra enged következtetni, hogy eredetileg talán két leánynév szerepelt a címereslevél­ ben. Az akadémikus, régész-történész Nagy Géza véleménye szerint lehetsé­ ges, hogy valamelyik leánynak volt a fia az említett János, és azt sem zárta k i , 2

3

hogy talán házasságon kívüli kapcsolatból születhetett. Ez magyarázatul szolgál­ na talán arra is, hogy miért használta a család több tagja a Simon alias Barbacsy — máskép Barbácsy, Borbácsy, stb. — vezetéknevet. A báró Simonyi család levéltári töredékében megtalálható Mosón várme­ gyének Magyar-Óvárott, 1819. március 28-án, Stelik Ferenc másodalispán aláírá­ sával kiadott hiteles másolatában, a vármegyének 1756. január 19-én, Rajkán kelt kiadványa, amely rendelkezik Simon alias Barbacsy Mihály nemességének iga­ zolása tárgyában.* Eszerint a nevezett Simon alias Barbacsy Mihály, a nemesség­ szerző Simon Benedek egyenes ági leszármazottja (dédunokája) és nemességi ügye az 1735. február 1-én, illetve 1754. decemberében kelt királyi elhatározása alapján elrendelt nemesi vizsgálati jegyzőkönyvekben szerepel. A tiszti ügyész véleménye szerint az eredeti nemesi oklevélben a hamisítás esete forog fenn. A már említett tény — mely szerint a gyermekek felsorolásánál vakarás észlelhető — tehát nem kerülte el a vármegyei tisztviselő figyelmét. Mindezek ellenére Mosón vármegye javaslatára a helytartótanács Simon alias Barbacsy Mihálynak igazolta a magyar nemességét.^ Az 1637-ben nemesített Simon családnak igen sok ága és tagja volt, akik­ nek pontos rokonsági fokait, kapcsolatait már a múlt században sem tudták össze­ állítani. Annak ellenére, hogy a barbácsi Simonok nemessége az 1754/5 5-ös or­ szágos összeíráskor még csak Mosón vármegyében igazoltatott, a családnak a X V I I I . század második felében már számos tagja élt Fejér, Somogy, Sopron, Tol­ na, Vas és Zala vármegyékben, de a XIX. században még Temesvárott és Aradon is feltűnik egy-egy családtag. Az armálisszerző Simon Benedeknek fia lehetett tehát János, akinek And­ rás fiától született gyermeke volt a már említett Mihály. Ez utóbbi szerezte meg az eredeti címeres nemeslevelet, mivel Mosón vármegyének 1732. április 4-én és 1733. január 9-én, Magyar-Óvárott tartott köz­ gyűlésén ezzel, az 1637-ben kelt oklevéllel igazolta nemességét. Erről az ese­ ményről készült egy kivonat is, amelyet 1802. március 10-én Stelik Ferenc — ak­ kor még vármegyei jegyző — állított k i . Valószínűleg ekkor — 1732-1733-ban — figyelhettek fel az oklevélhamisításra, amelynek vármegyei dokumentumáról már szó esett. Simon alias Barbacsy Mihály valószínűleg későn házasodhatott, mivel csupán egy gyermekéről, az ismeretlen vezetéknevű Margittól, Magyar-Óvárott, 1737. szeptember 6-án született Pálról tudunk. Az ő keresztlevele megtalálható a báró Simonyi család iratai között, mely dokumentumot 1802. március 8-án állí­ totta ki — Pál fiának, Józsefnek a kérésére — Minian Antal helybéli római kato­ likus plébános. Simon Mihály ekkoriban már az ötvenedik évében, ha nem a hatvanadik­ banjárhatott. Ennek bizonyítéka az a tény, hogy 1704. június 26-án neve egy má4

7

8

9

10

11

sik nemesi armálisban is szerepelt — melynek másolata szintén megtalálható a családi levéltárban — tehát 33 évvel ezelőtt már nagykorúnak kellett lennie. Itt merül fel egy másik homályosnak tűnő adat. Vajon a nemességét több­ ször is igazoló Simon Mihály miért nem jegyeztette be fia keresztelési anyaköny­ vébe a nemesi jogállására vonatkozó megjegyzést. Továbbá miért nem a nála ed­ dig mindenütt használt, "Simon alias Barbacsy " névalak szerepel a keresztlevél­ ben? Az 1737-ben született Simon Pál korán árvaságra jutott, mivel alig négy éves korában már egy távoli rokonához, Beszprémi — másképpen Veszprémi — László nagykállói plébánoshoz kellett költöznie. Ez tehát a közvetlen oka annak, hogy a báró Simonyi család "bölcsője" miért ringott a Szabolcs vármegyei Nagykállóban. Báró Simonyi József 1819-ben Nagy Pállal, a Nagyváradi Királyi Akadé­ mia professzorával — saját elbeszélése és számos dokumentum alapján — meg­ íratta addigi élete történetét. Ebben a szerző így emlékezik meg Simon Pál Nagykállóra való kerüléséről: "...Pál, Mosón vármegyében fekvő Magyar Óvárrúl még gyermeki korban leszakadván az akkori főeperes, és kallói plébános Besprém Úrhoz jutott... " A Nagy Pál-féle életrajz elég sok kívánnivalót hagy maga után, több téves adatot — különösen Simonyi születési adatánál téved, de erről később részlete­ sebben fogunk szólni — és valótlan dolgokat tartalmaz. Ennek ellenére a fenti idézet valóságtartalmát én nem kérdőjelezem meg, mivel azt több korabeli forrás is megerősíteni látszik. A család történetével foglalkozó művek pedig szintén mindenhol elfogadják Simon Pál nagykállói letelepedésének ezen körülményeit. A báró Simonyi család levéltári anyagában megtalálható egy 1822. május 13-án kiállított okirat, amely tartalmazza Simonyi Józsefnek egy Szabolcs várme­ gyéhez benyújtott folyamodványát, bárói rangjának kihirdetése ügyében. Ebben az óbester többek között leírja, hogy "...az édesatyámat Simon Pálnak hívták, aki valami 30. esztendőkig itten Nkállóban lakozván, az közönségesen tudva légyen, - és hogy az atyámnak (aki Mosony vármegyében Óvárott született, és onnan fia­ talságában ide leszakadott) édesattyát Simon Mihálynak nevezték, azt az ide re­ kesztett édesatyám keresztlevele, megmutatja... ", Ugyancsak ebben az okiratban található meg az a három tanúvallomás is, amely a Simonyi-féle folyamodványában leírtakat — azaz az óbester nagykállói származását — van hivatva igazolni. A tanúkról azt kell megjegyeznünk, hogy mindhárman igen idős, Nagykállóban lakó, nemesi származású emberek voltak. A 78 éves Szappanos Mihály azt vallotta, hogy "...igen jól esmérte Néhai Simon Pál urat, mivel az fiatal korában jött ide Nkállóban lakni, és az akkori Tisz­ telendő plébánus Veszpréminél lakott, ki is a néhai Simon Pál urat úgy tartotta, mint atyjafiát, és jó karban is helyheztette" Ugyancsak Szappanos állítja, hogy 12

13

14

15

16

17

"néhai Simon Pál úr, hogy Mosony vármegyéből Óvár nevű városból jött lakni ide Nagykállóba..." A 74 éves Torma István vallomásában megemlíti, hogy "...néhai Simon Pál úrtól gyakran hallotta, hogy Mosony vármegyében Ovárról szakadt erre a földre ", valamint azt is, hogy "beszéd közben sokszor emlegette néhai Simon Pál úr, hogy azon város vagy helység, úgymint Óvár oly közel esik Bécshez, hogy ami el adójuk volt, mindenkor Bécsbe vitték el adni... ". A harmadik tanú, a 69 éves Jeney János pedig közölte, hogy "...magától néhai Simon Pál úrtól gyakran hallotta, hogy Mosony vármegyében helyheztetett Óvár várossából származott, és hogy onnan jött ide lakni, s minekutána megtele­ pedett és gazdaságra lépett többet vissza nem kívánkozott lakni... " Ezek szerint mindhárom tanú vallomása megerősíteni látszik azt a tényt, hogy Simon Pál gyermekkorában került a Mosón vármegyei Óvárról Nagykállóba. Simon Pál foglalkozására nézve mészárosmester volt. A korabeli források ebben a tényben csaknem teljesen megegyeznek, néhány helyütt kiegészítve még azzal, hogy emellett gazdálkodással is foglalkozott. Simon Pál az 1760-as évek második felében kötött házasságot Hetesényi Zsuzsannával. Az esküvő pontos dátumát sajnos nem sikerült kideríteni, az azon­ ban biztos, hogy helye nem Nagykállóban volt. Valószínűleg — az akkori szokás­ jognak megfelelően — az esküvőt a menyasszony lakhelyén tartották meg. A Nagy Pál-féle életrajz a menyasszonyról, mint "egy úri háznál örökbe tartatott" személyről tesz említést. A különböző irodalmi feldolgozások is ezt a tényt, azaz Hetesényi Zsuzsanna nemesi származását erősítik meg. A genealógiai szakirodalom azonban sehol nem emlékezik meg Hetesényi nevű nemesi család­ ról. Kempelen Bélának a magyar nemesi családokról szóló hatalmas monográfi­ ájában is csupán a Hetésy, valamint a Szabolcs vármegyében is birtokos Hetey családokról történik említés. Megjegyzendő, hogy Hetesényi Zsuzsanna neve többször is "Hetesi" formában szerepel a nagykállói római katolikus anyakönyvekben. Igaz ugyan, hogy ezek a bejegyzések — egy kivételével — mindig "Hetesényi "-re lettek utólag átjavítva. Simon Pál és Hetesényi Zsuzsanna házasságából - az anyakönyvek tanú­ sága szerint- összesen 11 gyermek származott. Azért hangsúlyozom, hogy ez a szám az anyakönyvek alapján lett megállapítva, mivel véleményem szerint az adatok között utólagos, azaz hamis bejegyzés is található. A nagykállói római katolikus anyakönyvek adatai szerint tehát Simon Pál­ nak és Hetesényi Zsuzsannának a következő gyermekei születtek, illetve keresz­ teltettek meg (az akkori anyakönyvvezetési szabályokból kifolyólag csak az utób­ binak a dátuma lett feljegyezve): - 1 . János, 1768. július 2-án, -2. Julianna, 1769. szeptember 20-án, 18

]9

20

21

22

23

24

-3. Zsuzsanna, 1770. január 25-én, -4. József, 1771. március 18-án, -5. Zsuzsanna, 1773. április 29-én, -6. Anna, 1774. július 21-én, -7. József, 1777. február 18-án, -8. András, 1778. november 29-én, -9. Pál, 1780. február. 5-én, -10. Zsuzsanna, 1782. január 12-én, -11. Anna, 1785. április 18-án. * 2

A halotti anyakönyvekben pedig a következő bejegyzéseket olvashatjuk ebből az időszakból: - Simon Pál leánya Zsuzsanna, 3 hónapos, 1773. május 22-én. - Simon József, 3 éves, 1775. december 20-án. - Anna, 2 éves, 1776. szeptember 29-én, illetve Anna, 2 éves, 1776. októ­ ber 21-én. - Simony András, 6 napos, 1778. december 1-én. - Simon Pál leánya Anna, 2 éves, 1787. február 2-án. Az adatok közül hiányzik azonban az első, az 1770-ben született Zsuzsan­ na halálozási dátuma, amely 1770 és 1773 között következhetett be. Az 1774-ben született Annának is meg kellett halnia, mivel 1785-ben is született egy ilyen ne­ vű gyermek. Valószínűleg valamelyik 1776-os bejegyzés — ahol nem szerepel családnév — az ő halálozási dátuma. A másodszülött Julianna is minden valószí­ nűség szerint gyermekkorában hunyt el, hiszen róla sem tesznek említést a csa­ ládtörténeti feljegyzések. Kérdőjel még az 1780-ban született Pál személye is. Az ő neve szintén nem szerepel a genealógiai feldolgozásokban. Több forrás említi azonban Simonyi óbester öccseként Andrást, aki 1800. június 27-én, 22 éves korában, mint kadét halt hősi halált bátyja oldalán, a neuburgi csatában. Valószínű tehát, hogy a csecsemőként elhunyt András neve mögött az 1780-ban születet Pál sze­ mélye bújik meg. Ezek szerint a 11 gyermekből csupán hárman, az elsőszülött János, József és az 1782-ben született Zsuzsanna — esetleg még az előbb említett Pál — élték meg a felnőttkort. Ez a három név szerepel egyébként a család történetével fog­ lalkozó művekben is. Mielőtt rátérnék a báró Simonyi család történetének talán leghomályosabb és egyben legrejtélyesebb fejezetére, azaz Simonyi óbester születési körülménye­ inek ismertetésére, szeretnék egy pár szót ejteni a barbácsi Simon család Nagykállóban élt tagjairól. A családfő, Simon Pál egyes források szerint 1790-ben hunyt el. A nagykállói halotti anyakönyvek azonban erről nem tesznek említés. Sajnálatos to26

27

28

29

vábbá, hogy a fenti forrásanyagból hiányoznak az 1794 és 1802 közötti évek anyakönyvei. Valószínű tehát, hogy Simon Pál ezekben az években halt meg, hi­ szen nevével a XIX. században már nem találkozunk és elhunytára szinte biztos, hogy Nagykál lóban került sor. Hetesényi Zsuzsanna ugyancsak Nagykálióban halt meg, 1822. december 26-án, élete 76. évében. Neve mint "Susanna Hetesényi vidua Pauli Simon " sze­ repel a halotti bejegyzésben. Az elsőszülött Simon Jánosról csupán annyit tudunk, hogy Nagykállóban hunyt el 1853. március 21-én, élete 85. évében. A halotti anyakönyvben, mint "Joannes Simonyi" van bejegyezve. Sajnos a családi állapotáról nem esik szó. Az azonban bizonyos, hogy amennyiben nős volt, akkor családjával nem Nagykállóban élt, hiszen az itteni anyakönyvekben róla és esetleges utódairól nem történik említés. Végezetül emlékezzünk meg az 1782-ben született Zsuzsannáról, akinek neve többször is szerepel a nagykállói római katolikus anyakönyvekben. Először 1807. február 1-én, amikor férjhez ment a 28 éves Huszák — esetleg Huszár — István vármegyei írnokhoz. Másodszor 1832. július 7-én, amikor — mint 47 éves özvegyasszony —, ismét házasságot kötött Nagykállóban. A második férj a nálánál jóval fiatalabb, 32 éves Némethy József, laskodi származású nemesem­ ber volt. Simon Zsuzsanna 1862. június 8. hunyt el Nagykállóban, élete 81. évé­ ben. Neve, bátyjáéhoz hasonlóan, mint Simonyi — "Susanna Simonyi vidua Josephus Némethy" — van bejegyezve az anyakönyvben. 30

31

32

33

34

Simonyi óbester születésének kérdése Simonyi óbester születési idejének, illetve származásának kérdése a XX. század eleje óta foglalkoztatja a hazai történettudományt. A témáról 1904-ben Kállay Ubul tollából jelent meg először egy írás, a neves genealógiai szaklapban, a Turulban. A cikkben azonban Kállay csupán a nagykállói római katolikus egy­ ház anyakönyveinek adatait ismertette és nem tért ki a többi, ekkoriban már rész­ ben publikált lehetséges születési helyek és dátumok vizsgálatára. Az óbester születésének problematikájáról azóta sem született összefogla­ ló és egyben e kérdésre megoldást keresni próbáló értekezés. A Simonyi-életrajzokban általában említést sem tesznek a lehetséges, más születési helyekről és évekről, hanem rendszerint egy, az adott szerző által hitelesnek vélt adatot közöl­ nek. Báró Simonyi Józseffel kapcsolatban — levéltári kutatásaim és a szóba jöhető irodalmi forrásanyag feldolgozása után — négy születési dátum és három születési hely neve merül fel. A forrásokban csupán egy adat egyezik meg min­ denhol, az óbester vallása, amely mindenütt mint római katolikus van feltüntetve. 35

