A TISZÁNTÚLI TÖRTÉNÉSZ TÁRSASÁG KÖZLEMÉNYEI

A TISZÁNTÚLI TÖRTÉNÉSZ TÁRSASÁG KÖZLEMÉNYEI 2.

A Tiszántúli Történész Társaság Közleményei 2.

DEBRECEN, 2007


Szerkesztőbizottság:

Bene János, Krankovics Ilona, Mónus Imre, Pozsonyi József, Szabadi István

HU ISSN 1788–2001

E számunk kiadásának fő támogatója: Szirmay Gábor és Stephen Beszedits Toronto, Canada Szüleinek, Beszedits Istvánnak és Fernandának emlékére

Kiadja: A Tiszántúli Történész Társaság 4026 Debrecen, Déri tér 1. Levelezési cím: 4060 Balmazújváros, Debreceni u. 1. Tel.: 52/ 580-640 E-mail: [email protected]

Felelős kiadó: Pozsonyi József

Nyomdai előkészítés: Molnárné Balázs Zsuzsanna Nyomta a Kapitális Kft., Debrecen Felelős vezető: Kapusi József

TANULMÁNYOK Katona Csaba

A Hajdúságból származó debreceni polgárok 1733–1867 között Ad honorem Balogh István

Gyakorta hallani afféle közhellyé merevülve – természetesen helytelenül –, hogy Debrecen a Hajdúság fővárosa. Különösebben nem kell érvelni, hogy ez miért nem igaz.1 Ugyanakkor nem véletlen, hogy ennyire meggyökeresedett ez a nézet, nyilván attól fogva, hogy a kiegyezést követően létrejött Hajdú vármegye2 és az új törvényhatóságnak a korábban Biharhoz tartozó Debrecen lett a székhelye. Cáfolhatatlan – már csak a földrajzi közelség okán is – a cívisváros és a Hajdúság szoros kapcsolata, ami számos szegmensében kitapintható: házassági kapcsolatok,3 árucsere-kapcsolatok (piackörzet),4 hitelügyletek5 stb. Jelen írásban e bonyolult és sokrétű kapcsolatrendszer egy sajátos elemére szeretném felhívni a figyelmet, mégpedig a Hajdúságból Debrecenbe irányuló migrációs folyamatra. Ezen belül konkrétan azokra, akik valamelyik hajdúvárosból költöztek Debrecenbe 1733 és 1867 között és ott polgárjogot nyertek. Mindez azért bír különös jelentőséggel, mert a kívülről rekrutálódó (tehát nem helyi születésű) debreceni polgárságnak fontos utánpótlásbázisa volt a Hajdúkerület. Magam évek óta vizsgálom6 a 1

2 3 4

5

6

Csupán egy idézet azzal kapcsolatban, hogy mennyire nem állja meg a helyét az „egybemosás”: „A hajdúvárosok társadalma a maga évszázados kiváltságaival, anyagi jólétével és biztonságával éles ellentétben állott a környező megyék jobbágyfalvai földesúri függés alatt élő népével. A szabad királyi Debrecen városa mindig is külön világnak számított.” NYAKAS MIKLÓS: Sillye Gábor kormánybiztos tevékenysége és a hajdúvárosok önvédelmi harca 1848-ban és 1849-ben. Hajdúböszörmény, 1999 (Studia Oppidorum Haidonicalium, I.) 43. NYAKAS MIKLÓS: Hajdú vármegye megszervezése 1876/77-ben. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, VII. Debrecen, 1980. 7. Erre nézve: KOVÁCS ZOLTÁN: A népesedési viszonyok. Debrecen története, 2. 1639–1849. Szerk.: RÁCZ ISTVÁN. Debrecen, 1981. Dankó Imre Debrecen napi körzetei között említi Böszörményt, Szoboszlót, Hadházat. DANKÓ IMRE: A debreceni városok vonzáskörzete a XVIII–XIX. század fordulóján. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, I. Debrecen, 1974. 146. A Rácz István tanulmányához tartozó térképen, amely Debrecen 1693–1848 közötti hitelkörzetét ábrázolja, Böszörmény, Nánás és Hadház lelhető fel a hajdúvárosok közül. RÁCZ ISTVÁN: Debrecen város hitelügyletei 1693–1848. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, VI. Debrecen, 1979. 172. A témával kapcsolatos eddig írásaim: KATONA CSABA: Szabolcs vármegyéből származó debreceni polgárok 1733–1867 között. Szabolcs-Szatmár-Beregi Levéltári Évkönyv, XVI. Szerk.: HENZSEL ÁGOTA. Nyíregyháza, 2003. 139–156. p.; KATONA CSABA: Debrecenben polgárjogot nyert cseh- és morvaországi betelepülők. Prágai Tükör, 12. (2004) 1. sz. 44–51. p.; KATONA CSABA: A Borsod megyéből származó debreceni polgárok 1733 és 1867 között, különös tekintettel Miskolcra. Kézirat; Katona Csaba: Nyírbátorból Debrecenbe költöző, polgárjogot nyert iparosok a 18. században. Kézirat.

5


Debrecenben polgárjogot nyert migránsok származási hely szerinti összetételét, a Hajdúsággal kapcsolatosan most – mivel egy nagyobb lélegzetű írás szétfeszítené a rendelkezésemre álló kereteket – csupán a leginkább kitapintható jellemzőkre szeretnék rámutatni. A Debrecenbe a fent megjelölt időszakban beköltözött és ott polgárjogot nyert személyek vizsgálatához az első számú forrás a Hajdú-Bihar Megyei Levéltárban őrzött Matricula Civium (azaz: Polgárkönyv) két kötete.7 A forrás nem ismeretlen a kutatás számára, Herpay Gábor 1936-ban nyomtatásban tette közzé névanyagát (név, foglalkozás, származási hely, illetve a lakhelyül szolgáló utcanév feltüntetésével),8 amit rövid bevezetővel és a foglalkozás szerinti megoszlásról készített statisztikával egészített ki. Az 1715-ben megkezdett Matricula Civium adatai 1733-tól alkalmasok statisztika készítésére. Az így nyert eredmény viszont csalóka is lehet. Ha az alábbi adatokat vesszük alapul, amely a fenti időszakra vonatkozóan a Debrecenben polgárjogot nyert személyek származási helyeinek megoszlását mutatja törvényhatóságok szerint, akkor ez arra látszik utalni, hogy a Hajdúság nem volt jelentős kibocsátó terület. Összesen 56 törvényhatóság területén volt olyan település, ahonnan Debrecenben polgárjogot szerző lakosok költöztek át (ezen kívül volt 86 egyértelműen nem azonosítható, illetve 48 nem magyarországi helység is). A legtöbb ilyen Bihar vármegyében feküdt, szám szerint 86, a második helyen Szabolcs vármegye található a maga 63 településével. A további sorrend: Szatmár: 48, Borsod: 31, Zemplén: 30, Heves: 20, Bereg: 15 stb. Tehát a Debrecenbe betelepülő későbbi polgárok többsége a város közvetlen vonzáskörzetéből, az Észak-Tiszántúlról került ki. A közeli Hajdúkerületet a kibocsátó helységek számát tekintve mégis megelőzi pl. Pest vármegye (14 település), Ung (12), Békés (10), Fejér (8), Ugocsa (7), Vas (6) stb. A Hajdúságból „csupán” öt helység, konkrétan Böszörmény, Hadház, Nánás, Szoboszló és Vámospércs neve lelhető fel. Ami nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy összesen hat hajdúvárossal számolhatunk: a fentieken kívül még Hajdúdorog tartozott közéjük. (A korábban ugyancsak hajdútelepülés Polgár ekkor már, elveszítve korábbi kiváltságolt jogállását. Egykori tulajdonosa, az ez egri káptalan még a 17. század végén perrel visszaszerezte, majd 1717-től érvényesítette is ebbéli jogát.9 A helység eljelentéktelenedését jelzi, hogy összesen két volt polgári lakos lett debreceni polgárrá: Fejér György csizmadia 1740-ben és Manó József szűcs 1807-ben.) A települések számánál tehát messze többet mondó adat az azokból Debrecenbe költöző későbbi polgárok száma. Zoltai Lajos kutatásai a 15–16. században is kimutattak – igaz, csekélyebb mértékű – beköltözést Böszörményből (15 század: 1 fő), Hadházról (15 század: 1 fő) és Szobosz-

7 8 9

6

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár. IV. A. 1011/s. Matricula Civium. 1–2. A forrásra a továbbiakban nem hivatkozunk. HERPAY GÁBOR: A Debrecenbe beköltözött polgárok. Matricula Civium. 1715–1867. Debrecen, 1936. NYAKAS, 1999. 45. Erre nézve részletesen: BALOGH ISTVÁN: Polgár a hajdúvárosok sorában, 1608– 1717. Polgár története. Szerk.: BENCSIK JÁNOS. Polgár, 1974. 87–133.; Polgár hajdúkori, illetve 1727 (az elnéptelenedés) utáni történetének adattára. Összeáll.: BALOGH ISTVÁN. Polgár története. Szerk.: Bencsik János. Polgár, 1974. 503–543.

TANULMÁNYOK

lóról (15 század: 8 fő, 16 század: 5 fő).10 A hajdúsági beköltözők kérdését érintette kutatásai során Kovács Zoltán is, aki megállapította, hogy a 17. században a Debrecenbe beköltöző ismert családok 7,2%-a (9 család), míg a 18. század első felében 18,7%-as (213 család) származott a hajdúvárosokból.11 Rácz István előbb az 1980-as évek derekán használta a Matricula Civium adatait,12 majd A debreceni cívisvagyon c. könyvében vizsgálta ezeket. Az ekkor polgárjogot nyert 8734 személy közül 6722 debreceni születésű volt, míg 2012 volt a migránsok száma.13 Ez az adat kiválóan példázza, hogy a debreceni polgárság döntően a helyi születésűek közül nyert utánpótlást. A betelepült polgárok származási helyére fókuszálva Rácz István három időmetszetben végzett behatóbb vizsgálatot. 1740–1749 között a legtöbb más helységből beköltöző polgár az alábbi törvényhatóságok területéről került ki:14 79 fő Biharból, 25 fő Szatmárból, 20 fő Szabolcsból, 16 fő a Hajdúkerületből, 15 fő Hevesből, 14 fő Zemplénből és 10 fő Borsodból. Az 1790–1799 közötti időszak adatai: 67 fő Biharból, 28 fő Szabolcsból, 14 fő a Hajdúkerületből, 12 fő Borsodból és 10 fő Hevesből. 1830–1839-ben pedig az alábbi volt a sorrend: 34 fő Biharból, 10 fő Szabolcsból és ugyancsak 10 fő Hevesből.15 Már pusztán e mintavételes eredmények alapján is egyértelmű, hogy a Hajdúság jelentős bázisa volt a debreceni polgárság külső forrásokból táplálkozó utánpótlásának Szatmár, Bihar és Szabolcs vármegyékkel egyetemben. (Ezt érdemes összevetni azzal, hogy Debrecen 1703–1749 közötti exogám házasságaiból 76 köttetett böszörményi, 70 szoboszlói, 27 nánási, 24 hadházi, 13 vámospércsi és 3 dorogi féllel.16 1724 és 1823 között pedig a legtöbb szoboszlói exogám házasság debreceniekkel köttetett, összesen 204: a cívisváros után a sorban a szomszédos Kaba található 97 házassággal.17) Ám mielőtt a Matrciula Civium adatainak elemzéséhez kezdenénk, tán nem érdektelen néhány szót ejteni a debreceni polgárjogról is. Debrecen 1693-ban nyert szabad királyi városi kiváltságot,18 a Rákóczi-szabadságharc küzdelmei azonban a települést is sújtották,19 amit egy pestisjárvány tetézett. Bár ezt követően hadi események hosszú ideig 10 11 12 13 14 15 16

17 18 19

ZOLTAI LAJOS: Vidékiek beköltözése Debrecenbe. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, XXX. Debrecen, 2005. 309–310. Zoltai tanulmányát a hivatkozott évkönyvben RADICS KÁLMÁN közli újra. KOVÁCS, 1981. 28. RÁCZ ISTVÁN: A cívis fogalma. A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve. Debrecen, 1986. 77–111. Újra kiadva: RÁCZ ISTVÁN: Parasztok, hajdúk, cívisek. Debrecen, 2000. 225–271. RÁCZ ISTVÁN: A debreceni cívisvagyon. Bp., 1989. (Agrártörténeti tanulmányok, 14.) 22. Azoknak a törvényhatóságoknak az adatait közlöm, amelyekből legalább tíz fő települt be Debrecenbe a tárgyévek folyamán. RÁCZ, 1989. 23. KOVÁCS, 1981. 25. Kovács Zoltán értékelését idézve: „Debrecen hatósugarát, a kapcsolatok intenzitását ezek az exogám házasságok jól jellemzik. Adatai alapján három kört lehetett vonni a város körül. Nagyon intenzív kapcsolat alakult ki Bihar és Szabolcs megyék településeivel és a hajdúvárosokkal.” DÁVID ZOLTÁN: Hajdúszoboszló népesedéstörténete. Hajdúszoboszló monográfiája. Szerk.: DANKÓ IMRE. Hajdúszoboszló, 1975. 237. Erre nézve pl.: KONCZ ÁKOS–HERPAY GÁBOR: Debrecen sz. kir. városi rangra emelésének története. Debrecen, 1915. Erre nézve pl.: BALOGH ISTVÁN: Debrecen hadiszolgáltatásai a Rákóczi-szabadságharc alatt. Debrecen, 1935.; SZENDREY ISTVÁN: Debrecen a Rákóczi-szabadságharcban. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, I. Debrecen, 1974. 7–25.

7


nem hátráltatták a fejlődést, az 1720-as évek elején Debrecen lakosságának létszáma csupán kevéssel haladhatta meg a tízezret, ami a korábbi évekhez képest visszaesést jelentett.20 Azonban 1715-ben az országgyűlés is elismerte a szabad királyi városi kiváltságot, és nem lehet véletlen, hogy erre az időszakra esik a polgáreskü formulájának megszilárdulása is: „Esküszöm, hogy ebben a koncívis állapotban, amelyre mostan beállíttattam, a nemes város tanácsától és főbírájától függök, hozzájuk illő becsülettel és a város közjavára szolgáló dolgokban engedelmességgel leszek.”21 A városi lakosság egésze nem tartozott a polgárok közösségébe, vagyis azok közé, akik a jogok összességét élvezhették.22 Számszerűsítve fenti állítást: Balogh István – három időmetszetet tekintve – táblázatba foglalva mutatta ki a debreceni lakosság különböző rétegeihez tartozók arányát. Az alábbi táblázat ennek alapján készült.23 Évszám 1787 1808 1848

Lakosok száma 29 000 27 500 28 000

Polgárok 2777 3166 3400

Zsellérek

Lakók

395 940

1576 3381

A polgárjoggal bírók tehát az összlakosság szűk rétegét alkották. Nem véletlenül: „A polgárok létszámának nagyságrendjében végső soron az szabott határt, hogy a közösség városi vagyonából hány lakosnak tudták a statútumban megfogalmazott igényeit kielégíteni. […] a polgárok számára biztosítható földingatlan (szántó, kaszáló, legelő) területe és minősége szabta meg a polgárok létszámkeretének a felső határát. Ez a fajta törvényszerűség különösen a XVIII. századtól érvényesült.”24 A polgáreskü letétele mellett (ez általános gyakorlat volt más városokban is) eljárási díjat (taxa, polgárjogi taksa) kellett fizetni. Ennek mértéke ingadozott, némelykor differenciált is volt elsősorban a debreceni polgárfiak, míg a betelepülők esetében az iparűzők javára,25 így egyfajta „szűrőként” is szolgált. A polgárok számának növekedését az is fékezte, hogy a polgárjog nem öröklődött automatikusan apáról fiúra, bár – mint már esett róla szó – a debreceni polgárok fiai többnyire megkapták a polgárjogot. Akik előtt jobbára szorosra voltak zárva Debrecen kapui, azok – elsősorban gazdasági, de vallási okoknál fogva is – a görögök26 és zsidók, továbbá – elsősorban vallási, de poli20 21 22

23 24 25 26

8

BALOGH ISTVÁN: A cívisek világa. Bp., 1973. 66. Idézi: BALOGH, 1973. 68. Az eskü szövegét teljes egészében közli: SZŰCS ISTVÁN: Szabad királyi Debrecen város története. Debrecen, 1871. 867–875. A polgárjog fejlődéséről: IVÁNYI BÉLA: A városi polgárjog keletkezése és fejlődése figyelemmel Buda és Pest városokra. Bp., é. n. (Statisztikai Közlemények, 84/1.) 92–95. A debreceni polgárjog lényegéről: BALOGH, 1973. 66–72., illetve RÁCZ, 1989. 13–17. BALOGH, 1973. 70. RÁCZ, 1989. 15. RÁCZ, 1989. 16. Ők 1667-től testületként működtek a városban, de kevéssel a szabad királyi várossá válás után, 1708ban arra kényszerítették őket, hogy elhagyják a várost. GYIMESI SÁNDOR: Kereskedelem, közlekedés, hitelszervezet és társadalmi problémái. Debrecen története, 2. 1639–1849. Szerk.: RÁCZ ISTVÁN. Debrecen, 1981. 365.

TANULMÁNYOK

tikai okoknál fogva is – a katolikus felekezethez tartozók voltak. Itt kell megjegyezni, hogy a vallási ok az, ami miatt a hatodik hajdúváros, Dorog lakói nem lelhetőek fel a Debrecenbe beköltözők között: ők ugyanis görögkatolikusok voltak. (Hasonló az oka annak is, hogy az ebben az időben ütemesen fejlődő közeli Nyíregyházáról is csupán egyetlen ember költözött át és nyert polgárjogot Debrecenben – Reszegi Ferenc varga 1759-ben –, hiszen lakosainak döntő többsége evangélikus volt). Az alábbiakban a Debrecenbe 1733–1867 között a Hajdúság öt városából beköltözött és ott polgárjogot nyert lakosokat vonjuk részletesebb vizsgálat alá előbb származási helyük és beköltözésük üteme, majd foglalkozásuk szerinti megoszlásban. Az alábbi táblázat azt összesíti, hogy a hajdúvárosokból az egyes évtizedekben hány olyan Debrecenbe költöző volt, aki polgárjoghoz jutott. Település Böszörmény Évtized 1731–1740 4 1741–1750 6 1751–1760 1 1761–1770 4 1771–1780 3 1781–1790 8 1791–1800 3 1801–1810 1 1811–1820 – 1821–1830 2 1831–1840 – 1841–1850 4 1851–1860 1 Összesen 37

Hadház

Nánás

5 1 2 2 2 3 3 2 1 1 2 – 1 25

– 1 6 3 1 5 3 3 6 4 3 2 1 38

Szoboszló Vámospércs 6 7 1 1 3 3 3 1 2 1 1 – – 29

– 2 1 – 1 – 2 – 1 – 1 – – 8

A legtöbben Nánásról és Böszörményből települtek be Debrecenbe (38, illetve 37 fő), valamivel kevesebben Szoboszlóról és Hadházról (29, illetve 25 fő). Vámospércs elhanyagolható jelentőségű kibocsátója volt a kívülről jött debreceni polgárságnak (8 fő), az innen beköltözők esetében nem beszélhetünk jellemző folyamatokról. A másik négy városnál azonban ez korántsem így van. A hadháziak esetében kiegyensúlyozott a időbeli hullámzás, míg jellemző – és egymástól eltérő – súlypontok tapinthatóak ki a további három településnél. Nánást tekintve az 1750-es, 1760-as években volt nagyobb a Debrecenbe települők száma, ezt követően az 1780-as évektől egészen az 1830-as évekig egyetlen évtizedben sem esik számuk három alá, sőt többnyire meghaladja azt. Böszörmény esetében az 1730-as, 1740-es években, majd az 1760-astól az 1790-es évekig terjedő időszakban volt magas ez a szám, ami meglehetősen eltér Nánás adataitól. Szoboszló némiképp hasonlóságot mutat Böszörményhez, mert itt a legtöbben szintén az 1730-as, 1740-es években hagyták el a települést azért, hogy Debrecenben próbáljanak szerencsét, de később ez már nem volt jellemző. Vagyis Nánás, Böszörmény és Szoboszló más és más idősíkokban bocsátott útjára több debreceni beköltözőt, más és 9


más súlypontok érvényesültek. A leginkább figyelmet érdemlő tényező az, hogy Nánás a 19. század első évtizedeiben is stabil utánpótlásbázisa volt a debreceni polgárságnak, abban az időszakban tehát, amikor összességében igen jelentősen csökkent a nem debreceni születésű polgárság létszáma. Míg a 18. században alig akadt olyan év, amikor tíznél kevesebben voltak a nem debreceni származású polgárjogot szerzők (a kivétel 1733 mindössze három fővel, illetve 1798 kilenc fővel), addig 1803-tól sokáig kivételesnek számított, ha egy évben tíznél több kívülről érkező tett szert polgárjogra (1811: 11 fő, 1815: 12 fő, 1816: 23 fő és 1817: 13 fő). Újabb emelkedést csak az 1834–1845 közötti időszakban tapasztalhatunk, amikor ismét stabilan tíz fölött volt évente a nem debreceni születésű polgárok száma. Konkrét példát idézve párhuzamként: a Szabolcs vármegye területéről beköltözött későbbi debreceni polgárok száma az 1770-es, 1780as években volt a legmagasabb, míg az 1800-as évek első felében minden korábbinál alacsonyabb. Ekkor arra is volt példa, hogy éveken át nem volt polgárjogot elnyerő beköltöző Szabolcs vármegye területéről (1803–1805, 1808–1810, 1818–1821, 1824– 1826). A 18. században ez csak 1733-ban, 1739-ben (ekkor pusztította Debrecent a Szabolcs vármegyét is a pestisjárvány27), 1755-ben, 1757-ben és 1758-ban fordult elő. A 19. század 1848–1867 közötti periódusában pedig már csupán néhány évben fogadott polgárává Szabolcs megyéből érkezőt Debrecen: 1854-ben (2 fő), 1857-ben (1), 1858-ban (1), 1863-ban (1) és 1865-ben (ugyancsak 1 fő). Vagyis Nánás esetében feltétlenül érdemes lesz a jövőben némi figyelmet fordítani arra, hogy mi volt az oka a 19. század elején tapasztalható és a trendhez nem illeszkedő nagyfokú kiáramlásnak. Végezetül a hajdúvárosokból Debrecenbe költöző polgárok foglalkozási megoszlását kíséreljük meg feltérképezni. Elöljáróban le kell szögezni, hogy a Debrecenben polgárjogot nyert beköltözők (nem csupán a Hajdúságot tekintve, hanem összességében is) túlnyomó többsége iparűző volt. Tudva, hogy Debrecenben mekkora jelentősége volt az iparnak, ez korántsem okoz meglepetést. Balogh István számításai szerint 1714-ben a város lakosságának 49%-a, 1772-ben 32%-a, 1809-ben 46%-a, 1848-ban 47%-a űzött valamilyen ipart.28 A 18. század első harmadában 14 anyacéhbe 34 mesterség képviselői tömörültek, valamint: „...száznál, némely esetben még félezernél is több mestert egyesített magába a csizmadia, a magyar-szabó, a szűcs, a tímár, a mészáros, a gubacsapó, a szűrszabó és a szappanos céh. Ezek már nemcsak a városi lakosság szükségletét látják el, piackörzetük több napi járóföldre terjed.”29 Hogy a városnak szüksége volt a kívülről érkezett mesteremberekre, azt mutatja a már említett tényező, hogy a polgárjoghoz szükséges taksa mértéke is alacsonyabb volt az iparosok számára.30 Hogy mennyire jellemző volt iparosok befogadása, azt két szabolcsi példával szeretném érzékeltetni. Az a 13 nyírbátori, aki a vizsgált évek során polgárjogot nyert Debrecenben, mind valamilyen hagyományos ipart űzött: szabó, csizmadia, mészáros, kerékgyártó, csaplár és varga. Bátor, a Báthoryak ősi központja, azt követően, hogy a 27 28 29 30

Erre nézve: MOESS ALFRÉD–M. ROMÁN ÉVA: Az utolsó nagy pestisjárvány Debrecenben. Adalékok az 1739. évi járvány történetéhez. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, VII. Debrecen, 1980. 117–130. BALOGH, 1973. 78. BALOGH, 1973. 84. RÁCZ, 1989. 16.

10

TANULMÁNYOK

Károlyi család birtoka lett, akik hagyományos székhelyüket, Nagykárolyt fejlesztették, a 18. században sokat veszített jelentőségéből. Takács Pétert idézve: „Inkább már csak nevében mezőváros, mint funkcióját, szerepkörét tekintve.”31 A stagnáló település iparosságának nagyobb mértékű távozása mögött vélhetően e visszaesés húzódik meg. Azért települtek Debrecenbe, mert a bátori piac már nem kecsegtetett megfelelő kereslettel, a lehetőségek mindinkább beszűkültek. A szabolcsi megyeszékhely, a rohamos tempóban erősödő Nyíregyháza árnyékában tengődő Kálló esetében hasonló a helyzet: közlekedési–földrajzi viszonyai kedvezőtlenek voltak, a 18. században fejlődése megtorpant. Kállóról is szinte csak iparosok húzódtak át Debrecenbe: szabó, csizmadia, gombkötő, lakatos, kerekes, bádogos, szűcs stb. A Hajdúságból beköltöző polgárok döntő többsége is iparos volt. A konkrét számokra áttérve: Böszörményből 11 csizmadia/varga, 5-5 szabó és fm., 4 kerékgyártó/kerekes, 2 kovács, 1-1 bíró, gombkötő, hentes, könyvkötő, lakatos, mészáros, mézeskalácsos, paplanos, szűrszabó és tímár nyert polgárjogot Debrecenben. Közülük elsőként Bonyhai Sámuel könyvkötő személyére hívnám fel a figyelmet, aki 1743-ban lett polgár, mert nem sorolható a tömegipar termelői közé. Nála is érdekesebb azonban Böszörmény egyik legtehetősebb nemes családja, a Karap család32 egyik tagjának (Karap Sándornak) polgárjoga 1847-ből (róla alább részletesebben szólok). Hadház esetében is a csizmadiák/vargák találhatóak meg a legnagyobb számban: 7 fő, ezen túl 4 szűcs, 3 fm., 2-2 asztalos és szabó, valamint 1-1 hentes, kovács, kötélverő, mészáros, molnár, sótörő, szappanos neve bukkant fel a Matricula Civiumban. Áttérve Nánásra, itt még a többi településhez képesti is feltűnően magas a csizmadiák/vargák száma: 17 fő. A további sorrend: 4 fm., 3-3 asztalos és szappanos, 2-2 kovács, szabó és tímár, 1-1 hajdú, kerékgyártó, mészáros, pintér, ügyvéd. Itt utóbbi személye érdemel figyelmet, részben mint értelmiségié, részben mint az 1848–1849. évi hajdúsági események egyik jelentős szereplőjéé (alább erről részletesebben szót ejtek): Molnár György 1857-ben lett Debrecen polgára: ő az a Molnár György, aki később éveken át volt Debrecen képviselője (életrajzi adatai néhány más részletét lásd alább). Aligha hat fentiek után meglepetésként, hogy Szoboszlóról is főleg csizmadiákat/vargákat tart számon a Matricula Civium: ők 14-en voltak. Rajtuk kívül 5 kerékgyártó/kerekes és 1-1 bodnár, mézeskalácsos, molnár, nyerges, olajos, szabó, széllyeljáró, szűcs, takács és tímár nyert debreceni polgárjogot. Vámospércs szerény adatsora ismételten nem alkalmas folyamatok megragadására, de a tényszerűség kedvéért illik felsorolni, hogy 1-1 kalmár, kerekes, kovács, mézeskalácsos, nyomdász, sótörő, szappanos és szűrszabó lett debreceni polgárrá. Közülük érdemes kiemelni a nyomdászt, Csontos Ferencet, aki 1837-ben kapott polgárjogot. 31 32

TAKÁCS PÉTER: Úrbéresek vallomása Szabolcsban 1772. Bp., 1991. 62. „Böszörményben a Karap családot tartották a legrangosabbnak. Nem véletlenül, hiszen 1845/46-ban az összes városban élő nemesre kivetett adó 10%-át ők fizették.” RÁCZ ISTVÁN: A hajdúvárosi nemesek a rendi korszak végén. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, IX. Debrecen, 1982. 23.; „1839-től kés újabb család […] kerül a legtöbb adót fizetők közé, s a továbbiakban a XIX. század végéig meg is marad ott.” OROSZ ISTVÁN: A hajdúböszörényi mezőgazdasági termelés és agrártársadalom fejlődése 1784–1889. Hajdúböszörmény története. Szerk.: SZENDREY ISTVÁN. Hajdúböszörmény, 1973. 388.

11


Az így megrajzolható kép nagymértékben igazodik Debrecen adott időszakbeli állapotához. A csizmadia céh debreceni jelentősége lemérhető abból, hogy a vizsgált korszak egészében itt dolgozott a legtöbb iparos a városban: pl. 1770–1780 között 373, 1800–1810 között 542, 1840–1848 között 421 volt a számuk.33 Érzékletes adat a másik oldalt tekintve, hogy Nánáson az 1782-ben létrejött34 csizmadia céhhez tartozó csizmadiák 1827–1828-ban 35-en voltak és ezzel ők alkották a település legnépesebb céhét (utánuk a molnárok következtek, 16-an).35 Ide tartozó adalék, hogy Böszörményben 1814-ben a város 139 iparosa közül 81 csizmadia volt.36 Szintén a létező kapcsolatok jele, hogy 1841. november 3-án bizonyos Csuka János 16 éves fiú Debrecenbe ment csizmadia mesterséget tanulni.37 Ezek alapján akár intenzív kapcsolatot is feltételezhetnénk a hajdúsági és debreceni ipar, a céhek között, ám fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a hajdúvárosok iparosainak nagyszámú debreceni beköltözése és polgárjognyerése mögött nem valamiféle erős helyi (hajdúsági) céhes ipart kell elképzelni, amely az erős verseny miatt leszakadókat készteti távozásra. A Hajdúkerület – amely a debreceni céhes ipar értékesítési tevékenységének érdekszférájában kiemelkedő helyet foglalt el38 – ipara ekkoriban erősen visszamaradott volt, 1815-ben pl. egy statútum arról panaszkodik, hogy az iparosok, mivel elég megélhetést nem nyújt számukra mesterségük, azzal felhagynak és bérelt birtokon gazdálkodnak helyette.”39 Ahogy Bellon Tibor fogalmazott: „Eperjessy Géza kutatásaiból tudjuk, hogy a Hajdúkerület a Nagykunság mellett a legrosszabbul ellátott ipari körzet volt még a 19. század közepén is. […] Számításaiból tudjuk, hogy a Hajdúságban minden 79. lakosra jutott egy iparos.”40 A nagyszámú hajdúsági iparos debreceni útkeresése tehát sokkal inkább annak tükre, hogy Debrecen kiket fogadott szívesen polgárává: a város elszívó ereje gyengítette, nem pedig megtermékenyítette és ösztönözte a hajdúvárosok ipari fejlődését. Szűcs Ernő gondolatát kölcsönvéve: „Végül, de nem utolsó sorban, említést kell tennünk a gátló tényezők sorában a szomszédos településekről, elsősorban Debrecenről, annak

33 34 35 36 37 38

39 40

VARGA GYULA: Ipari termelés – a társadalom iparos rétegei. Debrecen története, 2. 1639–1849. Szerk.: RÁCZ ISTVÁN. Debrecen, 1981. 342. OLÁH JÓZSEF: Ipar, kereskedelem. Hajdúnánás története. Szerk.: RÁCZ ISTVÁN. Hajdúnánás, 1973. 211. OLÁH, 1973. 210. CSIHA ANTAL: Hajdúböszörmény ipara és kereskedelme 1872-ig. Hajdúböszörmény története. Szerk.: SZENDREY ISTVÁN. Hajdúböszörmény. 488–489. BELLON TIBOR: Hajdúszoboszló kézműipara és kereskedelme. Hajdúszoboszló monográfiája. Szerk.: DANKÓ IMRE. Hajdúszoboszló, 1975. 449. „A céhek értékesítésében két típust különböztetünk meg. Egyiket a tulajdonképpeni iparosok, csizmadiák, gubacsapók, szappanfőzők stb. alkották, akik iparcikkeket készítettek és adtak el, mégpedig nemcsak a közvetlen fogyasztók, hanem kereskedők részére is. […] Vásározótevékenységük a környező megyéket, Bihart, Szabolcsot, Szatmárt, a Hajdú- és Jászkunkerületeket fogta át. […] Rendszeresen s széles körben jártak […] külső vásárokra a csizmadiák, gubacsapók, szűrszabók, fazekasok, mézeskalácsosok stb. […] A legnagyobb tömegű árut a tímárok, gubacsapók és csizmadiák állították elő.” GYIMESI, 1981. 369. CSIHA, 1973. 478. BELLON, 1975. 447.

12

TANULMÁNYOK

centrumszerepéről. A gazdaságilag fejlett Debrecen közelsége (17,6 km) szinte leküzdhetetlen akadályokat tornyozott a hajdúvárosok ipara és kereskedelme elé.”41 A fentiekben összességében arra tettünk kísérletet, hogy rávilágítsunk, a Debrecennel sokrétű kapcsolatot ápoló Hajdúkerület milyen mértékű szerepet töltött be a cívisváros polgárságának kívülről táplálkozó gyarapodásában, továbbá arra, hogy feltérképezzük, milyen időszakban, milyen mesterségek képviselői fémjelezték a Hajdúságból származó debreceni polgárokat. Ez a szerep – Szabolcs és Bihar vármegyék mellett – igen jelentős volt. A beköltözések a vizsgált időszak egészében rendszeresek voltak, bár településenként másként hullámzott ütemük. A polgárjogot nyert migránsok döntő többsége – akárcsak a kívülről jött polgárok összessége – valamilyen ipart űzött (közülük kiemelkedően magas volt a csizmadiák száma), ami részben a Debrecen közelsége miatt erőtlen hajdúsági ipar gyengeségét, részben pedig az azt háttérbe szorító debreceni ipar erőteljes vonzását mutatja. Ugyanakkor a fenti vázlatos megközelítés számos kérdést nyitva hagyott, így pl. az egyes településekről történő kiáramlások időbeli eltéréseit nem sikerült megmagyarázni. További rendkívül érdekfeszítő kérdés – mikroszintű kutatások adhatnak választ rá –, hogy a hajdúsági eredetű polgárok miként tudtak beilleszkedni Debrecen társadalmi szövetébe, kik voltak azok, akik sikeres pályát futottak be, illetve azok, akiknek beilleszkedése akár saját személyükben, akár utódaikban kudarcot vallott. Hogy ez milyen érdekességekkel szolgálhat, azt két konkrét példa remekül érzékelteti. A már említett, tehetős böszörményi nemes családból származó Karap Sándor (1796–1863) pl. igen jeles pályát futott be. Jogi tanulmányait Debrecenben végezte, majd nem sokkal ezt követően már ő volt Böszörmény főjegyzője, 1841-ben pedig a debreceni váltótörvényszék bírája lett.42 Társadalmi beágyazottságát jelzi hogy alapító tagja volt Debrecen első pénzintézetének, az Első Takarékpénztárnak43 és tagja a Polgári Casinónak.44 1848-ban ő lett a népképviseleti választások választási elnöke Debrecenben,45 de az akkor esedékes tisztújítás tisztválasztási elnöki székében is ő ült,46 emellett pedig tagja volt a helyi honvédelmi bizottmánynak.47 Karrierjét nem szegte derékba 1848–1849. évi szerepvállalása: ő volt, aki az elítélt Könyves Tóth Mihály református lelkész 1849-ben elkobzott vagyonának gondnoka lett,48

41 42 43 44 45 46

47 48

SZŰCS ERNŐ: Ipari, kereskedelmi és hitelviszonyok a kapitalizmus korában. Hajdúhadház múltja és jelene. Szerk.: KOMORÓCZY GYÖRGY. Gyula, 1972. (Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Közleményei, 2.) 193. Magyar Életrajz Lexikon. http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC07165/07406.htm. 2006. SZ. KÜRTI KATALIN: A debreceni Első Takarékpénztár művészetpártolása 1896–1916 között. A HajdúBihar Megyei Levéltár Évkönyve, IX. Debrecen, 1982..83. GODA ÉVA: A debreceni egyesült Polgári Casino története1849–1867 között. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, XXVI. Debrecen, 1999. 149. ANTAL TAMÁS: A debreceni közigazgatás és népképviseleti közgyűlés 1848-ban. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, XXVI. Debrecen, 1999. 69., 74. GAZDAG ISTVÁN: 150 éve történt. Az 1848–49-es szabadságharc és forradalom eseményei Debrecenben, Bihar vármegyében és a Hajdúkerületben. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, XXVI. Debrecen, 1999. 97. ANTAL, 1999. 85. D. TÓTH BÉLA: Könyves Tóth Mihály 1849-ben elkobzott vagyona. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, XXV. Debrecen, 1998. 351.

13


1861-ben pedig a debreceni váltótörvényszék elnökévé lépett elő.49 Emellett korábban volt kerületi hajdúalkapitány is.50 Ugyancsak debreceni térnyerésének jele, hogy felesége nem más volt, mint a Magyar Füvészkönyv írójának, Diószegi Sámuelnek leánya, Zsuzsanna, akivel 1821-en lépett oltár elé.51 Tehetőssége pedig abból is lemérhető, hogy egy időben bérlője volt Böszörmény három pusztája (Vid, Zelemér Szent Györgypuszta) a zelemérinek, ahol 1845-től mintagazdaságot működtetett,52 illetve 1834–1840 között Szent György-pusztának.53 Másik példánk a már ugyancsak szóba hozott Molnár György. A nánási illetőségű Molnár a debreceni református kollégium diákja volt, majd 1843-ban a Hajdúkerület egyik írnokaként működött,54 1845 után – ekkor tett ügyvédi vizsgát – kerületi alügyészként működött.55 Az 1848. évi népképviseleti országgyűlésen a Hajdúkerület egyik képviselőjévé választották,56 sőt 1849 januárjában őt bízta meg Kossuth, hogy Böszörményben, Szoboszlón, Nánáson, Hadházon és Dorogon szervezzen népfelkelést,57 ekkor néhány napig kormánybiztosi kinevezése is volt.58 1861-ben, majd 1867-ben képviselőtestületi taggá választották Debrecenben, 1872-től a város egyik képviselője volt az országgyűlésben, a ’70-es években pedig ő töltötte be a Debreceni Ipar- és Kereskedelmi Bank elnöki tisztjét.59 Az egyéni életutak kutatása tehát számos érdekes részletet világíthat meg: ennek megelőlegezéseként függelékként közlöm valamennyi, a vizsgált korszakban Debrecenbe költözött és ott polgárjogra szert tevő böszörményi, hadházi, nánási, szoboszlói és vámospércsi eredetű migráns nevét, a polgárjog elnyerésének évét és az általuk űzött mesterséget. Böszörmény 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59

Nagy Bácsi Böszörményi Nagy Biri Böszörményi Bonyhai Fekete

István Péter Mihály Mihály István Dávid Sámuel Mihály

1734 1737 1737 1739 1741 1742 1743 1745

Csizmadia Mészáros Kovács Gombkötő Szűrszabó Kovács Könyvkötő Paplanos

Magyar Életrajzi Lexikon, 2006. NYAKAS, 1999. 63. Magyar Életrajzi Lexikon, 2006. Magyar Életrajzi Lexikon, 2006. Veliky János: Városgazdálkodás a hajdúönkormányzat korában. Hajdúböszörmény története. Szerk.: SZENDREY ISTVÁN. Hajdúböszörmény, 1973. 465. NYAKAS, 1999. 39. NAGY IMRE: Molnár György. Az 1848–1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja. Szerk.: PÁLMÁNY BÉLA. Bp., 2002. 576. NYAKAS, 1999. 24. NYAKAS, 1999. 38. NYAKAS, 1999. 42. NAGY, 2002. 578.

14

TANULMÁNYOK 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37.

Balogh Böszörményi Domokos Tóth Czirják Matkó Böszörményi Elek Mezei Szabó Tömöri Miszti Tömöri Böszörményi Nagy Mári Csecsődi Varga Szabó Nagy Ágoston Lovas Nagy Nagy Varga Vida Tóth Karap Győrfi

András János István Gergely Péter György János Péter János István János István András Bálint Mihály János Mihály András János Gábor Mihály György Bálint Demeter Mihály Mihály Sámuel Sándor Gábor

1750 1750 1757 1761 1762 1767 1770 1774 1776 1776 1781 1784 1784 1788 1788 1789 1789 1790 1792 1793 1800 1802 1821 1825 1841 1843 1846 1847 1858

Szűcs Szabó Varga Lakatos Hentes Kerékgyártó Szabó fm. Varga Varga fm. Mézeskalácsos fm. Szabó Varga Kerékgyártó Csizmadia Csizmadia Varga Szabó Kerekes Csizmadia Varga Csizmadia Tímár fm. Kerékgyártó Bíró fm.

Hadházi Szegedy Szabó Hadházi Sárándi Szabó Bozóki Juhos Varga Vámos Szabó Szabó Faragó

István Gergely István János Mihály György Mihály János János Mihály József Sándor István

1735 1735 1736 1737 1740 1741 1758 1760 1764 1768 1772 1778 1788

Csizmadia Szappanos Sótörő Csizmadia Kovács Szabó Varga Szűcs Varga Csizmadia Szűcs Szabó Csizmadia

Hadház 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.

15

A TISZÁNTÚLI TÖRTÉNÉSZ TÁRSASÁG KÖZLEMÉNYEI 2. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25.

Kórodi Vedres Juhos Nagy Barta Bodnár Kósa Szabó Hadházi Balogh Juhász Simon

János András János János Péter Mihály Péter Péter Péter János János Ferenc

1788 1788 1792 1792 1800 1810 1810 1815 1827 1833 1833 1860

fm. fm. Szűcs Kötélverő Hentes Asztalos Szűcs fm. Varga Asztalos Molnár Mészáros

Nánási Nagy Nagy Szabó Szabó Nagy Isó Nagy Oláh Varga Mirkó Kun Fejér Kun Fejér Nábrádi Tóth Csiszár Pénzes Tóth Varga Géber Fejér Ötvös Medgyaszai Kéki Lovász Zágoni Horváth Nyakas

András Bálint István Sámuel János János József Mihály Pál János András János András András János István Pál György Mihály János Bálint Mihály István Bálint György István Mihály József András János

1746 1752 1754 1755 1756 1758 1759 1762 1762 1763 1779 1781 1783 1785 1786 1789 1791 1797 1799 1801 1807 1808 1811 1811 1815 1817 1817 1819 1821 1821

Varga Szappanos Szappanos Kovács Varga Hajdú Asztalos Szappanos Varga Mészáros Csizmadia Varga Varga fm. Varga Szabó Csizmadia Pintér Kerékgyártó Csizmadia Varga Varga Csizmadia Varga Varga Asztalos Szabó Asztalos fm. Varga

Nánás 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30.

16

TANULMÁNYOK 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38.

Nyakas Cserepes Éles Nemes Hornyák Erdei Nagy Molnár

István István Mihály András Sándor Gábor Mihály György

1823 1825 1832 1834 1840 1841 1842 1857

Varga Varga Kovács Tímár fm. fm. Tímár Ügyvéd

György Mihály Mihály Gáspár István András András András István György János István Miklós András István Mihály István Sámuel Demeter Mihály60 János Pál Sándor Sándor György György Mihály Bálint Sándor

1733 1735 1736 1737 1740 1740 1741 1741 1741 1741 1742 1742 1745 1752 1762 1772 1772 1779 1786 1789 1789 1797 1797 1799 1803 1816 1817 1827 1834

Csizmadia Szabó Csizmadia Kerékgyártó Csizmadia Bodnár Varga Olajos Varga Csizmadia Varga Varga Széllyeljáró Takács Varga Csizmadia Csizmadia Csizmadia Kerékgyártó Csizmadia Csizmadia Kerekes Kerékgyártó Mézeskalácsos Szűcs Nyerges Molnár Kerékgyártó Tímár

Szoboszló 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29.

60

Bézi Szoboszlay Kegyes Monus Őz Fábián Bordány Éles Gyarmati Szoboszlai Kaszás Papp Móré Nagy Nagy Jovér Molnár Jovér Fodor Sárközi Váczy Horog Horog Herczeg Kerekes Csuka Mészáros Horog Kerékgyártó

Neve megtalálható az 1787. évi népességjegyzékben. DÁVID, 1975. 251.

17


Vámospércs 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.

18

Bánhegyesi Deák Gebei Tóth Szőke Berki Szikszay Csontos

István Mihály János György János István Dániel Ferenc

1741 1746 1754 1778 1792 1797 1816 1837

Sótörő Kovács Szűrszabó Szappanos Kerekes Mézeskalácsos Kalmár Nyomdász

TANULMÁNYOK

Sasvári László–Diószegi György

Görögök névhasználata az első diaszpórában1 (Család- és helytörténeti adalékok tükrében) „Görögtanya. Külső terület a balmazújvárosi határban, a hajdúböszörményi országúttól a nánási országútig. Hajdan görög vallású haszonbérlők bírták. (Pesty).”2

1. 1. A „Görögtanya” helynév mellett található még más idesorolható földrajzi név Balmazújváros területén. „Ráctemető. A Csegei utca keleti része. Újvároson az őslakó magyarok közé 1411ben rác (szerb) jövevények telepedtek. Ezek a törökök elől menekültek a mai Hajdúságra. Zsigmond király engedelméből. Viselkedésök miatt azonban a mieink alig egy emberöltő múlva kiüldözték őket magok közül; s azok legújabb megszállási helyét „Rácok szigettye” néven nevezték el. Míg Újvároson benn laktak, egy kis templomot is építettek maguknak a piactéren a szóhagyomány „Rác templom”-át. Ennek alapjait 1910-ben meg is találtam a mázsaház keleti oldalánál. A rácok egy része visszaszivárgott községünkbe.”3 Érdekesség gyanánt említjük, hogy egy Balmazújvárosban működő cég gépkocsiján utcanév helyett a „Rácok szigete” helynév szerepel. Ám ezzel nincs még az újvárosi rácok történetének vége! „1549-ben az adóösszeíró már 25 rác-portát talál a 138 magyar-porta mellett. Ezek az 1565. év táján költöztek el tőlünk a szomszédos Vidre. Úgy találtam, hogy itt csak a „Rác” és a ma már kihalt „Ratics” család maradt közülük századokon át. Szóhagyomány tud arról is, hogy „valamelyik kastély mellett” terült el a Rácok temetője, ezt dr. Fischer ügyvéd és szomszédjai kertjében meg is találtam. Innen származott az utcarész (Ráctemető) neve.”4 Rácokra vonatkozó adatokkal rendelkezünk más közeli helységekből is. Ez egykori megnevezésükből is visszatükröződik: Rácdorog = Hajdúdorog, Rácböszörmény = Hajdúböszörmény, Rácújfehértó = Újfehértó. Itt nem kívánunk belemenni az itteni rácok bonyolult történetének elemzésébe, bár azért megjegyezzük hogy annyiban jelentős e nemzetiség témánk szempontjából, hogy a görög kereskedők leginkább ott telepedtek meg, ahol az ortodox vallás képviselői (nemzetiségi hovatartozásuktól függetlenül) már előzetesen jelen voltak. 1 2 3 4

A magyarországi görögség történetétének kutatói az első diaszpóra idejének tekintik a XVII–XIX. századra terjedő időszakot. Sasvári 1976. 22. – PESTY = Pesty Frigyes a XIX. század folyamán a magyarországi helynevek jeles kutatója, kéziratos hagyatéka az Országos Széchényi Könyvtárban található. Varga 1942. 9. Uo. Kiemelés tőlünk.

19


A görög kereskedők létszáma ugyan nem volt túl nagy, de működésük és kapcsolataik megléte meghatározó volt mindazon települések esetében, ahol kereskedelmi tevékenységüket folytatták. 1785-ben Balmazújvárosra és környékére is készült egy összeírás, melyben házanként történt a görög vallásúak (ortodoxok) számbavétele. Ez a következőket tartalmazza: Balmazújváros 1 ház, Hajdúnánás 2 ház, Hajdúböszörmény 2 ház, Hajdúdorog 2 ház.5 Ezek a települések ortodox egyházi szempontból 1785-ben a tokaji görög alapítású ortodox parókiához tartoztak. Ebben a szóban forgó összeírásban számadatok vannak, de más összeírásokból a nevek is megismerhetőek, melyekkel történetünk jobban nyomon követhető. Természetesen a balmazújvárosi helyneveken kívül vannak más, környékbeli nevek is, melyek ide sorolhatóak: Nyíregyházától északra Görögszállás és Belegrádpuszta; a hajdúdorogi határban Görögkút; a mai Tiszavasvári büdszentmihályi részén Göröglapos.6 Görög kereskedőre vonatkozóan balmazújvárosi névadattal 1754–55-ből rendelkezünk: Görög Tamás.7 Valószínűleg nem ez volt az eredeti neve. S most térjünk vissza a Görögtanya elnevezéshez. „A XVIII. évszázad végén az új földesúrtól, semsei Semsey Andrástól, egy Duka Péter nevű görög állampolgár vette bérbe e birtokrészt helységünktől északkeletre. A rajta telepített erdőt „Duka erdeje”nek hívták.”8 A Duka családnévre van adat 1769-ből az egri görögök köréből! A tokaji görögök 1762-es összeírását is alapul véve,9 úgy látjuk, hogy Nyíregyháza és Balmazújváros, mint szélső pontok között, s fölfelé a Tiszáig, jelentős pusztás jellegű területeket béreltek a görög kereskedők, amelyeken a felvásárolt, s további eladásra szánt jószágokat egybegyűjtötték. Természetesen a görög kereskedők tevékenységét őrzik okiratok is, melyeken – rendszerint görög betűs – aláírásaik is megtalálhatóak. De rajtuk vannak pecsétjük lenyomatai és nevük kezdőbetűi is, vagyis a monogramjuk, melyeket sokszor nem könynyű megfejteni, vagy azonosítani. Előfordulnak a következők is: „A végrendeletek egy részénél a pecsét az aláírást helyettesíti, amikor a kereskedő saját keze kereszt vonása mellett bizonyítja a hitelességet.”10 2. 1. A jászkunsági görög kereskedők jeles kutatója, Papp Izabella levéltáros 1997-ben megjelent tanulmányában ismerteti és elemzi a hazai görög kereskedők pecsétjeit. Teszi ezt főként jászkunsági példák alapján, melyekből azután általános érvényű következtetések is levonhatóak. Írása befejezéseként a következőket olvashatjuk: „Összessé5 6 7 8 9 10

Sasvári 1994. 123. Sasvári 1976. 21–24. I. m. 1976. 34. Varga 1942. 20. Sasvári 2002. 296–298. Papp 1997. 173.

20

TANULMÁNYOK

gében megállapítható, hogy a görög kereskedők – főként a XVIII. században – egy, számukra nagy fontossággal bíró, azonos jelentéstartalmat hordozó jelkép együttest használtak pecsétjeik többségén. Sajátos szimbólumaikat egyrészt megkülönböztetésül szánták, másrészt nyomatékosan fejezték ki vele vallási és foglalkozásbeli összetartozásukat. A pecsétek további vizsgálata új összefüggések feltárásához is vezethet, s érdekes szép szimbólumaik megismerésein túl segítséget nyújthat egy másik kevésbé ismert terület, a görögök névhasználatának, névalakjainak vizsgálatához.”11 Eme összegzésnek a végső szavai azért is érdekesek a számunkra, mert kifejeznek egy tudományos jellegű feladatra vonatkozó igényt. Ám munkánkban mégsem a pecséthasználatból, a pecsétek jelképrendszeréből indulunk ki, hanem a nevek előfordulási alakjaiból. Volt már hasonló munkánk a tokaji görögök vonatkozásában12, s már e munkában felhasználtuk néhai Füves Ödön e tárgykörben készült, alapműnek tekinthető dolgozatát13, melyben elsősorban a pesti görögök neveire támaszkodik. 2. 2. A görög kereskedők felbukkanása nagyobb számban a mai Magyarország területén a XVII. század közepére tehető, elsősorban Debrecen és Tokaj tájékán. (Voltak persze görögök a török hódoltság előtt és alatt is, pl. Budán, Pesten, Ráckevén, de ez szórványosnak mondható.) Az idők folyamán a görög központnak is nevezhető Tokajban 1651-ben bukkan fel Görög Albert neve, 1688-ban pedig egy boltbérlet (patikaárenda) kapcsán egy igen jellemző névhármas fordul elő: Karácson Demeter és felesége, Görög Mária, valamint Rácz János.14 A görög kereskedők korai felvidéki jelenlétét mutatja az, hogy 1640-ben a kassai céhek (szabók, gombkötők, csizmadiák) számos alkalommal tiltakoztak a görögök ellen. Kassán 1662-ben Görög István tokaji kereskedő működése ismert. Voltak olyan görög kereskedők is, akik polgárjogért folyamodtak Kassán. E térségben leginkább ólommal, dohánnyal, borral, szarvasmarhával, máramarosi kősóval kereskedtek.15 Ha eme nevekről kívánunk szólni, akkor mondanivalónkat ketté kell bontani! Mindenekelőtt a Görög és a Rácz névről, majd a Karácson családnévről kell szólnunk. A magyar íródeáknak és a magyar vásárlónak a Délvidékről jött kereskedő eredeti neve nem mondott semmit, s mint idegen név nem is volt számára megjegyzésre érdemes. Bonyolította a helyzetet, hogy eredeti görög betűs lejegyzés átírási problémát is felvetett (latin betűkre és hangzás szerint kellett ugyanis ezt megtenni). Tudjuk, hogy mind a Görög, mind a Rácz családnév köznévi eredetű, többjelentésű szó. Mindkettőnek alapvetően vallás- és nemzetjelölő rendeltetése van. Eredetileg a szó megjelenhet jelzőként s azután a nevet helyettesítőként: pl. a „Görög Karácson Sándor”, vagy „Macedóniai Görög Karácson Sándor”,16 Görög Albert meg Görög Mária esetében az utóbbiról beszélhetünk. 11 12 13 14 15 16

I. m. 177. Sasvári 1976. Füves 1970. Sasvári 1961. 422. Kerekes György 1911. 366–369. Bánkúti 1975. 43–45.

21


A Görög szó családnévként jellemzően a XVIII. század folyamán végig fellelhető, de kutatási tapasztalataink szerint ezt követően eltűnik a görög kereskedők köréből. Van azonban, ahol napjainkig is tovább él családnévként pl. Hajdúdorogon. 1884-ben a hajdúdorogi birtokosok névsorában 12 Görög családnevű is szerepel. Itt érdemes azt is megemlítenünk, hogy ezen névsorban található még egy Greksza, egy Hadzsi, egy Kirillos, négy Koszta, és három Rákó.17 A Greksza és a Kirillos nevek egyértelműen görög személyeket jelöltek. A Hadzsi nevet azok kapták, akik a görögök közül a Szentföldön zarándokoltak. (Eredetileg a Hadzsi nevet a mekkai muzulmán zarándokok viselhették.) A Koszta név a Konstantin keresztnév becéző formája. A Rákó nevűek előfordultak az egri görögök körében. E névadalékok azért érdekesek, mert rámutatnak arra, hogy Hajdúdorog városában lehetett a lakosságban egy görög eredetű mag. A Rácz családnév azonban megmaradt a görögök körében, erre vonatkozóan vannak XIX. századi adataink mind Tokajból, mind Karcagról. A közös ortodox vallás miatt, ha jelzőként alkalmazták a görög vagy a rác szót, sokszor össze is keverték. Ma sem könnyű olykor szétválasztani, hogy ki a görög és ki a szerb, például az egri névsorokat nézve. Az egri görög templomot is Ráctemplomnak nevezik, jóllehet az ikonosztáz képein lévő feliratok görög nyelvűek. Ennek vélhetően az az oka, hogy az adományozó görög eredetűek vagy számban, vagy pedig anyagi hozzájárulásban voltak fölényben az szerbekkel szemben. 2. 3. Érdemes külön foglalkoznunk a Karácson névvel. (meg a változataival is: Karácsony, Karácsonyi, Karátsony, Karátsonyi). Számos adalékunk van rá már a XVII. századtól kezdve. Érdekes, hogy ezzel a névvel a hazai görögség köréből csak a tokaji görögöknél (vagy a Tokajjal kapcsolatos kereskedelmi útvonallal összefüggésben) találkozunk. Viszont voltak ilyen nevet viselők a szamosújvári örmények között is.18 Nincs adatunk a tokaji Karácson család örmény származásáról vagy kapcsolatáról, bár jelenlétük végigkíséri a tokaji görögség majd három évszázadon átívelő korszakát.19 Már korábban elemeztük egyik tanulmányunkban a családnév eredetét.20 Valószínűleg egy, a román nyelv dialektusaiban némi eltérésekkel meglévő szóval rokonítható, melynek jelentése fordulónap, gondolva itt a téli napfordulóra (december 21.), illetve az azt követő ünnepre vonatkoztatva. A névadás nyilvánvalóan a Karácsony ünnepéhez kötődő. A Rákóczi-szabadságharc idején szereplő Karácson Sándor aláírásai igen nagy változatosságot mutatnak: Kratson, Krácson, de már a korabeli írásokban is előfordul a Karácsony forma.21

17 18 19 20 21

Sasvári 1976. 19. Szongott 1898. 91–92. Diószegi 2002/a. 301. kk. Sasvári 1977. 25. Bánkúti 1975. 87. és 90.

22

TANULMÁNYOK

Karácsony Sándor egyébként többször megfordult Tokajban, Rákóczi seregének egyenruháihoz az ő posztószállítmányai biztosították a nyersanyagot. Tokajban élő rokonai és egyben üzlettársai voltak Karácsony Márton és Karácsony Miklós.22 Egy helyen olvasható Karácson Sándortól a következő aláírási formula: „Johannes Alexander Karolus”23 = Károlyi János Sándor. E névalak jelentésének a feloldása két további névadalék segítségével megtörténhet. Az egyik korabeli, míg a másik későbbi névelőfordulás. A XVII. század második felében a tokaji görögök egyik lelkésze Izaiás (Ézsaiás archimandrita = apáti rangú szerzetespap), akit Károlyi Ézsaiás néven tartanak számon, és aki a Szatmár vármegyében lévő Bikszádon megalapította a keleti szertartású monostorát. 1689-ben.24 A felépítendő új egri ortodox templomra adakozók listájának élén (1780 körül) olvasható „Dimitrij iz Karolja” = Károlyból való Demeter.25 Elemezve a nevet az derül ki, hogy ez kifejezés mögött a Károlyi grófok Rácz Demeter nevű jószágigazgatója rejlik, aki számos adományt tett életében (pl. Máriapócs monostora részére is). Ortodox templomra adományozván, nevét valószínűleg nem akarta teljesen felfedni, hithű görög katolikus lévén, de erősen élhetett benne a görög vagy rác származás tudata. E három névadalék együttesen jó példa arra, hogy helynévből miként eredhet vezetéknév, s egyben azt is tükrözi, hogy Nagykároly városában is élhettek görögök. 3. 1. A magyarországi görög kereskedők körében fellelhetőek a helynévből képzett családnevek. Ilyen a Szerviczky név is. Feltehetően a görögországi (Thesszaloniki közelében fekvő) Szervia városka nevéből ered. Azonban a családi hagyomány szerint a Szerviczkyek Lembergen keresztül érkeztek Magyarországra: ez lehet a magyarázat a lengyeles „czky” végződés alkalmazására. Magát a nevet a család a XIX. század elejétől kezdve már folyamatosan használta, mivel 1802-ben e néven címeres nemesi levelet is kaptak.26 Az 1762-es tokaji görög összeírásban szerepel egy olyan görög (pl. Demetrius Krakor), aki szintén Szervia városából költözött Tokajba.27 A görög Szervia városának lakói a XVIII. század elejéig erős kereskedelmi kapcsolatot építettek ki Magyarországgal. A bizonytalan helyzet miatt Szerviából számos kereskedő átköltözött Kozani városába és Magyarországra is.28 Az anyakönyvek tanusága szerint 1747-ig az anyakönyvezésekkor a „Papademus Karisi (Karisch), alias Szerviczky”, ezután pedig a „Karisi (Karisch), alias Szerviczky” vezetéknevet használták.29 E kettős név az eredeti nevük. A Papademus latinos forma, a görögös a papademosz = a pap népe alak lehetett. 22 23 24 25 26 27 28 29

Bánkúti 1975. 91. Bánkúti 1980. 46. Sasvári 1976. 65. Uo. A Szerviczky-családról: Diószegi 2002/b. 313.12. Sasvári 2002. 293. Petri 1996. 74. Sasvári László 2002. 284.

