A vargyasi karácsonyi-újévi társas-bál

VIII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia Kolozsvár, 2005 december 10–11. Néprajz szekció

A vargyasi karácsonyi-újévi társas-bál

Témavezető:

Máthé Csongor

Máthé Ferenc,

EMTE – Sapientia, Kolozsvár Természettudomány Kar Környezetföldrajz I. év

fafaragó népművész

Kolozsvár, 2005

Ajánlás

Tanulmányomat témavezetőmnek, édesapámnak ajánlom, ezáltal is kifejezve tiszteletemet és köszönetemet, mindazokért a kézségekért és szellemi értékekért melyeket alkalmam volt tőle elsajátítani. Külön megköszönöm a farsangi szokások felelevenítésében nyújtott segítségét, odaadását, amely nélkül ez a tanulmány nem jöhetett volna létre.

Kolozsvár, 2005. november 18.

1

I. A Vargyas község természetföldrajzi és etnográfiai behatárolása A Vargyas község a Keleti Kárpátok legdélebbi, a Baróti medencének az észak-nyugati csücskében, a Vargyas-patak völgyében fekszik. A községtől 14 km-re található a vadregényes vargyasi szurdokvölgy, mely a Hargita és a Persány hegyvonulatok ütközésénél alakult ki. Vargyas Erdővidék szerves része, e tájegységnek észak-nyugati irányban fekvő, a megyehatár közelében lévő települése. Közigazgatásilag a község Kovászna megyéhez tartozik, a megye észak-nyugati „végvára”. A községhez legközelebb levő város, Barót, 7 km-re van, a megyeközpont Sepsiszentgyörgy 64 km-re, míg Székelyudvarhely 54 km-re található. A község közel 2000 lelket számlál1 és többségében unitárius vallású. Vargyas gazdag néprajzi hagyományokkal rendelkezik. Népviselete, szokásai, népköltészete erdővidéki jellegűek.2 A község messze földön híres kézműves hagyományairól, egyben turisztikailag is ismert település. E földrajzi környezet, maga a község elhelyezkedése, múltja, bizonyos fokú bezártsága, sajátságos helyi szokás-, szimbólum- és motívumrendszer kialakulásának biztosított kedvező körülményeket. Számos ismert rege, monda, Vargyashoz és határához kapcsolódik, mint például a Réka királynő mondája, vagy az Orbán Balázs barlanghoz kötődő Csalatornya mondája. Tanulmányomban egy helyi, a mai népi tudásnak csupán a szóbeliségben fellelhető, de a közelmúltban rendkívül fontos szokáshagyományát szeretném ismertetni, mely a farsanghoz, téli ünnepekhez kapcsolódik. A táncmulatságok szerepe az emberi közösségekben kiemelkedő fontosságú,

mivel

egyenesen

kapcsolatba

hozható

az

emberi

élet

egyik

legfontosabb

problémakörével, a párválasztással-családalapítással. A falú belső életének régi törvényeit, a paraszti kultúra alkatát legjobban talán az ünneplő szokások leplezik le. A szokásokban egyszerre nyílvánulnak meg a társadalom és a kultúra, az etnikum jellemző vonásai és a falú külön története alatt kifejlődött sajátosságok.3 A magyar néprajz fontos részeit képezik a népi tánckultúra és a népi szokások. A magyar népi kultúra fontosabb etnográfiai egységeiben a táncmulatságok rendkívülien gazdag és változatos, egyedi megnyilvánulási formáival találkozhatunk. 1

Lakóssága 1992-ben 1.983 fő volt. Kisgyörgy Zoltán: Erdővidék. Sepsiszentgyörgy, 1973. 3 Ortutay Gyula, 1966: Kis magyar néprajz. Gondolat kiadó, Budapest, 1996. 2

2

A téli napfordulóhoz, karácsonyhoz, valamint újévhez kötődő népi hagyományok rendkívülien gazdagon vannak képviselve a magyar néprajzban. A vargyasi-, karácsonyi-újévi társasbál, egy sajátságos megnyilvánulása a farsang megünneplésének. Egyedi szerkezeti felépítése, számos sajátos apró részlete által, a más etnográfiai egységekben élő hasonló szokásoktól olyan mértékben különbözővé teszi, amely indokolja egy részletesebb elemzés elvégzését.

I.1 Kutatástörténet A farsang megünneplésének számos módozata alakult ki a magyar népi kultúrában. A farsang a legzsúfoltabb periódus az egész év folyamán. Ennek kettős magyarázatát a téli napforduló és a naptári újév misztikus töltete, valamint a keresztény hit legfontosabb ünnepének, karácsonynak (a megváltó születése) közelsége adja. A téli napforduló körüli szokások, babonák több népcsoport körében is kialakultak. Ezek a hiedelmek, kultikus felfogások a világosság/sötétség, a nappal/éjszaka, a jó/rossz ellentétpárokra alapozódnak. A primitív, pogány közösségek kultikus megnyilvánulásaiban általában központi helyet foglal el az életet adó nap. A magyarság körében ezek a pogány-kori, téli napfordulóra vonatkozó hiedelmek bizonyos mértékben fennmaradtak, erre tevődött rá a keresztény hit, egyik legfontosabb eseménye, Krisztus születésének ünnepe. A magyar nemzet szállásterületein a farsangot különböző módon ünnepelték-ünneplik meg. A kisebb etnográfiai egységeken belül, mint amilyen Erdély, is a farsangi szokások meglehetősen hasonló szerkezeti formákban jelentkeztek. Kalotaszegen (Kiskapuson1), és a székelyföldi falvak2 (Bölön, Felsőrákos, Székelyzsombor…stb.) esetében is az alapvető jellegzetességek hasonlóak: legényavatás,

„szállás”

bérlése,

adománygyűjtés,

Istvánolás…stb.

A

különbségek

a

legényszervezetek felépítésében, a különböző tisztségek nevezéktanában3 (elsőlegény/legénybíró/bíró, gazda, botos/csapómester, kántor, póc, sáfár/leánykáplár/leányosztó… stb.), illetve minden közösség esetében apró sajátságos részletek fedezhetőek fel. A vargyasi karácsonyi-újévi társas-bál egy sajátságos eset mivel több szempontból is lényegesen eltér a fent említett legényünnepektől. A helyzet annál is érdekesebb, mivel ez a minőségi változás, 1

Faragó József, 1981: Téli legényünnepek a kalotaszegi Kiskapuson. in. Népismereti Dolgozatok 1981. Kriterion kiadó, Bukarest, 1981, p. 138 – 160. 2 Imreh Barna, 1998: Az alsórákosi „sereg”. in. Népismereti Dolgozatok 1998. Kriterion kiadó, Bukarest, p. 232 – 238. 3

Seres András, 1978: Az ifjúság téli mulatsága, Bodza, Barcaság, Erdővidéken, valamint a Nagyküküllö, Nyikó és Homoródmentén. in. Aluta 1976-77, Sepsiszentgyörgy, Csikszeredai nyomda, p. 329 – 343.

