A társadalmi párbeszéd, szociális partnerség A MEZŐGAZDASÁGBAN
ÁGAZATI ÖSSZEFOGLALÓ TANULMÁNY Készítette: Szeremi Lászlóné
Budapest, 2002. Január 31.
2
A TÁRSADALMI PÁRBESZÉD, SZOCIÁLIS PARTNERSÉG A MEZŐGAZDASÁGBAN
I.
A MEZŐGAZDASÁG HELYE A NEMZETGAZDASÁGBAN
1./ Ágazatok/alágazatok ( definiálás, értelmezés )
A mezőgazdaság, vadgazdálkodás és erdőgazdálkodás nemzetgazdasági ágba alapvetően azok a gazdálkodó szervezetek tartoznak, amelyek fő tevékenységként közvetlen fogyasztásra alkalmas termékeket, élelmiszer-alapanyagokat, továbbá nem élelmezési rendeltetésű mezőgazdasági és erdészeti jellegű termékeket hoznak létre. A gazdasági tevékenységek egységes osztályozási rendszere (TEÁOR) együtt kezeli a Mezőgazdaság, Vadgazdálkodás, Erdőgazdaság ágazatokat, ezen belül alágazatként a mezőgazdaságot. Gyakori, hogy ágazati szinten az erdőgazdaság mellett a halászatot, halgazdálkodást is s mezőgazdasághoz sorolják. A statisztikai besorolás a tevékenységi elvet követi, azon a besorolás alapja a gazdálkodó szervezetek főtevékenysége, amely alapvetően meghatározza működésük jellegét. A gyakorlatban az “ágazat” kifejezés – azonossága ellenére – más tartalmat takar a nemzetgazdasági ágazati rendszerben, és mást a mezőgazdasági ágazati tevékenységet csoportosító rendszerben. Az ipari tevékenységek, szemben a mezőgazdasági tevékenységgel tisztábban elválaszthatók egymástól. Azok alapján a gazdálkodó szervezetek egyértelműen besorolhatók valamelyik szakágazatba, vagy alágazatba. A mezőgazdasági üzemek tevékenységük alapján nem sorolhatók külön-külön, pl. az ipari szakágazatoknak megfelelő csoportokba, mivel tevékenységük lényegében kiterjed a mezőgazdaság valamennyi ágazat fő csoportjára. Döntő többségük vegyes gazdálkodású, bár emellett a tiszta profilú, pl. csak szőlővagy gyümölcstermeléssel, vásárolt takarmányra alapozott állattenyésztéssel foglalkozó gazdálkodó szervezetek is megtalálhatók.
3
A különböző célú statisztikai számbavételeknél gyakran “agrárágazatként” együtt kezelik a mezőgazdaságot az általa termelt alapanyagokat feldolgozó élelmiszeriparral. A gyakorlatban elterjedt szóhasználat az "agrárgazdaság" kifejezés, amely a fentieken túlmenően magába foglalja a "B" nemzetgazdasági ágba tartozó halászatot is. Ennél is tágabb fogalom az "agrobiznisz", amibe beleértik a mezőgazdasághoz kapcsolódó beszállítói, értékesítési tevékenységeket is. Mivel a program ezeket önálló ágazatokként nevesíti, a logikus az lenne, hogy a továbbiakban csak a szorosan vett mezőgazdasággal és az erdőgazdálkodással foglalkozzunk. Ezt azonban nem lehet mindig következetesen végigvinni, mivel a mezőgazdasági tevékenység sok esetben kapcsolódik más tevékenységekhez. Már jelenleg is tapasztalható a mezőgazdaság u.n. “multifunkciós” tevékenységként való felfogásának következtében az ágazatba sorolt vállalkozások illetve egyéni termelők tevékenységi körének kibővülése, pl. a falusi turizmusba való bekapcsolódással. A mezőgazdasági termelést folytatók jelentős (az u.n. őstermelői körben a túlnyomó) részének más tevékenységből is van jövedelme, ami mellett a mezőgazdaságból származó bevétel sok esetben csak kiegészítő jellegű. Ez igen megnehezíti az ágazati szintű definiálást, a foglalkoztatottsági, szociális, jövedelmi stb. viszonyainak a reális felmérését és értékelését. Az őstermelői kör tevékenységéről, árutermeléséről, saját fogyasztásáról csak becslések állnak rendelkezésre. A későbbiek során nem megkerülhető az elemző munka az agrobiznisz vonatkozásában, amely feltehetően feltárná a termelői-kibocsátói kört, a termék és szolgáltatások piacát, a munkerőt stb. A kérdés rendezésének szükségességét támasztja alá az idény-, a családi-, és a részmunkaidő hasznosítására épülő kistermelés, őstermelés amely a későbbiekben is a vidék népességmegtartó képességének meghatározó eleme marad. Az ágazati szakszervezetek szerveződési területe alapszabályuk értelmében kiterjed az ún. agrobiznisz egész területére, bár tagságuk zöme az alapanyag-termelésben összpontosul. Reprezentativitásuk e területeken a meghatározó. A munkavállalói oldal tényfeltáró tanulmánya ezért erre a területre koncentrálódott. Ágazati szinten a szakszervezeteken belül a tagság nem a tevékenységi elv alapján szerveződik. Bár az alapszabály lehetővé teszi, a rétegszervezetek alakítása nem volt igény. Ennek magyarázata talán abban keresendő, hogy az érdekkülönbségek nem a fő tevékenységi csoportok, hanem részben a szervezeti, és részben a tulajdoni formák szerint jelentkeznek. Más érdekviszonyok jellemzik az egyéni vállalkozásokat, a magángazdálkodókat, és megint mások a társas vállalkozásokat. De a társas vállalkozásokon belül is speciális érdekek jellemzik a szövetkezeteket és a tartós állami tulajdonban levő gazdasági társaságokat.
4
A munkaadói szervezeteknél a szakágazatonkénti szerveződés már megjelent, viszont még nem különült el az árutermelő és a szociális jellegű mezőgazdaság. A GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉGEK EGYSÉGES ÁGAZATI OSZTÁLYOZÁSI RENDSZERE (TEÁOR) A MEZŐGAZDASÁG, VADGAZDÁLKODÁS, ERDŐGAZDÁLKODÁS 01 MEZŐGAZDASÁG, VADGAZDÁLKODÁS 01.1 Növénytermelés, kertészet 01.11 Gabonafélék, egyéb, máshova nem sorolt növények termelése 01.12 Zöldség, virág, kertészeti termék termelése 01.13 Gyümölcs, szőlő, fűszernövény termelése 01.2 Állattenyésztés 01.21 Szarvasmarha-tenyésztés 01.22 Juh-, kecske-, ló-, szamár-, bivaly-, öszvértenyésztés 01.23 Sertéstenyésztés 01.24 Baromfitenyésztés 01.25 Egyéb állatok tenyésztése 01.3 Vegyes gazdálkodás 01.30 Vegyes gazdálkodás 01.4 Növénytermelési, állattenyésztési szolgáltatás 01.41 Növénytermelési szolgáltatás 01.42 Állattenyésztési szolgáltatás 01.5 Vadgazdálkodás 01.50 Vadgazdálkodás 02 ERDŐGAZDÁLKODÁS 02.0 Erdőgazdálkodás 02.01 Erdőgazdálkodási termelés 02.02 Erdőgazdálkodási szolgáltatás B HALÁSZAT 05 HALÁSZAT, HALGAZDÁLKODÁS 05.0 Halászat, halgazdálkodás 05.01 Halászat 05.02 Halgazdálkodás
2. Az ágazat struktúrája Birtokrendszer
Magyarország természeti adottságai rendkívül kedvezőek a mezőgazdasági termelés számára. Az ország 9,3 millió hektáros területéből, a KSH adatai szerint, 2000. május 31-én 5.854 ezer ha volt a mezőgazdasági terület. A termőterület – amely a mezőgazdasági területből, továbbá az erdők, nádasok, halastavak területéből áll – 7.706 ezer ha volt. A termőterület meghatározó hányada (58,4%) szántóföld, a gyep 13,6%-kal, a szőlő- és gyümölcsültetvények, kertek 3,9%kal részesednek. Az ország 18,9%-át erdő borítja (1.760 ezer ha). A termőterület folyamatosan csökken, a művelésből kivont terület nagysága 2000-ben megközelítette az 1,6 millió hektárt. A termőterület csökkenésének oka részben az urbanizációs folyamatok erősödése, részben a rosszabb minőségű földek művelésből való kivonása.
5
(Az Európai Unióhoz viszonyítva, a mezőgazdasági terület aránya 57%-kal, a szántóterületé 39%-kal magasabb, az erdősűrűség viszont 43%-kal alacsonyabb.) Az agrárágazatra rendkívül vegyes és a rendszerváltozás óta folyamatosan átalakuló struktúra a jellemző. Az a tény, hogy a mezőgazdaságban a termelési folyamatok alapvetően a földhöz kötődnek és nem csupán a munkavégzés helyszíne, hanem a legalapvetőbb termelési eszköz is sajátos helyzetet teremtett. A nyolcvanas évek végén az u.n. nagyüzemek (állami gazdaságok, szövetkezetek) művelték a termőföld kb. 95 százalékát, míg a maradék területeken kistermelők (több mint félmilliónyi háztáji és kisegítő gazdaság és néhány ezerre tehető egyéni termelő) gazdálkodtak, általában nagyüzemi integráció keretében. A rendszerváltozás után, a termőföld használatát érintő törvények (kárpótlási törvény, földkiadásról szóló törvény és a szövetkezeti átalakulási törvény) végrehajtása nyomán a struktúra teljesen átalakult. Az intézkedések a földtulajdon révén mezőgazdaságban, akiknek több mint tevékenységet.Ugyanakkor a gazdasági aránya csökkent. A tevékenységük foglalkoztatottak számának csökkenése.
több mint kétmillió embert érintettek a fele közvetlenül is végez mezőgazdasági társaságok és szövetkezetek földhasználati szűkülésének következménye az általuk
A tulajdonviszonyok alapvetően átrendeződtek. Jelenleg a termőföld 88%-a magán-, 10%-a állami és 2%-a szövetkezeti tulajdonban van. Az állami tulajdonú földterület kisebb hányadát a tartósan állami tulajdonban levő agrártársaságok, nagyobb részét az ugyancsak tartós állami tulajdonban levő erdőgazdaságok használják. A faállománnyal borított 1.760 ezer ha erdőterület 57%-a van állami, 42%-a magán-, és mindössze 1%-a közösségi tulajdonban. A mezőgazdasági terület 22,4%-át vállalatok, gazdasági társaságok, 18%-át szövetkezetek, 53,3%-át egyéni gazdálkodók művelik. A mezőgazdasági birtokstruktúra rendkívül elaprózott. A 2000. évi Általános Mezőgazdasági Összeírás (ÁMÖ) adatai szerint a földtulajdonosok száma 2,2 millió fő, egy földtulajdonosra átlagban 3,65 ha termőterület, illetve 2,4 ha szántóterület jut. Magyarország lakosságának közel 40%-a vidéken él. A vidéken élők nagy többsége, több mint 2 millió fő (a népesség több mint 20%-a) folytat valamilyen mezőgazdasági tevékenységet. Közülük 835 ezer fő nem éri el a minimális birtokméretet, 677 ezren 1 ha alatti területen gazdálkodnak (az összes termőterület 7%-án), és 809 ezren 10 ha alatti területen gazdálkodnak. Valamivel több mint 48 ezren művelnek 10-100 hektár nagyságú területet. Mindössze 2.467-en gazdálkodnak 100 hektár feletti területen.
6
Az összeírt gazdaságok 97%-ának van termőterülete. A magán-földtulajdonosok többsége nem maga műveli földterületét, hanem bérbe adja. A megművelt földterület 60%-a bérelt, így a földtulajdon és a földhasználat lényegesen eltér egymástól. Összességében megállapítható, hogy a mezőgazdaságban továbbra is az igen elaprózott birtokszerkezet a jellemző. A kis területtel rendelkező, a földet művelni nem akaró, vagy nem képes földtulajdonosok többnyire bérbe adják földjeiket az átalakult gazdálkodó szervezeteknek, szövetkezeteknek, vagy magángazdáknak. A bérbeadás bár csökkenti a földhasználat egészségtelen elaprózottságát, a bérbeadás számtalan bizonytalansággal és költségnövelő hatással jár.
Szervezeti változások
A mezőgazdaságtól sohasem volt idegen a szervezeti formák piaci viszonyokat közvetítő korszerűsitése.A folyamat a 90-es években felgyorsult, többek között a fentiekben vázolt események kapcsán. Jelenleg a különböző gazdálkodási formák sokszínűsége a jellemző. A gazdaság szereplői két fő csoportra oszthatók: jogi személyiségű és a jogi személyiség nélküli vállalkozásokra,amelyek száma a kis létszámú szervezetek térnyerése miatt a mező és erdőgazdaságban együttesen 12-szeres növekedést mutatott 1990-1998 között. Ezt a dinamikus növekedést a két szervezeti forma összes vállalkozáson belüli arányának ellentétes irányú változása kísérte. Míg 1990-ben a vállalkozások nagyobb hányada (64%) jogi személyiségű volt, addig 1998-ban már csak 19,5%-uk tartozott ebbe a csoportba. A jogi személyiségű vállalkozásokon belül 22,4%-ról 64%-ra emelkedett a gazdasági társaságok aránya, amelyek főként az állami gazdaságok részvénytársasággá alakulásának, illetőleg a szövetkezetekből kivált, vagy a szövetkezet keretében működő üzemrészek társasági formává történő önállósulásának a következménye. A mezőgazdasági szövetkezetek száma nem csökkent, de az évtized elejei jogi személyiségű formákon belül közel 70%-os arányuk alig több mint 20%-ra esett vissza. A legdinamikusabb változás a jogi személyiség nélküli vállalkozásoknál figyelhető meg, amelyek meghatározó – 90% körüli – része egyéni vállalkozás.
