A tartalomból PÜNKÖSD

A tartalo mbó l

PÜNKÖSD Mit ér szemünk látás nélkül? Mit ér fülünk hallás nélkül? Mit ér a szív, mely nem szeret? Mit ér az agy, mely csak feled? Mit ér a kéz, mely nem mozog? Mit ér a lepergett homok? Mit ér a használt levegő? Mit ér a múlt, ha nincs jövő? Mit ér az elszáradt csontváz? Mit ér hit nélkül az egyház? Mit ér a felejtett áldás? Mit ér a bálványimádás? Mit ér ügyes képmutatás? Mit ér hazug önáltatás? Mit ér az elrontott élet? Mit ér az, mi semmivé lett? Mindez külön s együttesen sajnos nem érhet semmit sem. Ennyit ér csak az az egyház, melyet a Lélek fel nem ráz: Istent feled, Krisztust tagad, pünkösd nélkül bűnben marad! Dömötör Tibor

„Mit teszel te értem”?.............................. 4 Ami fontos................................................ 7 A szőlőtő üzenete.................................... 8 Bibliai zoológia: Az elefánt .................... 9 Bizonyságtétel....................................... 10 Watchman Nee élete (2.)....................... 12 Keresztyén énekek és énekírók (3.) .... 14 Gyermeksarok ....................................... 17 Milyen vagy?........................................... 18 Nehezen érthető bibliai helyek............ 20 Imádkozz mindenkor!........................... 22 Az eladott bivaly .................................... 23 Jöjjetek, gyermekek! ............................ 24 Ne haragudj naplemente után! ........... 25 Az emmausi tanítványok (2.) ............... 26 A mágia (2.) ............................................ 28 Bűn és bűnök......................................... 30

Vetés és Aratás 2006/2 (44. évfolyam 2. szám) Megjelenik negyedévente (D.v.) az Evangéliumi Kiadó gondozásában. HU ISSN 1586-5401 Szerkesztőség H-3300 Eger, Egészségház u. 23. Postacím: 3301 Eger, Pf. 648. Tel/Fax: 06-36-418-510 e-mail: [email protected] Felelős szerkesztő: Soproni János Terjesztés H-1066 Budapest, Ó utca 16. Tel.: 06-1-311-5860 Fax: 06-1-275-0197 Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió A lapot önkéntes adományokból tartjuk fenn, és mindenkinek költségmentesen megküldjük, aki azt írásban kéri. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

2 Vetés és Aratás

Kedves Olvasó ! Ahogyan hosszabbodnak a nappalok, egyre több a fény, egyre többször simogat bennünket az áldott napsugár. Télen sokan szorongóvá, rosszkedvűvé válnak, és ezért leginkább a napfény hiányát teszik felelőssé. Nem igazán használ sem a mesterséges fény, sem a sok-sok vitamin. Milyen jó, hogy Isten gyermekeit nem befolyásolják az évszakok változásai! Mi a felhős napokon is az Úr Jézusra tekinthetünk, aki a világ világossága. De ez a világosság szellemi és örök. Ez a fény nemcsak a külső, hanem a belső, a szívben uralkodó sötétséget is elűzi: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága” (Jn 8,12). Az Ő világossága még a népeknek és vezetőiknek a bölcsességét is szolgálja. „Világosságodhoz népek jönnek, és királyok a rád ragyogó fényhez” (Ézs 60,3). „A pogányok világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig” (Ézs 49,6). A zsoltáríró is sokszor tesz bizonyságot arról, hogy mit jelent számára „az Úr szövétneke”, az Ige, amely biztosan vezet az örök cél felé (Zsolt 27,1). A tavaszi napsugarak melengető simogatása, a megújító húsvét ünnepe után most itt vannak a pünkösd fényei. Amikor pünkösdkor a tanítványok együtt voltak, hirtelen lángnyelvek jelentek meg előttük, és: „Mindnyájan megteltek Szent Szellemmel…” (Csel 2,4) Létrejött a Gyülekezet, az Úr Jézus Teste. Beteljesedett az Ő ígérete: „...erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szent Szellem, és tanúim lesztek… egészen a föld végső határáig” (Csel 1,8). Ezen ígéretek fényének kell ragyognia Isten gyermekeinek életéből ebbe a sötét világba (Fil 2,15). Elképzelhető, hogy egyszer majd nem lesz szükségünk napvilágra? Igen! Az új Jeruzsálem csodálatos szépségét emberi ésszel fel sem foghatjuk, mert ott: „Éjszaka sem lesz többé, és nem lesz szükségük lámpásra, sem napvilágra, mert az Úr Isten fénylik fölöttük, és uralkodnak örökkön-örökké” (Jel 22,5).

ÁTRAGYOG-E RAJTUNK? Benéz a nap a templomablakon. Átragyog a színes ruhájú tizenkét férfialakon. Tarka foltokat vet a padsorokra, s a kisfiúra édesanyja mellett. Az nézi egy ideig álmélkodva. … Aztán kérdez, legrosszabbkor talán. Megkérdi: „Kik azok, édesanyám?” Tart még az igehirdetés. Édesanyja csak arra figyel. S a kis kérdezőt súgva, hirtelen egyetlen szóval csendesíti el: „Keresztyének!” S hangzik tovább a prédikáció, szól az orgona, zeng az ének. „Gyerekek!” – vetődik fel hittanórán néhány nap múlva váratlan a kérdés: „Milyen emberek a keresztyének? Ki mondja meg nekem?” … Aztán egy kisfiú jelentkezik. – Tanítója ilyen feleletet egyhamar újra aligha kap. – „A keresztyének olyan emberek, akiken átsüt a Nap!” Milyen gyermeki, igaz felelet! Lehet-e annál drágább feladat, mint hogy rajtad, rajtam, mindegyikünkön átsüssön-ragyogjon a Nap?! Átragyogjon a sötét világba, és beragyogjon sötét szíveket! Nem, ennél szebb feladat nem lehet! Kísérjen hát egyre a kérdés tovatűnő évek alatt: átragyog-e, átsüt-e rajtad, átragyog-e rajtam a Nap?! Túrmezei Erzsébet

3 2006. évi 2. szám

S

ok évvel ezelőtt Stenburg festő neve Düsseldorfban már híressé vált. Éppen műtermében állt, amikor Hugó páter, a gazdag Szent Jeromos templom plébánosa nem kis megbízást hozott.

– Tisztelendő uram, nagy megtiszteltetés számomra, hogy ilyen nagy oltárképet rendel, de a felkínált összeg nagyon kevés a munkához képest. Ezen a képen sok embert kell ábrázolnom, tanulmányozásukhoz sok idő kell. Jézus Krisztus keresztre feszítését nem könnyű megfesteni, hiszen már olyan sok kép készült róla. Nehéz lesz úgy megtervezni, hogy egészen más legyen, mint az eddigiek. – Nem szabok határt a költségeknek, nem az egyház viseli a költségeket, hanem egy vezeklő. Az eredményes tárgyalás után jó hangulatban váltak el egymástól. A következő hetekben Stenburg elkészítette a terveket, és végigkutatta a zsidónegyedet megfelelő modellek után. Hugó páter meg volt elégedve. Csak azt kívánta, hogy a kereszt legyen a festmény középpontjában. Időnként eljött megnézni, hogy halad a munka. Közben kitavaszodott, a művészt pedig elfogta a vágy, hogy otthagyja Düsseldorfot. Vázlatfüzetével a környező vidéket járta. Egy nap egy cigánylánnyal találkozott. A művészt különösen élénk, tiszta szeme ragadta meg, amelynek kifejezése minden pillanatban változott. A fájdalom és az öröm olyan gyorsan váltakozott benne, mint a tó fölött elsuhanó felhők árnyéka. – Állj csak meg egy pillanatra! – kiáltott Stenburg, és gyorsan vázlatot készített róla. Nem csak szép, nem, sokkal több annál: csodálatos modell! Spanyol táncosnőnek akarom megfesteni! Megegyeztek. Pepita egy héten háromszor jött Stenburghoz, hogy lefesthesse. Percre pontosan érkezett. Első alkalommal igen meglepődött. Nagy szemével kíváncsian nézett körül a

műteremben. Amikor észrevette az oltárképet, minden figyelmét már csak az kötötte le. Félénken kérdezgetni kezdte a festőt. – Ki ez? – mutatott a központi alakra. – Krisztus – válaszolta közömbösen Stenburg. – Mi történik vele? – Keresztre feszítik – felelte kurtán a művész. Ecsettel a kezében szűkszavú ember volt. – Most fordulj jobbra, igen, így jó lesz. – És azok kicsodák, akik olyan dühös arccal állnak körülötte? – Figyelj ide – szólt a művész –, nem beszélgethetek veled állandóan! Az a dolgod, hogy csendben maradj! A lány ijedten elhallgatott, de továbbra is arról a képről gondolkozott. Időnként összeszedte a bátorságát és újra kérdezett valamit, mert majd szétvetette a vágy, hogy minél többet megtudjon. – Miért feszítik keresztre? Nagyon nagy bűnt követett el? – Nem, nagyon jó ember volt – hangzott a rövid válasz. Megint csak ennyit tudott meg, de minden szót úgy őrzött a szívében, mint egy nagy kincset. – Ha jó volt, akkor miért feszítették keresztre? Utána újra szabadon engedték? – Azért, mert... – a művész letette az ecsetet, egyet lépett előre, és valamit igazított a lány ruháján. – Mert…? – ismételte meg Pepita, lélegzetét visszafojtva. A festő újra visszament az állványához, aztán a lányra nézett, és kérdő arckifejezése miatt megsajnálta. – Idehallgass, most az egyszer elmondom neked, de többé ne zavarj a kérdéseiddel! És elmondta neki a golgotai kereszt történetét. Pepitának minden új volt, a művésznek pedig olyan régi, hogy az ő szívét már nem is érintette. Lefestette a Megváltó


halálfélelmét anélkül, hogy egy ideg is rezdült volna benne, míg a lánynak már csak a puszta gondolatára majdnem megszakadt a szíve. Fekete szeme megtelt könnyel, amelyet büszkeségében el akart rejteni. Lassan megfordult: – Ugye, nagyon szereti Őt, ha ilyen sokat tett önért? A férfi hirtelen elvörösödött. Szégyellte magát. A lány szegényes, kifakult ruhájában rég elment, de kérdő szavai még mindig visszacsengtek a művész lelkében. Megpróbált szabadulni tőlük, de nem tudott. Sietett elküldeni a festményt a megbeszélt helyre, de nem tudta elfelejteni a szavak lényegét: Mindez érted történt! Végül már nem tudta elviselni szíve gyötrelmeit, elment gyónni. Hugó páter végighallgatta. Mivel egyháza minden tanítását elhitte, feloldozta, és biztosította arról, hogy újra rendben van minden. A művész sokkal olcsóbban adta oda az oltárképet, mint eredetileg akarta, így egy-két hétig felszabadultabbnak érezte magát. Aztán újra feltámadt benne a kérdés: „Ugye, nagyon szereti?” És ez választ követelt. Stenburg nyugtalan lett, nem tudott dolgozni. Sokat járkált a városban. Egy nap több embert látott a városfalnál levő ház felé igyekezni. Megkérdezte, hogy mi történik ott, de senki sem tudott kielégítő választ adni. Ez felkeltette kíváncsiságát. Néhány nap múlva megtudta, hogy egy idegen lakik ott, az új tanítás híve, tehát a megvetettek közül való, aki mindenben Isten Igéjére hivatkozik. Lehet, hogy ott megtalálja, amit keres? Elkezdett az összejövetelekre járni, hogy mindent megfigyeljen. De nem maradhat senki sem hidegen, ha a tűz közelébe megy. Ez a hívő prédikátor meggyőzően beszélt, és látszott is rajta, hogy Krisztus neki valóban mindent jelent. Stenburg megtalálta, amit keresett, és ami után annyira vágyott: az élő hitet. Új barátja egy időre kölcsönadta neki az Újszövetségét. Már nem kellett tovább keresnie. Szívében nagy szeretetet érzett. „Mindezt értem tette, de hogyan beszélhetnék másoknak erről a szeretetről, erről a határtalan szeretetről, ami az ő életüket is meggyógyítaná, ahogyan az enyémet is

meggyógyította? Jézus mindenkinek adja, de nem látják, ahogy én sem láttam régebben. Hogyan hirdethetném ezt a szeretetet? Hiszen én nem tudok prédikálni, nem tudok beszélni. Szívemben Krisztus szeretete ég, de nem tudom kifejezni.” Miközben efölött töprengett, hirtelen egy darab szénkrétát fogott a kezébe. Pár vonással egy töviskoronás fejet vázolt fel. Eközben a szeme megtelt könnyel. Hirtelen egy ötlet villant át az agyán: „Tudok festeni, majd az ecsetem hirdeti Krisztus szeretetét. A korábbi oltárképen Jézus arca csak a halál szenvedését fejezte ki, de az nem a teljes valóság. Kimondhatatlan szeretetet, végtelen irgalmat, önkéntes áldozatot kell látni rajta!” Műtermében letérdelt és imádkozott: „Uram, segíts, hogy úgy tudjalak megfesteni, amilyen vagy, hogy bizonyságot tehessek rólad.” Festeni kezdett. Tehetsége feltámadt, szinte önmaga fölé nőtt. A keresztre feszítésről készített újabb képe olyan volt, mint egy isteni kijelentés. Végül nem akarta eladni, hanem szülővárosának, Düsseldorfnak ajándékozta. A képtárban állították ki, és a polgárok mindenfelől csodájára jártak. Aki megállt a kép előtt, elnémult, és a szíve megindult. A legtöbb látogató Isten szeretetének a bizonyosságával ment el, és lelkükben a kép alatti szavak visszhangoztak: „Mindezt érted tettem – mit teszel te értem?” Stenburg is gyakran elment megnézni a képet. Hátul, a terem egyik sarkában állt, onnan figyelte a kép körül tülekedő embereket, és csendben kérte Istent, hogy áldja meg bizonyságtételét. Amikor egyik nap a látogatók már mind elmentek, egy szegény lányt vett észre, aki keservesen sírt a kép előtt. – Miért vagy szomorú? – lépett oda hozzá. A lány megfordult. Pepita volt. Most ismert csak rá. – Uram, ha engem is így szeretett volna! – mutatott a Megváltó arcára, aki a képről könyörülő szeretettel tekintett feléjük. – Pepita, mindezt érted is tette! Ezután a festő elmondta neki ennek a szeretetnek az egész történetét. Késő estig, zárá-

5 2006. évi 2. szám

sig ültek egymás mellett. A lány figyelt, szinte itta a szavait, és hitt neki. „Mindezt érted tettem!” – visszhangzott szívében ez a néhány szó. Azóta sok év telt el. A festő és a cigánylány már régen meghaltak, a mennyei dicsőségben voltak, amikor egy fiatal gróf Párizsba menet pompás kocsiján Düsseldorfba érkezett. Amíg a lovait megetették, elment a híres képtárba. Gazdag volt és művelt, a világ minden kincse elérhető volt számára. Amikor Stenburg festménye elé lépett, az mélyen megrendítette: „Mindezt érted tettem – mit teszel te értem?“ Újra és újra elolvasta a feliratot, és nem tudott szabadulni e kérdéstől. Szívébe markolt. Krisztus szeretete megragadta, és örökre foglyul ejtette. A síró nemesembert a teremőrnek kellett karon fognia és figyelmeztetnie a zárórára. Este lett, de a fiatalember számára most kelt fel az örök élet hajnala. Gróf Nikolaus Ludwig von Zinzendorfnak hívták. Visszament a vendéglőbe, kifizette a tartozását, majd beszállt hintójába, és végleg hátat fordított Párizsnak. Hazautazott Németországba, Herrnhut körüli birtokára. Attól a pillanattól kezdve életét, vagyonát, hírnevét, tekintélyét Krisztus lába elé tette, aki a kép által szólt hozzá. Stenburg festménye ma már nem látható a düsseldorfi képtárban. Tűzvész pusztította el. De Zinzendorf grófot Isten felhasználta, hogy Fiáról, a golgotai Megváltóról bizonyságot tegyen. Hamarosan ő lett a világmisszió egyik legnagyobb előmozdítója. Sok misszionáriust küldött ki – részben a saját költségén – olyan népekhez, akik az evangéliumot még sohasem hallották. Ő kezdte el a mindennapi „Útmutató Igék” nyomtatását, amely 2005-ben már 275 éve világszerte használatos a keresztyének körében, 50 nyelven, köztük magyarul is. El tudod te is mondani, hogy Jézus Krisztus érted is meghalt?