3

térbelileg kis területen megy végbe. Felsőrákos, Vargyastól mindössze 4 km távolságra található, ugyanabban a vízgyűjtő medencében, ennek ellenére lényeges különbségek állapíthatók meg az felsőrákosi „serög” és a vargyasi karácsonyi-újévi társas-bál között. Irodalomban fellelhető utalások értelmében a felsőrákosi „serög” – esetében akár csak Kalotaszegen – a legények „szállást” béreltek, gyűjtést és „kolindálást” szerveztek1, Vargyason ezek az elemek kimaradtak. Felfedezhetőek azonban közös elemek is, mint amilyen a botozás, a szánkó(lovak) alkalmazása, és a kimozsikálás – tehát létezett egy logikus kapcsolat, információcsere a két közösség között. A vargyasi karácsonyi-újévi társas-bál dokumentálásával Seres András (1978) foglalkozott. „Az ifjúság téli mulatsága, Bodza, Barcaság, Erdővidéken, valamint a Nagyküküllő, Nyikó és Homoródmentén” című munkájában rögzítette a vargyasi farsangi szokások gerincét, a munka átfogó jellege miatt azonban a tanulmányból lényeges mozzanatok kimaradtak, illetve néhány momentum kiigazításra szorul. Tanulmányomban Seres András munkáját, illetve vargyasi adatközlők2 által szerzett információkat használtam fel. Megjegyzem, hogy mindenik adatközlő egykoron több alkalommal is aktívan résztvett (egyesek tisztséget is betöltöttek) a társas-bálban.

1

Seres András, 1978: Az ifjúság téli mulatsága, Bodza, Barcaság, Erdővidéken, valamint a Nagyküküllö, Nyikó és Homoródmentén. in. Aluta 1976-77, Sepsiszentgyörgy, Csikszeredai nyomda, p. 329 – 343. 2 Máthé Ferenc (legénybíró, sz. 1921), Máthé György (leánykáplár, sz. 1924)

4

II. A vargyasi karácsonyi-újévi társas-bál szokásleírása II.1 A társas-bál története: A társas-bál eredetére vonatkozó konkrét források, írott emlékek nem maradtak ránk. A társas-bál megjelenési időpontjának vizsgálatára ebből kifolyólag csak közvetett módszerek állnak a rendelkezésünkre. A falusi életkörülményekben a verbálisan, apáról-fiúra szálló információterjedés a legjellemzőbb. A vargyasi társas-bál eredetére vonatkozó információk a 18 sz. végére nyúlnak vissza…. Máthé Ferenc adatközlőnek az 1950-es évek első felében, mesélte el Székely Elek akkor 82 éves vargyasi lakos, hogy édesapja Székely Pál sokat emlegette a legénykorában megélt társasbálhoz kapcsolódó emlékeit. Vargyasiak körében elterjedt volt az a felfogás, hogy a társas-bál kezdetei az 1800 körüli évekre tehető. Kezdetben a táncmulatságot a fonóba járó lányok házában tartották. 1925 és 1926-ban az iskola kifogadott termében, később a helyi kultúrotthon báltermében rendezték meg. A táncmulatság története 1952-ben ér fordulóponthoz. A helyi kommunista pártaktivistái a társas-bált kulákbálnak bélyegezték meg, és ez által politikailag ellehetetlenítették. Gyakorlatilag 1952-ben került megrendezésre az utolsó „igazi” társas-bál. Későbbi kísérletek is születtek, ezért nem teljesen egyértelmű mikor is szűnt meg végképp a szokás. A „betiltás” számos érdekességet rejteget. Egyrészt nem vonatkozott akkor erre utaló érvényes országos rendelet, törvénykezés. A társas-bál kulákbállá minősítése a helyi kiskirályok ad hoc megmozdulása volt. A „kulák” címkézés után, – mely teljesen igazságtalan volt – már magát a szokást is ugyanazok a törvények sújtották, mint a kulákokat, gyakorlatilag nemkívánatos elemmé minősült. Így vált egy nagyszerű és demokratikus rendezvény a kommunizmus, a munkásosztály ellenségévé… A helyzet abszurditása abból is ered, hogy nemegyszer a társas-bál legfelsőbb vezetőségi tagjainak nem a nagygazda legényeket választották meg, hanem a talpraesettebb szolgalegényeket. Maga a táncmulatság egésze az egyenlőség eszméjére épült. Egyértelműen kijelenthető, hogy a társas-bál kulákbállá minősítése teljesen jogtalan és etikátlan cselekedet volt. Gyakorlatilag a falusi közösség megbomlásának tragédiájára tevődött rá a társas-bál megszűnésének körülménye. Vargyason az 1950-es évek első felében a helyi kommunista párt aktivistái 64 kulákot definiáltak. Ezek a családok vagy politikailag nem kívánatos elemek voltak, vagy (többnyire) módosabb gazdák, akik szolgát tartottak, illetve ezek rokonai. A kommunista párt 5

vezetői – Csorba Miklós (az első néptanács elnök), Kosztándi György, Gál József, Ilkei József, id. Orbán Dénes, ifj. Orbán Dénes, Szabó Mihály – többnyire szolgalegények, vagy gyengébb anyagi háttérrel rendelkező egyének voltak, akiket a szélsőbaloldali eszmék olyannyira megmérgeztek, hogy nem tudatosult bennük a székely nép legfontosabb törvénye, a közösség szentsége, és saját falutársaik ellen fordultak. Törvénytelen eszközökkel, a politikai szubjektivitást maximálisan kihasználva, a hatalmat fitogtatva veszejtette el ezt a nagyszerű szokást az akkori pártvezetőség. Kicsinyességüknek, túlbuzgóságuknak, mindennemű kisebbségi komplexusuk ellensúlyozásáért, halálra ítélték a község kétségkívül legkomplexebb és ezáltal legértékesebb szokását. A társas-bál megszűnése nem egyenlő egy rendszeresen megszervezett táncrendezvény kimaradásával, ugyanis mint ahogy a tanulmányból kiderül az önnevelő székely falú egyik tartóoszlopáról van szó. A társasbál, mint rendezvény a rendfenntartó székely falu egyik központi eleme volt. Az 1989-es fordulatk után, az idősebb korosztály két esetben is megpróbálta újraéleszteni a szokást. A kísérletek azonban kudarcba fulladtak, mivel a közel félévszázados szünet következtében az ifjúság körében ez a szokás elvesztette súlyát.

II.2 A táncmulatság megszervezése: A farsang újév előtt egy héttel kezdődött és újév első napjáig tartott. A felkészülés a bálozásra, már a táncmulatság előtt két héttel elkezdődött. A megbeszélések tradicionális helyszíne a fonó volt, ahol télen a fiatalok összegyűltek. Az előszervezés fontos lépése a báli vezetőség megválasztása volt. A báli vezetőség felépítése a hagyományos piramis elvet követte. A legfontosabb funkció a “legénybíróra” hárult, a következő szinten az “őrmester”, a két “leánykáplár”, és a táncmester helyezkedett el. A következő szinthez a 18 személyből álló rendfenntartó csoport – “csendőrök” – két 18 éves legény, akik a “lovak” nevet viselték, a két “beütő legény”, „székelőtevő”, a “doktor” úr tartozott, végül meg a tűzfelelősök, lámpagyújtók és a padlót locsolók. Minden tisztség kötelezettséggel, és felelősséggel járt. Tevékenységi körének és menetének pontos előírásai voltak, ezek szájhagyomány útján terjedtek generációról generációra. A legénybíró felelt a bál sikeres lezajlásáért, a többi vezetőségi tag teljes engedelmességgel tartozott neki. A legénybíró szerepét betöltő legénynek mindenképp – a társas-bál terén szerzett – komoly tapasztalattal kellett rendelkeznie, ezenfelül, a fiatalság többségének bizalmát kellet, hogy

6

élvezze. Jellemző volt, hogy egy sikeres legénybírót többször újraválasztottak. A legénybíró szerepe a bál alatt nagyon hasonló volt a községbírói tisztséghez a mindennapi életben.

