A TÁJGAZDÁLKODÁS TERVEZÉSÉNEK ELVRENDSZERE

A TÁJGAZDÁLKODÁS TERVEZÉSÉNEK ELVRENDSZERE

Készítette a BOKARTISZ Kht.

2003. augusztus

1

TARTALOMJEGYZÉK 1. Az elvrendszer áttekintése......................................................................................................4 2. Bevezetés az elvrendszerbe.....................................................................................................9 2.1. Az anyag felépítése..........................................................................................................9 2.2. Az elvrendszer érvényesülése........................................................................................10 3. Az ALAP elv: A természet nem forrás, hanem társ….......................................................11 4. Általános elvek.....................................................................................................................11 4.1. Minden egy elve............................................................................................................11 4.2. A rendszerbe foglaltság elve.........................................................................................12 4.3. Az önszerveződő együttműködés elve...........................................................................13 4.4. Sokféleség és stabilitás összekapcsoltságának elve......................................................14 4.5. A folyamatszerűség és a folyamatok egymásba kapcsoltságának elve.......................15 4.6. A társadalmi és a természeti szukcesszió egységének elve...........................................16 4.7. A struktúrában realizált irányítás elve.........................................................................17 4.8. Az eltartó képesség és a növekedés-fejlődés összekapcsoltságának elve.....................18 5. Módszertani elvek................................................................................................................19 5.1. A Felelősség és kötelességrend.....................................................................................19 5.2. Helyreállítás (táj újraélesztés) felelőssége...................................................................19 5.3. Az általános és szakirányú megközelítés egysége........................................................20 5.4. A kapcsolódási pontok és összefüggések feltárása......................................................21 5.5. A rendszeralapú területi lehatárolás............................................................................21 5.6. A megelőzés és az elővigyázatosság..............................................................................21 5.7. A szempontok egyenrangúsága....................................................................................22 5.8. Az együttműködés szintjei és léptékei közti összhang..................................................22 5.9. A sokféleség helyreállítása és fenntartása...................................................................23 5.10. Időléptékhez igazodás.................................................................................................23 5.11. A döntési szintek és léptékek egysége.........................................................................24 5.12. Gazdagítva gazdagodás...............................................................................................24 5.13. Az önellátásra törekvés...............................................................................................25 5.14. Adottságokra épülés....................................................................................................25 5.15. Az átállás költségeinek kompenzálása.......................................................................26 5.16. A koegzisztencia elősegítése........................................................................................26 5.17. Mértékre törekvés........................................................................................................27 5.18. Az eltartó-képesség szerinti használat........................................................................27 6. Az Európai Uniós és hazai megfelelése az elvrendszernek................................................28 7. Fogalmak.............................................................................................................................29 2

3

1. AZ ELVRENDSZER ÁTTEKINTÉSE 1. táblázatAz elvrendszer összefüggései és áttekintése Általános elvek

Módszertani elvek 2. Az ALAP elv: A természet nem forrás, hanem társ… •

•

4.1 Minden egy elve

5.1 Felelősség és kötelességrend 5.2 Helyreállítás (táj újraélesztés) felelőssége 5.3 Az általános és szakirányú megközelítés egysége

•

• •

• •

4.2 A rendszerbe foglaltság elve

5.4 A kapcsolódási pontok és összefüggések feltárása 5.5 A megelőzés és az elővigyázatosság 5.6 A rendszeralapú területi lehatárolás

• •

Tervezési szempontok

Egy-egy részterület tervezése során mindig szem előtt kell tartani az egész rendszer – beleértve a természetes rendszerek – sajátosságait és peremfeltételeit is. A rész és egész ugyanazzal a törvényszerűségekkel bír, ennek következtében a természetes rendszerek működése analógiát szolgáltat a tájgazdálkodás tervezéséhez. Mindenkinek aki a tervezésben részt vesz tudomásul kell venni, hogy a tervezés során hozott döntéseiért felelősséggel tartozik, ennek megfelelően a megvalósításban is kötelezettségei vannak. A javulás útja legalább olyan hosszú, mint a romlás útja amit a tervezés során figyelembe kell venni. A helyreállítás nem képzelhető el az ember nélkül, így a rendszerszemlélet alapján az összes degradálódott társadalmi-gazdasági-ökológiai folyamatra tervezni kell beavatkozást. A tervezés során az általános és szakirányú megközelítés együttes alkalmazására kell törekedni. A tervezés során vizsgálni kell a kívánt eredmény mellett tevékenységünk valamennyi lehetséges (mellék) hatását is. A tervezés során olyan módszertan kell választani ami lehetővé teszi a tervezett beavatkozások rendszerszemléletű átgondolását. A rendszerszemlélet a tervezés során önmagában nem elegendő a minden egy elvéből kiindulva az analitikus megközelítést is alkalmazni kell.

4

Általános elvek

Módszertani elvek 2. Az ALAP elv: A természet nem forrás, hanem társ… • •

• •

• • • 4.3 Az önszerveződő együttműködés elve

5.7 A szempontok egyenrangúsága 5.8 Az együttműködés szintjei és léptékei közti összhang

• •

4.4 Sokféleség és stabilitás összekapcsoltságának elve

• 5.9 A sokféleség helyreállítása és fenntartása


A tervezett beavatkozások kapcsán fel kell tárni a kapcsolódási pontokat és ezeknek összefüggéseit. A tervezés során a kicsi és egymásra épülő lépések vezetnek jóra, miközben minden egyes lépésnél megvizsgáljuk az érkező visszajelzéseket, s csak azután tervezzük a következő konkrét lépést. A megelőzés elvének akkor tudunk megfelelni a tervezés során, ha az elvrendszere épített összes tervezési szempontot figyelembe vesszük. Az általános és módszertani elvekből következő összes tervezési szempont figyelembevételével kell meghatározni, hogy a tervezett beavatkozás milyen területet fog érinteni és a tervezés során ezt kell tervezési területként használni. A tervezés során törekedni kell arra, hogy az alkalmazott megoldások együttműködő módon ráépüljenek a természeti rendszerekre. A tervezés során az összes érintett érdekét, szempontjait fel kell tárni és a tervezési alternatívák kidolgozásánál figyelembe kell venni. A tervezés során törvényszerűen kialakuló konfliktusokat probléma megoldó módon kell megközelíteni, ezzel elősegítve, hogy minél több együttműködő megoldás szülessen. A tervezés során a tervezési szempontok egyike sem élvezhet elsőbbséget a másik rovására és el kell fogadni, hogy az irányítás a struktúrából következik. A tervezés során tisztázni kell, hogy a tájékoztatás, az oktatás a szakértői tanácsadás, a birtokrendezés, a jogi háttér, a kereskedelmi háttér stb. hogyan épül egymásra és a tervezésben és a megvalósításban melyek az egyes szintek felelősségei. A tájgazdálkodás a tervezése során ara kell törekedni, hogy a sokból kevés (intenzív gazdálkodás) ill. kevésből sok (klimax társulás) közötti optimumot találjuk meg, amely egyszerre jó az embernek és jó a

5

Általános elvek

Módszertani elvek 2. Az ALAP elv: A természet nem forrás, hanem társ… • • •

• • • 4.5 A folyamatszerűség és a folyamatok egymásba kapcsoltságának elve

5.10 Időléptékhez igazodás 5.11 A döntési szintek és léptékek egysége •

•

• •


természetnek is. A tervezés és megvalósítás során biztosítani kell a rendszerek önszerveződését, saját időléptékük és mértékük szerinti fejlődését. A tervezés során meg kell határozni a természeti rendszerek degradáltsági fokát és ez alapján tervezni kell a helyreállítás mikéntjét. Nem szabad sablonokban gondolkoznunk, hanem mindig az adott természeti folyamatban, a helyi adottságokban helyezzük el magunkat és a tervezett tevékenységeket, ennek érdekében a tervezés során meg kell határozni a sajátosságait azoknak a természeti és társadalmi folyamatoknak amelyek meghatározóak a terv megvalósítása szempontjából. A tervezés során a beavatkozásoknak meg kell valósítani a folyamatokba való illesztését. A beavatkozások következményeit mindig az adott folyamat időléptékében kell becsülni. A folyamatszerűség a tervezésre vonatkozóan azt is jelenti, hogy a tervezés soha nem zárul le és a megvalósítással és működéssel párhuzamosan is folyik. Az ilyen folyamatszerű tervezés teszi lehetővé a folytonosan változó környezetünkhöz való egyre jobb alkalmazkodást. A terveket úgy kell tervezni és megvalósítani, hogy mindenütt be legyen építve továbbfejlesztés lehetősége, amelynek alapját a visszacsatolások képezik. A tervezés során biztosítani kell, hogy a „külső szakértők” csak mint tanácsadók, segítők működjenek közre, azonban a meghatározó döntéseket a helyiek hozzák meg. A tervezés során hangsúlyt kell fektetni a helyi intézményrendszer fejlesztésére ami biztosíthatja a folyamatszerű tervezés feltételeit. Tervezéskor nem elégedhetünk meg az egyes

6

Általános elvek

Módszertani elvek 2. Az ALAP elv: A természet nem forrás, hanem társ…

• • • 4.6 A társadalmi és a természeti szukcesszió egységének elve

5.12 Gazdagítva gazdagodás 5.13 Az önellátásra törekvés 5.14 Adottságokra épülés 5.15 Az átállás költségeinek kompenzálása

