A társadalmi-gazdasági valóság körüli gondolataink

GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK SCIENTIFIC JOURNAL OF SOCIAL AND ECONOMIC STUDIES

A Nyíregyházi Fıiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Karának, Kultúrdiplomáciai és Civilizációs kutatások Kutatócsoport és a Kelet- és Közép-európai Kutató Központjának kiadványa

A társadalmi-gazdasági valóság körüli gondolataink

Nyíregyháza 2009

GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK A Nyíregyházi Fıiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kar, a Kelet és Közép-európai Kutató Központ és a Kulturdiplomáciai és Civilizációs Kutatások Kutatócsoport kiadványa

A szerkesztıbizottság tagjai: N. Szabó József (a szerkesztıbizottság elnöke) Duleba Szabolcs Galó Miklós Kerülı Judit Nádasdi József Nagy Levente Szakál Zoltán

Tanácsadó testület: Prof. Jerzy Malec Prof Gazdag Ferenc Prof. Nábrádi András Prof. Rostoványi Zsolt Prof. Soós Pál Prof. Szőcs István

A kiadásért felelıs: Kvancz József A Nyíregyházi Fıiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Karának Dékánja

ISSN: ISBN:

Szerkesztıség: Nyíregyházi Fıiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kar 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 31/b. Tel.: 42/599-482 HUISS5N

Gazdasági és Társadalomtudományi Közlemények

2009. I. évfolyam 1. szám

TARTALOMJEGYZÉK

BEKÖSZÖNTİ ...................................................................................................................................................... 4 JOANNCA AKSMAN EDUCATION THROUGH ART – A CONTEMPORARY VISION OF FAMILIARISING CHILDREN WITH ART – SELECTED EXAMPLES OF INITIATIVES IN THE CITY OF KRAKOW ............................................................................................... 5 KLEMENS BUDZOWSKI ANDRZEJ FRYCZ MODRZEWSKI FINANCIAL RESOURCES FROM THE EUROPEAN UNION TO SUPPORT THE DEVELOPMENT OF SCIENCE AND CULTURE IN POLAND ............................................................................................................................................................... 9 STANISŁAW HRYŃ THE ART OF CREATING PLACES .............................................................................................................................. 19 KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI SZEKCIÓ BOKOR ZOLTÁN TRENDEK ÉS MEGOLDÁSOK A SZÁLLÍTÁSI-LOGISZTIKAI KUTATÁS-FEJLESZTÉSBEN ............................................... 22 EGRI IMRE BOOLE ALGEBRA – MANDELBROT HALMAZ A LOGISZTIKAI FOLYAMATOK VIZSGÁLATÁBAN ................................ 30 GECSE GERGELY LOGISZTIKAI AKCIÓTERV 2009-2013..................................................................................................................... 37 GERDA ISTVÁN ZSOLT MAGYARORSZÁG ÉS AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ MUNKAERİPIACÁNAK FİBB TENDENCIÁI .................................... 43 KISS MARIETTA GONDOLATOK AZ EURÓPAI JÓLÉTI ÁLLAMOK NYUGDÍJREFORMJAIRÓL.................................................................. 52 KVANCZ JÓZSEF A DEVIZÁS ÉRTÉKELÉS SZABÁLYOZÁSA A MAGYAR SZÁMVITEL TÜKRÉBEN .......................................................... 60 NAGY GERGELY AZ ÁFA CSALÁSOK FELTÁRÁSÁNAK SZÁMVITELI ÉS INFORMATIKAI LEHETİSÉGEI ................................................ 67 PÁSZTOR SZABOLCS A SCHENGENI HATÁRMENTISÉG KÉRDÉSEI MAGYARORSZÁGON ............................................................................ 74 VERESS JÁNOS A SZEMÉLYES ELADÁS HELYE A MARKETING-KOMMUNIKÁCIÓ ESZKÖZRENDSZERÉBEN ÉS SZEREPE A MAGYARORSZÁGI BIZTOSÍTÓK ÉRTÉKESÍTÉSI STRATÉGIÁJÁBAN ............................................................................ 81 TÁRSADALOMTUDOMÁNYI SZEKCIÓ BARABÁSNÉ KÁRPÁTI DÓRA AZ ELTERELT FIATALOK HELYZETÉNEK JELLEMZİI ............................................................................................... 91 DRABANCZ M. RÓBERT MŐVELTSÉG KÉRDÉSE A HÚSZAS ÉVEK MAGYAR KULTÚRPOLITIKAI GONDOLKODÁSÁBAN ................................... 97 LÁCZAY MAGDOLNA A TEHETSÉGGONDOZÁS ÉS/VAGY AZ ELITKÉPZÉS ................................................................................................ 102 A SZAKKOLLÉGIUMI HAGYOMÁNYOK ÉS A BOLOGNAI RENDSZER ........................................................................ 102 SZILÁGYI BARNABÁS DOLGOZÓI ATTITŐDÖK SAJÁTOSSÁGAI MEZİGAZDASÁGI VÁLLALKOZÁSOK VIZSGÁLATÁBAN............................ 110 VERES EDIT VAJDÁK A ROMA TÁRSADALOMBAN .................................................................................................................... 119



Beköszöntı Egy folyóirat indulásakor minden szerkesztıség megpróbálja kialakítani ars poeticáját, megfogalmazni azokat a célokat és értékeket, melyek mentén a kiadványt szerkeszti. Elınye egy induló folyóiratnak, hogy szerkesztıgárdáját nem befolyásolja a múlt, nem irányadó egy korábbi szerkesztıség értékrendje. A szerkesztés értékrendjét ugyanakkor formálja a folyóirat profilja, az a tudományos közösség, amely az új kiadványt útnak indította, azok a kutatási témák, amelyek megjelentetését vállalja. A Gazdasági és Társadalomtudományi Közleményekért felelıs kiadója a Nyíregyházi Fıiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kara, ebbıl következik, hogy elsıdlegesen a gazdaságtudományok és társadalomtudományi kutatások eredményeinek megjelentetését preferálja. Szerkesztıségi célkitőzésünk, hogy nem csupán a fıiskola gazdasági és társadalomtudományi kutatásainak biztosit, fórumot, hanem nyitott kíván lenni országosan és nemzetközileg releváns kutatások publikálása elıtt is. A szerkesztıség kiemelt feladatának tartja a karhoz tartozó Kelet- és Közép-európai Kutató Központban folyó kutatások megjelentetését, illetve a kar profiljához tartozó konferenciák kiadványainak a közlését. A Gazdasági és Társadalomtudományi Kar közgazdaságtudományi kutatási témái: mikro és makrogazdaságtan, marketing, menedzsment, nemzetközi gazdaságtan, vállalatgazdaságtan, valamint a pénzügy területén olyan potenciális publikálási lehetıséget biztosítanak, amelyek a folyóirat megjelenését indokolják. A gazdaságtudományi kutatások mellett létrejött egy ígéretes széleskörő társadalomtudományi kutatásokat mővelı oktatási gárda is, akik a diplomácia, a jogtudomány, a kommunikáció, a politológia és a szociológia legkülönbözıbb területén olyan eredményeket értek el, melyeknek a megismertetését a kiadvány szintén feladatának tartja. Célunk továbbá az is, hogy a gazdasági és társadalomtudományok területén magyar és idegen nyelven megjelent monográfiák recenzálását vállaljuk. A Gazdasági és Társadalomtudományi Közlemények szerkesztı bizottsága összeállításakor azt a koncepciót követtük, hogy minden tudományterület képviselve legyen. Fontosan tartottuk azt is, hogy országosan és nemzetközileg jegyzett tudományos tanácsadó testület segítse a szerkesztıséget. Abban bízunk, hogy a szerkesztési célokat meg tudjuk valósítani és egy olyan folyóiratot tudunk létrehozni és mőködtetni, amely gazdagítja a magyar tudományos periodikák sorát.

N. Szabó József

4



JOANNCA AKSMAN EDUCATION THROUGH ART – A CONTEMPORARY VISION OF FAMILIARISING ART – SELECTED EXAMPLES OF INITIATIVES IN THE CITY OF KRAKOW

CHILDREN WITH

Although so far Krakow does not have a permanent meeting place for teachers who pursue education through art in their work (as advocated by Stefan Szuman1), it does have an abundance of projects connected with this process, initiated both by academic institutions (UJ, UP, ASP, PAT)2 and other organisations. What is of interest is the fact that this wealth of initiatives, also targeted at children and teenagers, very rarely if at all has any connection whatsoever with school education. Below is a review of selected initiatives3 taken in Krakow, which represent – generally speaking – an audio-visual approach to familiarising the young generation with art. The first initiative is the Photography and Video Workshop, organised by Bogusław Natkaniec at the dr Henryk Jordan Youth Centre, which is an example of similar workshops organised by Community Centres elsewhere. The Workshop4, which goes back to 1989, gathers young people interested in photography and film. They are mostly interested in the technical aspect of these forms of art. After approximately two years of learning the theory, interpreting films and studying techniques (playing with camera and imitating TV), participants are prepared to create a media project – a study, usually a documentary or a feature film based on their own idea. Although, according to Mr Natkaniec, the subject of art is seldom addressed in these films, the fact that participants create their own ‘film work’, i.e. a media project which is rarely undertaken at schools due to technical and financial reasons, is in itself of great value. Importantly, the studies are not filmed for filming’s sake. Their authors are given an opportunity to present their works at festivals and shows of amateur video films, which is another initiative of presenting original media work. Festivals and shows are held in Krakow four or five times a year. Some of the best-known ones are the annual Smofi festival5 (International and Polish Festival of Short Amateur Films, organised by the Workshop mentioned above), there is also the Krakffa festival (Festival of Amateur Films organised by the Youth Community Centre located at ul. 29 listopada 102 in Krakow), as well as festivals held by the Wrzos Centre for Visual Arts in Podgórze, located at ul. Zamoyskiego 50, e.g. Ofafa (Polish Festival of Animated Films targeted at professionals, film and art students, as well as amateurs).6 When writing about festivals which present the works of children and teenagers who are amateur cinematographers, it should be mentioned that there are also special festivals where commercial children’s and teenagers’ films are judged. An example of such a festival is the

1

Stefan Szuman, in his major work On Art and Aesthetic Education, Warszawa 1975, pointed out that if educators, especially teachers in the lowest classes, were not educated in art and through art, they in turn would not be able to shape the correct symptoms of moral and aesthetic attitude in their students; thus the process of education through art should begin with art educators rather than with children. 2 Jagiellonian University, Pedagogical University of Cracow, Jan Matejko Academy of Fine Art, The Pontifical Academy of Theology in Cracow 3 These are selected initiatives, various projects implemented at the turn of the 20th century that represent the idea of education through art by means of audio-visual methods. 4 From a conversation with Mr Bogdan Natkaniec. 5 It is one of the festivals which have become a permanent feature of Krakow’s cultural life and is a meeting place for various institutions connected with art: e.g. the Cinematography Committee, Ministry for Culture and Art, Ministry for National Education, and the Krakow branch of Polish national television, TVP S.A. 6 Similar festivals are held throughout Poland: in Konin, Poznan, Oswiecim, Belchatow, Bierun, Warszawa, Tarnow, etc.

5



Warsaw Festival of Teenagers’ and Children’s Films7 and the Galicja 2009 Festival of Children’s Films, which has been organised in Krakow for two years now, its first edition attracting as many as 12,000 young viewers. The project is communal, and the organisers have three aims: to promote family values, to organise an attractive event for children, and to promote cinematic and animated art as an element of culture and entertainment. To quote the words of the initiators of this project “We want to show that cinematic art is an alternative to commercial cinematic offers that is just as good and needed by the youngest audience.”8 To continue the subject of familiarising children and teenagers with the cinematic art, we should mention the activity of the Paradox Cinema, which is housed in the dr Henryk Jordan Youth Centre in Krakow. Initially, in 1980-1990 it used to be a cinema which offered films based on books for required reading, which also had a Film Debate Club that enjoyed a certain prestige because it screened some western films. However, according to Ms Adela Niklasińska, who runs the Paradox Cinema, such clubs ‘died a natural death’; subsidies for lectures stopped, viewers became more and more reserved, there were no discussions after screenings, and finally a network of studio cinemas was closed in January 1999. The Paradox cinema survived but it was thanks to numerous ideas of the people in charge as well as visible attempts to form a relationship with schools. Apart from cheap books of tickets to films based on books for required reading and to thematic series of films, the cinema (in consultation with teachers from primary and secondary/tertiary schools) offers lectures, speeches before screenings and competitions. The best known one is a quiz on film knowledge – trials in the Krakowskie Voivodship offer an opportunity to participate in the national competition in Gdańsk. Young people can also participate in competitions on cinematographic knowledge organised by the staff of the Chair of Film Studies of the Jagiellonian University. All information (advertisements, brochures) on competitions and the cinema’s activity is available in Krakow’s schools thanks to the cooperation with the Krakow Board of Education. The author believes this illustrates that cooperation between cultural institutions and schools is possible and can be effective; it shows how an initiative that is an example of media education can be offered and implemented in cooperation with the teacher. A similar, although much more extensive and integrated initiative to familiarise children and teenagers with art has been undertaken (as part of broadly-understood cultural education) by the Krakow Cinematography Centre, located at ul. św. Jana 6 in Krakow, which initiated9 the Cinema-Theatre-Museum Cinematic Art Academy. It is a good example of combining direct contact with art (a visit to a museum or a theatre10) with its reflection in audio-visual form (film screening with preceding speech, e.g. by an actor). Speech-film-exhibition – the consecutive stages of a meeting targeted at children from the fourth grade up to tertiary school - give the teacher a good opportunity to discuss the meeting beforehand, in class. Another group of initiatives which familiarise children and teenagers with art through media, but in a way suitable for our times, i.e. interactively, includes exhibitions presented in Bunkier Sztuki (Art Bunker) - a Gallery of Contemporary Art in Krakow. Let us discuss two examples here: a cyclical exhibition called Arsmediale, which is an international show of 7

There is a similar festival held in Poznan, called ‘Marcinki’. In this case it is children who judge audio-visual works created for them. 8 Further information: www.festiwalgalicja.pl (October 8, 2009). Some highlights from the 2009 festival: A Sentimental Journey – a screening of films directed by Stanisław Jędryka, with the director’s participation; The Moomins’ 70th Birthday - Moomin films for the youngest children; the third dimension of film – a series of 3D films for children and their parents presented with use of innovative Expand technology that uses infrared radiation; educational shows for school groups with School Film Library – organised with the Polish Institute of Cinematic Art, viewing of foreign films entered in competition; a replica of the Giffoni Festival Experience – one of the most prestigious children’s film festivals in the world. 9 In October 2004. 10 The National Museum and the Groteska Theatre have participated in this initiative.

6



interactive installations and a one-off exhibition called Communication. The former shows how art uses new technologies to express the world, it invites us to test our ability to enter into a dialogue with technical equipment, because – in the words of the curator Antoni Porczak – ‘If a work of art is to be made, you must create it yourself. Without you there will be no art, but only an exhibition of technical equipment’.11 The subject of the other exhibition, organised by Heureka, the Finnish Science Centre, for the Helsinki 2000 Festival, was ‘information society’. Its aims were: to give an account of revolutionary achievements in communication; to enable people to understand changes resulting from globalisation, integration and privatisation of the communication technology by means of offering visitors the opportunity to use the exhibits; as well as to show the invariants in methods of social communication. Both exhibitions address the new media and their applicability to broadly understood contemporary art. It should be noted that the exhibitions have met with considerable interest of both children and teenagers – a generation that has been exposed to television, computers, the internet and other media from a very early age. Interestingly, the exhibitions reflect new uses of the media that in homes are usually used for broadcasting picture and sound. For example a TV set becomes a tool for a special media installation. It seems to the author that the exhibitions are not only interesting but also very educative for the young generation, since they show the media in a new role. It turns out, however, that few teachers decide to visit these exhibitions with their students. Probably the subject is new to them as well and proves difficult to interpret by themselves. In primary schools issues related to contemporary art are discussed extremely rarely, so the fact that such exhibitions exist and are organised is a reason to be pleased; what is needed is for them to be better advertised in schools and to establish a friendly contact with teachers, for whom these issues are not completely natural yet. When discussing museum exhibitions it should also be mentioned that some of Krakow’s museums organise special classes on art, based on art films (e.g. in the Krakow Branch of the National Museum). However, the level of these classes is not suited to the development of children and teenagers, which means that they are in principle aimed at adults. Perhaps we should therefore look for interesting art films in museums, not only on public TV or educational TV. It is regrettable that teachers of humanities do not take greater advantage of these meetings. Krakow, as a city of art, also has an art film festival,12 which is organised either in the Rotunda club, accompanying exhibitions presented in the National Museum, or annually in the Kijów cinema as part of the Krakow Film Festival. It seems, however, that the festivals are still attended by an in-group of museum goers, which, as is commonly known, serves to preserve a strong dichotomy between a handful of art connoisseurs and masses of outsiders. Information about such meetings should probably be made available by the institution responsible for contacts with teachers, e.g. the Media Education Workshop at the Voivodship Teachers Training Centre in Krakow, thus starting cooperation between schools and cultural institutions. Participation in such art films festivals organised by professionals would probably enhance the teachers’ knowledge and maybe motivate them to use available materials in their classes. It turns out that in this day of pluralism teachers and students looking for art films should look into producers of TV programmes and films other than educational television. However, it must be said that looking at the offer of various producers of educational programmes available in bookshops, it is very rarely that we can find films related to the subject of art. Looking through brochures we will come across interesting proposals, e.g. Wydawnictwa Szkolne i Pedagogiczne (Poland’s largest educational publisher) recommends two packages 11

A. Porczak, Arsmediale Exhibition Catalogue, 21-27 November, 2001. A festival like this used to be organised e.g. in Zakopane, nowadays it is also organised in Wroclaw and Krakow. 12

7



for elementary education and for classes 4-6 of the primary school: The Louvre for Children and Secrets of Paintings. In the age of computers and the internet, looking for the relevant teaching materials should be one of the basic kinds of homework given to students by their teacher; the author believes that several other interesting sources could be found related to the issue in question. Unfortunately, in the author’s survey none of the teachers paid attention to this.13 Another permanent feature in Krakow’s cultural life is the Media-Poland Fair, which has been organised since 2001 with the help of the Institute of Journalism and Social Communication of the Jagiellonian University. Fair participants can learn about the achievements of various media operating in the city. Apart from daily newspapers, radio, Information and Career Planning Centre, as well as the Institute of Journalism and Social Communication of the Jagiellonian University, local Krakow television also presents its achievements. This is another initiative in which students and teachers can examine some issues - this time related to regional media. The last initiative discussed here, which brings children and teenagers closer to the issues of using the media creatively and using them as tools in a future job, are media-related jobs promoted by Information and Career Planning Centres by means of brochures and einformation. As a way of ensuring public access to information about jobs and helping adults and young people, the institutions promote the following media-related jobs: film and television director, television presenter, TV producer, programme editor, publishing editor, copywriter, PR specialist, at the same time providing information on what the job involves, providing a psychological profile of a suitable candidate, forms and places of employment, places where the job can be learned and useful addresses. As this kind of practical information is also important in the process of aesthetic education of the young generation, since it provides a vision of the future, helps set an aim in life, makes interests more concrete, it should find a place in school education. It is the author’s intention that the discussed examples of ways to familiarise children and teenagers with the subject of (broadly understood) art through media should provide potential ideas that should be included in the aesthetic education of children and teenagers. Observing Krakow’s cultural life closely, a teacher should notice these opportunities to enrich the teaching process related to the subject in question. However, as surveys show, this is not the case, with numerous teachers complaining of a lack of university knowledge on using the media in teaching art, of few and far between offers from cultural institutions aimed directly at teachers, of a lack of media materials as well as the media themselves. There is a certain gap between the teachers’ attitudes and the ideas presented above, which they, however, do not take advantage of. The contemporary teacher is required to be creative, to implement original ideas and innovations, to be able to look for new sources of knowledge. However, based on the opinions of teachers (especially ones from smaller towns and villages), there is a need for an institution which would coordinate the flow of information on initiatives related to art and which would make decisions on possible forms of participation in these projects by children and teenagers. It would be ideal to create an information centre providing children and teenagers with direct and audio-visual contact with art. Perhaps such information centres should be opened by Boards of Education or Voivodship Teachers Training Centres, i.e. institutions that gather teachers and improve their work, or by schools educating future art teachers.14 The considerable discrepancy between teachers’ comments and the existing opportunities in Krakow prove that there is an urgent need to bridge this gap.

13

The author’s own research – a survey of 100 teachers of humanities (2003). The Educator’s Research Association at Andrzej Frycz Modrzewski Kracow University is going to aim to implement this task (specialty: Early School Pedagogy with Fine Arts Education). 14

8



KLEMENS BUDZOWSKI ANDRZEJ FRYCZ MODRZEWSKI FINANCIAL

RESOURCES FROM THE SCIENCE AND CULTURE IN POLAND

EUROPEAN UNION

TO SUPPORT THE DEVELOPMENT OF

International economic assistance consists of different transfers, donations, loans or similar benefits carried out on preference conditions by international institutions and organizations, integration groups or particular countries in order to stimulate or accelerate the economic development of less developed or underdeveloped countries.15 International assistance sensu largo is the international, non-market transfer of material and financial resources from countries or international groups to accelerate the economic development of a defined country or group of countries. This kind of assistance may take the form of resources for the transformation of the economy, humanitarian, technical assistance etc. The international assistance sensu stricte is a transfer of resources within economic, financial etc. assistance. The international assistance may take the following forms: financial (reduction of debts, financing the essential import, target loans), investments in infrastructure (resources from e.g.: the World Bank, the European Investment Bank, The European Bank of Reconstruction and Development); food and short-term assistance; technical cooperation or subsidy for economic development.16 The international assistance is classified according to its source of origin, ways of transfer and methods of financing the means or the range of freedom in disposing the resources by the recipient country etc.17 The international assistance may appear in the forms of: government assistance most often realized on the basis of bilateral agreements concluded by the government of a donor country and the government of the recipient country of the external assistance; multilateral assistance of international organizations and institutions (specialized agencies of the Organization of the United Nations, The World Bank, OECD, OPEC, regional integration groups etc.; assistance of non-governmental organizations within humanitarian, charity actions (The International Red Cross, Doctors without Borders etc.). The international assistance can be realized as: financial (reduction of debts, loan guarantees etc.), material (supply of food, equipment, means of transport etc.), technical and educational (trainings, technical assistance, legal, economic, organizational or logistic consulting etc.). From the perspective of the subjects which the resources are directed to the international assistance may be divided into: the assistance directed to the institutions of government administration (programs of modernization of economy, programs of regional and local development, programs of management and administration in macro and micro scales, programs of central and local administration development etc.); assistance to enterprises;

15

Dylematy rozwoju. Porównywalność doświadczeń krajów słabiej rozwiniętych i Polski, Praca pod redakcją E. Butkiewicz, SGH, Warszawa 1992., p.50, also, P. Kowalczyk, Międzynarodowa pomoc gospodarcza na przykładzie programu PHARE, AE Kraków 1999, p.5, M. Niezgoda, Pomoc zagraniczna Unii Europejskiej dla Polski na drodze do integracji, AE Kraków 2002, p.31, 16 P. Samecki, Zagraniczna pomoc ekonomiczna. Wybrane kwestie teorii i polityki pomocy dla krajów rozwijających się, Fundacja Edukacji i Badań nad Pomocą Zagraniczną, Warszawa 1997, p. 22. 17 Cf. M. Gollis, D.H.Perkins, M.Roemer, D.R.Snodgrass, Economics of Development, wyd.II, W.W.Norton & Co., New York, London 1987, pp.363-364, G.Ranis, The United State and the Developing Economies, W.W.Norton & Co., Inc., New York 1964, p.82., P.Samecki, Zagraniczna pomoc ekonomiczna. Wybrane kwestie teorii i polityki pomocy dla krajów rozwijających się, op. cit., p.22, cyt.for: M.Niezgoda, Pomoc zagraniczna Unii Europejskiej dla Polski na drodze do integracji, op. cit. pp.34-35., also, T. Łamacz, Międzynarodowa polityka rozwojowa, „Sprawy Międzynarodowe” 1996, no 5.

9



programs directed to the development of small and medium-sized companies, the development of small entrepreneurship, etc.).18 It is commonly assumed that the reason for the transfer of the resources to the countries in need is the will to help, humanitarian and ethical reasons. Transfering the resources to the defined industry sector, social groups, professional groups often enables to create the right image of the donor country, carrying out the defined political, economic strategy in the country the assistance resources are directed to. Sometimes the resources transferred within humanitarian assistance may be used to create or develop political, economic influences, or the promotion of companies from the donor country, the development of trade exchange, gaining new markets, creating circumstances for the promotion of particular models of behavior, culture, style of life etc. The external assistance, which is not supported by a proper engagement of own resources of the recipient country, may lead to deeper internal disproportion, the disappearance of entrepreneurship, collapse of numerous enterprises which as a result of the inflow of material assistance resources have lost their own markets etc. For the country which accepts the external assistance, foreign resources allow for solving a lot of current problems, create conditions to dynamize economic development. The investment impulse brought about by the need of the engagement the own resources may lead to dynamization of the economy. The external resources allow for modernization of the economy on condition that they are rationally used. For the recipient country, the external assistance means mainly the short-term solution to the problem of the shortage of financial, material resources, the possibility of lowering the disproportion in economic development, solution of current problems of providing people with basic financial means lowering internal tensions. The external resources as the assistance for the need of economic infrastructure, development of education allow for the development of under-developed regions, professional activisation of people, creating entrepreneurship. Minimalizing the unfavourable conditions of the external assistance, creating conditions for faster development, proper allocation of the assistance resources make up conditions for gradual elimination of disproportions in economic development between the donor and recipient of the international assistance. The economic and social changes which began in Poland last century at the turn of the 80s and 90s were financially, technically and politically supported by the economically developed countries. The assistance which Poland was given in that time was mainly the non-refundable support in the form of government assistance, but also in the form of loans, refundable credits from different countries, international institutions, or private foundations and organizations.19 One of the most important and biggest assistance programme directed to Poland was the Phare programme (Poland-Hungary - Assistance to Restructuring of the Economy) created under the decision of the European Council of 23 December 1989 by the European Community to support the system transformation in Poland and Hungary. As the transformation process proceeded in the whole Central and Eastern Europe, the Phare assistance was enlarged also to other countries and other fields. The Phare programme was the biggest source of non-refundable assistance received by the countries of Central and Eastern Europe. There were a lot of sub-programmes supporting the activity in various fields that functioned within the Phare. Separate proposals of activities to be financed from the Phare 18

Fundusze strukturalne i programy pomocowe Unii Europejskiej. Przewodnik praktyczny, Praca zbiorowa pod redakcją Klemensa Budzowskiego, Materiały dydaktyczne Krakowskiej Szkoły WyŜszej im. Andrzeja Frycza Modrzewskiego, Kraków 2003, pp.9-16. 19 Mapa pomocy Unii Europejskiej udzielonej Polsce w ramach programu Phare 1990-2003, ISPA 2000-2003 oraz SAPARD, Urząd Komitetu Integracji Europejskiej, pp.3-4. www.ukie.gov.pl/HLP/files.nsf/0/73C64711C4628031C1256EDA0034E6E4/$file of 4.10.2009.

10



were prepared for each following year. To be allowed to participate in the Phare numerous conditions had to be met, namely: co-financing a project by the local partner, generating additional effects, the ability to continue in the following periods of time. In the first part of functioning of the Phare the assistance was mainly directed to support the system transformation, changing the economic system, introducing market economy mechanisms etc. As the economies of the beneficiary countries became more stabilized the Phare was to assist in the preparations for joining European Union. In 2000, under the decision of the Agenda 2000, two other pre-accession programmes were created by the European Community for the applicannt countries, such as: ISPA I SAPARD. The ISPA fund (Instrument for Structural Policies for Pre-accession ), made under the regulation of the Council of the European Union of 21 June 1999 aimed at – by financial support for realizations of undertakings – adjusting Poland (and other applicant countries) to the Community standards within the field of infrastructure of transport and environmental protection.20 The SAPARD Programme (Special Accession Programme for Agriculture and Rural Development) was an instrument of the pre-accession support to agriculture and rural areas for the ten countries of Central and Eastern Europe applying for membership in the European Union, appointed under the resolution of the Council of the European Union WE no. 1268/1999 of 21 June 1999. SAPARD was the target programme in the amount of 500 mln euro a year entirely for rural areas and agriculture development and improvement in the applicant countries, such as Bulgaria, the Czech Republic, Estonia, Lithuania, Latvia, Poland, Romania, Slovakia, Slovenia and Hungary. Additionally, the SAPARD was to prepare the administration and its subjects to use far bigger assistance resources within the EU Structural Policy, after having joined the European structures. Thus, it was the first longlasting programme modelled on the EU Structural Funds in which the participation of the beneficiary own resources was obligatory. In Poland the SAPARD objectives resulted from basic problems of Polish country areas, such as: bad agricultural structure, agrarian overpopulation, high unemployment, low level of education, weak infrastructure, low level of income of the the rural areas inhabitants, production dispersal, non-developed agriculture background, lack of farms specializations, weak base of food processing industry etc. Over the period 1990-2003 Poland was given the support from the European Communities in the amount of over 7 billion Euro.21 The EU support given to Poland within the Phare 1990-2003, ISPA and SAPARD a number of projects were realized: Polish-German, Polish-Slovakian, Polisg-Czech border cooperation; creating Euro-Regions (Bałtyk, Pomerania, Niemen, Bug, Karpacki, Nysa, Glacensis, Silesia, Śląsk Cieszyński, Puszcza Białowieska, Tatry, Beskidy); the system of country borders protection, infrastructure at the eastern border, strengthening safety at the border, modernization of the railways, roads, protection of surface water etc. Much of the resources were allocated for the development of small and medium-sized companies, coordination of activities of the labor market insitutions, technical assistance within social and economic cohesion, human resources development, technical and consulting assistance in the field of environment, road transport development, regional development of human resources and innovations.

20

M.Czermińska, Zasady i funkcjonowanie wspólnej polityki handlowej Unii Europejskiej-implikacje dla Polski, Zeszyty Naukowe Uniwersytetu Ekonomicznego w Krakowie, nr 777, Kraków 2008, s.5-30. 21 Mapa pomocy Unii Europejskiej udzielonej Polsce w ramach programu Phare 1990-2003, ISPA 2000-2003 oraz SAPARD, Urząd Komitetu Integracji Europejskiej, s.3-4, www.ukie.gov.pl/HLP/files.nsf/0/73C64711C4628031C1256EDA0034E6E4/$file z 4.10.2009.

11


No. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16.


Table 1.: EU assistance for Poland within PHARE 1990-2003, ISPA 2000, 2003 and SAPARD (according to Voivodships) Suport in mln of Voivodship Including euro Dolnośląskie 1111,4 Wrocław i powiat wrocławski – 172,2 Kujawsko-pomorskie 186,0 Toruń – 59,6 Lubelskie 211,7 Lublin - 22,0 Lubuskie 282,9 Gorzów Wielkopolski – 18,8 Łódzkie 147,8 Łódź – 43,5 Małopolskie 348,9 Kraków - 103,9 Mazowieckie 463,3 Powiaty warszawskie – 119,0 Opolskie 240,3 Miasto Opole i powiat opolski – 49,6 Podkarpackie 191,1 Rzeszów – 23,6 Podlaskie 147,6 Białystok 24,6 Pomorskie 199,8 Gdynia – 19,2, Gdańsk- 5,5, Powiat gdański – 28,8 Śląskie 510,7 Rybnik, 73,2, Katowice 50,3, Gliwice 47,3 Świętokrzyskie 82,4 Kielce i powiat kielecki 18,5 Warmińsko134,1 Olsztyn – 35,2, Elbląg 27,7 mazurskie Wielkopolskie 287,5 Poznań 121,9 Zachodniopomorskie 699,5 Szczecin 68,3

Source: Mapa pomocy Unii Europejskiej udzielonej Polsce w ramach programu Phare 1990-2003, ISPA 2000-2003 oraz SAPARD, Urząd Komitetu Integracji Europejskiej, pp.9-58, www.ukie.gov.pl/HLP/ of 4.10.2009. From the pre-accession assistance programme small land medium-sized enterprises could receive funds also for the development of export, modernization and implementation of innovations and new technology, development of technology and Internet companies. Education is one of the key element of the integration process, even though its unification does not consist in standardizing legal laws regulating the existing education systems in particular countries. The diversity of education systems in the Community countries consists a value that needs to be preserved.

12



Diagram 1.: Structure of assistance resources division in Poland according to Voivodships.

Since the year 1992 when the Maastricht Treaty was signed and thus created the European Union, there has been a common policy in the field of education. Through numerous programmes the cooperation between the member states and the candidate countries was supported. Poland in its pre-accession period participated in the education programmes such as: Leonardo da Vinci, The Youth and Socrates. The Socrates programme was composed of various sub-programmes e.g.: Comenius; Erasmus; Grundtvig; Lingua; Minerva; Observations and Innovations in educational systems (Eurydice, Naric, Arion); etc. Those programmes were directed to secondary school children, students, teachers and people responsible for education in general and implementing modern techniques and measures improving the level of qualification, institutions and persons making decisions about the level and quality of teaching.

13



When joining the European Union on 1 May 2004, Poland, together with other candidates, was able to use the Union structural funds as well as the Cohesion Fund (in which all projects carried out within the ISPA were included). Equalizing the development disproportions between the member states is one of the basic political and social objective of the European Union. In the Preamble to the Rome Treaty it is said that: “Member states are anxious to strengthen the unity of their economies and to ensure their harmonious development by reducing the differences existing between the various regions and the backwardness of the less favoured regions”.22 The basic source of assistance within the structural policy of the European Community are structural funds. From their budgets financial assistance is directed to national programmes and community initiatives. The additional assistance instrument if the Cohesion Fund, a temporal instrument which is to assist in the realization of the biggest investments in the poorest countries of the European Union. During the summit in Berlin, the Agenda 2000 was agreed on by the EU member states in which the framework for the years 2000-2006 including the amount of structural funds (195,0 billion euro) and the Cohesion Fund (18,0 billion euro) and mainly for the first time the possibilities of financial assistance to the EU candidate countries were provided for .23 Over the period 2004-2006 the ten new member states were granted almost 16 billion euro from the structural funds and 8,5 billion euro from the Cohesion Fund, whereas Poland was the biggest beneficiary of the fund as Poland was allocated 52,4% of all the resources for the new member states.24 During that period the European Union realized 9 social objectives, such as: the development of human resources, promotion of the least developed areas, development of rural areas (LEADER) and agriculture, supporting the fishery, local initiatives, creating new workplaces, stimulating border and international cooperation (INTERREG), revitalization of cities and urban areas (URBAN), fighting any forms of discrimination and inequality (EQUAL), etc.25 Table 2.: The Structural Funds and Cohesion Fund resources for the new EU member statesfor the years 2004-2006 (in mln euro and in %) Country

Cyprus Czech Republic Estonia Lithuania Latvia Malta Poland

Objective Objective Objective Interreg. Equal 1 2 3

0,0 1454,3 371,4 895,2 625,6 63,2 8275,8

28,0 71,3

22,0 58,8

4,3 68,7

Total structural fund

Cohesion Fund

Structure Average according per 1 to inhabitant countries in euro in %

1,8 32,1

56,1 1685,2

53,9 936,0

0,5 10,7

51,8 85,6

10,6 4,1 22,5 11,9 15,3 8,0 2,4 1,2 221,4 133,9

386,1 929,6 648,9 66,8 8631,1

309,0 608,2 515,4 21,9 4178,6

2,8 6,3 4,8 0,4 52,4

171,5 148,7 167,3 73,9 111,8

22

Cf. J. Szlachta, programowanie rozwoju regionalnego w Unii Europejskiej, Wydawnictwo naukowe PWN, Warszawa 1997 r., s.24., takŜe, P. Kowalczyk, Międzynarodowa pomoc gospodarcza na przykładzie programu PHARE, op. cit., p.15. 23 Cf. K. Gawlikowska-Hueckel, Polityka regionalna – rozwój, finansowanie i przyszłość, w: regiony ( red. Z. Brodecki), Warszawa 2005, p. 49. 24 E. Kawecka-Wyrzykowska, Ł. Ambroziak, Wsparcie strukturalne z budŜetu UE dla nowych państw członkowskich, „Wspólnoty Europejskie” no 4 (185) lipiec/sierpień 2007, pp.12-23. 25 Cf. A. Jankowska, T. Kierzkowski (red), R. Knopik, Fundusze strukturalne Unii Europejskiej. Komentarz do rozporządzenia Rady Unii Europejskiej nr 1260/1999 z dnia 21 czerwca 1999 r. wprowadzające ogólne przepisy dotyczące funduszy strukturalnych. Wydawnictwo C.H.Beck, Warszawa 2005 pp.190-215.

14


Country

Slovakia Slovenia Hungary Total


Objective Objective Objective Interreg. Equal 1 2 3

1041,0 237,5 1995,7 14959,6

37,2

44,9

136,5

125,7

41,5 22,3 23,6 6,4 68,7 30,3 478,9 252,0

Total structural fund

1186,9 267,5 2094,7 15952,9

Cohesion Fund

Structure Average according per 1 to inhabitant countries in euro in %

570,5 188,7 1112,7 8494,9

7,2 1,8 13,1 100,0

108,9 76,2 105,7 109,9

Objective 1 – promoting the development and necessary adjustment of regions whose development is logging behind and financing the poorly populated areas; Objective 2 – regions requiring economic and social reconversion –not only the industries requiring restructurising, but also declining rural areas, degraded city disctricts; Objective 3 – the development of human resources, including modernization of education systems and all actions undertaken to increase employment, particularly including the equality of chances as regards the access to the labor market. Source: Inforegio Newsletter, January 2004, cyt. za: E. Kawecka-Wyrzykowska, Ł. Ambroziak, Wsparcie strukturalne z budŜetu UE dla nowych państw członkowskich, „Wspólnoty Europejskie” no 4(185) no 7/8 2007, p.13.

Estonia Łotwa Polska

Litwa

Węgry Czechy

Słowacja

Słowacja Polska Czechy

Litwa Łotwa Estonia

Węgry

Diagram 2.: The structure of division of the resources from the structural funds and the Cohesion Fund for the new EU member states in the years 2004-2006 in %

In order to realize the objectives the Cohesion Fund and Structural Funds resources were used (ERDF - European Regional Development Fund, ESF - European Social Fund, EAGGF - European Agricultural Guidance and Guarantee Fund, FIFG - Financial Instrument for Fisheries Guidance).26 The strategy of activities for the years 2007-2013 within the structural policy agreed on in 2006 by the European Parliament, anticipates that actions will be concentrated on three new 26

J.W. Tkaczyński, R. Willa, M. Świstak, Fundusze Unii Europejskiej 2007-2013. Cele-działania-środki, Wydawnictwo UJ, Kraków 2008, pp. 12-13, 56-59.

15



objectives: convergence of the least developed member states and regions, increasing competitiveness and actractiveness of regions, strengthening the transborder cooperation. At the same time the number of Structural Funds was limited to two (i.e. the European Regional Development Fund – ERDF and European Social Fund - ESF), elimination in this way the previous Community initiatives such as: Equal, Urban, Interreg, Leader. Since 2007 the beneficiaries of the regional policy objective – „convergation” are the whole territories of Bulgaria, Estonia, Latvia, Lithuania, Malta, Poland, Romania, Slovenia and the poorer regions of Slovakia, Czech Republic and Hungary.27 Table 3.: Indicative division of resources for structural activities between the EU member states in the years 2007-2013 (prices from the year 2004)

Country

Bulgaria Cyprus Czech Republic Estonia Lithuania Latvia Malta Poland Romania Slovakia Slovenia Hungary UE –12 UE – 15 Total

Objective 1 Cohesion Fund

Objective 2 Objective 3 Regional Objective 1 European Competitiveness Convergence Territorial and Co-operation employment

2015 194 7830

3873 15149

1019 2034 1363 252 19562 5769 3433 1239 7589 52299 9261 61560

1992 3965 2647 495 39486 11143 6231 2407 12654 100042 77040 177082

363 373

399 1865 3000 46130 49130

Total in mln euro

In %

Average annually per inhabitant in euro

159 25 346

6047 582 23698

2,0 0,2 7,7

110,7 113,7 331,5

47 97 80 14 650 404 202 93 344 2461 4899 7752

3058 6096 4090 761 59698 17316 10265 3739 22452 157802 149852 308046

1,0 2,0 1,3 0,2 19,5 5,6 3,3 1,2 7,3 51,3 48,6 100,0

323,4 252,7 251,9 271,8 223,3 113,9 272,6 267,6 317,0 217,7 55,6 90,1

Objective ‘Convergence’- accelerating the development of less developed regions; Objective ‘Regional Competitiveness and Emplyment’ – assistance to all areas not included by the convergence by the development ofinnovation and society based on knowledge; Objective ‘European Territorial Co-operation’ – supporting transborder , international and inter-regional co-operation. Source: E. Kawecka-Wyrzykowska, Ł. Ambroziak, Wsparcie strukturalne z budŜetu UE dla nowych państw członkowskich, „Wspólnoty Europejskie” nr 4(185) lipiec/sierpień 2007, p.19.

27

E. Kawecka-Wyrzykowska, Ł. Ambroziak, Wsparcie strukturalne z budŜetu UE dla nowych państw członkowskich, „Wspólnoty Europejskie” nr 4(185) lipiec/sierpień 2007, p.18.

16



Bułgaria Słowacja

UE-15

Rumunia

Polska

Węgry

Czechy UE-15

Węgry Rumunia

Czechy

Słowacja Bułgaria Polska

Diagram 3.: The structure of financial resources division between the EU member states in the years 2007-2013

Article 160 of the European Community Treaty accounts for that the European Regional Development Fund (ERDF) aims to contribute to the decrease of the imbalances in the level of development of particular regions.28 Within the Convergence objective 11 basic priorities were set down, four of which are connected with culture, art and science: research and technological development (RTD), innovation and entrepreneurship including impoving the ability within research and technological development, assistance to small and medium-sized enterprises within RTD, improvement of relations between companies and institutions of higher education, science and research institutes etc.(priority 1); information society, including the development of electronic connections infrastructure, use of information technologies (priority 2);, investment in culture including the protection, promotion and preservation of cultural heritage, development of cultural infrastructure, activities to increase supply of cultural services (priority 7);, investments in education, including vocational education increasing the actractiveness and quality of life (priority 10).29 The Regional Competitiveness and Employment Objective the ERDF is to financially support the three priorities, including: innovations and economy based on knowledge including creation of system connections between private and public sectors, institutions of higher education and technological centres (priority 1).30 Within the European Territorial Co-operation Objective ERDF financial support is expected as well for the projects connected with entrepreneurship in culture, supporting cultural resources and international cooperation development within education and culture sectors.31 In the regulation defining the European Social Fund32 it is stated that within the Convergence and Regional Competitiveness and Employment Objectives ESF the EU 28 Regulation (WE) no 1080/2006 of the European Parliament and Council of 5 July 2006 on the Euro Regional Development Fund and repealing the regulation (WE) no 1783/1999. http://eur-lec.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2006:210:0001:0011:Pl:PDF of 6.10.2009. 29 Ibidem, art. 4 Rozporządzenia (WE) no 1080/2006. 30 Ibidem, art. 5 Rozporządzenia (WE) no 1080/2006. 31 Ibidem, art. 6 Rozporządzenia (WE) no 1080/2006. 32 Regulation (WE) no 1081/2006 of the European Parliament and Council of 5 July 2006 on the European Social Fund and repealing the regulation (WE) no 1784/1999 OJ EC L.210/12 of 31.07.2006. also http://eurlec.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2006:210:0012:0018:Pl:PDF of 6.10.2009.

17



member states activities promoting, among others,: life-long education, qualifications and competence development, disseminating information technologies, e-learning, enhancing the human capital by supporting the educational systems reform, creating networks of institutions of higher education, science and research centres etc. are supported.33 Within each operational ESF programme innovation activity is supported undertaken in particular EU member states.34 The five years of membership in the European Union have shown that owing to the financial assistance of the structural funds resources (ERDF- The European Regional Development Fund and ESF- the European Social Fund) and the Cohesion Fund, Poland has managed to diminish the economic and social imbalance between our country and ‘the old Union’ countries. The resources for: modernization of the scientific and teaching base, scientific research, organizational progress, educating academic teachers in full-time study programmes, postgraduate programmes, innovation projects, scientific and implementation research, have contributed to considerable dynamization of science and higher education in our country. The financial assistance for the sphere of culture made it possible to restore a lot of European cultural monuments. Numerous neglected regions became attractive and many neglected areas of Poland could be re-oriented. Due to the financial support of the European Union in the pre-accession period and the support for many projects from the structural funds Poland has substantially levelled the disproportions in the development of science, secondary and higher education, innovations and competitiveness of the economy in comparison with the countries technologically advanced. However, there are still huge differences as regards the level of social and economic development between ‘the old’ and ‘the new’ members of the European Union. According to Article 158 of the Treaty that created the European Union, to strengthen its economic and social cohesion, the Community aims at lowering the differences in the level of development between particular regions and decreasing backwardness of the least-favoured regions and islands, including rural areas. Thus, the Community should continue to support with the Structural Funds and the Cohesion Fund any initiatives and undertakings which will lead to levelling the existing disproportions or imbalances in social and economic development between the European Union member states. It will be necessary to keep the Structural Funds for the following periods, after the year 2013, also because almost all of the new EU member states (EU-12) qualify as a whole (except for some regions located around big urban centres) to be financed within the Structural Funds within the Convergence Objective, whereas in the EU-15 member states, regions that qualify for the assistance within the Community Funds constitute a small part of the territories of the particular members of ‘the old European Union’.

33 34

Cf. art. 3 Rozporządzenia (WE) no. 1081/2006. Cf. art.7 Rozporządzenia (WE) no. 1081/2006.

18



STANISŁAW HRYŃ THE ART OF CREATING PLACES In the diversity of problems and issues concerning social life, our idea – the idea of artists – teachers – is a great story of education through art. Education through noble disciplines such as Architecture and Fine Arts plays a very important role and undoubtedly constitutes a significant cell in the development of societies. We often ask ourselves questions and discuss problems connected with education through art –or we talk about including art in the stream of social consciousness. We talk about the chances of “Arts” in the education of an individual and society in its modern understanding. Finally, about the meaning of old and modern art, about the relations between the vanguard and tradition, social conditions of art and the role of vanguard in the creation of the civilization of the XXI century. We think over the relation between ‘the master’ and ‘the pupil’ and the influence of great creators of last century on the artistic and social education in XXI century. We discuss the mystery of creators (who reach back to tradition) who through their works of art give us a perpetual lesson on the present day. Taking into account the great value and meaning of the artistic education – (our) vision and mission is to define the meaning of art in the life of an individual and society, art giving a beautiful perspective of living the world in an original way, making it possible to be open for new possibilities of perceiving it. Nevertheless art gives us sensual experiences and even though art changes its form in present times, adjusting itself or not to social needs, it still influences and shapes us in a big way. Art is not only an ornament, a supplement. It plays a unique role of uniting people in love to each other and teaches the affirmation of life itself. Incommensurable wealth of ways and kinds of shaping works of art; our epoch is composed of artists, architects, town-planners, constructors, technologists, sociologists, economists, ruthless developers and lobbyists. As an effect this brings some kind of functional and aesthetic order based on factual analysis of social, economic and technological factors. But do we still have our ideals of beauty, do we long for them? Are we able to cerate a work of art in present times? Undoubtedly, every epoch has its own definition of beauty and ideals of beauty which are defined by a trend, tendency and even fashion. The sense of beauty, its admiration, aesthetic and spiritual impressions, judgments and opinions concerning beauty are specific for each person. The form of artistic voice and the pursuit of the ideal of beauty should be present in every civilization and culture. Where is the wisdom of present civilization, fast changes and tendencies to the mobility? Doubtless to say, the Aristippus’s thought becomes up-to-date now more than ever before that: “Children ought to be provided with property and resources of a kind that could swim with them even out of a shipwreck. The firm support in life can be given only by what cannot be harmed either by unfriendly fate, political changes or destruction”. In the time of global multicultural information space and an unstable system of values it is worth talking about the art of creating places in the aspect of form and function which, in the creation process, ‘materializes’ in a defined place and time – with reference to culture and its models, values, ideas, symbols and meanings. Individual search in juxtaposition with this global space, mobilize the creators, as never before, to use their own language of art reflecting

19



their cultural heritage. Thus, it is worth referring to creators that go back to tradition who through their works give ‘lessons’ of present times. We wonder and ask questions. • Don’t we see that the excess of information, or even the information chaos, deprives us of the ability of sensual experiences, individuality, uniqueness, unrepeatability ? • Are there places created in present times which have their aesthetic and spiritual harmony? • Does the art of creating places give way to the technique of building places dominated by features of unification and standardization? • Doesn’t the present day dictate us places which we are not ready for and we might not be ready at all? Maybe a contemporary man agrees to physically limited place to live to completely give oneself up the illusion – the vision not free from dreams of cyberspace. Imagination changes the World. A new place – virtual space, is to some extent a kind of escape from the worship of power, the world which more and more often resigns from wisdom and beauty praying to a golden calf and its paper signs, but also the world which, probably in the nearest future, will wish for a spiritual regeneration. I think that the ideals of beauty are inside of us and the creators through their art and beauty (in its pure character) still want to enrapture, fascinate and seduce, grip aesthetically and spiritually. By linking beauty, the beauty of life and living, the natural beauty and the beauty created by man it will always be our moral responsibility to protect beauty and multiply it. This great composition with its unlimited number of possibilities and variants will also constitute a contribution of a New Man creating and experiencing the new shape of the world.

