A VÁROSI TERÜLETHASZNÁLAT MONOCENTRIKUS MODELLJÉRŐL

XVI. évf. 2002 3: 1–26

Tér és Társadalom

A VÁROSI TERÜLETHASZNÁLAT MONOCENTRIKUS MODELLJÉRŐL (On monocentric model of urban land use) LENGYEL IMRE – MOZSÁR FERENC Kulcsszavak: monocentrikus városmodell, területhasználat intenzitása, ajánlati bérleti díj függvény, policentrikus városmodell A városokban a területhasználatot, ehhez kapcsolódva a településszerkezetet, valamint az ingatlanok kínálatának és keresletének jellemzőit többféle módon és különböző modellekkel lehet vizsgálni. A városgazdaságtanban közismert a monocentrikus városmodell, amelyet Alonso dolgozott ki 1964-ben, továbbfejlesztve Thünen mezőgazdasági földhasználatra vonatkozó elméletét. Alonso a bérleti díj függvény bevezetésével a neoklasszikus közgazdaságtan alapgondolatait, fogalmait és módszereit alkalmazta a városszerkezet vizsgálatára, arra törekedett, hogy a városi földterület kínálata és kereslete közötti térbeli egyensúly jellemzőit kimutassa. Tanulmányunkban a legfontosabb fogalmak bevezetése után ismertetjük a monocentrikus városmodell alapgondolatait. Részletesen levezetjük a területhasználat intenzitását megadó kifejezéseket, amelyekkel a vállalatok bérleti díjait leíró függvények jellemezhetők, valamint elemezzük a háztartásoknak a lakásválasztáshoz kapcsolódó döntéseit. A kétféle mikroszervezet, a vállalatok és háztartások ajánlati bérleti díj függvényei alapján bemutatjuk a monocentrikus modellt és napjainkban érvényesnek tekinthető policentrikus kiterjesztését. A dolgozatban a nemzetközi szakirodalom azon legújabb alapvető elméleti eredményeit tekintjük át és értelmezzük, amelyek széles körben elfogadottak.

Bevezetés A városokban a területhasználatot, ehhez kapcsolódva a településszerkezetet, valamint az ingatlanok kínálatának és keresletének jellemzőit többféle módon és különböző modellekkel lehet vizsgálni. A városgazdaságtanban közismert a monocentrikus városmodell, amelyet Alonso dolgozott ki 1964-ben, továbbfejlesztve Thünen mezőgazdasági földhasználatra vonatkozó elméletét. Alonso a neoklaszszikus közgazdaságtan alapgondolatait, fogalmait és módszereit (költségvetési egyenlet, hasznosságfüggvény, közömbösségi görbék stb.) alkalmazta a városszerkezet vizsgálatára, arra törekedett, hogy a városi földterület kínálata és kereslete közötti térbeli egyensúly jellemzőit kimutassa (Alonso 1964; Fujita–Thisse 2002; Harvey 1996; McCann 2001). Az elmúlt évtizedekben a monocentrikus modellt többen kiterjesztették, főleg Fujita, Henderson, Mills és Muth munkássága emelhető ki (Anas–Arnott–Small 1998; Fujita 1989; Henderson 1996a; Mills–Hamilton 1994; Muth 1996). A városok szerkezetének jellemzőivel sokan foglalkoztak a településtudomány, településföldrajz és városszociológia művelői közül, ezeken a tudományterületeken széles körben elismert alapvető eredmények születtek, de a közgazdászok korábban nem találták meg azokat a fogalmakat és eszközöket, amelyek segítségével a városi

2

Lengyel Imre – Mozsár Ferenc

TÉT XVI. évf. 2002 3

területhasználat elméleti kérdései a közgazdaságtan szokásos eszközeivel elemezhetők lettek volna. Alonso egy pontszerű piacból kiindulva az ajánlati bérleti díj függvény bevezetésével a háztartások költségvetési egyenlete alapján megadta, hogyan formalizálhatók a háztartások döntései. A monocentrikus modellt a városvizsgálatok „alapmodelljének” is nevezik, mivel egyszerűsége ellenére a városgazdaságtan minden fontos kérdése tárgyalható a segítségével, illetve a bonyolultabb modellek többsége is visszavezethető rá (Anas–Arnott–Small 1998). Az elmúlt években Thünen „újrafelfedezésével” párhuzamosan a monocentrikus modell is reneszánszát éli, úgy tűnik, hogy a térgazdaságtan, az „új gazdasági földrajz”, a megújuló regionális és városgazdaságtan egyik kiindulópontjává vált (Arnott 1996; Fujita–Krugman–Venables 1999; Fujita–Thisse 2002; McCann 2001; Varga 2002). Tanulmányunkban a legfontosabb fogalmak bevezetése után ismertetjük a monocentrikus városmodell alapgondolatait. Részletesen levezetjük a területhasználat intenzitását megadó kifejezéseket, amelyekkel a vállalatok bérleti díjait leíró függvények jellemezhetők. Szintén elemezzük a háztartásoknak a lakásválasztáshoz kapcsolódó döntéseit. A kétféle mikroszervezet, a vállalatok és háztartások ajánlati bérleti díj függvényei alapján bemutatjuk a monocentrikus modellt és napjainkban érvényesnek tekinthető policentrikus kiterjesztését. A dolgozatban a nemzetközi szakirodalom azon alapvető elméleti eredményeit tekintjük át és értelmezzük, amelyek külföldön a szakirányú egyetemi, illetve doktori kurzusok anyagának sztenderd részét alkotják. Remélhetőleg ezek az új eredmények nemsokára megjelennek a hazai felsőfokú képzések tananyagában is, főleg azért, mivel a közgazdasági felsőoktatás bevezető tárgyainak (mikro- és makroökonómia, analízis) ismeretanyagára épülnek.

A monocentrikus városmodell A települések területhasználatára, a városok szerkezetének elemzésére többféle megközelítés létezik, a témakörrel foglalkozók a modellek sokaságát dolgozták ki (Anas 1996; Anas–Arnott–Small 1998; Fujita 1989; Harvey 1996; Henderson 1996a). Az eltérő alapokon álló irányzatokat két típusba sorolhatjuk: a településtudomány (városökológia) és a városgazdaságtan szemléletére támaszkodó megközelítések. A településtudomány és társtudományai művelői a gyakorlatban megfigyelhető városszerkezetekből kiindulva próbálják leírni és tipizálni a városi területhasználat jellegzetességeit. Három klasszikus városszerkezeti alapmodell jött létre, amelyek mindegyike egy központi városmagból indul ki, de a városmag körüli szerkezetet eltérő módon adja meg (Cséfalvay 1994; Mészáros 2000; Nemes Nagy 1998): a koncentrikus zónákból álló (Burgess nevéhez kötődő) modell, a szektormodell (Hoyt társadalmi rétegekre vonatkozó empirikus felmérésén alapul) és a policentrikus városmodell (Harris és Ulmann várostörténeti szemléletű vizsgálata alapján). A fenti modellek „kombinációjára” is történtek kísérletek, pl. szektorzonális városszerkezet felvetésére (Harvey 1996, 228). Megemlíthető még a latin-


A városi területhasználat ...

3

amerikai városmodell (Griffin–Ford vizsgálata alapján), amely a fejlődő országok nagyvárosaira jellemző, valamint a délkelet-ázsiai városszerkezet (McGee modellje), amely a gyarmati kikötővárosokból kifejlődött városoknál figyelhető meg (Stutz–de Souza 1998, 288–291). A valóságban az elméleti modellek „tisztán” ritkán alakulnak ki, mivel a városok szerkezetét a domborzat, a városépítészet gyakorlata, a település nagysága és múltja, etnikai összetétele stb. is befolyásolja. Az is lényeges, hogy a városok szerkezete mindig változik, főleg az urbanizációs ciklusokkal (és hátterükben a gazdasági növekedéssel, a közlekedés változásával stb.) hozhatók összefüggésbe, azonban nem hagyható figyelmen kívül a vizsgálatok fogalomrendszere sem (Berényi 1997; Enyedi 1988; 1996; Lados 1994). A magyar városok szerkezete is többféle (érdekes példaként adódik Budapest városszerkezete), amelyet befolyásolt a települések múltja, a globalizációhoz és rendszerváltáshoz kapcsolódó gazdasági szerkezetváltás (privatizáció), a közlekedési rendszer átalakulása, az innovációk terjedése stb. (Beluszky 2000, 62; Barta 1998; Enyedi 2000; Rechnitzer 1993; 1998a; Timár– Váradi 2000). A fentiekkel ellentétben a városgazdaságtan, mint a közgazdaságtudomány része a városi területhasználatnak nem gyakorlati, hanem elméleti jellegű kérdéseivel foglalkozik: vajon a városokban a területhasználat véletlenszerűen formálódik-e? Ha nem, akkor a közgazdaságtan fogalmaival és módszertanával leírhatók-e a városi területhasználat alapvető gazdasági törvényszerűségei? A városgazdaságtan a szokásos közgazdasági fogalmak (ár, mennyiség) mellé bevezeti a városi területet, mint endogén változót, ezáltal a gazdaság térbeli kiterjedése kerül a vizsgálatok középpontjába. Kiinduló feltételezése szerint a városi földterület szűkös tényező, amelynek allokációja az árrendszeren keresztül valósul meg, így a föld, mint a gazdasági tevékenységhez szükséges terület használatát annak kereslete és kínálata szabályozza az árakon keresztül. Fő kérdés, hogy a városi terület milyen eloszlása, azaz milyen jellegű területhasznosítás hoz létre térbeli egyensúlyt (Pareto-i értelemben)? Másképpen, egy városi társadalom mennyire hatékonyan hasznosítja a rendelkezésére álló földfelszínt, azaz a társadalom optimálisan használja-e ki a városi területet? A városi területhasznosításnak van néhány egyedi jellemzője, a legfontosabbak: – Szűkös jószág, viszont szinte korlátlanul megosztható: emeletes házakat (toronyházakat) építve egy-egy felhasználóra a földfelszín igen kicsiny része jut. – Immobil tényező: a városi terület nem szállítható, nem vihető máshová, hanem a „használónak” kell odatelepülnie. – A városi terület bérleti díját főleg elérhetősége határozza meg: a piactól, az üzleti partnerektől, a munkahelytől való távolság és a felmerülő szállítási (közlekedési) költségek. – Helyettesíthetőség áll fenn: a munka, a tőke és a terület (nagysága, elhelyezkedése) egymással helyettesíthető termelési tényezők. A városgazdaságtanban a legismertebb az ún. monocentrikus városmodell, amelynek lényege, hogy egyetlen városközpont létét feltételezzük: itt található a pontsze-

4



rű piac, valamint körülötte a kereskedelmi és szolgáltató cégek többsége. Ezt az üzleti negyedet veszi körbe a feldolgozóipari termelővállalatok (munkahelyek) zónája, amely körül helyezkedik el a lakóövezet. A monocentrikus városmodellt Alonso dolgozta ki 1964-ben, felhasználva Burgess modelljét és továbbfejlesztve Thünen mezőgazdasági földhasználatra vonatkozó elméletét (Alonso 1964; Bartke– Illés 1997; Lengyel 1994; Varga 2002). Thünen a várost pontszerűnek feltételezte, csak a város körüli termőföldek mezőgazdasági hasznosításával foglalkozott. Míg Alonso a városközpontot vette „pontnak” és a környező területek bármilyen jellegű hasznosítását (nemcsak mezőgazdasági célút) modellezte: az üzleti (ipari, kereskedelmi stb.) vállalkozások mellett a háztartások viselkedését is. Thünen, illetve nyomdokain Weber, Lösch és Alonso, valamint napjainkban Krugman is egyetlen pontszerű piacot vett figyelembe, így tudták mérhetővé tenni és tudományosan igazolni a gazdaság működésének alapvető térbeli összefüggéseit. A gazdaság térbeli működésének modellezésére több kísérlet történt, a pontszerű piac feltételezése az egyik legegyszerűbb, de igen jól alkalmazható feltétel, ami a térgazdaságtan archimédészi pontjává vált. A monocentrikus városmodell nem egy világképlet, nem a valóság összes tényezőjének hű leírására szolgál, hanem egyszerű feltételek mellett általános gazdasági összefüggéseket ír le, amelyek alapján a fontosabb közgazdasági törvényszerűségek (pl. térbeli egyensúly) vizsgálhatók és az állítások tudományosan igazolhatók. A monocentrikus városmodell a gyakorlatban túl egyszerűnek és életidegennek tűnik, ugyanakkor általános az egyetértés a témakörrel foglalkozó mértékadó, Nobel-díjas közgazdászok között abban, hogy ez a modell az összes lényeges kapcsolódó kutatási kérdéshez hasznos kiindulópontul szolgálhat. Samuelson kiemeli, hogy a Thünen-i földhasználati modell egy térbeli általános egyensúlyelméletnek felel meg, Thünennek szerinte méltó helye van Walras, Mill és Adam Smith mellett a „Pantheon”-ban (Samuelson 1983, 1482). Solow is számos munkájában foglalkozott a városgazdaságtan alapkérdéseivel, sőt a hetvenes évek elején a modern közgazdaságtan egyik legizgalmasabb kérdéskörének tartotta a városi területhasználat egyensúlyi kérdéseinek vizsgálatát (Solow 1973a). Szerinte „a legtöbb elméleti városmodell monocentrikus és körgyűrűs; egy realisztikusabb, különféle foglalkoztatási és alternatív bevásárlói központokkal, rekreációs körzetekkel rendelkező modellben a területhasználat egyensúlyi modellje ugyan jóval komplikáltabb lenne, de az általános alapelv ugyanaz maradna” (Solow 1973b, 602). A Thünen gondolataira épülő monocentrikus modell képezi egyik alapját Paul Krugman „új gazdaságföldrajzának” (new economic geography) is, ahol a térbeli koncentrációt formáló centripetális erők hatására a feldolgozóipar városokban tömörül, s a kialakuló öngerjesztő hatást pozitív externáliák erősítik (Krugman 2000a). Nyilván egyetlen pontszerű piac feltételezése csak elméleti vizsgálatokra ad lehetőséget, de „a városgazdaságtan művelői természetesen tudatában vannak e korlátoknak; így a gyakorlatban mindig kiegészítették Thünen modelljét az agglomerációnak legalább egy vázlatos, a külső gazdasági hatásokon alapuló elméletével” (Fujita–Krugman–Venables 1999, 18).



5

Az Alonso-féle monocentrikus városmodell kiindulópontjai: a homogén térben (síkon) egyetlen várost vizsgálunk, amelyben egyetlen (a városközpontban levő) pontszerű piac működik, ahová a termelők (vállalatok) termékeiket szállítják. A városi területen helyezkednek el a vállalatok (ipari, kereskedelmi, pénzügyi stb. cégek) telephelyei, illetve a háztartások lakóterületei. Egy adott területet csak egyetlen cég vagy háztartás használhat (bérelhet). A vállalatoknál és a háztartásoknál egyaránt felmerülnek szállítási, közlekedési, valamint területhasználati költségek (ingatlanbérlet). A vállalatok szállítási költségei a telephely és a pontszerű (egyetlen) piac között, a háztartások közlekedési költségei a lakóhely és a munkahely (telephely) között merülnek fel, mindegyik szállítás (közlekedés) a piacpontból kiinduló egyeneseken (sugarakon) folyik (a közlekedés egyébként bárhol lehetséges). Mindegyik döntéshozót racionálisnak feltételezzük: azon a helyen és akkora területet próbál bérelni, ahol és amekkora a vállalat maximális profitjához, illetve a háztartás maximális hasznossági szintjének eléréséhez szükséges. Kérdés, hogy a fenti feltételek mellett a városon belül hol folynak a gazdasági tevékenységek, hol lesznek és mekkora területet foglalnak el a vállalati telephelyek, illetve a lakások? Vajon léteznek-e a városi területhasználatnak (ingatlanpiacnak) törvényszerűségei, megadható-e, s ha igen, hogyan, a városi területhasználat egyensúlyi modellje? Milyen térbeli összefüggései vannak az ingatlanok keresletének és kínálatának, leírható-e ezek segítségével a városszerkezet? A monocentrikus városmodellben mind a vállalatok, mind a háztartások rendelkeznek a bérleti díjra vonatkozóan egy ajánlati bérleti díj függvénnyel (BRC: bid rent curve, vagy bid-rent function, illetve előfordul: rent-offer curve). Ez a függvény azt adja meg, hogy a vállalatok gazdasági profitjukat zérusnak feltételezve, egy adott helyen lévő terület egységnyi részének használatáért mekkora bérleti díjat képesek fizetni, figyelembe véve a szállítási költségeket is (Anas–Arnott–Small 1998; Pearce 1993). Hasonlóan a háztartások BRC-függvénye azt mutatja, hogy a háztartások hasznosságukat ugyanakkorának véve, egy adott helyen lévő terület egységnyi részének használatáért mekkora bérleti díjat képesek és hajlandók fizetni, figyelembe véve a közlekedési költségeket is. Minél közelebb van egy terület a piachoz (városközponthoz), annál nagyobb bérleti díjat tudnak érte ajánlani a vállalatok és a háztartások, mivel csökkennek a szállítási (illetve a munkába járási) költségek. A monocentrikus modellnél tökéletes piacot feltételezünk, mindenki árelfogadó és racionálisan dönt, csak a költségei alapján kalkulál (és azonnal költözik, ha változnak a piaci feltételek). Továbbá állandó skálahozadékból indulunk ki, így a termelés mennyiségének változása nem befolyásolja az egységnyi terület bérleti díját. A fenti feltételezések mellett bizonyítható, hogy egy adott ingatlant az a vállalat, avagy háztartás bérel, aki a legnagyobb bérleti díjat tudja ajánlani érte, így a városi terület kereslete és kínálata egyensúlyba kerül: ez a modell egy térbeli egyensúlyi modell (Fujita–Thisse 2002). A BRC-függvény lényegében a vállalatok vagy háztartások „közömbösségi görbéje” a területegységre jutó bérleti díj és a szállítási (közlekedési) költség alapján

6



(amelyek összege állandó). A BRC-függvények eltérőek a gazdasági tevékenységek jellege (elérhetőség, szállításigényesség), valamint a háztartások típusai szerint is, azaz a tevékenységtől (jövedelemtől) függően a vállalatok (háztartások) különböző nagyságú bérleti díjat képesek felajánlani. Ebben az elméleti modellben földterület alatt a földfelszín egy adott részét értjük, így például a toronyházak esetében – ahol az emeleteken nagyon sok cég bérelhet irodát – amekkora arányban használ egy vállalat irodákat az összes emeletet figyelembe véve, olyan arányban részesül az alapterületből (földfelszínből). Tanulmányunkban először a vállalatok által kifizethető bérleti díjakkal foglalkozunk, amelyek formalizálására többféle megközelítés ismert (Beckmann 1999). Jelen dolgozatban a területhasználat intenzitására támaszkodva a regionális gazdaságtanban használatos egyik alapvető levezetést ismertetjük (Hoover–Giarratani 1999, 6. fejezet). A háztartásoknál Alonso munkájából indulunk ki, de támaszkodunk a később született eredményekre is (Alonso 1964; Fujita 1989; 1996; Fujita– Thisse 2002; Harvey 1996; McCann 2001).

A területhasználat intenzitása A területhasználattal kapcsolatos térbeli egyensúly kulcskérdése: hogyan írhatók le és hogyan jellemezhetők az ajánlati bérleti díj függvények? A vállalati BRCfüggvények modellezése többféleképp elvégezhető, pl. termelési függvényekre visszavezetve (Beckmann 1999; Solow 1973a). A regionális gazdaságtanban Hoover megközelítése általánosan elterjedt, aki lényegében a területhasználat intenzitásából (land use intensity) indult ki, amely alatt az egységnyi földterületre jutó kibocsátást (hozzáadott értéket) értjük (Hoover–Giarratani 1999). Nyilván nemcsak mezőgazdasági, hanem bármilyen gazdasági tevékenységet végezhetünk egy adott földterületen (kivéve néhány „helyhez kötött” tevékenységet). Kérdés: egy adott helyen mekkora az egységnyi földterületre jutó optimális kibocsátás, figyelembe véve a központtól (a piactól) való távolságot is? Ez a kérdés ekvivalens azzal, hogy egy adott helyen milyen jellegű gazdasági tevékenységet célszerű végezni, avagy hol béreljen egy meghatározott profilú cég területet (ingatlant, telket) a telephelyének? A korábban írottakkal összhangban a következőkből indulunk ki: – Tökéletes versenyt feltételezünk: sok hasonló tevékenységi körű vállalat működik, amelyek tökéletesen informáltak, racionálisan döntenek és árelfogadók, a föld (terület) korlátozás nélkül, szabadon adható-vehető (és bérelhető). – A szállítás minden irányban lehetséges (a pontszerű piac és bármely földterület közötti egyenesen): nincsenek természeti akadályok, lényegében egy homogén síkról van szó. – Zárt modellt veszünk alapul: egyrészt adott a vállalatok és a lakosság száma (nincs migráció és nincs ingázás), másrészt a városban képződő jövedelmek helyben maradnak, nincs városon kívüli kereskedelem, illetve a városi terület tulajdonosai és bérlői eltérnek egymástól.



7

Tegyük fel, hogy egy vállalatnál az egységnyi területre számított összes termelési költséget (TC, total cost) az alábbi összefüggés írja le (Hoover–Giarratani 1999, 6. fejezet):

TC = F + aQ b ahol

F>0, a>0 és b>1,

(1)

F az egységnyi területre jutó fix költség, Q az egységnyi területre jutó kibocsátás (output), a és b a technológiát (így az adott gazdasági tevékenységet) leíró paraméterek (konstansok).

A BRC-függvény jellemzéséhez induljunk ki egy olyan vállalatból, amely egyetlen terméket állít elő, a piacpontban ezen termék egységára: p. Jelölje t(x) az egységnyi termék szállítási költségét a telephelytől a piacra, ahol x a vállalati telephely távolsága az adott pontszerű piactól, a szállítási költséget leíró függvény pedig szigorúan monoton. A vállalat gazdasági profitja zérus, a tökéletes verseny miatt a földjáradék pedig egyenlő a bérleti díjjal. Így a vállalati árbevételre teljesül: árbevétel = termelési költség + szállítási költség + bérleti díj (földjáradék) Ekkor a piactól x távolságra levő egységnyi terület használatáért a vállalat által fizetett R bérleti díj a Q mennyiségű termék után elért árbevétel és az összes (termelési és szállítási) költség különbsége:

R( x) = pQ − F − aQ b − t ( x)Q

(2)

Kérdés, hogy egy adott (a és b paraméterű) tevékenység esetén milyen kibocsátási szint (Q) mellett érhető el és mekkora lehet a maximális bérleti díj (R)? A vállalati BRC-függvényt a (2) kifejezés írja le, amelyről feltesszük, hogy kétszeresen differenciálható mind a piactól való távolság (x), mind a kibocsátás (Q) szerint. Nyilvánvalóan a technológiai paraméterektől függő optimális kibocsátási szint mellett lehet a legnagyobb bérleti díjat megajánlani. A kibocsátási szint elemzéséhez a (2) BRC-függvény szélsőértékét kell megvizsgálnunk, amelyhez a Q szerinti első és második deriváltakat használhatjuk:

dR dQ = p − abQ b −1 − t ( x) d 2 R dQ 2 = −(b − 1)abQ b −2 < 0 A második derivált negatív, mivel b>1 feltételünk van, így ahol az első derivált nulla, ott van a vállalati BRC-függvénynek szélsőértéke:

p − abQ b−1 − t ( x) = 0 amiből átrendezéssel adódik a szállítási költségtől, így a távolságtól (x) függő optimális kibocsátás (ahol az R maximális):

8



Q ( x) = [( p − t ( x )) ab]

1 /( b −1)

(3)

A fentiek alapján egy adott terület optimális kibocsátása nemcsak az ott tevékenységet végző vállalat technológiai paramétereitől függ, hanem a szállítási költségektől, azaz a piactól (városközponttól) való távolságtól is. Egyszerűen belátható, hogy a (3) függvény értéke a piacponttól (az origótól) távolodva csökken. Adott x helyen ennek a vállalatnak (gazdasági tevékenységnek) BRC-függvényére, a maximálisan ajánlható bérleti díjat kifejező R(x) függvényre adódik a (3) optimális kibocsátást (2)-be behelyettesítve és egyszerűsítve:

R ( x) = a (b − 1)[( p − t ( x )) ab]

b /( b −1)

−F

(4)

Kérdés, hogyan változik a vizsgált vállalat maximálisan ajánlható R(x) bérleti díja a piactól való x távolság függvényében? Az egyszerűség kedvéért tegyük fel, hogy t(x) lineáris, jelölje t az egységnyi termék egységnyi távolságra jutó szállítási költségét, így t(x)=tx. A (4) függvény szélsőértékét vizsgálva az x szerinti deriváltak segítségével:

dR dx = −tab[( p − tx ) ab]

1 /( b −1)

[

]

d 2 R dx 2 = t 2 ab (b − 1) [( p − tx ) ab]

<0

( 2 − b ) /( b −1)

>0

A fentiek alapján az R(x) ajánlati bérleti díj függvény a piactól távolodva csökkenő lejtésű és felülről konkáv (másképpen alulról konvex). A csökkenő lejtés a modell egyik legfontosabb eredménye, ugyanis bármelyik gazdasági tevékenység esetén a piacponttól távolodva egyre kisebbek lesznek az egységnyi területre megajánlható bérleti díjak (Anas–Arnott–Small 1998). A különböző gazdasági tevékenységeket végző (egytermékes) vállalatok eltérő paraméterekkel (F, a, b és t) rendelkeznek, mindegyikhez megadható a megfelelő BRC-függvény, így nagyon sok különböző lejtésű függvény rajzolható fel, amelyek metszhetik egymást. Az egyes paraméterekre vonatkozóan a (4) BRC-függvényt vizsgálva adódik (Hoover–Giarratani 1999, appendix 6–1): – ha a és/vagy b értéke magas (F és t átlagos), akkor kevésbé lesz meredek a BRC-függvény, azaz a vállalatok ilyen jellegű tevékenység esetén a városközponttól távolabb bérelhetnek területet, – ha F és/vagy t értéke magas (a és b átlagos), akkor meredekebb lesz a BRCfüggvény, mivel magas a rezsi, avagy szállításigényes a tevékenység, így ezek a vállalatok a városközpontot részesítik előnyben. Az a vállalat tudja kibérelni a központtól x távolságra levő egységnyi területet, amelynek R(x) függvénye abban a pontban a legnagyobb értékkel bír, azaz amelyik a legmagasabb bérleti díjat képes megajánlani. A monocentrikus modellben a hasonló tevékenységű (hasonló BRC-függvényű), a területet hasonló intenzitással hasznosító vállalatok nagyjából egyforma távolságra helyezkednek el a városközpont körül, ezáltal egy csökkenő lejtésű aggregált BRC-függvény adható meg (amely az egyedi cégek BRC-függvényeinek burkológörbéje). Az aggregált BRC-



9

függvény folytonos és monoton csökkenő, de bizonyos szempontok alapján szakaszokat (az értelmezési tartományban intervallumokat) képezhetünk, így a városközpont körül hasonló bérleti díjú, nagyjából homogén tevékenységű koncentrikus körök, zónák adhatók meg. A városközpontban található a terület legintenzívebb hasznosítása, olyan tevékenységek kerülnek oda, amelyek kevésbé területigényesek és egységnyi területre jutó kibocsátásuk a legnagyobb. A városközponttól távolabbra kerülnek a kibocsátáshoz nagyobb területet igénylők, míg legtávolabb, a városhatáron túl a mezőgazdasági hasznosítású földterületek vannak. A közgazdaságtan vizsgálódási területe itt véget ér, így a városgazdaságtané is, mivel a monocentrikus modell empirikus tesztelésekor részben a kiinduló feltételek nagyobb része nem teljesül, részben gazdaságon kívüli szempontok is felmerülnek (értékelésükre a dolgozat további részein térünk ki). Nyilván egy-egy modell akkor ér valamit, ha visszaigazolja az élet, ezért igen sokan megpróbálták tesztelni a gyakorlatban a fent leírtakat. Az empirikus vizsgálatok szerint, amelyeket főleg „új alapítású városok” esetén végeztek el (ahol a városi területnek, mint termelési tényezőnek a piaci adásvétele kevésbé akadályozott, mint a történelmi városokban), a zónákat meg lehet különböztetni a dominánsnak tekintett tevékenység, azaz gazdasági szektor szerint. Többféle szektort szokás elkülöníteni, de ezek mindegyike csak nagyon durván közelíti a valóságot, mivel egyetlen szektor sem homogén, pl. a kereskedelmen belül is nagyon sokféle eltérő egység van, más egy ékszerbolt, egy cipőbolt, egy élelmiszerbolt, egy autókereskedés stb. BRC-függvénye, de pl. a cipőboltok esetében is eltérőek a márkás divatcipők és a távol-keleti tömegcipők városon belüli árusítóhelyei. Harvey a boltok következő sorrendjét emelte ki a városközponttól távolodva: komplex áruház, női divatáru, fényképezőgépek (kamerák), cipőbolt, női ruházat, ékszerek, bútorok, férfi ruházat stb. (Harvey 1996, 220). Hasonlóan egy bankközpont általában a városközpontban van, ahol magas a bérleti díj, míg a bankfiókok a város területén szétszórva, közel az ügyfelekhez és jóval olcsóbb ingatlanokban. A fentiek miatt egy-egy gazdasági szektor csak nagyjából jelzi, hogy milyen tevékenység tudja optimálisan hasznosítani azt a területet, továbbá a zónák határa sem egy vonal, hanem egy széles sáv. A monocentrikus modell hagyományos leírásában két gazdasági szektort szokás megkülönböztetni (csak profit-orientált tevékenységeket tekintve), amelyek egymást követő zónákban helyezkednek el (Straszheim 1987; Johnston et al 2000; Lengyel 1994, 57; Stutz–de Souza 1998, 285): a kereskedelmi zónát (commercial vagy retailing) és az ipari zónát (industrial vagy manufacturing), amelyet követően található a mezőgazdasági hasznosítású földterület (már nem városi terület). Az egycentrumú városoknál, napjaink valóságát is alapul véve, több variánst dolgoztak ki a gazdasági szektorok elkülönítésére és sorrendjére (McCann 2001). Véleményünk szerint leginkább a négyszektorú felosztás helytálló, amelynek egymást követő zónáit egy koordinátarendszerben ábrázolhatjuk, ahol az origóban van a piacpont, függőlegesen az egységnyi területért ajánlott bérleti díj, vízszintesen pe-

10



dig a piactól való távolság (1. ábra). A szektorok aggregált BRC-függvényeinek metszéspontjai egyúttal a zónák határai: – Üzleti szolgáltatás: bankok és biztosítók központjai, nívós szállodák és éttermek, elegáns üzletek, ügyvédi és könyvelő irodák, befektetési tanácsadók, tervező és marketing cégek stb. Ezek a szolgáltatók általában többszintes irodaházakban működnek és a város egész területéről várnak üzleti partnereket. – Lakossági szolgáltatás: főleg kiskereskedelem, háztartási gépek javítása, fodrászat, olcsóbb szállodák és éttermek stb., amelyek elsősorban emeletes házak földszintjén találhatók, a fogyasztók kisebb részét látják el, akikhez közel települnek. – Feldolgozóipar: nagyobb helyigényű, általában földszintes épületekben működő üzemek. – Logisztikai szolgáltatás: nagy területet használó raktárak, szállítmányozó cégek telepei (parkolói), bevásárlóközpontok stb. 1. ÁBRA A profit-orientált tevékenységek főbb zónái (Main Zones of Profit-oriented Activities)

Forrás: McCann (2001, 106) alapján saját szerkesztés.



11

Az egyes szektorok BRC-függvényeinek meredeksége eltérő, illetve megadható az a távolság, amelynél messzebb ezt a tevékenységet nem célszerű végezni, mivel a magas szállítási költségek miatt veszteség képződik. A szolgáltatásokra jellemző, hogy magas a rezsiköltség (F) és viszonylag alacsony az egy termékegységre jutó változó költség (amelynek nagyobb része bérköltség), emiatt meredek a BRCfüggvényük. A feldolgozóiparban nagyon sokféle tevékenységet végeznek, de az egységnyi hozzáadott értékre jutó szállítási költség kevésbé magas. Nyilván egy feldolgozóipari vállalatnak a város több pontján lehetnek részlegei, a városközpontban a vezérigazgatósága, míg távolabb az üzemek. A logisztikai (részben nagykereskedelmi) szolgáltatásoknál fontos az is, hogy viszonylag nagy összefüggő területet igényelnek. A fenti négy szektor BRC-függvénye érzékelteti, hogy jelentős átfedés lehet a szektorok között. A szektorok megnevezése is elnagyolt, csak nagyjából jelzi, hogy milyen jellegű tevékenységek relatíve mekkora bérleti díjat képesek fizetni. Az üzleti szolgáltatásoknak helyet adó városközpontot CBD-nek szokás nevezni (CBD: central business district), ahol a legmagasabbak a bérleti díjak (a vállalatok BRCfüggvényei ott a legmeredekebbek). A területhasznosítás intenzitását alapul véve, nagyon egyszerű feltételekből kiindulva is igazolható, hogy a városi területhasználatnak kimutathatók bizonyos közgazdasági törvényszerűségei. A monocentrikus modellben a bérleti díjak a városközponttól távolodva csökkennek és megadhatók a városközpont körül a hasonló gazdasági tevékenységek zónái. A városi területhasználatnak ez egy egyensúlyi modellje, azaz a társadalom számára az ajánlati bérleti díjakon alapuló térfelosztás a legkedvezőbb, amely Pareto-hatékony. Természetesen a figyelembe vett feltételek sokszor nem érvényesülnek a valóságban, egy-egy város nemcsak gazdasági egység, hanem jóval több annál, amely szempontokra majd később térünk ki.

A háztartások ajánlati bérleti díj függvényei A vállalatok mellett a városi ingatlanpiac másik szereplőcsoportját a háztartások képezik. A háztartások viselkedését ugyancsak az Alonso-féle monocentrikus modellben fogjuk megvizsgálni, a korábban is felhasznált általános feltételek mellett: tökéletes verseny, a közlekedés egyenes vonalú, a háztartás jól informált és racionálisan dönt stb. A háztartások területhasználati döntései modellezésének megértéséhez tegyük fel, hogy egy városba új család érkezik és lakást keres. A család adott (fix) jövedelemmel rendelkezik, amit alapvetően két célra használ fel: ingatlannal kapcsolatos kiadásokra és egyéb fogyasztási javakra. Az ingatlan kiválasztásánál két szempont merül fel: az ingatlan nagysága (alapterülete), valamint a központtól való távolsága a közlekedési költségek miatt. Feltételezzük, hogy háztartásonként egyetlen kereső családtag van, így egyetlen munkába járási költség merül fel, az egyszerűség végett a városközpontban van a munkahely. Lényegében a család három paraméter alapján

12



mérlegel: egyéb fogyasztási javak fogyasztásának nagysága, az ingatlan elhelyezkedése (távolsága a centrumtól), valamint az ingatlan nagysága. Ha a család a centrumtól x távolságra választ h nagyságú lakást (ingatlant), akkor a monocentrikus városmodell feltételeiből kiindulva a háztartás költségvetési korlátja (fix összes jövedelmet alapul véve) a következő szerkezetű (Alonso 1964; Anas–Arnott–Small 1998; Fujita–Thisse 2002):

y = z + R(x)h + t(x) ahol:

(5)

y a rendelkezésre álló (fix) jövedelem, z az egyéb fogyasztási javakra szánt összeg, R(x) a centrumtól x távolságra levő egységnyi terület (lakás) bérleti díja, h a bérelt terület (lakás) nagysága, t(x) a munkába járás (a centrumba utazás) költsége, amely x szigorúan monoton növekvő függvénye.

A család döntési problémája a következő: mivel a jövedelem adott, ezért vagy a központhoz közeli lakást választanak, ekkor kisebb ugyan a közlekedési költség, viszont magasabb a bérleti díj, és így várhatóan kisebb lakást bérelhetnek, vagy kevesebb pénzük marad egyéb fogyasztási javakra. Távolabbi lakást is bérelhetnek, ekkor viszont megnőnek a munkába járás költségei, de a kisebb bérleti díjak miatt nagyobb lehet a lakásuk, vagy megnőhet az egyéb fogyasztásuk. Alonso ezt a problémát a három mérlegelési szempont: z, h és t(x) közötti kapcsolatokra vezette viszsza, részben páronként elemezte az összefüggéseiket (mint közömbösségi görbéket), részben háromdimenziós közömbösségi felületeket vizsgált (Alonso 1964, 18– 35). Ha a városközponttól való távolság szerepét elemezzük, akkor a háztartások által realizált U hasznossági szint az ingázási költségekkel csökkentett jövedelemből megvásárolható fogyasztási javak z mennyiségétől és az általuk igénybevett lakóterület h nagyságától függ. Ekkor az ingatlan kiválasztásánál (mivel az egyéb fogyasztás adott) két szempont játszik szerepet: az ingatlan nagysága (alapterülete), valamint a központtól való távolsága. Valamennyi jószágról – így a lakóterületről is – feltételezzük, hogy határhasznuk pozitív és csökkenő. A fogyasztási javak egységára legyen egységnyi, így z nem csupán a fogyasztási javak mennyiségét, hanem a rájuk költött összeget is méri. Jelölje a család (háztartás) hasznossági függvényét U(z,h), ekkor a háztartás célja:

max U ( z, h), z ,h

feltéve, hogy z + R( x )h = y − t ( x )

ahol y–t(x) a központtól x távolságra realizálható nettó (az ingázási költségekkel csökkentett) jövedelem. A preferenciákat és a jövedelem nagyságát illetően a háztartásokat egyformáknak feltételezzük, ezért az egyensúlyi helyzetben, a használt ingatlan helyétől függetlenül, valamennyiüknek ugyanazt az u hasznossági szintet kell elérniük.



13

A háztartások R ( x, u ) BRC-függvénye megadja, hogy a háztartás mekkora maximális összeget képes ajánlani a központtól x távolságra levő egységnyi területért egy adott u hasznossági szint mellett, amit az egyéb fogyasztási javakra költött összeg (z) és a lakás nagysága (h) határoznak meg. A döntési feladat ekkor a következőképpen formalizálható (Anas–Arnott–Small 1998):

⎧ y − t ( x) − z R( x, u ) = max ⎨ z ,h h ⎩

⎫ U ( z , h) ≥ u ⎬ ⎭

(6)

Kérdés, hogy hol lehet lakást bérelni adott preferenciarendszer és hasznossági szint esetén? Az R(x, u ) BRC-függvény viselkedését a városközponttól való távolság szerint vizsgálva az x szerinti derivált ( u fix):

dR( x, u ) t ' ( x) =− <0 dx h( y − t ( x), u ) ahol h( y − t ( x), u ) a (6) optimális megoldása. Mivel az első derivált negatív, a háztartások által ajánlott bérleti díj a piactól (centrumtól) távolodva csökkenő, hasonlóan a profit-orientált vállalkozások függvényeihez. Belátható, ha t(x) függvény legalább lineáris, azaz az ingázási költségek a távolsággal arányosan vagy annál nagyobb arányban nőnek, akkor a háztartások BRC-függvényei alulról konvexek (Fujita–Thisse 2002). A különböző háztartások BRC-függvényeinek meredeksége eltérő, mivel eltérőek a preferenciáik is (nagyobb lakás vagy több egyéb fogyasztási cikk). Egy adott területet az foglalhat el, aki a legnagyobb bérleti díjat ajánlja érte. Egy háztartás végül is ott bérel ingatlant, ahol a BRC-függvénye érinti az összes háztartás BRCfüggvényeinek burkológörbéjét (aggregált BRC-függvényét). Az aggregált BRCfüggvény folytonos és csökkenő lejtésű, de a hasonló preferenciájú háztartásokat figyelembe véve, amelyek a városközpont körül nagyjából egyforma távolságra bérelnek lakást, bizonyos típusok kijelölhetők, ezáltal koncentrikus körök, zónák adhatók meg. A háztartások BRC-függvényei alapján történő tipizáláshoz, és így a zónák megadásához többféle szempontot vehetünk figyelembe (McCann 2001). Az eltérő jövedelmi helyzet a valósághoz közel áll (az y értéke különböző lehet), azaz megengedjük, hogy a háztartások különböző jövedelmi osztályokba tartozzanak (ez adódik akkor is, ha több kereső van a családban). Hasonló preferenciák és ingázási költségek mellett ebben az esetben a jövedelem növekedésével az egyes népességcsoportok mind távolabb fognak elhelyezkedni a centrumtól (Fujita–Thisse 2002; McCann 2001).

14



2. ÁBRA A háztartások zónái jövedelmi viszonyaik alapján (Zones of Households by Their Income Level)

Forrás: McCann (2001, 112) alapján saját szerkesztés.

Az eltérő jövedelmek bevezetésével különböző tipizálások végezhetők el, véleményünk szerint négy zónát célszerű megkülönböztetni, amelyek az épületek jellege, a család „életgörbéje” (a családtagok életkora és a jövedelem nagysága), valamint a közlekedés sajátosságai szerint is elkülönülnek (2. ábra): – Magas jövedelmű fiatalok: akik a városközponthoz (munkahelyhez) közel, viszonylag drága többszintes társasházakban kisebb alapterületű lakást bérelnek, nincsenek gyerekeik, a munkahelyre gyalog vagy tömegközlekedési eszközzel járnak (autó és így garázs sem kell). – Alacsony jövedelműek: emeletes lakóházakban (társasházakban), viszonylag kisebb és olcsóbb bérletű lakásokban élnek gyerekeikkel együtt, dolgozni főleg tömegközlekedési eszközökkel járnak, ha van autójuk, akkor sem használják minden nap (garázsuk általában nincs).