• • • •

• • 4.7 A struktúrában realizált irányítás elve

5.16 A koegzisztencia elősegítése • •


elkülönített folyamatok vizsgálatával, hanem tekintettel kell lennünk az egyes folyamatok közti kapcsolódási pontokra is. A tervezett beavatkozásokat az adott természeti folyamatok, természetes rendszerek léptékéhez kell igazítani. A tájgazdálkodás tervezése során a haszonvételeket rá kell építeni a természetes szukcessziós folyamatokra. A tervezést a rendelkezésre álló létfeltételek alapján kell megvalósítani, s azt megfelelő idősíkba helyezni. A beavatkozás ne új adottság kialakítását célozza, hanem a meglévő adottságot vegye figyelembe és arra építsen. Az átállás költségeit tervezni kell. Az átállás költségeit tekintve is fontos a korrekt, hiteles tájékoztatása az érintettek felé. Bármilyen probléma (rendszerkilengés) strukturális okokra vezethető vissza, tehát amikor tervezünk és megoldásokat keresünk mindig meg kell találni a működés szempontjából megfelelő (alkalmas/illeszkedő) struktúrát. A tervezés során optimalizálni kell és nem a természetes rendszerek ellenében, hanem együttműködve kell az ember helyét megtalálni. A tájgazdálkodás tervezése során a társadalmi struktúrát és működést illeszteni kell a természeti rendszerek működéséhez. A program kidolgozása során olyan módszertani alapokra kell helyeznünk a tervezési és megvalósítási munkákat, amely szervesen épül az elvrendszerre. A tervezés során a helyi társadalomban olyan fejlesztéseket (képzést, ismeretterjesztést, közösség fejlesztést) kell megvalósítani amely egyszerre segíti őket, a tájgazdálkodás megvalósításában és az egészséges társadalmi kapcsolatok együttműködések kialakításában.

7

Általános elvek

Módszertani elvek 2. Az ALAP elv: A természet nem forrás, hanem társ… •

4.8 Az eltartó képesség és a növekedésfejlődés összekapcsoltságának elve

5.17 Mértékre törekvés 5.18 Az eltartó-képesség szerinti használat

•


A tervezés során számolni kell az adott terület eltartó képességével. A tervezés során azokat az intézkedéseket és fejlesztéseket is tervezni kell amelyek az alkalmazkodó képességet növelik (technológiai fejlesztés, ismeret átadás, tapasztalat megosztás stb.)

8

2. BEVEZETÉS AZ ELVRENDSZERBE „Könnyebb tízkötetnyi filozófiát írni, mint egyetlen alapelvet a gyakorlatban megvalósítani.” (Lev Tolsztoj)

Megfontolva Lev Tolsztoj gondolatát egy elvrendszer összeállítása lehet, hogy teljes hiábavalóság. Azonban az út amelyet egy tájgazdálkodási program tervezésével és megvalósításával választottunk egy igen göröngyös és szűk ösvény, így kapaszkodók és szilárd pontok nélkül esélyünk sem lenne végig menni rajta. Ezért kezdtük ezt a feladatot egy elvrendszer összeállításával és nem tízkötetnyi filozófia megírásával. Bár egyenlőre még mi is csak a könnyebbik részén vagyunk túl, hiszen csak megfogalmaztuk ezeket az elveket a gyakorlatban való megvalósítás csak ezután következik. Ezért kérek mindenkit aki ennek a programnak a tervezésébe és megvalósításába belefog tegyen meg mindent azért, hogy ezek a közösen elhatározott elvek érvényesüljenek a gyakorlatban, mert ha nem akkor rövidesen egy szakadék alján fogunk csücsülni amelyből semmilyen ösvény nem vezet ki!

2.1. Az anyag felépítése A tájgazdálkodási munkarész tervezéséhez egy egymásba ágyazott és egymásból következő elvrendszert határoztunk meg. Az egész elvrendszer „A természet, nem forrás, hanem társ...” ALAP elvre támaszkodik, amely elv megfogalmazza annak a lényegét ami egy tájgazdálkodási programnak meg kell valósítania, az ember és természet viszonyának rendezését. Ennek megfelelően az összes általános és módszertani elv ennek a viszony rendezésnek a tartalmát bontja tovább. Az általános elvek arra világítanak rá, hogyan is működik a világ körülöttünk, melyek azok a természeti törvények amelyek akkor is működnek, ha mi erről nem veszünk tudomást. Ezeknek a természeti törvényeknek a megismerése és alapelvként való elfogadása azért szükséges, mert csak így van esélyünk megtalálni helyünket a természet nagy rendszerében. A módszertani elvek már sokkal inkább a „Mindezt hogyan tesszük?” kérdésre adnak választ ezeknek egy része a viszonyunk, egy része a cselekedeteink mikéntjére ad iránymutatást. Mind az általános elveknél, mind a módszertani elveknél megfogalmaztuk azokat a tervezési szempontokat amelyek ezekből az elvekből következnek és ezért a tájgazdálkodás tervezése során feltétlenül figyelembe kell venni Ezzel párhuzamosan javaslatot teszünk értékelő táblázat használatára az egyes tervezési fázisokhoz. A táblázat segítségével – amely tartalmazza a két fő elvcsoportot, és a hozzájuk kapcsolódó tervezési szempontokat - a terv egyes javaslatainak megfelelését kell vizsgálni, ezáltal értékelhető a tervjavaslat az elvek tükrében. Az elvek rendszerbe foglalása nem volt zökkenőmentes, hiszen az elvek összetettségéből következik, hogy majdnem mindegyiknek lehet alapelvi és módszertani dimenziója is. Mégis úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi rendszerbe foglaltság az, ami a feladat szempontjából a segítséget nyújt a további munka megalapozásához. Az anyag áttekinthetőségét segíti az elején szereplő elvrendszer összefüggései és áttekintése c. táblázat, valamint az Európai Uniós és hazai megfeleléseket az anyag végén szereplő táblázat mutatja be. Az anyag könnyebb értelmezhetősége érdekében készítettünk egy fogalom tárat amely definiálja a legfontosabb fogalmakat ill. elsősorban azokat a fogalmakat tisztázza amelyeket mi a szokásostól eltérő tartalommal definiálunk.

9

2.2. Az elvrendszer érvényesülése Ha az ALAP elv szerint egy adott viszonyrendszer meghatározásáról beszélünk, alapvetően fontos látni, hogy egy viszony rendezésében csak önmagunkra rendelkezünk közvetlen hatáskörrel, a többi hatás csak közvetett lehet. Ennek megfelelően az itt megfogalmazott alapelvek a tervezés során úgy érvényesülnek, ha mint tervezők, beépítjük azokat gondolkozásunkba. Ennek egyetlen lehetséges módja, hogy amikor egy-egy döntési ponthoz érkezünk eleinte tudatosan odafigyelünk az elvekből következő szempontokra, majd a döntéseket megmérettetjük először a tervező stáb körében, majd az érintettek bevonásával. Ennek a folyamatos párbeszédnek az egyik eredménye, hogy javulnak döntéseink és ezáltal a tervezés minősége, másrészt a párbeszéd során közkincsé és hosszú távon közgondolkodássá válnak az alapelvekben foglaltak. Mindez még mindig nem elegendő ahhoz, hogy a tájgazdálkodási program a megfelelő tartalommal valósuljon meg, hiszen a megvalósítás kulcsa nem a tervező csapatnál, hanem a helyi társadalom szereplőinél van. Ezért szükséges az elvrendszerre épülő olyan feltételrendszer kialakítása, amely úgy segíti az átállást, hogy ösztönzi az önállóság megteremtését; amely úgy pótolja az elvont tőkét, hogy az olcsó megoldásokat és a belső források tartamos használatát serkenti; amely úgy erősíti a helyi közösségek újra éledését, fejlődését, hogy föléleszti eredeti funkcióit és nem terheli felesleges bürokráciával. A program megvalósítása épp a fentiek miatt több generációnyi időt igényel, és nagymértékben függ a globális vagy tágabb környezet változásától (szabályozók, támogatási rendszerek, a társadalom termelői és fogyasztási mintázatai, a természeti rendszer viselkedése, a globális folyamatok helyi hatásai stb.). Alapelveink szelleme szerint a leírt rendszer a tapasztalatok és összegyűjtött ismeretek és tudás alapján folytonos javításra, fejlesztésre szorul, ezért bármilyen építő javaslat csak hasznunkra válik.

