A tálibok gyatrán lőnek C.J. Chivers, a New York Times harctéri tudósítójának cikkét fordította Somkuti Bálint Az elmúlt időszakban feldolgozásra került adatok alapján egyre biztosabban látszik az a tény, hogy a tálibok meglehetősen gyatrán lőnek. A Helmand tartományban található Mardzsa városban és környékén lefolyt tucatnyi tűzharc alapján megállapítható, hogy a tálibok bár okosan és bátran harcolnak, gépkarabélyaikat meglehetősen hatástalanul használják. Érdemes kihangsúlyozni, hogy számos Afganisztánból visszatért veterán ugyanolyan tapasztalatokat szerzett a kézifegyveres rajtütések során, mint az alant bemutatott katonák. Miután sérülés nélkül éltek át és éltek túl több tűzharcot, melyek ráadásul bőven az AK-47-es változatok hatékony lőtávolságán belül zajlottak le, feltették maguknak a kérdést: Hogy-hogy nem találtak célba a tálibok? Eredménytelenségüknek számos oka van. A cikk szerzője szerint ezek fő okai: -
a tálibok korlátozott lövészeti alapismeretei a sorozatlövés gyakori használata, a fegyverek rossz állapota régi, kevert és/vagy rossz minőségű lőszer használata szembetegségek és/vagy rövidlátás egyéb kiképzési hiányosságok
Természetesen vannak egyéb tényezők is, de ezek a legfontosabbak. Ezek nagyon jó hírek azoknak, akikre kézifegyverekkel támadnak a tálibok, ugyanis belátható időn belül a kiképzés, a felszerelés és a logisztika hiányosságai miatt harcosaik közepes vagy alacsony teljesítményt nyújtanak a modern fegyveres küzdelem egyik legfontosabb területén. A fentiek miatt, az ISAF, vagy az afgán fegyveres erők tagjait jó eséllyel nem érik találatok az ellenállók kézifegyvereiből. Az érme másik oldala azonban az, hogy így a szövetséges afgánoktól sem várható el jő lőeredmény. Vegyük sorra a legfontosabbakat. Korlátozott lövészeti alapismeretek Nézzünk szembe a tényekkel. Nincs olyan, hogy született mesterlövész. Bár velük született alapképességeik miatt egyesek jobban lőnek, mint mások, de profi lövésszé csak hosszas képzés után válik valaki. Ráadásul a harci körülmények között szükséges nyugalom elsajátítása sem megy mindenkinek. A jó látás, koordináció, fizikai erőnlét, koncentráció, és az önuralom, mind hozzájárulnak egy jó lövész sikeréhez, nem is beszélve a motivációról és az elszántságról. De még egy jó adottságokkal rendelkező személy sem tud hatékonyan célozni a tipikus afgán körülmények között, azaz puszta szemmel, mindössze a fegyver irányzékát használva 200 méteres vagy nagyobb lőtávolságokon különösen úgy hogy nincs tisztában az alapokkal. Az irányzék finom beállításának, vagy a stabil tüzelési pozíciók ismeretének hiánya jelentősen csökkenti a pontosságot. A fenti képességek ugyancsak fontosak Afganisztánban, ahol nagyok a lőtávolságok és gyakoriak az erős szelek, különösen napközben, a tálib támadások jellemző időszakában.