20



Közgazdaságtudományi szekció

21



BOKOR ZOLTÁN TRENDEK ÉS MEGOLDÁSOK A SZÁLLÍTÁSI-LOGISZTIKAI KUTATÁS-FEJLESZTÉSBEN Kulcsszavak: szállítás, logisztika, kutatás-fejlesztés 1. Bevezetés: trendek és kihívások a szállításban, logisztikában Az aktuális EU statisztika adatait elemezve megállapítható, hogy az európai szárazföldi áruszállításban a közúti közlekedés részesedése – teljesítményét tekintve – több mint 70%, míg a vasúti közlekedésé 17% a belvízi hajózásé 5% körül ingadozik. Amennyiben a – nem szárazföldi – tengeri és légi szállítást is hozzászámítjuk, a közút részesedése még így is majdnem eléri az 50%-ot. Az áruszállítás átlagos növekedési üteme az utóbbi évtizedben kb. 2,7% körül alakult. Mindeközben a közúti szállítás futásteljesítménye másfélszerese lett, míg a vasúté ennek alig harmadával nıtt (EU Commission DG TREN, 2009). Az európai áruszállítási trendek 2020-ig terjedı elırejelzései a közelmúltig további dinamikus növekedést mutattak, a GDP várt átlagos növekedési üteméhez igazítva évi mintegy 2%-os növekedési ráta mellett (Site-Salucci, 2009), 14. old. A 2008-ban kiélezıdött gazdasági válság hatásainak megítélése szakmai körökben nem egyértelmő. A vélekedések többsége azzal számol, hogy ennek a szállítási-logisztikai teljesítményre csak rövid távú hatása lesz (lásd a mostanság tapasztalható 20-40%-os forgalom visszaesést), míg mások a gazdaság átstrukturálódásával párhuzamosan radikális átalakulásra számítanak, ami meg fog látszódni a szállítási teljesítményekben és munkamegosztásban. A jelenleg hozzáférhetı „hivatalos” elırejelzések még a korábbinál ugyan kisebb ütemő, de dinamikus növekedést vetítik elıre a szállítási-logisztikai szektorban, míg a közlekedési alágazatok munkamegosztásában stabilizálódást várnak a jelenlegi szinteken. A logisztikai trendek tekintetében meghatározó a nemzetirıl a globális piacokra váltás, ami a nemzetközi szállítási láncok szervezésére jelent nagyobb kihívásokat. További meghatározó tényezı a szolgáltató gazdasági alágazatok elıretörése a hagyományos ipari-gyártási szektorok rovására, miközben utóbbiak outputjai egyre inkább „testre szabottabbakká” válnak. A diverzifikáció és a termékdifferenciálás speciális, de mindenekelıtt megbízható logisztikai szolgáltatásokat igényel, miközben a szállítási egységek csökkennek, a ki/beszállítási gyakoriság pedig nı. Az ellátási láncok a push rendszerrıl a pull-ra váltanak át, ami dinamikusabb készletgazdálkodást és kiszámíthatóbb szállításszervezést feltételez. A rugalmasság és a költséghatékonyság követelménye elıtérbe helyezi a komplex megoldásokat adó logisztikai szolgáltatókat és a vonatkozó tevékenységek rájuk történı kiszervezését. Megjegyezzük ugyanakkor, hogy a jelenleg is tartó gazdasági válság hatásaként az elıbbi logisztikai tendenciák is „tompulhatnak”. Ennek legjellemzıbb példája a korábban kiszervezett logisztikai tevékenységek – legalább részleges – visszaszervezése lehet. Ez ugyanakkor nem feltétlenül jelenti a logisztikai szolgáltatók kiszorulását a piacról, de mindenesetre magasabb fokú alkalmazkodást követel meg tılük a megbízói igények kielégítése terén. Az elıbbi trendekbıl adódó kihívásokra válaszolva az áruszállítási rendszerekben fokozatosan elıtérbe kell helyezni a szállítási láncok integrációját az alágazati széttagoltság helyett. Ez mind technológiai, mind szabályozási és szervezési szempontból is kívánatos – ahogy az EU vonatkozó szakpolitikái is szorgalmazzák. Az integráció ugyanakkor számos területen további harmonizációt, valamint célzott és összehangolt mőszaki/menedzsment rendszerfejlesztést igényel. Utóbbihoz kapcsolódva megemlítendı, hogy a rendszerépítés

22



helyett inkább a rendszeroptimalizálás lesz fontos. Ez azt jelenti, hogy a kapacitásfejlesztést kevésbé extenzív, inkább intenzív módon szükséges megoldani. Az elıbbi kihívások motiválják azokat a nemzetközi – fıképp EU által koordinált – kutatásokat, amelyek célja a 1. a szállítási-logisztikai piac mozgatóinak és fejlıdésének feltérképezése – a kereslet megismerése; 2. a szállítási-ellátási lánc szervezési technikák jobbítása – szolgáltatási minıség – és hatékonyságjavítás; 3. az intermodális szolgáltatások versenyképességének növelése – a fenntarthatósági szempontok érvényesítése; 4. a koncentrált problémákat felmutató városi ellátási rendszerekre alkalmazható megoldások keresése – a negatív környezeti és társadalmi hatások mérséklése. 2. K+F megoldások a legjobb nemzetközi gyakorlat alapján A következık az azonosított négy kiemelt témacsoport mentén rendszerezik a legjobb kutatás-fejlesztési gyakorlatokat a legfrissebb szakirodalom alapján (Bokor, 2007; Site-Salucci, 2009). A rendszerezés célja a hazai alkalmazási lehetıségek vizsgálatának tematikus elıkészítése. 2.1. Piac- és trendelemzés A vonatkozó kutatások leginkább a vasúti szállítás hátrányba szorulásának okaira, valamint az elektronikus kereskedelem logisztikai hatásaira koncentrálnak. Elıbbi témában számos olyan akadályozó tényezıt azonosítottak, amelyek magyarázatként szolgálhatnak a vasút versenyképtelenségére. Ilyenek például az infrastrukturális vagy határátmeneti szők keresztmetszetek, együttmőködési (interoperabilitási) problémák, eszközbeli hiányosságok a technikai színvonal és állapot tekintetében, vagy az üzemeltetési elégtelenségek. Az mindenesetre megállapítható, hogy a legújabb logisztikai trendekbıl levezetve a vasúti szállítás erıforrásait a nemzetközi viszonylatokra érdemes koncentrálni, ahol nagyobb szerephez juthat, de egyúttal az elıbbi problémák is fokozottabban jelentkeznek. A jelzett hátrányok kiküszöbölésére olyan technikákat kerestek, amelyek segítségével növelhetı a vasút szerepe a nemzetközi ellátási láncokban. Forgatókönyv elemzésre alapozva feltárhatóvá váltak azok a logisztikai hatásváltozók, amelyekre építve e cél elérhetı. Ilyenek például: a piacok globalizálódása, az információ megosztás intenzívebbé válása és az ebben rejlı elınyök kiaknázása, a vertikális struktúrák leváltása horizontálisakkal, az intermodalitás reális alternatívának tekintése, stb. A lehetıségek kihasználása új üzleti-mőködési modelleket feltételez, amelyek a megbízókat helyezik elıtérbe a kínálatvezéreltség helyett. A mőködési, információs és szabályozási elemeket még inkább harmonizálni szükséges nemzetközi szinten. Olyan javaslatok is vannak, amelyek dedikált vasúti áruszállítási folyosókat hoznának létre adott viszonylatokon, ahol a személyszállítás prioritása akadályozza a szolgáltatásnyújtás gördülékenységét. Az elektronikus (e-) logisztikai szolgáltatások elıretörésének hátterében az ellátási láncok vevıorientáltabbá válása áll. Az ellátási mőveletek elektronikus alapokra helyezése lényegesen növelheti a szolgáltatási láncok hatékonyságát a folyamatmenedzsment integrációs fokának emelésével. A felmérések megállapították, hogy az e-logisztika támogatásához szükséges integrált alkalmazások még nem kellı mértékben és minıségben állnak rendelkezésre. Ennek hátterében leginkább az áll, hogy az európai szabályozási és vállalati gyakorlat nincs felkészülve a korszerő üzleti-technológiai modellek fogadására. 23



A piacok és a szabályozási rendszerek ugyanis (szemben például az amerikai gyakorlattal) széttagoltak, sok szempontból nem egységesek. Az e-logisztikai fejlesztési irányok tekintetében ezért meghatározók a szabványosítási törekvések, különösen a különféle mőveleti eljárások és azok informatikai leképezése (adatmodellek, üzenettípusok, kommunikációs platformok, stb.) terén. Mindez lehetıvé teszi az információ megosztás magasabb szintre emelését, s az árukövetési rendszerek intermodális szállítási láncokra történı kiterjesztését. Kapcsolódó területek az adózás és a vám, valamint az elektronikus biztonság kérdésköre, ahol (szintén) további nemzetközi harmonizáció, közös fellépés szükséges az akadályozó tényezık lebontása érdekében. 2.2. Szállítási-ellátási lánc menedzsment Az e csoportba tartozó kutatások célja olyan szállítási-logisztikai rendszerek kialakításának elısegítése, amelyek megbízhatók, mőködtetésük pontos információkon alapul, s nemzet- és alrendszer-közileg kompatibilis elemekbıl épülnek fel. Olyan kérdéskörök megoldására (is) törekedtek, mint például az ellátási lánc kockázatok kezelése, vagy a szállítási láncok versenyképességének hatáselemzése. A vonatkozó megoldások hangsúlyosan a logisztikai terminálok mőködésoptimalizálására, a multimodális szállítási láncok értékelésére, az átláthatóságot növelı árukövetésre, valamint a kis- és középvállalkozások (KKV-k) logisztikai igényeinek – méretgazdaságosságot célzó – integrált kielégítésére koncentrálnak. A logisztikai termináli szimulációs rendszermegoldások a stratégiai és operatív tervezési feladatok ellátását támogatják: terminálok létesítése, kialakítása, illetve taktikai és rövid távú erıforrás allokálása, a vonatkozó eljárások optimalizálása. Az információs rendszereket több helyen is tesztelték, s az alkalmazás hatékonyságnövekedést eredményezett. A fuvaroztatói, megbízói döntéstámogatás eszköze a komplex, multimodális és multikritériumos szállítási lánc értékelı rendszer. Az eszköz háztól-házig tartó szolgáltatáscsomagokat értékel, elsısorban azok költségét meghatározva, ezzel segítve az optimális alternatíva kiválasztását. Mindez jól illeszkedik a kombinált szállítás fuvarintegrátor koncepciójába is. A vizsgálatok ugyanakkor azt is kimutatták, hogy nem pusztán a mőködési/szolgáltatási költségek/árak határozzák meg a módválasztást, hanem egyéb, csak közvetetten monetarizálható tényezık is, mint például: pontosság, szolgáltatásminıség, szállítási idı, stb. Ezen túlmenıen szükséges az externális hatáselemek figyelembe vétele is – már amennyire ez az EU szintjén is csak kísérleti fázisban létezı meghatározási módszerekkel lehetséges. Éppen ezért szükséges a több szempontú, kvalitatív változókat is számszerősítı komplex modell alkalmazása. További feladat a szállítási módokat és/vagy az eltérı országbeli szolgáltatókat összekapcsoló információs protokollok kialakítása, amelyre általában a nyílt, de egyúttal szabályozott hozzáférést garantáló platformokat javasolják (Bokor, 2006), 176. old. Az áru- és jármőkövetı rendszerek hiányossága, hogy többnyire egy szállítási módra (általában a közúti közlekedésre) alkalmazottan kerültek kifejlesztésre. Itt fontos korszerősítési feladat az ilyen szolgáltatások multimodálissá tétele, hogy a kombinált szállításban is hasonló színvonalú információs megoldás álljon rendelkezésre. A vonatkozó kutatások azonosították azokat a beavatkozási pontokat, amelyek révén a rendszerbıvítés eredményre vezethet. Ilyen intézkedésterületek például a menetrendi információk integrálása, a központosított esemény menedzsment megvalósítása, vagy a szállítási egységek automatikus azonosítása. Utóbbinál az RFID technológia felhasználása tőnik a legbiztatóbbnak. További megfontolásra késztet viszont – az implementáció elıtt – a biztonsági-védelmi szempontok figyelembevétele, illetve a szolgáltatók integrált rendszerbe léptetésének nehézsége (a vélt vagy valós üzleti kockázatok miatt). 24



Célzott európai vizsgálatok szerint a KKV-k logisztikai rendszereik megtervezésénél és mőködtetésénél versenyhátrányba kerülhetnek, mert nem tudnak élni a nagyvállalatokra jellemzı méretgazdaságossági elınyök kihasználásával. Erre kerestek megoldást azok a K+F projektek, amelyek virtuális, adatmegosztáson alapuló flottamenedzsment rendszert alakítottak ki kis (közúti) jármőparkot üzemeltetı vállalkozások részére. Ez a kapacitások összehangolásával gyakorlatilag lehetıvé teszi a méretgazdaságosságban rejlı potenciál kihasználását, s egyúttal alkalmas az áru- és jármőkövetı, járattervezı funkciók ellátására is. További kiegészítı funkciója lehet a vevıkapcsolati menedzsment feladatok támogatása. Itt is érvényesek azonban azok a korlátok (fıképp az üzleti kockázatok), amelyek kezelésére hangsúlyt kell fektetni a gyakorlati alkalmazáskor. 2.3. Intermodális szállítás Az intermodális szállítási-logisztikai szolgáltatások versenyképessége – a célzott támogatások, közlekedéspolitikai „rásegítések” ellenére és bizonyos részpiacoktól eltekintve – aránylag alacsony. E helyzet javítására számos akcióterv készült és K+F program indult már a korábbiakban. A legújabb kutatások egyrészt a piaci igények feltárására, jobb megértésére és kielégítésére, másrészt a hatékonyságjavító mőszaki-technológiai megoldások kifejlesztésére, gyakorlati adaptálására irányulnak. Az elsı résztéma mővelése során elsısorban a kooperatív, nemzetközi potenciált kihasználó üzleti modellek alkalmazása kapott hangsúlyt a legjobb gyakorlatok intenzív elterjesztése mellett. Forgatókönyv elemzések is készültek a jövıképekre, s ezekbıl stratégiai intézkedési területeket határoztak meg, mint például egységes szabályozás és dokumentáció, informatikai integráció, szők keresztmetszetek azonosítása és felszámolása, a terminálok integrálása a nemzetközi szállítási folyosókba, stb. Ezeket az intézkedéscsomagokat számos publikáció taglalja részletesebben (Bokor, 2005; Georghiu, 2006). Az intermodális szállítás egyik lényeges hátránya a szükségszerő módváltás és átrakodás. Ezért az aktuális technológiai innováció erre a területre koncentrál, s megoldásul a horizontális átrakó berendezések alkalmazását ajánlja. Ezek elınye, hogy nem igényelnek nagyobb infrastrukturális alapokat, s használatuk már aránylag alacsony forgalom mellett is gazdaságos. Mőszaki szempontból több alternatíva is létezik a probléma megoldására: a görgıs anyagmozgató pályák analógiájára kialakított moduláris kombinált szállítási egység mozgató rendszer, a vertikális mozgatást is kihasználó, párhuzamos mőveletvégzést lehetıvé tevı rendszer, valamint a kis terminálokra alkalmazható, teljesen automatizált rakodó- és tároló rendszer. Utóbbinál a korábban már említett, RFID technológiájú azonosító rendszerre is szükség van. A kísérleti fázisban álló termékfejlesztés következı lépése a széleskörő alkalmazás lenne. Ezt azonban még akadályozza az üzleti kockázat, amely az új technológiák elfogadtatásából, valamint speciális követelményeinek (például a szállítási egységekkel, jármővekkel szembeni plusz méretezési igényeinek, stb.) teljesítési elvárásaiból adódik. 2.4. Városi logisztika A logisztikai feladatok városi/agglomerációs környezetben történı ellátása fokozott figyelmet érdemel, mivel itt a környezeti, társadalmi és gazdasági hatások koncentráltabban jelentkeznek. A K+F célja ez esetben olyan háztól-házig tartó komplett ellátási láncok megtervezése és üzemeltetése, amelyek tekintettel vannak e hatásokra, s igyekeznek azok negatív következményeit minimalizálni. A vonatkozó eredmények több szakterületet is felölelnek, mint például forgalommenedzsment, inverz logisztika, jármőtechnika, disztribúció menedzsment. Ugyanakkor ügyelni kell a különféle intézkedések/innovációk megfelelı 25



kombinációjú alkalmazására, mivel a javasolt eszközök önmagukban általában nem vezetnek eredményre (Bokor-Tánczos, 2003), 310. old. A forgalommenedzsment területén egyrészt a forgalomkorlátozó intézkedések jutnak szerephez. Itt különösen jól alkalmazhatók az alacsony emissziójú zónák (LEZ – low emission zone), amelyekben csak kevésbé környezetterhelı szállító jármővek közlekedhetnek. További megoldási lehetıség a behajtási díjak szedése. A tapasztalatok szerint – megfelelı bevezetés esetén – ezt még a logisztikai szolgáltatók is elfogadják, mivel cserébe javítani tudják hatékonyságukat és/vagy szolgáltatásminıségüket, utóbbinál elsısorban a megbízhatóság terén. Az éjszakai szállításoknál ellenben vegyes eredményeket érzékeltek a zajkibocsátás miatt. Ezért jobb eszköznek tőnik a rakodási/szállítási idıablakok kijelölése a kisebb forgalmú idıszakokban. Az elıbbi forgalomtechnikai intézkedések betartását célszerő monitorozni, ellenırizni, amelyre technikai megoldásokat fejlesztettek ki (például videó detektálás, stb.). Ezek az eszközök hosszabb távon adaptívvá is tehetık, azaz a forgalmi terhelés függvényében szabályozhatják a logisztikai mőveletek teljesítését, a korábbiakban említett összetett (mőszaki, gazdasági, társadalmi és környezeti tényezıket kombináló) célfüggvényt optimalizálva. Az ilyen eszközök telepítése azonban csak nagy forgalom esetén kifizetıdı. Az inverz logisztika különösen nagy szerepet tölt be a sőrőn lakott városokban, elsısorban a hulladékkezelés miatt. Itt a kutatások elsısorban arra irányulnak, hogyan lehetne bevonni a vasúti és a vízi közlekedést a jelenleg kizárólag közúti szállításra alapozott logisztikai rendszerekbe. További korszerősítési lehetıség a számítógéppel támogatott járattervezés és operatív szervezés alkalmazása a hulladékszállító jármőparkra. A városi régiókban különösen fontos a környezetet kevésbé terhelı szállítójármővek alkalmazása. Erre (is) számos koncepció és kísérleti alkalmazás született, többnyire az elektromos meghajtásra építve. A logisztikai szolgáltatók ugyanakkor általában csak akkor hajlandók a váltásra, ha adottak az üzemeltetés mőszaki (feltöltés, karbantartás) és gazdaságossági (megtakarítás vagy céltámogatás/adókedvezmény) feltételei. A városi ellátó és elosztó rendszerek mőködtetése speciális kezelést igényel, a már említett környezeti hatások és (térbeli és idıbeli) korlátozó tényezık miatt. Itt a szállítások optimalizálására e-logisztikai platformot fejlesztettek ki. Ez további feltételek teljesítését is igényli úgy, mint a szolgáltatók együttmőködését a kapacitáselosztásban, vagy a szükséges városi átrakó/tároló terminálhálózat kiépítését, üzemeltetését. Itt is igaz, hogy a szolgáltatókat valami plusz gazdasági elıny felkínálásával (lásd elıbb), vagy éppen restrikciókkal (lásd a forgalommenedzsmentnél) rá kell venni a logisztikai szövetségben való kooperatív magatartásra. 3. Hazai alkalmazási lehetıségek A következık rendszerezik a nemzetközi K+F eredményeket, s megvizsgálják azok hazai alkalmazásának feltételeit és lehetıségeit. Az elemzés az empirikus tapasztalatokat magában foglaló kvalitatív megközelítésre épül, eredményeit az 1. táblázat foglalja össze.

26



A nemzetközi szállítási-logisztikai K+F megoldások eredményeinek hazai alkalmazhatósága 1. táblázat K+F eredmények Témacsoport Megoldás A vasút szerepének növelése az ellátási láncban Piac- és trendelemzés e-logisztika

Termináli mőködésoptimalizálás

Multimodális szállítási lánc értékelés

Szállítási lánc menedzsment Multimodális árukövetı rendszerek

KKV-k integrált logisztikai rendszerei

Kooperatív üzleti modellek Intermodális szállítás Horizontális átrakás

Hazai alkalmazás Lehetıségei a forgalom nagyobb hányada nemzetközi a piacnyitás versenyhelyzetet teremt stratégiai szövetségekben hatásosabb lehet egyelıre alacsony kereslet a technológia gyakorlatilag adott a hatósági eljárások (pl. vám) elektronizálása is kikényszerítheti már létezı megoldások, de inkább csak operatív szinten a jelenlegi rendszerek kiterjeszthetık új funkciókkal (pl. szimuláció, stratégiai tervezés) elméleti szinten vannak kísérleti modellek a modellek verifikálhatók, adaptálhatók, a legjobb gyakorlatokkal bıvíthetık

széles körben használt, de unimodális megoldások a szeparált megoldások összekapcsolhatók van korábbi elméleti kutatási eredmény (az integrálandó adatbázisok terén) a hazai KKV-k logisztikai „érettsége” alacsony fokú – így levezethetı az igény az integrációra a klaszteresedés és a hasonló kooperációs folyamatok támogathatják az implementációt léteznek már stratégiai szövetségek az éles verseny gyakran gyengíti a szövetségeket van már vonatkozó hazai kezdeményezés megfelelı igények alapján az implementáció elvégezhetı

27

Feltételei szolgáltatásjavítás nemzetközi kompatibilitás hosszabb távon társadalmi költség bázisú árképzés a teljes közlekedési rendszerben az elfogadottság növelése az új üzleti kultúra elsajátítása a nemzetközi szabványok átvétele a technológia transzfer elısegítése

a gyakorlati fogadókészség elısegítése szemléletváltás a logisztikai szolgáltatóknál a fuvarintegrátori szerepkör irányába a megbízók környezetorientált szemléletváltásának elısegítése az integrációs készség elımozdítása a szolgáltatóknál az üzleti kockázatok és az adatbiztonság kezelése

a KKV-k összefogásának elısegítése a vonatkozó szolgáltatásfejlesztés támogatása az üzleti kockázatok és az adatbiztonság kezelése a kooperáció elısegítése csatlakozás a nemzetközi szabványosítási folyamatokhoz az üzleti életképesség igazolása a kísérleti fázisban felfedett hiányosságok/hibák kiküszöbölése, javítása



K+F eredmények Témacsoport Megoldás Forgalommenedzsment

Inverz logisztika Városi logisztika

Korszerő jármővek

Logisztikai szövetségek, platformok

Hazai alkalmazás Lehetıségei Feltételei létezı, de nem átgondolt és az intézkedések alapos elıkészített alkalmazások hatásvizsgálata a jelenlegi rendszerek felül- az intézkedések elfogadvizsgálandók és egységes, elfotatása az érintettekkel gadott koncepcióba illesztendık vannak kísérleti alkalmazások a technológia transzfer a jelenlegi megoldások továbbelısegítése fejleszthetık a legjobb gyakorlatokkal egyelıre nincs rá igény – nincs is a potenciális alkalmazók kényszerítı erı érdekeltté tétele a technológia aránylag könnyen rendelkezésre állítható szeparált szolgáltatási láncok érdekeltté tétel a koopenincs motiváció és/vagy kényrációra szerítı erı az összefogásra az üzleti kockázatok kezea szükséges informatikai háttér lése technológiája adott

Forrás: saját szerkesztés

A fenti elemzésbıl kitőnik, hogy számos esetben van már a nemzetközi legjobb gyakorlatokhoz igazodó magyar kezdeményezés. Egyes esetekben viszont még az innovációt mozgató igények sem léteznek, elsısorban a szabályozási háttér hiányosságai miatt. Az alkalmazási feltételeknél kevésbé a technológiai, hanem inkább az elfogadtatási korlátok relevánsak. Ezek kezelése több esetben szemléletváltást is igényelne a logisztikai piac szereplıitıl. A közszféra közremőködése elsısorban a K+F motivációs háttérének megteremtése és a szabványosítás terén kívánatos. 5. Következtetések A szállítás-logisztika témaköreiben végzett kutatások olyan elméleti és pilot modelleket, eljárásokat dolgoztak, illetve dolgoznak ki, amelyek gyakorlat közeliek, vagyis valós mőszaki és/vagy gazdálkodási problémák megoldását célozzák. A K+F tevékenységek négy klaszterbe csoportosíthatók, az új ismereteket piacelemzési, szervezési-menedzsment, intermodalitási és városi logisztikai témák szerint szintetizálva. Az eredmények gyakran informatikai rendszerekben (platformok, szoftverek-hardverek, kommunikációs hálózatok) öltenek testet, de új eszköz prototípusok (átrakók, jármővek) is készültek. Sok esetben az output nem „kézzel fogható”, vagyis maga a dokumentált eljárás (mőködési modell, szabályozási javaslat, stb.) az eredmény. A legjobb K+F gyakorlatok hazai alkalmazása részben már megindult, részben még várat magára. A széles körő elterjedés gátja sok esetben nem a technológiában, s – bár ez már gyakoribb korlát – jórészt nem is a forráshiányban keresendı. Így nagyobb hangsúlyt kell helyezni a – megfelelı igényekkel alátámasztott – innovációt ösztönzı keretrendszerekre, továbbá a korszerő eljárások alkalmazásához szükséges vállalati kultúra elsajátíttatására, illetve a megfelelı (újdonságokra nyitott) hozzáállás ösztönzésére.

28



Összefoglaló A szállítási-logisztikai szektor az európai és a hazai gazdaság meghatározó eleme. Alkalmazott módszereinek, eljárásainak hatékonyabbá és hatásosabbá tétele tehát nemzetgazdasági érdek – ezt mind az EU, mind a hazai szakpolitikák fel- és elismerték. Ennek megfelelıen számos célzott kutatás-fejlesztési program/projekt indult és vezetett eredményre a közelmúlt nemzetközi gyakorlatában. A tanulmány célja e kutatások outputjainak rendszerezı és értékelı elemzése, majd a feltárt fókuszpontok alapján a hazai alkalmazás lehetıségeinek és feltételeinek felmérése. Ennek révén megismerhetıvé válnak a közeljövıt meghatározó szállítási-logisztika innovációk és azok hazai adaptálhatóságának várható körülményei. Utóbbiak a korszerő módszerek és eszközök implementálására való hazai felkészülést hivatottak elısegíteni. Felhasznált irodalom 1. Bokor Z. (2007): Az intermodális logisztikai K+F közlekedési szemszögbıl. Logisztikai Híradó, 17. évf. 3. szám, pp. 24-30. 2. Bokor Z. (2006): Intermodális áruszállítási lánc menedzsment. Közlekedéstudományi Szemle, 56. évf. 5. szám, pp. 171-177. 3. Bokor Z. (2005): Az intermodális logisztikai szolgáltatások helyzetének értékelése, fejlesztési lehetıségeinek feltárása. Logisztika – BME-OMIKK, 10. évf. 3. szám, pp. 22-64. 4. Bokor, Z., Tánczos, K. (2003): Elaborating a city-logistic conception for the case of Budapest. In: Transportation and Telecommunication in the 3rd millenium, Faculty of Transportation Sciences of Czech Technical University in Prague, Prague, pp. 305-310. 5. EU Commission DG TREN (2009): EU energy and transport in figures. Statistical pocketbook 2009, Brussels, 2009, 232 p. 6. C. Georghiu (ed.) (2006): EIRAC Implementation Plan 2020 – Realistaion of improvements. European Intermodal Research Advisory Council, Brussels, 76 p. 7. P. D. Site, M. V. Salucci (2009): Thematic Research Summary – Freight Transport. EU Commission DG TREN Transport Research Knowledge Centre, Brussels, 91 p.

29



EGRI IMRE BOOLE ALGEBRA – MANDELBROT HALMAZ A LOGISZTIKAI FOLYAMATOK VIZSGÁLATÁBAN Kulcsszavak: Boole algebra, Mandelbrot halmaz, logisztika Bevezetı Ha a logisztikát jellemezzük, akkor azt leginkább a termelési- gazdasági erıforrások áramlásával írhatjuk le. E folyamatok a gazdaságra jellemzı flow (folyamat), illetve stoks (statikus) mennyiségekkel írhatók le. A logisztikai jellemzık fı alanyai a nyersanyagok, termékek, energia (A), irányok (B), dimenziók, vonal, sík, tér (C), idı (D), érték, pénzbeli, használati, csere (E), illetve egyéb tulajdonságbeli (F) jelzıkkel írhatók le. E jellemzık tovább bıvíthetık, csoportosíthatók kvantitatív (mennyiségi) és kvalitatív (minıségi) tulajdonságokkal. A logisztikai folyamatok, mint sajátos termelési (értékpálya-termékpálya) rendszerek mőszaki folyamatként írhatók le elıször. A mélyebb (közgazdasági) elemzés megkívánja az értéknövelı, közvetítı folyamatkénti leírást, végül az informatika információs folyamatként is leírhatja a logisztikát. Mindhárom terület megköveteli és igényli a matematikai eszköztár használatát. E matematika eszközök a modern matematika és informatika fejlıdésével folyamatosan bıvülhetnek. Az operációkutatás itthon (Rapcsák, 2004), 20-44. old. és (Duleba, 2006) 56-60. old. eszközei sikerrel használhatók. Ugyanez mondható el a Boole algebra – gráfelmélet eszköztáráról és legújabban a még „játéknak számító” Mandelbrot halmazról (Levin, 1996), 29,22. old. (illetve Júlia halmazokról) is. A dolgozatban kísérletet teszünk a gráfok, illetve a Mandelbrot halmaz vázlatos logisztikai megfeleltetésére. A gráfelmélet logisztikai lehetıségei „A gráf (vonalrendszer) egy olyan csúcspont (csomópont) és ív (él és ág) halmaz együttese, amelyben minden egyes élvégzıdéshez egy pont tartozik (Kulcsár, 1998), 29. old. Ennek segítségével különbözı struktúrák ábrázolhatók: • Utak, utcák hálózata, • Villamoshálózat, • Vasút hálózat, • Közúti hálózat, • Információk körforgása, áramlása egy rendszerben, • Technológiai összeszerelési rendszerek, • Anyagáramlási és erıforrás áramlási utak, kapcsolatok hálózata. E struktúrák alkotják a makrologisztika elemeit (utak, vasutak, tengeri és légi útvonalak, információcsatornák, stb. rendszerét). Ugyancsak leírhatók az üzemen belüli (mikor-gyártási) logisztika elemei a gráfelmélet segítségével.

30



A gráf egy halmaz és a halmaz elemeinek egymáshoz való hozzárendelését megadó hozzárendelési szabályok összessége.

{A, B, C, D, E} F (A) = {B, C, E} F (B) = {C, E} F (C) = {D} F (D) = {0} F (E) = {D} Ahol a {0}az üres halmaz. A gráfot a

G = (X, F) szimbólummal írhatjuk le. A térben ábrázolható mértani szerkezetet topológiai gráfnak nevezzük (1. számú ábra). B

A

C

E

D 1. ábra Topológiai gráf

(Kulcsár, 1998), 29. old.

Értelmezésünk során megkülönböztethetünk irányított és nem irányított fogalmakat. Az irányított fogalmak: • Út, • Körút, • Hurok (egységnyi hosszúságú körút) • Erısen összefüggı gráf (bármely két csúcsa között van egy út x-bıl y-ba) (Az irányított gráf esetén a kapcsolatok jellemzésére a 0, +1 és -1 értékeket használjuk.) Nem irányított fogalmak: • Él, • Lánc, • Összefüggı gráf (bármely x, y között van egy lánc) • Teljes gráf, bármely két elemet él köt össze Megkülönböztethetünk még: • Részgráf (ha bármely gráfból elhagyunk egy vagy több ívet) • Algráf (ha egy gráfból elhagyunk egy vagy több csomópontot), és az azokhoz vezetı és induló íveket) • Fa (olyan összefüggı gráf, amelyben nincs körút) • Húrág (a fa alakzat komplementere) 31



Kapcsolási mátrix (Poincare) A csomópontok és az utak közötti és az utak közötti összefüggést rögzíti. Itt a csomópontoknak a mátrix sorai, az íveknek az oszlopai felelnek meg. Fa alakzat Egy gráfból egy fa alakzatot két csomópont összevonásával tudjuk kiválasztani, ami a mátrix megfelelı sorainak összeadását jelenti. Ezek sorozatával kiválaszthatók a faágak. (Két csomópont összevonásával az összekötı ív szőnik meg). Hurok mátrix A hurokban (körút) az irányt az ívek egymás utáni sorrendje jellemzi. Az egyes hurkokhoz tartozó ívek egy mátrixban foglalhatók össze, amelyet hurokmátrixnak nevezünk. Logisztikai hálózatok és gráfok Ha egy gyártóhálózatot jellemzıen anyagáramlási hálózatnak ábrázolunk, az alábbi forma (gráf) jelenik meg (2. számú ábra). A

B

?

C

D 2. ábra Termelı üzem logisztika vázlata (saját szerkesztés)

A síkba transzponált hálózat {A} eleme egy fa alakzatot képez. A {B} eleme egy térbeli fa alakzat vetülete, a {D} elem egy hurok (illetve húrágak) megjelenítıi. Külön alrendszert képezhet a {C} gyártócella, amelyben a gráf elemeinek újabb kombinációja is fellelhetı. A mátrixok elemzésével az anyagáramlás intenzitása (sıt idıjellemzıi is) meghatározhatók. Meghatározható az anyagáramlás intenzitás valószínőségi mutatója is. Petri hálók A logisztikai rendszerek vizsgálatában a grafikus modellezési módszerek közül az egyik legszemléletesebb módszer a Petri hálók alkotása. Ezek a rendszer néhány logikai jellemzıjének leírását adják meg. Az idızített Petri hálók lehetnek analitikus és szimulációs modellek. A Petri hálók felépítése (irányított gráfként jellemezve) csomópontokból P helyek P = {pi} és élek és T átmenetek (tranzíciók) T = {tj}. Ezeket az I bemeneti függvény (input) és az O kimeneti függvény (output) definiálhatja. Ezzel a logisztikai folyamatok leírhatók. O p1

I

O

t1

p2 32



Sejtés a Mandelbrot halmaz logisztikai jelentésére A Mandelbrot halmazt Benoit Mandelbrot fedezte fel. (Clarke, 1995). A halmazt a következı ábrával szemléltethetjük (3. számú ábra):

3. ábra A Mandelbrot-halmaz a komplex számsíkban (Clarke, 1995), 29. old.

A matematikában a Mandelbrot-halmaz azon c komplex számokból áll (a „komplex számsík” azon pontjainak mértani helye, halmaza), melyekre az alábbi (komplex szám értékő) xn rekurzív sorozat:

nem a végtelenbe tart. Tehát, az M Mandelbrot-halmaz a komplex számoknak az az

részhalmaza, melyre

A halmaz definíciója ekvivalens a következıvel: M azon komplex számok halmaza, melyekre az

c-vel paraméterezett függvényrendszer elemeihez tartozó Julia-halmaz összefüggı. A Mandelbrot-halmaz grafikus megjelenítése úgy történik, hogy az ilyen tulajdonságú c pontokat a komplex számsíkon ábrázolják. Ha a Mandelbrot halmazt úgy fogjuk fel, mint egy sajátos gráf rendszert, amelynek valamilyen módon sőrősödési pontja (centruma) van, illetve végpontjai újabb végpontokat (íveket) generálnak, a logisztikai rendszerekhez hasonló ábrával harmonizál. Ha a logisztikai láncból egy termékpályát megjelenítünk, a következı ábrát kapjuk (4. számú ábra). 33


-D

-C

.. ..

-B

..


A

+B

+C

+D

..

..

.. ..

4. ábra Termelés elosztás vázlatos logisztikai pályája (saját szerkesztés)

Ha a fenti vázlat bal oldalát azonosítjuk a termelés ellátási láncával, jobb oldalát az elosztás ellátási láncával, az ábra A elemét termelési központként (gyártó bázis) felfogva a következı azonosságokat fedezhetjük fel a Mandelbrot halmazzal. Az ábra elemei a következı logisztikai elemekkel azonosíthatók: A: gyártó, összeszerelı bázis -B: termelési erıforrások logisztikai központja -C: alkatrészgyártók -D: termelı emberek +B: késztermékeket elosztó logisztikai központ +C: késztermékek értékesítı bázisai (üzletek) +D: fogyasztó emberek Az ábra (A, -B) és (A, +B) íve a Mandelbrot halmaz egy-egy fı ívének felel meg. Ezen fı ívek után a (-B, -C) és (+B, +C) alívek generálódnak, amelyekbıl újabb másodrendő alívek származnak (-C, -D) és (+C, +D). Az ábra, amennyiben a -D és +D elemek utáni részt a természettel azonosítjuk végtelenként is jellemezhetı. Így a fenti logisztikai ábra egy negatív és egy pozitív fıággal rendelkezı Mandelbrot halmaz kiindulópontjaként (centrumaként) foghatjuk fel. Ezzel megtehetjük az elsı lépést ahhoz, hogy egy-egy terméket, illetve annak pályáját komplex számmal jellemezve a Mandelbrot halmazban ábrázolni tudjuk.

34



Összefoglalás A gráfelmélet és a Mandelbrot halmaz, illetve a Júlia halmazok, az elmúlt idıszakban adták meg a lehetıséget arra, hogy az erısen globalizálódó világgazdaság technikai lehetıségét biztosító logisztika le tudja írni a termék- és értékpálya folyamatait. A matematikai eszköztár az informatika fejlıdésével egyre teljesebbé válik és a matematika elméleti eredményeit felhasználhatja a logisztika közvetlenül a termelés szervezésében és irányításában. A Boole algebra, gráfelmélet egyes részeit a logisztika már beépítette a mindennapi mőködésébe, míg más elemei vélhetıen fellelhetık, de még nem épültek be a logisztika mindennapjaiba. A Mandelbrot halmaz is egy ilyen lehetıséget ad, amelyben komplex módon megjelenhet a társadalmi, természeti környezettıl a termelésen, fogyasztáson keresztül a természeti környezetig tartó logisztikai folyamat. E területek kutatása és integrálása a logisztikai rendszerek mőködtetésébe alapul szolgálhat a logisztika, ezen keresztül a gazdaság hatékony mőködtetéséhez. Felhasznált irodalom 1. Bányai-Cselényi (2004): Logistics Networks, University Miskolc 2. Arthur C. Clarke (1995): The Ghost from the Grand Banks; A Nagy Zátonyok kísértete, KJK, Budapest 3. Chikán A. (2002): A logisztika szerepe a globalizációban „Logisztika ellátási láncok az új gazdaságban” c. tudományos konferencia, Budapest 4. Cselényi Illés (2004): Logisztikai rendszerek, Egyetemi Kiadó, Miskolc 5. Cselényi – Tóth (2001): Hálózatszerően mőködı logisztikával integrált termékösszeszerelést végzı rendszer optimalizálására szolgáló matematikai modell, Gépgyártás, Budapest 6. Duleba Szabolcs (2006): A közép- és felsıvezetıi döntéseket támogató AHP módszer, és alkalmazása logisztikai szolgáltatók kiválasztására. Vezetéstudomány, Budapest 7. Kulcsár Béla (1998): Ipari logisztika, LSI Oktatóközpont, Budapest 8. Kulcsár Béla (1998): Ipari logisztika, LSI Oktatóközpont, Budapest 9. G. Levin (1996): Disconnected Julia set and rotation sets, Annales scientifiques de l’ ENS 10. Rapcsák, T (2004).: Többszempontú döntési problémák Egyetemi jegyzet Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézetébe kihelyezett Gazdasági Döntések Tanszék, Budapest 11. Szegedi – Prezenszki (2003).: Logisztika menedzsment, Kossuth Kiadó, Budapest

35



5. ábra A Mandelbrot halmaz (Clark, 1995)

36



GECSE GERGELY LOGISZTIKAI AKCIÓTERV 2009-2013 Kulcsszavak: logisztika, fejlesztéspolitika, támogatás

2009. június 17-én a Magyar Köztársaság Kormánya elfogadta a Logisztikai akcióterv 2009-2013-at. Cikkemben az akcióterv közel egy évtizedes elızményeit, az elfogadás folyamatát, és az intézkedéseket szeretném bemutatni. Magyarország logisztikai lehetıségekrıl az elmúlt években számos tanulmány (pl. Cser, 2005), cikk születetett, melyek egyedülálló közlekedés-földrajzi elınyünket, a hazánkon áthaladó logisztikai folyosókat (Amcham, BCE-MLBKT-MTA, 2005, Gecse 2005, ICEG 2005, MLBKT 2004, NFÜ 2007) emelték ki, de a széleskörő szakmai és politikai egyetértés ellenére nem történt elırelépés. Logisztikai tervdokumentumok a gazdasági minisztériumban (Gecse, 2005, GKM, 2005) az ezredfordulótól, pár évvel késıbb pedig már az agrártárcánál (FVM 2006, Móricz, 2006a) és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél is készültek (NFÜ, 2007), ezek azonban nem kaptak kormányzati jóváhagyást. A logisztika általában a közlekedési minisztériumok felelısségébe tartozik, melyek a közlekedéspolitikák áruszállítási, és részben az infrastruktúrafejlesztési részstratégiáikban foglalkoznak e kérdésekkel. Az Európai Unió is így kezeli a területet: a 2007-ben kiadott Áruszállítási logisztikai cselekvési terv a közlekedéspolitikai Fehér könyv félidei felülvizsgálatának eredményeként született. A 2002-ben megalakuló Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a logisztikai stratégia kialakítására egyedülálló lehetıséget jelentett Magyarországon, azonban a kormányzati megrendelés csak a Fejlesztéspolitikai Irányító Testület (FIT) 2007. június 8-i ülésén született meg. A megvalósítással kapcsolatban a minisztérium felsıvezetıi azt a döntést hozták, hogy a logisztikai stratégia kialakítását ne a közlekedési, hanem a gazdaságfejlesztési blokk irányítsa, e kutatás-fejlesztéshez, és informatikához hasonló ún. tematikus terület feladatainak koordinálását pedig a Logisztikai Irányító Testület rendszeres ülései segítsék elı. E szervezet kiváló partnerre talált az egyre több logisztikai szervezetet magába foglaló, 2006 márciusában alakult Logisztikai Egyeztetı Fórumban. A FIT döntés idejére a GKM-ben már viszonylag kifinomult kormányzati stratégiakészítési módszertan alakult ki, mely a Kormányzati stratégiaalkotási követelményrendszeren (KSaK) alapuló kézikönyvben öltött testet, amit elıször a Kis- és középvállalkozás fejlesztési stratégiájának készítésénél alkalmaztak. E módszertan a kormányzati stratégiák összehasonlítható felépítését teszi lehetıvé, és a következı elemekbıl áll: (GKM, 2007), 2. old.: − projektindítás (erre adott tervezési mandátum, projektszervezet kialakítása, projekt terv készítése) − elızetes tervezés − koncepcióalkotás (helyzetelemzés, SWOT elemzés, célállapot meghatározása, stratégiai irányok, alternatívák) − részletes tervezés (részletes célkitőzések, eszközök, pénzügyi tervezés, megvalósítás és monitoring, konzisztencia és koherencia vizsgálat) − projektzárás (stratégiai dokumentum ex-ante értékelése, tervezési folyamat értékelése) A módszertan emellett közvetve magába hordozza, hogy a kormányzati stratégiakészítés néha évekig tartó, rengeteg egyeztetést igénylı feladat, a használható eszközöket pedig számos tényezı (pl. pénzügyi és emberi erıforrások) korlátozza. 37



Az EU-s hétéves (2007-2013) költségvetési ciklusának idıtartamához igazított Magyar logisztikai stratégia (MLS) elsı változata több tucatnyi anyag figyelembevételével és a szakmai szervezetek ún. korai bevonásával 2007 szeptemberére készült el. Az ex-ante értékelést a KPMG végezte el 2007 végén, mintegy tucatnyi közös megbeszélés, mőhelymunka keretében. Az ex-ante értékelés hatására a stratégia áttekinthetıbb, világosabb, logikusabb és következetesebb lett, továbbá érdemi kiegészítésekkel gazdagodott ((KPMG 2007), 9. old.). Az MLS-t a GKM Stratégiai értekezlete 2008. január 14-én hagyta jóvá, egyben engedélyezve a széleskörő társadalmi, az érintett társminisztériumokkal, és brüsszeli szakértıkkel történı egyeztetés megkezdését. A tárca honlapján bárki számára elérhetı ún. Civil Fórumon közel egy hónapig véleményezhetı stratégia vitás kérdéseit nagyrészt sikerült lezárni 2008. március 7-én, az ezeket felvetı tucatnyi szakértınek szervezett workshop keretében. Az egyes tervek, illetve programok környezeti hatásvizsgálatáról szóló 2/2005. (I.11.) Kormányrendelet alapján az MLS stratégiai környezeti értékelését is el kellett készíttetni. A feladatot a Közlekedéstudományi Intézet nyerte el, mely az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének bevonásával 2008 júliusára készítette el az értékelést (KTI (2008)). Az értékelést a jogszabály alapján egy hónapra nyilvánosságra kellett hozni, és errıl országos napilapban tájékoztatást kellett megjelentetni. A stratégiai környezeti értékelés az egyik átfogó cél megváltoztatásával, és a környezeti hatásokat jobban mérı indikátorok beépítésével tovább finomította az MLS-t. A GKM ekkor már nem létezett, feladatai a közlekedési, illetve a gazdasági és fejlesztési minisztériumhoz kerültek át. 2008 szeptemberében elfogadták a Kormány középtávú munkaprogramját, melyben a logisztika a jármőiparral, gyógyszeriparral és biotechnológiával, illetve az infokommunikációval együtt az ún. kiemelt ágazatok közé került, és a stratégiakészítés akcióterv összeállításával is kiegészült. ((MEH, 2008), 2. old.) Csak a logisztikára állt rendelkezésre stratégia, a többi ágazatra még megalapozó tanulmány sem, ezeket külsı szolgáltatóktól rendelték meg. Az ágazatok közül – részben a használtautó-csereprogram körüli vita miatt – a jármőipari kapta a legnagyobb nyilvánosságot, melynek akcióterve a többi szektor tervdokumentumait is sok tekintetben meghatározta. A kiteljesedı pénzügyi-gazdasági válság, a szők határidık, források, a fentrıl-lefelé tervezésrıl alulról-felfelére történı váltás és számos egyéb tényezı is befolyásolta a logisztikai akcióterv kialakítását. Elvárás volt az is, hogy az MLS szaknyelvezete közérthetı, és jól kommunikálható legyen. Az intézkedések alapját a hazai szakmai szervezetek javaslatai (pl. Logisztikai Egyeztetı Fórum, közúti fuvarozó szervezetek, Magyar Vasúti Egyesülés), a korábban már említett német és finn akciótervek, illetve a Reformszövetség logisztika-közlekedés munkacsoportjának tanulmánya (Gelei, Szeri, 2009) jelentették. Az intézkedések végrehajthatóságával kapcsolatban 2009. elején kezdıdtek meg az egyeztetések a különbözı minisztériumok, illetve szakmai szervezetek bevonásával. E folyamat egyik látványos állomása volt a Logisztikai Irányító Testület 2009. február 12-i ülése. Az akcióterv elemei a válságkezelı Kormány egyéves cselekvési tervében is bekerültek. Ez adta meg a végsı lökést az akcióterv elfogadására, melyrıl a Kormánykabinet, a tárcaközi és államtitkári egyeztetést követıen 2009. június 17-én született meg a Kormány döntése. Csak összehasonlításképpen: a németek mestertervének kidolgozása és elfogadtatása két és fél évet vett igénybe, elkészítésében közel 700 szakértı vett részt. Az MLS és a Logisztikai akcióterv kialakításába mintegy 300 szakértı kapcsolódott be. Az ötéves idıhorizontúra alakított Logisztikai akcióterv zömében a Kormány által közvetlenül el nem fogadott MLS helyzetelemzésén, célrendszerén, indikátorain alapul. Az akcióterv elsısorban Magyarország logisztikai lehetıségeinek kiaknázását, és nem a válságkezelést célozza. Ilyen intézkedések a hasonló külföldi programokban sem szerepelnek, amit részben a szektor szolgáltatásai iránti másodlagos kereslet is indokol. A Logisztikai akcióterv nem kíván a közlekedéspolitikai (különösen annak infrastruktúrafejlesztési és személyközlekedési), a hulladékgazdálkodási és az energiapolitikai 38



(pl. csıvezetékes szállítás) stratégiákkal átfedésbe kerülni, illetve katonai logisztikai kérdésekkel foglalkozni. Az akcióterv a statisztikai tevékenységosztályozásban használt fogalmakkal határozza meg a logisztikát, kerüli a területi, ágazati logisztikai (pl. city, agrár) elnevezéseket, helyzetelemzésében pedig – szakítva a hasonló anyagok mőszaki szemléletével – elsısorban gazdasági megközelítésre törekszik. A jól ismert hazai adottságok és problémák mellett az akcióterv ismerteti, hogy a globális logisztikai kiadások napjainkban a világ GDP-jének mintegy 14 százalékát teszik ki, míg Magyarországon a szektor hozzáadott értéke a GDP közel 5%-át éri el. Hazánkban a KSH adatai szerint 2008 végén mintegy 30 ezer, zömében KKV, logisztikai szolgáltató vállalkozást regisztráltak, és több magyar, a régióban meghatározó jelentıségő csoport is mőködik. A logisztikai ágazat társas vállalkozásai az APEH adatai alapján 2007-ben 2626 milliárd Ft árbevételt értek el, és közel 160 ezer fıt foglalkoztattak. Magyarország a Világbank logisztikai versenyképességet mérı ún. Logistics Performance Index listáján a 35. helyezésével az EU-12-ek legjobbja, az európai logisztikai központok létrehozási feltételei alapján készített európai ország rangsorban pedig a 3. helyre lépett elı. ((Cushman&Wakefield, 2008), 9. old) A logisztikai akcióterv stratégiai célja az, hogy 2013-ra Magyarország a közép-keleteurópai térség meghatározó logisztikai szolgáltató központjává váljon, melyet négy átfogó és két horizontális (fenntartható fejlıdés, versenyképesség) cél fogalmaz meg pontosabban: − tranzit, hátország potenciál kiaknázása, menedzsmentje; − versenyképes, magas hozzáadott értékő logisztikai szolgáltatások nyújtása, különösen a logisztika-intenzív ágazatok minıségi kiszolgálása, a tervezett NATO Logisztikai Kiválósági Központ civil oldali, illetve az EU magyar soros elnökség lehetıségeinek kiaknázása; − korszerő technológiák használata; − korszerő közlekedési alágazati munkamegosztás. A célok elérését 18 évente mérésre kerülı indikátor fogja mérni, ezek közül a Logistics Performance Index, a logisztikai szolgáltatók bruttó hozzáadott érték részesedése, illetve a logisztikai központ országrangsor a legfontosabb. A Logisztikai akcióterv intézkedéseinek egy része megerısítési céllal szerepel. A forrásigényes és látványos akciók mellett megjelennek a szabályozást érintık is (pl. úthasználati díjstratégia, oktatási-képzési intézkedés), melyekbıl az egyeztetések során az eredeti elképzelések mindegyikét sajnos nem sikerült megırizni. Az akcióterv intézkedései a következık: 1. A középtávú úthasználati díjstruktúra korszerősítését megalapozó középtávú díjstratégia kidolgozása a jelenlegi rendszer korszerősítését célozza, hogy megfelelıen lehessen kezelni a szabályozási és technikai környezet közeljövıben várható változásait. A szakmai szervezetekkel egyeztetett stratégia az EU és egyéb szabályozással összhangban a díjak megállapítását, a keletkezı bevételek felhasználását tartalmazza, különös tekintettel a versenyképességre, az externális költségek érvényesítésének mértékére. 2. A vámhatóság szolgáltatásainak fejlesztése a Vám és Pénzügyırség középtávú stratégiája által célzott intézkedésekkel, többek között az elektronikus vámkezelési környezet fejlesztésével, az engedélyezett gazdálkodói programmal, az egyablakos vámügyintézéssel.

