A városi és a vidéki terek lehatárolásának statisztikai alapjai Franciaországban

TERÜLETI STATISZTIKA, 2014, 54(4): 360–375.

KOROM ANNAMÁRIA – HORNYÁK SÁNDOR JÁNOS

A városi és a vidéki terek lehatárolásának statisztikai alapjai Franciaországban Franciaországban határozott törekvés van arra, hogy olyan módszert dolgozzanak ki a városi és a vidéki térségek meghatározására és különválasztására, amely minden szféra (politika, társadalom, kutatás, köz- és államigazgatás, tervezés, fejlesztés) igényét képes kielégíteni, valamint a lehető legárnyaltabb és leghitelesebb lehatárolást teszi lehetővé. Cél az is, hogy nyomon követhetőek legyenek a változások és összehasonlíthatóak az egyes időszakok. Ezen törekvések és kutatások meghatározó országos intézményi keretét adja a francia Statisztikai és Gazdasági Kutatások Nemzeti Intézete (továbbiakban a rövidítését használva INSEE). Tudományos igényességgel szolgálja ki az állami politika és tervezés igényeit, valamint az egyetemek, a kutató laboratóriumok és az egyes kutatók igényeit is. A francia térszerkezet az urbanizációnak köszönhetően jelentős átalakulásokon ment át az elmúlt 60 évben, ennek nyomon követése és elemzése nem egyszerű feladat, mert igen elaprózott településhálózatról van szó. Az INSEE olyan módszert dolgozott ki, amely „egyszerűsítette” a térszerkezet elemzését, ugyanakkor megőrizte a települési adatokból eredő részletességet. Ennek első lépéseként született meg 1954-ben az úgynevezett „városi egység” fogalma és elhatárolásának pontos módszertana (Pumain–Guérin-Pace 1990, Bessy-Pietri–Hilal–Schmitt 2001). A statisztikai adatokon nyugvó francia elemzések, tanulmányok legkisebb városi térkategórája a települési szintű, népszámlálási adatok révén meghatározott városi egység (unité urbaine). Fontos megjegyeznünk azonban, hogy az idő előrehaladtával az urbanizáció egyre összetettebb lett, melynek leképezésére önmagában a városi egység módszere már elégtelennek tűnt (Le Jeannic 1997, Bessy-Pietri 2000). Ezért az 1960-as évektől újabb és újabb kiegészítő módszereket dolgoztak ki, melyek alapját továbbra is a városi egységek lehatárolása jelenti. E tanulmány a városi egység, mint statisztikai területi egység kialakulását és szerepét mutatja be a vonatkozó szakirodalmak feldolgozásával. Egyúttal ki is próbáltuk a módszer használhatóságát három eltérő településhálózati adottsággal bíró magyar megyében, többek között azért, mert az ENSZ Gazdasági Bizottsága és az Eurostat 2006-ban közösen kiadott 2010. évi népszámlálásra vonatkozó nemzetközi ajánlásainak is megfelel a városi egység módszere. A város és a vidék lehatárolásának elméleti háttere A város és a vidék meghatározásának jelentős hazai és külföldi szakirodalma van. A figyelem korábban elsősorban a városok felé irányult, mivel intenzívebb térhasználat és sajátos funkciók jellemezték. Kezdetben a városok egy fallal körülvett területet jelentettek, majd az intenzívebb térkapcsolatok révén túlnyúltak a falaikon, magukba olvasztva a környező településeket. A városodás és a városiasodás folyamatát egyaránt magába foglaló urbanizáció az ipari forradalommal bontakozott ki jelentős mértékben (Becsei 2001, Enyedi


A VÁROSI ÉS A VIDÉKI TEREK LEHATÁROLÁSÁNAK STATISZTIKAI ALAPJAI FRANCIAORSZÁGBAN 361

1988, Pumain et al. 1992). Az 1970-es évektől nyilvánvalóvá vált, hogy a vidéki terek is átalakulnak: több nyugat-európai országban is megállt a vidéki népesség csökkenése, sőt elkezdett növekedni a lakosság, új társadalmi rétegek és új funkciók jelentek meg (Diry 1999). Igaz, ez a folyamat nem mindenhol és nem egyenletesen ment végbe a vidéki térben. A városi térhez közvetlenül kapcsolódó vidéki terekben jelent meg az elővárosiasodás folyamata, belső és külső elővárosi övezeteket, gyűrűket kialakítva (Keresztély 1995, Diry 1999, Tímár 1999). A felvázolt folyamatoknak megfelelően a város és a vidék kapcsolata is megváltozott, ami tetten érhető a városi és vidéki terek lehatárolási kísérleteiben is. Kezdetben a város-vidék dichotómia modellje volt a meghatározó (például: Bonner 1999, Halfacree 1993, Schmitt–Gofette-Nagot 2000), ezt követte a város-vidék kontinuumként való kezelése (Halfacree 1993, Kayser 1990), mára egyre többen úgy ítélik meg, hogy a kapcsolatok elemzésére kell helyezni a hangsúlyt (Mathieu 1990). Ugyanakkor megjelentek a reprezentáció- és imázskutatások valamint a diskurzuselemzések is (Cloke 2006, Csurgó B. 2010, Di Méo 1990, 1993, Halfacree 1993, Jean 2004, Jean–Dionne 2007, Mathieu 1998). A francia szakirodalomban átfogó, általános fogalmakként használják a városi és vidéki teret (espace urbaine/rurale) és ezeken belül használják az összes többi kapcsolódó térkategóriát az adott kutató, céljainak megfelelően, pontosan definiálva azokat. A leggyakrabban használt fogalmak közé tartozik az agglomeráció és a bemutatandó francia módszer központi fogalma az agglomeráció, így részletesebben ezzel foglalkozunk. Természetesen számos meghatározása létezik mind a magyar (Bernát et al. 1973, Kőszegfalvi 1979, 2006, Rechnitzer 1979, Tóth 2006, Kovács–Tóth 2003, Tóth–Schuchmann 2010, Zábrádi 2006), mind a nemzetközi szakirodalomban (Bénard 1952, Bastié–Brichler 1960, Brunet 1989, Bailly 1995, Duranton 1997, Malmberg 2009), melyek kapcsán előszeretettel dolgoznak összetett mutatókkal és/ vagy matematikai-statisztikai módszerekkel. A meghatározások közös jellemzői közé tartoznak többek között például az intenzív területfelhasználás, a beépítés viszonylagos sűrűsége, a népesség és a termelő erők koncentrációja, illetve hogy településegyüttesről van szó. A legegyszerűbb megközelítésben az agglomeráció egy koncentráció által létrejött, szoros térkapcsolatokkal összefűzött települési együttes, amely funkcionális egységet alkot. A bemutatandó francia városi egység lehatárolásnál kifejezetten az agglomeration de population kifejezést használják, amely a népesség tömörülését jelenti. Ez a városi tér olyan központi területe – adott esetben régebben a fallal körül vett város –, amely napjainkra a központi város és az adott kritériumoknak megfelelően közvetlenül hozzá kapcsolódó városok, városias települések összessége. A városi tér lehatárolásának megközelítései „sokszínűek”. A teljesség igénye nélkül felsoroljuk a legjellemzőbb definíciós megközelítéseket (Le Gléau–Pumain–Saint-Julien 1996, Zábrádi 2006): – statisztikai (főként demográfiai jellemzők, mint például foglalkozás szerkezet, népsűrűség), – történelmi, – közigazgatási, – életmód, lakhatási mód, – regionális, gazdasági funkciók, gazdasági teljesítmény, – beépítettség (beépített területek aránya, nagysága), architektúra,


