A visegrádi ORszágok

Szent-Iványi Balázs

A visegrádi ORszágok megjelenése új támogatóként a nemzetközi fejlesztési

együttmu˝ködés területén célok és eredmények

DemNet tanulmányok

Bevezetés

Az elmúlt évtizedben a közép-kelet-európai országok egy része donorként bekapcsolódott a nemzetközi fejlesztési együttműködésbe. A folyamatban élen járt a négy visegrádi ország – Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia. Bár ezen országok a szocializmus idején is rendelkeztek bizonyos fokú nemzetközi együttműködési politikákkal a harmadik világ bizonyos országai vonatkozásában, az 1989 előtti tapasztalatokat nehéz összevetni kialakulóban lévő nemzetközi fejlesztéspolitikáikkal. Egyértelmű nyomás van a négy országon (részben OECD és EU tagságukból eredően), hogy nemzetközi fejlesztéspolitikáik alakítása során közelítsék gyakorlatukat a nemzetközileg elfogadott normák és elvek felé. Ugyanakkor, a négy országban egyértelműen megfigyelhetőek olyan sajátosságok és érdekek, amelyek kevéssé ösztönzik őket ilyen jellegű konvergenciára. E sajátosságok eredhetnek egyrészt abból, hogy nemzetközi fejlesztéspolitikáik még „gyerekcipőben” járnak, másrészt azonban tagadhatatlan, hogy nemzetközi segélyezéssel kapcsolatos érdekeik is mások, mint a nyugati donoroknak. Logikusnak tűnhet tehát az a feltételezés, hogy ezen eltérő érdekek és következményeik megjelennek a visegrádi országok által folyósított segélyek mennyiségében, minőségében és allokációjában. Jelen tanulmány röviden összefoglalja a szerző témában végzett kutatását. A kutatás teljes terjedelmében elérhető MPRA műhelytanulmányként, és 2011 végén megjelenik a Journal of International Relations and Development folyóiratban (Szent-Iványi, megjelenés alatt). A kutatás keretei között azt vizsgáltuk regressziós módszerekkel, hogy milyen tényezők határozzák meg a visegrádi országok által folyósított segélyek allokációját. Azt kívántuk bizonyítani, hogy e négy donor más tényezőket vesz figyelembe segélyallokációs döntéseik meghozatala során, mint ami nyugati (OECD DAC1-tag) donorok körében általánosságban megfigyelhető. Jelen írás ös�- 1. A DAC (Development Assistance szefoglalja a kutatás hátterét és fő eredményeit, ám nem Committee) az OECD fejlett segély­ tárgyalja részletesen a kutatás során felhasznált ökono­ donorokat tömörítő bizottsága, amely metriai módszerek technikai részleteit. Eredményeink ér- alapvetően koordinációs, tudásmeg­ telmében a visegrádi országok esetében a földrajzi közelség, osztási, és statisztikai feladatokat lát el. és korábbi kapcsolatok (például a szocializmus-kori együttműködés) jelentik a legfontosabb magyarázóváltozóit annak, hogy egy partnerország mennyi forrásban részesül. Nincs bizonyíték arra, hogy a vizsgált új donorok a partner országok rászorultsága és érdemei (teljesítménye) alapján döntenének a segélyeik elosztásáról. Más szóval, a recipiensek jövedelme, szegénységi szintje, gazdasági teljesítménye, politikáik és intézményeik minősége nem befolyásolja azt, hogy mennyi segélyben részesülnek. Márpedig, ez utóbbi tényezők egyre hangsúlyosabbak a nyugati donorok segélyallokációs döntései esetén. A négy visegrádi ország nemzetközi fejlesztéspolitikája, legalábbis az allokáció vonatkozásában meglehetősen hasonló, ám kutatásunk néhány olyan különbséget is felfedezett, amire korábbi kutatók nem figyeltek fel. Az összefoglaló felépítése a következő: az első szakasz bemutatja a visegrádi országok nemzetközi fejlesztéssel kapcsolatos legfontosabb sajátosságait. A második rész összefoglalja és értelmezi kutatásunk eredményeit, a harmadik rész pedig megfogalmazza a következtetéseket. 2

