A termékeny fizikus. Egy nőnapi rendezvénytől a világhírnévig. A legelsô hivatalos Bohém-fotó, október

Alapítási  év:  2007    Kiadja:  H-Média Szerkeszti: a szerkesztõbizottság Bt. Fel­ el­ õs szerkesztõ: Varga Géza Szerk­ esz­ tõség: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. Tel./Fax: E-mail: [email protected] Tördelés, nyomd­ ai elõk­ é­ 76/476-115 szít­ és: dr. Potó István Nyomda: Mátyus Felelõs vez­ etõ: Mátyus Gyula Bt.

Hírös Naptár www.hirosnaptar.hu

Értékőrző havilap  2010. március-április

Ôsei lelkészek voltak, ôt szülei katonai pályára küldték, de in­ kább rajztanár lett. Szoros kap­ csolatban állt Benczúr Gyulá­ val, aki tehetségét fölfedezte és Mende Valérral, akivel közö­ sen készítették el a kecskeméti Újkollégium építési terveit.

75

Domby Lajos

Domby Lajos festô­ mû­vész, tanár 1879. május 26-án, Somkeréken szüle­ tett. 1723-ig visszamenôleg minden atyai ôse református papként szolgált. Apja, ikafalvi Domby Lajos békésbánáti esperes, ismert papköltô, anyja uzoni Béldy Mária volt, utolsó sarja annak az erdélyi Béldy-családnak, amely Jókai Mór Erdély aranykora címû regényében is szerepel. A gyulai polgári iskola, majd a kisújszállási gimnázium elvégzése után a Ludovika Akadémiára került. A kolozsvári gyalogezrednél 1897ben hadnaggyá avatták. Ezt követôen egykori iskolájában tanítani kezdett, közben elvégezte a képzômûvészeti fôiskolát. 1901ben Benczúr Gyula, a mintarajziskola igazgatója tehetségét elöljárói figyelmébe ajánlotta. 1903-ban fôhadnaggyá nevezték ki, azonban miután megnôsült – házassági tanúja Benczúr Gyula volt –, polgári pályát választott. Folytatás a 3. oldalon

A termékeny fizikus „Fizikus volt Parragh és pedig termékeny fizikus, aki nemcsak nyil­ vántartója volt a természet törvényeinek s a tudósok elméleteinek: de társulatunk szak-ülésén, meg a nagy közönség elôtt is azok gyakorlati és közhasznú gyümölcseit gyakran szolgálta föl. Tudta és akarta a tudományt tetô és vízszintes irányba egyformán terjesz­ teni” – jellemezte Hanusz István, a hírös város fôreáliskolájának igazgatója.

175

A kecskeméti református gim­ názium kiváló tanára, Parragh Gedeon 1835. április 29-én született Szigetszentmiklóson. Édesapja, nemes Parragh Ferenc református lelkész volt. Középiskolai tanulmányait a kunszentmikló­si és a kecskeméti református gimnáziumban vé­

gezte. Tanárai – Kardos István, Tatai András, Karika János, Sipos Imre – nagy hatással voltak az ifjú diákra. Ezt követôen a fôvárosban, Jedlik Ányos laboratóriumában fizikai kísérletekkel foglalkozott. Egyike volt Jedlik azon tanítványainak, akik a neves tudóstól átvették a kísérleti fizika szeretetét és ez-

Egy nőnapi rendezvénytől a világhírnévig

25

Kecskemétet néhány éve egy új jelzôvel il­ letik szerte a nagyvilágban. A „hírös város”, a „puszták metro­ polisza”, Kodály szülôvárosa a dzsessz nemzetközileg is elis­ mert fellegvárává vált. Mindez elsôsorban a Bohém Ragtime Jazz Band tagjainak köszönhetô, akik immár negyedszázada ze­ nélnek közöttünk. –  A Bohém Ragtime Jazz Band 1985-ben alakult – mesél a kezdetekrôl Ittzés Tamás hegedûmûvész, az együttes alapító tagja, vezetôje. – A Kecskeméti Pedagógus Kórusban énekeltünk akkoriban, s az egyik kórustag, Szegszárdy Imre játszogatott olykor ragtime-ot. A kórus évadzáró összejövetele elôtt megkért, hogy hangszereljem meg

Parragh Gedeon

zel késôbb saját tanítványaik érdeklôdését is felkeltették a tantárgy iránt. Folytatás a 2. oldalon 1984 nyarán történt. Pár hónap múlva már azzal a komoly elhatározással álltunk össze újból, hogy szélesebb körben is kipróbáljuk magunkat. Elsô ízben 1985.

A legelsô „hivatalos” Bohém-fotó, 1985. október

Az Újkollégium egyik tervezője

3. évfolyam 2. szám

a „Fig Leaf Rag”-et, s adott hozzá egy kelet-német kiadású Scott Joplin-kottát. Összehoztam valamit, próbáltunk keményen, majd elôhozakodtunk az eredménnyel a kórustagok elôtt. Bár az egész nagyon esetleges volt, nekünk is, másoknak is nagyon tetszett. Ez

március 8-án a mûvelôdési köz­ pontban egy nônapi rendezvé­ nyen léptünk fel nyilvánosan. Ekkor még a „The Seven Wickeds” („A hét gonosz”) Ragtime Band névre hallgattunk, s durván egy évre rá vettük fel mostani nevünket. Folytatás a 11. oldalon

Források:  Arany Gusztáv: Arcképek az öreg kollégium katedráiról  •  A századforduló magyar építészete  •  Az 50 éves Kodály Iskola évkönyve  •  Bónis Ferenc: Bartók és Kodály  •  Gerô András-Jalsovszky Katalin-Tomsics Emôke: Volt egyszer egy Magyarország  •  Hollós Máté: Kemény Endre megkésett köszöntése  •  Kada Erika: Színek, hangok az ezredfordulóról  •  Katona József Könyvtár  •  Kecskeméti Életrajzi Lexikon  •  Kecskeméti Közlöny naptára, 1935  •  Kiskunsági Nemzeti Park  •  Kóbori Pál: Kecskeméti Szimfonikusok 1945-1981  •  Magyar Életrajzi Lexikon  •  Magyar Színházmûvészeti Lexikon  •  Mûvészet, 1912  •  Petôfi Népe, 1974, 1990  •  Szabó Tamás: Európa-hírû kecskeméti építész  •  Szegedi Daloló, 1997  •  Székely Gábor – Székelyné Kôrösi Ilona: Természettudós tanárok Kecskeméten  •  Székelyné Kôrösi Ilona: KECSKEMÉT, ANNO…  •  Szinnyei: Magyar írók élete és munkái  •  Színházi képregény  •  Szôlôsgazdák Nagy Képes Naptára, 1906  •  Váry István: Emlékezzünk régiekrôl

Folytatás az 1. oldalról

Parragh Gedeon családtagjaival

Közben egyetemi tanulmányait végezte, majd 1855-tôl 1857ig a József Ipartanoda hallgatójaként mennyiségtant, fizikát és kémiát tanult. 1857-ben véglegesen Kecskeméten telepedett le, a hírös város református gimnáziumába hívták meg. Október 1-én kezdte meg a tanítást mint a természettan rendes tanára. „Magas, sovány termet, beesett mell, kissé görnyedt járás, elhanyagolt külsô, orrán pápaszem. A fizika professzora. Lénye majdnem titokzatos. Éle-

2

te a fizikai szertárban és laboratóriumban folyik le. Legendák keringenek felôle. A diákképzelet Hatvani professzor újra­ éledt alakját sejteti benne. Mi csak azon álmélkodtunk, hogy a logaritmust collstokról diktálja, mi pedig egy vastag könyvben alig találjuk! […] alapjában jólelkû ember volt, tele jóízû humorral, sôt nagy elméleti tudása mellett nagy gyakorlati érzéke is volt” – emlékezett tanárára Arany Gusztáv, a gimnázium 1900-ban érettségizett növendéke.

