Orfű Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 6/2004.(V.24.) számú Rendelete a Pécsi tó védetté nyilvánításáról. Orfű Község Önkormányzati Testülete a természet védelméről szóló 1996. évi LIII-as törvény, 22 §. f. pontja alapján az érintett szakhatóság véleményének kikérését követően az alábbi rendeletet alkotta. A védetté nyilvánított természeti terület 1.§. (1) Orfű Község Önkormányzati Testülete Pécsi-tó Természetvédelmi Terület (továbbiakban védett természeti terület) elnevezéssel, helyi jelentőségű védett természeti területként védetté nyilvánítja Orfű Község közigazgatási területén lévő, a rendelet 1.sz. mellékletében felsorolt ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számú, összesen 88.8455 ha kiterjedésű földrészleteket. (2) A védett természeti terület helyének térképi ábrázolását a rendelet 2.számú melléklete tartalmazza.
A védetté nyilvánítás célja 2.§.
A védetté nyilvánítás célja az igen jelentős táj- és élőhelydiverzitási tényezőt jelentő, kiemelkedő számú kétéltűnek, hüllőnek, ritka és veszélyeztetett rovar-, hal, és emlősfajnak szaporodó- és élőhelyet biztosító, nagy területű vizes biotóp-komplex védelmének, jelenlegi formájában történő megőrzésének biztosítása. A védetté nyilvánított terület természeti értékei 3.§. A védett természeti terület természeti értékeit a rendelet 3.számú melléklete tartalmazza. Alapvető védelmi, kezelési előírások 4.§. A védett természeti terület kezelési tervét a rendelet 4.számú melléklete tartalmazza.
147
Egyéb rendelkezések 5.§. A védett természeti terület kezelését az Orfű-Pécsi-tó Kht. látja el. Zárórendelkezés 6.§. Az önkormányzati rendelet a kihirdetés napján lép hatályba.
Füziné Kajdy Zita sk. polgármester
Dr.Harmat Béla sk. jegyző
148
1.sz. melléklet A Pécsi-tó Természetvédelmi Terület földnyilvántartási adatai •
Orfű
(hrsz)
(műv.ág)
(tulajd.)
775/2 775/4 776 777/1 777/4 786 787/1 799 963 970/1 970/4 1309/1
közterület közterület árok sporttábor közút közút közterület tó, épület Pécsi tó park közterület Pécsi-tó halastó(gát) Pécsi tó halastó töltés Pécsi tó halastó(gát) Repülőtér (beépítetlen t) beépítetl.ter.
Orfű K. Önk. Orfű K. Önk. Orfű K. Önk. Bm-i Közgy. Orfű K. Önk. Orfű K. Önk. Orfű K. Önk. Bm-i Közgy. Bm-i Közgy. Pécs V. Önk. Orfű K. Önk.
0.1748 0.1210 0.1156 2.2299 0.1092 0.0725 0.0674 22.3410 52.7476 1.1744 1.5462
Bm-i Közgy.
0.1823
Bm-i Közgy. Bm-i Közgy.
2.7076 0.0853
Bm-i Közgy.
0.4970
Bm-i Közgy. Bm-i Közgy.
4.0982 0.5755
1309/2 1310 1364/1 1364/2 1365 •
Összesen:
ha
88.8455 ha
149
2. sz. melléklet (TÉRKÉP!)