1. Kép: Megbeszélés a fonóban1

A leánykáplároknak többrétegű feladatuk volt. A két leánykáplár létét a falú nagy kiterjedése váltotta ki, így volt egy “alszegi” és egy “felszegi” leánykáplár. A bál megkezdése előtt két héttel a két leánykáplár, a két faluvégről elindulva felkeresett minden leányos házat, és a fiatalság nevében elkéreztette a szülőktől a lányt a bálba. „Kívánok jó estét a ház minden urának és minden egyes tagjának! Kedves bátyám-uram! A legénység megbízására Megtisztelő kérésünkre Lányukat anyja kíséretében Engedje el a társas bálunkra, Hogy bántódása nem lesz Kezesködöm rája. Épön elvigyük, épön visszahozzuk.”2

1 2

Máthé Ferenc ilonka, fafaragó mester munkája. Seres András, 1978: Az ifjúság téli mulatsága, Bodza, Barcaság, Erdővidéken, valamint a Nagyküküllö, Nyikó és Homoródmentén. in. Aluta 1976-77, Sepsiszentgyörgy, Csikszeredai nyomda, p. 329 – 343.

7

„Adassék békesség e házra, Annak minden lakójára Nagy tisztelettel léptem bé e portára, Hogy leányukat, annya kíséretében Meghívom a társas-báli estékre. Kezeskedem a legénység nevében, Hogy minden este megtartjuk A fegyelmet és rendet. Megköszönve előre a jó akaratot, Kívánok jó mulatságot!”1 (leánykéresztető köszöntők) Amennyiben a szülők beleegyeztek, a leány egy hímezett szalagot kötött a leánykáplár “hívogató pálcájára”. A hívogató pálcán levő hímezett szalagokról tudni lehetett, hogy hány leányért felel az illető leánykáplár, hogy hány „táncoltatnivalót” gyűjtött össze. A táncmulatság után minden leány visszakapta szalagját. Szintén a leánykáplárok feladata volt a zene biztosítsa. Rendszerint a többi báltól eltérően a társas bálon két cigányzenekar húzta a talpalávalót, így mindkét leánykáplárnak jutott egy-egy cigánybanda eligazgatása. A bál alatt a csendőrök feladata volt a rend megőrzése, illetve a legénybíró határozatainak szükség szerinti gyakorlatba ültetése. Csendőröknek többnyire már katonaviselt, markos legényeket választottak. A csendőrök parancsnoka az őrmester volt, aki felelt az egész csoport tevékenységéért a legénybíró előtt. A lovak egyetlen feladata a bálból haza szökött lányok visszahozása volt. A beütő legények a falú legerősebb legényei voltak, akik a legénybíró által megítélt büntetéseket voltak hivatottak végre hajtani. Mint a leánykáplárok esetében, a párost itt is egy-egy alszegi és felszegi legény alkotta. Az alszegi a felszegiek büntetéseit hajtotta végre, míg a felszegi az alszegiekét, hogy elkerülhető legyen a „komázáson” alapuló részrehajlás. Egyes esetekben a leánykáplár és a beütő legény szerepkörök egymásra tevődtek. Szintén a büntetés végrehajtásánál volt szerepe a székelőtevőnek, aki egy alacsony széken ülő legény volt. Az elítélt a székelőtevő ölébe hajtotta a fejét, így kinyújtott lábain a székely harisnya jól megfeszült, ennek hatására meghatványozódott a botütés hatásfoka.

1

Máthé Ferenc ilonka, népművész – szóbeli közlés

8

A doktor úr a falú legviccesebb legénye volt, feladata az ítélet végrehajtása előtt, az elitélt testilelki teherbíró-képességének megítélése volt. A tűzfelelősök, padlólocsolók, lámpagyújtók feladata a bálterem karbantartása volt, hogy alkalmas legyen a bálozásra.

II.3 A bál lefolyása: A társas bál rendkívüli táncmulatság volt, amelyet a nagyfokú szervezettség, és a szigorú szabályok, különböztették meg az év többi táncmulatságától. A bál első mozzanata a leánykáplárok által vezetett két cigányzenekar felvonulása volt, a két faluvégről a központban található bálteremig. “Olyan zene volt, hogy a haldoklót is fel kellett ültetni…”1.

2. Kép: “A zenészek bevonulsáa a bálterembe”

Lányok bevonulása: A következő fontos mozzanat a leányok bevonulása volt a bálterembe. A leányok bevonulása is szigorú szabályok kerete közt zajlott le. Elsőként a felszegi leánykáplár lépett a terembe a hívogató pálcával, őt követték, a felszegi leányok, majd az alszegi leánykáplár és az alszegi leányok. A

1

Máthé Ferenc ilonka, népművész – szóbeli közlés

9

bevonulás sorrendje is szabályozva volt. A leányok egyes sorba sorakoztak fel, elől a leányok, hátul a „menyecskék” (fiatal házas asszonyok).

3. Kép: “A leányok bevezetése”

A menyecskéknek kötelező módon fejkendőt kellett viselniük, ezzel is jelezve, hogy már férjes asszonyok (pozíciójukat a közösségben). Átlagosan mintegy 80 táncoltatnivaló leány vonult be a terembe. A leányok bevonulásával megkezdődött a bál. A táncrend: A bálozás alapját a táncrend adta meg. A táncrendben volt rögzítve, hogy egy adott tánctípus után milyen tánc következik. A táncrendet ciklikusan megismételték egészen addig, amíg a bálozás tartott, vagyis este héttől reggel 5-ig. A táncrendben a 19. század és a 20. század elejére jellemző tánctípusok voltak foglalva. Egyaránt megtalálhatóak a népi táncok, valamint a származtatott polgári táncok (ceppel = rezgő polka, tangó, keringő), ami az egyre erősödő polgáriasodás egy érdekes mutatója. A tánc menetét a táncmester irányította. Helyi jellegzetes tánc volt a „balogtánc”, amely az által különbözött a szokásos csárdástól, hogy ez egy állandó forgásból állt, hiányoztak az alaplépések. A nóta meghatározott részein a dallam „felvágott” (magas hangokat ütöttek meg), ekkor a legények dobbantottak és irányt változtatva visszafele forogtak. A forgás egyre gyorsult és mindaddig tartott, amíg a prímás a nótát be nem húzta.

10

5. Kép : Terem rajz

4. Kép : Táncrend

A „rózsacsárdás”, ősi vargyasi tánc volt, melyet egy egyedi dallamra táncoltak. A rózsacsárdás azáltal különbözött a megszokott csárdástól, hogy itt minden pár egyszerre forgott, és egyszerre végezte az alaplépéseket is, tehát egy kötött lépéstechnikájú táncról volt szó. A bálterem elrendezése is szabályok szerint történt, amelyet döntően a funkcionalizmus és gyakorlatiasság hatott át. Az egyesített cigányzenekart a bálterem színpadján helyezték el. A bálterem három oldalán padok sorakoztak a nem táncolók (öregasszonyok, anyák, nem táncoló leányok) részére. A bálterem bejárat felőli részén (a színpaddal szemben), a bejárattól számítva 3 méterre a padló mésszel át volt vonalazva. A vonal és a bejárat közti rész volt fenntartva a nem táncoló legényeknek, „szájtátóknak”. Végül a terem közepén egy 3X5 méter átmérőjű ellipszis volt elhatárolva, ahonnan a legénybíró követte nyomon az eseményeket. A bálterem beosztása biztosította a gyors népi táncokhoz szükséges teret. A beavatás: Szokás volt, hogy a bál kezdetekor egy induló kíséretében az egész báli vezetőséget beavatták 1-2 sima botütéssel. Ez egy jelképes, szertartásszerű művelet volt, arra figyelmeztette a báli szervezőséget, hogy jól végezze feladatát, különben megbüntetődik.