15

– Átlagos jövedelműek: nagyobb területű (kétszintes) sorházi lakásokban, esetleg kisebb telken levő családi házakban élnek gyerekeikkel együtt, autójuk és garázsuk is van, munkába autóval járnak és a gyerekeiket is azzal viszik az iskolába (esetleg átszállnak tömegközlekedési eszközre). – Magas jövedelmű idősek: nagyobb telken levő családi házakban élnek, a gyerekeik már felnőttek, állandóan autóval járnak dolgozni, illetve inaktív korszakukban ügyeiket intézni. A fentiekben áttekintettük a monocentrikus modellből kiindulva és egyszerű közgazdasági feltételeket bevezetve, hogyan formalizálhatók a háztartások területhasználattal (lakásbérlettel) kapcsolatos döntései. A városközpontban a legnagyobb az egységnyi (földfelszínre számolt) terület bérleti díja, majd attól távolodva fokozatosan csökken, viszont egyre nagyobb méretűek lehetnek a lakások is. Ez egy triviális, a gyakorlattal megegyező megállapítás, amely a közgazdaságtan „axiómáit” felhasználva tudományosan igazolhatóvá vált, egyúttal bizonyítva, hogy létezik a háztartások városi területhasználatának egyensúlyi modellje, amely optimális megoldását adja „városi tér” hasznosításának. A gyakorlatban a háztartások döntéseit gazdaságon kívüli szempontok is befolyásolják (lakáspolitika, várospolitika, területrendezés, közlekedés rendszer stb.), amelyek városonként eltérőek lehetnek, és amelyek empirikus elemzése túlmutat a városgazdaságtan kutatási témakörein és átnyúlik a városszociológia, településföldrajz stb. tudományterületekre (Lengyel 1991, 1993).

A háztartások közötti externáliák és a területhasználat A háztartásokra jellemző, hogy lakóhelyválasztással kapcsolatos döntéseik során nemcsak jövedelmeiket és az ingatlannal szembeni elvárásaikat, hanem a szomszédságot, a lakókörnyezetet is mérlegelik. A városgazdaságtan is foglalkozik elméleti alapokon ezzel a kérdéskörrel, amelyet a háztartások közötti extern hatások segítségével modellez (Kanemoto 1996; Lengyel–Mozsár 2002). A külső gazdasági hatás (externália, extern hatás) a közgazdaságtan egyik alapfogalma, azt fejezi ki, hogy a vállalatok vagy egyének tevékenysége azoknak is előnyöket jelenthet, avagy hátrányokat okozhat, akikkel nem állnak üzleti kapcsolatban (Lengyel–Mozsár 2002; Mozsár 2000; Varian 2001). Lényeges, hogy az előnyt élvezők nem fizetnek az előnyök nyújtójának, a hátrányokat elszenvedők pedig nem kapnak kárpótlást a hátrányok okozójától. A külső gazdasági hatásokat az elemzések célja szerint többféleképpen szokás tipizálni, megkülönbözethetünk: pozitív vagy negatív, fogyasztói avagy termelési hatásokat, nem anyagi (technológiai) jellegű vagy pénzben kifejezésre jutó (pecuniary) externáliákat stb. Alapvető, hogy külső gazdasági hatás esetén eltérhet az egyéni haszon és egyéni költség a társadalmi haszontól és társadalmi költségtől, emiatt közgazdászok sora (többek között Pigou, Mill, Hayek, Coase stb.) foglalkozott azzal, hogy az erőforrásallokáció az externáliák következtében a társadalom számára mennyire hatékony, illetve hogyan tehető hatékonyabbá. Általánosan elfogadott, hogy a magánköltsége-

16



ket egyenlővé kell tenni a társadalmi költségekkel (Pigou-féle adózás), ezáltal internalizálni, lényegében megszüntetni lehet az externáliákat, megfelelő adókat kivetve a negatív, míg támogatásokat nyújtva a pozitív extern hatásokat. A városokban keletkezhetnek negatív vagy pozitív extern hatások a vállalatok és a háztartások (zaj, bűz stb.), de ugyanúgy a különböző típusú emberek, embercsoportok (gazdagok–szegények, fehérek–színes bőrűek stb.) között, de származhatnak extern hatások a közvetlen lakókörnyezet állapotából is (lakókörnyezet ápoltsága, éjszakai kivilágítás stb.). A háztartások közötti externáliák modellezése a faji előítéletek példáján keresztül is érzékeltethető, amelynek meglehetősen bőséges a szakirodalma (nemcsak közgazdasági, hanem szociológiai munkák sokasága elemzi ezt a témakört), és a gyakorlatban is megfigyelhető a városokban lezajló szegregálódás során (Beluszky–Szirmai 2000; Kanemoto 1996; Lengyel–Mozsár 2002; McDonald 1997; Muth 1996). A faji előítélet hatását vizsgáló modellekben általában azt feltételezik, hogy a fehérek nem szívesen laknak a színes bőrűek közelében, miközben a színes bőrűek vagy preferálják a fehérek közelségét, vagy közömbösek azzal szemben. Más szavakkal, a fehérekre a közelben lakó színes bőrűek negatív extern hatással vannak, a színes bőrűekre ugyanakkor a fehérek közelsége pozitív hatással bír, avagy semmilyen hatással nincs. A faji előítélet városszerkezetre gyakorolt hatását többféle modellel vizsgálták (Fujita 1996; Harvey 1996; Kanemoto 1996; Lengyel–Mozsár 2002). Ezek közül a legegyszerűbb a monocentrikus városmodellből kiinduló ún. határvonal-modell (border model), amelyben feltételezzük a színes bőrűek és a fehérek lakóhelyei között a teljes szegregációt. A modell abból indul ki, hogy a centrumban a színes bőrű családok élnek (általában kisebb lakásban nagyobb számú család), s az előítéletek miatt a fehérek preferálják a határvonaltól való nagyobb távolságot (3. ábra). 3. ÁBRA Határvonal-modell, amikor a centrumban a színes bőrűek élnek (Border-line Model if Coloured People Live in the Centre)

Rb(x) Rw(x) Ra w

R (x) xΣ Forrás: Kanemoto (1996, 205) alapján saját szerkesztés.

x



17

w

A meredekebb Rb(x) egyenes a színes bőrűek, az R (x) a fehérek externáliák nélküli BRC-függvénye (az egyszerűség végett egyenessel ábrázoljuk az externáliák nélküli BRC-függvényeket). Továbbá xΣ a színes bőrűek lakta zóna határa, x pedig a városhatár, amelynél a bérleti díj megegyezik az adottnak feltételezett Ra vidéki bérleti díjjal. Levezethető, ha a fehéreknek előítéleteik vannak a színes bőrűekkel szemben, de a színes bőrűek semlegesek, akkor a faji előítélet megerősíti a szegregációt, mert a fehérek felárat fizetnek a fehér zónán belüli lakhatási lehetőségért, így az extern hatásokat is tükröző BRC-függvényük Rw(x) lesz. 4. ÁBRA Határvonal-modell, amikor a centrumban a fehérek élnek (Border-line Model if White People Live in the Centre) Rw(x)

Ra

R b (x) xΣ

x

w

R (x) x

Forrás: Kanemoto (1996, 205) alapján saját szerkesztés.

Egyensúlyi lehet az a megoldás is, ha az extern hatás elég erős, amikor a fehérek laknak a belső, és a színes bőrűek a külső zónában (4. ábra). Az externáliák ebben az esetben meredekebbé teszik a fehérek BRC-görbéjét, hiszen ekkor felárat is hajlandók fizetni a zónán belül maradásért. A fenti gondolatok alapján a faji előítélet mint externália végső soron a fehéreket hozza rosszabb helyzetbe, hiszen a határ közelében élők veszteséget szenvednek az extern hatás miatt, a távolabb élők is magasabb díjat fizetnek, mint amilyent extern hatás, azaz előítélet nélkül kellene fizetniük. Tehát a társadalmat, a közösséget veszteség éri a szegregáció miatt, így a várospolitikának racionális közgazdasági szempontok alapján is arra kell törekednie, hogy mérsékelje, avagy megszüntesse a faji előítéletekből származó elkülönüléseket. Megjegyezzük, ha a háztartások egyik típusát negatív extern hatás éri a háztartások egy másik típusától, akkor nem zárható ki egy erőteljes instabilitás sem, amikor beindulhat egy „szlömösödési” folyamat („cumulative decay process”, „tipping process”), amely úgy megy végbe, hogy a centrumbeli színes bőrű háztartások számának kis növekedése tovább rontja az ott élő fehérek helyzetét, további fehér háztartásokat késztetve ezzel távozásra. Emigrációjuk pedig fölgyorsítja a centrum lerobbanásának folyamatát. Az ehhez kapcsolódó „inner city” problémát és megoldási javaslatot vetett fel Michael Porter, igen élénk vitát kiváltva (Porter 1998).

18



A háztartások lakásuk kiválasztásakor nyilván a valóságban kevésbé tudatosan, a korábbi tapasztalatokat és benyomásokat szubjektíven értékelve, csak korlátozottan racionális döntéseket tudnak hozni, amelyeket nemcsak a gazdasági kalkulációk, hanem gazdaságon kívüli hatások is erőteljesen befolyásolnak. Viszont a háztartások tömeges döntéseinek következtében már kirajzolódnak a hasonló jövedelmű és hasonló preferenciákkal rendelkező családok lakóövezetei, amelyek a lakások nagyságával, az épületek jellegével és a közlekedési viszonyokkal (esetleg faji előítéletekkel) is kapcsolatba hozhatók.

A monocentrikus városszerkezet és kiterjesztése A fentiek alapján a monocentrikus modellben a városi területek iránt egyaránt megnyilvánul a vállalatok és a háztartások kereslete, alapvető: BRC-függvényeik hasonló alakúak és a városközponttól távolodva csökkenő lejtésűek. Egy területet (ingatlant) az bérel, legyen az vállalat, avagy háztartás, aki ezért a területért a legnagyobb bérleti díjat képes megajánlani. Alonso kimutatta, hogy az ismertetett feltételek alapján egyetlen piacpont mint centrum körül megadható egy koncentrikus körgyűrűkből, zónákból, övezetekből álló városszerkezet. Egy-egy körgyűrű homogén, azaz hasonló paraméterű gazdasági tevékenységeket végző cégek, vagy hasonló jövedelmű és fogyasztói preferenciákkal bíró háztartások bérelnek területet. Kérdés, hogyan jellemezhető a városi területhasználat a vállalatok és háztartások keresletét együtt vizsgálva? Az Alonso-modellként ismert hagyományos monocentrikus városmodellben a BRC-függvényeket vizsgálva általában három zónát különítenek el (5. ábra). Az előző fejezetekben írottakat felhasználva a három zóna (Johnston et al 2000; Lengyel 1994): – A városközpontban és szűk környezetében van az említett CBD, ahol azok az üzleti szolgáltatást, pénzügyi, kiskereskedelmi stb. tevékenységet végző cégek találhatók, amelyek viszonylag kisebb területet igényelnek, nagyon fontos a piac közelsége, az egész város területéről fogadnak üzleti partnereket és magas bérleti díjat tudnak ajánlani (BRC függvényeik a legmeredekebbek). – A következő körgyűrűben a feldolgozóipari (termelő)vállalatok, nagykereskedelmi cégek, lakossági szolgáltatók vannak (többek között közszolgáltatást nyújtók: iskolák, kórházak stb.) kisebb bérleti díjakkal, akiknek szintén fontos a piac közelsége, a szolgáltatást igénybe vevők elérhetősége. – A lakóövezet a harmadik zóna, amelyen belül előbb többemeletes házak helyezkednek el (kisebb méretű bérlakásokkal, olcsó tömegközlekedéssel), majd a családi házas részek következnek (napi autóhasználattal). Ettől távolabb már mezőgazdasági hasznosítású földterületek találhatók.



19

5. ÁBRA A hagyományos monocentrikus városmodell (Traditional Monocentric Urban Model)

Amint említettük, a zónák nem határolódnak el mereven, hanem csak jelzik, hogy milyen jellegű tevékenység várhatóan hol bérel területet. Mindegyik zóna „kevert”, pl. a CBD-ben bérelhetnek lakást magas jövedelmű háztartások is (főleg toronyházakban), vagy működhetnek ott feldolgozóipari vállalatok központi részlegei (vezérigazgatósága) is. Az is megfigyelhető, hogy a többszintes épületek földszintjén és alsóbb emeletein általában irodák, üzletek, míg feljebb lakások találhatók, mivel a lakossági szolgáltatások BRC-függvénye a háztartásokénál alig meredekebb. Ez az elméleti modell csak azt mondja ki: az eltérő gazdasági tevékenységeket végző cégek és a háztartások által megajánlható bérleti díjak különbözőek és a hasonló tevékenységeknél nagy valószínűséggel hasonló BRC-függvények vannak, így a „racionális” városi területhasználatnál a városközpont körül övezetek alakulnak ki, amelyeknél megadható a bérlők domináns „típusa”.

20



A hagyományos monocentrikus városmodell felépítése formailag részben hasonló Burgess városökológiai modelljéhez, aki a 20. század elején próbálta Chicago empirikus vizsgálata alapján megadni a városi területhasználat törvényszerűségeit (Cséfalvay 1994; Mészáros 2000; Nemes Nagy 1998). Viszont az Alonso-féle modell mint elméleti közgazdaságtani modell nem adja meg az egyes zónákban folyó konkrét tevékenységeket (amelyek városonként, történelmi koronként eltérhetnek egymástól), hanem csak azt állítja, hogy a BRC-függvények alapján a piaci folyamatok övezeteket alakítanak ki (az övezetek városonként eltérhetnek egymástól). Megjegyezzük, hogy az üzleti szféra és a háztartások mellett nyilván kormányzati és non-profit szervezetek is használják a városi területeket. Az eddig vizsgált monocentrikus városmodell túlzottan leegyszerűsített feltételekből indul ki, amelyek egy része nem teljesül a valóságban. A feltételek lazításával, a gyakorlatiasabb szempontok figyelembevételével a monocentrikus modell kiterjesztésére több kísérlet történt, a legfontosabb módosítások (Anas–Arnott– Small 1998; McCann 2001): – Az egyetlen, pontszerű térbeli piac túl erős megszorítás, pl. az exportcégek piacai külföldön vannak, hasonlóan a félkésztermékek gyártóinak piaca is egykét célvállalat, amely nem a városközpontban (sokszor nem is a városban) működik. – Mindegyik város gazdasága nyitott, azaz a jövedelmek városon kívüli cégekhez, háztartásokhoz is kerülhetnek, illetve jelentős lehet az ingázás más településekről. – A vállalatok általában nem „egytermékesek”, hanem többféle tevékenységet végeznek, több lábon állnak, amely tevékenységi kör is sokszor módosulhat, továbbá jelentősek a telephelyváltással (avagy lakáscserével) járó költségek, emiatt általában nem a pillanatnyi, hanem a hosszabb távra becsült jövedelmek és bevételek alapján bérelnek épületet (vagy lakást). – A háztartások felhasználható jövedelmei eltérőek, részben a család nagysága, részben a munkabérek különbözősége miatt. Jelentős lehet a jövedelemtranszfer (pl. szülő–gyerekek között) és a tőkejövedelem is, illetve a családok jövedelmeik egy részét nem fogyasztják el, hanem megtakarítják, többek között ingatlanokban (Lengyel 1993). – A valóságban a vállalatok és családok alulinformáltak és korlátozottan racionálisak, preferenciáik gyorsan változhatnak, és nincsenek pontosan megfogalmazva, ezért általában elfogadnak egy közelítő megoldást, ott is bérelhetnek területet, ahol számukra kevésbé kedvező. – A szállítás (közlekedés) nem légvonalban történik, hanem az utakon, utcákon, ezért a közlekedési „folyosók” figyelembe vétele is lényeges, továbbá kedvező elérhetőségük miatt a mellettük levő területek is felértékelődnek. – A szállítás, közlekedés (az autóhasználat) fajlagos költsége az utóbbi évtizedekben relatíve csökkent (napjainkban a jövedelem egyre kisebb hányada fordítódik munkába járásra), így nem a földrajzi távolság, hanem inkább az időbe-



21

li megközelíthetőség (gyorsforgalmi utak, utcák elérhetősége) vált fontossá, részben emiatt a környező településekről is sokan bejárnak dolgozni. – Egyes tevékenységek nem lehetnek bárhol (pl. környezeti problémák miatt a vegyi üzemek, vagy a zaj miatt a repülőterek), illetve nagy területigényük folytán az alacsonyabb bérletű telkek jöhetnek csak szóba (pl. szállítmányozási cégeknél). – Agglomerációs előnyök is fellépnek, főleg a lokalizációs előnyök, amelyek ugyanazon iparág/üzletág (városon belüli) cégeinek és a kapcsolódó szolgáltatásoknak a térbeli koncentrációját segítik elő a szinergikus hatások, az információk túlcsordulása stb. révén (Rechnitzer 1998b). 6. ÁBRA A monocentrikus városmodell kiterjesztése (The Extension of the Monocentric Urban Model)

Forrás: Stutz–de Souza (1998, 285) és McCann (2001, 120) alapján saját szerkesztés.

A fenti szempontok beépítésével a monocentrikus modell kiterjeszthető policentrikus modellé, ahol a városközpont (CBD) mellett további alközpontok is megjelennek (6. ábra). A policentrikus modellben háromféle központot különböztethetünk meg, a központok közötti teret a háztartások lakásai töltik ki, előbb többszintes házak, majd a CBD-től távolodva sorházak és családi házak találhatók: – A városközpont (CBD) ekkor is elkülönül, ahol (toronyházakban, emeletes irodaházakban) a legjövedelmezőbb üzleti szolgáltatások mellett a kiemelt kormányzati hivatalok többsége (polgármesteri hivatal stb.) is megtalálható. A CBD-től távolodva többszintes épületek vannak, ahol feldolgozóipari cégek központi részlegei (nem a termelőegységek, hanem pénzügyi, marketing,

22



számviteli stb. részlegek) működnek, valamint lakossági szolgáltatók, illetve az emeleteken lakások is találhatók. – Megjelennek a feldolgozóipari központok, amelyek a városközponttól távolabb, általában közlekedési csomópontban találhatók (ipari parkok, tudományos parkok stb.). Az (al)központ kialakulását a feldolgozóipar agglomerálódása teszi lehetővé (főleg a termelőüzemeké, pl. egy integrátor cég és beszállítói), amely ipar főleg városon kívüli piacra (exportra) termel, de ott koncentrálódnak a kapcsolódó szolgáltatások (nagykereskedelem, bankfiók stb.) is, amelyek kisebb területigényük miatt az alközpont centrumában levő magasabb bérleti díjú irodaházakban működnek. A feldolgozóipari cégek üzemeibe a jó közlekedési lehetőségek miatt a környező településekről is bejárnak dolgozni. – A kereskedelmi/logisztikai központok (bevásárlóközpontok, raktárbázisok, repülőtér stb.) a város széle felé helyezkednek el, kiválóan megközelíthető közlekedési csomópontokban, ahol már olcsóbbak az ingatlanok (amelyek pl. a parkolókhoz szükségesek). Ezek az (al)központok nemcsak a városban működő, hanem a környező településeken levő cégeket, háztartásokat is kiszolgálják. A policentrikus modell mint absztrakció már viszonylag jól leírja a területhasználatot, főleg az új, vagy újonnan átépült nagyvárosoknál többé-kevésbé megfigyelhető ez a városszerkezet, pl. Minneapolis–St. Paul, Vancouver, Hong kong, Toronto stb. (Stutz–de Souza 1998). Természetesen ez az elméleti modell csak közgazdasági feltételeket vesz figyelembe, az egyes városoknál a földrajzi környezet (domborzat, folyók, tavak stb.), az évszázadok alatt kialakult városszerkezet (történelmi városrészek, közlekedési szerkezet), a várospolitika és a településrendezési előírások, a településfejlesztési elképzelések, a településmarketing céljai és eszközei stb. torzíthatják a gazdasági racionalitáson alapuló területhasználatot (Garamhegyi–Révész 2000; Kozma 2002; Mészáros 1994). A városszerkezet, a városok funkciói, illetve a városok versenyképessége is befolyásolják, hogy milyen intézmények és munkahelyek jönnek létre (Lengyel 2000; Lengyel–Rechitzer 2000). Lényeges, hogy sok helyen, főleg Európában a termőföldet nem engedik felparcellázni, hanem környezetvédelmi szempontokat is figyelembe véve a városok körül fenntartanak zöldövezeteket (greenbelts), mezőgazdasági, vagy természetvédelmi területeket. Nagyon fontos, hogy nemcsak bérelt lakások vannak, hanem olyanok is, amelyeket a tulajdonos használ, ezek a lakások részben ingatlanmegtakarításként funkcionálnak, ahol a hosszú távú várakozások, esetleges spekulációs célok is alapvetőek lehetnek, illetve erős lehet a megszokott környezethez való ragaszkodás, a sznob-hatás, az életmód, a mintakövetés, a lakásépítési szokások stb. (Lengyel 1991; 1993). Kiemelt szerepe lehet az említett extern hatásoknak, amelyek nemcsak a háztartások között léphetnek fel, hanem a termelők és háztartások között is, illetve a közlekedés is okozhat negatív externáliákat (Lengyel–Mozsár 2002). Az Alonso-féle megközelítés, amely a szokásos közgazdaságtani alapokra helyezi a városi területhasználat vizsgálatát, az 1960-as években alapvető változást hozott a



23

városgazdaságtanban. A korábbi, főleg településföldrajzi és városszociológiai alapokon álló felfogások megpróbálták alkalmazni Thünen mezőgazdasági földhasználati modelljét a városi területhasználatra, de a precíz közgazdaságtani alapok hiányosságai, a fogalmak pontatlanságai miatt sokszor keverednek az okok és okozatok (Cséfalvay 1994, 226–229; Kovács 2001, 88–89). A bérleti díj függvény bevezetésével a városi területhasználat összefüggései megalapozottan elemezhetők, visszavezethetők a közismert mikroökonómiai fogalmakra és eszköztárra. A hetvenes évektől megjelent elismert regionális és városgazdaságtani monográfiák mindegyike az Alonso-féle felfogásból indult ki (Arnott 1996; Briassoulis 1999; Fujita 1989; Harvey 1996; McCann 2001; Mills 1987; Mills–Hamilton 1994). Megjegyezzük, hogy a városközponttól távolodva a területhasználat térbeli intenzitása, valamint a népsűrűség is csökken, amit egy negatív kitevőjű exponenciális függvénnyel írhatunk le (Beckmann 1999; Johnston et al 2000):

D ( x) = D0 e −bx ahol x a városközponttól (CBD-től) mért távolság, D0 a központ „sűrűsége” és b egy pozitív konstans. Ez a konstans egy meredekségi tényező: b = − D' D (az x szerinti D’ első derivált alapján), amit sűrűségi gradiensnek (density gradient) is neveznek. A gradiens a népesség városi koncentrációja összehasonlító vizsgálatára is használatos, pl. összevetve egy adott időpontban különböző városok gradienseit, avagy különböző időpontokban ugyanazon város gradiensét (Anas–Arnott–Small 1998, 1437). Kimutatható, hogy háztartások esetében az (5) képlet jelöléseit alkalmazva: b ≅ t ( x ) y , így az ingázási költség és a jövedelem aránya határozza meg egy-egy városban a gradiens nagyságát (Beckmann 1999, 139). Nyilvánvaló, hogy a D(x) függvény megfelel a BRC-függvények burkológörbéjének.

Összegzés A városi terület szűkös erőforrás, ezért a társadalomnak gazdálkodni kell vele, hogy optimálisan tudja hasznosítani. A közgazdaságtudomány gondolat- és fogalomrendszere alapján a városi területhasználat vizsgálatára több modellt dolgoztak ki, amelyek közül a monocentrikus modellnek alapvető a szerepe. Kimutatható, hogy a bérleti díj függvényre támaszkodva a monocentrikus városmodellben a városi területek hasznosítása hatékony (Pareto-optimális), így ez a modell a városi területhasználat térbeli egyensúlyi modellje (Fujita 1989; Straszheim 1987). A modellt sokan vizsgálták és próbálták kiterjeszteni a valós városi problémákat is beépítve, véleményünk szerint a policentrikus modell megfelelő általánosításnak tűnik (Anas–Arnott Small 1998; McCann 2001). A közgazdasági eszközökkel jól leírható szempontok mellett fontossá váltak a pénzben nehezen mérhető tényezők, pl. a vállalatok agglomerációs előnyei, illetve a lakókörnyezetből eredő extern hatások, sokszor szubjektív elvárások is. A monocentrikus modellben a neoklasszikus közgazdaságtan hagyományos feltételeiből indultunk ki (tökéletes verseny, állandó skálahozadék, általános egyensúly

24



stb.). Napjainkban egyre inkább elfogadottá válik és az empirikus vizsgálatok is alátámasztják a Krugman-féle térgazdaságtan megközelítését, amely a monopolisztikus versenyt, a növekvő skálahozadékot, a parciális egyensúlyt, az agglomerációs előnyök kiemelt szerepét veszi alapul (Ács–Varga 2000; Krugman 1995; 2000b). A globális folyamatok, a posztfordista gazdaság, a szolgáltatások szerepének felerősödése stb. egy új gazdasági teret hozott létre, amelyet a régi eszközökkel nem lehet megfelelő módon leírni (Benko 1999; Enyedi 1996, 2000). Ebben az új gazdasági térben a méretgazdaságosság, az innováció és az agglomerációs előnyök meghatározóvá válása miatt a térbeli koncentrációs folyamatok felerősödtek, a nagyvárosok szerepe felértékelődött (Glaeser 2000; Henderson 1996b; Krugman 1996; 2000b). A megújuló szemléletnek és eszköztárnak fontos kiindulópontja mind a Thünen-féle termőföld használati, mind az Alonso-féle városi területhasználati modell, amelyek továbbfejlesztése, „megszüntetve-megőrzése” a városgazdaságtan egyik kurrens kutatási területe (Fujita–Thisse 2002; Fujita–Krugman–Venables 1999; McCann 2001).

Irodalom Ács, Z.–Varga A. (2000) Térbeliség, endogén növekedés és innováció. – Tér és Társadalom, 4., 23–39. o. Alonso, (1964) Location and Land Use. Harvard University Press, Cambridge. Anas, A. (1996) Modeling in Urban and Regional Economics. – Arnott, R. (ed) Regional and Urban Economics. Harwood, Amsterdam, 921–1050. o. Anas, A.–Arnott, R. – Small, K.A. (1998) Urban Spatial Structure. – Journal of Economic Literature, 1426–1464. o. Arnott, R. (ed) (1996) Regional and Urban Economics. Harwood, Amsterdam, Barta Gy. (szerk.) (1998) Budapest – nemzetközi város. MTA, Budapest. Bartke I.–Illés I. (1997) Telephelyelméletek. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. Beckmann, M.J. (1999) Lectures on Location Theory. Sringer-Verlag, Berlin. Beluszky P. (2000) A magyarországi településrendszer fejlődése. – Enyedi Gy. (szerk) Magyarország településkörnyezete. MTA, Budapest, 9–76. o. Beluszky P.–Szirmai V. (2000) A települések társadalma. – Enyedi Gy. (szerk) Magyarország településkörnyezete. MTA, Budapest, 76–98. o. Benko, G. (1999) Regionális tudomány. Dialóg Campus, Budapest–Pécs. Berényi I. (1997) A szociálgeográfia értelmezése. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. Briassoulis, H. (1999) Analysis of Land Use Change: Theoretical and Modeling Approaches. West Virginia University, Morgentown (www.rri.wvu.edu/WebBook/) Cséfalvay Z. (1994) A modern társadalomföldrajz kézikönyve. IKVA, Budapest. Enyedi Gy. (1988) A városnövekedés szakaszai. Akadémiai Kiadó, Budapest. Enyedi Gy. (1996) Regionális folyamatok Magyarországon az átmenet időszakában. Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, Ember–település–régió sorozat, Budapest. Enyedi Gy. (2000) Globalizáció és a magyar területi fejlődés. – Tér és Társadalom, 1. 1–10. o. Fujita, M. (1989) Urban Economic Theory. Land use and city size. Cambridge University Press, Cambridge. Fujita, M. (1996) Urban Land Use Theory. Regional and Urban Economics. – Arnott, R. (ed), Harwood, Amsterdam, 111–188. o. Fujita, M.–Krugman, P. – Venables, A.J. (1999) The Spatial Economy. Cities, Regions, and International Trade. MIT Press, Cambridge (MA). Fujita, M.–Thisse, J–F. (2002) Economics of Agglomeration. Cities, Industrial Location, and Regional Growth. Cambridge University Press, Cambridge. Garamhegyi Á.–Révész B. (2000) A területi marketing, mint az önkormányzatok versenyképességének egy lehetséges eszköze. – Farkas B. – Lengyel I. (szerk.)Versenyképesség – regionális versenyképesség. SZTE GTK Tudományos Közleményei, Szeged, 124–137. o. Glaeser, E.L. (2000) The New Economics of Urban and Regional Growth. – Clark, G. L.– Feldman, M. P.– Gertler, M. S. (eds) The Oxford 120



25

Handbook of Economic Geography, Oxford University Press, Oxford, 83–98. o. Harvey, J. (1996) Urban Land Economies. (fourth ed.) MacMillan, London. Henderson, J.V. (1996a) Systems of Cities and Inter-City Trade. – Arnott, R. (ed) Regional and Urban Economics. Part I. Harwood, Amsterdam, 509–557. o. Henderson, J.V. (1996b) Ways to Think about Urban Concentration: Neoclassical Urban Systems versus the New Economic Geography. – International Regional Science Review, 1&2, 31–36.o. Hoover, E.M.–Giarratani, F. (1999) An Introduction to Regional Economics. West Virginia University Morgentown (www.rri.wvu.edu/WebBook/). Johnston, R.J.–Gregory,D. – Pratt,G. – Watts, M. (eds) (2000) The Dictionary of Human Geography. (fourth ed). Blackwell, Oxford. Kanemoto, Y. (1996) Externalities in Space. – Arnott, R. (ed) Regional and Urban Economics. Part I. Harwood, Amsterdam, 189–249. o. Kovács Z. (2001) A települések fejlődése. – Beluszky P. – Kovács Z. – Olessák D. (szerk.) A terület- és településfejlesztés kézikönyve. CEBA, Budapest. Kozma G. (2002) Terület- és településmarketing. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen. Krugman, P. (1995) Development, Geography, and Economic Theory. MIT Press, Cambridge (MA) Krugman, P. (1996) Urban Concentration: The Role of Increasing Returns and Transport Cost. – International Regional Science Review, 1&2, 5–30. o. Krugman, P. (2000a) A földrajz szerepe a fejlődésben. – Tér és Társadalom, 4. 1–21. o. Krugman, P. (2000b) Where in the World is the ’New Economic Geography’? – Clark, G.L. – Feldman, M.P. – Gertler, M.S. (eds) The Oxford Handbook of Economic Geography. Oxford University Press, 49–60. o. Lados M. (1994) A városnövekedés szakaszai – urbanizációs ciklusok. – Rechnitzer J. (szerk.) Fejezetek a regionális gazdaságtan tanulmányozásához. MTA RKK, Győr–Pécs, 186–210. o. Lengyel I. (1991) A házépítések (anti)szociális támogatásának krónikája. – Tér és Társadalom, 1. 1–22. o. Lengyel I. (1993) A lakossági megtakarítások területi egyenlőtlenségei a közgazdasági elméletek tükrében. – Enyedi Gy. (szerk.) Társadalmi-területi egyenlőtlenségek Magyarországon. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 333–358. o. Lengyel I. (1994) A telephelyválasztás. – Rechnitzer J. (szerk.) Fejezetek a regionális gazdaságtan tanulmányozásához. MTA RKK, Győr–Pécs, 35–68. o. Lengyel I. (1999) Mérni a mérhetetlent? A megyei jogú városok vizsgálata többdimenziós skálázással. – Tér és Társadalom, 1–2. sz. 53–74. o. Lengyel I. (2000) A regionális versenyképességről. – Közgazdasági Szemle, 12. 962–987. o. Lengyel I–Mozsár F. (2002) A külső gazdasági hatások (externáliák) térbelisége. – Tér és Társadalom. 2. 1–20.o. Lengyel I.–Rechnitzer J. (2000) A városok versenyképessége. – Horváth Gy. – Rechnitzer J. (szerk.) Magyarország területi szerkezete és folyamatai az ezredfordulón. MTA RKK, Pécs, 130–152. o. McCann, P. (2001) Urban and Regional Economics. Oxford University Press, Oxford. McDonald, J.F. (1997) Fundamentals of Urban Economics. Prentice Hall, Upper Saddle River. Mészáros R. (1994) A település térbelisége. JATEPress, Szeged. Mészáros R. (2000) A társadalomföldrajz gondolatvilága. SZTE Gazdaság- és Társadalomföldrajzi Tanszéke, Szeged. Mills, E.S. (ed) (1987) Handbook of Regional and Urban Economics (volume 2). North-Holland, Amsterdam. Mills, E.S.–Hamilton, B.W. (1994) Urban Economics. (fifth ed) Harper Collins, New York. Mozsár F. (2000) Az externáliák szerepe a regionális gazdasági teljesítmény magyarázatában és növelésében. – Farkas B. – Lengyel I. (szerk.) Versenyképesség – regionális versenyképesség. SZTE Gazdaságtudományi Kar Közleményei, JATEPress, Szeged, 100–114. o. Muth, R.F. (1996) Theoretical Issues in Housing Market Research. – Arnott, R. (ed) Regional and Urban Economics. Harwood, Amsterdam, 731–779. o. Nemes Nagy J. (1998) A tér a társadalomkutatásban. Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, Ember– település–régió sorozat, Budapest. Nijkamp, P. (ed) (1987) Handbook of Regional and Urban Economics (volume1). North-Holland, Amsterdam. Pearce, D.W. (szerk.) (1993) A modern közgazdaságtan ismerettára. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. Porter, M.J. (1998) On Competition. Free Press, New York. Rechnitzer, J. (1993) Szétszakadás vagy felzárkózás. A térszerkezetet alakító innovációk. MTA RKK, Győr–Pécs. Rechnitzer, J. (1998a) A privatizáció regionális összefüggései. ÁPV Rt., Budapest.

26



Rechnitzer, J. (1998b) Területi stratégiák. Dialóg Campus, Budapest–Pécs. Samuelson, P.A. (1983) Thünen at Two Hundred. – Journal of Economic Literature, 12. 1468–1488. o. Solow, R.M (1973a) On Equilibrium Models of Urban Location. – Parkin, M.–Nobay, A.R. (eds) Essays in Modern Economics. Longmans, London, 3–16. o. Solow, R.M (1973b) Congestion Cost and the Use of Land for Streets. – Bell Journal of Economics and Management Science. 4. 602–618. o. Straszheim, M. (1987) Theory of Urban Residential Location. – Mills, E. S. (ed) Handbook of Regional and Urban Economics (volume 2). North-Holland, Amsterdam, 717–757. o. Stutz, F.P.–De Souza, A.R. (1998) The World Economy. Resources, Location, Trade, and Development. Prentice Hall, Upper Saddle River. Timár J.–Váradi M. (2000) A szuburbanizáció egyenlőtlen területi fejlődése az 1990-es évek Magyarországán. – Horváth Gy. – Rechnitzer J. (szerk.) Magyarország területi szerkezete és folyamatai az ezredfordulón. MTA RKK, Pécs, 153–175. o. Varga A. (2002) Thünen és az „Új Gazdaságföldrajz” térgazdaságtana. Kézirat, PTE KTK Gazdaságelméleti Tanszék, 14. o. Varian, H.R. (2001) Mikroökonómia középfokon. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest.

ON THE MONOCENTRIC MODEL OF URBAN LAND USE

IMRE LENGYEL – FERENC MOZSÁR In towns, land use and in settlement structure connected with it as well as the supply and demand characteristics of properties can be analysed with different methodologies and models. In urban economics mococentric urban model is a well-known concept, which was elaborated by Alonso in 1964 with the further development of Thünen’s theory concerning to agricultural land use. Alonso applied the main ideas, concepts and methodologies of neo-classical economics for his urban structure analysis with the introduction of the rent function and attempted to present the features of spatial balance between supply and demand of urban land. In our study, after the introduction of the most important concepts we present the main ideas of the monocentric urban model. We derive in detail the expressions giving information on the intensity of land use, and which can characterise the enterprises’ rent functions. We also analyse home selection decisions of households. Based on the offering rent function of the two types of microeconomic organisation (the enterprises and the households) we present the monocentric model and its polycentric extension seemed to be applicable nowadays. In the study we review and interpret the international literature’s widely accepted recent theoretical results.

XVI. évf. 2002 3: 27–55


SZUBURBANIZÁCIÓ ÉS TÁRSADALOM1 (Suburbanisation and Society) CSANÁDI GÁBOR – CSIZMADY ADRIENNE Kulcsszavak: szuburbanizáció Budapest agglomeráció szegregáció A Budapest és agglomerációjának helyzete jó példája annak, hogy a politikai-hatalmi struktúra változása hogyan hat a társadalmi viszonyokra. Az elmúlt néhány év alatt a két terület között – a korábbinál – sokkal szorosabb kapcsolat és kölcsönhatás épült ki. Mindezek a változások indokolttá teszik, hogy azt vizsgáljuk meg, hogy a városi társadalom térbeli dimenziói hogyan értelmezhetőek akkor, ha nem egyszerűen a főváros közigazgatási határainak keretei között vizsgálódunk, hanem vizsgálati egységünknek a fővárost és agglomerációját tekintjük. A tanulmány első kérdése az, hogy a főváros és agglomerációja területén belül hogyan értelmezhetőek a társadalmi folyamatok térbeli dimenziói. Más szóval, azt vizsgáljuk, hogy a magas és alacsony státusú rétegek térbeli elkülönülése, szegregációja milyen mértékben lép át a településhatárokon, és a szegénység koncentrálódásának kockázatai milyen mintákat öltenek fel egy ilyen léptékű vizsgálat során.

A modern városok térbeli-társadalmi szerkezetének és a változás mintáinak vizsgálata a városszociológia egyik alapvető kutatási iránya. Az irodalomban két fő irányvonal feszül egymásnak, az „ecological” és a „historical”. Az első szerint a változás lényegében hasonló modell szerint megy végbe a világ különböző részein. A városfejlődés mozgatója a gazdasági fejlettség (a társadalmi-politikai tényezőknek csak módosító szerepe van), így minden város esetében ugyanazok a szakaszok követik egymást, csak bizonyos fáziskéséssel. A másik irányvonal szerint viszont hasonló gazdasági fejlettségi szintek mellett is eltérő fejlődési utak figyelhetőek meg. Vagyis a gazdasági fejlettség mellett – gyakran még annál erősebben is – érvényesülnek olyan meghatározó történeti-társadalmi tényezők, amelyek a városok fejlődésének eltérő típusait hozzák létre (Szelényi 1996). A hetvenes–nyolcvanas évek komparatív városszociológiai kutatásainak középpontjában a fenti probléma specifikus esete, a kapitalista és szocialista városok fejlődésének összehasonlítása került. Az „ecological” irányzat követői a szocialista országok és a tőkés országok városfejlődése között nem láttak lényeges eltérést, csak időbeli csúszást, amennyiben az előbbiek gazdasága gyengébb, mint az utóbbiaké; ez magyarázza a városaik között lévő különbségeket is. Enyedi György szerint például a magyar regionális fejlődés sem más, mint az általános európai fejlődés egyik alfaja, nem tekinthető lényegében eltérőnek attól, amit nyugaton megfigyelhetünk (Enyedi 1996). A „historical” irányzathoz tartozó szociológusok szerint viszont a közép-kelet-európai városok fejlődése jelentősen különbözik a nyugateurópai, illetve amerikai városok fejlődésétől, habár bizonyos hasonlóságok még így is fellelhetőek. A szocialista országok városai ugyanis azért jártak be eltérő fejlődési utat, mert a hasonló gazdasági fejlettségű kapitalista országokhoz képest eltérő térbeli-társadalmi szerkezettel rendelkeztek. A fejlődést alapvetően a piaci

28

Csanádi Gábor – Csizmady Adrienne


viszonyok hiánya és az állami redisztribúció alakította. A társadalmi egyenlőtlenségek szerkezetének újratermelődése, a hatalmi viszonyok struktúrájának és működési módjának eltérő volta miatt itt még az első pillantásra hasonlónak látszó jelenségek is más társadalmi jelentéssel bírtak (Welawowicz 1992; Ladányi–Szelényi 1997b; Tosics e. a. 1998). A volt szocialista országokban a rendszerváltás érdekes – szinte kísérletinek is tekinthető – helyzetet teremtett a fenti vita számára. Most megvizsgálhatóvá vált, hogy a hatalmi-társadalmi viszonyok megváltozásával a városi társadalmi folyamatok is megváltoznak-e. Elemezhetővé váltak azoknak a különbségeknek a hatásai is, amelyek az egyes országokban a rendszerváltás történeti körülményeiben voltak megfigyelhetőek. Sok jel mutat arra, hogy a szocialista „örökség”, az átalakulás eltérő modelljei – és persze az egyes országok gazdaságának eltérő teherbírása, fejlesztésük jellegzetes útjai – olyan erősen befolyásolják a városfejlődést, hogy új – a nyugat-európaitól vagy az amerikaitól eltérő – modellek kidolgozása válik szükségessé. Tehát miközben egyáltalán nem beszélhetünk egy univerzális városfejlődés modellről, melynek csak különböző fázisaiban „tartanak” az egyes országok városai, nyitott kérdés az is, hogy miként kell magyarázni a különböző modell alapján fejlődő városok hasonló jelenségeit. A nyugat-európai és észak-amerikai városokhoz hasonlóan például itt is megindult a belső városrészek slumosodása, illetve a szuburbanizáció. A fővárosi népesség kiköltözése azonban nem tekinthető egyszerűen a nyugati értelemben vett szuburbanizációnak. Itt ugyanis nem csak a középosztály – főváros körüli településekre történő – kiköltözését figyelhetjük meg, hanem az alacsonyabb státusúak infrastrukturálisan fejletlen településre költözését is. Ezek azok, akik a szocializmus alatt a második gazdasági munkájuk eredményeként jó lakáskörülmények közé jutottak, ám a rendszerváltás után csapdába kerültek, melyből a kitörést a költözéstől remélték (Ladányi–Szelényi 1997a). Jelen tanulmány a vita fentebb említett aspektusát igyekszik Budapest és agglomerációjának példáján kissé világosabbá tenni. Azt próbáljuk meg bemutatni, hogy milyen tényezők azok, amelyek a kilencvenes években a főváros és környezetének kapcsolatát meghatározták. A mellett fogunk érvelni, hogy a jellegzetes társadalmi folyamatok alapvetően meghatározták a térbeni mobilitási folyamatokat is, ezek sajátosságait is. Ugyanakkor a munka bizonyos értelemben a korábbi kutatások folytatásának is tekinthető. Míg a főváros térbeni-társadalmi szerkezetének változásait korábbi kutatásainkban úgy vizsgáltuk, hogy figyelmen kívül hagytuk a főváros és agglomerációja között lévő kapcsolatot (Csanádi–Ladányi 1992), addig a rendszerváltás után már adekvátabbnak látszik a kettő együttes vizsgálata. Az elmúlt néhány év alatt ugyanis a két terület között – a korábbinál – sokkal szoros kapcsolat és kölcsönhatás épült ki. Mindezek a változások indokolttá teszik azt, hogy korábbi kutatásainkat ilyen vonatkozásban is kiterjesszük, és azt vizsgáljuk meg, hogy a városi társadalom térbeli dimenziói hogyan értelmezhetőek akkor, ha a problémát nem egyszerűen a főváros közigazgatási határainak keretei között vizsgáljuk, hanem vizsgálati egységünknek a fővárost és agglomerációját tekintjük. A város határain belül zajló területi-társadalmi folyamatok megértése ugyanis egyre nehezebb a


Szuburbanizáció és társadalom

29

nélkül, hogy a tágabb környezetben zajló tendenciákat is figyelembe vennénk. Ezért tanulmányuk első kérdése az, hogy a főváros és agglomerációja területén belül hogyan értelmezhetőek a társadalmi folyamatok térbeli dimenziói. Más szóval, azt kívánjuk megvizsgálni, hogy a magas és alacsony státusú rétegek térbeli elkülönülése, szegregációja milyen mértékben lép át a település–határokon, és a szegénység koncentrálódásának kockázatai milyen mintákat öltenek fel egy ilyen léptékű vizsgálat során.