A dátumok a következőek: 1770. április 8, 1771. március 18, 1773. már­ cius 18. és 1777. február 18, a helységek pedig a Szabolcs vármegyei Nagykálló, a szintén Szabolcs vármegyei Tass (Nyírtass) és a Hajdú vármegyei Szoboszló (Hajdúszoboszló). Az fenti adatok több — összesen hat — variációban található­ ak meg az általam feltárt forrásanyagban. Első dátumként 1777. február 18-áról, illetve a hozzá kapcsolódó helység­ ről, Nagykállóról szeretnék szólni. A már ismertetett nagykállói anyakönyvi ada­ tok szerint Simon Pál és Hetesényi Zsuzsanna — második — József fia 1777. február 18-án látta meg a napvilágot. Ez a születési dátum szerepel a legtöbb Simonyi óbesterről szóló publikációban is. Ezek sorát a már említett Nagy Pál­ féle életrajz nyitja meg, ahol először közölték nyomtatásban ezt, a véleményem szerint - és más kutatók által is megkérdőjelezett - téves adatot. Nagy Pál írja: "Simonyi Jósef Zabolch vármegyében helyheztetett Nagykálló mezővárosában 1777-ik esztendőben, februáris holnap 18-dik napján született... " Az 1777-es dátumot minden valószínűség szerint magától Simonyi óbestertől hallhatta a szer­ ző. Az 1819-óta megjelent Simonyi-életrajzok nagy része pedig innen, a Nagy Pál-féle könyvből vette az óbester születési adatát. Ezt a dátumot alátámasztó levéltári forrás — a nagykállói anyakönyvi be­ jegyzésen kívül — azonban csupán egy áll a rendelkezésünkre. Ez, báró Simonyi József 1822-ben, Bécsben kelt házasságlevele, melyben a vőlegényt 45 évesnek mondják, tehát e szerint 1777 körül kellett születnie. Talán az óbester "fiatalítá­ sának" is itt kereshetjük a magyarázatát. Az anyakönyv adatai szerint ugyanis a menyasszony mindössze 18 éves volt, azaz a vőlegénynél — még így, a téves adattal is — 27 évvel fiatalabb. 36

37

38

Érdekes levéltári forrásként kell megemlítenünk Simonyi óbester kereszt­ levelének, 1817. január 24-én, szendrői Kovács Ferenc főesperes, nagykállói plé­ bános által kiállított másolatát. A dokumentum szövege ugyanis nem teljesen egyezik meg az eredeti anyakönyvbe feljegyzettekkel. A nagykállói római katolikus kereszteltek anyakönyvében ez áll az 1777. február 18-i keresztelés alatt: "Josephus , Paulus Simon et Zuzanna Hetesényi, Cath., N.Kálló...".™ Ezzel szemben az 1817-ben kelt másolatban: "Josephus, Notarietate Publica Nobilis Paulus Simon et Susanna Hetesényi, Cat., N.Kalló... ". Tehát utólag feltüntették az atyánál, Simon Pálnál a nemesi jogál­ lásra utaló megjegyzést, amit pedig egyetlen gyermekénél sem jegyeztek fel a nagykállói anyakönyvekben. Ezt az utólagos kiegészítést tulajdonképpen hamisí­ tásnak is mondhatnánk, ha az nem valós tényt tartalmazna. A fenti források ellenére szinte teljes bizonyossággal kijelenthetem, hogy Simonyi óbester nem 1777. február 18-án született. Ezen ténymegállapítás a kö­ vetkező érveken alapul: Simon József 1782-ben a debreceni piarista algimnáziumnak volt máso­ dik latin osztályos diákja. Ezt a tényt több életrajzírója is megerősíti a hiteles for39

4I

rások alapján. A gimnázium törzskönyvének 33. oldalán ugyanis szerepel egy nagykállói születésű, katolikus, 11 esztendős Simon József. Márpedig ez a be­ jegyzés bizonyosan a " m i " Simonyi óbesterünkről szól, aki az 1777-es születés szerint még csupán 5 éves lett volna(?). Egy másik arra utaló levéltári bizonyítékot, hogy az 1777-es dátum nem helytálló, a bécsi Kriegsarchiv és a budapesti Hadtörténelmi Levéltár dokumen­ tumai között sikerült fellelnem. A császári és királyi hadsereg tisztjeiről vezetett katonai törzslap (Grunbuchsblatt) adatai szerint báró Simonyi - akkor még Simon - József 1787. november 28-án lett besorozva a 8. számú Wurmser huszárezred­ be, mely időponttól kezdve megszakítás nélkül szolgált 1832-ig. 3 Ezek szerint mindössze 10 éves lett volna, amikor megkezdte katonai szolgálatát. Természete­ sen ezt még a XVIII. században is abszurdumnak tekinthetjük. Báró Simonyi József tehát élete során több helyen is valótlan születési dá­ tumot adott meg. Hogy mi lehet ennek a magyarázata, arra teljesen bizonyos vá­ laszt sajnos ez idáig nem sikerült találnunk. Talán egy módszeres és minden te­ kintetben részletes levéltári kutatás után — itt elsősorban a Szabolcs-SzatmárBereg Megyei Levéltárra és az Aradi Megyei Állami Levéltárra gondolok — si­ kerülne új megvilágításba helyezni a kérdést. Itt csupán azt szeretném leszögezni, hogy a nagykállói római katolikus egyház anyakönyveiben, az "első" József 1775. december 20-ára bejegyzett halá­ lozási, illetve a "második" József 1777. február 18-ára bejegyzett keresztelési adata véleményem szerint utólag lett beírva, tehát hamisítvány. Ezen feltétele­ zésemet az eredeti anyakönyvekben való kutatással próbáltam ellenőrizni. A do­ kumentumok alapos átvizsgálása után pedig a következőket sikerült megállapíta­ nom: Az 1775-ös halálozási adatot az oldal arjára vezették be. Teljesen eltérő írással íródott, mint a többi - az ebben az évtizedekben készült — bejegyzés, ha­ sonló írás sehol sem található az anyakönyvben. Nincs feltüntetve sem az apa, sem az anya neve. Az 1777-es keresztelési adat az év első bejegyzése, közvetle­ nül az 1778 év utolsó dátuma után. így itt is lehetséges volt egy utólagos beírást odahamisítani. Az igazsághoz tartozik azonban és ezért itt kell megemlítenem, hogy a nagykállói anyakönyvekben a Simon család bejegyzéseivel kapcsolatban más "hibákat" is fel lehet fedezni. Az egyik ilyen, a második és harmadik gyermek születése közötti, mindössze 4 hónapos különbség. Julianna ugyanis 1769. szep­ tember 20-án, míg Zsuzsanna húga 1770. január 25-én lett megkeresztelve. Ilyen csekély születési különbségre csak az lehetne a magyarázat, ha mondjuk Julian­ nát jóval a születése után keresztelték volna meg. A X V I I I . században azonban még nem volt divatban az az eljárás, hogy a gyermekek több hónappal, esetleg évvel a születésük után részesüljenek a keresztség szentségében. Továbbá meg 42

4

44

kell azt is állapítanunk, hogy a nagykállói római katolikus egyház anyakönyveit ezekben az évtizedekben, a XVIII. század második felében igen hiányosan vezet­ ték. Több utólagos bejegyzés került bele, hónapok tolódtak el és sok adat hiány­ zik az egyes személyeknél. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy Simonyi óbester esetleg nem Simon Pál és Hetesényi Zsuzsanna gyermeke volt. Ebben az esetben talán megmagya­ rázható lenne a többi, az 1770-es és 1773-as születési évek, illetve a tassi, és szoboszlói származás elmélete is. Le kell azonban szögeznünk, hogy az óbester szinte minden kétséget k i ­ zárólag a barbácsi Simon családból származik és mint Simon Pál és Hetesényi Zsuzsanna fia jött a világra. Erre kétségtelen bizonyítékul szolgál az a - már em­ lített - Szabolcs vármegye által 1822. május 13-án kiadott okirat, amelyben Si­ mon Pál családjáról így nyilatkozik az egyik szavahihető nagykállói tanú, nemes Jeney János: "...megházasodván, és itt jó gazdává lévén, holta napjáig itt lakott, és két fiai maradtak, úgymint báró Simonyi Jósef óbester úr, és Simon János urak... ", Ugyancsak ebben a dokumentumban olvashatjuk, hogy Szabolcs várme­ gye közönsége elfogadta a báró Simonyi József folyamodványában leírtakat, va­ lamint az ezt megerősítő három tanúkihallgatási jegyzőkönyvet és az óbestert el­ ismerte nemes Simon Pál, néhai nagykállói lakos fiának. A nagykállói Simon családból való származás bizonyítéka még az óbester két testvérének, Simon Jánosnak és Némethyné Simon Zsuzsannának a halotti anyakönyvi kivonata, illetve Zsuzsanna második, Némethy Józseffel kötött há­ zasságáról szóló anyakönyvi bejegyzése, melyekben mindketten "Simonyi" ve­ zetéknév alatt szerepelnek. További bizonyítéknak tekinthetjük még azt a tényt is, hogy 1819-ben, amikor megjelent a Nagy Pál-féle életrajz, még igen sokan élhettek Nagykállóban olyanok, akiknek módjában állt volna megcáfolniuk a Simonyi óbester születésé­ ről és családjáról a könyvben leírtakat. Erre azonban sem akkor, sem később nem került sor. Az is igazolni látszik a fenti tényt, hogy Nagykállóban, a Szabadság tér egyik házának falán egy emléktábla van elhelyezve, melyen Simonyi óbester portréjának domborműve alatt a következő felirat olvasható: "Ebben a házban született barbácsi és vitézvári báró SIMONYI JÓZSEF huszáróbester, a napóleoni háborúk hőse, a Mária Terézia rend lovagja. A legvitézebb huszár em­ lékére, halálának 100-ik évfordulóján 1932-ben állította Nagykalló közönsége. " Ezen történeti emléknél, mint ritkaságot kell megemlítenünk, hogy a szülőházak falán elhelyezett táblákon általában szerepel a születés dátuma is. Itt ez, az ismert okokból elmaradt. Azt azonban mindenképpen alátámasztani látszik az emléktáb­ lának már a puszta létezése is, hogy báró Simonyi József valóban itt, Nagykállóban született valamikor a X V I I I . század 70-es éveiben. 45

46

47

48

Végezetül következzék egy idézet Simon Zsuzsannáról, amellyel — az egyik legősibb Szabolcs vármegyei földbirtokos családból, továbbá a szintén Nagykálióból származó — Kállay Ubul igazolja Simonyi óbesternek a Simon családból való származását: "Ezen Némethynéről Nagy-Kálióban mindenki úgy tudta és tudja, hogy Simonyi óbesternek édes nővére volt, ki a vitéz ezredestől me­ sés ékszereket kapott ajándékba. " Miután majdnem teljes biztonsággal sikerült megállapítanunk, hogy báró Simonyi József a nemes barbácsi Simon családból származott és nem 1777-ben született, térjünk rá a felmerülő — már említett — többi születési dátumra. Több katonai témájú okiratban olvashatjuk azt, hogy báró Simonyi József ezredes a Hajdú vármegyei Szoboszlón született, 1770-ben. Ezek az iratok igen fontos és megbízható dokumentumoknak tűnnek, de téves adatok természetesen itt is elképzelhetőek. Megemlíteném gróf Széchenyi István egyik hasonló témájú katonai okiratát, ahol "a legnagyobb magyar" születési helyeként Csokonya, ide­ jeként pedig 1792 van feljegyezve. Széchenyi azonban Bécsben született, 1791. 49

szeptember 21-én.so

Az 1770-es születési évet és a szoboszlói születési helyet tartalmazó do­ kumentumok közül a két legfontosabb Simonyi óbester katonai törzslapja, ahol születési adatként a következők szerepelnek a "Joseph Báron Simonyi" név alatt: "Geburts-Ort: Szoboszlo, Geburts-Bezirk: Hajdúkén Stadt, Geburts-Comitat: Hajdúkén District, Geburts-Land: Ungarn, Geburts-Jahr: 1770., Religion: kath. " Valamint a 4. számú huszárezred 1820. évi mustralistája, ahol Simonyi ezredest 50 évesnek tünteti fel és születési helyként szintén Hajdúszoboszlót ad­ ja meg. Egy kicsit eltér a fenti forrásoktól az óbester utolsó, 1830. október 10-én kiállított minősítési lapja, ahol "Obersten Freyherrn Joseph Simonyi de Vitézvár" születési adatai így szólnak: "Isi am 8. April 1770 zu Nagy Kaló, Szaboltser Komitat in Ungarn geboren ". Itt tehát szerepel a teljes születési dátum — 1770. április 8. — is, ellenben a születési hely nem Hajdúszoboszló, hanem Nagykálló. Ez a dátum szerepel a Katonai Mária Terézia Rend lovagjairól vezetett nyilvántartásban, de ott születési helyként Szoboszlo van megadva. A császári és királyi 4. huszárezred történetéről — melynek Simonyi volt a parancsnoka — írt monográfia pedig szintén 1770-et és Hajdúszoboszlót adja meg az óbester születési adataiként. Utánanézve ennek a hajdúszoboszlói "nyomnak", teljes bizonyossággal megállapíthatjuk, hogy Simonyi óbester semmiképpen sem születhetett a neve­ zett helységben. A hajdúszoboszlói római katolikus egyházközség ugyanis csak 1775-ben kezdte meg működését és e dátum előtt katolikusok nem is éltek a városban. Felmerülhet a gondolat, hogy a család abban az időben talán reformá­ tus vallású lett volna. A helyi református hivatal tájékoztatása szerint azonban 51

52

53

54

55

56

1770 és 1780 között Simon József nevű személy nem született Hajdúszobosz­ lónk Simonyi óbester esetleges születési dátumaként az 1773. március 18-ait kell harmadikként megemlítenünk. Ez az adat igen érdekes és homályos pontja a "születési év kérdésnek". Fenti dátum ugyanis a Simonyi halála előtti utolsó évben került először közlésre. Ez a dokumentum az óbester 1831. március 26-án kelt haditörvényszé­ ki ítélete, ahol az okirat az elítéltet 58 évesnek és nagykállói születésűnek mond­ jak Ennek a forrásnak szinte folytatása Simonyi óbester halotti anyakönyvi kivonata, amelyben az Aradon, 1832. augusztus 23-án elhunyt bárót 59 évesnek és szintén nagykállói születésűnek írja. A két dokumentum szerint tehát Nagykállón, 1773-ban kellett volna születnie. (Ebben az évben Simon Pálnak va­ lóban született egy gyermeke Nagykálióban, de azt Zsuzsannának hívták és ápri­ lis 29-én lett megkeresztelve.) 59

60

Ezt az évet támasztja még alá a budapesti családi sírbolton olvasható fel­ irat szövege is, mely szerint báró Simonyi József 1773. március 18-án született. A Nemzeti Sírkert halottainak nyilvántartásában pedig szintén azt olvashatjuk, mint a halotti anyakönyvben, azaz Simonyi óbester élete 59. esztendejében hunyt el. Hogyan és miért született meg ez az 1773-as dátum, nem tudjuk. Érdekes egybeesés azonban, hogy a hónap és a nap megegyezik a nagykállói anyakönyv­ ben szereplő "első", 1771-ben keresztelt Simon József születési adataival. 61