362


– városi funkciók, – város–vidék kapcsolatok stb. Bár az összetettség ábrázolására alkalmasabbnak tűnnek a komplex mutatók, a nemzetközi szintű összehasonlítások esetében mégis az egyszerűségre törekszenek. Egyetértünk Zábrádival (2006), aki kiemeli, hogy „általában a legegyszerűbb eljárás a legjobb, a túlzottan sok mutató vagy matematikai művelet nehezen áttekinthető, és nem ad sokkal jobb végeredményt” (Zábrádi 2006, 96. o.). Kezdetektől jelen van a nemzetközi összehasonlítás igénye, a törekvés arra, hogy a lehető legegyszerűbb, leghatékonyabb módon ábrázolják a városi és a vidéki tereket, és azok egyúttal összehasonlíthatóvá váljanak nemzetközi szinten is. A nemzetközi összehasonlításokat elsősorban a kormányzatok, az országos statisztikai intézmények és a nemzetközi szervezetek igénylik (ENSZ, OECD, Európai Unió). A már említett szervezetek nemzetközi szintű város-vidék lehatárolásai általában egy mutató vagy azok szűk köre révén történik. A legjellemzőbb valamely demográfiai adat használata (például népsűrűség alapján vagy egy meghatározott lakosságszám feletti települések) vagy történhet közigazgatási jogállás, vagy morfológiai jellemző (beépítettség) alapján is, illetve ezek kombinációival (Pumain et al. 1992). Azt gondoljuk, hogy az elemzések mindegyikének helye van, ha azok célkitűzései pontosan meghatározottak, alkalmazhatóságuk korlátai és keretei tisztázottak. 2006-ban az ENSZ Gazdasági Bizottsága és az Eurostat közösen adta ki a 2010. évi népszámlálásra vonatkozó ajánlásait többek között a városi és vidéki lakosság meghatározására vonatkozóan is. Ennek megfelelően a legkisebb téregység a hely (locality), amely olyan elkülönülő emberi csoportosulást jelent, ahol az egyes épített elemek közötti távolság nem haladja meg a 200 métert, városi területnek tekinthető, ha népességük meghaladja a 2000 főt, és vidékinek ha 2000 fő alatti.1 Lényegében ennek felel meg a francia városi egység (unité urbaine) definíciója is. Mint majd látjuk a városi egység nem összetett mutatókkal, térkapcsolati vizsgálatokkal dolgozik és nem is funkciók szerinti értékelés. Két mutató a döntő: egy demográfiai és egy morfológia. Nem veszi figyelembe a városi tér környezetére gyakorolt hatását, tehát nem számol a vonzáskörzettel sem. A városi egység a a városi tér legkisebb térkategóriája. Az INSEE által használt statisztikai lehatárolási módszer kialakulása Franciaországban már 1833 óta gyűjtenek statisztikai adatokat, folyamatosan átalakuló intézményi keretek között és változó állami szervek felügyelete alatt. Az INSEE-t 1946-ban hozzák létre és 1962-re alakultak ki a mai szervezeti és működési jelleg alapjai. A létrejött, stabil országos statisztikai intézet lehetővé tette, hogy a statisztikai adatgyűjtések rendszere is egységessé váljon, nemcsak az országos szintű igényeket figyelembe véve, hanem a nemzetközit is. Az ENSZ alapító tagjaként egyúttal résztvevője többek között az Európai Gazdasági Bizottságának és az Európai Statisztikusok Konferenciájának2 is, amelyek révén már a kezdetektől alakítója volt az egységes statisztikai adatgyűjtési rendszer és ajánlások kidolgozásának. 1 http://unstats.un.org/unsd/censuskb20/Attachments/CES_2010_Census_Recommendations_English-GUID478c8e0d4a 33483381ca030af38fa5b1.pdf , pp. 42–43., összefoglalva a 181., 182., 189., 190. pontokba foglalt ajánlásokat. 2 United Nations Economic Commission for Europe, Conference of European Statisticians



A városi egység lehatárolás 1954-ben született az INSEE berkein belül, az ENSZ-ben megvitatott javaslatok figyelembe vételével. Természetesen számos francia megközelítés van a város és városi terek meghatározására, ugyanakkor az országos tervezési, statisztikai törekvések olyan megoldást kerestek, amely összhangban van a településhálózati jellemzőkkel, valamint a szabályozásban és a korábbi statisztikákban elérhető adatokkal, és lehetőséget teremt a nemzetközi összehasonlításra is. A 2000 fős létszámhatár ráadásul történelmi hagyományokra visszatekintő, számos joganyagban szereplő küszöbérték. Kezdetben egyértelműen jogi, adózási kategória volt a 2000 lélekszám, majd 1846-ban vált statisztikai kategóriává. A 2000 fős küszöbérték elsőként az 1789. december 14-i törvényben jelent meg, amelyben a települési önkormányzatok rendszerét alapították meg a nagy francia forradalom után (Lamarre 1987, Vernet 1970). A városi jelleget meghatározó települési lélekszám kérdése különösen a képviselői választási körzetek és az adókivetésekhez kapcsolódóan jelennek meg vita tárgyaként (Lamarre 1987). Bár végül az 1884. évi április 5-i törvény – amely rögzítette a települések státusát – nem tett különbséget jogállás szerint város és község között, a köztudatban mégis rögzült ez az adókivetés alapját képező különbségtétel. Ezt az is segítette, hogy az városi lakosságra vonatkozó első hivatalos, statisztikai meghatározás 1846-ban megszületett: ez minden olyan településnek a teljes népességét jelentette, ahol a székhelyen tömörülő népesség meghaladja a 2000 főt (Lamarre 1987, Vernet 1970). Az ipari forradalommal meginduló urbanizáció következtében a városok nagyarányú növekedése is elkezdődött, sok esetben azok magukba olvasztották a városfalakon kívül eső városrészeket, -negyedeket. Az így létrejövő városközpont (ville-centre) és peremvárosi települései (communes de banlieue) összefüggő területegységgé váltak. Ezen urbanizációs növekedés eredményeként 1954-ben egy új statisztikai fogalmat vezettek be: a városi egységet (unité urbaine). Ez az új statisztikai fogalom egy településmorfológiai kritériumon és egy úgynevezett méretküszöbön nyugszik: olyan, egy vagy több településből álló népességtömörülés, amely összefüggő beépítettségű (vagyis két építmény között kevesebb, mint 200 méter a távolság) és a népessége legalább 2000 fő. A 200 méteres távolság nem számított a közcélokat szolgáló területek (park, repülőtér, út, temető, középítmények, stb.), illetve a kereskedelmi vagy ipari célokat szolgáló létesítmények esetében (üzemek, áruházak, kereskedelmi épületek, vasútvonalak, parkolók), vagy például a folyókon átnyúló hidaknál (Gerard 1971, 1974). A 2010-es megújított felosztásig nem vették figyelembe ezeket a területeket a beépített területek közötti távolságok számításánál, míg 2010 óta egyes közterületeket (temetők, parkoló, repülőtér, üzemek, kereskedelmi központok) a számítások során az beépített terület részeként kezelik (Clanché–Rascol 2011). Fontos megjegyeznünk, hogy a városi egység lehatárolása során csak a települések közigazgatási határait kell figyelembe venni, a megyei, régiós vagy ország határokat nem. Bár többször vitatták, de mégsem módosították 2000 fős küszöbértéket, mivel (Le Gléau–Pumain–Saint-Julien 1996): – lehetővé teszi az adatok időbeli összehasonlítását; – a népszámlálások során sokáig érvényesült az a tendencia, hogy a pozitív és a negatív vándorlási egyenlegű települések között a határ éppen 2000 fő körül volt, vagyis az ez alatti létszámú településeken elvándorlás, míg az e fölötti településeken odavándorlás volt megfigyelhető az adott időszakban;