10

3. AZ ALAP ELV: A TERMÉSZET NEM FORRÁS, HANEM TÁRS… Egész megközelítésünket megalapozó ALAP elvről van szó amely az összes többi elvet magában foglalja, így az összes többi elv ennek az elvnek tartalmát bontja tovább. Minden további elv az alapelvet mutatja be más-más nézőpontból, más-más dimenzióból. Úgy is felfoghatjuk a dolgot, mint egy kristálygömböt, melyet körbejárva mindig másképp törik benne a fény, egy picit másra esik a hangsúly, s amelyen torzítás nélkül átlátni nem tudunk. Látjuk a teljes gömböt, annak ellenére, hogy nem látjuk a részleteinek teljességét. Az ALAP elv az ember és a természet közötti viszonyról szól, amelynek rendezése az emberi társadalom fennmaradása szempontjából létkérdés. Viszonyunk önmagunkhoz, a többi emberhez, a természet többi eleméhez és folyamataihoz meghatározza társadalmunk fennmaradását vagy bukását. Az elv lényege, hogy a természethez nem úgy viszonyulunk, mint korlátlan, vagy korlátozott erőforráshalmazhoz, hanem úgy, mint bennünket részként magában foglaló, tőlünk függetlenül is létező, velünk párhuzamosan és kölcsönhatásban működő rendszerekhez. Ennek a viszonynak meghatározó eleme, hogy a rendszerben az irányítás nem az ember kezében van, hanem a rendszer struktúrája határozza meg, ebből az is következik, hogy a lehetséges kapcsolatokban nem csak egyenrangúként, de alárendelt félként is kapcsolatban állunk. Az ALAP elv megfogalmazásából következően felveti azt a filozófiai problémát, hogy az ember része, vagy nem része a természetnek!? A mi felfogásunkban az emberi társadalom a természet nagy rendszerének egyik alrendszere, amely jelenlegi működése következtében „kiesett” ebből a rendszerből. Ez a kiesett állapot okozza azt, hogy jelenleg csak forrásként tudunk viszonyulni a természethez. Az elv arra is rámutat, hogy a cél annak a viszonynak a rendezése, amely által az ember a kiesettségből visszatérhet helyére és újból társként viszonyulhat környezetéhez. Az ALAP elv és a teljes elvrendszer megfeleltethető a fenntartható fejlődés gondolatiságával. Herman Dealy definíciója szerint a fenntartható fejlődés a folytonos szociális jobblét elérése anélkül, hogy az ökológiai eltartó-képességet meghaladó módon növekednénk. Tehát a fenntartható fejlődés megvalósítása és ezen keresztül az emberi társadalom folytonos jobblétének a megteremtése is csak úgy lehetséges, ha harmóniába kerülünk a természeti környezetünkkel, ha tekintettel vagyunk önmagunk és a természet összekapcsolódó folyamataira. Dealy definíciója szerint az ökológiai eltartó képességre kell elsősorban tekintettel lennünk, azonban látni kell, hogy az ember és természet viszonyának rendezése nem csak ennek az egy szempontnak a figyelembevételét igényli. Ennek megfelelően a továbbiakban az összes elv ennek a viszonynak a tartalmát bontja ki, ezen belül is elsősorban azt a részét, amelyet egy tájgazdálkodási program tervezésénél és megvalósításánál szem előtt kell tartanunk.

4. ÁLTALÁNOS ELVEK 4.1. Minden egy elve

„aki annyira becsüli a világot mint sajátmagát az törődhet már a világgal aki úgy szereti a világot mint sajátmagát arra rá lehet már bízni a világot” (Lao-Ce)

Az ember és természet egészséges viszonyának meghatározása szempontjából a legfontosabb megközelítés, hogy a világ egy többszörösen összetett egységes rendszer. Ebben a

11

rendszerben az alrendszerek egymásba ágyazottak létük és lényegük a rendszer többi alrendszerének függvénye. Azonban ez az elv több mint a rendszer szemlélet elve a „ Minden egy elvet” az analógiák tanában fogalmazza meg az európai hagyomány: „Ami fent van egyenlő azzal, ami lent van, és ami lent van egyenlő azzal, ami fent van, hogy beteljesítse az egy csodáját.” Ebből az elvből következik a számunkra, hogy minden és mindenki egyformán fontos és ezért tiszteletet érdemel. A tisztelet a dolgok iránt, az összes élő iránt, az embertársaink iránt az a megközelítési mód ami nélkül nem lehet társként viszonyulni semmihez és senkihez. 4.1.1. Az elv érvényesítése a tervezés során (tervezési szempontok) • •

Egy-egy részterület tervezése során mindig szem előtt kell tartani az egész rendszer – beleértve a természetes rendszerek – sajátosságait és peremfeltételeit is. Mivel minden egy, így a rész és egész ugyanazzal a törvényszerűségekkel bír, ennek következtében a természetes rendszerek működése analógiát szolgáltat a tájgazdálkodás tervezéséhez.

4.1.2. Példa az elv megértéséhez

4.2. A rendszerbe foglaltság elve

„Mindennek csak az összefüggésben van értelme, az igazság az egészben van.” (Georg Wilhelm F. Hegel)

A folyamatok egymásba foglaltságból következően egy-egy esemény hátterében soha sem egyetlen ok áll, hanem okok sorozata, másfelől közelítve adott okok soha sem egyetlen okozathoz vezetnek. A természetes rendszerek sajátossága, hogy nem lineáris rendszerek, tehát az előbb említett ok-okozati összefüggések nem írhatók le egyszerű lineáris egyenletekkel. A nem lineáris rendszerekben két esemény együttes hatása nem vezethető le az egyik, vagy másik esemény külön-külön vizsgált hatásából. Ennek megfelelően a természetes rendszerekbe való beavatkozás hatása kizárólag analitikus módon nem vizsgálható, mivel ez önmagában nem vezet jó eredményre. A fentieknek megfelelően az egyes táji elemek és folyamatok nem öncélúak és nem elkülöníthetők, hanem egymással szoros összefüggésben álló rendszert alkotnak. E rendszerek olyan egységes egészt képeznek, melyek nem vezethetők le az őket alkotó elemek, alrendszerek mechanikus összességéből. Így a folyó nem egyszerűen a víz és a meder összessége, hanem olyan önszabályzó rendszer, melyben a medermozgások, a vízszintingadozások, a hordalékterítések meghatározott keretek között zajlanak, és ameddig a rendszer ép, a változások e kereteket nem lépik át. Hasonló elvek alapján a folyó (értve ez alatt az élővíz és a meder egységét) az árterétől sem választható el, ugyanígy e rendszer része az ártér növényzete, élővilága és az ember is. A folyóvölgy tehát önmagában egységes rendszert alkot, melyben egészséges körülmények között az egyes alkotórészek, alrendszerek működése is összekapcsolódik, önszabályzó egységet alkot. Ha ezt az egységet megbontjuk, a rendszer teljes összeomlását kapjuk. 4.2.1. Az elv érvényesítése a tervezés során •

A tervezés során vizsgálni kell a kívánt eredmény mellett tevékenységünk valamennyi lehetséges (mellék) hatását is.

12

•

•

Az eseményhálózatok csoportosíthatóak részben a hatásuk, részben a kiváltó okok alapján, ezért a tervezés során olyan módszertan kell választani ami lehetővé teszi a tervezett beavatkozások rendszerszemléletű átgondolását. Ilyen módszertan az ok-fa (okokozati háló) és az ebből következő cél-fa (célpiramis), valamint a tervezés során a hatásállapot-válasz rendszer. A rendszerszemlélet a tervezés során önmagában nem elegendő ahhoz, hogy később a beavatkozások ne fejtsenek ki ellenműködést a természeti rendszerben. A tervezés során így a minden egy elvéből kiindulva az analitikus megközelítést is alkalmazni kell.

4.2.2. Példa az elv megértéséhez A XIX. századi mederrendezések legfontosabb céljaiként tartjuk ma számon a nagyüzemi mezőgazdálkodás termelési feltételeinek, illetve a folyó hajózhatóságának megteremtését. Mindezt a lefolyás gyorsításával és a kiöntések megakadályozásával vélték megvalósítani. E várakozások rövidtávon vissza is igazolódtak, hosszútávon azonban olyan hatások is felmerültek, melyekkel a beavatkozás során nem számoltak, s melyek hosszútávon épp ellentétes eredményhez vezettek; a szántóföldi gazdálkodás termelési biztonsága, jövedelmezősége romlott (szikesedés, talajdegradáció, vízellátási zavarok, stb.) és a folyó hajózhatósága sem javult.

4.3. Az önszerveződő együttműködés elve A természetei folyamatok összekapcsolódásával – egyfajta önszerveződés révén – olyan magasabb szintű rendszer jön létre, amelyeket az egyes elemek közötti együttműködés tart fönn. Ez az együttműködés egyre összetettebb rendszerek kialakulásához vezet, melyek általános jellemzője, hogy stabilizálják, állandósítják környezetük jellegzetességeit, illetve mérséklik a környezetükben jelentkező szélsőségeket. Minél összetettebb, minél magasabb szerveződési szintű egy adott rendszer, annál kiegyensúlyozottabb kereteket tud biztosítani magának és alkotó elemeinek. A természetes rendszerben az együttműködés nem az egyedek, hanem a egyed fölötti (szupraindividuális) szinteken érvényesül. Ha valamelyik alkotóelem az együttműködésből kilépve ellenműködést fejt ki, azzal előbb-utóbb a saját létalapjait is megszünteti, ami hosszútávon fogalmilag zárja ki az ellenműködést. Az ellenműködés tehát csak átmeneti jelenség lehet. Az ellenműködés eredményeként a természetes rendszerek egyre egyszerűbbek lesznek, a sokféleségük csökken. Ezzel párhuzamosan az alrendszerek működésének kiegyensúlyozottsága romlik, egyre nagyobb rendszer kilengések figyelhetők meg, nőnek a szélsőségek és így a rendszer egyes elemeinek életfeltételei romlanak, szélsőséges esetben megszűnnek, amely fajok kihalásához vezet. Az elvből tehát az következik, hogy az együttműködés a létalapunkat jelentő természetes rendszerekkel, az a stratégia amely biztosíthatja az emberi társadalom hosszú távú fennmaradását. 4.3.1. Az elv érvényesítése a tervezés során • • •

A tervezés során törekedni kell arra, hogy az alkalmazott megoldások együttműködő módon ráépüljenek a természeti rendszerekre. A tervezés során az összes érintett érdekét, szempontjait fel kell tárni és a tervezési alternatívák kidolgozásánál figyelembe kell venni. A tervezés során törvényszerűen kialakuló konfliktusokat probléma megoldó módon kell megközelíteni, ezzel elősegítve, hogy minél több együttműködő megoldás szülessen.

13

4.3.2. Példa az elv megértéséhez Együttműködés valósult meg az ember és természeti környezete között akkor, amikor az ártéri halászok az árvíz után az öblözetekben visszatartott vízben a természetesnél magasabb halhozamot értek el, s csak a felesleget halászták le. Az együttműködés hiányára (az ellenműködésre) példaként említhetjük Mezopotámia vagy az Aral tó esetét.

