A VÁNYAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG TÖRTÉNETE

A VÁNYAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG TÖRTÉNETE

Különlenyomat Tóth Dezső tiszakürti református lelkipásztor „A Hevesnagykunsági Református Egyházmegye múltja" című munkájából.

Debrecen, 1942. Nyomatott

Nagy

Károly

Grafikai

M ű i n tézetében.

3

A Körös s Berettyó között mindenkor félreeső helyen fekvő Ványa történeti fejlődése is külön utakon járt Eredeti­ leg e területen négy község feküdt, Ecseg, Kérsziget, Varsányegyháza s köztük alighanem a legfiatalabb, Ványa. Elő­ ször az 1332—1335-iki pápai tizedlajstromban találjuk említve. Eredeti birtokosai az Aba-nembeli Kompoltiak, kiknek ked­ v é r t Békés megyéből Heves megyébe kebelezi Zsigmond király 1422-ben, mint possessiót. 1511-ben a gúti Ország-csa­ lád zálogba veszi a Kompoltiaktól, 1522-ben pedig e két csa­ lád kölcsönös örökösödési szerződéssel leköti egymásnak bir­ tokait, s így Ványa a Kompoltiak kihaltával az Országok kezére jut. Ugyanakkor megszűnik Ványa birtoklásának egy­ sége is. A fiágon csakhamar kihalt Országokról a gyarmati Balassák, alsólindvai Bánffyak, enyingi Török Ferenc, Apafi Ferenc, a Homonnai-Drugethek, Jaksithok jutnak itt birtok­ hoz, vagy családi örökség, vagy az ellenkirályok közt dúlt pártoskodások révén. De az előző század hősi nemzedékének elernyedésével, nagyobbrészt zálog útján, a XVII. században ismét tovább oszlik a birtok a Dósa-, Vay-, Szécsi-családok közt, míg a Wesselényi-összeesküvés korában a szendrői, ónodi végvárak kurucai szállják meg s ezek után jórésze a kincstár kezére jut. A neoacqusitio során a bedegi Nyáriak s a hallerkői Hallerek szereznek itt birtokokat, de a XVIII. szá­ zad közepe felé, talán a kuruc-időkből emlékezetben maradt nyomokon, a kuriális nemesség is erőre kapott, még pedig a maga birtokán, mint a bedegi Nyári Zsigmondtól 1738-ban ne­ messé tett Dékányok, azután a Vas, Szarka, Novota stb. csa­ ládok. Köztük 1777-ben Halasi Márton, Horthy Miklós kor­ mányzó egyik nőági őse is birtokot szerzett itt. E birtokviszo­ nyok sajátságos eredményeként főnemesi földesúri, kuriális nemesi s telkes jobbágyi élet egyként kialakult Ványán, ami rányomta bélyegét a község közéletére is. A község a pápai tizedbe csupán három garast adott 1332-ben, tehát kicsiny kezdetekből indult el élete. Annál nagyobb lendü­ letet vett később. A Dósa-féle lázadásban tájunkon legnagyobb része Ványának volt, élén Ambrus nevű plébánosával, mint láttuk. A török hódoltságot az 1552-iki összeírás szerint 60 portával érte meg, ami a községnek annak idején igen tekin­ télyes népesedésére vall. 1554-ben 38, 1564-ben 29, 1566-ban ismét 50-re rúg portáinak száma, úgy, hogy utóbbinál több csak Fegyverneken volt található egész vármegyénkben. Úgy látszik, hogy folyóvizek közé zárt, előnyös fekvése megsza­ badította a hódoltság kezdetén felviharzott tatárjárásoktól. Később, mint eredetileg is a váradi püspökség része, a váradi

4

végvárhoz adózott Ezzel kapcsolatban Fráter György zsaro­ lásaitól sokat szenvedett ugyan, de különben a váradi végvár sokkal messzebb esett Ványától, mintsem az oda való adózás elviselhetetlen terhet jelentett volna. A tizenötéves háború vérzivatarát is kiheverte, mert 1635-ben is, viszonylag tekin­ télyes számban, 8 portát találnak benne, ami nem csökkent 1647-ben sem. Sőt ez évben már 8.85 frt. van kivetve a vá­ nyai nemesekre is hadi adóba, mivel pedig egy nemesi kontri­ buciót 25 dénárra taxáltak, következőleg 34 nemes család élt már ekkor Ványán. E taxás nemesek száma a Wesselényiösszeesküvés korában még inkább felszaporodott, úgyhogy a későbbi nagymérvű portaszámcsökkenés Ványán, valóban ennek tudható be. 1675 és 1686-ban a porták számát csupán 1/4-re teszi a vármegyei dikátor, de megjegyzi, hogy „nobi­ lium et libertinorum taxa fl. 1, sed jam auget ad fl. 6“, vagyis csakhamar kitűnt, hogy portális jobbágyság alig lakott Vá­ nyán. A szabad kúriális községgé fejlődést azonban mégis megakadályozták a szörnyű hadi idők, melyek először akkor zúdultak Ványára, mikor 1658-ban a török II. Rákóczi György ellen Várad-Lippa vonalára felvonult. Majd a végváriak há­ nyatott korszaka következett, az 1683-ban megindult felsza­ badító hadjáratok során pedig, minél inkább szorult a császá­ riak gyűrűje a gyulai törökök körül, annál inkább zaklatták a vidéket, így Ványát is a zsaroló harcos felek. Végül egy ilyen adókövetelésnek nevezett zsarolással kapcsolatban a török 1693-ban véget is vetett a különben is meggyérült község éle­ tének. Lakosai állítólag Tiszabábolnára menekültek, de Gyula felszabadulása után rögtön, már 1696-ban újra teleped­ tek, sőt ez évről rektoruk neve is emlékezetben maradt. Arról sem szólnak a feljegyzések, mintha a II. Rákóczi Ferenc-féle felkeléssel kapcsolatos rác támadás olyan végzetessé vált volna Ványán, mint például a közeli Túron. Bár bizonyos, hogy az egykorú országos veszedelmektől az egész Nagy Ma­ gyar Alfölddel együtt Ványa sem mentesült, de 1711-ben még­ sem pusztának veszi a vármegye, hanem a ius armorum díját egész vármegyénkben a l egmagasabb mértékben, 160 taxa alapján, 1280 frt. összegben veti ki a ványai nemesekre. A szatmári békét követő konszolidáció kezdetén kúriális köz­ ség-számba ment. Borovszky úgy tudja, hogy az 1723-iki ál­ lami nemesi összeírás szerint száz nemes család telepedett meg az új életre kelt községben. Kiterjedt határát azonban ki­ zárólag e nemesek nem szerezhették meg, hanem a neoacqui­ sitios bizottság főnemes-földesuraknak adta a község azon ré­ szét, melyet a kincstár magának nem tartott meg, következő­ leg a ványai nemesek urbariális nemesek maradtak, vagyis az általuk lakott úrbéri telek után nem ugyan robotban, ha­ nem taxa szerint fizettek a földesúrnak. Mikor pedig a XVIII. század közepén a földesúri gazdálkodás egyre kiterjedtebbé lett és ezzel egyre több robotos jobbágy betelepítése is szük­ ségessé vált, az időközben vagyonilag is megerősödött neme­