11

A botozás: A táncmulatság lefolyására szigorú szabályok vonatkoztak, amelyek miden bálozó számára ismeretesek voltak, hiszen ezek a normák a helyi hagyomány értékes elemeinek minősültek. A szabályok lényeges többsége a legényekre vonatkozott. A társas bál különlegessége volt, hogy ide csak „igazi legények” jöhettek be, olyan legények, akik be voltak sorozva vagy már katonaviseltek voltak. A mulatság demokratikus jellege megnyilvánult abban is, hogy a normák és szabályok a vezetőségi tagokra is éppúgy vonatkoztak, amennyiben nem végezték jól feladatukat, mint az egyszerű bálozókra. A döntéshozás a legénybíró hatáskörébe tartozott és a büntetés mértéke a szabályszegés súlyosságával volt egyenes arányban. A büntetés végrehajtása a vétkes előállítása és elítélése után a beütő legények feladata volt. A büntetés formája botütés volt, amelyet nádpálcával hajtottak végre. Az ütésnek három változata volt: sima, közepes, és „bossos”. Az utóbbi ütésfajta volt a legerősebb ütés, amelyet teljes erőből ütöttek és csípett, innen származtatták az elnevezést (csípett, mint a bors, vargyasiason boss). A botütések száma és fajtája egyenes arányban volt a szabálysértés súlyosságával, és 1-től 25-ig terjedt. A szabályszegés súlyossága függvényében három hiba kategóriát különítettek el a kis-, közepes-, és a nagy (fő)-hibákat. Ha a hibák lehatárolását vizsgáljuk szembeötlő ismét a gyakorlatias szemléletmód, melynek fő célja a kellemes bálozás biztosítása volt mindenki számára. Kishibának az illemszabályok enyhe megsértése és az apró figyelmetlenségek számítottak. Ez esetében egytől ötig lehetett „vásárolni”. Apró hibának számított, ha valaki „sapkában felejtette magát1” miután a bálterembe belépett, ha valaki a bálteremben rágyújtott vagy kintről a bálterembe bejőve nem oltotta el cigarettáját, ha a bejárattól 3 méterre húzott vonalra rálépett, ha a szünet alatt hangoskodással zavarta a doktor úr vizsgálatát. Amennyiben valaki visszaesőként több kishibát követett el, megemelték a büntetések számát 10 bossos ütésre. Az öregek elmondása szerint az intézkedésnek megvolt a kellő hatása, olyannyira hogy a szemtelenkedő legénnyel még a következő estéken sem volt gond. Közepes hibának minősült, ha valaki tánc közben akasztott, ha a leánynak az ülő helyét nem adta át, vagy ha nem adott elsőbbséget az ajtóközlekedésnél. Ezekért a hibákért 5 és 15-20 közötti botütés járt, a vétek súlyossága függvényében.

1

Máthé Ferenc ilonka, népművész – szóbeli közlés

12

Főhibának számított, ha valaki tánc közben mástól a leányt lekérte, amíg a padon volt ülő, táncoltatnivaló leány. Ezért a tettért szigorúan 25 bossos ütés járt, olyan „hogy csillagokat láttál1…”. Valójában a 4-5. ütés után az elitélet nem érzet semmit, az eljárás csak másnap reggelre éreztette igazán hatását. Főhibának számított, ha valaki ittas állapotban ment be a bálterembe. A büntetés végrehajtása után rögtön „kijózanodott”. A legénybíró ítéletével való szembeszegülés ára 25 botütés volt, amelyet hozzáadtak az eredeti büntetéshez, és ha a szükség megkívánta a csendőrök közreműködésével, de mindenképp végrehajtottak. A csendőrök beavatkozását „kinyújtásnak” hívták és abból állt, hogy 4-5 csendőr a térdére hosszan fektette az elítéltet, jó erősen lefogták, hogy a beütő legény elvégezhesse feladatát. Szintén 25 bossos ütéssel büntettek mindennemű csalási kísérletet. Gyakran megtörtént hogy az elitélt már előre felkészült a hiba elkövetésére és otthon a harisnya hátsó felébe pótlékot helyezett be, azzal a céllal, hogy az majd az ütések erejét részben felfogja. Amennyiben a beütő észrevette a kísérletet, ennek 25 bossos ütés volt az ára, és ehhez még hozzáadódott az eredeti büntetés is! Mivel ezek a beütő legények komoly tapasztalatra tettek szert, pár botütés után ráéreztek arra, ha volt valami a harisnyába, mert az ütést nem a szokványos hang kísérte. Ekkor a csendőrök az elitéltet kivezették a bálteremből, megoldották a harisnyáját, és megnézték, van e pótlék betéve vagy sem. Az esetek döntő többségében azonban volt, ekkor a pótlékot feltűzték a beütő nádpálcára és egy induló kiséretében bevonultak a bálterembe. Ez a jelenet nagyon mulatságos volt, hiszen pótlék szerepkörben különféle tárgyak kerülte közszemlére (rossz kalap, bundadarabok, stb,). Másik csalási kísérlet az volt, ha valaki az ítélet elől el akart szökni, ennek a kísérletnek is 25 botütés volt az ára. Gyakorlatilag a bálterem ajtóján át nem lehetett elillanni, mert ez állandóan csendőri ellenőrzés alatt ált. Abban az esetben ha a büntetés végrehajtása után az elitélt elfelejtette megköszönni a „kezelést”, az nagy hibának minősült és az eredeti büntetés megismétlését vonta maga után. Mi több olyan esemény volt, amit a farsang lejárása után is magán viselt az elitélt. Kivételesen nagy szégyennek számított, egy évig különböző összejöveteleken kalákákban, fonókban szava nem volt, elhallgatatták. Első ránézésre pár nagy hibának minősülő tett túlságosan szigorúnak, vagy akár teljesen értelmetlennek tűnhet. Ha azonban figyelmesebben vizsgáljuk meg a problémát és áthelyezzük a 21. századi szemléletmódból az akkori erkölcsi-viselkedési normák közé, rájövünk, hogy minden egyes büntetésnek értelme van. Megállapítható, hogy a társas-bál viselkedési normai az önnevelő székely falusi társadalom egyik legszebb és legkézzelfoghatóbb megnyilvánulási formája, valamint az hogy 1