A mező-és erdőgazdaságban működő vállalkozások száma, aránya és létszám szerinti megoszlása
7
1990- 1998 között1 * Megnevezés Jogi személyiségű Vállalkozás./db Ebből: -gazdasági táraság -szövetkezet Jogi személyiség nélküli vállalkozás/ db Ebből :-egyéni vállalkozás Vállalkozás összesen:
1990 1990
1994 5238
1998 7703
445 1362 1118
3049 2034 29533
4932 1715 31339
-----3108
26806 34771
27832 39042
Jogi személyiségű vállalkozás aránya % Ebből: -gazdasági társaság - szövetkezet Jogi személyiség nélküli vállalkozás aránya % Ebből: -egyéni vállalkozás Vállalkozás összesen: Ebből: 20 fő alatti 21-50 fő 51-300 fő 300 fő feletti
64.0
15,1
19,7
22,4 68,4 36,0
58,2 38,8 84,9
64,0 22,3 80,3
----100 19,7 5,0 40,9 34,4
90,8 100 62,1 13,8 21,9 2,3
88,8 100 95,9 1,8 2,1 0,2
A mezőgazdasági vállalkozások összefoglaló adatai 1999. december 31. Egyéni vállalkozás Kft Szövetkezet Rt Egyéb jogi szem. Jogi személyis.nélküli Összesen: Átalakulásra kötelezett
regisztrált: működő: regisztrált : működő: regisztrált: működő: regisztrált: működő: regisztrált: működő: regisztrál: működő: regisztrált: működő: regisztrált: működő:
37.260 26.434 5.512 4.909 2.145 1.832 255 242 1.113 1.105 4.192 3.669 50.512 38.203 19 4
2000. december működő: 26.594
/ 68%/
működő: 5.255
/ 42%/
müködő:1.886
/ 15%/
működő: 259
/ 2,1%/
működő: 4.004
/95% bt./
működő:
40.262
Az átalakulás hatására 1993-tól a kis létszámú szervezetek a mezőgazdaságban is túlsúlyba kerültek. A mezőgazdasági vállalkozások 95,9%-a húsz fő alatti 1 *
Forrás: Statisztikai Évkönyv,KSH AKII A mezogazdasági foglalkoztatás és alternatív lehetoségei 2000
8
létszámkategóriába tartozik, alig 4%-ra tehető a 20 - 300 főt foglalkoztató mezőgazdasági munkáltatók aránya. A 300 főt meghaladó szervezetek részesedése nem számottevő, még az 1 %-ot sem éri el. A 10 főnél kisebb létszámot foglalkoztató munkáltatók számát közlő forrásokból kiderül, hogy a foglalkoztató vállalkozások döntő és egyben növekvő hányada 92,3% ide sorolható. A jogi személyiségű vállalkozásoknál 64,3%-képvisel 10 fő alatti foglalkoztatást.A 10300 fős lét-számkategóriába tartozó szervezetek aránya 35%. A szövetkezeteknél a létszám-kategória szerinti megoszlás kiegyenlitettebb, 63%-uk a 10 - 300 fő közötti foglalkoztató gazdasághoz tartózik. A mezőgazdaság foglalkoztatási szervezeti hátteréből kiderül,hogy a munkaügyi jellemzők nehezen számszerűsíthetők, mivel a statisztikai megfigyelések zöme a 20 főt meghaladó szervezetekre irányul.*
3. A privatizáció A rendszerváltást követően a termőföld tulajdonosi struktúrája alapvetően átalakult. A termőföld 88%-a magán-, 10%-a állami és 2%-a szövetkezeti tulajdonban van. Az erdőterületeknél 57% az állami, 42% a magán- és 1% a közösségi tulajdon. A szövetkezetek átalakulását követően a szövetkezeti közös vagyon – üzletrész formájában – a volt és a jelenlegi tagok, alkalmazottak tulajdonába ment át. A privatizációra kijelölt állami mezőgazdasági vagyon több mint 90%-a új tulajdonoshoz került. 28 volt állami gazdaság maradt tartós állami tulajdonban 2000. december 31-ig. Közülük 2001-ben értékesítésre 18 gazdasági társaságot jelöltek ki. A magyar mezőgazdaság struktúrájának alakulásában a privatizációnak nem volt jelentős szerepe, a privatizált társaságokra is jellemző a tevékenység leépülése, az üzemek feldarabolása. A külföldi tőke jelenléte a mezőgazdaságban elenyésző. Ennek egyik oka az, hogy külföldiek termőföld tulajdonjogát a jelenleg érvényes szabályozás szerint nem szerezhetik meg. A becslések szerint, 5 ezer milliárd Ft-os termőföldvagyon kevés külföldi tőkét vonzott. A mezőgazdaság tulajdonosi tőkeszerkezetén belül kb. 8-10% részarányt képvisel a külföldi tulajdonú tőke. A beruházások kb. 5%-a valósul meg külföldi tőkéből, ami a lecsökkent beruházási részesedésen belül elenyésző.
*
AKII: A mezőgazdasági foglalkoztatás és alternetiv lehetőségei
9
4 . Foglalkoztatás A KSH munkaerő-felmérése alapján, 2000-ben a mezőgazdaságban – az erdőgazdálkodással együtt – a foglalkoztatottak száma 251,7 ezer fő volt, 9,6%-kal kevesebb mint 1999-ben. 10 év alatt a mezőgazdaságban foglalkoztatottak háromnegyede, közel 700 ezer fő vesztette el a munkahelyét. Az ágazat sajátosságai és problémái a foglalkoztatásban is tükröződnek. A mezőgazdasági foglalkoztatás fejlesztési számbavételének nehézségeit jól tükrözi a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek az agrárgazdaság 2000. évi helyzetéről az Országgyűlés részére készített jelentéséből vett idézet: “A magyar agrárfoglalkoztatottak számáról még a szakirodalomban is különböző adatok jelennek meg. A KSH munkaerő felmérése szerint 2000-ben a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma – az erdőgazdálkodással együtt – 251,7 ezer fő volt, az 1999. évinél 6,9 %-kal kevesebb. Ez a számbavétel azonban teljesen figyelmen kívül hagyja azt a mintegy egymilliónyi őstermelőt, akiknek több mint 10 %-a adót is fizet e tevékenysége után. Vannak azonban olyan közelítések is – ilyen például a Magyar Agrárkamara álláspontja -, amelyek szerint a KSH által közölt létszámból kell kiindulni, s ezt kell módosítani az adóbevallást készítő – SZJA-t fizető – őstermelőkkel, valamint a 250 ezer és 1,5 millió Ft közötti árbevételről és ehhez kapcsolódóan legalább 20 %-nyi igazolt költségről nyilatkozókkal. Ezzel a módszerrel számítva az agrárfoglalkoztatottak száma 410 és 420 ezer közé tehető.” A rendszerváltást követően a mezőgazdaság vált a legnagyobb munkaerő kibocsátó ágazattá. Az 1990-98 között a foglalkoztatottak száma összesen 1,4 millióval (27,2 %) csökkent, amiből az agrárágazat 650 ezer fővel (67,4 %) részesedett. A csökkenés azóta is folytatódik, ami évente mintegy 10 %-ra tehető. Az agrárágazat (erdőgazdasággal együtt) részesedése a foglalkoztatásban 2000-ben 7,8 %, ezen belül a mezőgazdaság 6,5 %.10 év alatt a mezőgazdaságban foglalkoztatottak háromnegyede, közel 700 ezer fő vesztette el a munkahelyét. Az alkalmazásban állók számának alakulása (4 főnél többet foglalkoztató vállalkozások) tendenciája változatlan. 2000-ben a munkaügyi statisztika által megfigyelt körben 132,7 ezer főt foglalkoztattak, 8,4%-kal kevesebbet mint 1999-ben.. Nemzetgazdasági szinten ugyanebben az időszakban az alkalmazásban állók létszáma 27 ezer fővel növekedett. A mezőgazdaságon belüli létszámváltozás mértéke és üteme jelentősen eltér az ágazat vállalati és szövetkezeti szektorában. Vállalatok, gazdasági társaságok
Szövetkezetek
10
A csökkenés mértéke(%): 1989-1992 között 1989-1998 között
- 38,7 - 55,2
-58,8 -84,7
A létszámcsökkenés erőteljesebben érintette a szövetkezeteket, ahol az egy évtizeddel korábbi munkaerőnek csak a töredékét, azaz 15,3%-át tudták foglalkoztatni. A vállalatok átlagos állományi létszáma ez idő alatt 55,2%-kal csökkent. A drasztikus létszámcsökkentés ellenére a mezőgazdasági gazdálkodó szervezetek összlétszámának nagyobb hányada (56%) 1998-ban még mindig a szövetkezetekben talált munkát. A csökkenés értékelésében figyelembe kell venni, hogy az induló helyzetben (1990ben) az ágazatba sorolt számos gazdálkodó szervezetnek voltak nem mezőgazdasági tevékenységei, (az u.n. kiegészítő tevékenység) ahol jelentős volt az alkalmazottak száma. A rendszerváltás után ezeken a területeken volt a leggyorsabb és széleskörű visszaesés – ez is magyarázza, hogy a létszámcsökkenés túlnyomó része, kilenc-tizede az évtized első felében következett be. Az, hogy a létszámcsökkenés – ha nem is ilyen ütemben – folyamatos, az ágazat továbbra is romló helyzetének a következménye. Annak ellenére, hogy a foglalkoztatottak száma a korábbinak harmadára csökkent, a mezőgazdasági foglalkoztatásnak a számszerű arányoknál nagyobb szerepe van a vidéki térségekben. Számos kistérségben egyedül a mezőgazdasági vállalkozások jelentik a munkalehetőséget. Ennek fontosságát tapasztalni lehet azokban a térségekben, ahol megszűnt a korábbi legnagyobb munkáltató, a szövetkezet. A korábbi munkáltató szervezetek helyébe gyakorlatilag nagyon ritka esetben lép be más mezőgazdasági termelést folytató vállalkozás illetve az új, magántulajdonosi vállalkozások igen kevés munkaerőt vesznek igénybe. Az ágazat vállalkozási szerkezetének átalakulásával megváltozott (és változik) a foglalkoztatási struktúra is. Korábban a munkavállalók zömét a nagyüzemek, szövetkezetek és az állami gazdaságok foglalkoztatták (szövetkezeteknél a nagyrészük megállapodás alapján munkát végző tagként), rendezett jogszabályi háttérrel és szociális partnerséggel. Ez utóbbinak sajátossága a szövetkezeteknél a szakszervezetek – és ezzel a kollektív megállapodások – hiánya volt, ami mindmáig jellemző az ágazat többségére. A nagyüzemek leépülésével, sőt megszűnésével átalakult ez a foglalkoztatási helyzet. Ma a mezőgazdasági vállalkozások többsége a kis- és középüzemi kategóriába tartozik. A foglalkoztatásban a kis létszámú vállalkozások a meghatározóak.A foglalkoztatottak abszolút számából kiindulva / 251.700 fő/ a mezőgazdasági vállalkozók száma eléri a 62.900 főt.
11
A gazdasági társaságok esetében enyhe növekedés észlelhető, ami azt jelenti hogy a foglalkoztatás 1998-ban 64.500 főről 2000-re 66.700 főre növekedett. A jogi személyiségű vállalkozások háromnegyed része tíz főnél kevesebb alkalmazottal működik. Még kisebb az alkalmazottak száma az egyéni vállalkozásoknál. Ez az elaprozodottság értelemszerűen csökkenti a munkaerőpiac szervezettségét, a jogszabályok és a munkavállalói érdekek érvényesülésének esélyét. Az ágazat foglalkoztatásban betöltött szerepe azonban nagyobb, mint ami a munkaügyi statisztikában regisztráltak számából következik. A KSH által kimutatott 251,7 ezer fővel szemben nagyobb foglalkoztatási arány valószínűsítető, mert figyelmen kívül hagyja azt az 1,2 millió fő őstermelőt, akiknek több mint 10%-a e tevékenységük után adót fizet. A családi gazdaságokban dolgozókat, mivel nem tekintik magukat foglalkoztatottnak, szintén nem regisztrálják. Szakértői becslések alapján, az ágazatban foglalkoztatottak száma 410-420 ezer főre becsülhető. Az őstermelők foglalkoztatási becslésekre lehet hagyatkozni.
szerkezetét, ágazati hovatartozását illetően csak
E szerint: 26%-uk mezőgazdaságban foglalkoztatott szövetkezeti tag, illetve vállalkozó családtag 18%-uk a munkanélküliek köréből kerül ki 55%-uk pedig a nemzetgazdaság más ágazataiban foglalkoztatott, vagy onnan nyugdíjba vonult.2 A magángazdaságok zöme családi munkaerőre alapoz, idegen munkaerőt nem, vagy csak alkalmi jelleggel foglalkoztatnak. Annak ellenére, hogy az ágazatban a foglalkoztatottak száma folyamatosan csökken, nagyarányú a feketemunka-végzés. Szakértői becslések szerint a Magyarországon végzett összes feketemunka 40%-a mezőgazdasági jellegű. A mezőgazdaság sajátossága még az idénymunka és a rész munkaidős foglalkoztatás, ami szintén nehezíti az áttekinthetőséget. Az ágazati szintű rendezésre törekvések során ezekkel a jelenségekkel, sajátosságokkal számolnunk kell. Iskolai végzettség, jövedelem A mezőgazdaságban foglalkoztatottak 7,2%-a felsőfokú, 50,4%-a középfokú, 42,4%-a általános iskolai végzettséggel rendelkezik. Az iskolai végzettség szerinti megoszlás kedvezőbb arányokat mutat mint a ’90-es évtized elején, aminek oka, hogy az ágazatból zömmel a végzettség nélküliek váltak munkanélkülivé.