5

sek külön szervezkedtek, noha a jobbágyok nagy része is ugyanolyan taxás jobbágy volt, mint a bocskoros nemesek. Így az egyetlen községben három külön érdekeltség irányí­ totta az életet, a külön „hadnagy" (bíró) s elöljáróság alatt tö­ mörült kúriálisok, a külön bíró s elöljáróság által vezetett „kontribuensek" és a földesúr udvarháza. Természetesen ez a helyzet nem szolgálta Ványán a közélet egységét, annál in­ kább a széthúzást s pártoskodást, úgyhogy 1859-ben az örök­ váltság, ha valahol, itt valóban áldást jelentett. Egyházi élete is régi nyomokon indult el. Emlékezet sze­ rint első ismert plébánosa 1330-ban teljesített szolgálatot és az 1332—1337-iki pápai tizedlajstrom szerint is megadta a tize­ det a váradi püspökség szeghalmi főesperességébe tartozó egyház. Az 1514-iki Dósa-féle felkelésben pedig Ambrus vá­ nyai plébános, mint aki „imbutus erat in omni scientia", ve­ zető szerephez jutott. Még az 1552-iki tridenti zsinat költsé­ geihez is hozzájárult a ványai egyház, noha a hívek serege már ekkor alighanem a reformáció hatása alá jutott. Ványa valóban első kézből értesülhetett a reformációról. Határában Jaksith, enyingi Török, Homonnai-Drugeth-birtokok terültek el, közelében a Nadányiak, Massaiak irányították a lelkeket, a váradi püspökség épen a hódoltság kezdetével egyidőben megszűnt létezni, sőt épen a váradi püspökség területén indult el a reformáció első szervezkedése is a Petrovics—Kálmán­ csehi-féle szuperintendencia megalkotásával. Nem is csoda, hogy a reformált egyház Ványán 1569-ben már olyan erős lá­ bakon állott, hogy Belvári Mihály lelkésze egész egyházme­ gyénket képviselhette a váradi zsinaton, még pedig az „orthodoxa sententia" felfogásában. Sőt a helyi feljegyzések aligha tévednek abban is, hogy 1560-ban az új lelkészlak fel­ építését a reformált egyház javára írják. Az egyházi élet ké­ sőbb is virult, hiszen a régi középkorból örökölt templomot 1635-ben renoválják, vagy talán ekkor a kőtoronnyal együtt újra is építik, 1639-ben a lelkészlakot is megújítják. Lelké­ szeik, a XVII. században kevés megszakítással ismeretesek, köztük kettő esperes is, sőt a jelek azt mutatják, hogy a ki­ váló Szilágyi Mihály esperesünk itt töltött tíz éve alatt, Ványa a legvirágzóbb egyházaink közé tartozott. Az átkos emlékű 1683-ik évvel a lelkészek névsora megszakad ugyan, de 1686ban még sok veszedelmet látott templomuk kijavítására kér­ nek a töröktől engedélyt. A javításokra nem került ugyan sor, mert egyre gonoszabb idők következtek, 1696-tól azonban is­ mét tudunk a rektorokról, akik talán lelkészi szolgálatokat is teljesítettek a lerongyolódott faluban. Debreceni Ember Pál a fennálló egyházak között sorolja fel a ványait, ami nem lát­ szik lehetetlennek. A végleges újratelepedéskor pedig első dolguk, hogy l elkészt alkalmazzanak, majd 1721-ben a Pesti Commissio előtt igazolják egyházi életük ősi jogalapjait. Az ellenreformációs új idők jöttén, nincs feljegyzés arról, hogy az 1732-iki templomrenoválás különösebb akadályokba ütkö­

