JELIGE: „domi800” A világi rendek szerepe a jövő társadalmában, egyházában (A domonkos világi rend működése alapján)
Szerzetesrendjeink immár több mint húsz évvel ezelőtti újraindulása jelentős reményekkel teli várakozásokat indított el bennünk, minden hívő emberben. Csak lassanként eszméltünk rá arra a körülményre, hogy a változások sokkal nehezebben mennek végbe, mint szeretnénk. Könnyű volt néhány teherautóval, és egy sebtében kreált párthatározattal egyetlen éjszaka alatt lerombolni mindazt, ami évszázadok során fokozatosan jött létre. Az újjáépítés azonban a megváltozott körülmények miatt már sokkal nehezebb és fáradságos feladatnak bizonyult. Nem csak a hivatások alacsony számaránya, de a társadalom értetlensége, tartózkodása is kísérte az újrakezdést. Ne feledjük generációk nőttek fel úgy, hogy hazánkban nem láttak az utcán szerzetest. A hitismereti oktatás – szándékosan nem hittant írtam – pedig siralmas volt a diktatúra éveiben. Így jogos volt az átlagember kérdése, kik azok a szerzetesek, apácák, miért alkotnak közösséget? Mi az a megszentelt élet? Egyáltalán mit akarnak, ebben a felvilágosult társadalomban? Az ateizmus szellemében regnáló pedagógiától nem lehetett mást remélnünk. A kérdések egész sora nyílt meg az emberek előtt, melyre válaszolni kellett. Így nem csoda, hogy az újrakezdés nem volt könnyű. Az eltelt évtizedek alatt olyan mértékű változások zajlottak le környezetünkben, melyek már nem teszik lehetővé a zökkenőmentes újraindítást több területen. A rendek első és második vonulata részben a még élő korábbi rendtársak áldozatos kitartó munkájának köszönhetően valamint a demokratikus jogállami intézményrendszer kiépítésének következtében újra indulhattak, de a feltételek sok esetben így is nehezek voltak és még ma is azok. A rendi életben jelentős civil bázis a korabeli nevén harmadrend is segítette és gyakran a tömegek felé is közvetítette a megszentelt élet értékeit és értelmét, segítve és egyben bázisát is adva a rendi utánpótlásnak a hivatásként választott életforma, célkitűzések realizálását. Kinek a tanítóhivatalt, kinek a betegápolást, megint másoknak az elmélyült imaéletet, a magányos szentségi életet választva mutatták be a világi hívők a nem hívők, számára is az egyes hivatások értékeit. A II. Vatikáni Zsinat tanítása és szellemisége is csak néhány területen és a kelleténél lassabban ért el hozzánk. Elsősorban bizonyos liturgikus előírások, formák megváltoztatása történt meg. (Szembemiséző oltár, magyar nyelvi Istentiszteletek, békejobb, stb.) Természetesen nem lebecsülve ezek jelentőségét, hatását egyházunkra és a gyakorló hívők imaéletére, az egyházszervezés, a megújuló közösségépítés különböző formái nem tudtak elemi erővel „betörni” a magyar egyház napi gyakorlatába. Sajnálatos, hogy míg a gazdasági élet egyes területein és bizonyos szellemi áramlatok megtűrésében a proletár diktatúra utolsó éveiben meglepő pluralizmus volt jellemző, a vallási életben tartózkodás, félelem, a „klerikális reakció” újraéledésétől való zsigeri irtózás vett erőt egyes uralkodó társadalompolitikai szereplőkben. Ennek következtében és ebben a légkörben a 1