1. Háttér – a visegrádi országok felemelkedő nemzetközi fejlesztéspolitikái Az ezredfordulót követően Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia is elkezdte kialakítani, vagy újjáalakítani nemzetközi fejlesztéspolitikáját. Mind a négy ország rendelkezett valamilyen mértékű nemzetközi fejlesztési tapasztalattal, mivel mindegyiküknek voltak kapcsolatai a harmadik világ országaival 1989 előtt. A hidegháború idején a keleti blokk országai nem rendelkeztek szuverén külpolitikával, és így nemzetközi fejlesztési tevékenységük is alapvetően alá volt rendelve a Szovjetunió hatalmi, katonai és más érdekeinek. Ez a hatás egyértelműen beazonosítható volt a segélyek allokációjában, mivel a keleti blokk partnerei leginkább a baloldali 2. Az EU esetében ez a nyomás főleg a puhább vagy hasonlóan szocialista berendezkedésű orszá- közösségi joganyagból eredeztethető, például gok közül, vagy a Szovjetunió formális szövetsége- tanácsi nyilatkozatokból. 2002-ben az Európai Tanács megerősítette, hogy 2015-re a tagállamsei közül kerültek ki. (Carbone 2004: 244). A hidegháború végeztével és az átmenet kez- oknak bruttó nemzeti jövedelmeik legalább detével Csehszlovákia, Magyarország és Lengyel- 0,7 százalékát kell nemzetközi segélyekre ország mind felfüggesztette nemzetközi fejlesztés- fordítaniuk. Közbenső célként 2006-ra politikáját, ami az átmenet okozta óriási gazdasági 0,39 százalékot jelöltek meg (European Council visszaesés közepette érthető döntés volt. Az ezred- 2002: 6). 2005-ben ehhez hozzáadtak egy fordulóra azonban egyértelmű, noha meglehetősen új közbenső célt: 2010-re 0,56 százalékot kell implicit nemzetközi nyomás kezdett nehezedni teljesíteni, az új tagállamoknak pedig 0,17 ezen országokra, hogy jobban vegyék ki a részüket százalékot (Bucar és Mrak 2007: 7). A Tanács, a szegény országok felzárkóztatásából. E nyomás a Bizottság és a Parlament, szintén 2005-ben, elsőként az OECD-tagságból fakadt, később azon- elfogadott egy „Európai konszenzus a fejlesztésban az Európai Unió is egyre inkább próbálta politikáról” című dokumentumot, amely egy rávenni a négy országot arra, hogy ismét indítsák új stratégiai keretrendszert teremtett mind el nemzetközi fejlesztési tevékenységüket.2 Kétség- az EU közös fejlesztéspolitikája, mind a tagtelen azonban, hogy a téma az EU-csatlakozási tár- állami nemzetközi fejlesztéspolitikák számára gyalásokon nem kapott túlzott politikai prioritást (European Consensus 2005). (Lightfoot 2008; Harmer és Cotterrell 2005: 11). Mind a négy ország 2001 és 2003 között hozta létre nemzetközi fejlesztéspolitikája jogi, intézményi és pénzügyi alapjait. A folyamatot a Kanadai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (CIDA) és az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) közös kapacitásépítési projektje támogatta. Ez utóbbi tényből is világosan látszik, hogy a nyugati minták és gyakorlatok már a kezdetektől fogva hatással voltak a négy visegrádi ország nemzetközi fejlesztési gyakorlatára. A történelmi kontextust figyelembe véve mindenképpen nehéz összehasonlítani a visegrádi országok kialakulóban lévő gyakorlatát a több évtizedes nemzetközi segélyezési tapasztalatokkal rendelkező OECD DAC-tag donorokéval. A visegrádi országok eltérő sajátosságai és motivációi a nyugati gyakorlatoktól eltérő nemzetközi fejlesztéspolitikához vezetnek. A legfontosabb sajátosságok a következők: • A visegrádi országoknak értelemszerűen nem voltak gyarmataik és jóval korlátozottabb lehetőségekkel rendelkeztek az elmúlt hatvan évben arra nézve, hogy saját érdekeiknek megfelelő politikai kapcsolatokat alakítsanak ki a fejlődő világgal (Baginski 2002; Carbone 2004). 3