Utolsó és egyben véleményem szerint Simonyi óbester valódi születési adataként, az 1771. március 18-i dátumot kell megemlítenünk. Ez az adat a nagykállói római katolikus egyház keresztelési anyakönyvében szerepel. Miu­ tán tisztáztuk, hogy az 1777-es keresztelési és az 1775-ös halálozási bejegyzés valószínűleg hamis, így nem marad más verzió számunkra, mint hogy elfogadjuk a fenti dátumot Simonyi József születési adatának. Simonyi óbester tehát ezen a napon részesült a keresztség szentségében, mint a nagykállói Simon Pál és Hetesényi Zsuzsanna gyermeke. Meglepő azonban, hogy ez az adat — az 1777-es születési évvel szemben — igen kevés helyen lett publikálva és tudomásom szerint levéltári forrás sem emlékezik meg róla. Meg kell említenünk még egy olyan feldolgozást, amely ugyan elfogadja az 1771. március 18-i születési dátumot, de helyét nem Nagykállóra, hanem a kö­ zeli Tassra teszi. Utánanézve ennek a "nyomnak" is, meg kellett állapítanom, hogy sem a nyírtassi római katolikus, sem az ottani görög katolikus egyház ke­ resztelési anyakönyveiben nem található semmiféle, erre a tényre utaló be­ jegyzés. 62

63

64

65

Továbbá átnéztem még a nagykállói görög katolikus és református egyhá­ zak anyakönyveit is, de 1770 és 1780 között egyik helyen sem történt a Simon családdal kapcsolatos bejegyzés.** A bárói cím Miután egyelőre tisztázottnak tűnik Simonyi óbester születésének kérdé­ se, rátérhetünk az ő általa alapított család, a vitézvári báró Simonyi család "szü­ letésének" tárgyalására. Mint már a tanulmány elején szóltam róla, jelen írásnak nem feladata is­ mertetni Simonyi óbester legendás katonai pályafutását. Erről a témáról már igen sok és egyben alaposnak mondható értekezés látott napvilágot. Itt mindössze azt szeretném megemlíteni, hogy Simonyi József legendás hősiessége és bátorsága, továbbá a hadvezetés terén is kiütköző tehetsége révén, közkatonából egészen az ezredesi rangig vitte. Figyelembe véve a korabeli elő­ léptetési szabályokat, ezt igen ritka dolognak tekinthetjük a császári és királyi hadseregben. A Jókai Mór által "a legvitézebb huszárnak" elnevezett Simonyi — akkor még Simon — katonai törzslapjának adatai szerint a következő beosztásokban szolgált — a báró cím elnyeréséig — a császári és királyi hadseregben: Katonai szolgálatait 1787. november 28-án kezdte meg a 8. számú Wurmser huszárezredben. 1790. április 1-én alkáplári, 1794. január 11-én káplári, 1795. december 26-án pedig őrmesteri kinevezést nyert. 1797. szeptember 23án áthelyezték az 1. számú Merfeld ulánusezredhez, ahol december 23-án tisztté, azaz alhadnaggyá léptették elő. 1800. december 14-én egy újabb áthelyezésre került sor, amely a 6. szá­ mú Blankenstein huszárezredhez szólt. Ugyanezen a napon a főhadnagyi rangot is kiérdemelte. Simonyi katonai pályafutása állomásainak ismertetését itt, 1800-ban kell megszakítanunk. Ebben az évben került először szó arról, hogy Simon József hadnagy, hadi érdemeire való tekintettel kérelmezni fogja az uralkodótól a biro­ dalom legmagasabbnak számító kitüntetését, a Katonai Mária Terézia Rendet. A Mária Terézia királynő által 1757-ben — a poroszok felett ez év június 18-án aratott kolini csata emlékezetére — alapított rend alapszabályának 6. §-a szerint, "...lovagokká mindazok fölvétessenek, kik magukat erre valamely kiváló vitéz tettel, mások fölött érdemessé tették... ", Simonyi ennek a kritériumnak tel­ jes mértékben megfelelt és ezért két évvel később, 1802-ben egy, a rend lovagke­ resztjének elnyerését kérelmező okiratot juttatott el I . Ferenc királyhoz. Az ural­ kodó a kérésnek eleget téve, az 1800. évben szerzett katonai érdemeire való te­ kintettel, 1802. május 5-én Simon József huszár főhadnagyot a Mária Terézia 67

68

69

Rend lovagjává nevezte ki. A rendjel ünnepélyes átadására május 13-án került sor.™ Azért tértem ki a Mária Terézia Rend elnyerésének körülményeire, mivel ezen a kitüntetésen keresztül lehetett eljutni a bárói címig, amelynek megszerzé­ se valószínűleg Simonyinak az egyik leghőbb vágya volt. A Katonai Mária Teré­ zia Rend alapszabálya ugyanis lehetővé tette, hogy a rend tagjai nemességet nyer­ hessenek. Erről így rendelkezik az idevonatkozó 36. §.: "Minden felavatásnál a rendbe felvett lovagok és nagykeresztesek ezáltal egyidejűleg, az osztrák vagy a magyar államkötelékbe való illetőségükhöz képest, az osztrák vagy magyar neme­ si rendbe emeltetnek, ha az illetők még ezen nemességgel nem bírnak. " ' A rend szabályzatának 37. §. továbbá lehetővé tette, hogy amennyiben a kitüntetett már nemesember volt, abban az esetben "A lovagok és nagykereszte­ sek, ha az osztrák államkötelékbe tartoznak, az osztrák báróság adományozásá­ ért, azok pedig, kik a magyar államkötelékbe tartoznak, a magyar báróság ado­ mányozásáért folyamodhatnak, mely rangemelések díjmentesen magadatnak. " Nemes barbácsi Simon József tehát — a rendelkezéseknek megfelelően — egy újabb kérvényt juttatott el az uralkodóhoz, melyben az osztrák bárói cím elnyerését kérte I . Ferenctől. Arra a kérdésre, hogy miért nem a magyar főnemes­ ség tagjai közé kérte a felvételét, nem tudjuk a választ. A beadványt megelőzően azonban Simonyinak több családi iratot is be kellett szereznie, hogy családjának nemességét igazolni tudja. Ezek közül csupán kettő, édesapjának, Simon Pálnak 1802. március 18-án, Magyar-Óvárott kiállított keresztlevele, valamint nagyapjának, Simon alias Barbacsy Mihálynak a nemes­ ségét igazoló dokumentuma maradt fent a családi levéltárban. Miután a család nemesi származásának bizonyítékait az udvari kancellá­ ria megvizsgálta, majd elfogadta, a király eleget tett a kérésnek és a Bécsben, 1804. április 21-én kelt oklevelével Simon József főhadnagynak osztrák bárósá­ got és a "vitézvári" nemesi előnevet adományozta. Az osztrák bárói diploma eredeti, német nyelvű példánya Szabolcs várme­ gye levéltárába került, ahol napjainkig megtalálható. A családi levéltár töredék iratai között csupán az adománylevél egy korabeli másolatát lelhetjük fel. A diploma teljes szövegét — a Szabolcs vármegye által, 1807-ben ma­ gyarra fordított változatában — Nagy Pál közölte először Simonyi-életrajzában, majd ugyanez a Hadtörténelmi Közleményekben 1995-ben is publikálásra került. A királyi adománylevéllel kapcsolatban két dolgot szeretnék megemlíte­ ni. Először is azt a tényt emelném ki, hogy a diplomában már nem Simon, ha­ nem Simonyi formában szerepel a báróságot elnyerő személy vezetékneve. En­ nek magyarázatát Simonyi óbesternek — a már többször említett — Szabolcs vármegyéhez, 1822-ben írt folyamodványából tudhatjuk meg. Ebben ő maga 7

72

73

74

75

76

mondja el, hogy "...Úgy nem különben, hogy én alább írt is azon nevet viseltem, egész 1806-dik (?) esztendeig amidőn báróságra menvén, iránta a Diplomámat, a tekintetes nemes varmegyének produkálván, archívumban bevenni meg is kér­ tem, amely időben a Simon nevemhez yi hozzá tévén, azóta magamat Simonyinak irom... ", Arra a kérdésre, hogy pontosan mikor lett a Simonból Simonyi, nem tud­ juk a pontos választ. Mint fent említettük, ő maga az 1806-os dátumot állítja. Ezt megerősíteni látszik az az adat, amely szerint a bárói diploma magyar fordítása 1807-ben került a megyei levéltár birtokába. De akkor hogyan szerepelhet már az eredeti, az 1804-es oklevélen a Simonyi név? Véleményem szerint tehát a név­ változtatásra az 1804. évben került sor. Ekkor lett a magyar kisnemesből osztrák főnemes, akinek egyszerű magyar nevét is "nemesíteni", vagy másképpen mond­ va, "y-osítani" kellett. Másodszor mint érdekességet kell megemlítenem, hogy a diplomában szereplő "vitézvári" előnév nem helynevet jelölt — mint az általában szokásban volt —, hanem a báróságot szerző személy vitézségére, katonai hősiségére utalt. Vitézvár helység egyébként Magyarországon soha nem létezett. Miután Simonyi József 1804-ben osztrák báróságot kapott, annak érvé­ nyét Magyarországra is ki akarata terjesztetni, azaz a magyar bárói címet is sze­ rette volna elnyerni. Ennek érdekében Simonyi — aki ekkor már kapitányi rang­ ban szolgált a 6. huszárezredben — egy folyamodványt juttatott el az uralkodó­ hoz, melyben megkérvényezte a magyar bárói rangot. 1808. június 18-án erre a felségfolyamodványra rá is vezették az adományozás tényét, de Simonyi ekkor mégsem lett magyar báró, oklevelét — nem tudni mi okból — nem állították ki. 1814. szeptember 1-én Simonyi József ezredes — ekkor már 4. számú Hessen-Hornburg huszárezred parancsnoka — egy újabb felségfolyamodványt nyújtott be I . Ferenchez. Ebben hivatkozott az 1808-ban 6172. szám alatt kelt leg­ felsőbb elhatározásra, amely neki a magyar bárói diploma kiadatását rendelte el. 1815. február 3-án végre megszületett a végső döntés, és ezen a napon Bécsben kiállították a magyar bárói oklevelet, mely adományozás tényét az ún. Királyi Könyvekbe is bevezették. A magyar bárói diploma eredeti, latin nyelvű példánya — hasonlóan az 1804-es osztrákéhoz — Szabolcs vármegye egykori levéltárába került, melynek jogutódja a mai napig is őrzi a dokumentumot. A családi levéltárban csupán a már említett, 1814-es felségfolyamodvány — rávezetve az 1815. február 3-án kelt rendelkezéssel — és a Nagykálióban 1815. augusztus 1-én tartott megyegyűlés jegyzőkönyvének idevonatkozó két pontja található meg. Ez utóbbi feljegyzés a következőképpen szól: "36. pont.: M. Kir. Helytartótanács ez év Szt. Iván hava 13. napján 16594. sz. alatt tudatta, hogy Simonyi József ezredes magyar báróságot kapott. 37. pont: A királyi diplo­ ma a levelestárba betétetett. " 77

78

79

80

81

82

83

Az 1815-ben kiállított bárói diploma teljes szövege ezidáig még nem ke­ rült publikálásra. Mindössze két, nyomtatásban is megjelent részletéről tudok. A témát lezárva szeretnék megemlékezni Simonyi óbester címeréről, ame­ lyet még 1804-ben, az első bárói diplomában adományozott a vitézvári báró Simonyi családnak az uralkodó. A címer pontos heraldikai leírása a következő: "Vágottpajzs. Fent vörös mezőben páncélos vitéz, fején vörös tollas nyílt sisakkal, jobbjában arany markolatú kivont kardot, baljában vérző levágott török fejet hajánál fogva tart. Lent arany mezőben ágaskodó vörös oroszlán. Sisakdísz: fekete sas. Takaró: arany-vörös. Pajzstartók: két páncélos vitéz, fejükön vörös tollas nyílt sisakkal, hegyes pajzzsal és derekukra övezett arany markolatú kard­ dal. "V A címerben szereplő oroszlán a nemesi heraldika talán leggyakrabban használt címerképe, általában a hősiesség és bátorság szimbóluma. A levágott tö­ rök fejet tartó vitéz pedig a magyar heraldikában gyakorta előforduló motívum, a címerszerző egykori győzelmének, győzelmeinek jelképe. Nem véletlen tehát, hogy e két ábra szerepelt Simonyi óbester címerében. 84

86

A családalapítás 1815-ben — a Simonyi család magyar bárósításának évében — véget ér­ tek az egész Európát hosszú évekre csatatérré változtató napóleoni háborúk. A francia császár bukásával a Habsburg Birodalom területén ismét békés évtizedek köszöntöttek be. A háború befejeztével azonban véget ért az az időszak is, amely­ ben egy katona bizonyítani tudta rátermetségét, a hadi pályához való tehetségét. Az unalmas garnizoni élet pedig nemigen tette lehetővé, hogy valaki kitüntethes­ se magát, és a "csillagok" sem hullottak olyan könnyen. Simonyi katonai pályafutásának az 1800. évben megszakított ismertetését itt szeretném folytatni. Az osztrák bárói cím elnyerése után nem sokkal, 1804. szeptember 21-én másodkapitánynak nevezték ki a 6. számú huszárezredben. Egy évvel később, 1805. szeptember 1-én pedig ugyanott első kapitány lett. 1809. július 1-én — már mint őrnagyot — helyezték át a 4. számú Hessen-Hornburg huszárezredhez. En­ nél az ezrednél nyerte el 1813. szeptember 11-én az alezredesi és a következő hó­ napban, október 24-én az ezredesi — azaz óbesteri — rangfokozatot és egyben ő lett a Hessen-Homburgok parancsnoka is. Az 1815. évtől kezdve azonban Simonyi óbester élete is gyökeresen meg­ változott. A vakmerő hadi vállalkozások — amelyek szinte egész addigi életének lételemei voltak — helyett most a sivár laktanyai szolgálat jutott osztályrészéül. Az a vágya, hogy elérje a tábornoki rendfokozatot, sem teljesülhetett már soha többé. 87

A császári és királyi 4. számú huszárezred 1815-től egészen 1817. április 26-ig udvari szolgálatot teljesített Bécsben. Ezután egy éven keresztül a Bihar vármegyei Nagyváradon, majd 1818-től Debrecen városában állomásozott az ezred. Ezen debreceni tartózkodás alatt határozta el Simonyi óbester, hogy sza­ kítva eddigi életformájával — már amennyire az egy hivatásos katonatisztnek módjában állt — saját családi otthont teremt magának. Azaz nem csupán magyar főrend, hanem magyarországi földbirtokos is szeretett volna lenni. E célja eléré­ sének érdekében ismét I . Ferenc királyhoz fordult. Az uralkodó — korábbi kato­ nai érdemeire való tekintettel — a kérelmet jogosnak ítélte és 1819-ben báró Simonyi Józsefnek adományozta az Arad vármegyében fekvő vadászi uradalmat, így nyerte el a nagykállói mészárosmester fia a két Arad vármegyei községet, Va­ dászt és Bél-Zerindet. Az uradalomba való hivatalos beiktatás — természetesen a jelentős donációs díj befizetése után — a következő évben, 1820. március 11én ment végbe. A Simonyi-birtok nagyságáról sajnos nem rendelkezünk pontos adatok­ kal. Az irodalmi feldolgozások csupán egyetlen egyszer említik meg, hogy az óbesternek 11000 hold terjedelmű földbirtoka volt Arad vármegyében. Ezt az adatot azonban nem tekinthetjük teljes mértékben helytállónak. Létezik ugyanis egy hiteles forrás, amely szerint 1851-ben Vadász község "Kiterjed 11000 hold­ ra, melyből 3057 hold szántóföld, 2086 hold legelő, 1857 hold rét, 4000 hold töl­ gyes erdő. Majorság: 8524, urbériség 2476 hold... ". Talán innen származik az előbbi irodalmi forrásnak a birtok nagyságára vonatkozó adata. A 11000 hold azonban nem a Simonyi-uradalom, hanem az egész község földterületének nagy­ ságára utal. Hiteles adat — a birtok nagyságáról — csupán a XIX. század végéről származik. Az 1893-ban kiadott gazdacímtár adatai szerint báró Simonyi Lajos közel 2300 katasztrális hold földbirtokkal rendelkezett. Ebből 520 Bél-Zerinden, 954 Vadászon és 825 hold pedig Simonyifalván volt található. Egy évvel Lajos báró halála után, 1895-ben azonban a család örökösének, Pretzner Karolinnak már nem volt semennyi földterülete a fenti községekben. 88

89

90

91

92

93

94

Abirtok központjában, Vadászon Simonyi óbester egy szép kastélyt és an­ nak parkjában saját urasági kápolnát építtetett. Ez utóbbira azért is nagy szükség volt, mivel a faluban — ahol zömében református magyarok és ortodox románok éltek — nem volt katolikus templom. A helyi csekély számú római katolikus hí­ vőnek — akik az egyházi közigazgatás szerint a közeli kisjenői plébániához tar­ toztak — ettől kezdve tehát volt hová mennie misére. Az említett kis kápolna igaz, már két évvel a birtok átvétele után, 1822-ben felépült, ám felszentelésére csupán 1830-ban került sor.