4.4. Sokféleség és stabilitás összekapcsoltságának elve „A különbözőségünk a leggazdagabb és az élet számára a legfontosabb forrásunk.” Tenzin Gyatso, a 14. dalai láma

A rendszer stabilitásának, adaptációs és regenerációs képességének, fennmaradásának és fejlődésének záloga a sokféleség. Adott rendszer stabilitása függ a benne lévő elemek diverzitásától és az elemek együttműködésének fejlettségi fokától (adott rendszer szukcessziós állapotától). Az elemek sokfélesége azért van szoros összefüggésben a rendszer stabilitásával mivel egy több elemű rendszer több és változatosabb kölcsönhatást biztosít, így a rendszer magasabb szerveződésre tehet szert, ami nagyobb alkalmazkodási képességet jelent, hiszen a változásra való reagáláshoz nagyobb készletek állnak a rendszer rendelkezésére. Fentieknek és a minden egy elvnek megfelelően mind a természetes rendszerek, mind a társadalmi-gazdasági rendszerek estén érvényesül a satbilitás-instabilitás és diverzitás változásának az összefüggése, sőt a kettő szoros összefüggésben van egymással: A biológiai sokféleség a természetes rendszerek stabilitását, s a rájuk épülő együttműködő gazdálkodásban a termék-, tevékenység és fogyasztási diverzitást, ezáltal a gazdasági társadalmi stabilitást segíti elő. E sokféleségek összeegyeztetése sokkal kézenfekvőbb, mint ahogy a jelenlegi helyzet sejteti. Minél több természetes elemet használunk fel, minél többféle módon (nagy tevékenység diverzitással), annál nagyobb lesz a termék diverzitásunk, arra nagyobb fogyasztási diverzitás épülhet, amelyek együtt növelik a gazdasági stabilitást. A sokféle haszonvétel szűkíteni fogja a monokultúrák terét, s hozzá járul a használat és megőrzés egyszerre való teljesüléséhez és a biológiai diverzitás megőrzéséhez. A tevékenység diverzitáshoz azonban kulturális diverzitásra is szükség van, hiszen a sokféle haszonvétel tudás igényes amely csak a kultúrában örökíthető tovább így sokféleségre alapozott gazdálkodás biztosítja a társadalom stabilitását is. 4.4.1. Az elv érvényesítése a tervezés során •

•

A tájgazdálkodás a tervezése során ara kell törekedni, hogy a sokból kevés (intenzív gazdálkodás) ill. kevésből sok (klimax társulás) közötti optimumot találjuk meg, amely egyszerre jó az embernek és jó a természetnek is. Erre a gazdagítva gazdagodás elvnél részletesebben is kitérünk. A tájgazdálkodás tervezésénél az egyik fontos szempont, hogy a különböző kultúrák, a természetes rendszerek, az élőlények, a nézetek és vélemények stb. sokfélesége egymással összekapcsolódva és egymásra épülve tartja fönn a táj fejlődését. A tervezés és megvalósítás során tehát biztosítani kell a rendszerek önszerveződését, saját időléptékük és mértékük szerinti fejlődést.

14

4.4.2. Példa az elv megértéséhez A rendszerek többfunkciós használata egyaránt növeli gazdaságunk stabilitását, a sokféle haszonvétel lehetőségén keresztül a helyi társadalom fejlődését, s lehetővé teszi a természetes sokféleség fennmaradását, fejlődését is, mint ahogy ez megvalósult a foki gazdálkodás esetében.

4.5. A folyamatszerűség és a folyamatok egymásba kapcsoltságának elve „Csak olyan dolgokban volna szabad tanácsot adni, amelyekben az ember maga is közre akar működni.” (Johann Wolfgang Goethe)

A természet működésének alapja az állandó változás. A természetben csak folyamatok léteznek, s ami állapotnak látszik, nem más, mint egy adott folyamat pillanatnyi állása, s hogy ez mennyiben tartós, elsősorban az adott folyamat időléptékétől és sebességétől függ. Időlépték alatt azt kell érteni, hogy a teljes folyamat mennyi idő alatt megy végbe, illetve körfolyamat esetében, mikor ér vissza egy, a kiindulási pontnak megfeleltethető helyzetbe. A sebesség ezzel szemben a folyamaton belüli változások gyakoriságát jelzi. Nézőpontunkból azok a folyamatok tűnnek leginkább állapotszerűnek, amelyek időléptéke nagy, sebessége pedig kicsi. Elvben a folyamatokat felfoghatnánk úgy is, mint egymást követő állapotok összességét. Ez a megközelítés azonban olyan módszertani hibát rejt magában, melyet a Zénón-paradoxon1 fogalmaz meg a legfrappánsabban. A természeti, társadalmi folyamatok nem egymástól függetlenül, hanem egymással hol szorosabb, hol lazább összefüggésben zajlanak. Az egyes események, egy bonyolult összefüggés-rendszer eredményei, miképpen a beavatkozásaink sem csupán a kívánt eredmény irányába hatnak, hanem egy hasonlóan összetett összefüggés-sort generálnak. A folyamatszerűségnek másik fontos jellemzője, hogy minden folyamatnak meg van a maga időléptéke, tehát egy erdő erdővé válásának, vagy egy folyó medermozgásának, egy ember életének stb. meg van a maga ideje ezt nem is lehet és nem is kell se nem gyorsítani se nem lassítani. 4.5.1. Az elv érvényesítése a tervezés során •

• •

Nem szabad sablonokban gondolkoznunk, hanem mindig az adott természeti folyamatban, a helyi adottságokban helyezzük el magunkat és a tervezett tevékenységeket, ennek érdekében a tervezés során meg kell határozni a sajátosságait azoknak a természeti és társadalmi folyamatoknak amelyek meghatározóak a terv megvalósítása szempontjából. A tervezés során a beavatkozásoknak meg kell valósítani a folyamatokba való illesztését. A beavatkozások következményeit mindig az adott folyamat időléptékében kell becsülni.

1

Zénón felvetésében Achilles, ha akár egy méternyi előnyt is adott a teknősbékának, többé soha nem érhette utol. Kövessük végig Zénón gondolatmenetét! Achilles induljon el az „A” pontból a teknős pedig „T” -ből. Amíg Achilles „A”-ból „T”-be jut, addig a teknős „T”-ből „T 1”-be. Achillesnek most már „T”-ből „T1”-be kell jutnia, hogy utolérhesse a teknőst, csakhogy az addig „T2”-be ér, és így tovább. A végeredmény, hogy Achilles egyre jobban megközelíti a teknőst, de soha sem éri utol. Természetesen a valóságban e folyamatok egészen másként játszódnak le. Az eltérést, a már említett módszertani hiba okozza. Arról van szó ugyanis, hogy a folyamatokat nem összességükben szemléljük, hanem úgy tekintjük, mintha állapotként értelmezett részfolyamatok kapcsolódnának itt mechanikus egységbe. Az első ilyen állapot, hogy Achilles eljut „A”-ból „T”be, míg a teknős „T”-ből „T1”-be, a második, amíg Achilles „T”-ből „T1”-be, a teknős pedig „T1”-ből „T2”-be, és így tovább. Abban a nem várt esetben, ha a valóságban is így történne a dolog, Achilles valóban nem érné utol a teknőst. Csakhogy ez esetben már nem egy folyamatról van szó, hanem adott paraméterek szerint egymás mellé szerkesztett állapotsorról.

15

•

•

•

• •

A folyamatszerűség a tervezésre vonatkozóan azt is jelenti, hogy a tervezés soha nem zárul le és a megvalósítással és működéssel párhuzamosan is folyik. Az ilyen folyamatszerű tervezés teszi lehetővé a folytonosan változó környezetünkhöz való egyre jobb alkalmazkodást. A terveket úgy kell tervezni és megvalósítani, hogy mindenütt be legyen építve továbbfejlesztés lehetősége, amelynek alapját a visszacsatolások képezik. Tehát már a tervezés során figyelembe kell venni, hogy a rendszer beüzemelését követően sok olyan körülmény merülhet fel, amit még a tervezés során nem vettünk/vehettünk figyelembe, valamint a megvalósítás és üzemelés közben a környezeti adottságok is változnak. A tervezés során biztosítani kell, hogy a „külső szakértők” csak mint tanácsadók, segítők működjenek közre, azonban a meghatározó döntéseket a helyiek hozzák meg, mivel a folyamatszerű tervezés alapfeltétele, hogy a tervező viselje a tervei következményét, azaz ott és abból éljen, amit megtervez és megvalósít. A tervezés során hangsúlyt kell fektetni a helyi intézményrendszer fejlesztésére ami biztosíthatja a folyamatszerű tervezés feltételeit. Tervezéskor tehát nem elégedhetünk meg az egyes elkülönített folyamatok vizsgálatával, hanem tekintettel kell lennünk az egyes folyamatok közti kapcsolódási pontokra is. A tájgazdálkodás lényeges elemei ugyanis épp a folyamatok kapcsolódási pontjain, illetve kölcsönhatásaiban érhetőek tetten, tehát azokban a mozzanatokban, melyek állapotszerűségükben nem, vagy csak félreértelmezhetőek.

4.5.2. Példa az elv megértéséhez A folyamatok egymásba kapcsoltságának elvére a legjobb példa az ártér-folyó közötti vízkörforgás kapcsolódása az ártér erdőinek vízkörforgásával. A rendszer két alrendszere önmagában csak részlegesen vizsgálható, mert a teljességük csak az egymásba kapcsoltságukban létezik. Negatív példaként hozhatjuk fel a konzervatív természetvédelmet, amely nem a szukcessziót támogatja, hanem az adott állapot megőrzését, rögzítését.