23


A Charis lehetett keresztnév is. Erre a következő adalékok utalhatnak. Az 1960-as években Nagykanizsán két addig ismeretlen görög nyelvű sírkő került elő: az egyik Axenti János, a másik Axenti Charis sírját jelezte.30 A Charis (Kharis) mellől a XVIII. század folyamán elmaradt a Papademus, amit az is igazol, hogy a nemesi adományozásban részesülő a Karis Márton nevet használta, és ebből eredt azután nemesi előnevük: karisi Szerviczky-család néven találhatók meg a XIX. századtól. Magyarul talán leginkább „kegyességi” értelmű lehet. Könnyen összetéveszthető a Haris nevűekkel, akik szintén előfordultak Tokajban: a már említett egri egyházi adományozók között is található „Pavel Harisij iz Tokaja”.31 A Charis (Kegyes) névre még visszatérnénk mivel többféle értelmezési megoldás is létezik! A Charis-név jelentése talán az ókori görög hitvilágban gyökerezik: a charisok – latinul gráciák – komoly és méltóságteljes istennők: Euphrosyné a „Boldogság”, Thaleia a „Virulás”, Aglaia az „Ünnepi ragyogás”. A művészek képzeletében játszó, éneklő istennők, akik Aphrodité kísérői voltak. A szó jelentése görög eredetiben szeretetreméltóság, kegyelem, érték. A Bibliában Isten megbocsátó és ellentételezést nem váró kegyelmét jelenti e szó. A keresztény vallás angyalainak boldogságot árasztó öröme a khariszok (charisok) által képviselt vidám boldogsággal megegyező. A charis szóból eredő nemesi előnévhasználat értelmezése tekintetében egyéb lehetőség is felmerül. A magunk részéről a következő feltétezést véljük inkább megfelelő névmagyarázatnak: a görög nemesek gyakran alapított monostorokat görög honukban a muszlim hódítás előtti évszázadokban.32 A XI–XII. századi feudális bizánci rendszer előmozdítója volt a charistika (kegyességi birtok). Charistikának nevezték azt a gazdálkodási formát, mely alapján a kolostor adót fizetett a világi vagy egyházi hűbérúrnak (a metropolitának vagy püspöknek). A charistika birtokosa, a kolostor patrónusa köteles volt a kolostorról gondoskodni: vagyona és a feudális járadékának növelésére használta fel ezt a jogát. A bizánci hatalmasságoknak több kolostorra is volt charistikájuk. A charistika birtokosok hatalmába kerülő sok kolostort eredetileg parasztok vagy faluközösségek alapították.33 Ezen adatok birtokában azt a feltételezésünket fogalmazzuk meg, hogy charistikai (kegyességi) földbirtokos görög család lehettek gyökereikben a muszlimok XV. századi bizánci térnyerése után kezdetben Lengyelországban, majd XVII. században Magyarországon otthonra találó Charisok, Szerviczkyek. Erősíti ezt a névelemzési gondolati ívet a korábban már részletezett „papademosz = a pap népe” szómagyarázat. E tanulmány szerzői a fenti gondolatok összevetése eredményeként ez utóbbi charistikai gyökerű névhasználatot érzik a legvalószínűbbnek a görög Charis család névviselése alapjaként. Megjegyzendő, hogy a Szerviczky-család jogállása sok tekintetben eltért a többi XVII. századi görög magyarországi státusától: erre utal az a körülmény is, hogy 165830 31 32 33

Füves 1972/a 298. Bihari 1956. 449. A. P. Kazsdan-G. G. Litavrin 1961. 159. I. m. 109.

24

TANULMÁNYOK

ban meglévő nemességük mellett 1690-ből való nemesi levéllel (armális) is rendelkeztek, ami a korabeli magyarországi görögök tekintetében még példa nélkül álló ebben az időben.34 A Szerviczky-család 1658-ban Hajdúböszörmény, 1676-ban Hajdúdorog, 1700-ban Tokaj, 1727-ben és 1747-ben újra Hajdúdorog városokban tartózkodott. Ezen települések közül azonban egyedül Tokajban volt már görögkeleti anyakönyvezés a XVII. században.35 A Szerviczky-család hagyatékában megtalálható kereszt- illetve házasságleveleket Margó Emilián (Pest, 1826-1881., Miskolc; aki miskolci görögkeleti lelkészként működött 1862-től), készítette 1873-ban, a tokaji ortodox egyházközség 1920 óta fel nem lelhető anyakönyvei alapján. Van olyan értesülésünk, miszerint elképzelhető, hogy e jelenleg még elveszettnek vélt anyakönyvek esetleg Karlócán (Szerbia) fellelhetőek, mivel vélhetően odamenekíthették az első világháború utáni időszakban.36 3. 2. Szép számmal vannak hát Magyarországon a görög kereskedők körében, akiknek a neve helynévből keletkezett, vagy olyannak tűnik az „i” végződés alapján. Egy 1685-ben kelt szerződés tanúsága szerint a görögök felső-magyarországi bírái közé tartoztak: Tódor István, Görög András és Kondorossy János.37 A Kondorossy név Kondoruszi erdetileg. Ugyanakkor e személynév létrejöttében a magyarországi kereskedelmi tevékenységük során megismert Kondoros magyar településnév játszhatott fő motivációt a hangalaki hasonlóságra tekintettel.38 A Tódor vezetéknév keresztnévi eredetű, de szlávos forma a Theodor helyett. A Görög családnévről már volt szó. A tokaji görögök 1762-es összeírásában olvasható: Joannes Galejava alias Turnaj” = Galejava, másként Turnaj, származási helye ezek szerint Turna. Itt még él az eredeti görög név is, de egy másik görögnél már csak: „Ciriacus Turnaj”=Turnai Ciriák. Az ő származási helye is Turna.39 Egy Sztambulból származó egri görög a Sztamboli nevet kapta.40 Szerviczky Ferenc és nemes Pusztay Zsófia fia, Szerviczky (Karisch, Kárisi) Márton 1769-ben vette feleségül Demeczky Baziliát. Kozmász tokaji görögkeleti pap adta össze őket. Esküvői tanúik Kondorosy György és Kondi János tokaji görög lakosok voltak.41 A Demeczky-név első előfordulása 1570-ből ismert.42 A Demeczkyek eredetileg nem Tokajban éltek. Demeczky István Nagybányán élt a város polgáraként. Macedóniából jött Magyarországra. A Demeczky-név a Damaszkusz városnév alakváltozata.43 A család neves tagja még Demeczky Konstantin 1783-ban 2000 rajnai forintot ha-

34 35 36 37 38 39 40 41 42 43

Sasvári László 2002. 284. Vö.: uo. Sasvári-Diószegi 2005. 127. Szendrei 1888. 536. Sasvári 1976. 37. 46. Sasvári 2002. 297. Bihari 1956. 447. Sasvári László 2002. 284. Kakuk 1973. 125., 501. Sasvári 1976. 32.

25


gyományozott arra az esetre, ha az engedélyt megkapja az egri görög közösség a görög iskola létesítésére.44 A komáromi ortodox közösség ugyan szerb jellegű volt, de éltek közöttük görög eredetű kereskedők is. Az itteni nevek korai magyarosodását már a XIX. században is észlelte egy kutató.45 Felsorolásából olyan neveket ragadunk ki, melyek más, kifejezetten a görögöket tartalmazó összeírásokban szerepelnek. Komáromban 1664-ben szerepel Fehérváry Péter és Fehérváry Miklós, 1718-ban Fehérváry Ádám. Egy 1778-as miskolci összeírásban „Lazarus Fejérvári Comaromino” szerepel.46 Ide kívánkozik az a megjegyzésünk, hogy a Fehérvári családnév Hajdúdorogon is megtalálható. Itt különböző tényezőket vehetünk figyelembe a névhasználat elemzésénél: Délvidékről történő felvándorlás, a hajdúdorogi őslakosság esetében azt, hogy egyik alaprétege rác gyökerű, Belegrád-puszta közelsége is erre utalhat. A név eredhet onnan is, hogy egyszerűen magyarra fordították Beogradszki = Belgrádi = Fehérvári nevet. A komáromiak között szerepel 1732-ben Varsányi János. A tokaji görögök 1762-es összeírásában szerepel Joannes Varsany tiszanagyfalui pusztabérlő. Elképzelhető, hogy azonos személyekről van szó. A név korábban is előfordul „Varsán Graecus” 1711-ben.47 Tehát a Varsan névhez kerül az „i”, és a szó végi „n” is megváltozott. A komáromiak között találjuk 1751-ben következő nevet: Gyöngyösy Dömötör. Az egriek között pedig „Gyöngyösi másként Jurgus Tamás”.48 A név eredete vélhetően Gyöngyös városa nevéből ered, vagy e városban lévő görög kapcsolatra utalhat. Számos ilyen jellegű példát lehetne erre felhozni: Borsodi, Tokai =Tokaji, stb. Sokszor hangzás alapján lett olyanná a név, mintha helynévből képezték volna. A miskolci görögök körében a Pattakosz (rövidebb formában Patos, esetleg még Pata) névből Pataki lett. A Dadán névből az „i” kapcsolódásával Dadányi.49 Dadány Naum 1784-ben kapott címeres nemeslevelet.50 Grúz eredetűek voltak a családi hagyomány szerint. Nagyon ritkán maradtak meg azt eredeti görög nevek változás nélkül, bár erre is van példa: Agora = piactér; Agorasztó = árus stb. A magyar vagy magyarított nevek többsége ragadványnév. Olykor az eredetivel együtt még él, s ezt is használják. A Gyöngyösi nevet tartalmazó 1769 táján keletkező egri névsorban 62 név szerepel, melyek közül 9 esetben ott van a „másként” szó. Érdemes ezeket a neveket – Gyöngyösi nevén kívül is – felidéznünk, mert számos tanulságos megjegyzést tehetünk velük kapcsolatosan. 44 45 46 47 48 49 50

Bihari József 1956. 417. Szentkláray 1886. 213. Komáromy 1968. 363. Bánkúti 1975. 96. Bihari 1956. 447. Dobrossy 2001. 154. és 157. Füves 1964. 305.

26

TANULMÁNYOK

Pusztelnik, másként Kávés Ferenc. A Pusztelnik név kapcsán megkockáztatjuk ama felvetésünket, hogy eredetében ez is ragadványnév lehetett a Pusztai név szlávos alakjaként. E névben a pusztabérlet mint vállalkozás tükröződik vissza. Tehát az alapszó – a hangzás alapján erre gyanakszunk – a magyar puszta szavunk lehet, melyhez a szláv „nik” képző járul (jelentése valamivel való elfoglaltság, valamihez való tartozás). Hajdúdorogon és Tokajban is élt ez időtájt Pusztay nevet viselő személy. Itt Egerben adva van egy szerb környezet, erre is visszamehet a szlávos névalak. A Kávés pedig arra utalhat, hogy kávéval kereskedhetett vagy kávéházat üzemeltetett (esetleg mindkét tevékenységet is végezhette). Pusztabérlet és kávéház: egyik sem volt idegen a görög vállalkozási gyakorlattól. Felmerül bennünk még egy gondolat a keresztnév okán, mivel a Ferenc név ritkának számított a görögök névhasználatában. Szerviczky Ferenc (1727– ?) 1747-ben lépett házasságra nemes Pusztay Zsófiával. Lehet, hogy felesége családja okán valójában ő rejlik a Pusztelnik név mögött. Erősítheti ezt a feltevést, hogy a Szerviczky-család tevékenységében mind a pusztabérlés, mind pedig a kávéház-üzemeltetés megtalálható.51 Vannak a Pusztay-névre más adalékok is. 1696-ben Pesten polgár lett Görög alias Pusztay Miklós.52 A tokaji görögök 1762-es összeírásában szerepel a nemesi rendűek körében Pusztay György. A Szerviczky-család egy századon át volt hajdúdorogi birtokos, és görögségük mellett megtartották ortodox hitüket. Bár Hajdúdorog lakossága görög katolikus vallású volt, ám 1765-ben – vélhetően a görög gazdasági sikerek miatt – egyébként forrongás támadt a nép között: császári vizsgálóbizottság szállt ki a helyszínre. A vád és a tények szerint a görögök Tokajban másokat is beengedtek a görögökön kívül a görög istentiszteletre, szentségekben is részesítették őket, és többek kapcsolatban álltak a tokaji Orosz Borvásárló Bizottsággal.53 Debreceni Ember András az 1750 táján írott Hegyaljai krónika címet viselő verses leírásának Vizes Tokajról szóló soraiban, amiben nem éppen dicsérő módon ír – több helyen is visszatérve e témára – a hegyaljai görög kereskedők tevékenységéről. A tokaji keleti keresztények helyzetét jellemzi a következő versszak:54 „Czerkóban el mennek osztán az Oroszok, Görög a Muszkával, mert különös Jussok. De különös hellyre, kik nem Unitusok, Járnak, kelnek, mennek, de egy a Krisztusok.”

Az idézet egyes szavai magyarázatot kívánnak! A cerkó görög katolikus templom, az orosz szó görög katolikus jelentésű a kelet-magyarországi népnyelvben (az egyházi szláv szertartású nyelv, meg a hívek többségének ruszin nemzetisége miatt). A régi nyelvben a ruszin kisorosz, illetve magyar–orosz jelentésű. A muszka a régi tokaji népnyelvben az Orosz Borvásárló Bizottság (1733–98) tagját jelentette, a „nem unitus” 51 52 53 54

Sasvári 1976. 46. Füves 1972./b 230. Sasvári 1976. 46. 53. Bencsik 2002. 7.

27


unitus” pedig nem a Rómával egységben lévő görög katolikus, hanem görögkeleti, másként ortodox vallásúak megjelölése. Tokajban tehát két keleti szertartású közösség volt: a görög katolikus és az ortodox. A görög katolikus egyházat orosz egyháznak is nevezték: hogy mikor is alakult görög katolikus egyház Tokajban, arra nincsen adatunk. Ám van egy érdekes adalék: egy 1644-ben Lembergben nyomott evangéliumos könyv egyházi szláv nyelvű bejegyzése azt tartalmazza, hogy a könyvet (másokkal együtt) a görög Karácson Demeter vásárolta a tokaji görög egyház számára 1663-ban.55 A két tokaji görög szertartású egyházközösség története sokszor egybefonódik: nem lehet mindig pontosan megállapítani, hogy ki görög katolikus, ki pedig görögkeleti. A görögöknek is volt papjuk, a Borvásárló Bizottság tagjainak is, sok bejegyzés található mindkettőjükre vonatkozóan a tokaji görög katolikus anyakönyvben; ugyanakkor a görögök és a muszkák, másként moszkoviták egy közös kápolnát használtak. A Tokajban lévő, ma már berendezésétől megfosztott egykori Szent Miklós templom telkét – Moscovita fundus, vagyis Orosz telek – egykor a Tokaji Orosz Borvásárló Bizottság birtokolta. E telken állt a Bizottság kápolnája, amit a tokaji görögök is látogattak. 1748-tól bérelte a Bizottság, majd pedig itt épült fel a görög templom.56 E kitérő után térjünk vissza a nevekhez! Vannak más foglalkozásból eredő nevek is a görögök között. A Felső-Tiszántúl vidékén elterjedt volt például a Szappanos név (szappanfőzőt jelentett). Vagy ilyen még az előbb említett anyakönyvben lévő bejegyzés: „Graeco Paplanos”, ám ebben az esetben nem dönthető el, hogy foglalkozást, vagy már nevet is jelöl Kapitány másként Panakoszta György. A Panakoszta név nemcsak Egerben, hanem egyes dunántúli vidékeken is elterjedt.57 Eredeti formájában valószínűleg Panakosztasz lehetett a család neve. Ám nagyon sok névből elkopott a szóvégi végződés, pedig ezek tették görögössé. A továbbiakban a görög – netán szlávos – nevek teljes körű elemzésére nem vállalkozhatunk e dolgozat keretei között, mivel ez további grecisztikai és szlavisztikai kutatásokat igényelne. A Kapitány név – a névadás törvényszerűségei alapján – kétféleképpen keletkezhetett: valódi katonaőst vagy katonás magatartást feltételez, esetleg a konkrét személy tényleges katonai szolgálatára utaló adat. Ugyanis több magyarországi görög szolgált a cári hadseregben a XVIII. században. Jó példa erre a tokaji Paraszkovics Mihály, aki orosz kadétként szolgált. Az alapszó: paraszkevi görögül péntek jelentésű.58 Tallján másként Csitiri György: itáliai kapcsolatot feltételez (ugyanakkor szlávul csitiri: három jelentésű). A nemzetnevek megjelenése amúgy is igen gyakori pl. Horváth, Bosnyák. Az Olasz és az Oláh eredhet a vlach szóból, hiszen a görögök között számos macedovlach (macedoromán) származású volt. Bár itt is érdemes megfontoltnak lennünk. Egy miskolci görög sírfelirat szerint: „Itt nyugszik Athanolaszi György 55 56 57 58

Sasvári 1976. 27–28. I. m. 49. Füves 1972./a Sasvári 1976. 39.

28

TANULMÁNYOK

… 1801.” Ám az ehhez fűzött megjegyzés: „A név minden bizonnyal származási helyre utal, ugyanis ilyen névvel egyetlen összeírásban, vagy iraton sem találkozunk. Annál valószínűbbnek tűnik az ebből lett Olaszi családnév, s ennek a családnak számos tagját temették ide.”59 A Tallján név természetesen utalhat itáliai, főleg velencei kereskedelmi kapcsolatra. Kassán a XVII. században már jelen voltak a görög, és más balkáni kereskedők is, ezért érdekes számunkra a következő: „1660. 11. Augusti. Spillenberger Sámuel egyházfi jelenté Bosnyák Péter uram felesége temetésétől ígérete szerint és az szokás szerint az szokott fizetést mindeddig is nem praestálta, akarna informáltatni, mit kelljen cselekedni. Deliberatum. Legyen még várakozással ő kegyelme Spillenberger uram; azonban, ha lehet, insinuálni kell ő kegyelmének azon dolgot s talán magától többet cselekszik.” (Az értelmezést megkönnyítendő: deliberatum: megfontolandó; nem praestálta: nem volt képes rá; insinálni: bevezetni jelentésű.)60 Bár itt arról nincs említés, hogy nevezett görög volna, de van adatunk Egerből 1763-ból Bosnyák nevűre (lásd még a továbbiakban), pedig Észak-Magyarország igen messze esik a bosnyák területtől. A Bosnyák név mögött az is elképzelhető, hogy boszniai érdekeltségű kereskedelmi kapcsolat húzódott; de persze a nemzetiségi hovatartozást is kifejezhette, hiszen a görögök között akadtak bosnyákok illetve boszniai eredetűek. Itt említjük az Albánszky nevet, amely még a XX. században is élő családnév volt (persze már nem görögként). E névvel kutatásaink során csak Egerben találkoztunk. Máshol az albán kapcsolatra utaló Arnót(h) szerepel. Az arnót = albán megnevezésként gyakorta használatos a gyöngyösi görögök esetében: ez valószínűleg származási területükre, vagy kereskedelmi kapcsolatrendszerükre utalhat. Természetesen albán származású kereskedők is voltak a görög gyűjtőnév alatt. Rákó másként Argunta György. Elég korán megjelenik a Rákó név: 1711-ből ismert az „Egrj Rákó”.61 Hajdúdorogi családnévként már 1702-ből is ismert. A családi hagyomány tud arról, hogy ősük kereskedőként tevékenykedett, sőt, a hajdúdorogi határban volt egy ilyen kútnév: Rákók-kútja.62 Felmerült bennünk, hogy a Rákó név mögött a rác alapszó húzódhat (leírva latin szövegben könnyen olvashatták a „c” betűt „k”-nak). Rózsa másként Szerháti János. Nagyon sok Rosa, Rózsa, Rusa nevű személy van. Lehet keresztnévi eredetű is.63 A székesfehérvári Ergovics család tagja Rosa néven jelenik meg Észak-Magyarországon.64 Kis másként Barakó János. Feltehetően testi tulajdonság, az alacsonyabb termet lehetett az alapja a Kis családnévnek. Mivel az összeírásban szerepel Barakó Demeter is, ezért a Kis lehetett a megkülönböztető elnevezés. E néven ismert egy bihardiószegi görög kereskedő család, melynek legnevezetesebb tagja Kiss Pál 1848-as honvédtá59 60 61 62 63 64

Dobrossy 2001. 123. Kemény 1910. 368. Bánkúti 1975. 96. Sasvári 1976. 21. Füves 1970. 262. Tamáska 1985. 262.

29


bornok, aki a tiszafüredi temetőben nyugszik (1867-ben halt meg). A magyar kereskedelmi társaság részvényeseinek névsorában pedig Barakó Bazil károlyvárosi kereskedő is megtalálható 1844-ben.65 Peszkár másként Halász Tamás. Tudomásunk szerint a Peszkár nevet fordították le magyarra. A név viselője Tokajban is feltűnik. Az 1762-es összeírásban szerepel. Ismert tény Peszkár Demeter volt sátoraljaújhelyi városbíró adósságpöre, amelyet már 1835-ben megnyert Kossuth ellen, s amelyet a hitelező már akkor át akart küldetni Pozsony megyéhez végrehajtás végett, mivel Kossuthnak Zemplénben végrehajtható értéke nem volt. Egyébként ez a követelés még 1837-ben is kifizetetlen volt.66 Kossuthék egyébként az előbbi pert 1840 tavaszán is elvesztették, és a második perben sem jártak eredménnyel. Kossuthnak, illetve családjának ez idő tájt három további pere zajlott le a megye bíróságai előtt.67 Emánuel másként Bosnyák Tivadar. A nemzetnévből keletkezett nevekről már szó esett. Az Emánuel név – sok más névhez hasonlóan – keresztnévi eredetű. Az ilyen nevek külön csoportot képeznek: „A görög vezetéknevek kezdetleges formája … az apai névből keletkezett … a görögöknél … szokásos volt, hogy az apai nevet használták akkor is, amikor már más vezetéknevük volt, valószínűleg azért, mert a törökök elől így könnyebben el tudták titkolni magukat.”68 Amikor a vezetéknév keresztnévi eredetű, akkor könnyen felcserélhető volt a keresztnévvel. 4. 1. Szólnunk kell arról, hogy a görögökről szóló névjegyzékekben sok szerb nevet találunk. Ennek két oka is van. Egyrészt hivatkozhatunk Jakov Ignjatovity Szentendrén született szerb író véleményére, hogy sokan és sokszor a görögök azért vallották magukat szerbnek, mert akkor részesültek a szerbek kiváltságaiból, melyek alapján a szerbeknek nagyobb vallásszabadság járt, mint a görögöknek.69 A másik ok pedig az volt, hogy kevés lévén a görög alapítású egyházközség, s azok is a nagyarányú szórványban élő görögök részére nehezen elérhetőek voltak, a szerb egyházközséghez fordultak vallási ügyekben, gyermekeik nagy részét szerb papok keresztelték, így szerb névalakban jegyezték be őket az anyakönyvekbe. A legjobb példa erre a XIX–XX. századnak jeles görög ortodox papjai, Popovics János karcagi és Popovics Konstantin miskolci lelkészek (nagyapa és unoka), akik szerb nevet viseltek. 4. 2. Az átírások is vetettek fel problémákat. A neves Zavirász György, akinek kulturális tevékenysége is jelentős, egyes írásokban Zabira György néven található.70 Ennek pedig az az oka, hogy a görög béta betűt „b”-vel írják, pedig az újgörögben az ejtése „v”. Volt olyan görög, aki az idők folyamán három nevet használt: Joan Emánuel görög, Bodor János magyar, Joan Smidt német formában.71 65 66 67 68 69 70 71

Kossuth 1844 Kossuth 1837 Kossuth 1840 Füves 1970. 263. Ignjatovity 1973. 7. Papp 2004. 281. Petri 1975. 31.

30

TANULMÁNYOK

Ez a sokféleség hatósági, közigazgatási szempontból nehezen kezelhető helyzetet idézett elő sok esetben A nevek sokfélesége arra indította a Helytartó Tanácsot, hogy ez ügyben kiterjedt vizsgálatot folytasson, majd 1817-ben rendeletben szabályozták a görögök névhasználatát.72 Fontos adalék, hogy a hivatalos okmányain minden görög kereskedő a saját pecsétjeit használta, melyen egy pajzsformában a saját kezdőbetűit, mint kereskedelmi „védjegyét” alkalmazta. Ez volt aztán a XIX. században olyan elterjedt monogram használat kezdete Magyarországon.73 Tehát az állami intézkedés előtt a görög kereskedők egyébként pont ebből a névátírásokból fakadó rendezetlenségből már maguk is találtak jó megoldást önmaguk azonosítására.

Hodinka Antal feljegyzése Karácson Demeterről (MTA kézirattár) fényképet készítette Diószegi Krisztina Marianna

A nevek állandósulásánál figyelembe kell venni mint tényezőt a nemesi címek adományozását. Ez már a XVIII. században is biztosította egyes családok nevének állandóságát. Bár írásváltozatok akadtak: pl. Tokajban Karácsonyi-Karátsonyi, MocsonyiMotsonyi, Konstantin-Constantin stb.

72 73

Papp 2004. 195. Szendrei 1888. 536.

31


4. 3. Ezek után nézzünk néhány példát a nevek fontosságára a kutatásban! A hazai diaszpóra kutatásban sokat vitatott kérdés, hogy volt-e a XVII. századi debreceni s a század végén a tokaji görög közösség között folyamatosság, átmenet? Hodinka Antal professzor sokat foglalkozott a magyarországi görög kereskedők történetével, és ő arra a következtetésre jutott, hogy nem.74 A tokaji helytörténeti hagyomány azonban mindvégig tartotta magát a folyamatossághoz, bár a tudományos közvélemény inkább Hodinka professzor véleménye felé hajlott, s az utóbbi időben is mintha ez erősödött volna fel. A debreceni görögség névanyaga ismert volt már Zoltai Lajos könyve nyomán. S ebből köztudott volt a görögöknek a városból való kitiltása is (1693.).75 A tokaji görög kereskedőtársulat valószínűleg már az 1667-es királyi kiváltságlevél eredményeként megalakult, ám az első adat, ami ezt bizonyítja, az egy 1695-ből való levél a görög compániának címezve.76 Márpedig nincsen görög compánia görög ember nélkül. Ez a tokaji évszám igen korai adat, hiszen például a gyöngyösi görögök, ún. arnótok csak 1740-től tömörültek kompániába.77 Volt kutató, aki szerint legrégebbi görög kompánia a tokaji volt, és 1667-ben már létezett; ugyanakkor a gyöngyösit is korábbi időpontra teszi (1711).78 Meg kell jegyeznünk, hogy a kompánia (kereskedőtársulat) nem valamiféle vállalkozási forma, hanem érdekvédelmi szervezet, jellegében a mai kamarákhoz hasonló tevékenységet fejtett ki. Előfordul ugyan, hogy a kompánia nevet használják két-három fős társaság (consocietas) megnevezésére is, de jobban megvizsgálva működésüket, kiderülnek a különbségek jogi és kereskedelmi értelemben egyaránt. Az 1667-ben alakult tokaji görög kompánia tagjainak egyik fő tevékenysége a XVIII. század első felétől a bor külföldre történő szállítása volt. Fellépésükig a borkivitel egyéni kereskedés keretében zajlott. Fontos szerepe volt ebben annak, hogy szabadkereskedelmi jogokkal rendelkeztek, az évi egyszeri adó (taksa) és vám lefizetése után más kötelezettség nem terhelte őket.79 A görög kereskedelmi útvonal Brassó–Kolozsvár–Nagyvárad–Debrecen–Bécs– Nürnberg illetve Kassa–Lemberg–Lublin–Varsó–Danzig irányába haladt. Máramaros sója, fája, Tiszántúl szarvasmarhája, Hegyalja bora ezen jutott külföldre.80 A tokaji ortodox egyházközség alapításának pontos idejét még nem sikerült pontosan meghatározni. Annyi bizonyos, hogy a tokaji váruradalom területén – amely a mai Szabolcs és Hajdú megyékre is kiterjedt –, a XVI. században voltak szerb (rác) telepesek. A tokaji udvarbíró alatt 1573-ban már külön ispánjuk is volt. A görög Charis/Szerviczky-család iratai alapján is rögzíthető, hogy a XVII. század közepétől a görög szerzetesek, papok székhelye általában Tokaj volt. Jóllehet filiái vol74 75 76 77 78 79 80

Hodinka Antal görögökre vonatkozó munkásságához lásd: Kriveczky 1993. Zoltai 1935. Füves 1955. 260. Juhász 2005. Bur 1978. 286. Ulrich 2003. 125. Komáromy 1968. 364.

32

TANULMÁNYOK

tak Zemplén megyén kívül Szabolcs megye területén és a Hajdúságban is a tokaji görög alapítású egyházi közösségnek. Bár Izaiás szerzetes 1690 táján működött Debrecenben, sőt esetleg Nagykárolyban (mint erre korábban már utaltunk). 4. 4. A szakirodalom bővülése azonban ma már alkalmat ad arra, hogy két település, Debrecen és Tokaj között összehasonlításokat végezhessünk. Ebből a célból a rendelkezésre álló névanyagból kigyűjtöttük a folyamatosság mellett szóló neveket (figyelembe véve a települést és az évszámokat).81

Részlet az 1762-es tokaji összeírásból – Pacsó testvérek (Magyar Országos Levéltár) 81

Az újabb szakirodalom: Bánkúti 1975. és 1980. Sasvári 1976.

33


Név Csobán György Erdélyi János Hacsi (Hadzsi) János Hacsi (Hadzsi) Georgius Horváth Márton Horváth Péter Kozma István Oláh András Oláh István Pacsó Mihály Pacsó Gáspár Pacsó testvérek Papp Mihály Többen Pap nevűek Pusztai Kis János Pusztai tokaji család Selymes Lukács Selymes Demeter Karis Márton

Debrecen

Tokaj

1692 1686 1692 1692 1686

1711 1711

más település

1711 Sárospatak 1754

1711 1686 Abaújszántó 1754 1686 1711 Királytelek 1736 1686 XVIII. sz. 1686 XVIII. sz. 1692 1705 1794

Csobán György és Erdélyi János két-két említése esetén felmerül, hogy azonos személyek, a többieknél, pedig, hogy rokonok, leszármazottak lehetnek. Érdekes adalék, hogy az 1693-as „kiűzetés” után két adat is van görög kereskedőre. Az „utolsó debreceni görög” Charis/Karis Márton azonos Szerviczky Mártonnal. Ez a néhány adalék is elgondolkodtató. Persze nem kell sok esetben és az idők folyamán mindig nagyszámú görög közösséget elképzelni, hiszen pár kereskedő is már a folyamatosság bizonyítéka lehet. Szerviczky Márton 1794-ben házzal rendelkezett Debrecen városában.82 E Szerviczky-ház a Széchenyi u. 6. szám alatt állt, ami Diószegi-házként ma is közismert (a XVII. században Diószegi Sámuel volt Debrecen bírája hosszú évekig). Csokonai Vitéz Mihály (Debrecen, 1773. nov. 17. – Debrecen, 1805. jan. 28.) a magyar felvilágosodás legnagyobb lírikusa és egyben Debrecen máig legsokoldalúbb költői egyénisége, aki egy másik, a Hatvan u. 23. sz. alatti, úgynevezett Diószegi házban született, majd a Darabos u. 19. sz. alatt élt és ott is halt meg. Jelen tanulmány szerzőpárosában felvetődött, hogy vélhetően a Diószegi-ház ihlette a költőt, amikor egyik versében arról ír, hogy „Zsugori uram” Piac utcai házait a rácoknak adta árendába. Kozma István néven van még adatunk Hajdúdorogról (1734), aki kocsma- majd pusztabérlő volt: itt is valószínűsíthető, hogy azonos személyről lehet szó. E helység a többiekkel együtt – melyek a kigyűjtésben szerepelnek – a tokaji kompánia érdekterületén találhatóak: Királytelek = Nyírtelek, Görögszállás közelében. 82

Zoltai 1935. 57.

34

TANULMÁNYOK

4. 5. A nevek segítségével tudjuk eldönteni két miskolci családról, hogy a görögök közé számíthatóak-e? Miskolcon a templomkert egyben sírkertként is szolgál, melyben feltehetően a nevesebb és tehetősebb ortodox családok elhunytjai kaptak helyet. Azonban két olyan családnév is van, mely valahogyan nem illik bele a képbe, a miskolci görög ortodox közösség tagjainak a sorába. Bernát György (1788–1872) és fia, Bernát István (1836–1885) kapcsán Dobrossy István megjegyzi: „Nevük idegenül hangzik a sokféle balkáni, valamilyen módon magyar hangzásúvá vált nevek között.”83 Bernát György „beköltöző” volt. Így magában azt is feltételezhetjük, hogy csak görögkeleti vallása kötötte őt a közösséghez. Bernát Istvánról viszont tudjuk, hogy Tiszafüreden született. A hely már közelebb visz ahhoz, hogy kimondjuk, itt is görögökről van szó. Erősíti ezt, hogy Kunmadarason ismert görög kereskedő volt Bernát Kristóf. A Bernát-család 1793-ban 12 főt számlált.84 Kiss Pál honvédtábornok felesége Bernát Mária volt.85 E népes család tagja került el Miskolcra: nemesi előnevük megerősíti az egy családból való származásukat: keresztszeghi. Ugyancsak a templomkertben található Mihalovits Sándor (1838–1888) Miskolc város rendőrkapitányának is a sírköve. Dobrossy István ugyan közli, hogy egy 1808-as összeírásban szerepel Michalovits Mihály, ám véleménye a következő: „A család balkáni, szerb származását nemcsak a vallás, hanem a név is valószínűsíti.”86 Kiskunfélegyházán éltek Szentendréről odaszármazott Mihalovitsok 1843-ban, ezek lehettek esetleg szerb gyökerűek. Ám 1812-ben egy az iskolákra adakozó görögök névsorában szerepel Mihailovits Stefán, helymegjelölés nélkül, míg a többieknél szerepel a hely. Az irat Karcagon kelt.87 Arra nincs adatunk, hogy a miskolci és a jászkunsági személyek között fennállt-e rokoni kapcsolat. Az 1808-as és az 1812-es adatok valószínűsítik, hogy itt Miskolcon görögökről van szó. A miskolci és a karcagi görögök között voltak kapcsolatok, ezt már a Bernát-család adatai is igazolták. 5. A hangalak szerinti magyar névválasztás egyik tipikus példája a Takácsy-család. A Takácsy család görög eredeti neve Takadzi volt, magyar nemességük 1822. október 31-én kelt. Arad és Békés vármegyében voltak birtokosok. A következőkben néhány adatot emelnénk ki a család történetéből, melyek jól példázzák egy XIX. századi magyarországi görög család helyzetét. Idősebb Szerviczky György fia, ifjabb Szerviczky György (1811–75. január 29.) felesége berzai Takácsi Katalin volt.88 Az ős, Takátsy Konstantin görög kereskedő 1820-ban halt meg, ám halála előtt kiemelkedő bőkezűséggel 12.000 forintot kitevő kegyadományt tett: mintegy kétharma83 84 85 86 87 88

Dobrossy 2001. 186. Papp 2004. 164, 258. I. m. 277. Dobrossy 2001. 148–152. Papp 2004. 205. és 268. Sasvári 2002. 293–294.

35


dát a görögkeleti egyház, és leginkább a (mai budapesti, Petőfi téren lévő) görög-oláh templom kapta. Sőt, akként rendelkezett, hogy 5000 forintban részesüljön a pesti görög iskola, de csak akkor, ha a „macedon vallach befolyástól szabad marad”, azaz megőrzi görög mivoltát.89 Ez is jól mutatja, hogy a görögség bár asszimilálódott, de önazonosságát nem adta fel sem kultúrájában, sem pedig hitéletében. Az iskolai adomány kapcsán tudnunk kell, hogy e tekintetben a pesti görögök és makedovlachok között ellentétetek voltak. Apja halála után két évvel, 1822. október 31-én Takátsy György pesti kereskedő (felesége Bekolla Erzsébet; egyéb iratokban a család neve Bekella) és gyermekei – Konstantin, Miklós, Sándor, Katalin – nemességet és „berzai” előnevet kaptak, címeradományozásban részesültek. E három fiú valamelyike lehetett berzai Takácsi Katalin apja.90 1826-ban Takátsy György pesti kereskedő a nagykereskedői jogért folyamodott. 1828-ban öt segédet alkalmazott török árukat forgalmazó cégében. Öt ház, több mezőgazdasági ingatlan mellett még évi 5.800 forint házbérre is szert tett. Az 1830-as évek végén Takátsy György már terménykereskedelmet is folytatott. Vagyonos polgárlányt vett feleségül. A Polgári Kereskedelmi Testület kötelékébe tartozott. A Pesti Kereskedelmi Bank egyik alapítója volt. Az 1840-es években halt meg.91 E családról 1935-ig rendelkezünk adatokkal, de ekkorra már teljesen asszimilálódtak. 1935-ben a Békés megyei Dombegyházán volt földbirtokos berzai Takácsy Sándor. 6. Végezetül egy hétköznapi életből való érdekesség, ami jól mutatja egynémely görög családok tagjai tevékenységének, közéleti jelenlétének, a közbeszéd és köztudatban való maradandóságát akár fél évszázad múltán is.. Kossuth Lajos egy 1883. október 8-án (idősebb Szerviczky György halála után 50 évvel) kelt levelében Szakmáry Donátnak azt írta: „Ön nekem szives jóindulata jeléül 81-ik születésnapomhoz királyi ajándékot küldött, négy üveg 1811-ki tokaji bort; képletileg nevezem királyinak; mert biz’ azt, a mit Ön a hontalan öreg páriának küldött, királyok csak hirből ismerik – annyira mythikus dologgá lett. – Köszönöm. És ime, Ön hetvenkét év mulva, az Alpesek tövében, Turinban izlelteti meg velem azt a bort, a melynek kitünőségére a Kárpátok tövében, Lucsivnán a ribiszke hat héttel a szüret előtt reá vallott. Újra köszönöm. A rakládácskán a négy üvegcse nektár pénzértékét 100 frankra láttam irva. Alant becsülte az Ön pinczemestere a szállítmányt. V. Ferdinánd koronázásához 1830-ban kerestek 1811-ki aszú szőlőbort a hegyalján. Találtak Szirmay Antalnál Tolcsván, Dráveczkynál Mádon, Szerviczkynél Tokajban. Ezer darab körmöczi aranynyal fizették átalagját.”92 Azon túl, hogy 1000 körmöci aranyat kóstált 1830-ban egy akó (70 liter) 19 éves aszút tartalmazó hordó, leginkább az az érdekes, hogy a levél megírásakor már 81 éves Kos89 90 91 92

Bácskai 2005. 27. Illésy–Pettkó 1895–1998. 216. Bácskai 2005. 25. Kossuth 1883

36

TANULMÁNYOK

suth Lajos emlékezetében megőrződött a görög eredetű tokaji idősebb Szerviczky György (?–1833.) Zemplén vármegyében ezek szerint igencsak ismert és nemes személye. Még egy családtörténeti adalék e tanulmány fiatalabb szerzője görög eredetű felmenői tekintetében, mely a XIX. századi görögség beolvadási folyamatát is jól példázza. 1818-ban a görögkeleti ifjabb Szervitzky György (1811–75.) a sátoraljaújhelyi piarista iskolában tanult. Osztálytársa volt hadusfalvi Spillenberg József Gábor (1808-78.), aki jogászi képzettsége megszerzése után elvette feleségül iskolatársa édeshúgát, káriszi Szervicky Zsófiát (1810–57.)93 E házaspár ükunokája Diószegi György. Felhasznált irodalom Bácskai 2005 = Bácskai Vera: A görög kereskedők szerepe a főváros polgárosodásában. In: Kafenío – A Görög Országos Önkormányzat folyóirata 2005. április 27. – Bánkuti Imre: A németi görögök Tokajba telepítése 1705-ben. In: Történelmi Szemle 1969/3–4. 208– 212. Bánkuti 1975 = Bánkuti Imre: Egy görög kereskedő tevékenysége Kecskeméten és a Dél-Alföldön. In: Cumania III. Kecskemét, 1975. 79–102. Bánkuti 1980 = Bánkuti Imre: Lónyai Ferenc fegyveresítése és ruházati főhadbiztosi válogatott iratai. Folia Rákócziana 4. Vaja, 1980. Bencsik 1993 = Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII–XX. században. Miskolc–Tokaj, 1993. 205–329. Bencsik 1995 = Bencsik János–Orosz István: Tokaj várostörténeti tanulmányok. I. kötet Tokaj, 1995. Bencsik 2002 = Bencsik János (szerk.): Tokaj. Várostörténeti tanulmányok. III. Tokaj 2002. Bihari József 1956 = Bihari József: Fejezetek az egri szerbek és görögök történetéből. In: Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve II. Eger, 1956. 392–456. Bur 1978 = Bur Márta: A balkáni kereskedők és a magyar borkivitel a XVIII. században. In: Történelmi Szemle 1978/2. Diószegi 2002/a = Diószegi György Antal: Adatok a hegyaljai görögség és ezen belül a tokaji Karácsony/Karátsonyi-család történetéhez. In: Tokaj – Várostörténeti tanulmányok III. kötet, szerkesztette Bencsik János, Tokaj, 2002. 301. kk. Diószegi 2002/b = Diószegi György Antal: A görögkeleti Szerviczky-család. In: Tokaj – Várostörténeti tanulmányok III. kötet, szerkesztette Bencsik János, Tokaj, 2002. 313. kk. Dobrossy 2001 = Dobrossy István (szerk.): A miskolci orthodox templom és sírkertje. Miskolc, 2001. Füves 1955 = Füves Ödön: újabb adalékok a tokaji görögség történetéhez. In.: Antik Tanulmányok II/1955. Füves 1964 = Füves Ödön: Die Bekkantesten Geadelten Griechen in Ungarn. In.: Balkan Studies 1964. Füves 1970 = Füves Ödön: A pesti görögök nevei. Különnyomat a Nyelvtudományi Értekezések 70. számából Bp., 1970. 260–265. Füves 1972/a = Füves Ödön: Görögök Zala megyében. In: A nagykanizsai Thúry György Múzeum Jubileumi Évkönyve, Nagykanizsa 1972. 291–300. Füves 1972/b = Füves Ödön: A görög kereskedők megjelenése Pesten. In: Antik Tanulmányok XIX/2. 1972. Ignjatovity 1973 = Ignjatovity, Jakov: Szerb rapszódia. Bp., 1973. Illésy János–Pettkó 1895–1998. = Illésy János–Pettkó Béla: A királyi könyvek 1527–1867. Bp. 1895. – reprint Bp., 1998. 216. Juhász 2005 = Juhász Ágnes szerzetes nővér: A gyöngyösi „Szent Miklós” ortodox templom rövid története. In.: Ellinizmos – Magyarországi Görög Önkormányzatok lapja 2005. szeptember 18. Kakuk 1973 = Kakuk, Susanna: Rechercher sur l histoire de la langue osmanlie des XVI. et XVII. siecles Bp., 1973. 125., 501. 93

Sasvári–Diószegi 2005. 127.

37

A TISZÁNTÚLI TÖRTÉNÉSZ TÁRSASÁG KÖZLEMÉNYEI 2. A. P. Kazsdan–G. G. Litavrin 1961 = A. P. Kazsdan–G. G. Litavrin: Bizánc rövid története Bp., 1961. 159. Kemény 1910 = Kemény Lajos: Adatok művészetünk történetéhez. Spillenberger Sámuel. In.: Művészet szerkesztette Lyka Károly 1910. IX. évfolyam 8. szám Kerekes György 1911 = Kerekes György: Görögök Kassán a XVII. században. In: Századok 1911. 366–369. Komáromy 1968 = Komáromy József: Adatok Miskolc XVII–XVIII. századi kereskedelmi viszonyaihoz. In: A Miskolci Herman Ottó Múzeum Évkönyve VII. 1968. Kossuth 1837 = Kossuth Lajos összes munkái. VI. Ifjúkori iratok 1819. július 5l. – 1837. május 3. 106. Pest, 1837. január 5. Kossuth levele ismeretlenhez; váratlan anyagi nehézségei elhárítására 600 forint kölcsönt kér tőle. Kossuth 1840 = Kossuth Lajos összes munkái. Kossuth Lajos összes munkái. VII. Kossuth Lajos iratai 1837. május – 1840. december. Hűtlenségi per, fogság, útkeresés. 26. Buda, 1837. szeptember 17. Kossuth levele anyjához családi ügyekről, elintézetlen peres ügyeiről; félő, hogy ezen a törvényfolyamon sem születik szabadon bocsátásáról ítélet. Kossuth 1844 = Kossuth Lajos hírlapírói munkássága Pesti Hírlap 1844. 01. 14. vasárnap, 317. sz. Magyarország és Erdély. A’ magyar keresk. Társaság. Kossuth 1883 = Kossuth Lajos összes munkái. Kossuth Lajos iratai. X. 1883. október 8. Via dei Mille. Turin Szakmáry Donátnak írott levele. Kriveczky 1993 = Kriveczky Béla: Hodinka Antal és a magyarországi görög kereskedők. In: Hodinka Antal Emlékkönyv. Nyíregyháza, 1993. 201–222. Papp 1997 = Papp Izabella: Kereskedőjelképek a XVIII–XIX. századi görög pecséteken. In: Posztbizánci Közlemények III. Debrecen 1997. 166–180. Papp 2004 = Papp Izabella: Görög kereskedők a Jászkunságban. In: A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 6. Szerk.: Zádorné Zsoldos Mária Szolnok, 2004. Petri 1975 = Petri Edit: A kecskeméti görög kereskedők története a XVIII. században. In: Cumania III. – Historia. Kecskemét, 1975. 17–78. Petri 1996 = Petri Edit: A görögök közvetítő kereskedelme a XVII–XIX. századi Magyarországon. In: Századok. 1996. 74. Sasvári 1961 = Sasvári László: Elkallódott tokaji görögök és rácok nyomában. In: Borsodi Szemle 1961. Miskolc V. évfolyam 422–423. Sasvári 1966 =Sasvári László tanár: Az orthodoxia Tokajban. In: Egyházi Krónika, XV. évfolyam 1966/3–4. Sasvári 1976 = Sasvári László: A Tokaj térségében élt görögök (és rácok) nyelvi emlékei. ELTE Nyelvtudományi Dolgozatok 20. (doktori disszertáció) Bp., 1976. Sasvári 1977 = Sasvári László: Az észak-magyarországi görögséggel kapcsolatos népnevek. In: A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 16. Miskolc, 1977. Sasvári 1994 = Sasvári László: Számadatok a magyarországi görögökről. In: Posztbizánci Közlemények. H. n. (Debrecen) 1994. Sasvári 2002. = Sasvári László: Tokaj ortodox lakóiról. In: Tokaj Várostörténeti tanulmányok III. kötet szerkesztette Bencsik János, Tokaj, 2002. 283–299. Sasvári– Diószegi 2005 = Sasvári László–Diószegi György Antal: Az egyház és a vallás jelentősége az első diaszpóra görögségének az életében. In.: Ethnica 2005. VII. évfolyam 4. szám Szendrei 1888 = Dr. Szendrei János: Egy megbukott görög boltos a XVII-ik században. In: Századok 1888. 536. Szentkláray 1886 = Szentkláray Jenő: A dunai hajóhadak története. Bp. 1886. Szongott 1898 = Szongott Kristóf: A magyarhoni örmény családok genealógiája. Szamosújvár, 1898. Tamáska 1995 = Tamáska Péter: A linzi posztómanufaktúra kereskedelmi kapcsolatai Magyarországon a XVIII. század hetvenes éveitől a XIX. század első évtizedéig. Különnyomat a Borsodi Levéltári Évkönyv V. kötetéből. H. é. n. (Miskolc, 1995.) 255–269. (Benne országos adatok a görögök textilkereskedői tevékenységéről). Ulrich 2003 = Ulrich Attila: A tokaji uradalom gazdálkodása a XVII. század második felétől a napóleoni háborúk koráig Tokaj, 2003. Varga Antal = Varga Antal: Adatok Balmazújváros történetéhez. Debrecen, 1942. 48. Zoltai 1935 = Zoltai Lajos: Debrecen város százados küzdelme a görög kereskedőkkel. Debrecen, 1935.

38

TANULMÁNYOK

Seres István

Szunyogh György, a bihari hajdúvárosok főkapitánya, 1703–1704

A nevét a Pest vármegyei Szunyog-pusztáról vevő, és leginkább Szabolcs vármegyében birtokos Szunyogh (vagy Szunyoghy) család tagjai közül a 18. század folyamán többen is fontos tisztségeket töltöttek be Szabolcsban. Közülük is kiemelkedik azonban Szunyogh György, aki a Rákóczi-szabadságharc első éveiben töltött be fontos katonai pozíciót. Korábban egy szerb történeti ének kapcsán írtunk a kuruc főtiszt 1703–1706 közötti szerepéről, tanulmányunkban elsősorban a fogságba esését, valamint a kiszabadítására tett erőfeszítését igyekeztünk bemutatni, s nem utolsó sorban kísérletet tettünk a balladában szereplő történeti adatok – személy- és helynevek, katonai tisztségek, és nem utolsó sorban az 1704–1705 telén végrehajtott komádi rajtaütés körülményei – alátámasztására, vagy éppen megcáfolására.1 Jelen közleményünk apropóját az adja, hogy időközben több olyan forrás is előkerült, amelyek jobban megvilágítják Szunyogh elfogásának a körülményeit, néhány, részben már korábban is ismert egykorú irat új koncepciók alapján történő összevetése alapján pedig közelebb jutunk Szunyoghnak a Bihar vármegyei, ún. „apróbb” hajdúvárosok katonasága élén betöltött szerepének közelebbi megismeréséhez is. Leginkább három kérdést szeretnénk körüljárni, ezek: Szunyogh kinevezése a bihari hajdúvárosok élére, a Kos Mihály ezereskapitánnyal való nézeteltérés és annak háttere, valamint a nevezetes komádi rajtaütés időpontjának a pontosítása. A családi genealógiák szerint Szunyogh György 1646-ban született és 1724. október 15-én hunyt el. Felesége Karászi Horváth Éva volt, akitől hat fia – István, Zsigmond, György, Ferenc, László és János – és két, pestisben korán elhunyt leánya született. Hat fia közül a legidősebb, az 1678-ban született István Szabolcs vármegye tisztviselőjeként fordul elő gyakran a Rákóczi-szabadságharc forrásaiban. Az Istvánnál négy évvel fiatalabb György 1706-ban Rákóczi „házőrző inasa”, 1707-től pedig a fejedelem által alapított Nemesi Társaság közvitéze, majd strázsamestere volt. Ez utóbbi tisztségében a fejedelmet a lengyelországi bujdosásba is követte, ahonnan csak 1712 májusában tért haza.2 Az idősebb Szunyogh György Szabolcs vármegyei nemesként részt vett a Thököly Imre vezette Habsburg-ellenes függetlenségi harcban. 1685. január 24-én, Kisvárdán, mint Szabolcs vármegye Thököly mellett fegyvert fogott nemesi seregének zászlótartója, Varatkai István kapitány és Tolvay Ferenc strázsamester mellett tanúsította, hogy a 1

2

„Az aradiak és a komádiak harca” – Egy szerb népballada történelmi háttere és Szunyogh György kuruc főkapitány aradi fogsága 1704–1706-ban. In: A Debreceni Déry Múzeum Évkönyve. 2002–2003. (Szerk. Máthé Márta és Magyari Márta.) Debrecen, 2003. (A debreceni Déry Múzeum Kiadványai LXXVI.) 135–171. Uo. 148.

39


„mostani expeditió” idején Bogdányi Jármy Ferenc elindult ugyan a sereggel, de a lábában érzett fájdalom miatt Olaszliszkánál visszaengedték. Helyette a szolgája maradt két paripával.3 Úgy tűnik, még az év első felében kinevezték főhadnagynak, mivel a munkácsi fejedelemi udvar számára július 5-én vásárolt angliai posztóból „Szunyogh Hadnagy Uram” is részesült, az ugyancsak hadnagyi rangban említett Tolvay Ferenccel együtt.4 Már nem volt fiatal, amikor kitört a Rákóczi-szabadságharc; ha hihetünk a családi genealógiáknak, 57-ik életévét taposta. Ennek ellenére, mint Szabolcs vármegye köztiszteletben álló birtokosa, hamar fontos szerephez jutott. Első általunk ismert említése 1703. november 21-éről való, amikor II. Rákóczi Ferenc utasította a tokaji táborából, hogy gyűjtse egybe a leveléhez mellékelt pátensben feltűntetett katonákat, azokat, amelyek már a kuruc egységekben szolgálnak, és azokat is, akik még nem fogtak fegyvert. A kiadott parancs végrehajtására pedig minél elébb induljon meg.5 Ugyancsak rendelkezésünkre áll a fejedelem egyik keltezetlen pátense, amely szerint Szunyoghot nevezte ki a Bihar vármegyei lovas és gyalog, valamint a Szabolcs vármegyei hét hajdúváros, ill. Nagykálló, Téglás és Újváros (Balmazújváros) gyalog hadainak a főkapitányává. Pátensében a fejedelem megparancsolta az érintett megyék és helységek lovas és gyalogos hadainak, hogy ismerjék el kapitányuknak Szunyoghot, és engedelmeskedjenek parancsainak. Ellenkező esetben, a fejedelem szigorú büntetést helyezett kilátásba.6 Korábban – megbízható források hiányában – úgy véltük, hogy a kinevezésre 1704 elején kerülhetett sor, Rákóczi fent ismertetett levele és a datálatlan kinevezési pátensfogalmazvány összevetése alapján azonban ma már azon a véleményen vagyunk, hogy az utóbbi is a fejedelem tokaji táborában keletkezett 1703 novemberében, és egyértelműen azonos a levélben említett, s ahhoz csatolt pátenssel. Szunyogh tényleges (fő)kapitányságát azonban még így is csak 1704 március–áprilisából tudjuk igazolni. Az 1704. március 29-én Derecskén Bóné András ezereskapitány jelenlétében végrehajtott tanúkihallgatás során Kos Mihály kapitány már korábban is „kapitánytok”-ként említette Szunyoghot a derecskei elöljáróságnak, midőn an-

3 4

5 6

MOL G 2. Thököly-szabh. lt. III. 9. fol. 527r. „Tolvai Ferencznek, hadnagynak, ugyan eő Nagysága parancsolattyábul 2 ½; Szunyog Hadnagy Uramnak 2 ½ ulnas.” Elképzelhető, hogy a keresztnév nélkül említett tiszt és társa valójában más, hasonnevű kuruc tisztekkel azonos, mi a két, alig néhány hónap eltéréssel keletkezett forrásban együtt szereplő személyek miatt gondolunk a szabolcsi nemesekre. Mindez azonban csak feltételezés, a tévedést nem zárhatjuk ki. Minderre nézve l. a Thököly-udvar, valamint a hadak számára kiutalt posztók 1685. május 12. – 1686. szeptember 12. közötti elszámolásait. MOL G 2. Thököly-szabh. lt. II. 6. Thököly számadáskönyvei. fol. 344v–345v. („Anno 1685. Die 5. Julii Avast Uramtul vett posztóknak erogatiója. Angliai posztó.”) Függelék, 1. sz. Függelék, 2. sz. A keltezetlen fogalmazványra Esze Tamás történész is hivatkozott, Szabolcs vármegye említése nélkül. Újfalu egyértelműen elírás Újváros (Balmazújváros) helyett, mind a magyar nyelvű fogalmazványban, mind pedig a latin nyelvű címzésben így szerepel. Esze Tamás idézett hivatkozásában az eredeti iratban szereplő Újfalu áll, korábbi tanulmányunkban ez alapján a Bihar vármegyei Berettyóújfalut neveztük meg. Kuruc vitézek folyamodványai, 1703–1710. (Összeállította, bevezető tanulmánynyal és jegyzetekkel ellátta: Esze Tamás.) Hadtörténelmi Intézet, Budapest, 1955. 314. 1. jz.; Seres i. m. 149.