A népesség számának változása, térbeli mobilitási irányok A jelenleg rendelkezésre álló elemzések – a dolog jellegéből adódóan – elsősorban a különböző területeken bekövetkezett népességszám változás vizsgálatát végezték el2. A témával foglalkozó szerzők tanulmányukban az 1990 és 1997 közötti 150 ezer fős fővárosi népességcsökkenést két fő tényezőnek tulajdonították. Az egyik a természetes fogyás, melynek nyomán a népesség 85 500 fővel lett kevesebb, a másik pedig a kifelé irányuló mobilitás, mely számlájára a fennmaradó 64 500 fő írható (Beluszky 1999; Dövényi–Kovács 1999). A népszámlálás előzetes adatai szerint a népesség számának csökkenése a kilencvenes évek végén is tovább folytatódott. Míg ennek hatására a főváros lakossága 1 775 203 főre csökkent (ami az 1990-hez képest 12%-os csökkenést jelent), addig az agglomeráció népessége 18%-kal növekedett (ezen belül is a községek népességszámának növekedése volt a jelentősebb, 21%). Feltételezhető, hogy az agglomerációs népességnövekedés forrása jelentős mértékben a főváros népességcsökkenése volt. 1. TÁBLÁZAT A lakónépesség számának alakulása Budapesten és az agglomerációban 1990–2001 (Population Change in Budapest and Its Agglomeration, 1990-2001)

Budapest Agglomeráció városai 2000-ben Agglomeráció községei 2000-ben Agglomerációs övezet Budapest + agglomeráció

A lakónépesség száma (fő) 1990 2001 2 016 774 1 775 203

2001 évi népesség az 1990-es százalékában 88

277 153

321 334

116

289 708

350 753

121

566 861 2 583 635

672 087 2 447 290

118 95

Forrás: KSH, 1990, 2001.

Beluszky Pál a főváros elhagyásának motivációi között az esetek jelentős részében valamely szuburbanizációs település által – vélten vagy valósan – biztosított kedvezőbb lakás- és életkörülmények szerepelését tételezték fel. Kutatásaik szerint az ilyen típusú népességveszteség főleg a belső kerületeket sújtotta, míg a külső kerületek inkább népességnövekedést tapasztaltak (Beluszky 1999). A 2001-es népszámlálás kerületsoros adatai azonban ezt a feltételezést csak részben igazolták. A belső kerületek népessége – kisebb-nagyobb mértékben – valóban csökkenő ten-

30



denciát mutatott. 1990-hez képest az V. kerület vesztesége volt a legmagasabb, ugyanis népessége egyharmadával csökkent. Az I., VI. és VII. kerület esetében a csökkenés egynegyed körüli, a IX. és XII. kerület esetében pedig egyötöd, a VIII. kerület népessége viszont csak egytizeddel csökkent. A külső kerületekről azonban nem állíthatjuk egyértelműen, hogy népességük növekedett volna. Csak három olyan kerület van, ahol a népesség jelentősebben nőtt: XVII. (8%), XXIII (10%) és XVI. kerület (2%), a többi kerület esetében kisebb-nagyobb (1–17%) csökkenést tapasztalunk. 2. TÁBLÁZAT A fővárosi kerületek népességszámának változása 1990–2001 (Population Change in the Districts of Budapest, 1990-2001) A lakónépesség száma Kerület

I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII.

1990

2001

34 778 102 758 149 028 108 453 43 937 59 477 82 868 92 386 78 422 96 843 174 509 76 495

25 917 92 611 129 699 103 196 28 952 44 141 64 141 81 791 62 999 80 553 144 445 61 415

2001. évi népesség az 1990-es százalékában 75 90 87 95 66 74 77 89 80 83 83 80

A lakónépesség száma Kerület

XIII. XIV. XV. XVI. XVII. XVIII. XIX. XX. XXI. XXII. XXIII. Budapest össz.

2001 .évi népesség az 1990-es százalékában

1990

2001

131 143 143 501 95 593 69 410 72 317 97 700 72 838 71 685 90 197 53 282 19 185

114 357 123 514 85 236 71 031 79 991 96 357 63 774 65 297 80 986 52 550 20 701

87 86 89 102 111 99 88 91 90 99 108

2 016 774 1 775 203

88

Forrás: KSH 1990, 2001.

A változás okát két fő tényezőben kell keresni, az egyik a természetes szaporodás, a másik az oda- és elvándorlás egyenlege. Az I. és II. kerület esetében a népességveszteségért a fenti két tényező fele-fele arányban felelős. A VII., VIII., XIII. és XIV. kerületek népességfogyása mögött döntően a természetes fogyás, míg a III., V., IX., X. és XII. kerület esetében az elköltözés áll. Ezzel szemben a IV., XVI., XVII., XXII. és XXIII. kerületek esetében a változás nem tulajdonítható egy tényezőnek. Itt ugyanis a természetes fogyással azonos, vagy azt meghaladó mértékű vándorlás általi nyereség a népességszám emelkedéséhez, vagy legalábbis stagnálásához vezetett (Tomay 2002). Az utóbbi tíz évben tehát a népesség változásánál a költözések egyenlegének a korábbi években tapasztaltnál jelentősebb szerepe volt. Ezért Beluszky Pál hipotézisét nem csupán a vándorlási nyereség, illetve veszteség



31

területén érdemes pontosítani, hanem a vándorlást kiváltó okok területén is. Arra szeretnénk választ adni, hogy mi okozza bizonyos területekről a jelentősebb, másokról a mérsékeltebb elköltözést. Megvizsgálandónak tartjuk, hogy a különböző státusú csoportok milyen mértékben vesznek részt e költözési folyamatban és milyen irányokba mozdulnak el.3 Továbbá, hogy mik azok a legfontosabb ható erők, melyek a térbeli mobilitási folyamatokat – a kilencvenes években – meghatározták. Hipotézisünk szerint a rendszerváltás után megindult nagy arányú mobilitásban a bérlakások privatizációját jelentős motivációs tényezőként kell számon tartani. Mivel az önkormányzat bérlakás-állománya nem csak a belső kerületekre összpontosult, ezért belátható, hogy a privatizációs hatás nem csak a belső kerületek, hanem a külső kerületek népességének csökkenéséhez is hozzájárulhatott. A lakásprivatizáció többféle hatást gyakorolt az érdekeltek különböző csoportjaira. Egyebek között jelentősen megnövelte a költözés felé hajtó lehetőségeket, illetve szorító kényszereket is. Modellszerűen azt mondhatjuk, hogy a lakásprivatizáció következtében azok, akik kedvező ökológiai pozícióban lévő jó állapotú lakást vehettek meg, és maguk is rendelkeztek megfelelő saját illetve családi tőkével, a budapesti agglomeráció magas státusú részeire költöztek. Azok a családok, akik a főváros kevésbé előnyös helyzetű környékén vehették meg korábbi bérlakásukat – és így az addicionális tőke viszonylag szerényebb volt –, jellemzően a keleti-délkeleti agglomerációs övezet felé, illetve a fővárostól valamivel távolabb eső – de még mindig az agglomerációba tartozó – településekre költöztek. Azok a csoportok pedig, amelyek esetében a bérlakás-privatizáció következményei bizonyos értelemben a terhek megnövekedését jelentették, a fővárostól távol levő (már nem az agglomerációhoz tartozó) települések felé mozdultak el. Az ő esetükben a költözés nem annyira a lakáshelyzet, illetve a szimbolikus társadalmi helyzet javítására szolgált, hanem az egyre kockázatosabb – díjhátralékos, eladósodást előre vetítő – csapdahelyzetből való menekülést jelentette. Esetükben a település kiválasztásánál jelentős szerepet játszottak a családi kötelékek. Rendszerint oda költöztek vissza, ahonnan az ötvenes– hatvanas években a fővárosba, illetve környékére érkeztek. E családok jelentős része úgy költözött a fővárosba, hogy a tágabb család valamely ága megtartotta a vidéki lakóhelyet (különösen kelet-magyarországi településeken), ennek következtében a most visszaköltözők még rendelkeznek bizonyos ingatlan-vagyonnal, akár részben üres lakásokkal is, amelyek felújítása aránylag olcsón megoldható volt. Így a budapesti rossz állapotú lakásért kapott igen szerény összeg is alkalmas lehetett arra, hogy a család kikerüljön a lakásprivatizáció miatt előállt csapdából. Persze ez a megoldás igen kockázatos, tartóssága attól függ, hogy mennyire sikerül munkát találni ezeken a településeken, illetve, hogy a hagyományos családi network menynyire segít abban, hogy a régen elhagyott világba vissza lehessen illeszkedni. Mivel a népszámlálás előzetes adatai sem az elköltözöttek státusz szerinti megoszlásáról, sem pedig költözésük irányáról nem tartalmaznak információt, ezért az erre vonatkozó hipotéziseinket hivatalos adatbázisokon nem tesztelhetjük. Rendelkezésünkre áll viszont egy olyan adatbázis, mely a fővárosból kiköltöző, illetve az

32



agglomerációs településekre beköltöző népesség motivációit és státuszviszonyait tárja fel.4 Hipotézisünk tesztelését azzal kezdjük, hogy megvizsgáljuk, hogy mennyiben különbözik egymástól azoknak a státusa, akik a rendszerváltást követő 6–7 évben a főváros határain belül kerestek különböző okokból más lakást maguknak, azokétól, akik az agglomerációba, illetve az ország más területeire költöztek el? 3. TÁBLÁZAT 1990–1997 között Budapesten belül, Budapestről az agglomerációba és azon kívülre költözöttek megoszlása iskolai végzettségük szerint (%) (Distribution of People Migrate within Budapest, from Budapest to the Agglomeration and to other Places between 1990-1997 by Their Educational Qualification, %)

Iskolai végzettség

Budapesten belül

Agglomerációba

Máshová

költöző 8 általánosnál kevesebb 8 általános Szakmunkásképző Érettségi Főiskola, egyetem Összesen:100,0 N=

4,5 14,3 18,5 36,7 25,9 N=1896

2,4 14,0 20,5 34,4 28,7 N=221

7,2 29,1 25,3 20,7 17,6 N=256

Összes Budapestről elköltöző

Budapesti felnőttek együtt

5,0

7,2

22,1 23,0 27,1 22,8 N=477

19,3 18,5 34,5 20,6 N=10407

Forrás: A survey adataiból végzett számítások.

Annak érdekében, hogy világosabb legyen, kikből is tevődnek össze a költözők egyes csoportjai, táblánk utolsó oszlopához – amely a fővárosban lakó felnőttek iskolai végzettségi megoszlását mutatja – viszonyítjuk a különböző költözési irányok felé indult, eredetileg fővárosban lakó csoportokat. A vizsgált hét évben a diplomások aránya az agglomerációba költözöttek között volt a legmagasabb, (28,7%) valamivel megelőzve a fővároson belül költözők 25,9%-os arányát. Ez arra utal, hogy a budapesti magas státusúak számára a vizsgált időszakban a kialakuló magas státusú agglomerációs övezetek már egyenrangú alternatívát jelentenek a fővároson belül található megoldásokkal. Mindkét költözési pályára az a jellemző, hogy közöttük – a fővárosi átlaghoz képest – harmadával–negyedével alacsonyabb az iskolázatlanok aránya, s így – együtt a diplomások arányának a fővárosi átlagnál magasabb voltával – azt mondhatjuk, hogy a lakásmobilitás e két viszonylag magas státusú pályája jellegzetesen eltérő szerepet tölt be az agglomeráción kívülre való költözéshez képest. Ez utóbbi esetben az iskolázatlanok aránya jóval magasabb, mint az a fővárosra általában jellemző, és a diplomások aránya pedig számottevően alatta marad a fővárosi átlagnak. Az összetétel eltérése mögött minden bizonnyal az húzódik meg, hogy nem csupán annak vagyunk tanúi, hogy a fővároson belül bekövetkező lakásmobilitási rendszert kiegészíti a – jelentős mértékben magas státusú –



33

agglomerációs területre történő vándorlás, hanem annak is, hogy Budapest viszonylag elesett lakóinak egy része az ország távolabbi részeibe költözik. 4. TÁBLÁZAT 1990–1997 között Budapesten belül, Budapestről az agglomerációba és azon kívül költözöttek megoszlása vagyoni helyzetük alapján (%)5 (Distribution of People Migrate within Budapest, from Budapest to the Agglomeration and to other Places between 1990-1997 by Their Property Status, %) Budapesten belül

Agglomerációba

Máshová

költöző Elesett Egyik sem Jómódú Összesen:100,0 N=

10,3 75,7 14,0 N=1896

5,0 87,0 8,1 N=221

20,7 74,1 5,2 N=256

Összes Budapestről elköltöző 13,4 80,1 6,5 N=477


A Budapesten belül és az agglomeráció felé irányuló költözési folyamatokban érintettek, vagyoni státusuk szerint többé-kevésbé a fővárosi átlagnak megfelelő összetételűek voltak, vagyis a jómódúak aránya közel másfélszerese volt az elesettekének. A két csoport közötti jelentős eltérés viszont az, hogy az agglomerációba költözöttek között mindkét szélső csoport aránya kisebb volt, tehát a közepes helyzetűek érdekérvényesítő stratégiái között látszik lényegesebbnek ez a költözési megoldás. Ezzel szemben azok, akik az ország távolabbi vidékeire költöztek, több mint kétszer olyan gyakran voltak elesettnek tekinthetőek, mint amilyen gyakori ez a fővárosban általában, és a jómódúak aránya is csak mintegy fele a fővárosban megfigyelhetőnek. Úgy látszik tehát, hogy az agglomerációba költöző népesség jelentős része középosztálybeli, míg a távolabbi településre költözők között igen magas az alsóközép-, illetve alsó osztályokhoz tartozók aránya. 5. TÁBLÁZAT 1990–1997 között Budapestről az agglomerációba és azon kívül költözöttek jelenlegi lakóhelyi státus szerinti megoszlása (%) (Distribution of People Migrate within Budapest, from Budapest to the Agglomeration and to other Places between 1990-1997 by Their Present Residence, %) Agglomerációba

Máshová

költöző Szegény Lakótelep Családi ház Elit Összesen:100,0 N=

5,5 8,6 69,4 16,5 181 760


24,1 18,7 49,4 7,8 54 746

34



Jellegzetesnek tekinthető az is, hogy a Budapestről különböző irányokba elköltöző népesség milyen státusú lakóövezetbe került. Az agglomerációba költözöttek között ötödannyi a szegény környékre távozottak aránya, mint azok között, akik távolabbra költöztek. Ugyanakkor az elit övezetbe irányulók aránya jelentősen meghaladja a magas státusú agglomerációs övezet lakónépességen belül megfigyelhető súlyát. Míg ugyanis az agglomeráció népességének mintegy 9%-a lakik a magas státusú övezetben, az ide költözők között ez az arány majdnem kétszer ekkora. Ez az adat tehát más oldalról teszi hangsúlyosabbá azt a tényt, hogy az agglomeráció bizonyos körzetei egyre dinamikusabban válnak magas státusú társadalmi csoportok, míg más körzetei alacsonyabb státuszú népesség költözési cél-területeivé. Olyan hipotézist is megfogalmazhatunk, miszerint a felsőközéposztály szívesen költözik az övénél magasabb státuszú környékre, így stabilizálván, szimbolizálván saját társadalmi státuszát. Illetve fordítva, hogy a kiköltöző középosztály jelentős része nem státuszának megfelelő helyre kerül, mely mögött leginkább anyagi okot feltételezünk. A fővárosi lakás eladásával szerzett összeg magasabb státuszú környéken nem jelentené a lakáshelyzet javulását, míg alacsonyabb státuszú környéken a lakáshelyzet jelentősen javíthatóvá válik. 6. TÁBLÁZAT Az 1990–1997 között Budapestről költözöttek költözési indokainak gyakoriságai a költözés iránya szerint (%) (Frequencies of Migration Motivation of People Moving out from Budapest between 1990-1997 by the Direction of Migration, %) A költözés indoka Túl drága volt az élet Nem volt munkalehetőség Drága volt a lakás fenntartása Jobb lakásba akart költözni Rokonok közelébe akart költözni Jól értékesíthető bérlakás

Budapesten belül 7,7 3,6 11,8 54,4 16,0 6,6

Agglomerációba költöző 12,0 2,6 17,0 55,0 23,2 14,8

Máshová 28,7 10,6 26,0 34,5 43,5 12,9


A fővároson belül, illetve a fővárosból elköltözők költözési cél-területeinek társadalmi jelentését valamivel világosabbá teheti, ha megvizsgáljuk azt is, hogy milyen motívumokról számoltak be megkérdezettjeink akkor, amikor a költözés körülményeiről nyilatkoztak. A költözéshez vezető okokat az agglomerációval foglalkozó kutatók közül már sokan vizsgálták, mi most csak néhány „álláspontot” és tapasztalatot emelnénk ki. Beluszky Pál feltételezése szerint a kiköltözések egyik elsődleges indoka valamely szuburbanizációs település által – vélten vagy valósan – biztosított kedvezőbb lakás- és életkörülmények keresése volt. Ugyanígy vélekedik Tímár Judit is, aki szerint a kiköltözőket környezeti előnyök, illetve a kertes családi ház birtoklása motiválják, ezek a motivációk pedig kísértetiesen hasonlóak az amerikai



35

szuburbanizáció során tapasztaltakkal (Tímár 1999). Dövényi Zoltán 1998-as empirikus kutatásában a tipikus szuburbán indokokat (jobb lakókörnyezet, nagyobb lakás iránti igény, jó befektetés stb.) a kérdezettek 90%-a jelölte meg (Dövényi e.a. 1998). Vizsgálatunk egyrészt alátámasztja ezeket a hipotéziseket, illetve tapasztalatokat, másrészt a kiköltözések mögött álló más természetű okokra is rávilágít. Ezeknek az okoknak a megjelenését nem önmagukban, hanem a Budapesten belül, az agglomerációba és az agglomeráción túlra költözők indokai között vizsgáljuk. Az agglomeráción kívülre költözők alacsony státusa, és az ezzel összefüggő kényszer-költözések valószínűsége körükben lényegesen magasabb, mint azok között, akik a kilencvenes években a fővároson belül költöztek, vagy az agglomerációba vándoroltak. Erre utal, hogy a költözési indokok között az aránylag konvencionális, szuburbanizálódásra utaló 'tágasabb, jobb lakást szeretett volna' csak 34,5%-os arányban fordul elő, míg a másik két költözési típus esetében több mint 50%-os aránnyal találkozhatunk. Valószínűleg azonban ennél is árulkodóbb, hogy a távolabbi környékekre költöző kérdezettjeink több mint egynegyede (28,7%-a) olcsóbb környék felé kényszerült mozdulni, és közel egynegyedük (26%) a korábbi budapesti lakást fenntarthatatlanul drágának találta. Ez különösen magas arány, ha a másik két térbeli mobilitási úttal hasonlítjuk össze – 7,7 és 12,0%, illetve 11,8 és 17,0%. Mint korábban említettük hipotézisünk szerint a bérlakás-privatizációnak jelentős szerepe volt a térbeli mobilitás megerősödésében, és irányainak meghatározódásában. Ennek a feltevésnek igazolásához igen fontos adalék azoknak az aránya, akik a korábbi bérlakás privatizáció folyamatának valamelyik fázisában vették meg korábban tanácsi-önkormányzati lakásukat, és az így szerzett relatív piaci előnyt használták fel a költözés elősegítésére. Sok vita volt már arról, hogy kik is azok, akik ebben a folyamatban jobban jártak, és kik, akik kevésbé jártak jól. Valamint, hogy mi is lesz a társadalmi következménye Budapest viszonylag leromlott övezeteire a lakások privatizációjának. Ebben a vitában most nem szeretnénk állást foglalni, azonban a privatizáció hatásának egy részét adatainkkal demonstrálni tudjuk, még akkor is, ha mintánk méretei – és magának a felvételnek a jellege – bizonyos korlátokat állít a következtetések elé. Hipotézisünket támasztja alá, hogy a fővároson belül költözők esetében a legalacsonyabb azok aránya, akiknél ez a tényező szerepet játszott. Ehhez képest majdnem kétszer akkora a privatizációs nyereség szerepe azoknál, akik az agglomeráción kívülre költöztek, miközben az agglomerációba költözők esetében még ennél is kissé magasabb. Ha ezeket a tényeket összevetjük a főváros és agglomerációs területe státusát mérő adatokkal, akkor már valószínűsíthető, hogy a lakásprivatizáció valóban az általunk feltételezett kettős hatást gyakorolta a térbeli társadalmi folyamatokra. Egyrészt, az elesettség határán lévő, de még bizonyos mértékű mobilitásra képes fővárosi rétegek közepesen leromlott lakásaik megvételével, illetve eladásával arra voltak képesek, hogy az ország távolabbi vidékein, és általában azok szegény környékein, alacsony színvonalú házat vegyenek maguknak. Adatainkból a kis esetszámok miatt csak sejthető, valóban elsősorban azokról az elsőgenerációs fővárosiakról van szó, akiknek az iparosítás idején vezetett útjuk a

36



főváros környékére, illetve a város alacsonyabb státusú övezeteibe. A lakásprivatizáció azt tette lehetővé, hogy családjuk eredeti – és, mint látjuk, döntően ma is elesettnek tekinthető körzetben lévő – lakóhelyén az ott található szegényes bázist kiegészítve próbálkozzanak helyzetüket stabilizálni. Mint a költözők összlakossághoz viszonyított társadalmi összetételének vizsgálatánál már jeleztük, igen fontos még egyszer aláhúzni, hogy ez az elköltöző csoport nem a főváros leginkább elesett rétegét jelenti, hanem csak a szegénység határán lévőket. Ők még képesek voltak arra, hogy mozgósítsák a családi tőke-forrásokat, illetve éljenek a lakásprivatizáció során ehhez társuló nyereséggel, és így 'menekülési útvonalat' alakítsanak ki maguknak. A fontos jellemző éppen a relatív dinamizmus, és az a kötődés, ami a fővárosi családok e részénél a vidék meghatározott státusú övezeteihez kapcsolódik. A másik oldalon, a magas státusú népesség egy része képes volt arra, hogy a lakásprivatizációból komparatív előnyökhöz jusson. Az agglomerációba költöző diplomások között valamivel magasabb azoknak az aránya, akik a lakásprivatizáció kedvező anyagi hatásáról számolnak be, mint az összes agglomerációba költöző lakó esetében. A lényegesebb eltérés azonban az agglomeráció egyes területeire költözött értelmiségiek helyzetében van. Az északnyugati magas státusú területre költözők között közel háromszor annyian vannak, akik ezt a tényezőt említik, mint az északkeleti területre költözők esetében tapasztalhatjuk. A tágabb, jobb lakás igen gyakori említése, illetve a környezett szennyezettség, mint költözési ok hasonlóan magas szintű említései jól mutatják azt a már korábban is valószínűsített összefüggést, hogy ezek a csoportok együttesen képesek voltak arra, hogy többféle tőketípus mozgósításával relatív előnyeiket lakóhelyi státusukban is kifejezésre juttassák, illetve, azt még hangsúlyosabbá tegyék. Természetesen itt sem homogén csoportról van szó. Mint korábban, az egyes övezetekbe áramlók társadalmi összetételét jelző adatoknál is láttuk, a három agglomerációs övezet szimbolikus értéke sem azonos, így a magas státusú rétegeken belül is számottevő eltérések tapasztalhatók a tekintetben, hogy melyik agglomerációs területre irányul költözési trendjük. Az a tendencia látszik kibontakozni, hogy a több generációs, erősebb anyagi és kulturális tőkével rendelkező, és így Budapesten belül korábban is viszonylag kedvező lakóhelyű, magas társadalmi státusú rétegek a lakásprivatizációs nyereség fokozott felhasználásával a legmagasabb státusú északnyugati agglomerációs területekre költöztek, így relatív előnyeik tovább nőttek. Azok az értelmiségi csoportok, akik viszont Budapest relatíve alacsonyabb státusú körzeteiből indultak, a lakásprivatizáció hasznából így kevésbé voltak képesek részesülni, és gyakrabban első generációs értelmiségiek, a másik két agglomerációs terület, társadalmi státust kevésbé emelő körzetei felé mozdultak el. Nyilvánvaló, hogy a magas és az alacsony státusú budapesti népesség költözési tipológiájának, illetve e tipológia társadalmi hatóerőkkel való összekapcsolásának csupán az első lépéseinél járunk. További vizsgálatokra van szükség ahhoz, hogy a magas és az alacsony státusú népesség térbeli mobilitásának, az ezt befolyásoló erőknek és a térbeli-társadalmi következmények rendszerének világos képét adhas-



37

suk, mégis azt reméljük, hogy a fentiek is segíthetnek abban, hogy az elmúlt időszak alapvető társadalmi-térbeli folyamatait megérthessük.

A főváros és az agglomeráció belső tagoltsága, a társadalmi helyzet és térbeli pozíció összefüggései A kilencvenes évek utolsó harmadára tehát a főváros és agglomerációjának népessége az előbb leírtak alapján „átrendeződött”. Eddig fel tudtuk vázolni a költözési irányokat, az eltérő státusú csoportok motivációit, a mögöttük álló hatóerőket. Most nézzük meg, hogy a mozgások nyomán milyen státusú népesség él a fővárosban és agglomerációjában, és hogy milyen összefüggések vannak a térbeli pozíció és társadalmi státus között. Arra törekszünk, hogy feltárjuk a főváros és az agglomeráció belső strukturáltságát is, ezért a fővárosiak területi státusát jelző változót kiterjesztjük az agglomerációs területre is.6 A fővárost körülvevő agglomeráció társadalmi jellemzőinek vizsgálatakor nem szabad figyelmen kívül hagynunk, azt, hogy az agglomerációs övezetet – Budapesthez képest – éppen a térbeli dimenzióból adódóan kissé másképp kell megközelítenünk. Itt ugyanis a területi különbségek nem csak egy településen belül ‘elrejtve’, hanem települések, települések csoportjai között is jelentkeznek, ráadásul meglehetősen nagy területen szétszórva. Ennek következtében a megkérdezettek területi státusát – a lakóhely közvetlen környezetének survey-ben is mért jellegzetességei mellett – egyrészt az befolyásolja, hogy az adott település földrajzilag hol helyezkedik el az agglomerációban, másrészt az, hogy milyen státusú maga a vizsgált település. Mivel azonban a korlátozott mintanagyság bizonyos kompromisszumokra kényszerít, ezért a Budapestet és agglomerációját is magába foglaló sokaság területi státusát jellemző változót az agglomerációs övezetben lakókra elsősorban a közvetlen környezet státusának jellemzőiből alakítottuk ki, és az agglomerációs övezet egyes részeinek eltérő vonásaira az elemzés során térünk ki. A területi státus-különbségeket vizsgálva azt találtuk, hogy, a főváros magas státusú övezetei – ahol a megkérdezettek ötödénél is kevesebb az alapfokú, vagy annál is alacsonyabb végzettségűek aránya – meglehetősen hasonlóak az agglomeráció magas státusú övezeteihez. Ennek ellenére érdemes közelebbről is megvizsgálni a közöttük meglévő kisebb különbséget, mely két jelentős súlyú tényezőre vezethető vissza: egyrészt a diplomások aránya magasabb a fővárosban, másrészt pedig – és valószínűleg ez a lényegesebb eltérés – a szakmunkás végzettségűek súlya az agglomerációban másfélszerese annak, mint amit a fővárosi elit övezetben megfigyelhettünk. Első megközelítésben úgy látszik tehát, hogy az agglomeráció magas státusú övezetei heterogénebb társadalmi összetételűek, vagyis magasabb státusú, konszolidált anyagi helyzetű kvalifikált, vállalkozó réteg számára is jelentős arányban jelentenek lakóhelyet. Tehát ebből a szempontból (sem) tekinthető a budapesti agglomeráció egységesnek

38



7. TÁBLÁZAT A megkérdezettek legmagasabb iskolai végzettségének eloszlása a főváros és agglomerációjának különböző státusú övezeteiben (%) (Distribution of Highest Educational Qualification of Questioned Persons in the Different Status Zones of the Capital and Its Agglomeration, %) 8 ált. 8 általákevesebb nos

Szakmunkás- Érettségi Felsőfok képző

%

Összes: 100%

Budapest Társasház, villa Családi ház 1. Családi ház 2. Lakótelep 1. Lakótelep 2. Lakótelep 3. Bérház 1. Bérház 2. Bérház 3. Szükséglak, egyéb Budapest összesen

4,5 6,0 10,3 1,6 4,5 6,2 10,1 10,6 10,1 14,9 7,2

13,2 15,6 21,3 10,8 16,7 23,5 19,8 23,8 25,9 32,7 19,3

11,0 17,0 21,6 17,3 19,0 19,3 15,5 25,9 26,7 21,7 18,5

37,5 35,6 34,6 41,4 37,7 36,5 32,4 26,3 26,6 19,6 34,5

33,8 25,7 12,1 28,8 22,1 14,5 22,2 13,4 10,8 11,0 20,6

N=1580 N=760 N=1342 N=885 N=1219 N=1643 N=1270 N=655 N=626 N=427 N=10407

Agglomeráció Aggl.szegény Aggl. Lakótelep Aggl.családiház Aggl.elit Aggl.összesen Budapest+ aggl. összesen

23,1 1,6 13,4 1,8 11,7

38,5 20,9 27,2 18,8 26,6

19,2 25,7 28,0 15,5 26,4

12,9 34,0 22,2 39,0 24,4

6,2 17,7 9,1 24,9 11,0

N=163 N=307 N=1870 N=175 N=2556

8,1

20,7

20,0

32,5

18,7

N=12923


Elemzésünk még tovább finomítása érdekében az agglomerációt három részre osztottuk. Megkülönböztetjük a fővárostól délre elterülő részt (első agglomerációs terület): ide tartoznak a Duna keleti oldalán a Gyál–Gyömrő környékén fekvő települések, a Csepel szigeten fekvő települések (pl. Tököl, Szigetszentmiklós) és a budai oldalon az Érdig nyúló körzet települései. A második agglomerációs terület a Duna bal partján az előbbitől északra elterülő, Gödöllő környékétől Vácig terjedő körzetet jelenti, míg a harmadik részt a budai oldal Törökbálinttól északra fekvő települései jelentik. A fent nagy vonalakban, az egész agglomeráció területére versus a fővárosra megvizsgált összefüggéseket, most már a három részre osztott agglomerációs terület segítségével finomítjuk tovább. A területi-lakóhelyi státus és az iskolai végzetséggel mért társadalmi státus összefüggését vizsgálva azt mondhatjuk, hogy a há-



39

rom agglomerációs terület társadalmi összetétele lényegileg tér el egymástól. Az északnyugati területen az iskolázatlanok aránya egyharmaddal alacsonyabb, miközben több mint kétszer olyan magas a diplomások aránya, mint a déli területen és ez utóbbi mutató háromszor akkora, mint az északkeleti területen (8.a,b,c, táblázat). 1. ÁBRA A vizsgált terület (The Examined Area)

Forrás: Saját szerkesztés.

8. TÁBLÁZAT A megkérdezettek legmagasabb iskolai végzettségének eloszlása az agglomeráció különböző státusú övezetiben, területenként. (%) (Distribution of Highest Educational Qualification of Questioned Persons in the Different Status Zones of the Agglomeration by Areas, %) a, Déli terület 8 osztály alatt Szegény Lakótelep Családi ház Elit Összesen

23,4 1,2 16,4 13,4

8 osztály 47,9 26,3 27,7 17,4 27,6

Szakmunkásképző % 20,3 25,9 27,8 15,9 26,6

Érettségi 4,3 32,8 20,4 43,2 23,0

Főiskola, egyetem 4,0 13,7 7,7 23,5 9,4

Összesen: N=100% N=45 N=206 N=1064 N=78 N=1393

40



b, Északkeleti terület 8 osztály alatt Szegény Lakótelep Családi ház Elit Összesen

SzakmunÉrettségi kásképző % 24,6 7,7 -

Főiskola, egyetem

20,5 -

47,1 -

9,7

30,1

32,8

21,1

6,3

14,3 10,8

16,1 30,5

10,1 30,6

48,1 21,9

11,3 6,2

c, Északnyugati terület 8 osztály alatt Szegény Lakótelep Családi ház Elit Összesen

8 osztály

-

23,7 2,4

31,6 9,9

Szakmunkásképző % 17,2 25,4

9,5

20,8

24,4

28,8

16,4

9,4

21,7 20,8

17,1 22,6

32,8 29,0

28,4 18,3

8 osztály

Érettségi

Főiskola, egyetem

18,5 36,4

9,0 25,9

Összesen: N=100% N=25 N=271 N=22 N=318

Összesen: N=100% N=93 N=100 N=358 N=73 N=625


Részletesebb finomságú adataink arra is rávilágítanak, hogy a magas státusú lakások övezete mennyire eltérő jelentésű lehet az egyes területeken. Jól lehet, a déli területen csupán 5% körül van az ’elit’ lakásokban élők aránya, míg a másik két területen ez az arány 7–11% között mozog (ami azonban még mindig alacsonyabb a fővárosban tapasztaltnál), az ’elit’ területek lakóinak társadalmi összetételében jelentős különbségek mutathatók ki. E mutató mentén azt feltételeznénk, hogy a déli terület, alacsony arányú ’elit’ lakóterületi népessége miatt rosszabb helyzetben van, mint a két másik terület. Azonban a lakóterület népességének részletesebb vizsgálata mást mutat. Az északnyugati területen az ‘elit’ lakóövezet társadalmi összetétele közel megegyezik azzal, amit a főváros társasházas övezetében tapasztaltunk. Mindkét helyen igen magas a legalább érettségivel rendelkezők aránya (70%). Ugyanakkor a diplomások aránya másfélszerese a területen tapasztalt átlagnak. Ennek megfelelően azt mondhatjuk, hogy ez a két magas státusú terület (főváros és északnyugati terület ’elit’ lakóövezete) döntően az értelmiségi – szellemi foglalkozású, magas státusú családok körzete. Ezzel szemben a Duna másik oldalán, az agglomeráció északkeleti részén – ahol a magas státusú lakóépületek övezete – mint jeleztük – hasonló arányú, mint a fővárosban és az északnyugati területen – már csak fele annyi a diplomások aránya, viszont majdnem másfélszer akkora az érettségizettek és az iskolázatlanok aránya, mint az északnyugati területen. Ebben az esetben tehát azt mondhatjuk, hogy a magas státusú lakások övezete az északkeleti területen alapvetően a konszolidált anyagi helyzetű közép-, alsóközép rétegeké.



41

A déli terület ’elit’ része lakóinak státusát tekintve valahová a két északi terület közé sorolható be, leginkább a felsőközép-, középosztály lakóhelyeként. Jól látszik tehát, hogy az ’elit’ lakóterület fizikai jellemzői, kiterjedése és lakóinak státusza együttesen határozza meg a terület tényleges státuszát, illetve, hogy ’elit’ és ’elit’ építésű (fizikai megjelenésű) lakónegyedek között milyen jelentős különbségek lehetnek a lakók összetételét tekintve. A lakás ugyanis egyik oldalon a magas társadalmi státusz kifejezőjeként funkcionál – északnyugati terület –, míg a másik oldalon pedig a vágyott csoport-hovatartozás megjelenítője – déli és északkeleti terület. Lakcímünk ugyanis – akarva, akaratlanul – mindig valamilyen társadalmi státuszt szimbolizál, közvetít. Igyekszünk velünk azonos, vagy kicsit magasabb társadalmi státuszúak közé költözni, akikkel azonosulni szeretnénk, hangsúlyozva helyünket a társadalomban.

Társadalmi mobilitás A főváros és az agglomeráció társadalmának különbözőségeiről rajzolt statikus képet világosabbá teszi, ha azt is megnézzük, hogy milyen mértékben voltak társadalmilag mobilak7 azok, akik a két területen (illetve azok bizonyos részein) élnek. A főváros és agglomerációja, illetve ez utóbbi egyes térségeiben lakók társadalmi mobilitás szerinti különbségeit vizsgálva azt találtuk, hogy a fővárosban lakók között az agglomerációban lakókhoz képest magasabb azok aránya, aki édesapjukénál magasabb iskolai végzettséget szereztek (felfelé mobilak voltak). Azonban még ennél is fontosabb az, hogy budapestiek között lényegesen kevesebb lefelé irányuló mobilitással találkoztunk. Azonban ebből az adatból még nem bizonyítható, csak sejthető, hogy – a módszertani korlátokon túl – részben az áll a jelenség mögött, hogy a fővárosból az utóbbi időszakban az agglomerációba kiköltöző csoportok viszonylag dinamikus, társadalmi értelemben is mobil réteget jelentenek. Ezt a sejtést először azzal fogjuk megerősíteni, hogy megvizsgáljuk, hogyan alakulnak a megfelelő arányszámok az agglomeráció három vizsgált területén, majd összekapcsoljuk a mobilitási és státus-adatok alapján levonható következtetéseket. 9. TÁBLÁZAT A fővárosiak és az agglomerációban lakók megoszlása társadalmi mobilitás szerint (%) (Distribution of the Inhabitants of the Capital and Its Agglomeration by Their Social Mobility, %) Felfelé Nem mobil Lefelé mobil Összesen: mobil N=100% % Budapest 18,7 35,1 46,2 N=10 353 Agglomeráció 14,4 34,6 51,0 N=2 545 Ebből: Déli terület 15,1 34,5 50,5 N=1 390 Észak-keleti terület 13,3 37,5 49,2 N=328 Észak-nyugati terület 57,2 36,6 6,2 N=648 Összesen 46,3 34,7 19,0 N=12 899 Forrás: A survey adataiból végzett számítások.