A tálibok lövészi képességeiről nincsenek elsőkézből származó információink, ezért az elkövetett hibáikról is csak a tapasztalatok alapján tudunk következtetéseket levonni. Ilyen például az a tény, hogy rajtaütéseknél olyan könnyű célpontokat is rendre elhibáznak, mint s nyílt terepen álló afgán vagy ISAF katonák. Ennek oka gyakran a sorozatlövés használata lehet. A sorozatlövés gyakori használata Kevés hang annyira jellegzetes, mint a magasan a fejek felett elrepülő Kalasnyikov sorozatoké. Afganisztánban ugyanis a legtöbb lövés a sorozat formájában és messze a katonák feje felett érkezik. A tálibok szinte mindig sorozatokat eregetnek AK-47-es változataikból, márpedig ez jelentősen csökkenti a találat esélyét. Ráadásul a gépkarabély kialakítása, illetve nagytömegű és lazán illeszkedő, mozgó elemei amúgy is csökkentik a lövések pontosságát. A legtöbb kiképzett, fegyelmezett lövész kompenzálni tudja a tervezési sajátosságok hátrányait, elsősorban rövid lőtávolságokon. Bizonyos körülmények között, például sűrű növényzetben, vagy városi küzdelmekben, ahol kicsi a távolság a harcolók között, ezek a hátrányok nem számítanak jelentősnek. Amennyiben azonban a cél távolabb helyezkedik el és a lövész sorozatlövésre használja Kalasnyikovját, a fegyver hátrányai nagyon szembetűnőek. Első és számunkra a legfontosabb, hogy nagyon sok katonára lőnek rá, de nagyon keveset találnak el. Automatára állítva a tűzváltót a fegyver csöve tüzelés közben elkezd emelkedni, amit még a hozzáértők is nehezen tudnak uralni. Nagyon rövid lőtávolságokon ez nem probléma, és a sorozat első néhány lövedéke még jó eséllyel el talál egy ember nagyságú célt. De nagyobb lőtávolságokon, melyek általánosak a száraz éghajlatú Afganisztánban, a találat esélye gyakorlatilag nulla, a sorozat fütyülve száll el a célpont felett A fegyverek rossz állapota Bár a tálib harcosok általában Kalasnyikovokat használnak, egyéb fegyverek is megtalálhatóak náluk, például PK géppuskák és Lee-Enfield forgó-tolózáras puskák. A tengerészgyalogság egyik alegysége, a Kilo század által zsákmányolt fegyverek, például megbízhatónak bizonyultak, azonban a megbízhatóság és a pontosság két különböző dolog. Az alábbi képen látható két fegyvert a század első szakasza gyűjtötte be egy egész napos, elhúzódó tűzharc után. Bemutatott állapotuk miatt érthető, miért nem lehet velük pontosan célozni.
Az első fegyvernél egyértelmű a probléma: hiányzik a fa tus. Bár a fegyver így sokkal könnyebben elrejthető, szinte
lehetetlen megtartani tüzelés közben, vállba szorítani is képtelenség. Ezzel a fegyverrel kizárólag csípőből lehet lőni, így azonban nem lehet célzott lövést leadni. Ugyan rövid távolságokon lehet vele kellemetlen meglepetést okozni, de egy felkészült, nyugati típusú ellenséggel vívott összetett küzdelemre nem igazán alkalmas, maximum zaj keltésére és zavaró tűz leadására. A második gépkarabély hibája nem annyira egyértelmű, de mégis szembeötlő. Hiányzik a csavar, mely tust rögzíti. Ennek hiányában a tus beremeghet, és ez is csökkenti a pontosságot. Szedett-vetett, régi és/vagy korrodálódott lőszer Februárban a Kilo század számos lőszer lerakatot foglalt le. A bennük talált lőszerek rendkívül vegyes képet mutattak. A lőszerek állapota illetve a hüvelyek jelzései alapján akadtak két-három évtizednél is öregebb lőszerek, voltak olyanok is melyek egyenesen az afgán kormányerők készletéből származtak.