4.6. A társadalmi és a természeti szukcesszió egységének elve „A bölcs ember törvénye, hogy a természet rendje szerint él, cselekszik.” Lao-Ce

A szukcesszió egymást követő és egymást feltételező folyamatsort jelent, illetve jelenít meg. Lényege, hogy az egymást követő lépcsők addig és csak addig maradnak fenn, amíg meg nem teremtik a következő lépcső létfeltételeit. Ha ez megtörténik, a folyamat szükségszerűen tovább lép, ugyanakkor a következő lépcső nem csak feltételezi, de magába foglalja, integrálja is az előző lépcsőt. Az így kialakuló heterogén rendszer a sokféleség fenntartásával és növelésével képes az állandó alkalmazkodásra, adaptációra. A minden egy elv alapján a természeti rendszerekben zajló szukcesszió analógiáját megtaláljuk a társadalomi folyamatokban. Ami viszont ennél sokkal fontosabb a kettő szoros egymásra épültségben létezik ezért az embernek szüksége van a természetre, a természetnek is szüksége van az emberre (ha betölti szerepét). 4.6.1. Az elv érvényesítése a tervezés során •

A tájgazdálkodás tervezése során a haszonvételeket rá kell építeni a természetes szukcessziós folyamatokra.

16

4.6.2. Példa az elv megértéséhez Az intenzív erdőgazdálkodás arra törekszik, hogy a monokultúra létrehozásával minél nagyobb nettó produkciót hozzon létre, ennek érdekében a természetesen beinduló szukcessziós folyamatot megszakítja és folyamatos külső energia befektetéssel – a sokféleség fenntartásának és helyreállításának elvénél már megfogalmaztt okból - a piacon értékesíthető egynemű terméket hoz létre. Ez az intenzív erdőgazdálkodás azonban a szukcessszió megszakításával a rendszer megújuló képességét is megszakítja, így a természeti rendszer maga is előbb-utóbb elpusztul. Ennek következtében az erre az erőforrásra támaszkodó emberek, szervezetek is tönkre mennek így a társadalmi szukcesszió is megszakad. Ezzel szemben az természetes erdőművelés (erdőéltetés)nem szakítja meg a szukcessziót, sőt elő segíti azt, majd a szukcesszió előrehaladtával egyre változatosabb haszonvételeket vesz az erdőből. A szukcesszió végső fázisában (amely nem állapot) a külső használó (befektető, kereskedő stb.) számára az elvonható produktum gyakorlatilag nulla, míg azonban a rendszer részét képező (erdőéltető) ember haszonvételi lehetősége megmarad, tehát az ilyen módon gazdálkodó társadalom is tovább fejlődhet.

4.7. A struktúrában realizált irányítás elve Az elv lényege, hogy a természetes rendszerekben a rendszer irányítás a rendszer összes elemének az együttes működéséből ered, ennek következtében a szerkezet meghatározó lesz a működésre. „Minden rendszert az irányítás és irányítottság jellemez, amely a rendszer részeitől származik. Nyilván irányított is, hiszen minden rendszer egy másik rendszer része is, ahol ő irányított, és mint egy rész, részt vesz az irányításban. Az irányítás két oldal között próbál egyensúlyt tartani, annyira igyekszik megőrizni a rendszer tulajdonságait, mint amennyire igyekszik azt megváltoztatni. A megőrzés eszköze a szabályozás. A szabályozás, "szabályok állításával", megpróbálja állapotban tartani a rendszert, megőrizni annak tulajdonságait. Ezért ez az irányítás konzervatív oldala. A változásokat biztosító irányítási oldal a vezérlés, amely megpróbálja új állapotba juttatni a rendszert, ezért ez az irányítás progresszív oldala. Mint látjuk a két oldal között az irányítás próbál egyensúlyt tartani. Nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy próbál. Hiszen ha valamelyik rendszerben egyensúly áll be, akkor az mozdulatlanná válik, képtelen lesz munkát végezni. Azaz minden rendszer törekszik az egyensúly elérésére, de azt szükségszerűen nem éri el. Az egyensúlyra való törekvés teljesen természetes, ha meggondoljuk, hogy annak közelében a legkisebb a rendszer belső energiája, illetve legstabilabb a rendszer. A rendszer kiegyensúlyozottságra való törekvését a negatív visszacsatolás biztosítja. A negatív visszacsatolás az, amely lehetetlenné teszi a rendszer egyes elemeinek mechanizációs törekvéseit, nevezetesen, hogy azok túlzott szerepre tegyenek szert a rendszerben, vagy attól elszakadjanak.”2 4.7.1. Az elv érvényesítése a tervezés során • •

2

Bármilyen probléma (rendszerkilengés) strukturális okokra vezethető vissza, tehát amikor tervezünk és megoldásokat keresünk mindig meg kell találni a működés szempontjából megfelelő (alkalmas/illeszkedő) struktúrát. Az elvből következik az is, hogy a negatív visszacsatolások a rendszerben nem problémák hanem a rendszer működés irányítási része. Ezek a rendszer antagonizmusok nem oldhatók fel, hiszen minél több energiát fektetünk a negatív visszacsatolás kikerülésébe, elodázásába a rendszer annál nagyobb energiával próbálja ezt a rendszerkilengést leszabályozni. Ezért a tervezés során optimalizálni kell és nem a természetes rendszerek ellenében, hanem együttműködve kell az ember helyét megtalálni.

Gyulai Iván

17

•

•

Az elv alkalmazása során fontos felismerni azt a tényt, hogy az emberi társadalom jelenlegi formájában olyan struktúrát és ennek következtében működést alakított ki, amely ellenműködést fejt ki a természeti rendszerrel szemben. A tájgazdálkodás tervezése során hangsúlyosan jelentkezik tehát annak az igénye, hogy a társadalmi struktúrát és működést illeszteni kell a természeti rendszerek működéséhez. A program kidolgozása során olyan módszertani alapokra kell helyeznünk a tervezési és megvalósítási munkákat, amely szervesen épül az elvrendszerre.


4.8. Az eltartó képesség és a növekedés-fejlődés összekapcsoltságának elve Az eltartó képesség egyértelmű összefüggésben van a mennyiségi növekedéssel, hiszen egy adott faj egyedszámának a növekedését több környezeti tényező is korlátozhatja pl. a víz és táplálék mennyisége, a rendelkezésre álló terület nagysága. Azonban nem ennyire egyértelmű az eltartó képesség és fejlődés összekapcsoltsága. Egy adott környezetben (ökoszisztémában) egy adott fajnak az egyedszáma nem csak attól függ, hogy milyen a terület eltartó képessége, hanem attól is, hogy a fajnak milyen az alkalmazkodási képessége. Tehát amennyiben egy faj növeli az alkalmazkodási képességét, tehát fejlődik ezáltal egyre nagyobb eséllyel tudja hosszú távon biztosítani a populáció fennmaradását. Fentiekből az következik a számunkra, hogy a Föld természeti rendszere korlátot jelent a mennyiségi növekedésnek, azonban az is látható, hogy amennyiben nem változik az egyed szám, úgy a kulturális fejlődésnek azaz alkalmazkodásunk mértékének a javításában végtelen lehetőség rejlik, amely folyamatosan javuló életminőséget jelenhet számunkra és az összes élő számára. 4.8.1. Az elv érvényesítése a tervezés során • •

A tervezés során számolni kell az adott terület eltartó képességével. A tervezés során azokat az intézkedéseket és fejlesztéseket is tervezni kell amelyek az alkalmazkodó képességet növelik (technológiai fejlesztés, ismeret átadás, tapasztalat megosztás stb.)

4.8.2. Példa az elv megértéséhez Legismertebb, de egyben legszemléletesebb példája az eltartó képesség és növekedés közötti összefüggésnek Garett Hardin 1968-ban, megfogalmazott elméleti példája amelyet Ő a közlegelő tragédiájának nevez. Adott egy faluban egy legelő, ahol tíz gazda tíz tehenet legeltet. Mindegyik tehén 1000 fontot nyom. Az egyik gazda azonban szeretné hasznát megduplázni és még egy tehenet csap ki a legelőre. A fű így 11 marha között oszlik meg és ennek megfelelően egyenkénti súlyuk 900 fontra csökken, miközben összsúlyuk változatlan. A gazda, aki kicsapta a tehenet, 800 fontot nyert az ügyleten, a többiek 100 - 100 fontot vesztenek. Igen ám, de megirigyelve a többi gazda eme gazdát, ők is szeretnének egy-egy tehenet kicsapni a legelőre. Ha négyen teszik ezt meg, akkor még nekik négyüknek több hasznuk van a négy állatból, mint az egyből, mert 200 fontot nyernek, az eredeti 1000-hez képest. Ehhez még az is kell, hogy a többi hat gazda ne kifogásolja saját veszteségeit, és ne akarjon ő is újabb marhát kihelyezni a legelőre. Ha viszont öten teszik ezt meg, akkor már egyiküknek sincs haszna, csak a többi ötnek van vesztesége. Ha azok is szeretnék a veszteségüket csökkenteni, úgy döntenek, hogy nem hagyják magukat, és újabb marhákat helyeznek ki. A 20 tehénnél a két tehenes gazdák teheneinek együttes súlya már nulla lenne, a második tehenet beengedő gazda jövedelme az eredeti állapothoz képest pedig 18

-1000 font. Ha tehát minden gazda, felbátorodván az első gazda nyereségén újabb tehenet hajt ki a közlegelőre, a legelő is és a marhák is elpusztulnak, s a történet minden gazda számára 100%-os veszteséggel zárul.

