A Tiszazug természeti adottságai A Tisza és a Körös szögletében fekvő kistáj Martfű-Öcsöd vonalában határolható el a szomszédos Nagykunságtól. Eredetét tekintve egyedülálló vidéke a tiszai alföldnek, ugyanis létrehozásában a Duna feltöltő tevékenysége játszott főszerepet. A Duna a Tiszazug érintésével, lényegében a mai AlsóTisza medrében haladt dél felé, a Tisza viszont az Ér és Berettyó vonalánál érte el a körösök vidékének mocsaras süllyedékét. A mai vízhálózat 10 ezer éve kezdődött holocén korszak kéregmozgásainak eredményeként alakult ki. A Duna elhagyta
vidékünket,
a
Tisza
pedig
a
Nyírség
kiemelkedése miatt előbb észak felé kényszerült, majd visszafordulva a Hortobágy keleti szélén talált utat a Körösvidék
felé. Az Alföld tengelyében kialakuló
süllyedékek azonban tovább módosították a Tisza vonalát. A folyó egyre nyugatabbra húzódott és elfoglalta jelenlegi helyét. 10000-12000 éve az Alföld felszínét a Tisza és mellékfolyói az áradások miatt 2-4 méter üledékkel látták el. a Körös-medence egyenletes süllyedésének, valamint a szél munkájának következményeként, magasabb ármentessé vált árterek, illetve parti dűnék, homokdombok és löszhátak jöttek létre. A
Tisza
ez
időszaki
maradványai
alapvetően
meghatározták a Hármas-Körös medrét, a folyó vízállását. Jól érzékelhető ez Kunszentmárton és –Szelevény magasságában, ahol a Tisza, a Körös és a Hortobágy lefűződött és a folyószabályozással levágott egykori medrei óriási labirintussá ölelkeznek össze.
Az erdélyi hegyekből érkező Körösök. medencét alakítottak ki, Hármas-Körösként egyesülve szűk keresztmetszettel törték át a felszínt A Hármas-Körös mai medervonulatát csak 6-7000 éve érte el. Öcsödtől a Körös elfoglalta a Tisza egykori medrét és a két folyó Csongrádnál egyesülve kialakította a jelenleg létező Tiszazugot.
A Tiszazug felszínének jelenlegi képének kialakításában a Tisza és a Hármas-Körös is részt vett. A Tisza, amikor a holocén folyamán nyugat felé húzódott homok- és löszfelszín jelentős részét letarolta, s a mélyebb fekvésű részeket saját üledékével töltötte fel. A felszín kialakulásában mutatkozó kettősség a természetes növényzetben is tükröződik: magasabb fekvésű homokterületei a Duna-Tisza köze, alacsonyabb részei viszont a Tiszántúlé flórajárásához tartoznak. Ma már hiába keressük az ősi, eredeti növénytakarót. Napjainkban azonban biztonsággal tudunk válaszolni arra, milyen is lehetett ez a táj kialakulása után? Erdőkkel, mocsarakkal, lápokkal tarkított táj volt a Tiszazug, hiszen az év nagy részében különböző mélységű vizek borították, s a visszahúzódó vizek megmaradtak a mélyebb fekvésű területeken akár a következő áradásig is. A magasabb fekvésű területeken / a szintkülönbség 1-2 méter / lösz és homokpuszta foltok alakultak ki.
Jelenleg a Tiszazug legmagasabb része az Istvánházi-puszta, Cserkeszölő, Cibakháza, Tiszaföldvár, Martfű vonalon húzódik. Egy védelmet érdemlő földrajzi képződmény is megfigyelhető a tiszaugi bokros-puszta délnyugati szélén. Itt húzódik az 1-2 méter magasságú tereplépcső, amely a Tisza szabályozás előtti árteret választja el a folyó óholocén teraszától.
A Tisza medrének változásait különböző korú morotvák jelzik. Némelyikük már szinte feltöltődött, s helyét csupán egy horpadás jelzi a szántón. Vannak melyek jelenleg élik fénykorukat gazdag mocsári vegetációval, pl. a Tiszakürttől délre lévő csukás- morotva.
A szabályozások után a Tiszazug növényvilága is jelentős változásokon ment keresztül. Az ártereken a mai természetes növényzetet fű-nyár ligeterdők és ártéri rétek alkotják. Az ármentesített területeken szikesedés indult meg, pl. Istvánházi-puszta, tiszaugi Bokros-puszta. A kistáj lösznövényzete az idők során teljesen megsemmisült, helyét agrárkultúra váltotta fel, majd a legtöbbje parlagon maradt. Egyik –másik növényfaj fennmaradt foltokban az utak mentén, pl. Cibakháza határában a taréjos búzafű ( Agropiron pectinatum ), de igazi lösztársulások nincsenek. Visszaszorult a homoki pusztavegetáció is. Egyedüli képviselőjeként a homoki rozsnokgyeppel ( Brometum tectorum ) találkozhatunk, pl. Tiszakürttől délkeletre.
