12. tanulmány
MÁRCIUS 12–18.
A természet világa az egészség forrása
SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:27 – 2:25; 3; Jeremiás 10:12-13; Zsoltár 19:2-8; Zsoltár 104; Máté 6:25-34 „Az egek beszélik Isten dicsõségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat. Nap napnak mond beszédet; éj éjnek ad jelentést” (Zsolt 19:2-3). Isten a saját képére teremtette Ádámot és Évát. Mi lehetne ennél tökéletesebb örökség? Az Éden kertjében helyezte el õket. Létezhet ennél tökéletesebb környezet? Örökségüket és a környezetüket is olyan egyensúlyban tartotta, ami a tökéletes fizikai és lelki egészség, ill. annak megõrzése szempontjából a legjobb. Sajnos azonban a bûn mindent tönkretett, és már a második generáció idejére megfertõzte a földet az irigység, a gyûlölet és az erõszak. A természet világa sem kerülhette el ennek azonnali következményeit, és amikor a bûn már elviselhetetlenné vált, az özönvíz gyökeresen megváltoztatta a bolygó képét. Ám a természetben még mindig sok jóság és szépség található. A föld erõforrásai továbbra is biztosítják alapvetõ szükségleteinket. Örömünkhöz, boldogságunkhoz és jólétünkhöz hozzájárul a természet, némiképp ellensúlyozva a bûn okozta bajokat. Az idõnként bekövetkezõ iszonyatos, emberéleteket követelõ katasztrófák ellenére a természet világa ma is fizikai és lelki egészségünk forrása lehet. Általa egyre közelebb kerülhetünk Teremtõnkhöz, akitõl minden jó ered: „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülrõl való, és a világosságok Atyjától száll alá” (Jak 1:17). 94
március 13.
VASÁRNAP
TÖKÉLETES KÖRNYEZET Ma, a bûntõl szennyezett és megrontott világban élve csak elképzelni tudjuk, milyen lehetett az elsõ emberpár élete az Édenben. Nem volt bûn, nem létezett szenvedés és halál – semmi nem okozott szomorúságot és fájdalmat. Mi azonban már jól ismerjük ezeket az érzéseket. Bizonyos értelemben hozzászoktunk, sõt, talán meg is feledkezünk arról, hogy e „hívatlan betolakodók” nem képezték a teremtés, az eredeti terv részét, és Isten ígérete szerint egy nap majd örökre eltûnnek. Milyen kép tárul elénk 1Móz 1:27 – 2:25 szakaszából az édeni életrõl és környezetrõl? Mennyiben különbözik ettõl világunk ma? Isten az emberpárt abba a kertbe helyezte, amit Õ maga alakított ki (1Móz 2:8). A bibliai beszámoló ugyan tömör, mégis valamennyire fogalmat alkothatunk segítségével arról, milyen is lehetett. Hiszen az Édenkertbõl ered, amit a természet ma kínál, a csodálatos bõség, a termények gazdag választéka. Ádám és Éva elé káprázatos látvány tárult, olyan hangokkal, ízekkel, érzésekkel és aromákkal találkozhattak, amelyek nagy örömmel és jó érzéssel töltötték el õket. Valósággal a Paradicsomban éltek. A környezet világa a lehetõ legjobban megfelelt az elsõ emberpár számára. Minden megadatott nekik, méghozzá bõséggel, ami fizikai, érzelmi és lelki szükségleteikhez kellett. Ismeretlen volt elõttük pl. a bizonytalanság, az aggodalom és a szorongás lelkiállapota, mert semmi nem létezett, ami ilyesmit válthatott volna ki. „A Teremtõ olyan környezetet választott õsszüleinknek, amely a legjobban szolgálta egészségüket és boldogságukat. Nem palotába helyezte õket, nem is mesterkélten díszített, fényûzõ környezetbe, amilyenre ma oly sokan igyekeznek szert tenni… A kertben, amit Isten otthonként készített gyermekeinek, mindenfelõl gyönyörû bokrok és finom rajzolatú virágok köszöntötték õket. A fák minden változatát meg lehetett a kertben találni. Sok fa roskadozott az illatos és ízletes gyümölcsöktõl. Ágaikon madarak zengték dicsõítõ éneküket. Árnyékukban a szárazföldi teremtmények mit sem félve együtt játszadoztak” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 182. o.). Próbáljuk meg magunk elé képzelni, hogy milyen lehetett az Édenkert! Gondoljunk a látványra, az illatokra, az ízekre, mindenre, amit Isten pontosan úgy tervezett, hogy érzékeinkre hasson! Mire következtethetünk tehát azzal kapcsolatban, hogy a testünk jó, és Isten az örömteli életre teremtett? 95
HÉTFŐ
március 14.