95

A jeles geográfus. Fényes Elek írja 1839-ben — igaz, már az óbester ha­ lála után — Vadászról a következőket: "...oláh-magyar falu Aradhoz északra 8 mérföldnyire, az úgynevezett Lunkaságon vagy Erdőháton: 37 kath., 410 óhitű, 1188 reform., 16 zsidó lakó, ref. és óhitű anyatemplommal, derék urasági épüle­ tekkel. Határa lapályos és termékeny, erdeje bőséggel, az uraság sok marhát hiz­ lal tat és sertést tenyésztet, földesúr báró Simonyi József ezredes örökösei. " 96

Itt emlékeznék meg a.korábban említett Simonyifalva községről, amely a báró Simonyiak kihalta után is megőrizte, fenntartotta a család nevét. (Ma SatuNou a község hivatalos, román neve.) A XIX-XX. században több magyarorszá­ gi falu is kénytelen volt felvenni akkor földbirtokosának a nevét. Simonyifalva neve azonban nem így keletkezett. Báró Simonyi Lajos ugyanis Bél-Zerind szé­ les határából kihasított egy jelentős, 3879 hold nagyságú területet és oda 1881 és 1885 között — főleg Békés vármegyei — magyar, német, tót és román nemzeti­ ségű földműveseket telepített le. Az így létrejött új falunak lett tehát a neve Simonyifalva. 1820-ban tehát báró Simonyi Józsefnek volt saját földbirtoka és otthona. Ekkor azonban már 49 esztendős volt, amely a kor viszonyai szerint már inkább idősnek, mint fiatal korúnak számított. Az óbester tehát feladva eddigi agglegény életmódját úgy döntött, hogy megházasodik. Gróf Széchenyi István — aki ekkoriban beosztottja volt a 4. huszárezred­ nél — naplójában megörökített néhány érdekes adatot és eseményt Simonyi óbes­ ter életével kapcsolatban. Ott olvashatjuk a következő feljegyzést az 1822. febru­ ár 19-i napnál: "Reggel Simonyi nálam: "Mikor indul? - Azt hiszem, ezen a nyá­ ron Londonban találkozni fogunk. " Én Pantalone-képet vágok, s kérdem: "Mi az ördögöt csinálna Ön Angliában?" - Ó: "Adja szavát, hogy nem mondja tovább: házasodom!" - Én: "Talán nem angol nőt vesz el?" - O: "De biza angol, 16 esz­ tendős, takaros, s két millió vagyona van!" Régóta gondolom, hogy megbolondult. - De végül is oly sok részletet kö­ zöl, a lány nevét is megmondja (Leiner), hogy már nem tudom, milyen véleményt alkossak az egész dologról. Valószínű, hogy az egyikfél becsapódik - a lány, min­ den bizonnyal. - E leányzó nevelőnőjét Beckersnek hívják, s valószínű, hogy sze­ reti, mert Simonyit gyűlöli és neveltjének házassága ellen tiltakozik. Simonyit úgy szokta fogadni mint egy kutyát, ő azonban, híres orcátlansággal megáldva, egy cseppet sem zavartatja magát, kezét csókolgatja, üdvözölgeti, etc. - Nekem vi­ szont így beszél róla: "Atkozottt boszorkány! Mihelyt a kisasszonyt feleségül ve­ szem — jó helyet kap majd Debrecenben a kályhasutban: kussti — hintri, Beckers!" * A fenti idézet valóságtartalma részben vitatható. Az óbester feleségének személyéről szóló összes forrás ugyanis az asszonyt nem angolnak, hanem né­ metnek, pontosabban osztráknak mondja. Már a Leiner név is ezt sugallja ne­ künk. A londoni út véleményem szerint nem kizárt, de a menyasszonyjelölt apai 97

9

ágon sémiképpen nem lehet angol nemzetiségű, talán csak ott tartózkodott akko­ riban. Mindenesetre tény az, hogy alig nyolc hónappal a fentebb leírtak után bá­ ró Simonyi József oltár elé vezette Leiner Terézia kisasszonyt. A már többször említett katonai törzslap adatai szerint Simonyi ezredes 1822. október 24-én vette nőül "Theresia v. Leiner "-t. Az eseményt megelőzően, október 6-án pedig 12000 forintnyi házassági kauciót helyezett letétbe egy fel­ sőbb rendelkezés értelmében." Simonyi óbester azonban nem ezen a napon, hanem hat nappal korábban, október 18-án kötött házasságot Leiner Teréziával a bécsi Szent István székesegy­ házban, azaz a Stephansdomban. A plébánia házassági anyakönyvében — az 1822. október 18-i házasságkötésről — található német nyelvű bejegyzés fordítá­ sa a következőképpen szól: A vőlegény: báró Simonyi József, a Hessen-Homburg huszárezred ezrede­ se, nagykállói, magyarországi születésű, báró Simonyi Pál nagykállói földbirto­ kos és Hetesényi Zsuzsanna gyermeke, katolikus vallású, 45 éves(?), nőtlen, bé­ csi, Kártner strassei lakos. A menyasszony: Theresia Leinner von Negelsfürst, Bécsben született 1803. december 17-én, August Leinner von Negelsfürst cs. és kir. kapitány a bá­ ró Strauch gyalogezredben és Anna (esetleg Enna vagy Emma) von Deploneg gyermeke, katolikus vallású, 18 éves, hajadon, bécsi lakos. A fenti, eddig még publikálatlan anyakönyvi adatok közül érdekes — és persze téves — bejegyzés az, amely a vőlegény édesapját a "Paul Freiherr von Simonyi "-mk nevezi. A nagykállói mészárosmester ugyanis soha nem volt sem báró, sem Simonyi. A menyasszony édesapjával kapcsolatban pedig az érdemel említést, hogy a Simonyi család történetével foglakozó irodalmi források — azok amelyek egy­ általán megemlékeznek személyéről — mind Franz von Leinernek és cs. és kir. tábornoknak nevezik. Igaz, ezek a források a házasságkötés időpontját is tévesen, 1820-ban állapítják meg. Az anyakönyv tanúsága szerint Leiner Terézia édes­ apját "August "-nak hívták, és 1822-ben még csupán kapitányi rangban szolgált a Strauch báró nevét viselő gyalogezredben. Érdekes azonban, hogy a cs. és kir. hadsereg ezekből az évekből származó hivatalos schematismusaiban sehol nem szerepel August von Leiner (Leinner) neve. Sem a 24. számú Gottffried von Strauch gyalogezrednél, sem máshol. A Leiner család előnevével kapcsolatban pedig azt jegyezném meg, hogy az összes idevágó genealógia szakirodalom a "hegelsfürsti" predikátumot említi meg. Ennek a címnek azonban ellentmond az itteni anyakönyven szereplő "negelsfürsti" előnév, amelynek hitelességét megerősíteni látszik Leiner Terézia több, később született gyermekének keresztlevelében szereplő, ugyanezen predikátumi megnevezés. 100

101

102

103

104

105

106

A házasságkötés után az újdonsült pár Debrecenbe, az óbester ezredének akkori állomáshelyére költözött. A kálvinista Rómában való tartózkodás azonban nem tartott sokáig. 1823 szeptemberében ugyanis a felsőbb katonai vezetés a Hessen-Homburg huszárezredet a galíciai Tarnopolba (jelenleg az ukrajnai Tyernopol) vezényeltette át. Az ezred — természetesen parancsnokával együtt — október 6-án indult el az új állomáshelyre, ahová november elején érkeztek meg.' Még mielőtt azonban az óbester és felesége Galíciába indult volna, kide­ rült, hogy az asszony gyermeket vár. Ezt az eseményt gróf Széchenyi István is megörökítette naplójában. 1823. szeptember 14-én ugyanis feljegyezte, hogy Simonyi báró nagyon boldog, mivel felesége már három hónapos terhes.' A vitézvári báró Simonyi család elsőszülött gyermeke már a galíciai Tarnopolban született meg 1824. április 13-án. Ezzel a dátummal eddig csupán egyetlen irodalmi feldolgozásban találkozhattunk. A többi publikáció mindöszsze annyit közöl, hogy báró Simonyi Lajos Tarnopolban, az 1824. évben látta meg a napvilágot. A bécsi Kriegsarchivban azonban sikerült megtalálnom a cs. kir. 4. hu­ szárezred egyházi anyakönyvét, amelyben Simonyi óbester első gyermekének a születése, illetve keresztelése is bejegyzésre került. A német nyelvű dokumentum szerint "Joseph Báron Simonyi von Vitezvar" és "Therese Lainer von Negelsfiirst" fia a Tarnopolban, 1824. április 13-án született "Ludwig Adam August" (Lajos Ádám Ágost) két napos korában, április 15-én részesült kereszt­ ség szentségében. A keresztelés szertartását Anton Zsull ezredkáplán végezte. (Az újszülött három keresztneve közül az utolsót minden valószínűség szerint az anyai nagyapjától örökölte.) Az 1824. év azonban nem csak örömöt, hanem bánatot is hozott az óbes­ ter életében. Ebben az évben kezdődött el ugyanis az az ellene indított vizsgálat, amely később — egy "pokoljárásnak" is beillő eljárási folyamat után — az aradi várbörtönben fejeződött be. Simonyi ezen utolsó éveinek, rejtélyes bukásának, majd halálának körülményeit sokáig homály fedte. A bécsi Kriegsarchivban talál­ ható iratokból azonban a hadtörténettudomány egyértelműen tisztázta, hogy mi­ ért is került bíróság elé, majd börtönbe a hős óbester. Annak az eldöntése, hogy a vádak elég megalapozottak voltak-e és, hogy az ítélet mennyire volt igazságos, nem ennek a tanulmánynak a feladata. Itt csupán azt említem meg, hogy az 1824. november 12-én, a budai cs. és kir. haditörvényszék még csupán alaki- és anyagi jogi szabálytalanságok miatt idézte maga elé báró Simonyi Józsefet. A következő évben, 1825-ben azonban már konkrét eljárást indítottak ellene. Az ezt követő évek során pedig egyre több vádpont merült fel az eddig feddhetetlennek tartott katonatiszt ellen. A bonyolult és hosszú jogi procedúra az 1831. március 26-án, Bécsben kelt ítélettel fejeződött be. Ebben báró Simonyi József ezredesről meg07

08

109

110

111

állapították, hogy "...vétkes a hivatali hatalommal és az őt megillető halálra íté­ lést joggal való visszaélésben, a hamisítás és az alárendeltek hamisításra való rá­ bírásánakbűntettében és ezért a c. c. Theresiana 18. és 72. szakasza, az 1754. évi Jogi Norma, továbbá 1763. január 25-i Statútum, valamint a Szolgálati Szabály­ zat és a 36. hadicikk alapján ezredesi rangjától megfosztjuk. Megfosztjuk a Lipótrend középkeresztjétől, a Mária Terézia Rend lovagkerszetjétől és a vele já­ ró nyugdíjjal együtt, az arany vitézségi éremtől és a vele kapcsolatos pótlékoktól, a Hadseregkereszttől, attól a legfelsőbb engedélytől, hogy külföldi rendjelet visel­ jen, úgy mint az orosz cári Szent György Rend 4. osztálya, a porosz királyi Szol­ gálati Érdemrend, a hesseni választófejedelem Katonai Érdemrendje, és két évi várfogságra ítéljük. " Mielőtt azonban rátérnénk az óbester börtönbüntetésére, amely nem volt sokkal hosszabb egy esztendőnél, folytassuk a családi események ismertetését. A 4 . számú huszárezred történetírójának véleménye szerint Simonyi ezre­ destől 1826. június 9-én vette át a parancsnokságot lovag Fackh József alezre­ des. Ennek azonban ellentmond az az adat, amely már 1825 januárjában Fackhot említi az ezred parancsnokának. Valószínűnek tartom, hogy a lovag 1825-től még csak ideiglenesen, ám 1826-tól végleg átvette a HessenHomburgok parancsnokságát. Simonyi óbester és családja tehát valamikor ezekben az években hagyhat­ ta el Galíciát. Az mindenesetre tény, hogy a házaspár második gyermeke, az egyetlen lány már Bécsben látta meg a napvilágot 1825. március 22-én. Ezen születési dá­ tum most kerül először publikálásra. A család történetével foglalkozó szakiroda­ lom eddig sehol nem említette a fenti dátumot. Egyetlen egy olyan forrás sem lé­ tezik, amely tudná a baroness születési évét, vagy helyét. A már bátyjánál, Lajosnál említett forrás — a cs. kir. 4. huszárezred né­ met nyelvű egyházi anyakönyve — azonban pontosan megadja báró Simonyi Jó­ zsef és Leiner Terézia lányának a születési és keresztelési adatait. Ezek szerint a Bécsben, 1825. március 22-én született "Katharina Susanná"-t (Katalin Zsu­ zsanna) a bécsi "Garnisonkirché "-ben keresztelték meg március 23-án. A szent­ séget Joseph Mraczek tábori superoir szolgáltatta ki az újszülött számára. (A le­ ánygyermek második keresztneve valószínűleg apai nagyanyjától, Hetesényi Zsuzsannától származott.) I12

113

114

115

A genealógiai feldolgozások báró Simonyi Józsefnek mindössze két utód­ járól, Lajosról és Katalinról emlékeznek meg.

116

A valóságban azonban nejétől,

Leiner Teréziától összesen négy gyermeke született. Igaz, az utolsó kettő még kis­ gyermek korában elhunyt, így nem csoda, hogy nincsenek megemlítve a szakiro­ dalomban.