2
AKII A mezogazdasági foglalkoztatás és alternatív lehetoségei 2000.
12
A versenyszféra ágait tekintve, az agrárágazatban foglalkoztatottak átlagkeresete a legalacsonyabbak közé tartozik. A teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 2000-ben nem érte el a 60 ezer forintot. A bruttó havi átlagkereset az 1990. évi 11.166 Ft-ról 2000-ben 59.246 Ft-ra emelkedett, tíz év alatt 531%-kal. Ugyanezen idő alatt nemzetgazdasági szinten a keresetek 13.446 Ft-ról 87.645 Ft-ra – 652%-kal – növekedtek. A nettókereset 2000-ben a mezőgazdaságban 40.774 Ft, a nemzetgazdaság átlagában 55.785 Ft volt. A keresetek reálértéke 2000-ben nemzetgazdasági szinten 1,5%-kal nőtt, a mezőgazdaságban 0,8%-kal csökkent. Tíz év alatt a keresetek reálértéke nemzetgazdasági szinten 12%-kal, a mezőgazdaságban 28,4%-kal csökkent. A mezőgazdaságban a keresetek nemzetgazdasági átlaghoz viszonyított lemaradása – a jövedelemolló – folyamatosan nyílik. A bruttókeresetek 1990-ben a mezőgazdaságban csak 17,0%-kal, 2.280 Ft-tal maradtak el a nemzetgazdasági átlagtól, 2000-ben már 32,4%-kal. A lemaradás abszolút értékben 28.399 Ft volt, 11,4%-kal nagyobb mint a minimálbér (25.500 Ft) összege.
A mezőgazdasági foglalkozásúak munkajogviszony szerinti összetétele (1992-1998 )* Megnevezés Alkalmazottak összesen: Ebből: teljes munkaidős részmunkaidős Önfoglalkoztatók összesen Ebből: szöv.tag Mg.vállalkozó Segítő családtag Egyéb, nem besorolható Összesen
1992 száma, fő 16777685
1992 aránya % 36,5
1998 száma, fő 143000
1998 aránya % 51,3
159743
95,2
136900
95,7
7942 264400
4,8 57,4
6100 112600
4,3 40,4
176000 69500 18900 28015
38,2 15,0 4,1 6,1
42300 57200 13100 23200
15,2 20,5 4,7 8,3
460100
278800
5. Az ágazat gazdasági helyzete A mezőgazdaság néhány évtizeddel korábban a nemzetgazdaság meghatározó ágazata volt. A súlya, részaránya a nemzetgazdaságban a múlt század közepétől kezdve csökkent. *
AKII: A mezőgazdasági foglalkoztatás és alternetiv lehetőségei 2000.
13
Az 1990. évi rendszerváltást követő általános gazdasági visszaesés a mezőgazdaságot is sújtotta, sőt, hangsúlyosabb volt, mint a nemzetgazdaság más ágaiban. A mezőgazdasági termelés 1990-94 között 34%-kal csökkent, ugyanezen időszak alatt a nemzetgazdaság össztermelése csak kb. 20%-kal csökkent. A termeléscsökkenés mélypontja 1993, amikor egy év alatt 12% volt a visszaesés. Ennek eredményeként a növénytermelés az 1959-es, az állattenyésztés az 1970-es, a mezőgazdasági össztermelés pedig az 1967-es évi szintet érte el. A termelés ezt követően 1994-96 között emelkedett, amit 1997-98-ban kisebb csökkenés, 1999-ben stagnálás, 2000-ben nagyarányú visszaesés követett. Miközben a nemzetgazdaság többi ágazata az elmúlt években már túljutott a holtponton, és tartós növekedési pályára állt, addig a mezőgazdaság az egyetlen ágazat, amelyik érdemben nem tudott elmozdulni az 1990-es évek elején kialakult mélypontról. A kedvező természeti és ökológiai adottságaink ellenére, az agrárgazdaság részaránya – a nemzetgazdaság egészével összevetve – az egyes évek közötti kisebb-nagyobb ingadozásokkal, de folyamatos csökkenést mutat. 1990-ben az ágazat részesedése a GDP-ből meghaladta a 12%-ot, a munkaerő 17,5%-át foglalkoztatta, az exportból 23%-kal, a beruházásokból pedig 9%-kal részesedett. 2000-ben a GDP-ből való részesedése már csak 4% körüli, a munkaerő 6,5%-át foglalkoztatta, az exportból 7%-kal, a beruházásokból pedig 3%-kal részesedett. A nemzetgazdasági GDP 1998-ben 5,1%-kal, 1999-ben 4,5%-kal, 2000-ben 5,2%-kal nőtt, ezzel szemben a mezőgazdaságban előállított GDP 1998-ban 1,5%-kal, 1999-ben 1,8%-kal, 2000-ben 3,5%-kal csökkent. A mezőgazdasági termelés 1998-ban 1%-kal csökkent, 1999-ben stagnált, 2000-ben pedig 7%-kal esett vissza. Az ágazat dollárban számított exportárbevétele 1998-ban 3%-kal, 1999-ben 16,7%-kal, 2000-ben további 2,3%-kal csökkent. A felvásárlási árak növekedése 1998-ban és 1999-ben alatta maradt az inflációnak (1998-ban 2,8%, 1999-ben 2,6% volt az árszínvonal növekedés, és szélesre nyílt az agrárolló). 2000-ben – igaz, szélsőséges áringadozások mellett – az árak 22,5%-kal emelkedtek, amit azt eredményezte, hogy az utóbbi öt évben először nem nyílt az agrárolló. Tíz év alatt kb. 340 milliárd Ft-nyi jövedelem áramlott ki az ágazatból. Az 1997-ben összehívott Nemzeti Agrár-kerekasztal résztvevői – pártok, érdekképviseletek – egyhangúlag elfogadták a Nemzeti Agrárprogram téziseit. A Parlament elfogadta az 1997. évi XCIV. törvényt az agrárágazat fejlesztéséről. A törvény rögzíti, hogy az agrárgazdaság a nemzetgazdaság kiemelten fejlesztendő területe. Részben pénzügyi, részben jogi garanciákat kíván nyújtani arra, hogy az
14
agrárgazdaság fejlesztésére a GDP növekedésével arányos költségvetési támogatás kerüljön biztosításra. Hangsúlyozza a vidék lakosságmegtartó képességének erősítésében a mezőgazdaság szerepét, jelentőségét, a mezőgazdasági termelők életkörülményeinek javítását, az agrárolló zárását, más nemzetgazdasági ághoz viszonyított esélyegyenlőség biztosítását az arányos tőke- és munkajövedelem megszerzésében. Előírta a kormányzat számára középtávú agrárstratégia elkészítését és a Parlament elé terjesztését, a földművelésügyi kormányzat számára pedig középszintű érdekegyeztető fórum működtetését. A kormányzat a mai napig nem terjesztette a Parlament elé az ágazat középtávú stratégiáját. A termelők nagy része, tudatos agrárpolitika hiányában, csupán a túlélésre törekedve gazdálkodik. Az ágazatnak csak egy része képes igazodni a felhasználói igényekhez. Az agrártörvény főbb célkitűzései az 1998-99 évekhez hasonlóan, 2000-ben sem teljesültek. Nem sikerült működőképes agrárpiaci rendtartást kialakítani, emiatt hektikusan ingadoznak az agrártermékek árai, túltermelési válságok és termékhiányok váltakoznak. Az ágazatban évek óta jövedelmi válság van.A jövedelemhiány állandósulásához hozzájárult a leegyszerűsödött termelési szerkezet, a nem mezőgazdasági jellegű tevékenységek kiválása, a többlábon állás gyengülése. A válság mélységére utal, hogy nem tapasztalható az ún. kistermékek növekedése, ami egyúttal az alkalmazkodóképesség hiányát is jelzi. A mezőgazdasági vállalkozások adózás előtti eredménye 1997-ben 21,9 md.Ft, 1998-ban 24,9 milliárd Ft, 1999-ben 6,3 milliárd Ft veszteséggel zárta az évet az ágazat. 2000-ben 8,8 milliárd Ft nyereség mellett a vállalkozások 54%-a zárta veszteséggel az évet. Az alapanyag-termelésben érdekelt vállalkozások árbevétele 2000-ben csak 12%-kal nőtt annak ellenére, hogy a termelői árak növekedése éves szinten 22,5% volt. A termelői árak ilyen mérvű emelkedése sem biztosított elég forrást a korábban elmaradt fejlesztések és az éves amortizáció pótlására. Tíz év alatt kb. 1,2 milliárd Ft összegű beruházás maradt el az ágazatban. 1998 óta a mezőgazdasági beruházások nemcsak reálértéken, hanem folyóáron számolva is csökkentek. A termelő-beruházások volumene 2000-ben mindössze 40%-a volt az 1990 évinek. A nemzetgazdaságban a tőkearányos jövedelem 15%, a mezőgazdaságban csak 3%.