Ugyan a gépkarabélyhoz gyártott lőszerek csereszabatosak, a különböző gyárak eltérő toleranciái, valamint az eltelt idő jelentősen befolyásolja a lövedék röppályáját. Minden gyár más és más vegyi anyagokat használ a lőpor gyártásához, így a torkolati sebesség is lőszerenként változik, mely szintén hatással van a pontosságra. Mindezeken felül az idő múlásával és az afganisztáni szélsőséges hőmérsékletek hatására fokozatosan romlik a lőpor minősége. Így míg a célzott lövések is jelentős szórást mutatnak. A modern hadseregekben a lőszer egységes minősége is kiemelten fontos. A Mardzsában vívott harcok során szövetséges kézre került tálib fegyver lerakatokban talált lőszerek jelentős szórást mutattak, kor és gyártás szempontjából, akadtak olyan előre betárazott tárak, melyekben 10 különböző helyről származó löszerek voltak. A legtöbb töltény piszkos volt és korrodált.
Szembetegségek és/vagy rövidlátás Hogy milyen Afganisztánban az egészségügy talán senkinek sem kell bemutatni, azonban arról kevesen tudnak, hogy az országban komoly gondot okoznak a különböző szembetegségek, mely az egyik elterjedtebb betegségtípus. Ennek számos oka van, az alultápláltságtól kezdve a higiénia alacsony fokán át egészen a magas hegyek közötti erős ultraibolya sugárzásig. Könnyű belátni, hogy a rövidlátás, vagy a különböző szembetegségek megtetézve az optikai irányzékok hiányával kifejezetten nehézzé teszi a nagy távolságú, pontos tüzet. A fentiek ismeretében a tálibok eredményei egészen meglepőek. A rossz látásból származó problémák, azonban nemcsak a felkelőket, hanem az afgán fegyveres erőket is sújtják, erről több orvosi szaklapban is lehetett már olvasni. A kiképzés megszervezésének nehézségei A Talibán egy kiterjedt és decentralizált szervezet. Ahogy azonban egyre több szövetséges és afgán kormány katona illetve UAV jelent meg, a felkelőknek egyre inkább bele kellett olvadniuk a lakosság soraiba. A nyílt jelenléttel ellentétben a földalatti mozgalom teljesen eltérő körülmények között működik és létezik. A régi, és kiterjedt kiképzőtábor hálózatot fel kellett számolni, így az új harcosok kiképzése egyre rosszabb és felületesebb lett. Bár a tálibok állítják, hogy továbbra is rendelkeznek kiképző táborokkal. Ez Pakisztánban igaz is lehet, ám ezeket a viszonylag nagy területű installációkat könnyű észrevenni a levegőből. Ugyan a háború kitermeli azokat, akik képesek tanulni hibáikból, a régi, jól felkészített káderek veszteségeivel a harcolók hatékonysága is csökken. Egy elhúzódó háborúban nem csak fegyvert és lőszert osztani a jelentkezőknek. A történelemben számos példát találunk erre. Harc a tálibok feltételei szerint A fentiek azonban semmilyen új, vagy meglepő információt nem tartalmaznak. A tálibok felkelők, és nem egy hagyományos nyugati hadsereg. Ehhez úgy a társadalmi, mint az ipari háttér hiányzik. Felszerelésük és harcértékük magától értetődően nem éri el egy szövetséges egységét. A felkelők azonban nem tettek lépéseket rossz találati arányuk javítására. Ehhez javítani kellene fegyvereik állapotán, javítani lőszereik minőségén és megoldani a szemészeti problémákat. Ám ezzel nincsenek egyedül. Az afgán fegyveres erők, a közel tíz éve tartó, jelentős amerikai támogatás ellenére hasonló problémákkal küzdenek. Éppen ezért ezen a területen nem várható jelentős javulás, tegyük hozzá szerencsére. A harmadik tengerészgyalogos ezred, első zászlóalj Bravo századának századosa nemrégiben egy email-ben írta le, hogyan igyekeznek kiküszöbölni hiányosságaikat a felkelők. „A [Bravo század] közel 200 őrjáratban és számtalan tűzharcban vett részt az elmúlt har hónapban. Több mint tucatnyi alkalommal került sor légitámogatás igénylésére a helyzet súlyossága miatt. Az ellenünk bevetett fegyverek közül egyedül géppuskával értek el kisebb sikereket, de akkor is csak a mozgásunkat tudták hellyel-közzel akadályozni. Egyetlen esetben jelentettek pontosabb egyes lövéseket, mely jöhetett külföldi mesterlövésztől, vagy forgótolózáras puskát használó felkelőtől egyaránt. A [Bravo század] egyetlen tengerészgyalogost sem vesztett géppuska, vagy kézifegyvertűztől, még csak találatot sem kapott senki. Néhány lövés igazán közel jött, de ez minden.”