A Tiszazug jellegzetes társulásai
Fás társulások ( erdők )
Fátlan társulások
♦ Fűz-nyár ligeterdők ( Salicetum albae-
♦ Homoki gyepek
fragilis ) ♦ Bokorfüzesek
♦ Szikesek ♦ Vízi növényzet ♦ Nádasok ♦ Magassásosok ♦ Mocsárrétek Láprétek ♦ Magaskórós társulások
Társulások jellemzése 1.Fás társulások A Tisza és Hármas-Körös ártereire is jellemzőek a következő társulások. 1.1 Fűz-nyár ligeterdő Az árterek mélyebb fekvésű területein kialakuló erdőtársulás, a hullámtér legelterjedtebb állománya. A társulás leggyakoribb természetes fafajai a fehér nyár, a fekete nyár, a fehér fűz és a törékeny fűz. Az őshonos fafajokból álló állományok jó élőhely adottságokkal rendelkeznek. Kiváló madárfészkelőhelyek. A legnagyobb kiterjedésű, háborítatlan erdőkben a szürkegémek alkotnak
kolóniákat. Csatlakoznak a telepekhez kiskócsagok, selyemgémek is. Szívesen költ a fekete gólya és a réti sas is ezen területeken. A fehér nyárak jól odvasodnak, ezért gazdag az odúlakó faunájuk is. A medertől távol eső területeken a kitermelt fűz helyét gyalogakác, zöld juhar és amerikai kőris foglalja el. 1.2 Bokorfüzesek Az árterek mélyebben fekvő részein több formája is létezik. A legelterjedtebb a mandulalevelű fűz bokorfüzese. Általában a mederpartokon alakulnak ki. Megtelepedésükkel együtt néhány szál fehér fűz, fekete nyár, és fehér nyár is partot fog, melyek később növésben lehagyják az alacsonyabb bokorfüzeseket. Az alacsony bokrokra fészkelő énekes madarak kedvelt búvóhelyei. A vonuló füzikék a meder parti fűzgalériákon bujkálva haladnak végig a folyó vonalán. A több hektár kiterjedésű bokorfüzesekben alakultak ki hazánk legnagyobb bakcsó fészektelepei. E társulás az egyedüli élőhelye a Tisza mentén, dél felől terjeszkedő halvány gezének is. Fátlan társulások 2.1 Homoki gyepek A homoki gyepek fajai között uralkodnak az egyévesek, a hagymás-gumósok, de sok a félcserjés növény is. A homoki szukcesszió pionír társulása a rozsnokos pusztagyep. Rendszerint csupasz homokon, főleg egyéves fajok alkotják. A társulás jellegzetes növénye a királydinnye. A gyepszint laza záródású, gyakoriak a homok felszínen megjelenő moha-zuzmó foltok. Homoki rozsnokgyeppel Tiszakürttől délkeletre találkozhatunk. 2.2 Szikesek Alföldünkön időszakosan túlzottan átnedvesedő, nyáron kiszáradó egykori öntésterülerületein Na-sók a szélsőséges, igen meleg-száraz klímában a talaj felé vándorolnak és felhalmozódnak.
Így alakultak ki az ősi szikes társulások termőhelyei, amelyeknek a területei napjainkra a vízrendezések és erdőirtások hatására tovább nőt. A Tiszazug legjellegzetesebb szikese, szikes tava a Csépai-fertő. 2.3 Holtágak/ Vízi növényzet, magaskórós társulás, mocsárrét / A Tisza és Körösök medrének változása, valamint a vízrendezések következménye az a sok morotva holtág melyek az árterületeken belül ma is megtartották változatos élővilágukat. A Holtágak jelenlegi helyzet nagyban függ a vízellátottságuktól, feltöltődésük mértékétől. A nagyobb kiterjedésűek gazdag vízi növényzettel / lebegő hínárok, gyökerező hínárok / rendelkeznek. Partjaikon nádasok, magaskórós társulások jelennek meg. A Tiszakürttől délre lévő morotva gazdag mocsári vegetációt őriz. Vizének felszínét nyár derekán már tömött szőnyegként borítják a lebegő hínárnövények. Óriási tömegben tenyészik itt az apró békalencse, a rucaöröm és a legkisebb virágos növényünk a vízidara. A meder teljes szélességében előfordul nád. A sekély parti vízben magassásrét húzódik, megtalálható a villás sás, s helyenként a sárga nőszirom is díszlik.