40

TANULMÁNYOK

nak Kismarjából írott levelét felolvasták neki a város pincéje előtt.7 1704. április 26-án pedig Szunyogh Bessenyei Zsigmond ezereskapitánynak és Szabolcs vármegyei alispánnak arról panaszkodott egy Kismarjáról írott levelében, hogy a hajdúvárosiak nem akarnak engedelmeskedi Rákóczi parancsának.8 Ez utóbbi viszont valószínűleg a szabolcsi hajdúvárosok, ill. a fejedelmi pátensben felsorolt Nagykálló, Téglás és Balmazújváros gyalogságára vonatkozott, ami talán a levél címzettjének (vármegyei) tisztségéből is következik. Ugyanakkor valószínűnek tartjuk, hogy végül egyáltalán nem került sor a szabolcsi gyalogság Szunyogh György parancsnoksága alatti fegyverbe állítására. Mint látni fogjuk, Szunyogh keze alatt a későbbiekben is csak a bihari hajdúvárosok seregei voltak. Ugyancsak a fejedelmi parancs hatályba lépését támasztja alá a Kárándy-ezred tisztjeinek egy későbbi tanúsítványa is, amely szerint Rákóczi valóban Szunyoghot nevezte ki a Bihar vármegyei „Nemes Hajdú Várasi Seregek” kapitányává.9 Ennek ugyan látszólag ellentmond az a tény, hogy egy datálatlan, ám minden bizonnyal 1704. elején keletkezett kuruc tiszti névsor, a „Nomina generalium” még a lovas vicekapitányok között említi,10 de nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a névsor valójában az elmúlt hónapok során történt kinevezéseket tartalmazza, és abból akár véletlenül is kimaradhatott Szunyogh előléptetése. Az április 26-i levélkivonat szerint viszont már kapitány, és ugyancsak kapitánynak mondja a hadra kelt Szabolcs vármegyei nemesek névsorát tartalmazó 1705 májusában készült kimutatás is.11 Katonai szerepéről ugyanakkor keveset tudunk. A bihari kuruc katonaság 1704. április 29-én, Debrecenben lezárt helységenkénti összeírásának a végén megjegyezték, hogy a vármegyéhez tartozó hajdúvárosok katonasága Szunyogh György kapitány parancsnoksága alatt a váradi ostromzárban tevékenykedett, ezért nem tudták azokat is összeírni. Az összeírás egyébként mindössze két tényleges hajdúhely, Bagos és Mikepércs néhány hadra kelt katonáját tartalmazza. Szunyogh egyébként éppen április 26-án, Kismarjáról tájékoztatta Bessenyei Zsigmond Szabolcs vármegyei alispánt, hogy előbb hiába üldözte katonáival a Mecskire (Micskére!) kiütött és ott nagy károkat tett váradi labancokat, azt követően viszont Várad alá csapott, ahol hat labancot levágtak, hármat foglyul ejtettek, 7 8

9

10 11

Függelék, 3. sz. „30. Georgij Szunyog, Capitanei, ex Kis-Marja, 26 Aprilis, ad Sigismundum Bessenyei, vice-comitem de Szabolcs.” II. Rákóczi Ferencz fejedelem leveleskönyvei, levéltárának egykorú lajstromaival. 1703– 1712. I. köt. (1703–1706.) Közli: Thaly Kálmán. Pest, 1873. (Archivum Rákóczianum. II. Rákóczi Ferencz levéltára, bel- és külföldi irattárakból bővítve. Első osztály: had- és belügy. I. köt.) 68. „Mi alább megh irt Nemes Hajdú Várasi Seregeknek, úgy mint Nemes Bihar Vármegyébül levőknek felső és alsó tisztei recognoscállyuk vigore praesentium, hogy Kegyelmes Urunk eő Nagysága kegyelmes parancsolattyábul applicáltatott vólt közzénk Tekintetes Nemzetes Szunyogh György Uram eő Kegyelme kapitánysági tisztnek el viselésére. Ki is eő Kegyelme közöttünk nem sokkáigh continuuskodhatott, mivel Isten eő Felsége ellenségünk által rabságba ejtette, honnan talám mégh most sem szabadúlt meg.” 1706. júl. 12. Alsótolcsva, Szalontai Madas György kapitány folyamodványa II. Rákóczi Ferenchez. Esze i. m. 312–313. „Nomina Vice Capitaneorum Equestris Ordinis: Georgius Szúnyog” Mészáros Kálmán: Tábornoki és törzstiszti kinevezések a Rákóczi-szabadságharcban. In: Hadtörténelmi Közlemények 2001/2–3. sz. 343. MOL P 396 Károlyi-cs. lt. Acta publ. 1. Acta Rák. Ser. I. 1705. máj. Fasc. 3. C. Nr. 56. („N[emes]. Szabolcs Vármegyéből Mezei Hadakban Tisztviselésben és kőz katonaságban continuuskodo Rendeknek és személyeknek nevek.”)

41


és 450 marhát is magukkal hajtottak. A Rákóczi-szabadságharc tiszántúli eseményeiről csak Károlyi Sándor vezénylő generálissá történő kinevezését követően rendelkezünk viszonylag bő forrásanyaggal, ennek ellenére még az elkövetkező évekből is tudunk számos olyan kisebb-nagyobb összecsapásról, amelyek története máig nincsen feldolgozva, pl. a tamási és a gáborjáni ütközetek, holott az utóbbiban már több kuruc lovasezred katonasága is részt vett. A Szunyogh György parancsnoksága alatt álló bihari hajdúság létszámáról csak jóval későbbi adataink vannak. 1705. április 30-án a Kismarjánál állomásozó, és a Palocsay György irányítása alá tartozó váradi ostromzárba rendelt katonaságból összesen 168 fő tartozott Szunyogh György kapitány keze alá, 68 lovas és 100 gyalogos („Szunyogh Uramé: lovas nr. 68, gyalogh 100.”) Mivel Károlyinak nem volt olyan tisztje, akit a közel 800 főnyi had élére állíthatott volna, utasította Palocsayt, hogy „ad interim” (egyelőre) Kos Mihályt (!) rendelje közéjük.12 Egyébként Károlyi június 10én is hasonló nagyságú csapatról írt Rákóczinak a Gyula alatti táborból. Szerinte ugyanis a bihari hajdúk a függetlenségi harc eleje óta fegyverben voltak, de „legfellyeb is három seregnél töb actu [most] nincsen közzülök”.13 Augusztusban pedig elrendelte, hogy többek között a bihari hajdúk két serege („apró hajdú városoké, nr. 2.”) mindenkor Palocsay keze alatt legyenek.14 Ez utóbbi feltehetően csak a lovasságra vonatkozott. Mint fentebb írtuk, Szunyogh Györgynek korántsem ment zökkenőmentesen a bihari hajdúk keze alá vevése, és elsősorban a térségben operáló kuruc főtisztekkel lehetett komoly összezördülése az újonnan kinevezett főkapitánynak. Ugyanis Szunyogh kinevezéséig a bihari hajdúvárosok fegyvert fogott lakosságából a lovasok jelentős része már a tiszántúli, és elsősorban bihari lovasezredekben vitézkedett. Legtöbben a bélfenyéri ütközetben elesett Bihar vármegyei szolgabíró, Torday Ferenc, valamint a diószegi származású Bóné András és a Sárrétudvariba való Nyíri András lovasezredeiben lehettek, de voltak bihariak Károlyi Sándor ezredében is. Külön érdekesség, hogy 1704 elején a Bercsényi Miklós lovasezredét vezető Bay László keze alatt, Nyúzó Mihály főhadnagy seregében kilenc bagosi és négy mikepércsi katonát tartottak nyilván. Később a munkácsi vicekapitánnyá kinevezett Bay seregeiből, valamint a Nyúzó körül szerveződő, részben törökföldről hazatért kurucokat tömörítő századokból hozták létre az utóbbi lovasezredét. Feltehetően az időközben végrehajtott átszervezések folytán Nyúzó ezredéből eltűntek a bagosi és mikepércsi lovasok, viszont még az alakulat 1706. évi összeírása is tartalmaz elvétve félegyházi, sárándi és újfalusi katonákat, Derecskéről pedig feltűnően sokan, 15-en szolgáltak az ezredben. A hajdúvárosok lakosai közül katonának állt gyalogosok ugyancsak bihari tisztek, s elsősorban Kos Mihály és Gödény Pál kapitányok keze alá került. Ez utóbbi Bóné Andráshoz hasonlóan diószegi szőlőbirtokos nemes volt, egykori végvári katona, a tekintélyes, és ugyanakkor meglehetősen változatos katonai pályafutásra visszatekintő Kos pedig Derecskén élt. Szunyogh Györgyhöz hasonlóan 1703-ra már ő is megette a kenyere javát, mivel egy 1725-ben, Derecskén lefolytatott tanúvallatás idején már 81 12 13 14

„Tekintetes Nagyságos Palótsay Györgynek Generalis Károlyi Sándor Uram által adatott instructio. No. 264.” MOL G 16. Rákóczi-szabh. lt. Károlyi Sándor levele II. Rákóczi Ferencnek. Gyula, 1705. június 10. MOL G 26. Rákóczi-szabh. lt. IV. 2. a. MOL P 396. Károlyi cs. lt. Acta publ. 1. Acta Rák. Ser. I. 1706 nov. Fac. 1. A. 41. (Téves besorolással!)

42

TANULMÁNYOK

éves volt, azaz alig két évvel lehetett idősebb a hajdúkapitánynál. Kos a törökellenes felszabadító háború veteránja volt, szentjobbi kapitány, aki később Thököly fogságába esett, és annak ezereskapitányaként az al-dunai emigrációt is megjárta, míglen 1694 elején, Thököly tudtával és engedelmével hazatért. 1703-ban ismét Szentjobbon találjuk, amikor bekapcsolódott az új függetlenségi harcba. Bár konkrét adat nincs rá, feltehetően kapcsolatban állt a diószegi felkelőkkel is, amit az is valószínűsít, hogy rögtön a felkelést követően azokhoz csatlakozott. A bihari kuruc összeírás szerint a megye helységeiből szinte az ő ezredébe álltak be a legtöbben. Erre feltehetően még a függetlenségi harc elején kerülhetett sor, mivel 1703 augusztusában már Nagybányát ostromolta, majd annak bevétele után a vár parancsnoka lett. 1704 elején ugyancsak ő hódoltatta meg Kővár várát, majd februárban Kolozsvár ellen indult. 1704. március végén éppen Derecskén tartózkodott, amikor lejátszódott az az esemény, aminek a következtében eddigi ismereteink szerint március 29–30-án három tanúvallatást is lefolytattak. Az első tanúvallatásra Bóné András ezereskapitány, Tassy István főstrázsamester, valamint Szabó György és Iklódi István derecskei hadnagyok jelenlétében került sor. Összesen 13 személyt hallgattak meg, köztük 11 derecskei polgárt, valamint Pap István és Nyűvedi István hadnagyokat, akik feltehetően Kos alárendeltjei voltak. Ugyanaznap sor került egy másik kihallgatásra is, azon már 13 derecskei lakos tett vallomást. Végezetül másnap hét helybeli tanúskodott.15 Ez első jegyzőkönyv eredetiben maradt fenn, a másik kettő pedig korabeli másolatban. Ez utóbbiak egyikén sincs hitelesítés, és sem a vizsgálatot lefolytató, sem pedig a vallatás menetére ügyelő személyek nevét nem ismerjük. A három kihallgatás során a fent említett két katonatiszten kívül összesen tizennégy derecskei polgár tett vallomást. Közülük heten mindegyik vizsgálatnál jelen voltak: Remete István, Geréndi Gergely, Szabó István, Gyárfás Mátyás, Szabó Mihály és Szántó Péter esküdtek, valamint egy Szilágyi Péter nevű lakos. Szántó Péter esküdt ugyanakkor a város hadnagyi tisztjét is viselte. Hárman – Nagy Benedek és Nagy István esküdtek, valamint Farkas György – az első kettőn, Németh Mihály az elsőn, Liszkai György mészáros, Hoszmány István és Kis Mihály pedig a második kihallgatáson tettek vallomást. A tanúk egybehangzó vallomása szerint a hajdúvárosban tartózkodó Kos Mihály kapitány csütörtök reggel a város pincéje előtt meglehetősen vaskos jelzőkkel illette a Kismarján tartózkodó Szunyogh Györgyöt, akire káromkodások tömkelegét zúdította. Az egyik tanú szerint a magából teljesen kikelt főtisztnek minden káromkodás kiszaladt a száján, amit „ki tudott gondolni s elméjére jöt”, egy másik pedig úgy fogalmazott, hogy a „szitkot egy árkus papíros is nem vehetne fel.”16 A vallomások alapján a kapitány haragját egy gyilkosság miatt a város tömlöcében őrzött Kovács Mátyás nevű férfi elítélése körüli véleménykülönbség válthatta ki. Úgy tűnik, hogy Kos a tettes megbüntetését akarta, és a város vezetőségétől várta, hogy 15 16

Függelék, 3–5. sz. Kos Mihály kapitány szidalmait akár külön tanulmányban is érdemes lenne kielemezni az arra hivatottaknak, most csak két példára térünk ki. Több tanú egybehangzó állítása szerint Kos „Kőles Vasz” vagy „Kőles Vaz” kapitánynak nevezte Szunyogh Györgyöt, Nagy István derecskei esküdt pedig „Oláh picsájábúl esett Kőles Váz Kapitány”-ra emlékezett. A káromkodás első fele talán Szunyogh anyai felmenőinek feltételezett román származására utalt (?), a „Kőles Váz Kapitány” kifejezést pedig talán éppen egy jelen közleményünket olvasó (nyelvész) kollégának sikerül megfejtenie!

43


szolgáltassanak „igaz törvényt” az ügyben. Ezzel szemben a Derecske város vezetősége felett álló Szunyogh enyhébb elbírálást, vagy esetleg komolyabb vizsgálatot szeretett volna. (A fogoly egyébként az egyik éjjel, talán éppen szerdán, megszökött.) Amikor tehát csütörtök reggel a városa pincéje előtt felolvasták Kosnak a főkapitány Kismarjából írott levelet, az rögtön dühödt szitkokra fakadt. A kinyújtott karjában tartott pálcájával Kismarja felé mutatott, és fogadkozott, hogy megöli, vagy meglövöldözteti Szunyoghot. A bírótól szekeret követelt, hogy maga is átmenjen a szabolcsi városba. Még Bóné András ezereskapitány tiltása sem fogja visszatartani attól, hogy három zászlóalja hajdújával rámenjen Szunyogh házára, és minden jószágát felprédáljon. Mivel az elöljárók vonakodtak engedelmeskedni, őket is öléssel fenyegette, és hajdúk után kiáltott, hogy azokkal lövesse le a bírót. Nem maradt ki a város szolgája sem, őt tömlöcbe záratta, a „fejihez” pedig puskás őröket állíttatott. Láthatóan az különösen zavarhatta, hogy a derecskeiek fenntartás nélkül elfogadják Szunyoghot feljebbvalójuknak, amiért az egész elöljáróságot, a bírót, a kisbírót és az esküdteket is halálosan megfenyegette. Ugyanakkor egyértelműen a mellőzöttségében megsértett főtiszt szólalt meg Kosban, amikor olyan kijelentéseket tett, hogy ő bizony nem olyan kapitány, mint Szunyogh, bebizonyítja, hogy ő az erdélyi generális, mivel háromezer aranya is van, sőt, még az is kiszaladt a száján, hogy nem csupán egyszerű kapitány, hanem Rákóczi után második fejedelem! Itt talán a szabadságharc kitörésekor, ill. azután játszott, s kétségtelenül fontos személyes szerepére és tagadhatatlan érdemeire célozhatott. A Szunyogh Györggyel szembeni rivalizálás tehát egyértelműen kiderül a három vizsgálat anyagából. Szunyogh György leszármazottjai később ugyan Biharban is birtokosok lettek, de arról nincs tudomásunk, hogy a főkapitánynak lettek volna ottani jószágai. Talán valóban nem is voltak, s ebben az esetben szabolcsi nemesként is kiválthatta a bihariak, s köztük éppen a főkapitányi hivatalra ugyancsak igényt tartó Kos Mihály rosszallását. Ugyanakkor el kell ismernünk, hogy a több évtizedes katonai múlttal büszkélkedhető Kos már a korábbi hónapok hadi eseményei során is bizonyította vezetői rátermettségét. Vele szemben Szunyogh György katonai szerepvállalását, további adatok híján kénytelenek vagyunk a Thököly uralma alatti nemesi felkelésben való részt vételével summázni, ahol legjobb esetben is csak a főhadnagyságig vihette, és pedig nem sokkal a kuruc állam totális összeomlása előtt. Különösebb hadi tettéről a későbbiekben sem tudunk, de nem is várható el, hogy a rendelkezésére álló, legjobb esetben is csak alig kétszáz fős csekély számú hajdúsággal nagyobb önálló akciókat kezdeményezzen. A váradi ostromzár katonaságához beosztott kis csapat ereje legfeljebb a vidék községeit fosztogató labanc csapatok üldözésére, ill. kisebb portyákra volt alkalmas. Amikor tehát Rákóczi Szunyogh Györgyöt bízta meg a hajdúvárosi katonaság vezetésével, elsősorban a megbízhatósága, valamint a vármegyei nemesség és a hajdúvárosok lakossága előtti elismertsége szólhatott mellette. Ennek ellenére úgy véljük, hogy a fejedelem a megfelelő parancsnokot találta meg Szunyoghban, amit a bihari hajdúk vele szemben tapasztalt pozitív hozzáállása is bizonyít. A tanúvallatásokat követő hivatalos vizsgálat eredményét, ill. a fejedelem, vagy a hadbíróság ítéletét nem ismerjük. Annyi azonban bizonyos, hogy minősíthetetlen vi44

TANULMÁNYOK

selkedése egyértelműen közrejátszott abban, hogy a fejedelem hamarosan Erdélybe rendelte Kos Mihályt.17 Vele tartott Gödény Pál is, a bihariakból álló katonaságot azonban elvették tőlük. Legalábbis erre következtethetünk abból, hogy Kosnak az Erdélyben, 1704 nyarán összeírt, 6 seregből álló gyalog ezredében már zömmel Beszterce, Kővár, Lápos, Szamosújvár és Borgó vidéki gyalogpuskások szolgáltak.18 Csupán az ezred első, valószínűleg Gödény Pál vicekapitány közvetlen parancsnoksága alá tartozó seregében fordul elő néhány Bihar vármegyei, köztük bagaméri és bagosi hajdú neve, akiket minden bizonnyal a Tiszántúlról vitték magukkal.19 Végezetül Szunyogh György főkapitánynak a Maros menti szerb határőrök által történt elfogatására, és egyben katonai pályafutásának végére térünk ki. Mint jelen tanulmányunk elején említettük volt, Szunyogh fogságba esése elsősorban egy szerb balladának köszönhetően vált ismerté a magyar és szerb történetírásban. A Vuk Sztefan Karadzsics által a délvidéken 1829-ben lejegyzett epikus ének, „Az aradiak és a komádiak harca” a szerb népköltészet egyedülálló darabja, és az Arad környéki „granicsárok” egyik magyarok elleni sikeres portyáját meséli el. A költői túlzásokkal jócskán megtűzdelt ballada története szerint „Tukelija”, a korabeli kuruc levelezésekben egyszerűen csak Rácz Thökölynek nevezett Jován Thököly Popovics aradi főkapitány két hadnagya, Baja (Baja) és Rcskovity (Rcsak) Peja a sáncokkal megerősített Komádi városa alá ütöttek, és a „magyar kálvinistákkal”, azaz a kurucokkal vívott véres harc során foglyul ejtették azok parancsnokát „Sunog-general”-t és annak egyik hadnagyát. A cselekmény szerint a maroknyi, mindössze harminc fős lovascsapat hajnaltájban csapott le a komádi várra (!), ahol 300 kuruccal szemben sikerül kivívniuk a győzelmet. A 300 magyarból alig 30 marad életben, Bájó hadnagy a magyarok hadnagyát, Hörcsög Péja pedig éppen Szunyogh generálist fogja el. A harcban különösen Szrna zászlótartó tűntette ki még magát, akinek sikerül elragadnia Szunyogh tollbokrétáját is.20 Azt már Dankó Imre is megállapította, hogy a balladának történeti alapja is van,21 Virágh Ferenc pedig egyenesen azon véleményének adott hangot, hogy a hősének valójában a „jeles fogoly börtöne körül mulatozók hangulatáról tudósít”.22 Szunyogh György aradi fogságát, valamint a kiszabadítására irányuló erőfeszítéseket Esze Tamás foglalta elsőként össze, Dankó és Virágh egyaránt az ő adatait használta fel a balladában leírt törté17 18 19 20

21 22

1704 nyarán Rákóczi utasította Kost, hogy vegye Erdély felé az útját, és „hada viszsza adatása iránt van intimátioja Groff Forgách Simon Urnak”. OSZK Kt. Fol. Hung. 978. Prot. Exp. fol. 167r Esze i. m. 131. 5. jz. II. Rákóczi Ferenc erdélyi hadserege. (Bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel közzéteszi: Magyari András.) Hely nélkül, 1994. 224–226. A balladát először Émile Picot közölte francia fordításban a Les Serbes de Hongrie ’A szerbek Magyarországon’ című 1873-ban megjelent kötetében, Combat des gens d’Arad avec ceux de Komádi ’Az aradiak harca a komádiakkal’ címmel: Picot, Émile: Les Serbes de Hongrie. Leur histoire, leurs privilèges, leur èglise, leur état politique et social. Prague, 1873. 98–102.; Az általunk használt szerb nyelvű kiadás: Srpske narodne pjesme III. (Skunio ix i na svijet izdao Karažič, Vuk Stef.) Beograd, 1958. 717– 718.; Magyar fordítása: „Az aradiak és a komádiak harca.” In: Délszláv népballadák. Vuk Szteván Karadzsics eredeti népdalgyűjtéséből forditotta: Csuka Zoltán. Budapest, 1946. 28–31. Dankó Imre: A körösköz-bihari hajdúság. Gyula, 1959. (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 8– 9. Szerk. Dankó Imre.) 48. Virágh Ferenc: II. Rákóczi Ferenc szabadságharca a Körös–Maros közben. Békéscsaba, 1962. 94–95.

45


net alátámasztására.23 Korábbi munkánkban igyekeztünk összefoglalni a témáról fellelhető forrásokat, és sikerült is feltérképeznünk a fogolykicserélésre vonatkozó tárgyalások pontos menetét. Két fontos részletet azonban nem sikerült megnyugtatóan tisztáznunk. Ezek a Komádi elleni támadás, valamint Szunyogh szabadulásának a pontos időpontjai. A támadásról és a főtiszt elfogásáról ugyanis egyetlen korabeli adatot sem ismerünk, az arra utaló források egytől egyik Szunyogh György aradi fogsága alatt íródtak. Mindössze annyi kiindulópontunk volt, hogy az esemény 1704–1705 telén következett be, de még jóval 1705. február 13. előtt, mivel Szunyogh aradi fogságáról aznap történik először említés II. Rákóczi Ferenc Szabolcs vármegyéhez intézett levelében. A fejedelem biztosította a vármegyét, hogy már válaszolt a hozzá küldött követeik által Szunyogh kiszabadítása miatt beadott kérvényükre.24 Mivel a legnagyobb igyekezettel sem sikerült közelebbit megtudnunk az ominózus esemény időpontjáról, jobb híján Fekete János zsoldmester fizetési naplóját vettük alapul, amely tartalmazza Szunyogh György és a vele együtt elfogott Boda György hadnagy aradi fogságának az idejét.25 A napló szerint Fekete János 1706. július 29-én „Boza György” főhadnagynak fizetett ki az aradi rabságáért tizenöt és fél hónapra 580 forintot, tíz hónapot 36, öt és felet pedig 40 forinttal számolva. A lovaiban és fegyvereiben vallott káráért pedig 120 forintot kapott.26 Még ugyanaz nap összesen 680 forint került kifizetésre az Aradról frissen szabadult Pap Gábor lovas főhadnagynak, Szabó György tizedesnek és Bolgo Gyurka közkatonának, az ott „szenvedet rabságokért és akkoron vallott károkért”. Végül augusztus 17-én a 19 hónapon át „Aradon keserves rabságot szenvedett” Szunyogh Györgynek, mint „Nemes Bihar Vármegyében levő Hajdú Városok lovas Kapitányának” adta ki 1704. november 1-től 1706. július 31-ig tartó 21 havi főkapitányi fizetését. Ebből Szunyogh 12 hóra 60, kilenc hóra pedig 80 forintot számolva összesen 1440 forintot kapott.27 A zsoldnapló adatai, valamint az első „itthoni” említésük alapján próbáltuk meghatározni a komádi rajtaütés hozzávetőleges idejét is. Ilosvay Bálint ezereskapitány már 1706. április 12-én, megírta Károlyi Sándornak, a Szűcs Mihály rác hadnagyért kicserélt Boda György főhadnagy megérkezett Diószegre két, Váradról elengedett kuruc közlegénnyel.28 Ezzel szemben Szunyogh Györgyöt csak 1706. július 24–25-én említik először itthon a forrásaink, igaz, akkor már a fejedelem környezetében Érsekújváron. Július 25-én Rákóczi gróf Pálffy Miklós „kisvárdai dominiumbeli jószágá”-t adomá23 24 25 26

27

28

Esze i. m. 314. 1. jz.; Rövid összefoglalását l. uo. 50–51. Zimmermann Rezső: Adalékok II. Rákóczi Ferencz felkeléséhez Szabolcsvármegye levéltárából. Második közlemény. Történelmi Tár Új folyam X. 1909. 300. MOL G 16. Rákóczi-szabh. lt. I. 2. d. „Nemzetes Vitézlö Boza Györgj Fő Hadnagj Uramnak Aradon való rabságáért tizenhatod fel holnapokra tizet per fl. 36 Rh. és hatod felét per 40 computalvan [számlálván] fizettem Rh. 580. item [ugyancsak] lovakban, fegjverekben vallott károkért Rh. fl. 120. In toto Erogaltam Rh. 700.” „Nemzetes Vitézlő Szunyog Györgj Uram Nemes Bihar Vármegjében levő Hajdu Városok lovas Kapitányának,ki esztendeig hét holnapig Ellenség kőzőtt Arad várában keserves rabságott szenvedet, huszon egj holnapokra Fő Kapitánjságára obvenialo fizetését, ugj mint a’ prima 9bris 1704 usque ad ultimam July 1706. tizenkét holnapott 60. kilenczet pedigh 80 Rh. ft. computalvan ki adtam Rhenenses 1440” Ilosvay Bálint levele Károlyi Sándornak. Diószeg, 1706. április 12. MOL P 396. Károlyi cs. lt. 1706 ápr. Fasc. 2. B. Nr. 25.

46

TANULMÁNYOK

nyozta neki,29 és még ugyanazon a napon utasította Szalontai János udvari commissáriust, hogy adjon számára 200 rénes forintot, amit Szunyogh rendben át is vett.30 Ugyancsak július 25-én Szunyog nyugtatta azt a 100 rénes forintot, amit Rákóczi utalt ki Szalontai János által egy korábban Aradról megszökött Veres György nevű hadnagynak.31 A fogolykicserélési tárgyalások adatait is felhasználva arra a véleményre jutottunk, hogy a két tiszt valamikor 1704 decemberében kerülhetett fogságba. Nemrégiben azonban három olyan forrás is előkerült, amelyek nemcsak a komádi támadás idejét pontosítják, hanem annak körülményeit is új megvilágításba helyezik. A fejedelemhez írt egykorú levél és az ugyancsak Rákóczihoz benyújtott folyamodvány kivonata a Károlyi család nemzetségi levéltárának Irregesztrata anyagában volt, azonban az eredeti helyükről évtizedekkel korábban elmozdították őket, és csak nemrég kerültek elő a levéltár rendezése során. Alábbiakban már az új források alapján foglalom össze az 1704 telén történteket. Eddigi kutatásaink szerint mindössze öt forrás tartalmaz érdemleges információt a rajtaütésről. Ezek: 1. Boda György kuruc hadnagy feleségének, Tóth Erzsébetnek a folyamodványa Rákóczihoz férje kiszabadítása ügyében 1705. április 21–24. körül.32 2. Herpai Sámuel, Gödény Pál ezerebeli katona folyamodványa Rákóczihoz gyógyíttatása ügyében, 1705. május 1–10. között. 3. Dobozi István debreceni főbíró levele Károlyi Sándornak, 1705. május 22. 4. Kabai Tarsoly János Aradon fogva tartott kuruc katona folyamodványa Rákóczihoz, hely és dátum nélkül. 5. Mezei Márton Aradról szabadult kuruc katona folyamodványa Rákóczihoz, 1707. május 7. előtt. A források összevetéséből kiderül, hogy a rajtaütés valójában az „elmúlt Boldogh Aszszony havában”, azaz 1705 januárjában, és véleményünk szerint valószínűleg a hónap első felében következett be. Azonban nem csak Komádit érte támadás, mivel Kabai Tarsoly János levele szerint a portyázó rác különítmény Komádi mellett Zsáka városát is felverte! Dobozi István debreceni főbíró levelében „az téli ráczok excursiója”, vagyis portyázása, és a „komádiak megrontása” szerepel. Ez utóbbi forrás ugyan nem említi Szunyoghék elfogását, viszont tudósít arról, hogy a támadás során maguk a komádi lakosok is kárt szenvedtek, sőt a támadók még Dobozi Komádinál telelő 800 marhából álló gulyáját is magukkal vitték, egy Marci nevű gulyásával együtt.33 29 30 31 32 33

MOL G 19 Rákóczi-szabh. lt. Fejedelmi jószágadományok kimutatása II. 3. i. MOL G 29. Rákóczi-szabh. lt. Fejedelmi kiutalások. V. 3. a./A Esze i. m. 318–319. MOL G 19. Rákóczi-szabh. lt. II. 2. i. Extr. Inst. Nr. 256. „Úgy továbbra az itt levő 4 rácz rabok állapotját parancsolatja szerint Nagyságodnak megírtam, kérem alázatosan maga jó ajánlása szerint, az téli ráczok excursiója komádiak megrontása alkalmatosságával elvitt gulyásomat Aradrul munkálkodtatni ne terheltessék. Neve Martzi, a gulyámmal együtt, kiben odaveszett 8 százig való, vitetett volt el szegény.” Dobozi István levele Károlyi Sándornak. Debrecen, 1705. május 22. Balogh István: Dobozi István főbíró levelei gr. Károlyi Sándorhoz 1703–1709. (HajdúBihar Megyei Levéltár forráskiadványai 14.) Debrecen, 1986. 17.

47


A komádi rajtaütés valóban nem múlt el véráldozat nélkül. Még ha a magyaroknak a szerb balladában megénekelt irreálisan magas veszteségét nem is fogadjuk el, minden bizonnyal heves küzdelem zajlott le a két fél között. Egy Herpai Sámuel nevű Gödény Pál ezerebeli katona tizennégy (!) sebet szerzett az összecsapásban. Később ugyan a borbélyok Debrecenben „reménségh fellett” meggyógyították, de ötven magyar forinttal adósuk maradt. A fejedelemhez fordult segítségül, aki azt a választ adta, hogy ha megbizonyosodnak az igazáról, a kerületi commissarius ki fogja fizetni a borbélyt.34 Erre sor is került, mivel Orosz György tiszántúli kerületi commissarius nem sokkal később, Gyula kuruc ostroma idején a következő bejegyzést tette az elszámolásába: „Urunk35 parancsolatjából Herpainak sebes lévén adtam: 31 [rénes forint] 40 [dénárt].36 Az öt forrásunk közül négy folyamodvány, amelyet vagy a rajtaütéskor elfogott katonák, vagy azok hozzátartozói írtak. Ezekből egyértelműen kiderül, hogy Szunyogh Györgyöt Boda György hadnaggyal együtt fogták el, ami kétségkívül alátámasztja a szerb ballada erre vonatkozó szakaszát! Ugyanakkor valószínűsíthető, hogy a két tiszttel együtt alacsonyabb rangú katonák, alantasabb tisztek és közemberek is a szerben fogságába kerültek. Közülük kettőt is ismerünk. A Szunyoghgal és Bodával együtt elfogott Kabai Tarsoly Jánost a többi Aradon raboskodó társa küldte ki kezességen, hogy a fejedelemtől kérjen segítséget a kiváltásukhoz. Datálatlan folyamodványából kiderül, hogy meglehetősen idős emberről van szó, aki már a fejedelem „jó emlékezetű s boldogh hírrel fialó nagy atyát”, azaz II. Rákóczi Györgyöt is fegyverével szolgálta. Vagyis az öreg kabai katona személyében azoknak az erdélyi fejedelmek által privilegizált bihari hajdúvitézeknek az egyik utódját tisztelhetjük, akik a végsőkig támogatták II. Rákóczi György törökellenes harcait! Az ősz vitéz személyes kéréssel is fordult a fejedelemhez, és esedezett, hogy váltsa ki, mivel a kuruc kézen levő Szolnok várában sok császári katona volt fogva tartva. Meglett kora ellenére továbbra is kész az ország és a fejedelem szolgálatára állni.37 Az idős komádi hajdú fogságáról és követjárásáról egyébként egy másik korabeli irat is tanúskodik, mivel fennmaradt az Aradon fogva tartott kuruc raboknak a fejedelemhez írott, és éppen Tarsoly Jánossal elküldött levele is. Az „Aradi Szegíny Kurucz Rabok” folyamodványa beszámol arról, hogy összesen 62-en vannak már „régtűl fogva” keserves rabságban Aradon, „sok éhezéssel és különkülön féle szorongattássokkal”. Szabadulásukat a fejedelemtől remélik, akihez „hajdúkabai Tarsoly János, tüllünk kibocsáttot rab társunk” által folyamodtak.38 Jóval később, 1707 tavaszán egy Mezei Márton nevű közkatona is a fejedelem segítségéért folyamodott. Ő ugyancsak arra hivatkozott, hogy Szunyogh György kapitánnyal együtt került fogságba. Már kiszabadult Aradról, de még mindig a korábban szerzett sebesülésétől szenved, eddig már mindenét a borbélyokra költötte, és képtelen tovább gyógyíttatni magát. A folyamodványra nem a fejedelem válaszolt, mivel felte34 35 36 37 38

Függelék, 7. sz. II. Rákóczi Ferenc MOL G 16. Rákóczi-szabh. lt. I. 2. d. („Orosz György Uram Perceptioi s Erogatioi. No. 69.” [Áthúzott: No. 1262.]) Függelék, 8. sz. MOL P 396. Károlyi cs. lt. Acta publ. 1. Acta Rák. Ser. I. Sine dato.

48

TANULMÁNYOK

hetően továbbították a katona feletteséhez, Károlyi Sándor generálishoz. Május 7-én Károlyi feltételhez kötötte a támogatást: amennyiben Mezei a későbbiekben is kiveszi részét a hadakozásból, teljesítik a kérését, ha viszont otthon „hever”, akkor ne számítson segítségre. A generális válasza szerint „hogy ki is szabadítatot, meg is gyógyítassék s othon heverjen, nem érdemes segítségre”.39 Egyébként feltehetően Mezei is 1705 folyamán szabadult, akárcsak Kabai Tarsoly, mivel az aradi rabok 1706. január 16-i listájában egyikük neve sem szerepel.40 A folyamodók közül Mezei mindössze azt említette meg, hogy Szunyogh Györgygyel együtt fogták el, és úgy került Aradra, Herpai Sámuel pedig Szunyogh elfogásakor, Komádinál sebesült meg. Jóval részletesebben tájékoztat minket Kabai Tarsoly János levele, mivel őt Rácfehértói Szunyogh Györggyel és a hadnagyával, Boda Györggyel hurcolták Aradra. A két tiszt együttes elfogásáról számol be Boda Györgyné folyamodványa is.41 Külön ki kell térnünk még Herpai Sámuel folyamodványának egy apró, de korántsem lényegtelen részletére. A katona ugyanis Gödény Pál ezredéből valóban írta magát. A rövid kivonatból azonban nem derül ki, hogy ez a fogságba esése, vagy pedig a folyamodvány beadásának az idejére vonatkozik. Nem lehet teljességgel kizárni, hogy Gödény katonasága is jelen volt a komádi eseményeknél, azonban egy egész ezrednyi hajdú jelenléte minden bizonnyal más a kurucok számára kedvező irányban döntötte volna el az összecsapás kimenetelét. Véleményünk szerint Herpai, Mezihez és Kabai Tarsolyhoz hasonlóan a bihari hajdúvárosok katonái közöl került ki, és mint olyan, Szunyogh vegyes összetételű (lovas és gyalogos) alakulatában szolgált. Sikeres gyógyulása után pedig az időközben Biharba visszavezényelt Gödény Pál hajdúi közé állt be, és mint a gyalogezred katonája fordult a fejedelem segítségéért. Ezt alátámasztja Orosz György commissarius idézett fizetési naplója is, amelyben rögtön a sebesült Herpai Sámuel számára tett kifizetés után három sorral már Gödény Pál vicekapitány korábbi zsoldhátralékának kiegyenlítéséről esik szó: „Gödény Pál Vice Kapitány Uramnak in antecessum hó pénzében adtam: 5 [rénes forintot]”.

39 40

41

Függelék, 9. sz. 1706. január 16-án összesen 35 kuruc rab volt Aradon. Köztük két ezereskapitány (egyikük Szunyogh György), két vicekapitány (egyikük Boda György), három-három főhadnagy és vicehadnagy, egy zászlótartó, egy káplár és 23 közkatona. „Az Raboknak Lajstroma Aradon levőeknek.” Mellékelve Löffelholz Barkóczy Ferencnek írott leveléhez. Arad, 1706. január 16. MOL P 396. Károlyi-cs. lt. Acta publ. 1. Acta Rák. Ser. I. 1706 jan. Fasc. 2. B Nr. 29. Függelék, 6. sz.

49


Függelék Iratok Szunyogh György katonai szerepéhez, 1703–1704. 1. II. Rákóczi Ferenc utasítása Szunyogh Györgynek Tokaji tábor, 1703. november 21. (Eredeti. – MOL P 1423. A szunyogdi Szunyoghy cs. ir. 9. tétel.) Egregie Fidelis Nobis Gratiae Salutem et Gratiam Nostram. Vévén hűsége ezen parancsolatunkat az accludalt Patens Parancsolatunk Tenora szerint Hadaink közül valóknak, úgy azoknak is, kik még edig táborunkban és seregekben nem voltak, őszve keresésekre mingyárást indullyon megh, és Parancsolatunkat a szerint effectualni igyekezék hova hamaréb. Secus non factur bene valerdesederum. Ex Castris ad Tokay positis, die 21. mensis Novembris Anno 1703. F. Rakoczi mp. [Külső címzés:] Egregio Georgio Szunyogh Fidelis Nobis Gratiae. (Papírba nyomott pecsét.) [A levél alján:] Szunyogh György 2. II. Rákóczi Ferenc főkapitányi kinevezése Szunyogh György részére Hely és dátum nélkül (Egykorú fogalmazvány. – MOL G 19. II. 3. h. Rákóczi-szabh. lt. Protocollum Rákóczianum, II. 141–142.) Szunyog György Uram Minthogy Nemzetes és Vitézlő Szunyog György hívünket Kegyelmesen praeficiáltuk Nemes Bihar Vármegyében levő Hajdú Városi mind lovas, mind pedig gyalog, Nemes Szabolcz Vármegyében penig az Hét Hajdú Városokbúl, úgy Kálló, Téglás, Újfalu féle gyalog42 Hadainknak directiojára Fő43 Kapitánynak. Parancsollyuk azért a meg nevezett Hajdú Városok és Helységekbeli44 lovas és45 gyalog Hadainknak, hogy tudván és látván említett Hívünk iránt való illy Kegyelmes Resolutionkot, ismérjék elejekben46 és47 directiojokra állítatott Kapitány Hívünknek lenni, és illendő készületit 42 43 44 45 46 47

mind lovas, mind pedig gyalog, Nemes Szabolcz Vármegyében penig az Hét Hajdú Városokbúl, úgy Kálló, Téglás, Új falu féle gyalog: utólagos betoldás – S. I. Ez a szó utólag lett beírva – S. I. Ez a két szó utólagos betoldás a bal lapszélen – S. I. Ez a két szó utólag lett beírva – S. Utólag kihúzva: állítatott Ez a szó utólag lett beírva – S. I.

50

TANULMÁNYOK megadván48 valamit a Nemes Ország kívántató szolgálattyának promotiojára parancsol, aszt minden készségel, illendő függéssel és engedelmességel véghez vinni s meg cselekedni semmi képen el ne mulassák. Külömben, ha kik cselekesznek, érdemlett annimadversiankat és büntetésünket semi képen el nem kerülik. Datum. Praemissa. Universis et Singulis et signanter militiae nostrae tam equestris qua49 pedestris ordinis ex Inclyto Comitatu Bihariensi Oppidis Hajdonicalibus existensis ex Inclyto vero Comitatu Szabolcsiensi ut locis Kallo, Teglas, Ujfalu50 officialibus caeterisque gregariis praesentes hasce visuris lecturis etc. 3. A Kos Mihály ezereskapitány ügyében lefolytatott tanúvallatások jegyzőkönyve, 1. Derecske, 1704. március 29. (Eredeti. – OSZK Kt. Thaly Gyűjt. Fol. Hung. 1389. 3. köt. fol. 202–203.) Anno 1704. Die 29. Martii Utrum De Eo Tudgya-e, látta-e, hallotta-e az Tanú, hogy Nemzetes Vitézlő Kóós Mihály Kapitány Uram, Nemzetes Vitézlő Szunyog György Kapitány Uramat, micsoda szitkoknak, bestelensígeknek nemével illette, szitta, bestelenítette Dereczke Városában, akár mely háznál, vagy helyben is, mondván az ördögtül teremtet kőles Vasz kapitánytokat meg lövöldöztetem, ha be megyek Kiis Marjában? 1. Testis. Stephanus Remethe juratus annorum circiter 50. juratus et examinatus fatetur sic: Nemzetes Vitézlő Szunyog György Kapitány Uram felöl mond Nemzetes Vitézlő Koos Mihály Uram: aha, baszom az lelkét az gőrhet ördög attának, ha be megyek Kis Márjában, mindgyárt meg ölöm, magam meg lövöldözöm, hol vötte ő azt, hogy az Gyilkost meg ne fogják, elménkkel sem vehettyük mind fel annak az szitoknak sok voltát, és minemű káromkodásokat tőt azon Kovács Mátyás dolga alkalmatosságával. 2. Testis. Gregorius Geréndi juratus annorum circiter 25. Examinatus fatetur sic: Hallottam s láttam, hogy Nemzetes Vitézlő Kóós Mihály Kapitány Uram mondotta Nemzetes Vitézlő Szunyog György Uram felöl, hogy baszom az Szunyogos lelkét az ördög attának, adgy szekeret bíró, mindgyárt be megyek Kis Marjában meg ölöm az ördögtül teremtetettet Kőles vászszát, disznó pásztorom sem lehetne ő énnékem, nincsen ollyan szitoknak neme az mellyel nem káromkodot volna, ezen alkalmatossággal. 3. Testis. Stephanus Szabó juratus annorum circiter 45. Examinatus fatetur sic uti primus et secundus. 4. Testis. Stephanus Nagy juratus annorum circiter 35. fatetur. Examinatus fatetur sic: Hallottam, hogy Nemzetes Vitézlő Kóós Mihály Uram, mondotta szitkozódván, illyen módon az Derecskei Eskűtteknek mit bíztok ördög atták abban az Oláh picsájábúl eset Kőles Váz Kapi-

48

illendő készületit megadván: utólagos betoldás a bal lapszélen – S. I. tam equestris qua: utólagos betoldás – S. I. 50 ex Inclyto vero Comitatu Szabolcsiensi ut locis Kallo, Teglas, Ujfalu: utólagos betoldás a lap alján – S. I. 49

51

A TISZÁNTÚLI TÖRTÉNÉSZ TÁRSASÁG KÖZLEMÉNYEI 2. tánytokban, semmire való, disznó pásztorom is job volt ő nálla. Bemegyek az ördög atta Köles Vázzához s megölöm, Isten mi atyánk engem úgy segéllyen Kőles Vász csak ellenem. 5. Testis. Matthyas Gyárfás juratus annorum circiter 56. Examinatus fatetur sic: Az Város pinczéje előt lévén, hallottam hogy Nemzetes Vitézlő Kapitány Kóós Uram mondotta, Nemzetes Vitézlő Szunyog György Kapitány Uramnak (akkor mikor az Szunyog Uram levelét olvastatta volna Nemzetes Vitézlő Kóós Mihály Kapitány Uram), baszom az Szunyog lelkét, végy szekeret bíró, mindgyárt megyek Kis Marjában be, meg ölöm azt az menykő teremtettet, disznó pásztorom sem lehetne ő ennekem, meg bizonyítom azt, hogy én vagyok az Erdéllyi Generális, mert vagyon három ezer aranyom. Az szitkot egy árkus papyros is nem vehetne fel. 6. Testis. Georgius Farkas annorum circiter 35, juratus et examinatus fatetur sic: Nemzetes Vitézlő Kóós Mihály Kapitány Uram, Nemzetes Vitézlő Szunyog György Kapitány Uramat szitta s bestelenítette, az első, második, és ötödik tanúk szerint. 7. Testis. Petrus Szántó annorum circiter 37. juratus et examinatus fatetur sic uti sextus testis. 8. Testis. Petrus Szilágyi annorum circiter 37. juratus et examinatus fatetur sic: Hallottam Nemzetes Vitézlő Kóós Mihály Kapitány Uramtul, hogy Nemzetes Vitézlő Szunyog György Kapitány Uramat szitta, az attával, teremtettével rendkívül, az Város pinczéje előt s karját ki nyúlytván, Kis Marja fele mutatván s mondotta, baszom azt az gerbe lelkét az ördög atta Szunyogjának, Kőles Vaz Kapitánnyának, nem ollyan kapitány vagyok én, mint ő, az disznó pásztornak való ördögtül teremtetet fia. 9. Testis. Michael Szabó juratus annorum circiter 40. Examinatus fatetur sic: Hallottam Nemzetes Vitézlő Kóós Mihály Kapitány bestelenkedését Nemzetes Vitézlő Szunyog György Kapitány Uram iránt rendkívül; úgy hogy keresztény lelkű ember ki mondani átallya, s átallaná is; sőt inkáb micsoda káromkodásnak neme volna, az mellyel nem káromkodot volna ezen alkalmatossággal, az mit ki tudott gondolni s elméjére jöt. 10. Testis. Benedictus Nagy juratus annorum circiter 56. Examinatus fatetur sic. uti primus et secundus, quintus, octavus, undecimus, duodecimus testis. 11. Testis. Michael Németh. annorum circiter 26. Examinatus fatetur: Hallottam, hogy Nemzetes Vitézlő Kóós Mihály Uram, Nemzetes Vitézlő Szunyog György Uram ellenn ekképpen szitkozódot: Ördög teremtette Kőles Vaz fia, ha bemegyek Kis Marjában, minden engedelem nélkül meglövöldözöm, Nemzetes Vitézlő Bóné András Kapitány Uram engedelme ellen is, és három zászló allya hajdúval házára reá megyek, és minden jószágában sákmánt vettetek. 12. Testis. Stephanus Pap Dux annorum circiter 30. Juratus et Examinatus fatetur sic uti undecimus testis. 13. Testis. Stephanus Nyűvedi Dux annorum circiter 30. Juratus et Examinatus fatetur, sic uti undecimus et duodecimus testis. Corame Andreám Bone mp. (Gyűrűpecsét.) Coram me Stephanus Thassy Supremo vigiliarum praefecto (Gyűrűpecsét.) Coram me Georgio Szabó Ductore Dereczkeiense (Gyűrűpecsét.) Coram me Stephanus Iklódi Ductore Dereczkeiense (Gyűrűpecsét.) [Rávezetve az irat hátoldalára:] 1704. Kos Mihály és Szunyog György között való Inqvisitio. No. 163. (Áthúzva: nro. 18.)

52

TANULMÁNYOK 4. A Kos Mihály ezereskapitány ügyében lefolytatott tanúvallatások jegyzőkönyve, 2. Derecske, 1704. március 29. (Egykorú másolat. – MOL G 28. Rákóczi-szabh. lt. V. 2. h.) Anno 1704. Die 29. Mensis Martii. Utrum De EO Tudgya-e? Látta-e? Hallotta-e az Tanú, hogy csötörtökön reggel Kos Mihálly Kapitány az pincze eleiben fel jött, hogy mondotta volna: hamis hitűk, hamis lelkűk, gyilkosok, paráznák vadtok mind edgyig, te is Bíró ollyan vagy, baszom az kucsmás lelkedett, mindgyárt meg lövöldöztetlek, Mi Atyánk engem úgy segíllyen, soha nem eszel többet (az kis Bírót is) hálójul Marjában megyek, ott cselekeszem, a’ mint akarom veletek? 1mus Testis. Stephanus Remethe juratus annorum circiter 50. juratus bene examinatus fassus est. Hallottam szájábul Kos Mihálly Uramnak mikor Nemzetes Vitézlő Szunyogy György Kapitány Uram levelit olvastatta az pincze előtt, káromkodással kezde beszéditt reánk, mondván: aha ördög atták, hamissak vadtok, pribékek, gyilkosok vadtok, paráznák vadtok, mert ti egymás feleségét eöszve basszátok, csak akkor legyen üres, mikor nektek kell, tovább Bíró Uramra fordul s mondgya: te is ollyan hamis vagy, baszom az kucsmás lelkedett ördög atta, eredgyetek, híjjátok elő az hajdúkatt, mindgyárt meg lövöldöztetem, Isten Mi Atyánk engem úgy segíllyen. Az Város szolgájának is hasonló atta teremptette szitkokkal cselekedvén aristomban vettette, s az fejihez puskásokatt állított, meg bizonyítom, hogy nem kapitány vagyok, hanem Urunk után második fejedelem vagyok. 2dus Testis. Gregorius Gerendi juratus annorum circiter 25, ad fidem suam fatetur. In omnibus ut antecedens. 3tius Testis. Stephanus Szabó juratus civitatus annorum circiter 45 fatetur. In omnibus punctis uti antecedentes testes. 4tus Testis. Stephanus Nagy juratus civitatus annorum circiter 35 fatetur. Uti antecedentes hoc ad dito. Mit bíztok ördög adták abban az Oláh Picsájábul esett Kőles Váz Kapitántokban, semmire való, disznó pásztorom is jobb volt eő nálla, be migyek az ördög atta Kőles Vázzához, meg ölöm – Isten mi Atyánk engem úgy segillyen, Kőles Váz csak ellenem. 5tus Testis. Matthias Gyárfás juratus civitatus annorum circiter 56 fatetur. In omnibus uti primus testis. Hoc addito baszom az törvényetekett is, soha nem szolgáltattok igaz törvényt. 6tus Testis. Michael Kis annorum circiter 25, ad fidem suam fatetur. Az Utrum szerint vallya Bíró Uram, az Nemes Tanács iránt. 7mus Testis. Stephanus Hoszmány annorum circiter 40 juratus bene examinatus fatetur. Távoly lévén jövök az mészárszék felé s kérdem, kit szid most Kos Mihálly, mondgyák, az bírótt és esküttekett, gyilkosok vadtok, mindnyájan, paráznák, eb atták, mindenik szitkátt nem is értettük, mivel távoly is voltunk. 8vus Testis. Georgius Farkas annorum circiter 35, ad fidem suam fatetur. Nemes Város bírája s tanácsa iránt mindenekben az Utrum szerint cselekedett. 9nus Testis. Georgius Liszkai Lanio annorum circiter 35 fatetur. Az Nemes Város iránt mindenekben uti sextus testis. 10mus Testis. Petrus Szántó juratus civitatus Ductor annorum circiter 37. fatetur. Az Utrum szerint kevessebbett nem mondhatok mocskosságában Kos Mihálynak, hanem az Utrum szerint bővön vagyon s még ha bővebben elő számlálhatnám is, nem hazudnék benne.

53

A TISZÁNTÚLI TÖRTÉNÉSZ TÁRSASÁG KÖZLEMÉNYEI 2. 11. Testis. Petrus Szilágyi annorum circiter 37. juratus examinatus fassus est. Bíró Urammal az város pinczéjénél lévén, jőve oda Kos Mihálly Kapitány, kezde káromkodni, mondván Bíró Uramnak: örgöd atták, hamisak vadtok, az törvénytek is hamis, pribékek, paráznák, gyilkosok is vadtok, mert egymás feleségétt basszátok, csak akkor ligyen üres, az mikor nektek kelletik; sőt, Bíró Uramnak mondotta: baszom az kucsmás lelkedett, menyetek, híjjátok az hajdúkatt, mindgyárt meg ölöm s meg lövöldöztetem, s ördög atta teremptettik, az kis bírótt is mindgyárt meg lövöldöztetem, fellyül sok helyeken meg irt szitkokkal illetvén. 12. Testis. Michael Szabó juratus civitatus annorum circiter 40, ad fidem suam fatetur. In omnibus uti primus testis. Hoc addito, hogy az Nagyságos Fejedelem iránt szóllott volna, abban semmitt is nem tudok. 13. Testis. Benedictus Nagy juratus annorum circiter 56, ad fidem suam fatetur. Mikor Kovács Mátyás el szaladott volna éczakának idején, hallottam akkor Kos Mihálly szájábul, hogy mondotta: Úr Isten, szállícs tüzett az égből, ígettesd meg városostul az illyen attékatt, teremptettikett, gyilkosok vadtok, pribékek, hamis hitűk vadtok, még annak az kancsal papnak is baszom az kancsal szemitt az ördög atta teremptettinek. Az első, második, eötödik, nyolczadik, tizenegyedik, tizenkettődik tanúk szerint többekett is káromkodott, mellyekett irtóik is az igaz lélek ki mondani. 5. A Kos Mihály ezereskapitány ügyében lefolytatott tanúvallatások jegyzőkönyve, 3. Derecske, 1704. március 30. (Egykorú másolat. – MOL G 28. Rákóczi-szabh. lt. V. 2. h.) Anno 1704. Die 30. Mensis Martii. Utrum De Eo. Tudod-e? Láttad-e? Hallottad-e az elmúlt napokban Derecske Várossában Tekéntetes Nemzetes Vitézlő Szunyog György Kapitány Uramatt kicsoda mocskolta s becstelenítette volna, szidta vagy káromlotta volna, ha mitt tudnál ebben, hited után tartozol meg mondani! 1mus Testis. Stephanus Remethe juratus civitatus annorum circiter 50. ad fidem suam fatetur. Hallottam szájábul Kos Mihálly Kapitánnak, hogy mondotta Tekintetes Nemzetes Vitézlő Szunyog Uramnak, aha baszom az lelkitt az gőrhett ördög attának, ha be megyek, mindgyárt meg ölöm, magam meg lövöldözöm, hol vötte eő aszt, hogy az gyilkost meg ne fogják, elménkel sem vehettyük fel káromkodásának sok voltátt. 2dus Testis. Gregorius Gerendi juratus civitatus annorum circiter 25, in omnibus uti primus hoc addito: Baszom az Szunyog lelkitt az ördög attának, meg ölöm az ördögtül teremptetett Kőles Vázzátt, disznó pásztorom sem lehetne eő énnekem. 3tius Testis. Stephanus Szabó juratus civitatus annorum circiter 45 fatetur. Sic ut primus et 2dus testis in omnibus. 4tus Testis. Matthias Gyárfás juratus civitatus annorum circiter 56 fatetur. Hallottam szájábul Kos Mihálly Uramnak, mondotta: Baszom az Szunyog lelkitt, vess szekerett Bíró, mindgyárt mégyek be, meg ölöm aszt az menykő teremptettitt, disznó pásztorom sem lehetne eő énnekem, meg bizonyítom aszt, hogy én vagyok az erdéllyi generális, mert vagyon három ezer aranyom.

54

TANULMÁNYOK 5tus Testis. Petrus Szántó annorum circiter 37. ad fidem suam fatetur. Hallottam, hogy mondotta Kos Mihálly az bírónak: hozz szekerett ide, mindgyárt megyek Kis Marjába, majd meg kérdem, baszom az gerjett lelkitt az ördög attának, hol vötte aszt, hogy az gyilkost el bocsássa! 6tus Testis. Petrus Szilágyi annorum circiter 37. ad fidem suam fatetur. Hallottam szájábul Kos Mihállynak az pincze előtt, karjátt ki nyújtván, pálczájával Kis Marja felé mutatt s mondgya: baszom aszt az görbe lelkitt az ördög adta Szunyogiának, Kőles Váz kapitánnyának, nem ollyan kapitány vagyok én, mint eő, disznó pásztornak való ördögtül teremptetett fia. 7mus Testis. Michael Szabó juratus annorum circiter 40. fatetur. In omnibus punctis similiter ut antecedentes hoc addito: aszt kell kérdeni, micsoda káromkodásokkal nem káromkodott volna akkoriban Kos Mihálly Kapitány! 6. Boda Györgyné Tóth Erzsébet folyamodványa II. Rákóczi Ferenchez Eger, 1705. április 21–24. között.51 (Egykorú tartalmi kivonat. – MOL G 19. Rákóczi-szabh. lt. II. 2. i. Extractus Instantiarum. Nr. 256.) Tótth Erzsébet, Béda György felesége jelenti: Szúnyog György Urammal férje az ráczoktúl elfogattatván, Aradban vitetett, s mostan is ott tartatik. Instál Odor Bólff nevü német kapitányon, (kit is érte acceptálnak) méltóztassék Nagyságod kiszabadítani. [Válasz:] Méltóságos Groff Barkóczi Ferencz Generalis Uramhoz recurrályon és ottan ő Kegyelme investigálván: ha fő hadnagy volt-e, informállyon felőlle, s szabaditásában munkálódgyon.” 7. Herpai Sámuel, Gödény Pál ezerebeli katona folyamodványa II. Rákóczi Ferenchez Eger, 1705. május 1–10. között.52 (Egykorú tartalmi kivonat. – MOL G 19. Rákóczi-szabh. lt. II. 2. i. Extractus Instantiarum. Nr. 516.) Herpai Sámuel, Gudény (!) Uram ezerébűl való, eleitül fogvást az haza szolgálattyában foglalatoskodván, Szunyogh György Kapitány Uram el fogássakor, Komádénál53 tizen egy nagy sebekben esset, mellyekbül Isten jóvoltábul borbéllyok által Debreczemben reménségh fellett is ki gyógyítattván azon 50. magyar forintokkal tartozék, méltóztassék Nagyságod azon adósaghát ki fizetni, és fájdalmára és kárvallásira nézve kegyelmeségét hozzá mutatni. [Válasz:] Comperta rei veritate discrictualius commissarius contentallya a’ borbélyt. 51

52

53

A folyamodvány keltezésének a hozzávetőleges ideje a bejegyzés előtti és utáni legközelebbi keltezés alapján következhetünk. Az 180. sz. folyamodvány mellett az „Agriae, 21. Apr. 1705.”, a 274. sz. mellett pedig az „Agriae, 24. Apr. 1705.” dátum található. A folyamodvány keltezésének a hozzávetőleges ideje a bejegyzés előtti és utáni legközelebbi keltezés alapján következhetünk. A 429. sz. folyamodvány mellett az „1. May.”, az 524. sz. mellett pedig a „Die 10. Maji. Agriae Relatio.” dátum található. Komádinál

55

A TISZÁNTÚLI TÖRTÉNÉSZ TÁRSASÁG KÖZLEMÉNYEI 2. 8. Kabai Tarsoly János folyamodványa II. Rákóczi Ferenchez Hely és dátum nélkül (Arad, 1705 januárja után). (Eredeti. – MOL P 396. Károlyi cs. lt. Acta publ. 1. Acta Rák. Ser. I. Irreg.) Méltóságos Fejedelem, Kegyelmes Uram. Isten Nagyságodat sok nyomorúságos rabságban levő szegíny rabok szerencséjire, úgy az ennyimre is sokáig szerencséssen éltesse hosszas és békességes országlással, kívánnom. Kegjelmes Uram, nagj alázatosson esvén az Nagyságod térdeihez, jelentem Nagyságodnak, el múlt Boldogh Aszszony havában Komádi és Sáka Várossai rácz által való fel veréssekor kapitányomal, úgymint Rácz Fejér Tavi Szunyogh György Uramal, és hadnagyomal, Boda Györgyel Aradra keserves rabságra vittettetvén, az időtül fogvást nem kicsiny nyomorússágot, éhezést szenyvedvén, mostan ben levő rab társaimtul ki küldettetvén nagy alázattossan reménkedem Nagyságodnak, mint minden nyomorusságban levő igaz rabok kegyes és irgalmas Attyának, rajtam könyörüllyön, és szabadullássomnak módgyátt Kegjelmes bölcsessége által talállya fel, aki mégj a Nagyságod jó emlékezetü s boldogh hírrel fialó Nagy Attyát is fegjveremmel szolgáltam, hogy továbbra is az Országj és Nagyságod szolgállattyára maradhassak megj a Nagyságad irgalmasságában keserves rabságombul való ki szabadíttattássom által. Kegyelmes Uram, elégj rabbja vagyon Nagyságodnak Szonak54 Várában, mely Nagyságod ebeli Kegjelmességiért Isten megh áldgja, én is Istenemnek buzgósságos könyörgéssemmel Nagyságod hosszas és békességes életéért és országlássáért imátkoznom el nem mullattom. Alázattossan Nagyságodtul megj örvendeztettő választ várván maradok Nagyságoknak (!), mint Kegjelmes Uramnak nyomorússágos rabságban levő alázatos szolgája: Kabay Tarsoly János mp. [Külső címzés:] Az Méltóságos Erdélyi Fejedelem Felső Vadászi Rákóczy Ferencz Kegyelmes Urunk eő Nagyságához alázatos instantiája a belül megjírt személynek. [Kancelláriai jegyzet:] Tarsoly János, Kábai 9. Mezei Márton katona folyamodványa II. Rákóczi Ferenchez, Károlyi Sándor válaszával Nagykároly, 1707. május 7. (Egykorú tartalmi kivonat. – MOL P 396. Károlyi cs. lt. Acta publ. 1. Acta Rák. Ser. I. Irreg. „Extractus Instantiarum in Károly, die 7. Maji 1707.”) 9ma. Mezei Márton Kegyelmes Urunknak instantiát adván, hogy Kapitány Szunyogh Urammal Aradon rabsághban esvén, noha onnét ki szabadult, de mégh is sebes lévén, kinek is gyógyítására mindenét elfizetvén, már további gyógyítására eléghtelen. [Válasz:] Ha továb is hadakozik, lészen reflexio reá, de hogy ki is szabadítatot, meg is gyógyítassék, s othon heverjen, nem érdemes segítségre.