39



3. Logisztika szempontjából fontos az ország és a régióközpontok nemzetközi közúti, vasúti, vízi úti, valamint térségi elérhetıségének javítását célzó közlekedési infrastruktúra-projektek megvalósítása. Az akcióterv ezek közül az alábbiakat emeli ki: − Budapest-Kelenföld-Székesfehérvár vasútvonal átépítése − Budapest-Lökısháza vasútvonal korszerősítése − Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vasútvonal korszerősítése − Szolnok-Püspökladány vasútvonal korszerősítése − Gyır-Pápa-Celldömölk-Boba vasútvonal korszerősítése − GSM-R rendszer beszerzése és telepítése − M0 déli szektor − M3 Nyíregyháza-Vásárosnamény − M31 autópálya − M43 Szeged-Makó − M6/M60 Dunaújváros-Szekszárd-Bóly-Szentlırinc (Pécs) − A 100 kN tengelyterhelésre kiépített úthálózat 115 kN tengelyterheléső jármővek forgalmának lebonyolítására alkalmassá tételét szolgáló projektek. 4. Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztését, illetve a kísért kombinált szállítás mőködését segítı támogatási programcsomag négy akciót foglal magába: − GOP-3.2.1/KMOP-1.4.2. (logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztése) pályázatot, melynek 2007-2013-as forrása 28,399 milliárd Ft − KözOP-4.1. (iparvágány, kikötı, útcsatlakozás fejlesztése) támogatási konstrukciót, melynek 2007-2013-as forrása 16,900 milliárd Ft − Egyedi Kormánydöntéses (EKD) támogatást, mely a 10 millió €-t meghaladó logisztikai beruházásokat kívánja ösztönözni − Ro-La (gördülı országút) mőködési támogatás, melynek 2008-2011-es forrása 2,980 milliárd Ft 5. A szakképzés, felnıttoktatás és felsıfokú logisztikai képzés fejlesztése a szakmai és területi szervezetek bevonásával intézkedés két lépcsıbıl áll: a logisztikai szakképzési, felnıttképzési és felsıoktatási keresletet-kínálatot részletesen feltáró tanulmány jelenti a késıbbi beavatkozások alapját. A felmérést a Munkaerıpiaci Alap szakképzési alaprésze fogja finanszírozni, mintegy 10 millió Ft értékben. 6. A kis- és középvállalkozások logisztikai gyakorlatának felmérésének célja, hogy az e vállalkozási körrel kapcsolatban évente elvégzett, reprezentatív felmérésekkel rendelkezzünk, melyek a késıbbi beavatkozásokat könnyíthetik meg. 7. Logisztikai ország-marketing program a külföldi logisztikai Magyarországra vonzását ösztönzi, mely magába foglal: − logisztikai kiadványok, az ITD honlap, prezentációk frissítését, − nemzetközi trendekre, befektetıi igényekre szcenáriók kialakítását, − költséghatékonysági számítások megrendelését, − lead generation-t, − nemzetközi konferenciákon, kiállításokon részvételt, − after care tevékenységet.

beruházások

8. A szintén az ITD-H kezelésében lévı logisztikai kereskedelemfejlesztési program a magyar logisztikai szolgáltatók régiós terjeszkedését segíti. Ennek keretében azonosítják a jelentısebb kiállításokat, felmérik és kontaktálják a potenciális hálózatokat, azonítják a beszállító lehetıségeket, és a nemzetközi kiállításokon való részvételt. 40



9. A mintegy 100 km2 területő, a széles és normál vasúti nyomtáv találkozásánál kiépült záhonyi átrakókörzet komplex gazdaságfejlesztési programja hat programelembıl áll, melyek együttes értéke 37,869 milliárd Ft: − 160 hektáros intermodális, közforgalmú ipari-logisztikai terület kialakítása Fényeslitke-Komoró térségében − közlekedési infrastruktúra fejlesztése o 100-as fıvonalon kívüli vasúti infrastruktúra fejlesztése, mintegy 45 km hosszban o állami-önkormányzati utak, mely egy közel 23 km-es észak-déli, illetve több kisebb szakaszt foglal magába − a térségben mőködı kis- és középvállalkozások támogatása − a gazdasági és logisztikai tevékenységet segítı közép-, felsıfokú képzés és átképzés fejlesztése − marketing akcióprogram − településrendezési tervek Az intézkedésekre határidık, felelısök vannak megjelölve, és végrehajtásuk legalább olyan nehéz lesz, mint elfogadtatásuk. A logisztika kiemelt ágazatként kezelése és az akcióterv elfogadása egyes kormányzati döntéseknél (pl. KözOP-4. prioritásának átcsoportosítása, egyes fejlesztési banki konstrukciók) már eddig is több elınyt hozott, és remélhetıleg a felülvizsgálatkor újabb intézkedések beépítésére is lehetıség nyílik majd. Összefoglaló A cikk a Magyar Kormány által 2009. június 17-én elfogadott Logisztikai akcióterv stratégiai elızményeit, tervezését, egyeztetését és az elfogadásának folyamatát elemzi, valamint bemutatja az ágazat fejlesztése érdekében kialakított kilenc intézkedést. Felhasznált irodalom 1. Amcham (2004): Versenyképességünk egyik tartópillére: a logisztika. Kézirat, Budapest 2. BCE-MLBKT-MTA (2005): „Magyarország mint logisztikai központ” konferencia és szakmai vitafórum. CD-ROM, Budapest 3. BMVBS (2008): Freight Transport and Logistics Masterplan. Kézirat, Berlin 4. Chikán Attila, Déri András, Kiss Péter, Némon Zoltán, Rónai Péter (2007): Nemzeti Logisztikai Stratégia. Kézirat, Budapest 5. Cushman&Wakefield (2008): European Distribution Report. Kézirat, London 6. Prof. Cser László szerk. (2005): A logisztikában rejlı gazdasági és szakmai lehetıségek, illetve kihívások, különös tekintettel a globalizáció, valamint az EU-integráció erısödésére. MeH-II.7. Kézirat, Budapest 7. EU (2001): Fehér könyv: Európai közlekedéspolitika 2010-ig: itt az idı dönteni. Kézirat, Brüsszel 8. EU (2006): Európai Teherszállítási Logisztika: a fenntartható mobilitás kulcsa. Kézirat, Brüsszel 9. FVM (2006): Agrárlogisztikai komplex program. Kézirat, Budapest 10. Gecse Gergely (2005): Hogyan válhat Magyarország logisztikai központtá – ex ante helyzetértékelés és koncepció. – II. NFT háttéranyag -. Kézirat, Budapest 41



11. Dr. Gelei Andrea, Dr. Szeri István szerk. (2009): A logisztika-közlekedés munkacsoport tanulmánya. Helyzetelemzés, értékelés és gazdaságpolitikai javaslatok 2009-2013. Kézirat, Budapest 12. GKM (2005): Magyar intermodális logisztikai fejlesztési koncepció. Kézirat, Budapest 13. GKM (2007): GKM kézikönyv stratégia-alkotók számára. A Kormányzati stratégiaalkotási Követelményrendszer (KSaK) alapján. Kézirat, Budapest 14. ICEG (2005): A hazai áruszállítási-logisztikai piac fejlıdési tendenciáinak elemzése. Kézirat, Budapest 15. KPMG (2007): A Magyar Logisztikai Stratégia ex-ante értékelése. Kézirat, Budapest 16. KTI (2008): A Magyar Logisztikai Stratégia környezeti hatásvizsgálatának elkészítése a 2/2005. (I.11.) Kormányrendelet szerint az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Fıfelügyelıség által jóváhagyott tematika alapján. Kézirat, Budapest 17. MEH (2008): A kormány középtávú munkaprogramja. Kézirat, Budapest 18. MLBKT (2004): Magyarország, mint logisztikai központ. Elıtanulmány. Kézirat, Budapest 19. MLBKT (2005): Magyarország, mint logisztikai központ. Javaslat a II. Nemzeti Fejlesztési Terv egy kiemelt programjára. Kézirat, Budapest 20. Móricz Sándor (2006a): AgrárLogisztikai Akcióterv ALA. Kézirat, Budapest 21. Móricz Sándor (2006b): Magyarország Integráló Logisztikai Program. Kézirat, Budapest 22. NFGM (2009a): Logisztikai akcióterv 2009-2013. Kézirat, Budapest 23. NFGM (2009b): Magyar logisztikai stratégia. Kézirat, Budapest 24. NFÜ (2007): Logisztika Zászlóshajó Program. Kézirat, Budapest

42



GERDA ISTVÁN ZSOLT MAGYARORSZÁG ÉS AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ MUNKAERİPIACÁNAK FİBB TENDENCIÁI Kulcsszavak: munkaerıpiac, munkanélküliség, foglalkoztatás, gazdasági aktivitás Bevezetés A Magyarországon tapasztalható gazdasági és társadalmi változások, még, ha pozitívak is, nem feltétlenül érzékeltetik hatásukat minden régióban egyformán. Elemzésemben a Magyarországi és Észak-alföldi régió alapvetı munkaerı-piaci jellemzıit összegzem, vizsgálva, hogy melyek azok a tendenciák, melyek azonosak az országra jellemzıkkel, és melyek azok, amelyek eltérnek azoktól. A várakozásoknak megfelelıen kimutatható, hogy gazdasági aktivitás terén a régióra jellemzı tendencia épp ellenkezıje az országosnak, míg a foglalkoztatási és munkanélküliségi ráták alakulása lényegében követi az országos irányultságot, annak ellenére, hogy az abszolút értékek jelentısen elmaradnak azoktól. A 2000-2008 közötti idıszak társadalmi és gazdasági folyamatai a területi különbségek fokozódásának irányába hatottak. A régiók munkaerı-piaci jellemzıi közötti differenciák különösen szembeötlık, és tükrözik a gazdasági, valamint a társadalmi fejlettségben meglévı különbségeket. Elemzésem az ország foglalkoztatási szempontból egyik legkedvezıtlenebb helyzetben lévı régiójában, az Észak-alföldön tekinti át az ezredfordulótól 2008-ig a munkaerıpiac jellemzıit és azok változását. Az elemzéshez felhasznált adatok forrása a Központi Statisztikai Hivatal stADAT-táblái, de a téma feldolgozása elıtt áttekintettem a lakosság körében végzett rendszeres, reprezentatív, megkérdezésen alapuló munkaerı-felmérést, valamint a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal álláskeresıkre vonatkozó nyilvántartását is. A munkaerı-felmérés reprezentatív mintájának nagysága miatt elsısorban a régiók, illetve legfeljebb a megyék szintjén tesz közzé adatokat, míg a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal regisztere lehetıvé teszi az elıbbinél kisebb területi egységekre, kistérségekre, valamint a településekre vonatkozó vizsgálatot is. Elemzésemben a regionális szintő adatokra támaszkodom, illetve az azokból vonok le következtetéseket, teszek megállapításokat. Célom, hogy megvizsgáljam Magyarország és az Észak-alföldi régió munkaerı-piaci jellemzıinek, a gazdaságilag aktív népesség számának, az aktivitási aránynak, a munkanélküliségi- és foglalkoztatási rátának változását, bemutassam azok fıbb tendenciáit, a jellemzı hasonlóságokat és eltéréseket az országos adatokhoz viszonyítva. A gazdaságilag aktív népesség, avagy a munkaerıpiac kínálati oldala Makrogazdasági megközelítésben a munkaerıpiac kínálati oldalát a foglalkoztatottak és a munkanélküliek együttesen alkotják, akiket a gazdaságilag aktív népesség fogalmával jelölünk. Foglalkoztatottnak azt tekintjük, aki a referencia-idıszakban, legalább egy óra, jövedelmet biztosító munkát végzett, vagy munkájától csak átmenetileg35 volt távol. A gyermekgondozási díjban, gyermekgondozási segélyben részesülık gazdasági aktivitása a vonatkozási héten végzett tevékenységük alapján kerül meghatározásra. A munkaerıfelmérésre vonatkozó Eurostat-ajánlások alapján a sorkatonák, mint intézeti népesség nem

35

szabadság, betegség stb. miatt

43



tartoznak a felvétel körébe. Munkanélkülinek tekintendı az a személy, akire egyidejőleg érvényesek a következı feltételek: − az adott héten nem dolgozott36, − aktívan keresett munkát a kikérdezést megelızı négy hét folyamán, − rendelkezésre áll, azaz két héten belül munkába tudna állni, ha találna megfelelı állást vagy talált már munkát, ahol 30 napon belül dolgozni kezd. A munkaerı-kínálatot a reálgazdasági folyamatok illetve a gazdaságilag aktívak mellett a munkaképes korú népesség számának alakulása is befolyásolja. 2008-ban Észak-alföldön 582,8 ezer fı tartozott a 15-74 éves gazdaságilag aktív népesség korcsoportjába, 22,400 fıvel több, mint 2000-ben, ami a vizsgált idıszakban 3,8%-os növekedésnek felelt meg. 600 595 590 585 580 575 570 565 560 555 550 2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

2008

1. ábra Gazdasági aktivitás az Észak-alföldi régióban 2000-2008 között [ezer fı] Forrás: KSH 2009a, saját szerkesztés

Mindezekkel együtt meg kell említeni, hogy a régió teljes népességének fogyása 3,2%-os mértékő volt (KSH, 2008). Országosan a gazdasági aktivitás a 2. ábra szerint alakult, a vizsgált idıszakban 88,700 fıs növekedés volt tapasztalható, ami 2,2%-nak felel meg. 55,5 55 54,5 54 53,5 53 52,5 2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

2. ábra Gazdasági aktivitás Magyarországon 2000-2008 között [ezer fı] Forrás: KSH 2009a, saját szerkesztés

36

nincs olyan munkája, amelytıl átmenetileg távol volt

44

2008



Aktivitási arány Az aktivitási arány nem más, mint a gazdaságilag aktívak aránya a népességen belül. A gazdasági aktivitás arányának vizsgálatakor kiderül, hogy az Észak-alföldi régióban megfigyelhetıek az országos tendenciák – azaz a 2000-2008 idıszakban növekedés –, de mindezek mellett alapvetı különbségek is vannak. A régióban jellemzı aktivitási arány a vizsgált kilenc év alatt 48%-ról 50,8%-ra emelkedett, ami 2,8 százalékpontos emelkedésnek felel meg, mag országosan ez a növekedés mindössze 1,6 százalékpont. Elmondható tehát, hogy a régióra átlagon felül jellemzı az aktivitási arány növekedése. 56 55 54 53 52 51 50 49 48 47 2000

2001

2002

2003

2004

Észak-alföldi régió

2005

2006

2007

2008

Magyarország

3. ábra Gazdasági aktivitás alakulása Magyarországon az Észak-alföldi régióban (2000-2008) [%] Forrás: KSH 2009b, saját szerkesztés

A másik érdekes különbség a 3. ábrán a 2006 utáni adatok között fedezhetı fel. Míg az országos adatokon egyértelmő negatív tendencia figyelhetı meg, a regionális adatok ettıl némileg eltérıen 2007-2008 viszonylatában stagnálást mutatnak (KSH 2009.). Munkanélküliségi ráta A munkanélküliség alapvetı probléma a modern társadalomban, hiszen amellett, hogy az emberek számára nyomott jövedelmet jelent, gazdasági szempontból elmondható, hogy erıforrások vesznek kárba (Samuelson 1995, 301. old.). A régió munkanélküliségi rátája, amely a munkanélküliek számát a gazdaságilag aktívak százalékában fejezi ki, a vizsgált idıtáv elsı felében folyamatosan mérséklıdött, majd 2004-ben erıteljesen növekedni kezdett, az inaktívak számának csökkenése mellett. Országos összehasonlításban a munkanélküliségi ráta – a foglalkoztatás szempontjából legkedvezıbb 2003-2004 éveket kivéve – Észak-Magyarország után a legmagasabb volt a régiók között. A régió megyéit tekintve Szabolcs-Szatmár-Bereg munkanélküliségi rátája nemcsak a régión belül, hanem országosan is az egyik legmagasabb, és az idıszak végére 17,5%-ra emelkedett. A régió másik két megyéje közül Hajdú-Biharban tendenciáját tekintve szintén nıtt a munkanélküliségi ráta, 8,9%-ra, Jász-Nagykun-Szolnok megyében pedig az ezredfordulón jellemzı 9,4%-os rátánál kevesebbet, 8,5%-ot mérték 2008-ban. Meg kell jegyezni, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében a 2000 és 2007 évi adat azonos volt.

45



Észak-Alföld

Magyarország

11,5 10,5 9,5 8,5 7,5 6,5 5,5 2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

2008

4. ábra A munkanélküliségi ráta alakulása az Észak-alföldi régióban és Magyarországon [%] Forrás: KSH 2009c, saját szerkesztés

A munkanélküliségi ráta alakulásában a látszólagos hasonlóság ellenére igen érdekes különbség figyelhetı meg. A csökkenés a 2000-2002 idıszakban mindkét viszonylatban jellemzı, de míg az országos mutató 2003-ban emelkedésbe fordul, a régió esetében tovább mérséklıdik. A regionális mélypont 2003-ban, míg országos szinten 2001-ben volt, a 2004 utáni emelkedés mértéke azonban jelentısen eltérı, bár a tendencia azonos, amint az 5. ábra mutatja. 4,3 3,8

%pont

3,3 2,8 2,3 1,8 1,3 0,8 2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

2008

év

5. ábra A munkanélküliségi ráták közötti különbség alakulása az Észak-alföldi régióban és Magyarországon Forrás: saját szerkesztés

A munkanélküli ráták közötti különbség a regionális mélypont óta dinamikusan növekszik annak ellenére, hogy a 2006. és a 2007. évi adatok között nincs különbség. Ezekben az években azonos mértékben változott a munkanélküliség Magyarországon és az Észak-alföldi régióban 7,5%-ról 7,4%-ra, valamint 10,9%-ról 10,8%-ra csökkent. 46



A foglalkoztatás, avagy a munkaerıpiac keresleti oldalának összefüggései A munkaerıpiac vizsgálatakor épp úgy, mint az emberi erıforrások elemzésénél fontos látni, hogy a gazdasági érték elıállításával szorosan összefügg a foglalkoztatás (Rédei, 2001. 135. old). Az ezredforduló óta bekövetkezett változások már korántsem voltak olyan jelentısek, mint a rendszerváltás utáni évtizedben, de az 1. táblázat adatainak vizsgálatakor megállapítható, hogy az Észak-alföldi régióban a vizsgált idıszakon belül 2003-ban volt a foglalkoztatás maximuma 534.000 fıvel, míg az országos adatokat tekintve ez 2006-ban volt 3.930.100 fıvel. Foglalkoztatottak számának alakulása [ezer fı] 1. táblázat

Év Észak-alföld Magyarország

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

2008

508,9

516,1

512,2

534,0

523,5

517,4

529,5

521,7

513,0

3856,2 3868,3 3870,6 3921,9 3900,4 3901,5 3930,1 3926,2 3879,4

Forrás: KSH 2009d, saját szerkesztés

Az országos adatok alapján látható, hogy a 2006-2007 év között nincs jelentıs eltérés, erıteljes csökkenés többek közt a gazdasági válság hatására csak 2008-ban következik be. Ennek fényében érdekes, hogy bár az idıszak alatt az Észak-alföldi régió adatainak változása többnyire követi az országos adatokét – 2001-2002 és 2004-2005 évek kivételével –, a jelentıs csökkenés már egy évvel korábban jelentkezik, és a tendencia 2008-ban – hasonló mértékben – folytatódik. A foglalkoztatási ráta alakulása A Központi Statisztikai Hivatal a lakosság gazdasági aktivitásának vizsgálatára 1992-ben új statisztikai adatgyőjtést vezetett be. A munkaerı-felmérés, ami a magánháztartásokra kiterjedı reprezentatív felvétel, a 15-74 éves személyek gazdasági aktivitásáról közöl információt. Az adatgyőjtés célja, hogy a foglalkoztatottság és a munkanélküliség alakulását a nemzetközi statisztikai ajánlásoknak megfelelıen, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet fogalmait felhasználva figyelje meg. A magyar munkaerı-felmérés a vizsgált népességet egy meghatározott idıszakban37 végzett tevékenységük alapján osztályozza.38 A térség munkaerı-kínálatának jelentıs része iránt volt kereslet 2008-ban. Ez azt jelenti, hogy akik akartak, képesek voltak és lehetıségük is volt többé-kevésbé rendszeres jövedelmet biztosító munkát végezni, vagy rendelkeztek olyan munkahellyel, melytıl csak átmenetileg voltak távol, azoknak lehetısége is volt erre. Az 513,000 foglalkoztatott a 15-74 éves népesség 44,8%-át adta. Ez a foglalkoztatási arány 1,2 százalékponttal volt magasabb a 2000. évinél. A ráta évente hullámzóan változott, maximumát az idıszakon belül 2003-ban érte el, amikor 45,9% volt.

37 38

a kikérdezés hetét megelızı héten, a hetet hétfıtıl vasárnapig számítva KSH, http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/modsz/modsz21.html

47



51,5 50,5 49,5 48,5 47,5 46,5 45,5 44,5 43,5 2000

2001

2002

2003 2004 Észak-Alföld

2005 2006 Magyarország

2007

2008

6. ábra Foglalkoztatási ráta alakulása az Észak-alföldi régióban és Magyarországon [%] Forrás: KSH 2009d, saját szerkesztés

Országosan a foglalkoztatási ráta az ezredforduló idején számított 49,6%-ról – folyamatos évenkénti javulást, esetenként stagnálást követıen – az idıszak végére 50,3%-ra nıtt. A foglalkoztatási ráta alakulásának jellemzıirıl ugyanazon megállapítások tehetıek, mint a foglalkoztatottak számával kapcsolatban. A foglalkoztatási ráta maximumát az Észak-alföldi régióban 2003-ban, míg Magyarországon 2006-ban érte el. Mindamellett, hogy a regionális és országos ráta értékei között jelentıs eltérés van, a tendenciák között is megfigyelhetı néhány különbség. Az országos ráta 2003-2005 között gyakorlatilag nem változott – rendre: 50,6%, 50,5%, 50,5% – majd 2007-ig emelkedik, és csak ezután tapasztalható csökkenés, melyet nagymértékben magyaráznak a nemzetközi és hazai gazdasági folyamatok, illetve azok foglalkoztatásra gyakorolt hatásai. A regionális adatok ezzel szemben mást mutatnak, hiszen a vizsgált idıszak egyes éveinek adatai között több esetben adódik jelentıs eltérés, például a 2002-2003 évek között 2 százalékpont az eltérés. Annak ellenére, hogy az országos adatok azt mutatják, hogy a világgazdasági folyamatok érzékelhetı mértékben csak az utolsó vizsgált évben éreztetik hatásukat, a régióban a foglalkoztatási ráta mérséklıdése már 2006 után elkezdıdött. Látható tehát, hogy a Magyarországra jellemzı foglalkoztatási ráta kb. 5-6 százalékponttal haladta meg Észak-alföldét, azonban az eltérı mozgások, azaz az egyes évek adatai közötti eltérések elıjeleinek különbözısége miatt igen dinamikusan változó értékek adódnak, ahogy az a 7. ábrán látható.

48



6,1 5,9 5,7 5,5 5,3 5,1 4,9 4,7 4,5 2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

2008

7. ábra A foglalkozási ráta eltérése Magyarországon és az Észak-alföldi régióban [százalékpont] Forrás: saját szerkesztés

A régiós és az országos ráta 2003-ban (Észak-alföldi régiós mutató maximum értékénél) került egymáshoz legközelebb, ekkor az eltérés mindössze 4,7 százalékpont volt, az azóta eltelt idıszakban 0,8 százalékponttal 5,5 százalékpontra emelkedett, jelenleg – és várhatóan a következı években – csökkenı tendenciát mutat. Demográfiai kapcsolódás A társadalmi-gazdasági folyamatok összetettsége indokolja a korábban vizsgált földrajzi területek demográfiai jellemzıinek áttekintését. Az 1. ábra adatait illetve az idıszakra jellemzı változásokat összehasonlítva a 15 évnél idısebb lakónépességre jellemzı változásokkal, nagyon kevés hasonlóság fedezhetı fel. 1 270 000 1 268 000 1 266 000 1 264 000 1 262 000 1 260 000 1 258 000 2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

8. ábra 15 évnél idısebb lakónépesség számának alakulása az Észak-alföldi régióban [fı] Forrás: saját szerkesztés

49

2008



A gazdaságilag aktívak száma tehát nem ugyanakkor volt a legmagasabb, amikor a 15 évnél idısebb lakónépesség száma – azaz 2006-ban és nem 2003-ban –, és emellett a 8. ábrán felfedezhetı tendencia alapvetıen különbözı az 1. ábrán megfigyelhetıtıl. 2003 óta a 2005. év kivételével csökkenés figyelhetı meg, amely egyre intenzívebb, azaz a lakosság száma egyre nagyobb mértékben csökken. Az országos adatok ettıl eltérı tendenciát mutatnak. Ahogyan a 9. ábrán látható, a 15 évnél idısebbek száma 2003-tól folyamatosan az idıszak végéig emelkedik, 2007-2008 között stagnál (a két év közötti különbség 95 fı). 8 540 000 8 535 000 8 530 000 8 525 000 8 520 000 8 515 000 8 510 000 8 505 000 2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

2008

9. ábra A 15 évnél idısebb lakónépesség számának alakulása Magyarországon [fı] Forrás: saját szerkesztés

Összevetve a 2. ábrával a magyarországi folyamatok, azaz a gazdaságilag aktívak számának változása hasonlóan alakul, mint a 15 évnél idısebb népesség száma. A változás üteme és az egyes évek közötti eltérések bár több esetben eltérıen alakulnak, összességében látható, hogy népesség számának növekedése magával hozza a gazdaságilag aktívak számának emelkedését is. Ezek alapján a népesség számának alakulása országos adatokat tekintve összhangban van a gazdaságilag aktívak számának változásával, regionális bontásban már jelentıs disszonancia tapasztalható. Ebbıl arra lehet következtetni, hogy a gazdaság állapotának változása az Észak-alföldi régióban nem követi a társadalmi változásokat, ami bár szerencsés a gazdaságilag aktív népesség számának emelkedése miatt, mégis megkérdıjelezi annak stabilitását. Természetesen a válság hatásai nem kerülik el a régiót sem, mégis várható, hogy ezen hatások – éppen a stabilitás hiánya miatt – erıteljesebbek lesznek.

50



Összefoglalás Magyarország és az Észak-alföldi régió munkaerıpiacának tendenciáit vizsgálva számos megállapítás tehetı. A gazdasági aktivitást tekintve látható, hogy a Magyarországon 2000-2001 között jelentkezı csökkenés az Észak-alföldön csak 2002-ban jelentkezik, némileg nagyobb mértékben. A 2006 utáni adatok alakulásában is felfedezhetı különbség, hiszen míg az országos adatokon 2006-2008 között csökkenés fedezhetı fel, addig az Észak-alföldön a hasonló irányú tendencia csak a 2006-2007 év adata között figyelhetı meg, utána nem változik. A munkanélküliségi ráta alakulása a leginkább érdekes. A vizsgált idıszakban az alapvetı tendenciák iránya megegyezik, azonban nagyságuk jelentısen eltér egymástól. Ennek eredménye, hogy a munkanélküliségi ráták közötti különbség 2000-2003 idıszakban jelentısen lecsökkent, minimuma 0,8 százalékpont, majd 2004-tıl kezdıdıen meredek emelkedésbe kezdett. A 2006-2007-es adatokat kivéve – amikor stagnált a különbség – töretlen a növekedés, amely az idıszak végére 4,2 százalékpont lett. Külön figyelmet érdemel az 5. ábra, hiszen két azonos tendenciákkal rendelkezı idısor különbsége várhatóan vagy lineárishoz közelít vagy oszcillál, azonban az országos és regionális munkanélküliségi ráta közötti különbség az vizsgált idıszak elején csökken, eléri minimumát, majd utána folyamatosan emelkedik. Annak megállapítására, hogy ezt mi okozza, további vizsgálatok szükségesek. A foglalkoztatási ráta adataiból megállapítható, hogy az Észak-alföldön jelentısebbek az ingadozások, a tendenciák viszont azonosak, azok között nincs lényeges eltérés. A legkisebb eltérés 2003-ban volt, 4,7 százalékpont. Felhasznált irodalom 1. Fehér A. (2005): A vidékgazdaság és a mezıgazdaság, Agroinform Kiadó, Budapest 2. KSH (2008): A lakónépesség nem szerint, január 1. (2001–) http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/tabl6_01_01ia.html, http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/tabl6_01_01ib.html 3. KSH (2009a): A gazdaságilag aktív népesség száma (2000–) http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/tabl6_02_01_03i.html 4. KSH (2009b): Aktivitási arány (2000–) http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/tabl6_02_01_05i.html 5. KSH (2009c): Munkanélküliségi ráta (2000–) http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/tabl6_02_01_07i.html 6. KSH (2009d): Foglalkoztatási arány (2000–) http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/tabl6_02_01_06i.html 7. Rédei M. (2001): Demográfia, ELTE Kiadó, Budapest 8. Samuelson, Nordhaus (1995): Közgazdaságtan (Alapfogalmak és makroökonómia, Mikroökonómia, Alkalmazott közgazdaságtan a mai világban) Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest

51



KISS MARIETTA GONDOLATOK AZ EURÓPAI JÓLÉTI ÁLLAMOK NYUGDÍJREFORMJAIRÓL Kulcsszavak: nyugdíjreform, jóléti rendszer, válság

A nyugdíjrendszer reformja – a többi nagy társadalmi ellátórendszer reformja mellett – az utóbbi években, évtizedekben a jóléti államok39 közgazdászainak – a gazdaság (elsısorban a költségvetés) aktuális állapotának megfelelıen –, politikusainak, sıt, még a hétköznapi embereknek a vitáiban is idınként és helyenként élénkebben, máskor és máshol kevésbé intenzíven, de folyamatosan jelen van. Miért érdekes téma a nyugdíjreform a közgazdászok számára? És miért van szükség egyáltalán gazdasági szempontból a nyugdíjrendszerek reformjára? Elég, ha néhány jellemzı számadatra gondolunk: az OECD országaiban az állami nyugdíjkiadások átlagosan a GDP 7%-ára rúgtak 2005-ben (Martin – Whitehouse, 2008, 3. old.), ami 1990 és 2005 között közel 17%-os növekedést jelent (OECD, 2009a), reformok nélkül pedig az arány még tovább nı40. E számadatok azonban az 1970-es évek óta jelentkezı, az állami nyugdíjrendszerekre fokozott külsı gazdasági nyomást kifejtı folyamatoknak csupán egyik oldalát ragadják meg, holott a fejlemények két oldalról is negatívan érintik a nyugdíjrendszereket. Egyrészt a korábbi, világháborút követı magas növekedési ütemhez képest bekövetkezı lassulás41, valamint az ezzel együtt járó növekvı munkanélküliség42 (az egyre korábban történı nyugdíjba vonulással együtt) csökkenést jelent a nyugdíjrendszerek bevételi oldalán. Másrészt viszont demográfiai okokból – elsısorban a népesség elöregedése43 miatt – egyre nagyobb az igény a nyugdíjkiadások iránt. Az 1960-as évek óta ugyanis a várható élettartam mindkét nemnél igen gyorsan nıtt, míg sok országban egészen az ezredvégig csökkentették a nyugdíjkorhatárt44. E két folyamat eredményeképpen az OECD-országokban 1958 és 1999 között átlagosan 5,6 évvel nıtt a (normál nyugdíjkorhatártól számított) nyugdíjban töltött évek száma (D’Addio – Whitehouse, 2009, 1. old.), amely jelentıs többletterhet ró

39

A jóléti államot meglehetısen nehéz definiálni, de talán úgy foglalhatnánk össze mindazt, ami e fogalom alatt értendı, hogy a jóléti államok azok az államok, amelyek „elkötelezettek polgáraik anyagi és szellemi »jól-léte« (jó egészségi állapota, korszerő mőveltsége és a modern gazdaságban való foglalkoztathatósága, munkára való alkalmassága, továbbá megfelelı lakhatása és táplálkozása) iránt, és ennek érdekében aktívan beavatkoznak a gazdasági folyamatokba” (Szabó, 2000, 209. old.). A jóléti állam fogalmát azonban ennél szélesebb értelemben is használják. Többen jóléti államként kezelnek minden olyan modellt, amelyben az állam széles körő szociális szolgáltatásokat nyújt, még ha nem is minden állampolgárnak. Sıt, beszélnek ázsiai jóléti államokról (Tajvan, Dél-Korea), illetve koraszülött jóléti államokról is (Kornai, 1993, 113-143. old.), ez utóbbiak a kelet-európai szocialista országok a rendszerváltás elıtti korszakban. Azonban ahhoz, hogy valóban jóléti államról beszélhessünk, szükséges az is, hogy a jóléti intézkedések koherens rendszerré álljanak össze, és átfogják az állampolgárok egész életét a bölcsıtıl a sírig (Szabó, 2007, 317-318. old.). 40 Az OECD elırejelzése (OECD, 2001, 154. old.) szerint a teljes öregségi nyugdíjkiadás 2050-re a 2000. évihez képest a GDP 3,4 százalékpontjával fog megnıni átlagosan az OECD 21 tagja esetén. 41 Az éves növekedési ütem Európában az 1950-73 közötti idıszakbeli 3,5%-ról az 1979-2008 közötti idıszakra 2% alá csökkent (Pabst, 2009, 3. old.). 42 Az 1960-as években és az 1970-es évek elején a munkanélküliségi ráták Európában 2-3% körül mozogtak, míg ezt követıen fokozatosan emelkedtek, a kilencvenes évekre átlagosan meghaladva a 10%-ot (Bermeo, 2001, 8. old.). 43 A folyamatot jól jelzi az idıskori függıségi ráta (az idıskorúak aránya a keresıkorúakhoz képest) alakulása, mely az európai OECD-államok átlagát tekintve az 1950-es 0,16-ról 2008-ra 0,28-ra emelkedett és az elırejelzések szerint 2050-re 0,56 lesz (OECD, 2009b), vagyis akkorra két keresıkorúra egy idıskorú fog jutni. 44 Férfiaknál 1958 és 1999 között 2,5 évvel, 62 éves kor alá, míg nıknél 1,5 évvel, 60,5 évre csökkent az átlagos nyugdíjkorhatár az OECD-országokban (D’Addio – Whitehouse, 2009, 1. old.).

52



a rendszerekre45. A bevételi és kiadási oldalon jelentkezı kettıs szorítás odáig fokozódott, hogy jelentıs kiadáscsökkentı reformok nélkül – a demográfiai trendeket exogén változónak tekintve – a rendszerek fenntarthatósága kérdésessé vált. Különösen élesen jelentkeznek most, a gazdasági válság közepette a már eddig is fenntarthatóságuk határára érkezett rendszerek problémái. A politikusok számára a nyugdíjrendszer megváltoztatása – ahogyan azt az Egyesült Államokban gyakran hangoztatják – egy nagyfeszültségő vezeték („third rail”): elég egy érintés és meghalsz. A politikusoknak – mint számos egyéb kérdésben, itt is – egy igen keskeny kardélen kell egyensúlyozniuk, ami gyakran együtt jár azzal, hogy a gazdasági fenntarthatóság és a választóik akaratának gyakran összeegyeztethetetlennek tőnı kettıs szorításában nem a hosszú távon legjobb (azaz a gazdaságilag fenntartható), hanem a rövid távon kielégítı megoldást választják, ezzel maximalizálva újraválasztási esélyeiket46, elhalasztva a szükséges átalakításokat, tovább görgetve – a felelısséget így akár egy következı kormányra hárítva – és súlyosbítva a már meglevı problémákat. A reformtörekvések politikailag nehéz, gyakran megvalósíthatatlan voltát jól magyarázza a Nobel-díjas Tversky és Kahneman (1991) elmélete, miszerint az emberek elégedetlenebbek lesznek akkor, ha egy már meglevı juttatásról kell lemondaniuk, mint amilyen elégedetlenek lennének akkor, ha azt meg sem kapták volna. Politikailag így annak a kockázata, hogy az intézkedésekkel az elıbbi táborból vesztenek szavazatokat, valószínőleg nagyobb, mint annak az esélye, hogy az utóbbi csoportból nyernek új szavazatokat. Az utca emberének e téma iránti érdeklıdését magyarázza a magas érintettség: magától értetıdik az, hogy akik a nyugdíjrendszer haszonélvezıi, miért elleneznek mindenféle reformtörekvést, amely juttatásaik csökkenését vonhatja maga után. Akik jelenleg nem nyugdíjasok, két egymásnak ellentmondó motivációval rendelkeznek a témával kapcsolatban: egyrészt valószínőleg arra számítanak, hogy egyszer majd ık is a rendszer juttatásait fogják élvezni, másrészt viszont a jelenben ezért le kell mondaniuk bizonyos mértékő fogyasztásról47. Empirikus kutatások (Boeri – Boersch-Supan – Tabellini, 2001, 2002) igazolják azt, hogy általában ez utóbbi motívum erısebb az elızınél, így a reformellenesség még azok között is nagymértékő, akik tudatában vannak a rendszer fenntarthatatlanságának. Mindezek ellenére az 1990-es évek eleje óta szinte minden jóléti állam végrehajtott legalább néhány változtatást a nyugdíjrendszerében a jövıbeli fenntarthatóság érdekében, többen pedig olyan nagyszabású reformokat is véghezvittek, amelyek az elkövetkezendı idık juttatásait jelentıs mértékben érintik.

45

Ha egy személy egy évvel korábban megy nyugdíjba, a nyugdíj költsége az egész munkával töltött idıszakra vetítve 10%-kal nı (Boender et al., 2007, 5. old.). 46 E gondolat elméleti alapjait a gazdasági bürokráciaelmélet jelenti: egy demokratikus politikai rendszerben a pártok, a politikusok magatartását nem a közjó, hanem a hatalmon maradáshoz vagy annak megszerzéséhez szükséges szavazatok maximalizálására való törekvés határozza meg (Downs, 1957, idézi Gedeon, 2001, 97.old.). 47 A nyugdíjrendszer típusától függıen vagy a jelenlegi nyugdíjasok számára történı kifizetések és/vagy a saját jövıbeni járadékaik finanszírozására. A pénz idıértékébıl következıen (azaz egyszerően fogalmazva abból, hogy a mai pénz többet ér, mint a holnapi) a mai lemondásért cserébe az emberek a jövıben nagyobb összeget szeretnének kapni, és pontosan ez az, aminek megvalósulását a reformok általában fenyegetik.

53



Végrehajtott reformok A nemzeti jövedelemhez viszonyítva a tíz legmagasabb nyugdíjkiadással rendelkezı ország közül hat – Ausztria, Finnország, Franciaország, Németország, Olaszország és Svédország – jelentıs reformokat hajtott végre 1990 óta. Ezek végsı soron csökkentik a juttatásokat, és így a jövıben alacsonyabb lesz a nyugdíjkiadások szintje. A jelenleg alacsonyabb kiadási szinttel rendelkezı országokban is történtek változtatások a nyugdíjrendszerekben, mely lépések elsısorban a jövıbeli nehézségek megelızése miatt fontosak (Martin – Whitehouse, 2008, 7. old.). A reformcsomagok alapvetıen két irányban eszközöltek változásokat: parametrikus és paradigmatikus reformlépések születtek (lásd 1. táblázat). Parametrikus reformok közé olyan, a nyugdíjrendszer mértékszabályait érintı változások tartoznak, mint a nyugdíjkorhatár, a nyugdíjba vonulás ösztönzıinek, a nyugdíjszámításnak, illetve az indexálásnak a módosítása, míg a paradigmatikus reformok a nyugellátások finanszírozására (felosztó-kirovó vagy tıkefedezeti), alapelveire (pl. befizetés- vagy jövedelemarányos ellátások), a kezelt kockázatokra (rokkantsági, öregségi, hozzátartozói), a jogosultság győjtésére („hagyományos”, vagy egyéni számlás) vonatkozó változtatások (A nyugdíjrendszer…, 2009). Nyugdíjreform-csomagok fıbb elemei néhány országban 1. táblázat Paradigmatikus változások

Parametrikus változások Nyugdíjkorhatár Ffi

Nı

Nyugdíjba vonulás ösztönzıi

Számítás Mérés

Felértékelés

Indexálás

Ausztria ∗ ∗ ∗ ∗ ∗ Csehország ∗ ∗ Dánia ∗ ∗ ∗ Egyesült Kir. ∗ ∗ ∗ Finnország ∗ ∗ ∗ ∗ Franciaország ∗ ∗ ∗ Görögország ∗ ∗ ∗ Hollandia ∗ Lengyelország ∗ ∗ ∗ Magyarország ∗ ∗ ∗ ∗ ∗ Németország ∗ ∗ ∗ Olaszország ∗ ∗ ∗ ∗ Portugália ∗ ∗ ∗ ∗ ∗ Svédország ∗ Szlovákia ∗ ∗ ∗ Megjegyzés: DC = defined contribution („járulék-meghatározott”), NDC = notional defined contribution („eszmei tıkeszámlás”) Forrás: Martin – Whitehouse, 2008, 8. old., D’Addio – Whitehouse, 2009, 2. old.