6

zött volna, pedig ekkor karzatokkal bővitették s „mennyezet alá vétetett“ a templom, tehát a régihez képest lényeges vál­ tozásokat eszközöltek rajta. Sőt az alapjaiban alighanem ere­ deti középkori alkotmány újabb renoválásának engedélye is leérkezett a vármegyétől 1765-ben. Ekkor azonban már Es­ terházy Károly ült az egri püspöki székben, aki elvégre jónak látta meglátogatni, a hódoltság után az egri püspökséghez kapcsolt s egyik legtávolabb eső egyházközségét. A látogatás 1767-ben folyt le, mikor katolikusokat ugyan nem talált a faluban, mégis Diószegi Török István lelkésszel élénk vitába kezdett a bábák által végzett keresztelés felől, de Diószegi emberül megfelelt neki. A bosszús püspök erre visszavonatta a vármegyével a két évvel előbb kiadott templomjavítási en­ gedélyt, ám akkorra a ványaiak a kívánatos javító munkála­ tokat el is végezték. Csakhamar kitűnt azonban, hogy a templom kibővítése tovább már semmiféle kisebb munkála­ tokkal nem odázható el a népesség rohamos szaporodása folytán. Az erre irányuló engedély kijárásához 1771-ben kezdtek, miközben a ványaiak hite is komoly próbák elé ál­ líttatott. Dékány Benedek előkelő helyi kúriális nemes vette pártfogásába az ügyet, akit ismeretlen okból közeli szálak fűztek Nagy Sámuel bécsi ágensünkhöz is. „Sok udvarlást, sok egy úrtól máshoz futkározást“ teljesítettek, míglen a vár­ megye négy ízben is foganatosított helyszíni vizsgálat és egyenesen az egri püspök-főispántól kiküldött kőmívesmester kimérései után az engedélyt megnyerhették 1774-ben. Az építkezésekhez nyomban hozzá is fogtak s még azon év no­ vember 13-án a megújult templomot fel is szentelték. Örömük azonban nem lehetett teljes, mert a templom keleti végének kiszélesítése már csak jámbor óhaj maradt, mivel a vármegye az erre irányuló engedélyt megsokallta s „azon kőmívesnek delineatioja mellett méltóztatott minékünk ismét más delinea­ tiot kiküldetni az ampliatiora, melynél tovább csak egy uny­ nyira is nem mehettünk“, továbbá az északi végébe is sze­ rettek volna egy tágas portikust csináltatni, de a „jövendőbeli jó reménység alatt“ kényszerültek megelégedni azzal, hogy ehelyett egy ajtót vágtak az északi részen. Így érthetők Vonsza-Biri Ferencnek a templom-szentelésre írt megható sorai: „A keserűségnek árja Hitünk sorsosit se járja, Felséges Asszonyunk éljen Hogy másokat is segéljen!“. De még in­ kább feljegyzésre kívánkozik az a sok bőséges adakozás, mellyel kivált a nemesek lehetővé tették az építkezést, mint már előadtuk és amelyeknek sorát különben maga VonszaBiri Ferenc lelkész nyitotta meg egy meddő tehénnel, egy juhval, egy sertéssel s egy arannyal. Különben az egyházi élet lényeges vonásai megismerhetők a nyilvános penitencia-tartókról 1751-ben kezdődő feljegyzésekből, melyeket más he­ lyen már szintén méltattunk. A konstruktív viszonyokból per­ sze következett az anyagi viszonyok rendezettsége is, amit eléggé illusztrál az, hogy 1773-ban is 55 bárányt s 60 drb. saj­

7

tot ád el a ványai ekklésia a túri vásáron. Az egyházi épületek körül dúsan termő gyümölcsös kert állott, az utolsó szarvas­ marhájukat pedig 1840-ben adták el. Valóban csak a szerény­ ség jegyezhette fel, hogy 1791-ben az egyház jövedelme csu­ pán a publikációból s a párbérmaradványból telt ki, mert 1793-ban is az egyház takarékmagtárából visznek kölcsön­ gabonát a szegényebb hívek és az egész kis gulyákat, falká­ kat, nyájakat jelent; „publikáció“-bevételek révén, a ványai egyház helyzete bármely gazdag nagykunsági helyével vete­ kedett. Erre mutat a cca 2000 lelket számláló gyülekezet lel­ készi díjlevele is, 1786-ból: 100 frt, — 100 véka búza, — 100 véka árpa, — 34 font faggyú, — egy mázsa só, — egy mázsa hús, — hat szál fa, — négy icce méz, — négy icce vaj, — hat sajt, — hat kocsi fűtő, — sertésre 6 írt, — „és egy jó darab földet is bír a több belső személyekkel együtt, mely a Nyo­ másból szakasztatott“. Az elzárt fekvésű Ványán az egyházi élet szervezete terén is sajátságos viszonyokat észlelhetünk. Előbb, természetesen a nemesek kezében volt a hegemónia a községi közéletben, következőleg az egyházi közéletben is. Ezt biztosította számukra anyagi fölényük is, hiszen egyéni földtulajdonnal is bírhattak (compossessorok), bár nagy több­ ségük úrbéri telken élvén, ugyanúgy adózott, mint a jobbágy­ gazdák. Utóbbiakkal különben földközösségben is éltek. Mikor pedig a kontribuensek feltörekvésével mindkét fél külön elöl­ járóság alatt szervezkedett, az egyházi ügyek intézésében közösen alkották a locale consistoriumot, azonban a nemesek fölénye a consistoriumban is érintetlenül maradt. Már csak azért is, mert a nemesek elöljárósága 12, a jobbágyoké pedig 8 tagból állott, tehát előbbiek többsége eleve biztosítva volt. Kúrátort felváltva választottak ugyan a két osztályból, de már a főgondnok rendszerint a tekintélyesebb birtokosok, a compossessorok közül került ki. Természetesen ez a consis­ torium az 1821-iki gen. Konvent határozatait „nagy kedvet­ lenséggel“ fogadta s „sine ulla reflexione“ napirendre tért fe­ lette. Mikor pedig az egyházmegyei sürgetésnek már nem állhattak ellent, 1830-ban beválasztottak ugyan maguk közé 6 nemest s 6 jobbágyot, de a consistorium elnöke továbbra is a többség embere, a nemesek hadnagya maradt, jegyzője pedig a nemesek jegyzője, aki szavazati joggal is bírt. Ezen a hely­ zeten nem változtatott az sem, hogy 1834-ben az egyház­ megye rendeletére további négy nemest s négy jobbágyot vá­ lasztottak be persze önkiegészítéssel. A „kétféle tanács“ kö­ zött azután a súrlódások könnyen megtörténtek, de végze­ tessé sohasem váltak. 1792-ben az erőszakkal felállítandó ka­ tolikus egyház céljaira az egri püspök elfoglalta a nemesi községházát, mire ezek egyházuk különben is szűknek bizo­ nyult fiiskoláját tették meg községházának és a XVIII. század elején még kizárólag az ő atyáik által emelt fiiskola helyett, a jobbágyok áldozatának igénybe vételével is újat emeltettek, ami nem okozott problémát a jobbágyok között sem. Az atya­