54

56

Szolnok

TANULMÁNYOK

Diószegi György Antal

Adalékok Hegyalja bormitológiájához, avagy az Ukkon pohár felmutatásának történelmi összefüggései és lehetséges szellemi gyökerei Nagybátyám, hadusfalvi Spilenberg György (1932–2000) emlékére!

Bevezetés Az Ukkon-pohár felmutatása jogszokásának értelmezése majd másfélszáz éve a Hegyalját érintő néprajzi kutatás izgalmas területe. Egy évtizede Ujváry Zoltán az egyik tanulmányában áttekintést adott az Ukkonpohár kérdéskörének történelmi, néprajzi és nyelvtudományi összefüggéseiről.1 Kunkovács László fotóművész, néprajzkutató az öt évvel ezelőtt megjelent Kőemberek – A sztyeppei népek ősi hagyatéka címet viselő útmutató könyvében a belsőázsiai nomádok Kr. utáni VI–IX. századi csodálatos szobrászművészetét tárta a magyar olvasók elé: az eurázsiai (Kazahsztán, Kirgizisztán, Mongólia, a dél szibériai Altáj és Tuba területén lévő) síkságokon százával fellelhető, egységes kultúrkör ősi műveltségi emlékei e különleges kőszobrok.2 E könyvet elolvasva számomra különösen a kőemberek kezében tartott pohár adott gondolati alapot arra, hogy párhuzamot véljek e síksági kőbálványok által kifejezett érzület és a ma már különösnek ható, ám ősi gyökerű hegyaljai jogszokásunk között. E gondolati ív mentén kíséreltem meg további kapcsolódási pontokat fellelni történelmi múltunkban, melyek adalékokkal szolgálhatnak az Ukkon-pohár felmutatása jogszokásának jelképi tartalmának megértéséhez.

Írásos emlékek Az első írott okirati emlék az áldomásital létéről az 1310. november 5-én a sárospataki plébános által földvétel bizonyságára kiállított oklevélben olvasható: ezen okirat azt rögzíti, hogy az adásvétel tanúk előtt történt, és hogy a vevő: „A hely szokása szerint a szerződési zálogot és az áldomásitalt megadta.”3 Régi szokásrendszerre utaló emléket igazol ez a 700 éves irat: az áldomás olyan élő jogi aktust is jelentett a kor emberének, aminek magyar világképi alapja az Isten színe előtt kötött becsületes szerződés volt. Hunfalvy Pál az 1867. évi Nyelvtudományi Közleményekben több zemplénhegyaljai bevallási vagy örökeladási (illetőleg csereszerződési) levelet közölt, melyeknek 1 2 3

Ujváry Zoltán: Ukkon-pohár felmutatása. In.: Tokaj és Hegyalja XVII. szerkesztette dr. Bencsik JánosAntal Gábor, Tokaj, 1996. 213–217. Kunkovács László: Kőemberek – A sztyeppei népek ősi hagyatéka Bp., 2002. Bogdán István: Régi magyar mulatságok (16. Az áldomás) Neumann Kht., 2003.

57


végsoraiban az áldomásivásról és az Ukkon-, egyszer pedig az Ukon-pohárról is van említés.4 Egyébként az Ukkon-pohár több forrásban Urkon-pohár névalakban is előfordul. Mádon a szőlőgazdálkodással összefüggésben megvalósult szőlőföldterület-csere és szőlő öröklevelek, melyek lényege a tulajdon igazolása volt: ezen iratok tartalmazzák az áldomás szertartására vonatkozó előírásokat, ami fontos záróeseménye volt a jogügyletnek. Egy 1563. április 1. napján kelt öröklevél arról ad hírt, hogy a község egyik polgára, Bor Benedek tiszte volt az áldomáspohár felmutatása: kihirdette, kikiáltotta az adásvétel tényét, amely attól lett törvényes, jogerős, ha nem tiltakozott ez ellen senki.5 Egy 1595. június 18-án Mádon kelt szerződésben azt rögzítették, hogy a szerződést áldomáspohárral megerősítették.6 Az áldomás megtörténtét szokásos módon hangosan kihirdette az erre kijelölt személy, ezzel megerősíttetett a szerződés.7 Mádon a bíró (hivatala átadása után) az év elején elszámolt az egyháznak járó pénzzel, és átadta az egyházfinak. Az egyháznak járt a tizedrész bizonyos terményekből, termékekből, és az áldomásokból adódó összeg (áldomásra költött pénz, étel, ital) egyharmad része. 1608-tól már bort is átadnak pénz helyett az egyházfi részére.8 Ez az átalakulás összefügghet a török háborúk okozta gazdasági romlással. Elképzelhető az is, hogy ez az igen magas „egyházi adótartalom” is hozzájárult az évszázadok során az Ukkon-pohár felmutatása aktusának fokozatos megszűnéséhez. A sátoraljaújhelyi pálos konvent régi iratai arról tanúskodnak, hogy Alsó-Redmecen, Bodrogolasziban, Vitányban, és más helyeken az Ukkon-pohár helyett a kötőpohár fogalma volt használatban: nemcsak szőlők, hanem egyéb kisebb ingatlanok eladásánál is egészen a XVIII. század közepe tájáig.9 A XVII. században Tállyán érvényben lévő, „Az thallay teörvények” címet viselő szőlőgazdálkodási szabályrendszer XIII. pontja szerint „egy pinth bor az felmutato pohar”.10 Az 1600-as évek elején Tolcsván, Tarcalon, Szántón, és más hegyaljai városokban a város főbírája, esküdtjei és tanácsa előtt végbement adásvételi szerződések sok adatot szolgáltatnak az Ukkon-pohár kérdéséhez is. Ismert volt az Ukkon-pohár Szántón is, ahol az áldomásital a szőlő árának megfelelően alakult: ahány magyar forintot ért a szőlőörökség, ugyanannyi icce borból állott, és ezen kívül Ukkon-pohárban is járt min-

4 5 6 7 8 9 10

58

Czuczor Gergely–Fogarasi János: A magyar nyelv szótára VI. kötet Bp., 1874. 579. Dr. Kalmár János: Mád, tokaj-hegyaljai község élete a XVI–XVIII. században. Mád „falukönyve”. H. é. n. 196–197. Dr. Kalmár János: Mád, tokaj-hegyaljai község élete a XVI–XVIII. században. Mád „falukönyve”. H. é. n. 99. Dr. Kalmár János: Mád, tokaj-hegyaljai község élete a XVI–XVIII. században. Mád „falukönyve”. H. é. n. 101. Dr. Kalmár János: Mád, tokaj-hegyaljai község élete a XVI–XVIII. században. Mád „falukönyve”. H. é. n. 93. Nagy Gyula: Ukkon pohara. In.: Századok 1880. szeptember Kilencedik füzet. Különfélék. 759. Dr. Kalmár János: Mád, tokaj-hegyaljai község élete a XVI–XVIII. században. Mád „falukönyve”. H. é. n. 150.

TANULMÁNYOK

denkor egy pint, vagyis két icce. Az áldomást, sőt az Ukkon-poharat is, rendszerint pénzben fizették ki a vevők.11 A régmúltban a határjárás fontos gyakorlati eseményt jelentett. A szomszédos helységekkel való együttműködés jegyében a határjelek, épített dombok felújítása volt ennek a célja. Székelyföldön ezen aktus húsvét éjszakáján történt, az ország egyéb vidékein pedig főként Szent György napján. A szertartás ünnepélyes közösségi történést jelentett mise, eskütétel, és közös áldomás keretében. Ezen szertartási közös áldomást illették Szent György pohara néven is. Egy 1660-ban íródott szerződés végén ez olvasható: „Ennek nagyobb bizonyságára áldomását is ittuk, mellyet magára vállalván Puttonbergi Jánosné Mihalyche Judit aszszony adott ételre fl. 1. bor just (iczét) 20, ukonpohárt just 2; volt az bornak itczéje d(enár) 12. Ukkonpohármutató volt Pávai Tamás.”12 Tehát itt is nem magáról az Ukkon-pohárról, hanem annak felmutatásának fontosságáról szól az okirat. Az 1665. évből való, Abaúj vármegye Füzér községében kötött szerződés végén ez áll: „Melynek bizonyságára minekünk bíráknak és polgároknak Tóth Márton mind áldomását, mind kötőpoharát 15 pénzes borból meghozatta és megadta.” Itt egy a fentiekhez hasonló szerződésben az Ukkon-pohár helyett kötőpohár, másként kötési vagy szerződési pohár szerepelt.13 Egy másik adat: 1639-ben Gyarmaty János és felesége, Vass Ilona asszony Szántó város határában vettek egy darab szőlő örökséget Tornán lakó idősebb Kátai Ferenc özvegyétől, Széky Judit asszonytól: a felek erről a város főbírája, bírótársai és az esküdt polgárok előtt nyilatkoztak is. E szerződésnek az áldomásra vonatkozó pontja szól az adásvételről, „melynek áldomását minekünk régi élő törvényünk és városunk szép rendtartása szerint elegedendőképen meg adták az vevő nemes személyek, ugymint: ezer iczcze bort, ukkon pohárban egy pint bort, melynek felmutatója volt Szíjgyártó Ferencz (nemo contradixit); 759 tudván azért az bornak iczczéjét tizenkét pénzben, tészen százhusz frtot huszonnégy pénzt.” Itt az áldomás az Ukkon-pohárral együtt bizonyos százalékot jelentett, melyet a vevő a városnak tartozott megfizetni, és az összeg nagysága a vételártól függött.14 De honnan eredhet a pohár felmutatásának jogszokása? Mi lehetett az áldomás cselekedetének műveltségi gyökere? Ehhez érdemes a XVI. századot megelőző évszázadokban is körültekinteni. Kapcsolódási pontként az Árpád-kori pohárnoki tisztség is kiindulópont lehet.

11 12 13 14

Nagy Gyula: Ukkon pohara. In.: Századok 1880. szeptember Kilencedik füzet. Különfélék. 759. Czuczor Gergely–Fogarasi János: A magyar nyelv szótára VI. kötet Bp., 1874. 579. Czuczor Gergely–Fogarasi János: A magyar nyelv szótára VI. kötet Bp., 1874. 579. Nagy Gyula: Ukkon pohara. In.: Századok 1880. szeptember Kilencedik füzet. Különfélék. 759.

59


A királyi pohárnok tisztének jelentősége az Árpád-korban Az Árpád-korban a királyi pohárnok fontos tisztségét csak kiemelkedő, tekintélyes személy tölthette be. E tisztség korabeli megnevezése kend-bocsár(d) volt: e névmegjelölés igen fontos, hiszen a IX–X. században ez még a kende pohárnoka értelmű. Ez utalhat arra is, hogy miként a kendének, úgy a többi honfoglaláskori vezéri méltóságnak (például a harkának, a gyulának) is meglehetett a maga udvari pohárnoka. A bocsárd régi magyar szavunk már a veszprémvölgyi görög alapítólevélben is szerepel boutziárin foglalkozásnévként.15 A bocsár(d) szó ekkoriban pohárnok jelentésű elsősorban, de később jelentett már szőlőművelő embert, illetve kádárt is. Szóképzése hasonló a csatár (kardkészítő), solymár (solymász) szavainkhoz. Tartalmilag azonban a kend szó fontosabbnak látszik a tisztség valódi tartalmának megfejtéséhez, mivel ez igen fontos szó a magyar őstörténetben. A kend megnevezés a szakrális fejedelem méltóságcímét jelentette a IX. századi magyarság számára. Az első magyar személy, akit e néven ismer történelmünk az Levedi kende volt. Levedi és nemzetsége szerepe azért különösen lényeges, mert Kr. után 830 táján Etelközben, a Don vidékén a Hétmagyar törzsszövetséget Levedi kende hozta létre.16 Érdekes, hogy a kend, kende szó nemcsak tisztséget, hanem nemzetséget is jelölt. A türk eredetű kékkend (égikend jelentésű) nemzetség a szakrális fejedelem, Levedi kende, majd fia, Kurszán kende kíséretét képezte.17 Ez arra utalhat, hogy Levedi szakrális fejedelmi minőséget az is kifejezte a magyar nemzet számára, hogy a kékkend nemzetség adta a kíséretét. Levedi kende halála után a Hétmagyar törzsszövetség élén fia, Kurszán kende állt.18 Kurszán kendét azonban 904-ben a Fischa-folyónál ölték meg a magyar előkelőket lakomára hívó, és ott orvul gyilkoló galád bajor békekövetek.19 Ez új közéleti, politikai mozgásteret jelentett Árpád vezér törzse számára, hiszen a kettős fejedelemség másik vezetője elhunyt. Igen érdekes, hogy nincs arról semmilyen adat, hogy a megüresedett méltóság betöltésére lett-e volna bármilyen közjogi törekvés. Persze az is lehet, hogy az ilyen szándékot elfojtották. De hogyan lehetett a szakrális fejedelmi cím a névadója az Árpád-kor királyi pohárnokának? Ez a helyzet az alábbi folyamat következtében jöhetett létre. Kurszán halála után a kend nemzetség szétszóródott (szerintem inkább széttelepítették őket): egy részük új szálláshelyéül a Vas megyei gyepűt jelölte ki Árpád. Erre utal például Szarvaskend (a Rába déli partján, Szentgotthárd közelében) és Kendszék (más néven Vasverőszék, később Vasszék, ma pedig az ausztriai Eisenzicken, magyarul Németciklény). Szarvaskend és Kendszék vélhetően a kendek téli és nyári szállása le15 16 17 18 19

60

Györffy György: István király és műve Bp., 1977. 440. Kristó Gyula: Levedi törzsszövetségétől Szent István államáig. Bp. 1980. 65., 118. Márpedig a Hétmagyar törzsszövetség megkötésének lényeges jogi aktusa a vérszerződés volt. Györffy György: A magyarság keleti elemei 1990. 56., 61. Kristó Gyula: Levedi törzsszövetségétől Szent István államáig. Bp. 1980. 123. Magyarország történeti kronológiája I. A kezdetektől 1526-ig Bp., 1981. Főszerkesztő: Benda Kálmán 69.

TANULMÁNYOK

hetett.20 A kend nemzetség széttelepítésének bizonyító emléke lehet szerintem az ország túlsó területén, a Kis-Küküllő mentén lévő, a székelység szempontjából az Árpád-korban egyébként fontos központnak számító Kend (Nagy- és Kiskend) település léte is.21 Az Árpád-nemzetségből való uralkodók azonban fontosnak tarthatták a szakralitási tartalom miatt a kend méltóságcím beillesztését a királyi udvari hierarchiába, mely a központi hatalom megerősítését szolgálhatta. A bocsárok, bocsárdok szétszóródása (akarom mondani széttelepítése) is ekként zajlódhatott le. Jó példa erre bocsárok lakta Bocsár nevet viselő délvidéki falu (Nagykikindától délnyugatra, Torontál vármegyében). 1211-ben említi először oklevél Bocsár kapcsán az itt élő királyi szolgáló népek egyikét, a bocsárokat. A bocsárok feladata az Árpád-korban a várszervezet alá rendelt szőlősök által már megtermelt bor gondos, szakszerű kezelése, tárolása volt.22 Egyébként Salgótarjántól északnyugatra is létezett egy Bocsárlapujtő (ma Karancslapujtő), és Kassától délre is található egy Bocsárd helység (ma már Abaújszalókkal egyesítve). Hasonló folyamat részeivé váltak ekkoriban a magyar táltosok is. A XI. századtól kezdve a keresztény hittérítés okán (az énekmondókhoz, regősökhöz, igricekhez hasonlóan) szigorúan megrendszabályozták a köznép körében gyógyító táltosokat, korlátozták addigi gyógyító tevékenységüket.23 Balás Gábor szerint a székely Kend település annak történeti névemléke lehet, hogy a székelyeknél is létezett a kende tisztsége (épen úgy, mint a Hétmagyar törzsszövetsége kende méltóságát betöltő Levedi, majd Kurszán időszakában).24 Ez is elképzelhető az alábbiakban tárgyalandó székely nemzeti áldozó pohár intézményére tekintettel. De szerintem felvethető olyan elképzelés is, miszerint a X–XI. században lezajló, a jelentős nemzetségeket a Kárpát-medencében széttelepítő központi akarat eredménye az, hogy az eredetileg Levedi, majd Kurszán kíséretét képező (és később Székelyföldön székellyé váló) kende nem egyik, 904 után Erdélybe került nemzetsége nevének emlékét őrizheti a Kis-Küküllő menti Kend település. Hasonló lehetett ugyanis a kende nem helyzete ekkoriban a honfoglalókat fogadó erdélyi székelyek helyzetével, akik közül néhány székely nemzetség (vélhetően jól szervezett egységes terv keretében) határvédelmi célzattal is a X–XI. században a dunántúli Őrségbe, vagy éppen Zoboraljára került. Eperjestől délre is létezik Kende helység: ez is a széttelepítésre utaló adat. A kend-bocsár(d) Árpád-kori elnevezés viszont mindenképpen egyértelműen arra utal, hogy különleges szerepe volt a pohárnoki tisztet betöltőnek (a pohár felmutatójának?) a honfoglaló vezérek udvarában. Megítélésem szerint köz- és magánjogi értelmű áldomáslebonyolító szakrális tevékenységet végezhettek korábban is: ez leginkább a vezéri központokban, és főként a kende tisztséget betöltő vezér székhelyén lehetett ekként. 20 21 22 23 24

Valter Ilona: Szentgotthárd története a mohácsi vészig. In.: Szentgotthárd – Helytörténeti, művelődéstörténeti, helyismereti tanulmányok. Szerkesztette Kuntár Lajos–Szabó László Szombathely, 1981. 32. Balás Gábor: A székelyek nyomában Bp., 1984. 49. Magyar Nagylexikon IV. kötet Bp., 1995. 170–171. Dienes István: A honfoglaló magyarok lélekhiedelme. In.: Régészeti barangolások Magyarországon Bp., 1983. 222. Balás Gábor: A székelyek nyomában Bp., 1984. 50.

61


Erősíti a kende vezéri méltóság X. század elején még meglévő kiemelkedő jelentőségét, hogy az Árpád-korban a királyi pohárnokot a kend-bocsár(d) elnevezéssel illették. A kend-bocsár(d) tisztség átvételével és továbbéltetésével az Árpádok a központosított hatalom kiépítésekor mintegy átvették az eredetileg a Levedi kendét és utódait megillető szakrális tartalmat. Ezért lehetett számukra fontos a királyi pohárnok tisztségét akkor és a későbbiekben is a kend-bocsár(d) elnevezéssel is illetni. Így tulajdonképpen a korábbi, az ősi kende tisztét betöltő személyeket megillető szakrális hatalom örökébe léptek az Árpád-utódok. Ez is hitelesíthette központi törekvéseiket és erősíthette egyeduralmi vezető szerepük elfogadását az egyesített (és immár egyre inkább központi hatalom alá szabályozott) magyar nemzet közössége előtt. E jogi tartalomátvétel és formai örökség is igencsak fontos lehetett, hiszen ekkor még bizonyosan köztudott volt szerte Magyarországon, hogy Álmos és családja ezt megelőzően csak a második volt a vezéri rangsor szerint: az első vezéri tisztség ugyanis korábban a „fényes nemzetségből származó” Levedi fejedelem nemzetségét illette meg. A X. század magyar társadalmában nyilvánvalóan még igen erősen élt a szakrális fejedelem, a kende által korábban képviselt ősi istenhit és valláskultusz.25 A fenti adatok arra utalnak, hogy az Árpád-kori pohárnoki tisztség fontos és szakrális tartalmú feladatkört jelenthetett: ez különösen érvényesülhetett a magyarság Kr. utáni X–XIII. századi történetében. 1301 után azonban nyilvánvalóan csökkent e világképi hatás a királyi udvarban. A néplélek, a népszokás azonban jobban megőrzi a régmúlt valóban fontos alapelemeit, rítusait, hagyományait, mint az éppen aktuális hatalmi elit a maga elefántcsonttornyában megélt (a köznép szempontjából azonban igencsak érdektelen) időnként meg-megújuló műveltségi kereteit. Még egy megjegyzést érdemes tenni a kende szó kiemelt fontosságát hangsúlyozandó a magyar történelmi valóságban és a történelmi tudatban betöltött maradandó voltáról. A kend megszólítás már a régi időkben is kegyelmed, kelmed értelmű volt. Még a XVIII. században is általánosan használt megszólítás volt a felsőbb rangúak között is. Kegyelemmel teljes emberként való tisztelgő megszólítás: egyértelműen szakrális tartalmú köszöntő megszólításként élt a magyar közgondolkodásban, szóhasználatban.26 Érdekességként megemlítem, hogy a XIX. század közepén a paraszti világot legtöbbre becsülő Táncsics Mihály is a „Kend” címet, megnevezést tartotta a legalkalmasabbnak a magyar közbeszédben az egymást tisztelő megszólításra, mivel szerinte a magyarság körében ez a legősibb és legeredetibb minden más cím, megnevezés között.27 De mi lehet a kapcsolat az Ukkon-pohár és a kende tisztség között? Erre talán az alábbi adat szolgálhat kiindulópontként. Fodor Antal szerint a honfoglaló magyarság

25 26 27

62

Györffy György: István király és műve Bp., 1977. 55–56., 77. Czuczor Gergely–Fogarasi János: A magyar nyelv szótára III. kötet Pest, 1865. 507. Táncsics Mihály: Első fogságom. In.: Rab századok (Börtönnaplók, börtönlevelek) összegyűjtötte, sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta Pintér József Bp., 1956. 216.

TANULMÁNYOK

legfelsőbb tanácskozó testülete a 40 tagot számláló Ukkon-puhár nevet viselte.28 Ennek okán igencsak elképzelhető, hogy e tanácskozó testület legkiemelkedőbb összehívója és vezetője lehetett a IX. században a kende tisztséget betöltő személy. A gyűléseken hozott országdöntéseknek pedig nyilvánvaló eleme lehetett az áldomás, mely a magyar történelmi valóságban mindig magasztossági értelmű, és Istenhez kapcsolódó mozzanat. Ez is összefügghet pohár szavunk ősi gyökerű és évszázadokon át máig ható jelentéstartalmával, hiszen a pohárköszöntő ma is élő gyakorlata mindig ünnepélyes és magasztosság érzületű. Itt azért azt is megjegyezném, hogy a puhár szóhoz igencsak közel érezhető a pohár szavunk (a kutatás e szóképzés és a további értelmezés tekintetében irányadóak lehetnek bocsár, csatár, kádár, solymár szavaink). A fenti gondolatmenet nyomán elképzelhető, hogy a honfoglalók közösségi áldomási szertartása, az Istenre emelt pohár szertartási szokása és az Ukkon-pohár felmutatásának jogi rítusa közös világképben, ősi hagyományban gyökerezik.

Vérszerződésünk és honfoglalók áldomása Anonymus Gestája nyomán A magyar vérszerződés jogi aktusának leírása e tekintetben a legfontosabb, hiszen ez a magyarság első megragadható nemzeti szerződése, alkotmánya. Megjegyezném, hogy ezzel együtt ráadásul világtörténelmi jogi különlegesség a maga egyedisége okán, hiszen alapelőzménye a majdan a Kárpát-medencében megszervezendő (és ma már 1100 évnél régebbi) magyar államiságnak is. Anonymus Gesta Hungarorumának 5. fejezetében a vérszerződés aktusáról elmondja, hogy a vezérek mindegyike saját vérét egy edénybe csorgatta és esküjét ezzel szentesítette, és az akkor egymás között tett esküjüket mindhalálig megtartották.”29 Sőt, a halálon túl is, hiszen az utódokra is kötelező volt. Ez volt az a „vérszerződés”, mellyel etelközi vezéreink egybekovácsolták magyar törzseinket. Az etelközi vérszerződés a hitből fakadó, rokonságot megerősítő és közjogi aktus volt. Istenünk előtt kötött vérszerződési aktusunk a magyar nemzetrészeket egyesítő közös akarat Istenünk által való megáldása céljait szolgálta az örök időkre. Vérszerződésünk kelyhe e tekintetben ugyanazon szellemi tartalmat jeleníti meg (persze sokkal nagyobb történelmi léptéket jelentve), mint az Ukkon-pohár felmutatásának jogszokása (a maga kisebb jelentőségű jogügyletében): a becsületes, tiszta szándékú és célú szerződő akarat Isten színe előtt való megkötésének nyilvánossága lehetett a valódi lényege. Árpád vezér népének a Kárpát-medencébe való bejövetele is áldomások keretében történt. Anonymus a Gesta Hungaroruma 13. fejezetében ír arról, hogy a honfoglalók hálaadó istentisztelet keretében Hung várába (Ungvár) Árpádot fővezérré választották, majd „a halhatatlan isteneknek nagy áldozatokat” mutattak be „és négy napig tartó la28 29

Fodor Antal: Az esztergomi oroszlánok titka 2. – Az oroszlánok oldalán látható négy ék jelentősége, szerepe. In.: Dorozsmai Napló – Közéleti lap XVII. évfolyam 6. szám 2006. VI. 30. 7. Anonymus Gesta Hungarorum – Béla király jegyzőjének könyve a magyarok cselekedeteiről/Hasonmás kiadásban megjelentette a Magyar Helikon Pais Dezső fordításában Budapest, 1975. 83.

63


komát csaptak”.30 Névtelen krónikaírónk arról is megemlékezett a 22. fejezetben, hogy amikor vezérek hírül vették, hogy a magyar sereg már a meszesi kapuig jutott, akkor nagy örömmel áldomás keretében egy héten át ünnepélyesen lakomáztak.31 Az áldomás tehát ősi italáldozat jellegű, melyre lakoma keretében került sor, mintegy a jogszerű tulajdonszerzést bizonyító jogi aktusként Isten színe előtt. A honfoglalók életében e szerint minden, a nemzetsorsot érintő ügyben az áldomás és áldozat együtt volt jelen: egy olyan vallási szertartás képe tárul fel a vérszerződéstől kezdve az áldomás közösségi szokásáig, amelynél a IX. század magyar embere a magasztosság jegyében az Istenének hálát ad nemzetsorsa alakulásáért. De arra is vannak adatok, hogy nemcsak a honfoglaló magyarok bírtak ünnepélyes áldozási, áldomási szokással, hanem az eléjük érkező székelyek is.

Székelyek áldozó kelyhe A székelyeknek is volt ősi áldozó kelyhe. A székelység a hagyományos jogrend védelme érdekében részt vett az István király központosító, egyeduralmi törekvése elleni összefogásban: szakrális jelképe volt ennek a szembenállásnak a székely nemzeti áldozópohár.32 Tehát az Ukkon-pohár szellemi tartalmához hasonló értelmű áldozó kehely a székelyek között is létező jogi valóságot, és egyúttal közösségi cselekvést lehetővé tevő jelképet is jelentett. Az Ukkon-pohárral fennálló nyelvi és szellemi közösségre utalhat az ukk szó jelentéstartalma: a székelyek körében ük, vagyis ős jelentésű.33 Márpedig az ősök, a Csillagösvényen továbbélő elődök tisztelete a Kárpát-medencében élő magyarság közös világképe. A székely áldozópohár vélhetően áldozati célú szent tárgy volt, ami magyar őseink korából eredt: e mitológiai gyökerű áldozati poharat szentségként a rabonbáni áldozatoknál használtak a székelyek.34 A hagyomány szerint a hun birodalom Kr. utáni V. századi bomlása után a székelyek közössége a rabonbánok kormányzása alatt állt: katonai vezérek és egyben szakrális vezetők, főpapok is voltak a rabonbánok. Ők végezték az áldozati szertartásokat, hozták meg a népre vonatkozó országos törvényeket, a székely nemzet tekintetében kiemelkedő fontosságú bírói ítéleteket. Mindezen aktusokra áldozással egybekötött szertartás keretében került sor.35

30 31

32 33 34 35

64

Anonymus Gesta Hungarorum – Béla király jegyzőjének könyve a magyarok cselekedeteiről/Hasonmás kiadásban megjelentette a Magyar Helikon Pais Dezső fordításában Budapest, 1975. 91. Anonymus Gesta Hungarorum – Béla király jegyzőjének könyve a magyarok cselekedeteiről/Hasonmás kiadásban megjelentette a Magyar Helikon Pais Dezső fordításában Budapest, 1975. 22. fejezet 100. Kővári László: Erdély történelme I. kötet, Kolozsvár, 1859. 52–53. Czuczor Gergely–Fogarasi János: A magyar nyelv szótára VI. kötet Bp., 1874. 579. Ipolyi Arnold: Magyar Myhologa II. kötet Bp., 1929. 297. Csíki székely krónika. Szerkesztette Bencsik Gábor Bp., 2000. 135.

TANULMÁNYOK

Az erdélyi székelyek áldozó kelyhe a hatalom jelképe is volt: e kehely jegyében végezték az egyházi és a világi igazságszolgáltatást, hívták össze a székely nemzet népgyűlését, és a külső ellenség ellen hadba szálló székelyeket. Következménye is volt annak, ha valaki e vallási és világi szertartásra nem jelent meg: akkor bizony kettéhasították a mulasztót.36 A kereszténység terjedésével viszont nyilván új helyzet állt elő: Szent István 1002ben legyőzte az erdélyi Gyulát, és ezután a keresztény vallás Erdélyben is megerősödött. Ennek következtében az e székely áldozó pohárral való hagyományos vallási áldozati rítus megszűnt, és a fedelére az akkori (István király főségét elismerő) főrabonbán, Uopour Sándor arany keresztet helyezett el keresztény hitvallása bizonyítására.37 1835-ben megjelent írásában Sombori József arról is írt, hogy István királyunk ezután a keresztelhelyezés eredményeként kapcsolta Erdélyt örök időkre a Magyar Szent Koronához, és a székely nemzettel való újszövetség kifejezéseként felépíttette Csíksomlyón a Salvator-kápolnát.38 Nos, e keresztelhelyezés (a tárgyi valóságot külső szemlélő számára látszólag átértelmező, de szent lelki, szellemi lényegét megtartó jellegével) egy korabeli agyafúrt székely túlélési stratégia lehetett (közjogi értelemben is) a főrabonbán részéről a kehely szakralitása megőrzése érdekben. Ez egyébként arra is utal, hogy nem is annyira maga a pohár tárgyi valósága volt az igazi lényeg, hanem a révén végrehajtott áldomási jelképi rítus.

Áldomásunk jelképi tartalma A magyar hagyományban a pohár jelképi értelemben ital, áldomás értelmű: létezik a barátság, a fájdalom, a szerelem pohara, a békepohár, melynél a haragosok kibékülnek.39 Az Ukkon pohár a régi oklevelekben egyértelműen áldomásozó pohár jelentésű.40 Kis János nagyon szépen ír arról 1823-ban, hogy amikor „bort iszik a Magyar áldomásúl, és azt felállva, süveg vetve” teszi, akkor bizony „jeles formulával el köszönvén, egészen Vallásos ábrázatot ád annak úgy, hogy az Áldomás ivás még ma is egy néminemű istentisztelet a magyaroknál.”41 Milyen szép is ez a majd 200 éves életkép: az ősi gyökerű az áldomás ünnepélyes jellegének lényegi tartalma a pohár borral való felköszöntés, szerencsekívánat, hálamondás. Szakrális tartalmú testbeszédet és lelkiséget mutat, melynek lényege az égre, az Istenre való feltekintés. 36 37 38 39 40 41

Szabó Károly: Az 1533. székely krónika hitelességének védelme. In.: Új Magyar Múzeum Negyedik évfolyam Pest, 1854. II. kötet 397. Sombori József: I. Értekezések 1. A Hajdani Nemes Székely Nemzet Áldozó poharáról. In.: Tudományos Gyűjtemény 1835. III. kötet 14. Sombori József: I. Értekezések 1. A Hajdani Nemes Székely Nemzet Áldozó poharáról. In.: Tudományos Gyűjtemény 1835. III. kötet 14. Czuczor Gergely–Fogarasi János: A magyar nyelv szótára V. kötet Bp., 1870. 275. Czuczor Gergely–Fogarasi János: A magyar nyelv szótára V. kötet Bp., 1874. 275. Kis János: Értekezések. Magyar régiségek nyomozása. I. In.: Tudományos Gyűjtemény 1823. VII. kötet 32.

65


Az áldomás a magyar szokásrendszer lényegi eleme, tősgyökeres nemzeti szertartás, mely minden szerződés fontos lényegi kellékeként a mindennapok része volt.42 E gondolat nyomán érdemes kitekinteni a Kárpát-medencén kívülre, a honfoglalást megelőzően általunk és a velünk rokon népekkel lovasíjászként együtt birtokolt hatalmas keleti síkságokra. Van-e ezen területeken olyan tárgyi vagy szellemi emlék (kifejezve a szakralitás átható és magasztos élményét), ami rokonítható az áldomás magyar gyakorlatával?

A keleti füves síkságok kőszobrai A Kr. utáni II–IX. évszázadok síksági népei a Fekete-tengertől északra fekvő területeken a sírhalmok tetejére állították kőalakjaikat. Ezek a kőbabák (legyenek férfit vagy nőt ábrázolók) mind kupát tartanak a hasuk előtt.43 A Kr. utáni IX. századig létező síksági lovasíjász szobrászművészet kőfaragó művészetének kőbálvány remekei jellemzően a korabeli díszes viseletet is megjelentik. Az általában Napkelet felé tekintő kőbálványok a kezükben poharat (talán áldozati csészét) tartanak. Kunkovács László szerint a kőszobrokat áldozóhelyeken állították fel, és a szobrok állandó motívuma, a kézben tartott csésze jelzi, hogy ő is együtt ivott a halotti toron a vitéztársakkal.44 Egészen nyilvánvalóan igaza lehet, hiszen a kőszobrokat nézve szinte láthatjuk magunk előtt az ünneplés, közös áldomásívás színhelyét, mint valami közös ünnepi szertartást, melyen a jó vitézek áldomást tesznek Istenük színe előtt. Azonban ezek a kőbálványok, kőemberek vélhetően nemcsak sírhalmokat jelölnek, és erre pontosan a kezükben ábrázolt pohár adhat magyarázatot. Szerintem azonban éppen a kőszobrok kezében tartott (felmutatott) pohár lehetett e kőemberek megalkotásának valódi szellemi, lelki tartalma A pohár felmutatása és ennek kőszobron való ábrázolása mintegy az italáldozat, áldomás keretében az Isten által jóváhagyott birtokbavételnek (pl. katonai hódítás esetén), a testvérré fogadásnak (pl. vérszerződés emlékeként) vagy az egyéb fontos szerződéskötés hitelesen igazoló jogi tényének állít örök emléket. Szerintem leginkább az érintett terület birtokbavételét hirdető kőszobrok voltak ezek, melyek jelezték a hívatlan látogatónak, hogy a terület már jogszerűen birtokolt, és másnak nincs ott helye. Ez utóbbi gondolaton továbbmenve elképzelhető, hogy a kővitézek kezében tartott áldozó pohár, mint az életet adó Istennek adott hálaérzés kifejezése jelképisége lehetett az igazi oka e szobrok létrehozásának, és persze az ősök egyidejű tiszteletének is nyilvánvaló emlékei. Tehát szerintem a pohár a terület birtokbavételének mintegy Istentől származott jogalapját és egyidejűleg a valóságos földi tényét is tükrözhette. E kettős jelleg 42 43 44

66

Kis János: I. Értekezések. Magyar régiségek nyomozása. In.: Tudományos Gyűjtemény 1823. VII. kötet 29. Neal Ascherson: A Fekete-tenger Bp., 2000. 163. Kunkovács László: Kőemberek – A sztyeppei népek ősi hagyatéka Bp., 2002.

TANULMÁNYOK

egyúttal a pusztai lovas népek közötti vérségi, rokonsági és sorsközösségi alapélményét is erősíthette a közös hitvilág talaján. Megítélésem szerint e kőszobroknak kezében lévő áldozati pohárnak hagyománya élhetett tovább abban ősi magyar jogszokásban, amit az Ukkon-pohár felmutatása jelentett a magánjogi szerződések megkötésekor. Van műveltségi előzménye a korábbi keleti kultúrákban a fenti alkotásoknak, ahol a szobroknál szintén hasonlatos módon fordul elő a pohár jelképi tartalma. A Kr. előtti III. évezred mezopotámiai szobrai (hasuk előtt két kezükkel tartott pohárral) kifejezik a hitük szerint mindent látó Isten tiszteletét. Az ember és az Isten közötti közvetlen kapcsolatban hittek az ókor világában.45 E szobrok a jelentéstartalmukat tekintve világképi rokonságot mutatnak a füves puszták lovasíjász népei által alkotott kőemberek bálványszobrainak ábrázolási módjával. Itt még fontos lehet az élet vizével kapcsolatos kultúrtörténeti kutatás is: a zoroaszteri tanítás szerint egy csodálatos fáról nyeri az emberiség a halhatatlanság italát46 Ez a világkép egyébként szellemi tartalmát tekintve azonosítható a bibliai életfával, a muszlimok tubafa képével, a jóság és tisztaság fájával. A keleti műveltség ismert fogalmi képe a halhatatlanság itala, mely gondolat az Ukkon pohár szempontjából is érdekes lehet. Ráadásul ez összefügghet az életfa ősi keleti gondolatával, ami magyar műveltségi hagyományunk, meséink és mondáink legszervesebb eleme (pl. Égig érő fa, Istenfa). Az Ukkon-pohár felmutatásának tehát lehet ez is a mitológiai előzménye: szellemi tartalmát tekintve az élet vizének, a halhatatlanság italának a képét vetítheti elénk, hiszen a régi idők embere égre emelve arcát kötötte meg földi szerződéseit. Összefoglalva Az Ukkon-pohár felmutatásának jogszokása, a székely nemzet áldozó kehely által képviselt rítus, illetve az áldomás ősi magyar szertartása lényegében tulajdonképpen az fejezi ki, hogy az ünnepek megtartásakor, szerződések megkötésekor, nemzeti sorskérdésekről való döntések alkalmával Istennel együtt ünnepelt, szerződött, esküdött a régi korok magyarja. Ez ősi, keleti gyökerű műveltségi hagyományunkból fakadhatott. Az áldomás valójában egy vallási szertartású áldozati rítus volt, melyben lélektani tekintetben az égi világ iránti tisztelet, főhajtó hódolat jelentette a lényeget. Az Ukkon-pohár felmutatása világképi értelemben az élet kelyhe fogalmi körhöz kapcsolható, és ekként mintegy az életvízzel azonosítható világszemléletet tükröz. Ezt támaszthatja alá a mezopotámiai szobrok kezében tartott pohár is (a belőle kifolyó víz jelképi volta miatt), hiszen ezek az alkotások művészi megjelenítése rokonítható a Kaukázustól északra fekvő eurázsiai síkságokon felállított kőbálványok kezében tartott pohár jelképi tartalmával. Az Ukkon-pohár felmutatása a keresztény kultúrához való hozzásimulási, ám az ősi hagyományt mégis megtartó sikeres világképi túlélési stratégia lehetett Szent István új államában. A túlélés sikerességének bizonyítéka, hogy gyakorlati jogszokásként is lé45 46

Dr. Alice Mills: Mitológia – Mítoszok mondák, legendák Bp., 2006. Györfi János: Az óperzsa birodalom tündöklése és bukása h. é. n. 80.

67


tezett egészen a XVIII. századig. Bölcsen illeszkedhetett ősi vallásos világképünket megőrizve az Ukkon-pohár az új keresztény hatalmi kihíváshoz, hiszen az áldomás, áldás közös jelentésű, szakrális tartalmú szavunk ma is. Népünk, nemzeti műveltségünk világszemléleti gyökere sokkal magasztosabb és mélyebb annál, mint amit napjaink valósága ma megmutat. Térjünk vissza ünnepnapjainkban is ősi gyökereinkhez, a pohár borral való áldomásunk ünnepélyes, égre tekintő, lélektiszta jellegéhez. Ősi áldomásunk legyen újra közös kerek világunk sorsteremtő erejévé!

68

TANULMÁNYOK

Stephen Beszedits

The Life and Times of Charles Vidor – A Hungarian Immigrant in Galveston, Texas Several hundred Hungarians came to the United States following the unsuccessful 1848-49 War of Liberation. These exiles constituted the first significant wave of Hungarians to emigrate to America. Among the newcomers was a 15-year old youth named Charles Vidor. Eventually settling in Galveston, Texas, he remained a resident of the Oleander City till the end of his life. A successful and respected member of the community, he was the father of Charles Shelton Vidor, a prominent figure in the Texas lumber industry in the early 1900s, and the grandfather of King Vidor, one of Hollywood’s outstanding filmmakers of the 1930s and 1940s. Vidor was born in Budapest on October 16, 1834. One of his cousins was Edouard Remenyi, the world-renowned violin virtuoso, whose music enthralled audiences on both sides of the Atlantic Ocean throughout the second half of the 19th century. At this time, Hungary, or more properly the Kingdom of Hungary, was part of the sprawling Hapsburg Empire. This political arrangement found favor among some Hungarians while opposed it. When the revolutionary tide of 1848 swept across Europe in 1848 Hungarian liberals demanded changes and reforms from the Emperor. Peaceful negotiations soon gave way to armed confrontation. After an initial setback, the hastily organized and poorly equipped Hungarian revolutionary army inflicted a series of decisive defeats on the Hapsburg regular troops and their allies in the spring of 1849. To save his tottering throne, Emperor Franz Joseph called on Czar Nicholas I. Soon a Russian army of 300,000 was pouring into Hungary. The patriots felt confident that the Russian invasion would spark diplomatic and/or military help from the West. But the Western powers, as they would in 1956, ignored the plight of Hungary. Following the disastrous battle of Temesvár in August of 1849, Lajos Kossuth, the revolutionary governor of the country, and thousands of other fled across the border to the Ottoman Empire. Soon only the great fortress of Komárom, halfway between Budapest and Vienna, was left to face the combined Hapsburg and Czarist armies. Realizing the hopelessness of the situation, the fortress – after a protracted siege and bitter internal quarreling – capitulated with the provision that every defender would receive a safe conduct. The document would allow the bearer to remain in the Hapsburg dominions without molestation or go abroad without hindrance. Among the hundreds who chose to emigrate were László Ujházy, the civil governor of the fortress, and young Charles Vidor. Leaving Hungary and crossing Germany, Ujházy and his followers traveled to Great Britain. Some remained and the rest sailed for America. While Ujházy, his family, and a number of others made the trans-Atlantic voyage aboard the Hermann, 69


one of the finest ocean liners at the time, most of the exiles, among them Vidor, endured a far less comfortable crossing on the Mount Stuart Elphinstone, a rather decrepit vessel. On the ship’s passenger manifest, Vidor’s age is duly noted as 15 and his occupation is given as “military student.”

1. ábra. Vidor's Name on the Passenger List of the Mount Stuart Elphinstone – Vidor neve a hajólastromban

Sharing the cabin with Vidor was a 23-year old lieutenant named Jenő Kozlay. Better known in American history as Eugene Kozlay – for he was colonel of the 54th New York Infantry during the Civil War and brigadier-general by brevet – he kept a detailed diary of the trip, meticulously recording every happening. The Hermann dropped anchor in New York harbor on December 16, 1849, but the Mount Stuart Elphinstone did not arrive until February 25, 1850. The exiles were greeted with a warm and generous reception by the citizens of New York. After the festivities died down, Ujházy proceeded to Washington, DC, where he had an audience with President Zachary Taylor. He also wrote a little book entitled Brief Explanatory Report as to the Hungarian Struggle; The Capitulation of the Fortress of Comorn, which was published by the New York firm of J. M. Elliot. Ujházy was determined to establish a Hungarian colony in the New World, and to attain this goal he secured a large tract of land in Decatur County, Iowa. Since the Hawkeye State was still largely a wilderness in 1850, only his family and a handful of émigrés trekked west with him. Most preferred to settle in more civilized environs. However, the tiny settlement of New Buda failed to prosper. Ujházy himself, devastated by the death of his beloved wife and disillusioned with the harsh climate of Iowa, decided to move to the milder surroundings of San Antonio, Texas, in 1852. Frederick Law Olmsted, later the designer of New York’s famous Central Park, an admirer of Kossuth, and a supporter of the Hungarian cause, visited Ujházy at his new home and recalled their meeting in his book A Journey Through Texas: “About four miles from San Antonio we passed the stock farm of Mr. Ujhazy, … We stopped a few moments to pay him our respects, and were very cordially received. He had but recently entered his new log-house, and was hardly yet established. … He had spent some time in looking about the State, and finally purchased a large tract of land here, 70

TANULMÁNYOK

on which he was now making a new home. … he lives secluded with his faithful daughter, the very picture of a staunch, hale old gentleman, who supports with quiet dignity what fortunes the gods have decreed.” Eking out a living as best as he could, Vidor was still in New York in September of 1853 for his name is among those appended to the letter of thanks by the city’s Hungarians to Captain Duncan Ingraham and published in the New York Times on September 20, 1853. In this letter, the undersigned expressed their utmost gratitude to the captain for rescuing fellow Hungarian Martin Koszta from captivity aboard a Hapsburg vessel in the harbor of Smyrna in the Ottoman Empire. Like Vidor, Koszta came to the United States shortly after the end of the War of Liberation. He declared his intention to become a citizen, but before the naturalization process was not yet finalized when he traveled to the Near East where he was seized by the Hapsburg sailors as a disloyal subject of His Majesty, Emperor Franz Joseph. Because Koszta was not yet a full-fledged citizen, his dramatic rescue by Captain Ingraham created considerable diplomatic controversy at the time not to mention plenty of newspaper headlines. American public opinion overwhelmingly endorsed Captain Ingraham’s actions. Gerrit Smith, the eminent Abolitionist, in addressing Congress on January 5, 1854, during his brief tenure as an elected official, said: “Capt. Ingraham, … obeyed the simple law of humanity – that law, against which, to use Bible language, “thee is no law.” Nor only is it paramount law, but against it there can be no law. Capt. Ingraham recognized no law for kidnapping and oppressing his fellow man. He believed that law is for the protection of rights, and he would not acknowledge as law what was for the destruction of rights; … he generously and nobly surrendered himself to the commands of the law of humanity, and delivered Koszta.” By the mid-1850s Vidor was residing in Galveston. What brought him here is uncertain, for he was reputedly the only Hungarian in the city. Perhaps he had New Orleans in mind as his ultimate destination, a city much praised by several of the Hungarian exiles, including his one-time ship-mate Eugene Kozlay. Maybe he intended to join Ujházy near San Antonio. However, upon reaching Galveston he decided to go no further.

2. ábra. Newspaper Ad for Wolston Wels & Vidor – Wolston, Wels & Vidor cég hirdetése az újságban

71


Galveston, boasting a population a little over 7,000, was the leading community in the state in the 1850s. Long in the forefront of the economic and cultural development of Texas, the city was a cosmopolitan and vibrant locale. Approximately 2,500 of the residents were European immigrants, overwhelmingly Germans. The Galveston Daily News, edited by Willard Richardson, known as the “Napoleon of the Texas Press,” was the most important newspaper in Texas and one of the most influential papers in the South. Due to its fine natural harbor, Galveston was the chief American port on the Gulf of Mexico west of the Mississippi River and ranked fifth among Southern seaports in trade. The principal export was cotton. Of the 300,000 bales of cotton produced in Texas in 1860, more than 200,000 were compressed and loaded for export at Galveston. Other important export commodities were sugar and molasses, but cotton was king.

3. ábra. Galveston Cotton Exchange Building – A gyapot tőzsde épülete

Vidor obtained employment as a clerk with L. M. Hitchcock, a merchant and one of Galveston’s wealthiest citizens. On October 20, 1858, he married Hitchcock’s daughter, Emily. Sadly their union was not of long duration. Within three years their two children died in infancy and Emily herself passed away just days shy of her 21st birthday. As the country was drifting toward the Civil War, Vidor enrolled in the Galveston Lone Star Rifles, one of the many volunteer militia companies which sprung up in the city. The unit, which according to some sources, attracted Galveston’s “best citizens,” wore uniforms of gray cloth with red trimmings. Not all Texans were enthusiastic about secession. Ujházy, for one, remained a staunch partisan of the Union cause and had to move to the North. Said the New York Times in its November 26, 1861, edition: “Ex-Gov. Ujhazy, of Comorn, whose arrival in the city has already been noted, was forced to leave Texas by the rebels. His colony had made much progress in the planting of their vineyards, but the alternative was 72

TANULMÁNYOK

presented to them to acknowledge allegiance to the rebel Confederacy or leave the State. He asserted his loyalty to the Government, and with his compatriots was forced to quit his new home.” President Lincoln appointed Ujházy U.S. consul to Ancona, Italy. The Lone Star Rifles were dispatched to Brownsville to intercept the Federals that were leaving the State, with all arms and munitions of war. In April, the company, led by Captain A. C. McKeen, was sent to Indianola to demand the surrender of all military equipment. The company became part of the 1st Texas Infantry, and the regiment in turn was assigned to the famous Hood’s Texas Brigade. The regiment’s first colonel was Louis T. Wigfall, a lawyer, a U.S. senator, and an eloquent defender of the Southern cause, a true fire-eater. The Brigade served throughout the conflict in Robert E. Lee’s Army of Northern Virginia. Vidor and his companions saw considerable action during the war; in all, the Brigade fought in 38 engagements. Vidor was a popular figure among his fellow soldiers; when the company decided to pass resolutions of respect to the memory of comrades who fell at the sharp engagement of Eltham’s Landing (also known as West Point) in Virginia on May 7, 1862, he was elected secretary of the committee. In late 1862 Vidor was a clerk for the brigade and division quartermaster, and held the same position throughout 1863. On February 19, 1864, he was promoted to the rank of captain in the Confederate Quartermaster Department. Paroled on May 1, 1865, at Greensboro, North Carolina, he was free to return home. The Civil War was brought to an end in the West when General Edmund Kirby Smith, commander of the Trans-Mississippi Department surrendered the military contingents under his command at Galveston on June 2, 1865. Texas was the only one of the eleven Confederate states whose soil was not invaded by Union forces, except for a brief occupancy of some of her port cities. Consequently the state suffered less than any of the other Southern states from the ravages of war. Nevertheless her citizens endured considerable privations throughout the conflict. Galveston was especially hard hit as the city was a focal point of Confederate activity throughout the war. The city’s trade was practically wiped out during the war and her population reduced by about 50%. However, the city experienced a remarkable recovery and her population rose to 14,000 by 1870. Upon returning from the war, Vidor plunged wholeheartedly into the business life of the rebuilding city. He became a partner in the firm of Wolston, Wells & Vidor, cotton brokers. They enjoyed an excellent reputation. Commenting on their enterprise, the August 25, 1877, issue of the Dallas Weekly Herald said: “Wolston, Wells & Vidor is one of the oldest and best houses in the cotton factorage business in Galveston, and handles as of the staple every year as any house, and always to the best advantage of their patrons.” The same year saw the completion of the imposing Wolston, Wells and Vidor Warehouse. Located at 2225-27 Avenue A, it was designed by Nathaniel W. Tobey, Jr., the architect who executed a number of notable commercial buildings in the city in the 1870s.

73


Vidor married for the second time, taking 16-year old Anna Walter as his wife on January 23, 1866. The union was blessed with ten children, of whom only five survived into adulthood. One of them was Charles Shelton Vidor, born on November 12, 1866, the father of King Vidor and after whom the community of Vidor, six miles east of Beaumont, is named. Also involved in sundry other business ventures, Vidor was elected one of the directors of the Merchants’ Mutual Insurance Company at the annual meeting of the stockholders held on the first Monday in March 1869. In 1873 a dozen of the city’s leading figures in the cotton trade – among them Charles Vidor – founded the Galveston Cotton Exchange. Their first meeting was held on June 18, 1873. They adopted standards of classification, arbitrated controversies between members, and established uniform rules, regulations and usages. The stately new building housing the Exchange, designed by local architect John Moser, was completed in 1879. Its construction was noted in the August 3, 1878, issue of the prestigious American Architect and Building News. Formal opening of the ornate four-story structure, located at the corner of Twenty-first and Mechanic streets, was crowned by a lavish ball. It was attended by everyone of importance in Galveston and was the social highlight of the year. 4. ábra. Portrait of Charles Vidor – Vidor Károly fényképe A reporter for Harper’s New Monthly Magazine writing about Texas in the October 1879 issue declared that “the Cotton Exchange Building at Galveston is extremely ornate and as a specimen of mercantile architecture has few peers upon this side of the Atlantic.” The building remained one of the city’s resplendent public edifices for decades. Despite the multitude of business matters demanding his attention, Vidor found time to devote to several civic organizations. In 1868 he joined the Galveston Hook and Ladder Company #1, the city’s very first volunteer firefighting companies, and also held the position of junior warden of Harmony Lodge No. 6, A. F. and A. M. of the Masons. He was a member of the Howard Association – a charitable organization named after British philanthropist and reformer John Howard (1726–1790) – often taking on the responsibility of ward director. During the devastating onslaught of yellow fever in 1867, he worked tirelessly and unselfishly to ease the sufferings of the afflicted and to bring the dreaded epidemic to an end. In November 1872 he was one of the founders of the Galveston Eye, Throat and Ear Infirmary. With each passing year, it was Vidor’s sad duty to attend the funerals of close friends, former military comrades, business associates. He was one of the pallbearers at the funeral of Louis T. Wigfall on February 27, 1874. The other pallbearers included Willard Richardson; Fletcher S. Stockdale, prominent politician and briefly governor of Texas during the final days of the Civil War; and General Xavier B Debray, who 74

TANULMÁNYOK

commanded some of the Confederate troops in the recapture of Galveston on January 1, 1863. Vidor was an honorary pallbearer at the internment of George W. Sealy, a noted entrepreneur of the city, on December 18, 1901. On January 26, 1885, Galvestonians were shocked to hear that Clinton G. Wells of Wolston, Wells & Vidor and also president of the Cotton Exchange as well as president of the Island City Savings Bank committed suicide the previous day. Compounding the tragedy was the news that the bank along with the firm of Wolston, Wells & Vidor were insolvent, with liabilities far exceeding assets. The whole incident generated headlines not only locally, but reverberated throughout the country. The New York Times, on January 27, and the Brooklyn Eagle, on the following day, both covered the unfortunate death of Wells and the demise of Wolston, Wells & Vidor. The collapse of the partnership necessitated a change of career for Vidor. He became a partner in the insurance agency of Hughes, Stowe and Company, remaining with them until 1901. Incidentally, Vidor also had stints as a public servant; he was Galveston County treasurer for a time and later served as a Galveston County commissioner. Bankruptcy was not the only misfortunate Vidor experienced in 1885. Early in the morning of November 13, a massive blaze engulfed a large part of the city. It was Galveston’s worst fire; before it petered out hundreds of homes and businesses were consumed by the conflagration. Fortunately no one died. Among the casualties was Vidor’s house. The city made a quick recovery. Vidor himself built a substantial, L-plan house at 1702 Winnie Avenue in the following year. This house, still standing, was the boyhood home of his grandson, King Vidor. Like many former soldiers, Vidor was an active participant in veterans’ affairs. He was an ever-present figure at reunions of the Galveston Lone Star Rifles as well as of Hood’s Texas Brigade. When a camp of the United Confederate Veterans’ Association was formed in Galveston in March of 1892, it was christened Camp Magruder in honor of General John B. Magruder, who retook the city from the Union forces in January of 1863. Vidor was one of those appointed to the committee responsible for drafting a constitution. Vidor was one of the persons singled out for mention and to have his picture included in Dr. John O. Scott’s thrilling recollection of the role of the Texans in the great battle of Gettysburg in the March 5, 1897 issue of the Dallas Morning News. Despite his age, he was a conspicuous figure at the memorable Brigade reunion in June 1901. The reunion was all the memorable because the year before Galveston was nearly obliterated by one of the most destructive hurricanes in the city’s history. The 1900 hurricane, packing wind gusts of 120 miles per hour, flooded the city, wiped out homes and businesses, and killed an estimated 6,000 people. It was one of the worst natural disasters in the history of the United States. Relief committees were formed in virtually every city and town of the country to ease the plight of the unfortunate victims. Demonstrating great resiliency again, Galveston recovered quickly. Years later King Vidor wrote a story for Esquire magazine, “Southern Storm,” based on his childhood recollections of the cataclysmic event. 75


Vidor died on September 14, 1904. To mourn his loss and pay respects to his memory, the flag on the Cotton Exchange building was flown at half mast during his funeral. Referring to a news bulletin from Galveston, dated September 14, the mortuary column of the Dallas Morning News, September 16, simply stated: “Charles Vidor, an old and respected citizen of Galveston, died this morning at the age of 70 years.”

A Note on the Sources Consulted A succinct, but reasonably thorough, summary on the life and career of Charles Vidor appears in the book The Hungarian Texans. A microfiche copy of the Mount Stuart Elphinstone passenger list reposes in New York City’s central reference library at Fifth Ave. and 42nd Street. Eugene (Jenő) Kozlay’s trans-Atlantic diary and sundry other papers were presented to the Petőfi Irodalmi Múzeum last year by Douglas and Janet Kozlay of Timonium, Maryland. The formal bequest ceremonies were extensively covered by the Hungarian media. The Hungarian Texans also contains a substantial section on László Ujházy, including his activities in Iowa. Articles on the Koszta incident run into the thousand. It is also recounted in Sándor Veress’s book, while the Hungarian-American writer Andor C. Klay’s work is entirely devoted to it. There is a host of excellent works on the history of Galveston; one of the most frequently cited is David C. McComb’s account. As a leading citizen of Galveston, Vidor was frequently mentioned not only in the local newspapers, but also in those of Dallas and Houston. Documents detailing Vidor’s tenure as a Confederate soldier are held at the Military Service Branch, National Archives and Records Service, in Washington, DC. There is no shortage of writings about the role of Texas in the Civil War. At least a half-dozen books have been published on Hood’s Texas Brigade; among these, J. B. Polley’s opus especially enjoys great popularity. As one of Hollywood’s most influential directors, King Vidor’s life and films continue to attract the interest of movie buffs and film historians. Durgnot and Simmon’s book provides much valuable information as does Vidor’s own highly praised autobiography. References Durgnot, Raymond and Scott Simmon: King Vidor, American. Berkeley: University of California Press, 1988. Klay, Andor C.: Daring Diplomacy. Minneapolis: University of Minnesota Press, 1957. McComb, David C.: Galveston: A History. Austin: University of Texas Press, 1986. McGuire, James Patrick: The Hungarian Texans. San Antonio: University of Texas, Institute of Texan Cultures, 1993. Olmsted, Frederick Law: Journey Through Texas. New York: Dix, Edwards, 1857. Polley, J. B.: Hood’s Texas Brigade. New York: The Neale Publishing Company, 1910. Smith, Gerrit.: Speeches of Gerrit Smith in Congress. New York: Mason Brothers, 1856. Veress, Sándor: A magyar emigrátió keleten. Budapest; Athenaeum, 1878. Vidor, King: A Tree is a Tree. New York: Harcourt Brace, 1953.