364


– a kutatók szerint a jelen folyamatok már felülírták ezt a küszöbértéket, de nem változtatják meg, mivel számos joganyagban szerepel, módosítása komoly következményekkel járna. A küszöbértékek (200 méternél kisebb távolság az egyes építmények között, a lakosság legalább 2000 fő) megtartása mellett szól az is, hogy így a francia települési statisztikák összhangban vannak az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága és az Európai Statisztikusok Konferenciája vonatkozó város-vidék lehatárolási ajánlásaival (Clanché–Rascol 2011). Egyértelmű, hogy 1954 óta is jelentős térfolyamatok játszódtak le az urbanizáció előrehaladtával, és igény van a város és a vidék közötti átmeneti térségek ábrázolására (Pumain et al. 1992). A városi egység módszerét nem vetették el, hanem kiegészítették olyan mutatókkal, módszerekkel, amelyek révén már a városi befolyási övezetek is ábrázolhatók. Mára ennek negyedik generációja lépett életbe, amely már számol a lakóhely és munkahely közötti ingázásokkal és a MIRABEL3 szoftver segítségével ábrázolja a városi tér egyes övezeteit, zónáit.4 A tanulmány szűkös keretei nem engedik ennek részletesebb bemutatását. A városi elhatárolási egységek különböző típusai Mint már említettük az úgynevezett „városi egység” lehatárolása során három feltételnek kell teljesülnie, ami az összefüggő beépített területre, azok elhelyezkedésére és a lakosságszámra vonatkozik (1. ábra). 1. ábra

A városi egység lehatárolásának kritériumai 1. A folyamatos beépítettségű övezet

3. A folyamatos beépítettségű terület

olyan területet jelent, ahol két létesít- 2. Ezen a folyamatos beépítettségű által érintett települések lakosainak mény közötti távolság nem haladja meg a 200 m-t.

területen legalább 2000 fő lakik.

legalább 50–50%-a ezen a folyamatos beépítettségű területen lakik.

Forrás: INSEE – AULAB, 2012. (http://www.ftpaulab.fr/Observatoires/Observatoire_Socio_Demo/publi_obs_evo_soc8_UU_AU_Combine.pdf. 2.p. , Letöltve: 2014. március 18.)

3 Méthode Informatisée de Recherche et d’Analyse de Bassins par l’Etude des Liaisons 4 1962-ben vezették be a ZPIU módszert (zones de peuplement industriel ou urbain - az ipari vagy a városi benépesedés zónái). 1996-ban felváltja a ZAU (zonage en aire urbaine – a városi terület övezetbesorolása), amit 2002-ben módosítanak ZAUR-re (Zonage en Aires Urbaines et Aires d'Emploi de l'Espace Rural – a városi területek övezetbe sorolása és a vidéki tér foglalkoztatási területei). 2010-ben pedig jelentősen átalakítva születtet újjá a ZAU-R (a városi területek övezetbe sorolása és a vidéki tér 2010-es változataként).



A városi egységeket tehát az egyedülálló városok és a több településből álló városi tömörülések alkotják. Vidékinek tekintenek minden olyan települést, amely nem tartozik városi egységhez. Ha egy városi egység egy településből áll, egyedülálló városnak nevezik. Ha a városi egység több települést foglal magában, akkor ezen településegyüttest több településből álló, többközpontú agglomerációnak (agglomération multicommunale) vagy agglomerálódó városi tömörülésnek nevezik (agglomération urbaine). A városi tömörülést alkotó települések vagy városközpontok (ville-centre) vagy peremvárosok (banlieue). Ha az egyik település rendelkezik a városi tömörülés teljes népességének több, mint 50%-val, akkor az önálló városi központ. Ha az agglomerációban több településnek a lakosságszáma meghaladja a legnépesebb település lakosságának 50%-át, akkor mindegyik városközpontnak számít. Azon városi települések, amelyek nem városközpontok, alkotják a városi agglomerációk peremvárosait. Egy városi tömörülés állhat csak városközpontokból is (Clanché–Rascol 2011). Ezek alapján minden francia település besorolható valamelyik, de csak az egyik kategóriába: 1. vidéki település (commune rurale), ami nem városi egység, 2. olyan városi egység, ami egyedülálló város (ville isolée), 3. olyan városi egység, ami több településből álló városi tömörülés, amit város központ(ok) (ville-centre) és peremvárosi település(ek) (commune de banlieue) alkothatnak. A városi egységeket 1954 óta minden népszámláláskor külön meghatározzák, adataikat felülvizsgálják (1954, 1962, 1968, 1975, 1982, 1990, 1999, 2010), mivel az urbanizáció következtében számuk és méretük is változik. A lehatárolás során az előző népszámlálási adatokat veszik alapul, amit a legfrissebb térképek és légi fotók vizsgálatával egészítenek ki, valamint – ha szükséges – terepbejárást is végeznek (Le Gléau 1996). Az adatgyűjtés informatikai hátterének fejlődésével azonban ez is fejlődik, hisz a köztes adatszolgáltatások és mikrocenzusok egyre „aktuálisabbá”, frissebbé teszik a használható adatállományt. A 2010-es városi egység lehatárolás például már a 2007-es adatok alapján készült el. A városi egységek változásai A népszámlálások alkalmával, mint fentebb már jeleztük, mindig felülvizsgálják a városi egységeket, amelyek száma és mérete is folyamatosan változik. Ezt ábrázolja az 1. táblázat. 1968-ban 1519 városi egységet határoltak le, amiből 726 volt több településből álló tömörülés (3243 településsel) és 793 önálló, egyedülálló város. Összesen 4039 település volt valamilyen városi egység része (vagyis a települések 11%-a, ami a lakosság 70%-át foglalta magába). Összesen 36 189 település volt vidéki (vagyis a települések 89%-a, amíg bennük csak a lakosság 30%-a élt). Az 1962. évi népszámlálás adataival összehasonlítva egy jelentős, mintegy 60%-os városi területi és települési növekedés figyelhető meg (1962ben 2518 városi település, 1968-ban már 4039). A városi népesség aránya a párizsi régió megyéiben a legjelentősebb, míg a vidéki népesség aránya a Massif Central megyéiben (Gerard 1971).