Sajnálatos tény, hogy az 1820-30-as évekből való kisjenői római katolikus anyakönyvek — ide tartozott fíliaként, azaz leányegyházként Vadász — sehol nem lelhetőek fel. Nagy valószínűséggel azokban igen sok érdekes adatot talál­ hattunk volna a báró Simonyi családdal kapcsolatban. Szerencsékre azonban a Vadászon született harmadik gyermek keresztelése nem a községben, hanem Aradon történt. így az ottani latin nyelvű anyakönyv­ be lett bejegyezve, hogy Aradon, 1827. január 12-én a keresztség szentségében részesült báró Simonyi József ezredes — az édesanya nevét nem tüntették fel — fia, "Stephanus Ludovicus " (István Lajos). A gyermek Vadászon született tör­ vényes házasságból. A keresztatya borosjenői Atzél József, az orosz Vladimir Rend lovagja, cs. és kir. huszárkapitány volt. A keresztelést pedig Hoch Alajos minorita házfőnök és plébániai adminisztrátor végezte. 117

118

Báró Simonyi István azonban egyéves korában, 1828. február 4-én várat­ lanul elhunyt. A gyermek halálozási helyét nem ismerjük, csupán annyi bizo­ nyos, hogy az nem Aradon történt. Véleményem szerint a kis báró Vadászon, a családi kastélyban hunyt el. Holttestét pedig a — már említett — családi kápol­ nában helyezhették örök nyugalomba. Biztos azonban csupán annyi, hogy 1913ban innen kerültek István báró csontjai Budapestre. A már említett, 1831. március 26-i ítéletre utólag került rávezetés­ re: "Kihirdetve és végrehajtása megkezdve. Óarad, 1831. április 23-án. " Az óbester tehát ettől az időponttól kezdve volt az aradi várbörtön lakója. Ezt a vár­ fogságot azonban nem egészen úgy kell elképzelnünk, mint általában, a szigorú és kemény börtönéletet. Az Udvari Haditanács 1831. 6262. W. 3/9. számú enge­ délye ugyanis lehetővé tette, hogy a várba költözzön az óbester neje és két gyer­ meke is. Simonyi és családja ráadásul nem is a börtönépületben, hanem a várpa­ rancsnok lakásával szemben lévő emeletes házban lakhatott. Háztartásukról is maguk gondoskodtak, élelmezésüket pedig a vadászi uradalomból biztosítot­ ták. A várfogság első évében, 1831. december 23-án született meg a báró Simonyi házaspár negyedik, egyben utolsó gyermeke. Az aradi vár római katoli­ kus latin nyelvű anyakönyvének tanúsága szerint december 24-én itt, a várban lett megkeresztelve az előző napon született "Carolus (Károly) L . B. Simonyi de Vi­ téz Vár",™ Az Aradon — minden valószínűség szerint bent a várban — született gyermeknek "Carolus Pidoll de Quintenbach " cs. és kir. udvari tanácsos volt a keresztapja és egyben a névadója is. Az egyházi szertartást Kelecsényi Lambert minorita atya végezte. A következő esemény, amelyről meg kell emlékeznünk, báró Simonyi Jó­ zsef óbester halála. Az irodalmi feldolgozások egy része ezt a dátumot is - a szü119

120

121

122

123

125

letési és házassági adatokhoz hasonlóan - tévesen adja meg. Ezek - a főleg csa­ ládtörténeti témájú - munkák az óbester elhunytát 1837-re teszik. Több forrás van azonban, amely helyesen, 1832. augusztus 23-ában álla­ pítja meg a halál bekövetkeztét.> ? Ez utóbbi dátumot igazolja Simonyi halotti bi­ zonyítványa, amely most először kerül publikálásra. A magántulajdonban lévő német nyelvű dokumentum adatai szerint: vitézvári báró Simonyi József ezredes Nagykállóban, Szabolcs vármegyében, Magyarországon született, római katoli­ kus vallású, 59 éves (?), nős, férfi. 1832. augusztus 23-án hunyt el az aradi várban. Halálát gangréna, azaz üszkösödés okozta. A korábban szentségekkel is ellátott halottat 1832. augusztus 25-én temették el az Arad vármegyei Vadászon. A Kerepesi temető sírbolt könyve is ugyanezt a halálozási dátumot tartal­ mazza és a sírkőre is ezt az adatot vésték rá. A halál okával kapcsolatban azt szeretném megjegyezni, hogy ezidág az élt a köztudatban, hogy Simonyi óbestert a nagy magaláztatás miatt "a szíve vit­ te a sírba". Amely forrás egyáltalán megemlíti a halál okát, az szintén szívinfark­ tusról, esetleg mérgezésről beszél. Az üszkösödés ténye azonban mindkettőt ki­ zárni látszik. Az óbester halála után - az egyik szemtanú fiának elmondása szerint - "A holttestre huszárezredesi egyenruháját adták s az egyenruhára felrakták a vitéz­ ségével szerzett számos katonai érdemrendjét is. A ravatalt ott állították fel az ő börtönül szolgáló lakószobájában, s midőn a ravatal már fel volt állítva, erős ka­ tonai kísérettel bejött a szobába a főrofusz és leszedte a holttest huszárdolmányá­ ról az összes tiszti jelvényeket s a dolmányra feltűzött valamennyi érdemjelet. így szerzett érvényt a katonai törvényszék azon Ítéletének, mely báró Simonyit kato­ nai rangjától megfosztotta. A holttestet azután Vadászra szállították és ott temet­ ték el a családi sírboltban. " Ahhoz az utóbbi adathoz, amely szerint Simonyi báró a vadászi sírboltba — amely a családi kápolna alatt volt — lett eltemetve, szeretném hozzáfűzni, hogy néhány forrás ezt másképpen állítja. Ezek szerint az óbester holttestét a va­ dászi uradalom határában lévő, ún. Marócz — más forrásban Maróti — dűlőben található egyik kunhalom alá temették el. Márki Sándor megyei monográfiája még a temetést végző pap, Lovászy Antal, későbbi kisjenői plébános nevét is megemlíti. A történetírónak állítólag maga Lovászy mesélte ezt el 1867-ben. A fenti források szerint a holttest innen, a kunhalmok alatti sírhelyről került az 1850-es években a vadászi kápolnába, ahová azokat az óbester fia, báró Simonyi Lajos vitette át. Az tehát nem egyértelmű, hogy mikor kerültek báró Simonyi József földi maradványai a vadászi kápolna kriptájába. Az azonban biztos, hogy itt exhumál­ ták őket 1913-ban, amikor is az itt nyugvó összes halottat átszállították Budapestre. 126

2

128

129

130

13!

132

133

134

A második generáció Báró Simonyi József halála után özvegye és három árván maradt gyerme­ ke a vadászi családi kastélyba költözött át. Fennmaradt az uralkodónak, I . Ferenc királynak egy 1833. július 25-én, Bécsben kiadott donációs levele, amelyben megerősítette Vadász és Bél-Zerind birtoklásában a báró Simonyi családot. Név szerint, "vidua: Theresia Leiner de Negelsfűrst, filius: Ludovicus-Adamo-Augusto et Carolo, filia: Catharinae. "-t. A legkisebb gyermek, az 1831-ben született Károly azonban nem sokkal ezután, 1833. december 8-án meghalt. Halálának dátuma a Kerepesi temető nyil­ vántartásából származik. Sajnos — István bátyjáéhoz hasonlóan — nála sem je­ gyezték fel, hogy hol hunyt el a kétéves gyermek. Véleményem szerint azonban az ő halála is Vadászon, a családi kastélyban következhetett be. A következő családi eseménynek, amelyről most említést kell tennünk, sajnos nem tudjuk a pontos dátumát. Az özvegy báróné ugyanis az óbester halá­ la után néhány évvel ismét férjhez ment. Leiner Terézia második férje, Rochel János a Heves vármegyei Derecskén (ma Mátraderecske) született 1802. augusztus 28-án. A Pesten elvégzett jogi ta­ nulmányai után a művelt, a régi klasszikusokat rendkívül kedvelő és azokat for­ dító, valamint saját verseket is író Rochel 1832 után került a vadászi kastélyba, mint az ifjú Lajos báró nevelője. Itt a fiatal jogász gyorsan megkedveltette ma­ gát és hamarosan ő lett a család birtokainak a kezelője. Rochel Jánost azonban nem csak tanítványa, hanem — a még csupán 29 éves — özvegy is megszerette. A köztük szövődött szerelem pedig házassághoz vezetett. Ennek a pontos dátu­ mát eddig nem ismertük. A véletlennek köszönhetően — egy másik család törté­ nete után kutatva — azonban sikerült rátalálnom az 1836. február 3-án történt há­ zasságkötés adataira a budapest-szentistvánvárosi (lipótvárosi) római katolikus plébánia esketési anyakönyvében. A latin nyelvű bejegyzés fordítása a követke­ ző: A vőlegény: Rochel János, ügyvéd, a Heves vármegyei Derecskéről szár­ mazik és a Lipótvárosban lakik, római katolikus vallású, nőtlen, 32 éves. A menyasszony: özvegy báró Simonyiné, született negelsfursti Leiner Te­ rézia, Bécsből származik és a Lipótvárosban lakik, római katolikus, 32 éves. Az esketést Simunchich Ignác lipótvárosi plébános végezte. (Csak érdekességként említem meg, hogy a következő anyakönyvi be­ jegyzés gróf Széchenyi István és özv. gróf Zichy Károlyné, született gróf Seilern Crescentia házasságkötéséről szól.) Rochel János és Leiner Terézia házasságából összesen hét gyermek szár­ mazott. Közülük az első — de valószínűleg a második is — törvénytelen volt, mivel a születésükre még 1836 előtt került sor.

135

136

137

138

139

A hét gyermekről azért teszünk említést, mivel féltestvérei voltak báró Simonyi Lajosnak és Katalinnak. A Rochel gyerekek tehát a következők: - 1. János, született valószínűleg Vadászon, 1834-ben. Meghalt — mint földbirtokos — Aradon, 1901. december 23-án. Feleségét Werlein Annának, lá­ nyát pedig Rochel Annának hívták. - 2. Béla, született valószínűleg Vadászon, 1836 táján. Egy irodalmi forrás szerint 1854-ben nyolcadikos gimnazista volt Aradon, azaz körülbelül 18 éves, 1882. október első felében halt meg. Édesapja 1877-ben kelt gyászjelentésén azonban már nem szerepel. Nem tudjuk, hogy volt-e családja. - 3. Franciska, született valószínűleg Vadászon, 1839-ben. Meghalt három hónapos korában, 1839. április 18-án. Két féltestvéréhez — báró Simonyi István­ hoz és Károlyhoz — hasonlóan az ő hamvai is felkerültek 1913-ban, a vadászi családi kriptából Budapestre. - 4. Mária Paulina Viktória, született Aradon, 1840-ben, megkeresztelték ugyanott, február 3-án. Valószínűleg ő az édesapja gyászjelentésén szereplő Tinopl Emiiné, született Rochel Irma. - 5. Károly Félix, született Aradon, 1841-ben, megkeresztelték ugyanott, október 9-én. Róla annyit tudunk, hogy erdész volt és két gyermekével — Lajossal és Erzsébettel — együtt a magyar királyi belügyminiszter 1882. január 8-án a B M . 1064-82. számú rendeletével a családi nevét - édesapja származási he­ lyére utalandó - "Derecskei"-re változtatta át. - 6. Matild Viktória, született Aradon, 1843-ban, megkeresztelték ugyan­ ott, június 25-én. 1877-ben még hajadon volt, további sorsáról nem tudunk. - 7. Aurél Kálmán, született Aradon, 1845-ben, megkeresztelték ugyanott, december 1-én. Ő apjához hasonlóan a jogi pályát választotta és mint tehetsé­ ges közvádló ügyész tette magát ismerté. Rochel János 1848-ban - miután neveltje elérte a nagykorúságot - a vadá­ szi uradalom kezelését átadta a 24 éves báró Simonyi Lajosnak, és feleségével, valamint gyermekeivel beköltözött Arad városába. Itt — mint Arad vármegye táblabírája — ügyvédként működött egészen 1877. április 15-én bekövetkezett haláláig. Leiner Terézia ugyancsak Aradon hunyt el, az 1870-es évek első felében, néhány évvel második férje, Rochel János halála előtt. Temetésére valószínűleg — ugyanott mint később férjéére — az aradi felső temetőben kerülhetett sor. Most Simonyi óbester egyetlen lánygyermekének az életrajzáról kellene néhány szót ejtenünk. A család másodszülött gyermekéről - akinek 1825-ben történt születésé­ ről, illetve kereszteléséről már szó esett - báró Simonyi Katalinról azonban igen kevés információval rendelkezünk. A genealógiai szakirodalomból csupán annyit tudunk, hogy hauenebersteini Hertweck Móric cs. kir. tábornok volt a férje. Sem 140

141

142

143

144

145

146

147

148

149

150

151

152

153

születési, sem házassági, sem halálozási adatával nem találkozhatunk sehol. A kü­ lönböző levéltárakban való kutatásaim során azonban mindhárom anyakönyvi adatot sikerült megtalálnom. A baroness születési, illetve keresztelési dátumáról már szó esett. A bécsi Kriegsarchivban megtalálható a csehországi Brandeisben (csehül Brads), 1811-ben született "Moritz Hertwek Edler von Haueneberstein" katonai törzslapja. Ezen dokumentumból sikerült megtudnunk, hogy Hertweck kapitány 1844. október 5-én vezette oltár elé báró Simonyi Katalin kisasszonyt. Apósához, Simonyi óbesterhez hasonlóan neki is házassági kauciót kellett fizet­ nie. A kaució összege, amelyet 1844. augusztus 10-én helyezett letétbe, 6000 fo­ rint volt. Sajnos a házasságkötés helye nem volt feltüntetve a katonai iratban. A fenti forrás tartalmazza Hertweck Móric katonai pályafutásának főbb mérföldköveit is. Ezek szerint Hertweck 18 éves korában, 1829-ben mint alhad­ nagy lépet be a cs. kir. hadseregbe. Ettől az időponttól kezdve, 37 éven keresztül "viselte a császár mundérját", végigjárva a tiszti ranglétra minden fokát. 1834ben főhadnaggyá, 1840-ben másodkapitánnyá, 1845-ben első kapitánnyá, 1849ben őrnaggyá, 1854-ben alezredessé, 1859-ben pedig ezredessé nevezték ki. Ér­ dekes adalék, hogy az 1848/49-es szabadságharc alatt Magyarországon harcolt, sógorával, báró Simonyi Lajossal ellentétben - az osztrákok oldalán. 1866-ban, 55 éves korában, mint vezérőrnagy, azaz tábornok vonult nyugállományba. A hauenebersteini Hertweck család, mint nemesi família története nem nyúlik vissza a hosszú évszázadokra. A nemességet maga Hertweck Móric, mint a cs. kir. 2. számú ulánusezred alezredese szerezte 1857. január 27-én, amikor a "haueneberstein"-i előnévvel osztrák nemességet adományozott neki I . Ferenc József császár. A Hertweck család nemessége tehát új keletű volt, elnyerésében pedig nagy valószínűséggel a báró Simonyi család is szerepet játszott. A Bécsierdő keleti szegélyén fekszik a gyógyfürdőjeiről, üdülőhelyeiről — és nem utolsó sorban kaszinójáról — híres festői szépségű kisváros, Baden. A Bécstől mindössze 28 kilométer távolságra lévő helység volt a Hertweck házas­ pár utolsó lakhelye. Pontosan nem tudjuk, hogy mikor költözött ide a tábornok és neje, de valószínűleg már hosszabb időt tölthettek el a városban, amikor a család­ fő 1889-ben elhunyt. Az Országos Széchényi Könyvtárban megtalálható a nyugállományú tá­ bornok gyászjelentése, mely szerint "Moritz Hertweck Edlen von Haueneberstein, k. k. General-Major i. P" 1889. április 22-én, este 1/28 órakor hunyt el a Bécs melletti Badenben. A badeni római katolikus egyház halotti anyakönyvének német nyelvű adatai szerint a szívbénuíásban elhunyt "Moritz Hertweck Edlen von Hauen­ eberstein " a csehországi Brandeisben született, 77 éves, római katolikus vallású, nős, Baden, Franzenstrasse 35. szám alatti lakos volt. Hertweck nyugállományú tábornokot három nappal később, április 25-én temette el Johann Iby plébános a badeni temetőben. 154

155

156

157

158

159

160

A gyászjelentésben, hozzátartozóként csupán felesége, báró Simonyi Ka­ talin neve van megadva. Ezek szerint a Hertweck házaspárnak nem születtek vagy már nem éltek - gyermekei. Hertweck Móricné tehát túlélte a férjét és túlélte Lajos bátyját is, akinek gyászjelentésén szintén csak az ő neve szerepel, mint hozzátartozóé. Ezzel ő lett a báró Simonyi család utolsó sarja, az ő halálával pedig a família leány ágon is sírba szállt. Báró Simonyi Katalin haláláról szintén a badeni római katolikus anya­ könyv német nyelvű bejegyzéséből szerezhetünk információkat. Ezek szerint, "Hertxveck-Haueneberstein von Katharina, geborene Freiin Simonyi von Vitezvár-Barbácsi" Badenben, a Theaterplatz 3. szám alatt, 1899. március 17-én 3/4 10-kor hunyt el. A 74 éves, katolikus vallású özvegy halálának oka gyomor­ rák volt. Temetésére - amit a férjét is eltemető Johann Iby plébános végzett - a badeni városi temetőben került sor március 19-én. Érdekes adalék még, hogy az anyakönyv az elhunytat bécsi születésűnek, de nagyszombati illetőségűnek mondja. Lehetséges tehát, hogy a baroness az ausztriai Baden előtt a Pozsony vár­ megyei Nagyszombaton lakott. A Hertweck család sírboltja a badeni városi temető 10. parcellájában ta­ lálható meg. A fekete márvány sírkő - amely már szinte ki sem látszik a rajta burjánzó borostyántól - felirata így szól: 161

162

163

Hier Ruhet der k. k. General Major a. D. und Besitzer mehrerer hoher Orden MORITZHERTWECKVON HAUENEBERSTEIN gestorben 22. April 1889. KATHARINA V. H E R T W E C K HAUENEBERSTEIN G E B O R E N E F R E I I N V. SYMONYI gestorben 17. Mrz 1899. A következőkben Simonyi óbester elsőszülött gyermekének, báró Simonyi Lajosnak az életével ismerkedhetünk meg. Az 1824-ben született fiú kezdetben a családi kastélyban - az említett Rochel János mellett - nevelődött, majd a tatai piarista nagygimnáziumban foly­ tatta tanulmányait.