76

TANULMÁNYOK

Stephen Beszedits

Vidor Károly Egy magyar emigráns Galvestonban, Texasban

Az 1848–49-es szabadságharc leverése után több ezer hazafi menekült külföldre. Körülbelül nyolcszázan az Egyesült Államokban telepedtek le. Ők alkották az első komoly magyar emigrációs hullámot Amerikába. Legtöbbjük szép sikert ért el katonai, kereskedelmi, tudományos és diplomáciai pályán az új hazában. Az ismertebbek közé tartoznak Asbóth Sándor, Kossuth hű szárnysegédje, aki tábornok volt az Unió seregében az amerikai polgárháborúban, majd az Egyesült Államok nagykövete let Argentínában; Perczel Miklós, Perczel Mór tábornok öccse; Zágonyi Károly, az amerikai polgárháború egyik legromantikusabb hőse; és a Rombauer testvérek (Róbert, Roderik, Rafael és Roland), akik évtizedekig fontos szerepet játszottak St. Louis városában, Missouri államban. A kevésbé ismertek közé tartozik Vidor Károly, aki csak 15 éves volt, amikor partra szállt Amerikában. Pár évvel megérkezése után Galvestonban, Texasban, vert gyökeret és maradt a város lakója haláláig. Charles Vidor neve úgy ismert az amerikai történelemben, mint becsületes, derék és sikeres polgár, nagy köztiszteletnek örvendett egész életében. Egyik fia, Charles Shelton Vidor, gazdag fakereskedő volt, és az ő fia, King Vidor, volt Hollywood egyik legismertebb filmese az 1930-as és 1940-es években. Vidor Károly Budapesten született 1834. október 16-án. Egyik unokatestvére Reményi Ede, a hires hegedűművész volt, akinek zenéje elbűvölte a közönséget az Atlanti óceán mindkét oldalán a 19-ik század második felében. Vidor az úgynevezett Újházy csoporttal került Amerikába. Amikor Komárom vára kapitulált az egyik feltétel megengedte, hogy azok a védők, akik külföldre óhajtottak térni, elhagyhatják a Habsburg birodalmat. Újházy László kormánybiztos, Klapka György tábornok és több száz más – közöttük Vidor – Németországon keresztül Angliába mentek. Egyesek ott maradtak, de a legtöbben folytatták az utat tovább Amerikába. Újházy családja és néhány más száműzött az előkelő és kényelmes Hermann nevű gőzhajón keltek át az óceánon, de a legtöbben, köztük Vidor, a régi és rozoga Mount Stuart Elphinstone-on tették meg a hosszú utat. A hajó utas lajstromában Vidor kora helyesen van feltüntetve (15 éves) és foglalkozása hadapród. Egyik kabintársa a 23-éves Kozlay Jenő hadnagy volt. Kozlay – aki kitüntette magát az amerikai polgárháborúban mint ezredes és tiszteletbeli dandártábornok Eugene Arthur Kozlay név alatt – vezetett egy naplót, amibe szorgalmasan leírt minden kisebb és nagyobb eseményt.1 1

Múlt évben, Douglas és Janet Kozlay odaajándékozták Kozlay Jenő irodalmi hagyatékának nagy részét a Petőfi Irodalmi Múzeumnak.

77


A Hermann New York kikötőjébe 1849. december 16-án futott be, viszont a Mount Stuart Elphinstone csak 1850. február 25-én érkezett meg. New York lakossága nagy szeretettel és bőkezűen fogadta a menekülteket. Az amerikai publikum óriási rokonszenvvel követte a magyar küzdelmet és Kossuthot sokszor összehasonlították George Washington-al. Az ünneplések lecsendesülése után Újházy írt egy kis könyvet a komáromi eseményekről, amelyet a new yorki könyvkiadó J. M. Elliot nyomtatott ki Brief Explanatory Report as to the Hungarian Struggle; The Capitulation of the Fortress of Comorn [jelentés a magyar küzdelem Komárom vára kapitulációja] cím alatt. Újházy meglátogatta Zachary Taylor elnököt Washingtonban, a Fehér Házban és megköszönte az Amerika által nyújtott segítséget a száműzötteknek. Újházynak álma és terve volt, hogy egy magyar kolóniát alapít az Új Világban, ahol talán maga Kossuth is letelepedne. Erre a célra megvásárolt egy nagyméretű birtokot Decatur megye, Iowa államban. Mivelhogy 1850-ben Iowa még elég vadon volt, Újházit csak családja és egy maroknyi emigráns követte nyugatra. Ott sikerült Újházynak megalakítani egy kis kolóniát, amit Új Budának nevezett el. Ámbár jöttek később új telepesek: Madarász László, Kossuth volt rendőrminisztere, Varga Ferenc, debreceni ügyvéd és kormánybiztos és Xantus János, később világhírű természettudós, Új Buda nem lendült fel. Perczel Miklós, aki meglátogatta a települést 1852 szeptemberében, a következőket jegyezte fel gátló okoknak: „Nemigen gyarapodnak, mert igen messze esnek minden városhoz, semmi közlekedési út nem vezet sem piachoz, sem a Mississippi folyóhoz, úgyhogy terményeiket nem tudják eladni, emellett munkasegédet, cselédet nem bírván fogadni, igen nehéz munka mellett tengetik életüket.” Újházy önmaga, nagyon lesújtva felesége halálától és mélyen elcsüggedve Iowa zord éghajlatától, elhatározta, hogy több és jobb lehetőségek léteznek Texasban és így családjával San Antonio közelébe költözött. Frederick Law Olmsted, később a hires new yorki Central Park tervezője, Kossuth nagy tisztelője, és a magyar ügy támogatója, texasi útján meglátogatta Újházyt és így számolt be találkozásukról A Journey Through Texas [Utazás Texason keresztül] című könyvében: “About four miles from San Antonio we passed the stock farm of Mr. Ujhazy, … We stopped a few moments to pay him our respects, and were very cordially received. He had but recently entered his new log-house, and was hardly yet established. … He had spent some time in looking about the State, and finally purchased a large tract of land here, on which he was now making a new home. … he lives secluded with his faithful daughter, the very picture of a staunch, hale old gentleman, who supports with quiet dignity what fortunes the gods have decreed.” [Körülbelül négy mérföldre San Antoniotól megérkeztünk Újházy úr tanyájára. … Megálltunk egy pár percre, hogy átadjuk tiszteletünket, és nagyon szívesen lettünk fogadva. Csak nemrégen fejezte be új fa házát, és csak éppen most rendezkedett be. … Bizonyos időt töltött körülnézni az Államban (Texasban), és végül itt vett egy nagydarab földet, amin most megalapította új otthonát … él magányosan hű lányával, megtestesülése a kemény, jó egészségnek örvendő idős úriembernek, aki csendes nyugalommal viseli a sorsot, amit az istenek ítéltek.] 78

TANULMÁNYOK

Mint sok más európai emigráns Vidor New Yorkban maradt megérkezése után. Még New Yorkban volt 1853 szeptemberében, mert ő volt a város egyik magyarja, akinek neve szerepel a nyílt levélben Duncan Ingraham kapitányhoz, ami megjelent a New York Timesban 1853. szeptember 20-án. Ebben a levélben az aláírók megköszönték és kifejezték hálájukat Ingraham kapitánynak, hogy kiszabadította Koszta Mártont a habsburg fogságból Smyrna város kikötőjében. Koszta esete nagy dipolmáciai port vert fel, mert Koszta, aki szintén Amerikába menekült, de hamarosan visszatért a Közel Keletre üzleti ügyek miatt, még nem volt teljes amerikai állampolgár mikor Ingraham kapitány közbelepett érdekében. A Koszta eset még a mai napig is sűrűn felmerül. Az biztos, hogy az 1850-es évtized közepén Vidor már Galveston lakosa lett. Hogy miért pont ide jött – állítólag évekig ő volt a város egyetlen magyarja – rejtély marad mai napig. Lehetséges, hogy végső célja nem messze levő New Orleans volt, mert e város nagyon tetszett sok magyarnak, főleg régi kabintársának Kozlaynak, aki majdnem két évet töltött ott. László Károly, Kossuth egyik kísérője az amerikai körúton, szintén nagy rajongással számolt be New Orleansról naplójában. Talán Újházy San Antonio településre szándékolt menni. Mindenesetre úgy látszik, hogy Galvestont megfelelőnek ítélte és elhatározta, hogy nem megy tovább. Visszatekintve sikeres életére e városban, azt kell mondani, hogy jól és szerencsésen döntött. Az 1850-es években Galveston Texas legnagyobb és legjobban fejlődő városa volt. Körülbelül egyharmada a 7,000-es számú lakosságnak európai emigráns volt, többnyire németek. A város fő újságja, a Galveston Daily News, nemcsak a legtekintélyesebb volt Texasban, hanem az egész Délen. Szerkesztője Willard Richardson úgy volt elismerve, mint „a texasi sajtó Napóleonja.” Galveston kitűnő természetes öble, ami adta a város jellegét, forgalmas volt mezőgazdasági és ipari árukkal. A legértékesebb árucikk a gyapot volt. A város kereskedelmi élete a gyapot körül forgott és a lakosok kedvenc mondása az volt, hogy „Cotton is king” [A gyapot a király]. Nemsokára megérkezése után Vidor L. M. Hitchcock alkalmazottja lett. A jómódú Hitchcock, kereskedő és földbirtokos, Galveston egyik leggazdagabb polgára volt.2 1858. október 20-án Vidor feleségül vette Hitchcock Emily nevű lányát. Sajnos házasságuk nem tartott sokáig. Három éven belül mindkét csecsemő gyermekük meghalt és aztán Emily követte őket a sírba. Ahogy az ország sodródott a polgárháború felé, Vidor belépett a Galveston Lone Star Rifles nevű önkéntes századba. A század később beleolvadt a 1st Texas Infantry Regimentbe, amelynek első ezredese az ismert politikus és nagy szecessionista Louis T. Wigfall volt. Magát az ezredet beosztották a híres Hood’s Texas Brigade-be (a dandárt John B. Hood tábornokról nevezték el). Majdnem az egész háborút Virginia államban töltötték, ahol sok csatában vettek részt. [Lone Star (magányos csillag) Texas beceneve, mert Texas zászlóján csak egy csillag van]. 2

Az 1860-as nemzeti cenzus 120,000 dollárra becsülte fel Hitchcock vagyonát. Erre vonatkozólag talán érdemes megjegyezni, hogy As both, aki 1860-ban alkalmazva volt Olmsted által, mint mérnök a Central Park építésében, 1,500 dollár évi fizetést kapott.

79


Vidornak 1865. május 1-jén véget ért a háború, amikor hazamehetett. Talán érdemes megjegyezni, hogy amikor Texas elszakadt Újházy nyilvánosan kijelentette, hogy ő hű marad az Unióhoz. E miatt el kellet mennie Texasból északra, és ez mind le van írva a New York Timesban. Lincoln elnök kinevezte Újházyt amerikai konzulnak Anconába, Olaszországba, és csak a háború után tért vissza Texasba és élt ott tragikus haláláig ami 1870-ben következett be. Ámbár Texasba kevés harc volt, a tengerparti városok sokat szenvedtek, főleg persze Galveston. A város lakossága felire zuhant és a kereskedelmi élet majdnem teljesen megszűnt. Ennek dacára a város hamar fellendült és nemsokára visszanyerte háború előtti fontosságát és nagyságát. A fő kereskedelmi cikk maradt a gyapot. Vidor betársult a Wolston, Wells & Vidor gyapotkereskedő cégbe, amikor visszatért Galvestonba. Évekig cégjük volt egyike a legnagyobb és legismertebb Galveston környékén. Ezen kívül, Vidor, miután visszatért a háborúból és 1866. január 23-án újra megházasodott. Második felesége a 16 éves Anna Walter volt. Tíz gyerekük született, de csak 5 érte el a felnőtt kort. Fiuk, Charles Shelton Vidor, később gazdag fakereskedő lett és apja King Vidornak, aki 1866. november 12-én született. Róla nevezték el a Vidor nevű helységet Texasban. Dacára annak, hogy Vidor jól el volt foglalva cégjével és más üzleti dolgokkal, talált időt önkéntes és jótékonysági tevékenységekre. Tagja volt a város egyik önkéntes tűzoltó csapatának, tagja volt a helybeli szabadkőműveseknek, és aktív volt a Howard Societyben (ezek főleg a betegeket segítették a járványokban, próbáltak ex-rabokat becsületes életre vezetni, és a várost tisztán tartani) 1873-ba tizenkét fontos gyapotkereskedő, közöttük Vidor, megalapították a galvestoni Gyapot Tőzsdét. Szép új épületük 6 év múlva lett készen, és a Gyapot Tőzsde épülete maradt a város egyik fő építészeti büszkesége évtizedekig. 1885. január 26-án Galveston lakosai megrökönyödéssel hallották, hogy Vidor egyik társa, Clinton G. Wells, aki a Island City bank elnöke is volt, öngyilkos lett és, hogy a bank mint a gyapotkereskedő cég csődbe kerültek. A kellemetlen hírek elterjedtek az ország más részeire is; a New York Times beszámolt erről az esetről 1885. január 27-én és egy másik újság, a Brooklyn Eagle is a következő napon. Ez kényszerítette Vidort karrierváltoztatásra; betársult Hughes, Stowe and Company nevű nagy biztosító cégbe és velük maradt 1901-ig. Ezek alatt az évek alatt Vidor fontos helybeli állami (kormányzati) pozíciókat töltött be, például egy ideig ő volt Galveston megye kincstárosa. [Galveston több mindennek a neve: magának a városnak, a szigetnek amin a város van, és van egy megye (county) is]. 1885-ba nemcsak hogy tönkrement Wolston, Wells & Vidor, hanem novemberben egy óriási tűz elpusztította a város nagy részét. Vidor háza is leégett, de a következő évben épített egy szép nagy házat ami a mai napig áll. Ebben a házban nőtt fel híres unokája, King Vidor. Ahogy az évek múltak, egyre többet járt Vidor barátai és üzleti és katonai kollégái temetésére. Ő volt az egyik legfontosabb személy régi ezredese Louis T. Wigfall teme80

TANULMÁNYOK

tésén 1874. február 27-én, és szintén fő szerepe volt George Sealy, a város egyik legsikeresebb üzletemberének temetésén 1901. december 18-án. Az előbbi évben, 1900-ban, történt a legnagyobb katasztrófa a város történelmében, amikor a hatalmas hurrikán rettenetes pusztulást okozott (olyan volt, mint a Katrina New Orleansban pár éve). Körülbelül 6000 áldozat volt és majdnem minden épület sérülést szenvedett. De mint a korábbi katasztrófákból, a város most is hamar helyreállt. Mint sok régi katona Vidor aktív volt veterán összejövetelekben és ügyekben, főleg amikor a Galveston Lone Star Rifles vagy Hood’s Texas Brigade-je volt érintve. A helybeli újságok sokszor emlegették a nevét az ilyesfajta gyűléseken és összejöveteleken, amibe ő rendszerint fontos szerepet játszott. Vidor 1904. szeptember 14-én halt meg. Temetése alatt a zászló a Gyapot Tőzsde épületén fél-árbocon lobogott. Átvéve a szomorú hírt Galvestonból, a Dallas Morning News ezt írta az elhunytak rovatában szeptember 16-án: „Charles Vidor, egy idős és tisztelt galvestoni polgár, meghalt ma reggel, 70 éves korában.”

81

TÁRSASÁGI HÍREK

Emlékeztető

A TTT 2007. március 28-i vezetőségi üléséről. Készült Debrecenben, a Déri Múzeum közművelődési termében. Jelen vannak: Pozsonyi József elnök, dr. Ulrich Attila, Varjasi Imre vezetőségi tagok és Krankovics Ilona a Számvizsgáló Bizottság elnöke. Krankovics Ilona tájékoztatta a vezetőséget, hogy a Számvizsgáló Bizottság a TTT könyvelését végző Controler 2000 Bt kimutatásai alapján 2007. március 22-én ellenőrizte – a jogszabályokban és az alapszabályban előírt –, a Társaság pénzgazdálkodását és pénzügyi nyilvántartásait és annak megállapításait kész a közgyűlés elé terjeszteni. A vezetőség az évi rendes közgyűlés időpontjának 2007. április végét, illetve végső időpontját 2007. május 10-re határozta el. (Az időpont a Déri Múzeum dísztermének lefoglalásától függ.) A közgyűlés napirendjei: 1. A Számvizsgáló Bizottság jelentése. 2. Elnöki beszámoló a Társaság 2006-ban végzett munkájáról. 3. A 2007. évi tervek és programok. 4. Egyebek. Varjasi Imre tájékoztatta a vezetőséget, hogy 2007. szeptember 13-án Hajdúböszörményben „Hajdúböszörmény építészeti öröksége és a 100 éves Bocskai szobor” címmel nemzetközi konferenciát szerveznek, melyhez kiállítás is kapcsolódik – és felkéri a Társaságot a szervezésben való közreműködésre. Ulrich Attila arról adott tájékoztatást, hogy a 2006-ban Nyírbátorban megrendezett sikeres „A Báthoriak kora (A Báthoriak és Európa)” konferencia kötetének kiadása sikeres pályázat után 2007 őszén várható. Pozsonyi József javasolta, hogy a közgyűlésen a Társaság Közleményeinek szerkesztésére alakuljon szerkesztőbizottság, részben a munkamegosztás, másrészt a Közlemények színvonalának emelése céljából. Debrecen Kmf

Varjasi Imre jkv.

83


Jegyzőkönyv (kivonat)

Készült a Tiszántúli Történész Társaság közgyűlésén 2007. május 10-én 11,30 órakor a debreceni Déri Múzeum dísztermében (4026 Debrecen, Déri tér 1.) Jelen vannak: A jelenléti ív szerint, a TTT 19 tagja Jegyzőkönyv-vezető: Veress Zsófia Megnyitó A Társaság bejegyzett tagjainak száma 52 fő, a határozatképességhez 27 fő szükséges, az ülés kezdetén 11 órakor 19 tag van jelen. Mivel nincs meg a határozatképes létszám, így ½ 12-kor, a meghívóban meghirdetett új időpontban megkezdődik az ülés. Jegyzőkönyv-vezetőnek Veress Zsófiát a jelenlévő tagok egyhangúan megválasztották. 1. napirend:

Elnöki beszámoló a 2006-os évről. Előadó: Pozsonyi József elnök

Az elnöki beszámolót és a pénzügyi jelentést a meghívóval együtt a tagtársak előzetesen írásban megkapták. Köszöntő, a napirendi pontok ismertetése a meghívó szerint. A Társaság 2005. szeptember 19-én alakult, de csak 2006. januárban vették nyilvántartásba, és a Társaság könyvelését végző Controller 2000 Bt. csak 2007. március hó végén zárta le a 2006-os pénzügyi évet ezért az első közgyűlésnek ez a késői – májusi – időpontja. 2006. évi tevékenységek: A Társaság vezetősége négy alkalommal ülésezett és szervezte az évi programokat. A vezetőségi ülésekről emlékeztetők készültek. Az elmúlt évben 4 kiadvány megjelentetésében játszott szerepet a Társaság: 1. HBML Közlemények – Nagy Pál tagtársunk tanulmánya: „Képes krónika a magyar úti-levelek, útlevelek három évszázados múltjából (1661–2000)”, 2. Gilicze János tagtársunk könyve a Régi magyar családok sorozat ötödik kötete „A földeáki Návay család története”, 3. dr. Ulrich Attila tagtársunk gondozásában Huszár Lajos: „A Báthoriak pénzei” 1961-es kiadásának hasonmás kiadása, és 4. „A Tiszántúli Történész Társaság Közleményei 1.” – a saját folyóiratunk. 84

TÁRSASÁGI HÍREK

Közreműködtünk a szeptemberben, Nyírbátorban megrendezett nemzetközi konferencia „Báthoryak kora, Báthoryak Európában” szervezésében, melyen öt tagtársunk (Lakatos Sarolta, Szabadi István, Katona Csaba, Németh Csaba, Bagi Zoltán) tartott előadást. A konferenciáról közleményünk 2006-os számában részletes tudósítást írt Tanyik József tagtársunk. Saját Közlemény adtunk ki az OKM engedélyével. Későbbiekben is évente 1, legfeljebb 2 lapszám megjelentetése van tervben. A Közgyűlés az elnöki beszámolót tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadta. 2. napirend:

Számvizsgáló Bizottság jelentése. Krankovics Ilona megtartotta pénzügyi beszámolóját.

A Társaság 2006. évi bevétele: 868 000,– Ft, Kiadása: 797 082,– Ft. A részletes jelentést és a Controller 2000 Bt. által elkészített közhasznúsági jelentést a tagság a meghívóval együtt kézhez kapta. A Közgyűlés a Számvizsgáló Bizottság jelentését és a Közhasznúsági jelentést tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadta. 3. napirend:

2007. évi programok, tervek

Pozsonyi József tájékoztatja a tagságot, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága és a Tiszántúli Történész Társaság közös kiadásában megjelenő „Régi magyar családok” sorozat 6. kötete (a Szapáryakról) május 18-án jön ki a nyomdából. Szapáry György a könyvkiadásra 1 200 000,– Ft-ot utalt a HBM Múzeumok Igazgatósága számlájára. A 7. kötet az ugocsai Szirmay családról készül, ennek kiadására Szirmay Gábor 1 000 000,– Ft-ot utal át a Társaság számlájára. A Társaság ez évben is megjelenteti saját Közleményét. A Közlemény szerkesztési elve az előző számhoz hasonló. Tervezzük a 2006. szeptemberi Báthory konferencia előadásainak megjelentetését egy konferencia kötetben. 4. napirend:

Egyebek.

Ulrich Attila hozzászólása: Válasszon a tagság a Közlemények szerkesztéséhez szerkesztőbizottságot. A tagság a javaslatot elfogadta és a következő személyeket javasolta, illetve kérte fel a szerkesztőbizottságba: Krankovics Ilona – történész-muzeológus, numizmatikus, Déri Múzeum Debrecen Bene János – a Jósa András Múzeum Történeti Osztályának vezetője 85


Szabadi István – a Tiszántúli Egyházkerületi Levéltár igazgatója Pozsonyi József – a balmazújvárosi Semsey Andor Múzeum igazgatója Mónus Imre – nyugalmazott levéltáros A Közgyűlés a Szerkesztőbizottság tagjait egyhangú szavazással megválasztotta. Mészáros Kálmán felvetette, hogy jó lenne a Társaság számára egy honlapot készíteni. Lehetne rajta a társasági hírek és információk mellett pl. családtörténet. Emellett felkerülhetnének a „Régi magyar családok” kötetei is. Az ötlettel többen egyetértettek, Pozsonyi József javasolta, hogy mérjék fel a lehetőségeket és a várható költségeket. Mészáros Kálmán és Molnár Sándor bemutatta Kincses Katalin: „Szirmay András naplója (1680–1704)” című kötetét. A könyv a Vay Ádám Múzeum Folia Rakocziana sorozatának keretén belül látott napvilágot. Kiadásának fő szponzora Szirmay Gábor.

86

TÁRSASÁGI HÍREK

Emlékeztető

A TTT 2007. szeptember 4-i üléséről Készült Nyíregyházán a Jósa András Múzeumban Jelen vannak: Pozsonyi József elnök, dr. Ulrich Attila, Varjasi Imre vezetőségi tagok és Molnár Sándor a Vay Ádám Múzeum igazgatója, tag Pozsonyi József tájékoztatta a vezetőséget a Közgyűlés óta eltelt időszakban a Társaságot érintő történésekről. Többek között arról, hogy az Ünnepi Könyvhétre megjelent a Társaság és a Hajdú-Bihar megyei Múzeumok Igazgatósága közös kiadásában a Régi magyar családok könyvsorozat hatodik kötete, „A muraszombati, szécsiszigeti és szapári Szapáry család története”. A kötetnek a Hír Tv és a Méliusz Rádió mellett Budapesten, Zalaegerszegen, Szolnokon, Debrecenben és Balmazújvárosban is volt könyvbemutatója. Előkészületben van a sorozat hetedik kötete, Az ugocsai szirmai Szirmay család története” is, amelyet tagtársunk, Szirmay Gábor írt és amelyik kötetnek a kiadását Társaságunkon keresztül támogat. Készül a Közlemények idei száma, melyben csak tagjaink írásai jelennek meg. Ennek várható nyomdai átfutási ideje 2007. november vége. Molnár Sándor tájékoztatta a vezetőséget, hogy 2008 májusában, Esze Tamás halálának háromszázadik évfordulójára Vaján és Tarpán tartandó két napos konferenciát szervez, melyhez a Társaság segítségét kérte. A vezetőség ismételten felvetette a web-lap készítésének gondolatát Varjasi Imre a hajdúböszörményi, szeptemberi konferenciáról, Ulrich Attila a Báthori konferencia kötetről adott tájékoztatást. Nyíregyháza Kmf

Varjasi Imre jkv.

87


A Tiszántúli Történész Társaság tagjai (Az új tagok adatokkal, az alapító tagok adatait lásd a Közlemények első számában)

1. ARNÓTH SÁNDOR történész, polgármester – Püspökladány 2. dr. BAGI GÁBOR történész, muzeológus – Szolnok 3. dr. BAGI ZOLTÁN PÉTER PhD főlevéltáros, a Szegedi Tudományegyetem tudományos segédmunkatársa – Szeged 4. dr. BENE JÁNOS PhD történész, múzeológus – Nyíregyháza 5. BERNÁTSKY FERENC történész muzeológus – Hódmezővásárhely 6. dr. BERTA TIBOR levéltáros – Szeged Szeged Születési éve: 1953 Munkahelye: Csongrád Megyei Levéltár Kutatási területe: iskola történet 1953. szeptember 24-én Hódmezővásárhelyen született. A Bethlen Gábor Gimnázium nyelvtagozatos osztályában érettségizett jeles eredménnyel. 1972 nyarán előfelvételt nyert a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola orosz-magyar szakára. 1973 szeptemberéig Hódmezővásárhelyen katonai szolgálatot teljesített. Főiskolai tanulmányait 1973 szeptemberében kezdte meg magyar-orosz szakon, ahol két évfolyamot végezett el. Ezután szakváltoztatást kért, s az 1975/76. tanévben levelező tagozaton vizsgázott le a történelem első két évfolyamának anyagából. Ezt követően nappali tagozaton folytatta magyar-történelem szakon főiskolai tanulmányait. Főiskolás évei alatt tevékenyen részt vett a tudományos diákkör munkájában. 1977-ben a Pécsen rendezett Országos Tudományos Diákköri Konferencián kiemelt első helyezést ért el az irodalomelméleti szekcióban „Általános kísérlet József Attila műveinek komplex értelmezésére. A lírai interpretáció egy módszere” című szakdolgozatával. E munkája később nyomtatásban is megjelent. 1978 nyarán jeles eredménnyel államvizsgázott le.

88

TÁRSASÁGI HÍREK

Főiskolai tanulmányai befejezését követően 1978 és 1983 között a hódmezővásárhelyi Kertvárosi Általános Iskolában tanított magyar-történelem szakos tanárként. 1980 szeptemberében kezdte el tanulmányait a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem kiegészítő szakán. Diplomáját jeles eredménnyel 1983 júniusában szerezte meg. 1983 augusztusában áthelyezéssel a Csongrád Megyei Levéltár állományába került, ahol levéltáros státuszban kezdte el levéltári pályafutását. 1984 nyarán summa cum laude minősítéssel védte meg bölcsészdoktori disszertációját a József Attila Tudományegyetemen. Doktori értekezése címe a Nagy György-féle köztársasági mozgalom története a délalföldi régióban címet viselte. 1985 januárjában csoportvezetői megbízást kapott és a referenciájába a legújabb kori iratanyag került. A Levéltári Szemlében ekkor több publikációt jelentetett meg a tanácsi iratanyag rendezése tárgyában, valamint több intézménytörténeti tanulmánya látott napvilágot a Tanulmányok Csongrád megye történetéből című sorozatban. 1995 szeptembere óta a Csongrád Megyei Levéltár általános igazgatóhelyettese. Több levéltári segédlet, ismertető leltár kiadásában bábáskodott szerzőként, társszerzőként illetve szerkesztőként. Jelenleg a szegedi tanyai iskolák történetével foglalkozik, és e témakörből publikál. 7. dr. BODNÁR MÓNIKA etnográfus, múzeumigazgató – Putnok 8. dr. CSATÁRY GYÖRGY PhD főiskolai tanár – Beregszász 9. CSETNYÁK JÁNOS programkoordinátor – Hajdúszoboszló 4200 Hajdúszoboszló, Kölcsey u. 24. [email protected] Születési éve: 1960 Munkahelye: Kovács Máté Művelődési Központ és Könyvtár, Hajdúszoboszló Kutatási területe: Hajdúszoboszló története a 17. és a 20. században 10. CSOBAI LÁSZLÓNÉ (MUNTEANU ELENA) történész muzeológus – Békéscsaba 11. dr. DANI JÁNOS PhD régész – Debrecen 4287 Vámospércs, Irinyi köz 1 [email protected] Születési éve: 1974 Munkahelye: Déri Múzeum Kutatási területe: Őskori régészet, különösen a bronzkor Dani János 1974. augusztus 17-én született Debrecenben. A KLTE Gyakorló Gimnáziumában érettségizett 1992-ben. Ebben az évben kezdte meg tanulmányait az ELTE Régészettudományi Intézetében régészet szakon. 89


1994-óta, egy Dr. Raczky Pál által adott szemináriumi téma kapcsán, foglakozik ÉK-Magyarország kora bronzkorának kutatásával. Szakdolgozatát Dr. Bóna István vezetésével írta és védte meg 1997-ben, „A Nyírség-kultúra a Felső-Tisza-vidéken” címmel. Első publikációja Dr. Istvánovits Eszter által rendelkezésére bocsátott TiszavasváriVárosföldje, Jegyző-tag kora bronzkori leletanyagának feldolgozásából 1997-ben, még hallgatóként jelent meg a nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyvében. 1997-től dolgozik a debreceni Déri Múzeumban, mint régész-muzeológus. 1994-ben, egyetemistaként kapcsolódott be az ELTE és a Déri Múzeum munkatársai által, az M3-as autópálya nyomvonalán folytatott megelőző feltárásokba. A megelőző feltárások során 1999-2000-ben V. Szabó Gáborral közösen tárták fel PolgárKenderföldön, az M 35-ös út elkerülő szakaszának nyomvonalán (35/2. lh.), a Majoros-tanya mellett a Kiscsőszhalom nevű tell településhez tartozó temető részletét. 2001-ben vezetése mellett került sor a Varga-halmi dűlőben található 30. lelőhelyet. 2001. őszén és 2002. tavaszán leletmentette a Polgár-Homok dűlőben lévő, az Ásotthalom tell településhez tartozó második temetőt. 2002-ben Hajdú Zsigmonddal közösen végezték a Kása-domb dűlő (34. lh.) megelőző feltárását. 1999-ben Hajdú Zsigmonddal, Nagy Emese Gyöngyvérrel és Szabó Lászlóval végezték a Biharkeresztest elkerülő főút nyomvonalára eső lelőhelyek megelőző feltárását. 2000-ben M. Nepper Ibolya, Hajdú Zsigmond és Szabó László munkatársaként részt vett Hajdúszoboszló-Árkos halom megelőző feltárásában. 2003-2004, valamint 2007 során Szilágyi Krisztián Antal, Szolnoki László, Ringer István, Cifra Szabolcs és Szelekovszky Márta segítségével végezte Ebes-Zsong völgy területére eső Privát Logisztikai Központ építéséhez és bővítéséhez kötődő megelőző feltárást. 2004–2005-ben Berettyóújfalu-Nagy Bócs-dűlő lelőhelyen tervezett Bihari Regionális Hulladéklerakó építéséhez kötődő megelőző feltárást vezette. 1997. novemberében Fiatal Őskoros Kutatók I. Összejövetele néven Hajdú Zsigmonddal és Nagy Emese Gyöngyvérrel közösen indították el azt a konferenciasorozatot, mely a magyar őskorkutatás két évente megrendezésre kerülő, legfontosabb hazai fórumává vált. A konferencia anyagát tartalmazó kötet ΜΩΜΟΣ I. néven 2001-en jelentették meg a szervezők. 2000. novemberében részt vett az Őskoros Kutatók II. Összejövetelének szervezésében, majd a 2004-ben megjelent, a konferencia anyagát tartalmazó ΜΩΜΟΣ II. kötet szerkesztésében. A Déri Múzeum 2001. augusztus 17-én megnyitott új állandó régészeti kiállításának egyik szervezője és kivitelezője, melyből a temetkezési formákat bemutató bronzkori részt Dr. Sz. Máthé Mártával közösen tervezték. 1999-ben kezdte meg tanulmányait az ELTE Történelemtudományi Doktori Iskola Régészeti Programján Dr. Bóna István professzor vezetésével. 1999-től Kiss-Varga Miklóssal közösen kora bronzkori fémek analízisével foglalkozó kutatást indított el.

90

TÁRSASÁGI HÍREK

1997-tő több rangos nemzetközi szakkonferencián vett részt előadóként és két hazai bronzkori konferencia (Tata, Százhalombatta – Koszider konferencia) résztvevője volt. Alapító tagja az Ősrégészeti Társaságnak, valamint tagja a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat. PhD disszertációját, az ELTE Régészettudományi Intézetében ’A Felső-Tisza-vidék kora bronzkora a tell-kultúrákat megelőző időszakban’ címmel 2006.júniusában summa cum laude minősítéssel védte meg (témavezető: † Dr. Bóna István professzor). Publikációs jegyzék: 1. Neue Beiträge zu den Bestattungen der Nyírség-Kultur. Újabb adatok a Nyírség-kultúra temetkezéséhez. in: NyJAMÉ XXXVII–XXXVIII., Nyíregyháza, 1997, 51–71. 2. Társszerzők: Sz. Máthé Márta, Csányi Marietta, Tárnoki Judit, Hajdú Zsigmond, Raczky Pál: Polgár-Kengyel-köz; Kora bronzkori település a Kr. e. III. évezredből. In: Utak a múltba (Paths into the Past), Az M3-as autópálya régészeti leletmentései (Rescue excavations on the M3 motorway); Budapest, 1997, 59–61. 3. A Bihar és a Sárrét őskora. In: Itt és Most, A biharkeresztesi múzeumbarátok évente 4 számban megjelenő kulturális, helytörténeti, honismereti tájékoztatója (szerk.: Dankó Imre), 1997/5., Debrecen 4. Die Urnengräger der Makó-Kultur aus Komitat Hajdú-Bihar /Ost-Ungarn/. In: The Early and Middle Bronze Age in the Carpathian basin; Szerk.: Horia Ciugudean-Florin Gogâltan, Bibliotheca Musei Apulensis VIII, Alba Iulia, 1998, 55–66. 5. Gáborján-Földváron előkerült tőr öntőforma. In: Ősrégészeti Levelek 1., Budapest, 1999, 37–39. 6. A kora bronzkori Nyírség-kultúra települései Polgár határában. Siedlungen der frühbronzezeitlichen Nyírség Kultur in der Umgebung von Polgár. In: DMÉ 1997–1998, Debrecen, 1999, 49–128. 7. A Gáva-kultúra urnatemetője Vencsellő – Kastélykert lelőhelyről. Das Urnengräberfeld der Gáva-Kultur vom Fundort Vencsellő-Schlosspark. In: NyJAMÉ XLI; Nyíregyháza, 1999, 109–135. 8. Társszerző: Dr. Kis–Varga Miklós: Fajszi-típusú rézbalta Hajdúdorog-Szállásföldekről. In: Ősrégészeti Levelek 2., Budapest, 2000, 27–30. 9. Társszerző: Kulcsár Gabriella: Kora bronzkori temetkezés Jászdózsa-Kápolnahalomról. In: Ősrégészeti Levelek 2., Budapest, 2000, 44–48. 10. A Kárpát-medence ÉK-i részének kulturális és kronológiai kérdései a kora bronzkor időszakában. Cultural and chronological questions concerning the N-E part of the Carpathian Basin in the Early Bronze Age. In: ΜΩΜΟΣ I. „Fiatal Őskoros Kutatók” I. Összejövetelének konferenciakötete. Debrecen 1997. november 10–13; Debrecen 2001, 129–161. 11. Németi J.–Dani J: Néhány kora bronzkori sír az Érmellékről (Románia) és a Nyírségből (Magyarország) /Adalékok ÉK-Magyarország és ÉNy-Románia kora bronzkorához/ Some Early Bronze Age graves from the Érmellék (Romania) and Nyírség (Hungary) Some data on the Early Bronze Age of Northeast Hungary and Northwest Romania. In: NyJAMÉ XLIII., Nyíregyháza, 2001, 95–126. Szerkesztés: ΜΩΜΟΣ I. „Fiatal Őskoros Kutatók” I. Összejövetelének konferenciakötete Debrecen 1997. november 10–13; Debrecen 2001, Szerk.: Dani J.–Hajdú Zs.–Nagy E. Gy.– Selmeczi L.

91


12. dr. DIÓSZEGI GYÖRGY jogtanácsos – Budapest 13. dr. ERDÉSZ ÁDÁM PhD megyei levéltárigazgató – Gyula 5700 Gyula, Petőfi tér 2. [email protected] Születési éve: 1956 Munkahelye: Békés Megyei Levéltár Kutatási területe: 19–20. századi gazdaság-, társadalom és művelődéstörténet 1956. december 31-én születt Mezőberényben. A mezőberényi Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségizett 1975ben. Az érettségit követően, 1975 és 1980 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, történelem–könyvtár szakot végzett. 1980-tól a Békés Megyei Levéltár munkatársa, 2005 óta az intézmény igazgatója. 1986-ban az ELTE Bölcsészettudományi Karán egyetemi doktori címet, 1997-ben PhD tudományos minősítést szerezett. Főmunkatársként gondozza a Bárka című folyóirat társadalomtudományi rovatát. Publikációs jegyzék: 1. Karácsonyi János történetírói munkássága: Életrajz és bibliográfia. Gyula, 1983. 35 p. 2. A mezőhegyesi ménesbirtok igazgatása /1920–1944/. Levéltári Szemle, 1986. 2. sz. 37– 51. p. 3. Kovács Imre pályaképéhez: /Levelek 1936–1937/. Levéltári Szemle, 1986. 3. sz. 49–67. p. 4. A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között. Gyula, 1987. 245 p. 5. Mezőhegyes mozgalmas évei: Az októberi forradalomtól a románok kivonulásáig. In: A Békés megyei múzeumi kutatások eredményeiből. Szerk. Szabó Ferenc. Békéscsaba, 1988. 303–333. p. 6. A néma forradalom. Új Aurora, 1988. 3. sz. 66–80. p. 7. „Ami sérelem ér, az mint magyart ér!”: [Dokumentumok a zsidótörvények fogadtatásáról] In: Körösök Vidéke – 1988. Szerk. Erdmann Gyula, Gyula, 1988. 70–80. p. 8. Társadalomkutatás, modernizáció, politika: Kovács Imre magyarországi pályája. Látóhatár, 1989. 5. sz. 190–210. p. 9. Apa és fia: In: Kner Imre emléke. Szerk. Haiman György. Békéscsaba – Gyomaendrőd, Kner, 1990. 79–108. p. 10. „Unio mystica ipar és lélek között”. Magyar Grafika, 1990. 6. sz. 42–52. p. 11. Szétváló utak: Kner-levelek Gyomáról és Chicagóból. In: Körösök Vidéke – 1990. Szerk. Erdmann Gyula. Gyula, 1990. 98–124. p. 12. Békés megye és Kossuth Pesti Hírlapja. In: Körösök Vidéke – 1991. Szerk. Erdmann Gyula. Gyula, 1991. 42–73. p. 13. Tervező, kutató, tanító: Haiman György munkásságáról – Designer, researcher, teacher: The work of György Haiman. Békéscsaba – Gyomaendrőd, Kner, 1992. 140 p. 14. Ifjúság és falukutatás: Válogatás a Magyar Szemle köteteibôl. Békéscsaba, Tevan, 1993. 220 p. [Vál., szerk., utószó.] 15. „Valóságos közigazgatási intézménnyé fejlődtünk”: A Kner-nyomda a magyar közigazgatásban. Magyar Közigazgatás, 1993. 9. sz. 569–576. p.

92

TÁRSASÁGI HÍREK 16. Városi mozgalom nagyközségi szervezetért. In: Paraszti kiszolgáltatottság – paraszti érdekvédelem – önigazgatás. /Rendi társadalom – Polgári társadalom: A Hajnal István Kör 1991. évi konferenciája. / Gyula, 1994. 94–101. p. 17. Teljesítményethosz és munkakultúra a Kner-nyomdában. Műhely [Magyarország, 1996. 4. sz. 11–17. p. 18. Kner Erzsébet: Egy huszadik századi könyvkötő pályája. Gyomaendrőd, 1997. 105 p. 19. Kisvárosi polgárok. Bárka, 1997. 2. sz. 55–60. p. 20. Ünnep és politika. In: A hétköznapok historikuma. Szerk. Dusnoki-Draskovich József– Erdész Ádám. Gyula, 1997. 109–144. p. 21. A kolozsvári „felekezetközi magyar egyetem” /1920–1921/. Történelmi Szemle, 1998. 3–4. sz. 257–276. p. 22. Választás 1848-ban – Az első népképviseleti választás Gyulán. Bárka, 1998. 2. sz. 43–51. p. 23. A 48-as kultusz a dualizmus korában. In: Világostól Aradig. Szerk. Kereskényi Miklós. Gyula, 1999. 48–82. p. 24. Aczél és távolodó kora – Révész Sándor Aczél-életrajzáról és fogadtatásáról. Bárka, 1998. 1. sz. 89–99. p. 25. Polgári mentalitás és hivatásetika a 19–20. században. In: Az Alföld a XXI. század küszöbén. Szerk. Baukó Tamás. Békéscsaba, 1999. 334–338. p. 26. Kner Albert: Könyvművészet, reklám, látványtervezés. Gyomaendrőd, 1999. 105 p. 27. Félelem és remény az összeomlás árnyékában – Márki Sándor kolozsvári naplóiról. In: Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben. (Rendi társadalom – polgári társadalom 11.) Szerk. Sasfi Csaba. Esztergom, 2000. 124–134. p. 28. Békés megye ezer éve. Bárka, 2000. 4. sz. 5–15. p. 29. A dualizmus kora. In: Békés megye képes krónikája. Szerk. Erdmann Gyula–Havassy Péter. Békéscsaba, 2001. 205–256 p. 30. Jávor Kata: Életmód és életmód-stratégia a pécsi Zsolnay család történetében. BUKSZ, 2002. Tél, 384–387. p 31. Emberek és folyamatok a történelemben: Írások Békés megye történetéről. Békéscsaba, 2003. 127 p. 32. Kner Izidor: A taposó sajtótól a könyvüzemig. In: Sokszínű kapitalizmus. Szerk. Sebők Marcell. Bp., 2004. 132–153. p. 33. Kner Endre. Gyomaendrőd, 2005. 40 p. /Füzesné Hudák Juliannával közösen/ 34. A Felejtés stációi – 1956 emlékezete. Levéltári Szemle, 2007. 1. sz. 52–59. p. 35. (Füzesné Hudák Juliannával): Egy nyomdaműhely titkaiból. Bp., 2007. 223 p.

14. FODOR ISTVÁN tanár, levéltárigazgató – Zenta 15. FORGÓ GÉZA helytörténész-adattáros – Makó 16. GILICZE JÁNOS levéltáros – Makó 17. GOTTFRIED BARNA főlevéltáros – Nyíregyháza 18. GYARMATI ZSOLT történész, múzeumigazgató – Székelyudvarhely 19. dr. HALMÁGYI PÁL múzeumigazgató – Makó 93


20. HENZSEL ÁGOTA levéltáros – Nyíregyháza 4400 Nyíregyháza, Színház u. 32. [email protected] Születési éve: 1959 Munkahelye: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kutatási területe: koraújkori megyetörténet, Nyíregyháza története 1959-ben született a Nyíregyháza külterületéből 1952ben községgé szervezett Nagycserkeszen. Iskolai tanulmányait a Nagycserkesz Halmos bokori tanyai iskolában kezdte, középiskolába Nyíregyházára, a Zrínyi Ilona Gimnáziumba járt. Horváth Sándor volt a történelem tanára, akinek hatására helytörténeti kutatásokat végzett és kapcsolatba került a levéltárral. 1977-től 1982-ig az ELTE történelem-levéltár szakát végezte el Szabolcs-Szatmár megye tanulmányi ösztöndíjasaként. 1982-től a Szabolcs-Szatmár (majd Szabolcs-Szatmár-Bereg) Megyei Levéltár munkatársa; 1994–1998 között igazgatóhelyettes. Az 1990-es években részt vett a beregszászi és kolozsvári levéltárak anyagát feltáró kutatásban. Balogh István ny. levéltár igazgató segítségével bővítette latin iratolvasási ismereteit és megkezdte a 16–17. századi megyei nemesi közgyűlési jegyzőkönyvek átírását, regesztázását. A levéltárban az 1848 előtti megyei iratok, oklevelek, családi és személyi fondok referense. Személyes kötődés fűzi a nyíregyházi bokortanyákhoz, elsősorban a tanyai igazgatás tárgykörében végez kutatásokat. Publikációs jegyzék: 1. Tanyai igazgatás Nyíregyházán (1850–1870) In: ELTE Körösi Csoma Füzetek 1981– 82. (Budaörsi Bölcsész Füzetek 1981/82) Szerk. Székely György, Ágoston Gábor. Budapest, 1983. 35–50. p. 2. Debrecen város magistratusának jegyzőkönyvei 1552–1554. Szerk. Szendrey István. Válogatta és fordította: Balogh István. Debrecen, 1982. 124 p. 3. Ismertetés Debrecen város magistratusának jegyzőkönyvei 1552–1554. Szabolcs-szatmári Szemle, 1983/4. 94–95. p. 4. A nyíregyházi bokortanyák 1850. évi összeírása. In: Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás V–VI. Szerk. Gyarmathy Zsigmond. Nyíregyháza, 1985. 277–308. p. 5. Helytörténeti olvasókönyv I. Bereg, Szabolcs és Szatmár megye történetéhez a honfoglalástól 1849-ig. Szerk. Hársfalvi Péter, Takács Péter. Nyíregyháza, 1985. Munkatárs 6. A török és Szatmár megye. Szabolcs-szatmári Szemle, 1986/2. 179–187. p. 7. Szabolcs-Szatmár megyei Levéltár. In: Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1683–1718. A török kiűzésének levéltári forrásai. Szerk. Felhő Ibolya, Trócsányi Zsolt. Budapest, 1987. 240–247. Levéltár ismertető 8. Királytelek története a Rákóczi-szabadságharcig. In: Királytelek története – kezdetektől 1952ig – Történelmi lapozgató. Szerk. Dankó Mihály, Mezei Zoltán. Nyírtelek, [1993.] 25–47. p. 9. Szabolcs megye és I. Rákóczi György 1644–45-ös háborúja. In: Szabolcs-szatmárberegi Levéltári Évkönyv X. Szerk. Nagy Ferenc. Nyíregyháza, 1994. 69–79. p. 10. Dr. Gyarmathy Zsigmond (1930–1994) Nekrológ Levéltári Közlemények, 1994/1–2. 261. p.

94

TÁRSASÁGI HÍREK 11. Szatmár vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1629–1634. II/1. Nyíregyháza, 1996. 227 p. 12. Bereg vármegye főispánjának iratai 1342–1800. Iratjegyzék. Szerk. Henzsel Ágota. Nyíregyháza, 1998. 110 p. 13. A nemesi vármegye és a vármegyei jegyzőkönyvek a XVI–XVII. században. In: Szabolcs-szatmár-beregi Levéltári Füzetek I. Szerk. Galambos Sándor, Kujbusné Mecsei Éva. Nyíregyháza, 1998. 83–90. p. 14. Nyíregyháza pusztabérlete Császárszálláson (1837–1869) In: Szabolcs-szatmár-beregi Levéltári Évkönyv XIII. Szerk. Galambos Sándor, Kujbusné Mecsei Éva, Jánosi Zoltán. Nyíregyháza, 1999. 51–72. p. 15. XVII. századi életképek. In: Ünnepek és hétköznapok a történelemben. Szerk. Galambos Sándor, Kujbusné Mecsei Éva. Nyíregyháza, 1999. 9–18. p. 16. A „David Prodan” Levéltáros Egyesület Kolozsváron. Levéltári Szemle, 1999/4. 38. p. 17. Szatmár vármegye levéltára – Fondul „Prefectura Judetului Satu Mare” (1402–1919) [Magyar és román nyelvű] A kötet anyagát összeállította: Kiss András, Lucia-Augusta Serdan, Henzsel Ágota. Nyíregyháza – Cluj-Napoca, 2000. 92+92 p. 18. Középkori oklevelek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárban (1300–1525) Öszszegyűjtötte, átírta: Balogh István. Szerk. Érszegi Géza. A szerk. munkatársa: Henzsel Ágota. Nyíregyháza, 2000. 249 p. 19. Gáva és Vencsellő története 1711-ig. In: Gávavencsellő (Tanulmányok Gávavencsellő történetéből) Szerk. Nagy Ferenc. Gávavencsellő, 2000. 55–73. p. 20. A mohácsi csatától a szatmári békéig 1526–1711. In: A megye történelme. SzabolcsSzatmár-Bereg megye értékei. Szerk. Nagy Ferenc. Nyíregyháza, 2001. 60–70. p. 21. Szabolcs-szatmár-beregi Levéltári Évkönyv XV. Szerk. Henzsel Ágota. Nyíregyháza, 2001. 408 p. 22. Rápolti Sándor végrendelete (1508) In: Thesaurus solemnis. Barátok, munkatársak, tanítványok köszöntik a 90 éves Balogh Istvánt. Szerk. Kujbusné Mecsei Éva. Debrecen – Nyíregyháza, 2002. 51–68. p. 23. Tanulmányok az egyetemes és magyar történelem köréből II. Szerk. Czövek István. Nyíregyháza, 2002. 170 p. Ismertetés Történelmi tanulmányok. Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 2002/4. 473–475. p. 24. Balogh István: II. Rákóczi Ferenc Szabolcs és Szatmár vármegyékben (1703. július – október) Második, bővített kiadás. Szerk. Henzsel Ágota, Nyíregyháza, 2003. 83 p. 25. Szabolcs-szatmár-beregi Levéltári Évkönyv XVI. Szerk. Henzsel Ágota, Nyíregyháza, 2003. 431 p. 26. A nyíregyházi bokortanyák. Honismeret, 2003/3. 67–69. p. 27. Turbuly Éva: Sopron vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái II. 1595–1608. Sopron, 2002. 206 p. Ismetetés Levéltári Szemle, 2003/1. 57–58. p. 28. Dr. László Géza (1951–2003) Nekrológ Könyvtári kis Híradó, 2003. december, 28. p. 29. II. Rákóczi György és Szatmár vármegye. In: Emlékkönyv Kiss András születésének 80. évfordulójára. Szerk. Pál-Antal S., Sipos G., W. Kovács A., Wolf R., Kolozsvár, 2003. 165–174. p. 30. A Rákóczi-szabadságharc kezdete Szabolcs vármegyében. In: Archivum Sala. Levéltári Évkönyv I. A Pozsonyi Állami Levéltár Vágsellyei Fióklevéltárának Évkönyve. Szerk. Gaucsík István, Gál Margit. Vágsellye, 2004. 35–44. p. 31. Rákóczi hadseregének élelmezése a felkelés kezdetén. Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 2004/3. 299–304. p.

95

A TISZÁNTÚLI TÖRTÉNÉSZ TÁRSASÁG KÖZLEMÉNYEI 2. 32. A Várdai család birtokügye 1550-ben In: Studia professoris – Professor studiorum Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára. Szerk. Almási Tibor, Draskóczy István, Jancsó Éva. MOL, Bp., 2005. 133–144. p. 33. Paléták és palétások a nyíregyházi tanyákon. In: Szabolcs-szatmár-beregi Levéltári Évkönyv XVII. Szerk. Galambos Sándor – Kujbusné Mecsei Éva. A Szabolcs-szatmárberegi Levéltár Kiadványai I. Évkönyvek, 17. Nyíregyháza, 2006. 149–160. 34. A nagyecsedi városkönyv. Forrásismertetés Levéltári Szemle, 2006/4. 17–22. 35. XII. Szabolcs-szatmár-beregi Nemzetközi Levéltári Napok. 2005. szeptember 21–22. Beszámoló Galambos Sándorral közösen Turul, 2006/1–2. füzet 50–51. 36. Régi magyar családok. Ismertetés Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 2006/1. 102–103. 37. Koroknay Gyula: Kállói kapitányok. Sajtó alá rendezte és szerkesztette: Henzsel Ágota. A Szabolcs-szatmár-beregi Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok, 13. Nyíregyháza, 2006. 166 p.

21. HÉJJA JULIANNA ERIKA levéltáros – Gyula 5700 Gyula, Petőfi tér 2. [email protected] Születési éve: Munkahelye: Békés Megyei Levéltár Kutatási területe: Békés vármegye archontológiája és pozopográfiája, könyvtár és levéltártörténet, Gyula város története. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1994–1999 levéltár, 1997–1999 könyvtár szakon, a József Attila Tudományegyetem (utóbb Szegedi Tudományegyetem) Bölcsészettudományi Karán 1999–2001 könyvtár (régi könyves) szakon folytatta tanulmányait. Latin és német nyelvből középfokú, orosz nyelvből alapfokú nyelvvizsgával rendelkezik. 1999-ben levéltáros, 2001-ben könyvtáros (régi könyves) diplomát szerzett. 1999–2005 között a Békés Megyei Levéltárban levéltáros, 2006-ban megbízott igazgatóhelyettes, 2007-től főlevéltáros. 2000-től tagja a Magyar Levéltárosok Egyesületének. Kutatási területe Békés vármegye archontológiája és prozopográfiája (1715–1950), könyvtár- és levéltártörténet, Gyula város könyvkultúrája és művelődéstörténete a 18. sz. első felétől a 19. sz. közepéig és nőtörténeti kutatás a 19. sz. második felétől a 20. sz. közepéig. Az elmúlt években a következő előadásokat tartotta: A vármegyei archontológiai kutatások historiográfiája. Előadás a Magyar Tudomány Napja alakalmából rendezett tudományos ülésnapon (Gyula, 2002. október 30.) Mogyoróssy és a korabeli, reformkori megye értelmiségi nemesi társadalma a könyvek tükrében. Előadás a Mogyoróssy János Városi Könyvtár Könyvtári hét c. rendezvényén (Gyula, 2005. október 7.) A pesti egyetemen végzett okleveles szülésznők (1770–1835) és elhelyezkedési lehetőségeik – különös tekintettel Békés vármegyére. Előadás a Sic itur ad Astra Egyesület Nemek a társadalomban – a nemi szerepek történeti változásai c. konferenciáján (Budapest, 2005. december 2.)

96

TÁRSASÁGI HÍREK Publikációs jegyzék: 1. Békés vármegye archontológiája, (1699) 1715–1950. Főispánok és alispánok. Szerk. Erdész Ádám. Gyula, Békés Megyei Levéltár, 2002. 263 p. (Közlemények Békés megye és környéke történetéből, 8.) 2. Könyv és olvasója Gyulán a XVIII. század első felétől 1848-ig. Szerk. Monok István. Bp., Országos Széchényi Könyvtár, 2003. 112 p. (Olvasmánytörténeti dolgozatok, 9.) 3. A nő és hivatása. Szemelvények a magyarországi nőkérdés történetéből, 1777–1865. Közread. az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar. Szerk. […] Fábri Anna. A szövegeket közlik Héjja Julianna [et al.]. Bp., Kortárs Kiadó, 1999. 359 p. 4. Egy XVIII. századi Békés vármegyei kisnemes, Hrabovszky László olvasmányai. In: Magyar Könyvszemle, 116. (2001) 3. p. 351–355. 5. Gyula oktatástörténete a könyvek tükrében. In: Magyar Könyvszemle, 116. (2001) 2. p. 209–219. 6. Hagyomány és változás határán. Női szereplehetőségek egy alföldi városban a 19–20. század fordulóján. In: Bárka, 11. (2003) 4. p. 98–105. 7. Békés megye vármegyei alkalmazásban álló bábáiról, 1781–1848. In: Évek és színek. Tanulmányok Fábri Anna tiszteletére hatvanadik születésnapja alkalmából. Budapest, Kortárs Kiadó, 2005. p. 13–21. 8. Az 50 éves Bundesarchiv (1952–2002) jubileumi ünnepségéről. Martin-Weber, Bettina: 50 Jahre Bundesarchiv. Festakt mit Bundespräsident Johannes Rau. Der Archivar 2002. (55.) 295–297. In: Levéltári Szemle, 56. (2006) 2. p. 60–61. [Szemle] 9. Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból. […] összeáll. Erdész Ádám és Á. Varga László. A szöveggondozásban részt vett Héjja Julianna Erika. Gyula, Békés Megyei Levéltár, 2004. 430 p. 10. Hagyomány, közösség, művelődés. Tanulmányok a hatvanéves Kósa László születésnapjára. Szerk. Ablonczy Balázs, ifj. Bertényi Iván, Hatos Pál, Kiss Réka. Budapest, BIP, 2002. 579 o. In: Századok, 139. (2005) 6. p. 1574–1579. [Recenzió]

22. dr. HORVÁTH LÁSZLÓ történész, megyei múzeumigazgató – Szolnok 23. HUSVÉTH ANDRÁS levéltáros – Debrecen 24. dr. KAPOSVÁRI GYÖNGYI, KOVÁCSNÉ irodalomtörténész, muzeológus – Szolnok 25. KATONA CSABA levéltáros – Budapest 1122 Budapest, Maros u 28. III. em. 20. [email protected] Születési éve: 1971 Munkahelye: Magyar Országos Levéltár Kutatási területe: A reformkor, az önkényuralom kora és a Monarchia kora magyar művelődés és társadalomtörténete. 1986–1990 között a Kossuth Lajos Közgazdasági Szakközépiskolában tanult, majd 1991–1998-ben az ELTE 97


BTK történelem szakát végezte el. 2005-ben az ELTE BTK Gazdaság- és társadalomtörténeti doktori programján (PhD) képezte magát. 1991-ben a Bibliotéka Antikváriumban segédantikvárius volt. 1998–1999-ben a Magyar Országos Levéltár, 1945 utáni Gazdasági Kormányszervek Osztályán lett segéd levéltáros, ezt követően (1999–2001) a MOL Humánpolitikai és Intézményi Kapcsolatok Osztályán segéd levéltáros, sajtó- és programreferens –, 2001–2003 között MOL Főigazgatói Titkárság, levéltáros, sajtó- és programreferens –, 2003-ban MOL Főigazgatói Titkárság, titkárságvezető, levéltáros, sajtóreferens, a Levéltári Kollégium titkára –, 2003–2004-ben a MOL Szervezési osztály, osztályvezető, levéltáros, sajtóreferens –, majd MOL Főigazgatói Titkárság, levéltáros –, 2005-ben MOL Polgári kori kormányszervek osztálya, levéltáros, földművelésügyi és pénzügyi referens –, majd a MOL Politikai kormányszervek (1945–) és MDP–MSZMP iratok osztálya, levéltáros, külügyi referens és végül a MOL Főigazgatói titkárság, levéltáros, főigazgatói személyi titkár lett. 2000-től felelős szerkesztő és technikai szerkesztő, Levéltári Szemlénél, 2001–2004, 2006 – az ArchivNet szerkesztője, 2001-től szerkesztője a Levéltári Közleményeknek, 2002-től titkára a MOL honlap szerkesztőbizottságának, 2002–2004, 2006tól felelős szerkesztője a Levéltári Közleményeknek és 2003–2004-ben felelős szerkesztő az ArchivNet-nek. Ösztöndíjat kapott: ELTE BTK tudományos ösztöndíj (1994 tavaszi félév, őszi félév), ELTE BTK tudományos ösztöndíj (1995 tavaszi félév, őszi félév), ELTE BTK kiemelt tudományos ösztöndíj (1996 tavaszi félév), Köztársasági Ösztöndíj 1996–1997-ben. Egyéb díjak: 1994-ben III. helyezés a Jókai-pályázaton (kiírók: Petőfi Irodalmi Múzeum, Balatonfüredi Önkormányzat, ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék), 1995-ben Elismerő oklevél a Budapest történet pályázaton (kiírók: Magyar Történelmi Társulat, Fővárosi Tudományos Alap), 1998-ban Különdíj a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára megyetörténeti pályázatán, 2001-ben I. helyezés a „Jer, nézd a Balatont” c. pályázaton (kiírók: Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága, ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék) Publikációs jegyzék: Kötetek: 1. „... szép magyar hazánknak tündérvidéke ...” Emlékek, dokumentumok Füred múltjából 1796–1913. Szerk., a bevezetőt és a lábjegyzeteket írta: Katona Csaba–Németh Ákosné. Balatonfüred, 1997. 126 p. 2. A magyar levéltártörténet kronológiája 1000–2000. Szerk.: Dóka Klára–Müller Veronika–Réfi Oszkó Magdolna. Szerzők: Bikki István–Dóka Klára–Érszegi Géza–Katona Csaba–Kisasszondy Éva–Müller Veronika–Oborni Teréz–Petrikné Vámos Ida–Réfi Oszkó Magdolna–Rosdy Pál–G. Vass István. Bp., 2000. 382 p. 3. Száz levél Deák Ferenctől, 1850–1875. Bp., 2004. Szerk., a bevezetőt és lábjegyzeteket írta: Katona Csaba. 182 p.