366

KOROM ANNAMÁRIA – HORNYÁK SÁNDOR JÁNOS 1. táblázat

Városi egységek számának változása 1954 és 2010 között Franciaországban* Városi egységek méret szerinti kategóriái

1954

1962

1968

1975

1982

1990

1999

2010a)

2 000– 4 999

573

685

790

852

934

1 003

1 075

1 251

5 000– 9 999

289

327

350

380

426

455

465

515

10 000–19 999

126

155

165

181

194

201

222

223

20 000–49 999

103

115

119

117

116

122

119

126

50 000–99 999

37

43

46

53

55

53

61

64

100 000–99 999

20

23

28

32

29

28

23

22

200 000–2 millió

14

18

20

25

27

28

29

31

Párizsi agglomeráció

1

1

1

1

1

1

1

1

Összes városi egység

1 163

1 367

1 519

1 641

1 782

1 891

1 995

2 233

A városi települések száma

2 011

2 518

4 039

4 475

4 905

5 379

5 954

7 227

Városi egységek népessége, millió fő

25

29

35

38

40

42

44

49,8

Városi egységek népessége aránya a teljes népességhez, %

59

63

71

73

73,7

74,2

75,5

77,9

* Nem tartalmazza a tengeren túli megyék adatait. a) 2010-es lehatárolás 2008-as népszámlálási adatokkal Források: http://www.insee.fr/fr/ffc/ipweb/ip1364/ip1364.pdf, http://www.insee.fr/fr/ffc/ipweb/ip1374/ip1374.xls (Letöltve: 2014. március 18.)

1954-hez képest 2010-re 92%-kal nőtt a városi egységek száma, de a városi települések számának növekedése még látványosabb, mintegy 3,5-szeres. Jelenleg a népesség 77,9%-a él városi térségben, 49,8 millió fő, az ország területének 21,7%-án. 2010-ben az anyaországi 36 570 településből 7227 tartozott városi egységhez. 1052 volt egyedülálló város, tehát egymaga alkotott egy városi egységet, míg 6175 alkotott több településből álló városi agglomerációs tömörülést. 1990-ben 1368 vidéki település vált városivá, míg „csak” 100 városi település vidékivé. Utóbbiak népességének természetes fogyása és az elvándorlás miatt a lakosságszámuk 2000 fő alá csökkent (Clanché–Rascol 2011) (2. táblázat). A táblázat is jól mutatja, hogy a városi téregységek növekedése jelentősebb volt 1999 és 2007 között, mint az előző népszámlálások során, és csak az 1950–1960-as években mértekhez hasonlítható (1., 2. táblázat). 2. táblázat

Városi egységek lehatárolása 1999-ben és 2010-ben Megnevezés Városi egység (2010-es lehatárolás) Már városi települések 1999-ben Új városi települések 2010-ben Vidékivé vált települések 2010-ben Városi egység (1999-es lehatárolás)

Települések Népesség, Népesség, Fejlődés, száma 2007, ezer fő 1999, ezer fő 2007/1999, % 7 227 47 883 45 758 4,6 5 859 45 956 44 075 4,3 1 368 1 927 1 684 14,4 100 128 122 4,9 5 954 46 084 44 197 4,3

Forrás: INSEE, http://www.insee.fr/fr/themes/document.asp?ref_id=ip1364 (Letöltve: 2014. március 18.)

Terület, km² 118 757 98 455 20 302 1 567 100 022



1954-ben egy városi egység átlagosan 1,7 településből állt, 1962-ben 1,84 településből, 1968-ban már 2,66-ból, 1990-ben 2,84-ból és 2010-ben 3,23 településből állt. Ugyanakkor 1954-ben még csak 13 olyan agglomeráció volt, amit 6 vagy több település alkotott, míg 2009-es adatok alapján csak a 100 000 fő feletti, anyaországi városi egységek száma 54 és ezek mindegyike 5 vagy több településből áll. A legnagyobb a párizsi városi egység, ami 412 településből áll és 10 413 386 fő lakosa van, míg a legkisebb az 5 településből álló, 115 299 lakosú Lorient agglomeráció Bretagne-ban. Ezek az értékek is mutatják az urbanizáció mértékének növekedését. A városi egységek számának változása több tényezőből tevődik össze: a küszöbértékek elérésével keletkeznek újak, illetve adott esetben a lakosságszám csökkenésével meg is szűnnek. Ez a folyamat főleg a kisebb városi egységeket érinti. De előfordul a városi egységek összeolvadása is, illetve hogy egy nagyobb városi egység növekedése miatt elnyel egy kisebbet (Fabriès-Verfaillie–Stragiotti–Jouve 2004). A városi egység területi statisztikai módszer alkalmazási kísérlete magyar megyei példákon A városi egység módszerét néhány jellemző magyar megyében végeztük el, azzal a céllal, hogy teszteljük: használható-e a módszer, és adott esetben milyen korlátok figyelembevételével. A nemzetközi összehasonlítások támogatására az ENSZ Gazdasági Bizottsága és az Eurostat 2006-ban közösen kiadott 2010. évi népszámlálásra vonatkozó ajánlásainak is megfelel a francia városi egység módszere. Az ajánlások alapján a francia városi egységhez hasonló lehatárolási mód van Ausztriában, Belgiumban, Dániában, Finnországban, Svédországban, Görögországban, Írországban és az Egyesült Királyságban (Le Gléau–Pumain–Saint-Julien 1996). Eltérések a lakossági küszöbérték, az épített elemek közötti távolság és a települési közigazgatási határ figyelembe vétele kapcsán vannak. Mindkét nemzeti statisztikai szervezet által kialakított városi tér lehatárolás egy országos szinten elvégzett vizsgálat révén született meg. Eredményeik mindkét országban beépültek a joganyagba, így összevetésük gondolata kézenfekvő. Az INSEE módszerének magyarországi használata hangsúlyozottan kísérleti jellegű, a KSH-féle városi terek lehatárolásával történő összevetéssel a francia módszer releváns mivoltát, hazai alkalmazhatóságát próbáltuk szemléltetni. Egyértelmű, hogy az eltérő történelmi fejlődés és a két ország településhálózatában mutatkozó különbségek miatt nem adaptálható hazánkban maradéktalanul a francia lehatárolási-besorolási módszer. Ezt erősítette még két további ok: az egyik a magyar urbanizáció időbeli megkésettsége, a másik, hogy a magyar történelem során bekövetkező közigazgatási változások, illetve összevonások révén jóval nagyobb települési igazgatási határok jöttek létre, mint Franciaországban, főleg az Alföldön. Úgy gondoltuk, hogy csak erőteljesebben urbanizálódott térségeinkben, illetve a franciaországihoz hasonlóan elaprózott településállományú megyékben hozhat eredményt a városi egységek francia módszerrel történő lehatárolása. A vizsgálat céljaira így három, egymástól karakteresen különböző településállománnyal rendelkező megyét választottunk ki:


368


1. Vas megye: településállománya a leginkább megfeleltethető a francia vidék településállományának. A vidékre nagyszámú, ám alacsony népességű kistelepülés jellemző, amelyek között elszórtan kisvárosok találhatók, köréjük szerveződő aprófalvakkal. 2. Pest megye egyike Magyarország sajátosan kettős arculatú területeinek. Délkeleti részeit az Alföld nagyfalvas, kisvárosias, tanyás területei alkotják, északi részén a kisebb népességű falvak jellemzőek. Pest megye középső területei esetében a megyének részét nem képező fővárost is figyelembe vettük. Így Budapest a saját agglomerációjának természetes központjaként jelenik meg a vizsgált térben. 3. Csongrád megye: településállománya karakterében elüt a Franciaországban jellemzőtől. A megye vidéki települései között a nagy népességű, több esetben az egykori mezővárosi tanyás területekből kialakított, önállósított falvak dominálnak, amelyek kis- és nagyvárosok köré csoportosulnak. Az Alföldön nagy külterületekkel bíró, kiterjedt településhatárokkal bíró települések léteznek, amely eltér a francia településállomány jellemzőitől. Ráadásul a külterület jellegzetes településformáját képező tanyák gyakran 200 m-nél kisebb távolságra helyezkednek el egymástól, így figyelembe vételükkel néhány kivételtől eltekintve a megye legtöbb települése egyetlen hatalmas, több településből álló városi egységgé válna. A fizikai egybeépülés kritériuma okozta problémára mutat rá Zábrádi Zsolt (2006) is, aki a Kiskunság területén vizsgálta a 200 m-t meg nem haladó fizikai távolság hatását. Mivel a tanyák sokszor ennél közelebb találhatók egymáshoz, a Kiskunság egészét agglomerációként határolta le, miközben egyértelmű volt, hogy csak laza területi összefonódásról, és nem az agglomerációkat jellemző intenzív kapcsolatokról van szó. Így ezek alapján végül úgy döntöttünk, hogy a francia módszertől eltérően a tanyákat nem kezeljük összekötő elemként az Alföld területén. Az elvégzett magyar városi egység számításokhoz a szükséges adatokat a következő adatbázisokból nyertük ki, illetve azokat az alábbi megkötésekkel használtuk fel: – A vizsgálathoz a KSH által közreadott 2011-es népességi adatokat használtuk.5 – A KSH Helységnévtárából használtuk fel a települések területi adatait. – A külterületi népességre vonatkozó adatok a KSH 2011-es népszámlálásából származnak. A külterületi népesség adatait a francia módszertan mintájára kivontuk a teljes településterületre vonatkozó népesség adatból. – A számításokhoz szükséges távolságadatok a CORINE adatbázisból származnak. A belterületek közötti távolság adatául minden esetben a légvonalban mért távolságot vettük figyelembe. A francia módszertanhoz hasonlóan nem beépített területként, de beépített területek közötti összekötő elemként értelmeztük a nagy kiterjedésű repülőterek, rendező pályaudvarok, egyéb beépíthetetlen felszínek területét. Nem számoltunk összekötő elemként az alföldi tanyavilággal. – Az eredményeket összehasonlítottuk a KSH által 2003-ban készített településegyüttes lehatárolással (Kovács–Tóth 2003), szem előtt tartva azt, hogy a KSH ennél összetettebb módszert alkalmazott.

5 Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2013. január 1.; http://www.ksh.hu/apps/shop.kiadvany?p_kiadvany_id=15906&p_lang=HU (Letöltve: 2014. január 21.)



Eredmények 1. Vas megye területét (3. ábra) a vidéki tér dominálja: településeinek 90, népességének 52%-a vidéki település lakója. E markáns vidéki térben egymástól elszigetelt, önálló városi egységek (11) különülnek el. Vas megye három, több településből álló városi egységéből kettő kötődik Szombathelyhez. Összevetve a francia módszertan alapján elkészített lehatárolást a KSH 2005-ös szombathelyi agglomerálódó térségével (31 települést foglal magába), szembeötlő, hogy a francia módszer szűkebb városi teret eredményez. A KSH 31 településből álló szombathelyi agglomerálódó térségéből csak 10 település része városi egységnek, melyből 7 tagja több településből álló városi egységeknek, 3 pedig magányos városi egység. A fennmaradó 21 agglomerálódó település a francia módszertan szerint vidéki térnek számít. Valószínű ez utóbbi, tehát a francia módszer közelíti meg, illetve fejezi ki jobban a vidéki tér valódi jellegzetességeit. 3. ábra

A francia lehatárolás Vas megye példáján bemutatva

██ Vidéki tér ██ Magányos városi egység ██ Több településből álló városi egység (központi település) ██ Több településből álló városi egység (nem központi település) ▬▬ Több településből álló városi egység határa ▬▬ A szombathelyi agglomerálódó térség határa Forrás: saját szerkesztés.

2. Pest megye területének vizsgálata is hozott néhány figyelemre méltó eredményt (4. ábra). A Budapest körüli városi tér a várakozásainknak megfelelően messze túlterjedt Budapest közigazgatási határain. Az agglomerációhoz itt is számos kisebb és több


370


településből álló „városi egység” kapcsolódik úgy, hogy az összefüggő városi tér messzire kinyúló csápjai jelennek meg a főváros körül (Vác, Gödöllő–Aszód felé, illetve Sülysáp irányában is). A Budapest körüli városi tér két elütő tértípust választ el egymástól. Pest megye délkeleti területe az egyközpontú városi egységek által dominált, míg északi részein a vidéki települések alkotnak összefüggő térségeket. A régióban talált 13 több településből álló városi egységből 5 kapcsolódik Budapesthez. Az agglomeráció – a francia módszertan szerint – jóval kisebb területű a 2005-ös agglomerációs törvényben is lefektetett agglomerációs területénél. A jelenlegi budapesti agglomeráció a fővárossal együtt 81 települést foglal magába. A francia módszertan szerint kialakított budapesti városi egység csak 35 települést tartalmaz. Igaz a budapesti agglomeráció területén pedig további 24 olyan urbánus település található, amely városi térnek számít, ám nem része a budapesti városi egységnek. A budapesti agglomeráció területén mindössze 10 település számít a francia módszertan szerint vidéki településnek, közülük csak kettő nem a külső peremen fekszik (Remeteszőlős és Csomád). 4. ábra

A francia módszertannal végzett lehatárolás Budapest és Pest megye esetében

██ Vidéki tér ██ Magányos városi egység ██ Több településből álló városi egység (központi település) ██ Több településből álló városi egység (nem központi település) ▬▬ Több településből álló városi egység határa ▬▬ A budapesti agglomeráció határa Forrás: saját szerkesztés.