A tükör-magnetometer

Soós Gábor, Parragh Gedeon és Domián István református gimnáziumi tanárok

A termékeny fizikus

A tanítás mellett jelentôs szakmai tevékenységet végzett. Cikkei, kísérleteirôl szóló beszámolói hazai és külföldi tudományos folyóiratokban jelentek meg. Szakmai értekezéseit számos országos fórum résztvevôi hallgathatták, de elôadásokat tartott az általa alapított Kecskemétvidéki Természettudományi Társulatban is. Készülékeivel, kísérleti eszközeivel, amelyeket tervei alap­ ján testvére, Parragh Zsigmond mûegyetemi technikus készítette el, több kiállításon szerepelt. 1872-ben a Kecskeméten megrendezett Orszá­gos Ipar­ mû­kiál­lítás egyik díjazottja volt. „A mágnesség és elektromosság tanításában a nemzetközi mértékrendszer megismertetését az elektromosság gyakorlati alkalmazásának rohamos terjedése miatt immár mellözhetönek nem tartván, néhány elôadási készüléket állítottam össze. És minthogy ez által az elektromosság tanításában nagy könnyebbséget és a vizsgálatokon is elismert, jó sikert tapasztaltam: azt hiszem, némi szolgálatot teszek középiskolai tanügyünknek ezen készülékek közül a lényegesebbeknek közlésével. Ily készülékek a tükör-magnetometer, az electro-thermometer, a tükörmanometer, és az elhajlási nagyító” – írta 1887-ben. Részt vett a város közéletében is. A törvényhatósági és a pénzügyi bizottság tagja, a református egyház presbitere és pénztári ellenôre volt; egyik lét-

rehozója és igazgatósági tagja a Kecskeméti Takarékpénztárnak, a Gazdasági Gôzmalomnak, a Kecskeméti Ipar- és Kereskedelmi Hitelintézetnek és a Központi Takarékpénztárnak. Kecskeméten ô végezte az elsô bemutató jellegû kísérleteket a telefon megismertetésére, kipróbálására. Munkásságát több hivatalos kitüntetéssel – Signum Memóriae érdemrend, Ferenc József rendjel, Ezredéves Országos Kiállítás emlékérme – ismerték el. Életének utolsó szakaszában sokat betegeskedett. Emiatt a nedvesebb és szelesebb ôszi és tavaszi hónapokban éveken át csak nagyritkán tudta elhagyni szobáját. 1901. március 15-én halt meg tüdôgümôkórban. A budai úti református temetôben helyezték örök nyugalomra. Váry István, aki 1896-tól volt a református kollégium diákja, így emlékezett rá 1935-ben: „Engem már nem tanított Parragh Gedeon… De azért vissza tudok emlékezni sovány, törékeny alakjára, mert nemcsak a kollégiumban láttam ôt, mint kis diák, hanem kint a szolnoki-hegyi szôlôben is (ma Szentistvánváros), ahol kis villája és szôlôje (ma Vujovicsszôlô) szomszédos volt a szüleim szôlôjével. Parragh Gedeont nagyon szerették a társaságban is, mert élénk észjárású, szellemes ember volt. A szolnoki-hegyi kis villában is sokszor vendégül látta Kecskemét urait, – néha zene is szólt. Talán ezért nevezték el a szomszédok a kis nyaralót «Páris»-nak. Én azonban nem ezekért, hanem azért csodáltam meg igazán «Páris»-t, mert aranyhegyû villámhárító díszlett a tetején, mint ahogy egy fizikus villájához illett. Ezt sokszor elnézegettem s talán ez volt az oka annak, hogy az öreg Parragh Gedeon emléke ma is olyan aranyfényben ég elôttem, mint amilyen aranycsillogás kápráztatta a szememet valamikor, boldog gyermekkorom idején, amikor «Páris» villámhárítójának aranyhegyére rásütött az áldott napsugár.”

Ifjú hadnagyként

A református gimnázium rajztanáraként

NAPRÓL NAPRA március 6.

125

éve hunyt el Grimm Rezsô festô, grafikus. Szülôvárosában, Pesten, majd Bécsben végezte tanulmányait, s már ott festett és litografált arcképeket. Elsôsorban kôrajzai révén vált késôbb ismertté. Mint rajztanár néhány esztendeig Kecskeméten, a református kollégiumban és a piarista gimnáziumban tanított. A hírös városban is „nagyban ûzte az arcképfestést”, és a jobb módú polgári házaknál sokáig megôrizték arcképeit. Kecskemétrôl a hetvenes évek elején Pécsre költözött, ahol az állami fôreáliskolánál nyert biztos alkalmazást. Pályafutásának azonban korán véget vetett súlyos idegbaja. Sírja a Kerepesi temetôben van, nem messze Munkácsy síremlékétôl. Legtöbb mûve a Szépmûvészeti Múzeumban és a Történeti Képcsarnokban található. A Lyka Károly szerkesztette Mûvészet 1912ben így méltatta: „A múlt század magyar festômûvészei közt a nagytehetségû s fölötte érdekes Grimm Rezsô mûvészete s változatos életsorsa a legteljesebb mértékben megérdemli, hogy véle a lehetôség szerint tüzetesebben foglalkozzunk. Sajnos, a tehetségéhez fûzött reményeket, a mostoha körülmények miatt a természetében rejlett disszonancia folytán nem bírta valóra váltani. Az akkori mûvészi élet

kicsinyes korlátolt mivolta s a lépten-nyomon felbukkanó nehézségek, oly korlátokat emeltek e szélesen gondolkozó s teljesen eredeti egyéniségû mûvész elé, amelyeken átjutni minden törekvése sikertelen maradt. Mint festô, mint grafikus egyike volt a legjelesebbeknek s bár mûvésztársai osztatlan elismeréssel adóztak mûvészetének, az élet folytonos s eredménytelen küzdelme, idônap elôtt megtörte, elméje egy idôre elborult s mint letört ekszisztencia letûnt az élet színpadáról.” április 1.

25

éve hunyt el Major Pál színész. Ama­tôr­ ként kezdte pályáját. 1947-tôl egy vándorszín­tár­sulathoz szer­ zô­dött. Ját­szott Hajdúnánáson, Haj­dú­bö­ször­ményben, Körmen­ den, Moson­ma­gyaróvárott. 1948–49-ben letette a Magyar Szí­nészek Szakszervezetének minô­sítô vizsgáját, ezt követôen Hor­váth Gyula társulatában szerepelt Gyôrött és Sop­ronban. Rövid ideig statisztaként az Opera­házban, epizódsze­rep­ben a Belvárosi Színházban játszott. Ezután a debreceni színház, majd 25 éven át, 1960-tól 1985ig, haláláig a kecskeméti Katona József Színház tagja volt. 1985ben Érdemes Mûvész díjat kapott. Komikus buffó szerepkörben és epizodistaként aratott sikert.

Grimm Rezsô: Öccse, Grimm Lajos arcképe (olajfestmény, Szépmûvészeti Múzeum)

Major Pál (jobbra) és Blaskó Balázs (Moliere: Úrhatnám polgár – 1979)

Az Újkollégium egyik tervezője Folytatás az 1. oldalról

1907-ben Domby Lajos a kecskeméti református fôgimnázium rajztanára lett. Piktúrája szépen fejlôdött, három képe a Szépmûvészeti Múzeumba került. Nagy része volt a Kecskeméti Mûvésztelep létesítésében is. Mende Valérral közösen készítették el az Újkollégium terveit, amelyet a bírálóbizottság 1910ben elfogadott. Domby Lajos jól ismerte az ifjú építészt, hiszen sógorának féltestvére volt. A Luther-ház harmadik emeletén lévô lakásukat is, amely egyben a rajztanár mûtermeként is funkcionált, Mende Valér tervezte. Az elsô világháború kitörésekor nyomban a szerb harctérre került és csaknem végig ott szolgált. Közben ôrnaggyá léptették elô. 1917 novemberétôl 1919 áprilisáig a soproni katonai fôreáliskolában tanított. A forradalom idején az iskolából a tanárok hazamentek, egyedül ô maradt ott: a sok diákot nem akarta elhagyni. Ezért az ellenforradalmi kormány perbe fogta, de végül felmentették. Ôrnagyi rangjáról lemondott és visszatért Kecskemétre a református gimnáziumba tanárnak. Szûk anyagi körülmények között éltek. Elhalt tanárokról, papokról, valamint Kada Elekrôl készített portréi,