A hit ereje Sose engedd, hogy becsapódjon ajtód Isten el!tt! Tégy bizonyságot: minden er!ddel áldod, szereted "t! Hidd el hittel, szívdobbanással: " az Égi Király! " véd, !riz, vihar, ha tombol, Nap süt, es! szitál. Lelked szárnya hozzá repüljön, dallal zengve nevét! Megérzed majd, hogy az " szerelme áradva árad feléd. És ha – szíved csordultig telve – tenned kell valamit. Mondd el, hirdesd, kiáltsd világgá: éltet! jóság a hit! Seb!k János, Ormosbánya

Örökkévalóság Az igazak kőbe vésik nevüket, az istentelenek homokba írják emlékezetüket. Az igazak az örökkévalóság mezején szántanak barázdát, és olyan magot vetnek, amelynek gyümölcse mindörökre megmarad. Az istentelenek a vízen vonnak barázdát, és jóllehet, azon fényes csíkot hagynak maguk után, a hullámok ezt megint hamar elsimítják úgy, hogy még nyomuk sem marad. Csak az tart örökké, ami az örökkévalóságból származik. C. H. Spurgeon

6 6

Vetés és Aratás

Pünkösdi csoda Szomorkodó, de égre néző lelkek Nem az a fontos, hogy sokáig éljünk, hanem az, hogy függőségben imádkoztak, és engedelmességben éljünk Őelőtte. még mindig Nem az a fontos, hogy mit gondolnak és mondanak rólunk mások, reménykedtek.

Nem az a fontos, hogy Isten teljesítse a kívánságainkat, hanem az, hogy tegyük az Ő akaratát!

hanem az, hogy Isten milyennek lát, mit mond Ő énrólam! Fontos a jó és átfogó bibliaismeret, de fontosabb az ismereteket az életben gyakorolni. Fontos, hogy boldogok legyünk, de fontosabb, hogy a környezetünket tegyük boldoggá.

Együtt voltak a tanítványok árván, Mesterükre titokban most is várván.

Fontosnak tartjuk, hogy megkíméljük magunkat a fájdalmaktól, Csoda történt, de sokkal fontosabb az, hogy életünk szenvedései elérjék megjelent nékik céljukat, amit Isten tervezett el! (K.L.)

Ó, vonj közel magadhoz! Istenem, Megváltó drága Jézusom, minden bűnöm Téged ért fájdalom. A kereszten csordult ki drága szent véred, köszönöm alázattal, köszönöm Néked! Szent hőse a durva keresztfának, sír a szívem, a lelkem Temiattad. Sír bennem a fájó bűnös lélek, mert a bűnöm vitt halálba Téged. Felkínálom bűnbánattal szolgálatom, ami kedves volt eddig, mind odaadom. Így a veszteségem mind nyereséggé válik, ó, vonj közel magadhoz, fel a Golgotáig! Fórizs F. Rozália, Nagykároly

Jézus, lélekben jött és íme: test, vér és hús.

Zárakat tört, ajtónak, szívnek zárját, megmutatta hívőknek Isten útját. Új testet kap, ki hiszi Jézus szavát, üdvösséget, ki nyitja szíve zárját. Szentlélek szól minden jézusi szóban: velünk marad Jézusunk rosszban-jóban.

Dömötör Tibor

7 2006. évi 2. szám

Jézus Krisztus egy olyan képet tár elénk, amelyből megérthető, hogy milyen kapcsolatban van Atyjával és velünk, tanítványaival. Isten a szőlő ura és gazdája, azonban Ő olyan Úr, aki személyesen metszi szőlőjét, mert szereti azt. Az Úr Jézus azt mondja itt magáról, hogy Ő az igazi szőlőtő. A Bibliát olvasó ember előtt ismert, több ószövetségi igehely is említi, például a Zsoltárok 80,9, a Hóseás 10,1, hogy a szőlő Izráel népét szimbolizálja. Azonban ez a szőlő Isten odaadó munkája ellenére silány, rossz bogyókat termett (Ézs 5,4). Mindezen események után Isten az Ő Fiában, Jézus Krisztusban mutatja be a valódi szőlőtőt, az igazán jó szőlőt termő növényt. A szőlőtő sok mindent láttatni enged Jézus Krisztus személyéről. A teljesség igénye nélkül néhány jellemző tulajdonságáról szólnék: A szőlő fény- és melegigényes növény, asszimilációjához a legkedvezőbb fényerősség 20-30 ezer lux. Összehasonlításul: ha egy 100 W-os égő alá 1,5 m távolságra szobanövényt helyezünk, azt kb. 400 lux fényerősség éri. Ha te szőlővessző vagy, kevesebb fény, mint Jézus Krisztus, nem elégséges az életedhez! A Bibliában a fény, a világosság Istennek és az Ő Fiának a jelölésére szolgál. „…az Isten világosság, és nincsen benne semmi sötétség” (1Jn 1,5). A fény szétárad, és az Isten közelségébe jutó ember cselekedeteire fény derül, azaz látható lesz, nyilvánosságra kerül, így az ember maga is világos lesz. Milyen nagy dolog, ha benned is teljesülhet Jézus Krisztusnak az a vágya, hogy Ő rád világítva tisztává, fényhordozóvá tegyen! A szőlő kúszó, liánszerű növény, amely túláradó módon évről évre sok hajtást hoz, többet, mint amire a szőlőművesnek a jó termés érdekében szüksége van. A sok hajtás leárnyékolja egymást, sok tápanyagot használ fel, és azzal a hátránnyal jár, hogy gyenge minőségű és apróbb fürtök képződnek.

A szőlőműves a hajtásválogatással, metszéssel a fényt, azaz a jó termés zálogát biztosítja a kiválasztott termővesszők számára. A szőlő más növényekkel összehasonlítva a legmunkaigényesebbek közé tartozik. A szőlőtermesztők között ismert egy régi mondás: „A szőlő szereti a görnyedt hátakat.” Mi szintén sok munkát jelentünk az Atyának. Azonban az Atyáról ezt olvassuk az Ézsaiás 40,28-ban „…nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen.” Te sem róhatod fel Istennek, hogy nem gondol ügyeddel, hogy belefáradt gondozásodba! Az Úr a János 15-ben tizenegyszer használja a benne maradásra szóló figyelmeztetést. A szőlővesszők akkor maradnak a szőlőtőkén, ha részt vesznek a nedvkeringésben. Szellemi értelemben ez azt jelenti, hogy az Ige táplál bennünket, és Jézus Krisztus szeretete úgy áthat minket, hogy parancsolatait örömmel teljesítjük. A nedvkeringés azt ábrázolja ki, hogy akkor tudunk, mint vesszők, növekedni és gyümölcsöt teremni, ha a Szent Szellem személyesen szól hozzánk, mi pedig engedünk üzenetének, és megteszszük, elvégezzük a ránk bízott munkát a hit erejével. Kora tavasszal, amikor metszik a szőlőt, a megmetszett vesszőből nedv gyöngyözik ki, amit a szőlészek könnyezésnek mondanak. Ez biztos jele annak, hogy megindult a nedvkeringés, hamarosan kihajtanak a rügyek. Ha az Atya metsz téged, könnyezni, szenvedni fogsz, talán sajnálod magad, azonban biztos lehetsz abban, hogy krisztusi életerő kezdett munkálkodni benned azért, hogy részed legyen a gyümölcsképzésben. Az Atya ismeri a szőlőjét, tudja mennyi fürttel terhelheti. Manapság a szőlészek pontosan megadják a metszéskori rügy darabszámát tőkénként, amely biztosítja a megfelelő, jó termést. Ha Krisztusban maradunk – emberi felelősséget vet fel a benne maradás –, akkor életünk összhangba kerül az Atya akaratával. „Arról ismerjük meg, hogy benne maradunk, és Ő mibennünk, hogy Szelleméből adott nekünk” (1Jn 4,13; Csia fordítás). Varga László


Az elefánt az ormányosok (Proboscidea) rendjébe tartozik. Két élő faja van: az indiai (Elephas maximus) és az afrikai (Loxodonta africana) elefánt. Közös jellemzőjük a nagy testméret, a hoszszú ormány, az oszlopszerű lábak, a hatalmas fülek és a nagy fej. Bőrük szürkés vagy barna. Agyaraik, azaz a felső metszőfogaik életük végéig állandóan nőnek. Ormányaik nyílásában található ujjszerű nyúlványaikkal képesek apró tárgyakat is felvenni. Ha inni akarnak, ormányaikat teleszívják vízzel, majd szájukba fecskendezik. Ormányukat használják a táplálék megszerzésére is. Az ormánynyúlványokkal tépik le a táplálékot, a füvet és a gyümölcsöt. Az afrikai elefánt súlya elérheti a 7500 kg-ot, magassága pedig a 3-4 métert. Ezzel szemben az indiai elefánt súlya 5-6000 kg, magassága átlagban 3 méter. Életkoruk elérheti a hatvan évet is. Mindkét faj élettere általában a sűrű dzsungeltől a szavannáig terjed. Kisebb családi kötelékekben élnek, amelyeket egy-egy elefánttehén vezet. A bikák rendszerint külön csordákban élnek. Évszakos vándorlásukat a rendelkezésükre álló táplálék és víz határozza meg. Napi táplálékuk több mint 250 kg fű vagy egyéb növényi anyag. Az elefántokat sokszor harci eszközként használták. Erős, fedett fatornyot erősítettek a hátukra, ebbe három harcos fért bele a hajtón kívül. Minden elefánthoz 1000 páncélingbe öltözött, sisakos gyalogost és 500 lovast rendeltek. Csata előtt szőlő- és szederlevet tettek az elefántok orra elé, így ingerelték őket harcra. Az arbelai csatában (Kr. e. 331) Dáriusnak 15 elefántja vett részt. Nagy Antiokhosz a magnesiai ütközetben (Kr. e. 190) 54 elefántot vetett be. A zsidók a makkabeusi szabadságharcban találták szemben magukat elefántokkal. Liziásznak a zsidók elleni első hadjáratában 80, a másodikban 22 elefántja volt. A Bibliában nem talá-

lunk leírást az elefántokról, de annál többször az elefántcsontról, amely már az ókorban is kedvelt és fontos kereskedelmi cikk volt. Értékét szépsége, tartóssága és faraghatósága adta. Az elefántcsontnak két fő típusa létezik, a kemény és a puha. A puha elefántcsont Afrika keleti részéből származik, és ez kapcsolódik jobban a bibliai eseményekhez. Ez az elefántcsont szép fehér, áttetsző, tartós, nehezen sérül, és a tűz nem fog rajta. Ez a keresett árucikk némelyek szerint Indiából szárazföldi úton jutott el Ázsia nyugati széléig, és onnan hajóval szállították tovább a Földközi-tengeren, mások szerint viszont Afrikából érkezett Elő-Ázsiába. Salamon királynak tarsisi hajók szállították az elefántcsontokat: „Mert a király Tarsishajói a tengeren Hírám hajóival jártak. Háromévenként egyszer érkeztek vissza a Tarsis-hajók, és hoztak aranyat, ezüstöt, elefántcsontot… (1Kir 10,22) Ezékiel idejében a dedáni kalmárok karavánjai vitték Tíruszba ezt az árut (Ez 27,15). Az elefántcsontot sokféleképpen használták fel. Díszítések és luxustárgyak készültek belőle. Salamon egy nagy elefántcsont trónt csináltatott, beborítva színarannyal (1Kir 10,18). Aháb elefántcsont palotát építtetett (1Kir 22,39). Ámosz az Úr ítéletét hirdette a hivalkodó elefántcsont házakkal kapcsolatban: „Amikor megbüntetem Izráelt bűnei miatt, ...elpusztulnak az elefántcsont házak...” (3,1415) A zsoltáros pedig így ír róla: „Mirha, aloé, kaszszia illata árad minden öltözetedből, elefántcsont palotákból hárfák vidámítanak” (45,9). Készült belőle ágy is: „Elefántcsont ágyakon heverésznek, pamlagokon terpeszkednek, megeszik a nyájból a bárányokat, és a hizlalóból a borjúkat” (Ám 6,4). Az elefántcsont szép színe adott lehetőséget arra, hogy az Énekek énekében az emberi test szépségét hozzá hasonlítsák. A menyasszony így írja le vőlegénye szépségét: „Kezei aranyhengerek topázzal borítva, dereka elefántcsont szobor zafírokkal rakva” (5,14); és a vőlegény ezt mondja a menyasszonyáról: „Nyakad elefántcsont torony, szemeid hesbóni tavak a batrabbimi kapunál” (7,5). Az ásatások során előkerült leletek azt tanúsítják, hogy sokféle edény, szobor és dobozok berakásos díszítése, tű, fésű, írószerszám készült elefántcsontból. Az eddigi legnagyobb, több mint 300 darabból álló elefántcsont-gyűjtemény a megiddói ásatások során került elő Izráel területén. K. J.