Magántulajdonban megvan az ifjú báró 1838. július 30-án kelt itteni latin nyelvű bizonyítványa, mely szerint báró Simonyi Lajos, 15 éves, római katolikus vallású, tarnopoli születésű és Vadászon lakó diák, akinek nevelője Rochel János táblabíró, kitűnő osztályzattal végezte el az 1838. tanévet. Tata után a Kassai Akadémia következett, ahol jogi tanulmányokat folyta­ tott. Majd 1848-ban, miután elérte a nagykorúságot és átvette a családi birtok ke­ zelését, országgyűlési képviselővé választották az Arad vármegyei kisjenői kerü­ letben. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc ideje alatt ő volt a képviselő­ ház egyik jegyzője. Majd amikor 1849-ben úgy látta, hogy fegyverrel jobban tud­ ja szolgálni hazájának ügyét mint szóval, csatlakozott Görgei Artúr tábornok se­ regéhez, ahol futárszolgálatot teljesített. A világosi fegyverletétel után osztrák ha­ difogságba esett és mint rabot a temesvári várbörtönben szállították. Innen csak a család összeköttetései és pénze révén sikerült néhány hónap múlva, 1850 elején kiszabadulnia.•« Az ellene folytatott eljárást pedig a pesti haditörvényszék az 1851. augusztus 25-i határozatával szűntette meg. Simonyi báró az 1850-es években, az abszolutizmus idején a passzív el­ lenállás mozgalmához csatlakozott. Nem vállalt semmilyen hivatalt és visszavo­ nult vadászi birtokára, ahol csak a gazdálkodásnak, valamint a lovaglásnak és a vadászatnak szentelte életét. Erre az időre esik házassága gróf Königsegg-Rothenfels Zsigmond Arad vármegyei földbirtokos és váradi Török Terézia lányával, Juliannával. A Königsegg-Rothenfels család egy ősi német birodalmi grófi család volt, amely a X I X . század eleje óta rendelkezett jelentős Arad vármegyei bir­ tokokkal. A menyasszony a család birtokához tartozó egyik községben, Butyinban született, 1824-ben.' Első házassága azonban nem a Simonyi báróval kötött volt. Gróf Königsegg-Rothenfels Julianna ugyanis valamikor az 1840-es évek közepén férjhez ment az egyik elsőfokú unokatestvéréhez, csicseri Ormós Péter butyini szolgabíróhoz. Ormós Péter az Arad vármegyei Pécskán született 1814. október 5-én, csi­ cseri Ormós József és váradi Török Anna házasságából. Egész élete során Arad vármegye szolgálatában működött és a segédszolgabírói hivataltól egészen az al­ ispánságig vitte. Mint udvari tanácsos és nyugalmazott alispán hunyt el Aradon, 1904. május 6-án.>w Gróf Königsegg-Rothenfels Julianna első házasságából egyetlen gyer­ mek, csicseri Ormós Irén született, akit Simonyi báró később adoptált. Az aradi római katolikus egyház kereszteltek anyakönyvének tanúsága szerint, Ormós Pé­ ter szolgabíró és gróf Königsegg Julianna elsőszülött gyermeke, Irén Terézia Franciska Aradon, 1847. október 14-én nyerte el a keresztség szentségét Pléva Balázs segédlelkésztől. 164

166

68

169

171

Ormós Péter és gróf Königsegg-Rothenfels Julianna házassága azonban hamarosan megromlott és valamikor az 1840-es és 50-es évek fordulóján el is váltak. Ezután történt meg a báró Simonyi Lajossal való házasságkötés, melynek pontos dátuma most kerül először közlésre. Akisjenői római katolikus anyaköny­ vekben ugyanis sikerült rátalálnom a Vadászon, 1853. november 3-án megtartott esküvő bejegyzésére. Ezek szerint: A vőlegény: Báró Simonyi Lajos, vadászi földbirtokos, Vadászról szárma­ zik (?) és Vadászon lakik, római katolikus vallású, nőtlen, 29 éves. A menyasszony: Gróf Königsegg Julianna, Butyinból származik és Vadá­ szon lakik, római katolikus vallású, hajadon (?), 29 éves. Az esketést Lovászy Antal — az 1832-ben a vőlegény édesapját eltemető — kisjenői plébános végezte, a tanúk pedig Vásárhelyi Géza és Czárán Antal voltak.'72

Fentiek közül említést érdemel a menyasszony családi állapotára vonatko­ zó megjegyzés. Vajon miért nem azt jegyezték be, hogy elvált? Egyáltalán, hogy történt ez a válás? A római katolikus egyházban a törvényes válásnak igen súlyos feltételei voltak. Miként sikerült azoknak megfelelniük? Számos kérdés felmerül tehát ezen bejegyzéssel kapcsolatban, de azokra a választ csak a Temesvári Püs­ pöki Levéltárban, illetve az Arad Megyei Állami Levéltárban való kutatások után kaphatnánk. Báró Simonyi Lajos és gróf Königsegg-Rothenfels Julianna házasságából utód nem származott. így történhetett meg, hogy a család már a második generá­ cióban, fiágon kihalt. Többek között ezért kerülhetett sor arra, hogy a báró adop­ tálja a feleségének az első házasságából született Irén lányát. Az örökbefogadás­ sal azonban a gyermek családi nevét nem változtatták Simonyira. Az 1847-ben született Ormós Irén Vadászon, 1872. május 20-án ment férj­ hez, a tőle négy évvel fiatalabb távoli rokonához, gróf Königsegg-Rothenfels Fidélhez. Az ő házasságukból született négy gyermek közül kettő, Alice - 1873. január 26-án - és Fidél - 1879. április 15-én - a vadászi Simonyi kastélyban látta meg a napvilágot. Keresztapjuk pedig maga Simonyi báró volt. Ormós Irén Aradon, 1932. október 22-én, férje, gróf KönigseggRothenfels Fidél pedig ugyancsak ott, 1927. február 10-én hunyt el. Csak érdekességként említem még meg, hogy a grófi család egyik leszár­ mazottja, az 1919-ben született Königsegg-Rothenfels Fidél, 1945 után a családi nevét "Simonyi"-ra változtatta át. Most pedig térjünk vissza báró Simonyi Lajos életrajzának további ismer­ tetéséhez. I . Ferenc József 1861-ben - sok éves szünet után - végre összehívta a magyar országgyűlést. Simonyi ekkor ismét bekapcsolódott a politikai életbe, a 173

174

175

176

177

Határozati Párt színeiben, mint a kisjenői kerület országgyűlési képviselője. Az 1865-ös országgyűlésen továbbra is a kisjenői körzetet képviselte, 1869-től pedig a Bihar vármegyei nagyszalontai kerületnek lett a parlamenti képviselője. Ekko­ riban már a Tisza Kálmán által vezetett párt, a Balközép egyik vezető politikusa volt. 1875-ben Tisza "szögre akasztotta" ellenzéki programját, a bihari ponto­ kat és megegyezett a kormánypárttal, az ún. Deák Párttal. A két párt Szabadelvű Párt néven egyesült. Ennek a fúziónak báró Simonyi Lajos volt az egyik előké­ szítője, és ezen érdemei miatt 1875. március 2-án kinevezték az átmeneti, a báró Wenckheim Béla-féle kormány földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisz­ terévé. Az uralkodó még ez év október 20-án Tisza Kálmánt nevezte ki minisz­ terelnökké, aki a kormányába átvette a Wenckheim-kabinet összes tagját, köztük Simonyit is. A gazdasági kiegyezés körül hosszasan elhúzódó tárgyalások azonban alaposan megtépázták a Szabadelvű Pártot, amely kezdett szétmorzsolódni. 1876. május 10-én mintegy hetven képviselő lépett ki a pártból és az ősz folya­ mán Független Szabadelvű Párt néven egy új tömörülést hoztak létre. Az új párt elnöke, az 1876. augusztus 21-én a miniszteri tisztségéről lemondott, báró Simonyi Lajos lett.' Időközben azonban Simonyi báró egészségi állapota súlyosan megren­ dült, és a politikai csatározásoktól visszavonulva, 1878 után már nem vállalta az országgyűlési képviselőséget. A magánéletbe vonult vissza, ahol azonban szintén sok problémája adódott. Nem tudni mikor, de a gróf Königsegg-Rothenfels Juliannával kötött há­ zassága annyira megromlott, hogy kénytelenek voltak külön költözni. Törvényes válásra azonban soha nem került sor és ezért szerepelhetett a következő szöveg a feleség 1905. december 10-én, Budapesten kiadott gyászjelentésén: "...Nagyméltóságú özv. vitézvári báró Simonyi Lajosné szül. KönigseggRothenfels Júlia grófnő, folyó hó 9-én délután 1/2 4 órákkor, áldásdús életének 82-ik évében, rövid szenvedés után jobblétre szenderült..." Mivel a különválásnak sem az idejét, sem a körülményeit nem ismerjük, ezért azt sem tudjuk, hogy báró Simonyi Lajosnak mikor lett az élettársa a - ko­ rabeli fényképek tanúsága szerint - szépséges Pretzner Karolin. Az mindenesetre tény, hogy a hozzá fűződő viszony nem a szokványos férj-szerető szituáció volt, mivel a feleségétől külön élő Simonyi báró mindenképpen szerette volna törvé­ nyesíteni ezt a kapcsolatot, azaz feleségül venni Pretzner kisasszonyt. Pretzner Karolin korábbi életéről - vagy ahogy anyakönyvezve volt, Sa­ rolta Erzsébetről - csupán annyit tudunk, hogy Pretzner András és Kerekes Sarol­ ta házasságából született 1851. június 18-án.' Személyes visszaemlékezések és 78

179

80

néhány irodalmi forrás szerint színésznőként "kereste kenyerét" a báróval való ta­ lálkozása előtt. Testvérét - aki szintén színész volt - Balázsy (Pretzner) Sándornak hívták. Nevezett 1857-ben született és 1923. április 21-én hunyt el Budapesten. Ő lett később az 1919-ben elhunyt Karolinnak és ezáltal a báró Simonyi családnak is az örököse. Leszármazottai ma is élnek. 1885-ben, a főrendiház reformja után báró Simonyi Lajos is tagja lett az ország ezen fontos testületének. Az erről a kinevezésről szóló és Tisza Kálmán miniszterelnök által, 1885. június 27-én aláírt okirat így szól: "Méltóságos Báró Úr! O császári és apostoli királyi Felsége folyó évi június hó 21-én kelt leg­ felsőbb elhatározásával a minisztertanács előterjesztése folytán Méltóságodat a folyó évi Vll-ik törvényczikk 5.§-a értelmében a magyar főrendiház élethosszigla­ ni tagjává legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott... " Megjegyzendő, hogy a báró Simonyi, mint család már az 1827. évi X L I I . törvénycikkel elnyerte a magyar főrendiházi tagságot. Báró Simonyi Lajos a főrendiház tárgyalásain igen ritkán vett részt. Élete utolsó öt évében több szélütés is érte, és ezért szinte mindig a betegágyához volt "láncolva". Mikor azonban a kötelező polgári házasság ügyét tárgyalta a főrendi­ ház, súlyos betegen az Országházba vitette magát, hogy szavazhasson a tervezet mellett. Ez a gesztus nem lehetett véletlen, hiszen a báró maga is szeretett volna elválni nejétől és még - a hamarosan bekövetkező - halála előtt házasságot kötni élettársával, Pretzner Karolinnal. Az újonnan megszületett, 1894. XXX. törvénycikk - amely a polgári há­ zassági jogról rendelkezett - ezen elképzelésének megvalósítását lehetővé tette volna Simonyi báró számára. A válás után - amelyet nyilván kimondták volna, már csak a hosszú különélés miatt is - sor kerülhetett volna polgári házasságkö­ tésre. Az új törvény szentesítése 1894. december 9-én ment végbe, a kihirdetés­ re pedig csupán december 18-án került a sor. Báró Simony Lajos azonban ezt már nem érhette meg, mivel az 1894. de­ cember 12-én, Budapesten kiadott gyászjelentésének tanúsága szerint: "... Vitézvári báró Simonyi Lajos volt közmunka- és kereskedelemügyi m. kir. min­ iszter, főrendiházi tag, az orosz szent Anna-rend lovagja stb., ez évi december hó 12-én, életének 71-ik évében hosszas szenvedés után elhunyt... " ? A báró Simonyi család utolsó fisarjának temetésére december 16-án, dél­ után 4 órakor, a vadászi kápolna alatti kriptában került sor. Az engesztelő szent­ mise áldozatot pedig ugyanott mutatták be december 17-én, délelőtt 11 órakor. A főrendiház 1898-ban kelt határozata a vitézvári báró Simonyi család k i ­ halásáról a következőképpen szólt: "Arad vármegye alispánjának 1897. évi au181

182

183

184

185

186

|8

188

gusztus hó 20-áról 20463. sz. alatt kélt hivatalos felterjesztése szerint 1894. évi december hó 11-én (?) Budapesten fiúutódok hátrahagyása nélkül elhalálozott Simonyi Lajos báróval az 1886: VIII. t.-cikkel törvénybe igtatott Simonyi bárói családnál a magvaszakadás esete beállott... " Ezután a főrendiház - az erre vonatkozó hatályos jogszabálynak megfele­ lően - egy közleményt jelentetett meg a Budapest Közlöny, 1897. október 14, 15. és 16. számában, amelyben az esetleges leszármazottakról kértek információkat. Miután erre a felhívásra, hat hónapon belül semmiféle érdemleges adat nem ér­ kezett, 1898 májusában a báró Simonyi családot a főrendiház családkönyvének 251. oldaláról kitörölték, illetve a magvaszakadás esetét bejegyezték. Sajnálatos, hogy Simonyi báró hagyatéki eljárásának iratai nem maradtak fenn. Budapest Főváros Levéltárában csupán a halálesetről, illetve a holttest el­ szállításáról szóló iratok kerültek be, de később ezek is ki lettek selejtezve. Levéltári és irodalmi források alapján azonban egyértelműen kiderül, hogy báró Simonyi Lajos minden ingó és ingatlan vagyonát élettársa, Pretzner Karolin örökölte. Pretzner kisasszony kezdetben a báró Simonyi család vadászi kastélyában lakott. A családi levéltár - időrendben - utolsó dokumentuma egy aláíratlan levél, amely 1895. szeptember 29-én íródott. Ebben a névtelen szerző leírja , hogy Simonyi óbester vadászi kastélyában jelenleg Pretzner Karolin úrhölgy lakik, aki a néhai báró Simonyi Lajos örököse. Közli továbbá, hogy itt a kastélyban megta­ lálható Simonyi óbester kardja és két pisztolya, valamint egy róla készült egyko­ rú olajfestmény. A családi iratok között pedig sok érdekes dokumentumot fede­ zett fel. A levélben szerepel Pretzner Karolin nyilatkozata is, mely szerint ő kész ezeket a dokumentumokat és tárgyi emlékeket az ezeréves kiállítás rendelkezésé­ re bocsátani, majd annak bezárásakor a Magyar Nemzeti Múzeum állományának adományozni. Ez utóbbi így is történt, és 39 kiállítási tárggyal — melyek mind Simonyi óbesterrel voltak kapcsolatosak — Pretzner Karolin is képviseltette ma­ gát a millenniumi ünnepségeken. Ezután pedig a tárgyak és dokumentumok a Magyar Nemzeti Múzeumba kerültek, ahonnan a családi iratok később a Magyar Országos Levéltár állományába lettek felvéve. Pretzner Karolin még az 1890-es években felszámolta a báró Simonyi család Arad vármegyei birtokait, majd később, az 1910-es évek elején a kastélyt is eladni kényszerült. Ezután felköltözött Budapestre, ahol - de lehetséges, hogy még a birtokon - feleségül ment Werler Péterhez, Simonyifalva római katolikus lelkészéhez. Werler Péter 1866. december 2-án született a Temes vármegyei Dettán. 1889. június 29-én szentelték pappá a csanádi római katolikus egyházmegye szá­ mára. 1895-től ő volt az újonnan megalapított simonyifalvai lelkészség papja. Valószínűleg ekkor ismerkedett meg a tőle 15 évvel idősebb földbirtokos asszon­ nyal, akivel hamarosan szorosabb kapcsolta alakulhatott ki. Tény az, hogy Werler |89