3.sz. melléklet
150
A Pécsi-tó Természetvédelmi Terület természeti- és táji értékei A múlt század 60-as éveiben értékes gyepterületek helyén kialakított orfűi tórendszer a mai időkre harmonikusan belesimult a környező tájba, egy új típusú biotópot képezve a zárt erdők, nedves és száraz gyepek és az emberi kultúrtáj jellemezte élőhelyegyüttesben. E tórendszer legnagyobb felületű eleme a Pécsi-tó. A környékbeliek, de messziről érkezők számára is igen kedvelt üdülőhely jelentős terhelése (horgászat, vizisportok, fürdőzés) ellenére is jelentős természeti érték. A beépítet, antropogén hatásokkal érintett területrészeket viszonylag háborítatlan, természetszerű területek szakítják meg, ahol értékes növény- és állatvilág is megfigyelhető. A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (NBmR) Általános Élőhelyosztályozási Rendszerének (Á-NÉR) élőhely-típusai közül a következő természetszerű élőhelyek fordulnak elő a Pécsi-tavon és közvetlen környezetében: • A1
Békalencsés, rucaörömös, tócsagazos úszóhínár
• B1
Vizes élőhelyek zárt nádasai és gyékényesei
• D5
Patakparti és lápi magaskórósok
• J4
Fűz- és nyárligetek
• J5
Égerligetek
• K2
Hegyvidéki gyertyános-tölgyesek
• O8
Domb- és hegyvidéki gyomos üde gyepek
• P2
Spontán cserjésedő-erdősödő területek
• U9
Állóvizek
A felsorolt élőhelyeken több ritka, védett növényfajjal is találkozhatunk. A tó sekélyebb, déli végében a hínáros társulásban fordul elő, a Mecsekben csak itt megfigyelhető sulyom (Trapa natans). A partot néhol kísérő magaskórós társulásban a nagy termetű örménygyökért (Inula helenium) figyelhetjük meg. A tó észak-nyugati partjánál elterülő (a mellékelt térkép-vázlaton 3-as számmal jelölt) bokros-cserjés zónával szegett gyertyános-tölgyes alatt kora tavasszal a védett szártalan kankalinnal (Primula vulgaris) és májvirággal (Hepatica nobilis) is találkozhatunk. A tó legnagyobb botanikai értékét azonban egy jellegtelen, degradált terület rejti. A kis szigetre vezető út mellett és magán a szigeten is (a térképen 2-es terület) ritka orchidea-fajok kerültek elő. A figyelmes szemlélő megcsodálhatja az országosan is csak igen ritkán előforduló, apró termetű Norden nőszőfű (Epipactis nordeniorum) és a kicsit termetesebb Tallós nőszőfű (Epipactis tallosii) egyedeit. A növényvilághoz hasonlóan az állatvilág is gazdag ritka, védett, sőt fokozottan védett fajokban. Kiemelkedik közülük a fokozottan védett, pannon endemizmus (benszülött) magyar tarsza (Isophya costata). E rendkívül korán fejlődő (március eleje) szöcskefajnak a legerősebb magyarországi populációja a Nyugat-Mecsekben él. A múlt század 90-es éveiben az első, bizonyító példányok éppen a Pécsi-tó mellett, a régi reptér gyepéből kerültek elő (a 151
térképen 1-es terület). Szintén fokozottan védett faj, az Európai Vörös Könyves vidra (Lutra lutra). A folyamatos zavarás (horgászat) ellenére, gyakran lehet –főként télen, és hátrahagyott nyomai alapján- tapasztalni jelenlétét. A karsztterület közelsége miatt a védett és fokozottan védett denevérfajok is rendszeresen látogatják a tavat, rovarzsákmányra vadászva. A sekélyebb, déli részen néha megfigyelhető volt a fokozottan védett kis kócsagok (Egretta garzetta) halászata is. Természetesen a vízfelület jelentős számú egyéb madarat is a Pécsi-tóhoz vonz. Közülük mindenképp kiemelendő a színpompás jégmadár (Alcedo atthis), és a télen az erdőkből lehúzódó hegyi billegető (Motacilla cinerea). Ugyanezen okból a tó kétéltű és hüllő faunája is kiemelkedő. A