A BŰN ÉS A TERMÉSZET VILÁGA A természet világának ma kétféle arcát látjuk. Igaz, hogy még most is csodálatos, lenyûgözõ, de mással is szembesülnünk kell: éhínséggel, földrengésekkel, járványokkal és betegségekkel. Valami tagadhatatlanul elromlott. Olvassuk el Mózes elsõ könyve 3. fejezetének beszámolóját a bûnesetrõl! A bûn miatt milyen azonnali következmények sújtották az embereket, és egyúttal a természetet is? A bûn egybõl fizikai és lelki következményekkel terhelte az emberi életet. A természetben legalább három téren jelentkeztek gyötrõ hatásai: 1) A föld átok alá került (1Móz 3:17). Miután Ádám és Éva elhagyta az Éden kertjét, azonnal szembesülniük kellett a földmûvelés nehézségeivel. A talajból tövis és bogáncs kezdett nõni. A növények egészséges fejlõdését valószínûleg már akkor megzavarták különféle kártevõk, az özönvíz pusztítása után pedig még tovább romlott a helyzet. 2) Az emberek jelentõs változásokat tapasztaltak. A fáradtság és a fájdalom az élet realitásává vált. A férfi és a nõ kapcsolata sem maradt változatlan. A fejezetbõl arra következtethetünk, hogy Isten terve szerint a szülés eredetileg nem járt volna fájdalommal. Megváltozott Ádám kapcsolata is a földdel, és attól kezdve a munka sokkal fáradságosabb, nehezebb lett, mint azelõtt. Nem tudni, hogyan hatott az elsõ emberpárra közeledõ haláluk tudata, de bizonyára megváltoztatta életképüket. 3) A bûn az emberek és az állatok viselkedését egyaránt befolyásolta. A gyûlölet, az irigység, az önzés, az erõszakosság stb. egymással és az állatokkal szemben is kegyetlenkedéshez vezetett. A környezet károsításának egyéb formái (talán a ma elõfordulókhoz hasonlítható esetek) is megjelenhettek, amelyekrõl már nincs tudomásunk. Az állatok is egymás ellen fordultak, úgy a táplálékszerzés, mint uralmuk biztosítása érdekében. Amint Mózes elsõ könyve 3-6. fejezeteiben olvashatjuk, olyan mértékûvé vált az erõszak és a romlás, hogy Isten megbánta földi teremtését. Bárhol legyünk, nézzünk körül, és keressük a természet csodálatos dolgait! Milyen nyomait láthatjuk még ma is az eredeti teremtésnek? Milyen reménységgel tölthetnek el a jobb élet ígéretére elõremutató bizonyságok? 96
március 15.
KEDD
ISTEN AJÁNDÉKAI A TERMÉSZETBEN A természet világa Isten létezése mellett hatalmáról is tanúskodik. Sajnos azonban az emberek (Sátán ösztönzésére) elfordultak az élõ Istentõl, és a Teremtõ helyett a teremtett dolgokat kezdték imádni, amint Pál apostol is megfogalmazta (lásd Róm 1:19-25). Jer 10:12-13 verseiben milyen képet láthatunk Isten teremtõ hatalmáról és a természeti jelenségekben való szerepérõl? Mit tudhatunk meg Isten jellemérõl a világot szemlélve?
Tudjuk jól, a természet idõnként ellenünk fordul, rettegést keltve a földrengésekkel, vulkánkitörésekkel, áradásokkal stb. Hogy miért, mikor és hol sújtanak ilyen katasztrófák? Nos, e kérdésekre most nem találjuk a választ. Amit viszont tudunk, hogy Jób könyvének elsõ néhány fejezete utal az Isten és Sátán közötti nagy küzdelem valóságos voltára. Sátán is képes felhasználni a természeti erõket gonosz szándékai véghezvitelére. Ám e rettentõ csapások ellenére Isten jósága még mindig megmutatkozik a természet világában. Olvassuk el Zsolt 19:2-7 verseit, majd fogalmazzuk meg saját szavainkkal a fõ mondanivalóját!
A természet világát hagyományosan Isten második nagy könyvének tekintjük. Ha alázattal és a Szentlélek befolyására nyitottan figyeljük, tanulmányozzuk, akkor elmélyül Isten iránti hitünk és bizalmunk, valamint még jobban megértjük az Úr szeretetét. Ez kimondottan vigasztaló lehet szellemi és lelki téren egyaránt. Elõfordulhat, hogy amikor semmi más nem segít, a természet szépsége – beleértve mindazt, amit Istenrõl megtudhatunk belõle – megvigasztal, reménnyel tölt el. Mit válaszolnánk, ha valaki a szökõárakra, földrengésekre, éhínségekre és hasonló csapásokra utalna, amikor éppen Isten jóságát próbáljuk bemutatni a természet világa által? E természeti katasztrófák valósága milyen határok közé szorítja azt, amit a természet bemutathat Istenrõl? 97
SZERDA
március 16.