• •

•

•

A fenti megállapítás részleges következménye, hogy a visegrádi országok gazdasági kapcsolatai is meglehetősen esetlegesek a fejlődő országokkal. Létezik egy olyan percepció, hogy a globális szegénység és az állami gyengeség által (közvetve vagy közvetlenül) okozott biztonsági problémák (migráció, szervezett bűnözés, terrorizmus, globális járványok) sokkal kevésbé érintik a közép-kelet-európai országokat, szemben például a nyugat-európai országokkal, vagy az Egyesült Államokkal. A nemzetközi fejlesztés kérdései általában nem részei a közbeszédnek ezekben az országokban, és jóval alacsonyabb velük kapcsolatban a társadalmi tudatosság is, mint a nyugati donorokban. A négy országnak is megvannak a maga fejlesztési kihívásai. A kormányzatok számára korántsem biztos, hogy egyszerű az adófizetőkkel elfogadtatni jelentősebb összegek külföldi folyósítását, amikor „otthon is lenne helye a pénznek”.

Viszonylag egyértelmű, hogy a fenti sajátosságok hatással lesznek a visegrádi országok segélyeinek mennyiségére, minőségére és allokációjára. A minőséggel és mennyiséggel kapcsolatos tényezők viszonylag ismertek a szakirodalomban, így nem foglalkozunk velük külön (lásd például OECD 2007a: 33; 2008: 33; Kiss 2007; Drozd 2007; Bucar – Mrak 2007; OECD 2007b; SzentIványi – Tétényi 2008; Lightfoot 2010). Vizsgálatunk szempontjából a mennyiség és minőség másodlagos, inkább az a releváns, hogy kinek és miért adnak segélyeket a visegrádi donorok. A történelmi kontextust, illetve a négy ország fenti sajátosságait figyelembe véve lehetségessé válik az ilyen segélyallokációs döntések elemzése. A visegrádi országok segélyallokációját vizsgálva talán a legszembetűnőbb jelenség, hogy segélyeik nagy részét a szomszédos országoknak folyósítják. A nyugat-balkáni, illetve az egykori szovjet térség országai egyértelműen preferált partnerek. Noha e két térség stabilitása egész Európa számára fontos, Közép-Kelet-Európa számára azonban döntő érdek (Dangerfield 2009), hiszen az itt található országok éreznék leginkább az esetleges instabilitás következményeit, például növekvő migráció, csökkenő kereskedelmi forgalom és külföldi befektetések, valamint az élénkülő szervezett bűnözés formájában. Az OECD StatExtracts online adatbázisa szerint például Magyarország 2008-ban segélyeinek több, mint 61 százalékát folyósította viszonylag szegény Európai országoknak. Szerbia és Ukrajna az első három partner között volt. Lengyelország esetén ugyanez az arány 47%, esetükben Belarusz és Ukrajna messze a két legfontosabb partner. Az európai partnerek fontos szerepet játszanak a Cseh Köztársaság és Szlovákia esetében is, noha a 2008-as adatokban ez bizonyos egyszeri tételek miatt nem tükrözik teljesen: előbbi esetén Afganisztán, utóbbi esetében pedig egy egyszeri adósság elengedés miatt Libéria volt a legfontosabb partner. Mégis, a Cseh Köztársaság második és harmadik legfontosabb recipiensei Szerbia és Bosznia-Hercegovina voltak 2008-ban. Kicsit tágabban szemlélve a kérdést, a négy felemelkedő visegrádi donor partnereit – bizonyos kivételekkel – az alábbi három csoportba lehet sorolni: • A közvetlen szomszédsághoz tartozó partnerek, ide a Nyugat-Balkán, illetve az egykori Szovjet­ unió országait értjük. Noha a visegrádi országok által e két régió államainak folyósított segélyei évről évre ingadoznak, a szomszédság viszonylagos fontossága mit sem változott 2001 óta. • Irak és Afganisztán külön kategóriát alkot. E két ország segélyezése egyfajta nemzetközi kötelezettsége a visegrádi országok számára, ami egyrészt NATO-tagságukból, másrészt az Egyesült Államokkal való szoros kapcsolatukból ered.3 4

•

Az utolsó csoportot a szocialista korszakból „meg- 3. Mind a Cseh Köztársaság, mind örökölt” partnerországok képezik. Ezek azok az Magyarország üzemeltet egy-egy tartományi országok, akikkel az átmenet kezdete előtt is létez- újjáépítési csoportot Afganisztánban. tek fejlesztési, együttműködési kapcsolatok. Ilyen például Jemen, Etiópia, Vietnám, Mongólia, Kambodzsa, Angola, Mozambik, vagy Laosz. Ezeknek az országoknak korábban (néhány esetben még ma is) mind szocialista-orientációjú politikai rendszereik voltak, vagy valamilyen más oknál fogva a szovjet blokktól reméltek gazdasági vagy katonai segítséget.