5. MÓDSZERTANI ELVEK 5.1. A Felelősség és kötelességrend Az szerves gazdasági-társadalmi közösségek működésének alapja nem a jog, hanem a kötelesség, a jog pedig csupán a kötelességeket elősegítő mozzanatok összessége. Természetesen mindkettő az egyénhez kötött, tőle egyik sem elválasztható, csak a hangsúly nem a jogokra, hanem a kötelezettségekre helyeződik. Ebből következett a felelősség elve, ami első közelítésben azt jelenti, hogy felelősek vagyunk azért, hogy teljesítjük, avagy elhanyagoljuk-e a kötelességeinket. Másodsorban felelősek vagyunk a döntéseinkért. Mindez nem feltétlenül azt jelenti, hogy egy adott rossz döntést követően szükségszerűen le kell mondanunk valamiféle pozícióról, társadalmi szerepről, mert ez is egyfajta felelőtlenséghez vezethet, hanem arról, hogy viselnünk kell döntésünk következményeit, és szerepet kell vállalnunk az esetleges károk enyhítésében és a helyreállításban. A kötelességrend kialakulása abból következett, hogy a szerves társadalmakban a minden egy elve szerint éltek. A minden egy elv szerint pedig mindenkinek meg van a maga helye és szerepe ebben a földi rendszerben és a társadalomban amelyből szerepének megfelelő felelősség és kötelesség következik. Arra az emberre aki megtalálta helyét ebben a világban azt mondták beteljesítette a sorsát, az ilyen emberre az volt a jellemző, hogy tudta mi a kötelessége. 5.1.1. Az elv érvényesítése a tervezés során •

Mindenkinek aki a tervezésben részt vesz tudomásul kell venni, hogy a tervezés során hozott döntéseiért felelősséggel tartozik, ennek megfelelően a megvalósításban is kötelezettségei vannak.

5.1.2. Példa az elv megértéséhez Székely szokásjog jellemzője volt a XVI. századig, hogy a kötelességjog hiánya a szabadságjog elvesztésével járt. A középkori magyar jogban minél magasabb volt a társadalmi pozíció, annál súlyosabb volt a büntetés a kötelességrend be nem tartása esetén.

5.2. Helyreállítás (táj újraélesztés) felelőssége A természetben zajló folyamatok általában nem egy irányba haladnak. Azok a lineáris változások, melyek akár a folyók mentén, akár más természeti környezetben bekövetkeznek kivétel nélkül a folyamatos, egyre erőteljesebb beavatkozások eredményei. Ezeket a beavatkozásokat Konrád Lorenz „bálnavadász” példáján szemléltethetjük: A bálnavadász vállalkozások túlvadásszák a tengeri emlősöket, miért is azok száma megcsappan. Természetes körülmények között ez visszahat magukra a vállalkozásokra is, melyek jó része tönkre megy. Elvben a folyamat itt megfordul, természetes ellenség híján a bálnák ismét elszaporodnának. A gyakorlatban azonban a megmaradt bálnavadászok „modernizálnak” azaz egyre hatékonyabb eszközökkel erednek a zsákmány nyomába. Az eredmény ismételt túlhalászás, ami ismét csak az eszközök fejlesztéséhez, további túl19

vadászáshoz vezet, egészen addig, amíg a bálnák végleg el nem tűnnek. Szerencsés esetben a bálnavadász vállalkozások mind tönkre mennek, mielőtt a bálnák száma a faj fennmaradása szempontjából kritikus szint alá csökken. Tekintettel arra, hogy az ilyen jellegű leépítések emberi beavatkozás következményei, a felelősség elve azt követeli meg, hogy egyfelől a folyamatok egymásra hatásait alapul véve avatkozzunk be az egyes rendszerekbe, másfelől pedig, hogy az egyirányú beavatkozássorok, a természettel folytatott fegyverkezési verseny káros következményeit semlegesítsük, a sérült rendszereket helyreállítsuk. Másként fogalmazva, ha valamit tönkreteszünk, akkor nem hagyhatjuk magára, hanem tevékenyen segíteni kell a helyreállítás folyamatát, s így van ez a Tisza mentén is. 5.2.1. Az elv érvényesítése a tervezés során • •

A javulás útja legalább olyan hosszú, mint a romlás útja amit a tervezés során figyelembe kell venni. A helyreállítás nem képzelhető el az ember nélkül, így a rendszerszemlélet alapján az összes társadalmi-gazdasági-ökológiai folyamatra tervezni kell beavatkozást, amely degradálódott.


5.3. Az általános és szakirányú megközelítés egysége Jelenleg a szakirányú megközelítés és az elemző tudás túlsúlya érvényesül. A specializálódás azonban Konrád Lorenz szavaival élve azt jelenti, hogy egyre többet tudunk, egyre kevesebbről, a folyamat végkimenetele, hogy mindent tudunk majd a semmiről. Az általános tudás erőltetése hasonló veszélyeket rejt, akkor mindent fogunk tudni a semmiről. A probléma feloldását a két megközelítés egysége jelentheti, azaz az általános (generális) és szakirányú (speciális) megközelítés – avagy az analitikus (elemző) és analógikus (intuitív, a kapcsolódási pontok, a párhuzamos folyamatok feltárásán alapuló) tudás egysége. Az általános és szakirányú megközelítés összehasonlítása ÁLTALÁNOS

SZAKIRÁNYÚ

Hosszú távú

Rövid távú

Folyamatszerű

Állapotszerű

Rendszerszemléletű

Esemény szemléletű

Időléptékhez igazodó

Várt eredményhez igazodó

Párhuzamokkal, kapcsolatokkal Oksági sorhoz, okozati lánchoz számoló kötött Az összevetésből is kitűnik, hogy itt nem az egyes mozzanatok szemben állásáról, az egyik vagy a másik megközelítés magasabb, vagy alacsonyabb rendűségéről van szó, hanem arról, hogy a kettő megközelítés együtt lehet teljes. 5.3.1. Az elv érvényesítése a tervezés során •

A tervezés során az általános és szakirányú megközelítés együttes alkalmazására kell törekedni, amelyet elősegíthet ha a tervezés során olyan emberek dolgoznak együtt akik kiegészítik egymást ebben a tekintetben.

20


5.4. A kapcsolódási pontok és összefüggések feltárása A tervezés alapvető igénye, hogy tisztában legyünk azzal, hogy a beavatkozás milyen természeti folyamatokat és milyen természetes rendszereket érint, ezek hol kapcsolódnak egymáshoz, a beavatkozásunk milyen változásokat hoznak, milyeneket hozhatnak. Az érintettség pontos feltárása optimális esetben azt jelentené, hogy egy-egy beavatkozás tervezésekor minden olyan rendszerelemet, kapcsolódási pontot igyekszünk megismerni, melyre a tervezett tevékenység hatással lehet. Természetesen az összefüggések lazább, szorosabb jellegéből, és ismereteink alaposságából, helytállóságából fakadóan ez a kapcsolatok és hatások, illetve azok ismerete nagyon eltérő lehet. Számos hatásban és következményben biztosak lehetünk, másokat valószínűsíthetünk, és lesznek olyanok is, melyekről csak homályos sejtéseink lehetnek, és végül figyelmen kívül is hagyhatunk néhányat. 5.4.1. Az elv érvényesítése a tervezés során • •

A tervezett beavatkozások kapcsán fel kell tárni a kapcsolódási pontokat és ezeknek összefüggéseit. A tervezés során a kicsi és egymásra épülő lépések vezetnek jóra, miközben minden egyes lépésnél megvizsgáljuk az érkező visszajelzéseket, s csak azután tervezzük a következő konkrét lépést.


5.5. A rendszeralapú területi lehatárolás A rendszerbe foglaltság elvéből és a folyamatszerűség és a folyamatok egymásba kapcsoltságának elvéből következik, hogy egy adott beavatkozásnak szerteágazó hatásai vannak, mind az időben, mind a térben. Ennek megfelelően a hatásokkal érintett folyamatok időléptéke, az ok-okozat, a kapcsolódási pontok és összefüggések feltárása mellet fontos, hogy mindezek alapján meghatározzuk a tervezett beavatkozás területi kiterjedését. 5.5.1. Az elv érvényesítése a tervezés során •

Az általános és módszertani elvekből következő összes szempont figyelembevételével meg kell határozni, hogy a tervezett beavatkozás milyen területet fog érinteni és a tervezés során ezt kell tervezési területként használni.


5.6. A megelőzés és az elővigyázatosság Az elv lényege, hogy tevékenységeink során a problémák kezelése helyett a problémák megelőzésére kell helyezni a hangsúlyt. A problémákat megelőzni csak akkor tudjuk, ha elővigyázatosak vagyunk. Az elővigyázatosság a tervezés során azt jelenti, hogy a lefektetett elvrendszerből következő tervezési szempontokat figyelembe vesszük, valamint tudatában

21

vagyunk annak, hogy a nem lineáris rendszerek tulajdonságából következően lesznek olyan hatások amelyet a legnagyobb körültekintés ellenére sem ismerünk, így nem tudjuk figyelembe venni. A megelőzés azt is megköveteli tőlünk - pontosan az előbbiekben említett oknál fogva – hogy, a kialakult problémák kezelését akkor is meg kell kezdenünk ha annak okát nem tudtuk teljes mértékig számszerűsíteni, tudományos alapokra helyezni, mivel csak így tudjuk megelőzni a még súlyosabb problémák kialakulását. 5.6.1. Az elv érvényesítése a tervezés során •

A megelőzés elvének akkor tudunk megfelelni a tervezés során, ha az elvrendszere épített összes tervezési szempontot figyelembe vesszük, kis egymásra épülő lépések módszerét alkalmazzuk, figyelembe vesszük a folyamatok térbeli és időbeli dimenzióit és tekintettel vagyunk az általános és szakirányú megközelítés egységére.