gyékényesekben, de különösen a sziget közelében mindig megfigyelhetők a napon sütkérező mocsári teknősök (Emys orbicularis). A partvédő kövek között jelentős számú kockás sikló (Natrix tessellata) les kishal zsákmányra, de természetesen egy-egy vízisikló (Natrix natrix) is bekapcsolódik a vadásztba. A farkos kétéltűek közül a pettyes gőtével (Triturus vulgaris), míg a békák közül a kecskebékával (Rana esculenta), a kacagó békával (Ranaridibunda) és a kis tavibékával (Rana lessonae) találkozhatunk. Nem a tóban élnek a barna varangyok (Bufo bufo) és az erdei békák (Rana dalmatina), de nélkülözhetetlen számukra a szaporodásuk miatt. Kora tavasszal több ezer példányuk vonul le a tóra párosodni, majd a petékből kikelő több millió ebihal kifejlődése után visszavonul az erdei élőhelyre. A jelentős számú betelepített halfaj mellett akad egy védett faj is a Pécsi-tóban, mégpedig a szivárványos ökle (Rhodeus sericeus). A tó rovarfaunája még igen kevéssé kutatott, azonban a részletes vizsgálatok során –főként a szitakötők rendjéből- nagyszámú védett faj kerülhet elő. A nem védett fajok közül gyakran találkozunk különféle réce-fajokkal, szárcsával (Fulica atra), folyami rákkal (Astacus astacus) és dolmányos varjúval (Corvus cornix). A területen előforduló, megfigyelt és potenciális védett és fokozottan védett növény- és állatfajok: Védett növényfajok: •
Májvirág (Hepatica nobili)
eszmei érték: 2.000 Ft
•
Norden nőszőfű (Epipactis nordeniorum)
eszmei érték: 10.000 Ft
•
Örménygyökér (Inula helenium)
eszmei érték: 5.000 Ft
•
Sulyom (Trapa natans)
eszmei érték: 2.000 Ft
•
Szártalan kankalin (Primula vulgaris)
eszmei érték: 2.000 Ft
•
Tallós nőszőfű (Epipactis tallosii)
eszmei érték: 10.000 Ft
Fokozottan védett állatfajok: •
Magyar tarsza (Iisophya costata)
eszmei érték: 100.000 Ft
•
Kis kócsag (Egretta garzetta)
eszmei érték: 250.000 Ft
•
Vidra (Lutra lutra)
eszmei érték: 250.000 Ft
Védett állatfajok: 152
•
Éti csiga (Helix pomatia)
eszmei érték: 2.000 Ft
•
Óriás keresztespók (Araneus grossus)
eszmei érték: 2.000 Ft
•
Kisasszony szitakötő (Calopteryx virgo)
eszmei érték: 2.000 Ft
•
Imádkozó sáska (Mantis religiosa)
eszmei érték: 2.000 Ft
•
Fecskefarkú lepke (Papilio machaon)
eszmei érték: 2.000 Ft
•
Atalantalepke (Vanessa atalanta)
eszmei érték: 2.000 Ft
•
Nappali pávaszem (inachis io)
eszmei érték: 2.000 Ft
•
Szivárványos ökle (Rhodeus sericeus)
eszmei érték: 2.000 Ft
•
Barna varangy (Bufo bufo)
eszmei érték: 2.000 Ft
•
Erdei béka (Rana dalmatina)
eszmei érték: 2.000 Ft
•
Kacagó béka (Ranaridibunda)
eszmei érték: 2.000 Ft
•
Kecskebéka (Rana esculenta)
eszmei érték: 2.000 Ft
•
Kis tavibéka (Rana lessonae)
eszmei érték: 2.000 Ft
•
Levelibéka (Hyla arborea)
eszmei érték: 2.000 Ft
•
Vöröshasú unka (Bombina bombina)
eszmei érték: 2.000 Ft
•
Pettyes gőte (Triturus vulgaris)
eszmei érték: 2.000 Ft
•
Kockás sikló (Natrix tessellata)
eszmei érték: 10.000 Ft
•
Vizisikló (Natrix natrix)
eszmei érték: 10.000 Ft
•
Mocsári teknős (Emys orbicularis)
eszmei érték: 50.000 Ft
•
Barátposzáta (Sylvia atricapilla)
eszmei érték: 10.000 Ft
•
Barázdabillegető (Motacilla alba)
eszmei érték: 10.000 Ft
•
Cigánycsuk (Saxicola torquata)
eszmei érték: 10.000 Ft
•
Citromsármány (Emberiza citrinella)
eszmei érték: 10.000 Ft
•
Cserregő nádiposzáta (Acrocephalus scirpaceus)
eszmei érték: 10.000 Ft
153
•
Énekes nádiposzáta (Acrocephalus palustris)
eszmei érték: 10.000 Ft
•
Énekes rigó (Turdus pholomelos)
eszmei érték: 10.000 Ft
•
Erdei pinty (Fringilla coelebs)