DC

NDC

Várható életkor

∗ ∗

∗ ∗

∗

∗ ∗ ∗

∗

∗ ∗

A nyugdíjkorhatár változtatása a reformcsomagok leggyakoribb eleme. Ennek oka az a már említett tendencia, hogy míg a várható élettartam számottevıen emelkedett, a nyugdíjkorhatár egészen az ezredvégig csökkent, így a nyugdíjban töltött évek száma jelentısen megnıtt. A teljesség igénye nélkül: Görögország, Csehország és Magyarország nemrég emelte fel a normál nyugdíjkorhatárt 65 évre, míg néhány ország az elmúlt öt évben a 65 év fölötti nyugdíjkorhatár fokozatos bevezetésének tervét dolgozta ki (Németországban és Dániában 67, az Egyesült Királyságban 68 év lesz a nyugdíjkorhatár) (D’Addio – Whitehouse, 2009, 1. old.). 54



Érdemes azonban megemlíteni, hogy a tényleges nyugdíjba vonulás ideje – a különbözı korengedményes, korkedvezményes, elırehozott nyugdíjazási lehetıségek miatt – lényegesen alacsonyabb a hivatalos nyugdíjkorhatárnál a legtöbb országban, így például Ausztriában, Belgiumban, Finnországban, Franciaországban, Magyarországon, Olaszországban, Luxemburgban és Szlovákiában a férfiak átlagosan 60 éves koruk elıtt mennek nyugdíjba (D’Addio – Whitehouse, 2009, 2. old.). Ennek a kedvezıtlen tendenciának a felszámolására több országban megszüntették vagy jelentısen szigorították a korai nyugdíjba vonulás számos lehetıségét, melyek az 1970-es években a magas és növekvı munkanélküliségre adott válasz részét képezték. Néhány országban „büntetik” a korai nyugdíjba vonulást (Ausztria, Németország, Olaszország), máshol a teljes nyugdíjjogosultsághoz szükséges szolgálati idıszakot hosszabbították meg (Franciaország, Svédország), végül néhány helyen a normál nyugdíjkorhatár után nyugdíjba vonulók számára magasabb járadékot, bónuszt vezettek be vagy emelték azokat (például Spanyolországban és az Egyesült Királyságban) (Martin – Whitehouse, 2008, 9. old.). A reformok további körét jelentik a nyugdíjjogosultság jövedelmi alapjának számításában bekövetkezı változások. Az országok egy része meghosszabbította azt az idıszakot, amelynek átlagkeresetét figyelembe veszik a nyugdíj megállapításánál a korábbi utolsó néhány év vagy a legjobb keresető néhány év figyelembe vétele helyett. Például Franciaországban a legjobb 10 év helyett a legjobb 25 évet veszik figyelembe, míg Finnországban, Lengyelországban, Portugáliában, Szlovákiában és Svédországban az átlagos életkereset felé mozdulnak el. Mindezek hatására a nyugdíjszámítás alapja alacsonyabb lesz. Ezen kívül több rendszerben (például Franciaországban) felértékelik a múltbeli kereseteket, így veszik figyelembe az életkörülményekben bekövetkezı változásokat a nyugdíjjogosultság megszerzése és érvényesítése között, mégpedig a kiigazítások kevésbé nagyvonalúak lesznek. Az utolsó parametrikus változtatási lehetıség az indexálás: a legtöbb országban a nyugdíjakat teljesen vagy részlegesen az árakhoz történı indexálással igazítják a keresetekhez. Ez fenntartja a nyugdíjak vásárlóerejét, de a nyugdíjasok nem részesülnek az életszínvonal általános emelkedésében ugyanolyan mértékben, mint a munkavállalók (Martin – Whitehouse, 2008, 10. old.). Ez utóbbi parametrikus reformok jelentıs hatással bírnak a nyugdíjjáradékokra, de kevésbé transzparensek a választók számára, így a politikai ellenállás kisebb velük szemben, mint a jól megfigyelhetı, könnyen megérthetı reformokkal szemben (mint például a nyugdíjkorhatár emelése), tehát politikailag könnyebben megvalósíthatók. A legtöbb ország paradigmatikus reformja nem más, mint az állami „ellátásmeghatározott”48 (defined-benefit – DB) nyugdíjrendszer részleges vagy teljes felszámolása és „járulék-meghatározott”49 (defined-contribution – DC) rendszerrel való helyettesítése. A DC rendszerekben a nyugdíj a befizetésektıl és azok kamatától függ. Magyarországon, Lengyelországban, Szlovákiában és Svédországban kötelezı magánnyugdíjszámlákat vezettek be az állami nyugdíj egy részének felváltására (Martin – Whitehouse, 2008, 10. old.). Egy másik lehetséges paradigmatikus reformirány a DB rendszer „eszmei tıkeszámlás”50 (notional defined-contribution – NDC) rendszerrel való felváltása. 48 Az „ellátás-meghatározott” nyugdíjrendszerben a nyugellátás kalkulációja a járulék alapjául szolgáló jövedelemhez kapcsolódik. Mind felosztó-kirovó, mind pedig tıkefedezeti rendszer mőködhet DB elven (A nyugdíjrendszer…, 2009). 49 A „járulék-meghatározott” rendszerben a nyugellátás kalkulációja a befizetett járulékhoz kapcsolódik. Mind tıkefedezeti, mind pedig felosztó-kirovó rendszer mőködhet DC elven, az utóbbi az NDC rendszer (A nyugdíjrendszer…, 2009). 50 Az „eszmei tıkeszámlás” rendszer a DC elv megvalósítása felosztó-kirovó finanszírozási rendszerben. A tıkefedezeti rendszert szimulálja, de a befizetett járulék csak papíron, „eszmeileg” kerül befektetésre, valójában – mivel felosztó-kirovó rendszer az NDC – az aktuális ellátások fedezetére kerül elköltésre. Az

55



A nyugdíjak ezekben is a befizetésektıl függnek, de az „eszmei” kamatlábat a kormány határozza meg, és az gyakran a GDP növekedéséhez kötött. Olaszország, Lengyelország és Svédország vezetett be ilyen rendszert. A fent kifejtett nyugdíjreformok azt is jelentik, hogy a jövıben a magánnyugdíjak nagyobb szerephez jutnak az idıskori jövedelmek biztosításában. Több ország (Magyarország, Lengyelország, Szlovákia51 és Svédország) kötelezı magánnyugdíjbiztosítási rendszert vezetett be az állami nyugdíjrendszer részleges helyettesítésére, Németország a teljes helyettesítésére, néhány országban e rendszerek már az 1980-as évek óta mőködnek (Izland, Svájc, Egyesült Királyság). Norvégia nem az állami nyugdíj helyettesítésére, hanem azon felül vezette be a kötelezı magánnyugdíjpénztári tagságot. Az angolszász országokban pedig régóta önkéntes magánnyugdíjpénztárak mőködnek az állami nyugdíjak igen alacsony szintje miatt. A reformok hatását a nettó helyettesítési ráta52 segítségével tudjuk megfigyelni. A nettó helyettesítési ráta az átlagos keresetőek esetén az OECD 84%-os átlagáról 70%-ra csökkent le a reformok után. A legnagyobb arányú csökkenés Portugáliában (közel 40%) és Németországban (27%) következett be, míg e jövedelmi csoportban nıtt a nettó helyettesítési ráta a reformok következtében Magyarországon, az Egyesült Királyságban pedig változatlan maradt. Az alacsony keresetőek esetén az átlagos 87%-os érték 77%-ra csökkent, a legnagyobb visszaeséssel Németországban, Lengyelországban és az Egyesült Királyságban (Martin – Whitehouse, 2008, 12-14. old.). A pénzügyi és gazdasági válság hatása A pénzügyi válsággal induló, majd az egész világra kiterjedı gazdasági válság több fronton is negatívan érinti a nyugdíjrendszereket. Egyrészt a pénzügyi válság hatására a magánnyugdíjak értéke jelentısen lecsökkent. Másrészt viszont a csökkenı kibocsátás, a gyorsan emelkedı munkanélküliség, a bércsökkentések erodálják az állami bevételeket, ezzel egyidıben megnövelik a közkiadások iránti igényeket, kiemelkedı mértékő költségvetési deficitet okozva. Így a válság nem csak a magán-, hanem az állami nyugdíjrendszereket is negatívan érinti (Whitehouse, 2009, 1. old.). A válság emellett magával hozza azt is, hogy a kormányok szemlélete minden eddiginél rövidebb távú. Ez két veszélyt is magában hordoz: egyrészt a hosszú távú stratégiai tervezés, mely elengedhetetlen a nyugdíjrendszerek esetén (hiszen a jelen döntéseinek hatásai többnyire csak hosszú távon jelentkeznek) háttérbe szorul, másrészt a kormányok erıs késztetést érezhetnek arra, hogy a korábbi reformokat visszavonják, mikor a munkapiaci helyzet romlik53 (D’Addio – Whitehouse, 2009, 4. old.). Azonban mégsem lehet egyértelmően ellátásokat viszont az eszmeileg jóváírt, és egy ugyancsak eszmei index alapján jóváírt éves hozammal növelt „tıkeösszeg” alapján kalkulálják (A nyugdíjrendszer…, 2009). 51 Lengyelországban és Szlovákiában a nyugdíjak több, mint 50%-a a magánszférából származnak, Magyarországon ez az arány kevesebb, mint 40% (Martin – Whitehouse, 2008, 15. old.). 52 A nyugdíj nagysága a munkajövedelemhez viszonyítva, figyelembe véve a nyugdíjak és a munkajövedelmek után fizetendı adókat és járulékokat. 53 A múltban a kormányok recessziók idején elıszeretettel alkalmazták a korai nyugdíjba menetelt, illetve a rokkantsági nyugdíj könnyebb elérhetıségét, hogy így védjék meg az idısebb munkavállalókat a munkájuk elvesztésével együtt járó jövedelemkieséstıl. Azonban a rövid távú pozitívumok ellenére a közép- és hosszú távú munkapiaci hatások negatívak voltak: az 1980-as évek eleji recesszió után a munkanélküliség tartósnak bizonyult, és az ilyen politikákat aztán igen nehéz volt visszavonni. Jelenleg úgy tőnik, a múltbeli hibákból tanulva nem alkalmaznak hasonló eszközöket. Aggodalomra adhat viszont okot a nyugdíjreformok visszafordítására való néhány törekvés. Szlovákiában például az embereket az állami nyugdíjrendszerhez való visszatérésre ösztönzik, ahelyett, hogy hozzájárulásaik egy részét DC-elvő magánpénztárakba fizetnék. E mögött rövid távú költségvetési problémák állnak: a magánnyugdíjpénztárakhoz történı csatlakozás magasabb arányú volt, mint várták, jelentıs hiányt okozva a költségvetésben (Whitehouse, 2009, 7. old.).

56



kijelenteni, hogy a válság a reformoktól való visszatáncolást hozza. Számos példa rámutat arra, hogy az ilyen és ehhez hasonló, társadalmilag érzékeny témákban csak akkor van esély radikális reformokra, ha mögéjük széleskörő politikai koalíció szervezıdik, vagy a gazdaságot súlyos válság fenyegeti. Jelen válság tehát egy lehetıséget is jelent a kormányoknak arra, hogy a régóta halogatott lépéseket megtegyék egy fenntartható rendszer megteremtése érdekében. A válság nyugdíjakra gyakorolt hatása különbözik az egyének életkora szerint. A legtöbb fiatal munkavállalót csak kis mértékben érinti, mivel még viszonylag csekély nyugdíjcélú megtakarítást végeztek. Bár a kedvezıtlen munkapiaci fejlemények érinthetik ıket, még elég idı áll a rendelkezésükre, hogy a befizetéseikben történt kiesést pótolják. A 25-54 év közötti munkavállalók már nagyobb veszteséget szenvednek magánnyugdíjpénztári megtakarításaikban, viszont munkájukat nagyobb valószínőséggel tartják meg, mint a fiatal vagy az idıs munkavállalók. A nyugdíjasokat általában nem érinti a válság, hiszen a munkapiacra, a keresetekre gyakorolt negatív hatást közvetlenül nem érzékelik, és mivel általában annuitásként kapják nyugdíjukat, a pénzügyi válság magánnyugdíjakra gyakorolt kedvezıtlen hatása sem jelentkezik náluk. Jelentıs veszteséget szenvedhetnek el viszont azok, akik nem annuitás formájában kapják nyugdíjukat és portfoliójukban sok részvény volt, illetve azon országok nyugdíjasai, ahol a kifizetéseket automatikusan a nyugdíjrendszer pénzügyi állapotához igazítják. A nyugdíj elıtt álló idısebb munkavállalók mind a pénzügyi, mind a gazdasági válság által leginkább érintettek. Visszaesés esetén általában ık veszítik el leghamarabb a munkájukat, és náluk a legnagyobb a tartós munkanélküliség kockázata is. Mind egy hosszú munkanélküliség, mind a korai nyugdíjba vonulás a válság miatt jelentısen csökkentheti idıskori jövedelmeiket. A pénzügyi válság hatására befektetéseikben elszenvedett veszteségeik kompenzálására pedig nincs már olyan sok idejük, mint a fiatalabb munkavállalóknak (Whitehouse, 2009, 3. old.). A válság fent említett negatív hatásainak ellensúlyozására számos változás történt a nyugdíjrendszerekben. Néhány országban (például Görögországban, az Egyesült Királyságban) egyszeri kifizetéseket eszközöltek az idısek számára a gazdaságélénkítı csomagok részeként. Szintén az idıskorú szegényeket célozzák a hosszú távú nyugdíjemelési tervek (például Spanyolországban, Belgiumban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban), melyek közül Finnország tervezi a legnagyobb változást: 2011-tıl a jelenleginél 23%-kal magasabb juttatásokkal számolnak. Ezen intézkedések számos szociális problémát enyhítenek, azonban a válság negatív következményei által leginkább érintettek, nevezetesen a nyugdíj elıtt állók helyzetén nem javítanak. Az egyösszegő kifizetésekhez hasonlóan a kereslet élénkítését szolgálja a nyugdíjmegtakarításokhoz való elırehozott hozzáférési lehetıség biztosítása (például Dániában, Izlandon). Ez viszont azzal a kockázattal jár, hogy az így felhasznált megtakarítások késıbb nagyon alacsony nyugdíjat tesznek csak lehetıvé. A nyugdíj elıtt állók kockázatainak csökkentésére néhány országban „életciklus”-befektetést engedélyeznek, ami a kockázatosabb eszközök (részvények) helyett kevésbé kockázatos eszközökbe (államkötvények) való befektetést ösztönzi. Szlovákiában például a kötelezı magánnyugdíjpénztárak esetén a kockázatosabb befektetési lehetıségek nem elérhetık az idısebb munkavállalók számára (Whitehouse, 2009, 5-7. old.).

57



Záró gondolatok Az elmúlt évtizedek tapasztalatai azt mutatták, hogy a nyugdíjreformok végrehajtása – a népesség elöregedése, valamint egyéb okok54 miatt – elengedhetetlen az európai jóléti államokban. Ezek megvalósítása politikailag sokszor nehéz, hosszadalmas folyamat, mégis számos országban történt kisebb-nagyobb elırelépés. A végrehajtott reformok ellenére azonban a nyugdíjrendszerek elıtt álló kihívások nem szőntek meg, sıt, a pénzügyi és gazdasági válság kihangsúlyozta és felerısítette azokat. A válság ugyanakkor egy „ürügyet”, hivatkozási alapot is jelenthet a kormányok számára azon átalakítások véghezvitelére, amelyeket már régen meg kellett volna tenniük a rendszerek hosszú távú fenntarthatósága érdekében, így most a reformok politikailag talán könnyebben keresztülvihetık. Összefoglaló Az elmúlt évtizedek tapasztalatai azt mutatták, hogy a nyugdíjreformok végrehajtása elengedhetetlen az európai jóléti államokban. Ezek megvalósítása politikailag sokszor nehéz, mégis számos országban történt kisebb-nagyobb elırelépés. Ennek ellenére a nyugdíjrendszerek elıtt álló kihívások nem szőntek meg, sıt, a pénzügyi és gazdasági válság felerısítette azokat. A válság ugyanakkor hivatkozási alapot is jelenthet a kormányok számára azon átalakítások véghezvitelére, melyek szükségesek a rendszerek hosszú távú fenntarthatóságához. Felhasznált irodalom 1. A nyugdíjrendszer… (2009): A nyugdíjrendszer fogalmainak magyarázata. Letölthetı: http://nyugdij.magyarorszagholnap.hu/images/3._%C3%BCl%C3%A9s_070417_01_0 2_Sz%CB%98t_r_PM.doc, letöltés ideje: 2009. szeptember 4. 2. Bermeo, Nancy (szerk.) (2001): Unemployment in the New Europe. Cambridge University Press, Cambridge 3. Boender, Guus – Demaré, Sinikka – de Groot, Chantal – van Hoogdalem, Sacha (2007): Pensiona reform. ORTEC Free University Amsterdam, letölthetı: CFA Institute honlapja: http://www.cfainstitute.org/centre/topics/comment/pdf/boenderdemare.pdf, letöltés ideje: 2009. október 1. 4. Boeri, Tito – Boersch-Supan, Axel – Tabellini, Guido (2001): Would You Like to Shrink the Welfare State? A Survey of European Citizens. Economic Policy, 16. évf., 32. sz. április, 9-50. old. 5. Boeri, Tito – Boersch-Supan, Axel – Tabellini, Guido (2002): Pension Reforms and the Opinions of European Citizens. The American Economic Review, 92. évf., 2. sz. május, 396-401. old. 6. D’Addio, Anna – Whitehouse, Edward (2009): Pensions at a Glance – Current trends and policy topics in retirement-income provision in OECD countries. Letölthetı: OECD honlapja: http://www.oecd.org/dataoecd/12/60/43098050.pdf, letöltés ideje: 2009. szeptember 1. 7. Downs, Anthony (1957): An Economic Theory of Democracy. Harpes, New York

54

Az egyéb okok között meg kell említeni a globalizáció felgyorsulását is (melyre e tanulmány nem kíván részletesen kitérni), mely a költségvetésre kettıs terhet ró: egyrészt lecsökkennek az állami bevételek, másrészt megnınek a kiadások iránti igények.

58



8. Gedeon Péter (2001): A modern kapitalizmus. In: Bara Zoltán – Szabó Katalin: Gazdasági rendszerek, országok, intézmények – Bevezetés az összehasonlító gazdaságtanba. Aula Kiadó, Budapest 9. Kornai János (1993): Útkeresés. Századvég Kiadó, Budapest 10. Martin, John P. – Whitehouse, Edward (2008): Reforming Retirement-Income Systems: Lessons from the Recent Experineces of OECD Countries. OECD Social, Employment and Migration Working Papers No. 66. 11. OECD (2001): Fiscal Implications of Ageing: Projections of Age-related Spending. OECD Economic Outlook No. 69., 145-167. old. 12. OECD (2009a): Statlinks to 17 "Pensions at Glance" indicators (in .xls) / Pension expenditure. Letölthetı: http://dx.doi.org/10.1787/651748842654, letöltés ideje: 2009. szeptember 3. 13. OECD (2009b): Statlinks to 17 "Pensions at Glance" indicators (in .xls) / Old-age dependency ratio. Letölthetı: http://dx.doi.org/10.1787/651454560624, letöltés ideje: 2009. szeptember 3. 14. Pabst, A. (2009): How to Restore the European Social Compact. Letölthetı: World Public Forum “Dialogue of Civilizations” honlapja: http://www.wpfdc.org/files/Prague09/ panel_1/p1Pabst_Adrian_engll.doc, letöltés ideje: 2009. augusztus 31. 15. Szabó Katalin (2000): A jóléti államtól az esélyteremtı államig. In: Bara Zoltán – Szabó Katalin (szerk.): Gazdasági rendszerek, országok, intézmények. Aula Kiadó, Budapest 16. Szabó Katalin (2007): A jóléti államtól az esélyteremtı államig. In: Szabó Katalin (szerk.): Összehasonlító gazdaságtan. Aula Kiadó, Budapest 17. Tversky, Amos – Kahneman, Daniel (1991): Loss Aversion in Riskless Choise: A Reference-Dependent Model. The Quarterly Journal of Economics, 106. évf., 4. sz., november, 1039-1061. old. 18. Whitehouse, Edward (2009): Pensions and the Crisis – How should retirement-income systems respond to financial and economic pressures? Letölthetı: OECD honlapja: http://www.oecd.org/dataoecd/10/26/43060101.pdf, letöltés ideje: 2009. szeptember 1.

59



KVANCZ JÓZSEF A DEVIZÁS ÉRTÉKELÉS SZABÁLYOZÁSA A MAGYAR SZÁMVITEL TÜKRÉBEN Kulcsszavak: devizás könyvvezetés, összevont árfolyamkülönbözet, jelentıs Bevezetés A számvitel legfıbb célja, hogy a hatálya alá tartozó szervezet teljesítményérıl a beszámoló megbízható és valós képet nyújtson. A beszámoló összeállítása és annak szabályszerő elfogadása, nyilvánosságra hozatala a szervezet képviselıjének a feladata. A számvitelrıl szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) a fı hangsúlyt a beszámolóra helyezi. Fı szabályként a beszámolót és az azt alátámasztó könyvvezetést forintban kell elkészíteni, összeállítani. Bármilyen pénzértékben is kerül a pénzügyi kimutatás összeállításra, a tételes, hiteltérdemlı, utólagosan is visszaellenırizhetı leltár képezi az alapját. A beszámoló, a könyvvezetés és a gazdasági események kapcsolatát az 1. számú ábra mutatja be. Beszámoló könyvvezetés gazdasági bizonylatok

események

megfelelı értékelés

leltár

1. ábra A beszámoló kapcsolata a gazdasági eseményekkel és a könyvvezetéssel Forrás: saját szerkesztés

A könyvvezetés kialakítása - a törvény adta kereteken belül - a gazdálkodó feladata. Ennek konkrét megjelenési formája a számviteli politika, amely a törvényben megfogalmazott alapelvek és értékelési elıírások keretei között deklarálja mindazokat az adott gazdálkodóra jellemzı eljárásokat, módszereket, amelyek alapján biztosítható, hogy a beszámoló megfelel a megbízható és valós összkép követelményének. A gazdasági események sokszínősége miatt a megfelelı év végi vagyoni állapot kimutatása komoly szakismeretet igényel. A devizás értékelés a hazai számvitelben alapvetıen két területre koncentrálódik úgymint a: 1.) könyvvezetésre és beszámoló készítésére devizában, valamint 2.) devizás tételek számviteli kezelésére. Jelen tanulmányban kísérletet teszek arra hogy bemutassam, a magyar számviteli szabályozás hogyan definiálja a devizás értékelést, milyen lehetıséget biztosít a vállalkozásoknak a külföldi pénznemben fennálló eszközök és források kezelésére, nyilvántartásra és a hazai szabályozás milyen összhangban áll a nemzetközi elıírásokkal.

60



Alapfogalmi számvetések Ahhoz, hogy a devizás események számvitelét megértsünk néhány, a témához szorosan kapcsolódó alapvetı fogalmat tisztázni indokolt (BÁCS-GALÓ-KVANCZ, 2007). Devizaként értelmezünk egy ország pénzére szóló követelést, devizaszámlán megjelenı ország pénznemében nyilvántartott összeget. Nemzetközi elszámolásokra szolgáló pénzhelyettesítı fizetési eszköz; valamely külföldi ország pénzére szóló, külföldön fizetendı követelés illetve külföldi pénznemben jelentkezı tartozás (KVANCZ, 2009). Deviza- és valutatételek közé soroljuk a valutakészletet, a devizakészletet, a külföldi pénzértékre szóló követelést, a külföldi pénzértékre szóló befektetett pénzügyi eszközt, a külföldi pénzértékre szóló értékpapírt valamint a külföldi pénzértékre szóló kötelezettséget. A devizás könyvvezetés alapja a funkcionális pénznem, amely a tevékenység elsıdleges gazdasági környezetének pénzneme, forinttól eltérı deviza (RÓTH, 2009). Devizakülföldi társaságnak minısül az a vállalkozás és az a szervezet – jogi formájától függetlenül –, amelynek a székhelye külföldön van. Barterként kell értelmezni a külkereskedelmi termékforgalomban létrejövı árucsereügyletet, melynek ellenértékét devizában (az importbeszerzés devizában meghatározott ellenértékét azonos devizaértékő exportáruval, exportszolgáltatással) állapítják meg. Könyvvezetés és beszámoló készítése devizában A hatályos magyar számviteli törvény elıször 2001-ben rendelkezett arról, hogy a feltételeknek megfelelı vállalkozások a beszámolójukat és a könyvvezetésüket devizában készítsék el (Sztv. 20. § (3)-(5)). 2006. január elsejéig fıszabályként az érvényesült, hogy csak devizakülföldi társaságok vezethették a könyveiket devizában, készíthették a beszámolójukat külföldi pénznemben. A változó alkalmazói igények, a devizák változásának hektikussága mind újabb és újabb követelményeket jelenített meg a jogszabályalkotókkal szemben, melynek eredményeként elıször 2006. január elsejétıl bármely devizabelföldinek minısülı vállalkozás – a létesítı okiratban rögzített funkcionális pénznemben – is elkészítheti a beszámolóját akkor, ha: 1. bevételei, költségei és ráfordításai, valamint 2. pénzügyi eszközei és pénzügyi kötelezettségei az elızı és a tárgyévi üzleti évben külön-külön legalább 75%-ban funkcionális pénznemben merültek fel (Sztv. 20. § (4)). (2010. január elsejétıl az arány 25%-ra mérséklıdik.) A határérték számítása során a bevételeknél, költségeknél, ráfordításoknál a forgalmi adatokat kell figyelembe venni elıjeltıl függetlenül. Általános szabályként funkcionális pénznemben kell vezetniük a könyveiket a devizakülföldi társaságoknak, továbbá funkcionális pénznemben vezethetik könyveiket a gazdasági egyesülések, a részvénytársaságok és a szövetkezetek. A pénznem változtatására – beszámoló adatainak módosítására, a könyvvezetés pénznemében történı váltásra (áttérésre) – csak az üzleti év végén, az üzleti év mérlegfordulónapjával kerülhet sor (Sztv. 145. § (6)). A gazdasági események a mérleg és az eredménykimutatás számos tételét érintik, melyeket az 1. táblázat mutat be.

61



Devizás gazdasági események kapcsolata a beszámolóval 1. táblázat MÉRLEGHEZ KAPCSOLÓDÓ ESZKÖZÖK

FORRÁSOK

Pénzeszközök Kötelezettségek Követelések - hátrasorolt Értékpapírok - hosszú - rövid Devizában adott elıleg Aktív idıbeli elhatárolás Vevıtıl kapott elıleg Passzív idıbeli elhatárolás

Év közben: - állományba vételkor növekedés - állományból kivezetéskor csökkenés Év végén: mérlegértékelés

EREDMÉNYKIMUTATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ KÖLTSÉGEK, RÁFORDÍTÁSOK Felmerült költségek és ráfordítások: - anyagjellegő ráfordítások - egyéb ráfordítások - rendkívüli ráfordítások

BEVÉTELEK Elszámolt bevételek: - árbevétel - egyéb - pénzügyi mőveletek - rendkívüli

Év közben: - állományba vételkor növekedés - állományból kivezetéskor csökkenés Év végén: nincs mérlegértékelés

Forrás: Róth, 2009

Devizás tételek számviteli kezelése A számviteli politika a számviteli törvényben rögzített alapelvek, értékelési elıírások alapján a gazdálkodó adottságainak, körülményeinek leginkább megfelelıen kialakított írásos alapdokumentum. Ezen számviteli szabályzatban kell kötelezıen rögzíteni, hogy a gazdálkodó devizás eszközei és kötelezettségei hogyan, milyen árfolyamon kerülnek felvételre a könyvekben, illetve az év végi devizás értékelés során mit tekint jelentısnek. Azon gazdálkodói egységeknek, melyek könyvvezetése elsıdlegesen forintban történik, a vagyontárgyakat (eszközöket és forrásokat) az „idegen” pénznemen túl forintban is rögzíteniük szükséges. Átszámításhoz az Sztv. módszereket is ad, ami egyben kötöttséget is eredményez. A devizás eszközök és források átszámítása történhet: 1. Elsıdlegesen -

az MNB által közzétett hivatalos devizaárfolyamon, vagy a választott hitelintézet teljesítés napján érvényes devizavételi és devizaeladási árfolyamából számított átlagértéken.

2. Másodlagosan, amennyiben a szabad választás nem ad megbízható valós összképet, -

a választott hitelintézet teljesítés napján érvényes devizavételi árfolyamán, vagy a választott hitelintézet teljesítés napján érvényes devizaeladási árfolyamán, vagy amennyiben nincs MNB által jegyzett árfolyam, akkor a valuta szabadpiaci árfolyamán kell jegyezni az eseményt, vagy szabadpiaci árfolyam hiányában keresztárfolyam alkalmazása a mérvadó.

62



A devizás értékelés – generál – szabálya mellett az Sztv. további kivételeket határoz meg, melyek értékelése és számviteli kezelése eltér, úgymint: a. barterügylet aktiválását egységesen az elsı teljesítéskori árfolyamon kell lejegyezni, b. devizás váltókövetelés aktiválására a kiváltott váltókövetelés értékén kerül sor, c. forintért vásárolt deviza és valuta esetén az alkalmazott árfolyam az aktiváláskor fizetett árfolyam. A devizás vagyonelemek elszámolását a 2. ábra mutatja be.

Pénzeszközök

Devizás kötelezettség bekerülési árfolyam pénzügyi. telj. árfolyama 55

Pénzügyi bevételek

Eszközök Pénzeszközök

Pénzügyi ráfordítások

árfolyamnyereség PTÁ
realizált vagy

árfolyamveszteség PTÁ>KSZÁi

2. ábra Devizás eszközök és források számviteli elszámolása KSZÁ= Könyv szerinti árfolyam PTÁ= Pénzügyi teljesítéskori árfolyam Forrás: saját szerkesztés

Amennyiben a devizás eszköz vagy forrás a könyvekbıl kikerül (törlesztésre, megfizetésre kerül stb.), úgy egy a teljesítés napján érvényes újabb árfolyammal kell kalkulálnunk. A két különbözı idıpontban elszámolt árfolyam csak ritkán egyezik meg, jellemzıen eltér egymástól, mely árfolyamdifferenciát eredményez. Az árfolyamkülönbözet elıjeltıl, vagyonelemtıl függıen árfolyamnyereségként vagy árfolyamveszteségként értelmezendı. A 3. ábra az árfolyamkülönbség keletkezését és lezárásnak folyamatát mutatja be. Pénzeszközök Bevételek

Devizás eszközök

Pénzeszközök

bekerülési árfolyam pénzügyi telj. árfolyama56 Pénzügyi bevételek

Pénzügyi ráfordítások

árfolyamnyereség PTÁ
realizált vagy

árfolyamveszteség PTÁ>KSZÁi

3. ábra Devizás eszközök és források számviteli elszámolása KSZÁ= Könyv szerinti árfolyam PTÁ= Pénzügyi teljesítéskori árfolyam Forrás: saját szerkesztés

Az árfolyamkülönbséget elıjeltıl függıen, eredményhatékonyan kell elszámolni, amely összhangot képez a nemzetközi számviteli elszámolásokkal mivel ezek az elıírások kötelezıen elrendelik, hogy a tárgy évi eredményben kell megjeleníteni (a nem realizált árfolyamveszteség elszámolásától eltekintünk). 55 56

Annak a pénzeszköznek a könyv szerinti értéke, amelyet a kifizetéshez felhasználtunk. A napi választott árfolyam

63



Az Sztv. taxatíve elrendeli, hogy a beszámolónak a vállalkozó vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetérıl, azok változásairól megbízható, valós képet kell mutatnia (Sztv. 18. § (1)). A beszámolót az üzleti könyvek zárását követıen leltárral és megfelelı értékeléssel kell alátámasztani, amely tételesen tartalmazza a mérleg fordulónapján meglévı eszközöket és forrásokat mennyiségben és értékben (Sztv. 69. § (1)). A devizás eszközök és források év végi értékelése eltér a hagyományos „forintos” értékeléstıl. Az eltérés két fı okra vezethetı vissza: -

a más pénznemben fennálló eszköz és forrás egyidıben két értéken is szerepel a könyvekben, egyrészt a keletkezés pénznemében, másrészt forintban; az értékelést – esetleges átértékelést – determinálja a vállalkozó számviteli politikájában rögzített határérték.

Mint az már a korábbiakból jól ismert, a gazdálkodók az Sztv. rendelkezése értelmében jellemzıen forintban vezetik könyveiket, készítik beszámolójukat. Az idegen vagyon- és forráselemek ugyanakkor két értékben kerülnek rögzítésre: a fıkönyvi könyvelésben az átszámított forintértéken, az analitikus nyilvántartásban ugyanakkor devizában-valutában. A devizák, valuták árfolyamváltozása miatt egy eszköznek, forrásnak az üzleti év fordulónapján valós értéken történı kimutatását predesztinálja a: -

fordulónapi alkalmazott árfolyam és az árfolyamkülönbség abszolút nagysága.

Az Sztv. 60. § (2) bekezdése elrendeli, hogy a mérlegben a valutapénztárban lévı valutakészletet, a devizaszámlán lévı devizát, továbbá a külföldi pénzértékre szóló követelést, befektetett pénzügyi eszközt, kötelezettséget az üzleti év fordulónapjára vonatkozó devizaárfolyamon átszámított forintértéken kell kimutatni, amennyiben a mérlegfordulónapi értékelésbıl adódó különbözetnek az eredményre gyakorolt hatása jelentıs. A devizás eszközök és források év végi értékelését a 4. ábra mutatja be. FORDULÓNAPI (devizás) ÉRTÉKELÉSBİL ADÓDÓ KÜLÖNBÖZET eszközökre, kötelezettségekre, illetve az eredményre gyakorolt hatása

NEM JELENTİS

JELENTİS - minden devizás tétel (kivéve nyitott barter) egységesen átértékelendı - van eredményhatás

- nincs átértékelés - nincs eredményhatás

∑ DT ⋅ (FÁ – KSZÁ) ÖSSZEVONTAN NYERESÉG Pénzügyi (egyéb) bevétel

ÖSSZEVONTAN VESZTESÉG Pénzügyi (egyéb) ráfordítás

4. ábra Devizás eszközök és források számviteli elszámolása FÁ=fordulónapi árfolyam;

KSZÁ= Könyv szerinti árfolyam Forrás: saját szerkesztés

64

DT= devizás mérlegérték



Amennyiben az év végi értékelésbıl adódó különbözet (átértékelési különbözet) jelentıs, úgy valamennyi devizás eszközt és forrást be kell vonni az átértékelésbe és az összevont különbözetet elıjeltıl függıen kell elszámolni, melyet az 5. ábra mutat be. Devizás eszközök

Árfolyamkülönbözeti elsz. szla

Devizás kötelezettségek

E.

E. árfolyamveszteség

árfolyamnyereség

árfolyamveszteség árfolyamnyereség

Pénzügyi bevételek

Pénzügyi ráfordítások Összevont

árfolyamnyereség

árfolyamveszteség

5. ábra Devizás eszközök és források számviteli elszámolása Forrás: saját szerkesztés

Az Sztv. az alábbi esetekben elrendeli, hogy az év végi átértékeléstıl elkülönítetten kell kezelni: 1. a befejezetlen beruházáshoz kapcsolódó devizás kötelezettségeket, 2. a tartós devizás részesedéseket és 3. a barterügyletbıl eredı nyitott tételeket. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az elıbb említett tételek nem kerülnek be az összevont átértékelésbe, az év végi mérlegértékük meghatározása speciális módon történik. A befejezetlen beruházások esetén az év végi devizás átértékelés – amennyiben beáll – az eszköz bekerülési értékét módosítja árfolyamtól függıen növeli vagy csökkenti. Megállapíthatjuk, hogy ez a nemzeti kógens rendelkezés ellentétes a nemzetközi számviteli normákkal, hiszen az árfolyamkülönbséget a tárgyévben eredményhatékonyan kell elszámolni és nem képezheti egy eszköz értéknövekményét vagy csökkenését (ADORJÁN et al, 2001). A tartós részesedések árfolyamából eredı árfolyamkülönbséget – amennyiben értékhelyesbítéssel is társul – saját tıke ágon értékelési tartalékként kell elszámolni, amennyiben a vállalkozás él(t) a piaci értékre történı értékelés lehetıségével. Az üzleti év fordulónapján fennálló „nyitott” barterügyletek devizás átértékelésére semmilyen esetben sem kerülhet sor, azt ki kell hagyni az értékelési eljárás során. Azt, hogy az év végi értékelési eljárás keretében a devizás eszközök és források átértékelése ténylegesen megtörténik-e, alapvetıen az befolyásolja, hogy az átértékelési különbözet jelentıs-e vagy sem. A „jelentıs” definiálása és számszerősítése a vállalkozás feladata a számviteli szabályzatában. A „jelentıs” meghatározásával ugyanakkor az Sztv. adós, így vállalkozónként eltér annak mértéke és gyakorlati alkalmazása. A mindennapokban a „jelentıs” meghatározásakor a vállalkozások az alábbi viszonyítási alapot alkalmazzák: konkrét értékbeni megjelölést, százalékos determinálást, kombináltan az elızı kettı. 65



Összefoglalás A devizás tételek elszámolása – a 2001. január elsején bevezetett számviteli törvényt követıen – többször módosult, melynek eredményeként a korábbi törvényben deklarált kötöttség feloldásra került, így minden belföldi társaság élhet azzal a lehetıséggel, hogy – amennyiben a feltételek adottak – devizában vezessék könyveiket, devizában állítsák össze beszámolójukat. A devizás gazdasági események elszámolására is a szimplifikáció a jellemzı, hiszen a gazdálkodónak csupán egyetlen árfolyamot kell alkalmaznia, de azt következetesen. Az év végi valós vagyoni helyzet bemutatása érdekében az idegen pénznemben fennálló eszközök és források átértékelése „csak” a vállalkozó döntésének függvényében történik. A döntés alapja a számviteli politikában rögzített határérték, amely vállalkozói egységenként más és más. Ahhoz, hogy a számvitel legfıbb célja teljesüljön, ezt a korábbi döntést minden évben revízió alá kell venni, szükség esetén felülbírálni indokolt. Legfontosabb megállapításként kiemelhetjük, hogy: − a nemzeti számviteli szabályozás – a devizás értékelés vonatkozásában – összhangban van a nemzetközi elıírásokkal, − minden olyan rendelkezés, amely az árfolyam differenciát nem a tárgy évi eredmény részeként kezeli ellentétes a nemzetközi normákkal, − a speciális számviteli elszámolások (barter, devizás váltó kivétel) nem ellentétesek a közösségi elıírásokkal, − az év végi devizás eszközök és források mérlegértékét alapvetıen az determinálja, hogy a vállalkozás a számviteli politikájában ezt a területet hogyan szabályozta, − egy esetleges év végi devizás átértékelés a mérlegben igen vegyes vagyonképet eredményez. Egyrészt az átértékelés eredményhatékonyan a tárgy évi jövedelemben összpontosul, másrészt az eszköz értékét növelik vagy csökkentik, harmadrészt változatlan értéken szerepelteti az érintett devizás eszközt. Felhasznált irodalom 1. Adorján-Bary-Fridrich-Lukács-Pál-Róth-Sztanó-Ujvári-Veit (2001): Számvitel és elemzés I. MKVK OK. 2. Bács Z.-Galó M.-Kvancz J. (2006): Vállalkozói számviteli fogalomtár. Campus kiadó Debrecen 3. Kvancz J. (2009): Számviteli segédlet. Nyíregyházi Fıiskola Bessenyei György Könyvkiadó 4. Róth J.: Devizás értékelés számvitele. 2009. szeptember 3.-4. MKVK Konferencia XVII. Balatonalmádi 5. 2000. évi C. törvény a számvitelrıl

66



NAGY GERGELY AZ ÁFA CSALÁSOK FELTÁRÁSÁNAK SZÁMVITELI ÉS INFORMATIKAI LEHETİSÉGEI Bevezetés Az általános forgalmi adó az Európai Unió országaiban általában az adóbevételek 1/3-át teszik ki, ugyanakkor a leggyakoribb adóelkerülési forma. Az Áfa adóelkerülés tipikus módja a végzett tevékenységgel összefüggésben a számla nélküli értékesítés, a tevékenységgel kapcsolatban nem felmerült számlák elszámolása vagy a számlán a valóságos értéknél lényegesen kevesebb/több szerepeltetése, illetve a szándékos Áfa csalások (láncügyletek – beszerzési típusú ügyletek – körbeszámlázásos ügyletek). Tanulmányom keretében az ismert adóelkerülési technikák és módszerek felismerése érdekében a költségvetési bevételek ellenırzéséhez olyan kockázatkezelési módszertanra teszek javaslatot, amely alapvetıen a meglévı információs és számítógépes adatbázisok felhasználásával, kockázati tényezık ún. szőrık beépítésével a hagyományos okmányos ellenırzéssel, és az azt kiegészítı számítógépes ellenırzéssel, valamint az ún. vagyon gyarapodási vizsgálaton alapuló utóellenırzés keretében számviteli módszerekkel a feltárás hatékonysága lényegesen növelhetı az ellenırzési költségek jelentıs növelése nélkül. Az általános forgalmi adó (hozzáadott érték adó) az Európai Unióban A hozzáadott érték adó ún. általános forgalmi adó (ÁFA) az Európai Unióban való általános alkalmazásának javaslatát az ún. Neumark bizottság 1962 novemberében terjesztette az Európai Tanács elé, majd 1967 áprilisában a közös Áfa rendszer a termeléstıl a kiskereskedelemig terjedıen a teljes vertikumra jóváhagyásra és bevezetésre került. Az Áfa a kezdetektıl folyamatosan megalkotott irányelveknek megfelelıen a tagállamokban is egyre egységesebben mőködött és finomodott, majd az 1985 júniusában kiadott ún. Fehér Könyv és az 1985-1986-os konferenciákon elfogadott Egységes Európai Okmány (Single European Act) már az Áfa adózásra vonatkozó általános javaslat az Áfa normál kulcsát 14 és 20% között, a kedvezményes kulcsot 4 és 9% között határozta meg, amelynek mértéke késıbb minimum 5 és 15% lett. 1991-tıl bevezetésre került a célország szerinti adózás és export esetén a 0%-os kulcs alkalmazása. 1992-tıl ugyanakkor létrejött a közösségen belüli ügyletekrıl és információ szolgáltatásra vonatkozó irányelv is, mely a határellenırzés megszőnése miatti Áfa kijátszás ellenırzési mechanizmusát hivatott betölteni úgyhogy a közösségen belüli értékesítésrıl adatot kell szolgáltatniuk a tagállamoknak. Magyarország az ún. rendszerváltást megelızıen 1988. január 1-tıl bevezette a hozzáadott érték típusú forgalmi érték adózást, amelyet az Európai Unió irányelveinek megfelelıen 1992-ben és 2000-ben az uniós jog harmonizáció keretében újra szabályozta, amelyben lényegében az ún. Fehér Könyv ajánlásai kerültek bevezetésre. Az Általános Forgalmi Adó alanya, alapja, mértéke, és az adóeljárás tekintetében az Európai Unióban habár vannak eltérések, de az Áfa szabályozás, fizetés és adóigazgatás lényegében egységes elvek és szabályok szerint történik. Az ÁFA a teljes adóbevételek 1/3-át teszi ki, de az adóelkerülésben ettıl lényegesen gyakrabban fordul elı, egyes becslések szerint az európai uniós országokban összesítve a teljes uniós költségvetés dupláját eléri. Az Áfa fizetés elkerülésének alapvetıen kétféle formája van, az Áfa-kötelezettségek elkerülése, és a jogosulatlan ÁFA visszaigénylés.

67



Az Európai Unió adóügyi biztosa [Kovács László 2009] szerint az Európai Unió országaiban a rejtett gazdaság jelentıs részét kitevı adócsalás, adóelkerülés mértéke évi 200-250 milliárd euró nagyságú, amelynek óriási méretét jelzi, hogy ez az összeg az európai uniós éves költségvetés duplája. Belyó P. [2008] (155.old.) felmérése szerint rendkívül elterjedt és ismert az ÁFA eltitkolás Magyarországon – a magyar lakosság 37%-a tud olyan esetrıl, amikor az adásvételi szerzıdésben ténylegesen magasabb vagy alacsonyabb összeg szerepelt, továbbá a lakosság 1/5-e ismerte a számlaadáshoz kapcsolódó legelterjedtebb lehetıségeket a fiktív számlák adás-vételét (22%) és a más nevében történı számla adást. (19%) Az Áfa elkerülés egyik leggyakrabban elıforduló formája a végzett tevékenységgel összefüggésben a számla nélküli értékesítés vagy a számlán a valóságos értéknél lényegesen kevesebb/több szerepeltetése, vagy a számla tartalmának nem valós feltüntetése a tényleges teljesítéshez képest és ezáltal az Áfa részbeni vagy teljes egészében történı megtakarítása. A jogosulatlan Áfa visszaigénylés történhet fiktív. ún. láncügyletes számlázásosok révén, beszerzési típusú ún. (aquisition) csalással és körbeszámlázásos ún. carusell típusú csalással, amely az utóbbi idıben ez a legnagyobb kárt okozó, határokon átívelı adóeltitkolási móddá vált. Urban Janisch [2006] szerint az adózási hajlandóság azaz fizet-e adót vagy inkább elkerüli, függ az adófizetési moráltól (történeti háttér, társadalmi megítélése az adóelkerülıknek stb.), az alkalmazott adó rendszertıl (adók száma, szintje, érthetısége, igazságossága) az adóelkerülés lehetıségétıl (jogi elégtelenség, legális kiskapuk, alacsony lebukási kockázat, alacsony bírság, információhiány stb.) és az adóelkerülı személyes beállítottságától (kockázatkerülı vagy vállaló a személy, társadalmi igazságosságot elıtérbe helyezı vagy egyéni haszon maximalizáló, szociális háttér stb.). Más közgazdászok, pl. Becker G. S. [1976], Allingham, M. G. - Sandmo, A [1972], Belyó Pál [2008] stb. szerint az adóelkerülés mértéke az alábbi hasznossági függvénnyel írható le: E(U) = (1-p)U(W-θX) + pU(W-θX-π(W-X) ahol: p= az adózó adóhatóság általi ellenırzésének valószínősége W= az adózó tényleges jövedelme, amelyet az adóhatóság nem ismer θ= adóráta, ami konstans minden jövedelem szinten X= az adózó bevallott jövedelme π= büntetési ráta, amely nagyobb mint θ Az adóelkerülés mértéke és adóelkerülık száma elsısorban nem az adóráta magasságától vagy a tényleges jövedelemtıl függ, hanem a lebukás esetén kiszabandó büntetés nagyságától és az ellenırzés, azaz lebukás valószínőségétıl. A fentiek szerint a rejtett gazdaság feltárása ún. adócsalás visszaszorításának legeredményesebb útja nem az ellenırzı apparátus, vagy a büntetési ráta drasztikus növelése, hanem olyan módszerek, adatbázisok és informatikai történelmi és szociális háttér kialakítása, amely az adóelkerülés vagy csalás esetén a lebukás valószínőségét jelentısen megnöveli.