5.7. A szempontok egyenrangúsága Az együttműködés a gazdaság, a társadalom és a természet különböző szereplői között akkor teljes, ha egyik sem érvényesíti a saját érdekeit a másik rovására. A természeti folyamatokban e mozzanat érvényesülését bonyolult önszabályzó és önvezérlő mechanizmusok biztosítják. Jelenleg az ember ezeket a természetes irányítási folyamatokat felülírva, a visszacsatolásokat az időben eltolva egyéni érdekeit kizárólagosan érvényesíti a természeti elemek rovására, tehát forrásként viszonyul természeti környezetéhez. Ahhoz, hogy társként tudjon viszonyulni tiszteletben kell tartania a másik érdekeit, szempontjait ez azt jelenti, hogy az önérvényesítésnek és az elfogadásnak az optimumát kell megkeresni, azt a megoldást ami minden szempontból a lehető legjobb. 5.7.1. Az elv érvényesítése a tervezés során •

A tervezés során mindez azt jelenti, hogy a tervezési szempontok egyike sem élvezhet elsőbbséget a másik rovására és el kell fogadni, hogy az irányítás a struktúrából következik.

5.7.2. Példa az elv megértéséhez Amennyiben a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztésében érvényre akarjuk juttatni ezt az elvet, akkor nem abból indulunk ki, hogy ez egy árvízvédelmi terv, amelyben az árvédelemnek van prioritása, és a többi ennek alárendelt, hanem egy olyan komplex tervnek tekintjük, melyben a különböző értékek, elérendő célok között nem állítunk fel rangsort, hanem olyan megoldásra törekeszünk, mely egyaránt lehetővé teszi az összes feladat végrehajtását és valamennyi cél elérését. Mindez persze azt is jelenti, hogy az árvízvédelem érdeke sem sérülhet. Az elv lényege, hogy az adott esetben meg kell keresni azt a legkisebb közös többszöröst, melyet alkalmazva a tervezés során meghatározott értékek, célok összességét meglehet őrizni, illetve el lehet érni.

5.8. Az együttműködés szintjei és léptékei közti összhang Az egyén csak a mellérendelhető természeti alakulatokkal tud együttműködni, ezért fontos meghatározni az adott rendszerek – közösségek, táj – szereplői közötti kapcsolati szinteket, és annak okait is „miért épp itt kell együttműködni?”.

22

Az eltérő lépték igen komoly fizikai korlátot jelent. Akár együttműködő, akár ellenműködő az emberi beavatkozás, ha nem igazodik a megváltoztatandó természeti alakulat (a táj) léptékéhez eredménytelen marad. 5.8.1. Az elv érvényesítése a tervezés során •

A tervezés során3 tisztázni kell, hogy a tájékoztatás, az oktatás a szakértői tanácsadás, a birtokrendezés, a jogi háttér, a kereskedelmi háttér stb. hogyan épül egymásra és a tervezésben és a megvalósításban melyek az egyes szintek felelősségei.

5.8.2. Példa az elv megértéséhez Így például a gazdaságában lévő állatokkal, de azokkal is csak akkor és annyiban, amennyiben nem csoportban élő állatokról van szó, vagy ha igen, akkor, ha önmagában képes az egész csoport fenntartására. Így például a baromfik e körbe eshetnek, a gulyára, kondára kieresztett jószág viszont már nem. Itt az együttműködés keretét a faluközösség adná, ugyanez vonatkozik a legelők, az erdők karbantartására, használatára is. A folyó és az ártér ettől is nagyobb lépték, mellyel csupán a falvak valamilyen szempontú közössége, szövetsége tudna együttműködni.

5.9. A sokféleség helyreállítása és fenntartása A sokféleség és stabilitás összekapcsoltságának elve alapján a sokféleség fenntartása ahhoz szükséges hogy az adott rendszer stabilan tudjon működni, így hosszú távon biztosítva a rendszer elemeinek létét. A tájgazdálkodás esetén ez azt jelenti, hogy egy mozaikos, nagy diverzitással rendelkező táj fenntartható módon tudja biztosítani az itt élők megélhetést, azonban ehhez az embereknek azzal kell hozzájárulni, hogy nem csak a haszonvételekbe fektetnek be munkát hanem a táj diverzitásának a fenntartásába is. A sokféleség helyre állításának követelménye azért fontos, mert az emberi tevékenység következtében a tájaink legnagyobb része degradálódott, így a helyreállítás felelőssége alapján jelenleg a tájgazdálkodás feladata ezeknek a rendszereknek a helyreállítása. 5.9.1. Az elv érvényesítése a tervezés során •

A tervezés során meg kell határozni a természeti rendszerek degradáltsági fokát és ez alapján tervezni kell a helyreállítás mikéntjét.


5.10.Időléptékhez igazodás A tájgazdálkodásban egy adott folyamatnak meghatározott időigénye van, amit nem lehet sem gyorsítani sem lassítani. Ezért minden emberi beavatkozásnak igazodnia kell az adott folyamat idősíkjához, például az erdővé alakulás folyamatát is csak bizonyos korlátok között gyorsíthatók fel. 5.10.1. Az elv érvényesítése a tervezés során •

3

A tervezett beavatkozásokat az adott természeti folyamatok, természetes rendszerek léptékéhez kell igazítani.

Ebben az esetben ennek tisztázása már a készülő kormányrendeletben is kulcskérdés lehet.

23

5.10.2. Példa az elv megértéséhez A folyók mentén egy-egy változássor sebessége években, évtizedekben mérhető, de a folyamat léptéke sokkal inkább évszázados, sőt évezredes. Vagyis amíg a partélek vándorlása, a rombolás és építés kettős folyamata szinte árvízről árvízre változik, addig a kanyarulatfejlődés-mederbeágyazódás kettőse hosszú-hosszú évszázadok távlatában változik csupán. Így például a mederszabályozások hatásai rövidtávon nem, vagy csak műszerrel mérhetőek, a hosszú távú következmények (medersüllyedés, talajvízszint változásai, stb.) azonban teljesen kiszámíthatatlanok.

5.11.A döntési szintek és léptékek egysége Ez az elv a szubszidiaritás elvéhez áll a legközelebb, de valamivel több annál. Nem csak arról szól, hogy a döntések ott szülessenek, ahol hatnak, hanem arról is, hogy csak olyan társadalmi szervezet, alakulat csoport hozhatja meg az adott döntést, amelynek léptéke is egyezik a döntés hatókörével. Jelenleg persze ilyen jellegű közösségek nincsenek, így aztán itt elsősorban arra kell figyelni hogyan születhetnek a döntések, így az elővigyázatosság és a megelőzés elve válik itt igen hangsúlyossá.

5.12.Gazdagítva gazdagodás Az elv az önszerveződő együttműködés elvével legalább annyira összefügg, mint a társadalmi és természeti szukcesszió egységének elvével. Röviden összefoglalva a természetes rendszerek építkezésének, működésének elősegítése révén juthatunk gazdasági haszonvételekhez, amennyiben nem igénylünk és nem akarunk elvenni többet, mint amennyi a betöltött funkciónk szerint számunkra jár. Fentiek alapján a tájgazdálkodás esetén a gazdagítva gazdagodás azt jelenti, hogy a természetes rendszerek fenntartásához igazítanánk a haszonvételeket. Monokultúrák helyett mozaikos tájszerkezetet alakítanánk ki, melyben a táji adottságoknak megfelelően valamennyi természetes élőhely megjelenhetne, így a tavak, nádasok, láp- és mocsárrétek, puha- és keményfaligetek. Mindez nem a szántók felszámolását jelenti, hanem azt, hogy az emberi tevékenység a szántókat a rendszerbe építve a rendszerműködést magasabb szerveződési szintre lépteti. A rendszerszerveződés ilyen jellegű serkentésével válik a tájhasználó emberből tájgazdálkodó. Csak ilyen módon lehet az ökológiai rendszerek olyan hasznosítását megtalálni, amely hasznot hoz anélkül, hogy a rendszert gátolnánk a fejlődésében . Mindez természetesen nem csak a természetre, de a társadalomra is visszahat. Tényleges gazdagodásról csak akkor beszélhetünk, ha a gyarapodás a közösségre is kiterjed. Nem csak arról van tehát szó, hogy a közösség egyes tagjai, egyre nagyobb jövedelemre tesznek szert, sokkal inkább arról, hogy az adott gazdálkodási körülmények között a közösség egésze fejlődik. Mindez a közösségi élet számos területén megfigyelhető. 5.12.1. Az elv érvényesítése a tervezés során

5.12.2. Példa az elv megértéséhez Ilyen gazdálkodás például az erdészetben a Pro Silva Egyesületek által szorgalmazott erdészeti technológia, mely szálaló vágáson alapul, így a fakitermelések során nem számolja fel magát az erdőt.

24

5.13.Az önellátásra törekvés A cél, hogy az egyes természeti-társadalmi rendszerek – belső körfolyamataik által – az önmaguk fönntartásához, karbantartásához és fejlődéséhez szükséges javakat külső elvonás nélkül állítsák elő. Egy adott rendszer ellátása a rendszert alkotó kisebb egységek vállán nyugodjon. Az önellátás elve igen szorosan kapcsolódik a gazdagítva gazdagodáshoz és a szukcesszió elvéhez is, hisz elsősorban azt foglalja magában, hogy az egyes társadalmigazdasági alakulatok csak akkor és olyan formában szerveződjenek nagyobb egészekké, amikor ennek az alapjait külső források bevonása nélkül meg tudják teremteni. 5.13.1. Az elv érvényesítése a tervezés során •

A tervezést a rendelkezésre álló létfeltételek alapján kell megvalósítani, s azt megfelelő idősíkba helyezni.