6

fiúi jó egyezségre mutat, hogy 1811-ben merőben új templom építéséhez fognak s annak alapkövét május 7-én illő könyör­ gések után először a prédikátor, azután a nemesek hadnagya, majd a kontribuensek főbírája s úgy a többiek helyezték el, mert a hétköznapok sodrában is ilyen sorrendet követelt az élet iránya. Az összekötő kapocs a lelkész személye, akinél nem keresték, hogy melyik osztályhoz tartozott, az egyház anyagi fenntartásához pedig mindkét fél egyként hozzájárult, legalább is e téren nem olvasunk panaszokról. Így élt az egyház a XIX. század elejéig, mikor a deval­ váció és az egyre jobban megcsontosodó rendi gondolkozás s ezzel szemben a szabadabb világ Ványán is érezteti hatását. Az egyház 16—18 szarvasmarhából álló „fundusa“ exiszten­ ciális zavarokkal nem fenyegetett ugyan, de az egyházi gyű­ lések tartása egyre jobban elmarad, a tisztviselők javadalmá­ nak kiszolgáltatása körül panaszok merülnek fel, Dékány Be­ nedek nemesi kúrátor számadásra vonása elmarad, mert kü­ lönben félnek, hogy nem akad kúrátor, a vasárnap is dolgo­ zókat „kezdik jegyezgetni“. Közben Török András lelkészükre is nagy a panasz, főként, mert elhanyagolja a prédikációra ké­ szülést s kivált a reggeli „magyarázatai“ nem épületesek. Nem marasztásának ügyét mégis a kerületig viszik s csak annak határozata után bocsátják el, tehát a Tripartitumhoz szokott nemesség a megfelelő jogi-bírói eljárást e téren sem hagyja. A következő lelkész, Jezerniczky Ferenc idejében újra fellen­ dülés tapasztalható. 1814-ben az új templom felépül, 1819-ben elkészül a berendezés is, viszont a felavatásra csak 1834-ben kerül sor Dorka Illyés tanácsbíránk szolgálatával. Talán már e késedelemben is része volt a nemesek egyre inkább túlfűtött önérzeteskedésének s a szívek elzsírosodásának, ami a maga meztelenségében akkor vált nyilvánvalóvá, mikor 1834-ben Vásárhelyi Pál lelkésszé történt megválasztásához erőszakol­ ják ki az egyházmegye consensusát. E célból nagy büszkén megjelent a traktus színe előtt a nemesek hadnagya s a job­ bágyok főbírája s nem épen megfelelő hangon követelőztek, mire a traktus a jogok követelése helyett a kötelességek tel­ jesítésére intette őket inkább, az egyházi gyűlések tartása, a számadások megejtése s hasonlók körül. A jó ványai potentá­ tok azonban nem sokra értékelték az intelmeket, hanem nyu­ godtan éltek tovább, miután 1846-ban már 160 hold szántót hasítottak ki az egyháznak s ezzel elintézettnek vettek min­ den problémát. Az 1850-es évek elején impozáns iskolák épül­ nek, 1853-ban az egyház 160 holdas birtokát az előző évi 600 frt. helyett 1075 frt-ért adják ki, mindenek jó úton haladnak, mikor a rendi s liberális világ közt végre is kenyértörésre ke­ rül a sor. Erre a lökést az adta, hogy 1856-ban Vásárhelyi Pál lelkész valóban példátlan vád gyanúja miatt, lemondott állá­ sáról. Erre mindenekelőtt belátták a rendi különbségek vég­ leges elenyészését és tekintet nélkül a társadalmi hovatartozandóságra, 18 tagú presbiteriumot választtott a községi elől-