Az Áfa vizsgálat kockázatanalízissel történı elıkészítése, a lebukás valószínőségének növelése kockázatanalízis információs térhálója (KIT) modell segítségével Az uniós országokhoz hasonlóan Magyarországon is az Áfa vizsgálat – az adócsalások és eltitkolások jelentıs mértéke miatt – az ellenırzések kiemelt területe. Az APEH revizori megállapítások jelentıs része is e területhez kötıdik. (lásd 1. sz. táblázat)

68



Az APEH által a bevallások utólagos ellenırzése során megállapított adóhiányok (Mrd. Ft) 1. sz. táblázat

Áfa hiány megállapítása Egyéb adó eltérés Összesen

2006 259,6 42,6 302,2

2007 291,8 64,9 356,7

2008 397,0 71,3 468,3

Forrás: APEH bulettin

Kérdés, hogyan kerül felismerésre az Áfa-t nem fizetı, vagy kevesebbet fizetı illetve a jogtalan visszaigénylı anélkül, hogy az ellenırzési költségek és módszerek alapvetıen megváltoznának? A helyszíni vizsgálat során a revizorok a számviteli információs rendszer alapját képezı bizonylatok felülvizsgálatával, a körülmények teljes körő áttekintésével minısítik a visszaigénylés jogszerőségét, és az áfa fizetés/visszaigénylés elfogadását vagy elutasítását. A jelenlegi ellenırzési gyakorlatban alapvetıen a kiutalás elıtti ellenırzés dominál, azaz ha az adóalany nettó befizetı, akkor nagy valószínőséggel nem számíthat ellenırzésre – hacsak nem kapcsolódik hozzá egyéb kockázati tényezı – ,így akkor is megússza az ellenırzést, ha a levonásba helyezett számla valójában nem is létezik, vagy a számla mögött tényleges teljesítés nincs is. Ez esetben az adózó valójában számlagyár, de amiatt, hogy valójában befizetıi pozícióban marad, az ellenırzést nagy valószínőséggel elkerüli. Mint a példa is mutatja szükséges, hogy az Áfa vizsgálatok tervezése, elıkészítése és ellenırzésre való kijelölése során a rendelkezésre álló információk és dokumentumok alapján folyamatosan kockázatanalízis készüljön. Az adózók nagy száma miatt, Pl. 2008-ban 1.577.325 vállalkozás és adószámmal rendelkezı magánvállalkozó volt, és ezen kör ellenırzésére CCa. 5000 fı állt maximum rendelkezésre, mert az Apeh teljes létszáma [Apeh Bulettin 2008] 15.635 fı volt, melynek 33,7%-a dolgozott az ellenırzés területén. A VPOP, mint adóhatóság szintén adóellenırzési jogosítvánnyal rendelkezik az import utáni Áfa és a nagyobb egyéb adócsalások esetében, de ezen apparátussal kiegészített APEH sem képes az Áfa hatékony leellenırzésére. Az adóellenırzésnek is van ugyanis egy határ haszna, amelyen túl ésszerőtlenül nem szabad tovább duzzasztani az ellenırzés létszámát. Klitgaard [1988] meghatározta az adócsalás és felderítés egyensúlyi pontját is, vagyis azt a pontot, ahol az adócsalás társadalmi határköltsége és az adócsalás csökkentésének társadalmi határköltsége megegyezik. E ponton túl nem érdemes a feltárásra további költségeket fordítani, mivel az ellenırzés várható hozamát a bekerülési költség lényegesen meghaladja. Javaslatom szerint az ellenırzés határköltségét is figyelembe véve a kockázatelemzési/analizálási módszerekkel lehet jobban és hatékonyabban azt a kritikus adózói kört az Áfa-visszaigénylık/Áfa befizetık közül beazonosítani, akik költség elszámolása, így Áfa visszaigénylése vélhetıen jogosulatlan, és a befizetendı Áfa összege a fiktív levonás miatt lényegesen kisebb a kötelezettségnél.

Hogyan is mőködik az általam javasolt kockázatanalízis információs térhálója (KIT) modell? A modellhez az ún. kockázatelemzéshez az adóhatóságok már ma is rendelkezésre álló vagy elérhetı adatbázisokból indulok ki: − APEH adatbázisa, mely tartalmazza az adózó elızı Áfa bevallásait, tevékenységének fıbb jellemzıit, dolgozóinak és eszközeinek számát − más adóhatóságok információ bázisa, Pl. VPOP adatbázisa − más adószervek információ szolgáltatása, külföldi szervek figyelem felhívása 69



− Cégbírósági adatok a kapcsolt vállalkozásokról, telephelyekrıl, gyanús ügyvezetıkrıl és cégeladásokról stb. − Banki és biztosítói adatszolgáltatás, Pl. volt-e szokatlanul nagy készpénz felvétel, valuta váltás stb. − Földhivatali és illeték nyilvántartás − Adóhatóság rendelkezésére álló más információk pl. közérdekő bejelentések, saját győjtött adatok, publikációk, folyóiratok és internet hírek − Más hatóságok ellenırzése során küldött átiratok pl. be nem jelentett foglalkoztatásról, − engedély nélküli kereskedelemrıl, igazolatlan eredető áruról stb. Ezen túl bevezetendı egy olyan új elıírás, amely már egyes európai uniós országokban pl. Spanyolország már mőködik, hogy az adózók minden értékesítésükrıl és beszerzésükrıl vagy esetleg egy bizonyos összeghatár felettirıl pl. 5000 euro felett nyújtsanak számítógépes adatszolgáltatást az adóhatóság felé. Jelenleg ehhez hasonló Magyarországon is már mőködik pl. az export eladások utáni negyedéves ún. VIES rendszer az Uniós országok egymás közötti adatszolgáltatásában, és mőködik a VPOP felé a jövedéki termék értékesítésének havi jelentésében. Megítélésem szerint nem lenne végrehajthatatlan elıírás. Jelenleg ugyanis már mőködik az elektronikus bevallás rendszere, az APEH országos adatátviteli hálózata rátelepült az Elektronikus Kormányzati Gerinchálózatra, kiépült a biztonságos adattovábbítás és lehívás elérési rendszere. Megítélésem szerint az adatok fogadásához minden feltétel adott! Cégek oldaláról az elektronikus Áfa bevallás már ma is mőködik, hasonló rendszerrel kellene az árbevételeket is közölni. A számla tartalma már ma is egységes, illetve a szükséges változtatásokat az egységes adatkezelés érdekében a számviteli információs rendszerre vonatkozóan módosítani kell. Ha felállt az adatbázis az értékesítésekrıl és beszerzésrıl, és rendelkezésre áll a többi adatbázis, egy két lépcsıs szőrırendszer segítségével az elıre megadott leválogatási szempontok szerint a kritikus adózói kör beazonosításra kerül, és a harmadik szőrıbe került vállalkozások kerülnek helyszíni ellenırzés keretében levizsgálásra. Az elvégzett kockázat analízis (KIT) modell így rámutathat azokra az adóalanyokra, akik visszaigénylését már a kiutalás elıtt célszerő leellenırizni, hogy a visszaigénylés jogszerő-e, illetve azokra is, akik habár nem kérnek visszautalást, mindig nettó befizetık, de számlagyárként mőködhetnek, esetleg gyanús tranzakciókat végezhetnek. Pl. hiányzó kereskedık vagy buffer cégek stb. Általam javasolt néhány leválogatási szempont, amely természetesen az adatbázisok függvényében tovább bıvíthetı, és az elsı és második szőrı feltételei változtathatók: Elsı szőrı: − Van eltérés a tekintetben, hogy egyik adózó bevallotta az eladást, de a másik nem mint beszerzést? Az ide került csoport további vizsgálati körbe ún. 2. szőrıbe kerül. − Van-e olyan cég, aki jelentıs beszerzést, eladást végez, még sincs adóbevallása, befizetése? Az ide került csoport további vizsgálati körbe ún. 2. szőrıbe kerül. − Melyik az az adózói kör, aki végez ún. kockázatos termékek gyártását, kereskedelmét? (kockázatos termék jelenleg a számítógép alkatrészek, gépkocsi alkatrészek, telekommunikációs eszközök és alkatrészek stb.) Az ide került csoport további vizsgálati körbe ún. 2. szőrıbe kerül. − Végez-e olyan értékesítést valamelyik adózó bizonyos értékhatár felett, holott nincs is alkalmazottja, vagy az egy alkalmazottra esı árbevétele az ágazati állagát lényesen meghaladja? Az ide került csoport további vizsgálati körbe ún. 2. szőrıbe kerül. 70



− Van-e olyan kezdı vállalkozás, aki a semmibıl rendkívül nagy árbevételt ér el. Az ide került csoport további vizsgálati körbe ún. 2. szőrıbe kerül. − Van-e olyan vállalkozás, aki nagy értékben exportál, importál kapcsolt vállalkozásoknak, esetleg kockázatos országokba? Az ide került csoport további vizsgálati körbe ún. 2. szőrıbe kerül. − Van-e olyan cég, aki nagy értékő terméket értékesít, vagy szolgáltat, de nincs saját eszköze, gépe, telephelye? Az ide került csoport további vizsgálati körbe ún. 2. szőrıbe kerül. − Van-e olyan új értékesítés, amely megszokott tevékenységüktıl távol esik pl. építıipari cég számítógépes alkatrésszel kezd kereskedni, vagy a gazdasági esemény nagyságrendje olyan, hogy normál ügymenetben finanszírozására likvid eszközökkel a cég nem rendelkezhet. Az ide került csoport további vizsgálati körbe ún. 2. szőrıbe kerül. − Van-e olyan cég, akit a nemzetközi VIES rendszer importırként jelölt meg, ugyanakkor errıl adatszolgáltatásában nem nyilatkozott? Az ide került csoport további vizsgálati körbe ún. 2. szőrıbe kerül. Második szőrı: − Van-e olyan cég aki az elsı szőrı adataiból legalább 2 szempontból kiemelésre került. Az ide került csoport további vizsgálati körbe ún. 3. szőrıbe kerül. − Van-e olyan cég, akinek készpénz pénzmozgásáról, nagy összegő ki és befizetésérıl a bankok adatot szolgáltattak. Az ide került csoport további vizsgálati körbe ún. 3. szőrıbe kerül. − Van-e más ellenırzı programoktól pl. Xenon szoftver, amely az interneten rendszeresen felkínált értékesítést ellenırzi, és a szokásostól eltérı tranzakciókat jelzi. Az ide került csoport további vizsgálati körbe ún. 3. szőrıbe kerül. − Van-e a cégre vonatkozóan más hatóságtól valamilyen törvénysértésre utaló jelzés vagy közérdekő bejelentés jelzi, hogy a vállalkozás szabálytalan foglalkoztatást végez, vagy kifizetéseit csak részben szabályos úton végzi, illetve fiktív számlákat fogad el? Az ide került csoport további vizsgálati körbe ún. 3. szőrıbe kerül. − Van-e olyan cég, akinek tulajdonosában vagy ügyvezetésében olyan változás történt, hogy az új személy nem rendelkezik lakással, gépkocsival, esetleg tartózkodási hellyel sem rendelkezik. Az ide került csoport további vizsgálati körbe ún. 3. szőrıbe kerül. − Van-e a cégnek olyan tulajdonosa vagy vezetı tisztségviselıje, aki korábban már volt büntetve, vagy vagyontárgyain adóvégrehajtás szerepel stb. Az ide került csoport további vizsgálati körbe ún. 3. szőrıbe kerül. − Kockázati tényezı a gyakori székhely és tulajdonos változás, a tartósan veszteséges mőködés, illetve a nagy összegő adóalap csökkentést vagy adókedvezményt igénybe vevı cég. Az ide került csoport további vizsgálati körbe ún. 3. szőrıbe kerül. − Vizsgálandó az e szőrıbe került vállalkozásnál, nem stróman lehet-e a cég tulajdonosa, ügyvezetıje, pl. vallott-e be személyi jövedelemadót, van-e társadalombiztosítása, milyen messze van a vállalkozás telephelyétıl? Az ide került csoport további vizsgálati körbe ún. 3. szőrıbe kerül. − Vizsgálandó, hogy amennyiben a vezetı tisztségviselı külföldi állampolgár, vajon létezı személy-e, illetve valóban részt vesz-e az ügymenetben ténylegesen. Az ide került csoport további vizsgálati körbe ún. 3. szőrıbe kerül. − Van-e a vizsgálati csoportba került cégnek az ügylet finanszírozásához saját eszköze pl.: elızı évi mérleg szerinti likvid forrása, vagy hitelfelvétele. Ha nincs, az ide került vállalkozás további vizsgálati körbe ún. 3. szőrıbe kerül. 71



A harmadik szőrıbe került adózókat célszerő az ellenırzést megelızıen egyenként értékelni, majd ha nincs magyarázat az eltérésre, akkor helyszíni ellenırzés keretében leellenırizni. A revizori kapacitást az e körbe került vállalkozásokra célszerő koncentrálni és az ellenırzést a több kockázati feltételen fennakadt vállalkozással kell kezdeni. A harmadik szőrıbe került vállalkozások vizsgálata történhet a hagyományos átfogó vagy célvizsgálattal a hagyományos okmányos ellenırzés keretében, számviteli módszerekkel, de történhet számítógépes ellenırzés és ellenırzési program igénybe vétele mellett is, illetve az utólagos vagyongyarapodási vizsgálat keretei között is. A kockázatanalízis (KIT) modell a vagyongyarapodási vizsgálatra is kifejleszthetı, a szőrési paraméterek meghatározhatók. A modell alkalmazásával a lebukás kockázata az ellenırzés költségeinek lényeges változtatása nélkül jelentısen növelhetı. Összefoglalás Az Áfa az Európai országok adóbevételeinek általában harmadát biztosítják. A szabályok viszonylag egységesek mind a kulcsok, mind az adóeljárás tekintetében, ugyanakkor ezen adónemben a leggyakoribb az adóelkerülés. Az adóelkerülés mértéke és adóelkerülık száma elsısorban nem az adóráta magasságától vagy a tényleges jövedelemtıl függ, hanem a lebukás esetén kiszabandó büntetés nagyságától és az ellenırzés, azaz lebukás valószínőségétıl. Az általános forgalmi adó kiemelt ellenırzési terület az adóhatóságok részérıl, az adóalanyok rendkívül nagy száma és az ellenırzési kapacitások szők keresztmetszete miatt, de a rendelkezésre álló informatikai adatbázisokra támaszkodva a kockázat analízis (KIT) modellel szőkíthetı és beazonosítható az a kritikus adózói kör, amelynek Áfa bevallását a számviteli információs rendszer okmányainak helyszíni ellenırzés keretében kell felülvizsgálni, ezáltal az Áfa fizetés/visszaigénylés helyességét jóváhagyni. A modell mőködését az elmúlt években kiépített informatikai bázisok összekapcsolása lehetıvé teszi, és a kockázatelemzési módszertan széleskörő alkalmazása, az ellenırzés hatékonyságát megalapozó kiválasztási módszerek továbbfejlesztése eredményeként az APEH adókülönbözet feltárása lényegesen növelhetı lenne, és a lebukás kockázata alapvetıen megváltozna, a rejtett gazdaság és adóelkerülés nagysága jelentısen csökkenthetı lenne. Felhasznált irodalom 1. Allingham, M. G. – Sandmo, A (1972): „Income tax evasion: theoretical analisys” Journal of Public Economics, No. 1. 323-338 old. 2. Andreas Haufler (2004): Taxation ina Global Economy, Cambridge University Press 3. APEH Bulettin [2008] 4. Áfa csalások az Európai Unióban www.nbh.hu/bmenu6n.htm 5. Árvai János – Vértes András (1994): A magánszektor és a rejtett gazdaság súlya Magyarországon Statisztikai Szemle p. 517-529. 6. Becker G. S. (1976): The Economic Aproach to Human Behavir University Press Of Chikago-London 7. Belyó Pál (2008): A „rejtett gazdaság” természetrajza Saldó Pénzügyi tanácsadó és Informatikai Zrt. Kiadványa 8. Klitgaard R. (1988): Controlling Corruption University of California Press BerkeleyLos Angeles –London p. 26. 72



9. Kovács László elıadása az adóelkerülésrıl 2009. Május Budapest 10. Lackó Mária (2000) Hidden Economy – An unknow yuantity: Comparative analisys of hidden economics in Transition countries 1989-95 Economics of Transition 8/1 117-149 p. 11. Lackó Mária (2008): Az adóráták és korrupció hatása az adóbevételekre nemzetközi Összehasonlítás (OECD országok 2000-2004) MT_DP 2008/8 12. Sandmo, A. (1976): „Optimal Taxation. An Introduction to the Literature” Journal of Public Economics 6. 13. Schneider F. (2005): Rücklaufige Schattenwirschaft in Deutschland, Österreich und in anderen OECD Landern Fluch oder Segen Johannes Kepler Universitat Linz 14. Semjén András- Szántó Zoltán- Tóth I. János (2001): Adócsalás és adóigazgatás Tanulmány MTA – KTK 15. Urban Janisch (2006): Schattenwirtschaft in Transformationswirschaften – Eine kritische Betrachtung am Veispiel der ungarischen Volkswirtschafts Verlag Dr. H.H. Driesen Gmbh. Taunusstein 16. Vörös László (2002): Az ellenırzés rendszere és módszertana Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó 306/2002

73



PÁSZTOR SZABOLCS A SCHENGENI HATÁRMENTISÉG KÉRDÉSEI MAGYARORSZÁGON Kulcsszavak: schengeni kistérségek, terület és vidékfejlesztés Bevezetés és szakirodalmi áttekintés Az euroatlanti integrációs folyamatos felgyorsulásával a 2004-es és a 2007-es esztendı jelentısen átrajzolta Európa politikai térképét, miután a keleti bıvítés eredményeként az Európai Unió 2004. május 1-jén tíz, 2007. január 1-jén pedig további két új országgal bıvült. A nagy integrációs szervezet tagjainak a száma elérte a huszonhetet, s napirenden van az integrációs folyamat más országokra való kiterjesztése is. A bıvítéssel a schengeni határmentiség kérdése is átértékelıdött, hiszen Magyarország hét országgal határos ún. „határmenti ország”. (Hajdú, 2000), 37. old. A hazai 2242 km-es teljes határszakasz közel fele pedig schengeni határ. A schengeni határmenti térségek a kibıvülésbıl fakadó lehetıségekkel élve túlléphetnek a múltból hozott és fokozatosan újratermelıdı problémáikon és bekapcsolódhatnak a gazdasági vérkeringésbe. Magyarországon a schengeni határ mentiség kérdésének tanulmányozása továbbá azért fontos, mert a 174 kistérségbıl 25 kistérség fekszik közvetlenül a schengeni határok mentén. Leginkább a rendszerváltást követı években kapott nagyobb jelentıséget a határmentiség kérdéskörének tanulmányozása, hiszen az államszocializmus évei alatt a különféle határmenti együttmőködések csak nagyon „alacsony hıfokon égtek” (Tóth, 1988), 34. old., A kapcsolatokban a két ország központi pártjainak és nem az együttmőködni kívánó települések viszonyának volt meghatározó alapja. Az elmúlt közel két évtizedben, az MTA Regionális Kutatások Központjában számos tanulmány született a kérdéskörrel kapcsolatban, melyek megállapítása az, hogy Magyarországon talán egyedül a magyar-szlovák határtérség Duna-menti területe nevezhetı igazán aktívnak. (Hardi, 2008), 17. old. A mára már könyvtárnyira duzzadó szakirodalom szerzıi között a magyarországi határkutatás kiemelkedı személyiségeit találhatjuk: Baranyi, Berényi, Enyedi, Erdısi, Éger, Fodor, Golobics, Hajdú, Hardi, Horváth, Illés, Kocsis, Kovács, Lengyel, Majdán, Mészáros, Nemes, Pál, Rechnitzer, Ruttkay, Süli-Zakar, Tóth, akik leíró és empirikus módszerekkel vizsgálják a határmentiség kérdéskörét. Azonban nem lepıdhetünk meg azon sem, hogy a határtudományok (border studies) külföldi képviselıi: Ancel, Anderson, Aschauer, Clement, Hansen, Martinez, Paasi, Perkmann, Prescott, Ratti, Ratzel, Scott évekkel sokszor évtizedekkel elızik meg a hazai kutatókat. Annak ismeretében, hogy a schengeni kistérségek fejlıdése mai is felettébb vontatottan halad és ez a fejlıdési ütem továbbra is elıre vetíthetı, ebben a tanulmányban azt szeretném, körüljárni, hogy mit jelent Magyarországon a schengeni határmentiség és milyen fejlesztési lehetıségek állnak rendelkezésre a határmenti kistérségek esetében. 2. A schengeni folyamat Immáron két évtizede annak, hogy 1985. június 14-én Franciaország, Németország, és a Benelux államok képviselıi aláírták a luxemburgi Schengen városkában a Schengeni Egyezményt (SchE), mely a személyek szabad áramlásának megteremtésében döntı szerepet játszott. Késıbb, 1990-ben sor került a Schengeni Végrehajtási Egyezmény (SchVE) aláírására, 1995 májusában pedig annak életbeléptetésére. Az idıközben 1987-ben létrejött Egységes Európai Okmány, amely a Közösség tevékenységét új területekre terjesztette ki, 74



ugyanakkor egy egységes, belsı határok nélküli térség létrehozását irányozta elı, ahol az áruk, a személyek, a szolgáltatások, és a tıke szabad mozgása biztosított. (Sallai, 2005), 63. old. Mindezt megerısítette, hogy az 1999-ben hatályba lépett Amszterdami Szerzıdés az ún. elsı pillérbe integrálta a SchVE jelentıs részét, azaz már a schengeni szabályok az EU-integrációs jogrend szerves részévé váltak. A schengeni integráció folyamatában lényeges változást hozott 2004. május 1-jén az EU keleti bıvítése és az Európai Alkotmány megalkotása. Az új tagállamok – köztük Magyarország – ettıl kezdve részesei lettek a vámuniónak, de még nem lettek teljes jogú tagállamai a schengeni közösségnek. A csatlakozó országok átvették a schengeni vívmányokat, amelybıl a rendelkezések jelentıs része azonnal hatályossá vált, és vannak olyanok, amelyeket egyébként csak késıbb, az Európai Tanács egy megfelelı határozata után kell alkalmazniuk. Nagyon fontos új körülmény, hogy 2004. május elsejétıl (útlevéllel és) személyi igazolványukkal is átléphetık az EU-és az EU-val megállapodott országok államhatárai. Teljesen új jelenség, hogy 2004. május elsejével az Európai Unió belsı határain lévı határátkelıhelyeken a vámellenırzés megszőnt. Természetes tehát, hogy Magyarország EU-és Schengen-tagságával a magyar államhatárok jellegétıl (külsı vagy belsı határ) függıen a schengeni határırizeti rend bevezetése fokozottabb érdeklıdésre tart számot, annál is inkább, mert az országot övezı 2242 km hosszan övezı államhatárok néhány kilométer híján mintegy fele (1103,5 km) a külsı határ, miközben a magyar-szlovák, magyar-osztrák és a magyar-szlovén határok (összesen 1139,5 km) az EU belsı határaivá váltak (1. ábra). Ebbıl adódóan a magyar-ukrán, a magyarszerb és a magyar-horvát határok olyan szigorúbban ellenırzött külsı határként funkcionálnak, amelyek vízumköteles harmadik állam megítélése alatt állnak. Horvátország ugyancsak jó eséllyel pályázhat az uniós, s vele együtt a Schengen tagságra. A 2007. december 21-én tovább bıvült a schengeni övezet s ettıl az idıponttól kezdve a magyar-ukrán, a magyar-román, a magyar-szerb-montenegrói és a magyar-horvát határszakaszok az EU szigorúan ırzött külsı határai lettek.

1. ábra Magyarország államhatárai és határmenti kistérségei Forrás: (Baranyi,2007), 37. old.

75



3. A schengeni kistérségek helyzete Leginkább a rendszerváltás után szaporodott meg azon tanulmányok száma, melyek a Trianoni Békeszerzıdés következtében félbevágott régiókezdeményezések fejlesztési és együttmőködési lehetıségeit feszegetik. Teljes szakirodalmi számbavételre ebben a tanulmányban nincs lehetıség viszont a tanulmányozásuk után kijelenthetı, hogy a schengeni határ mentiség Magyarországon egybemosódik a fejletlenséggel és az elmaradottsággal. Ezt a megállapítást az is alátámasztja, hogy a KSH (Központi Statisztikai Hivatal) által készített kistérségek fejlettségét bemutató elemzésekben a legtöbb elmaradott kistérség, határmenti kistérség s ezek leginkább schengeni határok mentén fekszenek (2.ábra).

2. ábra A kistérségek fejlettsége Magyarországon Forrás: KSH, A kistérségek fejlettsége a67/2007. (VI. 28.) OGY határozat alapján átlagolás nélkül, részben átszerkesztve

A magyarországi schengeni határ menti kistérségekre az elmaradottság, a vonzásközpontoktól való nagy távolság, a rossz infrastrukturális ellátottság, a keleti országrészben a városhiányos állapot, a rossz tıkevonzó képesség, a felvevıpiacoktól való nagy távolság, a fejletlen humánerıforrás, a masszív elvándorlás, az alacsony teljesítıképességő mezıgazdaság még mindig markáns szerepe, a magas munkanélküliség, a rosszul változó demográfiai struktúra és a folyamatosan kitapintható jövıképtelenség jellemzı. (Pásztor, 2009), 81. old. Jelen tanulmányban kizárólag csak a schengeni státuszt kívánom górcsı alá venni, ezért az említett kistérségek gazdasági, társadalmi és szociális jellemzıinek empirikus vizsgálatokkal való bemutatására egy késıbbi munkámban vállalkozom. 4. A schengeni kistérségek jövıképe Az euroatlanti folyamatok függvényében várhatóan a korábbiakhoz képest felértékelıdik Magyarország nemzetközi tranzitszerepe a kelet-közép-európai térségben, s még inkább az újraformálódó Kárpát-medencei makrorégióban. (Baranyi, 2007), 176. old. Abban tehát, hogy a magyar-román, a magyar-ukrán, magyar-szerb-montenegrói és a magyar-horvát határ menti térségek milyen módon és milyen mértékben válnak majd keleti és déli irányba törekvı és terjedı európai gazdasági és integrációs folyamatok modern- saját lehetıségeit és érdekeit is 76



érvényesíteni képes- tranzitterületévé, minden bizonnyal perdöntı jelentısége lesz az államhatárok túlnyomórészt a schengeni külsı határok mentén húzódó határrégiók periférikus helyzető területei, kistérségei, településegyüttesei és települései határon átnyúló együttmőködési és megújuló képességének. Jelenleg a történelmileg kialakult perifériahelyzetet konzerválja, hogy a rendszerváltás óta eltelt másfél évtizedben sem következett be markáns változás, különösen, ami a gazdasági együttmőködés fejlıdését illeti. A valóban új lehetıségeket teremtı kilencvenes években az összekapcsolódás továbbra is együtt jár az elválasztással, ami a határ menti együttmőködésben egyszerre hordozta magában a kedvezıtlen és természetesen-éppen a változó körülmények révén- a legalább ennyire kedvezı hatásokat is. (Ruttkay, 1995), 30. old. Ami a határok elválasztó és/vagy összekötı funkcióinak a csökkenését vagy éppen erısödését illeti, arról elmondható, hogy átmenetileg- számolni kell a határok elválasztó szerepének erısödésével is. Az EU-csatlakozás után kiépülı schengeni határok a problémák megfelelı kezelése nélkül nagyban akadályozhatják a már formálódó gazdasági és egyéb szomszédsági kapcsolatokat, a határ menti periférikus területek további leszakadását eredményezve a vizsgált összes schengeni relációkban is. Mindez olyan körülmények között történhet, amikor Magyarország tranzit vagy „kapuország” szerepe az egységesülı európai gazdasági és politikai térben Kelet-és Délkelet-Európai irányában felértékelıdik. 5. A határon átnyúló együttmőködési programok 5.1. Interreg Az évek során a Közösségi Kezdeményezések változó programjain belül, az Interreg mint a közösség, illetve az Európai Unió tényleges és társult tagjainak egyik legfontosabb határ menti programja stabil maradt, és jelentıségét mindhárom nagy támogatási programban és ciklusban megırizte. 1990-1993 között 1,08 milliárd ECU, 1994-1999 közötti költségvetési ciklusban 2,65 milliárd ECU, és a 2000-2006 közötti költségvetési ciklusban 4,875 milliárd eurós forrás biztosította az Interreg program céljainak megvalósítását, szem elıtt tartva a határ menti együttmőködés feladatait. (Kruppa, 2003), 72. old., (Novotny, 2003), 200. old. Az Interreg program legfontosabb céljai az eltelt évek alatt valójában nem sokat változtak: − Válaszolni a külsı uniós határok menti harmadik országokkal adódó új együttmőködési lehetıségekre. − Segíteni az EU külsı és belsı határ menti területeit a nemzetgazdasági és Unión belüli elszigeteltségükbıl adódó speciális fejlıdési problémáik leküzdésében. − Segíteni az Unió külsı határait, hogy felkészüljenek új szerepükre, amely abból származik, hogy immár a belsı piac határai is egyben. − Támogatni a belsı határokon átnyúló együttmőködési hálózatok kialakulását és fejlesztését, valamint ezen hálózatok bekapcsolását egy szélesebb közösségi hálózatba az Egységes Európai Piac fejlesztése érdekében. 5.2. PHARE és a PHARE CBC-program Kifejezetten a határon átnyúló kapcsolatok fejlesztésére szakosodott a PHARE CBC és a PHARE Credo-program. A kelet-közép-európai átalakulás lehetıvé és szükségessé tette a határon átnyúló együttmőködések élénkítését az Európai Unió keleti határterületei és 77



a reformországok perifériái között, egyrészt az integráció elıkészítése és elısegítése, másrészt a határ menti területek speciális fejlıdési problémáinak leküzdése érdekében. Így az Interregkezdeményezés mintájára az Európai Unió a PHARE-program keretei között az 1994-es közösségi költségvetésben életre hívta a határon átnyúló együttmőködési kezdeményezést, a PHARE CBC (Cross-Border-Cooperation)- programot. A PHARE CBC- program forrásaiból 13 határrégió támogatása történik meg, amelyek az EU és a PHARE országok közös határszakaszain helyezkedtek el a 2004-es bıvítés elıtt. A kelet-közép-európai országok 2004. május 1-jei csatlakozását követıen az itt elhelyezkedı határrégiók PHARE CBC-program támogatása 2006 végével megszőnt. Magyarország 1995-tıl részese a PHARE CBC-programnak, attól az idıponttól, amikor Ausztria az Európai Unió teljes jogú tagja lett. Kezdetben csak az Ausztriával határos megyék lettek a támogatások célterületei, késıbb a CBC-programok finanszírozása fokozatosan kiterjedt Magyarország több más határterületére is. Magyarország határszakaszai 1995 és 2001 között a PHARE CBC összes forrásából, a 102 millió euróból a következık szerint részesültek: az osztrák határon 61%, a román határon 23,5%, a szlovák határ mellett 8,8%, a szlovén határrégióban 6,8%. 6. A programok értékelése Összességében elmondható, hogy a támogatott programok a magyarországi határrégiók esetében is hasznosan szolgálták többek között az ipari szerkezet átalakítását, a vidékfejlesztést, a foglalkoztatás és emberi erıforrások fejlesztését, ezáltal pedig a határtérségek gazdasági és társadalmi kohézióját, feltéve, ha az Interreg által támogatott partnerekkel valósultak meg közös fejlesztési elképzelések. Ezek a támogatások jelentıs fejlesztési források fölött rendelkeztek. A PHARE CBC-támogatások révén magyarországi határrégiókra is jelentıs fejlesztési források jutottak (1. táblázat). A táblázatból jól látható, hogy az elnyert támogatások (lekötések) hatékonysága nem minden esetben volt kielégítı, hiszen a maximális PHARE keretbıl ez átlagban 55%-os. Összesített PHARE CBC- források Magyarország határain (1995-2001) 1. táblázat Programok PHARE keret (€) PHARE keret lekötése Lekötés (%) Ausztria 62 000 000 41 046 279 66,2 Románia 24 000 000 13 697 145 57,1 Szlovákia 9 000 000 5 615 521 62,4 Szlovénia 7 000 000 2 789 724 40,0 Összesen 102 000 000 63 148 699 61,9 Forrás: A magyarországi PHARE CBC-programok eredményei, 1995-2001. VÁTI. 2002; Közli: Kruppa É. (2003)

Nagyrészt ennek betudhatóan gyarapodtak és erısödtek a vállalkozói kapcsolatok, egyre több ponton találkoztak az érintett határtérségekben a közös érdekek, amelyek újabb kezdeményezéseket szülnek a jövıben is. 7. Összegzés és következtetések Magyarország közelmúltbeli uniós csatlakozása új kelető problémákat is felvetett, mindenekelıtt a schengeni külsı határok szerepét érintıen. A csatlakozás még inkább a Schengeni Végrehajtási Egyezmény 2007-ben történt végleges bevezetése eredményeként, 78



a schengeni határok áthelyezıdésével a külsı határok mentén az államhatárok elválasztó szerepe átmenetileg még erısödhet is, s ennek következményei esetenként megterhelhetik a határon átnyúló magyar-magyar és az interetnikus kapcsolatokat egyaránt. A határok annyira elérni kívánt spiritualizálódása jelenleg is inkább csak kívánt cél, semmint valóság. Ezért mindenképpen olyan feltételek és körülmények megteremtésére kell törekedni a jövıben, amelyek a lehetıségek szerinti minimumra csökkenti az anyaország határain kívül élı magyarságra nehezedı negatív következményeket (vízumkényszer enyhítése, kishatárforgalom korlátozott fenntartása, a határon átnyúló kapcsolatok aktivizálása stb.). A schengeni határmenti kistérségek történelmi idıket élnek, hiszen megfelelı összefogással és a határmentiségbıl eredı lehetıségek kiaknázásával kiléphetnek a periférikus helyzetbıl és az öröklött és folyamatosan újratermelıdı problémáikat hátrahagyva integrálódhatnak és bekapcsolódhatnak a gazdasági vérkeringésbe. A tanulmányból azonban kiderül, hogy a határmenti kistérségekben az elmaradottság és a periférikus helyzet továbbra is konzerválódik, sıt az EU-s források lehívása gyerekcipıben jár. Az említett területek felzárkóztatása továbbra is sok problémát jelentı, neuralgikus pont mind a hazai, mind az EU-s vidék ill. területfejlesztési politikában. Összefoglalás A tanulmány célja, hogy képet adjon a schengeni határmentiség kérdéseirıl az ezredforduló utáni Magyarországon nagy hangsúlyt fektetve az érintett térségek által igénybevehetı EU-s források számbavételére. Az elmúlt években több forrás is rendelkezésre állt az említett határszakaszokon, viszont azok lehívási hatékonysága nem kielégítı, így a „periféria perifériáján” lévı területek továbbra is számos új kelető és fokozatosan újratermelıdı problémával néznek szembe. A schengeni kistérségek felzárkóztatása a vidék és területfejlesztési politika legneuralgikusabb pontja Magyarországon, mert a felzárkózáshoz a nemzeti átlagnál nagyon növekedési ütemre lenne szükség, amely a tanulmányba ismertetett tendenciák mellett még sokáig csak kívánatos cél semmint valóság. Felhasznált irodalmom 1. Baranyi Béla (szerk.): (2001): A határmentiség kérdıjelei az Északkelet-Alföldön. MTA Regionális Kutatások Központja, Pécs. ISBN 963-9052-20-5 2. Baranyi Béla (2004): A határmentiség dimenziói. Magyarország és keleti államhatárai. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs. ISBN 963-9542-20-2 3. Baranyi Béla (2007): A hartármentiség dimenziói Magyarországon. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs. ISBN 978-963- 7296- 30- 7 4. Hajdú Zoltán (2000): A határon átnyúló együttmőködés potenciális lehetıségei Magyarország EU-csatlakozása után.- A régiók szerepe a bıvülı Európai Unióban. MTA Regionális Kutatások Központja, 2000 Pécs. ISBN 963-9052-15-9 5. Hardi Tamás (2008): A határmentiség térszerkezeti jellemzıi. Tér és Társadalom, XXII. évf. 3. sz. pp. 3-25., ISSN 0237-7683 6. Kruppa Éva (2003): Határ menti együttmőködés az Európai Unióban és KözépEurópában. PhD értekezés. Budapest. Kézirat 7. KSH, A kistérségek fejlettsége a 67/2007. (VI. 28.) OGY határozat. (2009.08.28.) http://portal.ksh.hu/portal/page?_pageid=37,490&_dad=portal&_schema=PORTAL. 8. Novotny Gábor (2003): Határon átnyúl regionális hálózatok Európában. PhD értekezés. Pécs, 2003. március (Kézirat). 200 p. 79



9. Pásztor Szabolcs (2009): Rural Development Possibilities of the Hungarian-Ukrainian Cross-border Small Region. Agrarian Perspectives XVIII. Prague. pp. 81. 10. Ruttkay Éva: (1995): Határok, határmentiség, regionális politika, Comitatus, 12. sz. pp 23-35 11. Sallai János (2005): A „schengeni folyamat” és a magyar-ukrán, magyar-román határ jövıje. –Közelítések. A határon átnyúló kapcsolatok kilátásai és a mezıgazdaság regionális kérdései az Európai Unió keleti peremén. Szerk.: Baranyi B. MTA Regionális Kutatások Központja, Debrecen. pp. 59-70., ISBN 963- 9052- 50-7 12. Süli-Zakar István (2001): A határmentiség az euroatlanti folyamatok tükrében, különös tekintettel a Kárpátok Eurorégió mőködési területére. In: A határmentiség kérdıjelei az Északkelet- Alföldön (szerk.: Baranyi Béla). MTA Regionális Kutatások Központja, Pécs. ISBN 963-9052-20-5 13. Tóth József (1988): Urbanizáció az Alföldön. Akadémiai Kiadó, Budapest. ISBN 9638371-38-2

80



VERESS JÁNOS A

SZEMÉLYES ELADÁS HELYE A MARKETING-KOMMUNIKÁCIÓ ESZKÖZRENDSZERÉBEN ÉS SZEREPE A MAGYARORSZÁGI BIZTOSÍTÓK ÉRTÉKESÍTÉSI STRATÉGIÁJÁBAN

Bevezetés Ebben a cikkben arra törekszem, hogy alátámasszam azon állításomat, miszerint a személyes kommunikáció a legfontosabb marketingkommunikációs elem, a magyarországi biztosítók személybiztosítások értékesítési folyamatában. (Vizsgálódásom elsısorban az életbiztosítások különbözı fajtáira értendık, hiszen ez az a terület, ami minden”élettel foglalkozó” biztosító értékesítési stratégiájában kiemelt szerepet játszik.) A téma megírását a biztosítási szakmában eltöltött tízéves múltamból adódó személyes tapasztalataim indukálták. Szakmai körökben általános vélemény, hogy a vagyonbiztosítást megveszik, míg a személybiztosításokat el kell adni. A személybiztosítások értékesítése során a szakma alapja a kölcsönös bizalom az ügyfél és az üzletkötı között, hiszen az üzletkötınek teljes képet kell kapnia az ügyfél pénzügyei, valamint a jövıben megvalósítandó céljai és szükségletei felıl. Ezért írásomban a személyes kommunikáció kiemelt szerepére kívánom felhívni a figyelmet, mely napjaink oly dinamikusan fejlıdı internetes kommunikációs lehetıségei mellett, nélkülözhetetlen a személybiztosítások értékesítési rendszerében. Jelen tanulmányomban a fenti állításomból kiindulva – és a terjedelmi korlátokat is szem elıtt tartva – a következı témaköröket kívánom bemutatni, illetve elemezni.

A marketingkommunikáció és személyes kommunikáció kapcsolata A kommunikáció szerepe a biztosítási szférában A személyes kommunikáció megnyilvánulása, a személybiztosítások viszonylatában Az üzletkötı, mint a személyes kommunikációt befolyásoló tényezı Üzleti kommunikációs kapcsolatok (ügyfél – biztosító – üzletkötı)

Mivel az üzleti kommunikáció célja az üzlet létrejötte egy sajátos, bizalmi viszonyon alapul, ezért egyáltalán nem mindegy, hogyan is zajlik a személyes kommunikáció folyamata. Jelen írásomban a fenti téma fontosabb elemeit igyekeztem körbejárni és tömören összefoglalni, mely terület további részletekbe menı kidolgozása már egy másik, nagyobb volumenő dolgozat feladata lesz. Marketing és Marketingkommunikáció A modern marketing többet jelent, mint jó és új terméket kifejleszteni, vonzó árakat kialakítani és megteremteni a leendı vevık számára a hozzáférhetıséget. A marketing napjainkban egyrészt gondolkodásmódot jelöl (marketing filozófia), másrészt pedig, tevékenységek összehangolt rendszerét jelenti, ami magában foglalja a piaccal kapcsolatos teendık tervezését és végrehajtását is. A marketing feladata a termék „kézzelfoghatóvá” tétele, oly módon, hogy a fogyasztók érdeklıdését és bizalmát is megnyerjék, amikor már azt állítják elı, ami a fogyasztó igényeit a legjobban kielégíti. Philip Kotler a marketinget a következıképpen definiálja: /1/ „A marketing olyan társadalmi és vezetési lépések láncolata, melyek során az egyének és csoportok termékeket és értékeket alkotnak, s cserélnek ki egymás között mialatt kielégítik szükségleteiket és igényeiket” 81



Kotler marketing - mixe alapján (product, price distribution, place, promotion, azaz 4P) a marketingkommunikáció a marketing egy részét jelenti. A „negyedik P” a promotion, a szakmában és a nemzetközi szakirodalomban általánosan használt marketingkommunikáció kifejezést kapta. Ezek után megfogalmazhatjuk, hogy „a marketingkommunikáció olyan tervezett cselekvéssorozat, mely a vállalat marketing – rendszerébe illeszkedik, célja egy termék (ill. szolgáltatás) – márka –, vállalat (ill. intézmény) megismertetése, népszerősítése, a fogyasztó figyelmének felkeltése, vásárlásra ösztönzése illetve, érdeklıdésének megtartása a kommunikáció segítségével.” /2/ A marketing filozófia és koncepció / marketing orientált szemlélet / négy alappillére: /3/ Célpiac – központúság: minden piacon minden szükségletet nem lehet kielégíteni Fogyasztóorientáció/Vevıszükségletek: cél a vevık elégedettségének elérése (jó hírét viszi a cégnek és kevésbé figyel a konkurenciára) Koordinált/Integrált marketing: a marketing cégfilozófia nem csupán a marketing szervezet feladata, a különbözı marketing feladatok csak koordináltan, más szervezeti egységek bevonásával együtt oldhatók meg Jövedelmezıség: a profit elıállítása nem közvetlenül a profitra irányuló tevékenységgel, hanem a jól végzett munka (vevık elégedettsége) eredményeképpen jelentkezik A marketingszemlélet a gazdaság egyes szektoraiba a piaci kihívásoknak megfelelıen más-más idıpontban vonult be. Az élet, a változó társadalmi-gazdasági környezet (benne a biztosítási-banki pénzügyi rendszerek) átalakulása és fejlıdése bebizonyította, hogy a modern marketing szemlélete és gyakorlata a biztosítási szakmában is nélkülözhetetlen. A marketingkommunikáció területei Csak azok a cégek növelhetik hosszú távon piaci részesedésüket, akik folyamatosan figyelemmel kísérik a piac igényeinek alakulását, gyorsan és rugalmasan reagálnak a változásokra, vagyis azok, akik az ügyfelek szükségleteit – a versenytársakhoz viszonyítva is – egyre magasabb szinten képesek kielégíteni. A vállalkozások piaci sikere nagymértékben függ a marketing megfelelı alkalmazásától, hiszen a vállalatoknak kommunikálniuk kell jelenlegi és potenciális fogyasztóikkal ahhoz, hogy a legjobb szolgáltatást nyújtsák a legszélesebb ügyfélkörre vonatkozóan. A marketingkommunikáció sokrétő eszközei révén a vállalat piaci céljai elérése érdekében kommunikál ügyfeleivel. A kommunikáció fıbb típusait a kommunikációs szakemberek megkülönböztetik a vonal feletti (ATL, above-the-line) valamint a vonal alatti (BTL, below-the-line) kommunikáció kategóriái szerint. /4/ A vonal feletti kategóriába sorolják /ATL/: a tömegmédiumokban történı reklámozást /pl. tv, rádió, nyomtatott sajtó, kültéri reklám és az internet egyes elemeit./ A below the line eszközei /BTL/ melyek nem tartoznak a klasszikus médiahirdetések körébe/ pl. direkt marketing, vásárlásösztönzés, vásárláshelyi reklám, eseménymarketing rendezvények, vásárok kiállítások, szponzorálás, személyes eladás, Public Relations, nyomtatványok /5/ A korszerő marketingkoncepció elıtérbe állítja a szorosabb és személyesebb kapcsolatot és az interaktivitást a vevıkkel, ami a kommunikáció nagyobb intenzitását teszi szükségessé.