42



Ami az agglomeráció különböző státusú területeit illeti, a fenti sejtéssel összhangban lévő tendenciákat tapasztalhatunk. A déli és az északkeleti terület között az ott lakók társadalmi mobilitása szempontjából nincs lényeges különbség (közel egyhatod a felfelé mobilak és 50% a lefelé mobilak aránya). Ezzel szemben az északnyugati agglomerációs övezet sokkal dinamikusabbnak mutatkozik. Nem csak az a fontos, hogy a mobil népesség aránya majdnem negyedével magasabb – megközelíti a 60%-ot – hanem az is, hogy a lefelé mobil népesség aránya alig nyolcada annak, amit a másik két agglomerációs területen tapasztalhattunk. Vagyis adataink arra utalnak, hogy ez a terület nem csupán magasabb státusú a másik kettőnél, hanem a fővárostól is minőségileg eltérő sajátosságokat mutat; emelkedő státusú népességgel magasabb arányban lakott, s így sok szempontból lényegesen dinamikusabb, a fejlődés társadalmi 'háttere' szempontjából sokkal kedvezőbb feltételeket biztosít. A mobilitásról alkotott képet tovább árnyalhatjuk, ha azt is megvizsgáljuk, hogy az agglomeráció különböző területein élő, de azonos iskolai végzettségű csoportok mobilitási arányszámai milyen sajátosságokat mutatnak. A 10. táblázatban azt mutatjuk be, hogy a diplomások között milyen arányban vannak édesapjuknál magasabb iskolai végzettségűek (más szavakkal első generációs értelmiségiek), illetve azt, hogy az iskolázatlanok között milyen arányú a korábbi generációhoz képesti státus-vesztés, tehát az, amikor valaki az édesapjánál alacsonyabb iskolai végzettséggel kénytelen megelégedni. 10. TÁBLÁZAT Mobilitási arányok Budapesten és az agglomerációs területeken (Mobility Rates in Budapest and the Agglomeration, %) Első generációs értelmiségi arány Budapest Agglomeráció együtt Ebből: Déli terület Észak-keleti terület Észak-nyugati terület Összesen

58,4 64,3 72,2 76,7 52,6 59,1

Lefelé mobil arány – 8 osztálynál kevesebbet végzett % 24,6 12,6 11,5 8,6 8,5 20,9

Lefelé mobil arány – 8 osztályt végzett 36,2 29,8 26,8 23,2 23,2 33,8


Az árnyaltabb adatok még inkább megerősítik az agglomeráció ’dinamikusabb’ voltát. Összességében ugyanis valamivel magasabb az első generációs értelmiségiek aránya, miközben a diplomások aránya csak mintegy fele akkora, mint a fővárosban. Az agglomerációs területek közötti különbség ebben a dimenzióban is fennáll, bár egy kissé talán kevésbé mély, mint a lakóhelyi társadalmi státusz esetében. Az övezet státusára nem csak az ott élő diplomások száma van hatással, hanem ezen belül az első generációs – több generációs értelmiségiek megoszlása is. Kutatásaink



43

során az az érdekes összefüggés bontakozott ki, mely szerint minél magasabb státusú egy terület, annál magasabb a több generációs értelmiségi lakók aránya azokhoz képest, akiknek szülői generációja még alacsonyabb státusú volt. Ez nem csak a fenti aránylag nagy léptékű – és ezért szükségszerűen kissé heterogén – területekre igaz, hanem akkor is érvényesült a tendencia, ha a területi státus finomabb felbontású adatait vizsgáltuk meg. Az agglomerációs terület 64,3%-os első generációs értelmiségi arányához képest a főváros környékének legmagasabb státusú ’elit’ lakóövezeteiben ez az arány csupán 40,7%, míg például a családi házas övezetekben az ott lakó diplomások háromnegyede első generációs értelmiségi, és ők az agglomeráció lakótelepi körzeteiben is valamivel átlagon felüli arányban laknak. A fővároson belül a helyzet annyiban bonyolultabb, hogy itt elsősorban a három lakótelepi övezet az, ahol az első generációs értelmiségiek az átlagosnál (59,3%) lényegesen magasabb arányban képviseltetik magukat a diplomások között. Ezeken a lakótelepeken hozzávetőleg a felsőfokú végzettségűek háromnegyede első generációs értelmiségi. Ugyanakkor a társasházas övezetben, illetve a magasabb státusú családi házas övezetben fővárosi súlyának csak mintegy négyötödét teszi ki az első generációs értelmiségiek aránya. Tehát a fővároson belül az elsőgenerációs értelmiség szívesen – esetleg más választási lehetőség hiányában – költözik lakótelepre. A lakásstruktúrán, lakáshierarchián belül a lakótelepi lakás, mintegy belépőként szolgál a későbbi magasabb státuszú lakóhelyek felé. A család felfelé mobilitási útján az iskolai végzettség emelkedésével emelkedik a lakóhelyi státusz is, az iskolai státusz stabilizálódásával – második generációs értelmiség – a lakóhelyi státusz már megfeleltetődik az iskolai státusznak, annyiban, amennyiben a család a társasházas, családi házas övezet felé mozdul el. Az első és többedik generációs értelmiségiek arányainak különbségeit tehát a különböző státusú övezetekben több tényezővel is magyarázhatjuk. Valószínűleg az értelmiségiek belső rétegzettsége áll a háttérben, különösen a több generáción keresztül felhalmozódó anyagi és kulturális 'tőke-típusok' eloszlásában megjelenő különbségek rendszere az, aminek egyik vetülete a térbeli-társadalmi státusban megjelenő hierarchikus különbség a két értelmiségi csoport között. Ugyanakkor bizonyos jelekből az is látható, hogy aránylag bonyolult összefüggésről van szó, amelynek elemzéséhez bizonyára jelenlegi adatbázisunk sem elégséges. Ugyanis a térbeli és az általános társadalmi státus között sem egyszerű, függvény-szerű kapcsolatban áll fenn. A mobilitási folyamatokban a térbeli státus sok esetben alapvető közvetítő tényezőként működhet. Minden bizonnyal ez fejeződik ki abban, hogy a fővárosi lakótelepek az első generációs értelmiségiek ilyen mértékben jellegzetes lakóhelyeinek bizonyulnak. Az összefüggés sokrétegű volta mellett szól az is, hogy a bérházas övezetben – ahol, mint láttuk, az értelmiségiek aránya alacsony, és a szegénység kockázata is számottevő – nem növekedett meg az első generációs értelmiségiek aránya. Ennek valószínűleg az az oka, hogy ez a társadalmi csoport viszonylag dinamikus, feltörekvő jellegzetességekkel rendelkezik, és ezért társadalmi státusának térbeli dimenzióban való kifejezése igen jelentős szerepet játszik. Ennek következtében a 'közismerten' leromló övezetekben lakni akkor sem látszik számukra kívánatosnak, ha – mint adataink egyébként a korlátozott esetszámok

44



ellenére igazolták – maguk a lakótelepi lakások nem is feltétlenül jobbak, mint a bérházas övezet megfelelő (utcai) lakásai. Ami pedig másik pólust, az alacsony státusú, iskolázatlan megkérdezettjeinket illeti, esetükben a legfontosabb megfigyelhető vonás minden bizonnyal az, hogy a szülőkhöz képest alacsonyabb iskolai végzettség aránylag közeli veszéllyé teheti a szegénységet, vagy legalábbis a kulturális és időnként anyagi tőke-veszteség a kockázatot jelentősen fokozhatja. Valószínűleg ez magyarázza az agglomeráció dinamikusabb népességén belül a fővárosinál alacsonyabb lefelé mobilitási arányokat az iskolázatlanok között, illetve azt is, hogy az agglomeráció magasabb státusú északnyugati területén – a különben is alacsony arányban megtalálható iskolázatlan megkérdezett között – a lefelé történő mobilitás csak igen ritkán fordult elő.

A szegénység koncentrálódásának kockázata A főváros, az agglomeráció és az egyes agglomerációs területek közötti státuskülönbségek leírásakor az előbbiekben a magas státuszú területekre fókuszáltunk. Most térjünk át annak vizsgálatára, hogy milyen kockázata van a szegénység koncentrálódásának. Ismeretes, hogy az alacsony iskolai végzettség és a szegénység között bizonyos együtt járás van. Ahhoz, hogy ezt az együtt járást megerősítsük, illetve specifikáljuk, más dimenziókat is bevonunk az elemzésbe. A társadalmi helyzetet mérő mutatóval már ugyanis egyszerűen leírható, hogy a fővárosban és az agglomeráció különböző övezeteiben milyen mértékű a szegénység kockázata, illetve a relatíve jómódúak hol helyezkednek el az általunk vizsgált térben. 11. TÁBLÁZAT Az anyagi státus-helyzet megoszlása a fővárosban és agglomerációjában (%) (Distribution of the Property Status in the Capital and Its Agglomeration, %) Elesett Budapest Agglomeráció Összesen

9,1 16,0 10,5

Egyik sem % 78,1 79,1 78,3

Jómódú 12,8 4,9 11,3

Összesen N=100% N=10407 N=2556 N=12963


Nagyléptékben, vagyis a főváros egésze és az agglomeráció között e mutató mentén igen jelentős az eltérés. A fővárosban a megkérdezettek csak alig több mint fele olyan, akiknél a szegénység kockázata számottevő veszélyt jelentett, viszont két és félszer akkora a jómódúak aránya. A különbséget talán még szemléletesebben fejezi ki, ha adatainkat úgy interpretáljuk, hogy azonos súlyú közepes helyzetű megkérdezett mellett a fővárosban hozzávetőleg egyforma nagy volt az elesett és a jómódú csoport aránya, míg az agglomerációban az elesettek több mint háromszor annyian vannak, mint azok, akiket most jómódúnak tekintettünk. Az agglomerációban élők nagyobb hányadának kell tehát a szegénységgel számolnia, és jóval kisebb hányad él jómódúan, mint a fővárosban.



45

12. TÁBLÁZAT Az anyagi státushelyzet megoszlása iskolai végzettségenként Budapesten és az agglomerációban (%) (Distribution of the Property Status by Educational Qualification in Budapest and the Agglomeration, %) a, Budapest Elesett 8 osztály alatt 8 osztály Szakmunkásképző Érettségi Főiskola, egyetem Összesen

22,7 18,5 11,5 3,9 2,1 9,1

Egyik sem % 76,2 77,4 83,1 79,9 71,8 78,1

Jómódú

Egyik sem % 65,6 71,8 85,7 86,5 79,1 79,1

Jómódú

1,1 4,2 5,5 16,2 26,1 12,8

Összesen N=100% N=745 N=1989 N=1915 N=3573 N=2131 N=10 353

b, Agglomeráció Elesett 8 osztály alatt 8 osztály Szakmunkásképző Érettségi Főiskola, egyetem Összesen

34,4 26,3 12,3 4,6 5,7 16,0

0,0 2,0 2,0 8,9 15,2 4,9

Összesen N=100% N=299 N=679 N=674 N=623 N=281 N=2 556


Ez az eltérés egyrészt arra – a korábban már megvilágított tényre – vezethető viszsza, hogy azok a magasabb státusú csoportok, akik között az anyagi jómód is gyakoribb, az agglomerációsnál nagyobb arányban élnek a fővárosban Így például iskolázottságot nézve elsősorban a diplomások közel kétszeres előfordulási aránya az, ami leginkább szembetűnő, de az érettségizettek aránya is egyharmaddal magasabb a fővárosban, mint az agglomerációban. Természetesen ezzel együtt mozogva a kevésbé iskolázottak, illetve iskolázatlanok aránya az agglomerációban magasabb. Az iskolai státusz és elesettség mértéke közötti összefüggés azt jelzi, hogy – azonos iskolázottsági csoportokhoz tartozók – más mértékű kockázattal néznek szembe a két területen. Mást jelent például iskolázatlanként élni a fővárosban és mást az agglomerációban. A fővárosban ugyanis még a legkevésbé iskolázott rétegek is jobb helyzetben vannak, mint azok, akik az agglomerációban laknak. Az ő esetükben másfélszer olyan gyakori a szegénységi kockázat előfordulása, mint a hasonló státusú fővárosiak esetében. De az iskolázottabb társadalmi rétegeknél is rendre azt tapasztaljuk, hogy a fővárosban lakó csoportjaikon belül számottevően magasabb a jómódúak, és alacsonyabb az elesettek aránya, mint a megfelelő agglomerációban élő részsokaságban. Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a területi különbség elsősorban a két vizsgált lakóhely társadalmi összetételének eltérésein keresztül érvényesül, de – és valószínűleg ez kevésbé köztudott – az azonos státusú csoportok anyagi helyzetére

46



is számottevő hatással van a fővárosi és agglomerációs lét különbözősége. Ez utóbbi – mint láttuk – elsősorban az alacsony státusú csoportok esetében érvényesül erőteljesen. Megkockáztathatjuk azt az interpretációt, hogy a megfigyelt különbségek mögött az áll, hogy a magasabb státusú csoportok jobban tudták kiegyenlíteni azokat a hátrányokat, amelyekkel a nem-budapesti lakóhely jár. Más szóval, esetükben inkább beszélhetünk arról, hogy lakóhelyük választásakor aránylag szabadon optimalizálhatják a lehetőségeket, sőt, van egy olyan csoportjuk is, amelyik éppen az agglomerációs lakóhely – persze jól körülhatárolt részének – segítségével egyszerre biztosít kedvező fizikai lakókörülményeket maga számára, és egyúttal a magas státus jelzésére is alkalmas lakóhelyet. Az alacsony státusúak esetében viszont az agglomeráció valószínűleg gyakrabban jelenti a hasonló státusúaktól való leszakadás erősödését. Mivel az agglomeráció területe nagyobb, mint a fővárosé és népessége is heterogénebb, ezért valószínűsíthető, hogy a szegénység kockázatával gyakrabban szembenéző csoportok térbeni szétszóródása is erőteljesebb. Feltételezhető, hogy az agglomeráció három területi egysége között is másképp oszlik meg. Mint azonban azt már korábban is jeleztük, a területi különbségek nem kizárólag a viszonylag nagy aggregátumokban hatnak, hanem ennél lényegesen finomabb léptékben is. Ezért most a kisebb léptékű eltéréseket vizsgáljuk meg. 13. TÁBLÁZAT Az anyagi státus-helyzet megoszlása és néhány jellemző mutató alakulása a főváros és agglomerációjának övezeteiben (%) (Distribution of the Property Status and Some Characteristic Indicator in the Capital and in Its Agglomeration Zones, %) Elesett Társasház, villa Családi ház 1. Családi ház 2. Lakótelep 1. Lakótelep2. Lakótelep3. Bérház 1. Bérház 2. Bérház 3. Szükség és egyéb lakás

4,2 5,3 10,0 3,7 6,5 7,0 11,1 16,0 19,0 27,3

Szegény Lakótelep Családi ház Elit Összesen

38,9 6,0 16,7 4,2 10,5

Egyik sem % Budapest 74,2 78,1 81,5 78,3 79,7 83,0 76,6 76,6 74,8 68,8 Agglomeráció 61,1 83,4 79,3 85,5 78,3

Jómódú

Összesen N=100%

Jómódú/ elesett*

21,6 16,6 8,6 18,0 13,9 10,1 12,2 7,3 6,2 3,9

N=1580 N=760 N=1342 N=885 N=1219 N=1643 N=1270 N=655 N=626 N=427

5,14 3,13 0,86 4,86 2,14 1,44 1,09 0,45 0,32 0,14

0,0 10,6 4,0 10,3 11,3

N=163 N=307 N=1870 N=175 N=12923

0,0 1,76 0,24 2,45 1,07

* a jómódúak és az elesett csoportba tartozók arányának hányadosa Forrás: A survey adataiból végzett számítások.



47

A fővároson belül – ahogyan korábbi kutatásaink már jelezték – a szegénység felhalmozódásának kockázata elsősorban a város két slumosodó, vagy a slumosodáshoz közelálló övezetének körfolyosós (volt) bérházaiban8, elsősorban ezek udvari lakásaiban a leggyakoribb. Az agglomerációban – a kifejezetten szegénységet jelentő övezetek evidenciái mellett – a tradicionális családi házas övezetek azok, ahol a szegénységi kockázat különösen magas, bármely – a fent említett övezeteken kívüli – fővárosi övezet mutatóját meghaladja. A lakóövezet jellege sejteti, hogy ebben az esetben sok vonatkozásban más típusú szegénységi kockázatról kell beszélnünk, mint amikor a főváros belső területeinek slumosodási kérdéseiről gondolkozunk. Az övezetek részletesebb vizsgálatához egy olyan mutatót használunk, mely azt jelzi, hogy a jómódúak súlya hogyan alakul elesettekéhez képest.9 Ahogyan az sejthető, a magasabb státuszú lakásokban élők jelentős hányada tartozik a jómódúak közé. Ez azonban nem evidencia. A fővárosban például három olyan övezet van, ahol ez az arányszám viszonylag nagy (’társasház, villa’ – 5,1, ’családi ház 1’ – 3,1, ’lakótelep 1’ – 4,9). Az agglomerációban pedig csak az ’elit’ övezet az, ahol az elesettekhez képest magas a jómódúak gyakorisága (két és félszeres), ez valamivel magasabb, mint a fővárosi paneles lakótelepek arányszáma (2,1), de még mindig jóval a főváros három másik területén tapasztalt alatt maradt. Ez a két adat tehát jól jelzi azt a más forrásokból is valószínűsített jelenséget, mely szerint az agglomeráció elit-övezetei, még ha súlyuk az agglomerációs övezetben nem mindenhol egyformán nagy, a főváros környékének hangsúlyozottan homogén magas státusú szegregátumait jelentik. Az elmúlt néhány évben történt változások pedig ezt az övezetet folyamatosan a főváros megfelelő övezeteinek “konkurenseivé” tették. Hasonlóan jól látható az is, hogy az agglomerációs terület legrosszabb lakásállományú része ugyan a legnagyobb arányban jelent az elesettek számára lakóhelyet, viszont ebben az övezetben már megjelent bizonyos számú tehetős lakó is, talán éppen annak első jeleként, hogy ezen területeken is megindul(t) a szuburbanizálódásnak az az ága, amely meghatározott körzetek státusemelkedésével jár együtt. Az agglomeráció nagy kiterjedésű családi házas övezete viszont a főváros belső részének legalacsonyabb státusú körzeteivel mutat számottevő hasonlóságot. Így a szegénység területi strukturálódását illetőleg valamelyest világosabb a kép. A fővároson belül nem csak az elesettek népességen belüli arányát tekintve, hanem a jómódúakhoz viszonyított súlyuk szerint is a slumosodó bérházas övezetek főleg udvari lakásainak halmaza az, ahol a szegények szegregálódása a leginkább hangsúlyozott, és ennek megfelel az agglomerációban a családi házas övezet hasonló szinten mozgó adata. A lakóhelyi státus önálló hatására utal az is, ha megvizsgáljuk, hogy a különböző helyen lakó azonos státusúak között milyen jövedelem különbségek vannak. A jövedelmi adatok használatának korlátai miatt a finomabb eszközök alkalmazásától most kénytelenek voltunk eltekinteni, és csupán azt vizsgáltuk meg, hogy az egyes iskolai végzettségi csoportokon belül a legjobb helyzetű övezetben lakók egy főre jutó jövedelme hányszorosa a legszegényebb körzetben lakókénak.

48



Adataink azt mutatják, hogy a különbség a középfokú végzettségűek esetében a legalacsonyabb. A legalacsonyabb egy főre jutó jövedelemről beszámoló középfokú végzettségű kérdezettek az agglomeráció családi házaiban élnek (a középfokú végzettségű csoport esetében ezek voltak a legrosszabb jövedelmi helyzetben lévők). Ezzel szemben, a fővárosi társasházakban lakók jövedelme, mintegy 40%-kal magasabb, mint a rosszabb státusú helyen lakóké. A teljesen iskolázatlanok csoportjában (tehát azok között, akiknek legmagasabb iskolai végzettsége nem éri el a nyolc általánost sem) a legalacsonyabb egy főre jutó jövedelemmel az agglomeráció szegény övezeteiben élők rendelkeznek, a legmagasabbal pedig a főváros társasházas övezetében lakók. Ebben az esetben a legjobban keresők közel 60%-kal keresnek többet a legrosszabbul keresőknél. A területi státus hatása legerősebbnek a diplomások esetében mutatkozik. Közöttük a főváros szegény övezeteiben találtuk azokat, akik egy főre jutó jövedelmüket a legalacsonyabbra helyezték. Ehhez képest 80%-kal magasabb az agglomeráció magas státusú övezetiben lakó diplomások által becsült egy főre jutó jövedelem. A társadalmi státus dimenziói és a területi státus között tehát szoros összefüggés van. Ugyanakkor az is megmutatkozik adatainkban, hogy ez utóbbi dimenzió nem minden társadalmi réteg esetében egyforma hatású. A fővárosban és a hozzá csatlakozó területen ebben az első megközelítésben úgy látszik, hogy elsősorban a magas státusúak esetében van erőteljes szerepe a lakóhely területi státusának. Ez nyilván összefügg az utóbbi évek fokozódó szuburbanizálódási tendenciáinak már említett, jellemző mozzanatával, amely a magas státusú – és dinamikusan javuló helyzetű – fővárosi csoportok egy részének az agglomerációba költözésében öltött testet. Adatainkból ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy az agglomeráció és a főváros is igen erősen strukturált, mindkét területen találunk olyan övezeteket is, amelyeken a szegénység felhalmozódásának jelentős kockázatával is szembe kell nézni.

Az agglomerációban élők kapcsolata Budapesttel Budapest és az agglomeráció között mindig létezet kapcsolat. A szocializmus alatt bizonyos értelemben az agglomerációs területek jelentették a főváros lakástartalékát. Ennek okát a fővárosi munkaerő szükséglet és lakásellátottság (illetve az ezt szabályozó tényezők) sajátosságaiban kell keresni. Budapest dinamikusan fejlődő ipara számára az ország minden részéről ide áramló (áramoltatott) munkaerőnek úgy nyújtottak munkahelyet, hogy közben nem „gondoskodott” lakóhelyről számukra. A lakhatást, letelepedést szabályozó rendelet ugyanis adminisztratív eszközökkel tartotta távol a vidékről érkezőket, és ezen keresztül próbálta „csökkenteni” a fővárosi lakáshiányt. Így az érkezők ugyan munkához jutottak, de – nagy részük és mint a szocialista lakáselosztás működési módjából következett, főleg az alacsonyabb státuszú, „kevésbé fontos” részük – lakást csak a környező településeken találhattak maguknak. A hatvanas évektől megszokottá vált az ingázás, ezen keresztül az itt élők szoros kapcsolatban álltak a fővárossal. Ennek viszont az volt az ára,



49

hogy a települések egy része alvóváros jelleget kezdett ölteni. A népesség korán reggel elment és csak későn este tért vissza. A rendszerváltás ebben a tekintetben is változást hozott. A meginduló szuburbanizáció átrendezte a főváros környékén-lakás ok-okozati viszonyait. A „kint lakás” nem annyira kényszerített, mint inkább választott lehetőséggé vált. A magasabb státusúak esetében a kertvárosi lét fizikai és szimbolikus előnyeiért, az alacsonyabb státusúak esetében a könnyebben fenntartható lakásért, és olcsóbb megélhetésért. A korábbi szoros kapcsolat, amely az agglomerációs településeken élők jelentős részét a fővároshoz kötötte, a rendszerváltás után mennyiségi és minőségi értelemben is megváltozott. Hipotézisünk szerint a kilencvenes évek utolsó harmadáig a magasabb státusúak jelentős része még mindig a fővárosban dolgozott, vagyis mind a két lehetőségből a legnagyobb haszonnal kecsegtetőt „szerezte meg” magának (fővárosi munkahely-kertvárosi lakóhely).10 Az alacsonyabb státusúakra viszont inkább volt jellemző a teljes elszakadás. De mit is értünk teljes elszakadás alatt, hiszen a kapcsolatoknak több fajtája létezik. A legszorosabbnak azt tekintjük, ha valaki munkahelyével kötődik a fővároshoz. Ennél lazább, vagy pontosabban, más jellegű viszonyról van szó, ha bevásárlási és kulturális, illetve orvosi ellátásért „jár fel” Budapestre. Ezért a mindennapi kapcsolatokat ezen mutatók mentén mérve ellenőrizzük hipotézisünket.11 14. TÁBLÁZAT A Budapesttel való kapcsolat az agglomerációban lakóknál, iskolai végzettségenként (%) (The Relationship with Budapest of the Agglomeration Inhabitants by Educational Qualification, %) Van kapcsolat 8 általánosnál kevesebb 8 általános Szakmunkásképző Érettségi Főiskola, egyetem Összesen

18,5 35,4 43,5 58,5 67,8 45,6

Nincs kapcsolat % 81,5 64,6 56,5 41,5 32,2 54,4

Összesen N=100%: N=299 N=679 N=674 N=623 N=281 N=2556


Az agglomerációban lakók közel felének (45,6%) esetében a fővárosi munkahely és/vagy bizonyos alapvető szolgáltatások fővárosi igénybevétele a lakóhelyként szolgáló települést mintegy főváros ‘közelivé’ teszi. Feltűnő, hogy a fizikai kapcsolat milyen szorosan kötődik a társadalmi státushoz. A diplomások között közel négyszer annyian vannak olyanok, akiknek mindennapi életében a fővárossal való kapcsolat lényeges szerepet játszik, mint a leginkább iskolázatlan agglomerációs lakók között. A korábbiakhoz hasonlóan, részletesebb adatainkból az is látható, hogy a fenti különbségek – némileg kisebb mértékben – a térbeni dimenzió két közvetlenebb mércéjét használva is megmutatkoznak. Az agglomeráció ’elit’ övezeteiben 56,8% a Budapesttel kapcsolatban lévők aránya, szemben az alacsonyabb

50



státusú övezetek valamivel egyharmad feletti arányszámával. De a földrajzi-területi bontásban vizsgált adatok esetében is az a helyzet, hogy míg az északnyugati agglomerációs területen lakók mintegy kétharmada, (65,3%), addig a déli övezetben lakók 42,6%-a és az északkeleti övezetben élők alig több mint egyharmada (35,4%) életében jelent a budapesti kapcsolat állandó tényezőt. A társadalmi státus térbeli dimenziójának működését világosabbá teheti, ha az agglomeráció és a főváros kapcsolatrendszeréből csak az agglomerációban lakó aktív keresők budapesti munkavállalásának arányait vizsgáljuk meg. Ennek a faktornak a kiemelését nem csupán az teszi indokolttá, hogy hagyományosan is az agglomerációs területek egyik legfontosabb problémájának szokás tekinteni, hanem az is, hogy az utóbbi években a szuburbanizálódási folyamatok jellege valószínűleg megváltozott. Korábban – mint többféle kutatás eredményeiből tudjuk – az agglomerációs lakóhely és fővárosi munkahely kettőssége egyértelműen azt jelentette, hogy az érintettek kiszorultak a városból a nagyon alacsony státusú lakóövezetekbe, tehát ezekben az esetekben a lakóhelyi területi státus az általános társadalmi státust negatívan befolyásolta. Az utóbbi években viszont egyrészt jelentős mértékűvé vált a magas státusúak kiáramlása az agglomeráció bizonyos körzeteibe, és esetükben a fővárosi munkahely – agglomerációs lakóhely kettősségének már más a jelentése, mint korábban. A magas státusú agglomerációs lakókörzetek létrejötte azt jelenti, hogy most már ezek az övezetek alkalmasak arra, hogy bizonyos rétegek számára az iskolai végzettséggel, munkamegosztási pozícióval elért státust legalábbis megfelelően tükrözzék, illetve szimbolikus értelemben emelni is képesek legyenek. Ugyanakkor ennek a folyamatnak – a kilencvenes évek közepén – még a kezdetén tartottunk, és mint korábban is láttuk, az agglomerációs övezetben megtalálhatóak azok az alacsony státusú lakóövezetek is, ahol a korábban keletkezett hátrányok konzerválódtak, egyebek között abban a tekintetben is, hogy az alacsony státusú fővárosi munkahely hátrányait tovább erősíti az agglomerációs lakóhely térbelileg meghatározott hátránya. Mindezek miatt a következőkben ezért a fővárossal élő kapcsolatok halmazából a munkahelyet emeljük ki, és az agglomeráció egyes területein belül azt vizsgáljuk, hogy a különböző iskolai végzettségű megkérdezettek között milyen arányban találhatunk olyanokat, akiknek munkahelye Budapesten belül van. Ez a dimenzió újabb oldalról világítja meg az agglomeráció kettősségét. Még jobban elkülöníthetővé válnak egymástól a magasabb és alacsonyabb státuszú területek. Ennek megfelelően egyik oldalon találjuk a főváros magas státuszú övezeteinek térbeli „folytatásaként” létrejött viszonylag dinamikus körzeteket. Másik oldalon pedig a fővárosból kiszorultak körzeteit, és a különböző okokból hagyományosan viszonylag alacsony státuszú lakóhelyeket. Az északnyugati agglomerációs övezetben az értelmiségiek 43,3%-a jár Budapestre dolgozni. Ugyanakkor ebben az övezetben az iskolázatlanabbak között ez az arány lényegesen alacsonyabb, jelezve, hogy nem a teljes terület, hanem annak elsősorban a magas státusúak által lakott övezetei azok, ahol az agglomerációs lakóhely a státus emelését jelenti. Az agglomeráció másik két körzetében lakó diplomásoknak csak megközelítőleg egyharmada jár Budapestre dolgozni. Ezek a



51

lakóövezetek, mint más adatainkból látható, fizikai jellemzőik, de különösen általában alacsony szimbolikus státusértékük miatt jelenleg az értelmiség magas státusú része számára – akik budapesti foglalkozásukat nem adnák fel a lakásváltozás miatt – még csak kevéssé alkalmasak státusuk „megjelenítésére”, esetleg emelésére. 15. TÁBLÁZAT A Budapesten dolgozók aránya, az agglomeráció egyes területein élő, különböző iskolai végzettségű csoportok között (%) (Share of People Working in Budapest among Groups Living in Certain Areas of the Agglomeration with Different Educational Qualification %) Déli terület

Északkeleti terület

Északnyugati terület

Összesen

% 8 általánosnál kevesebb 8 általános Szakmunkásképző Érettségi Főiskola, egyetem Összesen

24,9

100,0

0,0

34,6

17,3 35,2 32,7 36,0 30,9

56,4 36,7 45,1 31,6 44,7

0,0 16,2 30,7 43,3 25,8

21,0 31,5 33,9 38,8 31,6


A déli agglomerációs övezet az, ahol az iskolázatlanok között akár két- háromszorosa is lehet a fővárosba ingázók aránya annak, mint amit a magasabb státusú területeken megfigyelhetünk. Ez az adat jól jelzi azt a több más – itt most a rövidség kedvéért nem részletezett – adattal is megerősített – jelenséget, mely szerint az agglomerációnak ez a része az, ahol a tradicionálisan relatíve alacsony státusú lakóösszetétel mellett letelepedtek azok, akik az ország más részeiből érkeztek, akik a szocialista iparpolitika és városfejlesztési politika együttes hatására munkát találtak a fővárosban, – ha nem is nagyon kvalifikált elfoglaltságokat – miközben letelepedni csak az agglomeráció alulurbanizált vidékein tudtak.

Összefoglalás A Budapest és agglomerációja kérdés arra jó példája annak, hogy a politikaihatalmi struktúra megváltozása milyen hatásokkal jár a társadalmi viszonyokra. Mint minden példa annyiban érdekes, amennyiben önmagán túlmutató jelentősége is van. Éppen ezért miközben az empirikus elemzés követelménye, hogy a jelenségeket minél komplexebb módon ragadjuk meg, igen fontos az is, hogy megfogalmazzuk azokat a hipotéziseket, illetve következtetéseket, melyek azt körvonalazzák, hogy a társadalom általunk vizsgált metszete milyen korlátokkal tükrözi az általánosnak tekinthető változásokat. Elemzéseinkből adódó legfontosabb következtetés talán éppen az, hogy a város és környezetének fejlődése egyszerre tükrözi a „spontán” folyamatok és a hatalmi – tervezési beavatkozások következményeit. A spontán folyamatok között példaként megemlíthetjük az általános globalizációs

52



hatások jellegzetes részeként a nyugati életmód-minták elérhetőbbé és főleg kívánatosabbá válását. Ez természetesen a társadalomnak elsősorban azon rétege számára jelent valódi kihívást, amelyik egyrészt jobban tájékozott ez ügyben, másrészt anyagi és egyéb tőkékhez való hozzájutási esélyei olyanok, hogy képes lehet ezeket megvalósítani. Az itt nem részletezett mechanizmusokon keresztül életmódmintává váló szuburbánus lét – a nyugati középosztály jól meghatározott részének „normál” életmódja – tehát Közép-Kelet-Európában a rendszerváltás viszonylagos nyerteseivé váló csoportok számára jelent kívánatos és lehetséges követendő életformát. Ugyanakkor az erre irányuló törekvések nem csupán olyan spontán folyamatokat jelentenek, mint hogy megnő a kereslet a megfelelő telkek iránt, egyre inkább az „emberi lakóhely” definíciójává válik a családi házas életforma. A középosztály, de általában a hatalmon lévők azon szokásának megfelelően, hogy saját igényeit és normáit, mint univerzális, mindenkire vonatkozó igényekként, normákként állítsa be. Mindenféle ideológiai „érvek” is születnek és erősödnek amellett, hogy igazolják a szuburbanizálódásra való törekvés indokoltságát. Ezek az érvek számukra annak ellenére bizonyulnak hatékonynak, hogy más vonatkozásban rengeteg racionális ellenérv (lásd pl. utazási idő) éppen e csoportok számára határozottan megkérdőjelezhetné a térbeli mobilitási folyamat célszerűségét. E folyamatok jól mutatják, hogy alapvetően a lakóhely társadalmi státusnak megfelelő megválasztásáról van szó, és ehhez képest tulajdonképpen másodlagos, hogy milyen konkrét előnyöket biztosít, milyen hátrányok árán a választott lakóterület. (Természetesen – hiszen most magas státusú rétegek lakóhelyválasztásairól, költözéseiről beszélünk – a fizikai, környezeti körülményekben is általában előnyösebb helyekre mozdulnak el e csoportok. Az a következtetés, hogy a változás motívuma elsősorban státus megőrzés, illetve emelés, természetesen nem jelenti azt, hogy a tárgyi körülmények ne volnának kedvezőbbek, mint az alacsonyabb státusú csoportok lakóhelyeinek esetében.) E spontánnak tekinthető folyamatok és hatásaik természetesen önmagukban is szorosan kötődnek ahhoz, hogy a kilencvenes évek átalakult hatalmi rendszere és megváltozó gazdasága milyen lehetőségeket biztosít és milyen célokat enged felrajzolni a nyertesek számára. Ugyanakkor a folyamat közelebbről megvizsgálva nem egyszerűen spontán törekvésekből és ezekre adott kényszerű válaszokból áll, hanem ugyanebbe az irányba ható jól meghatározott hatalmi és tervezői környezetben zajlik. Elég itt azokra a csatározásokra utalni, amelyek a főváros politikai vezetése és a központi kormányzat között zajlottak, és amelyek következtében a főváros és környezete gazdasági és társadalmi problémáinak szintetikus kezelése a mai napig többé-kevésbé lehetetlenné vált. Ugyanígy azok a döntések, amelyek az önkormányzatok gazdálkodását meghatározzák egyenes következményekkel járnak arra nézve, hogy ezen települési önkormányzatok milyen mértékben ösztönzik és milyen mértékben állnak ellent a beköltözőknek, hogyan és milyen mértékben igyekszenek területük egy részét ipari és kereskedelmi és szolgáltatási célokra értékesíteni, stb. Ráadásul e településfejlesztési és településrendezési döntések jól meghatározott tervezési folyamatok keretei között zajlanak. E folyamatok a döntéshozatali rendszer újabb szereplőit, magukat a tervezőket is képbe hozzák, saját többé-kevésbé



53

elkülönült érdekeikkel, érdekérvényesítési küzdelmeikkel. Így tehát az érdekeltek spontán törekvései mellett a szakértői és politikai döntések bonyolult rendszere alapvetően meghatározza azokat a feltételeket, azokat az irányokat, amelyek között spontán törekvések érvényesülni képesek. A kilencvenes évek Közép-KeletEurópájának valószínűleg egyik legfontosabb kérdése éppen az, hogy az átalakuló hatalmi érdekviszonyok között a különböző társadalmi csoportok milyen mértékben és milyen mechanizmusokon keresztül képesek arra, hogy érdekeiket érvényesítsék, s e bonyolult rendszerben mennyire figyelhetünk meg a nyugat-európai modellekhez hasonló folyamatokat, és mennyiben tekinthetjük sajátos közép-kelet-európai mechanizmusnak a megfigyelt folyamatokat. Így tehát a főváros és agglomerációja kapcsán bemutatott szuburbanizációs folyamtok azok a társadalmi konfliktusok és kockázatok, amelyeket megfigyeltünk elsősorban éppen annak példájaként szolgálnak, hogy a rendszerváltás első tíz–tizenkét éve e téren milyen sajátosságokat mutatott.

Jegyzetek 1

A tanulmány az OTKA T032332 számú kutatása keretében készült. A legfontosabb kivételt – az RKK esettanulmányaitól eltekintve – a Kovács Zoltán és Dövényi Zoltán empirikus kutatása jelentette. 3 Ebben a tanulmányban – terjedelmi okokból – nem foglalkozunk a folyamat másik részével. Azzal, hogy milyen társadalmi csoportok költöznek be a fővárosba, és ezek honnan érkeznek és a főváros mely részei felé tartanak. 4 A surveyt 1996–97 folyamán négy hullámban a Sonda-Ipsos bonyolította le. Megyei reprezentatív mintákból összesúlyozott országos reprezentatív minta készült. A nagy minta lehetőséget adott arra, hogy elemezhető méretű almintát kapjunk azokról, akik 1990 óta költöztek jelenlegi lakóhelyükre. 5 A mutatót három elemből építettük fel. Egyrészt figyelembe vettük, hogy megkérdezettjeink rendelkeznek-e saját lakásukon kívül más ingatlannal, ingó vagyonnal. A magas státus jelzésére szolgált az is, ha a megkérdezett a tartós fogyasztási cikkek bizonyos státus-jelző szereppel is bíró darabjait birtokolta. A másik oldalon, az elesettség kockázatának jelzésére használtuk, ha a kérdőívben felsorolt tartós fogyasztási cikkek között csak a korszerűtlen állt rendelkezésre (pl. csak fekete-fehér TV, csak hagyományos mosógép). Ezen túl csak abban az esetben tekintettünk elesettnek valakit, ha a korábban említett magas státust jelző vagyontárgyak és tartós fogyasztási cikkek nem voltak birtokukban, és egyúttal az is előfordult, hogy a családban pénzhiány miatt ennivalóra, fűtésre, vagy lakbérre nem futotta. A kedvező anyagi helyzetű csoport kialakításánál tehát úgy jártunk el, hogy jómódúnak azokat tekintettük, akiknek egyaránt volt vagyonuk, rendelkeztek a magas státust jelző tartós fogyasztási cikkek legalább egyikével, és az elmúlt évben nem fordult elő anyagi krízishelyzet családjukban. 6 A fővárosi népesség térbeli helyzetét jellemző státus-változót oly módon hoztuk létre, hogy a várost viszonylag kicsi, aránylag homogén területegységekre bontottuk, majd az ezekre jellemző statisztikai adatok sokdimenziós elemzése (ún. cluster-analízise) segítségével városszociológiailag is jól értelmezhető aggregált területeket, clustereket hoztunk létre. Ez után a minta térbeli eloszlását a megfelelő számítógépes térképezési eljárások alkalmazásával megfeleltettük a cluster-analízis eredményeként kapott területi rendszernek. Az így létrehozott klasszifikációban a megkérdezettek lakóhelyi-területi státusának az egyik összetevője az, hogy a városnak melyik részén, milyen státusú területén (clusterében) laknak. A mintánk különböző dimenzióiban megfigyelhető szóródások jól értelmezhetőek e szerint a területi rendszer szerint. Ezen túlmenően a kérdőíves vizsgálat adta lehetőségekkel élve még arra is módunk volt, hogy a megkérdezettek területi státusát az eddigieknél még pontosabban mérjük. Ehhez a lakóház városszerkezeti helyét kiegészítettük a lakóház jellegét mutató dimenzióval. Végeredményben e két dimenzió együttes elemzése alapján hoztuk létre a fővárosi megkérdezettek területi státusát mutató – az adott vizsgálat méreteihez alkalmazkodó – tíz kategóriás változót. Ennek segítségével most már nem csak arra van lehetőségünk, hogy az igazán magas, illetve alacsony státusú övezeteket különítsük el egymástól, hanem arra is, hogy megvizsgáljuk, hogy a különböző státusú családi házas környékek, a különböző stá2

54



tusú lakótelepek, illetve az eltérő jellegzetességeket mutató bérházas övezetek milyen mértékben jelentenek eltérő társadalmi-térbeli státusokat is. Az új dimenzió adta lehetőségeket pedig elsősorban a szegénység térbeli koncentrálódás-kockázatainak vizsgálatára használtuk fel, úgy a ‘kemény’ tény-adatok, mint az ezekkel szorosan összefüggő attitűdök, aspirációk vonatkozásában. 7 Mobilitáson itt most egyszerűen azt értjük, hogy megkérdezettjeink és édesapjuk iskolai végzettséggel mért társadalmi státusa milyen mértékben tér el egymástól. Ez az eljárás (is) számottevő korlátokkal jár, hiszen a képet igen jelentősen befolyásoló tényezők közül számosat nem tudunk kontrollálni. Az alacsony esetszámok miatt pl. nem standardizálhatunk, az apai generáció kor-struktúrájára, pedig közismerten más társadalmi státust jelez egy adott iskolai végzettség aszerint, hogy mikor is élt annak megszerzője. Hasonló okokból nem tehetünk különbséget különböző mobilitási típusok között sem, bár világos az is, hogy nem egyforma nagyságú lépcsőket kell magunk elé képzelni akkor, ha az egyes iskolai végzettségi szintek közötti társadalmi távolságokat próbáljuk képletessé tenni. E korlátok azonban a megfelelő óvatosság mellett nem teszik értelmezhetetlenné azt a különbséget, ami azok között figyelhető meg, akik az előző generáció státusát megőrizték, és azok között, akik ahhoz képest magasabb, illetve alacsonyabb helyzetűek. 8 bérház2 és bérház3, szükség és egyéb lakás 9 Bizonyos értelemben a két csoport egymáshoz viszonyított nagysága az adott terület státusának mérőszámaként is felfogható, feltéve, hogy – mint esetünkben általában – nem túlzottan kicsi a két vizsgált csoport együttes súlya az össznépességen belül. A területegységek összehasonlításához az is szükséges, hogy az össznépességen belüli együttes arány ne is legyen túlzottan eltérő az egyes vizsgált területek között. 10 Meg kell jegyeznünk, hogy újabb kutatásaink szerint – melyeket azonban empirikus adatokkal még nem tudunk eléggé alátámasztani – a magas státuszúak egy része a kilencvenes évek legvégén teljesen „agglomerálódott”, vagyis feladta fővárosi munkahelyét és „helyben” fogott vállalkozásba, vagy talált másik munkahelyet magának. 11 Az adatok úgy keletkeztek, hogy megkérdezettjeink kilenc dimenzióban nyilatkoztak arról, hogy bizonyos alapvető szolgáltatásokat (a szakorvostól a gyerekek iskoláztatásáig, illetve a szórakozástól a vásárlásig) saját településükön, vagy máshol vesznek igénybe, illetve tizedik, sok szempontból kiemelt dimenzióként a munkahely területi elhelyezkedéséről szereztünk információkat. Ha ezek között a megjelölt területek között szerepelt a főváros, akkor az illető megkérdezettet olyannak tekintettük, akinek van mindennapi kapcsolata Budapesttel. Természetesen nem ugyanazt jelenti, ha ez a kapcsolat ruhavásárlásban merül ki, mint ha a kérdezett területek többségében a főváros szolgál az igények kielégítéséhez. Mostani vizsgálatunk esetszáma és egyéb korlátai azonban nem teszik lehetővé azt, hogy ezekre a finomabb eltérésekre is kitérjünk.