9

járókból álló gyűlés, ez a presbiterium viszont az összes adó­ kötelesek közül 40 elektort, kik a presbiterium 18 tagjával együtt nagy önállóan megválasztották 1857-ben Sós József ad­ digi helyettest rendes lelkésznek. A választást azonban az egyházmegye határozatának mellőzésével a kerület nem hagyta jóvá a még mindig érvényben lévő 1826-iki kerületi ha­ tározat értelmében. A kisebbségben maradottak 1858-ban készséggel választanak is új elektorokat s ezek Nagy Sándor révi lelkész személyében új lelkészt, a Sós-pártiak azonban egyenesen a Bach-kormányhoz fordulnak jogorvoslatért. Vé­ gül Balogh Péter püspök atyai intelmei zabolázzák meg őket s harmadízben, a Szabó Gábor megválasztásában megnyugosznak. E két éves küzdelemnek mégis volt annyi eredmé­ nye, hogy abban a nemesek s jobbágyok egymásra találtak. Egyidejűleg az úrbéri jogviszonyok felszámolása is elkövet­ kezett, mikor többek között a lelkészi javadalom, 1858-ban 85 holddal, majd a tagosítás befejeztével, 1862-ben további 47 holddal növekedett, részint a közös földek felosztásából, ré­ szint „egyesek ajándékozásából“. 1861-ben megalakult az első népképviseleti presbiterium is, bár az immáron egyetlen elöl­ járóság tagjain kívül csak 12 taggal, mert a régi szokás sze­ rint — jellemzően — a presbiterek s elöljárók párbérmentesek maradtak s nem akarták, hogy a presbiterek számának növe­ lésével csökkenjen a párbérköteles egyháztagok száma! Ugyanezen évben a nemesek a különben is feleslegessé vált községházukat visszaadták az egyháznak, mint amelyet 1840ben maguk költségén újonnan építettek ugyan, de alapjában eredetileg egyházi épület volt az. Az átadási okmányban meg­ ható módon megcsillan az atyák ősi egyházhűsége. E szerint az egyház közszükségeire szánt ingatlan a tagosítással 190 holdra növekedett ugyan, de az új gazdasági rendszerben még sem látják az egyház jövőjét minden irányban biztosí­ tottnak, következőleg átadják a községházát „azon erősbülő hittel, mely a szorongattatások, nyomattatások között ihletett magasra emelkedik, hogy Istennek gondja van az ő kicsi­ nyeire és az ő Szent Egyházát fenntartja“. Ugyanebben az időben a párbért is vagyonaránylagossá tették annyiban, hogy a földdel bírók 60 kr., egy véka búzát s egy véka ár­ pát, a földetlenek felét, az özvegyek pedig a negyedét fizet­ ték. Ezt követte 1874-ben az osztálybasorozás, 1892-ben az állami egyenes adó alapján kivetett egyházi adózás rendsze­ rének bevezetése. Ezekután következett el a ványai egyház századokon át legnagyobb gondjának elintézése: egy olyan templom építése, melyet végre nem kényszerülnek minden harmadik évtized­ ben toldozni-foltozni, mint eladdig oly sokszor cselekedték. A szinte 1635-től fennálló szükséglet kielégítésére nem retten­ tek vissza a cél túlméretezésétől sem. Az esperesi vizitáció szerint is legjobb anyagi viszonyok között lévő egyház, már 1870-ben öt évre 60 ezer frt. kivetését sem sokallotta. Csak­

10

hamar kitűnt azonban, hogy a magyaros dac kielégítésére ez sem elég. Erre 1882-ben, mikor az életveszélyes régi templom használatát a közhatóság betiltotta, három évre 35 s újabb három évre 100%-os pótadó kivetését határozták el, miköz­ ben az új lelkész, Szügyi Dániel, a cél érdekében a maga nép­ szerűségét is latba vetette, megindult a nagyarányú építke­ zés. 1889-ben 138 ezer frt. költséggel el is készült egyházme­ gyénk egyik legszebb s legnagyobb temploma. Ezzel a nagy cél eléretett, de a cél elérésének módja s kivitele nem volt épen kifogástalannak mondható. Előbb az építési vállalkozó támadta meg perrel az egyházat, mert utóbbi apróbb kifogá­ sokat támasztott, de még súlyosabb következményekkel járt, hogy az építési költségek fedezetére nem bizonyult elégséges­ nek a horribilis pótadó sem, hanem a presbiterium kölcsönhöz kényszerült folyamodni. Az ezt követő perlekedések során azután, a hívek egy része a lelkészt s presbiteriumot fegyelmi eljárás alá vonatta, ami 1899-ben a vádlottak felmentésével ért ugyan véget, de a felperesek közül többen nem átallottak az unitárius felekezetbe kitérni. Végül a sebek, bár nehezen, de begyógyultak, sőt a világháború után épen Ványán indult meg a legkiterjedtebb missziói élet is. Az iskolai életről csupán 1696-tól olvasunk adatokat. De ettől kezdve megszakítás nélkül ismerjük a rektorokat. A to­ vábbi fejlődés menetére mutat, hogy 1721-től egyetlen lány­ tanító s 1763-tól külön fipréceptor alkalmazására is sor kerül, sőt azután egészen 1856-ig e három tanerő további szaporítása nem is került szóba. A fiiskola általában a syntaxisig terjedő kisebb partikula-számba ment, a rektorokat s préceptorokat mindenkor a debreceni Kollégiumból hozták, ahol a rektori állást akadémika promocióként tartották nyilván. Az 1823-iki kerületi beosztás szerint is IV-ed osztályú partikula évi 80 frt. rektori jövedelemmel. Tehát az egykorú színvonal itt is biz­ tosítva volt, de az anyagi ellátás sem maradt el. Az 1786-iki bejegyzés szerint a rektor javadalma 30 frt, — nyolc köblös föld, — coquia megváltásáért 80 frt, melyért a préceptort is élelmezi, — és a didaktrum, ami fél véka búzából s fél véka árpából áll, továbbá ábécistáktól 24, collectoroktól 50, decli­ nistáktól 60, conjugistáktól 100, grammatistáktól 120, synta­ xistáktól 240 dénár, amiből az iskola belső szintje is rekon­ struálható. Az 1792-iki bejegyzés szerint minden pártól 4 kéve nád, 17 font faggyú s 12 köböl búza is járt a rektornak, míg a préceptor 15 frt-t, 12 köböl búzát, ellátást a rektor asztalánál, évi háromszori publikáció s évi egyszeri kantáció bevételét is kapta, sőt — ami egészen rendkívülinek mondható, két köblös földet is. A lánytanító javadalma sem hagyatkozott egészen a didaktrumra, mert ezen felül 1786-ban is kapott „az Ekkla földjéből“ öt köblöst, hozzá faggyút s nádat is. Egyébként 1792-ben például 3 syntaxistát, 3 grámmatistát, 12 conjugistát, 10 comparatistát s 20 declinistát tanított a rektor. E csoport­ nevek nem mindig fedték ugyan a valóságot, hanem rektora