ISTENNEL TALÁLKOZNI A TERMÉSZETBEN „Vegyétek eszetekbe a mezõ liliomait, mi módon növekednek: nem munkálkodnak, és nem fonnak” (Mt 6:28). Egy fiatalember a húszas évei elején tért meg, elõtte nem hitt Isten létezésében. Ezután néhány hónapig vidéken élt. Gyakran sétált az erdõben, és csodálattal nézte a gyönyörû teremtményeket. Azelõtt is észrevette a természet szépségét, de attól fogva a világ csodái által már a Teremtõ jellemére is felfigyelt. Errõl az élményérõl így szólt: „Mintha életemben elõször nyílt volna ki a szemem.” Új hívõként ekkor ismerte meg igazán az Urat. Jézus szavai szerint mit tanulhatunk a természetet szemlélve? Mt 6:25-34 A teremtett világot vizsgálva sok értékes lelki tanulsággal találkozunk. A természet azonban más szempontból is használ a lelkünknek. Lk 5:16 versébõl megtudjuk, hogy Jézus „félrevonula a pusztákba, és imádkozék.” Ellen White is írja róla, hogy ezt gyakran megtette. Idõnként szükségünk van rá, hogy félrevonuljunk a világtól, és a természetben egyedül legyünk Istennel. Más nem tud úgy a szívünkre és az értelmünkre hatni, mint a természet szépsége, vigasztalása, békéje és nyugalma. Talán nem kapunk váratlan kinyilatkoztatást valamilyen új igazságról, és nem értünk meg jobban egy bizonyos igazságot vagy bibliaszöveget, viszont szavakkal ki nem fejezhetõ módon megláthatjuk annak a szeretetét és hatalmát, aki mindent teremtett. Egyénileg tehát így is tapasztalatot szerezhetünk az Úrral. Testünk és lelkünk gyógyulását szolgálja, ha egyedül vagyunk a természetben és Istent keressük. „Mindazoknak, akik Istentõl tanulnak, szükségük van egy-egy csendes órára, a természettel való kapcsolatra, a saját szívükkel és az Istennel való bensõséges beszélgetésre. Általuk egy olyan életnek kell megmutatkoznia, amely szokásaiban, életformájában egészen más, mint a világé. Ezért személyes tapasztalatból kell megismernünk Isten akaratát. Személy szerint kell meghallanunk, amint szívünkhöz szól. Amikor minden más zaj elül, és elcsendesülten várunk az Úrra, a lélek ebben a csendben jobban megérti Isten szavát” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 34. o.). Mikor fordult elõ utoljára, hogy a természetben kerestük az Urat? Ha lehetõségünk adódik rá, igyekezzünk ezt megtenni! Talán néhányan meglepõdve tapasztalják majd, hogy lelkük felüdül. 98
március 17.
CSÜTÖRTÖK
ZSOLTÁR 104 A XIX. században népszerû irányzat, a deizmus hívei azt állították, hogy Isten megteremtette a világot, majd magára hagyta. E szerint az elgondolás szerint tehát Isten létezik, de nem kíván foglalkozni a világ dolgaival. A Biblia azonban mást tanít. Isten nem úgy járt el, mint az órásmester, aki felhúzta a szerkezetet, majd engedte, hogy minden a maga menetén haladjon. A Biblia szerint Isten jelen van a földi eseményekben. Gondoljunk csak a keresztre, amikor közvetlenül beleavatkozott az emberek dolgaiba! Olvassuk el a 104. zsoltárt, és imádkozva gondolkozzunk el róla! Mit tudhatunk meg belõle Isten szerepérõl a teremtés munkájában és a természetben? A 104. zsoltár szavaiból árad a lelkesedés és a csodálat. A zsoltáros örömmel beszél az Úr teremtõ és fenntartó hatalmáról. Szinte halljuk, amint fennhangon kiáltja az Istent dicsõítõ szavakat. Isten valóságát látja a természet világának napi eseményeiben. Ebben a zsoltárban sem a deisták által elképzelt istennel találkozhatunk! Istenünk részt vesz mindenben, ami itt történik. Bármilyen nehézségekkel is kellett a zsoltárosnak küzdenie, vigasztalást és reményt talált az Úr hatalmára gondolva. Természetesen nem oldódtak meg napi problémái, amikor fészkelõ madarakra és prédára lesõ oroszlánokra figyelt, de a természet világában meglátott olyan dolgokat, amelyek Isten jóságáról, hatalmáról árulkodnak, és ez reményt ébresztett benne. A természet testünkre, lelkünkre és értelmünkre is gyógyítóan hathat. Sok esetben fizikailag és szellemileg is szinte csodát tehet velünk a friss levegõ, a napfény, a víz és az egészséges étrend. A természetes gyógymódok továbbra is nagyszerû eszközei az egészséges életmódnak és a gyógyításnak. Orvosok gyakran azt tanácsolják pácienseiknek, hogy szakadjanak el a munkától, a stresszhelyzetektõl, és pihenjenek valamilyen természetes környezetben. Tudományos vizsgálatok is igazolják a természet és a természetes környezet jótékony hatását az ember fizikai és szellemi képességeire. Inkább hat ránk egy liliommezõ, mint a parkoló aszfaltja. A természet Isten egyik csodálatos ajándéka. Tegyünk meg mindent, ami tõlünk telik, hogy élvezzük áldásait! Soroljuk fel, hogyan tudnánk még inkább élni a természet kínálta lehetõségekkel! 99
PÉNTEK
március 18.
TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: „Õsszüleink otthonának példaképül kellett szolgálnia gyermekeiknek a föld benépesítésekor. Az az otthon, amelyet Isten keze tett széppé, nem volt fényûzõ hely. A büszke ember pompás és drága építményekben talál gyönyörûséget, és saját keze munkájával kérkedik; Isten azonban egy kertbe helyezte Ádámot. Ez a kert volt a lakása. A kék ég volt a boltozata; a pompás virágokkal, élõ zöld szõnyeggel díszített föld a padlózata, és a gyönyörû fák levéldíszes ágai vontak mennyezetet az ágy fölé. Falain a legpompásabb díszek függtek – a legnagyobb mûvész keze munkái. A szent párt körülvevõ dolgok örökérvényû tanulságul szolgálnak – arra tanítanak, hogy az igazi boldogság nem a pompában és fényûzésben található, hanem az Istennel való közösségben, amely teremtett munkáin keresztül ápolható. Ha az ember kevesebb figyelmet szentelne a mesterséges dolgoknak, és egyszerûbben élne, sokkal jobban megfelelne teremtése mennyei céljának” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 23. o.). „Az élet titkával és a természet kedvességével való állandó kapcsolat, valamint a gyöngédség, amit az Isten teremtésének e gyönyörû tárgyaival való munka eredményez, mind az elme megnyugtatására, a jellem felüdítésére és nemesítésére szolgál” (Ellen G. White: Boldog otthon. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 121. o.). BESZÉLGESSÜNK RÓLA! 1. Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy a természet szeretetébõl nem csapunk át annak imádatába? Miért mondhatjuk, hogy ezt nem is olyan könnyû mindig eldönteni? A természet világa valóban csodálatos, de nem menthet meg, és ezzel tisztában kell lennünk. Arra csak a természetet megalkotó Isten képes. Miért olyan fontos erre gondolni? 2. Adventistaként hogyan viszonyuljunk a környezetvédelem kérdéséhez? Tanításunkban mi az, ami fontos és szükséges e témával kapcsolatban? Hogyan reagáljunk a következõ gondolatra: „Tudjuk, hogy hamarosan eljön az Úr, és elpusztul a föld. Isten azonban majd mindent újjáteremt. Akkor mi szerepe lenne a környezetvédelemnek?” 3. A tudományos és természeti ismeretek óriási fejlõdése láttán miért növekedhet Isten iránti szeretetünk és hatalma iránti csodálatunk? Gondoljunk csak arra, hogy mennyi mindent ismerhettünk meg a természet dolgaiból, amirõl az ókorban élõknek fogalmuk sem volt! Hatalmas az elõnyünk velük szemben, hiszen még inkább rácsodálkozhatunk az Úr teremtõ erejére. Soroljunk fel néhány olyan dolgot, amit jobban ismerhetünk elõdeinknél! 100
PÁSKULYNÉ KOVÁCS ERZSÉBET: SZERETNÉM, HA TAVASZ LENNE
Szeretném, ha tavasz lenne mindig. Rigófüttyös, mosolygó tavasz. Szeretném, ha az álmok útján el is érném az álmaimat. Szeretném a földet átölelni, meghallgatnám dobbanó szívét. Szeretném egy holdvilágos estén ellopni a nefelejcs színét. Hallgatni a csöndes éjszakában, mirõl beszélnek a csillagok, megkeresni sûrû erdõ mélyén a csend útján surranó titkot.
101