A Tiszazug védett területei Védetté nyilvánítás ideje Közép-Tiszai Tájvédelmi
1978
Körzet Körösvölgy
Természetvédelmi kezelő szerv Hortobágyi NP Körös-Maros NP Hortobágyi NP
Tiszakürti Arborétum Csépai –fertő
1975 1987
Természetvédelmi terület Cerkeszőlő-aranyosi
1987
tölgyfák
Csépai –Fertő
Hortobágyi NP
A Tiszántúl szikes vizei elsősorban szulfátokban gazdag. A Csépai-fertő a Duna-Tisza köze sziksótól /Na2CO3/ lúgos tavaival mutat hasonlóságot, ami a két táj azonos eredetére is utal. A fertő sekély lejtésű mélyedésben terül el. Egyik oldalról homokhátak, másik oldalról teraszos szikesek határolják. Partja természetes lejtéssel megy át a mederfenékbe, a szikesek felőli oldalán régi vályogvetőgödrök tagolják a part egy részét. Középen egy mesterséges árok húzódik keresztül, amelynek partján – alacsony vízállás esetén – a belső részek is megközelíthetőek. Vize a nátrium-karbonáttól erősen lúgos – pH értéke 11, a természetes vizeink pH értéke7-8,5 között van -, s a nyári szárazság idején a part egyes részein kivirágzik a sziksó. Mélysége nem haladja meg az 1 métert. A szikesek jellegzetes időbeni és térbeli mozaikos társulásokat hoznak létre. A szélsőséges ökológiai viszonyok / sótartalom, vízháztartás, talajfizikai adottságok, hőingás / nagy alkalmazkodást kíván az itt előforduló élőlényektől. A sóhatás leginkább fajszegényedést eredményez, a hasonló kiterjedésű és mélységű vizek élővilágához képest. A Csépai- fertő vízfelületén a növényzet dominál, főként nádas formájában. A szélén zsiókás húzódik. A partján egyfelől sziki száraz rét terül el, másfelől fűz- nyár ligeterdő maradványa. A vizet tavasszal szívesen keresik fel a környék kétéltűi párzás idején. Jellemző a kecskebéka ( Rana esculenta ) és a vöröshasú unka ( Bombina bombina ) nagyszámú előfordulása. Fészkelő madarai jellegzetes mocsári nádi fajok, kis vöcsök ( Podiceps ruficollis ), törpegém ( Ixobrychus minutus ), cigányréce ( Aythya nyroca ) szárcsa ( Fulica atra ),vízityúk ( Gallinula chloropus ), barna rétihéja ( Circus aeruginosus ). Énekes madarak közül gyakori a nádi tücsök madár ( Locustella luscioides ), nádirigó ( Acrocephalus arundinaceus ), cserregő és énekes nádiposzáta ( Acrocephalus scirpaceus, A.palustris )és a nádi sármány ( Embrezia schoeniclus ). A környék kisemlősei között előforduló erdei egér ( Apodemus sylvaticus ) a Tiszavidékén igen ritka, úgy mint az aprószemű erdei egér ( Apodemus microps ).
Cserkeszőlő–Aranyosi Tölgyfák Cserkeszőlőtől délnyugatra, a település központjától 7 km-re áll az aranyosi erdő. Ez a Tiszazug legmagasabban fekvő vidéke. A szabálytalan alakú buckákkal, dűnékkel tagolt homokfelszínt főként ültetett akácosok ( Robinietum cultum ) és nemesnyárasok ( Populetum cultum ) borítják A helyi hagyomány szerint a fák abból az 1850 táján történt makkvetéses erdőtelepítésből maradtak meg, amelyet az akkor rendkívüli tömegben elszaporodott mezei pockok szinte teljesen elpusztítottak. A vetéshez használt tölgymakkot minden bizonnyal a közelben gyűjthették, így a fák lényegében az ősi növényzet képviselőinek tekinthetők. Csodálatosak lehettek a hajdani zárt tölgyesek a Tiszazugban, melynek morzsái ma még három évvel ezelőtt is így néztek ki. A privatizáció során a terület magántulajdonba került, ( ? ) a tulajdonos a fák kitermelése mellett döntött. Újra telepítés nem történt. A terület ma erdészeti szempontból műveletlen. A kitermelt fák helyét betelepült, agresszíven szaporodó fajok / keskenylevelű ezüstfa, gyalogakác / vették át. A Cserkeszőlő-aranyosi tölgyfák melyet 1987-ben helyi jelentőségű védett területnek minősítettek, 2000-ben már nem létezik ilyen minőségében.