Természetesen felvetődik a kérdés, hogy a visegrádi országok miért választanak egyáltalán távoli fejlődő országokat partnereiknek, miért nem koncentrálják erőforrásaikat kizárólag a környező országokra (és esetleges nemzetközi kötelezettségeikre). A segélyezéssel kapcsolatos motivációik egyértelműen azt diktálják számukra, hogy a potenciális instabilitás által fenyegetett környező országokat támogassák. A távoli fejlődő országokban való jelenlétnek rendkívül magas fix költségei lehetnek, amelyeket egy felemelkedőben lévő donor nem biztos, hogy ki tud gazdálkodni. Mint korábban említettük, e távoli országokkal ráadásul meglehetősen esetlegesek a gazdasági és politikai kapcsolataik is. A velük való együttműködés magyarázója tehát valószínűleg csak valamilyen nemzetközi elvárásokhoz való igazodás lehet. Mind az EU, mind az OECD részéről kétségtelenül van egy ilyen (noha nem is feltétlenül explicit) nyomás a közép-kelet-európai országokon (Michaux 2002; Drozd 2007: 10). Ha már tehát emiatt szükséges, hogy távoli fejlődő országokat is segélyezzenek, akkor már logikus döntésnek tűnik olyan országok kiválasztása, amelyekkel már korábban is voltak kapcsolataik és talán bizonyos tapasztalatok velük kapcsolatban még rendelkezésre állnak.

5

2. A kutatás eredményei

A segélyallokációval kapcsolatos fenti, egy-egy évre vonatkozó stilizált adatok azonban nem bizonyítanak semmit. Annak érdekében, hogy szisztematikusan elemezzük, hogy milyen tényezők határozzák meg azt, hogy a visegrádi országok mennyi segélyt adnak egy-egy partnerországuknak, egy ökonometriai modellt készítettünk. A modell függő változóját az egy partner által a négy országtól együttesen kapott segélyek nagysága jelenti, független változóit pedig olyan tényezők, amelyek ezt magyarázhatják. A 2001 és 2008 közötti évek segélyallokációját vizsgáltuk paneladatok segítségével, a regressziók becsléséhez pedig a pooled-OLS, illetve a fixhatások módszereket használtuk, mindkettő hasonló eredményekre vezetett. Nem mutatjuk be e cikkben részletesen az egyes változókat, illetve a használt módszereket, ezeket a teljes kutatást tartalmazó tanulmányban hozzáférhetőek az érdeklődők számára (Szent-Iványi, meg- 4. A Freedom House évente megjelenő, „Freedom in the jelenés alatt). A négy donor segélyallokáci- World” című kiadványában két indexet közöl: az egyik ós döntéseinek mozgatórugóit egyenként politikai, a másik a polgári szabadságjogok érvényesülését is megvizsgáltuk annak érdekében, hogy méri. Mindkét index értéke egy 1 és 7 között helyezkedik a donorok közti esetleges különbségekre el, a magasabb pontszám nagyobb fokú szabadságot jelöl. fény derüljön. A négy donor által folyósított Elemzésünkben a két index számtani átlagát használtuk segélyek „összecsomagolása” ugyanis azzal fel annak érdekében, hogy az egyes országok politikai a veszéllyel jár, hogy bizonyos nemzeti sajá- intézményeinek minőségét egyetlen indikátorban sűrítsük. tosságokat elfedhet. Először a négy donor segélyallokációját 5. A „World Governance Indicators” című kezdeméegyüttesen vizsgáló regressziók eredményeit nyezése keretében a Világbank hat indexet jelentet meg mutatjuk be, amelyek nagyjából összecsen- évente: elszámoltathatóság (voice and accountability); genek a szakirodalom esettanulmányokon politikai stabilitás és az erőszak hiánya (political stability and absence of violence); kormányzati hatékonyság alapuló következtetéseivel. • A négy visegrádi donor nem veszi figye- (government effectiveness); szabályozói minőség lembe a partnerországok szegénységi (regulatory quality); jog uralma (rule of law); korrupció szintjét (az egy főre jutó GDP-vel mér- elleni küzdelem (control of corruption). A jog uralma ve), illetve korábbi teljesítményét (a GDP index azt méri, hogy „a gazdasági szereplők milyen mérnövekedési ütemével, illetve az intézmé- tékben bíznak és ragaszkodnak a társadalmi szabályokhoz, nyek minőségével mérve). Az intézmé- beleértve a szerződések és tulajdonjogok kikényszeríthenyek minőséget két mutatóval is mértük, tőségét, a rendőrséget, a bíróságokat, valamint a bűnözés egyrészt a Freedom House politikai és és az erőszak valószínűségét” (World Bank 2009b: 1, saját polgári szabadságjogokat mérő muta- fordítás). E tényezők az egyik legfontosabb meghatározói tóival,4 másrészt pedig a Világbank „jog annak, hogy mennyire érdemes egy országban hosszú uralma” (rule of law) mutatójával, ame- távú befektetéseket eszközölni. A jog uralma index így egy lyet a szervezet a Governance Matters viszonylag jó mérőszáma azoknak a gazdasági intézméprojekt keretében évente publikál.5 nyeknek, amelyek meghatározzák egy ország hosszú távú • Az elemzés alapján az a következtetés növekedését és a segélyezés hatékonyságát. Az index vonható le, hogy a négy felemelkedő -2,5 és 2,5 közötti értéket vehet fel, az alacsonyabb pontdonor segélyallokációs döntéseit kizáró­ számok alacsonyabb intézményi minőséget jelölnek. 6