Irodalom Beluszky P. (1999) A budapesti agglomeráció kialakulása – Barta Gy.–Beluszky P. (szerk.) Társadalmigazdasági átalakulás a Budapesti agglomerációban MTA RKK,. Budapest. Castells, M. (1979) The Urban Question. MIT Press, Cambridge: Csanádi G.–Ladányi J. (1992) Budapest térbeni-társadalmi szerkezetének változásai. Akadémiai Kiadó, Budapest. Daróczi E. (1999) Ki a fővárosból-változások Budapest és az ország vándorforgalmában – Barta Gy.– Beluszky P. (szerk.) Társadalmi-gazdasági átalakulás a Budapesti agglomerációban MTA RKK,. Budapest. Dövényi.Z.–Kok.H.–Kovács Z. (1998) A szuburbanizáció, a lokális társadalom és a helyi önkormányzati politika összefüggései a budapesti agglomerációban. – Illés.S.–Tóth P.P. (szerk) Migráció I. KSH Népességtudományi Kutató Intézet, Budapest. 229-237. o. Dövényi Z.–Kovács Z. (1999) A szuburbanizáció térbeni-társadalmi jellemzői Budapest környékén. – Földrajzi Értesitő. 1–2. 33–57. o Enyedi Gy. (1996) Regionális folyamatok Magyarországon. Hilscher Rezsõ Szociálpolitikai Egyesület, Budapest. Kovács K. (1999) A szuburbanizációs folyamatok a fővárosban és a Budapesti agglomerációban. – Barta Gy.–Beluszky P. (szerk.) Társadalmi-gazdasági átalakulás a Budapesti agglomerációban MTA RKK,. Budapest. KSH (1998) A budapesti agglomeráció az ezredforduló küszöbén Közlemények a budapesti agglomerációról 8. KSH, Budapest.



55

Ladányi J.–Szelényi I. (1997a) Szuburbanizáció és gettósodás – Szociális, etnikai és térszerkezeti változások az ezredforduló Magyarországán és Budapestjén. – Kritika. 6. 4–12. o. Ladányi J.–Szelényi I. (1997b) A társadalom etnikai-, osztály- és térszerkezetének összefüggései az ezredforduló Budapestjén – Kárpáti Z. (szerk.) Társadalmi és területi folyamatok az 1990-es évek Magyarországán. MTA TKKK, Budapest. Perger É. (1999) Közigazgatási dilemmák. – Barta Gy.–Beluszky P. (szerk.) Társadalmi-gazdasági átalakulás a Budapesti agglomerációban MTA RKK, Budapest. Szelényi I. (1990) Városi társadalmi egyenlőtlenségek (Tanulmányok). Akadémiai Kiadó, Budapest. Szelényi I. (1996) Cities under Socialism- and After. – Andrusz, G.–Harloe, M.–Szelényi, I. (szerk.) Cities after Socialism. Blackwell, Oxford. Tímár J.(1999) Elméleti kérdések a szuburbanizációról. – Földrajzi Értesítő. 1–2. 7–31. o. Tosics I. e.a. (1998) Szuburbanizációs tendenciák és településfejlesztési stratégiák Budapesten és agglomerációjában. Kézirat. Városkutatás Kft., Budapest. Tomay K. (2002) Migrációs folyamatok Budapesten és környékén a kilencvenes években. Kézirat. Szakdolgozat. Váradi M. (1999) Hová megyünk lakni? Szuburbanizációs minták és konfliktusok a budapesti agglomeráció budai oldalán. – Barta Gy.–Beluszky P. (szerk.) Társadalmi-gazdasági átalakulás a Budapesti agglomerációban MTA RKK,. Budapest. Weslawowicz, G. (1992) A városok térbeni-társadalmi szerkezete kelet-közép Európában. – Tér és Társadalom. 6. 3–4. 215–225. o.

SUBURBANISATION AND SOCIETY

GÁBOR CSANÁDI – ADRIENNE CSIZMADY The situation of Budapest and its agglomeration is a good example how the change of the political-power structure effects social relationships. In the last few years between the two fields more closer connection and interaction was developed than earlier. These changes make it reasonable to analyse how can we understand the spatial dimension of urban society, when we carry out our survey not simple within the administration border of the capital, but we examine both the capital and its agglomeration. The first question of the study is how can we understand the spatial dimensions of social processes within the area of the capital and its agglomeration. In other words we analyse that the spatial segregation of high and low status strata in what extent step across the settlement borders and what kind of patterns do the risks of the poverty concentration have during such research.

56



XVI. évf. 2002 3: 57–83


SZUBURBANIZÁCIÓS JELENSÉGEK GYŐR KÖRNYÉKÉN1 (Suburbanisation Effects in the Surroundings of Győr) HARDI TAMÁS Kulcsszavak: szuburbanizáció agglomeráció Győr Magyarország nagyobb városai körül már szinte mindenütt kimutathatók szuburbanizációs jelenségek. Tanulmányunk azon munkák sorába igyekszik beilleszkedni, amelyek a magyar vidéki szuburbanizáció összehasonlító vizsgálatát segíthetik elő. Győr környékének településein végzett lakossági és önkormányzati kérdőívek és interjúk segítségével tárjuk fel azokat a jelenségeket, amelyek a megindult és gyorsuló lakóhelyi szuburbanizációra utalnak. Vizsgáljuk e települések lakosságszámának változását, a kiköltöző népesség összetételét, motivációit, s azt, hogy mindez hogyan hat a befogadó települések társadalmának átalakulására, hogyan tudnak az újonnan jött családok beilleszkedni a helyi közösségbe. Fontos kérdés továbbá, hogy a kiköltöző városi lakosok korábbi kapcsolatrendszerükből mit őriznek meg költözésük után, hol veszik igénybe a különböző szolgáltatásokat. A gyorsuló szuburbanizáció ellenére kérdéses, hogy a folyamat jelentős tömegeket és területeket fog-e érinteni az elkövetkezendő időszakban.

Bevezető Győr ma Magyarország egyik legvonzóbb városa, migrációs cél. A jelentős számú beköltöző ellenére lakosságszáma csökken, vándorlási egyenlege a kilencvenes években stagnált, 2000-ben már negatív volt, vagyis többen hagyják el a várost, mint ahányan beköltöznek. Ennek lehetséges oka az egyre inkább felgyorsuló szuburbanizáció, a közeli településekre kiáramló népesség egyre nagyobb száma. A lakossági kiköltözések mellett a közeli agglomerálódó településeknek egyre nagyobb a jelentősége a gazdaság megtelepülő egységei szemében, jelentős méretű üzemek jönnek létre az agglomerációban, amelyek kapcsolódnak a város gazdaságához. Feltehető a kérdés, hogy miért erősödött fel ez a folyamat az elmúlt évek során, melyek a fő jellemzői, s korlátai? A lakóhelyi szuburbanizálódás ma már általános jelenségnek mondható Magyarország nagyvárosai körül. A városi lakosok közeli településekre történő kiköltözése mellett a gazdaságilag fejlődő városi térségekbe az ország más részeiből áttelepülő népesség egy része is a város helyett valamelyik közeli települést választja lakóhelyül. Az időben korábban, s intenzívebben, nagyobb léptékben jelentkező Budapest környéki folyamatok vizsgálata után napjainkban jellemző, hogy a tudományos igényű felmérések a vidéki városok felé fordulnak. Többen felhívták már a figyelmet arra, hogy szükséges a vidéki városok szuburbanizációs folyamatainak összehasonlító vizsgálata, mivel feltehető, hogy a számos azonosság mellett, amelyek a hazai szuburbanizációra jellemzőek, s amelyek feltehetően más országok városfejlődési folyamataiban is tetten érhetők, kimutathatók regionális különbségek is. A

58

Hardi Tamás


szakirodalomban eltérő véleményeket találunk arra nézve, hogy hazai városaink szuburbanizációs tendenciái megegyeznek-e a nyugat-európaival, avagy jelentős mértékben eltérnek azoktól (Timár–Váradi 2001). Általában a városfejlődés fő tendenciái hasonlóak, bizonyos közép-európai sajátosságokkal, amelyek térségünk sajátos történelmi, társadalmi-gazdasági fejlődéséből, s mindezek megkésettségéből ered (Enyedi 1988; Rechnitzer 1994). Hasonlóan izgalmas kérdés, hogy Magyarországon belül vidéki városaink szuburbanizációja miben különbözik a budapesti folyamatoktól, másfelől az egyes vidéki városok szuburbanizációs folyamatai között tapasztalhatók-e jelentős eltérések? Véleményünk szerint a kilencvenes évek során zajló folyamatok sok szempontból hasonlóak, mint más országokban, hasonlóak a hajtóerők, a jelentkező problémák, sok jellemzőjükben viszont mások. Győr esetében nagyon sok egyezést tapasztalhatunk a Budapest környékén leírt folyamatokkal (Dövényi–Kovács 1999), elsősorban a szuburbanizáció múltja (rekreációs szuburbanizáció – hétvégi telkek vásárlása a nyolcvanas években), a kitelepülő népesség jellemzői és motivációja terén. Ugyanakkor vidéki városaink szuburbanizációja lényegesen kisebb léptékű, mint a szakirodalomban fellelhető külföldi példák, mint ahogy a vidéki városi népesség koncentrációja is kisebb a klasszikus példákban szereplő urbánus térségekre jellemző mértéknél. Vidéki városaink szuburbanizációja egy olyan időszakban indult meg, amikor a hazai gazdaság egy erős visszaesésen ment át, ami a népesség jelentős részének elszegényedéséhez vezetett, s a természetes népességfogyás jellemzi a demográfiai állapotokat (Bajmócy 1999). Továbbá, a kilencvenes évek során a lakás- és telekpiac átalakult, szinte kizárólagos volt a családok önerős lakásépítése, a bérlakás-állomány jelentős részét privatizálták, s csak egészen kevés számban épültek új bérlakások. Mindezek eredményeként a lakáspiac meglehetősen torz képet mutatott, bérlakás-piacról pedig nem is beszélhetünk. Az alábbi definíció, illetve a kutatás során kialakult véleményünk szerint a szuburbanizációs folyamat az ingatlan kereslet, s így ezzel egyidejűleg nyilván a kínálat jellemzőinek változásán alapul, vagyis egy gyenge, tőkehiányos ingatlanpiac esetén nem lehet jelentős mértékű. A szuburbanizáció általánosságban egy folyamatnak tekinthető, melynek során a városok az eddigi beépítettségük határain túlnyúlnak. A hazai szuburbanizáció jelenlegi szakaszában ezek a környező, szuburbán települések funkcionálisan összefüggenek a központi várossal, térben annak folytatásának számítanak, és függésük a gazdasági, társadalmi, építészeti fejlődésük feltételeiben is kifejeződik. Brake definíciója szerint a szuburbanizáció elsősorban a városokból történő kiáramlás a városhatáron, ill. a településhatáron kívülre. A folyamat lényeges motorja azon szereplők növekvő terület-kereslete, amelyeknek egy város térségéhez, illetve egy ottani telephelyhez kötődnek az érdekeltségeik, viszont azt nem tudják, vagy nem akarják a városban kielégíteni. A területek kereslete a résztvevők (lakosság, üzemek, intézmények) számának emelkedésével nő, és ehhez még hozzá tevődik az egységek egyenként is folyamatosan növekvő területigénye (Brake 2001, 17). A szuburbanizáció tehát a városi népesség és gazdaság, valamint a városi központi funkciók decentralizálásával jár együtt. Ez a folyamat a térben mind nagyobb


Szuburbanizációs jelenségek…

59

területet érint, a folyamatot kiváltó és irányító okok (pl. telekárak növekedése, beépíthető telkek léte, a megközelíthetőség javulása, a lakáspiac, illetve hozzá kapcsolódó kormányzati ösztönzők változása, a népesség jövedelmi helyzetének, a gazdasági szereplők tőkeerejének változása) átalakulása révén. Vidéki városainknál ennek a folyamatnak természetes határt szab az alacsony lélekszám, a népesség, s főleg a városi népesség alacsony koncentrációja. Ez mind a lakóhelyi, mind a gazdasági szuburbanizáció szempontjából korlátot jelent. Az első esetben egyszerűen elfogy a lakosság azon szegmense a városon belül, akik a szuburbanizációs folyamatban érintettek, az a szegény réteg, aki kénytelen a kiköltözés mellett dönteni, illetve az a középréteg, amelynek tagjai akarnak és képesek is kiköltözni az agglomeráció felkapottabb részeibe, míg a gazdasági szuburbanizáció esetében az agglomeráció tere nem biztosít megfelelő számú munkaerőt a kitelepülő cég számára. Emellett vidéki városaink nem, vagy csak ritkán mutatják az urbánus lét azon negatívumait (túlzsúfoltság, környezetszennyezés, elidegenedés), amelyek a kitelepülők számára általában a legfontosabb motivációként jöhetnek számításba. Ezzel szemben ezen városok nagy része beépítettségét tekintve inkább egy klasszikus, angol-amerikai értelemben vett szuburbán térséghez hasonlít (családi házas, alacsony beépítésű, gyakran falusias jelleg), s csak a népesség egy része él olyan blokkházakban, amelyek nem elégítik ki a valódi családi otthon követelményeit. Megfelelő várospolitika (önkormányzati telkek kialakítása, bérlakásépítés) jelentősen csökkentheti a kiköltözni szándékozók számát. Az ingatlanpiac jelenlegi változásai lendítettek a folyamaton, napjainkban vidéki városaink körül a kezdeti szuburbanizáció tömegessé válik, vagyis megindul a decentralizáció a város irányából a városkörnyéki térbe, ugyanakkor a szuburbán térség a vidéki területekkel szemben jelentős centralizációs hatást fejt ki. Tehát, ha a szuburbanizáció szakaszolását alkalmazzuk (Timár 1999), akkor a folyamat a második, tömeges szakaszába lép. Kérdés, hogy a fent vázolt okok miatt kiteljesedik-e ez a szakasz a vidéki városok körül, avagy megreked egy átmeneti szinten, vagyis a kiköltöző népesség számát és arányát tekintve nem lesz jelentős a város népességvesztesége szempontjából, s a befogadó települések lakosságából sem fog döntő hányadot képviselni? Fontos jelenség, hogy vidéki városaink a nyolcvanas évek során a városi vagy megyei jogú városi rang elérése céljából több közeli települést integráltak. A városok története során ez az integráció természetesen többször ismétlődött. A korábban kapcsolódott települések ma már a városok szerves részei. A nyolcvanas években csatlakozott falvak viszont mindmáig megőrizték önálló település jellegüket, falusias, családi házas beépítettségüket, gyakran a várostól a földrajzi térben is távol esnek (pl. Győr esetében Győr-Ménfőcsanak, vagy Veszprém-Gyulafirátót). Ellentétben azokkal az esetekkel, amikor az agglomerálódó település adminisztratív módon is a városhoz kapcsolódik, ebben az esetben a csatlakozás megelőzte a kitelepülési folyamatok megindulását. Így a kezdeti agglomeratív folyamatok elsőként ezeket a településeket érintették, s egyre magasabb státuszú, drága lakóhellyé vál-

60


Hardi Tamás

toztak. Ugyanakkor a szegény rétegek városból kitelepülése is érinti ezeket a „csatolt” területeket, hiszen számos család költözött a korábban önálló település kertes övezetébe, a ma a városhoz tartozó zártkertekbe. Így kezdetekben beszélhetünk egyfajta „városhatáron belüli” szuburbanizációról is. A tanulmány be kívánja mutatni a Győr környékén kimutatható szuburbanizációs tendenciákat, a költöző népesség jellemzőit, beilleszkedésüket a befogadó társadalomba. Mindezt olyan formában, hogy a leírtak más, vidéki szuburbanizációt bemutató tanulmány eredményeivel összehasonlíthatók legyenek.

A vizsgált terület, vizsgálati módszerek Munkánk során elsősorban a lakóhelyi szuburbanizáció okait és következményeit vizsgáltuk hat Győr környéki településen, lakossági kérdőívek segítségével 2001 őszén. A települések kiválasztása során arra ügyeltünk, hogy a városkörnyéki agglomerálódó térség települései közül a három fő irányban (szigetközi, veszprémi és csornai) a belső gyűrűben lévő – Győrrel határos – és egy külső település kerüljön be a vizsgálandó körbe (1. táblázat). 1. TÁBLÁZAT A vizsgált települések alapadatai (Basic Data of the Examined Settlements) Település Vámosszabadi Dunaszeg Abda Rábapatona Győrújbarát Győrság

Lakosság 1990 (fő)

Lakosság 2000 (fő)

866 1495 2735 2571 3404 1334

1005 1667 2834 2489 4200 1388

Letelepülők száma 1996– 2000 220 219 577 252 1112 237

1996–2000 között letelepültek aránya a lakosságból (%) 21,9 13,1 20,4 10,1 26,5 17,1

Forrás: KSH Tstar alapján.

Munkánk egy bővebb vizsgálathoz kapcsolódott, amely a Győr környékén kialakuló agglomeráció települései közötti kapcsolatokat vizsgálta. E bővebb munkába 42 települést vontunk be, amelyeket a VÁTI előkészítő tanulmánya határozott meg. Így statisztikai elemzéseink, önkormányzati interjúink és kérdőíveink erre a szélesebb körre készültek el, a térségre vonatkozó általános megállapításaink ezeken alapulnak.

A népességszám alakulása Győr környékén A Győr környéki települések népességszámának változását 1990 és 1995, valamint 1995 és 2000 között vizsgáltuk meg. A negyvenkét település nagy része növelte a népességszámát, viszont 1990 és 1995 között tizenöt, míg az évtized második felében tizenkét településen csökkent a lakónépesség (1. ábra).



61

1. ÁBRA Népességszám változás a Győr környéki településeken 1990–1995, illetve 1995–2000 között (Population Change in the Settlements Surrounding Győr, 1990–1995 and 1995–2000)

Népességszám változás 1990-1995 fő/ezer lakos 7,9 3,9 2,4 1,5 0 -1 ,4 -7 ,9

-

9,9 7,9 3,9 2,4 1,5 0 -1 ,4

(6) (6) (6) (6) (3) (9) (6)

Népességszám változás 1995-2000 fő/ezer lakos 7,9 3,9 2,4 1,5 0 -1 ,4 -3 ,9

Forrás: KSH alapján saját számítás.

- 18 ,7 - 7,9 - 3,9 - 2,4 - 1,5 - 0 - -1 ,4

(5) (8) (7) (3) (7) (4) (8)

62


Hardi Tamás

Győr mind a két időszakban a csökkenő lakosságszámú települések közé tartozott. A vizsgált hat község közül Vámosszabadi és Győrújbarát futott be egy gyors növekedési pályát. Ezen irányok külső települései, Dunaszeg és Győrság pedig egy szerényebb mértékű emelkedést mutatott. Abda növekedése lassult, Rábapatona pedig nem tudta megállítani a népességfogyását. Egyértelműen kimutatható, hogy a települések népességszámának változása szinte teljes mértékben a vándorlás, a betelepülő népesség számától, ill. az elvándorlók és betelepülők számának egyenlegétől függ (2. táblázat). Ezt igazolják statisztikai számításaink is, ahol a két adatsor között erős összefüggést találtunk, valamint a polgármesteri interjúk zömében is elhangzott ez a tény. A betelepülő népesség egyrészt számával gyarapítja a helybeli lakosságot, másrészt a letelepülők általában a fiatalabb korosztályokat képviselik, így a növekvő születésszám miatt a természetes szaporodás is hozzájárul a növekedéshez, mint a pozitív vándorlási egyenleg másodlagos hatása. Érdekes kérdés, hogy a növekvő kiáramlás mellett Abda miért veszítette el az attraktivitását? 2. TÁBLÁZAT Vándorlási egyenleg a vizsgált településeken 1996–2000 között (Migration Balance in the Examined Settlements, 1996–2000) Település Vámosszabadi Győrújbarát Győrság Dunaszeg Abda Rábapatona

1996 44,8 39,5 2,2 20,7 -5,0 1,9

1997 14,8 24,4 17,7 -16,8 -0,8 0,0

1998 Fő/1000 lakos 48,3 35,6 10,9 2,4 22,9 -0,4

1999

2000

33,3 17,4 0,0 6,1 13,9 -6,8

41,5 45,6 2,9 15,2 -1,4 4,0

Forrás: KSH alapján saját szerkesztés.

A kilencvenes évtizedben a népességszám növekedése érdekes területi átrendeződést mutatott Győr környékén. Megvizsgáltuk, hogy az egyes települések Győrtől mért távolsága és iránya mennyire befolyásolja a népességnövekedést. A közúton mért távolság jelentős hatása mutatható ki a vizsgált folyamat tekintetében. A Győrhöz közeli településeken általában nagyobb lélekszám növekedést tapasztalhatunk, mint a távolabbiakon. Számításaink szerint az 1990–95-ös időszakban a távolságnak erősebb hatása volt, mint az 1995–2000 közötti években. Ezt az 1. ábra, valamint a személyes tapasztalatok is megerősítik. Az évtized második felében olyan, távolabbi települések is jelentősen növelni tudták a népességüket, amelyek távoli elhelyezkedésük miatt korábban fogyó településnek minősültek (pl. Tényő, Ravazd, Mezőörs, Börcs). A távolság mellett fontos, hogy egy-egy település melyik irányba esik Győrtől, melyik útvonalon közelíthető meg. Ez a jellemző a kilencvenes évek első felében kevésbé volt meghatározó. Ha a térképre pillantunk, látható, hogy a települések népességszámának növekedése, ill. csökkenése mindegyik irányban egyaránt megfigyelhető. A kilencvenes évek második felében egyértelmű, hogy a növekedés



63

irányonként meghatározott. A jó minőségű, gyors eljutást biztosító útvonalak felértékelődtek. Tanulmányunkban a későbbiekben bemutatjuk, hogy a kiköltöző népesség jövedelmi színvonala az évtized végén magasabb, mint korábban, többen használnak személygépkocsit a munkába járáshoz, tehát fontosabbá vált a közúti megközelíthetőség. Erős növekedést tapasztalhatunk a 82. sz. út mentén, ill. annak közelében elhelyezkedő települések esetében (Győrújbarát, Nyúl, Écs, Ravazd, Tarjánpuszta – Pannonhalma kivételével). Az út tervezett korszerűsítésével, elkerülő szakaszok építésével ez a dinamika folytatódni fog. A másik, hasonlóan dinamikus irány a szigetközi út iránya, ill. a 14. sz. út irányában Vámosszabadi és Nagybajcs. A távolság, ill. megközelíthetőség átértékelődését látszik bizonyítani a 81.sz. út menti települések növekedése. A Székesfehérvár felé vezető úton viszonylag messze helyezkedik el Pér és Mezőörs. A két település népessége 1990 és 1995 között csökkent, Péren kevésbé, a távolabbi Mezőörsön jobban. Ezzel szemben az évtized második felében mindkét településen megfordult a tendencia. Pér, de különösen Mezőörs jelentősen növelte a népességszámát. A Győrság, Pázmándfalu, Táp irányban a közeli Győrság lakosságszám-növekedése gyorsult az évtized második felében, a távolabbiak továbbra is gyengék vagy csökkenő tendenciát mutatnak. Erős fejlődést mutat a 10. sz. út iránya is. Különösen Börcs fejlődése gyorsult fel, de gyorsan növekszik Öttevény és Kunsziget lakosságszáma is. Ezzel szemben a Győrhöz közeli Abda növekedése visszaesett az évtized második felében. Jelentős változás tapasztalható a Győrt Csornával összekötő út mentén. A lakosságszám növekedése valamennyi településen visszaesett ebben az irányban. Ikrény ugyan még gyengén pozitív, de Rábapatona, Enese és Kóny esetében az évtized eleji lakosságszám növekedés erős fogyásba váltott át a kilencvenes évek végére. (Érdekes, hogy a lakóhelyi szuburbanizáción túl a kitelepülő cégek, vállalkozások sem preferálják a térséget, hiába áll rendelkezésre jó telephely, jelképes összegért. Feltételezhető, hogy e falvak attraktivitását jelentős mértékben korlátozza a túlzsúfolt és veszélyes főútvonal. A 83. sz. út mentén jelentős változást, átalakulást nem tapasztalhatunk. A lakosságszám növekedésének különbségeire ugyanakkor magyarázatot jelent bizonyos esetekben, hogy van-e eladó telek a településen (önkormányzati vagy magán kézben). A nagy telekkialakítási hullámok okozhatnak kiugró bevándorlási értékeket. A fő tendenciákra, irányokra azonban csak másodlagos hatása van. Nem magyarázza meg pl. a népességfogyás jelenségét sem. Az önkormányzatok általában szorgalmazzák a kiköltözést, mivel a népesség növelésével látják biztosítottnak a település jövőjét. Jelentős népességnövekedéssel csak a kimondottan közeli települések számolnak, úm. Vámosszabadi, Győrújbarát, Nyúl. Általában a kiegyensúlyozott növekedés a cél, a falusi jelleg megtartása, a helyi társadalom jelentős átalakulása nélkül. Ritkán, de lehet találkozni olyan önkormányzattal is, aki nem tekinti feladatának a beáramlás szorgalmazását. A legtöbb esetben a település önkormányzata anyagilag támogatja a megtelepedést, általában 50–250 ezer Ft vissza nem térítendő támogatás és/vagy kamatmentes hitel formájában. Ezek viszonylag kis összegek, de több esetben (pl. Rétalapon) az önkormányzat költségvetéséhez képest jelentős áldozatnak mondhatók. Ezenkívül

64


Hardi Tamás

találkozunk kedvezményes önkormányzati telekvásárlási lehetőséggel, a közműhozzájárulás elengedésével (Sokorópátka). A legjobb helyzetben levő önkormányzatok (pl. Vámosszabadi) számára nem szükséges, hogy kedvezményekkel csalogassák a kitelepülőket, a telkek „piaci körülmények között” is egy éven belül elfogynak. Az önkormányzatok telekkialakítását segíti a Széchenyi Terv is, azonban ebben az esetben szükséges, hogy a kialakított telkek egy éven belül gazdára találjanak. Ez ismét a jó helyzetben levő, frekventált önkormányzatokat segíti.

A kiköltözők jellemzői Kérdőívünkkel 329 családot kerestünk meg a hat településen. Az önkormányzatok tanácsa alapján a kérdőívek felét „régi” (a kilencvenes évek előtt épült), a másik felét „új” (1990 óta épült) utcákban kérdeztük le. Mintánkba így 52,9% a vizsgált településről, 29,2% Győrből kiköltöző, míg 17,9% más településről (zömében az agglomerációból, illetve a megyéből) származó család került. Jellemző, hogy a kilencvenes évek végén egy használt városi lakás áráért már lehetséges volt egy közeli településen egy kis kertes ház vásárlása, esetleg felépítése. Napjainkra ez az árarány megváltozott. A közeli, felkapott településeken a telekárak jelentős mértékben megnövekedtek, elérik egy városi panellakás árának 50%-át is. Ezzel szemben a kormányzati kedvezmények továbbra is preferálják az új lakások építését, így várható, hogy az életkörülmények javulásával egyre többen fognak kiköltözni a szomszédos településekre, elsősorban a középosztálybeli városi lakosok közül. A gyorsan emelkedő árak először a városi tér kellemes lakóövezeteit érintették, majd a városhoz közeli első falusi övezetet, míg a növekedés ma már a második övezetre tevődött át, s ez a folyamat tovább fog gyűrűzni. Az elmúlt néhány év lakáspolitikai intézkedései és az ingatlan árak változásának tendenciái elősegítették a lakossági szuburbanizáció felgyorsulását. A megkérdezett negyvenkét önkormányzat közül valamennyi arról számolt be, hogy vagy erősödött a beköltözés folyamata, vagy már megjelent az érdeklődés az eladó telkek, házak iránt. Vizsgálataink szerint a legerősebb kiköltözési hullám jelenleg a Győrrel határos településeket érinti, valamint a kifelé vezető, jó megközelíthetőséget biztosító útvonalak mentén már a második, harmadik gyűrűt is elérte, a dinamikus növekedés a második gyűrűben jellemző. A kiköltözés felgyorsulását mutatja, hogy a 2001 őszén felvett kérdőívünkben a Győrből kiköltöző válaszadók 33%-a egy vagy kevesebb mint egy éve települt le az adott településen (2. ábra). A kilencvenes évek elején a kiköltözők között nagy számban voltak olyan családok, akik a városi lakás magasabb közterhei miatt költöztek falusi településekre, ill. vissza oda, ahonnan a hetvenes évek városba áramlási korszakában elszármaztak. Emellett a mozgás mellett tapasztalható volt az is, hogy a jobb módú rétegek az egészen közeli, felkapottabb településeket választották lakóhelyül, amelyek közül sok már a város részének számított, így az ingatlanok értéke ezeken a településeken már korán elkezdett emelkedni. A kilencvenes évek végére erősödött fel a migráció, s érintett széles rétegeket. Ekkor a migráció anyagi forrásául a városi lakások gyors



65

felértékelődése szolgált, amely megfelelő bázist teremtett az ekkor még mérsékeltebb árú vidéki építési telkek megvásárlásához. 2. ÁBRA Hány éve él a megkérdezett Győrből kiköltöző az adott településen? (How Long Does the Questioned Person Moved from Győr Live in the Settlement?) 16-x éve 15% 0-1 éve 33%

11-15 éve 10%

6-10 éve 13%

2 éve 5% 5 éve 7%

4 éve 9%

3 éve 8%

Forrás: Kérdőívek (2001) alapján saját szerkesztés.

A szuburbanizációs folyamatban részt vevő népesség legnagyobb része városi panellakásból költözik ki. Az első lakáshoz jutók a kisebbséget képviselik. A panellakásból való kiáramlás már korábban is jellemző volt, a nyolcvanas évek során kiköltözők mintegy 40%-a érkezett panellakásból. Ezzel szemben a kilencvenes évek első felében kiköltözők több mint 90%-a lakott korábban panelben, s köztük voltak olyan családok is, akik az anyagi terhek miatt hagyták ott a városi lakást. A szegényebb családok a panellakás áráért tudtak venni egy vidéki házat, s a különbözetet felélték, vagy rendezték anyagi viszonyaikat. Az évtized második felének lényegesen nagyobb számú kiköltözői között már találunk olyan családokat is, akik sorházat, vagy családi házat hagytak hátra a városban, a panelok aránya 70% alá csökkent. Az utóbbi két–három évben indult meg a jobb anyagi helyzetűek tömeges kiáramlása a panellakásokból. Ennek oka, hogy a lakások ára ebben az időszakban jelentősen megemelkedett, így eladásukkal jelentős önerőt tudott felmutatni a család az új ház építéséhez. Másrészt az 1999-től, 2000-től bevezetett új lakásépítési kedvezmények is arra bíztatták a panelban lakókat, hogy viszonylag gyorsan adják el lakásukat és kezdjenek építkezésbe. Ennek a folyamatnak a hatása, hogy középtávon a városi lakótelepi tér társadalmi szerkezete átalakul, a lakótelepi lakások értéke relatíve alacsonyabb lesz (legalábbis erős differenciálódás megy végbe egyes lakóterületek között a városban). El fog múlni az a konjunktúra, amikor a panellakásokat valós értéküknél lényegesen magasabb áron lehetett értékesíteni, s az eladó a vételárból már kevésbé lesz képes a közben jelentősen megemelkedő agglomerá-

66


Hardi Tamás

ciós telekárakat kifizetni. Így várható, hogy a kiköltözés dinamikája egy idő után csökkenni fog, illetve a panelok eladásából származó bevételek a távolabbi települések áraihoz lesznek elegendőek. Lakossági kérdőívünk is igazolja, hogy a kitelepülők jelentős része panellakásban lakott korábban (3. ábra). 3. ÁBRA A Győrből kiköltözők korábbi lakásának jellege (Type of the Former House of the People Moved from Győr)

M ás tömbház 8%

Családi ház 14% Sorház 6%

Panellakás 72%


4. ÁBRA A Győrből kiköltözők korábbi lakásának jellege tulajdon szerint (Type of the Former House of the People Moved from Győr) Önkorm. bérlakás 6%

Egyéb 3%

Saját ház 26%

Albérlet 13%

Saját lakás 52%




67

A korábbi lakás tulajdonjogát tekintve a többség saját tulajdonú lakásból költözött ki, de jelentős azok aránya is, akik albérletben vagy önkormányzati bérlakásban laktak (4. ábra). Az albérletből kiköltözők esetében valószínűsíthető, hogy átmeneti jelleggel laktak ott, amíg az eladásból származó bevétellel sikerült az új lakást, házat felépíteni. Az új lakás valamennyi válaszadó esetében saját tulajdonú. Fontosabb demográfiai jellemzők Az önkormányzatok a kitelepülőktől azt várják, hogy a lakosságszámmal párhuzamosan megnövekedett normatív támogatások segítséget jelentenek az intézmények fenntartásában, amelyek általában a nagyobb, hatvanas–hetvenes évek béli népességszámhoz és demográfiai viszonyokhoz lettek kialakítva. Ezt a várakozást két tény is cáfolja. A kiköltöző családok egy része gyermekeit továbbra is a városi iskolába járatja, Győrben veszik igénybe a szolgáltatások legtöbbjét (lásd lejjebb). Másrészt a kiköltözés a települések demográfiai folyamatait nem változtatja meg jelentős mértékben. Megvizsgáltuk a települések öregségi indexének (az idős korúak, 60 évnél idősebbek és a fiatalok, 0–14 évesek arányának) változását. Ha az index 1-nél nagyobb, úgy a település öregszik, több az idős korú, mint a fiatal, ha 1nél kisebb, akkor fiatalodik. Vizsgálataink szerint ezt a mutatót a településeken a kilencvenes évtized során nem befolyásolták a vándorlások, legalábbis a két jellemző változása között nem mutatható ki összefüggés, ráadásul a hat vizsgált településünkön a kilencvenes évtizedben Vámosszabadi kivételével az index még romlott is (3. táblázat). 3. TÁBLÁZAT A hat vizsgált település öregedési indexe 1990-ben és 2000-ben (Ageing Index in the Six Examined Settlements in 1990 and 2000) Település Győrújbarát Abda Vámosszabadi Dunaszeg Rábapatona Győrság

Öregségi index 1990 1,05 0,83 1,09 0,89 1,15 1,06

2000 1,13 1,08 1,02 0,96 1,40 1,18

Forrás: KSH Tstar alapján saját számítás.

A vándorlás a középkorú népesség számát növelte meg jelentős mértékben. Az 5. ábrából látható, hogy a megkérdezett kiköltöző családok felnőtt tagjainak (családfő és házastárs) jelentős része a 25-től 54 éves kategóriába tartozik. A családfők jellemzően a 35 és 54. életévük között járnak, míg házastársuk a 25 és 54. évük között. A kiköltöző népesség szokásait figyelembe véve nem várható a gyermekek arányának jelentős növekedése, mivel a városi, alsó-középosztálybeli családmodell általában 1–2 gyermekkel számol, s a családi házak építésével járó anyagi terhek

68


Hardi Tamás

nem is engednek meg többet. A lakossági kérdőívünkben megkérdezett kiköltöző családok körében az átlagos gyermekszám 1,7 gyermek volt, míg a legtöbb család két kisgyermekkel rendelkezett, s a családok 26,1%-a volt gyermektelen. Ez az érték csak valamivel jobb, mint a helyi családok átlagos gyermekszáma, ami 1,4 (lényegesen több az időskorú a helybeli mintában, akik már nem élnek egy háztartásban a gyermekekkel.) Így a települések öregségi indexének jelentős javulása a vándorlás következtében nem várható. A kiköltözők életkorát (idősebb felnőtt korosztály), gyermekvállalási szokásaikat (az idősebbeknél a gyermekek már nem költöznek a családdal, ill. a fiatalabbaknál alacsony a gyermekszám), valamint a gyermekek várható mobilizációját figyelembe véve az elöregedési folyamat esetleg átmenetileg javulhat, de ha javul is, ez nem lesz jelentős, s főleg nem lesz tartós, hanem az átlagos városi viszonyoknak megfelelő. Ehhez hozzájárul az is, hogy ezekre a Győr közeli falvakra korábban sem volt jellemző a jelentős mértékben öregedő korstruktúra. 5. ÁBRA A betelepült válaszadók családjainak életkori szerkezete (Age Structure of the Settled in Persons’ Families 60

50

40 Családfő

Fő

Házastárs Gyermek 1

30

Gyermek 2 Gyermek 3 Gyermek 4

20

10

0 6 év alatt

7-17 év

18-24 év

25-34 év

35-44 év

45-54 év

55-64 év

64 év felett


Jövedelmi helyzet A kiköltözők jövedelmi státuszát kérdőívünkben úgy vizsgáltuk, hogy jövedelemkategóriákat állítottunk fel. A válaszadók a kategóriák valamelyikét jelölhették be a család havi átlagos jövedelmének bemutatására. Ezen információk alapján tudunk következtetni a kiköltözők és a helyiek jövedelmi különbségeire. Az 4. táblázatban



69

feltüntetjük, hogy az egyes települések helybeli és odaköltöző lakói átlagosan melyik jövedelmi kategóriába sorolták a családjukat (átlag), s melyik jövedelmi kategória volt a leggyakrabban választott (módusz), valamint megvizsgáljuk azt is, hogy a helybeliek és a kiköltözők jövedelmi csoportjai között mekkora különbség mutatkozik. 4. TÁBLÁZAT A helybeli és a beköltözött lakosság jövedelmi összehasonlítása (az említett kategóriák átlagai, valamint a leggyakrabban említett kategóriák – módusz) (Income Comparison of the Local and the Settled in Inhabitants) Átlag Győrújbarát Győrság Abda Rábapatona Vámosszabadi Dunaszeg Átlag

Helybeli Beköltöző Helybeli Beköltöző Helybeli Beköltöző Helybeli Beköltöző Helybeli Beköltöző Helybeli Beköltöző Helybeli Beköltöző

* Jövedelmi kategóriák 1= 20 000 Ft alatt 2 = 20 000 – 35 000 Ft 3 = 35 000 – 50 000 Ft 4= 50 000 – 65 000 Ft 5= 65 000 – 80 000 Ft 6= 80 000 – 95 000 Ft

6,3 7,1 5,7 8,3 6,6 7,0 5,6 5,8 5,5 8,0 6,2 8,2 6,0 7,4 7= 8= 9= 10 = 11= 12 = 

Különbség Módusz Különbség családi jövedelmi kategóriák* 4 0,9 3,0 7 6 2,5 4,0 10 8 0,4 -2,0 6 5 0,2 2,0 7 6 2,6 4,0 10 5 2,0 2,0 7 5,0 1,4 5,0 10,0 95 000 – 110 000 Ft 110 000 – 125 000 Ft 125 000 – 140 000 Ft 140 000 – 200 000 Ft 200 000 – 300 000 Ft 300 000 Ft felett

Forrás: Kérdőívek (2001) alapján saját számítás.

Összességében megállapítható, hogy a kiköltöző réteg átlagosan jobb jövedelemmel rendelkezik, mint a helybeliek, s ha a leggyakrabban adott válaszokat nézzük, akkor azt tapasztaljuk, hogy a különbség általában még nagyobb. Ez a különbség abból adódik, hogy a helybeli társadalomban minden jövedelmi kategória megtalálható, így lényeges arányt képviselnek az alacsony jövedelműek, míg a kiköltözés szelektál: általában a magasabb jövedelműek engedhetik meg maguknak a minőségnövelő lakáscserét, pontosabban az egészen alacsony jövedelműek kategóriája hiányzik a kiköltözők csoportjából, az alacsony jövedelmű kiköltözők vagy régen települtek meg a falvakban, vagy más településeken koncentrálódnak. A kiköltözők között csak elvétve találunk alacsonyabb jövedelmet bevalló családot. Ez az általá-

70


Hardi Tamás

nos megállapítás csak Abdán látszik egy kissé csorbulni. Ha a leggyakoribb válaszokat nézzük, akkor a helybeli lakosság körében magasabb kategória jött elő a leggyakrabban, mint a beköltöző válaszadók között, de ugyanakkor az átlagokat tekintve a helybeliek jövedelme itt is alacsonyabb a kiköltözőkénél. A helybeli lakosság között tehát nagyobbak a jövedelmi különbségek az átlagosnál. A legnagyobb jövedelmi különbségeket a helyiek és a kiköltözők között Győrságon és Vámosszabadin tapasztalhatjuk, ahol a helyi lakosság az átlagosnál alacsonyabb jövedelemről számolt be. Mintánkban az egyes irányok kiköltözői eltérő jövedelmi szintet mutatnak. A legmagasabb átlagot a szigetközi irányban találjuk. Valamivel alacsonyabb a sokorói irány, s a nyugati irányban (Abda, Rábapatona) találtuk a legalacsonyabb jövedelmi helyzetet a mintában. Érdekesség, hogy az első két irányban a külső településeken (Dunaszeg és Győrság) magasabb az új lakosok jövedelme, mint a belső körben (Vámosszabadi, Győrújbarát). Tovább árnyalja a képet annak vizsgálata is, hogy az elmúlt évek folyamán hogyan változott a kiköltözők csoportja a jövedelmi státusz szerint. Ehhez a családok jelenkori jövedelme, s költözésük időpontja állt rendelkezésünkre. Ennek alapján megállapíthatjuk, hogy az elmúlt évtizedben a jelenkor felé haladva az évtized során a szerényebb jövedelemmel bíró családok költöztek ki a közeli településekre (6. ábra), míg az utóbbi 2–3 évben kiköltözők lényegesen magasabb jövedelmi szintet jeleztek. 6. ÁBRA A kiköltöző családok átlagos jövedelem kategóriája a költözés ideje szerint (The Average Income Category of the Moved out Families by the Date of Moving out)

Átlagos jövedelemkategória

12,0 10,0 8,0 6,0 4,0 2,0 11-15 éve

Forrás: Kérdőívek 2001.

6-10 éve

5 éve

4 éve

3 éve

2 éve

Hány éve lakik a településen?