9 2006. évi 2. szám

Horvátországban születtem, és hatéves koromban kerültem a Vajdaságba. Gyermekkoromban sok nehézségen mentem keresztül. Korán maradtam egyedül édesanyámmal és a kicsi húgommal. Édesanyám, a hagyományokhoz híven, katolikus vallás szerint nevelt bennünket. Így lettem vallásos. Amikor kitört a délszláv háború, engem is elfogott a félelem és a másik nemzet iránti türelmetlenség. A szülőföldem megszállása miatt eldöntöttem, hogy én is részt veszek a háborúban. Féltem viszont az erőszakos besorozástól, hogy a rokonaim és a gyermekkori barátaim ellen kell harcolnom. Nagyon rám nehezedtek ezek a gondolatok. Emiatt egyszer a munkahelyemen sírni kezdtem, és akkor még számomra megmagyarázhatatlan módon Istenhez kiáltottam imában. Ekkor megszólalt az egyik munkatársam: „Te már tudod?” „Mit?” – kérdeztem. „Édesanyád rosszul lett, siess haza!” Mire hazaértem, az édesanyámat már elsősegélyben részesítették. Mindjárt tudtam, hogy nem megyek sehová, maradok beteg édesanyám mellett. Vállalom a félelmet, a rettegést és annak a veszélyét, hogy erőszakkal besoroznak. Egy napon a munkaadóm magához hívatott. Megijedtem, hogy hozták a behívót, és visznek katonának. Félve mentem be hozzá, de ő egy munkaajánlattal fogadott, amelyet azonnal vállalnom kellett, mégpedig Magyarországon. Egy belső hang arra biztatott, hogy ne féljek elmenni, de ugyanakkor lelkifurdalást éreztem, hogy édesanyámat egyedül kell hagynom. De ő azt mondta, hogy majd a húgomék gondját viselik, menjek csak nyugodtan. Így tehát útnak indultam. Amikor elutaztam, aznap éjjel valóban jöttek értem, hogy elvigyenek katonának, és ki tudja mi lett volna velem, ha otthon maradok. Karácsonykor hazajöttem Magyarországról, és szenteste meglátogatott bennünket egy kis ünneplő csoport, akik elmondták a karácsonyi üzenetet, és énekeltek. Köztük volt egy ismerős házaspár is, akik valahogy másképpen hittek Istenben, mint a többi falubeli. Amikor távoztak, meghívtak, hogy látogassam meg őket. Távozásukkor úgy éreztem, hogy valami a lakásunkban maradt – amit nem tudtam megfogalmazni –, mert mindent jobbnak és szebbnek láttam, és édesanyám is nagyon boldog volt. Az ünnepek után elkezdtem készülődni ezzel a kis csoporttal való találkozásra. Összeszedtem gondolatban mindent, amit a hittanórákon tanultam. Amikor együtt voltunk, a kérdéseimre örömmel válaszoltak, hogy az Úr Jézus hogyan változtatta meg az életüket. Próbáltam mentegetni vallásoskodó életemet, és meglepett, hogy milyen türelemmel fogadták a hozzáállásomat. Nagy szeretettel válaszoltak provokatív kérdéseimre. Mielőtt hazaindultam tőlük, kaptam egy Újszövetséget és még egy másik evangéliumi könyvet. Otthon elkezdtem olvasni a János evangéliumát, és rájöttem, hogy valami nincs rendben az életemmel. Ezeket a gondolatokat igyekeztem elhessegetni magamtól, a könyvet pedig eltettem a világi könyveim közé. A következő bibliaórát egy másik családnál tartották. Az alkalom végén vitatkozni kezdtem a házigazdával. Azt mondtam neki, hogy nem jó Bibliát használnak, mert én csak a piros fedelű kiadást ismertem. Ez nem volt meg neki, de megígérte, hogy a következő alkalomra beszerzi. Magamban azon mosolyogtam, hogy bezzeg nem lesz több alkalom, mert soha többé nem fogok elmenni. Hazafelé bementem a kocsmába, és az egyik barátomnak elújságoltam, hogy ezeknek semmi fogalmuk sincs a hitről, és még egy „normális” Bibliájuk sincs. Így teltek a napjaim.


Egyszer csak kezdtek szép lassan visszatérni az emlékezetembe azok a karácsonyi énekek és az a békesség, ami akkor betöltötte a szívemet. Elővettem a félredobott könyvet és elkezdtem olvasni. Előkerestem az Újszövetséget is, hogy folytassam János evangéliumának olvasását. Meglepődve vettem észre, hogy ez éppen egy piros fedelű kiadás volt. Ekkor nagyon elszégyelltem magam, hogy milyen ostobán viselkedtem, mert lényegtelen, hogy milyen színű a könyvnek a borítása, Isten Igéje akkor is ugyanaz. Egy belső hang megszólalt bennem, hogy menjek el újra az összejövetelre. Nagyon hideg téli este volt, de a jól ismert örömteli, meleg érzés útnak indított. Útközben az egyik barátom háza előtt olyan gondolatom támadt, hogy inkább bemegyek hozzá, és majd sakkozunk. De megszólalt bennem egy másik hang, amely biztatott: „Eredj, várnak a testvéreid!” „Te Lojzi, meg vagy bolondulva, miféle testvéreid?” – gondoltam magamban, és továbbmentem. A hó ropogott a lábam alatt, és dúdolni kezdtem azt az éneket, amit az összejövetelen hallottam: „Találkozni jöttem veled Istenem, Te jól ismersz engem, és kitárod a szíved…” Félúton hányingerem lett, el kellett dobnom a cigarettámat, mivel egyszerre elviselhetetlen lett számomra a szaga. Amikor megérkeztem, látták rajtam, hogy nagyon sápadt vagyok. Mindjárt ülőhellyel és forró teával kínáltak, és igazi törődéssel kérdezgették: „Ugye, nagyon megfáztál?” De akkor már nem fáztam, hanem örültem. Azon az estén először imádkoztam a saját szavaimmal úgy, ahogy azt a szívem súgta: megvallottam, hogy bűnös ember vagyok, és behívtam az Úr Jézust az életembe. Azon az estén kaptam egy teljes Bibliát, de már nem számított a színe, pedig a testvérem nagy szeretettel felkínálta, hogy van piros is, ha kell. Amikor vége lett az alkalomnak, hazafelé indulva már nem nyúltam a zsebembe cigarettáért, mivel nem kívántam. Akkor még nem tudtam, hogy ezen az estén Isten örökre elvette azt tőlem. Ezek után, amikor nehézségek értek, vagy félelem fogott el, volt kiben bíznom, mégpedig Jézus Krisztus erejében és megváltó kegyelmében. Otthoni könyvtáramból kidobtam minden szennyes és okkult könyvet, mert tudtam, hogy ezekhez már nincs semmi közöm. Nagyon sok jó evangéliumi könyvet kaptam a testvérektől, most ezek kerültek a polcaimra. Egy idő után az Úr arra indított, hogy menjek ki az utcára egy könyves asztallal, és könyveket meg traktátusokat osztogassak. Így alkalmam adódott arra, hogy sok embernek bizonyságot tehessek arról, hogy mit tett Isten az életemben, és elmondhassam az evangéliumot. Voltak, akik megvetettek, sőt le is köptek, azt mondva, hogyha édesanyám meghal, nem fog érte szólni a harang… Sokszor sírva imádkoztam, hálát adva Istennek azokért, akik viszont elfogadták az Újszövetséget és a könyveket. Hitemet még abban az évben a bibliai bemerítkezéssel pecsételtem meg, és öt évvel később édesanyám is megtért. Őt az Úr három év múlva magához hívta. Amikor kimegyek a sírjához, a tekintetemet nem lefelé Tudod, mit jelent hinni? szegezem, hanem felfelé nézek hálatelt szív…Szaván fogni az Istent. vel az én Megváltómra.

Kiálts hozzá!

Barlek Alojz, Csantavér „Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya” (Jn 12,26).

Kiálts hozzá megkövült reményeid megfeketedett pusztaságából, és Ő válaszol, ezt mondja: Itt vagyok! Leleszi Balázs Károly

11 2006. évi 2. szám

Könyve megjelenése után Nee testvér így imádkozott: „Most pedig engedd el a te szolgádat békességgel.” Ekkor már nagyon gyenge, szinte csak csont és bőr volt. „Egy nap megkérdeztem Istentől: »Miért hívsz haza olyan hamar?« Utána megvallottam vétkeimet, ugyanakkor elmondtam neki, hogy nincs hitem. Aznap a böjtölésnek és az imádkozásnak szenteltem magam reggeltől délután háromig, azt mondva Istennek, hogy én semmit nem akarok tenni, csak azt, amit Ő akar. Ugyanabban az időben munkatársaim komolyan imádkoztak értem Ruth Li házában. Amikor arra kértem Istent, hogy ajándékozzon meg hittel, igéket adott nekem, amiket sohasem fogok elfelejteni. Az első mondat így hangzott: »Az igaz ember pedig hit által fog élni« (Róm 1,17b), a második: »mivel szilárdan álltok a hitben«, (2Kor 1,24b) és a harmadik: »hitben járunk« (2Kor 5,7). Nagy öröm töltött be, mert a Biblia azt tanítja, hogy: »Minden lehetséges annak, aki hisz« (Mk 9,23). Utána hálát adtam és magasztaltam Istent, mert megajándékozott Igéjével; hittem, hogy meggyógyított. Rögtön próbára is tett, mert a Biblia azt mondja, hogy »álljatok meg a hitben«, de még mindig ágyban feküdtem. [...] Ekkor Isten Igéje megmutatta hatalmát, és nem gondolva semmi másra, öltözködni kezdtem, pedig már 176 napja nem volt rajtam utcai ruha. Amikor fel akartam kelni az ágyból, hogy felálljak, úgy elkezdtem izzadni, mintha teljesen eláztam volna kint az esőben. A Sátán újra kísértett: »Hogyan akarsz te felállni, hiszen fel sem tudsz ülni?« Azzal vágtam vissza: »Isten azt mondta, hogy álljak fel«, és felálltam. Megint hideg verejték borított el, és majdnem elestem. Egyre csak hajtogattam, hogy meg kell állnom hit által. Utána néhány lépést kellett tennem, hogy fel tudjam venni a nadrágomat és a zoknimat. Miután felöltöztem, leültem. De alig ültem le, amikor Isten Igéje szólt hozzám, hogy ne csak álljak hit által, hanem járjak is hit által. [...] »Hova kívánod, hogy menjek?« – kérdeztem Istentől. Isten felelt: »Menj el Li asszony házába, a 215. számba.« Ott több testvér – férfiak és nők – böjtölt és imádkozott értem két vagy három napja. Azt gondoltam, hogy a szobában képes vagyok járkálni, de hogy tudok a lépcsőn lefelé menni?

Imádságban Istenhez fordultam: »Ó, Uram, hit által képes vagyok megállni, és hit által le is fogok tudni menni a lépcsőn!« Rögtön a lépcsőházba vezető ajtóhoz mentem, és kinyitottam. Becsületesen megmondom, hogy amikor a lépcsőház tetején álltam, úgy tűnt nekem, hogy életem legnagyobb lépcsőházát látom magam előtt. Azt mondtam Istennek: »Mivel azt mondtad nekem, hogy menjek, megteszem, még ha belehalok is. Uram, én nem tudok járni; kérlek, támogass engem járás közben.« Lépcsőfokról lépcsőfokra lépkedve mentem lefelé, és közben a karfába kapaszkodtam, ismét hideg verejtékben. Amint lefelé mentem, minden lépésnél imádkoztam: »Ó, Uram, Te vagy, aki képessé teszel, hogy járni tudjak.« A 25 lépcsőfok megtétele olyannak tűnt, mintha hitben kéz a kézben mennék az Úrral. Amikor elértem a lépcső alját, erősnek éreztem magam, és gyorsan a hátsó ajtóhoz mentem. Kinyitottam és egyenesen Li aszszony háza felé tartottam. Közben így szóltam az Úrhoz: »Mostantól kezdve hit által fogok élni, és nem fogok többé visszafeküdni.« Úgy kopogtam az ajtón, ahogy Péter tette (csak nem Rodé nyitott ajtót, Csel 12,12-17); és amikor beléptem, hét vagy nyolc testvér meredt rám, szóra képtelenül és mozdulatlanul, és utána mindenki vagy egy óra hosszat nagy csendben ült, mintha Isten jelent volna meg az emberek között. Én is ott ültem tele hálaadással és dicsérettel. Utána elmondtam, mi történt velem, és hogyan gyógyultam meg. Szellemileg mindnyájan ujjongtunk és nagyon felvidultunk, majd hangosan is dicsértük Isten csodálatos munkáját.” Isten kegyelmesen meggyógyította őt a tüdőbajból, de meghagyta szívbetegségét, az "angina pectoris"-t. Nee testvér szíve csak feleakkora volt, mint egy egészséges emberé. Bármelyik pillanatban meghalhatott. Ez önkéntelenül arra indította, hogy teljesen az Úrra bízza az életét. Egyik pillanatról a másikra létezett az Istenbe vetett hit által, és az Úr hosszú évekig megtartotta őt kegyelmes gondoskodásával és a feltámadásból eredő életerővel. Mindezeken a testi problémákon keresztül Watchman Nee olyan mértékben megtapasztalta és élvezte Isten jelenlétét, ami lehetetlen lett volna e kimerítő betegség nélkül. Gyógyulását Isten csodálatos beavatkozásaként élte meg. Az Isten Igéjébe vetett élő hit gyakorlása azt eredményezte, hogy a feltámadás erejét hordozó élet – a kegyelem által – belülről kiindulva fizikai-


lag megerősítette őt, miközben szellemi életében fejlődés állt elő. Ez nem pusztán Isten hatalmát bizonyító csoda volt, hanem a kegyelem és az isteni élet jelenlétének bizonysága is. Valahányszor feltettek neki egy kérdést, Watchman Nee mindig gyakorlatias, lényegre törő, érthető, Istentől indíttatott választ adott. Közvetlen, nyílt természetének köszönhetően könnyű volt kapcsolatot teremteni vele. Hatalmas munkabírása és szerető szíve volt. Szellemi téren csúcsokat hódított meg, és mélységekbe szállt alá. Isten tervének alapelvéről és céljáról gazdag látással és tapasztalattal rendelkezett. Mindig nagyon kellemes benyomást hagyott az emberekben, ugyanakkor mindenkiben tiszteletet ébresztett. Gyengéden és szelíden bánt másokkal, és szavait mindig átitatta az isteni szeretet. Beszélgetőpartnereivel soha nem volt távolságtartó, és az emberek úgy érezték a jelenlétében, mintha öntöznék és táplálnák őket. Beszéde és viselkedése egyaránt felejthetetlen hatást gyakorolt mindenkire. Felismerte, hogy a keresztyén szolgálatban nem a mennyiség, hanem a minőség számít, a valódi szolgálat: az élet kiáradása.