• •

lagosan a partnerországok lakosságszáma, földrajzi közelsége (vagyis hogy a recipiens a Balkánon vagy a poszt-szovjet térségben található), a korábbi (1989 előtti) kapcsolatok, valamint Irak és Afganisztán esetén a nemzetközi kötelezettségek alapján hozzák meg. A nyugat-balkáni országok (Szerbia, Bosznia és Hercegovina, Albánia, Macedónia) ceteris paribus majdnem ötször annyi (393 százalékkal több) segélyben részesülnek a visegrádi donoroktól, mint bármely már, hasonló tulajdonságokkal rendelkező partnerország. A FÁKországok (és Grúzia), valamint az 1989 előtti partnerek átlagosan 270 százalékkal kapnak több segélyt. Irak és Afganisztán 469 százalékkal számíthat több forrásra, mint más, hasonló tulajdonságokkal rendelkező partnerek. Egyértelműen beazonosítható egy növekvő trend, ugyanis valamennyi partnerország több segélyt kap a négy donor EU csatlakozása óta. Az afrikai országok nem kapnak szisztematikusan több vagy kevesebb segélyt a visegrádi országoktól, összehasonlítva más partnerekkel.

A négy donor segélyallokációs viselkedését egyenként elemezve egyrészt igazolhatóak a fenti általános trendek, másrészt azonban néhány meglepő egyéni sajátosságra is fényt derítettünk. • A fenti általános trenddel szemben úgy tűnik, hogy a Cseh Köztársaság több segélyt ad a demokratikusabb országoknak. Ha egy ország egy pontot javít Freedom House értékelésén, akkor átlagosan 15 százalékkal több segélyre számíthat Csehországtól. • Lengyelország esetén is hasonló viselkedést figyelhetünk meg. • Magyarország is felvet némi érdekességet: esetében ugyanis a recipiens ország lakosságszáma nem szignifikáns. Ez azt jelenti, hogy Magyarország nem ad több segélyt a nagyobb országoknak, ami egy meglepő és meglehetősen szokatlan eredmény. • Szlovákia az az ország, amely leginkább eltér a másik három donortól. Úgy tűnik, hogy Szlovákiának, szemben a másik három országgal, mégis van szegénység fókusza, mivel több segélyt ad az alacsonyabb egy főre jutó GDP-vel rendelkező országoknak. A posztszovjettérség országai, illetve az 1989 előtti partnerek azonban nem számíthatnak több segélyre Szlovákiától, mint más, hasonló tulajdonságokkal rendelkező országok. Ez jelentheti azt, hogy Szlovákia a többi országnál egyértelműbben szakított szocialista múltjával, legalábbis a nemzetközi fejlesztéspolitika vonatkozásában. Ezt magyarázhatja az, hogy Szlovákia csak 1992-ben nyerte el a függetlenségét, és az egykori Csehszlovákia nemzetközi fejlesztéspolitikája kevéssé hatott rá. • Magyarországnak és Szlovákiának jóval kevesebb partnerországa volt 2001 és 2008 között, mint Lengyelországnak és a Cseh Köztársaságnak. Ezek az egyéni sajátosságok (különösen a Cseh Köztársaság esete) kétségtelenül további kutatásokat tenne szükségessé, elsősorban részletes esettanulmányokat.