melyeket az egyház rendelt meg, jelentettek némi plusz bevételt a család számára. A tanítványai körében rendkívül népszerû tanár számos tanulmányi kirándulást szervezett, rajzversenyeket rendezett. Képeit kiállították a Nemzeti Szalonban és a Mûcsarnokban. Tanulmányai jelentek meg a gimnázium évkönyveiben és a Kecskeméti Lapokban. Domby Lajos társadalmi tevékenysége is igen sokrétû volt. Igazgatótanácsi tagsága mellett a Rajztanárok Országos Egyesületének vidéki alelnöke, a Nemzeti Szalon alapító mûvésztagja, a Magyar Képzômûvészetek Szövetségének rendes tagja, a Kecskeméti Mûpártoló Egyesület választmányi és bíráló tagja is volt. 1934-ben a gimnázium helyettes igazgatójává nevezték ki. E tisztséget azonban csak rövid ideig töltötte be. Néhány hónappal késôbb megbetegedett. Influenzás lett, amelynek szövôdménye, az agyhártyagyulladás elvitte. 75 éve, 1935. április 16án, Kecskeméten hunyt el. Két nappal késôbb a Kecskeméti Közlöny tudósítása szerint „tanítványainak és a város társadalmának osztatlan részvéte mellett az Ujkollégium dísztermébôl temették el a Budai-úti ref. temetôbe.”

3

100 ÉVES A KECSKEMÉTI MŰVÉSZTELEP IV.

A második korszak (1920–1944)

100

4

Prohászka József: Révésszel a Mûkertben

A Kecskemé­ ti Mû­vész­te­lep második korszaka még meg­ lehetôsen feldolgozatlan és talán ezáltal is jóval kevésbé ismert, mint az Iványi Grünwald Béla által fémjelzett elsô. Az idôszak lényegi részét (1920–1932) a mindig is az Alföldön festeni szeretô Révész Imre nyugalmazott fôiskolai tanár és tanítványai jelentik. A telep fennmaradása az elsô világháború és az 1918–1919es forradalmak után veszélybe került, s megmentése bizony jórészt Révésznek volt köszönhetô. Az ô kezdeményezésére küldte Kecskemétre többek között az

alábbi sorokat a vallás- és közoktatásügyi miniszter dr. Zsitvay Tibor kormánybiztosnak: „A kecs­keméti Mûvésztelepre vonatkozólag olyan hírek érkeztek hozzám, mintha Kecskemét városa… az ottani Mûvésztelep fennállást veszélyeztetô intézkedéseket akarna tenni. Különösen lesújtó volna ez a magyar mûvészetre nézve most, midôn a nagy múltú nagybányai festôiskoláról – legalábbis egy idôre – le kell mondanunk, a szolnoki telep a megszálló román csapatok barbár eljárása folytán pedig szintén nem mûködhetik. Vidéki mûvészeti kolóniáink közül tehát egyedül a kecskeméti

A Pusztaszeri Hétvezér emlékmû

100

éve, 1910. már­cius 31-én, Kecs­­ke­méten hunyt el Pata­k y Im­re rajztanár, festô- és szob­ rász­mû­vész. Magyaróváron született 1850. november 29-én. Középiskoláit szülôvárosában és Gyôrött végezte. 1867-tôl 1870-ig a bécsi képzômûvészeti

Heltai Nándor (Fotó: Bahget Iskander)

Szabó Vladimir: Család

Mûvésztelep az, mely kulturális hivatását akadálytalanul teljesíthetné.” Így jöhetett létre az Országos Magyar Királyi Képzô­ mû­vé­szeti Fôiskola Kecskeméti Mû­vésztelepe. A beiratkozott hall­gatók (pl. Benyovszky István, Csillag József, Hajnal János, Harczi István, Szabó Vladimir, Varga Nándor Lajos, Zsögödi Nagy Imre) közül többen (pl. Mátis Kálmán, Prohászka József, Vujovich Irma) le is telepedtek a késôbbiekben Kecskeméten. Révész 1932-es nyugdíjazása után a telep már jóval visszafogottabban mûködött, de tanítványai folytatták a munkát, maga a mester is csak a 2. világháború elején költözött el Kecskemétrôl. Sôt 1937-ben, Redô Ferenc vezetésével egy újjászervezési kísérletre is sor került. A korszakot leginkább a kortársak visszaemlékezései teszik megfoghatóvá, sôt élményszerûvé. Csizmazia Kálmán szegedi festômûvész Emlékeim a kecskeméti mûvészteleprôl 1923-tól 1926-ig címû munkájában így fogalmazott: „A telepen az volt a napirend, hogy délelôttönként fejet, aktot, figurális dolgokat festettünk modell után, délután elindultunk a környékre a természetet, tájakat rögzíteni, az esti órákban pedig újabb aktfestés, tanulmányok következtek. A Mester a Munkácsy-hagyományok ápolója volt és mi is csodálattal néztünk rá, a Munkácsy tanítványra. De azért a szabad mûvészeti elvek megvalósítását is fontosnak tartotta, ô maga a realista felfogású, paraszti témákat kedvelte. Jó modellekkel látott el bennünket a közeli cigánytanya is, lakói szívesen jöttek el és áradoztak, hogy «milyen jóságos piktor a Mester». Valóban jó kedélyû, igazi tôsgyökeres magyar ember volt. Egyszerû természetes modorával olyan meghitt, baráti légkört tudott teremteni a köréje gyûlt igen különbözô emberek között, amit nem akárki tudott volna megcsinálni.” ifj. Gyergyádesz László mûvészettörténész

80

Heltai Nándor közíró, népmûvelô, hely­történeti kutató március 13-án töltötte be életének 80. esztendejét. A hírös város kö­ zeli és távoli múltjának avatott ismerôjét szakmai berkekben és a kecskemétiek körében is ko­ moly megbecsülés övezi.

A Pusztaszeri Hétvezér emlékmű tervezője akadémián, 1870-1871-ben ösztöndíjjal Münchenben tanult. 1871-tôl több kecskeméti iskola rajztanára (piarista fôgimnázium, református fôgimnázium), az 1875-ben megnyílt polgári leányiskola egyik szervezôje és rajztanára volt. 1887-ben létrehozta és haláláig mint igazgató irányította az alsófokú ipar- és kereskedelmi iskolát. Több iparostanonckiállítást szervezett, az 1901. évi országos kiállítás elôkészítésében is tevékenyen részt vett. Jelentôs szerepet töltött be a kecskeméti Iparos Otthon létrehozásában. Közel 200 táj- és zsánerképet mutatott be az 1909. évi kecskeméti gyûjteményes kiállításán, s szerepelt a Nemzeti Szalon jubiláris kiállításán is. Ô készítette a kecskeméti Szentháromság temetô kálváriáját, a nagytemplomban elhelyezett, az 1848-49. évi szabadságharcot megörökítô reliefet és alkotott magyar zsánerszobrokat is. Több mûvészeti és ipari vonatkozású cikket írt

fôként kecskeméti folyóiratokba, tankönyvet írt iskolák számára és elôadásokat tartott a város egyesületeiben. Pataky Imre nevét a pusztaszeri ezredéves emlékoszlop tervezése tette ismertté. Az emlékmû terveinek elkészítésére eredetileg Lovas Lajos kapott megbízást. A szintén Kecskeméten alkotó szobrászmûvész egy, a haza földjére lépô magyar vitézt álmodott meg, azonban pénzhiány miatt a drága emlékmû elkészítésérôl le kellett mondani. Helyette a kezdeményezôk egy szerényebb obeliszk felállítását látták jónak. Ennek terveit már Pataky Imre készítette. Így született meg egy kb. 10-12 m magas egyszerûen kivitelezhetô obeliszk terve, melynek tetején turulmadár ül, oldalán pedig a hét vezér arcképe látható dombormûveken. 1898-ban a jogakadémiai bizottság megbízta „Gerenday A. és fia” kôfaragómûhelyét az emlékoszlop elkészítésével. Végül