Bebörtönzése és halála Hosszas imádkozás és mérlegelés után, 1949 februárjában Watchman Nee úgy döntött, hogy Sanghajban marad. Erre egyrészt a gyülekezetek és a munkatársak iránti felelősségérzet, másrészt az evangélium Kínán belüli terjesztésének külde-

téstudata indította. Tökéletesen bízott az Úr szuverén hatalmában, ugyanakkor tisztán látta a kockázat nagyságát, de kész volt életét áldozni az Úrról való bizonyságtételért. 1952 tavaszán letartóztatták, és bebörtönözték a hite miatt. Egy hosszan elhúzódó per után, 1956 nyarán tizenöt év börtönbüntetésre ítélték. Ám soha többé nem léphetett ki a börtönből. Raboskodása alatt egyedül feleségének engedélyezték, hogy alkalmanként meglátogassa. 1971. november 7-én azonban hitvese eltávozott az Úrhoz. Halála nagy fájdalmat jelentett Watchman Nee számára, ezzel az utolsó szál is megszakadt közte és a külvilág között. Nem sokkal ezután, 1972. június 1-én ő is elérkezett földi zarándokútja végéhez. Szabadulása napján – egyes vélemények szerint megmérgezték – Urához költözött, és megpihent Krisztusnál, akiért mindvégig kész volt akár életét is áldozni. Párnája alatt egy kis papírdarabot találtak, amelyen reszkető kézírással az alábbi sorokat olvashatták: „Krisztus, az Isten Fia, aki meghalt, hogy megváltsa a bűnösöket, és feltámadt harmadnapon. Ez a létező legnagyobb igazság a világmindenségben. Meghalok a Krisztusba vetett hitemért.”

Összeállította: Makai Rozália http://invitel.hu/vaise

Watchman Nee néhány gondolata „Fontos elfogadnunk azt, ahogyan Isten elrendezi a körülményeinket. Ez az elrendezés a Szent Szellem fegyelmez! munkáját szolgálja. Valahányszor megszökünk Istent!l rendelt körülményeink el!l, elvesztünk egy lehet!séget teherbírásunk megnövelésére. Egy hív! soha nem maradhat ugyanaz, miután szenvedéseken ment keresztül.” „Amikor elkezdtem az Urat szolgálni, volt bennem némi szorongás a megélhetésem miatt. Mivel az Úrtól kapott úton kívántam járni, egyedül t!le várhattam támogatást ezen a téren is. #92#-ben és #922-ben nagyon kevés igehirdet! élt kizárólag az Úrra hagyatkozva. De amikor az Úrhoz fordultam, ezt a választ kaptam t!le: »Ha nem tudsz hit által élni, akkor nem szolgálhatsz engem.« Megértettem, hogy él! hitre van szükségem, ha az él! Istent akarom szolgálni. Isten minden szükségemet betöltötte, egyszer sem hagyott cserben.” Watchman Nee szolgálatát az egész világon jól ismerik az Istent keres! hív!k. Írásai sokaknak nyújtottak és nyújtanak segítséget lelki/szellemi életükben és Krisztussal való kapcsolatukban. Ám nem sokan ismerik Watchman Nee szolgálatának másik, ugyanilyen fontos részét, amely a gyülekezeti élet gyakorlására és Krisztus Testének felépítésére helyezi a hangsúlyt. Nee testvér a keresztyén életr!l és a gyülekezeti életr!l egyaránt sok könyvet írt. Mint Isten Igéjének kiváló magyarázója, élete végéig az Úr nagy ajándékaként szolgált az " Gyülekezete számára. „Írásaimat, olvasóimat és saját magamat teljes szívemb!l Istennek ajánlom... ”

Watchman Nee

13 2006. évi 2. szám

3.

A pietizmus nagy hatású vallási reformmozgalom volt. A németországi lutheránusok körében bontakozott ki a 17. században, majd gyorsan terjedt Európaszerte. Az egyház elvilágiasodása elleni tiltakozásként a személyes hitet hangsúlyozó pietizmus később társadalmi szinten is hallatta szavát.

A 17-18. század a pietizmus kora A keresztyénség története során a pietista mozgalmak olyan időszakokban jelentkeztek, amikor az egyház és tanítása távolodni kezdett a bibliai igazságok gyakorlatától. A 17. század elejére ugyanis a lutheranizmus skolasztikus (szőrszálhasogató, vitákba fúló okoskodás) rendszerré merevedett, ami ugyan segítette abban, hogy vetekedhessen „ellenfeleivel”, a katolikus és a kálvinista egyházzal, de nem tudott lelki-szellemi táplálékká válni. A harmincéves háború által meggyötört Németország pusztulásából a hit megújulásának fontos elemei születtek meg. Az angol puritanizmus hatása, Richard Baxter, John Bunyan (magyarul is megjelent műve: „A zarándok útja”) és mások munkáinak fordítása által eljutott a kontinensre is. A német területre menekültek létrehozták a holland pietisták irányzatát, amely hamarosan átterjedt Németországba, és része lett annak a reformmozgalomnak, amely kezdett formát ölteni a német evangélikus körökben. A megújulási mozgalom különösen Labadie és Philipp Jakob Spener életében és munkásságában fejeződött ki. Labadié, aki 1610-ben született Bordeaux-ban, teológiai tanulmányait nem találta kielégítőnek, és elkezdte olvasni az Újszövetséget. Ezáltal felismerte, hogy a keresztyénség mennyire megromlott, hogy az egyház mennyire eltávolodott a Biblia igazságától, és a megújulás útját a jeruzsálemi őskeresztyén gyülekezethez való visszatérésben látta. Világosan felismerte, hogy el kell szakadnia korábbi közösségétől.

Philipp Jakob Spener (1635-1705) élete is összekapcsolódott a megújulási mozgalommal. 35 éves korában a lutheri egyház főlelkésze lett Frankfurtban, és mélyen lehangolta a város elidegenedett életvitele. Megszervezte az első pieteista gyülekezeteket, amelyekben a laikus keresztyének rendszeresen találkoztak, olvasták a szent írásokat, és kicserélték szellemi indíttatású gondolataikat. Ez a gyakorlat hamarosan mozgalom jellegűvé vált, és pietistáknak kezdték nevezni azokat, akik ilyen gyülekezetekbe jártak. A pietista mozgalom nagy alakja Spener utóda, August Herman Franke (1663-1727) volt. Lübeckben született, teológiát tanult, amely bizonyos értéket jelentett ugyan neki, de nem hozta meg a lelki békességet. Tanulmányai során nagy vágy ébredt benne, hogy életében és magatartásában megélje a bibliai igazságokat. Több évi keresés után ismerte meg a megtérés csodálatos valóságát. Később megalapította a szegények iskoláját. Halála után 134 árva gyermek talált elhelyezést az árvaházi otthonban. Egy másik egykori hallei diák, Nikolaus Ludwig Zinzendorf gróf alapította az ún. morva egyházat szászországi birtokán, a pietista felfogású morva menekültek között. Zinzendorf követői azt tanították, hogy a krisztusi megváltásban való hit az üdvösség egyedüli útja. John Wesley, a metodizmus megalapítója a morva keresztyének körében találkozott az üdvösség útjának egyetlen lehetőségével, és az általa indított mozgalomba beleszőtte az isteni kegyelem hangsúlyozását.

Joachim Neander munkálkodása Ebben az időben élt és munkálkodott Joachim Neander (1650-1680), aki Brémában született. Egyik vasárnap, mint tanuló, társaival együtt a Szent Martin templomba igyekezett. Ott éppen a muzsikus Undereyk prédikált. A tanulók előre siettek, hogy meghallgassák ezt a prédikációt, csak azért, hogy a végén egy jót nevethessenek. De Joachim Neander nevetése könnyekre változott, és sírt a bűnei felett. A prédikáció sebet ejtett a szívén. Undereyk szavai által vezette Isten a fiatal Joachim Neandert Krisztushoz.


Neander 24 évesen Düsseldorfba ment, ahol egy rektori állást kapott. Mivel az Úr Jézust elfogadta Megváltójának, hű bizonyságtevője akart lenni. Lelkigondozói órákat tartott, és emiatt keményen üldözni kezdték. Egyik alkalommal éppen ezért kellett elmenekülnie Düsseldorfból, és egy Mettman melletti barlangban rejtőzött el, ahol több héten keresztül majdnem minden élelem nélkül tartózkodott. Ebben a sziklás, szakadékos, erdős völgyben alkotta meg énekeinek jelentős részét. Az 57 legismertebb éneke között található ez a korál is: „Lobe den Herren, den mächtigen König”, azaz: „Áldjad én lelkem a dicsőség erős Királyát”. 1679-ben Brémába ment prédikátornak, oda, ahol annakidején a megtérését átélte. A gyűlölet és az üldözés azonban itt sem kerülte el. Legközelebbi rokonai is a gúnyolódókhoz csatlakoztak. De Joachim Neander jelmondata ez volt: „Inkább a halálba megyek, minthogy hitetlenül elvesszek.” Harmincéves korában halt meg rövid ideig tartó betegségben. Ismert énekei:

Áldjad én lelkem a dicsőség erős Királyát! Őnéki mennyei karokkal együtt zengj hálát! Hárfa és lant, ének és orgonahang, mind az Ő szent nevét áldják! … Itt van Isten köztünk; jertek Őt imádni, hódolattal elé állni. Itt van a középen; minden csendre térve Őelőtte hulljon térdre. … Egek nagy királya magasztalunk Téged; térjen nevedre dicséret! Mulandó és gyarló életünk átjárja végtelen kegyelmed árja. …

Az Ő keze Lelkem, ne félj, lenyúlt egy kéz, karjába vett és úgy vezet, hullám felett, tenger felett jó érezni ezt a kezet. Nincs rémület, nincs félelem, míg áldó karja átölel, itt van a menny, egész közel. Lenyúlt egy kéz, a kéz vezet, – értem vérzett el Mesterem, látom kezén a sebhelyet, Ő fogja reszketô kezem. Keze megóv, bizton vezet, nem hagyja elveszni lelkem, drága vére zálog nekem. Miért félnék sötét éjjel, ha tombol is ezer veszély, ha száz villám üt itt széjjel, s kitátja rám száját a mély. Ő szívemben imát fakaszt, s míg az ima égbe ragad, áldó keze oltalmat ad. Hogyha érzem drága kezed, ráhajtom fáradt fejemet, Te megsimogatsz, ó, mert szeretsz, lelkem eléri a mennyet. Te drága kéz, te áldott kéz, ó, csak segélj, ó, csak vezess, Jézus keze – el ne eressz! Kovács Margit

Összeállította: S. J.

„A zene és az ének nemcsak az Ige szerinti ébredés el!mozdítója, hanem lényeges a szellemi-lelki élet elmélyítésében is.” D. L. Moody

15 2006. évi 2. szám

„Énekeljetek az Úrnak új éneket, ...áldjátok az Ő nevét; hirdessétek napról napra az Ő szabadítását!” (Zsoltár 96,1-2)

HOGYHA GONDOKTÓL TERHELT...

A Trans World Radio magyar nyelvû adásai 2006. márc. 31-tõl 2006. okt. 30-ig: – délelõttönként, keddtõl szombatig: 10.30-10.45 óra között egyszerre két helyen: a 41 és 49 méteres rövidhullámon (7210 illetve 6105 kHz); – este, naponta 17.30-18.00 óra között a 31 méteres rövidhullámon (9735 kHz). Ez a mûsor ismétlõdik a HOT BIRD mûholdról digitális adásként 21.30-22.00 között: (TWR Radio Frequency: 12,379.60 MHz Transponder 84 Vertical Polary Symbol Rate 27500 symbols/sec FEC 3/4 SID: 3080 PID Audio: 3530). Ez az adás csak digitális vevõkészülékkel fogható! – késõ este, naponta 20.40-21.15 óra között az 1395 kHz-es (215 m-en) középhullámon. Az evangéliumi adásokra hívjuk fel rokonaink, ismerõseink és szomszédaink figyelmét is! A Magyar Evangéliumi Rádió Alapítvány lapja az „Antenna”, amely a következõ címen igényelhetõ: MERA, 1428 Budapest, Postafiók 4. Web: www.mera.hu; e-mail: [email protected]


„K” betűs rejtvény

A sorok kitöltése után a kiemelt betűk összeolvasásával kapjuk a megfejtést: így nevezi János apostol a mennyből leszálló új Jeruzsálemet; a szó kifejezi a szent város Jézussal való kapcsolatát. (A megfejtésben segíthetnek a következő bibliai fejezetek: 1Móz 4; 17; 4Móz 13; 16; Zsolt 62; Dán 3; Mt 26; Ján 6; Róm 3; 1Kor 9; 1Ján 1) 1. Három zsidó férfi nem borul le a babiloni király által felállított szobor előtt: „Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes ……….-ből, ó, király”. 2. Mózes 12 kémet küld az ígéret földjére. Közülük ki tartja elfoglalhatónak a földet Józsuén kívül? 3. Már Ábrahámnak megígérte Isten ezt a földet. 4. Jézus mondja: „Én vagyok az élet ………...” 5. Mózes elleni lázadás vezetője. Családjával együtt elnyeli a föld. 6. „Csak ő az én ………..-m és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom sokáig.” 7. Ki faggatja így Jézust a kihallgatásakor: „… te vagy-e a Krisztus, az élő Isten Fia?” Jézus válasza: „Te mondtad. Sőt… meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőin.” 8. Isten világosság. „Ha azt mondjuk, hogy …… ……-ünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor hazudunk…” 9. Pál idejében ezzel jutalmazták a versenyek győzteseit. Aki életében jól küzd és győz, Istentől maradandót kap belőle. 10. Testvérgyilkos. Isten figyelmeztette, de nem állt ellen a bűnnek. 11. Isten ingyen tesz igazzá, …………-ből.

– Helló, Anna! Nekem több barátom van, mint neked – mondja Márk a nővérének.. – Száz barátom van! – Neked száz barátod? Hiszen még százig sem tudsz számolni! – válaszol Anna. – Nekem sincs száz barátom – szól közbe édesanyjuk. – Gondolkoztatok már egyáltalán azon, hogy mit jelent tulajdonképpen egy barát? Márk feszülten összeráncolja a homlokát, Anna is gondolkodóba esik, és ezt mondja: – Egy barát az olyan valaki, akinek a hihetetlenül nagy szeretetét és bizalmát élvezem! Akivel én mindig egészen egy vagyok, akinek mindent elmondhatok. – Pontosan így igaz. Tudod, Márk, egy barát olyan valaki, akire teljesen rábízhatod magad – magyarázta az anya –, aki neked mindig segíthet, és te is neki.