82



Marketingkommunikáció sajátosságai a biztosítási szektorban A piacok megszerzéséért folytatott versenyek fokozódásával, elengedhetetlen a piaci környezet és konkurencia rendszeres és célirányos elemzése, az értékesítési csatornák tudatos marketingjének kialakítása és folyamatos menedzselése. A hatásos marketingmunka a kellı piac-szegmentáción alapul, ahol a fogyasztók csoportosításakor figyelembe kell venni a hagyományos szocio – demográfiai tényezıket (mint p1.: életkor, nem, családi állapot, képzettség, jövedelem, foglalkozás stb.), valamint minden olyan tényezıt, amely a biztosítás megkötése szempontjából lényeges lehet, pl.: az ügyfél életciklus fázisát és az életstílust. A piac-szegmentáció a biztosításügyben különösen fontos, hiszen elısegíti a célcsoport egyéni igényeihez történı igazodást és így a kapcsolattartást is, ami a hosszú távú partneri együttmőködés (ügyfél – üzletkötı) egyik legfontosabb alappillére. Ez azért fontos, mert a vevık megtartása, illetve hosszú távú szerzıdések kötése jelentıs versenyelınyt jelent, ezért a biztosító által kiválasztott szegmentumokat, a cég marketing tevékenységének középpontjába kell állítania. Az ügyfelekben tudatosítani kell a társaság és a szolgáltatás versenytársakhoz viszonyított elınyeit. Ennek célja, hogy a vevı a döntésénél az adott biztosítót válassza a konkurenciával szemben. A biztosítóknak tudniuk kell, hogy melyek a hagyományos, s melyek a legújabb piaci igények (vásárlói magatartás elemzése) és azokat hogyan, milyen módszerekkel lehet feltárni, ellenırizni. Majd késıbb, az ezeknek megfelelı új biztosítási terméket kifejleszteni, s értékesíteni (díjkalkuláció). Ez teszi szükségessé a marketing szerepét mind a biztosítók, mind pedig a biztosítottak számára. A biztosítási piacon a versenyhelyzet fokozódása, egyre inkább szükségessé teszi, hogy minden társaságnak átfogó marketingpolitikája legyen, hiszen e nélkül ma nem lehet a piacon megmaradni, illetve az üzleti részesedést növelni. Minden vállalat, így a biztosítók üzleti stratégiájában is fontos tényezı a cég egyedi arculatának a kialakítása, hiszen a fı cél, hogy kiemelje az adott biztosítót (vállalatot) a versenytársak közül és minél nagyobb bizalmat ébresszen a vásárlói környezetben saját maga iránt. /6/ A biztosítás, mint speciális szolgáltatás A biztosításnál nem szabad szem elıl téveszteni, hogy az ügyfél (vevı) a biztosítási díjat egy jövıbeni bizonytalan eseménytıl függı szolgáltatás reményében fizeti. A potenciális ügyfeleket – akár magánszemélyek, akár vállalkozások – kétszeresen is meg kell nyerni. Elıször rá kell ébreszteni ıket arra, hogy szükségük van a biztosításra, utána meg kell gyızni arról, hogy az adott biztosítási intézet szolgáltatásai a legjobbak. Hazánkban a biztosítási piac éppúgy, mint a fejlett Nyugat-Európai országokban, teljesen nyílt, és áttekinthetı, valamint a kínálatok hasonlóak, így az ügyfélnek a konkurenciához való átpártolása is könnyebb, mint más gazdasági ágazatban. A biztosítások esetében az eladás-vétel megelızi magát a szolgáltatást, mely így fordított sorrendet képez a megszokott eladás és szolgáltatás sorrendjéhez képest. Szerzıdéskötéskor az ügyfél csupán egy fizetési ígéretet, kockázatvállalást, vagyis biztosítási védelmet kap a bekövetkezı kár esetére. Tehát a biztosító szolgáltatása a kockázat átvállalása, hiszen a biztonság egyetlen tárgyiasult formája és kézzel fogható „bizonyítéka” a kötvény, a szerzıdés. A leendı ügyfelek többségének a biztosítással kapcsolatos ismeretei nem nevezhetıek túlságosan megalapozottnak és legtöbbjüknek a biztosító szóról a biztosítási szakmával kapcsolatos „és a szájhagyományok útján gyorsan terjedı” rossz tapasztalatok jutnak az eszébe. Ezért szükséges az, hogy a termék értékesítését kellı információközlés és magyarázat 83



elızze meg, és ennek közérthetınek kell lenni. Sokaknak nem elég ígéret, hogy a biztosító a jövıben egy kárért valóban fizetni fog, hiszen sok a kétkedés, a bizalmatlanság, a rossz elıítélet. Hasznos lehet, ha nem csak a termékekrıl készülnek kiadványok, hanem a biztosítók egészérıl, minél több átfogó tájékoztatást szolgáló anyagot, (kiadványokat) készítenek és ezeket hozzáférhetıvé teszik a széles ügyfélkör számára. A biztosítási termékek különlegessége, valamint a piaci versenyhelyzet sajátosságai az értékesítésben, alapvetıen más szemléletmódot igényel, mint más szolgáltatási szférákban. A biztosításoknál az értékesítés mindig megelızi a szolgáltatást, tehát az eladás során a bizalomnak igen nagy szerepe van. /7/ A vásárlói magatartást befolyásoló tényezık szerepe a biztosítási piacon Ahhoz, hogy megfelelıen alkalmazkodjunk az ügyfelek igényeihez, a megfelelı szakmai ismereteken kívül, szükség van különbözı, a vásárlást befolyásoló egyéb tényezık figyelembe vételére is. Ilyenek lehetnek: /8/ 1. Társadalmi tényezık, ahol a különbözı referencia csoportok (család, lakóhely, lakáskörülmények) meghatározó befolyásolással rendelkeznek. 2. Kulturális jellemzık között azon orientációs hatásokat, amelyet az emberek a saját kultúrkörükbıl eredıen magukkal hoztak. 3. Személyes jellemzık közül a kor és ezzel összefüggésben a családi életszakasz meghatározó jelentıségőek. A foglalkozás a gazdasági körülmények és az életmód is egy külön egységet képezhetnek. 4. A pszichológiai tényezıknek is nagy befolyásoló hatásuk lehet, mint pl. észlelés, szokás, attitőd, gondolkodásmód, valamint a tanulás – amely esetünkben azt jelenti, hogy valamilyen tapasztalat eredményeképpen az emberi magatartás is változik. A lakosság nehezen igazodik el a módozatok között, nem tud olyan termékjellemzıket és elınyöket, ami alapján meg tudná különböztetni a biztosítók különféle módozatait. Bizonytalanság jellemzi ıket e téren és emiatt nem magát a módozatot választják, hanem inkább a biztosítót. Mivel a biztosítók állandóan jelen vannak a köztudatban, ezáltal nem a termékekrıl, hanem a biztosítóról alakul ki egy általános kép. Ezért a Biztosító Társaságok számára elınyös lehet, ha nevük mellett valamilyen emblémát használnak, amirıl a vevı azonnal azonosítani tudja az érintett társaságot. Mivel tudjuk, hogy a biztosítási üzletág nagyon közvélemény függı és ezáltal egyáltalán nem mindegy, hogy adott cég milyen minıségő szakemberekkel képviselteti magát az ügyfelek piacán. Napjaink telített kínálati piacából kiindulva, az erıszakos, mindenáron üzletet kötni akaró üzletkötık megtévesztı tájékoztatásai, nem erısíti az ügyfelek bizalmát és a biztosítási szakma jó hírnevét. A személyes kommunikáció jelentısége a Biztosítók tevékenységében „A személyes eladás olyan marketingkommunikációs eszköz melynek alkalmazása során az eladó és a vevı közvetlen formában, interaktív módon kommunikál egymással.” /9/

84



A személyes eladás a legfontosabb, de nem az egyetlen marketing kommunikációs lehetıség, melyet a biztosítás világában alkalmaznak. A személyes kommunikáció fontosságának tekintetében különbséget kell tennünk a személybiztosítások (élet, egészség, baleset, nyugdíj) valamint a vagyonbiztosítások /kötelezı, casco, lakás, vállalkozói biztosítás/ között. Lényeges kihangsúlyozni, hogy amíg a vagyonbiztosításokat megveszik, addig a személybiztosításokat el kell adni. Jellemzı, hogy amíg a gépjármő biztosítások interneten történı értékesítése egyre növekszik, addig a személybiztosítások kötése jelentéktelen mértéket mutat. Ha megfigyeljük a különbözı biztosítók és brókerek (akik a személybiztosításokkal komolyabban foglalkoznak, (/pl. Allianz Hungária, Union Biztosító, Grawe Biztosító, AXA, Brokernet, Money-Moon, Bridge Hungary/)) vezetıinek az értékesítési csatornákkal kapcsolatos elképzeléseiket, jól látható, hogy a személybiztosítások terén fıleg a saját üzletkötıi hálózattól, vagy a többes ügynököktıl és brókerektıl várják el az életbiztosítások értékesítését! /10/ Köztudott, hogy napjaink marketingkommunikációs eszközei dinamikusan fejlıdnek, és egyre inkább nagyobb szerep jut az internetnek, mint marketingkommunikációs elemnek, ez viszont elsısorban a vagyonbiztosítások értékesítésénél igaz. Hiszen egy kötelezı biztosítás megkötésekor nincs igazán szükség a személyes kommunikációra. A közvetlen eladási formák közül a személybiztosítások terén, Magyarországon a Biztosítók körében leginkább, az üzletkötıi/ügynöki hálózatokon keresztül történı személyes értékesítés a legelterjedtebb. A személybiztosítás, mint olyan, az élet, baleset és betegbiztosítási fajták ágazati győjtıneve. „A biztosítási védelem középpontjában az emberi élet, életvitel, egészségkárosodás a munkaképesség átmeneti vagy tartós csökkenése az életkor elırehaladása, a nyugdíjba vonulás, stb. illetve az ilyenkor is fenntartandó jövedelembiztonság, az életszínvonal romlásának ellensúlyozása áll, és ebbe a megközelítésbe illeszkedik az /életbiztosítás fajtái közé/ a nyugdíjbiztosítás is” /11/ Személyes eladáson az eladó személyes, aktív közremőködésével kialakuló üzletkötést és az ahhoz kapcsolódó folyamatot értjük, amikor az ügyfelek nem a termékkel kerülnek kapcsolatba, hanem a szolgáltatást közvetítıkkel. Az üzleti munkatársak szaktudása, udvariassága, az igazgatóságok belsı kialakítása, az ügyintézés gyorsasága adja az elsı benyomást. Az üzletkötıben mindenképpen tudatosodni kell a következı mondásnak: „Soha nem kapsz második lehetıséget arra, hogy jó elsı benyomást kelts.” /12/ Üzleti kommunikáció – személyes kommunikáció A személyes kapcsolatok a biztosításban kiemelkedı szerepet töltenek be, hiszen az üzletkötık az ügyfelekhez közvetítik a szakma, a társaságuk és a saját imázsukat is annak bizalomkeltı és megtartó hatásával együtt. A minél eredményesebb kommunikáció érdekében ne feledjük a kommunikáció aranyszabályait. (Dale Carnegie alapján) /13/ 1. Mutass ıszinte érdeklıdést mások iránt! 2. Mosolyogj! 3. Sohase feledd el, hogy minden embernek saját anyanyelvébıl a saját neve hangzik a legédesebben! 4. Légy jó hallgató és ösztönözz másokat arra, hogy önmagukról beszéljenek! 5. Beszélj olyan dolgokról, melyek a másikat is érdeklik! 6. İszintén éreztesd a másikkal, hogy kettıtök közül ı a fontosabb!

85



A képviselık, olyan jól informált emberekkel kerülnek szembe, akik azt vásárolják meg, amit akarnak és olyanoktól, akikben megbíznak. Az üzletkötın áll, hogy megnyeri-e az ügyfél bizalmát és el tudja-e adni gondolatait úgy, hogy az ügyféljelölt akarjon tıle vásárolni. Ebbıl látható, hogy az értékesítés során az üzleti kommunikáció szerepe fokozottan felértékelıdik, hiszen az üzleti tárgyalás során a tárgyalástechnikai elemek hatékony alkalmazása nagymértékben befolyásolhatják a személyes kommunikáció sikerességét. A tárgyalástechnikai elemekre minden biztosító nagy hangsúlyt fektet, hiszen állandó képzéseken, továbbképzéseken valamint tréningeken igyekeznek az üzletkötıi hálózat szakmai minıségét fejleszteni. A különbözı tárgyalási modellek különbözı tárgyalási szakaszokat különböztetnek meg, ezek közül megemlíthetjük a „nyolcfázisú tárgyalási modellt” mely a következıképpen épül fel. /14/ I. Az elıkészület 1. A tervezés, átgondolás fázisa 2. A ráhangolás fázisa II. Az interakció 3. A légkörteremtés fázisa 4. A bizalomkeltés szükségletfelmérés fázisa 5. Az aktív ráhatás, motiválás fázisa 6. Az elfogadtatás (döntés, megegyezés…)fázisa 7. A lezárás, befejezés fázisa III. Az utógondozás 8. Az értékelés, státuselemzés fázisa A sikeres munkához egyre inkább szükség van marketing ismeretekre és az üzletkötık, ha többnyire nem is tudatosan, de használják ezeket a módszereket is. Ilyenek módszerek lehetnek: (pl. címgyőjtés – információgyőjtés az ügyfélrıl – célpiacok keresése – havi és éves tervek készítése – folyamatos ügyfélkapcsolat tartása) Manapság a piacon az a szolgáltató cég lehet sikeres, ahol ezeket, a lépéseket tudatosan tervezik, s a cég a szervezeten belül, minden dolgozóját ilyen irányú marketingkommunikációs tevékenységre ösztönzi. Jól példázza ezt az irányvonalat az Allianz Hungáriánál mőködı karrierrendszer kiépítése, ahol már a kezdeti (kiválasztási) idıpontban tudatosítják leendı munkatársaikkal a cég által nyújtott lehetıségeket és a jelölttel kapcsolatos elvárásokat, melyeket egy gyakornoki program keretén belül valósítanak meg, ahol különbözı képzési és mentorálási szakaszok keretén belül az új kollégák szakmai tudását fokozatosa építik fel, folyamatosan figyelemmel kisérve szakmai fejlıdésüket. /15/ Az ügyfél a képviselın keresztül érintkezik a szolgáltatással és a biztosítóval, ezáltal a képviselın keresztül ítéli meg a biztosítót. Az üzletkötı megjelenése, magatartása, kommunikációs készsége döntı hatással van a potenciális vásárlóra. A Biztosítók jelentıs részénél az ügynökök - képviselık kiválasztása több lépcsıs kiválasztási rendszerben több személyiségi jellemzı együttese alapján történik. Ilyen fıbb tulajdonságok lehetnek: /16/ • • • •

energikusság magabiztosság jó megjelenés ágazati orientáció-szakmai érdeklıdés

86



• speciális észjárás-kommunikációs készség, érvelı (meggyızı készség/akadályokat leküzdeni képes gondolkodásmód) • empátia készség • motiváltság az üzlet létrehozására • udvariasság és jómodor A fentiekben felsorolt tulajdonságok, valamint az üzletkötı megalapozott szakmai tudása együttesen biztosítja, hogy képes felismerni, az ügyfélnek a szükségleteit (igényfelmérés), és ezek alapján kielégítıen tud válaszolni a felmerülı kérdésekre, és el tudja magyarázni a biztosítás lényegét, valamint az ügyintézés módját. Ezek azok a prioritást képezı személyiség jegyek, melyek garanciát jelenthetnek arra vonatkozóan, hogy az üzleti gondolkodással rendelkezı üzletkötık szakmailag és emberileg is teljes mértékben tudják képviselni az ügyfelek érdekeit. Fontos, hogy képesek legyenek beleélni magukat üzleti partnerük helyzetébe, és ennek alapján tegyenek javaslatot, a személyes szükségleteket kielégítı megoldásra. Meggyızı erejének hatnia kell az ügyfélre, de nem szabad elfelejtenie, hogy a túlzott erıszakosság negatívan befolyásolja az embereket. Összefoglalás Összegzésként megállapíthatjuk, hogy a marketingkoncepció középpontjában az ügyfél szükséglete és igényei valamint a fogyasztóval történı, kölcsönös bizalmi viszony kialakítása kell, hogy álljon, hiszen a biztosítás bizalmi dolog, gyakran hosszú távú „sajátos” üzleti kapcsolatot jelent. Ez a megállapítás fokozott mértékben igaz a személybiztosítások értékesítésének a terén, hiszen napjaink marketing kommunikációs eszközeit összehasonlítva, a személyes eladás jó néhány elınnyel bír az üzletszerzés szempontjából. Ilyenek lehetnek: /17/ A személyes eladás módszerével a cégeknek lehetısége nyílik arra, hogy pontosan elérjék – a tömegkommunikációnál közvetlenebbül – a potenciális vevıit, s számukra közvetlenül és a leghatékonyabban fejtsék ki üzleti érveiket. Ez a módszer hatékonyabb lehet bármely más, a vevıt érintı piacbefolyásolási tényezınél. A személyes meggyızés további nagy elınye, hogy a befolyásolás eredménye a legtöbb esetben az azonnali vásárlás vagy üzletkötés. A többi – nem személyes kommunikáción alapuló – kommunikációs eszköz is felkeltheti a figyelmet vagy érdeklıdést, de egyáltalán nem biztos, hogy minden esetben vagy az esetek nagy hányadában vásárláshoz vezetnek. Jelentıs elınye még a személyes eladásnak, hogy a személyes meggyızésen és vásárláson kívül, más igen fontos funkciókat is elláthat (pl. ügyfelek igényfelmérése, piackutatás, szakmai tájékoztatás stb.) A jövıre vonatkozóan kijelenthetjük, hogy a személybiztosítások értékesítéséhez a személyes kommunikáció alapvetıen nélkülözhetetlen mind az ügyfél mind pedig az értékesítés szempontjából. Speciális – egyedi megoldásokat kell találni az ügyfelek problémáira, ahol a probléma egyenlı az ügyfél igényével, amelyek személyre szabott termékekkel kerülnek kielégítésre minél gyorsabb és közvetlenebb formában.

87



Ez a személyes értékesítési forma lehet a garancia az ügyfél és üzletkötı közötti hosszú távú a korrekt partnerkapcsolat kialakítására, ami napjaink kiélezett piaci versenyében és „személytelen” világában egyre fokozódó igényként is jelentkezik. Lehet egy biztosítónak remek termékköre, jól tervezett reklámja, ha nem keresi és követi az ügyfelek igényeit, elvárásait, valamint nem tart folyamatos ügyfélkapcsolatot, hamarosan csodálkozva fogja tapasztalni, hogy lemarad a versenytársakhoz képest. Ugyanis mind a vevı, mind pedig a biztosító számára hátrány, ha a tanácsadás és a szerzıdés megkötése utáni személyes kapcsolattartás „utógondozás” elmarad. A személyes kommunikáció lehetısége azt is jelenti számunkra, hogy üzenetünket jobban alakíthatjuk a célcsoportjainkhoz, a kommunikáció emberközelibb és hatékonyabb lehet. /18/ A személyes eladás sikerességéhez elengedhetetlen a jól képzett szakembergárda (minıségi létszámfejlesztés) hiszen a megfelelı minıségő üzletkötıi hálózat nélkül egyetlen Biztosító Társaság sem képes életben maradni. Ne feledjük, hogy a cégek legfıbb bírája az ügyfél, aki eldönti, hogy minek alapján tartson ki, vagy éppen váltson biztosítót. Az értékítéletet ilyen módon minden esetben a piac mondja ki. Összefoglaló A különbözı vállalkozások piaci sikere nagymértékben függ a marketing értı alkalmazásától, hiszen a vállalatoknak kommunikálniuk kell jelenlegi és potenciális fogyasztóikkal ahhoz, hogy a legjobb szolgáltatást nyújtsák a legszélesebb ügyfélkörre vonatkozóan. A biztosítási szakmában is nagy jelentıséggel bír, a marketing szemlélete és gyakorlata, hiszen a piaci részesedés növelésének szempontjából, elengedhetetlen a piaci környezet rendszeres és célirányos elemzése, valamint az értékesítési csatornák tudatos marketingjének kialakítása. A marketingkommunikáció, mint tervezett cselekvéssorozatok összessége, segítséget nyújt azoknak a marketing eszközöknek a mindennapos használatához, amelyek a biztosítás speciális területén hatékonyak lehetnek. A biztosítási termékek különlegességük és értékesítési sajátosságaik miatt, alapvetıen más szemléletmódot igényelnek, mint más szolgáltatási szférák. A biztosításoknál az értékesítés mindig megelızi a szolgáltatást, tehát az eladás során a bizalomnak igen nagy szerepe van. Ez a bizalmi tényezı generálja azt a szükségletet, hogy az ügyfél és az üzletkötı között személyes kommunikáció jöjjön létre. A magyarországi biztosítóknál a személyes eladási forma a legelterjedtebb, ami nem az egyetlen marketingkommunikációs eszköz, de a biztosítási szférában a legfontosabb kategóriát képezi. Látható, hogy a marketingkommunikáció középpontjában az ügyfél áll egyéni szükségleteivel és elvárásaival, ami nélkülözhetetlenné teszi a személyes, bizalmi viszony kialakítását. Az értékesítés során az üzletkötınek személyre szabott egyedi megoldást kell találnia az ügyfelek problémáira, ami egyenlı az ügyfél igényével. A személyes kommunikáció lehetıséget ad arra is, hogy üzenetünket jobban alakítsuk ügyfeleinkhez és ez által emberközelibb, viszonyt kialakítva, hatékonyabb hosszú távú üzleti kapcsolatot létesítsünk. 88



Felhasznált irodalom 1. Philip Kotler (2002): Marketing Menedzsment. KJK – KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Budapest 39. p. 2. Fazekas Ildikó – Harsányi Dávid (2000): Marketingkommunikáció. Szókratész Külgazdasági Akadémia Budapest 12. p. 3. Philip Kotler: i. m. 52 – 58. p. 4. Vágási Mária (2007): MARKETING-stratégia és menedzsment, Alinea Kiadó Budapest 224.p. 5. Fazekas Ildikó – Harsányi Dávid: i.m. 164.p. 6. Sándor Imre (2003): A Marketingkommunikáció kézikönyve. ANT Stúdió Budapest 64 – 65. p. 7. A Biztosítási Marketing Elméleti és Gyakorlati Kérdései, Hungária Biztosító Rt. Humán Erıforrás Fıosztály Budapest 1998. Szerkesztette: Csıke Béla 14. p. 8. A Biztosítási Marketing Elméleti és Gyakorlati Kérdései: i. m. 41. p. 9. Fazekas Ildikó – Harsányi Dávid: i. m. 241. p. 10. Pénzügyi Évkönyv (2008): A világgazdaság kiadványa. Zöld Újság Kiadó Budapest 44-64. p. 11. Forrás: A Globál Life Broker Holding Kft. Honlapjáról. www.glb-holding.com 12. Erik Vos (1997): Adj el, még ma: Útmutató az életbiztosítás eladásához. Spaghetti Unlimited Bt. Budapest 48 – 49. p. 13. Dale Carnegie (1992): Siker kalauz 1. Hogyan szerezzünk barátokat, hogy bánjunk az emberekkel? Minerva Kiadó Budapest 148-149. p. 14. Dr. Langer Katalin – Dr. Raátz Judit (2001): Üzleti kommunikáció. Nemzeti Tankönyvkiadó Budapest 114. p. 15. Üzletkötıi karrier az Allianz Hungáriánál (2008): Allianz Hungária Biztosító Rt. Humán Erıforrás Fıosztály Budapest 7-13. p. 16. Sándor Imre: i. m. 117. p. 17. Sándor Imre: i.m.109.p. 18. Fazekas Ildikó – Harsányi Dávid: i. m. 166. p. 19. Borgulya Ágnes – Somogyvári Márta (2007): Kommunikáció az üzleti világban. Akadémiai Kiadó Budapest 20. Hofmeister – Tóth Ágnes – Mitev Ariel Zoltán (2007): Üzleti kommunikáció és tárgyalástechnika. Akadémiai Kiadó Budapest 21. Rudolfné dr. Katona Mária – Szabó Csaba (2006): Kommunikáció – Üzleti Kommunikáció Képzımővészeti Kiadó. 22. Neményiné Gyimesi Ilona (2006): Hogyan kommunikáljunk tárgyalás közben Akadémiai Kiadó Budapest.

89



Társadalomtudományi szekció

90



BARABÁSNÉ KÁRPÁTI DÓRA AZ ELTERELT FIATALOK HELYZETÉNEK JELLEMZİI 1. Az elterelésrıl: büntetés helyett kezelés A büntetıeljárás alternatívájaként kezelt fiatalokat a szakirodalom „elterelteknek” nevezi. A jogi szabályozás ugyanis mintegy „eltereli” a fogyasztót az igazságügyi következményektıl, a büntetések különbözı fokától. A büntetıeljárást minden esetben megindítják, azonban a törvény szerint, ha a bőncselekmény kisebb súlyú, és az illetı hajlandó részt venni legalább 6 hónapos folyamatos kezelésben, akkor nem ítélik el. Az elterelés kábítószer-függık esetében gyógykezelést jelent, alkalmi droghasználók esetén pedig felvilágosító-megelızı szolgáltatásban való részvételt. (Rácz, 2005) Az „eltereltek” vizsgálata azért is nagyon fontos, mert a drogfogyasztás büntetését 1990 óta többször alakították át. Elıször 1993-ban, majd 1998-ban, végül pedig 2003-ban. A 2003. évi droggal kapcsolatos törvény differenciáltabb és humánusabb szabályozást jelent e bonyolult és összetett probléma büntetıjogi kezelésére. A törvény továbbra is különbséget tesz a kábítószer fogyasztója, másrészt a terjesztı között, és más-más büntetési tételt kapcsol a két oldalhoz. Ennél azonban jóval fontosabb enyhítı változás, hogy az „elterelés” elérhetıvé vált az alkalmi használók számára is. (Juhász, 2003) A 2006. július 1-jei törvénymódosítás lehetıvé teszi, hogy az elterelésre jogosult, kisebb súlyú kábítószerrel kapcsolatos bőncselekményeket elkövetık már a rendırségi szakaszban részt vehessenek az elterelési programok valamelyikében. A kezelés ma már nemcsak gyógyító, hanem segítı, felvilágosító és egyéb programokat is jelent. (Lévay, 2006) Büntetıeljárás alternatívájaként kezelt betegek száma 1995-2007 (fı) 1. táblázat

Év Fı

1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 69

186

545

1120 1118

814

703

751

2295 3140 3574 3976 2930

Forrás: Nemzeti Drog Fókuszpont 2006.

Az 1. sz. táblázatból jól látható, hogy az elterelésben résztvevı kábítószer-fogyasztók száma folyamatosan nı. A kábítószer-fogyasztók számában jelentıs emelkedés 2003-ban következett be. A növekedés a következı években is folytatódott, bár csökkenı mértékben. A jelenség hátterében valószínőleg a Büntetı Törvénykönyv módosítása állhat. 2007-ben azonban jelentıs változás történt, mintegy huszonöt százalékkal csökkent az elterelésben résztvevık száma. (Jelentés, 2007, 2008) 2. Szabolcs- Szatmár- Bereg megye helyzete Szabolcs-Szatmár Bereg megye a legtöbb gazdasági és társadalmi mutató tekintetében az utolsók közt szerepel. A jövedelmi viszonyok, a lakhatóság, a munkanélküliségek területén jelentkezı hátrányok növelik a veszélyeztetettséget. A társadalomban jelentkezı értékválság és értékrend átalakulás negatív hatásait fokozzák a válások, és az egyszülıs családok számának drasztikus növekedései. Az elıbb említett negatív társadalmi, gazdasági hatások növelik a különbözı devianciák, ill. krízishelyzetek számát. (Fábián, 1998)

91



A büntetıeljárás alternatívájaként kezelt betegek száma 2001-2007 között Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (fı) 2. táblázat

Elterelt Összesen

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

6 319

11 376

95 501

160 367

111 478

170 305

81 145

Forrás: Nyíregyházi Drogambulancia adatbázisa

A büntetıeljárás alternatívájaként kezelt betegek száma 2001 és 2007 között hullámzóan ugyan, de végig növekvı tendenciát mutat. Jelentısebb emelkedés az országos tendenciáknak megfelelıen 2003-tól figyelhetı meg, ami itt is összefüggésben állhat a Büntetı Törvénykönyv módosításával. (2. táblázat) 3. A kutatás célja Kutatásomnak hármas célt tőztem ki. Vizsgáltam egyrészt a Nyíregyházi Drogambulancián megjelent fiatalok szerfogyasztásának ismérveit, másrészt a szerfogyasztó fiatalok családi, iskolai hátterének, jogi helyzetének általános jellemzıit. Végül a szerfogyasztó fiatalok csoportjait különítettem el (kipróbálók, problémás szerfogyasztók, függık) Feltételezem, hogy az elterelésbe nem csak olyan fiatalok kerülnek, akik egyszer-kétszer próbálták ki a szert. 4. A kutatás módszere Vizsgálatomban az EuroADAD kérdıívet alkalmazom, amely a mintába bekerültekre vonatkozó általános információkra, egészségi állapotra, iskolai végzettségre, társas kapcsolatokra, családi és pszichológiai állapotra, jogi helyzetre, valamint az alkohol-és drogfogyasztási szokásokra kérdez rá. (Gerevich- Bácskai –Rózsa, 2004) Jelen tanulmányomban a kérdıív 4 problémakörének összefüggéseit elemzem, így a család, iskola, jogi helyzet, alkohol-és drogfogyasztás témakörében adott válaszokat mutatom be. 5. VIZSGÁLATI EREDMÉNYEK 5.1. A minta általános jellemzése Vizsgálatom alapját a Nyíregyházi Drogambulancián 2006-2007-ben felvett Euroadad kérdıívek képezik. A szakmai protokoll szerint a szakorvosi vizsgálat mellett a 25 év alatti korosztálynál az EuroADAD jelenti az állapotfelmérés kötelezı eszközét. Mintavételi eljárás: Egy adott idıszakra nézve „teljes körő” minta, azaz 2006-2007 között a Nyíregyházi Drogambulancián megjelent 12-25 év közötti fiatalok. A minta nagysága 144 fı. A mintában 15 nı és 129 férfi szerepelt, melynek 73,6%-a 18 év feletti, 26,4%-a a 15-18 év közötti. 5 fı családos, és legalább egy gyermeke van. A megkérdezettek foglalkozási adatait az 1. sz. ábra szemlélteti. Az adatok azt mutatják, hogy a fiatalok kb. ¼-ének nincs rendszeres napi elfoglaltsága, azaz sem tanulói, sem munkaviszonnyal nem rendelkeznek.

92



42,4%

27,1%

Iskolába jár Dolgozik Egyéb

24,3%

1. ábra Munkaügyi státusz a kezeltek körében n=144 fı

5.2. Az interjúalanyok családi hátterének jellemzıi A kérdezett fiatalok 95,8%-nak él az édesanyja, illetve az édesapja. A szülık együttélését tekintve a fiatalok 59%-nak együtt élnek a szülei, 31,3%-nak külön élnek, elváltak, és csupán 2,1%-uk nyilatkozta azt, hogy soha nem éltek együtt. A szülık munkaügyi státuszát a 3. sz. táblázatban foglaltam össze. A szülık munkaügyi státusza (%) 3. táblázat

Munkaügyi státusz Dolgozik Munkanélküli Nyugdíjas Egyéb

Anya 67,4 5,6 11,1 15,9

Apa 59 12,5 18,1 10,4

Forrás: Saját kutatás

A kérdezettek 48,6%-nak 1 testvére van. A megkérdezettek 27,1%-a nagycsaládban él, azaz legalább 3-an vannak testvérek. Jellemzı, hogy egy háztartásban többnyire egy generáció él. A 3-4 fıs háztartások 65,2%-ot, az 5 vagy annál több családtag együttélése 19,4%-ot képvisel. 5.3. A fiatalok iskolai helyzetének általános jellemzıi Az iskolával kapcsolatos elsı kérdés a „Mit csinálsz jelenleg?” 60 50 40 30 20 10 0

Isk. végzettség

48,6 29,2 5,6 nincs 8 általános

Alapfokú végzettség

Középfokú végzettség

16,7 Felsıfokú tanulmányok

2. ábra A kezelésben részesült fiatalok iskolai végzettsége % n=144 fı

A fiatalok iskolai eredményét tekintve 20,8%-nak átlag alatti, 71,5%-nak átlagos és 4,9%-nak pedig átlag feletti a teljesítménye. A minta 14,6%-nak átmenetileg, 11,8%-nak pedig tartósan szándékában állt már otthagyni az iskolát. 93



Iskolai problémák elıfordulása 4. táblázat

Iskolai problémák Bukás Rendszeres iskolakerülés Untat az iskola Az órák túl nehezek Nem vagyok motivált a jó iskolai teljesítményre Az iskolát nem élvezem Problémák a tanárokkal Az iskola vezetése által történı fegyelmezés, elküldés Olvasási nehézségek A betegség felhasználása az iskolából való hiányzásra Túlzott korlátozás érzése az iskolában Óra alatti bomlasztó viselkedés Házi feladat elmulasztása Speciális órák látogatása

Elıfordulás 37 fı (25,7%) 28 fı (19,4%) 42 fı (29,2%) 26 fı (18,1%) 43 fı (29,9%) 48 fı (33,3%) 29 fı (20,1%) 21 fı (14,6%) 9 fı (6,3%) 40 fı (27,8%) 25 fı (17,4%) 31 fı (21,5%) 106 fı (73,6%) 41 fı (28,5%)

Forrás: Saját kutatás

Az iskolai problémák közül a magatartás-zavar, illetve iskolai beilleszkedési probléma a kérdezettek 1/5-nél fordul elı. (rendszeres iskolakerülés, 19,4%, túlzott korlátozás érzése az iskolában, 17,4%, problémák a tanárokkal, 20,1%, az iskola vezetése által történı fegyelmezés, 14,6%, óra alatti bomlasztó viselkedés, 21,5%) A betegség felhasználása az iskolából való hiányzásra a kérdezettek közel 1/3-ára jellemzı. A teljesítménnyel kapcsolatos nehézségek még ennél is nagyobb arányban volt jelen az interjúalanyoknál. A házi feladat elmulasztása a minta 3/4-nél (73,6%) elıfordul. A kérdezettek 25,7%-a évet ismételt, ami igen jelentısnek mondható. Olvasási nehézséget a fiatalok csupán 6,3%-a jelzett. 5.4. Az interjúalanyok jogi helyzete A mintában szereplık 14,6%-ra jellemzı a családtól való elszökés, csavargás. Kisebbnagyobb bőncselekményt életében egyszer a megkérdezettek 94%-a elkövetett. Az interjúalanyok jogi helyzete 5. táblázat

JOGI HELYZET Bolti lopás Lopás Drogárusítás, kereskedelem Jármővezetés intoxikált állapotban A jármővezetés szabályainak megsértése Autólopás Vandalizmus Betöréses lopás Lopott holmik árusítása Rablás Támadás, tettlegelés Fegyvertartás Szexuális bőncselekmények Szándékos gyújtogatás Emberölés kísérlete Emberölés elıre meg nem fontolt szándékkal Forrás: Saját kutatás

94

Fı 72 37 24 38 36 3 15 8 6 5 7 0 1 1 0 0

% 50,4 25,9 16,8 26,6 25,2 2,1 10,5 5,6 4,2 3,5 4,9 0 0,7 0,7 0 0



A kérdıívben szereplı 16 bőncselekmény-fajta közül legjellemzıbb a bolti lopás (50,4%), és a lopás (25,9%). Másik tipikus bőncselekménycsoport a jármővezetéshez kapcsolódik, úgymint jármővezetés intoxikált állapotban (26,6%), jármővezetés szabályainak megsértése (25,2%). Drogárusítás a saját szükségletek és egyéb luxuskiadás céljából 16,8%-ra jellemzı. Súlyosabb bőncselekmények, mint vandalizmus, betöréses lopás, rablás stb. elıfordulási számadatai 2,1% és 10,5% között vannak. 5.5. Az interjúalanyok szerfogyasztása A megkérdezettek 76,9%-a a kábítószerrel való visszaélés miatt a büntetıeljárásból „elterelt” a megelızés, illetve a kezelés irányába. A mintának csupán 23,1%-a jelentkezett önkéntesen kezelésre. A kezelésben részesült fiatalok szerfogyasztási szokásait a 6. sz. táblázat szemlélteti. A szerfogyasztás jellemzıi

%

max. 3 alkalom

több mint 3 alkalom

15 év alatt

15-18 év

18 év felett

6. táblázat Elsı fogyasztás

soha

Fogyasztás életében

Alkohol Marihuana Amfetamin Nyugtató Party drog Forrás: Saját kutatás

13,9 65,3 86,1 53,5

4,2 19,4 13,2 3,5 19,4

95,8 66,7 21,5 10,4 27,1

42,4 9,7 1.4 2,1 0.7

56,3 58,3 22,2 10,4 26,4

1,4 17,4 11,1 1,4 19,4

Egyéb kábítószerek jelentéktelen számban fordulnak elı. Kokaint az interjúalanyok 8,3%-a használt maximum 3 alkalommal, doppingszereket 7 fı, heroint 5 fı, és inhalánsokat mindössze 4 fı használt. Egy intravénás használót regisztráltam. 6. A drogfogyasztó fiatalok 3 csoportja Az ambulancián megjelenı fiatalok mindegyike kipróbált vagy rendszeresen használ valamilyen legális vagy tiltott szert. A fiatalokat a szerfogyasztás alapján 3 csoportba soroltam: − kipróbálók, akik maximum 1-4 alkalommal fogyasztottak szert − problémás szerfogyasztók, akik 5-15 alkalommal fogyasztottak szer − függık, akik 15 alkalomnál többször használnak szert egy hónapban. A drogfogyasztó fiatalok 3 csoportja Alkalmi fogyasztók Problémás fogyasztók Függık Nem használt Összesen Forrás: Saját kutatás

Alkohol 80fı 55,6% 46 fı 31,9% 15 fı 10.4% 3 fı 2,1% 144 fı 100%

Nyugtató 8fı 5,6% 7 fı 4,9% 5 fı 3,5% 124fı86% 144fı100%

Marihuana 60fı41,7% 31 fı 21,5% 32 fı 22,2% 21 fı 14,6% 144 fı 100%

Party drog 43fı29,9% 16 fı 11,1% 6 fı 4,2% 79 fı 54,8% 144 fı 100%

7. táblázat Amfetamin 29fı 20,1% 15 fı 10,4% 4 fı 2,8% 96 fı 66,7% 144 fı 100%

A 7. sz. táblázat azt igazolja, hogy az elterelésbe nem csak olyan fiatalok kerülnek, akik életükben egyszer kétszer kipróbálták a szert. Az adataim ezt nem támasztják alá. Meglehetısen széles például a problémás droghasználók köre ahhoz képest, hogy a mintában 95



szereplık közel 76%-a eltereléses, azaz magát nem függınek valló. Adataim szerint közöttük 5-6%, aki függı, de ezt nem látja be, szándékában sincs abbahagyni. Az alkalmi fogyasztók (kísérletezı, rekreálódó) aránya minden drog esetében jóval nagyobb, mint a problémás, de még nem függı fogyasztóké. Ugyanakkor a problémás, de még nem függı fogyasztók aránya jóval nagyobb, mint a függıké. Az alkalmi fogyasztók – problémás szerhasználók – függık viszonya egy erısen szőkülı tölcsérrel illusztrálható.(Kelemen, 2001) Vizsgálatom adatai megfelelnek az európai és a hazai tendenciáknak. A tiltott szerek közül továbbra is elsı helyen áll a marihuána, annak ellenére, hogy a 2007. évi adatfelvétel szerint csökkent az életprevalencia értéke. A marihuána után az ecstasy, az amfetaminok, és az LSD (és más hallucinogének) következnek a sorrendben. Az összes többi tiltott szer (pl. heroin, kokain, crack stb.) fogyasztási elıfordulása elenyészı. (Jelentés, 2008.) A jelentkezı kezelési szükséglet Magyarországon alacsony, többségük büntetıeljárás alternatívájaként /elterelés/ kerül a kezelıhelyekre. (Takács, 2006). Összegzés Tanulmányomban az elterelt fiatalok családi, iskolai hátterét, valamint jogi helyzetét vizsgálom. Ezen fiatalok jelentıs része nem megfelelı családi körülmények között él, iskolai problémákkal küzd, és többségükre jellemzı a törvénnyel való kisebb-nagyobb mértékő összeütközés. A vizsgálatomban szereplı 144 személy mindegyike kipróbált, vagy rendszeresen használ valamilyen tudatmódosító szert. Többségük fiatal felnıtt. A kedvelt szerek: döntıen a marihuana és az ecstasy. A megkérdezettek mindegyike fogyaszt alkoholt. A fiatalokat a szerfogyasztás tekintetében 3 csoportba soroltam (alkalmi fogyasztók, problémás fogyasztók, függık). Az alkalmi fogyasztók- problémás szerhasználók- függık viszonya egy erısen szőkülı tölcsérrel illusztrálható. Vizsgálatom adatai megerısítették azt a feltételezésemet, hogy az elterelésbe nem csak olyan fiatalok kerülnek, akik életükben egyszer kétszer kipróbálták a szert. Felhasznált irodalom 1. Fábián G. (1998): Az ifjúság helyzete Nyíregyháza városában. Kézirat 2. Gerevich József-Bácskai Erika-Rózsa Sándor: (2004): A serdülıkori problémák értékelı interjúja Euroadad kézikönyv. Addiktológiai Kutató Intézet. Budapest 3. Juhász Béla Szilárd: (2003) A szenvedélyekrıl felsıfokon, avagy így látjuk mi…, REXPO Kft. Nyomdaüzeme Debrecen 4. Kelemen Gábor: (2001): A drogkérdés társadalmi felépítése, és ennek hatása a szenvedélybetegségek kezelésére. In: Szenvedélybetegség, család, pszichoterápia. Módszertani megfontolások. Pro Pannónia Kiadói Alapítvány Pécs. 2001. p. 99-127-ig. 5. Lévay Miklós: (2006) Büntetés helyett kezelés: racionális és szükségszerő kompromisszum a kábítószer-problémával kapcsolatos kriminálpolitikában. Addiktológia. V. évf. 4. szám p. 342-358 o. 6. Nemzeti Drog Fókuszpont: 2007-es éves jelentés az EMCDDA számára. „Magyarország” Új fejlemények, trendek és részletes információk a kiemelt témákról. 7. Nemzeti Drog Fókuszpont: 2008-as éves jelentés az EMCDDA számára. „Magyarország” Új fejlemények, trendek és részletes információk a kiemelt témákról. 8. Rácz József: (2005): Az „elterelésrıl” Addiktológia. IV. évfolyam. 1. szám p. 87-100 o. 9. Takács István Gábor: (2006) Ecstasy és agykárosodás -Van rá bizonyíték? Addiktológia, V. évfolyam. 4. szám. p. 382-396 o. Budapest 96



DRABANCZ M. RÓBERT MŐVELTSÉG KÉRDÉSE A HÚSZAS ÉVEK MAGYAR KULTÚRPOLITIKAI GONDOLKODÁSÁBAN Kulcsszavak: kultúrfilozófia, kulturális igazgatás, konzervatív modernizáció 1. Mőveltség és a politika A húszas évek második felének dinamikus politikai vezetése jelentıs eredményeket ért el az új kulturális igazgatás kiépítésének területén, és az extenzív gyakorlati munka mellett élesen jelentek meg a kor közgondolkodását meghatározó és reprezentáló politikai metaforák megteremtésének igényei. A legfıbb célként a nemzeti integráció megteremtését határozta meg a politikai elit. Az egység megteremtésével az össznemzeti szándékként megjelölt történelmi Magyarország, a kor hatalmi elitje szerint, visszaállítható. Az integráció fogalmi kereteinek és tereinek megteremtését a kulturális igazgatás értelmiségi bürokratái és a kormányzathoz kötıdı publicisták végezték el. A Vallás- és Közoktatási Minisztérium államtitkáraként Kornis Gyula a szellemtörténeti irányzat élére állt mikor az 1921-ben alapított Minerva Társaság elnöke lett, s a társaság folyóiratában, a Minervában fontos eszmetörténeti tanulmányokat jelentetett meg. (Drabancz-Fónai, 2005, 24. old.) A klebelsbergi konszolidációs kultúrpolitika preferenciarendszerében is fontos szerephez jutott a szellemtörténet. „Erre a termékeny, kölcsönös kapcsolatra, mely a filozófia és a szaktudományok között fennáll, kitőnı fényt derít pl. az irodalomkutatásnak és a történettudománynak az a legújabb iránya, mely „szellemtörténet” vagy „eszmetörténet” néven ismeretes. Tudományos életünknek szükséges volna ezeknek a nagy határkérdéseknek, a modern tudományos világfelfogás ezen végsı problémáinak alapos megvizsgálására, esetleg monografikus feldolgozására.” (Kornis, 1928, 88-89. old) Kornis kultúrfilozófiai rendszerérıl, valamint a kultúra és politika viszonyrendszerérıl az 1921-ben írt Kultúrpolitikánk irányelvei címő munkája alapján lehet világos képünk. Az objektív idealista értékelmélet alapján kifejtett gondolatsorban az igazi értéket, az önmagáért létezı önértéket az igaz, a szép és a jó testesítette meg. Pauler Ákos filozófia rendszerét alkalmazva haladja meg a szerzı a kanti formalizmust, és teszi az etikát (az erkölcsi jót) és a humanizmus eszményét a cselekvı, politikus ember legfontosabb motivációjává. Ebben a felfogásban a kultúra érték alapú fogalma az államelmélet elválaszthatatlan részévé vált. „Elıször is a hatalom az állam végsı alapja és eszköze. Másodszor a jog az a norma, mely a hatalom alkalmazását szabályozza. Harmadszor a kultúra az a cél, melyet végsı elemzésben a hatalomnak a jogtól szabályozott alkalmazása szolgálni köteles. Az utóbbiban rejlik az állam etikai jelentısége, s ez adja meg az állami élet végsı értelmét.” (Kornis, 1928, 1-2.old.) Kornis mővében fokozottan hangsúlyozta a szellemi kultúra magasabb rendőségét az anyagi világ felett, melynek túlértékelése vezetett el saját korának válságához, melyben „...az emberek túlnyomó része nyomorultan tengeti vegetatív-anyagi élettét...” (Kornis, 1928, 2. old.) A válság felszámolásában a szellemi alkotások elsıdlegessége mellett érvel. „A szellemi kultúra igazi jelentısége különösen két tény világítása mellett szembeszökı, az elsı az, hogy az anyagi kultúrát is a szellem teremti, mozgatja, lendíti. Másodszor: csakis a fejlett szellemi kultúra biztosítja az állami hatalom, s a jog helyes gyakorlását. Hiába demokratizálódik a nemzet jogrendszere, az új jogoknak csak úgy van értelmük, ha a nemzet tagjait megfelelı mőveltség képesíti a jogok helyes gyakorlására. Csak a mővelt polgárok tudják a demokratikus intézményeket és kiterjesztett jogokat.” (Kornis, 1928, 1-2.old.) Kornis idealisztikusnak ható gondolatmenetében az etikai dimenzió a kulcsmozzanat, melyben a kimővelt intelligenciával és a szilárd, erkölcsös emberek világával teremthetı meg a válság megoldásának feltételei. Ebben a folyamatban válik a kultúrpolitika az állami feladatok egyik legfontosabb elemévé: 97