11

válogatta, hogy valójában milyen szinten is állott az iskola. Mindenesetre a ványai nemesek között mindig akadt, aki ma­ gasabb iskolába készülendő, a latin nyelv elemeivel meg akart ismerkedni. 1800-ban a rektor 35, a préceptor 95 és a lánytanító 147 növendékkel bajlódik a 2785 lelket számláló fa­ luban, ami arra is mutat, hogy a túlnyomó többség kizárólag a két osztályú elemi fokozaton végezte el iskolai tanulmá­ nyait. 1815-ben már a rektor keze alatt is 96, a préceptor alatt pedig 118 a finövendékek száma, tehát a rektor előtt egyre inkább szaporodtak a csak magyarul tanulók, ami nem jelenti egyben azt is, hogy fakultatíve a rektor továbbra is ne foglal­ kozott volna a latin nyelv elemeinek tanításával is. Minden­ esetre nem lehetséges oly határozottan állítani, mint Szügyi Dániel teszi, hogy a partikula pontosan 1830-ban megszűnt. A növendéklétszám természetesen folyton hullámzik a rend­ szer már előadott ismérvei szerint, de Bagosi Bálint lány­ tanító már 1820—23-ban egymaga 200 lányt is tanít a Kátéra s Hübnerre. Aminthogy külön áldásként könyvelhette el a vá­ nyai ekklésia, hogy tanítóinak erkölcsi magatartása is egészen kifogástalannak bizonyult. 1831-től Tömöri Mihály, 1840-től Botos Dániel s mások jó félszázadon át hősiesen állották a küzdelmet a népoktatás diadaláért. Az 1840-es években a latin tanítása végleg kiveszett ugyan a ványai iskolából, de a Kol­ légiumból hozatott s 2—3 évenként változó rektorok rend­ szere 1876-ig megmaradt. A régi kipróbált lánytanító, Tömöri Mihály pedig szorgalmasan gyártotta a tintát álkörmösből s timsóból és az iskola népiskolai szintje a Bach-korszakban sem vesztett egyensúlyából vagy színvonalából. 1852-ben a változó rektor a négy felsőbb osztályban 33, az állandó pré­ ceptor (Botos) a két alsóbb osztályban 181 növendéket tanít, tehát, ami nagy ritkaság, Ványán már ekkoriban I—VI. osz­ tályban folyt a munka. A lánytanító pedig I—IV. osztályban egymaga 266 növendékkel vívja a jövendő harcát! A jómódú gyülekezet nem is húzódozik az iskolázás áldozatkész rende­ zésétől. A szükséges épületek egyidejű elkészíttetésétől kezdve, 1856-ban a növendékektől szedni szokott tandíjat az egyház fixumra egészíti ki, ugyanakkor szervezik a második lánytanítói állást, 1861-ben a második fipréceptori állást és utóbbiak javadalmához csatolják növendékeik didaktrumát is, amit addig a rektor javára szedtek. De legjellemzőbb az ál­ dozatkészségre, hogy 1856-ban is meghagyják a rektor s préceptorok számára a coquiát, ami évenként 250 tehetősebb gazdánál házsorjába elköltött ebédet jelentett. A lánytanítók­ nak járó fél véka búza s fél véka árpa, továbbá az első osztá­ lyos növendékek 1 s a többiek 2 frt-ban megállapított di­ daktrumát 300 frt-ra, 25 köböl búzára s 25 köböl árpára egé­ szítik ki, sőt az 1862-iki tagosításkor mind az öt tanerő 20—20 hold szántót is nyer. Tehát Ványán nemcsak a tanítói munka illő méltánylása, de egyenlő méltánylása is korán tető alá ju­ tott, amivel régen megelőzték az e tárgyú állami vagy egyéb

12

rendekezéseket. Majd a népoktatás emelésének ugyanilyen eléggé fel nem becsülhető szándékára mutat az is, hogy a többször redukált készpénz-tandíjat is minden növendékre nézve egyenlő összegűvé tették már 1873-ban, az államsegé­ lyes világot pedig a maguk erejéből szervezett tíz tanítói ál­ lással érték meg, anélkül, hogy erre nagy kiterjedésű ingatlan vagy egyéb alapítványok felhasználása kínálkozott volna. Ez alapokon a ványai népoktatás ma is fényes keretek között, az összes református növendékek befogadására elégségesnek bi­ zonyult. Irodalom: Bunyitay: A váradi püspökség tört. Bpest 1883. — Barcsa. — Balássy—Szederkényi. — Csáky. — Ortvay. — Borovszky. — Szügyi. Lelkipásztorok: 1569. Belvári Mihály. Ez évben mint ványai lelkész részt vett a váradi zsinaton. Talán fia az a Belvári János, aki 1589ben subscribált a debreceni Kollégiumban s ott szeniorságig vitte. Irodalom: Lampe-Ember. — Thury. 1613. Gémesi Imre. Neve egy bizonytalan helyi feljegy­ zésből ismert, mely szerint előbb Budán szolgált s mint ványai lelkész itt halt el 1613-ban. 1627. Ráckevei Ferenc. Lásd esperesek közt. 1641—1651. Szilágyi Mihály. Lásd esperesek közt. 1651—1660. Lévai P. István. Lásd Túrnál. 1660—1664. Somogyi István. Lásd Túrnál. 1664—1667. Szentmiklósi Bálint. A debreceni Kollégium­ ban 1657-ben subscribált, majd Tégláson rektor s a kerület 1664-ben ide ordinálja. Irodalom: Thury. — Borovszky. 1667—1683. Berkeszi János. A debreceni Kollégiumban 1657-ben subscribált, azután Vásárhelyen rektor s onnan 1667-ben a kerület Ványára ordinálja. Ványán a Dékány-családba nősült s Ványáról Körösladányban folytatta pályáját. 1674-ben a pozsonyi vértörvényszékre is megidézték, körösladányi szolgálata idején pedig a gyulai törökök egyik kiroha­ násuk alkalmával túsznak magukkal hurcolták, de rabságából a ványai Dékány-rokonság kiváltotta. Leszármazottai 1770ben még éltek Ványán. Irodalom: Thury. — Rácz K. — Bo­ rovszky. 1683—1711. Betöltetlen. 1711—1712. Abonyi Benedek. Helyi feljegyzések szerint Földesről jött s oda ment vissza, de a földesi feljegyzések csak Abonyi Mihályról tudnak. Ilyen nevűt viszont ez időben egyházmegyei jegyzőnknek említenek a feljegyzések, követ­ kezőleg a Benedek keresztnév téves feljegyzésnek is tartható. Irodalom: Dr. Herpay.