Rossz találati aránya ellenére a Talibán megtalálta a módját, hogyan tűnjön mégis olyan ellenfélnek, mellyel számolni kell. Bár nem képesek tűzharcban veszteséget okozni a jól felszerelt és kiképzett szövetséges erőknek rájöttek arra, hogyan lehet a nyugati katonákat olyan helyre terelni, melyet előzőleg aláaknáztak, azaz katonai megfogalmazás szerint improvizált robbanóeszközökkel (IED) láttak el. „A küldetés teljes ideje alatt, folyamatosan voltak harcérintkezéseink. A felkelők távolról nyitottak ránk tüzet géppuskákkal és kézifegyverekkel, majd alaposan megfigyelték hogyan reagálunk. Jól felkészített katonáim az első naptól kezdve fedezékbe ugrottak a lövések hangjára és megpróbálták meghatározni a támadás irányát. Afganisztán számos természetes fedezéket kínál, földkupacok, csatornák és romos épületek formájában. A tengerészgyalogosok ösztönösen fedezékről fedezékre vonulnak előre. Kitapasztalva szokásainkat, a tálibok IEDkel szórták tele ezeket a területeket. Ezek nyomásra, vagy a nyomás megszűnésére robbantak, ahogy a katonák fedezékbe ugrottak. Újabb dilemmával kerültünk szembe. Ugorjak a legközelebbi fedezékbe? Fussak a legközelebbi épülethez? Ugorjak bele az öntözőcsatornába? Vagy vállaljam a kockázatot és helyben feküdjek le a földre? Ezek olyan gondolatok, melyek talán nem a legszerencsésebbek, ha lövések fütyülnek az ember körül.” Három különböző őrjáratban három tengerészgyalogos vesztette életét álcázott robbanóeszközök által okozott robbanásokban. A százados szavai szerint katonái nem haltak meg hiába. Százada megtanulta becsülni ellenfeleit. Csak azért, mert az ellenség nem lő jól, az nem jelenti hogy ostoba, vagy hogy nem tud harcolni. A szövetséges erők olyan ellenféllel állnak szemben, mely ócska felszereléssel és primitív körülmények között ugyan, de harcol és gondolkozik. Épp úgy, mint a nyugati ellenfeleik és adott körülmények teljesülése esetén bizony a tálibok feltételei szerinti harcra kényszerülnek katonáink. A százados így fejezi be levelét: „Nincs kőbevésett szabály a fenti taktika ellen. Kizárólag a környezet folyamatos figyelése: balra, jobbra le és fel, majd újra balra, jobbra le és fel. Idővel kialakul az ösztön, milyen helyeken, milyen körülmények között támad az ellenség és akkor a katona elkezd az ellenség fejével gondolkozni.” A tálibok fenti megoldásával az össze-vissza leadott lövések is hatékonnyá válnak. Minden hátrányuk ellenére a tálibok felkészültsége, és felszereltsége több mint elégnek bizonyult abban a türelmes, alacsony intenzitású háborúban, mely hosszú évek óta zajlik elsősorban a hasonlóan alacsony szinten álló afgán kormányerők ellen. A szövetséges erők nincsenek jelen elegendő létszámban, hogy meggátolják az ellenállók befolyásásának folyamatos kiterjesztését a civil lakosságra, mely ráadásul tovább növeli az felkelők „háttér országát”.