Márk bólintott, jóllehet nem egészen értette meg a dolgokat. Nagyszerű dolog, ha van egy jó barátunk. A Biblia ezzel kapcsolatban egy bámulatos lehetőségről ír: maga az Úr Jézus, Isten Fia, az egész Földnek és a világegyetemnek a hatalmas teremtője kínálja számunkra a barátságát. El tudod ezt fogadni? Hogyan lehetsz te az Úr Jézus barátja? Úgy, ha azt teszed, amit Ő mond, mégpedig mindenekelőtt, hogy te Őt, mint a Megváltódat fogadod el, és hiszed, hogy minden bűnödet eltörölte. Isten ugyanis nem tudja elviselni a bűnt és a gonoszságot. Ha bűneid meg vannak bocsátva, akkor méltó vagy az Úr Jézus barátságára, egy olyan barátságra, amelynek soha nem lesz vége. (Der beste Freund für Kinder)

17 2006. évi 2. szám

Amikor megítéljük a külső megjelenést

MI A KAPCSOLAT A SZÉPSÉG ÉS A BOLDOGSÁG KÖZÖTT? Milyennek kell lenned, hogy megelégedett légy önmagaddal? Van-e kapcsolat a szépség és a boldogság között? A mi kultúránk ezekre a kérdésekre határozott választ ad: Jobb, ha vonzó megjelenésed van, ha azt akarod, hogy elfogadásra érdemesnek tartsanak, és boldog házasságot remélhess. Ha olyan szerencsétlen vagy, hogy szépség nélkül érkeztél a földre, jobb, ha teszel érte valamit. Az nem sokat számít, kicsoda vagy, csak az, hogyan nézel ki. A test szépítése érdekében mindenre képes az ember. Valami mélységes hiba van az értékrendünkben, amikor fiatal nők halálra éheztetik magukat, amikor megpróbálnak karcsúak lenni. A „pontosan jó” kinézet olyan megszállottsággá válik, hogy sokan elszakadnak a valóságtól, képtelenek a tárgyilagosság minimumával feldolgozni az információkat. Így figyelve alakjukra, nem úgy látják magukat, mint mások. Ebben a külsőtől megszállott világunkban sok fiatal szó szerint „meghal, hogy sovány legyen”. Kultusza van a soványságnak. Egyre közismertebbé válik ez a szó: anorexia (étvágytalanság). Különösen a fiatal nők válnak testsúlyuk megszállottjaivá, és az anorexia, az önutálat keltette kétségbeesés csapdájába esnek, amely egyike a legnehezebben kezelhető evési rendellenességeknek. Minden pszichiátriai betegség közül ennek van a legnagyobb halálozási százaléka. P. Rowan ezt írja: „Az anorexia a nyugati civilizációban előforduló probléma, a jómódúak problémája. Ez olyan, mint amikor valaki szomjazik az esőben. Kezdetben a fiatal nő arra törekszik, hogy sovány és szép legyen, de egy idő után az anorexia elkezdi a maga életét élni.” Kit lehet vádolni ezért a fizikai megjelenéssel kapcsolatos megszállottságért? A probléma egy része természetesen az, hogy a televízió és a filmek felerősítették ezt a hamis mértéket. A sorozatok a világ szépeit mutogatják, azt az 1-2 százalékot, akik a gének csodálatos összegződésével

születtek. Mi, a maradék – a 90 valahány százalék – nem érdemlünk ki ilyen szerepeket. Mostanában volt egy sor „Való világ” program, ahol fiatal férfiak és nők először találkoznak, és néhány óra alatt megpróbálják felmérni, hogy van-e valami alapjuk egy jövőbeli idilli kapcsolatra. Megint, csak a szépek vehetnek részt, fenntartva a mítoszt, hogy az első benyomások alapvetően megbízhatóak, és hogy a vonzó megjelenés a választás alapja. Az ilyen mesterséges mértékek egy emberi kapcsolat tekintetében tönkreteszik a serdülő fiatalokat. Egy szex által megszállott korban nem kellene meglepődnünk, hogy kultúránk elkábult az emberi testtől, a szépség kultuszától. Ha nem nézel ki jól fürdőruhában, nem számítasz, ezért el kell fogadnod a másodosztályú státust. Nekünk keresztyéneknek más mértékek szerint kell élnünk. Harcolnunk kell kultúránk felszínes értékei ellen. Mind gyermekeink nevelése, mind pedig a társas érintkezés közben egy jobb mértéket kell hirdetnünk, amely szerint megítéljük az embereket. Szembe kell helyezkednünk Platón nézetével, amely szerint az emberi test eredendően gonosz, és a test a lélek börtöne. A bűneset következtében a bűn megfertőzött bennünket, testünket, lelkünket és szellemünket, de végső megváltásunkban teljességgel helyre leszünk állítva (Róm 8,23) – beleértve a testünket is. Pál így imádkozott: „Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti szellemeteket, lelketeket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére” (1Tesz 5,23).

A TEST A SZENTÍRÁS SZERINT Az emberi testet Isten alkotta. Önmagunk elfogadása úgy, ahogy Isten megteremtett bennünket, jelenti jólétünk érzését és szellemi fejlődésünk középpontját. Döntése alapján alakított édesanyánk méhében. „Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt. Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid, könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük” (Zsolt 139,13-16).


Nem kétséges, hogy Isten egy magzatot kisbabának tekint, hiszen így beszélt Ézsaiás prófétáról, mielőtt megszületett volna: „Már anyám méhében elhívott engem az Úr, születésemtől fogva emlékezetben tartja nevem” (Ézs 49,1). Igen, a próféta megerősítette, hogy Isten formálta őt az anyaméhben (Ézs 44,24). Fontos, hogy megértsük Isten közvetlen beavatkozásának jelentőségét a mi teremtésünkbe. A teremtés azt jelenti, hogy olyan dolgokkal születtünk, amelyeket Bill Gothard „megváltoztathatatlan dolgoknak” nevez, azaz olyan adottságokkal, amelyeken nem tudunk változtatni. Először is, testünk vonásait Isten adta. Igaz, hogy a gyermekek hasonlítanak a szüleikre, de nem szabad elfelejtenünk, hogy Isten teremtette a szüleinket is. Rajtuk keresztül határozta meg magasságunkat, szemünk színét, lábunkat, hallásunkat, hajunkat és hasonlókat. Még ha valamit változtathatunk is ezeken a vonásokon (pl. hajszín, hajforma, szakáll stb.), de a „nyersanyag” adott. Azt kell mondanunk: „Köszönöm, Atyám! Elfogadom a vonásaimat, mint amelyek a Te bölcs és szerető kezedből vannak.” Fajunkat, amely magában foglalja a bőrszínt, Isten határozta meg. Ő határozta meg korlátainkat, hibáinkat és fogyatékosságainkat is. Amikor Mózes ellenkezett az Egyiptomba való visszatérést illetően, mivel neki nem adatott meg a beszéd adománya (valószínűleg valamilyen beszédhiba lehetett), Isten kijelentette: „Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává, vagy süketté, látóvá, vagy vakká? Talán nem én, az Úr?!” (2Móz 4,11) Feltehetnénk a kérdést: Miért alkotott engem Isten fogyatékossággal? Vagy miért alkotott korlátozott szellemi képességekkel? Ezt is az Ő isteni akarata és bölcs célja megnyilvánulásaként kell elfogadnunk. Nyilvánvalóan, ez nem azt jelenti, hogy nem segíthetünk azoknak, akik fogyatékosságokkal születtek, mivel tudjuk, hogy a bűn megrontotta Isten teremtését. Az a tény, hogy Jézus sokakat meggyógyított, azt bizonyítja, hogy meg kell tennünk mindent, ami szükséges, hogy javítsunk fizikai állapotunkon. Isten választotta ki a nemünket is. Igen, Ő döntötte el, hogy férfivá vagy nővé legyünk-e. Semmi kétségem nincs afelől, hogy a nemet megváltoztató operációk támadást jelentenek Isten teremtő munkája ellen. Ő az, aki „férfivá és nővé” alkotott bennünket; így az egyik nemről a

másik nemre változtatás lázadás a Teremtő ellen. Nehogy azt higgyük, hogy a Mindenható hibát követett el, amikor a férfit férfivá, a nőt pedig nővé teremtette. Isten azt akarja, hogy megértsük, és ne harcoljunk vele amiatt, hogy milyenné teremtett bennünket. Azt akarja, hogy képesek legyünk belenézni a tükörbe, és lássuk magunkat úgy, mint az Ő bölcs és szerető kezének alkotásait. „Jaj annak, aki perbe száll alkotójával, bár csak egy a földből készült cserépedények között! Mondhatja-e formálójának az agyag: Mit csinálsz?” (Ézs 45,9) Amióta megszülettünk, elindultunk a halál felé vezető úton, és ezt el kell fogadnunk mint az Isten által rendelt terv részét. Az öregedés jelei arra emlékeztetnek, hogy napjaink meg vannak számlálva, és szívünket egyre jobban a hit felé kell fordítanunk: „Ékes korona az ősz haj, az igazság útján található” (Péld 16,31). A kozmetikai sebészet nem alapvetően bűnös dolog: dicsérendő azoknak az orvosoknak a tevékenysége, akik javítottak torz gyermekek vonásain. De nem helyes az, ha keresztyének végeztetnek olyan változtatásokat, amelyek kihívóvá teszik, vagy azzal a feltételezéssel, hogy: „Ez az én testem; azt tehetek vele, amit akarok.”

TESTÜNKBEN ISTENT KELL MAGASZTALNUNK Isten úgy alkotta meg a testünket, hogy hordozója legyen az Ő sajátosságainak, a szeretetnek, az örömnek és a békességnek, hogy csak néhányat említsünk. Úgy akarja használni a testünket, hogy eszköze legyen egy nagyobb célnak, nevezetesen a keresztyén jellem kiformálódásának és az evangélium elterjedésének szerte a föld végső határáig. Mi vagyunk az Ő keze, lába, szeme, füle. Egy test, amely a Szent Szellem temploma, olyan, mint egy edény, egy szent hely, amelyben Isten lakozik. Ezért tanította Pál, hogy a testnek önmagában nem szükséges jó kinézetűnek lennie azért, hogy a benne levő kincs kiragyogjon belőle. „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak” (2Kor 4,7). Részlet Erwin W. Lutzer: „Ki vagy te, hogy ítélkezel?” című könyvéből (Evangéliumi Kiadó)

19 2006. évi 2. szám

Nehezen érthetõ bibliai helyek

„Ha a kezed vagy lábad botránkoztat meg téged, vágd le, és dobd el magadtól: jobb neked, ha csonkán vagy sántán mégy be az életre, mint ha két kézzel vagy két lábbal vettetel az örök t!zre. Ha pedig a szemed botránkoztat meg téged, vájd ki, és dobd el magadtól: jobb neked, ha félszemmel mégy be az életre, mint ha két szemmel vettetel a gyehenna tüzére” (Mt "8,8.9). Ezek a versek könnyen megbotránkoztatják az embereket. Els! olvasásra úgy t"nik, mintha Jézus öncsonkításra biztatna. Ez pedig normális emberi viszonyok között elfogadhatatlan, s!t botrányos. Ha meg akarjuk érteni, mir!l van szó, akkor átfogóbb információra van szükségünk. Az el!z! versek arról szólnak, hogy vannak, akik botránkozásokat okoznak. Jézus idejében is voltak emberek, akikre Isten ítélete lesújtott. „Jaj a világnak a botránkozások miatt!… Jaj annak az embernek, aki megbotránkoztat” (Mt "8,7). Az Úr Jézus nem az öncsonkítást tanította, amikor a kéz, a láb levágásáról, vagy éppen a szem kivájásáról beszélt. Hanem arról, hogy az embernek mindent el kell távolítania az életéb!l, ami megütközést kelt, ami miatt ! maga ítéletre kerülhet. El kell távolodnia mindattól, ami az üdvösségét kockáztatná, vagy ami akadályozná az Úr h"séges követésében. Ez tulajdonképpen egy képes beszéd, aminek nem fizikai, hanem szellemi értelme van. Ebben a szakaszban három lényeges dologról (testrészr!l) van szó: kéz, láb és szem. Mindhárom testrész nagyszer" ajándék Istent!l az ember számára. Ám Isten ajándékaival lehet áldássá válni és dics!íteni Istent, de lehet visszaélni is.

A KÉZ Az Úr els! intelme így hangzik: „Ha a kezed vagy lábad botránkoztat meg téged, vágd le…!” A kéz egy nagyon fontos része testünknek. Ezzel keressük meg mindennapi kenyerünket, ezzel tudunk m"vészi munkákat végezni. A zenész végigfuttatja ujjait a hangszer húrjain, és csodálatos hangok szállnak fel az „égig”. A fest! veszi az ecsetet, és

halhatatlan érték" képet alkot, amelynek a csodájára járnak. A szobrász kezébe veszi a vés!t és a kalapácsot, és a halott k!darabból egy csodálatos alkotás lát napvilágot. Mit tehetünk még ezekkel a kezekkel? Megszorítjuk megbántott társunk, testvérünk, szomszédunk kezét a megbocsátás, a kiengesztelés jegyében. Megsimogatjuk egy síró gyermek fejét, hogy vigasztalást találjon. De az ördög szolgálatába is léphet a kezünk. Kain felemelte kezét testvérére, Ábelre, és megölte !t (#Móz 4,8). Ákán a harci zsákmányból több dolgot is elvett, amelyek Istennek voltak felajánlva, ezért meg kellett halnia (Józs 7,2#-26). Anániásról azt olvassuk, hogy elvett az eladott föld árából, és csak egy részét vitte az apostolok elé. Péter így ítélte meg ezt a hamis cselekedetet: „Anániás, miért szállta meg a Sátán a szívedet, hogy hazudj a Szent Szellemnek, s félretegyél magadnak a föld árából?” (Csel 5,3) Egy kis történettel hadd illusztráljam ezt. Egy borbélynak naponta el kellett mennie egy gazdag keresked!höz, hogy megborotválja. Egyik nap így szólt hozzá: „Kérem, keressen másik borbélyt, én nem jövök többet.” A keresked! megdöbbenve nézett rá, és megkérdezte: „De hát miért nem?” „Azért – válaszolt a borbély –, mert amikor átjövök a pénztártermen, ott hever az a rengeteg pénz. Ilyenkor szinte megrándul a kezem, de én szeretnék becsületes maradni!” Azt hiszem, ez az ember megértette, mit akart az Úr Jézus mondani a fent idézett versben. Nem bet" szerint gondolta azt, hogy vágjuk le a kezünket, ha b"nre csábítana, hanem arra, hogy ne adjunk alkalmat kezünknek a b"n szolgálatára, hanem használjuk Isten dics!ségére.