„Nemzeti tragikumunk egyik fı forrása, hogy államférfiaink túlnyomó része nem vette észre a kultúrpolitikánk minden fölött álló centrális jelentıségét.” (Kornis, 1928, 2. old) A szerzı az új Magyarország szellemi újraépítését tartotta a politika legégetıbb feladatának, így helyezte a kultúrpolitikát az állami cselekvés centrumába. Kornis a korszak nagy tekintélyő politikusaként is végig dolgozott a kultúrpolitika és az államelméletek viszonyrendszerének kérdésén. Megtartva az értékelméleti dimenzióját megkülönböztette a kultúrpolitika elméletét, mely az állam céljainak és mőködésének a kultúrához való viszonyát takarja és a kultúrpolitika gyakorlatát, vagyis az elméletekbıl fakadó irányelveknek alkalmazása a konkrét anyagi és szellemi környezetben. A modern jogállam céljai alapján lehet: az egyén boldogságára törekvı, a közösségnek jólétét biztosító (utilitarizmus), az egyén szabadságát garantáló (jurizmus) és a szellemi értékrendet kialakító (kultúrállam). Még az elsı három államcél a társadalmi valóság egyik szegletét tette általános dimenzióvá, addig az abszolút értékek rendszerére szervezıdı kultúrállam képes az egyén, a nemzet, az emberiség általános eszméit konkrét létezéssé alakítani. Az állam másik sajátossága a hatalom gyakorlása, mely a fennmaradásnak és az önkifejezésnek az eszköze és a jog által szabályozott formában történik. A hatalom problémája abban rejlik, hogy képtelen a kultúra (szellemi hatalom) teljességének megragadására és ellenırzésére, de anyagi lehetıségei közvetve elısegíthetik a társadalom szellemi mőveltségének átalakítását. A történelem eddigi menetében államcélként a hatalom jelent meg mindig és ennek vált eszközévé a kultúra. A szellemi hatalom konkrét gazdasági, politikai, erkölcsi hatalommá váltható. A mőveltség hatalmi erejét abban látja: „egy nemzet az értékek realizálásában jobban kitőnik, a benne rejlı szellemi energiákat buzgóbban s nagyobb erıfeszítéssel bontakoztatja ki s így fejlettebb kultúrára tesz szert, akkor természetes, hogy részint önkéntelenül, részint tudatosan ebben a fejlettebb kultúrában rejlı szellemi és anyagi expanzióra tör és legyőri a jóval kisebb kultúrájú államot, melynek népe nem fejt ki ekkora munkát az értékek megvalósításában.” (Kornis, 1928, 47. old) Ebben a formában a kultúra által a hatalom megszerezhetı és a kultúrfilozófia által értelmezhetıvé, etikailag igazolhatóvá válik. Az abszolút értékek hatalmát megvalósító jogállamokban a kultúrpolitika feladata a nemzeti célok meghatározása és a nemzeti célok eléréséhez szükséges eszközrendszer megteremtése. Ebben a felfogásban a politikai élet súlypontját a kultúrpolitika adja, mely rendelkezik azzal a képességgel, hogy megfogalmazza a nemzeti közösség számára az elérendı eszményeket és ezt cselekvı valósággá váltsa át. Ennek az idealisztikus alapon álló gondolkodásnak erıs elemét alkotja a tevékeny cselekvı ember. A kultúrát mindig tevékenység eredményeként írta le, mely szépen hangzó programok helyett a dinamikus megvalósítást igényli. Megítélése szerint ebbıl fakadt a magyarság fölénye, hogy „mindig alkalmas volt az igen intenzív… munkára.” (Kornis, 1928, 47. old) 2. Politika, nemzetnevelés, neonacionalizmus A neokonzervatív értelmiség által remélt, nemzeti tradíciókon nyugvó gyakorlati munka elvégzése a Bethlen-kormányra várt. Az 1921 tavaszán a miniszterelnökké kinevezett Bethlen „konszolidációra”, a szétzilálódott társadalom megerısítésére törekedett. A kultusztárca élére kerülı Klebelsberg pedig a húszas évek második felében a „neonacionalizmus” jelszavával foglalta össze kultúraépítı és nemzetnevelı programját. A kultuszminiszter az „új metódust és az új stílust” megtestesítı Bethlennel a háta mögött látott hozzá az ország intézményi és szellemi rekonstrukciójához. Az eltérı érdekek és ideológiák mentén szervezıdı magyar politikai palettán Klebelsberg tudta olyan elvi célkitőzéssé tenni az elméletet, mely alkalmas konkrét gyakorlati cselekvésprogramra. (T. Kiss, 1999, 12. old.) A miniszter kultúrpolitikai tevékenységének indítékait bı és folyamatos újságírói munkásságában követhetjük nyomon, hiszen szívesen fejtette ki gondolatait a publicisztika eszközével. Közírói tevékenységét ı 98



maga több szakaszra bontotta és megjegyezte, hogy az egyes idıszakok idıben és tematikában nehezen különíthetık el egymástól. Az elsı két szakaszvezetı gondolata, még a stabilizáció nehéz és gyötrelmes idején, a húszas évek elsı hét évében a kultúrfölény hirdetése és a külföld felé irányuló propaganda volt. (Klebelsberg, 1927/c, 1. old.) Munkásságának harmadik szakaszában fogalmazta meg a neonacionalizmus elméletét, melyet nagy nemzetnevelési célként határozott meg. (Klebelsberg, 1928/a, 15. old.) Klebelsberg jogi és politikai kérdésekben a korlátozó és a konzervatív elemek fenntartását igénylı álláspontjának adott hangot. Bethlen István miniszterelnökkel azonos politikai meggyızıdésének meghatározó eleme volt a 19. század végére kiépült liberális állami intézményrendszer védelme, a vagyonos és mővelt felsıbb társadalmi csoportok, leginkább az arisztokrácia és a birtokos nemesség elsıbbségének megırzése. Mindketten a népi és faji kérdések megítélésében a 19. század végi magyar liberalizmus felfogását vallották: „…magyarnak tekintsünk ebben az országban mindenkit, aki velünk érzelemben, lelkiségben és nyelvben teljesen és fenntartás nélkül összeolvad.” (Klebelsberg, 1928/b, 1. old.) A Horthy-korszak politikai - rendszere egyértelmően a nemzeti katasztrófa jegyében született, melynek gyökerei a nemzeti integráció ellentmondásaiban gyökereztek. A nemzetiségek elvesztése után az asszimiláció technikája oka fogyottá vált, és elıtérbe került az országot lineárisan megosztó szociális kérdés, a társadalmi integráció feladatai. A magyarországi kapitalizmus és modernizáció akut kérdése volt, hogyan kapcsolódjanak be a változásokba azok a társadalmi csoportok, melyek nincsenek felkészülve az átalakulásra. A középosztály védelmének és segítségének kérdése átszıtte az egész korszakot, és a kultúrpolitika kiemelt helyen kezelte ezt a társadalmi csoportot. A mővelt, de modernizálandó társadalmi csoportok elérésének és meggyızésének jellemzı formájává lett a mővészet nemzetnevelı jellegének erısítése is. A kultuszminiszter saját korában is közismert historizmusa folyamatosan köszönt vissza a mővészetekrıl vallott nézeteiben is. A modern kor szabad és független mővészi univerzuma helyett a funkcionális és a hatalom által finanszírozott alkotó ideálját írta le publicisztikájában. Értelmezésében a hatalomnak nemcsak a kereteket kell megteremtenie a mővészeti tevékenységek mőködéséhez, hanem konkrét elvárásokat is meg kell fogalmaznia: „A mővészet erejével nemcsak szebbé akarjuk tenni a magyar életet, hanem ostromolni akarjuk vele Trianont is.” (Klebelsberg, 1928/b, 2. old.) Az állami szerepvállalás természetesen hozta magával a meghatározott és elvárt ideák beépítését a mővészetek világába. A középosztály védelme mellett az alsóbb társadalmi csoportok is bekerültek a neonacionalista gondolatkör epicentrumába. A bethleni konszolidációs politika konkrét lépéseket tett a szociális kérdések kezelésében, és Klebelsberg ezen lépések eszmei indíttatásait tárta fel. A kultuszminiszter szerint a XIX. században született szocialista politikai mozgalmak konkrét veszélyt jelentettek a magyar nemzeti gondolatra: „a nacionalizmusnak nem fent, a trónokon, hanem lent, a szocializmus által megszervezett tömegekben van az ellensége.” (Klebelsberg, 1928/b, 2. old.) A probléma feloldásában sajátosan ötvözte a két világháború közötti idıszak modernizációs európai modelljeit. Konzervatív-liberális politikai nézetrendszere nem látta elég érettnek az ország lakosságát a választójog kiterjesztésére, és a gyámkodó állam képét jelenítette meg. Leválasztva a retorikai túlzásokat és a konkrét politikai motivációkat feltőnik a szociális kérdés legfontosabb kulturális dimenziója, nincs sikeres kapitalizmus mővelt társadalom nélkül. Több cikkében is írja: „a népmővelés legalábbis annyira gazdasági kérdés, mint amilyen mértékben egyúttal erkölcsi, nemzeti és kulturális ügy.” (Klebelsberg, 1928/b, 2. old.) A kulturális modernizációban fontos szerepet kapott elemi népoktatás és az iskolán kívüli népmővelés távlati céljaként határozta meg a nemzeti termelés sikerességének megteremtését. Klebelsberg Kunó 1928-ban jelenteti meg az ötven hírlapi cikkét és két beszédét tartalmazó könyvét, melynek a Neonacionalizmus címet adta. Ekkorra már az ország 99



kulturális modernizációját szolgáló törvények megszülettek, és a gyakorlatban is jelentıs szerkezetváltáson estek át a mővelıdés színterei. A harmincas évek közeledtével a megváltozott kül- és belpolitikai környezet lehetıvé tette a nemzeti gondolat eddigi fogalmának átértelmezését és új formáinak kijelölését. Az egész politika világát átfogó egységes eszmerendszer megalkotására tett kísérletet, melynek fókuszában az ország területi egységének helyreállítása állt. Minden cselekedetnek, a társadalom minden elemének ezt a végsı célt kellett szolgálnia. Megfogalmazása szerint a neonacionalizmus az a módszer, melynek segítségével az elsıdleges politikai cél elérhetı és valóságossá tehetı. Látásmódjának fontos elemeként jelenik meg az egység kialakítása, mely példái alapján az állam szerepének túlértékelésével jár együtt. A korporatív állameszme majd csak a harmincas években válik Magyarországon is politikai valósággá, de Mussolini Olaszországának mintaként beállítása már túlmutat a konkrét külpolitikai mozzanatokon. Az erıs állam, az egységes nemzet, a karakteres vezetı patetikus és heroikus képe ıszinte csodálatot váltott ki a kultusztárca vezetıjébıl. Kultúrpolitikai mőködésének elemeibıl egy nemzetnevelési rendszert próbált összeállítani, mely egy átfogó, a társadalom egészét érintı modellben testesült volna meg. Rendkívüli erıt tulajdonított a nemzeti érzelemnek, ezt teszi programjának arkhimédeszi pontjává. „Ma nem ünnepségekkel, hanem csak a szociális politikának, a kultúrpolitikának, az alsó néposztály érdekeit szolgáló közgazdasági politikának, a népbarát kormányzatnak és a hazafiságnak összefonásával gyárthatjuk meg azt a hatalmas köteléket, amely a haza földjéhez rögzíti a haza szülötteit, a hazafiakat.” (Klebelsberg, 1928/d, 1. old.) 3. Konzervatív modernizáció A klebelsbergi ideológia metaforikus jellegét legplasztikusabban a kulturális defetizmusról szóló szövegeiben ragadhatjuk meg. A spengleri világértelmezések hatása konkrétan kimutatható a kultuszminiszter beszédeiben, hiszen a kulturpesszimizmus veszélyét a neonacionalista világképének centrumában helyezte el. Nézete szerint a vesztes háború utáni ország csonkítás hatásaként az illúzióvesztés korába lépett a magyarság, melybıl ki kell ragadni az országot. Egy új országot alkotni nem lehet defetista módon csak az aktív, és cselekvı ember lehet a magyar jövı záloga, ezért az „új magyar típus” kialakítását tartja a legfontosabb feladatának. (Klebelsberg, 1928/c, 3. old.) A metaforikus ideológiai üzenetek szokásos elemét alkalmazza, mikor az „új magyar típusról” szól. A metaforájában látszólag két össze nem illı elem kapcsolódik össze, hogy a szóképpel egy analógiás viszonyrendszert kialakítva a nehezen érthetı dolgokat érzéki formában, ismerıs dologként jelenítse meg. A problémásan értelmezhetı magyar, nemzet, társadalom fogalmak mellé helyezve a típus, sors, betegség szavak, jól érzékelhetı, ismerıs jelenségeket hoznak létre. Ebben a formájában a metaforikus ideológia sőrítı és egységesítı természete nyilvánul meg, mely a cselekvésre orientált (aktiváló) hatást kelti. A cél világos: nem kishitő és defenzív magatartás, hanem alkotó és kezdeményezı életvezetés eredményeként születhet meg az új Magyarország. A korszak politikai elitje a józan konzervatív politikát tartotta alkalmazhatónak, amely a haladást tartja a legfontosabb társadalmi mozgatóerınek, és fokról-fokra igyekszik megvalósítani programpontjait. Nézeteikben érezhetı, hogy a legboldogabb az olyan ország, „amely a liberális programokat józan és becsületes konzervatív pártok útján valósítja meg”. (Bethlen, 1925, 2. old.) Gondolataiknak központi eleme az a tétele, mely a haladás (modernizáció) levezénylését tartja a legfontosabb feladatnak, de más oldalról ezt össze kell egyezteti a nemzet valódi érdekeivel. Ebben a felfogásban a politikai élet demokratizálása vészes helyzetbe hozná ezt az országot, mert a „népszerőség hajhászása céljából minket arra vinne, hogy félreismerjük ennek a nemzetnek a nagy érdekeit”. (Bethlen, 1925, 2. old.) 100



Összefoglaló A húszas évek második felének dinamikus politikai vezetése jelentıs eredményeket ért el az új kulturális igazgatás kiépítésének területén, és az extenzív gyakorlati munka mellett élesen jelentek meg a kor közgondolkodását meghatározó és reprezentáló politikai metaforák megteremtésének igényei. A legfıbb célként a nemzeti integráció megteremtését határozta meg a politikai elit. Az integráció fogalmi kereteinek és tereinek megteremtését a kulturális igazgatás értelmiségi bürokratái és a kormányzathoz kötıdı publicisták végezték el. Kornis Gyula érték és hatalom központú idealisztikus filozófiája teremtette meg az elméleti alapot a konzervatív kulturális modernizáció végrehajtására. Klebelsberg Kunó metaforikus propaganda szövegei a nyilvánosság tereiben jelenítették meg a politikai elit céljait. Felhasznált irodalom 1. Bethlen István, 1925: Beszéd a konzervativizmusról. Pesti Napló, január 13. 2. Drabancz M. Róbert - Fónai Mihály, 2005: A magyar kultúrpolitika története 1920-1990. Debrecen, Csokonai Kiadó 3. Klebelsberg Kunó, 1927/a: Esztétika és fasizmus. Pesti Napló, ápr. 10. 4. Klebelsberg Kunó, 1927/b: Értelmi proletariátus. Pesti Napló, jún. 19. 5. Klebelsberg Kunó,1928/a: Neonacionalizmus. Budapest, Athenaeum 6. Klebelsberg Kunó, 1928/b: Reálpolitika és neonacionalizmus. Pesti Napló, jan. 8. Klebelsberg Kunó, 1928/c: Új magyar típus. 8 Órai Újság, 1928. febr. 5. 7. Klebelsberg Kunó,1928/d: Népbarát nacionalizmus. Nemzeti Újság, 1928. márc.1. 8. Kornis Gyula: Kultúra és politika. Budapest, Franklin-Társulat, 1928 9. Kornis Gyula: Kultúrpolitikánk irányelvei. Budapest, 1921 10. T. Kiss Tamás, 1999: Klebelsberg Kunó. Budapest, Új Mandátum.

101



LÁCZAY MAGDOLNA A TEHETSÉGGONDOZÁS ÉS/VAGY AZ ELITKÉPZÉS A SZAKKOLLÉGIUMI HAGYOMÁNYOK ÉS A BOLOGNAI RENDSZER57 A jelenkor diagnosztái gyakran emlegetik, hogy a tudásalapú társadalom építése folyik, hogy az innováció, az ember tudásának felhasználását jelentı hozzáadott érték adhatja már a jelen társadalmának is azt az életformát, amely a megnıtt létszámú emberiség, és a globalizáció során egyre „kisebbé váló” bolygónkon az életünket harmóniába hozhatja. A magyar történelmi múlt és jelen más megközelítésben szintén arra ösztönöz, hogy megvizsgáljuk, mit jelent a tudás a mindennapok változásának tervezésében, irányításában, megélésében, és hol, hogyan tudjuk a saját intézményrendszerünket úgy igazítani, hogy ennek megszerzését, átadását elvégezhessük? A választ keresve szükségszerően több diszciplína kutatása számba jöhetne, most azonban az oktatás történetébe visszapillantva inkább azt a formát és célkitőzést tartom fontosnak összevetni, amely egy európai egységesedést mutató térben (EFT) létrehozott felsıoktatási rendszert, nevezetesen a bolognai rendszerő képzést és a tehetséggondozás hagyományait vizsgálja meg abból a szempontból, hogy a legkiválóbbak számára tehetségük kifejlesztéséhez mit kínál vagy ajánl ma az oktatási rendszer. Ebbıl az aspektusból természetesen illı és tanulságos összevetni a felvilágosodás utáni európai iskolarendszereket, így a porosz és a francia felsıoktatást, illetve a 19. század végétıl felzárkózó magyar oktatási rendszert. Mi történt Európában a 19-20. században? Hazánkban, csakúgy, mint a közép- és kelet-európai térségben, az elmaradottság, a megkésettség érzése nem volt ritka sem a közvéleményben, sem a politikai, a tudományos vezetıi körökben. Az az elképzelés, hogy a modernizáció – amely nem szükségszerően a nyugati minták másolását jelentheti – talán még ma sem teljesen elfogadott, de kétségtelen így nyílt tere annak, hogy saját utat kezdtek keresni egy máshonnan induló, más módszerrel történı felzárkózás kidolgozására. Modernizációs elméletek születtek, és nemcsak a hazai tudósok, hanem a nemzetközi politológiai, szociológiai iskolák is foglalkoztak azzal, hogy a modernizáció nyugati mintája mellett milyen módszerek lehetségesek, amelyek közül kiemelkedik az oktatás fejlesztésének programja. A tudósok közül Samuel Eisenstadt tézise szerint a modernitás nem egynemő, a nyugati modernizáció annak csak egyik válfaja, és ezért nem törvényszerő, hogy a tradicionális társadalomból a modern (ipari, szolgáltató) társadalomba való átalakulás mindenütt egységesen a nyugati minta alapján menjen végbe (Keller M. 2009). Az útkeresés egyik színtere az oktatási rendszer átalakítása, fejlesztése, amely azonban az egyes országok között különbözı módon ment végbe. A porosz tanáregyesületek létrejötte, az állam irányítása és a szigorú felügyelettel megvalósuló oktatási szintek mégsem voltak eléggé gyorsak, hiszen csak az 1870-ben megvalósuló államegység tudta a tartományok koordinációját vállalni, sikeresen megvalósítani. A kezdetek azonban még a 18. század végére nyúlnak vissza, a folyamatot az 1848-as európai események segítették ugyan, de a Német Császárság kikiáltása tette világossá azt a hazafias identitást, amellyel a porosz középiskolai tanárok a maguk hivatását a nemzeti öntudat, a szakmai tekintély iránti vágyban fogalmazták 57

A 2009. 05. 19-én, a VII. Nemzetközi Lillafüredi Közgazdász konferencián elhangzott elıadás írásos változata. A konferencia témája: Tudásalapú társadalom - Tudásteremtés - Tudástranszfer – Értékrendváltás volt.

102



meg. Érdemes lenne arra is kitérni, hogy valójában a porosz iskolamodell terjedt el hazánkban, de módosulásában sok fontos különbséget mutat a magyar iskolarendszer. Egyik legfontosabb talán, hogy a magyar oktatást reformokkal segítık a szakmaiságukat megırizve, csak a végrehajtásban igényelték az állam segítségét. A magyar oktatásügy reformja iránti szükség szintén a felvilágosodás korában fogalmazódik meg, pontosabban Mária Terézia rendeletében 1777-ben, de a gyökeres változás Eötvös József elsı miniszterségekor, az 1848-as forradalom idején vált új politikai célkitőzéssé. A megvalósulás azonban csak a kiegyezés után, az 1868-as népoktatási törvény elfogadásával és bevezetésével kezdıdött el. Ezt megelızve és elıkészítve már 1865-ben megalakul Magyarországon egy tanári egyesület. Ugyanebben az évben Eötvös József a saját lapjában, a Politikai Hetilap 1865. szeptemberi számában Törvényhozásunk teendıi címmel felsorolja azokat a teendıket – Deákkal szinte szinkronban –, amelyeket a kiegyezés után igyekeznek majd valóra váltani. „ A nép befolyása nem írott jogaitól függ, hanem azon állástól függ, mely ıt ezen jogok gyakorlására alkalmassá teszi…Hatalma attól függ, hogy kötelességeit ı is teljesítse, s ezek fıkép kettıben állnak: hogy dolgozzék és mővelje magát.” Néhány sorral lejjebb feladatként fogalmazza meg, „a nevelés jótéteményei a nép minden osztályaira nézve épp úgy közösek legyenek, mint azon jogok, melyeknek valódi becse a mőveltségnek egy bizonyos fokától feltételezhetik” (Eötvös J., 1865). A jelen írás nem tud kitérni a népiskolai törvény elemzésére és hatásának méltatására, de annyit mindenképp leszögezhetünk, hogy a porosz rendszernél rugalmasabb, a tanárok szakmaiságát jobban igénylı, az egyházi és a magániskolák hagyományait értékelı és velük együttmőködı rendszert hoztak létre. További törvények épültek erre az alapozásra, így az 1876-ban elfogadott XV. tc, a népiskolai hatóságokról, majd 1883-ban a középiskolák szerkezetérıl, a magát felekezeteken felülinek deklaráló felügyeleti rendszerrel, továbbá a tanárok képzésének háromról négy évre emelésérıl döntı törvény, és az 1895-ben az egyetemi képzés reformjáról szóló, amelyet tulajdonképp az elitképzés kezdetének is tarthatunk. Mindezt megkoronázta az 1910-ben átadott Ménesi úton lévı kollégium, amely a nagyhírő Eötvös Kollégiumnak adott otthont. A kiegyezés utáni gazdasági fellendülésben a kormányzó elit nagyon fontosnak tartotta, hogy szakmai – érdekképviseleti egyesületek jöjjenek létre, amelyek jó kapcsolatokat tudtak ápolni az egyházi iskolákkal. A specializálódó képzések, így a humán- és reáliskolák, nem rivalizálnak, tanáraik ugyanazon jogokkal rendelkeznek, ezért presztízsüket szinte átmentették a korábbi idıszakok kiváltságainak megırzésével és kibıvítésével. A magyar tanári egyesületek és az iskolák ezért valóban a felzárkózás letéteményeseinek tarthatták magukat, amelyhez dinamikus professzionalizáció társult. A magyar tanároknak ezáltal tere nyílt arra, hogy a közélet meghatározó elitjébe sorolják magukat, különösen vidéken, ahol a polgárosodásban akár vezetı szerepet is betölthettek életformájuk, értékrendjük példájával. Itt és most nem térünk ki a felekezeti és a nemzetiségi kérdések oktatásügyi rendezésére, mindössze annyiban összegezhetjük, hogy a kompromisszumos megoldások segítették, egységesítették a hozzáállást, ezért nem volt az egyes iskolatípusok között éles harc vagy feszültség, ami még inkább erısítette a tanárok küldetéstudatát és ezzel összefüggésben a megbecsültségét (Kovács I.G.,1978.). Más módon igyekezett a korral haladni a francia oktatáspolitika. A hagyományai sokkal erısebben kötıdtek a 18. századhoz, hiszen a felvilágosodás, majd a Napóleon által bevezetett iskolareform hamarabb tett különbséget a klasszikus humántudományi és a szakmai, természettudományi oktatás rendszerének meghatározásában. A tehetség felismerésének, a professzionálásnak érdekes kettısségben igyekeztek megfelelni. Létezett ugyan a fakultásokra épülı egyetemi rendszer, amely a tudományosság fellegvára volt, és a hasznosság elve szerint épültek ki a szakfıiskolák (Tóth T, 2008). 103



Az eredeti célokat jóval túltejesítve létezik 1794-tıl Franciaországban az École Normale Superieure, amely immár több évszázada adja a francia elit legnagyobb részét, megteremtette a francia tudás, és ezzel Párizs kulturális image-t. A tanítók tanítása volt az elsı célkitőzése ennek az iskolának, aminek új módszere, hogy sokat adott a gyakorlati képzésre, tudásra, és ennek megfelelıen egy sajátos, hármas tagolódású rendszere jött létre (Keszeg A., 2004). A Grandes École szakfıiskolai hálózatot jelent, ahová az elıkészítı középiskolai osztály, a classes preparatoires elvégzése és a versenyvizsga (concours d’entrée) letétele után juthatnak be a tanulók. A versenyvizsgán való helytállás ebben a rendszerben egyaránt nyújt életre szóló, a nyilvános önbemutatás minden helyzetében elınyösen használható, társadalmilag sokfunkciójú címet, egy magas szakmai minısítést és az állam által garantált, a többi pályatársnál jobban fizetett, nyugdíjas állást. A versenyvizsgán sikeres diák azonnal a közhivatal tagja lesz és még további tanulmányai alatt (például a szakfıiskolákon) gyakorló hivatalnoki fizetés (nem ösztöndíj!) kedvezményezettje is. A szakfıiskolák számának és súlyának növekedése hatott a magyar szellemi megújulást kívánókra, így ez ösztönözte, elısegítette az Eötvös Kollégium létrejöttét (Karády, 2006). Az Eötvös Kollégium szintén magas szintő infrastruktúrával támogatta a tehetségeseket. Ezen a ponton érdemes röviden pontosítani, hogy mit értünk a tehetségen és annak támogatásán. Feltételezve és kiindulva abból a pedagógiai meghatározásból, hogy a tehetség az öröklött képességek, a motiváció és a kreativitás metszéspontjában meglévı egyéni adottság, kiegészíthetjük azzal, hogy a kibontakoztatásához is minimum három dolog szükséges: a család, az iskola és a megfelelı társak támogatása. Ma mindhárom átalakulóban van, de összehangolt együttmőködésük szükséges ahhoz, hogy a modernizáció személyi feltételeinek meglétét, a tudásalapú társadalom fejlesztéséhez a kimővelt emberfık számának növelését, új programokat és azok megvalósítását remélhessük. A kimővelt emberfık képzésének hagyománya hazánkban Az állam vezetésére vagy egy-egy szakterületre szánt vezetık képzése, ha nem is mindig iskolarendszerben, de már évszázadokkal korábban szokásban volt. István királyt apja papokkal oktattatja, és ezt folytatja majd ı is a behívott szerzetesek segítségével. Az írásbeliség meghonosítása, a tudás tisztelete jellemezte nagy királyainkat, köztük a nevében is megörökítve ezt, Könyves Kálmánt, vagy III. Bélát, aki az állam ügyintézésében az írásbeliséget megerısítette. Kiemelhetı a reneszánsz uralkodó, Mátyás, akit nemcsak könyvtára, hanem a környezetében élı tudósok és mővészek támogatták, és az ı uralkodásához vezethetı vissza az elsı magyar egyetem terve is. A jezsuiták rendjének nem titkolt célja, hogy hatni tudjanak az uralkodókra, mint ahogy tette ezt Richelieu bíboros. A mi korabeli fıpapunk, Pázmány Péter szerepe ugyan más, de ı és az egyházak által fenntartott kollégiumok szerepe külön fejezetet érdemel egy-egy kor uralkodó osztályának, elitjének a képzésében. Hatásukat a reformkortól a kiegyezésig olyan személyek munkásságában követhetjük, mint Kölcsey, Kossuth és kortársaik. Ez a magyar reformkor eszméin nevelkedı, a nemesi kiváltságait a polgárosodásra átváltani kívánó elit a maga tapasztalatait fogalmazta meg a kiegyezést követı nagy állam- és szakigazgatási reformok idején, amikor hangoztatják, hogy amelyik nemzetnek nincs mővelt középosztálya, az nem képes sem képviselni, sem továbbfejleszteni a maga kultúráját. Az ilyen tartalmú vélemények azt bizonyítják, hogy a 19. századi magyar uralkodó osztály a felzárkózást, a megkésettség ledolgozását komolyan vette. Az iskolareformok hatása kimutatható az analfabétizmus csökkenésében, de talán ennél is nagyobb hatású azoknak a szakembereknek, mérnököknek, tanároknak, feltalálóknak a megjelenésében, akik a közlekedés fejlesztésében, az egészségügyi rendszerben, a kereskedelemben, 104



a mezıgazdasági újításokban, az új iparágak megteremtését lehetıvé tevı ipari találmányokban jeleskedtek. A kiemelkedı magyar tudást a szorosan kapcsolódó új oktatási rendszer, és a hivatástudattal és presztízzsel rendelkezı oktatói gárda garantálta. Ennek a korszaknak a két végén két jelentıs tudós megfogalmazásában a kor gondolkodását, értékrendjét is nyomon követhetjük. Széchenyi István szerint: „Minden fejlıdés, elımenetel, erı, érték és szerencsének legmélyebb sarkalatja a kimővelt emberfı”. Nagyjából egy századdal késıbb Bibó István azt várja el a társadalom vezetıitıl, elitjétıl, hogy az életformájával, felelısségvállalásával képes legyen a maga korában a közösség kultúrájának a formálására, erkölcsi értékrendje mércéje legyen a kortársaknak, és a közösség céljait képes legyen megjeleníteni (Bibó I., 1942.). Mindketten a társadalom fejleszthetıségét a tudásban, illetve az ezzel az igénnyel bíró vezetıkben látják. Másként fogalmazva a nemzet felzárkózásában az elit szerepe az európaiság, a nyitottság és a nemzeti kultúra megtartása, megújítása legyen. Ez az elit, vagy ebben az értelmezésben az értelmiség, szerepe, akiket a középosztályhoz sorolnak. Az oktatástól azt várják el, hogy a tömegképzés bevezetésekor is képes legyen a kiemelkedı tehetségek kiemelésére, megfelelı oktatására. A fogalmak itt csupán leíróak, nem az egyes diszciplínák terminusai, mégis kénytelenek vagyunk értelmezni napjaink körülményei között. Az elsı ilyen kérdés lehet, hogy mit értünk az elit fogalmán? A bolognai rendszer alkalmas-e az elitképzésre? Válaszolni kellene azokra a szakmai vitákra, amelyek az oktatásügytıl a politológiai-szociológiai megközelítések mellett elvezetnek a vezetéstudományig. Néhány példa, amelyet a jelen társadalmában aktuálisnak érezhetünk: mi az egyén és a közösség, a szabadság és a fegyelem kapcsolata, hogyan foglaljunk állást az egyenlısdi és az egyenlıség, az esélyegyenlıség és a hátrányos helyzet szociális problémái és a tehetséggondozás támogatási formáiban, és hogyan kerüljük ki a szakmaiság és a szakbarbárság csapdáját? Valamennyi felvetést itt és most nem vizsgálhatjuk. Széchenyi és Bibó azonban az elit fogalmát úgy használja, értelmezi a mi viszonyaink között, hogy mind az erkölcsi, mind a közösségért érzett felelısség máig értelmezhetı céljait megfogalmazza, amelyeket célszerő mások definícióival összevetni, hogy megfogalmazhassunk ebben a magyar felsıoktatásnak a szerepét, lehetıségeit. Néhány ismert elit-meghatározás Pareto élete két korszakában más szempontokat hangsúlyozott. Elıször leírta, hogy az elit társadalmi kategória, amelyik olyan egyénekbıl tevıdik össze, akik a saját tevékenységi körükben a leginkább kitőnnek. Ez a széles értelmezés lehetıvé teszi, hogy minden szakma, tevékenység legjobbjai magukat az elit részének tekintsék. Késıbb azonban kiegészíti ezt azzal, hogy vannak, akik a kormányzati elithez tartoznak, míg mások nem. Az uralkodó elitet C.W.Mills már három részre bontja, politikai, katonai és gazdasági elitet emleget (Giddens, 1995). A francia szociológia híressége, az École Normale Superieure neveltje, Bordieu az elit tagjairól azt vallja, hogy a döntési jogkörök birtokosai politikai, gazdasági, tudományoskulturális területen, és a kapcsolati tıkéjük révén képesek az egyes tıkefajtákat egymásra átváltani (Bourdieu, 1999). Az ı álláspontja szerint az elit képes alkalmazkodni az új helyzetekhez, a politikai és gazdasági pozíciójánál nagyobb jelentısége van a kulturális és kapcsolati tıkéjének, amelyet magas presztízső iskolákban, majdani sikeres emberek társaságban sajátít el. Ezeken a pontokon érintkezési felületet találunk a tehetség kibontakoztatásának a társadalmi feltételei és a késıbbi mőködése között. Nevezetesen olyan oktatási rendszer és olyan társadalmi környezet (tanárok és pályatársak) szükséges a sikeres emberek neveléséhez, amely elısegíti, hogy valamely területen kiemelkedve ne szeparálódjanak el saját céljaik vagy szőkebb környezetükben. Vajon hol található meg ez az oktatási forma a jelenlegi felsıoktatási rendszerben? 105



Nagyon tanulságos a háromszerzıs vélemény az államszocializmus leépítése utáni elitrıl. Szelényi-Eyal-Townsley (1996) szerint a rendszerváltás elıtti uralkodó réteg helyébe az értelmiség lép, élükön az értelmiség legerısebb tagjai, a technokrata menedzser-elit. A menedzser kapitalizmus eszméjének a kidolgozása azt jelentené, hogy a technokraták vagy a menedzserek lehetnek a társadalom új szereplıi, akik fokozatosan átveszik a tulajdonosoktól a gazdasági döntéshozói szerepet. Az 1990-es évek ezt látszottak igazolni. A magyar rendszerváltás során megtapasztalható volt ugyan az a változat, hogy a szakmai tudás hátrányba került egy idıre a privatizáció után, a tulajdonos és az alkalmazott szakértı a vezetésben nem esett egybe, de ma inkább az értelmiség, és ezen belül a szakmai intelligencia, az innovatív készségek és a vállalkozói, önfoglalkoztatói képességek fejlesztésére, jelentıségére irányul a figyelem. Eközben megfogalmazható néhány veszély is. Ezek közül említhetı, hogy a most formálódó középosztály és vezetı elitje bezárkózik. A vagyon és/vagy az informális hatalom segítségével rátelepedik az adminisztratív pozíciókra, újratermeli önmagát, és elzárja az utat a tehetségesek felemelkedésétıl. Amennyiben – ahogy ez egyre jobban megfogalmazódik – a modernizáció igényli a tudásipart, úgy a megszerzett pozíciók csak megfelelı felkészültséggel, tanulással lesznek megtarthatóak. A nagy kérdés azonban az marad, kiknek lesz ez elérhetı, hiszen a tehetséghez a család, az iskola és a megfelelı szakmai közösség támogatása szükséges. Az iskola és a szakmai közösség tudja-e garantálni azt a kiemelkedési lehetıséget, amelyre a kevésbé tehetıs vagy egyenesen hátrányos helyzető családokból származóknak szüksége lehet. Van-e a magyar felsıoktatásnak a modernizációra programja? Az elmúlt két évtized folyamatos oktatási reformok közepette telt, amelyeknek tagadhatatlan eredménye az infrastrukturális fejlesztés, amelyhez hasonló csak az elızı századforduló boldog békeidıként emlegetett felsıoktatási beruházásaihoz hasonlítható. Az akkori oktatási reform mögött is volt legalább két évtized, amely az oktatás teljes vertikumát érintette, és amely úgy volt hazai, az európai egyetemek között, hogy néhány szakterületen oktató-kutató tanárai révén a magyar gazdaság új iparágainak adott szakembereket. Ez a lendület azonban majd három generációnyi idıre megtört, és az értelmiségi lét, a tudomány mővelése legalábbis politikailag gyanús, ellenırizendı tevékenységnek számított, ami az intézményrendszer finanszírozásában is megmutatkozott. Mára azonban a tudásalapú társadalom igényével kell szembesülnie az oktatás szervezésének, felelıseinek, akik természetesen nemcsak az intézmények vezetıit jelentik, hanem a társadalmi és a gazdasági alrendszerek érdekeltjei és érintettjei is idetartoznak. Úgy vélem Magyarországon most nehéz megmondani, hogy kik azok, akik ezt vállalni tudják. A tartalmi, szervezeti reformfolyamat nagy eredménye a bolognai rendszerő képzésre való áttérés, annak minden hibája és ellentmondása ellenére. Az Európai Felsıoktatási Térséghez való tartozásunk elemi érdekünk, mint ahogy az volt a latin mőveltség évszázadaiban is. Csakhogy ma már Európa is versenyre kényszerül, ahogy azt 2007-ben, Londonban meg is fogalmazták az érintett országok rektorai, miniszterei, miszerint a globális kihívás olyan versenyhelyzetet teremtett, amelyben az európai felsıoktatás csak úgy ırizheti meg eddigi vezetı helyét, ha megfelelı módon reagál legalább négy világmérető versenykihívásra. Ezek a mobilitás, az átjárhatóság, a foglalkoztathatóság és a minıség. Azt gondolom, ezekre kell keresnünk olyan hazai válaszokat, amelyek a reformfolyamatok sikerét segíthetik. A minıség fogalmát is az európai trendek szerint kell meghatároznunk, ha a versenyképességet a munkaerıpiacon, az innovatív kutatómőhelyek eredményeit a nemzetközi összehasonlításban akarjuk értékelni. Az intézmények belsı bajai, gondjai mögött valójában ezek a megválaszolandó kérdések, feladatok húzódnak, de a tünetek a jelentkezık létszámát, a finanszírozás forrásainak szőkös 106



voltát stb. mutatják. Ezek valós problémák, amiknek a megoldása újabb reformokat kívánnának. Így a bolognai rendszerő képzést legalább három vagy több ciklusúként kellene értelmezni. A post secundary vagy a másutt community college néven létezı forma, hazánkban felsıfokú szakképzési szak néven jelent meg. Míg ez az EFT egyes országaiban a szakképzés bevált formája, addig nálunk a felsıfokú szakképzési szakok helyzete nem megfelelı módon rendezıdött. Talán azért, mert több tagozaton, iskolarendszerben vagy azon kívül is megszerezhetı a képzettség, és nem sikerült még hatékonyan megoldani a szakképzési rendszer elágazásait. Ugyancsak idegen még a hazai gyakorlattól az LLL, az élethosszig tartó tanulásnak a felsıoktatási intézményekhez kötése, ami a BA és a BSc alapszakok számára létfontosságú lehet. Ezekkel a nevezhetnénk, ha a hazai szakmai közvélemény elfogadná, professzionális mester szakokkal azokat a tudásmegırzı, korszerősítı szakirányú felsıfokú képzéseket, amelyekkel sikerülhet a differenciált, magas színvonalú az egyes szakterületekre specializálódó képzésekkel lehetne jól reagálni a munkaerıpiaci igényekre, és a vállalati képzéseket a felsıoktatásba integrálni. Ráadásul így a vállalati tıke igénybe vehetné a felsıoktatási intézmény tudásszolgáltatását, mivel a gyakorlatorientáltság eleve célja a képzéseknek. Ezzel nemcsak finanszírozási, hanem elágazási lehetıségek adódnak, ami teret nyithat az alapkutatásokhoz vonzódók számára az elitképzésnek, a mesterszakoknak és a doktori programoknak. Ezen a ponton azonban módosulna a bolognai rendszerő képzés, pontosabban differenciálhatóvá válna a szakmai felsı- és a kutatói szint oktatása. A vidéki iskolák számának csökkentésére ható erıs gazdasági, jogszabályi, akkreditációs kényszer – úgy vélem – nagy öngól lesz. Hasznosabbnak vélném a BA, BSc szint korábbi intézményrendszere, a (szak) fıiskolák és a tudományegyetemek újtípusú együttmőködését a hazai viszonyaink között, ami a felsıoktatás korszerősítésének, minıségi fejlesztésének elengedhetetlen feltétele már ma is. Az intézmények között sokkal inkább a hálózatosodást, a differenciált kutatási és képzési szintek szerinti megegyezést, kooperációt tartanám célravezetınek a hazai viszonyok ismeretében. A ma már nem pejoratív értelemben használt magyar bolognai rendszer ismét kapcsolódna a saját és a francia hagyományaihoz. A szükséges kérdések sorába tartozik, hogy hol, mit és hogyan oktassunk. Ezt a szakmai vitát talán meg sem merjük nyitni, mert szinte végeláthatatlan lenne, annak ellenére, hogy a legutóbbi akkreditációk során már részben ezek megtörténtek, de a mesterszakok esetében, a felsıfokú szak- és továbbképzések finanszírozásában és képesítési követelményrendszerének kidolgozásában még mindig folyik. További ilyen, látszólag mellékes kérdés, hogy mibıl tanítsunk? A képzési követelmények egyetemességének igénye és a tankönyvek egyetemessége mellett a magyar szakemberek egyéni kutatásai, a hazai jogszabályok és a társadalmi, gazdasági adottságok érzékeltetése tenné igazán hasznossá a képzésünket. A hazai tankönyvírást a felsıoktatás problémáinak teljessége terheli. A mecenatúra is szők, hiszen a magyar gazdaságban nincs elég olyan vállalkozás, amely piaci igénybıl vagy presztízsbıl lehetıvé tenné ma ezt, ráadásul a felsıoktatás a jelenlegi gyakorlatban alig tud innovatív fejlesztésekre pénzhez jutni, így az intézményekre hárul akár pályázati, akár piaci érdekeltség alapján az alapkutatások finanszírozása, és az oktatás belsı, tartalmi fejlesztésének a támogatása. Valószínő ezért van az a paradox helyzet, hogy ezt is a hallgatók létszámával, az állami finanszírozás megtartásával, növelésével szeretnénk garantálni. A fiatalok egyetemjárása a régmúltban nem járt együtt a ma divatossá váló agyelszívással. Az unió ebbıl a szempontból igen nagy veszélyt jelent. A magyar felsıoktatás sajnos kénytelen lesz azzal szembenézni, hogy a migráció nemcsak a már meglévı hazai, hanem a nemzetközi munkaerıpiacra csábítja el a végzettjeit, de még nagyobb lenne annak a veszélye, ha végzettjei lemaradnának a világmérető versenyben. 107



A megújuló szakkollégiumi mozgalom lehetıségei A bolognai rendszerő képzésben a kiemelkedı képességőek a maguk képzésének folytatásaként a doktori programokban vesznek részt. A két szint, amely a BA-BSc és az MA-MSc ezzel a három szintre emelkedik. Ma inkább az öt szintet érdemes emlegetni, hiszen kezdi a Post secundary (FSZ) és a zárja az LLL képzés a jelenlegi rendszert. A doktori képzések eredményességérıl még azért nem tudunk egzakt kimutatásokat adni, mert ennyi idı alatt ez nem mérhetı. A decentralizált doktori iskolákban részt vevıkrıl csak tájékoztató adataim vannak, miszerint a felvételt nyerteknek mindössze harmada jut el az abszolutóriumig, és ezek harmada szerzi meg a fokozatot. (Salgói E. 2008). A doktori iskolák helyzetelemzését azonban még egy évtizedre sem tudjuk igazán visszavezetni, mert a decentralizáció óta vezettük be a bolognai rendszert, és a beiskolázhatóak körét akkor fogja ez igazán érinteni, ha majd a mesterszakokon végzık jelentkezésére kerül sor. Más a helyzet azonban a szakkollégiumi mozgalommal, amely az európai reformfolyamattól függetlenül, majdnem folyamatosan megvolt a magyar felsıoktatásban. A kontinuitást azonban nem erısíthetjük meg, mivel az a néhány karakteres kollégium, amely már ismét fel tud mutatni kiemelkedı szakembereket, az 1970-es években jött létre, és az egykori Eötvös kollégium és a háború után népi kollégiumok szellemi örökösének tekinti magát, de tematikájában és szervezetiségében is eltérıek. Arra a kérdésre, hogy mi a szakkollégiumi mozgalom lényege, a hivatalos választ a 2003-ban megfogalmazott Szakkollégiumi Charta adja meg, amelyet akkor megközelítıen 30 ilyen szervezet fogalmazott: „A magyar felsıoktatás méltón büszke a hosszú múltra visszatekintı szakkollégiumi tehetséggondozás hagyományaira. A szakkollégium mind a legigényesebb képzésnek és mővelıdésnek, mind a demokráciára való nevelésnek, a közéleti szerepvállalás megtanulásának, mind pedig a civil társadalom szervezıdésének kitőnı terepe. A szakkollégium fontos szerepet játszik továbbá a tehetségre épülı társadalmi mobilitás erısítésében.” (www.okm.gov.hu). Mára jelentıs az eltérés a szakkollégiumok között a finanszírozásában (például a Rajk László szakkollégium nem igényel állami támogatást), a szervezeti szabályozásban, hiszen van, ahol a korábbi hagyományok alapján a tagok együtt laknak, vagy a szakmai és az általános tájékozódást preferálják, politikai vagy más vezetıi pályára készülnek, mővészeti köröket alkotnak. Öntevékeny csoportok, amelyek a kollégium tagjainak megteremtik a nemzetközi szinten is magas szakmai színvonal eléréséhez a megfelelı környezetet, valamint célul tőzik ki a társadalmilag érzékeny és jól informált értelmiségiek képzését, a szakkollégisták önkifejtésének, önkiteljesedésének elısegítését. Ezzel azt is bizonyítottnak vehetjük, hogy a célkitőzésük a Széchenyi – Bibó – Bordieu által értelmezett elit kritériumainak is megfelelnek. A jelenleg mőködı kollégiumok azonban a régi egyetemi struktúrában definiálták magukat, míg napjainkban ez a 3+2+3 éves rendszerben, ami a BA-BSc az MA-MSc és a doktori iskolák képzését jelzi, fogalmazhatja újra magát. Természetes igény továbbá, hogy mőködtetheti az egykori szakkollégiumi tagok társaságát is, akik szakmai és anyagi támaszai a graduális képzésben részt vevıknek. Ezekkel a formációkkal azonban annyira differenciálódhat a szakkollégium, hogy megújulásában külön figyelnie kell azokra, akik a kezdı lépésekre vállalkoznak, esetenként családi vagy korábbi iskolai társak nélkül. Így a tehetségesek kiválasztásában, az elsı lépések megtételében van különös jelentısége annak, hogy az egyéni ambíción, a kreativitáson és tehetségen túl mentor rendszer mőködjön. Újabb igény a rendszerrel szemben, hogy képes legyen a szakmai önképzést és a tudósképzést is koordinálni. A korábbi hagyományok tudományos diákköreinek és a szakkollégiumoknak a munkájában lehetnek kapcsolódási pontok, amelyeket remélhetıleg az érintett generációk és az irántuk elkötelezett mentoraik meg fogják találni.