98

TÁRSASÁGI HÍREK 4. Emlékezz! Válogatott levéltári források a magyarországi zsidóság üldöztetésének történetéhez, 1938–1945. A kötet összeállításában részt vett: Katona Csaba–Ólmosi Zoltán– Oross András–Soós László–P. Szigetváry Éva–Szabó Dóra–Varga Katalin. Bp., 2004. 236 p. 5. „… kacérkodni fogok vele.” Slachta Etelka soproni úrilány naplója, 1838–1840. A naplót közreadja, a bevezetőt és a lábjegyzeteket írta: Katona Csaba. Győr, 2004. 142 p. 6. Előadások a Rákóczi-szabadságharc történetéből. Szerk.: Katona Csaba. Bp., 2004. 132 p. 7. Deák Ferenc és Balatonfüred. Balatonfüred, 2004 (Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadványai, 14.) 114 p. 8. Dokumentumok II. Rákóczi Ferenc újratemetésének történetéhez (1873–1906). Szerk. és a bevezetőt írta: Halász Hajnal–Katona Csaba–Ólmosi Zoltán. Bp., 2004. 284 p. 9. „… kacérkodni fogok vele.” Slachta Etelka soproni úrilány naplója, 1840 március– december. A naplót közreadja, a bevezetőt és a lábjegyzeteket írta: Katona Csaba. Győr, 2005. 172 p. 10. Cigánysors. A cigányság történeti múltja és jelene, I. Fel. szerk.: Márfi Attila. Társszerk.: Kosztics István. Szerk.biz.: Bana József–Csurgai Horváth József–Katona Csaba– Perger Gyula–Tóth Péter. Pécs, 2005. 280 p. 11. Tanulmányok az 50 éves Bana Jocó tiszteletére. Szerk.: Katona Csaba. Győr, 2006. 176 p. 12. „… kacérkodni fogok vele.” Slachta Etelka soproni úrilány naplója, 1840 december– 1841 augusztus. A bevezetőt írta, a naplót közreadja, jegyzetekkel ellátta és a mutatót készítette: Katona Csaba. Győr, 2006. 198 p. Más önálló kiadványok: 1. A Magyar Országos Levéltár. Ismertető. Összeáll.: Katona Csaba. Bp., 2000. 46 p. 2. The National Archives of Hungary – Das Ungarische Staatsarchiv. Bp., 2001. Szerk.: Katona Csaba. 36. p. 3. Az 1848–1849. évi forradalom és szabadságharc – orosz levéltári források tükrében. – Венгерская революция и освободительная борьба 1848–49 гг. в российских документах (kiállítási katalógus – каталог к выставке). Főszerk.: Katona Csaba. Bp.–Moszkva, 2002. 132 p. 4. „Pápáról igen szép útja van Balatonfürednek” Adatok a reform- és dualizmus-kori pápai polgárság mentalitásához. Pápa, 2002 (Lapok Pápa történetéről, 4–5. Panniculus ser. C. no. 149–150.) 333–374. p. 5. The National Archives of Hungary – Das Ungarische Staatsarchiv – Les Archives Nationales de Hongrie. Szerk.: Bíró Veronika–Katona Csaba–Kerekes Dóra–Ólmosi Zoltán–Szabó Dóra–Varga Katalin. Bp., 2005. 64 p. 6. 13. A forradalom vidéken. Szerk.: Katona Csaba. Bp., 2006. 56 p. 7. Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezése (1848) Bp., 2006 (Magyar Történelmi Archívum) 4 p. + 12 p. melléklet 8. A függetlenségi nyilatkozat (1849) Bp., 2006. (Magyar Történelmi Archívum) 4 p. + 20 p. melléklet 9. A millenniumi ünnepségek (1896) Bp., 2006. (Magyar Történelmi Archívum) 4 p. + 17 p. melléklet Szakcikkek, tanulmányok: 1. Szőllősy Nina emlékezete Balatonfüreden. Fejezetek Balatonfüred történetéből, l996. Balatonfüred, 1997. 17–22. p.

99

A TISZÁNTÚLI TÖRTÉNÉSZ TÁRSASÁG KÖZLEMÉNYEI 2. 2. A debreceni ex libris a 20. században. Debreceni Szemle, 7. (1999) 2. sz. 208–217. p. 3. Egy nemesi előnév megerősítésének története. Jászkunság, 45. (1999) 3. sz. 157–164. p. 4. Adalékok Nagykálló lakosságának kontinuitásához a XVIII. században. SzabolcsSzatmár-Beregi Szemle, 35. (2000) 2. sz. 146–154. p. 5. Fürdővendégek Balatonfüreden, különös tekintettel Szabolcs megyére és Nyíregyházára Szabolcs-Szatmár-Beregi Levéltári Évkönyv, XIV. Szerk.: Galambos Sándor–Kujbusné Mecsei Éva. Nyíregyháza, 2000. 133–156. p. 6. A bencés rend mint fürdőtulajdonos az 1860-as, 70-es években (Balatonfüred fejlesztésének fő kérdései) Egyháztörténeti Szemle, 1. (2000) 2. sz. 53–74. p. 7. Vas vármegyei fürdővendégek Balatonfüreden. Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 27. (2000) 4. sz. 50–66. p. 8. A szórakozás legális és illegális formái Balatonfüreden: éji zene, mulatság, szerencsejáték, prostitúció. Hedonizmus. Szerk.: Bana József. Győr, 2001. (Győri Tanulmányok, 25.) 29–38. p. 9. Kaba nevének eredete. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, XXVI. Szerk.: Radics Kálmán. Debrecen, 2001. 5–14. p. 10. Jókai Mór a Svábhegyen. Hegytörténet. Szerk.: Noéh Ferenc. Bp., 2001. 96–102. p. 11. A fertőbozi fürdő története. Soproni Szemle, 55. (2001) 3. sz. 249–261. p. 12. A balatonfüredi nyár – anno 1861. Pannon Tükör, 6. (2001) 2. sz. 12–23. p. 13. Füred és vendégei. Egy fürdőhely „társadalma” a múlt században. Füredi História, 1. (2001) 1–2. sz. 14–23. p. 14. Füred és vendégei. Egy fürdőhely és társadalma az 1840–60-as években. Korall, 3 (2002) 7–8. sz. 56–77. p. 15. A nemzet bárója – aki már életében legenda lett. Homo ludens, I. Szerk.: Bana József. Győr, 2002. 35–46. p. 16. Füred vonzásában (Intézmények és vendégek Balatonfüreden 1834–1865 között) Új Balaton, 1. (2002) 2. sz. 56–61. p. 17. A Magyar Országos Levéltár PR-tevékenysége. Az MLE 2001. évi esztergomi vándorgyűlése. Szerk.: Bana József–Breinich Gábor–Káli Csaba. Esztergom, 2002. 223–238. p. 18. Adatok Balatonfüred 1860-as évekbeli fejlődéséhez. Századok, 136 (2002) 6. sz. 1423– 1454. p. 19. Jászok vagy nem jászok? – Egy nyitrai nemes „leszármazottai” és a jász öntudat a 19– 20. század fordulóján. Fons, 9. (2002) 1–3. sz. [Tanulmányok a 60 éves Gecsényi Lajos tiszteletére] 383–398. p. 20. Napló és írója. Egy lány balatoni „szerelmei” 1841-ben. Női sorsok a történelemben. Fel. szerk.: Mózer Ibolya. Szombathely, 2002. (Partes Populorum Minores Alienigenae, 7.) 201–230. p. 21. Deák Ferenc Balatonfüreden (Egy sétány elnevezésének anatómiája). Pannon Tükör, 8. (2003) 4. sz. 61–73. p. 22. Akiket a fürdőn ért a forradalom. A balatonfüredi fürdő 1848–49-ben. Századok, 137. (2003) 5. sz. 1231–1252. p. 23. Cseh- és morvaországi fürdővendégek Balatonfüreden. Prágai Tükör, 11. (2003) 5. sz. 36–40. p. 24. Szabolcs vármegyéből származó debreceni polgárok 1733–1867 között. Szabolcs-Szatmár-Beregi Levéltári Évkönyv, XVI. Szerk.: Henzsel Ágota. Nyíregyháza, 2003. 139– 156. p. 25. Jászárokszállás elöljáróságának vázlatos története a kezdetektől 1745-ig. Emlékképek II. Fejezetek Jászárokszállás történelméből. Szerk.: Tóth Pál Péter. Bp., 2003. 47–57. p.

100

TÁRSASÁGI HÍREK 26. A Jéhn-család két nemzedéke. Soproni Szemle, 57. (2003) 3. sz. 234–246. p. 27. Debrecenben polgárjogot nyert cseh- és morvaországi betelepülők. Prágai Tükör, 12. (2004) 1. sz. 44–51. p. 28. Botrányos tisztújítás a reformkori Szabolcs vármegyében – ahogy Kossuth látt(att)a. Pro Patria. Tanulmányok. Szerk.: Kujbusné Mecsei Éva. Nyíregyháza, 2004. (A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok, 12.) 79–91. p. 29. Egy pillantás a szombathelyi iparra és kereskedelemre 1850-ben. Előadások Vas megye történetéből, IV. Szerk.: Mayer László–Tilcsik György. Szombathely, 2004 (Archivum Comitatus Castriferrei I.) 341–353. p. 30. Katona Csaba–Kerekes Dóra–Körmendy Lajos–Lakatos Andor: Internet és levéltár. Levéltári Szemle, 55. (2005) 1. sz. 3–24. p. 31. Adatok Békés megye 18. század eleji jobbágymigrációjához (Különös tekintettel Békéscsabára) Levéltári Közlemények, 76. (2005) 1. sz. 134–164. p. 32. A Departamentum Zingarorum működésének forrásai a Magyar Országos Levéltárban (1775–1785). Cigánysors. A cigányság történeti múltja és jelene, I. Fel. szerk.: Márfi Attila. Társszerk.: Kosztics István. Szerk.biz.: Bana József–Csurgai Horváth József– Katona Csaba–Perger Gyula–Tóth Péter. Pécs, 2005. 45–49. p. 33. „Egyik csárdást a másik után kelle lerángatni a hegedűjökről.” Cigányzenészek a 19. századi Balatonfüreden. Cigánysors. A cigányság történeti múltja és jelene, I. Fel. szerk.: Márfi Attila. Társszerk.: Kosztics István. Szerk.biz.: Bana József–Csurgai Horváth József–Katona Csaba–Perger Gyula–Tóth Péter. Pécs, 2005. 171–188. p. 34. „Pápáról igen szép útja van Balatonfürednek”. Adatok a reform- és dualizmus-kori pápai polgárság mentalitásához. Két konferencia 2. Szerk.: Hermann István–Mezei László. Pápa, 2006. 63–87. p. Forrásközlések: 1. Rachel Harriette Busk – Egy angol hölgy útleírása Magyarországról. Fons, 7. (2000) 2. sz. 289–304. p. 2. Dr. Katona Gábor emlékiratai. Részletek. Emlékképek I. Fejezetek Jászárokszállás történelméből. Szerk.: Tóth Pál Péter. Jászárokszállás, 2000. 121–136. p. 3. Fasiszták és homoszexuálisok az FTC elnökségében? – 1961. ArchivNet, 1. (2001) 1. sz. 4. Források a Lánchíd újjáépítésének történetéhez (1947–1949) Levéltári Közlemények, 73. (2002) 1–2. sz. 243–264. p. 5. A híd és a „Hídverő”. Kísérlet a pákányi híd újjáépítésére 1946-ban. Közel-múlt. Húsz történet a 20. századból. Szerk.: Majtényi György–Ring Orsolya. Bp., 2002. 216–221. p. 6. Ebenhöch Ferenc kanonok személyes iratai – egy pillantás a Győri Egyházmegyei Levéltár iratanyagára. Egyháztörténeti Szemle, 3. (2002) 2. sz. 143–154. p. 7. „Menj, menj leány, vegyűlj a mulatságok zajába …” Slachta Etelka balatonfüredi naplója. 1. rész. Soproni Szemle, 56. (2002) 3. sz. 126–145. p. 8. „Menj, menj leány, vegyűlj a mulatságok zajába …” Slachta Etelka balatonfüredi naplója. 2. rész. Soproni Szemle, 56. (2002) 3. sz. 256–276. p. 9. Menj, menj leány, vegyűlj a mulatságok zajába …” Slachta Etelka balatonfüredi naplója. 3. rész. Soproni Szemle, 56. (2002) 4. sz. 333–346. p. 10. Szovjetek Taszáron. Vizsgálat a taszári repülőtér ügyében 1946-ban. ArchivNet, 2. (2002) 1. sz. 11. Krina, frankó, mikulás – egy határátlépés története budapesti szlengben. ArchivNet, 2. (2002) 6. sz.

101

A TISZÁNTÚLI TÖRTÉNÉSZ TÁRSASÁG KÖZLEMÉNYEI 2. 12. „Föltétlen búzakalász legyen a címeren” – A Lánchíd címereinek cseréje, 1949. ArchivNet, 3. (2003) 1. sz. 13. „... a még várható kolorádóbogár...” Az ÁVH elszánt harca kolorádóbogarak ellen. ArchivNet, 3. (2003) 4. sz. 14. A tízéves Sztálinváros – szóban, képben. ArchivNet, 3 (2003) 5. sz. 15. „Én már itt tanítómtól eleget szenvedtem.” – Egy diák hétköznapjai Nyitrán az 1860-as években. Két évszázad gyermekei. A tizenkilencedik–huszadik század gyermekkorának története. Szerk.: Pukánszky Béla. Bp., 2003. 147–160. p. 16. Három forrás a Jéhn család történetéhez. Soproni Szemle, 58. (2004) 1. sz. 51–61. p. 17. „... meghúzzuk a zamzigot és átgémblizünk a taccson.” Egy illegális határátlépés története – budapesti szlengben, 1954. Tanulmányok az 50 éves Bana Jocó tiszteletére. Szerk.: Katona Csaba. Győr, 2006. 63–80. p. Rövidebb írások: 1. Katona Csaba–Szatucsek Zoltán: A törökök és a bor. Borászati Füzetek, 7. (1995) 3. sz. 6–7. p. 2. Beszámoló a FISAE XXVI. kongresszusáról. Kisgrafika, 36. (1997) 1. sz. 2. p. 3. Dr. Katona Gábor gyűjteményének címeres ex librisei. Dr. Katona Gábor könyvjegy gyűjteménye. Szerk.: Ürmös Péter. Pápa, 1997. 2–3. p. 4. Dr. Katona Gábor életrajza. Jászvidék, 9. (1998) 8. sz. 2. p. 5. A sör- és borivásról. Borászati Füzetek, 10. (1998) 1. sz. 5–6. p. 6. Egy pillantás Budapest 1882. évi bortermelésére. Borászati Füzetek, 11. (1999) 1. sz. 6–7. 7. Kiállítás Dr. Katona Gábor ex libriseiből Szegeden. Kisgrafika, 38. (1999) 3. sz. 6. 8. A magyar polgári repülés kezdetei. Légiközlekedés, 27. (1999) 9. sz. 14. 9. Új utak a Kárpát-medence civil szervezeteinek együttműködésében. Bevezető. Új utak a Kárpát medence civil szervezeteinek együttműködésében. A Pro Professione Tanácsadó és Szolgáltató Közhasznú Társaság és az MTA Politikai Tudományok Intézete konferenciája. Bp., 1999. 1–5. 10. Negyvenéves a Kisgrafika Barátok Köre. Kisgrafika, 38. (1999) 4. 2. 11. Egy tudós a Tiszántúlról. Beszélgetés Balogh Istvánnal. Levéltári Szemle, 50. (2000) 3. 12. Boráros József a pesti várospolitikában. Honismeret, 28. (2000) 1. sz. 52–55. p. 13. Egy történész–levéltáros. Beszélgetés Varga Jánossal. Levéltári Szemle, 50. (2000) 4. sz. 14. Nürnberg, Dürer városa. Kisgrafika, 40. (2001) 4. sz. 2. 15. Macar Millî Arşivi Türk–Macar ilişkilerinin geliştirilmesinden yana – A Magyar Országos Levéltár a török–magyar kapcsolatok bővítéséért. Török Füzetek, 9. (2001) 3. sz. 10–14. p. 16. ArchivNet. Krónikás, 1. (2001) 4. sz. 17. Politika- és családtörténeti érdekességek. A Magyar Országos Levéltár kiadványpolitikája. Krónikás, 1. (2001) 1. sz. 18. Fél évszázad Sopronban. Beszélgetés Tirnitz Józseffel. Levéltári Szemle, 51. (2001) 2. sz. 19. Katona Csaba–Szatucsek Tibor: Csak terv maradt az elmés vállalkozás – Az Erzsébetkilátó történetéből. Hegyvidék, 32. (2002) 5. sz. 20. 1848–1849 orosz szemmel. Krónikás, 2. (2002) 3. sz. 21. Az 1848–49. évi forradalom és szabadságharc orosz levéltári források tükrében. Levéltári Szemle, 52. (2002) 2. sz. 92–93. p. 22. Tűzvészek Balatonfüreden a 19. század első felében. Füredi História, 2. (2002) 3. sz. 9– 12. p.

102

TÁRSASÁGI HÍREK 23. A balatonfüredi színház létrejöttének Bács megye-i vonatkozásai. Bácsország, 7. (2002) 10–12. sz. 40–42. 24. Két dokumentum a 18. század végéről. Füredi História, 3. (2003) 1. sz. 2–3. p. 25. 1945 utáni források az interneten – az ArchivNet. Korall, 4. (2003) 11–12. sz. 270–272. p. 26. Deák Ferenc és Balatonfüred. Füredi História, 3. (2003) 2. sz. 2–6. p. 27. Deák Ferenc és Füred. Emléklapok Deák Ferenc születésének 200. évfordulójára. Szerk.: Elek Miklós. Balatonfüred, 2003. 3–9. p. 28. Slachta Etelka soproni úrileány balatonfüredi nyara 1841-ben. Füredi História, 5. (2005) 2. sz. 2–3. 29. A Magyar Országos Levéltár kiadványpolitikája az utóbbi években. Jogtörténeti Szemle, ??? (2005) 4. sz. 72–74. 30. A XII. Szabolcs-Szatmár-Beregi Levéltári Napok. Levéltári Szemle, 56. (2006) 1. sz. 87–89. 31. Megnyitó beszéd. 100. výročie prevezenia a uloženia pozostatkov Františka II. Rákócziho a jeho druhov v Košiciach/ II. Rákóczi Ferenc és társai hamvai hazahozatalának és kassai újratemetésének 100. évfordulója. Košice/Kassa, 2006. 3–5. p. 32. Katona Gábor ügyvéd és az 1956. évi forradalom jászárokszállási eseményei. Jászvidék. Jászárokszállás város közéleti havilapja. Különszám 1956. október 23. ötvenedik évfordulójának tiszteletére. 6–7. p. Recenziók: 1. Budapest teljes utcanévlexikona. Összeáll.: Mészáros György. Levéltári Közlemények, 70. (1999) 1–2. sz. 242–246. p. 2. Thesaurus Solemnis. Barátok, munkatársak, tanítványok köszöntik a 90 éves Balogh Istvánt. Szerk.: Kujbusné Mecsei Éva. Levéltári Szemle, 53. (2003). 1. sz. 36–39. p. 3. Katona Csaba: Molnár András: A fiatal Deák Ferenc. A felkészülés és a zalai pályakezdés évei 1803–1833. Levéltári Közlemények, 74. (2003) 1–2. sz.325–328. 4. Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában. Tanulmányok Bariksa István 60. születésnapjára. Szerk.: Mayer László–Tilcsik György. Levéltári Közlemények, 75. (2004) 2. sz. 235–238. p. 5. Böőr László–Egey Tibor–Héjjas Pál–Horváth M. ferenc: A Pest Megyei Levéltár. Levéltárismertető. Levéltári Szemle, 54. (2004) 3. sz.74–76. p. 6. ACTA Tanulmányok I. 2004. Szerk.: Csurgai Horváth József–Kovács Eleonóra. Levéltári Szemle, 55. (2005) 2. sz. 62–64. p. 7. Majtényi György: A tudomány lajtorjája. „Társadalmi mobilitás” és „új értelmiség” Magyarországon a II. világháború után. Levéltári Közlemények, 77. (2006) 1. sz. 158– 162. p. 8. Urbs. Magyar várostörténeti évkönyv I. Főszerk.: Á. Varga László. Felelős szerk.: Lugosi András. Levéltári Szemle, 56. (2006) 4. sz. 78–85. p.

26. KÁDAS ZOLTÁN régész – Szatmárnémeti 27. KISFALUDY LÁSZLÓ történelem szakos középiskolai tanár – Budapest

103


28. KOCSOR JÁNOS történész muzeológus – Békéscsaba 5630 Békés, Álmos u. 6. Születési éve: 1963 [email protected] Munkahelye: Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba Kutatási területe: helytörténet, párttörténet 1963. november 24-én született Gyulán. Békésen a Szegedi Kis István Gimnáziumban érettségizett. 1987-ben a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakán szerzett diplomát. 1987 augusztusától Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Levéltárnál dolgozott. 1988. augusztus 15-étől a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum alkalmazásában áll, mint történész-muzeológus. Harminc körüli azon kiállítások száma, melyeket önállóan vagy mással együtt rendezett különböző, de leginkább helytörténeti jellegű témakörökben. 2004-ben a Párizsi Magyar Intézetben a Munkácsy Mihály Múzeum Munkácsyrelikviáiból „Munkácsy és Párizs”, 2006-ban Tőketerebesen Békéscsaba történetéről Régi Csaba – Stará Čaba címmel rendezett kiállítást. Publikációs jegyzék: 1. A békéscsabai Kossuth-szobor. In.: Čabiansky Kalendár. Békéscsaba, 1992. 2. A Múzeum. In.: A művelődés évszázadai Békéscsabán. Szerk.: Käfer Lajos–Köteles Lajos. Békéscsaba, 1997. 3. Békéscsaba szócikk. Révay Új Lexikona II. köt. Szekszárd, 1998. 4. A Független Kisgazdapárt Békés vármegyei szervezetének kezdeteihez. (1929–1933) In.: Békés Megyei Múzeumok Közleményei 20. Szerk.: Grin Igor. Békéscsaba, 1999. 5. A Munkácsy Mihály Múzeum rövid története, In: Száz év műtárgyai. Szerk.: Grin Igor– Szatmári Imre. Békéscsaba, 1999. 6. A történeti gyűjtemény. (Gyűjteményismertető) In.: Száz év műtárgyai. Szerk.: Grin Igor–Szatmári Imre. Békéscsaba, 1999. 7. A történeti muzeológia helyzete Békés megyében1990-2000. In: „Él magyar, ÁllBuda még!” Történeti muzeológiai tanulmányok. Szerk: Zombori István. Budapest, 2001. 8. Elek története a két világháború között. In: Tanulmányok Elek történetéhez II. Szerk.: Havassy Péter. Elek, 2002. 9. Dér László, Banner Benedek, Rell Lajos, Réthy Zsigmond, Tarján Tibor. In: Magyar Múzeumi Arcképcsarnok. Főszerk.: Bodó Sándor–Viga Gyula. Budapest, 2002. 10. Békéscsaba – Munkácsy Mihály Múzeum. In: Múzsák kertje. A magyar múzeumok születése. Budapest, 2002. 11. Adatok a Független Kisgazdapárt Békés vármegyei szervezetének történetéhez az 1930as évek második felében. In: A Békésmegyei Múzeumok Közleményei. 24–25. Szerk.: Szatmári Imre. Békéscsaba, 2003. 12. Békéscsabai képes levelezőlapok a Munkácsy Mihály Múzeumban. 1899–1920. In: A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 28. Szerk.: Szatmári Imre. Békéscsaba, 2006.

104

TÁRSASÁGI HÍREK

29. KOMISZÁR DÉNES történész – Nyíregyháza 4400 Nyíregyháza, Fazekas János tér 1. I/11. [email protected] Születési éve: 1981 Kutatási területe: Szabolcs, Szatmár és Bereg vármegyék főnemesi és nemesi családjainak története, különös tekintettel a gróf Dessewffy-, a gróf Pongrácz-, a Bogáthy- és a Megyerycsaládokra, valamint leszármazottaikra; a három megye fő- és alispánjainak, Nyíregyháza 1838–1944 közötti polgármestereinek ikonográfiája és falerisztikája; az Elnöki Tanács elnökeinek kitüntetései – kiemelve: Losonczi Pál. Nyíregyházán született 1981. augusztus 24-én. 1999-2006 között a Debreceni Egyetem hallgatója volt. 2006-ban szerezte meg történelem-politológia bölcsészdiplomáját, hadtörténelem specializációval kiegészítve. 2007-től a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület titkára. Tagja a Nyíregyházi Városvédő Egyesületnek és a Nyíri Honvéd Egyesületnek. Főbb érdeklődési területei az archontológia, falerisztika, genealógia, heraldika, numizmatika, történeti ikonográfia, egyháztörténet, helytörténetkutatás és komparatív politológia. Publikációs jegyzék: 1. Festmények és szobrok a Megyeházán. In: Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle 2006/1. 39–65. 2. Festmények és szobrok a Városházán. In: Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle 2006/2. 191–209. 3. A szentmiklósi és óvári gróf Pongrácz-család. In: Nagykágya történeti monográfiája, 2006. 61–90. 4. Mezőgazdaság és protokoll – Losonczi Pál kitüntetései a sajtó tükrében. In: Somogyi Múzeumok közleményei 2006 17/C. Társadalomtudományok. Kaposvár, 2007. 91–108.

30. KOPÓCS JÁNOS történész muzeológus – Hajdúböszörmény 4029 Debrecen, Dobozi u. 8. IV/31. [email protected] Munkahelye: Hajdúsági Múzeum, Hajdúböszörmény, Kossuth u. 1. Kutatási területe: középkori magyar hadtörténet, különös tekintettel az Anjou-korra 1977. május 20-án született Vásárosnaményban. Középiskolai tanulmányait a Debreceni Református Kollégiumban folytatta 1991–95 között. 1996-tól a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi karának 105


történelem szakos hallgatója volt, történelem tanári diplomát a Debreceni Egyetemen szerzett 2001-ben. Diplomamunkája címe: „A hadművészet fejlődése Nyugat-Európában a százéves háború korában”. 2006-tól a Hajdúsági Múzeum munkatársa. Publikációs jegyzék: 1. A debreceni csata – 1317; megjelenés alatt. 2. „…titokban életére tört…” – Ismeretlen merénylet Károly Róbert ellen; megjelenés alatt. 3. Az 1317-es debreceni csata kutatásával kapcsolatos eredmények felhasználása a helyi hagyományőrző csoportok tevékenységében; konferencia előadás – megjelenés alatt.

31. KOROMPAI BALÁZS történész muzeológus – Debrecen 32. dr. KOVÁCS ILONA főlevéltáros – Debrecen 33. dr. KÖVÉR GYÖRGY PhD történész, egyetemi docenst – Budapest Budapest, Raoul Wallenberg u. 4. VI. 4. [email protected] Születési éve: 1949 Munkahelye: Eötvös Lóránd Tudományegyetem Kutatási területe: Az Osztrák–Magyar Monarchia gazdaság- és társadalomtörténete 1949. január 5-én született Hajdúböszörményben, s az ottani Bocskai István Gimnáziumban érettségizett. A debreceni KLTE BTK történész diákkörében Menyhárt Lajos és Niederhauser Emil tanárai biztatására és támogatásával készítette első munkáit. Szintén debreceni professzora, Ránki György ajánlotta 1974-ben akadémiai státusú állásra a MKKE Gazdaságtörténeti tanszékére. 1991-ben a BKE docense lett. 1993 óta tanít az ELTE Szociológiai Intézet Történeti Szociológiai Tanszékén is. 1998. január 1-től az ELTE BTK Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszékére került, 2001ben lett a Történeti doktoriskola társadalom- és gazdaságtörténeti programjának vezetője. 1997-ben négy évre elnyerte a Széchenyi Professzori Ösztöndíjat. 1999-ben habilitált. Az 1999-es évre a Soros Alapítvány történeti kuratóriuma munkásságáért Ránki György-díjjal jutalmazta. 2007 elején kapott felkérést az MTA Történeti Bizottsága gazdaságtörténeti albizottságának elnöki tisztének betöltésére. Az első években orosz társadalomtörténettel foglalkozott. 1976-ban nyílt lehetősége a dualizmus-kori magyar gazdaságtörténet Magyar História-sorozatbeli összefoglalására. A szintetizálás feladata olyan alapkutatásra irányította a figyelmét, mint a tőkés hitelrendszer magyarországi kiépülése és dualizmuskori működése. Az elmúlt évtizedekben elsősorban a bankok, bankárok, pénzügyek 19–20. századi történetét vizsgálta. Nagy lépést jelentett, hogy 1982-ben elnyerte a British Academy 3 hónapos angliai ösztöndíját, amelynek során a Public Record Office mellett módja nyílt a londoni

106

TÁRSASÁGI HÍREK

Rothschild bankház archívumában is kutatást folytatni. A magyar levéltárakon kívül 1987, ill. 1989-ben, 1-1 hónapos feltáró munkát végezhetett a bécsi Finanzarchivban és az Osztrák Nemzeti Bank levéltárában is. 1994-ben lehetősége nyílt a párizsi Rothschild bankház magyar vonatkozású anyagainak megismerésére. Közben bekapcsolódhatott egy szovjet-amerikai közös szervezésű nemzetközi vizsgálatba, amely a nemzetközi bankrendszer szerepével foglakozott az 1870–1914 közötti iparfinanszírozásban (konferencia: Bellagio, 1985), a kötet az Oxford University Pressnél 1991-ben jelent meg. Egyik magyar tagja lett brit, svéd, német, osztrák kutatók bank és ipar viszonyát összehasonlító szeminárium sorozatának (1988 Bécs, 1991 London, 1992 Budapest, 1994 Prága). Tágította látókörét, hogy 1986-ban a Chiba Egyetem, 1990 novemberében a Harvard Center for European Studies meghívására 1–1 hónapot Japánban ill. az USÁ-ban tölthetett. 1995–96-ban elnyerte a Soros Alapítvány 9 hónapos kutatói ösztöndíját, amellyel „visiting fellow” volt Angliában, a Readingi Egyetem Vállalattörténeti központjában. Ekkor nyílt módja arra, hogy szisztematikusan áttanulmányozhassa a londoni Rothschildok magyar vonatkozású anyagait. A readingi kapcsolatból azóta kétoldalú vállalattörténeti együttműködés fejlődött ki. 1997 őszén 1 hónapon keresztül a bécsi Rothschildok Moszkvába hurcolt anyagát tanulmányozhatta, amelynek Londonba kerülése után 2004-ben a Habsburg-kori Kutatások Közalapítvány ösztöndíja segítségével folytathatta ezt a kutatómunkát. A pénzügy- és banktörténeti témakörben 1984 óta jelentek meg tanulmányai. Kismonográfiát publikált a korszakhatárt jelentő 1873-as krízisről. A többszerzős vállalkozásban készült Magyar Nemzeti Bank története munkálataiban az Osztrák Nemzeti, ill. az Osztrák-Magyar Bankról szóló fejezeteket írta. Ezt a kéziratot védte meg 1993-ban kandidátusi értekezésként, s a Pogány Ágnessel közös kötet, azóta, a stuttgarti Franz Steiner Verlag gondozásában németül is megjelent. Érdeklődése sohasem korlátozódott a banktörténetre, végig kitartott eredeti, társadalomtörténeti vonzalma mellett. Alapító és választmányi tagja (1997 és 2004 között választott elnöke volt) a Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesületnek. Az évente szervezett konferenciáknak állandó résztvevőjeként és egyik szervezőjeként is tevékenykedik. Bekapcsolódott a közép-európai összefogás keretében szerveződött nemzetközi polgárság-történeti konferenciasorozatba is (1987 Budapest, 1988 Bécs, 1994 Prága). A Történeti-Szociológiai Tanszéken többéves kutatási és oktatási tapasztalataik összefogalásaként előbb társadalomtörténeti szöveggyűjtemények készültek, majd Gyáni Gáborral megírták és publikálták a magyar társadalomtörténet első tankönyvét a reformkortól a második világháborúig tartó korszakról, amelynek második javított kiadásából több utánnyomás is megjelent. Kötetük (Valuch Tibor szerzőtárssal és az 1945 utáni korszakkal kiegészülve) azóta angolul is napvilágot látott. Erősen foglalkoztatják a biográfia-írás lehetőségei, elméleti és módszertani problémái. Több 19–20. századi vállalkozó-család történetét dolgozta fel. 1998-ban jelent meg Losonczy Gézáról szóló életrajzi monográfiája. 2003-ban, egy nyíregyházi konferencia fordította figyelmét a tiszaeszlári per, mindenekelőtt annak társadalomtörténeti háttere felé. Az elmúlt években az erre a témára vonatkozó levéltári anyag összegyűjtésére összpontosított Budapesten, Nyíregyházán, Debrecenben, Egerben, Sárospatakon, Kassán, vagyis mindenütt, ahol dokumentumok találhatók a falu 19. századi mikrovilágának megírá107


sához. A készülő monográfia első részeredményei legújabb publikációiban már körvonalazódnak. Publikációs jegyzék: Könyvek: 1. Iparosodás agrárországban. Magyarország gazdaságtörténete 1848–1914. Gondolat, Budapest, 1982. 2. 1873. Egy krach anatómiája. Kozmosz, Budapest, 1986. 3. Az Osztrák Nemzeti Bank működése és az Osztrák–Magyar Bank alapításának előzményei, 1851–1878; Az Osztrák-Magyar Bank, 1878–1914. In: A Magyar Nemzeti Bank története I. Az Osztrák Nemzeti Banktól a Magyar Nemzeti Bankig 1816–1924. (szerk. Bácskai Tamás) KJK. Budapest, 1993. 77–81; 155–343. 4. (vál. és szerk.) Magyarország társadalomtörténete. I. A reformkortól az első világháborúig (Szöveggyüjtemény) 1–2. k. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995. Harmadik kiadás 2002. 5. Magyarország gazdaságtörténete a reformkortól a világháborúig. In: Magyarország gazdaságtörténete (szerk. Honvári János) Aula, Budapest, 1996. 261–337. 6. Losonczy Géza, 1917–1957. 56-os Intézet, Budapest, 1998. 7. Magyarország társadalomtörténete a reformkortól az első világháborúig. In: Gyáni Gábor –Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig, Osiris, Budapest, 1998. 9–165. 2. jav. kiad. 2001. 9–186. Változatlan utánnyomás 2003; 2006. 8. A Magyar Külkereskedelmi Bank története dokumentumokban és emlékezésekben. H. é. n. MKB, [2001] 9. A felhalmozás íve. Társadalom- és gazdaságtörténeti tanulmányok. Új Mandátum, Budapest, 2002. 10. Die binationale Bank einer multinationalen Monarchie. Die Österreichisch-Ungarische Bank (1878–1922). Beiträge zur Wirtschafts- und Sozialgeschichte 94. Franz Steiner Verlag, Stuttgart, 2002. 9–127. (társszerző: Ágnes Pogány) 11. (főszerk.) Magyar gazdaságtörténeti szöveggyűjtemény XVIII–XX. század. Aula, 2003. 12. Inert Transformation: Social History of Hungary from the Reform Era to World War I. In: Gábor Gyáni–György Kövér–Tibor Valuch: Social History of Hungary from the Reform Era to the End of the Twentieth Century. Atlantic Studies on Society in Change No. 113. East European Monographs No. DCXLII. New Jersey, 2004. 3–267. 13. (szerk. és előszó) Zsombékok. Középosztályok és iskoláztatás Magyarországon a 19. század elejétől a 20. század közepéig. Társadalomtörténeti tanulmányok. Századvég, Budapest, 2006. Cikkek: 14. Értelmiségiek Kelet-Európában a feudalizmusról a kapitalizmusra való átmenet időszakában. Studium, IV. 1973. Debrecen, 5–10. 15. Petőfi királyhű ellenfele: Mező Dániel. In: Honismereti írások a Hajdúságból I. Hajdúböszörmény, 1974. 36–39. 16. A diplomás értelmiség társadalmi származása Oroszországban a 19–20. század fordulóján. Századok, 1976. 3. 433–461.

108

TÁRSASÁGI HÍREK 17. Az orosz obscsina történetéhez (Áttekintés a hetvenes évek szovjet szakirodalmáról). Történelmi Szemle, 1978. 2. 338–355. 18. A brit tőkepiac és Magyarország: az Angol–Magyar Bank (1868–1879). Századok, 1984. 3. 486–513. 19. A Kondratyev-ciklus története. Agrártörténeti Szemle, 1985. 3–4. 435–458. 20. Állam-bank-vasútépítés. A Magyar Keleti Vasút. (1868–1873) Magyar Történeti Tanulmányok, XIX. Debrecen, 1986. 5–19. 21. Az Osztrák-Magyar Monarchia bankrendszerének fejlődése. Közgazdasági Szemle, 1986/3. 312–325. [Németül: Die Entwicklung des Bankensystems in der österreichischungarischen Monarchie. Jahrbuch für Wirtschaftsgeschichte, 1988. 3. Berlin, 47–69.] 22. A londoni tőzsde és Ausztria-Magyarország hitele (1868–1871). Egyetemes Történeti Tanulmányok, XVI. Debrecen, 1987. 19–35. [angolul: The London Stock Market and the Credit of Austria-Hungary. Acta Historica, 1988. 2-3. 159–170.] 23. Egy kereskedő-bankár kapcsolatrendszere.- Kohen I. I. 1869-es csődperének tanulságai. In: Rendi társadalom – polgári társadalom. Salgótarján, 1987. 321–331. 24. A részvényesek névjegyzéke mint társadalomtörténeti forrás. In: Rendi társadalom – polgári társadalom 2. Gyula, 1989. 118–125. 25. Einkommensteuer und Verbürgerlichung. Ein Versuch zur Eingrenzung des Pester Großbürgertums nach dem Ausgleich. In: Bürgertum in der Habsburger-Monarchie. Böhlau Verlag, Wien Köln, 1990. 57–65. 26. The Austro-Hungarian Banking System. In: International Banking 1870–1914 (ed. R. Cameron & V. I. Bovikin.) Oxford University Press, 1991. 319–345. 27. Piacgazdaság – polgárosodás – demokrácia. A mai magyar átalakulás történelmi perspektívából. Magyar Tudomány 1991. 1. 30–47. 28. A Second Flowering: The Renewal of Pest's Merchant Bankers and the Financing of Industry before and after the First World War. In: Papers in Business History, Report from the BHU International Conference v. 1. 1991. 1–13. [németül: Die zweite Blütezeit: Die Pester Privatbankiers. Österreichische Zeitschrift für Geschichtswissenschaften, 1993. 4. 574–585. magyarul: A pesti kereskedő-bankár másodvirágzása és az iparfinanszírozás a 20. század első felében. Replika, 1997. 25. 47–55.] 29. A halálhoz vezető út. Losonczy Géza 1957. április–december. Valóság, 1991. 7. 41–55. 30. Abszolutizmusból alkotmányosságba Az Osztrák Nemzeti Bank és a Plener féle banktörvény. Közgazdasági Szemle 1992. 2. 146–159. 31. Losonczy Géza utolsó napjai. Világosság, 1992. 11. 857–866. 32. A dualizmus-kori tőkeimport historiográfiai és módszertani kérdései. Aetas, 1992. 4. 5–19. 33. A bankkérdés: két-bankrendszer vagy binacionális bank (1867–1878). Századok, 1993. 1. 89–127. 34. Az Osztrák–Magyar Bank magyarországi tisztviselő-jelöltjei. (1892) In: Szomszédaink között Kelet-Európában. Emlékkönyv Niederhauser Emil 70. születésnapjára. MTA Tört. tud. int. Budapest, 1993. 255–261. 35. M. L. Herzog & Comp. Három nemzedék öröksége. Budapesti Negyed, 1993. 1. 43–56. 36. Reformált kommunizmus és bűntudat. Losonczy Géza 1951–1956. Protestáns Szemle, 1993. 2. 126–139. 37. Monetarization in Hungarian Economic Thought in the First Half of the 19th Century. In: Political Economy and National Realities (ed. M. Albertone and A. Masoero) Einaudi, Torino, 1994. 289–297. 38. Kiegyezés: egy újraírt forgatókönyv. Historizáló sémák a magyar átalakulásban. Századvég, Uj folyam, 1994. 1. 150–158.

109

A TISZÁNTÚLI TÖRTÉNÉSZ TÁRSASÁG KÖZLEMÉNYEI 2. 39. Dunántúli bankpiacok a dualizmus korában. In: Vállalkozó polgárok a Dunántúlon a dualizmus korában (szerk. V. Fodor Zsuzsa) Veszprém, 1995. 91–100. 40. Kisvárosi elit társaságok. Hajdúböszörmény a két világháború között. In: Rendi társadalom – polgári társadalom 4. Mezőváros – kisváros. Debrecen, 1995. 217–223. 41. Nagykereskedőtől a bankárig. In: Rendi társadalom – polgári társadalom Supplementum, Vera (nem csak) a városban. Hajnal István Kör, 1995. 23–31. 42. Biográfia és Oral History. (társszerző Hanák Gábor) In: Hatalom és társadalom a XX. századi magyar történelemben. Budapest, 1995. 92–101. 43. Losonczy Géza, a böszörményi gimnazista. In:. A Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium Jubileumi Évkönyve 1621–1996. Debrecen – Hajdúböszörmény, 1996. 51– 55. 44. Balra át... Losonczy Géza és a `Debreceni Márciusi Front` (1936– 38). Debreceni Szemle, 1996. 4. 483–504. 45. Market Integration, Economic Intervention of the State and the Decline of Empires: Austro-Hungary and Russia. In: Empire and Society. New Approaches to Russian History (ed. T. Hara & K. Matsuzato) Hokkaido University, Sapporo, 1997. 93–107. 46. Milyenek vagyunk? – A „Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület” – tíz év múltán. Századvég, Új folyam. 1997. 4. 43–55. [németül: Der István Hajnal-Kreis. Österreichische Zeitschrift für Geschichtswissenschaften, 1999. 2. 320–331.] 47. Nagy vagyonok legendáriuma. Café Bábel, 1997. 1. 13–32. 48. Ki mit engedhet (meg magának) 48-ból? Történeti Tanulmányok V. Acta Universitatis Debreceniensis... Series Historica, XLIX. KLTE. Debrecen, 1997. 141–147. 49. 12 nap... Losonczy Géza életében (1956. október 23.–november 3.). Századvég, Új folyam. 1997. 6. 27–58. 50. Centripetális és centrifugális gazdasági erők az Osztrák–Magyar Monarchiában. In: Híd a századok felett. Tanulmányok Katus László 70. születésnapjára. (szerk. Nagy Mariann) Pécs, 1997. 309–317. 51. Egy biedermeier cipszer polgárcsalád életstratégiája. In: Kőfallal, sárpalánkkal... Várostörténeti tanulmányok. Rendi társadalom – polgári társadalom 7. (szerk. Németh Zsófia, Sasfi Csaba) Debrecen, 1997. 175–180. 52. Elmélet és módszer a legújabb gazdaságtörténet-írásban. Aetas, 1999. 1–2. 285–294. 53. Ranglétra és középosztályosodás a reformkortól az első világháborúig. Századvég, Új folyam. 1999. 14. 3–21. 54. Budapest „legjobb adósai” (1879–1890) In: A pesti polgár. Tanulmányok Vörös Károly emlékére. (szerk. Gyáni Gábor, Pajkossy Gábor) Debrecen, 1999. 125–137. 55. Das Jahr 1873: Die Wirtschaftskrise und die Banken in Ungarn. In: Bankenkrisen in Mitteleuropa im 19. und 20. Jahrhundert. (hg. Richard Tilly) Geld und Kapital, Jahrbuch der Gesellschaft für mitteleuropäische Banken und Sparkassengeschichte. 1999. 49–69. 56. A tékozló Wotzasik fiúk. Holmi, 2000. 6. 701–717. 57. Beköszöntő. Korall 1. 2000 nyár, 5–7. 58. Ötven óriás. Iparvállalati toplisták Magyarországon a 20. század első felében. Múltunk, 2000. 3. 86–123. 59. Biográfia és történetírás. Aetas, 2000. 3. 150–157. 60. Előszó. In: Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben. Rendi társadalom – polgári társadalom 11. (szerk. Sasfi Csaba) Esztergom, 2000. 7–8. 61. Liedemann und Wahrmann: Strategien von Kaufmann-Bankiersfamilien im 19. Jahrhundert. In: Eliten und Außenseiter in Österreich und Ungarn (hg. W. Heindl, Gy. Litván, St. Malfer, É. Somogyi) Begegnungen an der Donau. Böhlau, Wien–Köln– Weimar, 2001. 79–99.

110

TÁRSASÁGI HÍREK 62. Băncile maghiare în monarchia austro-ungară (1873–1913) In: Istorie financiar-bancară. Studii asupra băncilor din Austro-Ungaria (1867–1918) vol. 2. (coord. Mihai D. Drecin) Dacia, Cluj-Napoca, 2001. 85–90. 63. A magyar banktörténet-írás helyzete és hagyományai. In. Gazdaságtörténet – könyvtártörténet. Emlékkönyv Berlász Jenő 90. születésnapjára. (szerk. Buza János) Budapest, 2001. 293–303. 64. Keresztutak a gazdasági elitbe. Almási Balogh Elemér és érdi Krausz Simon karriertörténete. Korall 3–4. 2001. tavasz-nyár, 156–170. 65. Bujálkodástól a nymphomaniáig: Freystädtler Flóra történetei. Holmi, 2001. 7. 933–952. 66. A bécsi Rothschildok és az 5%-os magyar papírjáradék. (1881–1893) Aetas, 2001. 3–4. 140–159. 67. A Korall körkérdésére a társadalomtörténet-írás helyzetéről. Korall, 2001. 5–6. 224–228. 68. A biográfia nehézségei. Aetas, 2002. 2–3. 245–263. 69. Piaci hullámzások és gazdasági növekedés. In: Magyarország története a 19. században (szerk. Gergely András) Osiris, 2003. 327–360. 70. A gazdaságtörténet-írás újabb útjai. In: Bevezetés a társadalomtörténetbe (szerk. Bódy Zsombor – Ö. Kovács József) Osiris, 2003. 281–302. 71. XIX. századi történetírók és a történettudomány énképe. In: A narratív identitás kérdései a társadalomtudományokban. (szerk. Rákai Orsolya, Z. Kovács Zoltán) deKONKÖNYVek 27. Gondolat – Pompeji, Budapest – Szeged, 2003. 35–55. 72. Források – értelmezések – történelmek. In: Források és történetírás. Studia Miskolciensia 4. Miskolc, 2003. 223–235. 73. „Deutsch Ig. és fia”. In: A Hatvanyak emlékezete. (szerk. Horváth László) Hatvany Lajos Múzeum Füzetek 18. Hatvan, 2003. 13–23. 74. Kisemberek nagy (élet)történetei. In: Bács-Kiskun Megye Múltjából. Évkönyv 18. (szerk. Tóth Ágnes) Kecskemét, 2003. 19–29. 75. Kulturális rétegződés és társadalmi értékrend a magyar középosztály történetében. In: Társadalom és kultúra Magyarországon a 19–20. században. (szerk.: Vonyó József) Pécs, 2003. 25–45. 76. Középrend vagy középosztály(ok)? Társadalomteremtő fogalomalkotás Magyarországon a reformkortól az első világháborúig. Századok, 2003. 5. 1119–1169. 77. Az aranyjáradék-konverzió kezdetei (1881). Egy nemzetközi értékpapír-tranzakció kutatásának problémái. In: Léptékváltó társadalomtörténet. Tanulmányok a 60 éves Benda Gyula tiszteletére. (szerk.: K. Horváth Zsolt – Lugosi András – Sohajda Ferenc) Hermész Kör – Osiris, Budapest, 2003. 475–502. 78. A „láthatatlan” aláíró. A 4%-os államkötvények jegyzői 1881-ben. Korall 14. 2003. december 54–79. 79. Békebeli agglegénykedések Freystädtler Jenő memoárjában In: Nők és férfiak..., avagy a nemek története. Rendi társadalom – polgári társadalom 16. (szerk.: Láczay Magdolna) Nyíregyháza, 2003. 41–55. 80. Kincstár és konzorcium: a magyar aranyjáradék-konverzió mérlegei, 1881–1884. Aetas, 2004. 1. 74–100. 81. Gentry és zsidó? Társadalmi identitás és előítélet az 1880-as évek Magyarországán. Századvég, Új folyam 31. 2004. 1. 37–61. 82. Performációk I. „Zsidó társadalom” Tiszaeszláron a nagy per előestéjén. Korall 17. 2004. szeptember, 5–42. 83. Bankárok és bürokraták. A Magyar Általános Hitelbank igazgatósági tanácsa és igazgatósága (1876–1905). Aetas, 2005. 1–2. 93–115.

111

A TISZÁNTÚLI TÖRTÉNÉSZ TÁRSASÁG KÖZLEMÉNYEI 2. 84. „Egy különleges nap”. 1882. április 1., szombat Tiszeszláron. Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, 2005. 2. 199–208. 85. Taksás nemesek Tiszaeszláron a 19. század közepén. Módszertani esettanulmány. In: Emlékkönyv Orosz István 70. születésnapjára. (Szerk.: Angi János, ifj. Bartha János). Debrecen, 2005. 227–243. 86. Osztrák credit – magyar hitel. Az Osztrák Creditanstalt és a Magyar Általános Hitelbank kartellje (1871–1900). Századok, 2005. 5. 1261–1284. 87. Hysteriától a tébolyodottságig. Klára és Emma párhuzamos esettörténete. Korall 21–22. 2005. november, 68–97. 88. Tört-én-ész-történetem. Korall 21–22. 2005. november, 212–218. 89. Solymosi Eszer ruhája. In: Évek és színek. Tanulmányok Fábri Anna tiszteletére hatvanadik születésnapja alkalmából (szerk. Steinert Ágota) Budapest, 2005. 139–151. 90. Nagybirtokok Tiszaeszláron a 19. század második felében (Esettanulmány). In: Agrártörténet – agrárpolitika. Tanulmányok Szuhay Miklós emeritus professzor tiszteletére (szerk.: Búza János et al.) Budapest, 143–155. 91. Tiszaeszlár messzire van…(Adalékok a falusi tér történetiségéhez). In: Kárpát-medence: települések, tájak, régiók, térstruktúrák. (szerk.: Győri Róbert, Hajdú Zoltán) PécsBudapest, 2006. 102–123. 92. Biográfia és családtörténet: Solymosi Eszter és családja. In: Szabolcs-Szatmár-Beregi Levéltári Évkönyv XVII. Nyíregyháza, 2006. 215–241. 93. A magyar középosztály-teremtés programjai és kudarcai. Fogalomtörténeti áttekintés a reformkor végétől a nagy válság kezdetéig. In: Zsombékok. Középosztályok és iskoláztatás Magyarországon a 19. század elejétől a 20. század közepéig. Társadalomtörténeti tanulmányok. (szerk. Kövér György) Budapest, 2006. 77–161. 94. „Wahrmann és fia” In: Honszeretet és felekezeti hűség. Wahrmann Mór 1831–1892. (szerk.: Frank Tibor) Budapest, 2006. 77–91. 95. A társadalomtörténet „refigurációja”, avagy eltűnt főszereplők nyomában. Történelmi Szemle, 2006. 3–4. 235–260. 96. Performációk II. „Nemesi társadalom” Tiszaeszláron a jobbágyfelszabadítás után. Korall 27. 2007. május, 110–151. 97. Önéletrajzi hamisítvány, avagy csalóka emlékezet (Scharf Móric önéletírása) Aetas, 2007. 2. 106–123.

34. KRANKOVICS ILONA történész múzeológus, numizmatikus – Debrecen 35. dr. LAKATOS SAROLTA történész főmuzeológus – Nyíregyháza 36. dr. LOVAS ENIKŐ AMÁLIA PhD könyvtáros – Debrecen 37. dr. MÉSZÁROS KÁLMÁN PhD történész – Budapest 38. MOHÁCSI ENDRE muzeológus, gyüjteménykezelő – Nyíregyháza 39. MOLNÁR SÁNDOR történész, ethnográfus, (matematika-kémia tanár), múzeumigazgató – Vaja

112

TÁRSASÁGI HÍREK

40. MOLNÁR TIBOR levéltáros – Zenta 41. MÓNUS IMRE nyugalmazott levéltáros – Hajdúböszörmény 42. dr. NAGY FERENC levéltárigazgató – Nyíregyháza 43. NAGY ISTVÁN történész, muzeológus – Hajdúszoboszló 4100 Berettyóújfalu, Bocskai u. 15. II/12. [email protected] Születési éve: 1976 Munkahelye: Bocskai István Múzeum, Hajdúszoboszló Kutatási területe: 20. századi magyar történelem 1976. április 24-én született Berettyóújfaluban, és az ottani Arany János Gimnáziumban érettségizett. A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán 2000-ben szerzett magyar nyelv és irodalom – történelem szakos tanári oklevelet, majd 2003-ban lengyel szakos bölcsész oklevelet. 2006 nyarától a hajdúszoboszlói Bocskai István Múzeum történész-muzeológusa. Eddig rövidebb cikkei jelentek meg. Publikációs jegyzék: 1. Bocskai István tudományos emlékülés Hajdúszoboszlón. Magyar Múzeumok 2006/3. 28–30. 2. A bihari térség és Bedő népesedési viszonyai a XX. század végén. Rálátás 2007/2. 24–35. 3. Múzeumok Éjszakája Hajdúszoboszlón. Szókimondó 2007/7–8. 50–52.