1 éve



71

Kevés eltolódással, de a grafikon hasonlóan alakult valamennyi település esetében. Az önkormányzatok tapasztalatai alapján a korábbi években szerényebb jövedelemmel, s kisebb állami támogatással építkezni kezdő családok közül többen nem tudták valóra váltani terveiket, s az építkezés félbemaradt, vagy a felvett kölcsön törlesztése meghaladta a családok anyagi teherbíró képességét. Így a három–négy éve kitelepült családok között találunk olyanokat, akik számára az önkormányzatnak szociális segélyt kell nyújtania. Iskolázottság Az iskolázottsági mutatók tekintetében általánosságban elfogadhatjuk azt, hogy a magasabb végzettségűek mobilabbak, kereseti viszonyaik jobbak az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezőkénél. Ezt a megállapítást a kérdőíves mintánk statisztikai elemzése is megerősíti. A kiköltözők körében végzett vizsgálataink azt igazolják, hogy ezen lakosok csoportja általában magasabb végzettséggel rendelkezik, mint a helybeliek (7. ábra). Az egyes végzettségi kategóriákat vizsgálva feltűnik, hogy a magasabb (középfokú és felsőfokú) végzettséggel rendelkezők a kiköltözők csoportjában nagyobb arányban vannak képviselve, mint a helybeli lakosok körében (minden esetben a családfő és a házastárs végzettségét vettük alapul).

%

7. ÁBRA A helybeli és a letelepülő népesség végzettség szerinti megoszlása (Distribution of the Local and the Settled in Population by Educational Qualification) 45,0 40,0 35,0 30,0 25,0 20,0 15,0 10,0 5,0 0,0

Helybeli Beköltöző

8 oszt. alatt

8 oszt.

Szakmk. K özépisk. Felsőfok


A kilencvenes évek kiköltözőit vizsgálva azt tapasztalhatjuk, hogy a mobil csoportban egyre nagyobb hányadot képviselnek a felső- és középfokon végzettek. A vizsgált települések szerint elkülöníthető, hogy melyik települést preferálják inkább az egyes végzettségi kategóriába tartozó beköltözők. Látható, hogy Vámosszabadi és Győrújbarát válaszadói között az átlagnál magasabb arányban találtunk felsőfokú végzettséggel rendelkezőket (8. ábra).

72


Hardi Tamás

8. ÁBRA A letelepülők végzettség szerinti megoszlása a vizsgált településeken (Distribution of the Settled in People by Educational Qualification in the Examined Settlements)

100% 80%

Felsőfok Középisk. Szakmk. 8 oszt. 8 oszt. alatt

60% 40% 20%

Át lag

ám Abd a os sz ab ad i D un as ze Rá g ba pa to na G yő rsá g V

G

yő

rú jb

ar át

0%


Foglalkozás A beköltözők és a helyben élő lakosság foglalkozás szerinti megoszlása is jelentős eltéréseket mutat. A kérdéseinkre válaszolók között a helyiek 64%-a, míg a beköltözők 70%-a dolgozik. Alacsony a munkanélküliség a válaszadók körében. Érdekes viszont, hogy a beköltözők körében magasabb a munkanélküliek aránya (2,7%), mint a helyi lakosoknál (1,3%). Jelentősebb munkanélküliséget az 1–2 éve (3,4, ill. 4,2%), valamint az 5 éve (6,3%) a településen élők között találtunk. A nyugdíjasok aránya, természetesen az idősebb összetételű helyi lakosság körében magasabb (26,3%), de jelentős az arányuk a beköltözők között is (17,4%). Az utóbbi években viszonylag magasabb a beköltözők között a nyugdíjasok aránya (2001 – 9,1%; 1999 – 9,5%). A GYES-en, GYED-en lévők aránya természetesen az utóbbi öt évben beköltözők között magas, évente 8,2–16,7% között mozog.

A költözés indokai, motivációja A kérdőívünkben vizsgált családok áttelepülése az agglomerációs falvakba együtt járt a család lakásra fordított pénzügyi terheinek (pl. havi törlesztés) növekedésével (a lakásrezsit nem számítva). Jellemző, hogy minél később telepedett le egy család, annál magasabbak ezek a terhek, s annál nagyobb a korábbi lakás és az új lakás közötti költség különbség. Míg egy 1997-ben letelepedett család átlagos terhe 9–10 ezer Ft körül van havonta, addig a 2001-ben letelepedetteké 15–16 ezer Ft körül.



73

Ez a növekedés azt jelenti, hogy a lakások építéséhez, ill. felújításához egyre nagyobb hitelállományt vesznek fel a családok, viszont az átlagos törlesztő részleteket tekintve a lakások bekerülési költségének még viszonylag kis hányadát teszik ki a hitelek. A hitelfelvételi lehetőségek javulásával a megkérdezett családok költségvállaló hajlama nőtt. A frissen kiköltözött családok lényegesen nagyobb különbségről számoltak be a régi és új lakásaik anyagi terheit illetően, mint a korábban kiköltözők. A megkérdezettek mintegy fele kapott önkormányzati vagy állami támogatást az építkezéshez, ill. vásárláshoz. Az évek folyamán a kedvezményezettek aránya véletlenszerűen alakult, nem lehet kimutatni tendenciát. Az anyagi lehetőségek mint motiváció valószínűleg a hitelfelvétel könnyebbé válásával, ill. a kamatterhek csökkenésével jöhetnek számításba. Ez látszik abból is, hogy a frissen kiköltözött családoknál a törlesztési terhek egyre nagyobb havi öszszeget tesznek ki. A jelentős kamattámogatással járó hitelek bevezetésének hatása még nem érezhető a felmérésünkben, mivel az első ilyen építkezések még nem fejeződtek be a felmérésünk idején. Ez a motiváció tehát jelentősen bővítheti a közeljövőben a kiköltözők létszámát. Feltételezésünket látszanak igazolni a kiköltözés indoklására vonatkozó kérdésünkre adott válaszok is (megkértük a válaszadókat, hogy jelöljék be azokat az indokokat, amelyek miatt az agglomerációs településen kerestek új otthont maguknak). Megjegyzendő, hogy hasonló eredményekre jutottak más, hazai szuburbanizációt kutató tanulmányok is (Dövényi–Kovács 1999; Bajmócy 2001). A kiértékelésnél csak a Győrből kiköltözők válaszait vettük figyelembe (9. ábra). A kiköltözés leggyakoribb indokaként a kellemes környezet kerül elő, s ezt követi a kedvező vételi ajánlat. Viszont ha a legfontosabb okként megnevezett indokot vesszük számításba, akkor a kedvező vétel kerül az első helyre. Tehát ezeken a településeken kaptak a kiköltözők olyan telket vagy házat, amely az adott körülmények között az anyagi lehetőségeiknek megfelelő volt, s ehhez járult a kellemes környezet és a város közelsége is. A kérdés ellenőrzéseként arra is kíváncsiak voltunk, miért hagyta ott a válaszadó az előző lakhelyét. Ennek a kérdésnek a kiértékelését is csak a Győrből kitelepülő válaszadókra végeztük el (10. ábra). A „taszító erő” lényegesen kevesebb okkal függött össze. Ezek között is a legerősebb a „kis lakás” volt, tehát válaszadóink zöme a kisméretű lakótelepi lakások miatt költözött vidékre. Második, hasonlóképpen súlyos ok az önálló háztartás létrehozására irányuló törekvés, ill. a saját tulajdon szerzésének vágya. Mindemellett még a környezeti ártalmak is előkerülnek. Látható tehát, hogy az elköltözés indokai viszonylag szűk skálán mozognak, elsősorban anyagi szempontok alkotják a fő motívumokat. A kellemesebb környezet kiegészítő hatással bír. Feltehető, hogy a bejárás okozta plusz terheket kevesebben vállalnák csupán a jobb környezet kedvéért, ha lakáskörülményeiket Győrben is javíthatnák.

74


Hardi Tamás

9. ÁBRA A letelepedés helyszínének kiválasztásában közrejátszó motivációk (Motivations of the Decision Making on the Settling in Municipality) Kellemes lakókörnyezet Kedvező vételi-/bérleti ajánlat Győr közels ége

Motiváció

Családi okok Jobbak a lakás körülmények Rokoni kapcs olatok Ebből legfontosabb okként említette

A munkahely közelsége Munkahelyi okok

Említés összes en

Baráti kapcs olatok Öröklés Autópálya közels ége Említés (db) 0

10

20

30

40

50

60


10. ÁBRA A kiköltözés indítéka a korábbi győri lakosoknál (Motivation of the Moving out among Former Inhabitants of Győr) A lakás kicsi volt Önálló háztartás létrehozása

Indok

Saját tulajdon szerzésére törekvés Környezeti problémák (zaj, levegőminőség) A lakás felszereltsége nem volt megfelelő

Ebből legfontosabb okként említette

Lebontották a házat

Említés összesen

Munkahelyváltozás

0

10


20 30 Említés (db)

40

50



75

A teljes lakossági mintát, nem csupán a győri kiköltözőket vizsgálva azt tapasztaltuk, hogy a legfontosabb motivációk, tehát az önálló lakásra törekvés, a saját tulajdon szerzése és a korábbi kis lakás legfontosabb meghatározói a korábbi lakhely és a jövedelmi kategória, kisebb mértékben az életkor. Az önálló lakásra való törekvés és a saját tulajdon szerzése a szegényebb családok (65–95 ezer Ft/hónap), illetve a három éve letelepedettek körében volt a legfontosabb ok. Az önálló lakás megszerzése, mint költözési indok inkább helyi lakosokra volt jellemző, akik helyben költöztek, nyilván a szülői házból önálló házba. A Győrből kiköltözők körében ez az indok alulreprezentált volt, tehát a korábbi győri lakosok zöme már rendelkezett saját tulajdonú lakással. Életkor szerint a 25–34 év közötti családfők esetében fordult elő leginkább ez a fő motiváció. A korábbi kicsi lakás egyértelműen a Győrből kitelepült népesség problémája volt. Jövedelem szint szerint nem is lehet jelentős különbséget kimutatni, a legalsó és a legfelső jövedelmi kategória kivételével mindenféle jövedelmi státuszú család érintett. A probléma elsősorban az elmúlt öt évben kitelepültek körében kapott nagy jelentőséget, s az életkor szerint elsősorban a 25–54 év korú népességet érintette. Ebből következik, hogy a kis lakás, a lakótelepi népesség széles rétegeit érinti, a kis jövedelműek kivételével szinte minden csoportnál megjelenik általános vagy kiemelt problémaként. Felmerül a kérdés, ha az ingatlanvásárlási lehetőségek motiválják elsősorban a kiköltözést, akkor egy hasonló árú győri ajánlat esetében élne-e a lehetőséggel, s Győrbe költözne-e a válaszadó. Erre a válaszadók 22%-a válaszolt igennel. Érdekes, hogy ennél az átlagnál magasabb volt az „igen” válaszok aránya a Győrből kiköltözöttek körében (29,2%), valamint az abdai (34,4%) és a dunaszegi (24,3%) válaszadók esetében. Megkértük válaszadóinkat, hogy értékeljenek néhány körülményt (1–4 fokozatú skálán) korábbi, valamint új lakásaikkal és a lakókörnyezetükkel kapcsolatban. Kérdéseink a munkahely, a városközpont, az iskola, a bevásárlási lehetőség és a tömegközlekedés elérhetőségére, a játszási, sétálási lehetőségre, a lakókörnyezet minőségére vonatkoztak. A legjellegzetesebb minőségi változás a lakás nagyságával, s a lakás funkcionális tereinek nagyságával függött össze. A korábbi (győri) lakás nagyságára vonatkozóan a legtöbb válaszadó a kielégítő (3) értéket adta, míg az új lakás természetesen a legjobb értéket kapta. Hasonló változás mutatható ki a nappali nagyságában, a gyerekszoba mérete korábban jó (2) volt általában, jelenleg az is nagyobb (1). Érdekes, hogy a legnagyobb változást a konyha méretében tapasztaltuk. A lakásra vonatkozóan itt jött elő a legrosszabb érték a korábbi lakás esetében (4), míg az új lakásban természetesen a legtöbbet megnevezett érték a legjobb (1). Ennek két magyarázata is lehet: kérdőívünk válaszadói gyakran a család nő tagjai voltak (ők voltak otthon napközben), másrészt a konyha a család számára fontos közösségi térré vált (gyakran a nappalival egybenyitva), így visszakapta azt a családegyesítő funkcióját, ami a tradicionális magyar családban létezett, s a családok ezt a korábbi lakótelepi lakáshoz képest jelentős változásként élték meg. Hasonlóan radikális változásról számoltak be válaszadóink a lakóterület nyugalmát, valamint a zajszigetelést illetően

76

Hardi Tamás


(mindkettő a korábbi lakás esetében 4, most 1). A lakókörnyezet környezeti terheltsége is jelentős mértékben változott, míg a városi lakás esetében a leggyakoribb válasz a „kielégítő” (3) volt, jelenleg ez természetesen a „nagyon jó”-ra (1) változott. Némi, de nem jelentős javulás mutatható ki az alábbi témakörökben: a lakás komfortja, a dolgozószoba és a nappali nagysága, a szomszédsági kapcsolatok, a lakókörnyezet jellege, sétálási lehetőség. A korábbi lakáshoz képest rosszabbá váltak viszont a megközelíthetőséggel kapcsolatos jellemzők, úm. az iskola és a városközpont megközelíthetősége (különösen Győrság esetében), valamint a bevásárlási lehetőség (különösen Vámosszabadin). Hasonlóan negatív változást mutat a játszási lehetőségek (pl. játszótér) értékelése. Jelentős negatív változás érzékelhető a tömegközlekedés elérhetőségének megítélésében, különösen a vámosszabadi és dunaszegi válaszadók körében. Összességében elmondható, hogy a kiköltöző népesség legnagyobb részét az motiválta döntésében, hogy elérhető áron szerezzen saját háztartást, ill. ingatlant, igényeinek megfelelő lakást. Másodlagos, „extra” haszonként jelentkezik, hogy a kellemes környezet jó életminőséget nyújt. Ez a minőségi váltás, ill. a saját lakás megszerzése anyagilag nem, vagy csak lényegesen magasabb áron volt elérhető Győrben, így a viszonylag gyorsan megközelíthető településeken mutatkozó kedvező vételi ajánlatok hatására indult meg a kiáramlás. Ez a kedvező vételi ajánlat a telekárak és házárak növekedése miatt a belső gyűrűben már megszűnt, itt az önkormányzatok által kialakított, kedvező árú telkek tarthatják fenn a folyamat dinamizmusát, míg a növekedés áttevődhet a külső gyűrűre.

Beilleszkedés a helyi társadalomba Az agglomerációs településekbe költöző népesség és a helybeliek kapcsolata szempontjából lényeges kérdés, hogyan tudnak az újonnan jöttek integrálódni a helyi társadalomba, tudnak-e, akarnak-e egyáltalán, s a helyi közösség akarja-e integrálni őket? Ennek a problémakörnek a vizsgálata előre vetíthet olyan konfliktushelyzeteket is, amelyeket a gyorsan agglomerálódó Budapest környéki településeken már megtapasztalhattunk. Az újonnan jöttek befogadása, integrálódása vagy szegregációja véleményünk szerint több hatás együtteseként alakulhat ki. – A település eredeti lélekszáma. – A beköltöző lakosok aránya a helyiekhez képest. – A beköltözők társadalmi távolsága a helyi lakossághoz képest. – A beköltözők korábbról származó családi, baráti, ismerősi kötöttségei. – Milyen mértékben használják a beköltözők a település infrastruktúráját (oktatás, bevásárlás, vendéglátás). – Mekkora aktivitást mutatnak a beköltözők a település közösségi életében. – Településszerkezeti jellemzők: egy tömbben elhelyezkedő új telkek, az új utcák a település városhoz közelebbi felén vannak-e? – Mennyire volt a település közössége zárt (pl. nemzetiségi település esetében). – Hogyan viszonyul a település vezetése a beköltözéshez.



77

A nagyobb, városokhoz közeli települések kozmopolitábbak, mint a kisebb és távoli települések, ahol szinte mindenki mindenkit ismer. A zárt, nehezen befogadó közösség általában ott alakul ki, ahol a lakosokat valamilyen külön szál köti össze, pl. családi kapcsolatok erősek, a nemzetiségi jellemzők egyöntetűek. Ebben az esetben a beköltözőknek messzemenően kell alkalmazkodni a helyi szokásokhoz, sok év telik el, mire helybelinek tekintik őket. A nagyobb beköltözéssel jellemezhető, városhoz közeli falvakban ezzel szemben kialakulhat egyfajta elkülönülés. Ekkor az újonnan letelepülők a városi szolgáltatásokat használják, gyakran új utcákban, a település újonnan kialakított részeiben laknak, erősödik a szegregáció. A nagy számban történő önkormányzati telekkialakítás, a lakóparkok építése szolgálja ezt a folyamatot. Ez a szegregáció különösen erős abban az esetben, ha az új településrész a falu városhoz közeli oldalán található. Ebben az esetben a letelepültek, akiket kapcsolataik erősen a városhoz kötnek, hosszú időn át nem is keresik fel a település belső részeit, lakásukat, utcájukat, mint a város egy külterületi részét használják. Interjúinkból kitűnik, hogy az önkormányzatok jelentős része tisztában van ezekkel a problémákkal. A betelepülés hasznát igyekszenek kihasználni, de törekszenek a falvak alapvető társadalmi jellegzetességeinek megőrzésére is. A városhoz közelebb eső településeken erre viszonylag kevés esély van. Itt akkora az igény a telkek iránt, hogy óhatatlanul többségbe (50% fölé) kerülnek előbb-utóbb a betelepülők. Ez a lehetőség középtávon fennáll Győrújbarát, Nyúl, Vámosszabadi vonatkozásában. Itt az önkormányzatok inkább telekkialakításokkal próbálnak meg elébe menni a problémának, ami egyrészről hasznot is jelent, másrészt szabályozható a letelepülés üteme, és településrendezési hatása. A kisebb, távolabbi településeken az önkormányzatok hangsúlyozottabban a fiatalok helyben maradása érdekében alakítanak ki telkeket, természetesen nem zárva el azokat a máshonnan érkezők elől sem. A probléma voltaképpen nem is annyira a helybeli és új népesség arányában rejlik ezeken a településeken, hanem abban, hogy ezek a települések tudnak-e olyan szolgáltatásokat, szórakozási lehetőségeket, identifikációs alapot nyújtani a lakosság számára, ami ide köti az új lakosokat. A nagymérvű betelepülés mindenképpen a régi társadalmi hierarchia, szokások felbomlásával jár együtt. Külön kutatás témája lehet, hogy a betelepülők mekkora arányánál billen át a mérleg, meddig alkalmazkodnak a betelepülők a helyi tradicionális társadalomhoz, s mikor alakul át ez a társadalom egy agglomerációs társdalommá. Fontos kérdés, hogy az egyént kik integrálják a helyi társadalomba: a zárt és erős rokoni kapcsolatok, a megválasztható baráti kapcsolatok, vagy a nyitott és gyenge ráhatással bíró ismeretségek. Kérdőívünkben erre a kérdésre a válaszadók értékelhették rokoni, baráti, ismerősi kapcsolatrendszerüket. Kiderült, hogy a helyi lakosság és a más agglomerációs településekről beköltözők esetében a rokoni szálak a fő integráló tényezők, míg a baráti, ismerősi szálak gyengébbek. A Győrből és a megye távolabbi részeiből költözők esetében viszont a baráti és ismerősi kapcsolatok dominálnak, kevésbé a rokoni szálak. A szegregáció mértékére utal, hogy a megkérdezettek mennyire érzik, hogy szomszédaik hasonló társadalmi státuszú emberek. Jellemző eredmény, hogy a

78

Hardi Tamás


régebben a településen élők gondolják inkább úgy, hogy hasonlóak a szomszédok, míg a frissebben betelepülők kevésbé. A beköltözők és helybeliek közül a helyiek érzik inkább hasonlónak a környéken élőket, míg a beköltözők (különösen az ország más vidékeiről érkezettek) érzik úgy, hogy más társadalmi státuszú emberek élnek a környékükön. Kell néhány, a településen eltöltött év, hogy a beköltöző aktívan részt vegyen a helyi társadalmi életben. Elsőként a passzív formák dominálnak: a beköltözők negyede már az első évben részt vesz valamilyen helyi kulturális eseményen, ünnepen, a harmadik évüket a településen töltők közül már 50%, s ez az arány marad átlagként a továbbiakban is. Már az egy éve helyben lakók között is voltak néhányan, akik részt vettek települési rendezvény szervezésében, tagként beléptek civil szervezetekbe. Az 1–5 éve kiköltözők átlag 15%-a járult hozzá valamilyen helyi célhoz önkéntes adománnyal vagy munkával, míg a több mint 5 éve helyben lakók esetében ez az arány 30–45% között mozog. A beilleszkedés lehetőségét jelzi, hogy a letelepült lakos hány év után pályázhat eredményesen választott tisztségre az önkormányzatban vagy más helyi testületekben. Kérdőívünkből világosan kiderül, hogy az 1–5 éve a településen élők közül csupán egyetlen esetben volt példa arra, hogy egy éven belül letelepült lakó választott testületi tag lett. Önkormányzati képviselő nem volt egy sem. A hat vagy több éve helyben lakók között találunk csupán önkormányzati tagokat. A legmagasabb választott tisztség a polgármesteri szék. Természetesen sok polgármester nem helybeli származású, viszont vannak családi kötődései a településhez. Tapasztalataink szerint a zártabb társadalommal rendelkező falvakban is szívesen választanak külső polgármestert, aki felette áll a nemzedékek óta kialakult társadalmi csoportosulásoknak, de ehhez már 10–15 éve a településen kell a jelöltnek élnie. Mindezekből látható, hogy az újonnan letelepülőknek mintegy öt–hat évre van szükségük ahhoz, hogy valóban beilleszkedjenek. Ez természetesen településenként változik, ott, ahol magas a letelepülők aránya ez az idő kevesebb is lehet. Családonként, egyénenként változik, hogy ki, mennyire akar integrálódni egy, a városi kapcsolatrendszerektől eltérő jellegű társadalomba. A közeli, nagyobb letelepedési aránnyal bíró falvak esetében az új lakosok számára ez az átállás kisebb átalakulással jár, kevésbé problémamentes, kevésbé kell a korábbi kapcsolatokat felszámolni, ill. ápolásuk a továbbiakban is lehetséges. A távolabbi, kisebb közösségekbe települők számára ez lényegesen nagyobb megrázkódtatásokkal jár: a helyi társadalom is jobban eltér a megszokottól, s a korábbi kapcsolatok ápolása is nehezebbé, körülményesebbé válik.

Szolgáltatások igénybe vétele A napi bevásárlás, szolgáltatások igénybevételének helyét általában a napi mozgási tér határozza meg, tehát elsősorban a munkahely, valamint a munkahely és a lakóhely közötti útvonal. (A válaszadók és családtagjaik közül a munkahellyel rendelkezők mintegy 60%-a Győrben dolgozik.) Kérdőívünkben megkértük a válaszadókat, hogy jelöljék be, hol vesznek igénybe különböző szolgáltatásokat


79


(helyben, Győrben vagy más településen). A szolgáltatások között a pénzügyi szolgáltatások, heti, napi bevásárlás, tartós fogyasztási cikk vásárlása, fodrász, kozmetikus, orvos, fogorvos, szakorvos, bölcsőde, óvoda, általános iskola, kulturális szolgáltatások, vendéglátás és autószerelő szerepeltek. A kérdőíves felmérés eredményeinek statisztikai vizsgálata igazolja, hogy a munkajellegű kapcsolatok a szolgáltatások igénybevételének helyét a legtöbb esetben meghatározzák. A Győrben dolgozók pénzügyi ügyeiket, heti bevásárlásukat, fodrászatot Győrben intézik el. A kiköltözők erősen kötődnek továbbra is Győrhöz, ami tükröződik abban is, hogy sok szolgáltatást továbbra is a városban vesznek igénybe (5. táblázat). Rákérdeztünk arra is, hogy más településen mely szolgáltatásokat vesz igénybe a válaszadó. Kérdésünkre rendkívül kevés olyan válasz érkezett, amely valamely szolgáltatás esetében más települést nevezett meg Győrön és a saját településen kívül. Csupán az autószerelő és a fogorvos igénybe vétele jelentkezett más településen a válaszok 8–10%-ában. (Egy válaszadó egy bizonyos szolgáltatást több településen is igénybe vehet egyúttal, de az is lehetséges, hogy egyáltalán nem él vele, így a százalékos részösszegek összege lehet nagyobb vagy kisebb is mint 100%.) 5. TÁBLÁZAT A „Milyen szolgáltatásokat vesz igénybe helyben, Győrben és más településen” kérdésre adott válaszok megoszlása a válaszadó származási helye szerint (Distribution of the Answers to the Question „Which Services Do You Use Locally, in Győr or in Other Settlements” by the Settlements) Helyben veszi igénybe Helyi

Beköltözött

Győrben veszi igénybe Helyi

Beköltözött

lakos (%) Pénzügyi szolgáltatás Napi bevásárlás Heti nagybevásárlás Tartós fogy. cikk vásárlása Fodrász Kozmetikus Autószerelő Háziorvos Fogorvos Szakorvos Bölcsőde Óvoda Általános isk. Kulturális szolgáltatás Vendéglátás

55,7 89,1 28,2 15,5 79,3 36,8 44,3 96,6 45,4 4,0 1,7 18,4 20,1 27,0 29,9


33,5 64,5 11,0 7,7 48,4 21,3 36,8 63,9 22,6 1,9 0,6 16,1 19,4 14,8 22,6

55,7 35,1 78,2 86,8 18,4 14,4 16,1 4,0 37,4 91,4 1,7 0,6 6,3 53,4 35,6

78,7 59,4 87,1 93,5 49,0 41,3 49,0 36,1 65,8 92,3 2,6 8,4 17,4 77,4 60,6

80


Hardi Tamás

Egyértelmű az összefüggés a válaszadók jövedelmi viszonyai és a szolgáltatás igénybevételének helye között. Minél magasabb jövedelmi kategóriába helyezte a családját válaszadónk, annál inkább jellemző, hogy a különböző szolgáltatásokat Győrben vette igénybe, s nem a saját településén. Az alacsonyabb jövedelemkategóriáknál ez éppen fordítva mutatható ki. A szegényebb családok inkább helyben használják a szolgáltatásokat, ha egyáltalán igénybe veszik őket. Ez a kettősség legerősebben a pénzügyi szolgáltatásoknál, s a különböző vásárlásoknál, a kulturális szolgáltatások igénybevételénél és a vendéglátásnál jelentkezett. A napi bevásárlások esetében, de különösen a heti bevásárlásoknál a módosabb családok szinte kizárólag Győrt nevezték meg. A fodrász, kozmetikus, autószerelő igénybevétele már jelentősebb mértékű helyben is valamennyi jövedelmi csoport körében, de a győri igénybevétel erősebb itt is a gazdagabbak esetében. A különböző orvosi szolgáltatások, a háziorvosi szolgáltatás esetében is a magasabb jövedelmű válaszadóink körében magasabb azok aránya, akik Győrben veszik igénybe a szolgáltatást. Ők nyilván korábbi háziorvosukat tartották meg, illetve a munkahelyükhöz közeli orvoshoz járnak. Az előzőek legkevésbé a bölcsőde, ill. az oktatásügyhöz tartozó szolgáltatások (óvoda, általános iskola) igénybevételére érvényesek. Válaszadóink közül viszonylag kevesen használják őket, így a kevés válaszból nem vonható le megbízható következtetés. Az iskolák használatára más kérdésnél is rákérdeztünk. Így kapott eredményünk szerint a helybeli családok 7–17 éves korú gyermekeinek 30,8%-a, míg a letelepedett családoknál 36,1%-a jár győri iskolába. Helyben jár iskolába a helybeli családok gyermekeinek 38,5%-a, míg a letelepedettek 33,3%-a. Minimális volt azok száma, akik valamelyik szomszédos településre jártak iskolába, mivel a vizsgált településeken van általános iskola. Sok szülő nem adott információt gyermeke iskolájáról, így az összeadott részösszegek nem érik el a 100%-ot.

Összefoglalás A Győr környéki településeken a lakossági szuburbanizáció már a hetvenes– nyolcvanas években megkezdődött, egy sajátságos formában, a hétvégi telkek vásárlása révén. A kilencvenes években ez a fajta kiáramlás alakult át a hagyományos értelemben vett szuburbanizációvá, így először azokat a településeket érintette, amelyek a kiskertes mozgalomban is már részt vettek, elsősorban a Győrtől délre elhelyezkedő, dombvidéki településeket. A kilencvenes évek második felének lakáspiaci változásai felértékelték a városi ingatlanokat, így megteremtődött az anyagi alap a tömblakásokban élő családok minőségi lakáscseréjéhez, a kertes házba történő költözéshez. A kérdőívünkben regisztráltak szerint a kiköltözők döntő hányada a panellakásokból települt ki. Ezek a családok zömében nem a magas fizetési kategóriákba tartoznak, bár jövedelmük meghaladja a szerény hazai átlagot. Tőkéjük ahhoz nem volt elég, hogy a minőségi



81

cserét városon belül oldják meg, s a közeli településeken jelentkező kínálat csábította a kiköltözők jelentős részét letelepedésre. Ezeken a településeken az évtized végére a kereslet miatt az árak megemelkedtek, így regisztrálható, hogy csekély mértékben ugyan, de a kiköltözők jövedelmi státusza a magasabb kategóriák felé tolódik el. Ez az emelkedés a külső gyűrű településein gyorsabb. A belső gyűrű településein a nagyszámú telekkialakítás miatt a kiköltözők jövedelmi összetétele is vegyesebb a magasabb árak ellenére, míg a külső gyűrűben viszonylag kevesebb a telek, a kész házak megvásárlásához pedig magasabb jövedelem szükséges. A helyi társadalomra a kiáramlás több szempontból is hatást gyakorol. Rövid távon megváltoztatja a demográfiai összetételt, jelentősen megnő az aktív korú lakosság aránya. A kiköltözők családmodellje azonban egy-két gyermekkel jellemezhető, akik – figyelembe véve a családok társadalmi státuszát, így a gyermekek várható iskoláztatását is – egy mobilabb réteget fognak alkotni, tehát nem valószínű, hogy a településen maradnak. Így hosszabb távon a demográfiai viszonyok nem változnak jelentősen. A demográfiai kép azokban a falvakban javul, amelyek a kiköltözés dinamikus korát élik, ahol a kiköltözés mértéke lelassul, ott a városihoz hasonló demográfiai szerkezet alakul ki, a távoli, kis kiköltözéssel jellemezhető falvakban pedig a falusi demográfiai szerkezet marad meg. A társadalmi kapcsolatrendszerek átalakulása is kettősséget tükröz. A városhoz közeli, jelentős letelepedési aránnyal rendelkező településeken a társadalmi szerkezet a városihoz hasonlóvá válik. Sajátos arculatát csak úgy tudja megőrizni, ha megjelennek azok az identifikációs tényezők (saját szolgáltatások, településközpont, szórakozási lehetőség, civil szervezetek, jelképek stb.), amelyek az új lakosokat is a településhez tudják kötni. A távolabbi települések viszont az új lakók alkalmazkodását várják el, egy új kapcsolatrendszer kialakítását. A lakossági kiáramlás Győrből még hosszabb távon fennmarad, s vélhetően erősödik is. A jövedelmi viszonyok és hitellehetőségek javulásával növekszik az a társadalmi csoport, amely képes lesz finanszírozni a minőségi váltást. Kérdőívünkben látható volt, hogy a kilencvenes évek végén költözők már nagyobb hitelhányaddal rendelkeztek (magasabb volt a törlesztő részletük), mint korábban, az évtized közepén költözőknek. A kiköltözők financiális lehetőségeit rontja, hogy a panellakások zöménél az elmúlt évekre jellemző árnövekedés megállt, s a jobb helyzetű családok kiköltözésével az áruk csökkenni vagy stagnálni fog, tehát a telekár vagy építési költségek kisebb hányada lesz finanszírozható belőle. Ez rövid távon vélhetően nem befolyásolja a kiköltözési kedvet, mivel a hitellehetőségek javulnak, s a nagyszámú kialakítandó telkek miatt a telkek árai sem valószínű, hogy nagy mértékben tovább nőnének. Középtávon viszont – Győr viszonylag kis lakosságszámát is figyelembe véve – ez a kiköltözési dinamika csökkenni fog, egyszerűen elfogy az utánpótlása annak a rétegnek, aki kikötözik a vidéki térségbe, s a város telekkialakításai is hozzájárulnak ahhoz, hogy aki a városban kíván maradni, megtehesse azt. A tömblakások relatív árának csökkenésével, a bérlakások kialakításával helyben marad az a réteg, akik korábban kényszerűségből próbálkoztak az akkor még ol-

82


Hardi Tamás

csóbb, vidéki önálló otthon megteremtésével. Várható továbbá, hogy az agglomerációs települések lakosságszámának növekedésében egyre inkább fontossá válik az ország más területeiről ideköltözők aránya, valamint a vidéki kiscentrumok, foglalkoztatók vonzóereje, így a munkalehetőség miatt odatelepülők száma. Mindent összevetve a lakossági szuburbanizáció Győr esetében egy egyre inkább érezhető, és egyre jelentősebb társadalmi, gazdasági hatásokat indukáló folyamat, de az érintett népesség számát és arányát, valamint a terület nagyságát tekintve tömegessé válása az elkövetkező években várható, s nyitott kérdés, későbbi empirikus vizsgálatok feladata lesz annak megállapítása, hogy a tömegessé válás valóban bekövetkezik-e.

Jegyzet 1

A tanulmány eredményei a Győr Megyei Jogú Város megbízásából zajlott „Az agglomeráció létező és lehetséges együttműködési rendszerének feltárása” c. kutatás keretei között születtek. A felhasznált lakossági kérdőív a Günter Herfert által készített, majd Dövényi Zoltán és Kovács Zoltán által átdolgozott kérdőív alapján készült.

Irodalom Aring, J.–Herfert, G. (2001) Neue Muster der Wohnsuburbanisierung. – Brake, K.–Dangschat, Jens, S.– Herfert, G. (Hrsg.) Suburbanisierung in Deutschland. Leske+Budrich, Opalden. 43–56. o. Bajmóczy P. (1999) A szuburbanizáció sajátosságai Pécs környékén. – Földrajzi Értesítő. 1–2. 127–138. o. Bajmócy P. (2001) A szuburbanizáció motivációi Magyarországon. – Domány G.–Kovács F.–Péti M.– Rakonczai J. (szerk.) A földrajz eredményei az új évezred küszöbén. A Magyar Földrajzi Konferencia Tudományos Közleményei. CD-Rom. SZT TTK Természeti Földrajzi Tanszék. Beluszky P. (1999) Magyarország településföldrajza. Általános rész. Budapest–Pécs, Dialóg Campus. Brake, K. (2001) Neue Akzente der Suburbanisierung. – Brake, K.–Dangschat, Jens, S.–Herfert, G. (Hrsg.) Suburbanisierung in Deutschland. Leske+Budrich, Opalden. 15–26. o. Dövényi Z.–Kovács Z. (1999) A szuburbanizáció térbeni–társadalmi jellemzői Budapest környékén. – Földrajzi értesítő. 1–2. 33–58. o. Enyedi Gy. (1988) A városnövekedés szakaszai. Budapest, Akadémiai Kiadó. Rechnitzer J. (szerk.) (1994) Fejezetek a regionális gazdaságtan tanulmányozásához. Győr–Pécs, MTA RKK. Timár J. (1999) Elméleti kérdések a szuburbanizációról. – Földrajzi értesítő. 1–2. 7–32. o. Timár J.–Váradi M. (2000) A szuburbanizáció egyenlőtlen fejlődése az 1990-es évek Magyarországán. – Horváth Gy.–Rechnitzer J. (szerk.) Magyarország területi szerkezete és folyamatai az ezredfordulón. MTA RKK, Pécs. 153–175. o.

SUBURBANISATION EFFECTS IN THE SURROUNDINGS OF GYŐR

HARDI TAMÁS In the neighbourhood of the larger Hungarian cities almost everywhere can be demonstrated suburbanisation effects. Our study tries to connect to those works, which may help the comparative examination of the Hungarian rural suburbanisation. With the help of the questionnaires and interviews among the inhabitants and the local governments of settlements near to Győr we explore those effects and phenomena, which indicate the started and accel-



83

erated suburbanisation process. Beside the population change of these settlements, the structure of the settling in population and their motivations, we analyse the effects of this process on the change of the local society in the recipient settlements and how can the newly came families connect into the local communities. Furthermore, the questions what do the moving out citizens keep from their former relationships and where they use the different services are also very important. Despite of the accelerated suburbanisation it is a further question, whether the process will affect significant masses and areas in the next period.

84

Hardi Tamás


XVI. évf. 2002 3: 85–102


EGY KISVÁROS HELYZETE AZ INFORMÁCIÓS KORBAN (The position of a small town in the information age) BARSI BOGLÁRKA Kulcsszavak: kisváros információs társadalom IKT A szerző tanulmányában egy kisváros helyzetét kívánja bemutatni az információs korban. Rávilágít arra, hogy habár az információs és kommunikációs technológiák segítenek a távolságok és térbeli akadályok legyőzésében, nem jelentik a tér szerepének csökkenését. Az új technológiák felerősítették a korábban is létező területi különbségeket, és tovább növelték a városok, elsősorban a nagyvárosok versenyképességi előnyeit. A bemutatott kisváros mérete, mozdulatlan gazdasága nem teszi lehetővé az információs társadalom előnyeiből való részesedést. A városi önkormányzat, a kulturális és oktatási intézmények kis költségvetésből gazdálkodnak, nem jut elegendő forrás az informatikai fejlesztésekre. Sok helyen hiányzik a megfelelő szakember gárda is. Mindez megfelelő cselekvési stratégia nélkül a város további leszakadását eredményezheti.

Bevezetés Az információs társadalomról szóló társadalomtudományi gondolkodás az 1990es évektől került előtérbe (Drucker 1993; Stehr 1994; Castells 1996; 1997), de a jelenséget vizsgáló törekvésekkel már jóval korábban is találkozhattunk (Bell 1973). Az információs társadalom közelebb hozza egymáshoz a régiókat, országokat és városokat. A konvergens információs és kommunikációs technológiák fejlesztése és bevezetése óriási hatással van a világ minden részén található különböző típusú és méretű szervezeti egységekre. Az információs társadalom sikerének egyik legkritikusabb ilyen egysége a város, mely akárcsak a többi entitás olyan új kihívásokkal néz szembe, mint a demokrácia új lehetőségei vagy az elektronikus kereskedelem. Az IKT (információ és kommunikáció technológiai) szektor megteremti a hatóságok számára jobb és költség-hatékony szolgáltatások nyújtásának, valamint a demokratikus folyamatok és a regionális gazdasági fejlődés megerősítésének lehetőségét. Az elektronikus kommunikációs és információs technológia minden korábbi feltételezés ellenére sem ássa alá a városok helyzetét, fontosságát. Sőt mára nyilvánvalóvá vált, hogy az információs technológia és a város szoros, egymást kölcsönösen támogató kapcsolatban van. Ennek három fő oka: – Az IKT szektor a már meglevő, magas hozzáadott értékű ipar és szolgáltatások mellé települ, meggyorsítva a város fejlődésének dinamikáját. – A törékeny globális világgazdaság, a valamennyi ágazatban növekvő komplexitás és innovációs kockázat azt eredményezte, hogy az IKT oda települt, ahol

86


Barsi Boglárka

megfelelő az „innovációs miliő”, hogy biztosíthassa a folyamatos versenyképességet. – Végül az IKT keresleti oldalát is a városok jelentik: mobil és vezetékes telefonhálózatot, számítógépes hálózatokat, internet szolgáltatásokat. Ennek főbb okai: a nagy városok modernizációs kultúrája, a tőke koncentrációja, a relatíve magasabb elkölthető jövedelem, a nemzetközi orientációjú és transznacionális társaságok magas koncentrációja (Graham 2000). Ezek a tényezők a nagyvárosok helyzetét erősítették (Barsi–Csizmadia 2001). Ráadásul a nagyvárosokban koncentrálódnak a fontos döntéshozók, és minden korábbi várakozás ellenére a személyes kapcsolatok fontossága egyáltalán nem csökkent. A személyes találkozók során ugyanis a kommunikációs folyamat például a hangszínváltozásokkal, mimikával és taglejtésekkel is gazdagodik. Az is bizonyított, hogy a problémamegoldás kreativitása és hatékonysága nagymértékben megnő a személyes kontaktusok gyakoriságának növekedésével (Sweeney 1987). Ha a személyes kapcsolat már létrejött, akkor az a továbbiakban már fenntartható a technológia eszközeivel (telefon, fax, e-mail), de a személyes kontaktus továbbra is a kommunikáció elsődleges fontosságú területe marad (Grimes 2000) Meier-Dallach ezt úgy fogalmazta meg, hogy az IKT-nek a „rutin kontaktusok” terén van nagy szerepe, de nem helyettesítheti a „döntéshozó kontaktusokat” (Meier-Dallach 1998). Nem véletlen az Internet tartalom előállítók nagy területi koncentrációja sem (Tuomi 2001). Ugyanis az ilyen cégeknek elengedhetetlen a megfelelő információhoz és tudáshoz való hozzáférés, méghozzá az olyan tudáshoz, amely nehezen fejezhető ki digitális vagy szöveges formában. Ezt a problémát mutatja be Collins a tudományos információk átadásáról szóló tanulmányában (Collins 1975; 1987). Collins bemutatta, hogy gyakran szinte lehetetlen a tudományos tapasztalatot szimplán az eredmények leírásának elolvasásával megismételni. A leggyakrabban ehhez fizikai közelség és szituációs tudás szükséges. A fent elmondottakból világosan következik, hogy a tereket áthidaló, távolságokat legyőző internet és információs technológia újratermelheti a városhálózatban ma is létező versenyképességi különbségeket és szakadékokat.