108



A felsıoktatásért felelıs szakemberek gondja marad továbbra is, hogy a szakkollégiumok számára az igényelt támogatást megadják és beépítsék munkájukba, de ez nem menti fel annak kötelezettségétıl a felsıoktatást, hogy a szakkollégiumok öntevékenységében megerısített célkitőzéseket a maguk munkájában, tılük függetlenül is, érvényesítsék. Összefoglalás Az európai felsıoktatási térségben bevezetett bolognai rendszerő oktatási rendszer csak a képzés utolsó fázisában, a doktori programokban fogadja, és vezeti be a kutatásba a legtehetségesebb hallgatókat. A tehetség kibontakozására azonban már jóval korábban szükség van, ráadásul a professzionális és az akadémiai szakemberek szerepe a tudásalapú társadalom ideáljában meghatározó. Ennek az elit értelmiségnek a nevelésére volt alkalmas a szakkollégiumi forma, amelyet a francia hagyományokon a hazai felsıoktatás is ismert, és jelenleg egyre népszerőbb. Adott már tudósokat, politikusokat, feltalálókat és mővészeket, de még nem fogalmazódott meg, hogy milyen elitképzést vár korunk innovációt igénylı társadalma. Felhasznált irodalom 1. Bibó István (1942): Elit és szociális érzék, in. Bibó István Válogatott tanulmányok 1935-1944, I. kötet, Budapest. 1986. 2. Bourdieu, Pierre (1999): Gazdasági tıke, kulturális tıke, társadalmi tıke In: A társadalmi rétegzıdés komponensei. Válogatott tanulmányok. Szerk.: Angelusz Róbert, Budapest 3. Eötvös József (1865): Kisebb politikai czikkek / Báró Eötvös József összes munkái XVII. Kötet, Révai testvérek, Budapest. 1903. 266.old. 4. Giddens , Anthony (1995) Szociológia, Budapest 5. Karády Viktor (2006): Egy ellenmodell: a napóleoni ’Francia Egyetem’ és utóélete. (Intézménytörténeti vázlat) Educatio 2006/4 6. Keller Márkus (2009) e témakörben írt doktori disszertációja jól összefoglalja a különbözı koncepciókat, összeveti a porosz hatásokat, megvizsgálja a magyar és a porosz iskolatípusban a tanárok jogállását, presztízsét. Disszertációjának címe: A középiskolai tanárság professzionalizációja a 19. század második felében, magyarporosz összehasonlításban (ELTE Történelemtudományi Doktori Iskola, Budapest) 7. Keszeg Anna (2004): Hol a helye Derridának? Párizsi napló 6., Korunk, 2004. július 8. Kovács I. Gábor (1978): Az értelmiségi keresetek változása (1920-1975), in: Értelmiségiek, diplomások, szellemi munkások, Szerk.: Huszár Tibor, Budapest 9. Salgói E. (2008/03/20): Elitképzés Magyarországon, www.reakcio.hu/kozelet 10. Szelényi-Eyal-Townsley (1996): Posztkommunista menedzserizmus: a gazdasági intézményrendszer és a társadalmi szerkezet változásai, Budapest 11. Tóth Tamás (2008): A napóleoni egyetemtıl a humboldti egyetemig, http//nyitottegyetem.phil-inst.hu/Tarsfil/kut/tanulm/toth2htm

109



SZILÁGYI BARNABÁS DOLGOZÓI ATTITŐDÖK SAJÁTOSSÁGAI MEZİGAZDASÁGI VÁLLALKOZÁSOK VIZSGÁLATÁBAN Szakirodalmi áttekintés Egyetlen dolog biztos minden szervezet életében, illetve mőködésében, mégpedig az, hogy mindig minden változik. Ma már a régen még monopolhelyzetben lévık sem gondolják, hogy stabil környezet veszi körbe ıket. A rendszerváltás következményeként a szervezetek mőködési környezete drámaian megváltozott. A verseny egyre erısödik, új versenyszabályok íródnak, új versenyelınyt jelentı dimenziók jelennek meg. A statikus szemlélet, és gondolkodásmód a folyamatos változásra koncentráló, dinamikus „éber” vezetıi magatartás irányába változott. A ma vállalatának a korábbi stabilitással szemben a dinamikusan változó körülmények feltételrendszerét kell statikusnak tekinteni (KOTTER J. P. 1999). A siker titka az alkalmazkodás, a változó környezet megismerése, a lehetıségek nyújtotta elınyök kihasználása (GYÖKÉR I. 2007). Az elmúlt szők két évtized, változásokat eredményezett gondolkodásmódunkban, és ezen keresztül viselkedésünkben is. KAROLINY M. - POÓR J. (1993) véleménye szerint változó világunkban a szervezeteknek és azok tagjainak is komoly alkalmazkodóképességrıl kell tanúbizonyságot tenniük. A megváltozott politikai, gazdasági, szociális, és technológiai környezet szükségszerően eredményezte értékrendünk, értékeink változását is. Az új évezred új kihívások elé állít mindannyiunkat, maradunk tehát a bevezetı gondolatmenet mellett, miszerint biztos az, hogy mindig minden változik. Nemcsak a vevık és a verseny változik, hanem a változás maga is. Mindent áthat, mindenütt jelen van. A változás lett a szabály (MICHAEL H.-JAMES CH, 1996). Az új típusú vezetı feladata többek között a változások kezdeményezése és menedzselése (BÁLINT J., 2001). Az emberi viselkedés jellemzıje, hogy cselekedeteinket, mindig megelızik gondolataink, a gondolatunk változásának eredménye viselkedésünkben manifesztálódik. Az elmúlt évszázad menedzsment gondolkodásában ezt megjelenítve funkciójában is sajátos szemléletbeli változások tanúi lehettünk. A környezeti feltételek és lehetıségek változásának eredményeként a vezetıi viselkedés vezérelvei is folyamatosan fejlıdésen mentek, illetve mennek ma is keresztül. Manapság az emberi tıke felértékelıdésének lehetünk tanúi. A humántıkét tekinthetjük a hosszú távú eredményesség kulcselemének. Nem mindegy milyen viselkedési attitődök jellemzik a szervezetben az egyén magatartását, illetve magát a szervezetet, ugyanis annak, hogy mi milyen értékrend szerint viselkedünk, abban a vezetıknek meghatározó szerepe van. A mai modern társadalmak a szervezetek társadalma, az emberek magán, és társadalmi élete részben kettéválik. A megélhetést biztosító munka feltételrendszere jellemzıen strukturált szervezeti keretek között zajlik, egyre inkább elkülönülve a személyes élettértıl. Az aktív lakosság túlnyomó többsége számára a megélhetést a különféle szervezetek biztosítják, így az azokhoz való csatlakozás létfontosságú (PERROW C., 1997). A szervezetelméleti megközelítések olyan alapokat igyekeztek lefektetni, melyek „minden” szervezetre alkalmazhatóak, de az új szervezettípusok megjelenése, a tömegtermelés, a technológiai fejlıdés más szervezetelméleti megközelítést igényel. E felismerés a szervezetek mőködési környezetére irányította a figyelmet, arra, hogy annak bizonyos részei milyen befolyásoló szereppel bírnak. Így került az érdeklıdés középpontjába a szervezetek kulturális sajátosságainak vizsgálata, melynek jellemzıen kétféle elemzési szintjét, az adott szervezet kultúrájának elemzését, illetve az adott ország kultúrájának vizsgálatát lehet megkülönböztetni (DOBÁK M., 1999). A szervezeti valóság egyfajta folyamatos társas konstrukció eredménye. (Berger és Luckmann 1996) 110



Az emberek csak úgy tudnak a bizonytalan környezetben boldogulni, amennyiben szimbólumokon keresztül rendet és kiszámíthatóságot visznek életükbe. Ez jelent eligazodást „egymás, az ıket körülvevı világ, és önmaguk vonatkozásában” (Geertz 1994) Amennyiben a gondolatot szervezeti szinten kezeljük, mondhatjuk, hogy a szervezeti kultúra nem más, mint az a közös értelmezési keret és az értelmezésre vonatkozó szabályrendszer, mely a szervezeti cselekvés, mőködés vonatkoztatási keretrendszere. A témával foglalkozók feladata az, hogy a szervezeti szimbólumok hálózatát feltérképezzék, milyen értelmezési keretet jelent a résztvevık és a megfigyelık számára. Ennek segítségével érthetjük meg a szervezetben zajló egyéni és szervezeti szintő cselekvéseket, azok háttérben meghúzódó mozgatórugóit. Ezek a mozgatórugók egyénenként különbözıek lehetnek, de a munkaérték orientáció tekintetében a munkával kapcsolatos biztonság, társas kapcsolatok kiemelt szerepet kapnak.(Dienesné 2006) Célkitőzések Fı célkitőzésem a mezıgazdasági vállalkozások szervezeti kultúra jellemzıinek azonosítása, sajátosságainak feltérképezése, az ott dolgozók attitődjeinek vizsgálata. Célom továbbá az agrárium különbözı szektoraiban mőködı mezıgazdasági termelı, és szolgáltató szervezetek szervezeti kultúrájának, illetve alkalmazotti attitődjének összehasonlító vizsgálata. Célom a szervezeti kultúra több szempontú elemzése, értelmezése a munkahelyi attitőd vizsgálat eredményei alapján. -

-

Feltételeztem, hogy a megkérdezett szervezetek értékrendjében, az alkalmazottak gondolkodásmódjában bizonyos szempontok szerint különbségek adódnak, ezért adatbázisaimat több vizsgálati szempont szerint külön-külön is értékeltem. Az általam vizsgált kutatási kör lehetıséget biztosított számomra a vizsgált szervezetekben a szervezeti kultúra elemzésére, sajátosságainak bemutatására. Vizsgálatom célja volt a dolgozói attitődök meghatározása, valamint a szervezeti kultúra „jellemzı” értékrendjeivel való összehasonlítása. Vizsgálataim célja a szervezeti kultúra szerepének feltárása a vállalati irányítási, szervezési feladatokban.

A kutatásom célja, a vizsgálati eredmények alapján olyan javaslatok kidolgozása, amelyek révén javítható a vezetıi-alkalmazotti munka hatékonysága, ezen keresztül pedig a szervezeti teljesítmény. Az adatok elemzésénél, értékelésénél alkalmazott statisztikai módszerek Kidolgoztam egy, a dolgozói attitőd mérésére, a dolgozói elégedettségre vonatkozó kérdıívet. A kérdıívek felvételét követıen került sor az adatok feldolgozására, az eredmények értékelésére, a hipotéziseim igazolására, következtetések levonására. A munkahelyi attitőd kérdıív kérdései változatosak, de jellemzıen zárt kérdéseket alkalmaztam. A zárt kérdések egy részére a LIKERT féle 7 fokú skálán lehetett válaszolni, míg más kérdések elıre megfogalmazott válaszalternatívákat tartalmaztak, a saját egyéb válaszlehetıség megadása mellett. Vizsgálataimban a dolgozói munkahelyi attitőd diagnosztizálását az alábbi 5 témakör köré csoportosítva végeztem. - A szervezettel kapcsolatos vélemények - A végzett munkával kapcsolatos vélemények 111


-


A munkatársak egymás közötti kapcsolataival kapcsolatos vélemények A beosztottak és a vezetés kapcsolatára vonatkozó vélemények A szervezet múltjával-jelenével-jövıjével, annak történelmével, összességében a szervezet egészével kapcsolatos vélemények

Célom volt olyan vizsgálat elvégzése, ahol a különbözı változók mentén kialakított csoportok attitődjeiben felfedezhetıek-e különbségek. Vizsgáltam, hogy a vezetık, illetve a beosztottak iskolai végzettsége, kora, neme, beosztása alapján alkotott, illetve a „jellemzı” csoportok között van-e szignifikáns különbség. A csoportok közötti szignifikáns különbségek meghatározásához legalkalmasabb tartott módszert az egy-szempontos független mintás varianciaanalízist alkalmaztam. A varianciaanalízissel arra kapunk választ, hogy van e jelentıs különbség az egyes kérdésekre adott válaszok átlagértékei között adott csoportokra nézve (férfi-nı). A varianciaanalízis megmutatja, hogy a csoporton belüli variancia jelentısebb-e, mint a csoportok közötti szórás – a csoportközi variancia. Az értékelésnél csak a p<0,05 értékeket tekintettem szignifikáns eredménynek. Alkalmaztam a fıkomponens-elemzést, mint adatredukciós módszert, mely a változókat, az eredetinél kisebb számú új változókká alakítja. Az elemzés során az egymással kölcsönösen összefüggı változók közötti kapcsolatot vizsgáljuk. Eredmények Érdekes összefüggést mutatott a munkahelyi pozíció és a munkahely újraválasztási szándéka. 100% 80%

74% 68,40% 61,80%

58,90%

60% 40%

50% 50% 41,10%

38,20% 31,60%

26%

20% 0% felsıvezetı

középvezetı

szellemi alakalmazott

igen

szakmunkás

betanított munkás

nem, nem tudom

1. ábra Munkahely újraválasztási preferenciák, és a beosztás kapcsolata n=744 Forrás: Saját vizsgálatok, 2009

Megállapítható, hogy a szervezeti struktúra alacsonyabb pozíciója kevésbé tesz elégedetté, amit a szakmunkások 58,9%-os illetve a betanított munkások már mintegy 74%-os eredményei mutatnak, és ennek megfelelıen az újraválasztási szándék is kisebb hajlandóságot mutat.

112



62%

„jellemzıen” támogatás

58%

„jellemzıen” eredmény

0%

10%

41%

28%

45,75%

A "jellemzı" minta átlaga

34%

20%

24%

20%

Igen

30%

29%

8%

39%

„jellemzıen” szerep

„jellemzıen” hatalmi

9%

48%

16,25% 40%

nem

50%

60%

38,00% 70%

80%

90%

100%

Bizonytalan

2. ábra Munkahely újraválasztási preferenciák a „jellemzı” csoportok tekintetében. „Jellemzı” minta n=251, „jellemzıen” hatalmi: n=41, „jellemzıen” szerep: n=98, „jellemzıen” eredmény: n=63, „jellemzıen” támogatás: n=49 Forrás: Saját vizsgálatok, 2009

Ez a „jellemzı” csoportok esetében – 2. ábra – a hatalom értékrenddel mutatott összefüggést, az újraválasztási attitőd itt volt a legalacsonyabb. Megállapíthattam, hogy az elégedetlenség oka részben a bizonytalan vállalati jövıkép, amely a biztos munkahely hosszú távú igényének, a biztonság iránti alapvetı szükséglet kielégítésének tekintetében megoldandó problémát jelent a vezetés számára. A munkahely felé magasabb rendő szükségletek iránti elvárásként jelentkezik a társas kapcsolatok, illetve a teljesítmény, elismerés, fejlıdés iránti igény. Az iskolai végzettség, és a szervezeti hierarchiában betöltött pozíció fordítottan arányos a munkahely újraválasztás tekintetében. A végzett munkával kapcsolatos vélemények értékelése kapcsán eredményeim azt mutatják, hogy a jelenlegi munka, sok esetben nem, vagy csak részben felel meg a munkavállaló szakképzettségének, azaz a szervezetek humánerıforrás állományának képzettsége, és a szervezet által végzett feladatkörök között eltérés van. A munka nyújtotta sikerélmény a megkérdezettek többségénél nem jelentkezik megerısítésként, mely alulmotiváltságot, teljesítményproblémákat, eredményezhet. Megállapíthattam, hogy a munkavégzés során a pszichés megterhelés, és a munkával, feladatokkal, kapcsolatos tájékoztatás hiánya jelentkezik. – 3. ábra – A szervezeti struktúrában alacsonyabb szinten betöltött pozícióval arányosan nı a nem megfelelı informáltságból eredı problémák súlya.

113



7 6 5 4 3

3,31 2,77

2,95

3,14 2,69

2,76

2,56

2,49

2 1 0 fizikai pszichés megterhelés megterhelés

tárgyi eszközök hiánya

tájékoztatás konfliktusok környezet rossz vezetıvel hiánya színvonala munkahelyi való rossz légkör kapcsolat

3. ábra A munkavégzés során elıforduló problémák általános attitődjei n=744 Forrás: Saját vizsgálatok, 2009

A pszichés megterhelés hátterében részben a munkavállaló képességeit, tudását alig kihasználó munka, illetve a túlterhelés áll. Az eredményeim alapján megállapítható, hogy a szervezet céljairól, jövıbeni elképzeléseirıl való hiányos ismeretek, és alultájékozottság problémája bizonytalanságnövelı tényezı. A munkatársak egymás közötti, illetve a vezetéssel kapcsolatos viszonyait tárgyaló kérdésekre adott válaszokból megállapítható, hogy a közvetlen munkatársak egymáshoz kapcsolódó viszonyait a bizalom, a befogadás, a tisztelet, a megbecsülés jellemzik. A szervezeti értékrend része, a közvetlen kollégáktól elvárt kölcsönösség, a jó munkakapcsolatokra való törekvés. Eredményeim alapján állíthatom, hogy jellemzı munkatársi motiváció a társas kapcsolatok iránti fokozott igény kielégítése. Eredményeim alapján megállapítható, hogy a vezetéssel kapcsolatos problémák részben kommunikációs eredetőek, jellemzıen a szervezet elképzeléseivel, jövıjével, valamint az elvárásokkal kapcsolatosak. Megállapítható volt, hogy a „jó fınök” beosztott kapcsolat humánus, olyan, aki megtalálja a megfelelı hangot alkalmazottaival, valamint döntései meghozatalánál figyelembe veszi annak alkalmazottakra gyakorolt következményeit is. Emellett megállapítható hogy a hiteles vezetı szakmai tudását, tapasztalatait tekintve modellértékő. 1. táblázat.

114



A kívánatos fınök tulajdonságai 1sz. táblázat

A kívánatos fınök tulajdonságai magas szintő szaktudás nagy szakmai tapasztalat a vállalat mőködésének jó ismerete szakmai, vezetıi ismeretek alkalmazása odafigyel az emberekre közvetlen, megtalálja a megfelelı hangot egyenlıen bánik az emberekkel határozott lojális van humorérzéke intelligens rugalmas következetes számonkérı Forrás: Saját vizsgálatok, 2009

38% 37,8% 30,1% 17,6% 27,6% 44,9% 20,5% 22,4% 9,1% 9,4% 9,7% 15,6% 15,1% 3,1% n=744

Eredményeim alapján azt a megállapítást tehetem, hogy minél rövidebb ideje alkalmazott valaki, annál kevesebb, és bizonytalanabb információi vannak a szervezet múltban sikeres, így jellemzı viselkedési mintákat hordozó értékrendje felıl. Jellemzı a lojalitás problémája a mezıgazdasági szervezetek dolgozói értékrendjét illetıen. Eredményeim alapján azt állíthatom, hogy a szervezet jövıjére vonatkozó bizonytalan elképzelések, gátjai a lojalitásnak. A dolgozók viselkedésének motivációi alapján megállapíthatjuk, hogy az emberek szívesen fektetnek energiát munkájukba, fontos számukra, hogy észrevételeiket, ötleteiket, figyelembe vegyék. A strukturáltság, és a biztonság iránti igény motivációs háttere fontos munkavégzéshez kapcsolódó attitőd. Az elırejutás, az állás általános és személyes elvesztésétıl való félelem pesszimista hangulatot tükröz, mivel a megkérdezettek ezen kérdések tekintetében többségében borúlátóak. - 4. ábra. 100% 90% 80% 70% 60%

47,90%

52,30%

58,30%

47,70%

41,70%

37%

munkatársak féltik-e állásukat

személy szerint fél-e az állása elvesztésétıl

elırejutási lehetıségei a szervezetnél

44,70%

39,80%

55,30%

60,20%

a cég közeli jövıjének megítélése

a cég külsı megítélése

63%

50% 40% 30% 20%

52,10%

10% 0% hangulat a cég jövıjével kapcsolatban

optimista

pesszimista

4. ábra A szervezettel kapcsolatos optimista, pesszimista vélekedés a teljes minta esetében Forrás: Saját vizsgálatok, 2009 n=744

115



hangulat a cég jövıjével kapcsolatban

100%

„jellemzıen” hatalmi

80% a cég külsı megítélése

60%

munkatársak féltik-e állásukat

40%

„jellemzıen” szerep

20% 0%

„jellemzıen” eredmény személy szerint fél-e az állása elvesztésétıl

a cég közeli jövıjének megítélése

„jellemzıen” támogatás elırejutási lehetıségei a szervezetnél

5. ábra A szervezettel kapcsolatos optimista hangulat a „jellemzı” csoportok esetében „Jellemzı” minta n=251, „jellemzıen” hatalmi: n=41, „jellemzıen” szerep: n=98, „jellemzıen” eredmény: n=63, „jellemzıen” támogatás: n=49 Forrás: Saját vizsgálatok, 2009

A jellemzı csoportok esetében, a szervezettel kapcsolatos hangulat tekintetében mint azt a 5. számú ábra mutatja azt láthatjuk, hogy a szervezettel kapcsolatos attitődök során leginkább az eredmény és a támogatás csoport válaszadói tekinthetık optimistának. Mindegyik szempont tekintetében bizakodóbbak, míg a szerep, és a hatalom jellemezte csoportok válaszadóit inkább a pesszimista hangulat jellemzi. Az elırejutási lehetıségek megítélése különösen negativisztikus hangulatról árulkodik, bár ez jellemzı munkavállalói elvárásként is megfogalmazódott. Az eredmény és a támogatás csoportok többségében kevéssé félnek állásuk elvesztésétıl, és a szervezet megítélését is jónak látják. Az eredmények tükrében az alábbi megállapításokat tettem a szervezettel kapcsolatos dolgozói attitőd diagnosztizálása kapcsán: A szervezettel kapcsolatos általános, illetve a szervezet egészével kapcsolatos kérdések eredményei alapján megállapítható, hogy a megkérdezettek egy részének lojalitása, szervezethez való kötıdése bizonytalan, ami a munkavégzésben, a teljesítményben vagy a fluktuáció tekintetében okozhat problémát. Eredményeim alapján pozitív összefüggést láttam a munkahelyi kapcsolatok és az általános elégedettség tekintetében. Minél jobbak a kapcsolatok annál jobb a munkahelyi közérzet, és általános elégedettség, ami arra utal, hogy a magasabb rendő társas kapcsolatok iránti szükséglet fontos az alkalmazottak számára. Itt nem a jellemzı csoportok között mutatkozott szignifikáns különbség, hanem abban, hogy ki milyennek éli meg a munkahelyi társas kapcsolatait. A munkahelyi társas kapcsolatok pozitív megélése összefüggést mutatott a szervezet újraválasztása, az ahhoz való lojalitás tekintetében. Minél jobbak a vezetıvel, kollégákkal való kapcsolatok, annál jellemzıbb az újraválasztás szándéka. Gyakorlati alkalmazhatóságra tett javaslatok Az eredményeim tükrében a gyakorlati használhatóságra, munkahelyi alkalmazhatóságra tettem javaslatokat. A gyakorlatban is felhasználható, megfontolandó javaslatok nem szervezet specifikusak, megállapításaim inkább általános érvényőek, eredményeim következtetéseibıl adódnak. 116



• A szervezeti struktúrában elfoglalt magasabb pozíció jellemzıen a teljesítményt középpontba állító, eredményen alapuló kívánatos értékrend iránti igénnyel függ össze, így olyan motivációs rendszer kialakítása kívánatos, különösen magasabb szervezeti pozíciót betöltık számára, melynek része a befektetett energiát méltányosan elismerı, teljesítményhez kapcsolódó ösztönzı elem is. Az idısebb korosztály kívánatos „támogatás” orientált értékrendet helyezte elıtérbe, ami azt jelentheti humán szempontból, hogy pl. a motivációs-ösztönzési rendszer része lehetne a szervezeti lojalitást elismerı méltányos kompenzációs elem. A fiatalabb megkérdezett munkavállalói kör az eredményen „alapuló” értékrendet jelölte meg, részükre a motivációs rendszer teljesítményre épülı ösztönzési elemet kellene, hogy tartalmazzon. Hasonló javaslatokat tehetek a szervezetben még csak kevesebb ideje dolgozók esetében is. • A kiválasztás, a foglalkoztatás tekintetében körültekintıbben célszerő eljárni, eredményim szerint a jelenlegi munka, sok esetben nem, vagy csak részben felel meg a munkavállaló szakképzettségének, azaz a szervezetek humánerıforrás állományának képzettsége, és a szervezet által végzett feladatkörök között eltérés van. Ez az eltérés növelheti a megerısítés, a munka eredményezte sikerélmény elmaradását az alkalmazott részérıl. • Eredményeim alapján az elégedetlenség oka részben a bizonytalan vállalati jövıkép. Úgy gondolom, hogy az informáltság mértéke egyenes összefüggésben áll a szervezethez való lojalitás mértékével. A vezetıi kommunikációs tevékenység eredményesen hozzájárulhat a menedzsment deklarált értékrendjének közvetítésében, ezáltal a szervezet kívánatos viselkedést meghatározó kultúrájának alakításához. • A szabályok betartását a szakmaiság kell hogy jellemezze, melyhez fel lehetne használni az alkalmazottak tudását ismereteit is véleményeik tekintetében lehetnek akár újraírhatóak, amennyiben már nem megfelelıen szolgálják a célokat. A bevonásuk mértéke egyrészt növelné az alkalmazottak szabályok betartásának felelısségét, másrészt támogatná az esetlegesen felmerülı jobb ötleteket, az együttgondolkodás okán, valamint a bevonás növeli az elkötelezıdést, és a felelısségvállalás mértékét is. Véleményem szerint az alkalmazottak többet lennének hajlandók is, és képesek is megtenni a szervezet – a közös cél - érdekében, mint amennyit az jelenleg számukra biztosít. Összefoglalás A rendszerváltás következményeként a szervezetek, köztük a mezıgazdasági szervezetek mőködési környezete is jelentısen megváltozott. A verseny egyre erısödik, új versenyszabályok íródnak, megváltoznak a vásárlói szokások, új versenyelınyt jelentı dimenziók jelennek meg. A statikus szemlélet, és gondolkodásmód a folyamatos változásra koncentráló, dinamikus magatartás irányába változott. A mai szervezeteknek a korábbi stabilitással szemben a dinamikusan változó körülmények feltételrendszerét kell statikusnak tekinteni. Ennek eredményeként változó világunkban a szervezeteknek és azok tagjainak is komoly alkalmazkodóképességrıl kell tanúbizonyságot tenniük. A megváltozott politikai, gazdasági, szociális, és technológiai környezet szükségszerően eredményezte értékrendünk, értékeink változását is. Mivel a szervezetek alkalmazkodóképessége azok tagjain keresztül valósul meg, a sikeres változás feltételrendszere az egyéni értékrendek ismerete.

117



Felhasznált irodalom 1. BÁLINT J. (2001): Minıség tanuljuk, tanítsuk és valósítsuk meg. Kiadó, TERC Kft. szakkönyvkiadó üzletága. 2. BERGER, P.L.- LUCKMANN, T. (1996): The social construction of reality, Garden City, New York Doubleday (magyarul 1998. Jószöveg, Budapest) 3. DIENESNE K. E.(2006) Szervezeti kultúra in Hajós-Berde: Emmberi erıforrás gazdálkodás. Debreceni egyetem AVK 4. DOBÁK M.. (1999): Szervezeti formák és vezetés. KJK Budapest 5. TYMPOTEX Kiadó, Budapest. 6. GEERTZ, C. (1994) Az értelmezés hatalma. Századvég Budapest 7. GYÖKÉR I. (2007): A menedzsment alapjai in. KÖVESI J. (szerk) Menedzsment és Vállalkozásgazdaságtan. Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudomyányi Egyetem, KAROLINY M.-POÓR J. (2001): Nemzetközi emberi erıforrás Menedzsment. In: KOTTER J. P. (1999): A változások irányítása. Kossuth Kiadó, Budapest 8. POÓR J.-FARKAS F.: Nemzetközi menedzsment. KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest. 9. MICHAEL H.-JAMES CH. (1996): A vállalati folyamatok újraszervezése. Panem Kft. Budapest. 10. PERROW CHARLES (1997): Szervezetszociológia. Osiris kiadó Budapest

118



VERES EDIT VAJDÁK A ROMA TÁRSADALOMBAN A roma/cigány politikai közösség önszervezıdése fokozódó tendenciákat mutat. Több száz éves ’címfosztottság’ után az elmúlt három évben vajdák tucatja, országos vajda és cigány király is megjelent a közéletben - párhuzamosan a kiépült (kiépített) kisebbségi önkormányzati rendszer mellett. A roma társadalom politikai vezetıinek kiválasztódása, a funkció, amit egyes személyek, mint politikai-közéleti-közösségi integrátorok látnak el, esetenként meghatározóbb lehet a közösség szempontjából, mint maga a cím, amellyel az azonosíthatóság, hagyományok miatt felruházzák a szereplıket, pozíciókat. Kutatásaim ebbıl a nézıpontból indulnak ki. Nem önmagában a vajda, a cigánykirály, a helyi-önkormányzati vezetı ’címe’ válik központi kutatási elemmé, hanem a mögöttes intézmény és legitimáció, amelyet a közösség vezetıjeként ebben a szerepében a politikai mobilizációban betölt. Az etnikai politizálás lehetıségei és határai Az elméleti keret, amelyben a mai magyar vajdát, mint intézményt kívánom megvizsgálni, etnopolitikai. Attól függetlenül, hogy Magyarországról etnikai megosztottság tekintetében kimit gondol (multikulturális, politetnikus vagy sem, befogadó vagy etnonacionalista) az elmúlt húsz esztendı közéleti eseményeit vizsgálva a roma etnikai mobilizáció vitathatatlan jeleit tapasztalhatjuk. A mobilizáció végcéljai még nem látszanak, hiszen a kezdeményezések a közösségen belül gyakran egymástól elszigeteltek (például a politikai harcok mezején, a politikai szereplıvé válás érdekében). Kívülrıl úgy tőnnek, nem strukturáltak, ámbár az ilyen és ehhez hasonló kijelentésekkor már magunk is a heteroreprezentáció területére csúszunk át. A valódi kérdés az, hogyan gondolják felépíteni a romák saját politikai közösségüket. A kérdések, amelyek ilyenkor megfogalmazódnak, hasonlóak bármely más etnikai kisebbség problematikájához. Harcuk hátrányos helyzetük kiküszöbölésére irányul, gazdasági és politikai jogokért, esélyegyenlıségért küzdenek (etno-osztályként viselkednek) (Salat, 2001:23); vagy az államkereten belül hatalmi részesedést szeretnének elérni közösségüknek, multietnikus koalíciót (Horowitz, 1985:365-442) alkotni a közhatalomban számarányuknak megfelelıen. A szakirodalmi terminológia szerint tehát etnikai vagy kulturális kisebbségek érdekében fellépı elitnek tekinthetık. A választott célok eltérı politikai és közösségszervezési eszköztárt igényelnek. Továbbra is kérdés, vajon eldılt-e már a vita: etnikai alapon vagy nagyobb (multietnikus) koalíciók részeként lehetséges egyáltalán kézzelfogható sikereket elérni Magyarországon. Mit gondolnak errıl a közösség vezetı, és mit a képviseltek? A stratégiák és célok egybeesnek-e, vagy bizonyos szinteken meg sem fogalmazódnak? Lehetséges-e, kell-e, szabad-e etnikai alapú politizálást folytatni ma, Magyarországon? Milyen társadalmi feltételeknek kell adottnak lenni ahhoz, hogy az etnikai alapú politizálás eredményes, hatékony és ne feszültséget generáló legyen? Horowitz megállapítja, hogy a fı eleme az etnikai konfliktusok megjelenésének a pártpolitikában, az etnikai alapon szervezıdı párt léte (Horowitz, 1985:291). A roma közéleti szereplık egy része szerint nem szükséges és nem helyes etnicizálni a politikát. Megállapítják, hogy a pártként való megjelenés és fellépés egyenes következménye a - már így is érezhetı - politika etnicizálódása. Vajda Róza több tucat interjújából azt a következtetést vonja le, hogy interjúalanyai ellentmondásosan kezelik ezt a témakört. Károsnak, fenyegetınek, általában véve elítélendınek tartják az etnicizálódási 119



folyamatot, ugyanakkor a politikai képviselet kérdésekor szükségesnek tartják az etnikai kategóriák használatát (Vajda, 2005:561). A pártok és célzottan közéleti mozgalmak száma azonban nı (választásokon rendre többen képesek a jelöltállítási feltételeknek megfelelni). Egységes álláspont tehát nincsen. Eredményesség és sikeresség Sikeresség tekintetében ma Magyarországon roma etnikai szervezet etnikai alapon nem képes sikereket elérni. A megelızı választások adatai szerint bekerülni a Magyar Országgyőlésbe etnikai alapon nem, csak multietnikus koalíciók részekén lehetséges (választási együttmőködések révén); önkormányzati szinten a kedvezményes mandátum megszőnésével csökkent a kisebbségi képviselık számaránya a települési önkormányzatokban; a kisebbségi önkormányzatok száma azonban az utolsó, szigorító törvénykezési gyakorlat mellett is nıtt (2002-ben összesen 1841 kisebbségi önkormányzatot választottak meg országosan, 2006-ban 2042-ıt)58. Politikai vezetık, kiválasztás és kiválasztódás Érdekes a politikai vezetık kiválasztódása a roma társadalmon belül. Két egymásnak markánsan ellentmondó álláspont feszíti ki a vitahatárokat: a szereplık egy része szerint valódi autoreprezentációról, ’önképviseletrıl’ lehet és kell beszélni, más vélemények szerint a roma politikai vezetıket mindig a többségi társadalom, karhatalom és politikai szervezetek találják ki és építik fel leginkább azért, hogy valójában ne kelljen a kisebbségi problematikával foglalkozniuk (’díszcigányok’ – mondja a népnyelv). A kisebbségi választási rendszert is egyesek a kisebbségi képviselet csúcsaként, mintaértékő modelljeként kezelik, míg mások (a módosítások ellenére is) egyszerően csıdnek tartják59. A kisebbségi önkormányzás megítélése tehát részben attól függ, hogy valójában alulról szervezıdınek vélhetı-e a rendszer, vagy a kisebbségi társadalom úgy érzi, felülrıl irányítottan szerveznek feléjük egy olyan struktúrát, melyet a többségi társadalom saját szabályai szerint alakíthat, és amellyel sajátos igényei szerint formálhatja a kisebbségpolitikát. A roma politikusok között ez egy nagyon jelentıs értelmezési törésvonal. A másik, a kialakult keret tartalommal való feltöltésére irányul: vajon a kialakult keretek között mozgó szereplık motivációi mik lehetnek? „Magamutogató önjelöltek”60, etnikai aktivisták vagy politikai vállalkozók (Salat, 2001:47)? A politikai vezetıi típusok közé ékelıdött be a roma társadalom újrafelfedezett – vagy soha sem volt rendszere, a vajda.

58

http://www.valasztas.hu/onkval2002/esz/esz_hu/kisebbsegi/kisebbsegi_ind.htm, http://www.valasztas.hu/onkval2006/hu/12/12_0.html 59 Zsigó Jenı: http://www.amarodrom.hu/archivum/2004/06/6.php3 60 http://www.168ora.hu/cikk.php?id=6732

120



Vajdák A vajdarendszerrıl, annak rendszerezı és kronologikus bemutatásáról tudományos írás (tudomásom szerint) még nem született. Forrásdokumentumok és a szájhagyomány, a népi tudat egymásnak ellentmondó információkat hordoz. Már abban sincs egységes álláspont, hogy ha létezett is vajdarendszer, milyen szervezeti keretekben, milyen funkciókkal volt felruházva, valójában a cigányok intézménye volt-e, vagy a többségi társadalom által létrehozott közvetítıi szerepkör, amelyet kijelölt (és nem alulról választott) közösségi vezetık alkottak. A vajda a cigányok egy nagyobb csoportjának vezetıje. Ez minden forrás szerint így van. Ettıl a ponttól eltérı értelmezésekkel találkozhatunk. Élesen elválik egymástól egy romantikus és egy pragmatikus funkció-értelmezés. A romantikus, talán archaikus reprezentációban a vajda a közösség köztiszteletben álló szereplıje, akinek legitimitását az adja, hogy megválasztása a közösség idıskorú bölcs tagjainak, a ’Vének Tanácsának’ hatáskörében történik. A jelölt végigjárva a Tanács tagjait, elnyerheti azok támogatását, akik így elfogadják és támogatják, hogy a lokális közösség irányító, igazságtevı vezetıje legyen. A támogatásuk biztosítása után a vajdát népgyőlésen, közfelkiáltással választják meg. Felelıssége kiterjed a közösség tagjainak békés egymás élésének biztosítására, az állammal (földesúrral) való rendezett kapcsolat fenntartására (rendszeres adófizetés). Vajdává válni méltóság, örökletes méltóság. A vajda személyét babonás tisztelet övezi, kiválasztottságukat sámánokéhoz hasonló testi jegyek jelzik: burokban születés, foggal születés stb. A vajdát leváltani nem lehet, a tisztség örökölhetı akkor, ha az utód is a meghatározott követelmények szerint él. Kállai Csaba országos cigányvajda meghatározása szerint a vajdáknak a következı jellemzıkkel kell rendelkezni61

İsei vajdák voltak Tekintélynek örvend Vagyonos A Cigánytörvény, a Romani Kris szellemében él Beszéli a lovári nyelvet

A vajda beiktatása szintén szimbolikus reprezentáció. Díszes, ékes, gazdag. A vajdává választás ceremóniája több esetben templomban, pap közremőködésével valósul meg. A vajda esküt tesz arra, hogy mindig népe érdekében cselekszik, az eskütétel, avatás utáni pazar vendéglátás a tekintély nagyság és gazdaság jelképe, egyben záloga is. A vajdák jelképe az aranyból vagy ezüstbıl készült vajdapohár, vajdabot és a kalap62. A vajdarendszerrıl az elsı írásos dokumentum 1423-bıl származik, amikor is Zsigmond király oltalomlevelet adott át László vajdának. Mária Terézia, aki a cigányokat asszimilálni kívánta, betiltotta a vajdarendszert, mert úgy vélte, ez a cigány különállás lehetıségét eredményezi. A vajdarendszer ezzel még nem szőnt meg, végét a hőbéri rendszer felbomlása, a polgári átalakulás jelentette az 1800-as évek közepén. A vajdarendszer 1846-tól a fıvajda szerint megszőnt63. A pragmatikus értelmezés tulajdonképpen minden pontját vitatja a fenti romantikus vajdaleírásoknak. 61

Kovács Péter: A vajdarendszer ma – a cigánytörvény ırei http://www.narancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=19065 62 Kállai Csaba beszámolója alapján 63 http://www.168ora.hu/cikk.php?id=6732

121



Általában kérdıjelezi meg a vajdarendszer intézményét, a kifogások a következı csoportokba rendezhetık: Vajdája csak az oláh cigány közösségnek volt, ha volt is64 Országos vajdát akkor sem választottak, amikor a vajdarendszer mőködı rendszer volt65 A vajda, mint intézmény a romungrók körében nem létezett, a cigánybíró testesítette meg az oláhcigányok vajda-pozícióját Legsúlyosabb kifogás a romantikus vajdaképpel szemben az, hogy valójában a többségi társadalom, szőkebben az államhatalom kiszolgálói voltak66. A letelepítési szándékot a romák egy része (leginkább a kárpáti cigányok, romungrók) ha nem is üdvözölte, de elfogadta. Az integrálódni kívánó közösségekkel a többségi társadalom közvetítı szereplın keresztül kívánt tárgyalni – ez a személy lett a vajda. A vajda a közösség olyan tagja, akinek legitimitását a többségi társadalom teremti meg, a vármegyei közigazgatásba bejáratott és tárgyalóképes partner, akire rábízzák például az adóbeszedés, a közösségi rendeletek, törvények végrehajtatását és betartatását. Cserébe vitás esetekben a karhatalmi beavatkozás lehetıségét is maga mögött tudhatja, ettıl lesz tekintélye, de nem népszerősége és megbecsültsége a közösségén belül. Személyéhez romantikus képzetek egyáltalán nem csatlakoznak: egyes kutatók szerint a nyelvi emlékek a besúgó (purrito), kápó szó használatát rögzítik a vajda személyével kapcsolatban 67. Ebben az értelemben nem tekintik megszőntnek a vajdarendszert, az államszocializmus idején is a karhatalom nevezett ki vajdákat (az OCÖ egyik alelnöke, Kövesi Vilmos szerint az ı nagyszülıjét a Belügyminisztérium nevezte ki vajdának)68. A vajda, mint informális intézmény (a megválasztási ceremóniától függetlenül) párhuzamosan is mőködött, azt a személyt jelölte, akit meg kellett találni a cigány társadalmon belül, ha valamilyen ügyet el kellett intézni69. A fogalmi tisztázatlanság permanens velejárója a vajdaság intézményének, tulajdonképpen kijelenthetjük, hogy legalább annyira bizonyítható, mint bizonyíthatatlan a vajdaság intézményének léte (többen vitatják, hogy az 1423-as elsı oltalomlevél, amelyet László vajdának adtak azt jelentené, hogy László maga is cigány volt). Tisztázatlan, hogy általában igaz minden cigány közösségre, vagy a nem oláh-cigány közösségen belül a cigánybíró a funkcionális vajda. Érdekes a vajda, mint intézmény romani krishez való viszonya, hiszen a vajda pozíciójától függetlenül nem került be automatikusan a krisbe - ha nem volt tisztességes, elfogadott ember, nem kapott meghívást a ’törvényszékbe’. Ez a konfliktus az országos vajdával kapcsolatban is felmerült, aki felett a dunántúli vajdák törvényt ültek – és felszólították, hogy mondjon le. Ezt Kállai Csaba nem tette meg – erre válaszként visszakapta, hogy ha nem fogadja el a romani kris ítéletét, akkor nem is képviseli azt- ilyentén módon még szimbolikusan a cigányság körébıl is kizárják, rendezvényekre nem hívják meg, stb. Kérdés ekkor, hogy melyik testület és döntése legitim – az országos vajdáé, vagy a romani krisé? A vajdarendszer a mai felépült formájában formalizált, alsó szintektıl (települési vajdák), a mezoszinteken keresztül (megyei vajdák) az országos fıvajdában csúcsosodik ki. 64

http://gondola.hu/hirek/31313 http://www.kisebbsegivalasztasok.mtaki.hu/adattar/cikkek/2002-2006/hvg2006_10_31.html 66 http://www.168ora.hu/cikk.php?id=6732, Zsigó Jenı: http://www.amarodrom.hu/archivum/2004/06/6.php3; Zsolnay János: http://www.narancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=19065 67 Lakatos Elza: Lesújt a cigánytörvény. http://www.hirszerzo.hu/cikk.hirszerzo.23114.html 68 http://www.168ora.hu/cikk.php?id=6732; Lakatos Elza: Lesújt a cigánytörvény. http://www.hirszerzo.hu/cikk.hirszerzo.23114.html 69 Kovács Péter: A vajdarendszer ma – a cigánytörvény ırei http://www.narancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=19065 65

122



Jelentıségét a méltatók a roma hagyományok újraélesztésében látják, bírálói gyakran a többségi társadalom politikai irányítási céljait, néhány önjelölt politikus közéleti törekvéseit látják benne, leginkább azért, mert a megfelelı képviseletet véleményük szerint a kisebbségi önkormányzatok rendszerében meg lehetne valósítani. A bírálatok egy részében felmerül a kisebbségi önkormányzati rendszer tehetetlenségének, funkciótlanságának és hatástalanságának vázolása is70. Véleményét leginkább azzal támasztja alá, hogy az eleddig kialakított kisebbségi struktúrák mindig a többségi társadalom, közvetlenül a politika által felállított kreatúrák voltak, és ezen jellemzıjüknél képtelenek a megfelelı feladatellátásra. A cigány hagyományok újraélesztésének már vitatható határesete a cigánykirály, amelynek történelmi emlékeit nem tudtuk felfedezni. Oláh József, az elsı magyar cigány király megkoronázását azzal indokolta, hogy a királyság a „cigányság vérében van”71. A vajdarendszert fenntartotta, kisebbségi önkormányzat rendszerét azonnal megszüntette volna. (Halála után fia nem örökölte a trónt, vajdává választották lakóhelyén.) A politikai intézményrendszer és a cigányság vezetésének (királyságot nem számítva) legalább hármas struktúrájával találkozhatunk, amelyek egymással rivalizálva-kiegészülve a cigányság felemelkedéséért, politikai vezetéséért, a közösség integrációjáért dolgoznak: Kisebbségi önkormányzati rendszer Vajdarendszer A közösségi informális, ugyanakkor központi szereplı, akit a népnyelv is vajdának hív. A kisebbségi önkormányzati rendszer az 1993. évi LXXVII.-es törvény a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól címő megalkotása után alakult ki, ennek szellemében tartották az elsı önkormányzati választásokat, melynek eredményeként a 13 bevett kisebbség települési és országos önkormányzatokat alakíthatott. A 2005-ös módosítás eredményeként kialakult a megyei önkormányzatok rendszere is. Mára a fıbb problémáktól letisztított, etnobizniszt kikerülı, közösség tagjai körében megvalósuló választásról lehet beszélni (a többség immár nem szavazhat a kisebbségi jelöltekre; a választójog regisztrációhoz kötött). A vajdarendszer 150 év szünet után 2006-ban indult hivatalosan útjára, akkor választották meg az országos cigányvajdát, aki mára piramis-szerően maga alá építette a kisebbségi önkormányzati rendszer területi logikájú felosztásával megegyezı szervezeti struktúráját: megyei és települési vajdák rendszerét, akiknek a kinevezését csak ı adhatja át. Az általam informálisnak nevezett vajda talán a leginkább velünk élı jelenség. A többségi társadalom szemében ı mai napig egyfajta közösségi integrátor. Nincsen adatunk arról, hogy a kisebbségi társadalom milyen szerepkörben észleli ıt; tesz e különbséget a közfelkiáltással választott vajda vagy a helyi fontos ember között, aki akár vajda, akár kisebbségi önkormányzati vezetı is lehet (extrém esetben akár a kamatos pénzt adó személy). Érdekes megvizsgálni a vezetı kiválasztódási (vagy kiválasztási?) mechanizmusát, a vezetıi habitust és az életútmodelleket is, amelyek a szereplık mögött húzódnak. Milyen okok vezethetnek oda, hogy egymásra épülve a képviseleti, integráló rendszerek sokaságával találkozhatunk pár év leforgása alatt? A fıbb mutatókat közül kettıt szeretnék jelezni a következıkben elemezni 1. A fokozódó roma politikai mobilizációt és a 2. A központi hatalom meggyengülését.

70 71

Zsigó Jenı: „évszázadok óta a többség választ magának politikai vezetıket” http://www.amarodrom.hu/archivum/2004/06/6.php3

123



A fokozódó politikai mobilizáció jelensége a már említett választási aktivitásnövekedésben, a dinamikus szervezetalakításokban ragadható meg. A politikai mobilizációnak vannak külsı-belsı tényezıi, melyek dinamizálják a folyamatot: Etnikai mobilizáció indikátorai

• • • • • • • •

Belsı tényezık Etnikai identitás létrejötte, megerısödése Etnikai közösség jellemzıi, vezetık, közösség és vezetı viszonya Etnikai szolidaritás és társadalmi tıke Nyelv és kommunikáció Jelképek, szimbólumok Korábbi politikai mobilizációk Szervezetek Ideológia, profil, program

• • • • • • •

Külsı tényezık Modernizáció Társadalmi és politikai környezet hatásai, politikai lehetıség Diszkrimináció Erıszak az etnikai csoport felé Külsı támogatottság Nemzetközi megítélés. Pénzügyi források, lehetıségek

Forrás: Barany, Gurr és Harff, Salat, Winter kutatásai

A közelmúlt politikai eseményei elırejelzik a mobilizáció folyamatának jelentıssé válását, a cigánygyilkosságok, a nyíltan megjelent elıítéletek és túláltalánosítások, a politikai mozgástér korlátozásai (15 éve nem született meg a kisebbségek parlamenti képviseletérıl szóló törvény –mulasztásos alkotmánysértést követ el a Parlament) elırevetítik a mobilizáció intenzitási növekedésének esélyét. Talán ennél is izgalmasabb lehet a politikai mobilizáció általam informálisnak nevezett területe, mely a formális rendszerek mellett külön figyelmet érdemel. Egy amerikai nagyváros kisebbségi olasz közösség szerkezetét vizsgálva White arra a megállapításra jutott, hogy amennyiben a központi hatalom nem elég integratív, úgy alulról, belsı törvényszerőségek és sajátos mozgások alapján a kisebbségek informális helyi hatalmi struktúrákat építenek ki72. Úgy látom, a többségi társadalomtól függetlenül a hivatalos képviseleti rendszer (kisebbségi önkormányzat) mellett megjelent egy informális de hierarchizált, valamint egy alulról, spontán módon létrejövı hatalmi kör, amely vagy szervezett (a vajdarendszer esetében), vagy szervezetlen, és csak egy szők, lokális területre korlátozódik (informális vajda). Minden szint esetében érdekes, és külön vizsgálatot igényel, hogy milyen politikai tudások, érvek, érdekek az aktivitás kiváltói? Kik a mobilizált etnikai közösség vezetıi és miért? Hogyan néz ki csoporton belül a hatalmi struktúra? A belsı hatalmi struktúra milyen hatással van a politikai mobilizációra, a döntésekre? Mi a csoportkohézió alapja, jelentısége? Hogyan mőködik a csoport (vezetık, vezetettek, hálózatok rendszere)? A vajdarendszer, kialakult formájában egy alternatív, (megítélésem szerintem) hatalmi struktúra. A rendszert megalakulása óta feszültség övezi, 2009-re azonban a források szerint több, mint ezer településen választottak vajdát, minden megyében van megyei vajda73. A rendszer egyenlıre fegyelmezetten mőködik (konfliktus támadt az országos és borsodi vajda között a miskolci rendırkapitány nyilatkozatának megítélése ügyében74), de aztán 72

White, William Foote: Utcasarki társadalom. Új Mandátum Kiadó, Budapest, 1999. Kovács Péter: A vajdarendszer ma – a cigánytörvény ırei http://www.narancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=19065 73

124



rendezték (zárták) soraikat, és azóta a vajdák közössége egységesen kommunikál. A mobilizációs evolúció pedig ugyanúgy, mint bármilyen más rendszer esetében hosszú távon kitermeli az életképes megoldásokat. Az már látszik, hogy cigánykirály vélhetıen több nem lesz. A többi cím és rendszer sorsa egy sokdimenziós térben mozog, és a körülményeiken túl egymástól is függ. Felhasznált irodalom 1. Barany, Zoltan (2003): A Kelet-Európai cigányság. Athenaeum 2000 Kiadó, Budapest. 2. Horowitz, Donald L. (1985): Ethnic Groups in Conflict. Universtiy of Californai Press, Berkeley. 3. Huri Türsan (1998): Introduction: Ethnoregionalist Parties as Ethnic Entrepreneurs. In: Lieven De Winter – Huri Türsan (eds) (1998): Regionalist Parties in Western Europe. Routledge, London-New York. 4. Kállai Ernı (2005): Helyi cigány kisebbségi önkormányzatok Magyarországon. Gondolat Kiadó, MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Budapest. 5. Neményi Mária – Szalai Júlia (szerk) (2005): Kisebbségek kisebbsége. ÚMK, Budapest. 6. Salat Levente (2001): Etnopolitika a konfliktustól a méltányosságig. Mentor Kiadó, Marosvásárhely. 7. Szarka László (2004): Kisebbségi léthelyzetek, közösségi alternatívák. Lucidus Kiadó, Budapest. 8. Vajda Róza (2005): Integráció vagy etnopolitika? In: Neményi Mária – Szalai Júlia (szerk): Kisebbségek kisebbsége. ÚMK, Budapest. 9. White, William Foote (1999): Utcasarki társadalom. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest. 10. Zsigó Jenı (2005): Feltárni és megnevezni az elnyomások direkt rendszerét. In: Neményi Mária – Szalai Júlia (szerk) (2005): Kisebbségek kisebbsége. ÚMK, Budapest.

74

http://portal.c-press.hu/200902034160/belfold/a-fovajda-biralja-a-borsodi-vajdat.html

125

A társadalmi-gazdasági valóság körüli gondolataink

Recommend Documents