Városformáló író, kutató „Több mint 40 évvel ezelôtt, amikor Kecskemétre érkeztem, hamar feltûnt nekem egy szimpatikus külsejû ember, aki szinte minden rendezvényen jelen volt. Késôbb tudtam meg, hogy újságíró, és Heltai Nándornak hívják. A város és a környék értékeit érintô aprólékos, tudatos, pontos írásait, kritikáit mindig érdeklôdve olvastam. Emlékszem, hogy írásaiban a 70-es években kortárs mûvészeket is bemutatott. Nagyon szimpatikus számomra lokálpatriotizmusa és az a mód, ahogy a város történetét kutatja, és értékeit gyarapítja.” (Bahget Iskander fotómûvész) „Heltai Nándort a Katona József Könyvtár leghûségesebb olvasójaként ismerem, hiszen 1957 óta tagja a könyvtárunknak. Az elmúlt évtizedek alatt intézményünket szinte minden

nap látogatta, a Helyismereti gyûjteményben töltötte egybefolyó munka- és szabadidejének jelentôs részét. A gyûjtemény dokumentumainak számát maga is jelentôsen gyarapította, helytörténeti vonatkozású cikkeiben és önálló köteteiben Kecskemét város történetébôl azon neves személyeknek, eseményeknek állított emléket, akik vagy amik példaértékûen maradandót alkottak, maradandónak bizonyultak.” (Ramháb Mária megyei könyvtárigazgató) „Kecskemét és Heltai Nándor elôttem egy és azonos. Egyénisége, megjelenése tiszteletet parancsoló, sugárzik belôle a tudás. Úgy érzem, hogy elismertsége nemcsak óriási mûveltségének, hanem szerény jellemének is tudható. Heltai úr munkáin keresztül Kecskemétet én is magaménak

1900. június 24-én ünnepélyes keretek között avatták fel a Pusztaszeri Hétvezér emlékoszlopot. Az elkészült emlékmû a 7 domb (kunhalom) közül a legmagasabbra, a 35 méter átmérôjû Árpád-halomra épült. Magassága 13 méter, a tetején levô repülni készülô turullal együtt 14 méter lett. Az alapzatán levô márványtáblán ez olvasható: „Magyar-

ország 1000 éves fennállásának emlékére Kecskemét város támogatásával, közadakozásból emelte a Magyar Országos Diákszövetség.” A felirat fölött Árpád vezér dombormûve látható. A többi oldalon Elôd és Ond, Kond, Tas, majd Huba és Töhötöm követi. A bronzmûveket Pataky Imre gipszmintái alapján öntötték.

Az 1848-49. évi szabadságharcot megörökítô relief a nagytemplom homlokzatán

érzem. Szeretem a múlt emlékeit ôrizni és keresni. Hálás vagyok azért, hogy rávilágított, hogyan, hol éltek elôdeink, kik voltak és mit tettek. Hiszen az ô tetteik következtében lettünk azzá, akik vagyunk.” (Bátayné Dr. Mácsai Anikó ügyvéd) „Heltai Nándor munkássága által a megye és az ország sok, korábban ismeretlen embert ismerhetett meg: pusztai fafaragót éppúgy, mint találmányain ügyködô juhászembert, falusi nótafát, vagy szabadidejében népdalokat gyûjtô falusi tanítót. Heltai egyik szeme mindig a múlton van, a másik a jövôn. Ilyen kancsalságban is bizony élesen látja a jelen dolgait.” (Szilágyi Zoltán dorombkészítô mester) „Érted haragszom, nem ellened – ez az Ady Endrétôl kölcsönzött gondolat szôtte és szövi át Nándor emberi kapcsolatait. Kevesekkel elégedett, mert mér-

céje mindig a várost, a kultúrát magas szinten jobbá tevô cselekvés. Nehéz ennek minden körülmény között megfelelni. Büszke vagyok arra, hogy népmûvelô utódjaként munkámat úgy érzem, elismerte.” (Tapasztóné Perlaki Magdolna tanár, népmûvelô) „Kecskemét újabbkori szellemi életének több szakasza van, s azok, akik tevékeny részesei voltak ennek a szellemi életnek, mindig megalapozták a következô szakaszt. Heltai Nándort is alapozó embernek látom, nélküle sok minden nem lenne abból, ami ma Kecskeméten körülvesz bennünket, akár tudatosított hagyományként is. Ha egyszer megíródik az elmúlt évtizedek Kecskemétének részletes mûvelôdéstörténete, akkor tisztán látszik majd, hogy Heltai Nándor személyes törekvéseibôl mi minden épült be a város életébe.” (Füzi László, a Forrás folyóirat fôszerkesztôje)

5

85

„Kitûnô zenei felké­ szültséggel és nagy rutinnal vezényelt, mozdulataira pontosan reagált a zenekar. Elmondhatjuk, hogy mindent kihozott, ami pillanatnyilag kihozható az együttesbôl, s ami szintén nem kis szó: elképzeléseit úgy adta át, hogy a zenészek spontán muzsikáló kedvét is érvényre engedte jutni!”– dicsérte elsô kecskeméti koncertjét követôen Körber Tivadar, a Petôfi Népe kritikusa. Néhány évvel késôbb már a város ünnepelt karmestere volt. Kemény Endre 1925. ápri­ lis 4-én, Budapesten született. A Nemzeti Zenedében Kladivkó Vilmos és Lajtha László, a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fôiskolán többek között Kodály Zoltán, Weiner Leó és Waldbauer Imre tanítványa volt. Kitüntetéssel végzett és hamarosan, 1950-ben, már az Állami Hangversenyzenekart dirigálta. 1952-tôl a Budapesti Bartók Béla Zenemûvészeti Szakiskola kamarazene-tanára volt, eközben a legnagyobb hazai és több külföldi szimfonikus zenekar élén is koncertezett. 1968. május 27-én a Katona József Színházban vendégkarmesterként a Kecskeméti Városi Szimfonikus Zenekart is irányította. Már ekkor komoly sikert aratott a városban. Kecskemét ebben az idôben az ország egyik vezetô zenei köz-

pontjává kívánt válni. Az Országos Filharmónia igazgatójának felkérését is figyelembe véve Kemény Endre elfogadta a hírös város ajánlatát és 1968. szeptember 1-tôl a Kecskeméti Szimfonikus Zenekarhoz szerzôdött. „Egy darabig Nemesszeghy Lajos bácsival közösen irányítottuk a fôleg zenetanárokból álló, félig függetlenített együttest” – emlékszik vissza pesti otthonában Kemény Endre. – „Ezek voltak a «csillagos évek», kemény munkát végeztünk, de éreztük annak kedvezô hatását. Fejlôdésünknek köszönhetôen a zenekar egyre több lehetôséget kapott. A filharmónia által szervezett hangversenysorozat gerincét hamarosan már mi adtuk. A megyében 13 helyen rendeztünk ifjúsági hangversenyeket, sokszor napi három koncertet dirigáltam. A látogatottság növelése érdekében nem riadtunk vissza a különleges szervezési ötletektôl sem: Rajz István révén még a vérellátó központ munkatársai is részt vettek a közönségszervezésben. Saját Mesterbérletet csináltunk, koncertjeinken külföldi szólisták mellett többek között Fischer Annie, Frankl Péter, Kocsis Zoltán, Pauk György és Rados Ferenc is fellépett. Szerteágazó kapcsolataimat kihasználva sok helyre meghívtak bennünket, így például a rádió-

Kemény Endre

Irányításával váltak ismertté a kecskeméti szimfonikusok

ban is játszottunk, de eljutottunk külföldre is. «Hitelem» volt, s ez akkor is komoly segítséget jelentett egy zenekar számára. Így értük el, hogy a kecskeméti szimfonikusok bekerültek az ország zenei életének vérkeringésébe!” Tizenhat kecskeméti év után Kemény Endre elhagyta a hírös várost, nyugdíjba vonult. A muzsikálástól azonban nem szakadt el. Ma is aktív, nemrég épp egy szakmai verseny zsûrijének munkájában vett részt. Örömmel fogadta, hogy az államalapítás millenniumi ünnepén a vidék zenei életének fejlesztésében végzett kiemelkedô munkája elismeréséül a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével tüntették ki.