3. Csongrád megye vizsgálatakor már az első lépésben látható volt, hogy a francia módszer nehezen lesz használható az Alföldön (5. ábra). A megye 60 településéből 32 tekinthető vidéki településnek, ám ezek a települések csak a megye népességének 10,25%-ának szolgálnak lakóhelyül a megye területének 30,7%-án. Tehát a vidéki települési terek mérsékelt kiterjedése és a magányos városi települések népességének nagysága miatt a francia módszerrel végzett számítások a megyét urbanizáltnak minősítik. Ez egyébként a sajátos alföldi mezővárosi fejlődés miatt nem is annyira meglepő. A különböző típusú egységeket térképre fölrajzolva tehát az tűnik fel, hogy Csongrád megyében nem a vidéki települések, hanem inkább a városi egységek alkotnak összefüggő térségeket. A megyei népesség 88,67%-a magányos városi település (azaz részben volt mezőváros) lakója. A megyében mindössze egyetlen több településből álló városi egység keletkezett, ám ez is csak a két község belterületei közötti kis távolságnak és a falvak nagyobb méretének köszönhető. A KSH által meghatározott szegedi nagyvárosi településegyüttest alkotó 11 településéből 8 városi egységnek tekinthető e számítás szerint is, a maradék három nyilván vidékinek. A nagyvárosi agglomeráció 11 településsel szomszédos, ebből hat vidéki, öt pedig magányos városi egység. 5. ábra

A francia módszertannal végzett lehatárolás Csongrád megyén bemutatva

██ Vidéki tér ██ Magányos városi egység ██ Több településből álló városi egység (központi település) ██ Több településből álló városi egység (nem központi település) ▬▬ Több településből álló városi egység határa ▬▬ A szegedi nagyvárosi településegyüttes határa Forrás: saját szerkesztés.

A francia módszerrel nyert térképek tehát számos esetben átfedéseket mutatnak a KSH vonatkozó lehatárolásaival, ugyanakkor a francia számítások általában kisebb „városi egység” tereket jelölnek ki. Lehetséges, hogy ezek a számítások – térhez kötöttebb formák miatt – jobban leírják a városi és a vidéki terek valódi különbségeit.


372


Összegzés A Franciaországban alkalmazott „városi egység” statisztikai elhatárolási módszere jelentős hagyományokra tekint vissza. Sokáig az eredeti formában elégségesnek tűnt szerepének betöltésére. Az 1962-es népszámlálásra viszont nyilvánvalóvá vált, hogy szükség lenne egy új módszer kidolgozására az urbanizáció valós változásainak a hitelesebb leírására. Az egyre összetettebbé váló városi és vidéki tér jellemzésére már nem elégséges pusztán a városi egységek és a vidéki települések meghatározása, hisz a két tértípus között az elővárosi fejlődésnek köszönhetően átmeneti térségek jöttek létre, egyre élénkülő gazdasági és településközi kapcsolatokkal, új funkciókkal. Nem törölték el tehát a városi egység kiszámítási módszerét, hanem kiegészítették azt. A városi egységek lehatárolásának morfológiai alapjait funkcionalitást kifejező mutatókkal egészítették ki. Így az eredeti két küszöbértéken túl, a kiegészítő eljárásokban már figyelembe vették például a lakó- és munkahely között ingázók arányát, valamint a városi központ által kínált munkahelyek számát is. Később a kiegészítő eljárások során, az urbanizáció előrehaladtával a vidéki tér változásait is figyelembe vették, hiszen már az sem tekinthető homogénnek (Le Jeannic 1996, Hilal– Schmitt 1997, Goffette-Nagot–Schmitt 2000). 2010-ben alkották meg a kiegészítő eljárások negyedik generációját, aminek az alapját még mindig a városi egységek lehatárolása adja. A három magyarországi megyére alkalmazott kísérleti számításaink igazolták, hogy hazánkban csak korlátozottan lenne használható a módszer. Az aprófalvas Vas megyében a francia módszer jól alkalmazható. Csongrád megyében az INSEE eljárásának használhatóságát a terület településállományának önkényesnek tűnő csonkításával, a tanyavilág figyelmen kívül hagyásával tudtuk csak megteremteni. Nagy Gábor és Tímár Judit (2010) is utal rá, hogy a külterületi népesség figyelmen kívül hagyásával, az alacsony településsűrűség, a belterületek egymáshoz viszonyított relatív nagy távolsága következtében az Alföld túlnyomó részén teljes értékű agglomerációk kialakulására belátható időn nem valószínű. Az eljárás a megyét így is erősen urbanizáltnak tüntette fel. A magyar próbaszámításaink eredményei több ponton hasonlóságot mutattak a KSH agglomerációs lehatárolásaival, természetesen figyelembe véve azt, hogy a francia egyértelműen egy szűkebb teret, mondhatni a központi városi térséget jelöli ki. Úgy tűnik, hogy hazánkban is alkalmazható lenne tehát a valós térhez jobban kötődő francia városi egység meghatározásnak módszere, különösen a vidékies terek elkülönítésére. A másik fő tanulsága a módszernek, hogy a hosszú távú változások követésére igen alkalmas, amelyet a gyakran változó magyar igazgatási és térségi besorolási módszerek erősen akadályoznak. IRODALOM Babelon, A.–Baretaud, A.–Belloc, B.–Besson, L.–Floury, M. C.–Lavigne, M.–Mahen, A.–Meunier, S.– Plantevignes, S. (2014): Les collectivités locales en chiffres 2014 Direction générale des collectivités locales, Paris. http://www.collectivites-locales.gouv.fr/files/files/Chapitre_ 1%282%29.pdf (letöltve: 2014. június 02.) Bailly, A.–Beaumont, C.–Huriot, J. -M.–Sallez, A. (1995): Représenter la ville (coll. Géo Poche). Economica, Paris. Bastié, J.–Brichler, M. (1960): Délimitation de l'agglomération parisienne Population 15 (3) 433–456. http://www.persee.fr/web/revues/home/prescript/article/pop_0032-4663_1960_num_15_3_6654 (letöltve: 2014. június 02.)