Máthé Ferenc ilonka, népművész – szóbeli közlés

13

azokra az alapvető erkölcsi normák a csiráira alapozódik, amelyek a falusi közösség életét korlátok között tartották. Ha sorba vesszük a nagyhibákat, pár esetben egyszerű dolgunk van hiszen, az ittas ember levetkezi gátlásait és hajlamos mindenféle erkölcsi normát lábbal tiporni, ezért nem kívánatos a jelenlétük a báli mulatságon. Maga az intézkedés inkább prevenciós jelleggel bírt. Ugyancsak ide kapcsolódik a verekedés, bicskázási kísérletek kezdeményezése is. Vannak azonban sokkal összetettebb események is, amelyeket szükséges elemeznünk ahhoz, hogy megérthessük a büntetések okát. Az első kör a csalás problémaköréhez tartozik. Minden csalási, felelősség alóli kibúvásra tett kísérletet szigorúan büntették, (pótlék harisnyába rakása, a bálteremből való szökési kísérlet, vagy a büntetés kiszabásával szembe tanúsított bármilyen nemű ellenállás). A csalás homlok egyenest ellentétben állt a becsületes életvitelre felépülő székely társadalommal, természetes, tehát ha szigorúan büntették. A „csalás” törvények megszegését és ez által a falusi közösségek életét lehetővé tevő, irányító rend lábbal tiprását jelentette. A rend mindenek fölött állt, semmi nemű ellenszegülést a közösség nem tolerált. A falusi közösségekben a társas formáknak szigorúan megszabott rendje van, áthágása a legnagyobb sértés és méltánytalanság. A falú törvényeinek áthágása vagy a közösség elhagyását, vagy a teljes felőrlődést eredményezi1. Ugyancsak az erkölcsi normák feltétel nélküli propagálása ölt testet a „köszönjél meg mindent amit kaptál, akár jó vót akár nem” elv alkalmazása során, ami a „kezelés” megköszönésének elfeledése esetén, a büntetés megismétlésében öltött testet. Az eddigi nagyhibák mind eszmei-erkölcsi megfontolásokra vezethetőek vissza. Van azonban egy kivétel, ami talán a legszokatlanabbul hangzik a modern ember számára: nem szabad a lányt tánc közben lekérni. Vajon miért tulajdonítottak ekkora hangsúlyt ennek a pillanatnak? A kérdésre a választ az idősebb generáció tudja megadni csak, és meglepő talán de ez is egy logikus reakciónak minősülhet. A legények ugyanis hajlamosak, arra hogy csak a csinos és jobban táncoló lányokkal induljanak táncba. Ennek következménye, hogy egy-két forduló után partner csere következik, és gyakorlatilag 5-6 leány képes lekötni 15-20 legényt, mi több emellett még maga a tánc sem élvezhető igazán. Egy másik probléma, hogy a kevésbé csinos lányok, vagy a „húzatósak”(nehezen megtáncoltatható lányok) többnyire a padon ülnek, vagyis „petrezselymet árulnak”. A társas bál egyik alapelve az volt, hogy olyan táncmulatság jöjjön létre, amely mindenki számára tartalmas szórakozást biztosít. Nehéz viszont olyan táncmulatságot élvezni, ahol a fiatal leány egész este

1

Ortutay Gyula, 1966: Kis magyar néprajz. Gondolat kiadó, Budapest, 1996.

14

jobbára a padon ül. Mi volt az eredménye a tánc közbeni leánykérés közvetett betiltásának? Arra késztette a legényeket, hogy a nóta kezdetekor a padról „vásároljanak”(válasszanak partnert), ennek következtében sokkal több lányt táncoltattak meg. Ezt a gondolatot még tovább fokozták az által, hogy a legénybírónak, táncmesternek jogában állt egy lányt felkérni, majd táncközben az álló legények mellé érve a lányt átadni egy másik, nem táncoló legénynek, aki választhatott: egy-két forduló a leánnyal, vagy egy-két botütés… Az ítélet kiszabása és végrehajtása: Az ítélet kiszabása és végrehajtása a nótaszünetekben történt, a bálterem kellős közepén. Ritka volt az, amikor két nótaszünet között nem történt semmi büntetni való. Valójában a büntetés kiszabásának és végrehajtásának kettős szerepe volt, egyrészt nevelő jellegű volt, másrészt szórakoztatta a pihenő bálozókat. Az esemény a szabálysértés jelentésével és a vádlott előállításával kezdődött. A legénybíró miután kiszabta az előzetes büntetést, az elitéltet átadta a doktor úrnak, hogy vizsgálja meg kibírja-e vagy sem az ítéletet. A végső ítéletét a doktor úr diagnózisát is figyelembe véve hozta meg. Ez ellen ekkor már nem lehetett semmilyen módon ellenszegülni. Valójában ez nem egy szakszerű vizsgálat volt, hiszen minden legény kibír akár 25 botütést is, hanem a szórakoztatást hivatott szolgálni. A doktor úr a falú legviccesebb legényeként tökéletesen értett a székelyekre jellemző kigúnyoló élcelődésekhez, amelyek többnyire a vádlott testi fogyatékosságaira vonatkoztak. Egy kancsi legény „virágolás”: „Nohát akkor nézzék uraim itt nagy baj van, ez a fájin szép legény kancsi. Most neki szegénynek elege van mert még maga sem tudja mikor hova, merre lát. Szegény Julcsa szereteje mikor oda megy a székkel kétszer is, megkerüli a szobát, hogy valahogy a nézés össze találkozzék. De ez nem igazán sikerül, mert a Józsi mikor oda néz ide lát, mikor ide néz oda lát, még a fennvaló sem tudja mikor mit lát. Nézzük csak… Jézusom a jobb szeme tengelye görbe! Semmi gond megnyomom ellenkezőleg… No ez sikerült, a görbe szem a helyén forog. No nézzük a bal szemét ez hátra van fordulva, tengelytörése van… Egy kis masszérolás, ellennyomás s zuty minden a helyén forog. No lányok most nézzétek ezt a két csillag szemű legény! Emellett a hajnalcsillag homályos! Most már szeretőt si könnyebben kap magának, de az ütéseket is kibírja”. Ádámcsutka vizsgálat: „Figyeljék meg uraim ezt a szép görbe, vékony legény nyakat! Há hogy es bírja azt a furcsa fejet… De ne még rajta az a nagy idétlen bog! A vacsorát megállította nem tudott lemenni az útján, s még a verebek es fészket kezdtek rakni reá. Seperjem le… No így na, semmi fészek… Most már csak a masszérolás van hátra… ilyenkor nekiállott s kezdte markászi, tapogatni a nyakat. Nagyszerű a galuska eloszlott félig, még két csavarás smár meg is vagyunk… Így ni, most már meg es vagyok, teljesen eltüntettem… Nézzék ezt a gyönyörű szép legény nyakat, rajta ezt a szép ragyogó legényfejet! Há most annyi szeretőt kap, hogy ahányat akar, de a 25 bossost es megbírja!”

15

A „gölöhős hepptikás” vizsgálata: „No lássam hát inkább szamár köhögés alakul belőle… Köhögtette, szuszogtatta… Nyújtsa ki a nyelvét jobban, mégjobban, csak tácsa ki jól a száját! Jól van most már bélátok a tüdejébe… Már javulóban van, most kell csak igazán jól vigyázni! Egy évig hágóra nem mehet, csak lejtőre. Minden nap 1 liter kecsketejet inni, s amennyiben lehet a dolognak a könnyebbik felét végezni. Ezt, ha betartsa és minden vasárnap meg eszik két kakastaréjt vadmártással, jó sok kenyér karéjjal esztendő ilyenkor ecsém, te leszel a legszebb és legerősebb legény a faluba. Mivel a tüdőgyengeség veszélyes dolog, az ütések felét eltörlöm, de maradékot valahogy kibírja... „

A diagnózis rendszeresen azzal végződött, hogy a doktor úr eligazította a testi hibákat is így nem csak, hogy a büntetést bírja ki az elitélt, de még az élete is jobbra fordul. Voltak olyan esetek is, amikor valamilyen okból kifolyólag a doktor úr enyhébb ítéletet javasolt, ilyenkor többnyire a legénybíró figyelembe vette doktor úr megjegyzését és csökkentett az ítélet mértékén. A doktor úr szerepe így átvitt értelemben hozzájárult az ítélet objektívebb meghozatalához is. Máskor a bíró a változatosság kedvéért jóval több ütést ítélt, mint a szabály megengedett. Az orvossal titokban megegyezték előre a dolgot, és a doktor úr az ítélet felét a vizsgálat után eltörölte. A doktor úr tevékenysége által az egyébként unalmas nótaszünetek, amikor a zenészek pihentek megteltek tartalommal. Az orvosi vizsgálat után az elitéltet átadták a beütő legénynek, aki kiolvasta a megfelelő számú botütést. Az elitélt fejét a székelőtevő ölébe hajtotta, aki egy meglehetősen alacsony széken ült, így jól kifeszült a székely harisnya. Az elitélt a székelőtevőbe kapaszkodott.