5.13.2. Példa az elv megértéséhez Az alkalmazkodott kultúrák úgy maradtak fenn, lehettek harmonikusak, hogy megtalálták a helyi erőforrások hasznosításának fenntartható voltát. A külső erőforrások bevonása nem volt szükséges. A nem megfelelő külső erőforrások bevonása átmenetileg tesz sikeressé egy-egy helyi közösséget, tartamossági célok teljesítésére nem alkalmas (nem a létfeltételekhez alkalmazkodik). Ilyen nemzetközi példa Ladah (India) esete, ahol évezredekig működő önfenntartó rendszert zúzott szét az átgondolatlan, nyersanyag kitermelés orientált fejlesztés.

5.14.Adottságokra épülés A fenntartható gazdaság megalapozásához fontos, hogy minden környezeti rendszernek meg kell találni az adekvát hasznosítását, az ahhoz tartozó termékszerkezetet és technológiát. Ahol nem lehet a jelenlegi ismeretekkel hatékonyan gazdálkodni, ott a társadalmilag és ökológiailag leghasznosabb állapot a természetes, vagy természetközeli állapot biztosítása. 5.14.1. Az elv érvényesítése a tervezés során •

A beavatkozás ne új adottság kialakítását célozza, hanem a meglévő adottságot vegye figyelembe és arra építsen.

5.14.2. Példa az elv megértéséhez Nem környezeti adottságokra épülő beavatkozás például a folyók mederrendezése. Ennek során igyekeznek véglegesíteni a folyó medrét, tehát gátolják a természetes medermozgásokat. Erre azonban nincs lehetőség, mert a víz munkavégző-képességének hála, folyamatosan erodálja medrét. Nem az a kérdés tehát, hogy változni fog-e a meder, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben. Tökéletes partvédmű mellett a meder süllyedni fog, partvédmű nélkül pedig oldalazni. E változások motorja a vízjáték. Minél nagyobb a kis és nagyvíz közti különbség, annál erőteljesebbek a változások amelyek mint negatív visszacsatolások jelentkeznek és nem várt kedvezőtlen hatásokat eredményeznek. Az adottságokra épülés ez esetben azt jelentené, ha a folyamatokat az önszabályzó mechanizmus ismeretében, annak eszközeivel befolyásolnánk. Azaz, ha a természetes mederfejlődést a vízjáték mérséklésével, illetve az érett kanyarulatok átvágásával szabályoznánk.

25

5.15.Az átállás költségeinek kompenzálása A sokféleség helyreállítása és fenntartása elv érvényesítése nem egyszerű feladat mivel az embernek rövidtávon érdekében áll az alacsony diverzitású rendszerek fenntartása. Ez abból a törvényszerűségből következik ami a rendszerek diverzitása és produkciója között van. Az alacsony diverzitású rendszer, mint pl. egy intenzív búza tábla egyféle termékből sokat állít elő (nagy a nettó produkciója a rendszernek). Azonban tartósan ezt a produkciót csak a létalapját képező rendszer leépítésével képes előállítani, tehát viszonylag rövid távon tud így működni. Ezzel szemben egy nagy diverzitású rendszer pl. egy természetes erdő sokféle termékből viszonylag keveset állít elő (kicsi a nettó produkciója), viszont ezzel együtt folyamatosan fenn tartja és gazdagítja a létalapját képező rendszert. A globalizálódott piac, viszont nem tud mit kezdeni a sok féléből kevés termékkel, hiszen azoknak akik ezt fenntartják az az érdeke, hogy egy féléből minél nagyobb mennyiséget vásároljanak fel ezzel le tudja szorítani a felvásárlási árakat, csökkenteni a logisztikai költségeket és maximalizálni a profitot. Tehát a profit maximalizálás - amely az egyén gazdagodási vágyából fakad – az az érdek amely felülírja a diverz rendszerek fenntartását. Fentiek miatt jelenleg a tájgazdálkodás csak akkor valósítható meg ha az átállás költségeit (az intenzív gazdálkodáshoz képest kiesett hasznot) a támogatási rendszerben kifizetésekkel kompenzálni lehet. 5.15.1. Az elv érvényesítése a tervezés során • •

Az átállás költségeit tervezni kell. Ezen a téren is fontos a korrekt, hiteles tájékoztatása az érintettek felé.


5.16.A koegzisztencia elősegítése A struktúrában realizált irányítás elvéből következik, hogy a társadalomban a természeti rendszerek analógiájára olyan struktúrát kell kialakítani (ill. hagyni kialakulni) amiben a természetes egységekből (családokból) szerveződő társadalom, egymás mellett élő és egymást támogató és kiegészítő rendszerré fejlődik. Ennek lényegét Gyulai Iván a koegzisztencia elvénél fogalmazta meg: „ A fenntartható fejlődéshez tartozó új struktúra lényege a monolitikus rendszer felváltása egy elemeiből szerveződő, kicsiny szervezeti és gazdasági egységekből felépülő változatos rendszerrel. Ahogy a társadalom az egyénből, családból s azok érdek- és érzésközösségeiből épül szervezett egységgé, úgy a gazdaság is az egyénhez és közösségeihez köthető kis gazdasági egységekből tevődik össze. Ebben az esetben nem az egymás vállán való állás, hanem az egymás mellett való, kölcsönösségen alapuló létezés valósul meg. A látszólag diszkrét egységek, amelyek egymás kiegészítői és kölcsönös kiszolgálói, végül nagyobb struktúrákba szerveződnek. A sok egységből felépülő szervezet képes rendszerként működni, s megvalósítani azt a demokratikus és a mindenkori helyzetnek megfelelő irányítást, amely nem idegen a rendszer belső lényegétől. Az irányítás a rendszer lényegéből fakad, s nem attól elszakadt mesterséges konstrukció.”

26

5.16.1. Az elv érvényesítése a tervezés során •

A tervezés során a helyi társadalomban olyan fejlesztéseket (képzést, ismeretterjesztést, közösség fejlesztést) kell megvalósítani amely egyszerre segíti őket, a tájgazdálkodás megvalósításában és az egészséges társadalmi kapcsolatok együttműködések kialakításában.


5.17.Mértékre törekvés A természeti rendszerek véges rendszerek, ezért mind térben, mind mennyiségileg az optimumra kell törekedni.

5.18.Az eltartó-képesség szerinti használat

27

6. AZ EURÓPAI UNIÓS ÉS HAZAI MEGFELELÉSE AZ ELVRENDSZERNEK Általános elvek

Módszertani elvek

4.1 Minden egy elve

5.1 Felelősség és kötelességrend 5.2 Helyreállítás (táj újraélesztés) felelőssége 5.3 Az általános és szakirányú megközelítés egysége

4.2 A rendszerbe foglaltság elve

5.4 A kapcsolódási pontok és összefüggések feltárása 5.5 A megelőzés és az elővigyázatosság 5.6 A rendszeralapú területi lehatárolás

4.3 Az önszerveződő együttműködés elve

5.7 A szempontok egyenrangúsága 5.8 Az együttműködés szintjei és léptékei közti összhang

4.4 Sokféleség és stabilitás összekapcsoltságának elve

5.9 A sokféleség helyreállítása és fenntartása

4.5 A folyamatszerűség és a folyamatok egymásba kapcsoltságának elve

5.10 Időléptékhez igazodás 5.11 A döntési szintek és léptékek egysége

4.6 A társadalmi és a természeti szukcesszió egységének elve 4.7 A struktúrában realizált irányítás elve 4.8 Az eltartó képesség és a növekedés-fejlődés összekapcsoltságának elve

5.12 Gazdagítva gazdagodás 5.13 Az önellátásra törekvés 5.14 Adottságokra épülés 5.15 Az átállás költségeinek kompenzálása 5.16 A koegzisztencia elősegítése 5.17 Mértékre törekvés 5.18 Az eltartó-képesség szerinti használat

EU és hazai megfelelések • • • • • • • • • • • • • • • •

Fenntartható fejlődés Integráció elve Szubszidiaritás Átláthatóság Elővigyázatosság Átláthatóság Szennyező fizet elv NATURA 2000 NAKP SKHV Nyitott tervezés Az EU Víz Keretirányelvéből: vízgyűjtő-alapú tervezés Partnerség Szubszidiaritás SKV Biodiverzitás védelme

• • • • • •

Integráció elve Megelőzés és elővigyázatosság Többfunkciós mezőgazdaság (I. és II. pillér) Szubszidiaritás Folyamatsegítés Vízgyűjtő alapú tervezés (VKI)

• •

Jó mezőgazdasági gyakorlat (NAKP- FVM) Fenntarthatóság

28

7. FOGALMAK Táj Tájgazdálkodás Eltartó képességnek nevezzük az adott környezetben, vagy valamely ökoszisztémában valamely honos faj populációinak a biotóp által biztosított megélhetési mértékét, amely mérték az adott populáció egyedszámával jellemezhető. Egy természetes rendszer eltartó képessége függ a rendszer szukcessziós fejlettségétől, ennek megfelelően a rendszerben zajló geobiokémiai folyamatok mennyiségétől és minőségétől. Alkalmazkodó képességnek alkalmazkodás képességét.

nevezzük

a

folytonosan

változó

környezethez

való

29

A TÁJGAZDÁLKODÁS TERVEZÉSÉNEK ELVRENDSZERE

Recommend Documents