A VÁROSI ÉS A VIDÉKI TEREK LEHATÁROLÁSÁNAK STATISZTIKAI ALAPJAI FRANCIAORSZÁGBAN 373 Bessy-Pietri, P. (2000): Les formes récentes de la croissance urbaine Économie et Statistique 336: 35–52. http://www.insee.fr/fr/ffc/docs_ffc/es336b.pdf (letöltve: 2014. június 02.) Bessy-Pietri, P.–Hilal, M.–Schmitt, B. (2001): Des évolutions démographiques rurales contrastées liées à la proximité et aux dynamiques urbaines: le cas de la France Espace, populations, sociétés 19 (1-2): 19–36. http://www.persee.fr/web/revues/home/prescript/article/espos_0755-7809_2001_num_19_ 1_1974 (letöltve: 2014. június 02.) Becsei József (2001): Fejezetek az általános társadalmi földrajz tanulmányozásához Ipszilon Kiadó és Pedagógiai Szolgáltató Kft., Budapest Bénard, E. (1952): Contribution à l'étude des agglomérations françaises Population 7 (1): 95–108. http://www.persee.fr/web/revues/home/prescript/article/pop_0032-4663_1952_num_7_1_18556 (letöltve: 2014. június 02.) Bernát T.–Bora Gy.–Fodor L. (1973): Világvárosok, nagyvárosok. Gondolat, Budapest. Bonner, K. (1999): A great place to raise kids: Interpretation, science and the rural-urban debate McGill-Queen's Press – MQUP, Quebec. Brunet, R. (1989): Les villes européennes DATAR/La documentation française. Paris. Clanché, F.– Rascol, O. (2011): Le découpage en unités urbaines de 2010 - L’espace urbain augmente de 19 % en une décennie INSEE Premiere 1364: 1–4. http://www.insee.fr/fr/themes/document.asp? ref_id=ip1364 (letöltve: 2014. június 02.) Cloke P. (2006): Conceptualizing rurality. In: Cloke, P. – Marsden, T. – Mooney, P. (szerk.) Handbook of Rural Studies pp. 18-28. SAGE, London. Csurgó Bernadett (2011): „Vidéken lakni és vidéken élni”. A városból vidékre költözők vidékreprezentációja, mindennapi élete és hatásuk a vidék átalakulására: a város környéki vidék. MTA Szociológiai Kutatóintézet online folyóirata (socio.hu) (2): 35–47. http://socio.hu/uploads/files/2011_2/ 9csurgo.pdf (letöltve: 2014. június 02.) Di Meo, G. (1990): De l'espace subjectif à l'espace objectif: l'itinéraire du labyrinthe Espace géographique 1920 (4): 359–373. http://www.persee.fr/web/revues/home/prescript/article/spgeo_0046-2497_ 1990_num_19_4_3020 (letöltve: 2014. június 02.) Di Meo, G. (1993): Les territoires de la localité Espace géographique 22 (4): 306–317. http://www.persee.fr/web/revues/home/prescript/article/spgeo_0046-2497_1993_num_22_4_3226 (letöltve: 2014. június 02.) Diry, J.-P. (1999): Les espaces ruraux SEDES, Paris. Duranton, G. (1997): La nouvelle économie géographique: agglomération et dispersion Économie & prévision 131 (5): 1-24. http://www.persee.fr/web/revues/home/prescript/article/ecop_02494744_1997_num_131_5_5882 (letöltve: 2014. június 02.) Enyedi György (1988): A városnövekedés szakaszai Akadémiai Kiadó, Budapest. Enyedi György (2000): A területfejlesztés tudományos megalapozása Ezredforduló 4: 15–20. Fabriès-Verfaillie, M.–Stragiotti, P.–Jouve, A. (2004): La France des Villes: Le temps des métropoles Éd. Bréal. Paris. Gerard, M.-C. (1971): Les unités urbaines et les zones de peuplement industriel ou urbain. Economie et Statistique 20 (1): 53–56. http://www.persee.fr/web/revues/home/prescript/article/estat_03361454_1971_num_20_1_6133 (letöltve: 2014. június 02.) Gerard, M.-C. (1974): Aspects démographiques de l'urbanisation. Economie et Statistique 54 (1): 41–48. http://www.persee.fr/web/revues/home/prescript/article/estat_0336-1454_1974_num_54_1_1782 (letöltve: 2014. június 02.) Goffette-Nagot, F.–Schmitt, B. (2000): Définir l'espace rural? De la difficulté d'une définition conceptuelle à la nécessité d'une délimitation statistique Économie rurale 257 (1): 42–55. http://www.persee.fr/web/revues/home/prescript/article/ecoru_00130559_2000_num_257_1_5180 (letöltve: 2014. június 02.) Halfacree K. (1993): Locality and Social Representation: Space, Discourse and Alternative Definitions of the Rural Journal of Rural Studies 9 (1): 23–37. Hilal, M.–Schmitt, B. (1997): Les espaces ruraux - Une nouvelle définition d’après les relations villes-campagnes INRA Sciences sociales 97 (5): 1–4. http://www.inra.fr/sae2/publications/iss/pdf/iss97-5.pdf (letöltve: 2014. június 02.)