6 Kép: “Botozás”

16

Az elitéltnek egyetlen joga volt mindössze, az hogy az ítélet végrehajtása után panaszt tegyen a legénybírónál mondván, hogy az ítélet nem volt jól végrehajtva. Ekkor ismét egy kulcsfontosságú esemény, – szerepcsere következett be, az elitéltből lett a beütő és fordítva. „No ecsém uram mutassa bé, hogy kell adni…(legénybíró)” Gyakran megesett, hogy többször is helyet cserélt a beütő és az elitélt, - ezt nevezték „visszaverésnek”. A visszaverés presztízskérdés is volt, legtöbb esetben napokig szóbeszéd alapját képezte a faluban. Ha a konfliktus túl sok szerepcserét eredményezett a legénybíró leállította, ekkor kezet fogtak, és a bírónak megköszönték a nevelést. Általában íratlan szabály volt, hogy a legénybíró két visszaverést engedélyezzen. Történtek azonban kivételes esetek is, mint például Máthé György (beütő, szül. 1924) és Farkas Sándor (elitélt) esete, akik négyszer verték vissza a 25-t. Az ő esetük a mai napig fennmaradt… Ennek az opciónak a léte is több szempontból fontos. Egyrészt a beütő legények igazságosságát hivatott erősíteni, hiszen nem tudhatta, hogy a komája megtréfálja-e vagy sem, tehát nevelő jelleggel bírt. Másrészt meg teret biztosított a virtuóz magatartáshoz is, amely a katonáskodó székely legények esetében nagyon fontos erénynek számított. Hogy komoly dologról volt szó, mi sem bizonyítja jobban, mint a beütő pálca anyaga, ami azért volt nádból, mert egyéb anyag nem bírta a teherviselést. A társas-bálon történteknek nem voltak utólagos következményei, katonadolognak, legénydolognak tartották. Leánybüntetések: A leányokra is vonatkoztak szabályok. A hímezett szalag adásával elkötelezte magát, hogy ha csak komoly egészségügyi probléma nem lép fel a farsang ideje alatt minden bálban ott lesz este héttől reggel ötig. Hogy mennyire komoly dolog volt a hímezett szalaggal kötött szerződés az kiderül a lovak tevékenységéből. A lovak feladata volt, hogy a leánykáplár utasítására a hazaszökött leányt visszahozzák a bálba. A lovak két legényből, egy szánkóból és egy takaróból ált. A lovak elmentek a leányos házhoz, bementek a házba, de ekkor már nem kérték a leányt a szülőktől, hanem szó nélkül fogták a leányt, úgy ahogy volt, vették a ruháját és visszahozták a bálba. A lovak eljárása érzékelteti a hímezett szalaggal kötött szerződés komolyságát. Normális esetben a legényeknek csak meghatározott napokon és órákban illett leányos házhoz járniuk. Elképzelhetetlen volt hogy éjnek idején leányos házba merészkedjenek. Farsang ideje alatt azonban a lovaknak az adott szó védelmet bitósított a szigorú apával szemben is.

17

Megérkezésükkor a cigányok húztak egy indulót (Rákóczy indulót), vagy kétszer körbehúzták a teremben, majd a barátnőivel valamelyik sarokban felöltözött. Többnyire, ha észrevették a hazaszökött leányt vártak egy szűk órát, hogy legyen ideje a leánynak ágyba bújnia – így megleckéztetve a leányt, „elrettentő példát” mutatva és nem utolsó sorban fokozva a mulatság hangulatát. Ha a legénybíró hamarabb észrevette, hogy egy leány hazaszökött, a leánykáplárnak pár botütést ítélt, hogy ezután jobban végezze feladatát.

7. Kép: “Lovak” visszahozzák a hazaszökött leányt

A másik súlyos hiba az volt, ha a leány nem ment el azzal a legénnyel táncolni, aki felkérte. Ekkor a sértett legény jelentette az eseményt a legénybírónak. A nótát behúzták. A legénybíró kikiáltotta a leány nevét, a tömeg ketté vált, a cigányok húztak egy indulót (Rákóczy indulót) és a leány el kellett hagyja a termet. Ez volt a „kimozsikálás”, ami kimondottan nagy szégyennek számított. A kimozsikált leány számára egész farsang alatt be volt fejezve a bálozás. A kimozsikálás szabálya valamilyen szinten kárpótolta, párját képezte a tánc közbeni leánykérés betiltásának.

18

8. Kép: “Kimozsikálás”

A társas-bál költségvetése A táncmulatság anyagi alapjának nagy hányadát a társult legények hozzá járulása képezte. Ehhez még hozzá adódtak a belépői díjakból befolyó összegek. Azok a leányok, akik szalagot adtak és ez által jelenlétükkel járultak hozzá a társas-bál megrendezéséhez, édesanyjukkal egyetemben mentesek voltak a belépti díj kifizetése alól. A zenészeket pénzben fizették ki, ezt megegyezés alapján esetleg egy-egy szán fával is megtoldva.

19

III. A székelység szerveződése A magyar történelem máig megoldatlan problémái közé tartozik a székelyek eredetkérdése. A származásuk körüli több évszázados vitát az ide vonatkozó forrásanyag rendkívül gyér és hézagos volta magyarázza. Számos elmélet látott napvilágot, amelyek többek közt a székelyeket, a hun-, az onogur-bolgár-, a török-, a kabar- és a besenyő-népcsoportokkal hozza rokonságba. Szintén vita tárgyát képezi a székelyek Erdélybe településének időpontja. Az erdélyi székelységre való első írásos utalás a 13. századból maradt fent (II. András diplomája)1. Tény viszont,

hogy

már

a

kezdeti

megjelenésűktől

fogva

előjogokkal

és

sajátságos

kötelezettségekkel rendelkező népcsoportról van szó. Akárcsak a szászok esetében a székelység is a keleti országhatár védelmében kapott kulcsszerepet2. A székelyek elsődleges, védelmi funkciója, a hadi szolgálat generációk alatt beleivódott identitástudatukba, olyannyira, hogy utalások formájában az élet több dimenziójában is nyomon követhető. A társadalmi tagozódás egy mellérendelt viszonyt teremtett meg. Gyakorlatilag a primor-székely, lófő-székely, gyalog-székely társadalmi kategóriák között nem alakult ki a feudalizmusra jellemező, alá-fölérendelt viszony, minden székely „nemesi” szabadsággal rendelkezett. A székelység nagyon sokáig képes volt megőrizni sajátosságait, különleges kiváltságait és archaikusnak, vagy legalábbis egyedinek tekinthető társadalmi tagozódását. A székely társadalom összetétele még 1848 körül is nagyjából ugyanazokat az arányokat mutatta, mint a 17. század legelején, azaz többé-kevésbé megőrizte egy szabad paraszti társadalom jellegzetességeit3. A székelység sorában megjelenő jobbágy-zsellér réteg, a gazdasági megterhelés egyenes következménye volt. A székelyek önrendelkezésének legkézenfekvőbb megnyilvánulása volt, hogy maguk választották tisztségviselőiket, valamint peres ügyeiket is első fokon a falu bírája, majd a székbíró, ezután pedig az egész székelység által választott bírák előtt intézték. A bírói tiszt mellett a hadnagy vagy kapitány szerepe volt a legfontosabb, sőt a kapitány a 17. századig rangban és tekintélyben mindenképpen a bírók előtt állott.