44. NAGY PÁL matematika–fizika szakos középiskolai tanár – Debrecen 45. dr. NÉMET CSABA történész muzeológus, osztályvezető – Gyula 46. dr. ÖLVETI GÁBOR levéltáros – Debrecen 47. dr. ÖRSI JULIANNA PhD a néprajztudomány kandidátusa, múzeumigazgató – Túrkeve 48. PAPP JÓZSEF mikrofilmtechnikai főmunkatárs – Debrecen

113


49. dr. PAPP SÁNDOR PhD történész, egyetemi oktató – Szeged 6724 Szeged, Rigó u. 24. C/B. fsz. 3. [email protected] Születési éve: 1968 Munkahelye: KRE BTK Kora újkori magyar és egyetemes történeti tanszék, SZTE BTK Középkori és koraújkori magyar történeti tanszék Kutatási területe: Oszmán Birodalom és Magyarország a 16–17. században Papp Sándor László 1965. április 5-én született Gyomán. Felesége Papp Sándorné, született Pozojévich Ildikó, történelem-német szakos tanár. Gyermekei, Papp Sándor János, Papp Péter László és Papp Dániel Áron 2001. június 7-én születtek Szegeden és Papp Ákos András, aki 2005. december 24-én született Heidelbergben. Felsőfokú tanulmányait az 1985/86. tanévben kezdte a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakán. Előmenetele alapján a III. évtől áthallgatott a szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészkarára, és megkezdte a történelem mellett az altajisztika szakot is, ahol a régi török népek nyelveivel, kultúrájával, korai magyar-török kapcsolatokkal foglalkozott. 1989 augusztusától egy féléven keresztül Törökországban, Izmirben az Ege (Égei) Egyetemen tanult. A ma beszélt törökországi török nyelv elsajátítása mellett az arab betűvel írt oszmán–török szövegek tanulmányozását is elkezdte. Az Izmirben eltöltött idő végérvényesen az Oszmán Birodalom múltjához és a magyar-török történelmi érintkezésekhez kötötte tudományos érdeklődését. Hazaérkezése után a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola történelem tanszékén először demonstrátorként, majd tanársegédként kapcsolódott be az oktatásba: a honfoglalás előtti török-magyar kapcsolatokból vezetett szemináriumokat, majd félbeszakítva az altajisztikai tanulmányait, jelentkezett a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Török Tanszékére. 1992 nyarán kéthónapos kutatóúton vett részt Ankarában és Isztambulban. Ez a két hónap a Törökországban folytatott kutatásai nyitányát jelentette. Azóta is rendszeresen gyűjti az isztambuli levéltárakban a magyar történelemre vonatkozó adatokat. 1994 őszén megnyerte a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíjat, s ezek után sorban hat újabb támogatást, amelyek segítségével elkezdte a doktori tanulmányait Bécsben, az Orientalisztikai Intézetben (Universität Wien, Institut für Orientalistik). Az ausztriai tanulmányai két és fél évig tartottak, hazajövetele után másfél évvel, 1998. június 29én védte meg disszertációját a Bécsi Egyetemen, ahol megkapta a PhD. (Doktor Philosophiae) tudományos fokozatot. Emellett rendszeres kutatásokat folytatott a Haus-, Hof- und Staatsarchiv, a Nationalbibliothek és a Kriegsarchiv anyagában, ahol elsősorban Erdélyre vonatkozó török nyelvű levéltári anyagot gyűjtött, lehetőségei szerint a legteljesebben. Ezekről mikrofilmet illetve fénymásolatot készíttett. A bécsi évei tudományos eredménye az első

114

TÁRSASÁGI HÍREK

könyve, amelyet az Osztrák Tudományos Akadémia adott ki: Die Verleihungs-, Bekräftigungs- und Vertragsurkunden der Osmanen für Ungarn und Siebenbürgen. Eine quellenkritische Untersuchung. Wien, 2003. 407 oldal. Schriften der Balkan-Kommission der Österreichischen Akademie der Wissenschaften Nr. 42. A Collegium Hungaricumban 2004 februárjában tartottak könyvbemutatót, ahol Prof. Dr. Claudia Römer és Dr. Ernst Dieter Petritsch mutatta be a munkáját. A Haus-, Hof- und Staatsarchivban elkezdte feldolgozni a magyar-török kapcsolatok szempontjából nagyon értékes Turcica [ÖStA, HHStA Türkei I (Turcica)] és Hungarica (ÖStA, HHStA Ungarische Akten (Hungarica), allgemeine Akten) anyagot, ahol a témája magyar, latin és német forrásait gyűjtötte. Ezt a kutatást még kétszer, 1999-ben Bécsben a Collegium Hungaricum 2 hónapos, s 2003-ban az Action Österreich–Ungarn egy hónapos ösztöndíja segítségével folytatta tovább. Miután Bécsből hazajött, párhuzamosan tanított egy félévet a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán és a szegedi József Attila Tudományegyetemen, majd 1997 áprilisától hivatalosan is ez utóbbi intézetben volt főállásban, eleinte mint tanársegéd, később mint adjunktus, és docens. Ezzel egy időben megkapta a fiatal magyar kutatók számára kiírt Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat, amit 2002-ben dicséretes eredménnyel zárt. 1999-ben egy nagyon megtisztelő felkérés alapján megpályázta és elnyerte a Károli Gáspár Református Egyetem Koraújkori Történelmi Tanszéke tanszékvezető docensi állását. Az utóbbi ideig több tudományos társasági tagság mellett két társadalmi megbízatást vállalt. Egyrészt a MTA Szegedi Akadémiai Bizottság Filozófiai és Történettudományi Szakbizottsága Magyar Történeti Munkabizottsága tikárságát vállalta el, erről azonban a tanszékvezetői megbízatása miatt le kellett mondania. Másrészt bekerült az AETAS c. történeti szakfolyóirat szerkesztőségébe, ahol az Oszmán Birodalom megalakulása 700. évfordulója kapcsán egy „törökös” számot (1999/4) szerkesztett európai és törökországi jeles szakemberek bevonásával. Szerkesztői debütálása óta két újabb kötetet jelentett meg, s a következő (2008) a jövő évi harmadik szám lesz. Eddig három OTKA kutatási témát vezetett. Ezek közül a „Török–erdélyi diplomáciai kapcsolatok a XVII. században”(OTKA nyilvántartási szám: F 030437) az alapját jelenti a jelenleg is folyó eddig legnagyobb formátumú kutatásának. A másik témával a Károli Gáspár Református Egyetemre kerülése után a tanszék nevében pályázott, melynek témája „Bethlen Gábor kiadatlan diplomáciai levelezésének a feltárása” (OTKA nyilvántartási száma: T 34130) kifejezetten összefüggött az intézmény református profiljával. A futamidő alatt, illetve azóta is folyamatosan gyűjtik, és egy adatbázisba illesztik a feltárt Bethlen-levelezést. A számítógépen kezelt adatbázis közel 2000 tételből áll, internetről elérhető, folyamatosan bővül. A kutatás közben 260-70 darab kiadatlan Bethlen-levelet is eredményezett. 2003. év szeptember utolsó hetében nemzetközi konferenciát szervezte a II. Rákóczi Ferenc irányításával kitört szabadságharc 300. évfordulójára („II. Rákóczi Ferenc és Európa.”) A rendezvény nem egyedül a Károli Gáspár Református Egyetem Kora Újkori Magyar és Egyetemes Történeti Tanszéke, hanem több budapesti és vidéki társintézmény (ELTE, Hadtörténeti Intézet, Balassi Intézet, CEU, Berzsenyi Dániel Főis115


kola Francia Tanszéke stb.) közös erőfeszítésének eredményeként valósult meg, a központi szerep azonban a tanszékükre hárult. 2004-ben elnyerte az Amerikai Kutatási Intézet Mellon Ösztöndíját (Mellon Fellowships and Funds of the American Research Institute in Turkey), amelynek a segítségével három hónapot Isztambulban töltött. A kutatásai elsősorban a 17. századra vonatkoztak, de kiterjedtek az addig kevésbé ismert kézirattárak oklevélmásolatokat és krónikákat őrző gyűjteményei felé. Digitális fényképezőgéppel 17 kiadatlan kötetet fényképezett le és készített belőle CD-t, amelynek egy példányát leadta a Magyar Országos Levéltárba. A bécsi doktorálásához hasonlóan hosszúra nyúlt kutatásait 2005–2006-os években az Alexander von Humboldt-Stiftung támogatásával a heidelbergi Karl-RuprechtUniversität-en folytatta. Szűkebben vett anyaintézménye az ottani orientalisztikai intézet (Seminar für Sprachen und Kulturen des Vorderen Orients) volt. Itt tanárként is kipróbálhatta magát, hiszen a három féléven keresztül oszmán diplomatikai és paleográfiai stúdiumokat vezetett. 2006 nyarán egy hónapon keresztül a londoni levéltárak és könyvtárak anyagában dolgozott, amelyet a Humboldt-Europa Stipendium támogatott. Az eddigi munkásságát egy könyv, három önálló könyv értékű (160 ezer n-et meghaladó) tanulmány, negyvenhárom könyvfejezet, tanulmány és fordítás jelzi, melyeknek fele magyar, fele pedig német, angol és török nyelven jelent meg. Publikációs jegyzék: Könyv és könyv értékű tanulmány (160 ezer n-t meghaladó): 1. Die Verleihungs-, Bekräftigungs- und Vertragsurkunden der Osmanen für Ungarn und Siebenbürgen. Eine quellenkritische Untersuchung. Wien, 2003. 407. old. Schriften der Balkan-Kommission der Österreichischen Akademie der Wissenschaften Nr. 42. 2. Magyarország és az Oszmán Birodalom (a kezdetektől1540-ig). Közép-Európa harca a török ellen a 16. század első felében. (Szerk.: Zombori, István) Budapest, 2004. 37–90. METEM és Historia Ecclesiastica Hungarica 3. Hungary and the Ottoman Empire (From the Beginning to 1540). Fight Against the Turk in Central-Europe in the First Half of the 16th Century. (Ed.: Zombori István) Budapest, 2004. 37–90. METEM and Historia Ecclesiastica Hungarica 4. II. Rákóczi György és a Porta. Erdély virágkorának alkonya. (Kiadás alatt) Könyvfejezet: 5. Török kérdés Mátyás korában. Mátyás király emlékére halálának 500. évfordulóján. (szerk.: Szegfű László) Szeged, 1990. p. 21–28. Belvedere Meridionale Kiskönyvtár. 6. A steppe a XIII. században. A tatárok kivonulásának 750. évfordulójára. (szerk.: Szegfű László) Szeged, 1992. p. 4–9. Belvedere Meridionale Kiskönyvtár. 7. Gondolatok Bocskai István szultáni megerősítéseihez. (Szerk.: Szegfű László)[„Nem búcsúzom...” Emlékkönyv Benda Kálmán tiszteletére.] Szeged, 1994. p. 34–39. Belvedere Meridionale Kiskönyvtár. 8. Ferdinánd király érvei a portán Erdély 1551. évi megszállása mellett. (Leadva 1999. novemberében a MTA külön kiadványa számára) p. 1–17.

116

TÁRSASÁGI HÍREK 9. Musztafa szegedi szandzsákbég és az 1550. évi török–magyar kárrendezési kísérlet. In: A régió kulturális központja, Szeged. Fejezetek Szeged város kultúrtörténetéből. (Szerk.: T. Molnár Gizella) Szeged, 1999. p. 27–44. 10. Türk–Macar Diplomatik Münasebetleri Başlangıçtan Ortaçağ Macar Krallığı Düşmesine Kadar (Török–magyar diplomáciai kapcsolatok a kezdetektől a középkori Magyar Királyság bukásáig.) (Hazırlayan: Yard. Doç. Turan Gökçe) İzmir, 2000. Türk Ocakları İzmir Şubesi pp. 91–107. 11. Macar ve Erdel kralı olan Bocskai‘nin halefleri. (Tadil edilen beràt-i hümàyòn tarihçesi.) (Leadva a Török Történeti Társaságnál, a CIEPO 2000. kötetében jelenik meg.) 12. Török–magyar tárgyalások és szerződéskötés 1605-ben. (Szerk.: Violet Barbu és Tüdős Kinga) Historia Manet. Volum Omagial Demény Lajos (Emlékkönyv) Bukarest–Kolozsvár, 2001. 119–135. 13. A steppe a XIII. században. in: Professoribus Salutem. (Szerk.: Döbör András–Jancsák Csaba–Kiss Gábor Ferenc–Nagy Tamás) Találkozások neves történészekkel. Szeged, 2001. 115–121. Belvedere-Meridionale 14. Christian Vassals on the Northwest Border of the Ottoman Empire. The Turcs Tom. 3. Ottomans Ankara, 2002. 719–730. Yeni Türkiye Publications 15. Eflak ve Boğdan Voyvodalarının Ahidnameleri üzerine bir inceleme: Osmanlı İmparatorluguğnun Kuzeybatı Hududundaki Hıristiyan Vassal Ülkeleri. Türkler 10. cild. Ankara, 2002. 744–753. Yeni Türkiye Yayınları 16. Egy ismeretlen dél-dunántúli török palánk: Berkigát. In A Hódoltság régészeti kutatása. (Szerk.: Gerelyes Ibolya–Kovács Gyöngyi) Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 2002 Opuscula Hungarica III. 129–136. 17. Movements of the Hungarian Estates and the Ottoman Empire at the Turn of the 17th and the 18th Centuries. Mediterrán Tanulmányok, Études sur la région Méditerranéenne 11 (2002) Université de Szeged, Départment d’Histoire Moderne et d’Études Méditteranéennes 125–136. 18. Berkigát: an Unknown Turkish Palisade in Southern Transdanubia. Archaeology of the Ottoman Period in Hungary. (Ed.: Gerelyes, Ibolya–Kovács, Gyöngyi) Budapest, 2003. Hungarian National Museum 19. Macar ve Erdel Kralı Olan Bocskai’nin Halifeleri (Tahdil Edilen Bir Berat-i hümayun). CIÉPO Osmanlı Öncesi ve Osmanlı Araştırmaları Uluslararası Komitesi XIV. Sempozyumu Bildirileri. (18–22. Eylül 2000, Çeşme) Ankara, 2004. 557–580. Türk Tarih Kurumu 20. Die Osmanische Diplomatie des Rákóczi-Freiheitskampfes. (1703–1711). Studii şi cercetări de Turkologie contemporană. Omagiu Professorului Mihai Maxim. (Coordinator: Felezeu, Călin) Cluj-Napoca, 2004. 73–87. Editura Tribuna 21. Krimitatarische und ungarische Interessengemeinschaft während des Rákóczi-Freiheitskampfes. Európa és Magyarország II. Rákóczi Ferenc korában / Europe and Hungary in the Age of Ferenc II Rákóczi. (ed.: Papp, Sándor–Tóth, Ferenc) Budapest, 2004. (Studia Caroliensia 2004/3–4.) 63–78. 22. Ottoman Accounts of the Hungarian Movements against the Habsburgs at the Turn of the 17th and the 18th Centuries. Frontiers of Ottoman studies II. (ed.: Imber, Colin–Kiyotaki, Keiko) 37–48. London–New York, 2005. I. B. Tauris.

117

A TISZÁNTÚLI TÖRTÉNÉSZ TÁRSASÁG KÖZLEMÉNYEI 2. 23. Az első Habsburg–oszmán békeszerződés kétféle értelmezése, avagy Erdély két hatalom vonzásában. Az értelem bátorsága. Tanulmányok Perjés Géza emlékének. 2005. 493–518. Argumentum K. 24. Papp, Sándor: A zsitvatoroki békéhez vezető út. Egy állítólagos Habsburg ígéret hátteréhez. „Frigy és békesség legyen …” A bécsi és a zsitvatoroki béke. A Bocskai-szabadságharc 400. évfordulójára. VIII. Debrecen, 2006. 267–298. A Debreceni Egyetem Történelmi Intézete és a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat közös kiadása. 25. Papp, Sándor: Thököly Imrének és Közép-Magyarország népének kiállított szultáni szerződéslevél. İmre Thököly ve Orta Macaristan halkına verilen ahidname-i hümayun. Seres István: Thököly Imre és Törökország. Imre Thököly ve Türkiye. Budapest, 2006. 278–289. Akadémiai Kiadó – Török–Magyar Baráti Társaság. 26. Papp, Sándor: „Költ Zildicse hónapban azaz júliusban.” A fordításban fennmaradt vagy nem törökül írt oszmán okmányok dátumaihoz. Dixit et salvavi animam meam. Tanulmányok a 65 éves Szegfű László tiszteletére. Szeged, 2007. Belvedere Meridionale K. Tudományos közlemények: 27. Három török dokumentum Barcsai Ákos erdélyi fejedelem hatalomra kerüléséről. Szeged, 1991. p. 21–31. Acta Academiae Paedagogicae Szegediensis. Sectio Humana 1989– 1990. 28. Egy magyar keletkutató Németországban: Matuz József. Aetas 3(1992) p. 106–114. 29. Az oszmán hódítás török szemmel. Beszélgetés Halil İnalcık professzorral. Belvedere Meridionale 9 (1997) p. 164–170. 30. Türkische Dokumente zur Geschichte des Fürstentums Siebenbürgen. Mediterrán Tanulmányok (Études sur la Région Mediterranéenne) 8 (1998) p. 57–76. 31. Diplomatische Bemühungen der habsburgischen Seite um Siebenbürgen in den Jahren 1551 und 1552. Wiener Zeitschrift für die Kunde des Morgenlandes 89(1999) pp. 109– 133. 32. II. Murád szultán és I. Ulászló lengyel és magyar király 1444. évi békekötése. Acta Historica Tomus CIX. Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. (Szerk.: Dr. Tóth Sándor László) Szeged, 1999. p. 47–62. 33. Székely Mózes erdélyi fejedelem hatalomra kerülésének diplomáciai tanulságai, avagy egy nagyvezíri előterjesztés (telhîs) keletkezése. Aetas 1999/4. pp. 71–88. 34. Német gyermekek nyaralása 1918-ban Magyarországon. Belvedere Meridionale 11. (1999 február–március) 1–2. szám p. 7–11. 35. Magyarul fennmaradt török iratok datálási problémái. Mult-kor c. internettes történeti folyóirat www.mult-kor.hu (2001. szeptemberi szám) 36. Der ungarisch-türkische Friedensvertrag im Jahre 1444. Chronica, Annual of the Institute of History University of Szeged 1(2001) 67–78. 37. Keresztény vazallusok az Oszmán Birodalom észak-nyugati határainál. Diplomatikai vizsgálat a román vajdák szultáni ahdnáméi körül. Aetas 2002/1 (Szeged) 67–96. 38. Magyar rendi mozgalmak és az Oszmán Birodalom a 17–18. század fordulóján. Acta Universitatis Szegediensis, Acta historica Tomus CXVI (2002) 129–136. 39. Kárrendezési kísérletek a hódoltságban az 1547. évi békekötés után. Keletkutatás 1996. ősz – 2002. tavasz. A Kőrösi Csoma Társaság folyóirata (Budapest) 141–160. 40. Hadnagy Szabolcs–Papp Sándor: Békekötési kísérlet a tizenöt éves háború idején, 1601ben. Aetas 18 (2003/3) p. 118–153.

118

TÁRSASÁGI HÍREK 41. Rákóczi József hatalomra kerülési kísérlete és a Porta: Forráskritikai vizsgálatok. In: A Rákóczi-szabadságharc és Közép-Európa: Tamás, Edit (Szerk.): Tanulmányok a Rákóczi-szabadságharc kezdetének 300. évfordulójára I. Sárospatak, 2003. p. 241–294. A Sárospataki Rákóczi Múzeum Füzetei 45. 42. Szabadság vagy járom?A török segítség kérdése a XVII. század végi magyar rendi mozgalmak idején. Studia ad tricentennarium belli principis Francisci Rákóczi pro partia et libertate. Hadtörténelmi Közlemények 116 (2003/2–3.) p. 633–669. 43. A Rákóczi-szabadságharc török diplomáciája. Századok 138 (2004/4) 793–821. 44. From a Transylvanian principality to an Ottoman sanjak. The life of Páf Márkházi, a Hungarian renegade. Chronica 4(2004) 57–67. 45. Critical survey of letter of donation, confirmation and that of agreement issued by the Ottoman sultans for the ruler of Hungary and Transylvania. Chronica 4(2004) 126–128. 46. Bocskai István török politikája a felkelés előestélyén. Hadtörténelmi Közlemények 117 (2004/4) 1198–1211. 47. Krími tatár és magyar érdekazonosság a Rákóczi-szabadságharc idején. Végvári dicsőség nyomában. Tanulmányok Balassi Bálintról és koráról. Szeged, 2004. 41–56. Belvedere Kiskönyvtár 16. 48. Homonai Drugeth Bálint fellépése Bocskai örököseként. Studia Caroliensia 2006/1. 133– 152. Fordítások: 49. Feridun M. Emecen: Egy régi imágó újbóli felfedezése: Oguz hagyomány és Közép-Ázsia ismerete az első oszmán krónikákban. Aetas 1999/4 pp. 19–26. (fordítás török nyelvről) 50. Claudia Römer: Egy, a 15 éves háborúból származó oszmán sírkő Steyersbergben, AlsóAusztriában. Aetas 1999/4 pp. 66–70. (fordítás német nyelvről) 51. „Én azonban azt gondolom, hogy nekünk még hosszú ideig forráskiadásra lesz szükségünk.” Beszélgetés Markus Köhbachhal, a Bécsi Egyetem Orientalisztikai Intézetének vezetőjével. (Beszélgetést készítette Papp Sándor) Aetas 1999/4 pp. 168–172. (fordítás német nyelvről) 52. Markus Köhbach: Çasar vagy imperator? A római császárok oszmánok által használt megszólításairól a zsitvatoroki békét követően. Aetas 1999/4 pp. 177–183. (fordítás német nyelvről) 53. İdris Bostan: A szultáni ágyúöntő műhelyben (Tophâne-i Âmire) folyó tevékenység a 16. század elején. (fordítás török nyelvből) Aetas 2003/2 5–20. 54. Feridun M. Emecen: Az oszmán állam sztyeppei határai és a moldvai kijáró. (fordítás török nyelvből) Aetas 2003/2 21–29. 55. Bayram Nazır: Kísérletek Kossuth Lajos Kütahjából való megszöktetésére és az Oszmán Birodalom által tett ellenintézkedések. (fordítás török nyelvből) Aetas 2003/2 97–100. 56. Ebubekir Sofuoğlu: Az Oszmán Birodalom és a magyar menekültek kiadatásának megtagadása. (fordítás török nyelvből) Aetas 2003/2 101–108. Recenziók: 57. Erdély és a török Porta viszonya a mai román történetírásban. Cristina Feneşan: Constituirea principatului autonom al Transilvaniei. Editura Enciclopedică, Bucureşti, 1997. 347. old. Aetas 2003/2 189–195.

119


50. dr. PETROVICS ISTVÁN történész, egyetemi oktató – Szeged 6726 Szeged, Csíz u. 3/3. [email protected] Születési éve: 1953 Munkahelye: SZTE BTK Középkori és koraújkori magyar történeti tanszék Kutatási területe: középkori magyar történelem (város-, egyház- had- és jogtörténet) 1953. június 1-én született Mohácson. Az általános iskolát a Baranya megyei Bóly községben, a középiskolát Pécsett végezte. 1971-ben érettségizett a pécsi Nagy Lajos Gimnázium és Szakközépiskolában. Ugyanezen évben felvételt nyert a szegedi József Attila Tudományegyetemre (JATE). 1977-ben szerzett történelem-angol szakos középiskolai tanári diplomát a JATE-n. Emellett 1974 és 76 között tanulmányokat folytatott a JATE Latin nyelv és irodalom szakán is. 1977 óta a JATE, illetve jogutódja, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) dolgozója. 1977 és 1984 között a Történeti Segédtudományok, 1984 óta pedig a Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék munkatársa. Jelenlegi beosztása: adjunktus. Doktori disszertációját 1980-ban, PhD disszertácóját 2005-ben védte meg. Kutatási területe az 1526 előtti magyar történelem. Elsősorban a gazdaság- és társadalomtörténet, azon belül várostörténet kérdéseivel foglalkozott, de érdeklődése kiterjed a középkori egyház-, jog- és hadtörténet kérdéseire is. Alapító tagja a Szegedi Középkorász Műhely szakmai egyesületnek. 1999 óta a The University of Hull Centre for Medieval Studies égisze alatt működő Medieval Texts and Cultures of Northern Europe kiadványsorozat szerkesztőbizottságának tagja. 2005 őszétől a Medieval Warfare and Military Technology. An Encyclopedia. című, az Oxford University Press-nél megjelenő hadtörténeti enciklopédia Közép-Kelet-Európáért felelős társszerkesztője és szerzője. 2006. szeptember 1-től a SZTE Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszékének megbízott vezetője. Idehaza számos országos kutatási programban dolgozott, amelyek közül a két legjelentősebb a Thuróczy-krónika latin nyelvű kommentáranyagának sajtó alá rendezésére, illetve a Korai magyar Történeti Lexikon elkészítésére irányult. Jelenleg a Pécs története nagymonográfia I. kötetének szerzőjeként a város 1367–1543 közötti históriájának megírásán munkálkodik. Három könyve, illetve könyv terjedelmű írása, két idegen nyelvű kiadványszerkesztése, egy könyvfordítása, valamint idehaza és külföldön (Bulgária, Franciaország, Németország, Románia, Szlovákia, Szerbia) félszázat meghaladó szaktanulmánya jelent meg magyar, illetve angol nyelven. Több tucat ismertetés és tudománynépszerűsítő írás szerzője. 33 konferencián tartott előadást, amelyek közül 21 nemzetközi jellegű volt, s közülük 14 külföldön került megrendezésre.

120

TÁRSASÁGI HÍREK Publikációs jegyzék: I. Könyvek, könyv terjedelmű írások: 1. Az egységesülés útján. Szeged története 1242 és 1437 között. In: Kristó Gyula: Szeged története 1. A kezdetektől 1686-ig. Szeged 1983. 347–423. 2. A magyar kalandozások. (Társszerzővel) Zrínyi Kiadó. Budapest 1989. pp. 5–77. 3. Kijevtől Kalocsáig. Emlékkönyv Boba Imre tiszteletére. METEM Könyvek 50. Budapest pp. 307. (Szerkesztés, szakfordítás, tanulmány közzététele) II. Tanulmányok: 4. „Nemzetségi” monostoraink problematikája. = Acta Universitatis Szegediensis. Acta Iuvenum. Sectio Historica. Tomus I. Szeged 1978. 11–24. 5. Oklevelek Szeged középkori történetéhez. = Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta Historica (AUSz.) LXVI. Szeged 1979. 61–65. 6. Azzonfolua alio nomine Felzeged. AUSz. LXVII. Szeged 1980. 37–44. 7. Volt-e Szegeden bencés apátság? = AUSz. LXXI. Szeged 1981. 37–42. 8. A szegedi vár korai történetéhez. = Tanulmányok Csongrád megye történetéből. VI. Szeged 1982. 53–66. 9. Movements and Changes in Hungarian Society in the 13th century. = István Petrovics (ed.): Chapters from Hungarian History. I. Szeged 1986. 45–56. 10. Capystranus. A Late Medieval English Romance on the 1456 Siege of Belgrade (Nándorfehérvár). The New Hungarian Quarterly. Budapest 1986. Vol. XXVII. No. 104. 141–145. (Társszerzővel). 11. A magyarországi vármegyék keletkezése és fejlődése 1944-ig. Utószó. = Pesty Frigyes: Az eltünt régi magyar vármegyék. I–II. Reprint. Budapest 1988. II. 513–548. (Társszerzővel). 12. Szent István államszervezése. = Kristó Gyula (szerk.): Az államalapító. Zrínyi Kiadó. Budapest 1988. 45–90. 13. Szeged kronológiája 1183–1543. = Kristó Gyula (szerk.): Szeged történeti kronológiája a kezdetektől 1944-ig. Szeged 1992. 14–31. 14. Experiences in Teaching Hungarian History to American Students. = György Kukovecz (ed.): Teaching Modern European History. Experiences and Prospects. Szeged 1992. 37–42. 15. A korai magyar városfejlődés és az idegen jog. = Régi és új peregrináció, magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon. Szeged 1993. 267–271. 16. Was There an Ethnic Background to the Veneration of St. Eligius in Hungary? = L. Löb–I. Petrovics–Gy. E. Szőnyi (eds.): Forms of Identity. Definitions and Changes. Szeged 1994. 77–87. 17. Temesvár és Nagyszeben. Megjegyzések egy oklevéltöredék kapcsán. = Koszta László (szerk.): Kelet és Nyugat között. Történeti tanulmányok Kristó Gyula tiszteletére. Szeged 1995. 401–412. 18. A honfoglalástól Mohácsig. = Kövér Lajos-Tóth Sándor László (szerk.): Kiskundorozsma. Tanulmányok. Szeged 1995. 75–104. 19. The Role of Towns in the Defence System of Medieval Hungary. = Philippe Contamine-Oliver Guyotjeannin (szerk.): La guerre, la violence et les gens au Moyen Âge. I. Guerre et Violence. Éditions du CTHS. Paris 1996. 263–271. 20. Egy 14. századi temesvári bíró: Posztós Mihály.= AUSz CIII. Szeged 1996. 91–101.

121

A TISZÁNTÚLI TÖRTÉNÉSZ TÁRSASÁG KÖZLEMÉNYEI 2. 21. Foreign Ethnic Groups and Urban Development in Medieval Hungary: the Case of Temesvár. = Analele Banatului. Serie nouă. Archeologie-Istorie. V. Timişoara 1997. 235–245. 22. Royal residences and urban development during the reign of the Anjou kings in Hungary. Historia Urbana, tomul V, 1997. nr. 1. Bucureşti 1997. 39–65. 23. The fading glory of a former royal seat: the case of medieval Temesvár.= Balázs NagyMarcell Sebők (eds.): The Man of Many Devices, Who Wandered Full Many Ways. 24. Festschrift in Honor of János M. Bak. CEU Press. Bp. 1999. 527–538. 25. Adalékok a középkori Temesvár kereskedelmi kapcsolataihoz. AUSz. CIX. Szeged 1999. 33–37. 26. Orgyilkosok Temesvárott: merénylet I. Károly király ellen. = Piti Ferenc (szerk.): „Magyaroknak eleiről”. Ünnepi tanulmányok a hatvanesztendős Makk Ferenc tiszteletére. Szeged 2000. 421–434. 27. Galambóc ostroma. = Rácz Árpád (szerk.): 1000 év a hadak útján. Nagy képes millenniumi hadtörténet. Budapest 2000. 64. 28. The kings, the towns and the nobility in Hungary in the Anjou era. = Noël Coulet-JeanMichel Matz (szerk.): La noblesse dans les territoires Angevins a la fin du Moyen Âge. Collection de l'École Française de Rome – 275. Róma 2000. 431–442. 29. A Duna-Tisza-Maros köz és Temesvár egyházi viszonyai a középkorban. Történelmi vázlat tényekkel és kérdőjelekkel. = Bárdi Nándor–Fleisz János–Pál Judit (szerk.): Erdélyi várostörténeti tanulmányok. Csíkszereda 2001. 43–69. 30. A középkori Pécs polgárai. = Font Márta (szerk.): Pécs szerepe a Mohács előtti Magyarországon. Tanulmányok Pécs történetéből 9. Pécs 2001. 163–196. 31. Urban development in the Danube-Tisa-Mureş Region in the Middle Ages. = Analele Banatului. Serie nouă. Archeologie-Istorie. IX. Timişoara 2001. 389–400. 32. Secular, ecclesiastic and urban institutions in some towns of the Duna–Tisza–Maros Region in the Middle Ages. = Historia Urbana. Tom. VIII. 2000/1–2. Bucureşti 2001. 115–126. 33. Az „igaz hit” pislákoló fénye: a Temesvárott élő raguzai kereskedők levele XIII. Gergely pápához. = Bibók Károly-Ferincz István-Kocsis Mihály (szerk.): Cirill és Metód példáját követve... Tanulmányok H. Tóth Imre 70. születésnapjára. Szeged 2002. 403– 410. 34. A Temes megyei tisztikar legkorábbi kiadványai. = AUSZ CXVI. Szeged 2002. 21–29. 35. Fortély és állhatatosság. Küzdelem a szabad királyi városi rang elnyeréséért. = Szeged 14 (2002) 5. sz. 16–21. 36. Contributions to the veneration of Saint Eligius in Medieval England. Chronica. Annual of the Institute of History, University of Szeged. Vol. 2. Szeged 2003. 11–19. 37. Transformations in Contemporary Europe since 1945. East-Central Europe. = Szentirmai László (szerk.): ERASMUS előadások/The ERASMUS LECTURES (válogatás/selection) 1998–2003. I. Szeged 2003. 113–120. (Elektronikus formában megjelent a Magyar Baráti Közösség (USA) Itt-Ott című folyóiratának 2003. július 31-ei számában.) 38. Módszertani problémák a középkori Temesvár történetének kutatása kapcsán. = Vonyó József (szerk.): Várostörténet, helytörténet. Elmélet és módszertan. Tanulmányok Pécs történetéből. 14. Pécs 2003. 143–160. 39. Dél-dunántúli és dél-alföldi városok kapcsolata Felső-Magyarországgal a középkorban. = Csukovits Enikő–Lengyel Tünde (szerk.): Bártfától Pozsonyig. Városok a 13–17. században. Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok 35. Budapest 2005. 131–158.

122

TÁRSASÁGI HÍREK 40. Újabb adatok Pécs középkori polgárságának történetéhez. = Almási Tibor–Draskóczy István–Jancsó Éva (szerk.): Studia professoris-professor studiorum. Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára. Magyar Országos Levéltár. Budapest 2005. 275–279. 41. A Witch-Hunt in Szeged in the Early Eighteenth Century. = Blanka Szeghyová (ed.): The Role of Magic in the Past. Learned and Popular Magic, Popular Beliefs and Diversity of Attitudes. Pro Historia. Bratislava 2005. 108–116. 42. The Burghers of Medieval Temesvár/Timişoara in the Light of Written Sources. = Analele Banatului. Serie nouă. Archeologie-Istorie. XII–XIII (2004–2005).Timişoara 2005. 317–323. 43. A középkori pécsi egyetem és alapítója. = Aetas. 20 (2005) 4. szám 29–40. 44. A középkori Pécs utcái. = Pilkhoffer Mónika–Vonyó József: A 2001–2004 között megrendezett Előadások Pécs történetéből című konferenciák válogatott előadásai. Tanulmányok Pécs történetéből 18. Pécs. 2006. 43–60. 45. Hungary and the Adriatic Coast in the Middle Ages. Power Aspirations and Dynastic Contacs of the Árpádian and Angevin Kings in the Adriatic Region. = Chronica. Annual of the Institute of History, University of Szeged. 2006. Vol. 5. 62–73. 46. A Délvidék és a török veszély: a nándorfehérvári diadal és előzményei. = Bácsország. Vajdasági honismereti szemle. 2006/2. (37. szám) 11–19. (Elektronikus formában megjelent a Magyar Baráti Közösség (USA) Itt-Ott című folyóiratának 2006. július 31-ei számában.) 47. A középkori Temesvár polgárai és lakói. = AUSZ CXXIV. Szeged 2006. 29–38. 48. A végzetes szóváltás. (Cillei Ulrik halála). = Bácsország. Vajdasági honismereti szemle. 2006/4. (39. szám) 36–38. Szerkesztés: 49. Chapters from Hungarian History. I. Szeged 1986. pp. 1–126. 50. L. Löb–I. Petrovics–Gy. E. Szőnyi (eds.): Forms of Identity. Definitions and Changes. pp. 168. Szeged 1994. Szakfordítás: 51. Boba Imre: Morávia története új megvilágításban. METEM-könyvek 11. Budapest 1996. 196. pp. (Boba Imre életrajzával és szakirodalmi munkásságával.)

51. PINTÉR ISTVÁN történész, tanár, könyvtáros – Hódmezővásárhely 6800 Hódmezővásárhely, Esze Tamás u. 3. gö[email protected] Születési éve: 1959 Munkahelye: Németh László Városi Könyvtár Hódmezővásárhely Kutatási területe: 1848–49-es szabadságharc és a II. világháború

1959-ben született Hódmezővásárhelyen. A Bethlen Gábor Gimnáziumban érettségizett. Ezután Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán magyar-történelem szakon, 2001-ben Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen levelező tagozatán 123


történelem-kiegészítő szakot végzett. Jelenleg a Németh László Városi Könyvtárban dolgozik. A következő társaságoknak a tagja: Trianon Társaság, Csongrád Megyei Honismereti Egyesület, 10 éve minden évben részt vesz az Országos Honismereti Akadémia munkájában. 2005-ben Budapesten vették fel a Zürichi Magyar Történelmi Egyesületbe. Idáig 3 országban, 15 városban tartott történelmi előadásokat. Kutatási területe: Az 1848-49-es szabadságharc téli hadjáratában Görgei tábornok tevékenysége, valamint az első és második világháború egyes hadtörténeti vonatkozású eseményei. Publikációs jegyzék: 1. Görgei szerepe a téli hadjáratban és a kápolnai csatában. Budapest, 2005. Heraldika Kiadó, 56 oldal 2. Adalékok a Görgei-kérdés történetéhez. A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve, Hódmezővásárhely, 1999. Kiadó: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata 16–30. oldal 3. Adalékok a Görgei-kérdés történetéhez. (Szerk.: Csurka István): In.: Magyar Fórum 2000 / 3.szám. Kiadó: Magyar Út Alapítvány. 25–31. oldal 4. Adatok a Görgei-kérdés történetéhez. XVI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományok Szekciója (Budapest Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, 1983. 40. oldal 5. A történelmi tények védelmében. (Szerk.: Szögi Andrea): Délvilág c. lap 2007. január 17-i szám, Kiadó: Dél-Magyarország Kiadó 10. oldal) 6. Emlékezés az 1916-os dél-tiroli támadás 90. évfordulójára = Rozgics Mária (Főszerk.): MAGYAR VILÁG NEMZETI HETILAP (2007. január 11. / 2. szám, 7. oldal Kiadó: A magyarok világa 2003 Kft.) 7. Emlékezés Przemysl elestének 90. évfordulóján = Halász Péter (Szerk.): HONISMERET (Budapest, 2005/6. Kiadó: Honismereti Szövetség 34–40. oldal) 8. Emlékezés Przemysl elestének 90. évfordulóján = Dr. Virág Gábor (Szerk.): BÁCSORSZÁG (Szabadka, 2005/4. szám, Kiadó: Bácsország Honismereti Társaság 19–23. oldal) 9. Fejezetek XX. századi történelmünkből (Emlékezés Przemysl elestének 90. évfordulóján, Kérdések az 1944. október 15-i kiugrási kísérletről.) Vitéz Siklósi András (Főszerk.): TÁROGATÓ (Szeged, 2006. január–február / 36. szám Kiadó: Turul Szövetség 19–24. oldal) 10. Katonáink vitézsége az I. világháborúban. Vitéz Siklósi András (Szerk.): A MAGYARSÁG ÖRÖK, ÉS ELPUSZTÍTHATATLAN! – A 2006-os budapesti Szittya Világtalálkozó nemzetvédelmi, (ős)történelmi és kulturális előadásai (Szeged, 2006. Kiadó: Maczó János, NAP Alapítvány 67–86. oldal) 11. Kérdések az 1944. október 15-i fegyverszüneti kísérletről. Döme Katalin–Kiss Dénes (Szerk.): MAGYAR IDŐ A TRIANON TÁRSASÁG ÉVKÖNYVE (Budapest, 2005/7. évfolyam Kiadó: Trianon Társaság 123–126. oldal) 12. Kérdések az 1944. október 15-i kiugrási kísérletről. Kiss Gábor Ferenc (Főszerk.) BELVEDERE SZEGEDI TÖRTÉNÉSZHALLGATÓK LAPJA – A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ EMLÉKEZETE (Szeged, 2005. november–december. Kiadó: SZTE–JGYTFK 106–108. oldal) 13. Magyar helytállás. Rozgics Mária (Főszerk.): MAGYAR VILÁG NEMZETI HETILAP (2006. november 2. / 44. szám, 6. oldal Kiadó: A magyarok világa 2003 Kft.)

124

TÁRSASÁGI HÍREK 14. Mi volt Görgei téli hadjáratának igazi célja? A MAGYAR HUSZÁRSÁG TÖRTÉNETE – A LOVAS MŰVELTSÉG SAJÁTOSSÁGAI (Budapest, Zürich, 2004. A Zürichi Magyar Történelmi Egyesület és a Heraldika Kiadó kiadványa. 58–67. oldal)

52. POZSONYI JÓZSEF történész, múzeumigazgató – Balmazújváros 53. dr. RADICS KÁLMÁN megyei levéltárigazgató – Debrecen 54. dr. SERES ISTVÁN PhD turkológus – Budapest 1089 Budapest, Delej u. 51/18. 1/10. [email protected] Születési éve: 1972 Munkahelye: MTA–ELTE Közép-ázsiai Kutatócsoport Kutatási területe: 17–18. századi hadtörténet, török–tatár–magyar kapcsolatok, 17–19. századi közbintonság. 1972. április 2-án született Szarvason. Az általános iskolát Békésszentandráson, a középiskolát a szarvasi Vajda Péter Gimnáziumban végezte. 1994-ben felvételt nyert az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, ahol 2000-ben a Belső-ázsiai Tanszéken orientalista (mongol) szakos, 2002-ben pedig a Török Filológiai Tanszéken török filológusi diplomát szerzett. Ph.D fokozatát 2005 tavaszán az ELTEBTK Nyelvtudományi Doktori Iskolájában szerezte meg mongol nyelvészetből a „Dariganga betyárvilág” című értekezésének sikeres megvédésével. 1996–2007 között több alkalommal végzett levéltári és néprajzi kutatást Romániában, Mongóliában és Törökországban. 2001 óta állandó résztvevője és előadója a Vámbéry Ármin életének és tudományos működésének feltárását célul kitűző dunaszerdahelyi (Szlovákia) Vámbéry Napoknak és a Nemzetközi Vámbéry Konferenciának. Számos alkalommal volt hazai és külföldi (Mongólia, Románia, Szlovákia, Törökország) konferencia meghívott előadója. Kutatói ösztöndíjai: Pro Renovanda Ösztöndíj (1998, 2000), Planet Leonardo (2001), Magyar Állami Ösztöndíj (2001, 2006), Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj (2004), a Néprajzi Múzeum különdíja (2004), Klebelsberg Kunó Ösztöndíj (2005), MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj (2007–). Eddig mintegy 60 cikke és tanulmánya látott napvilágot, első önálló kötete pedig 2006-ban jelent meg az Akadémiai Kiadó gondozásában „Thököly Imre és Törökország” címmel magyar és török nyelven. Jelenleg O’sváth Pál sárréti csendbiztos életművének, valamint a sarkadi hajdúk történetének a kiadásán dolgozik. Tiszántúli származású kutatóként különösen fontosnak tartja szülőföldje helytörténetének a kutatását, s ezen belül is Békés megyének a történetírás által sokáig mellőzött elhanyagolt bihari térsége (Sarkadi kistérség) múltjának minél részletesebb feltárását. 125


2007. január 1. óta az MTA-ELTE Közép-ázsiai Kutatócsoportjának segédmunkatársa. Publikációs jegyzék: 1. Adatok Szegedinác Péró életéhez. In: Az értelem bátorsága – Tanulmányok Perjés Géza emlékére. (Szerk. Hausner Gábor; a szerkesztésben közreműködött: Csákváry Ferenc, Kincses Katalin Mária, Mészáros Kálmán, Tóth Ferenc.) Argumentum, Budapest, 2005. 629–643. 2. Adatok Zsáka és a zsákai vár kuruckori történetéhez. In: Rálátás. Zsákai helytörténeti – honismereti, kulturális tájékoztató. (Szerk. Dankó Imre.) III. évfolyam, 4. szám – 2002. negyedik negyedév. 1–10. 3. „Az aradiak és a komádiak harca” – Egy szerb népballada történelmi háttere és Szunyogh György kuruc főkapitány aradi fogsága 1704–1706-ban. In: A Debreceni Déry Múzeum Évkönyve. 2002–2003. (Szerk. Máthé Márta és Magyari Márta.) Debrecen, 2003. (A debreceni Déry Múzeum Kiadványai LXXVI.) 135–171. 4. Békés megyei katonák az erdélyi és tiszántúli kuruc hadsereg összeírásaiban (1704, 1706, 1708). In: A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 28. Békéscsaba, 2006. 199–257. 5. Csora Batir – Egy nogáj hősének Kúnos Ignác gyűjtéseiben. In: Függőkert. Orientalisztikai tanulmányok. (Szerk. Csirkés Ferenc Péter, Csorba György, Sudár Balázs és Takács Zoltán.) Budapest, 2003. 174–242. 6. Csulay Imre jelentései II. Rákóczi Ferencnek a török földre menekült erdélyi kurucokról, 1706–1708. Hadtörténelmi Közlemények 116 (2003) 847–875. 7. Dariganga mondák egy népszerű mongol betyárdal keletkezéséről. In: Helyszellemek kultusza Mongóliában. [Őseink nyomában Belső-Ázsiában 3.] (Szerk. Birtalan Ágnes.) Budapest, 2004. 199–228. 8. Egy krími tatár nemesúr II. Rákóczi Ferenc udvarában. In: Tanulmánykötet Heckenast Gusztáv emlékére. A Miskolcon, 2000. március 24-25. napján megtartott emlékkonferencia előadásai. (Szerk. Bessenyei József.) Miskolc, 2001. 102–119. 9. Egy román „gerillavezér” a Rákóczi-szabadságharcban. Adatok Fekete Vaszil kuruc kapitány életéhez. In: Pro Minoritate 2002/Tavasz. 181–201. 10. A francia segédcsapatok téli szállásának terve Erdélyben 1678 telén. In: Európai szemmel – Tanulmányok Köpeczi Béla tiszteletére. Budapest, 2007. 39–46. 11. „Gyöngyös kám”-tól „Batu mongol magyar hadjáratá”-ig (Abulgázi Bahadir és Rasidaddin krónikáinak első magyar kutatói). In: A kísérlet folytatódik – II. Nemzetközi Vámbéry Konferencia. (Összeállította: Dobrovits Mihály.) Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2005. 164–225. [Vámbéry Tanulmányok 2.] 12. A hegyaljai felkelők kapcsolata a török Portával. In: Hegyaljai felkelés 1697. Tanulmányok a felkelés 300. évfordulójára. (Sárospataki Rákóczi Múzeum Füzetei 36.) Sárospatak, 2000. 213–223. 13. Iktári Bethlen István és Rhédey Ferenc ismeretlen hajdútelepítő oklevelei. Hajdúk a zsákai várhoz tartozó jószágokon. Hadtörténelmi Közlemények 117. (2004) 1234–1241. 14. A „Kubínyi-expedíció”, Thaly Kálmán és Vámbéry Ármin. In: A közdelemnek vége, s még sincs vége. IV. Nemzetközi Vámbéry Konferencia. (Összeállította: Dobrovits Mihály.) Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2007. 119–147. [Vámbéry Tanulmányok 4.] 15. Lólopás a mongol betyárokkal kapcsolatos népköltészeti emlékekben. In: Orientalista Nap 2000. (Szerk. Birtalan Ágnes és Yamaji Masanori.) MTA Orientalisztikai Bizottság, ELTE Orientalisztikai Intézet Budapest, 2001. 183–201.

126

TÁRSASÁGI HÍREK 16. Ludányi Bay András törökországi küldetése 1707-ben. In: Rákóczi-kori tudományos ülésszak II. Rákóczi Ferenc fejedelem és bujdosótársai, valamint Vay Ádám hamvai hazahozatalának 90. évfordulója alkalmából 1996. október 25. (Szerk. Heckenast Gusztáv, Molnár Sándor és Németh Péter.) Vaja, 1997. 46–64. 17. A mongol betyárok titkos fegyvere, a šilbenii uurga (Egy néprajzi gyűjtőút tanulságai). In: Orientalista Nap 2001. (Szerk. Birtalan Ágnes és Yamaji Masanori.) MTA Orientalisztikai Bizottság, ELTE Orientalisztikai Intézet Budapest, 2002. 103–116. 18. A nógrádi „Vitézlő Rend” Thököly Imre Habsburg-ellenes harcaiban. In: Rákóczi állama Európában. Konferencia a szécsényi országgyűlés 300. évfordulója emlékére. 2005. Szeptember 15–16–17. Szécsény. (Szerk. Bagyinszki Istvánné és Balogh Zoltán.) Salgótarján, 2006. 154–170. [Discussiones Neogradienses 9.] 19. Protestáns lelkészek és a Thököly-emigráció. Credo – Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata 11. (2005) 228–251. 20. Rác katonák II. Rákóczi Ferenc hadseregében. In: A pécsi egyházmegye a 17–18. században. (Szerk. Fedeles Tamás és Varga Szabolcs.) Pécs, 2005. 67–91. [Seria Historiae Dioecesis Quinqueecclesiensis I.] 21. A Rákóczi-emigráció kutatásának törökországi forrásai. In: A Rákóczi-szabadságharc és Kelet-Európa I. köt. Tanulmányok a Rákóczi-szabadságharc kezdetének 300. évfordulójára. [A Sárospataki Rákóczi Múzeum Füzetei 45.] (Szerk. Tamás Edit.) Sárospatak, 2003. 395–309. 22. II. Rákóczi Ferenc török katonái 1708-ban. In: Keletkutatás 1996 tavasz. 91–98. 23. Rákóczi Rodostója. História 2004/1. 34–35. 24. Régi sárréti betyárokról. In: Rálátás. Zsákai helytörténeti – honismereti, kulturális tájékoztató. (Szerk. Dankó Imre) IV. évfolyam, 2. szám – 2003. második negyedév. 19–27. 25. Rejtett kutak, titkos itatók a mongol-kínai határon, és a dariganga betyárok három próbája. In: Helyszellemek kultusza Mongóliában. (Szerk. Birtalan Ágnes.) Budapest, 2004. 229–242. [Őseink nyomában Belső-Ázsiában 3.] 26. A Szarvas környéki folyami átkelők katonai szerepe és a szarvasi vár helyreállításának terve a Rákóczi-szabadságharcban. In: A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 21. Békéscsaba, 2000. 237–261. 27. Szoboszlay Sámuel kuruc kapitány és Sólyomkő védelme 1703–1709. In: Jubileumi Rákóczi Évek 3. 2003–2011. Istennel a hazáért és a szabadságért. (Szerk. Dukret Géza.) Kiadja a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság. H. n., 2005. 123–144. 28. Thököly Imre emigráns hadseregének tisztikara Törökországban a karlócai béketárgyalások idején (1698–1699). Hadtörténelmi Közlemények 118. (2005) 424–500. 29. Thököly Imre és Törökország – İmre Thököly ve Türkiye. Magyar–Török Baráti Társaság, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006. 30. Thököly Imre gályarabságra ítélt katonái Törökországban, 1696–1699. In: Írott és tárgyi emlékek kutatója. Emlékkönyv Bánkúti Imre 75. születésnapjára. (Szerk. Mészáros Kálmán.) Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 2002. 137–147. 31. A törökországi bujdosók sírhelyei és a magyar tudóstársadalom. Magyar Tudomány – A Magyar Tudományos Akadémia folyóirata, 12. (2006) 166. évf. 1464–1475. 32. Újabb adatok Kúnos Ignácnak az I. világháborús hadifogolytáborokban folytatott turkológiai kutatásaihoz. In: Az előkelő idegen. III. Nemzetközi Vámbéry Konferencia. (Öszszeállította: Dobrovits Mihály.) Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2006. 152–194. [Vámbéry Tanulmányok 3.]

127

A TISZÁNTÚLI TÖRTÉNÉSZ TÁRSASÁG KÖZLEMÉNYEI 2. 33. Vámbéry Ármin közép-ázsiai útja a Budenz Józsefhez írott levelei tükrében. In: A megtalált örökség. I. Nemzetközi Vámbéry Konferencia. (Összeállította: Dobrovits Mihály.) Dunaszerdahely, 2003. [Vámbéry Tanulmányok I.] 74–104. 34. A zsákmányszerző útra induló dariganga betyárok felszerelése. In: Mindenes gyűjtemény I. Tanulmányok Küllős Imola 60. születésnapjára. (Szerk. Csörsz Rumen István.) Budapest, 2005. 213–241. [Artes Populares 21.] 35. 18. századi magyar híradások a volgai kalmükökről. In: Bolor-un gerel – Kristályfény – Crystal-Splendour. Tanulmányok Kara György professzor 70. születésnapjának tiszteletére. II. (Szerk. Birtalan Ágnes és Rákos Attila.) Eötvös Lóránd Tudományegyetem Belső-ázsiai Tanszék – Magyar Tudományos Akadémia, Altajisztikai Kutatócsoport, Budapest, 2005. 697–703.

55. dr. SZABADI ISTVÁN PhD levéltárigazgató – Debrecen 56. SZATHMÁRY ISTVÁN újságíró, sajtóreferens – Szolnok 5000 Szolnok, Kazinczy u. 3 I/1. [email protected] Születési éve: 1950 Munkahelye: Damjanich János Múzeum, Szolnok Kutatási területe: had és fegyvertörténet, genealógia, heraldika Debrecenben született 1950. március 15-én. Általános és középiskolai tanulmányait Karcagon végezte, ahol 1968-ban tett érettségi vizsgát az egykori nagykun református, később Gábor Áron Gimnáziumban. Érettségi után felvételizett az ELTE jogi karára. Elutasítása után az olajiparban, helyezkedett el, geológus technikusi képesítést szerezve. Itt – cége, az MB Kőolajkutató RT. közelmúltban történt összeomlásáig – 33 évet töltött, ebből egy esztendőt Tunéziában. Jelenleg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatóságán sajtóreferens és műtárgyvédelmi felelős. Szakmai munkája mellett szabadúszó újságíróként is dolgozik közel két évtizede. A sajtóval való kapcsolata a nyolcvanas években kezdődött, amikor korrektori állást vállalt a Szolnok Megyei Néplapnál, mivel alapvető beállítottsága miatt szüksége volt valamilyen humán jellegű elfoglaltságra is. Személyét és képességeit megismerve a lap főszerkesztője, Hajnal József hamarosan újságírói feladatokkal bízta meg, s rövid idő után már csak ezzel foglalkozott. A rendszerváltás után tevékenysége jelentősen kibővült, mivel az addigi igényekhez igazodó újságírói gárdával rendelkező orgánumnak a továbbiakban fokozottabban szüksége volt olyan munkatársra, aki neveltetésénél és személyes kapcsolatainál fogva a polgári oldalhoz kötődik. Első nagyobb feladata a kormányzó hazatérésével összefüggő sajtómunka volt, mellette rá bízták a történelmi egyházakkal való kapcsolatépítést is. Az Új Néplap és a Jászkun Krónika mellett országos lapokban is jelentek meg írásai, mint például a Magyar Nemzetben, az Új Magyarországban, a Havi Magyar Fórumban, a Magyar Honvédben, a

128

TÁRSASÁGI HÍREK

HVG-ben és a Reformátusok Lapjában. A napi tudósítások mellett elsősorban egyházi, művészettörténeti, régészeti, kultúrtörténeti témákkal foglalkozott. Közel állt hozzá a műemlékvédelem, itt napi csatározásoknak is cselekvő részese volt. A saját érdemének is tekinti, hogy megújulva ma is áll Szolnokon egy olyan városképi fontosságú épület, melyet egy sajtópolémia kezdetére már részben elbontottak, de kénytelenek voltak helyreállítani. Különös fontossággal bírt számára a két háború közötti időszak problémás kérdései tisztázásának ügye. Emiatt, néha felkérésre is, több esetben folytatott vitát más lapok szerzőivel, aminek során mindig igyekezett a régi intésnek megfelelően: csak tiszta forrásból meríteni. Tagja a Protestáns Újságírók Szövetségének, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaságnak. Választott tisztséget visel a református egyházban. 57. SZEKERES GYULA etnográfus, muzeológus – Hajdúböszörmény 58. SZENDINÉ dr. ORVOS ERZSÉBET, PhD levéltáros – Debrecen 59. SZIRMAY GÁBOR építőmérnök, elnök-vezérigazgató – Budapest 60. SZŐCS PÉTER régész – Szatmárnémeti 61. TANYIK JÓZSEF sajtóreferens – Nyírbátor 4300 Nyírbátor, Vígh u. 12. [email protected] Születési éve: 1961 Munkahelye: Nyírbátori Határőr Igazgatóság Kutatási területe: hadtörténet, migráció Tanyik József határőr alezredes a Nyírbátori Határőr Igazgatóság sajtóreferense – tájékoztatásért felelős kiemelt főelőadója – Kemecsén született 1961. május 29én. Nyíregyházán nőtt fel, Váci Mihály „szőke városában”. Középiskolai tanulmányait a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium természettudományi fakultációs osztályában végezte. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tagja. Néhány barátjával gimnáziumi évei alatt közösen megalapították az egyesület nyíregyházi csoportját. 1979-ben a Kossuth Lajos Katonai Főiskola határőr tanszékére jelentkezett, ahol az első évben – az utolsó ilyen évfolyam tagjaként – Szegeden járt, majd a második évfolyamtól Szentendrén tanult. A főiskolán beadott pedagógiai témájú pályamunkájával megnyerte a főiskolai tudományos diákköri találkozó I. díját, majd az Országos Tudományos Diákköri Találkozón is hasonló sikert ért el. A katonai főiskolát kitüntetéses diplomával, főhadnagyként fejezte be, majd első tiszti beosztásba Záhonyba, a határátkelőhely parancsnokának helyettesévé nevezték ki. Két év múlva a határőrkerület parancsnokságára illetve igazgatóságára került, ahol törzstisztként több beosztást is betöl129


tött. Időközben, 1992-ben diplomázott a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia nappali tagozatán. Az egyetemi végzés előtt néhány nappal soron kívül őrnaggyá léptették elő. Tizenhárom évvel ezelőtt, 1994. februárjában vette át a Tájékoztatási és Társadalmi Kapcsolatok Kiemelt Főelőadó beosztást. Az állománytábla módosítások miatt másmás néven, vagy éppen külön megnevezés nélkül, de azóta is a Nyírbátori Határőr Igazgatóság sajtóreferense. Időközben Nyíregyházán újságírói stúdiumot végzett. Alapítástól több éven át főszerkesztője volt a Nyírbátor város és környékén megjelenő Nyír-Vidék című kétheti magazinnak. A helyi televízió híradójában szerkeszti és vezeti a „Határhelyzet” rovatot. Több ezer cikket, tudósítást publikált. Életrajzokat jelentetett meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve a Hajdú- Bihari Almanachban. Kilenc évvel ezelőtt két megyei neves vezető újságíró felkérésére és szakmai ajánlására a Magyar Újságírók Országos Szövetségének tagja lett. Szabadúszó újságíróként, közíróként több helyen is publikál. Írásaihoz, tudósításaihoz saját maga készíti a fotókat, a videó felvételeket. Jó néhány szervezet munkájában részt vesz. A Magyar Hadtudományi Társaság Határőr Szakosztály Elnökségének negyedik ciklus óta tagja, a nyírbátori szakcsoport titkára. A Magyar Rendészettudományi Társaság és a Magyar Szóvivők Országos Egyesülete alapítói között is ott volt. Négy kitüntetés, számos igazgatói dicséret és jutalom birtokosa. A Belügyminisztérium Tudományos Tanácsa elnöke 2003-ban tudományszervezői tevékenységét emlékéremmel ismerte el. A belügyminiszter 2005-ben a Magyar Sajtó Napján a közigazgatási és rendészeti szervek tevékenységének tárgyilagos és hiteles megismertetése terén kifejtett kimagasló munkája elismeréséül emléktárggyal jutalmazta, még ebben az évben a Határőrség Napja alkalmából „Határőrségi Tanácsos” címet adományozott részére. A Magyar Szóvivők Országos Egyesülete 2006-ban különdíjban részesítette – Kossuth Lajos kormányzó coltjának hiteles másolatát adományozva részére. Publikációs jegyzék: 1. A Nyírbátorri Határőr Igazgatóság évkönyve. 2000–2005. Gprint 2005. Nyíregyháza 2. A Nyírbátori Határőr Igazgatóság. Kisfilm Gprint – PB TV – Shunshine Rádió 2005. Nyíregyháza 3. A nyírbátori „békehelyőrség” Keleti kapu és uniós határ. Határőr, 2006. Budapest 4. Új határok a kibővült Európai Unióban. Schengen. Euroclip, 2006. Nyíregyháza 5. Tizenhét életrajz a Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve a Hajdú-Bihari Almanachban.