7

3. Következtetések

A tanulmányban azt elemeztük, hogy a négy visegrádi donor nemzetközi fejlesztési segélyeinek allokációját milyen tényezők határozzák meg. Eredményeik alapján kijelenthető, hogy a visegrádi donorok hasonlóan viselkednek a szakirodalomban „egoistának” nevezett donorokhoz, legalábbis ami segélyeik allokációját illeti. A négy donor alapvetően olyan recipienseket támogat, amelyek vonatkozásában politikai, biztonsági vagy gazdasági érdekeik lehetnek, mint a nyugat-balkáni országok vagy a poszt-szovjet térség államai. A globális szegénységcsökkentés nem jelent fontos motivációt számukra. Míg a megfigyelt segélyallokáció összhangban van a négy ország külpolitikai és gazdasági érdekeivel, mégis felmerül a kérdés, hogy ez mennyire stratégiai döntések eredménye. Elképzelhető ugyanis, hogy a visegrádi országok „kényelmi” megfontolásokból választanak közeli partnereket. Sokkal nehezebb és drágább lenne ugyanis nagy összegű segélyeket folyósítani olyan viszonylag távolabbi régiók számára, mint a Szaharától délre fekvő Afrika, a négy donor amúgy is kevesebb tapasztalattal rendelkezik e térségekben. További magyarázat lehet, hogy a négy donor rendelkezik valamiféle vélt vagy valós komparatív előnnyel más donorokhoz képest, ami indokolja a Nyugat-Balkán és a poszt-szovjet térség kiemelt támogatását. A megfigyelt egoista segélyallokációt tehát többféle magyarázat is alátámaszthatja, ezek relevanciájának vizsgálata azonban túlmutatott kutatásunkon. A tanulmányunk beazonosított néhány donor-specifikus sajátosságot is. Úgy tűnik, hogy a Cseh Köztársaság és Lengyelország, szemben a másik két országgal, előnyben részesíti a demokratikusabb partnereket. Magyarország számára nem meghatározó tényező a partner lakossága, vagyis nagyobb recipiensek nem kapnak több segélyt hazánktól. Szlovákia esetében egyértelmű a szakítás a múlttal, nem kapnak ugyanis több segélyt Csehszlovákia 1989 előtti partnerei. E sajátosságok elemzése, valamint következményeik beazonosítása további kutatásokat tesz szükségessé.