zsinati megújulás csak nagyon lassan és akadozva szűrődhetett be hazánkba, melyet nem segítettek az akkor még javában élő utazási korlátok sem. A rendszerváltás óta eltelt időben, a kezdeti lelkesedés és átmeneti egyházhoz fordulás, szép lassan néhány év alatt lecsengett. Anélkül, hogy bárkit is megítélnénk vagy elítélnénk, azt azért világosan látnunk kellett, hogy a „damaszkuszi úton” megtett fordulat nem mindenkinél volt őszinte, hitből fakadó változás. Az egyházias lelkület és építési szándék csak nagyon lassan haladt előre az emberek fejében és a gyakorlati cselekedeteikben. Az egyház - ugyan számos intézményt, köztük nevelési, oktatási intézményeket is – visszakapott az állammal és az önkormányzatokkal történt megállapodások eredményeként, de a működtetéshez szükséges szellemi átállás, részben a szerzetesek, paptanárok hiánya, részben a világi alkalmazottak egy részének hozzáállása miatt, csak nehezen jöhetett létre. Ilyen körülmények között igen felelősségteljes feladatuk van a világi rendeknek, köztük a domonkos világiaknak is. Mindenütt a rendi szabályzatokkal összhangban feladat a katolikus evangelizáció, a gyakorlati keresztény élet alapjainak, követelményeinek az ismertté tétele. Ezzel együtt a rendi életnek a bemutatása, különböző közösségi hitéleti formák vonzóvá tétele, elsősorban saját életünk példáján keresztül. A feladatvállalás és hitvallás saját élethelyzetünkben, Krisztus példájának átvételével a legszebb hivatás lehet az ember számára. Ma jól tudjuk, az elköteleződés általában az élet más területein sem megy könnyen a fiataloknak, - gondoljunk csak a házasságon kívüli „szabad” együttélésekre, vagy a civil életben a hivatásválasztás területén megmutatkozó nehézségekre, - a rendi életforma különös kihívásaival állunk szemben. Éppen ezért volna kívánatos és támogatandó azoknak az egyes rendekhez tartózó, azok reguláit a világi életben bemutató közösségeknek a támogatása és lelki gondozása, akik további bázisai lelki segítői lehetnének a Szentlélek hívásának és a megszentelt élet felé vezetnék a fiatalokat, idősebbeket is. Mai világunkban, amikor annyira kevés a világi pap, egyes vidékeken plébániák állnak üresen, alig akad lelkész, aki Szentmiseáldozatot mutathatna be legalább havonta egyszer, különösen fontos lenne, a világi közösségek megerősítése és támogatása, hogy jelenlétükkel bemutathassák az imádságos élet és az egyes rendi létformák alapjait az embereknek. A világi rendek vagy régebbi nevükön harmadrendek, általában a rendalapító és az ahhoz kapcsolódó a rend szabályzatában megfogalmazott és jóváhagyott követelmények szerint élnek és dolgoznak. Igen nagy előnyük, hogy „kint vannak” a zajos világban, életállapotuknak megfelelően élik a keresztény katolikus életüket és a munkájuk mellett, saját példájukkal állnak az emberek előtt. Így talán még hatásosabban, eredményesebben hirdetve, mintegy megélve az evangéliumot, mutatják be azt másoknak. Például a domonkos világi rend tagjai a rendszeres közösségi összejöveteleken kívül, imaéletükkel és kinek – kinek a társadalom különböző területein vállalt aktivitásával segíti az embereket, és ezen keresztül az egyházat is. Néhány példa, mellyel a domonkos világi rend tagjai elköteleződhetnek a helyi közösségeknek. Fontos és napjainkban különösen aktuális az egyházközségi képviselő testületek vagy tanácsnokok munkája. Ezek a csoportok segíthetik és át is vállalhatják a plébánosokra háruló feladatok jelentős részét. Különösen az adminisztratív, a gazdasági, pénzügyi területeken lehet szerepük. Az önkéntes és az 2