62. dr. TOLNAY GÁBOR történész, múzeumigazgató – Mezőtúr 63. TÓTH ÁGNES levéltáros – Debrecen 64. dr. ULRICH ATTILA PhD történész, muzeológus – Nyíregyháza 65. VARJASI IMRE levéltáros, fióklevéltár igazgató – Hajdúböszörmény 66. dr. VÁRKONYI TIBOR ügyvéd – Budapest

130

TÁRSASÁGI HÍREK

67. VERESS ZSÓFIA muzeológus – Debrecen 4032 Debrecen, Mikszáth Kálmán u. 85. fsz. 2. [email protected] Születési éve: 1978 Munkahelye: Déri Múzeum, Debrecen Kutatási területe: Bihar vármegye 17–18. századi története 1996-ban nyert felvételt az akkori Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem szakára, majd pedig 1998-ban a latin nyelv- és irodalom szakra, melyre főként azért esett a választása, mert úgy gondolta, hogy a későbbiekben a történelem szakot jól kiegészítheti, akár a kutatások vagy levéltári munka során is. Történelem tanári oklevelét 2001-ben, a latint pedig 2003-ban szerezte meg. 1996-ban orosz, majd 2003-ban német nyelvből szerezett középfokú, „C” típusú nyelvvizsgát. Latin nyelvből írott szakdolgozatában Debrecen város magisztrátusának 1606– 1607-es jegyzőkönyveiben előforduló kétnyelvűség problematikájával foglalkozott és e munka során került kapcsolatba a Hajdú-Bihar Megyei Levéltárral ill. az ott folyó munkával. Már ezt megelőzően – és aztán a későbbi években is – megbízási szerződéssel részt vett a Magisztrátusi jegyzőkönyvek hely- és névmutatóinak elkészítésében. 2005-ben felkérést kapott a Levéltár részéről egy évfordulós Bocskai-kötet – Iratok Bocskai István és kora történetéhez – latin nyelvű iratainak sajtó alá rendezésére, regesztázására. A kötetet 2005 októberében adták ki. A Magisztrátusi jegyzőkönyvekhez is kapcsolódóan készült el szintén 2005-ben egy tanulmánya a Levéltári Évkönyv számára. Második diplomája kézhezvétele után 2003 szeptemberétől 2004 júniusáig a Svetits Katolikus Gimnáziumban történelmet és latint tanított, 2004 szeptemberétől pedig a hajdúnánási Makláry Lajos Általános Iskolában történelmet és németet. 2005. november 1-től a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága, Déri Múzeum muzeológus gyűjteménykezelőjeként dolgozik. Publikációs jegyzék: 1. Iratok Bocskai István és kora történetéhez. Debrecen, 2005. (Az eredeti latin nyelvű szövegrészek fordítása, a latin nyelvű szövegek sajtó alá rendezése, regeszták készítése, latin nyelvű szövegrészek átírásának ellenőrzése, a szerkesztő munkatársa.) 2. Latin–magyar kétnyelvűség Debrecen városának 1606–1607-es magisztrátusi jegyzőkönyveiben. (HBmL. Évkönyv, megjelenés alatt)

131


68. VÍG ZOLTÁN levéltáros – Makó 6900 Makó, Batthyány u. 52. [email protected] Születési éve: 1953 Munkahelye: Csongrád Megyei Levéltár Makói Levéltára Kutatási területe: 18–19. századi közigazgatás A Csongrád Megyei Levéltár Makói Levéltárában 1975 óta dolgozik, 1983-ban bízták meg az intézmény vezetésével. Tagja a Makó Monográfia szerkesztőbizottságának, és több helytörténeti jellegű társaságnak. A JATE történelem szakán végzett 1981-ben. Szakdolgozatát „Csanád megye közbiztonsága az újjáalakulástól 1848-ig” címmel írta. A későbbiekben is az 1699–1848 közötti időszak maradt a kutatási területe. A helyi sajtóban és levéltári kiadványokban több cikket jelentett meg e témakörben. Publikációs jegyzék: 1. A város közigazgatása. In: Makó Monográfiája 4. Makó története a kezdetektől 1849-ig. Makó, 1993. 365–377.pp. 2. Návay Lajos politikai jegyzetei 1910–1912. Dél-Alföldi Évszázadok. 2. Békéscsaba– Szeged, 1988. 313 p. (Gilicze Jánossal)

132

TÁRSASÁGI HÍREK

Pártoló tagok

Arnóth Sándor • Püspökladány Rendes tag is Bariz István • Balmazújváros Stephen Beszedits • Torontó, Kanada Pozsonyi József • Balmazújváros Rendes tag is Semsey Lajos • Budapest Szirmay Gábor • Budapest Rendes tag is Dr. Várkonyi Tibor • Budapest Rendes tag is

133


Könyvbemutató

2007. szeptember 29-én a Néprajzi Múzeum dísztermében volt tagtársunknak és Társaságunk legbőkezűbb szponzorának, Szirmay Gábor legújabb könyvének, a Régi magyar családok sorozat hetedik kötetének, „Az ugocsai szirmai Szirmay család története” című kötetnek a bemutatója. A budapesti Kossuth téren, a parlamenttel szemben álló impozáns kúria díszterme zsúfolásig megtelt az érdeklődőkkel. A hétszáz éves múltra visszatekintő család csaknem félszáz leszármazottja jött el a bemutatóra Kanadából, Franciaországból, Németországból, Ausztriából, Szlovákiából, Ukrajnából. A könyvet dr. Ferenczy Lídia, az Országos Széchényi Könyvtár nyugalmazott állománygyarapítási igazgatója mutatta be. A rendezvényen közreműködött Vallai Péter színművész, beszélt kutatási és írói élményiről a szerző, Szirmay Gábor és ezzel az alkalommal búcsúzott el a sorozatszerkesztő és a szerkesztő az első hét kötet felelős kiadójától, Vargáné dr. Szathmári Ibolyától, aki nyugdíjba vonulása előtti utolsó munkanapját töltötte a könyvbemutatón.

134

TÁRSASÁGI HÍREK

135


A kötetet dr. Ferenczy Lídia ezekkel a szavakkal mutatta be: Nosce te ipsum! Ismert meg önmagad! Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Szirmayak, kedves Vendégek! Talán szokatlannak tűnhet, hogy egy könyv bemutatását a delphi Apolló-templom híres feliratának megidézésével kezdem. De a könyv, melynek megjelenése alkalmából öszszejöttünk, családok története. És a család, a családok minden egyes ma élő tagjának génjeiben, életútjának alakulásában, eszményképeiben, szemléletében benne rejtőzik évszázadokra visszanyúlva az ősök, az elődök példája, akár pozitív, akár negatív megítéléssel az ő tetteiknek és sorsuknak lenyomata is. Ezért önmagunk megismerésének elengedhetetlen tartozéka a család múltjának ismerete. A „Régi magyar családok” sorozatnak immár második kötete viseli címében a Szirmay családnevet. A kötet szerzőjének, – mint, ezt ő maga is az elő- és utószóban kiemeli, – a már korábban általa feldolgozott szirmai és szirmabesenyői Szirmay család történetének kutatása, majd az ennek nyomán kialakított személyes kapcsolatok során keltette fel érdeklődését a magyar múlt és jelen azonos családnevet viselő, de saját családfájába be nem illeszthető Szirmayak eredetének és kapcsolatrendszerének vizsgálata. Úttörő értékű eredménnyel vállalkozott a kritikai történetírás tudományos feladatára, amikor a genealógiai, heraldikai és helytörténeti szakirodalom (Szirmay Antal, majd az ő adatait felhasználó Nagy Iván, utóbb Kempelen híres munkája, – hogy csak a legismertebbeket említsük) korábbi tévedéseit ill. ellentmondásait cáfolva, megalapozott forrásokra hivatkozottan elsőként bizonyítja a borsodi és ugocsai Szirmayak közös eredetének hiteltelenségét. Mindez azonban nem a két család értékrendjének egymás rovására történő felemelését vagy degradálását eredményezi, nemes célja a 14. századig visszanyúló történelem valósághű megvázolása. Egy család történetének feldolgozása egy időben két irányból is közelíthető. Egyrészt a kívülálló objektív, tudományos nézőpontjából, másrészt az évszázadok során élt, majd a jelenleg élő családtagok egyéni életútjának, szubjektumának bemutatásával. A tudományos szempont az eredet és a genealógia évszámokkal hitelesített levezetése, – mely ugyan táblázatait tanulmányozva önmagában is beszédes, – de ami a feldolgozást igazán közelállóvá, szubjektívvé varázsolja az a táblázatokban puszta névként szereplők arculatának, sorsának, viselkedésének, cselekedeteinek, alkotásainak bemutatása. Érdeme a műnek e két megközelítés ötvözése. Ezáltal a kialakuló kép teljességéhez hozzátartozik a 18. század elejétől megjelenő birtokokkal, valamint a családi oklevéllel összefüggő pereskedések, személyes ellentétek és az ezekben tanúsított magatartások ábrázolása, csakúgy, mint az egyéni karrierek, érdekes személyiségek rajza. A különböző vármegyei tisztségeket – alispán, szolgabíró, táblabíró – betöltő számos családtag közül talán kiemelhető az 1747-ben született és a Szirmay család történetének összeállításában is munkálkodó Antal, aki, mint főlevéltárnok a sátoraljaújhelyi vármegyei levéltár rendszerének kidolgozója, máig megőrzött berendezésének terveztetője volt, és akinek vékei temetésén tisztelője, Kazinczy Ferenc maga vitte a halott koporsóját. A magyar irodalom is őrzi a család őseinek emlékét. Kötetünk idéz Kisfaludy Károlynak a tragikusan fiatalon elhunyt Szirmay Klára halálára írt költeményéből, utóbb a tatárok által 1717-ben elrabolt Szirmay Ilona történetét pedig 1836-ban Gaál József re-

136

TÁRSASÁGI HÍREK

génye örökítette meg. De a levéltárnok-genealógusként már említett Antal kéziratban fennmaradt szépirodalmi tevékenységével – verseivel, műfordításaival – maga is öregbítette famíliájának szerepét irodalmunkban. Tágabb horizontról tekintve a magyar történelem mérföldköveit is tükrözi egyes családtagok sorsa. Példaként csupán néhányukat emelve ki: 1526-ban a mohácsi csatában elesett Dénes; 1659-ben a gyalui ütközetben II. Rákóczi György mellett harcoló István; majd fia, a II. Rákóczi Ferenc szabadságharcában a kurucokkal szembeforduló Domokos; az 1848-as szabadságharc honvédtisztjei, Szirmay-Kalos Dienes és Menyhért; az 1. világháborús érdemeiért vitézi címet nyert Szirmay-Kalos Pál, és öccse, az ugyanitt szibériai hadifogságba került Bertalan; a 2. világháborúban katonaorvosként szolgáló György; Tamás ezredes, 1944-ben Sopron utolsó városparancsnoka és sorolhatnánk tovább, illusztrálva, hogyan rajzolódik ki egy-egy család történetéből egy nemzet és egy nemzet társadalmának története is, vagy másik oldalról közelítve: hogyan határozhatja meg a nemzet históriája az egyes családok sorsát. Érdemes külön kiemelnünk a szerző kutatómunkájának alaposságát a források és azok lelőhelyének felderítése, kritikai tanulmányozása és értékelően egybevetett elemzése szempontjából. Ebben a publikált történelmi, heraldikai, hely- és családtörténeti irodalom mellett az érintett levéltárak oklevelei, könyvtárak kéziratgyűjteményei, a nemzeti könyvtár gazdag gyászjelentés-állománya, valamint az oral history korszerű módszerével gyűjtött személyes interjúk, beszélgetések egyaránt szerepelnek. De mindezek sorában új felfedezésként különleges jelentőségű a Szirmay-Kalos családnak a 19. század végétől elveszettnek hitt levelesládája, melyet a 2006-ban elhunyt Szirmay-Kalos Pál adott át kötetünk szerzőjének. Nem véletlen, hogy a szerző ennek anyagát nemcsak felhasználja, de külön fejezetet is szentel e gazdag fond hányatott sorsának, mely az 1300-as évek végétől kezdődően mintegy 600 esztendő családdal kapcsolatos okleveleinek, levelezésének értékes tárháza. A korábbi kötetben már feldolgozott borsodi és a most bemutatandó munkában az Ugocsa megyei, azonos tőből fakadó Szirmay és Szirmay-Kalos család levezetése mellett a családnév viselőinek sorát a máramarosi Viskről származó, de a közvetlen rokonságot nem bizonyított Szirmayak, valamint a névmagyarosítással szerzett nevet viselők életútjának felvázolása teszi teljessé. Ez utóbbi két, mind a borsodi, mind az ugocsai eredetű családtól független kör tagjai közül is kiemelve a művészet, az irodalom, a hadtörténet jeleseit. A felsorakoztatott, nevesített példáim csupán esetlegesek voltak, nem is jutva el a szerteágazó családok jelenleg élő tagjainak említéséig, mellyel ez a kötet sem marad adósunk. Sőt, nemcsak szövegben rögzítetten, de gazdag képanyagával személyes közelségbe hozza kortársainkat és elődeiket egyaránt. Az oklevelek, hivatalos iratok, családi emléktárgyak, síremlékek, kúriák és arcképek közölt fotóinak együttese vizuálisan is teljessé teszi az ugocsai Szirmay családhoz tartozók és valamennyi felkutatott, ugyanezen családnevet viselők valahol összekapcsolódó életútjának tablóját. „Ismerd meg önmagad!” – ezzel kezdtem a kötet bemutatását. És ismerd meg őseidet, kortárs családtagjaidat, a világban szerteszóródott rokonaidat, a veled azonos nevet viselőket, és egyre tovább bővítve a kört: azt a nemzetet, azt a világot, melynek valamennyien parányi alkotóelemei vagyunk. Ehhez a megismeréshez nyújt értékes segítséget Szirmay Gábor második munkája is, és ez által gazdagítja a magyar genealógiai szakirodalmat.

dr. Ferenczy Lídia 137


138

RECENZIÓK

Diószegi György–ifjabb Diószegi György: A bölcsesség szeretete. Budapest, 2006. Heraldika Kiadó. 232 oldal. ISBN 963 9204 21 8

E 2006 decemberében a szerzőpáros (a fiatalabb szerző egyesületünk alapító tagja) által megjelentetett mű átfogó ismeretet és életszerű körképet nyújt a görög bölcselet kialakulásáról, iskolát teremtő jellegzetességeiről, alkotó nagyjairól. Az ókori görög társadalom fejlődésének sajátos vonásai, a városállamok kialakulása és történelme mellett a demokrácia fénykora, a polisz-rendszer hanyatlása, és a hellénisztikus kor is bemutatásra kerül. Az ókori görög bölcselet számos tényezője természetesen szervesen kötődik az ókori görög vallás jellegzetességeihez. A világ keletkezéséről, az Olümposzon lakó istenek származásáról, és az istenek egyéniségéről vallott szemléletük bemutatása érdekes és gondolatébresztő stílusban íródott. Az ókori görög irodalom közvetett és közvetlen módon is szoros kölcsönhatásban állt a filozófusok bölcseleti elveivel, gondolkodásmódjával. A városállam érdekeit szem előtt tartó közéleti görög közvélemény véleményformálásának egyik lehatásosabb módszerét jelentették a kesernyés komédiák és tragédiák, melyekben megfogalmazott forrongó politikai indulatok mindig is erős aktualitással bírtak. A társadalmi élet művészeinek, szobrászainak, építészeinek alkotásai a korszak művészeti igényét is tükrözték. Műveik bemutatták a társadalmi tagozódást, a vallási gyökereket, ám számos esetben bölcseleti vonatkozásokban is előre mutatóak voltak. Az ókori görögség életének és testkultúrájának különleges színterei voltak az olümpiai (és más színhelyű) versenyek, melyeknek napjainkig hat szellemisége. Az ókori görög testkultúra tisztelete és művelése az ember fizikai és szellemi létezését magasrendű bölcselettel töltötte meg. Az ókori filozófusok elvei és gondolatai a kor valós társadalmának kritikáját és vágyott eszményét egyaránt megfogalmazták. E gondolkodásmód kialakulásában, fejlődésében a történelmi, művészeti, közéleti körülmények közvetlen hatásúak voltak. A szerzőpáros, apa és fia által fémjelzett könyvújdonság sok képpel illusztrálva mutatja be a görög kultúra kialakulásának kezdetétől a görög vallás jellegzetességeit, a filozófusok, irodalmárok, művészek szellemi örökségeinek bemutatásával pedig az ókori görög bölcselet történetét. Rengeteg és továbbgondolandó információt nyújt az olvasó számára. Tudományos igényességű, ám igencsak olvasmányos, ismeretterjesztő alapmű mindenki számára, aki érdeklődik az ókor világ szellemi gyökerei, világképe iránt. Igazi ismeretterjesztő könyv: a gimnázium és a felsőoktatás számos intézményében a tudás elsajátításának kiválóan használható eszköze lehet. 139


Ára: 1500 forint (személyes átvétel esetén). Postán 2000 forint. Megrendelhető a Heraldika Kiadónál (Dr. Tellér Tivadarné ügyvezető; 1113 Budapest, Takács Menyhért u. 5.; telefon/fax: 209-6078, 06-20- 973-6120; [email protected]).

Claude André Donadello–Cseh Géza–Pozsonyi József: A muraszombati, szécsiszigeti és szapári Szapáry család története. Debrecen 2007. A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatóságának és a Tiszántúli Történész Társaságnak kiadása. (Régi magyar családok 6.) 272 oldal. Debrecen 2007) ISSN: l588 – 7642 ISBN: 963 7218 52 1 Szathmáry István Régmúltunk tanúi, a Szapáryak „A Szapáryak hű polgárai az őket befogadó államoknak, magyar gyökereikhez büszkén kötődnek, még akkor is, ha idegenben születtek és nem beszélik a magyar nyelvet” – írja dr. Szapáry György a muraszombati, szécsiszigeti és szapári Szapáry család történetéről szóló könyv, Claude André Donatello, Cseh Géza és Pozsonyi József munkája előszavában. Ebben a mondatban nagyon röviden összefoglalható e család történetén kívül szinte az egész magyar történelmi uralkodó osztály históriája is. Mélyen gyökereztek a haza múltjában, nagyrészt ők alakították azt, és az elmúlt tébolyult század jórészt őket szórta szét a világon, amikor meg akarták törni a nemzet gerincét. Az országos ismertsége mellett a Tiszántúlon is különösen nagy szerepet vivő család története a Hajdú-Bihar Megyei múzeumok Igazgatósága és a Tiszántúli Történész Társaság gondozásában – felelős kiadó V. Szathmáry Ibolya –, a Régi magyar családok sorozat hatodik köteteként idén látott napvilágot Debrecenben. A könyv a sorozat többi kötetének rendje szerint a családtörténet régmúltjának számbavételével a 14. századdal kezdődik. A famíliához kötődő helynevek felsorolása és a családnév vélhető eredetének elemzése okán igen bőséges levéltári anyag adatait közli olvasmányos formában. Minden megállapítását történelmi, esetenként nyelvészeti környezetébe ágyazva fogalmazza meg. Itt találkozunk a legtöbb nagy múltra visszatekintő család históriájának szinte elmaradhatatlan elemével, a származástörténet legendai elemeivel, melyeket a szerzők az igényes családtörténet józan kritikájával tárnak az érdeklődő olvasók elé. A 16. századtól már egyre részletesebb levéltári adatok alapján folytatódik a családtörténet, míg fokozatosan eljutunk az időközben a történelmi Magyarország más neves családjaival rokonságba került, majd a világ szinte minden tájára szétszóródott família mai generációinak bemutatásához. A történeti áttekintés fontos súlypontjait jelenti két nagy ívű pályát befutott családtag történetének felelevenítése. Szapáry Péter, a család 17. században élt tagja a magyar irodalomban is hírt hagyott maga után. Mondája, ami szerint török fogságban igavonóként eke elé fogva sanyargatta a török, még jóval később Szabó Lőrincet is megihlette. Sanyarú sorsa regényessége 140

RECENZIÓK mellett a keresztényi erények példájává is vált. A legenda szerint egykori kínzója a szerencse forgandósága révén idővel az ő hatalmába került, s bosszú helyett a megbocsátás lett osztályrésze. Szintén az olvasók megkülönböztetett figyelmére tarthat számot a család újkori történetének legnagyobb alakja, gróf Szapáry Gyula, aki sok más egyéb hivatala mellett egy ideig Magyarország miniszterelnökeként szerzett nevet magának. Életművének hatásai mind a mai napig fellelhetőek mind a mai hazában, mind szűkebb pátriájában a Tisza partján. Emlékét ugyan a kommunizmus évtizedei alatt igyekeztek kitörölni a köztudatból, de a rendszerváltást követően elindult egy olyan folyamat, aminek révén a neves államférfi újra elfoglalhatja méltó helyét a nemzet emlékezetében. A bármilyen további történeti, családtörténeti kutatómunka megbízható alapjául szolgáló ismeretanyagot őrző könyvet igen jó és látványos képanyag is ékesíti. A családi, elsősorban portrékból álló ábrázolásokat nagyon sok forrásból gyűjtött, számos, egykori környezetük hangulatát idéző tárgy és épületábrázolás teszi színesebbé. Mindehhez korabeli iratok, térképek bőséges választéka is járul. A tudományos igényű családtörténetek általában nem képzelhetőek el mellékletek nélkül. Jelen esetben sem kell őket nélkülöznünk. A Szapáry család történetét is számos genealógiai tábla, okmányszöveg, névmutató és bőséges irodalomjegyzék teszi szakszerűvé és a tudományos kutatás forrásává.

Lázár Károly testőr altábornagy visszaemlékezései. Szerkesztette, a bevezető tanulmányt, a jegyzeteket készítette: Bene János és Szabó Péter. Nyíregyháza, 2007. Magyar Huszár Alapítvány kiadása. 165 oldal. ISBN: 978 963 06 3914 9 Dr. Bagi Zoltán Péter PhD A „nagy idők nagy tanúi” a 18. század óta rendszeresen készítenek visszaemlékezéseket vagy memoárokat, amelyekben az általuk megélt, befolyásolt vagy befolyásolni vélt történelmi eseményeket személyes hangvételű elbeszélő formában tárják olvasóik elé. Ezen művek történeti értékét, hitelességét a későbbi korok történészei szubjektív nézőpontjuk, s nem egyszer „szerecsenmosdató” törekvésük végett a kevésre értékelik. Mégis pontosan ezek miatt válhatnak ezek igazán érdekessé, sőt némelykor élvezetes olvasmánnyá azok számára, akiket nem a történettudomány szigorú kritériumai, hanem csak a puszta érdeklődés vezet. Ha az ember kezébe veszi Lázár Károly altábornagy, 1937 és 1944 között a testőrség parancsnokának visszaemlékezéséből készült kiadványt, akkor a műfaj hamisítatlan mintapéldányába olvashat bele. Az emlékeit a hatvanas években kétszer is papírra vető visszaemlékező (mint ahogyan a szöveggondozást magukra vállaló Bene János és Szabó Péter rövid bevezetőjéből kiderül) haláláig Horthy Miklós híve és ízig-vérig katona maradt. Mindig egyszerűen, tömören, katonás lakonikussággal fogalmaz, mintha az éppen aktuális napiparancsot fogalmazná meg alárendeltjeinek. Ennek ellenére többször keveredik önismétlésbe, illetve némelykor események, személyek némileg „kilógnak” gondolatfűzéséből. Ez legszembetűnőbb a Tost Gyuláról, és Charles Telfer Howie141


ról írottak esetében érhető tetten. Lázárt azonban némi keserédes önirónia is jellemezhette, amely leginkább egy, a nyíregyházi házukról készült fotón látható írásból szembeötlő. Az egyszerű, földszintes épületről készült képen ugyanis a következő felirat díszeleg: Palais Lázár. A Szerző személyes, valamint családi adataival, élményeivel nem traktálja olvasóját. Édesapjáról (a Kormányzó említi meg lovasbalesetét, amelynek szemtanúja volt), feleségéről (megismerkedésükről, illetve arról, hogy 1944. október 15-én a Királyi Palota ostrománál az óvóhelyen berendezett ambulancián műtősként dolgozott) és kisebbik fiáról csak egy-egy alkalommal röviden ír. Édesanyját és nagyobbik fiát meg sem említi. Érdekes módon I. világháborús „élményeit” sem tartotta arra érdemesnek, hogy részletesen foglalkozott volna velük. Legfontosabbként azt említi meg, hogy Károly király háromszor is megszólításával tüntette ki a 20. század első világégésének idején. Lázár Károly visszaemlékezését a Horthyval történt 1919 októberi első találkozásával kezdi. Átsiklik nyíregyházi katonaévein (1920 tavasza és 1927. március 1-e között szolgált itt a 4. huszárezrednél), viszont egy olyan eseménynek, amelynek személyesen nem volt részese három fejezetet is szentelt. Károly király kétszeri sikertelen visszatéréséről van szó. Kötelességtudatára és feljebbvalói, jelesül Horthy Miklós iránt érzett feltétlen elkötelezettségére jellemző, hogy a magyar történelem ezen sorsfordító pillanataira kitér, s mindvégig a kormányzó pártján marad. Cselekedeteit nem királya elárulásaként értékeli, hanem reálpolitikai, szükségszerűség szülte döntésként. A testőrséghez vezénylését (1927. március 1.) életének és sorsának fordulópontjaként élte meg: „Végre más miliőbe kerültem az eddigi nyíregyházi huszárezredhez képest.” Úgy tűnik, életét csak feladatának szentelte. Részt vett Horthy kíséretében a gödöllői cserkész jamboree-n 1934-ben, ahol az amerikai tánccsoport tagjaként fellépő John F. Kennedy-t is megörökítette egy fényképén. Majd tíz év szolgálat után a Kormányzó 1937. január 1-ével a testőrség parancsnokává nevezte ki, amely rangot és súlyt adott személyének. Első, ám közel sem könnyű feladata az olasz királyi pár budapesti látogatásának megszervezése és „levezénylése” volt. A sikeres lebonyolításért nem csupán elismeréseket kapott, de saját büszkeségét növelte, hogy a korábbi rosszakaróinak áskálódását is el tudta ezzel némítani. A Szerző számára természetesen megkerülhetetlen, hogy foglalkozzon a háború előtti békés revízióval, s az ország hadba lépésével. Mindvégig azt a benyomást erősíti olvasójában, hogy mind ő, mind pedig Horthy Miklós nem kedvelte a nácikat, s Adolf Hitlert. Jugoszlávia és a Szovjetunió elleni háború megindításának felelősségét pedig a hatalomba és a kormányzó környezetébe „beépült” németbarát politikusok és katonatisztek számlájára írja. A visszaemlékezés talán legérdekesebb és legszemélyesebb része a sikertelen kiugrási kísérlettel és az azt követő fogságával kapcsolatos utolsó fejezetek. A harc kilátástalanságát érző, s életben maradt fiáért aggódó Horthy szóbeli utasítást küld a védelmet lelkesen és nagy hozzáértéssel szervező és vezető Lázárnak: „Nem akarok vérontást!” Ezzel elkezdődik az altábornagy vándorlása: Mauthausen – Sopronkőhida – Bécs. Kihallgatások, hadbírósági tárgyalások. Az utolsó színjátékot Dominich Vilmos hadbíró őrnagy 1945. április 23-án Bernauban rendezte. Az összeült különbíróság a még el nem 142

RECENZIÓK ítélt politikai foglyokat – köztük Lázárt is – felmentette a hazaárulás vádja alól. Két nappal később Oberndorfnál az amerikai hadsereg előőrse szabadítja fel őket, amelynek parancsnoka egy Vas megyéből 15 éve az Egyesült Államokba emigrált százados volt. Lázár június közepén ért vissza családjához a rommá lőtt Budapestre. Személyes, de katonás hangvétel, s néha némi tendenciózusság jellemzi Lázár Károly visszaemlékezését, mint minden e műfajban íródott művet. Az olvasónak csak azt tudom tanácsolni, hogy ne, mint primer forrást kezelje, hanem mint egy, a 20. század közepének mindennapjaiba betekintést nyújtó munkát.

Tóth Csaba–Ulrich Attila: Az újfehértói aranyéremkincs – Der Goldmünzschatz von Újfehértó. Budapest 2007. Jósa András Múzeum – Martin Opitz Kiadó kiadása. 84 oldal. ISBN 978-963-86998-7-9 Korompai Balázs Egy aranylelet története A történet az 1680-as évek második felében kezdődött és 2002-ben folytatódott. 2002 áprilisában a nyíregyházi Jósa András Múzeumba bevittek jónéhány aranyérmét. Az azonnali helyszíni kiszállás eredménye az elmúlt évtizedek legjelentősebb közgyűjteménybe került aranyéremkincse lett. A Martin Opitz Kiadó jelentette meg 2007-ben Tóth Csaba és Ulrich Attila könyvét az újfehértói aranyéremkincsről. A kötet két nagy tartalmi egységben tárja elénk a lelet rendkívül gazdag világát. Az első rész az előkerülés körülményeivel, a kincs összetételével, a lelet korszakának rövid pénzforgalmi és történeti összefoglalásával, valamint korabeli értékével ismertet meg. A lelet egy magánház kertjéből került elő, növénytelepítés során. A megtalálók 64 darabot vittek be a múzeumba. Ezzel kezdődött meg ennek a kimagasló értékű éremleletnek az új élete. (Azóta már a Kassai Keletszlovákiai Múzeumban is bemutatták.) A régi pénzekről mindig a debreceni zsibogó jut az eszembe. Még gimnazista koromban láttam, hogy az asztal alól az egyik „kereskedő” több szatyornyi apró ezüstpénz vett elő. Nyilvánvaló, hogy az is a földből került elő, és mint ilyen, a magyar állam tulajdona volt, de elkerülte azt, hogy közgyűjteményben lehessen bemutatni. Hajlamosak a találók elfelejteni azt a tényt, hogy a földben, a víz alatt található lelet állami tulajdon és bejelentési kötelességet von maga után! Esetünkben szerencsére a becsületes megtalálók bejelentették azt az illetékes múzeumnál. Így sikerült három nap alatt a kezdeti 64 darabról 261-re emelni az érmek számát, melyek összsúlya is jelentős, 1,3 kilogramm. A lelet veretei 1436 és 1684 közötti időszakból származnak. 132 magyar és 8 erdélyi pénz mellett a Lengyel Királyság, Svédország, Poroszország, Augsburg, Köln, Tirol stb veretei is megtalálhatók a leletben. Kiemelkedő darabok II. Ulászló guldinere, Bethlen Gábor, III. Ferdinánd és II. Rákóczi György tízszeres aranyforintjai vagy II. Ferdinánd 1622-es dukátja, melyet eddig csak egy közgyűjteményből ismerhettünk. Igen fontos a történelmi háttér és a földrajzi környezet rövid összefoglalása és 143


bemutatása. Ez nagyban segít annak megértésében, hogy miért itt rejtette, rejthette el vagyonát az egyelőre ismeretlen személy. A régi pénzek világában jártas olvasó számára a korabeli érték kiszámítása egyszerű feladat, de Ulrich Attila kitűnő példái a köznapi érdeklődőnek is igen képletesek. A tárgyegyüttes korabeli értéke alapján az elrejtés körülményeire és az elrejtő személyére is következtethetünk. Főúri magánvagyon egy része vagy a korszak veszélyei elől egy kereskedő rejtette el gyorsan vagyonát? Ezekre a kérdésekre egyelőre nem lehet pontos választ adni. Mindez németül is olvasható, nem rövid tartalmi összefoglalásban, hanem teljes terjedelmű fordításban. Majd a rövidítések feloldása következik, amiből a legfontosabb numizmatikai szakkönyveket is megismerheti az érdeklődő olvasó. A rövidítésekhez talán hozzá lehetett volna tenni néhány, a katalógusban szereplő rövidítést is, hogy a nem szakmai olvasó is tisztában legyen az Av vagy az Rv, az A-I, K-B vagy az N-B jelentésével. A kötet második része a teljes lelet katalógusát nyújtja, rendkívül jó bemutatásban. A kötet tervezése, nyomdai elkészítése a magyar nyomdászat újabb kimagasló termékévé emeli ezt a nagy haszonnal forgatható könyvet. A lelet bemutatásának magyar és a német szövege mellett a lapok szélein 7+7 fényképen különböző veretek egy-egy kiemelt részét nézhetjük meg, így Lipót, János Kázmér, II. Ferdinánd, I. Rákóczi György vagy Bethlen Gábor stb. pénzei kerülnek közelebb az olvasóhoz. Itt is és majd a katalógusnál is ki kell emelni a Gedai Csaba fotós nagyszerű munkáját. A katalógusnál az előbbi képeket felváltják lelet összes darabjának kiváló minőségű Av-Rv képei. Természetesen a katalógus is kétnyelvű. A nyomda ördöge tehet nyilván a I. Ferdinándnál szereplő évszámról (1564 helyett 1664), amely az újranyomásnál könnyen javítható. A kötet pontos felosztással készült, jó stílusban írta meg a szerző, olvasmányos, könnyen olvasható. A könyv tervezője és kiadója megérdemelné, hogy a kötet indulhasson a Szép Magyar Könyv megmérettetésen. Sajnos valószínű, hogy a Martin Opitz Kiadó ezen újabb, mind tartalmában, mind megjelenítésében igen értékes kötete csak alacsony példányszámban jelent meg, bár erre vonatkozó adat nem szerepel a kötetben. Ennek ellenére a szakemberek mellett a numizmatikát akár csak a benne rejlő szépségekért szeretőknek nyugodt szívvel ajánlhatom, hogy keressék a kötetet. Így hátha lesz második kiadás is!

Szirmay Gábor: Az ugocsai szirmai Szirmay család története. Debrecen 2007. A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatóságának és a Tiszántúli Történész Társaságnak kiadása. (Régi magyar családok sorozat 7.) 207 oldal ISSN: l588 – 7642 ISBN: 978–963–7218–59–0 Dr. Pandula Attila CSc. Szirmay Gábor, aki – „széles értelmezésű” – családjának-, rokonságának igényes, avatott kutatója, napjainkban már széles körben ismert rangos sorozatban („Régi magyar családok”) már két évvel korábban is publikált egy kötetet. / A szirmai és szirmabesenyői Szirmay család története. Debrecen 2005. – Régi magyar családok 4.

144

RECENZIÓK Szirmay Gábor e könyve megjelenését követően (családi vonatkozásokban) sokan megkeresték – így levélben, telefonon, e-mailban – Szirmayak, Szirmay rokonok, illetve Szirmayakat ismerő személyek. Az illusztris szerző, ennek során nagy számban jutott újabb információkhoz, adatokhoz. Módja nyílt – korábbi – gyűjtései kiegészítésére, pontosítására is. Mindezek alapján „vágott bele”, egy – korábban általa sem – túlságosan sokra méltatott téma, az „ugocsai Szirmayak történetének” megírásába. Megjegyzi, hogy a „Sajó-menti és a Tisza-pari Szirmayak” rokonságáról, a családtag – Szirmay Antal – 18–19. század fordulóján kifejtett tudományos munkásságáig senki sem tudott. Sőt a régi időkben határozottan tiltakoztak – a leginkább névazonosságnak vélt – „félreértések” ellen, a Szirmayak vonatkozásában. S e Szirmay családok egymástól eltérő eredetét állították az előtérbe. Erről a témáról a régi- és az újabb szakirodalomban is kevés szó esett. Néhányan, nagyon keveset és azt is általában nagyon rosszul írták – ezekről – a Szirmayakról. A szerzőt mindezek késztették a jelen – hézagpótló – kötet megírására. Szirmay Gábor igyekezett kritikusan szintetizálni minden rendelkezésre álló forrást. Így az eddig – különféle időszakokban – napvilágot látott „mérvadó” szakirodalmi közléseket, a levéltári jellegű anyagot, az állami-, egyházi gyűjteményeken túl, magántulajdonban levő iratokat is vizsgált. Ideértve a kiterjedt „rokonság” – a legkülönbözőbb helyeken – részben külföldön élő – tagjaival folytatott – eredményes – személyes beszélgetéseket, levelezést. Adott esetben, sajátos-, távoli helyszíneken – pl. Szlovákiában, Ukrajnában – is kutatott a családtagokkal kapcsolatos emlékek után. Kiemelendő, hogy saját kutatása hozta felszínre azt – a tárgykör szempontjából alapvető – eddig teljesen ismeret-len – családi tulajdonban levő – forráscsoportot, a Szirmay Kalos család leveles ládáját, melyet egyébként ő maga ismertetett, a jelen évkönyv korábbi kötetében. A kötet szerkezete-, jellege stb. a sorozatban eddig megjelenteknek felel meg. Az elérhető családtagok adatain túl, – amelyek „naprakészek” – képet kapunk a birtokviszonyokról, a családi címer múltjáról. A család története részletesen tanulmányozható genealógiai táblákon, melyeket magyarázatok kísérnek. Érdekes, hogy s szerző áttekinti azokat a családokat is, akik „névváltoztatás” „névmagyarosítás” során vették fel – az „egyébként ebben a vonatkozásban kifejezetten divatos” Szirmay / Szirmai / nevet. Külön foglalkozik az ugocsai Szirmayak és a vallás, az iskoláztatás és a kultúra kapcsolatával. A – meglehetősen korlátozott – forráslehetőségek ellenére foglalkozik e család temetkezési szokásaival, temetkezési helyeivel. A szerző áttekinti a „viski” Szirmayakat / is /. A kötetben – a sorozat jellegének megfelelően – gazdag képanyag került közlésre. Ez döntően a család egyes tagjairól készült fénykép, de más technikával készült ábrázolások is. Tanulmányozhatunk címereket-, pecsétlenyomatokat. Közlésre kerültek oklevelek, iratok, gyászjelentések. A kötetben megjelennek e család lakóhelyei, az azzal kapcsolatos épületek, illetve síremlékek is. Csak remélhetjük, hogy Szirmay Gábor a későbbiekben is megörvendezteti az érdeklődőket genealógiai kötettel. 145


Bogoly József Ágoston: Tíz éves a Makói História c. folyóirat Történelmi-kulturális regionalisztika Mi a jelen? A jelen egyik hányada nem más, mint a tudatunkban élő történelem. A hagyományokhoz közelítés történelmi-kulturális identitást erősítő konstruktív mozzanata és a helytörténeti értelmű szelekció egyaránt jellemzi a Makói História szerkesztésmódját.„Múltunk minden porszemére szükségünk van.” Ez a Kodály-idézet áll a Makói História c. folyóirat címlapján. Makó történelembarát város. Többkötetes, kiválóan szerkesztett és megírt városmonográfiával is rendelkezik. A Makói História című folyóirat a regionális történettudományi kutatás és a történelmi-kulturális ismeretterjesztés összefüggéseit kiválóan érzékelteti, a közönségkapcsolatokat is figyelembe vevő fejlesztés eredményeként jött létre. A makói József Attila Múzeum Makói História című folyóiratát Forgó Géza helytörténész 1997-ben indította el. A szerkesztői munkát is ő végzi. A szerkesztő az olvasók igényeit ismervén az érdeklődő közönség és a szerzők nézőpontjai között épít kapcsolatot. A folyóirat első három évének sikerét biztosító szellemi háttérről 2000-ben, a megújuló Makói História beköszöntő cikkében így nyilatkozik a szerkesztő:„A múzeum nem kizárólag kiállítási tér, ahol festményeket, fényképeket, szobrokat vagy más tárgyi alkotásokat lehet megismerni, hanem valójában tudományos műhely.” A folyóirat tematikájában a látszólag elkülönült területek, történelem, irodalom, néprajz, képzőművészet a helytörténet kontextusában fonódnak össze. A Makói História-ban megjelent írások szerzőit a teljesség igénye nélkül soroljuk fel: Juhász Gyula, József Attila, Erdei Ferenc, Kelemen Ferenc, Trogmayer Ottó, Hoffmann Tamás, Péter László, Szvoboda Dománszky Gabriella, Felföldi László, Tóth Ferenc, Zombori István, Halmágyi Pál, N. Horváth Béla, Marosvári Attila, Marjanucz László, Bogoly József Ágoston, Orbán Imre, Szűcs Judit, Markos Gyöngyi, Papp János, Bárkányi Ildikó, Medgyesi Konstantin, Forgó István, Forgó Géza, Balog József , Jámborné Balog Tünde, Páll Lajos, Kozocsa Sándor, Császtvay István, Domokos László, Gilicze János, Rozsnyai János, Kiss Mária Hortensia, Nagy Veronika, Mátó Erzsébet, Antal Imréné, Juhász István, Vass Erika, Kruzslicz István Gábor, Molnár János, Mendei Árpád, Czanik Béla, Lengyel Orsolya, Rózsa Gábor, Börcsök Attila, Fejér Gábor, Vigh Zoltán, Badicsné Szikszai Zsuzsa, Kiss Pál, Nagyfalusi Ágnes, Kómár Mátyás, ifj. Lele József. A történészek, irodalomtörténészek, művészettörténészek, levéltárosok, könyvtárosok, régészek, néprajzkutatók, múzeumi szakemberek, művészeti írók által közvetített ismeretek nem válnak elszigeteltekké, a Makói História publikációi még a múzeum közönségkapcsolatát is erősítik. Az egyes frissen megjelenő számokat a múzeum épületében a szerzők részvételével a Makói História-esteken mutatják be az olvasóközönségnek. Érdekes egybeesés, hogy Mályusz Elemér a Makói História szerkesztőségével, azaz a mai makói múzeummal szomszédos épületben töltötte gyermekkorának egy részét, erről emléktábla is tanúskodik. A helytörténeti kutatás feladata című tanulmányában (Századok, 1924. 5. sz.) a makói születésű Mályusz Elemér a kutatás számára kiindulópontokat jelölt meg, hely146

RECENZIÓK zetfelmérést végzett, szemléletileg alapozást adott a magyar helytörténetírásnak. Az egyes vármegyék kutatását, a regionális tagolódás szerinti vizsgálat szakszerű folytatását kezdeményezte. Historikus körökben Mommsen rektori beszédéből szoktak idézni, miszerint a történészt nem lehet képezni, neki saját magát kell képeznie. A történész saját képzését folyamatosan új témák választásával, az alapkutatásra gondot fordító anyagfeltáró, forráskutató tanulmányok kidolgozásával valósítja meg. A történész a lezárt múltban tájékozódó utóvilág képviselője. Megosztja ismereteit a kortársaival. Az ismeretterjesztő munkát is szívesen vállalja. Feltehető a kérdés: mi a história? A történelmi esemény-összefüggések ábrázolása. A történelembe zárt üzenetek értelmezése. Az idő elenyészése a feledésben, majd újra feltámadása az emlékezésben. A Makói História kezdő évfolyamaiban a makói helytörténeti források lelőhelyeit bemutató cikksorozattal indított, a makói levéltárak és könyvtárak anyagát is bemutatta. Forgó István folytatólagosan közölte a Makó történetére vonatkozó kronológiát. Mátó Erzsébet pedig válogatott helytörténeti bibliográfiákat tett közzé. A folyóirat szerkesztésében a Makót övező kistérség helytörténetének kohéziós elve is érvényesül. A Makói História vasúttörténeti számában (2003. 1-2.) az alföldi-nagytáji identitás, a történelmi térhasználat szempontja Rózsa Gábor „Hódmezővásárhely-Makó- Nagyszentmiklós hé. Vasút” című cikkében éppúgy szerepet kap, mint Kruzslicz István Gábor A Dél-Alföld bekapcsolódása az országos vasúthálózatba című írásában. Tóth Ferenc A makói hagyma című, 1998-ban megjelent igen jelentős néprajzi, gazdaság- és életmódtörténeti nagymonográfiájáról Hoffmann Tamás írt szakmai méltatást, melyet a Makói História 1999. 5. számában olvashatunk. Tíz éves fennállása alatt a történelmi-kulturális regionalisztika (historical-cultural studies) számára a Makói História figyelmet érdemlő ismeretanyagot gyűjtött össze. Térkép és iránytű a további helytörténeti kutatáshoz. A történetírói kutatómunka eredményeit nagyközönségnek közvetítő folyóirat a helytörténeti műveltség tartalmi jegyeit hordozza, minden egyes megjelenő száma a mai világhoz ad hozzá valamit a múltból. Megteremti az előfeltételeket ahhoz, hogy a helytörténeti ismeretek a lokális közgondolkodás, a helyismereti érdeklődés és az oktatás részévé válhassanak. A Makói História képi illusztrációkban gazdagon, 2000-től kiváló nyomdai előállítási színvonalon jelenik meg. A legújabb folyóiratszám (2007.1-4.) esetében a külcsín és a belbecs igazán szép egyensúlya valósult meg. Emlékezet és felejtés. A történeti élet sokoldalúsága A történelemmel foglalkozók kutatják, értelmezik az alapkérdésre vonatkozó válaszokat. Mi a történelem? Martin Heidegger szerint: „A jövő nem későbbi, mint a múlt, ez pedig nem korábbi, mint a jelen. Az időbeliség, mint múltban-jelenben folyó jövő létezik.” A történelmet visszatekintő kulturális antropológiaként felfogó történelem- és kultúrakutató irányzatok a monokauzális történelmi tényfeltárás pozitivista ténykultusza helyett a történeti élet sokoldalúságát, az életmódszervező értékek struktúráit tárták fel. Csak egy példát említünk, a New History nevű, több ágon futó történelemkutatói irányzat több évtizeddel ezelőtt felvetette már a regionális különbségek történeti magyarázatának szükségességét, a regionális fejlődési egységek jellegének és történelmi 147


sajátosságainak kutatási aktualitását, a használható, pragmatista történetírás megvalósításának igényét. A helytörténet-írás perspektívája a közvetítő műfajok keretei között, a közművelődési célkitűzésekkel rendelkező Makó História című folyóiratban is érvényesül. A történelmi változások dinamikus társadalmi és technikai faktorainak helytörténeti vonatkozású bemutatása sem marad el. A Ford – Galamb József emlékszám (2006. 1.) Galamb József makói származásával, a világra szóló automobilizmusban betöltött szakmai szerepével foglalkozik. Az 1956-os forradalomról szóló 2006/ 2-3-as emlékszám pedig a makói eseményekkel kapcsolatos kutatási kérdéseket is felveti. A folyamatos történelmi újraértékelés (constant reappraisal) is bekerül a helytörténeti kutatásba. A történelmet interpretáló nyelv, a történelmi elemzés a velünk történő jelenbe fordítja a múltat. A történelem a helytörténeti térben éppúgy elbeszélhető, mint az egyetemesnek tekintett vonatkozásban. A történeti idő és tér érintkezése, a helyhez kötött temporalitás a helytörténetben kézenfekvővé válik. A Makói História jövője. A történelem és a kultúra iránti érdeklődés folyamatossága A Makói História jövőjét a történelem és a kultúra iránti érdeklődés folyamatossága biztosítja. A Makói História által közölt írásokban és képi anyagban a történeti élet sokoldalúsága nyilvánul meg. A makói képzőművészeti, építészeti, szobrászati, festészeti kultúra bemutatása Tóth Ferenc, Jámborné Balog Tünde, Marosvári Attila, Halmágyi Pál cikkeiben olvasható. A festőművész Dehény Lajosról, születésének századik évfordulóján Bogoly József Ágoston jelentetett meg pályaképet. Juhász Gyula és József Attila makói sajtóban megjelent írásait Papp János tárta fel, Móra Ferenc makói kapcsolódásairól Mátó Erzsébet készített bibliográfiát, a 19. század végi, 20. század eleji makói könyvkultúra világirodalmi vonatkozású kérdéseit Forgó Géza tárgyalta, de nem maradhatott el a makói származású technikatörténeti személyiség, Galamb József életpályájának bemutatása sem. Az utóbbi témáról Halmágyi Pál publikált. Péter Lászlótól pedig a csanádpalotai parókia előtt elhelyezett, Kálmány Lajos arcát bronzban megörökítő emléktábla avatóbeszédét közölte az Apátfalva és Csanádpalota néprajzával foglalkozó 1999/ 5-ös szám. Az irodalmi és művelődéstörténeti emlékeket bemutató makói Espersit-ház történetét, a múzeumi célú működés előfeltételeit megteremtő évek küzdelmeit saját tapasztalatát ismertetve Tóth Ferenc, történész és nyugalmazott múzeumigazgató írta le a folyóirat 1999. 2. számában. Irodalomtörténeti szempontból figyelmet érdemel a 2005. 1-2. szám, amely József Attila makói éveire tekint vissza és a költő Makóhoz kötődő költészettörténeti kapcsolódásait értékeli. Jámborné Balog Tünde József Attila-kultuszt ápoló esszéje, N. Horváth Béla, Halmágyi Pál, Bogoly József Ágoston tanulmánya, Antal Imréné és Forgó Géza közleménye a József Attila-kutatás számára megkerülhetetlené teszi ezt a Makói História-számot. A makói művésztelepre évenként visszatérő festőművész és költő, az erdélyi Páll Lajos műveinek reprodukciói és versei, a szintén erdélyi Kusztos Endre grafikái és a makói képzőművész, Jámborné Balog Tünde műveiről készült fotók gazdagítják a folyóiratot. A makói múzeum történeti portrésorozatát elemző Halmágyi Pál írásaihoz mellékelt festmény-fotók szintén emelik a folyóirat vizuális színvonalát. 148

RECENZIÓK A történelmi-kulturális regionalisztika szempontjait érvényesítve mutattuk be és értelmeztük a tíz éves Makói História című folyóirat szerkesztésmódját és ismeretközvetítő célkitűzését. A teljesség igénye nélkül megemlítettük a Makói História szerzőgárdájának jeles személyiségeit. A tematikai összképből csak a karakteres vonásokat emeltük ki. Rövid ízelítőt nyújthattunk. A Makói História sorsát olvasói formálják. Jövendő történetét pedig a történelmi és kulturális témákat ebben a makói folyóiratban feldolgozó szerzők írják tovább.

Pintér István: Görgei szerepe a téli hadjáratban és a kápolnai csatában. Budapest, 2005. Heraldika Kiadó. 56 oldal. ISBN 963–9204–43–9 A szerző az 1980-as évektől kezdve foglalkozik Görgei tábornok tevékenységével. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán Szegeden, majd Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szakdolgozatot írt a tábornok téli harcairól. A két világháború közt megjelent könyvek felfogása, ill. az 1945 után megjelent művek felfogása közötti különbség volt az, ami kutatásra ösztönözte. A könyv 5 fejezetből áll: Bevezetés, témaválasztás; Mi volt Görgei téli hadjáratának igazi célja?; Ki volt elsősorban felelős gr. Schlick császári tábornok hadtestének a megmeneküléséért?; Volt-e szerepe Görgeinek a kápolnai csatavesztésben? Összefoglalás, következtetések. A szerző az első fejezetben a témaválasztás körülményeiről ír. A második fejezetben Görgei téli hadjáratának céljáról a következőket írta: Görgei az 1849. január 2-án tartott haditanács határozatát hajtotta végre akkor, amikor hadtestével Vác után Lipótvár felé fordult. Könyvében bebizonyította a szerző, hogy a magyar tábornok Lipótvár előtt jelentős császári túlerőt vont magára, amelyek 3 oldalról bekerítéssel fenyegették. Ha tehát nem akarta kitenni seregét a biztos megsemmisülésnek, akkor kénytelen volt a bányavárosokba visszavonulni, ahol hadseregét téli ruhával látta el, megpihentette, újoncokkal kiegészítette és a kormány által hátrahagyott értékes felszerelési tárgyakat pedig összegyűjtötte. A bányavárosokba történő visszavonulásra akkor került sor, amikor a fő célt, tehát az ellenség erejének megosztását és a Tiszától való elvonását már elérte. Erre mutat az is, hogy a Perczel hadtestet csak egy ellenséges lovasdandár követte. A rózsahegyi császári ajánlattal kapcsolatban, amelyet Görgei január 28-án kapott meg WindischGraetz-től, sikerült bizonyítani, hogy a magyar tábornok egyértelműen elutasította az ajánlatot. A követnek a váci proklamáció példányát adta át, de az a harc folytatása melletti döntést fejezte ki. A téli hadjárat legeredményesebb mozzanatára 1849. február 5-én került sor, amikor Guyon zászlóaljai véres és elkeseredett harcban áttörtek a branyiszkói hágón és ezzel megteremtették a lehetőséget a Klapkával való egyesülésre. A harmadik fejezet azt kutatja, hogy ki volt a felelős gróf Schlick császári tábornok hadtestének a megmeneküléséért? A történeti irodalom és az összefoglaló munkák egy része Klapkát és Görgeit teszik felelőssé azért, hogy az előbb említett császári tábornok hadtestét nem tudták megsemmisíteni, ill. nem tudtak jelentős veszteséget okozni neki. Gróf Schlick hadteste 1849. február 5. és 23. között öt alkalommal menekült meg a magyar 149


csapatok elől. A források egyértelműen kimutatják, hogy négy alkalommal Dembinski érthetetlen és helytelen parancsainak következtében került erre sor. Egy alkalommal Görgei is hibázott, amikor február 6–9-e között tétlenül várakozott és nem indított támadást Kassa ellen. A 4. fejezet a Görgei-Dembinski viszonnyal, a kápolnai csatával, és azzal foglakozik, hogy volt-e szerepe Görgeynek a kápolnai csatavesztésben? Ebből a fejezetből megtudhatjuk azt, hogy a hadsereg új beosztásának nyilvánvaló célja a hadtestparancsnokok és elsősorban Görgei befolyásának csökkentése, valamint Dembinski tekintélyének növelése volt. A tisztikar azonban rossz néven vette, hogy egy idegen főparancsnoknak rendelték alá, akinek ráadásul katonai múltját sem ismerték A tisztek lecsillapítására adta ki Görgei február 14-i parancsát. A továbbiakban a Görgei-Dembinski viszonyt negatív értelemben befolyásolta az, hogy Dembinski Görgeinek, mint hadtestparancsnoknak a kikerülésével juttatta el intézkedéseit az egyes hadosztályokhoz. Mivel Görgei ez ellen ismételten szót emelt, ugyanúgy, mint a főparancsnokságtól kapott határozatlan parancsokért, így az összetűzés elkerülhetetlenné vált. Ennek a fejezetnek a második része a kápolnai csatát mutatja be. A források alapján nyilvánvaló, hogy a magyar csapatok szétszórtságáért és a központi vezetés hiányáért egyaránt Dembinski okolható. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a hátul lévő magyar hadosztályokat Dembinski nem parancsolta időben előre, valamint egyetlen egy hírvivő tiszttel rendelkezett, akkor nyilvánvaló, hogy a kápolnai csatavesztés egyedül az ő helytelen, kapkodó, és határozatlan hadvezetésének az eredménye, nem pedig Görgei aknamunkájának a következménye. Az ötödik rész az egész könyv összefoglalását adja. A könyv megrendelhető Pintér István tanár, történésznél. Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Esze Tamás u. 3. Telefon: 06-62-238-391 • Mobil: 06-30-279-62-14

Szirmay András feljegyzései 1680–1713 (Első kötet 1680–1704). Sajtó alá rendezte, a jegyzeteket és a mutatókat készítette Kincses Katalin Mária, Szerkeszti: Mészáros Kálmán, Molnár Sándor. Vay Ádám Múzeum Baráti Köre, Vaja, 2004. 266. oldal. Szirmay András feljegyzései 1680–1713 (Második kötet 17050–1713). Sajtó alá rendezte, a jegyzeteket és a mutatókat készítette Kincses Katalin Mária, Szerkeszti: Mészáros Kálmán, Molnár Sándor. Vay Ádám Múzeum Baráti Köre, Vaja, 2007. 314. oldal. HU ISSN 0139-3340 – ISBN 963 86608 0 5 összkiadás ISBN 963 86608 1 3 első kötet – ISBN 978-963-86608-4-8 második kötet Dr. Ulrich Attila Ph.D. A vajai Vay Ádám Múzeum újabb kiadványt jelentetett meg napjainkban, egy régen ismert, és igen fontos történelmi naplót (illetve annak második kötetét). Szirmay András naplója a magyar gazdaságtörténet egyik fontos dokumentuma, azon túlmenően pe150

RECENZIÓK dig kitűnő korrajz is. Szirmay feljegyzéseiből évenként, több mint 30 éven át követhetjük nyomon a fontosabb történelmi eseményeket, valamint személyes, családi életében történt változásokat. A mű felépítése és szerkezete igen logikusnak tűnik. Először következnek a „történések”, utána pedig maga a gazdasági rész, ezt is több részre tagolva Szirmay András minden fontosabb pénzügyi mozzanatot feljegyzett naplójába. Képet kaphatunk így kiadásairól, bevételeiről, úri életéhez méltó öltözeteinek áráról például, a kor nemesi mentalitásáról, a korabeli árviszonyokról. Ugyanakkor a napló érdekes hadtörténeti, és eseménytörténeti adalékokkal, pontos és korrekt meghatározásokkal is szolgál, így nemcsak a gazdaságtörténettel foglalkozók forgathatják haszonnal. Ami megkülönbözteti ezt a munkát más naplóktól az az, hogy igen pontos, részletekbe menő, jobbágyokat, szolgákat név szerint említő jegyzeteket készített, amiből elénk tárul gazdálkodása, illetve az az eszmerendszer, ami szerint „uradalmait” igazgatta. Sorai között, még a pusztán gazdasági jellegű kimutatásokban is előbukkan az előre megtervezett, és jól átgondolt birtokgyarapítási törekvés, ami Szirmayt egész életében jellemezte. Megtestesítője volt a takarékosságnak, a józanságnak birtokai irányításának tekintetében. E jellemében viszont tökéletesen különbözött a magyar (köz)nemesség nagy átlagától, ő ugyanis tudta, hogyan kell birtokocskáiból a megfelelő jövedelmet biztosítani családja számára. Ezért kezdett hegyaljai szőlőbirtokok vásárlásaiba is, ami a korban az extraprofitot termelte (már ha volt termés) birtokai között. Szirmay naplója kitűnő, de szintén ilyen kitűnő Kincses Katalinnak, Mészáros Kálmánnak a munkája is. Az előbbinek azért, mert nagy munkával rendezgette, az utóbbinak azért, mert sajtó alá hozta ezt a nem mindennapi anyagot. Ne felejtkezzünk meg még két személyről e könyv kapcsán. Az egyikük Molnár Sándor személyében az az ember, aki felvállalta a Rákóczi kor iránt való elkötelezettségének sokadik jeléül, az irányítása alatt álló Vay Ádám Múzeum Füzeteiben való megjelenést. Másikuk pedig egy olyan „fehér holló”, Szirmay Gábor személyében, aki nemcsak kitűnő családtörténeti munkáival, hanem anyagi eszközökkel is segíti napjaink igen nehéz helyzetben lévő (történet)tudományos kiadványait, immáron sokadik alkalommal!

151

TARTALOM

TANULMÁNYOK Katona Csaba: A Hajdúságból származó debreceni polgárok 1733–1867 között ............................................................................................ Sasvári László–Diószegi György: Görögök névhasználata az első diaszpórában .................................................................................................... Seres István: Szunyogh György, a bihari hajdúvárosok főkapitánya, 1703–1704 ....................................................................................................... Diószegi György Antal: Adalékok Hegyalja bormitológiájához, avagy az Ukkon pohár felmutatásának történelmi összefüggései és lehetséges szellemi gyökerei ....................................................................... Stephen Beszedits: The Life and Times of Charles Vidor – A Hungarian Immigrant in Galveston, Texas ........................................................................ Stephen Beszedits: Vidor Károly. Egy magyar emigráns Galvestonban, Texasban ..........................................................................................................

5 19 39 57 69 77

TÁRSASÁGI HÍREK Emlékeztető (Varjasi Imre) ...................................................................................... 83 Jegyzőkönyv (kivonat) ............................................................................................. 84 Emlékeztető (Varjasi Imre) ...................................................................................... 87 A Tiszántúli Történész Társaság tagjai .................................................................... 88 Könyvbemutató ........................................................................................................ 134 RECENZIÓK Diószegi György–ifj. Diószegi György: A bölcsesség szeretete ........................... 139 Claude André Donadello–Cseh Géza–Pozsonyi József: A muraszombati, szécsiszigeti és szapári Szapáry család története (Ism.: Szathmáry István) ..... 140 Lázár Károly testőr altábornagy visszaemlékezései (Ism.: Bagi Zoltán Péter) ..... 141 Tóth Csaba–Ulrich Attila: Az újfehértói aranyéremkincs – Der Goldmünzschatz von Újfehértó (Ism.: Korompai Balázs) ......................................................... 143 Szirmay Gábor: Az ugocsai szirmai Szirmay család története (Ism.: Pandula Attila) ....................................................................................... 144 Bogoly József Ágoston: Tíz éves a Makói História c. folyóirat ............................ 146 Pintér István: Görgei szerepe a téli hadjáratban és a kápolnai csatában ............... 149 Szirmay András feljegyzései 1680–1713 (Ism.: Ulrich Attila) ............................. 150

152

A TISZÁNTÚLI TÖRTÉNÉSZ TÁRSASÁG KÖZLEMÉNYEI

Recommend Documents