13

1712—1713. Újvárosi Benedek. A debreceni Kollégiumban 1708-ban subscribált, következőleg kétséges, hogy — mint a helyi feljegyzés mondja — előbb Túron rektoroskodott. Erről különben a túri feljegyzések sem tudnak. Ványáról Karcagra, majd Szeghalomra, végül Kisújszállásra került lelkésznek, de onnan is tovább ment Sarkadra, hol elhalt. Irodalom: Thury. 1713—1720. Őri József. Csak helyi feljegyzésből ismert róla annyi, hogy mint a külföldi akadémiákról épen hazatért ifjút, hozták a ványaiak lelkészüknek Debrecenből s azután Füzesgyarmaton folytatta pályáját 1724-ig. 1720—1722. Munkácsi István. Lásd Derzsnél. 1722—1727. Debreceni Kerek András. Csupán helyi fel­ jegyzésekből ismert róla annyi, hogy Ványán 1727 március 30-án elhalt. 1727—1730. Szini István. A debreceni Kollégiumban 1712ben subscribált. A helyi feljegyzések összevetéséből kitűnik, hogy 1721—1723-ig Karcagon, majd négy évi megszakítással Ványán, 1730— 1731-ig Törökszentmiklóson, végül 1736— 1739-ig Kenderesen szolgált, hol el is halt Irodalom: Thury. 1730—1736. Kabai Tóth János. 1700-ban született s a deb­ receni Kollégiumban 1720-ban subscribált, majd ismeretlen előélet után Ványán lelkész, honnan Büdszentmihályra távo­ zott. Ott szolgált 1770-ben bekövetkezett haáláig, mint egy­ házmegyei tanácsbíró, de mint egyik legnevezetesebb ároni családunk megalapítója is. Egyik fia Büdszentmihályon utóda s a debreceni egyházmegye esperese, másik fia a mi espere­ sünk, harmadik fia szalóki lelkész, egyik unokája is ványai lelkész s másik unokája nagynevű debreceni esperes. Iroda­ lom: Sőrés: Szentmihály község tört. Debrecen 1887. 1736—1745. Földesi György. A debreceni Kollégiumban 1723-ban subscribált. Fugyivásárhelyről jött Ványára, hol el­ halt. Irodalom: Thury. 1745— 1747. Szatmári Asztalos József. A debreceni Kollé­ giumban 1733-ban subscribált. Külföldi tanulmányújáról haza­ térve, Ványára hívták lelkésznek és innen Törökszentmik­ lósra távozott, hol véletlen szerencsétlenség folytán (faragás közben a fúró a hasának ment) hirtelen elhalt 1749-ben. Vá­ nyai feljegyzés szerint cartesianus bölcsész s teologus híré­ ben állott. Irodalom: Thury. — Vaday. 1748—1750. Czeglédi Pál. Talán vele azonos, aki 1735-ben subscribált a debreceni Kollégiumban s azután a ványai fel­ jegyzések szerint Karcagon rektor. Külföldi tanulmányújáról hazaérkezve, egyenest Ványára jött lelkésznek, azután Zsákán, 1761-től pedig Szakállon szolgált A hasonnevű abádi lel­ kész nem lehet vele azonos. Irodalom: Thury. — Takács. 1750—1755. Dadai Oláh András. A debreceni Kollégium­ ban 1737-ben subscribált, melynek elvégzése után Hajdúbö­ szörményben rektor. Azután külföldi tanulmányújáról haza­

14

érkezve előbb Ványán, majd Körösladányban, végül Füzesgyarmaton szolgált, hol 1763-ban elhalt. Irodalom: Thury. 1755—1758. Gálos János. 1725-ben született s a debreceni Kollégiumban 1741-ben subscribált. Ványai szolgálatát Inokán folytatta, míglen ott 1763 augusztus 26-án korai sírjába dőlt. Irodalom: Thury. 1758—1769. Diószegi Török István. A debreceni Kollé­ giumban 1738-ban subscribált s azután Vezsenyen szolgált, honnan Ványára jött. Ványai szolgálatát az általa vezetett Al­ bummal s sok más maradandó értékkel megörökítette a derék férfiú, majd innen Pélre távozott, hol 1787-ig működött. Fia, alighogy 1770-ben subscribált a debreceni Kollégiumban, mint „iuvenis optimae spei“ elhalálozott. Irodalom: Thury. 1769—1779. Vonzai Biri Pál. Helyi feljegyzések szerint Nagykállóban született, a debreceni Kollégiumban elvégzett tanulmányai után 1763—1764-ig Karcagon rektor, majd 1764ben külföldi akadémiákra távozott. Hazaérkezve Ványán vá­ lasztották lelkésznek, ahol betegeskedésére tekintettel lemon­ dott szolgálatáról a derék pásztor. 1779—1790. Szána István. Kecskeméten született 1751 kö­ rül. A helyi iskola elvégzése után a debreceni Kollégiumban 1767-ben subscribált. Azután 1774—1777-ig Kunhegyesen rek­ tor, majd Utrechtben növeli tudományát. Hazaérkezve, egye­ nesen a ványaiak választják lelkészüknek és itt szolgált a de­ rék férfiú 1790-ben elkövetkezett haláláig. Irodalom: Thury. — Tóth S. 1790—1795. Szabó István. Bárándon született 1753-ban. A debreceni Kollégiumban 1772-ben subscribált, azután 1780— 1783-ig Bihardiószegen rektor. Majd a németországi akadé­ miákat járta be s hazaérkezve, előbb Debrecenben szolgált a püspök mellett, 1785-től pedig Szalókon rendes lelkész. Onnan jött Ványára, hol 1795 március 23-án bekövetkezett korai ha­ lálig szolgált nagy közbecsülésben. Fia, Szabó Pál, kiváló túri lelkész s a debreceni Kollégium nagy jóltevője. Irodalom: Thury. 1795—1799. Kabai Tóth József. Hasonnevű esperesünk fia s egyik ványai elődjének unokája. Madarason született 1765 körül. A debreceni Kollégiumban 1780-ban subscribált, azután 1790—1792-ig Túron rektor, majd külföldön fejezi be tanul­ mányait. Hazaérkezve előbb apja mellett segédlelkész, majd Ványán szolgál a nagyreményű ifjú, míglen 1788 május 28-án elragadja a tüdővész. Irodalom: Thury. 1799—1808. Török András. Lásd Buránál. 1834—1856. Vásárhelyi Pál. Debrecenben született 1806ban. A debreceni Kollégiumban 1821-ben subscribált s azután 1831-től Túrkevében, majd Kisújszálláson káplánkodott, mikor sok bajjal Ványára választották. Megválasztása után az a ritka dolog történt vele, hogy a szokott egyházmegyei cen-