15
Az alacsony jövedelmezőség miatt a befektetők számára nem vonzó terep az ágazat. Mindezek következtében a mezőgazdaság eszközállománya elöregedett. Az elégtelen források miatt a műszaki-technikai eszközrendszer nem újul meg a szükséges ütemben. Az erőgépek átlagos használati ideje 12-13 évre tehető, ami folyamatosan növekszik. Az állattartó telepek kihasználtsága 60-70% körüli. Az elmaradt felújítások miatt kiesik a korszerűnek mondható eszközarány. A korábbi nagyüzemek eszközállományának egy része az új üzemstruktúrában nem hasznosul, állaguk erősen leromlott, vagy lepusztult. A szükséges korszerűsítési munkák nagy része elmaradt, ezért pl. az állattartó telepek minden vonatkozásban felújításra szorulnak. Folytatódott a gazdálkodó szervezetek eladósodása. 2000-ben az eszközállomány 48%át terhelték kötelezettségek, romlott a likviditás. A mezőgazdasági termelők hitelállománya mintegy 300 milliárd Ft. Ennek közel 40-40%-a éven belüli és éven túli forgóeszközhitel. Az adósság döntő többsége csak a napi működés minimális feltételeit biztosítja. Az ágazat egyes fő tevékenységcsoportjainak termelése eltérően alakult. A mezőgazdasági termékek 2000. évi termelése – 1999. évi változatlan áron – 7%-kal csökkent, ezen belül az állattenyésztés 1,1%-kal nőtt, a növénytermelés és a kertészet több mint 12%-kal csökkent. A növénytermelésben a meghatározó a gabonafélék termelése (vetésterületi aránya 5060% körül alakul). A termelés mennyisége a ’90-es évek eleji évi 13-14 millió tonnáról 2000-re 10 millió alá csökkent. Búzából az utóbbi öt év második, kukoricából az első legkisebb termését sikerült betakarítani. A növénytermelés egészét tekintve, széles termelői körben romlott a termelés színvonala. Bár 2000. évben természeti csapások is sújtották az ágazatot (árvíz, belvíz, aszálykár), a jövedelemhiány miatt csökkent a növényvédőszer-felhasználás, az indokoltnál kisebb arányú a géppel végzett munka, háttérbe szorult az öntözés és a talajvédelem, alacsony a műtrágya-felhasználás. Mindezek következtében alacsonyabbak és hullámzanak a termésátlagok. A főbb növények átlaghozamai az Európai Unió átlagához képest, búzánál 61%, kukoricánál 69%, napraforgónál 98%, burgonyánál 66%, zöldségféléknél 50-70%. A gyümölcsterületünk korösszetétele kedvezőtlen, fajtaösszetétele korszerűtlen. A szőlőültetvények területének csökkenése megállt, de sok a gondozatlan, elhagyott terület, az ültetvényállomány elöregedett, ingadozó és alacsony az átlaghozam, a minőségi borszőlőfajták aránya nem éri el az 50%-ot. Az állattenyésztésben a juh és baromfi kivételével, minden állatfaj létszáma csökkent. A szarvasmarha állomány 2000. december 1-jén 805 ezer db volt, a sertésállomány 5 millió db alá csökkent. Mindkét állatfaj létszáma fele a tíz évvel ezelőttinek. A vágóállat-tenyésztés stagnál, csökkent a tojás- és a gyapjútermelés; csupán a
16
tehéntejtermelés növekszik folyamatosan, de a jelenlegi 2 milliárd literes termelés is csak 20%-a a tíz évvel ezelőttinek. A kedvezőtlen folyamatok egyik legsúlyosabb következménye, hogy továbbgyengült az ágazat eltartó-képessége, mert a kieső bevételek egy részét a termelők a termelőfelhasználások csökkentésével, más részét kényszerű vagyonfeléléssel, a foglalkoztatás további csökkentésével kompenzálták. Az agrártámogatások összege az elmúlt években elmaradt mind a reálértéktől, mind a GDP arányos növekedésétől. Az 1998. évi költségvetési támogatások reálértékének tartását és GDP-arányos növekedését tekintve, az 1999. évi támogatási keret már csak a reálérték-tartásnak felelt meg. 2000-ben a helyzet továbbromlott. Az eredeti költségvetési előirányzat a reálértéktartásnak még megfelelt, de a teljesülés nominálisan is csökkenést mutat, ami nemhogy javította volna, de inkább rontotta az ágazat esélyegyenlőségét a tőke- és munkajövedelmek tekintetében. Az EU-hoz közelítő adó- és járulékrendszer kialakításában sem történt érdemi előrelépés, sőt, az ágazat relatív adóterhelése továbbnőtt. Az eltartó-képesség csökkenése azt eredményezte, hogy tíz év alatt közel 700 ezer munkahely szűnt meg az ágazatban. A létszámcsökkenés folyamatos, az utóbbi években üteme felgyorsult. Éves átlagban 8-10 ezer munkahely szűnik meg az ágazatban, miközben nemzetgazdasági szinten a foglalkoztatás színvonala növekszik. Az ágazatból elbocsátottak többsége munkanélküli lett. A falvakat – különösen az elmaradott térségekben – évek óta magas munkanélküliség, alacsony foglalkoztatási szint jellemzi. A munkahelyüket vesztettek kevesebb mint 10%-a volt képes önálló vállalkozás létrehozására; egy része inkább csak kényszervállalkozónak tekinthető, legnagyobb részük azonban teljesen elveszítette egzisztenciáját. A megmaradt mezőgazdasági üzemek a kedvezőtlen térségekben az egyetlen foglalkoztatók, de manapság már nem tudják segíteni a települések infrastruktúrájának működtetését, egyre inkább háttérbe szorul a nyugdíjasokról való gondoskodás is. A vidéki lakosság jó része csak a fekete- vagy szürkegazdaságban jut – bizonytalan – megélhetéshez, így legális foglalkoztatás hiányában társadalombiztosítási ellátásban már jelenleg sem részesülnek, a jövőben pedig az öregségi nyugellátásból is kiesve, elviselhetetlen mértékű szociális bizonytalanságnak néznek elébe. Pedig a 6,5%-os foglalkoztatási arány a földterületi és természeti adottságainkat tekintve nem mondható magasnak, sőt, megfelelő jövedelempozíciók esetén, még növelhető is lenne. 1997-ben Magyarországon egy mezőgazdasági foglalkoztatottra 21,8 ha, Hollandiában 8,2 ha jutott. Az erdőgazdálkodás bruttó termelési értéke 2000-ben mintegy 50 milliárd Ft volt, a nemzetgazdaságon belül 0,3%-nál kisebb részarányt képvisel. Az ágazatban foglalkoztatottak száma nem éri el a 12 ezer főt – a tendencia a mezőgazdasághoz
17
hasonlóan folyamatosan csökkenő. Az erdőgazdálkodás éves tevékenységét alapvetően az erdőtörvényben foglaltaknak megfelelően végzi. Az erdő – területe alapján – a szántó után a második legnagyobb művelési ág. Az ország területének 18,9%-át borítja erdő. A rendszerváltás következtében Magyarországon újra megjelent a magántulajdon az erdőgazdálkodásban. A privatizáció során mintegy 700 ezer hektár került magántulajdonba, elsődlegesen a szövetkezetek és a volt állami gazdaságok erdőterületei kerültek új tulajdonosokhoz. Az állami erdőgazdaságok továbbra is tartós állami tulajdonban vannak. A magánerdő-tulajdonosok száma 2000-ben kb. 271 ezer fő volt. A fajlagos erdőtulajdon 1,5 hektár, ami a magánerdő-területek elaprozodottságára utal. A működésképtelen struktúra a magánerdők területének 40-45%-a. Az erdőgazdálkodás multifunkcionális tevékenység, egyszerre szolgál gazdasági, védelmi és jóléti célokat. A magyarországi erdők 80%-a gazdasági, 15%-a védelmi és 5%-a közjóléti célokat szolgál. Az erdőterület évente 8-10 ezer hektár új erdő telepítésével növekszik, az összes favagyon 330 millió köbmétert tesz ki. A bruttó fakitermelés 2000-ben 7,3 millió köbméter volt. Az állami erdészeti részvénytársaságok 2000-ben 47 milliárd Ft nettó árbevételt értek el, 19%-kal többet mint 1999-ben. Az adózás előtti eredmény 1,7 milliárd Ft, előző évhez viszonyítva 7%-kal csökkent. Az árbevétel-arányos jövedelmezőség 3,9%-os. Az alacsony jövedelmezőség ellenére, az ágazat kevés támogatásban részesül. Nem megoldott a közcélú feladatokat és infrastrukturális célokat szolgáló fejlesztések finanszírozása. Az erdőgazdaságban az átlagkereset 2000-ben 70,5 ezer Ft volt, amely itt is a nemzetgazdasági átlag alatt van, de a kereseti lemaradás a mezőgazdasággal szemben csupán 20%. Összességében megállapítható, hogy az átalakulási folyamat mindenütt végbement a fejlett ipari országokban illetve jellemző az u.n. átmeneti gazdaságokra. Míg azonban az előző csoportban ez egy hosszú, történelminek minősíthető időtávon belül ment végbe, a közép-kelet európai országokban (Románia és Bulgária kivételével) a folyamat rendkívül gyorsan haladt előre, a mezőgazdaság mint ágazat nem egyszerűen visszavonult, hanem összeomlott. Mivel a mezőgazdasági termelés összeomlásának elsődleges oka a felvevő piacok (úgy a belföldi, mint a külföldi) beszűkülése volt, illúziónak bizonyult az egyénileg, családi méretekben “önfoglalkoztatóként” való termelésből való jövedelemszerzés. A mezőgazdaság ilyen rövid időn beül való visszaeséséhez hozzájárult, hogy az ágazat viselte a rendszerváltás, majd a stabilizálás terheinek zömét. A 90-es évtizedben a mezőgazdaságot legalább ezer milliárd forintnyi veszteség érte az agrárolló nyílásával, a tulajdoni szerkezet törvényekkel előírt átalakításával (kárpótlási törvény, szövetkezeti
18
átalakítási törvény, stb.). A sokszor emlegetett költségvetési támogatás ellenére a mezőgazdaság mindmáig nettó költségvetési befizető.
6. Az EU csatlakozás várható hatása az ágazatra Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk nem csupán cél, hanem eszköz a mezőgazdasági és vidékfejlesztési céljaink eléréséhez. Az Európai Unióhoz való csatlakozási tárgyalások egyik legkritikusabb témája a magyar mezőgazdaság beillesztése az Unióba. Az Unióban a mezőgazdaság a legszabályozottabb terület. A Közös Mezőgazdasági Politika (angol rövidítéssel: CAP) a termelési kvótáktól a paraszti jövedelemig aprólékos szabályozást tartalmaz. A mezőgazdaságra fordítja az Unió a közösségi források több mint felét. Magyarország a csatlakozási kérelem beadását, illetve a tárgyalások megkezdését követően – az Unió által elvárt jogharmonizáció keretében – átvette az uniós szabályok jelentős részét és megkezdte a CAP alkalmazásához szükséges intézmények kiépítését. A kormányzat és az ágazatban működő érdekképviseletek jelentős energiát fordítottak a csatlakozásra való felkészítésre, a CAP működésének, előírásainak megismertetésére. Ennek ellenére az ágazat szereplői többségéhez csak az információk töredéke jutott el és túlnyomó többségük még hozzávetőlegesen sincs tisztában a csatlakozást követő változásokkal. Emiatt – ha csak nem történik számottevő változás az eddigi gyakorlatban – a termelők többsége megrázkódtatásként fogja megélni a közös szabályozás teljes hatályosulását. A magyar mezőgazdaság csatlakozásának fő céljai: ! ! ! !
az ágazat modernizálása és szerkezetátalakítása, a termelés versenyképességének és jövedelmezőségének növelése; a vidéki népesség életkörülményeinek javítása; teljes jogú tagként a Közös Agrárpolitika (CAP) előnyeiből való részesedés.
A magyar mezőgazdaság jövőjét alapvetően befolyásoló témákról eddig még nem folytak tárgyalások. Nehezíti a helyzetet, hogy az EU még nem hozta nyilvánosságra hivatalos álláspontját. Az egyik sarkalatos kérdés a közösségi támogatások és kedvezmények igénybevétele, a másik a termelés mennyiségét korlátozó intézkedések, és a támogatások alapját képező kvóták bázisának meghatározása. E kérdésekben számunkra csak olyan szabályozás fogadható el, amely nem hozza hátrányos helyzetbe a termelőket, hanem lehetővé teszi a mezőgazdaság fejlődését, az EU-követelményekhez való alkalmazkodását.
19
Az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet (AKII) 60 terméket felölelő szimulációs modellje alapján, kompenzációs támogatások nélkül, az összes mezőgazdasági termelés volumene 1%-kal bővülne. a növénytermelés 2-2,5 százalékkal növekedne, az állattenyésztés – nagy differenciáltsággal – kis mértékben (0,2%-kal) csökkenne. Tehát lényegében érdektelenné teszi a termelőket a csatlakozásban. A kompenzációs támogatások igénybevétele mellett, a termelés 7%-kal növekszik (növénytermesztés 12-13%-kal, az állattenyésztés alig 1%-kal). A felvételre váró országok – így Magyarország – mezőgazdaságában az EU álláspontja szerint 4-5 millió felesleges munkavállaló van, akiket nem tudja és nem is akarja támogatni. Ezért hosszabb – esetleg 10 éves – átmenetet is lehetségesnek tart az agrártámogatások teljes körű kifizetésére, feltéve ha az érintett országok átalakítják mezőgazdaságukat. Magyarország évi 2 millió Euro agrár- és vidékfejlesztési támogatást kapna a jelenlegi szabályozás szerint, de az új feltételekkel évi 250-300 milliárd Ft támogatástól esne el. Ez viszont a vidéki Magyarország jövőjét tekintve évtizedekre meghatározó, új helyzetet teremthet, egyúttal felveti a csatlakozás várható hatásainak átértékelését, újragondolását. Az Európai Unióhoz való csatlakozás ágazatra gyakorolt hatása ezért attól is függ: ! ! ! ! ! ! ! ! !
milyen mértékben leszünk úrrá a jelenlegi válságon, sikerül-e a mezőgazdaságot tartós növekedési pályára állítani; milyen mértékben tudjuk a műszaki-technikai színvonalat korszerűsíteni, milyen mértékben tudjuk pótolni az elmaradt fejlesztéseket; milyen lesz a csatlakozás időpontjában az ágazat tényleges versenyképessége, azaz hogyan alakul a birtokviszonyok rendezése, a földtulajdon és földhasználat alakulása, a jövedelmezőség javítása, az agrártámogatások célirányossága, s nem utolsósorban, az Uniós tárgyalásokon elért eredményektől.