egyházért végzett áldozatos munka az egyik legszebb példája annak, hogy keresztény értelmiségiek, különféle szakmák gyakorlói a saját szakterületükön belül találhatnak egyházukat segítő, támogató feladatokat. Elsőként kell megemlíteni, hogy elsősorban az aktív nagyvárosi plébániákon, de máshol is különböző céllal létrehozott alapítványok, egyesületek is működnek, melyeket szintén nem lehetne eredményesen fenntartani világi segítők nélkül. Ezek jelentős része olyan közhasznú feladatok ellátását végzi, vagy azokban közreműködő, melyek társadalmi hatása messze túlmutat az egyházi kereteken. Ilyenek a caritatív munka különböző formái, esetleg együttműködés az egyházmegyei caritasszal, család- és gyermekvédelmi feladatokban való rész- vállalás, az idősgondozás, beteglátogatás feladatai. Ehhez kapcsolódva kiemelésre kívánkozik az idős papok látogatása, akár „serra” csoport létrehozásával, akár egyéni akciók keretében. Külön kategóriát jelentenek az iskolai alapítványok, melyek a nevelési feladatokat és színtereket kiegészítve igen hasznos tevékenységeket végezhetnek a nevelés területén. További megvalósult példa, amikor hívő pedagógus a caritas irodában pályaválasztási tanácsadást is tart a hátrányos helyzetű fiatalok és szüleik részére. Sajátos segítség nyújtás, amikor az azonnali támogatást, - élelem, ruházat, anyagi segítség, stb. – kiegészítjük egy perspektivikus generációs tanácsadással, mely a mélyszegénységből, kilátástalanságból való kilábalás hosszú távú útjait is felmutatja és segítséget ad a társadalmi beilleszkedéshez a szülőknek is. A világi rendek és a kisközösségek alapja is és kiinduló pontja a plébániai közösség. A lelkipásztori vezetés, a teológiai alapok miatt is fontos és nélkülözhetetlen, de az egyes világi szakmai területeken azok a szakemberek, világiak tudnak többet tenni, akik a civil életükben is művelik szakmájukat. (Mérnökök, technikusok, tanárok, közgazdászok, stb.) Példaként említhetők a domonkos világi közösségek, melyeket országszerte egy – egy plébániához kötődően lelkészek vezetnek a domonkos lelkiség útján, de minden tag a saját szakmáján belül végez valamilyen segítő munkát. A már felsoroltakon kívül megjelenik a hitoktatás, az egyesületi munka, lelkigyakorlat szervezés és más a plébánosok által adott aktuális feladatok. Az egyes világi közösségek, köztük a világi rendek is azzal az életállapotnak megfelelő hivatással, melyet az egyházban betöltenek, alapját jelenthetik a családokban megvalósítható új keresztény szellemiségnek, melyből új hivatások ébredhetnek és az egész hitéleti megújulás is forrásozhat belőle. A világi domonkos rend, a példamutatást, a személyes életúttal való „prédikálást” képes bemutatni a szűkebb templomi közösségen kívülre is a nem hívők felé. Ezáltal vonzóvá teheti a keresztény értékeket, hitünket, s felmerülhet a klasszikus kérdés: ezek a keresztények? „Akkor nézzük meg őket közelebbről, mert érdemes, én is olyan akarok lenni, mint ők”. A világi rendek minden esetben az első rend alapszabályából kiindulva igyekeznek azokat a feladatokat megvalósítani, melyek a társadalom sodrásában élő világiaknak az életállapotukkal összeegyeztetve realizálható valamilyen formában. Követelmény, hogy az éppen meglévő korábbi választásukkal (pl. szentségi házasság) megvalósult életállapot ne sérüljön a rendi feladatvállalások következtében. Éppen ezért a világi rend tagjai nem fogadalmat tesznek, hanem ígéretet, mely ilyen formán megengedőbb az életben előforduló helyzetek tekintetében és lehetőséget teremt adott esetben a családi kötelezettségek előnybe részesítésére, mely mindenképpen fontos és kívánatos a rend számára is. Ugyanakkor a lelki, elsősorban imádságos 3