A LÁB A másik intelem a lábnak szól. Azzal megyünk a munkahelyünkre, a szántóföldekre, ügyeink intézésére stb. Lábunkkal járjuk be Isten szép világát, felmegyünk a csodálatos hegycsúcsokra. Azzal sietünk Isten Igéjének hallgatására, vagy éppen visszük az örömhírt mások számára: „Mily szép, ha felt!nik a hegyeken az örömhírt hozó lába! Bé-


kességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet” (Ézs 52,7). De mennyire a b"n eszközévé is lehet a lábunk! Sámson Timnába ment, hogy feleségül vegyen egy filiszteus lányt. Döntésének keser" következményeit olvashatjuk a Bírák könyvének #4-#6. részeiben. Vagy gondoljunk Géházira, Elizeus szolgájára, aki Naámán után futott, hogy félrevezetve ajándékhoz jusson. Emiatt bélpoklossá lett (2Kir 5). Démászt, aki Pál apostol munkatársa volt, a világ elcsábította. Az apostol így említi: „Démász elhagyott engem, mivel ehhez a világhoz ragaszkodott…” (2Tim 4,"0) Feltehetjük a kérdést önmagunknak: Nem járunk-e mi is sokszor olyan utakon, amelyek nem kedvesek az Úrnak? Vegyük komolyan Urunk figyelmeztetését, hogy vigyázzunk a lábunkra, hogy valamiképpen ne vigyenek kísértésbe minket. Inkább mondjunk le a feltételezhet! el!nyökr!l, mintsem a b"n, az engedetlenség útját járjuk.

A SZEM Az utolsó intelem a szemnek szól. Láttuk, hogy a kéz és a láb is milyen értékes adománya az Úrnak. Mennyivel inkább a szem! Azt hiszem, az tudja igazán értékelni, aki elveszítette a szeme világát. Szemünk is nagyon drága ajándéka Istennek. Ezzel látjuk szeretteinket, házastársunkat, gyermekeinket, és tájékozódunk a környezetünkben. Látjuk a teremtett világ csodálatos alkotásait: virágokat, erd!ket, hegyeket, a tengerek kék színét. Ezzel olvassuk Isten Igéjét. Sok okunk van, hogy hálát adjunk Istennek ezért az ajándékáért. De szemeinken is er!t akar venni az ördög. Már az Éden-kertben megtörtént a baj. „Az aszszony (Éva) úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa…” ("Móz 3,6) Ennek a kívánságnak az eredményét nyögi az egész teremtett világ, beleértve els!sorban az embert. Ábrahám unokaöccse, Lót: „…körülnézett, és látta, hogy a Jordán egész környéke b#viz! föld. Lót tehát a Jordán egész környékét választotta magának, és elindult Lót kelet felé. Így váltak el egymástól” ("Móz "3,"0-""). Az eredmény, Szodoma! Dávid nem ment el a háborúba, hanem fölment a palotája tetejére, és meglátta Betsabét, amint fürdött. Fellobbant a kívánság vágya, és az Isten szíve szerint való férfi házasságtör!vé és gyilkossá vált (2Sám ##. és #2. fejezet).

Az Úr Jézus tehát azt akarja értésünkre adni, hogy tagadjuk meg kezünk, lábunk és szemünk b"nre csábító kívánságait, nehogy a b"n eszközeivé váljanak. Adjuk oda teljesen az Úr szolgálatára, és használjuk az $ dics!ségére. Hogy valóban mit kell értenünk azon, amit az Úr mondott, Pál apostol által adta tudtunkra Isten: „Tagjaitokat se adjátok oda a b!n szolgálatára, hogy a gonoszság fegyvereivé legyenek. Hanem adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek” (Róm 6,"3). „…kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket él# és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek” (Róm "2,"). J. Aster

A kezem – Mit fogtam meg? Jaj, mihez nyúltam? Mi ért hozzám? Milyen a kezem? Tiszta ruhámba nem törölhetem! Víz, ami itt van, az nem viszi le, ennek békanyálas a színe! Föl csak tiszta kezet emelhetek! Mit tegyek? …kesztyűt húzhatok, zsebre tehetem, de akkor – mintha nem volna kezem! Nem nyújthatom mások felé sem, akár seb lenne rajta, érzem… A szenny, amely már hozzá tapadt, a szög, amelybe talán beakadt, vagy a tüske, amely megsebezte, használhatatlanná tette! Pedig a kéz nem lehet tétlen! Kezünket ki kell nyújtani, hogy… megfoghassa valaki! Akiért imádkozni akartam, de amíg a szenny itt van rajtam, föl nem emelhetem! El sem rejthetem! Míg bűnbánó könnyem nem hull rája, minden, minden, minden hiába! Lukátsi Vilma

21 2006. évi 2. szám

Milyen az imaéleted, hogyan viszonyulsz Megváltódhoz és megmentődhöz? Aki Isten csodáit szeretné megtapasztalni, annak imádkozónak kell lennie. Ezért bátorítalak, hogy imádkozz naponta, imádkozz hangosan, imádkozz minden körülmények között, ha kell óránként vagy percenként. Engedd magad az ima Szelleme által megajándékozni, és biztos lehetsz, hogy Isten válaszol az imáidra. Ne engedd, hogy bármi is akadályozzon az imaéletedben. Az akadályok elzárják Isten áldásának útját. Elrabolják Isten gyermekeitől Isten csodálatos békéjét. Ne csüggedj el a nehéz időkben. Ha vereség ér, ne maradj a „padlón”, hanem engedd, hogy hittel és imádkozva újra felsegítsen az Úr. Valld meg az emberek előtt Megváltódat, és nyerj meg sokakat az Úrnak. Ha boldog akarsz lenni, mondd el az Úr Jézusnak mindazt, ami nyomaszt. Ha valami bűn terheli a lelkedet, ítéld meg azt, és az őszinte megbánás újra békességet teremt az életedben. Öntsd ki a szívedet teljesen, mert csak így újulhat meg egy összeomlott élet, és megtapasztalod az Úr szeretetét. Ha arra vágyódsz, hogy szorosabb kapcsolatod legyen Megváltóddal, és arra, hogy áldást nyerve áldássá lehessél, akkor hajolj meg alázattal imában Urad előtt, és „takaríts” ki mindent a szívedből, ami nem kedves Őelőtte. Kapaszkodj meg Isten ígéreteiben, kockáztass többet Istenért, így többet is várhatsz tőle. Ha kétségeid támadnak az életben, akkor imádkozz buzgóbban Istenedhez, a te Atyádhoz, mert Ő gondot visel gyermekeiről. Jobban gondoskodik rólad, mint bármelyik apa vagy anya. Minden eszköz a kezében van, amelyekkel segíteni tud téged. Legyen több és mélyebb bizalmad Isten iránt. Ne légy kéregető, nyöszörgő keresztyén, az ilyen magatartás a világ hatalmasságainak tetszik.

Inkább dicsőítsd Megváltódat imáidban mindenkor és mindenhol. Váljon ez céloddá és gyakorlattá. Imádd Uradat, Megváltódat, aki érted halt meg a Golgota keresztjén, hogy neked örök életed legyen. Imádd mennyei Atyádat, aki szeretettel hordoz téged minden körülmények között. Ha még nem lenne üdvbizonyosságod, ha az Úr Jézus még nem lett személyes Megváltóddá, akkor borulj térdre, és imában tárd fel előtte minden bűnödet, nyomorúságodat, ami nyomja a szívedet. Imádkozz esedezve és gyermeki hittel, akkor megtapasztalod, hogy Jézus Krisztus vére eltörölte minden bűnödet, és békességet szerzett keresztjének vére által (Kol 1,20). Így leszel Isten gyermeke, és bizonyosságot nyersz az üdvösséged felől, amelyet senki nem vehet el tőled. Az Úr Jézus ezt mondta: „Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből” (Jn 10,27.28). Főpapi imájában pedig ezt kérte mennyei Atyjától: „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt” (Jn 17,24).

Térdelj le hamar! Ha vívod a harcod, térdelj le hamar! Hulljon minden térdre, ki győzni akar! Ha bántanak nagyon, szintén térdre hullj, más eszközhöz te sose nyúlj! Ha nyomor vesz körül, ne zúgolódjon szád, de térdeiden mondd el hálaadó imád! A térdeiden nevelj, a térdeiden taníts, a térdeidről ints, – ne fentről igazíts! Példának vedd ebben a Megváltót magát, ki térdein vívta meg éretted a csatát. Ki térdein harcolta meg az üdvösséged, térdeiden akar Ő is látni téged. T. M.


Ki pénzével Két jómódú keresztyén elutazott Koreába. Egy misszionáriusnál kaptak szállást, és egy alkalommal a vendéglátó gazdájukkal sétát tettek a falu környékén. Az egyik szántóföldön sajátos jelenetre figyeltek fel. Az eke elé igavonó állat helyett egy fiatalember volt befogva, mialatt a primitív faekét egy ősz öreg tartotta. Az egyik vendég lefényképezte a jelenetet. – Bizonyára nagyon szegények ezek az emberek – mondta a misszionáriusnak. – Igen, Chi Nori családjához tartoznak. A múlt évben új gyülekezeti termet akartunk építeni, és ők szívesen hozzájárultak volna a költségekhez, de nem volt pénzük. Ekkor eladták a bivalyukat, és az árát mindenestől elhozták nekünk. Ezért ők maguk húzzák az ekét ezen a tavaszon. A két turista megrendülten hallgatta a történetet. Az egyik így szólt: – De hát ez valóban egy nagyon nagy áldozat! – Ők maguk nem látták annak – felelt a miszszionárius. – Inkább nagy kiváltságnak tartották, hogy volt egy bivalyuk, amelyet eladhattak. Mindebből mi, nyugati keresztyének is tanulhatunk. Nem ragaszkodunk túlontúl a kényelmünkhöz? Tudjuk-e, mit jelent lemondani bizonyos örömökről, hogy a megtakarított pénzt az Úrnak adjuk, az Ő szolgálatára? Gondoljunk csak Istennek azon embereire, akikről a Szentírás beszél, akik mindenüket feladták az Úrért: földjüket, vagyonukat és olykor az életüket is, hogy neki szolgáljanak. Ők bebizonyították, hogy értékesebb vagyonuk van annál, mint amit e világ emberei birtokolnak. „A foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok elrablását is örömmel fogadtátok, mivel tudjátok, hogy nektek értékesebb és maradandóbb vagyonotok van” (Zsid 10,34).

Ki pénzével nem tiszteleg az Úr előtt, mi végre tért meg? Sok fösvény hívőt ismerek, oly gazdagok, s olyan szegények! Füle Lajos

A Vetés és Aratás kiadásában és terjesztésében munkálkodók köszönetet mondanak azoknak, akik az Úr indíttatásából az elmúlt években a folyóirat megjelenését adakozásukkal segítették. Ettől az évtől kezdve, a siegeni székhelyű MSOE Misszió az anyagi terhek egy részét szeretné átadni a magyar anyanyelvű olvasóknak, bármely országban élnek, ha továbbra is szükségesnek ítélik lelki-szellemi életük számára e folyóirat megjelenését. Ezekkel a gondokkal, gondolatokkal bízzuk kedves Olvasóinkra a „jókedvű adakozás” lehetőségét (a hátsó borítón megadott címekre), de mindenképpen az Úr vezetését tartva a szemünk előtt.

Örök kincsekre Törékenyek a földi dolgok s veszendők is, az itt a boldog, aki örök kincsekre vágyik, ilyeneket gyűjtvén halálig. Füle Lajos

„Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön..., hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.” (Mt 6,19-21)

23 2006. évi 2. szám

„Engedjétek, és ne akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a menynyek országa”(Mt 19,14). Urunk tizenkét tanítványa rendkívül tiszteletreméltó volt; hibáik, rossz tulajdonságaik ellenére nagyon sokat nevelt rajtuk az, hogy a tökéletes Szeretet közelében élhettek. Ha ezek a férfiak is megdorgálták az édesanyákat, akkor ez eléggé általános vétek lehet Isten Gyülekezetében. Vajon ugyanolyan buzgósággal munkálkodunk a gyermekek megtérésén, mint a felnőttekén? Egyáltalán fáradoztok valakinek a megtérésén? Mi magunkat torkig tápláljuk, de hagyjuk, hogy a sokaság éhen haljon? Ebben a vétekben nagyon sokan osztoznak. Az apostolok esetében ez a magatartás talán a Jézus Krisztus iránti buzgóságból fakadt. Úgy gondolták, hogyha gyermekeket visznek Jézushoz, ezzel megzavarják a munkáját, hiszen sokkal fontosabb dolgokkal volt elfoglalva. Harcolt a farizeusok ellen, tanította a sokaságot, és gyógyította a betegeket. Vajon helyes lett volna, ha a gyermekek megzavarják? Ezek a kicsinyek úgysem értenék a tanítását, és semmi szükségük sincs a csodatételeire. A tanítványok nyilván ezt mondhatták: „Jó asszonyok, vigyétek innen gyermekeiteket! Tanítsátok őket ti magatok, és imádkozzatok velük! Nincs lehetőség arra, hogy az Úr mindegyikre rátegye a kezét. Ha ezt megengedné, hamarosan a falu gyermekei mind itt nyüzsögnének. Hát nem látjátok?” Lehet, hogy ez a magatartás Isten iránti buzgóságból fakadt, de nem az Ő akaratának ismeretéből. Ha azt hiszed, hogy a te gyermekednek nincs szüksége megtérésre, hogy a keresztyén szülők gyermekei különbek, mint a többiek, önmaguktól jók, akkor nagyon tévedsz: „Ami testtől született, test az, és ami Szellemtől született, szellem az” (Jn 3,6). A test szerint való születéssel örökli az ember a természeti ember tisztátalanságát, de nem örökli a kegyelmet. Az Újszövetség ismerőinek tudniuk kell, hogy azok Isten gyermekei,

„…akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek” (Jn 1,13). De meg van írva, mondhatná valaki (és soha még igeverset nem idéztek annyiszor tévesen, mint ezt): „Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk” (Csel 2,39). De ezt megelőzi egy felszólítás: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szent Szellem ajándékát” (Csel 2,38). Tehát nem valami születésbeli kiváltságot fejez ki, hanem a kegyelmet kínálja a sokaságnak, a távol élőknek és azok gyermekeinek. Egyetlen szó sincs az Újszövetségben, amely azt mondaná, hogy a kegyelem természetes születés útján öröklődik. Hanem azoknak adatik, „akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk”(Csel 2,39), akár szentek, akár bűnösök a szüleik. Bizony csak aggódva tekinthetünk gyermekeinkre, akik születésüknél fogva éppolyan helyzetben vannak, mint bárki másnak a gyermekei. Meg kell térniük a törvény átka alól Jézus Krisztus drága vére által, és új életet kell nyerniük a Szent Szellem által. Természetesen kedvezőbb helyzetben vannak abban a tekintetben, hogy könnyebben meghallhatják az evangéliumot, és istenfélő nevelésben részesülhetnek. Sokszor tapasztaltam, hogy tíz-tizenkét éves gyermekek mélyebb szellemi élményekre képesek, mint egy ötven-hatvanéves ember. Senkit sem lehet az évei alapján megítélni. Az újjászületés mindenképpen a Szent Szellem munkája, és Ő ezt éppoly könnyen el tudja végezni az ifjakban, mint az idősebbekben. Becsüljük meg a gyermekeket értékük szerint, ne szorítsuk háttérbe őket, hanem buzgón vezessük az Úr Jézushoz még most. Így otthon érezzük magunkat a gyermekek között, és tudunk szolgálni nekik (vö. Mt 18,10).