Az EU-tagság feltételezett előnyei: ! várhatóan szélesebb körben lehet értékesíteni a magyar agrártermékeket, azok könnyebben kerülhetnek be az EU piacára; ! hozzájutunk az Európai Unió mezőgazdaságot finanszírozó, pénzügyi alapjaihoz;
20
! teljes jogú tagság esetén a magyar mezőgazdaság is része lenne az EU Közös Agrárpolitikájának. A csatlakozási tárgyalások 1998. március 31-én kezdődtek meg Magyarország és az EU között. A magyar mezőgazdasági tárgyalási álláspont 1999. november 29én került átadásra. A tárgyalások során el kívánjuk érni, hogy Magyarországon átmenet nélkül érvényesüljön az EU Közös Agrárpolitikája és annak szabályozórendszere. Egyenlő jogú tagként kívánjuk agrárgazdaságunkat integrálni, azaz a minket megillető jogoknak, és a minket terhelő kötelezettségeknek egyensúlyban kell lenniük. Magyarország EU-csatlakozási folyamatának jelenlegi állása alapján, csak nagy bizonytalansággal lehet véleményt mondani a csatlakozás agrárgazdaságra gyakorolt, várható következményeiről. Ennek nem mond ellent, hogy 2004. évi integrálódást feltételezve csökken a felkészülésre rendelkezésre álló idő. Ha a magyar mezőgazdaságban a jelenlegi tendenciák érvényesülnek az elkövetkező években, azaz semmit sem nyer vissza elveszett jövedelempozíciójából, akkor folytatódik a leépülés, és a gazdálkodók nagy tömege nem nyertese, hanem vesztese lesz az EU-csatlakozásnak. A többlettámogatásokhoz azonban társadalmi közmegegyezés kell, különben az egészségügy, az oktatás stb. úgy érezheti, hogy tőle vették el a pénzt. A csatlakozás ágazataink piaci és jövedelmezőségi viszonyait alapvetően pozitívan fogja érinteni. A versenyesélyeket a szakmai munka színvonala, a termékpályák korszerűsítése, az együttműködések, a növénytermesztés és az állattenyésztés közötti optimális (50-50%-os) arány kialakítása dönti el. Az egységes belső piac egyúttal egzisztenciális kihívást is jelent. Nagy jelentősége van annak, hogy milyen arányban leszünk képesek igénybe venni, és a mezőgazdasági fejlesztéseknek alárendelni az előcsatlakozási EU-alapokat (SAPARD, ISPA). A mezőgazdaságban azzal kell számolni hosszú távon, hogy ! az ágazat nemzetgazdaságon belüli aránya továbbcsökken; ! a foglalkoztatottak száma várhatóan továbbcsökken, jobb esetben stagnál; ! az egyéni gazdaságok száma csökken, növekszik a birtokkoncentráció, beindul a földpiac; ! a táji adottságoknak megfelelő földhasználat alakul ki; ! a mezőgazdasági termelés szempontjából kedvezőtlen adottságú térségekben átalakul a földhasználat szerkezete; ! a termőterület, ezen belül a szántóterület aránya csökken a rossz minőségű földek mezőgazdasági termelésből való kivonásával, és más művelési ágban való hasznosításával (erdő); ! állatfajonként differenciált mértékben növekszik az állatállomány, s nem utolsósorban, ! javul az ágazat jövedelemtermelő és eltartó képessége, ! növekszik a termelők jövedelme, a foglalkoztatottak keresete.
21
Minden bizonnyal átalakul a jelenlegi gazdálkodási struktúra. Azonban számolni kell azzal, hogy a követelmények, a szigorúbb szabályozás betartása következtében jelentős számban lesznek, akik kiszorulnak a termelésből. .Ugyanakkor a gazdálkodást folytatni tudók jövedelmi helyzete – a tárgyalások sikerétől függő mértékben ugyan – remélhetőleg javulni fog. Erdőgazdálkodás Az Európai Uniónak nincs kidolgozott és elfogadott egységes erdészeti politikája. Az erdő- és fagazdaságot illetően a másodlagosság elve érvényesül. A tagországok maguk alakítják ki erdészeti politikájukat az EU erdészeti stratégiájának figyelembe vételével. E területen az alábbiakat kell figyelembe venni: ! az EU erdészeti stratégiája olyan alapelveket tartalmaz, amelyekhez a magyar erdészeti politika egyetértően alkalmazkodik; ! a versenypolitika, szabadságjogok, környezetvédelem előírásai ugyancsak nem ellentétesek a magyar erdészeti politikával. Erdőgazdálkodásunk színvonala megegyező, vagy jobb mint az EU-tagállamok átlaga. Ezért az EU-hoz való csatlakozás az erdőgazdálkodás területén nem vet fel megoldhatatlan problémákat. Az ágazat egészének előnyt jelent a közösségi szabályozás stabilitása, kiszámíthatósága. Amennyiben a jelenlegi átstrukturálódási folyamatok – amelyeket több, a közelmúltban elfogadott jogszabály erősíteni és gyorsítani akar – tovább haladnak, a csatlakozás idejére lényegesen megváltozhat az ágazat jelenlegi szervezeti rendszere és ezzel a szereplőinek helyzete – beleértve a foglalkoztatást is.A szociális partnerség jelenleg is gyenge szervezettsége várhatóan tovább csökken, úgy a munkaadói, mint a munkavállalói oldalon. Bekövetkezhet, hogy a mezőgazdaság szereplőinek képviseleti szervezetei kiszorulnak az érdekegyeztetés rendszeréből vagy sajátos, más szervezeti és működési megoldásokat kell kialakítaniuk Ezt a tendenciát ellensúlyozhatják az EU elvárások a szociális partnerséget illetően. Mivel a csatlakozásig várhatóan már nincs túl sok idő, a párbeszéd intézményeit erősíteni illetve kiépítésüket ösztönözni kell, szükség esetén jogszabályi háttérrel és állami közreműködéssel is. II. MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK SZEREPLŐI AZ ÁGAZATBAN
22
A mezőgazdaságban rendezett munkaügyi kapcsolatokról, érdemi párbeszédről nem beszélhetünk annak ellenére, hogy mind a szakszervezetek, mind a munkaadói szövetségek egyaránt jelen vannak. A rendszerváltást követően az ágazatban sok és sokféle szervezet jött létre, amely érdekképviseletként definiálta önmagát. Ez igaz volt mind a munkavállalói, mind a munkaadói szervezetekre. A viszonylag összetett, sőt bonyolult vállalkozási viszonyokkal ellentétben a szociális párbeszédben számításba jöhető partnerek szervezettsége könnyen áttekinthető. Ez nem ellentmondásos, hanem a szervezettség alacsony szintjének a következménye. Az ágazat szervezettségének alacsony szintje részben történelmi előzményekre vezethető vissza, részben az ágazat jelenlegi átalakulási folyamatának a következménye. Az ágazatban két reprezentatív munkaadói szervezet és egy szakszervezet működik. A munkaadói szervezetek: ! Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ); ! Agrár Munkaadói Szövetség. (AMSZ) Ágazati szakszervezet: ! Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (MEDOSZ), az MSZOSZ konföderáció tagja. Tágabb, az erdőgazdálkodást is felölelő ágazati értelmezés alapján két további szervezet említhető meg. Munkaadói feladatokat (is) felvállaló Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség (FAGOSZ), amely, a nevéből is kitűnően elsősorban szakmai érdekképviseleti szerv. Munkaadói minőségében tagja a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének. Szakszervezeti partnere az Erdészeti és Faipari Dolgozók Szakszervezete (az ÉSZT szakszervezeti konföderáció tagja). Az előző rendszerben a hagyományos munkáltatói-szakszervezeti szerep gyakorlatilag csak az állami gazdaságokban (és az erdőgazdaságokban) illetve más, állami tulajdonú intézményekben érvényesült. A munkaerő zömét a szövetkezetek foglalkoztatták, amelyekben – néhány kivételtől eltekintve – nem működött szakszervezet. A szövetkezetben a munkavállalók jogait, kötelezettségeit a közgyűlések által elfogadott – gyakorlatilag a kollektív szerződés szerepét betöltő – munkaügyi szabályzatok előírásai szabályozták. Az akkori felfogás szerint a tagok egyidejűleg voltak a szövetkezet tulajdonosai és ezen keresztül munkaadói és munkavállalói. A munkavégzés nem alkalmazottként, hanem munkamegállapodás alapján történt. Mivel a tagok határozták meg a munkavégzés feltételeit és ezek betartásának ellenőrzése a jogok érvényesítése a szövetkezeti önkormányzati szervek feladata és jogosultsága volt.
23
A szövetkezetek jelentős számban foglalkoztattak alkalmazottakat is, elsősorban az u.n. kiegészítő tevékenységekben (építés, szállítás, bányászat, stb.) illetve melléküzemágakban. A szakszervezeti szervezettség azonban ezekben sem érvényesül, jórészt azért, mert ezekben igen nagymértékű volt a fluktuáció. A szövetkezet székhelyén dolgozó alkalmazottakat többnyire a tagokkal azonosan kezelték, képviseletet kaptak a testületi szervekben, így nem is volt igényük külön érdekképviseleti szervezetre. Egyébként a jogszabályok sem ösztönözték, sőt korlátozták a szakszervezeti szervezkedést a szövetkezetekben. A mezőgazdasági szövetkezetekről szóló 1967. évi III. törvény végrehajtására kiadott 7/1977.(III.12.) Mt. számú rendelet 52. § szerint “szakszervezeti alapszervek azokban a termelőszövetkezetekben és társulásokban hozhatók létre, ahol az alkalmazotti jogviszonyban folyamatosan foglalkoztatott dolgozók száma a 25 főt eléri vagy meghaladja……” Bár az 1992. évi II. törvény – az u.n. “átmeneti törvény” alapján a szövetkezet és tagja között a korábbi jogszabályok alapján kötött munkamegállapodás a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény meghatározása szerint “munkaviszony jellegű munkaviszonnyá” alakultak át. A munkaviszony jellegű jogviszonyra a Munka Törvénykönyvét, illetve az egyéb munkajogi szabályokat kell alkalmazni. Igaz, hogy ezzel jogilag megszűntek a szövetkezeti munkavégzés sajátosságai és intézményei, gyakorlatilag nem erősödött a szakszervezeti szervezettség: a tagok jogaikat továbbra is a szövetkezeti fórumokon vagy azon kívül, a bíróságokon érvényesítik. Hasonló volt a helyzet az érdekképviselet terén is. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa egyidejűleg képviselte a szövetkezetek, mint vállalkozások (és így mint foglalkoztatók) valamint a termelőszövetkezeti tagok és alkalmazottak érdekeit. Ennek a kettősségnek a tükrözője, hogy a TOT – gyakorlatilag kötelező – munkaügyi szabályzat-mintát adott ki a szövetkezetek részére, amelyben egyszerre szabályozta a munkaadói és munkavállalói jogokat és kötelezettségeket. Ezek a szabályzat minták bizonyos értelemben betöltötték az ágazati szintű kollektív megállapodások szerepét, ami az új szövetkezeti törvény hatályba lépésével megszűnt. Így jelenleg sem üzemi szinten (a szövetkezetekben, a belőlük alakult társaságokban) nincs, vagy csak elvétve van kollektív szerződés, sem ágazati szinten olyan eszköz, ami legalább iránymutatást adna és befolyásolná az egyedi munkaszerződések tartalmát. Az ágazati érdekegyeztetés fórumai és résztvevői : A rendszerváltás után számos, a mezőgazdasági termelők érdekei képviseletére vállalkozó szervezet alakult. Ezek többsége időközben eltűnt illetve helyi jelentőségű. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős részlege így is közel harminc, magát országos működési területűnek deklaráló szervezetet tart nyilván, amelyek többsége azonban nem végez érdemi tevékenységet.
24
A termelői érdekképviselet koordinálására nyolc szervezet részvételével 1991-ben megalakult az Agrárkoordinációs Fórum (AKF), mint a szövetségek konzultatív testülete. A Fórumnak nincs állandó szervezete, elnökségét és a titkársági feladatokat a tagszervezetek rotációban látják el. Mivel a mezőgazdasági ágazatban az önfoglalkoztatás jelentős aránya miatt a munkaadói és munkavállalói érdekek gyakran találkoznak, ezek teljes körű képviseletének biztosítása érdekében a tagok meghívására 1997-ben a MEDOSZ szakszervezeti szövetség is csatlakozott az Agrárkoordinációs Fórumhoz. Az 1994-98 közötti kormányzati ciklusban a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium kísérletet tett (évekig tartó erőfeszítéssel) az ágazati szintű érdekegyeztetés szervezeti kialakítására a Földművelésügyi Érdekegyeztető Tanács (FÉT) létrehozásával. A Tanács négy oldala (kormányzati, munkavállalói, gazdasági és hivatásrendi) közül az AKF alkotta a gazdasági érdekképviseleti oldalt. Az AKF kezdeményezte külön ágazati fórum, a Termelői Érdekegyeztető Tanács megalakítását, de sikertelenül. A FÉT 1998 óta – bár formálisan nem került sor a megszüntetésére – nem működik. Az 1998. évi kormányváltás után az AKF tevékenysége – a tagszervezetek politikai kötődéseiből eredő megosztottsága miatt – egyre nehezebbé vált. Ez a megosztottság nyílttá vált, amikor 2000-ben az AKF két tagszervezete – a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetségek Országos Szövetsége, valamint a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége hét másik szervezettel együtt egy másik, magát szintén ágazati szintű érdekegyeztető fórumnak deklaráló tömörülést alakított, Mező- és Erdőgazdasági Érdekképviseleti Tanács (MAÉT) néven. Az ágazat érdekegyeztetési mechanizmusának fontos szervezete a Magyar Agrárkamara (MAK), amely a gazdasági kamarákról szóló törvény alapján, köztestületként működik. Az ágazati érdekképviseleti szervezetek meghatározó súllyal vesznek részt a kamara irányító testületeiben, így a kamara – az érdekképviseletek jelenlegi megosztottsága mellett – egyfajta találkozási telepe az eltérő érdekeket képviselő szervezeteknek. A MAK működési lehetőségeit, tevékenységét jelentősen beszűkítette a kamarákról 1999ben hozott törvény, amely önkéntessé tette a kamarai tagságot. A kamarák köztestületi jellegének miben léte még nem épült be a köztudatba, így igen sokszor érdekképviseleti szerepet várnak el tőle illetve a kamara is hajlik ennek vállalására. (Ennek egyik jele, hogy a MAK-ot is bevonták a termelői érdekképviseletek uniós csatlakozásra való felkészítését célzó, Phare forrásból finanszírozott COPACOGECA programba.) Az ágazat sajátos szerződéséből adódóan az érdekképviseletek, kamarák és más szerveződések sem kategorizálhatóak egyértelműen: tagságuk, tevékenységük sokszor átfedi egymást. Ebből adódóan vannak ütközések, de a jellemzőbb a különböző fórumokon való szükségszerű együttműködés. A fontosabb gazdasági érdekképviseletek együtt vesznek részt az ágazati minisztérium egyeztetésein és szakmai fórumain (mint pl. az Agrárpiaci Rendtartási Bizottság)
25
amelyek döntések alapvetően befolyásolják a vállalkozások gazdasági tevékenységét és ezen keresztül a munkaerőpiaci, foglalkoztatási viszonyokat. Az ágazat sajátos szerződéséből adódóan az érdekképviseletek, kamarák és más szerveződések sem kategorizálhatóak egyértelműen: tagságuk, tevékenységük sokszor átfedi egymást. Ebből adódóan vannak ütközések, de a jellemzőbb a különböző fórumokon való szükségszerű együttműködés. A fontosabb gazdasági érdekképviseletek együtt vesznek részt az ágazati minisztérium egyeztetésein és szakmai fórumain (mint pl. az Agrárpiaci Rendtartási Bizottság) amelyek döntések alapvetően befolyásolják a vállalkozások gazdasági tevékenységét és ezen keresztül a munkaerőpiaci, foglalkoztatási viszonyokat. Részben a “történelmi” előzményekre, részben a még mindig változó ágazati struktúrára vezethető vissza, hogy az ágazatot az Országos Munkaügyi Tanácsban képviselő két szövetség tagsága gyakorlatilag csak társas vállalkozásokból és intézményekből tevődik össze. Az ágazatban alkalmazottakat foglalkoztató egyéni vállalkozások többsége nem tartozik semmilyen szervezethez, bár számos szervezet – egymással párhuzamosan – ezeket is az érdekképviseleti körébe tartozónak deklarálja. Élő tagi kapcsolat hiányában ténylegesen nem rendelkeznek információkkal ezek működéséről, foglalkoztatási helyzetről, problémáiról. Ugyanígy nincs tényszerű információ az ilyen vállalkozásoknál dolgozó alkalmazottak foglalkoztatási körülményeiről, problémáiról és gyakorlatilag ezeknek sincs képviseletük. Összességében – különösen, ha figyelembe vesszük az ágazatban az átlagosnál gyakoribb illegális foglalkoztatást, az alkalmi és idénymunka gyakoriságát – jelentős számú munkáltató és munkavállaló marad teljesen kívül az érdekegyeztetés rendszerén, amit az ágazati párbeszéd intézményi kiépítésében célszerű lesz figyelembe venni.
Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) jogelődje, az 1967-ben alakult Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa. Az 1989-ben megalakult MOSZ kinyilvánította nyitottságát a szövetkezetek mellett a gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók és egyéni mezőgazdasági termelők érdekképviseletének vállalására is.
26
Jogilag a MOSZ alapítói az u.n. területi szövetségek (jelenlegi 20 ilyen szövetség) és az ágazati szövetségek (jelenleg öt szövetség). A területi szövetségek tagjai (szövetkezetek, gazdasági társaságok, vállalkozók, egyéni termelők, akiket összefoglalóan “tagszervezetnek” neveznek), a területi és ágazati szövetségek és az országos szövetség együtt alkotják a “szövetségi rendszert”. (Az országos szövetség tagként csak a társas vállalkozásokat tartja nyilván, az egyéni vállalkozások és termelők csak a szövetségeknél vannak nyilvántartva.) A tagszervezetek a területi szövetségbe való belépéssel kötelezettséget vállalnak a MOSZ alapszabályában foglalt célok és elvek elfogadására és az országos szövetség működését biztosító “fenntartási hozzájárulás” megfizetésére. A MOSZ kizárólag tagszervezetei hozzájárulásából gazdálkodik, költségvetési támogatást soha nem kért és nem kapott. A MOSZ alapszabálya szerint gazdasági és munkaadói érdekképviseleti szövetség. Megalakulása óta tagja volt az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak, majd az érdekegyeztetés szervezeti átalakítása óta az Országos Munkaügyi Tanácsnak, a Gazdasági Tanácsnak, az Európai Integrációs Tanácsnak és az ILO Nemzeti Tanácsnak. A MOSZ-nak 2002 elején 891 nyilvántartott tagszervezete volt. Ezek a szervezetek adják a mezőgazdasági árutermelés kb. ötven százalékát, foglalkoztatják az ágazat munkavállalói közel felét, mintegy 130 ezer főt. A MOSZ képviseli a szövetkezetek kb. 300 ezer tagjának illetve a tag társaságok további kb. 100 ezer tulajdonosának vállalkozói, tulajdonosi (jelentős részüknél egyidejűleg a földtulajdonosi) érdekeit. A MOSZ a Magyar Munkaadók Nemzetközi Együttműködési Szervezete (CEHIC) alapító tagja. Ezen keresztül kapcsolódik a Munkaadók Nemzetközi Szövetségéhez (IOE), az Európai Munkaadói Szövetséghez (UNICE). A MOSZ képviselői rendszeresen részt vesznek a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) éves közgyűlésének munkájában. A MOSZ részt vesz az Európai Unióhoz való csatlakozás előkészítése keretében az EU Gazdasági és Szociális Tanácsa és az Országos Munkaügyi Tanács Vegyesbizottsága munkájában. Mivel tagszervezeteinek jelentős része – közel hétszáz –szövetkezet, a MOSZ részt vesz a szövetkezeti mozgalom szervezetei munkájában. Alapító tagja az Országos Szövetkezeti Tanácsnak. Tagja a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének (SZNSZ) illetve az SZNSZ Mezőgazdasági Szervezetének (ICAO), továbbá a Nemzetközi Raiffeisen Szövetségnek (IRU). A mezőgazdasági termelők érdekképviseleti szervezeteként tagja a Mezőgazdasági Termelők Nemzetközi Szövetségének (IFAP), valamint az Európai Mezőgazdasági Szövetségnek (CEA). A Phare program támogatásával egyre szorosabb munkakapcsolatokat épít ki az Európai Unió mezőgazdasági termelőit, vállalkozóit képviselő COPA-val illetve a mezőgazdasági szövetkezetek uniós szövetségével, a COGECA-val.
27
Agrár Munkaadói Szövetség (AMSZ) Az Agrár Munkaadói Szövetség a területi agrár munkaadói szervezetek, szövetségek, országos szakmai szervezetek továbbá az agrárgazdaság gazdálkodó szervezetei, intézményei szövetségének az 1989. évi II. tv. alapján működő gazdasági érdekképviseletet ellátó társadalmi szervezet. Alapítói 1995. június 20.-án hozták létre a Magyar Agrárkamara általános jogutódjaként. A Szövetség célja: a magyar mezőgazdaság, élelmiszer-és fagazdaság, vízgazdálkodás, halgazdálkodás, agrárszakoktatás és kutatás, környezetvédelem általános gazdasági feltételrendszerének biztosítása, gazdasági céljainak előmozdítása és a közös munkaadói érdekek képviselete. Érdekfeltáró, érdekegyeztető tevékenységet folytat, aminek célja az agrárgazdaságban a munkaadók részére a piacgazdaság kiépítésének elősegítése, a nemzetközi kapcsolatok bővítése. Az AMSZ tagja az Országos Munkaügyi Tanácsnak, a Nemzeti ILO Tanácsnak, a Gazdasági Tanácsnak, az Európai Integrációs Tanácsnak. A Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztériummal 1999.-től rendszeres kapcsolatot alakított ki. Munkavállaló szervezetként partnere a MEDOSZ. Ezen kívül rendszeres munkakapcsolatban áll a MOSZ-al és a Magyar Agrárkamarával. Alapító tagja a Magyar Munkaadói Szervezetek Nemzetközi Szövetségének. Munkájuk során aktív kapcsolatot építettek ki az Európai Unió tisztségviselőivel. Az AMSZ elsősorban azokon a területek szerveződőt, amit a MOSZ történelmi okoknál fogva nem fedett le. Így többek között az agrár felsőoktatás és kutatás /AIOSZ/ , a vízgazdálkodási társulások /VTOSZ/ ,a megyei gazdaszövetségek országos szövetsége /OGSZ/, továbbá a regionális agrár munkaadói szervezetek. Ezek a szervezetek 1990-es években alakultak, mintegy 2350 tagszervezetet tömörítenék, az általuk foglalkoztatottak száma 13-14 ezer fő, nettó árbevételül eléri a 40 md. forintot. Kollektív szerződések megkötésére irányuló tárgyalást az AIOSZ és a VTOSZ tagvállalatainál folynak. E két tagszövetségnél ágazati kollektív megállapodás van érvényben .
Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (MEDOSZ )
28
A rendszerváltást megelőzően az ágazatban a MEDOSZ (Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete) volt az egyetlen, munkavállalókat tömörítő szakszervezet. A MEDOSZ abban az időben az állami gazdaságok, erdő- és fagazdaságok, vízügyi szervek, vállalatok, termelőszövetkezetek alkalmazottait, kutatóintézetek, közép- és felsőfokú tanintézetek, üzemek, intézmények dolgozóit tömörítette magába. Közel 400 ezer dolgozót képviselt. A rendszerváltást követően az ágazatban is alakultak új szakszervezetek, melyek már más szakszervezeti konföderációkhoz tartoztak. Az 1993. évi üzemi tanácsi választásokon már 7 szakszervezeti konföderáció volt jelen az ágazatban. A MEDOSZon belül is hat tagszervezet alakult, amelyek elsődlegesen tulajdonformák, illetve szakterület szerint szerveződtek. A MEDOSZ 1993. évi kongresszusa volt a fordulópont a munkavállalói érdekképviselet területén. A kongresszus az egységszakszervezet mellett foglalt állást, és a hat tagszervezet tagságának egyesítésével, érdekképviseletének felvállalásával létrehozta a MEDOSZ Szövetséget (Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízgazdálkodási Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége). A Szövetségből kiváltak az erdészeti, vízügyi szervezetek, az oktatási és kutatóintézetek (önálló szakszervezeteket hoztak létre). Napjainkban a mezőgazdaságban egyetlen szakszervezetként a MEDOSZ Szövetség van jelen. Az ágazatban létrejött új szakszervezetek a kezdeti időszakban a volt állami gazdasági dolgozók köréből szerveződtek, egy-egy üzemen belül több szakszervezet is jelen volt. A gazdaságok privatizációjával, a nagyarányú létszámcsökkenés, a felszámolási és csődeljárások következtében ezek az új szakszervezetek nem voltak képesek megerősödni, taglétszámuk folyamatosan csökkent, és végül megszűntek. Az elaprózott foglalkoztatottság miatt nehéz a tagszervezés. Az erdőgazdálkodás területén szintén egyetlen szakszervezet van jelen, az EFDSZ (Erdészeti és Faipari Dolgozók Szakszervezete). Más szakszervezetről, szakszervezeti szövetségről, ágazathoz nem kapcsolódó szakszervezetről nincs tudomásunk. MEDOSZ Szövetség A szakszervezet, alapszabálya értelmében, elsődlegesen a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás területén dolgozókat tömöríti magába, de nyitott minden, az élelmiszergazdaság területén foglalkoztatott munkavállaló számára. A MEDOSZ-nak jelenleg kb. 15.000 fő tagja van, az ágazatban alkalmazásban állók 13%-át szervezi. A viszonylag alacsony szervezettségi szint több okkal magyarázható: az ágazat nagyarányú munkahelyvesztése;
29
a szétaprózódott üzemi szerkezet, a mikro- és kisszervezetek nagy száma nehezen szervezhetővé teszi az ágazat munkavállalóit; szakszervezet-ellenes hangulat, bizalomvesztés; három ágazat kiválása. A MEDOSZ az MSZOSZ (Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége) tagszervezete. A MEDOSZ jelentős nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, nevezetesen: #
rendszeres kétoldalú kapcsolatok az EU-tagállamok mezőgazdasági szakszervezeteivel (Ausztria, Németország, Hollandia, Dánia, Svédország stb.), és a közép-keleteurópai régió (Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Lettország, Litvánia stb.) társszakszervezeteivel;
#
1994 óta teljes jogú tagja volt az EFA-nak, az Agrárszakszervezetek Európai Szövetségének. Az EFA egyik alelnöke a MEDOSZ főtitkára volt;
#
2000-ben az EFA, az EAL és a turisztikai szakszervezeti szövetségek egyesülésével létrejött az EFFAT, az Élelmiszeripari, Mezőgazdasági és Turisztikai Szakszervezetek Európai Szövetsége. A MEDOSZ az EFFAT teljes jogú tagja, mezőgazdasági szakágazatának elnökségében a közép-kelet-európai régió képviselője a MEDOSZ főtitkára;
#
#
a CEEFA és az EFFAT mellett működő Európai Oktatási és Képzési Központ alelnöke és közép-kelet-európai térségi igazgatója a MEDOSZ főtitkára;
#
az EU Mezőgazdasági Szociális Párbeszéd Bizottságban a közép-keleteurópai régiót – megfigyelői státuszban – szintén a MEDOSZ főtitkára képviseli.