Módszertani megjegyzések A Zirc városról készített elemzés egy nagyobb kutatási projekt részeként született meg, melynek során a magyar városhálózat infokommunikációs jellemzőit vizsgáltuk (Grosz 2002). Az elvégzett klaszterelemzés eredményeként kialakított hat csoport közül1 Zirc a mozdulatlan városok csoportjába került. Ebbe a csoportba olyan kis- és középvárosok találhatók, amelyek az infokommunikációs szektor fejlődését tekintve a városhálózatban mozdulatlannak mondhatók. A csoporttagok mozdulatlanságát mutatja az is, hogy az odavándorlások és az elvándorlások között alig fedezhető fel különbség. A munkanélküliségi ráta az országos átlag körül mozog (6,5%). A gazdasági szervezetek számához képest alacsonynak mondható az IKT ágazatban érdekelt vállalkozások aránya.


Egy kisváros helyzete …

87

A csoportból Zircet választottuk ki, mint mintavárost. A statisztikai adatok feldolgozása mellett 2002 januárjában mélyinterjúkat készítettünk a helyi önkormányzat, különböző intézmények és vállalkozások szakembereinek személyes megkérdezésével. Legfontosabbnak tartottuk az önkormányzat munkájának, infokommunikációs törekvéseinek áttekintését, amit a polgármesterrel, jegyzővel, illetve az informatikai referenssel készített interjú során ismertünk meg. Itt tudakozódhattunk továbbá az önkormányzathoz kapcsolódó és az általa fenntartott intézmények, pl. általános iskolák helyzetéről. Lényeges információkat tudtunk meg a városi könyvtárak illetékes szakembereitől a látogatók informálódási szokásairól, a könyvtárban elérhető internet használatáról, fejlesztési tervekről, javaslatokról. A kamarai és vállalkozásfejlesztési irodák munkatársaitól a gazdasági szféra, hangsúlyozottan a kis- és középvállalkozások ellátottságát, illetve a vállalkozásokat segítő intézmények infokommunikációs szolgáltatásait szerettük volna megismerni. Ezen kívül interjút készítettünk az informatikai vállalkozások, internet szolgáltatók vezetőivel. A településrendszert nagymértékű átalakulás jellemezte az elmúlt évtizedekben. A gyors ütemű városodási folyamat, mint az urbanizáció egyik megjelenési formája, eredményeként a városok száma az 1950. évi 54-ről az utóbbi mintegy fél évszázad alatt 252-re emelkedett. A különösen a nyolcvanas évektől felerősödő várossá nyilvánítási hullám következtében egyre inkább viszonylag kisebb népességszámú települések kaptak városi rangot; így a városhálózat közel 40%-ában tízezernél kevesebben élnek. Zirc egyike ezen településeknek.

IKT jellemzők Egy település infokommunikációs helyzetét alapvetően meghatározza a távközlési szektor helyzete. Zircen az ezer lakosra jutó távbeszélő állomások száma országos viszonylatban átlagosnak mondható. A kilencvenes években tapasztalható óriási fejlődés e kisvárost is jelentős mértékben érintette, 1995 és 2000 között közel hatszorosára emelkedett a távbeszélő-fővonalak száma, a lakásokban felszerelt vonalak számának növekedése pedig több mint tízszeres volt. Az üzleti vonalak aránya (1. táblázat) jóval meghaladja mind az országos, mind a csoportátlagot (42, illetve 70%-kal). 1. TÁBLÁZAT A lakossági és üzleti távbeszélő fővonal ellátottság (Main phone lines per inhabitants and enterprises) Üzleti vonalak Üzleti vonalak aránya az Távbeszélő száma, összes távbeszélő fővonal db/vállalkozás vonalon belül, % (db/1000 fő) Zirc 314,23 0,14 0,52 Csoport városai 291,04 0,08 0,38 (csoportátlag) Összes város 307,39 0,1 0,42 átlaga Forrás: T-STAR 2000 adatbázis, KSH.

88

Barsi Boglárka


A vezetékes távközlési piac növekedésének fő motorját az ISDN (Integrated Services Digital Network) vonalak bekötési díjai jelentették elsősorban. A vezetékes telefon piacának mennyiségi növekedése ugyanis telítődik. A fejlődési alternatívát ezért a szolgáltatások minőségi fejlesztése jelentheti. Ezt irányozták elő a 2000-ben elindított ISDN kampányok. Az ISDN vonalak aránya 1999-ben az összes állomásból még csak 1,23 százalék volt, ami az országos átlagnak még a felét sem érte el. Az utóbbi félév azonban valószínűsíthetően nagymértékű fejlődést hozott, hiszen a helyi szolgáltató 2001-ben akciót hirdetett, melynek során az analóg vonal leadása esetén belépési díj nélkül ISDN vonalra cserélték a telefonvonalakat. Ezzel gyaníthatóan sokan éltek is. A mélyinterjú során megkérdezett intézmények mindegyikének ISDN vonal áll rendelkezésére, kevés az információnk azonban arról, hogy mennyi vonal van a lakosság tulajdonában. Annyi azonban bizonyos, hogy a jövő a gyors elérést, letöltést, adatforgalmat lehetővé tevő rendszerekben van, melyek természetesen a költségeket is csökkentik. Az Internet világával, lehetőségeivel megismerkedők a minőségi elérésre törekednek, elengedhetetlen számukra a nagyobb adatátviteli sebesség. Míg a távközlési piac egyes óriásai esetleg a fogyasztók számára is kínálhatnak kedvezőbb megoldásokat a közeljövőben megélénkülő távközlési versenyben, arra vélhetően nem lehet majd számítani, hogy egyes városok érdekeinek, igényeinek megfelelő egyedi megoldások kialakításában részt vegyenek. A fejlesztésekbe könnyebben bevonható, kompromisszumkész partnerként ugyanakkor várhatóan jó eséllyel számíthatnak majd az egyes városok az ugyan kisebb fajsúlyú, de helyi székhelyű, illetve az adott régióra koncentráló szolgáltatókra. Zircen nincs helyi székhelyű Internet-szolgáltató, de az elérhető szolgáltatók, azaz Internetszolgáltatást nyújtó vállalkozások száma meghaladja mind az országos, mind a csoportátlagot. Az Internet-szolgáltatók több mint fele Budapesten van bejegyezve, a fővárost a megyei jogú városok követik (32%), míg a többi város csekély súlyt képvisel. A domain szerverek száma Zircen nagyon alacsony, mindössze 11 darab, ami messze alatta marad az országos átlagnak, de a csoportátlagnak sem éri el a felét, viszont pontosan megegyezik a csoportban mérhető medián értékével (a csoportba tartozó városok felében 11-nél kevesebb, felében 11-nél több domain szerver található) (2. táblázat). A szerverek száma általában összefüggést mutat a település általános gazdasági-társadalmi fejlettségével és a működő gazdasági vállalkozások számával, mivel a szerverek döntő többsége üzleti tevékenységhez kapcsolódik. Az átlagos fejlettségűnek mondható Zircen tapasztalható alacsony szerverszám összefüggésben lehet azzal, hogy nincs elegendő sávszélesség a megfelelő szolgáltatás nyújtására, nem megfelelő az adatátviteli sebesség. Az ISDN vonalra való átállás 2001 végén indult meg, ADSL (Asymmetric Digital Subsciber Line) szolgáltatás még nem elérhető.


89


2. TÁBLÁZAT Internetes szolgáltatások, domain szerverek (Internet services, domain servers)

1

Internet szolgáltatást nyújtó vállalkozások, db 13

0,44

11,38

26,4

0,74

10,06

79,28

Internetes szolgáltatási formák, db Zirc Csoport városai (csoportátlag) Összes város átlaga

Domain szerverek, db 11

Forrás: Budapesti Hírközlési Felügyelet, MTA RKK ATI.

Az informatikával és távközléssel foglalkozó cégek döntő többsége Budapest székhellyel működik. A Zircen működő feldolgozó-ipari ITK vállalkozások száma három, ami az összes gazdasági szervezet másfél százaléka, majdnem kétszerese a csoport átlagának, és az összes város átlagát is kismértékben meghaladja (3. táblázat). 3. TÁBLÁZAT Gazdasági vállalakozások (Businesses)

Zirc Csoport városai (csoportátlag) Összes város átlaga

Összes gazdasági szervezet, db 204

Feldolgozóipari ITK vállalkozások, db 3

324,34

1,55

699,9

2,84

Forrás: KSH Cég-Kód-Tár.

Zircen nincs kifejezetten informatikai képzést nyújtó középiskola, de az informatika oktatása nagy hangsúlyt kap a szakképző iskolában, ahol lehetőség van számítástechnikából különböző szintű OKI képzéseken való részvételre. Ennek oka valószínűleg az, hogy egy kisvárosban inkább az általános képzés nyújtása a cél, a speciális igények kielégítését a nagyobb, több közoktatási intézményt fenntartani tudó városok végzik. A Zirctől 20 km-re fekvő Veszprém megfelelő lehetőséget nyújt a kifejezetten informatika specializációt kereső diákok részére. Az általános iskolában már indítottak speciális számítástechnika képzést, tehát felismerték az informatikai képzés fontosságát.

A helyi intézmények, szervezetek helyzete az információs korban Az információhoz való hozzájutást, elsősorban a városi, illetve megyei fenntartású közintézmények segíthetik elő. A megkérdezett intézmények helyzete nem túl kedvező, és többségük nem is remél az elkövetkezendő néhány évben javulást. Az intézményi vezetők többsége felismerte az információs korban rejlő új kihívásokat

90

Barsi Boglárka


és lehetőségeket, de úgy véli, hogy a fejlesztést, a képzést vagy éppen nyilvános Internet-pont létrehozását anyagi helyzetük nem engedi meg. Ugyanakkor az elvégzett mélyinterjúk tanulsága az, hogy nagyon sok múlik az „emberi tényezőn”. A hozzáértő, elkötelezett vezető sokat tehet a szervezet fejlesztése érdekében, megfelelő motivációt jelenthet a munkatársak számára. Ahol hiányzik a vezetői akarat, ott a megfelelő pénzügyi feltételek mellett sem várható infokommunikációs fejlesztés. A városi polgárok nagy része szerint a legfőbb probléma a megfelelő szórakozási, kikapcsolódási kulturális lehetőségek hiánya. A legtöbben egy korszerű művelődési házat, mozit hiányolnak a város életéből, úgy vélik, hogy Zirc unalmas, szürke kisváros lett az elmúlt időszakban. A zirciek szerint a munkalehetőségek bővítése, az utak állapotának javítása, a bazilika felújítása, tehát a város „külső” képének rendezése a legfontosabb feladatok. Önkormányzat

A város önkormányzatánál 41 köztisztviselő dolgozik. Jelenleg 28 számítógéppel rendelkeznek, melyek közül azonban csak három mondható korszerűnek (Pentium II-es), a többi 486-os és Pentium I-es. A gépek nincsenek hálózatba kötve, csak az adócsoportnál lévő gépek működnek helyi hálózatban. A számítógépeket elsősorban szövegszerkesztésre használják az alkalmazottak. Ennél magasabb szintű alkalmazásra elenyésző számban veszik igénybe a gépeket. Az Internet egyetlen gépről érhető el, ISDN vonalon keresztül. A szolgáltató (Vivendi Telecom Hungary) tavaly akciót hirdetett, melynek során az analóg vonal leadása esetén belépési díj nélkül ISDN vonalra cserélték a telefonvonalakat. Az önkormányzatnál nem dolgozik külön informatikus, ezeket a feladatokat a városfejlesztési osztály vezetője látja el. Négy önkormányzati munkatárs szerzett ECDL vizsgát, egy alkalmazott rendelkezik számítógép kezelői vizsgával, tizenöten még a kilencvenes évek elején végeztek el egy 40 órás gépkezelői tanfolyamot. Továbbképzésre 2000-ben 400 ezer forintot, 2001-ben már csak 140 ezer forintot fordított a hivatal. 2001-ben 2 millió forint szerepelt a költségvetésben informatikai fejlesztésre, amiből bővítették a gépparkot és szoftvereket szereztek be. A 2002-es költségvetésben is 2 millió forint szerepel, ez a költségvetés mintegy 0,2–0,3%-a. A nagyobb informatikai fejlesztések, gépek beszerzése azonban nem elégséges, csak szükséges feltétele a számítógép és Internet használat elterjedésének, az eközigazgatás irányába történő elmozdulásnak. Döntő fontosságú az emberek meggyőzése, a bürokratikus akadályok és megszokások legyőzése, a személyes vezetői elkötelezettség. Oktatás, kulturális élet

Az információs társadalomhoz szorosan kötődik az oktatás, mivel az a tudás megszerzésén, naprakész voltán és használatán alapul. Az oktatásnak garantálnia kell, hogy mindenki hozzá tudjon férni ugyanahhoz a rendelkezésre álló információhoz. Az iskolák nagymértékben elősegíthetik, hogy az új információhoz és kommunikációs technológiákhoz való hozzáférés a demokratizmus elvén érvényesüljön. Az oktatási rendszeren múlik az, hogy mindenki egyformán elsajátíthassa az információ



91

felhasználásához szükséges módszereket, és ki tudja válogatni, rendszerezni és összegezni az adatokat, tényeket. Ezen kívül feladata, hogy felkészítse az embereket a nagy mennyiségű információ befogadására, az állandóan változó világ követésére (Varga 1998). Az oktatás fejlesztésének sikere nagyban függ attól, hogy a helyi közösség szemében milyen értéket képvisel az oktatás. Az információs társadalomban az oktatásra kettős súly nehezedik. Egyrészt a jövő generációt fel kell készítenie az információtechnológia használatára, másrészt a mai, már dolgozó korosztályokat is tovább kell képeznie, hogy képesek legyenek az új technológiák használatára. Méghozzá nemcsak speciális informatikai képzésre van szükség, hiszen az informatika mindegyik szakmába többé-kevésbé beépült ma már. Mindez nem közömbös az egész társadalom szempontjából sem, hiszen az oktatás állapotán, a társadalom képzettségén függ egész további sorsa, ezt sok példa bizonyítja korunkban is. Ez az oktatás azonban meglehetősen költséges. De míg a felnőttek továbbképzése valószínűleg elég nagymértékben piacosítható, − a költségeket részben az oktatottakra, részben alkalmazóikra hárítva − a rendszeres iskolai jellegű oktatás (az általános iskolától az egyetemekig) csak nagyon kis mértékben, vagy egyáltalán nem fedezhető az oktatottak hozzájárulásából. Ennek fedezete csak állami, társadalmi támogatásból képzelhető el (Varga 1998). Az Európai Unió felmérései bizonyítják, hogy miközben az információs és kommunikációs technikák a munka világában az elvártnál is nagyobb arányt képviselnek, vagyis átlagosan a munkahelyek 45%-ában szükséges számítógéppel dolgozni (ez az arány kiugróan magas Dánia, Hollandia és Svédország esetében), az alkalmazottak azonban még az alapvető számítógépes ismereteknek sincsenek birtokában. (Mindössze 16%-uk rendelkezik a munkája ellátásához szükséges jártasságokkal és készségekkel. Nem beszélve arról, hogy a távmunka – sok szempontból nagyon ígéretes – lehetőségei is csak megfelelő készségek birtokában vehetők igénybe. Pedig ezáltal egyre több olyan munkavállaló is munkához és jövedelemhez jutna, aki – fogyatékossága, a munkahelytől való nagy távolság vagy családi helyzete miatt – hagyományos munkahelyi körülmények között nem képes dolgozni [Mihály 2001].) Az iskolarendszer megújítására kijelölt feladatok megvalósításához óriási változtatásokra van és lesz szükség. Az elvárások egy része ugyanis az iskolák eszközellátottságát, más része az oktatás tananyagtartalmát, illetve az alkalmazott módszereket, a harmadik a pedagógusképzés és -továbbképzés teljes intézményrendszerét érinti. Zircen jelenleg négy oktatási intézmény működik, egy zeneiskola, egy általános iskola és két középiskola. A két középiskola fenntartója a Veszprém megyei önkormányzat, a többi iskola a város kezelésében van. Az iskolák lehetőségei és eredményei még egy ilyen kis városon belül is nagyon különbözőek. A különbségek egyrészt az eltérő pályázati, anyagi lehetőségekből, másrészt a személyi feltételekből adódnak.

92

Barsi Boglárka


Az alapfokú intézményrendszer az utóbbi években jelentős változásokon ment keresztül, mert 2000. augusztus 1-jétől a városban működő két általános iskolát öszszevonták, azóta egy alapfokú tanintézmény található Zircen. Az iskolába 870 diák jár. A tantestület létszáma 76 fő. Az összevonás miatt az iskola több épületben, nehéz körülmények között működik. Felismerve az új kihívásokat, az intézmény ebben az évben indította el az angol-számítástechnika programot. A speciális program keretében második osztályban kezdik el a számítástechnikát oktatni, heti három órában. A meghirdetett képzésre igen nagy volt az érdeklődés, jóval meghaladta a meghirdetett keretet. Azok a gyerekek, akik nem speciális képzésben vesznek részt, hatodik osztálytól kezdve tanulnak számítástechnikát, hatodikban heti egy, hetedik és nyolcadik osztályban heti két órában. 1. ÁBRA Az egy számítógépre, illetve az Internet-kapcsolattal is rendelkező számítógépre jutó tanulók száma az általános iskolákban, 2001 (Students/ one computer and students/ one computer with Internet access in the primary schools, 2001)

Forrás: Mihály 2001.

A számítógépes infrastruktúra helyzete meglehetősen lehangoló, az egy számítógépre jutó tanulói létszám mintegy háromszorosa az Európai Unió átlagának (1. ábra). Az iskola 24 számítógéppel rendelkezik, de ebből csak tizenkettő működőképes, a többi egyelőre nem használható, többek között azért, mert nincsen meg a szoftverengedély. A géppark másik része (szintén tizenkét gép) nem az iskoláé, hanem egy számítógépes iskolát működtető vállalkozás tulajdonát képezi. Az intézmény bérleti díj nélkül biztosítja a tantermek használatát, cserében használhatják tanítási órákon a számítógépeket. Az együttműködés további előnye, hogy évente



93

két tanár képzését a vállalkozás ingyenesen biztosítja. Ezzel a lehetőséggel az iskola él is. Minden évben beiskoláznak kettő–négy tanárt, akik középfokú képesítést szerezhetnek a másfél éves tanfolyam során. A megyei pedagógiai intézet szervezésében meghirdetett oktatás-informatikus képzésen eddig az iskola négy oktatója vett részt. A gépek nincsenek hálózatba kötve, pedig ez az adminisztráció és a hatékonyabb tanári munka szempontjából is nagyon hasznos lenne, mert az iskola jelenleg hat különálló épületben működik. Az iskola rossz számítógépes ellátottsága nem teszi lehetővé, hogy a gépek délután is a tanulók rendelkezésére álljanak, bár szakköri foglalkozásokat tartanak, a diákok a tanítási órákon kívül nem használhatják a gépeket. Ez azért elkeserítő, mert az otthoni számítógéppel nem rendelkező diákoknak nincs lehetőségük a tanórán elsajátított ismeretek gyakorlására, az Internet használatára, mely elősegítheti az információs szakadék újratermelődését a társadalomban. Zircen nincsen nyilvános Internet használati pont, ezért az iskola az egyetlen olyan hely, ahol lehetőség lenne az információs „szupersztrádára” csatlakozni. Az iskola csak 2001 óta rendelkezik Internet hozzáféréssel, mivel nem került be a Sulinet programba. A vonalakat ISDN vonalra cserélték. Az egyik vonalat a Soros Alapítvány pályázatán nyerte az intézmény, így az Internet használatért csak egy nagyon kedvezményes díjat kell fizetniük. Az iskola több pályázaton is részt vett, de nyertes pályázat hiányában nem volt lehetősége a számítógépes infrastruktúra fejlesztésére. Az intézmény saját költségvetéséből nem tud informatikára áldozni, pedig az oktatás megfelelő színvonalának biztosításához szükséges lenne legalább egy komplett számítógép labor, 12 géppel, rendszerbe kötve, szoftverekkel felszerelve. A nyelvoktatásban kifejezetten hasznos lenne a gépek használata, különösen azért, mert külön nyelvi labort nem kívánnak kialakítani. Az általános iskola értelmi fogyatékosokat is oktat, náluk már ötödik osztálytól van számítástechnika óra. A nemzetközi és hazai tapasztalatok azt mutatják, hogy az értelmi fogyatékosok képzésében az informatika nagy sikerrel alkalmazható, az igazgatónő szerint bámulatos eredményeket lehet a gépek alkalmazásával elérni. A szaktanácsadást és a rendszergazdai feladatokat a zirci székhelyű gazdasági társaság látja el. Ha csak kisebb javításokat kell elvégezni, nagyobb problémák nem merülnek fel, akkor ennek költsége évente 200–300 ezer forint. Az általános iskolánál a problémát abban látják, hogy számítógépes infrastruktúra fejlesztésére az oktatási intézmények számára nagyon kevés pályázati lehetőség létezik, ha mégis van pályázati kiírás, akkor ott általában csak egyetlen gépet lehet nyerni. Egy gép azonban nem oldja meg a problémákat, ráadásul így a géppark nagyon heterogén összetételű lesz. Középfokú oktatási intézménnyel nem rendelkezik valamennyi kisváros, de Zircen két középiskola is működik – a III. Béla Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola valamint a Reguly Antal Szakképző iskola –, melyeket a Veszprém megyei önkormányzat tart fenn, mivel a város anyagi okok miatt átadta a fenntartási jogot. A két középiskola széles körű oktatási skálával rendelkezik, elősegítve azt, hogy a zirci 14–18 éves fiatalok otthonukban tanulhassanak. Persze a születésszám csökkenésével és a középiskolai képzési lehetőségek és formák növekedésével egyre inkább

94

Barsi Boglárka


élesedett a harc a tanulókért, fokozódott a verseny a középiskolák között. Veszprém és Pápa középiskolái nagy vonzerőt jelentenek. Ugyanakkor a Zirc környéki bakonyi településekből nagy a bejárók aránya, de a speciális képzéssel rendelkező művészeti szakközépiskolába Veszprém megyén kívüli tanulók is járnak. Mivel Zirc kis város, ezért két középiskolát nem tudna ellátni elég tanulóval. A két középiskola kollégiummal is rendelkezik, melyet 2001 decemberében adtak át (124 férőhelyes, jelenleg 110 diák lakik benne, ebből 52 a gimnázium tanulója). A gimnáziumban általános gimnáziumi osztály, német nemzetiségi tagozat, valamint művészeti szakközépiskolai osztály működik (díszítő festő és alkalmazott grafikus). Az iskolában jelenleg 10 osztály van, 285 tanulóval. Az oktatásban részt vevő számítógépeket az Oktatási Minisztériumtól kapta a gimnázium, azóta nem sikerült új gépeket beszerezni. A 16 gép lehetővé teszi, hogy egyszerre egy egész osztályt lehessen informatikára oktatni, de ezek a gépek a művészeti képzésben felmerülő speciális igényeknek nem felelnek meg. Az is nyilvánvaló, hogy az oktatáson kívül rendelkezésre álló négy gép elavult, nem képes ellátni az iskolában felmerülő adminisztrációs feladatokat. Arra sincs elegendő forrás, hogy a diákok nyilvántartásához szükséges szoftvert beszerezzék. Arra pedig szinte nincs is lehetőség, hogy a tanárok rendszeresen használják a számítógépeket, mivel a könyvtári és a gazdasági feladatokat segítő gépen kívül tulajdonképpen nem áll rendelkezésre szabad kapacitású gép. Márpedig a jövő nem egyszerűen a számítógép használatának oktatása, hanem a számítógépnek, multimédiának a megjelenése az oktatási folyamat egészében. De, ha a tanár nem tudja a gépet rendszeresen használni, akkor erre nincs esély. A gimnáziumban a diákok a kilencedik osztályban tanulnak heti két órában informatikát, a szakközépiskolai osztályokban mindegyik évfolyamon oktatnak számítástechnikát, hiszen a grafikusoknak elengedhetetlenül szükséges a számítógépes alkalmazások ismerete. A gépeket a tanórán kívül is lehet használni, reggel hét és nyolc között, és délután is. Az informatika szakos tanárok tartanak ügyeleti órákat is, ilyenkor a diákok szakmai segítséget kérhetnek. Internet kapcsolattal, melyet a Sulinet program keretében kapott az iskola, 19 gép rendelkezik. A tanároknak nincs külön e-mail címük, csak az iskola rendelkezik e-mail címmel. Az intézmény folyamatosan pályázik a számítógépes infrastruktúra fejlesztése és új szoftverek vásárlása érdekében, de eddig még nem volt sikeres pályázatuk. A művészeti szakközépiskolai képzés beindításával különösen nagy szükség lenne egy új számítógépteremre, korszerű számítógépekre és szoftverekre. A szakiskola oktatási profilja igen szerteágazó,2 diákjainak száma 560. Az intézmény úttörő szerepet vállalt az informatikai képzésben, hiszen már nyolc évvel ezelőtt bevezették a számítástechnika oktatást, és azt azóta is minden szakmában oktatják. Erre olyan nagy óraszám áll rendelkezésre, hogy az lehetővé teszi az operátori vizsga megszerzését. A vizsgát az iskola szervezi meg. Ezzel a lehetőséggel a diákok mintegy fele él is. Ha valaki ECDL vizsgát szeretne tenni, akkor az intézmény hív vizsgabizottságot. Az ECDL vizsgáztatást lehetővé tevő engedély ugyanis



95

túl sokba került volna, és nem lett volna elegendő jelentkező ahhoz, hogy gazdaságos legyen. Az iskolában középfokú szoftverüzemeltetői képesítést is lehet szerezni érettségi utáni egy éves képzés keretében. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a diákok inkább kiegészítő képzésként végzik el, tehát kevés az olyan, aki ebben a szakmában akar elhelyezkedni. Valamilyen más képzettség mellé szerzik meg, vagy sikertelen felvételi vizsga esetén kívánják hasznosan eltölteni a következő felvételi időszakig rendelkezésre álló egy évet. Az igazgató véleménye szerint téves elképzelés, hogy mindenkinek informatikusnak kell lennie. Mindenkinek azt kell megtanulnia, hogyan könnyítheti meg a munkáját a számítógép használatával (információszerzés, könyvelés, gépnyilvántartás vezetése). Az intézmény öt számítástechnika teremmel rendelkezik, melyekben 15–20 gép van. Minden gép rendelkezik Internet csatlakozással. Ezek gyakorlatilag bármikor rendelkezésre állnak. Egy terem ugyanis folyamatosan nyitva van, ahol biztosított a felügyelet, tehát hozzáértő tanár segít, ha probléma vagy kérdés merül fel. A kollégiumban is van egy olyan számítógépterem, ami bármikor a diákok rendelkezésére áll. 1997-ben a Soros Alapítvány Közoktatási programján nyert az iskola, ez lehetővé tette C3-on3 keresztül a bérelt vonalas Internet hozzáférést. A Sulinet program aztán átvette a szolgáltatást, de így elveszett a korábban meglévő gyors kapcsolat. Az adatátviteli sebesség 56 kB/sec, ami nem elegendő már. Az a sávszélesség és kapacitás, amit a minisztérium biztosít, hét–nyolc gépnél tökéletesen működik, olyan nagy gépállománynál azonban, amellyel az iskola rendelkezik, már látványosan lelassul a hozzáférés. Az intézmény rendelkezik már ISDN vonalakkal, és azt szeretné elérni az Oktatási Minisztériumnál, hogy tegye lehetővé a 64 kB/sec-re való áttérést. Az iskola a pénzügyi tranzakciókat számítógépen bonyolítja a bankkal, ezért is elengedhetetlen egy nagyon biztos vonal. Az is probléma, hogy a számítógépek amortizációja gyors, három év alatt gyakorlatilag nullára íródnak, ezért akik régebben kaptak gépeket a minisztériumtól, vagy pályázat révén jutottak azokhoz, már elavult gépekkel rendelkeznek. Az állomány frissítésének lehetőségét kellene megteremteni, vagyis hogy az elavult gépeket felújítsák. Az nem elvárás, hogy a teljes cserét biztosítsák, de szükség lenne arra, hogy legalább egy részéhez forrást nyújtsanak. Az intézmények nincsenek olyan helyzetben, hogy ezt önállóan megtegyék, különösen egy gimnázium. Pedig a frissítésre szükség van, hiszen bizonyos szoftvereket nem lehet a régebbi típusú gépeken használni. Négy hálózat működik az intézményben (Novell és NT). Négyből kettőhöz férnek hozzá a tanulók, a másik kettő közül az egyik egy gazdasági rendszer, a másik pedagógiai rendszer. A tanműhely az oktatási épülettől viszonylag messze helyezkedik el, ott is van egy hálózat. A jövőbeli tervek között szerepel a rendszerek összekötése. Jelenleg az összekapcsolás előzetes költségvetését készítik. A számítógépek, rendszerek fejlesztésére, karbantartására nagyon sok pénzt fordítanak. Az ehhez szükséges pénzt általában a szakképzési keretből különítik el, illet-

96

Barsi Boglárka


ve folyamatosan pályáznak. A hardverre évente 8–12 millió forintot, a szoftverekre évente másfélmillió forintot fordítanak. A tanárok rendszeresen használják a számítógépet és az internetet, minden tanár saját e-mail címmel rendelkezik. E nélkül elképzelhetetlen lenne a munka az iskolában, mivel a tanulói nyilvántartás, az összes adat, statisztika, osztályzatok csak a számítógépen elérhetők. Az igazgató nagy hangsúlyt helyez arra, hogy a tanárok és a diákok is megfelelő módon tudják használni a számítógépeket és az ehhez kapcsolódó eszközöket, ezért minden tanárnak kötelező volt valamilyen számítástechnikai képesítést szereznie, így a tantestület minden tagja legalább operátori vizsgával rendelkezik. Talán a szakmai tanárok kicsit többet használják a számítógépeket, valószínűleg azért, mert több az alkalmazási lehetőségük. A közismereti órákon is alkalmaznak számítógépeket, leginkább nyelvórákon, de például a földrajz órákat is sokkal szemléletesebbé teszi a számítógép használata. A nyelvoktatáshoz szükséges programot az intézmény megvásárolta, és két termet fel is szereltek vele. A tanítást tovább színesíti az is, hogy az iskola rendelkezik két projektorral is. Az iskolának van saját honlapja, de működtetésére jelenleg az informatika tanároknak nincs elegendő kapacitása. Munkaügyi akreditációja is van a szakiskolának, rendszeresen foglalkoznak felnőtt képzéssel. Évente két-három tanár jár valamilyen informatikai képzésre, hogy saját tantárgyuk oktatásában alkalmazni tudják a számítógépeket. Nagy probléma a szakiskolában, hogy nincs rendszergazdai státusz. A legtöbb iskolában az oktatás-technikus látja el a rendszergazda feladatait is, de nagyon nehéz olyan embert találni, aki az alacsony fizetés ellenére hajlandó ezt a munkát elvállalni. Ezért a vizsgált intézményben, akárcsak a többi iskolában, a számítástechnika tanár vagy tanárok külön megbízás alapján látják el ezeket a feladatokat. Ilyen nagy gépállománynál azonban már szükség van külső vállalkozás igénybevételére is, mely elvégzi a gépek és a hálózatok karbantartását. De sajnos ez nem a legjobb megoldás, mert néha sokat kell várni olyan egészen kis problémák esetén is, amit egy rendszergazda gyorsan orvosolni tudna. Az iskola rendszeresen eredményesen pályázik. Decentralizált szakképzési pályázatból történt a hálózat utp-re állítása. A kollégiumi komplett számítógéplabort a Veszprém Megyei Munkaügyi Központ pályázatán nyerte az iskola. Ez 12 gépet jelent hálózatba kötve. 30 gépet nyertek a Világbank pályázatán. Az egyik projektort is pályázati forrásból vásárolták. A Gábor Dénes Főiskola a 2002–2003-as tanévtől informatikus mérnök képzést kíván indítani Zircen (műszaki informatika és gazdasági informatikus szakokon) távoktatási formában (a képzési idő 8 félév). A főiskola konzultációs központja a szakiskola lesz. A Zirci Városi Könyvtár4 jelenleg egy darab számítógéppel rendelkezik, Internetkapcsolat nélkül, pedig arra az intézményben nagy szükség lenne. A könyvtári állomány számítógépre vitelét már elkezdték egy szoftver segítségével, ahhoz azonban, hogy a számítógépes könyvtári katalógus valóban működjön, kb. egy millió forintos beruházásra lenne szükség.



97

A könyvtár azonban igen kicsi költségvetésből gazdálkodik (2001-ben az összes kiadás 7,7 millió forint volt, ebből a bér és járulékai 4,5 millió forintot tettek ki), így technikai eszközök beszerzésére, azok fejlesztésére nem sok lehetőség marad. Ezeket az eszközöket pályázatok útján tudják csak megvásárolni. Az intézmény nyert az Informatikai Kormánybiztosság SZT-IS-2-es pályázatán, az interjú készítésekor folyt a szerződéskötés, melynek eredményeként hat multimédiás számítógépet tudtak vásárolni, megtörténhetett a hálózat kiépítése, bérelt vonal beszerelése. A könyvtár dolgozói közül ketten elvégzik az „Internet használat könyvtári környezetben” tanfolyamot. Ezek után lehetőség lesz arra, hogy hatvan ember 1000 forintos regisztrációs díj befizetése után térítésmentesen vegyen részt egy 20 órás tanfolyamon, melyre nagyon nagy az érdeklődés. A pályázat ugyanis azt is lehetővé teszi, hogy a könyvtár egy évig ingyenes Internet hozzáféréssel rendelkezzen, és a könyvtárlátogatók részére is lehetőség lesz ingyenes Internet használatra. Természetesen a könyvtár vezetői az egy év lejárta után is szeretnék biztosítani az Internet használatot, de egyelőre nem tudják, hogy milyen forrásból fogják azt finanszírozni. Az intézmény ugyan tagja a HUNGARNET-nek, ami nagyon kedvezményes Internet előfizetést tesz lehetővé, de a könyvtár szerény anyagi helyzete még az évi körülbelül 200 ezer forint kifizetését sem teszi lehetővé, hiszen könyvvásárlásra is alig jut forrás. Már az IKB pályázat előtt is folyamatosan gondolkodott a könyvtár igazgatója azon, hogy milyen módon lehetne nyilvános Internet pontot létrehozni, mivel nem volt olyan nap, hogy ne kerestek volna a könyvtárban internetezési lehetőséget, hiszen Zircen nincsen nyilvános Internet hozzáférési lehetőség. De forráshiány miatt erre eddig nem volt lehetőség. A tapasztalatok azt mutatják, hogy kisebb településeken ráfizetéses a könyvtárakban a nyilvános Internet használati lehetőség biztosítása. Az internetet ugyanis elő kell fizetni, attól függetlenül, hogy aztán azt mennyien használják, a gépeket karban kell tartani, javítani kell. Ahhoz, hogy ne legyen vesztesége a könyvtárnak, körülbelül havi 40 ezer forint bevételre lenne szükség. A művelődési házban két ember dolgozik főállásban, a meglehetősen elhanyagolt állapotú épületben. Egy számítógépük van Internet kapcsolattal. Az internetet informális úton használhatja, aki a művelődési házhoz fordul, a telefondíjat kell megfizetnie, de akkor félbe kell szakítani a munkát. Tehát valódi információs, Internet pont itt sem áll rendelkezésre. A művelődési házban nyilvános pont kialakítását nem tervezik, erre nem látnak igényt. Úgy vélik, hogy az iskolában a diákoknak lehetőségük van az Internet használatára, és a könyvtárban is hamarosan elérhető lesz majd a világháló. Vállalkozások

A vállalkozásfejlesztési alapítvány tapasztalata szerint az igazán kisvállalkozóknak és egyéni vállalkozóknak általában nincsen számítógépük, még kevésbé Internet kapcsolatuk. Ez abból is látszik, hogy a tanácsadásra érkező vállalkozók a pályázati anyagok letöltését mindig kérik, alig van olyan, aki azt mondja, hogy otthon is le

98

Barsi Boglárka


tudja azt tölteni. Sőt az is gyakran előfordul, hogy az iroda ír és fogad e-maileket a vállalkozók nevében. Inkább a nagyobb, 10–15 alkalmazottat foglalkoztató cégeknek, illetve szellemi tevékenységet folytató vállalkozásoknak van számítógépük és Internet-hozzáférésük. Zircen két nagyobb informatikai vállalkozás működik. Az egyik szoftverfejlesztéssel, hálózat és hardvertelepítéssel, rendszerfelügyelettel foglalkozik. Míg időben a legtöbb ráfordítást ez utóbbi jelenti, pénzügyileg a hálózattelepítések a legjelentősebbek tevékenységükben. (Ennek elsősorban a hálózati elemek jelentős ára az oka.) Ügyfeleik elsősorban közintézmények és termelő vállalatok, a lakossággal nem állnak közvetlen kapcsolatban, a céget, tevékenységét nem is hirdetik ügyfélkörükön kívül. A cég „kemény magját” négy-öt fő alkotja, a szoftverfejlesztés és más feladatok azonban gyakran indokolják további résztvevők bevonását a munkákba, így általában tíz-tizenöt fővel dolgoznak. A cég rendelkezik bejegyzett domain névvel, ezen a lapon azonban csak ügyfeleikkel tartják a kapcsolatot, mások számára nem érhető el rajta szolgáltatás. Két jelentősebb, pillanatnyilag futó projektjük, melyeket az intézmények pályázati forrásokból valósítanak meg, egy pápai általános iskola valamint a zirci Reguly Antal Szakiskola kollégiumának hálózattelepítése. Ez utóbbi milliárdos nagyságrendű projekt, ahol a munkát végző fővállalkozótól kapják majd feladataikat. A cég vezetője úgy véli, hogy hátrányos számukra a zirci informatikai infrastruktúra fejletlensége. A hálózati elérhetőség javulásával könnyebben nyithatnának a lakosság felé is. Jelentős lépés lenne, ha a Vivendi megoldaná az ADSL kapcsolatok létesítését a településen. Emellett a cég életében meghatározó változást hozhatna az is, ha a helyi kábeltévé egészének csilllagpontúsítása révén megindulhatna a kábeles Internet-szolgáltatás is. Ez esetben szívesen jelennének meg lakossági Internet-szolgáltatóként is. A kábeltelevízió tulajdonosa hosszú távon tervezi is az Internet-szolgáltatás beindítását. A város gyakorlatilag egy utca kivételével részese a kábelhálózatnak, ráadásul annak fele csillagpontos, tehát alkalmas Internet szolgáltatás nyújtására, bár a lakosság irányából erre kifejezett igény még nem merült fel. A kábelen keresztüli szolgáltatásnak pedig igen sok előnye van a felhasználó szempontjából. A kábeltévés kapcsolat folyamatos, a szolgáltató és a felhasználó közötti távolság nem mérvadó. Csak az számít, hogy az adott kábelszakaszhoz a szolgáltató hány felhasználót kapcsol. A kábelszolgáltatók ezért „információs csomópontokat” hoznak létre, és a felhasználószámnak megfelelően növelik azok kapacitását. Így átlagos kihasználtság esetén biztonságosan 300–500 kB/sec közötti letöltési és 128 kB/sec feltöltési sebességet tudnak biztosítani, viszont, ha a felhasználók mind egyszerre használják nagy mennyiségű adat le-, illetve feltöltésére a kapcsolatot, akkor ez a sebesség csökkenhet. Nincs szükség telefonvonalra, a szolgáltatás havi fix díjas (jelenleg havi 10 ezer forint körüli összegért vehető általában igénybe). Mivel az Internet kapcsolat mindig élő, különféle lifeline szolgáltatásokat lehet elérni, például vasúti menetrendeket, naprakész közlekedési információkat, híreket, időjárási információkat.



99

A másik vállalkozás számítástechnikai hardver és szoftver értékesítésével, hálózatépítéssel, rendszerkarbantartással, rendszerfelügyelettel foglalkozik. Elsősorban vállalatokkal, másodsorban közintézményekkel állnak kapcsolatban. Az ügyfelektől körülbelül 10 millió forintig terjedő megbízásokat kapnak. Foglalkoznak lakossági ügyfelekkel is, számukra elsősorban számítógépeket értékesítenek és szervízelnek. A cég három alkalmazottat foglalkoztat, akik elsősorban Veszprém környékiek. Zirc város önkormányzatával 1989 óta állnak kapcsolatban. Az együttműködés elsősorban az önkormányzat irodai munkáját elősegítő gépek és szoftverek üzembeállítására, fenntartására korlátozódik. Noha felmerült már a lehetősége egy önkormányzati internet szerver létrehozásának, amellyel megoldható lenne az önkormányzat és a vele kapcsolatban álló intézmények, cégek kommunikációjának elektronikussá tétele, ennek megvalósítására azonban konkrét terv még nincs. A Bt. azonban szívesen venne részt ilyen munkában.

Városi honlap A város rendelkezik saját honlappal (http://www.zirc.hu/) (2. ábra), de az fejlesztésre szorul, utoljára 2000-ben volt frissítve. Aktuális információk, programajánlatok nincsenek a honlapon, csak egy rövid városi ismertető, a legfontosabb intézmények elérhetősége és a település legjelentősebb nevezetességeinek rövid, fényképes bemutatása szerepel. Egyébként semmilyen más információ nem hozzáférhető, sem gazdasági (például a város gazdasági helyzete, legfontosabb cégek, foglalkoztatottság), sem turisztikai adatok (szálláshelyek, városba látogató turisták száma, nincs térkép a városról). Nem érhető el az önkormányzat költségvetése, megvalósított programok, beruházások, pályázati lehetőségek stb. Az oldal tehát meglehetősen hiányos, kevés a hozzáférhető információ. 2. ÁBRA A város honlapja (Homepage of the town)

Forrás: http://www.zirc.hu/

100


Barsi Boglárka

2002-ben az önkormányzat pályázatot adott be az Informatikai Kormánybiztossághoz, az SZ-IS-8 pályázati felhívásra, az „Önkormányzatok internetes aktivitását biztosító eszközök és szolgáltatások támogatása” címen. Sikeres pályázat esetén várható a honlap jelentős megújítása. A település egyes intézményei rendelkeznek internetes megjelenéssel saját honlapon, mint például a Bakonyi Természettudományi Múzeum (http://www.bakonymuseum.hu/), vagy a Hotel Szépalma (http://www.szepalma.hu/). Célszerű lenne azonban, ha az összes Zirccel kapcsolatos információ (gazdaság, turizmus, önkormányzati hírek, helyi programok, látnivalók) egyetlen honlapon megtalálható lenne, mert jelenleg nagyon nehéz interneten keresztül információt gyűjteni Zirc életéről.