8

Hivatkozott irodalom

Baginski, Pavel (2002): ‘Poland’, In: Michael Dauderstädt, ed. EU Eastern enlargement and development cooperation, Bonn: Friedrich-Ebert-Stiftung. Bucar, Maja and Mojmir Mrak (2007) ‘Challenges of development cooperation for EU New member states’, presented at the ABCDE World Bank Conference, Bled, Slovenia, May 17-18, 2007. Carbone, Maurizio (2004) ‘Development Policy’, in Neill Nugent, ed. EU Enlargement, Basingstoke: Palgrave. Development Co-operation Poland (2007) Annual Report 2006, Warsaw: Ministry of Foreign Affairs. Drozd, Maciej (2007) The New Face of Solidarity: A Brief Survey of Polish Aid, Manuscript. http://papers.ssrn.com/sol3/Delivery.cfm/SSRN_ID1132246_code948600.pdf?abstractid =1132246&mirid=2, (21 May 2009). European Consensus (2005): Joint Statement by the Council and the representatives of the Governments of the Member States meeting within the Council, the European Parliament and the Commission on European Union Development Policy: ‘The European Consensus’. European Council (2002) Presidency Conclusions. Barcelona European Council, 15 and 16 May 2002. http://www.consilium.europa.eu/ueDocs/cms_Data/docs/pressData/en/ec/71025.pdf (5 June 2010) Harmer, Adele and Lin Cotterrell (2005) ‘Diversity in donorship: the changing landscape of official humanitarian aid: Aid donorship in Central Europe’, HPG Research Report 20, London: Overseas Development Institute. HUN-IDA (2004) A magyar műszaki-tudományos együttműködés és segítségnyújtás négy évtizedének rövid áttekintése napjainkig. Kézirat. Budapest: HUN-IDA Kht. Kiss Judit (2007) A magyar nemzetközi fejlesztéspolitika a számok tükrében. Budapest: HAND Aid Watch Working Group. Lightfoot, Simon (2008) ‘Enlargement and the challenge of EU development policy’, Perspectives on European Politics and Society 9(2): 128-142. Lightfoot, Simon (2010) ‘The Europeanisation of International Development Policies: The Case of Central and Eastern European States’, Europe-Asia Studies 62(2): 329 - 350. Lister, Marjorie and Maurizio Carbone, eds. (2006) New pathways in international development: gender and civil society in EU policy. Aldershot: Ashgate Michaux, Valérie (2002) ‘EU enlargement. A brake of development cooperation?’, The ACP-EU Courier No. 193, July-August. OECD (2007a) Development Co-operation Report Statistical Annex, Paris: OECD. OECD (2007b) Development Cooperation of the Czech Republic. DAC Special Review, Paris: OECD. OECD (2008) Development Co-operation Report Statistical Annex, Paris: OECD. OECD (2009) Development Co-operation Report Statistical Annex, Paris: OECD. SlovakAid (2006) National Programme of the Official Development Assistance, Bratislava: SlovakAid. 9

Stojanos, Robert (2006) Official Development Assistance and Debt Relief in Central Europe – Case Study of the Czech Republic. http://projects.osu.eu/igeography/docs/ODA_and_ Debt_Relief_case_study_CR.pdf (6 April 2010). Szentes, Tamás (s. a.) Aid and Trade Relations between the South and the East European Countries, Manuscript. Szent-Iványi, Balázs and András Tétényi (2008) ‘Transition and foreign aid policies in the Visegrád countries. A path dependant approach’, Transition Studies Review 15(3): 573-587. Szent-Iványi, Balázs (2007) ‘State Fragility and International Development Co-operation’, UNU-WIDER Research Paper No. 2007/29. Szent-Iványi, Balázs (megjelenés alatt) Aid Allocation of the Emerging Central and Eastern European Donors. Journal of International Relations and Development (Műhelytanulmányként elérhető: http://ideas.repec.org/p/pra/mprapa/30234.html) Trumbull, William N. and Howard J. Wall (1994) ‘Estimating Aid-Allocation Criteria with Panel Data’, The Economic Journal 104(425): 876-882. World Bank (2007) The Czech ODA program in the current aid paradigm: challenges and opportunities for a more efficient aid. Presentation for the Ministry of Finance, February 22, 2007, Prague. http://www.mfcr.cz/cps/rde/xbcr/mfcr/Czech__ODA__program_-_ challenges__and_opportunities.ppt (30 September 2008). World Bank (2009a) World Development Report 2010: Development and Climate Change. Washington D.C.: World Bank World Bank (2009b) Governance Matters 2009 Brochure. http://info.worldbank.org/governance/ wgi/pdf/WBI_GovInd.pdf Zagranica Group (2007) Polish Development Assistance. Independent research conducted by non-governmental organizations, Warsaw: Zagranica Group http://www.zagranica.org. pl/index.php?option=com_docman&task=doc_view&gid=37&Itemid=138 (21 May 2009).

10

Szerző: Szent-Iványi Balázs A visegrádi országok megjelenése új támogatóként a nemzetközi fejlesztési együttműködés területén – célok és eredmények Layout: Bóna Toma Kiadja: Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (DemNet) 1052 Budapest, Apáczai Csere J. u. 1. www.demnet.hu Ez a kiadvány az Európai Unió EuropeAid Programja támogatásával a „V4Aid –United Support for Millenium Development Goals” című projekt keretében jött létre. A tartalom a DemNet álláspontját tükrözi és nem az Európai Unióét.

Szent-Iványi Balázs Tudományos munkatárs, Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Fo˝vám tér 8, Budapest, 1093 Email: [email protected]