eszmei érték: 10.000 Ft
•
Fekete rigó (Turdus merula)
eszmei érték: 10.000 Ft
•
Függőcinege (Remiz pendulinus)
eszmei érték: 10.000 Ft
•
Fülemüle (Luscinia megarhynchos)
eszmei érték: 10.000 Ft
•
Hegyi billegető (Motacilla cinerea)
eszmei érték: 50.000 Ft
•
Jégmadár (Alcedo atthis)
eszmei érték: 50.000 Ft
•
Kakukk (Cuculus canorus)
eszmei érték: 10.000 Ft
•
Kis vöcsök (Tachybaptus ruficollis)
eszmei érték: 50.000 Ft
•
Nádi tücsökmadár (Locustella luscinioides)
eszmei érték: 50.000 Ft
•
Nádirigó (Acrocephalus arundinaceus)
eszmei érték: 10.000 Ft
•
Nagy fakopáncs (Dendrocopos major)
eszmei érték: 10.000 Ft
•
Sárga billegető (Motacilla flava)
eszmei érték: 10.000 Ft
•
Sárgarigó (Oriolus oriolus)
eszmei érték: 10.000 Ft
•
Széncinege (Parus major)
eszmei érték: 10.000 Ft
•
Szürke gém (Ardea cinerea)
eszmei érték: 10.000 Ft
•
Vizityúk (Gallinula chloropus)
eszmei érték: 10.000 Ft
•
Vörösbegy (Erithacus rubecula)
eszmei érték: 10.000 Ft
•
Miller-vizicickány (Neomys anomalus)
eszmei érték: 10.000 Ft
•
Vakondok (Talpa europaea)
eszmei érték: 2.000 Ft
4.sz. melléklet
154
A Pécsi-tó Természetvédelmi Terület kezelési terve A tó és közvetlen környezetének kezelésével kapcsolatban a következő szempontokra kell különös figyelmet fordítani: •
A tó leeresztését csak a kétéltűek szaporodási időszakán kívül (általában jún.1. és márc. 1. között) lehet megoldani.
•
A gépjárművek okozta nagyszámú békapusztulást megelőző tavaszi békamentést folytatni kell. Amennyiben útfelújítás aktuálissá válik, meg kell vizsgálni állandó kétéltű-mentő alagutak létesítésének lehetőségét.
•
Meg kell oldani a sziget melletti és a szigeten található nőszőfű állomány védelmét. Mindenképp meg kell akadályozni a szigetre vezető gyalogút menti füves területen a gépjárművek parkolását. A terület kaszálását jún. 1. előtt, vagy szeptember 15. után kell elvégezni.
•
A sziget mellett betorkoló vízfolyás mentén található vízaknák gyakorta nagyszámú kockás sikló (Natrix tessellata) telelőhelyei. Sajnos többször előfordult, hogy ismeretlenek az aknát felnyitották és jelentős számú kígyót agyonvertek. A hasonló esetek elkerülése érdekében célszerű lenne az aknákat biztonságosan lezárni.
•
A régi reptér jelenleg lovas-pályaként üzemel. Ez a gyepterület a fokozottan védett magyar tarsza (Isophya costata) legfontosabb élőhelye a tó körül. Fontos szempont a gyep művelési ág fenntartása, a terület minimális, csak a lovas-sporthoz kapcsolódó beépítése (karám, ideiglenes beálló, könnyűszerkezetes nézőtér). A gyep kaszálását a kora tavaszi időszakban mindenképp kerülni kell, a tűz keletkezésének lehetőségét a minimálisra kell csökkenteni, és a közút rézsüjén, valamint a rézsü melletti kb. két méteres sávban a taposást lehetőleg minél jobban kerülni kell.
•
Gyakran hangoztatott probléma a horgászok részéről, hogy a sulyom (Trapa natans) sűrű szövedéke gondot okoz a halak partra húzásánál. Mivel védett fajról van szó semmiképp nem megengedhető az irtása, hanem más, mechanikus módszereket kell alkalmazni (pl. félrehúzás).
•
Szintén a horgászoknak jelent esetenként problémát a fokozottan védett vidra (Lutra lutra) kártétele. Bárminemű beavatkozás (megelőző, zavaró) azonban csak kizárólag a természetvédelmi hatóság (Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság) engedélyével és egyetértésével végezhető.
•
Mivel a tóban jelentős a védett szivárványos ökle (Rhodeus sericeus) állománya, mindenképp fel kell hívni a horgászok figyelmét a faj védelmére.
155