EFDSZ (Erdészeti és Faipari Dolgozók Szakszervezete) Az EFDSZ szerveződési területe szűkebb mint a MEDOSZ Szövetségé. Döntően az erdőgazdálkodás területén foglalkoztatottakat tömöríti magába. Napjainkban az erdőgazdaság területén a legjelentősebb ágazati szakszervezet. Becsült taglétszáma, saját adatközlésük alapján, mintegy 7 ezer fő, szervezettsége 62-63%. Az EFDSZ az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) tagszervezete. Nemzetközi téren: széleskörű kapcsolattartás a volt szocialista országok és az EU-tagállamok társszakszervezeteivel; teljes jogú tagja az IFBWW-nek (Építőipari és Erdészeti Munkások Nemzetközi Szövetsége).
30
Az ágazati szakszervezetek közötti együttműködés csupán formális, eseti jellegű, elsősorban az ágazatot érintő stratégiai kérdésekben való egységes állásfoglalások kialakítására irányul. Az ágazatban szervezettség tekintetében, szakszervezeti oldalról az alábbi munkaadói szövetségekkel van rendszeres kapcsolat: -
MOSZ (Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége); AMSZ (Agrár Munkaadói Szövetség); MAGOSZ (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége); Magyar Parasztszövetség; FAGOSZ (Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség).
A Magyar Agrárkamara – köztestületként működik. Szakszervezeti oldalról a kapcsolattartás, együttműködés rendszeres. Elsősorban tényfeltárás, közös javaslatok kialakítása stratégiai, szakmai kérdésekben.
7. A KOLLEKTÍV ALKU JELLEMZŐI ÉS LEHETŐSÉGEI AZ ÁGAZATBAN Helyi szintű munkaügyi kapcsolatok Az ágazat vállalkozási struktúrája, alacsony szintű szervezettsége és nem utolsó sorban a hagyományai, megszokásai miatt igen kicsi esélye van az üzemi szintű kollektív szerződések kötésének. A foglalkoztatók zömét kitevő szövetkezeteknél – a már vázolt történelmi előzményekre visszavezethetően – hiányzik a munkavállalói szervezettség, de az igény is a kollektív alkura. A munkaügyi kapcsolatok általában nem” kollektívek ”,. A szakszervetek úgy látják, hogy a munkáltatók akarata akadály nélkül érvényesül. Tapasztalataik alapján az utóbbi időben egyre erőteljesebb a nyomás a munkáltatók részéről a kollektív szerződések “fellazítására”, a munkavállalók számára relatíve előnyös kollektív szerződések átalakítására, vagy a munkavállalók kiszervezésére a meglevő kollektív szerződés alól. A munkaadói szervezetek álláspontja szerint a szövetkezeti önkormányzat intézményei, eszközei még ma is elegendő biztosítéknak látszanak a munkavállalók számára ahhoz, hogy érdekeiket érvényesíteni tudják a gazdasági, munkáltatói döntésekben. Munkaadói oldalon, a vezetésben is megőrződött a szövetkezeti tagi egyenjogúság tudata, ami egyfajta sajátos jogilag és intézményileg nem konkretizált participációs lehetőséget biztosít a munkavállalóknak. Ez a “beleszólás” természetesen igen különböző mértékben érvényesül, sokszor a vezetés paternalista stílusával párhuzamosan.
31
Hasonló, mintegy “szokásjogi” alapra épül a vezetés (a munkaadók) és a munkavállalók viszonya – a munkajogi szabályok mellett – a szövetkezetekből átalakult gazdasági társaságokban is. A szövetkezeti hagyományok, megszokások mellett – amelyek a generációváltással, a tulajdoni viszonyok változásával érzékelhetően gyengülnek – hosszabb távon is hat a munkaadói és munkavállalói viszonyra (különösen a kis településeken) a vidéki társadalom viszonylagos zártsága, az egymásra utaltság és beidegződött szokások tiszteletben tartása. Ezek a közösségi normák jogi biztosítékok, formalizálás (kollektív szerződés) nélkül is képesek biztosítani a “munkabékét”, a munkáltatói és munkavállalói együttműködést. Ugyanakkor ez a helyzet – ami a felek együttműködésére, az íratlan normák tiszteletben tartására épül – drámaian és alapvetően megváltozhat, ha bármely fél felrúgja a játékszabályokat. Példák bizonyítják, hogy amikor az adott közösségen “kívülálló” tulajdonos veszi át a vezetést, a munkavállalók végletesen kiszolgáltatottá, védtelenné válhatnak. Sem a hagyományaik, sem a megváltozott helyzetük, a vidéki szűkös munkaalkalmak és jövedelemszerződési lehetőségek miatt fokozott kiszolgáltatottságuk nem teszi lehetővé, hogy gyorsan és eredményesen megszervezzék az érdekeik védelmét. Hasonló jelenségek tapasztalhatóak a volt állami gazdaságokból alakított és privatizált (sok esetben külföldi tulajdonba került) társaságoknál. Ezekben ugyan volt és sok helyen – ha jelentősen leépülve is – van szakszervezet, de ennek az érdekvédelmi ereje – részben a támogatottság hiánya, részben szintén a kiszolgáltatottság miatt – általában nem elegendő. A kollektív szerződésekkel lefedett munkavállalók aránya a mezőgazdaságban egy 1998. évi számítás szerint összesen 18 %. Ez meglehetősen magasnak látszik a kollektív szerződések általános hiányáról mondottakhoz képest.
De érthetővé válik, ha összevetjük az állami szektorban foglalkoztatottak arányával, ami 17,4 % volt, vagyis kollektív szerződések e szerint csak ebben a szektorban voltak. Ezt erősíti a vállalati létszám-kategóriákkal való összevetés. Az 5-50 fő közötti kategóriában egyáltalán nem volt kollektív szerződés, az 51-300 közötti kategóriában mindössze a foglalkoztatottak 4 százalékát “védte” ilyen szerződés. A lefedettség aránya csak e felett nő. Mivel a mezőgazdaságban a kis- és középüzemi méret a jellemző, a nagyobb lefedettséget biztosító vállalkozások száma – és ezzel az érintett munkavállalók száma nem számottevő az összeshez képest. Ezen a helyzeten csak az ágazati szintű kollektív megállapodásoknak a létrehozása és – a Munka Törvénykönyve alapján történő – kiterjesztése javíthatna valamit. A
32
mezőgazdaságban – a vidéki társadalom viszonylagos konzervativizmusa, tekintélytisztelete következtében – hagyománya van a “felülről” jövő iránymutatások elfogadásának, akkor is, ha annak nincs jogilag kötelező ereje. A mezőgazdasági ágazatban az ágazati szintű megállapodásnak akadálya az alacsony szintű szervezettség. Ez különösen áll a munkaadói oldalra. A foglalkoztató vállalkozások érdekképviseleti tagságáról ugyan nincs megbízható adat, de valószínű, hogy ez nem haladja meg az ötven százalékot (a foglalkoztatottak arányában). Az ágazati kollektív tárgyaláshoz és megállapodáshoz ugyan mindkét oldalon van kellő – a Munka Törvénykönyve előírásainak megfelelő – reprezentativitású szervezet: a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) és a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (MEDOSZ). Az azonban, hogy a mai szervezettségi szint mellett célszerű-e és van-e szándékuk kollektív tárgyalásra, legalábbis kétséges. A szervezetek szándékától függetlenül igen valószínű, hogy a tagszervezeti munkaadói szövetségek nem adnák meg a szükséges felhatalmazást az aláírásra. Dr. Filipsz László e témában irt tanulmányában a következőkre hívja fel a figyelmet : A Munka Törvénykönyvének az ágazati kollektív szerződésekre, azok megtörténte feltételeire, hatályára vonatkozó szabályozása nem egyértelmű. A “kollektív szerződés” címet viselő fejezetben összemosódnak a vállalati szintű, az ágazati szintű szerződésekre és a szerződés hatálya kiterjesztésére vonatkozó szabályok. A munkáltatói érdekképviseletnek az ágazati szerződés megkötésére az MT 34. § (1) bekezdéséből csak értelmezéssel vezethető le. A rendelkezés első mondata felhatalmazza a gazdasági minisztert a kollektív szerződés hatályának az ágazatra (álágazatra) való kiterjesztésére, de ennek feltétele, hogy a szerződést az ágazat reprezentatív szervezetei kötötték. A rendelkezés értelmezése szerint tehát ágazati szintű szerződést köthetnek az ágazat reprezentatív szervezetei, de ez nem minősül “ágazati” hatályú szerződésnek, csak a miniszteri kiterjesztéssel válik azzá. Az MT 36. § (1) bekezdése b.) pontja szerint az így megkötött szerződés hatálya kiterjed azokra a munkáltatókra, amelyek a szerződés megkötése idején szereződést kötő munkáltatói érdekképviseleti szervezetnek a tagjai vagy később csatlakoznak a munkáltatói érdekképviseleti szervezethez. Ugyanakkor ez a hatály nem automatikus, mert a (3) bekezdés szerint a kollektív szereződésben meg kell határozni, hogy annak hatálya az (1) bekezdés b.) pontjában említett munkáltatók mely körére terjed ki. A két rendelkezés összevetéséből az a következtetés (is) levonható, hogy a szerződés a munkáltatói érdekképviseletnek csak azokra a tagjaira terjed ki, amelyek annak megkötésére – esetileg vagy a szövetség alapszabályában – hozzájárultak. Ilyen felhatalmazást az ágazat munkáltatói érdekképviseleti szövetségei alapszabálya nem tartalmaz és nem is valószínű, hogy erre sor kerülne. A munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletek álláspontja a kollektív alku helyszínét illetően nem azonos.
33
A munkaadói szervezetek a megoldást az ágazati szintű kollektív szerződések megkötésében látja, a munkavállalói érdekképviselet a MEDOSZ ,a munkahelyi kollektív szerződések kötését szorgalmazza. Legfontosabb célkitűzésük, hogy minden gazdálkodó szervezetnél – ahol szakszervezeti alapszervezet működik – legyen kollektív szerződés. Ezt az évente kiadásra kerülő Kollektív Szerződés mintával is előkívánják segíteni. Az ágazatban az alábbi középszintű kollektív szerződések vannak: mezőgazdaság
- ágazati, a vízgazdálkodási társulatoknál, - egy db, több munkáltatóra vonatkozó;
erdőgazdálkodás
- ágazati.
Bérmegállapodást 1992-ben sikerült kötni a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás területére, igaz, csak ajánlásjelleggel. Azóta munkaadói szervezettel középszintű bérmegállapodást, még ajánlásjelleggel sem köttetett. Nem a klasszikus értelemben vett bérmegállapodást, hanem csupán megállapodást sikerült kötni 2000. évre a MEDOSZ-nak a tulajdonosi jogokat gyakorló ÁPV Rt-vel, a tartós állami tulajdonban levő agrárgazdasági társaságokra kiterjedően. Ágazati kollektív szerződések : A vízgazdálkodási társulatokra kiterjedően 1992-ben sikerült, jelenleg is érvényben levő – azóta természetesen módosított – ágazati kollektív szerződést kötni. A szerződést szakszervezeti oldalról a MEDOSZ, munkaadói oldalról pedig a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége (VTOSZ) írta alá. A jelenleg működő 73 vízgazdálkodási társulat mindegyike tagja a munkaadói szövetségnek, tehát ebből a szempontból az ágazatban reprezentatívnak tekinthető. A szerződéskötéskor alapszabálya kollektív szerződéskötésre feljogosította. A módosításokra pedig a tagszervezetek felhatalmazták az Országos Szövetséget. Szakszervezeti oldalról a MEDOSZ, mint a társulatoknál jelenlevő egyetlen, alapszervezetekkel rendelkező szakszervezet, így az ágazatban reprezentatívnak tekinthető, ennek ellenére a módosítás aláírására külön is felhatalmazást kért az érintett alapszervezetektől. A kollektív szerződés határozatlan időre köttetett, kötelező érvényű rendelkezéseket tartalmaz. Azokra a vízgazdálkodási társulatokra terjed ki, ahol a MEDOSZ alapszervezettel rendelkezik. A szerződéshez bármelyik társulat csatlakozhat. A kollektív szerződés lefedettségi rátája 30%-os.
34
Fontosabb tartalmi elemek: -
a KSZ hatálya, felmondásának módosításának szabályai; a szerződő felek kapcsolatrendszere, egyeztetési eljárási szabályok vitás esetekben, a munkáltató és a munkahelyi alapszervezetek együttműködésének szabályai; a munkaviszony létesítésének, megszüntetésének szabályai, próbaidőre vonatkozó előírások, felmondási idő, végkielégítés mértéke; a munkavégzés szabályai (átirányítás, kiküldetés, kirendelés, helyettesítés stb.); munkaidőre, pihenőidőre vonatkozó szabályok; a munka díjazásával kapcsolatos szabályok, a bértárgyalások rendje (alkalmazott bérformák, bérrendszerek, tarifarendszer, bérpótlékok, állásidő, munkaidőnyilván-tartás, béren kívüli anyagi ösztönzési rendszerek stb.); a munkáltató és a munkavállaló kártérítési felelőssége; béren kívüli szociális (jóléti) ellátások, juttatások rendszere.