Tiszakürti Arborétum Az arborétum telepítésének gondolata a Szarvason arborétumot alapító Bolza József Kürtre nősülő gyermeke Péter, és fia József nevéhez fűződik. Mindig tiszteletben tartották azt , amit a természet alkotott, meghagyták és beépítették elképzeléseikbe azokat a természeti elemeket, melyek még a kert megépítése előtt keletkezett. A park építése és továbbfejlesztése során a család a következőket tartotta fontosnak: ♦ A vízrendezés után kialakult új környezeti feltételeknek megfelelően gyöngyvirágos kocsányos tölgyes irányába változó tölgy-kőris-szil ligeterdő fáit megóvták, a legszebb példányokat az erdőből kibontva jó léptékű tereket formáltak ki, míg máshol a klímateremtő zárt állományokat érintetlenül meghagyták, sőt új telepítésekkel bővítették. ♦ Kihasználva a magas hőösszeg és a talajban folyamatosan jelenlévő vizet, a kocsányostölgy mérettartományával összecsengő, ahhoz léptékében jól illő növényeket választottak szoliternek – így szubtrópusi észak-amerikai klímaigényű vörös-,bíbor-és mocsári tölgyet, platánt, feketediót, törökmogyorót.
♦ Nem aprózták fel bokrokkal, tájidegen fajokkal. Meghagyták a pázsit és az óriás fák
közvetlen találkozását. Tartózkodtak a szélsőségesen elütő formáktól, színektől. Az arborétum területe ma 60 ha, kb 1500 taxon található a kert területén. A kert főbb értékei az „ Öregkerti” részen található famatuzsálemek, elsősorban a kocsányos tölgyek, platánok, bíbor tölgy, vörös tölgyek. Az újabb telepítések ritkaságai a jegenyefenyők, mocsári ciprusok, ezüstfenyők és a tavaszi virágokat ontó cserjék mellett az Alföldön szokatlan alhavasi hangulatot idéző Rhododendronok.
Körösvölgy A növénytakaró valamikor igen gazdag és változatos volt. Az ár és belvízmentesítési munkálatok okozta változások miatt a vízigényes mocsári vegetáció eltűnt. Ennek a növényzetnek eredeti társulásait ma már a védett területeken sem találjuk meg. A föliszapolódott morotvákat nagyhínárok, illetve tündérrózsa, sulyom és tündérfátylas társulások foglalják el. Nagy tömegben maradt fenn a nagyobb alkalmazkodóképességű rókasás és szittyófajok sárga nőszirommal tarkítva. Igen értékes növénytakaró az ártéri erdő, bokros ligetes állományú füzes-nyárasok. Ezek a növények határozzák meg a táj arculatát. Nagy területet foglalnak el az ártéri rétek és legelők is. Jellemzőek az ecsetpázsit-kaszálók. A hullámtéri flóra sok értékes állatfajnak nyújt életteret.A szabályozott Körösök hullámtere, a jellegében megváltozott folyóvizek és az ember által kialakított másodlagos élettérben egyedülállóan sajátos élővilág alakult ki. A Körösvölgy emlős állataiból az Európa-szerte szigorúan védett vidra jelenti a ritkaságot. Madarakból az itt telepesen fészkelő kis kócsag és üstökös gém, réti füles bagoly kiemelten kezelt természetvédelmi érték. A hullámtéri állattársulások közül a madárvilágban lombkoronaszinten jellemzőek a gémfélék, fatörzsszinten az odúlakó baglyok, harkályok, bankafélék, seregély, kerti rozsdafark stb. együttese. Talajszinten valamennyi fészkelő vadrécefaj, vízszegélyeken pedig a guvatfélék, vöcskök és nádi énekesek változatos fajgazdagsága található. A Körösök egyrészt iránymutató szerepet töltenek be a Kárpát-medencei madárvonulásban, másrészt gyülekező, táplálkozó és jeges időszakban – telelő területet képezik a vízimadarak változatos sokaságának. A gémfajok és a fekete gólya vonulásában az alföldi folyóvölgyek
karakter szerepet játszanak. A csak nagyon rövid időre jéggel borított, vagy egész télen át jégmentes folyómedrek pedig az európai vadrécetelelés szempontjából töltenek be jelentős ökológiai feladatot. A Körösvölgy Mesterszállás, Öcsöd, Kunszentmárton szakasza 1980 óta helyi védettségű, 1987-től természetvédelmi terület. A Körös-Maros Nemzeti park megalakulása óta / 1997 / a terület egy része az igazgatóság kezelésében van. Felhasznált irodalom Magyarország legfontosabb
Magyar arborétumok és botanikus
arborétumai és botanikus kertjei
kertek szövetsége, 1999
Szerkesztő: Tóth Imre Növényföldrajz, társulástan és ökológia Tankönykiadó,Bp.1981 Szerkesztő: Hortobágyi Tibor Szolnok megye természeti értékei
Szolnok,1989
Szerkesztő: Zelenyanszki András Természetvédelem Szerkesztette: Tardy János
Természetvédelmi Hivatal, 1994