Az elmúlt években Kemény Endre több alkalommal is ellátogatott a hírös városba. „Idônként eljutok Kecskemétre. A kiváló muzsikussal, Palotás Jóskával jókat beszélgetünk. S talán érdekes, hogy az akkori intézmények vezetôivel ma is kifejezetten jó kapcsolatban, baráti viszonyban vagyok. 1996-ban, amikor a kecskeméti együttes élén új karmester, Gerhát László mutatkozott be, a város irányítói engem is meghívtak. Azt kértem tôlük, hogy ezt a kitûnô, ambiciózus fiatalembert ugyanúgy támogassák, mint elôdeik engem. Örömmel tapasztalom, hogy a szimfonikusok ismét a zenei élet rangos szereplôi!” Varga Géza

Kodály Zoltán első szerzői estje

100

6

éve, 1910. már­ cius 17-én, Bu­ dapesten, a Royal-teremben tartotta meg elsô szerzôi estjét Kodály Zoltán. A koncerten a kecskeméti születésû zeneszerzô hangszeres kompozíciókkal állt a nagyközönség elé. Két nappal késôbb Bartók Béla is mûvei teljes estét betöltô programjával jelent meg a nyilvánosság elôtt. A két est szereplôi azonosak voltak: Bartók Béla és a WaldbauerKerpely vonósnégyes, valamint szólistaként az együttes csellistája,

Kerpely Jenô. A kvartett erre a kettôs alkalomra alakult, és nyolcvan-száz próbával tanulta meg a két mester elsô vonósnégyesét. Az alkalmi együttes késôbb fennmaradt: harminc éven át meghatározó tényezôje volt a kamarazene magyarországi kultuszának. Kodály elsô szerzôi estje után így írt Bartók egyik párizsi ismerôsének: “Kodálynak óriási sikere volt. Valóságos szenzáció volt estélye, hiszen egy eddig teljesen ismeretlen ember tûnt fel benne, mint a legelsôk egyike.”

Kodály Zoltán és Bartók Béla a Waldbauer-Kerpely vonósnégyes tagjaival 1910-ben

A kecskeméti szimfonikusok élén (Fotó: Tóth Sándor) Dirigálás közben (Fotó: Tóth Sándor)

Hitben gyökerező, magyarságban növekedő, zenében kiteljesedő…

70

Szokolay Sándor zeneszerzô úgy vélte, ô az, aki „az örökkévalóságba távozott Magyar Szent: Kodály Zoltán zászlaját viszi rendület­ lenül, a hangok varázslatával”. Rozgonyi Éva zenepedagógus, Liszt-díjas karnagy 1940. áp­ rilis 30-án, Palócföldön szüle­ tett. Egész életét e kettôs hivatás tölti ki. A zenetanári pálya szépségének, értékének tudatát a legendás Békés-Tarhosi énekes iskola alapozta meg, a miskolci Bartók Béla Zenemûvészeti Szakiskolában pedig Kardos Pál gazdagította és mélyítette el. A Zeneakadémián Szônyi Erzsébet és Vásárhelyi Zoltán növendékeként 1964-ben szerzett kitüntetéses diplomát középiskolai énektanár- és karvezetôképzô szakon. Tanári pályáját a szolnoki énekzene tagozatos iskolában kezdte. 1969-tôl a Szegedi Tanárképzô Fôiskola ének-zene tanszékén, majd két évig az Egyesült Államokban tanított. Visszatérése után 1973-tól 1981-ig a kecskeméti Kodály Iskolában dolgozott, 1974-tôl 1981-ig az intézmény igazgatója volt. Az iskola leánykarával és a Kecskemét Városi Vegyeskarral Kardos Pál halála után, 1978ban kezdett dolgozni. Kórusaival számos koncerten, országos ta1998-ban, a Bartók Kórus 30. jubileumi koncertjén

lálkozón, rádió- és televízió-szereplésen, külföldi vendégszereplésen és nemzetközi versenyen ért el kiemelkedô sikert. „Kétszer vettem át gyötrôen nehéz, de gyönyörû örökséget az iskolában. Elôször a felejthetetlen emlékû iskolateremtô Nemesszeghyné Szentkirályi Márta kezébôl, aki a kórházi ágy párnája alól kihúzott Rendtartást átadva megfellebbezhetetlen módon mozdított ki elôzô munkahelyemrôl. Kilenc év – szinte minden életkort átfogó, és nemzetközi kitekintést is adó – tanítási tapasztalatával kerültem Kecskemétre, mégsem szorongás nélkül. Meg tudom-e óvni mindazt, amit Márta néni valóságosan is, de fôként szellemiekben, a «becsüllek, tehát követelek tôled» magasrendû elvével tanártanítvány-szülô hatósugarában megteremtett. Emberséggel, következetességgel, lélekkel, és a lelket, személyiséget jóra formáló igaz ZENÉVEL. Másodjára Kardos Pál tanár úr mesterhangszerét, a kórusát kaptam örökül. Igyekeztem mindkettôt – az Iskolát és a gyerekhangokból, lelkekbôl felépített Stradivarit – méltóképp megôrizni” – vallotta a Kodály Iskola születésének 50. évfordulóján kiadott évkönyvben. 1983-ban visszatért Szegedre, ahol a Tömörkény István

Zenemûvészeti Szakközépiskola szakmai vezetôjeként, majd a konzervatórium docenseként dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Kimagasló karnagyi tevékenységét és kórusnevelô munkásságát 1996-ban Liszt-díjjal ismerték el, Szeged városa pedig „Szegedért emlékéremmel” jutalmazta. Rozgonyi Éva munkássága összeforrt a szegedi Bartók Kórussal, amely „sokszólamú élete partitúrájának leghosszabb, legnagyobb ívû dallamának” bizonyult. 1972-ben került a kórus élére. Több mint tíz évig Kecskemétrôl, utazó karnagyként irányította az énekkart. Szisztematikus kórusnevelô munkával számos hazai és nemzetközi sikerre vezette együttesét. A szegedi Bartók Kórus – hálával az értük végzett több mint három évtizedes áldozatos, kimagaslóan színvonalas és eredményes karnagyi munkáért – örökös karnagyának választotta.

A Kodály Iskola igazgatójaként… …és napjainkban

„Ünnepre jöttünk zengô énekszóval!” És köszönteni Rozgonyi Évát, Éva nénit, Kardos Pál leghûségesebb növendékét, követôjét és emlékének ápolóját. Ô jutott a legmesszebb annak az útnak építésében, amelyet Kardos tanár úr kijelölt saját maga és tanítványai számára, s ami Kodály Zoltán százéves tervének megva­ lósulásához vezet. Erre vezette növendékeit, a szolnoki kisiskolásokat, a kecskeméti Kodály Iskola gimnazistáit, a szegedi énektanár-jelölte­ ket, zenei szakközépiskolásokat, zenemûvészeti fôiskolai hallgatókat. Hite rendíthetetlenné teszi az igazság keresésében és a magyarság szolgálatában. Tiszta szavának, határozott cselekvésének nagy hatását csak zenei érzékenysége és szuggesztivitása múlja felül. Határozottsá­ ga egyaránt megmutatkozik tanári, karnagyi és vezetôi munkájában. A számos elismerésnek, versenyek díjainak, felsôfokban fogalmazott méltatásoknak felsorolása is kevés ahhoz, hogy megéreztesse azt az életre szóló lelkesítô hatást, amelyet énekeseire, növendékeire és kol­ légáira tett a próbák és hangversenyek felforrósodott pillanataiban, s amely bizonnyal tovább hullámzik az ô tanári igényességük, zeneisé­ gük és értékítéletük révén. Hálát adunk a Mindenhatónak azért, hogy hitben gyökerezô, magyarságban növekedô, zenében kiteljesedô kar­ nagyi és nevelôi pályájának, életének tanúi lehettünk. Köszöntsük tehát a növendékeiért mindig következetes tanárnôt, a fáradhatatlan igazgatót és szervezôt, az igaz ügyekért kiálló közéle­ ti embert, a Liszt-díjas mûvészt, Rozgonyi Évát, és fürdessük meg szívünket az újra találkozás és együtténeklés örömében! (Részlet Ordasi Péter köszöntôjébôl)