15

zurán nem állotta meg a helyét, hanem egy évre visszavetet­ ték. Majd különben sem valami érdemes ványai pályafutása végén a közhatóság előtt is igen súlyos bűnvádi eljárás szen­ vedőjévé vált, úgyhogy a fenyegető ítélet elől jobbnak látta állásáról lemondani s Füzesgyarmatra elköltözni, hol mint ma­ gánzó, 1875-ben fejezte be életét. 1856—1859. Betöltetlen. 1859—1888. Szabó Gábor. Debrecenben született 1825 ja­ nuár 25-én. A debreceni Kollégiumban 1851-ben végezte el ta­ nulmányait, majd 1851—1854-ig Szeghalmon rektor. Azután 1854-ben kilenc hónapig Szentesen segéd-lelkész, 1854— 1259-ig Békésen gimnáziumi tanár, végül Ványán szolgált. 1869—1881-ig egyházmegyei pénztárnokunk, 1871—1883-ig tanácsbíránk, míglen korán elöregedve, 1884-ben a ványai egyház teljes lelkészi fizetésével nyugdíjazta s mellette előbb Erőss Lajos, a későbbi püspök, majd utóda, Szügyi Dániel szolgált helyettesként. 1888-ban halt el. 1888—1929. Szügyi Dániel. Hódmezővásárhelyen szüle­ tett 1856-ban az országos hírű kántori családból. Iskoláit Tú­ ron s Debrecenben elvégezvén, 1880—1884-ig Gyomán, majd Ványán segédlelkész s elődje halála után rendes lelkész ugyanitt. Mint egyházmegyénknek hosszú időkön át pénztár­ noka s tanácsbírája, nevét jó emlékezetben megtartotta. Mindenekfelett azonban, mint a ványaiak közel félszázadon át szolgált lelkésze, az egyház buzgó munkásának, valóságos re­ generátorának, ha kellett, kitartó harcosának is bizonyult, azonkívül csodálható szorgalommal egyháza történetét is megírta. Énekeskönyvünk megújításával kapcsolatban is szá­ mos figyelembe vett cikke látott napvilágot. Kevéssel nyuga­ lomba vonulása után, 1929-ben elhalt. 1929—1938. Dr. ikafalvi Farkas Béla. 1938-tól Vass Antal. 1942-ben főgondnok: Földessy Ferenc; gondnok: Szarka István; tanítók: Nagy Béla igazgató, Benkőné Bagdány Erzsé­ bet, Csikósné Tömöri Gizella, Kakusziné Szentgyörgyi Ju­ liánná, Kolozsi László, Kovácsné Garda Jolán, Kremánné Józsa Amália, Manyák Lajos, Simon Zoltán, Szerth Mária, TóthBaginé Nagy Erzsébet, Vass András; kántor: Bán Mihály; presbiterek: Balogh Zsigmond, Bán Mihály, Benke Gyula, Bereczki István, Bodnár András, Bogya András, Bogya Lajos, Bogya Mihály, Csontos Lajos, Darvasi Albert, Elek Ignác, Földessy Zsigmond, Gyűjtő Lajos, Hajdú István, Keresztúri Albert, Kiss Sándor, B. Kiss Márton, Kremán Lajos, Kürti La­ jos, Mészár Sándor, H. Nagy Kálmán, Nyiri Ignác, Papp Ká­ roly, Papp Zsigmond, Szarka Ferenc, Szarka István, Szőke Károly, D. Tóth Lajos, Tóth Zsigmond, Vetési János, Zsila József.

www.digisarret.hu Adószám: 18391833-1-04 * Ez a dokumentum a Sárréti Digitális Gyűjtemény Alapítvány [SDGYA] és az általa üzemeltetett Sárréti Elektronikus Könyvtár [SEK] gyűjteményéből származik. A szerzői és egyéb jogok a dokumentumok szerzőjét ill. tulajdonosát illetik, amennyiben a neve fel van tüntetve. A Sárréti Elektronikus Könyvtár üzemeltetője fenntartja magának a jogot, hogy ha kétség merül fel egyes dokumentumok szabad terjesztésével kapcsolatban, akkor azokat törli a SEK állományából. Ez a dokumentum elektronikus formában szabadon másolható, terjeszthető, de csak saját célokra, nemkereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való megfelelő hivatkozással használható. Minden más terjesztési és felhasználási forma esetében a szerző, illetve a tulajdonos engedélyét kell kérni!

* A digitális változatot készítette: Hajdú József, 2014