190

191

192

193

194

195

atya 1904-ben megvált a papi pályától, és ezután valamikor polgári házasságot kötött Pretzner Karolinnal. Érdekes adalékként említem még meg, hogy miután 1919-ben elhunyt a felesége, Werler Péter ismét visszatért korábbi hivatásához és valahogy - mert a hatályos egyházi törvények szerint ez szinte lehetetlen volt - sikerült újra a kato­ likus egyház papjává lennie. 1921-től Nadrágon volt lelkész, majd 1939. január 15-én nyugdíjba vonult. Mint nyugalmazott lelkész halt meg 1944. február 18án.' « Werler Petemé született Pretzner Karolin magánzónő, 1919. február 9-én hunyt el budapesti lakásán, amely a V I I . kerület, Városligeti fasor 13. szám alatt volt. Temetésére február 12-én került sor a Kerepesi temetőben, ahol földi marad­ ványait az általa, a báró Simonyi család részére építtetett sírboltba helyezték el. E tanulmány végén ismét erről, a budapesti sírboltról szeretnék egy pár szót ejte­ ni. Mivel Pretzner Karolin az 1910-es évek elején felparcelláztatta a vadászi kastély parkját, úgy gondolta, hogy a báró Simonyi családnak az itteni kápolná­ ban nyugvó tagjait Budapestre hozatja fel. Ezen elképzelésének megvalósítása ér­ dekében először Budapest Székesfőváros tanácsához fordult, akik kérését meg­ hallgatva, 1912. július 4-én a következő szövegű levelet juttatták el hozzá: "...A tanács a kérvényben felhozott méltánylandó indokokra, s főleg néhai báró Simonyi József óbester katonai érdemeire való tekintettel, nevezettnek, vala­ mint a vadászi családi kápolnában vele együtt nyugvó hozzátartozóinak hamvai számára, a Kerepesi úti köztemetőben, az örökös díszsírhelyek részére fenntartott 28-i számú sírhelytáblán egy díszsírhelyet díjmentesen átenged.... " Werlerné ezután a Mária Terézia Rend akkori parancsnokához, báró Fejérváry Géza táborszernagyhoz fordult azzal a kéréssel, hogy a rend járuljon hozzá Simonyi óbester síremlékének felállításához. Fejérváry báró küldött is e célra 300 koronát, de - az összeg igen csekély volta és a táborszernagynak azon kijelentése miatt, mely szerint az óbestert megfosztották a rend viselésének jogától - Pretzner Karolin azt visszaküldte. Ezután a Simonyi család örököse maga teremtette elő azt az igen jelentős pénzösszeget - csak az óbester mellszobra 5000 koronában került - , amely a sír­ emlék elkészíttetéséhez és felállítatásához volt szükséges. A családi sírbolt márvány emlékműve a neves budapesti Gerenday-féle sírkőgyárban készült. A síremlék közepén álló és Simonyi óbestert ábrázoló bronz buszt pedig a Szépművészeti Múzeumban található olajfestmény után lett meg­ mintázva. A báró Simonyi család tagjainak hamvai azonban már ezen tárgyalások valamint az említett síremlék felállítása - előtt, 1913. április 24-én megérkeztek Budapestre. A Budapest című folyóirat e napi száma ekképpen számolt be erről az eseményről: 196

197

9

199

200

201

202

203

"Hadvezért megillető katonai pompa helyett a legnagyobb csendben te­ metik holnap az aradi tehervonat megérkezése után, vitézvári Simonyi József bá­ ró huszárezredest. A legendás Napoleon-verő hős hamvait - amint megírtuk- hét­ főn [ április 21-én] exhumálták az Arad megyei Vadász községben és egy Buda­ pest felé induló tehervonatra tették, de a hamvak a nagy teherforgalom miatt már harmadik napja vesztegelnek valahol, s így a világhírű hős temetése csak a teher­ vonat bizonytalan megérkezése után fog megtörténni, valószínűleg a holnapi nap folyamán... " Miután április 24-én a két koporsó - egyikben Simonyi óbester és gyer­ mekkorukban meghalt gyermekei, a másikban báró Simonyi Lajos csontjaival megérkezett a józsefvárosi pályaudvarról a Kerepesi temetőbe, azokat Nyiri Zsig­ mond igazgató, egy tisztiorvos társaságában felnyittatta. Az óbesternek jól kive­ hető volt erős koponyája, medencecsontja és lábszárai. Az aranysújtásos huszárezredesi csizma és a rajta lévő ezüst sarkantyú is viszonylag épségben ma­ radt meg. A másnapi újratemetési szertartást a belváros plébános végezte, aki be­ szentelte a hamvakat, majd pedig imát mondott felettük.205 A Nemzeti Sírkert Sírbolt könyvének adatai szerint a Vadászról átszállí­ tott és 1913. április 24-én a temető 18/1. parcellájának, 1. sorának, 6. sírhelyén el­ helyezett két koporsóban a következő személyek földi maradványai vannak: az elsőben báró Simonyi Józsefé, báró Simonyi Istváné, báró Simonyi Károlyé és Rochel Franciskáé, a másodikban pedig báró Simonyi Lajosé. Itt olvashatjuk to­ vábbá, hogy 1919. február 12-én ugyanebbe a sírboltba lett eltemetve Werler Péterné született Pretzner Karolin is. 204

206

MELLÉKLET A barbácsi Simon és a vitézvári báró Simonyi családok vázlatos leszármazása SIMON BENEDEK (1637.dec.24-től nemes)

JÁNOS

ANDRÁS

MIHÁLY (alias Barbacsy) N . Margit

PÁL *1737.szept.6. +1790 után Hetesényi Zsuzsanna (oo 1768 előtt) JÁNOS •1768.JÚ1.2. +1853.márc.21.

JÓZSEF *1772.márc.l8. +1832.aug.23. Theresia von Leiner (oo 1822.okt.18.)

LAJOS KATALIN * 1824.ápr. 13. * 1825 .márc.22. +1894.dec.l2. +1899.márc.l7. gr. KönigseggMoritz von Rothenfels Hertweck Julianna (oo 1844.okt.5.) (oo 1853.nov.3.)

ZSUZSANNA *1782.jan.l2. +1862.jún.8. 1. Huszák István 2. Némethy József (ool807.febr.l.)(oo 1832.JÚ1.7.)

ISTVÁN *1827.jan.l2. +1828.febr.4.

KÁROLY *1831.dec.23. +1833.dec.8.

A báró Simonyi család címere

Jegyzetek 1. Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban: M O L ) R-306. 5. csomó. 1. tétel. 1-150. p. Bá­ ró Simonyi József ezredes családi és személyi iratai. 1802-1829 (1895). 2. MOL R-306. 5. cs. 1. tétel. 5-14. p , Áldásy Antal: A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárá­ nak címeres levelei. 1-2/1-2. köt. B p , 1904.-1930.1. 165. p„ Áldásy Antal - Czobor Alfréd: A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának címeres levelei. 3-8. köt. B p , 1937-1942. III. 285. p. 3. Uo. 4. Nagy Géza: Vitézvári báró Simonyi József. Hadtörténelmi Közlemények, 1911. 387-396. p , 519-536. p. és 1912. 349-366. p , 505-544. p. 1911. 387. p. 5. MOL. R-306. 5. cs. 1. tétel. 11-14. p. 6. Uo. 7. Kempelen Béla: Magyar nemes családok. 1-11. köt. B p , 1911-1932. IX. 364. p. 8. Nagy Iván: Magyarország családi czímerekkel és nemzékrendi táblákkal. 1-12. és pótlék­ köt. Pest, 1857-1868. X. 195-196. p. 9. A család leszármazása megtalálható: Nagy Iván: i.m. X. 194. p. 10. MOL R-306. 5. cs. 1. tétel. 5-10. p. 11. MOL R-306. 5. cs. 1. tétel. 1. p. 12. MOL R-306. 5. cs. 1. tétel. 15. p. 13. Nagy Pál: Vitézvári Báró Simonyi József, herceg Hessen-Homburg lovas regement híres ez­ redes kapitányának példás élete leírása. Pest, 1819. 5. p. 14. Nagy Géza: i.m, 1911. 388. p . Nagy Iván: i.m. X. 195, 201. p. 15. MOL R-306. 5. cs. 1. tétel. 44-48. p. 16. MOL R-306. 5. cs. 1. tétel. 44. p. 17. MOL R-306. 5. cs. 1. tétel. 45. p. 18. Uo. 19. Uo. 20. Uo. 21. Nagy Géza: i.m, 1911. 389. p . Nagy Pál: i.m. 5. p . Harsányiné Schatz Margit:,..De Kalló szebb. Olvasókönyv Nagykálló történetéről, földrajzáról, irodalmi, zenei hagyományairól, legendáiról. 1. köt. Kezdetektől 1800-ig. Nagykálló, 1993. 88. p. 22. Nagy Pál: i.m. 5. p. 23. Kempelen: i.m. V. 47-48. p. 24. MOL X - 2472. Anagykállói római katolikus egyház anyakönyveinek mikrofilmmásolatai. Kereszteltek anyakönyve. 1. köt. 10, 11, 12, 15. p. 25. M O L X - 2472. Kereszteltek anyakönyve. 1. köt. 10, 11, 12, 15, 16, 19, 23, 27, 33, 40. p. 26. MOLX-2472. Meghaltak anyakönyve. II. köt. 289, 290, 291, 296, 312. p. 27. Nagy Géza: i.m. 1912. 352. p , APallas Nagy Lexikona. 14, köt. B p , 1897. (a továbbiak­ ban: Pallas) 1109. p. 28. Nagy Géza: i.m, 1911. 389. p . Nagy Iván: i.m. X. 195. p . Nagy Pál: i.m. 5. p. 29. Nagy Géza: i.m, 1911. 389. p. 30. MOL. X-2472. Meghaltak anyakönyve. I. köt. 362. p. 31. MOL. X-2472. Meghaltak anyakönyve. II. köt. 165. p. 8. fsz. 32. MOL. X-2472. Házasultak anyakönyve. I. köt. 239. p. 33. MOL. X-2472. Házasultak anyakönyve. I. köt. 266. p. 34. MOL. X-2472. Meghaltak anyakönyve. II. köt. 201. p. 24. fsz. 35. Kállay Ubul: Simonyi óbester származása. Turul, 1904. 185-186. p.

36. Nagy Pál: i.m. 5. p. 37. Kempelen: i.m. IX. 371. p . Nagy Iván: i.m. X. 201. p . Magyar Életrajzi Lexikon. II. köt. B p , 1969. (a továbbiakban: MÉL.) 632. p . Magyar Nemzetségi Zsebkönyv. Főrangú csalá­ dok. I. köt. B p , 1888. (a továbbiakban: MNZs.). 424. p . Márki Sándor: Aradvármegye és Arad szabad királyi város története. II. köt. Arad, 1895. 511, 707. p. 38. Dom- und Metropolitan Pfarramt St. Stephan, Wien (a továbbiakban: Pfarr. St. Steph, Wi­ en.). Trauungsbuch. Tom. 85/a. fol. 136. 39. MOL. R-306. 5. cs. 1. tétel. 2-4. fol. 40. MOL. X-2472. Kereszteltek anyakönyve. I. köt. 19. p. 41. MOL. R-306. 5. cs. 1. tétel. 2-3. fol. 42. Nagy Géza: i.m, 1911. 390. p , Pallas. 1108. p , 43. Hadtörténelmi Levéltár (a továbbiakban: HL). VII-228. Báró Simonyi Józsefre vonatkozó iratmásolatok a bécsi Kriegsarchivból. Grundbuchsblatt. Joseph Báron Simonyi. 1. fol. 44. MOL. X-2472. Meghaltak anyakönyve. I. köt. 290. p. és Kereszteltek anyakönyve. I. köt. 19. p. 45. MOL. R-306. 5. cs. 1. tétel. 45. fol. 46. MOL. R-306. 5. cs. 1. tétel. 46. fol. 47. MOL. X-2472. Meghaltak anyakönyve. II. köt. 165. p. 8. fsz. és 201. p. 24. fez. Házasul­ tak anyakönyve. I. köt. 266. p. 48. Harsányiné: i.m. 89. p, Nagykálló városképi és műemléki vizsgálata. Kézirat, 1959. 25. p. 49. Kállay: i.m. 186. p. 50. Ács Tibor: Széchenyi katonaévei. B p , 1994. 7-9. p. 51. HL. VII-228. Grundbuchsblatt. Joseph Báron Simonyi. 1. fol. 52. Kriegsarchiv, Wien (a továbbiakban: KA.). Acs. kir. 4. huszárezred mustralistája, 1820. 53. HL. VII-228. Conduite-Beschreibung. Freyherrn Joseph Simonyi von Vitézvár, 1830. 1. fol. 54. A rendjelek és kitüntetések történelmünkben. Bp, é. n. (a továbbiakban: Rendjelek) 224-225. p. 55. Amon von Treuenfest, Gustav Ritter: Geschichte des k. u. k. Husaren-Regiment Nr. 4. Arthur Herzog von Connaught und Strathearn. Wien, 1903. 470. p. 56. Sugár István: Az egri egyházmegyei plébániák történetének áttekintése. B p , 1985. 468. p. és Varga Béla plébános írásbeli közlése alapján. 57. Takács Tamásné lelkipásztor írásbeli közlése alapján. 58. Csonkaréti Károly: A Simonyi József huszárezredes elleni ítélet. Hadtörténelmi Közlemé­ nyek, 1976. 4. sz. 708. p. 59. Werler Péterné született Pretzner Karolin hagyatéka. Magántulajdon (a továbbiakban: Pretzner hagyaték). A halotti bejegyzés az alábbi anyakönyvből származik: Cs. és kir. hely­ őrségi lelkészi hivatal, Arad-Vár. Meghaltak anyakönyve. III. köt. 59. p. Itt mondok köszö­ netet a szíves segítségért az iratok tulajdonosának, Zichy Péterné született Balázsy Pretzner Lenkének. 60. MOL. X-2472. Kereszteltek anyakönyve. I. köt. 15. p. 61. Nemzeti Sírkert, Budapest (a továbbiakban: NS.) Sírbolt könyv. 60 éves sírboltok. I. köt. 91. p. 62. MOL. X-2472. Kereszteltek anyakönyve. I. köt. 12. p. 63. Pallas. 1108. p . Tolnai Új Világlexikona. XV. köt. B p , 1929. (a továbbiakban: Tolnai) 286. p. 64. Borovszky Samu (Szerk.): Szabolcs vármegye monográfiája. B p , 1900. 547. p. 65. MOL. X-2481. A nyírtassi római katolikus egyház anyakönyveinek mikrofilmmásolatai. Kereszteltek anyakönyve. II. köt, MOL. X-6372. A nyírtassi görög katolikus egyház anya­ könyveinek mikrofilmmásolatai. Kereszteltek anyakönyve. I. köt. 66. MOL. X-6353. Anagykállói görög katolikus egyház anyakönyveinek mikrofilmmásolatai, MOL. X-3708. A nagykállói református egyház anyakönyveinek mikrofilmmásolatai. 67. HL. VII-228. Grundbuchsblatt. Joseph Báron Simonyi. 1-2. fol

68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85.