közösségi háttér az esetlegesen előforduló nehéz élethelyzetekben is támogató, segítő szolgálatot tehet, konkrét esetekben. Joggal merülhet fel a kérdés, akkor miért van szükség a világi rendekre az egyes szerzetesi formákban, hiszen világi hívők, - ha akarnak és elkötelezettek – úgy is segíthetnek az egyháznak feladatai, elhivatottsága megvalósításában? A lelki háttér, pedig a plébániákon is adott. A választ, a domonkos rend alapszabályából és képzési tervéből kölcsönzött néhány alapvetés adhatja meg számunkra. A legfontosabb, mely minden megkeresztelt ember hivatása is egyben: „Menjetek és tegyetek tanítványommá mind a népeket. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére és tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok minden nap a világ végéig”. (Mt.28,16-20) Ez a parancs kötelez bennünket, a megkeresztelt embereket, hogy minden lehetőséget és formát megragadva teljesítsük a küldetésünket. Ehhez pedig szükséges a rendek alapszabályzatába illeszkedve a világi közösségek létrehozása és megerősítése, működésük segítése, mint a minőségi evangelizáció garanciája. Természetesen lehetséges egyéni utakon is gyakorolni az alapvető küldetésünket, az egyház céljait szolgálni, de a közösségi formák, - így a világi rendi közösségek – szervezettebbé és hatékonyabbá tehetik az egyéni erőfeszítéseket. A világi domonkos család sajátos jellemzői között kiemelkednek a tanulás, az ima és az igehirdetés sajátos formái úgy, hogy a világi állapot megőrzése továbbra is cél marad az egyes tagoknál. Ezáltal olyan sajátos apostoli küldetés valósul meg, Szent Domonkoshoz, Sziennai Szent Katalinhoz és sok más testvérhez hasonlóan, akiknek a Rendre és az Egyházra vonatkozó hatása példamutató volt a történelem folyamán. Mindezen Szent hagyományok nyomdokain realizálódó huszonegyedik századi domonkos mozgalom, kiegészülve más lelkiségi csoportokkal, képes lehet az Egyház életének megújítására, az evangelizáció sikeres folytatására. Az Egyház és a hívek mindig közösségben kell, hogy végezzék az apostoli munkát. Egy ilyen rendszeresen összetartó és közösségi hitéletet élő „csapat” a világi rend és közösségei, akik területi alapon végzik a szerzetes testvérekkel és nővérekkel együtt, - de eltérő helyszíneken és feltételek mellett - a vállalt feladataikat. A világi közösségek a domonkosoknál elsősorban az alábbi forrásokból merítenek erőt hivatásuk gyakorlásához a szemlélődés az apostolság fényében: 1. A szentírás rendszeres olvasása, különösen az Újszövetség tanulmányozása. 2. Gyakori Szentáldozás, legalább heti egy köznapi szentmisén való részvétel a vasárnapi szentmisén kívül. 3. Napi egy zsolozsma elmondása, amikor együtt van a közösség, akkor velük, egyébként egyénileg, vagy a családi közösségben. Lehetőleg az esti zsolozsma vagy a komplettórium elmondása. 4. Egyéni magánimádság, elmélkedés, rózsafüzér rendszeres elmondása. 5. A szív állandó megtérése, bűnbánat, gyakori szentgyónás.
4
6. A kinyilatkoztatott igazság állandó tanulmányozása, korunk problémáinak folyamatos átgondolása a hit fényében. 7. Buzgó áhitat és ima, Szűz Mária, Szent Domonkos és Sziennai Szent Katalin tisztelete. 8. Részvétel lelkigyakorlatokon, elmélyítése.