7

Vallomások Szvoren András, a Kodály Iskola fuvolatanára

60

8

„Egyszerû, mun­kás­ szü­lôk gyermekeként 1950.  április14-én,Kisterenyén születtem. Villamosipari szakember, elektromûszerész szerettem volna lenni – azóta is mindig «bütykölök» valamit –, de a szakirányú iskolákba, Miskolcra, illetve Esztergomba nem vettek föl, így a gimnáziumot szülôvárosomban kezdtem el. Közben a nagybátonyi Állami Zeneiskolában fuvoláztam, s egy év múlva lehetôséget kaptam arra, hogy tanulmányaimat a Magyar Néphadsereg Központi Zenész Tiszthelyettesképzô Szakközépiskolájában folytassam. Ez nagy változást jelentett számomra, a fôvárosba kerültem. Az iskola, a kollégium ingyenes volt, ruhát és teljes ellátást kaptam, sôt, ellátmányt vehettem föl, ha iskolaszünetben hazamentem, és ez bizony nagy segítséget jelentett szüleim számára is. A szakközépiskola befejezése után a Magyar Néphadsereg Központi Zenekarának tagja lettem. A katonaságot, az egyenruhát azonban nagyon nehezen viseltem el. (A szmokingot ma is csak közvetlenül a fellépés elôtt veszem fel.) S bár nagy szerencsémre az együttes elsô fuvolása lehettem, alig egy évvel késôbb, egy kulcscsonttöréssel végzôdô motorbaleset után leszereltem. Hazamentem és a legkülön­bö­ zôbb munkakörökben dolgoztam tovább. Voltam elek­tro­lakatos segédmunkás, költ­ség­ellenôr, rezsigazdálkodó és szállítási vezetô is. Munka mel­lett elvégeztem a villamosipari tech­nikumot és egy rádió-tv szerelô tanfolyamot is. Emellett per­sze a zenélést nem hagytam abba, a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekarban játszottam. 1978-ban a salgótarjáni Állami Zeneiskola igazgatója megkért, hogy egy szülési szabadságra ment kolléganôt

helyet­tesítsem. Másodállásban, délutánonként tanítottam a gyerekeket fuvolázni. Mindez kezdettôl fogva óriási örömöt jelentett számomra. Imponált, ahogy a növendékeim szeretettel vettek körül mint «tanár bácsit». Így egy év múlva elfogadtam a fölajánlott véglegesítést. Kezdetben diploma nélkül tanítottam. S bár diákjaim sok-sok kiváló helyezést értek el a területi és az országos tanulmányi versenyeken, mégis úgy láttam jónak, hogy számomra is szükséges a szakmai fejlôdés: 47 évesen jeles eredménnyel szereztem fuvolatanári oklevelet Miskolcon, a Zenemûvészeti Fôiskolán. A gyerekekkel az órákon sokat kamaráztunk. Ma is csak meghatódva emlékszem vissza arra, amikor egy pöttöm lányka megállított és ragyogó szemekkel ezt mondta: «Megvagyunk öten Husi bácsi, tetszik velünk foglalkozni?» Kecskemétre, a Kodály Iskolába 10 éve érkeztem. Kizárólag a megújulás szándéka hozott ide. Az itteni szakmai légkört, a Dratsay-házaspár munkáját mindig nagyra tartottam. Érdekelt, hogy mi történik ebben a csodálatos intézményben. Döntésemet nem bántam meg. Nagyszerû kollegák között egy új tanszakot építhettem föl. Tehetséges gyerekek egész sorát taníthattam, akik szintén sikeresen szerepeltek a különbözô országos megmérettetéseken. Közülük négyen ma már zenei pályára készülnek. Az elmúlt években érdememen felül nagyon sok elismerést is kaptam. Többek között 2003-ban a Magyar Köztársasági Bronz Érdemkeresztet, 2005-ben pedig az alsó fokú fuvolatanárok legrangosabb szakmai elismerését, a Jeney-díjat vehettem át. Életem tele volt fordulatokkal, de soha nem bántam meg, hogy a zenei pályára kerültem! Elein-

te a megfelelni vágyás vezetett, késôbb teljesíteni akartam. Mindig teljes erômbôl dolgoztam, tanítottam, miattam sosem maradt el óra. Ma is állandóan azon vívódok, hogy haladjon is a növendék a darabokkal, de közben Szvoren András

Az Országos Fuvolás Tábor résztvevôivel

Kecskeméti növendékeivel

alapos munkát is végezzünk. Szerencsésnek tartom magam, hiszen a «semmibôl» a Kodály Iskolába juthattam el és kiváló kollegákkal, muzsikusokkal szívhatok egy levegôt.” (Lejegyezte: Varga Géza)

A TALAJ EGY CSODÁLATOS RENDSZER Prof. dr. Cserni Imre 75. születésnapjára

75

Nadrágtartós, rövidre nyírt hajú kisfiú tüsténkedik a felnôttek közt az aratáson: egy büszkén mutatott bekere­ tezett régi fotó a negyvenes évek elejérôl emlékezteti irodájában – a Kecskeméti Fôiskola Kertészeti Fôiskolai Karán – Cserni Imrét a gyö­ kerekre, amelyektôl – járhattak bármilyen idôk – soha nem tudott elszakadni. 75 évesen, az agrokémia és a talajtan professzoraként, nemzetközi szervezetek tagjaként, több mint 180 publikációval a háta mögött a föld szeretete és becsülete ma is kisüt szavaiból.

A rendszerváltás után – bár nem szeretem ezt a kifejezést – hazánkban visszaesett a mezôgazdasági termelés – mondja Cserni professzor. – A 80-as évek közepéig a nagyüzemi gazdálkodásban a túlzott tápanyag-felhasználás volt a jellemzô, amit a gazdaságosság váltott fel, miközben talajaink egy kicsit megpihentek. A 90-es évek elején a birtokrendszerben bekövetkezett változások következményeként a tápanyag-felhasználás drasztikusan visszaesett, amit a termésátlagok szerencsére nem követtek azonnal, mert talajaink korábbi feltöltése mindezt kompenzálta. A talaj egy olyan „csodálatos rendszer”, amely okszerû használat mellett folyamatosan ké-

pes megújulni. A jövô útja, hogy a talajt arra és olyan intenzitással használjuk, amire a legalkalmasabb. Az ökonómia és az ökológia között az egyensúlyt meg kell találni. A gazdálkodás azonban ma sem jó irányba halad, nem lenne szabad csak a pénzt tekinteni egyedüli üdvözítônek. A gazdálkodás azt jelenti, hogy egy gazdaságban van mindig olyan ágazat, ami jövedelmezô, és van, ami nem. A világ forog! Régen ott volt csaknem minden egy gazdaságban. A haszonállatok húst, tejet, vajat és megfelelô mennyiségû trágyát biztosítottak, a jószágok takarmányát pedig szintén helyben termelték. A melléktermékeket visszaforgatták a gazdaságba. Ma morálisan is

Aratás a 40-es évek elején

Prof. Dr. Cserni Imre

Kutatás közben, 2009-ben

gond van a társadalomban. Az én eleim büszkék voltak arra, hogy virilisták (nagy adófizetôk) – emlékezik Cserni professzor felmenôire, s ha valaki jól figyel, akkor észreveheti az elérzékenyülést, ami egy pillanatra átsuhan az arcán. –  Hat évet töltött külföldön, mint talajtani szakértô. Milyen hoza­ déka volt ezeknek az éveknek? –  Ott voltunk a fül-orr-gégész feleségemmel, két diplomás ember, és a szüleink támogattak. Úgy éreztük, akármit csinálunk, nem tudunk boldogulni. Talajtani szakértôként dolgoztam Algériában, Közép-Amerikában, majd FAO szakértôként Laoszban, késôbb pedig Jemenben. Gyerekkoromban sokszor nekiindultam a világnak a tanyánkról, ha megsértôdtem, de csak a kiserdôig jutottam, most igazából is világot láthattam. A legfontosabb értéke ezeknek az éveknek a világlátás volt, és hogy a fiunk nyelveket tanulhatott, franciát, angolt. Ma nemzetközileg is elismert