86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95.

96. 97. 98.

99. 100. 101. 102. 103.

Nagy Géza: L m , 1912. 355-356. p. Rendjelek. 122. p. Nagy Géza: i.m, 1912. 356. p . Rendjelek. 224-225. p. Rendjelek. 125. p. Uo. MOL. R-306. 5. cs. 1. tétel. 1. fol, 5-10. fol. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár (a továbbiakban: SZSZBML.). XV. 4. Szabolcs megye levéltára Mohács utáni okleveleinek gyűjteménye. 9. sz. MOL. R-306. 5. cs. 1. tétel. 16-20. fol. Nagy Pál: i.m. 99-106. p , Merényi-Metzger Gábor: Simonyi óbester báróidiplomája. Had­ történelmi Közlemények, 1995. 2. sz. 81-84. p. MOL. R-306. 5. cs. 1. tétel. 44 fol. Nagy Pál: i.m. 106. p. MOL. R-306. 5. cs. 1. tétel. 21-21. fol. MOL. R-306. 5. cs. 1. tétel. 23-24. fol. MOL. A-57. Libri Regii. 63. köt. 712. p. SZSZBML. XV. 4. 10. sz. MOL. R-306. 5. cs. 1. tétel. 33-34. fol. Harsányiné: i.m. 89-91. p , Szabolcs-Szatmár megyei történelmi olvasókönyv. Nyíregyháza, 1970. 88-89. p. A címerleírást a következő művek alapján készítettem.: Kempelen: i.m. IX. 371. p . Nagy Iván: i.m. X. 201. p , MNZs. 424. p , J. Siebmacher's grosses und allgemeines Wappenbuch. Der Adel von Ungarn. Nürnberg, 1893. 582-583. p , Bertényi Iván: Új magyar címertan. B p , 1993. 32. p , 113. p. HL. VII-228. Grundbuchsbíatt. Joseph Báron Simonyi. 2-3. fol. Amon von Treuenfest: i.m. 456. p . Nagy Géza: i.m, 1912. 539-540. p. Nagy Géza: i.m, 1912. 541. p . Márki: i.m. 511. p. Márki: i.m. 707. p. Oláh Gyula: Simonyi óbesterre vonatkozó adatok. Vasárnapi Újság, 1913. 18. sz. 356. p , Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára. I V köt. Pest, 1851. 250. p. Magyarország földbirtokosai. Szerk.: Baross Károly. B p , 1893. 25-27. p. A Magyar Korona Országainak mezőgazdasági statisztikája. II. köt. Gazdaczímtár. B p , 1897. Gaal Jenő: Aradvármegye és Arad szabad királyi város közgazdasági, közigazgatási és köz­ művelődési állapotának leírása. Arad, 1898. 586. p , Schematismus cleri dioecesis Csanádiensis pro anno domini 1896. Temesvár, 1896. 114. p. Fényes Elek: Magyarországnak, s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben. IV. köt. Pest, 1839. 477-478. p. Gaal: i.m. 202. p . Somogyi Gyula: Arad szabad királyi város és Arad vármegye községei­ nek leírása. III. köt. Arad, 1913. 214. p. Gróf Széchenyi István naplói. Szerk.: Viszonta Gyula. II. köt. B p , 1926. (a továbbiakban: Széchenyi napló.). 246. p. (A szöveg fordítása megtalálható: Széchenyi István: Napló. B p , 1978. 250-251. p.) H L . VII-228. Grundbuchsbíatt. Joseph Báron Simonyi. 3. fol. Pfarr. St. Steph, Wien. Trauungsbuch. Tom. 85/a. fol. 136. Uo. Pallas. 1109. p . Tolnai. 286. p. Pfarr. St. Steph, Wien. Trauungsbuch. Tom. 85/a. fol. 136.

104. Militr-Schematismus des österreichischen Kaiserthums. Wien, 1820-1840. passim. 105. Kempelen: i.m. IX. 371. p , MNZs. 424. p . Márki: i.m. 707. p , Pallas. 1109. p. 106. Institut für Auslandsbeziehungen, Stuttgart. Bibliothek (a továbbiakban: IfA.). Mf. Kb. 3.16. Az aradi római katolikus egyház anyakönyveinek mikrofilmmásolatai. Mf. Kb. 3.5. Ke­ reszteltek anyakönyve. V. köt. 118, 184, 249, 348. p. 107. Amon von Treuenfest: i.m. 461. p . Ács: i.m. 237-238. p. 108. Széchenyi napló. 399-400. p. 109. Móricz Pál: A magyar országgyűlési pártok küzdelmei a koronázástól a Deák- és balközép­ pártok egybeolvadásáig. (1867-1874). B p , 1892. 37. p. 110. KA. Geburts- und Taufbuch des 4. Husarenregiments. 15. April 1824. 111. A Simonyi elleni eljárásról az alábbi helyeken olvashatunk: Amon von Treuenfest: i.m. 461. p . Ács: i.m. 248. p . Csonkaréti: i.m. 706-709. p , Tury György: Vitézvári báró Simonyi Jó­ zsef huszáróbester bűnügye. Magyar Katonai Közlöny, 1924. 353-371. p , 112. Csonkaréti: i.m. 708. p. 113. Amon von Treuenfest: i.m. 463. p. 114. Ács: i.m. 248. p. 115. KA. Geburts- und Taufbuch des 4. Husarenregiments. 22. Mrz 1825. 116. Kempelen: i.m. IX. 371-372. p, MNZs. 424. p . Márki: i.m. 707. p. 117. IfA. Mf. Kb. 3. 4. Kereszteltek anyakönyve. IV. köt. 189. p. 118. Uo. 119. NS. Sírbolt könyv. 60 éves sírboltok. I. köt. 91. p. 120. Uo. 121. Csonkaréti: i.m. 708. p. 122. Tury: i.m. 367. p. 123. Oláh: i.m. 356. p. 124. IfA. Mf. Kb. 4. 1-2. Az arad-vári római katolikus lelkészség anyakönyveinek mikrofilmmá­ solatai. Mf. Kb. 4.1. Kereszteltek anyakönyve. I. köt. 325. p. 125. Uo. 126. Kempelen: i.m. IX. 371. p , MÉL. 632. p , MNZs. 424. p . Márki: i.m. 511, 707. p. 127. Csonkaréti: i.m. 708. p . Tolnai. 286. p, Tury: i.m. 368. p , 128. Pretzner hagyaték. Az 1908. augusztus 23-án kelt dokumentum az alábbi anyaköny alapján lett kiállítva: Cs. és kir. helyőrségi lelkészi hivatal, Arad-vár. Meghaltak anyakönyve. III. köt. 59. p. 129. NS. Sírbolt könyv. 60 éves sírboltok. I. köt. 91. p. 130. Nagy Géza: i.m. 1912. 543. p . Oláh: i.m. 356. p, Szendrei János: Vitézvári báró Simonyi József. In: Hadtörténelmi Közlemények, 1913. 462. p. 131. Oláh: i.m. 356. p, 132. Márki: i.m. 511. p. Somogyi: i.m. 237. p , H.S.: Simonyi óbester temetése. Fejérváry Géza báró a lefokozott Mária Terézia lovagról. Budapest, 1913. április 24. sz. 5. p. 133. Uo. 134. NS. Sírbolt könyv. 60 éves sírboltok. I. köt. 91. p. 135. MOL. A-57. 66. köt. 40-42. p. 136. NS. Sírbolt könyv. 18/1-1-6. 137. Szinnyei: i.m. XI. 1050-1051. p. 138. MOL. X-2016. A budapest-szentistvánvárosi római katolikus egyház anyakönyveinek mik­ rofilmmásolatai. Házasultak anyakönyve. X . köt. 53. p. 139. Uo. 140. OSzK. Péat. Gyászjelentések. Ifj. Rochel János (kiadva: Arad, 1901. december 23.).

141. 142. 143. 144. 145. 146. 147. 148. 149. 150. 151. 152. 153. 154. 155. 156. 157. 158. 159. 160. 161. 162. 163. 164. 165.

166. 167. 168. 169. 170. 171. 172. 173. 174. 175. 176. 177. 178.

Szinnyei: i.m. XI. 1050. p. OSzK.Péat. Gyászjelentések. Id. Rochel János (kiadva: Arad, 1877. április 15.). NS. Sírbolt könyv. 60 éves sírboltok. I. köt. 91. p. IfA. Mf. Kb. 3. 5. Kereszteltek anyakönyve. V. köt. 118. p. OSzK.Péat. Gyászjelentések. Id. Rochel János (kiadva: Arad, 1877, április 15.). IfA. Mf. Kb. 3. 5. Kereszteltek anyakönyve. V. köt. 184. p. Századunk névváltoztatásai. 1800-1893. Bp, 1895. 58. p. IfA. Mf. Kb. 3. 5. Kereszteltek anyakönyve. V. köt. 249. p. OSzK.Péat. Gyászjelentések. Id. Rochel János (kiadva: Arad, 1877. április 15.) IfA. Mf. Kb. 3. 5. Kereszteltek anyakönyve. V. köt. 348. p. Nagy Márton: Régi nevek - régi regék. Nagyvárad, 1927. 20. p. OSzK.Péat. Gyászjelentések. Id. Rochel János (kiadva: Arad, 1877. április 15.), Szinnyei: i.m. XI. 1051. p. Szinnyei: i.m. XI. 1051. p. KA. Grundbuchsblatt. Moritz Hertweck von Haueneberstein. 1. fol. KA. Grundbuchsblatt. Moritz Hertweck von Haueneberstein. 2. fol. Uo. K A . Grundbuchsblatt. Moritz Hertweck von Haueneberstein. 1-3. fol. Adels Lexikon des Österreichischen Kaisertums 1804-1918. Wien-Freiburg-Basel, 1989. 334. p. OSzK.Péat. Gyászjelentések. Moritz Hertweck (kiadva: Baden, 1889. április 23.). Pfarramt St. Stephan, Baden bei Wien ( a továbbiakban: Pfarr. St. Steph, Baden). Sterbebuch. Tom. XVI. fol. 122. OSzK.Péat. Gyászjelentések. Báró Simonyi Lajos (kiadva: Budapest, 1894. decmber 12.). Pfarr. St. Steph, Baden. Sterbebuch. Tom. XVIII. fol. 100. Stdt. Friedhof. Gruppé 10. (Baden, Friedhofstr. 1.) Pretzner hagyaték. Testimonium Scholasticum. R. Gymn. Tatensi, Anno 1838. Mensis Julii, die 30-a. Báró Simonyi Lajos 1824 és 1850 közötti életrajzi adatait ld.: Bölöny: i.m. 360. p , MÉL. 632. p , Móricz: i.m. 37. p, Szinnyei: i.m. XII. 1102-1103. p, Merényi-Metzger Gábor: Bá­ ró Simonyi Lajos emlékezete. Honismeret, 1995. 1. sz. 12-13. p. Márki: i.m. 615. p. Márki: i.m. 690. p . Nagy Iván: i.m. VI. 438-447. p , Gudenus János József: A magyarorszá­ gi főnemesség X X . századi genealógiája. II. köt. B p , 1993.112-116. p. Gudenus: i.m. 116. p. Gudenus: i.m. 116. p . Márki: i.m. 699. p. Lendvai Miklós: Temes vármegye nemes családjai. III. köt. Temesvár, 1905. 150. p. IfA. Mf. Kb. 3. 5. Kereszteltek anyakönyve. V. köt. 417. p. ASFJA. Akisjenői római katolikus egyház anyakönyvei. Házasultak anyakönyve. 22/1853. Lendvai: i.m. 150. p. ASFJA. Akisjenői római katolikus egyház anyakönyvei. Házasultak anyakönyve. 4/1872. Városháza, Kisjenő. A kisjenői római katolikus egyház anyakönyvei. Kereszteltek anya­ könyve. 4/1873, 27/1879. Gudenus: i.m. 113. p. Gudenus János - Szentirmay László: Összetört címerek. B p , 1989. 156. p. Báró Simonyi Lajos 1861 és 1878 közötti életrajzi adatait: Bölöny: i.m. 62-63, 360. p , MÉL. 632. p , Merényi-Metzger (Honismeret): i.m. 13. p , Móricz: i.m. 37-38. p, Szinnyei: i.m. XII. 1103-1104. p.

179. OSzK.Péat. Gyászjelentések. Báró Simonyi Lajosné (kiadva: Budapest, 1905. december 10.). 180. Anyakönyvi Hivatal, Budapest, VII. kerület. Halotti anyakönyvi kivonat. 303/1919. 181. Barta Julianna simonyifalvi tanárnő és Zichy Péterné sz. Balázsy Pretzner Lenke szóbeli közlés alapján, H.S.: i.m. 5. p. 182. Magyar Színművészeti Lexikon. I. köt. Bp., 1929. 100. p. 183. Pretzner hagyaték. Főrendiházi taggá való kinevezési okirat. Budapest, 1885. június 27. 184. A Főrendiház évkönyve. Szerk.: Szerencs János. Bp, 1900. (a továbbiakban: Főrendiház évk.). 467. p. 185. Szinnyei: i.m. XII. 1104. p. 186. Corpus Juris Hungarici. X I X . köt. 1894-1895. B p , 1897. 174. p. 187. OSzK.Péat. Gyászjelentések. Báró Simonyi Lajos (kiadva: Budapest, 1894. december 12.). 188. Uo. 189. Főrendiház évk. 420. p. 190. Uo. 191. Budapest Főváros Levéltára. IV. B. 1477. Budapest Székesfőváros VIII. kerületi Elöljáróságának iratai. 39.439/1894, 39.531/1894. 192. MOL. R-306. 5. cs. 1. tétel. 149-150. fol, HL. VII-228. Több helyen is szerepel Pretzner Karolin neve, mint örökösé, H.S.: i.m. 5. p . Oláh: i.m. 356. p. 193. MOL. R-306. 5. cs. 1. tétel. 149-150. fol. 194. Magyar hadtörténelmi emlékek az ezeréves orzságos kiállításon. Szerk.: Szendrei János. B p , 1896. 20. p, (A Simonyi-féle kiállítási tárgyak részletes jegyzéke is megtalálható a 809-810, 844. p. -on.) 195. Schematismus cleri dioecesis Timosoaraensis pro anno domini 1943. Temesvár, 1943. 130. p. 196. Uo. 197. Uo. 198. Schematismus cleri dioecesis Timisoaraensis pro anno domini 1948. Temesvár, 1948. 131. p. 199. NS. 1919-es Temetői Főkönyv. I. köt. 41. p. 1623. fsz. 200. Pretzner hagyaték. Budapest Székesfőváros Tanácsának levele. Budapest, 1912. július 4. 201. HL. VII-228. Báró Fejérváry Géza és Werler Péterné levélváltása. 1913. 202. Szendrei: i.m. 458. p. 203. Kemény Mária: A Gerenday-féle sírkőgyár története (1847-1952). Ars Hungarica, 1983. 1. sz. 118. p. 204. H.S.: i.m. 5. p. 205. Szendrei: i.m. 458. p. 206. NS. Sírbolt könyv. 60 éves sírboltok. I. köt. 91. p.