konferenciákon
a
hitéletünk
fejlesztése,
9. Követelmény még mindezeken kívül a rendszeres önképzés, továbbképzés, nem csak hitéleti területeken, de szakmai vonalon is. Szent Domonkos szelleme azonban minden esetben meghatározó kell legyen számunkra. A világi közösségek a domonkos testvéreknél szinte a rend kezdetétől szervesen beépültek a domonkos családba. Nyilvánvaló, hogy ez a szervezeti forma nem véletlenül alakult ilyen módon a közösségben. Az evangelizációs küldetés egységet teremt és a feladatok rendszerében minden családtagnak megvan a saját hivatása. A világi domonkosok jelenleg hazánk tizennégy településén rendelkeznek önálló közösséggel. Ezekben közösségvezetővel a plébániákhoz szorosan kapcsolódva látják el segítő feladataikat a legkülönfélébb területeken. A közösségekben örök ígéretet tett testvérek, beöltözöttek és első ígéretet tett tagok mellett, egyre növekvő számban vannak érdeklődő és jelölt hívek is. Többségben vannak a nők, mintegy 77%-ban a férfiak pedig 23%-ban tagok a világi rendben. Viszonylag magas, 42%-os a házaspárok aránya, mely igen nagy értéket jelent napjainkban. Az elöregedés sajnos közösségeinkben is tapasztalható, de bizakodásra adhat okot a 40 év alattiak több, mint 11 %-os aránya. A tagság összlétszáma így meghaladja a százötven főt, mely folyamatosan növekedik. Már a rendszerváltás előtt 1980-ban alakult az első budapesti közösség. 1989-90-től pedig fokozatos fejlődés jellemzi a domonkos szellemiségű világiakat. A domonkos rendet prédikáló rendnek is szokás nevezni, az alapításkori fő feladatából következően. A mai világunkban ezt úgy fordíthatjuk le, hogy beszélgetés a közösségben, a közösség által. Korunk embere nem sokat beszél. Szülők gyermekeikkel, házaspárok egymással különböző kutatási adatok alapján, csak alig néhány percet beszélgetnek egymással. Ez az életstílus nyilvánvalóan kihatással van a mai ember egész személyére, és káros következményei vannak a kapcsolataira is. Az általunk végzett evangelizáció módszereinek is igazodnia kell korunk kihívásaihoz, így az egyes metodikai megoldásokat ennek megfelelően lehet alkalmazni. Adott esetben a beszélgetés kezdeményezése nem csak az evangelizáció eredményessége miatt fontos, de az általános mentálhigiénes állapot, életminőség fejlesztése érdekében is nélkülözhetetlen. A világiaknál a családi és foglalkozásbeli tapasztalatok, a szülői mivoltunkból eredő és az egyházban, társadalomban szerzett tapasztalatok, mind segíthetik a beszélgetések sikerét evangelizációs szempontból is. Sajátos mai jelenség, hogy amikor minden eddiginél nagyobb kommunikációs robbanásnak vagyunk tanúi, éppen a perszonális és verbális kommunikáció szorul háttérbe korunk emberének életében. Sajátos paradoxon ez, mely megkeserítheti a huszonegyedik századi embernek a mindennapjait. Új utakat kell tehát keresnünk, a párbeszéd elindításához, a beszélgetés, gondolkodás elmélyítéséhez korunk embere számára. A beszélgetéseknek azonban a mai embernél példákból, élethelyzetekből, célratörő módon kell realizálódniuk, különben éppen a lényeg marad ki, vagy félreértik a beszélgető partnereink. A mai embernek, nehézségeihez, problémáihoz, a lélekhez 5