patológus, az MTA doktora, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórházának osztályvezetô fô­ orvosa, büszke vagyok rá. –  30 éven át dolgozott a Zöld­ ségtermesztési Kutató Intézet­ ben. 1992-ben váltott, akkor lett a Kertészeti Egyetem Ker­ tészeti Fôiskolai Karának okta­ tója Kecskeméten. Hogyan vi­ szonyult a tanításhoz? –  A Zöldségtermesztési Kutató Intézetben a talajtan-agrokémia területén elsôsorban a Duna-Tisza közi homokhátság tápanyag-gazdálkodásának kérdéseivel, szántóföldi és zöldségnövények trágyázási kutatásaival foglalkoztam, és egy hazánkban korábban alig ismert zöldségfaj – a gumós édeskömény – honosításával, illetve nemesítésével. Soha nem akartam tanár lenni, nem is lehettem volna, mert az elveim miatt nem nagyon kaptam volna katedrát. 1992ben hívtak a Kertészeti Egyetem Kertészeti Fôiskolai Karára, azóta tanítok itt, és nem bántam meg. Egy tanárnak kötelessége, hogy megszerettesse a tárgyát és magát, azonban mást is kell nyújtani a diákoknak: értékrendet. Létrehoztam a Környezettudományi Tanszéket, melyet utódom intézetté fejlesztett, aminek nagyon örülök. –  Most 75 évesen mi az életé­ ben a fontossági sorrend? –  A család és a munka közül változatlanul elsô helyen áll a család (ABC rendben, unokáim: Bálint, Dorottya, menyem: Emese, fiam: Gábor, feleségem: Kati), aztán jön a munka, beteg lennék, ha nem dolgozhatnék. Több mint 20 éve van egy tanyám, amolyan úri tanya, mert nincsenek jószágok. Feleségemmel együtt az a mindenünk. Szôlôm is van és bort is készítek – mondja büszkén Cserni Imre és lopva a falon lógó elsárgult fényképre pillant. Kállai Erzsébet

9

Atlétáival kezdô edzôként 1957 májusában

NAPRÓL NAPRA

Eddigi egész élete, annak majd minden napja a sportról szólt. Nem cso­ da, ha nyolcvanadik születés­ napját is kosármeccs keretében ünnepelték. És az is természetes, hogy e rövid interjúhoz labda­ pattogástól és sípszótól hangos csarnokban találkoztunk össze. Kecskemét sportéletének meg­ határozó alakja – Adamik Ferenc testnevelô tanár, kosárlabdaszakedzô, mesteredzô, aki mun­ kájáért 2005-ben a Magyar Köztársaság Érdemkeresztjét vehette át – ma is aktív em­ ber. Határozott kiállással, erôs, gyönyörû hanggal, rengeteg ta­ pasztalattal, bölcsességgel…

10

–  Sportcsaládba születtem – meséli. – Édesapám mai viszonylatban nézve NB I-es szintû labdarúgó volt, anyai nagybátyám magyar bajnokságot nyert birkózásban. Testvérem atléta volt, 400 méteres távon fôiskolai világbajnok, Európa-bajnoki III. helyezett, és állítólag a maga idejében a legjobb magyar sprintedzô. Mindhárom gyermekem a Testnevelési Egyetemen végzett, valamennyien átlagon felüli sportolók. Elsô feleségem is testnevelô-tanár volt, akárcsak késôbb a menyem. De

éve Kecskemé­ ten ünnepelték Hevesi József írói munkássá­ gának 35. évfordulóját. Ez alkalommal a hírös városban tartózkodó ünnepelt tiszteletére díszközgyûlést tartottak, és a színházban díszelôadáson mutatták be Liliomtiprás címmel három egyfelvonásosát. Hevesi József tanulmányait többek között Kecskeméten végezte. Elsô versei is itt, a Kecskeméti Lapokban jelentek meg 1875-ben. Ibolyák címû verseskötetében kecskeméti fiatalkori élményeit örökítette meg.

Az NB I-es kosaras lányokkal 1970-ben

VÉRÉBEN A SPORT

80

100

a vejem is százszoros válogatott röplabdás. Sportoló unokáim is legalább az utánpótlás-válogatott szintjéig jutottak, közülük kettô már felnôtt válogatott… A sport mindig szorosan hozzátartozott családunk életéhez, egyszerûen a vérünkben van. Mondhatjuk, hogy igazi sport-família vagyunk. Talán nem a legkiválóbbak, de ha pontoznának bennünket, elég jó helyezést kapnánk. –  Milyen fontos elvek vezették az életben, a munkájában? –  Elég laza gyerek voltam, de amikor elvégeztem a Testnevelési Fôiskolát (akkoriban még így hívták), akkor már fontos alapelvem volt, hogyha én kések az edzésrôl, akkor nincs jogom számon kérni senki késését. Ez szinte mániám lett. Büszke vagyok arra, hogy tanárként is, edzôként is saját hibámból talán 2-3 alkalommal késtem egész pályafutásom során. Másik fontos alapelvem, hogy az edzés elsôdlegesen MUNKA. Lehet valaki bármilyen tehetség, semmire nem viszi, ha nem hajlandó azt a munkamennyiséget elvégezni, ami ahhoz kell, hogy 100%-ot érjen el. De legfontosabb a tökéletes alapok lerakása. Számtalan nagyreményû sportoló

hibázik, mert az alapok lerakásánál a munkát elnagyolták vagy nem végezték el. És a nevelés fontos elemének tartom még a szigorú követelményt is. Igaz az idézet: „Ne akkor sírj, ha kikapott a csapatod, hanem akkor sírj, amikor nem végezted el a szükséges munkát!” –  Kemény volt ez a nyolc év­ tized? –  Hihetetlen szerencsém volt az életben, hogy azzal kereshettem a kenyeremet, amit szerettem. Pályafutásom alatt eszembe sem jutott, hogy nekem be kell mennem tanítani, egyszer sem jutott eszembe, hogy edzést kell tartanom. Így dolgozhattam 75 éves koromig. Nekem csak egyetlen dolog fáj. Az, hogy ami a szakmáról a fejemben van, az valahogy ma nem kell senkinek. Sem edzôi, sem sportvezetôi tapasztalataimra nem tartanak igényt. De ha nem kellek, hát nem kellek. Ebbôl nem csinálok problémát, inkább furcsállom, mert ittott elkelne egy jó tanács. Azért hozzáteszem, amikor egy területi döntôn az országos döntôbe jutásért játszanak, és az irányításhoz, ellenôrzéshez szükség van egy fajsúlyosabb emberre, akkor elhívnak. Úgy látszik, ennek a feladatnak azért még megfelelek. És ez jó érzés… Fejes Maja

április 19.

150

éve, Kecs­ke­ mé­ten született Korb Flóris Nándor építész. Oklevelét Berlinben, a Porosz királyi Építész Akadémián szerezte. Ezt követôen 12 évig Budapesten, Hauszmann Alajos irodájában dolgozott. 1893-tól Giergl Kálmánnal közösen olyan jelentôs épületeket terveztek, mint a Klotild­-palota, a Zeneakadémia, pes­ti és kolozsvári klinika-épületek, a kolozsvári egyetemi könyvtár. Önálló munkája volt a debreceni egyetemi épületek tervezése, ezért 1924-ben Greguss-díjat kapott, az angol Királyi Építésztársaság pedig tagjává avatta. Szülôvárosában, Kecskeméten a Kereskedelmi Iparhitelintézet és Népbank épületét tervezte, amelyet 1912. január 21-én adtak át rendeltetésének.

Korb Flóris

Adamik Ferenc

április 5.