1

Kordé Zoltán: A székelykérdés története, Kiadja a Haáz Rezső Kulturális Egyesület és az INFOPRESS Rt, Székelyudvarhely – 1991 2 Hajdú Farkas-Zoltán: Székelyek és szászok, Mentor Kiadó Marosvásárhely – 2001 3 Balogh Judit: A székely nemesség kialakulásának folyamata a 17. század első felében, Erdélyi Tudományos Füzetek (254), Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kiadása, Kolozsvár – 2005

20

A székely társadalom alapvető pillére a falusi közösség volt. A falvak utcaszerkezete, helynevei híven tükrözik a kapcsolatot a faluközösség és a hadászati kötelezettségük között. A communitasként fellépő faluközösség több kisebb entitás foglalata. A határőrség bevezetése megteremti a falun belül a provincialista (a széki igazgatás alá tartozó), valamint a katonarendi (a határőr-tisztek adminisztrációja alatt álló) falurészt. Néhol még ez a „mixta communitas” keretei közötti katonafalu is megoszlik huszárok és gyalog szolgálók valamilyen tömörülésére. A székely falvakban különösen gyakoriak a gazdasági és igazgatási szerepkört betöltő tízesek.1 Szintén egyértelmű kapcsolat mutatható ki a viselet és a katonáskodó életvitel között. A székelyek egyszerű mindennapi viseletén is egyértelmű árulkodó jelek voltak felfedezhetőek, az egyén helyéről a katonai alakulatok szintjén. Piros szegővel a huszár családok, kékkel a gyalogosok, feketével a jobbágyok viselték a harisnyát, az oláh jobbágyok vagy zsellérek színes szegő nélküli harisnyát viseltek.2 Az általános hadi kötelezettség (nem vonatkozott a városlakókra és jobbágyokra), terhei a családi gazdaságok anyagi megterhelését jelentette3. A ruházat, a fegyverzet és az önélelmezés biztosítása költséges dolog volt, különösen a háborús periódusokban. A katonáskodás átszőtte az élt minden dimenzióját. Az önrendelkezés különböző megnyilvánulási formái, a zártabb, katonai funkcióval is rendelkező struktúrák kialakulását váltotta ki a székelyekben. Gyakorlatilag az élet minden szegmensére szabályok vonatkoztak, amelyek egy komplex rendszert alkottak. A rend alól nem nagyon lehetett és nem volt logikus kitérni, mivel ez kiközösítéssel járt együtt. A székelység szálláshelyeinek lokalizációja végett is szinte állandó veszélyezettségben állott. A külső fenyegetettséghez párosult a mindenkori uralkodó törekvései a székelyek előjogainak megcsorbítására. Gyakorlatilag e kettős kényszer hozta létre, a székelyfalvakra jellemző magas fokú szolidaritást, közösségtudatot – a rendfenntartó székely falut. Ezen a mikroközösségi szinten olyan megtartó erők működtek, amiről jelen pillanatban még csak vázlatos elképzeléseink vannak. A közösség védte a régi rendet.3 A rendezettség azonban merevséget is feltételez, és ez a merevség a konzervativizmussal párosulva a 18. századtól lassan beinduló társadalmi-gazdasági növekedés, fejlődés gátolójának is bizonyult.

1

Hajdú Farkas-Zoltán: Székelyek és szászok, Mentor Kiadó Marosvásárhely – 2001 Tivai Nagy Imre: Emlékezés régi csíkiakról, Csíkszereda – 1996 3 Egyed Ákos: A székely hadkötelezettség és hadszervezet, különös tekintettel a XVI. századra, in: Benkő Samu, Demény Lajos, Vekov Károly (szerk.): Székely felkelés 1595–1596. Bukarest, pp. 47–59 – 1979 2

21

III.1 A székelyek hadi kötelezettségeinek megnyilvánulásai a vargyasi karácsonyi-újévi társas-bálban Erdővidék esetében megfigyelhető a népköltészetben illetve szokásokban a katonáskodásra, rendszeres hadviselésre vonatkozó egyértelmű utalások. A népdalok, a népköltészet egyik legértékesebb megnyilvánulási formái – szájhagyomány nyomán apáról-fiúra szállnak, időnként módosulnak, de mindenképp olyan értékrendszer, információbázis hordozói amelyek az adott közösség számára fontosak. Erdővidéki népdalokban fellelhetőek, a hadviselésre vonatkozó utalások, többnyire egyenes utalások. „Erdővidék az én hazám Katonának szült az anyám…” A vargyasi karácsonyi-újévi társasbál esetében szintén fellelhetőek a hadviselésre utaló konkrét mozzanatok. A szokásleírás egy erőteljes és nagyfokú szervezetségről tesz tanúbizonyságot. A szervezettség kapcsolatba hozható a katonai kötelezettségekkel, hiszen szervezettség és megfelelő logisztika hiányában nem lehet ütőképes semmilyen katonai alakulat. A székelység egyik legfontosabb tulajdonsága volt, hogy viszonylag rövid idő alatt, képes volt ütőképes hadi formációkba tömörülnie, úgy hogy fegyverzetét is önerejéből kellett kiállítania, ami a jó szervezettségnek a tanúbizonysága. Másrészt a szervezettségre azért volt szükség, mert a falusi közösségek nem egyszer önerejükből kellett önmagukat megvédeniük. Egyértelmű utalás fedezhető fel a rendfenntartó csoport és az őrmester uram motívumában. Ez nem csak a katonai titulusok használatában nyilvánult meg. A csendőröknek, a teremből való eltávozás esetében engedélyt kellet kérniük az őrmester úrtól. Az engedély kérésének procedúrája egyértelműen katonai nyomokat hordozott magán: az „őrmester úrtól engedélyt kérek eltávozásra!”, jelentés után az eltávozni kívánó meg kellett indokolja kérését. A jelentés előtt a csendőr tartozott a katonai tiszteletadással feljebbvalójának. A kérés eldöntését a hátramaradó csendőrök száma határozta meg, a cél egy ütőképes csapat állandó biztosítása volt. Amennyiben a megadott eltávozási időintervallumot a csendőr túllépte, súlyos kihágásnak minősült és 10-15 bossos ütéssel „jutalmazták”. A büntetések kiszabása és végrehajtása a katonai törvénykezésre hasonlított, abból a szempontból, hogy ezek alól gyakorlatilag nem volt kibúvó. A botozás mint testi fenyítés, a puskavesszőzés egy származtatása is lehet akár. Székely Elek elmesélése szerint az 1800 években a büntetéseket kézzel adták és nem bottal. Később tértek át a nádpálcás beütés gyakorlatára. Érdekes színfolt a „lovak” szerepe, akik a bál logisztikáját biztosították.