szóló üzenetekre, személyes példamutatásra, az evangéliumi örömhír hiteles átadására van szüksége. Az internet világában kiváló kezdeményezés a napi evangélium e-mailben való megrendelésének és továbbadásának lehetősége, mellyel ma már tízezrekhez jut el az örömhír, rövid magyarázatokkal és imával együtt. Hasonló kedvező, főleg hosszabb távon érezhető hatása lehet a katolikus rádióknak és televíziós műsoroknak, még akkor is, ha egyenlőre hazánk egy részén csak korlátozottan foghatók az adások. (Katolikus Rádió, Mária Rádió, Szent István Televízió és Rádió, Vatikáni Rádió, stb.) Jelentős feladatok várnak az evangelizáció személyre szabott közvetítésében, különösen az első szakasz az előevangelizáció fázisában. Ebben a szakaszban az emberek még nem készek a befogadásra, csupán jóindulatú érdeklődők, akik kíváncsiságból hajlandók beszélgetni az evangéliumi örömhírről. Keresők, akikből lehet hívő keresztény ember. Az előevangelizáció alanya még nem hívő ember, hanem „kívülről kereső” akinek segítségre van szüksége. Ezt a támaszt legjobban a világiaktól kaphatja meg, akikkel együtt éli az életét, kollégái, munkatársai, esetleg sok mindenben azonos módon gondolkodó társai, csak éppen eddig nem találkoztak Krisztussal. Úton lévő emberek vagyunk mindnyájan, de ennek az útnak különböző szakaszain járunk. Vannak, akik éppen az első lépéseknél tétováznak, mások félúton botorkálnak, az útnak vége csak a halálunkkal lesz. A világi hívők, különösen a rendi elkötelezettek igen sokat tehetnek saját példájukkal, életútjukkal ezeknek a krisztusi útra éppen rátérő embereknek az evangelizációja segítésében. A papság ilyen emberekkel csak esetleg kereszteléskor, temetéskor, jó esetben házasságkötéskor találkozik, így igen kevés evangelizációs alkalma nyílik velük kapcsolatban. A világi rendek ilyen módon a jövő egyházában jelentős evangelizációs szerepet tölthetnek be. A hitelesen bemutatott keresztényi elköteleződés és példa, sokat segíthet a nem hívő embereknek, különösen az útkeresés állapotában lévőknek. A jövő társadalmában pedig a rendi elköteleződés világi formái tágabb teret engednek a közéleti aktivitásnak, mint a szerzetesek, papok számára ez lehetséges. Így az egyes társadalmi szervezetekben, a politikai szervezetekben, vállalkozásokban, összefoglalva, for-profit és non-profit szervezetekben, az egyház társadalmi tanításával összhangban vállalhatnak feladatokat, vezetői szerepeket, erősítve ezzel a hitünk társadalmi tanításának gyakorlati alkalmazását. A világiak bizonyíthatják be a legjobban az egész társadalom előtt, hogy a keresztény katolikus tanítás, az evangélium hirdetése nem szorulhat a templomok, plébániák falai közé, hanem helye van az életben álló emberekben, a lelkekben és a társadalom legkülönbözőbb szinterein is. Természetesen nem csupán az egyes világi rendeknek lehet abban szerepük, hogy az egyház újból magára találjon, de mindenképpen olyan pillérei lehetnének a lelki megújulásnak, melyre mindenképpen jobban lehetne támaszkodni. Az egyes egyházközségi képviselőtestületek, azok kisebb szakcsoportjai, munkabizottságai is segíthetnek a lelki megújulásban. A világi rendi mozgalmak azonban olyan területeken léphetnek „akcióba” a civil társadalmat támogatva, melyek a papság által csak korlátozottan művelhetők. Ilyenek a már említett területek, valamint a családgondozás, család és gyermekvédelem, szervezetfejlesztés, és a hitélet egyéb
6
formái. Továbbá segíthetik elsősorban a katekézishez kapcsolódó pedagógiai és andragógiai munkát. A világi rendek szerepének vizsgálatakor nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy első meghívott Jézus követők is civil foglalkozásokat műveltek, mely megélhetésüket biztosította. Nem elkülönülve a társadalomtól adták tovább Jézus Krisztus tanítását. Milyen szép lenne, ha kétezer évvel később ismét civil foglalkozásokat, szakmákat művelő emberek hasonlóan az apostolok történelmi időkben tett cselekedeteihez, az eddigieknél aktívabban - tevékeny részesei lennének korunk evangelizációjának, esetenként újraevangelizációjának. A papság számára igazi segítséget jelenthetnek már a csupán néhány fős világi csoportok is. Építeni kell rájuk, mert vannak olyan társadalmi csoportok, - sajnos egyre többen – akikhez sem a papság, sem az egyház társadalmi tanítása nem jut el. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy az egyház tanításának elferdített torz interpretációja, gyakran szándékosan zavarossá „munkált” formái széles tömegekhez jutnak el. Ennek következtében nem csak „egyszerű evangelizációra” van szükség, de gyakran eszmei és gyakorlati helyreállító beszélgetéseket kell kezdeményeznünk. A felvilágosító, egyszerű tájékoztató beszélgetések sokat segíthetnek a hitéleti megújulásban, evangelizációban. Tekintettel arra, hogy a világi rendekben élő testvérek nem elszigetelten, zárt közösségben élnek, hanem a társadalom legkülönfélébb területein együtt vannak, - vagyunk – más emberekkel, csoportokkal, mint azt már az előbbiekben is említettem, - feladatunk és felelősségünk is ezen a területen a legnagyobb. A civil társadalom közösségépítése csak lassú folyamat lehet, meg kell előzze a felismerés, és az alkalmas vezetők kiválasztása, a tartalmi munka vonzó meghatározása és a cselekvési programok sikerrel kecsegtető bemutatása. Ilyen lehet a plébániai közösségek koncentrált bemutatkozása egy-egy településen, a különféle zarándokutak és a mindenkor szükséges püspöki, plébánosi támogatás, mely a Szentlélek lelki megerősítésével a biztos sikert ígéri számunkra. Amennyiben a munkát el sem kezdjük, biztosan elmarad az eredmény is. Használjuk ki a már meglévő, de eddig még ki nem használt lehetőségeinket, hogy a közösség építésben ne maradjon le egyházunk sem, s igazodva korunk követelményeihez hitünk válaszait is képesek legyünk közvetíteni az emberek felé, a magunk élő példájával, a világi rendek kissé rugalmasabb, de értékeket teremtő és közvetítő szabad megnyilvánulásaival.
7
Összegzés: A domonkos világi rend az evangelizációs munkában sokat vállalhat magára. Legfőképpen azt, amit az evangéliumot nem ismerő, a „történelmi materializmus”, majd azt követően a szélsőséges liberalizmus eszméin nevelkedett generációknak és azok utódainak hitelesen át tud adni. A Krisztus követés példáját, saját életében bemutatva az értékközpontokat, melyeket vallunk és a botladozó, de végső soron mégiscsak örömteli tartalmas világát hitünknek. Általában minden rendi elkötelezett világi jelentős szerepet tölthet be az egyházon kívül is az egész társadalom erkölcsi megújításában, ha kellő számban és hivatástudattal állnak feladatuk magaslatán. Az új hivatások száma csak lassan és akadozva áll helyre a múlt század pusztításait követően. A rendek és a papság azonban kiegészülve a világi segítőkkel az evangelizációban sokat tehet jövőnkért, hitünk és az egész társadalom megújításáért. Felhasznált irodalom: -
Murányi Nikolett: (szerkesztő) A Domonkos Család Világi Közösségeinek Szabályzata Budapest, A Magyar Világi Domonkos Közösségek Tartományi Tanácsa, 2011.
-
dr. Iliás Lajosné: (főszerkesztő) Küldetés 1216-2016 Világi domonkosok Magyarországon Szentendre, Szent Domonkos Rend Magyar Tartományfőnöksége 2015.
-
Képzési Terv a Magyar Világi Domonkos Közösségek részére Budapest, Domonkos Világi Közösségek Magyar Rendtartomány 2009.
-
Dobos László: Hittan felnőtteknek Abaliget, Lámpás kiadó 1999.
-
Hetényi Varga K.:Beszélgetés a Mesterrel Budapest, Szent István Társulat 2007.
-
Rédly Elemér: Dr.: Katekétika (szerkesztő) Eger, Érseki Hittudományi Főiskola 1995.
-
Hidvégi Péter: Életpálya Építés a felnőttképzésben Felnőttképzés, 2007/3. sz. (szeptember)
8