374


Jean, B. (2004): La question rurale. La place de la ruralité dans la modernité avancée et la recomposition des systèmes ruraux au Québec Les Carnets de l’Observatoire rural/urbain 2: 5–31. http://www.ladyss.com/IMG/pdf/les_carnets_n02.pdf (letöltve: 2014. június 02.) Jean B.–Dionne S. (2007): La ruralité entre les appréciations statistiques et les représentations sociales: comprendre la reconfiguration socio-spatiale des territoires ruraux québécois Norois 202: 9–19. http://norois.revues.org/1599 (letöltve: 2014. június 02.) Kayser, B. (1990): La renaissance rurale. Sociologie des campagnes du monde occidental A. Colin, Paris. Keresztély Krisztina (1995): A várospolitika változása és az elővárosok helyzete Párizsban és Budapesten (18501949) Tér és Társadalom 9 (1-2): 83–104. Kovács Tibor–Tóth Géza (2003): Agglomerációk, településegyüttesek a magyar településrendszerben. Területi Statisztika 43 (4): 387–391. Kőszegfalvi György (1979): Az agglomerálódási folyamat kritériumai. Az agglomerációk szerkezetének néhány jellemző sajátossága In: Pálné Kovács I. – Rechnitzer J. (szerk.) Az agglomeráció-kutatás módszertani kérdései. pp. 57–72. MTA DTI Közlemények 26. Pécs. Kőszegfalvi György (2006): Agglomerálódási folyamatok Magyarországon In: Csapó T. – Kocsis Zs. (szerk.) Agglomerációk és szuburbanizálódás Magyarországon pp. 15–19. Savaria University Press, Szombathely. Lamarre, C. (1987): Aux origines de la définition statistique de la population urbaine en France: le seuil des 2 000 habitants Histoire & Mesure 2 (2): 59–72. http://www.persee.fr/web/revues/home/prescript/article/hism_0982-1783_1987_num_2_2_1312 (letöltve: 2014. június 02.) Le Gléau, J.-P. – Pumain, D. – Saint-Julien, T. (1996): Ville d’Europe: à chaque pays sa définition Économie et Statistique 294 (294-295): 9–23. http://www.persee.fr/web/revues/home/prescript/article/ estat_0336-1454_1996_num_294_1_6079 (letöltve: 2014. június 02.) Le Jeannic, T. (1996): Une nouvelle approche territoriale de la ville Economie et Statistique 294 (294-295): 25– 45. http://www.persee.fr/web/revues/home/prescript/article/estat_03361454_1996_num_294_1_6080 (letöltve: 2014. június 02.) Le Jeannic. T. (1997): Radiographie d'un fait de société: la périurbanisation. Insee Première 535: 1–4. http://www.insee.fr/fr/ffc/docs_ffc/ip535.pdf (letöltve: 2014. június 02.) Malmberg, A. (2009): Agglomeration In: Rob Kitchin – Nigel Thrift (szerk.) International Encyclopedia of Human Geography pp. 48–52. Elsevier Science, Amsterdam. Mathieu, N. (1990): La notion de rural et les rapports ville-campagne en France, des années cinquante aux années quatre-vingts Économie rurale 197 (1): 35–41. http://www.persee.fr/web/revues/home/prescript/ article/ecoru_0013-0559_1990_num_197_1_4059 (letöltve: 2014. június 02.) Mathieu, N. (1998): La notion de rural et les rapports ville-campagne en France Les années quatre-vingt-dix Économie rurale 247 (1): 11–20. http://www.persee.fr/web/revues/home/prescript/ article/ecoru_0013-0559_1998_num_247_1_5029 (letöltve: 2014. június 02.) Nagy Gábor–Tímár Judit (2010): Városrégiók a hazai térkutatásokban Innotárs kutatás. MTA RKK - Alföldi tudományos intézet. Békéscsabai osztály, Békéscsaba. http://www.varoster.hu/docs /V%C3%A1rosr%C3%A9gi%C3%B3k%20a%20hazai%20t%C3%A9rkutat%C3%A1sokban.pdf (letöltve: 2014. június 02.) Pumain, D. – Guérin-Pace, F. (1990): 150 ans de croissance urbaine Économie et Statistique 230 (1): 5–16. http://www.persee.fr/web/revues/home/prescript/article/estat_03361454_1990_num_230_1_5426 (letöltve: 2014. június 02.) Pumain, D.–Saint-Julien, Th.–Cattan, N.–Rozenblat, C. (1992): Le concept statistique de la ville en Europe.Nurec. Office des publications officielles des Communautés européennes, Luxembourg. http://bookshop.europa.eu/fr/le-concept-statistique-de-la-ville-en-europepbCA7091758/downloads/CA-70-91-758-FRC/CA7091758FRC_001.pdf;pgid=y8dIS7GUWMdSR0EAlMEUUsWb00009FH1G36E;sid=SKE UvPSXPEEUu6TEagOKG5ay6mJo7PNETnI=?FileName=CA7091758FRC_001.pdf&SKU=CA 7091758FRC_PDF&CatalogueNumber=CA-70-91-758-FR-C (letöltve: 2014. június 02.) Rechnitzer János (1979): Az input-output módszer alkalmazása az agglomeráció-kutatásban In: Pálné Kovács Ilona – Rechnitzer János (szerk.) Az agglomeráció-kutatás módszertani kérdései pp. 141–146. Közlemények 26. MTA Dunántúli Tudományos Intézete, Pécs.


A VÁROSI ÉS A VIDÉKI TEREK LEHATÁROLÁSÁNAK STATISZTIKAI ALAPJAI FRANCIAORSZÁGBAN 375 Tímár Judit (1999): Elméleti kérdések a szuburbanizációról Földrajzi Értesítő 48 (1–2): 7–32. Tóth József (2006): Az agglomerálódás stádiumai In: Csapó Tamás– Kocsis Zsolt (szerk.) Agglomerációk és szuburbanizálódás Magyarországon pp. 6–14. Savaria University Press, Szombathely. Tóth Géza–Schuchmann Péter (2010): A Budapesti agglomeráció területi kiterjedésének vizsgálata Területi Statisztika 50 (5): 510–529. Zábrádi Zsolt (2006): A hazai agglomerációk lehatárolásának egy módszere In: Csapó Tamás– Kocsis Zsolt (szerk.) Agglomerációk és szuburbanizálódás Magyarországon pp. 91–111. Savaria University Press, Szombathely. Vernet, M. (1970): Les circonscriptions administratives de la France métropolitaine Économie et Statistique 10 (1): 39–56. http://www.persee.fr/web/revues/home/prescript/article/estat_0336-1454_1970_num_ 10_1_1921 (letöltve: 2014. június 02.) AULAB (2012): L’Observatoire des évolutions sociales et urbaines La rédefinition des unités et des aires urbaines 2010 de l’INSEE. No 8. AULAB, Béthune. (letöltve: 2014. június 02.) http://www.ftpaulab.fr/Observatoires/Observatoire_Socio_Demo/publi_obs_evo_soc8_UU_AU_ Combine.pdf Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2013. január 1. http://www.ksh.hu/apps/shop.kiadvany?p_kiadvany_id=15906&p_lang=HU (Letöltve: 2014. január 21.) http://www.insee.fr/fr/methodes/default.asp?page=zonages/unites_urbaines.htm (Letöltve: 2014. március 18.) http://www.insee.fr/fr/insee-statistique-publique/default.asp?page=connaitre/histoire.htm(Letöltve: 2014. március 18.) http://www.insee.fr/fr/ffc/ipweb/ip1374/ip1374.xls (Letöltve: 2014. március 18.) Kulcsszavak: Franciaország, vidék, város, statisztikai módszer, urbanizáció. Resume In France definite efforts are made to elaborate a method for delimitation of urban and rural areas in a way that is suitable to meet all sectors’ demand (politics, society, research, public and general government, planning and development) which simultaneously enables follow up of changes and comparability of time periods. A method, the so called „urban space” delimitation method was established in 1954, which is based on actual population census data, and can also be used for the analysis of processes taking place within the attraction zone of cities. As time flew, urbanization gave rise to ever more complex spatial processes, creating transition zones, which were characterized by the functions removed from the town. For delimitation of these processes this method seemed insufficient. Since 1962 several additional methods have been elaborated, that are also based on delimitation of urban units. The present paper introduces the evolution and role of the urban unit as a statistical territorial unit by working up special literature. We tried at the same time the effectiveness of the method in three Hungarian counties of differing settlement network.

A városi és a vidéki terek lehatárolásának statisztikai alapjai Franciaországban

Recommend Documents