A kollektív szerződés rendelkezései – mindazoknál a társulatoknál, ahol szakszervezeti alapszervezet működik – a munkahelyi kollektív szerződésekben érvényesülnek. Maga az ágazati KSZ is tartalmaz kifejezetten erre vonatkozó kötelező előírásokat (pl. a szociális ellátások területén). Egyidejűleg orientáló szerepe is van a munkahelyi KSZek tartalmi elemeit illetően. Az erdőgazdálkodás területén szintén 1992-ben került megkötésre ágazati kollektív szerződés, amely – többszöri módosítással – jelenleg is hatályban van. Az alapszerződést az Erdészeti Dolgozók Szakszervezete, mint a MEDOSZ tagszervezete, és a Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség kötötte. A módosításokat szakszervezeti oldalról a jogutód EFDSZ, munkáltatói oldalról a szintén jogutód FAGOSZ írta alá. Mindkét szervezet az ágazatban reprezentatívnak tekinthető, így aláírásuk jogszerű. A szerződést a felek határozatlan időre kötötték. A KSZ kötelező érvényű rendelkezéseket tartalmaz a hatálya alá tartozókra. A KSZ az erdőgazdasági társaságokra terjed ki, a lefedettségi ráta 100%. A felek megállapodása alapján, a KSZ-hez bármely gazdálkodó szervezet csatlakozhat. Fontosabb tartalmi elemek: -
a KSZ hatálya, érvényességi ideje, felmondásának, módosításának szabályai; a szerződő felek kapcsolatrendszere, egyeztetési eljárási szabályok vitás esetekben; munkaviszony létesítésével kapcsolatos szabályok, létszámleépítés eljárási rendje, végkielégítés mértéke; munkaidő, pihenőidő szabályozása (heti munkaidő, a munkaidő beosztása, munkaközi szünet, túlmunka szabályai, pótlékok mértéke, éjszakai munkavégzés és annak díjazása, készenlét és díjazása, szabadságkiadás rendje); a munka díjazása, bérmegállapodás rendszere, tarifarendszer, munkanorma változtatás szabályai, műszakpótlékok mértéke, vetítési alapja;
35
-
béren kívüli szociális ellátások, juttatások (munkavégzéshez közvetlenül kapcsolódó ellátások, egyenruha, munkaruha, formaruha juttatás, gépkocsihasználat stb.).
A KSZ kötelezőjelleggel utal a munkahelyi szabályozásra, jó néhány rendelkezése keretjellegű, amik csak helyi megállapodásban nyernek részletes előírásokat. Így orientáló szerepe is van a munkahelyi KSZ-ek tartalmi elemeit illetően. Több munkáltatóra kiterjedő hatályú KSZ: A mezőgazdaság területén 2 gazdasági társaságra kiterjedően, eddig egy ilyen kollektív szerződést sikerült kötni. A KSZ-t az érintett agrárgazdasági társaságok elsőszámú vezetői, a szakszervezet munkahelyi alapszervezeteinek SzB titkárai és a MEDOSZ főtitkára írták alá. A szerződés határozatlan időtartamra jött létre, rendelkezései az aláírókra kötelezőek. Kb. 600 munkavállalóra terjed ki. A KSZ fontosabb tartalmi elemei: -
-
szabályozza a szerződés személyi és szervezeti hatályát, rögzíti az aláírásra jogosultakat, a szerződés érvényességi idejét; a KSZ módosítására, felmondására és megszűnésére irányadó szabályok; a munkáltató és a szakszervezet együttműködésének jogi és szervezeti alapjai; a szakszervezet jogai és azok érvényesülésének feltételei (működés, egyeztető eljárás a vitás kérdések rendezésére, a tisztségviselőket megillető védelem, munkaidő-kedvezmények); a munkáltatói és munkavállalói érdekek elismerése, a jogok gyakorlására vonatkozó szabályok, a hátrányos megkülönböztetés és az előnyben részesítés szabályai, a jognyilatkozatokra vonatkozó rendelkezések (pl. kötelező írásbeliség esetei stb.); a munkaviszony megszüntetésének módja, eljárási szabályok, végkielégítés, a rendkívüli felmondás feltételei; a munkavégzéssel kapcsolatos jogok és kötelezettségek; a munkaidőre és pihenőidőre vonatkozó szabályok (törvényes munkaidő, a munkarend meghatározása, rendkívüli munkavégzés); a munka díjazásának szabályai; a béren kívüli és a szociális juttatások.
A mezőgazdaságban sem a korábbi években, sem jelenleg nincs érvényes kollektív szerződés. Szakszervezeti oldalról a MEDOSZ többször kezdeményezte a munkaadói szervezetek felé ágazati kollektív szerződés megkötését, de ezek csak a javaslat szintjén maradtak. Álláspontjuk szerint ennek okai:
36
-
a szervezeteket tagjaik kollektív szerződések, megállapodások kötésére nem hatalmazták fel; a gazdálkodó szervezetek többsége még mindig nem érzi a rendezett munkaügyi kapcsolatok jelentőségét; a szervezetek elsődlegesnek a gazdaságpolitika befolyásolását, a piaci viszonyok alakítását tekintik.
Ajánlásjellegű kollektív szerződés egy esetben született a tartós állami tulajdonban levő agrártársaságok részére, de ebben az esetben az aláíró a tulajdonosi felügyeletet gyakorló Állami Vagyonkezelő Rt. volt. Ez viszont orientáló szerepet játszott az érintett agrártársaságok munkahelyi kollektív szerződéseinek tartalmára, kötésére. Az ágazati bérmegállapodások tekintetében egy alkalommal sikerült 1992. évre, az akkori munkaadói szervezetekkel ajánlásjellegű megállapodást kötni. Igaz, hogy az egy évre kötött megállapodást nem sikerült megújítani. Ez a középszintű megállapodás még ha csak ajánlásjellegű volt is, nagy szerepet játszott az üzemi szintű bértárgyalások megindításában. Annak, hogy ezt a megállapodást nem sikerült megújítani, több okra is visszavezethető: az 1993-as év a mezőgazdasági termelés rendszerváltást követő visszaesésének mélypontja volt; a munkanélküliség ebben az évben az eddigi legmagasabb szintet érte el; a minimálbér az ágazatban 23 hónapon keresztül nem emelkedett. 1996. évben – MEDOSZ kezdeményezésre – a minimálbér rendezése címén sikerült ugyan egy középszintű tárgyalássorozatot elindítani a munkaadói szervezetekkel, de érdemi megállapodás megkötésére nem került sor. A szakszervezet és a munkaadói szervezetek közötti együttműködés döntően az ágazat válságból történő kilábalására, tartós növekedési pályára állítására irányult, és irányul jelenleg is. A szakszervezet ezért döntően a munkahelyi kollektív szerződések és bérmegállapodások kötésére helyezte a hangsúlyt. E területen – szakszervezeti szempontból – csak a helyzet javulásával számolhatunk. Az érdekképviseletek közötti együttműködés A szociális párbeszéd intézményesített fórumainak hiánya nem jelenti azt, hogy az ágazatban működő szakszervezetek és munkaadói szervezetek között ne lenne valamiféle együttműködés. Az elmúlt években, a teljesség igénye nélkül, az alábbi közös események megrendezésére került sor: ! 1995-ben a MEDOSZ a MOSZ-szal közösen vett részt a COGECA (Mezőgazdasági Szövetkezetek Európai Bizottsága) szervezésében, Franciaországban megrendezett szemináriumon. Témája a mezőgazdasági szakképzés és a szociális partnerek együttműködése a mezőgazdaságban,
37
! 1996-ban MOSZ-MEDOSZ közös tanulmány készült az agrárágazat helyzetéről, a foglalkoztatási és kereseti viszonyokról. Megállapításainkat, javaslatainkat közös sajtótájékoztatók keretében nyilvánosságra hoztuk; ! 1999-ben a MEDOSZ a MOSZ-szal közös delegációval vett részt az EU VI. Főigazgatósága által szervezett szemináriumon. Témája az európai és a középkeleteurópai országok mezőgazdasága, ahol a CAP és a vidéki térségek fejlődési lehetőségeinek vizsgálatával, és annak nemzetközi megítélésével foglalkoztunk. A szeminárium helyszíne: Ausztria; ! 1999-ben a MEDOSZ a munkaadói szervezetekkel közösen részt vett az FVM-mel közösen aláírt, ún. “Agrárbéke megállapodás” kidolgozásában, melynek célja az agrárválság enyhítése volt; ! 2000-ben Budapesten került sor az EU V. Főigazgatósága és az EFA közreműködésével megrendezett szemináriumra. A szemináriumon részt vettek az ágazatban működő érdekképviseletek és a kormányzat képviselői is. Témája: “Szociális párbeszéd, mint az integrációs folyamat elősegítő eleme”. A szemináriumon a szociális párbeszéd magyarországi tapasztalatainak elemzésén túl, az EU-ban már bevált és elfogadott, jogszabályokban rögzített tárgyalási technikák, kezdeményezések ismertetése volt. ! A budapesti szeminárium tapasztalatainak értékelésére Brüsszelben került sor, amelyen a MEDOSZ a MOSZ-szal közösen vett részt; ! az erdőgazdálkodás területén évente a munkaadókkal és az EFDSZ-szel közösen megrendezésre kerülnek az erdészeti sportnapok; ! a vízgazdálkodási társulatok 2000-től évente, ugyancsak sportrendezvényt tartanak. A legjobb helyezést elért – szakszervezeti alapszervezettel rendelkező – társulat csapatát a MEDOSZ különdíjjal jutalmazza. PARTICIPÁCIÓS INTÉZMÉNYEK AZ ÁGAZATBAN
Üzemi tanácsok A Munka törvénykönyve a szakszervezetek kollektív szerződéskötési jogát az üzemi tanácsi választásokon megszerzett szavazati arányhoz köti (reprezentativitás). Üzemi tanácsot csak az 50 fő feletti gazdálkodó szerveknél lehet választani, 15-50 fő között csak üzemi megbízott van, 15 fő alatt viszont semmi. A mezőgazdaságban a folyamatos létszámcsökkenés következtében, a gazdálkodó szervezetek egyre kisebb létszámmal rendelkeznek: 1996-ban az 50 fő feletti szervezetek aránya még 10,7% volt, 2000-ben már csak 9,7%. Ez azt is eredményezi, hogy egyre kevesebb helyen választanak üzemi tanácsot. Az üzemi tanácsi választások eredményeit központilag nem összesítik. A szakszervezetek azonban figyelemmel kísérik a választások eredményeit.
38
A 2001. évi üzemi tanácsi választásoknál a MEDOSZ jelöltjeire leadott szavazatok aránya – előzetes adatok szerint – 92%. Míg a korábbi választásokon a MEDOSZ jelöltjei mellett más szakszervezetek jelöltjei is indultak, addig 2001-ben már csak független (nem szakszervezeti) jelöltek. Az erdészet területén, szintén előzetes adatok szerint, ugyanilyen arányban szereztek szavatokat az EFDSZ jelöltjei. Közalkalmazotti tanácsi választásokra 2001-ben nem került sor, a választások két évvel elhalasztódtak.
8. Az “ágazati párbeszéd” továbbfejlesztésének lehetőségei és kérdései
Az ágazat intézményi struktúrájának kiépületlensége, a szervezettség alacsony szintje nem zárja ki – sőt szükségessé teszi – a munkaügyi kapcsolatok rendezettségére való törekvést, az ebben való együttműködést. Erre az ágazat reprezentatív érdekképviseleti szervezetei – mindkét oldalon – alkalmasak és készek is. A MOSZ és a MEDOSZ között eddig is rendszeres volt a kapcsolattartás és számos kérdésben nem csak egyetértés alakult ki, de közös fellépésre is sor került. Ugyancsak szoros együttműködés van a MOSZ és az AMSZ között. Ezek a szövetségek a jövőben is bizonyára készek részt venni az ágazati szintű párbeszédben. A gondot az ágazat “szervezetlen” része, az egyéni vállalkozók és önfoglalkoztatók tömege jelenti. Az egyéni vállalkozók, de az egyéni termelők egy része is jelentős számú munkaerőt alkalmaz idénymunkára, alkalmi munkára. Ezek bevonása a munkaügyi kapcsolatok rendezésébe jelenleg nem látszik lehetségesnek, sőt az esetek jó részében a foglalkoztatás legalitása és ezzel számbavétele sem biztosított. Ugyanakkor elsősorban ez a kör (továbbá a kisméretű társas vállalkozások egy jelentős része) az, amely segítségre szorulna abban, hogy a munkaügyi szabályokat betartsa és a foglalkoztatási eszközöket alkalmazni tudja. Mivel ez társadalmi érdek, meg kell teremteni a munkaügyi kapcsolatok intézményrendszerén belül a velük való foglalkozás módját, eszközeit. Mivel sem a munkaadói, sem a munkavállalói minőségben nincs képviseletük, a velük való foglalkozást átmenetileg – a megfelelő intézmények kialakításáig és a szociális partnerségbe való részvételre alkalmassá válásáig – állami feladatnak kell tekinteni, aminek ellátásába célszerű bevonni a jelenleg működő munkaadói és munkavállalói szervezeteket is.
39
Mindazonáltal a mezőgazdasági ágazat sajátosságaival – a viszonyok stabilizálódása után is – tartósan számolni kell és figyelembe kell venni a szociális párbeszéd intézményei, módszerei kialakításában.
Budapest, 2002. január. 31.