Zenekari fotó 1995-bôl, a 10 éves évforduló alkalmából (Fotó: Fellegi Jenô)

még valamire: arra, hogy most már az a generáció is Bohém-tag, amelyik a mi koncertjeinken, fesztiváljainkon nôtt fel. S ráadásul nálunk, „öregeknél” tehetségesebbek, többre fogják vinni – elsôsorban Korb Attilára és Mátrai Zoltánra gondolok. És azért arra is büszkék lehetünk, hogy kineveltünk egy jazzértô réteget Kecskeméten, akik nélkülünk talán nem fordultak volna ilyen elkötelezettséggel a mûfaj felé. Meg arra, hogy a Bohém Fesztivál kapcsán tavaly mi csináltuk az elsô élô internetes jazzfesztivál-közvetítést. Volt is rögtön 30 ezer nézônk.

ri Pedagógus Énekkar, a Cantus Nobilis Kórus, nem terveztek egy közös évfordulós fellé­ pést? –  A Nemzeti Énekkartól kaptunk már egy közös koncertre való megkeresést, de egyelôre csak ötlet szintjén mozog a dolog. A Pedagógus Kórussal való együttmûködés viszont magától értetôdôbb és valószínûleg kön�nyebben kivitelezhetô. Elültetted a bogarat a fülemben. Egyébként idén a 25 éves évforduló miatt kiemelten sok koncertet tervezünk, hosszú külföldi turnékkal. És október 24-én jubileumi gálaestet

EGY NŐNAPI RENDEZVÉNYTŐL A VILÁGHÍRNÉVIG

25 évesek a Bohémek

–  Voltak-e mélypontok, nehéz­ ségek? –  Persze. Bizonyos szempontból, azt hiszem, minden sikertörténet mélypontok és nehézségek sorozatából áll. A kérdés csupán az, hogy ezeket a maga javára fordítja-e az ember, vagy elkeseredik. Minden tagváltás, rosszabbul sikerült koncert, zenekaron belüli nézeteltérés kudarc és mélypont. Ha tanulsz belôle, ha továbblépsz, akkor jó, de ha megragadsz a problémánál, elvesztél.

A Bohémek (Fotó: Batár Zsolt)

Folytatás az 1. oldalról

–  Melyek voltak az elmúlt 25 év legfontosabb mérföldkövei? –  Nagyon nehéz lenne bármit kiemelni, de a Drezdai Dixieland Fesztivál (1988) és az elsô lemez (1989) nagy lökést adott. Utána Joe Murányi (Louis Armstrong egykori klarinétosa), akivel elôször 1992-ben játszottunk együtt és azóta szinte minden évben muzsikálunk közösen, majd 1998-ban az elsô amerikai turné, amit azóta öt másik követett. Rengeteg fesztiválélmény (Montreux Jazz Festival, Pori Jazz, Sacramento Jazz Jubilee, JazzAscona, Anglia stb.), TV-

adások, eMeRT-on-díj, 15 album…

–  Zenélésetek nemcsak a hallga­ tókra hat, hanem ti is formálód­ tatok. Miben változtál Te, s mi­ ben lettek másak a „bohémek”? –  Ezt nemcsak azért nehéz megfogalmazni, mert mi belülrôl éljük meg, hanem azért is, mert nap mint nap „magunkkal vagyunk körülvéve”, nem látjuk kívülrôl a változást. Rengeteget fejlôdtünk zeneileg, improvizációban, színpadi jelenlétben, de legalább ilyen fontos, hogy megtanultuk egymást kezelni, elfogadni, a menetrendszerû összezördülések ellenére is. Egyébként meg öregedtünk sokat, de ez többnyire csak a személyi igazolványainkból derül ki.

–  Mire a legbüszkébb? –  Arra, hogy még mindig létezünk, és hogy még mindig tudjuk élvezni a bohémkodást. (Elég különleges nevet választottunk, soha nem tudom, hogy ez bohémkodás vagy bohémkedés…) Én legalábbis nem unom még az utolsó hangig meghangszerelt ragtime-okat sem. Valahogy minden koncert más egy kicsit. Persze, van sok díj, pozitív kritika, elismerés, de ha egy dolgot kell választani, akkor tényleg arra vagyok büszke, hogy még –  Közelebbi és távoli terveitek? nem unjuk halálra magunkat. És Jövôre lesz 50 éves az egyko­

az ország vezetô koncerthelyszínén, a budapesti Mûvészetek Palotájában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. És talán lesz valami a Bohém-felvételek összkiadásából is. –  Minek köszönhetô, hogy ne­ gyedszázad után is együtt vagy­ tok, sôt egyre népszerûbbekké váltok? –  Azon kívül, hogy még mindig élvezettel tudunk zenélni, talán annak, hogy mindig tudtunk újítani, hol zeneileg, hol egyéb ötletekkel. És még mindig változatosak vagyunk. Legalábbis külföldi kritikusaink lépten-nyomon ezt állítják, innen származik a honlapunkon is látható szlogen: „a világ valószínûleg legsokoldalúbb jazzbandje”. Próbáljuk kinevelni az elkövetkezendô évtizedek közönségét is, idén  például 46 ismeretterjesztô ifjúsági koncertet tartunk általános- és középiskolásoknak. Egyébként is mindig igyekszünk jó és különleges kapcsolatot ápolni a közönséggel. A március eleji budapesti klubestünkön például saját készítésû süteményekkel vendégeltük meg a publikumot. Ilyet egy csupa férfiból álló jazzbandtôl még senki nem látott. Fel is faltak szépen mindent percek alatt, pedig szép mennyiség volt. Varga Géza

11

2010. évi N YÁ R I TÁ BORok ÍJÁSZ

A tábor díja: 16.500 Ft/fô (programok, tízórai, ebéd, Idôpont: június 16-18. (három- uzsonna) napos). Kipróbáljuk a különbözô nemzetek íjait, felelevenítjük harcmodoraikat. A tábor díja: KÉZMŰVES 17.500 Ft/fô (2 éj, programok, Idôpont: augusztus 2-6. (ötnapi ötszöri étkezéssel) napos). Szövünk, fonunk, agyagozunk, fafaragunk, bôr­ mû­veskedünk, nemezelünk, keMinden napra egy mencét építünk, de nem marad tábor! (NAPKÖZIS) el a kenyérsütés, vadleselkedés Idôpontok: június 21-25. és és az éjszakai bátorságpróba június 28 - július 2. Túlélô, íjász, sem. A tábor díja: 35.000 Ft/fô csodaszarvas, tudósképzô és (4 éj, programok, napi ötszöri kézmûves programok 8-1630 -ig. étkezéssel)

CSODASZARVAS

tékos önismeret, tanulást könnyítôgyorsító fortélyok. A tábor díja: Idôpont: augusztus 16-20. (öt- 35.000 Ft/fô (4 éj, programok, napos). Történelmet játszunk: lo- napi ötszöri étkezéssel) vagolunk, íjászkodunk, bôr- és nemezholmit készítünk, jurtában hálunk, rovásírással üzenünk, kemen- AKCIÓ!!! cében kenyeret sütünk. A tábor díja: 35.000 Ft/fô (4 éj, progra- Az ötnapos táborokban – mok, napi ötszöri étkezéssel) 35.000 Ft helyett!: –   „Te s t v é r- k e d v e z m é n y”: 31.800 Ft/fô 2 gyermek-, és 29.200 Ft/fô 3 gyermek TÚLÉLŐ és TUDÓSKÉPZŐ egyidejû részvétele esetén! –  „Gyorsasági-kedvezmény”: Idôpont: augusztus 23-27. (ötna- 30.000 Ft, amennyiben április pos). A túlélési stratégiákon túl já- 30-ig befizeted!

BÔVEBB INFORMÁCIÓ, JELENTKEZÉS: VACKOR VÁR ERDEI ISKOLA • 6044 KECSKEMÉT-HETÉNYEGYHÁZA, BELSÔNYÍR 202.

Tel.: 76/70-60-60; 30/748-69-14 • Honlap: http://www.vackorvar.hu/ • E-mail: [email protected]

Támogatónk:

Forrás Galéria

Szilvási és Társa Bt. Szil-Coop Bevásárlóközpont

6000 Kecskemét, Izsáki út 2. Tel.: 76/482-270, 76/481-707, 76/479-461 12

A kecskeméti Kéttemplom köz sétáló utcájának egyik különleges színfoltja a Forrás Galéria, ahol igényes kínálattal, zsűrizett népi iparművészeti alkotásokkal várják a vásárlókat. Az üzlet neve is tükrözi, hogy itt

csak a népművészet mestereitől és népi iparművészektől származó, a régi magyar hagyományokból táplálkozó egyedi munkák közül válogathatnak a kecskemétiek, a belföldi és a külföldi vevők.

For r á s Ga lér i a Népmű v észet i Bolt 6000 Kecskemét, Kéttemplom köz 7., Tel.: 76/508- 558 Fax: 76/508-558 E-mail: [email protected] Web: www.forrasgallery.hu