22

A kötött táncrend a nagyfokú szervezettség eredménye volt, amely a táncmester tevékenységével párhuzamosan a táncnak – mozgásnak egy megszabott keretet biztosított. Rendkívülien fontos a legényvirtus értékelése, engedélyezése. Azonban élesen elkülönítették a legényvirtust az engedetlenségtől, az utóbbinak nem engedtek teret és keményen büntették. A legényvirtus a katona számára rendkívül pozitív tulajdonság, míg az engedetlenség elfogadhatatlan. A társas-bál több momentumában is lehetőség nyílott a legényvirtus megnyilvánulására, ez is mutatja mekkora jelentőséget tulajdonítottak neki. A legszebb megnyilvánulása a visszaveréshez kapcsolódik, minden legénynek jogot formáltak arra, hogy bizonyíthassa férfiasságát, elszántságát. Hasonlóan fontos annak a törvénynek a léte is, amely szerint a vétkező legény, a nóta végén amennyiben sikerült kijutnia a táncteremből mentesült a büntetés alól. Valóságos rohamra került nemegyszer sor, amely a távozni kívánó vétkes és az ajtót vigyázó csendőrök közt bontakozott ki. Általánosan megfigyelhető a társas-bál demokratikus szerveződése, a szabályok előtt mindenki egyenlőnek bizonyult, sőt még a vezetőségi tagok megválasztásakor sem a társadalmi osztály, vagyoni helyzet volt a mérvadó, hanem a rátermettség és a megbízhatóság. A törvények szigorú betartása és betartatása nem csak a társas-bál, hanem az egész székelység szerveződésének alapja volt.

23

IV. Utógondolatok A népi kultúra hagyományozódása nagy- és kisközösségeken belül működő törvényszerűség. A népi kultúra nagyszerűsége, egyszerűségében rejlik – minden generáció egy láncszem, ami összeköti a múltat a jelennel és ez által egyben a jövő építője. A népi kultúra minden egyéné, aki elfogadja, és azonosulni kíván nemzetével. Ha a néprajz tudományában elmerülünk, önkéntelenül is egyre jobban megerősödik bennünk az az érzés, hogy egy rendkívül összetett rendszerrel van dolgunk. Egy olyan rendszerrel, amelynek sajátságos és erős törvényszerűségei vannak, olyan törvényszerűségek, amelyet az idő alakított egyre tökéletesebbé. Képletesen fogalmazva a népi kultúra olyan, mint a folyóvíz által koptatott kavics. A kezdeti sarkos-robusztus kődarabra, az idő múlásával a vízcseppek milliói fejtenek ki hatást, amelyek egyre formálják, alakítják. Minél hosszabb ideig van hatás alatt a kődarab, annál tökéletesebbé, simábbá válik... Természetesen tudatosult bennem, hogy a folklóralkotások, a szokások elhalása természetes folyamat. Rendszerelméleti megközelítésben, a világegyetem hierarchikusan felépülő rendszerekből áll. A földi rendszereknek legyenek azok elő-, avagy élettelen-rendszerek, elsődleges törvénye hogy „születnek”, „kifejlődnek” legvégül „meghalnak”, átalakulnak. Ahhoz, hogy egy szétbomló rendszerből egy új rendszer jöjjön létre, elengedhetetlen a régi rendszer alapinformációinak ismerete, átörökítése. Geográfus szemszögből a folyamatok, jelenségek szempontfüggő regisztrálását és értelmezését fontos munkának tartom. Különösen fontosnak tartom a rendszerekre ható kényszerek problémakörét; azokat a drasztikus hatásokat, amelyek olyan változásokat okoznak, amik felgyorsítják az adott rendszer egészének felbomlását. Minden ilyen esemény egy fordulópont a felbomló rendszer feletti rendszer működésében is. Ebből a megközelítésből kimondottan fontosnak minősítem a társas-bál létét és erőszakos beszüntetését. Az utóbbi intézkedés olyan drasztikus hatás volt a község társadalmi struktúrájára, közösségi életére, amely kihatott-kihat egészen napjainkig. Személyes erkölcsi normáim közé tartozik az az alapelv, hogy az egyén felelősséggel tartozik mindazokért a humán- és természeti- komponensekért melyek emberré válását lehetővé tették-teszik, illetve biztosítják folyamatos fejlődését. Hiszem és vallom, hogy a komplex dolgok apró dolgokból, tettekből épülnek, ezért fontos küzdeni azokért a nemes célokért is, amelyek az egyén dimenziója felett állnak.

24

E tanulmány által főképp tiszteletemet szerettem volna leróni mindaz előtt, ami számomra az „otthont” jelenti. Szeretném hinni, hogy egy napon, ha nem is teljes egészében a régi kereteknek megfelelően, de újjáéled a közösségi élet és az ifjúság összetartása, hisz ezt tekintem jelenleg nemzetünk egyik, – ha nem a legsúlyosabb – problémájának.

25

Források:

Adatközlők: Máthé Ferenc (legénybíró, sz. 1927), Máthé György (leánykáplár, sz. 1924), Balogh Judit: A székely nemesség kialakulásának folyamata a 17. század első felében. Erdélyi Tudományos Füzetek (254), Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kiadása, Kolozsvár – 2005 Egyed Ákos,1979: A székely hadkötelezettség és hadszervezet, különös tekintettel a XVI. századra. in: Benkő Samu, Demény Lajos, Vekov Károly (szerk.): Székely felkelés 1595–1596. Bukarest, 1979, p. 47–59. Faragó József, 1981: Téli legényünnepek a kalotaszegi Kiskapuson. in. Népismereti Dolgozatok 1981. Kriterion kiadó, Bukarest, 1981, p. 138 – 160. Hajdú Farkas-Zoltán: Székelyek és szászok. Mentor Kiadó Marosvásárhely – 2001 Hankó Vilmos, 1896: Székelyföld. Akadémiai kiadó. Budapest, 1993. Imreh Barna, 1998: Az alsórákosi „sereg”. in. Népismereti Dolgozatok 1998. Kriterion kiadó, Bukarest,1998, p. 232 – 238. Kisgyörgy Zoltán: Erdővidék. Sepsiszentgyörgy, 1973. Kordé Zoltán: A székelykérdés története. Kiadja a Haáz Rezső Kulturális Egyesület és az INFOPRESS Rt, Székelyudvarhely – 1991 MAGYAR NÉPRAJZI LEXIKON, Akadémiai Kiadó, Budapest 1977-1982 Ortutay Gyula, 1966: Kis magyar néprajz. Gondolat kiadó, Budapest, 1996. Seres András, 1977: Az ifjúság téli mulatsága, Bodza, Barcaság, Erdővidéken, valamint a Nagyküküllö, Nyikó és Homoródmentén. in. Aluta 1976-77, Sepsiszentgyörgy, Csikszeredai nyomda, 1977, p. 329 – 343. Tivai Nagy Imre, 2001: Emlékezés régi csíkiakról. Csíkszereda – 1996

26

Köszönetnyilvánítás:

A tanulmány elkészítésében nyújtott sokrétű segítségéért köszönetemet fejezem ki Máthé Ferencnek. Hasonlóképpen köszönettel tartozok Lupescu Radunak, a történelmi háttér információk hozzáférésében nyújtott segítségéért, valamint Ihos Andreeának, a tanulmány formai kivitelezésében nyújtott segítséért.

27

Tartalomjegyzék

Ajánlás ................................................................................................................................................... 1 I. A Vargyas község természetföldrajzi és etnográfiai behatárolása ..................................................... 2 I.1 Kutatástörténet ............................................................................................................................. 3 II. A vargyasi karácsonyi-újévi társas-bál szokásleírása ....................................................................... 5 II.1 A társas-bál története: ................................................................................................................ 5 II.2 A táncmulatság megszervezése:.................................................................................................. 6 II.3 A bál lefolyása: ........................................................................................................................... 9 III. A székelység szerveződése............................................................................................................ 20 III.1 A székelyek hadi kötelezettségeinek megnyilvánulásai a vargyasi karácsonyi-újévi társas-bálban .................................................................................. 22 IV. Utógondolatok ............................................................................................................................... 24 Források:.............................................................................................................................................. 26 Köszönetnyilvánítás: ........................................................................................................................... 27 Tartalomjegyzék .................................................................................................................................. 28

28