C. H. Spurgeon


Bocsáss meg!

„Ha haragusztok is, ne vétkezzetek: a nap ne menjen le a ti haragotokkal.” (Efezus 4,26) Egyszer egy kisfiú verekedésbe keveredett a fivérével, és ett!l nagyon elkeseredett. Amikor testvére azt akarta, hogy rendezzék az ügyet, a kisfiú meg sem hallgatta. Inkább egész nap duzzogott, és nem szólt a bátyjához egy szót sem. Eljött a lefekvés ideje, és édesanyja így szólt hozzá: „Nem gondolod, hogy alvás el!tt ki kellene békülnöd a testvéreddel? Emlékezz arra, mit mond a Biblia: „A nap ne menjen le a ti haragotokkal…” (Ef 4,26) A fiú meghökkent. Néhány pillanatig gondolkodott, majd hirtelen megszólalt: „De hogyan tudom megakadályozni a napot, hogy ne menjen le?” Ez a kis történet emlékeztet bennünket némely keresztyén emberre. Haragszanak bizonyos emberekre, és tartják is a dühüket. Amikor szembe kerülnek saját engesztelhetetlen szokásaikkal, és rendezniük kellene a dolgokat, kerülik a lényeget, és megtagadják a Szentírás világos utasítását. Igaz, hogy mi nem tudjuk a másik ember bels! viselkedését megváltoztatni, de felel!sek vagyunk saját állásfoglalásunkért. A Biblia azt mondja: „... legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban” (Ef 4,32). Nem, mi nem tudjuk a naplementét megállítani, de a haragunkat vissza tudjuk tartani. És ez azt jelenti, hogy meg kell egymásnak bocsátanunk! R. De Haan

Minden dühös percünkben elveszítünk hatvan másodperc békességet.

Bocsáss meg szívedből, ha kívánják véred, ne ránts kardot arra, aki késsel dobál, hisz a gyilkos lelkű is embertestvéred, csak éppen nem tudja mit és miért csinál. Türelmes légy ahhoz, aki megbánt téged, szeresd azt is, aki átkot szór terád, jóságodat látva megtér ellenséged, és büntetés helyett áldás száll majd reád. Állj a gyenge mellé, kit mindenki elhagy, reménységet hirdess elesett embernek. Tettekkel bizonyítsd, Krisztus-követő vagy, hajolj le azokhoz, kik bűnben hevernek. Imádkozzál azért, ki rágalmaz téged, bízzad Istenre a végső ítéletet. Így lehet mindenkor lelki békességed, így élheted már most az örök életet. Dömötör Tibor

25 2006. évi 2. szám

25

(Lukács 24,13-32) A feltámadt Jézus Krisztus csatlakozott a két tanítványhoz, akik Emmausba tartottak. Szívük szomorú volt a „tragikus” események miatt. Hogyan közeledik hozzájuk Jézus? A 27. versben azt olvashatjuk, hogy „Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.” Legalább ötven olyan rész van a Szentírásban, amely Jézus Krisztus szenvedéseiről beszél. Mivel az Ő követése a vele együtt való szenvedést is jelenti, ezért beszél szenvedéseinek értelméről és értékéről. Mi, akik követjük Őt, nem azért szenvedünk, hogy a megváltásunkat elnyerjük, hiszen a megváltás Isten ingyen kegyelmi ajándéka. De a Jézus Krisztusban való megváltás egyben elhívás is a szenvedésre. Ne lepjen meg senkit, ha hívőként szenvedések érik az életben! Pál a Filippi levélben arról ír, hogy a közösség a szenvedésekben való közösséget is jelenti (Fil 3,10). Megtörténhet, hogy még keresztyének is megvetnek, ha egyedül csak Jézus Krisztust akarod követni. Ha meg akarod ismerni Őt, akkor részesülnöd kell a szenvedéseiben is. Jézus Krisztus erről beszél az emmausi tanítványoknak. Hogyan értették ezt meg? Hogyan értem meg én az eseményeket? Szellemi módon vagy emberi módon? Ma egyre több országban az emberi értelem, az intelligencia az egyik legjobban ismert árucikk. De bármennyi emberi értelme és intelligenciája is van valakinek, ez önmagában semmit sem ér. A szellemi értelem és szellemi bölcsesség azonban megváltoztatja az egész életfelfogásunkat. Az emmausi tanítványok bevallották gyengeségüket: „pedig mi abban reménykedtük…” (Lk 24,21) Nem tartozol-e te is azok közé a keresztyé-

nek közé, akik azt mondják: „pedig én abban reménykedtem…”, azt reméltem, hogyha keresztyén leszek, akkor nem lesz több nehézségem, vagy legalábbis Jézus Krisztus majd választ ad az összes problémámra. A tanítványok azt gondolták és mondták is Jézus Krisztusról, hogy Ő: „próféta volt, szóban és tettben hatalmas Isten és az egész nép előtt” (Lk 24, 19). Bár tudták és vallották is ezt, mégsem jutottak tovább. A szellemi bölcsesség megmutatkozik-e a te életviteledben? Sok keresztyén igen jól ismeri a Bibliát, és bármit kérdezel is az Igéről, válaszolnak rá. De hogyan nyilvánul meg ez a tudás a mindennapi életvitelükben? Megtörténhet például az, hogy egy közösségben a fiatal testvérek, akik nem rendelkeznek még kellő szellemi bölcsességgel, téves irányba indulnak. Hogyan igazítják őket helyre az idősebb testvérek, ha nem tudnak visszaemlékezni arra, hogy fiatal korukban bizony ők maguk is követtek el hibákat. Ha azonban ennek tudatában járnak el, akkor az Istentől kapott szellemi bölcsességük áldásul lesz a közösségre. Ezek a tanítványok három éven át – mai szóhasználattal élve – egy nagyon intenzív bibliatanulmányozásban vettek részt. Ez az időszak sokkal többet ért annál, mintha ma valaki az összes elérhető keresztyén könyvet elolvasná. És mindezek után mégis rossz irányba indultak el. Ahelyett, hogy Jeruzsálemben maradtak volna tanúbizonyságul, hazamentek Emmausba, az otthonukba. Mit csinálsz te, miután megtörted a kenyeret és emelted a poharat? Beszélsz-e akár egyetlenegy embernek is Jézus Krisztusról? Hála legyen az Úrnak: a történetnek van egy harmadik szakasza is. Most utalnék a posztmodernizmus korára. A János 20,31-ben ezt olvassuk: „Ezek pedig azért írattak meg, hogy higygyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia ...” A posztmodernizmus, ez a ma annyira divatos emberi irányzat azt mondja, hogy nem tudhatod, hogy mi az igazság. De a fenti versben azt olvastuk, hogy ezek a dolgok azért írattak meg, hogy tudjátok és higgyétek, majd így folytatódik: „... és e hitben életetek legyen az Ő nevében".” Ez a válasz az öszszes filozófiai kérdésre. Ez a válasz nem emberekkel való vitatkozást jelent. Francis Schaeffer azt mondja, hogyha őszinte kérdést kapsz, akkor arra őszintén kell válaszolnod. Ennek megfelelően


próbálok én is őszinte választ adni az őszinte kér- nek a résznek a végén azt olvassuk, hogy azonnal, még abban az órában felkeltek és visszatértek Jedésre. De a legjobb válasz a megváltozott élet. Egy nap előadást tartottam egy üzleti és gazda- ruzsálembe. Franciaországban ezt így fordítanák, sági főiskolán. Ott volt egy igen jeles indiai sze- hogy felkeltek abban az órában, és igen sokat bemélyiség is, aki megkért arra, hogy röviden ma- széltek, azonban nem tettek semmit. Nem tudom, gyarázzam el neki a keresztyén hitet. Én két órán hogy jellemző-e ez a magyarokra is? Az emmausi tanítványok azonban nem így járkeresztül beszéltem neki erről. Soha nem fogom elfelejteni ezt a beszélgetést. Számomra ez egy tak el. Amikor ők meglátták az Urat, és a Szent alázatra kényszerítő esemény volt. Nagyon értel- Szellem szólt hozzájuk és megjelentette nekik Jémes válaszokat adtam neki, megválaszoltam az zus Krisztust, akkor az ő szívük gerjedezett az összes kérdését, és két óra elteltével ő még mindig örömtől, ezért felkerekedtek, és Jeruzsálembe nem értett semmit. Utána ez az indiai ember fel- mentek. Egyenesen a többi tanítványhoz siettek, tette ugyanazokat a kérdéseket egy másik keresz- hogy közösségben legyenek velük. A tizenegy tatyénnek, aki egyszerűen ezt mondta neki: „Krisz- nítvány pedig elmondta nekik a valóságot: „...valóban feltámadt az Úr, és tus meghalt érted, annyimegjelent Simonnak” (Lk ra szeretett téged.” Ennek 24,34). És az emmausi tahatására ez az ember elEmmaus nítványok is erről tettek fogadta az Urat, és kereszbizonyságot. tyén lett. Nem merték megkérdezni: ki vagy Te. Tekintsünk hát vissza Itt utalnék az üzeneS hirtelen, olyan hirtelen erre a történetre. Milyen tem harmadik részére. nyomodat vesztették. a te szíved a mai napon? A szívre, amely „gerjedeVillant köntösöd, s már messze jártál, zik” (Károli ford.). Az IgéBánatos, bátortalan? Vagy előresiettél, Dicsőséges, ben azt olvassuk, hogy sok kérdést vet fel és vitat más, bezárt ajtók felé. gerjedezett a tanítványok meg? Vagy továbbmentél szíve. Az a szív, amely germég egy lépéssel? Tudod, Nem merték megkérdezni: ki vagy Te. jedezik, az csak egy hívő hogy rendben vannak a szív lehet. Egy ilyen hedolgok, de nem működik Úgy sugárzott az a szent kéz az asztalon, vülő szív meg tud állítaaz értelmed? Rest arra, s mindent betöltő fényben ni ha rossz úton jársz, és hogy higgyen? Vagy pedig a megtört kenyér. visszavisz a helyes irányhagyod, hogy az Úr Szelleba. me beszéljen hozzád? Én Anna-M. Raittila után finnből fordította Túrmezei Erzsébet Az egyik gyülekezettudom, hogy a valóság ma ben megjelent egy külis az: Jézus Krisztus felföldi testvér, és a testtámadott. vérek egy részét elHadd tegyek fel neked szakította a közösségtől. Egy év múltán egy olyan egy kérdést. Mi a te életed üzenete? Gerjedező testvér, aki ily módon kiszakadt ebből a gyüleke- szívvel jársz-e, amely bizonyságot tesz arról, hogy zetből, visszatért oda. Éppen kenyértörési alka- találkozott Jézussal, Isten Fiával, a királyok Királom volt, amikor ez a testvér felállt és a követke- lyával, és arról, hogy Ő hamarosan visszajön? zőket mondta. „Mielőtt megtörnétek a kenyeret, Az emberi értelem alkotta rendszerek nem készeretnék mondani valamit. Bocsánatot kérek tő- pesek válaszolni a kérdéseinkre. De eljön majd letek, hogy saját ötleteimet követtem, hogy saját egy Királyság, amelynek mindenre megvan a váértelmemre támaszkodtam, és rossz irányba ha- lasza. Elhiszed ezt? Hogyha igen, akkor mit teszel ladtam. De most visszajöttem.” Ezután a testvérek ma ezért a Királyságért? Gerjedezik-e, hevül-e a te megcsókolták ezt a testvért, akinek ez a vasárnap szíved is úgy, mint az emmausi tanítványoké? Az Úr áldását kívánom az életedre! Ámen. reggeli alkalom a megtérés ideje lett. Eljön-e az az idő, amikor ismét gerjedezik az Dr. Briand Fréderic Tatford (Franciaország) én szívem? Ekkor visszatérhetünk oda, ahol elvétettük az utat, és rossz irányba indultunk. En-

27 2006. évi 2. szám

2. Varázslás és igézés A bálványimádás az embernek Isten elleni szívbeli kötődéseként, a jóslás az Isten elleni ismeretbővítésként, a mágia pedig az embernek Isten elleni erőkkel való tevékenységeként írható le. A mágiával az ember a természetfeletti dolgok kísérleti területét teremti meg magának. Már a bűnesettel összefüggésben helytelen irányú fejlődés indul. Bár Isten az embernek az Éden-kert művelésére és őrzésére adott paranccsal („hódítsátok meg a Földet”, 1Móz 1,28) nagy hatáskört és hatalmat adott, az ember engedte magát a kísértőtől arra csábítani, hogy a rábízott területet túllépje, és természetfeletti erők elnyerésére törekedjen („olyanok lesztek, mint az Isten...”, 1Móz 3,5; vö. Ézs 14,14). A mágia, amit a Biblia elsősorban „varázslásnak” nevez, az Ó- és az Újszövetségben egyaránt szorosan összekapcsolódik a mantikával (jövendőmondással). Ez is, mint amaz, bálványimádó cselekvésmód. Így az antik királyi udvarok „bölcseinek” esetében ugyanabban a személyben mantikus és mágikus képességek egyesülnek. Jeremiás is együtt látja a két csoportot: „Ne hallgassatok azért prófétáitokra, a jósokra és álmodókra, a jelmagyarázókra és varázslókra...” (Jer 27,9) Manassé hasonlóképpen üldözte a jövendőmondókat és a varázslókat is (2Krón 33,6). Ugyanígy nevezte Máté a Jézus születésénél szereplő babiloni bölcseket „mágusoknak” (Mt 2,1.7.16), bár funkciójuknál fogva asztrológusok-

ként, azaz mantikusokként is besorolhatók lennének. Hiszen akkoriban az asztronómia és az asztrológia még messzemenően keveredve jelent meg. Miközben „az övéi” nem fogadták be Jézust (Jn 1,5.11), Isten itt arra méltatott olyan embereket, akik mély sötétségben voltak, hogy felfoghatatlan kegyelmességében egy csillag által megmutassa nekik a Megváltóhoz vezető utat. – A két okkult terület összemosódása mutatkozik meg Babilon ábrázolásánál is az Ézsaiás 47-ben: Itt a mágust felszólítják, hogy varázsigékkel és varázslással vessen véget a bajnak (12. v.), amit a jövendőmondó korábban asztrológiai eszközökkel volt képes előre látni (13. v.). A jóst itt természetfeletti „diagnosztának”, a varázslót pedig természetfeletti „terapeutának” tekinthetjük. Ezzel elérkeztünk a kérdéshez: Hogyan gyakorol hatást a varázslás? Az Ézsaiás 47,6-12 a mágia védelmező, óvó hatásmódját mutatja: veszélytől való védelmet kíván elérni, szerencsétlenségtől kíván megóvni, személyes balszerencse elhárítása a célja. Nyilvánvalóan ezt a célt szolgálták a holdformájú talizmánok, amelyeket férfiak és nők is hordtak (Bír 8,26; Ézs 3,18), de adott esetben még tevék nyakába is akasztották (Bír 8,21). A mágikus cselekedetek emellett nem mindig csak földi veszélyek elhárítására szolgáltak. A rossz szellemektől való védelemre is volt varázslatos praktikájuk, nevezetesen a szellemidézés kánaáni szokása (vö. 5Móz 18,11). Ezenfelül a mágiának offenzív (támadó) működési formája is van. Ez az egyiptomi varázslóknál látható a fáraó udvarában. Istennek Mózes és Áron