Összegzés Zirc infokommunikációs helyzetét megvizsgálva világosan láthattuk, hogy a kisvárosok helyzete – néhány kivételtől eltekintve – nem túl kedvező. Az önkormányzatnak egyelőre nincs lehetősége túlzott mértékű informatikai fejlesztésre. A város költségvetésének egyelőre csak igen kis hányadát képes informatikai fejlesztésekre fordítani, hiányzik a megfelelő motiváltság is az önkormányzat munkatársainak körében. A kulturális intézmények helyzete is kedvezőtlen, kis költségvetéssel, mindennapi problémákkal küszködnek. A könyvtár ugyan nyert hat multimédiás számítógépet, de az Internet-hozzáférés hosszú távú fenntarthatósága kétséges. Az oktatási intézmények helyzete nagyon különböző. Az általános iskola és a gimnázium szerényebb számítógépes parkkal rendelkezik, kevesebb pályázati forrás áll rendelkezésükre. A szakiskola számítógépes ellátottsága az országos átlagot jóval meghaladó, rendszeres, nagyobb összegű pályázati forrás biztosított a fejlesztésre. Az eltérő lehetőségeknek azonban csak az egyik oka a pályázati lehetőségek és források különbsége. A másik, legalább ennyire fontos ok az iskola vezetőségének elkötelezettsége és hozzáértése. Az új technológiák és az információs társadalom megjelenése tehát egyáltalán nem jelentette a tér szerepének csökkenését. Ellenkezőleg. Minél kevésbé könnyebb áthidalni a térbeli akadályokat, annál fontosabbá válik a téren belül található régiók vagy települések eltérő mivolta, egyedi jellemzői, sajátosságai, tőkevonzó képessége. Továbbra is fontos telephely-választási tényező marad a környezet, az emberi erőforrás, a megfelelő kutatási kapacitás, a helyi gazdaság dinamikája és innovációs jellemzői. Az IKT tehát az egyes régiók közötti komparatív előnyök újraértékeléséhez vezet. Az egyes régiók között igen élessé válik a verseny, és csak korlátozott számú régió képes arra, hogy megfelelő döntéshozó és tudás-csomópont lehessen a technológia-alapú hálózatban.



101

Jegyzetek 1

Regionális központok csoportja, megyeszékhelyek és térségi központok, aktív kis- és középvárosok, üdülővárosok, mozdulatlan városok, leszakadó városok. 2 A következő szakmákat oktatják a szakiskolában: szállítmányozó, gépésztechnikus, gépjármű üzem technikus, logisztikai és szállítmányozói ügyintéző, középfokú szoftverüzemeltető, géplakatos, esztergályos, szobafestő, kőműves, asztalos, vendéglátós eladó, gyorsétkeztetési eladó, élelmiszer és vegyiáru kereskedő, falusi vendéglátó képzés (világ banki képzés), női ruhakészítő. 3 A C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány célja az új tudományos-technológiai eredmények, felfedezések kulturális alkalmazásának, kreatív használatának, innovatív művészeti lehetőségeinek kutatása, fejlesztése, támogatása; új projektek létrehozása, művészeti, tudományos, kommunikációs, oktatási és kulturális programok kezdeményezése, megvalósítása és támogatása. 4 A könyvtárnak jelenleg 1500 beiratkozott olvasója van, ami a város méretéhez viszonyítva igen szép szám. A könyvtári állomány nem olyan nagy, kb. 35–38 ezer kötet. Évente kb. 40 ezer kötetet kölcsönöz ki a kb. 5000 látogató.

Irodalom Barsi B.–Csizmadia Z. (2001) Egy nagyváros helyzete az információs társadalomban. – Tér és Társadalom 2. 147–172. o. Bell, D. (1973) The Coming of Post-Industrial Society. A Venture in Social Forecasting. Heineman, London. Castells, M. (1996) The Information Age: Economy, Society and Culture: Volume I: The Rise of the Network Society. Blackwell Publishers, Cambridge. Castells, M. (1997) The Information Age: Economy, Society and Culture: Volume II: The Power of Identity. Blackwell Publishers, Cambridge. Collins, H.M. (1975) The seven sexes: a study in the sociology of a phenomenon, or the replication of experiments in physics. – Sociology. 9. 205–224. o. Collins, H.M. (1987) Expert systems and the science of knowledge. – Bijker, W.E.–Hughes, T.P.–Pinch, T. (eds.) The Social Construction of Technologocal Systems: New Dimensions in the Sociology and History of Technology. MIT Press, Cambridge. 329–438. o. Drucker, P.F. (1993) Post-Capitalist society. Harper Business, New York. Graham, S. (2000) Bridging Urban Digital Divides? Urban polarization and Information and Communications Technologies (ICT): Current Trends and Policy Prospects. Backgorund paper for the United Nations Centre for Human Settlements (UNCHS), New York. Grimes, S. (2000) Rural areas in the information society: diminishing distance or increasing learning capacity? – Journal of Rural Studies. 16. 13–21. o. Grosz A. (2002) A magyar városok infokommunikációs típusai. – Dőry T.–Grosz A. (szerk.) Az információhoz való hozzájutás társadalmi és földrajzi különbségei Magyarország városhálózatában. 137. sz. Közlemény, MTA RKK Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet, Győr. Meier-Dallach. H.P. (1998) The end of regions. – Hetland, P.–Meier-Dallach, H.P. (eds.) Domesticating the World Wide Webs of Information and Communication Technology. European Commission, Luxemburg. 283–304. o. Mihály I. (2001) Korszerű információs és kommunikációs technikák az Európai Unió iskoláiban. http://www.oki.hu/cikk.asp?Kod=2001-10-vt-Mihaly-Korszeru.html Stehr, N. (1994) Knowledge Societies. Sage, London. Sweeney, G.P. (1987) Innovation, Entrepreneurs and Regional Development. Frances Pinter, London. Tuomi, I. (2001) From Periphery to Center: Emerging Research Topics on Knowledge Society. TEKES, Helsinki. Varga Cs. (szerk.) (1998) Zöld könyv az információs társadalomról Portugáliában. Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, Országos Rádió és Televízió Testület, HÉA Stratégiakutató Intézet, Budapest.

102


Barsi Boglárka

THE POSITION OF A SMALL TOWN IN THE INFORMATION AGE

BOGLÁRKA BARSI The author is aiming at presenting the position of a small town in the information society. Although the information and communication technologies help to overcome the spatial barriers, do not mean the decreasing role of space or the end of geography. The new technologies intensified the former existing spatial differences, and increased the competitive advantages of towns, primary large towns and cities. The small size and stagnant economic position of the presented town do not make it possible to share the advantages of the information society. As a consequence of the small budget of the local government, the cultural and educational institutions there are not enough resources for technology development and for recruitment of experts. Failing an adequate action programme the town will lag behind.

XVI. évf. 2002 3: 103–117


IPAROSODOTTSÁG ÉS A KISVÁLLALKOZÓI SŰRŰSÉG TÉRBELI ÖSSZEFÜGGÉSEI1 (Level of Industrialisation and Spatial Contexts of Small Enterprises’ Density) LEVELEKI MAGDOLNA Kulcsszavak: iparosodottság kisvállalkozói sűrűség gazdasági fejlettség A tanulmány a kisvállalkozói sűrűség és az iparosodottság térbeli összefüggéseit elemzi a hazai 1998. évi kistérségi statisztikák alapján a matematikai statisztika módszereivel. Következtetései szerint az iparosodottság a gazdasági fejlettségtől és a népesség demográfiai összetételétől függetlenül befolyásolja a kisvállalkozások gyakoriságát. A nagyipar felszámolása a kisméretű gazdasági társaságok magas számát valószínűsíti, de nem befolyásolja az egyéni vállalkozói sűrűséget. Ez utóbbira főképpen az ipari foglalkoztatottság és ipari eszközállomány nagysága hat: minél magasabbak az iparosodottság eme mutatói, annál kisebb az ezer lakosra jutó egyéni vállalkozások száma.

Bevezetés Jelen tanulmány az iparosodottságnak a kisvállalkozások területi megoszlására gyakorolt hatását vizsgálja. Arra keresünk választ, hogy a nagyipar dominanciája, jelenléte egy-egy térségben hatással van-e a vállalkozói aspirációkra, befolyásolja-e a kisvállalkozások előfordulásának gyakoriságát, a vállalkozói kedvet. A köztudatban elterjedt felfogás szerint az iparosodás együtt jár a térségek fellendülésével, a GDP és a kereslet növekedésével, magával hozza az infrastruktúra kiépülését, a gazdasági tényezők koncentráltságából fakadó azon előnyöket, amelyek a közgazdasági modellek szerint is a gazdasági szervezetek helykiválasztását elsődlegesen befolyásolják. Ebből a felfogásból kiindulva a gazdaságpolitika döntéshozói Magyarországon gyakran az ipartelepítéstől, a nagyüzemek, nagyvállalatok megjelenésétől várják egy-egy térségben a vállalkozások élénkülését. Az összefüggés azonban korántsem nyilvánvaló, és annak bizonyítására átfogó elemzések nem születtek, csupán néhány kutató végzett a téma bizonyos vonatkozására kiterjedő vizsgálatokat, statisztikai összehasonlításokat. Rechnitzer János (1993) az innovációk terjedésének, a termék-életciklus és a térségfejlődés, az infrastruktúra és az információátvitel térben és időben zajló folyamatait elemzi. Vizsgálatának központjában a regionális struktúra változása áll, az, ahogyan a bázisinnovációk, az alapvető újítások új piacokat, húzóágazatokat alakítanak ki, és megváltoztatják valamely térség gazdasági szerkezetét. A gazdasági szervezeti innovációk terjedésében a szerző szerint Magyarországon a hierarchikus expanzió modellje érvényesül. „A vállalkozások nagyobb számban elsőként a nagyvárosokban és a funkcióiban, piaci kapcsolataiban gazdagabb településeken koncentrálódnak, míg a gyérebb kínálatot és gazdasági környezetet nyújtó közpon-

104

Leveleki Magdolna


tokban, térségekben megtelepedésük, terjedésük mérsékelt, visszafogott.” (Rechnitzer 1993, 41) A kisvállalkozások területi elhelyezkedésével kapcsolatosan beható vizsgálatokat és számításokat végzett Kelemen Katalin (1999), amikor a regionális különbségek és a vállalkozások sűrűsége közötti kapcsolatot elemezte. A szerző szerint kézenfekvő lenne, hogy a nagyobb városi vásárlóerő, a fejlettebb infrastruktúra, az anyagi és szellemi tőkeerő, az ingatlanvagyon, a hatalmi centrum közelsége vonzza a vállalkozásokat. A munkaerőpiac és a gazdaság fejlettségi mutatói alapján pedig feltételezhetnénk, hogy a nyugati régiók „vállalkozói potenciálja” erőteljesebb, és a vállalkozások sűrűsége a nyugat–kelet lejtő szerint alakul. Az adatok azonban ezt nem igazolják. Kelemen kimutatja, hogy Magyarországon az alacsony egyéni vállalkozói létszám együtt jár az egy főre jutó GDP rangsorának „hátsó helyezéseivel”, azaz a legszegényebb megyékben a legkevesebb az egyéni vállalkozó, de a közepes illetve a legmagasabb vállalkozói létszámok/jövedelmek esetében a kapcsolat nem ilyen egyértelmű. A legmagasabb jövedelmű megyék az egyéni vállalkozói létszám tekintetében a középmezőnyben, az átlag környékén vannak. A jogi személyiségű vállalkozások vonatkozásában a vállalkozások sűrűségének megyeszékhely szerinti differenciálódása nem mutat összefüggést sem a GDP nagyságával, sem a megyeszékhely fekvésével, sem annak méretével. Ugyanakkor van a szerzőnek egy feltevése, amelyet bár statisztikailag nem bizonyít, de érvelését gazdaságtörténeti áttekintéssel és Győr város iparára vonatkozó elemzésével támasztja alá. Nevezetesen, hogy egy-egy régió gazdasági ágazatának jellemzői és a vállalkozások méretstruktúrája, a kisvállalkozások száma nem független egymástól. A különböző ágazatokban az optimális üzemméret nagysága és a technológiai folyamat zártsága megnehezíti a kisvállalkozások bekapcsolódását. Kuczi Tibor kutatási eredményeit idézve rámutat arra, hogy a kisvállalkozások alapításának intenzitása összefügg a térségben működő vállalatok nagyságával: minél nagyobb méretű cégek vannak egy övezetben, annál kisebb a cégalapítási kedv. A szerző ezt részben a nagyvállalati alkalmazotti mentalitással, részben a nagyipari specializált szaktudás kicsik felé nem konvertálható voltával magyarázza.

A kisvállalkozói sűrűség és iparosodottság a hazai kistérségekben az 1998. évi adatok alapján A hazai térségek kisvállalkozói sűrűségének különbségeit vizsgálva hipotézisünket Sven Illeris, Philippe Aydalot, valamint David Keeble és Egbert Wever munkái nyomán fogalmaztuk meg. Keeble és Wever 1986-ban megjelent tanulmánygyűjteménye több olyan írást tartalmaz, melyek végső konklúziója, hogy az erősen iparosodott agglomerációs környezet a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején kevésbé kedvezett a kisvállalkozások szerveződésének, mint az iparosodás által nem vagy kevésbé érintett területek. A szerzők egyebek mellett Dánia, Franciaország, Hollandia példáján bizonyítják, hogy főképpen azokban a térségekben nőtt a


Iparosodottság és a ...

105

vizsgált időszakban a gazdasági szervezetek száma, azokban a régiókban működtek sikerrel a kisvállalkozások, ahol a hagyományos nagyipar nem vagy kevéssé volt jelen. A tanulmánykötet szerzői szerint az iparosodás okozta külső környezeti tényezők és társadalmi, kulturális különbségek magyarázzák a vállalkozói aktivitás területi eltéréseit. Aydalot Franciaország régióiban vizsgálta a vállalkozások születését és területi elhelyezkedését 1974–83 között, és statisztikailag szignifikáns összefüggést regisztrált a nagyvállalatoknál foglalkoztatottak száma és a vállalkozásalapítás intenzitása között, kimutatva, hogy a nagyüzemi termelés dominanciája nem kedvez a kisvállalkozások működésének. A jelenség magyarázatát a népesség újító és alkalmazkodó képességének hiányában látta. Szerinte az iparosodott térségekben élők éppúgy, mint az elszigetelt mezőgazdasági térségek lakói kevésbé voltak kitéve a változásoknak, mint azoknak a régióknak a népessége, amelyekben a kis- és nagyvárosok egyaránt jelen vannak, éppen ezért jellemző beállítódásukra az újító és alkalmazkodó képesség alacsony foka. Kutatási eredményei szerint a nyolcvanas évek elejére Franciaországban a teljesen urbanizált, iparosodott térségekből olyan térségekbe települtek át a vállalkozások, amelyekre a különböző méretű települések és gazdasági szervezetek keveredése jellemző. Azok a körzetek, amelyek a 19–20. században kimaradtak az ipari urbanizációból, ma kedvezőbb körülményeket biztosítanak új vállalkozások létrehozására, mint a tömegtermelés által uralt térségek, de valamely nagyváros közelsége is kívánatos a kicsik boldogulásához. Sven Illeris dániai vizsgálatok során 1977–80 között hasonlította össze Koppenhága környékén, valamint Jylland félszigetén a vállalkozások számának alakulását, a működő szervezetek növekedését és leépülését, és arra a következtetésre jutott, hogy alacsonyabb a vállalkozói aktivitás a fővárosban és környékén, mint Jylland kevésbé iparosodott vidékein. Ezek a folyamatok a szerző szerint magyarázhatóak bizonyos külső (externális) hatásokkal és emberi tényezőkkel egyaránt, például azzal, hogy a rurális térségekben nagyobb számban állnak rendelkezésre olcsó ingatlanok, mint a fővárosban, bőségesebben áll rendelkezésre vállalkozásba bevonható szabad munkaerő, és a személyes kapcsolatok sűrű hálózatai miatt könnyebben elérhetők a pénzügyi források. A vállalkozói sűrűséget befolyásoló tényezők másik körét a társadalmi környezet állapotai, a ’vállalkozói klíma’ és az ’ipari dinamizmus’ képezik, melyeket együttesen a szerző kulturális faktornak nevez. Ezek hatására különböző beállítottságú, értékorientációjú közösségek és egyének jellemzik a térségeket. A nagyvárosi agglomerációban élők főképpen alkalmazotti beállítottságúak és karriermotiváltak, akik számára a jövedelembiztonság és a szervezeti hierarchiában való előmenetel a legfontosabb, míg a vidék lakói között az ún. önfoglalkoztató típusúak a túlreprezentáltak, ők a saját munkájuk feletti kontrollt és az önállóságot preferálják. Aydalot és Illeris kutatási tapasztalataiból kiindulva feltételeztük, hogy a nagyipar jelenléte a magyarországi térségek között is különbségeket okoz a kisvállalkozások sűrűségében, nálunk éppúgy számolni kell a nagyipar kisvállalkozói aktivitást befo-

106

Leveleki Magdolna


lyásoló hatásával, mint az eddig vizsgált államokban. Feltételezhető, hogy az alkalmazotti beállítódás éppúgy szerepet játszik a területi különbségek kialakulásában, mint az externális tényezők. A magyarországi összefüggések azonban – különösen az externális hatások tekintetében – közel sem egyértelműek. Az iparosodott térségek magas ingatlanárai szemben a vidéki ingatlanokkal bizonyos, hogy a rurális térségek esélyeit javítják. Az alacsony ingatlanárak azonban gyakran alacsony infrastrukturális ellátottságot tükröznek. A szabadon rendelkezésre álló munkaerő sem billenti számottevően a vidék javára a mérleget, hiszen a népesség korösszetétele a munkavállalás szempontjából vidéken kedvezőtlenebb. Több évtized településfejlesztési politikájának következményei nyomtalanul nem tűntek el a kilencvenes években. A nem fejlesztendő és hanyatló települések demográfiai és szociológiai értelemben csonka társadalmai lassan vagy egyáltalán nem regenerálódtak, és a munkaerő-piaci feltételek e tekintetben rosszabbak, mint az iparosodott vidékeken. Ha az iparosodott térségeket vizsgáljuk az externális hatások, az ingatlanok, a munkaerő- és pénzpiaci helyzet szempontjából, bizonyos, hogy a nagyipar vonzásában a vidékről városba áramlott, lakótelepi lakásokban élő nagyszámú népesség nem rendelkezik olyan lakáskörülményekkel, ingatlanokkal, fizikai terekkel, amelyek az új vállalkozások indulását segíthetnék, és az ingatlanárak is magasabbak az ipari urbanizáció által érintett településeken, mint másutt. Ugyanakkor az aktív korú népesség nagyobb arányban koncentrálódik ezeken a területeken. Valószínűsíthető, hogy ott, ahol a foglalkoztatottság folyamatosan magas szintű, a szabad munkaerő hiánya hátráltató tényező, míg azokban a térségekben, ahol a nagyipar tartósan, vagy átmenetileg leépült, megvoltak a munkaerő-piaci feltételek az új vállalkozások szerveződéséhez. Néhány iparágban az állami tulajdonú nagyipar leépülése nemcsak a munkaerőpiac által teremtett kedvező feltételeket a kisvállalkozások szerveződéséhez, hanem a nagyvállalatok termelőeszköz állománya révén is. A termelés leépülése ugyanis ezeken a helyeken együtt járt a vállalati eszköz- és ingatlanállományhoz való relatíve könnyű hozzáféréssel. A pénztőke szűkösségének időszakában a viszonylag könnyen - kiselejtezések, leértékelések útján - megszerezhető eszközök a termelési, működési feltételek megteremtésének fontos forrásai voltak, és növelték az iparosodott térségek kisvállalkozóinak előnyét. A fenti bizonytalanságok, a folyamatok ellentmondásossága izgalmassá teszi a kérdést, hogy hogyan hat a nagyipar a kisvállalkozói aktivitásra. Vannak-e egyáltalán statisztikailag mérhető összefüggések és különbségek az iparosodottság és a vállalkozói sűrűség tekintetében? Az alábbiakban a kisvállalkozói sűrűség területi egyenlőtlenségeit és az egyenlőtlenség okait a matematikai statisztika eszközeivel vizsgáltuk.2 Az elemzést a Központi Statisztikai Hivatal 1998. évi T-STAR adatbázisa és a területi statisztikai adatok felhasználásával végeztük, ahol a megfigyelési egységeket Magyarország kistérségei képezték. A változók definiálását követően regresszióanalízissel próbáltuk számszerűsíteni az iparosodottság és a kisvállalkozói sűrűség összefüggéseit.



107

A függő változók definiálása és az alkalmazott módszerek A függő változóknak kistérségenként több halmazát képeztük az 1998. évi TSTAR adatai alapján, elkülönítve a jogi személyiségű vállalkozásokat, a nem jogi személyiségű gazdasági társaságokat, illetve az egyéni vállalkozókat, és azokon belül a mikro- és kisvállalkozásokat. Vizsgálatunk valamennyi vállalkozói körre kiterjed, függetlenül attól, hogy az iparban, a mezőgazdaságban vagy a szolgáltatások területén működő szervezetekről van-e szó. A vállalkozói sűrűséget az ezer lakosra jutó vállalkozások számával definiáltuk, a kis- és mikrovállalkozások körét a foglalkoztatottak száma alapján határoztuk meg. Mikrovállalkozásnak tekintettük azokat a gazdasági szervezeteket és egyéni vállalkozásokat, amelyek foglalkoztatotti létszáma legfeljebb 10 fő volt, kisvállalkozásnak pedig a 11–50 főt foglalkoztatókat. Az alapsokaságot a KSH statisztikái alapján az 1998. évben működő vállalkozások képezik. A T-STAR-ban nem szereplő méret szerinti bontásokat – más pontosabb források híján – becsült számokkal helyettesítettük. Ilyen becsült mutató a nem jogi gazdasági társaságokon és az egyéni vállalkozásokon belül a 10 főnél többet foglalkoztató kisvállalkozások száma, melyek aránya a KSH statisztikái szerint 1998-ban 3,6%, illetve 0,3% volt. A kisvállalkozások megoszlását kistérségenként és vállalkozói típusonként térképeken is ábrázoltuk. A térképes megjelenítés alapján megállapíthatjuk, hogy az alacsony vállalkozói sűrűségű kistérségek főképpen az ország keleti, északkeleti területein találhatók (1. ábra). A jogi személyiségű kisvállalkozások az ország nyugati és középső régióiban sűrűsödnek, míg a jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok és az egyéni vállalkozások egyenletesebben szóródnak. 1. ÁBRA Mikro- és kisvállalkozások sűrűsége kistérségenként (1998) (Density of Micro and Small Enterprises by Micro Regions)


108


Leveleki Magdolna

Magyarázó változók Tekintettel arra, hogy a nagyipar jelenléte több tényezőn keresztül is befolyásolhatja a kistérségek gazdasági folyamatait, vizsgálatunkba bevontunk minden olyan KSH által mért változót, amely hatást gyakorolhat a vállalkozói sűrűségre. Ily módon a vizsgált változók körében szerepelnek a térségek gazdasági fejlettségi mutatói, például a személyi jövedelemadóra és az infrastruktúra jellemzőire vonatkozó változók, demográfiai mutatók, a népesség koncentrált elhelyezkedését és iskolázottságát, valamint a migrációs folyamatokat tükröző változók, és az iparosodottság fokára vonatkozó adatok. A vizsgálatba az alábbi változókat vontuk be: Népsűrűség (fő/km2) A 120 fő feletti népsűrűségű településeken lakók aránya (%) Vándorlási különbözet évi átlaga 1000 lakosra, 1990–98 Elvégzett átlagos osztályszám, 1990 A 15-59 éves népesség aránya az állandó népességből, 1999. január 1. A 60 éves és idősebb népesség aránya az állandó népességből, 1999. jan. 1. A tartósan (180 napon túli) munkanélküliek aránya (%), 1998. dec. A munkanélküliek a munkaképes korúak arányában (%), 1998. dec. Személyi jövedelemadó-alapot képező jövedelem egy állandó lakosra (e Ft) Személyi jövedelemadó egy állandó lakosra (e Ft) Személygépkocsi 1000 lakosra 1990–98 között épült lakások az 1998. évi lakásállomány %-ában Vezetékes gázt fogyasztó háztartások aránya (a lakások %-ában) Közüzemi vízhálózatba bekapcsolt lakások aránya (%) Egy km közüzemi vízhálózatra jutó közüzemi szennyvízcsatorna-hálózat (m) Távbeszélő fővonal 1000 lakosra Az ipar és az építőipar aktív keresői az összes aktív kereső %-ában, 1990. jan.1. Az iparban alkalmazásban állók 1000 lakosra 1990-ben Az iparban alkalmazásban állók (1997) az 1992. évi %-ában Az iparban alkalmazásban állók 1000 lakosra 1997-ben Az iparban a tárgyi eszközök bruttó értéke egy lakosra (e Ft) 1997-ben Összes állóeszköz bruttó értéke az iparban, folyó áron egy állandó lakosra (e Ft) 1990-ben

A faktoranalízis során öt új változót kaptunk, melyek együttesen 76,49%-ban reprodukálják az eredeti változók szórását. Az első faktor az 1000 lakosra jutó távbeszélő fővonalak számával, az 1000 lakosra jutó személygépkocsik számával, valamint az egy állandó lakosra jutó személyi jövedelemadó-alap és személyi jövedelemadó nagyságával korrelál legerősebben, és az eredeti változók együttes szórását 27,9%-ban reprodukálja. A faktor erős negatív összefüggést mutat a tartósan munka



109

nélkül lévők számával és a munkanélküliek arányával. Az így kapott változót neveztük a térségek általános fejlettségi faktorának. A fejlettségi faktor értékei alapján a kistérségek felső kvintilisébe zömmel északdunántúli területek tartoznak, azon belül is jól látható a nyugati országhatár közelében lévő és az autósztráda mentén elhelyezkedő kistérségek magas faktorértéke (2. ábra). 2. ÁBRA A magyarországi kistérségek az általános fejlettségi faktor alapján (1998) (Hungarian Micro Regions by the General Development Factor)


A második faktor az eredeti változókat 17,7%-ban reprodukálta, és legerősebben a népsűrűséggel és a 120 fő/km2 feletti népsűrűségű településeken lakók arányával, a 15–59 éves népesség, valamint az 1990–98 között épült lakások arányával korrelál. Ezt neveztük a továbbiakban a térségek demográfiai faktorának (3. ábra). A fejlettségi és a demográfiai faktor összehasonlítása jól szemlélteti a népesség összetételének és a népesedési folyamatoknak, valamint a kistérségek fejlettségének a különbségeit. A fejlett és a munkaerőpiac szempontjából kedvező demográfiai összetételű térségek csak részben fedik le egymást. Alacsony fejlettségi és magas demográfiai faktorok jellemzik például az ország keleti, északkeleti kistérségeit.

110

Leveleki Magdolna


3. ÁBRA Magyarország kistérségei a demográfiai faktor értéke alapján (1998) (Hungarian Micro Regions by the Demographic Factor)


4. ÁBRA Magyarország kistérségei az ipari foglalkoztatottság faktora alapján (1998) (Hungarian Micro Regions by the Industrial Employment Factor)


Az elemzés egyik érdekes és következtetésekre késztető eredménye, hogy az általános fejlettségi és a demográfiai mutatótótól elkülönülten további három olyan faktor képződött az eljárás során, melyek legerősebben az iparosodás különböző mutatóival korrelálnak. Az ipari foglalkoztatás faktora (4. ábra) erősen korrelál az



111

iparban foglalkoztatottak számával 1990-ben és 1997-ben, valamint az ipar aktív keresőinek arányával az összes aktív kereső százalékában. 5. ÁBRA Magyarország kistérségei az ipari eszközállomány faktora alapján (1998) (Hungarian Micro Regions by the Industrial Assets Factor)


Az ipari eszközállomány faktora (5. ábra) legerősebben az ipari eszközállomány 1990. és 1997. évi értékével korrelál, az ötödik faktor pedig az ipar leépülésének (az ipartalanodásnak) a faktora (6. ábra) az iparban 1997-ben alkalmazásban állók 1992. évihez viszonyított arányával mutat erős negatív korrelációt. 6. ÁBRA Magyarország kistérségei és az ipar leépülésének faktora (1998) (Hungarian Micro Regions and the Industrial Falling Factor)


112

Leveleki Magdolna


Ez utóbbi három faktor együttesen az eredeti változók szórásának 30,9%-át (egyenként 15,8, 9,5, 5,6%) reprodukálják. A három iparosodással összefüggő faktor elkülönülése az általános fejlettségi és népesedési mutatóktól azt jelenti, hogy a térségek iparosodottságát önálló tényezőként kell kezelni, az iparosodottság és a fejlettség, illetve a kedvező demográfiai folyamatok nem járnak együtt, erősen iparosodott hazai kistérségek nem feltétlenül fejlettek, és a népsűrűség, a vándorlási különbözet, illetve a népesség korszerinti összetétele sem függ össze szisztematikusan az iparosodottság mértékével. Magas például az iparban foglalkoztatottak száma a Tiszaújvárosi, Sátoraljaújhelyi, Miskolci, Tatabányai, Oroszlányi, Salgótarjáni kistérségekben, alacsonyak azonban ugyanezeken a helyeken az általános fejlettség faktorértékei. Magas demográfiai faktorértékeket találunk Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kistérségeinek többségében, ami azt jelenti, hogy kedvezőbb ezekben a térségekben a népesség korösszetétele, kevésbé elöregedő és a migrációs folyamatok következtében sem csökkenő a népesség, ugyanakkor ezek a kistérségek igen alacsony fejlettségűek jövedelemtermelő képesség, infrastrukturális ellátottság, foglalkoztatottság tekintetében. A Keszthelyi, Gödöllői, Pilisvörösvári, Szentendrei, Balatonalmádi kistérségekben pedig alacsony ipari foglalkoztatottság mellett is magas a fejlettségi és demográfiai faktorok értéke. Az iparosodással összefüggő három faktor egymástól való elkülönülése pedig megkönnyíti hipotézisünk árnyaltabb vizsgálatát. Az ipari foglalkoztatás faktorának elkülönülése az ipar leépülésének faktorától lehetővé teszi, hogy a gazdasági recesszió hatását külön számszerűsítsük. Az ipari eszközállomány nagyságának különbségei pedig bizonyos ágazati sajátosságok, vagy a gépesítettség fokának hatásaira hívhatják fel a figyelmet.

A kisvállalkozói sűrűség regressziós modellje A kisvállalkozói sűrűség területi egyenlőtlenségeinek összefüggéseit lineáris regresszióval vizsgáltuk. Az elemzést a függő változók minden csoportjára különkülön és összevontan is elvégeztük, és így összesen 12 regressziós egyenletet kaptunk. Az összes mikro- és kisvállalkozásra vonatkozó regressziós egyenlet 72%-ban, a jogi személyiségű vállalkozásoké 73%-ban, a jogi személyiség nélküli vállalkozásoké 71%-ban , az egyéni vállalkozásoké 61%-ban reprodukálta az eredeti értékeket. A mikro- és kisvállalkozások száma és a faktorok közötti bizonyos összefüggések már a grafikonokból is (7., 8., 9. ábra) jól érzékelhetők: például a fejlettségi faktor és a kisvállalkozások számának változása közötti lineáris összefüggés, vagy az iparosodottság faktorai és az egyéni kisvállalkozói sűrűség közötti negatív korreláció.


113


7. ÁBRA Az általános fejlettségi faktor és a mikro- és kisvállalkozások sűrűsége (General Development Factor and the Density of Micro and Small Enterprises) 140

Mikro- és kisvállalkozás 1000 lakosra

120

100

80

60

40

20 -3

-2

-1

0

REGR factor score 1 for analysis

1

2

3

1


8. ÁBRA Az ipari fejlettség faktora és az egyéni mikro- és kisvállalkozások sűrűsége (Industrial Assets Factor and the Density of Sole Proprietors)

Egyéni mikro és kisvállalk. 1000 lakosra

120

100

80

60

40

20

0 -3

-2

-1

0



1

1

2

3

114


Leveleki Magdolna

9. ÁBRA Az ipari eszközállomány faktora és az egyéni mikro- és kisvállalkozások sűrűsége (Industrial Assets Factor and the Density of Sole Proprietors)

Egyéni mikro és kisvállalk. 1000 lakosra

120

100

80

60

40

20

0 -2

0

2


4

6

8

1


Szignifikáns összefüggést mértünk minden vizsgált vállalkozói kör esetében az általános fejlettség faktora és a kisvállalkozói sűrűség között. A kistérségek fejlettsége éppúgy együtt jár a jogi személyiségű, mint a jogi személyiség nélküli és az egyéni mikro- és kisvállalkozások számának növekedésével. (A mikro- és kisvállalkozások együttes értéke esetében B=15,430; sig. 0,00. A jogi személyiség nélküli mikro- és kisvállalkozások együttes értéke esetében B[jogi szem. nélk.]=2,752; sig. 0,000. Az egyéni vállalkozások esetében B[egyéni váll. ]=9,771; sig.=0,000) Az általános fejlettség faktoránál gyengébb, de számottevő hatása van a kisvállalkozói sűrűségre a demográfiai faktornak. Az összes mikro- és kisvállalkozás esetében a regressziós együttható értéke 7,089 (sig.=0,000). A mikro- és kisvállalkozásokat külön vizsgálva azonban látható, hogy az utóbbiak esetében ennek a faktornak a hatása valamivel kisebb, azaz a 11-50 főt foglalkoztató vállalkozások kisebb gyakorisággal vannak jelen a nagy népsűrűségű, relatíve fiatalabb népesség által lakott térségekben, mint a mikro-vállalkozások (B=0,132; sig. 0,000). (A különbség a standardizált béta értékeknél is megmutatkozik.) Eredeti kérdésünk megválaszolásához, az iparosodottság és a kisvállalkozói sűrűség összefüggéseivel kapcsolatos feltevéseink verifikálásához az ipari foglalkoztatottság, az ipari eszközállomány nagysága és az ipar leépülésének faktora regressziós együtthatóit kell alaposan szemügyre vennünk. Amennyiben a szignifikancia szintet viszonylag magasan, 95%-nál húzzuk meg, és csak azokat az összefüggéseket fogadjuk el, amelyek ennél erősebbek, akkor a regresszióanalízis eredményeként azt mondhatjuk, hogy szignifikáns hatása csupán az ipar leépülése faktorának



115

van a jogi személyiségű és a jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok sűrűségére mind a mikro-, mind a kisvállalkozások körében. Az ipari foglalkoztatottság csökkenése, az ipar leépülése a hazai kistérségekben a mikro- és kisméretű jogi személyiségű és jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok növekedésével jár együtt. Ez az összefüggés – ha a hatás nem is túl erős – kutatási hipotézisünk szempontjából azt jelenti, hogy a nagyipar felszámolása, csődje a kisvállalkozások számának növekedését eredményezi. Vagyis azokban a térségekben, ahol 1992–1997 között jelentősen csökkent az ipari foglalkoztatottság, a gazdasági társaságok, azon belül főképpen a mikrovállalkozások magas sűrűsége regisztrálható (például Komárom, Szolnok, Nagykanizsa térségében). Fordított tendencia – azaz 1992–97 között az ipari foglalkoztatottság növekedése – egyetlen kistérségre jellemző, Mórra, ahol az átlag fölötti ipari foglalkoztatottság mellett az egyéni vállalkozói sűrűség alapján a kistérség az alsó kvintilisbe, a jogi személyiségű vállalkozások száma alapján a középső kvintilisbe sorolódott. Az iparosodottsággal összefüggő más faktoroknak a hatása csak alacsonyabb szignifikanciaszinten érvényes. Amennyiben elfogadjuk a 15%-os szignifikanciaszintet, az iparosodottság, a magas ipari foglalkoztatottság negatív hatása regisztrálható az egyéni vállalkozások, azon belül különösen a mikrovállalkozások körében. Az iparban foglalkoztatottak száma és az egyéni vállalkozók száma, valamint az ipari eszközérték és az egyéni vállalkozók száma között egyaránt negatív összefüggés regisztrálható (B3(egyéni váll. összesen) = -1,002; sig.=0,138; B4(egyéni váll. összesen)= 1,036; sig.= 0,126). Az ipari foglalkoztatottság faktora és az ipari eszközállomány érteke alapján a legerősebben iparosodott, a felső kvintilisbe tartozó, és az egyéni vállalkozások számára e tekintetben legkevésbé kedvező térségek a Kazincbarcikai, Tiszaújvárosi, Dunaújvárosi, Móri, Székesfehérvári, Győri, Dorogi, Esztergomi, Oroszlányi, Sárvári, Ajkai és a Zalaegerszegi kistérség. Ezekben a körzetekben az ipar olyan ágazatai dominálnak, mint a gép- és híradástechnikai gyártás, a vegyipar, valamint a kohászat és a bányászat. Az ipari foglalkoztatottság és az ipari eszközérték faktorai alapján a két alsó kvintilisbe tartozó kistérségek a Gyáli, Balatonfüredi, Keszthelyi, Kiskőrösi, Szentendrei, Siófoki és a Baktalórántházi, melyek az iparosodottság tekintetében az egyéni mikro- és kisvállalkozások számára a legkedvezőbb területeknek bizonyultak.

Néhány záró következtetés Miután a gazdasági társaságokkal szemben az egyéni vállalkozások sűrűsége nem magyarázható az ipar leépülésével, az ipari foglalkoztatottak számának csökkenésével, az elemzés eredményeiből levonható az a következtetés, hogy az egyéni vállalkozások nem tekinthetők egyértelműen kényszervállalkozásoknak, vagyis a jövedelemtermelés olyan formáinak, amelyek azért léteznek, mert a gazdaság nem kínál elegendő munkahelyet.

116


Leveleki Magdolna

Ezt erősíti meg Mór példája is, ahol az ipari foglalkoztatottság számottevően nőtt a kilencvenes évek közepén, és az egyéni vállalkozások sűrűsége mégis magas maradt. (A Móri kistérség az egyéni vállalkozások sűrűsége alapján is a felső kvintilisbe tartozik.) Az egyéni vállalkozások a nagyipari munkahelyek kínálatának növekedésével sem szűntek meg. Az a tény, hogy az egyéni vállalkozások száma nem követi rugalmasan a munkahelykínálat változásait, azt mutatja, hogy sűrűségüket nem a gazdasági kényszer, nem a munkahelyek hiánya vagy kínálata befolyásolja, hanem más iparosodottsággal összefüggő, de a gazdasági fejlettség és a népesség demográfiai összetételétől független faktor. Ezt a befolyásoló tényezőt vizsgálatunkban tovább pontosítani nem tudtuk, de nem zárható ki, hogy a dán, francia, holland kutatási eredményekből ismert társadalmi, kulturális tényezők hatásai érvényesülnek.

Jegyzetek 1 2

A tanulmány a Soros Alapítvány belföldi doktori ösztöndíj támogatásával készült. Az adatok feldolgozásában, a matematikai módszerek alkalmazásában Csabina Zoltán volt segítségemre.

Irodalom Aydalot, Ph. (1986) The Location of new Firm Creation: the French Case. – Keeble, D.–Wever, E.(eds.) New Firms and Regional Development is Europe. CROOM HELM, London, Sydney, Dover. 105–124. o. Illeris, S. (1986). New Firm Creation in Denmark: the Importance of the Cultural Background. – Keeble, D.–Wever, E.(eds.) New Firms and Regional Development is Europe. CROOM HELM, London, Sydney, Dover. 141–151. o. Keeble, D.– Wever, E. (1986) Introduction. – Keeble, D.–Wever, E.(eds.) New Firms and Regional Development is Europe. CROOM HELM, London, Sydney, Dover. 1–35. o. Kelemen K. (1999) Kisvállalkozások egy iparvárosban. A győri kisvállalkozások és a helyi gazdaságszerkezet. – Szociológiai Szemle. 1. 143–161. o. Rechnitzer J. (1993) Szétszakadás vagy felzárkózás. A térszerkezetet alakító innovációk. MTA Regionális Kutatások Központja, Győr.

LEVEL OF INDUSTRIALISATION AND SPATIAL CONTEXTS OF SMALL ENTERPRISES’ DENSITY

MAGDOLNA LEVELEKI The study analyses the small enterprises’ density and spatial context of the level of industrialisation with the methodology of mathematical statistics based on the statistical data of the Hungarian micro regions in 1998. Analysing the spatial differences of small enterprises’ density and the reasons of these differences, the author takes into consideration the micro regions’ development indicators, demographic characteristics and the different aspects of the level of industrialisation. The author forms reduced variables with factor analysis on the database of the Hungarian Central Statistics Office. These factors show that economic development not automatically goes together with favourable demographic conditions and the regions’ level of industrialisation. According to the results of the regression analysis the characteristics of the level of industrialisation diversely effect the different groups of small



117

enterprises. The liquidation of large-scale industry in the Hungarian micro regions probably leads to the high number of small enterprises but doesn’t influence the density of sole proprietors. The latter is mostly influenced by the extent of industrial employment and industrial assets. The higher the level of industrialisation indicators the lower the number of sole proprietors per 1000 inhabitants.


XVI. évf. 2002 3: 103–117


XVI. évf. 2002 3: 103–117

A VÁROSI TERÜLETHASZNÁLAT MONOCENTRIKUS MODELLJÉRŐL

Recommend Documents