által történt csodáival szembeállították az ő természetfeletti képességeiken nyugvó hatalmukat. Ennek során az egyiptomi mágusok offenzív jellegű varázslása mind anyagra, mind élőlényekre is hatással van: az egyik oldalon a botok kígyókká változnak (2Móz 7,11-12) és a víz vérré (2Móz 7,20-22), a másik oldalon pedig a Nílus békáit arra bírták rá, hogy elhagyják a vizet, és ellepjék a szárazföldet (2Móz 8,3). Nem lehet eldönteni azt, hogy az Újszövetségben a „mageia” (Csel 8,11) és a „pharmakeia” (Gal 5,20; Jel 9,21; 18,23) szavaknál esetenként védelmező varázslatról vagy mágikus csodáról és befolyásolásról van-e szó. A Cselekedetek 8,9-11 és a Jelenések 18,23 inkább a mágia offenzív hatására utalnak. Másrészt látni kell, hogy a „pharmakeia” szó és az azzal összefüggő szócsoport („pharmakon”: méreg, varázsszer, orvosság) a mágiának mind védő, gyógyító, mind pedig káros hatását jelentheti. A mágia rituális varázsigékkel dolgozik (Ézs 47,9.12), ezeket nyilván varázskönyvekben rögzítették (Csel 19,19). A Biblia nem helyesli a varázslást. Az a (hús)test cselekedeteihez tartozik (Gal 5,20). Képviselőjét „ördögfinek” lehet nevezni, mivel az evangélium aktív ellenségeként működik (Csel 13,8.10). Jellemző, hogy a Cselekedetek könyvében megnevezett mindkét mágus – Simon mágus (Csel 8,9) és Barjézus, másképpen Elimás (Csel 13,6) – nehézségeket okozott az evangélium terjesztésénél. Már a régi Izráelben nyomatékosan meg volt tiltva minden mágikus cselekvés: „Ne legyen köztetek... varázslást űző, … se


szellemidéző vagy halottaktól tudakozódó” (5Móz 18,10-12). A varázslás utálatos Isten előtt, és kizárja az Ővele való közösséget (Jel 21,8; 22,15). Isten félreérthetetlen tiltása ellenére a mágia széles körben terjedt. Babiloni és egyiptomi varázslást már említettünk; de Manassé, az izráeli király is (2Krón 33,6), a föníciai királyleány, Jezábel (2Kir 9,22), az aszszír világváros, Ninive (Náh 3,4) és végül az utolsó idők Babilonja (Jel 18,23), amelynek beazonosításával most nem foglalkozunk – mindezek mágikusan cselekvőként jelennek meg. Isten mindannyiukon végrehajtotta ítéletét – az utolsó idők Bábele sem fogja elkerülni az ítéletet (Jel 18). Isten maga mondja: „Eljövök majd, és ítéletet tartok fölöttetek. Hamarosan vádat emelek a varázslók ellen... – mondja a Seregek Ura” (Mal 3,5). Végül nézzük meg, hogy Jákóbnál mágikus cselekedet mutatható-e ki. Az 1Móz 30-31-ben olvasható történetről van szó. Az a kérdés, hogy Jákób varázslással dolgozott-e, amikor befolyásolni akarta a juhok és a kecskék párzásánál az új nemzedék színezetét, lehántott vesszőknek az aprójószág szeme elé tételével. A következőt mondhatjuk: Lábán, akinek vallási gyakorlata bálványimádó vonásokat hordoz (vö. házibálványai voltak, 1Móz 31,19.30; 35,2), jóslás által tudta meg, hogy Jákób miatt áldotta meg házát az ÚR. Ezért vejével új munkaszerződést kötött. Jákób a béreként a Keleten ritka pettyes és tarka kecskéket és fekete juhokat kérte, amit Lábán biztosított is neki. De mégis becsapta őt, mert Lábán még azon a napon elkülönítette a nyájból

a tarka kecskéket és a fekete juhokat (1Móz 30,34-43). A tapasztalt pásztor tudta, hogy a csak egyszínű kecskék és a fehér juhok utódai normális körülmények között nem lesznek tarka, illetve fekete állatok. Jákób így abba a veszélybe került, hogy elveszíti a bérét. De maga Isten lépett közbe, és Jákób oldalára állt: álomban angyal ígérte meg neki apósa fondorlata ellenére a nyáj jutalmát (1Móz 31,9-12). Ettől a pillanattól fogva tudta Jákób, hogy Isten vette kezébe az ügyet (vö. 1Móz 31,9). De ahogy már az elsőszülöttségi áldásnál is gondolta, úgy itt is az ígéretet kétes mesterkedéssel akarta megtámogatni. Párzáskor az állatok elé csíkos és tarka vesszőket fektetett, és úgy gondolta, hogy ezzel a csellel a kicsik színét befolyásolni tudja. Az eredmény igazolni látszott őt – de ennek oka nem az ő manipulációja volt, hanem Isten közbelépése. A vesszőkkel való dolog egyébként nem mágia, hanem biológiai tévedésen alapuló pásztortrükk. Ugyanis azt hitte, hogy az, amit egy élőlény a párzás pillanatában a szeme előtt lát, befolyással lesz az ivadékok minőségére. Nem tudta, hogy öröklött tulajdonságok optikai úton nem befolyásolhatók.

Továbbvezető tanácsok A mágiánál nem a jövő tudásának a kérdéséről van szó, mint a jóslásnál, hanem hatalmi kérdésről. Mindazonáltal tudás és hatalom szorosan összetartozik. Ennek megfelelően okkult területen egyidejű mágikus és mantikus (jósló) eljárásban szövetségre lép a tudás és a hatalom felé való emberi törekvés.

A mai időkben úgy tűnik, a mágiának mindkét formája (offenzív és defenzív) az úgynevezett fekete és fehér mágiában találta meg a kifejeződését. A fehér mágia, ami leginkább „kegyes látszattal” történik a három legfenségesebb név alatt, mindenekelőtt védelemre és gyógyításra irányul; ezzel szemben a fekete mágia nyíltan sátáni, és többek között tudatosan is megpróbál befolyást gyakorolni az emberekre és a dolgokra, miközben többnyire kárt okoz. A fehér mágián belül veszélyesen közel kerülnek a védő-mágus területéhez bizonyos vallásos cselekedetek; így pl. a házra és istállóajtókra a három királyok kezdőbetűinek rajzolása (CMB – ami azt jelenti: „Christus Mansionem Benedicat” = Krisztus áldja meg a házat). Kérdezhetnénk, hogy hol van a különbség a fehér mágia és egy olyan szentségi felfogás között, ami a „szentségnek” feltétlen hatóerőt tulajdonít anélkül, hogy azt rögzítené, hogy a hitből és az Igének engedelmeskedve történik. Itt megfontolandó, hogy nehezen ismerhető fel a két terület közötti határvonal. (Részlet H. Stadelmann: Az okkultizmus, okkult jelenségek c. könyvéből – Evangéliumi Kiadó)

Bölcsességünk Mit föl nem érhet emberértelem, bölcsességünk az ISTEN-félelem. Füle Lajos

„…az Úr félelme a bölcsesség, és a rossz kerülése az értelem” (Jób 28,28).

29 2006. évi 2. szám

BŰN és BŰNÖK A bűn a középpont

~

A bűnök a körülötte levő terület

A bűn a gyökér

~

A bűnök a gyümölcsök

A bűn az ok

~

A bűnök az okozat

A bűn a forrás

~

A bűnök a folyó

A bűn a törzs

~

A bűnök az ágak

A bűn a jellem

~

A bűnök a magatartás

A bűn a lét

~

A bűnök a tevékenység

A bűn: „amik vagyunk”

~

A bűnök : „amit teszünk”

„Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róma 6,23)

Hányan kérdezték már, honnan származik a gonosz, a bűn, a szenvedés és a nyomorúság, ami ebben a szegény világban annyira elterjedt! Honnan jön ez az egész erkölcsi és fizikai rendetlenség és zavar, ha az univerzum megteremtője csak jó. Jöhet elő a jóból gonosz? Vagy azt is lehetne kérdezni: Áraszthat-e a Nap sötétséget? Ha az Isten minden jónak a forrása, akkor a Sátán minden rossznak a forrása. De honnan jön az ördög? A Bibliából tudjuk, hogy Isten sokkal előbb teremtette, mint az embert, és kezdetben: „Feddhetetlen életű voltál teremtésed napjától fogva, míg álnokság nem lett található benned” (Ez 28,15). Ő volt Isten teremtett szellemvilágának koronája. De ha az egész univerzumban nem volt gonosz, honnan jött akkor ez a gonosz? Biztos, hogy kívülről nem jöhetett, mert kint nem volt semmilyen gonosz. A Biblia világos feleletet ad erre: „Szépségedben felfuvalkodtál, rosszra használtad bölcsességedet a fényűzés kedvéért” (Ez 28,17). Tehát a Sátán ÉN-jéből jött a gonoszság, abból, hogy teremtett szépségével volt elfoglalva, miközben elfelejtette, hogy teljes mértékben Teremtőjétől függ: „Leestél az égről, fényes hajnalcsillag! … Pedig ezt mondtad magadban: Fölmegyek az égbe, Isten csillagai fölé emelem trónomat …, hasonló leszek a Felségeshez!” (Ézs 14,12-14) Sokat tanulhatunk ebből. Ha magunkban tetszelgünk, és magunkkal foglalkozunk, azzal, amit Isten bennünk vagy általunk végzett, az rendkívül veszélyes dolog. Csak ha magával az Úr Jézussal foglalkozunk, az Ő szépségével, az Ő tökéletességével és az Ő szeretetével, csak abban van a mi biztonságunk, békénk, örömünk és igazi szentségünk. „Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van…” (1Pt 1,5) F. C. Jennings


Werner Mücher

Ezeréves béke

127 oldal (14,5x20 cm)

Ezer év béke? Hogyan lehetséges ez? A Biblia világos választ ad erre. Ez a könyv egy sor igehelyre vonatkozó tanulmány. Szó van az Ezeréves Birodalmat megelőző eseményekről és ennek az országnak a királyáról, az Úr Jézus Krisztusról.

Az ezoterikus tan a titkos dolgokról való tanítás. Sokan azt remélik, hogy a mágia, a varázslás, a horoszkópok segítségével egészséget és hatalmat nyerhetnek az életükben. Ez a könyv leleplezi azt, amik valójában ezen dolgok mögött rejtőznek, és megmutatja a valódi szabadulás, megoldás útját.

Joachim Langhammer

Isten kijelenti magát

95 oldal (14x20 cm)

Lothar Gassmann

Az ezoterikus tan, mint segítség az életben? Prof. Dr. D. Franzke

Cikk Harry Potterről 63 oldal (12,5x18,5 cm)

A könyv célja, hogy kiemelje azt a döntő igazságot, amely szerint Isten a Szent Szellem által is kijelentette magát az egész emberiségnek. Mivel e témában elég hiányos az ismeret, és a hamis tanítások egyre szélesebb körben terjednek, szükséges feltárni néhány alapvető igazságot, amelyet Isten kijelentett önmagáról a Szent Szellem által.

Hit, evangélium, gonoszság, mennyek királysága, Izráel, vagy a nagy Babilon: ezek azon fogalmak között vannak, amelyeket a Szentírás „titok”-nak nevez. Nem titokzatosságról van szó, hanem olyan dolgokról, amelyeket az emberi értelem nem tud felfedezni, ami azelőtt el volt rejtve, most azonban érthetővé vált az Újszövetség által.

Dr. F. A. Tatford: Ezékiel könyvének magyarázata John Piper: Jézus Krisztus szenvedése... C. H. Spurgeon: Ígéret szerint (Isten ígéretei) G. R. Brinke: Nóé – Krisztus hét szava a kereszten T. Austin-Sparks: Mi az ember?

Megfejtés

T. Ernest Wilson

Isten szent titkai az Újszövetségben 96 oldal (#4x20 cm)

O. Schaude: Pedagógiai felfedezések a Bibliában R. Junker: Hogyan kapta csíkjait a zebra? D. Boddenberg: Kérdéseim, Isten válasza I. Thomas: Krisztus megtartó élete Eckart zur Nieden: Védjük meg a malmot!

Gyermeksarok

MENYASSZONY 1. kemence 2. Káleb 3. Kánaán 4. kenyere 5. Kórah 6. kőszikla 7. Kajafás 8. közösség 9. koszorú 10. Kain 11. kegyelem

31 2006. évi 2. szám

Nyugati olvasóink folyóiratunkat és könyveinket missziónk képviseletének németországi címérõl rendelhetik meg:

Mission für Süd-Ost-Europa Alexander Seidel, Augustenstr. 2. D-70794 Filderstadt E-mail: [email protected] Tel.: 0049-7158-98 28 24 Németországi olvasóink adományukért Spendenquittung-ot kaphatnak, ha azt erre a címre küldik el: Mission für Süd-Ost-Europa, Ungarische Arbeit; Konto-Nr. 415758, BLZ 600 606 06, Bank: EKK Stuttgart, vagy Konto-Nr. 4570, BLZ 520 604 10, Bank: EKK Kassel Az USA-ban élõ olvasóink adományukat az adóból levonhatják (income tax deductible), ha azt az ottani képviseleteink címére – akár csekkben – elküldik: Hungarian Christian Literature Worldwide Inc. P. O. Box 606, Brunswick, OH 44212 — E-mail: [email protected] Romániában élõ olvasóink adományaikat a Fundatia BIBLOS számlájára utalhatják át: Banc Post, Cluj-Napoca, Nr. RO 21 BPOS 13003086829 ROL 01 ˆ

Szlovákiai olvasóink adományukat a Misijná Spolocnost Evanjelia JeKiša Krista részére a következõ számlára küldhetik: Bratislava VÚB 29830-112/0200 Tel/fax: 02/654 243 19 E-mail: [email protected]

A tartalomból PÜNKÖSD

Recommend Documents